|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 501 találat | lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-501 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. február 28.Frigyre lépni a szülőfölddel – Háromszéki honfoglalásMi, erdélyi, különösen a székelyföldi magyarok 1990 után a találkozók évtizedeit éljük, nemrég szóltam arról, hogy ötévenként vagy évenként találkoznak az érettségi vizsgák izgalmait, a felnőtté válás kihívásait együtt átélők, találkoznak a főiskolák és egyetemek végzősei, van, amikor összejönnek az egy évjárathoz tartozó falubéliek, s tulajdonképpen a térségünket nyáron át behálózó falunapok is ezekre a találkozókra épülnek, ebből nőttek ki, ezekből halmozódtak össze. Két évvel ezelőtt egy, a kalandok elől sem kitérő, sőt ezeket gyakran kiprovokáló háromszéki vezető ember, dr. Demeter János megyei tanácselnök valahol a mondákkal beültetett Maksa és Eresztevény, a Besenyői tó fölötti Óriáspince-tetőn járt, s amint ezt több alkalommal is elmesélte és nyilatkozatokba foglalta, megtetszett vala neki erről a szakrális hegyről a pazar kilátás, és megfogalmazódott benne az ötlet, hogy valamiképp alkalmat kellene teremteni arra, hogy az itt élőkkel és az innen messzi földre származottakkal megosztathassa azt a látványélményt, amelyet az Óriáspince-tető a véle szövetségre lépő és a vállára kényelmes sétával felhágó kíváncsiaknak nyújt. A népmesék és mondák stiláris elemei a maguk természetességével épülnek be jegyzetembe. Maga a Pincetető is népmesei elem, pince szavunk a mélységek, a kút, a meder irányába mozdítják el az értelmezést és fantáziát, a pince szóval társított fogalom a magasságok felé emeli a látványt, a látomást. Észrevették ezt már évezredekkel ezelőtt is a Háromszéken élők, másképp nem erre a kenyér formájú hegyre hordták volna össze kunhalmaikat, amelyek közül egy, talán mutatóban, megmaradt. Tudtak erről a csodás kilátóról honfoglaló és hazát teremtő székely-magyar eleink is, akik mondákkal és mesékkel beültették ezt a hegyet, megrakták az Óriáspincét mindenféle kinccsel, s rálelt ennek a kenyér alakú hegynek a titokzatos varázsára Jókai Mór és Orbán Balázs is, aki közül az előbbi már egyféle székely mitológiát is teremtve ide helyezte a Bálványosvár című regényének színhelyét, a székely rabonbánok nemzetgyűlését, amelyen azt kellett eldönteni, hogy a kunok harcias nemzetségét beengedjék-e erre a földre, vagy harcba szálljanak vélük? Jókainak nem volt érzelmileg sem idegen ez a cipóalakú hegy, ennek a válláról, vagy a homlokáról be lehet látni Szentivánlaborfalvára, Laborfalvi Róza Benke névre hallgató családjának származás szerinti falujába. Olyan közel van ide ez alsó-háromszéki falu, hogy az az érzése a hegy hátára felsétáló gavallérnak, hogy innen a csokor virágot be lehetne dobni a hegy lábától egy kicsit arrébb egymásba fogózkodó falvakba. Orbán Balázs, a legnagyobb székely nemcsak megcsodálta, hanem meg is örökítette ezt a hegytetőt, mondáit szorgosan összegyűjtötte és monumentális művének díszítésére, a mindenkori magyarok épülésére használta fel. Nincs szándékomban a nagy megfigyelők sorába beállni, de Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla egyik háromszéki lírai fotóalbumának, a Felső-Háromszéknek előszavazása közben sejlett föl bennem, hogy Petőfi utolsó, Szendrey Júliához címzett levelét, amelyben Háromszék szépséges voltáról ír az a tájélmény is ihlethette, amely a medence laposára benyúló hegyek hátáról-homlokáról látható, s amely a Kárpát-kanyar koszorú hegyeivel kerített medencét, kisebb léptékben ugyan, de a Kárpát által körbeölelt lapály egészéhez teszi hasonlatossá. Háromszék medencealjának, ennek a síkságnak, rónának a pereme, a karéja kőből van rakva, akárcsak a Magyar Alföldé. Amit a Kézdiszentlélek feletti Perkőról látható panorámáról mondtam, azt a látványt most áttelepíthetem a Pincetetőre, ahonnan ez a Két Nemere és a Nagysándor csúcs felől alányúló hegy, a Perkő is látszik, de ha az Óriáspince-tetőről átnézek a Zágon és Papolc közti Láhó homlokára, ugyanez a látvány fogad: Háromszék a Kárpát-medence, a miniatürizált történelmi Magyarország kicsinyített mása. És ha mostani látomásainkat visszavetítjük régmúlt időkbe, amelyekről Jókai, Orbán Balázs és annyian mások írtak, akkor elképzelhetjük azt, amit augusztus 20-ra virradó éjszaka a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának záró mozzanataként látni is fogunk. Láng- és füstjelzéssel, lármafa-híradással innen a Pincetetőről hírt adhatnak egymásnak a háromszéki emberek. Fényjelzés küldhető a tetőről a Bodoki hegyre, amely a Nagymurgó és a Nagycsomád déli homlokáról visszaverődik az Olt völgyébe, fénycsóva világít át majd a Baróti hegységre, amelyről Erdővidék falvai láthatják majd a lángot és értelmezhetik az üzenetet. És a falvak, városok mindenikéből égő gyertyaként lármafa tüzek fénye villan vissza majd a Pincetetőre. Háromszék egészét bevilágító lármafás jelzés lesz ez. Az augusztus 20-án meggyújtott lármafák nem ellenség érkezését üzenik, hanem a nagyvilágba szétszóródott magyarok hazaérkezését köszöntik, akik erre a háromnapos rendezvénysorozatra jönnek, s előbb az igazi vagy a választott szülőfalu, a város rendezvénykínálataiból részesülnek, és maguk is alkotói lesznek ezeknek. Mert az első nap, augusztus 17 Háromszék falvainak a napja. Egy nagy falutalálkozó-sorozat, amely átfogja az egész megyét, s amelyen helyet kapnak a Háromszéken vendégeskedő testvértelepülések is. Az én szülőhelyemen például szobrot avatunk a kommunizmus éveiben koncepciós perben kétszer is elítélt felsőcsernátoni Rákossy Árpád jogászdoktornak, Alsócsernátonban millenniumi zászlóavatásra és a két Csernátonban egész napot betöltő rendezvény kavalkádra kerül sor. A második nap, augusztus 18-án nagyobb tájegységek, nagyjából a régi székely székek központjának találkozóit és rendezvényeit ejtik meg Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Barót központtal. S a harmadik nap, augusztus 19-én következik a Háromszék hegy-mellkasához ölelt nagyrendezvény az Óriáspince-tetőn. Ahhoz hasonlatos ez, mint ami aratás, betakarítás alkalmával történik: előbb kévét kötnek a búzából, mereklyét raknak a sarjúból, majd felkalangyázzák a gabonát, buglyába rakják a szénafüvet, sarjút, s aztán asztagba, kazalba rakják a termést. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója a szervezőkkel és a résztvevőkkel egyeztetett szándékok szerint a szülőföldhöz tartozás érzésének erősítése, szétszóratásunk nem kívánatos következményeinek mérséklésére lesz alkalmas, a családi és baráti találkozások, a szakmai, kulturális, ifjúsági, női és mindenféle civilszervezet és szövetség, hitbéli gyülekezetek találkozólánca lesz ez, s annak a Bod Péter alkotta életelvnek a jegyében öleli át Székelyföld déli térségét, amely így hangzik: „Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni nagy vétek”. A mi hazánk, s a mi belső anyaországunk, autonómiánk alapja és záloga a Székelyföld. Nem csak a nagyvilágba szétszóródott háromszéki kortársainkat szólítjuk haza, hanem a históriai idők feledésében ködlő eleink szellemét is ideidézzük. Ez alkalomra Háromszéki Olvasókönyv címmel antológia jelent meg. A háromnapos rendezvényt követően, augusztus 20-án a hazalátogatók és vendéglátóik a másik háromszéki látóhegyen, a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn a Szent István napi búcsún vehetnek részt. Árpád fejedelem évében élünk, a háromszéki új honfoglalás is ennek a jegyében is zajlik. 2007. június 29. Sylvester Lajos Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből Erdély.ma, 2014. február 28.Az RMDSZ feltételei: a jelképek szabad használata és az orvosi magyar tagozataA miniszteri és egyéb tisztségek mellett a jelképek szabad használatát és a magyar nyelvű orvosi egyetemet is kérni fogja az RMDSZ, ha vezetői úgy döntenek, hogy belépnek a kormányba – közölte tegnap a hotnews.ro hírportál. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint nagyobb a valószínűsége annak, hogy belépnek a kormányba: már tárgyaltak erről az önkormányzati vezetőkkel, de dönteni szombaton fognak. A fővárosi sajtó szerint a magyarok a művelődési és a környezetvédelmi tárcát kérik az alakuló kormányban. Bizalmas értesülésekre hivatkozva közlik, hogy a székelyföldi megyék részéről nagy nyomás tapasztalható a több tucat székelyzászló-per leállítására, és – véletlenül vagy sem – a fejlesztési minisztérium éppen azon a napon bocsátotta közvitára az önkormányzati jelképekre vonatkozó törvénytervezetet, amikor az NLP Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert jelölte kormányfő-helyettesnek. Ekkor kezdődött az SZLSZ szakadásához vezető válság – emlékeztetnek. További érdekes véletlen, hogy február 25-én a képviselőházban az SZDP-s honatyák szavazataival fogadták el a magyar nyelvű állami egyetemi szakok létrehozását megkönnyítő RMDSZ-es törvénymódosítást. Emiatt bukott meg 2012 tavaszán az Ungureanu-kormány, ugyanennek az SZDP-nek a szavazataival. Még furcsább, hogy ezzel az SZLSZ-kormány egy tavaly decemberi rendeletét hatálytalanították. A frissen uralomra került Victor Ponta kormányfő volt az, aki az Ungureanu-kormánynak a magyar orvosképzést segítő rendeletét hatálytalanította, ezért nem is sikerült önálló magyar tagozatot létrehozni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 28.Ha posztkommunistákkal szövetkezünkSokat nem tudunk még az alakuló harmadik Ponta-kormányról, mert egyelőre a kulisszák mögött zajlanak a tárgyalások, alkudozások – de azok alapján, amit látunk, azt is kijelenthetnénk: már ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy lássuk: kiteljesedőben a posztkommunista restauráció. Mert miféle hitele lehet annak a hatalomnak, amelynek élén egy plágiummal gyanúsított miniszterelnök áll? Miként várhatnánk el bármiféle elvszerűséget attól a szövetségtől, amelynek tagja az árulást mesteri szintre emelő Oprea-féle alakulat is? És milyen európai szellemet várhatnánk el a kormányzástól, ha ott ama bizonyos zsebpárt, élén a szekusbesugó Dan Voiculescuval és háta mögött a módszeres félretájékoztatástól a gyűlöletszításig bármire képes médiabirodalommal? Milyen demokrácia vár ránk, ha azok alkotják majd az új többséget, akik vezető európai véleményformálók szerint is kisebbfajta államcsíny révén próbálták megkaparintani a hatalmat 2012 nyarán, mi lesz majd a jogállamiság alapjaival, ha valóra válik legfőbb törekvésük, és, sutba vágva a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, korrupciógyanús bűncselekményekbe keveredett tagjaik és klientúrájuk védelmében megszerzik az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzést? Meg aztán milyen kormányalakítási tárgyalások azok, amelyek zárt ajtók mögött néhány nap alatt lezajlanak, amelyek során csakis tisztségekről esik szó – elképzelésekről, programról egyáltalán? De lám, ezzel a velejéig korrupt, posztkommunista és magyargyűlölő bandával készülne szövetkezni érdekképviseleti szövetségünk. És egyszer csak elcsendesül körülöttünk a világ: nem érkeznek hírek arról, hogy a prefektus éppen melyik székelyföldi önkormányzatot szemelte ki és perelte be jelképeink használata miatt. És hiába, hogy eldőlni látszik: egyhamar nem lesz alkotmánymódosítás, az RMDSZ által hónapok óta ígért autonómiastatútumról továbbra sem tudni semmit. Sőt, még az autonómia fogalma sem hangzik el az arról szóló nyilatkozatokban, hogy tárgyalnak a szociáldemokratákkal, az SZNT önkormányzatokhoz intézett felhívása egyelőre süket fülekre talált, s hogy a székely szabadság napjára mozgósítja-e híveit az RMDSZ, az továbbra is kérdés. Sokat nem tudunk egyelőre az RMDSZ szándékairól sem – de azok alapján, amit érzékelünk, kijelenthetjük: ez is elég. Legalábbis ahhoz, hogy felmérjük, miként alakul majd az autonómiáért folyó küzdelmünk a posztkommunistákkal való esetleges megállapodás esetén... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 28.Folt a szakadt nadrágonNem tudom, Frunda György, Victor Ponta tanácsadója adott-e valaha olyan tanácsot főnökének, ami javunkat is szolgálta volna. De az, amit két irányba sugalmazott – az RMDSZ-nek és főnökének –, hogy az erre mindig kapható szövetség társuljon a bajban lévő szocdemekhez úgymond a parlamenti többség biztosítása végett, a legszerencsétlenebb, amit valaha javasolt. Már-már megalázó az a szerep, amit szakadáspótló foltként szánnak a néhány tucat magyar képviselőnek, szenátornak. Ám ezúttal még attól sem tartózkodott a román véleményalakító média, hogy megjegyezze: legalább eltávolítja a Szövetséget a radikális követelésekkel előálló magyar pártoktól. És felkínálja azok szomszédságában a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, akik azáltal lettek nyerők 2012-ben, hogy megbuktatták a velünk szövetséges Ungureanu-kormányt a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása előestéjén. És – a hírek szerint – felajánlanak két olyan minisztériumot, ahol nem pénzt hoznak, csak pénzt költenek, és örökös koldulásra kényszerülnek, mint a művelődési és egészségügyi tárca. Ha a gyászvitézek ezt az egyszerű, bárki számára átlátszó átverést nem veszik észre, csak azzal magyarázható, hogy nem akarják meglátni. Ahelyett, hogy ellenzékben maradva, és igenis, zsarolva, ha kell, néhány régóta időszerű követelésünkkel örökös bizonytalanságban tartanák a kormányt – önként nyújtják bilincshez a kezüket. Persze, azt is joggal kérdezzük, hogy az Európai Néppártban üldögélő képviselőink a májusi szavazást megelőző önajánlásukban mit szólnak majd ahhoz, hogy az ellentáborhoz – a baloldali szocdemekhez és a magyargyűlölő úgynevezett konzervatívokhoz – csatlakozott az RMDSZ, miközben a jobboldali liberálisok ott hagyták ezt a korrupt társaságot? De én még az újraválasztandó EU-s képviselőink kapcsán azt is megkérdezném a szövetség önhatalmú vezetőitől, hogy Iuliu helyett nem találtak odavalóbb jelöltet? Mit tett eddig ez az ember értünk? Itt-ott ér engem az a vád, hogy kiállok az RMDSZ-ért. Így igaz, a valamikori, a kilencvenes évek eleji RMDSZ-ért és jóhiszemű tagságáért azzal a javíthatatlan optimizmusommal, hogy sikerül mégis lecserélni a marosvásárhelyi tehetetlen és megalkuvó, bebetonozott vezető csapatot, és teljesen megfiatalodott, anyagi érdekektől mentes vezetőket választani helyettük. Akkor, de csakis akkor lesz egységes erdélyi (romániai) magyar érdekképviselet, egyenes gerinccel vállalva, ha ezt kell, az örökös ellenzékiséget is. Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 28.AjtóközbenMegint a se veled, se nélküled tanácstalanság állapotába kerültek a magyar érdekképviselet vezetői. Rosszkor jött ez a kormányba hívó mérgezett üzenet. Az Európai Parlamenti választások szempontjából mérlegelve nem jó kampányfogás a hiteltelen, újdonsült szociáldemokrata szövetséghez bilincselődni. Sokat lehet veszíteni, és ígérgetéseken túl valószínűleg semmit sem fogunk nyerni. Bár tegnap az RMDSZ legmarkánsabb személyisége, Markó Béla volt szövetségi elnök a magyarellenes szándékok visszaszorításának, a szimbólumhasználat és anyanyelvű oktatás gondjainak megoldását vizionálta a kormányba lépéssel. Közel két évtizedes tárgyalási tapasztalattal jól tudhatja, hogy mit lehet kicsikarni a támogatásunkra szoruló román pártokból. De számolni kell azzal is, hogy ezek a szocdem fiatalok útszéli csibészek a pártalapító atyákhoz viszonyítva. A magyar közösség szempontjából legfontosabb az alaptörvény ránk nézve kedvezőtlen cikkelyeinek megváltoztatása, a valós decentralizáció és a székelység önrendelkezéséhez szükséges törvényes háttér megteremtése. Ha ezeket nem tartalmazza a megszületendő koalíciós szerződés, esetleg egy titkos záradék, nincs miért elsietni a döntést. Természetesen igaza van a szövetség politikai alelnökének: kormányasztalnál ülve másképp születnek a döntések. Ráadásul nemcsak egy-két bársonyszékről lenne szó, hanem vagy félszáz helyi, kisebb-nagyobb vezetői tisztségről is. Olyan kulcsfontosságú intézményeknél és ügynökségeknél, amelyek segíthetik vagy akadályozhatják a lakosság ügyintézését. Sajnos, így működik ez az ország. A magyarok lakta vidékeken akkor virágoztak a beruházások, amikor kormánypozícióban volt az RMDSZ. És mégse kellene most, közel kétévnyi sikertelen kormányzás átkát magunkra húzva, beköltözni a kormánypalotába. Főleg azért nem, mert semmi kilátás a gazdasági fellendülésre. Sőt, a valutaalapi sugallatra összefércelt költségvetés újabb terhet rak a fogyasztók és vállalkozások vállára. Elég, ha a betervezett üzemanyagár és energiahordozó-ár növekedésére gondolunk. A Boc-kormány idején született népszerűtlen, nadrágszíjszorító intézkedések bevezetésének már egyszer megfizette az árát a demokrata szövetség. A két évvel ezelőtti választások szavazatvesztésein ez jól lemérhető. Tehát amikor az országvezetésbe segédhajtónak hívnak minket, minden várható nyereséget és veszteséget mérlegelni kell. Most több a vesztenivalónk. Jobb, ha ott maradunk az ajtóközben. A húsos falatoktól távol, de mégsem kivert kutyaként. Karácsonyi Zsigmond Népújság (Marosvásárhely), 2014. február 28.