|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2000. január 7.A Szilágy megyei Drágban beomlott az utolsó Bethlen kastély tetőszerkezetének egy része. A kastély életveszélyes, az egyik szárnyában van a község kultúrháza. A műemlék kastély építészeti elemei az erdélyi késő reneszánsz, illetve a barokk kor kezdetére utalnak. /Fejér László: Életveszélyes műemlék. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./2000. október 6.Idén okt. 8-15-e között tartják a Zilahi Napokat a zilahi RMDSZ, a Pro Zilah Egyesület, a Zilahi Vállalkozók Fóruma, a Szilágy Társaság, valamint a zilahi EMKE szervezésében. Az első napon népviseletbe öltözött táncosok vonulnak fel. Erre a Krasznai Napok részvevői is átjönnek. A táncosok között esz a zilahi Terbete néptánccsoport, valamint a felvidéki Fülek település tánccsoportja is. A rendezvény a millenniumi emléktábla-avatással zárul, utána fog kezdődni a Nemzetiségi Kórustalálkozó. /Rendezvény rendezvényt követ Szilágy megyében. Huszárfelvonulással kezdődnek a zilahi napok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./2000. október 9.Okt. 7-én Vállalkozási lehetőségek kis- és középvállalkozások számára a Kárpát-medencében címmel tartott tanácskozást Kolozsváron az Új Kézfogás Közalapítvány (ÚKK) és az Erdélyi Vállalkozásfejlesztési Egyesület (EVE). A konferencián részt vett és előadást tartott Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. Kifejtette, hogy a magyar tőkekivitel a határon túli nemzetrészekhez egyelőre nem elégséges az ottani életszínvonal megfelelő emeléséhez, mert az anyaországban is a multinacionális cégek uralják a gazdaságot, amelyeket nem érdekel a nyelvi közösség. Mégsem szabad lemondani a magyarországi kis- és középvállalatok tőkeexportjáról. Ha a parlament is megszavazza, a jövő évben az Új Kézfogás Közalapítvány költségvetése 60%-kal bővül. A tervezett státusztörvény előírásait Magyarországon sokallják, Erdélyben keveslik. Következő lépésként a nemzeti integráció új szakaszát, a gazdasági integrációt kell szorgalmazni. Meg kell oldani a határátjárhatósági gondokat, ezzel kell elhárítani a "schengeni határzárat". Ki kell használni az információs társadalom térhódítását, azt, hogy a szellemi termékek elektronikus átvitelével érvényesüljön nyelvi közösségünk előnye. Lehetségessé válhat a szülőföldön való maradás olyan módon, hogy közben törvényes keretek között zajló időszakos munkavállalással a határon túli magyarság hozzájárul az anyaország további fejlődéséhez - mondotta Németh Zsolt. - A sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Hernádi Zsolt (ÚKK kuratóriumi elnök), Dobos András (ÚKK irodavezető), dr. Zöld András (ÚKK kuratóriumi tag) és Pécsi Ferenc (EVE-alelnök), elhangzott: az Új Kézfogás Közalapítvány az idén 120 pályázatot bírált el, ebből 91-et fogadott el, összesen 200 millió forint értékben. A mikrohiteleket kísérleti jelleggel bevezették Hargita, Kovászna, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékben, összegük elérte a 175 ezer dollárt. Kamattámogatásra hitelt Romániában 49 terv kapott (200 ezer dollár értékben). A mikrohitel-program jövőre más megyékre is kiterjed. Jelenleg közel 3000 magyar-román vegyes tőkéjű vállalat működik, ezeknek csupán elenyésző része kapcsolódik az ÚKK tevékenységéhez. /Ördög I. Béla: "A nemzeti integráció gazdasági szakaszába érkeztünk" Magyar vállalkozásfejlesztési konferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./ A hét végén Kolozsváron a magyarországi Új Kézfogás Közalapítvány (UKK) és az Erdélyi Vállalkozásfejlesztési Egyesület (EVE) nemzetközi konferenciát szervezett. A rendezvény célja Magyarország és a környező országok közötti gazdasági kapcsolatok támogatása, a Kárpát-medencében meglévő vállalkozási és vállalkozásfejlesztési lehetőségek felmérése, valamint az ehhez kapcsolódó javaslatok megfogalmazása volt. /Hecser Zoltán: Vállalkozásfejlesztési fórum. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./ "Szembe kell nézni azzal az ellentmondással, amely a magyar állam és a magyar nemzet határainak a különbözőségéből adódik - mondta a tanácskozáson a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Szabó Tibor. - A Széchenyi-terv nemzeti fejlesztési terv. Kérdés, hogy a megvalósításából származó hasznok kiterjeszthetőek-e a határon túlra is." Leszögezte, hogy fontos a határon túli magyar vállalkozók támogatása, a regionális kapcsolatok megerősítése és a szomszédokhoz fűződő viszony javítása. /Wagner Csilla: támogatás a szülőföldön maradást szolgálja. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 9./2000. október 9.Okt. 7-én kezdődtek a Krasznai Napok. Megkoszorúzták a polgármesteri hivatal udvarán a hősök emlékére állított kopjafát. A hagyományőrzés és a közösség érdekében kifejtett tevékenységéért Kraszna díszpolgárává avatták Pákai Ferenc nyugdíjas tanárt és Nagy Károlyt. Felvonultak a néptáncosok, valamint a fogathajtó versenyre érkezettek Kraszna utcáin. Ezzel egyidőben Zilahon, a Kraszna utca végében gyülekeztek a szüreti bálra hivogatók: népviseletbe, valamint csőszruhába öltözött Szilágy megyei fiatalok. A Kálvineum előtt szabadtéri néptáncfesztivál kezdődött. - A Zilahi Napok rendezvényei egész héten át tartanak és millenniumi emléktábla-avatással és Nemzetiségi Kórustalálkozóval érnek véget. /Szabó Csaba: Krasznai Napok - Zilahi Napok Népünnepélyek Szilágy megyében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./2000. október 11.Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonultak a képviselőházi ülésről. Az RMDSZ képviselőházi frakciója mindaddig nem vesz részt az alsóház munkálatain, míg el nem kezdik megvitatni a helyi autonómia törvénytervezetét, a helyhatósági közhivatalok szervezésére és működésére vonatkozó törvénytervezetet, jelentette ki Ráduly Róbert képviselő. A tiltakozás amiatt történt, hogy elutasították az RMDSZ kérését: az 51. napirendi pontról a 11.-re tegyék át az említett törvénytervezetet. Ráduly elmondása szerint az RMDSZ javaslatát a parasztpárt, a Demokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a kisebbségek parlamenti csoportja, valamint a Román Szociáldemokrata Párt is támogatta. Az RMDSZ szerint azok szavazták le a kezdeményezést, akik nem támogatják a helyhatósági közigazgatási reformintézkedéseket, annak ellenére, hogy az európai intézményrendszerek megkövetelik ezt. /Honatyáink kivonultak a parlamentből. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 11./ A képviselőház és a szenátus egyeztető bizottsága okt. 10-én elkezdte az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény szakaszonkénti vitáját. Mint ismeretes, az egyeztetésre azért került sor, mert a parlament két háza eltérő szövegváltozatot fogadott el. A törvénytervezet egyik vitatott pontja, hogy azokat az ingatlanokat, amelyekben jelenleg közintézmények működőnek, szolgáltassák-e vissza természetben a volt tulajdonosoknak. Míg a képviselőház által elfogadott szövegváltozat ezt lehetővé teszi, addig a szenátusban jóváhagyott változat nem szavatolja ezt, és ellehetetleníti az egyházi és közösségi ingatlanok jelentős részének a természetbeni visszaszolgáltatását. Az egyeztető bizottság tagja, Seres Dénes Szilágy megyei szenátor a Szabadságnak elmondta: az eddigi vita során úgy néz ki, hogy a bizottság is a törvénytervezet szenátusi változatát fogadja el. Amennyiben ez bekövetkezik, az RMDSZ parlamenti frakciója a plenáris vitán valószínűleg nem fogja megszavazni a törvénytervezetet. /Az RMDSZ ragaszkodik korábbi álláspontjához. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./2000. október 16.Markó Béla szövetségi elnök okt. 14-én részt vett a Szilágy megyei Szilágynagyfaluban a helyi iskola megalakulásának 400. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen jelen volt a megye prefektusa, a megyei tanács elnöke és alelnökei, a megyei főtanfelügyelő, Seres Dénes szenátor, Vida Gyula képviselő, Kása Ernő, a község polgármestere is. Az idei iskolai évtől a Petri Mór, Szilágy megye monográfusa és hajdani tanfelügyelője nevét viselő oktatási intézményt köszöntő rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a köszöntőbeszédek után magyar és román nyelvű évfordulós emléktáblákat, valamint a mindenkori tanárok tiszteletére emelt emlékoszlopot lepleztek le. /RMDSZ Tájékoztató, okt. 16. - 1825. sz./ Szilágynagyfaluban az ökumenikus istentiszteleten az igét Lukács József református, Chis Nicolae ortodox és Szekrényes Pál baptista lelkészek hirdették. Az emlékülésen beszédet mondott Markó Béla, továbbá Vasile Bulgareanu főtanfelügyelő, Aurel Vaida prefektus, Mircea Nicovschi megyei tanácsalelnök, Seres Dénes szenátor és Kása Ernő polgármester. Leleplezték a régi iskolaépület homlokzatán a két emléktáblát, román és magyar nyelvűt. Az új iskolaépület előtt emlékparkot avattak fel. /Fejér László: 400 éves a szilágynagyfalui oktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./2000. október 16.Mintegy kétszáz hazai táncos részvételével zajlott okt. 15-én az első - nemzetközinek szánt - szatmári néptáncfesztivál. A rendezvény nyitányaként a tizenkét Bihar, Szilágy és Szatmár megyei együttes rögtönzött népviseleti bemutatót tartott. Fellépett - többek között - Krasznabéltek általános iskolájának harmincöt fős rézfúvós zenekara, a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese, a bogdándi Rozsmalint, a szilágycsehi Berekenye, a nagyváradi Regen Bogen sváb táncegyüttes, a krasznai Bokréta, a zilahi Terebete és Nagykárolyból a Rekettye magyar táncegyüttes. /(bódi): Szatmárnémeti néptáncfesztivál. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 16./2000. október 26.Szilágy megyében az államfő-jelöltekneknek gyűjtöttek támogató aláírásokat. A megyében az összes jelölt között Frunda György kapta a legtöbbet, jelöléséhez 15 200 aláírást továbbítottak, Ion Iliescu jelöléséhez pedig 7335-öt. Még szeptember folyamán Mugur Isarescu jelöléséhez 6000 fölött, ugyanannyit Theodor Stolojannak. Vadim Tudor jelöléséhez 5400 aláírás gyűlt össze, ez kétezerrel több támogatót jelent, mint 1996-ban. Petre Roman részére 3400 aláírást továbbítottak a határidő előtt, a DP-től kapott tájékoztató szerint még 300 aláírás maradt Zilahon. /(Fejér László): Frunda kapta a legtöbbet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./2000. november 2.Teljes képviselőjelölti listát nyújtott be a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt Zilahon, a 33. választókerületben. A 6 jelölt közül mindössze ketten szilágyságiak: Váradi Tibor szilágycsehi almérnök, akit korábban kizártak az RMDSZ megyei küldöttei tanácsából, mert a helyhatósági választásokon a szövetség ellen kampányolt. Ugyanoda valósi a másik jelölt is, Vári József technikus. Első helyen viszont Rith Stefan nagykárolyi vállalkozó szerepel, őt Iarto Stefan a Macrohard igazgatója követi. Listára került még Merk Luiza Tünde mérnök (Nagykároly), Böszörményi Albert kismajtényi mérnök. A felsőházi jelöltek: Vincze Maria közgazdász Nagykárolyból és Dohi-Trepszker Gheza-Gavril Szatmárnémetiből. A szilágyságiak eddig nem is tudták, hogy az Iliescuék zsebpártjának tartott csoportosulásnak helyi filiáléja lenne Zilahon vagy a megyében. A hírt megdöbbenve vette tudomásul a helyi média: hat személy lak- és munkahelye a szomszédos megyében van, Szilágyban nem