|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2000. május 19.Évente Romániában közel háromszázezer ember változtat lakhelyet - derül ki az Országos Statisztikai Hivatal adataiból. Ez 30 %-os növekedést jelent a kommunista időszak népvándorlási adataihoz képest. 1983-1989 között évente 217 ezer ember változtatta meg lakhelyét. 1990-ben ez a szám elérte a 786 ezer, ezután visszaesett (1991-ben 265.000 fő), majd enyhe növekedést mutatva napjainkra megközelítette az évi háromszázezer főt. A Transilvania Jurnal regionális napilap A moldvaiak elárasztották Erdélyt című cikkéből kiderült, hogy a régiók közti migrációt illetően /a lakhelyváltoztatások 32 %-a/ az emberek továbbra is Munténiából, Moldvából és Olténiából vágyakoznak el leginkább. A fő cél elsősorban Erdély, de jelentős vonzerővel bír a Bánság, Bukarest, illetve Dobrudzsa is. Általában a szegényebb megyékből vándorol a lakosság a gazdagabb megyék felé. - Erdélyben a legiskolázottabb (líceumi, posztlíceumi és egyetemi képzésben részesült) lakosságú Kolozs és Brassó megye, ahol a lakosság 28 %-a iskolázott. Ezt követi Hunyad és Szeben megye 25-27 %-kal, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros, Fehér, Maros, Hargita, Kovászna 22-24%-kal, legvégül pedig Szilágy és Beszterce-Naszód megye 19-21 %-kal. - 1991 óta jelentős mértékben (szinte a felére) esett vissza a lakosság faluról városra történő vándorlása, ennek fordítottja pedig megnőtt. A rendszerváltozás óta városról falura költözött lakosság jelen pillanatban a falusi lakosság 6%-át teszi ki. A falusi lakosság 14%-át pedig azok képezik, akik feladták városi munkahelyüket, abbahagyták az ingázást. Elsősorban a 20 és 35 év közötti korosztály adja legszívesebben fejét lakhelyváltoztatásra. /Népvándorlás Romániában. Erdély tele van moldvaiakkal. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./2000. május 19.Hunyadi Imrét, a Szilágy megyei Désháza lakosát kérésére törölték a június 4-i helyhatósági választások KDNPP tanácsosi jelöltlistájáról. Hunyadi elmondta, hogy a parasztpártiak az ő hozzájárulása nélkül írták fel listájukra. Arról is tájékoztatott, hogy az egyik román párt jelöltje, Petkes Imre, nem is tartózkodik az országban, jelenleg külföldön dolgozik. /A bíróság törölte a jelöltlistáról = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./2000. május 29.A Tőkés László püspök és Kovács Zoltán főgondok aláírásával közlemény jelent meg azzal kapcsolatban, hogy az Királyhágómelléki Református Egyházkerület párbeszédet kezdeményezett a területi RMDSZ-szervezetekkel, amire kedvező választ adott az RMDSZ Szilágy, Temes, Szatmár megyei, a nagybányai és máramarosi területi szervezete. A Bihar megyei szervezet elutasította a párbeszédet, az Arad megyei pedig nem válaszolt a megkeresésre. A megbeszélések tisztázták az egymás közötti ellentéteket és félreértéseket, melyeknek jelentős része az elégtelen kommunikációból fakadt. Az RMDSZ és az egyházak területi és helyi szintű kapcsolatait általában véve az egyetértés és a jó együttműködés jellemzi. Az RMDSZ szervezetek támogatásukról biztosították az egyházi hátterű alapítványi magánegyetem ügyét és az egyházak elkobzott ingatlanainak visszaszerzéséért folytatott küzdelmet. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület kötelezettséget vállalt a helyhatósági jelöltek kiválasztásában való aktív részvételre, valamint a szavazásra történő mozgósításra. Ennek érdekében körlevelet adott ki - hangsúlyozta a közlemény. Olyan esetekben, amikor a hivatalos RMDSZ-jelölt nyilvánvaló szabálytalanság, vagy tisztességtelenség útján, vagy az egyház indokolt és jogos ellenzése ellenére nyerte el a jelöltséget, az egyház nem nyújt támogatást a szóban forgó jelöltnek. /A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület párbeszéde az RMDSZ-szel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2000. június 2.A szatmárnémeti Vállalkozók Fóruma részéről Muszka János tájékoztatta a krasznai vállalkozókat az elmúlt hónapban beindult mikrohitel nyújtásáról, Elek Károly ismertette a PHARE által nyújtott régiós támogatásokat. A Határon Túli Vállalkozásfejlesztési Központ egyik képviselete Szatmárnémetiben található. A Vállalkozók Fóruma 1996 után a határokon átnyúló regionális együttműködésre is hangsúlyt fektetett, európa uniós támogatásokat szerzett meg programokra, amelyeket Brüsszelben hagytak jóvá. Az Új Kézfogás Alapítvány szerződés alapon május 15-től hiteltámogatási rendszert indított el azzal a céllal, hogy a határon túli magyar közösségek gazdasági felemelkedéséhez nyújtson pénzügyi támogatást; hogy munkahelyek létesítésével az itt élők szülőföldön való megmaradását segítse. Muszka János elmondta, hogy a budapesti székhelyű intézmény Erdélyben futtatott kísérleti jellegű programjaihoz jelenleg a Hargita és Kovászna megyei vállalkozók a csíkszeredai székhelyű kirendeltségen át juthatnak mikrohitelhez: a szatmárnémeti székhely bonyolítja le ugyanezt Máramaros, Szatmár és Szilágy megyei vállalkozók részére. Az Új Kézfogás Alapítvány három rendszerben nyújt pénzügyi támogatást mikrovállalkozások számára: vissza nem térítendő hitel, a visszatérítendő hitelt csak privatizációra lehet igényelni, végül a mikrohitelprogram pénzügyi támogatást biztosít a már működő mikrovállalkozásoknak. /Fejér László: A szülőföldön maradásért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./2000. június 6.Szilágy megyében nyolc RMDSZ-es polgármester-jelölt már biztosan polgármester lesz Kémeren, Szilágyperecsenben, Kárásztelken, Varsolcon, Ippen, Sarmaságon, Szilágynagyfaluban. 1996-ban Szilágy megyének 13 magyar polgármestere volt, s egyelőre nyitott marad a kérdés: hozza-e vagy sem korábbi formáját az RMDSZ? /(Fejér László): Hozza-e Szilágy a formáját? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./2000. június 6.A Kárpátok euro-régió kisebbségeinek I. Kongresszusát tartották meg Nyíregyházán. A szervezetben részt vevő Lengyelországból, Magyarországról, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett küldöttek közös nyilatkozatba foglalták javaslataikat. Elsősorban az egyes nemzeti jogrendszerek kölcsönös összehangolását tartották szükségesnek, beleértve a vám- és útlevél-ellenőrzési rendszer egyszerűsítését. Kérték, hogy vámmentesen vagy kedvezményesen lehessen átvinni a határokon az anyanyelvű írott, valamint audiovizuális termékeket. Felhívták a figyelmet a ratifikált nemzetközi szerződések kisebbségeket érintő cikkelyeinek maradéktalan érvényesítésére is. Kezdeményezték, hogy a Kárpátok Euro-régió Tanácsa keretén belül hozzák létre a kisebbségek koordinációs szervezetét. /A Kárpátok euro-régió kisebbségeinek I. Kongresszusa. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 6./ Romániából Bihar, Botosani, Máramaros, Szilágy, Szatmár és Suceava megyék tagjai a Kárpátok Euro-régiónak. A Magyarországon bejegyzett 13 országos kisebbségi önkormányzatból nyolc (a cigány, lengyel, német, örmény, román, a ruszin, szlovák és ukrán) képviseltette magát a kongresszuson. Lengyelországból szlovák és ukrán, Romániából magyar és német, Szlovákiából lengyel, magyar és német, Ukrajnából pedig cigány, német, örmény, ruszin és szlovák kisebbségi képviselők érkeztek a nyírségi településre. "A Kárpátok Euro-régió területéhez tartozó államok etnikai és kisebbségi szervezetei, önkormányzatai is elérkeznek lassan a felnőtt korba. Elvárjuk, hogy így is kezeljenek bennünket" - mondta megnyitójában Kornherr Tibor, a Kisebbségi Szövetség Nemzetközi Tanácsának elnöke. A magyar kormány kisebbségi politikájáról dr. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium kisebbségekért felelős politikai államtitkára tartott előadást, aki hangsúlyozta: a magyarországi kisebbségi törvény pedig "szélesebb jogokat nyújt, mint amit a nemzetközi előírások megkívánnak". Magyarországon a kisebbségi szervezetek becslései szerint jelenleg hozzávetőlegesen 600 ezer cigány, 200 ezer német, 100 ezer szlovák, ugyanennyi horvát, 25 ezer román 10 ezer lengyel 5-5 ezer ruszin, szerb, szlovén, bolgár, örmény és görög nemzetiségi él. Összességében egymillióan vannak, vagyis minden tizedik magyar állampolgár valamelyik kisebbséghez tartozik. Róluk a rendezvényen osztogatott, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal által kiadott "Kisebbségek Magyarországon 1999" című kötet tájékoztatott. A hivatalos statisztikák szerint a magyarországi nemzetiségek száma 1980-ban 70 489, 1990-ben azonban már 232 751. Ebből román nemzetiségű 8 875 (1980), illetve 10 740 (1990). Anyanyelv szerint 1980-ban kisebbséginek vallotta magát 129 565 személy, tíz évvel később már 152 294 személy. Ez a növekvő tendencia azonban a román anyanyelvűekre már nem érvényes, számuk 10 141-ről (1980), 8 730-ra (1990) csökkent. A hivatalos népszámlálási adatok és a kisebbségi szervezetek statisztikai adatai Magyarországon sincsenek összhangban: "A román nemzetiségű magyarországi lakónépesség száma a legutóbbi népszámlálás szerint 1990-ben 10 740 fő volt, a román anyanyelvűeké 8 730, azaz többen vallották magukat román nemzetiségűnek, mint román anyanyelvűnek. Ekkor a nem román nemzetiségű, de román nyelvet ismerők száma 38 ezer volt. A magyarországi román kisebbség érdekképviseleti szervezetei és a Magyarországi Román Ortodox Egyház 20-25 ezerre becsüli a hazai románok számát" - olvasható a kiadványban. A magyarországi román nyelvű oktatás: az 1997/98-as tanévben 14 óvoda (11 településen 660 gyermek), 7 önálló általános iskola (11 településen 1127 tanuló), illetve egy nemzetiségi gimnázium (104 tanuló) működött az országban. /Euro-régiós kisebbségek kongresszusa. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 16-22./2000. június 8.A romániai helyhatósági választások jún. 4-i első fordulója a fő ellenzéki erő, a Szociális Demokrácia Romániai Pártjának (PDSR) győzelmét és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelentős előretörését hozta, derült ki a leadott szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálásából. A központi választási iroda jún. 7-én közölt legfrissebb adatai szerint a polgármesterek megválasztására leadott 7.707.043 érvényes szavazat 26,52 százalékát a PDSR, 12,84 százalékát a Demokrata Párt (PD), 9,30 százalékát a Szövetség Romániáért (ApR), 9,25 százalékát a Nemzeti Liberális Párt (PNL), 7,43 százalékát a Romániai Demokrata Konvenció (CDR), 6,01 százalékát a függetlenek, 5,35 százalékát az RMDSZ, 4,89 százalékát pedig a Nagy-Románia Párt (PRM) jelöltjei kapták. A többi párt, politikai alakulat és választási szövetség a szavazatok kevesebb mint három százalékát szerezte meg. - A helyi tanácsok megválasztására leadott összesen 7.425.843 érvényes szavazatból a PDSR 24,84, a PD 10,62, az ApR 8,64, a PNL 8,10, a függetlenek 7,14, a CDR 6,59, az RMDSZ 6,22, a PRM 5,91 százalékot kapott. - A megyei tanácstagokra leadott 7.087.223 érvényes szavazat megoszlása a következő: PDSR - 26,22, PD - 9,87, ApR - 7,99, RMDSZ - 7,24, PNL - 7,13, CDR - 6,92, PRM - 6,51 százalék. - Az RMDSZ errdménye: még nem végleges adatok szerint az első fordulóban megválasztottak 112 RMDSZ-polgármestert, és a párt színeiben indult további 90 polgármester-jelölt a június l8-án sorra kerülő második fordulóba jutott. Az első fordulóban megválasztottak a helyi tanácsokba 2340 RMDSZ-képviselőt. Az RMDSZ-listákról 135 jelöltet választottak meg a megyei tanácsokba. Három megyei tanácsban - Hargita, Kovászna és Maros megyékben - túlsúlyba kerültek az RMDSZ-képviselők, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy ezeken a helyen az RMDSZ-é lesz a megyei tanácselnöki tisztség is. Számottevő még az RMDSZ aránya a Szatmár, Bihar és Szilágy megyei tanácsokban. /Országos eredmények. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2000. június 10.Jún. 8-án este nyilvánosságra hozták a jún. 4-i helyhatósági választás első fordulójának hivatalos végeredményét. Az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) győzelmét és az RMDSZ vártnál jobb szereplését hozta az első forduló. A 17,6 millió választásra jogosult állampolgár 50,85 %-a vett részt a szavazáson. Ez volt a legalacsonyabb részvételi arány 1990 óta Romániában. A szavazóknak 2957 polgármester személyéről, a helyi és a megyei tanácsok összetételéről kellett dönteniük. Az első fordulóban csak 706 polgármestert sikerült megválasztani. A polgármester-jelöltekre leadott szavazatok alapján a következő sorrend alakult ki: PDSR - az érvényes szavazatok 27,37 százalék, 337 megválasztott polgármester, Demokrata Párt (PD) - 12,32 százalék, 96 polgármester, Nemzeti Liberális Párt (PNL) - 9,06 százalék, 39 polgármester, Szövetség Romániáért (ApR) - 8,53 százalék, 30 polgármester, Román Demokrata Konvenció (CDR) - 8,01 százalék, 22 polgármester, Nagy