|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1281 találat | lapozás: 1-30 ... 1021-1050 | 1051-1080 | 1081-1110 ... 1261-1281 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ilie, Ion 2009. december 18.Temesváron a Belvárosi református templom Újvárossy Ernő gyülekezeti termében bemutatták Mandics Györgynek az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent A manipulált forradalom című könyvét. Dr. Bárányi Ferenc író történelmi riport-regényként mutatta be az izgalmas, kriminek is beillő kötetet, amely bevilágít az 1989-es decemberi események mindmáig homályba burkolózó kulisszái mögé. A forradalmi események egyik résztvevője, Balaton Zoltán tanár azt kérte számon a szerzőtől, hogy nem hangsúlyozta ki eléggé a könyvben a Tőkés László körül erős közösséggé szerveződött református gyülekezet szerepét. Mandics György húsz év után először tárta a nyilvánosság elé: ő maga is részt vett 1989 decembere előtt a Ion Iliescu-féle szervezkedésben, amelynek célja Ceausescu hatalmának a megdöntése volt. /Pataki Zoltán: A forradalmi események mozgatórugói. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./2010. január 9.Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZ1990 Április 21–22. – Az RMDSZ I. Kongresszusa az Egységben az erő jelszó jegyében Nagyváradon. Felhívással fordul az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácshoz és Románia kormányához, tegye haladéktalanul vizsgálat tárgyává az országban a kisebbségi kérdés kezelésében kialakult állapotokat, és haladéktalanul foglaljon állást a kisebbségek kérdésének valóban demokratikus rendezése érdekében. Megválasztják az országos elnökség tagjait: Domokos Géza elnök, Szőcs Géza főtitkár, Béres András, Markó Béla, Formanek Ferenc, Szilágyi Zsolt, Cs. Gyímesi Éva, Csutak István, Bodó Barna, Kántor Lajos, Zonda Attila, Toró T. Tibor, Erőss Péter, Nagy Béla, Verestóy Attila, Sylvester Lajos, Vida Gyula, Kolumbán Gábor, Káli Király István tagok. Tiszteletbeli elnök: Tőkés László. Május 10. –Az RMDSZ közleményében kijelenti, nem kívánja elkötelezni tagságát egyik államelnökjelölt személye mellett sem. Arra kéri választóit, menjenek el szavazni, és szavazzanak a visszarendezés ellen. Május 15. – Szőcs Géza RMDSZ-főtitkár nyilatkozatban teszi közzé a választási adatok feldolgozásával kapcsolatos aggályait. Május 20. – Parlamenti és elnökválasztások. Ion Iliescu a szavazatok 85,07 százalékával elnök lesz. A képviselőházban az RMDSZ 991 601 szavazatot (7,23%, 29 mandátum), a szenátusban 1 004 353 szavazatot (7,20%, 9 mandátum) kap. Május 27. – Az RMDSZ országos elnöksége a közvélemény tudomására hozza: a kormánynak az 1990/1991-es tanév megszervezésére vonatkozó 521/1990.05.12 Határozata ellentétes az érvényben lévő tanügyi törvénnyel. Beadvánnyal fordul az állam vezetőihez. Rámutat: ez a határozat visszalépés a diktatúra időszakához képest. A rendelet a kisebbségi jogokat korlátozó intézkedéseket vezet be az oktatásban (leszögezi, hogy az oktatás minden szinten román nyelven történik; „a nemzeti kisebbségek számára feltételeket teremtenek az anyanyelv elsajátítására és esetenként anyanyelvű képzésre”; az egyetemi oktatás fejezetében szó sincs a magyar nyelvű egyetemi oktatásról stb.). Június 7. – Demény Lajos tanügyminiszter-helyettest, marosvásárhelyi útja során, a helyi Nemzeti Megmentési Front és a Vatra Românească képviselői megakadályozzák abban, hogy a tanfelügyelőségen eleget tegyen hivatali feladatának. Június 13–14. – Bukarestben a rendőrség eltávolítja az Egyetem térről a demokratikus reformok gyorsítását több hete követelő tüntetőket, többszáz személyt őrizetbe vesznek. Miron Cozma vezetésével, Zsil-völgyi bányászok érkeznek Bukarestbe, a rend helyreállításának ürügyével behatolnak és törnek-zúznak, ártatlan járókelőket és tüntető diákokat kegyetlenül bántalmaznak. Június 16. – Az RMDSZ vezetősége a június 13–15-i bukaresti eseményekkel kapcsolatban tiltakozik Szilágyi Zsolt és Zsigmond László RMDSZ-képviselők indokolatlan bántalmazása ellen. Június 20. – Beiktatják a Petre Roman által vezetett új kormányt. Június 27. – Adrian Moţiu államtitkár semmisnek nyilvánítja a Demény Lajos tanügyminiszter-helyettes által kiadott rendeleteket. Deményt július elején fölmentették tisztségéből, de szenátorként alelnöke lett a szenátus oktatásügyi bizottságának. Július 5. – A helyi közigazgatási törvénytervezet vitája során a képviselőházban heves ellenállásba ütközik az a szakasz, amely lehetővé tenné a határozatok kisebbségi nyelven történő megjelentetését. Július 9. – Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Kolozsváron és Bukarestben a Vatra Românească szervezésében összejöveteleket tartanak a kisebbségek anyanyelvű oktatása ellen, a román tanulók „hátrányos helyzetbe” kerülése miatt. Július 20–21. – Az RMDSZ országos választmánya nyilatkozatban foglalkozik a marosvásárhelyi márciusi események résztvevőivel szemben indított egyoldalú büntetőjogi eljárás visszásságaival. Míg Sütő András támadói közül senkit sem azonosítanak, a büntetőeljárási szervek több magyar és cigány nemzetiségű személyt tartóztattak le és ítéltek szabadságvesztére. Július 30. – Domokos Géza nyílt levelet intéz Iliescu elnökhöz, amelyben ismételten kéri, hogy a prefektúrák felállításakor vegyék figyelembe a helyi magyar lakosság által beterjesztett javaslatokat Augusztus 13. – Marosvásárhelyen újabb magyarellenes tüntetést szervez a Vatra Românească, amelyen jelszavakat skandálnak késő éjjelig, megfélemlítve a lakosságot. Szeptember 11. – Az RMDSZ parlamenti csoportja interpellációban tiltakozik az oktatási miniszter azon telefonutasítása ellen, amely az érvényben lévő törvényben biztosítottak ellenére megfosztja a tanulókat az anyanyelven történő felvételizés jogától. Szeptember 15. – Az oktatási minisztérium magyar líceum megnyitását engedélyezte Aradon. Szept. 10-én Gheorghe Gîrbovan megyei prefektus kijelenti, hogy nem engedélyezi a líceum megnyitását. Tokay György képviselő tiltakozásul ülősztrájkba kezd. Sikerül elérnie, hogy szeptember 17-én mégis meginduljon a tanítás. Október 4. – A szenátus határozata értelmében a székelyföldi vonatokon rendőrségi és katonai járőrök tartanak ellenőrzést, azzal a mondvacsinált ürüggyel, hogy megvédjék a román utasokat a helybeli lakosok atrocitásaival szemben. Október 6. – Engedélyezik az aradi megemlékezést az 1848-1849-es magyar szabadságharc vértanú tábornokaira. Utólag a román kormány a Magyar Külügyminisztérium egy jegyzékére válaszolva úgy értékeli, hogy a rendezvény nemzeti uszításhoz, a román nép érzéseit sértő megnyilatkozásokhoz vezetett. Október 9. – Az RMDSZ képviselői tiltakozásul kivonulnak a parlamenti ülésről, mert a gazdasági társaságok törvénytervezete szerint ezek vezetője csak román lehet. Végül az RMDSZ által javasolt változatot fogadják el, amelyben a románt román állampolgárságúra cserélik. November 2. – Radu Ceontea és Adrian Moţiu (PUNR) szenátor javaslatára a szenátus napirendre tűzi egy bizottság felállítását, amely kihallgatná azokat a románokat, akik 1989. december 22. után távozásra kényszerültek Hargita és Kovászna megyéből. December 1. – A román nemzeti nap alkalmából Gyulafehérváron kerül sor a parlament szabadtéri, ünnepi ülésszakára. Szőcs Géza főtitkár közbekiabálással, fütyüléssel keltett hangzavarban próbálja elmondani a toleranciáról szóló beszédét. A román ellenzék sem jut szóhoz. A hangulatkeltésben részt vesz – a televíziós felvételen is láthatóan – Petre Roman miniszterelnök is. December 2. – Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a december 1-jei incidens ellen. Követeli, kormányfői minőségével összeegyeztethetetlen magatartásáért Petre Roman megbízatásának visszavonását. December 5. – A Nemzeti Megmentési Front (FSN ) frakcióvezetője, Vasile Văcaru szenátor államellenes tevékenység vádjával bűnvádi eljárást követel Sütő András és Tőkés László ellen. 1991. Február 4. – A közszolgálati televízió nemzetiségi nyelvű adásidejének csökkentése ellen nyilatkozatban tiltakozik az RMDSZ. Február 22. – Domokos Géza RMDSZ-elnök a parlamentben ismerteti a szövetség álláspontját az alkotmánytervezet első cikkelyével kapcsolatban. Kifogásolja azt a meghatározást, hogy Románia „egységes nemzeti állam”. Az RMDSZ és a többi nemzetiség parlamenti csoportja javaslatai az alkotmány tervezetéhez: a hatalom köteles biztosítani a nemzeti kisebbségek védelmét, a román állam alapja nem a román nép egysége, hanem a román nép és a nemzeti kisebbségek egysége. Több paragrafus átdolgozását kérik (pl. azt, hogy ne legyen büntetendő a nemzeti és etnikai szeparatizmusra való felhívás), és azt, hogy a kisebbségek használhassák anyanyelvüket a közigazgatási szervek előtt. Május 24–26. – Marosvásárhelyen megtartják az RMDSZ II. Kongresszusát. Domokos Géza marad az elnök, Tőkés László a tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza a politikai, Kolumbán Gábor a gazdasági alelnök. Az elnökségi tagok: Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T.Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba, Tokay György. A kongresszus felhívást tesz közzé, melyben a kommunista nómenklatúra és a Securitate érdekösszefonódására és a hatalmi struktúrák továbbélésére mutat rá. Egy másik felhívást a magyarországi pártokhoz intéznek, kérve a magyar kisebbségpolitika pártérdekeken felülemelkedő stratégiájának kidolgozását. Június 1. – A Maros megyei prefektus, egy 1968-as törvényre hivatkozva, elrendeli, hogy a megyében szereljék le a kétnyelvű helységnévtáblákat, és cseréljék ki azokat románra. Június 12. – A képviselőház tanügyi bizottságában ismertetik az 1991/521. sz. kormányhatározat 1991/92-es tanévre aktualizált szövegét. Eszerint vegyes lakosságú térségekben akkor is kötelező román osztályokat indítani, ha a tanulók létszáma kevesebb tíznél. Románia földrajzát, történelmét és a műszaki tárgyakat románul kell tanítani a kisebbségi iskolákban is. Június 25. – A Kolozs megyei tanfelügyelőség néhány nappal a középiskolai felvételi vizsgák előtt közzéteszi a következő évi beiskolázási tervet. Ezek szerint a Báthory István, Brassai Sámuel és Apáczai Csere János líceumokban, ahol 1990-ben visszaállították a magyar nyelvű oktatást, most újból román osztályok indítását tervezik. A kolozsvárihoz hasonló gondjaik vannak a nagyváradi magyaroknak is. Június 26. – Iliescu elnök fogadja az RMDSZ küldöttségét. Szóvá teszik az iskolaügyben kilátásba helyezett újabb korlátozásokat, a földrajz, illetve a történelem kötelezően román nyelven való oktatásának kérdését szélsőséges nacionalista erők aggasztó térnyerését, az állambiztonsági törvény tervezetében a szeparatizmus önkényes értelmezésének veszélyét, és azt, hogy a szükségesnél kevesebb magyar nyelvű osztályt terveznek indítani. Felvetik, hogy a nagyarányú tanárhiányt csak a Bolyai Tudományegyetem visszaállításával lehetne pótolni. Július 6. –Kolozsváron alakuló ülését tartja az RMDSZ Küldötteinek Országos Tanácsa (KOT). Felhívást intéz az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet genfi Kisebbségi Konferenciájához, a kisebbségi kérdés egész Európára való érvényességét hangsúlyozva. Ugyancsak felhívással fordulnak a román kormányhoz és pártokhoz, egy interetnikus problémákat tárgyaló kerekasztal létrehozását szorgalmazva. (Részletek az RMDSZ, eseménynaptárából) Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. január 11.Huszadik születésnapját ünnepli az RMDSZFOLYTATÁS LAPUNK JANUÁR 9-I SZÁMÁBÓL 1991. Szeptember 7. – A KOT kolozsvári ülésén tiltakozik az igazságügyi szervek „etnikai elfogultsága és nemzetiségi diszkriminációja”ellen. Közleményük hangsúlyozza, autonóm helyi önkormányzatokra van szükség, biztosítani kell a nemzetiségek számarányának megfelelő képviseletet. Szükség van egy Nemzetiségi Minisztériumra is. Szeptember 10. – A Parlament megkezdi az alkotmánytervezet vitáját és jóváhagyja az első szakaszt, amely szerint Románia nemzetállam. Az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNŢCD) ellene szavaznak. Október 3. –Az RMDSZ-küldöttség Theodor Stolojannal tárgyal a kormányalakításról. Az RMDSZ igényli a nemzetiségi minisztériumot és jogot formál a miniszteri tisztségre, ezenkívül a tanügyi, művelődési és igazságügyi tárcákban kér egy-egy államtitkárt. Október 5. – Aradon ülést tart a KOT. Nagy vita folyik a kormányban való részvétel esetén igénylendő tisztségek betöltése körül. Elhatározzák a rendkívüli kongresszus összehívását decemberig. Állásfoglalás születik az önrendelkezési jogról és a területi autonómia igényéről. Október 9. – A (Roman-kormány bukását követő) kormányalakítási tárgyalások során a nemzetiségi minisztérium létrehozását Stolojan és az ellenzéki pártok képviselői egyaránt elutasítják. A tárgyalások megszakadnak. Október 17. – Élő tv- és rádióadás közvetíti a Kovászna és Hargita megyéből „elűzött” románok meghallgatásával megbízott parlamenti bizottság jelentését. A jelentés elüldözöttnek tünteti fel azokat a tanárokat, akik kényszerkihelyezésük után hazatértek szülőföldjükre. Az RMDSZ képviselői és szenátorai kivonulnak a parlament együttes üléséről, mert a jelentés az egész magyar nemzeti kisebbség kollektív bűnösségét fogalmazza meg. (Később a Har-Kov-jelentés néven emlegetik.) Október 28. – A parlament két háza folytatja a Har-Kov-jelentés vitáját. Az RMDSZ továbbra is adatokkal cáfolja a jelentés állításait, a román szenátorok és képviselők, csakúgy, mint a korábbi vitanapokon, indulattal és gyűlölettel válaszolnak. November 8. – Budapesten Antall József miniszterelnök fogadja az RMDSZ küldöttségét; megtörténik a hivatalos kapcsolatfelvétel az RMDSZ és a magyar politikai élet vezető erői között. November 12. – A parlament leszavazza, hogy az ország alkotmányában rögzítsék a kisebbségek arra vonatkozó jogát, hogy anyanyelvüket a helyi közigazgatásban is használhassák. Az RMDSZ képviselőit megakadályozzák beszédük elmondásában. November 21. – Theodor Stolojan kormánya nyilatkozatot fogad el a kisebbségekről, amelyben kifejti, hogy elítéli és visszaveri a nemzeti gyűlöletet és az antiszemitizmust. A kormány őrködni fog a kisebbségek jogai fölött, elősegíti önazonosságuk megőrzését, biztosítja az anyanyelvű oktatáshoz való jogot, az anyanyelv szabad használatát. Ugyanakkor kijelenti, hogy figyelemmel követi, hogy az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek elidegeníthetetlenül elismert és szavatolt jogaik gyakorlása ne vezessen a kisebbségeknek a lakosság többi részétől való elszigetelődéséhez. November 23. – Az Alkotmányozó Gyűlés megszavazza az Alkotmányt. Az RMDSZ szenátorai és képviselői az Alkotmány ellen szavaznak, mert – többek között – nem értenek egyet azzal, hogy Románia egységes nemzetállam. December 4. – Az RMDSZ felhívja tagjait: „polgári kötelezettségeinek eleget téve, tanulmányozza Románia alaptörvényét, vegyen részt a népszavazáson és saját belátása és lelkiismerete szerint szavazzon”. December 12. – Király Károlyt megfosztják szenátori mandátumától, mert nem vett részt az Alkotmány parlamenti megszavazásán és megírta az Európa Tanácsnak a román alkotmányozási vita eseményeit. December 27. – Az RMDSZ országos elnöksége nyílt levélben fordul a Központi Népszámlálási Bizottsághoz. Felhívja a figyelmet, hogy nem létezik sem székely nyelv, sem székely nemzetiség, ezért kéri ezeknek a jegyzékből való törlését. 