Még a szórványban élők is furcsállják, hogy az RMDSZ az egyetlen politikai erő a bukaresti törvényhozásban, melynek némely képviselője és szenátora immár 15 éve megszakítás nélkül tagja a parlamentnek. Az embereket tudják azt, hogy a kormányzásban való részvételnek káros következményei is lehetnek. Vajdaságban apró csoportosulásokra szakadt a magyarság. A következmény: a belgrádi parlamentben egyetlenegy képviselője sincs, az újvidékiben alig néhány. Kárpátalján két szervezet áll egymással szemben, az ottani magyarok sorsa Kijev kényétől-kedvétől függ. Felvidéken összefogott a magyarság, hat éve kormánypárt az MKP. Szlovákia EU-tag lett, most már a magyarok pártját kiszorítanák a politikai porondról a többségi pártok. Duray Miklós, az MKP ügyvezető alelnökének mondta: az, hogy az MKP az 1998-as, majd a 2002-es választások után kormánypárt lehetett, az „Washington és Brüsszel kérése volt”. Ha ez az elvárás a következőkben már nem jelentkezik, akkor „a szlovák pártok igyekeznek majd kiszorítani az MKP-t a kormányból”. Romániában a PSD nem azért vállalta az RMDSZ-szel való együttműködést, mert nem volt más megoldás számára. Az EU-csatlakozás alapkövetelménye a kisebbségi problémák legalább uniós szintű rendezése. Ezt az utóbbi évek valamennyi román kormánya tudta, s akként is cselekedett. Azonban két év teltén Románia teljes jogú EU-tag lesz, s akkor 2008-ban már egészen más lesz a román pártok orientációja. Akkor kiszorítják az RMDSZ-t a politikai porondról. Erre tanácsos lenne idejében felkészülni. /Ferencz L. Imre: Lesz-e kiszorítósdi? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./
2005. február 1.
A múlt év decemberi népszavazás a kettős állampolgárságról „egy életre szóló fájdalmat és csalódást váltott ki belőlünk, hogy az édesanyának nem kellenek (nem hiányoznak) elszakított gyermekei: Erdély, a Bánság, Délvidék, Felvidék, Kárpátalja” – írta olvasói levelében Makkai Endre. Romániában bozgornak neveznek egyesek, ami azt jelenti, hogy „hazátlan”. Mi „a hazát akartuk magunkévá tenni, amely hazához mi is tartoztunk, amely haza valamikor méltó volt a kulturált Európához” – írta. /Makkai Endre, Backamadaras: Rendezni végre közös dolgainkat…= Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./
2005. február 5.
Budapestről küldte a Kárpát-medencei Kastélykrónika című folyóirat első évfolyamának első számát a főszerkesztő és művészettörténész, Várallyay Réka, a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Kárpát-medencei referense, aki több alkalommal volt Háromszék vendége, Kézdivásárhelyen szakrális kiállítás szervezője. A rangos kivitelben, negyedévente megjelenő kiadványt az említett hivatal indította útjára, és benne húsz szerző tárgyi és szellemi örökségekkel foglalkozó írását közli nemcsak magyarországi, hanem a regionális szerkesztőségek (Felvidék, Kárpátalja, Erdély,Vajdaság, Délvidék, Burgenland) közreműködésével. A félszáz oldalas folyóirat kötődik Háromszékhez és Erdővidékhez. Fehér János baróti művészettörténész és Kisgyörgy Zoltán a vargyasi Daniel-kastélyt és annak hajdani életét mutatja be. A vizuális lapterv egyik készítője a Sepsiszentgyörgyön élő, tehetséges grafikus, Péter Alpár. /Kisgyörgy Zoltán: A régiók örökségei egy helyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 5./
2005. február 9.
Január végén háromtagú RMGE-küldöttséget fogadott dr. Németh Imre magyarországi földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. 2003-ban a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete együttműködési megállapodást írt alá a minisztériummal (FVM). A megállapodás értelmében az FVM támogatja az erdélyi gazdák olyan tevékenységeit, mint szakképzés, EU-s csatlakozási, szakmai tréningek szervezése, szakmai kiállításokon való részvétel, mezőgazdasági szakkönyvekkel való ellátás és mások. A megállapodás szerint az elmúlt évben több mint 250 erdélyi gazda és szakember vett részt különböző magyarországi rendezvényeken, ebből 120-an szakmai képzésen, 130-an különböző mezőgazdasági kiállításokon. Az RMGE küldöttségét Sebestyén Csaba mérnök, országos elnök, valamint Bodó Géza és Máthé László alelnökök képviselték. A felek elemezték az elmúlt évben megvalósult együttműködést és a 2005. évi terveket. A megállapodás értelmében az idén is a múlt éveihez hasonló támogatására számíthat az RMGE. Az FVM továbbra is támogatja a RMGE irodájának fenntartását a minisztériumban, kiegészítve azzal, hogy az irodavezető ezentúl Kárpátalja és Szerbia-Montenegró magyar gazdáinak érdekeit is képviselni fogja. /Máthé László: RMGE-küldöttség járt a magyar földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternél. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9/
2005. február 15.
