|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 420 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 391-420 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2013. április 4.Antiszemita propagandát terjeszt a református lelkész?Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) készül bepanaszolni Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró Ferenczy Miklós református lelkészt, miután a volt kolozsvári esperes facebookos üzenőfalán egy youtube-on hozzáférhető propagandafilmet tett közzé, melynek címe Izrael népe – felsőbbrendű zsidóság. Ferenczy Miklós a filmhez a következő kommentárt fűzte: „A felvételek önmagukért beszélnek! Nézzétek és tanuljatok belőlük! Hihetetlen, de sajnos valóság! Felsőbbrendűség? Inkább alávalóság!!” A manna.ro portálon közzétett tiltakozásában Parászka úgy fogalmaz: a film véleménye szerint antiszemita, gyűlöletkeltésre és uszításra alkalmas. Ferenczy Miklós eljárását az újságíró azért tartja elítélendőnek, mert az erdélyi magyar közélet ismert, tekintélyes szereplője, aki református lelkészként egyházát képviseli. Ugyanakkor emlékeztet arra, hogy egy korábbi bírósági ítélet értelmében az internetes közösségi oldalak a nyilvános szférához tartoznak. „Az antiszemitizmus, a nacionalizmus, a diszkrimináció ellen való fellépés az erdélyi magyar közösség számára elodázhatatlan létkérdés” – szögezi le tiltakozásában Parászka Boróka, aki állásfoglalást vár ebben az ügyben az Erdélyi Református Egyházkerület püspökétől, Kató Bélától. Ferenczy: nem vagyok antiszemita „Távol áll tőlem az antiszemitizmus. Ha antiszemita lennék, nem mennék fel a szószékre” – jelentette ki a maszol.ro-nak Ferenczy Miklós. A köztiszteletben álló református lelkész elmondta, a kolozsváriak tudják róla, hogy nem idegengyűlölő, soha nem vonakodott például román nyelven megtartani a szertartásokat. Tájékoztatása szerint e-mail-jei között bukkant rá „több tucat más film között” a filmecskére, és a hozzáfűzött bejegyzésében nem a zsidóságot ítélte el, hanem azokat a cselekedeteket, amelyeket a felvételen látott. „Talán nem is fűztem volna semmit hozzá a filmhez, ha nem láttam volna azt a jelenetet, amelyben egy játékmajom által megjelenítetett, nácinak titulált Jézust keresztre feszítenek és a fejét szétverik egy kalapáccsal. Ez engem húsvét vasárnapján felháborított” – mondta a lelkész. Ferenczy elmondta, hogy Kató Béla püspök is megkereste már ebben az ügyben. „A püspök úrnak is elmondtam: ugyanúgy állást foglaltam volna, ha a filmen mondjuk magyarok vernek cigányokat. Én mindig az igazságtalanság ellen, a gyengék mellett fogom felemelni a szavam” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, sikerült-e meggyőznie Kató Bélát, a lelkész közölte: „a püspök azt mondta, még gondolkozik az ügyön”. Arra a felvetésünkre, hogy általa posztolt propagandafilmet zsidóellenes hangulatkeltés céljából antiszemita körök terjesztik, és a filmhez fűzött bejegyzése a film üzenetével történő azonosulásként értelmezhető, a volt esperes azt válaszolta: „ha ez így van, valóban nagyon szerencsétlenül jött össze a dolog”. Asztalos egyelőre nem kommentál Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a maszol.ro-nak nem kívánta kommentálni Ferenczy Miklós esetét, miután megtudta, hogy az ügyben panasz is készül a református lelkész ellen. Arra hivatkozott, nem akar olyan ügyről véleményt nyilvánítani, amelyről később CNCD állást foglal. „Nem szeretném megelőlegezni a tanács álláspontját” – jelentette ki. Kérdésünkre elmondta, a CNCD-hez már érkeztek panaszok olyan személyek ellen, akik antiszemita propagandaanyagot terjesztettek a közösségi oldalakon, és a testület ezeket a panaszokat tárgyalni fogja. Ugyanakkor megerősítette: a diszkriminációellenes tanács korábban már az emberi méltóságot sértő nacionalista propagandáért megbírságolta a Maros megyei prefektúra volt kabinetigazgatóját amiatt, hogy azt „üzente” a közösségi oldalon az államfő ellen tüntetőknek: „Arbeit macht frei – hogy értsék a tiltakozók is”. Maszol.ro, 2013. április 5.Kibújt a szeg Sabina nemzeti színű hajpántja alólMára egyértelművé vált, hogy a kovásznai ultranacionalista román csoportosulásnak sokkal hosszabb távú tervei voltak a Sabina Elena nevű kovásznai kislány nemzeti színű hajpántjával, de a szándék méregfogát a minisztériumi küldöttség, a megyei tanfelügyelőség és a közvélekedés meglehetősen jó diplomáciai érzékkel gyorsan kihúzta. A kislány „megvédésére” indított országos mozgalom, mely Konstancától Iaşi-ig, Bukarest ötödik kerületétől Tulceáig lángra lobbanni látszott, okafogyottan kialudt. De arra mindenesetre jó volt, hogy világosan kitessék, azok az erők, melyek húsz, huszonkét évvel ezelőtt diákok és felnőttek ezreit tudták az utcára parancsolni „Erdély védelmében”, az úgynevezett magyar terjeszkedés ellen, ma is igyekeznek végezni munkájukat, mint korábban, s a fiatalság, kiről azt gondolná az ember, hogy távol került mindenfajta heves nacionalista magyarellenes érzelemtől, épp úgy manipulálható, utcára parancsolható, mint a rendszerváltás hajnalán. Nos, most – miután az ügy lecsengeni látszott – kitetszik, többet, sokkal többet akartak elérni a hajpánt-üggyel a kislány vajnafalvi, zabolai manipulátorai. Mert lám, előállt a korábbi közvetítő, jogi képviselő, bizonyos Gheorghe Tabalai, hosszú kiáltványt fogalmazott meg, s most aláírókat toboroz annak kinyilatkoztatására, hogy a kislányt, akit iskolájában úgymond megbélyegeztek, a tanfelügyelőség sem védte meg, ráadásul tanárait a tanfelügyelőség ímmel-ámmal rótta meg. De Gheorghe Tabalai nem éri be ennyivel, már nemcsak az iskola és a tanügy ellen tüzel – az Agerpres által közzétett kiáltványában –, hanem az itt élő magyarság ellen uszít. Irritálja, hogy „székely zászlókat és Sic-feliratú matricákat tűznek ki”, „elmagyarosítják a kovásznai utcaneveket”, „ismeretleneknek állítanak szobrokat”, „túlzásba viszik a magyar megemlékezéseket, fesztiválokat, felvonulásokat”. Ráadásul „a magyar vezetők nemzeti büszkeség rangjára emelték a román állam semmibevételét”, „megalázzák a románok nemzeti érzéseit, miközben elszegényítették a régiót, hogy ne változzék annak etnikai összetétele”, „eltorzítják a valóságot, és semmi tisztelet nincs bennük a románság és Románia iránt, valóságos stigmává tették a román nemzeti öntudatot”. Emberünk azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy már 2500 aláírást gyűjtött „kiáltványa” nyomatékosítására. Gheorghe Tabalai magyarellenes kiáltványából, aláírásgyűjtéséből és a magyarok ellen felsorakoztatott vadjaiból kiderül, Sabina Elena hajpántja mögött ők álltak, s céljuk a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a megyei tanfelügyelőség lejáratása mellett országra szóló magyarellenes hangulatkeltés volt. Azon sem kell túl sokat gondolkodni, hogy kik lehettek megbízóik. Simó Erzsébet Háromszék Erdély.ma 2013. április 5.NyilatkozatAz RMDSZ Maros megyei szervezete aggodalommal veszi tudomásul, hogy a magyarellenes megnyilvánulások Marosvásárhelyen is társadalmi feszültségeket okoznak. Az elmúlt héten a Mihai Eminescu Pedagógiai Líceumban magyarellenes uszító feliratok jelentek meg a tanintézet folyosóin és osztálytermeiben. Elítéljük a szélsőséges nemzetellenes megnyilvánulást, és felszólítjuk a középiskola vezetőségét, hogy tegyen a magyar és román diákság körében erősödő nemzetiségi feszültség ellen. Sajnos, ez egy újabb nem kívánatos példa arra, hogy a román–magyar együttélés kérdései nincsenek megnyugtatóan megoldva Marosvásárhelyen. Az RMDSZ Maros megyei szervezete tisztelettel felkéri a politikai pártokat és az illetékes civil szervezeteket, hogy végre lépjünk túl a politikai deklarációkon, vegyük komolyan a jelzésértékű incidenst, és politikai, közigazgatási intézkedések és döntések révén eszközöljünk tényleges megoldásokat. A törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése minden bizonnyal közelebb vinne egy olyan európai szellemű társadalmi kultúrához, ahol a különböző nemzetiségek egymás iránti tisztelettel élnek. Az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 5.Minden magyar gyermek számítKörülbelül 55 elsősre számítanak szeptemberben a Hunyad megyei magyar iskolákban, illetve tagozatokon. A pedagógusok felkeresik a magyar családokat és számos vegyes családot is, hogy magyarázzák el a szülőknek a magyar nyelvű oktatás előnyeit, mert szöges ellentétben a még mindig jelentős közhiedelemmel, az anyanyelvű oktatás igenis előnyt jelent a román nyelvűvel szemben. Mert valóban minden magyar gyerek számít: ez nem szlogen, az RMDSZ mindig is az oktatást tekintette első számú prioritásának, s ez most is így van, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő csütörtökön Déván tartott sajtóértekezletén. A minden magyar gyerek számít egész Erdélyben érvényes, a szórványban pedig különösen. Néhány év visszaesés után 2011-től Hunyad megyében 1100 körül stabilizálódott a magyarul tanuló diákok száma. Közülük több ötven százalék, olyan 600 a dévai Téglás Gábor iskolában tanul, beleértve annak csernakeresztúri elemi szintű kirendeltségét, a többiek pedig Vajdahunyadon, Szászvároson, illetve három Zsil-völgyi városban: Petrozsényban, Vulkánban és Lupényban. Szeptembertől hasonló diáklétszámra számítanak, szögezte le a megyei RMDSZ elnöke, aki fontosnak tartja az enyhe visszaesés megállítását: 2005 őszén, például, mintegy 1300 diák tanult magyar nyelven a megyében. Jelenleg szakképzett pedagógus-gárda várja a diákokat valamennyi magyar iskolában vagy tagozaton, a helyettesítők száma elenyésző, ami az oktatás folyamatosan korszerűsödő színvonaláról tanúskodik. A széleskörű délutáni és közösségi foglalkozások pedig egy másik fontos érv, amely az anyanyelvi oktatás választás mellett szól a szülőknél. Ilyen kiemelkedő közösségi program például a „Fogadj örökbe egy emlékművet” kezdeményezés, melyet a Téglás diákjai az elvárásokat meghaladó lelkesedéssel és tenni akarással fogadtak. Április 22-én Déván és a közeli Marosillyén lesz a program erdélyi döntője, melyen mind a 16 erdélyi megye magyar diákjai és pedagógusai részt vesznek. Délelőtt a Téglás iskolában kerül sor a műemlék-felkaroló program kiértékelésére, délután pedig a marosillyei Veres bástyában, Bethlen Gábor szülőhelyén kerül sor az „Örökségünk őrei” összerdélyi kezdeményezés indítóeseményére. Az önkéntesség, főleg fiatalok részéről, fontos lépés Erdély történelmi és kulturális magyar épített örökségének megőrzése, illetve a dicső múlt megismerése és tudatosítása irányába, hangsúlyozta Winkler Gyula. Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad). 2013. április 5.Prospero-könyv Kovács Attila operaénekesrőlTöbb mint egyéves szünet után újra Prospero-könyvet mutattak be a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A több mint harminc éve Németországban élő és ott fényes karriert befutó kolozsvári operaénekesről, Kovács Attiláról a Kolozsvári Magyar Opera egykori karnagya, Laskay Adrienne készített beszélgetőkönyvet, amelyet ezúttal is Demény Péter író szerkesztett, és a Korunk Komp-Press Kiadónál jelent meg. A kolozsvári születésű Kovács Attila az 1960-as évek közepén, a zeneakadémia elvégzése után került a magyar opera jogelődjéhez (akkor: Kolozsvári Állami Magyar Opera). Az itt töltött másfél évtized alatt már körvonalazódott az ígéretes karrier, ami végül a Kieli Operaházban (Németország) teljesedett ki. Az eseményen a szerző és az interjúalany mellett a könyv előszavának írója, Angi István zeneesztéta, Szép Gyula operaigazgató és Demény Péter osztotta meg gondolatait. (N.-H. D.) Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 5.Alapkőletétel Szászfenesen: református templom épülA szászfenesi református templom alapkövét helyezik el ünnepélyes keretek között vasárnap, április 7-én 12.30 órától a Leányvárban (a körforgalomtól balra, déli irányba, az első ANL tömbházlakás mellett). Az 1000 négyzetméteres telket templomépítés céljára a szászfenesi önkormányzattól kapta az Erdélyi Református Egyházkerület legfiatalabb önálló gyülekezete. A Szászfenesen élő magyar lakosság római katolikus vallású, bár néhány idősebb szászfenesi tudni véli, hogy „régen”, az évszázadokkal ezelőtt létezett a településen református gyülekezet, erről azonban nincs hivatalos adat. A 40–50 lelket számláló kis szászfenesi református gyülekezet a Magyarlónai Református Egyházközség szórványaként működött 2011 augusztusáig, amikor az egyházkerületi közgyűlés úgy döntött, hogy különválasztja Magyarlónától Szászfenes szórványt. 2011. november 1-jétől Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke Ágoston Attilát bízta meg az utóbbi évtizedben Szászfenesre költözött reformátusok felkutatásával, az önálló gyülekezet megszervezésével. A legutóbbi népszámláláskor 1050 szászfenesi lakos vallotta magát református vallásúnak, ebből eddig 700-at sikerült összeírni. A gyülekezetet 2012 júniusában jegyezték be, presbitériumot választottak, és templomépítést terveztek. Közös alapra templomot, tanácstermet és parókiát építenek. Az alapkőletétel alkalmával az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök hirdet igét. Szabadság (Kolozsvár), 2013. április 5.Kolozsvári diáksikerek a TUDOK-onA díjak közel egyharmadát erdélyi középiskolások hozták haza a tatabányai Bárdos László Gimnáziumban március 22–23-án szervezett Tudományos Diákkörök XIII. Országos Konferenciájáról (TUDOK). A kétnapos seregszemlén a Kárpát-medencéből közel 130 versenyző vett részt. Erdélyt nagyszámú küldöttség képviselte, ők tavaly decemberben a Temesváron megrendezett Tudományos Diákkörök XI. Erdélyi Konferenciája (TUDEK) nyertesei közül kerültek ki. A kolozsvári fiatal kutatók is helyt álltak a megmérettetésen: két különdíjat nyertek a magas színvonalú versenyen. A molekuláris és mikrobiológia szekcióban Varga Hilda-Máriát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum végzős diákját (irányító tanár Gottwald Márta) jutalmazták különdíjjal Láthatatlan iskolatársaink című munkájáért. A kémia, biokémia, ásványtan szekcióban Szabó Róbert és Mezei Ráhel, a Báthory István Elméleti Líceum tizedikes diákjai a Zöldség- és gyümölcslevek antioxidáns hatásának vizsgálata című dolgozatukkal nyerték el a verseny különdíját (irányító tanár Manaszesz Eszter, a Báthory-líceum és dr. Muntean Norbert a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára). Környezetvédelem szekcióban első díjat kapott Szilágyi Réka és Berekméri Evelin, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai Törpe részek – mekkora veszélyek? című előadásukért. Helytörténet szekcióban a szekció nagydíját Bándi Eszter és Köntczey Katalin érdemelte ki a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumból, Hogyan éltem meg a II. világháborút? – Emlékképek a világháborúról című előadásukkal. Irodalom, nyelvészet szekcióban az első díjat a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai, Balázs Renáta és Gegő Virág hozta haza Az „én”-ek problémája a posztmodern elbeszélésben című munkájukkal. A szekció erdélyi különdíjasául Sárkány Tímeát, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákját választották Orbán János Dénes, a játékos című előadásáért. A pszichológia szekciónagydíját Bús Zoltán Tamás és Kiss Botond István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai érdemelték ki A szexualitás szekularizációja, avagy a felszabadult szexualitás „szabadsága” című előadásukkal. Az ökológia és geológia szekció különdíját Szász Mátyás, a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola diákja kapta a Hogy zsongjon a határ című munkájáért. Az alkalmazott fizika, informatika, robotika szekcióban különdíjat kapott Nemes Szilárd, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja, Szimuláció robotok alkalmazásával című előadásával. Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 5.Húsvéti készülődés a csíki anyákkalA Csíki Anyák Egyesülete kedden délután húsvéti foglalkozást tartott kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsorában. Míg a gyerekek húsvéti képeslapot és különböző dekorációkat készítettek, addig az édesanyák tojást írtak. Iochom Zsolt Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 5.Pénzmosás ortodox kolostoron keresztülEgy nagyváradi ortodox kolostor segítségével mosott pénzt egy brassói gyógyszerforgalmazó cég a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) illetékesei szerint. A DIICOT csütörtökön hét megyében – köztük Brassó, Bihar és Maros megyében – tartott házkutatást. A gyanú szerint a brassói Ropharma cég 2010 októbere óta támogatás címén összesen 914 ezer lejt utalt a Nagyvárad Hegyalja nevű városrészén a Szent Kereszt ortodox kolostor bankszámlájára. Az öszszeget olyan magánszemélyek számlájára utalták tovább, akikről kiderült, hogy a Ropharma alkalmazottai voltak. Összesen 781 895 lejt utaltak tovább a kolostor számlájáról összesen 17 Ropharma-alkalmazottnak, többek között építőanyag vagy az ikonosztászhoz szükséges faanyag beszerzése címén. Az illegális ügyletek nyomán az állam összesen 292 ezer lejnyi adóbevételtől esett el. A nyomozó hatóságok csütörtökön kihallgatták a kolostor házfőnöknőjét is, mivel ő kezelte az intézmény bankszámláját. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár). 2013. április 5.Az RMDSZ-szel tárgyal az MPPA nemzeti ügyekben történő együttműködésről egyeztetett az MPP és az RMDSZ háromszéki elnöke – jelentette be tegnap Kulcsár-Terza József. Az MPP háromszéki elnöke szerint megállapodtak, hogy rendszeresen tárgyalnak, és közösen lépnek minden ilyen kérdésben. A szerdai megbeszélésen szó esett a regionális felosztásról, és egyetértettek abban, Székelyföld csak egységes régióként elfogadható, melynek központjául Marosvásárhelyt javasolnák mindketten. Tamás Sándor kérte, juttassák el neki is az MPP regionalizációs elképzelését, hogy megismerhesse azt, s legyen tárgyalási alapjuk. Szóba került az újabb autonómiatüntetés is, az RMDSZ és az MPP háromszéki szervezete egyaránt fontosnak tartja a folytatást, de sem Tamás Sándor, sem Kulcsár-Terza József nem akarja, hogy egy ilyen akció ismét „pártrendezvénnyé” váljék. Megállapodtak abban, hogy bármelyiküknek támad egy jó ötlete, javaslata, előbb egymással tárgyalják meg, és nem a sajtón keresztül állítják kész tények elé a másik felet. Kulcsár-Terza József azt is elmondta, azért az RMDSZ-szel kezdeményezett tárgyalást, mert az EMNP-nél várják a kongresszus utáni „megújulást”, helyi szinten történt ugyan váltás, de nincs, akivel egyeztetniük, mert semmiben nem döntenek itt, a legapróbb kérdésben is a felső vezetés jóváhagyására várnak – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. (-kas) Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2013. április 5.HírsalátaMAROSVÁSÁRHELYEN NINCS BÉKE AZ RMDSZ-BEN. Nem csökkent a feszültség a marosvásárhelyi RMDSZ-ben. A szervezet Bocskai István erdélyi fejedelem nevét viselő, bejegyzés előtt álló, magát keresztény-demokrataként meghatározó platformjának tagjai – akiknek a Maros megyei vezetők megtiltották a részvételt a városi szervezet közel két hónappal ezelőtt rendezett tisztújító választásán – beadvánnyal fordultak Kelemen Hunor szövetségi elnökhöz a február 12-i közgyűlés határozatainak megsemmisítését kérve. Az elutasító válasz kapcsán a gyűlésről kirekesztettek nevében Kovács István szerdán újabb tiltakozást juttatott el az RMDSZ országos vezetőségének. Az elégedetlenkedők szószólója szerint a szövetség felső vezetése kettős mércét használ az alapszabályzat alkalmazásában. Kovács István szerint az is kifogásolandó, hogy az RMDSZ jogi szakszavak mögé bújva figyelmen kívül hagyja a Minden magyar számít! minduntalan hangoztatott jelszavát, miközben továbbra is visszautasítja a párbeszédet azzal a hatszáz RMDSZ-taggal, akit kizártak a regisztrációból. (Erdély ma) HIÁNYCIKK A FEJLŐDÉST EREDMÉNYEZŐ GAZDASÁGPOLITIKA. A privatizációk nyolcvan százaléka sikertelennek bizonyult – állapítja meg a Számvevőszék jelentése. A Nicolae Văcăroiu vezette ellenőrző testület szerint, ha állításuk nem lenne igaz, Románia hazai össztermékének (GDP) a jelenleginél háromszor nagyobbnak kellene lennie. A Számvevőszék azt is rosszallja: most, válságos időszakban stratégiai vállalatok részvényeit árusítják, miközben tudva tudott tény, hogy a hazai tőke alig létezik. Rossz ómen a jelenlegi hatalom számára az is, hogy igen kevés fejlesztési megoldásunk van. A feltételeket kívülről szabják meg, a Nemzetközi Valutaalap dönt mindenről, egyebek közt a megszorításokról is. Ráadásul az elmúlt években minden törekvés arra irányult, hogy megszüntessék az állam ellenőrző szerepét, így jutottak arra a hihetetlen eredményre, hogy a Hidroelectrica fizetésképtelenné vált. (Puterea) KICSIT NAGYOBB GAZDASÁGI GYARAPODÁS. A román gazdaság tavaly 0,7 százalékkal nőtt 2011-hez képest, a március eleji, legutóbbi előrejelzéskor még 0,3 százalékos növekedést közöltek. A statisztikai intézet már másodszor igazította ki a gazdasági növekedésre vonatkozó adatokat, miután az idei első, február közepi közléskor 0,2 százalékos növekedést valószínűsített, majd március elején 0,3 százalékot jelentett be. A bukaresti kormány előrejelzése szerint idén 1,6 százalékkal nő a gazdaság. (Székelyhon) MEG KELL FIZETNI AZ ORVOSOKAT. Módosítaná az orvosok bérezési rendszerét és kiléptetné őket a közalkalmazotti státusból az egészségügyi minisztérium – áll abban a törvénytervezetben, amelyet május végén bocsátana közvitára a szaktárca. Eugen Nicolăescu miniszter szerint a bérek kiszámolásakor figyelembe kell venni az orvosok eredményeit is. Megjegyezte: ez nem jelenti azt, hogy a fizetést az elvégzett műtétek számától kell függővé tenni, mert a mennyiség a minőség rovására mehet. A tárcavezető elmondta, átlagosan négyóránként egy orvos hagyja el Romániát, ezért mielőbb intézkedni kell a szakemberek itthon tartása érdekében. Hozzátette: 2007 óta 14 ezer orvos távozott külföldre, akiknek képzése 226 millió euróba került. A kérdésben Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter is megszólalt, aki szerint az orvosok nagyon kevés fizetést kapnak a közszféra átlagbéreihez képest. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2013. április 5.Székely zászló – Nagyszabású kivizsgálás zajlik Gyergyószentmiklósonrendőrségi jegyzéken majdnem húsz közintézmény szerepel, minden intézményvezetőt kihallgatnak, a héten az iskolák igazgatóitól kértek nyilatkozatot. Az Ilie Sandru által tett feljelentésre kedden a Batthyány Ignác Techniaki Kollégium igazgatóját, Farkas Zoltánt, tegnap Gál Árpádot, a Fogarasy Mihály Általános Iskola vezetőjét, ma délelőtt pedig Lakatos Mihályt, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatóját hívatták a rendőrségre. Írásban kellett nyilatkozniuk egy kérdéssorra, hogy ki tette ki, kinek a felhívására. Lakatos Mihály elmondta, hogy a Salamon Ernő Gimnázium homlokzatára azután került ki a zászló, miután Hargita megye zászlajává választották az arannyal díszített világoskék lobogót. A rendőrségen leírta, hogy senkitől nem érkezett felszólítás az eltávolítására, Makkfalvára is hivatkozott, akik 2010-ben már pert nyertek a székely zászló ügyében a segesvári bíróságon. Nincs szándékában a bejárat fölül levenni a zászlót, mindaddig, míg írásbeli felszólítást nem kap rá. A rendőrségi kihallgatások hatására azonban a napokban már eltávolítottak néhány zászlót a közintézmények homlokzatáról Gyergyószentmiklóson. Vincze Csilla marosvasarhelyiradio.ro Erdély.ma. 2013. április 5.Nacionalizmus és manipuláció: a Der Spiegel a hajpántügyrőlA nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette a kovásznai iskoláslány, Sabina Elena által március 15-én viselt román nemzeti színű hajpánt körül kirobbant botrány. A német Der Spiegel online kiadása egy terjedelmes cikkben számol be az ügyről „A román trikolor körüli konfliktus: Elena hajpántja” címmel. Egy nemzeti színű hajpánt nemzeti hőst kreált: egy 15 éves román lány magyar iskolatársai ellen tiltakozott és ezzel hazafiassági mozgalmat indított el. Hogy a kormány a vitatott reformját véghezvihesse, előnyt próbál kovácsolni az ügyből – írja a cikk bevezetőjében Keno Verseck. Honnan indult és hová érkezett A német újságíró szerint az egész ügy abból indult ki, hogy a kislány „vissza akart vágni kollégáinak”. „Csupán egy visszavágásról lett volna szó, a fiatalok közötti megszokott magatartásról, akik még nem tanultak meg higgadt döntéseket hozni. Egy vidéki iskolában történt banális vita egész Romániát a feje tetejére állította. Sabina Elena a Kőrösi Csoma Sándor iskola 9. osztályos tanulója március 15-én egy román nemzeti színű szalaggal a fején jelent meg a többségében magyarok által lakott térség területén lévő kovásznai iskolában”. Arról, hogy ezt mi váltotta ki, a diáklány így nyilatkozott: „A tavaly, a december elsejei nemzeti ünnepünkön a magyar diákok obszcén jeleket mutattak felénk és kifütyültek minket. Ezt nem akartam válasz nélkül hagyni” – magyarázta Sabina. Ami ezután következett, teljesen meglepte a Der Spiegel neves újságíróját. „Néhány nappal ezután a 15 éves lány Románia nemzeti hősnője lett. A román sajtó soviniszta és harsány stílusban számolt be a bátor lányról, aki visszavágott a magyar kisebbségnek. A szolidaritás jeleként Románia nagyobb városaiban több ezer ember vonult az utcákra. Elena és édesanyja a televíziós műsorok különkiadásaiban szerepeltek, a szolidaritást kifejező Facebook oldalt pedig több mint 50 ezren likeolták.” Ceausescu politikájának következményei Azért, hogy jobban megértsük az etnikai környezetet, amelyben ez az ellentét kipattant, Verseck emlékeztet arra, hogy „Kovászna városa Erdély dél-keleti részén található, 10.000 lakosának mintegy kétharmada magyar. A Kőrösi Csoma Sándor líceumban magyar és román diákok is tanulnak, az iskolában kétnyelvű oktatás folyik. De ez egy ingatag állapot. Ez nemcsak az említett iskolára, vagy Kovászna városára igaz, hanem az egész régióra is, amelyet Székelyföldnek neveznek, és ahol évszázadok óta egy tömbben, többségben élnek a magyarok. Ceausescu a nacionalista asszimilációs politikájával már megpróbálta megbontani a térség etnikai összetételét. Ez hosszútávon megrontotta a románok és a magyarok közötti kapcsolatot. Nagyon sok katolikus székely bizalmatlan a románokkal szemben, miközben sok román úgy érzi, hogy ők a nemzet fellegvára egy az ellenség által illegálisan elfoglalt területen” – jegyzi meg a szerző. Beteljesületlen ígéretek A kislány tettéről Verseck ironikusan jegyzi meg, hogy „nem éppen egy értelmes” cselekedetről van szó. „A konfliktus gyökerei a régmúltban keresendők. Március 15-én, a Magyar Szabadság napján a magyarok az 1848-as forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek, amikor fellázadtak a Habsburg hatalom ellen. Ezen a napon sokan piros-fehér-zöld kokárdát viselnek, akárcsak a Körösi Csoma Sándor iskola magyar diákjai is. Nem egy értelmes ötlet ezen a napon román nemzeti szalaggal jelenni meg az iskolában. Már csak azért sem, mert a románok 1848-ban a magyarokkal szemben harcoltak. Ez jelentette Erdélyben a magyar dominancia végének a kezdetét. 1920-ban a Trianoni döntés értelmében Magyarország elveszítette területének kétharmadát, a szomszédos országok javára, ekkor csatolták Erdélyt Romániához. A Trianoni diktátum megkötésekor a románok autonómiát ígértek az erdélyi magyar és szász kisebbségnek, azonban ezt az ígéretüket sosem tartották be” – emeli ki a Der Spiegel. A tét Verseck világossá teszi a konfliktus valódi tétjét: „Székelyföld autonómiája, avagy a terület közigazgatási szétszakítása. Ez az igazi tétje a jelenlegi konfliktusnak. A Victor Ponta által vezetett nacionalista szövetség egy területi újraosztási reformot szeretne véghezvinni, amely által a Székelyföldet alkotó három megyét más-más közigazgatási régióba sorolná be. A magyar kisebbség politikai képviselői vehemensen ellenzik ezt a terület-újraszervezést és Székelyföld autonómiáját kérik. A hajpántügy körüli nacionalista hangulatkeltésnek nemcsak az a szerepe, hogy szentesítse a vitatott területi reformot, hanem az is, hogy elterelje a figyelmet egyéb ellentmondásos intézkedésekről. Ezáltal próbálja a Ponta-kormány megállítani a korrupció elleni harcot és ellenőrzése alá vonni az igazságszolgáltatást” – véli Verseck. A gyűlölet generációja A Der Spiegel következtetésként kiemeli, hogy az utóbbi napok légköre Romániában az 1990 márciusi hangulatra emlékeztetnek. „Az utóbbi napok történései Keresztély Irma Kovászna megyei tanfelügyelőt is a 23 évvel ezelőtti állapotokra emlékeztették. A magyarok és a románok közötti véres összecsapások 1990 márciusában, amelyeket a volt szekuritáté emberei provokáltak ki, majdnem polgárháborút robbantottak ki Erdélyben.” „Precedens nélküli, hogy egy ilyen banális iskolai hajpánt-történetet ilyen mértékig felfújtak” – mondta Keersztély Irma. Még George Tabalai is – aki Sabina jogi képviselője – meglepődött a botrány intenzitásán. „A kovásznai és más településeken élő magyar és román diákoknak több közös foglalkozáson kellene részt venniük, hogy jobban megismerjék egymást. Ellenkező esetben tíz év múlva egy másik gyűlölet-generációval találjuk szemben magunkat.” jurnalul.ro M&L Erdély.ma. 2013. április 5.Újrakezdeni válság utánA nyomdaipar szenvedte el a legnagyobb veszteségeket A rendszerváltás után Nistor György Gáspár az elsők között jegyezte be Nis Electronics nevű kisvállalkozását Kolozsváron, amely a 2009-es válság előtt az ország legjelentősebb, kis nyomdagépeket forgalmazó cége volt. A válság mindent elsöpört: az egykori forgalom tíz százalékára zsugorodó eladás újrakezdés elé állította az üzletembert. Az egykori Clujana cipőgyár helyén alakult ipari park belső „utcáján” találok rá a cégre, amely a környék régi, romos épületeitől eltérően a környezetéből „kirívó” új, elegáns telephely. A szebb napokat is megért Nis Electronics Kft. az utóbbi 20 esztendőben japán nyomdagépeket vásárló hazai cégek számára működött eladási központként, a világ egyik legjelentősebb nyomdaipari vállalata, a Duplo romániai képviseleteként tevékenykedett. Az 1990-ben minimális alaptőkével induló kisvállalat 2007-ben már 3,5 millió eurós forgalommal zárta az évet. A gyorsmásolókat, digitális nyomdákat és nyomdakötészeti gépeket, gépsorokat forgalmazó vállalat Bukarest után Iasiban és Temesváron nyitott fiókot, 24 fős munkaközössége az ország egész területén ellátta a forgalmazott kis nyomdák szervizelését. A vállalkozás története a válság beköszöntével – sok más hazai céghez hasonlóan – véget is érhetett volna, ha a cégvezető, Nistor György Gáspár nem tartalékol a nehezebb időkre. A hazai nyomdaipar összeomlásával 2009-re a vállalat forgalma egytizedére, azaz 350 ezer euróra zsugorodott. „A válságnak kiszolgáltatott ágazatok közül a nyomdaipar szenvedte el a legnagyobb veszteségeket, hiszen a többi iparág visszaesésével megrendelései minimálisra estek vissza” – magyarázza a vállalkozó a négy évvel ezelőtt történteket. A nyomdák többsége padlóra került, a legtöbb cégvezető a vállalatok szűkös büdzséjéből elsőként a feleslegesnek tartott reklámtevékenységet faragta le. Ezzel párhuzamosan a nyomtatott üzenetek helyett az internetes felületekre került a hangsúly, az 1990-től robbanásszerűen fejlődő hazai nyomdaipar pedig elveszítette ügyfeleinek jelentős részét, amit az írott sajtó zuhanó példányszáma is tetőzött. Nistor Gáspár bevallja, soha nem gondolt arra, hogy abba kéne hagynia a vállalkozást. Amint múltjáról mesél, megértem döntését: számára az elmúlt 23 év többször szólt már az újrakezdésről. 1990-ben cége volt az első Romániában, amely távol-keleti alkatrészekből szerelt össze számítógépeket. Az ígéretesen induló vállalkozás egy év múlva megfeneklett, amikor a változó vámszabályokkal óriási sarcot vetettek ki az alkatrészekre. Ekkor színes tévék behozatalába fogtak: egy másik vállalattal közösen több mint ötezer tévét adtak el az erdélyi piacon. A Caritas nevű pilójáték csődjével ezúttal a pénz nélkül maradt vásárlóközönség miatt kellett váltani. Hirtelen támadt ötletből házi seprűvel árasztották el az üzleteket. Ezek az újrakezdések nem egyediek a rendszerváltás utáni Románia gazdasági térképén: amelyik cég nem volt rugalmas, rég feladta a harcot. Nistor fontos állomásnak tartja a Duplo nevű japán céggel történt szerződést, amelynek nyomán a világmárkának számító sokszorosító gépek egyedi forgalmazói lettek az országban. E mellé újabb cégajánlatok jöttek, a talpra álláshoz ez is fontos szempont volt. No meg az, hogy voltak tartalékaik: sok cégtől eltérően nem élték fel a gazdag esztendők bevételeit. Felére csökkentett alkalmazotti gárdával kezdték újra, a stratégia jónak bizonyult, hiszen a 2009-es mélypont után tavaly már fél millió eurós összforgalommal zártak, a cég tevékenysége évről-évre bővült. „A jelentősen beszűkült hazai nyomdaiparban csak gépforgalmazásból nehezen tudnánk talpon maradni, így nyomdaipari szolgáltatásokat is vállalunk” – magyarázza vendéglátóm. A gyárrészlegen meggyőződhetek, milyen minőségre képes egy általuk forgalmazott digitális nyomda. A kis példányszámban készülő füzetek, szórólapok, különféle reklámtermékek piaca újra kezd éledezni, és ha néhány száz darabban is, de több könyvcím is üzletbe kerül. Nistor arról beszél, hogy sok nyomda önköltség alá licitál, nem törődve azzal, hogy fél év múlva csődbe mehet. Ma ádáz harc folyik, szakember és megfelelő gépek nélkül mindenki mindent nyomtat. Úgy véli azonban, hogy a megbízható, jó végterméket kínáló cégeknek mindig lesz helyük a piacon. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár). 2013. április 5.A remény esztendeje: 1993Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után (1.) A trianoni békediktátum jelentős pozícióhátrányba hozta a magyarságot a nemzetközi érdekérvényesítés területén. Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van annak, hogy legalább a magunk részéről mindent megtegyünk a közös nemzeti siker érdekében, minél jobban kihasználjuk az egyébként szűk mozgásteret, minél kevesebb energiát fecséreljünk belharcokra. Az 1989-es alkotmányjogi rendszerváltást követően a közösségi mozgástér radikálisan kitágult, történelmi ablakok nyíltak, olyan lehetőségek, amelyek rövidebb utat kínálnak legfőbb közösségi céljaink elérésére. 