Temesváron a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat keretében két évvel ezelőtt bemutatott századik előadásával, a Magyar vigasság című zenés színpadi játékkal vendégszerepelt április 23-án a temesvári Csiky Gergely Színházban a nagyváradi Kiss Stúdió. A XX. századi magyar művei alapján összeállított előadáson a Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó színész-rendező-forgatókönyvíró páros ezúttal is kitett magáért. Április 24-én a Merlin Bábszínházba invitálták a Bánsági Magyar Napok szervezői valamennyi temesvári magyar óvodást és I-IV. osztályost: a szegedi Kövér Béla Bábszínház művészei igazi interaktív bábelőadással lepték meg a kicsiket. A rendezvénysorozat április 25-én a magyar színházban Vadlány – Boszorkánykör című magyar film levetítésével és a Diákházban Hagyománykeresőben című folklórgálával folytatódik. /Pataki Zoltán: Színházi élmények – kicsiknek és nagyoknak egyaránt. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 25./
2009. április 28.
Temesváron az elfelejtett bánsági magyar népi hagyományok – népdalok és táncok, szokások, viseletek – felelevenítése volt a célja a Bánsági Magyar Napok keretében több mint tíz esztendeje elindított Hagyománykeresőben című műsornak. A kezdeti szegényes kínálatot 14 esztendő elteltével a bőség zavara váltotta fel. Április 26-án, vasárnap Temes megyei egyik legreprezentatívabb hagyományőrző együttese, a Bartók Béla Líceum Bokréta együttesének három csoportja és citeraegyüttese nyújtott ízelítőt a temesvári Diákház 500 főnyi közönségének a néptánc- és népdal-éneklő mozgalom mai színvonaláról. Szabó Ferenc, a Bokréta együttes vezetője külön megköszönte a debreceni Jeremiás Lajos táncoktatónak a Bokréta csoportjai felkészítése érdekében végzett munkájukat. A temesvári folklórműsor vendége volt a székelykevei Szalmaszál Hagyományőrző Együttes, amely bukovinai néptáncokkal lepte meg a közönséget. A Szalmaszál tevékenységéről Dani Ernő, a székelykevei csoport vezetője beszélt a színpadon, hangsúlyozva, hogy Székelykeve a legdélebbi magyar település. “A bukovinai székelyek mindig határőrök voltak, mi pedig Székelykevén a magyar szó határőreinek tekintjük magunkat. Ha nálunk megszűnne az 1-8. osztályos magyar iskola és a Szalmaszál Kulturális Egyesület, 100 kilométerrel északabbra tolódna a magyar nyelvterület határa” – mondta Dani Ernő. /Pataki Zoltán: Hagyománykeresőben folklórgála a Diákházban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./
2009. május 19.
A szórványban élő magyar közösségeket látogatta meg Désen és környékén Szilágyi Mátyás főkonzul, Barabás János alkonzul társaságában, május 14-én. „Kifejezetten jó benyomást keltett a pozitív interetnikai légkör, amelyet Szentmargitán, Mikeházán, Bálványosváralján és Désen tapasztaltunk” – nyilatkozta látogatása végén Szilágyi Mátyás. A helyi magyar közösség képviselőivel számos fontos problémát érintettek, kezdve az oktatástól az identitás ápolásáig, megőrzéséig. Fontos lenne egy teljes körű oktatási központ létrehozása Désen, Szamosújváron, óvodától érettségiig. Fontosak a szimbolikus jellegű kérdések, például a honvédsírok rendbehozatala, megjelölése, újraállítása ott, ahol ezeket felszámolták. Ebben a magyar kormány kész támogatást nyújtani. Nemrég lépett hatályba a magyar és román sírokra vonatkozó egyezmény, miszerint mindkét fél köteles a saját területén a másik fél első és második világháborúban elesett honvédeinek sírjait rendben tartani. Szentmargitán a tanügyi problémák kerültek előtérbe, a gyermekek magyarul történő továbbtanulási esélyei. Szilágyi Mátyás a főkonzulátus kompetenciái sorában központi helyen említette a konzuli kerületbe tartozó megyék, illetve az egész erdélyi – partiumi, szatmári és bánsági régió – magyar nemzeti kisebbség közösségei helyzetéről, kisebbségi jogainak érvényesüléséről, esélyegyenlőségének meglétéről, gazdasági és szociális problémáiról való tájékozódást. Leszögezte, hogy a magyar közösség nemzeti identitását sértő, azt korlátozó lépésnek, a kisebbségi jogok érvényesítése terén visszalépésnek értékeli a kolozsvári polgármester nemrégi bejelentését, amely szerint magyar nyelven nem szándékoznak feliratozni annak a nagylétszámú magyar közösség által is lakott városnak a történelmi műemlékeit, amelynek épített öröksége a magyar művészet- és kultúrtörténetnek szerves részét képezi. Bálványosváralján a faluban 60 százalékban élő magyar lakosság gazdag kulturális tevékenységben vesz részt. /Lukács Éva: Szórványtelepüléseket látogatott meg a főkonzul. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19/
2009. május 25.
A szórványterületeken, így egyebek között Resicabányán, Medgyesen, Besztercén találkoztak választóikkal a hét végén az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjei. A zajkányi hágón közelítette meg május 23-án Winkler Gyula karavánja a Bánságot. Az EP-képviselő a helyszínen mesélte el a diákoknak a zajkányi buzogány történetét. 1896. szeptember 6-án, a vaskapui csata 454. évfordulóján, Hunyad vármegye a Vaskapuban, a Vámoszajkány nevű hegy magaslatára négyméteres buzogányos emlékművet állított a következő felirattal: „Hunyadi János tizenötezer vitézével, 1442. szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabeddin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolcvanezer főnyi hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatá ez oszlopot Hunyad vármegye közössége a honfoglalás ezredik évében. ” A szintén Hunyad megyében levő vulkáni hágót is hasonló műemlékkel jelölték meg, ez a nyolcvanas évek közepén városrendezés címén eltüntették. 1992-ben ismeretlen tettesek erőgéppel ledöntötték a zajkányi emlékművet, a buzogányt az osztrói tóban találták meg egy év múlva. Akkor azt elhelyezték a várhelyi múzeum közelében, ahonnan 1994 novemberében eltűnt. „Többször tárgyaltunk a helyi önkormányzattal és a megyei illetékesekkel az emlékmű visszaállítását tervezve, de sajnos ez mindmáig nem sikerült. ” – mondta Winkler Gyula. „Célunk az, hogy parlamentáris eszközök segítségével, az európai törvényhozásban megalkossuk a minden tagállamban, így Romániában is kötelező, uniós szintű kisebbségvédelmi keretszabályozást. – mondta el Winkler Gyula Resicabányán. „A szórványban talán jobban érzik az összefogás fontosságát, mint bárhol máshol Erdélyben – nyitotta köszöntőbeszédét Kovács Péter európai parlamenti képviselőjelölt a Medgyesen megrendezett VII. Vándorcsizma néptánctalálkozón. – Itt, a települések döntő többségében nincs polgármesterünk, nincsenek tanácsosaink, nincs magyar vállalkozó, fejletlen a civil szféra, tehát közösségi szinten csak az egyházra és az RMDSZ-re lehet támaszkodni” – hangsúlyozta. Május 24-én a Besztercén megszervezett hagyományos majálison mintegy 1200 résztvevő előtt Kovács Péter elmondta: Európa szintjén Romániát sokan csak az alkotmánya alapján ismerik, amelynek az első cikkelye kimondja, hogy ez az ország egységes nemzetállam. Csak az RMDSZ választási listájáról bejutott jelöltek tudják bizonyítani, hogy ez nem így van: Romániában, Erdélyben él egy másfél milliós, nagyon erős magyar közösség, amely megáll a saját lábán, képes a sorsát kezébe venni és igazgatni. Hozzáfűzte: „Üzenjük Bukarestnek és Brüsszelnek: nem magyarul beszélő románok vagyunk, hanem a nemzeti magyar közösség tagjai, s az állampolgárságunk román”. /Üzenet Brüsszelnek és Bukarestnek. Választási kampány ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2009. május 25.