Duray Miklós felvidéki magyar politikus tanulmányt írt Miért szakadt ketté a Máért a legutolsó ülésén? címmel. A terjedelmes munka a Hitel /Budapest/ folyóirat februári számában jelent meg. A rendszerváltás utáni magyar–magyar párbeszéd intézményesítésének történetét Duray az alapszerződések korától indította. A rendszerváltozás évétől – bár nem intézményesítették – rendszeres volt a magyar–magyar párbeszéd. Duray megemlíti, hogy az Antall-kormány idején egyetlen alapszerződés született, a magyar–ukrán, s noha voltak hibái, a később kötöttekhez képest a legjobb volt, ,,mert ajtót nyitott az autonómia irányába”. A ’94-es magyarországi kormányváltás miatt ez a párbeszéd két évet szünetelt, az első magyar–magyar csúcsra csupán ’96-ban került sor. Erre a ,,fagypontra” esik a szlovák–magyar alapszerződés kimunkálása, amit ,,a pozsonyi magyar képviselők nem szavazhattak meg”, hiszen nem tartalmazta a végrehajtás kötelezettségét, a számonkérés lehetőségét, ráadásul közművelődési ügyekben szabad kezet adott a szlovák félnek (az oktatás finanszírozása körüli mostani bonyodalmak is innen származtathatók – véli Duray). Az Antall József által megfogalmazott három egyenrangú pillért (magyarságpolitika, szomszédságpolitika és európai integráció) a visszatérő posztkommunista Horn-kormány átszabta. Kovács László külügyminiszter ugyanis bejelentette: ,,az integrációs politika viszonylatában kell kialakítani a szomszédságpolitikát, és e kettőnek a függvénye a határon túli magyarok iránti magyarországi politika”. A történelmi jelentőségű, Trianon óta első ízben megszervezett 1996-os magyar–magyar csúcs a záródokumentum kapcsán kialakult vita, majd az azt követő diplomáciai botrány miatt vált. Duray szerint ez ,,a magyar történelem első olyan politikai nyilatkozata, amelyet a trianoni határokkal szétszabdalt nemzet összes politikai pártja és legnagyobb társadalmi szervezetei adtak közre”. Hat hét múlva beindultak a román–magyar alapszerződésről szóló kétoldalú tárgyalások az RMDSZ tudta nélkül. S amikor a határon túli szervezetek ezt szóvá tették, szeptember elején Pápán csupán egy csonka csúcsra kerülhetett sor az SZDSZ és az MSZP hivatalos részvétele nélkül. Közben mesterkedett a nemzetközi diplomácia is. Egy korábbi, félig titkos romániai magyar–román találkozó hagyományaira építve elérte, hogy az 1996. őszi romániai parlamenti választások után az RMDSZ-t bevegyék a román kormányba. Az említett találkozót a romániai Neptunfürdőn a több amerikai intézmény (mint pl. a Carnegie Corporation és a State Department) pénzéből támogatott PER – Project on Ethnic Relations – nevű szervezet még 1992-ben hozta létre. Amikor ez kiderült, vitát és feszültséget váltott ki az RMDSZ csúcsvezetésében a Tőkés-szárny és Borbély László, Markó Béla csoportja között. Kormányzati pozícióval megszelídítették a romániai magyar politikai elitet, amely ettől fogva már nem hadakozott a román–magyar alapszerződés ellen, csupán morgolódott. És elhátrált a magyar egyetem, a római katolikus és a protestáns egyházak javai visszaszolgáltatásának követelésétől, valamint az autonómia programjától. A román-magyar alapszerződés még rosszabbra sikeredett, mint a szlovák-magyar. A romániaiból az autonómia gondolata negatív értelemben került bele. Ekkor hasadt ketté végérvényesen a romániai magyar politikai közélet.” Hasonló ,,puhító” hadjárat zajlott Szlovákiában is, hiszen a PER már 1994-től kísérletezett azzal, hogy szembeállítson két magyar pártot (MKDM, FMK-MPP) egy harmadikkal (Együttélés) – utóbbi elnöke volt Duray. Összeugrás helyett egyesülésre került viszont sor, ám a kormányzati csalit a létrejövő MKP sem tudta elkerülni. Az Orbán-kormány megalakulása után a Fidesz rávett ,,néhány határon túli magyar szervezetet”, hogy ne követeljék a kollektív jogok és az autonómia belefoglalását a záródokumentumba. A kölcsönös engedmények eredménye lett a Máért. Hamarosan pedig beindult a státustörvény megalkotásának és lejáratásának eseménysorozata. Duray szerint a státustörvény ötlete azért született meg, mert akkor még ,,ki-ki a szülőföldje szerinti állam jogrendje alapján – hátrányos megkülönböztetés vagy jogvesztés nélkül – nem élhetett volna” a kettős állampolgárság lehetőségével. Az SZDSZ és ellenezte a megoldást, ezt a törvény utólagos kiüresítésének tudatában ma már nem kell bizonyítani. Duray felelevenítette, hogy a negyedik Máérton milyen ellenszenvet váltott ki a külföldi munkavállalók beözönlésének MSZP-s rémképe, a túlbecsült oktatási-nevelési támogatás terheinek alantas felvetése. Az SZDSZ és az MSZP külföldi partnerszervezeteit arra biztatta, hogy lépjenek fel a státustörvény ellen, ők pedig ezt megtették Szlovákiában is, Romániában is és az európai fórumokon is. A Medgyessy-kormány idején először maradt ki a meghívottak közül Tőkés László. Az Orbán-kabinet az erdélyi magyar politikai elit autonomista szárnyával rokonszenvezett. Az RMDSZ csúcsvezetése a magyarországi kormányváltástól változást remélt, amely be is következett, hiszen 2002 óta csaknem az összes közcélú – Erdélynek szánt magyarországi – támogatás az RMDSZ felügyelete alatt áll. Duray hangsúlyozta, hogy a Máért ötödik ülése sikeres volt a kormány számára. A határon túliak zöme lehajtott fővel vette tudomásul, hogy Magyarországon visszatértek a kormányba a kommunisták, de akadtak talán hárman, akik örültek ennek. Megváltozott a státusirodák helyzete is. ,,Kárpátalján például a korábban megnyílt irodákat be kellett zárni, mert az ügyek irányítását az MSZP által kedvelt szervezet és a neki elkötelezett személy vette át – nyilván, ezért kellett őt 2002 júliusától meghívni a Máértre. Romániában annyi történt, hogy az a pedagógusszervezet, amely a státustörvényhez kapcsolódó oktatási-nevelési támogatást kezelte, elvesztette a Medgyessy-kabinet rokonszenvét, mert állítólag Tőkés-pártinak tekintették – ezért megvonták tőle a megbízatást.” Duray írta: ,,Egyértelműen beigazolódott: 2004. november 12-én két részre szakadt a Máért. Nem egyéni érdekek vagy vétségek, nem pártpolitikai okok miatt, hanem két szembenálló elképzelés szerint. A nemzetszolgálat és az ezt semmibe vevő szemlélet szerint. A nemzetpolitika jövője szempontjából fontos tudnivalót tartalmaz ez az esemény: nem jobboldalra és baloldalra oszlik Magyarország lakossága, és nem így oszlik meg az elszakított magyarság sem. A magyar politikai közéletnek van egy nemzetileg elkötelezett része – a nagyobbik része –, itt vannak jobboldali és baloldali gondolkodású emberek is, és van egy nemzetileg közömbös vagy a nemzettel szembeni ellenérzésekkel teli része, ebben vannak a szélsőséges kozmopoliták, ügynökök, idegenbérencek, magyargyűlölők stb. A Máérten utóbbiak szenvedtek vereséget, hiszen 14:2 arányban kikaptak. De alulmaradtak 2004. december 5-én is a népszavazáson.” /Ferencz Csaba: Kis Máért-történet (magyar–magyar csúcsok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 15./
2005. február 16.
