|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 1995. december 19.Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház magyar tagozata dec. 22-én ünnepi műsor keretében tiszteleg a 70 éves Hunyadi András rendező előtt, aki 1956 óta tagja az akkor még Állami Székely Színháznak nevezett társulatnak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./1995. december 21.A romániai Országos Audiovizuális Tanács elnöke részére Toma George Maiorescu tanácsos Jegyzetek a Duna Televízióról címmel belső használatra készült írásában elemezte a magyar műholdas televízió műsorát. Ebben az írásában a szerző Csoóri Sándort sovinisztának és irredentának, míg Kincses Elődöt szintén sovénnek és revizionistának nevezte. Kincses Előd, aki hamarosan ügyvédi irodát nyit Marosvásárhelyen, dec. 21-én Budapesten sajtóértekezletet tartott. Elmondta, hogy amikor megismerte Maiorescu jegyzetét, amely hazug és a tényeket elferdítő állításokat tartalmaz, akkor nyílt levélben válaszolt és levelét elküldte az Evenimentul Zilei, az Adevarul és a Romania Libera lapoknak. Ezek a lapok azonban két hete nem közlik levelét, ezért fordult a magyar sajtóhoz, segítségért. A tanácsnok Kincses Elődöt bűnösnek nevezte az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban, amikor a román főügyészség hivatalosan megállapította ártatlanságát. Kincses Előd kiigazította Maiorescut: a Duna Tv-t nem a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/, hanem a magyar költségvetés finanszírozza. Megengedhetetlennek nevezte Maiorescu azon megállapítását, hogy ha egy magyar Romániában született, akkor szülőhazájának csakis ellensége lehet. /Magyar Nemzet, dec. 22./1995. december 21.Az 1989 decemberi forradalom dec. 21-i marosvásárhelyi megemlékezésén ismeretlenek sárba dobták az RMDSZ koszorúját és leszakították róla a piros-fehér-zöld szalagot, annak ellenére. hogy mellette ott volt a román nemzeti színeket viselő szalag is. A koszorúzásról a román televízió tendenciózus riportot közölt, amelyben felhívta a figyelmet a magyar trikolórra, de a román nemzeti színű szalagot nem mutatta. Az RMDSZ Maros megyei szervezete nyilatkozatban ítélte el a történteket, tiltakozva az ellen, hogy a tragikus eseményt a többségi nemzet forradalmának tüntessék fel. Marosvásárhely lakóinak a fele magyar, azonkívül az 1989-es sortűz hat halálos áldozata közül négy magyar volt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./ A romániai magyar nemzeti közösség fenntartja magának a jogot arra, hogy megemlékezésein szabadon használhassa nemzeti szimbólumait. /Magyar Hírlap, Népszabadság, dec. 27./1995. december 28.Dec. 18-án Budapesten, a Kisebbségek Napján kiosztották a Kisebbségi Díjat, az egyik díjazott, Gabriel Andreescu így összegezte elképzelését: biztosítani kell a magyar-román határ átjárhatóságát, és belső gazdasági könnyítésekkel Erdély számára a régiók dinamizmusát. - A magyar kisebbség, Magyarország és Románia olyan hármaspillér, mely régiószemléletet tételez. Andreescu Romániában azt a civil társadalmat szólítaná meg, amely szembeszállt a türelmetlenséggel és erőszakkal, megmentve a román társdalom becsületét. Ide tartozik a Társadalmi Párbeszéd Csoport, a 22 című folyóirat, az Írószövetség, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga, a Román Helsinki Bizottság és munkahelye, a Nemzetközi Kutatóközpont, ahol kollégáival, Renate Weberrel és Valentin Stannal a magyar kisebbség helyzetéről készítettek tanulmányokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./1995. február 1.Láng Zsolt író, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője mutatta be a lapot. Májusban harmadszor rendezik meg a Fiatal Írók Árkosi Találkozóját.