|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 496 találat | lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-496 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. november 29.Mégis a PRM elnöke marad Corneliu Vadim Tudor?A bukaresti törvényszék csütörtöki ítélete értelmében Corneliu Vadim Tudor maradt a Nagy-Románia Párt (PRM) elnöke. A politikus a PRM legutóbbi kongresszusán még a pártból is kizárták. Az ítélet nem jogerős. Vadim Tudor azért fordult az igazságszolgáltatáshoz, mert szerinte törvénytelen módon távolították el az általa alapított pártból. „El akarták tőlem rabolni a művemet. Ezeket az embereket négyszer juttatattam be a bukaresti parlamentbe és az Európai Parlamentbe. Most, amikor már semmit sem tudok kínálni nekik, összefogtak ellenem” – mondta a politikus a törvényszéken. A PRM gyulafehérvári kongresszusán szinte egyöntetűen szavazta meg a mintegy hétszáz küldött Vadim Tudor kizárását. A párt elnökének Ghoerghe Funar volt kolozsvári polgármestert választották. maszol/gandul.info 2013. november 30.RMDSZ – élni vagy visszaélni a felelősséggel?A vasárnapi SZKT-n elhangzottakat értékelők közül néhányan megállapították: több szempontból is a régi és az új generáció összecsapásának lehettek tanúi a jelenlévők, amely konfrontációból egyértelműen a fiatalabbak kerültek ki győztesen. Ha a Kelemen-Markó, illetve a Vass-Frunda pengeváltásra gondolunk, akkor valóban különböző generációkhoz tartozók feszültek egymásnak, de hogy ebből egyértelműen a fiatalabbak kerültek volna ki győztesen, azt még elhamarkodott lenne kijelenteni. Addig is jegyezzük meg – és fel! –, hogy az RMDSZ jelenlegi elnökének bejelentése, miszerint a politikai küzdelemben, a korábbi vezetés által kizárólagosan alkalmazott parlamenti eszközök helyett, ezentúl az utcai demonstrációkat is magába foglaló vegyes harcmodort részesítik majd előnyben, jelentős változások lehetőségét vetítheti előre. Hogy megvalósul-e mindez, s nem marad csupán hangzatos kijelentés, az hamarosan kiderül. Mindenesetre nem kimondottan a változás jeleként értelmezhető mindaz, amit az RMDSZ elnöke a közelgő EP-választásra való felkészülésről mondott. „Nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet az európai parlamenti választások jelöltlistáján olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Nem tudjuk meg nem történtté tenni mindazt, ami a 2012-es parlamenti választásokon történt” – hangsúlyozta Kelemen Hunor beszédében arra utalva, hogy korábban Tőkés László az RMDSZ jelöltlistájának első helyéről jutott EP-mandátumhoz, majd a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt a szövetség ellenében indult az országos választásokon. Az RMDSZ elnökének ismert érvelése, miszerint a szövetség maga mögött tudhatja a romániai magyar nemzeti közösség 89 százalékának a támogatását, nem kimondottan az összefogásra való hajlandóságot bizonyítja, annál inkább az állandósult „aki nincs velünk, az ellenünk van” alapállást. Arról rendszerint megfeledkeznek – vagy csak úgy tesznek –, hogy a legutóbbi választásokon a szavazásra jogosult magyarok mindössze 40 százaléka járult az urnák elé. Pedig a Székelyek nagy menetelésén való részvétel után – ami miatt Markó Béla egy magyarországi balliberális sajtóorgánumban bírálta a jelenlegi vezetést – kialakult kedvező közhangulat igen jó alkalom lehetne arra, hogy az RMDSZ bizonyítsa a stratégiai célokért való szélesebb ölelésű együttműködésre való hajlandóságát. Csak némi, jó szándéka bizonyítékaként értelmezhető gesztust kellene gyakorolnia ehhez. Ehelyett azonban mit tesz az RMDSZ elnöke? „Ettől a felelősségtől – mármint a 89 százalék kiváltotta elbizakodottságtól, szerző megj. – nem szabadulni kell, ezt nem megosztani kell, hanem élni vele” – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. Ezek után adódik a kérdés: élni vagy visszaélni készülnek Kelemenék a rájuk ruházott felelősséggel? Szentgyörgyi László Központ Erdély.ma 2013. november 30.Még emlékszünk az ígéretekre (December elseje)Ígéretben soha nem volt hiány. A román nacionalista elit 1918-tól a trianoni békediktátumig, 1920-ig nem fukarkodott az ígéretekkel, ha a pillanatnyi érdek megkövetelte. A tudatos félrevezetés, tájékoztatás propagandisztikus célú, mert az adott szó betartása számukra soha nem erkölcsi kötelesség. Jó példa erre a román küldöttség vezetője, Ion I. C. Brătianu román miniszterelnök, aki Párizsban kijelentette, ha Erdélyt Románia megkapja, a nemzetiségeknek teljes vallási és politikai szabadságjogokat biztosítanak. Brătianu szavai szerint a kisebbségbe kerülő magyarságnak az államhatalom változása azért nem okozhat fájdalmat, mert „a jövő politikai életében respektálni fogják a nemzetiségi jogokat, és a szabadságjogokat a lehető legnagyobb mértékben garantálni fogják”. Mindezt teszi akkor, amikor Erdély etnikai összetételét, a nemzetiségi arányokat és a régió történelmét arcátlanul meghamisítja. Jellemző csúsztatás: a székelyek nem tartoznak a magyarok közé. Az 1,6 milliós erdélyi magyarság lélekszámát 62,5 százalékkal kevesebbre hazudja, mindössze hatszázezer magyart emleget. Az erdélyi magyarságnak tett egyik legszebb fogalmazású ígéretét 1919 télutóján adják közre. Idézem, mert a demagógia ilyen szívhez szóló soraival nem mindig találkozunk. Ez a székelység félrevezetésére szolgál, és célja lebeszélni a székelyeket, hogy önkéntesként gyülekezzenek a Székely Hadosztályba, és ne harcoljanak Erdély védelmében a román hadsereggel szemben. A Nagyszebenben székelő Román kormányzótanács és a megszálló román hadsereg terjeszti magyar nyelven, azt állítva, hogy a székelyeknek is jobb lesz Romániában, mint amilyen helyzetük Magyarországon volt. „Székelyek! Testvéri szeretettel szólunk hozzátok. Tudjuk, hogy mélyen el vagytok keseredve, mert azt hiszitek, hogy a ragyogó Csíkország, a tündéries Háromszék és a kies Udvarhely nem lesz a tiétek többé. Dehogyisnem. A román uralom a Wilson-féle alapon áll, és a legteljesebb mértékben méltányolja különleges helyzeteteket. (…) A székelyeknek a román uralom alatt előnyösebb gazdasági helyzetük lesz. (…) Egy új, a jólét napsugaras derűjétől rózsás kor köszönt rátok!” A hangzatos ígéretek közül a legagyafúrtabb mégis a gyulafehérvári. Ez teljes szabadság és egyenlőség biztosítását hirdeti az élet minden területén. Miután Erdélyt sikerült elszakítani Magyarországtól, semmilyen jogszabályba nem foglalták az ígéreteket, és a gyakorlatban soha nem alkalmazták, akárcsak a párizsi kisebbségi szerződést, amely szintén külföld félrevezetésére szolgált. Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 30.„Tiszta” Romániát! - 19.Látszatdemokrácia A látszatintézkedések – melyek célja a demokrácia bizonyítása – sorába tartoznak a második világháború után készült román alkotmányok. Ilyen az 1948-as, amelynek 24-es szakasza demagóg jellegű, „szépen hangzó kinyilatkoztatás”, miszerint a nemzeti kisebbségek az oktatás minden szintjén, valamint a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban is használhatják anyanyelvüket. Az 1952-es alkotmány szinte szó szerint átveszi az 1948-ast, de a bíróság hivatalos nyelvhasználatát román nyelvűként határozza meg. A későbbi alkotmányok – köztük az 1965-ös, az 1991-es – deklarálják a kisebbségi jogokat. A párizsi békeszerződés aláírása után kisebb-nagyobb intenzitással folyik a magyarság számára létrehozott iskolák, intézmények felszámolása, mert a román nacionalizmus megkapja Észak-Erdély magyar többségű területét, és így szabad kezet nyer a korábban kényszerűségből adott engedmények szűkítésére, megszüntetésére. Ezek átmeneti jellegét és felszámolásuk gyorsaságát az alábbi példa igazolja: a román kormányzat 1944. november derekán, épp aznap, amikor Észak-Erdélybe bevezetik a szovjet katonai igazgatást, létrehoz egy Nemzeti Kisebbségi Minisztériumot, de 1946-ban helyettesíti egy államtitkársággal, végül 1948-ban egy még alacsonyabb rangú, a miniszterelnökség mellett működő, az Együttélő Nemzetiségek Problémáival Foglalkozó Főigazgatósággal. Bár hangzatos címet viselnek, feladatkörük formális, javaslattevő, és nyilvántartják a nemzetiségi problémákat. Hátrányos intézkedések A háborús „bűncselekmények” kivizsgálása 1945 áprilisában kezdődik. Két ítélőtábla működik: egy Bukarestben és egy Kolozsváron. A kolozsvári 1946 márciusától 1946 júniusáig egy sor diszkriminatív ítéletet hoz, működési területe kizárólag Észak-Erdély és a magyar uralom idején történt „bűncselekmények” kivizsgálása. Ezt a román kormányzat propagandacélra használja fel, rámutatva arra, hogy az igazságtalan bécsi döntés eredményeképp a háború alatt a horthysta Magyarországon nagyszámú bűncselekményre került sor. A kolozsvári népbíróság elítéltjeinek nemzetiségi arányai is ezt mutatják. Jórészt koncepciós magyar- és németellenes perekre került sor. 372 magyar és 83 német mellett mindössze 26 román nemzetiségű bizonyult „bűnösnek”, azaz a 481 elítéltből a románok aránya mindössze 5,4 százalék. Érthető, hogy a diszkrimináció, a kiutasítások miatt 1946 decemberéig Erdélyből miért megy el 98 000 magyar. A tudatos elszegényítés Egy kisebbségi közösség tudatos elszegényítése mindig jó eszköz volt a nemzeti kisebbségek ellen, erről a gyakorlatról a „demokratikus” Groza-kormány sem mond le. E téren három intézkedését kell kiemelnünk: az egyik az 1945-ös földreform, a másik a CASBI-törvény, valamint