|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2005. szeptember 23.Szeptember 23-án nyílik Budapesten, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége székházában a Formavilág – 20 temesvári alkotóművész című csoportos kiállítás, amelynek keretében szobraikat, festményeiket, tárgyaikat és grafikáikat mutatja be a képzőművészek. A rangos esemény a két alkotói közösség, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezete között kiépült együttműködése eredménye. Két esztendővel ezelőtt Temesvár 26 képzőművésze mutatkozott be Magyarország fővárosában. Budapest után a temesvári művészek kiállítását Nyíregyházán, Kisvárdán, Szegeden és Szentesen is bemutatták. Viszonzásként a magyarországi művészek kiállítását a temesvári Helios Galériában tekinthették meg a művészetkedvelők. A mostani tárlaton a román művészek mellett Jakabházi Sándor, Jecza Péter, Szakáts Béla és Tasi József István mutatja be 3-3 munkáját. Megnyitó beszédet Szekernyés János, a Romániai Képzőművészek Szövetsége temesvári szervezetének elnöke mond, aki a katalógus előszavát is írta. A tárlat főrendezője Jakabházi Sándor, a Temesvári Nyugati Egyetem képzőművészeti karának előadótanára. /Szekernyés János: A formák varázslatos világa. 20 temesvári képzőművész csoportos tárlata Budapesten. = Heti Új Szó (Temesvár), szept. 23./2005. október 4.Néhány órás villámlátogatást tett október 2-án, vasárnap Beszterce-Naszód megyében Veres János magyar pénzügyminiszter, aki ígéretet tett Szilágyi János prefektusnak: támogatja a régiót, hogy itt haladhasson keresztül a Budapest–Odessza gyorsforgalmi út nyomvonala. A Budapestet Nyíregyházán keresztül Nagybányával, majd Borsával és Suceavával összekötő gyorsforgalmi út – romániai szakaszának megépítési költsége 320 millió euróra rúg – a tervek szerint Szilágy megyét is érintette volna, de Szilágyi szerint esély van arra, hogy Zilah kikerülésével végül Beszterce-Naszódon haladjon keresztül. /R. Sz.: Veres-lobbi Beszterce-Naszód megyének. = Krónika (Kolozsvár), okt. 4./2005. október 8.,,Azért népszerűtlen az MSZP a határon túliak körében, mert félretájékoztatják őket, nem ismerik a párt és a kormány tevékenységét, azt, hogy mennyit teszünk értük” – panaszolta minap Horn Gyula egykori miniszterelnök, MSZP-s politikus a magyar közszolgálati televízió műsorában. Nyilvánosságra került a magyar kormány jövő évre tervezett költségvetése, amelyből kitűnik, ismét jelentősen megnyirbálták a határon túli magyaroknak szánt támogatásokat. Ebben az évben a magyarországi büdzsé 0,195 százalékát fordították a támogatásra, jövőben ez az arány alig 0,132 százalék lesz, a támogatások összértéke 9,6 milliárd forint, 25 százalékkal kevesebb, mint idén. Teljesen támogatás nélkül marad a csángómagyar oktatás. A szülőföldalapban, bár egymilliárdot ígértek, csak 608 millió forint szerepel. Nem lesz pénze a külügyminisztériumnak a Szegedi folyamat és a Nyíregyházi folyamat (határon átnyúló együttműködések) támogatására, és nem szerepel egy forint sem a kelet-délkelet-európai kormányzati stratégia végrehajtásánál, a határon túli magyarok szülőföldprogramja nevezetű tételnél – ide tartozik egyebek mellett az Új Kézfogás Közalapítvány, a Segítő Jobb és mások – 300 millióval csökken. Teljesen megvonták a támogatást a Magyar Tudományos Akadémia mellett működő Arany János Közalapítványtól, a magyar tudósoknak pedig az idei 116 millió forint helyett 28,5 millióval kell beérniük. /(-kas): Rajtunk takarékoskodik a Gyurcsány-kormány (Csökken a határon túli magyarok támogatása). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./2005. október 21.Október 20-án első alkalommal tartott együttes kormányülést Bukarestben a magyar és a román kabinet. A repülőtérről Gyurcsány Ferenc és kísérete Snagovba hajtatott, ahol a magyar kormányfő megkoszorúzta az 1956-os forradalom vezetői fogva tartásának színhelyén álló Nagy Imre-emékoszlopot. Az ünnepélyes fogadtatásra a bukaresti Victoria kormánypalota előtt került sor. Gyurcsány Ferenc és Calin Popescu Tariceanu rövid nyilatkozatait követően a két küldöttség megkezdte az együttes kormányülést, amelynek napirendjén fontos közös politikai, gazdasági, kulturális, környezet- és árvízvédelmi, diplomáciai, katonapolitikai, belügyi, határvédelmi és szociális kérdések szerepeltek. – Barátok között érzem magam, csakúgy, mint magyarországi látogatásom idején. Olyan barátok között, akik együtt dolgoznak egy projekt sikerén – ezekkel a szavakkal nyitotta meg az ülést Calin Popescu Tariceanu. Rámutatott: az ülés legfontosabb napirendi pontja a két ország nemzeti fejlesztési tervében szereplő tervek összehangolása. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a munkánk, és nem is kevés” – Gyurcsány Ferenc József Attilát idézve vezette fel mondanivalóját. Majd románul hozzátette: – Magyarok és románok sorsa közös, sorsunk az együttműködés. Markó Béla RMDSZ-elnök, a román kormány miniszterelnök-helyettese elmondta: a magyar érdekvédelmi szervezet kezdettől fogva a többség és a kisebbség állandó párbeszéde mellett szállt síkra, így sikerült az etnikumközi viszonyokat újragondolni. A két miniszterelnök sajtótájékoztatón elmondta: sikerült megállapodni, hogy a jövő év elején Magyarország Csíkszeredában, Románia pedig Gyulán főkonzulátust nyisson, Iasiban, illetve Győrött pedig tiszteletbeli konzulátusokat létesítsenek. Abban is egyetértettek, hogy jövőre újabb közös kormányülést tartanak. Tariceanu közölte: folynak a tárgyalások az amerikai Bechtel céggel, hogy az észak-erdélyi autópálya megépítésére vonatkozó szerződést a román kereskedelmi joggal összhangba hozzák. Ha ez megtörténik, azonnal újraindul a sztráda finanszírozása, és folytatják annak építését. Egyeztetés történt a Debrecen–Nyíregyháza–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út megépítéséről. Verespatak ügyéről is tárgyaltak. A román kormányfő szerint Bukarestnek mindössze annyi a dolga, hogy magánprojekt esetében a törvények maradéktalan betartását kísérje figyelemmel, s nem pedig az, hogy a gazdasági terveket