is ismerik őket. /(Fejér László): Szabaddemokrata jelöltállítás a Szilágyságban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./2000. november 6.Kéthetes kampánykörútra indult tucatnyi lelkes magyar fiatal, akik november 5-én három kiplakátolt autóval indultak el Gyergyószentmiklósról. Az erdélyi körút célja: eljuttatni a magyar fiatalokhoz az RMDSZ üzenetét. A Mi Erdélyben utazunk mottó kettős értelmet takar: nemcsak az utazás jellegére utal, hanem hangsúlyozza azt is, hogy nagyon sok fiatal Erdélyben gondolkodik, bízik abban, hogy Erdélyben van megélhető, bíztató jövő. A Kézdivásárhelyről induló karaván az elmúlt hétvégén bejárta a környező falvakat. A napokban Kovászna és Hargita megyében járó karaván Szatmár, Bihar megyében folytatja útját. Szilágy és Kolozs megyében is megfordul az ifjúsági karaván, majd Maros megyébe utaznak, végül pedig visszatérnek Hargita megyébe. /RMDSZ Tájékoztató, nov. 6. - 1843. sz./2000. november 16.Tasnád és Magyarcsaholy után Kaplonyban nyílt meg a harmadik teleház. Az ünnepség szentmisével kezdődött. Dr. Héjja Botond, a szatmárnémeti CREST (Nonprofit Szervezetek Forrás központja) ügyvezető igazgatója a teleház egyik létrehozója. A szatmárnémeti CREST a jövőben 14 teleházat nyit meg Szatmár, Máramaros, Bihar és Szilágy megyében. Legközelebb december 3-án a mezőpetri teleházat adják át. A kaplonyi teleházat egy francia szervezet segítette. /Sike Lajos: Teleházavató Kaplonyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./2000. november 17.Erdélyi körútja során nov. 16-án Kolozsvárra érkezett Mugur Isarescu kormányfő, aki az elkövetkező napokban Szilágy, Bihar és Arad megyét is felkeresi. A novemberi elnökválasztásokon függetlenként induló, a Román Demokratikus Konvenció 2000 támogatását élvező Mugur Isarescu Markó Bélával, az RMDSZ elnökével és Bara Gyula miniszterelnöki tanácsossal is folytatott megbeszélést. Az elnökjelölt kormányfő nov. 17-én a magyar történelmi egyházak vezetőivel és az ortodox érsekkel találkozik. A találkozót a miniszterelnök kezdeményezte. Szabó Árpád unitárius püspök elmondta, hogy a magyar egyházak fel szeretnék hívni a kormányfő figyelmét a még mindig megoldásra váró problémákra. Az összes magyar egyháznak gondot jelent, hogy gazdasági jellegű bevételeik mintegy 25 százalékát az államnak kell juttatniuk profitadó formájában. A kolozsvári unitárius templom restaurálásának kérdése szintén felvetődhet a megbeszélésen. /Papp Annamária: Erdélyi kampánykörúton Mugur Isarescu. Magyar egyházfőkkel találkozik a kormányfő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./2000. november 18.Frunda György, az RMDSZ államelnökjelöltje harangzúgás közepette érkezett meg Zsibóra, a református templom előtti térre, ahol rövid beszédet mondott magyarul, majd amikor észrevette, hogy nagyon sok román anyanyelvű is ünnepli zsibói jelenlétét, az állam nyelvén is szólt néhány szót. A Szilágycseh felé vezető úton, az országút mindkét felén a magyar és román nemzetiségűek százai köszöntötték RMDSZ-zászlócskákkal, illetve piros-sárga-kék trikolórral az RMDSZ elnökjelöltjét. Szilágyballán, Sarmaságon majd Nagyfaluban is sikert aratott a karaván. Frunda György szilágysági kampánykörútja Zilahon ért véget. /Szabó Csaba: Nem Garibaldi, hanem Frunda György. Szilágy megyében a románság is ünnepelte az RMDSZ államelnök-jelöltjét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./2000. november 20.Nagyváradon a Királyhágómelléki Református Egyházkerület millenniumi közgyűlést tartott nov. 18-án, amelyen Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára előadásában hangsúlyozta a magyarság történelmének tanulságait. A politikus, aki a királyhágómelléki egyházkerülethez tartozó Reménység szigete - Erdélyi Gyülekezet főgondnoka is, Pro Partium díjat kapott és vehetett át ez alkalommal. E díjban részesült még dr. Csapó József, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szenátora, Pro Ecclesia díjat adtak Erdélyi Gézának, a Szlovákiai Református Keresztény Egyházkerület püspökének. Millenniumi különdíjat adományoztak Nemeskürthy Istvánnak, a magyar millenniumi országos bizottság vezetőjének, valamint Halzl Józsefnek, az Illyés Közalapítvány elnökének. /Millenniumi díjakat osztottak Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./ Németh Zsolt államtitkár kifejtette: Magyarországnak ki kell nyújtania kezét az elszakított területeken élő magyarok felé, s a nemzet egységének intézményes keretet kellett biztosítania. Ez a keret a Magyar Állandó Értekezlet, amelyben a magyarországi politikai tényezők és a határon túli érdekképviseletek a nemzet jövőjéről, stratégiai kérdésekről döntenek. Ilyen körülmények között a készülő státustörvény fő célja a magyarságnak a határok felett történő szellemi újraegyesítése. A díjkiosztási ünnepségen Tőkés László püspök beszédében kijelentette: "Egyházunk mind országos, mind pedig helyi szinten komoly ellentétbe került a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. Ennek következtében aggályos, hogy egyházaink jó lelkiismerettel, teljes mellszélességgel melléálljanak az RMDSZ választási kampányának." "Az RMDSZ ellen nem kampányolunk, senkit nem beszélünk le arról, hogy teljesítse állampolgári kötelességét, azonban aggályossá vált a viszonyulásunk." A püspök közölte: egyházkerülete különösképpen a Szilágy megyei iskolavita és a Krassó-Szörény megyei szenátori lista miatt került az RMDSZ-szel ellentétbe. Az egyház azzal az iskola-igazgatónővel találta szemben magát, akinek a férje az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, illetve Faluvégi Zoltán megyei főtanfelügyelő-helyettessel, akit a szövetség