|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2002. február 20.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ülésén kimondták: megvonják támogatásukat az RMDSZ-től. Szilágy megyét konkrétan is nevesítették, Tőkés László püspök szerint az itteni RMDSZ titkos egyezményt kötött a kormánypárttal, minek folytán késleltetik a Kálvineum visszadását. Erről kérdezte a lap Deák Lászlót, a Szilágy megyei RMDSZ ügyvezető elnökét. A titkos paktumról kijelentette: amíg az RMDSZ-vezetők a kormánypárttal egyezkednek Zilahon a Kálvineum visszaszerzéséért, addig a tárgyaláson résztvevő RMDSZ-vezetőket szószékből próbálják lejáratni. A zilahi esperes egyszemélyben az "iskolaügy föltalálója". /Fejér László: Téves információkkal vezetik félre a magyar közösséget. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./2002. február 23.Megjelent a Hepehupa /Zilah/ folyóirat első száma, Major István vállalkozó támogatásával. Fejér László a főszerkesztő, Kovács Kuruc János a főmunkatárs. A kiadványban több tanulmány olvasható, például Demográfiai, etnikai és felekezeti viszonyok a mai Szilágy megyében az elmúlt másfél évszázadban /László László/, Nyelvföldrajzi térképek és tanulságaik a Szilágyságból /Hegedűs Attila/. /Szabó Csaba: A jégtörő Hepehupa testőrsége. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./2002. február 26.Pásztorlevelet olvastak fel Zilahon a belvárosi református templomban, miszerint Seres Dénes szenátor akadályozza, hogy a kedvezménytörvény iránt érdeklődőknek, az igazolványt igénylőknek információs irodát nyisson a helyi egyházközség. Deák László ügyvezető elnök elmondta, hogy Szilágy megyében a központi irodán kívül a városi RMDSZ szervezeténél működik információs iroda, ugyanakkor tíznél több területi információs irodát nyitottak, melyek munkatársai kihelyezett fogadónapokat is tartanak a falvakban. /(Fejér László): Seres Dénes szenátort vádolták. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2002. február 26.Szilágy megyének Magyarország helységeivel van a legszámottevőbb testvértelepülési kapcsolata. Többet nevesített: Szilágysomlyó rendszeresen együttműködik Albertirsa, Nyírbátor, Szarvas városokkal; Kémer Soponyával, Sarmaság Nagyhalász és Soltvadkert településekkel, Szilágynagyfalu Vámospérccsel, Ipp Nagyvarsánnyal. Második helyen Franciaország áll, Szamosgalgó például Chatel Montagne, Nagyilonda Viala du Tar helységekkel kötött együttműködési szerződést; Krasznahorvát a belgiumi Gembloux településsel, Szilágycsehnek a magyar Egercsehin kívül szintén a belgiumi Dilbeek a testvértelepüléssel. A norvégiai, svájci, belgiumi és francia testvértelepülések több alkalommal nyújtottak adományokat a szilágysági iskoláknak, öregek otthonainak. Szilágy megye ugyanakkor évekkel ezelőtt lett tagja a Kárpát Eurórégiónak, és 1996- ban csatlakozott a Strasbourgban levő Európai Régiók Közgyűléséhez. /Testvértelepülési kapcsolatok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./2002. február 28.Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének szervezésében febr. 27-én Kolozsváron megbeszélést tartottak Szilágy, Kovászna, Szatmár és Maros megye magyar alprefektusai, a megyei kataszteri hivatal vezetői és az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői. A megbeszélés fő témáját a restitutio kérdése képezte. Megállapították, hogy általában mindenfelé felgyorsult a tulajdonbahelyezés folyamata: Kolozs megyében például a közbirtokossági területeket teljes egészében sikerült visszaadni. A jelenlévők kifejezték reményüket, hogy még idén sikerül az erdők és szántóföldek legalább 90 százalékát visszaadni. Az egyházi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban a jelenlévők kifogásolták, hogy jóllehet sürgősségi kormányrendeletek útján az elmúlt időszakban több ingatlant visszaadtak az egyházaknak, azokat viszont mostanáig sem sikerült tulajdonba venni, például a kolozsvári Református Kollégiumot vagy a Bocskai (Avram Iancu) téri ingatlant. Bíznak abban, hogy az RMDSZ és a kormánypárt között létrejött megállapodás értelmében a kormány április 30-ig visszaszolgáltatási törvénytervezetet terjeszt a parlament elé. Ezt a törvényhozás remélhetőleg szeptember 30-ig elfogadja. /Teljes restitúciót sürgetnek. Jó úton halad az erdők és földek visszaadása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./2002. március 2.Alig néhány nap van hátra a közigazgatási törvény márc. 7-ére megszabott határidejéig: eddig az időpontig minden településen, ahol a nemzeti kisebbségek számaránya meghaladja a 20 százalékot, kötelező a két-, esetenként többnyelvű helységnévtáblák, intézményneveket jelző feliratok felszerelése.A Szilágy megyei tanács alelnöke, Fekete Szabó András szerint a megyei tanácsnál bárki fordulhat magyarul is a hivatalokhoz, hiszen minden jelentős osztályon van magyar szakember. Zilahon azért nincs magyar helységnévtábla, mert a város lakosságának alig valamivel több, mint 20 százaléka magyar ajkú, de az adminisztratív szempontból hozzátartozó falvakkal együtt már a kritikus 20 százalék alá esik az arány. A Máramarosi RMDSZ területi elnöke, Ludescher István elmondta, a régióban kilenc település esik a jogszabály hatálya alá, ezek többségében nem okoz gondot a törvény alkalmazása, hasonló a helyzet a történelmi Máramaros három településén is. Kolozs megye legtöbb olyan településén, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20 százalékot, a napokban kiteszik, vagy már megrendelték a magyar nyelvű helységnévtáblákat – nyilatkozta Bitay Levente, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Magyarszováton létezett magyar nyelvű helységnévtábla, azonban a helyi rendőrfőnök akkor megbírságolta emiatt az önkormányzatot. Aranyosegerbegyen a polgármester nem akar magyar anyanyelvűeket alkalmazni a hivatalba. Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere nem ismeri el az 1992-es népszámlálás eredményeit, így továbbra is megtagadja a helyi közigazgatási törvény alkalmazását. A kolozsvári helyzeten csak a kormány segíthetne. Háromszéken nem okoz jelentős gondot a közigazgatási törvény alkalmazása, a tanácsülések többsége is tavaly nyár óta két nyelven zajlik. Furcsa kivétel Sepsiszentgyörgy, ahol a városi tanács három román nemzetiségű képviselője visszautasította a fülhallgatók használatát. Albert Álmos polgármester törvényesnek ítéli a fordítógép használatát. Kovásznán a román feliratok okoznak gondot. A Kovászna megyei önkormányzat március végéig fejezi be a megyei utak mentén található táblák kétnyelvűsítését. Maros megyében, Makfalva községben már decemberben elkészültek és felkerültek a középületekre a kétnyelvű táblák. A hivatalban mindkét nyelven beszélnek, az ügyeit intéző személy igényének megfelelően. A Marosvécséhez tartozó magyarlakta településeken még az ősz folyamán kitették a román és magyar nyelvű táblákat a falvak bejárataihoz is, akárcsak a közintézmények homlokzataira. Szászrégenben most szerelik fel a kétnyelvű táblákat.Arad megyében a táblák többsége már a helyén van Zimándköz esetében előfordult, hogy a nappal kitett táblát másnapra ismeretlen tettesek összefirkálták. Szatmár megye 84 helységében haladja meg a magyar nemzetiségű lakosok számaránya a 20 százalékot. A legtöbb polgármester már megrendelte a két- vagy többnyelvű helységnévtáblákat, ezek gyártása, illetve kihelyezése folyamatban van. Nagykárolyban és Tasnádon már hosszabb ideje ki vannak téve a többnyelvű helységnévtáblák. Nem készültek kimutatások arról, mekkora a magyar nemzetiségű alkalmazottak aránya a helyi közigazgatásban. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere szerint a köztisztviselők nagy hányada beszéli a magyar nyelvet.Brassó megyében – tájékoztatott Kovács Attila megyei RMDSZ elnök - a kétnyelvű táblát már a régi közigazgatási törvény értelmében kitették Alsórákoson (60,2%) és Apácán (51%). A falu magyar nevét jelző tábla áll Ürmös (30,7%) és Tatrang (40%) bejáratánál is. Legutóbb, az idén Négyfalu (27%) peremére tették ki a kétnyelvű táblákat. Sok helységben viszont megvan a szükséges 20% százalék, mégsem került még ki a táblára a helység magyar neve. Ilyen helyzetben van Bodola (27,9%), Kaca (32,4%), Keresztvár (30,5%), Kőhalom (22,5), Olthévíz (32%), Sárkány (20,3%), Szászhalom (33,6%) és a földvári meg a botfalusi gyártelep. Bodolán a polgármesteri hivatal titkára, aki az ortodox pap felesége, kiírta a titkárság ajtajára, hogy »Itt nem lehet magyarul beszélni«. Az RMDS kivizsgálta az ügyet. Végül levették a titkárság ajtajáról a táblát. Temes megye megközelítőleg negyven vegyes lakosságú települése közül egyelőre még egyikben sincs két- vagy többnyelvű helységnévtábla. Székelyudvarhelyzínmagyar vidék. A színmagyar települések vezetői már évekkel ezelőtt gondoskodtak róla, hogy a faluvégi tábla ne csak az állam nyelvén adja a látogató tudomására, hova érkezett. Beszterce-Naszód Hunyad megye: hat település van, ahol a magyarság számaránya meghaladja a 20 százalékot, ezek közül csupán Lozsádon fogadja kétnyelvű helynévtábla az arra járókat. A többi öt település Csernakeresztúr, Rákosd, Alpestes és Hosdát, illetve Sztrigyszentgyörgy – elöljárói már megrendelték a kétnyelvű táblákat. Marosvásárhelynek kilenc bejárata van, ám ezek közül csak háromnál olvasható a helység megnevezése három nyelven; ezek sem felelnek meg a törvény előírásainak, mert a magyar és német nyelvű megnevezés más színnel és kisebb formájú betűkkel hirdeti a város nevét, mint a román nyelvű. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal bejáratánál kétnyelvű táblák vannak kifüggesztve, a prefektúra és a megyei önkormányzat palotáján viszont csak román nyelvű feliratok ékeskednek.Maroshévíz: megrendelték a kétnyelvű helységnévtáblákat, és ezek remélhetőleg a jövő héten meg is érkeznek. Maroshévíz magyar lakosságának aránya 29 százalék. A városban nincsenek feltüntetve a magyar intézménynevek a közigazgatási törvény hatálya alá eső épületeken, és az önkormányzat határozatait is csak román nyelven teszik közzé. Csíkszereda: az önkormányzati hatáskörű hivataloknál kétnyelvű a feliratozás, néhány minisztériumi alárendeltségű intézménynél még mindig csak egy nyelven van feltüntetve a megnevezés. Szemet szúrnak továbbá az országos főutak mentén elhelyezett egyes helységnévtáblák is.Balánbánya a csíki régió egyetlen olyan települése, ahol a magyarság kisebbségben van. A hozzávetőlegesen 30 százalékban