A Hitel folyóirat februári számának lap címoldalán ez olvasható: Nem, az nem lehet. Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. Csoóri Sándor, Vasadi Péter, Pozsgay Imre, Duray Miklós, Pap Géza, Sütő András, Gál Sándor, Lászlóffy Aladár, Dobos László, Dudás Károly, Vári Fábián László, György Attila, Zsidó Ferenc, Sepsiszéki Nagy Balázs, Csata Ernő, Magyari Lajos, Koncsol László, Fekete Gyula, Kodolányi Gyula, Tőkéczki László, Ablonczy László, Czakó Gábor, Tornai József, Tamás Menyhért, Domokos Mátyás, Nagy Gáspár, Ács Margit, Alföldy Jenő, Márkus Béla, Görömbei András, Bertha Zoltán, Cs. Nagy Ibolya, N. Pál József, Elek Tibor, Rott József, Száraz Miklós György, Sturm László, Prágai Tamás, Brém Nagy Ferenc, Mórocz Zsolt és Szabó István. A folyóirat kevés példányban jut el Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára, Szabadka környékére, Lendvára. „Senki sem kötelezte a maradék Magyarországot arra, hogy megvonja az állampolgárságot azoktól, akik fölött áthelyezték az államhatárokat.” – írta Duray Miklós. „Egy néptől, mely évtizedeken át határain belül bambán tűri pusztítását, sőt besegít önpusztítással, nehogy nacionalistának pellengérezze ki a sajtó, nem várható el, hogy a határain kívül rekedt sorstársaiért ébredjen fel évszázada alvó lelkiismerete.” – állapította meg Fekete Gyula. Csoóri Sándor pedig arról írt, hogy a mai divatos és sikeres íróinknak egyetlen szavuk sincs arról, hogy miért sorvad, miért fogyatkozik ez a nép. „Magasban járó elmélkedésekből már régóta arra tudok következtetni, hogy saját esztétikájukat, gondolataikat, előítéletüket ismerik csupán. De azt a valóságot, amelyben maga az istenadta nép él idehaza vagy a határainkon kívül, egyáltalán nem ismerik, legfeljebb hallomásból, mint a hutukat.” /Nagy Pál: Mi történt velünk? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./
2005. február 26.
A magyarság fogyásáról írt Harrach Gábor: „A legutóbbi – 2001-ben, illetve 2002-ben végzett – népszámlálások szerint Romániában 1 millió 434 ezer, Szlovákiában 520 ezer, Szerbia-Montenegróban 290 ezer, Ukrajnában pedig 157 ezer magyar él. A többi szomszédos országban kisebb létszámú közösségek találhatók: Horvátországban 17 ezer, Szlovéniában hatezer, Ausztriában pedig – beleértve a Bécsben és távolabb élő diaszpórát is – 40 ezer magyart (köztük 26 ezer külföldi állampolgárt) regisztráltak. A népszámlálási eredmények nemcsak a közvéleményt, hanem a demográfusokat is megdöbbentették, ugyanis a fogyatkozás – főleg Erdélyben és a Felvidéken – a vártnál jóval nagyobb méreteket öltött. A magyarság egyetlen évtized leforgása alatt Romániában több mint 190 ezer fővel, vagyis közel 12 százalékkal, Szlovákiában 47 ezerrel (8 százalék), Szerbiában 51 ezerrel (15 százalék), Ukrajnában hétezerrel (4 százalék), Horvátországban ötezerrel (23 százalék), Szlovéniában pedig kétezerrel (27 százalék) csökkent. Az elszakított nemzetrészek vesztesége tehát egy évtized alatt több mint 300 ezerre tehető, és ebben még nincsenek benne a rendszerváltozás körüli kivándorlási hullámok adatai. Ráadásul a nominális csökkenés – nyolcvanéves tendencia részeként – további arányvesztést eredményezett a többségi lakossághoz képest. (Az 1910-es magyar népszámlálás és a legutóbbi összeírások közötti időszakban a Romániához csatolt területeken 32 százalékról 20-ra, a Felvidéken 30-ról 10-re, a Vajdaságban 28-ról 14-re, Kárpátalján pedig 31-ről 12 százalékra csökkent a magyarság aránya.)” /Harrach Gábor: Teljes népfogyatkozás. = Magyar Nemzet, febr. 26./
2005. február 27.
Regionális Háló-találkozó volt február 18-20. közt Debrecenben. A Kárpát-medence Magyarország e részéhez közel eső régióiban működő katolikus közösségeinek képviselői a Felvidékről, Kárpátaljáról, a szatmári, nagyváradi, hajdúdorogi, egri és a debrecen-nyíregyházi egyházmegye területéről érkeztek. A találkozó témája A keresztény ember kettős állampolgársága: Isten országa és a földi haza volt. /Regionális Háló-találkozó Debrecenben. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 27./ febr. 28.
2005. március 1.
Február 26-án Hargitafürdőn járt Farkas Bertalan, az egyetlen magyar űrhajós, eleget téve a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) meghívásának. A találkozó megszervezésében a magyarországi Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetsége (HTBK-OSZ) segítette a CSTIT-t. A két szervezet között évekkel ezelőtt együttműködési megállapodás jött létre. Berencsi Attila, a HTBK-OSZ jelen lévő képviselője elmondta, hogy a napokban utaltak ki jelentősebb támogatást a csíkkozmási ifjúsági szervezet (KOMISZ) részére, tánccsoportjuk 2004-es fellépési költségeik részbeni fedezésére. Idén a magyarországi szervezet támogatja több csíki ifjúsági szervezet hagyományápoló kezdeményezését, illetve közösen szervezik meg júniusban Marosfőn a Kárpát-medencei középiskolás történelmi vetélkedő döntő szakaszát. A marosfői táborozást megelőzően felvidéki, kárpátaljai, Magyarországról Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, illetve Hargita és Kovászna megyei középiskolákat kérnek fel a vetélkedők helyi szintű megszervezésére. /Ifjúsági rendezvények Hargitafürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./
2005. március 5.
Budapesten néprajz szakos főiskolás Selyem András, aki amatőr színjátszó is, a Budapesten már négy előadást megért Tizenhárom almafa című Wass Albert-regény színpadi változatának főszereplője. Várady Mária nagybányai származású színművész és rendező, aki szintén a Márton Áron Kollégiumban lakik, alapította meg a szakkollégium amatőr színjátszó csoportját erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai főiskolai hallgatókból. Ez volt az első színpadra vitt előadásuk. /Gál Éva Emese: Határon túli főiskolások színjátszó csoportja Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./
2005. március 8.
Március 7-én Budapesten újabb három határon túli magyar szervezet képviselőivel írtak alá szerződést internet-hozzáférési pontok, úgynevezett eMagyar-pontok létrehozásának támogatására. „A cél az, hogy az idei év végéig több mint 300 internet-hozzáférési pont jöjjön létre a határon túli magyarok számára” – mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A szerződéseket a „Szülőföldön az információs társadalomba 1” pályázat lebonyolítója, a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója, Kőhalmi Zsolt, valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke, Jakab Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke Benzovics László és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke látta el kézjegyével. A közeljövőben újabb 28 eMagyar-pont létesül a szerződések alapján Horvátországban és Ukrajnában. Hasonló szerződéseket február végén írtak alá a szlovákiai Szövetség a Közös célokért, a Mécs László Társulás szervezetekkel, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanáccsal, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségével, és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesülettel. Ezek alapján 55 eMagyar-pont telepítése kezdődött meg. További három szervezettel, az erdélyi Progress Alapítvánnyal, a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségével, valamint az USA-ban működő Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyal a tervek között március végén kötnek szerződést. /Újabb internet- hozzáférési pontok a határon túli magyaroknak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 8./
2005. március 11.