a magyar szövetkezetek összeolvasztása a románokéval. A köztudat szerint a CASBI-törvény gyökerei az 1944. szeptember 12-i orosz–román megegyezés 8. szakaszáig nyúlnak vissza, melynek célja az „ellenséges államok és polgáraik javainak zár alá” vétele. Azonban ilyen, illetve hasonló törvényt már az Antonescu-kormány is kiad 1942. július 3-án. Az 1945. február 10-én kiadott 91. sz. törvény alapján szervezik meg a CASBI intézményét (Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice – Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztár rövidítése). Eszerint a magyar és a német állampolgárok – természetes és jogi személyek – vagyonát zárolják, ha nem tartózkodnak az országban. Ez már azért is igazságtalanság forrása, mert azok vagyona is zár alá kerül, akik deportálásuk, hadifogságba hurcolásuk miatt vannak távol. E kérdéskör alaposabb feldolgozása külön kötetet igényel, ezért az érdeklődők figyelmébe ajánlom Vincze Gábor szegedi történész e témában írt tanulmányát. A CASBI-törvény célját 1945. április 3-i végrehajtási utasítása mutatja, melynek lényege a burkolt vagyonelkobzás, a magyarság anyagi tönkretétele. A MNSZ-nek a CASBI-törvényről és annak végrehajtásáról ugyanez a véleménye. Az MNSZ az erdélyi magyarok, jogi és természetes személyek vagyonának a „felszabadításáért” harcol, de a magyar állam is érdekelt a magyarországi vállalatok, a Magyarországra költözött magyar állampolgárságú személyek ingatlanjai, ingóságai „felszabadításában” a CASBI zárolása alól. Az MNSZ választási kiáltványa sikerként emlegeti a Csíki Magánjavak visszaszerzését, szorgalmazza a földreform visszaéléseinek megszüntetését is: „a törvények becsületes alkalmazását”. A Csíki Magánjavak 60 ezer hold erdeje, nagyszámú üzem és ingatlan visszaadása végül is nem alakult át a községek vagyonává, ezek az 1948-as államosítással különböző állami cégek birtokába kerülnek. A magyarság anyagi helyzetét tovább rontják a magyar szövetkezeti vagyonra vonatkozó rendelkezések. 1944 őszén a magyar szövetkezetek egy részét a román állam a CASBI ellenőrzése alá helyezi. A következő évben, 1945-ben a Bukarestben tartott kongresszus határozatot hoz arról, hogy meg kell tiltani a szövetkezetek etnikai alapon való szervezését. 1946 áprilisában kerül sor a Kaláka és a Szövetség nevet viselő szövetkezeti mozgalom közös kongresszusára. A 200 ezres tagságú, mintegy 1200 magyar szövetkezeti mozgalom lényegében arra kényszerül, hogy belépjen a román megyei központokba. Az országos központ 1947 júniusában az ellenőrzése alá került 537, többnyire fogyasztási és értékesítési szövetkezetből 57-et megszüntet. A magyar szövetkezetek mint tagszövetkezetek megtarthatják különállásukat, autonómiájukat, és a korábbinál olcsóbban jutnak az iparcikkekhez. Földreform 1945. március 23-án kiadják a földreformtörvényt, amelynek előírásai elsősorban a magyarokat sújtják. A földtörvény az 50 hektár fölötti kisajátítást írja elő, de lehetővé teszi a „határon kívül rekedtek”, a „kollaboránsok” és „menekültek” földjeinek elkobzását is. Hogy ki milyen kategóriába sorolható, azt diszkriminatív módon állapítják meg. Kollaboránsnak nyilvánítják például a szabályos sorozással a Székely Határvédelmi Erők keretében létrehozott, szervezett határőrzászlóaljakban szolgáló székelyeket is. A meghatározások pontatlansága lehetővé teszi, hogy azokat elsősorban a magyar és a német nemzetiségűekre alkalmazzák. Idézem Vincze Gábor történész összegzését: „Mindent összevetve elmondható tehát: a kisajátítást jórészt a magyarság (és természetesen az erdélyi németek) rovására hajtották végre.” A föld elvételére elég egy egyszerű nyilatkozat, ezzel élnek is a vegyes népességű erdélyi települések románokból álló földosztási bizottságai, igyekeznek a magyarok földjeit kiosztani. Ezt jól mutatják az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megye statisztikai adatai: az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csupán 35 százalék. Ez általánosítható egész Észak-Erdélyre vonatkoztatva. A földreform hátrányos jellegét bizonyítja még az is, hogy a kisajátítás alá esők 94,6 százaléka erdélyi, és a kisajátított terület 49 százaléka is itt található. Magyar Autonóm Tartomány (1952–1968) Sztálin nyomására hozzák létre a történelmi Székelyföld területéből a Magyar Autonóm Tartományt, melynek központja Marosvásárhely. A MAT területét úgy alakítják ki, hogy a színromán Bodza-vidéket és a Felső-Maros-völgyet is hozzácsatolják, így 1956-ban a népességnek csak 77 százaléka magyar. A magyar lakosság kezdetben számarányának megfelelően vehet részt a tartomány vezetésében, szabadon használhatja a magyar nyelvet a közéletben is. Egyéb szempontból a tartomány úgy működik, mint Románia más régiói, csak a román pártpolitikát magyar nyelven hajtják végre. Jellemző, hogy a tartomány működési szabályzata sohasem készül el. Az 1956-os magyar forradalommal való szimpátia kinyilvánítása miatt itt is megkezdődik a kulcspozíciók román kézbe juttatása. A forradalom leverése után Romániában mintegy 45 román és magyar nemzetiségűt végeznek ki. 3–4 ezer magyart zárnak börtönbe, a népesség arányaihoz mérve nagyobb számban a románoknál. A MAT-ot 1960-ban átszervezik Maros-Magyar Autonóm Tartomány néven úgy, hogy a magyar többségű Háromszéket Brassóhoz csatolják, miközben román vidékek kerülnek a megmaradt részhez. Amikor 1968-ban sor kerül a megyésítésre, felszámolják a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is. A törvény 1968. február 16-ai hatállyal lép érvénybe, lényegében egy formailag 16 évig létező tartományt számol fel, amely helyét három megye foglalja el. Ceauşescu meghagyja Székelyföld egységét, bár három külön megyébe gyömöszöli. A román kommunizmus áldásai Az 1956-os magyar forradalom után a román kisebbségpolitika gyökeresen megváltozik. 1959-ben megszüntetik a kolozsvári Bolyai Egyetemet, és egyesítik a román Babeş-egyetemmel. 1960-tól hozzáfognak a magyar tannyelvű általános iskolák és középiskolák román iskolákkal való egyesítéséhez is, felszámolják a magyar tannyelvű szakképzést. 1971 után Nicolae Ceauşescu nyíltan felvállalja az etnikailag is homogén nemzetállam megteremtését. E változást tükrözi a kisebbségek megnevezése is. Az 1984-ig használt „együttélő nemzetiség” fogalma helyet megjelenik a „magyar származású román dolgozók” megnevezés. Törvényben foglalt diszkrimináció érvényesül az iskolai oktatásban az 1973. május 13-án kiadott 273. számú törvényrendelet által. Ez meghatározza az induló osztályok létszámát. Ennek alapján a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásban az ötödik osztály indításához legkevesebb 25 tanulót kell beíratni, míg a középfokú iskolákban 36-ot. A törvény előírja azt is, hogy mindazokon a településeken, ahol a nemzetiségek nyelvén iskola működik, kötelező román tagozatot is szervezni a tanulói létszámtól függetlenül. A nyolcvanas években rohamos ütemű az iskolák románosítása, a magyar középiskolai hálózat felszámolása. Csökkentik a felsőoktatási intézetekben a fenntartott magyar helyek számát. Folytatódik a felsőoktatást magyarul végzők román vidékre helyezése, a magyar iskolákat pedig feltöltik románokkal, így néhány év alatt a tantárgyak többségét románul oktatják. A kulturális intézmények fokozatos elsorvasztása mellett az 1980-as években a hatalom engedélyezi, sugallja a szélsőséges magyargyűlölő kiadványok megjelenését. Falurombolási tervek készülnek, serkentik az ország elhagyására az erdélyi magyarokat. A hivatalos nyilvántartás szerint az 1980-as években 63 427 magyar hagyja el Erdélyt. Az illegálisan menekülőkkel együtt számuk eléri a 100 000 főt. 1988-ban megtiltják a településneveknek a sajtóban a nemzeti kisebbségek nyelvén való használatát. 1989 után évekig magyarellenes hisztéria uralja a román médiát, mert a magyarság az új helyzetben követeli a saját iskolahálózat megteremtését. Ilyen körülmények közt, az 1990. február 10-i könyves-gyertyás magyar tiltakozások után, a magyarellenes szélsőséges erők március 19-én megszervezik a marosvásárhelyi, hat magyar ember halálát is okozó pogromot. Érdekes az, hogy az 1989. december 30-án megszüntetett Securitate helyébe március 26-án – a marosvásárhelyi eseményekre hivatkozva – szervezik újjá a titkosrendőrséget. A demokráciában csalódott magyarok újabb százezrei veszik a vándorbotot. A magyarellenség az elmúlt negyedszáz év alatt kisebb-nagyobb intenzitással folytatódott. Nem véletlenül került sor 2013. október 27-én a székelyek nagy menetélésére. (folytatjuk) Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 30.Székely András Bertalan: Venczel József, az erdélyi magyarságkutatóAnnak ellenére, hogy a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia, társadalom- és művelődéspolitika talán legkiemelkedőbb egyéniségeként tarthatjuk számon, hogy jó néhány – sajnos, többnyire posztumusz – kötetében az életmű legjavát immár kézbe vehetjük, mindmáig nem ismert kellőképp Venczel József munkássága sem szülőföldjén, sem az anyaországban. Benkő Samu akadémikus 1980-ban úgy vélte, Venczelben „a hat évtizedes múltra visszatekintő romániai magyar művelődés egyik legmarkánsabb, ellentmondásosságában is jelentős életművet kigyöngyöző alkotóját” tisztelhetjük, aki egy éppen kialakulófélben lévő tudományágban képes volt túljutni a kísérletezés fázisán, és egyúttal a kutatásból új, elméleti-módszertani alapvetéssel hiteles, máig érvényes következtetéseket felmutatni. A pályatárs, Gáll Ernő az erdélyi szociológiai fogantatású önismeret atyjának nevezte, kiemelve, hogy „a matematikai látásmód és a korszerű demográfiai vizsgálatok úttörője volt.” Nagy Géza pedig – akivel a háború után együtt bővítették ki a magyar tannyelvű oktatás hálózatát az óvodától az egyetemig – a 30-as, 40-es évekbeli erdélyi magyar társadalomkutatás legképzettebb szaktudósának nevezte. Az életút legfőbb állomásai 1913-ban Csíkszeredában született, középiskolai tanulmányait a ma Márton Áron nevét viselő katolikus főgimnáziumban végezte. Már tizenhét éves korában megnyerte A magyar falu XIX. századi irodalmunkban című dolgozatával az Erdélyi Helikon irodalomtörténeti pályázatát, amely tény egy életre meg is határozta elkötelezettségét a falvak népe mellett. 