magyarok által lakott bányaváros bejáratánál már régóta van kétnyelvű helységnévtábla, az intézmények, iskolák, a polgármesteri hivatal elnevezéseit már magyarul is feltüntették. Az önkormányzat belső dokumentumai román nyelvűek, de képviselőtestületi-határozat született arról, hogy ezeket szükség esetén lefordítják az erre kijelölt személyek, a tanácsi határozatokat már eddig is két nyelven tették közzé. Az utcanévtáblák legnagyobb része is kétnyelvű. /Rövidesen lejár a közigazgatási törvény által előírt határidő. Kötelezőek lesznek a kétnyelvű feliratok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 2./2002. március 4.A románok arculütésének minősítette a zilahi Magazinul Salajean február végi számában a helyi közigazgatási törvény azon előírásait, miszerint magyar nyelven is fel lehet tüntetni a helységneveket, anyanyelven is kérvényt lehet benyújtani a közigazgatáshoz. Az írás címe szerint ezzel közelebb kerültünk Budapesthez. Leontin Bordas, a Szilágy megyei tanács elnöke nyilatkozta nevezett lap cikkírójának, hogy a jogszabályt "nyomás alatt kezdeményezték" és nem kötelező a közigazgatásban több nyelvet használni. A megyei RMDSZ állásfoglalást készül elfogadni a megyei tanács elnöke véleménye kapcsán. Vida Gyula parlamenti képviselő elmondta: Leontin Bordas eddigi másfél évi tevékenysége arra irányult, hogy politikailag destabilizáljon és etnikai feszültséget provokáljon. Magyarellenes megnyilvánulásai nem újkeletűek, ismertük főtanfelügyelő korából: egyet mondott a szemtől szembeni beszélgetésben, a gyakorlatban minden eszközzel alkalmazta elfogultságát a magyar közösséggel szemben. 2000 nyarán Vida ellenezte, hogy az RMDSZ politikai támogatásával és frakciója szavazataival tanácselnöki mandátumhoz jusson. Vida Gyula leszögezte: mint parlamenti képviselőnek, a szilágysági magyarság képviselőjeként alapvető kötelessége kezdeményezni Leontin Bordas tanácselnök leváltását. /(Fejér László): A megyei tanácselnök leváltását kezdeményezik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./2002. március 17.Márc. 15–én Szatmárnémetiben, az Északi Színházban, az ünneplő közönség előtt jelentették be a kezdeményező fiatalok a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat életre hívását. A következő nap, azaz márc. 16-án a kezdeményezők rövid sajtótájékoztatón mutatták be a szervezőket, és ismertették a rendezvénysorozat lényegét. A Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat cselekvésre, együttgondolkodásra kívánja ösztönözni a partiumi magyarságot azzal a céllal, hogy a partiumi magyarság az elvándorlás helyett a szülőföldön maradást válassza. A rendezvénysorozat 203 napos, a zárómomentum háromnapos ünnepi együttlét lesz augusztus 30. és szeptember 1. között. Áprilisban művészbál, júliusban a hagyományos véndiáktalálkozó, különböző pályázatok gyermekek és fiatalok számára. A rendezvénysorozat gondolata széles körű támogatottságot élvez, eddig több mint 30 társadalmi és civil szervezet jelezte. Sikerre vitele azonban széles összefogást igényel, a rendezvényt kiterjesztik Bihar és Szilágy megyékre is. /Baranyai Attila: Partiumi Magyar Napok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 18./2002. március 27.Márc. 25-én zajlott le a heti egyeztetés az RMDSZ és az SZDP képviselői között a protokollumban foglalt, határidőhöz kötött tennivalók teljesítéséről. Borbély László ügyvezető alelnök, az RMDSZ tárgyalócsapatának tagja leszögezte, már kilencre emelkedett a megyei szintű protokollumok száma. A korábbi öt mellett most Szilágy, Szatmár, Hunyad és Fehér megyében véglegesítették a szöveget. Egy kivétel van, Kovászna megye, ahol a két félnek nem sikerült zöld ágra vergődnie, illetve Bihar, ahol az SZDP helyi szervezetének egyelőre nincs vezetősége. Borbély optimista: helyi szinten sikerült olyan körülményeket kialakítani, melyek lehetővé tették, az egyezmények véglegesítését. A múlt hét végéig kellett volna létrehozni azt az RMDSZ-kormány vegyes bizottságot, amely az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvény tervezetét lenne hivatott kidolgozni. A bizottságnak még a héten munkába kell állnia. /(Gyarmath János): Már kilenc "kisprotokollum". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./ Szatmár megyében a protokollumban szerepel a Csanálos és Vállaj közti határátkelő megnyitása, a földügyek rendezése, kiemelt helyen az egyházi földek visszaadása, a közigazgatási törvénynek a kisebbségi nyelvhasználatra és a többnyelvű feliratra vonatkozó előirányzatai betartásának nyomon követése, illetve a magyar iskolák kérdése, továbbá: a magyarság képviselőinek jelenléte nélkül magyar iskolákat és osztályokat érintő ügyekről nem lehet dönteni. Kitértek a Hám János Katolikus Gimnázium és a nagykárolyi Katolikus Gimnázium épületgondjainak megoldására. A magyarság mélyen létszáma és politikai súlya alatt képviselt nem csak a köztisztviselők soraiban, de a vezető posztokon is Ezzel a kérdéssel is foglalkoznak. Visszaadták a városi kórháznak az új megyei egészségügyi igazgató által elvett nevét: rövidesen ismét az európai hírű magyar sebész, dr. Lükő Béla nevét viseli. /(Sike Lajos): Protokollum Szatmár megyében