December 15-én szokatlan szerepben állt a marosvásárhelyi közönség elé Gálfalvi György, a marosvásárhelyi Látó főszerkesztője. Mindeddig házigazdaként, kérdezőként vezette a folyóirat Irodalmi Színpadának műsorait, most ő volt a kérdezett. Nyugalomba vonulása alkalmából az a szerkesztőtárs faggatta életéről, aki majd januártól őt követi a Látó élén. Kovács András Ferencnek Gálfalvi György őszintén vallott. KAF a Látó Irodalmi Színpad alapító „örökös tagja” címet adományozta Gálfalvinak. Gálfalvi 42 éven át volt szerkesztő és közismerten a csapatmunka megszállottja. Többen felidézték Gálfalvi Marad a láz? /1977/ című nagysikerű interjúkötetét. Az egykori Ifjúmunkás hetilapnál öt évét töltött, majd az Igaz Szónál szerkesztőként 19 esztendőt, utódjánál, a Látónál tizennyolcat. /N. M. K. : Örökös tag a közös asztalnál. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./
2007. december 29.
Gálfalvi György több évtizedes szerkesztői munka után, 65. életévét betöltve vonult nyugdíjba az Igaz Szó, később a Látó szépirodalmi folyóirattól, melynek munkatársa, szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt. Nagy terhet tett le a válláról, mondta, mert a szerkesztést mindig hivatásként élte meg. Rengeteg elképzelése van arról, hogy mit fog megírni. „Nem beszámolni, nem elszámolni, megírni. ” Egy könyvre gondol, amely valahol a regény és az emlékirat határán fog libegni. Úgy látja, hogy azt a teret, „amit ‘89 után megszereztünk, úgy érzem, fokozatosan veszítjük el, kezdünk kiszorulni. Mert ki akarnak szorítani. De nem szabad hagynunk magunkat. ” Intézményeket kell teremteni, vallja. Weszely Tibor matematikus, Bolyai-kutatót Marosvásárhely díszpolgárává választották Bolyai- kutatásaiért. 2007. szeptember 15-étől már nem tanít a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán, így idejét teljes mértékben a Bolyai-hagyaték feltárására fordíthatja. 2007 legnagyobb megvalósításának a Bolyai-világtalálkozót tartja, a rendezvényre a világ minden tájáról hazajöttek volt diákok és tanárok, s ez is bizonyítja, hogy az alma mater ősi szelleme összekovácsolja az embereket. Ugyancsak a Bolyaiak szellemiségét hirdeti a Bolyai Alkotótábor is, amelyet Csegzi Sándor alpolgármester kezdeményezett. Weszely Tibor Bolyai Jánosról 2002-ben kiadott könyvét Star Gyula, a Vince Könyvkiadó szakszerkesztője közreműködésének köszönhetően Manfred Stern hallei matematikus-műfordító német nyelvre is átülteti. Weszely Tibor folytatja a Bolyai-kéziratok alapos tanulmányozását, hiszen a nagy matematikus magyar, latin és német nyelven 13. 000 oldalt hagyott hátra. Weszely Tibor 2008-ban Sándor Józseffel (a Babes-Bolyai Egyetem matematikaprofesszora) és Oláh Gál Róbert csíkszeredai történész-kutatóval hozzáfognak az általa Vályi Gyuláról – az egyetlen Marosvásárhelyen született tudós matematikusról – írott monográfia kibővítéséhez. A 2008-as év fordulópontot jelent a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem életében. Vezetőségváltásra kerül sor, dr. Béres András rektor mellett dr. Kovács Levente, a magyar tanszék vezetője is leköszön tisztségéből. Kovács Levente az akkreditációs folyamatokhoz fontos dokumentumok kidolgozásában vett részt. Vezetésével újraindítottak egy rendező osztályt és a tavaly végzett rendezők sikeresen elhelyezkedtek. Kovács Levente rendező is, minden évben rendez Nagyváradon. Most életének ez a területe is lezárul. A Színművészeti Egyetem tovább fogja vezetni a rendező osztályt és ha több szakon beindul a mesterképzés, talán ott is lesznek feladatai. Fő feladata a doktori képzésben részt vevő doktorandusok útnak indítása lesz. A magyar nyelvű zenetanári szakon az első évfolyam most negyedéves. E szak beindítása jelentős megvalósításnak számít, hiszen az anyanyelvű zenei képzés negyven év alatt teljesen háttérbe szorult. A képzőművészeti oktatás terén látvány-, díszlet- és rendezvénytervezési szak indítását tervezik. Már elkészült az akkreditációhoz szükséges dokumentáció. Farkas Ernő nagyon szeret tanítani. Van három osztálya a Református Kollégiumban. Dr. Kovács Dezső egyetemi tanár /a MOGYE Fogorvosi Karának dékán-helyettese, a szájsebészeti klinika vezetője, mellette az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályát irányítja/ elégedetlen, mert a jelenlegi vezetőség sem oldotta meg a szájsebészeti klinika helyzetét, nem megfelelő helyen, nem megfelelő épületben működik. Az egyetlen valós segítséget a megyei tanácstól kapták. Lokodi Edit elnök asszony teljesítette az ígéretét, és két korszerű fogászati röntgengép megvásárlását tette lehetővé. Az EME Orvostudományi Szakosztályának 1400 aktív tagja van, a szak- és területi csoportok eredményesen működnek. Korszerűsítették a székházat, sikerült emelni az Orvostudományi Értesítő színvonalát, amelyet nemzetközi bizottság szerkeszt. Pályázati lehetőséget teremtettek a könyvkiadásra, évente három fiatal kutatónak biztosítanak ösztöndíjat. /Bodolai Gyöngyi, Menyhárt Borbála, Nagy Botond, Vajda György: Óévbúcsúztató gondolatok. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./
2008. január 4.
