1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Magyarországon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián. A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székelyudvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték. /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./
2006. március 13.
Nyolcadik alkalommal szervezték meg a Kolozs megyei magyar néptáncegyüttesek találkozóját. A kétnapos rendezvénysorozat március 11-én gálaműsorral zárult a Magyar Operában. Felléptek: az inaktelki, kalotaszentkirályi, magyarlónai, magyarpalatkai, mérai és széki hagyományőrző gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok, a szamosújvári Kaláka, illetve a kolozsvári Bogáncs, Ördögtérgye, Szarkaláb és Zurboló együttesek. A gálaműsor utána Tranzit Házban táncházzal folytatódott az együttlét/(köllő): Magyar néptáncegyüttesek találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2006. március 14.
Már napokkal az 1848-as szabadságharc és forradalom évfordulója előtt elkezdődtek a megemlékező ünnepségek. Désen március 12-én, vasárnap a katolikus és református hívek közösen ünnepeltek a fél évezredes református templomban, majd március 15-én a Kakashegyen koszorúznak. Györgyfalván szavalóversenyt szerveztek a jeles évforduló tiszteletére, a kolozsvári földészek a kismezői temetőben áldoztak a hősök emlékének, Gyaluban vidámsággal emlékeztek szabadságharcos elődeinkre. Szamosújváron megkoszorúzták az örmény-katolikus temetőben nyugvó forradalmárok sírját. Tordán a magyarság az ótordai református templomban ünnepel, majd elhelyezi koszorúit a helyi Petőfi Háznál. /Március 15-ére emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./
2006. március 18.
Március idusán a szamosújvári magyar közösség is méltóképpen megemlékezett 1848 eseményeiről. A helyi Czetz János cserkészcsapat a temetőben lévő emlékhelyen koszorúzott. Március 15-én a református istentisztelet után a művelődési házban folytatódott az ünneplés. Gyermek- és ifjúsági csoportok léptek fel. Végül Kolcsár István, a helyi RMDSZ elnöke szólt a népes közönséghez. /Fodor Emőke: Teltház a kultúrotthonban, ünnep a szívekben. Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
2006. március 21.
Március 18-án rendkívüli ülést tartott a szamosújvári kultúrház irodalmi köre. A kisváros alkotói Lengyel Márton helybeli festőművészt látták vendégül, aki egyben a Képzőművészeti Egyesület elnöke is. Irodalmi est szervezéséről volt szó, amelyre a főtéri képgalériában kerülne sor, képek és szobrok „társaságában”. A helybeli költők mellett jelezték jelenlétüket a dési irodalmi kör tagjai is (nemrég szamosújvári fiatal alkotók látogattak Désre). A havonta megrendezendő alkotói esteket ezentúl kolozsvári meghívottak is megtisztelik. /Erkedi Csaba: Tárlatlátogatás és irodalom Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2006. március 25.
Átnyújtották a kedvezményezetteknek a kolozsvári magyar üzletembereket tömörítő Euréka Egyesület által február 17-én szervezett jótékonysági bálon összegyűlt adományokat. A rendezvényen képzőművészek, illetve művelődési egyesületek által felajánlott képzőművészeti alkotásokat árvereztek el. A befolyt összegen a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány, illetve a szamosújvári Téka Alapítvány osztozik. /-f-: Euréka-támogatás a szórványnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./
2006. március 25.
Van kölcsönhatás, de van különbség a román és magyar dallamok között, mondta Kallós Zoltán. A Mezőségen összefonódott a román a magyarral. Nagy a magyar hatás. Kodály és Bartók megállapították, hogy a régi magyar verbunkos zenét a mezőségi románoknál kell keresni. Azonban ha Kendilónán gyűjtöttek volna, akkor előkerült volna ugyanaz a zenei anyag, ami Boncidán és Válaszúton van, mert ennek a három szomszédos falunak – és itt, a Szamos völgyén végig, Szamosújvárig – azonos a zenei anyaga. Kallós hibának tartja, hogy nincs zenei oktatás az alsó tagozatokon. Kolozsváron néhány iskolában, csoportokkal most már beindult. Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk, hangsúlyozta Kallós. Ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, akkor biztos kibírunk még ezer évet. /Takács Éva: Nem véletlen, hogy megmaradt. Kallós Zoltán nyolcvanéves. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./
2006. március 28.
Március 25-26-án kétnapos fesztivállal ünnepelte Kolozsváron a Szarkaláb Néptáncegyüttes fennállásának tíz évét. Az első napon a „valamikori” szarkalábosok találkoztak, másnap a Szarkaláb Néptáncegyüttes barátaival telt meg a Magyar Opera terme. A gálaműsorban több együttes lépett fel, az előcsarnokban kiállították a Szarkaláb vendégszerepléseit dokumentáló fotóválogatást. A Szarkaláb indulásától fogva számíthatott a Heltai Gáspár Alapítvány támogatására, ahogy a megyei tanácséra is – fogalmazott Kerekes Sándor, a Kolozs megyei tanács alelnöke. A rendezvényt a 80. születésnapját ünneplő Kallós Zoltán néprajztudós is megtisztelte jelenlétével. Fellépett a Bogáncs, a Dor Transilvan, az Ördögtérgye, a Zurboló, a szamosújvári Kaláka, az apró Szarkalábacskákat is tapsolták. /F. I.: Tízéves a Szarkaláb Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
2006. március 30.
