Hatvan éve jelenik meg Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították a Romániai Magyar Szót. A dokumentumok rendelkezésükre bocsátásáért köszönetet mondott a lap Varga Andrea és Vincze Gábor történészeknek. A moldvai csángók esetében a beolvasztási törekvések még hangsúlyosabban jelentkeztek. A katolikus csángók egy régi magyar dialektust beszélnek, a 19. század elején (1859-es moldvai népszámlálási adatok szerint) mintegy 18 ezren voltak. A katolikus hívek száma ugyanakkor Moldvában 22-23 ezerre volt tehető, és a csángók mellett kis számban ugyan, de cseh, olasz, orosz és német katolikusok is alkották. Dumitru Martinas romántanár könyvében a csángók román eredetét próbálta bizonyítani. A hetvenes években történészek egész sorát mozgósították a román történelem kozmetikázására. Ekkor adták ki újra Martinas könyvét, a kézirathoz viszonyítva néhány ponton megváltoztatták annak érdekében, hogy teljesen megfeleljen az akkori hatalom szájízének. Szakértők szerint ez a történelem hamisító offenzíva a Szekuritáté 0544-es katonai alakulatának és a félretájékoztatással foglalkozó D osztályának műve, ehhez nyilvánvalóan egyházi vezetők is hozzájárultak. A görög katolikus felekezet megszüntetésével több mint 800 templomot és több mint másfél millió hívőt nyert az ortodox egyház, ugyanis az elkobzott javakat ők kapták meg. A csángók beolvasztása érdekében a Szekuritáté a klérus soraiba beszervezett informátorokból álló aktív és nagy létszámú hálózattal dolgozott. Eleinte a bebörtönzött papokat szervezték be, nyomásgyakorlással vagy ígéretekkel nagyszámú nyilatkozatot sikerült begyűjteni a szabadulás utáni együttműködésről. 1964 után az együttműködési nyilatkozatokat önkéntes alapon íratták alá, ezek nagy része előjogok (külföldi utak, jobb parókia vagy tisztség, személyes vagy a parókiának kedvező anyagi előnyök) ígérete ellenében született. A moldvai katolikus egyház 1857 óta folyamatosan, több-kevesebb engedmény és adomány fejében lemondott híveinek egy jelentős részéről: a csángókról és a XVIII. század folyamán Moldvában letelepült székelyekről. /Magyar sors Moldvában. 60 év. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
2007. szeptember 6.
Magyar érdekeltséget sejt a Verespatakra tervezett színesfémbánya ellenzése mögött a bányanyitást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC). Alan Hill, a bányavállalat elnöke sajtótájékoztatóján úgy vélte: nem véletlen, hogy a bányanyitást ellenzi a magyar állam, ugyanakkor Romániában Eckstein-Kovács Péternek, az RMDSZ szenátorának nevéhez fűződik a ciántechnológia színesfémbányászatban való használatának betiltására irányuló törvénytervezet, és ugyancsak magyar a bukaresti környezetvédelmi tárca vezetője. Az RMGC elnöke Soros György magyar származású, az Amerikai Egyesült Államokban élő multimilliárdost is támadta. Az általa finanszírozott romániai Soros Alapítvány ugyanis az elmúlt időszakban számtalanszor felhívta a bukaresti hatóságok figyelmét: ne engedélyezzék az Erdélyi Érchegységben nyugvó, 330 tonna arany és több mint 1600 tonna ezüstérc kiaknázását célzó beruházást, közben a Newmont Mining Corporation társaságon keresztül Soros részvényeket birtokol a kanadai–román RMGC kanadai anyavállalatában, a Gabriel Resourcesben. Eckstein-Kovács Péter sajnálatosnak nevezte, hogy etnikai síkra terelik a színesfémbánya nyitásának kérdését, és leszögezte, hogy bányavállalatokban nincsen semmilyen érdekeltsége. Emlékeztetett arra, hogy a bányatörvény módosítására tett javaslatát a nacionalizmusáról hírhedt Gheorghe Funar is támogatta, aki nehezen nevezhető a magyar érdekek szószólójának. Az ellenzők között olyan személyiségek is szerepelnek, mint Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, valamint Bartolomeu Anania ortodox metropolita. /Lázár Lehel, Rostás Szabolcs: Magyarveszély Verespatakon? = Krónika (Kolozsvár), szept. 6./
2007. szeptember 7.
Előrelátható módon zárult a hetek óta tartó RMDSZ–EMNT póker, írta Székely Kriszta, a lap munkatársa. Bár elkötelezték magukat amellett, hogy nem folytatnak ellenkampányt, azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy az egymásra való tekintet jegyében zajlanak majd a korteskedések. Hogy például RMDSZ-részről elmaradnak a „magyarság szent egységét megosztó szubverzív erőkre” való hivatkozások, vagy hogy az ellenzék megspórolja a „bukaresti kirakatdemokrácia legitimizálóira”, a „román kormánypártok mindenkori ágyasára” vonatkozó megjegyzéseit. Az RMDSZ talán túlságosan is bekeményített, hiszen osztozkodni kellett volna tisztségekben, támogatásban, döntési kompetenciákban. Tőkés László és támogatói is tudhatták, nem képviselnek olyan erőt, amely önálló képviseletre jogosítaná fel őket önkormányzatokban, parlamentben. Kemény munka vár mind az RMDSZ-re, mind Tőkésékre a hamarosan elkezdődő kampány folyamán. Az öt százalékos parlamenti bejutási küszöb előbb-utóbb valamiféle kiegyezés felé fog hatni. /Székely Kriszta: Póker. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
2007. szeptember 7.
Szemléletmód kérdése, hogy totális kudarcként kell-e elkönyvelni a Markó Béla és Tőkés László közötti kolozsvári tárgyalás végkimenetelét, írta a Krónika. Markó Béláék elsősorban a nemzeti jelöltlistát tekintik prioritásnak, addig a Tőkést támogató szervezetek csupán eszköznek tekintették a közös választási lajstromot az erdélyi magyar rendszerváltás érdekében. Már az is félsiker, hogy tárgyalások során az RMDSZ beismerte: nem tekintheti magát a közösség egyetlen képviseleti szervének, és nem vonhatja kizárólagos monopóliumába a Budapestről és Bukarestből származó közpénzek szétosztását. /Rostás Szabolcs: Egy kudarc olvasata. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./
2007. szeptember 7.
Először hangzott el hivatalos fórumon, hivatalos forrásból, hogy a környező országok román ajkú lakosainak alanyi jogon jár a román állampolgárság. Az igazságügyi miniszter ismertette a kabinet e heti ülésén elfogadott sürgősségi rendeletet. Már az 1991-ben született állampolgársági törvény előírta, hogy mindazok, akik 1989. december 22. előtt veszítették el román állampolgárságukat, könnyített eljárással visszaszerezhetik azt, ha 1) betöltötték tizennyolcadik életévüket; 2) ismerik a román nyelvet; 3) rendelkeznek minimális történelmi-kulturális ismeretekkel, illetve 4) a létfenntartáshoz szükséges eszközökkel a bevándorlási törvény által előírtaknak megfelelően. Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter elégedetlen ezzel, a nehézkes eljárás miatt a 2002-ben iktatott kérelmek még elbírálásra várnak – magyarázta. Hivatalos adatok szerint a kisinyovi külképviselet mintegy 30 ezer folyamodványt továbbított a minisztériumhoz, ugyanakkor január elsejétől – Románia uniós csatlakozásával – megnőtt az érdeklődés a román állampolgárság iránt. Nem hivatalos adatok szerint 300 és 600 ezer közöttire tehető a korábbi években benyújtott kérelmek száma, emellett csupán idén több mint félmillió moldovai fordult a kisinyovi román nagykövetséghez. A most elfogadott sürgősségi rendelet nem változtat az állampolgárság megszerzésének feltételrendszerén, csupán felgyorsítja az elbírálás folyamatát. A jövőben nem a kormány, hanem az igazságügyi miniszter dönt az állampolgárság odaítéléséről. A kérelmező a rendelet kihirdetése után három hónappal (a jelenlegi terminus fél év) leteheti az állampolgári esküt. Az igazságügyi miniszter cáfolta, hogy a törvénymódosítás kifejezetten a környező államok román ajkú polgárait célozná, Traian Basescu államfő azonban kimondta, hogy a határokon túl – elsősorban a szomszédos országokban – élő románokról van szó. A moldovai hatóságok nem nézik jó szemmel a román állampolgársági törvény enyhítésére tett, több éve tartó igyekezetet. Kisinyov több alkalommal kemény hangon bírálta Bukarest „hegemonikus törekvéseit”, szerintük Románia valóságos „állampolgár-verbuváló kampányt” folytat. Vasile Tarlev kormányfő helytelenítette a moldovai törvények szerint csak rövid ideje elfogadott kettős állampolgárság „bátorítását”. /Sz. L. : Kettős állampolgárság – de jure is? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2007. szeptember 7.
