|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2001. október 25.Okt. 23-án sakkversennyel folytatódtak az 5. Zilahi Napok, majd nyílt történelemórát tartott diákjaival László D. László történész az 56-os eseményekről. Deák Ferenc fotóművész képeiből nyílt kiállítás. Kerekes Edit zilahi RMDSZ elnök elmondta: ez évben osztják ki először a Pro Zilah díjat, amelyet olyan személyeknek ítélnek oda, akik sokat tettek a zilahi magyarokért. Az első Pro Zilah kitüntetést post mortem Meszesi Lajos, egykori cserkészvezető kapta. /Sz. Cs.: Ma nyújtják át a Pro Zilah díjat. Nagy érdeklődés övezi a magyar népünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./2001. október 25.Okt. 23-án sakkversennyel folytatódtak az 5. Zilahi Napok, majd nyílt történelemórát tartott diákjaival László D. László történész az 56-os eseményekről. Deák Ferenc fotóművész képeiből nyílt kiállítás. Kerekes Edit zilahi RMDSZ elnök elmondta: ez évben osztják ki először a Pro Zilah díjat, amelyet olyan személyeknek ítélnek oda, akik sokat tettek a zilahi magyarokért. Az első Pro Zilah kitüntetést post mortem Meszesi Lajos, egykori cserkészvezető kapta. /Sz. Cs.: Ma nyújtják át a Pro Zilah díjat. Nagy érdeklődés övezi a magyar népünnepélyt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./2001. október 26.Negyedik alkalommal vett részt a koltói Somfa Együttes a "Szilágysági gyerek vagyok" címmel okt. 20-án megrendezett népdalvetélkedőn. A "Somfa" az előző években három gyermekkel vett részt a zilahi megmérettetésen, ebben az évben tíz gyermek jelentkezett a Szilágy Társaság, a Szilágy megyei Művelődési Felügyelőség és a Népi Alkotások Háza által szervezett vetélkedőre. A "Nénokut" néprajzi társaság felkészítőjén résztvevő gyermekek kimagasló sikert arattak. /Tamás Sajtos Erzsébet: Siker a népdalvetélkedőn. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 26./2001. november 1.Az 5. Zilahi Napok egy hetes rendezvénysorozata ért véget október utolsó vasárnapján. Az elmúlt hét folyamán a programba iktatták az 1956-os forradalomról szóló megemlékezést; ifjú tehetségek gáláját tartották meg. Záróprogramként a budapesti Szent László Gimnázium diákjai adták elő Szörényi Levente-Bródy János: István, a király című művét. Zilahi Napok címen színes kiadványt jelentettek meg a szervezők. A füzet egyféle Zilahi kalauz: rövid helytörténetet, földrajzot közöl, ismerteti a 21. századelő gazdasági, oktatási, egészségügyi helyzetét, művelődési életét. Első alkalommal tart szemlét a helyi alapítványokról, civilszervezetekről. /(fejér): 5. Zilahi Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2001. november 2.Ötvenéves a marosvásárhelyi állami levéltár, hivatalos nevén: Románia Országos Levéltára Marosvásárhelyi Igazgatósága. Ebből az alkalomból okt. 31-én Szovátán tudományos ülésszakot tartottak Levéltárak a tudomány és a kultúra szolgálatában címmel, bukaresti, marosvásárhelyi, kolozsvári, nagybányai, brassói, sepsiszentgyörgyi, aradi, zilahi, galaci és besztercei levéltárosok, történészek részvételével. Az előadások után levéltárosok könyveit mutatták be, többek közt a Pál-Antal Sándor közlésében megjelent Marosszék és Marosvásárhely 1848-1849 című korabeli iratokat, jegyzőkönyveket, lajstromokat tartalmazó vaskos kötetet. 1950-ben, amikor bevezették a szovjet típusú tartományi közigazgatást, minden tartományi központban létrehoztak levéltári hivatalokat, ekkor alakult meg a marosvásárhelyi levéltár is, továbbá fiókintézeteket indítottak Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Szászrégenben. 1968-tól lett a Maros Megyei Állami Levéltár a Központi Levéltár fiókhivatala. 