A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2006. október 19.
Moszkvában a Fekete-tengeri Országok Gazdasági Együttműködési Tanácsának találkozóján az Információs Társadalomért elnevezésű találkozó eredményeiről tárgyalnak illetve a tagországok közti együttműködésen alapuló akciótervet dolgoznak ki. – Ez jelentős lépés lehet a térség fejlődése szempontjából és ezt Románia is teljes mértékben szorgalmazza – nyilatkozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter október 17-én Moszkvában, ahol a térség távközlési minisztereivel találkozott. /Moszkvában a fekete-tengeri országok távközlési miniszterei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./
2006. október 30.
Magyarország volt miniszterelnökének, az erdélyi születésű gróf Bethlen Istvánnak a mellszobrát leplezték le október 28-án egykori szülőfalujában, Gernyeszegen. Három huszáregyenruhás férfi és két fiatal „őrizte” Blaskó János budapesti szobrászművész alkotását, míg beszédek hangzottak el a templomkertben. A szobor leleplezését megelőzően ünnepi istentiszteleten vettek részt a meghívottak: a budavári önkormányzat küldöttei, a felvidéki küldöttség, a hollandiai küldöttség, helyi közéleti és politikai személyek, nemes családok leszármazottai. Veress Róbert gernyeszegi református lelkipásztor kiemelte: Bethlen István példakép kell legyen mindenkinek erkölcsszeretete, népszeretete, igazságszeretete, hite miatt elsősorban. Halálának 60. évfordulóján méltó megemlékezés ez az esemény. „Hazaérkezett az egykori miniszterelnök” – fogalmazott Incze Jenő, helyi polgármester, a Bethlen mellszobor leleplezése előtt. Ez áll a szobor alapzatán is, hazaérkezett Bethlen István, aki 1874-ben született Gernyeszegen, 1946-ban halt meg Moszkvában. Vekov Károly egyetemi tanár történelmi előadásában elhangzott, Bethlen 1921–1931 között volt miniszterelnök, politikájának értékvédő szerepe volt. A budavári önkormányzat polgármestere, dr. Nagy Gábor Tamás beszédében kiemelte: „Nem gondoltam volna, hogy szülőfalujában hamarabb állítanak neki szobrot, mint a Sándor palotában” – mondta, hozzátéve, reméli, hamarosan a budaváriak is helyben tiszteleghetnek az egykori miniszterelnök emlékműve előtt. Először Bethlen Anikó és Bethlen Farkas, a Bethlen fejedelmi család jelenlévő leszármazottai helyeztek el koszorút. /Berekméri Ildikó: „Hazaérkezett” az egykori miniszterelnök. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 30./
2006. október 30.
Az ötvenhatos forradalom leverése után bebörtönzöttek között volt Kardos László, akit 1957. május 4-én vették őrizetbe Budapesten. Esetében a legfőbb vád Nagy Imre írásainak nyugati megjelentetése volt. Kardos László még az ítélet előtti időben megkérdezte nyomozótisztjét: tulajdonképpen miért kifogásolják a kéziratot? Nagy Imre ugyanis megírta miniszterelnöki kinevezésének történetét, amely 1953-ban volt, Moszkvában. Akkor Malenkov közölte Rákosival; nem ő, hanem Nagy Imre lesz a magyar kormányfő. A kézirat kiküldésével ország-világ tudomására jutott: a magyar miniszterelnököket Moszkvában nevezik ki. Kardos tettét „hazaárulásnak” minősítették, ezért ítélték 15 évre. /(Isán István Csongor): Történelem és emberi sors. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 30./
2006. november 6.
A nemzeti gyásznapon megosztottan ugyan, de zavargások nélkül emlékeztek a magyar fővárosban az 1956-os forradalom elfojtására. Leglátványosabb a Fidesz több tízezres tömeget megmozgató fáklyás szolidaritási menete volt, a Terror Házától az Astoriáig. „Az igazság szabaddá tesz” feliratú, nagyméretű molinót tartva vonult az első sorban Orbán Viktor a Fidesz vezető politikusaival, mögöttük fáklyákkal, mécsesekkel, gyertyákkal a tömeg. A Szabadság téren több szervezet is demonstrált. Köztük a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a szovjet emlékmű lebontását követelte, hozzájuk csatlakozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom, kormányellenes jelszavakat skandálva. Majd a Magyarok Világszövetsége demonstrált. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke többek között azt szorgalmazta, hogy a magyar kormány követeljen komoly kártérítést Moszkvától az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért. Sólyom László köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a 301-es parcellánál, Nagy Imre egykori miniszterelnök és a névtelen elesettek sírjánál, valamint Maléter Pál egykori honvédelmi miniszter sírjánál helyezett el virágcsokrot, majd az 1956-os forradalom erdélyi mártírjai előtt rótta le tiszteletét. Gyurcsány Ferenc kormányfő szocialista politikusokkal, később pedig az MDF vezetősége helyezett el virágokat az október 23-án avatott új ’56-os emlékműnél, az Ötvenhatosok terére átkeresztelt Felvonulási téren. A Fiumei úti sírkertben emlékfalat avattak 1956 hősei és áldozatai tiszteletére, a Parlamentben pedig Nagy Imre teremnek nevezték el a mártír miniszterelnök 1956-os dolgozószobáját. A kormány és az 56-os Emlékbizottság által szervezett záróesemény idejére a Kossuth teret hermetikusan lezárta a rendőrség, csak a meghívott vendégeket és az akkreditált újságírókat engedték át a kordonon. A főváros utcáin nagy számban jelen lévő rendőröknek a gyásznapon sehol nem kellett beavatkozniuk a rend fenntartása érdekében. /Gyásznap zavargások nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./
2006. december 6.
Az Egyesült Államoknak és Romániának közös érdeke Moldova Köztársaság területi egységének megőrzése – nyilatkozta az amerikai külügyminiszter helyettese a román külügyminiszterrel folytatott négyszemközti találkozót követően. Mihai Razvan Ungureanu és Nicholas Burns az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) évzáró tanácskozása alkalmával találkozott Brüsszelben. Közben Igor Szmirnov, a Dnyeszteren túli szakadár terület vezetője azt nyilatkozta, hogy Transznisztria célja az Oroszországgal való egyesülés, és ennek érdekében hamarosan megkezdik a jogrend összehangolását a moszkvai törvénykezéssel. /Szmirnov egyesülne. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./
2006. december 8.
Románia és Oroszország közötti diplomáciai háborúról írt a román sajtó azt követően, hogy az orosz külügyminisztérium „mély aggodalmát” fejezte ki a két ország viszonyának alakulása, főként Traian Basescu államfőnek a Moszkvával szembeni „barátságtalan” nyilatkozatai miatt. Mihai Razvan Ungureanu román és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélést folytattak december 5-én Brüsszelben, ahol az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) „évzáró” külügyminiszteri konferenciáját tartották. Traian Basescu többször is nyíltan bírálta az orosz vezetést. Az amerikai támaszpontok befogadására vonatkozó orosz aggodalmakra így reagált: Bukarest sem firtatta annak idején, hogy Moszkva miért állomásoztatta csapatait 13 éven át román földön. Egy másik alkalommal úgy fogalmazott, hogy Oroszország saját tavaként kezeli a Fekete-tengert. /Moszkva haragszik Bukarestre. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./
2006. december 18.
