|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 1470 találat | lapozás: 1-30 ... 1141-1170 | 1171-1200 | 1201-1230 ... 1441-1470 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Cabulea, Vasile 2014. szeptember 23.Folytatódik a hadjárat a székely zászlók ellenA szenátus szakbizottságai zöld utat adtak a helyi közigazgatási egységek saját zászlóinak elfogadásáról és használatáról szóló, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 42 képviselője által benyújtott törvénytervezetnek. A dokumentum – mely az RMDSZ szerint szavatolja, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint korlátozza a székely lobogó használatát – csak ezután kerül a parlament asztalára, a végső döntést a képviselőház hozza meg. A tervezet szerint a községek, városok és megyék zászlóit kormányhatározattal fogadják el az önkormányzat javaslatára. Ott, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát, a közigazgatási egység megnevezését az illető kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni a zászlón. Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban úgy nyilatkozott, a törvény lehetőséget teremt a székely zászló használatára, ugyanis nem tiltja, hogy különböző önkormányzatok ugyanazt a zászlót fogadják el saját jelképüknek. Az RMDSZ-elnöke szerint a székelyföldi települések saját jelképükké nyilváníthatják a székely zászlót, amennyiben a törvény hatályba lép. Ezzel szemben a székely zászlót közösségi szimbólummá avató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy véli, a tervezet egyetlen világos célja a székely zászló szabad használatának korlátozása. Maros megyében dúl a zászlóháború Miközben a vezető kormánypárt Victor Ponta pártelnök-kormányfővel az élen új törvénytervezetet készül elfogadtatni a szimbólumok használatáról, a PSD által támogatott Vasile Oprea Maros megyei prefektus perbe hívta Makfalva, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta és Szováta polgármesterét, mivel többszöri felszólítás ellenére sem távolították el a középületekre kitűzött székely zászlót. A kormánymegbízott törvényes alap hiányára hivatkozva törvénytelennek tartja a székely zászló kitűzését a közintézményekre. Szerinte a székely zászlót az SZNT hagyta jóvá, ezzel is népszerűsítve az etnikai alapú területi elszakadást. Oprea szerint a zászló használatával, kitűzésével a magyar vezetők hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – jelen esetben a Székelyföldhöz – tartoznak, amely nem is létezik, az alkotmányban nincs elismerve. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is látni lehetne, attól függően, hogy az adott községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott cinikusan Vasile Oprea. „Kampány van: elő a magyar kártyával” Balogh István csíkfalvi polgármester munkatársunknak elmondta, a lobogót már eltávolították a községházáról – hasonlóképpen jártak el Gyulakután is, így alaptalan a prefektus kezdeményezte eljárás. „A prefektus lépése annak tudható be, hogy választás közeledtével ő is ki szeretne tűnni valamivel a román érdekek megvédése terén. Már megszoktuk, hogy minden választás előtt előveszik a magyar kártyát” – jegyezte meg az elöljáró. Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere azonban leszögezte: nem hajlandó eltávolítani a 2011-ben kihelyezett lobogót és úgy véli, a prefektúra hadat üzent a városnak. Makfalván is a községháza bejárata fölött maradt a zászló, Márton Zoltán polgármester pedig kijelentette, perbe szállnak a prefektussal. Szováta alpolgármesterétől, Hegyi Mihálytól megtudtuk: ők még nem kaptak bírósági idézést, de látták, hogy a prefektúra egyik alkalmazottja nemrég a városháza előtt fényképeket készített a zászlóról. A kérdésben az RMDSZ megyei elnökének véleményét is kikértük. Brassai Zsombor szerint enyhén szólva túllihegett és túlpolitizált ügyről van szó, ugyanakkor veszélyesnek tartja, hogy a PSD ezzel a „boszorkányüldözéssel” próbálja legitimálni magát a szavazótábor szélsőségesen nacionalista rétege előtt. Gligor Róbert László, Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro 2014. szeptember 24.Öt Maros megyei polgármestert perelt be a prefektus a zászló kitűzése miattA prefektus bejelentette, Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta, Erdőszentgyörgy és Szováta elöljárói ellen indított pert. Öt Maros megyei település polgármesterét perelte be Vasile Oprea, Maros megye augusztusban kinevezett prefektusa a székely zászló hivatali kitűzése miatt – közölte szerdán a Székelyhon portál. A kormány Maros megyei képviselője – a Székelyhon szerint – a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozik a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse. A prefektus arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel. „Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképeit is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál" – fogalmazott Vasile Oprea. Csíkfalva és Gyulakuta elöljárója a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük. Szováta polgármestere még nem kapta meg a keresetet, Makfalva és Erdőszentgyörgy polgármestere közölte, nem távolítják el a jelképet, és a törvényszéken próbálják megvédeni álláspontjukat. Brassai Zsombor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke úgy vélte, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát élvező prefektus ezzel a „boszorkányüldözéssel" próbál érdemeket szerezni a nacionalista szavazók előtt. A székely zászlót kitűző polgármesterek ellen eddig Kovászna megyében indított pereket a Ponta kormány által kinevezett prefektus. MTI, Erdély.ma 2014. szeptember 25.Vád alá helyezték Péter TündétVád alá helyezték Péter Tündét, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség hónap elején menesztett, illetve előzetes letartóztatásba helyezett főtanfelügyelő-helyettesét – derül ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tegnapi közleményéből, amely szerint Péter Tünde több mint 10 ezer eurót kapott azért, hogy közbenjárjon a vizsgáztató bizottságoknál egyes érettségizők átengedése vagy jegyének emelése érdekében, így befolyással való üzérkedéssel vádolják. A DNA szerint a főtanfelügyelő-helyettes idén június–augusztusban 14 személytől összesen 20 ezer eurót kért szolgálataiért, amiből 10 300 eurót meg is kapott. A DNA perbe fogta továbbá azt a Vasile Felician Perşát is, aki még júniusban 1700 euró csúszópénzt nyújtott át Péter Tündének, egyik rokona érettségijének „érdekében”. Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 2.A közbirtokosságok jelenthetnék a megtartó erőt…Garda Dezső volt RMDSZ-es képviselő a közbirtokossági törvény háttérfolyamatairól (szemelvények a 7határ honlapon 2014-ben Garda Dezsővel készült interjúból). „Számomra a székely középréteg hosszú távú fennmaradását jelentik a közbirtokosságok. (…) Hamar felismertem, hogy az erdővisszaadást azok akadályozzák, akik tulajdonképpen az állami monopólium megtartását szorgalmazták. Kullancscégeket hoztak létre, és ezekkel lopták az erdőt. Negyventonnás kocsikkal szállították a fát. Ezt nyíltan ki is mondtam parlamenti beszédeimben, amivel nagyon sok rossz pontot szereztem. De nem ez érdekelt! A lényeg az volt, hogy 1999-ben megszavazták a törvényt. Ez Vasile Lupu érdeme. (…) Ismerem a két világháború közötti, közbirtokosságokban zajló vitákat. Ezért olyan törvényt akartam, amely lehetővé teszi, hogy a jövedelem a tagságé maradjon, és elkerülhetőek legyenek azok a belső harcok, amelyek a közbirtokosságok történetében léteztek. (…) Törvényjavaslatomat az RMDSZ nem támogatta. (…) A legkellemetlenebb dolog, hogy épp az RMDSZ-esek fújták meg ezt az 1990/31-es törvényre hivatkozva, amely a különböző intézmények, társulások működését szabályozza. Amikor láttam, hogy nem megy át a tervezet, megegyeztem Vasile Lupuval, hogy a törvénytervezetből négy-öt cikkelyt kiveszünk és átemelünk egy másik tervezetbe. A lényeg az volt, hogy