|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7649 találat | lapozás: 1-30 ... 1591-1620 | 1621-1650 | 1651-1680 ... 7621-7649 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. március 22.HírsalátaSZEGÉNYSÉGBEN ÉLEN. Az Eurostat jelentése szerint Románia az első helyen áll az Európai Unióban, ami a szegénységben élő lakosság arányát illeti – ez 2014-ben meghaladta az összlakosság 40 százalékát. A közigazgatásért és társadalmi politikáért felelős intézet és a szociális munkások országos egyesületének sajtóközleménye szerint a községek több mint egyharmada (35 százaléka) tekinthető a társadalom peremére sodródott közösségnek, ezek közül 535 községben az átlagosnál nagyobb szegénységben élnek. (Agerpres) TÚL DRÁGA A HEGYIMENTÉS. Április elsejétől megszűnik a törcsvári (Bran) hegyimentő-szolgálat, amely a Bucsecs-hegység északnyugati részét és a Moécs–Fundáta (Moieciu–Fundata) kisrégiót is kiszolgálja. A szolgálatot átiratban értesítették, hogy megszüntetik a finanszírozást. A hegyimentők vezetője, Sorin Măluşelu közölte: panaszt tettek a közigazgatási bíróságon, mert senki nem konzultált velük a döntésről, és a három önkormányzat közül csak Moécs hajlandó fenntartani őket, egyedül azonban nem képes rá. A törvény alapján a sípályákon kötelezően biztosítani kell a hegyimentő-szolgálatok működését, de a hegyen eltévedt, bajba jutott turistáktól naponta több alkalommal is kapnak segélyhívásokat; sok esetben extrém körülmények között kell kimenteniük sérült embereket. Măluşelu szerint a szolgálat költségvetése évi 300 ezer lej, amelyből felszereléseket vásároltak, karbantartották ezeket, és a munkatársak bérét is fedezték. Ennek 60 százalékát Törcsvár önkormányzata, 20–20 százalékát Moécs és Fundáta önkormányzata biztosította. A törcsvári hegyimentő-szolgálat 200 négyzetkilométeres erdős területet és 18 hegyi turistaösvényt fed le. Ezt a térséget évente több százezer turista látogatja, tavaly csak a törcsvári kastélynál 800 ezren jártak, nagyobb részük külföldi. (Agerpres) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 22.„A darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk”A Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév méltó felvezetése volt a budapesti Nemzeti Színház által az író szülőfalujában, Farkaslakán kedden este bemutatott Vitéz lélek című előadás. A Nemzeti Színház idén Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Egyesület vezetőjének meghívására érkezett a Tamási-darabbal Erdélybe, turnéján Farkaslakán kívül Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt és Csíkszeredát is érintve. Az író nevét viselő farkaslaki kultúrotthonban telt ház előtt előadott háromfelvonásos darabról rendezője, Vidnyánszky Attila, aki egyben a Nemzeti Színház főigazgatója, azt mondta, Tamási szülőfalujában előadni azt a színház és színészek számára épp olyan fontos volt, ha nem fontosabb, mint a farkaslaki közönségnek. A nagyobb színpadokhoz szokott társulat előadóművészeinek csillogó-könnyes szeme az előadás végén elárulta megilletődöttségüket. Értőbb közönség előtt és a darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk, mondták többen is a színészek közül. Ezen a turnén a Nemzeti Színház igazgatója egyedül a farkaslaki előadáson volt jelen. Székelyhon.ro 2017. március 22.Most hajtják be az SZNT-től a három évvel ezelőtti tetemes bírságotMTI - Zárolták a román hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT. A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum. A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk – idéz az MTI tudósítója az SZNT közleményéből. A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. „Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat” – fogalmazott közleményében az SZNT. 2014-ben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezéshez járult hozzá, a tömeg tiltakozó felvonulását nem engedélyezte. Az SZNT a felvonulást is megtartotta arra hivatkozva, hogy a polgármester a bejelentést követő 48 órában nem bocsátott ki a rendezvényt tiltó dokumentumot. A 2016-os és 2017-es felvonulást a polgármesteri hivatal szintén nem engedélyezte, ám 2016 nyarán a bíróság jogerősen megállapította, hogy a szervezők törvényesen jártak el, és a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a hivatalt. Jánosi András 2017. március 22.Az egyenes út a legnehezebb?Másodszor napolta el a döntést tegnap az alkotmánybíróság arról a törvényről, amely kimondja, hogy bűncselekmények miatt elítélt személyek nem lehetnek a kormány tagjai. A taláros testület a felmerült jogi kérdések tisztázására hivatkozik, de nemigen hiszi senki, hogy nincs valami hátsó szándék emögött, hiszen az állami szervek iránti bizalmatlanság régen és mélyen meggyökerezett az ország polgáraiban. Mi lehetne annál természetesebb, hogy akit egyszer – vagy többször – törvényszegésen értek, azt többé ne engedjék a csábítás közelébe, olyan helyre, ahol ismét lehetősége nyílik arra, hogy magának vagy a hozzá közel állóknak – családnak, barátnak, pártnak – illetéktelen hasznot hajtson, pénzt, állást vagy egyéb, végső soron szintén anyagi előnyöket szerezzen, mások, az állam, azaz a tisztességes adófizetők rovására? Sok évszázados bölcsesség, hogy nem szabad kecskére bízni a káposztát, és elég baj, ha már törvényben is ki kell mondani. Még rosszabb, ha ezt a törvényt el akarják törölni. Nehezen lehet ugyanis másként értelmezni Victor Ciorbea ombudsman kezdeményezését, az állampolgári jogok biztosa bő másfél évtized után fedezte fel, hogy ez a jogszabály nem vonatkozik minden közméltóságra, a törvényhozás tagjaira és az államelnökre. Na igen: a parlamentben, a mentelmi jog árnyékában valóban több elítélt üldögél nyugodtan, és két volt államfő – Ion Iliescu és Traian Băsescu – várja az ítéletet különböző perekben. Csakhogy tudjuk: az ombudsman e lépésére nem a legmagasabb tisztségek megtisztítása, hanem Liviu Dragnea SZDP-elnök érdekében került sor, aki a tavaly decemberi választások győzteseként nem az ország harmadik, hanem a negyedik embere, azaz nem képviselőházi elnök, hanem kormányfő akar lenni – de ebben ez a fránya törvény (amelyet egyébként SZDP-s kormányzás alatt fogadott el a parlament) megakadályozza. Az alkotmánybíróság – amely korántsem független testület, tagjait a pártok és az államfők nevezik ki, így összetétele a politikai erőviszonyokat tükrözi – döntése előrébb is, hátrább is taszíthatja Romániát. Ha ezt a régóta érvényben levő törvényt alkotmányellenesnek ítélik, Dragnea elfoglalhatja a kormányfői tisztséget – mindaddig, amíg a parlament új törvényben rendezi a kérdést, de ezt aligha fogja elsietni a többséget alkotó koalíció, vagy ha mégis, akkor azért, hogy a maga számára kedvezően rendezze a problémát. Ellenkező esetben az történhet, hogy a rendelkezést kiterjesztik a törvényhozásra is, így pedig Dragnea – és minden priuszos társa – elveszítené képviselői mandátumát is. Ezt a választók igen nagy hányada tartaná igazságosnak, de inkább a mesék világába sorolható megoldás, mikor a szenátusban a korrupciós bűnök megkegyelmezéséről beszélnek. Ott is halasztottak, pedig e téren is napnál világosabb a helyes döntés. A legfelsőbb szinteken azonban ezeknek az íratlan erkölcsi törvényeknek az elfogadása megy a legnehezebben... Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 23.Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködésétAz Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2017. március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével. A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet. Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő. Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást. Erdélyi képviselőnk saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője. https://tokeslaszlo.eu/cikk 2017. március 23.Nem kell az ártó szándékú „civil támogatás”Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködését – írja mai közleményének címében Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével. A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet. Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő. Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást. Az erdélyi képviselő saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője. https://itthon.ma/karpatmedence 2017. március 23.A fekete március ügyében kért vizsgálatot Biró ZsoltBiró Zsolt parlamenti képviselő március 22-én iktatta azt a levelet, amelyben az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi események ügyének újbóli kivizsgálását kérte Románia főügyészétől. A Magyar Polgári Párt elnöke Maros megyei képviselői minőségében fordult Augustin Lazăr főügyészhez, beadványában pedig arra kéri, hogy törvényben meghatározott hivatali hatásköréből adódóan indítványozza az 1990-es fekete március néven ismert marosvásárhelyi magyarellenes pogrom esetében a vizsgálat újraindítását. „Március 15-ei beszédemben ígéretet tettem arra, hogy a fekete március évfordulóján kérni fogom a vizsgálat újraindítását, hiszen az ügyben 27 év után sem derült fény a vétkesekre, a felelősöket nem azonosították és nem büntették meg. A fekete március történéseit tisztázni kell, mert amíg nem derül ki a teljes igazság, addig nagyon nehéz a társadalmi béke megteremtése” – mondta lapunknak Biró Zsolt, aki szerint üdvözlendő, hogy az 1989-es forradalom dossziéjának újbóli megnyitása mellett napirenden szerepel az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyének újbóli kivizsgálása is. A képviselő megjegyezte, alapos a gyanú, hogy a fekete márciust és a júniusi bányászjárást szervezők mögött ugyanazok a sötét erők sejthetők, a felbujtók ugyanazok lehetnek, ezért arra kérte a főügyészt, hogy kapcsolja össze és vizsgálja együtt a két ügyet. Az MPP-elnök lapunkból értesült arról, hogy az 1990-es márciusi véres marosvásárhelyi események három magyar áldozatának özvegye, valamint a súlyosan megsebesült Sütő András leszármazottai februárban megbízták Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvédet, hogy indítványozza a dosszié újravizsgálását. Az áldozatok hozzátartozóiként az érintettség okán helyesen teszik, hogy szeretnék tudni az igazságot, a két kérés egymást erősíti, és ők hamarabb kaphatnak hivatalos választ – vélte a politikus, aki szintén harminc napon belül várja a főügyész tájékoztatását. Gáspár Botond Székelyhon.ro 2017. március 23.Botrány a tanfelügyelőségenA marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel. A szülők úgy vélik, időhúzásra játszanak a tanintézet működéséért felelős intézmények, ugyanis csütörtökre ígérte a Maros Megyei Tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózat érvényesítését. Ez mégsem történt meg. A Maros Megyei Tanfelügyelőségen gyűltek össze a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei csütörtökön, és kitartóan várták, hogy szóba álljon velük az újonnan kinevezett főtanfelügyelő, Ioan Macarie, aki megpróbált elmenekülni a szülők elől. Mivel egy autó elállta az útját, sofőrjének kénytelen volt megállítania az autót, amelyben a főtanfelügyelő ült. Közben a szülők határozottan arra kérték Macariét, hogy szálljon ki, és adjon választ nekik arra a kérdésükre, hogy a tanfelügyelőség miért nem veszi figyelembe, és él az érvényben lévő 2015/33-as tanácsi határozattal, amelynek alapján automatikusan érvénybe léphetne az előző évi iskolahálózat, a katolikus iskolát is magába foglalva önálló tanintézetként. Az elmúlt évben ugyanis a tanfelügyelőségtől a városi tanács megkapta a menetlevelet, és ma is ez a határozat van érvényben az oktatási minisztérium asztalán. Miután Ioan Macarie hajlandó volt kiszállni az autóból, azzal védekezett a szülők előtt, hogy ő csak három napja van tisztségben, nem ismeri a dokumentumokat, majd visszament az irodájába. Nemsokára megjelent két helyi rendőr is, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá. Az elszánt édesanyák azonban csak határozottan kérték őt, hogy álljon szóba velük. Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, hogy mi van az ügy hátterében, és jóllehet, a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes a 33-as tanácsi határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette, a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ștefan Someșannak, illetve Tamási Zsoltnak. „Kaptunk második átiratot is a polgármesteri hivataltól, ami egy magyarázat, és nem a 33-as határozat, amire vártunk. A főnök azt mondta, hogy a jogtanácsosunknak kell értelmeznie ezt előbb. Én is járok a DNA-hoz vádlottként, ezért van eltávolítva Someșan és Tamási. Olvasom a törvényeket, a módszertant, de nem tudom értelmezni” – nyilatkozta Illés Ildikó. A Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele határozottan elmagyarázta neki, hogy nem az érvényben lévő 33-as tanácsi határozat miatt vannak felelősségre vonva, és a prefektus kedden jogászaival együtt kijelentette, hogy érvényes a 2015/33-as határozat. Ezek után joggal tették fel a kérdést az elszánt szülők: a tanfelügyelőség milyen alapon írja felül a törvényt? A keddi tárgyalás eredményeként a tanfelügyelőség „kikényszerített” a városi tanácstól egy iratot, amelynek alapján érvényesíthetné a tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózatot, de a tanfelügyelőség vezetői szerint nem azt kapták meg csütörtökön a várostól, amiben megegyeztek kedden, és ők ezért nem tudnak lépni. Ennek ellentmond az a 2016-os novemberi, 5777/31/7 miniszteri rendelet, amelyben az áll, hogy amennyiben a városi tanács nem küld egyéb dokumentumot, a tanfelügyelőségnek automatikusan érvényesnek kell tekintenie az előző évi iskolahálózatot. Azaz a városi tanácsnak a törvény értelmében semmilyen iratot nem kellett volna küldenie a tanfelügyelőségnek ahhoz, hogy az érvényesítse a tavalyi iskolahálózatot. Gergely Macarie azonban arra hivatkozik, hogy ez az irat nem tartalmazza konkrétan, hogy melyik tanácsi határozat értelmében kell érvényben maradnia a 2017–2018-as iskolahálózatnak, és arra kérte a szülőket, hogy a polgármesteri hivatalt vonják kérdőre emiatt. Teszi mindezt úgy, hogy azelőtt kijelentette a szülőknek, hogy ő csak három napja van tisztségben, és még nem sikerült áttanulmányoznia minden dokumentumot az üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor arról beszélt, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést ez ügyben, amelyet csak keddre tud összehívni leghamarabb. -- Beadványok sorozata A szülők beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez a katolikus gimnázium szülői bizottságának, az iskola vezető tanácsának, a szülői közösség, illetve a Civilek a katolikus iskoláért csoport nevében, amelyben felszólítják az intézményt, hogy vonja vissza az iskolájuk ellen hozott törvénytelen döntéseket, és a miniszteri rendelet alapján vegye figyelembe a 2015/33-as tanácsi határozatot az iskolahálózatra vonatkozóan, és azonnali hatállyal léptesse érvénybe, belefoglalva a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot mint önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézetet. „Ameddig nincs vádemelés, csak vizsgálódnak a hatóságok, iskolánkat megilleti az ártatlanság vélelme. Ennek értelmében önök mint működtető intézmény nem vonhatják meg az iskolától a működéshez és fejlődéshez szükséges feltételeket” – írják a beadványban. Fel is sorolják azokat a sorozatos törvénytelenségeket, amelyeket a tanfelügyelőség követett el a katolikus iskola ellen: a helyettes igazgató kinevezésének halasztása, a katolikus iskolát a város iskolahálózatából önkényesen kihagyták, a cikluskezdő osztályok elindításának betiltása. Ugyancsak beadvánnyal fordulnak a szülők tizenöt más intézményhez, köztük az EU oktatásért felelős bizottságához, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, az oktatási minisztériumhoz, parlamenthez, amelyeknek részletesen beszámolnak az őket ért törvénytelenségről, a DNA túlkapásairól. Hajnal Csilla Székelyhon.ro 2017. március 23.Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltekA marosvásárhelyi katolikus iskola mellett kiálló szülők szerdán kérték annak a két pernek a felfüggesztését, amelyet a tanfelügyelőség határozata ellen indítottak az unireás szülők, illetve a polgármesteri hivatal a katolikus iskolának átadott hat osztállyal kapcsolatban. A felperesek nem egyeztek bele, sőt a tanfelügyelőség jogásza is a felfüggesztés ellen volt. Az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága beperelte a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mivel úgy vélik, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától, ezért azt szeretnék elérni, hogy a tanfelügyelőség visszavonja az erre vonatkozó 1385-ös határozatát. Akkor négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget – magyarázta Zsigmond Imola, a katolikus iskola egyik diákjának édesanyja, aki januárban szintén beszállt a perbe, hogy kiálljon a tanfelügyelőség határozata mellett. Február 7-én még tíz magyar szülő csatlakozott hozzá, majd február 22-én egy kérelmet tettek le a bíróságon, amelyben az Unirea Főgimnázium mint iskola szintén kérte belépését a perbe a román szülők mellé. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. Legutóbb szerdán délután tárgyaltak az ügyben a marosvásárhelyi bíróságon, és bár nem született döntés, érdekes fejleményekről számolt be lapunknak Zsigmond Imola, aki maga is részt vett a tárgyaláson alperesként. „Szerdán a bíróság jóváhagyta annak a tíz szülőnek a belépését, akik kérelmezték február elején, hogy részt vegyenek a perben. Továbbá kértük a per felfüggesztését addig, amíg lejár a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellen indított bűnügyi vizsgálódás, de az unireás szülők ellene voltak, illetve a tanfelügyelőség jogásza sem egyezett bele a per felfüggesztésébe” – nyilatkozta lapunknak Zsigmond Imola a tárgyalás után. Hozzátette, furcsállja a tanfelügyelőség jogászának hozzáállását, hiszen pontosan ellenük indítottak eljárást a román szülők és a polgármesteri hivatal, és mégsem egyezett bele a felfüggesztésbe. Legközelebb április 12-én tárgyalják újra az ügyet. Hajnal Csilla Székelyhon.ro 2017. március 23.Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákatA hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánéletéről is beszélgettünk. – Bár eddig is aktívan részt vett az egyetem vezetésében, a dékáni pozíció újabb kihívásokkal, több felelősséggel jár. Miért döntött úgy, hogy jelentkezik erre a pozícióra? – A motivációm központi eleme a kihívás volt. Az előttünk álló feladatokat személyes kihívásnak tekintettem, és ez elsősorban a közgazdász végzettségemből, és a menedzsment, illetve marketing iránti érdeklődésemből fakadt. A dékáni pozíció egyre inkább egy menedzseri pozíció kell legyen: míg a kezdetekben sokkal több felelősség hárult a helyi vezetőkre, addig mára a szerepük jó értelemben átalakult, és lassan elválik a döntéshozói és az ügyintézői hatáskör. A Kari Tanács és a Szenátus meghozza a fő döntéseket, de sok olyan operatív döntést is meg kell hozni, ami a dékán felelőssége. A választási folyamat egyébként eléggé összetett: önkéntesen lehet jelentkezni a dékáni pozícióra, majd a Kari Tanács tagjai szűrik meg első körben a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy azok a jelöltek közül választ a rektor, akik megkapják a Kari Tanács szavazatainak többségét. – Milyen tervei vannak, milyen kihívások előtt áll az egyetem? – Nem a normatív igényeknek, azaz a törvényeknek, szabályoknak, előírásoknak való megfelelést látom most az elsődleges teendőnek, hanem a belső intenzív irányba való fejlesztést. Magyarán jobb oktatási és kutatási tevékenységet szeretnék, és a hallgatói elvárásoknak való megfelelést is fontosnak tartom. A minőségi mutatókat nem előírások mentén, hanem a hallgatók elégedettségére szeretnénk alapozni. Terveink között szerepel egy integráltabb információs rendszer kialakítása, amelynek eleme a hallgatói elégedettség a rájuk vonatkozó adatok és véleményeik összegyűjtése által. A mai kor meghatározó trendje, hogy nem csak a megszokott információforrásokból tájékozódunk, hanem sok egyéb eszköz is olyan adatokat szolgáltat számunkra, amelyek fontosak a döntések szempontjából. Nyilván nem a kontrollfolyamatok erősítéséről van szó, hanem arról, hogy minél több információt gyűjtsünk a hallgatókról, mert ezáltal egyéni igényeket tudunk kielégíteni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarunk, oda tudunk figyelni ezekre az egyéni igényekre, és ez pedagógiai szempontból egy nagy lehetőség. Emellett a kollégák véleményét is hasonló formában szeretném megtudni, hiszen az alkalmazotti elégedettség is nagyon fontos. A döntéshozatal javítása a cél ezáltal, hiszen nehéz olyan döntésről beszélni, amelyhez ne lenne szükség a hallgatók vagy az oktatók véleményére. Az is fontos célkitűzésem, hogy az egyetemre bejutó hallgatók minél nagyobb irányban szerezzenek diplomát, és értékesíteni tudják azt a munkaerőpiacon. A két kar egyesítésének számomra egy váratlan pozitív hatása volt az, hogy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre jobban képviseli a hallgatók érdekeit. Ez nagyon fontos, hiszen a hosszú távú versenyképesség alapja az igényekre való odafigyelés. Hosszútávon számunkra nagyon fontos, hogy a HÖK ismerje a hallgatók jogait, és merje is kifejezni az igényeit. Azt tartom, hogy teljesítményt akkor várjunk el, ha az megfelelő mértékben jutalmazva van. Azok a hallgatók, akik amúgy is szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és a HÖK esetében nyilvánvaló, hogy nem a pénz motiválja őket, jó motiváció lehet, ha az egyetem kifejezi elismerését irányukba egy ösztöndíj formájában. – Ezen kívül milyen további változásokra van szükség az egyetem életében? – Az elődök nagyon jó alapokat fektettek le, ezért szilárd alapokra építkezhetünk. Misszióként azt tűztem ki, hogy felelősségteljes szabadságra neveljük a hallgatókat, és itt a szabadságon van a hangsúly. Gondolok itt a vállalkozás, az újítás szabadságára, arra, hogy a végzett hallgatók merjék megtalálni helyüket a világban, a vállalkozásban, az üzletben, és ezt felelősségteljesen tegyék. Több menedzsmentet vinnék a mindennapi működésbe, tervezek jobban odafigyelni arra, hogy a szervezet struktúrája megfelelőbb legyen, és az információs rendszer kiépítése is fontos célom. Első nap egy szimbolikus változást is eszközöltem, amikor elvetettem a bejáratnál található elválasztót. Olyan a személyiségem, hogy szeretem megkérdőjelezni mindazt, amit eddig megszoktunk. Néha próbálok úgy tekinteni az egyetemre, mintha most lennék itt először, illetve vendég vagy hallgató lennék, és ilyenkor tűnik fel, hogy felesleges egy-egy térelválasztó, vagy túl sötétek a folyosók. A változtatás nem rossz, és mindenkit arra buzdítok, hogy merjen változtatni. – Véleménye szerint a Sapientia oktató, vagy inkább kutató egyetemnek számít? – Ennek a kettősségnek léteznie kell minden helyszínen, hiszen szervesen összekapcsolódnak. Mesterkéltnek tartom e két dimenzió szembeállítását, bár tény, hogy az elsődleges missziónk az oktatás, azonban az is tény, hogy minőségi oktatást kutatási tevékenység nélkül nem lehet végezni. A működésünk ennek megfelelően működik, minden oktató tanít, és kutat is. Ezen kívül meg kell különböztetnünk a tudományos kutatásokat, amelyeknek a végeredménye egy-egy neves nemzetközi szaklapban való publikálás, és az egyéb gazdaságra és társadalomra vonatkozó kutatásokat. Vannak kollégák, ahol egyik vagy másik jobban érvényesül, de az a cél, hogy a 82 oktató egyensúlyban tartsa az oktatást és a kutatást. – Milyen az egyetem és a város, illetve az egyetem és a középiskolák viszonya? – Próbálunk tenni a kapcsolatok javításáért. Idén jelent meg az Egyetem a város szívében című kiadványunk, amely legalább annyira szól a városról, mint az egyetemről. Szinte minden oktatónk részt vesz valamilyen informális, társadalmi tevékenységben. Sokat professzionalizálódott a külső kommunikációnk, és nyitottunk azok fele, akik nem kifejezetten a mi célcsoportunkhoz tartoznak az Ezüst Akadémia, illetve a Kávéházi előadások által. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi beágyazódásunkat, és azt, hogy odafigyeljünk a célcsoportunkra, azaz a középiskolás diákokra, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy itt piacképes felsőoktatásban részesülhetnek. Ezért különböző versenyek és rendezvények formájában, illetve más programok által tartjuk velük a kapcsolatot. A gazdasági szférával nem annyira intenzív a kapcsolat, bár rengeteg potenciál lenne ebben. Arra buzdítom a gazdasági szféra szereplőit, hogy tegyenek próbára minket. A szakmai gyakorlatokra vonatkozóan szerződéseket kötöttünk több intézménnyel, és ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a hallgatók könnyebb elhelyezkedését. Jó lenne a duális képzés irányába haladni, keressük ennek a megvalósíthatóságát is. – Általános probléma a székelyföldi diákok körében a román nyelv hiányos ismerete, és sokan csak a munkavállalás pillanatában szembesülnek ennek hátrányaival. Mit tehet ez ellen az egyetem? – Egyik nagy problémánk ez, amelyet különböző módokon próbálunk orvosolni. Természetesen kitartunk amellett, hogy legjobban anyanyelven lehet elmélyülni egy-egy szakterületben, és rengeteg előnyét látjuk az anyanyelven való oktatásnak. Ennek ellenére a román nyelv ismeretének hiánya egy valós probléma, ezért a legtöbb szakon vannak olyan órák, amelyeket román nyelven tartanak, főleg az olyan tantárgyak esetben, ahol a román szaknyelv a mindennapos gyakorlat része. Ezen kívül román órákat is tartunk, ezek mennyisége szakonként változik, és néha úgy érezzük, hogy ez eredménytelen. Remélem, hogy nagyobb változást hoz az az újítás, hogy az 5-8. osztályosok olyan tankönyvet kapnak, amely megkönnyíti a román nyelv tanulását. Hajdanán a székely fiúk a katonaságban tanultak meg románul, és azt látom igen sok sikeres nálunk végzett hallgatónál, hogy ha olyan munkahelyre került, ahol a helyzet megkövetelte, egy év alatt meg tudtak tanulni románul. Ezért nem vagyok ebben a kérdésben borúlátó. Látom azt, hogy iskolában nem tudnak jól megtanulni románul, ellenben olyan környezetben, ahol rá vannak kényszerülve a használatára, már más a helyzet. – A szerdai Kari Tanács ülésén választották meg a dékánhelyetteseket. Kik töltik be a jövőben ezeket a pozíciókat? – A kari vezetőtanács a dékánból, két dékánhelyettesből és egy kari kancellárból áll. Ezt a négy személyt úgy választottuk ki, hogy lefedje mind a négy általunk képviselt tudományterületet. Én képviselem a gazdasági szakcsoportot. Az egyik dékánhelyettes a humán szakcsoport képviseletében Pap Levente lett, ő felel a jövőben a kommunikációért, a külső kapcsolatokért, és a marketingért. A másik dékánhelyettes egy fiatal mérnök, Bodor Zsolt lett, akinek elsősorban az épület működtetésével kapcsolatos teendői lesznek. A kari kancellár Telegdy Balázs, a társadalomtudományi szakcsoport egyik oktatója lett. Ő az oktatás szervezéséért, és az információs rendszer kialakításáért felel. Szakmai szempontok alapján választottuk ezeket a személyeket, és nem csak egy címet szerettünk volna adni arra érdemes kollégáknak, hanem operatív vezetőket kerestünk. - Az ember a vezető mögött Lázár Ede Nagybányán született, de édesanyja munkájának köszönhetően két éves korától Gyergyószentmiklóson nevelkedett, illetve ott kezdte el tanulmányait a Salamon Ernő Líceumban. Elmondása szerint egész gyerekkorában, pontosabban középiskolai tanulmányainak végéig, 1991-ig jégkorongozott. Érettségi után egy kolozsvári közgazdasági képzésre jelentkezett, de személyek okok miatt egy év után úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja tanulmányait. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen – amelyet ma Budapesti Corvinus Egyetemként ismerünk – öt évet tanult, ebből az első három mai értelemben alapképzésnek számított, a további kettő pedig szakosodásnak, azaz mesterképzésnek. Meghatározó mozzanat volt egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégiumban való részvétel, amelybe több neves magyarországi politikussal járt, és a kötelező oktatás mellett neves előadókat hallgathattak meg. Egyetem után egy évig a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézeténél dolgozott, azonban elmondása szerint többre vágyott, hiszen ebben a munkában nem volt elég szakmai kihívás. Ezután a TNS Hungary piackutató cégnél helyezkedett el, és ezáltal rengeteg tapasztalatot szerzett a versenyszférában. A doktori címet is Magyarországon szerezte meg, 2002-ben iratkozott be a gödöllői Szent István Egyetem vezetés és szervezés képzésére. Magyarországon töltött évei alatt házasodott meg, egy szintén erdélyi származású lányt vett feleségül, akivel 2002 nyarán döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Ezt követően egy ideig távmunkával dolgozott a TNS-nél, majd 2003 nyarán versenyvizsgázott Csíkszeredában a Sapientia üzleti tudományok tanszékén, ahol azóta is főállású oktatóként tanít. 2004-ben tanszékvezető helyettesnek, majd rövidesen Kari Tanács tagnak választották, így hamar belelátott az oktatás és kutatás szervezésének folyamatába. A dékánhelyettesi pozíciót 2013-tól a mostani kinevezésig töltötte be. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át. Iszlai Katalin Székelyhon.ro 2017. március 23.Elég lesz csak kiabálni?A pohár félig tele és félig üres részének méricskélésére egyaránt alkalmas a székely szabadság napján rendezett idei marosvásárhelyi megmozdulás. Először jöhet az optimista verzió. Eszerint elmondhatjuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács által negyedik alkalommal megszervezett, a Habsburg-ellenes szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra való megemlékezésen túlmenően autonómiapárti demonstrációvá terebélyesedett rendezvény markáns lenyomata a székelyföldi, erdélyi önrendelkezési törekvéseknek. Hiszen a kora márciusi esős, hűvös időjárás ellenére több ezren gyűltek össze a vásárhelyi Postaréten, hangot adva a magyar közösség jogköveteléseinek. Ha viszont inkább a borúlátás a természetünk, akkor azt emelhetjük ki, hogy – noha tízezreket vártak – idén csupán pár ezren tartották fontosnak kinyilvánítani az autonómiaakaratot a székely szabadság napján. Sőt az igazán pesszimisták akár azt a következtetést is levonhatják, hogy – horribile dictu – kifulladóban az önrendelkezést zászlajára tűző mozgalom Erdélyben. A romániai magyar közösség számára több mint két és fél évtizede kérdés, mennyit haladtunk előre az autonómia irányába vezető úton. Kiindulópontként és iránytűként egyaránt az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szolgál, amely kimondja: „igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Sokak szerint már az is a romániai magyarság bizonyos fajta autonómiájának a fokmérője, hogy például önálló oktatási intézményekben tanulhatnak anyanyelvükön a magyar diákok azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a húsz százalékot, törvény teszi lehetővé az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, és kétnyelvű helységnévtáblákat is ki lehet függeszteni. Mások viszont úgy vélik, hogy a mintegy három évtized alatt is kevés eredménnyel kecsegtetett az autonómiaharc, hiszen az erdélyi magyarság még mindig nem használhatja szabadon nemzeti szimbólumait, nem rendelkezhet szabadon saját sorsa fölött. „Stratégiaváltásra van szükség, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott erdélyi régiókra is” – vallja Bakk Miklós kolozsvári politológus, a 115 évvel az első Székely Kongresszus után idén áprilisban megrendezendő hasonló elnevezésű konferencia főszervezője. Az SZNT nemzetközi, többek között flamand és baszk partnerei idén is képviseltették magukat a marosvásárhelyi megmozduláson, és hasznos tanácsokkal látták el a székelyeket autonómiavonalon. Minták, elképzelések, akarat tehát létezik, a kérdés csak az, hogy van-e egyáltalán stratégia az erdélyi, székelyföldi (magyar) önrendelkezés kivívására. Mint tudjuk, ahány magyar szervezet, annyi autonómiastatútum látott napvilágot az elmúlt években, amely kivétel nélkül levezette, hogy a területi autonómia nem sérti Románia alkotmányos rendjét, illetve annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét, és arra is magyarázattal szolgált, hogy az önrendelkezés miért jelent intézményes megoldást a kisebbségi kérdésre. A kézzelfogható eredmények azonban továbbra is váratnak magukra, ami nagy vonalakban betudható annak, hogy az autonómia kérdését nem tematizálják eléggé ott, ahol annak a leginkább helye volna: Románia parlamentjében. Bár az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közösen dolgozott ki törvénytervezetet a területi önrendelkezésről, annak beterjesztését évek óta halogatják, olyannyira, hogy az autonómiafronton korábban oly harcias MPP-elnök manapság már csak Pató Pál-i válasszal él, ha valaki a statútum beterjesztésének időszerűségét firtatja. Hát nagyvonalakban így állunk az erdélyi magyar autonómiaküzdelemmel a helyzetteremtő radikálisok sürgetése és a fontolva haladó mérsékeltek halogatása közepette. „Még egy kicsit kiabáljunk, aztán menjünk haza” – biztatta a marosvásárhelyi megemlékezés-felvonulás egyik SZNT-s szervezője a prefektúra elé vonult résztvevőket. Az önrendelkezéshez ennyi tán kevés lesz. Rostás Szabolcs Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. március 23.Beszélgetés Pálfalvi Pál nyugalmazott tanárral – A világ felfedezésének szépségérőlHetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük. – Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam. – Melyik iskolába járt? – Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk. – Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát? – Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem. – Hogyan talált rá a hivatására? – Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával. – Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így? – Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen. – Kedvenc növénye? – Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány... – Mi a kedvenc időtöltése? – Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok. – Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye? – A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke. – Kedvenc társasága? – Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból. – Elégedett? – Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője. – Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne… – Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek. – Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni… – Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet… Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. március 23.A befektetett munka meghozta a sikert a néptáncegyesületnekCivil szervezetek versengtek Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót. A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével. Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el. A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára. Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak. Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 23.Behajtották a 2014-ben kirótt bírságokatSzékely szabadság napja Zárolták a hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT. A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum. „A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk” – áll az SZNT közleményében. A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. „Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben, vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat” – fogalmaznak. 2014-ben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezéshez járult hozzá, a tömeg tiltakozó felvonulását nem engedélyezte. Az SZNT a felvonulást is megtartotta, arra hivatkozva, hogy a polgármester a bejelentést követő 48 órában nem bocsátott ki a rendezvényt tiltó dokumentumot. A 2016-os és 2017-es felvonulást a polgármesteri hivatal szintén nem engedélyezte, ám 2016 nyarán a bíróság jogerősen megállapította, hogy a szervezők törvényesen jártak el, és a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a hivatalt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 23.Nagyváradon is megünnepelték a bábszínház világnapjátA Szigligeti Színház Lilliput Társulatának bábszínészei kedden több váradi óvodába ellátogattak egy-egy bábbal, ahol mesét olvastak fel és közösen játszottak a gyerekekkel. A rendezvény 17 órakor különböző gyermekfoglalkozásokkal folytatódott a nagyváradi várban. Reggeli Újság (Nagyvárad), 2017. március 23.A Kiss Stúdió születésnapját ünnepelték keddenJanus Pannonius halálának 545. évfordulója és a stúdió születésnapja alkalmából kedden este ismét előadást tartott a Magyar Örökség-díjas Kiss Stúdió Színház Nagyváradon. A bemutató címe Pannónia küldi a szép dalokat, meghívott előadó Molnár Judit magyartanár, közíró, a fellépők pedig Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos voltak. Az előadás előtt Kiss Törék Ildikó elmondta, március 26-án ünnepli fennállásának 23. évét a Kiss Stúdió Színház. Március 27-én a színház világnapját ünnepli a közönség, ebből az alkalomból a stúdió a Szigligeti Színházzal közösen kiállítást nyit, illetve vetítéssel emlékeznek meg Varga Vilmosról, akinek szerepeiből válogatva film készült, melyet tavaly már láthatott a közönség a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Janus Pannonius – vagy ahogy egyes források jegyzik, Kesincei vagy Csezmicei János (a költő a mai Horvátország területén, Csezmicén született) – életéről Molnár Judit beszélt: bemutatta gyermekkorát, tehetségének kibontakozását. A költő és Nagyvárad kapcsolatának megértése céljából a magyartanár felvázolta az akkori történelmi eseményeket, így szó esett Vitéz János és Mátyás király életéről is. A színészek a Janus Pannonius életéről szóló előadás közben a költő versei közül olvastak fel néhányat. Először az úgynevezett római típusú epigrammáit, melyekben humorosan megszólja a neki nem tetsző személyeket és tetteket, kritizál, majd a görög stílusú epigrammáit, melyekben több az elmélkedés, általános vagy adott országot érintő problémákat feszeget. A közönség így hallhatta Janus Pannonius Pál pápáról, Aki csak a könyveket szereti, Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata, János esztergomi érsekhez, Egy dunántúli mandulafáról és a Búcsú Váradtól című költeményeit is. Kiss Erzsébet Janka Reggeli Újság (Nagyvárad), 2017. március 23.Gyászol a Szigligeti SzínházÚjra gyászlobogó leng a Szigligeti Színház művészbejárója fölött. Az erdélyi magyar színjátszás kimagasló egyéniségének elhunytát hirdeti. Csíky Ibolya színművésznő e világból való eltávozása borított ismét gyászba bennünket, kollégákat, s velünk együtt a színházszerető kedves váradi közönséget. Április 9-én lett volna 72 éves. Nagy fájdalmunkra nem érte meg. A Mindenek Rendezője elszólította rajongásig imádott kedves családja és alázattal szolgált színháza, közönsége köréből. Életpálya 1969-ben került Nagyváradra, s azóta élete utolsó pillanatáig jelen volt városunk színházi életében. Kolozsváron született szegény munkáscsaládban. Édesanyja egyedül nevelte és taníttatta. A híres Stúdió Színházban ismerkedett meg a színjátszással, mely rabul ejtette. Innen került a marosvásárhelyi főiskolára, majd Nagyváradra. Rövidesen a rendezők, a kollégák és a közönség kedvence lett. Istenáldotta tehetsége, különös szépsége, megjelenése, bársonyos lírai hangja, nőiessége rabul ejtette nemcsak Nagyvárad, de egész Erdély színházszerető közönségét. A televízió révén, amelyben sokat énekelt, oda is eljutott, ahová a színháznak nem sikerült. Országos hírnévre tett szert. Híre nemsokára az anyaországba is eljutott. Tehetsége mellett lenyűgöző egyénisége révén tisztelettel és szeretettel vették körül rajongói, szerettei, kollégái. Színházunknak csak dicsőséget szerzett. A kolozsvári lány rövid időn belül nagyváradivá vált. Jól érezte itt magát, különösen miután családot alapított, s két reményteli gyermekkel ajándékozta meg egyre zsugorodó magyarságunkat. Több mint 100 szerep Színpadon szinte mindent eljátszott a magyar és világirodalom drámai és vígjátéki szerepei közül, amit színházunk bemutatott. 