|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1181 találat | lapozás: 1-30 ... 1051-1080 | 1081-1110 | 1111-1140 ... 1171-1181 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tamási Áron 2017. február 4.Negyedik alkalommal rendezték meg a Székely Bált BudapestenNegyedik alkalommal rendezték meg szombaton a Székely Bált Budapesten, a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk." A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek. A bál célja az összetartozás, a magyar-magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós István. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsék. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Emlékezzünk rájuk, „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk" – fogalmazott a főpolgármester. Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több mint egy hiánypótló társasági esemény, belépőjegyeikkel több jó ügyet tudnak segíteni. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot. A kutatóintézet elnöke együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé" – jegyezte meg Szász Jenő. A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címeket is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben. A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában álló Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus templomának. Három évvel ezelőtt azzal a céllal indították útjára a Budapesti Székely Bált, hogy a rendezvény sikere, jó hangulata erősítse az összetartozás érzését, szilárdítsa a magyar-magyar összefogást, fejlessze Székelyföld és az anyaország kapcsolatát, és segítse a rászoruló nemzettársakat. A bál programja és a vacsora menüválasztása egyaránt a székely hagyományokra épített. A rendezvényen levetítették a Babba Mária című rajzfilmet, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Erdélyország az én hazám című produkcióját tekinthették meg a vendégek, akiknek a talpalávalót az este során Olti Attila és zenekara szolgáltatta. Fellépett Keresztes Ildikó előadóművész. A bál fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, jelen volt Schmitt Pál volt köztársasági elnök. MTI Erdély.ma 2017. február 7.Székely Bál BudapestenNegyedik alkalommal rendezték meg szombaton a budapesti Székely Bált a Várkert Bazárban. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „összetartozunk, magyarok voltunk, vagyunk és leszünk”. A főpolgármester megköszönte, hogy negyedik alkalommal lehet a bál védnöke, s kitért arra, hogy idén már öt külhoni magyar kedvezményezettje van a rendezvénynek. A bál célja az összetartozás, a magyar–magyar összefogás, Székelyföld és az anyaország kapcsolatának erősítése, valamint a rászorultak segítése – emelte ki Tarlós. Rámutatott: Székelyföld több mint 800 ezer lelket számlál, s a székelyek már az államalapításnak is részesei voltak. Ezek mind-mind arra ösztönöznek, hogy az összetartozást természetesnek tekintsük. A magyarság híres székelyeknek lehet hálás – tette hozzá, és példaként említette többek között Benedek Eleket, Tamási Áront, Apáczai Csere Jánost, Kőrösi Csoma Sándort, Puskás Tivadart, Kányádi Sándort, Márton Áront, Gábor Áront, Orbán Balázst. Szász Jenő, a bált szervező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke azt mondta: csak az a nemzet képes felemelkedni, ahol a jó ügyek megtalálják a maguk jó embereit. A bál több hiánypótló társasági eseménynél, a belépőjegyekből begyűlt összeggel több jó ügyet segítenek. Hozzátette: a nemzetegyesítés és a nemzet egysége mellett tesznek tanúságot. Együttérzését fejezte ki a csíki sör meghurcoltatása miatt a manufaktúra tulajdonosai, dolgozói felé. „Mostanság nagyobb a medvék védelme, mint a székely közösségé” – jegyezte meg Szász Jenő. A rendezvényen az előző évek hagyományainak megfelelően tiszteletbeli székely címet is átadtak, idén Zsukovszky Miklós kárpátaljai lelkipásztor, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője, György Géza, az Alföldi Nyomda elnök-vezérigazgatója és Naszvadi György, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány vezetője, a jegybank elnöki tanácsadója részesült az elismerésben. A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét – jótékonysági céllal – öt külhoni magyar közösségnek ajánlják fel: az oklándi unitárius közösségnek, a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás árváinak, a Mária Rádió Erdély Egyesületnek, a Beregszászi Református Gyülekezet fenntartásában működő Pulzus Rádiónak, valamint Atyha római katolikus temploma újjáépítésére. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 16.Nem futja a színházi bérek emelésére (Sepsiszentgyörgy)Nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat a kormány a művészeti intézmények alkalmazottjainak béremelésével – forrást ugyanis nem rendelt az intézkedés mellé, és ez Sepsiszentgyörgy elöljáróinak és a színházak vezetőinek nagy fejtörést okoz, a pénzt ugyanis a fejlesztésektől, beruházásoktól kell elvonni. A sepsiszentgyörgyi színházak – a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu nevét viselő intézmények – vezetőivel Sztakics Éva alpolgármester tárgyalt. Elmondta, hogy a béralap ötvenszázalékos emelését nem tudják biztosítani, húsz százalékot ajánlanak, elosztásukra pedig a menedzsereknek kell megoldást találni, például az alkalmazottak egyéni teljesítménye szerint. Az egységes béremelés nagy aránytalanságokhoz vezethet, és nem is tűnik igazságosnak. Sztakics Éva hangsúlyozta: nem a béremelés szükségességét vitatják, a mikéntjével kapcsolatosan merültek fel kérdések. A nemzeti színházakat a művelődési minisztérium tartja fenn, de Sepsiszentgyörgyön saját költségvetésből kell előteremteni a pénzt, és ez nem egyszerű, hiszen az ötvenszázalékos ráadás összege magasabb, mint a városháza egész béralapja. De nem csupán a forrásokkal van gond, az elképzelés is meglehetősen átgondolatlan: mivel a béremelés a kisegítő személyzetre is vonatkozik, az adminisztratív munkakörben dolgozókra azonban nem, ebből furcsa helyzetek adódnak majd: egy kisegítő alkalmazott nagyobb havi bért kaphat, mint egy felsőfokú végzettségű hivatalnok, egy színész pedig például a polgármesternél is többet vihet haza, akkor is, ha fellépéseinek száma, szerepeinek súlya ezt nem indokolja. Ez nem tűnik igazságosnak, ezért kérik a színházi vezetőket egy többlépcsős bérrács kidolgozására. Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója lapunknak elmondta, ez a döntés veszélyezteti az intézmény működését, mert bár a törvény kötelezi a színház vezetőségét a fizetésemelésre, a városi tanács nem tudja biztosítani számukra a szóban forgó összeget. Mint mondta, gondolkoznak a megoldáson, de jelen pillanatban még nem látnak olyan lehetőséget, amely minden érintett számára elfogadható lenne. A városi tanács részéről érkezett felvetéssel kapcsolatosan megjegyezte: ő megérti, hogy nehéz helyzetben van az önkormányzat, és nem tud húsz százaléknál többet felajánlani, de jelenleg semmilyen más anyagi forrás nem áll a színház rendelkezésére, hogy pótolja a hiányzó harminc százalékot. Bocsárdi azt is kifejtette, nincs arra lehetőségük, hogy máshonnan megvonjanak pénzeket, elbocsátani pedig senkit nem tudnak, mert a korábbi hasonló állami döntésnél olyan kemény leépítést eszközöltek, hogy jelenleg is túl kevés a személyzet ahhoz képest, amilyen munka folyik az intézményben, vagy ahány emberre normális körülmények között szükség lenne. Mint mondta, jelenleg is zajlanak a tárgyalások, a várossal közösen próbálnak megoldást találni a helyzetre. Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője szerint súlyos törvényhibáról van szó, mert ha nem mondja meg a törvényhozó, hogy milyen pénzből lehet alkalmazni a jogszabályt, akkor az semmit sem ér. „Csak rossz döntésről lehet szó, amikor kötelezzük a fizetésemelést, de nem érdekel, hogy annak terhét ki állja, vannak-e valós esélyei a gyakorlatba ültetésnek” – méltatlankodott az igazgatónő. Mint mondta, nem látja a kiutat ebből a helyzetből, mert bár teljesen megérti a helyi tanács aggályait a fizetésemelés anyagi fedezetének hiánya miatt, az alkalmazottak a törvény értelmében joggal várnak el nagyobb fizetést. Az adott lehetőségek az intézményvezetőket is kilátástalan helyzetbe hozták – mondta –, mert nekik kellene megoldást találniuk a helyzetre, egyelőre péntekig kaptak határidőt a város vezetőségétől arra, hogy elkészítsék az új büdzsét, és adott esetben intézményeik működésének új szerkezeti felépítését. „Mert ugyan nem szívesen beszélünk erről, de ebben a helyzetben ha valahol növelünk, akkor máshonnan vágni kell, bármilyen nagy teher ez számunkra” – fogalmazott Anna Maria Popa. Az igazgatónő szerint amiatt is kényes a helyzet, hogy a román színház társulatának a Tamási Áron Színház társulatához képest is rendkívül alacsony a bérezése, és színészeik valóban teljes joggal megérdemelnék a fizetésemelést. Az a lehetőség is felmerült, hogy kérvényben kérjék az alkalmazottak a kisebb fizetésemelést, de ez törvénybe ütköző lenne, a munkavállaló akarata ugyanis nem írhat felül egy érvényes jogszabályt. „Próbáljuk a fenntartókkal közösen megtalálni a legjobb megoldást, de egyre inkább úgy tűnik, ennek a törvénynek a hátrányai sokkal nagyobbak lesznek, mint az előnyei, amit a bukaresti törvényhozók felelőtlenségének köszönhetünk” – tette hozzá az igazgatónő. Márton Imola, az M Stúdió művészeti vezetője szerint a mozgásszínház társulatának is jól jönne a béremelés – hisz az ő színészeik is nagyon alacsony fizetésekért dolgoznak –, de megérti a törvény visszásságaiból fakadó nehéz helyzetet, és bízik abban, hogy a színház gazdasági vezetői megtalálják majd a mindannyiuk számára optimális lehetőséget. Demeter J. Ildikó, Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 22.Háromszékiek is segítik a családot (Tűzkárosult csángó tanító)Január 9-e a négygyermekes külsőrekecsini Gyurka Valentin csángó tanító családjának legtragikusabb napja. Házuk porig égett, s bár egyikük sem sérült meg, mindenük odaveszett. A külsőrekecsini Magyar Házban kaptak menedéket, barátok, civil szervezetek siettek segítségükre határon innen és túl. Tegnap a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar és Keresztes Ágnes, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze tartott jótékonysági előadást a Gyurka család javára a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban. Gyurka Valentin, mint a csángó származású tanítók többsége felnőttként ismerkedett a magyar ábécével. Otthon csángóul beszéltek, és Valentin sokáig nem is tudott arról, hogy ez ugyanaz a nyelv, mint amit Magyarországon beszélnek. „Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos” – mondta lapunknak egy korábbi interjúban. Bákóban, majd Csíkszeredában tanult, könnyűipari szakközépiskolában érettségizett, a budapesti előkészítő intézet után a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett művelődésszervezőként, néprajz és kommunikáció mellékszakkal. 2000-ben tért haza Külsőrekecsinbe, tanítani kezdett a magyar oktatási programban, de amikor családot alapított és kezdte építeni a házát, nem tudta törleszteni a kölcsönt, ezért külföldi munkát vállalt. 2008-tól újból tanít, az iskolán kívüli délutáni magyar órákon nyolcvan gyermekkel foglalkozik. A hagyományőrzés számára olyan, mint a levegő, nem tud meglenni nélküle. A csángó rendezvényekre nem csak betanítja a gyermekeket, ő maga is színpadra lép, mint legutóbb a múlt heti XXI. budapesti Csángó bálon. A januári tűzeset után a négygyermekes család néhány napig rokonoknál húzódott meg, majd a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége felajánlotta, hogy költözzenek a Magyar Házba. Megsegítésükre közösségi oldalt hoztak létre a barátaik, megindult a gyűjtés. A mindennapi élethez ruházatot, tartós élelmiszert, háztartási eszközöket adományoztak magánemberek, civil szervezetek, de a család jövője szempontjából a pénzadomány is nagyon fontos, mert a tűz mindent elpusztított, nincs amit kijavítani, új házat kell építeni. Rotary klubok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Szent László Társulat, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa munkatársai gyűjtöttek, Csíkszeredában a legnagyobb Gyurka fiú, Valentin bentlakótársai, Kézdivásárhelyen pedig a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákszövetsége szervezett gyűjtést. Civil szervezetek és magánemberek segítenek folyamatosan az adományok eljuttatásában, de a romániai és magyarországi bankszámlára is sokan befizettek a javukra. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület bankszámláján eddig 3,5 millió forint gyűlt, erről a Csángó bálon értesítették Gyurka Valentint. Az elmúlt másfél hónap alatt több jótékonysági táncházat és előadást tartottak a tűzkárosult család számára, február elején a kovásznai Pokolsár Egyesület is színre lépett a megsegítésükre, Tamási Áron Boldog nyárfalevél című színjátékát mutatták be Jakabfalván. Gyurka Valentin és felesége, Krisztina, a kilencedik osztályos Valentin, a nyolcadikos Sebestyén, az elsős Sándor és a kétéves Istvánka a történtek ellenére visszatért a napi feladatokhoz, a tanuláshoz, és bizakodóak, hogy újra tudják építeni jövőjüket. Lapunk érdeklődésére Valentin azt mondta, a legfontosabb, hogy a család együtt van és egészségesek. Valentin visszatért a csíkszeredai iskolába, ők a három fiúval a Magyar Házban próbálják megélni az ideiglenes otthont. A külsőrekecsini csángó tanító arra kért, tolmácsoljuk a család köszönetét: „Mindenkinek mindenért hálásak vagyunk, nagyon köszönjük a sok segítséget, nem hittük, hogy egy tragédia ilyen sok jó embert mellénk állít. Tartson meg mindenkit a jó Isten egészségben, szeretetben, miként minket is megtartott a nagy szerencsétlenségben.” Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 23.Átgondolatlan a béremelés (Háromszék Táncegyüttes)A megyei önkormányzat biztosítja a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttesnek a törvény által előírt fizetésemelést, amire évek óta várnak, de Deák Gyula társulatigazgató szerint a kormány vonatkozó intézkedése nem rendezi a béreket, inkább egyenetlenségeket szül. Hét esztendővel ezelőtt, amikor a színháztörvény megengedte volna, hogy emeljék az előadóművészek fizetését, a megyei önkormányzat nem hagyta jóvá a béremelést a Háromszék Táncegyüttesnél, a táncosok továbbra is a minimálbérhez közeli juttatásban részesültek – közölte Deák Gyula. Mivel az M Stúdió akkor még a Háromszék Táncegyütteshez tartozott, a megyei tanács döntése a mozgásszínház színészeit is érintette, s bár jelenleg a Tamási Áron Színház társulataként működnek, jövedelmük jóval alacsonyabb a színészekénél – mondotta. A kormány 50 százalékos fizetésemelésről rendelkezett az előadóművészek esetében és 20 százalékos bérnövekedésről a művelődési intézmények többi alkalmazottja számára, amit február 1-jétől kell alkalmazni, de pénzt nem rendelt mellé. A megyei önkormányzat ennek ellenére vállalja a szükséges összegek előteremtését, és biztosítja a Háromszék Táncegyüttesnek is az emelésből származó különbözetet, ami évi 410 ezer lejt jelent, de ez még sincs egészen jól, mert visszásságokat szül – véli Deák Gyula. Lapunknak elmondta, az 50 százalékos emeléssel is alig haladja meg a tánckari fizetés a bruttó 2000 lejt, és nincs különbség az egy éve alkalmazott kezdő táncos és a húsz éve folyamatosan a társulat tagjaként dolgozó táncos bére között, a zenekarvezető pedig ezentúl kevesebbet visz haza, mint a zenekar tagjai, mert előbbi 20, utóbbiak 50 százalékos fizetésemelésben részesülnek. A művészeti vezetőt és a tánckarvezetőt is az alacsonyabb bérnövekedési szintbe sorolják, a gazdasági igazgató és a könyvelőség alkalmazottjai is ide tartoznak. Az együttes vezetője szerint átgondolatlan a százalékban meghatározott egységes fizetésemelés, az évek óta vitatott bérráccsal kellene rendezni a helyzetet, esetükben pedig végre el kellene ismerni, hogy a táncos éppen olyan előadóművész, mint a színész, a filharmóniák zenésze, illetve bárki, aki hivatásos előadó. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 2.Egyre népszerűbbek a Mathias Corvinus Collegium képzései ErdélybenMegkétszereződött a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjában részt vevő erdélyi magyar diákok száma a januári felvételi időszakot követően, így már 16 város 310 tanulója vesz részt az iskola mellett végezhető képzéseken Erdélyben. Az intézmény a kolozsvári magyar ifjúságért végzett munkájáért Kolozsvári Cimbora Díjban részesült, amelyet a Magyar Ifjúsági Központ Egyesülete tavaly év végén adott át az MCC vezetőinek. A Magyarországon húszéves múltra visszatekintő, hagyományos oktatást kiegészítő képzéseket kínáló tehetséggondozó intézmény középiskolás programja 2013-ban indult útjára Erdélyben. A társadalomtudomány-fókuszú, e-learningen alapuló ingyenes kurzusok valamennyi erdélyi magyar középiskolás számára elérhetők. „Az MCC küldetésének tekinti a Kárpát-medencei tehetséges fiatalok felkarolását: nemcsak Magyarországon vagyunk jelen, hanem a kolozsvári irodán keresztül az erdélyi magyar diákokat is meg tudjuk szólítani helyben kínált képzésekkel. A program népszerűségét az a megszerezhető tudás adja, amely nemcsak az érettségi sikeres teljesítésében segít, de az angol nyelvű kurzusoknak köszönhetően azok számára is kiemelkedő lehetőséget biztosít, akik külföldön is próbára szeretnék tenni magukat. Emellett a tanuló egy olyan közösség része lesz, ahol azonos érdeklődési körű, a világra nyitott diáktársak, barátok veszik körül, amely kapcsolatok a jövőben meghatározók lehetnek az egyén életében" – idézte Lánczi Pétert ügyvezetőigazgató-helyettest az MCC közleménye. Akik a képzésre jelentkeznek, négy- és nyolchetes periódusokra osztott e-learning kurzusokon és havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon vehetnek részt. Ez utóbbiakat szombati napokon Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen tartják felváltva. A programban a tanulók érdeklődésüknek megfelelően számos kurzus közül választhatnak: a modern kori történelem, nemzetközi kapcsolatok, társadalmi tanulmányok, közgazdaságtan mellett a népszerű pszichológia, jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség kurzus is felkerült a választható témák közé. Az idegen nyelvű kurzust leszámítva az oktatás nyelve minden esetben magyar. Annak érdekében, hogy a havi egy kontaktalkalmakon a szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákok is megjelenhessenek, az intézmény utazási támogatást biztosít, valamint egy meghatározott útvonalon MCC-s busz is közlekedik. „Iskolánk a kezdetektől együttműködő partnere a Mathias Corvinus Collegiumnak, évről évre egyre több diákunk jelentkezik a középiskolás programba, jelenleg több mint 40 tanuló vesz fel kurzusokat. Úgy gondolom, hogy az MCC képzései Erdélyben hiánypótlók és kitűnő lehetőséget teremtenek főként azoknak, akik a társadalomtudományok terén szeretnék a tudásukat mélyíteni. A színvonalas oktatásról és nagyszerű közösségről diákjaink is nagyon pozitív véleménnyel vannak" – mondta Dimén-Varga László, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium társadalomtudomány tanára. A középiskolás program elvégzése után a diákoknak egyetemistaként sem kell lemondaniuk a kiegészítő képzésekről, hiszen felvételizhetnek az MCC kolozsvári vezetőképző programjába, ahol nemzetközileg elismert professzorok tartanak angol nyelvű kurzusokat. A középiskolásoknak szóló program következő felvételi időszaka ez év áprilisában indul. A képzésről további információ azintézmény honlapján, a középiskolás program menüpontban olvasható. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány által működtetett különleges képzési intézmény, amelynek célja, hogy Magyarországon a felső tagozattól az egyetem végéig a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Az MCC a fiatal tehetségek oktatásával, nevelésével és felkarolásával a tehetséggondozás minőségi formáját valósítja meg, amellyel célja a felelős értelmiség nevelése. Krónika (Kolozsvár) 2017. március 4.Fölötte a csillagos ég (Művészvilág – Mátray László színművésszel kisemberről, indulatokról, magányról)Csak nagyon tapasztalt rendező képes a színészben élő feszültséget kis gyöngyszemmé csiszolni, állítja Mátray László. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, s a budapesti Nemzeti Színház vendégművésze sorsszerűnek tartja az utat, amelyen jár. – Hogyan tekint vissza ma, negyvenévesen egykori diákszínjátszó önmagára? – Az akkori énem a színházbérletes diák kategóriájába tartozott, aki megnézett minden előadást. Kezével, lábával, fejével kezdeni semmit sem tudó kamaszra emlékszem. A diákszínjátszás pedig furcsa jelenidőt teremtett számomra, amelyben nem azt igyekeztem elképzelni, hogy milyen leszek, inkább azt, mi az, amit szeretnék. Komolyan gondoltam például, hogy a kezünkbe kerülő szövegek emberi sorsok. Ez nem is változott jelentősen, a mai szerepeimet is sorsokként kezelem. Tisztában vagyok azzal, hogy az előadás egy szerkezet, a színész dolga pedig beleépülni abba, illetve a rendezői elképzelésbe. De az is a dolgom, hogy hitelesítő módon szépen berendezzem magam egy ilyen szerkezetbe. – Egy önhöz hasonló karakteres színészben nem dolgozik folyamatosan saját egyénisége megvillantásának késztetése? – A színházi világban közkeletű mondás, hogy egy társulat addig nem játszik Hamletet, míg nincs Hamletje. Vagy míg legalább a lehetősége nem merül fel. Nyilván sok olyan feladatot kapunk, amelyekkel nem akkor, nem olyan körülmények között kellene találkoznunk. Vagy több rendező sorozatosan ugyanolyan típusú feladatra oszt ki, mert egyszer már sikerült jól megoldanod. Ilyen dolgok iránt is gerjed tiltakozás az emberben, de szinte párhuzamos ezzel a kihívás: mit tudnék én mást, újat előhozni abból az alakból? Mindezt úgy, olyan eszközökkel, hogy azt a néző is érzékelje. – Alakja, alkata, orgánuma révén vonzza a „fejedelmi” szerepeket. Vágyott valaha arra, hogy kipróbálja, milyen az, amikor egy kisember bőrébe kell „visszagyömöszölnie” saját különböző dimenzióit? – Hogyne! Sokáig vágytam arra, hogy eljátszhassam a Kis herceget. Most már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, de ma is fájdalomként élem meg ezt a beteljesületlenséget. Egy jó színházi vezetés amúgy figyel ezekre a dolgokra. A Steinbeck-regény, az Egerek és emberek nyomán született George és Lennie című darabban Barabás Olga rendező például Lennie-t osztotta rám, egy nagy fizikai erővel rendelkező, de mentálisan visszamaradott ember megformálását. Ez a szerep, az ember, aki félve nyúl bárkihez, nehogy összetörjön a kezében, ilyen kihívást jelentett. Szeretem és várom őket. – Civilként is erőtől duzzadó ember, akitől esetleg félhet is, aki nem ismeri? Hogyan kezeli ezt a helyzetet? – Kétségtelenül sok energia van bennem, amit néhány éve egyre jobban sikerül beosztanom. Nem volt mindig így, a színpadon is az a legfőbb bajom, hogy az erő mindegyre kikívánkozik belőlem, meg kell tanulnom befelé hasznosítani. Például abban, hogy amit el kell, ki kell mondani, azt ne erőből tegyem, hanem nyugodtan, bölcsen. Nagyon hosszú folyamat ez, s mivel egyik rendező kezéről kerülünk a másikba, nem nagyon jut rá idő. Nagyon tapasztalt rendezőnek kell lennie, aki ezt az erőt kis gyöngyszemmé tudja csiszolni. – Egy Kovászna közeli faluban, Szörcsén él. Mi vonzotta ebbe a környezetbe? – Csak nemrég jöttem rá, miért költöztem ki a családi örökségnek számító, közös erővel otthonossá tett házba. Elegem lett minden este a színházban maradni, gyakorlatilag minden percemet a túlnyomórészt színházi emberek társaságában tölteni. Fárasztott a könyv, egy idő után az internet is, éreztem, hogy váltanom kell. Körülöttünk a technika vette át a hangsúlyt, a színházban is, sok esetben a színész is olyan kellék, mint bármi más. Szörcsében viszont megkapom azt a vertikalitást, ami annak tudatosításában segít, hogy én, a kicsi ember itt vagyok lent, fent pedig van valaki, mindegy, hogy ki. Nem az állattartás romantikája vonz, ahogy azt sokan gondolják, hanem annak a teljességnek az érzése, amikor felnézel a csillagokra. Ezt egy ideje elfelejtette az ember. – Az elmúlt évek egyéb fontos változásokat is hoztak az életében. Sorsszerűségként kezeli és ennek megfelelően halad a szörcsei csillagos éggel és a budapesti Nemzeti Színházzal szegélyezett új úton? – Egyértelműen sorsszerűségként. Éreztem, hogy nem elég, amit a szentgyörgyi színház ad, kell még valami, ami kipróbál. Néha úgy él az ember, mint egy filmben: megy egy kamera, a képzelet követi, hogy ezt kellene még csinálnom, meg azt is. Zajlik az életed, miközben több film is pörög benned egyszerre. A kitörési vágy, de nem feltétlenül a jelenlegi helyzetedből, hanem más helyzetekkel is találkozni. A legjobb pillanatban kaptam a meghívást a Nemzetibe. Miközben éreztem, hogy ennek így kellett történnie, betojtam, hiszen igazából nem tudtam, mibe megyek bele. Kezdetben ott volt az a furcsa politikai árnyék is, ami az igazgatóváltást követően rávetült a Nemzeti Színházra, s amivel, úgy éreztem, külön meg kell küzdenem. Rengeteg energiát fektettem a munkába, hogy senkiben ne merüljön fel fogást keresni rajtam. Úgy tűnik, sikerült is elkerülnöm. – Szakmai kihívásként is más dimenziónak bizonyult? – Iszonyú felelősség szakadt a vállamra, hiszen egy ország reprezentatív színházában kellett helytállnom. Szentgyörgyön megszoktam korábban, hogy lazán hagyjam előjönni belőlem a dolgokat. Budapesten nem. Ott önmagam pedagógusává kellett válnom, aki szükség esetén rákoppintok a saját fejemre. Az is idegen volt, hogy napra, órára össze kellett hangolnom a programjaimat, az utazásaimat. Persze támogattak, eszembe juttatták, rám szóltak, figyelmeztettek. De olyan is előfordult, hogy valaki ismeretlenül rám írt a Facebookon, sok sikert kívánva a holnapi előadásomhoz. Akkor villant belém, hogy úristen, hiszen nekem előadásom van. – Mi döntötte el, hogy mégsem szerződik véglegesen a Nemzetibe? – Ha harmincnyolc évesen odaszerződöm, az négy-öt évre szóló teljes elkötelezettséget jelentett volna. Akkor nem tarthattam volna fenn a szentgyörgyi idetartozásomat. Szerencsém volt, hogy egyik társulat sem állított éles választási helyzet elé, talán azt is megsejtették, hogy tele vagyok kétellyel. Nagyon szeretem a szentgyörgyi világot, ahol elsősorban a lényem van jelen. Itt azonban szakmailag csak kapargatjuk a lényeget. Elsősorban fiatal rendezőkkel dolgozunk, akik egyelőre nem nagyon tudják vezetni a színészt, inkább azt szeretnék, hogy csináljam meg nekik, amit elképzeltek. Én viszont még sok mindent szeretnék megtanulni, olyan világokat teremteni, amitől elsősorban magam essek hasra. Ehhez azonban tapasztalt rendezők kellenének, akiknek a meghívását ez a színház anyagilag nem nagyon tudja megengedni magának. – Előfordult már olyan, hogy elcsalt egy szerepet? Hogy „megúszta”? – Elsősorban olyan volt, hogy nem vettem fel a kesztyűt, a próbafolyamat során nem robbantottam ki a konfliktust. Márpedig olyan szakma ez, ahol a konfliktusokat vállalni kell. Én alapvetően befelé vezetem le a feszültségemet, ha viszont kijön belőlem, többnyire igen nagy intenzitással bukkan ki, amivel meg is ijesztettem már egy-két fiatal rendezőt. Holott én csak jót akartam. Olyan eset is előfordult, amikor néhányan fiatalok morogtunk, de lefojtottak bennünket, és nem is lett jó az előadás. Amikor viszont a rendező rájött, hogy érezzük a darabot, kezdjük szeretni, egy idő után ő is velünk kezdte szeretni az egészet. – A nemrég moziba került Kojot című filmben egy visszafojtott indulatoktól remegő, a végén pedig egészen szélsőséges erőszakban kirobbanó embert láthatunk. Ő hol helyezkedik el a Mátray-féle sorslistán? – Ez a fickó kezdetben egyáltalán nem az erőszak oldalán áll. Csak ül és vár, a végén derül ki, milyen mértékű agresszivitás rejtőzik benne. Sőt, egy majdnem megerőszakolós jelenet is van a filmben. Egészséges erkölcsi érzékű emberként természetesen kínos, kényelmetlen ilyen töménységű agresszivitás elfogadása. Azért is nehéz, mert sok esetben a színészt egybemossák az általa alakított figurával. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy Kostyál Márk rendező erre a szerepre szemelt ki. Nyilván, kell kapirgálni a mélyrétegeimben, hiszen a színész lelkének sok mindenre érzékenyen kell reagálnia. Ha nem tud saját tapasztalatból építkezni, akkor működnie kell a fantáziának, ahogy Lohinszky mestertől hallottuk a főiskolán. De ott a klasszikus példa: nagyon sokan játszanak vagy szívesen játszanának III. Richárdot. Rettenetesen negatív figura, akit részben felment a benne rejtőző bohóc. Macbeth is hasonló kategória, színházi legendák szerint több olyan színész is van, aki a szerep megformálása után „úgy maradt”. Vannak feladatok, amelyekben roppant veszélyes dolog elmerülni. – Mostanában mi után keresgél leginkább? – Azt hiszem, a spiritualitásomban szeretnék jobban elmerülni. Szörcsén például megnyugszik a lelkem, sehová sem akar elrohanni. Persze tudom, hogy a színészet a szakmám, ebből élek. Nem tudom, képes lennék-e otthagyni az egészet, de nem tartom elképzelhetetlennek. Csak akkor el kéne menni innen valahová jó messzire. – Egyedül? – Az egyedüllétemmel talán a szüleim sorsát hordozom magamban. Talán ennek a szörnyű nagy feszültségnek a cipelése közben arra készülök, hogy többet adjak majd az utódomnak, mint amennyit én kaptam. Szeretném mielőbb tisztán látni magamat. A színészmesterség ugyanis mindent felkavar az emberben: tessék ilyennek lenni, tessék olyannak lenni. Ennek a káosznak le kell ülepednie. A szerelem engem sem került el, csak nem jöttem ki jól belőle. Akkor úgy éreztem, gyengít a szakmában. Vagy azt éreztem, hogy azon az úton más nem fér el mellettem. Esetleg nem akar végigjönni velem. Ma már nem így érzem. És azt is érzem, hogy eljött az ideje valaminek. – És milyen a csillagos ég Szörcse fölött? – Gyönyörű. Néha elsírom magam alatta. Hiszem, hogy miközben igyekszem megtenni mindent a lelkem békéjéért, valaki ott fenn vigyáz rám. MÁTRAY LÁSZLÓ Színművész, Kézdivásárhelyen született 1976. október 23-án. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, 1999-ben diplomázott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ahonnan a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 2013-tól rendszeresen vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Közel száz színházi szerepben lépett fel. Legfontosabb filmszerepei: Town Creek, Varga Katalin balladája, Fény hull az arcodra, Concrete Noise, Kojot. Díjak, kitüntetések: Kaszás Attila-díj (2010), Jászai Mari-díj (2016). Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 6.Folytatják, ahogy Nagy-Kopeczky Kálmán megálmodta (Cimborák Bábszínház)Pótolhatatlan a Nagy-Kopeczky Kálmán hiánya, 2015. december 3-án bekövetkezett halálával új korszak kezdődött a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház életében – magyarázza Péter Orsolya, a bábtársulat művészeti vezetője. Ő maga tudatosan próbálja tovább vinni, erősíteni azt a szemléletmódot, amelyet a bábszínházat létrehozó elődje markánsan képviselt, így nem mondtak le arról a törekvésükről sem, hogy független intézménnyé váljanak. A társulatuk bővült, előadásaik egyre népszerűbbek, legutóbbi, A három kismalac című bemutatójukat február végén tartották, a napokban pedig Debrecenben vendégszerepelnek. Hivatalos megalapításától (1998) kezdődően a Cimborák Bábszínház a Tamási Áron Színház tagozataként működik, noha Nagy-Kopeczky Kálmán már elindult az önállósodáshoz vezető úton, „letette az alapkövet”. Támogató ígéreteket is kaptak a fenntartó városházától, Péter Orsolya szerint továbbra is van esélyük, csupán azt nem tudni, mikor történhet meg. Tavaly sikerült kibővíteni a társulatot, ma már öt bábszínész (Lukács Emőke, Nagy-Lázár József, Páll-Gecse Ákos, Szucher Ágnes, Vincze Tímea) és három színházi alkalmazott, illetve a művészeti vezető alkotja csapatukat, ez is lényeges változás 2015. végéhez képest, amikor a társulat mindössze három bábszínészből állt. Nagy-Kopeczky Kálmán távozása után azzal szembesültek, új előadásokat kell létrehozniuk, ugyanis szinte minden korábbi darabban fontos szerepet játszott, Verstől versig hajt a csordás című, igen sikeres előadásukról le is kellett mondaniuk. Nehézségeiket az is fokozta, hogy ugyanabban az évben december elején tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a bábstúdiót, azóta „hontalanok és alkalmazkodók”, mindenhol játszanak, ahol éppen lehetőségük van, a nagyszínpadon, a Háromszék Táncstúdióban vagy a Kamarateremben. Készült egy terv a bábstúdió felújítására, ám a magas költségek miatt felmerült egy teljesen új bábszínház építésének lehetősége is, több vélemény szerint ez lenne a legjobb megoldás, mert Sepsiszentgyörgy megérdemel egy önálló bábszínházat. Péter Orsolya „kapott feladatként” tekint művészeti vezetői munkájára, művelődésszervezőként szegődött a bábtársulathoz 2011-ben, azóta folyamatosan tanulja új színházi szakmáját. Jól ismerte Nagy-Kopeczky Kálmán elképzeléseit, s mint meséli, a néhai társulatvezető folyamatosan küzdött a bábszínházért, annak érdekeit mindennél előbb helyezte, túlhajszolta magát, és ma már úgy látja, beszélgetéseik alkalmával „hagyakozott”, mert tartott a haláltól. Nagy-Kopeczky Kálmán önálló műfajként tekintette a bábszínházat, mely kortól függetlenül a lélekre hat, mindig nagyon figyelt a gyermekekre, és markáns irányvonalat szabott, melynek lényege, hogy a nagyon gazdag magyar népmesei örökségre kell építeni – hangsúlyozza Péter Orsolya. Emellett folytatják a vidéki előadásokat is, mind a háromszéki falvakban, mind szórványvidéken. Tavaly ősszel a Székelyföld Napokon nyolc megyei faluban, illetve Brassó környékén léptek fel, igazi gyermeksereg követte előadásaikat. 