1992 Január 7–14. Népszámlálás. Az adatfelvétel és -feldolgozás hitelességét az RMDSZ kétségbe vonja. Külön népszámlálást szorgalmaz az egyházakkal együttműködve, a romániai magyarok összeírására. Február 9. A helyhatósági választások első fordulójának eredményeként az RM DSZ-nek 117 polgármestere, 2616 helyi és 121 megyei tanácsosa lesz. Február 23. A helyhatósági választások második fordulója. Az RMDSZ polgármestereinek száma 131-re nő. Kolozsváron a PUNR polgármesterjelöltje, Gheorghe Funar kapja a legtöbb szavazatot. Február 24. Romulus Vulpescu szenátor a parlamentben internáló táborok létrehozását sürgeti magyarok számára. Március 19. Névtelen feljelentés alapján a rendőrség házkutatást tart több Kolozs megyei helységben a helyi RMDSZ-elnök, valamint a református lelkészek lakásain és a templomokban. Március 26. Funar polgármester felszólítja a kolozsvári magyar líceumokat és a református lelkészi hivatalt, 48 órán belül távolítsák el a magyar névtáblákat. Április 11. A Nemzeti Liberális Párt kilép a Demokratikus Konvencióból, mert elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ törekvéseit. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége tiltakozik az újabb polgármesteri határozat ellen, amely szerint bármilyen közlemény, hirdetmény, beleértve a színház- és operaplakátokat is, kizárólag román nyelvű lehet. Május 5. Domokos Géza – bukaresti sajtóértekezletén – bejelenti, hogy nem jelöli magát a szövetségi elnöki tisztségbe és parlamenti mandátumért sem indul, hanem korábbi döntésének megfelelően befejezi politikai tevékenységét. Visszavonulásának egészségügyi és politikai okai vannak. Mivel 1984-ig az RKP KB póttagja volt, visszavonulásával hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az RMDSZ ettől a tehertől megszabaduljon. Június 10. Minden magyar eredetű emlékművet meg kell semmisíteni – jelenti ki Gheorghe Funar kolozsvári polgármester. Június 22. Ion Iliescu elnök fogadja az RMDSZ kolozsvári küldöttségét. Tagjai közlik: Kolozsváron a polgármester sorozatos magyarellenes intézkedései miatt pattanásig feszült a helyzet. Az elnök kifejti, hogy nincs hatalma a helyhatóság fölött. Július 4–5. Az RMDSZ úgy dönt: támogatja a DK elnökjelöltjét, Emil Constantinescut. Szeptember 4. Leváltják Horváth Andort, az egyetlen magyar nemzetiségű államtitkárt, azzal, hogy a művelődési minisztériumban megszüntetik tisztségét. Szeptember 27. Parlamenti és elnökválasztás. Az RMDSZ-nek 12 szenátort és 27 képviselőt sikerül bejuttatni a román Parlamentbe. Az elnökválasztáson Ion Iliescu vezet. Október 9. A román külügyminisztérium körlevele megtiltja az Erdély szó használatát hivatalos iratokban, az ilyen tartalmú levelek fogadását és azt is, hogy a kormány helyi szervei a külügyminisztérium előzetes engedélye nélkül külföldieket fogadjanak. Október 11. Az elnökválasztás második fordulójában Iliescu és Constantinescu mérkőzik meg; 73,2%-os részvétel mellett Iliescu nyer, 61,43-38,57% arányban. November 30. Kolozsvárott újabb feszültséget provokál Gheorghe Funar, azzal, hogy a Mátyás-szobor talapzatára fölszereltet egy Iorga-idézettel ellátott bronztáblát, amely a király román eredetét hivatott igazolni. Domokos Géza az RMDSZ Elnöksége nevében levélben fordul az ország elnökéhez, kéri, állítsa le Kolozsváron a Mátyás-szobor körül történő törvénytelenségeket. December 1. Románia nemzeti ünnepén, nagy rendőri felügyelet mellett, hivatalosan fölavatják a Mátyás szoborra tett táblát. Az RMDSZ tiltakozásként távol marad minden aznapi megnyilvánulástól. Román értelmiségiek is magyarellenes provokációnak tartják, hogy hozzányúltak Fadrusz János művéhez. Másnap a város mintegy 300 magyar lakosa körmenettel és gyászszertartási énekekkel tiltakozik. December 6. Kolozsváron a Szent Mihály-templomban a város magyar lakossága ökumenikus istentiszteleten tiltakozik a Mátyás-szobor meggyalázása ellen. Az istentisztelet után a több ezres tömeg néma csendben megkerüli a templomot. A menethez több ellenzéki román értelmiségi is csatlakozik. December 22. Az Országos Műemlékvédő Bizottság határozatban tiltja meg a Kolozsvár főterén található emlékművek és azok környezetének módosítását, elrendeli a Mátyás-szobor eredeti állapotának visszaállítását. Az intézkedést nem támasztja alá politikai akarat, ezért hatástalan marad. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. február 9.Újabb orosz „nyílvessző” a rakétapajzs ellenÚjabb orosz bírálat érte tegnap Bukarestet, miután a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) a múlt héten jóváhagyta azt az amerikai kérést, hogy ballisztikus rakéták megsemmisítésére alkalmas elfogórakétákat telepítsenek Románia területére az amerikai rakétapajzs részeként. Az orosz külügyminisztérium korábban aggodalmának adott hangot a CSAT döntése kapcsán. Most Alekszandr Babakov, az orosz parlament alsóházának az elnöke bírálta hazánkat. Kifejtette, hogy az amerikai rakétapajzsnak az Egyesült Államokat kell megvédenie Irán, Észak-Korea és Szíria esetleges támadásaitól. A múlt heti döntéssel Románia a lehetséges megtámadott országok közé sorolta magát, ami azt mutatja Babakov szerint, hogy a román hatóságokat „elkápráztatják a számítógépes játékok”. Hazánkban elhangzottak az első bírálatok is rakétapajzs-tervvel kapcsolatosan. Az egyik ellenző Ion Iliescu volt államfő, aki szerint a bukaresti parlamentnek alaposan meg kell vitatnia ezt a kérdést, mi több népszavazás kiírását is szorgalmazza. Iliescu szerint a parlament csak akkor tud megalapozott döntést hozni, ha a törvényhozókat tájékoztatják: pontosan milyen feltételek mellett vállalta Románia az amerikai rakétapajzs bizonyos elemeinek a területére való telepítését. Sebastian Lăzăroiu, a román államfő tanácsadója szerint Oroszország erről a kérdésről a NATO-val és nem külön Romániával fog tárgyalni, ezért szerinte a CSAT döntése miatt nem válik feszültebbé Bukarest és Moszkva viszonya. Hasonló képpen vélekedik Dan Dungaciu külpolitikai elemző is, aki a Le Petite Journal című francia lapnak elmondta: Románia és Oroszország viszonyát nem befolyásolja majd az amerikai rakétapajzs kapcsán hozott román döntés, hiszen határozott orosz tiltakozás mindeddig nem volt. Szerinte Románia szerepe felértékelődik az Egyesült Államokkal való viszonyban, de Oroszországgal szemben is, mert így Moszkva kénytelen lesz az eddiginél jobban figyelembe venni Romániát. Mircea Geoană, a Szociáldemokrata Párt elnöke tegnap kijelentette, hogy pártja álláspontja szerint a nemzetbiztonsági stratégiát – amit Traian Băsescu első mandátuma alatt frissítettek legutóbb – újra kell értékelni a CSAT döntése tükrében- B. T. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. február 17.Iliescu háttérbe vonulIon Iliescu volt államfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke tegnap bejelentette lemondását minden pártbeli tisztségéről. A 80 éves politikus az utóbbi időben több alkalommal is kritizálta a PSD jelenlegi vezetőségét a szombati tisztújító kongresszus előkészítése miatt. Iliescu szerint rossz irányváltást jelent Mircea Geoană pártelnök javaslata, miszerint nem külön kell majd voksolni a vezetőségi tagokra, hanem egységes elnöki stábot választanak. Álláspontja szerint ez káros, mivel ahelyett, hogy minden tisztségre kiválasztanák a legmegfelelőbb embert, minden elnökjelölt mellé odakapcsolják a csapatát is. Ezt azért tartja veszélyesnek, mert így nem egyének, hanem csoportok vetélkedése zajlik, ez pedig végzetes szakadáshoz vezethet. Iliescu közölte, lehet, hogy már a kongresszuson sem vesz részt, ugyanakkor úgy vélte, a kongresszus még módosíthatja az elnökválasztás kritériumait. Ion Iliescu alapítóként évekig volt a párt elnöke, 1990–1996 és 2000–2004 között pedig az államfői feladatokat is ellátta. A 2005-ös PSD-s elnökválasztáson alulmaradt Geoanával szemben, 2006 óta Geoană javaslatára a PSD tiszteletbeli elnöke M. Á. Zs. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. február 22.Ponta is legyőzte GeoanátBotrányoktól és meglepő fordulatoktól sem mentes rendkívüli tisztújító kongresszusán tegnap hajnalban Victor Ponta személyében új elnököt választott a Szociáldemokrata Párt (PSD). A „kis Titulescunak” is nevezett 38 éves politikus az alakulat jelenlegi vezetőjét, Mircea Geoanát győzte le szoros küzdelemben, 856 szavazattal 781 szavazat ellenében. Az eredetileg kétfordulósnak várt tisztújítás azután szűkült egyfordulósra, hogy a kongresszuson a kilenc jelöltből heten sorra visszaléptek egyik vagy másik fél javára. Sorra visszaléptek „Geoană egészen biztosan veszít” – hallhatták az élesebb fülű újságírók az addigi pártelnök egyik fő támogatójától, Marian Vangheliétől, amikor a PSD bukaresti szervezetének elnöke a fővárosi küldöttek élén a szavazófülkék felé tartott. Jóslata azonban nem jelentett meglepetést a sajtósoknak, mert Mircea Geoană kudarca az esti órákban már borítékolható volt. Ehhez az járult hozzá, hogy a visszalépő jelöltek közül – egyesek szerint előre megírt forgatókönyv alapján – Miron Mitrea szenátor, majd Radu Mazăre konstancai polgármester is Victor Pontára „testálta” szavazatait. Emellett a „kis Titulescu” egykori mentora, Adrian Năstase volt miniszterelnök is a fiatal politikust méltatta kongresszusi beszédében. A „kegyelemdöfést” azonban Mircea Geoană számára Ion Iliescu felszólalása jelentette. A PSD tiszteletbeli elnöke – aki a kongresszust megelőző napokban jelentette be visszavonulását a pártban betöltött posztokból – ugyan nem nevezte meg azt a személyt, akit a PSD élén látna, ám beszédében élesen bírálta Mircea Geoană mandátumának öt évét. A párt „manelizálódásáról” beszélt, utalva egyebek mellett Marian Vanghelie sokszor botrányos viselkedésére. Az agg politikus szólt arról az üdvözlő táviratról is, amit még nagykövetként Geoană küldött tíz éve Románia frissen megválasztott elnökének, Emil Constantinescunak. Iliescu ekkor beszédében „árulást” emlegetett – s a jelen lévő sajtósok szerint ez volt az a momentum, amikor a küldöttek többsége Ponta oldalára állt. Ion Iliescunak egyébként szinte minden mondatát taps kísérte, érezhetően kézben tudta tartani a kongresszust, ellentétben az ülésvezető Mircea Geoanával, aki képtelen volt lecsillapítani az értekezlet kipattant, angoskodásoktól sem mentes konfliktusokat. A két fő jelölt közti erőviszonyokat tükrözték kongresszusi kortesbeszédeik is. Míg Ponta magabiztos szónoklatot tartott, Geoană mentegetőző hangnemben szólt a küldöttekhez. A tenyerek hangosabban csattantak össze Ponta szavai után. A talányos Diaconescu Ponta körvonalazódó győzelmét egyetlen momentum tette kétségessé: Cristian Diaconescu visszalépése az elnökválasztásból. A volt külügyminiszter gesztusa nem csak önmagában jelentett meglepetést – visszalépése előtt néhány órával még kortesbeszédet tartott –, hanem az is, hogy Geoanának „adományozta” addigi híveinek szavazatait. A gesztust Ponta hívei látható aggodalommal fogadtak. Utóbb kiderült: a PSD új vezetőjének az adhat valóban aggodalomra okot, hogy a párt kongresszusán megválasztott tizenöt alelnök többsége Geoană támogatói közül került ki. A megtört Geoană „Az agóniától az eksztázisig” – így jellemezte férje győzelme után a Ponta-tábor lelkiállapotának hullámzását Daciana Sârbu. Az újságírói kérdésre adott válasz már hajnali háromkor hangzott el, miközben a küldöttek zöme a szerteszét hajigált pillepalackok és szórólapkupacok között a Romexpo hatalmas kiállítócsarnokának kijárata felé evickélt. „Hétfőtől munkához látunk, köszönöm a támogatásotokat” – üzente a távozóknak pulpitusról, immár elnökként Victor Ponta. Elődje, Mircea Geoană, láthatóan megtörten, ám a körülményekhez képest – az államfőválasztásokat is néhány szavazattal bukta el – méltósággal fogadta a kudarcot. „Természetesen keserűséget érzek, de sok sikert kívánok utódomnak” – mondta a szónoki emelvényről a politikus. „Aki bátor, velem tart” Victor Pontának nem kellett megvárnia a hétfőt azzal, hogy munkához lásson. Tegnap ugyanis máris szembesülnie kellett azzal, hogy folytatódtak az „elszivárgások” a PSD-ből. Culiţă Tăriţă és Ioan Muntenu képviselők, majd Şerban Mihăilescu szenátor is bejelentette, kilép a szociáldemokraták soraiból, s a parlamentben csatlakozik a függetlenekhez, akik Gabriel Oprea vezetésével nyáron új párt létrehozására készülnek. „Remélem, az elszivárgási folyamat leáll. Aki bátor, velem tart, amikor a párt új útra lép” – mondta Victor Ponta. Eredményes ellenfelet remélnek a parlamenti pártok „Remélem, hogy modern, európai szellemiségű párttá tudja alakítani a PSD-t, hogy ne rettegjünk a korrupciótól, ha hatalomra jutnak” – ezekkel a szavakkal gratulált Theodor Stolojan, a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) alelnöke Victor Pontának. Ugyancsak a PSD modernizálásának feladatát hangsúlyozta Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után a baloldal „végre le tudja vetkőzni a kommunista beidegződéseket”. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Mediafax hírügynökségnek úgy fogalmazott: „kellemesen csalódott” a PSD-kongresszuson tapasztalt demokrácia láttán. „Így kell ennek lennie: a viták, a konkurencia, a lobbi hozzátartozik egy párt belső demokráciájához” – fogalmazott Borbély. Szerinte Ponta sikere azzal magyarázható, hogy megérett a változás a PSD-ben: ellenzéki pártként valós alternatívát kell felmutatniuk.(M. Á. Zs.) Cs. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. március 4.Iliescu arcai és harcaiAz 1989. évi rendszerváltást követő, húsz éve tartó „átmeneti korszak” legtöbbet dicsért és szidott politikusa kétségtelenül Ion Iliescu. A nyolcvanadik életévét tegnap betöltő, volt kétszeres (háromszoros?) államfő, Ion Iliescu nemrégiben elhangzott bejelentésével, miszerint a jövőben semmilyen tisztséget nem vállal, sem pártjában, sem pedig a politikai, illetve a közéletben, történelmi korszak zárult le Romániában – vélik szinte egybehangzóan politikusok, politikai elemzők. A hit fegyverténye Bár a Szociáldemokrata Párt rendkívüli tisztújító kongresszusa cáfolni látszik ezt, hiszen ha nem is jelöltette magát semmilyen pártfunkcióra, személyisége, gondolkodása meghatározó módon rányomta jegyét a rendezvényre, az kétségtelen, hogy visszavonulásával valami véget ért a hazai politikai életben. Ha egyéb nem, hát az, hogy távozott az egyetlen olyan román politikus, akinek volt politikai meggyőződése. Iliescuval rengeteg mindenben lehetett nem egyetérteni, az viszont tény, hogy hitt az általa vallott elvekben. Ami a jelenlegi romániai politikai viszonyok között hatalmas – és egyelőre úgy tűnik: utánozhatatlan – fegyvertény. A felvilágosult zsarnok Ion Iliescu alapvetően meghatározta az ország sorsát az utóbbi húsz esztendőben – függetlenül attól, hogy hatalmon, avagy ellenzékben volt-e. Sokan gyakran és joggal ítélik el azért, mert nem volt bátorsága végrehajtani az alapvető gazdasági és társadalmi reformokat, mert félt a kapitalizmustól, és helyette a fából vaskarika „emberarcú szocializmus”, valamint a felvilágosult zsarnok eszményképét követte, és emiatt kullog most az ország az utolsók között európai és uniós viszonylatban egyaránt. Valóban, elnöksége(i) idején az ország leszakadt a fejlődésben a volt kommunista blokk államaitól, eltávolodott a nyugati értékektől (vagy a szükségesnél és lehetségesnél jóval kisebb mértékben vállalta fel azokat), az ország erőforrásait az elavult gazdasági rendszer fenntartására fordította, a korszerűsítés és a szerkezetváltás helyett. Románia megkésett a privatizációval, a tulajdon-visszaszolgáltatással, a külföldi tőke esztendőkön át idegenkedett az országtól. Plusz, mínusz Iliescu mandátuma alatt Románia elsőként csatlakozott a NATO békepartnerségi akciójához, bár nem sokkal előtte, 1999-ben még hevesen elítélte az észak-atlanti szövetség jugoszláviai intervencióját. Igaz, ezzel inkább Emil Constantinescu akkori államfőt próbálta meg lejáratni a hazai nacionalista közvélemény előtt. Szintén az ő mandátuma alatt kapott meghívást Románia a NATO-ba, írta alá a társulási szerződést és fejezte be a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. Mindez, még akkor is érdem, ha nagyrészt külső nyomásra bólintott rá a nyugati értékrendhez való felzárkózásra. Ion Iliescu nagy bűne, hogy mindmáig nem tudjuk, kik voltak a gyilkosok 1989 decemberében, de nevéhez fűződik Marosvásárhely fekete márciusa és a többrendbeli bukaresti bányászdúlás is. Viszont az is tény, hogy 1999-ben, amikor Miron Cozma bányászai veszedelmesen nyomultak Bukarest felé, a demokratikus pártok oldalán aláírta a jogállam melletti elkötelezettséget meghirdető nyilatkozatot. Elmarasztalható azért is, hogy szemhunyó beleegyezésével – olykor bátorításával – a volt kommunista nómenklatúra második vonala a Szekuritáté átmentett struktúráival együtt megkaparintotta a politikai, gazdasági és pénzügyi hatalmat. Emiatt szinte semmit sem tett a magas szintű korrupció, a „pártokon átívelő” maffia ellen, sőt, ekkor alakult ki, a később általa is kárhoztatott „komakapitalizmus” – bár ő maga „szegény, de becsületes” politikusként nagyrészt mentes maradt a korrupciótól. Végül alighanem az ő lelkén szárad az is, hogy az országban politikai divattá lett az ígéretek megszegése, hiszen ő vágta sutba az első fontos politikai ígéretet, miszerint a Nemzeti Megmentési Front nem alakul át párttá. Átalakult, és ezzel kezdődött el az „Iliescu-korszak”, amely ilyen vagy olyan formában, de húsz esztendeig tartott. Vagy tart még most is. Bogdán Tibor. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. március 11.„Három napig magyar”„Három napig magyar” – legtömörebben így lehet összefoglalni mindazt, ami az 1990 „Fekete Márciusa” miatt börtönbe zárt marosmenti cigányokkal történt. Ezt az életérzést Puczi Béla egykori elítélt fogalmazta meg egy vele készült interjú-kötetben. Ezt idézte Budapesten Schmidt Mária főigazgató a Terror Háza és a Polgári Kultúráért Alapítvány által közösen alapított Petőfi Emléklap a Helytállásért díjátadóján, 2010. március 11-én. A megemlékezéssel egybekötött ünnepséget tízperces film vezette be, amelyben megrázó képsorokkal idézték fel a húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen történteket. A nagyszámú érdeklődő annak is tanúja lehetett, amint Sütő András megverve, fél szemét elveszítve is a szülőföldön való maradás mellett tesz hitet: „ha lehet”. És hogy ne lehessen, ennek céljából minden lehetőt megtett az egykori Szekuritáté – jelentette ki Schmidt Mária történész, aki egyértelműsítette: a marosvásárhelyi pogrom-kísérlet a volt kommunista nómenklatúra hatalomátmentését és a titkosszolgálatok újjáalakítását voltak hivatottak előkészíteni. Iliescu akkori ideiglenes államfő hathatós támogatását élvezte az akkoriban megalapított Vatra Românească „kulturális egyesület”, amely vehemens magyargyűlöletével tulajdonképpen az egész pogromot levezényelte. A történészasszony emlékeztetett: 1989. karácsonyán magyarok és románok együtt döntötték meg a diktatúrát – 1990. márciusában viszont épp azért ugrasztották egymásnak a békésen egymás mellett élni kívánó nemzetiségeket, hogy ne tudjanak összefogni a bukott eszme kiszolgálói ellen. A Fekete Március eseménysorozata tulajdonképpen a dezinformálás, a figyelemelterelés eszköze is volt egyben. Az akkor a magyarok mellett kiálló marosszentgyörgyi és Marosvásárhely környéki cigányok közül többeket súlyos börtönévekre ítéltek, míg a románok közül senkit sem találtak bűnösnek. Közös szégyenünk, hogy húsz évig adósok maradtunk a köszönettel és az elismeréssel – jelentette ki a Terror Házának vezetője. Ők nagyon nagy árat fizettek hősiességükért – emlékeztetett Schmidt Mária. A Magyarországra menekült Puczi Béla például tíz évig várt, míg megkapta a menekültstátuszt (közben Franciaországot is megjárta, de onnan is visszatoloncolták); soha se munkát, se állampolgárságot nem kapott – emlékeztetett Schmidt Mária. Tőkés László volt királyhágómelléki püspök a babiloni fogságból hazatért zsidók építő munkájának példázatával vezette fel köszöntőjét. 1990. január 5-én a Nemzeti Megmentési Front még megkövette a kommunizmus bűnei miatt a kisebbségeket, és állásfoglalásában egyéni és kollektív jogokat ígértek – ehhez képest viszont február végén Ion Iliescu már az erdélyi megyék „szeparatizmusáról”, tulajdonképpen a magyar revizionizmusról beszélt, mesterségesen szítva a magyarellenes hisztériát. Fél évszázad múltán az első szabad magyar nemzeti ünnepünk, 1990. március 15-e kiváló alkalmat kínált erdélyi magyar közösségünk megalázására. Az utódkommunisták az „oszd meg és uralkodj” elve alapján cselekedtek, mutatott rá az EP-képviselő: szembefordították egymással nem csupán a magyarokat és a románokat, hanem a különböző társadalmi osztályokat is: a bányászokat a bukarestiekkel, az egyszerű munkást az értelmiséggel, a forradalmárokat pedig egyszerűen „lehuligánozták”. A marosvásárhelyi szomorú emlékű események következtében „újrakeresztelték” a Szekuritátét, mondta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá a pogromkísérlet és a bányászjárások egyenes folyományaként elmaradtak a felelősségre vonások: bár Dan Voinea katonai ügyész legutóbb a prágai nemzetközi kommunizmus-ellenes konferencián is kijelentette, hogy beazonosították mind a forradalom ideje alatt gyilkolókat, mind a későbbi események felelőseit, mai napig nem álltak bíróság elé. Jogőrzés helyett jogorzás törént, idézte az egykori temesvári lelkipásztor. Tőkés László nagyon fájlalta, hogy az „áldozatból lett bűnös”. Azért csatlakozott Schmidt Mária kezdeményezéséhez, hogy talpára álljon a felfordult világ, hogy megtörténjen az elmaradt igazságtétel. Ugyanakkor – mint mondta – ő „is osztozik a szégyenben”, és elismerte, hogy ez csak szerény kezdete annak, amit megérdemelnek „cigány testvéreink”. Tőkés örömmel fogadta azt a hírt, hogy Bajnai Gordon is fogadta a kitüntetetteket és megígérte, „utánanéz a jóvátétel” lehetőségének. Az EP-képviselő rámutatott, hogy az egykori közös fellépés jó példát mutat a cigánykérdés rendezésére a mának is. „Össze kell fognunk cigány testvéreinkkel” – mondta. Tőkés László abbéli fájdalmát is kifejezte, hogy a kommunizmus áldozatait még mindig alsóbbrendűnek tekintik a holokauszténál. „Rossz íze van a holokauszt tagadását tiltó törvény egyoldalúságának, a kommunizmus áldozataira is hasonlóan oda kell figyelnünk” – fogalmazott. Végezetül a püspök a megemlékezések további állomásaira hívta fel a figyelmet: március 17-én Brüsszelben, az Európai Parlamentben szerveznek konferenciát a „Fekete Március” tiszteletére, 19-én Marosvásárhelyen az Igazság Fáklyás Menetével emlékeznek, 20-án délelőtt nemzetközi konferencia keretében gondolkodnak magyarok, románok, illetve meghívott EP-képviselők a közös múltról és közös jövőről, míg délután a Vártemplomban Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagygyűlést tartanak. Temetetlen holtak felett járunk – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Polgári Kultúráért Alapítvány egyik alapítója. A politikus hiánypótlónak tartja a díjat, ugyanakkor elkésettnek is. Meggyalázták az emberi méltóságot akkor és azóta is – hívta fel a figyelmet. Felidézte Puczi Béla egy mondatát, mely szerint három napig volt csak magyar. Ez szívbemarkoló, a mi felelősségünk – fogalmazott. Sok adósságunk van a múltból – jelentette ki Balog. Ki győzi ezeket kifizetni, „hol vannak a sok temetetlen holt eltemetői?” – tette fel a kérdést a politikus. Az állam feladata lenne? – vetette fel. Felszólította a mindenkori kormányt, hogy erkölcsi és anyagi jóvátételt adjon ezeknek az embereknek. Megígérte, hogy ezért ő személyesen is dolgozni fog. „De az igazi Magyarország mégiscsak a civil kurázsiból áll” – jelentette ki Balog Zoltán. Szerinte minden változás úgy kezdődik, hogy valakik döntenek, amihez pedig szív kell. Végre meg kell értetni, meg kell írni, hogy itt – a Kárpát-medencében és Magyarországon is – igenis van, volt békés egymás mellett élés – mondta. Balog szerint fontos, hogy ez minél világosabb legyen. Bár vannak, akik a gyűlöletből szeretnének erőt meríteni, ez csak erőszakot szülhet – figyelmeztetett a politikus. Mi azt mondjuk: „Ne féljetek, itt vagyunk” – fogalmazott. Egymásra vagyunk ítélve – ezt mondja Balognak a cigányok 1990-es csatakiáltása. Racionálisan sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hazánkban élő 700-800 ezer cigányt, mert nélkülük nem fog menni. És nem elég a kormányok elszántsága, kell az emberek, a szív döntése is – fogalmazott Balog. Hangsúlyozta a megbékélés szükségességét, mert „megpróbálni csak ezt érdemes”. A társ-díjalapító felszólalása után átadták a Petőfi Emléklapot a Helytállásért Lőrinczi Józsefnek, Sütő Józsefnek, Puczi Béla özvegyének és Szilágyi Józsefnek. Szilveszteri Kis Péter és Tóth Árpád, aki a letartóztatása és vallatása közben történ bántalmazásba halt bele 1991-ben, posztumusz részesültek elismerésben, az ő emléklapjaikat Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át. Az eseményen felszólalt Kincses Előd, a Maros Megyei Megmentési Front alelnöke és Baricz Lajos atya is. Előbbi felidézte, hogy ő fogta vissza a Securitate emberei által mesterségesen feltüzelt székelyeket, hogy ne induljanak meg Marosvásárhely ellen. Budapest, 2010. március 11. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája/ Magyar Nemzet Online. Forrás: tokeslaszlo.eu/cikk 2010. március 17.Manolăchescu: A magyar nyelv „de facto” hivatalos nyelv SzékelyföldönMálnásfürdő. Dan Manolăchescu úgy értékeli: a magyar nyelv Székelyföldön „de facto” hivatalos nyelv és ez a 2001-ben elfogadott Adrian Năstase aláírásával és Ion Iliescu ellenjegyzésével életbe lépett közigazgatási törvénynek köszönhető. A Demokrata Liberális Párt (PD-L) sepsiszentgyörgyi elnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy éppen az a Szociáldemokrata Párt (PSD) kommentálja és ellenzi a magyar nyelv székelyföldi hivatalosság tételét, akiknek köszönhető a jelenlegi „de facto” állapot. Kifogásolta, hogy a PSD által elfogadott törvény kötelezővé teszi, hogy az útszéli ortodox keresztre felírják magyarul is a szöveget és azt is, hogy a katolikus kegyhelyen románul is megjelenjék a felirat. „Úgy gondolom, figyelembe kellene venni a törvény szellemiségét is, s természetesen ezzel senkinek sem szabadna visszaélni. De ezt a törvényt a PSD alkotta, hogy jó vagy rossz, döntsék ők el” – összegzett a PD-L sepsiszentgyörgyi elnöke. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés pénteken, Sepsiszentgyörgyön négy határozatot fogadott el, egy közülük a magyar nyelv hivatalossá tételére vonatkozik. Az egyik határozat szerint a magyar nyelvnek Székelyföldön hivatalos nyelvvé kell válnia, ennek az állam nyelvével azonos státuszt kell betöltenie. A határozattervezet, amelyet januárban hoztak nyilvánosságra, előírja: minden székelyföldi lakhellyel rendelkező személynek joga van szóban és beszédben a románhoz hasonló módon szabadon használnia a magyar nyelvet. A hatóságoknak biztosítaniuk kell mindkét nyelv hivatalos használatát, határozatokat kell elfogadniuk, amelyek a két nyelv teljes egyenlőségét biztosítják. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés házbizottsága, a helyi önkormányzatok szakértőivel közösen dönt azokról a köztisztviselői állásokról, melyeket csak olyan személyek foglalhatnak el, akik mindkét nyelvet ismerik. nyugatijelen.com. Forrás: Erdély.ma 2010. március 17.Iliescu háttérbe vonulIon Iliescu volt államfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tiszteletbeli elnöke tegnap bejelentette lemondását minden pártbeli tisztségéről. A 80 éves politikus az utóbbi időben több alkalommal is kritizálta a PSD jelenlegi vezetőségét a szombati tisztújító kongresszus előkészítése miatt. Iliescu szerint rossz irányváltást jelent Mircea Geoană pártelnök javaslata, miszerint nem külön kell majd voksolni a vezetőségi tagokra, hanem egységes elnöki stábot választanak. Álláspontja szerint ez káros, mivel ahelyett, hogy minden tisztségre kiválasztanák a legmegfelelőbb embert, minden elnökjelölt mellé odakapcsolják a csapatát is. Ezt azért tartja veszélyesnek, mert így nem egyének, hanem csoportok vetélkedése zajlik, ez pedig végzetes szakadáshoz vezethet. Iliescu közölte, lehet, hogy már a kongresszuson sem vesz részt, ugyanakkor úgy vélte, a kongresszus még módosíthatja az elnökválasztás kritériumait. Ion Iliescu alapítóként évekig volt a párt elnöke, 1990–1996 és 2000–2004 között pedig az államfői feladatokat is ellátta. A 2005-ös PSD-s elnökválasztáson alulmaradt Geoanával szemben, 2006 óta Geoană javaslatára a PSD tiszteletbeli elnöke M. Á. Zs. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. március 18.Iliescu titkaA legnagyobb példányszámú román lapban Sabin Orcan ír kommentárt arról, hogy Ion Iliescu volt szociáldemokrata államfőnek és az 1989-es események legfőbb szereplőjének távozása a politikai életből vajon milyen következményekkel járhat. Az nyilvánvaló, hogy a bejelentés ország szerte megkönnyebbülést okozott, mindenkit valamilyen módon felszabadított az, hogy intrikáival már nem zavarhatja többé a politikai életet. De vajon az Iliescuhoz kötődő titkok is nyilvánosságra kerülnek-e? A kérdés annyiban mindenképpen aktuális, hogy a húsz évvel korábban lezajlott „forradalom” dokumentumai egyre-másra napvilágra kerülnének, és sok minden kiderül az akkori események „szovjet hétteréről”. De arra ne számítson senki – jelenti ki Orcan –, hogy Iliescu majd porondra lép és bevall mindent. Két lehetséges forgatókönyv létezik, írja a szerző. Az egyik szerint igazak a pletykák és Iliescu tényleg KGB-ügynök volt. Ebben az esetben minden oka megvan a lapításra, és okkal lehet arra számítani, hogy vallomás még a halálos ágyon sem hagyja majd el a száját, elvégre egy ilyen lépés – minden ügynök jól tudja – gyakorlatilag árulás. A másik lehetőség, hogy Iliescu nem volt az orosz titkosszolgálat ügynöke, s igazak azok a narratívák, hogy az 1989-es események spontán törtek ki, az új rezsimet pedig a régi rendszer disszidensei (ellenzéke), illetve a Bukarest parkjaiban az időt reszketegen sakkjátszmákkal múlató volt pártbürokraták gründolták össze. Ha ez a verzió az igaz, akkor nincs is miért hazudnia, sőt, megérdemelne még egy plecsnit. Bármi is legyen az igazság, érthető Iliescu ideges reagálása azoknak az iratoknak a közzétételére, amelyek épp az Adevărul hasábjain jelentek meg, s amelyekből mégiscsak az derült ki, hogy 1989 „forradalmárainak” nyakán ott fityeghetett a moszkvai póráz. globusz.net. Forrás: Erdély.ma 2010. március 19.Defenzívvé vált a magyarságInterjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével. Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált? – Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba. – Bánja, hogy akkor szerepet vállalt? – Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani. – Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező? – Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához. – Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül? – Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt. – De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya? – Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható. – Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének. – A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik. – Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így. – A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség. – De azóta volt másik választás is. – Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára. – Van ebben szerepe a fekete márciusnak? – A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem. – De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek. – Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást. – Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története. – A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is. – Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához? – Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek. Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 20.Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között." Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni? – Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal. Smaranda Enache 1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója. 1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban. Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték. – A fekete márciussal kapcsolatban azóta is létezik egy magyar és egy román igazság. A román változatban kulcsszerepe van annak a magyarázatnak, hogy a konfliktust a február 10-i gyertyás menet robbantotta ki, mivel a románság megijedt a magyar tömegtől. De ha már januárban szisztematikusan zajlott az uszítás, akkor ez a változat nem állja meg a helyét. – Főleg a nem erdélyi származású románság számára volt megdöbbentő, hogy a magyarok rendkívül szervezetten léptek fel, hogy az RMDSZ nagyon gyorsan, jelentős taglétszámmal megszerveződött. Úgy gondolták: a szervezet illegálisan korábban is létezett. A Pro Europa Ligában elemeztük, hogy a gyertyás menet szervezettsége, némasága révén erősen hatott, és jól jött azoknak, akik már azelőtt is a „magyar veszéllyel” riogatták a román közösséget. Azt sulykolták a román lakosságba, hogy baj van, mert a hadsereg stigmatizálódott, hiszen részt vett a forradalom elnyomásában, az állambiztonsági szervek nem léteznek, a határok nyitottakká váltak, tehát veszélyérzetet keltettek az emberekben. A magyarság nem vette észre, hogy egyes gesztusait nagyon jól lehet manipulálni. A gyertyás menet magyar résztvevői egyénenként azt akarták sugallni a többségnek a felvonulással, hogy „mi gyengébbek vagyunk, szükségünk van a segítségetekre a kultúránk megóvása érdekében”. De a hatalmas, kompakt tömeg üzenete nem ekként jutott el a többséghez. – Közismert az az elmélet, miszerint a Szekuritáté újraalakítása volt a vásárhelyi események kirobbantásának fő célja. Vagyis hogy álláshoz, fizetéshez jussanak a belügyisek. De vajon létezett-e egy Koszovó-típusú forgatókönyv, vagy inkább az ettől való félelem sürgette az ország akkori vezetőit, hogy talpra állítsák, működésbe hozzák az állambiztonsági szerveket, a titkosszolgálatot? – Valamennyi államnak bármilyen helyzetben szüksége van a biztonsági szervekre, és a vásárhelyi események mindenképpen legitimizálták az új titkosszolgálatot. Szerintem a belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között. – A márciusi eseményekről rengeteget írtunk, beszéltünk, de a lényeg mintha mégis rejtve maradt volna. A közvélemény ma is arra kíváncsi, hogy kik tehetők felelőssé a pogrom kialakulásáért. Ön kiket nevezne meg? – Talán egy évvel az események után találkoztam a Temesvár Társaság két egykori vezetőjével, George Şerbannal és Vasile Popovici-csal, akik 1990. március 19-én Ion Iliescunál voltak megbeszélésen, mert a Temesvári Kiáltványban is volt egy pont, ami az ország regionalizálására vonatkozott. Ezért hivatták őket. Ők mesélték nekem, hogy a kabinetfőnöke óránként tájékoztatta Iliescut a vásárhelyi eseményekről. Iliescu nagyon jól tudta, hogy ide várják, mégsem volt hajlandó eljönni. De nemcsak Ion Iliescu és a Nemzeti Megmentési Front ítélte el a magyarokat, hanem a Parasztpárt (PNŢCD) vezetősége is. Szintén felelős a belügyminisztérium akkori vezetősége. Vásárhely nem nagy város, a hadsereg helyi hírszerző szolgálata meg tudta volna akadályozni az öszszecsapást. Meg kell állapítanunk, hogy a titkosszolgálat azokban a napokban is jól működött, hiszen a román falvakban mindenütt megvoltak azok az emberek, akik meghúzták a harangokat, értesítették a lakosságot arról, hogy Vásárhelyre kell utazni. Mobiltelefonok akkor nem léteztek, de működött az emberi hálózat. – Ön bizonyos szempontból kisebbségi, hiszen a görög katolikus egyház híve, ugyanakkor anyanyelvi szinten beszél magyarul, otthon van a magyar kultúrában. Mennyire magyar a családja? – Édesanyám egyik nagyapja, azaz a dédnagyapám római katolikus vallású magyar ember volt. – Román nemzetiségű értelmiségiként az elmúlt húsz év alatt a legkövetkezetesebben kiállt a magyarság jogaiért. Mennyire ítélte el ezért a román társadalom? Mi volt a legkeményebb támadás, ami emiatt érte? – Otthon olyan nevelést kaptam, amely a kisebbségek melletti kiállásra késztet. Édesapám családjában memorandisták is voltak, a dédapám testvérének, Aurel Suciunak a neve szerepel a Funar-féle kolozsvári emlékmű névsorában. A románok annak idején szintén emberi jogaikért szálltak síkra. Olasz nyelvre a híres görög katolikus bíboros, Alexandru Todea oktatott. Tőle is sokat tanultam a bátorságról, és arról, hogy valamennyi elnyomottal mindenképpen szolidarizálni kell. Orvos szüleim mindkét nyelven beszéltek, a férjem magyar nemzetiségű. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem magamtól álltam ki a barikádra. 1990-ben a tanárok egyik vásárhelyi összejövetelén elmondtam a véleményemet, és ezután egy tévés – ha jól emlékszem, Farkas Istvánnak hívták – készített velem egy interjút, ami bekerült a bukaresti tévé adásába, éppen január 28-án, amikor Bukarestben nagy felfordulás volt, és mindenki a készülékek előtt ült. Rengetegen látták az interjút, így egy csapásra közismert lettem. Később számomra a legfájdalmasabb az volt, hogy az a nép, amelyhez tartozom, kiközösített. A családomat is megbélyegezték. A testvéremre, az unokatestvéreimre, a fiamra ferde szemmel néztek, egy időre munkanélküliekké, kiközösítettekké váltak. A fiatal orvosok nem köszöntek édesapámnak, az idős orvosnak, akinél gyakornokokként dolgoztak, habár ő tényleg „tiszta” román. A kispolgári orvostársadalom évekig igen elutasítóan viselkedett velünk szemben. Tőlem megtagadták azt a jogot, hogy egy néphez tartozzam. Megbélyegzett emberré, „nemzetárulóvá” váltam. Újságokban azt írták rólam, hogy olyan magyar-zsidó vagyok, aki egy szép román név mögé rejtőzik. Nem az volt nehéz, hogy kiálljak az emberi jogokért, eme mentalitás ellen vívtam a legnehezebb harcot. – Szóval az említett interjú miatt lényegében kényszerpályára került? – Így van. Soha nem akartam közismert személyiség lenni, politikusi pályát befutni. Szüleim diszkrécióra neveltek, de nem beszéltek le semmiről. Viszont nagyon sok fenyegetés érte őket, például valakik többször kilátásba helyezték, hogy felgyújtják a házukat. A fiam is mindig mellettem állt, de később azt javasolta, ne csak a magyarság és a cigányság jogaival foglalkozzam. Viszont én úgy gondoltam, hogy ha én nem mondom ki ezeket a dolgokat, más nem teszi meg. Ezért kitartottam ennél a témakörnél. Persze ennek előnye és hátránya is volt. 1990-ben elvesztettem az állásomat, másrészt nemzetközileg ismert és elismert lettem, olyan országokban, ahol komoly hagyománya van a kisebbségi harcnak, a civil kurázsinak. Harminc országban jártam, számos konferencián szólaltam fel, több nemzetközi szervezet tagja lettem, itthon mégsem javult a megítélésem. Amikor a legutóbbi parlamenti választáson kihúztak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőjelöltjeinek listájáról, a pártvezetés ezt azzal indokolta, hogy nem volt megfelelő a kiállásom az 1990-es marosvásárhelyi és a hadrévi események kapcsán. Tehát ma is mellőzött egyéniség vagyok, akit például nem hívnak meg talk-show-kba. – A Pro Europa Liga nagyon sokat tett Vásárhelyen a közhangulat megváltozásáért, a konfliktusos helyzet megfelelő kezeléséért, a demokratikus nevelésért. Az ön sajtókonferenciáira olyan „véres szájú” újságírók jártak az 1990-es években, akik igen negatív hatással voltak a román közösségre, és később nagyon lassan mozdult el jó irányba a román sajtó. Valóságos leckéket tartott demokráciából, emberi jogokból a nacionalista újságíróknak. Ön ezt hogyan érzékelte? – Valóban médiaháború zajlott Marosvásárhelyen, amit valahogy meg kellett nyerni. A koromnál fogva is sokszor azt éreztem, hogy a fiatal újságírók mamája vagyok, aki jó útra próbálja téríteni őket. Megdöbbentő, hogy most, a húszéves évforduló kapcsán egyes újságírók nyilvánosan beismerték: a Vatra Românească tagjai voltak, és évek után jöttek rá arra, hogy manipulálták őket. Nos, ehhez a beismeréshez nagyobb kurázsi kell, mint amilyen az enyém volt. Emlékszem, amikor Vásárhelyen először szerveztem nemzetközi konferenciát, az egyik román újságíró nyilvánosan rengeteg támadó kérdéssel bombázott. Utána a külföldi meghívottak megjegyezték, hogy ez az újságíró részéről felért egy vallatással. De akkor is álltam a sarat, mint máskor is, amikor a helyi román sajtóban azt írták rólam, hogy szekus besúgó voltam. A Cuvântul Liber soha nem közölte az engem lejárató cikkekre küldött válaszaimat. Egy alkalommal sajtópert is indítottam ellenük, de mivel egyetlen román vásárhelyi ügyvéd sem vállalta fel a védelmemet, lemondtam erről. Feltétlenül román nemzetiségű ügyvédet akartam fogadni. Hát nem találtam. Végeredményben a sajtóper beindítása ellentmondásban lett volna a sajtószabadságról alkotott felfogásommal, ezért végül nem bánom, hogy nem került rá sor. – Ön szerint mit kellene tennünk a magyar–román viszony normalizálásáért? – Úgy vélem, a teljes megbékélés kulcsa az erős erdélyi identitástudat. Ami szerintem ma is árt az erdélyi lakosságnak, az az, hogy mind a román hatalom, mind a magyar politikusok részéről nyomásgyakorlás folyik. Egyes román pártoknak ma is érdeke Erdély destabilizálása. Ennek a folyamatnak része az ortodox egyház előrenyomulása, az ortodox templomok építése. Ugyanakkor Budapest részéről is létezik egyfajta nyomás. Olyan magyarországi áramlatok éreztetik hatásukat, amelyeknek nincs mit keresniük Erdélyben, mint például a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Persze ez nem azt jelenti, hogy korlátozni szeretném a véleménynyilvánítási, önkifejezési jogot. Csakhogy az erdélyi magyar–román viszony igen érzékeny mérleghez hasonlatos, nagyon vigyázni kell az egyensúly megőrzésére. Azt gondolom, hogy az erdélyi magyaroknak az a titkos vágya, hogy egy virtuális Nagy-Magyarországban együtt éljenek az anyaországi magyarokkal, sajnos megakadályozza őket abban, hogy az erdélyi románokkal közös projekteket képzeljenek el, ezek megvalósításán dolgozzanak. Nem titok, hogy a Provincia-körhöz tartozó értelmiségiekkel évek óta egy olyan Romániában gondolkozunk, amely lehetővé tenné, hogy a régiók – esetleg spanyol mintára – nagyobb önállóságot kapjanak, ami nem jelentené a függetlenségüket, Erdély leszakadását az ország testéről, csupán határokon belüli autonómiát kapna a régió. Én hiszek ennek a megvalósulásában. Viszont a kölcsönös megismerés sajnos még igencsak gyermekcipőben jár mind az erdélyi románok, mind a magyarok részéről. Enélkül pedig semmire nem megyünk, akár van autonómia, akár nincs. Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 23.„Több pártrendszer nem lesz, a szocializmus folytatása a cél…” – Miről tárgyalt a szovjet nagykövet Ilescuékkal?Romániában – tudjuk meg a legnagyobb példányszámú román napilapból, az Adevărulból – nemrég került elő egy igen fontos történelmi dokumentum: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es romániai események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy csak korlátozott mértékben nem hajlandók engedélyezni. A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára. Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat. Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak. Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra. A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: erdély.ma 2010. március 23.Iliescu: Többpártrendszer nem lesz, a szocializmus folytatása a célEgy igen fontos történelmi dokumentum került elő a napokban, írja a bukaresti Adevărul: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben hajlandók engedélyezni. A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára. Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat. Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak. Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra. A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: Erdély.ma 2010. március 23.Őszinte párbeszédet Székelyföld státusárólSzékelyföld státusának kérdését ki kellene szabadítani a propagandisták karmai közül, és őszinte párbeszéd témájává kellene tenni – állapítja meg hétfői kommentárjában az Adevărul. A bukaresti napilap azzal kapcsolatosan közölt cikket, hogy a hétvégén Maroshévízen a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok magyarellenes gyűlésen vettek részt. Az eseménnyel kapcsolatban a lap kommentárt is közöl, amelynek szerzője figyelemre méltónak tartja, hogy az „ifjú titán” Ponta Vadim Tudor oldalán hangoztatta dörgedelmes véleményét, mintha megtanulta volna Ion Iliescu volt szociáldemokrata államfőtől, mikor és hogyan kell hasznot húzni a PRM vezetőjének személyéből. A kommentátor megállapítja: húsz esztendő telt el a véres marosvásárhelyi események óta, de a román és a magyar közösség továbbra is az egykori előítéletek foglya. Emlékeztet arra a sokszor hangoztatott legendára, miszerint a román nem kap kenyeret a boltban a magyarok által többségben lakott Székelyföldön. Ugyanakkor a székelyeket is hibáztatja, akik – mint írja – a hatóságokat inkább megszállóknak tekintik, semmint partnernek. A románok továbbra is gyanakodva nézik a magyarokat, utóbbiak viszont önkéntes elszigeteltségükben tetszelegnek, ami komplexusokat gerjeszt. Victor Ponta azt mondta a hétvégi nagygyűlésen, hogy „Székelyföld nem létezik” – emlékeztet a szerző, aki ezzel szemben azt vallja, hogy ez a régió nagyon is létezik, megvannak a maga sajátosságai, mint ahogy Moldvának, Máramarosnak vagy a Bánságnak is. „Megéri-e vajon veszni hagyni Románia európai modell szerinti közigazgatási reformját csak azért, mert képtelenek vagyunk méltányos státust adni Székelyföldnek?” – teszi fel a kérdést. Úgy véli: ezt a kérdést ki kellene szabadítani a propagandisták karmai közül, és őszinte párbeszéd témájává kellene tenni. Ennek eredményeként mindkét fél engedne valamit álláspontjából – véli a szerző, aki szerint ez közös érdek lenne, azt szolgálná, hogy a székelyek és a románok egyaránt otthon érezzék magukat Székelyföldön. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. április 14.Szatmárnémeti fekete márciusa – interjú Formanek FerenccelA román és magyar közösség közötti feszültség hiányának tudható be, hogy 1990 márciusában az akkori hatalomnak nem sikerült a marosvásárhelyihez hasonló véres eseményeket előidézni Szatmárnémetiben – mondja a Krónikának adott interjúban Formanek Ferenc, Szatmár megye egykori alelnöke. A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanács megyei alelnöke szerint akárcsak Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben sem lehet spontán gyülekezésről beszélni. Szerinte úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. – Írásban jelezte, hogy pontatlan a Kincses Előd lapunknak adott interjújában az az állítás, mely szerint 1990-ben Szatmárnémetiben a magyarság nem állt ki ön és Pécsi Ferenc mellett, így már nem hozták be az avasi románokat, és elmaradt a véres összecsapás. Nem így volt? – Nem egészen. Annak idején RMDSZ-elnökségi határozatot hoztunk arról, hogy megünnepeljük március 15-ét. Az ünneplés azonban már pár nappal az esemény előtt problémássá vált. Ha jól emlékszem, 12-én megjelentek a Szatmár megyei adminisztrációs palotában a helyi Vatra Românească vezetői, és kifejtették: tudomásuk van róla, hogy sokan érkeznek a határ túloldaláról erre az ünnepre azzal a hátsó szándékkal, hogy visszacsatolják Szatmárnémetit Magyarországhoz. A látogatást nem vettük komolyan, mert nem észleltünk semmilyen román–magyar feszültséget. – A román kollégái nem bizonyultak fogékonyaknak a Vatra felvetéseire? – A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsnak Szatmár megyében Nicolae Popdan volt az elnöke, Nicolae Manea és én voltunk az alelnökei. Nálunk mind iskolaügyben, mind egyéb kérdésekben mondhatni problémamentes volt az együttműködés. A román kollégák majdhogynem kacagásba törtek ki, amikor meghallották a vatrás félelmeket. Meg is egyeztünk, hogy ezek hőzöngők, akiket nem kell komolyan venni. Aztán 15-ét megelőzően megérkezett Bukarestből egy Iordan Rădulescu nevű ezredes, aki azt mondta, azért küldték, hogy a román–magyar feszültséget enyhítse. Nem értettük a látogatást, hiszen mi semmilyen feszültséget nem éreztünk. Ha jól emlékszem, az ezredes elbúcsúzott tőlünk, és azt mondta, Marosvásárhelyre megy. – Nem éreztek feszültséget, mégsem ünnepelhették meg március 15-ét úgy, ahogy tervezték. – Arra készültünk, hogy két koszorút helyezzünk el: egyet Szatmárnémeti belvárosában a Bălcescu-szobornál, egyet pedig Erdődön a Petőfi-emlékműnél. 15-én reggel azonban összeverődött pár száz román ellentüntető a Bălcescu-szobornál, így azt nem lehetett megközelíteni. – Úgy gondolja, hogy az említett Rădulescu ezredest küldték megszervezni az eseményeket? – Ha nem is személyesen szervezte, de ezt spontán gyülekezésnek nem lehet nevezni. Abban az időben egyetlen párt sem lett volna képes arra, hogy vidékről a városba szállítsa emberek százait. Efféle mozgósításra az akkori viszonyok között még a megyei tanács sem lett volna képes. A tanácselnök sem diszponált akkor a szállítóvállalatok szállítási eszközei fölött. – De hát az RMDSZ korábban közel százezres néma tüntetést tudott szervezni Marosvásárhelyre. Nem lehet, hogy pusztán a nemzeti öntudat, az okkal vagy ok nélkül érzett veszélyhelyzet gyűjtötte össze a román közösséget is? – Ezt nem a mostani szemmel kell tekinteni. A marosvásárhelyi gyertyás-könyves felvonulás hét végén, munkaszüneti napon történt. Március 15-e viszont csütörtökre esett. Akkoriban még mindenki munkaviszonyban állt, és nem volt annyira ura a helyzetének, hogy spontán módon abba tudja hagyni a munkát, és elmenjen tüntetni. Amikor tudomására jutott az avasújvárosi kórházigazgatónak, hogy szervezik az emberek szatmári utazását, lebeszélte őket az útról. Ha egy igazgató úgy döntött, hogy felvonul a munkásaival, akkor azok felvonultak, ha egy igazgató ellenezte a felvonulást, a munkások sem mentek. Itt spontaneitásról nem lehet beszélni. Valaki szólt az igazgatóknak, hogy engedjék el az embereket. – Hogyan viszonyult a magyarság az ellentüntetéshez? – Amikor látszott, hogy konfliktust, verekedést akarnak szítani, beláttuk, annak semmi értelme, hogy odamenjünk lökdösődni a koszorúval. Így azt egy Krisztus-szoborhoz tettük le. Az ellentüntetők azonban megindultak a főtér felé, és akin kokárdát láttak, azt ütlegelni kezdték. Többnyire úgy indult a dolog, hogy le akarták tépni a kokárdát. Mi Kossuth-kokárdákat készíttettünk, melyeken a román és a magyar nemzeti színeket kombináltuk össze, ezzel is jelezvén, hogy az 1848-as forradalom mindannyiunké. A kokárdák alapján könnyű volt kiszúrni a magyar ünneplőket. Sajnos többen súlyosan meg is sérültek. A dolognak az vetett véget, hogy a magyarok autókba szálltak, és elmentek Erdődre. A provokáció azonban mind a városban, mind pedig Erdődön folytatódott. A Petőfi-szobornál levágták a hangosításunkat. 12 óra tájt valaki jelezte, hogy Pécsi Ferivel vissza kellene mennünk a városba, mert zavargások vannak. Ekkorra már küzdőtérré alakult a város központja, egy önmagát ünneplő román tömeg pedig az adminisztratív palota előtt Pécsi Ferenc és az én lemondásomat követelte. Amikor odaértünk, a rendőrség széttárta a karját és azt mondta, ők semmit sem tehetnek, mert feljelentés történt ellenünk, amelyben etnikai ellentétek szításával és anyagi visszaélésekkel vádolnak. A tömeg azt skandálta, álljunk ki eléjük, ha merünk. Annyira nem voltak tisztában azzal, hogy ki-kicsoda, hogy amikor kimentem, meg is tapsoltak. Csak akkor kezdtek fütyülni, amikor kiderült, hogy én vagyok Formanek. – Hogyan oszlott fel végül is a román tüntetés? – Amikor hallották, hogy a rendőrség és az ügyészség megkezdi az ellenünk szóló névtelen feljelentés kivizsgálását, szétszéledt a tömeg. Másnap az RMDSZ tanácskozásán többen is voltak, akik utcai demonstrációt követeltek, de én elleneztem, mert úgy éreztem, éppen ezt várják tőlünk, hogy aztán lehessen intézkedni ellenünk. Több napon keresztül folytak a politikai egyeztetések, és a végső kompromisszum lényege pedig az volt, hogy az RMDSZ megtarthatta a megyei alelnöki tisztséget, de ezt nem tölthetem már én be. Arról viszont nem szoktak beszélni, hogy a teljes román vezetést is leváltották. – Nekik az volt a bűnük, hogy tárgyaló viszonyban voltak a magyarokkal? – Nem indokolták meg a leváltásukat, de egyértelműen ez volt az ok. Utána Románia-szerte megváltozott a légkör. Március 15-ét arra használták fel, hogy az 1989 decemberében kialakult román–magyar szolidaritást felszámolják. Ebben pedig Szatmárnémetinek kiemelt szerepet szántak. A Pécsi Ferenc ellen és ellenem szóló névtelen feljelentést az ügyészség három napig vizsgálta, aztán ejtette a vádakat. – Hogyan látszott Szatmárnémetiből az, ami néhány nappal később Marosvásárhelyen történt? – A családommal elmentünk Szatmárról, mert nem éreztük biztonságban magunkat. Belőttek a lakásunk ablakán. – Fegyverrel? – Nem tudjuk mivel, de az ablak ki volt lyukadva, és egy ólomgolyót találtunk a hálószobánkban. Minekutána mind én, mind a feleségem vásárhelyiek voltunk, hát hazamentünk. Március 19-én hajnalban Király Károllyal együtt utaztam Bukarestbe. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy az RMDSZ országos alelnökeként én voltam Bukarestben a szövetség legmagasabb rangú tisztségviselője. Domokos Géza és a többiek ugyanis Budapestre utaztak, ahol a román–magyar megbékélésről szóló értelmiségi találkozót szerveztek, Király Károlynak pedig nem volt RMDSZ-tisztsége. Március 20-án kihallgatást kértem Ion Iliescutól, hogy tájékoztassam a helyzetről. Miközben tombolt a verekedés Marosvásárhely főterén, én Iliescu előszobájában várakoztam, de végül nem fogadott. Az események szervezettségét azonban az is jelzi, hogy közben Gelu Voican Voiculescuval beszélgettem, aki tudott már arról, hogy bányászvonatok vannak útban Vásárhely felé. – Húsz év telt el a fekete március óta. Látszik már, hogy miért éppen Szatmárnémeti és Marosvásárhely volt a célpont? – Úgy tűnik, már Ceauşescu idején kidolgoztak egy forgatókönyvet erre a két városra. Ma már interneten is kutatható a magyar állambiztonsági szerveknek jó pár erre utaló dokumentuma. Elérhető egy olyan 1989 júliusában keltezett jelentés is, mely szerint Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben a román államhatalom a magyar veszélyre hivatkozva gyakorlatokat tartott. Ez azért érdekes, mert 1990 márciusában mind Marosvásárhelyen, mind Szatmárnémetiben a hatalom széttárt karokkal nézte, hogy mi történik. Ezt a konfliktust minden bizonnyal központilag hagyták jóvá, de találtak hozzá mind román, mind magyar oldalon olyan embereket, akik a hangulatot ebbe az irányba terelték. – Ha ugyanaz volt a forgatókönyv, miért sült el másképpen a történet a két városban? – Kincses Előd folyamatosan panaszkodott Marosvásárhelyen, hogy nem tud szót érteni a helyi román vezetőkkel. Ezzel szemben Szatmárnémetiben politikai színtéren nem volt román–magyar konfrontáció. – Az iskolaügy is másképpen alakult a két városban. Marosvásárhelyen már azt is extrém követelésnek tekintették, hogy a Bolyai Farkas Gimnázium 1990 szeptemberétől, az új tanév kezdetétől magyar iskolává váljék, Szatmárnémetiben viszont már 1990 januárjától magyar iskolaként működött a Kölcsey-gimnázium. – Ez a két város vezetői közötti különbséget jelezte. Szatmáron a román kollégák, ha időnként értetlenkedve fogadták is a kéréseinket, lehetett velük tárgyalni, és meg lehetett találni a kompromisszumos megoldásokat. Szatmárnémeti akkor is nyitottabb volt, ma is nyitottabb, mint Marosvásárhely. Amikor két közösség politikai elitje párbeszédet folytat, általában nincsenek konfliktusok, ha viszont a politikai elitben nincs meg a szándék a kompromisszumos megoldások megkeresésére, konfrontáció alakul ki. Lám, Szatmáron párbeszéd és magyar polgármester van, Marosvásárhelyen pedig ma sincsen szándék arra, hogy a helyi vezetők bármiről kompromisszumos megállapodást kössenek, román a polgármester, és megmaradt a feszültség. – Hogyan tekint ma az akkori szerepvállalására? – Jó lenne egyszer tisztán látni az akkori történéseket, de ma sincs betekintésünk az iratokba. Engem a hatalom arroganciája zavar a leginkább. Különbség van a diktatúra és a mai világ között, de minduntalan azt érezni, hogy csak átalakult a hatalom. Megmaradt az a hatalmi góc, amelyik annak idején még Ceauşescu körül alakult ki. Ezért nem akarnak ma sem elszámolni a ’89-es vérengzésekkel, a szatmárnémeti vagy marosvásárhelyi fekete márciussal. Én azután még három hónapot dolgoztam az RMDSZ-ben, de a feleségem és a kislányom nem akart már hazatérni, és 1990 szeptemberében én is kértem a magyarországi tartózkodási engedélyt. Azóta is ott élek, és nem politizálok. Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár) 2010. április 16.Volt elnökök bírálják BăsescutIon Iliescu és Emil Constantinescu volt román államfők bírálták Traian Băsescu jelenlegi elnököt amiatt, hogy támogatja a parlamenti bejutási küszöbnek a jelenlegi öt százalékról tíz százalékra való emelését. Băsescu egy televíziós műsorban jelentette ki a héten, hogy egyetért a kétszeresére emelt bejutási küszöb bevezetésével. Iliescu és Constantinescu szerint ez az intézkedés az RMDSZ a bukaresti törvényhozói testületből való kizárását jelenti, ami ártana Románia és Magyarország viszonyának is. Constantinescu szerint az RMDSZ-nek a parlamentből való kizárása rombolná Románia kedvező külföldi megítélését, és nézeteltérést idézne elő Románia és az új magyar kormány között is. Constantinescu emlékeztetett arra, hogy az ő elnöki mandátumuk ideje alatt Románia modellértékűvé vált „az etnikumok közötti és a regionális egyetértés” szempontjából. Szerinte a román–magyar megbékélés kulcsa az volt, hogy lehetővé tették az RMDSZ számára a parlamenti képviseletet és a kormányzásban való részvételt. Constantinescu szerint Románia nem érett meg még a két párti parlamentre, Băsescu ugyanis az idézett interjúban két nagy politikai erő alkotta törvényhozói testület mellett tört lándzsát. Iliescu „furcsa ötletnek” nevezte Băsescu javaslatát. Szerinte az RMDSZ jelenléte a román politikai életben stabilizáló és egyensúlyteremtő tényező. Krónika (Kolozsvár) 2010. április 22.ROMÁNÜLDÖZÉS? – Hatalmi átrendeződés a Székelyföldön és a Har-Kov jelentésAz 1989-es fordulat során személyes leszámolásokra is sor került, a zavaros helyzetben megszaporodtak a fosztogatások és egyéb bűncselekmények. Romániában 1989 utolsó két hetében egy zavaros eseménysorozat közepette megbukott Nicolae Ceauşescu diktatúrája. Egy rövid időre a kisebbségben élők számára is úgy tűnhetett, hogy a nemzeti kommunista rendszer összeomlása nemcsak a demokratikus, hanem a nemzeti szabadságjogok kibontakozását is magával hozza. Az ebben reménykedőknek azonban hamarosan csalódniuk kellett. A februári bukaresti zavargások először a fővárosiak számára tették világossá, hogy a romániai forradalom váratlan fordulatot vett, Marosvásárhely fekete márciusa pedig az erdélyi magyarságnak mutatta meg a kisebbségi jogérvényesítés korlátait. De a diktátor bukása és a márciusi marosvásárhelyi konfliktus közötti időszakban elkezdett összeállni a székelyföldi románellenesség tablója is, amely hamarosan a romániai közélet egy sajátos, máig aktuális jelenségének, az ún. „Har-Kov jelenségnek” az alapjává vált. Jelen írás ennek a kérdésnek a genezisét próbálja meg röviden bemutatni. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, de még inkább arra, hogy a témában eddig még csak szórványosan végeztek kutatásokat, ez elkerülhetetlenül csak vázlatos és töredékes módon lehetséges. Bár az 1989. decemberi történésekre már kevesen használják a forradalom kifejezést, vagy legalábbis idézőjelbe tették, illetve különféle jelzőkkel látták el, az ország számos településén – különösen a nagyobb városokban – valóban forradalmi volt a hangulat. Nem volt ez másképp a székelyföldi városokban sem, ahol 1989. december 22-én a lakosság az utcára vonulva tüntetett Ceauşescu ellen. A tömeg számos helyen feldúlta a gyűlölt rezsimet jelképező hivatalokat, a kirobbanó népharagnak pedig a Milícia és a Securitate több alkalmazottja is áldozatul esett, csakúgy, mint más romániai városokban. A fordulat során személyes leszámolásokra is sor került, a zavaros helyzetben megszaporodtak a fosztogatások és egyéb bűncselekmények. Jó ideig még érezhetően ingatag volt a közbiztonság. „Forradalmi” változások történtek a politikában is, mind országos szinten, mind a Székelyföldön. A számos helyen spontán magyar önszerveződést a Bukarestben, Domokos Géza vezetésével megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség fogta össze. Az RMDSZ csatlakozott a Nemzeti Megmentési Front – a Ion Iliescu vezette új, ideiglenes hatalom – programjához, és tagjai a Front helyi tanácsaiban is helyet kaptak. Vidéken azonban már meglehetősen korán jelentkeztek az első nemzeti jellegű nézetkülönbségek. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a magyarok most arányosabb részvételt követeltek a hatalomból. Mivel a megbukott rendszerben a román vezetők még a magyar többségű Székelyföldön is felülreprezentáltak voltak, a váltás sok esetben nem csak „politikai”, hanem „nemzeti” színezetet is kapott. Így gyakran fordult elő, hogy a leváltott vagy maguktól elmenekült román tisztviselők helyét magyarok töltötték be: a helyi lakosság tekintélyét vagy bizalmát élvező személyek, értelmiségiek, továbbá az utóbbi évek során háttérbe szorult volt funkcionáriusok. A nézeteltérések másik fontos oka a magyar igényekben rejlett. Az RMDSZ még 1989 decemberében megfogalmazta a romániai magyar közösség célkitűzéseit, amelyek megvalósításához szinte azonnal hozzá is kezdett. Az egyik legfontosabb törekvés a magyar intézményrendszer – főképp pedig az önálló oktatási hálózat – visszaállítása volt. A fordulatot követő hatalmi átrendeződés a Székelyföldön számos románt elbizonytalanított, különösen a helyi elit, azaz a nemzeti kommunista rendszert kiszolgáló vagy csak egyszerűen a munkájukat jól-rosszul végző hivatalnokok, értelmiségiek soraiból. Közvetlenül voltak érintve azok a román tanárok is, akik a korábban erőszakkal egyesített román és magyar iskolák szétválasztásával hirtelen tanulók – és így munka – nélkül maradtak. A karrierjükért vagy megélhetésükért aggódó románok egyaránt gyanakvással szemlélték a kisebbségi jogokért határozottan kiálló új helyi hatalmat, a magyar követelések ugyanis az ő pozícióikat is fenyegetni látszottak. Sokan a korábbi magyar dominancia, a „magyar világ” visszaállításától tartottak. A régi beidegződésekre, a korábbi évtizedekben gondosan életben tartott történelmi sérelmekre épülő bizalmatlanság, amelyet a zavaros romániai politikai helyzetben szélsebesen terjedő pletykák és híresztelések is erősítettek, kiváló táptalajul szolgált egy etnikai konfrontáció számára. A félelmek már az 1990-es év első napjaiban elkezdtek egyre konkrétabb alakot ölteni. Január elején a csíkszeredai románok képviseletében három politikus egy emlékiratot nyújtott be a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának a Hargita megyében 1989. december 22. után történt románellenes eseményekről. A dokumentum soviniszta megnyilvánulásokról, több bestiális gyilkosságról és rongálásokról számol be, továbbá arról, hogy románellenes hangulat alakult ki a magyar többségű megyében. Szerzői szerint a románok elleni névtelen fenyegetések, a megfélemlítés, a munkahelyi atrocitások és visszaélések – románok elbocsátása, leváltása – arra irányultak, hogy megtisztítsák Hargita megyét a románoktól. A széles körű, jól szervezett akciók mögött pedig a magyar nacionalizmust, illetve a magyar hatalmi dominancia megteremtésének célját látták. Ugyanezekben a napokban olyan hírek is érkeztek Bukarestbe, hogy a székelyföldi megmozdulásokban magyar állampolgárok is részt vettek. Noha egyes források szerint a kormányzat helyszínen tájékozódó megbízottja az állítások egy részét megalapozatlannak találta, a feszültség tovább nőtt. A magyarság képviseletében ténykedő RMDSZ törekvéseit – a magyar túlsúlynak köszönhetően – Hargita és Kovászna megyében többnyire siker koronázta, ám az 1990-re már csak csekély magyar többséggel bíró Marosvásárhelyen a román elitek ellenállása szívósabbnak bizonyult. A februárban megalakult – magát kulturális szervezetként meghatározó, ám a korábbi rendszer számos hívét is tömörítő – Vatra Românească a helyi románság önvédelmét hirdetve sikeresen mobilizálta a magukat fenyegetve érzőket. Aktivitásának köszönhetően Maros megye székhelyén egymást követték a magyar és román tüntetések és ellentüntetések, amelyek végül nyílt konfliktusba torkolltak március 19-én. Igaz, hogy a polgárháborúra emlékeztető konfliktust Marosvásárhelyen viszonylag gyorsan sikerült pacifikálni, és a magyar-román feszültségek többé már nem érték el ezt az intenzitást, ám az ellentétek nem szűntek meg. Mindössze az eszközök változtak – a konfrontáció a továbbiakban tüntetések és kisebb incidensek révén, illetve a törvényhozásban és a médiában folytatódott. A különféle magyar igényekre (magyar intézmények létrehozása, magyar nemzetiségű hivatalnokok kinevezése, magyar feliratok kihelyezése stb.) gyakran meglehetősen ingerülten reagált a román közvélemény, amely mindezeket nacionalista, revizionista és románellenes megnyilvánulásokként értékelte. Nem csoda, hiszen a román közgondolkodást – és korántsem csak az elitek szintjén – meghatározta a több évtizedes nemzetállam-építés, különösen pedig a nemzeti kommunista közelmúlt mindent átszövő nacionalizmusa. És épp a magyar törekvések számítottak a román nemzeti érdekeket sértő vagy azokat leginkább veszélyeztető fő tényezőnek. A magyarok ugyanakkor saját sérelmeik hosszú listájából és jogosnak, természetesnek tartott igényeikből indultak ki, amelyeket minél gyorsabban akartak orvosolni, illetve érvényesíteni. Román részről ezt sokan türelmetlen, agresszív fellépésként élték meg, nem egyszer még azok is, akik alapjában véve nem utasították el a magyar követeléseket. A vélt vagy valós nemzeti érdekek egymásnak feszültek, amihez a hátteret az ideiglenes hatalom bizonytalan helyzete, illetve a belpolitikai viharok alkották. Míg a Nemzeti Megmentési Front január 5-i nyilatkozata viszonylag nagyvonalú ígéreteket tartalmazott a nemzeti kisebbségek jogairól, a kormányzat későbbi ténykedése egyre ellentmondásosabbá vált. Jó néhány helyzetértékelés rámutat, hogy a politikai küzdelmek (az ideiglenes hatalom konszolidálódása, a júniusi parlamenti választások stb.) során a hatalom számára kézenfekvőnek tűnhetett a nemzeti kártya kijátszása. A magyar veszéllyel a kormányzat elterelhette a figyelmet a gazdasági problémákról, a román nemzeti érdekek melletti kiállásával pedig növelhette egyre inkább megkérdőjelezett legitimitását. Mindez meglehetősen szűkre szabta a magyar közösség képviselőinek mozgásterét az elkövetkező – tulajdonképpen az 1996-os választásokig tartó – időszakban, és jobbára defenzívába kényszerítette a magyar politikusokat. Az egyik legkomolyabb új kihívás 1990 végén kezdett érlelődni, amikor a nacionalista Román Nemzeti Egységpárt politikusainak kezdeményezésére parlamenti bizottságot hoztak létre a Hargita és Kovászna megyéből a forradalom után elüldözött románok meghallgatására. A bizottság közel egy évig dolgozott, jelentését pedig 1991 őszén terjesztette a törvényhozás és a nyilvánosság elé, egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt feszült időszakban. Míg a romániai politikai életre többek közt a Petre Roman-kormány erőszakos megbuktatása (az 1991. szeptemberi bányászjárás) vagy az agyagfalvi autonómia-kezdeményezés nyomta rá a bélyegét, a nemzetközi kontextust a jugoszláviai válság határozta meg. A jelentés ennek megfelelően nagy vihart kavart a közéletben, felolvasását élő adásban közvetítette a román televízió is. A terjedelmes szöveg megállapításainak egy része az 1990 eleji – már említett – emlékirat vádjait idézte fel vagy ismételte meg: a két székelyföldi megyében ezek szerint az 1989-es forradalom románellenes jelleget öltött. Ennek következtében hét gyilkosságra, számos erőszakos cselekedetre és rongálásra került sor, rendszeressé váltak a (magyar) nacionalista, szeparatista megmozdulások és akciók, a románellenes légkör hatására pedig körülbelül 4000 románnak kellett elhagynia Hargita és Kovászna megyét. A bizottság két RMDSZ-es tagja azonban nem írta alá a jelentést, és különvéleményt fogalmazott meg. A napokig tartó parlamenti vitában RMDSZ-ellenes bírálatok és hazafias szólamok váltakoztak heves, nem egyszer kifejezetten magyarellenes felszólalásokkal. Egyes képviselők keménykezű intézkedéseket is javasoltak a székelyföldi „rendteremtés” érdekében. Bár a dokumentum jó néhány állítását az RMDSZ képviselői megcáfolták, a vita parttalan vádaskodásokba torkollott, a jelentést pedig a román parlament 1992 elején elfogadta. Az 1989 utáni székelyföldi események markánsan eltérő értelmezései a vitában is jól láthatóvá váltak. Ezek a különbségek fokozatosan két párhuzamos narratívába rendeződtek, és azóta is egymás mellett léteznek. Az egyik – főleg, de nem kizárólag magyar – interpretáció szerint egyfajta visszarendeződési kísérletről beszélhetünk. Azaz, hogy a fordulat utáni demokratikus átrendeződést és a kisebbségi jogok ezzel járó visszaállítását-bővítését mesterségesen kreált etnikai konfliktussal próbálták megakadályozni különféle román csoportok, főként nacionalisták és a múlt rendszer hívei. A másik, román „nemzetvédő” narratíva ezzel szemben a lezajlott folyamatokat egy olyan „magyar hatalomátvételként” írja le, amely nemcsak a székelyföldi románok ellehetetlenítésére irányult, hanem végső soron Románia területi egységét is veszélyeztette. A két olvasatban többé-kevésbé világosak a szerepek, a „jók”, a „rosszak” és törekvéseik, és mindkettő kerek egésszé áll össze, így nem meglepő, hogy gyakorlatilag nincs közöttük átjárás. Anélkül, hogy belemennék a két interpretáció értékelésébe, csak annyit jegyeznék meg, hogy a „nemzetvédő” narratíva több tézisét az azóta eltelt közel két évtizedes időszak eseményei is cáfolni látszanak. Ám az ebben az időszakban a Székelyföldről és az ottani helyzetről kialakult (torz)kép mindmáig hatással van a régió romániai megítélésére. Ez pedig annak is köszönhető, hogy az azóta történtek nagyobb nehézségek nélkül beilleszthetőek mindkét olvasatba, fenntartva a „Har-Kov jelenség” aktualitását. Igaz, a forma némileg változott – a hangnem az időnkénti kirohanások és sarkos megfogalmazások ellenére is mérséklődött –, a tartalom viszont alig. A lényeg továbbra is ugyanaz marad: milyen lesz a Székelyföld a jövőben? A cikk a Románüldözés a Székelyföldön? Egy állítólagos etnikai tisztogatás történetei c. tanulmány rövidített változata. (Juhász József – Krausz Tamás (szerk.): Az új nemzetállamok és az etnikai tisztogatások Kelet-Európában 1989 után. L’Harmattan – ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, Budapest 2009.) A szerző a Terra Recognita Alapítvány történésze. Zahorán Csaba Transindex.ro 2010. május 4.Az átvilágítás sötétebb oldalaiHúsz esztendővel a rendszerváltás után, enyhén szólva is megkésettnek tűnik az átvilágítási törvény, amelyet most készül elfogadni a parlament, és amely nem más, mint az 1990 tavaszán elfogadott Temesvári Kiáltvány híres nyolcadik pontjának idejétmúlt, „megszelídített” változata. Van-e még egyáltalán az átvilágításnak két évtizeddel a romániai kommunista rendszer bukása után, amikor a törvény által érintett személyek java része már nyugdíjas, vagy nyugdíjba készülődik – teszik fel a kérdést politikai körökben, illetve politikai megfigyelők. Hirtelen támadt sürgősség Az értetlenkedés annál inkább is jogos, mert a jogszabályt most éppen az a Demokrata -Liberális Párt sürgeti, amely – a szociáldemokratákkal együtt – 2008-ban megakadályozta a Nemzeti Liberális Párt által 2005-ben kezdeményezett törvényről a parlamenti vitát. A dolog pikantériája az, hogy a liberális kezdeményezők között ott volt Mona Muscă is, akiről később kiderült, hogy a politikai rendőrség spiclije volt. Az akkori tervezetet a szenátus megszavazta ugyan, a képviselőházban azonban sikerült közel fél évtizedre elnapolni a vitát, amelyet 2006-ban és 2008-ban is az alsóház plénumának napirendjére tűztek, mindhiába. Most viszont a demokrata liberálisok számára egy csapásra fontos lett a törvény megszavaztatása, olyannyira, hogy a képviselőház demokrata-liberális elnöke, Roberta Anastase szoros, május 20-i határidőt tűzött ki erre. A nagy sietségben most aztán a honatyák megfeledkeztek arról, hogy létezik még egy átvilágítási törvénytervezet, amelyet úgyszintén 2005-ben nyújtott be a parlamenthez a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának három akkori vezető politikusa, Cosmin Guşă, Lavinia Şandru és Aurelian Pavelescu. Az átvilágítási jogszabály elfogadtatására egyébként korábban, 1994-ben és 1997-ben is történtek kísérletek. A kivételek A most vitára kerülő törvény nem csak megkésettsége miatt tekinthető okafogyottnak, de azért is, mert jelentősen korlátozza az átvilágítandó személyek körét. A demokrata-liberálisok által szorgalmazott jogszabállyal szemben az ellenzéki erők mindenekelőtt azért emelnek kifogást, mert a jogszabály nem vonatkozna a legfontosabb közméltóságok betöltői közül Traian Băsescu államfőre és Emil Boc miniszterelnökre. Ezt elsősorban azért tartják elfogadhatatlannak, mert civil társadalmi szervezetek többrendbeli jelzése nyomán korábban több ízben is felmerült annak gyanúja, hogy Traian Băsescu a kommunista rendszer idején a Navrom román állami hajózási társaság Anvers-i kirendeltségének vezetőjeként a Szekuritáté embere volt, Emil Boc pedig romániai diákszövetség vezetőségi tisztségviselőjeként szolgálta ki a Ceauşescu-féle diktatúrát. Jóllehet a szenátusban elfogadott változat még érintette volna őket, az alsóház jogi bizottságának döntése nyomán mentesülnek az átvilágítástól a volt diplomáciai és kereskedelmi kirendeltségek vezetői és helyetteseik, akárcsak a Romániai Kommunista Diákszövetség központi és egyetemi vezetői. A törvény lényegi eleme, hogy mindazok a személyek, akik az 1947. december 30-a és 1989. december 22-e közötti időszakban a kommunista rendszer hatalmi köreinek, az elnyomást fenntartó apparátusnak a tagjai voltak, öt évig nem viselhetnek a demokratikus államhatalmi ágakban (államelnöki hivatal, törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás) köztisztséget. Nem tölthetnek be vezető pozíciót a hadseregben, a közszolgálati médiában és a különféle titkosszolgálatok, a rendőr-főfelügyelőség élén sem. A jelöltek múltját a törvény gyakorlatba ültetéséért felelős bizottság ellenőrzi majd. Ha azonban a törvény által érintett személy választott funkciót tölt be, akkor mandátuma lejártáig a helyén maradhat, a tiltás csak az azt követő öt évre lép érvénybe. Gyakorlatilag tehát a honatyák, a polgármesterek, a helyi és megyei tanácsosok letölthetik teljes megbízatásukat. Kinevezett tisztség esetén pedig kilencvennapos türelmi idő áll rendelkezésére a távozáshoz. Egyáltalán nem vonatkozik a jogszabály az állami kormányügynökségek, a minisztériumok igazgatóira, akik megválaszthatók a következő ciklusokban is. Mentesülnek a jogszabály kihatásai alól azok is, akiket 18 éves életkoruk előtt szervezett be a Szekuritáté. Elítélő vélemények A jogszabály még így, megcsonkítva is visszatetszést váltott ki hazai politikai körökben. A szociáldemokraták az Alkotmánybírósággal fenyegetőznek, abban a meggyőződésben hogy a tervezet több pontja is az alaptörvénybe ütközik. Volt alelnökük, a kolozsvári csoport egykori hangadó tagja, Vasile Dâncu szerint az eltelt húsz év során a kommunista nómenklatúra tagjai „nagyvállalkozókká képezték át magukat”, így a törvény nem érinti őket. A kolozsvári csoport másik rangos tagja, Vasile Puşcaş korábbi európai integrációs tárcavezető úgy látja, megkésése miatt a törvény ma már csak arra jó, hogy megszilárdítsa a Romániát az utóbbi húsz év során uraló „gazdasági-társadalmi tulajdonstruktúrát”. Ion Iliescu volt államfő egyenesen szégyenteljesnek találja a jogszabály-tervezetet „húsz év jogállami gyakorlat” után. Mint kifejtette, mindezt őt nyolcvan éves fejjel hidegen hagyja, de a legelső politikus, akit át kellene világítani az Traian Băsescu államfő lenne. A liberális Adrian Cioroianu egykori külügyminiszter mindehhez hozzáfűzte: a gyermekeiket pártpénzeken felnevelő személyek átvilágítása lenne elsődleges. A demokrata-liberális Silvian Ionescu pedig feltette a pontot az i-re: „Valamennyien ugyanabban a struktúrában tevékenykedtünk” – jelentette ki. Bogdán Tibor Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. május 27.Húsz év késés- Hogyan viszonyuljunk a kommunizmushoz, a megdöntött rendszer kiszolgálóihoz, haszonélvezőihez? Miközben a parlament az elmúlt napokban lusztrációs törvénnyel válaszolt a kérdésre, Ion Iliescu egykori államfő valósággal kifakadt a jogszabály ellen, amelyet anakronisztikusnak, antidemokratikusnak tart. Az anakronizmus dolgában tulajdonképpen igazat is adhatunk Ion Iliescunak. A törvény ugyanis erősen