|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2007. november 7.Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, független európai parlamenti képviselőjelölt háromszéki kampánykörútját Torján indította, ahol november 5-én a zsúfolásig telt templomban előbb istentiszteletet tartott, majd a Székely házban lakossági fórumon vett részt. A püspököt Torjára elkísérte többek között Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum ny. igazgatója, Gazda József kovásznai közíró és Sánta Imre református lelkész, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke. A püspök kifejtette, ha megválasztják, Brüsszelben a közösségi önrendelkezést, a Székelyföld területi autonómiáját fogja képviselni. Tőkés László kemény hangon ítélte el az RMDSZ csúcsvezetőségét, mely ma már nem annyira a magyarok, hanem inkább a román és saját politika érdekeit képviseli Bukarestben. Az RMDSZ-nek két-három éve már ott van Brüsszelben három képviselője, s nagyon kevesen mondanák meg, kik ők, és mit csinálnak. Ozsdolán helyi fiatalok műsorral, verssel és dallal köszöntötték a romániai forradalom fáklyáját – ahogy Kónya Ádám nevezte a püspököt. Tőkés arra emlékeztette a jelenlevőket, az RMDSZ szenátorai és képviselői 1992-ben a kolozsvári Szent Mihály-templomban a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselői előtt esküdtek meg, hogy hűségesek lesznek nemzetünkhöz, és megvalósítják a Székelyföld területi önrendelkezését. Esküjüket hamar elfelejtették – mondta Tőkés László. A nagy célok – az önálló magyar oktatási rendszer, a Bolyai Egyetem visszaállítása, a Székelyföld területi autonómiája – nem valósultak meg. A püspök közölte: Garda Dezső Hargita megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő felhatalmazta arra, hogy elmondja, nemrég felfedezte, négymillió köbméter fának kelt lába hatmillió euró értékben, s hiába jelenti az esetet, konkrét bizonyítékokat is felsorakoztatva, a politikai és gazdasági érdekek összefolyása miatt szinte tehetetlen. A fás maffia erősebbnek bizonyul, és ebben a nagy lopásban, sajnos, RMDSZ-es politikusok is benne vannak. Tőkés László még Csernátonban és Kézdivásárhelyen vett részt lakossági fórumon. /Iochom István: Tőkés László Torján és Odzsolán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 7./2008. február 20.József Álmos egy kötetre való képanyagot, okmányokat, levéltári kutatások és élő visszaemlékezések alapján jelentős mennyiségű információt gyűjtött össze a háromszéki országzászló-állításokról 1940–44 között. Munkája Országzászló-állítások Háromszéken /T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006/ címen jelent meg. Az országzászlós könyv csupa tiltásos históriai mezőkről gyűjtött össze a hatvan esztendő alatt szétszóródott, félelem miatt rejtegetett és dugdosott anyagot, s ez a félelem máig sem múlt el. A könyvből megismerhető az országzászló-állítás előzményei, az avatás helye és időpontja, az avatóünnepség lefolyása és az emlékmű utóélete. Az egyes országzászló-állítás felemelő ünnepélyessége, az ,,Erdély visszatér" gondolata drámai ellentétben áll az országzászlók 1944 utáni utóéletével. A színmagyar falvakban nem csak a román hatóságok működtek, pusztítottak a helybéli magyarok közül a vezetői polcokra törő karrieristák is. Legtöbb helyen levágatták a zászlórudakat, s vörös csillagot illesztettek ennek helyére. Voltak helyek, ahol szétverték, majd az anyagát is elhordták az emlékműveknek. A kötet kockázatos, de sikeres zászlómentésekről is szól. Az 1989-es fordulat után előkerültek a már ereklyévé érdemesült zászlók, zászlórudak, zászlótartó