|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2008. október 6.Október 4-én volt a Nyárádmagyarósi Polgármesteri Hivatal és a Bekecs Kulturális Szövetség által szervezett bekecsi Lófőnap. A rendezvény az egész községet megmozgatta, jelen volt Markó Béla és a környék polgármesterei is. A Bekecs legmagasabb pontján római katolikus kápolna alapja áll. Három éve építették, a munkálat abbamaradt, a folytatás hátravan. Erdélyben Kisborosnyón és Gyergyóban áll még lármafa, a bekecsi most a harmadik. 1788-ban az Országgyűlés rendelte el, hogy vágjanak utakat, állítsanak lármafákat. Markó Béla rávilágított: Jelképesen egy lármafát avatunk, ami számunkra azt az üzenetet hordozza, hogy őseink képesek voltak odafigyelni más közösségekre, egyik közösség figyelmeztette a másikat a veszélyre. Eleink tudták, hogy külön-külön lehetnek leleményesek, de nem tudnak célt érni. Ezért kellett együttműködniük. Fülöp László meggyújtotta a lármafát. /Mezey Sarolta: Főhajtás a hősök emléke előtt. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 6./2009. április 3.Kisborosnyón található a régió leggazdagabb és történelmi-helytörténeti jelentőségű kopjafagyűjteménye: Damó Gyula nyugalmazott tanító házánál állították ki a kovásznai faragómester, Konnáth László és tanítványai által faragott kis kopjafák gyűjteményét, Háromszék régi, eltűnt vagy még ma is álló faragott fejfáinak kicsinyített másait. A százhatvan háromszéki és huszonnégy más, magyarok lakta régió fejfáit ábrázoló gyűjteményt a faragómester Csomakőrösre szállította, ahol a Csoma-házban látható a Kőrösi Csoma Sándor-napok idején, majd ismét visszaviszik Kisboronyóra. /Kisgyörgy Zoltán: Csomakőrösön a kis kopják. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 3./2009. július 8.Ismét gyarapodott a Nyíres Lokálpatrióta Kör által 2001-ben Kisborosnyón létesített emlékpark, melyben szinte már lehetetlen megszámlálni a kopjafákat, emlékköveket, emlékjeleket. Damó Gyula nyugalmazott tanító, az emlékműegyüttes mindenese szerény körülmények között avattatta fel az Árpád-házi királyok emlékkövét július 5-én, vasárnap. A mikóújfalusi kőtömböt már három éve a helyszínre szállították, azóta várta rendeltetését. /Szekeres Attila: Emlékkő Árpád-házi királyainknak (Gazdagodott a kisborosnyói emlékpark). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 8./2009. október 9.Az aprócska háromszéki faluban, Kisborosnyón és a Kárpát-medencében is folyton-folyvást mozgó Damó Gyula nyugalmazott tanító ezen a nyáron bejárván az elcsatolt nemzetrészek egyes vidékeit, megállapíthatta meg, hogy Kárpátalja szorul a legnagyobb segítségre. Damó Gyula felhívással fordul elsősorban a nyugdíjas pedagógusokhoz: a nélkülözhető szépirodalmi könyveket, versesköteteket helyezzék el egy dobozba, és telefonáljanak neki, ő személyesen keresi fel az adományozókat, Kisborosnyóra szállítja a csomagokat, ahonnan majd eljuttatják Kárpátaljára. /(sylvester): Magyar könyvet Kárpátaljára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 9./2009. október 17.Magyar elsők felirattal emlékkövet állított Damó Gyula nyugdíjas pedagógus kezdeményezésére a kisborosnyói Nyíres Lokálpatrióta Kör tíz magyar államférfinak. I. Istvántól Antall Józsefig ezer évet ölel át a történelminév-panteon, amelyet réztáblába véstek, és egy sepsibükszádi kőtömbbe illesztettek. Az október 13-án felavatott emlékkő a kisborosnyói emlékpark negyvenhatodik darabja. /(R.): Magyar elsők. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 17./lapozás: 1-30 | 31-35
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||