Románia Párt (PRM) - 5 százalék, 5 polgármester, RMDSZ - 4,75 százalék, 110 polgármester, Romániai Szociáldemokrata Párt (PSDR) - 2,13 százalék, 8 polgármester, függetlenek - 6,04 százalék - 33 polgármester. A helyi és a megyei tanácsok összetétele már az első fordulóban kialakult. A helyi tanácsosok listájára leadott szavazatok alapján a következő sorrend alakult ki:PDSR - 25,78 százalék, 11380 tanácsos, PD - 10,4 százalék, 5463 tanácsos, ApR - 8,04 százalék, 4448 tanácsos, PNL - 7,8 százalék, 3978 tanácsos, CDR - 7,27 százalék, 2767 tanácsos, RMDSZ -5,5 százalék 2451 tanácsos, PRM - 6,19 százalék 2105 tanácsos, PSDR - 2,28 százalék 883 tanácsos, Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) - 2,17 százalék, 869 tanácsos, Román Nemzeti Párt (PNR) - 1,98 százalék, 815 tanácsos, Szocialista Munkapárt (PSM) - 1,98 százalék, 755 tanácsos, Romániai Egységpárt (PUR) - 1,61 százalék, 595 tanácsos, Jobboldali Erők Szövetsége (UFD) - 2,21 százalék, 551 tanácsos A megyei tanácsosok listájára leadott szavazatokat lehet a legpontosabb előrejelzésnek tekinteni az ősszel tervezett törvényhozási választásra, mivel a képviselőket és a szenátorokat a pártok megyei listáin választják meg. A megyei tanácsosi listákra leadott szavaztok alapján a következő sorrend alakult ki: PDSR - 27,44 százalék, 496 tanácsos, PD - 9,91 százalék, 205 tanácsos, ApR - 7,38 százalék, 173 tanácsos, PNL - 6,96 százalék, 160 tanácsos, CDR - 7,47 százalék, 156 tanácsos, PRM - 6,62 százalék, 143 tanácsos, RMDSZ - 6,27 százalék, 135 tanácsos, PSDR - 2,35 százalék, 44 tanácsos, PUNR - 2,35 százalék, 37 tanácsos, PNR - 1,91 százalék, 26 tanácsos, PSM - 1,79 százalék, 24 tanácsos, PUR - 1,55 százalék, 22 tanácsos, UFD - 2,2 százalék, 20 tanácsos.. Az RMDSZ lett a legerősebb szervezet hét romániai megye tanácsában: Kovászna megye (67,6 százalék, 26 tanácsos a 35 fős tanácsban), Hargita megye (61,8 százalék, 27 tanácsos a 33 fős tanácsban), Maros megye (39,6 százalék, 17 tanácsos a 35 fős tanácsban), Szatmár megye (35,7 százalék, 14 tanácsos a 35 fős tanácsban), Szilágy megye (23,9 százalék, 10 tanácsos a 32 fős tanácsban), Bihar megye (23,2 százalék, 10 tanácsos a 32 fős tanácsban), Kolozs megye (19,4 százalék, 10 tanácsos a 38 fős tanácsban). Tanácsosi helyekhez jutott az RMDSZ Fehér, Arad, Beszterce- Naszód, Brassó, Máramaros és Temes megyékben is. /A helyhatósági választás első fordulójának hivatalos végeredményei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./2000. június 21.Az RMDSZ végleges eredményei a helyhatósági választások második fordulójában: 2451 helyi tanácsos jutott be az önkormányzatokba /1996-ban 2445 tanácsost/. A megyei tanácsokban 135 RMDSZ tanácsos foglal majd helyet /1996-ban 133/, az RMDSZ-nek 148 polgármestere lesz /1996-ban 139/. Több nagyobb településen RMDSZ-es polgármester lesz: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Nagykárolyban és Baróton. - Megyénkénti RMDSZ-eredmények: Arad megyében 4 polgármester, 66 helyi tanácsos és 4 megyei tanácsos. - Beszterce-Naszód megyében 34 helyi és 2 megyei tanácsos. - Bihar megyében 16 polgármester, 239 helyi tanácsos és 10 megyei tanácsos. - Brassó megyében 2 polgármester, 62 helyi és 4 megyei tanácsos. - Fehér megyében 1 polgármester, 44 helyi és 2 megyei tanácsos. - Hargita megyében 34 polgármester, 574 helyi és 27 megyei tanácsos. Hunyad megyében 11 helyi és 2 megyei tanácsos. - Kolozs megyében 8 polgármester, 170 helyi és 10 megyei tanácsos. - Kovászna megyében 20 polgármester /többek között Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Baróton/, 352 helyi és 26 megyei tanácsos. Maros megyében 29 polgármester, 442 helyi és 17 megyei tanácsos. - Máramaros megyében Hosszúmezőnek lett RMDSZ-es polgármestere, 44 helyi és 4 megyei tanácsosa van. - Szatmár megyében 7 polgármester /többek között Bogdándon, Nagykárolyban, Szilágypéren és Túrterebesen/, 204 helyi és 14 megyei tanácsos. -. Szeben megyében 11 helyi tanácsos. - Szilágy megyében 12 polgármester, 157 helyi és 10 megyei tanácsos. - Temes megyében 3 polgármester, 41 helyi és 3 megyei tanácsos. /Az RMDSZ végleges eredményei a helyhatósági választások második fordulójában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./ Az eddig megalakult megyei tanácsokban az RMDSZ képviselői a következő tisztségeket töltik be: Bihar megyében alelnök Kiss Sándor, Kovászna megyében elnök Demeter János, alelnök György Zsolt, Beszterce-Naszód megyében alelnök Szántó Árpád. Az RMDSZ-es Bognár Leventét választották meg Arad alpolgármesterévé, az RMDSZ-es Ludescher Istvánt választották meg Nagybánya alpolgármesterévé. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 21. - 1748. sz./2000. június 23.Három éves várakozás után értesítettek egy vérvölgyi nyolcvanéves férfit az Orosz Föderációból, pontosabban azt igazolták Moszkvából, hogy "fogságba esett a magyar hadseregből". A Szilágy megyei Vérvölgy lakosa, Könnyű József esztendők óta járta és járja a hivatalokat, hogy a veteránoknak járó előnyöket öregsége napjaiban sok más sorstársához hasonlóan élvezze. Kutakodtak állítólag budapesti és pitesti-i irattárakban, ugyanis a szovjet-román barátság esztendeiben katonakönyvébe nem írták be, hogy a Szovjetunióban raboskodott. 1944-ben őt is elvitték, először a Brassó melletti Földvárra, a hírhedt lágerbe, sok ezer magyar társa mellé. Földvárról vitték Foksáni-ba, onnan pedig a Szovjetunióba. Végül ügyében orosz illetékes hatóságtól jött a fogság tényéről igazolás. Három naptári esztendőre volt szükség ahhoz, hogy az orosz bürokrácia útvesztőjében azért ne kallódjék el egy szegény öregember kérvénye A hivatalos levél: "Az Orosz Föderáció 1725-17 számú, 2000. április 19-én kelt átiratával igazolja, hogy Konnyu Iosif háborús fogoly volt a Szovjetunióban 1944. 11. 13. és 1947. 06. 