darabok. Előpatakon a zászlót Dálnoki Sándorné rejtegette. Idős korában felfedte titkát, s 1982-ben bekövetkezett halálakor a koporsójába tették. Gelence zászlóját Bartha Imre iskolaigazgató otthoni kútjának tetőzetében rejtegette. Kézdiszárazpatakon Opra Irma párnába varrva rejtegette a zászlót. Kommandón a talapzat szövegeinek levésése ellen tiltakozókat megkínozták. Komollón a zászlótartó rudat Szentgyörgyi Béla csűrében rejtették el, a lobogót színei szerint háromba vágták, és különböző családoknál rejtették el. Lécfalván előbb az orgonában rejtették el a zászlót. Magyarhermányban üvegbe rejtették, és az istállóban a jászolban dugták el. A zászló ma is megvan. Ozsdolán paplanba varrták. Zágonban a templomtorony gombjába rejtették. A rejtekhelyet valaki elárulta. Rétyen viaszos vászonba csomagolták, s az emlékmű mögötti családi ház csűrjében rejtették el. További sorsa ismeretlen. Székelyszáldoboson a márványtáblát ládában, a zászlót jászolban rejtették el. Szárazajtán az 1944. szeptember 2-án bevonuló román katonák égették el a zászlót. Az uzoni zászló díszpárnába varrva vészelte át a nehéz időket. Ma is megvan, a református templomban őrzik. Zabolán a zászlót a katolikus templomba menekítették, ahonnan az egyik helybéli román kihozta, és elégette. A zalánpataki zászlót rongyszőnyegbe szőtték. /Sylvester Lajos: Kálváriás zászlósorsok (József Álmos új kötete) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./2008. március 11.Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-es képviselő Tőkés László és Sógor Csaba EP-képviselők támogatását kérte a terület visszaszolgáltatások ügyében, amikor a múlt héten Brüsszelben találkozott velük. Kifejtette, hogy Románia 1968-as területi-adminisztratív átszervezése nyomán a Háromszéken telekkönyvezett területek egy része – több ezer hektár erdő és legelő – Vrancea és Bacau megyékhez került. A Kovászna megyeiek az elmúlt években visszakapták a Bacau megye területére került földjeiket, azonban a Vrancea megyei hatóságok akadályozzák a visszaszolgáltatást. Vrancea megyében politikai határozat született arról, hogy semmit nem adnak vissza Kovászna megyének, azaz megfogalmazásukban, „a magyaroknak”. Ez nem korrekt, mivel az ozsdolai, gelencei, zabolai, berecki közbirtokosságoknak, egyházaknak és magánszemélyeknek tulajdonjogukat igazoló irataik vannak abból az időszakból, amelyeket benyújtottak a Vrancea megyei önkormányzati és megyei bizottságoknak, de elutasították ezeket. A háromszékiek minden pert elveszítettek Vrancea megyében. /Mindent vissza! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./2008. március 15.Felső-Háromszéken eddig Kézdivásárhelyen és nyolc községben alakult meg a Magyar Polgári Párt helyi szervezete, jelezte dr. Fekete Károly, a Magyar Polgári Szövetség kézdiszéki elnöke. Kézdivásárhelyen őt, Torján Bokor Bélát, Kézdiszentkereszten Bokor Zoltánt, Csernátonban Máthé Zoltánt, Ozsdolán Bögözi Attilát, Kézdialmáson Fábián Antalt, Lemhényben Illyés Imrét, Gelencén Tamás Lászlót, Kézdiszentléleken pedig Bartók Gyulát választották meg elnöknek. /Iochom István: Alakulnak az MPP helyi szervezetei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 15./2008. április 2.Hat vitás megyehatára van jelen pillanatban is Hargita megyének, közölte Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, hangsúlyozva: ez sokkal inkább az érintett községek határvitája. A legismertebb határvita az Úz-völgyi, ahol a két település közötti határ, Csíkszentmárton és Dormánfalva (Darmanesti), illetve Bákó és Hargita megye határai képezik a vita tárgyát. Egy másik cifra helyzetű település Gyimesközéplok, ahol közel ötszáz ember közigazgatási hovatartozása felemás. A szóban forgó félezer embernek a személyi igazolványa Középlokra szól ugyan, de az adót már a Neamt megyei Danuc községbe fizetik. A Gyilkostó üdülőteleptől a Békási-szoros irányában fekvő terület tulajdonjoga mai napig kérdéses a gyergyószentmiklósi önkormányzat számára. Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő több éve igyekszik tisztázni a helyzetet. A hivatalos román térképek szerint az egész Békási-sziklaszoros Neamt megyéhez tartozik. A gyergyószentmiklósi önkormányzat egy korábbi katonai térképpel tudja bizonyítani, hogy a terület megyésítés előtt a mai Hargita megye területéhez tartozott – ezt a kataszteri hivatal viszont nem fogadja el bizonyítéknak. A Gyilkostó-övezet mellett Hargita megyében a Gyimesek vidékén Csíkszék, Keresztúr mellett Háromszék folytat határvitákat. Tamás Sándor parlamenti képviselő nemrégiben jelezte, több ezer ozsdolai, gelencei, berecki, zabolai közbirtokosság, magánszemély, egyház, önkormányzat károsult az 1968-as megyésítések során. A Vrancea megyéhez csatolt területek visszaszerzésére irányuló követeléseket Tulnici település földosztó bizottsága eddig folyamatosan visszadobta. Az ozsdolai közbirtokosság ügye már Strasbourgba került jogorvoslásra. /Gergely Edit, Horváth István, Illyés Judit: Forró megyehatárok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 2./2008. április 22.Április 19-én Kézdivásárhelyen ünnepelték meg a helyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat fennállásának tizenötödik évfordulóját. A Vigadóban rögtönzött kiállításon, fényképek és különféle tárgyak segítségével mutatták be az elmúlt tizenöt év változatos tevékenységét. A helybeliek mellett gelencei, ozsdolai és kézdialmási cserkészek is részt vettek az eseményen Gaál Sándorral, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökével együtt. Dr. Kerekes László, a Boldog Özséb-plébániatemplom lelkipásztora, a kézdivásárhelyi cserkészélet főszervezője és vezetője, valamint Vas József gelencei tanár, a Gábor Áron Cserkészcsapat alapítója vetített képes előadás keretében mutatta be az eltelt éveket. /Iochom István: Tizenöt év cserkészet Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./2008. június 2.Lapzártáig a tizenhárom körzetből beérkező adatok alapján a Magyar Polgári Párt jelöltje győzött Kézdivásárhelyen. A helyi választások nagy vesztese Török Sándor jelenlegi polgármester, aki a szavazatok 40,91 százalékát kapta. Második forduló lesz Kézdiszentléleken és Ozsdolán. – Csernátonban Bölöni Dávid, Torján Daragus Attila, Kézdiszentkereszten Jakab Mária Edit, Esztelneken Vargha Attila, Kézdialmáson Molnár István, Lemhényben Lukács Róbert, Bereckben Dimény Zoltán, Gelencén Szakács Tibor, Szentkatolnán Tusa Levente RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek vezetik a következő négy évben a településeket. /Iochom István: Kézdivásárhely váltott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 2./2008. július 22.Az erdő-visszaszolgáltatás egy ideje helyben topog. György Ervin Kovászna megyei kormánymegbízott, a megyei tulajdonjog-megállapító (földosztó) bizottság elnöke kifejtette, keveset léptek előre, de ez elsősorban a polgármestereken, illetve a helyi földosztó bizottságokon múlt. Nem könnyű a dolguk, mert olyan kusza visszaszolgáltatási iratok kerülnek elő, hogy sok esetben nem tudnak konkrét döntést hozni. Főleg az örökösödési papírok, zsebszerződések, családon belüli adásvételek okoznak zavart. Sok esetben más is igényelte ugyanazt