José Manuel Barroso Európai Parlament elnöke a Nagyszebenben zajló 3. Európai Ökumenikus Nagygyűlésen vett részt, majd Bukarestbe látogatott. „Örülök annak, hogy Románia az Európai Unió része. Örülök az általa véghezvitt fejlődésnek is, de folytatnia kell a reformokat. ” „Nagyon elégedettek vagyunk az eddigi fejlődéssel, de felkérjük a hatóságokat és a civil társadalmat is, hogy folytassák azt a folyamatot, amit elkezdtek”, hangoztatta. Barroso a bukaresti parlamentben. A két ház együttes ülésén beszédet mondott, a szenátoroknak és a képviselőknek mintegy fele volt csak jelen. /Barroso elégedett Romániával. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./
2007. szeptember 7.
Kovács Ildikó bábrendező /sz. Sepsiszentgyörgy, 1927/ Kolozsváron koreográfiát tanult. 1949-ben szegődött a kolozsvári Bábszínházhoz, ahol három évi marosvásárhelyi megszakítás után, nyugdíjazásáig dolgozott. Számos bábdarabot és nagyszínházi előadást rendezett. Kisvárdán a Határon Túli Színházak Fesztiválján ez évben életműdíjat kapott. Kovács Ildikó 1951-ben vett részt Bukarestben az első szervezett bábszínházi képzésen, és a következő években már rendezett is. Létrehozta a kolozsvári MIM7 pantomimcsoportot. Évekig tartó tanulás, önfejlesztés eredményeként valódi profi-csapattá váltak. Közben pedig nemzedékek nőttek fel a kolozsvári Király utcai bábszínház paravánja előtt. A Kolozsváron eltöltött közel harminc év alatt az anderseni és hoffmanni klasszikus gyermekmeséktől a népmese-feldolgozásokig, a magyar irodalom klasszikusaitól Petőfitől, a móriczi Állatmeséktől Tamási Áronig és Weöres Sándorig, no, meg Micimackóig sok mindent játszottak. 1990-ig itthon nem rendezhetett, de rendezett Magyarországon hét színházban, beleértve a budapesti Állami Bábszínházat. Kovács Ildikónak emellett elméleti munkássága is jelentős, a bábművészetről cikkeket, tanulmányokat írt, könyvet ír a színész-báb-ember, illetve gyermek viszonyáról. A szakmabeliek Kovács Ildikót az erdélyi bábművészet iskolateremtő egyéniségeként tartják számon, munkásságát számos díjjal ismerték el. /Jakab Márta: A beszélő kéz. = Krónika (Kolozsvár), szept. 7./
2007. szeptember 10.
A Kárpátokon kívül élő magyar református közösség egyre inkább csökkenő létszámáról számoltak be a Ploiesti-en harmadszor megrendezett református szórványtalálkozón. A főként idős híveknek ez a rendezvény jelentette annak hírül adását: még léteznek anyanyelvükön igét hallgató református közösségek a románok lakta régiókban is. A találkozón ünnepelték meg a ploiesti-i parókia udvarán lévő harangláb 75 éves fennállását is. Bíró Tivadar ploiesti-i tiszteletes, aki már három éve ad otthont a találkozónak, elmondta: pár éven belül megszűnnek a gyülekezetek a kis létszám miatt. Szerinte a kérdés már most is az, hogy ilyen körülmények között támogatni fogja-e a református egyházkerület a Regátban lévő missziós tiszteletesek egyre nehezebb munkáját. A találkozót Nagy Endre galati-i lelkipásztor istentisztelete nyitotta meg, amelyen méltatták Czelder Márton magyarországi missziós pap református gyülekezetalapító munkáját. Az 1800-as évek második felében tevékenykedő Czelder Márton templomokat, parókiákat és felekezeti iskolákat alapított, mára azonban a felekezeti iskolák megszűntek és galati-i, targovistei, brailai, pitesti-i, Ramnicu-Valcea-i, busteni-i és ploiesti-i református templomokban vasárnaponként már alig jár 50-60 személy. Bányai László bukaresti plébános hangsúlyozta, ha maroknyi hívőnek is, de kötelessége a református egyháznak továbbvinni a Czelder Márton elindította hagyatékot. /Oborocea Mónika: Édes-bús szórványtalálkozó. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2007. szeptember 10.
Huszonnégy órás saját adást sugároz mától a Kolozsvári Rádió. A változás az éjszakai kínálatot érinti, hiszen eddig éjfél és reggel 6 óra között a közszolgálati adó bukaresti stúdiójának műsorát közvetítették. Az éjjeli adásban 2-től 4-ig magyar nyelvű műsor hallható. Az éjszakai váltás című, kétórás magyar nyelvű műsor első felében szimfonikus, dzsessz-, pop- , rock- és népzenei, valamint operarészletekből álló összeállítás, második részében pedig a tematikus műsorok ismétlése várja a hallgatókat. /Éjszakai váltás a Kolozsvári Rádióban. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./
2007. szeptember 11.
Politikai és sajtótámadások kereszttüzébe került az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájára másodiknak felkerült Sógor Csaba szenátor hétvégi kijelentése miatt, amely szerint amennyiben bejut a brüsszeli testületbe, azért lobbizik majd, hogy a magyar nyelvet nyilvánítsák Románia második hivatalos nyelvévé, legalábbis ott, ahol a magyar kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot a helyi közösségben. A bukaresti Gandul napilap „az ördög öregapjának” nevezve Sógort, politikai oldalról pedig Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke nyílt levélben intézett kemény támadást az RMDSZ politikusa ellen. A napilap Tőkés László püspökhöz hasonlítja Sógort, emlékeztetve a román közvéleményt, hogy a lelkész-politikus többek között azzal tűnt ki az elmúlt években, hogy a román nemzeti ünnepen fekete karszalaggal jelent meg a nyilvánosság előtt. Dan Voiculescu Markó Bélának címzett nyílt levelében arra kérte az RMDSZ vezetőjét, hogy csillapítsa az embereit. A konzervatív pártvezér szerint Sógor Csaba kijelentései a román nép ellen való nyílt támadásként értékelhetők. Voiculescu levelében felszólította Sógor Csabát, költözzön abba az országba, ahol a magyar hivatalos államnyelv, ha nagyon hiányzik neki ez a közeg. „De ez az ország nem Románia” – szögezte le Voiculescu. /Nagy B. István: A PC és a sajtó is támadja Sógort. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./
2007. szeptember 12.
Színvonalas az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistája – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szeptember 11-én, bukaresti sajtótájékoztatóján. Szerinte örvendetes, hogy a listát Frunda György szenátor vezeti, aki magas szakmai felkészültséggel és kivételes nemzetközi politikai tapasztalattal rendelkezik. Markó nem aggódik amiatt, hogy a felmérések szerint az RMDSZ-nek 4 százalékos – tehát az EP-be való bejutáshoz szükséges küszöb alatti – támogatottsága van. Emlékeztetett arra, hogy a 2004-es választások előtti felmérések szerint az RMDSZ-nek 4 százalékos támogatottsága volt, és ehhez képest a szavazatok 6,2 százalékát kapta. „Tőkés László püspök természetesen megnehezíti a helyzetünket, kampányunkat, de ez nem azt jelenti, hogy nem vesszük sikeresen az akadályt” – hangsúlyozta Markó. /Markó nem aggódik a 4 százalékos küszöb miatt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./
2007. szeptember 12.
