|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2009. január 26.A prefektusok leváltását célzó döntést hozott legutóbbi ülésén a Boc-kabinet, ezzel megteremtette a lehetőségét annak, hogy politikai alapon leválthassanak prefektusokat. A két kormánypárt között Erdély-szerte zajlanak a tárgyalások a prefektusi és alprefektusi tisztségek elosztásáról. Az RMDSZ székelyföldi szervezetei tiltakozó akciókat helyeznek kilátásba, ha a kormány leváltja a magyar tisztségviselőket. A két kormánypárt közötti egyezség értelmében Kovászna megyében a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöli a prefektust, míg a Demokrata-Liberális Párt (PDL) a két alprefektust adja, leváltják az RMDSZ-es György Ervin prefektust. Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke elmondta, minden magyar intézményvezetőt meg kell tartani, és a magyar prefektushoz is ragaszkodnak. Kovászna megyében 30 közintézményből 12 élén áll az RMDSZ által támogatott magyar igazgató, míg 18-at román nemzetiségű vezet. Maros megyében az RMDSZ javaslatára 2007-ben alprefektussá kinevezett Bárczi Győző teljes bizonytalanságban él. Bárczi reméli, hogy az RMDSZ kiáll mellette. Távozni kényszerül Tódor Albert RMDSZ-es Bihar megyi alprefektus is. Beszterce-Naszód megyében is leváltják az RMDSZ által tisztségbe helyezett Szilágyi János jelenlegi prefektust. /Prefektuscsere Erdély-szerte. = Krónika (Kolozsvár), jan. 26./2009. január 26.Január 25-én Nagyváradon a magyar kultúra napjai rendezvénysorozat keretében a Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében bemutatták Kupán Árpád Hűség és helytállás. Biharszentjánosi krónika című, nemrég megjelent kötetét. Dukrét Géza tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke a Hűség és helytállás. Biharszentjánosi krónika című kiadványról kifejtette: a mű végigvezeti az olvasót nemzeti történelmünk korszakain. Az író nem csak Szentjános históriáját tárja elénk, a könyv lapjain Biharország történelme is kibontakozik. A szerző óriási irodalmat és levéltári anyagot használt fel a Várad melletti település monográfiájának a megírásához. /Könyvbemutató az istentisztelet után. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 26./2009. január 28.Feszültté tette a politikai légkört a magyar vezetők eltávolításának perspektívája. Az „etnikai tisztogatás” látható mindenütt. A Hargita megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, Tar Gyöngyi szóvá tette, hogy a magyar intézményvezetők elleni „etnikai tisztogatás” a háttérben már kezdetét vette. Például az ő tisztségét a Szociáldemokrata Párt (PSD) Hargita megyei szervezete már kiszemelte egyik embere számára. – A versenyvizsga eredményét máris ismerni lehet, jegyezte meg az intézményvezető. Háromszéken még nem váltottak le magyar intézményvezetőket, de „készülnek rá”. A két kormányzó párt – a PSD és a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) – Szatmár megyei vezetői egyezményben rögzítették, hogyan osztják el egymás közt a helyeket. Csehi Árpád, a Szatmár megyei RMDSZ – és egyben a megyei tanács – szerint mindenképpen tárgyalni kell az igazgatói helyek megtartásáról. Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nem tudott érdemben nyilatkozni arról, hogy várható-e igazgatócsere az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmények élén, a Maros megyei RMDSZ szervezete tárgyalásokat kezdeményezett a kormánypártok megyei vezetőivel. Bihar megyében sem lehet még pontosan tudni, kiknek kell távozniuk a megyei közintézmények éléről, jelezte Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke. Aradon Király András megyei RMDSZ-elnök azt nyilatkozta, tárgyalni próbálnak a PD-L és a PSD helyi szervezeteivel arról, hogy a megye közintézményeinek vezetőségében megtarthassák a szövetség egyes tagjait. /Erdélyi magyar ómen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./ Politikai körökből értesültem, hogy leváltanak tisztségemből, sőt, már utódomat is megnevezték dr. Braic Emilia, maroshévízi orvos személyében – jelentette ki dr. Tar Gyöngyi, a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság igazgatója. Az új egészségügyi miniszter kijelentései alapján mintegy 20 százalékos létszámcsökkentésre számítanak az igazgatóságon. /Forró-Erős Gyöngyi: Leváltják dr. Tar Gyöngyit? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 28./2009. január 29.Kiss Sándor megyei tanácsi alelnökkel, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökével készített interjút a Reggeli Újság, azután, hogy Kiss Sándor Markó Béla szövetségi elnök távozását szorgalmazta. Kiss elmondta, hogy az RMDSZ a liberálisokkal volt koalícióban, s megegyeztek, hogy folytatják az együttműködést, de Markó Béla elnök egyedül elment egyeztetni Basescu elnökkel, s utána úgy döntött, hogy a demokraták mellé áll az RMDSZ. Kiss Sándor szerint hiba volt, hogy Markó egyedül tárgyalt. Annak idején, amikor az államfő leváltásáról írtak ki népszavazást, és az RMDSZ a leváltás mellett volt, a bihari RMDSZ ellene volt, de véleményüket nem vették figyelembe. – Markó Bélának bizalmi szavazást kellene kérnie az RMDSZ tagságától. Kiss Sándor előzőleg sokakkal beszélgetett négyszemközt is, a testületek tagjaival is, nem áll egyedül a véleményével. Kiss a választmányi ülésen és a közgyűlésen el fogja mondani a véleményét, és bizalmi szavazást kér. /Máté Zsófia: Mindig a vezető a felelős. Beszélgetés Kiss Sándor megyei tanácsi alelnökkel, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnökével. