|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2009. július 24.Korábban tett ígéreteinek teljesítéséről, vagyis a Kovászna megyének biztosított pénzalapokról „számolt el” július 23-án sepsiszentgyörgyi látogatásán Vasile Blaga fejlesztési miniszter. Kovászna megye idén összesen 20 millió lejt kapott a fejlesztési tárcától, ez az összeg 4 millió lejjel nagyobb, mint amit év elején terveztek. Blaga elégedett ezzel az összeggel, amely állítása szerint jóval nagyobb, mint amit tavaly, választási évben a székelyföldi megyébe küldtek. A fejlesztési tárca vezetője szerint Sepsiszentgyörgy élen jár a tömbházak hőszigetelésével, ezért erre a célra újabb összegeket utalnak a minisztérium 100 millió eurós keretéből. Ugyanakkor Kovászna megyében jelenleg 200 ANL-s lakás épül, amelyre 13,6 millió lejt költenek. /Kovács Zsolt: Vasile Blaga „elszámolt” = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./2009. július 24.Bíróságon kéri Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus a Nagyajta határában felállított Székelyföld-tábla építkezési engedélyének érvénytelenítését. /Farkas Réka: Eltüntetnék a Székelyföld-táblát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 24./2009. július 25.146-tal csökkentette az Oktatási Minisztérium a Kovászna megyei tanügyi állások számát. Henning László János, a megyei tanács alelnöke, volt tanfelügyelő elmondta: 2007-ben 4550 állást hagytak jóvá, most csak 4404-et. A tanfelügyelőség kötelessége a megadott keretbe illeszkednie, ellenkező esetben a vezetőséget terheli a felelősség. Gond az is, hogy éppen folyamatban a tanárok kihelyezése. /Szekeres Attila: Leépítenek másfél száz tanügyit. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 25./2009. július 30.Elmarad a Kovászna és Hargita megyei tanács hét végére tervezett együttes ülése. A pártérdekek ismét fontosabbnak bizonyultak a közös székelyföldi ügyeknél. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a Magyar Polgári Párt Hargita megyében jelezte, hogy nem venne részt a közös tanácskozáson, ha az MPP-t nem vonnák be a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés szervezésébe. Ezért döntöttek a halasztás mellett. Kulcsár Terza József önkormányzati képviselő, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke a lap kérdéséből értesült az együttes ülés elhalasztásáról. Elmondta: a polgári frakció tagjai nem kaptak meghívást az együttes ülésre, így nem mondhatták, hogy nem vesznek részt azon. Hangsúlyozta: ők szeretnék, hogy megtartsák az ülést. A halasztás okát firtató kérdésre válaszként Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke elküldte azt a levelet, amelyet Thamó Csabától, az MPP Hargita megyei szervezetének elnökétől kapott.,,A két megye közös tanácsülésének a szimbolikus jellegen túl hangot kell adnia annak, hogy közösen szervezzük meg szeptemberben az önkormányzati nagygyűlést, amely pártok feletti összefogást igényel, egymás nélkül nem lehet eredményes. Másként az MPP nem látja értelmét a vasárnapra tervezett közös ülésnek” – áll a dokumentumban. A Hargita Megyei Tanács és a Kovászna megyei önkormányzat közleményében zsarolásnak minősítette az MPP magatartását.,,Sajnálom, hogy Borboly Csaba zsarolásként értelmezte magánlevelemet” – mondta el Thamó Csaba, az MPP Hargita megyei szervezetének elnöke, hangsúlyozva: nem annak szánta a dokumentumot. /Farcádi Botond: Ember tervez, a pártpolitika végez (Elmarad a Hargita és Kovászna megyei tanács együttes ülése). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 30./2009. július 30.Az őszre tervezett székelyföldi nagygyűlés hírére a székelyföldi románokat tömörítő Polgári Fórum nagygyűlést kíván szervezni, hogy egységes álláspontot fogadjanak el a régió autonómiatörekvései ellen. Ioan Lacatusu, a Hargita és Kovászna megyei románokat tömörítő Polgári Fórum elnöke szerint a cselekvési tervet annak függvényében dolgozzák ki, hogy a helyi magyar vezetők mit lépnek. Tucatnyi ember vett részt július 29-én Csíkszeredában a román himnusz napja alkalmából szervezett ünnepségen, Constantin Strujan Hargita megyei prefektus felrótta a megyei és városi magyar nemzetiségű választott képviselőknek, hogy nem tisztelik a román állam jelképeit. /M. Á. Zs. : Román reakció(so)k. Székelyföldi románok az autonómia ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./2009. július 30.A székely lobogó eltávolítását követelte a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületéről Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus az Antal Árpád elöljárónak elküldött levelében. Munteanu hangsúlyozta, tilos kitűzni másfajta lobogókat, kivéve, amikor hivatalos állami látogatót fogadnak a hatóságok. A kék-ezüst székely zászlót tavaly év végén tűzték ki a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal épületére. /Kovászna megye prefektusa a székely zászló levételét kéri. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 30./2009. július 30.Megjelent Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap munkatársa Kovászna megye című, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó Barangolás a Székelyföldön sorozatában kiadott útikönyvének második, bővített kiadása. /Megjelent Háromszék útikönyve. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 30./2009. július 31.Isten óvjon minket az autonómiától – így sóhajthatna fel az az erdélyi magyar választópolgár, aki figyelemmel követi a magyar szervezetek vezetőinek állandó, marakodását. Valóban az autonómia gondolatával lenne a baj? Azzal az Európa több országában is jól működő gyakorlattal, miszerint az állam határain belül kisebbségben élő nemzeti közösségek megmaradásuk, gyarapodásuk, jólétük érdekében maguk döntenek sorsukról? Vagy inkább azokkal a személyekkel, akik erről mindig beszélnek, de tenni nem akarnak érte? Még egy szimbolikus üzenettel bíró, közös Hargita és Kovászna megyei tanácsülést sem sikerül megszervezni. /Farcádi Botond: Csak emlék az áldozatkészség? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./2009. július 31.Nem igaz, hogy az Magyar Polgári Párt /MPP/ Kovászna megyei frakciója miatt maradt el az augusztus 2-ra tervezett közös tanácsülés – nyilatkozta Tulit Attila, a megyei polgári frakció vezetője. Véleménye szerint a tanácselnököknek nem sikerült megfelelően előkészíteniük az ülést. Tulit elmondta: a sajtóból értesült a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok együttes tanácsüléséről, és ugyancsak a sajtóból tudta meg, hogy ez elmarad. A közös gyűlés esetén szükség van előkészített határozattervezetekre, ezeket a szakbizottságoknak meg kell vitatniuk. /Farkas Réka: Tulit: Közös fellépésre van szükség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./2009. augusztus 1.Autonómiaellenes nagygyűlésre hívja a Kovászna és Hargita megyei román polgármestereket, alpolgármestereket és önkormányzati képviselőket a két megyében élő Románok Fóruma. Őszre tervezik az összejövetelt, várhatóan a tizenöt évvel ezelőtt létrehozott Kovászna és Hargita megyei püspökség fennállásának ünnepi évfordulóján, és szándékuk szerint hivatalosan is állást foglalnak Székelyföld területi autonómiája ellen. Ioan Lacatusu, a fórum alelnöke bejelentette, hogy ősszel, az elnökválasztás után felkeresik az összes pártot, és egyértelmű állásfoglalásra késztetik őket az autonómia kérdésében. A két székelyföldi megyében élő románok legutóbb 2006 novemberében Marosfőn rendeztek összejövetelt, ahol körülbelül százan emeltek szót az ,,irredenta, revizionista, soviniszta” magyar akciók ellen. Elfogadtak egy memorandumot, amelyben a román államtól kérik, dolgozzon ki stratégiát ,,az ország szívében élő román kisebbség nemzeti identitása megőrzése és fejlesztése érdekében”. /Farkas Réka: Ellennagygyűlésre készülnek a románok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./2009. augusztus 3.A történelmi Székelyföldet alkotó három megye önkormányzati vezetői közösen emlékeztek meg augusztus 1-jén az 1849-es nyergestetői ütközet 160. évfordulójáról. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke beszédében elmondta: Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzati vezetői első alkalommal ünnepeltek együtt a Nyergestetőn. Ezzel is kifejezik Székelyföld egységességét, valamint a székelyek önrendelkezési igényét. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felidézte Tuzson János és honvédei szabadságharcát, és hangsúlyozta, hogy a székelyek leginkább olyankor mutatták meg igazi énjüket, amikor szabadságuk elvesztésének a veszélye fenyegette őket. Lokodi Edit Emőke, a Maros megyei tanács elnöke kijelentette: a nyergestetői csata biztosít arról, hogy érdemes magyarként élni Erdélyben. Egyed Ákos kolozsvári történész a nemzeti emlékhelyek fontosságára hívta fel a figyelmet hangsúlyozva, hogy a székelységnek erőt kell meríteni saját múltjából. /Közös megemlékezés Nyergestetőn. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./ Együtt emlékezett a három székely megye az 1849-es hősökre. Kopjafát avattak és zászlót adtak át. A csíki és a háromszéki huszárok a Nyerges-tetőre vonultak, a két huszárcsapat élén ott lovagolt Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba, illetve Tamás Sándor. A harmadik székely megye, Maros önkormányzatának elnöke, Lokodi Edit Emőke hintón érkezett az emlékműhöz, Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere társaságában. Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános a román hatalom kisebbségellenes magatartására hívta fel a figyelmet. /Huszárt toboroztak a Nyerges-tetőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./2009. augusztus 4.Az RMDSZ szerint a kormány politikai hovatartozás alapján osztja az uniós pályázati pénzeket a vidéki településeknek, ezért az Európai Bizottsághoz fordulnának a pályázatok objektív elbírálása érdekében, mondta Klárik László, a Kovászna megyei önkormányzat menedzsere. Klárik arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány órával a határidő előtt Ilie Sarbu tárcavezető miniszteri rendelettel megváltoztatta a községek rászorultsági besorolását, ami nagy pontkülönbséget eredményezhet az elbírálásnál. Eddig a besorolást a statisztikai hivatal végezte, a mezőgazdasági miniszter rendelete ezt írta felül. Ennek alapján például Kolozs megyében 16 nagyon szegény kategóriába tartozó község lett, holott eddig nem volt egy sem. Kovászna megyében viszont hat község a közepesen szegény besorolásból a módosabba került, és így elveszítik az ezért járó pontokat. /Bíró Blanka: Klárik László: a kormány politikai alapon bírálja el az önkormányzatok pályázatait. = Krónika (Kolozsvár), aug. 4./2009. augusztus 6.Felújította egy évtizeddel korábbi, Barangolás a Székelyföldön című sorozatát a csíkszerdai Pallas-Akadémia Könyviadó. Hargita és Maros megye után Kovászna megye útikönyve, Kisgyörgy Zoltán, a lap munkatársa, helytörténész, genealógus, harangkutató munkája is újból nyomdafestéket látott /Barangolás a Székelyföldön 3. Kovászna megye/ Gazdagabb az első kiadásnál, naprakész információkkal szolgál, a 2000 óta eltelt időszak fontosabb tényei is bekerültek a kötetbe. A népszámlálási adatokból nyomon követhető a népesség fogyása. Feltűnnek a könyvben az utóbbi kilenc évben felavatott emlékművek, szobrok, a megnyílt vendéglátó-ipari egységek, bővült az ajánlott irodalom is. A szerző szomorúan meséli, lépten-nyomon saját szövegeibe botlik falufüzetekben, szórólapokon, a világhálón – anélkül, hogy valahol is megjelölnék azok eredetét. /Szekeres Attila: Háromszéki túrák Kisgyörgy Zoltánnal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./2009. augusztus 8.Egyebek mellett egy sepsiszentgyörgyi Kálvin-szoborra, kézdiszentléleki Szent István-szoborra, valamint egy Benedek Elek-emlékműre ítélt meg pénztámogatást a Kovászna Megyei Tanács. Negyvenkét kulturális programra összesen 86 000 lejt osztottak szét. /Farcádi Botond: Önkormányzati támogatás szoborállításra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./2009. augusztus 11.