Élesedő hangon vádolják egymást az ellenzék és az RMDSZ képviselői az EP-választások kampányában. „Az RMDSZ felelősségáthárító kommunikációja arra az ókori tanmesére emlékeztet, melyben a víz felső folyásánál álló farkas a lejjebb álló bárányt vádolja a víz felzavarásával” – jelentette ki Tőkés László sajtótájékoztatóján. A püspök megállapította, az RMDSZ-vezérkar játszotta el az összefogás esélyét akkor, amikor a közös erdélyi magyar nemzeti lista indítására vonatkozó EMNT-kezdeményezést durván visszautasította, majd – semmibe véve Csoóri Sándor, Mádl Ferenc, Vizi E. Szilveszter és aláírótársaik, valamint Sólyom László államelnök, továbbá a református egyház megegyezésre irányuló felhívásait – önálló európai parlamenti képviselőjelölt indítására kényszerítette az RMDSZ-en kívüli szervezeteket. Úgy vélte, Markó Bélát és csapatát korszakos felelősség terheli a magyar közösség megosztásáért. Elmondta, hogy a közös lista meghiúsulása nyomán az RMDSZ már nem volt hajlandó aláírni az együttesen megszövegezett megállapodást, és már azt sem kívánja betartani, amiben megegyezés született. A püspök hangsúlyozta, a nézetkülönbségek ellenére tagja marad az RMDSZ-nek, és Brüsszelben az egész erdélyi magyarságot, sőt még Markó Bélát is képviselni kívánja. A Tőkést támogató szervezetek elnökségei nyilatkozatban jelentették ki, sajnálatosnak tartják, hogy Sógor Csaba is „eszközévé vált a Markó–Verestóy-Frunda–Borbély nevek által fémjelzett önfeladó politikának”. Bukaresti sajtótájékoztatóján Markó Béla „megelégedéssel” nyugtázta, hogy Tőkés László négy napig tartotta magát ahhoz a csütörtöki megállapodásukhoz, miszerint nem folytatnak egymás ellen lejárató kampányt. „Más alkalmakkor csak egy vagy két napig tudta visszatartani magát, most négy napig sikerült” – jegyezte meg Markó. Hozzátette, ő ennek ellenére tartja magát a megállapodáshoz, és nem fogja támadni a püspököt. /Gazda Árpád: Ki zavarja a vizet? = Krónika (Kolozsvár), szept. 12./
2007. szeptember 12.
Annak ellenére, hogy Románia gyakorlatilag szovjet megszállás alatt volt, és az országot a kommunisták kormányozták, 1947-ben Románia még monarchia volt. Mihály király volt az utolsó akadály a kommunista rendszer totális bevezetése előtt, és sem Petru Groza, sem Gheorghiu-Dej nem szándékoztak soká tűrni a helyzetet. A kelet-európai országokban a szovjet offenzíva segítségével a hatalomba bekerülő kommunista pártok mindenhol bevezették a republikánus államformát. Jugoszláviában II. Péter elmenekült, és Tito fölényesen győzött az 1945 novemberében rendezett választásokon. Albániában I. Zogu Londonba, majd Kairóba menekült, és Enver Hodzsa, az albán kommunista első titkár megnyerte a választásokat a Demokratikus Front élén, és 1946 januárjában kihirdették a köztársaságot. Bulgáriában a ‘45-ös választásokat a kommunista ihletésű Hazáért Front nyerte, egy év múlva pedig referendumot rendeztek, amely elutasította a monarchiát. Így a szovjet segítség, a választási csalások és a régi rendszerekkel szembeni ellenérzések oda vezettek, hogy a térségben 1947-re a szovjet típusú berendezkedések váltak dominánssá, és Görögországon kívül, csak Románia maradt monarchia. 1945. július 26-án I. Mihály király Sztálintól a legmagasabb szovjet háborús kitüntetést is megkapta (ebben a kiváltságban előtte csak Eisenhower és Montgomery szövetséges tábornokok részesültek). A királyt az amerikaiak is kitüntették 1946-ban. Ennek ellenére a király pozíciója folyamatosan gyengült. Súlyos összetűzésbe került a Petru Groza vezette, kommunista befolyás alatt lévő kormánnyal, 1945. augusztus és 1946 januárja között „sztrájkba lépett”, és nem írta alá a kormány rendeleteit. Ellenkezését végül nemzetközi nyomásra feladta, és többé nem követelte a kormány lemondását. Lemondatása előtt egy hónappal, 1947 novemberében Mihály király Londonba utazott, ahol részt vett a leendő Erzsébet királynő lakodalmán. Források szerint a király nem akart visszatérni az országba, de befolyásos személyiségek, közöttük Winston Churchill is az ellenkezőjére biztatták. A király maga tagadja, hogy kint akart maradni. Kevéssel hazaérkezése után, december 30-án Petru Groza és Gheorghiu-Dej nyomására a király lemondott trónjáról, este a lemondási nyilatkozatot a rádióban is beolvasta. Bizonyos források szerint a királynak jutalmul, hogy a lemondatással nem ellenkezett, 500 ezer svájci frankra tehető vagyon kivitelét engedélyezték. Ezt I. Mihály határozottan tagadja, állítása szerint csak négy gépkocsit vitt ki az országból, ezek két vagonra voltak felrakodva. A lemondatást a király 1948 márciusában kierőszakoltnak és ezért érvénytelennek titulálta Londoni nyilatkozatában. Az alább bemutatott dokumentum a magyar követség szemszögéből elemzi a király lemondatását. Fáy-Halász Gedeon követségi titkár jelentése I. Mihály király lemondatásáról és a Román Köztársaság kikiáltásáról; Bukarest, 1948. január 9.; 1/pol. -1948. Szigorúan bizalmas! I. Mihály király december végén, a karácsonyi ünnepek előtt érkezett vissza Romániába kb. egyhavi külföldi tartózkodás után. Bizonyos körök arra számítottak, hogy nem fog többet visszatérni, és így az államforma megváltoztatásának problémája automatikusan megoldódik. Ezek a kombinációk azonban a megérkezés tényével megdőltek. Bár a bukaresti királyi pályaudvaron az érkező uralkodót az egész kormány ünnepélyesen fogadta és látszatra a kormány és a király közötti viszony a legkorrektebb volt, politikai körökben mégis erősen tartotta magát a hír, hogy a király nem marad hosszú ideig a trónon. (...) De hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni, azt egy pár beavatott emberen kívül senki sem sejtette. Bodnaras miniszterelnökségi államtitkár honvédelmi miniszterré való kinevezését általában azzal magyarázták, hogy a feszült világpolitikai helyzet miatt a németek melletti harcban nagy érdemeket szerzett Lascar Mihály helyébe a román demokrácia egyik legmarkánsabb és legkiválóbb vezetőegyéniségét kívánták hozni a honvédelmi minisztérium és ezzel a hadsereg élére. Később azonban kiderült, hogy a kinevezés nemcsak időrendben előzte meg pár nappal a király lemondását, hanem annak egyik nélkülözhetetlennek tekintett előfeltétele volt. Bodnaras hadügyminiszter ugyanis a hadsereg vezető pozícióiban lévő és nem feltétlenül megbízhatónak minősített tábornokokat 48 óra alatt kicserélte, így Ionascu Costin hadtesttábornok, vezérkari főnököt Pretorianu N. Septimiu hadtesttábornokkal váltotta le. Ezenkívül azonnali hatállyal ún. „együtttartást” rendelt el a román hadsereg részére, azaz a katonaság pár napig nem hagyhatta el laktanyáit. Így teljesen kiküszöbölték annak lehetőségét, hogy a király közvetlen környezetéhez tartozó tisztek esetleg megakadályozzák az államforma zavartalan megváltoztatását. Ezért tartották a király lemondatásának időpontját és annak végrehajtási módját a legnagyobb titokban. A román kormány és parlament tagjainak legnagyobb része – mit sem sejtve – az ünnepek miatt vidéken tartózkodott. Csak december 29-én késő délután értesítették őket telefonon és távirat útján, hogy azonnal jöjjenek vissza Bukarestbe, és a parlamentet rendkívüli ülésre hívták össze másnap, december 30-án, kedden délutánra. Groza Péter miniszterelnök december 29-én a késő esti órákban felhívta telefonon a Sinaián tartózkodó uralkodót, és kérte, hogy kedd reggel fontos államügyek megbeszélése végett feltétlenül jöjjön Bukarestbe. A király másnap délelőtt édesanyjával együtt a bukaresti királyi palotába érkezett, ahol azonnal fogadta Groza Péter miniszterelnököt egy román kormánydelegáció élén. A miniszterelnök a román nép és a kormány azon óhaját juttatta kifejezésre, hogy a király maga és utódjai részére a román nép jövőjének érdekében mondjon le a trónról. Hangsúlyozta, hogy az előre elkészített lemondási nyilatkozat aláírása esetén a román kormány garantálja a király és közvetlen környezete személyi biztonságát és azt, hogy szűkebb kíséretével együtt bármikor elhagyhatja Románia területét. A tárgyalás két és fél óra hosszat tartott. Annak megkezdésekor a telefon-összeköttetést a királyi palotákkal és a király környezetéhez tartozó személyek magánlakásaival megszakították. A rend tökéletes biztosítása érdekében pár napos védőőrizetbe vették a király udvartartásához tartozó néhány személyt. A nyilatkozat