legalább a visszaszolgáltatás történjen meg, és hogy az erdőjog ne legyen eladható. (…) A bizottságban nagyon meg kellett küzdeni. A Szociáldemokrata Pártot képviselő Marian Ionescu volt az egyik kiemelkedő egyéniség, aki védte a Hargita megyei törvénytelen kitermelőket is, így a törvény átvitelének a megakadályozására törekedett. Sajnos, nagyon magas szintű politikusok voltak benne. Vasile Lupu és Victor Ciorbea akkori román miniszterelnök részéről éreztem azt, hogy ők akarnak valamit tenni, de a többiek... (…) Nagyon hosszú küzdelem volt. 1997-ben, amikor átment volna a törvény a bizottságon, és már nem tudták megakadályozni, épp a magyar erdészek tiltakoztak a legjobban. Hargita megyéből jött a legerősebb csapat, amelyik a szenátus előtt tüntetett. (…) (…) A pártok közötti egyeztetéseken sikerült kiegyezni abban, hogy a tízhektáros határt a közbirtokosságok esetében szüntessék meg a visszaszolgáltatásoknál, és adják vissza az egész területet, amivel rendelkeztek. (…) Bekerült a törvénybe az is – amiről nem tudott a nemzeti egységpárt és a többi román párt képviselői sem –, hogy ismerjék el a 21-es földtörvény végrehajtása utáni állapotot. Ez azért fontos, mert az erdős területek legalább negyven százalékát jelentette. (…) Úgy tűnt, hogy minden simán fog menni, de Hargita megyében is megkezdődött az akadályoztatás. Főleg országos szinten mondták azt, hogy az erdők visszaadása a román nemzetbiztonságot veszélyezteti, és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák. (…) (…) A magánerdészeteket óriási küzdelem árán, végül 2002 áprilisában sikerült létrehozni. Nem akarták visszaadni azoknak a közbirtokosságoknak az erdőit, amelyek a magánerdészeteket választották. Hargita megye nagy részében ilyenek voltak. (…) 1999-ben, amikor a törvényen dolgoztunk, mindent elkövettünk azért, hogy ne Bukarest adja vissza az erdőket, hanem a helyi földosztó bizottságok. Végül csak Bukarestnek kellett visszaszolgáltatnia, mert itt helyben nem akarták visszaadni. Volt ellenségeskedés, megaláztatás. Gyergyószentmiklóson eltűntek a halotti bizonyítványok, a házassági és egyéb igazoló okiratok, amelyek a jogosultságot jelentették. És ugyanígy más helyeken is. (…) (…) 2003-ban a birtokba helyezéseket szabálytalanul tették, mert aláírták a tulajdonosok helyett. Gyergyószárhegyen öt olyan eset történt, hogy a jogtulajdonos meghalt 1998-ban, de 2003-ban mégis aláírta. Tény, hogy az egész Gyergyói-medencében káosz uralja a visszaadásokat. Három jelentésem született a témában, és emiatt a politikából félreállítottak. Bizonyítékaim vannak, hogy nem azok a tulajdonosok, akiknek vissza kellett volna kapniuk a közbirtokossági erdőket. Olyanok kapták meg, akik erre nem jogosultak. (…) (…) Az embereket rábeszélik arra, ne menjenek el a gyűlésekre, mert döntéseik úgysem érvényesek. Szövetséget hoznak létre már gyűlés előtt, hogy hány szavazattal tudnak átvinni egy-egy döntést, és ezzel a rendes tagokat olyan helyzetbe hozzák, hogy a véleményük, döntésük nem jelent semmit. (…) Nem látom a pozitívumot, amit vártam volna a közbirtokosságoktól, hogy a megtartó erőt jelenthessék. Sok helyen egy nagyon szűk réteg kezében összpontosul minden. (...) Elterjedt elgondolás viszont, hogy saját meggazdagodást szolgál, nem pedig a közösség fennmaradását.” Elgondolkodtató körkép a jelenkori állapotokról. A fát a közbirtokosságok adják el a Schweighofernek. Az engedélyt az ügyletre hivatalosságaink adják. Őket mi választjuk. A közbirtokosságok mi vagyunk. Akkor ki a felelős? A Schweighofer? A megyei tanács? Közbirtokosságok?… Mi? Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. október 2.Ambrus Attila: Szórványra is figyeljBrassó a magyar próza térképén ma is fehér foltnak számít. A barcaságiaknak is. Legfennebb azzal került be az irodalom- és eszmetörténetbe, hogy a Cenk alatti városban írta le Németh László a kisebbségi idegbajt és az ebben a kórban szenvedő zárványi ember három típusát. A dohogót, aki minden sérelmet számon tart, aki szinte örül az újabb és újabb igazságtalanságnak, s a sérelmet azért növeszti apokaliptikussá, hogy ne lásson lehetőséget arra, amire ereje nincsen. A lojálist, a hatalom támaszát, aki minden kis többségi gesztusban vagy pesti vállveregetésben a megdicsőítő élet felkínált lehetőségét látja. A szervezőt, aki szerint, ha fenn akarunk maradni, az anyagi létünket kell rendezni, a gazdasági függetlenségben majd fészket talál a szellem is, aki hősnek képzeli magát, noha minden kisebbségi hősiesség: neurózis. Ezeknek a kisebbségi embertípusoknak a leírása után a nemzeti író levonta a szomorú következtetést: az erdélyi magyarságnak nincs komoly hadrendje, amelybe beállni férfipróba, mert egy nagy eszme sem fut a körében szét. Németh László szerencsére tévedett. Ahogyan az is hibázik, aki a mai Brassó megyét a magyar irodalom térképén üres tartományként jelölné. Az jár a legközelebb az igazsághoz, aki terra incognitának tarja a Barcaságot. Így járt el a román irodalomtörténész, Vasile Şelaru is, aki összeállította a Barcasági írók és gondolkodók enciklopédiáját. A magyar írókról avatatlanoktól informálódott, ezért az első kiadás mindössze tucatnyi és szinte kivétel nélkül tucatszerzőt említett meg. Eléggé felelőtlenül elvállaltam, hogy a lexikon második kiadására összeállítom a mai Brassó megye területén született, élt, alkotó és elhunyt magyar író lajstromát, életrajzát, életművének listáját. Felelőtlen vállalás volt, ugyanis nem gyanítottam, hogy 139 személyiségről kell kartotékokat készítenem. Közülük most csak hármat említek: a Kossuth-díjas Sánta Ferencet (akinek sikerült átadnunk szülővárosa, Brassó az ajándékát: a kovásznai származású Csutak Levente grafikáját az Ötödik pecsét írójáról), Nyirő Józsefet és Ignácz Rózsát. Nem csupán a barcasági, de az erdélyi olvasó is csak az elmúlt húsz-huszonöt évben fedezte fel a három jelentős szerzőt. Az ismeretlenség oka mindhármuk esetében azonos: az irodalmi kanonizáció, amely igyekezett eltemetni a kánonnak mindenben meg nem felelő életműveket. Ahogyan Jókai Anna Ignácz Rózsa irodalmi száműzetéséről írta: „Az irodalom történetéből agyonhallgatással próbálják kitörölni. A politikai diktatúra a politikai vétkeket néha – kellő vezeklés után – megbocsátja. A világlátás másságát azonban soha.” Sánta Ferenc elbeszélés kötetének (Isten szekerén – Stúdium, Kv), illetve esszégyűjteményének megjelenése a reveláció erejével hatott a szülőföldjén. Felfedezhettünk egy XX. századi humanista szerzőt, aki kíméletlen kritikát mondott a kóros korról, amikor élt. Nyirő József újrakanonizációja is megtörtént. A szülőfalu Székelyzsombor az évente megtartott Nyirő-ünnepségek révén is ápolja az író emlékét, ezek mediatizálása is hozzájárul ismertségének növekedéséhez. Ignácz Rózsa barcasági felfedezésére azonban még várnunk kell. Noha Ignácz Rózsa és Nyirő József egyaránt beemelte a fogarasi, erzsébetvárosi, illetve a székelyzsombori és alsórákosi tájat, embert, életérzést a magyar irodalomba, előbbi munkássága jobbára ismeretlen ott, ahol az írónő gyermek- és fiatalkorának egy részét töltötte. Igaz, nem teljesen ismeretlen. Fogarason, a nemrég felújított református iskolaépületben, amely ma magyar közösségi házként várja a kultúrára vágyó magyarokat, illetve az anyanyelvüket, őseik történelmét, népüknek irodalmát megismerni akaró gyerekeket – akik csak román tannyelvű iskolába járhatnak, mert a magyar oktatás megszűnt, amikor még hetven magyar diák volt a városban – nos, a magyar közösségi ház tanácstermét Ignácz Rózsa teremnek nevezték el. Szász Tibor református lelkész pillanatig sem mondott le arról, hogy a város jelentős társadalmi szerepet vállaló lelkészének, Ignácz László esperesnek és lányának, az író-színművész Rózsának életét és munkásságát népszerűsítse, emlékét őrizze. A lelkész az elmúlt években az Árva Bethlen Kata hagyaték, a református templom ápolására, megőrzésére fordította