Május 23-án csendült fel először a temesvári Csiky Gergely Színházban a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) hivatalos himnusza – Cári Tibor szerzeménye –, és ezzel kezdetét vette a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió színházi produkcióinak egy hétig tartó, maratoni seregszemléje. Balázs Attila fesztiváldirektor elmondta: egy hétig Temesvár lesz a Bánság színházi fővárosa, ahol három országból érkezett, négy nyelven (magyar, román, német és szerb) bemutatott 16 előadást láthatnak a temesvári nézők. A rendezvény költségvetése 90%-át biztosító városi önkormányzat nevében Szabó Ferenc tanácsos hangsúlyozta: a nemzetközi színházi találkozó szervezői azon munkálkodnak, hogy helyreállítsák a bánsági régió egységes kultúráját. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eurorégiós színházi találkozó, amelyet Szász Enikő volt igazgató indított el 2007-ben, új nevet is kapott: TESZT. Újdonság a színházak zenekarainak bemutatkozási lehetőséget kínáló ”off” program. Az idén túlsúlyban lesznek a vajdasági előadások, de ez természetes, mert a régió vajdasági részén három magyar színház is működik, az egyik két tagozattal. /Pataki Zoltán: Eurorégiós színházi TESZT a Bánság fővárosában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 25./
2009. június 4.
Az állami intézmények magyar tisztségviselőinek tömeges leváltása ellen tartottak tiltakozó felvonulást és gyűlést több ezer résztvevővel június 3-án Marosvásárhelyen. A megmozdulás az RMDSZ–EMNT európai parlamenti jelöltjeinek kampányzáró rendezvénye is egyben. A tüntetésen nagy számban képviseltette magát a két szomszédos székely megye, Hargita és Kovászna. „Erdélyt nem lehet visszaadni, ugyanis Erdély a románok és a magyarok közös tulajdona, tehát a magyaroknak is megvan benne a maguk része” – mondta beszédében Markó Béla szövetségi elnök. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke állást foglalt a „nacionálkommunizmussal” és a román asszimilációs politikával szemben. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság csatlakozik az RMDSZ megyei szervezetének kezdeményezéséhez a műemlékek román, magyar, német, angol és francia nyelvű, valamint a helységnévtáblák román, magyar és német nyelvű feliratozását illetően. /Tiltakozó felvonulás és kampányzáró. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./ Sokan vagyunk, Háromszék, Csíkszék, Kalotaszeg, Partium, Bánság, Máramaros, Arad, Kolozs, Maros, Dél-Erdély is itt van, de ez csak egy töredéke annak, ahányan vagyunk – mondta Markó Béla a tiltakozó nagygyűlésen. Népviseletbe öltözött csángók, fúvószenekarral érkező háromszékiek, sok-sok magasba emelt, román, magyar, angol és német nyelvű tiltakozó transzparens is volt. „Erdélyért évszázadok alatt megküzdöttünk, nem adhatjuk oda, ami minket illet. Nem adhatjuk a múltunkat, a nagyjainkat, költőinket, tudósainkat” – mondta Tőkés László. Június elsejétől Csíkszéken is elindult az aláírásgyűjtés a magyar intézményvezetők leváltása ellen. /Antal Erika: „Erdély jogos jussunk” Több ezren vettek részt az RMDSZ–EMNT vásárhelyi kampányzáróján. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi hetek, hónapok etnikai tisztogatásával a román kormány a történelmet próbálja visszafordítani. Markó, akárcsak a többi szónok, a tizenkilenc évvel ezelőtt történtekkel vont párhuzamot, amikor a román politikumnak szintén a magyarok kisemmizése és ellehetetlenítése volt a célja. Akkor a nacionalizmustól fűtött tömeg azt skandálta, hogy Erdély földjéért kész meghalni, csak az ne legyen ismét a magyaroké. „Erdélyért élni kell, nem meghalni!” – jelentette ki Markó. Tőkés László a pánromán és pánortodox nacionalista hatalom magyarellenes megnyilvánulásait látta az intézményvezetők eltávolításában. A marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen elfogadott kiáltvány: Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt erdélyi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát. 3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát. 4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze. 5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket. 6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben. 7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében. 8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket. Vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése. Isten minket úgy segéljen! Marosvásárhely, 2009. június 3./Szucher Ervin: Kampányzáró tüntetés Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./
2009. június 10.
A Temesvári 26-os Általános Iskola felsőosztályos diákjai már negyedik alkalommal indultak a megye kisvárosaiba felfedező útra. Minden május utolsó szombatján elindulnak néhányan az iskolából valamelyik városka felé: idén Zsombolyára került a sor. A kirándulások célja, hogy a magyar tagozatos diákok ismerjék meg a környezetüket, lássák a magyar kultúra lenyomatait. Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy van értelme magyarul tanulni. /M. S. : Megyeismerőben. A Bánságban is jó magyarul élni! = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./
2009. június 12.