is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./2002. április 3.A kormánypárt és az RMDSZ Szilágy megyei szervezetei március vége előtt aláírták Zilahon az együttműködési megállapodást. Seres Dénes szenátor, a megyei RMDSZ-elnök elmondta: a megállapodás olyan jellegű kitételeket tartalmaz, melyek egyként fontosak a feleknek: a földtörvény alkalmazásának, az erdők visszaadásának, a birtoklevelek kiállításának gyorsítása, az államosított ingatlanokra vonatkozó jogszabály alkalmazása, az infrastruktúra fejlesztése, az ehhez szükséges pénzügyi háttér biztosítása. Az RMDSZ megtartaná a jelenlegi iskolai struktúrákat, igényelné a magyar művelődési rendezvények anyagi támogatását s részvételét az oktatási intézmények vezető tisztségeiben. Gondot fordítanak a műemlékek ápolására: a zilahi Wesselényi-szobor, a Vigadó épülete rendbetételének beindításához. /Szilágy megyében aláírták a protokollumot. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 3./2002. április 5.Egy hónappal a határidő után sincsenek Zilahon kétnyelvű helységnévtáblák Szilágy megye tanácsának utasítására minden, a megyei önkormányzatnak alárendelt intézményre kifüggesztették már a kétnyelvű táblákat. /Deák Zoltán, Salamon Márton László: Kétféle aritmetika a Szilágyságban. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./2002. április 6.Eddig 130 ezer magyar igazolványért folyamodó kérelmet vettek át országos szinten a státustörvény végrehajtásában segítséget nyújtó információs irodák ? jelentette ki Székely István, a központi Tájékoztató Iroda vezetője a magyar kedvezménytörvény romániai alkalmazásáért felelős Országos Felügyelő Testület ápr. 5-i ülését követően. Március 11-én megkezdték a diák- és pedagógusigazolványok, illetve oktatói kártyák iránti kérelmek átvételét, eddig 1750 kérést iktattak. Tőkés László, a Református Egyházkerület püspöke tiltakozásképpen távozott az ülésről amiatt, hogy a státustörvény életbe léptetése óta eltelt három hónap alatt nem sikerült megalakítani a kedvezménytörvény végrehajtásában segítséget nyújtó zilahi információs irodát, mivel a Szilágy megyei RMDSZ nem hagyta jóvá az egyház által a felügyelő testületbe kijelölt személyt. /Eddig 130 ezren kértek magyar igazolványt. Jó ütemben halad a munka a tájékoztató irodákban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./2002. április 12.Viorel Stanca, a PD Szilágy megyei elnöke, volt belügyi tiszt a PSD és RMDSZ megállapodást kommentálva arra a következtetésre jutott, hogy Romániának nem kell minden áron a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakoznia. A ?minden ár" pedig a PSD és az RMDSZ közötti együttműködés, mely a románok büszkeségét sérti a vidéki politikus szerint. A sértő együttműködésre példaként hozta fel, hogy a szociáldemokrata prefektus március 15-én a Wesselényi szobornál koszorúzott az ünneplő magyarokkal. A volt belügyi tiszt elfogadhatatlannak tartja, hogy magyar nemzetiségűek magas tisztségeket kapjanak a külügyi tárca keretében. Basescu szerint a protokollum a román nép nemzeti érzelmeit sérti. /(Fejér László): Basescu pártja magyarellenes. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./2002. május 3.A Megyei Küldöttek Tanácsa (MKT) ülését tartották meg Zilahon ápr. 27-én. Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ-szervezet elnöke a protokollum helyzetét ismertette. Kijelentette, hogy nem zökkenőmentes az együttműködés. Zilahon kifüggesztették az intézményeket magyarul is megnevező táblákat, akárcsak a kétnyelvű helységnévtáblákat. A kisebbségi kultúra anyagi támogatása is szerepel a megállapodásban, első jelként a zilahi EMKE- ház javítására a helyi tanács jóváhagyott ötvenmillió lejt. A Vajdaságban járt RMDSZ-küldöttség tagjaként Seres Dénes röviden tájékoztatta az MKT tagjait a Szabadkán tartott megbeszélésekről, a délvidéki magyarság körében tapasztalt, a hazaiakhoz hasonló gondokról, az ottaniak igényéről erdélyi testvértelepülési kapcsolatok létesítését illetően. /Fejér László: Nem zökkenőmentes együttműködés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./2002. május 24.A RMDSZ és a Szociáldemokrata Párt közti egyezmény kudarcairól szólva Seres Dénes szenátor, Szilágy megyei RMDSZ-elnök kifejtette: annak ellenére, hogy a kormánypárt egyes időpontokat nem tartott be, ezek irányadóak voltak. A szenátor szerint az RMDSZ-nek az elmúlt öt hónapra meghatározott célkitűzései közül nagyrészt minden megvalósult. Seres remélte, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására is pozitív megoldás születik. Hasonlóan optimista Kelemen Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is, úgy ítélte meg: a protokollum mérlege pozitív, az egy-kéthetes csúszások nem befolyásolják az, egyezmény lényegét. Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke viszont úgy látja: van egy-két olyan pontja a megállapodásnak, amelyben nem sikerült áttörést elérni, és amely megkérdőjelezi a kormánypárt szándékát. Ilyen az egyházi ingatlanok ügye is. - Lehet, hogy vannak olyan információk, amiről nem tudok, mindenesetre érdeklődve várom az elnöki beszámolót, a képviselőknek ugyanis nemigen van rálátásuk a protokollummal kapcsolatos egyeztetések folyamatára, ez ugyanis kizárólag annak a csoportnak a privilégiuma, amely a tárgyalásokat folytatta - mondotta. Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő RMDSZ- platform vezetője hangoztatta: A súlyos kérdésekben elakadtunk, és nincs meg a politikai döntés ezeknek a megoldására. Kolozsvár elárvult helyzetbe került. Márton Árpád képviselő cáfolta azt az állítást, miszerint nem sikerült volna áttörést elérni az egyházi ingatlanok kérdésében. A Szociáldemokrata Párt elfogadta azt, hogy az egyházaktól elkobzott javakat vissza kell adni. /B.T.–Sz.K.: Nem a néhány hetes csúszásokat kifogásolják RMDSZ-es politikusok a kormánypárttal kötött egyezményről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./2002. május 27.Máj. 25-én tartották a Kurutty általános műveltségi vetélkedő országos döntőjét Csíkszeredában, a József Attila Általános Iskolában. Nagybányáról, Nagyváradról, Déváról, Kolozsvárról, a Szilágy megyei Varsolcról, Aranyosegerbegyről, Csíkszentmártonból egy-egy, Kézdivásárhelyről és Csíkszeredából két-két csapat mérte össze tudását. A helyismereti, matematika, híres emberek, anyanyelv, állatok, Európai Unió, zene témakörökben bizonyították a gyermekek tudásukat. A Napsugár, a Kispajtás és a Szemfüles egyéves előfizetéssel jutalmazta a legügyesebbeket. A fődíjat, az egyhetes tengerparti nyaralást a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola Fejtörők csapata nyerte el. /Takács Éva: Felkészülten kuruttyoltak a kisiskolások. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 27./2002. május 29.Balogh Csaba nagykövet-helyettes és Polonyi Géza tanácsos, a magyar nagykövetség munkatársai nyújtották át 16 Szilágy megyei iskolának azokat a könyvcsomagokat, amelyek az iskolai könyvtárakat hivatottak gyarapítani. A könyvadományból Erked, Kárásztelek, Kémer, Szilágyballa, Szilágysámson, Désháza, Diósad, Szilágygoroszló, Szilágysamit, Lompért, Selymesilosva, Szilágynagyfalu, Szilágybagos általános iskolái részesültek, valamint Zilahon az egyetlen magyar középiskola, a református kollégium. A magyar külügyi tárca költségvetésében külön keret létezik a határon túli magyar oktatás és a magyar nyelvű könyvkiadás fejlesztésére, és az RMDSZ-szel közösen választanak ki kisebb tájegységeket a támogatás eljuttatásához. Bóné Vilmos, a szilágyballai iskola igazgatója, az RMDSZ megyei elnöke mondott köszönetet az ajándékozóknak. Hangsúlyozta: a szilágyballai, de általában véve minden falusi iskola felszereltsége gyenge. A könyvtár állagának 70%-a román nyelvű könyv. Szilágypanitban negyedszázada sem román, sem magyar nyelvű könyvet nem kapott az iskola az államtól. /Fejér László: Anyaországi könyvadomány szilágysági iskoláknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./2002. június 4.Az erdélyi történelmi magyar testvéregyházak, valamint a román görög katolikus és a szász evangélikus egyházak több mint egy évtized óta emberfeletti erőfeszítéseket tesznek a kommunizmus idején önkényesen elkobzott egyházi vagyonok visszaszerzésére, a felekezeti oktatás teljes jogaiba való visszahelyezése érdekében. A kisebbségi egyházak ebben a közös küzdelmükben kormányba lépése (1996), illetve az utódkommunista hatalommal való együttműködése (2000) óta mind kevésbé számíthatnak az RMDSZ–re. Legutóbb a közösen elfogadott ingatlanügyi törvénytervezetet egyoldalúan feladta az RMDSZ. Ehhez hasonlóan, Románia Európa Tanács általi monitorizálása ügyében is az elnyomó többségi hatalom oldalára állott a Szövetség, szögezte le a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése. Az RMDSZ egyre inkább hajlik a magyar nemzeti érdekeket sértő, elvtelen megalkuvásra. Az egyházkerület sajnálattal utal a Bihar, a Szilágy és a Szatmár megyei RMDSZ–szervezetek nem egy tekintetben már–már egyházellenes magatartására és fájlalja a Zilahi Református Wesselényi Kollégium aktív RMDSZ–segédlettel történt visszaállamosítását. A közgyűlés az RMDSZ támogatását kéri elkobzott tulajdonai visszaszerzéséhez. Az egyházkerület kész bármely szintű párbeszédre az RMDSZ-szel. Az egyházkerület szerint gyökeres megújulásra, szemlélet– és irányváltoztatásra van szükség az RMDSZ–ben. A közgyűlés nevében Tőkés László püspök–elnök és Kovács Zoltán főgondnok írta alá a nyilatkozatot. /A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyilatkozata. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 4./2002. június 11.A Szilágy Társaság és a Pro Zilah szervezésében tartották meg a XIII. Szilágysági gyerek vagyok népdalvetélkedőt jún. 8-án Zilahon. A versenyzők mellett bemutatták művészetüket Vajdaságból a bezdáni és a zombori népdalénekesek is. A bajaiak felajánlottak az idei verseny győzteseinek: meghívják a négy versenykategória első helyezettjeit a július 18–21-i XIV. Duna menti Folklór Fesztiválra. A díjak elosztása nehéz feladatnak bizonyult, mert sok jó teljesítményt kellett elbírálni. /Gáspár Attila: Összekovácsoló erő a XIII. Szilágysági gyerek vagyok népdalvetélkedő. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11 / A szilágysági települések közül Zilah, Szilágysomlyó, Zsibó, Kémer, Szilágyballa, Sarmaság többnyire lány vetélkedőkkel szerepelt. Koltóról már több ízben, Kolozsvárról első alkalommal érkezett és került ki díjazott énekes. A versenyzők a jelenlegi Szilágy megye öt kis tájegységét képviselték tövisháti, krasznai, Berettyó és Szamos menti, valamint a Kalotaszeg Szilágyhoz csatolt része népviseletében. A délvidéki vendégek Bezdánból /a Petőfi Művelődési Társaság képviseletében/ érkeztek és Zomborból. /Énekes bokréta.= Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2002. jún. 14./2002. június 13.Marc Tiberiu, Szilágy megye prefektusa az úgynevezett "etnikai botrányügyben" foglalt állást sajtótájékoztatóján, azokkal a sajtójelentésekkel kapcsolatban, melyek a szilágysomlyói önálló magyar általános iskola létesítésé létesítésének szándékáról számoltak be. Megjegyezte, hogy a kezdeményező csoportban részt vesz Vida Gyula parlamenti képviselő, aki szilágysomlyói lakos, tehát nem az RMDSZ indította el a két tagozat különválását, hanem a listát aláírók. Az ügyet felröppentő Magazin Salajean külön megszólaltatta a DP megyei elnökét (volt államvédelmi tiszt), illetve Szilágysomlyó polgármesterét (volt főtanfelügyelő, korábban PUNR-tag), akik szerint veszélyes, nem indokolt a szétválás, az ilyesmik az erdélyi autonómia malmára hajtják a vizet, nem indokolt az RMDSZ fellépése az önálló iskoláért. /(Fejér László): "Etnikai botrányügy" Szilágysomlyón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./2002. június 14.Több reklamáció is érkezett annak kapcsán, hogy késnek a magyarigazolványok; néhányan nem kapták kézhez a dokumentumot, annak ellenére sem, hogy már hónapokkal ezelőtt benyújtották igénylésüket. Farkas Zoltán, a nagybányai státusiroda vezetője kifejtette: 1145 igénylőről illetve kérésről van szó, ezek a rendszer beindításának kezdeti időszakában halmozódtak fel, ekkor még nem a számítógépes útvonalon jutottak el a budapesti elbíráló hivatalba. Budapestről kérték, hogy az addig összegyűlt kérvényeket juttassák el a kolozsvári konzulátusra. Azonban több megyéből is begyűltek az iratok, több mint ötvenezer kérésről volt szó, leginkább Székelyudvarhelyről és környékéről. Ez már Kolozsvárnak is sok volt, a konzulátus nem volt felkészülve ekkora rohamra, így Budapestre küldték tovább az anyagot. Nem vesztek el kérvények, hangsúlyozta. - Az elmúlt hétig 330 ezer magyarigazolványt bíráltak el és adtak ki Magyarországon. Ezek kétharmada erdélyi, illetve romániai személy birtokában van. Ehhez jön még százezer ugyancsak erdélyi diákigazolvány, 1400 pedagógusigazolvány és 14 oktatói kártya. Máramarosban a magyarság 15 százaléka igényelt magyar igazolvány. Beszterce-Naszód megye vezet 25 százalékkal, aztán következnek a székely megyék, majd Szilágy megye. Aradon alig 6 százalék ez az arány. /Dávid Lajos: Máramarosban a magyarság 15 százaléka igényelt magyarigazolványt. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 14./2002. június 21.Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének operatív tanácsa közleményben vette védelmébe Vida Gyula Szilágy megyei parlamenti képviselőt a szilágysomlyói iskolaügy kapcsán. Miután az RMDSZ-es képviselő korábban támogatta 700 szülőnek és tanulónak a kérését, hogy Szilágysomlyón az önálló magyar tannyelvű iskola újra megnyissa kapuit, támadás érte mind a Nagy-Románia Párt, mind a román sajtó részéről. Az operatív tanács a támadásokat alaptalannak nevezte, és elutasította a kormánypárttal kötött szövetség gyengítésére irányuló kísérletet. A testület reméli, a somlyói magyar iskola sorsa törvényes megoldást nyer. /Gáspár Attila: Az RMDSZ védelmébe veszi Vida Gyulát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./2002. június 22.Jún. 21-én a Bihar megyei RMDSZ szervezésében Partiumi Kerekasztalra került sor Nagyváradon, amelyen Arad, Bihar, Máramaros, Hunyad, Szatmár és Szilágy megye küldöttei vettek részt. A rendezvényen jelen volt Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök, valamint Alföldi László, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja. A rendezvényen a Szövetségi Képviselők Tanácsa Partium frakciója tagjainak aláírásával nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozatban üdvözölték a magyar kormánynak a határon túli magyarságra vonatkozó elképzeléseit, melyeknek megvalósítsa a térség stabilitását erősítheti, megteremtve a szomszédságpolitika, a határon túli magyarsággal való törődés és az integrációs törekvések összhangját. Egyetértenek a magyar kormány azon igényével, hogy a magyarságpolitikában a lehető legszélesebb nemzeti konszenzusra kell törekedni, együttműködve a magyarországi parlamenti pártokkal és határon túli magyarság legitim szervezeteivel. Azt kérik, hogy a határon túli magyarságot érintő határozatok meghozatala előtt széles körű konzultációt folytassanak a határon túli magyarság valamennyi legitim szervezetével. A sajtóértekezleten Markó Béla, Szabó Vilmos államtitkár, valamint Bálint-Pataki Béla, a HTMH elnöke tájékoztatták a helyi magyar és román sajtó képviselőit a kerekasztal-megbeszéléseken elhangzottakról. Markó Béla megerősítette, hogy az RMDSZ–nek érdeke a magyarországi politikai alakulatokkal és a mindenkori magyar kormánnyal jó kapcsolatokat fenntartani. Szabó Vilmos kifejtette, hogy a lezajlott kerekasztal fontos és folytatásra érdemes tanácskozás volt, amelyen