|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2008. június 9.A helyhatósági választások eredménye, az RMDSZ-re és az MPP-re leadott szavazatok megyénként. Helyhatósági választások – 2008. június 1. TÁBLÁZAT. Az RMDSZ-nek és az MPP-nek is a megyei listák hozták a legtöbb szavazatot. Ezek a legkevésbé jelöltfüggők, ezek vannak a legtávolabb a szavazóktól, ezek a tulajdonképpeni pártszavazatok. Az országosan elért szavazatszámot látva elmondható, hogy az RMDSZ és az MPP által a helyi és megyei képviselőlisták által, valamint a megyei tanácselnök-jelöltek által elért eredmény nem tér el lényegesen egymástól. A romániai magyarság 2008-ban ugyanannyi szavazatot adott helyi politikai érdekképviseletére, mint 2004-ben, bár a lakosságfogyás ennek ellenkezőjét okozhatta volna. Az RMDSZ majd minden megyében, ahol 2004-ben is indult most szavazatvesztéssel zárt. /Nagy István, az MPP pécskai szervezetének elnöke: A helyhatósági választások romániai magyar számai. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 9./2008. június 17.Egyelőre még vitatott, hogy ki tekinthető a romániai helyhatósági választások győztesének. Tény, hogy Romániában a Szociáldemokrata Párt (PSD) után egy második nagypárt – Demokrata Liberális Párt (PD-L) – is megjelent a politikai színtéren. Ez utóbbinak a második forduló inkább vereséget hozott, ha bukaresti gyenge szereplését vesszük figyelembe. A PD-L azonban 2004-hez képest megduplázta eredményét. Az RMDSZ összesen 184 polgármesteri mandátumot szerzett, a Magyar Polgári Párt (MPP) pedig 11-et. Az RMDSZ tehát hozta 2004-es formáját. Az RMDSZ a kolozsvári alpolgármesteri, valamint a megyei tanács alelnöki tisztségének a megszerzésére számít. A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerezte meg a legtöbb polgármesteri mandátumot a helyhatósági választások második fordulójában: a PSD polgármesterjelöltjei győztek 472 településen. Második helyen végzett a Demokrata Liberális Párt (PD-L), amely 432 polgármesteri mandátumot szerzett. A harmadik helyezett a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL), 348 polgármester-jelöltje győzött a vasárnapi voksoláson. A leadott szavazatok tekintetében is hasonló sorrend alakult ki: a PSD a voksok 32,78 százalékát, a PD-L a 32,06 százalékát, a PNL 21,90 százalékát szerezte meg. Az RMDSZ Állandó Tanácsa közleménye szerint a romániai magyarság ismét az egységes politikai érdekképviseletre szavazott, bizalmat szavazott az RMDSZ jelöltjeinek, és elutasította a közösséget megosztó kísérleteket. Sikerült megismételni a 2004-es önkormányzati választások eredményeit. Az RMDSZ-nek 184 polgármestere, 4 közvetlenül választott megyei tanácselnöke, 2284 helyi és megyei tanácsosa van. Az RMDSZ tisztújítást rendelt el azokban a helyi RMDSZ-szervezetekben, ahol a 2004-es önkormányzati választási eredményekhez képest a szövetség elveszítette a polgármesteri tisztséget és a tanácsi többséget. Közzétették az egyes városok eredményét. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ-es Antal Árpádnak sikerült megszereznie a voksok 55,64 százalékát ellenjelöltjével, az MPP-s Csinta Samuval szemben. Gyergyószentmiklóson az MPP-s Mezei János megszerezte a voksok 53,39 százalékát. Hargita megyében a második fordulóban az MPP majdnem ugyanannyi szavazatot kapott, mint az RMDSZ. Szatmárnémetiben az RMDSZ-es Ilyés Gyula nyert 58,27 százalékkal. Bukarestben Sorin Oprescu lett a főpolgármester. Balra fordult Bukarest, amelynek főpolgármesteri tisztségét rendszerváltás óta először vesztette el a jobboldal – írta a sajtó. A bukaresti választások eredménye elsősorban Traian Basescu államfő veresége, mivel ő nyíltan vállalta a demokrata jelöltek támogatását. Kolozs megyében továbbra is a PD-L vezet. A megyében az RMDSZ összesen 8 polgármesteri mandátumot szerzett, 138 megyei és helyi tanácsossal rendelkezik. Szilágy megyében az RMDSZ öt esetben könyvelhet el győzelmet. Ezentúl Szilágycsehnek is magyar polgármestere lesz, Varga András személyében, valamint megnyerték Haraklányt is, ahol Dobrai Ferenc lett a győztes. Szilágy megyében a PSD 20 polgármesteri tisztséget szerzett meg, az RMDSZ 14-et, a PD-L 13-at, a PNL 11-et. Fehér megyében egy RMDSZ-es polgármester (Szőcs Ferenc – Torockó) aratott győzelmet. A Magyar Polgári Párt (MPP), egy három hónappal ezelőtt bejegyzett párt, képességeihez képest, jó eredményeket ért el a romániai helyhatósági választásokon – jelentette ki Szász Jenő, az MPP elnöke. Ötszáz helyi és megyei önkormányzati képviselői helyet szereztek. /Valamennyi politikai alakulat győztesnek tekinti magát. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./2008. június 17.Brassó megyében három újabb magyar polgármesteri széket hozott a második forduló: Alsórákoson és Tatrangban az RMDSZ jelöltje győzedelmeskedett, s a szövetség által is támogatott, független jelölt vezeti Apácát az elkövetkező négy évben. A Szilágy megyei RMDSZ legnagyobb második fordulós nyereségeként értékelte a szilágycsehi polgármesteri tisztség megszerzését Seres Dénes megyei elnök, aki arról is tájékoztatott, hogy Cigányiban, Szilágyszegen, Váralmáson és Haraklánban is RMDSZ-elöljárót választottak. Temes megyében Zsombolyán, Igazfalván és Újváron szerezte meg az RMDSZ a polgármesteri széket. Esélyesként indultak az RMDSZ jelöltjei a második fordulóban az Arad megyei Iratoson és Zimándon, azonban mindkét településen végül román politikus győzött. Beszterce-Naszód megyében nem sikerült megőriznie az RMDSZ-nek az árpástói polgármesteri széket. Az 55 százalékban magyarok lakta községben nem az RMDSZ jelöltjére szavaztak. /Bálint B. Eszter: Újabb magyar elöljárók a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 17./2008. június 26.Az anyanyelv megőrzését, a kisebb-nagyobb csoportok szervezésének segítését tűzte ki célul a Művelődés című közművelődési folyóirat. A kolozsvári lapot tizenhét éve Szabó Zsolt főszerkeszti, aki elmondta, napjainkban a színjátszó csoportok és a kórusok jelentősek, utóbbiak talán szervezettebbek, mert az egyházközségekben újraalakultak a dalárdák. Marosvásárhelyen jelenleg kántorképző működik, amelynek végzősei az egyházközségekben szorgalmazzák a közös éneklést. Háromszéken és Hargita megyében is jelentős értéket képviselnek a kórusok. Fontos szerep jut a képzőművészetnek is, nyáron számos művészeti alkotótábort rendeznek. A közösség igényét jelzik a kórustalálkozók, mint például a Nyárád menti, Küküllő menti rendezvények, vagy Kalotaszegen az évek óta rendkívüli népszerűségnek örvendő tordaszentlászlói kórustalálkozó. A tanuló ifjúságot a Magyar Diákszínjátszók Szövetsége (Madipo) fogja össze. Szilágycseh lelkes csapata oroszlánrészt vállal a diákszínjátszók találkozóinak megszervezésében. A Sepsiszentgyörgyön működő Jádzó Egyesület munkája is kiemelkedő. A Művelődés folyóirat neveli a közművelődés utánpótlását. Tavaly, év végén a néprajz, helytörténet és művelődéstörténet ifjú szakemberjelöltjei számára hatodik alkalommal tartották a háromnapos Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciáját (Tudek) Kolozsváron. A Művelődés februári és márciusi számának Műhely rovatában kilenc résztvevő dolgozatát közölték. Az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel (EME) együttműködve bekapcsolódtak a Kolozsváron és Tordán szervezett konferenciák munkálataiba is, Aranyosszékről, Tordáról és Torockóról elhangzott előadásokból három lapszámnyit közölt a Művelődés. A konferencia teljes anyagából készült, Keszeg Vilmossal közösen szerkesztett Aranyos-vidék magyarsága című könyv a Kriterion Kiadónál jelent meg. Eredményesnek bizonyult a Mezőség hagyományait feltáró tavalyi konferencia is, amelynek szövegeiből remélhetőleg testes kötet lesz majd. Ugyanakkor értékes munka folyik a nagyenyedi és székelyudvarhelyi diákműhelyekben is. A Művelődés folyóirat nyáron a képzőművészeti táborokkal való együttműködésre fekteti a hangsúlyt. Csepei János, Zilahon élő mérnök szülőfalujában, a Szilágy megyei Ippen kezdeményezett alkotótábort 1996-ban, azóta szoros kapcsolat alakult ki a Művelődés és az IPPART között. Idén Sólyomkőváron augusztus 10–20. között gyűlnek össze a határon inneni és túli képzőművészek, hogy aztán Szent István napján megnyissák az új műveiket bemutató tárlatot. A tábor szakmai vezetője Szabó Vilmos zilahi festőművész. /Bajai Ernő: Eredmények és tervek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./2008. június 27.Bukarestben a választási törvénykönyvet kidolgozó bizottságnak július 13-ig el kell készítenie az egyéni választókerületek térképét, de az elképzelések még csak piszkozatokban léteznek. A törvény értelmében ha a testület nem végez a határidőig a kerületek megrajzolásával, akkor a kormány veszi kezébe a ceruzát. Az RMDSZ elsősorban azt tartaná előnyösnek, hogy a Székelyföldön kívüli megyékben is a kerületek minél több, többségében magyarok lakta vidéket fedjenek le. Szilágy megyében már nagyjából elkészült a térkép, s jól haladnak a tárgyalások Erdélyben Arad, Szatmár, Kovászna és Kolozs megyében is. Egy képviselő 70 ezer, egy szenátor 160 ezer választót képvisel majd a parlamentben. Az egyéni választókerületek száma megegyezik majd a szenátori és képviselőházi mandátumokéval. A törvény a 2002-es népszámláláskor mért demográfiai adatokra alapoz, így a bizottságnak összesen 329 képviselői és 137 szenátori egyéni választókerületet kell megrajzolnia. Fontos változtatás az alternatív választási küszöb bevezetése: bejut a parlamentbe az 5 százalékos küszöb alatt teljesítő párt is, ha hat képviselői és három szenátori egyéni választókerületes körzetet megnyer. /Cs. P. T. : A megyéknél a ceruza. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./2008. június 27.Régi és új szentírásokat bemutató kiállítással ünnepli a Biblia évét a szilágycsehi református gyülekezet. Szilágycsehbe érkezett a Váradi Biblia egy példánya, amelyet a Biblia évének jegyében indított útjára a zilahi református esperesi hivatal. A vándorló Biblia április 12-én kezdte meg útját Zilahról, a Szentírást gyalog viszik el a fiatalok egyik református gyülekezetből a másikba. A Szentírás 26 Szilágy megyei református egyházközségbe jut el egy napló kíséretében, amelyben megörökítik útját. A magyarországi egyházak a Biblia évének meghirdetésekor összeállítottak egy 18 tablóból álló bibliatörténeti kiállítást, amely Magyarországon vándorol. Az erdélyi kezdeményezők ezek pontos mását is elkészítették, és a tablók szintén megtekinthetők a szilágycsehi kiállítás keretében. A 2800 lelkes szilágycsehi református gyülekezetben biztosított az utánpótlás, idén 31 fiatal konfirmált. /Fried Noémi Lujza: Biblia mellé ingyenkenyér. = Krónika (Kolozsvár), jún. 27./2008. június 28.A helyhatósági választásokat követően a Szilágy megyei RMDSZ jobb helyzetben van, mint ezelőtt négy évvel – fejtette ki Csóka Tibor, a Szilágy Megyei Tanács régi-új alelnöke. Fontosnak tartja a helyi önkormányzatok működésének támogatását, mert a megyében sok az újonnan megválasztott polgármester és alpolgármester, ezért szükséges a koordinációs szerep. A 30 tagú megyei tanácson belül 20-an az erős koalíciót alkotó három pártot, a PSD-t, a PNL-t és az RMDSZ-t képviselik. A Szilágy megyei RMDSZ a választásokon összesen 14 polgármesteri, 20 alpolgármesteri, 9 megyei tanácsosi és 160 helyi tanácsosi tisztséget szerzett, mindenből többet, mint az előző időszakban. A mindössze 8 százalék magyarsággal rendelkező Zsibón is sikerült RMDSZ-es alpolgármestert választani Sárközi Pál személyében, holott a szilágysági városnak 50 éve nem volt magyar alpolgármestere. /S. B. Á. : Szilágy megye – Sikeres helyhatósági választásokat könyvelhet el az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./2008. július 8.Országszerte sikeresen vizsgázott az érettségizők 77 százaléka, Kolozs megyében 75,6 százalékos volt az átmeneteli arány. Kolozs megyében 6780-an iratkoztak be, 6587-en (97,15 százalék) vettek részt, öt tanulót kellett kizárni másolás miatt. 4980 tanuló, azaz 75,6 százalék vizsgázott sikeresen. Beszterce megyében 71 százalék alatti volt a sikeres érettségizők száma. „A besztercei A. Muresanu Líceumban magyar végzősei a megyei átlaghoz hasonló eredményeket értek el”, közölték Balázs Dénes főtanfelügyelő-helyettes és Székely Dávid, a kisebbségekért felelős tanfelügyelő. Szilágy megyében az országos átlag felett volt a sikeres érettségizők aránya: 83,46 százalék. Szeben megyében 68,63 százalék volt a sikeresen érettségiző diákok aránya, közel tíz százalékkal az országos átlag alatt. /N. -H. D. : Gyengébb érettségi eredmények a tavalyinál. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./2008. július 25.A nagy esőzés a vasúti forgalmat is akadályozta az ország északi és nyugati részén. A Szilágy megyei Sarmaság–Szilágyballa útszakaszon a vasúti közlekedés teljesen szünetel, a Bukarest, illetve Iasi felé haladó vonatok több száz percet késtek. Kolozs megyében a Borsa folyó vízszintje 25 centiméterrel haladta meg a veszélyes vízállást. Országutakat, több tíz háztartást és több száz hektár szántóföldet öntött el a víz. Magyarszentpálon 35 háztartás került víz alá. /Tovább pusztít az árvíz. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./2008. július 25.Kolozs megyében idén 2800-an iratkoztak be a tanári versenyvizsgára, az eredmények más megyékhez hasonlóan vegyesek voltak. Közel 100-an kaptak ötösnél kisebb jegyet. Szilágy megyei tanárok 80 százaléka kapott ötösnél nagyobb jegyet a versenyvizsgán – számolt be Szabó István főtanfelügyelő-helyettes. Beszterce-Naszód megyében a vizsgázók 60 százalékának sikerült hetesnél nagyobb jegyet kapnia a vizsgán. Fehér megyében a 857 tanár több mint fele nem írta meg a hetesnél nagyobb jegyet, hogy végleges tanári helyet kaphasson, 155 vizsgázó pedig ötösnél kisebb jegyet érdemelt. A Bukarestben vizsgázók egynegyede, 400 jelentkező kapott ötösnél kisebb jegyet. /Vegyes eredmények a tanári versenyvizsgán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./2008. július 29.A szomszédos megyékből is jönnek diákok a nagyváradi Ady Endre Gimnáziumba. Az idegen nyelvek és az informatika hangsúlyos oktatása, illetve számos diákprogram révén próbál megfelelni az új kihívásoknak az Ady Endre Gimnázium, melyben ötödik osztálytól érettségiig tanulhatnak a diákok. Jelenleg közel ezer diák jár az iskolába, őket 74 tanár oktatja, tájékoztatott Tóth Márta igazgatónő. Az Orsolya-rend 2002-ben kapta vissza az épületet. Akkor a római katolikus egyház és az önkormányzat képviselői tíz évre kötötték meg a bérleti szerződést, de a rend képviselőitől ígéretet kaptak arra, hogy 2012 után is az épületben működhet tovább az iskola. A tanulók mintegy 70 százaléka nagyváradi, de sokan jönnek Margittáról, Nagyszalontáról és Érmihályfalváról is, egyre több diák érkezik a szomszédos Szilágy és Arad megyéből. A gimnázium bentlakása 62 férőhelyes. Lehetőségek szerint anyagi támogatást is nyújtanak a diákoknak, a Communitas Alapítvány évek óta segíti őket, de az Egyesült Államokban is akadt támogatójuk. Nyáron is foglalkoznak a diákokkal. Az adysok egyébként nemcsak a tantárgyversenyeken érnek el jó eredményeket. Országos vitaversenyen, Kárpát-medencei vetélkedőkön, nemzetközi matematikaversenyeken vettek részt a tanulók. Az Ady Endre Gimnázium több mint 200 éves múltra tekint vissza, annak az Orsolya-rendi zárdaiskolának a jogutódja, amelynek alapjait 1771-ben Szentzi István kanonok tette le. Az 1989-es fordulatot követően a tanintézet felvette Ady Endre költő nevét, és megalakult Nagyvárad magyar nyelvű középiskolája. /Fried Noémi Lujza: Kielégített diákigények. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./2008. augusztus 5.Augusztus 4-től nyújthatják be pályázati dossziéjukat az RMDSZ-színekben indulni kívánó képviselő- és szenátorjelöltek. Rangsorolásuk küldöttgyűléseken történik. Kolozs megyének 10 képviselő és 4 szenátor jár a törvényhozásban, ennek megfelelően 10 képviselői és 4 szenátori kerületre osztották fel a megyét. A legesélyesebb az a jelölt, aki a Bánffyhunyad központú, és a magyar többségű kalotaszegi falvakat tömörítő képviselői körzetben indul. Fehér megyét öt képviselői és két szenátori körzetre osztották fel – jelezte Rácz Levente megyei RMDSZ elnök, aki nincs megelégedve a körzetek felosztásával. A magyar többségű Torockót leválasztották Nagyenyed körzettől, és a Mócvidékhez csatolták. Így annak a választókörzetnek, ahova Nagyenyed is tartozik, csak 16,41 százaléka magyar. A két szenátori körzet Nagyenyed és Gyulafehérvár köré csoportosul, Enyeden 10,42, Gyulafehérváron pedig 2,06 a magyarság aránya. Szilágy megyében négy képviselői és két szenátori körzetben szavazhat a lakosság a parlamenti választásokon. Fekete Szabó András szenátor szerint a négy képviselői körzet: Zilah, Szilágycseh és környéke, Szilágysomlyó és környéke, valamint Zsibó és környéke. Szilágycseh körzetében a lakosság több mint fele magyar, ez 99–100 százalékos képviselői mandátumot jelent. A szenátori körzetek közül Szilágycseh-Szilágysomlyó körzetében az RMDSZ jelöltje kaphatja a legtöbb szavazatot, de nem éri el a fele plusz egyet, ezért az újraosztáskor dől el a szenátori szék sorsa. Elmondta: Szilágy megyének 1992 óta folyamatosan van egy képviselője és egy szenátora is a parlamentben. /D. I. – Sz. K. : Jelöltállítási start az RMDSZ területi szervezeteinél. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./2008. augusztus 12.A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 14–19. között szervezi meg a 8 ország 360, és 6 Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalját egybegyűjtő idei – sorrendben a X., Jubileumi Szent István-napi Néptánctalálkozót, amely Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző szerepet játszik. A fesztiválra Kolozs és Szilágy megyében kerül sor: Kolozsváron, Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Kidén és Kalotaszentkirályon. /X., Jubileumi Szent István-napi Néptánctalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./2008. augusztus 15.Székelyföldön tolonganak, szórványban