megkésett. Az 1990 márciusában megszövegezett temesvári kiáltvány három törvényhozási ciklusra tiltotta volna el a közszerepléstől a kommunista nómenklatúra tagjait. Ha a kiáltvány 8. pontját már 1990-ben alkalmazzák, immár tíz éve visszatérhettek volna a politikába az egykori pártaktivisták, szekus tisztek. A politikai életből való eltávolításuknak akkor lett volna igazán értelme, ha ezzel megakadályozható lett volna, hogy az új rendszer alapjait is ők tegyék le, ők fölözzék le a privatizációt. Ha már sikerrel mentették át a diktatúra idején szerzett politikai tőkét a gazdaságba, valóban okafogyottnak tűnik a közélettől való eltiltásuk. A húsz év késéssel érkezett törvény olyan, mint a több napot késő gyorsvonat. Akik vártak rá, elutaztak már. Persze, így is lesz egy-két felszálló, így sem teljesen haszontalan végigfuttatni a szerelvényt az útvonalon. A lusztrációs törvényt sem fölösleges megalkotni, csak a késése miatt immár minimális lesz a hatása. Az alapkérdés lényegét talán mégis az adja meg, hogy miként tekintünk a kommunista diktatúrára. A megbocsátó viszonyulást elősegítik a jelenkori szociális nehézségek. Az elkobzott vagyon, a deportált elit, az üres kirakatok, a félelem emlékét ma kissé elhomályosítja annak a ténynek a felidézése, hogy akkor azért mégiscsak volt mindenkinek munkája. A munkanélküliség – ahogy a viccben szerepel – a vállalaton belül valósult meg. Ha abból indulunk ki azonban, hogy a kommunista diktatúrák cseppel sem voltak kíméletesebbek, mint a fasizmus, és áldozataik száma sem csekélyebb, kínálja magát a válasz: nincs mit keresnie a közéletben annak, aki szem volt a láncban, aki kiszolgálta, fenntartotta a gyilkos rendszert. A fasizmus kérdésében ez evidencia. Talán az is a kommunista tudattorzításnak a következménye, hogy csak most szerveződött parlamenti többség e gondolat mellé. Gazda Árpád Krónika (Kolozsvár) 2010. június 14.Padlón Băsescu népszerűségeHa holnap államelnöki választásokat tartanának, az első fordulóban Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kerülne ki győztesen a szavazatok 33,8 százalékával: Második fordulós ellenfele Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lenne, aki a megmérettetés első fordulójában a maga 27,1 százalékával fölényesen legyőzné az alig 11,7 százalékot begyőjtő Traian Băsescu jelenlegi államfőt – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Társadalomtudományi Csoport (GSS) készített a PNL megrendelésére. A közvélemény-kutatás szerint Antonescu annak ellenére lenne listavezető, hogy Victor Ponta „szimpátiamutatója” 2,5 százalékkal magasabb az övénél. „Bár Ponta népszerőbb a válaszadók körében, az eredmények mégis azt mutatják, hogy Antonescura többen szavaznának. Ez azért van így, mert az államelnök személyére vonatkozó kérdésre szabadon válaszolhattak a megkérdezettek, tehát sokan (40%) a PSD berkeiből szeretnének államfőt, így Adrian Năstasét, Victor Pontát, Mircea Geoanát, illetve Ion Iliescut nevezték meg, míg a liberális táborban nincs túl sok esélyes: Crin Antonescut választották a legtöbben, Călin-Popescu Tăriceanut pedig csupán néhányan. Ez azt jelenti, hogy az államelnök-választáson a szociáldemokraták négy esélyes politikus közül választhatnak, míg a liberálisoknak csupán egyetlen ilyen személyt sikerül kitermelniük – magyarázta el Cătălin Lixandru, a GSS ügyvezető igazgatója. Az elnökválasztási preferencialista a következőképpen alakulna: Mircea Geoană (10,7 százalék), Corneliu Vadim Tudor (4,4 százalék), Kelemen Hunor (2,5 százalék) és Elena Udrea (0,9 százalék). Traian Băsescu népszerűsége drasztikusan csökkent, hiszen a megkérdezetteknek csupán a 15,7 százaléka találja rokonszenvesnek az államfőt. Emil Boc miniszterelnök ebből a szempontból még Băsescunál is rosszabbul áll: a felmérésben részt vevőknek csupán a 8,3 százaléka vélekedett pozitívan róla. A megkérdezettek 60 százaléka szerint az államfő és a jelenlegi kormány felelős a mostani gazdasági helyzetért, miközben csak 4,8 százalék gondolja, hogy a volt PNL-kormány vitte csődbe az országot. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. június 25.A PNL szakértői kormányt akarA Nemzeti Liberális Párt (PNL) csak egy olyan szakértői kormányt lenne hajlandó támogatni, amelyet megkérdőjelezhetetlen politikai függetlenséggel bíró miniszterelnök irányít, és aki nem nyúl hozzá a bérekhez és a nyugdíjakhoz – jelentette ki tegnap Crin Antonescu, a PNL elnöke. A politikus a párt megalakulásának 135. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen megrótta a bizalmatlansági indítvány benyújtására készülő Szociáldemokrata Pártot (PSD), amiért „a Ion Iliescu által 1991–92-ben alkalmazott baloldali demagógiával” operál a kormány megbuktatásának céljával benyújtani szándékozott bizalmatlansági indítványban. Rámutatott: a PSD csak a szakszervezetekkel egyeztet, ez pedig visszaüthet, mivel az indítvány csupán „baloldali demagóg” elemeket tartalmaz, a jobboldali értékek – mint az egységes adókulcs megőrzése – viszont hiányoznak, ezért a PNL valószínűleg nem szavazza meg. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2010. július 9.Strasbourg: az igazság fellegváraA román állampolgárok által elindított tulajdonperek nagy száma idén júniusban arra késztette az Európai Emberjogi Bíróságot, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse az ilyenfajta eseteket előidéző strukturális problémák megoldásához. Azt követően, hogy Románia 1994-ben aláírta az emberi jogok védelmében megfogalmazott európai konvenciót, több ezer román állampolgár fordult panaszával a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz (ECHR). Olyan személyekről van szó, akik Romániában hiába járták végig az igazságszolgáltatás kálváriáját, igazuknak nem tudtak érvényt szerezni. Statisztikák De a bíróságot más országból is tömegesen keresték meg a panaszosok, tavaly a megoldásra váró ügycsomók száma megközelítette a 118 ezret. Az ügyfelek számát tekintve Románia 9750 dossziéval a negyedik helyen áll Oroszország, Törökország és Ukrajna után, a panaszosok lakossági részaránya tekintetében azonban listavezető. Ma már több tucatra rúg azoknak az ítéleteknek a száma, amelyekben az emberjogi bíróság elmarasztalta és kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot. Az ECHR azonban nagyon szigorúan megszűri a panaszokat, azok 97 százalékát vagy megalapozatlannak, vagy nem a testület hatáskörébe tartozónak ítélte meg. Tavaly például a román állampolgárok által benyújtott 4247 panasz közül mindössze 153 esetben állapított meg jogsértést. A román államot elmarasztaló ítéletek negyven százaléka – 91 határozat – a tulajdonjog megsértése, 36 százaléka – 72 döntés – pedig a méltányos romániai perlefolytatás hiánya miatt született meg. Jelenleg több mint ezer, Romániából érkezett tulajdonjogi dosszié vár megoldásra az emberjogi bíróságnál. Az ECHR a román államot egyébként 1994 és 2009 között összesen 36 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte. A Bukarest által elveszített perek száma 2007 után rohamosan megnőtt, 2007-ig az államot ugyanis csupán 4,5 millió eurónyi kártalanításra ítélték Strasbourgban. A bíróság döntései nem egy esetben gyökeresen megváltoztatták a romániai jogszabályok egy-egy kitételét, így például az előzetes letartóztatással, a telefonlehallgatással, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket. „Történelmi perek” Az egyik ilyen – a román igazságszolgáltatás által egyenesen történelminek tartott – pert Alexandru Pantea indította a román állam ellen. A volt kommunista ügyészt a letartóztatási mandátum lejárta után sem engedték szabadon, őrizetbe vétele után csak négy hónappal állhatott bíróság elé, fogvatartása idején a börtönőrök szeme láttára bántalmazták cellatársai – ráadásul köztörvényes elítéltek. A strasbourgi fórum a felperesnek adott igazat és 46 ezer eurós kártérítésre ítélte a román államot, miután jogtalannak mondta ki az előzetes letartóztatást, tekintve, hogy azt az ügyész és nem a bíró rendelte el. Két héttel a per után a román hatóságok ilyen értelemben voltak kénytelenek módosítani a büntetőeljárási törvénykönyv idevágó rendelkezéseit. Ugyancsak történelmi jelentőségűnek mondható a Dumitru Popescu-ügycsomóban hozott ítélet is: a Cigaretta II. dosszié egyik vádlottjaként Popescunak sikerült bebizonyítania, hogy a titkosszolgálatok illegálisan hallgatták le telefonját. Az ECHR kimutatta, hogy a romániai nemzetbiztonsági törvény lehallgatást szabályozó cikkelyei nem felelnek meg az európai emberjogi konvenció normáinak, mivel lehetővé teszik, hogy az ügyész, bírói ellenőrzés nélkül rendelje el a lehallgatást, ráadásul az ügycsomóban nem tüntették fel azokat a bizonyítékokat sem, amelyek megindokolták volna az intézkedést. Ezt követően a bukaresti illetékesek változtattak a vonatkozó román törvényen, és jelenleg Romániában is csak bírói meghatalmazással lehet lehallgatást elrendelni. Amint a román kormány ECHR mellé kirendelt ügynöke, Răzvan Horaţiu Radu fogalmazott: a strasbourgi testület kiváló partnere volt Romániának az igazságszolgáltatási reformok tekintetében. Tulajdonjogi panaszáradat Bukarest és az ECHR viszonya azonban korántsem volt teljesen felhőtlen. Románia és az emberjogi bíróság kapcsolatait nagymértékben beárnyékolta a legfelsőbb bíróság 1995 februárjában hozott ítélete, amellyel törvénytelennek mondta ki az alsóbb szintű igazságszolgáltatási szervek mindazon döntéseit, amelyekkel visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak az elkobzott ingatlanokat. Az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai nyomás egyértelmű volt, hiszen Ion Iliescu államfő röviddel azelőtt kifogásolta elhíresült szatmárnémeti beszédében az államosított házak visszaadását. Nem sokkal a legfelsőbb bíróság határozata után Iliescu aláírta a bérlőket védő 112-es számú törvényt. Mindennek nyomán az érintett tulajdonosok valóságos panaszáradattal lepték el a strasbourgi testületet, a román állam pedig az évek során több millió eurót volt kénytelen fizetni a pert megnyerő károsultaknak. A tulajdonperek hatalmas száma idén júniusban arra késztette az ECHR-t, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse a hasonló ügyeket előidéző strukturális problémák megoldásához. A bíróság több mint ötven éves történetében ez a második eset, amikor a testület irányadó eljárásra kényszerül, a módszert első ízben 2004-ben, egy lengyel állam elleni tulajdonjogi per esetében alkalmazta. B. T. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. augusztus 13.Peresz dicsér és vigasztal„Ilyen hősök nélkül, mint amilyenek ők voltak, ma is Hitler vezetné Európát, és a zsidó nép megsemmisült volna” – méltatta tegnap Bukarestben Simon Peresz izraeli elnök a hat izraeli katonát, akik román társukkal együtt júliusban hunytak el a Brassó mellett történt helikopterszerencsétlenségben, gyakorlatozás közben. Peresz a zsidó állam első hivatalban levő elnökeként látogatott Romániába. Tegnap a bukaresti zsidó hitközség zsinagógájában találkozott a közösség tagjaival; a zsúfolásig telt imaházban hatalmas taps fogadta az idős baloldali politikust, aki többek közt kor- és elvtársát, Ion Iliescu volt román elnököt üdvözölte a hallgatóság soraiban. Izrael elnöke utalt a zsidó nép viszontagságos történelmére, méltatva a hajdan népes romániai zsidóság érdemeit Izrael létrehozásában és fejlődésében. A holokauszt által megtizedelt romániai zsidóságot tehetsége, szorgalma és hite tartotta meg Európa egyik legjelentősebb zsidó közösségének, vélte Peresz, aki szerint ma már más ellenséggel kell megküzdenie a zsidó népnek és a világnak, mint hat-hét évtizeddel ezelőtt: a terrorizmussal. Mint elmondta, a mintegy négyszázezer zsidó származású személy, aki a második világháború után Izraelbe kivándorolt, soha nem felejtette el Romániát, és nem hagyta el kultúráját. Izrael elnökének a mai Románia állampolgáraihoz is volt egy vigasztaló szava. Egy szép hasonlattal élve (Romániát pillangóhoz hasonlította, amelynek éppen most nőnek ki a szárnyai, ami némi fájdalommal is jár) kifejtette, a gazdasági válságból ki lehet lábalni, ami fontos, hogy „soha ne adjuk fel”. A zsinagógában Aurel Vainer parlamenti képviselő, a romániai zsidó közösség vezetője is felszólalt. Vainer emlékeztetett: a második világháború előtt mintegy nyolcszázezer zsidó élt az akkori Románia területén; jelenleg a közösség alig éri el az akkori létszám egy százalékát, a nyolcezres lélekszámot. A bukaresti zsidó közösséggel tartott találkozót megelőzően, tegnap délelőtt Traian Băsescu román államfő fogadta hivatalában Simon Peresz izraeli elnököt. „Románia az izraeli–palesztin és az izraeli–szíriai párbeszéd előfeltételek nélküli megkezdését szorgalmazza” – jelentette ki Băsescu. A kétoldalú tárgyalásokat követően a román államfő tájékoztatta izraeli kollégáját Románia álláspontjáról a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. Szerinte előfeltételek nélkül kell megkezdeni az izraeli–palesztin és az izraeli–szíriai párbeszédet, hiszen az előfeltételek csak akadályozzák a közel-keleti tárgyalásokat. Băsescu rámutatott: a megbeszélésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, amelyek kiterjednek a katonai, a technológiai, az oktatási, az üzleti és az idegenforgalmi területen való együttműködésre. Arra az újságírói kérdésre, miszerint egy esetleges iráni–izraeli fegyveres konfliktus kirobbanása esetén Románia megnyitná-e légterét, Băsescu elmondta: egyelőre nem lehet fegyveres konfliktusról beszélni. Reményét fejezte ki, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciói Teheránt az átlátható tárgyalások megnyitására ösztönzik. A román államfő hangsúlyozta, egy esetleges fegyveres konfliktusban Románia NATO-tagországként viselkedik majd. A megelőlegezett támogatásra nem maradtak el Simon Peresz köszönő szavai sem, aki „korunk egyik legfelelősebb vezetőjének” nevezte Traian Băsescut. „Amikor ’igent’ mondd, akkor az ’igent’ jelent, amikor pedig valamit megtagad, akkor ahhoz tartja magát. Most felelősségteljesen felvállalja álláspontját Iránnal szemben, és támogatja az izraeli–palesztin békefolyamatot” – fogalmazott a zsidó állam feje. A továbbiakban megköszönte Băsescu személyes közbenjárását azért, hogy a júliusi légi szerencsétlenségben meghalt izraeli katonák földi maradványai minél hamarabb hazájukba kerülhessenek. Salamon Márton László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 28.Törvénysértésre bátorít Tőkés?Az EMI aktivistái visszahelyezték Váradon a magyar utcanévtáblákat Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete tegnap Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének bátorítására és jelenlétében visszahelyezte az EP-képviselő irodájának otthont adó épület és a nagyvárad-újvárosi református templom falára azt az öt magyar nyelvű utcanévtáblát, amelyeket a múlt héten távolíttatott el az önkormányzat egy lakossági bejelentés után. Az akció után bő félórával megjelent a nagyváradi közösségi rendőrség, képeket készítettek és jegyőkönyvet írtak az újra felcsavarozott táblákról, valamint felhívták Tőkés László figyelmét, hogy törvénytelenséget támogat a magyar utcanevek visszahelyezésével. A volt református püspök válaszában utalt arra, hogy húsz évvel ezelőtt Temesváron sem a törvényes keretek betartásával történt az, ami történt és, hogy néha élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel. Rámutatott: az európai gyakorlatnak és a közös értékeknek felül kell írniuk a rossz és antidemokratikus törvényeket. „Szomorú, hogy a rendszerváltás után húsz évvel még mindig itt tartunk” – fogalmazott a helyszínen Tőkés, hozzátéve, hogy Nagyváradon a városalapító Szent László neve sehol sem olvasható utcanévtáblaként, egyedül egy rövid kis sikátor viseli a nevét, az is románul, „Sfântu Ladislau”-ként szerepel. Csomortányi István EMI-tag a visszahelyezéskor elmondta, hogy van egy Románia által 1995-ben ratifikált uniós keretegyezmény, amelynek értelmében a kisebbségek által lakott területeken a hagyományos földrajzi elnevezéseket és utcaneveket is ki lehet tenni. Ezt követően az EP-képviselő idézte Corina Creţu román szocialista EP-képviselő kijelentéseit, aki az „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” és viszályszítónak minősítette Tőkés Lászlót. A PSD-s politikus Tőkés EP-alelnöki tisztségéből való leváltását javasolta, amiért az etnikai alapú területi autonómia kivívása érdekében utcai megmozdulásra buzdította az embereket. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben bányászokkal verette a békés bukaresti tüntetőket” – reagált Tőkés. Hozzátette: ami még rosszabb, hogy magyar oldalról érkeznek támadások, gerjesztett lejáratási kampányok, melyekben magánéleti problémákból próbálnak politikai fegyvert faragni – mondta el az EP-képviselő, Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említve. Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati, marosvásárhelyi ülésén elhangzottakat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. szeptember 28.Tőkés visszautasítja a támadásokatTőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat. Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Cretu román EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt. Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene. Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan. Külön beszélt az EP alelnöke a nagyváradi utcanévtáblák ügyéről. A táblákat az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete három hónappal ezelőtt szerelte fel. A hivatalostól kinézetre szándékosan eltérő utcanévtáblákat a várad-újvárosi református templomra erősítették fel, illetve a túloldalon álló épületre, amelyben Tőkés László európai parlamenti képviselői irodája, illetve az Illyés Gyula Református Könyvesbolt működik. Mindkét ingatlan egyházi tulajdonban van, s az ifjak úgy vélték, a tulajdonos engedélyével nyugodtan jelezhetik a táblákon az utcák korábbi magyar elnevezését. Csakhogy e táblákat a nagyváradi városháza eltávolíttatta az épületekről, az EMI azok egy részét azonban visszakapta. Tőkés László hétfői sajtóértekezletén „szégyenteljesnek” nevezte Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester viszonyulását ehhez a kérdéshez. Emlékeztetett rá, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő alpolgármester egy nyilatkozatában azt mondta, nem történt törvénysértés a táblák leszerelésekor, sőt, mi több, a városháza köteles e táblákat leszerelni. „Ha a mi választottjaink nem a magyarság érdekeit képviselik, hanem opportunista módon belesimulnak a minden szintű és rangú hatalomba, az a magyar közösség szégyene” – mondta Tőkés. A hétfői sajtóértekezlet után egyébként az EMI tagjai Tőkés bátorítására visszahelyezték a történelmi magyar elnevezéseket tartalmazó utcanév-táblákat. Népújság (Marosvásárhely) 2010. szeptember 28.Megtisztulást sürget Tőkés LászlóTőkés László, az Európai Parlament alelnöke hétfőn visszautasította a román politikusok és romániai magyar tisztségviselők részéről az ő lejáratására irányuló támadásokat. Nagyváradi sajtóértekezletén Tőkés felidézte Corina Creţu EP-képviselő kijelentéseit, amelyekkel „etnikai alapú szeparatizmus ádáz szorgalmazójának” minősítette a magyar képviselőt. „Mondja ezt egy olyan képviselőnő – Ion Iliescu exállamfő volt tanácsadója –, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – jegyezte meg Tőkés. Utalt a Cotidianul című napilap egy cikkére, amely volt Securitate-ügynöknek, „idegen hatalmak” kiszolgálójának tüntette fel őt. Felháborodását fejezte a magyar részről is gerjesztett lejáratási kampány miatt, amelyben – mint fogalmazott – sajnálatos magánéleti válságából próbálnak politikai tőkét kovácsolni ellene. Konkrétan Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét említette meg ezzel kapcsolatosan. Az EP-alelnök kedvezően fogadta az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén elhangzott megnyilatkozásokat, amelyek változásokat sürgettek a szövetségen belül. Tőkés ugyanakkor hangot adott annak a reményének, hogy jó esélyt teremthet a magyarság érdemi összefogására, ha az átvilágítás és az elszámoltatás során az RMDSZ-t sikerül gyökeresen megtisztítani a „levitézlett és megalkuvó” politikusoktól. Szabadság (Kolozsvár) 2010. október 18.Kormányt buktatna, az RMDSZ-t környékezi a PSDVannak arra utaló jelek, hogy RMDSZ-es honatyák is hajlandók megszavazni a Szociáldemokrata Párt (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítványt – jelentette ki szombaton, a párt rendkívüli kongresszusán Mircea Geoană, az alakulat volt első embere, a szenátus elnöke. Konkrétumokat ugyanakkor nem volt hajlandó elárulni, mondván: mindezt majd akkor hiszi el, ha látta az eredményeket. Marian Vanghelie, a PSD bukaresti szervezetének vezetője egyenesen meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ is megszavazza azon kormány megbuktatását, amelynek maga a magyar érdekvédelmi szervezet is tagja. Geoană azt is kifejtette, arra utaló jelek is vannak, hogy a többek között a PSD-ből és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) kilépett képviselők alapította UNPR legalább két képviselője szintén hajlandó lenne megszavazni a kormánybuktató indítványt, Marian Vanghelie pedig azt is elárulta, hogy a héten több PDL-s honatya is arra készül, hogy kilépjen pártjából, és átiratkozzon a PSD-be. Az indítvány RMDSZ-es támogatásának lehetőségét többek között abból következtették ki a PSD-sek, hogy a kongresszuson az RMDSZ képviseletében ott volt Verestóy Attila szenátor is. Ezt a kisebbik ellenzéki párt, a PNL részéről felszólaló meghívott, Teodor Meleşcanu is szóvá tette, mondván: örül Verestóy jelenlétének, mivel a bizalmatlansági indítvány benyújtása kapcsán egységre van szükség. Az RMDSZ részéről viszont korábban már jelezték: nincs szó arról, hogy a szövetség meg kívánná szavazni azon kormány megbuktatását, amelyben maga is részt vesz. Geoană közölte, a bizalmatlansági indítványt, amelyet a tervek szerint hétfőn nyújtanak be a parlamentben, várhatóan október 25-én vitatja majd meg a törvényhozás. Az indítvány elfogadásához 236 szavazat szükséges. A rendezvényen részt vett Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke is. A veterán politikus leszögezte: az ellenzéknek kötelessége benyújtani a bizalmatlansági indítványt, függetlenül attól, hogy az sikerrel jár vagy sem, mivel a kormánytöbbség igencsak törékeny, az ellenzéknek pedig kapcsolódnia kell a polgárok tiltakozó akcióihoz. Kormányprogram progresszív adóval A kongresszuson egyébként a PSD elfogadta Méltányos Románia, szociális Románia elnevezésű kormányprogramját is, amely a tervezett gazdasági intézkedések között kiemelten foglalkozik a progresszív adózás visszaállításával. Victor Ponta pártelnök szerint a program, amely száz megoldást vázol a válság rendezésére, kötelezettségvállalás a polgárokkal szemben. Az ígéretek szerint amennyiben a PSD kormányra kerül, már az első napon véget vet a közalkalmazotti béreket sújtó 25 százalékos csökkentésnek, kiiktatja a katonai nyugdíjak újraszámítására vonatkozó új jogszabályt, a dologi kiadásokat a tavalyi 50 százalékának megfelelő szinten fagyasztja be, megszünteti a szerzői jogdíjak tb-kötelezettségét, és elkezdi a Boc-kormány pénzügyi átvilágítását. Az első hónapra azt ígéri, hogy 750-800 lejre emeli a minimálbért, 3 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendő tb-járulékot, feloldja az egészségügyi állásokra kimondott zárlatot, és egy évre befagyasztja a lakossági energiaárakat. A párt azt ígéri, hogy egy év alatt bevezeti a progresszív adózást, mégpedig oly módon, hogy az 1000 lej alatti jövedelmek adómentesek lennének, a 4500 lej alatti bérek jövedelemadója 15 százalék lenne, és a 4500 és 10 ezer lej közötti jövedelmeké pedig 25 százalék. Egy másik verzió szerint a 9000 lej fölötti béreket 35 százalékos jövedelemadóval sújtanák. A kongresszus résztvevői egyúttal egy olyan határozatot is elfogadtak, amelyben leszögezik: a PSD semmilyen formában sem hajlandó együttműködni a jelenlegi kormánnyal, mivel álláspontjuk szerint a jelenlegi gazdasági és szociális válságért a Demokrata-Liberális Párt és Traian Băsescu államfő inkompetenciája és klientúrapolitikája felelős. Vita Geoană szájkosaráról A PSD-kongresszusán egyébként kisebb belső vita támadt Mircea Geoană nyílt levele miatt, amelyben arról írt, hogy a párton belül bárkire szabadon szájkosarat tehetnek. Ezzel arra utalt, hogy a közelmúltban a jelenlegi pártvezetést bíráló kijelentései miatt az elnökség megtiltotta neki, hogy a sajtónak nyilatkozzék. Geoană közölte: az erős metaforát azért alkalmazta, hogy érzékeltesse: a fegyelem szükségessége még nem jelenti azt, hogy csökkennie kell a demokráciának, egyúttal bírálta a pártvezetés politikai irányvonalát is. A kongresszus résztvevői közül többen is bírálták Geoanát a levél miatt. Liviu Dragnea főtitkár úgy fogalmazott: épelméjű ember nem írhat olyasmit, amit Geoană. Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár) 2010. november 24.Kisebbségsértő kisebbségvédelemA nemzeti (magyar) kisebbségnek nyújtott „többletjogok” hátrányos helyzetbe hozzák a többségi, román nemzetet – fogalmazzák meg román akadémikusok az oktatási törvénytervezet kisebbségi oktatással foglalkozó fejezete kapcsán készült jelentésükben anakronisztikus félelmüket. A kommunizmus „fénykorának”, vagy – ami „holtverseny” – az 1990-es évek elejének sovén, magyarellenes hangulatát idézi fel, mintegy húsz évnyi késéssel a Román Akadémia oktatási törvénytervezetről készült jelentése, amely a jogszabály kisebbségi oktatást szabadabbá tevő demokratikus előrelépéseit szedi ízekre. Az Iliescu-korszak szellemében A Román Akadémia Etnikai Kérdéseket Tanulmányozó Európai Központja a törvényhozás szenátusnak kérésére jelentést készített az oktatási törvénytervezet kormány által elfogadott formában történő alkalmazásának a következményeiről. A testületet a Nagy-Románia Párt volt tagja, Olguţa Vasilescu jelenlegi szociáldemokrata szenátor, a felsőház esélyegyenlőségi bizottságának elnöke kérte fel a kérdés tanulmányozására. Mivel a dokumentumot az etnikai kérdésekkel foglalkozó központ készítette el, a jelentés természetszerűen a jogszabály kisebbségi oktatásra gyakorolt kihatásait elemzi – különös tekintettel a magyar anyanyelvű oktatásra. Készítői, mintegy Ion Iliescu korai, kilencvenes évekbeli szóhasználatát felújítva az „etnikai kritériumok alapján történő szegregációban” az etnikumközi feszültségek kiéleződésének illetve Hargita és Kovászna megye enklavizálódásának veszélyét látják. Az akadémikusok attól tartanak, hogy a nemzeti (magyar) kisebbségnek nyújtott „többletjogok” hátrányos helyzetbe hozzák a többségi, román nemzetet. A dokumentum már a szenátus házbizottságánál van, amely a törvénytervezet plénumbeli vitáján szándékozik nyilvánosságra hozni azt. Pozitív diszkrimináció – csak románoknak A Román Akadémia magyarellenes, jogfosztó érvelését a demokrácia elveire alapozza, leszögezve, az oktatási törvénynek az európai értékekkel összhangban a nacionalizmus visszaszorításához kellene vezetnie, ehelyett jelenlegi formájában az integráció helyett éppen az elkülönülést szorgalmazza. Mindez megakadályozza „a tanulók közötti interkulturális interakciót” – hangzik az akadémikusok tudományosnak szánt álláspontja. A Román Akadémia kutatói a román nyelv „írásban és szóban történő használatának korlátozásától” igyekeznek megóvni a nemzeti kisebbségi (elsősorban magyar) iskolásokat. Egyben úgy értékelik, hogy a törvény idegen nyelvvé teszi a románt a kisebbségi iskolákban – megfeledkezve a tényről, hogy a nem román anyanyelvű gyermekek számára a román valóban idegen nyelv. A jelentés aláírói szükségtelennek tartják azt is, hogy az iskolák és megyei tanfelügyelőségek vezetőségében a kisebbségek is képviseltethessék magukat, mivel a jelenlegi romániai törvénykezés nem tartalmaz etnikai alapú jogkorlátozásokat. Mi több, azoknak a megyéknek az esetében, amelyekben „a többség helyi kisebbséggé változik”, „parancsoló szükségszerűségként jelentkezik” annak követelménye, hogy a szakminisztérium szintjén az oktatási miniszter mellett külön tanácsosi tisztséget hozzanak létre, az érintett megyékben pedig a helybeli románok javaslatára, a román közösséggel foglalkozó felügyelőt nevezzenek ki a megyei tanfelügyelőségeken. „Szuperdiszkrimináció” Az akadémikusok veszélyt látnak abban is, hogy a kisebbségek számára sajátos tankönyveket hozzanak be az országba: szerintük ezzel „Románia önként feladná az államrend alkotóelemei közé tartozó kulturális folyamatok fölötti ellenőrzést”. De nem csak elvi, hanem egészen konkrét, már-már aprópénzre váltott gyakorlati kifogásokat is felhoznak az oktatási törvénytervezet kormány által elfogadott változata ellen. Így például nem értenek egyet azzal, hogy ott, ahol igény mutatkozik a kisebbségi nyelven történő oktatás iránt, kisebb létszámú osztályok is indulhassanak, aminthogy ellenzik azt is, hogy a kisebbségi iskolával nem rendelkező településeken élő tanulókat meghatározatlan távolságig szállíthassák a legközelebbi, kisebbségi nyelven oktató tanintézetbe, a román iskolások számára csak 50 kilométeres körzetben biztosított a szállítás – ami, az akadémikusok szerint „további szuperdiszkrimináció”. „Túlzott támogatásnak” minősítik a jogszabály-kezdeményezésnek azt a kitételét is, miszerint a kisebbségi tanulók anyagi támogatást kapnának a szállítás költségeinek fedezésére, és ingyenes elszállásolásban, étkeztetésben részesülnének. „Mindez előjogok mechanizmusát alakítaná ki a modern korszak kellős közepén” – fogalmazzák meg félelmeiket a 21. század első évtizedének román akadémikusai. A magyarok is? A jelentés szerzőinek állítása szerint a vizsgálódásokat idén novemberben, Hargita és Kovászna megyében végezték „román és magyar nyelven beszélő, különféle nemzetiségű tanulók, tanárok, tanfelügyelők, felelős politikusok, helyi tanácsosok soraiban”. Mindennek nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy „a román és a magyar etnikumúak véleménye szerint a román nyelv egyetem előtti oktatásban történő korlátozásának legfőbb következményét az enklavizálódás hangsúlyosabbá válása” jelenti. A dokumentum aláíróinak állítása szerint „mind a román, mind a magyar fiatalok elismerik az etnikai megalapozottságú feszültségek létezését, amelyeket legfőképpen az iskolák nyelvi szempontú különválasztása okoz”. A román és magyar nyelvű tanárok véleményének megfelelően a feszültségek fő forrása szintén az iskolák különválasztása, amely egyben „a történelem tankönyvek elpolitizálásához” is vezet. „A történelem tankönyvekben már jelenleg is politikai behatás érezhető, az országon kívül nyomtatott történelem tankönyvek pedig csak tovább fokozzák majd politikai-ideológiai tartalmát” – fogalmazzák meg végül anakronisztikus félelmeiket az akadémikus-kutatók. Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