28. között. A Szovjetunió Belügyminisztériuma internálta a 157. számú Leningrád tartományi lágerébe". /Fejér László: Megtörölte a szemét - Moszkva válaszolt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./2000. június 29.A Romániai Magyar Demokrata Szövetség által a 2000 júniusi helyhatósági választásokon elért eredmények a következők. Megválasztott polgármesterek száma148 - '96-ban 134. Megválasztott helyi tanácsosok száma 2451 - '96-ban 2331. Megválasztott megyei tanácsosok száma 135 - '96-ban 133. Az RMDSZ megyei tanácsosi listáira leadott szavazatok országosan 6,35%-ot jelentenek. Az 1992-es népszámláláskor a lakosság 7,1%-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek. .A megyei tanácsosi listákra leadott szavazatok alapján az RMDSZ a legerősebb politikai szervezet Erdélyben, a szavazatok 21,22%-át szerezte meg. A népszámlálás adatai alapján Erdélyben a lakosság 20,77%-a vallotta magát magyarnak.. A megválasztott polgármesterek számát illetően az RMDSZ az 5. politikai szervezet Romániában. A megyei tanácsokban elért tisztségek a következőek: Beszterce-Naszód megye: megyei tanács alelnök - '96-ban nem volt, Bihar megye: megyei tanács alelnök - '96-ban nem volt, Brassó megye: megyei tanács alelnök - '96-ban ugyanaz a tisztség, Hargita megye: megyei tanács elnök, 2 alelnök - 96-ban ugyanazok a tisztségek, Kolozs megye: megyei tanács alelnök - 96-ban nem volt, Kovászna megye: megyei tanács elnök, 2 alelnök - '96-ban elnök, 1 alelnök, Szatmár megye: megyei tanács elnök - '96-ban alelnök, Szilágy megyei: megyei tanács alelnök - '96-ban ugyanaz a tisztség, Maros megyében még nem került sor a megyei tanács alakuló ülésére.(Az RMDSZ Országos Kampánystábja) /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./2000. július 12.Szilágy megye Limes című, negyedévente megjelenő művelődési folyóirata kísérletképpen egyesült a hasonló profilú máramarosi Archeus című folyóirattal; közösen adták ki az idei összevont két első számot 368 oldalon. Ez kényszerszülte helyzet, mert egyre nehezebb pénzt találni művelődési célokra. A szilágysági része a folyóiratnak kétnyelvű, indulásától kezdődően teret nyújtott magyar nyelvű irodalomnak, esszéknek, tanulmányoknak. Ezúttal Balla Zsófia lírai esszéjét közölte (Könyv a vízben), továbbá verseket Fazakas László és Visky András lelkészköltőktől. A magyar nyelvű rész e számban a vallásos tematikát helyezte előtérbe, hozott egy részletet Zilah vallási életéről Kovács-Kuruc János helytörténész készülő monográfiájából. /Limes és Archeus. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./2000. augusztus 23.Az Európa Tanács egyik ajánlásának megfelelően a román Egészségügyi Minisztérium ezután a magyar lakosság legnagyobb része számára elérhetővé teszi anyanyelvén is az egészségnevelési tájékoztató és betegség-megelőzési kiadványokat. Az újdonság most az, hogy az egészségnevelési iroda termékeit más magyarlakta megyékbe is eljuttatják, s az ezzel járó többletkiadásokat pedig, Hajdú Gábor tárcavezető közbenjárására, a minisztérium állja az országos egészségügyi programok költségvetéséből. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Hargita megye lesz az államilag támogatott magyar nyelvű egészségnevelési publikálások központja. /Mert itt eddig is voltak magyar nyelvű tájékoztatók./ A tíz megye - Arad, Bihar, Brassó, Hargita, Kolozs, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár, Szilágy és Temes - attól függően, hogy hány magyar él területén, 550-3000, összesen 15 300 példányt kap a kiadványokból. Hargita megyében végezik majd a kiadványok szerkesztési és nyomtatási munkálatait. /Egészségnevelés magyarul. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 23./2000. augusztus 24.Vida Gyula jogász és közgazdász életének nagyobbik részét szülővárosában, Szilágysomlyón töltötte. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ő volt az első elnöke, 1990 óta parlamenti képviselő, két ízben frakcióvezető, jelenleg a képviselőház gazdaságpolitikai-reformügyi-privatizációs állandó bizottságának az elnöke. Vida Gyula elmondta, hogy a fogadóóráin megjelenteknek körülbelül negyven százaléka román nemzetiségű. Az elmúlt négy évben 4192 személy jelent meg az irodában, ebből 2377 közvetlenül Szilágysomlyón és 1815 a városokban, falvakban tartott kihelyezett fogadónapokon. Seres Dénes szenátorral 1992-től megegyeztek: a szenátori iroda Zilahon, a képviselői iroda Szilágysomlyón működik. A legtöbben a tulajdonviszonyok rendezésére elfogadott törvények alkalmazásával kapcsolatban keresték fel, sokan támogatást kértek új munkahely szerzéséhez. Számtalan esetben tapasztalta, hogy a magyar nemzetiségűek hátrányos helyzetbe kerültek. Gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani, hogy etnikai jellege is van a leépítéseknek. Eredmény, hogy a szenátori irodával együtt az elmúlt kilenc évben Szilágy megyei magyar közösségének tagjai több mint 10 000 hektár telket, szántóföldet és erdőt kaptak vissza közbelépésükre, sokszor kemény politikai és jogi fellépés eredményeként. - Szilágy megyében a munkanélküliség háromszorosa, négyszerese a szomszédos megyékének, és meghaladja az országos átlagot. Vida Gyula az elmúlt években 38 szakmai találkozót és vállalkozásfejlesztő fórumot szervezett azzal a céllal, hogy a kisvárosokban és a községekben segítse a vállalkozásokat. - A jelenlegi törvényhozási ciklusban Pécsi Ferenc képviselőtársával törvényjavaslatot nyújtottak be az RMDSZ gazdasági programjának szellemében a kis- és középvállalatok fejlesztésére. Sikerült a törvényt elfogadtatni. Az Európai Unió szakértői megállapították, hogy ez a kis- és középvállalatok támogatására született legsikerültebb törvény Kelet- és Délkelet-Európában. Azonban Traian Decebal Remes pénzügyminiszter megpróbálta szabotálni a jogszabály alkalmazását, ami hátrányosan érintette a több mint ötszázezer kis- és középvállalkozót. Vida Gyula készíti az RMDSZ részére munkásságáról az írásos beszámolót, ez lesz az alapja a megmérettetésnek. A bizottságban megtárgyalt törvénytervezetekkel kapcsolatban nagyon sok módosító javaslatot nyújtott be azzal a céllal, hogy az elfogadott törvények tükrözzék az RMDSZ programját. Az elfogadott törvények alkalmazásának ellenőrzése a szakbizottsági meghallgatásokon történt. 