1990-ben még sok tekintetben képlékeny volt a helyzet, országok alakultak, új határok rajzolódtak, ideiglenesen nemzetközi síkon is előtérbe került az elnyomott nemzeti közösségek ügye. Emlékezzünk csak: a kilencvenes évek végén a NATO bombázta Szerbiát az albánkérdés brutális és jogtipró kezelése miatt – Koszovó pedig ma független állam. Hatalmas lehetőség állt az erdélyi magyarság előtt is: olyan követelésekkel kellett volna előállni a román politikum és a nemzetközi fórumok előtt, amelyek teljesülése a szülőföldön való hosszú távú megmaradással és gyarapodással kecsegtet. E programnak nemhogy a gyakorlatba ültetését, de a megalkotását is akadályozták azonban az akkor még teljes közösségi támogatással rendelkező RMDSZ vezetői. A precizitás kedvéért szögezzük le: nem az volt a probléma Domokos Gézával – aki akkor az elnöki posztot látta el és az autonómiaigény kinyilvánításának legkeményebb és leghatékonyabb ellenfelének számított –, hogy a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja volt. Sokkal inkább az elnök lélekbeli asszimiláltsága, hogy az általa vezetett szervezet céljait nem a hosszú távú magyar létérdekekhez igazította, hanem az általa felbecsült román tűrőképességhez. Aki arról beszélt a szervezet első kongresszusán, hogy a románság közös államért folytatott évszázados küzdelmét a trianoni békeszerződés „szentesítette”, majd fél évvel később a nemzetközi jogi szempontból kifogásolhatatlan, a román fél által kért (!) bécsi döntés 50. évfordulóján a román retorikát ismét átvéve bécsi „diktátumról” szólt, az egyszerűen nem mozgott magyarként a történelem terepén, s így a politikában sem. Az RMDSZ első három évét a belső huzakodás jellemezte. Az első kongresszuson a helyzetteremtők és a tájba simulók egymásnak feszülését azzal sikerült strukturálisan feloldani, hogy mindkét tábor prominense meghatározó és fontos pozíciót kapott: Domokos Géza lett az elnök, Szőcs Géza pedig a főtitkár. A szervezet politikai arcélét azonban Domokos Gézának sikerült meghatározni. Hasonló megoldás született egy évvel később a második kongresszuson, ahol Domokos Géza mellé autonomista többségű elnökséget választott a szervezet legfőbb fóruma, amelynek keretében viszont az elnököt ismételten leszavazták, s a magas rangú testület az autonómiaprogram koncepcióját kigyöngyöző fórummá vált. A Küldöttek Országos Tanácsa és a két parlamenti frakció 1992. október 25-i együttes ülésén ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári Nyilatkozattal – amely első ízben szögezte le letagadhatatlanul és elhallgathatatlanul az erdélyi magyarság autonómiaigényét – úgy tűnt, sikerült megteremteni a további politizálás elvi alapját. Megalakult az RMDSZ minden irányzatát tömörítő Egyeztető Kerekasztal, amely kidolgozta az 1993 január közepére összehívott harmadik RMDSZ-kongresszus számára a szervezet két legfontosabb dokumentuma, az alapszabályzat és a program autonómiaelvű módosítási javaslatait. Sem Szőcs Géza, sem Domokos Géza nem vállalta a jelölést a szervezet elnöki tisztségére, a két esélyes jelölt Markó Béla és Tőkés László volt. Az autonomisták derékhada úgy vélte, ha átengedi az elnöki pozíciót a másik oldal jelöltjének, azzal véget vet a bizalmatlanság korszakának, s nagyobb esélyt ad a nemzeti önkormányzat közös kiépítésének. Tőkés László jelöltségének az volt az értelme, hogy ha az addigi kollaboránsok megtorpedózzák a sorsmeghatározónak hitt módosítási csomagot, Temesvár hőse nem lép vissza, s minden bizonnyal megnyeri az elnökválasztást. Naivitásunkat jelzi, hogy akkor még nem merült fel bennünk a lehetőség: az RMDSZ-t lehet úgy vezetni évtizedekig, hogy a gyakorlati politika és a program között éles és állandósított ellentmondás feszül. A remény esztendeje volt 1993. Húsz évvel ezelőtt sokunkban élt a remény, hogy a közösségi energiák optimális kihasználásával a politikai pluralizmust az RMDSZ intézményi keretén belül tartva megteremthetjük „az államot az államban”, saját önkormányzatunkat, amely közjogi kompetenciákat is nyer majd, ha kellő politikai nyomást tudunk gyakorolni a román hatalomra. Az elmúlt negyedszázadban ez volt az erdélyi magyarság legeseménydúsabb esztendeje. A brassói kongresszus elfogadta az új programot és alapszabályzatot, elnöknek választotta Markót, megalakult az RMDSZ belső parlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa, a kormány szerepét betöltő Ügyvezető Elnökség, a bírói hatalmi ágat képviselő bizottságok. Lezajlott az első nagy belső vihar, a „finom eszközökkel végrehajtott etnikai tisztogatás vitája”, sor került Románia Európa Tanácsi felvétele előtt a neptuni találkozóra, annak nyomán egy máig tartó sajtópolémiára (az egyik főszereplő, Tokay György a Nyugati Jelen című napilapban egy héttel ezelőtt állt ki büszkén akkori szerepvállalása mellett), végül pedig az ügyet formálisan lezáró SZKT-nyilatkozatra. Érdemes húsz év távlatából a felgyűlt politikai tanulságokkal felvértezve feleleveníteni és elemezni a húsz esztendővel ezelőtt történteket. Örök vita, hogy az embereknek és közösségeknek van-e tényleges történelemalakító erejük. Spinoza szerint, ha az eldobott kőnek öntudata lenne, azt hinné, saját akaratából repül. Mások, így e sorok írója is úgy véli: van szabad akarat, van történelmi mozgástér, sőt, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott, „akaratból épül fel a világ”. A jövőre irányuló elképzeléseink megalapozottsága érdekében, történelmi események vonatkozásában körbe lehet járni a történészeket amúgy irritáló, „mi lett volna, ha” típusú kérdéseket is. Induló cikksorozatunk erre vállalkozik. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár). 2013. április 5.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Megszámláltattak a szórvány napjai? Felmérések és népszámlálási adatok szerint a magyarok száma 2032-ig oly mértékben csökken a kilenc erdélyi szórványmegyében, hogy ez a kisebbségi intézményrendszer összeomlását, a közösségek megszunését vetíti elore. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2011-ben 1237746 magyar élt Romániában, közülük 1224937 Erdélyben. A 2002-es népszámlálás óta 190781 fovel csökkent az erdélyi magyarság száma, 1992 és 2002 között pedig 188205 fo volt a fogyás. Húsz év alatt tehát több mint 378 ezer lélekkel fogyatkozott meg az erdélyi magyar közösség. A veszteség arányai régiónként nagyban változnak, a Székelyföldön és a Partiumban aránylag jó a helyzet, Közép-Erdélyben, Kolozsvár és Marosvásárhely térségében az országos átlagnak megfelelo mértékben fogytak a magyarok. A szórványbeli, bánsági (Temes, Krassó-Szörény, Arad), dél-erdélyi (Brassó, Fehér, Szeben, Hunyad) és észak-erdélyi (Beszterce-Naszód, Máramaros) magyarság azonban demográfiai szabadesésben van. Két évtized alatt az Arad megyei magyarság lélekszáma 61 ezerrol 37 ezerre csökkent, a máramarosi magyaroké 54 ezerrol 34 ezerre, a Krassó-szörényiek pedig 7800-ról 3200-ra fogyatkoztak. Katasztrofális népességcsökkenés Szórványnak olyan közösség tekintheto, amely külso segítség nélkül nem tudja megorizni a nemzeti identitását - mondja Kiss Tamás szociológus, a kisebbségkutató intézet (NKI) munkatársa. A konkrét kritériumok tekintetében azonban nincs egyetértés az erdélyi társadalomkutatáson belül: egyes szakemberek 20, mások 10 százalék közösségen belüli arány esetén beszélnek szórványról, és van olyan megközelítés is, amely az intézményes ellátottságot is meghatározónak tekinti. Az utóbbi megközelítés alapján - bár 20 százalék alatti a magyarság aránya a városban - Kolozsvár nem tekintheto szórványnak, ugyanis olyan intézményhálóval ellátott, amilyen még tömb-magyar vidékeken sincs - magyarázza Kiss Tamás. Elmondása szerint a magyarság 2002 és 2011 között bekövetkezett 13,5 százalékos népességvesztése egyedülálló mértéku Közép-Európában, a szórványban azonban az átlagosnál sokkal rosszabb, túlzás nélkül katasztrofális a helyzet. A Bánságban mintegy 30 százalékkal csökkent a magyarok száma, és ez még az NKI által néhány évvel korábban készített, és optimizmusra nem sok okot adó elorejelzés adatainál is rosszabb. Az okok között szerepel a magyarok nyugat-európai munkavállalása, a magyar iskolák végzoseinek elvándorlása és az asszimilációs folyamatok felgyorsulása (a szórványmegyékben 29 és 77 százalék között változik a vegyes házasságok aránya, az ezekbol születo gyerekek közül csak minden harmadik lesz magyar). Temes megyében például halódik a magyar nyelvu oktatás, ha pedig az megszunik, akkor egy-kettore vége a magyar közösségnek. A városok elrománosodása szintén komoly probléma (Arad és Temesvár magyarságának a létszáma húsz év alatt a felére csökkent), ugyanis, ha a magyar élet felszámolódik, akkor a magyar identitásnak faluhelyen nagyon leesik a presztízse -fejtegeti a kolozsvári szociológus. Véleménye szerint a foleg Dél-Erdélyben és a Mezoségen szaporodó szórványkollégiumok sem jelentenek feltétlenül megoldást, ezek is okoznak járulékos károkat. [.] Oktatási stratégia kellene Az általános folyamat alól lehetnek kivételek - véli Kiss Tamás -, egy-egy mikrórégió, mint például Arad megye északi része vagy Nagyenyed környéke életképesnek bizonyulhat. Az Arad megyei magyar oktatásban érvényesülo folyamatok a szórvány néhány évtizeden belüli eltunését valószínusíto elorejelzést támasztják alá. Király András államtitkár elmondása szerint ezelott húsz évvel 220-240 magyar diák volt a megyében a gimnáziumi oktatás egy-egy évfolyamán, jelenleg pedig mindössze 110-120. Csupán két aradi, illetve a pécskai és a kisiratosi iskolában megfelelo a létszám, az iskolák többsége összevont osztályokkal muködik. Temes megyében még katasztrofálisabb a helyzet. [.] Románként élo magyarok Az államtitkár felhívja a figyelmet arra, hogy a vegyes házasságok miatt a valóban magyarként élok száma vélhetoen alacsonyabb, mint azt a statisztikai adatok mutatják. Van egy statisztikai közösség, melyrol azt hisszük, hogy magyar, pedig nem tudjuk, hogyan élik meg a magyarságukat. Jelenleg egy torz tükörbe nézünk. Ahhoz, hogy a valóságot lássuk, belso népszámlálást kellene tartanunk, e nélkül csak áltatjuk magunkat. A valóság a választások alkalmával mutatkozik meg. Azok, akik nem szavaznak az RMDSZ-re, de az EMNP-re sem, nem a pártoktól, hanem a magyarságtól távolodtak el, nem úgy tekintenek a magyarságra mint mi - vallja Király András. A szórvány erózióját, úgy tunik, az sem tudja lényegesen csökkenteni, ha a magyarság az adott településen megbecsülésnek örvend, hangsúlyosan jelen van a döntéshozatali fórumokban. A kevesebb mint 15 százalékban magyarok lakta Zsombolyának 2000 és 2012 között magyar polgármestere volt, az RMDSZ pedig a magyarság arányát messze meghaladó súllyal rendelkezett az önkormányzatban. Ennek ellenére 2002 és 2011 között a zsombolyai magyarok száma 1643-ról 1165-re csökkent, a valóság pedig még annál is tragikusabb, mint amit a statisztikai adatok sugallnak. Kovács István tisztelendo, aki 2009-ben megkezdett szolgálata után múlt héten hagyta el a bánsági mezováros katolikus parókiáját, évente 25-30 magyar hívét temette el, míg olyan gyereket, akinek mindkét szüloje magyar, kettot-hármat keresztelt. Olyan házasság, ahol mindkét fél magyar, csak elvétve köttetik Zsombolyán. A fiatalok elvándorolnak, a magyar közösség elöregedett. A legszomorúbb az, hogy sok magyar gyerek nem tud az anyanyelvén beszélni, még olyanok sem, akiknek mindkét szüloje magyar. Többeket ismerek, akinek apja-anyja magyar, de a saját nevét sem tudja kiejteni rendesen, mert otthon románul beszélnek - mondja rezignáltan a tisztelendo. Tettekre van szükség, nem szavakra Szegedi László kohalmi református lelkész szerint nem siratni, temetni kell a szórványt, hanem tenni érte, a helyzet ugyanis távolról sem reménytelen. Jelenlegi gyülekezetébe 1989 oszén került, s oroszlánrésze volt abban, hogy rá egy évre beindult a magyar óvoda és a magyar nyelvu szakoktatás a Brassó megyei, egykori szász kisvárosban. 