Dél-Erdély és a Bánság természeti, gazdasági és szociális környezetét mutatja be a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának A Kárpát-medence régiói monográfiasorozatában idén megjelent, kilencedik kötete. A kiadvány felvázolja az elmúlt másfél évszázad történelmi folyamatait, kitér többek között a térség népességére, településrendszerére, térszerkezeti egységeire, illetve az egészségügyi ellátási rendszerre. A 29 szerző tanulmányát tartalmazó Dél-Erdély és Bánság című kötetet június 11-én a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) székházában Horváth Gyula egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és Péntek János akadémikus, a vaskos munka lektorálója mutatta be, a moderátor szerepét Benedek József professzor töltötte be. A Kárpát-medence régiói című sorozat célja, hogy bemutassa a magyarországi és határon túli régiók, így többek között a Vajdaság, Erdély és Kárpátalja gazdasági, társadalmi, települési és természeti állapotát, értékelve a különböző változásokat. Eddig nyolc kötet látott napvilágot, amelyek közül szintén Horváth Gyula szerkesztette a monográfiasorozat első, Székelyföldről, és negyedik, Északnyugat-Erdélyről szóló részét. A most bemutatott kötet szerzői között van Bakk Miklós, Vincze Mária, Nagy Egon, Veres Valér, Benedek József és Bodó Barna. A 29 szerző többnyire a Kolozsvári Egyetemi Intézet kutatója, egyetemi tanárok és doktoranduszok egyaránt vannak közöttük. A kötetet lektoráló Péntek János elmondta, egyfajta bizonytalanságot érzett a szaknyelvi terminológia tekintetében, ami annak tulajdonítható, hogy az idősebb kutatók eddig „legkevésbé” magyar nyelven publikálhattak, a fiatalok szövegein pedig a gyakorlat hiánya érződik. A Kárpát-medence régiói című sorozatot 14 kötetesre tervezték, már folyamatban van a Dél-Alföldről szóló, tizedik kötet szerkesztése, a további kiadványok Kárpátalját, a Közép-Dunántúlt, Észak-Magyarországot, Szlavóniát és a Muravidéket mutatják be. /Ferencz Zsolt: Dél-Erdély és Bánság: tudományos munkát segítő kiadvány. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./
2009. június 15.
Június 14-e óta Zsombolya után Újszentes a második bánsági település, ahol a jó etnikumközi kapcsolatok jegyében a román és a magyar nemzeti költőnek, Mihai Eminescunak és Petőfi Sándornak egyaránt szobrot állítottak. Újszentesen az Újszentesi Általános Iskola előtt egyszerre leplezték le Petőfi Sándor és Mihai Eminescu szoboregyüttesként megkomponált emlékműveit, Varga Luigi István temesvári szobrászművész alkotásait, amelyek hitelesen érzékeltetik a két költőóriás egyéniségét. A két szobor között míves kétnyelvű márványtábla idézi fel a költők halhatatlan verssorait és állít emléket a támogatóknak. Szilágyi Géza újszentesi polgármester megköszönte Sándorfalva (Magyarország) testvértelepülés önkormányzatának és a Sándorfalvi Kulturális Egyesületnek azt a hathatós támogatást, amelynek köszönhetően Petőfi Sándor szobrát felállíthatták a Temes megyei önkormányzat biztosította összegből állított Eminecu-szobor mellé. /Pataki Zoltán: Eminescu- és Petőfi-szobrot avattak. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 15./
2009. június 16.
Emléktábla hirdeti június 14-e, vasárnap óta a biharfélegyházi református templom oldalán, hogy az utókor mennyire hálás Jakó Zsigmond /1916- 2008/ történész akadémikusnak. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke mint szervező köszöntötte Jakó Zsigmond testvérét és lányát, a kolozsvári egyetemi küldöttséget, valamint a többi jelenlévőt. Beszédében kifejtette, hogy a Biharfélegyházához tartozó egykori Ágostmajoron született Jakó Zsigmond, a helytörténészek példaképe korunk egyik legnagyobb tudósának tekinthető. Egyed Ákos történészprofesszor, az Erdélyi Múzeum-egyesület (EME) elnöke, Jakó egykori munkatársa kifejtette reményét, mely szerint a félegyházi emléktábla a magyarországi, a partiumi és az erdélyi tudományos élet összekötő kapcsává válhat. Beszédében méltatta a tavaly elhunyt Jakót. Külön kiemelte, hogy mekkora szerencse érte az erdélyi tudományosságot, amikor Félegyháza nagy szülötte Budapestről visszatelepedett. Mesélt arról, hogy az igen nehéz helyzet közepette is példaértékűt alkotott az akadémikus történész a kommunizmus évtizedei alatt. Ünnepélyesen felavatták a templom oldalán elhelyezett emléktáblát. /(megyeri): Az akadémikus történész tisztelete Félegyházán. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 16./
2009. június 18.
Egy temesvári színész és egy ugyancsak temesvári író, újságíró jelentett 1988-ban a bánsági városban működő és az akkorit hatalom ellenérzését kiváltó Dsida-estekről – derült ki a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által Gazda Árpád, a Krónika napilap újságírójának kérésére kiadott dokumentumokból. A megfigyelési dosszié szerint Oberten János írót, újságírót és Mátray László színművészt takarja az „Oláh” illetve a „Costin Alexandru” fedőnév. Oberten és Mátray a Krónikának nyilatkozva tagadták, hogy besúgók lettek volna. Az 1989 előtt hosszú ideig megfigyelés alatt tartott Gazda Árpád Könczei Csilla Szekus blogján számolt be dossziéjának részleteiről. Az újságírót értesítette a CNSAS arról, hogy kérésére azonosították a Szekuritáté két ügynökét. Oberten János határozottan cáfolta, hogy a Szekuritáté besúgója lett volna. „Már kamaszkoromban politikai elítélt voltam, tehát a rendszer szemében megbízhatatlan elem. Egyetemre sem vettek fel, újságoknak sem dolgozhattam. Biztos vagyok benne, hogy nem voltam jelen ezeken az esteken” – részletezte. „Ha valaki – hozzám hasonlóan – 12-14 évesen leült volna a két évet különböző politikai börtönökben, akkor talán meglenne az erkölcsi joga ilyeneket állítani” – zárta a beszélgetést Oberten János. „Elutasítok minden hasonló rágalmazást, nem ez az első alkalom, amikor Gazda Árpád ezt csinálja. Korábban egy román lapban rágalmazott meg, most pedig a saját lapjában teszi” – nyilatkozta Mátray László temesvári színművész. A CNSAS dokumentuma szerint Mátrayt 1975. április 24-én szervezték be a Szekuritáté ügynökei sorába. A Szekuritáté elemzéseiben rendszeresen szerepel a Temesvári Magyar Színházban tevékenykedő Costin Alexandru ügynökre való hivatkozás. /Lázár Lehel: Író és színész jelentett a Szekuritáténak a Dsida-estekről. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./
2009. július 3.
Temes megyében a végvári Csűrdöngölő és Szederinda néptánc-együttesek, valamint a zonguldaki (Törökország) Hasad néptánccsoport Végváron bemutatott közös előadással emlékeztek meg a nemrég elhunyt közös barátról és példaképről, Nagy Albert szegedi néptánc-oktatóról. Az évtizedes múltra visszatekintő együttműködés történetét Pastean Erika, a Csűrdöngölő együttes vezetője elevenítette fel. Idén ősszel lesz tíz esztendeje, hogy Nagy Albert vezetésével a Szeged táncegyüttes először vett részt a végvári nemzetközi néptánc-fesztiválon. A kiváló szegedi néptánc-oktató 2000 januárjában tért vissza Végvárra – ettől a dátumtól számítják a bánsági magyar néptánc-mozgalom kezdeteit, amely magával ragadta az ifjúságot és sorra alakultak Temes megyében az autentikus népi hagyományokat követő tánccsoportok. Nagy Albert a világhírű Szeged táncegyüttes külföldi barátaival is összehozta a végvári táncosokat – így jutottak el több alkalommal is a törökországi Zonguldakba, ahol idén áprilisban „tenyerükön hordozták” a Szederinda kis táncosait. A mostani előadás során a végvári Csűrdöngölő és Szederinda csoportok Nagy Albert legsikeresebb koreográfiáiból táncoltak el egy csokorra valót, mesterük emlékére, nagy tapsot aratva, Az előadás végén Bódis Ferenc végvári lelkipásztor felolvasta Wass Albert Üzenet haza című versét. A Temes megyei néptánc-mozgalmat nagy veszteség érte, de a Nagy Albert által elkezdett munka folytatódik, közölte Pastean Erika, július közepén megtartják a hagyományos végvári néptánc-tábort. /Pataki Zoltán: Méltó tisztelgés Nagy Albert emléke előtt. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 3./
2009. július 4.