Szamosújváron a Téka Házban tartotta az RMDSZ évi közgyűlését. Az elmúlt évben 250 új taggal bővült az RMDSZ, a Téka Művelődési Alapítvány révén külföldi kapcsolatokat is létesítettek, működik a szórványkollégium, ősztől még egy magyar nyelvű IX. osztályt szeretnének beindítani, humán szakon. Török Bálint, a város magyar alpolgármestere felszólalásában ismertetett néhány idei tervet: az ivóvíz- és gázhálózat felújítása, városszépítési beruházás. /Sikeres az RMDSZ helyi szervezete. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./
2006. április 5.
Gyermekzsivajtól hangos Szamosújváron a Zakariás-ház udvara. A református egyház közössége, konyha, étkezde, napközi, szórványbentlakás van benne. Szamosújvári és mezőségi gyermekek vannak itt, szüleik szegény emberek. Kiss Zsuzsanna tanítónő, nőszövetségi elnöknő mesélte, német és svájci segítséggel megépült a szamosújvári református egyház részére egy modern gyülekezeti ház, az Emmaus, amely alkalmat adott a közösségi tevékenységek bővítésére. Ismerve a szórványfalvak gyermekeinek helyzetét, először nyári szórványtábort szerveztek. 1997-ben megnyílt az első tábor. Tizenegy falu 41 gyermekét helyezték el helybeli családoknál. A következő nyarakon növekedett a gyermekek létszáma, anyagi támogatást kaptak több helyről. Időközben beindítottak állandó foglalkozást a helyi gyermekek részére, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Felmérve a szórványban élő magyar gyermekek helyzetét, akik iskola hiányában nem tanulhatnak anyanyelvükön, ifjú Kabai Ferenc tiszteletes felkereste a Szamosújvár körzetéhez tartozó szórványfalvakat, és összeírta azokat a gyerekeket, akik ősztől bentlakásra szorulnak. A számuk 62 fő volt. Egy lerobbant házat német segítséggel felújított a református egyház. A fenntartás anyagi terhe továbbra is a református egyház gondja maradt. 2004-ben 92 gyermekkel kezdték az évet. A református egyház megvalósításai közé sorolható a Halacska vasárnapi óvoda és a Kismamakör beindítása. /Kabai Ferenc: „Nézd, vége van a télnek, itt az éneklés ideje”. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2006. április 22.
Elkészült a leendő kolozsvári 1956-os emlékmű városházi engedélyeztetéséhez szükséges dokumentáció, a látványterv, beindult az a meglehetősen hosszú engedélyeztetési folyamat, hogy a Sétatéren felállíthassák a pályázatnyertes Szakáts Béla temesvári szobrászművész alkotását. A Kolozsvár Társaság (KT) reprezentatív köztéri szobor felállításával kíván az 1956-os magyar forradalomra emlékezni. A KT reményei szerint a szobrot idén október 23-án, a forradalom kezdetének 60. évfordulóján sikerül majd felavatni. 1956-ban Kolozsváron zajlottak azok a diákmegmozdulások, amelyek után a Bolyai Tudományegyetemről 15, a Képzőművészeti Főiskoláról 3, a Protestáns Teológiáról 20 diákot és tanárt ítéltek el. És Kolozsváron került sor az 1956. november 1-jei Házsongárdi temetői tüntetésre, és ugyanitt működött a Kolozsvári Területi Katonai Bíróság, amely székhelyén és kihelyezett tárgyalások során egész Erdély területén, az 1956-hoz kötött perekben több, mint húsz halálos ítéletet hozott. Ezeket az ítéleteket később Szamosújváron, Aradon és Jilaván hajtották végre. Ugyanakkor Kolozsvár a román megmozdulások színhelye is volt, hiszen a magyar forradalommal rokonszenvező román diákokat ítéltek el a Babes Egyetemről, köztük a Volcinschi-csoport 12 tagját. /Tibori Szabó Zoltán: Közös ügy az 56-os szobor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./
2006. május 3.
Április 25-én másodízben szervezett nemzetközi szimpóziumot és doktori kollokviumot az örmény diaszpóráról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Intézete és Történettudományi Doktori Iskolájának Újkori Eszmetörténeti Műhelye Piliscsabán, melyen húsz előadás hangzott el. Kovács Bálint doktoranduszként az erdélyi örmények történelmével foglalkozott. Bemutatták Tokodi Gábor István Örmény kultúra Szamosújváron című dokumentumfilmjét is. Tavaly tartották az első tudományos szimpóziumot Felekezetek és identitás címmel. A „pázmányosok” erdélyi kutatómunkájába a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Karának tanárai és hallgatói is bekapcsolódtak. A konferencián Pál Judit tanárnő és két diákja (Lukácsné Nagy Klára és Poósz Loránd) képviselte a BBE-t. A BBTE Földrajz Karáról B. Garda Dezső a gyergyószentmiklósi örmény céhek és társulatok 18–19. századi történetét ismertette. /(bkata): Örmény diaszpóra a Kárpát-medencében. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./
2006. május 3.
Idén is a szamosújvári Czetz János cserkészcsapat volt a házigazdája az országos rovásíró és -rovó versenynek. Az első két alkalom kivételével – amit Désen szerveztek – Szamosújvár a szervező. Idén több mint húsz csapat indult, közel 200 versenyzővel. A Hargita megyei cserkészek jól szerepeltek, különösen a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai és a borszéki cserkészek. /Farkas Aladár, Borszék: Rovásíró verseny. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 3./
2006. május 10.