a területet. A Vrancea megyeiektől 13 000 hektár erdőt igényelt vissza a megye. Legnagyobb a Mikes családé, aztán az ozsdolaiaké, de az összes szomszédos községnek ott is lenne jussa. A háromszékiek elveszítették a pereket, annak dacára, hogy oda szól telekkönyvük. Némely per már Stasbourgban van, az európai bíróságon. Bereck Bákó megyével könnyebben tisztázta dolgait. /Szekeres Attila: Járni jár, de nem jut (Erdő-visszaszolgáltatás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./2008. augusztus 5.A moldvai szomszédokkal perlekednek területeikért a székely megyék. A háromszéki Zágon község közel 500 hektár erdővel gazdagodik ezen a héten. György Ervin prefektus elmondta, az állami erdészet szakembereivel azonosították azokat a parcellákat, amelyeket visszamérhetnek a községhez. A tulajdont igazoló dokumentumokból kiderítették, hogy a falu jogosan tart igényt közel 400 hektár legelőre, amely jelenleg a Buzau megyei Gura Teghii településhez tartozik. Az 1968-as megyésítéskor több ezer hektár területet Vrancea, Bákó és Buzau megyéhez csatoltak. A tulajdon-visszaszolgáltatáskor nehézségek merültek fel. A Kovászna megyei magánszemélyek, önkormányzatok, közbirtokosságok, egyházak próbálták visszaszerezni területeiket, igényük jogosságát telekkönyvi kivonatokkal igazolták. Bákó és Buzau megyékben a többéves eljárás eredménnyel zárult, a háromszéki tulajdonosoknak visszamérték az erdőket, legelőket. Viszont évek óta eredménytelenül harcolnak a Vrancea megyéhez csatolt területekért, pereskedés ellenére még egyetlen négyzetmétert sem mértek vissza a Kovászna megyeieknek. A megyehatár menti községek, az ozsdolai, gelencei, berecki és zabolai jogosultak hiába nyújtottak be több tucat visszaigénylést, mellékelve a tulajdont igazoló iratokat, Tulnici település és Vrancea megye földosztó bizottságai azokat sorozatosan visszautasították. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke korábban megfogalmazta, úgy tudja, Vrancea megyében hallgatólagos politikai egyezség született arról, hogy a „magyaroknak” ne adjanak vissza semmit. Újabb megyeközi vegyes bizottság létrehozását kezdeményezi Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a Csíkszentmárton és Dormányfalva (Darmanesti) közötti határ megállapítására. A két település határa egyben Hargita és Bákó megye közötti határvonalat is jelenti. 2006-ban a tábor hovatartozása élesztette fel a megyék közötti területvitát. Borbély Károly távközlési miniszter ugyanis – aki akkor az Országos Ifjúsági Hatóságot vezette – rendeletileg a Hargita Megyei Ifjúsági Hatóságnak adta át a tábort. A határozatot azonban a Bákó megyei hatóságok megtámadták. A határvita megoldására 2006 őszén megyeközi vegyes bizottság alakult, a feleknek azonban nem sikerült megegyezésre jutniuk. /Bíró Blanka, Gazda Árpád: Újratermelt határviták. = Krónika (Kolozsvár), aug. 5./2008. október 9.Az ozsdolai Láros Erdő- és Legelőtulajdonosok Egyesülete, miután Romániában kimerített minden jogi lehetőséget, a Strasbourgban székelő nemzetközi bírósághoz fordult 2006. novemberében. Tamás Sándor bákói ügyvédtársával, Mihai Clivetivel együtt képviselte a Láros egyesület által indított erdő-visszaszerzési pert tizenegyszer a foksányi bíróságon, kétszer a bukaresti Legfelsőbb Bíróságon, kétszer a Konstanca megyei Hirsova városi bíróságon, tizenötször pedig a Konstanca megyei törvényszéken, illetve fellebbviteli bíróságon. A Láros egykori vagyonából csak a Kovászna megye határain belül eső erdőt és legelőt kapta vissza, a Vrancea megyébe 1968-ban átcsatolt 1679 hektárért indult a 2003. szeptember 15-én elkezdődött és tavalyelőtt véget ért per. Az ozsdolaiak nem hagyják odaveszni egykori erdőjussukat, nemrég újabb pert indítottak. 