„Az RMDSZ-nek kormányzati szerepet kellene vállalnia!”A magyarellenes szándékok visszaszorítására is nagyobb esélye van az RMDSZ-nek, ha kormányzati szerepet vállal – véli Markó Béla. A volt szövetségi elnök az Erdély FM-nek azt mondta, az elmúlt időszak azt mutatja, hogy az RMDSZ ellenzékben nem tudott bizonyos magyarellenes szándékokat kivédeni, és emiatt egész Székelyföldön gondok voltak a szimbólumhasználattal, illetve újabban Erdély-szerte nehézségek jelentkeztek az anyanyelvű oktatási intézményekben is, mivel több helyen is osztályokat akartak megszüntetni. Markó Béla hangsúlyozta, ha esély van arra, hogy ezeket a problémákat kezelni tudja az RMDSZ, illetve, hogy megvalósíthassa a programjában szereplő célkitűzéseket, akkor a politikai alakulatnak be kell lépnie a kormányba. (Erdély Fm) Nyugati Jelen (Arad), 2014. február 28.Kalauz a gelencei műemlék templomrólA gelencei műemlék templomban megtartott könyvbemutató után népes érdeklődő jelenlétében tegnap délután a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban bemutatták A gelencei Szent Imre műemlék templom című, 76 oldalas igényes kivitelezésű kalauzt, amely Hegedüs Ferenc mecénás, illetve Kovászna Megye Tanácsa támogatásával, a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában nemrég jelent meg. A hiánypótló kiadványt annak szerzője, Jánó Mihály művészettörténész, a 13. századi műemlék templom szakavatott kutatója és Nagy Lajos fotóművész vetített képes előadás keretében ismertette. (iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 28.Aggodalom az ukrajnai románokértRománia szomszédos államként erősen érdekelt Ukrajna stabilitásának biztosításában, és határozottan elvárja, hogy az Ukrajnában élő román közösséget ne érjék ellenséges megnyilvánulások – közölte csütörtökön a külügyminisztérium. A külügyminisztérium elvárásairól az ukrán nagykövetséget is tájékoztatta a külképviselet képviselőivel folytatott megbeszélésen. Bukarest szerint Ukrajnát stabilizálni kell, és erre csak olyan politikai folyamat alkalmas, amely egyesíti, nem pedig megosztja a társadalmat. Ennek érdekében nem szabad bátorítani a nacionalista és szélsőséges felhangokat – figyelmeztet a külügyi közlemény. Bukarest újólag kifejezte aggodalmát a nyelvtörvény eltörlése miatt, amiről a napokban az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával is konzultált. A hatóságok azt remélik, hogy az eltörölt törvényt hamarosan olyan szabályozás váltja fel, amely megfelel a nemzetközi szabványoknak, köztük a kisebbségvédelmi keretegyezménynek és európai nyelvi chartának. Ahhoz, hogy Ukrajna folytathassa európai közeledését, nem csökkentheti a nemzeti kisebbségek védelmének szintjét – figyelmeztette a bukaresti ukrán nagykövetséget a külügyminisztérium. Népújság (Marosvásárhely), 2014. február 28.Az államközi egyezményekkel javítható az erdélyi magyarság helyzeteBorboly Csaba szerint román-magyar államközi egyezményekkel lehetne javítani a romániai magyarság helyzetét, ha már a kisebbségi jogok törvény általi bővítése nem lehetséges. A székelyföldi Hargita megye önkormányzatának az elnöke - aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) országos önkormányzati tanácsa elnöki tisztségét is betölti, és az RMDSZ elnökségének is tagja - egy blogbejegyzésben fejtette ki álláspontját, amelyet csütörtökön mind az Agerpres, mind a Mediafax hírügynökség idézett. "Valójában egyetlen út maradt, amelyet követve igazán tartós és visszavonhatatlan eredményt lehet elérni, ez pedig a kormányközi megállapodások szintje, rendszere. Tudomásom szerint nemzetközi szerződések nem képezhetik sem bírósági, sem pedig alkotmánybírósági vizsgálat tárgyát" - fogalmazott blogbejegyzésében Borboly Csaba. A politikus szerint azért van szükség az államközi egyezményekre, mert a kisebbségi jogok bővítésére irányuló törvényi kezdeményezések rendre elbuknak a román alkotmánybíróságon. Borboly Csaba az alkotmánymódosítási tervezetet említette példaként, amelyben a magyarság számára fontos valamennyi módosítási javaslatot alkotmányellenesnek minősített a taláros testület. A tanácselnök a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem esetével példázza az államközi megegyezések szükségességét. "Fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. A szülők befizetik az adót, a gyerek tanítási költségeit pedig fizeti a magyarországi adófizető. Ez nem korrekt, sőt diszkrimináció" - állapította meg a politikus. Borboly Csaba szerint az RMDSZ-nek élnie kell azzal a lehetőséggel, amelyet a román kormánykoalíció felbomlása teremtett. https://www.borbolycsaba.ro/blog/kormanykozi-megallapodas-lehetne-a-megoldas/ MTI Nyugati Jelen (Arad), 2014. február 28.A Szórvány Alapítvány kettős könyvbemutatója:Ormós Zsigmond, a múzeumalapító és Családi album A temesvári Szórvány Alapítvány két legfrissebb, tavaly megjelentetett könyvének a bemutatójára került sor február 26-án, szerdán az Írószövetség Szent György téri székházában. Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapító című kétrészes kötet a Szórvány Alapítvány gondozásában jelent meg, szerzői Miklósik Ilona művészettörténész és dr. Kakucs Lajos kutató történész. Stela Simon Családi album című könyve a Szórvány Alapítvány támogatásával, a Marineasa Kiadó gondozásában jelent meg, Szekernyés Irén fordításában. A kettős könyvbemutató szép számú résztvevőjét Pongrácz P. Mária, az Írószövetség temesvári szervezetének alelnöke köszöntötte. Dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elsőként Stela Simon Családi album című könyvének magyar nyelvű fordítását méltatta, amely egy család múltjának felelevenítése, mozaikszerű képekből. „Ezt a könyvet magyar és német nyelvre is lefordították, ami azt jelenti, hogy van benne valami, amire érdemes odafigyelni – mondta Dr. Bodó Barna –, a család, amelyikről szól, a bánsági elitet képviseli és van benne egy életérzés, ami ránk is tartozik.” „A szerző úgy beszél a régen megtörtént eseményekről, mintha tanújuk lenne, ott ülne az asztalnál, ott mulatozna a katonatisztekkel. A könyv szereplői élnek, a szerző leírja, milyen a mosolyuk, ruházatuk, modoruk – mondta Stela Simon Családi albumáról Pongrácz P. Mária. – Ez a félig álom, félig valóság hangulat olyan, mint egy varázsfátyol, élvezhetővé és irodalmilag széppé varázsolja a könyvet. A fordító érdeme, hogy ezt a hangulatot sikerül visszaadni.” „Nagy örömmel fordítottam ezt a könyvet – mondta Szekernyés Irén műfordító –, úgy vélem, hogy a szerző előnyére szolgált, hogy érett korban kezdett el írni. Az emlékírás szépségét, sokoldalúságát és dokumentáltságát bizonyos életkor és műveltség felhalmozása fokozni tudja. Itt mindegyik etnikum a maga történelmével foglalkozik, és ezek között megvannak az átjárhatóságok. Simon könyvében, aki igazi temesvári, három nyelvet beszélt, ismeri a város történelmét és kultúráját, sok olyan dolog van, ami ezt az átjárhatóságot segíti. Értékes könyv, jó lépésnek tartom, hogy magyar olvasóknak is a kezébe adja a Szórvány Alapítvány. A szerző öt könyvet írt, most az utolsó fordításánál tartok, rendkívül érdekes, nem lenne érdektelen magyarul is kiadni a többi kötetet.” Az Ormós Zsigmond, a múzeumalapítócímű kétrészes kötetet dr. Delesega Gyula méltatta, aki szerint Miklósik Ilona Ormós Zsigmond életét bemutató írása és dr. Kakucs Lajos A Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapítása és fejlődése című munkája lexikon jellegű, mindkettőt forrásként lehet használni. „A könyv első része Ormós Zsigmond temesi főispán életét bemutató regény, de nem regényesen megírva – mondta dr. Delesega Gyula. – A könyvben benne van a pécskai születésű Ormós ifjúsága, a pályakezdés nehézségei, a kedvesei, 1848 utáni bűnhődése, a magakeresés kínjai, a képzőművészet iránti érdeklődés kibontakozása és kiteljesedése, hivatali magára találása, munkája által kivívott megbecsülése, közéleti szerepvállalásai, műgyűjtő tevékenysége, gondoskodása testvérei, családja iránt, idős kori betegségei, visszavonulása.” A hatalmas szellemi erőfeszítés nyomán megvalósult, szigorú tényeket, dátumokat tartalmazó szövegből, lábjegyzetekből mégis kidomborodnak Ormós Zsigmond emberi vonásai. Dr. Kakucs Lajos kiválóan dokumentált írása egy intézmény átfogó története, életrajza. Saját kutatásai eredményeire is alapozva bemutatja a bánsági magyar kultúra helyzetét 1872 előtt, szól a magyar nyelv terjedéséről, a történelmi kutatásokról, régészeti leletekről, amelyek elvezettek a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulat alapításához. A könyv második részéből is kiderül, hogy a Temesvári Múzeum megteremtője, anyagi alapjainak lerakója, fő támogatója Ormós Zsigmond volt. „Itt az idő, hogy Temesvár vezetői elismerjék Ormós Zsigmond anyagi, kulturális és szellemi hozzájárulásának a jelentőségét a város mai művelődési kincseinek a megalapozásához és becsüljék meg azzal, hogy sírhelyét méltóképpen megjelölik és Szakáts Béla szobrát egy kitüntetett helyen felállítsák” – mondta dr. Delesega Gyula. Miklósik Ilona a könyvbemutató alkalmából felolvasta a Németországban élő dr. Kakucs Lajos levelét, aki az Ormós Zsigmond életéről és a DTR Múzeum Társulat alapításáról és fejlődéséről szóló könyv megjelentetésének kezdeményezője volt, a nagy műgyűjtő és mecénás, közéleti személyiség születése 200 évfordulója tiszteletére. A könyvbemutatón részt vett Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke, aki ez alkalommal bejelentette: a Bánsági Magyar Napok keretében, május 9-én a Személységek Sétányán felállítják Ormós Zsigmond mellszobrát, Szakáts Béla szobrászművész alkotását. A kettős könyvbemutató végén Miklósik Ilona és Szekernyés Irén dedikálták legújabb köteteiket. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad), 2014. február 28.Orvosi kezelés külföldön: a hazai rendszer áldozatai vagyunkÖröm az ürömben: fellendülhet az orvosi turizmus Romániában Az országonként változó kezelési költségek közötti hatalmas különbségek miatt mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a romániaiaknak, akik az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség valamelyik tagállamában szorulnak orvosi kezelésre. A 24/2001-es uniós irányelv szerint tavaly októbertől a hazai betegek is jogosultak az uniós államok betegellátására, de a külföldön elköltött 5 lejből az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csupán 2 lejt térít vissza, mert a hazai díjszabás alapján számolja el a szolgáltatás ellenértékét. Más EU-tagállamok lakosaihoz viszonyítva a román állampolgároknak kell a legnagyobb különbséget kifizetniük, így „a minőségi európai szabványok szempontjából a hazai betegek egy rosszul működő egészségügyi rendszer áldozatai” – áll az Európai Politikáért Romániai Központ felmérésében, amely az európai irányelvnek a román egészségügyi rendszerre gyakorolt hatását vizsgálta. Másfelől, míg a román állampolgárok túl szegények ahhoz, hogy európai kezelést vegyenek igénybe, addig a külföldiek bátran igényelhetik a hazai klinikák szolgáltatásait, amely akár a hazai orvosi turizmust is beindíthatja. Az erre szakosodott ügynökségek becslései szerint 2015-re az orvosi turizmus akár 100 millió eurós bevételt is hozhat Romániának, kétszeresét annak, amit mostanig jövedelmezett. De a jelenlegi korszerűtlen egészségügyi és közszállítási infrastruktúra nem teszi lehetővé, hogy hazánk rövid időn belül az Európai Uniós egészségügyi turizmus fontos úti célja legyen – mutat rá a felmérés. Természetesen akadnak olyanok is, akik megengedhetik maguknak, hogy kifizessék a kezelések ára közötti különbségeket, ők most a hazai magánklinikák betegei. De amint lehetőségük lesz ugyanazért a díjszabásért külföldi klinikákon kezeltetni magukat – hiszen a hazai magánklinikák kezelési költségei magasabbak, mint egy magyarországi, törökországi vagy nagy-britanniai egészségügyi intézményé –, nem biztos, hogy a hazai drágább szolgáltatás mellett döntenek. D. I. Szabadság (Kolozsvár), 2014. február 28.Etnikai restitúcióVeszélyes játékot űz Victor Ponta miniszterelnök, amikor a visszaszolgáltatás ellen hangolja a közvéleményt, és az ügyészeket utasítja a visszaélések felderítésére. Mert nyilvánvaló, hogy nem csak a rendellenességek felderítéséről van itt szó. Ponta általánosan megbélyegezte a visszaszolgáltatásokat, mint a rendszerváltozás utáni legnagyobb csalások elkövetésére alkalmas területet. A hangulatkeltés már tart egy jó ideje, hiszen tavaly novemberben a PSD parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a visszaszolgáltatások kivizsgálására. Ponta akkori bejelentése szerint ez a vizsgálóbizottság, amelynek tevékenységéről azóta sem tudtunk meg sokat, főleg az erdélyi restitúciókat fogja górcső alá venni. Nem fér kétség hozzá, hogy teljesen fölösleges egy ilyen bizottság felállítása, hiszen a parlament nem rendelkezik megfelelő eszközökkel arra, hogy az esetleges csalásokra fényt derítsen. Az ilyen bejelentések sokkal inkább hangulatkeltés céljából születnek. BORBÉLY TAMÁS Szabadság (Kolozsvár), 2014. február 28.Lédára cseréli Adyt az RMDSZElcseréli a hírhedt nagyváradi Ady-központot az RMDSZ Bihar megyei vezetői által irányított Mecénás Alapítvány a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Léda-házra, hogy felépülhessen a megyeszékhely uniós támogatásból tervezett élményfürdője a városi strand melletti telken. Az erre vonatkozó határozattervezetet csütörtöki rendkívüli ülésén egyöntetűen szavazta meg a képviselő-testület, így hamarosan aláírhatják a szerződést is. Mint Pásztor Sándor, az RMDSZ frakcióvezetője rámutatott, a Nagyváradi Wellnes Termal Nymphaea Komplexum névre keresztelt projekt érdekében már másfél évvel ezelőtt kisajátították az összes közétkeztetési létesítményt a strand területén, ám a többször is újratervezett megvalósíthatósági tanulmány alapján a város még mindig nem tudott elegendő területet felmutatnia a pályázathoz. „Jobb megoldásnak tartjuk, ha egy reprezentatív épületet sikerül Váradon magyar kézre juttatni, minthogy odajussunk, hogy kisajátítsák a központot" – magyarázta a tanácsos. Mivel más irányba a strand nem terjeszkedhet, végül arra a telekre esett a választás, amelyet az önkormányzat korábban egy 49 évre szóló haszonbérleti szerződés alapján, azaz ingyen bocsátott az alapítvány rendelkezésére a magyarországi pénzekből finanszírozott kulturális központ kivitelezéséhez. „Hogy mit csinál a város a csere után ezzel a területtel, amelyen van egy kész konferenciaterem és egy félkész létesítmény, azt ők tudják. A mostani anyagban arról nincs szó, hogy lebontják-e vagy továbbfejlesztik" – mutatott rá Pásztor. Ellentmondásos történelem Mint korábban több ízben is beszámoltunk, mindkét nagyváradi ingatlan körül több botrány is volt az elmúlt évek során. Az Ady-központ felépítésére a 2002 augusztusában megalapított, RMDSZ-közeli Mecénás Alapítvány úgy kapott több mint egymillió eurónak megfelelő 320 millió forintos magyarországi támogatást, hogy a pénzre előzőleg 2001-ben sikerrel pályázott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál. A Tőkés László püspöksége idején, 2002 májusában kötött megegyezés alapján Érmindszenten épült volna fel a költőről elnevezett vallási, kulturális és turisztikai központ, csakhogy a júniusi magyarországi kormányváltás után az ügyet átvevő Miniszterelnöki Hivatal a pénzt decemberben átirányította a Mecénás Alapítványnak, amivel nem pályázat útján szerződött. A politikai döntés tényét maga Szabó Vilmos államtitkár ismerte el 2003-ban a Krónikának. Az első 70 millió forintot 2003 júniusában kapták meg, majd ugyanazon év októberétől 2004 novemberéig 50 millió forintos utalásonként, öt részletben jutottak a támogatáshoz. Noha a projektet 2006-ban lezárták, az Ady-központból máig csupán egy konferenciaterem valósult meg, a tervezett szálló soha nem készült el, a félkész létesítmény miatt pedig a telek azóta is építési területre emlékeztet. A beruházás becsült értéke ma csupán 300 ezer euróra rúg, de Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke – aki egyben a Mecénás Alapítványt is igazgatja – szerint a kapott több mint egymilliós támogatás nemcsak az építkezésre vonatkozott. Szabó lapunknak csütörtökön ismételten úgy nyilatkozott: a pénzzel azóta hiánytalanul elszámoltak a magyar kormánynak. Ezzel szemben bár Tőkés László több ízben is határozottan arra kérte a szövetség képviselőit, hogy mutassák be, mire költötték el a mai értéken több mint 1 millió eurónak megfelelő összeget, erre soha nem került sor. Demeter: fizesse vissza a pénzt a Mecénás Demeter Szilárd, Tőkés László irodavezetője szerint ezért még mindig kérdés, hogy hova tűnt el a magyarországi adófizetők pénzéből kapott támogatás. „Az eredeti támogatás ugyanakkor nem a Léda-házra szólt, hanem az Ady-központ felépítésére. A Mecénás Alapítvány akkor járt volna el tisztességesen, ha ilyen körülmények között eladja a létesítményt az önkormányzatnak, és visszafizeti a teljes összeget, mind a 320 millió forintot a magyar államnak" – nyilatkozta a Krónikának Demeter. Szabó Ödön viszont azt állítja, hogy a támogatási szerződés alapja Ady Endre kultuszának ápolása volt, az építményekkel kapcsolatban pedig nem volt semmilyen korlátozó kitétel. A Léda-ház, mint ismert, épp a költő múzsájának, Brüll Adélnak volt az otthona, így nem pusztán anyagi, hanem szellemi értéke is van, így a parlamenti képviselő szerint jó helyszíne lesz majd az oda tervezett közösségi, kulturális tevékenységeknek. „Azt gondoltuk, dicséretet fogunk kapni azért, hogy a magyar kulturális örökséget kimentettük" – jelentette ki Szabó Ödön. Használatból tulajdonjog A Mecénás ügyvivője szerint az önkormányzat először tavaly januárban kereste fel őket az Ady-központ ügyében, majd idén ismét ajánlatot tettek. Noha a létesítményről nem akartak lemondani, megegyezés hiányában a város elbukhatta volna a több millió eurós, csupán kétszázalékos önrésszel elnyert uniós támogatást. Szabó szerint az RMDSZ attól tartott, a helyi magyarságot emiatt majd bűnbakként tünteti fel a városvezetés, ezért próbáltak olyan kompromisszumos megoldást találni, amely szem előtt tartja a város érdekeit is, de a helyi magyar közösség is nyer rajta. A Léda-házat, mint ismert, korábban koncessziós szerződés alapján, havi 150 lejért vette bérbe a szintén RMDSZ-közeli Partium Alapítvány, ám később – miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenség miatt vizsgálódni kezdett Biró Rozália akkori váradi alpolgármester ellen, mivel a politikus tagja volt az alapítvány kuratóriumának is – a megegyezést felbontották. A Fő utcai ingatlan azóta is használaton kívül áll, de miután az itt működő Roma bár bezárt, terveztek már oda PSD-székházat és játéktermet is. Most viszont a Mecénás Alapítvány a 283 ezer euróra becsült ingatlan tulajdonjogát is megkapja, tehát nem pusztán haszonbérlője lesz épületnek, hanem teljes jogú tulajdonosa. Az Ady-központot a polgármesteri hivatal által felkért szakemberek 300 ezer euróra értékelték, és a határozat alapján a különbözet kompenzálja majd a „mecénások" által a város felé felhalmozott mintegy 29 ezer eurós adóhátralék egy részét. A maradék mintegy 3000 eurót azonban még mindig kénytelenek lesznek törleszteni. Az viszont még mindig válaszra vár, hogy mit kezdett a Mecénás az Ady-központra kapott összeg és a „megvalósítás" költsége közötti 700 ezer eurós különbözettel. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár), 2014. február 28.„A mi időnk 2016-ban jön el” – Interjú Toró T. TiborralToró T. Tibor szerint a néppárt azért nem indul az EP-választáson, mert válaszolnia kellett az RMDSZ felelőtlen hozzáállására, amellyel az erdélyi magyarság európai képviseletét tette kockára. – Az EMNP országos választmánya legutóbbi székelyudvarhelyi ülésén úgy döntött, nem akarja kockáztatni az erdélyi magyarság Európai Parlamenti képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát. Ezek után mit tanácsol választóinak, kire voksoljanak? – Azon választóinknak, akik leginkább a magyar pártok közötti választási koalíciót várták – és meggyőződésem, hogy ők vannak a legtöbben –, egyértelműen az RMDSZ üzent, amikor visszautasította az együttműködést az EMNP-vel: nincs szüksége sem rájuk, sem a szavazatukra. De ez legyen az RMDSZ vezetőinek a gondja. Nekünk Székelyudvarhelyen arra kellett megoldást találnunk, hogyan válaszoljunk felelősen az RMDSZ felelőtlen hozzáállására, amellyel az erdélyi magyarság európai képviseletét tette kockára. Úgy hiszem, a megoldást megtaláltuk, hiszen biztosítottuk a minőségi képviseletet: védnökünk, Tőkés László stratégiai partnerünk, a Fidesz európai parlamenti csapatában folytathatja munkáját, és továbbra is felléphet Brüszelben a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések érdekében. Az országos választmány döntését konszenzussal hozta, pedig több küldött saját néppártos hátországának azzal a határozott álláspontjával érkezett az ülésre, hogy önálló jelöltlistát kell indítani. Minden tiszteletem a harcosoké, értem és megértem őket, most mégis bölcsességet, megfontoltságot és türelmet kérek tőlük. A mi időnk 2016-ban jön el, addig kell annyira megerősödnünk, hogy kiegyensúlyozhassuk az erdélyi magyar politikát. Következetes közösségi munkára szólítok tehát mindenkit, számunkra erről szól a választási kampány. Felnőtt emberek számára a szavazás pedig amúgy is meggyőződés és lelkiismeret kérdése. – Tőkés László úgy fogalmazott, nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indított volna. Sőt szerinte ez a veszély így is fennáll. Önnek mi erről a véleménye? – Akkor, amikor a román politika pártjai az őszi államelnök-választás „nulladik" fordulójaként tekintenek az EP-választásokra, és mindent megtesznek az eddigi átlag feletti mozgósítás érdekében, becsületes eszközökkel az 5 százalékos bejutási küszöb átlépése nem egyszerű mutatvány. Főleg akkor nem, ha az RMDSZ felelőtlen vezetői eleve lemondanak a közösség egy markáns részének szavazatáról. Ennek fényében Tőkés László újabb EP-mandátuma annál értékesebb. – Az RMDSZ egyébként nem kifejezetten díjazta az EMNP lépését. Kovács Péter, a szövetség főtitkára úgy fogalmazott: az EMNP az egyetlen olyan döntést hozta, amely nem vezet a néppárt újabb választási kudarcához. – A főtitkár nem először bizonyítja közmondásos faragatlanságát közéleti megnyilvánulásaiban. Nem kívánok sem most, sem a továbbiakban az ő szintjére süllyedni. – Véleménye szerint az RMDSZ miért utasította el az EMNP azon kezdeményezését, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek választási koalíciót hozzanak létre. És mivel magyarázza, hogy ehhez képest a Magyar Polgári Párt (MPP) kész megállapodni az RMDSZ-szel, ha a szövetség átengedi jelöltlistájának harmadik helyét az MPP által jelölt politikusnak? – Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke egy őszinte pillanatában nyilvánosan bevallotta, hogy fontosabb számára pártjának jól bejáratott negyed évszázados jelképe, a tulipán, mint a közösség európai képviselete. Ha nem így lenne, széles alapokon nyugvó együttműködésben gondolkodnának minden politikai szereplővel egy igazi többpárti magyar választási koalíció létrehozása érdekében. Ezzel szemben Kelemen Hunorék néhány, tagságuktól egyre távolabb kerülő MPP-s tisztségviselővel készülnek komoly tartalom és tét nélküli látszatmegállapodást kötni, megpróbálva ismét becsapni ezzel nemcsak a jobb sorsra érdemes egykori MPP-szavazókat, hanem az egész erdélyi magyar közösséget is. Lelkük rajta. Túl sokan nem lesznek, akik elhiszik, hogy Tőkés László és a néppárt mellőzésével, sőt erőszakos kiszorításával lehet valós magyar összefogásról beszélni. Gyergyai Csaba Krónika (Kolozsvár), 2014. február 28.Az űrlap aljaCsak pontosan, szépen… Azért jó, ha az újságot újságírók írják, nem pedig önkéntes és önkéntelen levelezők, fogalmazók, jegyzőkönyvírók, titkárnők, ilyen-olyan szervezők, aktivisták, menedzserek, pályázók és pályán kívüliek, mert az újságírásnak vannak olyan szakmai és etikai szabályai, amelyeket el kell sajátítani, amiket meg kell és meg lehet tanulni. Az íráskészség mellé nem árt a gyakorlat sem és a megfelelő szókincs, a kellő műveltség és ismerethalmaz, de jártasnak kell lenni a magyar nyelvtanban, helyesírásban éppúgy, mint a sajtónyelvben, mert az „információ eljuttatása a célszemélyhez” nem is olyan egyszerű, mint amilyennek egyesek gondolják még a szakmán belül is. Két példa arra, hogy miért kell tudnia helyesen magyarul annak, aki publikál. Az egyik a helyesírás (ortográfia) területéről: amikor az önkéntes tudósító, aki ráadásul a helyi kisközösségben vezető értelmiségi, nem tud különbséget tenni a „kellet” és a „kellett” között (tehát úgy kelleti magát, ahogy nem kellene, mert ehelyett mást kellett volna tennie), vagy a „mellet” és „mellett” között (tehát mellet düllesztve megy el a helyesírási szótár mellett), akkor maximum nevetségessé válik. Ám amikor a jelentéstan (szemantika) mezején bukdácsolva fogalmaz óvatlanul, akkor érzékenységeket is sérthet, akaratlanul is: nemzetközinek titulálni – a hangzatosság és nagyzolás kedvéért – olyan szavalóversenyt, amelyen magyar fiatalok magyarul mondanak verseket, nem lehet, nem szabad, még akkor sem, ha különböző államok különböző határain belülről és kívülről érkeznek a versenyzők. Az egy nemzethez való tartozásunkat mi, magyarok ne tagadjuk meg pontatlan szóhasználattal sem. A „politikai korrektség és igazodási kényszer” sem késztethet arra senkit, hogy összemossa a „nemzetközi” és „államközi” fogalmakat, hiszen evidencia: a magyar nemzet és állam határai nem esnek egybe, miként az állampolgárság és a nemzetiség sem szinonimák. Dénes László Reggeli Újság (Nagyvárad), 2014. február 28.A székely zászló ügye is bekerült Washington emberi jogi jelentésébeA székelyföldi közösségi szimbólumok használatának korlátozása, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye és a csángóföldi oktatás kérdése is bekerült az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló éves országjelentésébe. A jelentést csütörtökön hozták nyilvánosságra, John Kerry külügyminiszter részvételével. A dokumentum a kormányzati szintű romániai korrupciót az ország egyik legnagyobb problémájának nevezi. Emlékeztet arra, hogy a politikai osztály egy része több alkalommal is az igazságszolgáltatás függetlenségére tört. A jelentés részletesen foglalkozik a romák helyzetével, és kitér a magyarokat érintő etnikai diszkriminációra is. Megemlíti, hogy Háromszéken a prefektúra pereket indított több önkormányzat ellen a székely zászló használata miatt. Idézi az RMDSZ Mikó Imre jogvédelmi szolgálatának adatait a nyelvi jogok korlátozásáról Romániában. A dokumentum külön kitér arra, hogy az RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult a MOGYE magyar diákjainak hátrányos megkülönböztetése miatt. Tájékoztat a moldovai csángók magyar oktatási programjáról, illetve arról, hogy a helyhatóságok több moldovai településen akadályozzák a program zavartalan lebonyolítását. Cs. P. T. maszol.ro, 2014. február 28.Az RMDSZ szabjon valós, nemzetpolitikai feltételeket a kormányzati szerepvállaláshozAz Erdélyi Magyar Néppárt azt várja el a korábbi ellenfeleivel egyezkedő RMDSZ-től, hogy kemény nemzetpolitikai-közösségi feltételeket szabjon a kormányzati szerepvállaláshoz – mondta Toró T. Tibor pénteken. A Néppárt elnöke Szilágyi Zsolt alelnökkel és Zatykó Gyula partiumi régióelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót pénteken Nagyváradon. Toró a romániai politikai helyzetről szólva kijelentette: az Erdélyi Magyar Néppártot nem lepte meg a szociálliberális koalíció szétesése, várható volt a jelenlegi kormányválság, már csak azért is, mert a Ponta-kormány a kényelmes kétharmados parlamenti többség birtokában sem volt képes eredményeket felmutatni. Párhuzamot vont a budapesti és bukaresti kormányok teljesítménye között, rámutatva: szinte ugyanolyan háttértámogatással rendelkezve a román kormány lényegesen rosszabbul teljesített gazdasági-társadalmi téren. Ráadásul magyarellenes intézkedések és gesztusok borzolták az országban a kedélyeket. A kormányváltástól ezek megszűnését reméli a Néppárt, bár a bukaresti magyar képviselet monopóliumát bíró, koalíciós felkérést kapott RMDSZ aggasztóan alacsonyra tette kormányra lépésének mércéjét. Zatykó Gyula röviden vázolta a párt Országos Választmányának egy héttel korábban, Székelyudvarhelyen tartott gyűlésén hozott döntéseket és elfogadott határozatokat, különös tekintettel a Néppártnak a Mikó Imre Tervre alapuló gazdasági programjára. Szilágyi Zsolt a választmánynak a májusi Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos álláspontját ismertette, amelynek lényege: a Néppárt nem indít önálló listát, mert nem kívánja veszélyeztetni az erdélyi magyar jelenlétet az EP-ben. E nehéz döntést azt kényszerítette ki, hogy az RMDSZ nem volt hajlandó koalícióra lépni a többi erdélyi magyar politikai erővel, elutasította a párbeszédet, és saját listát állít, csakis a tulipán jele alá hívva a választókat. Ezzel gyakorlatilag lemondott a szavazók jelentős részéről, fontosabb volt a számára a pártérdek. Az RMDSZ ezen döntése felelőtlen, mert veszélyezteti a brüsszeli erdélyi képviseletet, hiszen kétségessé vált, hogy önmagában el tudja érni az 5 százalékos bejutási küszöböt. A Néppárt felelősséggel viszonyul a közösségi érdekhez, nem csak saját pártérdekei mentén politizál. Szilágyi emlékeztetett – felmutatva a vonatkozó dokumentumokat –, hogy a Néppárt már tavaly július 3-án dialógusra és egyeztetésre invitálta az RMDSZ-t több témában, egyebek mellett az EP-választások tárgyában is, de azóta sem kapott érdemi választ, nemrég viszont Kelemen Hunor valótlanul állította, hogy nem volt ilyen megkeresés a Néppárt részéről. Az RMDSZ-nek az önfejűsége amúgy vitát és rosszallást keltett a szövetségen belül is, egyre többen neheztelnek az önző pártpolitika primátusa és az erdélyi magyar összefogás elmaradása miatt – mondta Szilágyi. A Néppárt külügyi felelőseként Szilágyi Zsolt az ukrajnai helyzetről is szólt, kiemelve, hogy az ott élő nemzeti közösségek jogainak védelmére nagyon oda kell figyelni, e tekintetben közösek a magyar és román aggodalmak. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája [kms= Külhoni Magyar Sajtószolgálat] kms.mtva.hu/hir, 2014. február 28.EMKE, a magyar nemzeti öntudat ápolója„Ki a köznek él: annak élni érdemes!” (Szász Károly) Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1885-ben alakult Kolozsváron, azzal a céllal, hogy ápolja a magyar nyelvet, érősítse a magyar nemzeti öntudatot, kulturális intézményeket hozzon létre és segítse a gazdasági felemelkedést az erdélyi magyar közösség körében. Magyarország szétdarabolása után, az 1920–1940 közötti időszakban, az Erdélyt megszálló hatalom gáncsoskodása miatt az egyesület működése ellehetetlenedett, de az intézmény nem szűnt meg. 1941–1944 között, Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása révén az igában tartott magyar kultúra újra fejlődésnek indult, így az EMKE is szabadon fejthette ki a tevékenységét. A második világháború befejeztével a kommunista berendezkedés és hatalomátvétel után az egyesület nem folytathatta tovább munkáját, 1948–1990 között nem működött. Az újraindulásra 1991-ben adódott lehetőség, április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE, beindultak a megyei szervezetek. Az egyesület Maros megyei szervezetének elnöke 2001-ig Szabó György Pál volt, 2001-től 2014 áprilisáig dr. Ábrám Zoltán töltötte be ezt a tisztséget, napjainkban Kilyén Ilka színművésznő megyénk EMKE elnöke. Dr. Ábrám Zoltán volt elnök, jelenlegi alelnök a helyi szervezet gazdag tevékenységéről számolt be lapunknak. „Az EMKE tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” „Ha egy múltba tekintő rövid összegzést végezve néhány eredményt számba veszek, akkor a következőkről kell beszámolnom: Március 15-én évről évre három helyszínen ünnepel Marosvásárhely magyarsága, kettőt közülük az EMKE hozott létre: Petőfi-plakett a Teleki-házon, Petőfi-szobor a Kossuth és Arany János utcák találkozásánál. Maros megyében 1991 óta immár több mint száz Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene- és népviselet-találkozóra került sor, az EMKE szervezésében. A Don-kanyari emlékmű felállításával nemcsak egy nálunk is elhallgatott tragédiára emlékezünk évről évre, hanem az 577 Maros megyei áldozaton túl minden erdélyi áldozat számára emlékművet emeltünk. A Marosvásárhelyi Napok kulturális eseményeinek a bővítésén, minőségi és nagy tömegeket megmozgató események szervezésén túl – nótaest, testvérvárosi kapcsolatok stb. – tisztelettel emlékezünk több évtizedes kulturális tevékenységet folytató, közművelődés-szervező személyiségekre. Javaslatunkra öt személy vált Marosvásárhely díszpolgárává. Maros megyében elsőkként szerveztünk ünnepi műsort a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. A számadatok, az aktivitás, a pénzügyi mutatók azt bizonyítják, hogy nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk: az EMKE Maros megyei szervezetére, annak tevékenységeire fordított minden perc és lej sokszorosan megtérült” – mondta el dr. Ábrám Zoltán. A magyar közösség szolgálatáért Továbbá megtudtuk, hogy az EMKE 2008-tól ünnepli minden év április 12 körül születésnapját – 1885. április 12-én alakult meg az EMKE – valamint az Erdélyi Közművelődés Napját, melynek keretén belül Maros megyei személyiségeket tüntet ki. 2008-tól a következő személyeknek nyújtottak át oklevelet: 2008 Mester Zoltánnak, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet elnökének közösségmegtartó, népművelő tevékenységéért. Jenei Sándornak, Szabéd unitárius lelkészének és az egész faluközösségnek a Szabédi László emlékének a megőrzéséért kifejtett tevékenységért. Barabási Attila tanárnak, a kibédi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Lukácsy Szilamér lelkésznek, az erdőcsinádi Gyöngykoszorú-találkozók lelkes szervezőjének. 2009 Nagy Lászlónak, Marosvásárhely unitárius lelkész-esperesének az EMKE működésének támogatásáért. Sinkó András tanárnak, a Cinige és a Picinige ifjúsági-gyermek népi zenekarok megalapításáért és fenntartásáért. Papp György kultúrigazgatónak, a holtmarosi Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Hajdó Károly karnagynak, a marosvásárhelyi és marosszentgyörgyi zenei kultúra és kórusmozgalom fellendítésére irányuló tevékenységéért. 2010 Tófalvi Zoltán újságírónak, az EMKE működése elősegítéséért. Szekeres Erzsébetnek, az EMKE társult szervezeteként működő Lórántffy Zsuzsanna Egyesületben kifejtett áldozatos tevékenységéért. Szász Teréz tanítónőnek, a görgényüvegcsűri Gyöngykoszorú-találkozók megszervezéséért. Bartha József holtmarosi református lelkésznek, Wass Albert irodalmi és szellemi hagyatékának ápolására irányuló tevékenységéért. Keresztes Géza műépítésznek, a Kelemen Lajos Társaság működése gazdagításáért. 2011 Kovács András karnagynak, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Vegyeskar, valamint a Psalmus kórus irányítójának. Ötvös József lelkész-esperesnek, a marosvásárhelyi Vártemplomi gyülekezet keretében zajló közművelődési események méltatásaként. Suba Gyöngyi kultúrház-igazgatónak, a néptánc értékeinek a megőrzése érdekében kifejtett erőfeszítéseiért. 2012 Bíró István lelkésznek, a segesvári közművelődési életben való részvételéért. Tóth Sándor tanárnak, közművelődés-szervezőnek, a marosludasi Hajdina néptánccsoport vezetőjének. Demeter József vállalkozónak, a marosvásárhelyi Jazz & Blues Klub működtetőjének. 2013 Gagyi Zoltán közösségszervezőnek, a dicsőszentmártoni és környékbeli közművelődési életben való részvételéért. Both Gyula fotóművésznek, a Marosvásárhelyi Fotóklub elnökének, az egyesület tagjai által elért sikerek méltatásaképpen. 