aláírása az anyakirálynő erélyes ellenzése dacára a déli órákban megtörtént, és ezután a volt király és édesanyja gépkocsin azonnal visszautazott Sinaiára. Még aznap délután 4 órakor tették közzé a lemondó nyilatkozatot, a parlament ezt követő rendkívüli ülésén egyhangúlag megszavazott törvény útján pedig megalakultnak nyilvánították a Népi Köztársaságot. A kérdéses törvény szerint az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig a törvényhozó hatalmat a képviselőház gyakorolja. Az államfői teendőket ideiglenesen egy öt tagból álló elnökség látja el, melynek tagjai C. I. Parhon egyetemi tanár, a bukaresti Román–Szovjet Művelődési Társaság elnöke, Mihail Sadoveanu író, a román parlament jelenlegi elnöke, aki e tisztjét továbbra is megtartotta, Stefan Voitec volt miniszter, a román szociáldemokrata párt főtitkára, Stere Gheorghe, a bukaresti tábla elnöke, valamint Ion Niculi, kommunista párti parlamenti képviselő. Az elnökség tagjainak megválasztását követően a kormány lemondott, majd újból Groza miniszterelnök kapott megbízást a kormány megalakítására. Az elnökség megválasztásával kapcsolatban különös figyelmet érdemel az, hogy a kormányból eltávolították Voitec nemzetnevelés-ügyi minisztert, és hogy Sadoveanu Mihail, akit mindig mint a jövendő köztársaság elnökét emlegették, erősen a háttérbe szorult, mert rendszerint jólinformált politikai körökben úgy tudják, hogy Groza Pétert fogják majd az új alkotmány életbelépése után köztársasági elnökké megválasztani, vagy amennyiben az államfői teendőket egy elnöki tanácsra ruháznák át, úgy Groza lenne a tanács feje. Tekintettel arra a tényre, hogy Groza miniszterelnök a múltban számos esetben személyesen intézkedett az eléje terjesztett egyes magyar ügyekben, az ő ily magas pozícióra való emelése gyakorlati magyar szempontból bizonyos mértékben talán hátrányosnak tekinthető, miután új tisztségében egyes ügyek intézésével többet nem foglalkozhat. Ezzel szemben számítani lehet arra, hogy őszinte magyarbarátságát a jövőbeni elvi síkon még nyomatékosabban fogja érvényre juttatni. /(Sz. T.): Románia: királyságból köztársaság. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 12. /
2007. szeptember 13.
Daniel, Moldova és Bukovina metropolitája lett a román ortodox egyház új vezetője. Szeptember 12-én ült össze a román ortodox egyház választó testülete, hogy megválassza a nemrég váratlanul szívrohamban elhunyt Teoctist pátriárka utódját. Három választási forduló után a román ortodox egyház Szent Szinódusa végül Daniel, Moldova és Bukovina, Bartolomeu, Kolozs, Fehér, Máramaros és Körös-vidék és Ioan, Kovászna és Hargita metropolitáját jelölte a pátriárka tisztségére. A szintén esélyesnek tartott Teofan ugyanis a második fordulóban visszalépett, döntését azzal indokolva, hogy vannak mások, akik alkalmasabbak a tisztség betöltésére. A Szent Szinódus elnökévé Nicolae Corneanut, Bánság metropolitáját választották, így ő már nem indult a pátriárka tisztség megszerzéséért folyó versenyben. Daniel a román ortodox egyházon belül a nyitást és az ökumenizmust vállaló irányvonal képviselője. Mindenki számára meglepetést jelentett az 56 éves Ioan Selejan jelölése, aki a bukaresti műszaki egyetemen végezte egyetemi tanulmányait 1976-ban, és 1980-ban szerzetes lett a Lainici kolostorban. 1994. július 9-én választották meg Kovászna és Hargita egyházmegye püspökének, és 1994. július 20-án szentelték fel a Hargita megyei Maroshévíz kolostorában. Traian Basescu székelyföldi látogatása során a magas rangú egyházi vezetőt is felkereste, aki több alkalommal is arra kérte az államfőt, amikor csak teheti, keresse fel a két megyét, mivel az itt élő románok „saját hazájukban elhagyatottnak érzik magukat”. /Daniel metropolita lett Teoctist pátriárka utódja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./ Hírek szerint Daniel egyike azoknak az ortodox főpapoknak, akiknek szekusdossziéit Ceausescu bukása után elégették. Kapcsolatait az egykori politikai rendőrséggel nyilvánvalóvá teszi az is, hogy a diktatúra idején Svájcban taníthatott – ehhez elengedhetetlen volt a Securitate jóváhagyása. A Temes megyei Barafalván született, Nagyszebenben végezte el az Egyetemi Teológiai Intézetet. Két–két évig Strasbourgban, a Humán Tudományok Egyetemének protestáns teológiai karán, illetve a Freiburg im Breisgau-i Albert Ludwig Egyetemen tanult. 1980-ban lett az ortodox teológiai tudományok doktora, majd a svájci Bossey Ökumenikus Intézet lektoraként tevékenykedett. Ezt követően Daniel néven a sihastriai kolostorban kapcsolódott be a szerzetesi életbe. 1990-ben Iasi érsekévé, Moldova és Bukovina metropolitájává választották. /Daniel az új pátriárka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2007. szeptember 13.
Márton Áron 42 évesen lett gyulafehérvári püspök. XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki, felszentelésére a következő év február 12-én került sor a kolozsvári Szent Mihály templomban. Felszentelése alkalmából mondott beszédében tisztán megfogalmazta hitvallását: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozni kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék. ”1948-ban, az új alkotmány előkészítése előtt Márton Áron és hét másik püspök levélben fordult a kormányhoz, és jelezte az alkotmányban található ellentmondásokat ami a vallásszabadságot illeti. Kérésükre a hatalom nem volt tekintettel, és 1948 áprilisában az új alkotmány életbe lépett. Megkezdődött a felekezeti iskolák és egyházi intézmények felszámolása és államosítása. Az állam elhatározta, hogy egyetlen vallási egységbe forrasztják a görög katolikus és római katolikus egyházat az ortodox egyházzal. A tervek kivitelezését Justinian bukaresti pátriárka, valamint a nagyszebeni metropolita irányították. Ezen intézkedések ellen Márton Áron nyíltan kiállt. Több ellenkező görög katolikus püspököt és papot börtönbe zártak. Közben a hatóságok folyamatosan zárták be a katolikus zárdákat és kolostorokat. Márton Áron folyamatosan tiltakozott ezen intézkedések ellen, 1949 végére a püspök már állandó megfigyelés alatt állt. A püspök látván, hogy tiltakozó leveleivel mit sem érnek, elhatározta: személyesen keresi meg a miniszterelnököt. 1949. június 21-én, a püspöki iroda akkori helyettesével, Ferenc Benjáminnal együtt taxit rendeltek, hogy elvitessék magukat a tövisi vasútállomásra. Félúton a sofőr megállt és motorhibát színlelt, ekkor „épp ott haladt el” egy másik gépkocsi, ennek utasai és vezetője ajánlkoztak, hogy elviszik a püspököt az állomásra. De az indulás után felmutatták igazolványukat és kijelentették: parancsuk van a letartóztatására. A letartóztatás híre nemzetközi felháborodást váltott ki. Márton Áron kezdetben vizsgálati fogságba került, ez három évig tartott, ezalatt több börtönt is megjárt. A börtönéveket a folyamatos kihallgatások és a nehéz testi munka jellemezte. Végül Márton Áront életfogytiglani börtönre ítélték. A román kormány 1954-ben mérlegelte Márton Áron szabadon bocsátását, de ennek az lett volna a feltétele, hogy szakítson Rómával, és hozzon létre egy nemzeti katolikus egyházat, ezt ő határozottan megtagadta. Nem volt hajlandó kegyelmi kérvényt sem írni: mindig azt mondta, ha tudják, hogy ártatlan, akkor engedjék szabadon, és tekintsenek el az alaptalan vádaktól. 1955. február 2-án végül szabadlábra helyezték. Szabadulása után egy hónapig a bukaresti érsekségen tartózkodott, itt már vendégeket is fogadhatott. Azért tartották az érsekségen, hogy megerősödjön, hogy ne lépjen leromlott fizikai állapotban a nagyközönség elé. Március 24-án este érkezett meg a gyulafehérvári püspökségre. Időközben megalakult a békepapi mozgalom is, azokból a papokból, akik elítélték Márton Áron cselekedeteit és hatalmi segítséggel igyekeztek felsőbb beosztásokhoz jutni. Szabadulása utáni bérmaútjain hatalmas tömeg kísérte, mindenki hallani akarta a püspök beszédeit. Ezek az utak zavarták a hatóságokat, szabadulása után egy évvel, az 1956-os bérmautat követően házi fogságra ítélték, nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspöki palotát. Ez az állapot tizenegy évig, 1967-ig tartott. Ekkor, König bíboros látogatott Bukarestbe, Márton Áron „szobafogságát feloldották. /Püspök a veszedelem idején. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./
2007. szeptember 14.