Nagy Pál sok esztendős szerkesztői múlttal a háta mögött, nyolcvanadik életévén túl is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkái közül a leglátványosabb a Mentor Kiadónál megjelenő Wass Albert-életműsorozat szerkesztése. Nincs időm unatkozni, mondta Nagy Pál. Ajándéknak tekinti, hogy öreg fejjel is dolgozhat. A Mentornál megjelenő Wass-sorozat immár harminchárom címet tudhat magáénak. Nemrégiben látott napvilágot Nagy Pál szerkesztésében Wass Albert Éltem: voltam címen a szerző önéletrajzi vonatkozású vallomása. Wass Albertet sokáig a kitagadottak és megbélyegezettek sorába tartozott, akár Nyirő József vagy Márai Sándor, meg más magyar írók, akik a háború után emigrációba kényszerültek. Nagy Pál 1992-ben A mindig hazanéző Wass Albert címmel írt egy hosszabb ismertető cikket az egykori Romániai Magyar Szóban. Talán ez volt errefelé az első „megszólalás” az Amerikában élő erdélyi magyar íróról. Sok könyvét kiadták, ennek ellenére még hatalmas terjedelmű kéziratmennyiség vár megjelentetésre. Az emigrációban keletkezett írásokról van szó, jórészt publicisztikai cikkekről, riportokról, különböző alkalmi szövegekről, vallomásokról, de még színdarabokról is. A Mentor a közelmúltban adta ki az Amerikai emberek című kötetet, ami Wass Albertnek a Szabad Európa Rádió számára készített egykori riportjait tartalmazza. Sokat javíthatna Wass Albert megítélésén az író műveinek román közegben való népszerűsítése. Az Elvész a nyom román fordítása készült el, kiadóra vár. 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány Corneliu Caltea fordításában Langa Scaunul Domnului címmel. Akkor Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondotta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről. A közelmúltban megjelent Kolozsvárt Mircea Tomusnak az Aripile domnului című dokumentumregénye, pontosabban annak első kötete, melyben a mezőségi, mócsi származású szebeni román író részletesen szól Wass Albertről, a Wass-családról, 1940 őszének mezőségi viszonyairól, drámai napjairól. Nagy Pál gondozásában a budapesti Palatinus Kiadónál – Gondolat és árvaság, Szellemi őrség, illetve Emberi szavak címmel – megjelentek a Tamási Áron esszéinek, cikkeinek, interjúinak kötetei. Ugyanitt kiadás előtt áll egy Tamási-leveleskönyv. A Mentor jelentette meg nemrég Nagy Pál Napló nélkül című könyvét, s remélhetőleg idén napvilágot lát – Gond és remény címmel – közelmúltbeli publicisztikai cikkeiből egy válogatás. A Kriterionnál Mosolygó Erdély címmel többkötetes anekdotasorozatot terveznek kiadni. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924/ a marosvásárhelyi Református Kollégium után Kolozsvárra, a Református Teológiára, majd később a Babes–Bolyai Tudományegyetemre került, az Ifjú Erdély című diáklapban kezdte közölni első írásait. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott Kolozsváron, majd 1955-ben Marosvásárhelyre költözött, ahova az Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz hívták. Tizenöt év után A Hét, majd ‘73-tól nyugdíjazásáig az Új Élet munkatársa lett. Publicisztikai, irodalom- és színikritikai cikkei mellett számos kötetet jelentetett meg, illetve szerkesztett. /Szucher Ervin: „Nincs időm unatkozni” Beszélgetés Nagy Pál irodalomtörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2008. február 28.