1930-tól a kolozsvári tudományegyetem joghallgatója, egyidejűleg a kincses város Lyceum Könyvtárában munkát vállalt. 1935 és 1940 között az Erdélyi Iskola című folyóirat műszaki szerkesztője meg ifjúságnevelési rovatvezetője. Az 1935-ben megindult és Makkai László Magyarországra távozása után a következő évben átalakított Hitel folyóirat, egyben a belőle kisarjadt mozgalom fő ideológusának és tényleges vezetőjének Venczel Józsefet tekinthetjük. A csaknem egy évtizedig fennállt Hitel az erdélyi magyarság gazdaságpolitikai, társadalomszerkezeti és művelődési viszonyainak feltárásában meghatározó jelentőségű volt. A valóságfeltárás mellett a fiatal értelmiség népnevelésre való felkészítését kívánták szolgálni. Ellentétben a marxista kisebbségtörténet-írás állításaival, a mozgalom kulcsszerepet játszott az 1937. évi Vásárhelyi Találkozó megszervezésében és lebonyolításában, a közösség helyzet- és célmeghatározását szolgálandó. Jómaga „transzszilván diétaként” értelmezte a teendőket, amely később állandó testületté alakulhatott volna az időszerű sorskérdések mentén – szakosztályokkal, a feladatok számbavételével, cselekvési stratégia kidolgozásával, szolgálattevéssel. Az eszmecsere záródokumentumát többek között Tamási Áron és Venczel József öntötte végső formába. 1938–1945 között Venczel az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) statisztikai és birtokpolitikai ügyosztályvezetőjeként is dolgozott. Az önismereti, hungarológiai indíttatású kutatás szociális, művelődési és értelmiségnevelő programmal párosult egész tevékenységében. A tudomány tehát nála sohasem öncél volt, hanem a cselekvést megalapozó eszköz, amely mellé a nagyon tiszteletre méltó morális alapállás, hivatásetika, küldetéstudat adta a többletet. 1940–45-ig a Teleki Pál Intézet tagjaként az Erdélyi Tudományos Intézet tanára, később egyben ügyvezető igazgatója lehetett. A még el nem dőlt sorsú Erdély központi magyar felsőoktatási intézményének alapításakor, kiépítésekor a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karán 1945–47 között a statisztikai tanszék élén találjuk. Szülőföldje ismételt elszakításának megakadályozása érdekében az áldott emlékű Márton Áron római katolikus püspök vezetésével az 1947. évi párizsi békekonferencia magyar küldöttsége számára memorandum született, amelynek etnikai térképét Venczel készítette. E „bűnét” az új hatalom sohasem felejtette el. Először a katedrájától fosztották meg: 1948-tól az Erdélyi Múzeum Egyesület történeti levéltárát rendezte, fő levéltárosi minőségben. 1950-ben a püspök elleni koncepciós perben őrizetbe vették, majd másokkal együtt elítélték. Tizenegy évet töltött embertelen körülmények között különböző börtönökben, ahonnan bizony megromlott egészségi állapotban szabadult. Ezután még további nyolc esztendeig csupán méltatlan kottamásolói és kerámiafestői munkát végezhetett. Élete utolsó időszakában lehetett módja csak visszakerülni a tudomány közelébe: az akkor már Babeş–Bolyai névre átkeresztelt egyetem szociológiai tanszékén alkalmazta Ion Aluaş professzor, mint egy falukutatási anyag rendszerezőjét, további terepmunkák megszervezőjét. Halála előtt még megadatott neki, hogy a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztési módszerét kidolgozhassa, majd összeállítsa az abba bekerülő címszavak jegyzékét. 1972-ben visszaadta lelkét Teremtőjének. Társadalomszemlélete Venczel társadalomszemléletében egy kétpólusú modell szerepelt, amelyben a dolgozó nép és az értelmiség alkotta az életképes társadalmi rétegeket. Az előbbihez tartoztak a földművesek, iparosok, kiskereskedők és munkások. Az értelmiség – mobilitás útján folyamatos utánpótlást nyerve a dolgozók soraiból – állandóan változik, így hivatott a népvezetésre. Ideáltípusában a népétől sohasem eltávolodó, hanem azért tenni képes és akaró értelmiség a műveltségét népi alapokra helyezve képes a dolgozók és a maga tudásszintjének folyamatos fejlesztésére, végső soron a kisebbségi érdekek megfogalmazására, azok képviseletére és a népszolgálatra. A közös kultúrára épülő, homogén népközösség e modellben konszenzusra talál, amelyben központi gondolat a társadalmi hivatás önkéntes vállalása. A falumunka venczeli értelmezése A korabeli erdélyi magyarság csaknem háromnegyed része falun élt, következésképp megkérdőjelezhetetlen Venczel ama megállapításának helyessége, miszerint „számbeli súlyánál fogva is a legerősebb réteg. Természetes tehát, hogy az erdélyi magyarság népi feladatkörében a legelső helyet foglalja el. Fenntartó erejét tekintve szerepe jól áttekinthető. Az erdélyi magyar társadalomban minden törekvésnek elindító és cél-oka.” Gondolatrendszerében a „falumunka” kifejezés három, egymást kölcsönösen feltételező és egymásra épülő tennivalót takar: a tényfeltáró tárgyi-szellemi falukutatást, a falusi népnevelési, egészségügyi, népszervezési munkaszolgálatot és az értelmiségnevelést. A venczeli életmű egészén végigvonuló jellemző – a társadalomtudomány, a társadalompolitika és az etika hármas egysége – nyíltan vállalt rokonságot mutat Dimitrie Gusti szociológiaprofesszor felfogásával. A bukaresti szociológiai iskola rendszerének tengelyében az ún. sociologia militans, a cselekvő szociológia áll, amelyet Venczel József a maga népközössége szolgálatába állított. Amíg Gustit a román nemzettudomány, Venczelt az erdélyi magyarságtudomány megalkotójának tekinthetjük. A faluszemlélet jegyében, 1941-től kezdődően ő vezette a legnagyobb szabású, monografikus igényű táj- és népkutatást Erdélyben, de a korabeli Magyarországon is. A bálványosváraljai vizsgálat komplex módszere máig korszerű, interdiszciplináris módszereken nyugodott: a statisztika, a szociológia, a néprajz, más társadalom- és természettudományok vegyes metódusával kívánták feltárni a valóság minél teljesebb egészét. A következő években folytatták a terepmunkát, folyamatos konzultáció révén körvonalazódott a falumonográfia, de a front közeledtével teljesen befejezni nem tudták, csak részanyagok kerültek közlésre a Hitelben. Venczelnek egyetlen, életében megjelent kötete (Az erdélyi román földbirtokreform. Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár, 1942), de a megelőző résztanulmányai is a magyarság számára végtelenül diszkriminatív romániai földreformot elemzik. Az EMGE keretében harmincfős kutatócsoport dolgozott a keze alá, így valóban széles körű adatokkal tudta bizonyítani az impériumváltás utáni birtokszerkezet-átrendezés lefelé nivelláló és nemzetiségellenes voltát. A politikai és nemzeti elfogultság, és nem a gazdasági-társadalmi szükségszerűség, ami vezérelte az akkori döntéshozókat, amely sem a középbirtokosságot, sem az egyházi, községi, közbirtokossági, iskolai és alapítványi birtokot nem kímélte, ha az magyar volt. Székelyföld több évszázada nem volt képes minden ott lakót eltartani, az ott született agrárnépfelesleg kérdését a szülőföldje iránt elkötelezett Venczel József szintén több írásában vizsgálta. Nem csupán felmért, hanem javaslatokat is kidolgozott a föld eltartó erejének, népe vertikális és horizontális életterének a növelésére. Nemzetvédelem Felfogásában a művelődéspolitika egyenértékű a gazdaságpolitikával, elsődleges célja pedig a nemzetvédelem. Nem véletlen, hiszen a korabeli román politika a nyílt beolvasztás, a személyek „visszarománosítása”, az ún. kultúrzónák kialakítása, különböző numerus claususok útján mindent megtett a magyarság gyöngítésére, számának apasztására. Venczel József látókörébe tartozott mind a tömbmagyarság, mind a szórványok és a nyelvszigetek védelme. Az evolúció, a lassú, de tudatos építkezés híve volt. A megőrizve haladás, a cselekvés és a hagyománytisztelet egyidejű megléte, a család, a faluközösség, az iskola, az egyház, a civil szerveződések, a nemzet, vagyis az elsődleges és másodlagos közösségek szerepének párhuzamossága, a társadalmi szolidaritás kereszténydemokrata alapelve mind-mind átszövi Venczel József gondolati és gyakorlati rendszerét. Transzszilvanizmusa Transzszilvanizmusában mindez jól megfér az együtt élő népek és hitvallások tiszteletével. A toleranciát nem csak írásai tükrözik. Észak-Erdély visszatérése után memorandumot készített több magyar értelmiségi – közöttük Venczel –, és átnyújtotta 1940 szeptemberében Teleki Pál miniszterelnöknek. A dokumentumban egyfelől bizonyos magyar autonómiát javasoltak az anyaországon belül az erdélyi magyarságnak, másfelől különböző román nemzetiségi intézmények felállítását szorgalmazták. Ezen túlmenően kívánatosnak tartották, hogy minden középiskolában vezessék be a román nyelv és népismeret tanítását, s hogy a vegyes lakosságú vidékekre csak jó románnyelv-ismerettel rendelkező tisztviselőket nevezzenek ki. A venczeli életmű zöme máig korszerű, hisz szaktudományos alapokra épül, elmélet és gyakorlat egységét valósította meg, s ott találjuk benne azt a morális többletet, ami, ha hiányzik egy társadalomkutatóból, öncélúvá válhatnak vizsgálatai. Eredményes társadalompolitika ma sem létezhet alapos kutatás és elemzés nélkül. Amelyik kormányzat a népesség megtartását, a népegészségügyet, a szociálpolitikát, az oktatás-nevelést és a kultúrát nem stratégiai ágazatként kezeli, a maga jövőjét ássa alá. (A szerző 2013. november 4-én Csíkszeredában a Venczel József születésének századik évfordulója alkalmából szervezett ülésszakon elhangzott, másnap Sepsiszentgyörgyön is bemutatott előadásának szerkesztett változata – SZ. A.