A Budapesten megjelenő Hitel című folyóirat – a nemzeti gondolat leghívebb anyaországi őrhelye – idei februári számát a múlt év december 5-ei népszavazás kérdéskörének szentelte a következő címmel: Nem az nem lehet – Vallomások és elemzések 2004. december 5-éről. „Anyaországi és az elcsatolt területek magyarságának prominens képviselői, a nemzet egységének következetes és elkötelezett szellemi munkásai szólalnak meg”, írta beszámolójában Máriás József. Ez a folyóirat Erdélybe csak igen szórványosan juthat el, ezért Máriás részletes ismertetést adott az írásokból. Duray Miklós írta:. „A hivatalban levő magyarországi kormány Gyurcsány miniszterelnök képviseletében, valamint Hiller és Kuncze pártelnökök – Károlyi–Kun–Szamuely eszmei örököseiként hadat üzentek a nemzetnek.” Fekete Gyula: „Már maga az nemzetgyalázás, ha szavazással kell eldöntenünk, hogy véreinket, testvéreinket, akiket a világpolitika főgazemberei kirekesztettek szülőhazájukból, elnyomásba, megaláztatásba, teljes kiszolgáltatottságba taszítottak, ezeket a magyarságukért sokat szenvedett testvéreinket öleljük-e most már magunkhoz, vagy verjük inkább pofon.” „1990 óta hittünk a változásban. Abban, hogy a rosszat fölváltja a jó” – összegezte tapasztalatát Csoóri Sándor. Megállapította: „a többség egyre szegényedik”, „eltömegesedett körülöttünk a hazugság”, „a nemzetet földbe kell taposni”. Fekete Gyula: a népirtás nemcsak a születések szabályozásában ölt testet, hanem annak korszerűbb változatában is: „a nacionalizmus elleni harc formájában és ürügyén, képtelen túlhajtásával elroncsolni, kiirtani a nemzeti érzést, a nemzettudatot, a nemzeti szolidaritást, végső soron az identitást”. Tőkéczki László: „hazugság volt, de hazugság lett itt minden más érték és a közösség is! Balekoknak való hülyeségek a hit, a haza, a nemzet (magyarság), az erkölcs és a rend.” Domokos Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a nemzeti tudat gyökereire vettetett a fejsze, csapásai a nemzeti irodalmat sem kímélik: „a társadalom agyán lobotómiát végző civilizátoroknak sikerült elhitetni, hogy ideje lejárt, szerepe véget ért, hogy nemzeti sorskérdéseinket »a dolgot magát nézve« elemző irodalmunk arany öntudata és üzenete ma már nem »trendi«, és az értékeit, önbecsülését oly könnyedén elhajító, feledékeny magyar világ boldogan elhitte a posztmodern bűvigéket, mert ezáltal egy kényelmetlen lelkiismereti nyomás alól is felszabadult”. „Mintha a jóslásokban időnként fel-felbukkanó sárga veszedelem előtt itt volna »a határon túlról jövő magyar veszedelem« ideje! – figyelmeztet Márkus Béla. – Más szempontból a »bevándorlóellenes hangulatkeltésé« – ám csak abban az esetben, ha a képzelt bevándorlók: magyarok.” A felvidéki Koncsol László keserűen tette fel a kérdést: „Mi folyik ebben az országban, miféle nemzet vagyunk mi, az élet vagy a halál népe, az önépítés vagy az önpusztítás, a leépülés vagy a növekedés, az Isten művébe simuló teremtés vagy a Sátánéba szerződött rombolás nyelvközössége?” Pap Géza erdélyi református püspök bibliai példára hivatkozva hirdette december 5-én: „amikor egy népből kihal az egészséges nemzettudat, az egymáshoz való tartozás vágya és igénye, az a nép egészen biztosan pusztulásra van ítélve”. „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” „Ebben a szellemi zsarnokságban, megzsaroltatásban Magyarország jobbik fele, a velünk sorsközösséget és szolidaritást vállaló anyaországi magyarok is kisebbségbe kerültek, kisebbségi sorsba kényszerültek – a saját országukban…” (Dudás Károly, Szabadka) Reményeinket „a történelem egyetlen pillanat alatt semmissé változtatta. És ezt a történelmi pillanatot nem lehet soha többé tudatunkból kitörölni. Mert ami megtörtént, az Trianont véglegesítette!” (Gál Sándor, Kassa) „Ennek az országnak a lakói ilyen nemzeti önismerettel, ilyen nemzeti öntudattal élnek?” (Görömbei András, Debrecen) „2004. december 5., »fekete adventje« csakugyan történelmet írt; de az emelkedés történelme helyett az önmegszüntetés eddig elképzelhetetlenül példátlan kísérletének történelmét. (…) Mintha népszámlálás történt volna – a magyarországi magyar kisebbségé, a lelki magyarságé.” (Bertha Zoltán, Debrecen) „Ez hát a helyzet, ennyien vagyunk!” (N. Pál József, Budapest) „Az anyaországi magyarság mindenekelőtt magamagát hagyta cserben, már a kimondott nem előtt. Hogyan ölelje magához a kisebbségben élő nemzetrészeket, ha önmagával is meghasonlott, gyűlölt viszonyban van?” (Rott József, Magyaregregy) „A cserbenhagyott kisebbségek iránti többségi lenézés, megvetés, gúny pedig eddig nem ismert árnyalattal is sötétíti majd a nemzetiségi képet.” (Cs, Nagy Ibolya, Debrecen) „Homlokunkon ott a jel: Káin bélyege. Mindannyiunkén. Azokén is, akik igennel szavaztak.” (Száraz Miklós György, Budapest) „Kedves Nem-párti Testvéreim, milyen érzés Magyarországon magyarnak lenni?” (Vári Fábián László, Kárpátalja) „Úgy érezzük, hogy a magyar állampolgárok többsége elárult bennünket, megtagadta a nemzetet.” (Sepsiszéki Nagy Balázs, Sepsiszentgyörgy) Sütő András: „Permanens döbbenetben nyilván nem lehet élni.” Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Gyulán élő Elek Tibor is: „…felállni pedig, mint tudjuk, muszáj, mert földre ütötten élni nem lehet”. „Ez a döntés gyorsítani fogja az erdélyi magyarság (újbóli) felnőtté válását. (…) Azt is mondhatnám, köszönjük, hogy felébresztettetek!” (Zsidó Ferenc, Székelykeresztúr) Magyari Lajos az Erdélyben, a Székelyföldön szórványosan megnyilvánult magyarellenes jelenségek ellenére, arra int, hogy „nemzettársainkat, magyarországi testvéreinket mégsincs jogunk megtagadni”, hogy a történtek dacára „komoly és felelős párbeszédre van szükség”. /Máriás József: Nem, az nem lehet! = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./
2005. március 15.