- Gondot jelent az elszigetelődés, az új nemzedékek írásait /például Vida Gábor, Jánk Ferenc, Demény Péter, akiknek már kötetük is van/ Magyarországon nem közlik. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 1./1995. február 4.Székelyudvarhelyen febr. 4-én leleplezték Orbán Balázs szobrát, Hunyadi László /Marosvásárhely/ szobrászművész alkotását, melyet Antall Mihály szabadkai mester öntöttt bronzba. Mintegy száz küldöttség, önkormányzatok, intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, többezer ember gyűlt össze. Ferenczy Ferenc, a város polgármestere köszöntő beszéde után Sütő András következett. Markó Béla RMDSZ-elnök annak bizonyítékaként méltatta a szoboravatást, hogy Székelyföld "létezik mint történelem, mint szellem, mint a múlt, jelen, jövő. Létezik mint egységes tudatú és szolidáris közösség, amely az erdélyi magyarság és az egyetemes magyarság szerves részeként egy sajátos hagyományt képvisel." Beszédet mondott még Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke, Szűrös Mátyás, az Illyés Alapítvány elnöke, Kasza József, Szabadka polgármestere, Patrubány Miklós RMDSZ-képviselő a Magyarok Világszövetsége nevében szólt a jelenlevőkhöz. Csoóri Sándor és Tőkés László személyes okok miatt nem lehetett jelen. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Csiha Kálmán református, Mózes Árpád evangélikus és Erdő János unitárius püspök imái után következett a koszorúzás. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 6., Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 8., Új Magyarország, febr. 6., Markó Béla beszéde: Romániai Magyar Szó (Bukarest),, febr. 8./1995. február 9.A marosvásárhelyi rádió vezetősége fegyelmi eljárást kezdeményezett Oláh Gáll Elvíra rádiós szerkesztő ellen "sovén, románellenes hangvételű kommentárok miatt". Oláh Gáll Elvíra az 1994. nov. 28-i adásban Mikó Imre 22 év - az erdélyi magyarság politikai története című könyvéből idézett egy jelenetet: a román parlamentben 1932-ben az egyik képviselő felelőségre vonta a Magyar Pártot, hogy miért maradt távol a gyulafehérvári ünnepségtől. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete /MÚRE/ Audiovizuális Kollégiuma tiltakozik a fegyelmi eljárás miatt. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./1995. február 10.Febr. 10-én a parlamentben ünnepélyes "tanulmányi ülésen" emlékeztek meg az 1989 utáni fordulat egyik eseményéről, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács megalakulásának ötödik évfordulójáról. Először Iliescu elnök beszélt, majd az akkori testület számos vezetője felszólalt. Király Károly, aki akkor a testület alelnöke volt, emlékeztetett, hogy a kisebbségi kérdés megoldatlan maradt. A tévében és rádióban közvetített nyolc órás ülésen idegengyűlölő, magyarellenes kirohanások is elhangzottak. A véres marosvásárhelyi eseményekért több felszólaló az RMDSZ-t és a "magyar irredenta köröket" tette felelőssé. - Az elhangzott beszédeket könyvben megjelentetik. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./1995. február 10.Hivatalos látogatást tett Marosvásárhelyen Nathan N. Blum, az Egyesült Államok romániai konzulja. Felkereste Nagy Győző polgármestert, a prefektust és az orvosi egyetemet. Tájékozódott az interetnikai helyzetről is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 10./1995. február 10.1994 decemberében hirdette meg a Duna TV nyereményjátékát. Azt kérte a nézőktől, hogy írják meg, melyik három műsort kedvelik a legjobban. A levélírók között ötven televíziót sorsolnak ki. Százötvenezer levél érkezett, a legtöbb /százezer (!)