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 29./2009. január 29.Lemondott Cseke Attila szenátor az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségéről, február 2-i hatállyal. A politikus döntését azzal indokolta, hogy parlamenti tevékenységét nem tudja összeegyeztetni az alelnöki munkával, mivel mindkettő egész embert kíván. Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a lemondása és Kiss Sándor Bihar megyei RMDSZ-elnök múlt heti sajtónyilatkozata között, amelyben az lemondásra szólította fel Markó Béla szövetségi elnököt, a szenátor határozott nemmel válaszolt. /Lemondott Cseke Attila. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./2009. február 1.Január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából a Bihar megyei RMDSZ életműdíjban részesítette Tempfli József nagyváradi megyéspüspököt, aki kora miatt 2008 decemberében nyújtotta be lemondását. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 1./2009. február 2.Az egész RMDSZ szószegő-e vagy csak a vezetője az – tette fel a kérdést Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke a szervezet választmányának január 29-én tartott ülésén. Elmondta, hogy Markó Béla szövetségi elnöknek bizalmi szavazást kell kérnie azok után, hogy kiderült, rosszul tárgyalt a kormánykoalícióban való részvételről. Kiss felrótta Markónak, hogy egyedül tanácskozott az államfővel, majd bejelentette, hogy a szövetség a Nemzeti Liberális Párt mellől átáll a Demokrata–Liberális Párt oldalára. Ennek következtében az RMDSZ elszigetelődött, mert „nincs már olyan román alakulat, amit ne árultunk volna el” – mondta Kiss. Bizalmi szavazás formájában Kiss Sándor kikérte a választmány véleményét álláspontjáról. Azt is szavazásra bocsátotta, hogy a testület egyetért-e a Nemzeti Liberális Párt megyei szervezetével kötött együttműködési megállapodással. Biró Rozália választmányi elnök, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke elmondta, hogy személyesen és telefonon is számon kérték már Markó Bélától az egyeztetés elmaradását a Szövetségi Állandó Tanács tagjaival. „Nem kérünk többet, mint amit munkánk alapján kiérdemeltünk, de ahhoz ragaszkodunk” – fogalmazott. Pető Csilla képviselő megosztotta friss törvényhozói tapasztalatát: a frakcióülésen azt érzékelte, mintha az RMDSZ-ben a bihariak ellenzékben lennének, pedig a szövetség a megyében megnyerte a parlamenti választást. Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester szerint nem új keletű a partiumi–székely ellentét a szövetségben. Kiss Sándor megyei elnök kritikus kiállását egyedül Kosztandi Mihály, a szövetség micskei szervezetének elnöke kérdőjelezte meg. Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök elmondta: az RMDSZ-vezetőségben voltak már viták, de azok nem kerültek nyilvánosságra. Ha a csapat veszít, a szövetségi kapitányt váltják le előbb, nem a játékosokat. Mint mondta, a bihari véleményt esetleg támogató más területi szervezeteken kívül elsősorban abban bíznak, hogy van véleményszabadság az RMDSZ-ben. Végül a választmány 129 tagjából jelen lévő 67 személy egy tartózkodás mellett bizalmat szavazott Kiss Sándor elnöknek, és ugyanilyen arányban elfogadták a liberálisokkal kötött egyezményt. /Máté Zsófia: Ellenzékben a Bihar megyei RMDSZ? Kiállnak Kiss mellett. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 2./2009. február 9.Pető Csilla Bihar megyei parlamenti képviselő az RMDSZ „árnyékkormányában” az oktatás és az ifjúsági témák felelőse korábban szaktanfelügyelőként dolgozott Nagyváradon. A Tanügyminisztérium kisebbségi főosztályának az államtitkára egy román nemzetiségű hölgy lett, ez mindnyájunkat megdöbbentette, mondta Pető Csilla. Basescu államfő budapesti látogatásakor nyitottnak mutatkozott arra, hogy a románt idegen nyelvként tanítsák a kisebbségieknek Romániában. Ezt Basescu már tavaly is elmondta kovásznai látogatásakor. Ehhez az első lépés az lenne, hogy a tantervet meg kellene változtatni. /Szűcs László: Távol maradni egyenlő a lógással. „Újoncavató” beszélgetés Pető Csilla Bihar megyei parlamenti képviselővel. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./2009. február 13.Az elmúlt hónapban lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ-elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét éve minden ciklus végén, írta Ferencz Zoltán. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció (DK), amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. Petre Roman és az akkori, igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Basescu mindent elkövetett, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ‘89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból az RKP második vonalát és klientúráját. A cikkíró bemutatta a pálfordulások sorozatát. Első árulás: a Demokratikus Konvenció 2000-ben elvesztette a választásokat. Az RMDSZ akkori vezetői azonnal felajánlották szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu és Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, az 1996 előtti magyarellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek. Négy év alatt (2000–2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek: az adatvédelmi törvény például. Második árulás: 2004-ben Iliescu, Nastase és Mircea Geoana alakulata, a mai Szociáldemokrata Párt veszített a választásokon. Az RMDSZ azonnal elárulta őket is, és szövetségre lépett a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal, és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig. Harmadik árulás: az RMDSZ 2008-ban pillanatok alatt otthagyta a Nemzeti Liberális Pártot, és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PDL, vagyis Traian Basescu és Emil Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Ebből is említett néhányat Ferencz Zoltán. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígérte ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ-vezetők tudták, hogy ez nem fog menni. Rendeztek egy konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes–Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeleskedő magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettó”), Magyari Nándor és mások. Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla. Ötödik árulás: a kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudta, hova álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnökjelöltje sajtótájékoztatón kijelentette: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával. 2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozta: „nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes”. Ez azonban nem igaz. Romániában a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egymillió, a Moldovai Köztársaságban élő román már élt ezzel a jogával – népszavazás nélkül. Különben Verestóy Attila szenátor a népszavazásban is jó üzletet szimatolt. Akkoriban az ő és a rokonai cége nyomtatta az MSZP-nek erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc volt. Hatodik árulás: Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványként. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel, amit akartak, nem volt lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi tábort), könyv- és lapkiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor Kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos. Folytathatni lehetne a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda György), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt stb. Nem lehet mondani, hogy a brassói RMDSZ-kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ-elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, például a magyar feliratok és a nyelvhasználat, valamint az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Az önkormányzatokban működő magyar testületek a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Azonban a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja. Belső RMDSZ-körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok. Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást. Megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó főszerkesztőjét egy Kincses Előd-interjúért. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várható tényfeltáró, kritikai szellem, a korrupciós leleplezése, annak ellenére, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. A véleménymondás szabadsága sérül, ez lehet a hetedik árulás. /Ferencz Zoltán: A hetedik és a többiek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 13./2009. február 13.A szatmárnémeti születésű Katona Gábor munkáiból nyílt kiállítás február 12-én Szatmárnémetiben, a Hagyományőrző Központ székházában. Az alkotó Temesváron járt egyetemre, vegyészmérnöki szakon, majd hosszú ideig a Temes megyei Zsombolyán, azután a Bihar megyei Élesden dolgozott. Otthonosan mozog a festészetben, grafikában és a szobrászatban. Mostani tárlata lényegében öt mini-kiállításból tevődik össze: vannak benne fröccsentett technikával készült alkotások, fából készült szobrok, féldomborművek, valamint kollázsok, illetve kasírozással készült munkák. /(babos): Katona Gábor-tárlat nyílt. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 13./2009. február 14.Hajdú-Bihar és Bihar megyei kulturális intézetek és civil szervezetek vezetői együttműködést erősítő megállapodást kötöttek, nemzetközi kulturális, művészeti útvonal létrehozásáról szóló dokumentumot írtak alá Nagyváradon február 12-én, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában. Barabás Zoltán költő, a Partiumi Magyar Művelődési Céh igazgatója köszöntötte a részvevőket. A kulturális híd kialakításában többek között a következő intézetek, szervezetek vállalnak szerepet: a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés, a debreceni Méliusz-Központ, a nagyváradi Partiumi Magyar Művelődési Céh, a nagyváradi Pro Universitate Partium Alapítvány és a Bihar Megyei Népművészeti Központ. /Tóth Hajnal: Nemzetközi kulturális útvonalat hoznak létre. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 14./2009. február 18.Miért nem részesült Ezüstfenyő-díjban Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke? A témát maga Szabó Ödön hozta szóba az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hét végi marosvásárhelyi ülésén. A Bihar megyei politikus zokon vette, hogy noha az általa ügyvezetett megyei szervezet felterjesztette személyét az RMDSZ által alapított kitüntetésre, a központban lehúzták a listáról. A panaszra az országos ügyvezető elnök, Kelemen Hunor adott magyarázatot: valamennyi területi szervezetnek egy személyt kellett felterjeszteni, Biharból azonban két javaslat érkezett. Ilyen magvas kérdéseket tisztázott az SZKT hét végi ülése. Markó Béla kizárólag azokat a gondolatokat foglalta össze, amelyeket a korábbi egy-két hétben különböző alkalmakkor már elmondott. Kelemen Hunor közölte, nem szaporítja a szót a féléves beszámolójával; a képviselők a reggeli érkezéskor írásban kapták meg a szöveget. A többség az előcsarnokban cigarettázással, baráti beszélgetésekkel volt elfoglalva, és már mindenki nagyon várta, hogy hazaindulhasson. Ez lett az erdélyi magyarság döntéshozó szerveként elképzelt SZKT-ből 16 évvel a megalakulása után. Milyen más is volt a kilencvenes évek közepén egy SZKT-ülés. Akkor viták voltak, a táborok győzedelmeskedtek. A külső szemlélő is úgy érezhette, életképes az erdélyi magyar közösség, mert értelmes emberek értelmes vitákat folytatnak a közösség jövőjéről. Az RMDSZ döntéshozó szerve immár több éve nem hozott egyetlen döntést sem. Beérte annyival, hogy rábólintott a nagyok döntéseire. /Gazda Árpád: A látszat ára. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./2009. február 19.„Én soha nem értettem egyet azokkal a politikusokkal, akik azt mondják: az egyház ne avatkozzon bele a politikába. Az egyházi embereknek igenis kell, hogy legyen szavuk a politikában, csak az arányokra kell vigyázni” – nyilatkozta Tempfli József. A nagyváradi római katolikus megyés püspököt annak kapcsán kérdezte a lap, hogy az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) marosvásárhelyi ülésén elhangzott javaslat szerint Tempfli lehetne a júniusi EP-választásokon az RMDSZ-jelöltlista második helyezettje, Tőkés László mögött. Tempfli Józsefet – aki megyés püspöki tisztségét március 7-én adja át Böcskei Lászlónak –a Bihar megyei RMDSZ javasolta a második helyre. A 78 éves Tempfli József elmondta: egyelőre csupán felvetés szintjén hangzott el a lehetőség, hogy EP-képviselőjelöltséget vállaljon. „Amennyiben hivatalos felkérésre kerül sor, természetesen megfontolom az ajánlatot” – tette hozzá a püspök. /Tőkés mögött Tempfli? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./2009. február 19.Az eltávolítással fenyegetett helyi magyar intézményvezetők közül a megyei egészségügyi hatóságok igazgatói már kézhez kapták a menesztésükről szóló értesítést. A menesztettek között van Tar Gyöngyi Hargita, Deme Judit Kovászna, valamint Ritli László Bihar megyei egészségügyi igazgató. Mindhárman annak a kormányrendeletnek estek áldozatul, amely szerint az egészségügyi hatóságokat igazgatóságokká nevezték át, így új intézmények jönnek létre, melyek vezetői tisztségeit versenyvizsgával lehet majd betölteni. Deme Judit, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatója optimista: rábízták az intézmény ideiglenes vezetését, azt is jelentheti, hogy megtartják tisztségében. Ritli Lászlót értesítették, hogy elmozdítják beosztásából. Ideiglenes igazgatóként azonban nem őt nevezték ki. /Lehulltak az első fejek. Menesztette a Boc-kormány a megyei egészségügyi hatóságok igazgatóit. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./2009. február 24.A tevékenységét 2000. január 20-án elkezdő 18 tag-, illetve társszervezetet tömörítő Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) megtartotta a háromévenként esedékes, tisztújítással egybekötött nagygyűlését, s erről juttattak el beszámolót a sajtóhoz dr. Fleisz János elnök aláírásával. A 2005 óta regionális szervezetként elismert BINCISZ gazdag tevékenységet folytatott, főbb rendezvényei sikeresen megvalósultak. Sikerült egy új kulturális helyszínt beiktatni Nagyvárad kulturális életébe, ez a Matyi Műhely Bábszínház által a BINCISZ égisze alatt működtetett MM Pódiumterem és a Várgaléria a nagyváradi Várban. Fontosak voltak még a berettyóújfaluiakkal, tataiakkal az évente közösen megszervezett civil képzések, konferenciák és egyéb találkozók. A tisztújítás keretében egyhangúan újabb három évvel meghosszabbították Fleisz János alapító elnök mandátumát. /Egyes civil szervezeteink önértékelő beszámolója. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 24./2009. február 27.A kommunista rendszer áldozataira emlékeztek február 25-én Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi székházában. „A náci rezsim mellett a kommunista önkényuralom is fájdalmas része közös európai történelmünknek, következésképpen a kommunisták elkövette bűntetteknek is tudatosulniuk kell minden európai elmében” – áll a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatban. Molnár János egyháztörténész-professzor a múlttal való szembenézés szükségességét hangsúlyozta, majd Vincze Gábor történész Kovács Béla kisgazda párti politikus 1947. február 25-i elhurcolását idézte fel, Magyarországon ennek az eseménynek az évfordulóján emlékeznek a kommunizmus áldozataira. Forró László hegyközkovácsi lelkész, előadó-tanácsos a bihari mártírokra emlékezett, név és település szerint sorolta fel a meghurcoltakat. Tőkés László EP-képviselő a „Prágai nyilatkozat” /Prágai nyilatkozat az európai lelkiismeret és a kommunizmus ügyében/ fontosságáról szólt, és bejelentette Kincses Előd ügyvéd elvállalta az 1958-ban kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész rehabilitációs perét. A megemlékezés végén megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emléktábláját a székház belső udvarán. /Fried Noémi Lujza: Nagyvárad: hősökre emlékeztek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 27./2009. március 2.A hétvégén