Szamosújváron megnyílt Gy. Szabó Béla ritkán bemutatott, különösen értékes pasztell- és olajfestmény-kiállítása. A napokban tizenegyedik alkalommal került sor a szamosújvári Téka Művelődési Alapítvány által szervezett Nemzetközi Néptáncfesztiválra. A csoportok felvonultak a város főterén, majd az Örmény Katolikus templom előtti téren ízelítőt mutattak be a járókelőknek. Ezt követően a szamosújvári Kultúrotthonban az együttesek sorra bemutatkoztak. A rendezvényen hazai és határon túli együttesek egyaránt vettek részt. Kolozsvárról a Szarkaláb, az Ördögtérgye, és a Báthory-líceum néptáncegyüttese vett részt. Désről az Aranyeső néptáncegyüttes érkezett, Székről, pedig a Szalmakalap együttes. Első alkalommal jelent meg a rendezvényen a tordai Doina román néptáncegyüttes. /Néptáncfesztivál hazai és magyarországi együttesekkel. Szamosújvár. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2006. május 27.
Amikor a repülőgép-eltérítés világszerte gyermekcipőben járt, 1971. május 27-én szenzációs hír járta be a világsajtót: látványos, kommandószerű akcióval hat erdélyi fiatalember a nagyváradi repülőtéren felszállásra kényszerítette, majd Bécsbe térítette a bukaresti járatot. Mindez hat margittai magyar fiatalember nevéhez fűződik. A kommunista rendszer csak az egész ügy kigondolójának és vezérének, Moka Bélának vágott vissza. Moka Béla Margittán él. A sors távolról sem volt kegyes hozzá. Még be se töltötte 18. évét, amikor súlyos traktor-balesetet szenvedett. A nagyváradi orvosok szinte lemondtak róla. Az fiatalember mégis felépült. Bal lábát azonban térd fölött amputálni kellett. Moka Béla nem adta föl. Előbb megtanult műlábbal járni, aztán megnősült, s egy margittai gyárban dolgozott esztergályosként. Megbízható barátait megnyerte merész tervének, melyről még feleségének sem szólt. Moka megtudta, hogy az utasok között egy fegyveres szekus is van, ami azt jelentette: szerezni kell fegyvert. Ez is sikerült. Idegességükben lövöldözni kezdtek a felszállásnál, a fedélzeti szekustól elvették a fegyvert. A másodpilótát kényszerítették a felszállásra. Sikerült Bécsbe jutniuk. A szenzációs hír futótűzként járta be a világot. A Szabad Európa, az Amerika Hangja részletesen beszámolt a gépeltérítésről, Az egész Bihar megyei Securitatét szinte teljes egészében leváltották, a milícián is sokan vesztették el állásukat. Bécsben két év börtönbüntetésre ítélték a fiúkat, Moka, mint főszervező két és fél évet kapott. A börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet rendeztek számukra. Gróf Teleki Béla, a kanadai erdélyi magyarok szövetségének elnöke élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött, a szabadulás után lakás- és elhelyezkedési támogatásáról biztosította őket Kanada bécsi nagykövetségén keresztül. Segítettek a New York-i magyar szervezetek, leginkább azonban Mindszenty bíboros. Szabadulás után Moka rendszeresen járt a bíboros szentmiséire, gyakran beszélgetett Mindszentyvel. Idehaza távollétükben egyenként 23 év börtönbüntetésre ítélték őket, családjukat meghurcolták. Szabadulása után Moka Béla Bécsben maradt. Megtanult németül, géplakatosként dolgozott, szép fizetéssel szabadon élt. Hiányzott azonban Irénke, a felesége. Úgy döntött: kihozatja valahogy Jugoszláviába, s ott találkoznak. Társai próbálták lebeszélni a jugoszláviai kiruccanásról, Moka azonban hajthatatlan maradt. 1975 augusztusában a jugoszláv hatóságok letartóztatták Mokát és néhány nap múlva átadták a román hatóságoknak. A Securitate sokat tudott róla, mindenütt voltak beépített emberei. Mokát négy hónapig a Securitate bukaresti székhelyén, föld alatti cellában tartották, majd 1975 decemberében a szamosújvári börtönbe helyezték át, 23 éves büntetése letöltésére. Később, amikor 1987 nyarán áthelyeztek Craiovára, a veszélyesek börtönébe, fürödni, a klubba, orvosi ellenőrzésre, mindenüvé megbilincselve vitték. Raboskodása élete legsötétebb korszaka volt. Pedig időnként a családja meglátogathatta, könyveket rendelhetett, sőt az Előrét, Neuer Weg-et és a Romania Liberat is járatta. A hatóságok óriási nyomást gyakoroltak feleségére, s végül válásra kényszeríttették. Szintén ez idő alatt vesztette el édesapját, és nem vehetett részt temetésén. A börtönben megpróbálták beszervezni, erre megverte a cellába beépített besúgót. Látogatások alkalmával miatta kellett magyar nyelvű tolmácsot alkalmazniuk. Az őrök sokszor mondogatták, hogy többé nem látja meg a napvilágot. 1988. január 26-án, Ceausescu 70. születésnapja alkalmával az általános amnesztia során a kis büntetésűek, valamint a nagy büntetésűek közül a büntetésük felét leültek is szabadulhattak. Moka Béla több mint 12 évet ült, így bekerült az utóbbi kategóriába. Hazatért Margittára. Hetente kellett jelentkeznie a milícián, nem hagyhatta el a várost. Munkahelyén, a textilgyárban elkülönítették a többiektől, még munkakollégáival sem érintkezhetett személyesen. Irénkét azonban újból feleségül vette. /Chirmiciu András: Moka Béla, a megtörhetetlen gépeltérítő kalandos élete. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./
2006. május 31.