Újra magyar elődje tevékenységét bírálta Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus. Közölte, átvizsgálták az elmúlt három év tanácshatározatait, és bíróságon támadták meg azokat, amelyeket György Ervin kormánybiztos elmulasztott megtenni. Munteanu szerint az ellenőrzés során a 2006–2008-as időszakban hozott tanácshatározatok vagy polgármesteri rendeletek között találtak 69 olyan dokumentumot, amely törvénytelen volt. Ezek között említette a be nem jegyzett Székelyföldért Egyesület esetét, amelynek Kovászna megyében 30 önkormányzat volt alapító tagja. /Kovács Zsolt: Elődje után takarít a háromszéki prefektus? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 11./2009. augusztus 12.A gazdasági válságban fellendülő emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett a Kovászna megyei rendőrség. Bár Kovászna megyében nem általános még az ilyen típusú jogszerűtlen visszaélés, de évi 2–3 ilyen jellegű eset a hatóság látóterébe kerül. Ugyanilyen típusú visszaélésről számoltak be a Maros megyei hatóságok is. /Emberkereskedők idénye. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 12./2009. augusztus 13.Nincsenek kellőképpen kihasználva Háromszék borvízforrásai – ismerte be Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Ennek oka egyrészt, hogy altalajkincsről lévén szó, állami tulajdonban vannak, másrészt számos gyanús privatizációs folyamat zajlott le a kilencvenes évek elején, és ez gyakran oda vezetett, hogy elkallódtak a töltődék, tönkrementek az ingatlanok. Ezt szenvedte meg többek között a kézdiszentkereszti borvíztöltőde, de hasonló a helyzet Málnásfürdőn, Sugásfürdőn. Pozitív folyamatok is vannak: Sugásfürdőn például Sepsiszentgyörgy önkormányzata visszavásárolt néhány ingatlant, Székelypetőfalván is felújították a fürdőt. Kézdiszentkereszten is újraindul a borvíztöltőde, Kézdivásárhely önkormányzata rendezte Fortyogófürdő környékét. /Farcádi Botond: Kincs, ami nincs: kihasználatlan borvízforrások. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 13./2009. augusztus 14.„Üdvözöljük a hivatalos honlapján Inspectoratul csendőr Judetean Gheorghe Doja Kovászna” – áll a háromszéki csendőrség hivatalos (!) honlapja magyar változatának nyitóoldalán. Gúnyt űz a magyar nyelvből a csendőrség honlapja. Az erdélyi alakulatok tevékenységét bemutató oldalak magyar tartalma a román változat, automatikus, számítógéppel történő fordítása – ismerte el a háromszéki csendőrség szóvivője. A honlapról megtudható, hogy a „helyettes prime ellenőr sef”, vagyis az egységparancsnok helyettese, elvégezte a „Police Academy „AICuza” Állam-és Jogtudományi Kar – csendőr pisztoly-osztályát”. Kiderült, Románia minden magyarok által is lakott megyéjében a csendőrség hasonlóan „fordította” magyarra a hivatalos honlapját. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester felháborítónak tartja a honlapot. Kifejtette: legalább öt éve mondja, hogy a rendőrségen, csendőrségen és tűzoltóságon magyarokat is kellene alkalmazni. A polgármester úgy tudja: a Belügyminisztérium Kovászna megyében 600 lejt ad havonta azoknak, akik más megyékből származnak és bérlakásban élnek. /Kovács Zsolt: Csendőr beszélni magyar. Erdély-szerte gúnyt űz a román csendőrség a magyar nyelvből. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./2009. augusztus 15.A székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen való részvételre buzdít a Magyar Polgári Párt Hargita és Kovászna megyei önkormányzati frakciója, ugyanakkor felkérik a két megyei tanács elnökét, hívják össze a közös tanácsülést, és ott határozatban rögzítsék, részt vesznek a székely parlament előfutáraként emlegetett testület ülésén szeptember 5-én Székelyudvarhelyen. Ezt a tusnádfürdői együttes tanácskozásukon döntötték el az MPP Hargita és Kovászna megyei önkormányzati képviselői. A Thamó Csaba Hargita megyei, illetve Tulit Attila Kovászna megyei frakcióvezető által aláírt dokumentumban az MPP önkormányzati képviselői felkérik Kovászna és Hargita megye tanácselnökeit, hogy 2009. augusztus 20-ra vagy 24-re hívják össze a megyei önkormányzatok rendkívüli együttes ülését, ahol határozatban rögzítik, hogy ,,elfogadják a Székely Nemzeti Tanács meghívását, és testületileg részt vesznek a székelyudvarhelyi nagygyűlésen”. /Farcádi Botond: Mielőbb döntsenek a tanácselnökök. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./2009. augusztus 17.A gazdasági válság nem érintette súlyosan a borvízforgalmazókat, jelentették a hétvégi Aquarius – a borvíz ünnepe résztvevői. Az ágazat számára kitörési pontot jelentene annak a tízmillió euró értékű fejlesztésnek a megvalósítása, amely már öt hónapja késlekedik. Romániában évente több mint egymilliárd liter borvizet palackoznak, ennek több mint negyven százalékát a székelyföldi gyárak adják. Csaknem ötvenféle borvizet kínáltak kóstolásra a háromszéki Kézdiszentkereszten, ahol a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület az Aquarius – a borvíz ünnepét szervezte meg. Kovászna megyében mintegy 350 borvízkútról tudnak, ezeket szeretnék népszerűsíteni – mondták a szervezők. Tizenhárom Hargita és Kovászna megyei település tízmillió eurót nyert egy pályázat keretében a PHARE-alapokból a Borvíz útja beruházásainak megvalósítására. A projekt célja a régi ásványvízre épülő gyógyfürdőkultúra újraélesztése. A borvízágazat és ezzel összefüggésben a gyógyturizmus fellendítését szolgálja Székelyföldön a Borvíz útja nevű projekt is, amely egyelőre öt hónapos késésben van. A Borvíz útja az egyetlen olyan projekt a turizmus területén, amelynek keretében Hargita és Kovászna megye összefogott. /Kovács Zsolt: Van ereje még a borvízpiacnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./2009. augusztus 17.Hálaadó szentmisével és körmenettel emlékeztek meg augusztus 16-án Kovászna megyei Futásfalván a település római katolikus temploma Mária-szobrának felújításáról. Felső-Háromszék egyik legismertebb búcsújáró helyének ékességét 1964-ben restaurálták. A fából faragott, barokk stílusú Mária-szobor 1750-ból származik. A 217 centiméter magas, ismeretlen faragómestertől származó alkotás Esztelnekről került Futásfalvára. A szobor Máriát ábrázolja, karján a gyermek Jézussal, mindkettő fején korona, kezükben jogar. A restaurálásnak köszönhetően ma is gyönyörű háromszéki Madonna a templom egyik mellékoltárán tekinthető meg. /Hálaadás a szoborfelújításért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./2009. augusztus 18.Nem ért egyet a kormány által javasolt létszámcsökkentéssel az erdélyi megyei és városi vezetők zöme. Az elöljárók szerint a kormánynak csak abban az esetben lenne joga beleszólni abba, hogy az önkormányzatok hány közalkalmazottat foglalkoztatnak, ha a feladatokból is visszavenne. Erről beszélt Antal Attila csíkszeredai alpolgármester is. Tiltakoznak az intézkedés ellen a közalkalmazottakat tömörítő szakszervezetek is. Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester a saját bevételeket, az elvégzett szolgáltatásokat, illetve a lakosság számarányát is figyelembe vevő kormányhatározatot tartana megoldásnak a témában, de csakis ajánlásként. „Csíkszeredában négy éve elvégeztük a közigazgatásban dolgozók létszámának ésszerűsítését, ezért a munkatársaink így is megfeszített tempóban dolgoznak, hogy elvégezzék a rájuk szabott munkát” – mondta Antal Attila csíkszeredai alpolgármester. „Egyetlen személy sincs pluszban” – jelentette ki Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester. „Negatívan hat majd az egész megye életére, ha a kormány megvalósítja elképzelését” – állította Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. A kormány tervezett személyzetcsökkentése a Hargita Megyei Tanács esetében 311 állás megszüntetését jelenti. „Kiforratlan a kormány elképzelése” – szögezte le Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szintén ellenzi a létszámcsökkentést. „Marosvásárhely jól áll a személyzet létszámát illetően, 180–200 alkalmazottal dolgozunk” – jelentette ki Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, aki szerint eközben Aradon és Iasi-ban több mint 500 közalkalmazott tevékenykedik. /Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kovács Csaba, Máthé Éva, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin: Nemet mondanak a közalkalmazottak leépítésére. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./2009. augusztus 19.A Brassó megyei Alsórákoson és a Kovászna megyei Felsőrákoson augusztus 21-28. között fotóművészeti alkotótábort szerveznek a testvértelepülések ezredfordulós képének megörökítése céljából. Az itt készülő felvételekből kiállítást terveznek, ami remélhetőleg több településre is eljut. /P. Buzogány Árpád: Megyehatárokon átnyúló fotóművészeti alkotótábor. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 19./2009. augusztus 20.Henning László János, a Kovászna megyei tanács alelnöke nem ért egyet azzal az intézkedéssel, hogy a megyei önkormányzatok nyakába varrták az uniós élelmiszersegélyek elosztását. Kormányhatározat szabályozza az Európai Unió készenléti alapjából a Romániának szánt élelmiszersegély haszonélvezőinek körét és elosztási módját. A megyének közel 130 tonna másodosztályú cukrot és 434 tonna gyengébb minőségű lisztet irányoztak elő. A jogszabály szerint segélyt kaphatnak azok, akiknek a helyi önkormányzatok megállapították a szociális segélyhez való jogát, továbbá a munkanélküliek, akiknek folyósítják a munkanélküli segélyt, a 400 lej alatti havi jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok és a súlyosan rokkantak. A megyében közel 28 000 lélekről van szó, köztük legtöbb, tizenegyezer a 400 lej alatti nyugdíjjal rendelkező, szorosan mögöttük a szociális segélyre jogosult családok tagjai, számuk tíz és fél ezer. Továbbá 3300 súlyosan rokkant és több mint háromezer nyilvántartott munkanélküli szerepel a lajstromon. /Szekeres Attila: A szekér elé fogták a lovakat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./2009. augusztus 21.Augusztus 21-én jár le Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökének mandátuma. Asztalost az elmúlt hét év eredményeiről kérdezte az ÚMSZ. A tanács nehezen indult 2002-ben, „mi sem nagyon értettük akkor, hogy mit is kell tenni” – nyilatkozta Asztalos Csaba. Kezdetben gyakori volt a politikai beavatkozás a tanács tevékenységébe. Inkább imidzsépítő tevékenység volt, hogy kifelé közöljék: Romániában nincs diszkrimináció. Az országjelentések kifogásolták, hogy az intézmény nem független, hanem kormányhoz tartozik. Ez a 2002–2005 közötti időszak volt. Külső nyomásra jött létre az intézmény. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi minisztersége alatt, 2000-ben fogadták el a diszkriminációellenes jogszabályt, két év múlva létrehozták az intézményt. A tagokat a miniszterelnök nevezte ki, az RMDSZ–PSD-protokollumnak köszönhetően lett egy kisebbségi tag is, Asztalos Csaba. 2005-ben őt nevezték ki elnöknek. Az intézmény 2006-ban a parlament fennhatósága alá került. Asztalos Csaba hangsúlyozta, hogy ő mindig független volt. Újra megpályázza a tisztséget. Annak ellenére, hogy voltak olyan döntések is az elmúlt hét év alatt, amelyek nem kedveztek a magyarságnak, Asztalos Csaba úgy gondolja, szakmailag is, politikailag is dolgozott a közösségért. A legnagyobb kudarc az volt, amikor a kollégái az ő tudta nélkül döntöttek magyar kérdésekben. Például amikor a Kovászna megyei székelyek találkozóját diszkriminatívnak ítélték meg. Asztalos Csaba magyarázkodott, neki itt egyetlen szavazata volt. Kudarc volt számára a romakérdés is Székelyföldön, a kialakult helyzetet kudarcként könyveli el, felelősséget érez. Kudarc, hogy a magyar kisebbségen belül most sincs komoly tevékenység az emberi jogok tekintetében, hogy nem biztosítanak ügyvédi támogatást azoknak a magyaroknak, akiket diszkrimináltak, hogy nem készülnek szakszerű jelentések az emberi jogok gyakorlásáról a magyar kisebbség viszonylatában. /Salamon Márton László: Hét bő esztendő: a vallásos szimbólumoktól a romakérdésig. Beszélgetés Asztalos Csabával, az Országos Diszkriminációellenes Tanács leköszönő elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2009. augusztus 24.Constantin Strujan Hargita megyei prefektus visszahívását kéri az RMDSZ két törvényhozója a miniszterelnöktől, szerintük ugyanis a kormány képviselője megsértette a helyi magyar közösséget. Kelemen Hunor képviselő és Gyerkó László szenátor közös közleménye szerint Constantin