A bukaresti rádió hangversenytermében hétvégén felhangzott Terényi Ede Epitaph – in memoriam Henry Purcell című orgonakoncertje, melyet egyenes adásban közvetítettek. Orgonán közreműködött Molnár Tünde, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia népszerű orgonaművésznője. A Bartók- és Enescu-díjas kolozsvári zeneszerző, Terényi Ede a hagyományt újraértelmező művei közül való ez a darabja. Terényi művei Londontól Moszkváig Európa számos városában szólaltak meg, rádió- és tévéfelvételek rögzítették kompozícióit. /Lokodi Imre: Erdélyi zeneszerző és előadóművész Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
2007. március 6.
Esterházy János, a két világháború közötti időszak meghatározó felvidéki magyar politikusa 50 évvel ezelőtt, 1957. március 8-án mártírhalált szenvedett Csehszlovákiában, Mirov börtönében. A Rákóczi Szövetség Esterházy-emlékévvé nyilvánította a 2007-es esztendőt, ennek jegyében szülőhelyén, a magyarokat már alig számláló Nyitraújlakon elhelyezik a magyar–szlovák megbékélési kápolna alapkövét. Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. Középiskoláit Budapesten végezte. 1932. december 14-én lett a Keresztény Szocialista Párt vezetője, majd a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga elnökévé választották. 1935-ben képviselői mandátumot szerzett a prágai nemzetgyűlésbe, ahol ellenzéki politikusként a magyarság érdekeinek védelmezője volt. 1936-ban az Egységes Magyar Párt ügyvezető elnökévé választották. Benes a magyar pártnak kormányzati szerepet, Esterházynak tárca nélküli miniszteri posztot ajánlott fel, ő azonban visszautasította azt mindaddig, amíg a kormány érdemi lépéseket nem tesz kisebbségi politikájában. 1938-ban, az első bécsi döntés után Szlovákiában maradt, a mintegy 65–70 ezer oda szakadt magyarral együtt, bár Magyarországon felsőházi bársonyszék és tárca nélküli miniszterség várta. A második világháború kirobbanásakor részt vett a lengyelországi menekültek magyarországi befogadásának szervezésében. Az önállóvá vált Szlovákia parlamentjének egyetlen magyar képviselőjeként 1942. május 15-én egyedül ő volt az, aki nem szavazta meg a zsidók deportálását elrendelő törvényt. Nyitraújlaki házában üldözött zsidókat bújtatott. Magyarország 1944-es náci megszállása ellen memorandummal tiltakozott. 1944 karácsonyán Budapesten a nyilasok letartóztatták, halálosan megfenyegették, amiért nem hajlandó pártját nyilas párttá szervezni. Háborúellenes nyilatkozatai miatt a Gestapo is üldözte. A háború után szlovákiai magyar értelmiségiekkel memorandumban kérte a csehszlovák hatóságok védelmét az üldözésnek, jogfosztottságnak kitett magyar lakosság részére. A memorandum átadása érdekében kihallgatást kér Gustáv Husák belügyi megbízottól, aki letartóztatta és átadta őt szovjet hatóságnak, az NKVD pozsonyi rezidensének. 1945 júniusában Moszkvába hurcolták, koholt vádak alapján tíz évi munkatáborra ítélték. A gulágok poklát megjáró Esterházy végzetes tüdőbetegséget kapott. Távollétében Pozsonyban 1949. szeptember 16-án a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásának és a fasizmus kiszolgálásának vádjával kötél általi halálra ítélték, a halálos beteget a szovjet hatóságok 1949-ben kiadták. Ügyvédje kegyelmi kérvényére Klement Gottwald államfő a halálos ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. Végigjárja Csehszlovákia szinte minden börtönét. Kegyelmet, könnyítést soha nem kapott. Börtönéből érkező üzenetei arról szóltak, átadta magát Isten akaratának, szenvedéseit, életét a magyarság felszabadulásának ajánlotta fel. Életének utolsó napjaiban kérte, szállítsák a nyitrai börtönbe, hogy szülőföldjén érje a halál, de kérését megtagadták. Csehszlovákia egyik legkegyetlenebb politikai börtönének, a morvaországi Mirovnak kórházában halt meg 56 éves korában, 12 évnyi rabság után. Azonnal elhamvasztották, kiadatását sem engedélyezték. Földi maradványainak hollétéről mindmáig csupán bizonytalan információk léteznek. Rehabilitációjára csak Oroszországban került sor, Szlovákiában máig hazaárulóként, fasiszta háborús bűnösként tartják számon. /Péntek László: 50 éve szenvedett mártírhalált gróf Esterházy János. Szovjetunióban rehabilitálták, Szlovákiában még fasiszta háborús bűnös. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./
2007. március 23.
A Kreml helyett Moszkva melletti rezidenciáján fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, érzékeltetve találkozójuk kötetlen munkajellegét és jó személyes viszonyukat. Putyin úgy vélte, hogy Gyurcsány Ferenccel létrejött megállapodásai közül minden teljesült. A magyar export tavaly 70 százalékkal növekedett az előző évhez képest, a híradástechnikai eszközök exportjában fantasztikus, 23-szorosára volt az emelkedés. Putyin célzott a Mol részvételére a Kék Áramlat gázvezeték közép-európai meghosszabbításának projektjében, a Gazprom oldalán. Gyurcsány elégedetten nyugtázta, hogy a kapcsolatok rendszeressé váltak. /Barátok közt: otthonában fogadta Gyurcsányt az orosz elnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
2007. március 24.
Orosz lapok szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gazdasági támogatásért folyamodott Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, és Moszkva sikerként könyvelheti el, hogy a kormányfő nem tette le a garast egyik konkurens gázvezetékterv mellett sem. Az elmúlt közel húsz évben ez az első példa arra, hogy egy kelet-európai ország Moszkva támogatására épít, írta az egyik orosz üzleti lap. A magyar ellenzék az EU érdekeinek elárulásával vádolja Gyurcsányt, amiért egy múlt heti nyilatkozatában támogatta az Oroszországot Törökországgal összekötő Kék Áramlat gázvezeték meghosszabbítását Magyarországig, szemben a Nyugat által pártolt Nabucco tervezettel. /Gyurcsány gazdasági támogatást kért Putyintól? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 24./
2007. április 4.