energiái, anyagi tartalékai jó részét. A felújított templom átadása, a hálaadó istentisztelet október 5-én lesz. Értesüléseim és reményeim szerint az elkövetkező években fokozott figyelmet szentelnek Fogarason az Ignácz család örökségének feltárására, megőrzésére és megismertetésére. Ehhez a kezdeményezéshez, erőfeszítéshez a Brassói Református Egyházmegye is csatlakozik. A húsz éven át Kovásznán szolgált, majd 1918-ban püspöki kinevezéssel Fogarasra átirányított, a Magyar Párt megbízásából bukaresti képviselőséget is vállalt református lelkész apának, Ignácz Lászlónak (a püspök-író Makkai Sándor sógora) jelentős szerepe volt Rózsa íróvá válásában, ahogyan kulcsszerepe volt ebben Fogarasnak is. Rózsa kilencéves volt, amikor a családjával a gazdag történelmi múltú kisvárosba költözik, ahol a vár a középkori magyar királyság s az erdélyi fejedelemség fölemelő és gyászos eseményeire emlékeztet: II. Endrétől Nagy Lajosig és Mátyás királyig, Bethlen Gábortól Apafi Mihályig vezetnek a birtokadományozások, a várépítések. És ennek a több évszázados történelemnek részesei, szereplői a havasalföldi és az erdélyi románok, illetve a szászok. Amikor Ignácz Rózsa Fogarasra érkezik, a kisváros már alig hasonlít arra a csendes, szinte nyomasztóan néma településre, amely Babits Mihály tanári éveiben volt, s amelyről ma már egyre több Babits-kutató állítja, filozófikus gondolkodóvá és költővé avatta a Nyugat későbbi mesterét. Ikerpályáimon című önéletrajzi írásában Ignácz Rózsa visszaemlékezik arra, hogy az 1910-ben Mikszáth Kálmán alapította gimnázium homlokzatára felkerül a Liceul Radu Negru felirat. Egyetlen drámai mondatban írja le, hogy a város magyar lakosságának fele, köztük mintegy ezer hivatalnok 1918 és 1920 között elhagyja a várost. Megemlíti azt is, hogyan ismerkedik meg Babits verseivel, regényével, illetve hogyan veti össze Babits kora Fogarasáról alkotott képét az új valósággal. A gyerek Rózsa a felgyorsuló történelem tanúja, miként annak is, hogy az ország urai és a város lakói gyorsan kicserélődnek. A várba ezerkétszáz fogoly katonát hoznak, az ellenálló székely hadosztály volt tisztjeit és közlegényeit. Később polgári internáltak jönnek a helyükbe. A helybeli magyar polgárság összetétele megváltozik: távoznak a régi hivatalok és velük a tisztviselők, maradnak a cipészek, szabók, bádogosok, szűcsök. És marad a változás előtt éppen csak megérkezett református lelkész és családja. Ignácz Lászlóék, a kilencéves Rózsával. Bizonytalanság és sorsvállalás, kétségbeesés és abból fakadó teremtő cselekvés: a megszűnt magyar állami iskola helyébe magyar nyelvű református gimnázium teremtése, a háromezer fogarasi magyar áldozatvállalásából. Ignácz László aktív közreműködésével. A gyermek- és serdülőkori indíttatás, a fogarasi élmény egy életre szól, Ignácz Rózsa prózáját, legalábbis az első évtizedét döntően meghatározza. A húszas évek fogarasi élménye nélkül aligha írhatta volna le a két világháború közötti erdélyi – és a mai erdélyi – valóságra is leginkább jellemző sorokat: „…a temetőben a sírfeliratok magyarok, és arról beszélnek, hogy nem is olyan régen itt egy más nép élt, nem az, amelyik most uralkodik. A múlt, ó a múlt, a történelem, erősen kísért az új urak boldog életében, erősen háborgatja biztonságérzetüket. Pedig a huszadik században nincsenek – nem lehetnek kísértetek. A technika századában az a jelszó, hogy mindent gyártani lehet. Múltat is. Történelmet is. Csak okos emberek kezébe kell letenni a várospolitika irányítását.” Ignácz Rózsa szociológiai éleslátásról tanúskodó írásait ma is haszonnal forgathatnák idősek és fiatalok. Nála a mai napig senki nem érzékeltette szemléletesebben a Budapestre vágyakozó magyar fiatalok és a román királyságból betelepedők dilemmáit, a Bukarestbe kitelepedők „kis minoritár” lányok vagy jövendő román feleségek sorsát. A folyamat ma sem ért véget, csak Budapest mellé felsorakoztt opcióként London, Bécs vagy Sidney. Felfedezéséhez azonban szükség van a rekanonizációjára, ami ellentétben Nyirővel és Wass Alberttel, tovább késik. De talán már a rekanonizáció is kevés. A mai középiskolások – a jövő olvasói – ma (valamilyen furcsa félreértés folytán) nem hallanak Szabédi Lászlóról, Sütő Andrásról, Székely Jánosról, Bözödi Györgyről, Nyirő Józsefről, Ignácz Rózsáról. Az erdélyi magyar irodalomról sem, mert a legújabb iskolák szerint ilyen nem létezik. Pedig van, ahogyan van zsiráf is, hiába bizonygatja a komájának a góbé, hogy ilyen állat nincs. Külön tantárgyként kellene megszerettetni az erdélyi magyar irodalmat a középiskolában, mert rólunk beszél, nekünk szól, nyújt eligazítást a kisebbségi sor(s)ban, kelt bennünk megválaszolásra váró kérdéseket, melyek a cselekvésre is késztetnek. Mert a miénk. Akárcsak Ignácz Rózsa, a kovásznai-fogarasi: az erdélyi író. maszol.ro 2014. október 9.A romániai holokauszt napjaA jövő nemzedék felelőssége az emlékezés Tegnap délben Marosvásárhelyen az Izsák Márton szobrászművész által készített emlékműnél a romániai holokauszt napja alkalmából emlékeztek a második világháborúban elkövetett népirtásra. Mint ismeretes, 1941 októberétől 1942 augusztusáig mintegy 150.000 zsidót deportáltak Románia északkeleti részeiből, Bukovinából, Moldvából és Besszarábiából, akik több mint 150 helységben kialakított munkatáborokban, lágerekben dolgoztak a végelgyengülésig, vagy egyenesen kivégezték őket. Az elhurcoltak több mint 22%-a (mintegy 20.000-en) 8 éven aluli volt. Miután Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség vezetője rövid imát mondott az elhunytak emlékére, Sandor Vasile, az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium történelemtanára az eseményről tartott rövid előadást. S bár az akkori romániai holokausztról emlékeznek meg októberben, szólt azokról a marosvásárhelyi áldozatokról is, akiket 1944. május 3-án és 4-én gyűjtöttek össze a volt téglagyár udvarán (ma a Dimitrie Cantemir Egyetem campusa), majd bevagonírozták és Auschwitzba küldték őket. A közel 7000 deportált közül alig 1500-an tértek haza. Többek között a holokauszt eredménye az, hogy ma Marosvásárhelyen a hitközségben alig több mint 100 tagot tartanak nyilván. A megemlékező felszólalásokat Vasile Oprea prefektus kezdte, aki a jelen levő diákokhoz fordulva hangsúlyozta, hogy az állami intézmények feladata az is, hogy minden évben megemlékezzenek az áldozatokról, s ebben nagy szerepe van a nevelésnek is, hiszen vannak fiatalok, akik nem is hallottak azokról a borzalmas eseményekről. Dorin Florea polgármester kifejtette, fel kell vállalnunk a múlt tévedéseit. Sajnos a mostani politikusok közül nagyon sokan nem tanulnak ebből, mert továbbra is gyűlöletet, ellenségeskedést szítnak a különböző etnikumok között. Persze, nem felejtette el kiemelni, hogy ő a harmónia és a tolerancia harcosa, aki egyes politikusok áskálódása ellenére a civilizált párbeszédet, a békés együttélést szorgalmazza a kultúra városában. Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke azzal kezdte beszédét, hogy bár sokat tudunk a holokausztról, még mindig van mit felfedezni. Nemrég a lengyelországi Sobibor mellett találtak rá egy másik haláltábor helyére. A megyei tanács elnöke szerint a holokauszt politikai események következménye volt, amelyek azzal kezdődtek, hogy megtiltották a véleménynyilvánítás szabadságát. Ha valóban demokratikus kormányok vezették volna a holokausztban részt vállaló országokat, akkor nem történhetett volna meg a népirtás. Ezért a politikusok ma is felelősek a demokráciáért, a többpártrendszerért, a szabad véleménynyilvánítás jogáért. Dub László román és magyar nyelven szólt a hallgatósághoz. Feltette azt a szónoki kérdést: hogyan történhetett meg mindez? A tudatlanság, a közöny és a félelem vezetett a holokauszthoz. Azt mondja a Talmud, hogy "nem vörösebb a te véred azokénál, akiknek az árával megmentetted a tiédet". Sajnos, akkor sokan nem vették ezt az intelmet figyelembe – mondta válaszként a kérdésre, majd Goyát idézve hozzátette: "Ha az értelem elalszik, előjönnek a szörnyek." Az akkori államok valóban cinkosok voltak a holokauszt elkövetésében, amely az emberiség legértelmetlenebb tette volt. Dub László azt is elmondta, hogy a hóhérok lassan 90 év körüliek, a fiatalabb túlélők is már a 80. életévükhöz közelednek, néhány év múlva senki nem marad, ezért a mostani nemzedéknek kell felvállalnia azt, hogy megemlékezik azokról, akiket elhurcoltak, kivégeztek a második világháború koncentrációs táboraiban, az arrafelé vezető úton… – Megengedhetetlen, hogy annyi évvel a szörnyű esemény után a vallási intolerancia jegyében az ún. Iszlám Államban ártatlan keresztényeket gyilkolnak le – mintha a történelem megismételné önmagát –, s nem tanulunk belőle. (vajda) Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 25.Az „erdélyi kérdés”1956 elemi erővel robbant be az én életembe is. Hetedik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában a forradalom napjaiban – miközben a faluban lévő két rádión csüngtek a felnőttek –, a második világháború harctereit, a szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek, hogyan szökhetnének át a román–magyar határon, hogy segítsenek a forradalmároknak. Senki nem mondta, hogy „ellenforradalom”. Mindez óriási hatással volt rám. 1990-től kezdődően lehetett beszélni az erdélyi, romániai ötvenhatról. Az egykori elítéltekben még ott munkált a félsz, nagyon nehezen nyíltak meg. A későbbi kutatások során derítettem ki: azt, amiről Korondon 1956. október végén, november elején beszéltek, az 1970-ben tűzhalált halt Moyses Márton vezetésével négy 15–16 éves baróti gimnazista megvalósította: 1956. november 11-én ketten átszöktek a román–magyar határon. A kádári hatóságok – hogy a napot soha ne felejtsék el! – 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Hivatalosan csak 2002-től lehet kutatni a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában a periratokat, az 1956-hoz kapcsolódó dokumentumokat. Ekkor már tudatosan határoztam el: az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az Olvasó és a történészszakma elé. Már megjelent öt kötet. Valójában a 20. század közepének egyetemes magyar történelmét írom, hiszen több világrészre kiterjedő kapcsolódási pontok vannak. Az erdélyi ötvenhatosok közül többen az Amerikai Egyesült Államokba disszidáltak: a Páll Lajossal együtt nyolc évre ítélt Vastag Lajos, az 1956. október 30–31-i temesvári diáktüntetés több elítéltje. Mások elsősorban Magyarországon, Németországban, Franciaországban vagy Svédországban találtak menedékre. Az Illyés Elemérre, Cs. Szabó Lászlóra való utalás pedig azt is jelzi: London, München, de még Brazília is benne van a „szórásban”. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a nacionalista kurzusra áttérő román kommunista hatalom számára kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel, hanem a romániai magyarsággal való leszámolásra is. Nem véletlen, hogy a magyar forradalom elleni szovjet fegyveres intervencióra 1956. november 2-án éppen Bukarestben – Hruscsov, valamint a román és a bolgár pártfőtitkár jelenlétében – lelkesen rábólintanak! 1956 ürügyén sikerül az addig nagyon keményen ellenálló romániai magyar belső ellenzéket, értelmiségi elitet megtörni! Rá kellett jönniük: mindegy, hogy mit mondanak, lojálisak-e vagy sem a román hatalomhoz, a belső ellenzéket kirakatperek sokasága révén elnémítják, akár fizikailag is megsemmisítik. A romániai magyarságot a számbeli arányon messze felül sújtotta az 1960-as évek végéig tartó retorzió. Téves viszont az az állítás, hogy elsősorban értelmiségieket tartóztattak le, zártak börtönbe. A bebörtönzött munkások, földművesek száma jóval meghaladta az értelmiségiekét. Ma már egyértelmű: újabb és újabb adatokkal kell kiegészíteni a Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban megjelent, több mint 1200 nevet tartalmazó, 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára, 1956–1965 címmel a Polis Könyvkiadó és az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kötetet. A magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtásának egyik legsúlyosabb következménye volt, hogy olyan fontos központokban szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű szakmunkásképzés, mint Brassó, ahol a teherautó- és traktorgyártás részére képeztek magyar szakembereket. A román kommunista diktatúra ezúttal is kiválóan alkalmazta a „húzd meg, ereszd meg” politikát. Újra megjelent a korábban betiltott Korunk, Napsugár címmel gyereklapot indítottak, Marosvásárhelyen nagyszabású ünnepsorozattal emlékeztek a Református Kollégium 400. évfordulójára, az iskola pedig felvette a ma is ismert Bolyai Farkas Középiskola nevet. A készülő ezer oldalas kötet az „erdélyi kérdés” kialakulásáról, akuttá válásáról és a megoldást sürgető tervezetekről, javaslatokról szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változik meg a korában magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761–62 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe kerül. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az „erdélyi kérdés” megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, nagyon gazdag jegyzetanyag kíséretében tárom az olvasók elé a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az „erdélyi kérdés” súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, lakosságcserére vonatkozó tervezetével, valamint Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a Székely Köztársaság tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az „erdélyi kérdés”-t. Ennek voltak támogatói és ellenzői. A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek szintén a lakosságcserék révén próbálták az „erdélyi kérdés”-t orvosolni. Sabin Manuilă – aki Budapesten szerzett orvosi oklevelet – a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak és „kondukátornak” adta át azt a tervezetet, amelynek alapján a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit – különböző területi csereberékkel – eltávolítanak Nagy-Romániából. Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi eltávolításával számolt. A több nyelven beszélő Vasile Stoica Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, és a híres Eötvös Kollégiumnak volt a tagja. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcseretervet. A front közeledése miatt ez nem valósulhatott meg. 1946-ban a magyar béke-előkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve! – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtandó autonómiatervezetben! Olvasóknak, politikusoknak, a történészszakmának szeretnék olyan kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvően megtalálják az erdélyi kérdéssel kapcsolatosan kidolgozott összes tervezetet. Huszonnégy éve dolgozom ezen a köteten! Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. október 25.A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben) 2.A kolozsvári képzőművész-hallgatók, majd a szovátai szervezkedők első csoportjának 1956. október 28–29-ei letartóztatása – Kelemen Imre elsőrendű vádlottat és hét társát fegyveres szervezkedés vádjával 1956. december 16-án ítélte el négy és tíz év közötti börtönbüntetésre a Kolozsvári Katonai Törvényszék – részben cáfolja azt az állítást, miszerint a legfelsőbb román párt- és államvezetésben a magyar forradalom kitörésének hírére óriási pánik uralkodott volna. Való igaz, a Magyarországon és Budapesten történtekről a romániai sajtó először 1956. október 25-én tájékoztatott, a jól ismert „fasiszta-horthysta terror”, a „fasiszta huligánok”, az „imperialista ügynökök”, a „csőcselék ellenforradalmi kalandja”, „ellenforradalmár bandák fegyveres támadása a magyarországi népi hatalom ellen” mantrázó fordulatok kíséretében. A román sajtó mindvégig ellenforradalomnak minősítette mindazt, ami Magyarországon, Budapesten történt. A sajtó „kivárását” Moszkva, a szovjet pártvezetés sugallta. A Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár vezette Román Munkáspárt központi vezetősége az első sokk után 1956. október 24-én déli egy órára összehívta a szűk pártvezetést, a Politikai Bürót, és döntöttek arról, hogy a magyarok által nagyobb számban lakott tartományokba teljhatalmú megbízottakat küldenek, vezetésük alá rendelik a hadsereget, a tartományi Securitatét, a milíciát, a vállalatok igazgatóit. Ugyanakkor döntöttek arról, hogy a román–magyar határt lezárják, a hadsereget mozgósítják, a Magyarországról érkező sajtótermékeket, leveleket a legszigorúbban ellenőrzik. A magyar nyelven is jól beszélő Miron Contantinescut Kolozsvárra, Fazekas Jánost a Magyar Autonóm Tartományba, Szenkovics Sándort Nagyváradra, Muzsik Mihályt Nagybányára vezényelték, az 1955-ben a börtönből kiszabadult Márton Áron erdélyi római katolikus püspök „mozgását” – e sorok írójának véleménye szerint a 20. század legnagyobb magyarja, aki hajszálpontosan tudta, hogy a kompromisszum keresésében meddig lehet elmenni! – a püspöki székhelyre korlátozták, magyarán: hivatalosan „felkérték”, nehogy elutazzék Gyulafehérvárról! Fazekas János – akinek a szerepét a Trabant-kiutalásoknak köszönhetően számos történész, író, publicista még ma is egyértelműen pozitívan értékeli (!?) – politikai tőkét akart kovácsolni, és már Bukarestből összehívta a legnagyobb tekintélyű marosvásárhelyi értelmiségiek gyűlését, pontosan körvonalazta: minél keményebb és zaftosabb kifejezések kíséretében – „a fasiszta huligánok a csecsemők, az ártatlanul meglincselt kommunisták vérében gázolnak”! – ítéljék el a „magyar ellenforradalmat”, kötelezően nyilvánítsák ki a hűségüket, elkötelezettségüket, odaadásukat a Román Munkáspárt, személyesen Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár, a szocializmus vívmányai iránt! A Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának levéltárában az 1956. október 24-ei, az 1956. november 2-ai, a hírhedt Lelkiismeretünk parancsszava elítélő nyilatkozatot „kigyöngyöző” gyűlések teljes és gyorsírásos jegyzőkönyve megtalálható az Országos Levéltár Maros megyei fiókjában, lefénymásoltattam, és a dokumentumok birtokában hiteles képet próbálok nyújtani a Magyar Autonóm Tartomány, a Székelyföld akkori politikai és szellemi elitjének megalkuvásáról. Fazekas Jánossal néhány évvel a halála előtt nagyinterjút készítettem. Beismerte: a korabeli román, magyar sajtóban futószalagon gyártott hűségnyilatkozatok – Simó Géza Bútorgyár, Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet – „vérgőzös” kifejezéseit az ő javaslatára illesztették a szövegekbe. Azt is kijelentette: a román hivatalos párt- és állami küldöttség élén Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkárral – forródróton – közvetlen telefonkapcsolatban állt, és az ő – Fazekas János – érdeme, hogy sikerült megakadályoznia mintegy 2500 székelyföldi jeles és nagy tekintélyű magyar értelmiségi letartóztatását. Ezzel a „bravúros hőstettével” szédített számos írót – köztük Sütő Andrást –, egyetemi tanárt, orvost. Fazekas állítása szerint: a Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel folytatott telefonbeszélgetés után Kolozsvárra, Miron Constaninescuhoz utazott, s a Securitate javasolta letartóztatandók névsorát összetépték és megsemmisítették. Ekkor jegyeztem meg: a román kommunista hatalom a későbbiek során nem 2500 személyt, hanem tízezreket tartóztatott le, tartott vizsgálati fogságban, akkor miért nem lépett közbe? Mivel Romániában mindig „kettős könyvelés” volt és van, ha valóban létezett az ominózus névsor, hátha sikerül a nyomára bukkannom. Fazekas János a Bolyai Egyetem perében – mint a hiteles levéltári dokumentumok ismeretében látni fogjuk – áldatlan szerepre vállalkozott! A legfelsőbb román pártvezetés aggodalommal és felfokozott érdeklődéssel követte a budapesti Petőfi Kör vitáit, a magyarországi erjedési folyamatot. A budapesti román nagykövetségről küldött sifrírozott táviratok, a központi vezetőség üléseinek jegyzőkönyvei azt bizonyítják: a román pártvezetés szerint a Magyar Dolgozók Pártja túlságosan sok engedményt tett a belső ellenzéknek, kiengedte a kezéből a gyeplőt, a marxista-leninista világnézet eszmerendszerének mellőzésével ideológiai káoszt teremtett. A kommunista hatalommal teljes mértékben azonosuló erdélyi magyar párttitkárok, aktivisták, néptanácselnökök, instruktorok egymást túllihegve bizonygatták a párt, a hatalom iránti hűségüket. Az íróként is számon tartott Tompa István Kolozsvár tartományi párttitkár a forradalom kitörése utáni napokban az egyetemeket, a főiskolákat járta, a Bukarestből kapott ukáz szellemében – „Magyarországon ellenforradalmi mozgalom tört ki horthysta tisztek, volt fasiszták, az amerikai imperialisták aktív segítségével…” – a Bolyai Tudományegyetem tanárait, diákjait, írókat, művészeket, elsősorban a kolozsvári magyar értelmiséget kellett meggyőznie a párt álláspontjának helyességéről. Szabédi László (eredetileg Székely László, Sáromberke, 1907. május 7.–Kolozsvár, 1959. április 18.) öngyilkossághoz vezető tragédiájának fontos stációja 1956. Bár 1945-ben belépett a Román Kommunista Pártba, 1947-től esztétikát tanított a Bolyai Tudományegyetemen, 1952 és 1956 között a magyar irodalomtörténeti tanszék vezetője volt, pártos elkötelezettségű versei ellenére a román hatalom kellemetlen értelmiségiként tartotta számon. A magyar forradalom és szabadságharc első napjait a Szovjetunióban töltötte. Naplóját a kolozsvári Szabédi Emlékház munkatársainak segítségével a Szabédi-hagyatékból sikerült megszereznem. Szabédi 1956. november 2-án szállt le a repülőgépről a Băneasa repülőtéren. A magyarországi „eseményekről” csak a Szovjetunióban begyűjtött információi voltak. A repülőtéren a bukaresti magyar rádióadás egyik szerkesztője – évek óta nem sikerült kiderítenem: ki volt a kérdező? – az orra alá dugta a mikrofont, és megkérdezte: mi a véleménye mindarról, ami Magyarországon zajlik? Szabédi – annak rendje és módja szerint – elítélte a „magyar ellenforradalmat”, sőt, Kolozsváron is ezt tette a visszatérése utáni első napon. Időközben hiteles információk birtokába jutott, felrohant a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárához, Vasile Vaida elvtárshoz, és kérte a bukaresti nyilatkozata visszavonását. Enyhén szólva kinevették. Az 1956 erdélyi mártírjai sorozatom harmadik, az „ENSZ-memorandum”-ról szóló kötetében közöltem utolsó leveleinek egyikét, amelyet közvetlenül az 1959. április 18-ai öngyilkossága előtt – Szamosfalva határában a vonat elé vetette magát – Vasile Vaidának, a Kolozs tartományi pártbizottság első titkárának címzett, és amelyben „megmagyarázza” azt a katonai ügyészségtől és a tartományi pártbizottságtól származó vádat, miszerint ismerte a dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász által összeállított „ENSZ-memorandum”-ot, azaz: a román–magyar lakosságcseretervet. Elhatárolódott a szerzőtől, a tervtől egyaránt, holott dr. Dobai István és Varga László református lelkész visszaemlékezése szerint nemcsak ismerte a tervet és egyetértett vele, hanem széljegyzeteket is készített hozzá. Kései egyetemtörténet Abban mindenki egyetért: csak az egyetemi oktatás képes biztosítani egy nép, népcsoport legmagasabb fokon képzett értelmiségi elitjét, a tanítványok később tanítómesterekként folytatják az elődök munkáját. Báthori István 1580–1588 közötti kolozsvári egyetemétől 1945-ig, a Bolyai Tudományegyetem megalakulásáig közel négyszáz év telt el. 1872. november 10-én Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter, majd utódai, Pauler Tivadar és Trefort Ágoston előkészítő munkája után megnyílt a Kolozsvári Magyar Királyi Tudományegyetem, amely 1881. január 4-én kelt királyi alapítólevél alapján felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet. Budapest után ez volt az akkori Magyarország második egyeteme. Ebben nagy szerepe volt az Erdélyi Múzeum Egyesületnek. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári nagygyűlés után a Nagyszebenben székelő román kormányzótanács közoktatásügyi államtitkára, Onisifor Ghibu – haláláig a magyar nép egyik legádázabb ellensége, kifosztója – jól megérdemelt büntetését a román nacionalistáktól a börtönben nyerte el! – „1919. május 12-én a román állam számára jelképes erőszakkal lefoglalta az egész egyetemet, és hűségesküre szólította fel alkalmazottjait. A hűségeskü megtagadása után az egyetem Szegedre távozott, ezért egyik napról a másikra román egyetemmé nyilvánították, s megkezdődött magyar jellegének és emlékének máig tartó eltüntetése” – összegzi a megcáfolhatatlan tényeket Faragó József kiváló néprajz-, népballada-kutató, a néprajztudomány doktora. I. Mihály, Románia királya és Ştefan Voitec nemzet-nevelésügyi miniszter aláírásával az 1945/407-es számú királyi törvényrendelettel „Kolozsvárt 1945. június 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű állami Tudományegyetem létesül”. A történelem keserű fintora, hogy a királyi rendelet meg sem említette a Ferenc József Tudományegyetem 63 épületét, hanem kizárólag a román Regina Maria (1919 előtt és 1940–1944 között a magyar De Gerando) Leánygimnázium Arany János utcai épületét adományozta az új magyar egyetemnek. Ez a Farkas utcai központi épületnek csupán negyven százalékát jelentette. A Bolyai Tudományegyetemen az 1950-es évek elejére kialakult az a szervezeti struktúra, amely kisebb változtatásokkal 1959-ig, felszámolásáig fennmaradt. (folytatjuk) Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 15.Az ország szíve: Erdély!Erdély Románia szíve. És ha e szív megáll vagy kiszakad a testből, Románia meghal. Négy év múlva ünnepeljük a Regát és Erdély egyesülésének századik évfordulóját. Ahogy a dolgok most kinéznek, elég szomorú buli lesz. A tortán pedig a „Hosszú életet!” felirat helyett, mindnyájan, regátiak és erdélyiek egyaránt egy listát kapunk. Azoknak a dolgoknak a jegyzékét, melyek szétválasztanak bennünket. Keserű csokoládékrémmel írva, amilyen az életünk is. Nem sokkal ezelőtt Craiova polgármestere, Lia Olguţa Vasilescu azt mesélte, hogy a pártszervezetnek egészen pontos, tömbház- és lakásszámot is tartalmazó névsora van arról, hogy ki kire szavaz. A hölgy azon háborgott, hogy Erdélyben azok a szerencsétlenek a helyi SZDP-ből nem képesek ilyen szervezkedésre, hogy ők is hasonló sikereket érhessenek el. Igen, nem képesek. Erdélynek problémát okoz az egyöntetű gondolkodás. Délebbre, amikor hárman összegyűlnek, általában három sör van előttük. És egyetlen gondolat: honnan szerzünk még némi ingyensört? Általánosítok, tudom. Jó emberek mindenhol vannak, de mintha még a jóság is különbözne. (...) Ennek a két országnak hosszú ideig eltérő történelme volt. Eltérő. Az egyik oldalon a császárok. A másikon a fanarióták. Talán ebből is adódik a különbség. A románokat a nemzeti tudat kialakulása idején a kívülről nyakukba ültetett kapzsi uralkodók kormányozták. A fanarióták meghatározott időre szóló mandátummal érkeztek, megfizették tisztségük díját, akárcsak a mai politikusok, és tudták, hogy gyorsan vissza kell szerezniük az összeget, s még ráadást is. Az állam eszközeivel, akárcsak most. Vessenek egy pillantást a szellemi térképre: ez a modell uralkodik kétszáz év után is. Még rosszabb: a társadalom nem rendelkezik ellenanyaggal velük szemben. Az emberek hagyják lefizetni magukat (olajjal, de főleg olyan hazugságokkal, melyektől jól érzik magukat), és aztán megengedik, hogy az új fanarióták meglopják őket. Akik szintén nagy ortodoxok, természetesen. Erdélynek más a története. A fejedelem ott nem volt román, és a legnagyobb harc a kulturális identitásért folyt. De a közigazgatás, főleg a császári, hosszú távon gondolkodott. A gazdasági növekedést támogatta, melyet aztán megadóztathatott. Vagyis nem a szegénységet, mint Regátban. És ez valahogy a mai napig tükröződik a hozzáállásban: az erdélyi lassúbb, csendesebb. De komolyabban teszi a dolgát. Visszatérve a jogokhoz: az erdélyi románok hozzászoktak ahhoz, hogy harcoljanak sajátjukért. Évszázadokon keresztül harcoltak a tömeges asszimiláció ellen. Petíciókat, tüntetéseket, iskolákat és társadalmi mozgalmakat szerveztek. Számukra fontosak a jogok, mert sohasem kapták őket készen. Talán ezért vonulnak most is utcára: egy elvért, nem egy jelöltért. És talán ezért, hogy e két terület története most szomorú. Tudják, hogyan látszik ez Erdélyből? Elmondom: mintha egy ember törzse és feje megállapodna, hogy többé nem hallgatnak a szívre. Mert ezekben a napokban Erdély Románia szíve. Hallgassátok, hogy mit dobog, kedves mitikáim. Hogy ne kelljen később sírni utána, amikor már nem fog áthallatszani a Kárpátokon! LUCIAN MÎNDRUŢĂ (Gândul) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. november 17.Elnökválasztás – Az első részeredmények megerősítették Johannis győzelmétA hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte az elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben. A szavazatok 33 százalékának feldolgozása után az országos választási iroda (BEC) közölte, hogy Johannis a megszámolt voksok 55,79 százalékát szerezte meg, míg Ponta 44,2 százalékon áll. Liviu Dragnea, a PSD főtitkára két órával a szavazóhelyiségek bezárása után közölte, hogy a párt nem hivatalos szavazatszámlálása szerint Johannis győzött 53-47 százalék arányban. Vasile Blaga, az ACL társelnöke és kampányfőnöke szerint az ellenzék párhuzamos szavazatszámlása 90 százalékos feldolgozottságnál Johannis 54,4-45,6 arányú győzelmét jelzi. Victor Ponta miniszterelnök már vasárnap este elismerte vereségét azzal, hogy bejelentette, telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak az elnökválasztáson elért győzelméhez. A romániai elnökválasztás második fordulójában a szavazásra jogosult 18,3 millió választópolgár 62 százaléka szavazott. Ilyen magas arányú részvételt a 90-es évek óta nem regisztráltak a romániai elnökválasztásokon. MTI Erdély.ma 2014. november 18.Aradon mutatja be könyvét a szabadkőművesek romániai vezetőjeA Romániai Országos Szabadkőműves Nagypáholy nagymestere, Viorel Danacu könyvbemutatójára kerül sor Aradon november 19-én, szerdán 12 órai kezdettel az Arad Megyei Tanács (CJA) Vasile Goldiş dísztermében. A könyv végigköveti a romániai szabadkőműves mozgalom legfontosabb állomásait 1724-től egészen 1989-ig, ugyanakkor párhuzamot von a hazai és a világ többi nagypáholya között, konkrét példák, ismert nevek és történelmi események felsorakoztatásával. A könyvben számos érdekes utalást találni a templomos lovagokról, szertartásaikról, több ezer éves titkaikról stb. A 700 oldalas, illusztrált, francia és román nyelvű kötet a szerző saját gyűjteményéből származó eredeti dokumentumokat szedi egy csokorba. Sólya R. Emília Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 3.HírsalátaEZREK MENNEK, KEVESEN JÖNNEK. Az egészségügyi rendszer legsúlyosabb gondja továbbra is az orvosok kivándorlása: évente több mint 2700 orvos megy el az országból, és csupán 30–40 tér vissza. Így az ultramodern kórházak nemsokára múzeummá válnak – jelentette ki Vasile Astărăstoae, az Orvosi Kamara elnöke, aki szerint az orvosok itt tartásához vissza kell adni a méltóságukat. Fontos lépés, hogy 2014-től az orvosok már nem számítanak köztisztviselőknek, de vannak még rendezetlen kérdések. Így minél előbb a parlamentbe kell kerülnie az orvosi működés törvényének, jelenleg sem az orvosok, sem a páciensek nem védettek. A páciens nem részesül kártérítésben, ha kárt szenvedett, az orvos pedig nem védett, ha ez az ő hibáján kívül történt. Az új törvény hozzásegíthet ahhoz, hogy kissé leállítsuk a kivándorlást – vélekedett a kamaraelnök. (Mediafax) MÉGISCSAK KELLENE AMNESZTIA. Kollektív megkegyelmezésre vonatkozó törvénytervezetet készül benyújtani Nicolae Păun SZDP-s képviselő, melyben mindazok büntetését elengedné, akik nem erőszakos bűncselekményekért kaptak egytől öt évig terjedő börtönbüntetést. Nicolae Păun és Mădălin Voicu volt annak az amnesztiatörvény-tervezetnek a kezdeményezője is, amelyet a képviselőház másfél évig halogatott, de a Klaus Johannis elnökké választása utáni második napon mindössze egy ellenszavazattal elutasított. Az SZDP szóvivője, Gabriela Firea határozottan állítja, hogy a pártnak „semmi köze nincs a kollektív kegyelmi törvény kidolgozásához vagy támogatásához”. (Hotnews.ro) TÖMEGES ELŐLÉPTETÉS. Közel húszezer belügyminisztériumi alkalmazottat léptettek elő a december elsejei állami ünnepen, egyharmaduk a rendőrség munkatársa, de csendőrök, katasztrófaelhárításban dolgozók és határrendészek is szép számban kapnak magasabb hivatali besorolást (és ehhez igazított fizetést). A december elsejei előléptetést törvény szabályozza, ezenkívül a saját fegyvernem napján megengedett, más időpontban csak rendkívüli érdemek esetén. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 3.Kormánypénzekkel a restitúció ellenMaros megye kormánymegbízottja, a PSD által támogatott szászrégeni Vasile Liviu Oprea szerint megérkezett a belügyminisztériumtól az a pénzösszeg, amely ahhoz szükséges, hogy fellebbezzenek a bíróság döntése ellen, miszerint jelentős erdőterületeket szolgáltatott vissza a magyar nemesi családoknak. A szaktárca jóváhagyta 14 918 lej, azaz 3365 euró kiutalását a Maros megyei prefektúrának, hogy kifizethesse a perújrafelvételi illetéket a szászrégeni bíróság által tárgyalt ügyben született döntés ellen, miszerint több mint 9362 hektárnyi erdőt szolgáltattak vissza a Maros völgyében Bánffy Dániel báró leszármazottainak. Az Agerpres hírügynökség szerint a perújrafelvételért indított kérés eljárását célzó tárgyalást eddig háromszor halasztották Szászrégenben, mivel a prefektúrának nem volt pénze az óvadék kifizetésére, a legutolsó határidőt pedig december 5-ében határozták meg. „A területek feletti magántulajdonjogot meghatározó Maros megyei bizottság kérte a 2007-ben született 764-es számú polgári ítélet felülvizsgálatát, amelynek során Bethlen Anna Zsuzsannának és Szentkúti Évának visszaszolgáltattak 9362 hektárnyi erdőterületet Palotailva, Gödemesterháza és Ratosnya térségében” – mondta a prefektus. Krónika (Kolozsvár) 2014. december 3.Kockázati tényezőnek tekintett magyarságA törvénybírók pártatlanságát félti Vasile Liviu Oprea, Maros megye prefektusa, aki többek között azért kéri a Bánffy örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”. A Legfelsőbb Ítélő és Semmitőszéknek küldött beadványában a kormánymegbízott ugyanakkor rámutat, hogy az efféle perek tétje „nyilvánvalóan hatalmas”. „A restitúciós perek során sokféle indoklással találkoztam a törvényt betartani nem hajlandó állami szervek részéről, azonban eddig még egyetlen okiratban sem hozták fel így szó szerint, hogy mi, magyarok, mint a grófok leszármazottai veszélyforrást jelentenénk az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlensége számára” – jegyezte meg szerkesztőségünknek a felperes Bánffy örökösöket, Bethlen Anikót, Bethlen Zsuzsát és Szentkuti Évát képviselő Rózsa József. A marosvásárhelyi ügyvédet egyébként nem lepte meg, hogy a prefektúra ismét az etnikai kártyát próbálja kijátszani, még akkor is, ha az utóbbi hónapokban a semmitőszék három azonos kérését utasította vissza. Portálunk arra lett volna kíváncsi, miért tartja egy restitúciós per kapcsán kockázati tényezőnek a magyarok jelenlétét Maros megyében és általában Erdélyben Vasile Liviu Oprea, a prefektus azonban nem volt hajlandó válaszolni. Szóvivőjén, Dragoş Bardoşin keresztül azt üzente, hogy nem hajlandó egyetlen folyamatban lévő ügy periratát sem kommentálni. Ehhez képest a kormánymegbízott egy nappal korábban egy másik – szintén Bethlen Anikó, Bethlen Zsuzsa és Szentkuti Éva ellen indított – erdőügyi perben már nyilatkozott a sajtónak, eldicsekedve, hogy a közigazgatási és belügyminisztériumtól megkapta azt az összeget, ami a fellebbezéshez szükséges. Válasziratában báró Bánffy Dániel leszármazottainak jogi képviselője ezzel szemben leszögezte, hogy ők megbíznak a szászrégeni bírókban, és felvállalják annak „kockázatát”, hogy román nemzetiségű döntéshozókra bízzák az ítéletet. Az egykori szász városka bíróságán ugyanis egyetlen magyar bíró sem dolgozik, mint ahogy a Maros megyei törvényszék polgári részlegén sem. Levelében a prefektus nem csak a magyar lakosság erdélyi jelenléte által okozott veszélyre hívja fel a figyelmet. Oprea hazafiasságra inti a bírákat, hogy döntésük révén „mentsék meg a haza erdeit”. Ugyanakkor egy sor olyan újságcikket is felsorakoztat és a bíróság figyelmében ajánl, melynek szerzői közismerten magyarellenes politikusok vagy újságírók. A Maros megyei prefektus azon a címen szeretné megakadályozni a több mint kilencezer hektár erdő tényleges visszajuttatását az örökösöknek, hogy Bánffy Dániel háborús bűnös lett volna. Egy 1946-ban született végleges bírósági ítélet viszont kimondta a néhai politikus ártatlanságát. A kor dokumentumai szerint Bánffy Dániel már csak azért sem lehetett háborús bűnös, mert szemmel tartva az erdélyi érdekeket 1944 szeptemberében haladéktalan fegyverszünetet követelt. Ezért a nyilasok halálra ítélték, és mindössze a nyilas álruhába öltözött barátainak köszönhetően tudott kiszabadulni a budapesti Margit körúti fogházból. Származása miatt a kommunisták is kivetették. Hat évvel a háború befejezése után, 1951-ben családjával együtt a rózsadombi házából egy húsraktárba telepítették. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2014. december 4.Mindig, mindenhol, mindenkivelKisebb megszakításokkal tizennyolc éve van kormányon az RMDSZ. Hol protokollummal, hol íratlan ígéretek fejében tolta előre a román hatalom szekerét anélkül, hogy a kilencvenes évek elején megfogalmazott fontosabb közösségi jogkövetelések közül egy is megvalósult volna. Összeállításunkban a kormányzati szerepvállalás rövid történetét foglaljuk össze. Kilép a bukaresti kormánykoalícióból a RMDSZ. Erről november 27-én 32 igen szavazat és 2 tartózkodás mellett döntött a 34 fős Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Az ülést követő sajtóértekezleten a döntést Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke így indokolta: „Megértettük választóinknak a romániai államfőválasztás során kinyilvánított akaratát, amely arról szól, hogy a kormányzati eszközök most nem jelentenek prioritást, inkább a közösségépítésre kell koncentrálnunk.” Az 1996 decembere óta szinte folyamatos kormányzati részvétel 18 éves történetében először fordul elő, hogy az RMDSZ önszántából távozik a hatalomból. A végleges döntést a december 13-i ülésén hozza meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT), de mint Kelemen elmondta, „25 éves fennállása során nem történt meg az RMDSZ-ben, hogy az SZKT megvétózza a csúcsvezetőség határozatát”. Azaz immár véglegesnek tekinthető a Victor Ponta nevével fémjelzett kormánykoalícióból történő távozás. Szövetségek és színek Először 1996. december 16-án lépett kormánykoalíciós szövetségre az RMDSZ a rendszerváltás óta eltelt negyed században az Emil Constantinescu államfőt adó Demokratikus Konvenció (CD) és a Szociáldemokrata Unió (USD) oldalán. Első kormányzati részvétele három évig tartott. A kormánykoalíció összetétele 1999. december 22-én alakult át: az új felállásban az RMDSZ a Demokratikus Konvenció, a Demokrata Párt (PD) és a Szociáldemokrata Párt (PSDR) oldalán vállalt ismét szerepet a kabinetben 2000. december 28-ig. A PSDR színeiben ismét választást nyert Ion Iliescu négy éves regnálása alatt a megalakuló új kormány miniszterelnöke, Adrian Nãstase új egyezséget kötött az RMDSZ-szel egy kisebbségi kormány parlamenti támogatására. Az RMDSZ nem kapott kormányzati tisztségeket, Erdélyben viszont megőrizhette vezető pozícióit néhány közintézményben. A DA Szövetség által 2004-ben hatalomra juttatott Traian Bãsescu, a „játékos államfő” új politikai gyakorlatot honosított meg Bukarestben: a háttérből maga vezényelte több kormány felbomlását és az újak megalakulását. 