Szekernyés János és Vicze Károly helytörténeti közléseinek, könyveinek, ismertetőinek köszönhetően megismerhetők Temes megye magyar vonatkozású műemlékei, az 1848-as forradalomhoz, Klapka Györgyhöz, Koós Károlyhoz, Bolyai Jánoshoz kapcsolódó fontosabb temesi emléktáblák, emlékművek. Ujj János helytörténész a minap Szakállháza (Sacalaz) előtt fedezte fel az 1835-ben a Temesvár–Zsombolya közötti út megépítésének emlékoszlopát. Négynyelvű felirata szerint a kövezett út V. Ferdinánd császár és király uralkodása alatt rétháti Kövér János temesi főbíró támogatásával épült, Török András csanádi püspök áldotta meg. Az emlékoszlop mellett tábla hirdeti, hogy a híres bánsági tolerancia szellemében már akkor négy nyelven, latinul, románul, németül és magyarul is kőbe vésték a szöveget. Írják ezt az állam nyelvén kívül angolul, franciául és németül. Magyarul még véletlenül sem. A híres bánsági tolerancia szellemében! A „bánsági tolerancia” már nem felel meg a mai valóságnak. Az elmúlt két-három évtizedben olyan demográfiai változások mentek végbe, amelyek megváltoztatták a Bánság nemzetiségi összetételét. A svábok tömeges kivándorlását követően módszeresen telepítették ide a moldovai románokat. Akadt olyan nap, amikor több vonatszerelvénnyel érkeztek. Szabadon választhattak az üresen maradt sváb házak közül. Olyan házakhoz jutottak, amelyekben parkettázott szobák, csempés fürdőszobák voltak. Ugyanez folyt más megyék sváb településein is. Mit tudnak a beköltözöttek a korábban itt éltek kultúrájáról, hagyományairól, szokásairól? Jóformán semmit. Nincs honnan tudniuk. A nacionalista szellemben, még mindig egyetlen nép érdekeinek megfelelően megírt történelemkönyvekben egyetlen szó sem esik a 18. századi telepesek civilizációteremtő missziójáról. /Ujj János: Egy emlékmű ürügyén. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 4./
2009. július 6.
A VI. Partiumi Írótábor második napján, az érsemjéni zarándokút után, július 3-án délután ismét Nagyváradon, a Góbé csárdában zajlottak az események. Elsőként Székelyhidi Ágoston író Értékek és esélyek című új könyvét mutatta be Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor egyik főszervezője. A kötet eszmetörténeti tanulmányokat tartalmaz. Szó van benne az ‘56-os forradalom híveiről és ellenzőiről, a lakiteleki mozgalomról is. Az író megrajzolta Beke György, Tőkés László, Wass Albert és mások szellemi pályáját. Székelyhidi Ágoston az írótáborban kifejtette, 1956 után újra kell értelmezni az értelmiség szerepét. Fontos szolgálni a magyar nemzet önazonosságát. Ő maga ezért sodródott bele a politikába. „Bennünket nem a szovjet hatalom kebelezett be, hanem a világpolitika áldozott oda” – fejtegette. A kirekesztő politika máig a baloldal sajátossága. Eltorzult az értékrend s az értelmiségi szerep is. Hangsúlyozta: nemzetárulás az, ha az önrendelkezés lehetséges esélyeit is korlátozzák. A kötetbemutató után a váradi Szigligeti Társulat két színművésze, F. Márton Erzsébet és Meleg Vilmos mutatta be a Tövisek és virágok című műsort. Előadásukban Kazinczy Ferenc néhány levele és verse hangzott el. Végezetül a Magyar Napló budapesti irodalmi folyóiratot mutatta be a kiadvány főszerkesztője, Oláh János. Elmondta: októberben ünnepli huszadik születésnapját a lap, amelyet Oláh János tizenhat esztendeje szerkeszt. Hangsúlyozta: fontos, hogy a magyar irodalom értékrendje visszabillenjen a természetes kerékvágásba. Az írótábor résztvevői elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az új szlovákiai nyelvtörvény ellen, amely mélyen sérti és korlátozza a felvidéki magyarság jogait. A VI. Partiumi Írótábor zárónapján, július 4-én Csűry István helyettes református püspök tartott előadást a nagy reformátorról, Kálvin Jánosról. Szűcs László, a Várad című folyóirat főszerkesztője még csak a havilap idei 3. számát tudta elhozni a táborba, majd a Törzsasztal nevű nyilvános interjúsorozatról és egyéb akciók terveiről beszélt. Dukrét Géza Lipcsey Ildikó Utak és tévutak az erdélyi magyarság huszadik századi történetében című tanulmánykötetét mutatta be, amely tavaly jelent meg Budapesten. Az ismert történész, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője könyvében a magyar nemzetpolitikai kérdésekről szólt, történészi igénnyel és módszerrel mutatta be ennek a kérdéskörnek Erdélyhez kötődő változatait 1918-tól napjainkig. A nemzeti megmaradás esélyével és kudarcával minősítve szedte számba az eddigi utakat és tévutakat. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke saját, nemrég megjelent kötetét is (Épített örökségünk Bihar megyében) a jelenlévők figyelmébe ajánlotta. A könyvbemutatók sorát Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumkötetének prezentálása zárta. /Tóth Hajnal: Írótábor – értékek vonzásában. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 6./
2009. július 22.
A Temesvári Magyar Nőszövetség július 16-19-e között négynapos kirándulást szervezett a Vajdaságba, amelynek során a Szász Enikő elnök vezette csoport magyar történelmi emlékhelyeket látogatott meg. Délvidék magyar emlékhelyeit – az aracsi pusztában épült Árpád-kori templomot, Kiss Ernő honvédtábornok eleméri sírját, a nándorfehérvári, a szendrői és a galambóci várat, a zimonyi Hunyadi tornyot, a verseci Szent Gellért templomot és várat – a kirándulás résztvevőinek többsége első alkalommal csodálhatta meg. A 33 fős bánsági csoportot a magyar nyelvterület legdélibb fekvésű „szigetén”, a Belgrádtól 40 km-re található Székelykevén szállásolták el. /Pataki Zoltán: A nőszövetség délvidéki felfedező útja. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./
2009. augusztus 4.