Tíz év alatt megduplázódott az iskolából kimaradó gyerekek száma. A felmérés szerint a legtöbb gyerek a szegénység miatt hull ki az iskolapadból, vidéki környezetben jelentős számú gyerek hagyja abba a tanulást azért is, mert rosszak az ingázási feltételek. Péter László szociológus, szegénységkutató a jelenséget valósnak tartja. Az oktatásból való lemorzsolódás leginkább a romák körében tapasztalható. Lakatos András, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője kifejtette, a főosztálynak nincs idevágó statisztikája, viszont tény, hogy „a magyar oktatási ciklusban felfele haladva azt állapíthatjuk meg, hogy egyre kevesebb a magyar diák”. Ennek több oka van: „vagy nem tanulnak tovább, vagy román tagozatra iratkoznak be, esetleg Magyarországon tanulnak tovább”. A lemorzsolódást megelőzésére szükséges – főként szórványvidékeken – a kistérségi iskolaközpontok létrehozása. Ilyen működik például a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon, ahol 14 falu 65 gyermeke tanul. Hasonlók működnek még Válaszúton és Szamosújváron, illetve további egy-egy iskolaközpont Szilágy és Fehér megyében. /Jelenséggé válik az iskolakerülés? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 31./
2006. június 9.
Nagyváradon, a Partiumi Írótábor második munkanapján, június 8-án az előadások gyűjtőcíme a Tiszta beszéd volt. Pomogáts Béla irodalomtörténész A szabadság áramában címmel személyes emlékeiről, a budapesti írótársadalom 1956-os szerepvállalásáról szólt. Pomogáts Béla szerint nem egyetlen vers hívó szavára csatlakoztak a tömegek a forradalomhoz, mint 1848-ban, de mindenképpen ki kell emelni Illyés Gyulának Egy mondat a zsarnokságról című versét. Székelyhidi Ágoston író, egykori forradalmár nemzettörténeti keretek közé foglalta 1956-ot. Előadásában kitért arra, hogy újfajta szereplők és események összetűzése jellemezte 1917 után a magyar társadalmat. A világuralmi törekvés, a szocialista nemzetfejlődés téves képlete 1956-ra torkollott kudarcba. Péter Miklós váradi teológiai tanár személyes élményeiről beszélt, amikor 56-ról szólt. A forradalom leverése után eszközölt erdélyi letartóztatásokat úgy időzítették, hogy sikerüljön megfélemlíteni mindazon intézményeket, melyeket átszervezni kívántak. Lásd a Bolyai Egyetemet, az unitárius teológiát. Az ismeretlen magyarországi teológustársak meggyászolása miatt kapott Péter professzor 14 évi kényszermunkát. Lelkésszé szentelésének első évfordulóját a szamosújvári börtönben ünnepelte, de amint azt mondta, a börtönévek iskolát is jelentettek számára. /Tüzes Bálint: Tiszta beszéd – írók között. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 9./
2006. június 10.
Herrmann Antal /Brassó, 1851. júl. 30. – Szeged, 1926. ápr. 15./ a néprajzoktatás kezdeményezője. 1875-ben a Budapesten középiskolai tanári és levéltárnoki oklevelet, majd ugyanebben az évben egyetemi doktori címet szerzett. 1898-ban néprajz tárgykörből, a kolozsvári tudományegyetemen habilitált. 1886-tól két éven át az erdélyi letelepült és sátoros cigányság népköltészetét, szokásait és hiedelemvilágát tanulmányozta. 1887-ben a magyarországi néprajzkutatás nemzetközi elismertetése érdekében elindította és szerkesztette az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn című folyóiratot. A kiadvány rövidesen a cigánykutatók nemzetközi társaságának (Gypsy Lore Society) hivatalos folyóiratává vált, őt magát pedig e társaság főtitkárává választották. Figyelemmel kísérte a cigányságra vonatkozó intézkedéseket, a cigány gyermekek iskolába járását szorgalmazta. Cigánykutatásaira felfigyelt József Károly királyi herceg. Együtt dolgozták ki a cigány nyelvtant, amelynek német nyelvű fordítását Herrmann végezte el. Időközben, 1887-ben, felkérést kapott az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című kiadvány néprajzi vonatkozású fejezeteinek szerkesztésére. 1889. január 27-én megalakult a Néprajzi Társaság, első közgyűlésükön (1889. október 27.) a társaság titkárává választották. A társaság 1890-ben elindította önálló folyóiratát az Ethnographiat, amely napjainkig a néprajzi tárgyú közlések legrangosabb fóruma maradt. Herrmann Antal részt vett a Magyar Zenetudomány, Kalotaszeg és Armenia című lapok szerkesztésében és/vagy nyomtatásában, valamint a budapesti néprajzi szervezetek megalakulása mellett a kolozsvári Erdélyrészi Kárpát-Egyesület (EKE) létrehozásában is. 1892-ben elindították az egyesület hivatalos lapját, az Erdély című honismertető folyóiratot, amely az EKE „turistai, fürdőügyi és néprajzi” értesítője lett, majd megalakították a néprajzi bizottságot, amelynek előadójává Herrmannt választották. Az EKE megalakulásakor annak alapszabályában megfogalmazta egy erdélyi néprajzi múzeum létrehozását. Az 1902 októberében rendezett ünnepség alkalmával az Erdélyi Kárpát Múzeum – amelyet értékes szakkönyvtárral gazdagított – Mátyás király szülőházában kapott helyet. A további vidéki múzeumok szervezésében Herrmann maga is tevékenyen kivette a részét, közreműködve a kalotaszegi, a szamosújvári örmény, a brassói szász, a dévai, a tordai és a dési történeti múzeumok életre hívásában. Herrmann a magyar nyelvű néprajzi képzés elindítója. Az 1897–98-as tanévben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Karon az általános és hazai etnográfia magántanára lett. Egyetemi előadói tevékenysége Erdély néprajzát és a néprajztudomány általános kérdéseit ölelte fel. Az ő tanítványai voltak a magyar néprajztudomány későbbi nagy egyéniségei: Visky Károly, Györffy István, Szendrey Zsigmond, Seprődi János és Biró Lajos. A pályatársai közül Vikár Béla, Jankó János és Sztripszky Hiador is látogatta előadásait. Herrmann Antal a román megszállásig 21 és fél tanévet töltött a kolozsvári egyetemen. A kényszerű távozását követően, 1921-ben a Szegeden létesített Ferenc József Tudományegyetemen folytatta oktató munkáját. A szegedi egyetemen eltöltött néhány év alatt megalapozta a néprajztudomány iránti érdeklődést, tevékenységének hatására Magyarországon elsőként (1929-ben) itt létesült néprajzi tanszék. /Czégényi Dóra: A néprajzoktatás kezdeményezője. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2006. június 26.