Fülöp Sándor a Szabadságban korábban (febr. 24.) ismét szóvá tette, hogy „I. Mátyás magyar király” román „fordítása” nagy tudatlanságot tükröz. Egyrészt a Mátyás név románul Matia (és nem Matei, ami magyarul Máté), másrészt a királyok megnevezésében csak keresztnevük szerepel. Ily módon Mátyás király neve románul Matia I., regele Ungariei, nem pedig Matei Corvin. Azonban hiába jelennek meg ezek a cikkek. Hivatalosan véleményezni kellene ezeknek az emléktábláknak a szövegét, talán a Román Akadémiának. A táblák szövegének összeállítás, helyesbítése nem jelentene gondot, hiszen nagy tudású szakemberek vannak, mint például Asztalos Lajos vagy Gaál György. A felterjesztők talán a Babes–Bolyai Tudományegyetem történészei lehetnének, esetleg a helyi RMDSZ. A cikkíró emlékeztetett, a Mátyás király-szobron elhelyezett Nicolae Iorga szöveg több tévedést is tartalmaz. Stefan cel Mare kevéssel Baia-i nyert csatája után Mátyás királynak hűbéri hűségesküt tett. A cikkíró kitért arra, hogy Gaál Gábor (emléktáblája a Kossuth Lajos utcában) fizetését a Szovjetuniótól, 1933-tól a Kominterntől kapta: ezt feltétlen engedelmességgel kellett meghálálnia. Ezt a szerepet 1945 után átvette az RKP. Minden „engedelmessége” ellenére, trónja épp úgy ingott bizonyos időben, mint 1938-ban Kun Béla feje Moszkvában. /Nagy L. György: A funári emléktáblák megmaradnak? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./
2007. június 13.
Baloldali gondolkodásúként megkönnyebbüléssel olvasta Tamás Gáspár Miklós filozófus írását /Szabadság, április 23./ arról, hogy Romániában nincs hiteles baloldal, írta Nagy Károly, ez azt jelenti, hiányzik az a politikai erő amely szerinte kimozdíthatná az országot a mostani kátyúból. Tamás Gáspár Miklós kimondta, hogy Romániában a szocialista cégér ellenére nem létezett semmiféle szocializmus, hanem csak egy személyi diktatúrával súlyosbított államkapitalizmus és az ország politikai életét egy magát kommunistának nevező sajátosan román náci-fasiszta párt uralta. Nagy Károly szerint a romániai bűnök tehát nem az igazi marxi értelemben vett szocializmus szükségszerű velejárói, hanem torzulások, illetve torzítások. Azt a kérdést, hogy miért nincs Romániában hiteles baloldal, és különösen miért nincs magyar baloldal, a szerző nem tette fel. A kérdés második felének megválaszolásához Nagy Károly hozzájárul, mint illegalista környezetben felnőtt magyar ember. 1944 nyarán a szovjet csapatok Románia területére léptek, a király és a történelmi pártok felismerték, hogy a hagyományokhoz híven ideje megint átállni a győző oldalára. Ennek érdekében Lucretiu Patrascanun keresztül felvették a kapcsolatot a párt illegalitásban lévő főtitkárával, aki akkor Fóris István volt, magyar létére a Romániai Kommunisták Pártjának utolsó Komintern által beiktatott főtitkára. (A Kominternben szabály volt, hogy a nacionalista torzulások megelőzése érdekében a pártok élére általában más nemzetiségű főtitkárt állítottak, mint az adott ország lakosságának zöme). A fegyveres felkelésbe való bekapcsolódást Fóris elutasította, azzal indokolva, hogy a királyságnak és az egész burzsoá-földesúri rendszernek teljes vereséget kell szenvednie, nem pedig egy puccs árán átmentenie magát a háború utáni időre. Ezután Patrascanu a bebörtönzött kommunista vezetőkkel állapodott meg a kiugrásról, Fórist pedig – állítólag Gheorghiu-Dej emberei –agyonverték. A magyar baloldal további sorsára nagy befolyással volt az ún. „jobboldali elhajlás” ügy, Luka Lászlót, Pauker Annát és Teohari Georgescu-t jobboldali elhajlással vádolták. Később ez a három vezető már mint imperialista ügynök szerepelt a pártpropagandában. Lukát 1954-ben halálra, majd kegyelemként életfogytiglani börtönre ítélték. Ana Paukert ítélet nélkül tartották börtönben egészen 1956-ig, Teohari további sorsát Nagy Károly nem ismeri. Ezzel párhuzamosan 52 nyarán és őszén Erdélyben több ismert magyar illegalista kommunistát „lepleztek le”, például Dán Istvánt, Veress Pált, a moszkvai Komintern főiskola végzettjét, az 1944-es Észak-Erdély tartomány párttitkárát. Balogh Edgár közírót, Jordáky Lajos baloldali szocialista közíró történészt, Demeter János jogászt Észak-Erdély elszakítására szőtt összeesküvés vádjával sok évi börtönre ítélték, Nagy István munkásírót előbb csak jobboldali elhajlással, majd bukaresti házi őrizet során szintén összeesküvéssel vádolták. A vádat ugyan ejtették, de titokban kizárták a pártból. Az összes népi demokráciában folytak koncepciós perek. Ezek közös vonása volt, hogy a Moszkvából hazatért emigráns vezetők hamis vádakkal halálra vagy sok évi börtönre ítéltették a hazai illegalista vezetőket. Romániában fordítva történt, a hazai illegalista felső vezetők ültették a vádlottak padjára az emigrációból hazatért vezetőket és az ismertebb magyar illegalistákat. Amíg a Luka–Pauker–Georgescu trió a párt élén állt, a párt nemzetiségi politikája még nagyjából helyes volt – Nagy Károly szerint. /Nagy Károly: Egy hitvallás margójára. Avagy miért nincs Romániában hiteles magyar baloldal? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./ A szerző a Demokratikus Újbaloldali Fórum volt kongresszusi képviselője. Előzmény: Tamás Gáspár Miklós: Baloldal Romániában? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23., folyt. 24./
2007. június 16.
„Nevetségessé tette Romániát külügyminiszterünk, Adrian Cioroianu, aki washingtoni látogatása alkalmával afféle «bólogató János» látszatát keltette” – kommentálják a lapok a román diplomácia vezetőjének az első hivatalos amerikai útján nyújtott teljesítményét. Felróják Adrian Cioroianunak azt is, hogy – a Dnyeszter-menti területekkel kapcsolatos amerikai állásponttal ellentétben – kétértelműen fogalmazott, ami az orosz csapatok esetleges kivonulását illeti. Ebből többen is azt a következtetést vonták le, Románia hirtelen stratégiát váltott Moszkvával szemben. Tariceanu miniszterelnök előzőleg kimondta. hogy karácsonyig kivonja a csapatokat Irakból, Cioroianu viszont most megígérte: Románia több katonát küldhet Afganisztánba, amennyiben a NATO ezt szükségesnek tartja. /Bólogató János látszatát keltette Cioroianu Washingtonban – bírálja a külügyminisztert a román sajtó. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./
2007. június 28.