48 éves váradi pályája során több mint 100 szerepet játszott. Nem feledkezhetünk meg a szerepek szerepéről sem: Éváról Az ember tragédiájában, amit kedvenc rendezőjétől, Szabó Józseftől kapott, s ami színészi pályájának egyik csúcsa volt. Elismerés és szeretet Most már csak az emlékkel maradunk. Csíky Ibolya nem boldogít minket többé brilliáns tehetségével. Művészi nagyságáról kitüntetései tanúskodnak. Elsőként kapta meg Erdélyben a Szentgyörgyi István-díjat, az EMKE kimagasló díját, a Poór Lili-díjat, a magyar állam pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tisztelte meg a nagyváradi magyar színjátszás 200 éves évfordulója alkalmával. Számára a legnagyobb díj a közönség szeretete és ragaszkodása volt, amely végigkísérte tüneményes pályáját. Vigasztaljon bennünket, hogy szinte élete végéig köztünk lehetett, elárasztva bennünket anyai szeretetének melegével. Mindnyájan, akik ismertük, akik megperzselődtünk tehetségének kisugárzó lángjában, kedves egyéniségét örökre a szívünk mélyébe zárjuk. Élete, művészete, a színpad és közönség iránti ragaszkodása, szeretete, tisztelete példaként lebeghet előttünk, míg szolgáljuk Thália porlepte, megszaggatott, de mindig újrafoltozott, újramosott aranyköpönyegének varázserejét, isteni géniuszát. A boldog feltámadás reményében kívánunk örök nyugodalmat, drága Ibike! A Szigligeti Színház egész közössége nevében Hajdu Géza erdon.ro 2017. március 23.Csép Sándorra és Kostyák Alpárra emlékeztek KolozsváronSzínes riportfilmek és portréinterjúk vetítésével emlékeztek Csép Sándor (1938-2013) riporter, rádiós- és televíziós-műsorszerkesztőre és Kostyák Alpár (1957-2016) szerkesztőre, népzenészre a Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron című rendezvénysorozatának záróeseményén. A civil szervezet főtéri székhelyén kedd este megtartott rendezvényen Buchwald Péter köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Katona Zs. Józsefnek, akik a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőivel, Víg Emesével, Márkus Etelkával és Antal Áronnal beszélgetett. Víg Emese, a kolozsvári közszolgálati televízió magyar adásának főszerkesztője többek közt kifejtette, Csép Sándorban az volt a nagyszerű, hogy mindenkivel komolyan foglalkozott. Mint részletezte, ő maga bölcsész végzettsége okán kezdetben meglehetősen hosszú kérdéseket tett fel a riportalanyoknak, az első lecke, amelyet Csép Sándortól megtanult, az volt, hogy rövidebben fogalmazza meg kérdéseit. Márkus Etelka a gondolatmenetet folytatva hozzátette, Csép Sándor egyáltalán nem volt sztárvadász, ugyanakkor olyan személyiség volt, aki a kapcsolati tőkéjét is megosztotta kollégáival. „Küldött minket kocsmázni. Ne üljetek az irodában, menjetek az emberek közé” – idézte fel Csép tanácsait. Antal Áron elmondta, gyakorlatilag együtt nőtt fel Kostyák Alpárral, osztálytársak voltak, a román hadseregben is együtt szolgáltak. „Ráillik az a török kifejezés, hogy „háttestvér”, azaz olyan ember, akinek nyugodt szívvel hátat fordíthat az ember, mert tudja, hogy nem támadja hátba. Joviális volt, szeretett viccelni, de ha baj volt, mindig lehetett rá számítani” – idézte fel Kostyák Alpár egyéniségét Antal Áron. A beszélgetés közben számos rövidfilmet, illetve filmrészletet is levetítettek, többek közt ízelítőt kaptunk Csép Sándor legismertebb riportfilmjéből, a kalotaszegi „egykézést” bemutató Egyetlenem című alkotásból. Vászonra került a Kostyák Alpárról szóló film is, amely Kostyák megjegyzésével ért véget: „ennyi elég is volt”. Egy werkfilm erejéig a kolozsvári tévé magyar szerkesztőségének mindennapjaiból, kulisszatitkaiból is ízelítőt kaptunk. Víg Emese a beszélgetés végén úgy fogalmazott: a kolozsvári magyar adás akkor létezik, ha van nézője, egyúttal visszacsatolást is kért hallgatóságától. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. március 23.Az írás szolgálata, az olvasás élménye, az élmény megosztása„Érdemes megosztani a könyvek kínálta élményt.” — mondta Máriás József szatmári könyvbemutatóján, hiszen szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk meghatározó eleme az irodalom. Sokan gyűltek össze Máriás József könyvbemutatójára tegnap délután — a szamári magyar sajtó szolgálatában eltöltött 34 év nem múlt el nyomtalanul, barátok, jó ismerősök s természetesen a munka– és pályatársak köszöntötték örömmel itthon a 77 éves szerzőt, első nyomtatott könyve megjelenése alkalmából. S akár sajtókortörténeti momentumnak is nevezhető az egymás mellett helyet foglaló trió: Máriás József és Veres István, akik bő három évtizeden át jegyezték cikkeiket az akkor még Szatmári Hírlap, majd Szatmári Friss Újság hasábjain (egymás főszerkesztőiként is) — s egyengették jó pár évvel ezelőtt Elek György pályakezdő útját. „Örvendek, hogy Máriás József tanulmánykötetét itt Szatmárnémetiben mutathatjuk be — ez a kötet az első nyomtatásban megjelent könyve ugyan, de Magyar Elektronikus Könyvtárban ezt megelőzően hat kötetet jelent már meg. Hosszú évtizedeken keresztül, egy napilap napszámosaként megszámlálhatatlanul sok cikket írt ugyan, de tevékenységének maradandó részei ezek a tanulmányok, s nyugdíjba vonulását követően még inkább felfokozta az alkotói tempót. Az írásokon átsüt: Máriás József szívvel–lélekkel át szeretné adni másnak is az élményt, amely akkor éri, amikor valamit olvas — had részesüljön belőle más is. Mélységes emberi hozzáállás ez, mi őt ugyanúgy jellemzi, mint a ‘szívvel–lélekkel’ való írás.” – fogalmazott a „kedves kenyeres pajtás” Veres István. De mikor és hogyan is jegyezte el magát Máriás József az irodalom szolgálatával? „Magyar szakos tanárként egy napilap taposómalmában folyamatos hiányérzetem volt: hiányzott az irodalom. Ezért néha megírtam egy–egy könyvkritikát. Szerencsémre „normán felül” elfogadták ezeket a cikkeket és szintén szerencsémre a ’60–as évek végén szellemi felfrissülés volt Romániába, létrejött a Kriterion kiadó, egymást követve jelentek meg a jobbnál–jobb könyvek — import, azaz Magyarországról érkezett könyvekről nem írhattam, igaz sok nem is volt belőlük — és volt miben válogatni. Hálás feladat volt, aztán a recenziók átalakultak tanulmányokká, az Utunk, a Korunk lehetőséget biztosított bemutatásukra s a közlés öröme mindig új lendületet adott: érdemes foglalkozni vele, érdemes megosztani azt az élményt, amit a könyvek nekem kínáltak.” – pillantott vissza a múltba Máriás József, felidézve azt a pillanatot is, amikor elköteleződött Németh Lászlóval, akinek életműsorozatát szenvedéllyel gyűjtötte s minden itthon megjelent könyvéről azonnal írt, majd egyfajta belső igénynek engedelmeskedve, mind elmélyültebben foglalkozott vele — mígnem Németh László „romániai nagykövetévé” lett. „Az élet hozza magával, hogy az ember meg kell cáfolja önmagát . Ez történt velem is, Nyíregyházára költöztünk át, távolabb kerültem szülővárosomtól, Felsőbányától, Szatmárnémetitől, a jó barátoktól, de írásaimmal mégis itthon vagyok, hiszen számtalan itthoni folyóiratban jelentek és jelennek meg írásaim — hiszen recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szó. A Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) nagyon sokan kattintottak rá a Németh Lászlóról szóló kötetemre, erre figyelt fel Serfőző Simon és segített a könyv, első nyomtatott könyvem megjelentetésében. ” – mondta. Az írás: szolgálat című kötet három nagy fejezetre tagolódik, de mind a Klasszikusaink varázskörében, mid az Erdélyi szellemi erőterek, mind az Égtájak találkozása erdélyi dominanciával bír. Kereskényi Sándor muzeológus is a múltba lépett vissza, felidézve első, 1976–os találkozását Máriás Józseffel, aki harminc évvel később főszerkesztője lett a Friss Újságnál. „Azok közé tartozik, aki nagyon komolyan vette ezt a pályát és ritka alaposan ismerte Szatmár minden zegét–zugát. Értékvédő humanizmust képvisel — és mellékes, hogy szocialista a humanizmus vagy konzervatív humanizmus. Csodálatos dolog, ha valaki évtizedeken keresztül megmarad ugyanannak az embernek és az idő visszaigazolja.” – fogalmazott. Maga Máriás József visszanézve a 77 év távlatából próbált mérleget vonni: „Úgy érzem, sok volt az üresjárat, a mulasztás, de hát az ember idős korára lesz bölcs. Remélem lesz időm pótolni ezeket a mulasztásokat, s ha Isten is úgy akarja, lesz folytatása ennek a könyvnek és munkámnak is.” Szabó Kinga Mária Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) 2017. március 23.A Szent László-évre készül Nagyvárad„Hazatér” nyughelyére Szent László koponyaereklyéje: a győri hermában féltve őrzött kincs a nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett, május 14-ei körmenettel érkezik a várba, ahová a lovagkirályt eltemették. Nagy sürgés-forgás fogadja a betérőt a nagyváradi római katolikus püspökség háza táján, már csak egy kevés van hátra a bazilika külső felújításából, s párhuzamosan bent is munkálatok kezdődtek, épp szerdai ottjártunkkor kezdték meg a váradi egyházmegye két egykori püspöke, Andrea Scolari és Kusalyi Jakcs Dénes síremlékének kiemelését a hátsó bejárat mellől, hogy a felújítást követően méltó helyükre kerüljenek a bazilika Szent László-oltárának két oldalára. A síremlékeket egyébként korábbi ásatások során fedezték fel, állapotuk nem túl jó, több darabból állnak, így restaurálásra szorulnak – mondta el a sajtó érdeklődésére Lakatos Attila, az egyházmegyei vallásturisztikai iroda vezetője. Az újságírók az egyházmegye által szervezett Szent László-évi események beharangozó sajtótájékoztatójára érkeztek a püspökség székhelyére. Mint ismeretes, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. Mivel Szent Lászlót – aki Nagyváradot és az egyházmegyét is megalapította – 1192-ben a nyughelyéül szolgáló nagyváradi várban avatták szentté, egyértelmű, hogy a Körös-parti város az eseménysorozat egyik kiemelt helyszíne. Az egyházi kötődésű események megszervezését a püspökség vállalta magára, a váradi városházával közösen kiállításokkal, koncertekkel is készülnek megemlékezni az év folyamán Szent Lászlóról. Az eseménysorozat kiemelkedő pontja a május 14-ei Szent László egyházmegyei zarándoknap lesz, amire idén nem csak az egyházmegyéből, hanem az egész Kárpát-medencéből várják a zarándokokat. Mint Böcskei László püspök a sajtótájékoztatón kiemelte, Szent László szentté avatását követően is európai szintű búcsújáró hely volt a váradi vár, alapítója ünnepe pedig nem csak a katolikusoké vagy a váradiaké, hanem a szélesebb körben vett régióé, amibe beletartozik Magyarország mellett Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Horvátország vagy Ausztria is. A zarándoklat további újdonsága, hogy idén nem csak a Schlauch-kertben vonul majd a körmenet, hanem a római katolikus bazilikától a várig zarándokolnak a hívek, és ezúttal nem csak a nagyváradi Szent László-herma kíséri útjukat, hanem a kivételes alkalomra a városba érkezik, vagyis tulajdonképpen „hazatér" a koponyaereklye, amelyet jelenleg Győrben őriznek. Nem volt ez különben mindig így. Mint Lakatos Attila felidézte, Szent László hermája a törökdúlás miatt került Váradról előbb Gyulafehérvárra, majd Pozsonyba, és végül Győrbe, a veszély elmúltával viszont a váradiak mindhiába próbálták azt visszaszerezni, egy 196 éves pert is lefolytattak, mégsem jártak sikerrel. Végül egy ereklyedarabot kaptak Győrből, ezt őrzi a váradi herma, amit immár hagyományosan kivisznek minden évben a körmenetre. A zarándoklatra legalább 3000 érdeklődőt várnak, de az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy több tízezerre rúg majd azoknak a száma, akik kimondottan azért keresik fel Nagyváradot, mert az emlékév ráirányítja a figyelmet Szent László kultuszára. Az események népszerűsítésében, finanszírozásában, lebonyolításában különben a városháza is partner, és bevonva a Helyi Közlekedési Vállalatot (NHKV) szerdán a sajtótájékoztató végén – stílusosan a Szent László térről – útjára indították a Szent László-évet hirdető villamost, az első utasok pedig Böcskei László püspök és munkatársai, Florin Birta, a város alpolgármestere, Mihai Jurca, a város idegenforgalmát népszerűsítő egyesület vezetője és a sajtósok voltak. A