juttatott mostani pozíciójába. Amikor Csapó szenátor interpellált ez ügyben a román parlamentben, akkor Kötő József magyar államtitkárt tették oda a magyar interpellációra válaszolni, hogy azt tapintatosan, óvatosan leszerelje. Az az igazgatónő pedig, akit az egyház az iskola élére kinevezett, visszaélt a bizalommal, és megerősítette pozícióját állami szinten. A püspök ezzel válaszolt Frunda György szenátor bírálatára, aki kifogásolta, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nem szólítja fel egyértelműen a romániai magyarokat a szövetség jelöltjeinek támogatására. - A Szabadság kérdésére, hogy a magyar kormány hogyan értékeli a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja elnökének, Ion Iliescunak elmúlt heti erdélyi körútja során tett magyarellenes kijelentéseit, Németh Zsolt elmondta: "Ezeket a kijelentéseket az RMDSZ értetlenséggel fogadta, mi viszont teljes mértékben megértjük az RMDSZ értetlenségét. Ezek a kijelentések sem a jogállamisággal, sem a magyar-román kapcsolatok javításának a szándékával, sem pedig az euroatlanti integrációval nem egyeztethetők össze. Bízunk abban, hogy ezek a gondolatok, ezek a nézetek a romániai választásokat követően nem fognak kormányra kerülni." /T. Sz. Z.: Ultimátumot adott az RMDSZ-nek Tőkés. Németh Zsolt: a magyar kormány megérti az RMDSZ értetlenségét. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./2000. november 20.A királyhágómelléki reformátusok háromnapos /nov. 17-19/ millenniumi közgyűlését gazdag program jellemezte. Nov. 18-án húsz ifjú református lelkipásztor fogadalomtételével kezdődött közgyűlés. A lelkészavatást Tőkés László püspök végezte, aki megáldotta az ifjakat. Időközben megérkezett Németh Zsolt budapesti külügyi államtitkár, aki a magyar millenniumról tartott előadást. Kijelentette, hogy Magyarország EU-csatlakozását szomszédaikra és a határon túli magyarokra való tekintettel akarják megtenni. "A státustörvény mindenkit személyében köt Magyarországhoz" - mondta. Délután az Amerikai és az Ír Presbiteriánus Egyház, a Szlovákiai Református Egyház, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület testvéregyházi szerződést kötött. Ezután kiosztották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia és Pro Partium Díjait. Többek között az Illyés Közalapítvány, Hegedűs Lóránt püspök, a Pro Professione Alapítvány, Németh Zsolt államtitkár, Erdélyi Géza püspök, Berkesi Sándor tanár és karnagy, Eszenyeiné dr. Széles Mária, dr. Csapó I. József szenátor, Nemeskürty István professzor, Balogh Sándor esperes részesült elismerésben. A díjkiosztáson Tőkés László beszámolt a millenniumi közgyűlés döntéséről. kérdésessé vált, hogy az egyházkerület támogatja-e az elkövetkezőkben az RMDSZ-t. Két esetre utalt: az egyik egy Szilágy megyei iskolával kapcsolatos, ahol a magyar illetékesek nem az egyház, hanem a hatalom oldalára álltak; a másik a krassó-szörényi szenátorlista ügye, a névsort ugyanis az a lelkipásztor vezeti /Makay Botond/, aki 1989-ben a Securitatéval karöltve munkálkodott. Zárásként nov. 19-én előbb Millenniumi emékoszlopot avattak Nagyváradon, a hajdan Ezredévi emléktérként nevezett városrész egyik legszebb helyén. Az emlékoszlopot három székelyföldi művész készítette /Gergely István, Dóczi András és Bocskai Vince szobrászművészek/. A három méter magas andezittömb két részből áll, a Szent Korona körvonalait körbefogva, felső részén a Vörösmarty Szózatából kölcsönzött idézettel: "Él nemzet e hazán." Ezután a Teleki utcán Illyés Gyuláról elnevezett magyar könyvesboltot avattak. Nagy taps köszöntötte az édesapja nevét viselő könyvesbolt felavatására Váradra érkezett Illyés Máriát, aki az Illyés Közalapítvány elnökének, Halzl Józsefnek a társaságában vágta el a bolt piros-fehér-zöld avatószalagját. /Emlékoszlop és könyvesbolt a váradiaknak. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 20./2000. november 24.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület két Szilágy megyei egyházmegyéje, valamint a zilahi három egyházközség szervezésében Zilahon november 22-én egyházi fórumot tartottak. A napirenden szerepelt: hálaadás a Kálvineum visszaadásáért, a zilahi Református Wesselényi Kollégium ügye, az egyházkerület és az RMDSZ viszonyának tisztázása a választások előtt, tájékoztatott Kerekes Edit, a zilahi RMDSZ elnöke. Kerekes Edit felolvasta Csiha Kálmán erdélyi református püspök, Jakubinyi György római katolikus érsek, Szabó Árpád unitárius püspök és Kiss Béla lutheránus püspök-helyettesnek a szavazáson való megjelenésre buzdító, RMDSZ-támogató körlevelét, majd felkérte Tőkés László püspököt, hogy biztassa ő is a Szilágy megyei magyarságot az RMDSZ támogatására. Tőkés László kitérő választ adott. A Szabadságnak adott interjújában Tőkés László püspök elmondta: szó sincs arról, hogy arra szólította volna fel a Szilágy megyei magyarokat, hogy ne szavazzanak az érdekvédelmi képviseletre. "Amennyiben az RMDSZ nem áll ki egyértelműen az iskolai érdekeink mellett, akkor eljátssza érdekvédelmi minőségét. Mivel ez a kiállás nem történt meg, az RMDSZ Szilágy megyei szenátori listájára - ahol Seres Dénes szenátorjelölt és megyei elnök neve is ott szerepel - nem szavazunk. A fórumunkon viszont ott volt Vida Gyula Szilágy megyei képviselő is, akinek megmondtuk, hogy támogatjuk jelöltségét" - nyilatkozta a püspök. A Szabadság kérdésére Seres Dénes szenátor elmondta: Tőkés László a szenátornak a kollégium ügyében játszott szerepét egysíkúan elemezte a fórum részvevői előtt. Az iskolai ügyekben való kiállásának megkérdőjelezését pedig határozottan visszautasította. - Az egyházkerület tájékoztatási szolgálata közleményében