ismertette a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásról kialakított álláspontját. Szabó kijelentette, hogy a meglévő támogatásokat bővítik és hatékonyabbá teszik, de leszögezte, hogy a magyar kormány nem kíván és nem is fog beavatkozni egyetlen határon túli magyar közösség legitim érdekvédelmi szervezetének belső életébe sem. /Partiumi Kerekasztal Nagyváradon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 22./ A találkozón több mint százan vettek részt meghívásos alapon. A kerekasztal-beszélgetés témájaként azt jelölték meg, hogyan alakulnak a romániai magyarság, illetve az RMDSZ kapcsolatai az új magyar kormánnyal, a magyarországi intézményekkel, és nem utolsó sorban, változik-e az anyaországi támogatási rendszer. A tanácskozás során a folyosón többször elhangzott: azok vesznek részt ezen találkozón, illetve azok kaptak meghívót, akik az RMDSZ vezetése, egység- és kisebbségpolitikája mellett teszik le voksukat. Bálint-Pataki József bejelentette, hogy a HTMH tizedik születésnapját ünneplik Nagyváradon. Az elnök, aki megalakulásától fogva dolgozik a hivatalban rámutatott, az intézmény ismertette azokat a feladatokat, melyek a HTMH-ra hárulnak a kapcsolattartásban, amely mind belföldre, mind a határon túlra irányul. Bálint-Pataki rámutatott, nem a magyar kormány hivatott eldönteni, kivel tárgyal, hanem a magyar közösségek, hiszen ők választják vezetőiket. /Simon Judit: Partiumi Kerekasztal. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./2002. június 25.RMDSZ-sajtótájékoztatót tartottak Zilahon, hogy a szilágysomlyói önálló magyar iskola kezdeményezése okán elindult sajtókampányban megismerhessék az RMDSZ álláspontját is. Vida Gyula számolt be a szilágysomlyói szülők kezdeményezéséről. A kérdések során a román újságírók szinte kizárólag a magyar nyelvű iskola szervezését kérdőjelezték meg, etnikai szeparatizmust emlegetve. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete a nacionalista felhangú támadásokkal szemben közleményében hangsúlyozta: az alkotmány és a vonatkozó tanügyi törvény, valamint az európai normák szerint kérik, hogy megoldódjon Szilágysomlyón is a 700 szülő és lakos támogatta kezdeményezés önálló magyar iskola létesítésére. /(Fejér László): Ritka alkalom Zilahon). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./2004. január 8.Több frissen alakult magyar politikai szervezet bejelentette, hogy saját jelölteket állít az önkormányzati választásokon. Marosvásárhelyen három magyar polgármesterjelölt indul, emellett Szilágy megyében négy településen, míg Szatmár megyében egy helységben kell választaniuk a polgároknak magyar jelöltek közül. Az eddigi jelek szerint Kolozs megyében nem hoznak létre magyar ellenszervezetet. Szilágy megyében, Zilahon két polgári kör is működik, de a két szervezet vezetői ellentétesen ítélik meg a polgári körök szerepét. – Nem tudnám elviselni, ha miattam kevesebb magyar tisztségviselő kerülne be a helyi és a megyei tanácsba Zilahon – nyilatkozta Sándor József zilahi bőrgyógyász, az egyik helyi polgári kör vezetője, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményező testületének munkájában is részt vállalt. Ezzel szemben a Szilágysági Magyar Polgári Egyesület, a Pécsi Ferenc parlamenti képviselő vezette Szatmári Polgári Egyesület fiókszervezete egyelőre négy településen, Zilahon, Szilágysomlyón, Debrenben és Szilágycsehben akar saját polgármester-jelöltet indítani. A Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezetésével alakult Magyar Polgári Szövetségen kívül – amelynek eltökélt szándéka, hogy Székelyföldön jelölteket állítson – Nagyváradon és Máramarosban is léteznek polgári körök. /Borbély Tamás: Az egység és az egységbontás dilemmája Kolozs megyében egyelőre nem vetődik fel a kérdés. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./2004. január 9.Zilahon tartották a partiumi RMDSZ elnökök találkozóját. – Kidolgozzuk a választási programot. E folyamatnak része a mai találkozó is – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök a megbeszélését követően, melyen megjelentek a Bihar, Máramaros, Szatmár és Szilágy megyei RMDSZ szervezetek képviselői. Nagy Zsolt ügyvezető alelnök, az országos kampánystáb vezetője elmondta: a találkozón résztvevő megyék képviselőivel áttekintették a jelöltállítási folyamat ütemtervét, az RMDSZ kampánystratégiáját és kampány módszereit. /Partiumi RMDSZ elnökök találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./2004. január 24.Megegyezés született a pártok között arról, hogy a helyhatósági választásokon – a parlamenti választásokhoz hasonlóan – bevezetik az 5 százalékos bejutási küszöböt. Eszerint a pártok akkor szerezhetnek mandátumokat az önkormányzatokban, ha a megyei, illetve tanácsosi listájukra leadott szavazatok száma eléri az érvényes szavazatok 5 százalékát. Ez – a számítások szerint – azokban a megyékben, településeken okozhat gondot az RMDSZ-nek, ahol a tanácsok 20-nál több tagúak, a magyarok aránya pedig 5 százalék körül mozog. Kolozsváron az RMDSZ-t ez a veszély nem fenyegeti sem a megyei, sem a városi tanácsban. Kolozs megye lakosságának 17,4 százaléka magyar nemzetiségű. Ha ez az arány visszatükröződik a leadott