villamos ezt követően beállt a „sorba", és októberig szállítja a váriadiakat és a turistákat. Mint ismert, a Szent László-év másik kiemelkedő nagyváradi rendezvénye a Szent László Egyesület által június 19–25. között a várban megszervezett Szent László Napok. Bálint Eszter Krónika (Kolozsvár) 2017. március 23.Rádió, politika, hitelességGálaműsorral ünnepli csütörtökön születésnapját a Kolozsvári Rádió, március 15-én volt ugyanis a 63. évfordulója annak, hogy első műsorát sugározta a csatorna. Meg is érdemlik a kollégák az ünneplést, hiszen a Donát út 160. alatt működő szerkesztőség az egyik legrégebbi és legjelentősebb magyar audiovizuális műhelynek számít Romániában. Amely nemcsak alapításától, hanem 1985-ös elhallgattatásától is hosszú és göröngyös utat tett meg az egész napos sugárzás tavaly novemberi beindításáig. Kollégaként – vagy ahogy a szakmában nevezik: pályatársként – ugyanakkor nemcsak a születésnap örömében, hanem az újságírással együtt járó ürömökben is osztozunk, hiszen ünnep ide vagy oda, nincs mit tagadni: nem járnak jó idők a romániai magyar közszolgálati média munkásaira. Éspedig azért nem, mert az általános létszámhiányon, az ebből fakadó túlterheltségen túlmenően a kollégák azzal kénytelenek szembesülni, hogy az RMDSZ saját bizalmi emberei parkolópályájának, kifizetőhelyének tekinti a közmédiát. Rengeteg a példa. Lassan két éve, hogy lemondásra kényszerült a közszolgálati televízió kolozsvári területi stúdiójában betöltött állásáról az RMDSZ elnökének egykori sajtótanácsosa, miután kiderült: úgy kapott fizetést a Kolozsvári Rádiótól, hogy munkájának nem volt nyoma. Ugyancsak pártkötődéseinek köszönhetően vezérigazgathatta a román közrádiót egy magyar színész, és töltheti be a marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettesi tisztségét olyan személy, aki azelőtt soha nem dolgozott rádióban. A Donát úti magyar szerkesztőség tavaly olyan főszerkesztő-helyettes irányításával volt kénytelen nekivágni a 24 órás műsorszórásnak, aki csak ugródeszkának használta a – naná, hogy tulipános vonalon kikönyökölt – tisztséget. És így érkeztünk el az éterbe szintén pártvonalon beejtőernyőzött „pályatárshoz”, akit kevesebb mint egy hónappal az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéről való januári lemondása után szerkesztőként alkalmaztak, néhány napja pedig koordinátornak nevezték ki a Kolozsvári Rádiónál. Kovács Péterhez hasonlóan – merthogy róla van szó – mi is úgy véljük, hogy egy, az aktív politizálást feladó politikusnak jogában áll ott elhelyezkedni, ahol akar, legalábbis ahol tud. Nem is szólnánk, ha a magánszférába nyergelt volna át. Esetében azonban a napnál is világosabb, hogy nem a húsz évvel ezelőtt a rádiónál eltöltött egyéves szerkesztői munkássága predesztinálja az új munkakörre, amelynek betöltésére az egyszerű halandónak számító újságírók esetleg évekig kénytelenek várni, hanem a politikai hátszélnek köszönheti. Elhiheti a hallgató, hogy Kovács nem az RMDSZ-es munkaköri leírását tekinti feladatának az új munkakörben? Még ha be is tartja a szakmai szabályokat, komolyan gondolhatja bárki egy sajtóssá vedlett virtigli politikusról, hogy az újságírói, és nem a pártpolitikusi érdeklődés hajtja? Nem akartunk ünneprontók lenni. De egyebek mellett a több mint hatvanéves múltra visszatekintő kolozsvári magyar rádiózás szellemisége és a szakma becsülete is kötelez ezeknek az anomáliáknak a szóvá tételére. Amúgy pedig sok sikert az egész napos közszolgálati magyar adásnak! Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2017. március 23.Hatvanhárom év rádiózás: gálaműsorral, médiadíj-átadással ünnepel a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségeA Kolozsvári Rádió március 15-én „töltötte” 63. születésnapját, és ezt az alkalmat a magyar szerkesztőség ma, március 23-án, délután 7 órától gálaműsorral ünnepli meg a rádió előadótermében. Szintén ez alkalommal kerül sor a Donát 160 Egyesület által 2014-ben alapított médiadíj átadására: immár harmadik alkalommal jutalmazzák egy rádiós kolléga kiemelkedő tevékenységét. Gálaműsorral ünnepli több mint hatvan évtizedes fennállását a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége ma délután 7 órától a stúdió Donát úti előadótermében. A gálaműsoron – amint erről korábban már tájékoztattunk –, fellép a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar, amely 2016-ban elnyerte a legszebb erdélyi magyar dal díját. A belépés ingyenes, a részvétel nyitott minden érdeklődő számára. Szintén ez alkalommal adják át, immár harmadszorra, a Donát 160-Médiadíjat. A Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége 2013-ban hozta létre az egyesületet, azzal a céllal, hogy támogassa a magyar nyelvű közszolgálati rádiózást, kiemelten a Kolozsvári Rádiót. 2014-ben az egyesület pályázatok révén nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepelte kerek évfordulóját, a Kolozsvári Rádió fennállásának hatvanadik évét. Az egyesület azóta is szervez folyamatosan kulturális eseményeket, amelyekről a honlapukon is lehet tájékozódni. A médiadíjat először 2015. március 22-én, az intézmény megalakulásának évfordulós ünnepségén adták át. Az elismerés azokat a rádiós kollégákat illeti, akik karrierjük, vagy az utolsó év folyamán meghatározót alkottak, kiemelkedő, irányadó munkát végeztek. Az elbíráláskor figyelembe veszik a szerkesztői, műsorvezetői munka minőségét és mennyiségét, illetve a rádiós közösség megerősítésében betöltött szerepet. Az eddigi díjazottak: Gergely Zsuzsa (2015) és Szilágyi Szabolcs (2016). Sántha Emőke, a Donáth 160 Egyesület elnöke a Szabadságnak elmondta: a média nem az a terület, ahol csak úgy özönlenek a díjak, elismerések, ezért is tartják fontosnak ezt a gesztust. Abban reménykednek, hogy nem csak a kolozsvári stúdió, hanem a bukaresti, marosvásárhelyi, temesvári szerkesztőségekre is kiterjeszthetik a közeljövőben ezt a kezdeményezést. Ez merész elképzelésnek tűnhet, ugyanis kis egyesületről van – egyelőre – szó, néhány mostani és volt munkatárs jelenti a tagságot, véleményük alapján dől el, kinek ítélik oda a díjat – magyarázta. Nagy változások kis ideje Fennállásának több mint hat évtizedes történetében hatalmas újdonság volt a magyar szerkesztőség számára az egész napos adásra való áttérés tavaly, 2016 novemberében. Ez kihívásnak számított akkor, és még az elkövetkező időszakban is számos új feladat elé állítja a munkatársakat. A magyar szerkesztőség ebből a szempontból „újra gyerekkorát” éli. Mindezekről kérdeztük az évfordulóját ünneplő szerkesztőség új tagját, a koordinátori teendőket ellátó Kovács Pétert. – A kolozsvári rádió magyar szerkesztőségének tagjaként újabban a koordinátori tisztséget, munkát látja el. Milyen úgymond a barikád túlsó oldalán az élet, hiszen közismert, hogy politikusból lett szerkesztő. Van-e olyasmi, amit ügyvezető elnökségéből még reflexként őriz? És még mindig ennél a kérdéskörnél maradva: melyek az előnyei és a hátrányai annak, hogy a politikából ment át a rádióba? – Fontos hangsúlyozni, hogy visszatértem a médiába, hiszen korábban mintegy két évet dolgoztam éppen a Kolozsvári Rádiónál. Már akkor nagyon megszerettem ezt a munkát, de tekintettel arra, hogy bedolgozóként csupán jelképes fizetést tudtak nyújtani, és abban az időben nem voltak alkalmazások, más lehetőségek után néztem, és szinte véletlenszerűen kerültem a politikába. Élvezem a munkát a „barikád másik oldalán”, viszont nem feltétlenül barikádként kezelem, mert számtalan olyan eset van, amikor a politikum és a média egymásra van utalva, együtt kell dolgozzon. A társadalomszervezés, a társadalmi szerepvállalás egy olyan terület, ahol nincs helye barikádoknak, együtt kell dolgoznunk. Egy ilyen konkrét és aktuális példa a magyar iskolában való tanulás. Nem csak a politikumnak érdeke, hogy legyen egy életképes anyanyelvű oktatási hálózat, hanem a magyar médiának is. A beiskolázási kampányban együtt, egy irányba húztuk ugyanazt a szekeret. Ügyvezető elnöki reflexeimből elsősorban a tervezhetőséget, a munka kiszámíthatóságát, és a számonkérés fontosságát hoztam magammal. Ugyanakkor fontosnak látom, hogy ne csak reagáljunk a körülöttünk történő dolgokra, hanem kezdeményezőként, tematizáló szerepkörben, „szóvivőként” lépjünk fel. A csapatban való munka felfogását is a politikai karrierem alatt sajátítottam el, vagyis azt, hogy az esetek döntő többségében nem működik az autoriter fellépés, egy-egy problémás kérdést addig kell gyúrni, amíg megtaláljuk a nagy többségnek megfelelő megoldást. Ezekre mind előnyként tekintek. Az egyértelmű hátránya a korábbi szakmai tevékenységemnek a politika negatív megítéléséhez köthető. Sokat kell dolgoznom azon, hogy bebizonyítsam: képes vagyok ennek a szerkesztőségnek a tagjaként dolgozni. – Milyen feladatokkal, felelősséggel jár a koordinátori munka? – Napi koordináció és problémamegoldás, ez a két nagy terület, ami hozzám tartozik. Egyrészt egybe kell fűzni a különböző műsorokban megjelenő témákat és meghívottakat. Az elmúlt két hónapban, amíg a magyar szerkesztőség vezető nélkül működött, rengeteg párhuzamosság volt tapasztalható. Egyértelmű, hogy az 5 órás műsorszolgáltatás megnövekedése 24 órára az erőforrások észszerűbb kihasználását igényli, és ezt tervezéssel, koordinációval lehet megvalósítani. Másrészt a mindennapos, futó problémamegoldáson túl, ami elsősorban szerkesztőségen belül kezelhető, ott van a munkatársak nem elégséges száma, gyengébb műszaki felszerelés, mint a román szerkesztőségben, a fizetésekkel kapcsolatos aránytalanságok, illetve nem utolsósorban a lefedettség csökkenésével járó gondok. Ezeket közép és hosszú távon meg kell oldanunk. – A Kolozsvári Rádió most születésnapot, évfordulót ünnepel, de nagyon közeli az időben egy lényeges változás az intézmény életében – a 24 órás közvetítésre való átállás. Rövid tehát még az idő bármilyen következtetés levonására, de mégis: mik az eddigi tapasztalatok a szerkesztőség részéről, milyen visszajelzések érkeztek a hallgatóság részéről? Az újsághoz is érkeztek panaszok arról, hogy még Kolozsvár körzetében sem tudják mindenhol jól illetve zavartalanul hallgatni az adást – ezen tudnak-e javítani, növelhető-e az adáskörzet belátható időn belül? Újvári Ildikó Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 23.Örökségünk őrei Nagyenyeden - mindig izgalmas a versenySzinte forradalmi lázban állnak a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium versengő csapatai pár nappal a nagy döntő előtt, a Fodor Elemér irányította 9. A osztályosok lapunkat is felkeresték projektjük népszerűsítése érdekében. A nagyenyedi sétatéri diákemlékművet örökbe fogadó csoport nevében Gáspár Bálint mutatta be kezdeményezésüket. Egy előzetes kápolnadombi terepszemle után, amikor a történelmi vonatkozásokat is felelevenítették, az osztály elvállalta az emlékmű letisztítását a száraz levelektől és a portól, amit rövidesen meg is valósítottak. Ezután elkezdődhetett a dokumentációs és népszerűsítő munka, amelynek szakaszai és eredményei az általuk szerkesztett Nagyenyedi diákemlékmű facebook oldalon is aprólékosan nyomon követhetőek. Régi, az iskola tanárai és diákjai által az emlékműhöz tett látogatásokat megörökítő fotókat gyűjtöttek, Molnár Orsolya pedig egy festményén is megörökítette a diákok emlékét. 2016. november 29-én adventi koszorút helyeztek a jelképes sírra, december 11-én képeslapokat, 18-án pedig emlékműves naptárakat osztogattak a Nagyenyedi Vártemplom kijáratánál, istentisztelet után. Néhány környékbeli magyar faluban, így Csombordon, Magyarlapádon, Székelykocsárdon és Torockón is bemutatásra került az emlékmű rövid története, szórólapokat, könyvjelzőket és naptárakat osztogattak. Szórólapjaik egyébként eljutottak az Egyesült Államokba, Olaszországba, Németországba, Spanyolországba, Magyarországra is, az ezt bemutató térképet is megosztották a közösségi oldalukon. Közben szelfi versenyt szerveztek, amelynek az volt a lényege, hogy március 5-ig bárki aki az emlékművel fényképet készített, majd az oldalukra feltöltötte, egy ingyenes Double Rise-bérletet nyerhetett. Március 10-én megszervezték az Emlékmű vidám nap nevű eseményt, ami arról szólt, hogy két résztvevő osztálynak az emlékművel kapcsolatos játékokat rendeztek, majd élő láncot alkotva átölelték az emlékművet. Sok munka és fáradozás után, február 18-án elkészült a projekt legszembeötlőbb alkotása, az emlékművet ábrázoló makett, amelyet a kollégium bejáratánál helyeztek el. Molnár Orsolya, Karsai Noémi, Bárdi Lujza, Szabó Júlia, Papp Attila, Gáspár Bálint az osztályfőnökük, Fodor Elemér és Lőrincz Konrád lelkipásztor segítségével hozták létre a szép, méretarányos munkát. Az alkotáson ezt írja : „A Kollégium fiai a vérhullatás legmagasabb törvényének engedelmeskedtek. Mi is ennek teszünk eleget, hogy megőrizzük emléküket”-vallották büszkén a 9.A osztályosok, akiknek kitartó munkájukon túlmenően dicséret jár azért is, hogy egy olyan emlékmű örökbefogadása mellett döntöttek, amelynek üzenetét megértik és amelynek megóvásáért konkrét lépéseket tehetnek ezután is. Basa Emese Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 23.Iskolai iratkozások: a kérések 99 százalékát elfogadták. Kezdődik a második szakasz154 102 elemi iskolai iratkozási kérést iktattak a 2017-2018-as tanévre, a kérések 99,2 százalékát elfogadták – közölte ma az oktatási minisztérium. 