A csíkmadéfalvi Olti Ágoston, a budapesti ELTE doktorandusz-hallgatója tavaly az államelnök által létrehozott, kommunizmust vizsgáló Tismaneanu-bizottság szakértői csoportjának tagjaként kutatásokat folytatott a Román Kommunista Párt és az Állambiztonsági Szolgálat levéltáraiban. Elmondta, hogy a bukaresti levéltárak a kilencvenes években szinte hozzáférhetetlenek voltak a magyar kutatók számára. A 2000-es években történt elmozdulás, és bizonyos anyagok kutathatóvá váltak. A Tismaneanu-bizottság szakértőiként hozzájutottak a kommunista párt iratanyagához is. Vannak korlátok, így csak személyekről szóló dossziékat lehet kérni, és minden újabb dosszié áttanulmányozására heteket kell várni. Mindig csak besúgókról beszélnek, nem a tisztekről, pedig kötetekben is megjelent, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ által kiadott dokumentumokból nyilvánvaló, hogy kik voltak a székelyföldi Szekuritáté tisztjei. Arról sem beszélnek, hogy mi történt, miután a Szekuritáté begyűjtötte az anyagokat: azokat összegezték, elemezték, és kidolgoztak egy cselekvési tervet. A Szekuritáté nem öncélúan tartott fenn egy hatalmas besúgói és tiszti hálózatot, hanem azért, hogy a társadalmat terror, ellenőrzés alatt tartsa. A székelyföldi tisztek a magyarság soraiból kerültek ki. A rendszeren belül egy elitet jelentettek. Léteztek fedett ügynökök is, akik gyárakba, szerkesztőségekbe kihelyezve, álcázva dolgoztak, és léteztek olyanok, akik a szeku megyei ügyosztályán tevékenykedtek. /Daczó Katalin: Besúgók, tisztek, dossziék. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 14./
2007. szeptember 14.
Magyar, baszk, cseh, ír, olasz, roma kisebbségi sajtósok találkoztak és beszélték meg közös gondjaikat a Bukarestben megrendezett Európai Újságírók Egyesületének kongresszusán. Kiss Olivér, a Szabadság napilap főszerkesztője – az erdélyi magyar írott sajtó képviselőjeként – beszédét az erdélyi magyarság problémáinak felsorolásával, nevezetesen az autonómia, az önálló állami magyar egyetem hiányával, a kétnyelvű feliratok helyzetének taglalásával kezdte. Ezután Lucian Ionica, a Román Televízió temesvári kirendeltségének elnöke pozitív képet mutatott be a bánáti kisebbségek békés együttéléséről. Az egyik román újságíró szóvá is tett: hogyan lehetséges, hogy Románia két régiójában, a Bánátban és Erdélyben lévő kisebbségek helyzete annyira különböző? Kiss Olivér válaszát, amelynek lényege a bánsági származású Gheorghe Funar egykori kolozsvári polgármester magyarellenes diszkriminatív tevékenységének kifejtése lett volna, az előadás moderátora megszakította – időhiányra hivatkozva. /Oborocea Mónika: Kisebbségi sajtósgondok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./
2007. szeptember 14.
A hetvenes évek második felében Rajnai Sándor volt a magyar nagykövet Bukarestben. Charles Gati a forradalomról szóló könyvében (Vesztett illúziók, 2006) vele is interjút készített. „1957-ben Rajnai [vezérőrnagyi rangban a Politikai Nyomozó Főosztály parancsnokhelyettese] vette át Romániában Nagy Imrét és társait, hozta őket bilincsben, szemükön sötét szemüveggel Budapestre. Felügyelte kihallgatásaikat, kapcsolatot tartott a KGB helyi ‘tanácsosaival’, és ő állította össze a vádak alapjául szolgáló forgatókönyvet. Ő volt a szovjet tömb országaiban lefolytatott utolsó véres kirakatper színpadi szerzője és rendezője is. ” – emlékeztetett Charles Gati. A Rajnaitól hallottak azonban annyira nem egyeztek az általa ismert tényekkel, hogy egy alkalommal azt mondta neki: válaszai a náci háborús bűnösök védekezésére emlékeztetnek, akik nem vállalták a felelősséget tetteikért. Rajnai arca meg sem rezdült, és semmivel sem árult el többet mint korábban. /Horváth Andor: A nagykövet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./
2007. szeptember 17.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának a vallásszabadságról szóló 2007-es, frissen megjelent jelentése szerint túl jelentős a bukaresti kormány hatásköre vallásügyekben. Románia alkotmánya garantálja a vallásszabadságot, a különböző felekezetek, csoportok bejegyzésének eljárása igencsak körülményes, a kisebbségi egyházak állami elismerése pedig komoly akadályokba ütközik. Romániában továbbra is kevés a hivatalosan elismert felekezet. Múlt év végén összesen 18 volt az elismert felekezetek száma, míg másokat egyesületekként vagy alapítványokként tartanak nyilván, amelyek státusa jóval alacsonyabb szintű, mint a vallási csoportoké. A felekezeti törvény meghatározásai miatt – vélik az amerikai külügyminisztérium szakértői – több csoport is hátrányos helyzetben van. A törvény legfrissebb, 2006 decemberében hatályba lépett változata a felekezetek mellett jogi személyiség nélküli vallási csoportokról rendelkezik. Utóbbiak nem részesülnek a felekezetekre jellemző adókedvezményben vagy állami támogatásban. Mindössze a templomok és imaházakként szolgáló ingatlanok adómentesek. A dokumentum megemlítette a felekezeti ingatlanok visszaadásának elhúzódását is. Sok vallási kisebbségnek nem sikerült még visszaszereznie a kommunizmus idején elvesztett ingatlanjait. A görög katolikus egyház templomait jelenleg is az ortodoxok birtokolják. A történelmi magyar egyházak (mind a római katolikus, mind a protestánsak) mindössze egy részét kapták vissza egykori ingatlanjaiknak, és ezek nyolcvan százaléka ráadásul középület. A jelentés kitért a hivatalos államvallással, az ortodoxiával szemben a többi felekezet által megfogalmazott sérelmekre. Ezek szerint a görögkeleti egyház képviselői sokszor szándékosan akadályozzák más felekezetek, csoportok szabad vallásgyakorlását. A jelentés kitért a politikusok és a média részéről tapasztalható antiszemita, idegengyűlölő megnyilvánulásokra is. /Nagy B. István: Washington egyházügyben bírál. = Krónika (Kolozsvár), szept. 17./
2007. szeptember 17.