Nagyváradra látogató Demszky Gábor budapesti főpolgármester ellen tüntetők egyike – a váradi Magyar Polgári Párt-szervezet egyik vezetője – leköpte, s árulónak nevezte az ÚMSZ főmunkatársát, Szűcs Lászlót, a rendezvényt szervező Várad folyóirat főszerkesztőjét. Demszky az ÚMSZ-nek kifejtette, nagyváradi útjának céljait nem sikerült meghiúsítania a Magyarországról szervezett akciónak „Demszky, nem kérünk belőled!” – állt azokon a röpcédulákon, amelyeket az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjaiként osztogattak a váradi művelődési ház bejárata előtt. Szégyen! – méltatlankodott Kőrösi P. József, a magyarországi Noran Kiadó igazgatója, aki Demszky Gáborral együtt érkezett Nagyváradra. A demonstrálók megpróbáltak bejutni a kultúrházba is, de ezt a bejáratnál álló rendőrök megakadályozták. Megjelent Lenghel városi rendőrkapitány, majd később Ilie Bolojan polgármester is. A köpködőt s még egy fiatalt rövid időre előállították a rendőrök. Szűcs elmondta, nem kíván a hatósághoz fordulni, csupán sajnálatát fejezte ki, hogy egy kulturális esemény ilyen atrocitásba torkollhat. „Aljas dolog a szélsőjobb részéről, hogy ilyen eseményeket használ ki arra, hogy belerondítson a magyar–magyar és a román–magyar kapcsolatokba” – szögezte le Kőrösi. Kőrösi szerint a Demszkynek intézett „Mocskos zsidó”-bekiabálások botrányosak, de ostobák is, hiszen a budapesti főpolgármester a legkevésbé sem büszkélkedhet zsidó felmenőkkel. /D. Mészáros Elek, Salamon Márton László: Könyvest köpködőkkel. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./ Reagálás a cikkre: A bihari sajtó nagyjából tárgyilagosan számolt be a február 27-én Váradon történt eseményekről, amikor Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, SZDSZ-es politikust nemzeti elkötelezettségű magyar fiatalok tüntetéssel fogadták. Egyes sajtóhírek „lökdösődésekről” is szóltak, de ilyesmi nem volt. A karhatalmat a helyszínre a városháza rendelte. Konkrét csúsztatás egyedül a bukaresti Új Magyar Szóban jelent meg, amely szerint „Mocskos zsidó!” bekiabálások is elhangzottak, ami nem felel meg a valóságnak. Ugyancsak Új Magyar Szóban meg az a légből kapott állítás, hogy a Demszky-ellenes tiltakozást Magyarországról szervezték. /Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 6./ Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nagyváradi szervezete tiltakozó akciót szervezett Demszky Gábor ellen. A rendőrök meghiúsították az akciót. Váradra látogatott. Demszky, a Törzsasztal irodalmi rendezvénysorozat meghívására, hogy bemutassa Keleti Éden /Noran Kiadó/ című családregényét. A csendőrök nem engedték be a protestálókat a nyilvánosnak meghirdetett rendezvényre. A fiatalok az utcán várakoztak. A rendőrök kordont alkottak. A politikus testőrök gyűrűjében távozott az épületből, miközben a protestálók azt skandálták, hogy: „Áruló!”, „Tönkretetted az országot!”, „Nemzetáruló!”. Lokodi Ferenc, a HVIM romániai alelnöke kifejtette: „Kötelességünknek éreztük, hogy fellépjünk egy ilyen politikai import ellen. Az RMDSZ kultúraktivistái kizárólag balliberális politikusokat kényszerítenek rá az itteni magyarságra. Demszky Gábor is nemegyszer szólt a nemzeti értékek ellen. 2006. október 23-án a főpolgármester gumilövedékkel lövetett a hazafiakra Budapesten. Azon a tüntetésen engem is kardlappal vertek össze lovas rendőrök. És Demszky ezeket a zsoldosokat később kitüntette”. A rendőrség a bevitt két fiatalra pénzbírságot szabott ki. /T. H.: Tiltakozás Demszky ellen – méltatlan közjátékkal. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 2./2009. március 13.Nem tartja etikusnak Tőkés László EU-képviselő Theodor Paleologu művelődési és vallásügyi miniszter viselkedését, aki Nagyváradra látogatva csak a római katolikus püspökszentelésen vett részt március 7-én, valamint az ortodoxokat kereste fel, a református egyházat nem kereste fel, holott az szerepelt meglátogatás programjában. Ez méltánytalan megkülönböztetés, emellett városi és Bihar megyei szinten a református egyház a legnépesebbnek számít az ortodox után. Tőkés László egy hatpontos memorandumot adott át Paleologunak még Nagyváradról való távozása előtt, amelyben többek között a Partiumi Keresztény Egyetem állami támogatását kérte. Ebben Markó Béla közbenjárására is számít, akit levélben kért fel erre. Tőkés emlékeztetett, hogy a közös román–magyar kormányülésen született egy olyan megegyezés, amely szerint a PKE akkreditációját szabták az állami támogatás feltételeként. /D. Mészáros Elek: Tőkés-panasz Paleologunak. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Tőkés László az egyházi ingatlanok mielőbbi visszaszolgáltatását kérte a minisztertől, a Temesváron épülő Új Ezredév nevű református templom és a hozzá tartozó művelődési ház befejezéséhez kért támogatást, továbbá meghívta a kommunizmus megdöntésének huszadik évfordulóján megszervezendő temesvári rendezvényekre, hozzátéve: felkéri Traian Basescu román és Sólyom László magyar államelnököt, hogy vállalják el az esemény fővédnökségét. /Nagy Orsolya: Miniszteri segítséget kér Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./2009. március 16.Megerősítette tisztségében Szász Jenő pártelnököt a Magyar Polgári Párt (MPP) első országos tanácsa (kongresszusa), amely március 14-én ülésezett Gyergyószentmiklóson. Csinta Samu, a párt háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette: egyelőre nem akar versenybe szállni a pártelnöki székért, sőt arra kérte küldött-társait, hogy az országos tanács most ne döntsön személyi kérdésekről, hanem fél éven belül hívjanak össze rendkívüli tisztújító kongresszust. Ezt elvetették. Mivel a testület elfogadta, hogy a szavazati joggal nem rendelkező küldöttek is voksolhassanak, a Bihar megyei küldöttség testületileg, a háromszékiek és a Kolozs megyeiek egy része elhagyta a termet. Gergely Balázs kolozsvári elnökjelölt is bejelentette visszalépését azzal az indokkal, hogy nem kíván egy jogtalanul működő kongresszuson részt venni. /Botrányossá sikeredett MPP-kongresszus. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./ Botrányos volt a Magyar Polgári Párt (MPP) első Országos Tanácsa. A kongresszuson jelen lévő, szavazati jogukkal élő küldöttek megerősítették Szász Jenőt pártelnöki tisztségében. A regisztrációs adatok szerint 425-en voltak jelen, 144 szavazati joggal rendelkező küldött, illetve 281, szavazati joggal nem rendelkező meghívott. Szász Jenő javasolta, hogy a testületbe delegált 144 országos küldött mellett kapjanak szavazati jogot a megyei küldöttek tanácsainak tagjai, valamint a tavalyi helyhatósági választásokon mandátumot szerzett tisztségviselők is. A vitában végül Gergely Balázs kolozsvári MPP-elnök felszólította a társait: ha hozzá hasonlóan illegitimnek minősítik a kezdeményezést, vele együtt hagyják el a termet. A Bihar, Kolozs és Maros megyei, illetve a háromszéki küldöttek egy része, harmincegynéhányan – köztük Csinta Samu, Gazda Zoltán, Tulit Attila és Gergely Balázs – elhagyták a termet, a többiek megszavazták a „tömegszavazást”. „Ami itt történt, teljes mértékben szabályellenes. Innen kezdve én minden MPP-n belüli tisztségemről lemondok, a párttagságomról azonban nem. Nem kívánok részt venni egy szabályellenes kongresszuson” – nyilatkozta a korábban még pártelnöki babérokra pályázó Gergely Balázs. „Hogy mi lesz a jövő, azt nem tudjuk, eszünk ágába nincs az RMDSZ-hez csatlakozni, de hogy ezzel megosztották a Magyar Polgári Pártot, az biztos. Személyes érdekek miatt a párt sorsa kerülhet veszélybe” – fogalmazott Gazda Zoltán, a sepsiszéki MPP-szervezet elnöke. Szász Jenő szerint a belső ellenzék kivonulása lezárja azt a folyamatot, ami az elmúlt hetekben kialakult. A kongresszuson bent maradt küldöttek végül elfogadták az alapszabályzat módosítását, a politikai keretprogramot, valamint megválasztották az új elnökséget és az elnök személyéről is döntöttek. Megjelent Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, Veress László, az Illyés Közalapítvány egykori irodavezetője és Bayer Zsolt publicista is. /Barabás Cs. Márti: A fenyő színe és fonákja. Botrányosan alakult szombaton a gyergyószentmiklósi MPP-kongresszus. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2009. március 17.Alapszabály-ellenesnek és hiteltelennek tartják a Magyar Polgári Párt (MPP) Gyergyószentmiklóson lezajlott első kongresszusát a párt belső ellenzékének számító tagjai. Az ülés elején heves vita alakult ki, amikor Szász Jenő pártelnök az első Országos Tanács elé terjesztette azt az indítványát, miszerint a kongresszus munkálatai során ne csak az alapszabály értelmében választott küldöttek rendelkezhessenek szavazati joggal, hanem az ülésre meghívottként érkezett jelenlévők is. A felvetés ellen tiltakozó Gergely Balázs – Szász Jenő pártelnök ellenjelöltje – közel ötven támogatója kíséretében elhagyta az üléstermet. Gergely Balázs elmondta: tiltakozásként mondott le az MPP-ben betöltött tisztségeiről, és döntését nem kívánja részletesebben kommentálni. Gergely Balázs hozzátette: folytatják a konzultációt mindazokkal, akik az említett alapszabály-módosítás ellen tiltakozva kivonultak az üléséről, majd sajtóközleményben fogják ismertetni álláspontjukat. Törvénytelennek és hiteltelennek tartják az MPP gyergyószentmiklósi kongresszusát a párt belső ellenzékének háromszéki tagjai is. Csinta Samu háromszéki ügyvezető elnök sötéten látja az alakulat jövőjét. Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei alelnöke elmondta, a kongresszus jegyzőkönyvét is látni kellene, hogy az alapján fogalmazhassák meg ellenvetéseiket. Úgy tudja, a gyergyószentmiklósi Országos Tanácson nem készült jegyzőkönyv, a kép és hanganyagot rögzítették, és az alapján utólag írják meg a jegyzőkönyvet. „Jóérzésű ember, ha valamilyen törvénytelenséget észlel, akkor tiltakozik függetlenül attól, hogy tetszik, vagy nem tetszik neki az elnök személye” – jelentette ki Árus Zsolt, az MPP gyergyószentmiklósi szervezetének kongresszusi küldötte. Árus nem örül annak, hogy a kongresszusi munkálatokról kivonult MPP-tagokat a párt belső ellenzékének titulálják, ugyanis ezek az emberek egyszerűen tiltakoztak az ülésen észlelt törvénytelenség ellen. „Nem szétverni, hanem megreformálni kell ezt a pártot, egészen pontosan a párt vezetőjét, Szász Jenőt” – nyilatkozta Tőkés András, a szervezet Maros megyei elnöke, aki a továbbiakban is szerepet vállalt az MPP országos vezetőségében. Tőkés volt az egyike azoknak, akik a kongresszuson nyíltan elítélték Szász szabályzatmódosítási manőverét. Tőkés András felhívással fordult a térség 16 küldöttjéhez, hogy ne fogadja el az országos elnök javaslatát, de nem hagyta el a termet, kívülről már nem lehet tenni semmit. Hozzátette, hogy a 16 közül tízen szavaztak Szász Jenő