52 parlamenti meghallgatásra történt megidézés, s ennek majdnem fele RMDSZ- javaslatra. Vida Gyula parlamenti tevékenysége alatt megállapíthatta: a maffia rendszerű korrupció átitatta az egész államapparátust. /Fejér László: A legnagyobb lélekszámú parlamenti szakbizottságot vezette. Beszélgetés VIDA GYULA parlamenti képviselővel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./2000. augusztus 30.A Kárpátok Eurórégió Fejlesztési Alap jelentős pénzforrásokat készül kiutalni az öt tagország nemzeti vagyonának védelmére. Románia, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Ukrajna összesen 1 millió dollárt kap majd, az összeget pedig a kulturális hagyományok megőrzését célul tűző programokra fordíthatják. Egy-egy projekt maximum 4000 dolláros támogatásban részesülhet. Egy másik támogatási program alapján jutalmazni fogják a legjobb helyi közigazgatási döntést. A polgármesteri hivatalok maximum 8000 dolláros díjat kaphatnak ekképpen. Az első két alkalommal Nagybánya városi tanácsa, illetve Nagyvárad vitte el a pálmát. A harmadik versenyszakasz azon közösségeket célozza meg, amelyeknek maximum 50.000 lakosuk van. A Kárpátok Eurórégió Fejlesztési Alap a következő megyéket öleli fel Romániából: Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Suceava és Botosani. 1995-ös létrehozása óta Romániai viszonylatban pénzügyileg 300 tervet támogatott. /Egymillió dollár a láthatáron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./2000. szeptember 12.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa szept. 1-jei ülésén megdöbbenéssel értesült a Zilahi Református Wesselényi Kollégium aznapi tanévnyitóján történtekről, olvasható közleményükben. A Szilágy megyei tanfelügyelők az állam és az egyház között 1990-ben megkötött egyezményt semmibe véve "állami iskolának" titulálták a Református Kollégiumot. Az egyházi Iskolaszék megkérdezése nélkül két idegen tanárt neveztek ki iskolákba, egyet pedig önkényesen eltávolítottak állásából. A tanfelügyelőség képviselői nem akarták tudomásul venni Seres Magdolna tanárnő iskolaigazgatói állásából való törvényes felmentését, és az egyházkerület intézkedése ellenére nevezettet továbbra is megtartják megszűnt tisztségében. Mindezen törvénysértő megnyilvánulásokban Seres Magdolna volt igazgató a tanügyi hatóságokkal együttműködik. Az Igazgatótanács az 1989 után visszaállított zilahi református gimnázium visszaállamosítására történő kísérletnek tekinti a történteket. Seres Magdolna volt igazgatónő Seres Dénes Szilágy megyei szenátor felesége. Az Igazgatótanács joggal várja el az RMDSZ-től és annak tisztségviselőitől, hogy hatékonyan járjanak közben az egyházat ért sérelmek és hatalmi visszaélések megszüntetése érdekében. - James Rosapepe, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete éppen a Zilahi Református Wesselényi Kollégium tulajdonjogi tisztázása ügyében járt Zilahon. A közleményt Tőkés László püspök és a főgondnok írta alá. /Visszaállamosítási kísérlet Zilahon. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 12./2000. szeptember 20.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviselői szept. 18-án rendkívüli generális vizitációt tartottak a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban. A vizsgálatot az igazgatói állás körül kialakult áldatlan helyzet, valamint a megyei állami tanügyi hatóságok és az egyház között támadt sajnálatos konfliktusos viszony tette szükségessé. Találkoztak azon szülők egy csoportjával, akik Seres Magdolna igazgatónő felmentése ellen nyújtottak be írásbeli tiltakozást. A vizsgálat idején hívatlanul megjelentek a tanári szobában Puscas Teodor és Faluvégi Zoltán tanfelügyelők, akik a vizitáció megtartása és Seres Magdolna igazgatói állásából való felmentése ellen emeltek kifogást. A román tanügyi törvényekre való hivatkozással Seres Magdolna tanárnő megtagadta, hogy az egyházi vizitáció saját tanítási óráját meglátogassa. Megjelent Vasile Bulgarean megyei főtanfelügyelő, aki kioktató hangon rendreutasította az egyházkerület képviselőit, kijelentve hogy állami engedély nélkül az egyháznak nincs joga az iskolába belépni. A főinspektor "állami iskolának" nevezte a zilahi Református Wesselényi Kollégiumot és megtiltotta, hogy a gyűlés a református egyház hivatalos nyelvén, vagyis magyar nyelven folyjon le. Tőkés László püspök azon javaslatát is durván visszautasította, hogy a tanári gyűlést és a tanügyi hatóság képviselőivel való beszélgetést egymástól elválasszák. Vasile Bulgarean főtanfelügyelő agresszív és despotikus magatartása, valamint a tanári kar tagjainak a - szemmel látható - megfélemlítettsége miatt a gyűlés megtartása végül lehetetlenné vált. Ennek következtében a bizottság - tiltakozása jeléül is - kénytelen volt elhagyni a termet. A történtek nyomán Tolnay István tanügyi előadótanácsos telefonon kereste meg Kötő József RMDSZ-es államtitkárt, aki a panaszok hallatán személyesen lépett kapcsolatba a Szilágy megyei főtanfelügyelővel. Az államtitkár szíves közbenjárásának köszönhetően tisztázódott, hogy a felekezeti iskolák kettős alárendeltségű intézmények, s ennek következtében a tanügyi hatóságoknak a felettük gyakorolt joghatóságot nem áll jogukban kisajátítaniuk. Szept. 24-én Andrei Marga tanügyminiszter látogatást tesz Zilahon, és akkor - Kötő József jelenlétében - alkalom nyílik a Wesselényi Kollégium ügyében kialakult állami-egyházi konfliktus rendezésére. /Közlemény a zilahi Református Wesselényi Kollégium ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./ A zilahi Református Wesselényi Kollégiumban tanuló diákok tiltakozást adtak át Tőkés László királyhágómelléki püspöknek Seres Magdolna igazgatónő leváltásával kapcsolatban. A szülői aláírásokat tartalmazó beadványt három pontban indokolták: 1. Az igazgatónő vezetésével a kollégium jó hírnévre tett szert, jól felkészült tanári kara lett 2. Az anyagi bázis megteremtésén eredményesen munkálkodott. 3. Az igazgatónőnek köszönhető, hogy e tanévben még 25 magyar gyerek tanulhat anyanyelvén, nem kényszerülve román tagozatra vagy szülőföldje elhagyására. A püspöki hivatal korábbi, az üggyel kapcsolatos közleményéről a szülők, a tanfelügyelőség álláspontja: az mentheti fel az igazgatónőt tisztségéből, aki az iskola anyagi fenntartásáról, a tanárok fizetéséről gondoskodik. /(Fejér László): A püspöknél tiltakoztak a szülők. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./2000. szeptember 25.A többségében magyarok lakta Szilágy megyei Magyargoroszlón a Világbank finanszírozásával felújították a helyi iskola épületét. Az avatási ünnepséget szept. 24-én tartották, többek között Andrei Marga miniszter és Kötő József oktatásügyi minisztériumi államtitkár jelenlétében. Az iskola állandó ivóvíz-ellátását modern szivattyú-berendezés teszi lehetővé, ami - a romániai falvakban működő iskolai viszonyokat tekintve - szintén egyedülálló. /Korszerű iskolát avattak a Szilágy megyei Magyargoroszlón. A támogatás egy 130 millió dolláros világbanki program része. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./2000. szeptember 26.A jelöltek rangsorolásáról döntött titkos szavazással szept. 22-én az RMDSZ Szilágy megyei küldöttgyűlése, 93 %-os részvételi aránnyal. Az eredmény: Vida Gyula (149 szavazat), Végh Sándor (20), Széman Péter (9), Veres Ernő (55). A szenátori jelöltségére Sándor József 14, Fodor István 7, Seres Dénes 209 szavazatot kapott. /(Fejér László): Rangsorolt a küldöttgyűlés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./2000. szeptember 26.Népes romániai mezőgazdasági küldöttség látogatott el a magyarországi Kiskunhalasra szeptember közepén, adta hírül Luka Péter, a Szilágy megyei szakigazgatóság igazgatója. Nemcsak Erdélyből, Románia több más megyéjéből is összesen 250 személy tekintette meg a Kiskun privát kutatóállomás harminc év tapasztalatát bemutató rendezvényét, vettek részt a szeptember 14-16-a között a magyar szakemberekkel közösen tartott tapasztalatcserén. Idén Románia 19 megyéjében a Kiskun kutatóállomáson nyert 12 kukoricahibridet vetettek, s ezzel új versenytárs is megjelent a román piacon a vetőmag forgalmazásban. Az idei aszályos nyáron a Kiskun-hibridek különösen szárazságtűrő képességükkel váltak be. A magyar kutatóállomásnak szándékában áll az ősz folyamán szerződést kötni romániai mezőgazdasági termelőkkel. /Fejér László: Magyar-román mezőgazdászfórum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./2000. szeptember 26.Andrei Marga tanügyminiszter szeptember 24-i magyargoroszlói iskolaavatása során, a zilahi Református Wesselényi Kollégium ügyében is tájékozódott a helyszínen. Faluvégi Zoltán Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettes beszámolt arról, hogy a látogatás során a Tanügyminisztérium képviselői elmondták: az egyházi iskolák lényegében kettős - egyházi és tanügyminisztériumi - vezetés alatt állnak. Az egyházi iskolákba nem kerülhet az egyházak bizalmát nem élvező igazgató, de amennyiben az egyház megvonja az érintettől támogatását, ez nem jelenti a kinevezés megvonását is. Addig, amíg nem tudni biztosan, hogy Seres Magdolna "lemondatott" igazgatónő visszavonja-e lemondását vagy sem, nincs mit tenni. A tanfelügyelőség nem fogadta el az igazgatónő lemondását. Seres Magdolna egyelőre magyarországi továbbképzésen vesz részt, így továbbra is patthelyzet van a kollégiumban. Amennyiben visszavonja lemondását, akkor a Tanügyminisztérium és a Vallásügyi Minisztérium hivatott dönteni az ügyről. /Zilah. Patthelyzet a református kollégium ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./2000. szeptember 30.Temes megye kivételével az RMDSZ valamennyi területi szervezete rangsorolta már a szenátor- és képviselőjelöltek listáját. Arad magyarsága ezúttal is Tokay Györgyöt jelölte. Brassóban szintén Kovács Csaba képviselő az esélyes. Besztercének 1996-2000 között nem volt sem szenátora, sem képviselője a román törvényhozásban. A remények szerint az elkövetkező négy évben megváltozik a helyzet, a jelölt Kocsis András állatorvos, a mezőgazdasági minisztérium jelenlegi főosztályvezetője. Fehér megye szintén nem rendelkezett parlamenti képviselettel az elmúlt négy évben, itt a képviselői mandátumra Rácz Levente pályázik. Hasonló a helyzet Hunyad és Krassó-Szörény megyékben is: Winkler Gyula, illetve Huszti András a jelöltek. Szatmár megyében a jelenlegi két képviselő, Varga Attila és Pécsi Ferenc, illetve Szabó Károly szenátor újabb négyéves parlamenti mandátumra számíthat. Szilágy megyében a jelölt: Seres Dénes szenátornak és Vida Gyula képviselőnek. A Bihar megyei jelöltállítás hatalmas vitát váltott ki: Csapó I. József szenátor és Rákóczy Lajos képviselő nem kaptak elég szavazatot ahhoz, hogy befutó helyre kerüljenek, ezért töröltették magukat a listákról. A szenátusi rangsort Pete István mezőgazdasági államtitkár vezeti, őt - kevesebb eséllyel - Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke követi. A képviselőházi listán három hely a biztos, erre Szilágyi Zsolt képviselő, Fazakas László lelkipásztor és Székely Ervin képviselő pályázik. A jelöltállítást követően Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök kifejtette: a Bihar megyei RMDSZ-szervezet "erkölcsileg és politikailag olyan mélyre süllyedt, hogy lelkiismereti okokból távozni kénytelen tagjai sorából". A püspök szerint "az RMDSZ szövetségi elnöke irányelvének megfelelően, és a Bihar megyei RMDSZ-vezetőség elvtelen közreműködésének tulajdoníthatóan" Csapó I. József szenátort "célzatos módon eltávolították a megyei képviselői és szenátori jelöltek sorából". A Hargita megyei szenátorlistán két hely a befutó, ez a következőképpen oszlik meg a megye három területi szervezete között: egy hely Udvarhelyszéknek, amelyre Verestóy Attila és Kolumbán Gábor pályázott. Kolumbán óvását az operatív tanács elutasította. A másik szenátori hely Csíkszéknek jár, erre Sógor Csaba református lelkész a jelölt. A képviselőlistán maradt Asztalos Ferenc és Antal István (Udvarhelyszék), Garda Dezső (Gyergyószék), és Ráduly Róbert (Csíkszék) képviselők. Az ötödik helyezett Kelemen Hunor művelődési államtitkár mandátuma bizonytalan. Kovászna megyében a rangsorolás következtében a szenátusi listán a sorrend: Puskás Bálint (Háromszék), Németh Csaba (Felsőháromszék). A képviselőknél: Márton Árpád (Háromszék), Tamás Sándor (Felsőháromszék), Birtalan Ákos (Háromszék). Maros megyében a területi szervezet elutasította Kincses Előd jelölését, aki az egyik befutó képviselőhelyre számított. A képviselőlista befutó helyeire végül a következő jelöltek kerültek: Kelemen Attila, Kerekes Károly jelenlegi képviselők, Borbély László államtitkár, a bizonytalan negyedik helyre pedig egy "újonc", Makkay Gergely meteorológus személyében. A szenátori lista első helye Markó Bélát illeti meg, a második helyre, amelynek "befutása" ez alkalommal sem teljesen biztos, Frunda György került. Máramaros megyében is az operatív tanácsnak kellett rendeznie a vitás ügyeket: Böndi Gyöngyike jelölését ellenjelöltje óvta meg azon a címen, hogy a képviselőasszony nem számolt be négyéves tevékenységéről. A Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság helyt adott az óvásnak, amit azonban a SZOT felülbírált. Temes megyében a hét végén lesz a jelöltállító közgyűlés: az egyetlen befutónak számító képviselői helyre a jelenlegi képviselő, Bárányi Ferenc, és Toró T. Tibor Temes megyei elnök, a Reform Tömörülés elnöke verseng. Kolozs megyében a szenátori lista első helyezettje Eckstein-Kovács Péter, a Kisebbségvédelmi Hivatal vezetője. A két befutó képviselői helyre pedig Kónya-Hamar Sándor képviselő, területi elnök, és Vekov Károly pályázik. Kolozs megyében sem kizárt, hogy ismét lesz harmadik képviselői mandátum, erre Mátis Jenő a jelölt. /Székely Kriszta: Rangsorolták az RMDSZ parlamenti jelöltlistáit. Több szabályzatellenességre vonatkozó óvást utasított vissza a SZOT. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./2001. január 9.A kormány jan. 11-i ülésén nevezik ki az első prefektusokat, nyilatkozta a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) központi vezetőségének jan. 8-i ülését követően. Jan. 8-án az RMDSZ vezetői is tárgyalásokat folytattak az RTDP-vel a prefektusi, illetve az alprefektusi tisztségek kérdéséről. Mint ismeretes, az RTDP és az RMDSZ között elvi szinten korábban olyan egyezség született, hogy azokban a megyékben, ahol jelentős létszámú magyar nemzetiségű él, magyar alprefektust nevezzen ki a kormány. Verestóy Attila szenátor elmondta: a kormányzó pártal sikerült megállapodni abban, hogy az RMDSZ öt, magyarok is lakta megyében megszerezze az alprefektusi tisztet. Elmondta: Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy és Szatmár megyén kívül talán még Kolozs megyének is van esélye arra, hogy magyar alprefektusa legyen. /Öt megyében lehet magyar alprefektus. Az RMDSZ Kolozsvárt is esélyesnek tartja. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./2001. január 10.Seres Dénes Szilágy megyei szenátort korábbi tisztségébe, a helyi közigazgatási és területrendezési szakbizottság elnökének választottak meg újból. E tisztségében az elmúlt mandátum idejében az ő nevéhez is fűződik a Helyi Autonómiák Európai Chartájának hazai ratifikálása és a helyi közigazgatási törvény. Elmondta, hogy szakbizottsági elnökként továbbra is szem előtt tartja a helyi autonómiák működtetéséhez szükséges szabályok tökéletesítését, a hozzá szükséges pénzforrások törvénybeli szabályozását, s annak keretében az anyanyelv használatának kiteljesítését. Seres hangsúlyozta: a regionális fejlesztési törvény lehetőséget nyújt új gazdasági régiók létrehozására, amely azt jelenti, hogy a közigazgatási egységek - községek, városok, megyék - szabadon társulhassanak különféle övezeti érdekeltségű beruházások kivitelezésére. Egy tanulmány eredményeként - az Európai Unió támogatásával készült - Románia számára nyolc nagyobb régió létrehozását javasolták. Megalakult a nyolc régió gazdaságfejlesztési céllal. Szilágy megye az északnyugati övezetben van Bihar, Szatmár, Máramaros, Kolozs és Beszterce-Naszód megyékkel. Nincs kizárva a nagyobb régiók létrehozása sem, ezt jelenti az utóbbi időben sajtónyilvánosságot kapott terv, az úgynevezett történelmi tartományok (lásd Erdély, Moldova, Dobrudzsa és a többiek) létesítésére vonatkozó javaslat. /Fejér László: Szabadon társulhatnak az önkormányzatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 10./2001. január 12.A kormány jan. 11-i ülésén kinevezte 36 megye prefektusát. Ezen kívül gazdára talált néhány alprefektusi tisztség is. A kormányhatározat szerint az erdélyi megyékben a következőképpen alakult a helyzet: Fehér megyében Ioan Rus, Kolozs megyében Vasile Soporan, Kovászna megyében Horia Grama, Hargita megyében Mircea Dusa, Hunyad megyében Aurelian Seraficeanu, Máramaros megyében Liviu Bechis, Maros megyében Ioan Toganel, Szatmár megyében Gheorghe Ciocan, Szilágy megyében Tiberiu Marc, Temes megyében Horia Ciocarlie lesz a prefektus. Az is eldőlt: Kolozs megyében Canta Dan lesz Vasile Soporan helyettese. A Mediafax jelentése szerint a tegnapi kormányülésen egyetlen magyar alprefektus kinevezésének az ügyét nem tárgyalták. Bihar megyében ez az esély végképp elúszott, az alprefektusi tisztséget ugyanis Gheorghe Pop tölti be. Az RTDP és az RMDSZ elvi megállapodást kötött arról, hogy azokban a megyékben, ahol többségében vagy jelentős számban magyar nemzetiségűek élnek, magyar nemzetiségű alprefektust neveznek ki. A többi prefektust és alprefektust a kormány következő ülésén nevezik ki. /Kinevezték a prefektusok egy csoportját. Kolozs megyében nem lesz magyar alprefektus. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./ Horia Grama, a Bibco borvíz- és üdítő palackozó Rt. vezérigazgatója, Kovászna megye új prefektusa. Mellette az új alprefektus a régi: Olosz Gergely, akit az RMDSZ képviselőjeként alig egy hónappal korábban ültettek az alprefektusi székbe. - Váratlanul pattant ki a Hargita-Kovászna megyei román civil szervezeteknek az államelnökhöz, a kormányhoz intézett riadalmas hangú, tiltakozó levele: az anyanyelv helyi használata ellen tiltakoztak. /(Flóra Gábor): Horia Grama Kovászna új prefektusa. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./2001. január 18.1990-hez képest 1998-ban 705 ezerrel kevesebb Románia lakossága. A nagy zuhanás 1991 és 1992 között következett be: 396 ezerrel csökkent a lakosságszám. Az előző évtizedek biztatóak voltak. 1965-ben lépte át Románia 19 milliós, 1969-ben a 20, 1974-ben a 21, 1979-ben a 22 milliós határt. Kilenc évnek kellett eltelnie, amíg - ekkor már drasztikus, a Szekuritáté által ellenőrzött formákban - sikerült elérni a 23 milliót. Akkoriban ezt is megünnepelték. Pedig ekkor már volt egy olyan megyéje Romániának - Arad -, ahol 1980 óta folyamatosan negatív volt a természetes szaporulat, és volt egy olyan másik megyéje, Teleorman, ahol 1985-ben -0,1 volt ugyanez a mutató. A folyamatos csökkenés azonban nyilvánvaló. 