1995-ben aztán megnyílt a bentlakás is, mely az eltelt 18 év alatt 750 diáknak nyújtott ideiglenes otthont. Itt talált egymásra a templom és az iskola. Ez a követendo példa, az egyháznak jobban oda kell figyelnie az oktatásra - hangsúlyozza a tiszteletes. Elmondása szerint a kohalmi kollégiumba székelyföldi településekrol is jönnek diákok, s az ott végzetteknek több mint 85 százaléka idehaza keresi a boldogulást. Ez azért van így, mert a gyerekek ezt látták-hallották tolünk, ezt a szellemiséget sugalltuk nekik minden gesztusunkkal. A lányoknak azt mondom, hogy a legszebb karrier az anyaság. Ez nem azt jelenti, hogy a szakmai karrierrol teljesen le kell mondani, de lehet a kettot párhuzamosan végezni. A szórvány jövoje demográfiai kérdés. Ha lesz szaporulat, akkor megmarad, ha pedig nem, akkor a világ pénzével sem lehet megmenteni - vallja Szegedi László. Büszkén mondja, hogy 24 évvel ezelott 236 lélekkel vette át a gyülekezetet, jelenleg pedig 219 híve van, s valószínuleg kevés erdélyi magyar közösség büszkélkedhet ilyen minimális létszámcsökkenéssel negyedszázados távlatban. Azt azonban Szegedi László is elismeri, hogy rengeteg még a tennivaló, ugyanis a kohalmi magyar fiataloknak egyharmada napjainkban is román iskolába jár. A demográfiai adatok szintén nem túl kecsegtetoek a jövot illetoen, ugyanis az általános tendencia Kohalom esetében ugyanaz, mint bárhol máshol a szórványban: 1992-ben még 1428 magyar élt a településen, 2011-ben azonban már csak 977, ami 31 százalékos csökkenésnek felel meg. Ennek következtében a magyarság Pengo Zoltán, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. április 5.Az EMNT állásfoglalásaÖrömmel értesültünk arról, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégi ülésén is megerősítették: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minden adólejjel és adóforinttal el tud számolni. Felhívásunk éppen erre irányult, vagyis a nyilvános elszámolásra. Az nem is képezi kérdés tárgyát, hogy a magyarországi szociálliberális kormányzás alatt a Szülőföld Alap Erdélyre jutó támogatás-részét az RMDSZ kézivezérlésű kuratóriumai klientúraépítésre használták fel. Ehhez elég csak egy felületes pillantást vetni az elmúlt évek nyertes pályázataira, illetve rámutatni az összegszerű aránytalanságokra. De ha már itt tartunk: érdemes megnézni például, hogy a nemrégiben a megszokott támogatás elmaradása miatt panaszkodó, egyébként az Orbán-kormányt folyamatosan célkeresztben tartó és diktatúrát vizionáló bukaresti Új Magyar Szó, valamint elvtárshetilapja, az Erdélyi Riport 2005–2010 között mennyi magyar adóforintot emésztett fel – szemben az erdélyi magyar média többi részével. Bennünket, erdélyi magyarokat viszont még az előbbinél is inkább érint és érdekel, hogy a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel az RMDSZ ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el. Tegye ezt annál is inkább, mert „a legreprezentatívabb magyar szervezetként” a saját magára szabott törvény értelmében a Szövetség a költségvetési pénzek kezelését teljes egészében magának sajátította ki. Következésképpen felszólítjuk az RMDSZ új vezetőségét, hogy tételes formában, összegszerűen ésöt évre visszamenőleg tegyék közzé: · Mennyi közpénzt kapott az RMDSZ, illetve – amíg a pártpénzre is igényt tartott – az általa a Kisebbségi Tanácsban megnevezett Communitas Alapítvány? · Ezen összegekből mennyit osztott vissza az erdélyi magyar közösségnek nyilvánosan; továbbá mekkora az az összeg, amit nem nyilvánosan jutatott „baráti igények” kielégítésére; végül pedig mennyit fordított saját működésére? · Az RMDSZ működési költségei összegszerűen milyen tételekből állnak? · Hogyan gazdálkodott az RMDSZ megbízásából további közpénzek fölött rendelkező Progress Alapítvány, az Iskola Alapítvány, továbbá a többi hasonló RMDSZ-háttéralapítvány? · Található-e politikus ezen alapítványok fizetési listáján, és amennyiben igen, milyen funkcióban, milyen teljesítményért mennyi illetményt vett fel politikusi fizetése mellett? · A magyar és román közpénzek fölött rendelkező alapítványok utaltak-e adományokat az RMDSZ számlájára, és ha igen, mekkora összegeket? Ezek konkrét kérdések, konkrét válaszokat várunk. Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyar választóknak joguk van erre. Másfelől a nyilatkozatok szintjén a „megújulás útjára lépett” RMDSZ-nek is hasznos lehet, ha működését a továbbiakban az átláthatóság jellemzi. Erdélyi Napló (Kolozsvár). 2013. április 5.Új magyar iskolák alakultakBihar megye – Döntés született egyes új magyar iskolák tekintetében, hangzott el a keddi tanfelügyelőségi sajtótájékoztatón. Pedagógusi posztok szűnnek meg megyénkben, de senki nem kerül az utcára. Az újdonságokról Dorel Luca főtanfelügyelő számolt be a tegnapi sajtótájékoztatón. Mint mondta, megszületett a helyi, illetve tanügyminisztériumi döntés egyes magyar és a román tagozatok szétválásáról, újonnan megalakuló tanintézetekről. Szeptember elsejétől a nagyváradi George Coşbuc iskola Szacsvay Imre nyolcosztályos iskolaként fog majd működni. A step by step román tagozatos elemi osztályok átköltöznek a Stânişoarei utcaiépületbe, s szerkezetileg a Mihai Eminescu Főgimnáziumhoz tartoznak majd. Végigviszik Jelenleg három magyar és egy román tagozatos osztály van ott, s ősztől négy román tagozatos osztálynak ad majd helyet az az épület. Egyúttal a volt Coşbuc iskolában működő román tagozatos VII. és VIII. osztályokat végigviszik majd a Szacsvay iskolában, „amennyiben nem akarnak majd máshová költözni” – mondta a főtanfelügyelő. Megemlítette a Szent László római-katolikus gimnázium igényét is, hogy iskolacsoporttá változzon, – erre vonatkozó minisztériumi döntés azonban még nem született. Margittán az újonnan megalakult Horváth János nyolcosztályos iskola az I-IV osztályok korábbi épületében kap majd helyet, az Octavian Goga általános iskola pedig a korábbi vegyes tanintézet helyén marad. Szalontán az immár csak román tagozatokat működtető Arany János Országos Kollégium a tanintézet régi helyén marad, az újonnan megalakult, magyar tannyelvű Arany János Iskolacsoport pedig a szalontai általános iskola helyén fog működni. Áthelyezések Részben a tanintézetek összevonása miatt 126 pedagógusi poszt szűnik meg, azonban áthelyezésekkel meg tudják oldani azt, hogy senki ne maradjon állás nélkül megyénkben, mondta Dorel Luca. A gyerekek száma amúgy nem változott lényegesen Bihar megyében, azonban az új tanügyi törvény szerint egy osztályban legalább 12 diáknak kell lennie, ennél alacsonyabb taglétszámhoz minisztériumi engedély szükséges. Ehhez hozzátevődik az is, hogy a falusi gyerekeket is egyre szívesebben íratják városi iskolákba a szülők, tette hozzá a főtanfelügyelő. Mindezek következtében ötvenhárom nagyváradi, egy élesdi, négy belényesi, tizenkét szalontai és negyvenhárom falusi tanári, illetve tanítói állás szűnik meg. Az érintettek pontos névsorát ma teszik közzé. Nem maradnak munkahely nélkül, viszont máshol kapnak posztot, hangzott el a sajtótájékoztatón. Erdélyi Napló (Kolozsvár). 2013. április 5.Új tábla a városi parkonBihar megye – A napokban visszakerült a felirat az érmihályfalvi városi park bejáratára, mely dr. Andrássy Ernő nevét viseli. Pontosabban már két tábla van, a főbejárati kapu két oszlopán: az egyik a park felújítási adataival, a másik pedig a polihisztor arcképével. Erdélyi Napló (Kolozsvár). 2013. április 6.70 helységben 2300 gyermeket gondoznakCsaba testvér ezelőtt húsz esztendővel kezdte el a munkáját. Jelenleg 70 helységben, 2300 gyermeket gondozunk. Tény, hogy a helységek egyikében sem működik alkalmas, eredményes szakmunkásképző iskola. A gyermekeink hátrányos gazdasági és pszichoszociális közegből származnak. Gyakorlatilag csak azt birtokolják, mit mi biztosítani tudunk nekik, illetve azt amit ők maguk a saját munkájuk révén megteremtenek önmaguk számára. A nevelésük folyamatában, többek közt az az alapelv érvényesül, miszerint az életüket őértük, de nem nélkülük építjük fel. A mi hivatásunk, hogy segítsünk a kibontakozásukban, mely a gyermekek részéről is munkát, céltudatos, állhatatos erőfeszítést feltételez. Azt látjuk, hogy a teremtett lét rendjén egy bizonyos erő uralkodik. Ez az erő a mozgás kényszere és ez az erő, jól látható módon a gyermekek létminőségén is érvényesíti önmagát. A megismerés, a tapasztalatszerzés ösztöne, a kíváncsiság, a dolgok iránti fogékonyság az irántuk való folyamatos érdeklődés, az akaratlagos és az önkéntelen megfigyelés, a tények bennük lévő lenyomatai és azok rendeződése állandó mozgásban tartja őket. Amint cseperednek, az iskola jó esetben felfűti bennük ezt a magatartást. Sokakat azonban lelomboz, szárnyukat szegi, eltompítja a kíváncsiságukat, énerejükben megnyirbálja a gyermekeket, mint ahogyan a tompa föld elnyeli a tiszta esőcseppek vidámságát. Az iskola – a rá szánt életévek arányában- alkalmas eszköze kell legyen az önálló és alkotó életvitelre való képesítés teremtő folyamatának. Sokszor azonban az iskolában elszunnyad a gyermekek önálló, autonóm törekvése. Itt Erdélyben a jelen oktatási rendszerünk teljességgel képtelenné vált arra, hogy a szakmunkás minősítést célzó diákokat eredményesen készítse fel egy önálló életvitelre, az alkalmas munkavállaló minőségére. Nincsenek jól működő szakmunkásképző iskolák! Sőt a szakmunkásképző iskolák, de maga a kétkezi munka és az azzal egylényegű, alkotó erő is demoralizálva van. Ezért sok középiskolás gyermekek életérzése vált erőfogyottá. Az önépítkezés született ösztöne már nem sürgeti őket a tevékeny, alkotó és autonóm élet méltóságára. Nehezen tűznek ki célokat, nehezen adnak értelmet a mindennapi munkájuknak, az iskolai tevékenységük cél és értelemvesztett. Ami egykoron, kisgyermekként a sajátjuk volt, mint például a megismerés vágyának sürgető ereje, elszunnyad bennük. Hogy megfordítsuk, ellensúlyozzuk ezt a jelenséget elhatároztuk, hogy létesítünk egy szakkollégiumot. Szükség van ugyanis arra, hogy a gyermekek kiteljesedési vágyát, ösztönét és képességét, az önjáró voltukat, annak kontinuitását továbbmentsük az ő boldogulásuk és népünk javára. A kollégiumunk célja az, hogy kiegészítse a gyermekek iskolai képzését és jó szakembereket neveljen, akik önműködően, autonóm módon, céltudatosan, fegyelmezetten, szakértelemmel, állhatatosan és bátran vállalnak majd munkát, alapítanak családot és vállalnak gyermeket, mint jó keresztény és jó magyar emberek. Ehhez kérjük Isten segítségét ! Célunk: - vallási és nemzeti önazonosságukban erős, alkotó, teremtő életet élő büszke és nagyon jó szakmunkások képzése A képzés profilja: - állatgondozás, növénytermesztés, agroturizmus és az autonóm élet szaktudása Várt eredmény - jól képzett szakemberek, akiket szaktudás, fegyelmezett, kitartó, állhatatos munkamorál jellemez, akik szellemileg, lelkileg, fizikailag és erkölcsileg, mint hitükben és nemzeti önazonosságukban erős egyének képesek arra, hogy családot alapítsanak és felneveljék gyermekeiket. Rendelkezésünkre áll - két – egyenként 40 gyermek fogadására alkalmas- félkész épület - egy modern istálló - 6,5 hektár bekerítet terület A Szent Ferenc Alapítvány épülőfélben levő gazdasági épületeiről ITT láthat fotókat! Kolozsvári Tibor, Csaba testvér munkatársa. Erdély.ma. 2013. április 6.Tenyérnyi Erdély a világ tetejénÉvek óta próbálom megfejteni Kőrösi Csoma Sándor titkát. Különösen tavasz kezdetén, amikor nemcsak szülőhelyén, de a Bob házaspárnak köszönhetően évek óta Marosvásárhelyen is a székelység nagy vándorára emlékezünk. Aki nagyenyedi batyujával a szívében és elméjében híres európai egyetemeket megjárva, jobbára gyalogosan jutott el a Himalája vonulatai közé. S miközben a lámakolostorokban az őshazára vonatkozó írott forrásokat kereste, az ismert 19 nyelv mellé olyan mélységeiben sajátította el a tibetit, ami lehetővé tette, hogy az első tibeti-angol szótárt összeállítsa. Lehetetlent ostromló erőfeszítéseinek helyszíne a lélek számára "himalájakék békét" jelentő csodálatos tájban sok fiatalt ma is megérint, s a több mint 170 éve ható csodálatos vonzerőtől megbabonázva vállalják, hogy az erdélyi származású világhírű budapesti építész és felesége tervében részt vegyenek. Irimiás Balázs 2007-ben kerékpározott el a közel 4.000 méter magasságban fekvő elhagyott zanglai palotaerődhöz, amelyben Csoma Sándor szobáját az 1900-as évek elején Baktay Ervin azonosította. A magárahagyott, megrongálódott épület megmentését megálmodó építészmérnök, a Csoma Szobája Közhasznú Alapítvány révén, évről évre téglajegyet és gerendát vásároló támogatókat ösztönöz az adakozásra, s önkéntes fiatalokat nyer meg, hogy a nyári hónapokban a saját maguk gyűjtötte pénzen kiutazzanak és az erőd bontásában és építésében részt vegyenek. A városi élethez szokott önkéntesek, a szervezők lelkesedésétől s a titokzatos vonzerőtől áthatva vállalják, hogy a mostoha lakhatási és tisztálkodási feltételek mellett a hagyományos anyagokkal végzett nehéz építőmunkában részt vegyenek a "lélegzetelállító" háromezer méter fölötti magasságban. És büszkén mondhatjuk, hogy ebben a munkában a marosvásárhelyi Navratil házaspár, Kinga és János is jeleskedett, a tavaly nyáron pedig hatfős sepsiszentgyörgyi csapat dolgozott az újjáépítésen. Erről szólt az önkénteseket bemutató film, s Szabó Szilárd Bulcsú, szintén erdélyi, kolozsvári származású építészmérnök csütörtök esti előadása, aki az elmúlt évben kapcsolódott be a szervezésbe, s a zanglai iskola építését vezeti. Az Irimiás család terve ugyanis már három szálon fut, a zanglai gyermekeknek napenergiával működő korszerű iskolát terveztek a palotaerőd s a környékbeli szent helyek, a sztúpák felújítása mellett. Az önkénteseket hallgatva, akik természetes őszinteséggel vallottak a Csoma Sándor szobájában érzett meghatódottságukról, ami széppé teszi a nehéz, emberpróbáló munkát is, biztosak lehetünk abban, hogy továbbra is lesznek követőik, s mire a Zanglába vezető új út elkészül, a látogatókat a felújított Csoma-múzeum és könyvtár fogadja majd. S a bizonyosság, hogy valahol a világ tetején is létezik egy tenyérnyi Erdély az otthonosság ígéretével. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 6.Se hátrább, se előreSzerdai ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa jóváhagyta a meghatározatlan időre szóló oktatói és a folyó egyetemi évre szóló tanársegédi állások betöltésére meghirdetett versenyvizsga eredményét. A magyar tagozat önálló létéhez szükséges 70 állásból 15+17-re lehetett pályázni, s ebből 23-at töltöttek be. A 14 tanársegéden kívül, akiknek nem végleges az állása, valójában két új személlyel bővül az egyetem oktatói kara, a többiek egy fokozattal léptek elő. A sebészeten továbbra is fennmaradt a magyarokkal szembeni határozott elutasítás, a fogorvosi karon a krónikus tanárhiány. A részletekről dr. Szilágyi Tibor professzort, a MOGYE rektorhelyettesét kérdeztük. – Miért nem sikerült valamennyi meghirdetett helyet betölteni, gondolok elsősorban a végleges állásokra? – A 37 meghatározatlan időre szóló tanári állásból 30-ra volt jelentkező, akik közül 26-nak sikerült a vizsgája. A magyar tagozatnak jóváhagyott 15 állásra 11-en jelentkeztek, közülük 9 vizsgázott sikeresen. – A tanárhiányt figyelembe véve nem mondhatni túlságosan jó aránynak. Mi volt a sikertelenség oka? – Egyik esetben, ahol magasabb oktatói fokozatot célzott meg a jelentkező, a feltételek teljesítésében határesetnek számító pályázatot rosszindulatúan kezelte a bizottság, s nem hagyta jóvá az előrelépést. A másikban olyan nehézségű és aprólékosságú vizsgát tartottak, hogy a jelentkezőnket, aki korábban Bukarestben ugyanebből az anyagból sikeresen szakvizsgázott, visszautasították. – Mivel az utóbbi eset a sebészeti tanszéken történt, úgy tűnik, hogy ott továbbra sincs helye a magyar oktatóknak, s már a vizsga előtt kiszivárgott, hogy jobb lenne, ha nem is jelentkeznének. – A legnagyobb oktatói hiány valóban a sebészeten van, s minden megbeszélésen, ahol ezt szóvá tettük, azt vágták a fejünkhöz, hogy nincs jelentkező. Most három jelentkező lett volna, de az egyik állás meghirdetését Copotoiu professzor, az I. Sebészeti Klinika vezetője, a szenátus elnöke sértődöttségre hivatkozva elutasította. Azt nehezményezte, hogy nem őt kérdezték meg először, holott abban az időszakban külföldön tartózkodott. A másik jelölt a beiratkozáskor tapasztalt adminisztratív bonyodalmak miatt mondott le szándékáról. A harmadiknak a vizsgán állítottak olyan akadályokat, hogy ne sikerüljön a próbálkozása. – A másik kritikus hely a fogorvosi kar, ott miért nem sikerült pótolni a hiányokat? – A meghatározatlan időre szóló három állásból kettőre végül be sem iratkoztak a lehetséges pályázók, reméljük, hogy a következő alkalommal jelentkezni fognak. – Ahogy hallottam, nem jobb a helyzet az idei tanévre meghirdetett tanársegédi állások esetében sem. – A három jelöltből kettőt elutasítottak, ami azért furcsa, mert az egyikük évfolyamelsőként végzett, és annak idején a rezidensvizsgán, Bukarestben országos versenyben harmadik helyet ért el. Az egyetemünk meg kellene becsülje az ilyen jelentkezőket, ahelyett hogy lehetetlenül magas szintű vizsgával akadályozza a tevékenységüket. – A pontosítás kedvéért térjünk vissza a számokra. – A 17 tanársegédi állásból 14-et sikerült betölteni. – Korábban felmerült a kifogás, hogy a magyar tagozatra szóló állásoknál nem jelent meg feltételként a magyar nyelv ismerete, befolyásolta-e ez a tény a vizsgát? – Nem fordult elő olyan eset, hogy a minket megillető helyre mást vettek volna fel. – Miért ideiglenesek ezek az állások? – Mivel az új tanügyi törvény szerint csak a megvédett doktorátusi cím birtokában lehet tanársegédi állást megpályázni, akiknél folyamatban van a doktori cím elnyerése, azokat csak meghatározott időszakra lehet alkalmazni. – Miért nem vehettek részt a magyarországi egyetemeken doktori iskolába járó orvosok, gyógyszerészek? – Az előírások értelmében csak az egyetem nappali tagozatos doktorandusai pályázhattak, akik a doktori tanulmányok mellett el tudják végezni az oktatói tevékenységet is. Akik megszerzik a doktori címet, az itteni egyetemen doktoráltakkal egyenlő feltételek mellett jelentkezhetnek majd a vizsgára. – Összességében mit nyert a magyar tagozat? – Nem szorult hátrább, de előbbre sem jutott. Tagozatot nem lehet fentről létrehozni, ehhez iskolát, csapatot építő személyiségekre van szükség. – A szerdai szenátusi ülésen a magyar tagozatot képviselő szenátorok nem kifogásolták a vizsgákon szándékos rosszindulatot? – De igen, a sebészeten kialakult helyzetet Szabó Béla professzor tette szóvá, amire Copotoiu Constantin professzor éles hangú, személyeskedő kirohanással válaszolt. – Milyen kérdések szerepeltek még az ülés napirendjén? – Elhangzott a tavalyi évre vonatkozó rektori beszámoló, Dobru Daniela professzor végleges kinevezést kapott a Doktori Iskola élére, módosult a tanári állások betöltésére vonatkozó versenyvizsga szabályzata, a szenátus úgy határozott, hogy a rezidensek csak ideiglenes áthelyezést kaphatnak. A testület jóváhagyta a magyar nyelvű biotechnológiai mesterképzés indításához szükséges iratcsomó összeállítását. A képzést Sipos Emese docens, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kezdeményezte. Nagy előrelépés lesz, ha sikerül akkreditálni ezt az oktatási formát, és lesz elég jelentkező az indításhoz, hiszen eddig mesterképzés csak román nyelven folyt az egyetemünkön. A szenátus elhalasztotta a nyugdíjkorhatárt elért egyetemi tanárok működésének a meghosszabbítására vonatkozó szabályzat megvitatását, szavazott a tandíjakról, a következő tanév szerkezetéről, az egyetem akkreditációjának az előkészítéséről és más kérdésekről. – Mielőtt az akkreditációra rátérnénk, megkérem, mondja el, hogyan végződött a márciusi uniós felmérés? – Az Európai Egyetemek Szövetségének öttagú bizottsága vizsgálta meg, hogy mit kell tenni az egyetemnek a saját maga által kitűzött célok eléréséért, vagyis, hogy A kategóriás, elit kutatóegyetem legyen. A második látogatás végén egyórás kiértékelő előadáson bemutatták a menedzsment, a minőségbiztosítás és az átláthatóság terén folytatott felmérés eredményeit. Általában pozitív véleményt fogalmaztak meg, de éles szemmel tekintettek a kulisszák mögé, sok hasznos javaslat, tanács hangzott el annak érdekében, hogy egy európai szintű és mentalitású intézménnyé váljon az egyetem. Erről hamarosan írásos beszámolót is küldenek. – Hogyan készülnek az akkreditációra? – Az Általános Orvosi Karon május 10-ig külön dossziét kell összeállítani mindhárom tagozatnak, de arra vonatkozóan, hogy a gyakorlatokat hogyan fogjuk lefedni, még nem született megállapodás. Az akkreditáció június folyamán, a felvételi vizsga előtt kellene lezajlódjon, azután kerülhet napirendre az önálló főtanszékek megalapítása. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 6.Török Gáspár: Marosvásárhely a fotográfia városaHiánypótló kiadványként megjelent Török Gáspár Marosvásárhely a fotográfia városa című könyve, amelyben a szakterületen közölt, illetve kevésbé ismert írásait foglalta egybe. A könyvet munkatársunk Vajda György április 16-án, kedden 18 órától a Bernády Házban mutatja be. Az alábbiakban Nagy Miklós Kund által írt előszóval ajánljuk az olvasók figyelmébe a kötetet. Ha a képíró kutatni kezd, abból remek dolgok születhetnek. Akár egy hiánypótló könyv is, amely újabb fehér foltot tüntethet el ismereteink folyamatosan frissítendő térképéről. Török Gáspár rég rájött arra, hogy nem csak a látvány megörökítése válhat szenvedéllyé, a felfedezés öröme is tartós elégtételt nyújt. Akkor különösen, ha könyvtári búvárkodásainak az eredményeit a szélesebb közönséggel is megoszthatja. Így aztán a fotózás és az ehhez szervesen kapcsolódó kiállító tevékenység mellett évek óta arra is időt szakít, hogy beleássa magát a fotográfia múltjába, szóban és írásban tegye közzé, ha valamilyen ritkaságra, a köztudatból hiányzó tudnivalóra bukkan. Természetes, hogy figyelme elsősorban arra irányul, ami a fényképészet, fényképművészet terén szűkebb pátriánkban történt, első fotótörténeti cikkgyűjteménye ezért is erdélyi, vásárhelyi központú. Kötete adatokban, tényekben kellőképpen gazdag, bárkit meggyőzhet, hogy címválasztásában nem lokálpatrióta elfogultság, hanem a helyi realitások alapos ismerete vezérelte. Marosvásárhely valóban a fotográfia városa. Átfogó írásokban bizonyítja, hogy a Református Kollégium polihisztora, Bolyai Farkas még Daguerre világhírűvé vált találmányának a bejelentése előtt foglalkozott a fényképezés lehetőségeivel, technikájával. A fotográfia úttörői között más marosvásárhelyiek is feltűntek, mindenekelőtt az 1848-as szabadságharcos Szabó Iván, aki emigrációba kényszerülve, skót földön szerzett elévülhetetlen érdemeket a fényképezés terén. Nyilván más erdélyi szellemi központok is méltán hívták fel magukra a figyelmet a fotográfia hőskorában, Török Gáspár nem a könnyebb utat választotta, a több kutatást igénylő, kevésbé ismert jelenségekre, egyéniségekre, például a nagyenyedi képíró kiválóságokra fókuszál. A fejlődést a XIX. századi Erdélyben neves mecénások is segítették. Nekik is köszönhető, hogy megvalósíthatta nagy művét Orbán Balázs, és lelkes követői is akadtak a Székelyföldön. Említésre méltó nevek sokasága szerepel a könyvben, itt csak jelzem a Horváth Imréét, aki szintén megszállottja volt a fényképészetnek, és része van abban, hogy Marosvásárhelyen elindították a fényérzékeny anyagok gyártását. A szerző ír a hírneves helybeli fotóklubról is, amelyet Marx József fotóművész alapított hat évtizeddel ezelőtt. A fotósutánpótlás nevelését ugyancsak szívügyének tekintő jeles mesterrel 1982-ben készített interjúját is beemelte Török Gáspár a könyvbe. A fotókat ne hiányoljuk a kiadványból. Itt nem ihletett képeit mutatja fel a szerző, azokkal a Kivárt pillanatok című átfogó fotóalbumában és tárlatokon mindegyre találkozhatunk. Most olyan oldaláról ismerhetik meg a fotó- és könyvbarátok, amelyről eddig kevesebbet tudtak. Ezért is érdemes az elismerésünkre. Kiss Júlia. Népújság (Marosvásárhely). 