152 872 kérést fogadtak el, ami a benyújtott igénylések 99,2 százalékát jelenti. 130 526 kisdiák (84,7%) a körzeti iskolában kezdi meg tanulmányait, 21 443 tanuló más oktatási intézményben, 903 kérés esetében pedig a másodikként megjelölt oktatási intézménybe kerül a gyermek. 1230 kérést (0,8 százalék) az iratkozások második szakaszában értékelnek ki, mivel nem tartalmazták a körzeti iskolához való visszatérés lehetőségét – derül ki az oktatási tárca sajtóközleményéből. 83 286 kérés (54%) városi környezetből érkezett, 70 816 pedig vidékről. 129 413 kérés esetében (84%) a gyermek 2017. augusztus 31-éig betölti a 6 évet, 24 689-en (16%) pedig szeptember elsejéig töltik be ezt a kort. Az iratkozások második szakasza, amit azoknak a gyerekeknek tartanak fenn, akiket első szakaszban egyetlen oktatási intézménybe sem vettek fel, március 24-30 között zajlik. A végeredményeket április 6-án hozzák nyilvánosságra. Április 7-13. között rendezik a megoldatlan ügyeket. Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 23.Kiemelkedő nemzeti érték lett az aradi Szabadság-szoborMárcius 22-étől kiemelkedő nemzeti értékként tartják számon Kós Károly életművét, az aradi Szabadság-szobrot, Torockó épített örökségét, illetve a nagybányai művésztelepet és festőiskolát. Nagy öröm számunkra, hogy az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság felterjesztései bekerültek a Magyar Értéktárba, hiszen ezeket ezentúl az egész nemzet számára jelentőséggel bíró értékekként tartják számon – jelentette be Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke azt követően, hogy március 21-én, kedden a Hungarikum Bizottság ülésén vett részt Egerben. Mint elmondta, a Magyar Értéktárba bekerült erdélyi értékek következő lépésként hungarikummá válhatnak – mindehhez egy újabb felterjesztés és annak elfogadása szükséges. A hungarikumok közé sorolás a magyarság egésze számára fontos értékként definiálja majd a felterjesztetteket, és segíti minél szélesebb körben való megismerésüket. „Amikor másfél évvel ezelőtt megalakítottuk az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, azt vállaltuk, hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk, hogy feltérképezzük azokat az értékeket, amelyek az évek során kiemelkedően hozzájárultak közösségünk formálásához. De nem titkolt szándék volt ezeknek az értékeknek idővel a Magyar Értéktárba való felvétele, hiszen így elismerésben részesülnek az egész magyar nyelvterületen. A mai döntés egy kezdő, de nagy lépés efelé, hiszen a Magyar Értéktárba való bekerülésük révén most először szereztek kiemelkedő nemzeti érték-státust erdélyi értékek” – értékelte Hegedüs Csilla. Úgy véli, bár nincs vita arról, hogy Erdély mennyire is gazdag magyar vonatkozású tárgyi és szellemi örökség terén, ennek az egyértelmű ténynek fontos az intézményesítése is. „Ahogyan az Erdélyi Értéktár is vállalta az összegyűjtött értékek feletti őrködést, azt reméljük, a Magyar Értéktár által Magyarország is védnöke lesz a befogadott értékeknek, hozzájárul megőrző munkánkhoz” – tette hozzá. Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöki tisztségét is ellátó szakember arra is emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság törekvései között szerepel a magyar közösség büszkeség-érzetének erősítése az épített, tárgyi és szellemi örökség megfelelő hasznosítása által, de a turisták térségbe való bevonzása is. „Az ősök munkájának elismerése ugyanakkor azt is üzeni a fiatalabb generációnak, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon jövőt tervezni, hiszen csakis addig a pillanatig lehet élő egy közösség, amíg a felnövő nemzedék megőrzi és gyarapítja értékeit” – összegzett Hegedüs Csilla. Nyugati Jelen (Arad) 2017. március 23.Hatvan éve történet – Szomorú emlék (1.)Egy iskolaigazgató halála – előzmények – következmények Köszönettel tartozunk – hálásak lehetünk – Puskel Péternek „Arcok a (közel)múltból” sorozatáért. Ismerősöket, barátokat, jeles aradi embereket („arcokat” és „fejeket”) idéz meg, hoz vissza a mába. Miért ne vallanám be, néhány felvillantott arc könnyeket csalt a szemembe. Remélem, Péter barátom nem veszi rossz néven, ha SCHÖN ISTVÁN arcát („fejét”!) még tovább rajzolom, az aradi magyar nyelvű oktatásban betöltött szerepét tovább árnyalom. Miért teszem ezt? Schön István tanár úr 1957 decemberében hunyt el – 38 évesen –, de halálát a nyár eleji hónapok történései érlelték. 1957–2017… ez éppen 60 évet jelent. Puskel Péter írásából kiderül – azért én is kihangsúlyozom –, nyolc évvel Fischer Aladár halála után, alaposan megváltozott körülmények között, ő teljesítette ki iskolájában a magas szintű oktató-nevelő munkát megteremtő törekvéseket. Közel hatéves igazgatósága emlékezetes epizód az aradi magyar oktatás történetében. Ami 1957-ben a két aradi magyar középiskola (3-as és a 4-es számú) életének hátterében történt, csak homályosan ismert, de a hozott intézkedések látványosan felkavarták mind a két intézet életét. Annak, hogy Schön István 1919-ben, az Aradi Római Katolikus Főgimnázium alapításának évében született nincs jelentősége, de ha az iskola centenáriumát szabályszerűen 2019-ben (és nem 2023-ban) ünneplik, az ő születésnapjára is lehet emlékezni. Bevallom, szubjektív oka is van annak, hogy írásra szántam el magamat. Schön igazgató úrral való megismerkedésem – első találkozásunk: 1954 szeptembere – döntően befolyásolta tanári pályám (életem) alakulását és különös áttételek – a sors fintora – révén kihatott mind a két magyar középiskola 1954–1959 közötti életére. Félreértés ne essék, nem a személyem volt a „tényező”, én csak belepottyantam valamibe, ami később iskolatörténet lett. Valahol biztosan vannak írásos dokumentumok. Az akkori döntéshozók közül ma már senki sem él. Annak, amit tudtam, a java részét már megírtam, az oral history szabályai szerint; azok kétes értékének tudatában, igyekeztem a buktatókat elkerülni, az igazságot bemutatni. Ez az írásom annyiban lesz más, hogy a homályos háttéreseményekhez köthető kérdéseket, latolgatásokat, sejtéseket is megfogalmazok. Folytatom Puskel Péter gondolatmenetét, amiben arra keresi a választ, miért fogadta el a zsidó Schőn István a volt Római Katolikus Főgimnázium neki felkínált igazgatói székét? A zsidó gimnázium tanára, nem egyből lett a volt Római Katolikus Gimnázium igazgatója. Kinevezését megelőzően három tanéven át (1948–1951 között) matematikát, fizikát tanított a Magyar Vegyesben. Családom és baráti köröm tagjaitól tudom, hogy a diákok és a szülök körében közmegelégedés kísérte tanári munkáját, hasonlóan az elnyomó önkény áldozatául esett Ion Scrima tanáréhoz. – Semmi mást, mi csak a jó tanárt láttuk benne. Hatvan év után, két hiteles tanú, majdnem szó szerint, egybehangzóan mondta ezt nekem. Hogy ki kezdeményezte Schön István igazgatói kinevezését nem tudom. Nem volt tagja a Munkás (Kommunista) Pártnak. Elképzelhető az is, hogy a tantestület körében született az ötlet. Vezetői adottságai a kollégák figyelmét nem kerülhették el. Visszagondolva, az iskola akkori tanárai közül, rajta kívül mindössze két személy mutatkozott alkalmasnak az igazgatói poszt betöltésére: Firneisz Fábián György és Gnandt János. Mind a két nagy tekintélyű tanár káderlapján egy-egy, az 1944-es évhez köthető fekete folt éktelenkedett. Már az is csodaszámba ment, hogy Gnandt tanár úr az esti tagozat ügyeit intézhette aligazgatói minőségben. Helyzetét csak „pótolhatatlansága” és az estis diákok ragaszkodása biztosította. (Ugyanolyan meglepetés volt Fábián György későbbi aligazgatói kinevezése is.) Emlékezetem szerint 1951-ben, Schön István igazgató székfoglalásának az évében Kovách Géza még nem volt a tantestület tagja, s Kovács Mihály tanító úr sem szerezte még meg a matematika tanári diplomát. A tanügyi szervek, a párt, a Magyar Népi Szövetség(?) választása szerencsés volt. Ezt Schön István hatévnyi igazgatói ténykedése utólag meggyőzően igazolta. Mennyire kísérte konszenzus az új igazgató kinevezését? Erről pontosabb képet, csak 1957. december 1. után alkothattam magamnak. Igaz addig nem is foglalkoztatott ez a kérdés. A Magyar Vegyesben meghagyott egykori KG-s tanárok elfogadták az új igazgatót, de nem lelkesedtek. Miért? Származása miatt? Volt más jelöltjük? Schön István nem konfrontálódott velük, de inkább a fiatalabbakra támaszkodott. Ficzay Dénes, KG-és tanár, mindenkori különállása közismert volt, amúgy baráti viszonyt ápolt az új igazgatóval. Nem tudom mekkora volt a tanügyi szervek szerepe, és mi volt az ő érdeme abban, hogy regnálása alatt kiváló tanárok kerültek az iskola tantestületébe. Ő találta meg Kovách Gézát és Kovács Miskát? Volt szerepe abban, hogy Vadász Ernő haza jött Aradra a fővárosból? Szalma Magda, Urbán József és a „többiek” szerződtetésében mi volt az ő érdeme? Magam 1954 szeptembere és 1957 decembere között erről semmit sem tudtam, nem is tudhattam, de miután a 4-esből átkerültem a 3-ba, nap mint nap tapasztaltam, mekkora tisztelet övezi a tanév elején menesztett igazgatót a tantestület többsége, az irodai személyzet és az iskola „mindenese”, Kling bácsi részéről. Az 1957 decemberében leköszönő szülői bizottsági elnök, Ráduly István ügyvéd úr, akkori megítélésem szerint, Schön István leváltásával nem értett egyet, ennek jelét adva tette ezt a gesztust. A „Schön-korszak” hangulatát egy Kovách Gézától megörökölt anekdotával jellemezném. Egy iskolai kirándulás alkalmával Brassóban Géza találkozott az Erdély-szerte ismert kiváló matematikatanárral, Zsidó Donáttal, aki fogadta az aradi küldöttséget, kezét nyújtva mutatkozott be Gézának: – Zsidó vagyok. – Nem tesz semmit. Ezt a választ Gazsi rögtönözte. A történet természetesen eljutott az aradi iskola igazgatójához is, akinek komolysága ellenére jó humorérzéke is volt. Egy alkalommal a Kovách Géza vicceit hallgató tanárok csoportjához lépett, Gazsinak kezet nyújtva, bemutatkozott: – Zsidó vagyok. Mi volt erre a válasz? – Látszik. De térjünk vissza az igazgatói kinevezés előzményeihez. Fischer Aladár halálát követően, 1943-ban dr. Berthe Nándort nevezték ki igazgatónak. (Volt más jelölt is.) Az iskolák államosításakor (1948), meglepő módon, még egy teljes tanévre ő maradt az igazgató. Tisztelet övezte mind a diákság, mind az aradi magyarság körében, de tanártársai megosztó embernek tartották. Az 1948/49-es tanév végén durva hangvételű cikk jelent meg a helyi magyar lapban: NEM VÉN ÉS NEM BALLAG A MAI DIÁK – Széljegyzet az aradi magyar tannyelvű vegyes líceum évzárójáról, amely semmiképpen sem illett az iskolában végzett komoly munkához. – (…) Általában elmondhatjuk, hogy bevonult az új idők új szelleme ebbe az intézetbe is. De úgy látszik még mindig nem nyitottak ki kellőképpen minden ajtót és ablakot, mert a friss levegőjárás ellenére meglapult valahol a zugokban a múlt dohos, egészségtelen, fullasztó levegője. (…) (JÖVŐ demokratikus napilap, V. évfolyam 1366. szám, 1949. június 16.) Ősztől új igazgatója lett a líceumnak: Mang Ilona. Bő egyéves tevékenységének a megítélését különböző tartalommal és hangsúllyal fogalmazták meg nekem. Őt is leváltották! Egy ártalmatlan diákszervezkedésből, értelmetlenül és érthetetlenül, az állam biztonságát is fenyegető ügyet kreáltak. Zavaros tanévet zártak 1951 júniusában a Magyar Vegyesben. A ballagó diákokat Gnandt János megbízott igazgató búcsúztatta. A Gnandt János nevével fémjelzett rövid interregnum után nevezték ki igazgatónak Schön Istvánt, aki hat tanéven át okosan, körültekintően és eredményesen vezette az intézetet. Réhon József Nyugati Jelen (Arad) 2017. március 23.Bővült az egyesületÉvértékelő az RMGE Marosnál Március 22-én, szerdán délelőtt Laposnya utcai székházában tartotta évértékelő közgyűlését az RMGE Maros szervezete. A gazdakörök képviselőivel tartott megbeszélés előtt és után az egybegyűltek gyakorlati bemutatón vehettek részt. Olyan gépekkel és berendezésekkel ismerkedhettek meg, amelyeket a tanyaprogramnak köszönhetően lehet megvásárolni vagy bérbe venni a kisgazdaságokat működtetőknek. Miután Csomoss Attila, az RMGE Maros elnöke köszöntötte a vendégeket és a résztvevőket, elmondta, hogy a vezetőtanács elfogadta a tavalyi beszámolót és a 2017-es terveket, de úgy gondolták, hogy most szélesebb körben – a gazdakörök vezetőivel – is megosztják az elképzeléseket, annál is inkább, mert szeretnék bővíteni az egyesületet, hiszen rengeteg kihívás van, amiben az egyesület a gyakorlatban is segítheti a gazdákat, mint ahogy eddig is tette. Megemlítette a szaktanfolyamokat, a csűrszínházi gazdanapokat, a budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon való sikeres szereplést, a nemrég beindult falugazdász programot, amelyek mind azt a célt szolgálják, hogy a gazdákat segítsék abban, hogy itthon maradjanak és a szülőföldön boldoguljanak. A meghívott vendégek