1996-ban az új levéltári törvény értelmében a volt megyei fióklevéltárak átalakultak megyei igazgatóságokká. - Pál-Antal Sándor egyik elődjéről, Derzsi Biás Istvánról, a Teleki család levéltárosáról emlékezett meg előadásában, aki tudományos szinten dolgozott a századelőn, rövidebb lélegzetű írásokat közölt a Bolyaiakról, és fontosabbak genealógiai kutatásai. /(lokodi): Levéltárosok tudományos ülésszaka Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./2001. november 6.Nov. 5-i sajtótájékoztatóján Gheorghe Funar polgármester ismertette Adrian Nastase miniszterelnökhöz intézett nyílt levelét. Ebben kifejtette: örömmel veszi tudomásul a miniszterelnöknek az Egyesült Államokba tett látogatása alkalmával elhangzott kijelentéseit. Nastase megígérte: a kormány törvénytervezetet kezdeményez mindazon szimbólumok és megnyilvánulások betiltására Románia területén, amelyek háborús bűnöket elkövető személyekkel kapcsolatosak. A polgármester javaslatot tett egy sürgősségi kormányrendelet kibocsátására, amelyben hivatalosan is betiltják a március 15-i ünnepségeket, amikor "a magyar irredenták és azok támogatói az 1948-49-es magyar forradalom gyilkosait ünneplik". Funar szerint szintén e kormányrendeletnek kellene eltávolítania Románia területéről a következő, a polgármester értelmezése szerint "háborús bűnösökkel" összefüggésbe hozható emlékműveket: tizenhárom aradi vértanú emlékműve, a kőrösfői Vasvári Pál emlékére állított kopjafa, a gyergyócsomafalvi Kossuth-szobor, a fehéregyházai Petőfi Sándor-mellszobor, a zilahi Wesselényi-szoborcsoport stb. A reméli, hogy a miniszterelnök betartja ígéretét, és intézkedik, hogy Magyarország és annak trójai falova, az RMDSZ ne sértse tovább a románok méltóságát, mint ahogy teszi immár tizenkét éve. /Köllő Katalin: Magyar műemlékeket távolítana el a polgármester. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./2001. november 21.A Kárpát-medencében élő képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Vármegye Galériában. A Határok nélkül című tárlat negyven képzőművésznek a Hortobágyi Nemzetközi Művésztelepen készült munkáit mutatja be. Kolozsvárt Kopacz Mária és Székely Géza képviseli festményeivel, Marosvásárhelyről többek között Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Simon Endre, Csíkszeredából Márton Árpád, Nagybányáról Véső Ágoston, Dudás Gyula, Déváról Mátyás József, Sütő Éva, Zilahról Szabó Vilmos, Brassóból Ábrahám Jakab jelentkezett alkotásaival. /Határok nélkül a Vármegye Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2001. november 28.Egy évtizede hagyományos az ősi zilahi kollégiumban az Ady Endre vers- és prózamondó vetélkedő. Idén nov. 24-én tartották meg nyolc szilágysági magyar tagozatos és két magyarországi középiskola versenyzőinek részvételével. Ezúttal az Ady emlékverseny keretében matematikai vetélkedőt is rendeztek, első alkalommal, zilahi, krasznai, balassagyarmati és csengeri versenyzőkkel, valamint román tagozatos tanulókkal. Ez utóbbiak szerezték meg az elsőséget. /(fejér): Ady emlékverseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 28./2002. július 1.A zsibói Wesselényi Társaság és a zsibói Református Egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókjának március 20-án tartott közös gyűlésén elhatározta, hogy szobrot állíttat ifj. Wesselényi Miklós emlékének. A szobrot Zsibón, a nagy Wesselényi szülőföldjén, a református templom kertjében, a főbejárat mellett állítanák föl. Alkotója Sepsi József zilahi szobrászművész. Támogatást kérnek a szobor felállításának költségeihez. A szobor felavatására 2002. október 13-án kerül sor. /Wesselényi-szobor Zsibón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./2002. július 1.A zsibói Wesselényi Társaság és a zsibói Református Egyházközség, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókjának március 20-án tartott közös gyűlésén elhatározta, hogy szobrot állíttat ifj. Wesselényi Miklós emlékének. A szobrot Zsibón, a nagy Wesselényi szülőföldjén, a református templom kertjében, a főbejárat mellett állítanák föl. Alkotója Sepsi József zilahi szobrászművész. Támogatást kérnek a szobor felállításának költségeihez. A szobor felavatására 2002. október 13-án kerül sor. /Wesselényi-szobor Zsibón. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./2002. július 2.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatott a Zilahhal kapcsolatos két peres ügyről. Június 12-én az egyház számára kedvező ítélettel ért véget a zilahi Kálvineum művelődési ház peres ügye, melyet a város önkormányzata indított mintegy két éve az egyház ellen. A Kolozsvári Ítélőtábla hivatkozott ítélete a Zilahi Polgármesteri Hivatal fellebbezését visszautasította. A közvetlenül a felépítése (1947) után önkényesen elkobzott épület visszajuttatásával zilahi reformátusok régi vágya teljesült. A Kálvineumért folytatott küzdelmében a Szilágy megyei RMDSZ magára hagyta az egyházat. Június 13-án a Seres Dénesné - az egyházkerület által felmentett igazgatónő - önkényes intézkedésével állásából elbocsátott László Kálmán iskolagondnok és a Zilahi Református Egyházmegye perét tárgyalta a Kolozsvári Ítélőtábla. A Zilahi Református Egyházmegye pert vesztett. Az egyháza elleni perben Seres Dénesné elbocsátott, de a hatalom által hivatalban tartott igazgatónő periratában tagadta az iskola egyházi jellegét. Seres Dénes RMDSZ-szenátor, a férj által elnökölt Szilágy megyei RMDSZ az igazgatónő oldalán áll. / Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata: Közlemény a zilahi helyzetről. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 2./2002. július 2.A Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatott a Zilahhal kapcsolatos két peres ügyről. Június 12-én az egyház számára kedvező ítélettel ért véget a zilahi Kálvineum művelődési ház peres ügye, melyet a város önkormányzata indított mintegy két éve az egyház ellen. A Kolozsvári Ítélőtábla hivatkozott ítélete a Zilahi Polgármesteri Hivatal fellebbezését visszautasította. A közvetlenül a felépítése (1947) után önkényesen elkobzott épület visszajuttatásával zilahi reformátusok régi vágya teljesült. A Kálvineumért folytatott küzdelmében a Szilágy megyei RMDSZ magára hagyta az egyházat. Június 13-án a Seres Dénesné - az egyházkerület által felmentett igazgatónő - önkényes intézkedésével állásából elbocsátott László Kálmán iskolagondnok és a Zilahi Református Egyházmegye perét tárgyalta a Kolozsvári Ítélőtábla. A Zilahi Református Egyházmegye pert vesztett. Az egyháza elleni perben Seres Dénesné elbocsátott, de a hatalom által hivatalban tartott igazgatónő periratában tagadta az iskola egyházi jellegét. Seres Dénes RMDSZ-szenátor, a férj által elnökölt Szilágy megyei RMDSZ az igazgatónő oldalán áll. / Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tájékoztatási Szolgálata: Közlemény a zilahi helyzetről. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 2./2002. július 6.A statisztikai igazgatóság előzetes adatai szerint Szilágy megye állandó lakossága 248 407 lélek. A tíz évvel ezelőtti 266 308 lakoshoz képest ez 6,9%-os csökkenést jelent. Ebből megyei szinten magyar nemzetiségűnek vallotta magát 57 312 személy, a megye lakosságának 23,1 %-a (1992-ben 63 147 magyar volt. Nem egyezik a magyar anyanyelvűek és a magyar nemzetiségűek száma. Magyar anyanyelvét 57 552 személy jelezte. A megyében a román lakosság létszámcsökkenése tíz év alatt 8,1%-os, a magyar lakosságé viszont 9,2%-os. Zilahon a tíz évvel ezelőtti 13 636 magyarral szemben most 11 085-öt számoltak. Zilah lakosságának száma 68 404-ről 63 305-re csökkent. Zilahon 1992 a magyarság számaránya 19,93% volt, a mostani adatok mindössze 17,51%-ot jelentenek. /Józsa László: Húsz százalék alatt Zilah magyarsága. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./2002. július 8.Júl. 6-án ünnepelték a Vasvári Pál Emléknapokat Kőrösfőn, Magyarvalkón, Bánffyhunyadon. Kőrösfőn a kultúrotthonban Péntek László, a kőrösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke köszöntötte a közönséget. Dr. Egyed Ákos történész-professzor vázolta Kalotaszeg helyzetét a szabadságharc idején, hangsúlyozottan kitérve Vasvárira és Kossuth Lajosra. A diákok Ki tud többet Vasvári Pálról? című hagyományos történelmi vetélkedőjén három csapat vett részt. Tóthpál Tamás Vasvári Pál a román források tükrében címmel beszélt. Magyarvalkón folytatódott az ünnepség, Dr. Egyed Ákos, Kun Ferenc, a budapesti Rákóczi Szövetség alelnöke, illetve a somoskőújfalusi Murányi Sándor szólt a jelenlévőkhöz, majd koszorúkat helyeztek el a Vasvári-kopjafánál. Júl. 7-én Kőrösfőn istentisztelettel vette kezdetét az ünnep második napja. Az idei Vasvári Pál-díjakat az alábbi öt személy kapta: Tóthpál Tamás, aki tavaly először szervezte meg a Vasvári-napokhoz szorosan kapcsolódó Vasvári-biciklitúrát, Major István, a zilahi Colorprint nyomda igazgatója, aki a Vasvárival és a magyar szabadságharccal kapcsolatos tájékoztató jellegű nyomtatványokat immár évek óta önzetlenül elkészíti, Szabó László magyar ifjúsági államtitkár-helyettes, aki jelentős támogatást nyújtott a tavalyi Vasvári-napok megszervezésére, Kator Tamás, a Forráshely Alapítvány által szervezett Csáfordjánosfai Nemzetközi Diáktábor főmunkatársa, valamint Murányi Sándor, aki már 1990 előtt is foglalkozott Vasvári sírjának felkutatásával. /K. E.: Nem hanyatlik a Vasvári-napok népszerűsége. A megmaradás ünnepe Kőrösfőn, Magyarvalkón, Bánffyhunyadon. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 8./2002. július 9.Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke fiókja újraalakulására került sor a tudományos intézmény elnöke, dr. Egyed Ákos akadémikus jelenlétében. Az újraalakulás alkalmából dr. Egyed Ákos előadásában ismertette az EME történetét és jelenlegi állapotát. Dr. Egyed Ákos tárgyalt a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, ezután július első napjaiban szándéknyilatkozatot fogadtak el az EME és az MTA párhuzamos együttműködéséről. Az EME Zilah és Vidéke fiókja elnökének dr. Bajusz István történészt, egyetemi adjunktust választották meg, alelnökéül Kovács Kuruc János tanárt, helytörténészt, a titkári feladatokat a szilágycsehi Vida Katalin tanár, a Tövishát Társaság vezetőségi tagja látja el. /Fejér László: Zilah és Vidéke. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./2002. július 13.Júl. 9-én Budapesten Asztalos Ferenc, a román parlament oktatásügyi bizottságának alelnöke és Nagy F. István, az RMDSZ oktatási alelnöke tárgyalt Zilahi László határon túli magyar oktatásért felelős osztályvezetővel, Medgyes Péter nemzetközi államtitkárral, valamint dr. Hiller István politikai államtitkárral. A tárgyalás célja a jövőbeni rendszeres együttműködési stratégia kialakítása volt. /Bágyi Bencze Jakab: Eredményes politikai és szakmai tárgyalás. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 13./2002. július 15.Gyetyaláng címmel adott ki havilapot a Szilágysomlyói Református Egyházmegye a lompérti Szőnyi Levente lelkipásztor szervezésében. Az első évfolyam első száma júliusban jelent meg a zilahi ColorPrint nyomdában kétezer példányban. /Gyertyaláng. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./2002. július 23.A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság júl.20-án emlékülést tartott 200 éves a magyar muzeológia, 130 éves a nagyváradi múzeum címmel Nagyváradon, a Református Püspöki Palota dísztermében. Neves magyarországi és hazai szakemberek tartottak előadásokat többek között a magyar muzeológia kezdeteiről, a néprajzi múzeumok történetéről, a Szatmár megyei muzeográfia múltjáról és jelenéről, múzeumalapítási törekvésekről, továbbá az aradi és a nagyváradi múzeum történetéről. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./ Megemlékeztek a 130 éve alakult első Bihar megyei Régészeti és Történelmi Egyletről is. Portik Imre helytörténész a város első múzeumáról beszélt. A történelmi Magyarország múzeumi áttekintőjét tartotta meg dr. Bodó Sándor, a budapesti Történelmi Múzeum főigazgatója. Külön beszélt az erdélyi múzeumokról, amint kifejtette 1914-re már majdnem 100 bejegyzett múzeumuk volt. A szilágysági muzeológia múltját és jelenét a Zilahról érkező Hegyi Éva, hasonlóképpen a Szatmár megyeit Németi János Nagykárolyból. /Emlékülés a magyar muzeológia tiszteletére. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./2002. július 24.Végleges döntést hozott a kolozsvári ítélőtábla a zilahi Kálvineum épületének ügyében. Eszerint az ingatlant visszaszolgáltatják tulajdonosának, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek. Az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében 2000-ben két kormányhatározat is született, a zilahi városháza azonban nem hajtotta végre Deák László, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint már megtörténtek az előkészületek arra, hogy a megyeszékhely művelődési otthonában - az egykori Kálvineumban - működő műkedvelő társulatokat a városháza tulajdonában lévő Transilvania épületébe költöztessék át. /Deák Zoltán: A reformátusoké a Kálvineum. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./2002. július 31.A zilahi városnapokon a testvérváros Szentendre és Paks képviselte Magyarországot. A szentendreiek szerint a kapcsolatokat a különféle intézményeknek, civil szervezeteknek kell kiépíteniük. Erre példa, hogy a sportiskolások már jártak ott, a két város zeneiskolája a kapcsolatfelvételt követően most készül együttműködni. Lehetőség van a partnerségre különösen a két város képzőművészei között. A paksiak visszajelzést várnak Zilahról konkrét támogatási igényt illetően. /Fejér László: Magyar-magyar találkozó Zilahon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./2002. július 31.A zilahi városnapokon a testvérváros Szentendre és Paks képviselte Magyarországot. A szentendreiek szerint a kapcsolatokat a különféle intézményeknek, civil szervezeteknek kell kiépíteniük. Erre példa, hogy a sportiskolások már jártak ott, a két város zeneiskolája a kapcsolatfelvételt követően most készül együttműködni. Lehetőség van a partnerségre különösen a két város képzőművészei között. A paksiak visszajelzést várnak Zilahról konkrét támogatási igényt illetően. /Fejér László: Magyar-magyar találkozó Zilahon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./2002. augusztus 6.A református egyház egyet sem ismer el abból a 14 tanári kinevezésből, amelyeket a zilahi református kollégium szabad állásaira hirdetett versenyvizsgákon nyertek a jelöltek. Tolnay István, az egyházkerület illetékes tanácsosa szerint, amíg a kollégium körüli helyzet nem rendeződik, egyetlen tanári kinevezést sem hagy jóvá az egyházkerület. A minisztérium és az egyházak megállapodása szerint a kinevezésekhez az egyház előzetes beleegyezése szükséges, ezt azonban Zilahon elmulasztották kikérni. A Wesselényi Kollégium egyházi intézmény, s az Oktatásügyi Minisztérium és az egyházak megállapodása szerint senki nem nevezhető ki véglegesen a kollégium katedrájára az illetékes egyházkerület jóváhagyása nélkül. Ezt Alexandru Pocol, a Szilágy megyei tanfelügyelőség személyzeti felügyelője is megerősítette. Tolnay István elmondta, mindeddig csupán egyetlen személy fordult hozzájuk jóváhagyásért. Tolnay szerint Seres Magdolna igazgatónő leváltását, és az iskola egyházi jellegének visszaállítását szeretnék elérni. A kollégium azonban nem marad tanárok nélkül, a véglegesen kinevezett (tituláris) tanárok helyettesítő jelleggel fognak tanítani a kollégiumban. A zilahi Református Kollégium ügye immár évek óta szembeállítja a református egyházat és az RMDSZ Szilágy megyei vezetését. Tőkés László püspök többször is lemondásra szólította fel a gimnázium igazgatóját, Seres Magdolnát, mert úgy véli, az igazgatónő az intézmény visszaállamosításán munkálkodik. Seres Magdolna viszont - aki Seres Dénes Szilágy megyei RMDSZ-elnök és szenátor felesége - arra hivatkozik, hogy a versenyvizsgával megszerzett tisztségéből az egyház nem mozdíthatja el. /Deák Zoltán, Lukács János: Bajos kinevezések a zilahi kollégiumban. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./ / Seres Dénes szenátor felháborodottan reagált a református álláspontra. Seres szerint a református egyház illetékese, Tolnay István "képzetlen", sohasem tett semmit a kollégium érdekében. Seres kifejtette: "A kollégium állami intézet, melyet az állam finanszíroz és ugyancsak az állam fizeti a tanárokat is. Az ebbe a helyzetbe került tanároknak joguk van megfellebbezni az egyházkerület igazgatótanácsának határozatát." /Pengő Zoltán: Seres: Tolnay István képzetlen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./2002. augusztus 21.Az egyháznak kötelessége lett volna megadni a jóváhagyásokat a Wesselényi Kollégium állásaira sikeresen vizsgázó tanároknak - állította Faluvégi Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Elmondta, noha a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megtagadta a jóváhagyásokat a tanároktól, a tanfelügyelőség nem fogja tanárok nélkül hagyni a tanintézményt. Szükség esetén a helybeli lelkészekhez fordulnak majd az egyházi jóváhagyásáról. Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tanügyi osztályának tanácsosa kijelentette, szó sincs arról, hogy ne adnának jóváhagyásokat a sikeresen vizsgázott tanároknak, amennyiben hozzájuk fordulnak. /Deák Zoltán, Lukács János: Kompromisszumra kész...Nem marad tanárok nélkül a zilahi Wesselényi Kollégium. = Krónika (Kolozsvár), aug. 21./2002. szeptember 3.A nagykárolyi és környékbeli magyarságnak 1989 után lehetett csak ismét saját lapja, helyi értelmiségiek és az RMDSZ összefogásából. A Nagykároly és Vidéke című hetilap az évek során ismert, megbecsült intézményévé vált az itteni magyarságnak, a szerkesztők évente kiadták a hasonnevű évkönyvet is. A lapgazda, vagyis az RMDSZ fokozatos pártosodásával a Nagykároly és Vidéke is egyre vonalasabbá vált, Silimon Várday Zoltán főszerkesztő tavalyi váratlan halála is tetézte a gondokat. Az új nagykárolyi hetilap, az Impressum első száma augusztus 21-ei dátummal jött ki egy debreceni nyomdából. A 16 oldalas "független regionális közéleti hetilapot" polgári irányultságúnak szánják a szerkesztők, élükön Végh Balázs Béla főiskolai tanárral, íróval, kisebbségkutatóval. A lapot és azonos nevű, egyelőre kisebb terjedelmű román nyelvű társát a nagykárolyi NC Impressum Kft. adja ki.- Az új lap indulása mellett viszont nem jó hír a Szilágysági Vidéki Napló megjelenése szüneteltetése. Remélhetően a zilahi polgári hetilap kiadójának minél sikerül áthidalnia a nyomtatási gondokat. /Partiumi sajtóvilág. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 3./2002. szeptember 5.Képességvizsgának és útravalót tarisznyálónak minősítette Vida Katalin a hatodik alkalommal megrendezett Tövisháti Napokat megnyitó beszédében. Szilágycseh Művelődési Házában aug. 31-én nemcsak a helybéliek jelentek meg, hanem a zilahi, szilágysomlyói, kárásztelki civil szervezetek képviselői mellett budapestiek is. Kistáj a Tövishát Szilágy megyében, több mint húsz település tartozik hozzá, s Szilágycseh a központja, egyben székhelye a Tövishát Kulturális Társaságnak. Varga D. István, a társaság elnöke szerint a rendezvény az apadó magyar közösség megmaradását szolgálja. Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke Kossuth Lajosról beszélt. Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanszékvezető tanára "A tövisháti nyelvjárás - múlt és jelen" címmel tartott előadást. A program ezúttal is magába foglalta az Ipp Art művészcsoport tárlatának megnyitóját. Volt történelmi vetélkedő is, középiskolások részvételével. Meleg Vilmos nagyváradi színművész "Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!" című előadóestje nagy érdeklődést váltott ki. /Fejér László: VI. Tövisháti Napok. Szülőföld, történelem, anyanyelv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./2002. szeptember 18.A reformátusok szept. 18-án, az RMDSZ pedig okt. 12-én koszorúz Zilahon. Tekintettel a zilahi RMDSZ és a Zilahi Református Egyházmegye közötti nézeteltérésre, a Wesselényi-szobor 100. évfordulóját kétszer is megünneplik a zilahiak. A zilahi városháza nekilátott, hogy felújítsa a szobor környezetét. A református egyház egyébként Egyházmegyei Napot is tart, amelyen Ady Endre születésének 125. és Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját is megünneplik. /Deák Zoltán: Kétszer ünneplik Wesselényit. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./2002. szeptember 19.A zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának és a Presbiteri Szövetségnek a szervezésében került sor szept. 18-án Zilahon az Egyházmegyei Nap ünnepségére, amelyet négy évforduló jegyében hirdettek meg: 100 éve leplezték le Fadrusz János Wesselényi-szobrát, 100 éve került sor a Zilahi Református Wesselényi Kollégium főépületének alapkőletételére, 125 éve született Ady Endre, a kollégium egykori diákja, valamint 200 éve született Kossuth Lajos. Tőkés László püspök azért nem vehetett részt a rendezvényen, mert Mádl Ferenc magyar köztársasági elnökkel találkozott Budapesten. Az államfő október 5-én Nagyváradra látogat, ahol részt vesz az Arany János Kollégium hivatalos felavatásán. Molnár Kálmán helyi esperes jelezte: a zilahi Református Kollégium helyzete továbbra is válságos. Egy olyan egyházi iskola többszáz éves múltját ünnepeljük, amelynek diákjai és tanárainak többsége nem vesz részt egyházi rendezvényeken, jegyezte meg. A zilahi kollégium gyakorlatilag megtagadta az együttműködést az egyházzal. Felolvasták Németh Zsoltnak, a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének az ünneplő gyülekezethez intézett levelét. Starmüller Géza művészettörténész tartott előadást a Wesselényi-szobor-kompozícióról, és annak alkotójáról, Fadrusz Jánosról. A templomi rendezvényt Budai Ilona csodálatos ének-imádsága egészítette ki, majd az egybegyűltek megkoszorúzták a felújítás alatt álló Wesselényi-szobrot és a Wesselényi Kollégium épülete előtti Ady-szobrot. A Kálvineumban Pomogáts Béla, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága elnökének Ady erdélyiségéről szóló előadása és dr. Csetri Elek akadémikus Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós című előadása hangzott el. Az egybegyűltek Magyarország, édes hazám címmel Budai Ilona műsorát hallgathatták meg. /Makkay József: Négyes ünnep Zilahon. A tanárok és diákok nem vettek részt az egyházi rendezvényen. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./2002. szeptember 20.Zilahon a Zilahi Református Egyházmegye szept. 18-i ünnepségére a zilahi és a Szilágy megyei RMDSZ tisztségviselői nem voltak kíváncsiak. A Wesselényi-szobrot és a Wesselényi Kollégium száz évvel ezelőtti alapkőletételét ünneplő gyülekezetből a kollégium tanárai és diákjai is hiányoztak. A szervezők minden érdekelt félnek idejében elküldték a meghívót. A tanév elején szokásos templomi istentiszteleten sem az igazgató, sem a hozzá közel álló tanárok nem vettek részt. A diákok igazgatói tiltás ellenére is szép számban eljöttek a templomi tanévnyitóra. Az ünnepelt fél, a Wesselényi Kollégium tüntető távolmaradása megbotránkoztató, szögezte le Makkay József, a Szabadság munkatársa. Ez az intézmény 1991-ben a református egyház anyagi és erkölcsi támogatásával jöhetett létre, majd RMDSZ-politikusok nyomására elhatárolódott attól az