2007. decembere óta tizenegy elhalasztott tárgyalás volt a foksányi bíróságon, az utolsó idén szeptember 16-án, s alig pár percet tartott, a következő időpontja október 14. Minden valószínűség szerint, addig húzzák az időt, amíg a nemzetközi bíróság nem hoz ítéletet. /Iochom István: Az ozsdolai közbirtokosság tovább pereli erdőjussát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 9./2008. október 17.A kolozsvári magyar zenei élet egyik kiválósága, Angi István /sz. Ozsdola, 1933. okt. 16./ zeneakadémiai konzulens professzor betöltötte a 75. életévét. Több évtizedes tanítás után Angi professzor ma is ugyanazzal a lelkesedéssel viseltetik növendékei iránt, mint régen. Zeneesztétikát tanít. A művészet mindig nevelt: a szépérzék, a szép fejlesztésére és szeretetére tanított. „Ebben az esztétikai mezőben kerestem én is a tanári hivatásom feladatait meg a benne rám váró megoldásokat” – vallja Angi István. Az Esztétikai előadások című könyve magyarul és románul is megjelent. Az értékelméletről szól Értéktől jelentésig című könyve. Angi István 1958-tól tanít, mostani doktorandusai közül néhányan egykori tanítványai gyerekei. Tanított média szakos, képzőművész, református hittan szakos hallgatókat is, Nagyváradon pedig a Partiumi Keresztény Egyetemen tanít. Angit a Zeneakadémia elvégzése után esztétika gyakornoknak nevezték ki. Akkor ezt a tantárgyat csak filozófiai végzettséggel lehetett előadni, ezért el kellett végeznie a filozófiai doktorantúrát. Akkor két városban volt mód erre: Lipcsében és Moszkvában. Angi Lipcsébe jelentkezett, mégis Moszkvába küldték. Jelenleg tanít Kolozsváron, a Zeneakadémián a magiszteri és a doktorandusok számára kijelölt előadásokat tartja, doktori dolgozatokat is vezet. Emellett a BBTE református hitoktatói karán tanít zeneesztétikát, retorikát és a művészetek párbeszédét. Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen zeneesztétikát oktat. Legfrissebb munkái között van: Az esztétikum zeneisége (Komp-Press, Kolozsvár, 2001), A zenei szépség modelljei (Polis, Kolozsvár, 2003), Zeneesztétikai előadások I– II. (Scientia, Kolozsvár, 2003, 2005), Értéktől jelentésig (Pro Philosophia, Kolozsvár, 2004). /Nagy-Hintós Diana: Születésnap – „A művészet a szép fejlesztésére és szeretetére tanít” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./2008. október 24.Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idei megemlékezéseinek az ad különleges aktualitást, hogy ötven éve végezték ki a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai per tíz halálraítéltjét. 2008. december 2-án lesz 50 éve annak, hogy kivégezték az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét /Sass Kálmánt és dr. Hollós Istvánt/, miközben a harmadik halálraítélt, Balaskó Vilmos érolaszi református lelkész büntetését életfogytiglani kényszermunkára változtatták. Az 1956-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásért 1957. június 27-én a kivégezték Teodor Margineanu görgénykásvai születésű tüzérhadnagyot. 1959. április 20-án – ugyancsak Szamosújváron kivégezték az ozsdolai molnárt, Szígyártó Domokost. 