szabályzatmódosítási javaslata ellen. „Sajnos a pártelnök kézi vezérlésének köszönhetően sikerült kivitelezni a szabályzatellenes tervet” – mondta Tőkés. Az MPP Bihar megyei elnöke, Lengyel György elmondta: azért hagyták el a termet, mert ők is úgy vélték, hogy a vezetőség eltért a párt alapszabályától. /Szabályszegéssel vádolják Szász Jenőt. = Krónika (Kolozsvár), márc. 17./2009. március 20.Károly József Irenaeusra emlékeztek a hét végén Nagyváradon születésének 155. és halálának 80. évfordulója alkalmával. A premontrei kanonokra méltán emlékezik a város, hiszen többek között Nagyvárad villanyvilágítását is neki köszönheti. A váradhegyfoki premontrei kanonokrendi prépostság és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) szervezésében immár tíz éve rendezik meg az ünnepséget, ennek ellenére kevesen tudják, hogy Károly József Irenaeus európai hírű tudós volt – közölte Fleisz János, a BINCISZ elnöke. A bölcsészdoktori címet is megszerezte, fő kutatási területe a fizika maradt. Az elektromágneses hullámokkal, Marconitól függetlenül, 1893-ban kezdett kísérletezni, egy évvel később a drót nélküli távíró segítségével már kapcsolatot létesített a premontrei gimnázium és a szentmártoni rendház között. Cikksorozatában kimutatta, hogy az elektromos áram jóval előnyösebb és olcsóbb a gázvilágításnál. Nagyvárad elektromos fényei 1903. december 16-án gyúltak ki. Károly József 1913-ban a Nagyváradi Jogakadémia professzora lett, de 1919 végén felmentették állásából, mivel nem tette le a hűségesküt a román királyságra. /Fried Noémi Lujza: A tudós kanonokra emlékeztek Váradon. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./2009. március 23.Közel kétszáz Bihar megyei pedagógus jelent március 21-én Nagyváradon a közoktatási konferencián, melyet a református püspöki palotában tartottak. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett találkozón a pedagógusok munkájának számtalan fontos és aktuális jelenségét, gondját villantották fel. Ez a rendezvény egy konferenciasorozat része, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak a magyar tanároknak szakmai eszmecserére. A PKE részéről Tolnay István tanügyi előadó-tanácsos ismertette az egyetem akkreditálásának történetét, majd Ákos Zoltán főtanfelügyelő-helyettes és Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke mondott üdvözlőbeszédet. A reál szakos tanárok felháborítónak nevezték, hogy gyakorta idejük nagy részét azzal kell tölteniük, hogy a román példatárakat fordítják le a magyar gyermekeknek egy-egy tantárgyverseny, sőt még az érettségi előtt is, mert a minisztérium nem hajlandó magyar nyelven is megjelentetni a tananyagot. /Szőke Mária, Péterfy Orsolya: A jó pedagógus mindig pedagógus. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 23./2009. március 26.Többek között az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) és a Belügyminisztériumnál jelentette fel Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat alelnökét a testület PNL-s elnöke, Radu Tarle. Kiss Sándor elmondta, a tanácselnök hibájából a megyei önkormányzat elveszíthet egy 70 millió eurós hitelkeretet, mely összeget utak felújítására és a színház restaurálására szántak. Az önkormányzati elnök emellett hangsúlyosan RMDSZ- és magyarellenes politikát folytat, állítja Kiss. /Pengő Zoltán: Tarle elsüllyesztené az RMDSZ-t. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./2009. március 28.Az RMDSZ Arad megyei szervezete március 28-án tart tisztújító közgyűlést, amelyen, az elnöki székre az egyedüli jelölt Király András jelenlegi elnök. Kifejtette: „Nekünk, akik RMDSZ segítséggel jutunk valamilyen tisztségbe, sosem a funkció határozza meg a tevékenységüket, hanem, hogyan tudjuk a közösséget szolgálni, mind többet tenni a magyar közösség érdekében.” A 2002-es statisztikai adat szerint az Arad megyei magyarság majdnem 50 ezres. Meg kell nézni, mi a helyzet az oktatási intézményekben, milyen a gyermeklétszám, hányan látogatják az egyházakat. Van, aki magyarnak vallja magát és vállalja, hogy a közösség aktív tagja, és vannak, akik csak tiszteletből tartják meg magyarságukat. A megyében az RMDSZ létszáma évenként fogy. Átlagban minden megyében az ott élő magyarságnak 50 százalék alatti aránya szavazott az RMDSZ-re, néhány kivételtől eltekintve, mint Szilágy, Bihar vagy Maros. Arad megyében a magyar gyermekek fele nem magyar iskolába jár. /Irházi János: „Próbáljuk mi megérteni az embereket”. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./2009. március 30.Kiss Sándor maradt a Bihar megyei RMDSZ elnöke, miután a március 28-i választmányi ülésen a résztvevők többsége bizalmat szavazott a vállalkozónak, aki egyedüli jelölt volt. Kiss 262 szavazatot kapott, két voks érvénytelen volt, míg 11-en ellene szavaztak. Újraválasztották a hétvégi választmányi ülésen az RMDSZ Arad megyei elnökét is, Király András így az ötödik mandátumát tölti a szervezet élén. A 62 éves politikus szintén egyedüli jelölt volt, a 191 szavazatból 130-at szerzett meg, 41-en ellene voksoltak, míg 14 szavazat érvénytelennek bizonyult. /Pap Melinda: Régi-új elnök Bihar és Arad megyében. = Krónika (Kolozsvár), márc. 30./2009. március 31.Figyelemfelkeltő akcióval folytatta országos szintű tiltakozó akcióját a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a MAKOSZ. Március 30-án több száz líceumi tanuló vett részt Kolozsváron