|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Helymutató: 2009. december 4.László Károly – akit több nemzedék Puki bácsiként ismer – 1936. június 18-án született Brassóban. 1958-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, és hamarosan a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház egyik vezető tagja lett. Főként karakterszerepekben tűnt ki. Rendezéseket is vállal, főként mesejátékok, gyermekdarabok színpadra állítását. Tizenegy évvel ezelőtt alapította meg a Mesekaláka gyermekszínházat, amellyel a magyar gyermekirodalmat népszerűsíti. Korán elhatározta, hogy színész lesz. A színház magamutogatással kezdődik és szolgálattal folytatódik, vallja. A Mesekalákát azért hozta létre, mert korábban a színházban sok mesét rendeztem, és egy idő után ezek az előadások már nem kellettek a teátrum vezetőségének. Akkor László Károly kiment az utcára, mondván, ott is tud szólni a gyerekekhez. Végül a stúdióteremben kapott helyet. Amikor a Mesekaláka megszűnt, ő akkor is járt tovább, vitte a meséket, a megzenésített verseket, a dalokat beteg gyerekekhez a kórházba, óvodákba, otthonokba. Jövő év elején jelenik meg a Komédiás-gyónás című kötete. Ez vallomás, megírja benne a kudarcait és tévedéseit. /Bíró Blanka: Színház magamutogatástól szolgálatig. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./2009. december 5.Kedei Zoltán /sz. Rava, 1929. nov. 29./ a szülőföldről elkergetett birtokos család sarjaként került Marosvásárhelyre, kényszerlakhelyként, lassan a város otthonává vált. Festőművész lett, Rava és Marosvásárhely az a két földrajzi pont, amelyek között ragyog az örömláng; arcok és tájak, tervek és látomások, írta munkásságáról Bölöni Domokos. Kedei magányos alkat. /Bölöni Domokos: A művész örömfényei. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./2009. december 7.Igazi Mikulás-váró hangulatot varázsolt a Habakuk bábjátszó csoport december 5-én Marosvásárhelyen a Deus Providebit Házban, ahol az RMDSZ szervezte ünnepségre várták a gyerekeket. A Bartha Júlia vezetésével működő bábcsoport tagjai jókedvre hangolták a jelenlevőket. /b. : Habakuk-Mikulás. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 7./2009. december 7.Székely János Caligula helytartója című drámája továbbra is sikerrel szerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának repertoárján. Az elmúlt nyáron a vásárhelyi művészek a Törökbálinton szervezett Határtalan színházi fesztivál keretében is sikerrel mutatták be Székely János remekművét Kincses Elemér rendezésében. A 25. előadás december 8-án tekinthető meg. /A Caligula helytartója huszonötödször. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 7./2009. december 7.Vásárral egybekötött kerámia-kiállítással mutatkozott be Marosvásárhelyen a marosvécsi neuro-pszichiátriai központ Parahelikon nevű művészetterápiás csoportja. A rendezvényt dr. Barabás Dénes főorvos nyitotta meg. /Antal Erika: „Art” a lelki egyensúlyért. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 7./2009. december 7.A Mentor Kiadónál megjelent két könyvet, Konrád Árpád Egy életút – szivárvány, sarki fény, délibáb alatt, valamint Kibédi Varga Sándor Az Üveghegyen túl című kötetét mutatták be december 4-én a marosvásárhelyi Bernády-házban. Mindkét kötet életutakról szól. Konrád Árpád nem önéletrajzi regényt, hanem emlékiratot írt, ami egyben kultúrtörténet, hadtörténet, jelenkortörténet és szubjektív vallomás. Konrád annak idején Kolozsvárról indult, eljutott a Szovjetunióba, ahol erdőmérnöki szakon végzett, majd hazakerült. A könyv a Kolozsvártól Leningrádig, azaz a mai Szentpétervárig, Moszkváig, Kaukázusig, Szibériáig megjárt út tapasztalatairól szól, fényképekkel illusztrálva. „Konrád Árpád Szolzsenyicinhez hasonlóan azt mondja: abban a világban nemcsak gulág, emberirtás, nemcsak második világháború, atomkísérlet volt, hanem kultúra, tudomány is” – emelte ki Vida Gábor. Kibédi Varga Sándor újságíró kötete a Magyarországra kivándorolt erdélyiekről szól. A szerző marosvásárhelyi származású, most Budapesten él. /Máthé Éva: A Mentor Kiadó két új kötetét mutatták be Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 7./2009. december 8.November 29-én Bözödi Györgyre /Bözöd, 1913. márc. 9. – Budapest. 