kifejtette: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy két vezető tisztségviselőjük, felhatalmazás nélkül egyoldalú szavazásra szólított fel. Mint ismeretes, Balogh Barnabás, az egyházkerület lelkészi főjegyzője és Borzási Gyula, az egyházkerület lelkészértekezleti elnöke felhívásában arra ösztönözte lelkésztársait és a gyülekezet tagjait, hogy a választásokon "felelősen és magyarul szavazzanak a romániai magyar demokráciára". - A Királyhágó-melléki egyházkerület közleménye kitért arra is, hogy nyilvánosságra került azoknak a képviselő- és szenátorjelölteknek a neve, akik a Securitate archívumában fellelhető dokumentumok szerint együttműködtek a román kommunista rezsim hírhedt politikai rendőrségével. A közlemény szerint az egyházkerület meglepetéssel tapasztalta, hogy "a szekus listán olyan képviselőjelölt lelkipásztor is szerepel, akiről egyházkerületünk közgyűlésének jó bizonysága volt, ellenben nem szerepel egy olyan szenátorjelölt lelkipásztor, akiről nyilvánvaló, hogy együttműködött a román titkosszolgálattal". /Szabó Csaba: Tőkés László a szenátori listával kapcsolatosan tartózkodásra szólította fel a Szilágy megyei magyarokat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./ Erről a fórumról a Romániai Magyar Szóban olvasható: "Az ülést Szózattal, imával, igével kezdték, imával, Himnusszal zárták, a kettő között vádaskodások, személyre szóló támadások hangoztak el." - A Református Wesselényi Kollégium ügyében bejelentették, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nov. 17-19.-i közgyűlése határozattal feloszlatta a kollégium iskolaszékét, a kollégium ügyének rendezését Tolnay István előadótanácsos, Csűry István generális direktor, Máthé Edith jogtanácsos, Püsök Csaba zilahi lelkipásztor és Boros Árpád szilágyballai lelkipásztor összetételű bizottságra bízta. Az igazgatónőt, Seres Magdát felszólították, hogy 15 napon belül adja át az iskola irányítását Bara Lajos igazgatónak; felkérték az RMDSZ-t, hogy "határozottan járjon közben, a kollégium válságos helyzetét november 26-ig rendezzék." A püspök kijelentette: "ezzel az ultimátummal 24 vagy 48 órán belül (az RMDSZ) nyilatkoztassa ki, hogy teljes egészében támogatja az egyházkerület követeléseit". /Fejér László: Egyházi fórum Zilahon. Szózat és Himnusz között vádaskodások... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./2000. november 28.Az erdélyi megyék többségében a szavazáson való részvételi arány meghaladta az 50%-ot - jelentette a Mediafax az urnák lezárása előtt egy órával mért adatokra hivatkozva. Kolozs megyében a szavazati joggal rendelkezők 61,1%-a járult az urnákhoz, Kolozsváron pedig 60,5%-a. Fehér megyében a választói névjegyzéken szereplők közül 62,95 %, Beszterce-Naszód megyében 56,34 %, Szilágy megyében pedig 62,84 % vett részt a szavazáson. /Erdélyben is átvették a vezetést a kommunisták és a nacionalisták. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./2000. november 29.Az összes leadott szavazat: 11 069 149. Lokodi Edit Emőke, a Központi Választási Bizottság RMDSZ-es tagja arról tájékoztatott, hogy a szavazatok 98,05 százaléka alapján az államfő-jelöltek - százalékban kifejezve - a következő teljesítményt érték el: Ion Iliescu - 36,61, Corneliu Vadim Tudor - 28,47, Theodor Stolojan - 11,80, Mugur Isarescu - 9,49, Frunda György - 5,83, Petre Roman - 3,00, Teodor Melescanu 1,92. A második fordulóba az SZDRP és a Nagy-Románia Párt jelöltje került be. Mind a szenátust, mind pedig a képviselőházat az említett két politikai alakulat fogja "uralni". Mindkét házba ugyanaz az öt párt került be, a mandátumokat tehát ezek között fogják elosztani, egyelőre a következő arányokban: szenátus: SZDRP 37,35, NRP 21,10, DP 7,61, NLP 7,48, RMDSZ 6,49 százalék; képviselőház: SZDRP 36,88, NRP 19,58, DP 7,06, NLP 6,90, RMDSZ 6,38 százalék. Az RDK 5,26, illetve, 5,01 százaléknyi szavazatot összesített, ami messze elmaradt a 10 százalékos választási küszöbtől. - Térképre kivetítve, a politikai erőviszonyok a következőképpen alakultak. Az elnökválasztás tekintetében Ion Iliescu uralta az egy Tulceát kivéve, ami C.V.Tudoré lett, egész Munténiát és Moldovát. Erdélyben viszont 12 megyében a Nagy-Románia Párt jelöltje vitte a prímet, míg Frunda György Szatmár, Maros, Hargita és Kovászna megyében lett első. Ami a pártokat illeti, ott főleg Erdélyben színesebb a kép. A szenátor-jelöltekre leadott szavazatok tekintetében az RMDSZ Szatmár, Szilágy, Maros, Hargita és Kovászna megyében lett első, míg az NRP Arad, Fehér, Kolozs, Szeben és Beszterce-Naszód megyében. Minden más megyében az SZDRP-é lett az elsőség. A képviselők tekintetében csak annyiban változik a helyzet, hogy az RMDSZ Biharban is tarolt, míg az NRP teljesítménye némileg gyengébb volt, csak három megyében, méghozzá Kolozsban, Aradon és Beszterce-Naszódban került többségbe. - Az RMDSZ nagyjából megismételte négy évvel ezelőtti teljesítményét, ami a két lépcsőben végrehajtott újraleosztás nyomán mindenképpen több parlamenti helyet fog jelenteni. - Olyan szabálytalanságok nem voltak, amelyek lényegesen befolyásolták volna a végső eredményeket. Néhány helyen elvesztették a pecséteket, a leadott statisztikákban nem egyeznek a számok, például kevesebb az érvényes és jegyzett szavazat, mint a kiadott szavazólap, amiből esetleg arra lehet következtetni, hogy imitt-amott elvettek néhány szavazatot egyik vagy másik párttól. /Gyarmath János: '96-os formáját hozta az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./2000. november 30.Az RMDSZ szenátusi és képviselői listái hat megyében kapták - Hargita, Kovászna, Maros, Szilágy, Szatmár és Bihar - a legtöbb szavazatot. A