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 30.Egy falatnyi Erdély...A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza adott otthont csütörtökön este az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány Egy falatnyi Erdély... (A Bit of Transylvania) kulturális vándorrendezvényének. Az egyórás előadás ízelítőt nyújtott az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetéről, valamint a közhasznú alapítvány szerteagázó tevékenységéről. A vándorkiállítás fotói és festményei pedig Erdély szépséges tájaira kalauzolták el a jelenlevőket. A rendezvény házigazdája Beke Ernő volt, aki maga is társszerzője az alapítvány által idén februárban megjelentetett Egy falatnyi Erdély… című kortárs erdélyi antológiának, melyet eddig Németországban, Svédországban, Finnországban, Hollandiában, Ausztriában és Magyarországon, majd Erdély több városában mutattak be. A kézdivásárhelyi bemutatón Beke Ernő mellett három sepsiszentgyörgyi társszerző, M. Simon Katalin, Szente Csaba János és Ruszka Zsolt is jelen volt. A kötet születéséről Bálint László alapítványi elnök számolt be a nagyszámú érdeklődőnek. Az erdelyimagyarok.com közösségi portál 2009 végén jött létre azzal a szándékkal, hogy összehozza, összefogja az erdélyi magyarokat, bármerre is éljenek a világban. „Olyan hely ez, amely összeköt minket, és megerősít abban, hogy a határok ellenére együtt lehetünk, és nemcsak múltunk, de jelenünk és jövőnk is lehet közös. Oldalainkon folyamatosan jelennek meg a jobbnál jobb írások a közösség tagjainak tollából. Ez a könyv ennek az alkotómunkának az első gyümölcse” – hangsúlyozta az elnök. Azt is elmondta, hogy európai uniós pályázat révén az alapítvány márciusban háromhetes vándorrendezvényen, és -kiállításon mutatkozhatott be, vihetett magával falatnyit Erdélyről Nyugat-Európa magyar közösségeinek megtéve több mint tízezer kilométert szárazföldön, ezerötszáz kilométert pedig hajón. A könyv mellett válogatást mutattak be Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész székelyföldi felvételeiből. A nemzetközileg is ismert és elismert fotóművész negyven fotója villantotta fel a mai székely falu, a hagyományőrző közösségek életét, szokásait, értékeit. Ugyanakkor a tíz éve működő mezőbergenyei alkotótábor munkáiból is magukkal hoztak és állítottak ki festményeket. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 30.Középpontban a magyar kultúra (I. Partiumi Nemzetközi Könyvvásár Nagyváradon)Gyermekeknek szóló könyvekkel és programokkal, illetve történelmi témájú kiadványokkal jelentkezik péntektől vasárnapig Nagyváradon az idén első alkalommal megrendezett Partiumi Nemzetközi Könyvvásár. A háromnapos rendezvény elsődleges célja az olvasás népszerűsítése a gyermekek körében, és a magyar kultúra kincseinek megismertetése – mondta el Szakács Árpád főszervező. Az Olvass, ne csak tévézz! jelmondat köré építik a könyvvásárt – közölte, megjegyezve, hogy a tévéfüggőség már gyermekkorban könnyen kialakul, így ennek a negatív hatásaira is felhívnák a figyelmet. Szakács Árpád szavai szerint bizonyítható, hogy felnőttkorban nagyobb eséllyel vesznek rendszeresen könyvet kezükbe azok, akik gyerekként is sokat olvastak, s így kulturális alternatívát mutatnak fel. A könyvvásáron megjelenő mintegy hatvan felvidéki, magyarországi és erdélyi kiadó 60–70 százalékban gyermekeknek szóló kiadványokkal lesz jelen. Igyekeztek úgy válogatni, hogy ezek a könyvek a magyar hagyományokhoz, a népmesékhez és mondákhoz kötődjenek, illetve, hogy magyar szerzők munkái kapjanak teret – részletezte Szakács Árpád. A gyermekkönyvek mellett a magyar identitás tartópillérét jelentő, történelmi témájú, múltunk érdekességeit, olykor elhallgatott témáit is bemutató kiadványok is főszerepet kapnak – hívta fel a figyelmet. A kiadók egyébként jellemzően egy-egy olvasói réteget célzó kiadványokat készítő cégek, akiknek általában nincs lehetőségük marketingre. A Partiumi Nemzetközi Könyvvásár éppen ezért ingyen biztosít lehetőséget könyveik bemutatására – emelte ki a főszervező. A kézműves-foglalkozással és bábelőadással kísért könyvvásár nyitónapján a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében bemutatják a frissen induló Történelemportál magazint, amelynek egyik fő témája a történelemhamisítás, s ezt a jelenséget a lap egyik cikke nagyváradi összefüggések között is értelmezi. Szombaton mutatják be Szakály Sándor történész Trianon, honvédség, háború, sport, illetve az Akik a magyar királyi csendőrséget 1919 és 1945 között vezették című új könyveit. A hely szelleméhez kapcsolódva vasárnap Raffay Ernő történész itt mutatja be Ady Endréről szóló új kötetét, amelyben a költő nagyváradi életének eddig kevésbé ismert, nagy jelentőségű epizódjait ismerteti. (MTI) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 30.Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?Bestsellernek mondható Lucian Boia történész Miért más Románia? című, a Koinónia Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Rostás-Péter István által fordított könyve – hangzott el a kötet bemutatóján a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. Az, hogy a román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat képviselőjének tavaly a Humanitas kiadásában megjelent könyve a második román nyelvű kiadást is megérte, már elég sokat elárul arról, hogy történelmi esszéként sikert aratott. Mint Stefano Bottoni történész írja, Boia új könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát: miért és mitől lett „más" Románia? „A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás: kiáltó szó egy útvesztett országért". A magyar fordítást ismertető Horváth István szociológus, a kincses városi kisebbségkutató intézet vezetője úgy fogalmazott, újszerű szemléletű történelmi szintézis olvasható az emészthető stílusban írt, nemcsak a szakmának szóló könyvben. „A megjelenést követő néhány hónapban negyvenezer példány fogyott el a könyből, így valószínűsíthető, hogy nem jut a romániai szakkönyvek sorsára, amelyek esetében általában legfeljebb kétezres példányszámra lehet számítani. A kötet egyfajta reklámfogásnak is tekinthető, amely a megkérdőjelezés, mítoszrombolás eszközével élve ráirányítja a figyelmet a historiográfiai kurzusváltásra" – mondta a szociológus. Esszé és tudománynépszerűsítés határán Horváth István Nyáry Krisztián nagy sikerű, Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvéhez hasonlította Boia munkáját: előbbi az irodalomtörténet és a bulvársajtó, utóbbi az esszé és a tudománynépszerűsítő munka határán mozog. „Rostás Péter István fordítása nagyon jól tükrözi ezt: egyszerre érzékelhető a szövegben a szakmaiság és az esszészerűség, ugyanakkor az az igényesség, amely révén túlmutat a tudománynépszerűsítés szintjén. A szöveg azonban kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot" – hangzott el a kötetbemutatón. Horváth úgy fogalmazott: mint minden rendes bestseller, Boia könyve sem arról szól, mint amit a címe sejtet, hiszen szentenciaszerűen, egyértelműen nem mondja el, miért is más Románia. Különféleképpen értelmezi a másságot, elgondolkodik róla, új perspektívákat, új szempontokat vet fel – például a kommunizmus által dominált történelemszemlélethez képest. Érinti azt is, hogy Románia fejlődéstörténeti szempontból is sajátos: megkésett folyamatok, egyedi módon értelmezett történelmi helyzetek, ellentmondások, az elit sajátos reakciói jellemzik. Annak ellenére azonban, hogy a szerző nem ad választ a címben feltett kérdésre, az olvasó nem marad a becsapottság érzésével. Boia azt a történelmi mítoszt kérdőjelezi meg, amit korábban több könyvében is: a Történelem és mítosz a román köztudatban, valamint a Románia Európa hátországa címűben már összefoglalta, szisztematikusan levezette, hogy miért is mítosz a román történelemszemlélet. Új szemlélet a román történetírásban Lucian Boia 1944. február 1-jén született Bukarestben. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem történelem szakán végezte. 