2013. április 6.Két és fél ezer állampolgársági kérelmet utasítottak elKét év alatt mintegy 2500 állampolgársági kérelmet utasítottak el, a legtöbb közülük Romániából és Ukrajnából érkezett - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Korábban Steiner Pál szocialista képviselő azt kérdezte, hány ember állampolgársági kérelmét utasították el a kedvezményes honosítási eljárásban. A közigazgatási miniszter az Országgyűlés honlapján megjelent válaszához mellékelte az egyszerűsített honosítási eljárásban 2011-2012-ben elutasítottak állampolgárság szerinti bontását. Ebből kiderül, hogy 2533 kérelmet utasítottak el, a legtöbbet, 972-t a román állampolgárságú kérelmezők közül, a második helyen pedig ukrán állampolgárok állnak (921). Szerb állampolgárok közül 441-et, oroszok közül 36-ot, horvátok közül 24-et utasítottak el, és 20 amerikai kérelmező sem kapta meg a magyar állampolgárságot. A tárca vezetője jelezte: a kedvezményes honosítási kérelmekről a köztársasági elnök kizárólagos jogkörben, indokolás nélkül dönt. A kérelmek elutasításának indokáról így nem tud adni tájékoztatást. Az elutasított kérelmekről a benyújtás helye szerinti bontásban pedig nem készül statisztika, így az erre irányuló kérés sem teljesíthető - tette hozzá. A magyar állampolgárságot 2011. január 3-tól lehet kérelmezni az egyszerűsített honosítási eljárás segítségével, amelyet az Országgyűlés 2010. május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok az esetükben. A törvény a határon túli magyaroknak nem szabja meg az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát. Az allampolgarsag.gov.hu oldalon csütörtökön tették közzé, hogy több mint 422 ezer állampolgársági kérelem érkezett 2011 januárja óta, ebből több mint 203 ezret Magyarországon nyújtottak be. Állampolgársági esküt több mint 340 ezren tettek. A honlapról - ahol országonkénti bontásban megtalálható a beadott kérelmek száma és a kérelmezők állampolgársága is - az derül ki, hogy Romániából 149 449, Szerbiából 46 400, Ukrajnából 10 437, Szlovákiából 161, Nagy-Britanniából 1779 kérelmet adtak be. Izraelből 1060, Németországból 1472 kérelmet regisztráltak. Az állampolgárság szerinti bontásból az látszik, hogy 283 866 román, 1284 orosz, 76 652 szerb, 50 658 ukrán és 1515 szlovák állampolgár nyújtott be kérelmet. Kanadai állampolgároktól 787, amerikaiaktól 1013 honosítási kérelem érkezett, de adtak be kérelmet Suriname, a Seychelle-szigetek és Omán állampolgárai közül is. A nemzetpolitikai államtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t: a két adatsor közötti különbség abból fakad, hogy egy állampolgár állandó lakhelye bárhol lehet, és bárhol beadhatta magyar állampolgárság iránti igényét. (Például: egy eredetileg román állampolgár nemcsak Erdélyben/Romániában élhet, hanem Magyarországon, Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon is.) A fenti adatsorokból tehát nem lehet egyenes következtetést levonni arra vonatkozólag, hogy hány magyar állampolgár él egy adott országban - közölték. MTI Nyugati Jelen (Arad). 2013. április 6.Épül a Szeged–Temesvár „kulturális híd”A Csiky Gergely Színház előcsarnokában csütörtökön bemutatták a Virtuális Színház – Kulturális Híd című, 274 000 eurós, határon átnyúló magyar–román színházi projekt eddigi eredményeit. Balázs Attila színházigazgató a bevezetőben elmondta: a színházi projektben 24 temesvári és 22 szegedi fiatal vesz részt, akik 2012 októberétől 2013 márciusáig 200 órás mentori programban vettek részt. A tehetséges fiatalokkal egy virtuális színházi produkciót hoznak létre, Caroll Lewis Alice Csodaországban című műve nyomán, amelyet 2013. június 10-én egyszerre mutatnak be Szegeden, Temesváron és online közvetítéssel az interneten. A virtuális előadást Kedves Emőke rendezi Molnos András Csaba színművész közreműködésével, a produkcióban résztvevő csapat koordinátora Ştefan Iordănescu rendező. Az előadás zenéjét az UNITER díjas Cári Tibor szerezte. Az előadás díszleteit és kosztümjeit a Temesvári Egyetem Művészeti és Design szakának tanárai és hallgatói tervezték. A sajtótájékoztatón Kedves Emőke rendező elmondta: az Alice című előadás angol nyelvű lesz és úgy találták ki, hogy a szegedi és a temesvári színházteremben, illetve a számítógép előtt ülő nézők egyaránt élvezhessék. Alice úgy bolyong Csodaországban, hogy felváltva bukkan fel a szegedi, illetve a temesvári díszletek között, ezért hét kislány alakítja: egyikük lesz a valóságos Alice, a többi hat a temesvári és a szegedi jelenetekben jelenik meg, felváltva, a csodaországbeli események során. A bonyolult alkotási folyamatról Ştefan Iordănescu rendező beszélt, aki szerint olyan műszaki akadályokkal kellett megküzdeni, amelyek messze túlnőnek egy közönséges skype-kapcsolat vagy egy videokonferencia során fellépő technikai problémákon. Iordănescu szerint a projekt során egy olyan kiváló csapat kovácsolódott össze, amely képes lesz a jövőben is színvonalas európai kulturális projekteket megvalósítani. „Ha Temesvár Európa Kulturális Fővárosa szeretne lenni, akkor több ilyen jellegű csapatra támaszkodva érhet el komoly eredményeket” – mondta Ştefan Iordănescu. Kíváncsian várjuk a június 10-ei Alice című virtuális színházi előadást, amely a színház és az informatika összekapcsolásának eddig feltáratlan lehetőségeit kiaknázva hozza létre a „kulturális hidat” Szeged és Temesvár testvérvárosok között. A virtuális színházi előadás színvonalas műszaki hátterét a Csiky Gergely Színház szegedi partnere, az Inno-Motive Nonprofit Kft. biztosítja. Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad). 2013. április 6.Erdély kulturális sokszínűségét idézendőKönyvbemutató a szatmári svábok két világháború közötti történetéről A Kolozsvár Társaság főtéri székházában szerda este újabb könyvbemutatóra került sor, ahol a Kriterion Könyvkiadó újdonsült kisebbségtörténeti kötetét mutatták be. Baumgartner Bernadette, a fiatal szerző a kolozsvári történészképzés csekély számú jelenkorkutatóinak egyike, akinek a szatmári svábok két világháború közötti történetét bemutató, Kisebbség a kisebbségben című könyvét ismertették. Habár a romániai németség a szakmunkákban meglehetősen gazdagon dokumentált, a szatmári svábok két világháború közötti történetét ez idáig indokolatlanul elhanyagolták. Az 1918-as hatalomváltást követően e jelentős mértékben asszimilálódott határ menti kisebbség a magyar, román és német politikai érdekek kereszttüzében találta magát, amit a szerző találóan csak úgy fogalmazott meg, hogy az időszak feltárásával valóságos „hangyabolyba nyúlt”. Az immár háromszáz éves történetet maga mögött tudó szatmári svábok múltfeltárása egyben rendkívül komplex identitásvizsgálat is – hívta fel a figyelmet Csucsuja István, kolozsvári történész, a szerző egykori tanára. A vonatkozó időszakban a mintegy húszezres lélekszámú szatmári svábok közül (az elmagyarosodott svábokat is beleértve) körülbelül kilencezer főre tehető azok száma, akik még beszélték a sváb nyelvet. Helyzetüket az erdélyi szászokéval összevetve – a velük való kapcsolatot H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója csak a kutya és a macska viszonyához hasonlította – egy egész más élethelyzet tárul fel előttünk. A középkor folyamán autonómiával rendelkező dél-erdélyi szászsággal szemben a szatmári svábok esetében egy szegény, német öntudatában meggyengült, elmagyarosodott rétegről beszélhetünk, melynek nem volt saját értelmisége, és nem tartván fenn szorosabb kapcsolatot a Német Birodalommal, az irodalmi német nyelv is teljességgel ismeretlen maradt körükben. De mindemellett épp e rurális környezetre hivatkozva, a korabeli svábság beolvadtságát árnyalandó azokat a Bükk-hegység aljában található falvakat is említették, ahol hosszú ideig megőrizhették sajátos nyelvüket és kultúrájukat (párhuzamként a teljességében elmagyarosodott zsidó erdélyi közhiedelmét hozták fel, holott épp a szatmári vidéken jelentős számú közösségek őrizték meg identitásukat). H. Szabó Gyula kifejezésével élve Nagy-Románia megalakulása nyomán tényleges „harc folyt a lelkekért”, ahol a részben identitást váltott, részben identitások között ingadozó vagy identitásukat megőrző elszigetelt falusi svábok iránt megindult az államok érdekcsatározása. Így a román állam legfőbb érdeke (a legnagyobb számú kisebbség, a magyarság beolvasztása) mellett megpróbálta a kisebbségeket is egymásnak ugrasztani, a magyar állam – revíziós külpolitikai törekvéséhez igazodva – hajthatatlanul magyarnak deklarálta a szatmári svábokat, míg Bukarest és Berlin ellenvetésének adott hangot. Mind Csucsuja István, mind a szerző kitért arra a paradoxonra, hogy míg az 1920-as években a szatmári svábok erőteljes ellenállást fejtettek ki a német iskoláztatás ellen (kérve, hogy magyar tannyelvű iskolába járhassanak), addig az 1989-es fordulatot követően már a német nyelvet választották, holott a szülők az 1970-es években Németországba emigráltak, a fiatal generáció pedig teljesen elmagyarosodott, de boldogulásuk érdekében kifizetődőbbnek látták egykori anyanyelvük újratanulását. A kiadóigazgató a (katolikus) egyház elmagyarosításban betöltött szerepére is rákérdezett, és bár a válasz igenlően hangzott, a szerző szerint mégsem lehet erőszakos elmagyarosításról beszélni, hisz a gazdasági és kulturális érvényesülés, a túlnyomórészt magyar környezet (nem beszélve hagyományos magyar államhűségükről) egy természetes beolvadási folyamatnak is előidézői voltak. Noha kétségtelen: az elemi iskola elvégzését követően magyar nyelven tanulhattak, így már a helyi papság is elmagyarosodott svábok közül került ki. A Volksbund (Magyarországi Németek Népi Szövetsége) ideológiája nem hagyta teljesen érintetlenül a szatmári svábokat, de már az 1920-as évektől kezdve az egyház képviselői is rendszeres délutáni foglalkozásokat tartottak közösségeikben. A politizálástól elhatárolódó szatmári svábság egyetlen feltárt nácista hangvételű levelén kívül nem bukkantak hasonló jellegű dokumentumokra – jegyezte meg a szerző. Talán sokak számára nem ismeretlen, hogy amint az 1920-as években a román állam a németes hangzású nevek alapján kényszerítette német iskolákba a többnyire elmagyarosodott szatmári svábokat, úgy a második világháborút követően is puszta névsor után vagonírozták be s szállították el őket a szovjet hadifogolytáborokba. Habár a szerző elmondása szerint részben elmagyarosodott sváb, részben sváb családból származik, mégis a szerző korabeli tanára, csakúgy, mint a Kriterion igazgatója a kötet elfogulatlan szemléletét méltatták, amely kiemelkedik az eddigi – többnyire németországi szerzők tollából született – meglehetősen szubjektív szakmunkák közül. H. Szabó Gyula kiemelte, hogy a kötet magunk identitására nézve is igen jelentős és súlyos tanulságok levonására késztet. GYŐRI TAMÁS Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 6.Mit ér a feltétel, ha magyarNem elcsendesedni (lezárulni semmiképp), hanem éppenséggel kiteljesedni látszik a magyarság elleni, illetve a magyarság fogalmával szembeni érthetetlen román hatósági viszonyulás. Nevezhetnénk ezt magyarellenességnek, jogtalanságnak, diszkriminációnak, és még nagyon sokféleképpen. Az ungur, „mágjár” vagy „székuj” valamilyen jelkép formájában megjelenítve, legújabban pedig leírva, ellenállást vált ki a többségi nemzetet képviselőkből – intézményi szinten is. A székely és magyar zászlós történetek után most a magyar nyelv, pontosabban annak ismerete eredményezett olyan törvényszéki határozatot, amely a demokrácia fogalmához kötődő több elvet (legyen az jogi vagy csak erkölcsi) megkérdőjelez. A kolozsvári rádió magyar nemzetiségű főszerkesztő-helyettese, Rostás-Péter István évek óta „hadállásban” tölti be tisztségét amiatt, hogy a rádió egyik román nemzetiségű alkalmazottja több alkalommal beperelte a tisztség „elfoglalása” miatt. Legutóbb például azért kezdett el pereskedni, mivel a főszerkesztő-helyettesi állásra kiírt versenyvizsgán feltételként szabták meg a magyar nyelvismeretet, vagyis egy olyan kisebbségi nyelv ismeretét, amelyen az adott rádióadó műsort sugároz. Ezt az illető minden téren jogsértőnek, sérelmesnek találta. A törvényszék pedig a napokban határozott, helyt adva a panasznak, és érvénytelenítve a tavalyi versenyvizsgát. Függetlenül attól, hogy mivel indokolják