a képviselőházi listára az RMDSZ összesen 733 383 szavazatot (6,79 %), a szenátusira pedig 747 688 szavazatot (6,89 %) kapott. Frunda György elnökjelöltre pedig 693 879 fő szavazott (6,21 %). - A közvélemény-kutatással foglalkozó INSOMAR szerint a romániai magyarok 72 %-ban szavaztak Frunda Györgyre, az RMDSZ államfő-jelöltjére. A felmérést az említett intézet vasárnap, a szavazóhelyiséget elhagyók körében végezte. Az adatok szerint a magyarok 9 %-a szavazott Theodor Stolojanra, 7 %-a Ion Iliescura, 6 %-a Mugur Isarescura, 3 %-a Corneliu Vadim Tudorra, 1 %-a Teodor Melescanura és szintén 1 %-a Petre Romanra. Az INSOMAR exit poll eredményei szerint a romániai magyarok 84 %-a az RMDSZ-re, 5 %-a az Iliescu vezette Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjára, 3 %-a a Nemzeti Liberális Pártra, 2 %-a a Nagy-Románia Pártra, 2 %-a a Román Demokratikus Konvenció 2000-re, 1 %-a pedig Melescanuék Szövetség Romániáért nevű pártjára, és szintén 1 % Petre Romanék Demokrata Pártjára szavazott. /Hat megyében vezet az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./2000. december 4.Hiába reménykedtek Kolozs megyében, az RMDSZ-nek nem sikerült a harmadik képviselői mandátum, a megyében maradt az egy szenátori /Eckstein-Kovács Péter/ és két képviselői /Kónya-Hamar Sándor és Vekov Károly/ mandátum. - 1990-ben Kolozs megyében az RMDSZ képviselőházi lista 88 126 szavazatot kapott, a szenátori pedig 89 953-et. Ez a szavazatarány akkor 3 képviselői és 1 szenátori mandátumot ért. /Pillich László, Eckstein-Kovács Péter, és Podrádszky László, majd az 1992 februárjában lemondott Eckstein-Kovács helyébe lépő Balázs Sándor képviselő, a szenátor pedig Szőcs Géza volt./ 1992-ben az RMDSZ 3 képviselői mandátumot (74 216 szavazat), 1 szenátusi mandátumot (74 684 szavazat) nyert. Képviselők: Sinkó István, Kónya-Hamar Sándor, Mátis Jenő. A Sinkó István halálával megüresedő helyet Neményi-József Nándor vette át, akit később kineveztek a Versenytanács tagjává, ezért le kellett mondania mandátumáról. Őt Bitay Levente követte. A Kolozs megyei szenátori tisztséget 1992-1996 között Buchwald Péter töltötte be. 1996-ban: 2 képviselői mandátum (72 633 szavazat), 1 szenátusi mandátum (74 181 szavazat). Képviselők: Kónya-Hamar Sándor és Mátis Jenő, szenátor: Eckstein-Kovács Péter. 2000-ben tovább csökkent a szavazatszám: a képviselői listára 69 323-an, a szenátori listára pedig 69 221 érvényes szavazatot adtak le. Fehér megyében 1990-ben egy RMDSZ-es képviselő jutott be Brendus Gyula személyében, 1992-ben pedig egy szenátor, ezt a tisztséget Incze István töltötte be. 1996-ban, és 2000-ben sem sikerült képviselői vagy szenátori mandátumra szert tenni. Beszterce-Naszód megye 1990-ben 1 RMDSZ-es képviselővel rendelkezett (Szilágyi János), 1992-ben szintén egy képviselőt küldött (Szilágyi Zoltán), 1996-tól nincs RMDSZ-es parlamenti képviselője. Szilágy megyének 1990-től 1 képviselője, és 1 szenátora van. 2000-2004 között Vida Gyula a negyedik, Seres Dénes pedig a harmadik mandátumát kezdi. /Sz. K. [Székely Kriszta]: Több RMDSZ-mandátum a törvényhozásban. Kolozs megyének mégsem jutott harmadik képviselői hely. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./2000. december 13.Tőkés László református püspök azon felhívásának, miszerint a Szilágy megyei magyarok a megyei RMDSZ honatya-listák közül csak a képviselőire adják voksukat van egy olyan pozitív oldala is, hogy a voksért meg kell harcolni. A jégtörésnek persze sokkal másabb lett volna a fogadtatása, ha nem egy olyan szenátor ellenében jegyzik, akiben - mint azt a választási eredmények is jelzik - igenis messzemenően bízik a Szilágy megyei magyarság. Próbáljunk most eltekinteni a casus bellitől - a Zilahi Református Wesselényi Kollégium ügyétől -, és vegyük szemügyre magát a jégtörést: a szelektív szavazás (a szenátorra szavazok, a képviselőre nem, az államelnökre igen) egyre divatosabb jelenségét. A romániai magyarok is kezdenek tehát egyre igényesebbek lenni az RMDSZ-honatyák megválasztásakor. Szabó Csaba újságíró hozzátette: ″A kérdés csak az: most, hogy püspöki szinten is ″engedélyeztetett″ a szelektivitás, milyen hamar fog divatossá válni a romániai magyarság körében az új szlogen: Erdélyben a szelektív jövő?″ /Szabó Csaba: Szelektív jövő. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2000. december 14.A Kárpátok Eurorégió romániai tagjai ötödik ülésüket tartják december 13-14. között, a helyszín ezúttal Csíkszereda - nem véletlenül, hiszen ez az első olyan ülés, melyen Hargita megye teljes jogú tagként vehet részt. A találkozón Romániából Szilágy, Szatmár, Botosani, Suceava, Máramaros és Hargita megye tanácsai képviseltették magukat, Hollandiából Pieter van Run, Belgiumból Patrick Dautrebande és Pierre Gerard képviselték az Eurorégiót. Dec. 13-án a megyei tanács épületében az Eurorégió romániai tanácsa ülésezett, a fő téma a Sánduly Edit programfelelős által készített javaslat megtárgyalása volt - ez arról szólt, hogy milyen területeken kapcsolódhat be Hargita megye a Kárpátok Eurorégió tevékenységébe. Az elhangzottak szerint Hargita megye jövőbeli együttműködésének fő elemei a következők: mikrorégiók együttműködése, Hargita megye fejlesztési intézményeinek integrálása a nemzetközi kapcsolatrendszerbe, a gazdasági szféra, főleg a turizmus fejlesztése a kínálkozó lehetőségek kihasználásával, a kis- és középvállalkozások támogatása, nyilván nem hiányzik az infrastruktúra fejlesztése, a környezetvédelem, a műemlékvédelem. A dec. 14-i programban szerepel egy látogatás a Vállalkozás inkubációs központban, a csíksomlyói kegytemplom megtekintése, majd egy kirándulás a