Március 14-én a budapesti Kossuth Rádió Székelyudvarhelyről, az itteni Príma Rádió stúdiójából jelentkezett. Székelyudvarhely mellett még négy stúdióból szólt az ünnep-előzetes: Felvidékről Pozsony, Kárpátaljáról Ungvár, Szlovéniából Lendva és a budapesti stúdió volt egy időben adásban. A meghatározó téma a mostani ünnep. A Kossuth Rádió munkatársa megállapíthatta, hogy Magyarországon a hagyományőrzés valamiféle kikapcsolódást jelent, addig itt létkérdés a megmaradáshoz. /Csáki Emese: Udvarhelyről szólt a Kossuth. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 15./
2005. március 19.
Mélyen érthető, ahogy a vajdasági és kárpátaljai magyarok reagáltak a kettős állampolgárság kérdésére vonatkozó magyarországi népszavazásra, hiszen „nekik nem babra ment a játék”, ellenben „az erdélyi és a felvidéki heveny túlreagálás egyenesen nevetséges” – írta a pozsonyi Új Szó március 18-i száma. A magyar napilap annak kapcsán foglalkozott a témával, hogy Erdélyi Géza felvidéki magyar református püspök nem fogadta el a március 15-én neki odaítélt magyar állami kitüntetést. A cikkíró, Molnár Norbert szerint a felvidéki „hisztériakeltéshez tevékenyen hozzájárultak a szlovákiai magyar politikusok is, pedig a szolidaritásnak semmi köze az érzelmi túlhevültséghez”. „Változott valami azáltal, hogy nem lettünk magyar állampolgárok?... Én ezt nem vettem észre.” – írta Molnár Norbert. /Nevetséges a felvidéki és az erdélyi reagálás a népszavazásra? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./
2005. március 21.
Magyar történelem tanszék nyílik az ungvári egyetemen – adta hírül a Kárpátalja hetilap. A döntés egy tavalyi államközi megállapodásnak köszönhető. Az oktatás ukránul folyik, a harmadik évfolyamtól egyes tárgyakat magyarul is hallgathatnak majd a diákok. Az egyetem nemrég kinevezett rektora nem zárja ki az anyanyelvű felvételi lehetőségét. /Világsajtó rovat. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./
2005. március 22.
Színvonalas írásbeli dolgozatok, sok szép versmondás és versértelmezés, összegezte véleményét Kolozsváron az Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny X. országos szakaszáról a magyarországi és erdélyi főiskolai, gimnáziumi tanárokból álló zsűri tagja. A hét végén befejeződött, három napos rendezvény a Kárpát-medencei, egyre bővülő anyanyelvi mozgalom része. A kolozsvári nyertesek közül többen vesznek majd részt áprilisban Győrben, a Kazinczy Ferenc vetélkedő döntőjén, magyarországi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki társaikkal. Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedőt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákja, Tusa Illyés Anna nyerte meg, a Szép magyar beszédben a kolozsvári, református kollégista Bessenyei Gedő István jeleskedett. A Versben bujdosó vers- és prózamondó verseny IX.-X. osztályos kategóriájában Balogh Attila, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen líceum tanulója kapott első helyezést, a felsőbb osztályosok közül pedig Kelemen Csongor, a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákja. A kolozsvári Georgius Aranka Társaság ebből az alkalomból tetszetős kiadvánnyal örvendeztette meg tagjait. /(Rostás-Péter Emese): Véget ért az Aranka György verseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2005. március 24.
Horn Gyula a Partiumba látogat. A magyarországi kormányoldal képtelen szembesülni a kettős állampolgárság ügyében rendezett népszavazás eredményének határon túli fogadtatásával, miközben az erdélyi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyarok egyszerűen nem tudják megbocsátani a nemre biztató kampány stílusát és hangvételét. Ebből „az anyaországnak sem kellünk” típusú frusztráltságból ered Eörsi Mátyás kolozsvári „kiebrudalása”, valamint Gyurcsány Ferenc március 15-i üzenetének kifütyülése is. Horn Gyula, Magyarország korábbi miniszterelnöke kétértelműen nyilatkozott a kettős állampolgárság kiterjesztéséről. Miközben korábban úgy vélekedett, hogy ez a kérdés veszélyezteti Magyarországnak a szomszédaival kialakult, az államközi alapszerződéseken alapuló jó kapcsolatát, majd szóvá tette az MSZP vezetőségének, hogy legyenek halkabbak a nemmel. Az erdélyi magyarságnak képesnek kell lennie a vita lefolytatásához. /Rostás Szabolcs: Ellenféllel vitázni. = Krónika (Kolozsvár), márc. 24./
2005. április 5.
Kétnapos szakmai tanácskozást tart a csíkszeredai Sapientia EMTE. A magyarországi felsőoktatási és kutatási támogatások hasznosulása az egyes magyar kisebbségi régiókban című tanácskozáson az anyaországi tudományos élet képviselői mellett a kisebbségben élő magyar kutatók, felsőoktatási szakemberek vesznek részt. A tanácskozáson jelen van Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának /HTMH/ elnöke is. A tanácskozás megnyitója előtt dr. Berényi Dénes akadémikus, Tóth Pál Péter és Egyed Albert hároméves kutatás alapján ismertették megállapításaikat. A kutatás a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken végzett kutatás az 1990-2000 közötti időszakban a magyar felsőoktatásra és a kutatásra szánt támogatások hatékonyságát mérte fel. A felmérés eredménye: a Magyarországról érkező támogatások fő jellemzője a koordinálatlanság volt. Tizenkét év alatt közel 12 milliárd forint érkezett az említett célra, ami a magyarországi támogatások 15 százalékának felel meg. Berényi Dénes akadémikus szerint a támogatások megítélése legtöbb esetben pályáztatással történik. Pályázat kiírása intézmények, kutatói csoportok működési költségeire nem megfelelő, ezekben az esetekben normatív támogatásokra lenne szükség. A kutatás másik fontos következtetése, hogy a határon túli tudományos munkát integrálni kellene a magyar tudományos életbe. Tóth Pál Péter szerint Magyarországon nem dolgoztak ki nemzetpolitikai koncepciót, ezért a választások is kihatással vannak a felsőoktatási intézmények, valamint a kutatások finanszírozására. /(Daczó Dénes): A támogatáspolitika jellemzői: koordinálatlanság, politikai függőség, koncepcióhiány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./ Egységes magyar felsőoktatási tér megteremtésére van szükség – hangzott el „A magyarországi felsőoktatási és kutatási támogatások hasznosulása az egyes magyar kisebbségi régiókban” című konferencián. Bálint-Pataki József, a HTMH elnöke kifejtette, hogy míg 1992-ben 305 millió forinttal támogatta a magyar állami költségvetés a határon túli magyarságot, idénre 13,7 milliárdot terveznek e célra fordítani. Hangsúlyozta, hogy prioritás a Kárpát-medencei magyar oktatási stratégia kialakítása. /Sarány István: Magyar felsőoktatási tér. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./
2005. április 11.