vonakodnak a jelöléstől az RMDSZ-tagok. Augusztus 14-én lejárt a jelentkezési határidő, amelyet Bihar megyében egy héttel meghosszabbítottak. Eddig soha nem volt ilyen nagy túljelentkezés az RMDSZ Kovászna megyei képviselő- és szenátorjelöltségeiért, mondta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki választási bizottságának elnöke: a 4 képviselői kerületre 10 személy pályázik, míg a két szenátori kerületre 7-en jelentkeztek. Maros megyében 12 képviselői és szenátori kerületbe 13-an jelentkeztek, jelezte Kelemen Atilla megyei elnök. Kolozs megyében a tíz képviselői helyre egyelőre nyolc, a négy szenátori kerületre pedig két jelentkező van, tájékoztatott Molnos Lajos ügyvezető alelnök. Szilágy megyében a külföldön tartózkodó Seres Dénes megyei RMDSZ-elnök utasítására a megyei szervezetnél nem szolgáltattak ki adatokat a jelöltekről. Arad megyében heten jelentkeztek képviselő- és ketten szenátorjelöltnek, köztük Király András jelenlegi Arad megyei képviselő. Temes megyében eddig négyen jelentkeztek az összesen tíz képviselői helyre, a négy szenátori kerület egyikére sem pályázott senki, a határidőt ezért meghosszabbították. Máramaros megyében eddig hatan jelentkeztek a hét képviselői helyre, s egyetlen személy a három szenátorira. /Óvakodnak az óvadéktól? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./2008. augusztus 16.Magyar esttel várta Kolozsvárra a Szent István-napi Néptánctalálkozóra érkező néptánccsoportokat augusztus 14-én a Diákművelődési Házban a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Alapítvány. A fesztivált idén tizedik alkalommal szervezik meg, ez alkalommal nyolc ország néptánccsoportjai lépnek fel. Sebesi Karen Attila a szervezők nevében köszöntötte a néptánctalálkozón résztvevő csoportokat, Pillich Apor Balázs, a Szarkaláb néptánccsoport vezetője ajándékkal kedveskedett a csoportok vezetőinek. A találkozó szabadtéri néptánccal folytatódott: a hazai és külföldi néptáncegyüttesek felváltva táncoltak a Béke téren, a Főtéren és a Sétáló utcában. A néptánctalálkozó vidéki rendezvényekkel folytatódott a Kolozs megyei Bánffyhunyadon és Kidében, valamint a Szilágy megyei Zsobokon. /D. I. : Szent István-napi néptánc és muzsika. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./2008. augusztus 22.A Szarkaláb Néptáncegyüttes tizedik alkalommal szervezte meg a Szent István-napi Néptánctalálkozót Kolozsváron. Az 1995-ben alapított Szarkaláb néptáncegyüttes több külföldi turnén vett részt a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány szervezésében, emlékezett Pillich Apor Balázs, az együttes vezetője a kezdetekre emlékezett. 1999-ben két együttes – a dél-bánsági Maroknyi néptáncegyüttes és az észtországi Noome Noortemaia néptáncegyüttes – jelezte: szívesen fellépnének Kolozsváron. Elhatározták, hogy a néptáncfesztivált az államalapító szent királyról, Szent Istvánról nevezik el. Az első rendezvényt 1999-ben a hóstáti Virágos együttessel közösen szervezték. A rendezvény lassan olyan fesztivállá fejlődött, ahova nagyon sokan jelentkeznek. A második évtől kezdve céljuk volt, hogy rangos európai kisebbségi néptáncfesztivállá növeljék rendezvényüket. A kisebbségi néptánccsoportok kiszorulnak a nemzetközi fesztiválokról, mivel oda általában a többségi nemzet néptánccsoportjait hívják meg. A dél-bánsági Maroknyi néptánccsoporttal kialakult barátság régi keletű. Pancsován laknak, s a hajdan odatelepült bukovinai székelyek utolsó leszármazottai. Jelenlegi vezetőjük Győrffy Sándor. A kolozsvári magyarság még nem követi kellő figyelemmel e Szent István-napi rendezvényt. Sokkal fogékonyabbak voltak a magyarfenesi, kalotaszentkirályi, kidei és zsoboki lakosok, akik a néptáncfesztiválban kulturális életük fellendülésének egyik momentumát látják. Azt szeretnék elérni, hogy a rendezvény ne korlátozódjék Kolozs és Szilágy megyére, hanem bevonják Székelyföldet is. /Nagy-Hintós Diana: „Nem magunknak, hanem a magyar közösségnek szervezzük a fesztivált” = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./2008. augusztus 28.Az RMDSZ Szilágy megyei szervezete megtartotta a 2008-as parlamenti választásokat előkészítő jelöltrangsoroló küldöttgyűlést. Jelölési pályázatot négyen tettek le: Seres Dénes és Széman Péter képviselőjelölt, valamint Fekete Szabó András és Csutak Nagy László szenátorjelölt. A küldöttgyűlés Seres Dénes jelenlegi képviselőnek és Fekete Szabó András jelenlegi szenátornak szavazott bizalmat. /Győztek a régiek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./2008. október 