gyergyószárhegyi kastélyba. /Eurórégiós ülés Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), 2000. dec. 14./2000. december 28.A Kárpátok Eurorégió Fejlesztési Alapja három finanszírozási programot ajánl hét megye (Bihar, Botosani, Hargita, Máramaros, Szilágy, Szatmár és Suceava) civil szervezeteinek és helyi tanácsainak a jövő év első felére. Az egyik támogatási program az intézmény fejlesztésére vonatkozik. A második az etnikumok közötti kapcsolatok fejlesztésére nyújt támogatást. Célja a nemzetek közötti együttműködés elősegítése, a hagyományok őrzése, illetve az etnikumok közötti bizalom erősítése. A harmadik program a kulturális közkincsek ápolását célozza a Kárpátok Eurorégióban. /Eurorégiós pénzforrások. = Bihari Napló (Nagyvárad), 2000. dec. 28./2000. február 6.Zilahon, Erdély legnagyobb református templomában, február 6-án megalakulása színhelyén emlékeztek meg az RMDSZ Szilágy megyei szervezete tíz évvel ezelőtti megalakulásáról. Ugyanaznap fórumot tartottak a Kálvineumban - ma városi művelődési ház -, az elkobzott egyházi ingatlanok visszaadását követelve, az egyházkerület és az egyházmegyék vezetői részvételével, majd kerekasztal megbeszélést tartottak az egyházkerület képviselői és a megyei RMDSZ-szervezet vezetői. A megemlékezésen jelen volt Tőkés László, a szövetség tiszteletbeli elnöke, a zilahiakon kívül szilágysági magyar polgármesterek, tanácsosok, a volt és jelenlegi RMDSZ-tisztségviselők. A fórumon Tőkés László bejelentette, hogy idén ősszel óvodától kezdődően minden fokozaton, a Partiumi Egyetemmel bezárólag, iskolák indulnak anyanyelven Zilahon, Szatmáron, Nagyváradon, a teljes struktúrával. A fórumon elfogadott nyilatkozat szerint a romániai magyar közösség, az egyházak és az RMDSZ célkitűzése a tulajdonjog helyreállítása, amely a társadalmi békét, a működő demokráciát, a jogállamot is szolgálja. Felkérik a kormányt, szerezzen érvényt a 83/1999-es kormányrendeletnek, a zilahi egyház ténylegesen jusson hozzá elkobzott ingatlanához, s kiemelt helyen kell szerepelnie Wesselényi Református Kollégium ügye rendezésének is. A fórummozgalommal kapcsolatban sikerült tisztázni, hogy Csernátontól Érmihályfalváig a megrendezett fórumokon való szilágysági részvételt nem tiltotta sem a zilahi, sem a megyei szervezet. A tiszteletbeli elnök úgy vélte, zárlat alá került egy jobb sorsra érdemes kezdeményezés. Vida Gyula bejelentette: Szilágysomlyón házigazdája lenne egy fórumnak, amelyet Markó Béla szövetségi elnök elfogadott és amelyet Tőkés László tiszteletbeli elnök is elfogad. /Emlékezés a megalakulás színhelyén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./2000. február 15.Febr. 14-én Kolozsvárott Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter elnökletével egésznapos szakmai tanácskozást folytattak A szakágazati tervezés és megvalósítás korszerűsítése címmel. A tanácskozásról Szabó Károly szenátor kifejtette: azon megjelentek Beszterce-Naszód, Bihar, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye prefektusai, rendőrfőnökei, csendőrségi, határőrségi vezetői, tűzoltóparancsnokai, valamint ezek helyettesei, illetve a parlamenti szakbizottságok képviselői. Elhangzott, hogy a belügyminisztérium eurokonform demilitarizálása jelentős, de további erőfeszítéseket kíván a civil és katonai állománytól. Ez utóbbi létszámát hamarosan csökkenteni fogják. /(kereskényi): Constantin Dudu Ionescu: Elkerülhetetlenné vált a belügy stílusváltása! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 15./2000. február 15.Febr. 13-án ünnepelte Szatmárnémetiben tízéves jubileumát a Német Demokrata Fórum (NDF) észak-erdélyi regionális szervezete, amelynek tevékenysége Bihar, Szilágy, Szatmár és Máramaros megyére terjed ki. Johann Schwartz regionális elnök és Johann Forsteinheizler megyei elnök tájékoztattak a szervezet tíz esztendejéről. Az említett megyében mintegy 23-25 ezer német él, többségük Nagykároly környékén. Nagybányán 1000, Nagyváradon 975 német él, a szervezet nyilvántartása szerint. A legtöbb intézmény Szatmár megyében jött létre: 20 német óvodai csoport működik, a német nyelvű I-VIII. osztályokban 800 fiatal, az 1997-ben alakult szatmári német líceum V-XII. osztályaiban 443 diák tanul. Jól működik a németországi segítséggel létrehozott szatmári Nemzetközi Együttműködési Alapítvány, amelynek jóvoltából mintegy ezer új munkahely jött létre a svábok lakta településeken. /Ünnepelt a Német Fórum. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./2000. március 25.Hargita megye sikerrel mutatkozott be azon a kiállításon, amelyet először szerveztek meg Kaposváron, a Kaposvári Tavaszi Fesztivál keretében. A kiállítás alkalmából megbeszélésekre is sor került a testvérmegye, Somogy vezetőivel. Hargita megyét Minier Gábor, a megyei tanács alelnöke, Péter Zoltán, a tanács urbanisztikai és területrendezési igazgatóságának igazgatója és Bodor István tanácsos képviselte Kaposváron. A kiállításon bemutatkozott Szilágy megye is. A Hargita megyeiek a leírások mellett borvizet, korondi és dánfalvi kerámiát is vittek magukkal. /Kovács Attila: Kaposvári kiállításon szerepelt Hargita megye. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./ Szilágy megye is hivatalos volt Kaposvári Tavaszi Fesztiválra, amelyen Ioan Sorin Cosma megyei tanácselnökön és Fekete András alprefektuson kívül a zilahi múzeum két román néprajzos munkatársa is részt vett. A szilágyságiak öt pannón mutatták be Szilágy megye történelmét, néprajzát, iparát, közigazgatását és idegenforgalmát. Szilágy megye küldöttei megbeszélést tartottak a kaposvári vezetőkkel a kapcsolatok fejlesztéséről, szeretnék a kapcsolatot kiépíteni a két megye levéltárai, múzeumai és a megyei könyvtárak között. A kaposvári kereskedelmi kamara munkatársai felajánlották, hogy a román cégeket ismertetik havonta megjelenő kiadványukban. Áprilisban a Magyar-Román Baráti Társaság részéről Kaposvárra várják Vaslui, Dés, Vajdahunyad, Zilah baráti társaságainak képviselőit. /Szilágyságiak Somogyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./2000. április 17.