Szamosújváron a városháza – tanulva más városok példájából – útnak indította saját lapját. Nem újságról van szó, hanem egy információs jellegű kiadványról, amelyet érdeklődéssel fogadott az olvasóközönség, a város lakossága – már ami megmaradt a spanyolországi vagy olaszországi nagy „kivándorlás” után. A lap első számában olvashatók különféle városgazdálkodási és gazdasági hírek, továbbá a helybeli művelődési rendezvényekről is szó esik. /Erkedi Csaba: Egy kisváros „röplapja”. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./
2006. július 3.
Július 1-jén Szamosújváron került sor a helyi örmény közösség hagyományos Világosító Szent Gergely ünnepére, amelyre a világ minden sarkából érkeztek vendégek. Az örmény templomban a szentmisét Szakács Endre helybeli plébános celebrálta, a híveket Jakubinyi György érsek, örmény apostoli kormányzó áldotta meg, aki beszédében külön kitért az ünnep jelentőségére. Eljött a budapesti Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület küldöttsége is, dr. Issekutz Sarolta elnöknővel az élen. /Erkedi Csaba: Örmények ünnepe Szamosújváron. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./
2006. augusztus 1.
Az ÚMSZ most induló sorozatában olyanok emlékeznek a magyarországi 1956-os forradalom hatására, Erdélyben bekövetkezett eseményekre akik elszenvedték az akkori retorziót. Puskás Attilát huszonnyolc éves korában zárták börtönbe, amiért tanárként nyilvánosan rokonszenvezett az ötvenhatos budapesti szabadságharccal Csíkdánfalván. Ő még a szamosújvári börtönben is megemlékezett társaival március 15-ről, valamint október 23-ról. Puskás Attilát szabadulása után, 1964-től az 1989-es rendszerváltásig megfigyelés alatt tartotta a román állambiztonság. Letartóztatása Sántha Imre diák versesfüzetéhez kötődik. Az érettségi előtt álló iskolás fiú abbahagyta a tanulást, elment otthonról és Sepsiszentgyörgyön próbált új életet kezdeni. Maga mögött hagyott egy levelet, melyben elmagyarázta szüleinek, hogy ne keressék, mert az általa hátrahagyott, rendszernek nem tetsző írásai kellemetlenséget okoznának neki. Házkutatást tartottak Sántháéknál, és megtalálták a tanuló versesfüzetét. 1959 tavaszán tartóztattak le tanárokat és diákokat, rendszerellenes szervezkedés címén. Puskás Attilának megmutatták Sántha Imre verseit. Puskás Attila saját versét is felolvasta Október 23. címmel, éppen 1956. november 4-én, egy lakodalmon. Ezután gyász-szalagot viselt a meghalt forradalmárok emlékére. Másik „bűne” volt, hogy megkérte Lőrincz János társát: ne hagyja ki a tananyagból a magyarországi felkelésben szerepet vállalt irodalmárokat és költőket, mert részei a magyar irodalomnak. Puskást 1959. május 12-én letartóztatták, húsz év kényszermunkára ítélték, és további tíz évvel toldották meg szabadságvesztéses büntetését „tiltott iratok terjesztéséért”. Emlékezete szerint 1963 végén, 1964 elején a börtönben megindult a fegyencek átnevelése. Vasárnaponként önkéntes rabok ismertették „bűneiket” a román munkásállam ellen, megbánták ezeket, és megfogadták, hogy megváltoznak. A beismerőknek le kellett leplezniük azokat a cellatársaikat, akik a börtönben is folytatták korábbi tevékenységüket. Puskást édesanyja csak egyszer látogathatta meg. A közkegyelmi törvénynek köszönhetően 1964. augusztus 3-án szabadult. Feleségénél húzódott meg, aki elvesztette állását, amiért nem vált el Puskás bezárása után. Barátai, köztük Dankanits Ádám történész, pénzt és ruhaneműt gyűjtöttek a frissen szabadultnak. Puskás először munkásként kereste meg kenyerét, majd kereskedelmi áruszakértő volt 1971-ig, amikor végre sikerült végzettségének megfelelő állást kapnia. Ezután is évekig figyelte a Szekuritáté, követték, besúgókat próbáltak beszervezni környezetébe. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./
2006. szeptember 2.
A szamosújvári temetőben végső nyugalomra helyezték a Budapesten, augusztus 20-án elhunyt széki házaspárt, Szegedi Vigh Zsuzsannát és Szegedi Jánost. Gyászolt a szamosújvári, a széki közösség. /N.-H. D.: Eltemették az augusztus 20-i budapesti vihar széki áldozatait. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./
2006. szeptember 5.