megakadályozzon. A kolozsvári magyar egyetemi karok, illetve az önálló állami magyar egyetem létrehozására vonatkozóan a román kormányfő kifejtette: a kormányprogramban szereplő vállalásokat teljesíteni szeretnék. Elismeri az anyanyelvű oktatás biztosításának fontosságát, úgy véli, Erdélyben elsősorban a sokszínűség gazdagítja a románok és a magyarok kulturális értékeit. Éppen ezért nem hisz az oktatás elkülönülésére vonatkozó követelések megalapozottságában. Gyurcsány Ferenc kijelentette: az Országgyűlés költségvetési vitája előtt az erdélyi magyarság programjainak és intézményeinek anyagi támogatásáról mindössze annyit mondhat, hogy a jövő évi költségvetési támogatás nagyságrendileg várhatóan azonos lesz az ideivel. Este a Román Atheneumban a két miniszterelnök és a többi hivatalos személy gálakoncerten vett részt. Az est a bukaresti magyar nagykövetség által a magyar nemzeti ünnep alkalmából adott fogadásával ért véget. A déli órákban a magyar kormányfő különrepülőgépén Nagyváradra indul. Tizenöt dokumentumot írtak alá az első magyar–román együttes kormányülésen. A „Bridges into the Future” (Hídak a jövőbe) című memorandum a két ország együttműködésének elveit és céljait rögzíti. Együttműködési memorandum jött létre a Romániai Kis- és Középvállalkozások és Szövetkezetek Országos Ügynöksége és a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium között. Az információs társadalom fejlesztését célzó regionális programok kiszélesítéséről szóló négyoldalú nyilatkozatot a két kormány mellett az RMDSZ és a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata jegyzi. Jegyzőkönyv rendelkezik a román Távközlési és Információs Technológiai Minisztérium és a magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium között Budapesten, 2005. január 14-én aláírt együttműködési megállapodás végrehajtásáról. Kormányhatározat döntött a Magyar–Román Környezetvédelmi Vegyes Bizottság harmadik ülése jegyzőkönyvének jóváhagyásáról, a kormányközi környezetvédelmi együttműködési egyezmény előírásainak alkalmazására. Közös kormányfői nyilatkozat szól az árvízvédelmi együttműködésről. Államközi szociális biztonsági egyezményt írtak alá. Külön megállapodás szól a magyar–román államhatár rendjéről, amely rögzíti a két ország közötti együttműködést és a kölcsönös segítségnyújtást. A menekültügy kérdésében együttműködési jegyzőkönyv született a két belügyminisztérium között. Kormányhatározat rendelkezik a román–magyar Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról. Ugyancsak kormányhatározat született a konzulátusi hálózat bővítéséről. Kormányközi egyezmény szabályozza mostantól a Magyar Köztársaság Bukaresti Kulturális Központja és a Budapesti Román Kulturális Intézet működését. Aláírták a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a román Kulturális és Egyházügyi Minisztérium közötti kulturális együttműködési munkatervet a 2006 és 2008 közötti időszakra. Technikai egyezményt írtak alá a katonai légiszállítás együttműködéséről. Adrian Nastase volt román miniszterelnök kijelentette: bántja, hogy nem kapott meghívást a kormányülésre. Nastase örömmel emlékezett vissza a Medgyessy Péterrel, és előtte Orbán Viktorral tartott találkozókra. Hasonlóan nyilatkozott György Ervin, Kovászna megye prefektusa is, aki sérelmezte, hogy nem hívták meg az együttes kormányülésre. Közölte: azért szeretett volna jelen lenni, hogy ismertesse Kovászna megye „valódi problémáit”. A magyar kormányfő erdélyi látogatása elleni tiltakozásra szólította fel tagjait és híveit külön közleményben a székelyudvarhelyi és a nagyváradi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ). Az udvarhelyi MPSZ arra buzdította tagjait és szimpatizánsait, hogy „megfelelő módon” fogadják azt a magyar kormányfőt, aki megtagadta a határon túli magyarokat. – Amíg meg nem követik az elárult erdélyi magyarokat, a nemzeti összetartozást fontosnak tartó bihari magyarok nevében tiltakozunk Gyurcsány Ferenc nagyváradi kampányrendezvénye ellen, és elítéljük azt, hogy az RMDSZ felvállalta ennek megszervezését – áll a nagyváradiak közleményében. /Tibori Szabó Zoltán: Román–magyar kormányülés Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./2005. december 2.A hat évvel ezelőtt Zabolán létrejött Basa Tamás Gazdasági Kulturális Egyesület a szülőföldön való megmaradást, a munkahelyteremtést és a széles körű kapcsolatteremtést tűzte ki céljául, nyilatkozta az elnök, Pásztori Tibor Endre zabolai nyugalmazott református lelkész. Az egyesület már kistérségi tömörüléssé minősült, s magában foglalja a Zabola-Réty kisrégiót. Kapcsolatokat teremtettek az ügyben segíteni tudó személyiségekkel, így a zabolai származású Csekme Évával, aki tagja a Magyarok Világszövetségének. Kaptak már segítséget az ősi zabolai templom renoválására, segítséget kértek pályázatok megírására, idegen nyelven megjelenő pályázatok lefordítására. Kapcsolatban állnak képviselőkkel, szenátorokkal és a megyei tanáccsal. Kapcsolatot teremtettek Nyíregyházával, a szlovákiai Martos nevű településsel, és most van alakulóban kapcsolatuk a magyarhoni Kétpóval. /(kisgyörgy): A zabolai Basa Tamás Gazdasági Kulturális Egyesület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./2006. február 6.– A magyar–román határ mindkét oldalán készülni kell az európai uniós együttlétre – fogalmazott Markó Béla február 4-én Nyíregyházán. Az RMDSZ elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetők és a hat erdélyi testvérmegye – Szatmár, Máramaros, Hargita, Kovászna, Maros és Beszterce-Naszód – tanácselnökeinek találkozóján vett rész. Gazda László, a vendéglátó megye közgyűlésének elnöke bejelentette, hogy az uniós felkészülési tapasztalatok átadására vállalják fiatal szakemberek két hónapos felkészítő tréningjét. /Szabolcsi segítség az erdélyi megyék uniós felkészüléséhez. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./2006. február 13.Véget ért az első faluturisztikai képzés. 