Ápr. 13-án Takács Csaba ügyvezető elnök találkozott az ifjúsági szervezetek képviselőivel. A tanácskozáson részt vettek a megyékben működő ifjúsági szervezetek városi és falusi szervezeteinek vezetői, Csík terület ifjúsági szervezetei, Szilágy, Bihar, Máramaros, Hargita, Hunyad, Kolozs, Bukarest, Bákó, Arad megyei ifjúsági szervezetek képviselői, az RMDSZ területi szervezeteinek ifjúsági alelnökei. Takács Csaba rávilágított arra, hogy a jelenlegi kapcsolatot az ifjúság és a Szövetség között együttesen át kell szervezni. A megbeszélés során felmerült alternatívák között szerepelt a már több megyében működő - több ifjúsági szervezetet tömörítő - egyeztető tanácsok, szervezetek létrehozásának lehetősége. A résztvevők véleménye szerint, azokban a megyékben, ahol az RMDSZ vezető testületében nincs ifjúsági alelnök, e tisztség betöltése segítené az RMDSZ és az ifjúsági szervezetek közötti kapcsolattartást, együttműködést. Hangsúlyozták, hogy ez az együttműködés akkor lenne a leghatékonyabb, ha az alelnök személyét az ifjúsági szervezetek javasolnák. A tanácskozáson részt vevő szervezetek közül néhány (Csík terület Ifjúsági Szervezete és az Udvarhelyi Ifjúsági Tanács) azzal a kéréssel fordult az RMDSZ vezetőihez, hogy szüntessék meg a Magyar Ifjúsági Tanács döntéseinek diszkriminatív jellegét. Fontos feladatként fogalmazódott meg a regionális, információbázistól elzárt ifjúsági szervezetek bevonása egy olyan kialakítandó információs hálózati rendszerbe, amely közvetlen kapcsolatot tud tartani az RMDSZ Ifjúsági Főosztályával is. Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az ügyvezető elnök elmondta, sajnálatosnak tartja, hogy az ifjúsági szervezetek majdnem mindegyike több mint másfél évvel ezelőtt megfogalmazott kérése ellenére sem élt időben azzal a lehetőséggel, hogy a helyi és területi szervezetek szintjén, az RMDSZ-szel együttműködve, minél nagyobb számban tudjanak bejutó helyeken jelen lenni az RMDSZ önkormányzati választási listáin. A részvevők közül többen kérték, hogy az ifjúsági szervezetek és az általuk szervezett programok támogatására benyújtott pályázatok elbírálását végző testületek politikamentesen működjenek. Elfogadták az ügyvezető elnök azon javaslatát, hogy készüljön egy országos ifjúsági mintára épülő közvélemény-kutatás, melynek tematikája a romániai magyar ifjúságot foglalkoztató és érintő problémák megoldásához nyújtana hiteles információkat. A tanácskozáson felmerült az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Ifjúsági Főosztályának működtetése is, melynek újjászervezését az Ügyvezető Elnökség május 1-jére megoldja, különös tekintettel arra, hogy az ifjúsági szervezetek igényt tartanak a főosztály koordinációs, információközlő munkájára és szakmai együttműködésére. /Takács Csaba ügyvezető elnök találkozója ifjúsági szervezetek vezetőivel. = RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 17. - 1703. sz./2000. május 6.Az Új Kézfogás Közalapítvány - a határon túl élő közösségek gazdasági helyzetének javítása érdekében máj. 15-étől beindítja Romániában a Mikrohitel támogatási programot. Lebonyolításával a Székelyudvarhelyen bejegyzett Bethlen Gábor Alapítványt bízta meg, melynek elnöke Birtalan Ákos. Az erdélyi érdekeltekkel előzetesen egyeztetett Mikrohitel program (MHP) egyelőre kísérleti jellegű. Az első lépcsőben Szatmár, Szilágy, Máramaros, Hargita és Kovászna megyék vállalkozói igényelhetik a támogatást. A MHP a már működő vállalkozások forrásbővítését szolgálja, és lehetővé tesz olyan fejlesztéseket, amivel növelni lehet a cégek jövedelemtermelő képességét. A mikrohitel-támogatás fontosabb feltételei: mértéke: 1000-4000 USD, futamideje 6 hónap türelmi idő után 2 év, a kamat a teljes futamidő alatt %, a folyósítási jutalék a hitel összegének 1, %-a, a saját erő nem lehet kevesebb mint a projekt összegének 30 %-a, biztosíték a hitel összegének 15 %-a értékben, a vállalkozás eszközei. Pályázatok benyújtása: Hargita Megyei Innovációs és Inkubátor Központ (Csíkszereda), Szatmárnémeti Kis- és Középvállalkozásokat Fejlesztő Központ (Szatmárnémeti). /Guther M. Ilona, Budapest: Mikrohitel program. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./2000. május 17.Az Új Kézfogás Alapítvány a mikrohitelezés övezetre szabott - erdélyi - támogatási rendszerét a Sepsiszentgyörgyön szervezett összejövetellel indította el. A támogatás mechanizmusának újdonsága a törpevállalkozók hitelhez juttatási feltételeinek megteremtése. A kísérleti program haszonélvezői indulásként öt megye: Hargita, Kovászna, Máramaros, Szilágy és Szatmár a szó szűkebb értelmében is kisvállalkozóknak tekinthető befektetői, hiszen a támogatást a tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató és az évi ötszázezer dollár bevételt meg nem haladó "cégek" vehetik igénybe. Ehhez arányosított a hitelérték is, amely kétezer-ötezer dolláros szintet képviselhet, s amely kamatmentesen kétévi futamidővel (hat hónapos türelmi idővel) valóban a törpevállalkozókat segíti. A rendelkezésre álló keret háromszázezer dollár, amelyből indulásként a két régió között elosztva 175 ezer dollárt folyósítanak. /Flóra Gábor: Mikrohitel - makrokihívások. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||