2016-ban három új produkciót mutattak be, február végén Tasnádi István Cyber Cyrano című, kamaszoknak szánt „netdrámáját”, júniusban magyar népmese alapján készült, A rest legényről című bábjátékkal álltak színpadra, míg decemberben Nagy-Kopeczky Kálmán halálának első évfordulójára felújították korábbi, Benedek Elek meséje alapján készült darabjukat, A só című előadást. Legutóbbi bemutatójukat most február végén tartották, A három kismalac című hagyományos bábjátékukat szabadtéren, vásárokban is játszhatják majd. Két fesztiválra is készülnek, júniusban egy brassói nemzetközi báb- és marionettfesztiválra mennek, októberben pedig Nagyváradon várják őket a Fux Pál egykori bábtervezőnek, rendezőnek és grafikusnak emléket állító bábos találkozóra. Emellett magyarországi meghívásoknak is eleget tesznek, tegnap a debreceni Vojtina Bábszínházban léptek fel. De a Cimborák Bábszínház szívesen részt vállal minden gyermekeket érintő sepsiszentgyörgyi rendezvényen, újabban ők szervezik a Szent György Napok bábelőadásait is. Örülnek annak, hogy egyre több szabadelőadást tarthatnak, nemcsak délelőttönként fogadnak szervezett gyermekcsoportokat, hanem délutánonként egyre több család jön bábelőadásaikra, rendszeresen telt házzal játszanak, ez a sepsiszentgyörgyi közönséget dicséri, más erdélyi városokban ez kevésbé jellemző. Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 21.Mikó Imre 1935-ös párizsi üzeneteÉlményélességgel őrzöm ma is emlékezetemben utolsó hosszasabb beszélgetésünket. A kilencvenhárom éves Kós Károlytól jött éppen, akinél az 1976 őszén megjelent arcképcsarnok-kötetével, az Akik előttem jártak cíművel tette tiszteletét. Amíg a Rákóczi úttól a Petőfi utcába értünk, nemcsak megírásra váró történelmi emlékei kerültek szóba (főként a negyvenes évek első feléből), hanem az előtte járók iránti adósságai(nk), meg az azok irántiak, akik nemzedékéből a halottak élén távoztak. Balázs Ferencről, Dsida Jenőről, Jancsó Béláról, László Dezsőről, Tamási Áronról őrzött emlékeiről beszélt. Azokról, akikről nem mondhatott el mindent „antimemoár”-nak nevezett kötetében. Akkor még nem tudtam, hogy mindenikük életművének a továbbörökítését testálta rám. Ami sikerült is annyiban, hogy mindenikről több tanulmányt írtam, köteteik újrakiadásával igyekeztem életművükre irányítani a figyelmet. Balázs Ferenc útitársa című szociográfiai riportomnak köszönhetem, hogy utolsó rádiós interjújában engem is a nyomába lépők sorában emlegetett. Alighanem pályakezdő műfaja, a szociográfia okán. Kevesen tudják ma már, hogy az Erdélyi Fiatalok műhelyében 1932-ben kiadott szerény „falufüzete” (Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés) egyben a magyar szociográfia egyik műfajteremtő munkája. Ezt követte Nagy Lajos Kiskunhalomja (1934) és Illyés Gyula Pusztulása (1936) – hogy aztán az 1937-es esztendőben a Sárközi György kezdeményezte Magyarország felfedezése-sorozat meghozza a műfaj „frontáttörését”. Örülök, hogy mindezt elmondhattam a Magyarország Felfedezése Alapítvány szervezésében március elején megtartott Kárpát-medencei konferencián. Mikó Imre 1977. március 21-én a kolozsvári Rákkutató Intézetben lezárult életpályája számos reflexiót váltott ki utókorában. Ezek számát magam is igyekeztem gyarapítani, kezdve az 1986-ban bezúzásra ítélt Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930—1940) című kötettel. Az már jóval később, a Jancsó Béla levelezés-kötetek sajtó alá rendezése során került látókörömbe, hogy 1935. március 22. és 25. között előadást tartott az első Debreceni Diétán. A rendezvény másnapján arról tájékoztatja Budapestről Jancsó Bélát, hogy „az új magyar ifjúság, mely a kivezető utat a Duna-völgyi konföderációs államformában látja, meg akarja ismerni az utódállamokat és az ottan élő kisebbségeket is. Egy ilyen élcsapat, köztük Németh Lászlóval, jönne július közepén Erdélybe is. A meghívást én ajánlottam fel, most már közös erővel lehetővé kellene tenni ezt az utazást. [...] E kirándulás biztosítását azért látom rendkívül fontosnak, mivel egyrészt megismernék Erdélyt igazán, mert ma egyáltalában nem ismerik, és ami a legfontosabb: megindulna a közeledés a kisebbségek segítségével a győző, illetve a legyőzött népek között. Elsősorban pedig a román és a magyar nép közt.” (Mikó Imre levele Jancsó Bélának. Budapest, 1935. márc. 26.) Németh László – aki záróbeszédében a konferencián elhangzottakat összegezte – 1935. április 17-ig még a Magyar Rádiónál dolgozik. Alighanem ő kérte fel Mikót, hogy ossza meg debreceni előadásának alapgondolatait a rádióhallgatókkal. A korabeli műsorfüzet szerint ez meg is történt augusztus 19-én (19.10 és 19.40 között) Erdély és a külföld címmel. A Párizsból küldött kéziratot Fazekas István olvasta fel. (Balázs Sándor: Mikó Imre élet- és pályaképe. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2003. 29.) Minthogy a Debreceni Diéta dokumentumai még feltárásra várnak, így csak azt valószínűsíthetjük, hogy a Budapesten átutazó Mikónak nem nagyon volt ideje mikrofon elé állni. De az is lehet, hogy maga igényelte mondandója árnyaltabb újragondolását, pontosabban: „erdélyi fülekhez” hangolását. Ezért telt el a debreceni és a budapesti megszólalás között csaknem öt hónap. Az 1935. augusztus 10-én Párizsban keltezett sorok ezt ugyan nem erősítik meg, de nem is hagynak kétséget azt illetően, hogy az európai „nagypolitikában” egyre nagyobb áttekintést szerző Mikó körültekintően és célirányosan fogalmazta meg „hazaszóló” üzenetét: „Magamról csak annyit, hogy e hó 19-én (hétfőn) 19 óra 10 perckor a Budapest I-es rádióállomáson fel fogják olvasni Erdély és a külföld c. előadásomat. Kérlek, hogy erről barátainkat és ismerőseinket, akivel találkoztok, értesíteni szíveskedjetek. Az előadást le akartam küldeni valamelyik lap számára, de a rádió fenntartja a szerzői jogot.” CSEKE PÉTER Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 21.TiszteletadásA budapesti Nemzeti Színház képviselői hétfőn délben a marosvásárhelyi református, illetve katolikus temetőben megkoszorúzták Sütő András író és Tompa Miklós rendező, a Székely Színház alapító tagjának sírját városnéző körútjuk során. Sütő Andrásra mint a legtöbbet játszott erdély magyar drámaíróra emlékeztek, illetve Tompa Miklós mint színházalapító előtt rótták le kegyeletüket. Este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében Tamási Áron Vitéz lélek című darabját adták elő. Ma Farkaslakára utaznak, ahol a szerző szülőfalujában levő művelődési otthonban is bemutatják a darabot. VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 22.Gazdag HolnapUtánt biztosít a Szigligeti SzínházNem jóslat, hanem bizonyosság, hogy nagyon gazdag programot kínál a közönségnek az április 6–9. között megrendezendő nagyváradi HolnapUtán Fesztivál. Hat színházi előadás, műhelymunka, kiállítás és koncertek szerepelnek a programban. Az összművészeti fesztivál programját kedden a nagyváradi Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ismertették a szervezők a sajtó képviselőivel. Az esemény főszervezője, Fazakas Márta a fesztiválra meghívott színházi előadásokat mutatta be röviden. A kulturális programsorozat április 6-án, 17 órától az Árkádia Színpadon a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című előadásával kezdődik. A féléves kutatói és alkotói folyamaton alapuló produkció középpontjában különösképpen a szülő-gyermek viszony áll, emelte ki Fazakas Márta. Április 6-án, 20 órától a Szigligeti Színház nagytermében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadása lesz látható. A teljes temesvári társulatot felvonultató nagyszabású, gazdag látvány- és hangzásvilágú előadás alkotók és nézők viszonyát tematizálja az UNITER-díjas, nemzetközileg elismert Radu Afrim rendezésében. Ezt az előadást román nyelvű szinkrontolmácsolással játsszák majd. Fiatalok bemutatkozása A fesztivál második napján, április 7-én a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be. A marosvásárhelyiek 16 órától vendégszerepelnek az Árkádia Színpadon Kiadjamagát című, improvizációkon alapuló előadásukkal, a Budapestről érkező harmadéves színészhallgatók pedig George&Cole című zenés színházi show-jukkal lépnek fel a Szigligeti Színház nagytermében. A 19 órától kezdődő előadásban George Gershwin és Cole Porter zeneszerzők életművét dolgozzák fel játékos formában, Selmeczi György vezénylésével. Az angol nyelvű előadás magyar és román nyelvű feliratozással követhető majd nyomon. Április 8-án a Szigligeti Társulat Trónok arca casting című előadása lesz látható este hat órai kezdettel a Szigligeti Stúdióban. HolnapUtán Projekt A fesztivál zárónapján, április 9-én 17 órától mutatják be a HolnapUtán Projektet a Szigligeti Stúdióban. Fazakas Márta elmondta, hogy ez a projekt tizennégy Kárpát-medencei színész és rendező szakos hallgató számára ad lehetőséget a szakmai találkozásra. A budapesti, a kaposvári, az újvidéki, a marosvásárhelyi, valamint a kolozsvári felsőfokú tanintézményekről meghívott egyetemisták nagyváradi fiatal szerzők műveiből készítenek performanszot, ez lesz majd látható a Stúdióban. A performanszot megelőzően mutatják majd be a Várad folyóirat 2. és 3. számát, jelentette be a sajtótájékoztatón Szűcs László főszerkesztő. Maga a fesztivál a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadásával zárul, amit este hét órától mutatnak be a Szigligeti Színházban. A fesztivál kiegészítő programjai között helyet kapott Németh László grafikus plakátkiállítása (április 8-án, 17 órától a Szigligeti Stúdióban), a Pink Mojos and The Fuckfaces budapesti színészzenekar koncertje (április 7-én 22 órától a Szigligeti Stúdióban), valamint a Szigligeti Társulat zenekarának április 8-án, 21.30-tól kezdődő stúdiókoncertje is. Jegyárak A Szigligeti Stúdióban és az Árkádia Színpadon látható produkciókra egy jegy ára húsz lej, diákoknak, egyetemistáknak tizenöt lej. A három nagyszínpadi előadásra harminc lejért válthatók jegyek a zsöllyébe, illetve a páholyok hátsó soraiba, míg a páholyok első székeibe harmincöt lejért lehet jegyet venni, az erkélyen pedig húsz lejért lehet helyet foglalni. A kiegészítő rendezvényekre, valamint a HolnapUtán Projektre a belépés díjtalan. Negyven lejért fesztiválbérlet is váltható a három nagyszínpadi előadásra. Czvikker Katalin menedzser hozzátette, hogy amennyiben lesznek olyanok, akik megveszik a fesztiválbérletet, de mégsem tudnak majd elmenni egy vagy több előadásra, akkor a fennmaradó bérletalkalmakat felhasználhatják majd a Szigligeti Színház által Váradra meghívandó vendégelőadások valamelyikére. Ez alól kivételt képeznek a Festum Varadinum keretében meghívott előadások, melyekre a színház külön fesztiválbérletet létesít. Színházi világnap Biró Árpád Levente, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse a tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette, hogy március 27-én, a Színház világnapja alkalmából kiállítást, emlékünnepséget és felolvasó színházi eseményt szervez a Szigligeti Színház. Fél öt órai kezdettel a színház páholyzsebében Varga Vilmos emléktárgyaiból nyílik kiállítás, ezt követően vetítéssel egybekötött emlékünnepségen idézik fel volt pályatársak Varga Vilmos alakját a színház páholyelőcsarnokában. Este hét órától a színház nagyszínpadán Varga Gábor Kályhabúcsúztató című művét adják elő a váradi színészek felolvasó színházi formában Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójának a rendezésében. Az előadást követően beszélgetés lesz a szerzővel, majd a Szigligeti Stúdióban kötetlenebb formában folytatódik a beszélgetés a pályakezdő színészekkel. Biró Árpád végezetül bejelentette, hogy a Bolond Istók – Nagyszalontától a Margitszigetig című pályázat eredményét március 31-én a Szigligeti Stúdióban hirdetik ki, az azonos című előadás bemutatójára időzítve. Pap István erdon.ro 2017. március 22.„A darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk”A Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév méltó felvezetése volt a budapesti Nemzeti Színház által az író szülőfalujában, Farkaslakán kedden este bemutatott Vitéz lélek című előadás. A Nemzeti Színház idén Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Egyesület vezetőjének meghívására érkezett a Tamási-darabbal Erdélybe, turnéján Farkaslakán kívül Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt és Csíkszeredát is érintve. Az író nevét viselő farkaslaki kultúrotthonban telt ház előtt előadott háromfelvonásos darabról rendezője, Vidnyánszky Attila, aki egyben a Nemzeti Színház főigazgatója, azt mondta, Tamási szülőfalujában előadni azt a színház és színészek számára épp olyan fontos volt, ha nem fontosabb, mint a farkaslaki közönségnek. A nagyobb színpadokhoz szokott társulat előadóművészeinek csillogó-könnyes szeme az előadás végén elárulta megilletődöttségüket. Értőbb közönség előtt és a darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk, mondták többen is a színészek közül. Ezen a turnén a Nemzeti Színház igazgatója egyedül a farkaslaki előadáson volt jelen. Székelyhon.ro 2017. április 1.Emlékeztető Jel-képBúcsútárlattal jelentkezett csütörtök délután az Apáczai-líceum Galériájában az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete. A kiállítás címe: Jel-kép – in memoriam Kassák Lajos, Hamvas Béla, Tamási Áron. Ötvennégy szerző hatvanöt alkotása idézi fel a képzőművészet eszközeivel a három magyar irodalmi nagyság életművét. A rendezvény apropója: Kassák 130, Hamvas és Tamási 120 éve született. A megnyitón Vörös Alpár iskolaigazgató és Székely Géza képzőművész-tanár, EMME-irányító szavaiból kitűnt, hogy ez az utolsó kiállítás a díszteremben, remélhetőleg október-november tájékán már a felújított épületben folytatható az egyesület tevékenysége. A tárlat anyagát szakmai szempontból Németh Júlia műkritikus méltatta, emlékeztetve a három, a maga nemében géniusz úttörő szerepére. Marosán Csaba színművész részleteket adott elő az idézett irodalmárok műveiből. Az EMME idei Székely Bertalan-díját Petea Ovidiu, a Tribuna grafikusa érdemelte ki, akinek Székely Géza nyújtotta át az elismerő kitüntetést. Végezetül pedig közölte: következő, immár őszi tárlattémájuk, Viszonylatok címmel, Arany János születésének 200., a Reformáció megalapításának 500. és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója kapcsán szolgáltat ihletet a hazai magyar képzőművész-társadalomnak. A mostani kiállítás április 30-ig munkanapokon 14-19, szombaton 8-19 óra között tekinthető meg. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 5.Csütörtökön kezdődik Nagyváradon a HolnapUtán FesztiválCsütörtöktől vasárnapig zajlik Nagyváradon a HolnapUtán Fesztivál. A Szigligeti Színház által 2013-ban útjának indított eseménysorozat idén megújult arculattal jelentkezik. „A HolnapUtán Fesztivál ötödik kiadásához érkezve az eddigi összművészeti koncepciót egy erős színházi programra alapoztuk, hiszen hosszútávú célunk, hogy eseménysorozatunk rangos színházi fesztivállá nőjje ki magát” – nyilatkozta Fazakas Márta, a rendezvény főszervezője. „A Szigligeti Színház feladatának tekinti a pályakezdők felkarolását, így a HolnapUtán Fesztivál programjának összeállításában is azt tartottuk szem előtt, hogy alkalmat teremtsünk minél több tehetség fiatal alkotó bemutatkozásának” – tette hozzá Fazakas. A HolnapUtán Fesztivál nyitóelőadására, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Homemade című produkciójára április 6-án, 17 órától kerül sor az Árkádia Színpadon. A nagytermi bemutatók sorát a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című produkciója kezdi április 6-án, 20 órától. A fesztiválon bemutatott nagytermi előadásokról itt olvasható részletes információ. A fesztivál második napján a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be. Előbbi az Árkádia Színpadon, 16 órától mutatja be Kiadjamagát című improvizációs előadását, utóbbi pedig 19 órától a nagyszínpadi George&Cole című zenés színházi show-val állít emléket George Gershwin és Cole Porter világhírű amerikai zeneszerzőknek. Az előadásokat követően, 22 órától a budapesti színészhallgatók Pink Mojos and The Fuckfaces nevű zenekara koncertezik a Szigligeti Stúdióban. Április 8-án 17 órától Németh László grafikus színházi plakátokból álló kiállításának megnyitóját tartják a Szigligeti Stúdió fehér termében. Ezt követően 18 órától a Szigligeti Társulat mutatja be Trónok arca casting című előadását, majd a társulat színészzenekara debütál a stúdió színpadán. Április 9-én 17 órától a Várad Kulturális Folyóirat mutatja be az Élő Váradhoz, illetve a színházi műfajokhoz kötődő második és harmadik lapszámát, majd annak a tizennégy kárpát-medencei színész- és rendezőhallgatónak a performanszára kerül sor a Moszkva Kávéház nagytermében, akik a fesztivál négy napja alatt, hét nagyváradi pályakezdő szerző írásából készítettek rövid előadást. A fesztivál záróelőadása, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című Molière-komédiája 19 órától kezdődik a Szigligeti Színház nagytermében. A részletes program a Szigligeti Színház internetes oldalán olvasható. A három nagyszínpadi előadásra kedvezményes árú Fesztiválbérletek, továbbá az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online kaphatók. A koncertekre, kiállításra, valamint a lapbemutatóval egybekötött performanszra a belépés díjtalan. A költészet napjára is készül a Szigligeti Színház Az Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából, március 2-án Nagyszalontán bemutatott Honnan és hová? című előadással ünnepli a Szigligeti Színház a magyar költészet napját. A legnagyobb magyar epikus költő verseiből, saját szerzésű dalaiból, valamint levelezéseiből összeállított műsorban Arany ismert és kevésbé ismert alkotásait hallgathatják meg az érdeklődők a Szigligeti Társulat művészeinek tolmácsolásában, április 12-én, 19 órától a színház nagytermében. maszol.ro 2017. április 6.Magyar állami kitüntetéseket adtak át CsíkszeredábanMárcius 15-e alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át szerdán délután Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán. Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Fülöp József Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, a csíkszeredai Csíki Játékszín alapító tagja. Fülöp József Zoltán 1954-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányai után ugyanott, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanult tovább színész szakon. 1999-ben követte Parászka Miklós rendezőt Csíkszeredába, a Csíki Játékszín alapító tagja és művésze. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Jakab István, a maros-mezőségi református egyházmegye esperese, a galambodi református egyházközség lelkipásztora, egyházi író és Szabó Lajos, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia címzetes kanonok-plébánosa, esperes, szentszéki tanácsos. Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, Tamási Áron emlékének ápolása mellett a helyi közösség kulturális életét is meghatározó, értékőrző tevékenysége elismeréseként. Áder János Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Biszak Józsefnek, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete elnökének, az Illyefalvi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány munkatársának, valamint Tischler Ferencnek, a Máltai Szeretetszolgálat romániai szervezete főtitkárának is. MTI; Erdély.ma 2017. április 11.Véget ért az V. HolnapUtán FesztiválSardar Tagirovsky szürreális világával zárultak az V. HolnapUtán Fesztivál színi produkciói vasárnap a Szigligeti Színház nagytermében. A Tamási Áron Színház sajátos Úrhatnám polgár-feldolgozása egyértelműen alátámasztotta, hogy a moliére-i gondolatok a mai világban is épp olyan aktuálisak, mint valaha. A Tagirovsky által újraformált és külsőségekből építkező Jourdain úr komikus megfelelési kényszere finoman – sőt olykor nem is túl finoman – megfogalmazott társadalomkritika. A nézőkkel közvetlen interakcióba lépő szereplők ugyanakkor kritikus hangvételű reflexiót adtak a jelenkori színházjáró közönség attitűdjeire is. A színházi előadást követően a sepsiszentgyörgyi színészek Tesztoszteron Zenei Alakulat nevű zenekarának koncertjével zárult az V. HolnapUtán Fesztivál a Szigligeti Stúdióban. A pályakezdő színházi alkotók bemutatását felvállaló rendezvénysorozat négy napja alatt közel háromezer néző vett részt a színházi előadásokon, kiállítás-megnyitón, koncerteken, illetve lapbemutatón. Sz. G. T / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. április 11.Jelek, képek, jelképekKassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg. „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel. Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”. Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett. Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott. De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került. S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra. Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja. Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe. Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük. Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája. Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt. A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András. Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét. Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra. Németh Júlia Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 14.Dogs and Drugs – a kőkemény családi színház (Szent György Napok)A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az Urbán András által rendezett Dogs and Drugs című produkcióval érkezik a Szent György Napokra. Kőkemény családi színház ez, érettebb korú kamaszoknak, szüleiknek, jövendőbeli szülőknek ajánlják. A Kosztolányi Dezső Színház előadása, a Dogs And Drugs a legkényelmetlenebb témákat feszegeti. „Kábítószer és függőség, erőszak és családon belüli erőszak, szexuális másság, diszkrimináció… divatosan elcsépelt témák, amelyekért sok pénzt lehet kapni. Amikor mondjuk, a gyermekünk által érintetté válunk, akkor már nem mások életéről beszélünk. Pedig jó volna! Ahogyan az előadás egy felirata mondja: NINCS PARDON. Nincs pardon, élünk, ez van” – írja az előadásról a rendező. A súlyos témák mögött valós történetek, konkrét rendezők, alkotók által megélt, átélt tapasztalatok húzódnak meg. „Rendhagyó módon készítettük az előadást, és három téma köré csoportosítottuk a munkát. Az első a kábítószer, a függőség és minden, amit magával von. A második az erőszak, kiélezve a családon, a kapcsolaton belüli erőszakra. A harmadik a másság, különösképpen a szexuális másság, vagyis a szexuális diszkrimináció. Felkértük Jelena Bogavac belgrádi, Puskás Zoltán újvidéki, és Péter Ferenc szabadkai rendezőt, akik az adott témakörök boncolásához személyes tapasztalataikkal is hozzájárultak. (…) Kezdetben csak a három témakörre koncentráltunk, de azóta más szintre helyeztük, ez ugyanis nem egy tudományos-ismeretterjesztő előadás, hanem teljes mértékben művészi, színházi. Szórakoztató, nagyon modern, kortárs előadást hoztunk létre. Ajánljuk mindenkinek középiskolás kortól, kiváltképp a szülőknek, mert szórakoztató jellege mellett tanulságos is. Ezek a problémák a közvetlen közelünkben is jelen vannak, méghozzá nagyobb mértékben, mint gondolnánk” – fogalmazott Urbán András. Ahogy Herczog Noémi kritikájában írja, szélsőséges érzelmekre, brutalitásra és erőszakra, gyors tempójú jelenetekre, társadalmi szerepvállalásra számíthatunk, de ugyanakkor szemléletében szerencsére van valami kelet-európai esendőség és humor. Trainspotting Szabadkán. Az előadás 16 év alattiaknak nem ajánlott. Jegyár 30 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej. Az előadást április 23-án, vasárnap 20 órától játsszák a Tamási Áron Színház nagytermében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 19.Nőttek a színházi fizetésekMeglehetősen hosszúra nyúlt patthelyzet után, a városi költségvetés elfogadása előtt pár nappal megállapodás született a béremelések ügyében a város és a sepsiszentgyörgyi színházak vezetői között. Bocsárdi László és Anna Maria Popa is elégedett a tárgyalások eredményével. „Köztes megoldást találtunk, ami azt jelenti, hogy a törvény által előírt fizetésemelések miatt a Tamási Áron Színház produkcióra előirányzott költségei értékben nem érik el a tavalyi szintet” – mondta el lapunknak Bocsárdi László, hozzátéve: ez nem ideális helyzet, mert neki mint a színház vezetőjének az elsődleges szempontja mindig az, hogy az intézmény optimálisan tudjon működni, elegendő fedezete legyen a szükséges produkciós költségekre. „A társulat is készen állt a kompromisszumra, a város is tudott még egy picit hozzátenni ahhoz, amit először előirányzott, csak így tudtunk eljutni oda, hogy ne kockáztassuk az intézményeink működését, és a törvényt is betartsuk” – fogalmazott az intézményvezető. „Végül megtörtént a fizetésemelés, ami természetesen azzal járt, hogy vágni kellett máshonnan, de örülök, hogy valahogy sikerült megtalálni a mindenki számára elfogadható közös megoldást – nyilatkozta Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője. Mint mondta, megkapták végül az előírt ötven százalékot, az eredetileg felajánlott húsz százalék ugyanis törvénytelen lett volna. Ahhoz, hogy a fennmaradó harminc százalékot is megkapják, más költségekből kellett vágni, de végül sikerült úgy csinosítaniuk a költségvetést, hogy a végeredmény még elfogadható legyen nekik is, a fenntartónak is. Hozzátette, nem tudnak sokat fejlődni ebből a pénzből, de meg tudnak élni, és az sem elhanyagolandó szempont: mindezt úgy sikerült elérni, hogy senkit sem kellett elbocsátaniuk az alkalmazottak közül. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 21.Szent György Napok bábszínházi ajánlataÖt bábtársulat hét előadására várják az érdeklődőket a Szent György Napok kulturális hetén. Minden korosztályt igyekeznek megszólítani, a három év alattiaktól kezdve a kisiskolásokon keresztül egészen a kamaszokig. Április 23., vasárnap: – 11, 17 és 19 óra: Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme, a felvidéki Écsi Gyöngyi Az élet és a halál vize című bábos meseelőadása. Ajánlott életkor: 3+ –12 és 18 óra: a Háromszék Táncstúdió, a kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart című nonverbális bábelőadása. Ajánlott életkor: 4+ Április 24., hétfő: – 10 és 12 óra, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme, a felvidéki Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című bábos meseelőadása. Ajánlott életkor: 3+ Április 25., kedd: – 11 és 18 óra: a Kónya Ádám Művelődési Ház nagyterme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kezeslábas című előadása. Ajánlott életkor: 0-3 év Április 26., szerda: – 11 óra: a Kónya Ádám Művelődési Ház nagyterme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kezeslábas című előadása. Ajánlott életkor: 0-3 év – 11 óra: az Andrei Mureșanu Színház terme, a brassói Arlechino Bábszínház Metamorphose című előadása. Ajánlott életkor: 6+ – 17 óra, az Andrei Mureșanu Színház terme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Az égig érő fa című bábelőadása. Ajánlott életkor: 4+ Április 27., csütörtök: – 11 óra: az Andrei Mureșanu Színház terme, a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Az égigérő fa című bábelőadása. Ajánlott életkor: 4+ – 11 és 18 óra: a Tamási Áron Színház nagyterme, a debreceni Vojtina Bábszínház Tessék engem megmenteni című bábelőadása. Ajánlott életkor: 8+ Jegyfoglalás a 0755 335 400-as (Csüdöm Eszter) vagy a 0267 312 104-es telefonszámokon. Jegyvásárlás a Kulturális Szervezőirodában, hétköznapokon 9–16 óra között, pénteken 9–13 óra között lehetséges, valamint online a www.biletmaster.ro honlapon. Némethi Katalin / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. április 21.Közel száz programpont a kulturális hétenRajtol a Szent György Napok Holnap kezdődik és április 30-ig tart a Szent György Napok, Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, amely több tucat programmal várja a szórakozni vágyókat. Idén megújult, klasszikusabb a városünnep arculata, így az új logónak is a központi témája a klasszikus Szent György-szobor. A városnapok a hagyományhoz igazodva nyitóhangversennyel kezdődnek, amelyre szombaton 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében kerül sor. Vlad Maistorovici karmester és hegedűművész, a brit Robin Green (zongora) és Harry Cameron-Penny, (klarinét és basszuslarinét), valamint a sepsiszentgyörgyi Ferencz Áron (dob) és a Bukaresti Szimfonikus Zenekar a legendás Queen együttes dalait szólaltatja meg, egyszerre nyújtva a klasszikus koncertek minőségét és a populárisabb zenei műfajok közvetlenségét. Egy jegy ára 40 lej. A kulturális hét során közel száz programmal várják az érdeklődőket: lesznek színházi előadások, koncertek, bábelőadások, kiállítások, irodalmi estek, blueskocsma vagy táncház, de el lehet csemegézni a rendezvény honlapján a kínálatból, ahol megtalálható az összes produkció neve. A legtöbb előadásra még lehet jegyet vásárolni, és idén a diákok, egyetemisták és nyugdíjasok 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe. A vásári hétvégén négy zenei helyszínen lesznek koncertek: a főszínpad visszakerül a prefektúra előtti térre, a Sugás áruház előtt szerelik fel a közösségi színpadot, de lesz Múzeumkert és Ifjúsági udvar is. Kiss Edit / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. április 29.Gálfalvi György 75Bizony, immár ez az évszám állhat a József Attila-díjas író, újságíró, szerkesztő neve mellett. Gálfalvi György április 28-án töltötte a hetvenötöt. Na és?! Íróilag ennyire termékeny, mint az utóbbi pár évben, talán még sosem volt. Szellemileg ugyanolyan friss, fiatal, akárcsak hosszú évtizedekkel ezelőtt, első kötetei megjelenése idején. Hogy ma már emlékiratokat tesz az olvasók asztalára? Ez csak természetes, ez a dolgok rendje. Van mire emlékeznie! Erről meggyőződhettek mindazok, akik olvasták, ismerik a tavaly napvilágot látott Kacagásaink című könyvét. És megbizonyosodhatnak azok is, akik majd fellapozzák a napokban megjelentetett interjúgyűjteményt. A Beszélgetéseink. Emlékirat interjúkban elbeszélve a lakiteleki Antológia Kiadó új kiadványa, válogatás a Gálfalvi Györggyel folytatott beszélgetésekből. A minap mutatták be az író jelenlétében Lakiteleken, a Kölcsey Házban. Szerdán, május 3-án, délután 5 órakor a marosvásárhelyi közönség is találkozhat a kötet és a születésnapi összejövetel főszereplőjével. Gálfalvi Györgyöt a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja és a Látó szépirodalmi folyóirat nevében a Művészeti Egyetem előcsarnokában Kovács András Ferenc és Markó Béla köszönti. Az ünnepelttel az eltelt években a Múzsában is közzétettünk néhány interjút. Azokból egyik-másik a most bemutatandó könyvbe is bekerült. Ezen a kerek évfordulón érdemes felidéznünk a tíz esztendővel ezelőtt készült beszélgetésből egy-két olyan gondolatot, amely Gálfalvi György emberi tartására, alapállására is rávilágít. „– Valamikor, a mi fiatalkorunkban azt mondtuk, hogy nem értenek meg bennünket az előttünk járók, de majd mi a magunk során megértjük az utánunk jövő nemzedékeket. Én kíváncsi ember vagyok, és a kíváncsiságomat máig megőriztem, nagyon fiatal emberekkel is gyakran elbeszélgetek, igyekszem megismerni őket, és nincs olyan érzés bennem, hogy mindaz, amit csinálnak, üres, céltalan, nem számol a jövővel vagy a mellettük élőkkel. Nincsenek velük szemben előítéleteim, de kétségtelenül másképp viszonyulnak dolgokhoz, más az ízlésviláguk. Azokban a beszélgetésekben azonban, amelyeket kávéházakban, kocsmákban, a törzshelyeiken, irodalmi köreikben folytatnak, azért mindig ott van, hogy szeretnének tartalmat adni az életüknek, és erre feltétlenül lehet alapozni. Viszont sokkal ingergazdagabb a világuk, több a kihívás, mint a mi ifjú korunkban. Mi annak idején napi kétórás adásban nézhettük volna Ceauşescut, ma meg mi van! Nem beszélve a számítógépről, az internetről, pillanatok alatt a legtávolabbi világokkal teremthetnek kapcsolatot, ami tényleg rendkívül vonzó lehet. Ilyen szempontból tehát nem vagyok elkeseredve, inkább azért aggódom miattuk, mert nem vagyok meggyőződve, hogy másfajta farkastörvények között, mint amilyenek a mi időnkben voltak, valóban megtalálják-e a maguk útját, és értelmet tudnak-e adni az életüknek. És még valami, amiért féltem őket. Én – hogy csak a magam nevében beszéljek – sok tragédiát megértem, de alapjában véve mégiscsak szerencsés ember vagyok, hogy megúsztam az életemet, sok ellenséges indulat, gyűlölködés, veszély vett körül, de elértem a hatvanöt éves kort. Féltem őket, mert lehet, hogy ők már nem fogják megúszni, tartok attól, hogy az ösztöneik már nem fogják segíteni őket a túlélésben. – A megnyilatkozásaidból általában arra következtethetünk, hogy optimistán pesszimista, illetve pesszimistán optimista vagy. Nem tartasz attól, hogy ha nyugdíjba mész, és részlegesen kivonulsz a közéletből, akkor kimaradsz valami fontosból? – Nem. Ilyen félsz nincs bennem. Ugyanis nagyon jól tudom, hogy a fontos dolgok nem ott történnek, ahol