8.A jelenlegi helyzetben csak a választások tisztázhatják a politikai viszonyokat, hiszen most egyik párt sem tudna parlamenti többséget alkotni. Véget kell vetni ennek a politikai bizonytalanságnak – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke a Szilágy megyei Sarmaságon tartott sajtótájékoztatóján. Leszögezte: a helyi önkormányzatok csak úgy lehetnek sikeresek, ha mellé tesszük a parlamenti és a kormányzati támogatást is, ezt a Sarmaság községben megvalósított beruházások példázzák a legjobban. Felavatta az Ilosva – Szilágysomlyó közötti utat, amelyet az RMDSZ közbenjárására, kormányzati forrásokból építettek. Markó hangsúlyozta: a magyar nyelvnek regionális hivatalos nyelvi rangot kellene adni. /Sarmaság. Önkormányzati találkozót szerveztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./2008. október 13.Még nem döntött a Magyar Polgári Párt (MPP) Hargita megyei szervezete arról, hogy kik lesznek azok a független jelöltek, akiket támogatnak a november 30-i parlamenti választásokon. Sem képviselő-, sem szenátorjelölteket nem indít Bihar megyében a Magyar Polgári Párt a parlamenti választáson, tájékoztatott Lengyel György, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke. A Krónika információi szerint Kolozs, Szatmár, Szilágy, Temes, Beszterce-Naszód megyében sem indítanak független jelölteket. /Bálint Eszter, Fried Noémi Lujza, Máthé Éva: Még nem lehet tudni, kiket támogatnak a polgáriak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2008. október 16.Kétnapos hivatalos látogatásra indult Szatmár megye prefektusa, Radu Bud, Bihar és Szilágy megye prefektusaival együtt a magyarországi Észak–Alföldi Régióba, hogy megbeszélést folytassanak Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyék közigazgatási vezetőivel. Ezzel rendszeres találkozók veszik kezdetét a három román megye és a három magyarországi megye vezetői között. /Fábián Ágnes: Hat megye vezetői találkoznak. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 16./2008. október 22.273 diák mondott le tanulmányainak folytatásáról a tavalyi tanévben a Szilágy megyében. A tanulók elsősorban bizonytalan anyagi helyzetük miatt szakították meg tanulmányaikat, néhány esetben roma diákokról van szó. A helyzet országos szinten sem jó, a 2008-as felmérés szerint a román diákok egyötöde szakította meg tanulmányait. /Szilágy megye. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./2008. november 1.A szatmárnémeti Balcescu–Petőfi Általános Iskolában működő amatőr színjátszócsoport legutóbbi fellépése néhány nappal ezelőtt volt Szilágycsehben – számolt be Nagy Tünde, a csapat vezetője. A Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált (PADIF) minden évben megtartják Szatmár, Szilágy, Bihar és Máramaros megyék iskolái amatőr színjátszóinak részvételével. A PADIF célja a nemzeti tudat erősítése, az anyanyelv ápolása. /Gugulya–Hégető Lóránd: Amatőr színjátszók sikere. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 1./2008. november 12.Folyik az RMDSZ-es jelöltek kampánya. A román politikai életben uralkodó „cenzúráról” beszélt Nagyváradon Lakatos Péter képviselő, Bokor Tibornak és Olosz Gergelynek pedig a háromszéki Futásfalva lakói többek közt a román nyelv elsajátításával kapcsolatos gondjaikat panaszolták el. Verestóy Attila szenátor, szenátorjelölt arról beszélt, hogy a szövetség az egyetlen olyan politikai alakulat, amelyik folytonosságot tud felmutatni. Szilágy megyében Seres Dénes, az RMDSZ képviselőjelöltje Fekete Szabó András szenátorjelölttel együtt egy három kilométeres útszakaszt avatott fel Szilágyborzáson. Markó Béla RMDSZ-elnök negyven települést keres fel, útjára elkíséri Kelemen Atilla képviselőjelölt, Borbély László miniszter, marosvásárhelyi képviselőjelölt, Tánczos Barna és Tőke István államtitkár, Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója, Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke, valamint Szabó Árpád alelnök. /Bíráló jelöltek, panaszos szavazók. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 12./2008. november 13.Az októberi magyarországi találkozó során leszögezett időpontban a három – Bihar, Szatmár és Szilágy – megye prefektusa vendégül látták az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal három vezetőjét. A hivatalos látogatás november 12. és 14. között, Szatmár és Szilágy megyékben zajlik. A helyi problémák megvitatásán túl az adott települések nevezetességeit is meglátogatták a magyarországi elöljárók. /Prefektustalálkozó. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 13./2008. november 25.Dr. Lőrinczi Gyula egyetemi tanár a román vezérkar ezredeseként vonult nyugdíjba. Utána, 1996–2000 között a színromán Giurgiu megye szenátora volt, az RMDSZ képviseletében. A 80 éves Bukarestben élő dr. Lőrinczi Gyula elmondta, Szilágy megyei Zsibó szülöttje, Zilahon, Ady Endre iskolájában érettségizett, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika-fizika fakultásán szerzett diplomát, azóta Bukarestben él. A Katonai Akadémián a professzori fokozatig jutott el, 1965-ben doktorált. Abban az időben a Katonai Akadémián más-más tanszékeken ugyan, de három magyar tudós vett részt a román hadsereg elitjének szakmai képzésében: dr. Márton Gyárfás, udvarhelyi származású geodéta, dr. Györfi Jenő matematikus, mérnök, jelenleg a csíkszeredai Sapientia Egyetem tanára és dr. Lőrinczi Gyula. Az utóbbi pályafutása új fordulatot vett, amikor a Nagyvezérkar kötelékében megalakult a Katonai Műszaki-Technológiai Intézet. Újdonsült igazgatója, Lupescu tábornok Lőrinczi ezredesre bízta egy tizenhét tagú kutatócsoport irányítását, hogy matematikai módszereket dolgozzanak ki harcászati jelenségek leírására. Munkájának elismerését jelzi, hogy a kozmikus háromszögelés kiegyenlítésére vonatkozó kutatásainak eredménye a román nyelvű közlés után megjelent angol, orosz és francia nyelven is. Hiába voltak azonban szakmai sikerek, a politika törést hozott katonai pályafutásában. Lőrinczi Gyula felesége magyar, három gyermekük anyanyelvén tanult a jelenleg Ady Endre nevét viselő líceumban, de ezt a Ceausescu idején román középiskolává változtatták. A megalakult RMDSZ első követelései közé tartozott, hogy a bukaresti magyarság kapja vissza jogos tulajdonait, a Petőfi Házat és az 1815-ben alapított iskoláját. Ebben a küzdelemben tevékeny szerepet vállalt Lőrinczi Gyula is, mint az iskola szülőbizottságának elnöke. Többször nyilatkozott a tévében. A vége az lett, hogy a magyarok visszakapták ősi iskolájukat, de Lőrinczi Gyula ezredest a hadsereg nyugállományba helyezte, egyedül őt a vezérkar azonos életkorú főtisztjei közül. Ekkor egy volt tanítványa elintézte, közbenjárt, hogy a Román Akadémia Geodinamikai Intézete szerződtesse Lőrinczi Gyulát kutatónak. Ez megtörtént. Új munkahelyén matematikai módszerekkel feldolgozta a földkéregmozgások nyolc éven át végzett romániai méréseinek eredményeit. Erre s az intézet addig nem talált vállalkozót, mert ilyen munkához geodéziai, geofizikai, csillagászati, modellezői ismeretekre is szükség volt. Ezzel továbbfejlesztette Hazay István professzor, a budapesti Műegyetem egykori rektorának a földkéregmozgási hálózatok kiegyenlítésére javasolt és világszerte elismert elméletét. Vonatkozó tanulmányát Lőrinczi Gyula 2002-ben bemutatta Csíksomlyón is, az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság Geodéziai Főosztályának találkozóján, majd közölte Budapesten, a Geodézia és Kartográfia c. szakfolyóiratban. /Barabás István: Vendég Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 25./2008. november 27.Megújult és felszereltebb oktatási intézményekben tanulhatnak a diákok az elmúlt négy év erre fordított beruházásainak nyomán. Amíg 2004-ig 12 magyar iskola kapott elenyésző összeget, több mint 1200 magyar tannyelvű vagy magyar tagozattal rendelkező oktatási intézmény felújítása, modernizálása valósult meg az elmúlt négy évben, amikor az oktatási intézmények több kormánytámogatásban részesültek, mint a korábbi 15 évben összesen, mutatott rá Pásztor Gabriella oktatásügyi államtitkár. Hozzátette, minden megyében megszázszorozódott az oktatási beruházások összege. Nőtt a tanárok fizetése. Az épületek modernizálása mellett húsz új, magyar érdekeltségű iskola épült, és a magyar nyelvű szakoktatás is biztosított az Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Hunyad, Szilágy, Fehér megyei magyar diákoknak. Nemcsak az oktatás, a művelődés más területein is létesültek új intézmények. A műemléképületek restaurálására az országos restaurálási program keretében közel 2,5 millió lejt utalt ki a kormány, többek között a nagyváradi, a vajdahunyadi várak és a csíkszeredai Mikó-vár felújítására, valamint templomok renoválására. A magyar nyelvű folyóirat- és könyvkiadásra közel egymillió lej jutott. A színházaknak nyújtott támogatásokban is jelentős a változás, hisz míg 2005-ben közel 14 millió lejt fordítottak erre, 2008-ban az összeg több mint 26 és fél millió lejre emelkedett. Gyarapodott a kisebbségeket kutató és védő szervezetek száma, ugyanakkor a kisebbségekkel foglalkozó intézetek száma is az elmúlt négy évben. 