a határozatot (állítólag arra hivatkoznak, hogy a rádió igazgatótanácsában már van egy magyar képviselő – tehát indokolatlan még egy „mágjár” a főszerkesztő-helyettesi székben), a „logika” nyilvánvaló: a törvényszék szerint nem érvényes az a versenyvizsga, amelynek kiírásában egyik feltételként a magyar nyelvismeretet tüntetik fel. Az eset nem egyedi és nem is az első, ugyanis hasonló témában pereskedik a szilágyperecseni polgármester, aki a jegyzői állás betöltésére szeretett volna magyarul tudó-beszélő alkalmazottat, minden bizonnyal a jobb ügyintézés végett. Ez annál is cifrább, mivel jelentős összegű kártérítés kifizetésére is kötelezték a polgármesteri hivatalt, amely tovább bonyolítja a dolgot. Akár jelenségről is beszélhetünk, hiszen egyből túl sok a történet, amelynek az alapja, kiváltója, témája a magyarsághoz kötődik – jelképekben vagy nyelvben. Vagy elég csak Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester esetére gondolni, akit az Országos Diszkriminációellenes Tanács bírságolt meg, mivel a város főépítészi posztjára kiírt versenyvizsgán jelentkezési feltételként szerepelt a magyar nyelvtudás. Az említett bírósági határozatokat nevetségeseknek nevezhetnénk, ha nem lennének siralmasak. Elsősorban minden munkaadó, legyen az magánvállalkozó vagy állami (költségvetési) intézmény, megszabhatja versenyvizsgáinak feltételeit, természetesen a törvényes előírásoknak megfelelően. A felvételhez vagy alkalmazáshoz olyan elvárásai, feltételei lehetnek, amelyek az adott tisztség legjobb ellátásához, a munkafeladatok teljesítéséhez leginkább hozzájárulnak, és itt szokták feltüntetni „valamely idegen nyelv ismeretét”, például. Néha pontosítanak is, hogy melyik idegen nyelvet részesítik előnyben, de rendszerint természetesen azt, amelyiket az adott munkahelyen tudni és beszélni kell(ene). Ezzel azonban nem mondok újdonságot, hiszen már több évtizedes gyakorlat, és újsághírben sem szerepelt még eddig egy olyan pereskedés sikeres története, amelyben valaki az angol nyelv megkövetelését kifogásolta volna egy állásinterjúnál (függetlenül attól, hogy esetleg az alkalmazottak többsége beszéli az angolt). Pedig lenne mit kifogásolni, diszkriminatívnak bélyegezni s ilyen alapon sértetten pereskedni egy munkahely vagy valamilyen tisztség betöltésére kiírt feltételek olvastán: több év szakmai tapasztalat (mit szóljon ehhez egy frissen diplomázott?), gépkocsivezetői jogosítvány (mi köze van a számlázáshoz?), számítógép-kezelői ismeretek (sofőri állás betöltésére), és folytathatnánk az egzotikus idegen nyelvekkel meg a felső korhatárt megszabó életkorokkal. Úgy tűnik, ebben a követelményözönben csak éppenséggel a magyar (ungur vagy mágjár) nem szerepelhet (lassan semmilyen formában, megfogalmazásban), mert akkor az jogtalan, alkotmányellenes, sértő, önbecsülést romboló, szabálytalan, vagy egyszerűen fölösleges, tehát lényegtelen, és emiatt érvénytelen, ami hozzá kötődik. A bíróságok vagy törvényszékek, tehát az igazságügy intézményeinek határozatokba foglalt (torz)szüleményei mégis veszélyesek: előzményt teremtenek, alapul szolgálnak, vagy egyszerűen csak ötletet adnak egy olyan országban, ahol mindig akad erre fogékony közeg. Mindenek ellenére: magyarnak lenni jó. ÚJVÁRI ILDIKÓ Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 6.Országgyűlési adomány a kollégiumnakNagyenyed A magyar Országgyűlés számítástechnikai berendezéseket és 500 ezer forint értékű irodaszert adományozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, a szórványban élő magyar gyerekek oktatása terén végzett példaértékű munkájának támogatására. Kövér László házelnök nevében az eszközöket Sárdi Péter külügyi igazgató, Pappné Farkas Klára, a Külügyi Igazgatóság Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese és Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke adta át Nagyenyeden. Az adománnyal a parlament a 390 éves, erdélyi alma mater diákjainak kíván segíteni. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója köszönő szavaiban megerősítette, hogy az iskola ma is azt a szellemiséget képviseli, amit az elmúlt évszázadokban. A parlamenti küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is. Meglepetésként hatott: alig telt el másfél hónap a felejthetetlen budapesti emlékülés óta, és a meghívó, illetve vendéglátó fél, a magyar Országgyűlés küldöttsége ellátogatott Nagyenyedre április 4-én. Úgy tűnk, hogy az ünnepnappal nem szakadt meg a hangulat, hanem folytatódik a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Így kap tartalmat az a kijelentés, amely a tanári szobában lezajlott találkozón többször is elhangzott: „a nemzet képviseletéhez két alapvető dolog feltétlenül szükséges: érzelem és értelem.” Valósággá válhat, működőképessé és sikeressé tehető az összetartozás érzése és az együttgondolkodás gyakorlata. Ennek első lépése volt ez a látogatás. A két nap alatt az Országgyűlés képviseletében itt volt dr. Sárdi Péter, a Külügyi Igazgatóság államtitkára, Pappné Farkas Klára főosztályvezető-helyettes és Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Ezenkívül, az igazgató külön meghívására eljött a csíkszeredai főkonzul, dr. Zsigmond Barna Pál, valamint a látogatás második napján Fodor Tamás a kolozsvári főkonzulátus képviseletében. Az első napon maga a főkonzul is jelen volt, a programban pedig részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, míg a második napon Kántor Csaba püspökhelyettes jött el. A város és a rehabilitáció miatt felkavart iskola megtekintése után a küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, aki maga is részese volt a februári ünnepnapnak. A beszélgetésben felelevenítették a szép emlékeket, és bemutatták a legújabb városi projekteket. A tanári szobában Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója üdvözölte a vendégeket, az intézmény aktív és nyugalmazott tanárai, valamint a diákok egy csoportjának társaságában. Fórika Éva Kakukkszó nevű, általános iskolai tanulókból verbuválódott kórusa a Kaláka együttes dalaival köszöntötte a vendégeket. Felolvasták dr. Kövér László országgyűlési elnök meleg hangú üdvözlő levelét, amit az iskolának küldött. Ebből idézünk: „Az ünnepi alkalom hozzájárult az örök újrakezdés erdélyi jelképévé vált Bethlen Gábor Kollégium történetének, az intézményben folyó oktatói-nevelői munkának a jobb megismeréséhez, bepillantást engedett egyúttal a kollégium mindennapjaiba, sikereibe, gondjaiba.” A beszédekből kiviláglottak a szórványmentés és a nemzetiségi tudat erősítésének lehetőségei. Az anyaországi vendégek szinte mindegyike erdélyi gyökerekkel rendelkezik, tehát jobban átérzik a szórványsorsot. Dr. Sárdi Péter kiemelte: öröm számukra, hogy tudnak segíteni, főleg a diákokon, hogy képzettebbek, felkészültebbek legyenek, amikor kilépnek az életbe, és mindezt úgy tegyék, hogy itt, a szórványsorsban is magyarok maradjanak. Pappné Farkas Klára megemlítette: nagyon jó együttműködésre volt szükség, és öröm volt látni a konferencia után, hogy milyen életképes közösség veszi körül a Bethlen-kollégiumot. A csíkszeredai főkonzul megjegyezte, hogy ott, a tömbmagyarság központjában és általában a Székelyföldön nagy szimpátiával követik a Bethlen-kollégium sorsát. A kolozsvári konzul azt emelte ki, hogy Nagyenyednek modern gondolkodású polgármestere van, aki a kollégiumot partnerként tartja számon. Kántor Csaba püspökhelyettes szintén megerősítette, hogy az egyháznak szívügye a kollégium, amelyet megtartani, megtölteni élettel, elhivatottsággal örömmel vállalt feladat kell hogy legyen. A találkozó végén szót kaptak a tantestület tagjai is. Krizbai Jenő egykori igazgató és Kónya Mária egykori aligazgató fejtették ki gondolataikat. Győrfi Dénes könyvtáros élt az alkalommal, és bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, miután 36 évet töltött el a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban, ez pedig az eddigi leghosszabb idő ebben a funkcióban. Sokat segített diákoknak, tanároknak, a diáktudományos dolgozatok sikereinek nagy része a könyvtári adatokkal lett teljes. Jelenleg a könyvtárat átadta, de a rehabilitáció miatt októberig a téka zárva lesz. Szőcs Ildikó igazgató ezen alkalomból megköszönte Győrfi Dénes munkáját. A találkozó végén id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor két, saját faragású Bethlen-címert adott át az Országgyűlés képviselőinek. A küldöttség tagjai sem jöttek üres kézzel, hiszen több filmet is hoztak az emlékülésről, valamint számítógépeket az iskola számára. A filmet hamarosan az Áprily-estek keretében a város közönsége is láthatja, hallhatja. Megfogalmazódott annak az igénye is, hogy készüljön egy kiadvány is az emlékülés anyagából, amelyben enyedi részvételre is számítanak. Igazából megvalósulni látszik Áprily Lajos a Fejedelemhez intézett versének egyik sora, amelyet Sütő András is idézett 1972-ben a 350 éves évfordulón: „Fejedelem, a fundamentum állt.” Új kapcsolat van kialakulóban a Budapest–Nagyenyed tengely mentén, amelyre reményeink szerint a távlatokban is alapozni lehet majd. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár). 2013. április 6.Kádár Gyula: Az erdélyi magyarság (1918–2011) 1.Székelyföld is veszélyben! Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett „egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában „békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk? A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek „idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: „Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstende) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: „Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával „egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz „ősi román" föld elrománosításához is. Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett. (folytatjuk) Kádár Gyula Háromszék Erdély.ma. 2013. április 6.Nemzedékek találkozója (Negyvenöt éves a Mikó néptánccsoportja)Ha nemzedékek találkozóját akarták volna megszervezni, akkor sem sikerült volna ilyen mértékben összetoborozni tízéveseket és nyolcvanasokat, mint ahogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tette a néptánccsoport, -zenekar és kórus megalakulása negyvenöt éves évfordulója alkalmából tartott tegnapi ünnepségen. Akik egykor alapítóként kezdték, most gyermekeikkel, unokáikkal érkeztek arra a csodára, amelynek titka hagyományaink szeretete, valamint Péter Albert és Dancs Árpád kitartó pedagógusi munkája táncaink, dalaink továbbadásáért. Amikor felcsendült az iskolahimnusz, az új sportcsarnok hatalmas alagsori termében egyszerre volt jelen a múlt és a jövő, idősek, fiatalok és gyermekek fújták a dalos költeményt. Az iskola egykori igazgatói, múltbéli és jelenkori tanárai, vén diákok, jelenlegi tanulók, szülők, nagyszülők várták a pillanatot, amikor Dancs Árpád felemelte karmesteri pálcáját, és a Mikó színpada újból életre kelt. Hét meglett férfi, egykori tánckaralapító bizonyította: a táncba csak belefáradni lehet, de abból kiszeretni soha, majd egymást követték a különböző nemzedékek, akiket ezúttal is Péter Albert készített fel a nagy bemutatkozásra. A mikós tánckarok egyik sajátossága, hogy a hangszeres kíséret mellett énekkar is közreműködik a produkcióikban, ezúttal is nagy sikert aratott. Szólóénekesek léptek fel, a vén diákok felelevenítették a Májusfa-állítás című táncjátékot, többek között marosszéki, mezőségi, szatmári, felcsíki táncokkal rukkoltak elő a korosztályi csoportok, fellépett a litéri (Magyarország) Zöld Ág Gyermek és Ifjúsági Együttes, és miután a műsor több mint kétszáz résztvevője kifújta magát, Péter Albertet és Dancs Árpádot emléklappal köszöntötte az iskola. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy). (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