látszani lehet, vagy ahol a siker van. Az életben az a fontos, hogy az ember legyen azonos saját magával. Én erre törekedtem egész életemben. Van is egy parafrázisom Tamási Áron elhíresült mondatából, elmondtam már nyilvánosság előtt is. Így hangzik: azért vagyunk a világon, hogy azzá váljunk, akik lehetnénk. Ilyen szempontból vallom, mindennél fontosabb, hogy az ember azzá írja magát, aki lehetne. Mert az ember – Márai szavával – nemcsak teremtmény, hanem csinálmány is. Az lesz belőle, amit csinál magából.” Kívánjunk az írónak, hogy íráskedvét hosszasan megőrizve még sokáig ossza meg gondolatait az olvasóival. Isten éltessen sokáig, Gyurka! N.M.K. / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 5.Bemutató a kamarateremben (Tamási Áron Színház)Harold Pinter Évforduló című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját tartja a Tamási Áron Színház társulata ma 19 órától a kamarateremben. Az előadás rendezője a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija, aki korábban I. L. Caragiale Karnebál című darabját rendezte Sepsiszentgyörgyön. Az Évforduló egy abszurd felé hajló vígjáték, mely a Nobel-díjas brit Harold Pinter késői művei közé tartozik, és amelyet a londoni Almeida Színházban mutattak be először 2000-ben. A darab színtere egy vendéglő, szereplői pedig az ott dolgozó és vacsorázó emberek, akik hétköznapinak tűnő beszélgetéseiből egyre több titok lepleződik le, megmutatva, hogy a felső társadalmi státusz máza alatt milyen triviális hazugságok és csalások lapulnak. A beszélgetés egyik kulcsfigurája a pincér, akinek a szövegei egy egészen más világot állítanak az újgazdagok mézesmázos világa mellé. A színház ajánlója szerint a darab olyan érdekesen használja a nyelvet, mintha nem is a szereplők szavait, hanem a szerző utalásait hallanánk a párbeszédekben, az előadás sajátos pinteri humora pedig annak ellenére, hogy a valóság határát súrolja, nagyon közel áll a ionescói abszurdhoz. Mint írják, elsősorban a színészi játék által bomlik ki az előadásban az az ironikus, abszurdba hajló világ, amelyben a logikátlannak tűnő értékek helyébe a perverzió és a romlottság került. „Azért Harold Pinter, mert ő egy nagyon kevéssé ismert, játszott szerző Romániában, annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb huszadik századi európai drámaíró, akinek az Évforduló című darabja olyanfajta fenyegetettségérzésről és rejtett veszélyről szól, amelyet egyre erőteljesebben érzünk manapság” – nyilatkozta a rendező lapunknak. Arra a kérdésre, hogyan dolgozott együtt a Tamási Áron Színház társulatával, Alexandru Dabija azt válaszolta, hogy mivel babonás ember, csak halkan jegyzi meg, nehogy megigézze a csapatot: tapasztalatai szerint a sepsiszentgyörgyi a legjobb magyar társulat az országban. Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 12.Ignácz Rózsa: Torockói gyászA két világháború között ünnepelt, majd a háborút követően agyonhallgatott íróinkat, műveiket fedezzük fel sorban. Közéjük tartozik Ignácz Rózsa is, akinek életműsorozatát a csíkszeredai Pro Print Kiadó gondozza, de akinek jelentős művei megjelentek például a Püski gondozásában, illetve a Székely Könyvtár legutóbbi sorozatában. Az újrafelfedezett írónő Torockói gyász című regényének újabb olvasatát adja Balázsi Dénes. Olvasmányélményemet szeretném megosztani könyvbarát ismerőseimmel. Nem feltűnő, ha felnézünk unitárius felekezetünk tollforgatóinak érdemes írásaira. Természetesnek vesszük a jelenséget, viszont a nem hitfeleink részéről jövő ránk csodálkozásokra is nagyon oda kellene figyelnünk. Jókai Mór: Egy az Isten című, nagy alkotása után ismét egy nem unitárius írónk műve emeli a tisztelet és példaadás oltárára a maroknyi unitárius közösséget, a Torockói gyász című regényében. Nyilvánvaló, hogy hasonlóan cselekedett Gyallai Pap Domokos, amikor megírta a Vaskenyérent, hiszen ő belülről, hős hitfeleinek emelt emlékművet. Ignácz Rózsa (Kovászna, 1909 – Budapest, 1979) a kovásznai református lelkipásztor nagyérdemű lánya: író, műfordító, színésznő és rádiójáték-szerző. Mindenekelőtt székely-magyarságát öntudatosan vállaló írónkat csak távoli vérségi szálak fűzik az unitáriusokhoz, viszont értékeinket büszkén felvállalja, amikor a Kriza család oldalági leszármazottjaihoz kötődő kapcsolatainak szálait bontogatja. Ezzel is hangsúlyozza, hogy a vérségi és felekezeti rokonság felett áll számára az eszmei, elhivatottsági azonosság: a szabadság ügye és az emberi alapvető jogok iránti elkötelezettsége. „Kriza Gergely nevelt fia, Fosztó János unitárius lelkész, Torockó papja lett, s fontos és értékes egyházi és történeti műveket írt. Kriza Palkó meg őse Kriza János unitárius püspöknek, az erdélyi népdalkincs első gyűjtőjének, a Vadrózsák szerzőjének.” „1892-ben, Nagyenyeden tantóképzőben járt: Domokos professzor két leánya, Margit és Kornélia… Kornélia, aki két évtizedek múltán édesanyámmá lett, erről a lakodalomról (torockói – megj. B. D.) készített dolgozatot… Margit (I. R. nagynénje – megj. B. D.) megkérdezte… És özvegy Göncölné eldúdolt-mondott akkor neki egy torockói éneket… Édesanyám úgy emlékezett, hogy a Margit nénje által lejegyzett dalt – amelyet a hajdani bányászperről, a torockói gyász okáról, annak három áldozatáról több mint két és fél évszázad múltán így adott hírt…” (Ignácz Rózsa: Torockói gyász) Ezzel a vallomással zárja a Torockói gyász című művét Ignácz Rózsa írónőnk 1958 júliusában az 1956-os szabadságharcot és népi forradalmat eltipró kommunista diktatúra idején. Az 1958-as dátum, a regény befejezésének ideje nagyon beszédes, tiltakozás az álságosan hazug Kádár-rendszer ellen. Ezt Ignácz Rózsa fia, Makkai Ádám Kossuth-díjas költőnk mondja el nekünk. (Ignácz Rózsa helye a magyar irodalomban / Avagy a „népszerűség” mint politikai diszkrimináció jelzője című esszéjében, In Korunk, 1983): „A regény a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, a Rákóczi-szabadságharc idején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a bányászoktól a város királyi szabadságlevelét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a magyar unitárius bányász népet. (Az allegória nyilvánvaló: a hatalmát féltő szovjet Góliát-birodalom tankjainak behívása a szabadságharcos magyar felkelők ellen). A regény »Kriza Katalin naplójába« van ágyazva mint keretbe.” A báb-hatalom ebben a műben még inkább 1956 allegóriáját látta, ez volt Ignácz Rózsa írói szándéka is. Az országban javában folyt a világtörténelem új fejezetét nyitó esemény hazug átfestése. Ellenforradalomnak titulálták aljas módon a magyar nép kommunista diktatúra megdöntésére, idegen, szovjet uralom ellen indított szabadságharcát. Az írókat sorba vették és létüket fenyegető kényszereket alkalmazva kezdték nyilvánosan elfogadtatni velük a nagy hazugságot. „Majdnem mindenki alá is írta a Nyilatkozatot, kezdve magával Németh Lászlóval, aki az »ellenforradalom« szót elültette a köztudatban, de ugyanúgy aláírta Kodolányi János és Tamási Áron is. A tisztelt „látogatót” felhatalmazták, hogy életműszerződést, az állami tévében való szereplést ígérjen minden valamirevaló magyar írónak, aki hajlandó volt »ellenforradalomnak« minősíteni az 1956-os Nemzeti Felkelést. Ignácz Rózsa gyenge nő létére férfiasan megtagadta ezt és vállalta a hivatalosságok által a magyar sajtóban az elhallgatását. »Igazi író nem tudja abbahagyni az írást és a társadalombírálatot«. I. R. is ezt tette Ünnepi férfiú és A vádlott című hallgató »fiókregényeiben«. (Az előző végre megjelent 1990-ben a Püski Kiadónál, az utóbbit a Tertia Kiadó jelentette meg 1999-ben.) Mindkettő halált megvető hadüzenet Sztálinnak – egy nő részéről.” „Volt Ignácz Rózsának egy alapvető mondása – a Bibliából vette (a Református Élet főszerkesztője volt ebben az időben – megj. B. D.) –, és a sírjára is ezt írtuk: »Kit miben elhívott az Úr, abban legyen hű.« Ő úgy érezte, hogy a magyar néphez tartozik, bárhol is lakjanak, s bármily állami fennhatóság alatt.” (Korunk, 1983.) Mi, unitáriusok, akár mint minden más szabadságjogokat és alapvető emberi jogokat öntudatosan vállaló ember – legyünk akár székely-magyarok! –, büszkén soroljuk könyvespolcunkon féltett kincsünk, Jókai Mór Egy az Istene mellé Ignácz Rózsa Torockói gyász című remekművét. Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. május 13.„Én az egész csillagos égben szoktam gyönyörködni” (Születésnapi beszélgetés a 88 éves Kányádi Sándorral)Legismertebb, legnépszerűbb kortárs magyar költőnk sok mindent elmondott már indulásáról, az ötvenes évekről, a „Lobogónk: Petőfi” kultuszról. Saját költészetében a hatvanas évek második fele tűnik a legizgalmasabbnak. Az ötvenhatot követő általános megtorlás-elrettentés után Romániában időszakosan enyhült a politikai, ideológiai vezetés, az évtized végére hirtelen kivirágzott az erdélyi magyar irodalom. Sándor bácsi két ekkori kötete, a Kikapcsolódás (1966) és a Függőleges lovak (1968) nagy meglepetés volt. Első köteteinek verseit ugyanis (Virágzik a cseresznyefa, 1955; Sirálytánc, 1957; Harmat a csillagon, 1964) zömmel Petőfi költészete és a népi lírai hagyomány jegyében írta, 1966-tól viszont teljesen új és modernségében szokatlan hangon szólaltak meg versei. Tetten érhető, hogy honnan formálódott ez a meglepetésszerű modernizációs fordulat költészetében? – A mi előnyünk a magyarországi írókkal szemben az volt, hogy másfelőlről is tájékozódtunk, a román költészet a latin forrásainál fogva több csatornából táplálkozott, a francia, olasz és dél-amerikai költők előbb jelentek meg románul, mint magyarul. Amikor én elkezdtem Borgest olvasni, rájöttem, hogy én ezt fordítottam már. Rájöttem, hogy amikor Baconskyt fordítottam, én már találkoztam ezeknek a jellegzetes borgesi kifejezéseknek – a homok, a tenger, a tükör, az árnyék – metaforává emelésével. A jelenséget úgy fogalmaztam meg, hogy az én költői fejlődésemet megelőzte a műfordítói fejlődésem. A hatvanas években ugyanis Baconsky, akit különben „költői iskola teremtésének alapos gyanúja” miatt menesztettek folyóirata, a Steaua éléről, Bukarestben szabadúszó lett. Sok nyelvet tudott, fordított is, állandó rovata, német, olasz, francia ösztöndíja is volt. Nekem is fölajánlotta ezt a lehetőséget. Azt mondta: Nézze, domnu Kányádi, hagyja a maga magyarjait, én is otthagytam a magam románjait, jöjjön le Bukarestbe, szerzek egy rendes lakást, szerzek állást a feleségének. Szerződést kötünk az irodalmi alappal, s mire a könyvet lefordítja, az ösztöndíjat meg is eszi, de a kötet marad. Nem lehet, mondtam, mert nálunk, a nemzetiségi létben – ezt már Illyéstől kölcsönöztem – ha árvíz van, ha tűzvész van, azt kérdik, hol vannak a költők, én nem élhetek ezzel a luxussal. Persze, a világirodalmi irányzatokat is szemmel tartottuk. Például az objektív líra felé is tájékozódtunk, akkoriban annak is divatja volt Európában. Időben megismertük Eliot-t, Ezra Poundot, és mondhatom, hogy nagyjából ismertük a legfontosabb modern költészeti áramlatokat. És hát, hogy mondjam… nagy csalódás volt az életemben, amikor kitaláltam a metaforát. – Nem beszéltem erről? – Egészen fiatal koromban kitaláltam a metaforát, és nagyon boldog voltam, míg utóbb rájöttem, hogy nagyon régen ki van találva. Modernnek mondott verseimmel is rájöttem, hogy úgy is lehet többek nevében írni, ha nem egyes szám első személyben beszél az ember. – A hatvanas évek elején színre lépő első Forrás nemzedék versmodell, irodalomeszmény tekintetében is erősebben kötődött a két háború közti nyugatos költészet klasszikusaihoz, Szabó Lőrinchez, Babitshoz, és persze főleg József Attilához. Sándor bácsi nagy gondolati verseit nehezen tudnám az övéikhez rokonítani. – Pedig Szabó Lőrinctől is tanultam. Írtam prózaverset róla is, Weöres Sándorról, Illyésről is. Arra gondoltam, hogy amit a magam számára megfogalmazok, másnak is tanulságos lehet. Amikor elkezdtem verset írni, talán joggal beszéltek Petőfi hatásról. De hát egy valamirevaló költő ki mással kezdené, ha nem Petőfi Sándorral? Nem is annyira az irodalmi iskolák voltak a lényegesek az én számomra, inkább az a fajta törekvés, hogy olyanformán írjak a mi dolgainkról, hogy más is megértse. Szabad verssel kacérkodó verseket írtam, meg dialogizálókat, és ezekben tényleg elég volt a legszükségesebb szavakat használni – az első külföldi fordításoknál éppen az tűnt fel, hogy ezek a versek exportképesek. Máskor egy-egy szentencia segítette az embert hozzá, hogy másként lásson dolgokat. Illyés Gyula azt mondta: A jó író pontosan fogalmaz, a dilettáns igyekszik szépen írni. Ebből az egy mondatból rendkívül sokat lehetett tanulni. – Illyés Gyulának csak az emberi, költői magatartása hatott Sándor bácsira, vagy a versei, versépítkezése is? – Nem mondhatnám. Őt ugyanúgy, mint József Attilát, félretanultuk. Az ő költészetükből is bizonyos hangsúlyokat emeltek ki az egyetemen, ilyesmit, hogy nagy proletár meg nagy paraszt költő, hogy durván fogalmazzak. Gyula bácsinak nem annyira a költészete, inkább az említetthez hasonló gondolatai voltak rám hatással. – A társadalomképe sem? – Az idegen volt. Például A puszták népe egészen más világ, mint az, amit otthon tapasztaltam. A töltött káposztát is másként főzik a Dunántúlon, Erdélyben s egészen másként a nagy magyar Alföldön. Az irodalmat is másképpen művelik. A költészetben a hatás nem föltétlenül közvetlen hatásként jelentkezik. Érezni is, érteni is kell a szó mágiáját. – Sándor bácsi szerint föl lehet építeni egy ars poeticát arra a gondolatra vagy igényre, hogy a vers mindenekelőtt pontos és érthető legyen? – Nézze, ott vagyunk a 20. században. Amikor kitalálták a telefont… lefektettek egy vezetéket az óceán fenekére, összekötötték a kontinenst és Amerikát. Ezen keresztül ezer telefonbeszélgetést le lehetett bonyolítani, és mert a szecesszió korában készült, még ki is díszítették. Azóta háromszor-négyszer elszakadt a vezeték az önsúlya alatt, s akkor kiemelték, újra fölcicomázták. Ez nagyon nagy dolog volt – akkor! De ma, amikor a technika, a tudomány ott tart, hogy minél kisebb közegellenállással minél több jelet kell küldeni minél távolabbra, akkor én úgy gondolom, hogy egy vidéki malom dinamójáról generált áramot a szomszéd faluba egy szecessziósan díszített vezetéken elküldeni korszerűtlen, és enyhén szólva megmosolyogni való is. Amikor egy négysoros strófánál háromszor kell szótárt elővenni, akkor baj van. Úgy fogalmaztam meg a magam ars poeticáját, hogy a jó vers úgy készül, mint a jó tojásrántotta. A legszükségesebből, tojásból, sóból és valami zsiradékból, a mi vidékünkön szalonnából. De mondják, hogy hagyma, gomba… – nem kérem, az már szürrealizmus! Tehát a legszükségesebb szavakból kell állnia a versnek – ez volt az én törekvésem a hatvanas évektől kezdődően. Valahogy úgy, hogy azért ne legyen szürke a szöveg. Ez mennyire sikerült, mennyire nem, nem tudom. Amit a tájékozottságomból begyűjthettem, használtam, de lehetséges, hogy félre is értettem egy csomó dolgot. Lehet, hogy hegynek véltem azt, ami csak felhő volt. Az egyik francia író, amikor még nem tudott jól angolul, hegynek látta angol kollégáját, de amikor jobban megtanulta a nyelvet, látta, hogy felhő. Igyekeztem tanulni, látni és lepárolni, s valahogy úgy megírni a mi gondjainkat, hogy az én sokat olvasott négy elemis édesapám is megértse belőle a neki való részt, és ugyanakkor a műveltebb olvasónak is meglegyen az az elégtétele, hogy talán irodalmat olvasott. Ez volt az én tudatos törekvésem. – Nem egy alkalommal – provokatívan is – több vonatkozásban 19. századi költőnek nevezte magát. A Vannak vidékek ciklus nehezen meghatározható műfajú verseit nevezhetjük zsánernek is, lírai szociográfiának is. Ha zsáner, a régiességre esik a hangsúly, ha szociografikus vers, a modernségre. De mint realisztikus, nyelvezetében az élőbeszédre ütő életkép, úgy vélem, ezek is inkább tizenkilencedik századias dialógust tételeznek föl a vers és az olvasó között. – Soha eszembe nem jutott, és ha így is volna, tudatosan biztosan nem törekedtem erre. Valószínű, hogy azért ír az ember verset, hogy minél szélesebb körben megértsék. Én állandó kapcsolatban voltam az olvasók különböző rétegeivel, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom, az óvodástól az egyetemi tanárig, és talán ennek lehet a visszahatása. Arra törekedtem, hogy verseimhez lehetőleg ne kelljen mindjárt lábjegyzeteket tenni, és főleg azt tartottam, hogy sokkal nagyobb dolog két-három szóban kifejezni valamit, mint bonyolultnak lenni csak a bonyolultság kedvéért. Ott van például a szonett. Az ugye kötött forma, és voltam szemtelen a folyóbeszédhez igazítani. Tehát ha nekem öt szótagban kijött az, aminek kilencben kellett volna a szonett szabályai szerint, akkor én öt szótagnál abbahagytam. És ezért életem