1989. nov. 25./ emlékeztek faluja unitárius templomában. Bözödi György Budapesten halt meg, 1990. január 12-én szülőfalujában, Bözödön temették el. Az emlékezést az egyházzal karöltve szervezte a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Egyesület. Nagy Pál irodalomtörténész, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznő a költő Régi kertünk című versét adta elő. Cseke Péter egyetemi tanár Bözödi György írói, szociográfusi, történészi és fordítói munkásságáról beszélt. „Mikor elvesztettük a hazánkat, felfedeztük a szülőföldet. Hamis történelemre nem lehet építkezni” – vallotta Bözödi. Mindössze 22 éves volt, amikor megírta főművét, a Székely bánja című faluszociográfiát, amely 1938 után öt alkalommal látott napvilágot. A résztvevők elsétáltak a Bözödi-házhoz. Falára Nagy Pál koszorút helyezett el. /Székely Ferenc: Egy szál gyertya Jakab úr emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./2009. december 8.Év végi gyűlést tartott a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület december 3-án. A közel egy éve bejegyzett egyesület tudatosította jelenlétét a marosvásárhelyi magyar kulturális életben. Az esten Puskás Attila, a MÖMKE elnöke összefoglalta az egyesület tevékenységét. Októberben szervezték az Örmény kincsek Erdélyben című rendezvénysorozatot. Bemutatták Nagy Attila legutóbbi kötetét, a Gazdátlan sorokat. Nagy Attila költő, az egyesület alelnöke elmondta, ez a nyolcadik kötete. A Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesületet 2008. december 12-én alapították, ötven bejegyzett tagjuk van. Az Erdélyi Örmény Gyökerek című budapesti kiadású lapban egyre több helyet foglalnak el a vásárhelyi rendezvények. /Nb. : Örmény–magyar múlt és jövő. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./2009. december 8.2000 óta szinte minden évben sikerült beindítani egy-egy új utánpótláscsoportot. A segesvári Kikerics Néptáncegyüttes csaknem 170 tagot számlál, hat csoportba szerveződve óvodásoktól a középiskolásokig. 2008-tól a marosvásárhelyi Varró Huba, a Maros Művészegyüttes táncosa oktatja az ifjakat. – A segesvári Kikerics Kulturális Egyesület 2009-es évi mérlege igen gazdag – mondja Borbély-Kiss László. Gazdagították anyagi eszköztárukat, fesztivált szerveztek, több önálló előadást tartottak, és számos néptáncfesztiválon vettek részt a tánccsoportok. Alaptevékenységük a magyar néptánc gyerekek körében történő népszerűsítése. Az elmúlt esztendő során tucatnyi önálló előadást tartottak Nagyszebentől Marosvásárhelyig. Nagy élmény volt, hogy felléptek a németországi Görlitzben, az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület jóvoltából. /Bölöni Domokos: Több mint misszió. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./2009. december 8.December 7-én a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szervezésében újabb zenei fesztivál kezdődött a Kultúrpalotában és más helyszíneken. A téli zenei fesztivál az intézmény hagyományos rendezvénysorozatainak egyike, címe A vallásos zene napjai. A fesztivál tíz napig tart. December 8-án Himnus angelicus címmel Molnár Tünde orgonaművésznő koncertezik a Kultúrpalota nagytermében. Műsorában szerepelnek többek között Terényi Ede Semper felice, Alleluia és Glocken című művei, melyek közül az Alleluia ősbemutató. December 13-án a Vártemplomban a Musica Humana női kar lép fel Csíky Csaba vezényletével. /Nagy Botond: Ősbemutató az egyházzenei fesztiválon. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./2009. december 9.A mostani választásnál a magyarság nem mozgósította magát: a részvétel Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár – vagyis a legmagyarabb – megyékben volt a legalacsonyabb. Ez korántsem jelenti azt, hogy az erdélyi magyarság hátat fordít a politikának. Az egyik államfő-jelöltnek sem volt a magyarokhoz szóló üzenete. A román politikusok tudomásul kell venniük, hogy csak akkor számíthatnak az erdélyi magyarok testületi támogatására, ha komoly ajánlatuk van számukra. Az RMDSZ-nek tudnia kell ezt, a magyarság nem először fordul szembe a szövetség országos csúcsvezetőségével. Így volt ez már 2007 májusában, Basescu felfüggesztésénél is. Az RMDSZ addig taktikázott, míg ismét Iliescuval, Vadim Tudorral és Becalival egy csónakba evezett: Markóék most is ugyanarra az oldalra álltak, mint 2007-ben. A magyarság nem felejtette el az 1990-es marosvásárhelyi véres eseményeket, a bányászjárásokat, a korrupciót és a szociáldemokraták /PSD/ többi „remekművét”. Ismét szakadék tátong az erdélyi magyar gyalogpolgár és az RMDSZ csúcsvezetőség között. /Chirmiciu András: Választási üzenetek. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./2009. december 9.December 10-én mutatják be Marosvásárhelyen a Stúdió Színházban az elsőéves és másodéves színész magiszteris hallgatók Békeffy István Egy asszonygyilkos vallomása című krimi-komédiáját mutatják be Kovács Levente rendezésében. Békeffy István (1901–1977) színmű- és forgatókönyvíró 1957-es emigrálásáig a magyar színházi élet és filmművészet ismert személyisége, nagy nevettetője volt. /Békeffy István: Egy asszonygyilkos vallomása a Stúdió színpadán. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./2009. december 10.A közigazgatási bíróságon fellebbezte meg a marosvásárhelyi városi tanács szeptember 10-én hozott határozatát Kincses Előd ügyvéd, aki Tőkés László jelenlegi európai parlamenti képviselő nevében vétózta meg a Stefan Gusa szobrának felállítására vonatkozó döntést. A marosvásárhelyi ügyvéd az egyetemes emberi jogok nyilatkozatára hivatkozott, ami szerint háborús bűnösnek nem lehet emlékművet állítani. Kincses Előd Szoboszlay Aladár ügyében is perújrafelvételt kért, illetve a két, még élő társvádlott – Orbán Péter és Ferencz Ervin – tanúként való meghallgatását kezdeményezte. Ez január 18-án lesz. /Antal Erika: Pert indított Kincses Előd a Gusa-szobor ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2009. december 10.Dr. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora sajtótájékoztatón jelentette be a legutóbbi megvalósításokat. Akkreditálták az egyetem pedagógia szakát, így ezentúl művészpedagógusokat is képezhetnek, hamarosan megkapják az emelt szintű oktatási intézmény rangot. Mindezek mellett megnyertek egy százezer eurós pályázatot, amit tudományos kutatásra, az infrastruktúra bővítésére, a könyvtárra, illetve a digitalizációra fordítanak. A napokban fejezik be az őszi, kétszázezer eurós pályázat megnyerése nyomán elkezdett munkát, amely a teljes digitalizálást jelenti: digitális naplók, indexek, ügyvitel, jelenlét. Ez követhetőbb ügymenetet és kevesebb papír felhasználását jelenti. A magyar tagozat első premierje december 10-én lesz, Békeffy István Egy asszonygyilkos vallomása, dr. Kovács Levente rendezésében. A közelmúltban két konferenciát szerveztek, egy pedagógiait és egy színháztudományit. – Megjelent az egyetem Symbolon című folyóiratának legújabb száma és a következő kiadás is a nyomdában van már. Dr. Lázok János a Symbolon új számát ismertette. Ebben az évben a tizedik évfolyamába lép a kiadvány. A 2000 decemberében zajlott konferencia után született meg a döntés, hogy az ülésszak anyagát lapformában őrizzék meg. Multikulturális lapról van szó, amely magyarul, románul és világnyelveken írt szövegeket egyaránt tartalmaz. /Nagy Botond: Bemutató, akkreditáció és Aranyegér. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2009. december 10.Felháborító, hogy Marosvásárhelyen az ünnepi díszkivilágítás során a magyar nyelvű jókívánság felirata ismét kimaradt, tavaly is utólag tették fel, külön felszólításra. Arra még nem válaszolt senki, hogy a Szentgyörgyi István nevet mikor és milyen indokok miatt vesztette el a színművészeti főiskola /jelenleg egyetem/? Fittyet hánynak a kétnyelvűségi törvény és a jóérzés által „diktált” tiszteletre. /Virág György: Felirat. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 10./2009. december 10.Bemutatták Marosvásárhelyen a dr. Zsigmond Győző nyelvész, néprajzkutató, etnomikológus által szerkesztett első Erdélyi Gombanaptárt, amelyben hasznos tudnivalók, érdekességek olvashatóak a gombák gazdag világáról. Dr. Zsigmond Győző amellett, hogy Bukarestben, a hungarológia tanszéken tanít, a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett László Kálmán Gombász Egyesület elnöke. A naptár szerkesztője a kolozsvári Hantz Lám Irén, maga is szenvedélyes gombász. /Máthé Éva: Marosvásárhelyen mutatták be az első Erdélyi Gombanaptárt. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2009. december 11.Tőkés László európai parlamenti képviselő megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Európai Néppárt bonni kongresszusán a demokrata párti Marian-Jean Marinescunak, a román néppárti küldöttség vezetőjének a döntése nyomán törölték egy határozati javaslatból azt a részt, amely szóvá tette, hogy Romániában Stefan Gusanak és Nicolae Ceausescunak akarnak szobrot állítani. E dokumentumban Tőkés jelezte, hogy Marosvásárhelyen annak a Stefan Gusa néhai tábornoknak akarnak szobrot állítani, akit a román katonai ügyészség azzal vádolt, hogy az ő parancsára lőtt a hadsereg 1989-ben a temesvári felkelőkbe. Emellett szóvá tette azt is, hogy Scornicesti-en Nicolae Ceausescunak is szobrot akarnak állítani. A /PD-L-t nem zavarja Ceausescu és Gusa szobra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2009. december 11.– Én magát pappá szentelem holnap, még akkor is, ha visszavisznek a börtönbe – ezekkel a szavakkal nyugtatott meg 1983. június 18-án dr. Jakab Antal püspök egy kétségbeesett diákot, aki a gyulafehérvári teológia tiltott könyvek tárolásával gyanúsított könyvtárosaként nem kapott állami jóváhagyást hivatásának gyakorlására. És a püspöki ígéret valóra váltatott. Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Belvárosi Keresztelő Szent János-plébánia lelkésze, a Maros-Küküllői egyházkerület főesperese a rendszerváltásig „ipari engedély” nélkül, szentelő püspöke helytállását magáévá téve hirdette az igét Kolozsváron, Csernátonban és Petrozsényban. Az egy évszázada született Jakab Antalra, illetve a 70 éve püspökké szentelt Márton Áronra, egykori bérmálójára néz fel Tekintetem a hegyek felé emelem című szentbeszéd-gyűjteményében a lelkész-író. Oláh Dénes vallja, hogy a Szentírásból optimizmus árad. Minden sor azt sugallja, Isten a történelem ura. Ha pedig Isten tud rólam, csakis derűlátó lehetek. /Nagy Székely Ildikó: „Csakis derűlátó lehetek” A Tekintet ajándéka. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./2009. december 11.Vasárnap, december 13-án a Vártemplomban emléktáblát helyeznek el az egykori m. kir. marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred emlékére. /Emléktábla a huszárezred tiszteletére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./2009. december 12.Nyolcvanéves a marosvásárhelyi kulturális élet közismert személyisége, Kedei Zoltán festőművész. Születésnapját a telt házas közönséggel teli Bernády Házban ünnepelték december 8-án, ahol az általa írt, illetve róla szóló Beszélő ecset /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című szép új kiadványt is bemutatták. Házigazdaként Nagy Miklós Kund fogadta a megjelenteket, emlékeztetve: ezelőtt öt évvel, Kedei Zoltán 75. születésnapján ugyanitt ültek, akkor egy másik könyvének megjelenése kapcsán beszélgettek. Ennek a könyvnek a bábája Bölöni Domokos volt, akinek korábban megmutatta jegyzeteit, mondta el Kedei. /Nagy Botond: Beszélő ecset. Kedei Zoltán nyolcvanéves. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./ 2004-ben jelent meg Kedei Zoltánról művészeti album, Nagy Miklós Kund szerkesztésében.2009. december 12.Idén egyszerre nyilvánította az UNESCO az emberi örökség részévé Bolyai János és Kőrösi Csoma Sándor hagyatékát. A kovásznai Fábián Ernő Népfőiskola vendégül látta a marosvásárhelyi Bolyai-kutató matematikatanárt, Bandi Árpádot, a közel 85 éves kutatót, aki előadásban felelevenítette a magyar géniusz szomorúan magányos, szinte tragikusnak mondható életútját. Nehéz kutatással sikerült azonosítania Bolyai János egykori sírhelyét, hogy ott a 150. évfordulón egy óriási kopjafát állítsanak – annak az elkészíttetését és