56 falu 112 résztvevője járt el azokra az intenzív, hét végi kurzusokra, amelyeket a nyíregyházi Vendéglátóipari Főiskola és a budapesti Gazdasági Főiskola oktatói tartottak Kalotaszentkirályon. Hanusz Árpád, a Nyíregyházi Vendéglátóipari Főiskola tanára, a tanfolyam fő szervezője úgy véli, hogy a térségben majdnem minden adott ahhoz, hogy a falusi turizmus sikeres legyen, és megélhetést biztosítson az itt lakóknak. Talpas János, a bukaresti Országos Turisztikai Kutatási és Fejlesztési Intézet igazgatója jelezte, hogy a magyar szakintézmény által kiállítandó okleveleket Romániában is honosítani lehet. A faluturisztikai tanfolyam záróünnepségével párhuzamosan indult útjára Az EU házhoz jön programsorozat 2006-os képzése. Az EU házhoz jön karavánja immár negyedik éve rója Erdély útjait, s eddig mintegy negyven településre, s több mint hatezer vállalkozóhoz jutott el. /Debreczeni Hajnal: Kettős rendezvény Kalotaszentkirályon. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./2006. május 17.Nyíregyházán rendezték meg a Jedlik Ányos országos fizikaversenyt a Kárpát–medence diákjai számára, melyen a Kölcsey Ferenc Főgimnázium /Szatmárnémeti/ tanulói ismét szép sikereket értek el. A sikereket tetézve, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója, Ferenc Endre egy oxfordi tanulmányutat nyert. Mindennek a főszponzora Szendrei Péter, egy debreceni fogorvos, pilóta. /(farkas): Legjobbak között vannak a Kölcsey diákjai. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 17./2006. május 31.Az Európai Unió pénzügyi támogatásával magyar-román turisztikai almanach jelent meg a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve az erdélyi Szatmár megye idegenforgalmi helyeiről, vállalkozásairól – közölte a kiadó, a nyíregyházi kereskedelmi és iparkamara. Az uniós forrás a költségek 90 százalékát fedezte, míg a 10 százalékot a pályázó, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara biztosította. /Magyar–román turisztikai almanach uniós támogatással. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./2006. június 2.Hivatalosan nem foglalt állást és nem is kommentálta a nyíregyházi román második világháborús emlékmű fehér lepellel való bevonását a budapesti román nagykövetség. Nyíregyházán a Jobbik Magyarországért mozgalom helyi szervezete fehér lepellel burkolta be a román emlékművet, ennek eltávolítását követelve az önkormányzattól, azzal az indokkal, hogy el kellene távolítani a közterületről a szocialista jelképet. Az obeliszkből és egy olajágat tartó román katona szobrából álló köztéri alkotás a román nép ajándékaként került 1960-ban Nyíregyházára. A Jobbik szerint a temetőben, a román katonák sírjai mellett lenne a helye. „Romániával a kapcsolatunk hadisír vonatkozásban még nincsen kormányközi egyezményben rögzítve, de több egyeztető tárgyalást is lefolytattunk már, hisz ez ügyben mindkét fél érdekelt” – nyilatkozta korábban Holló József vezérőrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója. Megjegyezte, a Magyarország területén lévő román katonasírok, emlékhelyek gondozottak, végigjárta ezeket Budapesttől Ostffyasszonyfáig. Az ostffyasszonyfai katonai temetőbe az első világháborúban elesett 4300 román katonát temették. A Jobbiknak nem ez volt az első szoborletakarásos demonstrációja. Május 5-én a kozák lovas szobrot takarták le néhány órára lepellel, szintén az áthelyezését kérve a helyi temetőbe, az orosz katonák sírjához. /Guther M. Ilona, Budapest: Hősök napi magyar-román szoborvita. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./2006. augusztus 30.Nyíregyháza és a tőle száz kilométerre fekvő Szatmárnémeti között lehetséges a gazdasági fejlesztési stratégia összehangolása az Európai Unió keretein belül – állapították meg az együttműködés lehetőségeiről tartott konferencián, Nyíregyházán. A román regionális stratégia helyi tennivalóit ismertette a konferencián Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere. /Nyíregyháza–Szatmárnémeti: gazdaságfejlesztési együttműködés. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2006. szeptember 5.Mintegy 400 vállalkozó kapott különböző támogatást az utóbbi tíz évben a tevékenységében három megyére (Szatmárra, Máramarosra és a Szilágyságra) kiterjedő Szatmárnémeti Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Központjától, pontosabban azon keresztül az Új Kézfogás Alapítványtól. Elsősorban kamatmentes (másfél millió forintos) mikrohitelekre, a vásárokra való kijutás támogatására és az ISO-minősítés megszerzése közben felmerülő költségek 50 százalékának megtérítésére van nagy igény, nyilatkozta Pécsi Ferenc közgazdász, a Szatmárnémeti Kis- és Középvállalkozások Fejlesztési Központjának elnöke, amely az Új Kézfogás Közalapítvány partnereként három megye vállalkozói számára nyújt segítséget. A vállalkozásfejlesztési központon keresztül ebben az évben külön lehetett pályázni a Szülőföld Programra. Talán a hiányos tájékoztatással függ össze, hogy Szatmár, Szilágy és Máramaros megyéből az első kiírásra, a fiatal vállalkozók sikeres indulását segítő pályázatra mindössze négyen jelentkeztek. Mind a négyen sikeresen pályáztak: két-két millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A második kiírásra tízen küldtek be pályázatot. Pécsi Ferenc szerint azért nem jelentkeztek még többen, mert a feltételek közt szerepel egy magyarországi céggel való partneri kapcsolat kiépítése is. Méghozzá azzal a konkrét megállapodással, hogy az ottani partner 10 százalékkal beszáll az itteni vállalkozásba. Ez nehezen kivitelezhető, mert egy ismeretlen szatmári, vagy bányai fiatal még az oly kecsegtető ötletre sem kap könnyen pénzt egy nyíregyházi, vagy miskolci cégtől. Pécsi Ferenc arról tájékoztatott, hogy a magyarországi gazdasági megszorítások az Új Kézfogás által finanszírozott programokat egyelőre nem érintik, és azok továbbra is működnek, kivéve a korábbi mikrohiteleket. A szatmárihoz hasonló központ működik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és még néhány erdélyi városban. /Sike Lajos: A finanszírozási program megmarad. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./2006. október 3.A határon túli magyar könyvtárosok számára Nyíregyházán szerveztek továbbképző tanfolyamot, Ezen vett részt Valean Erika, a nagykárolyi városi könyvtár munkatársa. Elmondta, a továbbképzés elsősorban a verbális, elektronikus és metakommunikáció témaköre köré szerveződött. A továbbképző tanfolyamon négyen vettek részt Romániából, hét könyvtáros pedig Kárpátaljáról érkezett. /(r): Könyvtárosok egymás közt. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 3./2006. december 22.Budapesti és nyíregyházi munkahelyét maga mögött hagyva színházat alakított három fiatal színművész Székelyudvarhelyen. Tamás Kinga és Magyari Tekla udvarhelyiek, ezért lett az utazó színházként meghatározott Nézőpont Színház központja Székelyudvarhely. Kroó Ádám budapesti, azonban ő is Marosvásárhelyen végezte a színművészeti egyetemet. Kroó Ádám elmondta, hogy a Nézőpont Vörösmarty Csongor és Tündéjével debütált, a színpadi játékot filmfelvételekkel szőtték egybe. Hárman játszották mind a tizenkét szerepet. Nem alternatív, lázadó színház akarnak lenni, hanem színház, csupa nagybetűvel írva. Csak hárman vannak, ezért a rendező, Csáki Csilla filmbetétekkel oldotta fel az egy időben megjelenő szereplők és a csak három színész dilemmáját. Hárman vannak, mert csak ők vállalták, hogy hittel, alázattal, biztos fizetés és anyagi háttér nélkül színházat csinálnak. /Kovács Csaba: Más Nézőpont. Beszélgetés Kroó Ádám budapesti színművésszel. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./2006. december 29.Kétpárti együttműködésről állapodtak meg Szatmárnémetiben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) vezetői. Az MSZP delegációját Veres János pénzügyminiszter, a PSD küldöttségét Vasile Dancu, az alakulat alelnöke vezette. Dancu elmondta, az európai parlamenti választási kampányban konzultálnak az MSZP-vel, ugyanis magyar partnereik bővebb tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren. A PSD alelnöke leszögezte: az MSZP az EP-választásokon jobban fogja támogatni a szociáldemokratákat, mint az RMDSZ-t. Veres János, aki az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke, hangsúlyozta: a két párt a közeljövőben együttműködik közös célkitűzéseik megvalósítása érdekében. Veres kiemelte a decemberi együttes kormányülésen elfogadott tervezetek közül a Nyíregyházát Nagybányával összekötő útvonal megépítését, valamint a teherforgalom számára Petén létrehozandó határátkelő megnyitását. Veres szerint a magyar kormány húsz, határon átnyúló együttműködési tervezetet nyújtott be, amelyeket az elkövetkező időszakban bírálnak el. A pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy a jövő évi költségvetésből több százmillió forintot fordítanak a magyarországi román közösség támogatására, és állami tulajdonban levő ingatlanokat is átutalnak a román kisebbségnek. /PSD–MSZP közeledés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./ Az MSZP küldöttsége találkozott a Szatmár megyei RMDSZ vezetőivel, Ilyés Gyulával és Szabó Istvánnal, valamint Radu Buddal, a megye prefektusával is. Ezután látogatásuk főszínhelyére érkeztek, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szervezetének Szatmár megyei székhelyére. Megbeszéléseket folytattak a PSD országos alelnökével, Vasile Dancuval, valamint a helyi szervezet vezetőivel. A sajtóértekezleten Veres János miniszter elmondta, hogy a két párt, az elmúlt években, olyan politikai tevékenységet végzett, amelynek eredményei mindkét megyében tapasztalhatóak. Jó eredményként a két határátkelőhely fejlesztését említette mint közösen elért sikert, és azt, hogy teherforgalmú határátkelőhely van Csengersima és Pete között, de Vállaj-Csanálosnál is az lesz. Veres a jövőbeni együttműködésről szólt a két hasonló elveket valló párt között. Az európai baloldal nagy családjába tartozik mindkét párt, ezért egy az érdekük is, a helyi struktúrák fejlesztése és a tömegek támogatása, mondta Gheorghe Ciocan megyei PSD-elnök, aki „Nagy testvérnek” nevezte az MSZP-t és megköszönte a támogatását. „Picit szokatlan, mert politikai szervezeteknél nem túl gyakori az ilyennemű együttműködés a mi régiónkban, viszont az EU-ban ez már gyakori”, mondta Veres miniszter. /Márkus Mónika: A Szatmár Megyei Szociáldemokrata Párt és a Szabolcs– Szatmár–Bereg Megyei Magyar Szocialista Párt találkozója. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 29./2007. január 22.Szűkösnek bizonyult a Makovecz Imre tervezte Csengeri Polgármesteri Hivatal tanácsterme a január 19-én rendezett konferencia befogadására. A minden évben megrendezett Határ menti Területfejlesztők Napja sikeres volt. A Magyarországért Európában nyíregyházi egyesület, valamint a Tasnád Közösségfejlesztéséért Civil Egyesület kezdeményezte konferencián a határ menti települések együttműködésének ösztönzése, új, közös regionális stratégiák, tervek kidolgozása volt a cél. Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye térségeinek közös múltjáról, a határ mindkét oldalán jelenleg működő önkormányzatok és civil szféra hatékony együttműködéséről, valamint az elkezdett közös tervek megvalósításának folyamatairól számolt be. Méltatta Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester város- fejlesztésben elért eredményeit, valamint szó esett egy Csenger-Szatmárnémeti közös tükörpályázatról, ami a hajdan létező Szatmárnémeti-Csenger-Mátészalka vasútvonal visszaállítását tűzte ki célul. /Területfejlesztők találkozója Csengerben. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 22./2007. február 12.Középkori egyházi építészet Erdélyben címmel ötödik alkalommal rendezett tudományos konferenciát a hét végén Szatmárnémetiben a Szatmár Megyei Múzeum és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeum igazgatósága. Dr. Németh Péter, a nyíregyházai múzeum igazgatója, a konferenciasorozat elindítója elmondta: abból a felismerésből kezdeményezte a közös találkozókat, hogy a rendszerváltás előtt az egyházi építészet mindkét országban tabu volt, s nagyon sok tennivaló halmozódott fel, különösen Erdélyben, ahol becses műemléktemplomok és más épületek mentek tönkre. /Sike Lajos: Középkori építész-Erdély. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./2007. március 1.Elhunyt Molnár János evangélikus lelkész /sz. Diósgyőr, 1921. jan. 29./ 1943-ban szentelték lelkésszé, először a felvidéki Jolsva, majd Kolozsvár, utána pedig Marosvásárhely volt a szolgálati helye, ahova 1944. augusztus 23-án érkezett meg. Egy időre még visszarendelték Nyíregyházára, ahol püspöke megkérdezte tőle, hajlandó-e Marosvásárhelyre visszamenni, akkor is, ha esetleg országhatár kerülne közéjük? Molnár János válasza egyértelmű „Igen!” lett. Így került vissza Marosvásárhelyre. Sokan kérdezték tőle, miért éppen akkor jön, amikor mindenki megy? – „A nyájnak éppen most van szüksége a pásztorra!” – mondta. Így kezdte meg 52 évig tartó szolgálatát Molnár János, neve lassan Marosvásárhellyel összenőtt fogalom lett. Egy mára már letűnt kor értékrendjét és embertípusát képviselte. Sokszor megakadályozták, hogy külföldre utazzon, és sokszor felszólították, hogy menjen, de végleg, családostul! Február 21-én hetedhét országból összesereglettek az eltávozottak, temetni jöttek. /A régi Vásárhely egy kis darabja tűnt el vele. Elhunyt Molnár János evangélikus lelkész. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./2007. március 16.Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal a város közintézményeivel karöltve, egész napos programsorozattal adózott az 1848–49-es szabadságharc emléke előtt. A rendezvénysorozat a központi Márton Áron téren lovasok és fúvósok felvonulásával kezdődött. A szónoklatok sorát Ványolós István történelemtanár, az RMDSZ Székelyudvarhelyi Városi Szervezetének elnöke kezdte, az Udvarhelyszéki Székely Tanács nevében Incze Béla elnök folytatta. Népes anyaországi küldöttség is megjelent, képviselőik felszólaltak. A szónoklatok sorát Szász Jenő polgármestere zárta, majd a nyíregyházi Mandala Dalszínház zenés előadása következett. A rendezvényt az Udvarhelyszék Fúvószenekar, a Székely Dalegylet, a Camerata kórus, a Balázs Ferenc Vegyes Kar fellépése, valamint szavalatok színesítették. Megnyílt Kubinyi Anna textilművész tárlata, este a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közös ünnepi előadását tekinthették meg az érdeklődők. /Szász Emese: A déli harangszóra megtelt a tér. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./2007. április 14.Elek Tibor /sz. Nyíregyháza, 1962/ 1999-től dolgozik Békéscsabán a Békés Megyei Könyvtárban irodalmi osztályvezetőként, a Bárka főszerkesztőjeként. Megalakulása óta (1999) elnöke a Körös Irodalmi Társaságnak. 2004-ben szerezte meg a doktori (Ph. D) tudományos fokozatot Székely János erdélyi íróról szóló monográfiájának megvédésével. 2004 óta szerkeszti az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen című folyóirat kritikai rovatát. Fő kutatási területe a kortárs magyar irodalom, határoktól függetlenül. Kötetei: Szabadságszerelem (Magatartások és formák a nyolcvanas évek kisebbségi magyar irodalmából). Kalligram Kiadó, Pozsony, 1994; Helyzettudat és önismeret (Magyarság és európaiság kérdései napjaink esszéirodalmában). Felső-magyarország Kiadó – Tevan Kiadó, Miskolc-Békéscsaba, 1997; Értékválasztás (publicisztikák). Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1999; Székely János (monográfia), Kalligram Kiadó, Pozsony, 2001; Fényben és árnyékban (Az irodalmi siker természetrajza). Kalligram Kiadó, Pozsony, 2004. Elek Tibor időnként Kolozsváron, Budapesten vagy Békéscsabán szervez irodalmi esteket. Nemrég volt a vendége Csoóri Sándor Békéscsabán. Március 28-án a Gyulai Tavaszi Fesztivál programsorozatának részeként szerepelt az Irodalmi Jelen, úgy is, mint Gyula testvérvárosának, Aradnak az irodalmi folyóirata. – Erdélyi irodalmár barátai miért működtetnek önálló irodalmi szervezeteket, miért osztanak saját díjakat, miért íratnak erdélyi irodalomtörténetet, adnak ki mai erdélyi „szép verseket”, novellákat, ha csak egy magyar irodalom van, határok nélkül? – kérdezte Elek Tibor, érintve a határon túli magyar irodalom jelzőt. A www.barkaonline.hu Ablak a kortárs magyar irodalomra címmel januártól indult az interneten, teljes spektrumú irodalmi portál: hírekkel, helyszíni tudósításokkal, kritikákkal és első nyilvánosságú irodalmi alkotásokkal. Nemrég Szepesi Attila számolt be erdélyi útjáról, de Ilia Mihály is gyakorta idézi föl erdélyi (irodalmi) emlékeit, élményeit. /(hmj): Quo vadis literatura? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./2007. április 26.Április 27-én Szatmárnémetiben a Művészeti Múzeum udvarán található, a szatmári békekötést idéző emléktáblánál koszorúzás lesz, ez az idei Rákóczi–megemlékezés nyitó programja. A koszorúzáson fellép Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész, aki kurucnótákat játszik. A koszorúzást követően kezdődik a Megyei Múzeumban a Rákóczi szabadságharcra emlékező nemzetközi tanácskozás. /Rákóczi–megemlékezés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), 2007. április 26./2007. május 3.Április 27–29. között Nemzetközi Történész Konferencia keretén belül előadássorozatra került sor Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 300-ik évfordulója tiszteletére. A tudományos megemlékezés Szatmárnémeti Főterén koszorúzással kezdődött, a Vécsey-ház udvarán található emléktáblánál. A történész-konferencia Viorel Ciubota előadásával kezdődött, aki a Szatmár megye múzeumában található Rákóczi-emlékekről beszélt. Őt követte Szőcs Péter tudományos kutató Szatmárnémetiből, aki a Szatmár vára és a Rákóczi-féle szabadságharc közötti kapcsolatokról értekezett. Mandula Tibor nyugalmazott tanár a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc jelentősebb eseményeit mutatta be a Partiumban. Ács-Muhi Csilla tanár, a Rákóczi felkelés hatásáról értekezett, Szatmár fejlődésére vonatkozóan. Ján Ádám eperjesi egyetemi tanár (Szlovákia) a Rákócziak Zborói uradalmát mutatta be a XVII. században, Gyulai Éva (miskolci tudományos kutató) az egyházi gyűjteményekben levő Rákóczi-relikviákról beszélt. A történész-konferencia keretében kiállítást