legnagyobb dicséretének tartom, amit Kormos Pista, nyugodjék békében, mondott: az az érdekes, Sándor, a verseiben, hogy olyan, mintha folyóbeszéd lenne. Arra törekedtem, hogy szinte észre se vevődjön, hogy vers. A fordításoknál is büszke vagyok arra, hogy az én tolmácsolásaimban nincsenek a fordításra jellemző „imitt-amott-legott” töltelékszavak. Ez azzal is összefügg, hogy szerintem a vers az, amit mondani kell. Nem biztos, hogy igazam van, de a mondott versben nem lehet szalmázni. Ott a töltelékszavak kihullanak. Még a nagy színészek is nagyon nehezen tudták leplezni, ha túlbeszélt volt a vers. Ez mindenképpen szempont volt. Egy francia mondás szerint amit tíz sorban is el lehet mondani, és valaki tizenkettőben teszi meg, az sokkal nagyobb gazemberségre is képes. – Verseinek egy másik, barokkosan pompázatos vonulata viszont roppant sűrű szövésű, gyönyörű képeivel, rímeivel igen erősen nyelvhez kötött. – Ez már gyakorlatból is adódik, meg bizonyos kor után az ember jobban tudja a mesterséget. Engem a versírásnak a konstrukciós része különösebben nem érdekelt. Sok rejtett szonettem is van, az olvasó tán észre sem veszi, hogy szonettet olvas. Föltördeltem már ’64-ben a Barbár szonetteket. Drága kolléga, Horváth Imre – Félixfürdőn neki olvastam el – annyira meg volt illetődve, azonnal csinált nekem tojásrántottát. – A kilencvenes években megjelennek verseiben a posztmodern poétika eredményei is. A Zbigniew Herbert-barátságra írt Eretnek táviratok, az édesapja emlékének szentelt Levéltöredékek a legszebb darabjai a posztmodern inspiratív hatásának. Posztmodern, de alkatához, habitusához csiszoltan az: mert ez az újabb formaváltás is változatlanul az üzenet nyelvi pontossága és gazdaságossága felé tart. Sőt, úgy tűnik, mintha ezt a nálunk többé-kevésbé olvasóidegennek tartott újabb megszólalási módot Sándor bácsi ismét csak az olvasóval való kapcsolat megerősítésére használná: még közvetlenebbé, még személyesebbé téve a viszonyt. – Úgy tudom, a posztmodernnek már vége, úgy tudom, aki kitalálta, elvonult északra, és nem írt többet! Meg is bírálták, hogy nem elég posztmodern! Az úgy van azért, tudja, hogy a szürrealizmust sem a 19. század végén találták ki, Shakespeare Vilmosban is benne van, hogyha jól megnézzük, és előtte is volt. Csak ezek az úgynevezett irodalmi, költői iskolák, izmusok úgy jönnek létre, mintha Brueghel-nak azokból a nagyon kemény téli tájképeiből kiemelnének egy zúzmarás ágat, s ebből az ágból hoznának létre egy egész erdőt. Én úgy érzem, hogy minden izmus mindig benne volt az irodalomban. Mindegyik, csak bizonyos időben kinagyítanak belőle valamit. Talán még Kassák úr hatalmas versének a nikkelszamovárja is ott repült már Leonardo rajzasztalán. – Sándor bácsi rengeteget utazott, s mondta ugyan, hogy a nagyvilágban is főleg magyarokkal találkozott, de nyilván más nyelvű költőkkel is volt alkalma személyesen megismerkedni. Formálódott-e, formálódhatott-e ezekből a találkozásokból komolyabb szellemi tapasztalatcsere, költői párbeszéd? – A legjobban akkor kerül közel az ember a másik költőhöz, ha olvassa. Nagy szerencséje a magyar olvasónak, hogy a világirodalom java le van fordítva, a magyar irodalom fordításirodalma pedig a költészetével azonos szépségű és rangú. Ne tegye nekem magát senki, hogy azért tanult meg angolul, hogy Shakespeare-t eredetiben élvezze, Shakespeare-t a magyar ember magyarul tudja élvezni. Állítólag angolok is nehezen értik, nehezebben, mint mi Balassit, habár Balassi Bálintnak állítólag sokkal modernebb a nyelve, mint Shakespeare-nek – Shakespeare-t állandóan restaurálni kell. – Balassitól, Szenczi Molnártól kezdve az egész magyar irodalmi hagyomány benne van a költészetében, sűrítve, szublimálva, de még a legkarakteresebb hagyomány is belesimul a jellegzetes kányádis tónusba. Szóval, nagyon nehéz tetten érni (kivéve persze, ha vendégszövegként emel be régi költőket), ezért hát megkérdezem: kik azok a költők, akiket leginkább rokon világúnak érez a sajátjáéval? – Úgy látszik, ügyes hamisító vagyok. Azt szoktam mondani, hogy én az egész csillagos égboltban szoktam gyönyörködni, de a vezérlő csillagom – ezt még a gyerekek is ki szokták találni – Petőfi Sándor. Amikor Petőfit olvasom, azt érzem, amit Márton Áron püspök mondott egy bensőséges alkalommal, hogy az ilyen ünnepi pillanatokban az Isten jelen van. És akkor éreztem, hogy ez a püspök úgy pap, ahogyan Petőfi Sándor költő volt. – Sándor bácsi ma is rengeteg találkozón vesz részt, és ezeken a Kodály-módszer irodalmi-költészeti változataként rendszerint más költők verseit is megtanítja a hallgatóknak. A legtöbbször talán Horváth Imre egyik négysorosát. Miért éppen Horváth Imréét? – Egyrészt azért, mert könnyen megtanítható. Horváth Imre nem eléggé értékelt költő, s kicsikét ezen is szerettem volna mozdítani, mert szerintem, ha valaki kétsoros vagy négysoros verseket ír, azért lehet nagy költő. A Balladát azért tanítom, mert sokszor azzal kezdem: a balladának milyennek kell lenni? Súgni szeretnék, mondom a gyerekeknek, hogyha majd egyszer felelni kell magyar irodalomból, és egy ilyen tételt kaptok, mondjuk érettségin, hogy mit tudsz a balladáról, és nem jut eszetekbe más, akkor mondjátok, hogy a balladának szépnek, szomorúnak és tömörnek kell lennie. És hogyha nem jut eszetekbe, hogy Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; / Szemközt vele nyájas szép zöld hegy-orom, / Tetején lobogós hadikopja, vagy az, hogy Edward király, angol király / Léptet fakó lován, és az se jut eszetekbe, hogy Dús András juhász volt, / már fekete a képe. / Leásták pihenni, / le a fák tövébe. // Fiatal volt, mégis / görbe volt a háta. / Istenem, magyar volt, / szóljon, aki látta – ezt Sinka István írta, aki ugyancsak Nagyszalontán született, mint Arany János, akkor jusson eszetekbe, egy másik, ugyancsak Biharban, Margittán született költő, akinek most megtanuljuk a Ballada című versét. És mondjátok velem együtt: Ballada. Írta Horváth Imre. Hogy szülőanyja a fekete föld, / Erre gondolt a liliom. S letört. Ennyi – szép is, szomorú is, tömör is. – Említette korábban, hogy négy-öt ember volt igazán nagy hatással az életére, nekik köszönhetően lett az, aki. – Így kezdjük: Tamási Áron, Kós Károly, Zsögödi Nagy Imre – mondjunk egy határainkon túlit is: – Illyés Gyula. És nem utolsósorban a már említett Márton Áron római katolikus gyulafehérvári püspök. Remélem, haló porukban sem bántom meg őket, ha azt mondom, ők atyai barátaim voltak, édesapám mellett nekik köszönhetem olyan-amilyen emberré válásomat. – Tamási Áronnal nem volt módja gyakran találkozni. Ő 1956 szeptemberében járt Erdélyben. Mi volt Tamási Áron varázslata? – Azt hiszem, hogy kétszer, ’55-ben is és ’56-ban is járt Romániában. Ötvenhat szeptemberében pár napot együtt töltöttünk Udvarhelyen Bakk Elek orvos barátja, komája családjánál, és kirándultunk Homoródfürdőre, ahol emléktábla is őrzi ottjártát. A homoródi villa gondnoka egy világjárt nyugdíjas román matróz volt, aki nem tudott magyarul, Elek bácsi volt a tolmács. És történt egy nagyon érdekes dolog, ami jellemző Tamási Áronra. Azt kérdi ez a román tengerész, hogy milyennek látja ezt az országot és ezt a népet. Fogalma sem volt, hogy Tamási Áron odavalósi, hogy tulajdonképpen ő van otthon. Előzőleg Udvarhelyről egy teherautóval valami rettenetesen rossz úton mentünk Homoródfürdőre. Azt mondja Tamási Áron: Kedves uram, ha ez az ország és ez a nép olyan, mint ön, akkor nagyon boldog vagyok. Ha olyan, mint az az út, amelyiken Székelyudvarhelyről idáig jöttünk, akkor nagyon szomorú vagyok. Számomra ez egy rendkívül tanulságos felelet volt. Abszolút nem bántotta meg, de finoman mégis az igazat mondta. – És Nagy Imre bácsi? Ő is inkább a magatartásával, az emberi habitusával hatott? – Imre bácsi festett, álltam mellette, a Halottak napjából mondtam neki sorokat, akkor készült a vers. Azt mondja: Uram, úgy érzem, hogy ez egy igen jelentős vers lesz. De bele kellene írni azt is, hogy mivel vétettünk mi többet másoknál. – Ez a sor Nagy Imrétől való? – Megszívleltem, és így került a versbe, mivel vétettünk mi többet / mint akár a legkülönbek // vén zsidók ószövetségi / nyelvével kéne most élni / de hallgatunk senki sem mer / feleselni az istennel.Nagyon nagy mondásai voltak. Például azt a kifejezést is tőle tanultam, hogy megszenvedettség. Jövünk a világ legnagyobb dilettánsának a kiállításáról, mondta ő egyik kollégájáról, én próbáltam védeni, azt mondja: Nem tudja, mi az a fehér-fekete, hiányzik belőle a megszenvedettség. Aztán rájöttem, hogy mi a megszenvedettség. Eljött a boldog órája képén haldokló édesanyját örökíti meg. Hogy tudta ezt megcsinálni? – kérdeztem. Az agyam megkocsonyásodott, fiam, de meg kellett csinálnom. – Akárhonnan indultunk is el ebben a beszélgetésben is, rendre a magatartásnál kötöttünk ki. Mindig fontosabb az etika, mint az esztétika – a költészetben? – Én azt hiszem, nem lehet elválasztani a kettőt. Megint csak Petőfire hivatkozhatunk, aki azt írta huszonhárom évesen: Az utókor elmondhatja rólam, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfiú valék. PÉCSI GYÖRGYI / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 16.A mi kis virtuózainkImmár harmadik éve, a hangversenyévad végén, Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében bemutatkoznak a Plugor Sándor Művészeti Líceum zeneművészei, állóképpel lepnek meg a bejáratnál a drámaosztály hallgatói, az előcsarnokban pedig közszemlére állítják a képzőművészeti tanulók munkáit. Azt hiszem, nem tévedünk, ha megelőlegezzük nekik a művész megnevezést, nem csupán azért, mert páratlanul gazdag „anyaggal” leptek meg, de leginkább azért, mert amivel elénk léptek, az már művészet a javából. A drámaosztály, ifjú kora ellenére, már sokszor bizonyított, hisz az Osonó világra szóló sikereiben benne van az ő lelkük is. A festmények, grafikák sok lehetséges befutót előlegeznek, az eszközökben, megvalósítási változatokban gazdag kiállítás, úgy érzem, sok hozzáértőt és hozzá nem értőt is meglep. A magyar televízióban éppen most futó Kis virtuózok elnevezésű vetélkedő adta az ötletet, hogy a líceum zenészeinek, szólóénekeseinek teljesítményét ugyancsak a virtuóz jelzővel illessem. Úgy gondolom, nem sok zeneművészeti iskola van, amely egyszerre ennyi nagyzenekart és nagykórust színpadra tudna szólítani. És nem akármilyen szinten! Micsoda iszonyatos munka van e kétórás szereplés mögött! A tanárok, a felnőtt művészek közül csak kevesen jelennek meg a színen ez alkalommal, csupán a karvezetők „lépnek” munkába egy-egy ilyen előadás alkalmával, de mellettük, mögöttük, velük együtt még ott vannak azok, nem is kevesen, akik ezeket a kis virtuózokat előkészítették, felkészítették a színpadra lépéshez. És közöttük többen vannak, akik tényleg elismert művészekként jelennek meg időnként rangos rendezvényeken, és milyen megelégedést jelent, hogy a tegnapi diákok közül jó páran ma már volt iskolájukban tanítanak.(Bocsássák meg nekem, hogy külön nem sorolom a neveket, mert akkor ott kellene sorakoznia a teljes tantestületnek!) Tényleg igazi csemege volt ez a múlt hét végére meghirdetett hangverseny! Engem különösen megindított az Eufónia kórus feldolgozott népdalcsokra. Eszembe jutott, hogy ilyen könnyfakasztó hatással volt rám hosszú évekkel ezelőtt az a népdalfeldolgozás, az a Kodály-mű, melyet a pécsi Leöwey Gimnázium lánykórusa adott elő első szentgyörgyi vendégjátékukon a nagy tekintélyű Jandó Jenő tanár úr vezényletével. Ugyanezt éreztem akkor is, amikor 1972-ben, pécsi vendégszereplésünkkor Dancs Árpád vegyes kamarakórusa megbabonázott az Ültettem violát, várom kikeletjét kezdetű népdal kristálytiszta zengésével.(Azóta is megtanítom diákjaimnak ezt a népdal-csodát!) A mostani élményt külön megköszönöm Sipos Zoltánnak. Végezetül hadd jegyezzem meg: éppen negyvenöt esztendeje, hogy az akkor egyetemista, ma világhírű zongoraművész, ifjú Jandó Jenő megtartotta élete első koncertjét a mára lerombolt Szakszervezeti Művelődési Palotában, nem éppen a legkorszerűbb zongorán! Péter Sándor / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. május 17.Dr. Nagy András életreceptjeLót visszanéz… címen megjelent visszaemlékezése ürügyén Dr. Nagy András (1905–1982), a személyes emlékeit megörökítő orvos–író fogalmazásmódján érződik, hogy érzékeny megfigyelővel és vitathatatlan íráskészséggel megáldott szerzővel van dolgunk. Ez a tehetség nemzedékeken keresztül öröklődött családjában, amelynek eredményei a közírás területén és az életutat summázó memoárokban jelentkeztek. A Sas Péter művelődéstörténész által szerkesztett kötetet a múlt héten zajló 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be a Katolikus Nőszövetség dísztermében. Dr. Nagy András életét és munkásságát Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános, Szilágyi Júlia nyugalmazott irodalomtanár és fia, Nagy Benedek méltatta. Ismerkedjünk meg közelebbről családjával, életével, orvosi és írói munkásságával. SAS PÉTER Nagyapja előneve szerint csíkmindszenti és bethlenfalvi – írói nevén Tivai – Nagy Imre (Csíksomlyó, 1849 – Csíkszereda, 1931) tanár, népiskolai igazgató, vármegyei közgazdasági előadó, gazdasági szakíró, gyakorló mintagazda. Egyúttal a Csíkszeredai Gazdasági Egylet, a Csíki Múzeum Egylet, a Csíkszeredai Kaszinó alapító tagja és a városi Műkedvelő Társulat titkára, rendezője, majd elnöke, a Csíki Magánjavak Igazgatótanácsának és a Csíki Takarékpénztárnak az elnöke, az első csíki újság, a Székelyföld megalapítója, a Csíki Gazda c. lap szerkesztője, Csíkszereda egyik meghatározó személyisége. Talán máig áldják az Oltvölgyi Víztársulat megalapításáért, amely egy új folyómeder kialakításával Alcsík kaszálóit ármentesítette. Sajtgyári kezdeményezése már nem volt ilyen sikeres, társaival együtt belebukott. A tanári pálya kárpótolta, 27 éven át vezette a csíkszeredai m. kir. Mezőgazdasági Felső Népiskolát, ahol negyedszázados működése alatt leendő székely gazdák százait készítették fel a minél eredményesebb gazdálkodásra. Önzetlen becsületességének kései elismerése, hogy a csíkszeredai önkormányzat Pro Urbe díjának bronzszobrában az arcmására ismerhetünk. Emlékezés régi csíkiakról címen négy kiadást megélt munkájában 253 szülőföldi kortársának arcképét rajzolta meg. A kötet anyagát két korábban megjelent könyvének (Cirkálások. Szeredai emlékeim és Csíki Pantheon. Emlékezés régi csíkiakról) anyagából állította össze dédunokája, Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus. Tivai Nagy Imre politikai beállítottságát tekintve a ’67-es kiegyezés híveit egyesítő Nemzeti Munkapártot erősítette. Meggyőződése volt, ha az első világháború és annak kimenetele nem bomlasztja fel a Monarchiát, akkor annak legbefolyásosabb népévé a magyar válhatott volna. A Tisza István alapította pártot követő nagyapa nagyon jó kapcsolatban volt vejével, Dr. Nagy András édesapjával, a kemény ’48-as meggyőződésű Dr. Nagy Béni (Csíkmindszent, 1874 – Csíkszereda, 1941) jogásszal, aki maga is íráskészséggel megáldott tehetség volt. Az „aranygyűrűvel abszolvált” jogász Csíkszereda tiszti ügyésze, majd a kisebbségi sorban ügyvédje volt. Városában a 20. század első évtizedében két függetlenségi párti (’48-as) hírlapot alapított és szerkesztett. Korai és váratlanul bekövetkezett halála miatt visszaemlékezéseit nem írhatta meg. Fia Városkép és ami hozzá tartozik… címen megjelent könyvében megörökítette, hogy gyermekkora egyik legkedveltebb sportjának hódolói mind ismerték családjuk nevét, mert Csíkszereda hat teniszpályájának egyike édesapja kertjében volt. A többgenerációs közéleti személyiségeket adó család következő leszármazottja – teljes nevén – Dr. Nagy András György (Csíkszereda, 1905 – Csíkszentkirály, 1982) orvos, egészségügyi szakíró, közíró, népművelő a családi jelmondatot – „Igyekeztem megtartani, amit apám reám bízott” – nemcsak megtartotta, de kettős értelemben tovább is örökítette: a római katolikus egyház értékrendszerének a társadalomban való képviseletével és irodalmi megjelenítésével. Erdély szinte majdnem minden városában, valamint szűkebb pátriájában, Al- és Felcsík minden falujában közel 300 egészségügyi jellegű, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadást tartott a család- és csecsemővédelemről, az alkohol- és abortuszellenes küzdelmekről. Ars poeticaként vallotta, hogy a gyógyítás egyik szinonimája a népnevelés. Középiskoláit 1915–1923 között szülővárosában, a csíkszeredai római katolikus, majd a debreceni és a kolozsvári piarista főgimnáziumokban végezte. Fiatal kora óta a rajz, a festészet és a zene iránt érzett elhivatottságot. A művészi pályára biztatta a tehetségesnek tartott gyermeket apai unokabátyja, Nagy István festőművész is. Családtagjai – Te piktor akarsz lenni egy életen át? – többször ismételt kérdésének hatására tanulmányait engedelmes fiúként a bukaresti orvostudományi fakultáson (Facultate de Medicină) folytatta. Művész-énjét sem engedte elhamvadni, az értelmiségiekből szerveződő Királyi Filharmonikus Zenekar (Orchestra Filarmonicii Regale) nagybőgőseként megvallotta a zene iránti elkötelezettségét. Egyetemi hallgatóként a később irodalmi babérokra törő Nagy Borbálával és Szemlér Ferenccel megalapította a legelső bukaresti magyar diákegyesületet, a református egyházközség közművelődési szervezetének fiókszervezeteként működő Koós Ferenc Kör Diákosztályát. Az általa elnökölt egyesület sikeres farsangi magyar diákbáljain még Nicolae Iorga történészprofesszor, a későbbi miniszterelnök is részt vett gyermekeivel. 