1972-ben doktori címet szerzett Eugen Brote (1850–1912) erdélyi politikusról tartott disszertációjával. Oktatói karrierjét 1967-ben kezdte az egyetemen, 1990-től professzora, főtitkára (1980-1983) és alelnöke (1983–1990) a Történetírás Története Nemzetközi Bizottságának. Fő kutatási irányai: az erdélyi román nemzeti mozgalom viszonya a Habsburg Monarchia népeihez, egyetemes és román historiográfia, a történelmi képzetek kutatása, tudományos, politikai, és történelmi mítoszrendszerek. Külföldön jelenleg az egyik legismertebb román történész. Olyan új módszert és egyben új szemléletet próbál meghonosítani a mai román történetírásban, amely a nyugat-európai historiográfiában már régen használatos. Szívesen dolgozik a történelmi mítosz fogalmával, megmagyarázza egyes történelmi mítoszok keletkezését, fejlődését, rámutatva: sokszor a politika segít a mítoszok keletkezésében. Amikor pedig az egyik vagy másik mítosz már nem felel meg az éppen aktuális irányzatnak, úgynevezett ellen-mítoszok jönnek létre. A szerző szerint két fő típusa létezik a történelemnek: az egyik a reális történelem – a száraz tények és évszámok végtelen sora –, a másik a saját, egyénileg vagy kollektíven alakított képünk a történelemről. A „reális" történelem és a történelem mint „diskurzus" nem lehet azonos. Az első egy hatalmas és rendezetlen tár, ahonnan a történész – vagy általában aki történelemről beszél – adatokat gyűjt és rendez a saját belátása szerint, legtöbbször a felkészültsége és az érdeke függvényében. A mítosz a történelem vonzáskörében nem más, mint erőltetett egyszerűsítése a történelemnek, a funkciója pedig az, hogy mindig létrehoz egy vagy több „lényegbevágó igazságot". A mítoszok bevezetnek a történelemben egy bizonyos rend-elvet vagy irányt, amely összhangban van egy adott társadalom szükségleteivel és távlati céljaival. Történelemírás igazságszolgáltatás nélkül A kötetben mintegy kétezer éven „fut át" a szerző, 100 oldalon keresztül: „szöcskemódra" ugrál a különböző idősíkok között, miközben képes fenntartani az érvelés logikáját, a haladás kronológiáját. Ugyanakkor historiográfiai mítoszokat számol fel, különböző, asszimetrikus fejlődési folyamatokra mutat rá – ez pedig különleges teljesítmény, ezért sikerült bestsellerré válnia – fogalmazott Horváth István. Szerinte Boia könyve a románok számára lehetőséget nyújt, hogy végre értelmezhessék önmagukat. „És mit mond nekünk, magyaroknak? Miért jó, hogy magyarul is olvasható?" – tette fel a kérdést a kötet ismertetője. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarok általában szeretik ezt a történelemértelmezési vonulatot, Lucian Boia munkáit, azokat az írásokat, amelyek megkérdőjelezik a létező historiográfiai mítoszokat. A nacionalista történelemszemlélet egyik eleme például a feledés és a történelemhamisítás kohéziója, amelyet az erőszak kovácsolt össze – ez egy adott cél jegyében strukturálta ezt a történelemszemléletet. Az egzaktabb posztnacionalista történelemszemléletben pedig az összehasonlító történetiség, az alternatív történeti szemléletek dominálnak. „Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk, mintha szeretnénk az egzaktitást. És amiként a románok számára a saját identitásuk szempontjából fontos, meghatározó, reflexiókra lehetőséget adó kérdés, hogy miért más Románia, ugyanúgy számunkra is reflexiókra ad lehetőséget" – mondta a szociológus. Úgy vélekedett, a magyar olvasók számára Boia könyvének az is lehet az olvasata, hogy „na végre, létezik egy történetírás, amely elmondja az igazságot". „Az én olvasatomban azonban – és Boia három-négy, a témában írt könyvét ismerem – a szerző azt mondja: a történelem nem szolgáltat igazságot, a történelemírásnak nem az a feladata, hogy igazságot szolgáltasson. Boia szerint a történelem nem morálisan értelmezhető folyamat – úgy kell megragadnunk, hogy zárójelbe tesszük morális elvárásainkat, frusztrációinkat, és megpróbálunk arra reflektálni, hogy a nagy időfolyamban miként értelmezhetőek az egyes kísérletek, különböző intézmények, döntési helyzetek, amelyek az ember életét meghatározzák" – állapította meg Horváth. Mint mondta, a könyv jelentősége abban rejlik, hogy a történelemszemléletet nem úgy értelmezi, mint „A" bennünket meghatározó történelmet, hanem felkínálja az értelmezés és tévedés lehetőségét. Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az úgynevezett sérelmi történelemolvasással kellene viszonyulni a múlthoz – és ez jellemző sok esetben a magyarokra –, hanem inkább reflexív módon. Elhangzott az is, hogy az 1989 utáni társadalmat megalapozó mítoszokat Boia könyve mintegy átviszi a jelenkorba, úgy, hogy versenyre kel a meglehetősen sekélyes (újságírói) elemzői perspektívákkal – itt azokról a megközelítésekről van szó, amelyek általában mindenről véleményt, mégpedig határozott véleményt formálnak –, ugyanakkor sikerül összekapcsolnia a jelenkor különböző történéseit a múltbeliekkel is. Kíméletlen kritika szükséges Rostás Péter István, a könyv fordítója rámutatott, Boia szövegének fordításakor figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy a magyarországi olvasók számára is érthető legyen, ezért lábjegyzetekkel látta el egyes helyeken. Azonban nem terhelte túl jegyzetapparátussal, hiszen az ártott volna a szöveg lendületének. Elhangzott, érdekes figyelni arra is, hogy milyen a könyv fogadtatása a román sajtóban, illetve milyen lesz a magyar médiában, hiszen sokféle értelmezési lehetőség kínálkozik, és a magyarok számára nyilván más az olvasata, mint a románok számára. Lucian Boia így összegez a könyv fülszövegében: „mi lehet aggasztóbb annál, hogy a fiatalok közül sokan és egyre többen, köztük a legígéretesebbek, kizárólag Románián kívül képzelik el a révbejutásukat? Mindenekelőtt kritikai, és a lehető legkíméletlenebb szemléletre van szükségünk, hogy egyszer s mindenkorra elkülönítsük az értéket a középszertől és a csalástól. Moslékba velük! – kiáltott fel Titu Maiorescu 1889-ban. Olyan próbálkozás ez, amelyet időszerűvé kell avatni. Romániának vajon sikerül-e megtennie? " Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. november 30.Könyv Nagyvárad békebeli kávéházi világárólÚj könyvében Nagyvárad kávéházainak világát eleveníti fel az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből Péter I. Zoltán helytörténész. A kötetben az érdeklődők Ady Endre kedvenc kávéházáról és a gardedám nélkül látogatható női szeparékról is olvashatnak. A szerző elmondta, hogy Főúr, fizetek! - Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében című könyvében virtuális sétára invitálja az olvasókat: a vasútállomástól indulva a belváros felé sorra veszi az egykori és máig működő kávéházakat, miközben a városképnek a dualizmus ideje alatt, vagyis 1867 és 1918 között végbement változásait is felvázolja. Nagyváradon az 1800-as évek elején jelentek meg az első kávéházak, de szellemi központokká a század második harmadában, vagyis az után váltak, hogy az irodalmi élet is fellendült a városban. A törzsközönséget - a bécsi és budapesti kávéházakhoz hasonlóan - itt is az irodalmárok, írók, művészek, újságírók képezték. A kávéházak társadalomban betöltött szerepét jól mutatja, hogy a szerző eredetileg a nagyváradi 4-es honvéd gyalogezred történetét szerette volna feltárni, ám kutatásai során újra és újra felbukkantak a kávéházak, érdeklődése így fordult azok felé. A korabeli, levéltárból összegyűjtött dokumentumok, visszaemlékezések, újságcikkek alapján összeállított kötetből kirajzolódik a kávéházak fejlődéstörténete. Míg az 1870-es években a Magyar Király afféle "gyűjtőkávéház" volt, ahol minden társaságnak, így a katonatiszteknek vagy a tanároknak saját asztaluk volt, addig a századforduló idejére ugyanezeknek a csoportoknak már külön kávéháza volt, a Pannónia például a kereskedők, vidéki emberek helye volt - mondta a helytörténész. Szó esik a könyvben az EMKE kávéház irodalmi életben betöltött szerepéről is, hiszen amellett, hogy Ady Endre Lédával való első találkozása és így költői hangjának megtalálása is ehhez a kávéházhoz kötődik, a mások mellett Juhász Gyula pályakezdésének teret adó Holnap antológia ötlete is itt született meg - emlékeztetett a szerző. Az is érdekes, hogy a bérlők hogyan próbálták a nőket is bevonni a kávéházak-cukrászdák világába. A Magyar Király kávéház az 1870-es években forradalmi újdonságként vezette be például a szeparéhelyiséget a hölgyeknek, ahová gardedám nélkül, egyedül is elmehettek, anélkül, hogy "rossz nőnek" nézték volna őket. Az 1900-as évek elején a bérlője után játékosan Müllereiként emlegetett kávéház délután a hölgyeké volt, majd estére átalakult a férfiak füstös birodalmává. Péter I. Zoltán beszámolt arról, hogy eredetileg a vendéglőket és kerthelyiségeket is bemutatta volna a kötetben, de így túlságosan szerteágazó lett volna az anyag. Ezeket külön könyvben fogja tárgyalni, amely jövőre jelenik meg. A nagyváradi Riport és a Noran Libro Kiadó gondozásában megjelenő kötetet kedden délután mutatja be Wilhelm Droste Magyarországon élő német irodalomtörténész a budapesti Örkény István Könyvesboltban. maszol/MTI 2013. november 30.Nemzetpolitika témában szervezett konferenciát a MIÉRT és a SZITSzilágycsehben szervezett Nemzetpolitikai Konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29. – december 1. között. November 29-én, a rendezvény megnyitóján jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Varga András, Szilágycseh polgármestere, Szabó József MIÉRT elnök és Demyen István SZIT elnök. Demyen István SZIT elnök házigazdaként köszöntötte az ifjúsági szervezetek képviselőit, majd kiemelve a rendezvény célját elmondta: „úgy a MIÉRT-nek, mind a SZIT-nek fontos olyan kérdésekre választ keresni, amelyek nem csak politikusainkat foglalkoztatják, hanem a fiatalokat is. A konferencia teret biztosít a Kárpát-medencei fiatalok találkozásának, lehetőséget adva a tapasztalatok megosztására, szempontrendszerek összehasonlítására”. „Szilágycsehet sokszor a találkozások városának is nevezik. Szerintünk jogos a jelző használat, hisz városunk határában három megye: Szilágy, Szatmár és Máramaros szorít kezet”- vette át a szót Varga András. Szilágycseh polgármestere elmondta, nagy örömére szolgál, hogy éppen ez a kisváros ad otthont a konferenciának, reméli, hogy nemcsak a találkozások, hanem település-, a megye- és az országhatáron átnyúló együttműködések központja is lesz a város. Szabó József MIÉRT elnök felszólalásában kifejtette: „mi fiatalok a magunk oldaláról közelítjük meg a nemzetpolitikai kérdéseket, és számos ifjúsági szervezet képviselőit látjuk vendégül a rendezvényen érdemi vitára. Azokban az ország határain átnyúló projektekben kell közösen részt vennünk és dolgoznunk, amelyek valódi eredményeket hoznak, ezért is döntöttünk néhány hónapja a nemzetpolitikai téma mellett”. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferenciáján tartott előadásában elmondta: „a fiataloknak sokkal több kérdést kell feltenniük, mint amennyire választ tudunk adni jelen pillanatban. Olyan kérdéseket kell érintenetek, amelyekre a választ ti dolgozzátok ki a jövőben. Jelen pillanatban nehéz nemzetpolitikáról beszélni, mert egységes definícióját egyetlen politikus és szakértő sem tudná meghatározni”. „Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít. Ugyanakkor mást jelent hazánkban, és mást jelent Magyarországon ez a fogalom. Mi sokkal tágabb terepen mozgunk, sokkal több mindent jelent számunkra a nemzetpolitika”- magyarázta a szövetségi elnök. Kelemen Hunor előadásában hangsúlyozta: „a jövőben konszenzust kell teremtenünk a nemzetpolitikai kérdésekben, és látok jeleket, hogy elmozdulhatunk ennek irányába. Lassan mindannyian felnövünk ahhoz a feladathoz, ami egy hatékony stratégia kidolgozásához vezet. Szem előtt kell tartanunk, hogy partneri viszonyokra van szükség első sorban”. Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke beszédében kifejtette: „csak együtt gondolkodva tudunk helytálló nemzetstratégiát kialakítani. Meg kell ismernünk egymás helyzetét, és mindehhez kiváló alkalmat teremtenek az ifjúságot érintő konferenciák. Együtt gondolkodva, egymást segítve, kölcsönös támogatással tudjuk biztosítani, hogy mi erdélyi magyarok itthon maradhassunk, ugyanakkor jó viszonyunk legyen az Anyaországgal, Felvidékkel, Kárpátaljával és Vajdasággal is.” „A partiumi rendezvényünk idén nemzetpolitikai konferenciává nőtte ki magát, ahol lehetőség van megvitatni azokat a pontokat, amelyek összekötnek bennünket” – köszöntötte a jelenlévőket az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. Szilágyi Róbert elmondta: „Magyarországon nemzetpolitikai vonatkozásában rengeteg stratégiát dolgoznak ki nekünk, de ha a kidolgozás folyamatában nem tudjuk elmondani a véleményünket, akkor ezek a stratégiák hiábavalóak, viszont az igazi harcot itthon kell megvívnunk, megtalálva a körülöttünk élőkkel is a közös elképzeléseket, támogatást kapva céljaink megvalósításához”. A MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencia programja a következő két napban: November 30., szombat 10.00 Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese - Transsylvania Semper – Erdélyi Magyar Értéktár 11.00 Bárdi Nándor, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet – A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után 12.30 Kávészünet 13.00 Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet igazgató-helyettese - Kisebbségi lét és társadalmi (ön)szerveződés az erdélyi magyarság esetében 1918 és 1989 között 14.30 Ebéd 16.00 Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke – Szilágysági kisebbségpolitika 16.45 Kávészünet 17.00 Kerekasztal beszélgetés több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet képviselőjével 19.30 SZIT-logó bemutatása 20.00 Vacsora December 1., vasárnap 10.00 Partiumi Ifjúsági Konferencia – fiatal vezetők a partiumi jövőképről Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke Debreczeni Sándor, a Bihar Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke Demyen István, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke 11.30 Kávészünet 12.00 Partiumi Önkormányzatiság – Erősödő önkormányzatok Kovács Máté, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ frakcióvezető Horváth Béla, Szalacs polgármestere Bogya Miklós, Kraszna alpolgármestere 13.30 Zárás A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát maszol/közlemény 2013. november 30.A nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot köszöntötték MarosvásárhelyenA 80-ik születésnapját ünneplő Gálfalvi Zsoltot köszöntötték péntek este Marosvásárhelyen, a Bolyai-klubban. A szerkesztőt, újságírót, az erdélyi magyar művelődési élet kiemelkedő alakját barátai, volt pályatársai egy erre az alkalomra szervezett irodalmi esttel lepték meg. Kovács András Ferenc születésnapi verset írt erre az alkalomra, amelyet Benedek Botond Farkas színművész tolmácsolt, majd Markó Béla olvasta fel prózai írását, amellyel a 80-ik életévéhez érkezett szerkesztőt, újságírót, az erdélyi magyar művelődési élet kiemelkedő alakját köszöntötte. – Földes György budapesti történész Az erdélyi Prospero című köszöntőjében a bölcsesség és kiegyensúlyozottság példaképének nevezte Gálfalvit, aki egész életművével, életpályájával „híd volt az emberi vágyak és a valóság között”, képes volt asztalhoz ültetni az egymással szemben állókat is, hogy „ne lőjenek egymásra”. Földes három kifejezéssel foglalta össze mindazt, ami Gálfalvi Zsoltot jellemzi: mérték, türelem és hegy. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója azt az időszakot elevenítette fel, amikor Gálfalvi a színház igazgatója volt, és amikor „nagyon prosperáló színháza volt Vásárhelynek”. A színházigazgató végül Illyés Gyulának egy versét adta elő, akivel Gálfalvi szintén jó kapcsolatot ápolt, 1956-ban ismerkedtek meg a Fáklyaláng című dráma marosvásárhelyi bemutatóján. Illyés Gyula Koszorú című versét ennek apropóján Markó Béla ajánlotta az ünnepeltnek. Az est második felében egy beszélgetésre is sor került Markó és Gálfalvi között arról többek közt, hogy az értelmiségi embernek milyen felelőssége van, áldozatvállalásra van-e szükség. Az ünnepelt arról beszélt, hogy alapvető tulajdonság, alapvető igény a betűvető ember számára az értelmes élet, hiszen csak így érdemes élni és dolgozni. Ma az emberi értelem a legnagyobb hiánycikk – hívta fel a figyelmet Gálfalvi, mégis erre panaszkodnak a legkevesebbet, hogy nem lehet kapni. A pályafutásával, megvalósításaival kapcsolatosan elmondta, nem érezte áldozatnak a különböző megbízásokat, felkéréseket, funkciókat, olyan feladatok voltak számára, amelyekről lemondani nem lett volna dicsőséges. Sokkal többet szeretett volna írni, műsort készíteni, szerkeszteni, Thomas Mannal, vagy Márai Sándorral foglalkozni – mondta. Az is kiderült a beszélgetés során, hogy mit jelentett Gálfalvi Zsolt számára Kolozsvár, Marosvásárhely, valamint Bukarest. Szerette a régi Kolozsvárt nagyon, és (bár a mai nem az a Kolozsvár, ami egykor volt) ezt is nagyon szereti. Marosvásárhely mindig az a hely volt, ahol értelmesen lehetett cselekedni, Bukarest pedig a nagyon jó és hasznos tapasztalatok városa – foglalta össze az ünnepelt. Maszol.ro 2013. november 30.Új út nyílik a kolozsvári diákok számáraEgy új kapocs Budapest és Kolozsvár között címmel tartottak konferenciát az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem szervezésében péntek délelőtt. A rendezvényen a két szervező fél mutatkozott be azzal a céllal, hogy a két város közti kapcsolatépítést erősítse. Első lépésben dr. Horváth Zoltán, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója mutatta be azt az európai hálózatot, amely több, elsősorban nyugati és északi város egyetemeit, a kontinens különböző vállalkozásait köti össze, oktatást, kutatást, üzletet kapcsolva egymáshoz, az infokommunikációs technikákkal kapcsolatos innovációs lehetőségeket erősítendő. A budapesti csomópont menedzsere, Várhalmi Zsuzsa a diákokat érintő gyakornoki lehetőségekről számolt be, kiemelve, hogy a az EU-s állampolgárok számára ingyenes oktatás meglehetősen nagy mobilitást biztosít, a mesteri éveket két különböző városban lehet elvégezni. A kolozsvári diákok számára is nyitott a lehetőség, hiszen csereprogramokban vehetnek részt, a nyitni kívánó cégek pedig szintén teret kapnak. A gyakornoki program előnyeiről, és saját innovációiról többek között a Szatmárnémetiből származó Maksay Dorottya, az EIT CH.A.N.G.E. Awards 2013-as győztese számolt be, aki Helsinkiben szerzett tapasztalatai alapján olyan rendszert épített ki, amellyel az olcsóbb szállást kereső diákok és a segítsd égre szoruló idősek is előnyhöz jutathatnak. Dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese az egyetem eredményeit és előnyeit ismertetve, aláhúzva, az európai kapcsolatrendszerhez tartozó budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel húsz éve ápolják a kapcsolatot. A konferencia utolsó momentumaként Kelemen András, a Cluj IT Cluster igazgatója az európai kezdeményezés kolozsvári mását ismertette, amely szintén összekapcsolja a régióban található innovatív vállalkozásokat. Maszol.ro 2013. november 30.Meghitt hangulatban adták át a Székely sirató emlékművetKözel háromszázan gyűltek össze november 30-án, szombat délben Székelykeresztúr központjában, ahol leleplezésre került az első és második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére állított Székely sirató emlékmű. Az eseményen a helyi politikusokon kívül többek közt Répás Zsuzsanna Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket. Könnyes szemű rokonok, politikusok és városlakók jelenlétében leplezték le Keresztúron a világháborúkban hősként elesett 182 helybéli katona emlékére állított emlékművet. Az ünnepély a magyar himnusz eléneklésével indult, majd Rafai Emil, a település polgármestere szólalt fel. Elsősorban a száz év távlatában is gyászoló keresztúri családokhoz szólt, hangsúlyozva, az elesett katona a nemzet számára hős, de az anyának áldozat. A továbbiakban a keresztúri világháborús helyzetről Orbán János, akkori katolikus plébános feljegyzéseiből idézett. „Jól tettük, ha ma élő utódok 99 év elteltével hiányt pótolunk, és világháborús emlékművet állítunk és avatunk itt, Székelykeresztúr főterén. Adja Isten, hogy álljon még sokáig a Székely sirató városunkban, nemzeteket és nemzedékeket emlékeztetve a nagy világégések áldozataira” – hangsúlyozta a polgármester. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár beszédében kiemelte, a hősi halottak emlékéből merítkezve a székelységnek saját kezébe kell vennie a sorsát. „Nem várhatja, hogy Bukarest majd megoldást hoz, hiszen naponta tapasztaljuk a gáncsoskodást, a burkolt vagy nyílt elnyomást. Elég a székelyzászlós perekre, vagy a Székelyek Nagy Menetelése előtt, hirtelen meghibásodott vasúti szerelvényre gondolnunk” – fogalmazott. A következőkben Keresztúr polgármestere és Györfi Sándor, a Székely sirató alkotója leleplezték az elesett katonát és az őt sirató anyát ábrázoló műalkotást, majd Bocskai Vince szobrászművész a szobor alkotóját és művét méltatta. Ezt követően Györfi András, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét adta elő. Felszólalásában Verestóy Attila szenátor a túlélők leszármazottainak fájdalmáról beszélt, akik a mindennapokban is magukkal hordozzák a világégések veszteségeit. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba részvétet kívánt a háborúkban elesettek hozzátartozóinak, majd sajnálatát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Keresztúr polgármesterének többszöri kérése ellenére sem adhattak támogatást az emlékmű létrejöttéhez. A szobor megáldására mindhárom történelmi egyház képviselőjét – Antal Zoltán, református lelkipásztort, Szombatfalvi József unitárius lelkipásztort és Kovács Péter katolikus plébánost – felkérték. Ezután az emlékmű körül álló székelyruhába öltözött lányok annyi szegfűszálat helyeztek el a talapzaton, ahány áldozat neve szerepel a táblán, majd az elöljárók és az elhunyt katonák hozzátartozói is letették kegyeletkoszorúikat. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és gyertyagyújtással zárult. Simon Eszter Székelyhon.ro 2013. november 30.Hadnagy Jolán: Új közművelődési létesítmény a Székelyföldön. A Tamási Áron AlkotóházrólTamási Áron szülőháza és az egykori elemi iskola mellett egy harmadik épület is őrzi nagy írónk emlékét Farkaslakán. Ez a ház az író húgáé, Ágnesé. Tamási Ábelét idézve – „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – elmondhatjuk, hogy mindannyian otthonkeresők vagyunk. Hiszen otthont keresünk a magunk számára, sokan a szavak számára, a kultúra számára; ahol otthon van, ott hon van, és ahova hazatérhetsz, ott haza épülhet. A ház, amely otthon lehet egy kis közösség számára, egy kis sziget, amely(b)en a nemzet legapróbb, legfontosabb láncszeme formálódik: a család. A ház emlékeket őriz, falaiba beivódik azoknak az embereknek a kisugárzása, akik hosszabb időt töltöttek benne. Ezeket az épületeket nem pénzért építették mesterek, hanem szeretettel a rokonság, az atyafiság, és amikor a háztetőre friss virágcsokor került, örömünnepet ültek az emberek. Az így épült és belakott háznak lelke volt és van. Farkaslakán ilyen az Ágnes néni háza. De hol is van ez a ház, mitől olyan nagy a lelke? Tamási így vall szülőfalujáról: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Húgáról, Ágnes néniről azt írja Szülőföldem című könyvében Tamási: „Ágnessel csak az öröm gyarapodik, mert testvérem ő is, a középső húgom. Minden emlékemet csak jónak mondhatom, ami véle kapcsolatos. Sőt testileg és eszemben egyaránt fürgébb vagyok, ha csak a nevit is hallom. Mert a gyorsaságnak, észjárásban és mozdulatban mindig Ágnes volt a példaképem, amióta embereket ismerek.” Hazatérései alkalmával Tamási Áron nem a zsúfoltabb szülői háznál szállt meg, hanem többnyire Ágnes néninél, aki a „szilaj sógorral” mindig szeretettel fogadta őt; nem számított, hogy a „Szűzmáriás királyfi” kivel és mennyi időre érkezett a hajlékukba. „(…) Szűk volt a hely a szülői házban. Mindössze három szoba van itt: az egyikben Gáspár lakik a feleségével és két gyermekével. A másikban édesanyám, s nagyanyám a harmadikban. Miért nyomorítanám meg tehát akármelyiket is, amikor Ágnesnél kettőnket két szoba vár!” – írja Tamási, ugyancsak a Szülőföldemben. Az író harmadik felesége, Basilides Aliz Teréz így ír egyik levelében: „(…) Mindenki mondja, Édesapámék is, meg én is látom, hogy Áronnak milyen jót tett az otthonlét, ami elsősorban az Ágnes ángyom gondoskodásának érdeme.” Nos, a nagy „otthonkereső” ebbe a házba tért haza, itt talált otthonra, itt alkotott, itt pihent, itt gyűjtött a nappali és estéli beszélgetések alkalmával szógyöngyöket, amelyeket aztán szépen kifényesített, felfűzött és elénk tett igazgyöngyként. Ez a ház a múlt század 20-as éveiben épült. Tamási társaságában sok ismert személyiség is járt és alkotott ebben a házban, köztük: Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Tímár Máté, Sütő András, Nagy Imre, Tompa László, Czine Mihály, Izsák József és még sokan mások. Ezt az ingatlant Ágnes néni halála után Tamási özvegye, negyedik felesége, Bokor Ágota segítségével, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) többségi tulajdonjoggal megvásárolta az örökösöktől. A házhoz tartozó csűrt már régen lebontották, a ház is az omladozás szélén állt, de a 2010-ben újraindult Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület egyik fontos célkitűzésének tekintette a megmentését. 2011-ben, az EMKE Országos Elnöksége átadományozta az ingatlan tulajdonjogát egyesületünknek, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesületnek és a helyi polgármesteri hivatalnak, abban bízva, hogy a helyi közösség hatékonyabban tud tenni a mentés érdekében. A felújítás kezdetekor nem volt elegendő pénz, de Istenben bízva hozzáfogtunk. Az aládúcolt faház alapjait megerősítettük, az eredeti boronafalat, mennyezetet, ajtókat és ablakokat felújítottuk, az új tetőszerkezetre pedig a farkaslaki templom régi cserepeit raktuk fel. A fedésnél az egyesületi tagok is részt vettek, ahogyan régen is szokták: kalákában segítettek. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor már a virágcsokor is felkerült az újrafedett házra: egy galamb repült be a nyitott ajtón. Ő volt az első látogató. Ágnes néni felújított házát a múlt év őszén avattuk fel és szenteltük meg, a nagy írónk születésének 115. évfordulóján szervezett ünnepségen. Ezt a házat a jövőben mi is élettel szeretnénk megtölteni, a hajlékot elneveztük tehát Tamási Áron Alkotóháznak. A felújított ház mellé csűrt is álmodtunk, ez egy sikeres, ún. leader-pályázatnak köszönhetően hamarosan felépülhet, és helyet kaphat majd benne Váradi Péter Pál Székelyföld 1000 pillanata című állandó fényképkiállítása. Hiszen Tamási Áronunkat idézve: nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal. Hadnagy Jolán Művelődés (Kolozsvár), 2013. november 4.Mennyi hazai termőföld kerül külföldiekhez?A Székelyföldet kevéssé fenyegeti a termőterületek külföldi kézbe kerülésének a veszélye, mivel nemigen alkalmasak nagyüzemi művelésre, a befektetők a magyarlakta vidékek közül inkább a Bánságra és a Partiumra koncentrálnak. Érdeklődésük érthető, mert a romániai árak jóval alacsonyabbak az európainál. Annak hatására, hogy 2014. január 1-től külföldi magánszemélyek is vásárolhatnak termőföldet Romániában, azon, jellemzően síkvidéki megyékben, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, egyre több termőföld tulajdonos mondja fel a bérleti szerződéseket, arra számítva, hogy jövőre jó pénzért értékesítheti majd a területeit. „Emberek járják a falvakat, azt híresztelve, hogy jövőre eurómilliomos lehet mindenki, aki eladja a földjét. Sokan elhiszik ezt, s arra gondolnak, jobb, ha nincs bérbe adva a föld, mert jönnek a külföldi vásárlók, s robbanni fognak az árak” – nyilatkozta egy mezőgazdasági nagyvállalkozó az Agrointel szakportálnak. A nagybirtok a kelendő Ingatlanszakértők szerint ezek hiú remények, a külföldiek ugyanis főleg a nagybirtokosokat fogják megkörnyékezni. Laurenţiu Baciu, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnöke szerint a jelenség nagy veszélyeket rejt magában. A bérbe vett földeken dolgozó mezőgazdasági vállalkozások munka nélkül maradnak, jelentős területek parlagon fognak maradni, a tulajdonosok pedig elesnek a bérleti díjból származó bevételektől. A haszonélvezők az üzérek lesznek, akik bagóért, 4-5 évnyi bérleti díjat kitevő összegekért fogják felvásárolni a