Az 1989-es rendszerváltó temesvári forradalom első mártírjára, Újvárossy Ernő építészre emlékeztek szeptember 16-án, vasárnap a Belvárosi Református Egyházközségben. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, a gyülekezet akkori lelkésze, az áldozat lelki barátja hirdetett igét. Újvárossy Ernő (1934–1989) amiatt esett a hatalmi önkény áldozatául, mert aktív szerepet vállalt a gyülekezetben, és Tőkés híve, követője volt. 18 esztendeje, szeptember derekán találtak holttestére a Vadászerdőben. Halálának körülményei tisztázatlanok, a püspök szerint erkölcsi kötelesség kideríteni a történelmi igazságot. A püspök azzal a nem titkolt szándékkal (is) jött Temesvárra, hogy a gyülekezet támogatását kérje a november 25-i európai parlamenti választásokon, amelyen független jelöltként indul az egyik brüsszeli képviselői mandátumért. Szerinte a romániai magyarságnak biztosított ilyen-olyan jogok, tisztségek, bársonyszékek csak porhintés, mert a temesvári Magyar Házat, a nagyváradi református iskola sportpályáját nem sikerült visszaszerezni, a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációját hátráltatják, az önálló állami magyar egyetem vagy az autonómia biztosításáról nem is beszélve. “Aprópénzzel kifizetnek bennünket. Azért vagyunk kormányon, hogy szentesítsük ezt? – tette fel a kérdést. – Sem Bukarestre, sem Budapestre nem számíthatunk ebben, ezért Európában kell szövetségeseket keresnünk. Trianon óta először lehet a romániai magyarságnak külképviselete, és ehhez kérem a segítséget. Teszem bátran, mert jó ügyhöz kérem, hiszen RMDSZ-eseket és RMDSZ-en kívülállókat is képviselni fogok. ” A gyülekezet az erzsébetvárosi temetőbe vonult, ahol Gazda István, az Új Ezredév Református Egyházközség lelkésze méltatta Újvárossy Ernő tevékenységét. /Pataky Lehel Zsolt: Újvárossy-megemlékezés és Tőkés-kampány. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 17./
2007. szeptember 18.
Kézdivásárhelyen a diákok birtokukba vették a Petőfi Sándor Általános Iskola új épületét. Markó az erdélyi magyar oktatás egyik fellegvárának nevezte Kézdivásárhelyt. Kifejtette: Nagy Mózes, a kantai katolikus gimnázium alapítója méltán lehet büszke az utókorra, hiszen a pedagógusok, a városvezetés és a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hagyományokat ápolják. „Folytatni kell az oktatás decentralizációját. Nem tartható tovább az a gyakorlat, hogy a központban, Bukarestben hozzanak meg olyan döntéseket, amelyeket helyben kellene meghozni” – fogalmazott Markó Béla RMDSZ-elnök. Petrozsényben Ifjúsági Központot avattak, amely többek között a pályaválasztási tanácsadásban és az elhelyezkedés megkönnyítésében játszik majd szerepet. A Maros megyei Udvarfalva elemi iskoláját Farkas Jenőről, az egykori református lelkész-esperesről nevezték el. Farkas Jenő több mint négy évtizedet élt a faluban, az iskolára 1908-ban kezdte meg a gyűjtést, 1911-ben sikerült felavatni az intézményt, amelyben tanítói lakás és két osztályterem kapott helyet. A Marosszentanna községhez tartozó településen egykor nyolc osztály működött. „A dévai Téglás Gábor Iskolacsoport jó példája annak, hogy a magyar és a román kormány közös akaratából, konkrét célkitűzésként hogyan születik meg egy intézmény” – fogalmazott Winkler Gyula távközlési és informatikai miniszter a Hunyad megyei tanintézmény évnyitóján. Az iskolacsoportban, ahol óvodától érettségiig lehet magyarul tanulni, idén a harmadik tanévet kezdték el, a magyarul tanulók létszáma meghaladja a 650-et. „Megalkottuk a Hunyad megyei magyar oktatás stratégiáját, amelyet gyakorlatba is fogunk ültetni. A megyei oktatási rendszer négy erős pillérre épül majd, az első kettő a Zsil-völgye Petrozsény és Lupény központtal, a Maros mentén pedig Déva és Vajdahunyad központtal” – magyarázta Winkler Gyula. /Születő és eltűnő iskolák. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./
2007. szeptember 18.
Dokumentum. Keleti Ferenc nagykövet jelentése a Bolyai Egyetemen készült 1955-ös memorandummal kapcsolatban. Bukarest, 1956. október 5. SZIGORÚAN TITKOS! 327/szig. titk. -1956. Előadó: Juhász nagyköv. Tanácsos. Azok az események, melyek a Bolyai Egyetem pártalapszervezetében, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók alapszervezetének ülésén lejátszódtak, vezettek el voltaképpen egy olyan ankét megtartásához, melynek eredménye „a kolozsvári tartományi pártszervezet memoranduma” néven ismert. E memorandum története információink szerint a következő: a kolozsvári párttartományi szervezet megbízásából három magyar ember referátumot készített egy ankét számára. Ebben a referátumban a romániai magyarság sérelmeit tárták fel és foglalták össze. Mivel a referátumon több magyar aláírása is szerepelt, kapta a memorandum nevet. A kolozsvári párttartomány ezt a memorandumot felküldte a Központi Vezetőségnek, de nem említette meg, hogy ő hívta össze az ankétot, valamint ő adott megbízást a memorandum megírására is. A Központi Vezetőségben a memorandumot pártellenes akciónak nyilvánították, egy kicsit olyanformán, mint nálunk az Írószövetségben megtörtént aláírásgyűjtést. A továbbiakban a KV kitartott amellett, hogy a memorandum ellenséges cselekedet. A Bolyai Egyetemen, valamint a Kolozsvári Írószövetségi Fiók Alapszervezetében történt események után a memorandum tartalma fentről energikus intézkedéseket váltott ki. Éppen ezért szeptember utolsó napjaiban bizottság szállt ki Kolozsvárra a következő tagokkal: Miron Constantinescu, Fazekas János, Pavel Tugui, [Iosif] Ardeleanu (sajtó-főigazgatóság vezetője), Bihari (a KV agit-prop. osztályán a kiadási ügyek vezetője), Után Tiberiu, a KV aktivistája, továbbá a Művelődésügyi Minisztérium, Tanügyi Minisztérium és Pénzügyminisztérium képviselői. Robotos Imre elvtársat is meghívták, de ő „lekésett” a repülőgépről és nem vett részt a bizottság munkájában. A Bizottság Kolozsvárott kiszállt a Bolyai-egyetemre, a magyarnyelvű középiskolákba, a Magyar Színházba, s egyéb magyar intézményekbe. A látogatások kapcsán elsősorban aziránt érdeklődtek, hogy az un. memorandum adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak. A látogatások alkalmával a Bizottság megállapította, hogy a memorandum adatai hitelesek s így a memorandum szerzői ellen emelt vádak (pártellenesség) teljesen elesnek. A Bizottság azonban sok olyan sérelmet is megállapított, amelyek a memorandumban nem szerepeltek. Általános vélemény szerint a Bizottság kiszállását a fent említett okokon kívül a Pándi-cikk váltotta ki. Miután a Bizottság kutató munkáját befejezte, megbeszélésre hívta össze a magyar írókat. A gyűlésen részt vettek a teljes kolozsvári és vásárhelyi író-gárda, valamint nagyszámú egyetemista. A gyűlés három nap és három éjjel tartott. Valamennyi író feliratkozott és beszélt is. Ami a felszólalások hevességét s az elhangzott bírálatok éles hangját illeti, ez az ülés jóval erősebb volt, mint az az értekezlet, amelyet az Írókongresszus előtt tartottak a magyar írókkal Bukarestben a Központi Vezetőség épületében. Földes László, akinek a „kikészítését” már régen elhatározták, az utolsók között iratkozott fel. Ennek ellenére elsőnek adtak szót neki, a jelenlevő írók szerint provokatív szempontból. Ekkor felállt Csehi Gyula és kijelentette, hogy ez nem demokratikus eljárás és kéri a feliratkozási sorrend tiszteletben tartását. Ez már annak a jele, hogy a magyar írók közt egy-kettő kivételével kialakult az egységfront s képesek megvédeni egymást. Elsőnek – akárcsak Bukarestben – Szilágyi András szólalt fel. Ez a felszólalás rányomta a bélyegét az egész ülés lefolyására. Szilágyi általában a súlyos gazdasági helyzetről beszélt igen vehemens hangon. Ami pedig a magyar sajtót és irodalmat illeti, kijelentette, hogy a romániai magyarság érdeklődéssel és szeretettel olvassa az odaáti irodalmat, figyeli a magyarországi eseményeket, mivel azokat saját gondjaihoz közelállónak tartja. Szilágyi megemlítette, hogy ami a magyar nép magatartását illeti, amely bizonyos vezetők leváltására vezetett, az szintén közelről érdekel bennünket. Ezután sorrendben felszólaltak Asztalos István, aki igen hevesen bírálta a jelenlegi falupolitikát, Nagy István, aki a munkásosztály nyomoráról, tanügyi kérdésekről beszélt, Csehi Gyula, aki a Bolyai Egyetem helyzetéről s egyéb sérelmekről beszélt. Ezen az ülésen általában részleteiben kerültek