2007 őszén létrejött a Kolozsváron működő Kisebbségkutató Intézet. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala megnyitotta két, újabb területi irodáját Csíkszeredában és Temesváron. /Arányos iskolatámogatás. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 27./2008. december 2.Bihar megyében az RMDSZ jelöltjei parlamenti mandátumot nyertek. Cseke Attila szenátor lett, a leadott voksok 59,41 százalékát szerezte meg. Derzsi Ákos képviselőjelölt Észak-Biharban 54,34 százalékot ért el, míg Lakatos Péter képviselőjelölt a megye északnyugati részén, az Érmelléken 59,46 százalékot. A szavazatok visszaosztását követően még további mandátumokra számíthat a Bihar megyei RMDSZ, ugyanis Szíjjártó Zoltán Nagyszalontán, Pető Csilla a nagyváradi 8-as számú, illetve Csuzi István a 9-es választókerületben az első helyen végzett, esetükben még nem dőlt el a verseny. Kevésen múlott Varga Attila Szatmár megyei képviselőjelölt mandátuma, 49,98 százalékot ért el választókerületében, mindössze öt szavazat hiányzott a bejutáshoz. Varga fellebbezni készül, újra megvizsgáltatja az érvénytelenített szavazatokat. Erdei. D. István képviselőtársával és Günthner Tibor szenátorral biztos bejutók. Rajtuk kívül Kónya László szenátorjelölt és Túrós Loránd képviselőjelölt várhatja jó eséllyel a szavazatok visszaosztását, mindketten a legtöbb voksot gyűjthették be választókerületükben. Szilágy megyében az RMDSZ megszerezte a képviselőházi és a szenátusi jelöltekre leadott szavazatok többségét. A megyében egyedül Seres Dénes nyert egyből mandátumot. /Fikó László, Sike Lajos: Partiumi sikerek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./2008. december 3.Az RMDSZ színeiben mandátumot nyert jelöltek: TÁBLÁZAT. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2008. december 3.A Központi Választási Iroda végleges adatai szerint az RMDSZ 7 szenátor és 14 képviselőjelöltje nyert első körből mandátumot. BIHAR MEGYE: Szenátus: Cseke Attila – 59,41%; Képviselőház: Derzsi Ákos – 54,37%, Lakatos Péter – 59,46%. HARGITA MEGYE: Szenátus: Gyerkó László – 86,77%, Verestóy Attila – 71,57%; Képviselőház: Antal István – 74,51%, Kelemen Hunor – 89,35%, Korodi Attila – 87,90 %, Pál Árpád – 71,90%. KOVÁSZNA MEGYE: Szenátus: Albert Álmos – 55. 62%, Bokor Tibor – 68,57%; Képviselőház: Édler András – 67,08%, Márton Árpád – 56,29%, Olosz Gergely – 78,1%. MAROS MEGYE: Szenátus: Markó Béla – 66,53 %; Képviselőház: Borbély László – 55,52 %, Kelemen Atilla – 62,08 %, Kerekes Károly – 81,77 %. SZATMÁR MEGYE: Szenátus: Günthner Tibor – 51,99%; Képviselőház: Erdei Dolóczki István – 52,82%. SZILÁGY MEGYE: Képviselőház: Seres Dénes – 65,39%. /Első körben nyert RMDSZ-es képviselők. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2008. december 5.Tíz erdélyi megyét és egy külföldi választókerületet képviselnek az RMDSZ mandátumot nyert törvényhozói. Az RMDSZ 31 parlamenti helyet szerzett meg, a legtöbb törvényhozói mandátumot – hatot – a Hargita megyei jelöltek nyerték el. A megyének négy képviselője (Antal István, Kelemen Hunor, Korodi Attila, Pál Árpád), és két szenátora (Verestóy Attila, Gyerkó László) lett. Bihar megye: az RMDSZ négy törvényhozói mandátumot szerzett: három képviselő (Lakatos Péter, Derzsi Ákos, Pető Csilla) és egy szenátor (Cseke Attila). Kovászna megye: három képviselő (Márton Árpád, Édler András és Olosz Gergely) és két szenátor (Albert Álmos és Bokor Tibor). Maros megye: három képviselő (Borbély László, Kerekes Károly, Kelemen Atilla) és két szenátor (Markó Béla, Frunda György). Szatmár megye két képviselő (Erdei Doloczki István és Varga Attila) és egy szenátor (Günthner Tibor). Kolozs megye: két képviselő (Máté András és Pálfi Mózes Zoltán). Szilágy megye: egy képviselő (Seres Dénes) és egy szenátor (Fekete Szabó András). Egy-egy képviselői mandátumot kapott a visszaosztás során Arad megye (Faragó Péter), Brassó megye (Farkas Anna Lili) és Máramaros megye (Béres István). RMDSZ-színekben képviselő lett az Afrikát és Közel-Keletet lefedő képviselői választókerületben Kötő József. Az RMDSZ 22 fős képviselőházi frakciójában 11 befutó „újonc”, a kilencfős szenátusi frakcióban pedig öten jutottak először mandátumhoz. /Tíz erdélyi megyét és egy külföldi választókerületet képviselnek az RMDSZ törvényhozói. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 5./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||