Dr. Csiha Kálmán 2000. januárjában nyugalomba vonult református püspök több önéletrajzi és egyházi tárgyú kötet szerzője. Nyugalomba vonulása óta rója a Kárpát-medence útjait, és a nagyvilág más térségeiben is evangelizációs körutakat tesz. Tavaly például Kijevben járt, ahol szintén él egy magyar református közösség. Idén többek között a Krim-félszigetet is felkereste, ott is él 200 magyar. Kijevben nincs templom, de létezik az úgynevezett Magyar Ház, amit egy 24 emeletes toronyépület 24. emeletén rendeztek be. Általában a Kárpátaljáról kerültek magyarok Kijevbe. Kijevben létezik egy Magyar-hegy... Azért nevezik Magyar-hegynek, mert 800-ban a honfoglaló magyarok nyolc hónapig ott táboroztak. És ez 1200 éven át ez megmaradt a tudatukban. Utazásai mellett Csiha Kálmán írja a könyveit, most jelent meg a tizennyolcadik. Visszaemlékezéseket is közölt. Először a Fény a rácsokon című börtönnaplóját adták ki. Most jelent meg a Börtöntől a püspökségig című kötete. Most írja a harmadik visszaemlékezés-kötetet, gyerekkoráról. – Magyarországon egymillió azoknak a száma, akik reformátusnak vallották magukat, de nem szerepelnek az egyházi nyilvántartásokban. Erdélyben a magyarországihoz képest sokkal jobb a helyzet. Erdélyben vezetik az úgynevezett családkönyvet, ahová a család minden tagja be van írva. Követni tudják, hogy a családtagokat mikor keresztelték, konfirmálták-ésatöbbi. Magyarországon nem működik ilyen rendszer. Erdélyben kötelező szolgálati naplót vezetni, s számon kell tartani, hogy hányan járnak templomba. – Evangelizációs újain az a célja, hogy rádöbbentse a magyarországi lakosságot saját helyzetére. Magyarországon ötször több az abortusz, mint Nyugaton. Lelkileg is halálos helyzetben van a nemzet. Ha a nemzet elveszti lelkületét, lakossággá válik, és széthull. Magyarországon a nemzetben gondolkodók kisebbségben vannak. – Csiha Kálmán nemrég több társával együtt egy egyesületet is létrehozott. Neve Templom és Iskola. A gyülekezeteket és a református iskolákat szeretnék segíteni. /Máthé Éva: „A nemzet, mely elveszti a lelkét, lakossággá válik”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./
2005. április 12.
Április 21-én tíz éve lesz annak, hogy újból felállították Mátészalka és Kocsord között, az egykori harcok helyszínén, a Székely Hadosztály emlékművét. Erre az eseményre emlékeznek a térségben április 22-én. Kőröstárkányban az 1919. április 19-én legyilkolt tárkányi magyarokról emlékezve a Székely Hadosztály sorsát is felidézték. 1919. áprilisában vonultak be a román megszállók a Bihar megyei nagyvárosokba. Április 19-én Szatmárnémetibe, április 20-án Nagyváradra és Érmihályfalvára nyomulnak be, de négy nap múlva már Debrecenben és április végére a Tisza vonalánál sorakoznak fel a román megszálló alakulatok. A megszállókkal szemben a Székely Hadosztály és néhány más alakulat vette fel a harcot. A főleg Partiumban és Észak-Erdélyben működő Székely Hadosztályt, Székely Különítmény néven, Kratochwill Károly ezredes szervezte meg székely és erdélyi magyar menekült katonákból, de ide tartozott a korábbi kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály maradványa és egy kárpátaljai rutén zászlóalj is. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt. A Székely Hadosztály nevet 1919. január 20-án vették fel, amikor már harcban álltak a 26 ezer fővel támadó román megszálló sereggel. A hadosztály felszerelése gyenge volt, lőszerutánpótlást nem kapott. A Székely Hadosztály példás hősiességgel harcolt a túlerővel szemben, és szép sikereket is elért. Hadadnál, Kocsordnál, Mátészalkánál is megfutamították az ellenséget. A Tanácsköztársaság vezetői vörös alakulatokat küldtek ellenük. Egyik oldalról a kommunista alakulatok, másik oldalról a román túlerő támadta őket. Emiatt a Székely Hadosztály április 26-án Demecsernél letette a fegyvert a román megszállók előtt. Kb. 400 tisztet és 4000 fő legénységet a románok Brassóba internáltak. Kratochwill Károly ezredest a románok haditörvényszék elé állították és bebörtönözték. 1920 októberében szabadult, később tábornok lett, majd altábornagy. A revíziós mozgalom egyik legismertebb képviselője lett, 1946-ban hunyt el Budapesten. A Székely Hadosztály harcainak tiszteletére az utolsó harcok színhelyén emlékművet emeltek, ezt az 1950-es években a kommunista hatóságok leromboltatták. Újbóli felavatása 1995. április 21-én történt. Koréh Endre tábori lelkész Erdélyért – A székely hadosztály és dandár története 1918–1919 című könyvében leírta, hogy a Székely Hadosztály harcában Kőröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. A román túlerő miatt a harcoló magyar alakulatok kénytelenek voltak meghátrálni. A románok közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot. A református templom előtti téren 91 (más források szerint 93) áldozata lett a tömegmészárlásnak. A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek 17 magyart. A kőröstárkányi öldöklés alatt a szomszéd román falvak lakosai is megjelentek, és garázdálkodni, rabolni kezdtek a jómódú magyar faluban. A három napig tartó szabad rablásban teljesen kifosztották a falut. A gyilkosok nem elégedtek meg a lövésekkel, volt, akinek kezét, lábát, nyakát is átvágták. 16 évestől 80 évesig, férfiak, nők, leányok voltak az áldozatok között. Beke György Itt egymásra találnak az emberek című, 1984-ben megjelent könyvében Kőröstárkányt is bemutatta. A faluban való gyűjtésekor kikötötték, mindenről írhat, csak 1919. április 19-ről nem. A könyvben nem is jelenhetett meg az a beszélgetés, amit az író az egyik még élő szemtanúval folytatott. A gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a temetőben lévő sírkövekről a román kommunista hatalom lekapartatta az 1919. április 19-ét, nehogy feltűnjön valakinek a sok sírkereszt ugyanazzal a dátummal. Féltek az emberek. Ezt a félelmet csak 1999-re tudták levetkőzni. 1999 augusztusában felállították az emlékművet a román öldöklés során, valamint az első és második világháborúban elhunyt tárkányiak emlékére. /Nagy József Barna: Kőröstárkány és a Székely Hadosztály tragédiája. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 12./
2005. április 19.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Égtájak Irodája április 22–24-e között rendezi meg az idei esztendő első Égtájak Fesztiválját Vendégségben Sepsiszentgyörgyön címmel – tájékoztatott Goldschmied József, az Égtájak – Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda programigazgatója. Az Égtájak Iroda tíz éve dolgozik az anyaországi és határon túli régiók, valamint az egyes régiók kulturális kapcsolattartásának elősegítésén. Öt évvel ezelőtt a szlovákiai Farnadon kezdődött a Kárpát-medence különböző pontjain megvalósuló Égtájak fesztiválsorozat, majd folytatódott Mezőbándon, Balánbányán, Gyergyószárhegyen, Szamosújvárt (Erdély), Dályhegyen (Horvátország), Eszenyben (Kárpátalja), Zselízen (Felvidék) és Zentán, Péterrévén (Vajdaság). 1996 óta pedig kétévente megrendezik a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozóját. /Guther M. Ilona: Égtájak Fesztivál. Vendégségben Sepsiszentgyörgyön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 19./
2005. április 23.