2014 Mezei Ildikónak, a Mustármag közösségben vállalt szolgálataiért. Demeter József lelkésznek, a szászrégeni Diakónia-Ifjúság-Oktatás Háza (DIO-Ház) megálmodójának és megalkotójának. Farkas Miklós tanárnak, a Gaudeamus Alapítvány létrehozójának. Ugyanakkor az EMKE neves személyiségek születésnapját is megszervezi, melynek keretén belül méltatások hangzanak el. Ilyen esemény volt például az idén Asztalos Enikő néprajzkutató, Boros Zoltán televíziós szerkesztő, és Tófalvi Zoltán újságíró-történész születésnapjának ünneplése a Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében. A jövőbeni kihívásokkal kapcsolatban Ábrám Zoltán alelnök a következőket mondta: „A civil szférában a közművelődési szervezet megmaradása és fennmaradása minél jobban kibontakozó intézményes kereteket, közművelődési szakembereket, a mai elvárásokhoz igazodó pályázatokat kíván meg. Ezért fontos feladatunknak tekintjük az intézményesülés folytatását, ami az igazi fellendülést jelenthetné, és biztosíthatná a meglevő, sikeresnek bizonyuló programok folytatását, a hagyományos rendezvények megtartását, sőt újabb tevékenységek beindítását is.” kozpont.ro, 2014. február 28.Az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek legújabb köteteinek bemutatójaAz Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltár és a Pokoly József Egyháztörténeti kutató műhely szervezi az Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek legújabb köteteinek bemutatóját. Az egybegyűlteket Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszönti. Ősz Sándor Előd A Görgényi Református Egyházmegye történeti névtára című könyvét dr. Buzogány Dezső egyetemi tanár ismerteti. Tóth Levente A Sepsi Református Egyházmegye történeti névtára 1900-ig című könyvét dr. Sipos Gábor egyetemi tanár ismerteti. Időpont és helyszín: 2014. március 3. 19 óra, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székháza, Jókai/Napoca utca 2-4. sz., I. emelet reformatus.ro, 2014. február folyamánSzabó Zsolt: Szabófalvától Magyarfaluig. Csángó kiállítás és könyvbemutatók a Magyar Kultúra Napján Sokszor emlegetjük Kányádi Sándor híres verssorát, a Szabófalvától San Franciscóig a világ minden tájára szétszóródott magyarság koordinátatengelyeként. Tavaly augusztusi számunkban Bartha András, a Pusztinai Magyar Házat működtető egyesület elnöke számolt be a Művelődés hasábjain az elért eredményekről, zenei és nyelvi táboraikról, hagyományos műveltségüket ápoló rendezvényeikről, a Kárpát-medence minden sarkából látogatóba érkezett vendégek fogadásáról. Az utóbbi években hagyományőrző csoportjukkal kétszer is sikerrel szerepeltek az Európai Parlamentben. A határon inneni és túli látogatásaikról, a 250 évvel ezelőtti madéfalvi veszedelem miatt elbújdosottak leszármazottainak rokonkereséseiről is olvashatunk négynyelvű honlapjukon (www.pusztina.ro). Ehhez képest bizony elég ritkán hallunk-olvasunk a legnagyobb csángó településről, Szabófalváról. A Kriza János Néprajzi Társaság éppen kiemelten fontos szerepére való tekintettel a Magyar Kultúra Napjának ünnepi műsorában három csángó szerzőtől elsősorban csángóknak, de másoknak is szóló könyvet mutattak be, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumból pedig ízelítőt hoztak – főleg régi fényképeket, dokumentumokat – a társaság Mikes utcai székházának előadótermébe, Kolozsvárra. Az est házigazdájaként Jakab Albert Zsolt elnök hangsúlyozta, hogy a 25. életévébe lépett Kriza Társaság kezdetektől nagy figyelmet fordít a hagyományos kultúra tárgyi és szellemi emlékeinek összegyűjtésére, népszerűsítésére, közkinccsé tételére, ezzel is folytatva a híres elődök: Petrás Ince, Domokos Pál Péter, Faragó József, Jagamas János, Kallós Zoltán vagy a Moldvai csángó népművészet (1982) szerzői, dr. Kós Károly, Nagy Jenő és Szentimrei Judit korszakos munkásságát. A kolozsvári egyetemi szintű néprajzi oktatás háttérintézményeként évkönyvekben, értesítőkben, több mint 120 kiadványban, fotóarchívumban és adatbázisban teszik hozzáférhetővé az eddigi kutatások eredményét. Nem kis büszkeséggel említette, hogy Nyisztor Tinkának a moldvai magyarok népi táplálkozásáról írott monográfiája társaságuk legfrissebb kiadványa. Magdó János kolozsvári főkonzul üdvözlő szavaiban elmondta, hogy hétfalusi csángóként a személyes érintettség okán is természetesen odafigyel a csángók történelmére, néprajzára, mindennapi életük, szokásaik, hagyományaik kutatásával foglalkozó szakemberek könyveire. Hangsúlyozta, hogy a magyar nyelvhez és kultúrához ezer szállal kötődő moldvai csángóság sajátos helyzetét is figyelembe véve ez a kapcsolat még magától értetődőbb, természetes és szoros kell hogy legyen az eljövendőkben. Három könyvet mutattak be és értékeltek az előadók, mindhárom szerzője moldvai csángó magyar, ketten ma is ott élnek, Szabófalván illetve Pusztinán. Sorrendben a kolozsvári egyetemi tanár, Tánczos Vilmos a szabófalvi Perka Mihálynak román nyelvű kötetét: Rãdãcini. Despre maghiarii din Moldova (ceangãii); Bereczki Ibolya, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója Nyisztor Tinka: Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiáját; Peti Lehel tudományos kutató pedig Iancu Laura: Vallás Magyarfaluban. Néprajzi vizsgálat című kötetét méltatta. A rendezvényen elhangzott előadásokból kettőnek kissé rövidített változatát lapszámunkban közöljük. A Csángó hétköznapok című kiállítást Pozsony Ferenc akadémikus nyitotta meg, s hogy a jellegzetes csángó ízvilágot is megismerjük, Nyisztor Tinka saját készítésű galuskával kínálta a közönséget, ami leginkább a mi töltikénkre emlékeztetett. Művelődés (Kolozsvár), 2014. február folyamánA Holnap szerbjeSzéljegyzetek Németh Ferenc könyvéhez* A húszas évek vége Ady-ellenes támadásai, s főleg a fiatal „konzervatívok” Adyval kapcsolatos megnyilatkozásai kapcsán írta A Holnap Társaság szerb tagja, Todor Manojlovic egyik korabeli cikkében: „…Magyarországon még mindig nem érzik át teljesen, hogy mit és kit bírnak Adyban. […] Fájdalom, úgy látszik, hogy itt is egészen más, nem irodalmi és esztétikai motívumok a mérvadók. Itt is úgy látszik, a napi politika és társadalmi áramlatok befolyásolják az embereket, és az a vágy, hogy az új és szenzációs Ady-támadások útján új lehetőséget adjanak önmaguknak, és kiérdemeljék az uralkodó áramlatok jóindulatát.” Manojlovic szándéka nemes, de argumentációja ma már nem érthető maradéktalanul, éppúgy, ahogy az Ady-apologetika egy jelentékeny hányada sem. Ady költészete – s éppen a kortárs számára – nehezen választható el a költő társadalmi programjától; nem állítható komolyan, hogy nem állt volna szemben kora „hivatalos” Magyarországával, hogy nem vett részt olyan radikális mozgalomban, amelynek nyílt célja a politikai felépítmény lebontása volt. Hiszen éppen maga Manojlovic hangsúlyozza Németh Ferenc most megjelent, citátumokban bővelkedő – a fönti passzust is tartalmazó – kötetében a költő társadalmi-politikai elkötelezettségét, s arra is utal, hogy A Holnap emberei tudatosan akartak mást, mint ami volt. Lásd erről például a szerb költő-műfordítónak azt az esszéjét, amelyet A Holnap temesvári estjén olvasott föl mint bevezetőt – s amely a most tárgyalt kötetbe is bekerült. Innen nézve nem logikátlan, hogy Ady bírálói még évtizedek múlva is a költőnek a háború előtti kormánypárti elit(ek)re szórt konkrét vádjai, átkai jogosságát vitatták. Az életmű valódi súlyát azonban valószínűleg nem ezek adják meg; minél jobban eloldozzuk Adyt a számára adott esetben közvetlen témát kínáló politikai konkrétumoktól, annál nyilvánvalóbb látomásainak egyetemessége. Hegedűs Lóránt, a múlt századelő író-közgazdász minisztere (nem tévesztendő össze a közelmúltban elhunyt volt püspökkel!), aki a politikában Tisza István, a költészetben pedig Ady hívének mondotta magát, s aki 1940-ben kísérletet tett kettejük emlékének összebékítésére, jól látta ezt. Az utolsó húsz év részleges eszmetörténeti átértékelése is arra figyelmeztet, hogy nem lehet pusztán az 1918-as „forradalmi erők” olvasatában értelmezni a 20. század első másfél-két évtizedének magyar társadalmi eseményeit; akárhány jogos elem volt is a korabeli ellenzék kormánypolitika-bírálatában, Tisza működését meghatározták, esélyeit behatárolták az adottságok, koncepciók és prekoncepciók. Ma már kínos lenne Tisza István politikáját és személyiségét Ady-idézetek alapján rekonstruálni és minősíteni – mint ahogy Ady jelentőségét sem lehet Tisza véleménye nyomán. Amennyire nem igaz, hogy Tisza „gyújtogató, csóvás ember”, rongy és bolond lett volna, ugyanolyan értékelhetetlen, amit a miniszterelnök mondott Bécsben, a Hotel Imperialban – amikor Hegedűs Adyt próbálta népszerűsíteni a delegáció körében –, mereven nézve az asztal közepén álló pálmát: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” (Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. [Budapest], Nyugat, [1940], 51. p.). Viszont valószínűleg van igazság-magva annak, amit Hegedűs az 1910 körüli évek Adyjáról mond: „politikai képlátásain már nagyon kezd a falusi ponyvairodalom mutatkozni” (Uo., 75. p.). Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a két életpálya tárgyszerű párhuzamos mérlegelésére éppen Nagyváradon lehet szellemi-érzelmi indíték, ahol száz-egynéhány évvel ezelőtt oly színvonalas gárdával képviseltette magát a két nagy, szemben álló irányzat, ahogyan az Nagy Endre remek könyvéből, az Egy város regényéből oly szépen kiderül. Egyébként Németh Ferenc könyvét olvasva hasonló benyomásunk támad, mint egykor, amikor Nagy Endréét forgattuk: a váradi szellemi körök között nem folyhatott olyan gyilkos háború A Holnap alapításának idején, mint amit irodalomtankönyveink sugalltak. Igaz, a kötetben szereplő, a „holnapos” évek eseményeit rögzítő Manojlovic-napló távirati stílusú följegyzései nem adnak sok támpontot ennek a küzdelemnek a föltérképezéséhez. Pontosan szerepelnek benne a szerző olvasmányélményei – mind magas irodalom, sehol propagandakiadvány –, saját írói s főleg fordítói eredményei – olykor bámulatos fegyelemmel, penzumszerűen, ám profi módon dolgozik fordításain, van, hogy egy nap három Ady-verset fordít németre, egy másik napon papírra vet három eredeti költeményt –, s főképp az, hogy a naplóíró kivel, hol, melyik kávéházban, étteremben, bodegában fejezte be az éjszakát, készülve az új szellemi világért vívandó harcra. Sőt az az érzésünk támad, hogy a harc éppen ott zajlik az asztalnál, bor és egyebek mellett; ami igaz, az igaz, a följegyzésekben sűrűn szereplő Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alkatilag sem emlékeztettek rohamosztagosokra. Különösen hitelesnek látszik ez a kép, hiszen ezúttal egy olyan szerb alkotó emlékezésein, tanulmányain, naplójegyzetein – Németh Ferenc lényegében minden közölt és idáig kéziratban lévő idevágó Manojlovic-szöveget beillesztett könyvébe – keresztül vetül fény ezekre az évekre, akinek irodalmi nyelve (ekkor) főleg a német – ő fordítja németre Ady és néhány más holnapos verseit a már klasszikus váradi antológia megjelenésének évében, hogy végül a szerb Ady-recepció megteremtőjévé váljék –, s aki világnézetileg is a modern költőcsoporthoz áll közel; magát Adyt már 1908–1909-ben a kor egyetemes költészete egyik legnagyobbjának tekinti, s Babits művészetéről is van hódoló szava. Manojlovicnál nyoma sincs annak, hogy az uralkodó magyar kormánypolitikával szemben szánná rá magát a kultúrpolitikai küzdelemre, nem fordul meg a fejében, hogy Magyarországot föl kellene darabolni s hogy a délszlávoknak közös államban kellene egyesülniük. 1908-ban együtt borzongatja meg a háború előszele őt és a váradi magyar értelmiségieket. A társadalom megújítását valószínűleg a nemzedékváltástól várja; inkább nemzedékek, mint nemzetek küzdelmének tartja a századelő magyar forrongásait és azok következményeit, bele is veti magát a sűrűjébe. Adyval alig egy héttel az után ismerkedik meg, hogy verseinek fordításába fog. A szerb fiatalember nemcsak német tolmácsa barátainak: egyenjogú tagja a társaságnak. A Holnap-antológia második kötetében ott olvasható egyik verse Dutka Ákos fordításában, népszerűsítő cikke jelenik meg a mozgalomról és eszményeiről, temesvári bemutatkozásuk elé pedig azt a bevezető szöveget írja, amelyikből idéztünk már. Nem véletlen vagy egyszeri alkalom ez a temesvári jelenlét sem: Manojlovic nemcsak A Holnapnak, hanem a temesvári Dél társaságnak is a tagja, amely hasonló szellemben dolgozik, mint a váradiak – ráadásul átmenetileg nagyobb sikerrel, itt ugyanis elindítanak egy folyóiratot is – igaz, fönntartani egy évig sem lehet. S a két társaság között mintha a szerb költő-fordító lenne a legközvetlenebb kapocs. Élete Becskerek, Belgrád, Temesvár és Várad négyszögében zajlik, de igazi szellemi közösségét, úgy látszik, a két utóbbiban találja meg. Ez persze nem magából a szűkszavú naplóból derül ki, amelynek igazi forrásértékét Németh Ferenc adja meg azzal, hogy körbeépíti a szerb író későbbi, e korszakra és Adyra vonatkozó utalásaival, a holnaposokkal való levelezéséből készült válogatással – melynek több darabja szintén itt jelenik meg először –, továbbá a szerb szerzőnek ha nem is teljes pályaképével, de életútjára vonatkozó számos megjegyzésével. Ez a kötet nemcsak a magyar–szerb irodalmi kapcsolatokra irányítja figyelmünket, hanem a magyar–magyar viszonyra is; egy délvidéki produktum ad itt lényeges adalékokat olyan, a Partiumban lezajlott irodalomtörténeti eseményekhez, amelyek az erdélyi magyar kisebbségtörténetnek is előzményei. S térjünk itt vissza ahhoz, amit Ady és a napi politika viszonyáról mondtunk. 1929 elején jelent meg az a felhívás, amelyet többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek és Tamási Áron is aláírt, és amelyben ez is szerepel: „Ady Endrének, az ősi tehetségnek nem volt egyéni élete. Az ő élete a magyarság ezeréves életének sűrített szimbóluma volt, egész nagyságában, egész szerencsétlenségében – egész elrendeltségében. Nem azért szakadt ki fajából, hogy gyűlölje, szeresse, magasra csillogtassa, avagy ostorozza. Ő fajának elválaszthatatlan, kiválaszthatatlan homogén része, talán a pszichéje, talán az öntudata, talán az önítélete, talán egy idegcentruma, talán a vérkeringése volt. Döntő fontosságú, száz alakban megjelenő erőforma a magyarság roppant testében.” (Szobrot Adynak. [A szoboralap intézőbizottságának felhívása.] Brassói Lapok, 1929. január 28., 3. p.) Ezt az előzményjelleget az egyik szálon a személyi átfedések is alátámasztják. Hegedüs Nándor például, aki részt vesz A Holnap dolgaiban, Trianon után a kisebbségi közélet, sajtó és politika egyik fontos alakja lett; a most tárgyalt kötet apró hibáinak egyike, hogy a névmagyarázatokban erre még utalás sincs, a rá vonatkozó passzusban nem kerül említésre 1918 és a harmincas évek vége közötti szerepe. Vagy például Antal Sándor két világháború közötti, szintén fontos csehszlovákiai munkásságáról sem esik egy szó sem. A két világháború közötti erdélyi-partiumi és délvidéki magyar irodalomban egyébként számos közös szál van. A délvidék szülötte volt Járosi Andor, a kolozsvári evangélikus esperes, a Helikon tagja, aki szembeszállt a náci rendelkezésekkel – s akit végül a szovjetek deportáltak. Hunyady Sándor még Kolozsvárt írt, s talán legfontosabb drámája, a Feketeszárú cseresznye Bácskában játszódik a főhatalomváltás idején, a korszak egyik legértékesebb erdélyi regényét, a Tibold Mártont az Óverbászon született, Marosvásárhelyre elszármazott Molter Károly írta meg – egy délvidéki német fiatalember magyarrá válásáról. Valamiképpen ez a könyv is ebbe a sorba illeszkedik, ez idő szerint éppen a végére. S szóljunk néhány szót a sorozatról is, amelyben a kötet megjelent. Volt már a délvidéki magyarságnak irodalomtörténeti hagyományokat föltáró sorozata, de az évtizedekkel ezelőtt megszűnt. 2011-ben indult útnak az új sorozat, a Délvidéki soroló; Németh Ferenc Ady vonzáskörében című könyve ennek harmadik darabja. A másodiknak a szerzője az óbecsei Draskóczy Ede ügyvéd, szerkesztő, politikus, művelődésszervező; a korábban alig emlegetett Draskóczy Szenteleky Kornéllal és a nemrég Bárdi Nándor által újrafölfedezett Kende Ferenccel együtt a két világháború közötti délvidéki magyar kultúrélet legjelentékenyebb működtetői közé tartozott. A közgyűlési beszédeket, cikkeket, tanulmányokat és a szerzőre vonatkozó dokumentumokat tartalmazó kötetet Mák Ferenc állította össze, ő írta az elemző tanulmányt is, elkészítette továbbá a kötet számára Draskóczy nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját. Ennek előtte Mák biztos kézzel választotta ki a századforduló lappangó irodalmi anyagaiból Kanizsai Ferenc Ifjú Csóti Pál című regényét, „amelyben a birtokát vesztett dzsentri délvidéki változatának történetét írta meg” az elfeledett (s az utószó szerint éppen ezzel az egy művével a többi fölé nőtt) szerző. Mák a sorozatterv leadásakor húsz kötetet nevesített, de ezekkel a Délvidéki soroló nyilván nem lesz lezárva. A legközelebbi kiadványok egyike annak a Herczeg Ferenc-konferenciának az anyaga, amelyet az író születésének százötvenedik évfordulóján, 2013 szeptemberében rendeztek meg Versecen, házigazdaként az ottani, már az elemi iskolát is húsz éve nélkülöző, ám rendkívül agilis szórványtagok Petőfi Sándor Kultúregyesületével. S hogy most egy szuszra tudassunk még néhány információt az olvasóval: Mák Ferencnek – sok évvel korábbi, elsősorban irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, jegyzeteket tartalmazó kötetei és A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Újvidék–Zenta, Forum–Vajdasági M. Művelődési Intézet, 2008) című testes munkája után két fontos könyve látott napvilágot nemrégiben: a Vesztegzár. Jugoszlávia és utódállamai – Szerbia, Horvátország és Szlavónia – magyarságának sorstörténetéből című tanulmánykötet és a Magyarok a Vajdaságban 1918–1945 című történelmi kronológia, ez utóbbi Zentán, a most tárgyalt sorozatot is megjelentető Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában, az előbbi pedig a szlovákiai Méry Ratio és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány gondozásában. Filep Tamás Gusztáv * Németh Ferenc: Ady vonzáskörében. Todor Manojlovic Nagyvárad, Temesvár és Arad között 1907–1910. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012 (Délvidéki Soroló 3.), 195 p. Várad (Nagyvárad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