1929-ben kisebbségiként évfolyamelsőként doktorált, a következő két esztendőben Szombathelyen, segédorvosként, majd címzetes asszisztensként Párizsban (Salpetriére Gosset-klinika) végzett sebészeti és nőgyógyászati szaktanulmányokat. 1931-ben francia nyelven publikálta is kutatásai eredményeit. A gazdasági válságtól kényszerítve hazatért, 1935-ig szülővárosában magánorvosként praktizált. 1935-től Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök meghívására három éven keresztül a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis előadója, a fiúlíceum egészségtan tanára, valamint az akkori, majd utóda, Vorbuchner Adolf püspök orvosa. Az erdélyi egyházmegye székhelyén, később az Erdélyi Katolikus Népszövetségben olyan közeli kapcsolatot alakított ki – immár Isten szolgája – Márton Áronnal, hogy a püspöki orvos 1937-ben megszületett első gyermekének, Benedeknek a keresztapja lett. Előadói körútjai során, 1936-ban megismerkedett az erdélyi Katolikus Leányszövetség egyik vezetőjével, a kolozsvári ürögdi Nagy Marienne-vel (Kolozsvár, 1910 – Csíkszentkirály, 1984), aki felesége és életének hűséges társa lett. Abortuszellenes meggyőződésük bizonyságaként – 1937 és 1947 között – öt gyermeknek adott életet. 1938-ban a Szociális Testvérek Társasága segítségével megszervezte az első csíki szülészetet, a csíksomlyói Salvator Egészségházat, majd 1942-ben a csíkszeredai Szülőanyák Mária Otthonát. A háború szele és az 1944. augusztusi kitelepítési parancs Dr. Nagy Andrást és egész családját a távoli Bajorországig sodorta, ahonnan csak két év múlva tudtak hazatérni. A menekülés idején, 1944–45-ben az OTBA budapesti szakorvosi rendelőintézetében, majd Jánosházán látott el minisztériumi szakmai feladatokat. A bajorországi Tüsslingben a Vöröskereszt orvosaként folytatta gyógyító tevékenységét. 1946 májusától egészen az államosításig a Szociális Testvérek Társasága kolozsvári szülészetét vezette. 1947 végén felajánlották neki, hogy irányítsa a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karának szülészeti tanszékét. Miután a feltételül szabott párttagságnak nem tett eleget, az orvosi munka folytatására csak otthon, Csíkban kapott lehetőséget. „A nép orvosa” megtisztelő titulusával egészen 1964-ig az alcsíki Csíkszentkirályon kör- és üzemorvosként működött. Amikor felesége kolozsvári házát államosították, családjával együtt az ottani 17. századi családi kúriába költöztek. Utolsó állomáshelye az általa megteremtett helyi Egészségügyi Nevelési Szolgálat, amelynek vezető orvosaként 1978-ban vonult nyugállományba. Közéleti tevékenysége is két szakaszra osztható. 1934-től 1940-ig szervezte és vezette az Erdélyi Katolikus Népszövetség Orvos Szakosztályát. 1938–1944 között a csíki szülészet mellett a Szent Vince Szanatórium másodorvosa, 1940-tól az Országos Tisztviselő Betegsegélyezési Alap (OTBA) körzeti orvosa Csíkszeredán, valamint a marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársa. 1946–47-ben a Magyar Népi Szövetség Egészségügyi Osztályának vezetőségi tagja. 1966–76 között a Csík, majd Hargita megyei Orvostudományi Társaság (Uniunea Socoităţilor de Stiinţe Medicale) titkára. A zene iránti érdeklődését sem veszítette el, 1957 és 1963 között Csíkszentkirályon énekkart szervezett és vezetett. Iskolás tanulókkal megrendezte és bemutatta Kacsóh Pongrác János vitéz című közkedvelt daljátékát. Jelentős szakmai publikációs tevékenységet fejtett ki. Tanulmányait a párizsi Presse Médicale, az Erdélyi Tudósító, A Nap, Harangszó, Erdélyi Lapok, Hitel, Erdélyi Fiatalok hasábjain jelentek meg, az Adatok az erdélyi magyarság népegészségügyéhez tudományos írását az Erdélyi Múzeum közölte. A marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársaként szerkesztőségi feladatokat is vállalt. Egészségügyi ismereteit tankönyvben összesítette: Egészségtan a magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára (Kolozsvár, 1938), melyet a magyar iskolákban az 1948-as államosításig használtak. Nagyon hasznosnak bizonyult a Jó egészséget!(Kolozsvár, 1938) és A csecsemő gondozása (Kolozsvár, 1938 és 1943) címen kiadott hiánypótló, ismeretterjesztő munkája. Az Anyák iskolája könyve hat kiadást is megélt. 1945 után a romániai Orvostudományi Társaságok Szövetsége nyújtotta lehetőségeket kihasználva, tudományos dolgozatokat közölt a daganatos betegségekről, a rák megelőzésének lehetőségeiről és átfogó, összegző jelleggel Csíkszék egészségügyének múltjáról. Népnevelőként írott cikkeit a Falvak Dolgozó Népe, a Hargita, az Informaţia Harghitei, az Ifjúmunkás és a Vörös Zászló című lapokban publikálta. A betegségek elleni küzdelemben nagy jelentőséget tulajdonított a gyógyfürdők nyújtotta lehetőségeknek. Erről árulkodnak a Fürdőhelyeink (Korunk, 1970) és a Hargita megye gyógytényezőinek fejlődéstörténete (Csíkszereda, 1974) címen közreadott tanulmányai. Értékes visszaemlékezéseket közölt kedves barátjáról és rokonáról, Nagy István festőművészről (Korunk, 1968) és egykori ministráns társáról, életútja során a politikai paletta másik oldalára keveredett Szemlér Ferenc író–költőről (Művelődés, 1979). Hányatott élete okozta egészségkárosodása miatt nem érhette meg nagyobb lélegzetű írásai megjelenését. Elsőként a Városkép és ami hozzátartozik… címen két kiadást megélt könyvében állított emléket – mintegy kiegészítve nagyapja arcképsorozatát – a Monarchia korabeli Csíkszereda házainak, lakóinak, jellegzetes alakjainak. Tágabb és szűkebb szülőföldje ismertetését saját életsorsába ágyazottan, memoárszerűen folytatta a Lót visszanéz… címet viselő visszaemlékezésében. Polgárinak minősíthető családját, a bukaresti magyar diákszerveződéseket, egy párizsi kórház orvostársadalmát és Csíkszereda – a szerző megfogalmazásában a „Színpad” – két világháború közötti mindennapjait felvillantó önéletrajzát 1978-ban fejezte be. Az Arcok és találkozások címen megörökített visszaemlékezések az 1930-as évek közepén születtek. Dr. Nagy Andrást 1935 tavaszán kinevezték a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis tanszékére, valamint – saját megfogalmazásában – „a püspök-atya háziorvosának, az uradalom és a gimnázium orvosának”. Ez adott lehetőséget a gyulafehérvári római katolikus arcképcsarnok összeállítására. Egy különleges világ tárulhat fel szemünk előtt, melynek belső életét azok ismerhették, akik a püspökség belső közösségéhez tartoztak. A résnyire nyitott ajtón át betekintve jól érzékelhetjük, nem volt könnyű a püspöki palota lakójának lenni. Hiába hagyták már 15 esztendeje maguk mögött a politikai és történelmi korszakváltást, maradandó és helyrehozhatatlan nyomot hagyott a városon, az egyházi közösség életmódjában, az őket körülvevő világgal kialakítható kapcsolat meddő lehetőségeiben. Ahogyan azt Dr. Nagy András jelzésszerűen és nagyon érzékletesen megfogalmazta. „Az elhagyott, szűkös, mogorva püspökvár, hallgatag lakóival, a mozdulatlan, sokféle nemzetiségből és egymást nem szerető emberekből összetett, lapos és poros kisváros akvárium-élete valóban nem nagyon volt alkalmas környezet mozgékony és társasághoz szokott ember számára. Általában senki sem szerette ezt a jobb sorsra érdemes kisvárost, ami annál furcsább, mert más, talán kevésbé mutatós és rendezett kisvárosoknak azért mégis akadtak hívei és sajátságos szelleme. Itt a bennszülöttek majdnem hiányoztak, ezért a beköltözöttek még kevésbé találták meg helyüket.” Ebben az elkeserítőnek tűnő, reménytelennek látszó helyzetben mégis jól érezte magát emlékírónk. Magyar és katolikus közössége érdekében fontos és hasznos munkát végezhetett, melyet nem az anyagiak vezéreltek. Abban az időszakban több kiemelkedő értelmiségi levelezésében, visszaemlékezésében olvasható egy napjainkban már nem használatos kifejezés: „nemesi hivatal”, vagy eredeti megfogalmazásában „nobile officium”. Az 1920-as évek Romániája megadta az erdélyi magyarságnak és vele együtt tudományos életének is – Tavaszy Sándor filozófiai értelmezésében – sorsának értelmét, az újrakezdés művészetét. Ebben a korparancs szülte paradigmaváltó folyamatban találta meg Dr. Nagy András helyét és szerepét. Ezért elsősorban az erdélyi római katolikus egyház akkori vezetőjének, Mailáth Gusztáv Károly püspöknek volt hálás. Tőle kapta élete fundamentumául szolgáló és arról építkező hitvalló világlátását: „neki köszönhetem, hogy hithű katolikus vagyok.” A visszaemlékezések mindenkori kiinduló alapja az a feladat, aminek ellátására a püspöki udvarba hívták, a megörökítettek egészségügyi helyzete. A személyre szabott történetekben tulajdonképpen kórtörténeteket olvashatunk, aminek becses hozadéka minden egyéb adat, megállapítás, amit Dr. Nagy András rögzített. A tények embereként ennek is megvolt a pontos racionális magyarázata, amit Mailáth püspök kapcsán fogalmazott meg: „talán birtokában vagyok néhány olyan személyét illető adatnak, amelyet csak kevesen és biztosan nem a legbeszédesebb emberek tudhatnak. Kár volna ezeknek is elveszniük.” Szerencsére – szerencsénkre – nem veszlődtek el, így tudományos kutatók és érdeklődő olvasók egyaránt meggyőződhetnek értékükről. A visszaemlékező, fényképfelvétel élességű írások egyik legnagyobb érdeme, hogy emberközeli helyzetbe hozzák főszereplőiket, elősegítve személyiségük és munkásságuk immár testközeli helyzetük miatti legpontosabb megértését és befogadását. A főpapok és P. Csiszér Bonaventura ferences barát megörökítése egy-egy telitalálat, bár már nem él senki, aki személyesen ismerhette volna őket, mégis teljes mértékben hihetőnek, a valóságnak megfelelőnek találhatjuk jellemző megörökítésüket, különös tekintettel a legközelebbről megismertre és megismerhetőre, a „diákok püspökére,” Mailáth Gusztáv Károlyra. Ugyanez áll a két tudósember megszemélyesítő leírására, Bitay Árpádra és Victor Babeşre is. Utóbbi kakukktojásnak tűnhet a galambfészekben, de néhány mondat elolvasása után kiderült, hogy helye és szerepe van köztük, mint Dr. Nagy András egykori professzorának. Ha visszaemlékezünk Gyulafehérvárnak és a püspökségnek az új helyzetben való bemutatására, jellemzésére, még érdekesebbek, fontosabbak – ha úgy tetszik célszerűbbek – lesznek azok a mondatok, amiket a nemzetközi tekintélyű román egyetemi tanár kapcsán róla vagy tőle olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy „a Bánságban született, Magyarországon nőtt fel és tanult,” és „Budapesten magántanárságig vittem”. Hazája, Románia is elismerte érdemeit, 1927-ben a „nemzet tudósai” sorába emelkedett. A titulus mellé fundus is járt, amikor az ígért anyagiak felől érdeklődött volna a miniszternél, „a derék miniszteri titkárnak a szerény külsejű öreg hiába ismételte, hogy „Profesor Babeş” kér bebocsátást, ez a név nem mondott számára semmit. A történet felemlegetése Dr. Nagy András részéről egy finom célzás és utalás volt arra, hogy milyen nagy különbség volt a románságon belül is az erdélyi származásúak és a volt regáti rész, főleg Bukarest fanariótái között. A történetben emlegetett titkár bizonyára nem tudta, hogy Babeş professzort a halhatatlanság számára egy karcolatában Sipulusz (Rákosi Viktor) is megörökítette, talán csak bántotta a fülét, hogy „kimondottan erdélyi tájszólású román nyelven” szólalt meg. Bitay Árpád ugyancsak nagyon közel került lelkileg Dr. Nagy Andráshoz, kapcsolatukat a közös séták még jobban elmélyítették. A reális valóság talaján álló orvosnak imponálhatott, hogy nyelvész barátja a tudományos igazsághoz való ragaszkodás miatt akár „gyönyörű magyar nyelvünk törzsgyökereseknek tartott szavairól lerántotta a szláv leplet”. Nagyon élvezetes volt számára, ahogyan Bitay Árpád „pletykálkodott” a múltról, egy szakmán kívülinek is élvezetessé, vonzóvá tudta tenni azt a témát, amivel éppen foglalkozott. Ilyen hozzáállással rendelkezve talán csak a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban, majd az egyetemen tanító piarista történész, Biró Vencel illeszthető mellé. Nagyon elgondolkodtatóak Bitaynak Hunyadi János, Bocskai István sírja és Martinuzzi Fráter György nyughelye kapcsán tett feltevései, melyeket a mai kutatások sem tudtak meghaladni. Jólesően ismételte utána Tamási Áron nagyprépost – a hasonnevű író nagybátyja – egykori székely kapujának feliratát: „Áldja az Úr jöttöd, mentedben is Ő legyen őröd!” Lelki élmény Vorbuchner Adolf püspök kapcsán Isten szolgája, Márton Áronról csupán néhány sornyit is olvasni, akit akkor még kezdő aulistaként emlegettek, és akinek kanonoki kinevezése nem minden korabeli káptalani tagnak jelentett örömhírt. A ferences szerzetesnek, Mailáth püspök egykori gyóntatójának, P. Csiszér Bonaventura alakjának megidézése nagyszerű befejezése a püspökség emlékezet-füzérének. Ha nem tudnánk róla semmit, csupán Dr. Nagy András egyik rövidke, négyszavas jellemzését olvasnánk vele kapcsolatban, annyi is elégendő lenne, hogy rajongó lelkesedéssel gondoljunk az egyre távolodó múltban elmaradt alakjára. Hogyan is lehet ekkora eleganciával valakit ábrázolni: „Mindenki szerette, mert mindenkit szeretett.” Ez a szerző mindenkori olvasóinak szóló összegző üzenete is egyben, kövessük Jézus Krisztus kérlelő parancsát, a keresztényi szeretet útját. A gyulafehérvári arcképcsarnok szerzője visszaemlékezésein keresztül történetírói hitelességet meghaladóan, a teljesség megismerése szempontjából kihagyhatatlanul fontos emberi oldal felől közelítve jelenítette meg a püspökség 20. századi történetének nagyon jelentős három esztendejét: Mailáth Gusztáv Károly püspökségének záró szakaszát, az interregnumot és Vorbuchner Adolf püspök haláláig tartó működését. Lót visszanéz… címen megfogalmazott tömjénillatú íráscsokra elé a távoli Bajorországban írt előszót – melyhez olvasottságára és műveltségére jellemzően – Dante Isteni színjátékából és Ady költeményeiből keresett memóriájában idézeteket. Az öregek és a fiatalok feladatának Ady általi feladatkijelölésén gondolkozva minden korosztály számára kívánatossá tette az egykori történések és szereplői megörökítésének értelmet adó fontosságát: „halott múltunk emlékeit drágákká teszi számunkra a könyörtelenül elfutó idő.” Dr. Nagy András két kötetben megjelent önéletírása önvizsgálatra késztet. A szerző fiatalkorában, Párizsban szerzett szakmai gyakorlatot és folytatott kutatásokat, melynek eredményét publikálta is. Kint szerzett tapasztalatait hazahozta, s itthon, Erdélyben kamatoztatta. Általános orvosi szakképzettsége és megbízhatósága miatt az 1930-as években Gyulafehérvárt a „püspökök orvosa” lett. A második világháború idején családjával együtt menekülésre kényszerült, majd az „idegen” iránt bizalmatlan Ausztriában és Németországban elismerten praktizált, gyermekei ottani iskolában tanulhattak. A későbbiekben még jobban élhettek volna, bizonyára soha többé nem kellett volna anyagi gondoktól tartaniuk. Ennek ellenére ismét hazatért, hogy tudását, szakmai ismereteit otthon kamatoztassa. Pontosan látta a különbséget Európa két része között, de szeretett volna hozzájárulni, hogy Erdély, s benne a nehéz sorsú Csík is olyan fejlődésnek induljon, mint Európa szerencsésebb része, de jól tudta, hogy mindez vallás, tudás, műveltség, kultúra és áldozatvállalás nélkül lehetetlen. Jól láthatjuk, a mostani pénz és anyagi központúság miatt hogyan forrong, vajúdik az egész világ. Önéletírásának második részében egészségügyi, egészségpolitikai elképzeléseit, nemzetpolitikai nézeteit bemutató írásaiból is olvashatunk egy csokorravalót. Különösen figyelmet érdemel A magyar sors néven eddig kéziratban maradt tanulmánya, melyet évszázadok óta halogatott szembenézésül lelkéből fogalmazott mindazoknak, akik nemzettestvéreinek vallják magukat. A kisebbségi élet lelki hatásai címen megjelent írása a kisebbségi sorsban élő erdélyi ember lelki alkatának morális alapú meghatározása miatt László Dezsőnek A kisebbségi élet ajándékai címen kiadott munkája mellé állítható. Dr. Nagy András élete és munkássága kiegészítéseképpen bepillanthatunk levelezésébe, melynek általános érdeklődésre számot tartó része Isten Szolgájával, Márton Áron püspökkel, Benciként emlegetett fia keresztapjával folytatott írásbeli diskurzusa. Dr. Nagy András jószándékú szakmai tenniakarását, emberi segíteniakarását a kommunista hatalom nem becsülte, ellenségesen kezelte, kuláknak bélyegezte, sőt, megbízhatatlan klerikálisnak nyilvánította. Ebben saját szempontjaik szerint igazuk volt, a csíki orvos megingadhatatlan volt hitében, római katolikus vallását a legnehezebb időkben sem tagadta meg. Isten nem is hagyta magára, nehéz, reménytelennek látszó helyzeteiben, súlyos betegségében is megsegítette. Dolgozószobája falán örök emlékeztetőnek és szellemi-lelki iránytűnek ott függött a kereszt a megfeszített Megváltóval, ahogyan az első kötet borítóján láthatjuk. A szerző csíkszeredai szülőházán arcmásával ékes emléktábla emlékeztet személyére és munkásságára. Amennyiben hitelesen meg akarjuk ismerni személyiségét, csíki székely szülőföldjéről és a katolicizmusról alkotott gondolatvilágát, akkor vegyük kezünkbe és olvassuk el emlékiratát, mert – mondását parafrazálva – abban le van írva, amikre egyébként emlékeznünk, vagy amit tudnunk kellene. 