közül először Ileana Guşatu, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezérigazgatója szólalt fel, aki elmondta, tavaly december végén azzal a reménnyel alakították újra a mezőgazdasági igazgatóságokat, hogy hatékonyabban fognak tevékenykedni. Tulajdonképpen három intézményt vontak össze, a korábbi igazgatóságot, a mezőgazdasági kamarát és a monitorozási szolgáltatást, amely statisztikailag követi a szakágazatot. Kiemelte, hogy nagyon fontos a szakmai társulások, a gazdaegyesületek tevékenysége, hiszen sok esetben hiánypótlóak, például a felnőttszakoktatás terén, ahol személyzet-, gép- és felszereléshiánnyal küzdött az igazgatóság, a korábbi kamara. Ezért is az RMGE Maros szervezetet is partnerüknek tekintik, és készek mindenben együttműködni. – Sajnos, nem tudjuk meggyőzni a gazdákat, hogy társuljanak, ez a legnagyobb kihívás mind az igazgatóság, mind a gazdaegyesületek számára. Most az unió támogatja a mezőgazdaságot, azonban azt még nem tudjuk, hogy mi lesz 2020 után. Lehet, hogy teljesen megszűnnek a támogatások, és akkor a biztos jövőt a szakmai társulások jelenthetik – mondta az igazgatónő, aki külön megköszönte, hogy a magyarországi szaktárca kiemelten támogatja a magyar gazdákat, és ezáltal több olyan kérdésben mutattak fel konkrét példákat, amelyeket nálunk is alkalmazni lehetne. A továbbiakban dr. Kincses Sándor, a Maros Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság nemrég kinevezett igazgatója mutatkozott be. Elmondta, az intézmény működési alapelve a termék nyomon követhetősége az élelmiszer-előállítástól az -értékesítésig. Ez azt jelenti, hogy a takarmány-előállítástól a fogyasztóig követik az értékesítési láncot. Kollégái nem „ellenségként”, hanem az állattenyésztők társaként vesznek részt ebben a folyamatban, ezért felkérte a gazdákat, hogy oltások, vérvételek, egyéb kötelező munkálatok elvégzésében segítsék a terepen dolgozókat. Maros megyében található a második legnagyobb hazai szarvasmarha-állomány, mintegy 80.000 fő (Suceava megye van az élen). A hasznot azonban ebből a viszonteladók, az értékesítők húzzák. Felhívta a figyelmet, hogy pontosan kell vezetni az állatnyilvántartást. Ez különösen fontos az olyan gazdaságoknál, amelyeket cég működtet. Mint ismeretes, a gazdák – határidőre – kötelesek bejelenteni az állatállomány szaporodását és csökkenését (születést, elhullást). Sokan elmulasztják ezt, és emiatt olyan helyzet állt elő, hogy az országban mintegy 100.000 tenyészállatnak papíron nyoma veszett. Arra kérte a gazdakörök képviselőit, hogy szóljanak a tagoknak, ha bárki élelmiszer-termeléssel és -feldolgozással kapcsolatos kisebb üzemet szeretne nyitni, először keresse fel az igazgatóságot, hogy tisztázzák a törvényes előírásokat, és ennek megfelelően kezdjék el a beruházást. Ha bármilyen gond merül fel, az igazgatóság nyitott ennek megoldására, hiszen közös az érdek, az, hogy jól működő, minőségi terméket előállító gazdaságok létezzenek. Szabó Árpád megyei tanácsos a megyei önkormányzat nevében gratulált az RMGE Maros eddigi tevékenységéhez, majd hozzátette: a gazdaegyesületek és a megyei önkormányzat meg kell találja a lehetőséget, hogy kiépítse azt az értékesítési láncot, amelynek eredményeként a gazdák el tudják látni termékeikkel a szupermarketeket, hiszen tetszik vagy nem, ma ez a tendencia, és csak ez biztosíthatja hosszú távon a megélhetést. Közösen indított falugazdász program Dr. Hancsók Szabolcs a magyar földművelésügyi minisztérium képviseletében szólalt fel. Kiemelte: a szaktárca évek óta aktív partnere az RMGE Maros szervezetnek. Nemcsak anyagilag és szakmailag támogatják a tevékenységét, a tavaly közösen indították el a falugazdász programot, amelynek célja, hogy a gazdák közvetlenül kapjanak fontos szakmai, pénzügyi információkat, amelyek által növelhetik majd gazdaságukat. Ezenkívül az RMGE Maros közvetítésével évente a Sapientia marosvásárhelyi kara kertészmérnöki tanszékének három tehetséges tanulóját ösztöndíjban részesítik. A diákok jelenleg is aktívan részt vesznek az RMGE Maros szervezetépítési munkájában. Szintén a szaktárca biztosítja, hogy a Kárpát-medencei magyar gazdák jelen legyenek a kétévente megrendezett OMEK-on, amely Magyarország legnagyobb mezőgazdasági kiállítása. – A vidék népszerűsítése és bemutatása mellett ez kiváló lehetőség üzletkötésre is. Dr. Hancsók Szabolcs is hangsúlyozta, milyen fontos, hogy a gazdák belépjenek a szakmai szervezetbe, mivel „nem lehet tudni, hogy 2020 után mit hoz a jövő”. Bordi Kacsó Zsolt, a megyei Kifizetési és Intervenciós Ügynökség képviselője a 2016-os támogatások kifizetéséről beszélt. Elmondta, eddig a 26.600 igénylőből mintegy 21.000-en kapták meg a pénzt. Jelenleg folyamatban van a 2017-es mezőgazdasági év kérvényeinek elbírálása. Hozzátette: 2016-ban átalakult a rendszer, azért késtek a kifizetésekkel, de most már minden egyenesbe jött. Jelenleg 86 féle támogatás van. Majd arról beszélt, hogy az idénre milyen szubvenció várható. Megjegyezte, hogy a múlt évhez viszonyítva vannak összegek, amelyek csökkentek, mivel az átmeneti nemzeti támogatás esetén van egy keretösszeg, és ha erre többen pályáznak, oszlik közöttük az egy állatra, vagy növénytermesztés esetén a hektáronkénti támogatás összege. Így történt a húsmarhák és a fejőstehenek esetében is. Az előző évek nagyobb összege meghozta a pályázási kedvet, többen vásároltak állatot, és így, mivel a tavaly nagyobb állományra kértek támogatást, az egy főre eső rész csökkent. Az újdonságok között említette, hogy az új rendszer szerint a földalapú mellett „zöldítésre” is lehet pénzt igényelni, illetve a terület nagyságától függően a visszaosztott és a fiatal gazdáknak járó támogatással szép összegeket lehet megpályázni hektáronként. Ha ehhez hozzájön a növényfajtákra, illetve az állatokra (egyedenként) járó pénztámogatás, esetenként a hegyvidéki vagy az ún. agrárkörnyezeti járulék, akkor érdemes gazdálkodni. Természetesen oda kell figyelni a feltételekre és a követelmények betartására, ellenkező esetben elveszíthető ez a lehetőség. Bordi Zsolt jó ötletnek tartotta a falugazdász-hálózat mielőbbi kiépítését, mivel – akár az APIA esetében – kevés a szakember, aki tájékoztathatná ezekről a lehetőségekről a gazdákat, és ezért jó lenne, ha akár különböző támogatásokra szakosodva kiképeznének olyan falugazdászokat, akik egy adott körzetben eljuttatják a szükséges információkat a gazdákhoz. A meghívott vendégek felszólalását követően röviden ismertették a tavalyi tevékenységi beszámolót, majd az idei terveket, illetve az egyesület költségvetését, amelyet egyhangúlag elfogadtak. Örömmel fogadták a négy gazdakör (Marosvásárhely, Kebele, Kibéd, Mezőpanit) létrejöttét és csatlakozását az RMGE Maros szervezethez. Amint említettük, a székház garázsában Németh Attila, a Milk Pasteur Kft. tulajdonosa és a forgalmazó patakfalvi Bálint György Szabolcs által elhozott tejfeldolgozó berendezéseket mutatták be a gazdáknak. Először egy automata zöldség- és gyümölcsszárítót, majd egy kis kapacitású tejfeldolgozó gépsort, amivel naponta 80-100 liter tejből lehet sajtot előállítani, illetve pasztőrözött tejet csomagolni. A gépsor, kiegészítve, alkalmas tejtermékek előállítására is. Csomoss Attila elmondta, a gépeket a tanyaprogramnak köszönhetően azok a mezőgazdászok szerezhetik be, akiknek a gazdaságuk távolabb van a községközponttól vagy a tejbegyűjtő központtól, esetleg 5-10 szarvasmarhát tartanak, így a megtermelt tejet a család helyben feldolgozhatja. Ugyanakkor a zöldség- és gyümölcsszárítással a friss értékesítése után megmaradt terméket is piacra dobhatják. Ugyancsak a tanyaprogram keretében az érdekeltek kisebb mezőgazdasági gépeket bérelhetnek, ami kifejezetten előnyös az olyan háztáji gazdaságok esetében, ahol a cél nem a piacgazdálkodás. VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 23.A jelent is a régi tartja (Kisborosnyó)Nem igaz, hogy nem változott a világ Kisborosnyón, kissé másabb szelek fújnak, mint régen, de az biztosan elmondható, hogy faluhelyen a jelent is a régi tartja, a családnak megélhetést biztosító termőtalaj, az ősök hagyatéka, az erdő, és ott a nyelv, az ének, az ima, a hit, s mindeneknek mélyén a hely története, a megtartó történelem. Valamikor a jelenkor elején egyfajta tundrai növényzet borította ezt a vidéket is. A fa már a legelső embernek a hasznára vált, többszörösen is. Irtották őseink az erdőt, hogy legelőt szabadítsanak fel az állatnak, amely életmentő volt, s a termékeny, legelők alatti talaj megteremte a kenyérgabonát, az állatnak a takarmányt. Így lett Kisborosnyó erdős területén is életet mentő a termékenyebbé tett podzol s az annál még jobb, csokoládébarna erdei talaj. Ennek az istene az istállótrágya, ez tette az anyakőzetet talajjá. Sajnos, ebből egyre kevesebb a kisborosnyói emberé, látni itt-ott ugarként alvó földet is, avagy olyan parcellát, amely már új tulajdonosé. Mindegy: szépen kelt a gabona, zöldell, jöhet a vetésre az eső is. A Nagypatak völgyének talaján csak annyit lehet termelni, amennyi az itt élő népességet eltartja, felesleges, eladnivaló alig marad. Azzal, hogy az erdő rejtekéből a vad pusztítja a határt, együtt kell élni, mi már megszoktuk – mondja az itt élő ember. A Bodzai-hegyek pedig biztosítják a tűzifát. A tél az tél, itt is fűteni kell. – Nos, az erdővagyon jelenleg is közös a szomszédos Nagypatak különálló községgel, mert ez, akárcsak az egész Nagypatak, valamikor Kisborosnyó része volt. Tehát nem kell csodálkozni, hogy a két település erdő-közbirtokossága is közös: eddig a kisborosnyói Nagy Sándor volt az elnök, ő lemondott, most pedig a nagypataki Costea Ivan – mondta Veress Kálmán, a birtokosság pénzügyeinek felelőse. Azt is megtudtuk, hogy a birtokosság sikeresen működik, eddig és jelenleg is minden örökös kap pénzbeli jutalékot vagy tűzifát, amit ebben az esztendőben is bélyegeznek. Kisborosnyó kétharmad, Nagypatak pedig egyharmad részben részesül a közös vagyonból. Üzemterv alapján évi 1000 köbmétert vághatnának ki, de spórolnak, hogy maradjon is. Tizenöt esztendeje a Kovászna székhelyű állami erdészethez tartoznak, március 28-án tartják a közgyűlést saját székházukban. Anyánk ajándéka, a nyelv Régi és nélkülözhetetlen támasza-oszlopa megmaradásunknak az anyanyelv. Kisborosnyó lakói a kezdetekkor magyar anyanyelvű székelyek voltak – és azok a jelenben is. A helybeli cigány lakosság rég elvesztette anyanyelvét, helyette a magyart beszéli és magyarul énekel. Anyanyelvünkön volt hangos a kisborosnyói iskola épülete március idusán két helyen is: a Nagy Károly református püspök nevét viselő elemi iskolában és a Tompa Klára-óvodában, ahol vidáman szárnyalt az ének, készültek a gyermekek március idusának méltó megünneplésére. Nagy Csongor, a nagyborosnyói N. Bartha Károly-iskola igazgató-tanára elmondta, hogy a kisborosnyói rászoruló és részben hátrányos helyzetű tanulók a Diakónia jóvoltából délutáni oktatásban és meleg ételben részesülnek, amelyet a kovásznai Botimi cég szállít. Kisborosnyón növekszik a gyereklétszám, s lehetőség adódik, hogy ez év szeptemberétől még egy csoporttal bővüljenek. Anyanyelvükön ismerkednek a vallással a gyermekek, akiket a gógánváraljai származású helybeli református tiszteletes, Székely Róbert Imre, a kétszáz lelket elérő egyházközség lelkipásztora oktat. Ottjártunkkor Zsigmond Réka tanítónő tanítványai három negyvennyolcas énekkel készültek a március 15-ei ünnepségre. Kimondhatjuk, hogy a szép szavú költő, Tompa Mihály versei sem hangzanának oly kedvesen, ha nem anyanyelvünkön írta volna a költő, aki bár soha nem jutott el Kisborosnyóra, de egy életen keresztül kereste-kutatta azokat az adatokat, amelyekkel végérvényesen be akarta bizonyítani, hogy ősei bizony a híres-neves kisborosnyói Tompa famíliából származtak. Gyarapodó emlékpark Kisborosnyó központjában történelmi emlékpark várja a látogatót. Lehet, hogy olvasóink között is vannak, akik nem látták ezt az emlékhelyünket, amelynek ötletgazdája Damó Gyula nyugalmazott tanító, segítője és támogatója a Nyíres Lokálpatrióta Kör. Megszámlálhatatlan emlékmű, emlékkopja és jeles személyiség által ültetett emlékfa tereli történelmünk eseményeire, személyiségeire az odalátogató figyelmét. Ez az emlékpark volt a színhelye a március 15-ei ünnepségnek, ahol Székely tiszteletes mondott imát, tiszteletét tette Bartha Árpád és Demeter Mihály községi képviselő, utóbbi és Veress Kálmán helyezte el az emlékezés koszorúit, és elhangzott a Nemzeti dal is. Több ez a megszokott kis falusi emlékhelyeknél, emlékparkoknál. De mi az oka, hogy ugyan esett szó már róla a sajtóban, mégis kevésbé keresett? – latolgattuk a kérdést. Nem elég a reklám? Az itthoniaknak egyfajta tanhely lehetne a park, ahol történelemórát is tarthatnának. Az is tény, hogy kissé félreesik a legfőbb közlekedési útvonalaktól, de a nagyborosnyói letérőnél egy szerényebb tábla felhívhatná az utas figyelmét, hogy erre található a kisborosnyói történelmi emlékpark, ahol bárki találhat látnivalót magának. Emléket állítottak a település üldözött zsidóinak és azoknak a kiskatonáknak is, akik