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében 51 éves korában kivégezték a csíkszeredai származású tanítót, Tamás Imrét és féltestvérét, Tamás Dezső pénzügyi tisztviselőt. A megemlékezések sorából kimaradt a nyolc erdélyi magyar származású áldozatnak a felsorolása, akiket Kádár János bíróságai ítéltek halálra. Budapesten az elsőkként kivégzettek közül kettő erdélyi: a marosvásárhelyi születésű Dudás József és a Krassó-Szörény megyei származású Szabó János, a Széna téri harcok legendás parancsnoka /Szabó bácsi/. Mindkettőjüket 1957. január 19-én végezték ki. 1958. május 30-án Temesváron ítéletet hirdettek a Szoboszlai-per 57 vádlottja fölött is: 10 vádlottat halálra, a többit 3 év börtönbüntetéstől életfogytiglan tartó kényszermunkával sújtották. A halálra ítélteket 1958. szeptember 1-jén a Szekuritáté temesvári börtönében kivégezték. Sass Kálmán a kisebbségi és erdélyi kérdés megoldásának kulcsát a kantonális Magyarország és Románia megteremtésében látta. Ő volt az egyetlen, aki súlyos megveretése ellenére a bírósági tárgyaláson minden, belőle erőszakkal kicsikart vallomását visszavonta. Az erdélyi ’56 egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a legvadabb terror, diktatúra ellenére a kisebbségi, az erdélyi kérdés megoldására négy terv, alternatíva született. A két, már említett peren kívül dr. Dobai István „ENSZ-memoranduma” az erdélyi magyarság jogfosztását az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarta juttatni, az erdélyi kérdés megoldását a régió Magyarország és Románia közötti megosztásában és a lakosságcserében látta. Fodor Pál Erdély függőleges, azaz a történelmi Máramarostól kiindulva, egész Erdélyt kettészelő megosztásában és ugyancsak a lakosságcserében látta a lehetséges megoldási alternatívát. /Tófalvi Zoltán: 1956 tizenkét erdélyi mártírja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./2009. március 20.Felső-Háromszéken először Gelence, Szentkatolna és Zabola fogott össze és alakított Zernye néven kistérségi vidékfejlesztési egyesületet 2007 februárjában. A múlt év decemberében Kézdiszentlélek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Ozsdola és Bereck a Leader-program keretében Augustia néven hozott létre hasonló egyesületet, melynek bejegyeztetése most folyik. Legutóbb Kézdialmás és Esztelnek polgármesteri hivatala fogott össze és hozta létre az Esztelnek–Kézdialmás Közösségfejlesztési Egyesületet azzal a céllal, hogy nagyobb eséllyel tudjanak pályázni a víz- és szennyvízcsatorna kiépítésére, útjavításra és szociális gondok megoldására. /(Iochom): Közösségfejlesztési egyesületek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 20./2009. május 13.Kétszer annyi pénzt kapnak a kisajátítási eljárás során a Foksány–Ozsdola útszakasz mentén területekkel rendelkező Vrancea megyei tulajdonosok, mint a háromszékiek, közölte Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki szerint a kormány eljárása az ozsdolai gazdák és a közbirtokosság felháborodását váltotta ki, perelni készülnek az igazságtalanság miatt. /Farcádi Botond: Miért ér kevesebbet a háromszéki erdő, mint a vranceai? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 13./2009. május 25.Az Óriáspince-tetőn május 24-én megrendezett szekértábor mutatta: nem akármilyen értékekkel rendelkezik Háromszék. A rendezvényen kéttucatnyi háromszéki település egy-egy szekéren mutatta be jellegzetességeit, értékeit, odébb pedig a megye minden részéről érkező kézművesek árulták portékáikat. Minden település azzal rukkolt elő, ami leginkább jellemző rá. Voltak települések, amelyek borvizeiket kínálták, a vargyasiak festett bútoraikat, a bereckiek művelődési értékeiket, az ozsdolaiak a szőtteseket mutatták be, a mikóújfalusiak szekerére a hagyományos rakott ág is felkerült, az illyefalviak helyben előállított termékekkel, túrós puliszkával várták a vendégeket, de hatalmas érdeklődés kísérte a téglavetést, a kosárfonást, az Árkosról