Április 23-24-én tartják Aradon, a minorita plébánián a Kárpát-medencei Katolikus Közösségek Hálózata (Háló) találkozóját. A Háló célja a különböző csoportok közötti kapcsolat, a tájékozódás elősegítése. Magyarországon kívül Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság összesen 800 magyar közössége talált és talál egymásra a Háló által felkínált szálakon. Dr. Kartal Ernő OFM atya (Miskolc) a Kisközösségek és lelkiségi mozgalmak lehetőségei Európa újraevangelizálásában címmel tart előadást. /(b): HÁLÓ-találkozó Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./
2005. április 27.
„Adj magyarságot a magyarnak” mottóval indult Debrecenben a szavalóverseny, amelyre határon túli középiskolások is jelentkezhettek. Április 9-én zajlott a verseny. A Vajdaságból, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből érkező vendégeket a szervezők nagy szeretettel fogadták. /Megyaszai Kinga kísérőtanár, Csíkszereda: „Adj magyarságot a magyarnak”. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 27./
2005. április 29.
Tiszahosszúmezőn a mostani református templomot 1227-ben kezdték építeni, s 1336-ban fejezték be. A máramarosi múzeum dokumentumaiban hat évvel ezelőttig tévesen, XVIII. századiként volt feltüntetve a román stílusú épület. Sebestyén László Ede lelkész, aki szakdolgozatát is a település templomáról írta, közölte az illetékesekkel: a templom XIII. századi, így „mindössze” 500 évet tévedtek. A templom szószéknek van egy jellegzetessége: felső részén a magyar címer látható. Igaz, csak egy bizonyos szögből lehet megpillantani. A helybeliek évtizedeken át féltve őrizték a titkot, mint az összetartozás szimbólumát. A Történelmi Máramarosban Hosszúmező az egyedüli község, ahol még 80%-os a magyarság számaránya. Az összlakosság (kb. 2500 fő) 44%-a vallja magát reformátusnak, tehát 1010-1050 között mozog a gyülekezet lélekszáma. Most a templom tetőjavítására készülnek. A parókia udvarában az új épületet, a gyülekezeti otthont németországi, segítséggel építették. A lelkész a kárpátaljai magyar református egyházzal is szeretné kiépíteni a kapcsolatot, különösen a técsői és a viski egyházközségekkel. /Tamási Attila: Hitélet Tiszahosszúmezőn. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 29./
2005. május 4.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésének mielőbbi összehívását szorgalmazták a határon túli magyarok képviselői az Országgyűlés külügyi bizottságának május 3-i budapesti ülésén. Az ülésen a kormány határon túli magyarságot érintő politikájáról számolt be Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Elmondta, hogy továbbra is a szülőföldön való boldogulást akarják segíteni. Szabó Vilmos szerint a Fidesz felelős azért, hogy a határon túlra kerültek a magyar belpolitikai csatározások. Németh Zsolt (Fidesz), a testület elnöke „válságösszefogást” javasol a határon túli magyarság ügyében. Úgy látja, holtponton vannak a kapcsolatok a magyar kormány és a határon túli szervezetek között. Dudás Károly, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke szomorúnak nevezte a december 5-én történteket. Délvidék kritikus pillanatban van, ezért fontos lenne a kormány határozott kiállása az ott élő magyarok mellett. Úgy látja, Magyarország schengeni állammá válásával a Vajdaság körül bezáródhat a „balkáni kalitka”, ahol mára állami szintre emelkedett a magyarellenesség. Bárdos Gyula, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának frakcióvezetője december 5-ét az egész magyar politika csődjeként értékelte, az azt követő kormányzati tevékenységet pedig a tűzoltáshoz hasonlította. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke élesen bírálta a magyar kormány politikáját, mert véleménye szerint beavatkozik a kárpátaljai magyar szervezetek életébe, amikor az „ellen-KMKSZ-t” támogatja. „A magyar kormány miért nem tud visszavonulni”, miután az általa támogatott szervezet vereséget szenvedett a választáson, kérdezte. Szabó Vilmos kifejtette, nem tudja miről beszél Kovács Miklós, mint mondta, „nincs ilyen helyzet”. A határon túli politikusok sérelmezték azt is, hogy az őket érintő döntések előtt a magyar kormány nem kéri ki a véleményüket. /A Máért mielőbbi összehívását szorgalmazzák a határon túli magyar szervezetek. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 4./
2005. május 6.
Rátoni Csaba református lelkész feleségével 1989. novemberében költözött Dedrádszéplakra. 1996 augusztusában szervezték meg először a Széplak nevű települések találkozóját, a másodiknak már Dedrádszéplak adott otthont. Berettyószéplak, Küküllőszéplak, Fertőszéplak képviselői találkoztak, csatlakozott hozzájuk a szlovén határ mentén épült Mikosszéplak, most pedig Balatonszéplak tagságával bővül a csoport. Szlovákiában is létezik egy Széplak, de velük még nem sikerült felvenni velük a kapcsolatot. Kárpátaljára is küldtek meghívót, de semmiféle visszajelzés nem érkezett. Dedrádszéplakon húszéves kimaradás után 1995-ben indult újra a magyar nyelvű oktatás. A lelkész felesége két éve helyettesítő tanítóként oktat az összevont iskolában. /Nagy Annamária: Dedrádszéplakon az álmok valóra válnak. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./
2005. május 13.