Újabb mellékletet indít útjára február 28-tól a Krónika. Határtalanul című, az elkövetkezőkben minden második csütörtökön jelentkező összeállításuk négy, Magyarországon kívülre szorult országrész legreprezentatívabbnak ítélt lapjainak „terméséből” kínál olvasnivalót. Többnyire olyan témákat, amelyeket laptársaik – a pozsonyi Igaz Szó, az újvidéki Magyar Szó és az ungvári Kárpáti Igaz Szó – fontosnak tartanak. A cél, hogy a Kárpát-medencei magyarság közösségei egymásra találhassanak. /Csinta Samu: Több hang, egy nemzet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 28./
2008. június 26.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete június 24-én két főt tüntetetett ki életmű-díjjal, Nagy Pál irodalomtörténészt, lapszerkesztőt és Farkas Ernő magyar szakos tanárt, volt tanfelügyelőt. A 84 éves Nagy Pál rövid tanári pályafutás után az Igaz Szó, majd A Hét és az Új Élet című lapnál dolgozott szerkesztőként, nyugdíjazását követően is folytatta a munkát, számos tanulmány, publicisztikai írás, antológia szerzője. A 90-es években újjáalakult EMKE Maros megyei szervezetének alelnökeként fáradhatatlanul járta a vidéket, a magyar kultúra értékeit népszerűsítő rendezvényeket szervezett, akárcsak Farkas Ernő magyar szakos tanár, aki húsz évig szaktanfelügyelőként irányította a megyében a magyar irodalom és nyelv oktatását, a legkisebb szórványtelepüléseket is ellátva magyar tankönyvekkel, a pedagógusokat pedig szaklapokkal. /Antal Erika: EMKE-életműdíjak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./
2008. augusztus 28.
Gálfalvi György író, szerkesztő, irodalomszervező augusztus 20-án Budapesten átvette a Kisebbségekért Díjat. A legismertebb erdélyi magyar folyóirat, az Igaz Szó kritikai rovatvezetőjeként, a rendszerváltást követő napokban pedig a Látó irodalmi folyóirat alapítójaként, majd főszerkesztőjeként a romániai magyar közösség művelődési életében végzett értékteremtésért kapta a díjat. Gálfalvi György fontosnak tartja az időszakot, amikor az Ifjúmunkás szerkesztője és riportere volt, 1965 és 1970 között. Riporterként kezdte pályafutását, főszerkesztőként ment nyugdíjba. Korosztálya, a Forrás második nemzedéke, hamar rájött arra, hogy a világon úgy változtathat a legbiztosabban, ha hozzátesz valamit. Úgy érzi, hogy riporterként, szerkesztőként, íróként is sikerült valamit hozzátenni a világhoz. Gálfalvi munkamániás nyugdíjasként is dolgozni fog, csak mást. Egyelőre egykori szekus dossziéit próbálja elrendezni, hiszen 15 kötet, csaknem ötezer oldal, amit megkapott belőle. /Antal Erika: Hozzátenni a világhoz. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
2008. november 13.
Bözödi György /1913-1989/ a romániai magyar irodalom méltatlanul mellőzött alkotója volt, 1945 után mindössze három könyve jelenhetett meg, 1958-ban Hazafelé címmel egy elbeszéléskötete, amelynek Nyugtalan pásztorok címmel kibővített változata következett 1968-ban, a Romániai Magyar Írók sorozatban. 1979-ben adták ki Nap és árnyék címmel egy versgyűjteményét. Bözödi György, a Termés folyóirat körének megbecsült alkotója fiatalon felhívta magára a figyelmet a székelység múltját és jelenét ábrázoló, nagy hatású szociográfiájával, a Székely bánjával /1938/, amely csak az 1989-es változás után jelent meg új kiadásban a Mentor Kiadónál 1997-ben, a Pallas-Akadémiánál pedig Nagy Pál fáradhatatlan szerkesztői munkájának köszönhetően két nagy tanulmánykötetét is kiadták (Földre írt történelem, Székely századok), s újra megjelentették Romlás című regényét. Hogy mi maradt a hagyatékban, pontosan nem tudni. Egész életében, házkutatások, betegségek kényszerszüneteiben a székelység múltjával és különösen a negyvennyolc-negyvenkilences forradalom történetével foglalkozott. Az Igaz Szóban több részlet is megjelent készülő, Gábor Áronról szóló történelmi regényéből. Nem lehet tudni, mennyi készült el a regényből, mint azt sem, hogy megmaradt-e a hagyatékban Jónás Ninivében című, negyvenes években írt regénye. Bözödit koholt vádak alapján bebörtönözték a negyvenes évek végén. Haláláig fáradhatatlanul dolgozott, a megjelenés legkisebb esélye nélkül. /Bogdán László: Bözödi György sorsa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 13./
2008. november 28.