felállítását is elvállalta Bandi Árpád. Bandi Árpádnak /aki a Matematikai Lapok egyik szerkesztője is/ arra is volt gondja, hogy kovásznai útja előtt kikeresse, kik a legszorgalmasabb feladatmegoldók a helyi középiskolában, s névre kiállított diplomát és ajándéktárgyakat hozott és adott át a VII. osztályos Szigeti Botondnak. /Gazda József: A géniusz árnyékában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./2009. december 12.A nagy sikerű Ábel után a kézdivásárhelyi színház művészei két új darabot próbálnak a Vigadó színpadán, a Csáki Csilla által rendezett Don Quijotét december 17-én, a szilveszteri kabarét pedig 31-én mutatják be. Az utóbbit Csapó György színművész és felesége, Adorjáni Zsuzsa rendezi. Csapó György társulatvezető /sz. Kolozsvár, 1961. szept. 16./ Kézdivásárhelyen érettségizett, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Akadémia elvégzése után először a sepsiszentgyörgyi színházhoz került. 1988-ban Magyarországra költözött családjával. 1996-ig feleségével a kaposvári Csiky Gergely Színház tagjai voltak. Ezután kiléptek, és civil foglalkozásba kezdtek. Amikor Csapó György megtudta, hogy színház indul Kézdivásárhelyen, hazajött. Úgy látja, érdemes volt hazajönni, a közönség igényli a színházat. /Iochom István: Szilveszteri kabarét próbálnak (Kézdivásárhelyi Városi Színház). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 12./2009. december 12.Bolyai János születésére emlékezve december 16-án újabb emlékművet avatnak Marosvásárhelyen. Az emlékmű a Bolyai Alkotótáborban készült 2001-2002-ben, Dienes Attila szobrászművész alkotása, a Hiperbolikus napóra. A Bolyai Alkotótábort 2001-ben, Bolyai János születésének 200. évfordulójára emlékezve, a Bolyai-emlékév keretében, Csegzi Sándor alpolgármester kezdeményezésére indítottak, teret biztosítva különböző műfajokban dolgozó művészeknek. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Marosvásárhelyi Fiókszervezete szervezésében meghirdetett pályázat keretében Horváth Sándor matematikus terve alapján készítették el 2002. december 15-re az első emlékművet, a Pszeudoszferát, amely a megemlékezést akkor ünnepélyessé tette. Ez az első matematikai szobor azóta is élő emlékműként vonzza az érdeklődőket. Tavaly, ugyancsak december 15-én került sor újabb két szobor /Muresan Gheorghe A geométer trónusa és Benedek József Forrás című munkái/ avatására, a megyei kórház előtti parkban. /Csegzi Magdolna, a Bolyai Alkotótábor szervezője: A negyedik emlékmű a Bolyai Alkotótábor munkáiból. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./2009. december 14.Ötszáz éve áll a Vártemplom, remélhetőleg még ötszázat fog, s akkor ez a tábla is ötszáz éven át hirdeti majd az 1872–1919 között Marosvásárhelyen szolgáló IX. honvéd huszárezred emlékét – mondta Koszta István, a Huszártörténet című dokumentumkötet szerzője, aki a marosvásárhelyi hagyományőrző huszárcsapat létrejöttekor azt ígérte, hogy emléktáblát állíttat a honvédeknek. Felavatták az emléktáblát a Vártemplom falán. /(mezey): Emléktábla a IX. honvéd huszárezrednek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 14./2009. december 14.Lenne kivel, lenne mivel, lenne hol – mégsincs Romániában egész napos magyar tévécsatorna. A romániai magyar televíziózás 40. évfordulóját a hétvégén Csíkszeredában ünnepelték. Bodor Pál, az 1969-ben a román közszolgálati televízió keretében létrehozott magyar adás első főszerkesztője kifejtette: „Nem kellett volna hagyni felaprózódni az energiákat, fel kellett volna építeni az egésznapos magyar csatornát. Ehelyett most egészen másvalami zajlik, mert az illetékesek nem éltek a lehetőségekkel, amelyek az évek során adottak voltak. ” Boros Zoltán – aki az 1989 után, négyéves szünetet követően újraindult magyar adás főszerkesztőjeként emlékezett a múltra – szintén az egyetlen magyar csatorna mellett érvelt. Kacsó Sándor jelenlegi főszerkesztő leszögezte: „A TVR magyar adását független szerkesztőség készíti. Nincs cenzúra, nincs politikai beavatkozás. ” Szerinte a román közszolgálati televízió három csatornáján meglévő műsoridő elégséges, de elismerte, hogy ez a műsoridő nem a legjobb napszakokban áll rendelkezésre. 