megtárgyalásra a romániai magyarság sérelmei. Szabédi László például kijelentette, hogy tekintettel arra, miszerint Miron Constantinescu már a múltban egyes kijelentéseit eltorzította, felszólalását írásban adja be. A végkövetkeztetéseket Miron Constantinescu vonta le. Felszólalásából látszott, hogy a Földes-ügyet egyelőre elejtették, ellenben Csehi ellen fokozták a tüzet. Szabédi írásban beadott felszólalását Miron Constantinescu aprólékosan elemezte. Adott pillanatban Szabédi dühösen felugrott s azt kiabálta, nem igaz, amit mond, én ilyet nem állítottam. Erre a terem Szabédi mellett zúgni kezdett s Miron Constantinescu kénytelen volt félretenni Szabédi felszólalását. Az ülés légköre ismételten azt mutatta, hogy ma már kialakult a teljes értelmiségi arcvonal s ennek erejére jellemző, hogy folyamatosan vissza tudják verni a meg-megújuló provokációkat. Ezek a provokációk a régi módszer szerint abban álltak, hogy egyes felszólalásokat hirtelen kérdések bevetésével akartak megzavarni. Egy ilyen alkalommal állott fel Csehi Gyula s a következőket mondotta: „Kérjük az elvtársakat, ne szakítsanak félbe bennünket, mert megzavarodunk s esetleg félni is kezdünk s így aztán az elvtársak nem fogják megtudni mindazt, amire kíváncsiak. ” Erre a félbeszakítások elmaradtak. Az ülés eredményeképpen a romániai magyarság a többi között a következőket érte el: a Művelődési Minisztériumban magyar miniszterhelyettest neveznek ki, a Tanügyi Minisztériumban magyar főigazgatóságot állítanak fel, a megszüntetett magyar nyelvű Agronómiai és Pedagógiai Főiskolát visszaállítják, a magyar középiskolákból helyhiány ürügye miatt elutasított diákok felvételét elintézik, a Bolyai-egyetem korszerű felszerelését elintézik, ugyanis a Bizottság véleménye az volt, hogy ennek az egyetemnek a felszerelése több területen egy közepes középiskola színvonalát sem éri el, elérték továbbá a Kolozsvári Magyar Színház kibővítését, a Korunk folyóirat megindítását stb. Meg kell jegyezni, hogy az említett intézkedések közül egyesekről már beszéltek előzőleg is, de éppen az a veszély állott fenn, hogy Pándi cikke és egyéb események miatt ezek teljesítésére nem került sor. Érdekes jelenség volt még az ülésen az, hogy Balogh Edgár visszautasította a Pándi-féle cikket azzal, hogy a magunk dolgait saját pártunk segítségével magunk fogjuk elintézni. Felszólalását még ketten támogatták. Az a vélemény, hogy Miron Constantinescu-féle bizottság ezt a körülményt fel fogja használni, hogy három magyar értelmiségi ilyen hangnemben beszélt a Pándi-cikkről. A magyar íróknak egymás között az a véleménye, hogy ez a felszólalás mindössze taktikai fogás volt abból a célból, hogy a Pándi-cikk vonalán provokáció ne érhesse a magyar írók kialakult frontját. Ez azért is valószínű, mert Balogh Edgár és az írók általában egyetértettek a cikkel. Keleti Ferenc, nagykövet/Memorandum a Bolyain. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2007. szeptember 19.
Az RMDSZ-nek és az erdélyi magyarságnak jelen kell lennie a jövőben is a bukaresti és a brüsszeli döntéshozásban, mára ugyanis kialakult az az eszközrendszer, amellyel hatékony módon segíthetők a magyar közösségek – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök Csernátonban a kézdiszéki önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel, folytatott megbeszélésén. Markó Béla az EU-választásokról kifejtette: az RMDSZ át fogja lépni az ötszázalékos választási küszöböt, és ezzel legalább két képviselői mandátumot szerez az európai törvényhozásban. /Nagyarányú támogatások a Székelyföldnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./
2007. szeptember 20.
Az Országos Korrupcióellenes Bizottság (DNA) csupán politikai eszköz, a Cotroceni-ből érkező parancsokat teljesíti – jelentette ki sajtótájékoztatóján Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, szerinte bosszúról van szó, amiért Doru Tulus ügyész leváltását kezdeményezte. /Cotroceni az elnöki palota. /; Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök azt nyilatkozta: esze ágában sincs felmenteni tisztségéből miniszterét. Nem az első eset, amikor egy miniszter nevét meghurcolják, koholt korrupciós vádakkal illetik, hogy aztán semmit se tudjanak rábizonyítani, elég csak Teodor Atanasiu védelmi, Codrut Seres kereskedelmi és Nagy Zsolt távközlési miniszter esetére gondolni – mondta a kormányfő. A nemzetközi sajtót is bejárta annak a híre, hogy a DNA Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter és Nagy Zsolt volt informatikai és távközlési miniszter kivizsgálását kéri. Chiuariu minisztert azzal vádolják, hogy jóváhagyott egy olyan kormányrendeletet, amelyet Nagy Zsolt kezdeményezett, és amely a Posta tulajdonába tartozó, közel egy hektáros, a bukaresti Victoria sugárúton fekvő területnek az állami közvagyon köréből való kivonásról rendelkezett. /Korrupcióellenes harc, vagy politikai leszámolás? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2007. szeptember 20.
Dísztárgyakat is rejtő, avar kori sírokat tártak fel a napokban a Kolozs megyei Zsuk mellett. Alexandru Diaconescu, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem és archeológia szakának tanára szerint a lelet az első bizonyíték arra, hogy a 8–9. századi temetkezési helyet szláv–román eredetű keresztények használták, akik már a magyar honfoglalás előtti időkben ezeken a területeken éltek. A hírt az Evenimentul Zilei napilap közölte, és a megszólaltatott Diaconescu professzor tájékoztatója alapján azt a következtetést vonta le, hogy „végre megdőlt az a tézis, mely szerint a magyarok előbb éltek a térségben, mint a románok”. A zsuki ásatásokat irányító régész azonban a Krónikának cáfolta, hogy ilyesmit nyilatkozott volna a bukaresti riporternek. „Érdekes bizonyítékokra bukkantunk, az eredményeket azonban aprólékos laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után hozzuk nyilvánosságra. Több mint 80 csontvázat találtunk, melyek a korabeli keresztény temetkezési szokások szerint nyugat–kelet irányban vannak tájolva, ugyanott 8. századra jellemző fülbevalókat is kiástunk” – összegezte az eddigi munkálatok konkrétumait a BBTE professzora. /A zsuki ásatásokban bíznak a románok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./
2007. szeptember 20.
A Kolozs Megyei Tanács szeptember 19-én tartott ülésén Kerekes Sándor megyei tanácsi alelnök a szakbizottsági jóváhagyás tudatában javasolta, hogy szavazzák meg a kolozsvári a művelődési és hagyományőrző értékeket ápoló Művelődés folyóirat támogatását. Hivatkozott a román Tribuna folyóiratra, melyet a megyei tanács támogat. A Művelődés támogatására a Tribunának juttatott összeg egyharmada szükséges. Voltak, akik vitatták a magyar folyóirat támogatását, végül azonban mégis megszavazták. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője elmondta, először a városi tanácshoz fordultak támogatásért, ott azonban elutasították őket. Kántor Lajos, a kolozsvári Korunk folyóirat főszerkesztője közölte, évek óta nem kaptak normatív támogatást a minisztériumtól, mégis elszámolási kötelezettségük van. Ezen akarnak változtatni, hogy a jövőben a Korunk Baráti Társaság adja ki a lapot. Állami támogatás hiányában pályázatokból tudták biztosítani a Korunk megjelenését, a Communitas, a városi művelődési alap, a Szülőföld Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap ismétlődő pályázatai mellett adományokból, szponzorokból és eladásból is van némi bevételük. Parászka Boróka, az A Hét főszerkesztője közölte, nem tudtak önkormányzati támogatáshoz jutni, holott weboldalt szerkesztenek és tartanak fenn. Szerinte nincs magyar lobbi Bukarestben, ezért kevés a támogatás. A Hét idén a Kulturális Minisztériumtól jelentős összegű projekttámogatáshoz jutott. Ezenkívül uniós pénzeket szeretnének szerezni. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője, Szilágyi István nem kívánt nyilatkozni erről a kérdésről. A Helikon úgy él, ahogy tud – fogalmazott. A Kolozsvári Városi Tanács művelődésért és oktatásért felelős bizottságának tagja, Molnos Lajos tanácsos elmondta: a magyar kulturális szervezetek és kiadványok is részesülnek minden évben elkülönített keretösszegekből. /Megyei tanácsi hatáskörbe került a Művelődés folyóirat. A magyarellenes hangulatkeltés sem akadályozta a kedvező döntést. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./
2007. szeptember 21.