Május 12-én indult el Székelyudvarhelyről Szentegyházára a Csíksomlyóra tartó Feltámadás-menet, amely húsvét vasárnapján Tihanyból indult. A nemzeti együvé tartozást kifejezni kívánó akció jelvénye Magyarországot és több ország magyarlakta vidékeit is bejárta, több mint 2000 kilométert megtéve, és minden állomásról magával hozta az ott lakók üzenetét. A Siófok melletti Zamárdi katolikus közössége és a polgári körök által kezdeményezett akció keretében a Feltámadás-menet jelvénye stafétaként több ország magyarlakta településeit és Magyarországot járta be, több mint 2.000 kilométert megtéve. A Feltámadás-menet keretében mindegyik település egy szalagot akasztott a jelvényre, egy-egy szép gondolattal. Ugyanakkor beírtak egy oldalt a szintén körbejáró nagy füzetbe. A jelvényt egyik település adta át a másiknak, gyalogosan, autóval, de még kerékpárral is szállították. Kolozsvári állomása óta a szervezést biztosító Nagy Lajos, az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja elmondta, az ötven nappal ezelőtt elindított akció egyfajta visszhangja a december 5-ei magyarországi népszavazásnak, és célja a nemzet újjászületésének előmozdítása. Erdélybe érkezése előtt a jelvény, melyet Csíksomlyón fognak őrizni, Magyarország mellett megjárta a Vajdaságot, Kárpátalját, eljutott Horvátország, Szlovénia, Burgenland és Szlovákia magyarlakta vidékeire is. /Kiss Edit: Nálunk járt a Feltámadás-menet. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 13./
2005. május 18.
A Magyarság feltámadása elnevezésű menet március 27-én, húsvét vasárnapján indult el a Balaton partjáról, Zamárdiból, a helybeli római katolikus közösség kezdeményezésére, hogy pünkösdre a csíksomlyói búcsúra érkezhessen. A menet Zamárdiból átment Horvátországba és Szlovéniába, majd visszatért Magyarországra, hogy újból átkeljen a határon, és Ausztriát, Szlovákiát, Kárpátalját érintve belépjen Erdélybe. Az ötven napig tartó, 2000 km-es út során „a szélekre kiköltözött haza” számos helységét érintette a menet, szimbólumát mindenhol felszalagozták. A május 7-én Kolozsvárra érkezett Feltámadás menet szimbóluma már szinte nem is látszott ki a rákötözött szalagoktól, de azért a kolozsvári civil szervezetek – így az EKE is – elhelyezték rajta igenlő üzenetüket hordozó szalagjukat. A bensőséges ünnepségre a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székházában került sor. A Feltámadás menet szimbólumát a kolozsvári EKE tagjai vitték tovább május 8-án, Nagy Lajos vezetésével. /K. Zs.: Ébredjetek, Árpád fiai! = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./
2005. május 18.
Füzesi Magda beregszászi költő a csíksomlyói búcsú alkalmával nemcsak Csíkszeredában dedikált a könyvfesztivál alkalmával, de fölkereste régi barátait, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör tagjait is. Beszélt a kárpátaljai magyar sorsról, a 150 000 nyilvántartott magyar lélek életéről. Bemutatta az ottani magyar irodalom jelesebb képviselőit is. A nyolckötetes költő, számos gyűjteményes kiadvány szereplője, esetenként szerkesztője, végül a Pallas–Akadémia Könyvkiadónál 2003-ban megjelent Ketten a kabátban című gyermekverskötetét dedikálta. /Bajna György: Vendég Beregszászból. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 18./ Füzesi Magda, a Beregi Hírlap nyugalmazott főszerkesztője a találkozón ismertette a kárpátaljai magyar irodalom helyzetét, majd kitért a Pánsíp és Hatodik Síp folyóiratok szerepére. Ma Kárpátaljának 10 magyar írószövetségi tagja van, ebből 3 József Attila-díjas. Kárpátalján összesen 96 magyar iskola működik, három református, egy római katolikus és egy görög katolikus magyar tannyelvű gimnázium is, amelynek végzettjei 90 %-ban tovább tanulnak. A magyar tannyelvű iskolákban hátrány a nem megfelelő tankönyv, s az, hogy az ukrán ajkú tanár gyakran nem tud magyarul, ezért jó lenne, ha a Beregszászon 8 éve működő tanárképző főiskolán magyar gyermekeknek ukrán nyelvet tanító tanárokat is kiképeznének. A mai felnőtt generáció még orosz nyelvet tanult az iskolában, nem ukránt, és ma is ezzel a nyelvtudással kényszerül boldogulni Ukrajnában. Az életszínvonal a romániainál alacsonyabb, az átlagfizetés 300 hrivnya, ami 12 000 forintnak felel meg, 26 ezer fő a munkanélküliek száma. Sokan vállalnak vendégmunkát Magyarországon, és számosan munkavállalási engedély nélkül. Azok a fiatalok, akik Magyarországon tanulnak és szereznek főiskolai vagy egyetemi diplomát, ritkán térnek vissza szülőföldjükre, részben azért, mert diplomájukat ott nem ismerik el. A kis fizetések mellett a kárpátaljaiak megélhetési forrása a háztáji kisgazdaság. A nehéz sorban élő kárpátaljai magyarság gondjait tetézi a vízumkényszer, amely elszakítja őket a többi magyar nyelvterülettől. /Gál Éva Emese: Füzesi Magda a kárpátaljai magyarságról hozott hírt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./
2005. május 19.
A magyarokhoz címmel magyarság- és istenes versekből állított össze hatalmas és megrendítő gyűjteményt Medvigy Endre. Az Ómagyar Mária-siralomtól Trianonig és napjainkig sorakoznak a versek, 584 oldalon. A gyűjteménynek természetesen vannak előzményei, ezek közül Alexa Károly Magyar Zsoltár című antológiájától a Psalmus Hungaricus című, Pomogáts Béla által összeállított breviáriumig és a Benedek István szerkesztette Rendületlenül című, hazafias verseket tartalmazó kötetig, vagy a Lisztócky László Castrum Kiadónál megjelenő antológiájáig számosat fel is sorol rövid előszavában Medvigy. Azonban hogy ilyen terjedelmű – az egész magyar nyelvterületet átfogó – kötet megjelenésére eddig nem került sor. Kiadásáért mind az összeállítót, mind a Felső-magyarországi és a Kiskapu Kiadót dicséret illeti. Különösen nagy érdeme Medvigy Endrének, hogy a Trianon után szétszakadó ország elszakított területeken születő verseire is figyel, tekintélyes terjedelmű fejezetek foglalkoznak az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és a Nyugaton születő költők hazafias és istenes verseinek bemutatásával. Példázva a hét évszázados magyar költészet szellemi egységét és hallatlan erkölcsi erejét. /Bogdán László: Hazádnak rendületlenül!… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 19./