Markó Béla József Attila-díjas költő volt november 26-án Kolozsváron, a Bulgakov Kávéház irodalmi estjének vendége. Orbán János Dénes költő, a rendezvény házigazdája és a Bulgakov Kávéház tulajdonosa faggatta költői pályájáról az RMDSZ szövetségi elnökét. Markó egyetemi hallgatóként 1971 és 1973 között a Gál Gábor Irodalmi Kör diákelnöke volt. A Gál Gábor Kör tagjai péntek esténként találkoztak egymással, ilyen alkalmakkor 60–80 személy gyűlt össze, de arra is volt példa, hogy száznál is többen voltak jelen, verseket szavaltak, vitáztak, neves személyiségeket hívtak meg. Markó 1976-tól az Igaz Szó belső munkatársa, 1990-től a Látó címmel újjáalakult folyóirat főszerkesztője volt. Az est végén Markó felolvasta a Költők koszorúja című szonettkoszorúját. /Ferencz Zsolt: Emlékezés a költői pálya állomásaira. Irodalmi est Markó Bélával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./
2008. december 12.
A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.
2008. december 24.
Sokan nem emlékeznek, ki hol volt az 1989-es változás előtt. Markó Béla a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt, itt érte őt a decemberi esemény. A lap akkori főszerkesztője Hajdu Győző, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a rezsim kiszolgálója. Markó ma az RMDSZ elnöke és szenátora. Verestóy Attila szenátor 1989 decemberéig az Elena Ceausescu elvtársnő által irányított kutatóintézetben dolgozott, ma Románia egyik leggazdagabb magyarja, évek óta a parlamenti titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának tagja. Frunda György RMDSZ-szenátor 1989 előtt: ügyvéd, a marosvásárhelyi Ügyvédi Munkaközösség tagja, megtagadta Tőkés László református lelkipásztor jogi védelmét. 1989-ben Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke egyetemista Brassóban, Antal István mérnök a székelyudvarhelyi Matrica gyárban, Márton Árpád színész Sepsiszentgyörgyön. /Balázs Árpád: Ki hol volt 1989 decemberében??? = Polgári Élet (Székelyudvarhely), dec. 24./
2009. január 22.
Az erdélyi magyar kulturális folyóiratok sikeres évként könyvelték el a 2008-as esztendőt: műfordítói műhely, kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, szabadegyetemi előadássorozat, könyv- és folyóirat-bemutatók, közönségtalálkozók szerveződnek a lapok védnöksége alatt, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a kiadványok weboldalai is. Az 1990-ben átalakult Utunk volt a közvetlen előzménye a Kolozsváron szerkesztett Helikon című lapnak, de az irodalmi folyóirat múltja még régebbre nyúlik vissza, így nem véletlen, hogy a lap nevében az Erdélyi Helikonra is történik utalás – mondta el Karácsonyi Zsolt költő, a lap főszerkesztő-helyettese. „Megpróbáljuk ébren tartani az irodalmi emlékezetet különböző, nem is olyan rég még kortárs szerzőkről szóló tanulmányok, összeállítások és visszaemlékezések révén” – ismertette a Szilágyi István főszerkesztésében megjelenő lap szerkesztési elveit Karácsonyi. A helikon.ro weboldalon olvashatók a nyomtatásban megjelent szövegek, lehet, hogy a közeljövőben itt önálló rovatok is indulnak majd. Tavalyi két új szerkesztő, Demeter Zsuzsa és Papp Attila Zsolt került a laphoz, és nekik köszönhetően állandósult a film- és az interjúrovat, ugyanakkor megerősödött a kritikarovat is. Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője beszámolója szerint a folyóirat 1200–1500-as példányszámban jelenik meg havonta, de a www.korunk.org címen elérhető honlap olvasóinak száma havonta közel tízszerese a nyomtatott példányok számának. A Korunk a teljes kultúráról tájékoztatást kíván nyújtani, legfontosabb műfajuk tanulmány. Minden lapszámunkban van egy-egy tematikus összeállítás, ez jó lehetőséget biztosít, hogy nyitottak maradjanak több kultúra, több tudományág felé. A Korunk nem csupán folyóirat, hanem komplex intézményhálózat. A Korunk Akadémián kreatív írásműhely, folyóirat- és könyvszerkesztői képzés, műfordítói műhely, szabadegyetemi előadássorozat működik. A Korunk Galéria 1973 óta szervez kiállításokat. Tizenöt éve működik könyvkiadójuk, a Komp-Press, amelyik a tudományos és művészeti könyvek piacán az egyik legjelentősebb kiadó Erdélyben, évente mintegy tíz könyvcímet jelentet meg. 2008-ban a Korunk bekerült a magyarországi országos lapterjesztői hálózatba. A marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó-s szerkesztők kezdeményezésére – emlékeztetett Szabó Róbert Csaba, a folyóirat főszerkesztő-helyettese. A