Szeptember 20-án Adrian Cioroianu román külügyminiszter Budapesten tárgyalt kollégájával, Göncz Kingával. Megállapodtak abban, hogy november 14-én tartják a soron következő, harmadik magyar–román együttes kormányülést Nagyszebenben. Az elsőt 2005 októberében tartották Bukarestben, a másodikat tavaly novemberben Budapesten. Tárgyaltak a két ország közötti szociális egyezményről, amely rendezné a nyugdíjfolyósítás kérdését. A román diplomácia vezetőjét Sólyom László köztársasági elnök is fogadta. A megbeszélésen szó volt a romániai kisebbségi törvény elfogadásáról, az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásáról, valamint a magyar nyelvű felsőfokú oktatás fejlesztéséről. Érintették azokat a témákat, amelyekkel kapcsolatban a magyar államfő hivatalos romániai látogatása óta előrelépés történt. Ilyenek az 1956-os romániai magyar és román politikai elítéltek rehabilitálása, a román államfő kezdeményezésére a román nyelv idegen nyelvként való oktatása a magyar tanítási nyelvű iskolákban, a Székelyföld fejlesztésével kapcsolatos elképzelések, illetve a verespataki beruházás felfüggesztése – olvasható a közleményben. A külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy a két tárca mihamarabb együttműködési megállapodást köt egymással. Göncz Kinga a sajtóértekezleten elmondta: a megbeszélésen szó volt a romániai kisebbségi törvényről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem finanszírozásáról és magyar karok és szakok létrehozásáról a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Adrian Cioroianu hangsúlyozta: kormánya fontosnak tartja a kisebbségi törvény elfogadását, amely már a romániai képviselőház napirendjén van. A koszovói rendezés nem szolgálhat modellként a székelyföldi autonómia-törekvésekhez – mondta Adrian Cioroianu. Kiemelte: nagyon pontosan meg kell határozni, hogy ki mit ért autonómia alatt, tisztázni kell a különböző koncepciókat. Göncz Kinga is azt hangsúlyozta, hogy az autonómia fogalma nagyon széles spektrumot fed le, ideértve a kulturális, az oktatási és a nemzeti autonómiát is. A Romániában tervezett kisebbségi törvény a kulturális és az oktatási önrendelkezést garantálná – tette hozzá. A magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán Adrian Cioroianu azt mondta, lassú, de konkrét lépések történtek az ügyben. A román külügyminiszter tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is. Egyetértettek abban, hogy a novemberi közös kormányülésen mindenekelőtt a regionális együttműködés fejlesztésének lehetőségeit szükséges áttekinteni. /Újabb magyar–román együttes kormányülés novemberben. Cioroianu kisebbségi kérdésekről is tárgyalt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./ A magyar féltől várja az autonómiáról való tárgyalás felvetését a román külügyminiszter. Göncz Kinga kijelentette, ahhoz, hogy megvalósuljon a székelyföldi autonómia, a többségi társadalom támogatására is szükség van, ehhez pedig az RMDSZ kormányzati szerepvállalására és befolyására. Markó Béla RMDSZ-elnök kifejtette: analógia valóban nincs Koszovó és Székelyföld között, de bizonyos értelemben lehet példa a balkáni terület rendezése. A pártvezető szerint az lehet modellértékű, hogy Koszovóban is sajátos megoldást próbálnak találni, nem pedig egy sablont akarnak alkalmazni. „Az autonómia elérése érdekében Magyarországtól is várnak támogatást a romániai magyarok” – tette hozzá Markó. /Újabb közös kormányülés. = Krónika (Kolozsvár), szept. 21./
2007. szeptember 22.
Rendhagyó kötet jelent meg a térségben élő vagy innen elszármazott magyarok augusztusi világtalálkozójára időzítve: Bakk Miklós, Kovács József-Szilamér és Sylvester Zoltán: Háromszéki kutatók doktori disszertációi. Egyedi vállalkozás, mert a tudományos munkával foglalkozó értelmiségiek téziseit foglalja össze, ez a kiadvány rávillant arra a szellemi erőforrásra, amely a világ különböző pontjairól irányítható (lenne) Székelyföldre. A társadalom- és természettudományok, illetve a mérnöki szférában tevékenykedő huszonnégy szerző doktori dolgozataikat európai vagy amerikai egyetemeken védték meg. A társadalomtudományok terén publikáló tizenöt szerző: Bakk Miklós, Bodó Barna, Borcsa János, Flóra Gábor, Kerekes László, Kolumbán Vilmos József, Kovács Gergely, Márton Albert, Nagy Attila, Pál Judit, Pozsony Ferenc, Salat-Zakariás Erzsébet, Székely Zsolt, Tóth Zsombor, Zsigmond Győző. A természet- és mérnöki tudományok fejezetében kilenc szakmunka olvasható Ambrus Zoltán, Balázsi Gábor, Bende Attila, Csiki Zoltán, Jancsó Árpád, Kovács József-Szilamér, Sylvester Zoltán, Szőcs Géza és Urák István. Előbbiek között egyaránt vannak Erdélyben vagy Bukarestben dolgozók és külföldön élők. Ennek a könyvnek az ötletgazdája, mindenese Kovács József-Szilamér, jelenleg Medgyesen élő, ott dolgozó geológus, aki szerint a kiadvány egy nagyszabású elképzelés első, kezdeti lépése, egy tégla az egyelőre nem létező székelyföldi egyetem falában. /Mózes László: Kutatói erőforrások térképe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./
2007. szeptember 25.
Mugur Isarescu, a Román Nemzeti Bank elnöke is megjelent a múlt hét végén Debrecenben zárult, Felzárkózásunk a kibővült Európában című rendezvényt, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 45. és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) 16. közös vándorgyűlésén. Érdemes felidézni, hogy a magyarországi közgazdászok mennyit tettek annak érdekében, hogy idén január elsejére Románia teljesítse az Európai Unióhoz történő csatlakozás feltételeit. Az elmúlt években Magyarország, a magyar kormány, a magyar hatóságok és a magyar közgazdász társadalom fáradságot nem ismerve utazott folyamatosan Erdélybe, Bukarestbe, ahova éppen kellett, s adta át azt a tapasztalatot, amelyet Magyarország az EU-csatlakozás során meg közvetlenül azt követően szerzett, felhalmozott. Bukarestben még ma is gyanúval tekintenek bármilyen magyarországi gesztusra, s főképpen azokra, amelyekből esetleg az erdélyi magyar közösség is nyerhet valamit. Tibori Szabó Zoltán szerint erre „mi magyarok is” adunk rá okot: „felerősödni látszanak a különböző revizionista jelszavak. ” /Tibori Szabó Zoltán: Gesztusok és érdekek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./
2007. szeptember 26.
Szeptember 24-én Budapesten tárgyalt a harmadik román-magyar együttes kormányülést előkészítő romániai bizottság. Román részről Cseke Attila államtitkár, magyar oldalról pedig Gémesi Ferenc államtitkár vették számba az előző két közös kormányülés megvalósításait, és tárgyaltak az idei, újabb együttes ülés napirendjére vonatkozó javaslatokról. Cseke Attila elmondta: a legtöbb infrastrukturális projekt a határ menti régiókat érinti. Szó lesz várhatóan a két országban ledolgozott évek utáni nyugdíjak folyósításának rendezéséről, valamint mezőgazdasági együttműködési megállapodás aláírásáról. Tervezik a kulturális és az oktatási együttműködés folytatását, támogatják a gyergyószárhegyi Lázár-kastély és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport felújítását, de az alkotóműhelyek közös kiállításának ötlete is felmerült. Még mindig gondok vannak a diplomák elismerésével, az együttes ülésen ezeket is rendeznék a felek. Aláírásra vár az egyezmény a világháborús hadisírok ápolásáról. Körvonalazódik a román-magyar ifjúsági iroda megnyitása: Bukarestben még idén, jövő év elején Budapesten is. /Gazdagabb lesz a román-magyar kormányülés napirendje. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./