Domokos Géza jövőre lett volna 80 éves, s jövőre lesz 60 éve, hogy Dávid Gyula ismeri őt, 1948 őszén lettek szobatársak a Bolyai Tudományegyetem Józsa Béla Diákotthonában. Aztán egy év múlva őt Moszkvába küldték egyetemi tanulmányai folytatására, s csak húsz év múltával jöttek ismét össze, amikor Domokos Géza Románia első nemzetiségi könyvkiadójának megszervezésére kapott megbízást, s ő Dávid Gyulát is kiválasztotta a kezdőcsapatba. Domokos Géza a diktatúra évtizedeinek romániai magyar közszereplői közül azon kevesek között van, akik politikai-szakmai karriert futottak be, de soha sem felejtették el, mivel tartoznak saját közösségüknek. A román kommunista rendszer a nemzetiségi kiadót a nacionálkommunista homogenizáció érdekében hozta létre. Domokos Géza azonban felismerte és kihasználta a számára „adott” mozgásteret: a romániai magyar (sőt nemcsak a magyar) kisebbség szellemiségének önkifejezése számára olyan fórummá tette a Kriteriont, amilyen nem volt addig, s talán nem is lesz. Az erdélyi magyar értelmiségi lakásokban ott voltak a Kriterion könyvsorozatai: a Szabó T. Attila-féle Erdélyi magyar szótörténeti tár, a Székely oklevéltár, a „fehér könyvek”, a Magyar Klasszikusok, a Téka-sorozatok kötetei, a nagy erdélyi történész-, művelődés- és művészettörténész-nemzedék munkái, a világirodalomra ablakot nyitó Horizont-sorozat. Az egész akkor formálódó nemzedék innen merítette az ismeretet, de az erőt is magyarságtudatának megőrzéséhez, gyarapításához. 1989 után Domokos Géza pályájának is új – a közvetlen politizálással megterhelt – szakasza következett. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az ő elnökségének évei alatt építette ki az erdélyi magyar civil intézményeknek azt a hálózatát, amelynek legkiválóbb személyiségeit akkor ott tudta maga mögött, a Szövetség Egyeztető Tanácsában. /Dávid Gyula: In memoriam Domokos Géza (1928–2007). = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2007. június 28.
Domokos Géza világéletében realistának tudta magát. Realista volt mint újságíró és újságszerkesztő, realista mint író, realista mint kiadóvezető – nem utolsósorban pedig realista politikus volt. Jól választotta meg Domokos Géza visszaemlékezései három kötetének a címét: Esély. Gazdag élete során többféle esély látszott megnyílni előtte. Gyermekkorának faluja, Zágon, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium arra predesztinálta, amit majd a hetvenes-nyolcvanas években cselekedhetett, a Kriterion igazgatójaként. Előtte azonban megjárta Moszkvát, a Maxim Gorkij Irodalmi Intézetet (itt Pausztovszkij tanítványa lehetett), és volt a Pionírnak meg az Ifjúmunkásnak a főszerkesztője, Bukarestben. 1989 decembere előtti a párt Központi Bizottságának is tagja volt. Az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegének főszerkesztőjeként elindíthatta a Forrás-sorozatot, alatta indult a Horizont, a világirodalmi könyvsorozat, 1968-ban mint az Előre főszerkesztő-helyettese élére állhatott a romániai magyar irodalmi élet megújítási kísérletének, később pedig az Írószövetség országos alelnöki minőségében próbálhatta menteni, ami menthetőnek látszott. Domokos most már lezárult életművének fő alkotása bizonyára a Kriterion, amelyből magyar kultúramentő intézményt formált. 1989 után méltán állhatott az alakuló Romániai Magyar Demokrata Szövetség élére. Lehetett, és olykor kellett vitatkozni vele, de a romániai magyarság politikai súlyát elsősorban ő próbálta besulykolni a fejekbe. /Kántor Lajos: Domokos Géza esélye (1928–2007). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2007. június 28.
Hetvenkilenc éves korában, váratlan rosszullét után Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő és politikus. „Domokos Géza életműve csak ezután fog kiteljesedni: hiszen küzdelme, küldetése még nem ért véget, szellemisége tovább él közöttünk. Itt marad velünk, mert szükségünk van rá, szükség van bölcsességére, türelmére, nyitottságára és konokságára. Együtt küzd velünk, amíg valóban el nem érjük 1989-ben közösen megfogalmazott céljainkat, a magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító teljes jogegyenlőséget” – olvasható az RMDSZ közleményében. Domokos Géza Brassóban született 1928. május 18-án, elemi iskoláit a háromszéki Zágonban kezdte el, középiskolába Sepsiszentgyörgyön járt. Egy évet tanult a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, majd Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolán folytatta tanulmányait. Hazatérte után Bukarestben telepedett le, az Előre riportere lett, majd 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztője. A Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatójaként 1969-től 1990-ig eredményesen küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért. Irányítása alatt több mint 3000 kötet jelent meg, az általa vezetett intézményekben jelentős szellemi műhelyek alakultak ki. „Amiről kevesebbet beszélünk: kialakult a Kriterionnál egy olyan modell, amelyről az az érzésem, hogy a nemzeti kisebbségi és etnikai csoportok számára sokáig használhatónak bizonyult. Sok ügyeskedés után és tudatosan vállalt kompromisszum árán a kvázi lojalitást és a nemzetiségi ügyet valamilyen szintre hozhatták, éltetni tudták” – mondja a Sikertörténet kudarcokkal (bukaresti életutak) című interjúkötetben Bányai Évának. A diktatúra bukása után az RMDSZ egyik alapítója, illetve első elnöke volt, 1992-ig RMDSZ-es képviselő a parlamentben. Nyugdíjas éveit visszavonultan töltötte Papolcon és Sepsiszentgyörgyön. /Távozott az alapító. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2007. július 13.
A kisebbségi ember nem érti, hogy a többségi miért ellenséges és agresszív vele szemben. Balázs Sándor Onisifor Ghibu – álarc nélkül (Komp-Press, Kolozsvár, 2005) című könyve választ kínál erre. A román tudós 1968. augusztus 21-én (beszédes dátum!) ezeket írta naplójába: „Ne feledjük el, hogy másfél millió magyar él közöttünk, őket a szovjetek amolyan Benjáminnak nézik, aki elvárja tőlük, hogy becézgessék. Nincs kizárva, hogy Ceausescu és valamennyi többi szatellitjének cikcakkos politikája miatt maholnap egész Erdélyt a nyugati szomszédunknak adják. Úgy hiszem, hogy egy ilyen tökéletesen kidolgozott részletes terv már létezik Budapesten, s Moszkva áldását adta rá. ” Decemberben már nemcsak Erdélyt, hanem az ország többi részét is attól félti, hogy „felosztják egymás közt az oroszok és a bolgárok”, majd egy évtized múltán ismét: „Ceausescu Romániája összeomlik, és mi akár a magyarok, akár az oroszok uralma alá kerülünk. ” Ghibu a jelek szerint a „bécsi diktátum-szindrómá”-ban szenvedett: elképzelte, hogy megismétlődik Erdély 1940. évi felosztása. E félelemnek a párizsi béke után soha nem volt valóságalapja. Amellett továbbra is kérdés: honnan származik Ghibu (1883–1972) magyargyűlölete 1940 előtt? /Horváth Andor: Erdély féltése. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./
2007. július 17.