azon a felvonuláson, amely a Báthory István Elméleti Líceum előtti térről indult, végigvonult a Farkas utcán, majd a prefektúra előtti téren megállt. Kolozs megye mellett Hunyad, Szilágy és Bihar megye is képviseltette magát megyénként hozzávetőlegesen húsz-húsz tanulóval. Ezt megelőzően a Pro Iuventute székházban a MAKOSZ vezetősége, azaz Vetési Imola elnök és Borzási Sarolta oktatásügyi alelnök tájékoztatta a sajtót: párbeszédet kívánnak kezdeményezni az oktatási minisztériummal, hiszen a diákok túlterheltségét csakis az oktatási intézmények oldhatják meg. „Múlt hét végére tizenhárom megyéből hetven tanintézmény csatlakozott a MAKOSZ akciójához, azaz hozzávetőlegesen 25 000 középiskolás. Ugyanakkor egyetértésükről biztosított a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) és az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége.” Az óraszámok csökkentése elengedhetetlen, de nem a testnevelés, az osztályfőnöki és az idegennyelvórák rovására. Akciójuk után szóbeli ígéretet kaptak, hogy Florin Stamatian prefektusnak előterjeszthetik javaslataikat, a magyar középiskolások pedig a prefektus közbenjárását kérik majd gondjaik megoldásához. /Nagy-Hintós Diana, Dombi Ibolya: Több száz magyar középiskolás vonult fel Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 31./2009. április 6.Elfogadta Meleg Vilmos társulatvezető lemondását Lucian Silaghi, a nagyváradi színház igazgatója. A Szigligeti Társulat vezetője még egy hónapig tölti be a tisztséget, de ez idő alatt együtt kell működnie Dimény Levente színművésszel, akit a társulat szeretne vezetőnek. Silaghi szerint a művészeti vezetői tisztségre május elejére írnak ki versenyvizsgát. A Szigligeti Társulat művészei nemrég huszonhét aláírást gyűjtöttek össze, és beadványt nyújtottak be az igazgatóhoz, illetve az intézményt működtető Bihar Megyei Tanácshoz, Meleg Vilmos távozását kérve. Meleg Vilmos csak a posztjáról mond le, nem távozik a társulattól, új állást viszont nem hirdethetnek meg. /Nagy Orsolya: Szigligeti: lemondott Meleg Vilmos. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 6./2009. április 7.Gáti István RMDSZ-es alprefektust is menesztette tisztségéből a kormány, így 12 év után először fordul elő, hogy Szatmár megye magyar kormánybiztosi képviselet nélkül marad. A menesztett alprefektus kormányzati felügyelőként dolgozhat tovább. Tavaly még Beszterce-Naszód, Kovászna és Máramaros megyében magyar prefektusok dolgoztak, a kormányváltás óta azonban egyik sem maradt meg tisztségében. Míg tavaly tizenkét megyében (Arad, Bihar, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Krassó-Szörény, Máramaros, Szatmár, Szilágy, Temes) összesen tizenhárom magyar alprefektus tevékenykedett, mára csak György Ervin maradt, Kovászna megye egykori magyar prefektusa, aki jelenleg alprefektusi tisztséget tölt be /Végh Balázs: Szatmár: Gátinak is mennie kellett. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./2009. április 16.Egyre gyakrabban tűnnek fel Nagyvárad utcáin, valamint a helyi sajtóban debreceni cégek reklámjai, kerülnek a bihari megyeszékhely lakásainak postaládáiba határon túli vállalkozások termékeit, szolgáltatásait csak román nyelven népszerűsítő szórólapok, katalógusok. A tavaly novemberben megnyílt Fórum Debrecen bevásárlóközpont óriásplakátokon, a Transilvania Rádióban és a Jurnal Bihorean című napilapban hirdet Nagyváradon. „A romániai magyarok tudnak románul, a románoknak pedig nem biztos, hogy tetszene, ha magyarul hirdetnénk” – magyarázta a Háner Klaudia, miért ódzkodnak a magyar nyelven való reklámozástól. A debreceni Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont, kizárólag román nyelvű plakátokat tett ki. /Pengő Zoltán: Románul reklámozó magyarok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./2009. április 17.A víz- és csatornarendszer bevezetése jelenthet megoldást a háromszéki települések többéves problémájára, miszerint ihatatlan a kutak vize. Klárik László megyemenedzser szerint a háromszéki kutak 80 százalékának a vize szennyezett. Kovászna megyében 120 településen nincs vezetékes víz és csatornázás. Már bejegyezték az AquaCov egyesületet, amely a megyei víz-, és csatornahálózatot fogja működtetni. A rendszer kiépítése a megye legnagyobb és legfontosabb projektje, a tervezést 2007-ben kezdték el, ez év végéig kell leadni a pályázatot. Az összeg 80 százalékát európai uniós strukturális alapokból hívják le, 18 százalékát állami költségvetésből fedezik és 2 százalékát a Kovászna megyei vízszolgáltató fizeti ki. 2010-ben vagy 2011-ben kezdik el a munkálatokat. /Bíró Blanka: Ihatatlan a kutak vize Háromszéken. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./ Évekkel ezelőtt Bihar megyében is voltak hasonló problémák. Hegyközkovácsiban és Tótteleken szennyezett volt a kutak vize, de mostanra megoldódott a probléma. Szeghalmi Győző, Bihar alpolgármestere, elmondta: a vezetékek minősége nem megfelelő. Az elavult vízvezeték-hálózatot a tervek szerint a nagyváradi Vízmű venné kezelésbe. Azokban a községekben, ahol a víz annyira szennyezett volt, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlannak találták, máshonnan hoztak be vizet vezetékeken keresztül. A szennyezett vizű fúrt kutakat pedig azóta csak mosásra használják. /Nagy Orsolya: Bihar megye: már megoldódtak a gondok. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||