Dr. Péter Miklós, a Partiumi Keresztény Egyetem tanszékvezető tanára a vele készült beszélgetésben börtönéveire emlékezett. Harmadéves teológus volt 1956 őszén. A rádióból tudták meg, hogy a budapesti utcai harcokban ottani református teológusok is elestek. A hír hallatán elhatározták, hogy meggyászolják őket. Péter Miklós vette meg a fekete szalagot, melyet két hétig minden teológus hordott. A következő időben mindenütt gyűléseket tartottak és ott el kellett ítélni a magyarországi forradalmat. Péter Miklós több társával nem ment el erre a gyűlésre. Vásárhelyi János püspök mentegette őket, a szekusok kérdésére azt válaszolta, hogy tanulnak szegények, azért nem tudtak eljönni. Vártak 1959 márciusáig, amikor elhatározták a Teológiai Intézet átszervezését, hogy a református, evangélikus, német evangélikus és unitárius kar helyett egységes irányítás alá vonják, egyetlenegy, könnyebben ellenőrizhető rektornak az irányítása alá. Ekkor tartóztattak le több hallgatót. Ürügyül egy középiskolás kislány verseit hozták fel, melyek közkézen forogtak. Jellemző módon vele együtt a tanárnőjét, Imre Magdát is elítélték, amiért nem állította le a lány tevékenységét. 1959. március 15-re időzítették a teológia átkutatását, körülbelül 200 szekus végezte. Egy héttel később tartóztatták le Péter Miklóst. Előzőleg kinevezték helyettes lelkésznek egy Bihar megyei faluba, Biharvajdára. Az ottani lelkészt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, kinevezett utódját behívták munkaszolgálatra, akkor kapta meg a kinevezést, hogy virágvasárnap kezdje el a szolgálatot. Ott tartóztatták le Péter Miklóst, hogy a gyülekezet tanúja legyen, hogy őket is megfélemlítsék. Két hónappal a letartóztatása után volt a tárgyalás. Egyik kihallgatója, Ioan Onac mostanában a teológiára is ellátogat gyógyszert koldulni, a külföldi segélyszállítmányokból. A vád a gyászszalag megvásárlása és elosztása volt. Ezért ítélték 14 év kényszermunkára. Öt és fél évet töltött a szamosújvári börtönben. Az ügyvédet egyszer látta a tárgyalás során, akkor sem beszélhetett vele. Az akkori perrendtartás nem engedte meg, hogy az ügyvéd védencével szóba álljon. A börtönben volt olyan idő, amikor egy 25 ágyas cellában 160-an voltak. Később jobb körülmények közé kerültek. Az első évben a vízzel volt gondjuk, vízvezeték nem volt a cellákban, hordták a vizet, be kellett osztani, egy csupornyi víz jutott az embernek egész napra, inni és tisztálkodni is. Később civilizáltabbak lettek a körülmények. A hasmenés állandó volt és szinte gyógyíthatatlan, ő a hidegtől szenvedett a legtöbbet. 1964-ben amnesztiával szabadult. /Vincze Judit: Erdélyi ötvenhatosok. Virágvasárnapi út a börtönbe. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29., folyt.: szept. 5./
2006. szeptember 9.
Juga Katalint, a szamosújvári 2-es számú I–VIII. osztályos iskola aligazgatóját most a tanévnyitással kapcsolatos tennivalók kötik le. Az ötödik osztályba nem kevesebb, mint tizenöt gyermek iratkozott be szórványvidékről. Néhány éve a helyi református egyházközség törődésének köszönhetően közel száz mezőségi és Szamos menti gyermek végezheti tanulmányait Szamosújváron. A magyar tagozattal is rendelkező iskolában jó körülmények között kezdődik a tanítás. /Erkedi Csaba: Szamosújvár. Szórványvidék gyermekei az iskolában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./
2006. szeptember 13.
Szamosújváron a Téka Művelődési Alapítványnál 92 kisdiák lelt meleg, családias otthonra. Az idei nyáron a Tékában tovább folytatták a korszerűsítési, felújítási munkálatokat, és a szórványkollégium épületét is befejezték. Itt lelnek otthonra a Petru Maior Líceum keretében újonnan beindult humán tagozatú, kilencedik osztály vidéki diákjai is. /Szamosújvár. Szórványból érkeznek gyermekek a Tékába. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./
2006. szeptember 19.