Több mint két és fél évtizedes kutatómunka eredményeként ősszel megjelenik Ujj János legújabb könyve, amely az aradi temetők történetét foglalja össze, és egyben a bennük nyugvó jeles aradi magyar személyiségek sírjainak gyűjteménye. Előző munkája: Emlékhelyek és emlékművek Arad megyében. Ujj János elmondta, hogy az aradi Alsótemetőben a magyar hősök sírját, százvalahány sírt felszámoltak. Az 1980-as években buldózerrel kiforgatták a csontokat. 1999-ben a váradi Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság kiadott egy könyvet, a Partiumi temetőket, amelyben Pávay Gyula tanulmányt tett közzé az Aradi Panteon címmel, a Felsőtemető sírjaira hívta fel a figyelmet. Ujj János döbbenten látta, hogy annyi idő alatt, amíg megírta, az alatt is tűntek el a sírok közül. Könyvének mottójában szerepel Reményik Sándor két sora: „Itt áll a temető tanúnak / Fejfáin magyar még a szó”. Eltűnnek a sírok, felszámolják őket. Eldugják a sírokat, aztán amikor eladják a helyeket, a sírkövekről a régi feliratokat lecsiszoltatják. Salacz Gyula 1875 és 1901 között volt Arad polgármestere, már nem tudják, hol a sírja. Elsősorban Salacz idejében alakult ki a modern városkép. Az úgynevezett törzskönyvek eltűntek a temetőkből. Amikor Bognár Levente jelenlegi alpolgármestert kinevezték alprefektusnak, elmentek a Felsőtemetőbe, Az akkori gondnokkal megjelöltek 26 sírt. Négy hónap múlva az egyik megjelölt sírra rátemettek. Sokan már nem tudják, hogy 1948-ig Aradon magyar színház létezett. Valamennyi jeles színész sírja eltűnt. 2008-ban is eltűnt két jelentős sír. Szőllőssy István harmincvalahány éven keresztül volt a Kölcsey Egyesület titkára, jeles aradi pedagógus. Egyetlen sikeres mentőakció volt: az 1990-ben alakult Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság Barabás Péternek – a legnagyobb aradi magyarnak tartott, a magyar, majd román országgyűlési képviselőnek tizenhétszer megválasztott Barabás Béla apjának – az emlékművét megtalálta kidobva, és felállíttatta a fia síremléke mellé. /Pataky Lehel Zsolt: Megjelenés előtt Ujj János Aradi temetők című könyve. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 4./
2009. augusztus 7.
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök önként vonult nyugdíjba, és Nagykárolyba költözött. 1964-ben szabadult a börtönből. Azután nem mehetett vissza régi gyülekezetébe, Székelyzsomborra. Elvállalta a nagykárolyi kicsiny gyülekezet lelkészi állását. Nagyon jó kapcsolatba került a károlyiakkal, majdnem 20 évig szolgált itt, ezért határozott úgy, hogy nyugdíjas éveire ebbe a városba költözik vissza. A püspöki kinevezés élethosszig tart, de egészségügyi okok miatt visszavonult. Három szívinfarktuson esett át, megműtötték. Az 1999. június 15–16-i zsinaton módosításokat eszközöltek. A zsinatot több mint 50 éve nem ülésezett. 1920-ban összeült egy ad hoc zsinat Kolozsvárott, Aradon szuperintendencia néven megalakult a romániai magyar evangélikus egyházmegye vezetősége, amely feje a szuperintendens volt, a mai értelemben vett püspök. A szászok barátságtalanul fogadták ezt, mert ők is ágostai hitvallású evangélikusok. A szász egyházkerület miatt az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház nevet nem tudták felvenni, ezért a nevük Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület lett. Ezt a hosszú nevet megváltoztatták, intézményünket ma Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerületnek hívják. Ide tartoznak még a Bánátban élő evangélikus szlovákok is, ők az egyházkerületen belül külön esperességet, egyházmegyét alkotnak Nagylak központtal. A szászok külön kerületbe szerveződtek. Három evangélikus egyházmegye van, a brassói és a kolozsvári magyar, a nagylaki szlovák. Mózes Árpádot az 1956-os magyar forradalom eseményei miatt ítélték el. Az evangélikusoknak még volt egy bűnük. Két szélsőségesen baloldali tanár is tanította őket, ezek ellen a teológiai professzorok ellen petíciót nyújtottak be a püspöknek. Annyit kértek a vezetőtől, hogy intse meg a szóban forgó tanárokat, hagyjanak fel a baloldali magatartásukkal. Mindehhez még hozzájött a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjaival való találkozásuk is. Nekik elmesélték a romániai magyarság akkori helyzetét, a magyar egyházak ellehetetlenített sorsát. A Szekuritáté szerint ezzel az ország belügyeiről adtak ki információkat egy idegen állam polgárainak. Ez hazaárulásnak minősült. Nyolcukat ítéltek el, négy lelkészt és négy teológust. Mózes Árpádot mint püspöki titkárt fővádlottnak nevezték ki. Mózes Árpádot 18 esztendőnyi fegyházbüntetésre ítélték, a többieknek 16, 15, 8, 7 és 6 évi szabadságveszés járt. Még nem gondolt arra, hogy könyvben kiadja emlékezését. Mózes Árpádot /sz. Krizba, 1931. júl. 25./ 1992-ben püspökké választották és 12 évig Kolozsváron élt. 2004 augusztusában egészségi okokra hivatkozva visszavonult, azóta Nagykárolyban lakik. /Végh Balázs: A szolgálat adott értelmet életemnek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./
2009. augusztus 10.
Minden bizonnyal az első bánsági székelykaput avatták fel augusztus 8-án Óteleken. A katolikus templom kertjében felállított székelykapura rávésték azoknak 40 esztendővel ezelőtt itt letelepedett székely családoknak a névsorát is, akik adományaikkal hozzájárultak az emlékjel állításhoz. Az ünnepi szentmisét Heinrich József óteleki plébános celebrálta. „Ez a nap bevonult kis óteleki közösségünk történelmébe – mondta Szabó Csaba polgármester – ezentúl minden évben augusztus 8-án, itt ezen a helyen fogunk megemlékezni a székelyek letelepedéséről. A 40-50 székely család letelepedésének is köszönheti Ótelek, hogy a jelenlegi irányba fejlődött. Az itt letelepedett székelyek hűek maradtak gyökereikhez. Az avató ünnepségen szép számmal vettek részt az 1968-1973 időszakban Ótelekre érkezett, zömmel varsági származású székely családok képviselői. /Pataki Zoltán: Emlékjelet állítottak az óteleki székelyek. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./
2009. augusztus 26.
A Bánát Múzeumnak otthont adó temesvári Hunyadi kastély megroggyant falainak megerősítésekor ásni kezdtek a kastély udvarán. A felújítási munkálatok során, középkori falak maradványaira bukkantak. A kiásott falakat nagy valószínűséggel a magyar Anjou-ház alapítója, Károly Róbert király építtette 1315 körül, amikor hét évre Temesvárra költöztette királyi székhelyét. /Pataki Zoltán: Károly Róbert lakótornyát tárták fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./
2009. szeptember 5.