termőföldeket a kiszolgáltatott helyzetbe került tulajdonosoktól. „Harcolunk azért, hogy ez ne történhessen meg. Tudomásom van az üzérek manővereiről, folyamatosan mondom a gazdáknak, hogy össze kell tartsunk, nem engedhetjük meg, hogy aláássák a hazai mezőgazdaságot” – mondja Laurenţiu Baciu. Tulajdonképpen élelmiszerhiány van Az alapvető gond nem az, ha külföldiek kezébe kerülnek a termőterületek, ugyanakkora baj, ha hazai nagyvállalkozók vásárolják fel azokat a kistermelőktől, véli Szőcs-Boruss Attila, az Ecoruralis Egyesület vezetője. „A kis parcellák egyesítése révén csökken a biodiverzitás, a kistermelők mozgásterülete pedig beszűkül, nincs helyük a piacon. A mezőgazdasági nagyvállalkozók miatt Romániában tulajdonképpen élelmiszerhiány van, az idehaza megtermelt növényeket exportálják, külföldön feldolgozzák, a késztermékeket pedig visszahozzák” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szőcs-Boruss Attila. „Tiszta bohóckodás” Hasonló véleményen van Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) elnöke. „A mi érdekünk az, hogy a termőföldek a helyi közösségek tulajdonában maradjanak. A kisgazdák tevékenységének tájfenntartó jellege van, a tevékenységük környezetkímélő, amit az államnak anyagilag honorálnia kellene. Az új földtörvény tiszta bohóckodás. Azt kellene megszüntetni, hogy vállalkozások felső határ nélkül vásárolhassanak termőterületeket” – mondja Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke szerint a földek felvásárlása inkább a Bánságra és a Partiumra jellemző, a Székelyföldön a termőterületek kevéssé alkalmasak nagyüzemi művelésre. Kelemen Attila RMDSZ-es képviselő, a mezőgazdasági szakbizottság alelnöke szerint reális a veszélye annak, hogy a hazai termőföld jelentős hányada külföldi kézbe kerüljön, lévén, hogy ára sokkal alacsonyabb, mint Nyugat-Európában. A földvásárlás liberalizációját szorgalmazók azzal érvelnek, hogy a kisbirtokok nem versenyképesek, ám ez a honatya szerint álprobléma. „Elbeszélünk a lényeg mellett. A kistermelők nem akarnak versenyképesek lenni, nem áll szándékukban exportálni. Ők decens módon meg akarnak élni a családjukkal a gazdálkodásból, ami lehetséges” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kelemen Attila. Érdeklődnek a befektetési alapok A Mezőgazdasági Minisztérium kimutatásai szerint jelenleg Romániában 900 ezer kisgazdának van maximum 5 hektár termőföldje, míg további 142 ezren kevesebb mint 10 hektárt művelnek meg. Ezer hektárt meghaladó birtokkal 864 cég és 20 magánszemély rendelkezik, ezek összterülete mintegy 1,75 millió hektár. A hazai termőföldek jelentős gazdasági potenciálját bizonyítja, hogy egyre több külföldi befektetési alap vásárol Romániában. A Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint tíz befektetési alap 86 ezer hektáron gazdálkodik Romániában, ami a teljes termőterületnek hozzávetőleg 1 százaléka. A német Agrarius és Germanagrar 3.200, illetve 8.000 hektárt birtokol Temes megyében, az olasz Generali szintén Temesben vásárolt fel 4.600 hektárt, a dán Agriinvest 11.300 hektárt Krassó-Szörényben, az Agrar Investnek pedig Kolozsban van 7.700 hektárja. A befektetési alapok azzal is számolnak, hogy Romániában 2.400 euró egy hektár termőföld átlagára, ami középtávon valószínűleg jelentősen emelkedni fog, figyelembe véve, hogy Szlovákiában egy hektár 4.000 eurót ér, Nyugat-Európában pedig több mint 10 ezret. Pengő Zoltán maszol.ro 2013. november 4.Száműznék Andrei Șaguna szobrát MagyarországrólA választások közeledésével magyarázta a maszol.ro-nak a magyarországi román ortodox egyházmegye püspöke a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapáti fideszes polgármesterének azt a fenyegetőzését, hogy eltávolítja az község ortodox parókiájának udvarán elhelyezett Andrei Șaguna-szobrot. Senkit sem avattak be? Siluan Mănuilă kedden reagált lapunknak Tarsoly Attila hétfő esti nyilatkozatára. Körösszegapáti polgármestere a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: kezdeményezi a szobor eltávolítását. Szerinte az ortodox egyház által szentté avatott egykori püspököt ábrázoló alkotást az önkormányzat és a lakosság megkérdezése nélkül, titokban állították fel a helyi ortodox templom kertjében. „Szépen, csendben lett ez a szobor felavatva, azóta eltelt pár nap, érezzük a településen a feszültséget. A román nemzetiségi önkormányzat képviselői és a román ortodox templomba járó lakosok is felkeresnek nap mint nap az önkormányzatnál, és tétován néznek rám, hogy mi történik itt a településen, hisz ők sem voltak beavatva” – mondta Tarsoly Attila. „Barátságtalan lépés” A vitatott szobrot múlt szerdán állították fel a románok által is lakott Hajdú-Bihar megyei településen. A büszt azóta is borzolja a kedélyeket, mert Andrei Șaguna megítélése vitatott Magyarországon. A volt román ortodox püspök ugyanis 1948-49-ben az erdélyi románság szellemi vezéreként fegyveres ellenállásra mozgósított a magyar szabadságharccal szemben. A polgármester akkor az MTI-nek elmondta: egy román nyelvű meghívót kapott a november 23-ai eseményre, ám távollétével tiltakozott a mellszobor felállítása ellen. Tájékoztatása szerint mivel a terület egyházi tulajdonban van, az önkormányzattól nem kellett engedélyt kérni a szobor felállításához. Ám a Hír Tv-ben elhangzó fenyegetőzésének ellentmondva elismerte: az önkormányzatnak nincs jogi eszköze az elhelyezés megakadályozására, ahogy a szobor eltávolítására sincs. Kijelentette: ő és az általa vezetett képviselő-testület elhatárolódik a „románok barátságtalan lépésétől”, amelyről tájékoztatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságot. Andrei Șaguna püspököt a románok nemzeti hősként tisztelik 1848-49-ben játszott szerepéért, amikor az erdélyi románság szellemi vezéreként népét fegyveres ellenállásra mozgósította a magyar szabadságharccal szemben. Csatlakozott Stratimirovic pátriárkához, illetőleg a szerbek magyarellenes mozgalmához, és részt vett mindazon politikai tevékenységekben, bécsi, olmützi deputációkban, melyek a magyar érdekek ellen irányultak. Szolgálataiért több rangos kitüntetést kapott. 1865-ben részt vett a kolozsvári gyűlésen, ahol Erdély és Magyarország uniója ellen érvelt. Șaguna fontos tevékenységet fejtett ki a román iskolaügyekben. Segítette a tehetséges román fiatalok külföldi iskolázását. Kieszközölte a brassói román főgimnázium engedélyezését, amely 1851-ben meg is nyílt, nyomdát is alapított iskolai és egyházi könyvek kiadására. Jelentős lépéseket tett a román egyházi ügyekben. 1860-ban és 1864-ben zsinatokat tartott és még 1864-ben keresztülvitte az ortodox román egyház teljes elválasztását az ortodox szerb egyháztól. Elnyerte az erdélyi románok metropolitája címet is. 1871-ben a bukaresti Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta. 1873-ban Nagyszebenben halt meg, teljes vagyonát egyházára hagyta; nyomdáját is egyházmegyéje örökölte. „Nem akartuk a magyarokat provokálni” A magyarországi román ortodox egyházmegye püspöke a maszol.ro-nak határozottan cáfolta, hogy a mellszobrot titokban állították fel az ortodox egyház kertjében. Siluan Mănuilă szerint a helyi ortodox pópa nem csak írásban, hanem személyesen is meghívta a polgármestert a múlt szerdai rendezvényre. A püspök a magyarországi választások közeledésével magyarázta Tarsoly Attila elutasító magatartását. „Biztos most nagy nyomás nehezedik a polgármesterre, kényszert érez annak bizonygatására, hogy a tudomása nélkül zajlott le az esemény” – jelentette ki. Felvetésünkre ugyanakkor elismerte, hogy Andrei Șaguna történelmi szerepe vitatott Magyarországon, ám hangsúlyozta, a szoborállítás nem provokációs szándékkal történt. „Távol áll tőlünk az a gondolat, hogy a magyarokat hergeljük. Andrei Șagunát az ortodox egyház szentté avatta, és azért állítottunk szobrot neki, mert nagyon sokat tett az erdélyi ortodox egyházért” – magyarázta Siluan Mănuilă. A püspök emlékeztetett arra, hogy Mihai Eminescu szobra 13 éve ott áll a körösszegapáti ortodox templomkertben, és semmiféle engedély nem volt szükség a felállításához. „Igaz, a román költő neve nem cseng olyan rosszul a magyar füleknek, mint a Șagunáé” – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a polgármester maga is elismerte: nincsenek jogi eszközei a büszt eltávolítására, mivel magánterületen található. „Éppen ezért nem hinném, hogy a polgármester be tudja váltani a fenyegetését” – mondta a püspök. A szobor felállítását a Határon Túli Románok Hivatala is támogatta. A múlt szerdai eseményen magas rangú egyházi, állami és diplomáciai tisztségviselők vettek részt, többek között Románia budapesti nagykövete, Erdély ortodox érseke, Stegărel Olaru bukaresti államtitkár, Luminița Constantin, a bukaresti művelődési minisztérium főtitkárhelyettese. Andrei Șaguna szobrát 2008-ban akarták fölállítani Gyulán, a román ortodox katedrális előtt. Az alapkőletételt 2008. október 19-re tervezték, azonban két nappal korábban lemondta az eseményt a gyulai ortodox püspökség és a gyulai román főkonzul. Perjési Klára, a város polgármestere az MTI-nek akkor elmondta: az értesítés szerint a magyar és a román kormány megállapodott abban, hogy nem lesz alapkőletétel. A szobor felállítása ellen korábban tiltakozott egy gyulai önkormányzati képviselő, valamint a Jobbik helyi vezetője is. Cs. P. T. maszol.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