2017. május 30.Marosvásárhelyen vendégszerepel a Tamási Áron SzínházMarosvásárhelyen turnézik június 1-6. között a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, olvasható az intézmény közleményében. A turné során június 1-én, csütörtökön 19 órától, 2-án 17 órától és 3-án 19 órai kezdettel a Bocsárdi László által rendezett Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadást, június 4-én szintén 19 órától a Sardar Tagirovsky által színpadra vitt Úrhatnám polgárt játszák a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. Június 6-án 19 órától pedig a Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóestet tekinthetik meg az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Studio Színház színpadán. Legutóbb 2014 nyarán léptek fel hasonló „csomaggal” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, amikor több alkalommal bérletben játszották a Bocsárdi László rendezte A fösvény és az Ilja próféta című előadásaikat. Ezúttal is az utóbbi két év legfontosabb produkcióit mutatják be a marosvásárhelyi közönségnek, áll a társulat közleményében. Shakespeare egyik legnépszerűbb vígjátékát közel két évvel ezelőtt mutatták be a Gyulai Várszínházban a Shakespeare Fesztivál keretében. A produkciót azóta is teltházas közönség előtt játsszák mind a Tamási Áron Színház színpadán, mind különböző fesztiválok közönségei előtt. Pálffy Tibort, az előadás Malvolioját felterjesztették a Gábor Miklós-díjra, amellyel az év legjobb Shakespeare-alakítását méltatják. Pálffy Tibor mindemellett jelölést kapott a Színikritikusok díjára a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában is. A Sardar Tagirovsky által rendezett, 2015. szilveszterén bemutatott Úrhatnám polgár című vígjáték szintén sok helyen vendégszerepelt már, és bekerült a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának a versenyprogramjába is, ahonnan Sardar Tagirovsky rendezői díjjal, Pálffy Tibor férfi alakításért járó díjjal, Bajkó Blanka Alíz a legjobb jelmezért járó díjjal, valamint Bartók György és alkotótársai a Kisvárdai Várszínház zenei díjával tértek vissza. Derzsi Dezső jelölést kapott a Színházi Kritikusok Céhétől a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Bajkó Blanka Aliz, az előadás jelmeztervezője pedig átvehette a Színikritikusok Díját a legjobb jelmez kategóriában. A Rajtammaradt télikabát című Cseh Tamás-előadóest Gajzágó Zsuzsának, a Tamási Áron Színház színészének a kezdeményezésére jött létre 2016 őszén. A Cseh Tamás és Bereményi Géza műveit felidéző koncert vendégszerepelt már a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Az előadás alkotói: Gajzágó Zsuzsa (ének), Simó Lakatos Barna (gitár), Katona Dávid (gitár) és Ráduly Zsófia (hegedű). Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 1.Rög alól bejárni a kerek világotAlig harminchat év adatott meg neki, de rövid életében többet ért el, mint mások akár egy matuzsálemi kor alatt. A méltatlanul elfeledett Balázs Ferenc unitárius lelkész és népművelő halálának 80 éves évfordulóján a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szerveztek emlékkonferenciát. Egy újságoldalon lehetetlen összegezni Balázs Ferenc rövid életének összes megvalósítását. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített Mészkőn, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított, dalárdát és színjátszó csoportot irányított, dán mintára népfőiskolát szervezett, verset és prózát írt, dalokat szerzett – mégis alig beszélünk Balázs Ferenc unitárius lelkészről, akinek, ha a betegség nem rabolja el egészen fiatalon életét, valószínűleg egészen más fényben állna életműve. De még e rövid időszakban is annyi mindent tett, amire másnak talán több élet sem lenne elég. Gépészmérnöknek készült, de egy fiatalkori tüdőfertőzés gyógyítására az orvos falusi levegőt ajánlott Balázs Ferencnek. Így terelődött figyelme a falu felé, ahol akkor az értelmiségi számára csak a gazdatiszti és a papi állás kínálkozott. „Jobb a falu szolgája lenni, mint a grófé” – írja később, s e meggondolással iratkozott be az unitárius teológiára. Bár nem volt egészséges – tüdőbaj kínozta szinte gyerekkora óta –, kerékpárral és vonaton járta a világot. Saját bevallása szerint Amerikában eszmélt rá „élete nyitjára”: „egy nagyszabású világszemlélet körvonalai bontakoztak ki előttem, amelynek lényege szerint e világfolyamat, amelynek részei vagyunk, cél irányában halad. Arra is feleletet találtam, hogy mi az a cél, amely a létezés minden mozzanatának értelmet ad. Az adatok, amelyeket fölsorakoztattam, arról győztek meg, hogy e világ minden darabja a fejlődése kezdeti fokán olyan tevékenységet fejt ki a saját természetének megfelelően, amelyik az egész világ roppant egybefüggésébe beleillik” – írja a Bejárom a kerek világot című 1929-ben megjelent kötetében. Népfőiskola és szövetkezet Hihetetlenül izgalmas életút állt Balázs Ferenc mögött, és utazásainak minden találkozásából ihletett merített. „Világkörüli útján a szövetkezeti mozgalmat párhuzamosan tanulmányozta a népfőiskolai szervezőmunkával” – mesélte lapunknak Hunyadi Attila Gábor történész, a konferencia egyik előadója, aki Bardocz Sándor szerkesztővel együtt tavaly kisfilmet is készített Balázs Ferenc emlékére. Az unitárius lelkész Japánban például találkozott Toyohiko Kagawa japán keresztény misszionáriussal, aki az oszakai munkástelepeken és a falvakban szervezett népfőiskolákat. Indiában találkozott Rabindranáth Tagore Nobel-díjas polihisztorral, valamint Mohandász Mahatma Gandhival, India politikai és spirituális vezetőjével. „Tagore népfőiskoláját Balázs Ferenc magasabb rendűnek tartotta a szinte kizárólag csak politikai szabotázsokkal foglalkozó Gandhi-féle akciónál” – mutat rá Hunyadi Attila. Tagore népiskolája mára India egyik legjelentősebb egyetemévé nőtte ki magát, egykoron pedig nemcsak irodalmi és általános műveltséget nyújtott a diákoknak, hanem kézműves ismereteket is elsajátíthattak az oda érkező fiatalok. Dániában tartózkodó felesége is hasznos tanácsokkal látta el a hazatért mészkői lelkészt: a dán népfőiskolai rendszerről számolt be neki, amely már akkoriban a legkiforrottabb volt. De a tapasztalatok alapján a dán szövetkezeti rendszer is követhetőnek bizonyult. Balázs Ferenc egyik fontos megvalósítása a tejszövetkezet létrehozása volt, amely közvetlenül a tordai termelőktől szállította szekérrel a friss árut a vásárlókhoz. Az aranyosszéki Vidékfejlesztő Szövetkezet a világ első szövetkezeti formában bejegyzett vidékfejlesztő egyesülete volt, amely saját üzletet nyitott Tordán, ahol a tájegység termékeit lehetett értékesíteni. Hunyadi Attila szerint talán egyetlen hibát lehet felróni Balázs Ferencnek: nem vette figyelembe, hogy a szövetkezetek csak úgy eredményesek, ha tágabb hálózatba illeszkednek, elszigetelten működésképtelenek. Tulajdonképpen a mészkői lelkész a szervezés gyerekbetegségeivel küszködött, és ha tovább élt volna, ezeket az ő személyisége is kinőtte volna – tette hozzá a történész. De a szövetkezeti koncepció túlélte megálmodóját, sikeresnek és életképesnek bizonyult az egész világon. „Balázs Ferencet világkörüli útjának hazatérése után egyetlen gondolat foglalkoztatta: magyarul kell moderneknek lennünk. Ő maga Kőrösi Csoma Sándor, a legendás nyelvész sírjánál úgy fogalmaz, hogy a székelység legnagyobb fia az eredetet kutatta, ő pedig a jövőt építi. De a múlt és a jövő szimbiózisa az igazi útja a megmaradásnak és haladásnak” – zárta az emlékkonferencián tartott előadását Hunyadi. Az amerikai–dán kapcsolat Az amerikai–dán kapcsolat Felesége, az amerikai–dán származású Christine Frederiksen, mindvégig kitartott férje mellett. „Mindenki rólad kérdez és az esküvőnk időpontjáról. Azt válaszolom nekik, hogy jössz már, és minden meglesz a maga idejében” – írja 1929-ben Keresztúrról keltezett levelében menyasszonyának. A szerelemben pontosan annyira elkötelezett és kitartó volt, mint bármi másban, amibe belefogott. Rendkívüli dolgokon mentek keresztül együtt, de külön-külön is. A dán családból Chicagóban született Christine egyik nagybátyja művésztelepet vezetett Új-Mexikó államban, itt töltött néhány hetet a két fiatal, és itt erősödött meg a szerelmük is. Egyébként Balázs Ferenc Kalifornia állam több mint ötven településén szervezett magyar nóta- és népdalestet, ahol csellón és énekkel működött közre – tudtuk meg Hunyadi Attila történésztől. Balázs Ferencnek 1932-ben született Enikő nevű lánya az Amerikai Egyesült Államokban él. Élete folyamán sokféle tisztséget betöltött, jelentős tevékenységet fejtett ki egyebek mellett a környezetvédelem terén is. A konferenciára eljött Balázs Ferenc lányának két unokája, illetve az egykori mészkői lelkész ükunokája is. Emlékkonferencia Kolozsváron A május 26-án a Magyar Unitárius Egyház székhelyének Dávid Ferenc-imatermében szervezett Balázs Ferenc-emlékkonferencia és ünnepi megemlékezés előadói Rácz Norbert lelkész, Vallasek Júlia irodalomtörténész, Hunyadi Attila Gábor történész, Lakatos Sándor lelkész, Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező, Gwyn Reid testvérgyülekezeti képviselő, Keszeg Vilmos néprajzkutató voltak. Elnökölt: dr. Rezi Elek teológiai tanár. Május 27-én Mészkőn ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg Balázs Ferencről, majd az egykori mészkői lelkész sírjánál kopjafát avattak. Helye az irodalomban „Balázs Ferenc apostoli élete minden bizonnyal az idők homályába vész, ha rendkívüli irodalmi munkássága nem maradt volna fenn a számunkra” – írja Gondolatok Erdély nem kötött parancsra működő iskolájáról című munkájában Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező. 1923-ban Tamási Áronnal, Kemény Jánossal, Kacsó Sándorral és másokkal kiadja a Tizenegyek antológiáját, amelyben az erdélyiségről és a székely mitológiáról írott tanulmánya a csoport, s egyben az új nemzedék eszmei és művészi hitvallása. Az unitárius lelkész 1932-től részt vett a marosvécsi helikoni találkozókon. Az erdélyi magyar irodalomról tartott előadást, később az íróközösség az ő javaslatára kezdett foglalkozni egy népművelő könyvsorozat kiadásával. Ám bármekkora volt is a korabeli elismerés, a későbbi nemzedékek diákjai már alig hallottak a Zöld árvíz vagy a Rög alatt írójáról és műveiről. „Rendkívül inspiratív egyénisége volt a formálódó erdélyi magyar irodalomnak, a Tizenegyek antológiájának, vagyis az első generációs szervezett jelentkezésnek volt egyfajta termékeny alakítója” – nyilatkozta lapunknak Vallasek Júlia irodalomtörténész. A transzszilvanista vonulatot követte ő is, de ez másodlagos volt pályáján. Olyankor írt, amikor betegsége miatt pihenésre kényszerült. „Költőként, prózaíróként tartjuk számon, olyan különleges prózaíróként, akinél nagyon nehéz a műfajokat behatárolni, verseinél pedig az avantgárd ihletet kell kiemelni” – mondta a mészkői lelkész irodalmi munkásságáról az irodalomtörténész, aki szerint Balázs Ferencnek teljes joggal megvolt a helye a helikoni találkozók asztalánál, hiszen gyakorlatias szervezőötletekkel, újító javaslatokkal állt elő. Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901. október 24-én. Az Unitárius Kollégiumban érettségizett, teológiát végzett, majd egyházi ösztöndíjjal Angliában és az Egyesült Államokban tanult. Járt Japánban, Szingapúrban, Burmában, Irakban, Konstantinápolyban, Indiában, eljutott Kőrösi Csoma Sándor sírjához. 1930-ban Torda közelében, Mészkőn vállalt lelkészi állást. Itt kötött házasságot az amerikai egyetemen megismert Christine Frederiksennel. Balázs Ferenc az Aranyos menti faluban eltöltött hét esztendő alatt próbálta meg álmait megvalósítani. 1937. május 22-én hunyt el, korai halálát tüdőbetegség okozta. Művei: Mesefolyam (1922), Bejárom a kerek világot (útirajz, 1929), Ifjúsági daloskönyv (1931), Kis hittan (1932), Aranyosszéki tervek (röpirat, 1933), Közérthető evangélium (1935), Rög alatt (emlékirat, 1936), Zöld árvíz (regény, 1936), Új ember vallása (1937). Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. június 6.Barabási sok követőt és érdeklődőt nyertÉljünk behálózva! A szervezők közel kétéves munkájának köszönhetően létrejött Barabási Albert László-előadás lenyűgözően kerek, lendületes és laikusok számára is érthető módon a világ- és a művészeti hálót összekötő „huzal” mentén sorakoztatott fel érdekes mozzanatokat, tényeket, amelyre teltháznyi közönség volt kíváncsi vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében. Egy új tudományág dobbantott Háromszéken. A bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóintézetének igazgatója, a világhírű, székelyföldi, magyar, román és amerikai állampolgársággal rendelkező Barabási (portréját lásd a 2015-ös Székely Kalendáriumban) a világ egyik leggyakrabban idézett tudósa, a tudományágat megteremtő, 1999-ben közölt publikációja pedig a legtöbbet hivatkozott cikk. A nagyon fiatal, kevesebb mint 20 éves tudomány, a hálózatkutatás történetét is hallhattuk dióhéjban. Szédületes karrierjét mutatja, hogy ma már a világ vezető egyetemein oktatják, eredményeit alkalmazza a közlekedéstudomány, az informatika, a társadalom- és orvostudományok, a marketing, a szervezettan, sőt a terrorizmus elleni harcban is nagy szerephez jut. Intuitív megalapítója Karinthy Frigyes, aki 1929-ben írt novellájában veti fel a „kis világ”-ként befutott elméletet, amelyet később, 1967-ben Stanley Milgram bizonyított: hogy néhány – alig 5-6 – „kézfogáson”, ismerős személyen, azaz hálózati csomóponton keresztül a világon bárkihez el lehet jutni – tudtuk meg Barabási előadásáól. Ezek a hálózatok nem olyan szabályosak, mint a kockás füzet hálója, a periférikus, kevés kapcsolattal rendelkező elemek mellett vannak jól „behuzalozott csomópontok” is. A hálók jellegzetes ábrája egy bizonyos számú kapcsolat létrejötte utáni jelenik meg, minőségi ugrást is jelezve. A csomópontok véletlenszerű kiütése nem befolyásolja működésüket, ettől „robusztusak”, a nagy központok kiütése viszont gyorsan és hatékonyan okoz működésképtelenséget. Ezt a szerkezeti modellt mutatja a világháló és az internet felépítése is (előbbin a dokumentumokba épített hivatkozásokat, más oldalra mutató linkeket értve, utóbbin pedig a számítógépeket, mint fizikai hálózatot). Sejtjeinken belül a fehérjék kapcsolódása, de az univerzumban a galaxisok is ezt „skálafüggetlen” hálózati felépítést követik, amely hatványfüggvénnyel írható le. Négymilliárd és 10-20 éves rendszerek ugyanazon elv szerint épülnek tehát fel. Hogy mindez miként jön az üzleti élethez? És a művészethez? A kapcsolatok kiépítése egy bizonyos számon túl elhozza azt a minőségi ugrást, amely a sikerhez vezet. Jó az üzletembereknek, de a művészeknek is „networkolni”, azaz ismerkedni, kapcsolódni. Jelelmző példája ennek az amerikai, Samo néven elhíresült graffiti-művészpáros, amely felbomlása után az egyik jól ismerkedő tag, Jean-Michel Basquiat munkáiért dollármilliókat fizettek, míg a duó másik tagja gyakorlatilag a névtelenségben maradt. Másik tanulsága a nagyon sok adat feldolgozásával (kiállítások, eladások száma, fogadó országok, intézmények) járó (művészeti) hálózatelemzésnek, hogy a legtekintélyesebb galériákban kezdő kiállítók többnyire ott is maradnak, de az alul kezdők számára is van út fölfelé. Továbbá kreatívabbak azok az emberek, akik nagyon különböző közösséget (hubot, hálózati csomópontot) kötnek össze, azaz mediálnak köztük, a kétféle látásmódot ötvözik. (A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében megvalósuló projektet a Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációja (AFCN) támogatta.) Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