Strujan „konfliktust szító” kijelentéseket tett egy román napilapban, amikor úgy fogalmazott: a székelyföldi magyarok nem csak a romákat, de a románokat sem tűrik meg maguk körül, általában az idegeneket, és kulturális rendezvények álcája alatt Magyarországon betiltott jobboldali szélsőséges szervezeteket támogatnak. A Cotidianul című bukaresti napilap internetes kiadásában egy székelyföldi riportot közölt, amelynek témája a Hargita megyei roma–magyar konfliktus volt. Ebben a prefektus Hargita megyét „Bantusztánnak” nevezte. Úgy vélte, hogy a hargitai magyarok „a romákon gyakorolják a betanult leckét”. A lakosság többsége nem tud románul, „a magyarországiak teljes befolyása alatt áll” – mondta a prefektus, aki szerint a szélsőséges jobboldali magyarországi szervezeteknek érdeke a székelyföldi magyarok támogatása. A két RMDSZ-es törvényhozó felkérte a Demokrata-Liberális Pártot (PD-L), hogy nyilvánosan kövesse meg a helyi magyarságot az általa tisztségbe helyezett, „a magyar közösséggel szemben zsigeri indulatokat tápláló” prefektus „rosszindulatú, elfogadhatatlan” kijelentései miatt. A prefektus cáfolta, hogy a fenti szavak az ő szájából hangzottak volna el. – Ezek a kijelentések nem az enyémek. A cikk nem tükrözi az újságírókkal folytatott beszélgetést, teljesen el van torzítva – nyilatkozta Strujan. Érsekké avatta a hétvégén Ioan Selejant, Hargita és Kovászna megye ortodox püspökét Daniel pátriárka, a román ortodox egyház feje. Az avató ünnepségen részt vett többek között Emil Boc miniszterelnök és Mircea Geoana, a szenátus elnöke. Az ünnepségen elhangzott, hogy Selejan a püspökség 15 éves fennállása óta több mint 30 új templomot és nyolc kolostort épített, valamint 130 templomot renováltatott. Az ortodox egyházi törvények szerint legalább 300 éves hagyománnyal kell rendelkeznie egy püspökségnek ahhoz, hogy érsekséggé avassák. Ioan Selejan a szertartáson az ünneplőkhöz azt a kérdést intézte, hogy 300 esztendő múlva is jelen lesznek-e, mire azok igennel válaszoltak. Hargita és Kovászna megyében az ortodox egyház – saját adatai szerint – 100 ezer hívővel rendelkezik. Felszólalt Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, kijelentetve: a román állam épületein magyar zászlókat látott, amiket el kell távolítani. Hozzátette: megkéri Emil Bocot, segítsen neki ebben: ő (mármint Vadim) felmászik a vállára, és így távolítja el a lobogókat. /B. T. : ”Bantusztánban” a Hargita megyei prefektus. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 24./2009. augusztus 24.A két kormánypárt elnöke, illetve számos magas rangú bukaresti politikus részvételével ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a csíkszeredai székhelyű Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség. A politikusok főként a most érsekké szentelt Ioan Selejan korábbi püspököt méltatták, Vadim azonban arra is kitért megszólalásában, hogy el kell távolítani a magyar lobogókat a román állam épületeiről. Megjelent Csíkszeredában a romániai ortodoxok egyházfője, Daniel pátriárka, aki a jubileumi mise keretében Ioan Selejan Hargita megyei egyházfőt püspöki rangról érsekire emelte. Daniel pátriárka kiemelte, a két megye románsága mintegy százezer fő, ami kis közösségnek számít, de hihetetlenül szorgalmasak és igen vallásosak az itt élő románok. „Kovászna és Hargita megye egy kis Európa, a különböző felekezetű és nemzetiségű emberek együttélési modellje” – hangoztatta a pátriárka. A románok egysége át fogja őket segíteni minden nehézségen – fogalmazott Emil Boc kormányfő. Az ortodox egyház sajtóközleménye szerint 15 évvel ezelőtt a székelyföldi románok nagyon régi álma vált valóra, ugyanis még 1936-ban kérelmezték a különálló püspökség létrehozását. 