Megjelent Szekernyés János: Gallas Nándor /Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2007/ című könyve, a Művészeti Monográfiák sorozatban. Ez az első jelentős magyar nyelvű összegzése az 1893-ban, Temesvárott született, Lovrin községben 1949-ben meghalt szobrászművész életművének. A két világháború közötti korszak erdélyi művészeti életének egyik legjelentősebb alkotója Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1915-ben orosz hadifogságba esett, Szibériába, a hírhedt krasznojarszki táborba került, ahonnan 1917-ben sikerült megszöknie. Moszkvában különböző fizikai munkákból tartotta el magát, de tehetsége révén elérte, hogy a Képzőművészeti Főiskolára is járhasson. 1921-ben fogolycsere útján került haza Temesvárra. 1922-ben Varga Albert festőművésszel és Sinkovits Dezső díszítőművésszel nyitotta meg első tárlatát. Gazdag életműve, amely nagyrészt Temesvár és a régió művészi értékeit gazdagította, szobrokat, domborműveket, portrékat, épületszobrokat, emlékműveket, síremlékeket ölel fel. /(Sz. I.): Megjelent a Gallas Nándor-album. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 17./
2007. július 20.
A XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen július 19-én a nyitó előadás az Energiaválság a Kárpát-medencében? Politikai következmények címet viselte, és népes érdeklődő közönséget vonzott. Az előadók: Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, Hernádi Zsolt, a MOL Magyarország elnöke és Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke. Hernádi Zsolt kijelentette: az államnak kötelessége biztosítani, hogy egy stratégiai fontosságú vállalatának eszközei ne kerüljenek más állam ellenőrzése alá. Úgy vélte, az unió nem rendelkezik energiapolitikával, hanem a tagállamokra bízza ezt a kérdést. Az autonómia-törekvések sikere Európában és Romániában címmel megrendezett kerekasztalon Fodor Imre, az SZNT elnöke elmondta: a székelység esetében a területi autonómiát felvállaló testületekre, és nem politikai pártokra van szükség. Daniel Barbu egyetemi oktató, a Bukaresti Tudományegyetem Politikatudományi karának előadója hangsúlyozta: az autonómia helytálló gyakorlat Európa több térségében. Népesedési tendenciák és családmodellek a Kárpát-medencében főcímmel zajlott a Jakabffy Műhely beszélgetése. Az egymás közötti párbeszéd folyamatossá tételéről állapodott meg a Fidesz és a román Demokrata Párt (PD) – közölte Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője. – Elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az agresszív orosz hatalmi törekvések oldalára állt, és Moszkva iránti gyanús szervilizmusával tovább rombolja Magyarország megítélését az EU-ban és a nemzetközi közvéleményben – olvasható Németh Zsolt nyilatkozatában. /Farkas Imola: Tusványos: Energiaválság, sajtó, autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./
2007. augusztus 14.
Újabb dokumentum bizonyítja az egykori kelet-német titkosszolgálat kegyetlenségét. A titkosszolgálat, a hírhedt Stasi (Staatssicherheitsdienst, azaz Állambiztonsági Szolgálat) olyan titkos dokumentuma került napvilágra, amely feltétel nélküli tűzparancsról rendelkezik, ha határőrt érnének tiltott határátlépésen. Ez az első olyan irat, amely azt bizonyítja, hogy a kelet-német belügyi egységeknél létezett feltétel nélküli tűzparancs a határsértők megállítására. Az utasítást 1973. október 1-jén adták ki a Stasi egy olyan különleges osztagának magdeburgi egységénél, amelyet azért hoztak létre, hogy megakadályozzák egyenruhások Nyugat-Németországba szökését. „Ne habozzanak fegyvert használni akkor sem, ha a határsértést nőkkel és gyerekekkel együtt követik el, amiből eddig gyakran hasznot húztak az elkövetők” – fogalmaz a médiában idézett szöveg. Egon Krenz egykori keletnémet pártfőtitkár kétségbe vonta az utasítás létezését. A felfedezés azért számít jelentősnek, mert a tűzparancs létezésének tényét ma is tagadják egykori kelet-német politikai illetékesek. A Stasit a világ egyik leghatékonyabb titkosszolgálata- és -rendőrségeként tartották nyilván. Jelszava egyértelműen tükrözte a kommunista rendszerhez való viszonyát: Schild und Scwert der Partei, azaz a párt pajzsa és pallosa. Szovjet mintára hozták létre 1950-ben, és Moszkva mindvégig az egyik leglojálisabb partnereként tartotta nyilván. Egyik leghírhedtebb vezetője Markus Wolf volt, aki 1957-től irányította a külföldi hírszerzési szolgálatot, és sikerült olyan kémhálózatot kiépítenie, amelynek még a nyugat-német kormányban is voltak informátorai. Belföldön is óriási besúgóhálózatot épített ki, becslések szerint mintegy 91 ezer állandó alkalmazottja és 300 ezer informátora volt. /Balogh Levente: Stasi-tűzparancs határőrökre. = Krónika (Kolozsvár), aug. 14./
2007. szeptember 3.