1992-ben már 19 megyében és Bukarestben is negatívvá vált a természetes szaporulat mutatója. Gagyi József írásában részletezte az ország népességi adatait. Azok a megyék, melyek esetében 1999-ig többen születtek, mint ahányan meghalt: Bákó, Beszterce-Naszód, Galac, Iasi, Máramaros, Neamt, Szucsáva, Vaslui és Erdély északkeleti része. Azok a megyék, melyek a kilencvenes években ingadoznak, hol negatív, hol pozitív a mutatójuk: Botosani, Konstanca, Gorj, Ialomita, Szeben, Vrancea. A harmadik csoport, amelynek a kilencvenes években stabilan csökkent a lakosságszáma, de a mutatójuk csak 1992-ben vagy közvetlenül azután lett negatív: Fehér, Arges, Brassó, Kovászna, Dimbovita, Hargita, Hunyad, Maros, Szatmár, Szilágy, Tulcea, Vilcea. A negyedik csoport: amelynek már 1990 és 1991-ben negatívba fordult a mutatója: Bihar, Braila, Buzau, Calarasi, Kolozsvár, Dolj, Mehedinti, Olt , Prahova, Temes megyék, Bukarest. Az ötödik csoport: a negatív listavezetők, amelyek 1990 óta, vagy még azelőtt elfoglalták ezt a helyet: Arad, Krassó-Szörény, Giurgiu, Teleorman. - A fentiek alapján megrajzolt ez a térkép nem a történelmi régiók határvonalait mutatja. Igaz, hogy Moldvában még mindig a legpozitívabb a mérleg. A megyék zöme, a harmadik-negyedik csoport, az ország közepe és nyugati része. Az ötödik csoport pedig a déli megyék. - Ebből a szempontból az ország más megosztást mutat, mint amilyent a politikai opciót kirajzoló választási térképekről leolvasható. Nagy meglepetés, hogy nem az erdélyi, hanem, igen egyértelműen, a déli és regáti megyék a listavezetők. Románia lakossága az országnak ezen a részén fogy a legnagyobb ütemben. /Gagyi József: Deficit- térkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./2001. január 19.″Az RMDSZ minimális kötelezettséget vállalt, ezt teljesíteni is fogjuk mindaddig, amíg az aláírt megállapodás érvényesül. Úgy tűnik, cserében hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy az RTDP valóban az európai integráció útján induljon el. Ebben az esetben tagadhatatlanul bizonyos bizalmat előlegeztünk, de nincs más választásunk, nekünk annak érdekében kell cselekednünk, hogy az európai integráció folytatódjék″ - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Markó határozottan cáfolta, hogy a nyilvánosságra hozott megállapodás mellett bármiféle titkos egyezség létezne a két szervezet között. Elmondta, hogy létezik egy függelék emlékeztetők formájában, amelyet az RMDSZ állított össze és adott át az RTDP-nek. Az emlékeztető a megállapodás tételeit fejti ki. Így például a megállapodás csak a magyarok által is lakott térségek regionális fejlesztésének támogatásáról szól, s az emlékeztetőben az RMDSZ kifejtette: prioritásnak tekinti a Hargita, a Kovászna, a Bihar megyei gázelosztó hálózat kiépítését, a Szilágy megyei ivóvízellátás megoldását, a székelyföldi úthálózat rehabilitációját. Hasonló emlékeztető készült az oktatásról, a sajtóról, és az RMDSZ összeállította azoknak a magyar nemzetiségű szakembereknek a listáját is - igazgatók, főtanfelügyelők, főtanfelügyelő-helyettesek, tisztségviselők - , akik nem politikai kinevezettként dolgoznak szakterületükön. ″Elvi kifogásokat nem emeltek, de ami a megoldásokat illeti: hogyan, mikor, mennyi pénzből, azt pontról pontra le kell tárgyalni, s a tárcákkal kell megoldást találni. A szakembereket illetően pedig az a megegyezés született, hogy ha más törvényességi probléma nem merül fel, a helyükön maradnak″ - mondta Markó. /Könnyebb dolga van az RTDP-nek, a jég megtört. Markó: Minimális kötelezettséget vállalt az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./2001. január 26.Marosvásárhelyt, az SZKT első idei ülésen Tőkés László tiszteletbeli elnök kérte, hogy vitassák meg a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban kialakult helyzetet. Külön vita tárgyát nem képezte ugyan, de szó volt a zilahi iskolaügyről. - A zilahi és a szilágysomlyói református egyházmegyék állásfoglalásukban tiltakoztak a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, Seres Dénes és a Szilágy megyei RMDSZ-szervezet, nevezetesen Seres Dénes elnök tevékenység ellen, akik asszisztálnak a tanügyi hatóságok jogfosztó, kisebbség- és demokrácia-ellenes politikájához. Az SZKT-ülésen Tőkés László tiszteletbeli elnök kérte: állítsák le a református kollégium visszaállamosítását. Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei ügyvezető elnöke kijelentette: a szervezet nem avatkozott be az iskola belügyeibe. A megyei szervezet nyilatkozatot közölt a Szilágyság c. hetilapban, mely szerint ″nem áll szándékunkban az iskolák vagy egyéb intézmények államosítása.″ A zilahi Wesselényi Kollégium ″egyháztalanítását″ ″az egyházkerületi igazgatótanács hajtotta végre a lelkésztanárok visszahívásával″. Seres Dénes szintén visszautasította a vádat, mondván, a háttérben Tőkés László áll. Ezek után azt kérdezte: mitől tiszteletbeli a tiszteletbeli? - Markó Béla elnök közölte, hogy a MÁÉRT találkozón a püspök magyarországiaknak, vajdaságiaknak osztogatta a Seresnére vonatkozó szórólapját. /FEJÉR LÁSZLÓ: A zilahi iskolaügy Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./2001. január 29.A kormány jan. 26-án négy megyébe nevezett ki magyar nemzetiségű alprefektust: Hargita megyében Dézsi József Zoltánt, Maros megyében Burkhardt Árpádot, Szatmár megyében Riedl Rudolfot, Szilágy megyében pedig Csóka Tibort. Egyelőre nem született döntés a Kovászna megyei alprefektus személyéről. /Magyar alprefektust neveztek ki négy megyében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./2001. február 2.Már évekkel ezelőtt kifüggesztették a Szilágy megyei magyarlakta településeken a kétnyelvű helységnévtáblákat, így a megyei RMDSZ különösebb izgalmak nélkül várja a közigazgatási törvény további sorsát. A kétnyelvű helységnévtáblákra jogosult Szilágy megyei települések 95 százalékában már 1996-97-ben sikerült kitenni a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek szinte kivétel nélkül helyükön is maradtak - nyilatkozta a Szabadságnak Seres Dénes Szilágy megyei szenátor. - Magyar nyelvű tábla áll Szilágycseh, Kraszna, Cigányi, Szilágyfőkeresztúr, Kémer, Ipp, Zovány, Lompért, Selymesilosva, Szilágyballa, Nagyfalu, Bagos, Perecsen, Varsolc, Kárásztelek, Sarmaság, Sztána, Sámson, Ketesd, Zsobok, Kispetri, Krasznahorvát, Bősháza, Völcsök, Désháza, Szilágymenyő, Szilágyszeg, Vérvölgy, Nagymon, Mocsolya, Diósad, Usaly, Erked, Görcsöny, Kisdoba, Nagydoba és Szentkirály határában. Az elfogadás előtt álló közigazgatási törvény segítségével újabb négy Szilágy megyei település határába kerül kétnyelvű tábla: Szilágysomlyóra, Magyarkecelre, Egrespatakra és Zilahra. Ez utóbbi kemény diónak tűnik, ugyanis kétféle népszámlálási adattal kell számolni: az egyik szerint Zilahnak mint közigazgatási központnak csak 19,6 százaléka magyar, a másik szerint - magának a városnak - 20,1 - mondta a szenátor. Szilágy megyében 12 RMDSZ-es polgármester már megvalósította a polgármesteri hivatalok kétnyelvű feliratát. - A legújabb: több falu határából már eltűnt a kétnyelvű tábla. /Szabó Csaba: Márciustól Zalau városát Zilahként is jegyzik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||