Szeptember 4-én kezdődött Hadadon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság éves konferenciája. A háromnapos találkozón neves szakemberek tartanak előadásokat. Témakörök: Partium és a Bánság ipartörténeti műemlékei, a műemlékek állapotának számbavétele, „Huszadik századi örökségünk” címmel tartják a konferencia utolsó ülésszakát. A bizottság munkájának egyik legfontosabb eredménye az, hogy a szakmai találkozók nyomán sok kutatómunka indul el és számos könyv lát napvilágot. A találkozó résztvevői a konferencia keretében megtekintik Tövishát műemlékeit. /Babos Krisztina: Műemlékvédelmi tanácskozás. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 5./
2009. szeptember 12.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szeptember 4–6. között a Szatmár megyei Hadadon, a Dégenfeld-kastélyban tartotta honismereti konferenciáját. Dukrét Géza, a PBMET elnöke köszöntötte a megjelenteket. A XV. Partiumi Honismereti Konferencia alkalmából Dukrét Géza ismertette az eddigi konferenciák témáit és az itt átadott Fényes Elek-díjak tulajdonosait. Ezt követően adták át az idei kitüntetéseket. Fényes Elek-díjban részesült Szabó István (Ottomány), Erdei János (Szilágysomlyó), Hitter Ferenc (Felsőbánya) és Vajda Sándor (Borosjenő). A helytörténeti kutatásban, a honismereti nevelésben, az egyesületi munkában végzett példamutató tevékenységéért díszoklevelet kapott Bara István (Szatmárnémeti), Fazekas Lóránd (Szatmárnémeti), Jakab Rita (Nagybánya), Kupán Árpád (Nagyvárad), Jancsó Árpád (Temesvár), Ujj János (Arad), Wanek Ferenc (Kolozsvár), Kovács Rozália (Érmihályfalva), Nagyváradról Mihálka Magdolna, Pásztai Ottó, Gőnyey Éva, Bordás István. A XV. Konferencia fő témái a következők voltak: Ipartörténeti műemlékek, Pusztuló műemlékeink, A 20. század öröksége. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyet adó Hadad megismerésével kezdődött. Az előadók között Dukrét Géza vetített képek segítségével mutatta be Bihar megye pusztuló műemlékeit, Kiss Zoltán (Kraszna) Adalékok a református felekezeti oktatás 1945–1948 közötti történetéhez című tanulmányában a szilágysági tanítósorsokat ismertette. Harangozó Imre (Újkígyós) ortodox templomok középkori freskóit mutatta be, amelyek szent királyainkat ábrázolják, Starmüller Géza (Kolozsvár) Kővár és vidékének történelemformáló szerepét ismertette, Jancsó Árpád (Temesvár) a százéves temesvári vízi erőműről mint ipari műemlékről tartott érdekes előadást. Dukrét Géza ismertette Kiss Kálmán Túrterebes iskola- és egyháztörténete című kötetét, amely a Partiumi füzetek 59. kötete. Kupán Árpád a Dobrai Református Egyházközség életét ismertette. Az előadók között volt Horber Pál (Nagyvárad), aki Balogh Ernő professzorról és a mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlangról értekezett, Krestyán Ilona (Temesvár), aki Temesvár társadalmi és kulturális helyzetképét ecsetelte a két világháború között, Antal Béla (Nagyvárad) ismertette Biharpüspöki névkataszterét a 13. századtól kezdve. A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott. A konferenciát támogatói között volt a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány és a Dégenfeld Alapítvány is. /A XVI. Partiumi Honismereti Konferenciáról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 12./
2009. október 7.
Érdekes kiállítás nyílt meg október 6-án Aradon a Jelen Házban: dr. Becsey Zsolt volt európai parlamenti képviselő (Magyarország) mutatta be nagyméretű színes pannókból álló kiállítást. A többnemzetűség laboratóriuma. A multikulturalizmus évszázadai a Bácskában és Bánátban elnevezésű kiállítást tavaly májusban mutatta be Brüsszelben, az Európai Parlamentben, 2008 végétől pedig egy sor magyarországi, romániai, délvidéki városban (többek között: Nagyvárad, Szabadka, Óbecse, Temesvár) nézhette meg a közönség, s további helyeken is bemutatják a közeljövőben. A kiállítás a régiónak (Dél-Alföld, Bácska, Bánát) több évszázados életét és nemzetiségi változásait mutatja be. A török hódoltság után időkben, az 1700-as évek elejétől 1920-ig ezeken a tájakon senki sem volt többségben, senki nem tudott olyan politikát folytatni, amivel hosszabb időn keresztül „ elnyomja” a többieket. A Habsburgok vezetésével megindult a betelepítés-betelepedés, aminek következtében a török kor után „kiürült” területen sokszínű lakosság alakult ki. 1920-ban jött egy törés, egy új helyzet, amely a homogenizációt helyezte előtérbe, ez a kommunista rendszerek bukásával is folytatódott. /Jámbor Gyula: Kiállítás a Jelen Házban. A többnemzetűség laboratóriuma. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./
2009. október 17.
A bánsági születésű, német Herta Müller nyerte idén az irodalmi Nobel-díjat. Magáénak tekintheti-e a díjat az a román állam és társadalom, amely évtizedek óta azt a kisebbségellenes politikát folytatja, amelynek áldozatairól Herta Müller ír? Kijelenteni, hogy a román állam bűnöket követett el a területén élő kisebbségek ellen, ez kockázatos gesztus. Marius Cosmeanu, a cikkíró ezt tapasztalhatta, a mikor két-három éve írt egy vezércikket arról a széles körben elterjedt véleményről, mely szerint Tőkés László a magyarok Funarja. Cikke után egyes olvasók azt kérték, hogy Cosmeanut fosszák meg román állampolgárságától. Elkövetett ugyanis egy hibát: egy magyarért szállt síkra, s ez megbocsáthatatlan bűnnek minősült. Ion Bogdan Lefter román irodalomkritikus a díj kihirdetése után azt írta, Herta Müller a román alkotmány első cikkelyét támadja meg. Azt, hogy „Románia önálló, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. ” A román társadalomból hiányzik az (ön)kritika, ez a társadalom képtelen feldolgozni saját múltja ballépéseit és bűneit. Herta Müller egy olyan rendszer ellen küzdött, amely ma is jelen van Romániában. /Marius Cosmeanu: Herta Müller, kényelmetlen tényező. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./
2009. október 17.