Szinérváralján élt Fábián Elemér technikus, verseket írogatott egy füzetbe. Ez a füzet lett a veszte, mert corpus delictiként mutatták fel: íme, el akarja szakítani Erdélyt Romániától! Nem volt abban ilyesmi, sokkal inkább szerelmes versek és a magyar szabadságharcok dicsérete. Azonban Zrínyi, Bercsényi, Rákóczi, Kossuth neve a szekusoknak egyet jelentett a román haza elárulásával. Egy bizonyos Strempel Öcsi nevű emberről sokan tudták, hogy a szekusokkal barátkozik. Strempel látta szobatársa füzetét. Egy napon aztán eltűnt a füzet. Fábián Elemért ezért letartóztatták a szekusok. Hat vagy hét hónapig tartották a betonpincében, a napi verésektől nagyon szenvedett. Egy nap megmutatták a füzetet. Megvárták, hogy betöltse a 18. évét, akkor ítélték el. Az egész tárgyalás mindössze 15-20 percig tartott. Négy évet kapott, hazaárulással, hazagyalázással vádolták. Először Szamosújvárra, azután Nagyenyedre vitték, majd Jilava földalatti kazamatái következtek. Ott találkozott volt házigazdájával, Muzsai Pállal, akit szintén elhurcoltak, méghozzá Fábián versei miatt. Házkutatást tartottak nála és találtak egy lemezt, amelyen rajta volt a magyar himnusz. Ez volt a „bűne”. A brailai nagy sziget, Balta Brailei, a politikai foglyok nagy gyűjtőhelye lett a végállomás. Preliprava, Gradinari, Salcea neve sok ezer romániai ellenálló számára a szenvedéssel, a kínok kínjával volt egyenlő. Fábián Elemér itt találkozott Páskándi Gézával és Corneliu Coposuval. Coposuról, azaz Kornel bácsiról azt hitte, hogy magyar tanár vagy ügyvéd, mert mindig magyarul beszélt vele. S kitartásra biztatta, ilyeneket mondva: „Vigyázz nagyon magadra, mert még szükség lesz ránk!” Páskándi arra serkentette: ne engedje, hogy eluralkodjon rajta a magány, mert kikezdi az ember eszét, olvasson, amennyit csak tud. Fábián Elemér két év múlva, 1963-ban amnesztiával szabadult. Alig töltötte be a 21. életévét, de már többet megélt, mint mások egy hosszú élet során. Egy ideig eredeti szakmájában dolgozott, majd a szatmári színházhoz került közönségszervezőnek. Itt dolgozott 25 éven át, mégis Fábián Elemér egyik nagy színházi élménye a moldvai csángókhoz kötődik. 1970 után a színház frissen alakult román társulatát fel kellett futtatni, s mivel Szatmárnémetiben nem volt nagyobb közönsége, Moldvába küldték turnézni. Bákó megyében jártak, s az egyik nagy községben zsúfolásig megtelt a kultúrház. Elkezdődött az előadás, majd tíz perc múlva két markos legény felpattant a színpadra: „Ez most már elég lesz, a többit mondják magyarul!” Hiába magyarázták, hogy román társulat és csak románul tarthat előadást, nem tágítottak. „Hallottuk mi, amikor próbálták a zongorát, hogy milyen szép magyar nótákat énekeltek!” Ami igaz is volt, mert a műszaki személyzet jobbára magyarokból állt, s ráérős idejükben nótázgattak. Nem volt más választásuk, mint az, hogy átálljanak a magyar nótára. Ami azért se ment olyan nehezen, mert több román színész ismert magyar dalokat. Hatalmas sikerük volt. Mindez még további négy-öt Bakó környéki községben megismétlődött. Hazafelé tartva megesküdtek egymásnak, hogy Szatmáron egy szót nem szólnak az elvtársaknak a „sikeres turné” hátteréről. Nagy baj lett volna, ha kiderül: a szatmári román társulat magyar nótával turnézott Moldvában! Fábián Elemér megkapta a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) Hazáért kitüntetését. /Sike Lajos: Erdélyi ötvenhatosok. Szobatársa jelentette fel. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./
2006. szeptember 25.
Kalotaszentkirály falunapján a Kalotadámosról, Jákótelkéről és a szilágylompérti testvériskolából érkezők is részt vettek. Nagyobbaknak szólt az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődő verseny. Több kiállítás közül mindenki találhatott kedvére valót: faragásokat, varrottasokat, felújított guzsalyokat, kendertörőt. Az Ady Endre Kulturális Egyesület a költő életútját mutatta be képekben, a Művelődési Ház pedig Török János hegymászó, alpinista, síző 2004-es Himalája-exepedícióján készült képeit. A gálán felléptek a Kolozsvári Magyar Opera művészei, a szamosújvári Kaláka, a helyi Felszeg Gyöngye néptánccsoport, valamint a szilágysági Ady Endre testvériskola csoportja. /Vincze Judit: Guzsalyok és az elrabolt ara. Színes falunapi forgatag Kalotaszentkirályon. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./
2006. szeptember 26.
Varga László jogász akart lenni, kirúgták az egyetemről. Elment teológiát hallgatni. Református lelkész lett Abrudbányán. 1956-ban napi sok kilométert gyalogolt a felfordult Budapesten, hogy Erdélybe hiteles hírt hozzon. Hazajött, életfogytiglanit kapott a kolozsvári bíróságon. Először politikus akart lenni. Nemzetközi jogot hallgatott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen, már elsőéves korában tagja volt Búza László nemzetközi jogi szemináriumának. Számba vette a lehetőségeket, hogy lehet a kommunizmussal szembeszállni. A református, katolikus és unitárius, vagyis a három egyházi ifjúsági mozgalom tudatosan összefogva megpróbálta megőrizni a beszivárgó marxista-kommunista irányzattal szemben a népi-nemzeti hangulatot, ők a népi írók tanítványai voltak. Az 1948-as fordulat után eltávolították a híres egyetemi tanárokat az egyetemek éléről, és jött helyükbe mindenféle csirkefogó. Megkezdődött a politikai tisztogatás, és az első kolozsvári koncepciós per során hármukat kirúgták az egyetemről, reakciós magatartás vádjával. Varga László a kolozsvári református teológiára ment. 1952-ben végzett a teológián, Abrudbányára került, a Kárpát-medence legkisebb városába; ott volt egy százötven lelkes kis gyülekezet. A magánbányákat megszüntették, kötelezték a lakosságot, hogy adja le az államnak a bányászattal nyert aranyát, aki pedig elrejtette, addig verték, míg meg nem mondta, hova rejtette. A kisebb enyhülést kihasználva Varga László Magyarországra ment turistaútlevéllel, tanulmányi szabadságra, két hónapra, 1956 szeptemberében. A forradalom idején Budapesten mindenki szervezkedett, a pártok, az egyházak, az ifjúság. Hazatért, és itthon tudta meg, hogy az oroszok bementek Budapestre. Otthon barátainak elmondta, milyen volt a forradalom Magyarországon. Barátaival elkészítette az ENSZ-hez címzett memorandumot, közben Szekuritáté már tudta, mire készülnek. A kolozsvári bíróság hazaárulás vádjával kiszabta rá az életfogytiglani ítéletet. Az ügyész ötükre halálos ítéletet kért, de aztán „csak” életfogytiglanit kaptak. Több mint három évet a szamosújvári börtönben ült, volta a pitesti-i, a dési, a kolozsvári börtönökben is. 1964-ben szabadult, összesen hét és félévet ült. Börtönélményeit megírta a Püski Kiadónál megjelent A fegyencélet fintorai című könyvében. /Lokodi Imre: Erdélyi ötvenhatosok. Elfelejtettük a félelmet. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./ Emlékeztető: ez volt a Dobai-per 1957-ben, melyben kilenc magyar értelmiségit ítéltek el.