nyitottak meg „Rákóczi-emlékek Szatmár megyében” címmel. További előadások hangzottak el: Zachar József, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): 1707 – csendes háborús év a spanyol örökségért vívott Habsburg–Bourbon összecsapásban, Kónya Péter, egyetemi tanár (Eperjes – Szlovákia): Ottlyk György, II. Rákóczi Ferenc udvarmestere, Ulrich Attila, tudományos kutató (Nyíregyháza): Az ecsedi uradalom a Rákóczi szabadságharcban, Németi János, tudományos kutató (Nagykároly): A nagykárolyi gróf Károlyiak és az ecsedi uradalom, Zubánics László, helytörténész, újságíró (Beregszász): II. Rákóczi Ferenc alakja a kárpátaljai magyar irodalomban, Gebei Sándor, tudományos kutató, egyetemi tanár (Eger): II. Rákóczi Ferenc titulusai (princeps – dux), Tamás Edit, főmuzeológus (Sárospatak): A Rákócziak Sárospatak és Marosvásárhely történelmi kapcsolatrendszerében, Köpeczi Béla, akadémikus, egyetemi tanár (Budapest): A fejedelmi beiktatás francia szemmel, Mészáros Kálmán, tudományos kutató (Budapest): Katonai kinevezések, előléptetések a marosvásárhelyi országgyűlés idején. Április 28-án a nemzetközi történész-konferencia előadói, résztvevői, illetve Szatmárnémeti és Nagykároly politikusai, közéleti személyiségei emlékeztek meg a Majtényi síkon az 1711-es évi fegyverletételről. Április 28-án délután a nemzetközi történész-konferencia a marosvásárhelyi Vártemplomban folytatta munkálatait, abban a városban, ahol ezelőtt 300 esztendővel erdélyi fejedelemmé iktatták be II. Rákóczi Ferencet. A marosvásárhelyi tudományos tanácskozás Pál Antal Sándor tudományos kutató, nyugalmazott levéltáros előadásával kezdődött, aki Marosvásárhely helyét mutatta be a szabadságharc eseménysorozatában. László Márton (marosvásárhelyi levéltáros) a szabadságharc egyik legkiválóbb hadvezérének, Bercsényi Miklósnak az életútját érzékeltette. Ezt követően a székelyföldi kutatók Csíkszék, Udvarhely szék és Gyergyó alszék szerepét, lófő- és gyalogos katonáinak hozzáállását a szabadságharc eszményének a kibontakozásához külön-külön dolgozatokban mutatták be. Az előadók és az általuk bemutatott tanulmányok címei a következők voltak: Szőcs János muzeológus (Csíkszereda): A csíkiak II. Rákóczi Ferenc oldalán, Garda Dezső tudományos kutató, egyetemi docens (Gyergyószentmiklós): Gyergyói viszonyok a Rákóczi-féle szabadságharc idején, Zepeczáner Jenő múzeum-igazgató, tudományos kutató (Székelyudvarhely): Udvarhelyszék II. Rákóczi Ferenc idején. A következő két előadás II. Rákóczi György vallásosságára és valláspolitikájára vonatkozott. Tamási Zsolt tudományos kutató (Marosvásárhely) II. Rákóczi Ferenc vallásosságáról, míg Sipos Gábor levéltáros, egyetemi docens (Kolozsvár): II. Rákóczi Ferencnek az egyházakkal való kapcsolatairól értekezett. Ezt követően B. Szabó János tudományos kutató (Budapest): A fejedelmi jelvényekről és a fejedelmek beiktatásáról beszélt a XVI–XVII. századokban, majd Erdősi Péter tudományos kutató (Budapest): II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról és ennek szertartásáról értekezett. Április 29-én Marosvásárhely lakói ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg II. Rákóczi Ferencnek erdélyi fejedelemmé való beiktatásáról. Az igehirdető Henter György lelkipásztor mellett a Vártemplomban Köpeczi Béla és Egyed Ákos akadémikus is méltatta az esemény fontosságát. Ezt követően az ünneplő és emlékező gyülekezet a Vártemplom mellett lévő Rákóczi-szoborhoz vonult, ahol a Magyar Tudományos Akadémia, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, illetve több magyarországi, szlovákiai, kárpátaljai és erdélyi civil szervezet koszorúzott. A koszorúzást kuruc nóták, illetve a magyar és a székely himnusz eléneklése tette ünnepélyesebbé. /Dr. B. Garda Dezső országgyűlési képviselő: Nemzetközi Történész Konferencia a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), máj. 3. – 18. sz. /2007. május 3.A Versünnep vetélkedő fesztiválnyitó esemény is, hiszen az első rendezvénye a Szatmárnémetiben május 4–20. között zajló Határok nélkül elnevezésű összművészeti és nemzetközi fesztiválnak. A több mint kéthetes eseménysorozat során színházi előadások, koncertek, kiállítások várják az érdeklődőket. A házigazda Északi Színház több magyar társulatot – így a beregszászi Illyés Gyula, a nyíregyházi Móricz Zsigmond, a kassai Thália Színházat – lát vendégül. /Határok nélkül Szatmárnémetiben. = Krónika (Kolozsvár), máj. 3./2007. május 4.Korlátok nélkül címmel első ízben szerveznek két héten át – május 4-től 19-ig – tartó régiós színházi fesztivált Szatmárnémetiben. A helyi két társulat mellett többek között fellép a nagybányai Városi Színház, a beregszászi Illyés Gyula Színház, a kolozsvári Imposibil Színház, a kassai Thália Színház, a krakkói Bagatela, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a bukaresti Masca Színház, s külön előadásuk lesz a Babes–Bolyai Egyetem színház karán tanuló magyar diákoknak. A korábban csak hazai jellegű színházfesztivált Ilyés Gyula polgármester kezdeményezésére bővítették nemzetközi, régiós találkozóvá, amit ezután EU-s támogatással kívánnak megrendezni. /Sike Lajos: Régiós színházi fesztivál nyit. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./2007. május 8.Háromperces angol nyelvű alkotásokkal 15 ország közszolgálati televízióinak 30 csapata versenyzett Nyíregyházán, a Riporterek Európa Kupáján. A fődíjat a Duna Televíziónak tudósító ungvári stáb nyerte el, a második díjat a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila riporter és a sepsiszentgyörgyi Somogyi Csaba operatőr vehette át. Zsigmond Attila elmondta, 1994 óta részt vesz a nyíregyházi kistérségi filmszemlén. Zsigmond Attila 2001-ben a Magyar Televízió különdíját, 2002-ben Nyírmeggyes település különdíját, 2005-ben pedig a harmadik helyezést érte el. /Jánossy Alíz: Filmetűd az ukrán turistáról. = Krónika (Kolozsvár), máj. 8./2007. június 7.Miért vannak erdélyi „külön-szervezetek”, ha az erdélyi írók összmagyar irodalomban gondolkodnak? – kérdezte Elek Tibor, a békéscsabai Bárka folyóirat főszerkesztője. Elek Tibor, aki egyben az aradi Irodalmi Jelen kritika rovatának szerkesztője, időnként Kolozsváron, Budapesten, Békéscsabán szervez kulturális rendezvényt. A Bárka folyóirat 2000 óta táborokhoz való tartozástól függetlenül közöl a magyar nyelvterület egészéből. A www.barkaonline.hu Ablak a kortárs magyar irodalomra címmel januártól indult interneten, teljes spektrumú irodalmi portál. Mind a nyomtatott, mind az internetes változatban gyakran tekintenek az erdélyi irodalom felé. Elek Tibor /sz. Nyíregyháza, 1962/ 1986 óta él Gyulán. 