érkező kovács tevékenységét is. /Farcádi Botond: Értékeink bemutatója (Háromszéki Turisztikai Napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 25./2009. június 5.Mintegy száz kézdisárfalvi és ozsdolai, valamint magyarországi vállalta azt, hogy az Ozsdolától 15 kilométerre, embert és autót próbáló út megtétele után Vrancea megye határánál tavaly állított katonai síremléknél emlékezzen a trianoni békediktátumra. A Nagy Musát szomszédságában található keresztnél június 4-én Páll István, az ozsdolai Láros közbirtokosság vezetője, valamint Kádár Sándor sárfalvi plébános emlékezett „a mohácsi vésznél is nagyobb veszteséget jelentő döntésre”. Mint hangoztatták, a magyarság többsége szívében-lelkében továbbra is egy nemzet részét képezi, „a nemzetromboló politika és az önös érdekek fölött”. /Emlékezés Trianonra. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 6.A rendszerváltás évében Csíkszeredából kivándorolt, jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban élő Franck M. Mihály, a bukaresti tévé és rádió volt műszaki munkatársa nemrég mutatta be szülővárosa, Csíkszereda könyvbarátainak az általa írt betyárkrónikát, mely szervesen kiegészíti a témában eddig megjelent irodalmat. A szerző 1970-ben felkereste az Ozsdola környéki falvakat, valamint Kászonaltízt, hogy a még életben levő kortársaktól adatokat gyűjtsön. Az adatgyűjtésben Tömöry Péter Banditák nyomában című, a Megyei Tükör hasábjain megjelent riportsorozatára alapozott, az győzte meg arról, hogy a három betyár tetteit érdemes megörökíteni az utókor számára. A kortársak vallomásait magnószalagra rögzítve őrizte meg. Harminc év telt el, amikor a szerző New York állam Freeman Post című lapjában megjelentette angol nyelven a betyárok történetének rövidített változatát. Aztán a magyar változat is elkészült /Franck M. Mihály: Székelyföld betyárjai. Dézsi, Pusztai és Jeges. Életük-haláluk riportkrónikája, 1928–1955. Megjelent Csíkszeredában a szerző magánkiadásában, 2009./ A kötet tizenhat fejezete végigköveti a három bátor, vakmerő fiatalember életét születésüktől tragikus halálukig, hű képet festve az ötvenes évekről, a kommunista kiskirályokról. A betyárkrónika huszonkét adatközlő vallomására alapszik. Korábban Iochom István Pusztai, Jeges, Dézsi című, 2006. ban megjelent könyvében írt róluk, ő ötven személy vallomását rögzítette. /Iochom István: Újabb könyv az utolsó székely betyárokról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 6./2009. augusztus 22.Páll Mária, az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskola tanítónője fokozati vizsga-dolgozatot készített a kishilibi magyar anyanyelvű cigányság letelepedéséről, történetéről, a cigány gyerekek fokozatos beilleszkedésének lehetőségeiről, Inkluzív nevelés az ozsdolai iskola alsó tagozatán címmel. A kézdivásárhelyi tanítóképző után elvégezte a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karának kézdivásárhelyi hároméves kollégiumát. Kishilib Ozsdola község cigányság által lakott része, tehát községi cigánytelep, nem különálló település. Azóta már megszűnt a kishilibi cigány iskola, a roma gyerekek a magyar gyerekekkel vegyes, de magyar nyelvű osztályban tanulnak a központi iskolában. Ozsdolán megtették az első lépéseket az elképzelt integráció irányában. Páll Mária elmondta, PHARE-cigányprogramot pályáztak meg 2005-ben, amelynek alapján megszűnt a cigánytelepi iskola. /Kisgyörgy Zoltán: Ozsdolai cigánysoron (Lesz-e beilleszkedés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./lapozás: 1-30 | 31-48
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||