Hatvan éve van Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították meg a Romániai Magyar Szót. Ebben az időben eldőlt: a trianoni határokat nem fogják kiigazítani. A magyaroknak (a határok mindkét oldalán) el kellett fogadniuk, hogy a nemzet jelentős része kisebbségbe szorult. A hatvan év eseményei: kitelepítések, lázadások, börtön, diktatúra, beolvasztási kísérletek. Ezeket az eseményeket követi végig az ÚMSZ évfordulós sorozata, bemutatva a kor dokumentumait. A dokumentumok Varga Andrea történésznek köszönhetők. A Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével 1946. április 9-18-a között Moszkvában járt magyar kormánydelegáció Sztálinnal és Molotovval folytatott tárgyalása a párizsi béketárgyalásokat megelőző legfontosabb magyar külpolitikai kezdeményezése. A látogatás célja az volt, hogy a magyar kormány megszerezze a szovjet vezetők támogatását a magyar békecélokhoz. Azonban a moszkvai tárgyalások valójában a Magyar Kommunista Párt és a szovjet vezetés által közösen megrendezett politikai színjáték részét képezték. A kommunisták, a többi politikai párthoz hasonlóan, kizárólag belpolitikai ügyekkel voltak elfoglalva. Az MKP tudta, hogy a döntő szó a szovjetekké lesz. Az MKP 1946. január közepén offenzívát indított a választásokon nyertes Kisgazdapárt meggyengítésére, illetve a kommunista párt gazdasági és hatalmi pozíciójának megerősítésére. Követeléseiknek tömegmozgalmak szervezésével, majd pedig a Baloldali Blokk létrehozásával adtak nyomatékot. Rákosi Mátyás, az MKP vezetője tapogatózó tárgyalásokba kezdett Moszkvával annak kiderítésére, vajon a szovjet vezetők hajlandók lennének-e bizonyos magyar területi követelések támogatására. A szovjetek beleegyeztek abba, hogy a béke-előkészítéssel és a különböző gazdasági problémákkal kapcsolatos kérdések megbeszélésére magyar kormánydelegáció utazzon Moszkvába. Rákosi még a területi igények támogatására is ígéretet kapott, ezt azonban a szovjet vezetés nem vette komolyan. A magyar kormány, a Minisztertanács 1946. április 8-i rendkívüli ülésén értesült arról, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével kormánydelegáció indul a szovjet fővárosba; ez azt jelenti, hogy a végleges engedély Moszkvából csak április 7-én vagy 8-án reggel érkezett meg. A delegáció útja –kormányszinten, illetve diplomáciai úton nem volt előkészítve. Gyöngyösi János külügyminiszter a béke-előkészítéssel kapcsolatban két fő problémát kívánt Moszkvában a szovjet vezetőkkel megbeszélni; az egyik, hogy a csehszlovák kormánynak a szlovákiai magyarokkal szembeni politikája miatt a területi kérdést lényegében Csehszlovákia veti fel, a másik pedig a magyar-román határ Magyarország javára történő módosításának kérdése. A szovjetek fényes fogadást rendeztek, mindent elkövettek, hogy a magyar politikusok úgy érezzék, két egyenrangú állam vezetőinek tárgyalásairól van szó. A szovjetek a magyar kormánydelegáció moszkvai tárgyalása idején biztosították a román kormányt, hogy a Szovjetunió védelmezni fogja a fennálló magyar-román határt. A magyar kormányküldöttség április 18-án történt hazaérkezése és a Külügyminiszterek Tanácsának május 7-i párizsi döntése közötti időszakban a magyar politikai életben reménykedő hangulat alakult ki a Romániával szembeni területi igények tekintetében. Nagy Ferenc, Gyöngyösi János külügyminiszter bizakodóan nyilatkoztak a kormánydelegáció útjának sikerességét és a Romániával szembeni területi igény érvényesítésének lehetőségét illetően. Rákosi nagy beszédet tartott Békéscsabán, kifejtette, hogy a magyar kormányküldöttség moszkvai útja a legteljesebb sikerrel járt, és kiemelte, hogy a delegáció a magyar békecélokhoz megnyerte a Szovjetunió jóindulatát. Mindezek után a Külügyminiszterek Tanácsa május 7-i ülésének határozata, amely szerint a békeszerződésben Magyarország és Románia között az 1939-ben fennállott határokat kell rögzíteni, hideg zuhanyként érte a magyar közvéleményt. Nagy Ferenc ezután azt hangoztatta, ez nem végleges döntés, a békeértekezleten lesz még lehetőség a kérdés újratárgyalására. A Szabadság közölte Gyöngyösi János külügyminiszter feljegyzését az 1946. április 10-i moszkvai tárgyalásról. Gyöngyösi külügyminiszter előadta a tervezetet: annyi románt csatolnának Magyarországhoz, amennyi magyar Erdély területén marad. Ez lenne a biztosítéka annak, hogy a két ország a maga nemzetiségi kisebbségét egyenjogúságban fogja részesíteni. Erdély nyugati határán 22000 km2 területet jelölnének ki, lakosainak száma kb. másfél millió. Ezen a területen kb. 900 000 román lenne és Erdélyben még mindig 180 000-rel több magyar, vagyis 1080 000. Ha ebben rendszerben sem tudna a két nemzet megegyezni, akkor lakosságcserével ezen területen az egész erdélyi magyarságot el lehetne helyezni. A tervet Sztálin érdeklődéssel hallgatta, majd közölte, hogy még megfontolják a dolgot, és hogy még találkozni fognak. /Isán István Csongor: Az RMSZ alapításának körülményei. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. szeptember 11.
Az 1944. augusztus 23-i átállást követően Románia szeptember 12-én megkötötte a szovjet–román békeegyezményt Moszkvában. Ennek 8. pontja előírta, hogy a román hatalom „nem engedélyezi a Németország, Magyarország vagy ezek állampolgárai vagy ezek területén lakhellyel bírók tulajdonát képező bármilyen természetű vagyonnak (beleértve értéktárgyakat és pénzt is) a szövetséges (szovjet) főparancsnokság engedélye nélkül történő kivitelét vagy kisajátítását. A román kormány és főparancsnokság ezeket a vagyontárgyakat a szövetséges (szovjet) főparancsnokság engedélye nélkül történő kitétel mellett fogja megőrizni. ”Erre a pontra alapozva Románia több olyan rendelkezést is hozott, amely a Romániában található, többek között a magyar állam és annak állampolgárai vagyonának zárolását rendelték el. Így jött létre 1945. február 10-én a CASBI (Casa de Administrare si Supraveghere a Bunurilor Inamice – Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár). Ennek alapjául is a fegyverszüneti egyezmény 8. pontját jelölték meg, pedig a törvény elfogadásának időpontjában Magyarország nem állt hadban Romániával (január 20-án megkötötték a magyar-szovjet fegyverszüneti egyezményt). Ennek ellenére a törvény rendelkezéseit a magyar vagyonra is alkalmazták, és a hatálya alá eső kategóriákat ki is terjesztették a „vélelmezett ellenségekre”. Ez a jogi fogalom precedens nélküli a nemzetközi jogban. A törvény előírásai szerint vélelmezett ellenségnek tekinthetők „azok az állampolgárok, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után Németországba vagy Magyarországra vagy az általuk elfoglalt területre menekültek”. Az előírást abban az esetben is alkalmazták, ha az érintett személyek már visszatértek eredeti lakhelyükre. Ezzel a rendelkezéssel erdélyi magyarok tízezreit sújtották, de zárolták például a lágerekbe hurcolt zsidók vagyonát is. A vagyonok kezelésében rengeteg sérelem jelentkezett. Az intézmények és vállalatok irányítását, az ingatlanok kezelését felügyelők vették át. Ezeket széles körű végrehajtó és intézkedő jogkörrel ruházták fel, olyannyira, hogy a tulajdonosokat teljesen elzárták vagyonuktól. Miután a CASBI megszűnt, az okozott károkat nem számolták el. 1946-ban az erdélyi magyar vagyonokat kivonták a zárolás alól. A párizsi békeszerződést követően 1947 áprilisától indultak meg a tárgyalások Magyarország és Románia között a zárolt vagyonok kérdését illetően. A tárgyalások menetét maghatározta az a tény is, hogy mindkét állam népi demokrácia lett és elindultak az államosítás folyamatai. Ezért a magyar fél kezdettől fogva lemondott a magánvagyon visszaszerzéséről és csak a magyar állami vagyon visszaszerzésére koncentrált. Azonban a román fél ezt is államosította és mindenféle kártérítés fizetésétől elzárkózott. Az államosítási törvény kimondta, hogy a tulajdonosok felé fizetendő kártérítésekből levonják az esetlegesen megállapított adócsalásokat. A magyar tulajdonból államosított romániai cégeknél pedig minden esetben óriási adócsalásokat állapítottak meg. A vagyonjogi vitát 1953-ban zárták le, az egyezményben Románia és Magyarország a kölcsönös lemondás elvével járt el. A vagyon nagyságát a korabeli szakemberek 200 millió dollárra tették (ebben beleértendő úgy az állami, mint a magánvagyon is). /”Ellenséges” magyar javak. 60 év. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2007. november 3.