/ Erdélyből. A nyertesek közül harmincnyolcan erdélyiek voltak. A múlt héten Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában, majd Csíkszeredában ünnepélyesen átadták az erdélyiek nyereményeit. -Óriási hatása van a Duna TV-nek. /Népszabadság, febr. 10./1995. február 11.Meghalt Lázár László újságíró /sz.Marosvásárhely, 1936. júl. 30./, aki évtizedeken át írt az Ifjúmunkás, Ifi Fórum, majd az Erdélyi Napló és a Népújság hasábjain. A fiatal írótehetségek felfedezője volt, az Ifjúmunkás oldalain bátorította, közölte a jelentkezőket. Saját nevén kívül Jakab Péter, J. P., (jakab), (lazics) szignókat használta cikkeiben. 1993-ban a MÚRE nívódíjat adományozott neki. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 11-12./1995. február 13.Febr. 13-án a képviselőház elfogadta a Petre Turlea képviselő RMDSZ-ellenes indítványát is magában foglaló napirendet. Ennek alapján vitát kezdtek az RMDSZ-t elítélő szövegtervezetről. Nem fogadták el Dinu Patriciu liberális vezető indítványát, hogy a marosvásárhelyi események ötödik évfordulóját, márc. 20-át nyilvánítsák a tolerancia napjának és ezen a napon Marosvásárhelyen tartson kihelyezett ülést a parlament./Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./ Az RMDSZ-t elítélő bizalmatlansági indítvány képviselőházi vitájában Antal István RMDSZ-képviselő visszautasította azt a vádat, hogy az Orbán Balázs-szobor avatásakor románellenes megnyilatkozásokra került volna sor. Varga Attila RMDSZ-képviselő a szövetség autonómia-koncepciójáról szólva cáfolta, hogy az RMDSZ etnikai alapon akarja megvalósítani a regionális autonómiát. Nem lehet nemzetállamról szó egy olyan országban, amelyben 15 kisebbség él és a lakosság 10 %-át alkotják, hangsúlyozta Borbély László RMDSZ-képviselő. A hatalom nyílt vagy burkolt támogatásával példátlan magyarellenes kampány folyik. Jellemző, folytatta, hogy miközben Atlantában román-magyar dialógusra készülnek, itthon alaptalan vádakra épített bizalmatlansági indítványt vitatnak meg a parlamentben. Borbély László felhívást intézett az ország pártjaihoz a magyarság törekvéseinek előítéletektől mentes megközelítésére, az őszinte dialógusra. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 16., RMDSZ Tájékoztató, febr. 14., 471. sz./1995. február 14.A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt választmányi ülését febr. 10-én tartotta Marosvásárhelyen. Külön napirendi pont volt Nagy Benedek röpiratának sorsa. Nagy Benedek képviselő kifejtette, hogy mélységesen sajnálja írását. A választmány elmarasztalta a képviselőt meggondolatlan cselekedetéért, amellyel sokat ártott a romániai magyarságnak. Nagy Benedek ügyét a párt fegyelmi bizottsága elé utalták. Számos kereszténydemokrata párti egyben az Erdélyi Magyar Kezdeményezésnek is tagja. A párt úgy döntött, hogy senki sem lehet egyszerre tag két helyen, az érintetteknek el kell dönteni, melyikben maradnak. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./1995. február 15.Három éve alakult meg a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. Vezetője, Káli Király István elmondta, hogy az irodalmi értékek felkarolását tekintik feladatuknak. Támogatás nélkül nem tudnának létezni. Erdélyi Mihály Erdélyi fejedelmek című könyve nyolcezer példányban jelent meg, három kiadást ért meg. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 15./1995. február 16.Febr. 16-án Atlantában közös sajtóértekezletet tartottak a román-magyar kerekasztal-tanácskozás résztvevői. Markó Béla RMDSZ-elnök emlékeztetett a romániai magyarság, kiemelten az RMDSZ elleni heves kampányra. Hrebenciuc kormányfőtitkár már azt is fontosnak nevezte, hogy a felek le tudtak ülni az asztalhoz és egyetértenek az eszmecsere folytatásában. Hrebenciuc kifogásolta, hogy Markó Béla magyarul is elmondta a román és angol nyelven rendelkezésre álló emlékeztetőt. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke megjegyezte, hogy a fórumon keményebben ütköztek a nézetek, mint ahogy az a sajtóértekezleten kitűnt. Tokay György leszögezte, hogy az RMDSZ elleni kampánnyal maguk a román szélsőségesek veszélyeztetik a demokráciát. Gabriel Andreescu ellenzéki liberális politikus úgy vélekedett, hogy az RMDSZ világos érvrendszert adott elő, nem úgy, mint a kormányt képviselő személyek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 18-19./ Allen Kassof, a PER igazgatója hangoztatta, hogy az eszmecsere hasznos volt. Kiemelte, hogy a felek nem tárgyalásokat folytattak, hanem nem-hivatalos kerekasztal-megbeszélésen vettek részt. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./ Sok kérdésben közeledtek az álláspontok, megegyezés nem született, összegezte a történteket Markó Béla. Ha a párbeszéd valóban folytatódni fog odahaza, akkor volt értelme az atlantai találkozónak, tette hozzá. Hrebenciuc kormányfőtitkár fontosnak nevezte, hogy a felek le tudtak ülni az asztalhoz. Tőkés László hangsúlyozta, hogy az RMDSZ egységes álláspontot képviselt. /Új Magyarország, febr. 17./1995. február 16.Egyre jobban érződik a nacionalista pártok befolyása, írja a párizsi Liberation febr. 16-i száma, ennek jele a román parlamentnek a magyar kisebbséget képviselő szervezetet elítélő nyilatkozata. A hatalom álláspontja egyre kétértelműbb. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./1995. február 18.Febr. 18-án tartotta közgyűlését Marosvásárhelyen a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete /MÚRE/. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, egyben a MÚRE elnöke tartott beszámolót az előző, 1993-as közgyűlés óta eltelt időről. Az 1994-es nívódíjat Sylvester Lajos /Háromszék/ és Halász Anna /Bukaresti Rádió/ kapta. Posztumusz elismerés illette Bálint András /Hargita Népe/ több évtizedes munkáját. Különdíjat kapott Ferenczes István Székely apokalipszis, illetve Benkő Levente Szárazajta riportsorozata. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./ Az egyesületnek 381 tagja van, anyagi gondok jelentkeznek, a fizetés alacsony. A Babes-Bolyai Egyetemen 1993-ban indult az újságíró szak, jelenleg 25 hallgatójuk van, 1994-ben pedig Nagyváradon nyitotta meg kapuit az Ady Endre Sajtókollégium, ahol 35 fiatal tanul. A MÚRE megszavazta egy újságíró szakszervezet létesítését. Tisztújítás történt, újraválasztották Kántor Lajost elnöknek, Gáspár Sándort ügyvezető elnöknek. Megválasztották az igazgatótanácsot, ezen belül a területi alelnököket is. /MTI, Temesvári Rádió, febr. 20./1995. február 18.Febr. 18-án ülésezett Marosvásárhelyen az Illyés Alapítvány Romániai Alkuratóriuma. Jóváhagyták a szaktestületek 1994. évi tevékenységéről szóló beszámolót, a szaktestületek működési szabályzatait. Megvitatták a szaktestületek cselekvési irányelveit, a magyar közösség önépítő társadalmi prioritásait, felosztották a szaktestületek között az elkülönített kereteket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./1995. február 18.Számos országban létezik etnikai feszültség, írta Daniel Tarschys, az ET főtitkára az International Herald Tribune lapban, ám megvan ennek orvossága: nagylelkű kisebbségi politikára van szükség, illetve olyan intézkedésekre, amelyek engedélyezik az autonómiát. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 18./1995. február 22.Atlantában a kétnapos megbeszélés eredménytelenül végződött, egyetlen konkrét kérdésben sem született megegyezés, kivéve azt, hogy a felek megegyeztek a párbeszéd folytatásában. Az RMDSZ küldöttsége, emlékeztetve az 1991-es marosvásárhelyi, illetve az 1993-as brassói kongresszuson felvetett indítványra, melynek értelmében román-magyar kerekasztal létrehozását szorgalmazta. örömmel egyezett bele a párbeszéd folytatásába. Az atlantai találkozó első napja a konfrontáció jegyében telt el, a román fél megismételte valamennyi vádpontját, az RMDSZ törvénytelen voltát, az ún. szeparatista magyar törekvéseket, és ettől nem tágítottak. A második nap az enyhülés jegyében zajlott. Jó hatást gyakorolt Carter volt elnök megjelenése, aki felajánlotta a közvetítést. Az Atlantában tartott febr. 16-i sajtóértekezletet az amerikai médiák érdektelensége jellemezte. A The New York Times, amely Neptunba kész volt elküldeni tudósítóját, David Bindert, most még a helyi tudósítóját sem mozgósította. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 22./1995. február 22.Febr. 22-én kétnapos hivatalos látogatásra Bukarestbe érkezett Richard Holbroeke európai és kanadai ügyekben illetékes külügyminiszter-helyettes. Febr. 23-án megbeszélést folytatott Adrian Nastase képviselőházi elnökkel. Holbroeke kijelentette, hogy a közép-európai országok közül Románia folytatja a legjobb katonai együttműködést az USÁ-val. Holbroeke-ot fogadta Iliescu elnök, Melescanu külügyminiszter és Florin Georgescu pénzügyminiszter. Az amerikai vendég leszögezte, hogy a közép-európai országokat azonos módon kezelik a NATO-ba való integrálásuk során. Romániában lassan folyik a privatizáció, állapította meg. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./1995. február 23.A tárgyaló felek Atlantából való hazatérése napján tartotta fontosnak a Román Televízió közvetíteni a szenátusi és képviselőházi RMDSZ-t elítélő kampányának közvetítését. A hazaérkező Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke emlékeztetett: 1992-ben, az RMDSZ marosvásárhelyi kongresszusán ő már javasolta a román-magyar kerekasztal-megbeszélést. Jimmy Carter kijelentette, hogy akár Romániába is eljön, ha szükség van jószolgálata folytatására. Az atlantai küldöttség egyik tagja, dr. Kelemen Árpád kolozsvári tanszékvezető professzor a magyar diákoknak az egyetemekről való kirekesztésére hozott adatokat: százezer román anyanyelvű lakosra 1800 egyetemista jut, addig a magyar lakosságnál ez az arány 700 fő. Az agresszív, nyílt asszimiláció az elmúlt öt esztendőben is folytatódott, felelte Markó Béla az Antenna tévéadás kérdésére. /Tófalvi Zoltán: Atlanta szelleme hazatér? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./1995. február 24.Horn Gyula miniszterelnök a nemzetközi sajtó képviselői előtt kijelentette: Magyarországnak fontos rendezni kapcsolatait a szomszédokkal. Az önrendelkezésen alapuló autonómia kényes ügy, mondta, Magyarország a határon túli magyarságnak csakis azon követeléseit támogatja, amelyek megtalálhatók a nemzetközi szervezetek különböző dokumentumaiban. Hogyan értékeli Horn Gyulának ezt a kijelentését, tette fel a kérdést Mózes Edit Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. Számos nemzetközi dokumentum van, hangzott a válasz, de ezek ajánlás jellegűek, jogi következményük nincs. Ellentét van a magyar kormányzat és az RMDSZ felfogása között? Ilyen ellentétet nem tapasztalt, válaszolt Markó Béla. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./1995. február 24.Frunda György RMDSZ-szenátor szerint fontos volt az atlantai megbeszélés, részletesen kifejtették az RMDSZ programját. Frunda szerint az RMDSZ-nek változtatni kell politizálásán, át kell térni a realista, konkrét politizálásra. Fenn kell tartani az autonómiaigényt, de jelenleg a helyi autonómiát kell követelni, erre kell ráépíteni az anyanyelvhasználat, kétnyelvűség és szimbólumok használatának a jogát. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./1995. február 24.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/ székhelye és mindegyik szakosztálya Kolozsváron van, kivéve az orvostudományit, amely Marosvásárhelyen működik. Munkájukról dr. Pap Zoltán egyetemi tanár, szakosztályi elnök és dr. Benedek István titkár számolt be. Szakmai továbbképzéssel foglalkoznak. A szakosztály elnöke 1990-től 1994 februárjáig Puskás György egyetemi tanár, titkára dr. Bérczes Judit volt, utóbbi lemondott, utóda 1994-ig dr. Péter H. Mária lett. Évente tartanak tudományos üléseket /1991: Székelyudvarhely, 1992: Kézdivásárhely, 1993: Nagyvárad, 1994: Csíkszereda, 1995 szeptemberében Marosvásárhelyen tervezik/. A tudományos üléseken felolvasott dolgozatokat a szakosztály Értesítő címen kiadja. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./1995. február 24.1993 októbere óta működik Marosvásárhelyen a Népi Egyetemen a magyar néprajzi és népművészeti tanfolyam. A tanfolyam hat hónapos. Kolozsváron kívül állami oklevelet magyar néprajzból csak itt lehet szerezni, ezért a szomszédos megyékből is jönnek erre a tanfolyamra. /Népújság (Marosvásárhely), febr. 24./1995. február 25.Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa /SZKT/ Marosvásárhelyen ülésezett febr. 25-26-án. Markó Béla elemezte a decemberi tanácskozás óta eltelt, az RMDSZ elleni példátlan kampány által jellemzett időszakot. Rámutatott, hogy az RMDSZ nem oka, hanem tárgya a méltatlan támadásoknak. A kisebbségi kérdés csak nemzetközi garanciákkal kezelhető, s ebbe a kétoldalú garanciák is beleszámítanak. Javasolta, hogy az RMDSZ erősítse meg az alapszerződéssel kapcsolatos igényeit. Az SZKT elemezte a DK-hoz való viszonyát. A jövőben az RMDSZ nem a DK tagjaként, hanem egyenjogú partnereként működik. Az SZKT leszögezte, hogy az Országos Önkormányzati Tanács döntései nem mondanak ellent az ország alkotmányának. Az SZKT többórás vita és szavazás után jóváhagyta az etikai bizottság jelentését, amely a Tőkés László tiszteletbeli elnök ellen körözött röpirat ügyében elmarasztalta Nagy Benedek képviselőt, és kizárta az RMDSZ-ből. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./ Ötvennégyen a kizárásra szavaztak, tizenketten visszautalták volna az ügyet újratárgyalásra, harmincöten a kizárás ellen voksoltak, a kérdés lezárását sürgették. Nagy Benedek több kifogást emelt az ellene indított eljárással kapcsolatban. Frunda György túl szigorúnak tartja az ítéletet, szerinte ez a döntés "súlyos károkat fog okozni az RMDSZ számára". Tokay Györgynek komoly fenntartásai vannak "azzal a módszerrel és gyakorlattal szemben, ahogy az RMDSZ-en belül a politikai kérdéseket megoldják." Szerinte listák készülnek a politikai ellenfelekről és ezek az Etikai Bizottság elé kerülnek. Tőkés László felszólalásában elmondta, hogy megbocsátott Nagy Benedeknek. Szerinte azok szavazhattak a képviselő felmentése mellett, akik eszközként használták fel Nagy Benedeket politikai irányvonaluk érvényesítésére. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 28., Magyar Nemzet, febr. 27., Markó Béla felszólalása: Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./Tőkés László bejelentette, hogy visszavonja nemrég tett nyilatkozatát a visszavonulásról, ezután vállal közszereplést. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 1./A Szórvány, a Partium, a Magyar Demokrata Frakció a büntetés enyhítésére, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, a Szabadelvű Kör, a Bethlen Gábor és a Gaudeamus Frakció, a Reform Tömörülés a kizárás mellett foglalt állást. /Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 28./Az SZKT ülésének zárónapján Cs. Gyimesi Éva, az RMDSZ Oktatási Főosztályának vezetője előterjesztette a Cselekvési irányelvek a romániai magyar oktatás fejlesztésére című oktatásstratégiai dokumentumot, amelyet az SZKT tagjai elfogadtak. Cs. Gyimesi Éva elmondta, hogy a közeljövőben részletes oktatásstratégiát dolgoznak ki a szórványban élő magyarok számára. Markó Béla megkérdezte, miért kellett öt évig várni e dokumentum kidolgozására. /Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 1./1995. február 25.Az 1395-ben alapított marosvásárhelyi Református Kollégium történetét idézte fel dr. Ágoston Albert. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, ezzel megszűnt a híres iskola, amely 1956-ban megkapta a Bolyai Farkas Líceum nevet. Az 1960-61-es tanévben helyeztek román osztályokat az addig magyar középiskolába. Az 1989-es változások után a város magyarsága remélte, hogy visszakapja a magyar tanintézetet, de ez nem történt meg. Az 1994-95-ös iskolaévtől egy magyar nyelvű református IX. osztály indulhatott a Bolyai Farkas Líceumban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 25-26./1995. március 1.Bíró Béla, a Brassói Lapok munkatársa ismét jelentkezett szokott fórumában, a Magyar Hírlapban, hogy támadja Tőkés Lászlót, az RMDSZ tiszteletbeli elnökét. "Okos volt-e Tőkés László részéről nimbuszának mindenáron való védelme, az ellenfél lebecsülése?" A Tőkés László-Nagy Benedek ügyről kijelentette: "Az ügyet mindkét tábor nacionalistái önös politikai céljaikért próbálták meg - nem is eredménytelenül - kihasználni." Az ellenségesség megmarad. A Funar-párti igazságügy-miniszter az RMDSZ betiltását követeli. "A magyar álláspont is radikalizálódik." A cikkíró idéz a romániai sajtóból, hozzátéve, hogy azokhoz nem kell kommentár. Sütő András beszédéből idéz: "Orbán Balázs szobrának állítása alkalmából azért vagyunk mi élők - öregek és fiatalok - itt, hogy mindazt, amitől megfosztottak bennünket több évszázadon keresztül, visszaszerezzük akkor is, ha a legtragikusabb áldozatot kell hoznunk érte." /Brassói Lapok, 6. sz./, majd Adonyi Nagy Mária vezércikkéből: "Az RMDSZ számára (...) az autonómiáért folytatott küzdelem élethalálharcot kell hogy jelentsen. Hosszan tartó kemény csatát, melynek tétje sokkal nagyobb, kimenetele fontosabb, mint ama vásárhelyié volt." /Erdélyi Napló (Nagyvárad), 7. sz./. Bíró Béla befejezésül Tőkés Lászlót idézi, aki Atlantából hazatérve azt hányta a találkozót szervező amerikai alapítvány szemére, hogy a farkast és a bárányt akarja összebékíteni. /Jó románok, jó magyarok. = Magyar Hírlap, márc. 1./1995. március 2.Az RMDSZ Maros megyei vezetősége arra kéri Marosvásárhely és a vidék magyarságát, hogy az emlékezés koszorúit csak jelképesen helyezzék el, a koszorúra, virágokra szánt pénzt fizessék be az idehaza tanuló fiatalok megsegítésére létrehozandó tanügyi alapba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||