érvényes szavazatokban, az RMDSZ megkaphatja a 9 mandátumot a 45 tagú megyei, illetve a 7 mandátumot a 31 tagú városi tanácsban. A Kolozsvárnál kisebb városokban, Désen (a magyar lakosság aránya 14,1 százalék), Tordán, (10,1 százalék), Bánffyhunyadon (33 százalék), Aranyosgyéresen (8,2 százalék), és Szamosújváron (17 százalék) a kötelező öt százalék szintén nem csorbítja a képviseletet. Vida Gyula képviselő szerint a bejutási küszöb bevezetése csak nagyon kis mértékben érinti a Szilágy megyei magyarságot is. Beszterce-Naszód megyében a 36 tagú megyei tanácsot a lakosság számának csökkenésével arányosan 31 tagúra faragták. Eddig 2 tanácsosa volt a megye 5,8 százalékos magyarságának. Szilágyi János RMDSZ elnök szerint, ha a magyarok körében a részvétel több mint 60 százalékos, akár 3 mandátumot is megkaphatnak. Ami Beszterce tanácsát illeti – a városban a magyarok 6,4 százalékban vannak jelen – a 2000-es helyhatósági választásokon egyetlen RMDSZ-es tanácsos sem nyert mandátumot. A megyei elnök csupán 2 községet, Komlódot és Orosfáját említette a bejutási küszöb biztos vesztesei között. Fehér megyében a magyar lakosság számaránya 5,4 százalék, 2000-ben 2 RMDSZ-es megyei tanácsos nyert mandátumot. Az 5 százalékos bejutási küszöb bevezetésével Fehér megye magyarsága mindenképpen búcsút vehet két megyei tanácsosi helyétől. Ami a városokat illeti: Gyulafehérváron és Tövisen már 2000-ben sem sikerült mandátumot szerezni a helyi tanácsban, Nagyenyeden, ahol a magyarok számaránya 16,5 százalék, a jelek szerint megmaradhat a 4 mandátum a helyi tanácsban. /Székely Kriszta: Buktató-e a bejutási küszöb? Csökkenhet a szórványmagyarság képviselete az önkormányzatokban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./2004. január 27.Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének január 23-án tartott tisztújító közgyűlésén a 250 küldöttből mintegy 220 jött el. A szövetség belső ellenzéke nem hallatta a hangját. Seres Dénes elnök beszámolójában kiemelte, hogy a Szilágy megyei lobbi döntő módon befolyásolta az észak-erdélyi autópálya nyomvonalának meghatározását. A vegyes tannyelvű általános iskolákban gyakran a magyar osztályokban is románul tanítják a tantárgyak nagy részét – azzal az indoklással, hogy a "kollégák" katedrája másképpen nem kiegészíthető. Magyar pedagógusok szívesen nem vállalnak vezető tisztségeket az iskolában, emiatt több oktatási intézmény vezetősége maradt magyarok nélkül. Az etikai bizottság jelentette, hogy Molnár Kálmán, a zilahi református egyházmegye esperese és az RMDSZ városi szervezetének elnöke közötti viszály nem rendeződött. A küldöttgyűlésen ellenjelölt hiányában Seres Dénes szenátor vállalta az újabb négy évre szóló elnöki mandátumot. /Józsa László: Újraválasztották Seres Dénest. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./2004. január 28.Harmadik mandátumát kezdte meg Seres Dénes szenátor az RMDSZ Szilágy megyei szervezete élén, miután újraválasztották elnöknek. Seres Dénes kifejtette: nem tett le a szilágysomlyói magyar nyelvű gimnázium létesítésének tervéről. A Szilágy megyei RMDSZ- nek mintegy 16 ezer tagja van, a megyében mintegy hatvanezer magyar él. Növelni kellene a magyar iskolák számát. Tervezik, hogy minél több RMDSZ-székházat megvásároljanak, valamint hogy közösségi házakat hozzanak létre a magyarság számára. A jövőben nagy figyelmet fordítanak az emlékhelyekre: Zsibón a felújított Wesselényi-szobor avatását március elejére tervezik, továbbá Ady-szobor felállítását, valamint háborús emlékművek létrehozását. A Szilágy megyei magyarságot nem jellemzi a megosztottság, jelezte a szenátor. Nem igaz az, hogy a református egyház és a Szilágy megyei RMDSZ között van feszültség. Az újságíró megjegyezte, a feszültség minden bizonnyal enyhülne, ha a Wesselényi Kollégium igazgatói székébe egy, az egyház által is akkreditált személy kerülne. /Jelenleg ugyanis Seres szenátor felesége az igazgatónő/. Seres erre kijelentette: már tavaly kiírták a versenyvizsgát, csakhogy a jelentkező nem ütötte meg azt a mércét, amelyet kellett volna. /Makkai Imola: Régi-új elnök közösségépítő tervekkel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 28./2004. január 29.Január 28-án az egyeztetésen nem született döntés Nagyváradon az RMDSZ-szel szemben a választásokon indulni szándékozó, polgári erdélyi szervezetek országos szövetségének létrehozásáról. Szász Jenő, az elsősorban Székelyföldön tevékenykedő Magyar Polgári Szövetség elnöke a partiumi szervezeteknek az MPSZ-be való beolvadásaként képzeli el a szövetkezést, míg a Nagyváradon bejegyzett, Arad és Temes megyében is tevékeny Magyar Polgári Egyesület vezetője, Sárközi Zoltán csak valamiféle ernyőszervezet létrehozását tartja lehetségesnek. Sárközi szerint néhány napon belül sikerül létrehozni az egységes magyar érdekképviseletet. „Szász Jenő, MPSZ-elnök közölte, hogy a Pro Civitate – Magyar Polgári Egyesület Szatmár, Máramaros és Szilágy megyei szervezetei az MPSZ-be való beolvadásról döntöttek, és képviselőik jelen lesznek a jan. 31-i székelyudvarhelyi MPSZ-kongresszuson. /Salamon Márton László: Még nem jött létre az egységes képviselet. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||