főszerkesztő Kovács András Ferenc költő. A lato. ro címen a nyomtatott lap teljes anyaga hozzáférhető a világhálón. A folyóirat legfőbb műhelye a Látó Irodalmi Színpad. Hatvanadik születésnapját ünnepelte tavaly a kolozsvári Művelődés című közművelődési folyóirat, amely 1956-tól a Művelődési Minisztérium lapja volt – akkor Művelődési Útmutató címen Bukarestben szerkesztették –, a lap a nyolcvanas évekbeli rövid kényszerszünet után 1990-ben indult újra Kolozsváron – mondta el Szabó Zsolt egyetemi tanár, aki immár tizennyolcadik éve tölti be a Művelődés főszerkesztői tisztét. A havonta ezerkétszáz példányban megjelenő folyóirat kezdetben a kultúra és a tudomány minden területével foglalkozott, majd a helytörténeti témák és tudománynépszerűsítés felé fordultak, foglalkoznak faluszociológiával, falufejlesztéssel és az ezzel kapcsolatos társadalmi együttműködés gyakorlati kérdéseivel is. A folyóirat rendszeresen szervez kiállításokat és találkozókat. A folyóirat digitalizálása folyamatban van, egyelőre a 2005-ös és az azt követő évfolyamok érhetők el a www.muvelodes.ro weboldalon. „A legnagyobb eredmény az, hogy sikerült talpon maradni” – vonta meg a hatvanadik év mérlegét a főszerkesztő. A csíkszeredai Székelyföld kulturális havilap létrejöttét a Hargita Megyei Önkormányzat kezdeményezte, élén az akkori polgármesterrel, Kolumbán Gáborral –1997-ben indult Ferenczes István főszerkesztő vezetésével a folyóirat, amely köré tömörültek az 1990-es évek elején és derekán feltűnt fiatal alkotók: Fekete Vince, György Attila, Lövétei Lázár László és Molnár Vilmos. „Úgyszólván előzmény nélküli volt a lap, hiszen a Székelyföldnek mindent a nulláról kellett kezdenie: megteremteni az infrastruktúrát, kialakítani a klientúrát, olvasótábort, terjesztőhálózatot” – ismertette a kezdeteket Fekete Vince költő, a Székelyföld főszerkesztő-helyettese. Átlagosan kétezres példányszámban jelenik meg a lap, de volt olyan számuk is, amelyből utána kellett nyomtatni, és több mint ezer előfizetőjük van nemcsak Erdélyből, hanem szinte a világ minden részéről, a www.hargitakiado.ro weboldalon pedig teljes terjedelmében olvasható a Székelyföld. A folyóirat terjedelmének nem egészen egyharmadát a szépirodalom teszi ki, emellett különféle rovataik vannak, mint az Academica Transsylvanica, Ujjlenyomat, Ködoszlás, Aranyág, Kelet Népe, Scripta Mundi, Literata Hungarica, Műteremtés, amelyekben portréinterjúkat, kordokumentumokat, oral-historyt, történelmi és szépirodalmi tanulmányokat, néprajzi írásokat, a csángókkal foglalkozó munkákat, magyar és világirodalmi figyelőt, színházi rovatot, politikai vagy képzőművészeti írásokat találhat az olvasó. A Székelyföld több könyvbemutatót és folyóirat-bemutatót is tervez 2009-re. A Várad című, Nagyváradon megjelenő, irodalmi, művészeti, tudományos és társadalmi folyóiratot 2002-ben alapította meg a Nagyváradi Ady Társaság, 2006 elején pedig a lap komolyabb anyagi támogatás reményében átkerült a Bihar Megyei Tanács kiadásába – foglalta össze röviden a Várad történetét Szűcs László főszerkesztő. A havi 300–500 példányban megjelenő folyóiratnak erdélyi és magyarországi előfizetői is vannak. A www.varad.ro weboldalt a közelmúltban átalakították, mert a partiumi régió kulturális portáljává kívánják fejleszteni azt, a nyomtatott folyóirat tartamát pedig a www.varadlap.ro oldalon találhatják meg az érdeklődők. A folyóirathoz kötődő legsikeresebb rendezvény, a havonta sorra kerülő, immár harmadik évadát élő Törzsasztal-beszélgetéssorozat, amelynek közismert, többnyire Magyarországon élő írók a meghívottjai. /Kultúra papíron és a világhálón. = Krónika (Kolozsvár), jan. 22./
2009. január 31.
A 85 éves irodalomtörténész, Nagy Pál begyűjti a termést, az asztalra teszi újabb és újabb köteteit. A Mentor Kiadó jegyzeteinek válogatásával (Gond és remény, 2009) tiszteleg Nagy Pál előtt, egy másik műhely pedig két kötetre tervezett levelezésének első darabját juttatja el az olvasókhoz: Leveleskönyv lapjai. I. A címzett: Nagy Pál. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2009. Az előszóban Nagy Pál elmondta: „Azokban a forgatagos időkben – 1955 és 1984 között –, amikor kenyérkereső mindennapjaimat szerkesztőségekben töltöttem, az Igaz Szónál, A Hétnél, Új Életnél, irodalmunk, kultúránk sok jeles személyiségével köthettem ismeretséget. ” /B. D. : A levél címzettje: Nagy Pál. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 31./
2009. március 3.