1999-től a Bárka főszerkesztője. 2004-ben szerzett doktori fokozatot Székely János erdélyi szerzőről írt monográfiája megvédésével. 2004 óta szerkeszti az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen kritikai rovatát. /Hevesi Mónár József: Régi-új irodalmi „csontok”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./2007. július 18.A falusi vendéglátás elméleti és gyakorlati tudnivalóit sajátíthatták el a Krasznán megszervezett tanfolyam résztvevői, akik a hét végén vették át diplomáikat. A november óta tartó képzést az RMDSZ, a Nyíregyházi Főiskola, a budapesti Gazdasági Főiskola, továbbá a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége szervezte. A tanfolyamon részt vevő 54 személyből a sikeres vizsga után 44-en kaptak oklevelet. /Gergely Gizella: Faluturizmus: csupán apróságok hiányoznak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./2007. augusztus 28.Elhunyt T. Tóth Sándor matematikatörténész /Torboszló, 1913. – Kolozsvár, 2007. aug. 21./, a marosvásárhelyi református kollégium utolsó igazgatója. A Bolyai, majd az egyesített Babes–Bolyai Egyetem oktatója volt 1977-es nyugdíjazásáig. A matematika történetével még aktív tanárkodása idején kezdett el foglalkozni. Abban a szerencsés helyzetben volt, hogy végigjárhatta Erdély könyvtárait, levéltárait, és mikrofilmre vehette a matematikával kapcsolatos dokumentumokat. 1972-ben és 1974-ben két román nyelvű könyvben foglalkozott a számok elterjedésének történetével Erdélyben és román fejedelemségekben, valamint az első román nyelvű erdélyi matematikai kéziratokkal. 1971-ben vaskos matematikatörténeti litografált egyetemi jegyzetet adott ki. Tudománytörténeti munkássága nyugdíjba vonulása után teljesedett ki. Számtalan cikket, tanulmányt közölt különböző folyóiratokban. 1988-ban Budapesten Szabó Árpáddal közösen jelentette meg a Matematikai műveltségünk keretei c. könyvet, majd 2004-ben a Kriterion adta ki Az erdélyi matematika történetéből c. könyvét, amely a kezdetektől a XIX. század elejéig foglalja össze a matematika fejlődését Erdélyben. Az utóbbi három évben három matematikatörténészt vesztettünk el, írta Kása Zoltán professzor. 2004-ben Filep László nyíregyházi (az erdélyi matematika ismerője és kutatója), tavaly Kiss Elemér marosvásárhelyi professzor távozott. És most T. Tóth Sándor tanártól és kollégától is búcsúznunk kell. /Kása Zoltán: Emlékezés T. Tóth Sándorra (Torboszló, 1913 – Kolozsvár, 2007). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./2007. november 15.November 14-én tartották Nagyszebenben a harmadik magyar-román közös kormányülést. Gyorsforgalmi út épül jövőre Nyíregyháza és Nagybánya között, Budapestet Bukaresten át Konstancával összekötő gyorsvasutat és a Nabucco-projekt keretében földgáz-vezetéket terveznek, 240 millió eurós uniós forrásból kötik össze újra közúttal-vasúttal a múlt században egymástól elvágott romániai és magyarországi szomszédtelepüléseket, hidak épülnek a Körösön és a Maroson, sokasodnak a közös beruházások, bővül a turizmus, az innovációs és az egyetemi együttműködés, folytatódik egyes tanintézmények közös finanszírozása, műemlékeket restaurálnak, emlékműveket állítanak és emlékhelyeket létesítenek vagy bővítnek közös erővel és kölcsönösen támogatják a kisebbségkutatást – lényegében ezekről állapodott meg a magyar és a román kormány. A harmadik közös kormányülés hangsúlyosan foglalkozott a romániai magyar és a magyarországi román közösség elvárásaival is. Calin Popescu Tariceanu és a román kormány tagjai katonai tiszteletadással fogadták Nagyszeben főterén a Gyurcsány Ferenc vezette magyar kormányküldöttséget. A magyar miniszterelnök a kora reggeli órákban találkozott a RMDSZ vezető politikusaival, akik a kormányüléssel kapcsolatos kérdések mellett az Európai Parlamenti választásokat megelőző kampányról is tájékoztatták őt. /Gyurcsány Ferenc: Előre kell menni, és építkezni kell. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./ Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, illetve a román Bel- és közigazgatási Reformügyi Minisztérium közös nyilatkozatot írt alá Romániának a schengeni térséghez való csatlakozása folyamatát támogató együttműködésről. E két tárca egy másik közös nyilatkozatot fogadott el a nagysebességű, az európai vasúti közlekedési hálózathoz kapcsolódó vasútvonal jövőbeni megvalósításáról a Budapest–Bukarest–Konstanca vonalon. A romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a magyar Miniszterelnöki Hivatal között jegyzőkönyv született a kisebbségvédelmi kutatások területére vonatkozó együttműködésről. Együttműködési megállapodás szól az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, valamint a román Fejlesztési, Középítkezési- és Lakásügyi Minisztérium között a két tagállam együttműködéséről a közös érdekeket szolgáló, európai forrásokból társfinanszírozandó projektek támogatására. Együttműködési memorandum jött létre a magyar Pénzügyminisztérium, valamint a román Gazdasági és Pénzügyminisztérium között az állami támogatási szabályok végrehajtása területén való munka összehangolásáról. További tíz témában is megegyeztek a felek, az erről szóló dokumentumok egy részét már aláírták vagy véglegesítették. Így a két ország együttműködik a jövőben a légtérrendészeti feladatok terén. Az oktatási együttműködésről is külön dokumentum szól. Többek közt eldöntötték, hogy közösen támogatják a marosvásárhelyi Bolyai Líceumot, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontot, a bukaresti