életüket vesztették a világháborúban, ugyanis az egykori monarchia hadserege vegyes nemzetiségű volt. – Mivel gazdagodik az emlékpark ebben az esztendőben? – kérdeztük Damó tanítót. – Van még, amire, akire emlékeznünk. Terv, hogy emlékkopját állítunk dr. Vitéz Szőts Dániel (1925–2017) nyugalmazott tisztifőorvosnak, Úz-völgye hősének és református egyházmegyei főgondnoknak, Pro Urbe és Pro Comitatu Covasnae díjas polgárnak. Ezt az Erdélyi Vitézi Rend akarja elhelyezni ez év június 3-án, amikor a trianoni eseményekre is emlékezünk az emléktábla előtt, amelyet Mikepércs önkormányzata adományozott. Kettős emlékezetű faragottkopja-állítás is lesz Báró Urmánczy Nándornak (1868–1940), az Ereklyés Országzászló Mozgalom vezetőjének, s mert ebben az évben van a kiegyezés 150. évfordulója, az emlékünnepséget augusztusra tervezzük. Túl vagyunk a park tavaszi takarításán, ígéretet kaptunk a nagyborosnyói önkormányzattól, hogy segítenek, hogy az emlékpark patak felőli részén kerítést építsünk. Örvendetes lenne, ha újraépítenék a park előtti hidat, amelyen nem tud áthaladni a tűzoltókocsi. Fontos, mert ezen a hídon túl él a falu családjainak fele, ott az iskola, a templom és hamarosan a ravatalozóház is. A park bejáratával szemben levő szabad területen ki lehetne alakítani egy parkolóhelyet. Segít az önkormányzat – A mi segítségünkre is számíthatnak – mondotta ifj. Kanyó Antal, Borosnyó község alpolgármestere megkeresésünkre. – Megígértük, hogy segítünk az emlékpark bekerítésében, miután befejezzük a falun áthaladó Nagypatak medrének megtisztítását. Ismerjük a kisborosnyói híd helyzetét is, azt is megoldjuk, miként új betonhidat építettünk a kispataki útra is, van anyagi alapunk az úttest feljavítására és kétoldali árkolására is. Kispatak is Kisborosnyó területén van. Ismert az a tény is, hogy a megyei tanács támogatásával még ebben az évben aszfaltburkolat kerül a nagyborosnyói leágazástól Kisborosnyó érintésével Nagypatak végéig, illetve a Hammas-hágóig terjedő megyei rangú útszakaszra. Nem felejtünk el egy hozzánk tartozó települést sem, így a sokat emlegetett feldobolyi kultúrotthon teljes felújítását a Leader Progresszió pályázatából szándékszunk elvégeztetni, van már erre jelentkező cég is, várjuk az építkezési engedélyt. Nagyborosnyón a tavaly megalakítottuk a Hársfa Kulturális Egyesületet, amelynek fel kell vállalnia a művelődési élet irányítását, hiszen falvainkban a múltban is jelentős fontosságú közművelődési élet folyt. A tavaly nyert pályázati pénzből hangfalakat, laptopot, hangosító-erősítő felszerelést vásároltunk. Az idén sem lesz másképpen, ugyanis a Bethlen Gábor Alaptól nyert anyagiakból felújítjuk a nagyborosnyói és kisborosnyói, valamint a feldobolyi világháborús hősi emlékműveket, adózunk ezen falvak háborúban elesett hősei emlékének. Az önkormányzati ígéretekre Bartha Árpád községi tanácstag is rábólintott, mert a kisborosnyói református egyházközség gondnokaként számára is fontos minden helybeli megvalósítás, az említett hidak, a kis település ravatalozójának minél hamarabbi elkészítése, amely – mint mondta – eddig is csak az időhiány miatt nem épült fel. Már készülnek arra is, hogy a helybeli fiatalok segítségével mintegy 500 fenyőcsemetét telepítsenek a kisborosnyói temetőbe. Idén hét konfirmációs fiatal tesz tanúbizonyságot hitéről – tudtuk meg a lelkésztől, aki abban reménykedik, hogy ők fogják majd képezni az eljövendő kisborosnyói Ifjúsági Keresztyén Egyesület, az IKE magját. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 24.Szabad Föld (Budapest)Meddig leszünk magyarok? KOSSUTH-NAGYDÍJAT KAPOTT minap Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő. Példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgálta, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában is óriási szerepet vállalt. – Győzi fogadni a gratulációkat? – Sokan hívnak telefonon a határ mindkét oldaláról. – Ez már a második Kossuth-díja… – Igen, 2006-ban megkaptam a „rendeset”, most pedig a nagydíjat. – A rendszerváltás után számos elismeréssel jutalmazták, hogy csak a Magyar Örökség-díjat, a Magyar Corvin-láncot és a Nemzet Művésze címet említsem. – A néprajz iránti szeretet, a szenvedélyes gyűjtés a természetemből fakad. Soha nem tudtam nélküle meglenni. Eszembe sem jutott, hogy ezért bármiféle kitüntetést érdemelnék. – Egyszer nemet is mondott. Miért utasította vissza 2005-ben a Csángó Kultúráért Díjat? – Nyílt levélben fordultam Bozóki András akkori kulturális miniszterhez, hogy ne díjakat osztogassanak, hanem inkább támogassák a romániai szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerét, amire azokban az időkben nemigen láttam megfelelő akaratot. Mivel késve, július végén hirdették meg a pályázatokat, a Kallós Alapítvány tizennégy esztendő után abban az évben nem tudott csángó gyerekeket táboroztatni. Ám hiába emeltem fel a szavam, semmi foganatja nem volt. – Tavaly februárban a Hagyományok Háza átszervezése ellen tiltakozva Orbán Viktorhoz fordult. – Igen. Kértem, hogy gondolják át a dolgot. – Tényleg pulikutyát kapott a miniszterelnöktől és feleségétől a 90. születésnapjára? – Nem szeretek személyes dolgokról beszélni. – Milyen a kapcsolata az anyaország folkloristáival? – Sokan nincsenek már köztünk. Többekkel rendszeresen beszélek és találkozom. A Hagyományok Házával szinte napi kapcsolatban vagyok. Legutóbb Sebő Feri tartott előadást, Borbély Jolán etnográfus is járt nálunk. Sajnos az egészségi állapotom miatt én egyre kevesebbet tudok Magyarországra utazni. – Sokan élő legendának, lélekmentőnek, korunk Bartókjának tartják önt. Mit szól ezekhez? – A papír mindent elbír. – Még rekorder is: tizennégyezer népzenei alkotást gyűjtött, Bartóknál is többet, ezzel meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét. – És ehhez vegyük hozzá a néprajzi tárgyakat, melyekből a válaszúti múzeum tizenhat termében nyílik állandó kiállítás június 2-án. Többségük XIX. század végi, XX. század eleji mezőségi, kalotaszegi, moldvai magyar anyag. Felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Eddig ládákban lapultak. Amikor Orbán Viktor Válaszúton járt, megígérte, hogy az alapítvány kap pénzt a múzeum bővítésére. Most ebből sikerült megduplázni a kiállítóteret. – Úgy tudom, a csángó anyagot Pécsre vitte. – A válaszúti múzeumot még a Ceauşescu-rendszerben kezdtem el szervezni a helyi lelkésszel, az üresen álló kántori lak épületét tartottuk megfelelőnek hozzá. Furcsa módon nem sokára kiszálltak a lakásomra a kolozsvári múzeumtól leltározni. Minden egyes néprajzi tárgyat nemzeti kincsnek tulajdonítottak, s erre hivatkozva közölték, hogy a gyűjtemény őket illeti. Nem adtam oda, azt mondtam nekik, inkább felgyújtom. Mivel a csángó anyagot előzőleg elrejtettem a padláson, Andrásfalvy Bertalan néprajztudós barátom javaslatára át tudtam menekíteni a pécsi múzeumba. – Mára beteljesedett a küldetés, vagy lehetne még valahol néprajzi értékeket gyűjteni? – Sok olyan hely van, ahol soha nem járt senki. Nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Az én generációm élő tagjai még tudnának mesélni. Amíg az 1970-es években öt kiadást megért Balladák könyvében 256, addig a 2014-es Balladás könyvben 550 tétel szerepel mintegy 250 adatközlő által. Talán húsz-huszonöten még élnek közülük. – Mi történik, ha már ők sem lesznek? – Könyvekben, hangfelvételeken élnek tovább. – Érdeklik a mai fiatalokat az elődeik szokásai? – Örömmel tapasztalom, hogy élénk az érdeklődés a népzene iránt, és egyre többen kapcsolódnak be a táncházmozgalomba is. Az egykor aktív szereplők hozzák a gyerekeiket, az unokáikat, akik továbbviszik a hagyományokat. Hogy mennyire nyitottak a fiatalok, azt a Fölszállott a páva sikersorozata bizonyítja. Határon túl is figyeltük az adásokat, magam is sok tehetséges énekest, táncost véltem felfedezni. – Pályája során megannyi egyszerű ember tehetségét csodálhatta. Voltak emlékezetes találkozásai? – Életem legszebb pillanatait az adatközlők adták. Egyik legkedvesebb énekesem Moldvában, Klézsén élt, Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa nem tudott írni-olvasni, még románul sem beszélt, életében csak egyszer mozdult ki a falujából. Viszont szívszorító balladákat és gyönyörű szerelmes dalokat énekelt magyarul, ami azokban az időkben nem kis bátorságra vallott. Repertoárját az Új guzsalyam mellett című könyvemben adtam közre. Kétszer találkoztam Kodály Zoltánnal. Kaptam tőle ajándékba egy magnót, amit vihettem magammal a gyűjtőútjaimra. Felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket és hangszeres zenét vegyek fel, melyeket addig felszerelés hiányában nem tudtam rögzíteni. – Megvan még a magnó? – Nincs. Egy házkutatás során szándékosan elrontották és elkobozták a szekusok. – Sokat zaklatta a Securitate? – Állandóan figyeltek. Egyik moldvai gyűjtésemen Lujzikalagorba utaztam, ahol a piacon szőtteseket árultak a csángó asszonyok. Amikor le akartam szállni a buszról, közölte a sofőr, hogy a hátsó ajtó nem nyílik. Elvitt a végállomásig, ahol már várt egy rendőr, és bekísért a Securitatére. Átkutatták a zsebeimet, felírták a nálam talált címeket, faggattak a kapcsolataimról. Végül megbüntették azokat, akiktől vásároltam. – Börtönbe is került két évre... – Megszenvedtem. Ne kérdezze, nem szeretek erről beszélni. – Manapság nem kell gáncsoskodástól tartania a kutatás során? Befejeztem a gyűjtést. Nem szívesen mozdulok ki itthonról. Válaszúton minden megtalál: például táborokat szervezünk gyerekeknek és felnőtteknek. A kézműves foglalkozások mellett népi játékokat, népdalokat és néptáncot is tanulnak a résztvevők. Alkotnak és szórakoznak egyszerre. – Régi álma vált valóra az oktatási központtal? – A tízholdas családi birtokunkon álló épület a Bánffyak vadászháza volt, a szüleim 1933-ban vették meg. Az ingatlant 1950-ben elkobozták azzal a kreált indokkal, hogy apám többet vetett, mint ami a vetési tervben volt. Szabotázsért hat hónap elzárást is kapott. Egykori tulajdonunkat negyven évig bitorolták mások, az 1989-es változások után sem akarták visszaadni, mígnem 1992-ben sikerült visszaperelnem. Felajánlottam az erdélyi református egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök öregek otthonának szánta, de én ezt elutasítottam, mivel úgy gondoltam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek. – És az ön elképzelése győzött! – Évekig nem történt semmi. Ez idő alatt három folyóvölgyben, húsz településen kerestünk fel magyar családokat, és kiderült, sehol sincs anyanyelvi oktatás. Ennek hatására indítottuk el 1999-ben a magyar óvodát és elemi iskolát bentlakásos rendszerben. Huszonöt év szünet után négy gyerekkel indultunk el! Ma már huszonkét eldugott faluból járnak ide. Később létrejött a kollégium, a mezőgazdasági szakiskola, a tangazdaság, a múzeum, a népművészeti központ, a zeneiskola. Intézményünket a magyar kormány nemzeti jelentőségűnek tartja, fenntartása javarészt pályázatokból történik. – Sose gondolt arra, hogy Magyarországra költözzön? – Meg sem fordult a fejemben. Erdélyben jobban meg tudom élni a magyarságomat. Magyarországon még mindig nem lehet kimondani, hogy magyar vagyok, mert azonnal nacionalistának bélyegeznek. Van egy társadalmi réteg, amelyik mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse azokat, akik a magyarság ügyéért akarnak tenni. – Addig leszünk magyarok, amíg magyarul táncolunk és magyarul énekelünk – mondta egyszer. – Ez nem vitás. – A Kossuth-nagydíj átvételekor milyen népviseletben jelent meg? – Nádasmenti cifrabujkában, melyet a kalotaszegi férfiak hordtak. A Türéből származó Bálint Tibor varrta, aki a Népművészet Mestere és a kolozsvári magyar színház szabója. Ezt viseltem az első Kossuth-díjam átvételekor is, direkt arra az alkalomra készült. Egyértelmű, hogy most sem vehettem fel mást. – Március 26-án lesz 91 éves. Hogyan ünnepel? – Szűk körben. Válaszúton, a rokonokkal. – Milyen ajándéknak örülne? – Ebben a korban már csak jó egészséget kívánhat magának az ember. Borzák Tibor szabadfold.hu 2017. március 24.Magyar alpolgármester nélkül maradt NégyfaluMagyar alpolgármester nélkül maradt a Brassó megyei Négyfalu. A 19 tagú helyi tanács Szociáldemokrata és Liberális Párti képviselői összefogtak és leváltották Géczi Gellért RMDSZ-es alpolgármestert, helyette a Szociáldemokrata Párt által nevesített személyt választottak. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere. A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki eddig hagyományosan RMDSZ-es volt, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20 százalékát teszi ki. Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a március 23-i tanácsülésen politikai üzérkedés mentén leváltották Géczi Gellértet – írják közleményükben. A helyi liberális tanácsosok felrúgták a megyei szinten kötött szövetségi-liberális együttműködést, ennek áldozata lett az RMDSZ négyfalusi alpolgármesteri tisztsége. A közlemény szerint liberálisok megyei vezetősége azt nyilatkozta, hogy megvonják a politikai bizalmat tanácsosaiktól. Erdély.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