1969. november 23-án szólalt meg először a román nemzeti televízióban magyar bemondó, a kommunista rezsim azonban 1985-ben megszüntette a magyar adást. Ezzel véget is ért a romániai magyar televíziózás tizenhat évig tartó első fejezete: négy éven át, 1989 karácsonyáig nem hangzott el magyar szó a közszolgálati televízióban. Az 1989-es romániai változások után a magyar adás néhány régi szerkesztője újraindította a magyar nyelvű műsort. A kilencvenes évek második felétől kezdve a bukaresti magyar szerkesztőség monopóliuma megszűnt, megjelent a számos kábeltévé-hálózat által Romániában is sugárzott magyarországi adó, megjelentek a közszolgálati televízió magyar nyelvű területi stúdiói Kolozsváron, Temesváron, Marosvásárhelyen. Ezeken kívül vannak helyi magántelevíziók is. /Salamon Márton László: Tévéünnep – múlt és jövő. Csíkszeredában emlékeztek meg a romániai magyar televíziózás negyven évéről. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2009. december 14.Idén tizenkilencedik alkalommal osztotta ki a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége a lapban publikált szerzők közül válogatva évzáró nívódíjait. Tizennyolc év alatt több mint 50 alkotó vehette át a vers, próza, esszé és debüt kategóriában az elismerést. A 2009-es nívódíjak átadására a Látó Irodalmi Színpad keretében került sor december 12-én Marosvásárhelyen. Az idén László Noémi (vers), Máté Angi (debüt), Romhányi Török Gábor (esszé) és Varga Illés (próza) vehette át a Batsányi-emlékplakettet és a díjjal járó pénzjutalmat. /Kiosztották a Látó nívódíjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./2009. december 14.Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Gálfalvi Zsolt marosvásárhelyi irodalomkritikusnak, szerkesztőnek adományozza a Kriterion Koszorút. Az alapítvány esztendőről-esztendőre olyan, a romániai magyarság szolgálatába állított életművet jutalmaz, amelyet a cselekvő közösségszeretet, az európai nyitottság és a demokratikus gondolkodásmód jellemez. Az alapítvány Domokos Géza kezdeményezésére a Kriterion Koszorút 1995-ben alapította és az idén tizenötödször nyújtja át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, Marosi Ildikó irodalomtörténész, Egyed Ákos történész, egyetemi tanár, Jakobovits Miklós képzőművész, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh elnöke, Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő és Toró Tibor elméleti fizikus, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár. /Kriterion Koszorú Gálfalvi Zsoltnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./2009. december 14.Marosvásárhelyen, a Bernády-házban nem először csodálhatja meg a közönség a Szárhegyi Művésztábor alkotásait. A múlt héten a tábor művészeti vezetője, Siklódi Zsolt, valamint a Népújság főszerkesztője, Nagy Miklós Kund mutatta be az idei gyűjteményt. Siklódi Zsolt elmondta: Szárhegyen évente több tábor zajlik. /Máthé Éva: Művésztáborok és generációk párbeszéde. = Krónika (Kolozsvár), dec. 14./2009. december 14.Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában megnyílt az idei Téli tárlat, ahol festmények, grafikák, kompozíciók, kisplasztikák, textíliák, hagyományos és újszerű stílusban készült munkák láthatók. /Antal Erika: Téli tárlat Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./2009. december 15.A múlt héten nyílt meg Marosvásárhelyen a Bernády Házban a gyergyószárhegyi művésztelep idei termésének kiállítása. A szovátai származású Siklódi Zsolt beszélt a szárhegyi alkotómunkáról. Az esten bemutatkozott a szovátai Sóvidék című folyóirat, amelyet főszerkesztője, Szolláth Hunor ismertetett. Ez a lap a Sóvidék fóruma kíván lenni, össze szeretné fogni a térségbeli tudományos kutatásokat, de a képzőművészetet is. A félévente megjelenő folyóirat első számának megjelenését Szováta város önkormányzata biztosította, a második számot a Szülőföld Alap támogatta. A további lapszámokat is pályázati úton kívánják kiadatni. /Nagy Botond: Gyergyószárhegy és Sóvidék. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||