Ady Líceumot. Feladatok együttes teljesítésében egyezett meg a magyar Szociális és Munkaügyi Minisztérium a román Munkaügyi-, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztériummal. Közigazgatási megállapodást is tető alá hozott a két kormány. A további dokumentumok között szerepel az együttműködési jegyzőkönyv a magyar és a román igazságügyi minisztérium között. Szándéknyilatkozat rendelkezik az APEH és a román pénzügyigazgatási nemzeti ügynökség között az adóigazgatási együttműködésről, akárcsak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve a román Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődési Minisztérium között a közös érdekű tevékenységekről. Munkaterv szabályozza a két ország egészségügyi tárcája közötti, jövő évre vonatkozó, határon átívelő együttműködést. A magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a román Közlekedési Minisztérium közös nyilatkozatot adott ki a magyar-román határon átvezető, közös érdekeltségű, alsóbbrendű utak infrastruktúrájának összehangolt kialakításáról, fejlesztéséről és korszerűsítéséről. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a román Hírközlési és Informatikai Minisztérium közötti protokoll a magyar-román hírközlési és informatikai stratégiai együttműködési program kialakítását irányozza elő. /Túllépve a retorikán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./ Tizenöt megállapodást írtak alá a román–magyar kormányülésen. Magyarország január elsejétől megnyitja munkaerőpiacát a szakképzett romániai munkaerő előtt. Tariceanu kormányfő elvi alapon üdvözölte a magyar lépést, nyilatkozatából kiderült: nem ujjong különösebben a román munkaerő-exportért, hiszen Románia is munkaerőhiánnyal küszködik. A közös kormányülést másfél óra alatt befejezték. Gyurcsány Ferenc kormányfő Markó Béla RMDSZ-elnökkel találkozott, és károsnak nevezte az erdélyi magyar közösség megbontására irányuló törekvéseket. Hosszasabban ebédeltek, így végül elmaradt Gyurcsány Ferenc magyar és Calin Popescu-Tariceanu román kormányfő Nagyszeben felújított óvárosába tervezett sétája. Újságírói kérdésre válaszolva Gyurcsány kissé „beszólt” a Demokrata Pártnak, amely szerinte „az elnök pártja”, és amely akadályozza a kisebbségi törvény elfogadását. Felidézte: amikor megalakult a román többpárti koalíció, amely Traian Basescu államfő demokrata pártját is magában foglalta, még egység volt az akkori kormánypártok között a tervezetet illetően. A vendéglátó fél kínosan ügyelt arra, hogy szigorúan csak azt adják vissza a magyar félnek, amit egy évvel ezelőtt kaptak Budapesten. Így például a kormányülés elején tartott miniszterelnöki köszöntőket csupán a román közszolgálati tévé közvetíthette, tőlük vették át más csatornák is az anyagot. Előre lehetett tudni azt is, miben állapodnak meg a két ország kormányai. Göncz Kinga magyar külügyminiszter azt nyilatkozta, a budapesti küldöttség előre kész dokumentumokkal érkezett Nagyszebenbe, így a megállapodásoknak már csak az aláírása maradt hátra. /Mihály László: Szebenben nyit Budapest. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./ A tervezett három óra helyett egyórásra rövidítették a találkozó időtartamát. Gyurcsány Ferenc elmondta, a két nép történelme során nagyon sok feszültség halmozódott fel, úgy lehet előrelépni, ha nem követjük el apáink hibáit, bűneit. „Ma már természetes, hogy Magyarországra különleges felelősség hárul a Kárpát-medence legnagyobb magyar kisebbsége, a romániai iránt, és fontos, hogy Bukarest ebben a törekvésben ne lásson többet, mint ami benne van” – hangoztatta. Calin Popescu-Tariceanu szerint a két ország viszonyában az összekötő kapocs szerepét töltik be a nemzeti kisebbségek. Kiss Péter magyar kancelláriaminiszter a vele készült interjúban arra a kérdésre, hogy elmúltak a kormány és a Magyar Szocialista Párt félelmei a 23 millió román munkavállalóval kapcsolatban, kijelentette, nem voltak félelmeik. Felmerült-e az erdélyi autonómiatörekvések kérdése a közös kormányülésen? – hangzott a kérdés. Napirendszerűen nem volt téma, válaszolta Kiss Péter. A magyar kormány álláspontja: az autonómia a többségi és kisebbségi nemzet közösen kialakított szándékának lehet eredménye. /Rostás Szabolcs: Nagyszebeni „egységcsomag”. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./2008. január 10.Valószínű, hogy Magyarország autóutat tervez majd a román-magyar határig, amit majd bővítenék, ha az szükségessé válik – nyilatkozta Tánczos Barna, a román szállítási minisztérium államtitkára azt követően, hogy román és magyar autópálya-építő szakemberek Nagyváradon folytattak megbeszélést. A megbeszélés célja az volt, hogy a felek megállapodjanak a két ország autópálya és gyorsforgalmi úthálózatának csatlakozási metszéspontjairól. Ezeket sikerült véglegesíteni – mondta Tánczos – s január végén vagy február elején várhatóan a magyar Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a román Szállításügyi Minisztérium tárcaközi megállapodásban rögzíti a technikai paramétereket. Románia hónapok óta szorgalmazza, hogy Magyarország is autópályát építsen a határig azért, hogy az észak- és a dél-erdélyi autópályán áthaladó járművek, hasonló minőségű úton folytathassák útjukat. Magyarország ennek a feltételnek nem akart eleget tenni, s ezért a román szállítási minisztérium intenzív lobbit kezdett. /Borbély Tamás: Magyarország várhatóan nem épít autópályát a határig. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./ Nagyváradot, és így a leendő észak-erdélyi autópályát közvetlenül Budapesttel összekötő sztrádát szeretne a román közlekedési tárca – jelentette be Tánczos Barna minisztérium államtitkár, aki a magyarországi delegációval tárgyalt Nagyváradon. Magyarországon viszont a Nyíregyháza és Budapest között kapcsolatot teremtő M3-as autópálya Debrecen felé leágazó szakaszát, az M35-öst fejlesztenék tovább úgy, hogy azt kiépítenék Nagyváradig. /Nagyvárad–Budapest-sztrádát terveznek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 10./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||