Felix Edmundovics Dzerzsinszkijt Lenin kinevezte a Cseka (később GPU, NKVD KGB) alapító elnökének, 1919-től belügyminiszternek, majd a szovjet népgazdaság fellendítését bízta rá. A Cseka páratlan kegyetlenséggel számolt le az osztályellenségnek kikiáltott orosz arisztokráciával, egyházzal, üzleti élettel, a kolhozosítást ellenző kulákokkal, a cári hadsereg tisztjeivel. Az elszabadult terror Lenin első forradalmi vívmánya volt, ennek eszköze pedig Dzerzsinszkij. Romániában a bukaresti Politikai Kiadó 1959-ben megjelentette válogatott műveit. A Cseka tanítványaiból 1944 után Romániának is jutott. Az újonc Securitate élére Sztálin Moszkvában képzett verőlegényeket exportált, de a látszat kedvéért romános hangzású nevekkel. Így lett Borisz Grünbergből Alexandru Nicolski, Pantelei Bodnarenkoból Gheorghe Pintilie, Szergej Nikonovból Sergiu Nicolau stb., valamennyien belügyi tábornokok, akiknek nevéhez Fóris István pártfőtitkár és édesanyja meggyilkolása, a Duna-csatorna, a Delta tömegsírjai, a politikai börtönök, kényszerlakhelyek fűződnek. Az 1990 után megnyílt romániai titkos levéltárak kutatói kimutatták, hogy Sztálin haláláig a Securitate főtisztjeinek káderlapjain az alapfoglalkozásnál villanyszerelő, asztalos, géplakatos, szabó szerepelt, öt tábornoknak pedig középiskolai végzettsége sem volt. Nemzetiségi megoszlás szerint 38 volt román, 15 zsidó, 3 magyar, két ukrán, egy-egy cseh és örmény. Borisz Jelcin Moszkva főpolgármesterként kezdeményezte Dzerzsinszkij szobrának eltüntetését. /Barabás István: Az élet fonákja. Emlékes terror. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./
2007. december 10.
Oroszország üzenetének minősítette Vasile Puscas, a képviselőház külügyi bizottságának szociáldemokrata titkára Vladimir Voronin, a Moldovai Köztársaság elnöke Romániát vádoló kijelentéseit, amelyeket Voronin, brüsszeli látogatása során, illetve a Financial Times című brit napilapnak adott interjújában tett. Puscas szerint az elhangzottak mögött Moszkva azon álláspontja érzékelhető, amely szerint Moldovában Koszovóhoz hasonló helyzet alakulhat ki a szakadár Transznisztria miatt. /Nagy B. István: Oroszország hangja? = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./
2008. január 8.
Egyházi vonalon folytatódik a román és a moldovai hatóságok között politikai és nemzetiségi alapon dúló ellentét. A romániai ortodox egyház a napokban bejelentette: kész a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróságon panaszt tenni amiatt, hogy a Moldovai Köztársaság az elmúlt hetekben kiutasította az ország területéről a Besszarábiai Érsekség négy román állampolgárságú papját és egy apácáját. A chisinaui belügyminisztérium arra hivatkozott, hogy nem rendelkeztek tartózkodási vagy munkavállalási engedéllyel. A Prut folyó két oldalán működő görögkeleti egyházak több mint másfél évtizede feszülnek egymásnak amiatt, hogy az autokefál román ortodox egyház 1992-ben – burkolt szándékkal a moldovai román nemzetiségi identitás erősítése céljából – létrehozta a Besszarábiai Érsekséget. A Pruton túli ország politikai vezetése által elismert, a moszkvai ortodox patriarkátusnak alárendelt Chisinaui és Moldovai Érsekség a kezdetektől fogva ellenezte a román ortodoxia térhódítását. A moldovai hatóságok nem ismerték el az érsekséget, a bukaresti ortodox egyház a strasbourgi bírósághoz fordult, amely 2001-ben hozott végleges ítéletében jóváhagyta az egyházalapítást. Ennek megfelelően a Szent Szinódus tavaly októberben elrendelte három egyházmegye megalapítását a Moldovai Köztársaságban, mindez felbőszítette Vladimir Voronin államfőt, aki azzal fenyegetőzött, hogy nem tartja tiszteletben a strasbourgi ítéletet. A moldovai határőrség hetekkel ezelőtt megalázóan viselkedett Petru Paduraru besszarábiai metropolitával is. A sculeni-i határátkelő Pruton túli oldalán többórás kihallgatás után nyilatkozatot írattak alá a megmotozott egyházfővel, miszerint saját felelősségére kijelenti: nincs nála kábítószer. /Rostás Szabolcs: Moldovai egyházüldözés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 8./
2008. január 14.
Gernyeszegen eltűnt Bethlen István bronz mellszobra. A református templom kertjében üresen áll a talapzat, rajta a felirat: – Bethlen István – 1874 Gernyeszeg – 1946 Moszkva – Miniszterelnök 1921–1931 – Hazatért. A mellszobrot a magyarországi Blaskó János szobrász készítette. Az ugyancsak anyaországi Piliscsabáért Alapítvány adományozta a gernyeszegi református egyháznak, és a templom kertjében 2006 októberében avatták fel. Bethlen István a falu szülötte. Erdélyben ugyanennek a szobornak mása Székelyudvarhelyen a Szoborparkban van kiállítva. Értesítették a rendőrséget. Többen úgy vélik, hogy a szobrot a bronz miatt vitték el, egyesek azonban más jellegű hátteret gyanítanak a lopás mögött. /Kilyén Attila: Szoborlopás Gernyeszegen. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 14./ Gróf Bethlen István, Magyarország 1921–1931 közötti miniszterelnöke 1874. október 8-án Gernyeszegen született. Politikusi pályafutását Erdélyben kezdte, majd Budapestre költözött. 1919 februárjában létrehozta a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártját, amellyel egy évvel később választásokat nyert. 1921-ben miniszterelnökké nevezték ki. Kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1931 augusztusában lemondott miniszterelnöki tisztségéről, de a politikában a kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe volt. 1943–44-ben a háborúból való kilépést támogatta, és angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett. 1944 decemberében az oroszok elfogták, majd fél évre rá a Szovjetunióba vitték, nehogy megkísérelje a kommunistaellenes erők összefogását. Moszkvában, a Butirszkaja-börtön kórházában halt meg szívbénulásban 1946. október 5-én. /Szucher Ervin: Rövidre sikeredett hazatérés. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./
2008. január 28.