1994 óta 24 templomot, hat kolostort, 20 parókiát építettek fel, 39 templomot restauráltak, illetve két iskolai, egy kórházi és egy börtönkápolnát alakítottak ki. 2009-re a székelyföldi püspökség elérte, hogy romániai viszonylatban Hargita és Kovászna megyében a legnagyobb az ortodox templomok sűrűsége, ha egy román nemzetiségű lakoshoz viszonyítják az egyházi létesítmények számát. /Bálint Eszter: Román erőfitogtatás Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./2009. augusztus 25.Nyilvánosságra hozta a Székely Nemzeti Tanács a szeptember 5-én Székelyudvarhelyen esedékes székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen megvitatandó és elfogadandó határozattervezeteket. Tulit Attila és Thamó Csaba, a Magyar Polgári Párt Kovászna, illetve Hargita megyei önkormányzati frakcióvezetője közös sajtótájékoztatóján ismét a rendkívüli együttes tanácsülés összehívását szorgalmazta. Tulit emlékeztetett: a Kovászna és a Hargita megyei tanács rendkívüli együttes ülésének összehívására vonatkozó beadványukra nem kaptak választ Kovászna Megye Tanácsának elnökétől. Tulit Attila elmondta: augusztus 24-től az SZNT honlapján lehet tanulmányozni a nagygyűlés elé terjesztendő hét határozattervezetet. Az első nyilatkozat Székelyföld egységéről és a közigazgatási reformról szól, ebben kinyilvánítják: ,,Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. ” A második határozat az SZNT-autonómiastatútum támogatására vonatkozik, a harmadik a közigazgatási határok megváltoztatását célzó népszavazások kiírására, a negyedik a székely jelképek – himnusz, címer, zászló, lobogó, SIC regionális jelzés – elfogadására és használatára, az ötödik a széki szintű önkormányzati társulások létrehozására, a hatodik a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés intézményesítésére. A hetedik határozattervezet Székelyföld képviseletére vonatkozik az Európai Parlament, illetve az Európa Tanács intézményeiben. Tulit Attila felkérte az RMDSZ-t, hozzák nyilvánosságra az általuk előkészített memorandumot. /Farcádi Botond: Két helyszín, két időpont, egy rendezvény (Székelyföldi önkormányzati nagygyűlés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./2009. augusztus 25.Háromszéken az idei lehet az első év, amikor minden tanintézmény megkapja a működéséhez szükséges egészségügyi engedélyt, mondta Deme Judit, a Kovászna megyei Közegészségügyi Hatóság igazgatója. Tájékoztatása szerint Háromszéken az elmúlt években sokat javult a tanintézmények felszereltsége. Míg tavalyelőtt még több mint 50 intézmény működött egészségügyi engedély nélkül, tavaly már csak 6 iskola nem kapott ilyen engedélyt. Három „problémás” iskolát tart nyilván a megyei oktatásügy: forráshiány miatt Máréfalván nem sikerült befejezni az iskolaépületben megkezdett munkálatokat, ezért a helybeli iskolásokat ebben a tanévben is a kultúrotthon fogadja be. A székelykeresztúri Orbán Balázs Líceum arra készül, hogy felmondja a szerződést az új iskolaépület kivitelezőjével. Itt is alternatív helyet kell biztosítani a tanulók számára a következő tanévben. A székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceumban sem fejeződtek be az építkezési munkálatok. /Kovács Zsolt, Parászka Boróka: Iskola-”mosdatás” = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./2009. augusztus 26.Nem csak a tradicionális, hanem bármilyen minőségi, Székelyföldön előállított termékre, szolgáltatásra alkalmaznák a Székelyföldi márkanevet – mondta el Tamás Sándor és Borboly Csaba. Kovászna és Hargita Megye Tanácsának elnökei augusztus 25-én a Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatójukon kifejtették: a Székelyföldi védjegy alkalmazása összesen 18 területen lesz lehetséges. Tamás Sándor a márkák használatával kapcsolatosan az illyefalvi kefir és a farkaslaki kenősajt példáját használva rámutatott: a Székelyföldi márkanév az adott termékek célcsoportjának nem csupán minőségi terméket, hanem hangulati élményt is nyújt. A brand ugyanakkor az értékesítésben is segítséget jelent. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzati vezető hangsúlyozta: az ingyenesen használható Székelyföld jelzést nem az önkormányzatok, hanem a termelőket, gyártókat és szolgáltatókat tömörítő szervezetek osztják majd ki. /Székelyföldi márkanevet kap a pálinka és a kürtőskalács is. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 26./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||