Szabédi öngyilkosságának /1959. április 18./ híre már másnap elterjedt, a nyugati rádiók is bemondták. Felháborodást keltett, mert mindenki tudta, hogy összefüggésben van a Bolyai Tudományegyetem erőszakos beolvasztásával. A pártvezetés a szokásos módszerrel Szabédi hitelességét lejártó eszközöket terjesztettek. Az egyik szerint nyelvészeti munkájának elutasítása a szakemberek részéről váltotta ki tettét, de azt is kimutatták, hogy családjában történt már öngyilkosság. Nyilvános gyűlésen kellett elítélni Szabédi „meggondolatlan, pártellenes cselekedetét”. Marosvásárhelyen Szabó Lajosnak kellett elítélnie Szabédit, aki közismerten jó barátja volt. Neki a Színművészeti Főiskola igazgatójaként kellett vállalnia ezt méltatlan feladatot. Tragikus veszteségnek minősítette, nem fűzött hozzá politikai magyarázatot. Erre megszólalt egyik előadó az asztalnál, szemére vetette és köntörfalazásnak minősítette, hogy Szabó Lajos nem foglal nyíltan állást Szabédival és életművének hibáival szemben. Inkább senki nem mondott semmit, kitért a válasz elől. Katona Szabó István készülő emlékiratában felidézte, hogy Balogh Edgár előtt szóba hozta Szabédi öngyilkosságát. Balogh Edgár elmondta, hogy találkozott Szabédival néhány nappal halála előtt, nagyon rossz hangulatban volt s azt mondta neki: „Neked könnyű, mert gyermekeid vannak! Sajnos, nem értettem elszólását, nem sejtettem, mire készül, pedig talán meg tudtam volna győzni. Mert semmi oka nem volt – magyarázta Edgár – a dolgok jól alakulnak. Megmarad a két egyetem önállósága, már fel is terjesztettük a legfelső vezetéshez. Szegény Laci nem hitt a jövőben, nem bízott eléggé a pártban.” Katona Szabó István nem látta értelmét vitatkozni vele, hiszen ő minden pártdöntésnek kereste a jó oldalát. Újvári Ferenc jelen volt Szabédi temetésén, melyet civilruhás szekusok egész csapata tartott szemmel. Katona Szabónak eszébe jutott, amit Szabédi mondott, a Luka-ügy után: „úgy érzem, mintha egy mozdony közeledne felénk, hogy elsöpörjön kíméletlenül.” Luka László megbélyegzése után törölték a szervezeti szabályzatból, hogy a Vasgárda tagjai nem lehetnek a Román Munkáspárt tagjai, ezután ezrével léptek be volt vasgárdista fiatalok. Fokozatosan Ceausescu kezébe került a párt középvezetésének irányítása. Mogyorós Sándor pártvezető kijelentette, hogy a Bolyai Tudományegyetem létesítése a magyar reakciónak és nacionalista erőknek tett engedmény volt. Április végén, amikor kiderült, hogy végleg megszületett az új egyetem Babes–Bolyai elnevezéssel, még egy tanár öngyilkos lett. Molnár Miklós, a közgazdasági karról. Május elején újabb megdöbbentő öngyilkosság történt, a Bolyai Egyetem beolvasztása miatti tiltakozásul, Csendes Zoltán prorektor, aki kezdettől részt vett az „egyesítési” tárgyalásokon, feleségével együtt lett öngyilkos. Ő már tisztában lehetett azzal, hogy valójában miről van szó, mert ekkor már kiderült, hogy minden szakon, kivéve a magyar nyelv és irodalom tanszéket, a magyarnyelvű oktatás egyharmadára csökkent. Sőt a jog és közgazdasági karon csak román nyelvű oktatás maradt. Szó sem volt két egyenrangú, önálló egyetem működéséről. Ezt nem akarta vállalni Csendes Zoltán prorektor, ez ellen tiltakozott Szabédi módjára. Közben külön bizottság vizsgálta a magyar irodalomtörténeti szakon előadó tanárok jegyzeteit. A bizottság tagjai a Központi Titkárságban működő „az együtt élő nemzetiségek problémáival foglakozó bizottság” két küldötte, Vécsey Károly és Blénesi Ernő élesen bírálta Szigeti József és Jancsó Elemér „nacionalista”, értékmentő munkásságát. Tanulmányuk az Igaz Szóban jelent meg májusban. Vécsey minden kormányt és irányzatot hűségesen kiszolgált az államosítástól az összevonásokig. Blénesi Ernő az Előrénél lett főszerkesztő-helyettes. Csendes Zoltán a statisztika professzora, prorektor, országosan elismert szakember volt a maga területén. Kiváló tehetség volt. (Részlet Katona Szabó István A nagy hazugságok kora (1948–1968) című készülő önéletrajzi kötetéből) /Ötven éve történt. A kolozsvári önálló magyar egyetem felszámolása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./
2009. március 9.