Ha létezik erdélyi magyar művészettörténet-írás, annak első, évtizedekig egyetlen képviselője az erdélyi régiség sorsát felelősen felvállaló B. Nagy Margit volt – mondta dr. Kovács András, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzora a XVII-XIX. századi erdélyi művészet kutatójának emléke előtt tisztelgő konferencia megnyitóján. Október 16-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kezdődött a konferencia, amelyet a Maros Megyei Múzeummal, illetve a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvánnyal közösen szervezett meg a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. B. Nagy Margit félúton „megtorpantott” életpályáját dr. Kovács András idézte fel, aki kiadta Reneszánsz és barokk Erdélyben című munkáját, majd a Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták című forráskiadványt. Stílusok, művek, mesterek című, második nagy tanulmánykötete a tiltások időszakában látott nyomdafestéket. A konferencián az erdélyi famennyezetek ornamentikájáról, illetve a Bánság és a Partium klasszicista kastélyépítészetéről is szó esett. A konferencia tanulságait egy tanulmánykötet őrzi majd. /Nagy Székely Ildikó: B. Nagy Margit nyomdokain. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./
2009. október 28.
Konzulként van egy nagy álmom. Azt szeretném, ha erősödne a román jelenlét Kelet-Magyarországon. Ugyanis nagyon sok magyar befektető érkezett a Bánságba, és én szeretném, ha néhány sikeres román üzletember Magyarországon fektetne be. Ez erősítené a bizalmat, és ha a kölcsönös bizalom erősödik, annak nagyon gyors és kézzelfogható gazdasági hatásai lehetnek – nyilatkozta néhány héttel korábban Pánczél Zoltán, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja. Helybeli polgárként elsősorban azt várnám el a csonka anyaország eme pozíciójába került embertől, hogy mindenekelőtt az én érdekeimet, a mi érdekeinket képviselje, ne a másét, másokét, írta Gurzó K. Enikő, a lap munkatársa. És hogy hol bujkál az a bizonyos 25 ezer magyar temesvári? Nem lehet tudni. Az újságírót figyelmeztették, ne merje megmenteni a sunyi maffiózóktól Klapka György temesvári szülőházát, mert baja lehet belőle. Sőt, ötleteket se osztogasson ezen a téren. Ha még egyszer rátelefonálnak bizonyos funkcionáriusok, és jelzik, ne dugja bele az orrát olyan ügyekbe, amelyekhez nem ért, ismételten el fogja mondani: márpedig Klapka, Kós és a többi példakép még létező szülőházát, tárgyi, szellemi emlékét nem szabad hagyni elveszni. /Gurzó K. Enikő: A profit profilja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 28./
2009. november 2.
A lap munkatársai beszámoltak arról, hogy a régióban az RMDSZ és a magyar civilszervezeteknek az elmúlt húsz év alatt hol sikerült saját ingatlanhoz jutniuk. Arad megyében az RMDSZ székházát később az egykori tulajdonos örököse(i) visszakérték. Az RMDSZ és az alakuló magyar civil szervezeteket, köztük az AMISZ, a Kölcsey, egy évtizedig voltak a székházban, majd jelentkeztek az örökösök. Az RMDSZ és a civilszervezetek 2006. március 15-én költözhettek a Püspökség utcai épületbe, jelenleg is itt vannak. Most lehetőségük van méltányos áron megvásárolni a székházat. Ez fontos lenne, mert a Jelen Ház mellett az aradi magyarság kapna még egy saját házat. Az Arad megye más településein működő civil szervezetek nem rendelkeznek saját ingatlannal. Jelenleg Arad megyében körülbelül 25 magyar civilszervezet létezik. Nem sikerült Pankotán megvásárolni Csiky Gergely szülőházát, s abból magyar közösségi házat kialakítani. Hunyad megyében 16 magyar RMDSZ-szervezet van, közülük egyedül petrillai székház saját tulajdonú: 2001–2002 táján vásároltak egy tömbházlakást, amelyben az RMDSZ székháza működik. A megye többi településén bérlik a székházakat, mivel a pártok törvénye nem teszi lehetővé a székházak megvásárlását, ismertette a helyzetet Széll Lőrinc, a szövetség megyei ügyvezető elnöke. A civil szervezetek nagyobb ingatlanvagyonnal rendelkeznek. A megyeszékhely, Déva magyarsága 2003-ban kapta vissza a csángótelepen lévő Magyar Házat. Pontosabban az önkormányzat 49 évre koncesszióba adta a Petőfi Egyesületnek, illetve a Segesvári Miklós Pál Egyesületnek a telep hagyományos közösségi központját. Azóta a telepi Magyar Ház a dévai magyarság egyik „erődje”: bálokat, előadásokat, kulturális rendezvényeket szerveznek benne. Hasonló a helyzet a vajdahunyadi Magyar Házzal, mely a Hunyadi János Humanitárius Társaság tulajdona. Orvosi rendelő és internetklub, valamint nyugdíjasklub működik benne, de kicsi a befogadóképessége. Ezért a régi ház tőszomszédságában, ugyanazon a telken a Corvin-Savaria Társaság egy újabb, lényegesen nagyobb, emeletes házat épített az utóbbi években, részben Vas megyei anyagi támogatással. 2007 óta szinte valamennyi rendezvény ott zajlik, és néha az is szűknek bizonyul. Ez is eltörpül a dévai Téglás Gábor Iskola mellett. Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája állami intézmény, az épület azonban, amelyben működik, a Geszthy Ferenc Társaság tulajdonát képezi. A 2002 őszén alakult társaság eleve így vélte megóvhatónak a magyar oktatást az esetleges állami önkénytől. Szintén az oktatáshoz köthető a Zsil-völgyi kezdeményezés. Még a kilencvenes évek végén az Iskola Alapítvány kétszobás tanári lakást vásárolt Vulkánban, hogy a Székelyföldről, vagy Erdély más vidékeiről a helyi magyar iskolába kerülő tanerőknek. Miután több mint 10 évig használták, a lakást nemrég adták el, s a szomszédos Lupényban szándékoznak egy hasonlót vásárolni, ismertette a helyzetet Széll Lőrinc. A vulkáni magyar oktatás megmentését ugyanis a jobb erőnlétű szomszédos lupényi iskola magyar tagozatának egyesítésével képzelik el. Mivel a súlypont áttevődött, természetes, hogy a tanári lakást is oda képzelik. Temes megyében az öt Magyar Házból négy RMDSZ-tulajdonban van. A bánsági magyarok számára a Székely László temesvári főépítész tervezte, a közösség tagjainak adományaiból a két világégés közötti időszakban felépült Temesváron a Magyar Ház, melyet a diktatúra éveiben elkoboztak, majd 1989 után a benne működő (párt)lapkiadó vállalat magánosítása során az új tulajdonosoknak sikerült az épületet is bekebelezniük. A magyar érdekképviselet húsz éve próbálja peres úton visszaszerezni a Magyar Házat, bírósági perek zajlanak ez ügyben Temesvártól Strasbourgig, mindeddig eredménytelenül, számolt be Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök. Az ingatlan első emeletén albérlőként megmaradhatott a helyi magyar újság /Heti Új Szó/ szerkesztősége, ugyanott működik az RMDSZ-iroda, a civilszervezetek rendelkezésére álló Bolyai-terem és TEMISZ ifjúsági szervezet irodája. Magyar tulajdonban van két temesvári ingatlan: a Kós Károly Közösségi Központ és a nemrég felavatott Geml József Magyar Központ. A Kós Károly Közösségi Központot éppen a temesvári Magyar Ház bizonytalan jövőjére való tekintettel vásárolta meg a státusirodákat működtető Progress Alapítvány. Az épületet sikerült felújítani, a státusiroda mellett az alagsorban működik a Szórvány Alapítvány, amely sikeres pályázatokból elnyert támogatásokból tette lakhatóvá a pincehelyiségeket, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület és az ITD Hungary temesvári irodája is. A Közösségi Központban kismamaklubtól a borklubig élénk közösségi élet zajlik. A Geml József Társaskör által működtetett Magyar Központ épülete a Temes megyei RMDSZ-szervezet tulajdona. Az RMDSZ szerződést kötött a kerületben működő magyar civilszervezettel, a Geml József Társaskörrel az ingatlan ingyenes használatáról és adminisztrálásáról. Az RMDSZ birtokában van a zsombolyai és a lugosi Magyar Ház is, mindkettőt a polgármesteri hivatal utalta ki a helyi RMDSZ-szervezeteknek és 2005-ben, illetve 2007-ben sikerült ezeket megvásárolni, majd felújítani. Lugoson a székház felújítására és működtetésére két civilszervezet, az Arató Andor Egyesület és a Putnoki Miklós Alapítvány pályázott. A lugosi Magyar Házban több mint 4000 kötettel rendelkező könyvtár működik. /Magyar Házak a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 2./
2009. november 3.