egyháztól, amelynek az iskola létét kellene megköszönnie. Miért akarta a helyi RMDSZ szenátorfeleség, aki az egyházkerület tiltakozása ellenére a kollégium igazgatói feladatait látja el, egy már létező egyházi iskolát az egyház és a szülők tiltakozása ellenére világivá alakítani, oly módon, hogy az újraállamosított magyar tanintézmény egyháztól kapott óriási értékű felszerelését világi célokra fordítsák? Mindez megmérgezte a zilahi magyarság életét, hogy egyház és RMDSZ szinte hermetikusan elzárva, külön él egymástól. Ilyen körülmények között a közösségi célok a viszály áldozatává válnak. /Makkay József: Zilahi önfeladás? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 20./2002. szeptember 28.Négyes ünnepet ültek nemrég Zilahon: arra emlékeztek a református Egyházmegyei Napon, hogy a város főterén száz éve leplezték le Fadrusz János Wesselényi-szobrát, ugyancsak kereken száz esztendeje tették le a Református Wesselényi Kollégium alapkövét, 125 éve született a kollégium egykori jeles diákja, Ady Endre, és emlékeztek arra is, hogy 200 éve született Kossuth Lajos. A rangos ünnepséget a zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala és a Presbiteri Szövetség szervezte. A zilahi négyes évforduló kapcsán létrejött ünnepségnek mégsem lehetett örülni felhőtlenül. Kettészakadt a közel hetvenötezer lakost számláló Zilahon a húszszázaléknyit kitevő, azaz majdnem tizenötezer fős magyarság. Olyannyira, hogy a minapi ünnepségen éppen az ünnepeltek nem vettek részt: a kollégium tanárai és az IKE-sek kivételével a diákok sem, sőt bejelentették, hogy ők majd külön ülik meg a négyes évfordulót. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület külföldi támogatással saját kollégiumot hozott létre a kilencvenes évek elején. Új igazgató került az iskola élére, egy RMDSZ-es szenátor felesége. Közben a román állam továbbra sem adta vissza az egyháznak a Református Wesselényi Kollégiumot, következésképpen az egyháznak ma sincs saját felekezeti iskolája. A vita annyira elmérgesedett, hogy a helyi RMDSZ és az egyház között immár semmilyen együttműködés nincs. Kinek jó ez? Kinek jó az, ha magyar marja a magyart? /Benkő Levente: Vigyázó szemetek Zilahra vessétek! = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./2002. szeptember 28.Négyes ünnepet ültek nemrég Zilahon: arra emlékeztek a református Egyházmegyei Napon, hogy a város főterén száz éve leplezték le Fadrusz János Wesselényi-szobrát, ugyancsak kereken száz esztendeje tették le a Református Wesselényi Kollégium alapkövét, 125 éve született a kollégium egykori jeles diákja, Ady Endre, és emlékeztek arra is, hogy 200 éve született Kossuth Lajos. A rangos ünnepséget a zilahi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala és a Presbiteri Szövetség szervezte. A zilahi négyes évforduló kapcsán létrejött ünnepségnek mégsem lehetett örülni felhőtlenül. Kettészakadt a közel hetvenötezer lakost számláló Zilahon a húszszázaléknyit kitevő, azaz majdnem tizenötezer fős magyarság. Olyannyira, hogy a minapi ünnepségen éppen az ünnepeltek nem vettek részt: a kollégium tanárai és az IKE-sek kivételével a diákok sem, sőt bejelentették, hogy ők majd külön ülik meg a négyes évfordulót. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület külföldi támogatással saját kollégiumot hozott létre a kilencvenes évek elején. Új igazgató került az iskola élére, egy RMDSZ-es szenátor felesége. Közben a román állam továbbra sem adta vissza az egyháznak a Református Wesselényi Kollégiumot, következésképpen az egyháznak ma sincs saját felekezeti iskolája. A vita annyira elmérgesedett, hogy a helyi RMDSZ és az egyház között immár semmilyen együttműködés nincs. Kinek jó ez? Kinek jó az, ha magyar marja a magyart? /Benkő Levente: Vigyázó szemetek Zilahra vessétek! = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||