2006. szeptember 29.
Nagyszebenben a 2006/2007-es tanévben nem indult kilencedik osztályos anyanyelvű képzés. A demográfiai fogyás tény, szakemberek felmérései szerint 2020-ra közel felére fog csökkeni a magyar iskoláskorú népesség. Emellett be kellett kapcsolódni a reformtörekvésekbe, az oktatás korszerűsítésébe. A reform egyik kiemelt fontosságú fejezete a decentralizáció. Ennek lényege az iskolai autonómia megteremtése. Amilyen jótékony hatású a törvény a modernizáció szempontjából, olyan nagy kihívást jelent a kisebbségi oktatás számára. Ugyanis ebben a rendszerben a működőképesség alsó határa a legkevesebb 200 fős tanulói közösség. Az erdélyi magyar közösség jelentős része szórványban él, s ez létszám alatti intézményrendszert eredményez. Cselekvési program is született: az iskolahálózat felszámolásának megakadályozására elkészítették az iskolahálózat térképét. Minden magyarok is lakta településen meg kell őrizni az óvodákat és elemi iskolákat. Kistérségi közoktatási iskolaközpontokat kell kialakítani. A kistérségi tanintézetek infrastruktúráját el kell látni bentlakásokkal, iskolabuszokkal. Ki kell alakítani azt az ösztöndíjrendszert, amely szintén a beiskolázást segítheti. Nagyenyeden bővíteni tudták az intézményi kínálatot, Beszterce-Naszód megyében önmagától indultak új magyar osztályok. Déván a Zsil-völgyi magyar oktatást mentő új iskolaközpont épült. Szilágysomlyón önálló magyar iskola létesült. Válaszúton és Szamosújváron új magyar osztályok indultak. Kötő József volt államtitkár cikkében megírta, hogy első államtitkári teendői közé tartozott, még előző megbízatása idején (1998-ban), hogy öt fős tanulói létszámmal magyar kilencedik osztály működését hagyta jóvá a nagyszebeni gimnázium számára. Második megbízatása (2005-ben) azzal kezdődött, hogy kijárta a létszámalatti működési engedélyt a nagyszebeni magyar kilencedik osztály számára. Az Apáczai Alapítvány segítségével Nagyszebenben szórványkollégiumot avattak. Az egyre nehezebb helyzetben megszületett a döntés: Medgyesen hozzák létre a kistérségi magyar líceumot. Ez a megoldás. /Kötő József: Nézzünk szembe a tényekkel. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./
2006. október 3.
Schuller Jenő 1956-ban Besztercén volt tanár. Koholt vádak alapján 7 év börtönbüntetésre ítélték, ebből négyet töltött le Kolozsváron, Jilaván és Szamosújváron. A Bolyai Egyetem biológia szakán végzett 1954-ben, s fiatal tanárként Besztercére került. Diákjainak megtanította a Himnuszt és Szózatot, később a székely himnuszt. Csinált egy farmot a magyar tagozaton levő gyermekeknek a város szélén. Úgy nevezték a helyet, hogy Magyar telep. 1958-ban volt egy olyan törekvés, hogy a magyar tagozatokat olvasszák be a román tagozatokba. Három román tanár akarta meggyőzni Schuller Jenőt, vegye rá a magyar szülőket arra, hogy a gyerekeiket román osztályba írassák. Ő azonban kitartott: a 450 magyar gyermek megérdemli, hogy magyarul tanuljon. 1960. július 20-án bevitték Besztercére a Szekuritátéra. A vád szerint az egyik kollégájának azt mondta: jobb lenne, ha független Erdély lenne, mert csak akkor oldódik meg a nemzeti kérdés, továbbá szimpatizált az 56-os forradalommal. A másik vád az volt, hogy megtanította a Himnuszt a gyermekeknek. Az iskolakérdés nem szerepelt a vádak között, pedig őt azért tartóztattak le, mert nem egyezett bele a magyar tagozat megszüntetésébe. Tanártásai ellene vallottak, 7 évre ítélték. Négyet töltött le. Ezalatt a négy év alatt banditának szólították a börtönben. A börtön után behívattak a Szekuritátéra, s megkérdezték: vissza akar-e menni a tanügybe. Ha igen, akkor vállalnia kell, hogy ha a Román Népköztársaság ellen valaki valamit tesz, jelenti. Ezt természetesen nem vállalta, s így nem kapta vissza az állását. /D. Szentes Szidónia: 1956 Erdélyben. Az első tárgyaláson senkit sem ítéltek el. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./