A nyolcvan éve született Székely János költőre, próza- és drámaíróra, az Igaz Szó (a Látó elődje) egykori szerkesztőjére emlékeztek a március 7-én tartott Látó-esten a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Az 1992-ben, Marosvásárhelyen, 63 éves korában elhunyt Székely János emléke előtt tisztelegve olvastak fel verseiből, prózájából, drámáiból részleteket. Demény Péter szerkesztő kiemelte, Székely János bármit írt, akár verset, akár esszét, novellát, regényt vagy drámát, maradandót alkotott. Láng Zsolt szerkesztő azt a kort ismertetve, amikor a Caligula helytartója című dráma született. Az irodalmi estet követően a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kincses Elemér rendezésében előadta Székely János 1972-ben született Caligula helytartója című drámáját. /Antal Erika: Emlékezés a Látó-esten. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./
2009. április 18.
Április 17-én mutatták be Marosvásárhelyen a Bernády Házban Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási jegyzőkönyvek 1986–1989 /Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda/ című könyvét, olyan lehallgatási jegyzőkönyvek gyűjteményét, amelyeket az akkori Igaz Szó munkatársáról állítottak össze a Szekuritáté tisztjei. Gálfalvi György, a Látó nyugalomba vonult főszerkesztője elmondta, a kötet végén található névjegyzék szerint jóval több, mint száz alkalommal szerepel Markó Béla lehallgatási jegyzőkönyveiben. És ez fordítva is igaz. Markó Béla a kötet elé írt esszéjében indokolta, miért tartotta fontosnak a megjelentetést. A könyvnek több olvasata lehet: kollektív emlékirat, amelyet több mellékszereplő mond a mikrofonba, modern rádiójáték, krónika arról, hogy mi történt a világgal 1986 és 1989 között. De olvasható tényregénynek is, amelyben egy értelmiségi csapat próbálja túlélni ezt az őrületet. Kovács András Ferenc /KAF/ költő, a Látó főszerkesztője szerint „botrány és szégyen, hogy úgy kellett élni. De így is lehetett élni, és így is lehetett élni szabadon. A magunk belső autonómiájával. A könyv maga a képtelenség. Olvasataim közül az első a megdöbbenésé volt. Elpirultam, kukkolónak éreztem magam, ahogy olvastam. De nem is baj ez. ” Hol vannak azok a tisztek, a fenyegetők? Azok érdekelnek, akik a mai napig aktívak, írta KAF. Azt szeretné, ha húsz-harminc év múlva gyermekeiknek, unokáiknak nem kellene újabb lehallgatási jegyzőkönyveket olvasniuk, tette hozzá. /Nagy Botond: A képtelenség könyve. Egy irredenta hétköznapjai. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 18./
2009. május 8.
A Marosvásárhelyen élő és örökké aktív, 85 éves Nagy Pál irodalomkritikus és szerkesztő élete nagy ajándékának tartja, hogy személyesen is ismerhette a romániai magyar irodalom legjavát, kapcsolatot, barátságot ápolt az olyan „nagy öregekkel”, mint Kós Károly, Tamási Áron, Tabéry Géza, Tompa László, vagy kortársai közül Sütő Andrással, Székely Jánossal, Molter Károllyal, Kemény Jánossal és sok más jeles íróval, költővel. 1955-től 1970-ig az Igaz Szó irodalmi folyóirat munkatársa volt, majd az akkor alakult A Hét vásárhelyi tudósítója lett három évig. 1973-ban Sütő András hívta meg az Új Élethez, Nagy Pál innen ment nyugdíjba 1984-ben. Azóta is dolgozik, a Mentor Kiadónál a Wass Albert sorozatot gondozza. Egy budapesti kiadónak több kötetet is szerkesztett Tamási Áron műveiből, emellett saját kötetei is jelentek meg a csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadónál, a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolatnál és a marosvásárhelyi Mentornál. Nagy Pál is vallja, hogy egységes magyar irodalom van. Egyetemes magyar irdalom, aminek egy része Budapesten, Pécsen vagy Debrecenben születik, más része Szabadkán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, esetleg Ungváron. Nagy Pál eszményképei elsősorban Tamási Áron, Nyírő József, Bözödi György, aztán Kiss Jenő és Sütő András. Sütővel meghitt barátságban volt. /Antal Erika: Maradandó művek nyomában. Nagy Pál marosvásárhelyi irodalomtörténész útja egyenesen vezetett az irodalomhoz. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2009. május 23.
Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai /Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009/ című új, vaskos kötete a szerző terjedelmes és érdekes előszavával tulajdonképpen lehallgatási jegyzőkönyveket közöl újra a költő-politikus egyik (?) előkerülő dossziéjából. 1986 áprilisa és 1989 decembere között az akkor Marosvásárhelyen élő és az Igaz Szónál szerkesztőként dolgozó költő minden telefonját lehallgatták, archiválták. A Securitate tisztjeinek kisebb és nagyobb csoportjai foglalkoztak az erdélyi költővel, s nem csak vele, de roppant szerteágazó kapcsolataival különösen. Jó, hogy elmúltak ezek a nyomasztó évek. De elmúltak-e? – kérdezte Bogdán László. /Bogdán László: Egy irredenta hétköznapjai (Két könyv az ánti-világból). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./
2009. december 16.
Tanúvallomást tesz, írta Kuti Márta, ugyanis port kavart az utóbbi időben egy Kuszálik Péter nevű gépészmérnök Sütő Andrásról szóló rágalomhadjárata. Kuszálik szórja a sarat azokra, akik megpróbálták túlélhetővé tenni a diktatúrát, fontoskodik, ezért rúgták ki a Látó folyóirattól, illetve az Aranka György Alapítványtól is. Kár, hogy sok jeles magyar értelmiségi komolyan vette, és bedőlt a provokációjának Kuti Márta 1968 augusztusától az Igaz Szó szerkesztőségében dolgozott korrektorként, majd kép- és tördelő-, meg olvasószerkesztőként, és a Látóban is folytatta ezt a munkát 2003-ig. A földszinten az Új Életet szerkesztették, amelynek főszerkesztője Sütő András volt. A 60-as évek végétől, Az anyám könnyű álmot ígér részleteinek megjelenésétől az Egy lócsiszár virágvasárnapja c. drámán át, a Csillag a máglyán keresztül, a csodálatos esszén, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat felkavaró élményétől Sütő szinte minden ekkor született műve átment Kuti Márta kezén, gondozta szövegeit, észrevételeket tette, és minden apró észrevételért hálás volt, ami egyik jele a tehetségnek és nagyságnak. Sütő András a magyarságot, a nyelvet, a nemzet megmaradását érintő kérdésekben mindig is hajlíthatatlan volt. Ha valamiért kompromisszumot kötött vagy látszólag megalkudott, azért tette, mert úgy vélte, a magyarság és nem utolsósorban a magyar nyelv érdekei ezt kívánják. Sütő jelen volt a magyarság művelődési életében, a 75-80-as években már lélegzethez sem jutott otthon. Magyarországra csempészték ki műveit, egyszer Kuti Márta is postás volt. Legfontosabb írói korszakában Kuti Márta a közelében volt, látta, hogyan jut az üldözöttek sorsára, mint sok más magyar író Romániában. A hatalomnak kifinomult eszközei voltak az ellenállók megalázására. Egy tanárt, orvost kirúgtak az állásából, egy neves, népszerű íróval ezt nem merték megtenni. A legnagyobbat mégis ő zuhant, mert egyrészt csalódnia kellett abban, amit fiatal fejjel annyian megváltásnak véltek a magyar értelmiségiek közül, magas politikai tisztségeit fokozatosan elorozta előle a barátja, Hajdu Győző, az Igaz Szó főszerkesztője, aki árulásával egyre magasabbra emelkedett. A cikkíró úgy véli, szerencsésebb lenne, ha a Sütő András Baráti Egyesület nem Sütőt, hanem az általa képviselt eszméket tűzné zászlajára. Sütő András olyan értékes műveket írt, melyek mindenféle baráti társaság nélkül is megállják a helyüket. /Kuti Márta: Sütő Andrásról szubjektív hitelességgel. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 16./
2009. december 16.
A Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Gálfalvi Zsolt marosvásárhelyi irodalomkritikusnak, szerkesztőnek adományozza a Kriterion Koszorút. Gálfalvi Zsolt /sz. Marosvásárhely, 1933/ a kolozsvári Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán végzett, majd évtizedeken átívelő, az erdélyi magyar írónemzedékeket támogató irodalomkritikusi munkát végzett az Utunk, az Igaz Szó, A Hét munkatársaként vagy rovatvezetőjeként és főszerkesztőjeként. A múlt század hatvanas éveiben a Marosvásárhelyi Állami Színház igazgatójaként is tevékenykedett és 1971–1975 között részt vállalt a romániai magyar színházak irányításában a bukaresti Művelődési Tanács nemzetiségi igazgatóságának vezetőjeként. Az 1989-es romániai fordulat után részt vállalt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalapításában. A Romániai Magyar Pen Klub elnöke, a Romániai Írószövetség igazgató-tanácsának a tagja, 1998-tól több éven át a Román Televízió igazgatósági tagja. Számos kötete jelent meg. /Sz. F. : Kriterion Koszorú Gálfalvi Zsoltnak. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./