Vlagyimir Voronyin, a Moldovai Köztársaság elnöke Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin elnökkel. A találkozóról kiadott szűkszavú közleményt találgatások követték. Valószínűsítik, hogy a két államfő elsősorban a transznisztriai kérdésről tárgyalt, de nem írtak alá semmilyen egyezményt, Voronyin tehát üres kézzel távozott a Kremlből. Voronyinnak be kellett érnie a II. Alekszij orosz pátriárkától kapott kitüntetéssel, amit „a kanonikus ortodoxizmus megerősödéséhez való cselekvő hozzájárulásáért” – bukaresti román körök szerint a román papok elüldözéséért – vehetett át. Moldova semlegessége állhatott az orosz és moldovai államfő tárgyalásainak középpontjában. /Bogdán Tibor: Voronyin a Kremlben – béke vagy vereség? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 28./
2008. február 25.
Élesen reagált a hét végén több román politikus Sógor Csaba kijelentéseire, miután az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő február 23-án Besztercén úgy vélekedett: Koszovó függetlenségének kikiáltása precedensértékű lesz a Székelyföld tekintetében, ha Románia a Moszkva felé mutató balkáni tengelyt választja. „Precedens jön létre, ha Románia a nyugati, európai tengelyről átvált egy balkáni tengelyre, amely nem ismeri el a kisebbségek jogait” – jelentette ki Sógor. Puiu Hasotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint Sógor „homályos és abszurd” kijelentései nem alkalmazhatók Bukarest külpolitikájában. Párttársa, Bogdan Olteanu képviselőházi elnök szerint Sógor fölöslegesen aggódik, mivel a románság ugyanazokat az európai célkitűzéseket követi, mint a magyarok. Zavarosnak, egyben veszélyesnek nevezte az RMDSZ-es politikus kijelentéseit Rares Niculescu, a Liberális-Demokrata Párt EP-képviselője. /Össztűz Sógor Csabára. = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./
2008. február 25.
Megjelent A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ című tanulmánykötet, Balázs Imre József szerkesztésében. A tanulmányok a kolozsvári Sapientia – Kutatási Programok Intézete támogatásával készültek. A kötetről Szőcs István fejtette ki véleményét. Gheorghiu-Dej látszólagos sztálinizmusának titkai a mai napig feltáratlanok. Miként volt lehetséges, hogy míg az összes szovjet csatlósállamban a moszkovita frakció, amelyik a háború éveit Moszkvában vészelte át, kinyírta a honi gárdát, azokat, akik odahaza harcolták és szenvedték végig a fasizmus korszakát; ez alól az egyetlen kivétel volt Románia, Lásd a Pauker-Luca ügyet. A román kommunista vezetés titokban már 1953-ban létrehozott egy olyan szervet, amelynek feladata volt titokban elhárítani a szovjet befolyást, ahol csak lehet. Gheorghiu-Dej rendszere „ellensztálinizmus” volt, erős nemzeti vonásokkal. A korszak íróinak helyzetéről, életéről kellett volna többet írni, jegyezte meg Szőcs István A sztálinizmus irodalma Romániában című tanulmánykötetről, ehelyett olyan személyekről esik szó a tanulmánykötetben akiknek inkább kuriózumgyűjteményekben volna helyük, mint például a Fáskerthyeknek, az Aszódiaknak. A kötet szerzői „egybemossák az írókat nem is a műkedvelőkkel, hanem egyrészt a kontárokkal, másrészt a közművelődés hivatalsegédjeivel. ”A mai kritikusoknál ilyen őrszavak szerepelnek, mint referencia, kód, trend, retorika, munkás-szubkultúra stb., ugyanúgy alkalmazzák a divatos filozófusok vagy „antropológusok”, megállapításait, mint régebben a marxista szerzőket, „nem az elemzés kiindulópontjaként, hanem védőmázként bevonva vele a szöveget” – állapította meg Szőcs István. Nagy István munkásíró „nem csak íróként volt kreatúra. Mint ‘munkáshős’, munkásértelmiségi, majd mint kommunista közéleti személyiség is kreatúra volt. ”1956 kora őszén Szőcs István olvasta Nagy István egyik cikke korrektúralevonatában ezt a kitételt: A trianoni határ azért igazságtalan, mert azontúl is élnek – románok!... E mondatot aztán a cenzúra törölte, Herédi Gusztáv figyelmeztetésére. Nagy István egy alkalommal nem találta megfelelőnek Méliusz József versét, ezért kiegészítette: Leplezzétek le / leplezzétek le / az imperiálistákat / az imperiálistákat. Utána Szőcs István izgatottan várta: mit fog szólni Méliusz a verse megfejeléséhez? Semmit sem szólt, sőt, így vette fel következő kötetébe. És Nagy Istvánt kinevezték a Bolyai Tudományegyetem rektorává! Majd „kinevezték a Román Tudományos Akadémia tagjává, mint magyar szellemi nagyságot!”A tanulmánykötet szerzői „a diktatúrakorszak jellemzésénél éppen a kisebbségi mivoltból indulnak ki, azon belül is a primitivizmus és a parodizálás érdekli őket”. Ha meg akarja érteni az ember, hogy mi a sztálinizmus, akkor a diktatórikus korok legjellemzőbb közös vonásainak bemutatásával kell kezdeni, nemcsak az írók, költők szövegeinek felidézésével, fejtette ki véleményét Szőcs István. „A kisebbségek és a diktatúra viszonya mindig is sajátos volt, különbözött a diktatúra és a többség viszonyától. ” „A magyar kisebbségi politizálás félezer éves hagyománya az egy hazáért két pogány közt helyzet. ” A „második világháború után a magyar nemzetiségi „végeken”, amikor éppenséggel a sztálinizmushoz kellett védelemért folyamodni a poszt-kisantant szomszédság ellenében, amely végül is szintén csak minimálisnál kevesebb oltalmat szándékozott nyújtani. ”A tanulmánykötet „szenvtelen tárgyilagossággal foglalkozik a sztálinistának nevezett korszak irodalmával”. A „tárgyilagosság azonban nem meggyőző, mert nincs mögötte megértés, beleérzés, sem a korba, sem a szerzőibe. ” Hogyan voltak képesek így írni ebben a korban? A válasz: „így kellett, mert így lehetett.” „Kisebbségi irodalomra a rendszernek is szüksége volt, mert bizonyítani is kellett: lám, ezek itt lent – féltő gondoskodásunk alatt – élnek! És a kisebbségnek is szüksége volt irodalomra, mint annak jelzésére, hogy akárhogy is nézünk már ki, de azért még vagyunk. ”/Szőcs István: A múlt idők setét virága I. = Helikon (Kolozsvár), jan. 25., II. – febr. 10., III. – febr. 25./