Szászrégent és Magyarrégent 1926-ban egyesítették Szászrégen néven, ma csupán háromszáz német ajkú lakosa van a mintegy ötvenezer lakosú városnak, amelynek egyharmada magyar. A Háromszék két újságíróját, Váry O. Pétert és Sylvester Lajos a helyi magyar közösség nevében hívta meg Böjte Lídia régeni magyartanár azzal a céllal, hogy könyveikkel egyetemben bemutatkozzanak a város érdeklődő magyar közösségének. Böjte Lídia a Helikon Kemény János Alapítvány kuratóriumának tagja, Szászrégen és vidéke magyar szellemi életének meghatározó egyénisége, zágoni származású, a régi gyökerű népes Albu famíliából. A szórványban élő magyarok betűigénye hangsúlyozottabb, mint a tömbben élőké. Ez látható volt szászrégeni Magyarrégenben is. Régennek harmincszázaléknyi – mintegy tizenötezer – magyar lakosa van, és mégis magyar a polgármestere. Ritka jelenség ez, a Bánságban a zsombolyai magyar kisebbségnek van román többségű településen magyar polgármestere, Nagyszebennek pedig Klaus Johannis személyében német első embere Szászrégen Nagy András polgármestersége idején fejlődött. A harminc kilométerre levő megyeközpontban, Marosvásárhelyen a magyar széthúzás miatt a lakosság ötven százaléka körüli magyarság nem volt képes magyar polgármestert állítani. /Sylvester Lajos: A régeni példa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./
2009. november 3.
Temesváron október végén mutatták be M-Kiss Hedy Történelmi textíliák a XVIII. -XX. századból, a Temesvári Bánát Múzeum gyűjteményéből című hiánypótló könyvét. M-Kiss Hedy textilművész és restaurátor. A kötetben bemutatott 90 zászló többsége a bánsági régió és ezen belül Temesvár kézműves műhelyeiben készült a XVIII. -XX. században. ”Célom megismerni és megmenteni a pusztulástól a Bánát Múzeum történelmi textília gyűjteményét. A kulturális örökségünkhöz tartozó textíliák, amelyeket ebben a dolgozatban bemutattam, a soknemzetiségű és változatos kultúrájú Bánságot bemutató egyedülálló dokumentumok, történelmi és képzőművészeti szempontból egyaránt kiemelkedő értéket képviselnek – nyilatkozta M-Kiss Hedy – ezek a kézműves eljárással készített zászlók a textilművészet korabeli csúcsát jelentik!” M-Kiss Hedy könyve a múzeum Bibliotheca Histiorica et Arhaelogica című sorozatának XLVIII kötete, a Brumar könyvkiadó gondozásában jelent meg. /Pataki Zoltán: Történelmi textíliák a Bánát Múzeum gyűjteményéből. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./
2009. november 9.
November 7-én Magyarpécskán, a hagyományos Klebelsberg-napon kevesebb szó esett a névadóról. Nagy István, a helyi Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke jelezte, a fő cél a méltatlanul elfelejtett, vagy háttérbe szorult pécskai szülöttek tevékenységének, munkásságának a bemutatása. Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet Tudományi Kar Néprajzi Tanszékének tanszékvezető professzora tartott előadást Kálmány Lajos /1852–1919/ gyűjtőmunkájának jelentőségről. Elmondta, hogy Kálmány Lajos, mint magyarpécskai káplán, itt kezdte népköltészeti gyűjtését. Kálmányt nem hagyták hosszabb ideig egyetlen plébánián sem, sok helyre áthelyezték. Ilyen módon hosszabb-rövidebb ideig a Szeged környéki és a bánsági magyar katolikus lakosságú falvak többségében megfordult a mintegy négy évtizedes papi szolgálata során. Az állandó helyváltoztatás a terület alapos áttekintését és óriási népköltési gyűjtést tett lehetővé. Pótolhatatlan nagy értékű folklórt mentett meg a múlt századi Alföld egészében még tradicionális világából. Értékes gyűjteményeit jórészt saját költségén adta ki. Jelentős kéziratos hagyatékának egy része több mint harminc évvel halála után látott napvilágot. Bemutatták Péter László, a Szegedi Tudományegyetem ny. professzora szerkesztette Kálmány Lajos – Magyar hitvilág című kötetet, amely a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesülettel közös kiadásban látott napvilágot. /Irházi János: Klebelsberg-nap Pécskán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 9./
2009. november 11.
Három tábornokokról írt a lap munkatársa. Az első szereplőt nemrég temették el, a Szekuritáté egyik eminenciása volt, híres disszidenseket kínzott előszeretettel. Az 1989-es fordulat után tévés beszélgetős műsorokban szemrebbenés nélkül osztott tanácsokat. Sajtóértesülések szerint a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kórházában kezelték, majd temetésénél a szerv emberei biztosították a diszkréciót. A második szereplő élő figura. 1989-ben begipszelt lábbal vészelte át az eseményeket, utóbb hosszas perben elítélték a temesvári vérengzésért, majd egészségi okokra hivatkozva kiengedték a börtönből. A harmadik hős szobrot is kap Marosvásárhelyen, példás magaviseletéért, bár 1989-es szerepe nem tisztázott. A helyi tanács döntését az egyik testületi tag azzal indokolta, hogy a történészek még nem bizonyították egyértelműen, hogy része volt-e a két évtizede bekövetkezett bánsági megtorlásban. /Rostás-Péter István: Tábornokok, ha sorjáznak. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./