2004. december 29. és 2007. április 5. között az RMDSZ a DA Szövetség és a Konzervatív Párt (PC) oldalán vállalt miniszteri tárcákat. A DA Szövetség 2007-ben való felbomlása nyomán a PD kilépett a kormányból, az RMDSZ pedig Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöksége alatt a Nemzeti liberális Párttal (PNL) közösen kormányzott 2008. december 22-ig. Ezt követően lépett nagykoalícióra a két nagy párt, az addig egymást ősellenségnek tartó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a PNL, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD). A frigy rövid életűnek bizonyult: 2009. december 23. és 2012. április 27. között az RMDSZ ismét kormánykoalíciós tényező a PDL és a Nemzeti Unió Románia Fejlődéséért (UNPR) oldalán. A 2012-es parlamenti választás a Szociálliberális Unió (USL) nagyarányú győzelmét hozta. A választások előtt az RMDSZ titkos paktumot kötött a Victor Ponta vezette PSD-vel, de a választások után Crin ANtonescu, a PNL elnöke megakadályozta az egyezség betartását, így az RMDSZ nem került az új kormányba. A 2014 tavaszáig tartó USL-kormányzás belső feszültségei szétvetették a választási, majd kormányzási koalíciót, a PNL kivonult a kormányból, így 2014. március 5-én az RMDSZ – ezúttal a PSD oldalán – visszatérhetett a hatalomba. A harmadik Ponta-kormány oldalán eltöltött kilenc hónapnyi országlás befejezését várhatóan az SZKT december 13-ai ülésén pecsételik meg. A liba ára Az RMDSZ első kormányzati részvétele kapcsán vált híressé a „liba ára” nevű metafora. Az RMDSZ Operatív Tanácsának 1996. novemberi ülésén a szövetség tiszteletbeli elnöke, Tőkés László azt kérte az elnökség tagjaitól, hogy az SZKT szabja meg a kormányba lépés árát. A tiszteletbeli elnök konkrét szövegjavaslatot terjesztett elő, amely 15 pontban foglalta össze az RMDSZ legfontosabb követeléseit az autonómiaformák elismertetésétől a közösségi javak visszaadásáig. Ekkor hangzott el Markó Bélának, az RMDSZ elnökének az emlékezetes mondása, hogy ha az SZKT meghatározza az RMDSZ elvárásainak minimumát, akkor a tárgyalódelegáció nem kérhet ennél többet. „Ne határozzuk meg előre a liba árát” – fogalmazott akkor Markó. Erre később Tőkés László úgy reagált, hogy a liba nagyon olcsón kelt el, hiszen néhány hét múlva kiderült: első kormánykoalíciós részvételéhez az RMDSZ még koalíciós szerződést sem kötött a partnerekkel. Victor Ciorbea miniszterelnöksége alatt két be nem tartott kormányrendelet született a kisebbségi oktatás és a közigazgatás területén, az önálló állami magyar egyetem létrehozása azonban kormányszinten fel sem merült. 1998 áprilisától Radu Vasile az új kormányfő, aki 1998 szeptemberében azzal beszélte le az RMDSZ csúcsvezetőit a kormányból való távozás ultimátumáról, hogy Petőfi-Schiller név alatt magyar–német multikulturális egyetem létrehozását ígéri. Az új multikulturális egyetem rövid története 1999 júliusában ért véget, amikor a parlament jóváhagyta az egyetemek akkreditációjáról szóló módosított törvényt, amely kimondja: Romániában nem indítható olyan felsőoktatási intézmény, amely nem rendelkezik legalább egy román karral. A Radu Vasile miniszterelnök által a köztudatba bedobott Petőfi-Schiller egyetem azóta is a rosszul megkötött kormányzati kompromisszumok negatív szimbólumaként szerepel az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának történetében. Konszenzustól akaratig A 2012 áprilisában megbuktatott Ungureanu-kormány az Emil Boc kormányfő vezette kabinet bő kétéves regnálásához képest annyi újdonságot hozott az RMDSZ-szel való koalíciós együttműködésben, hogy kormányrendelettel próbálta rendezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar vonalának jogi helyzetét. A PDL-s és UNPR-s kabinet gyakorlatilag a magyarok irányába tett gesztus miatt bukott meg: a hatalomra kerülő új miniszterelnök, Victor Ponta első intézkedése a MOGYE-kormányrendelet visszavonása volt. Az RMDSZ természetesen kikerült a hatalomból: a MOGYE-ügy megbuktatásának előzménye után az első Ponta-kormánynak nem volt semmiféle ajánlata a magyar szervezet számára. Ponta azonban nem akarta teljesen „elsüllyeszteni” az RMDSZ-ben levő kormányzati potenciált, ezért a 2012-es választások előtt titkos paktumot kötött a szövetséggel a választások utáni kormánykoalíció létrehozására. A paktum értelmében elfogadják a kisebbségi kerettörvényt, felgyorsítják az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását, a közigazgatás területi átszervezésénél figyelembe veszik az egyes térségek hagyományait, kultúráját, befejezik a dél-erdélyi és az észak-erdélyi autópályát, valamint egész napos magyar adást biztosítanak a közszolgálati televízióban és rádióban. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásaihoz képest ez volt az első olyan protokollum, amely konkrét vállalásokat tartalmazott az erdélyi magyarság számára. A titkos protokollumból azonban semmi sem lett, miután a liberálisok ellenállása miatt 2014 márciusáig az RMDSZ nem került kormányra. A harmadik Ponta-kormány koalíciós tagjaként az RMDSZ 2014 tavaszán egy négy oldalas kormányzati megállapodást írt alá, amelynek értelmében a szövetség két miniszteri, és 14 államtitkári tárcára jogosult. A megállapodás kimondja: a koalícióban résztvevő pártok – PSD, UNPR, PC és RMDSZ – csak konszenzussal hozhatnak kormányzati döntéseket . Ilyen felütés után következik a tulajdonképpeni megállapodás. A protokollum szerint a koalícióban résztvevő pártok konszenzusos döntése alapján kerülhet sor az alkotmánymódosításra, az ország területi-közigazgatási átszervezésére, a nemzeti kisebbségek kulturális jogainak szabályozására, a MOGYE magyar vonalának a létrehozására és az etnikai arányosság intézményesítésére a közintézményekben. A magyarság számára tett újabb ígéretekből semmi sem valósult meg. Sem konszenzusos döntés, sem politikai akarat nem volt hozzá. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. december 5.Erőre van szükségMost, hogy alábbhagyott picit a román elnökválasztás eredménye körüli lelkendezés, s a dolgok nagyjából visszatértek Romániához mérten normális kerékvágásukba, nézzük meg higgadtabban, milyen helyzetbe kerültünk. A szavazás másnapján-harmadnapján sokan voltak azon magyarok, akik elítélő szavakkal illették a székelyföldi és erdélyi magyarság relatív távolmaradását az urnáktól. Én most azt mondom, nem volt igazuk: nem baj az, hogy a magyarság nem mutatott épp akkora érdeklődést a szavazás iránt, mint a románok, ismételten jelét adva egy politikai törésvonalnak. A magyarság tekintélyes része azért elment szavazni, s elsöprő hányaduk Klaus Johannisra voksolt. Egy fecske azonban nem csinál nyarat, s egyetlen elnökválasztás nem fogja átformálni azt a Romániát, amelyben a magyar nemzeti közösség egyre kevésbé érzi otthon magát, s egyre alacsonyabb mértékben tudnak a magyarok hű, vagy ha úgy tetszik, lojális állampolgárai lenni az országnak. Mert mi történt az ominózus elnökválasztás óta eltelt alig három hétben az úgynevezett magyar ügyekben? Soroljuk, a teljesség igénye nélkül: újraállamosították a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot, elvették az épületet a református egyháztól, s jogerősen elítélték a restitúciós bizottság tagjait, akik annak idején odaítélték az épületet az egyháznak. Markó Attila képviselő, a bizottság tagja ráadásul most parlamenti mentelmi jogát is elvesztette egy másik restitúciós ügyben, amelyhez bevallása szerint tulajdonképpen köze sem volt, s akármikor rács mögé kerülhet. Vasile Liviu Oprea Maros megyei prefektus a visszaszolgáltatott, több mint kilencezer hektárnyi egykori Bánffy-erdőről szóló bírósági ítéletet szeretné mondvacsinált okokra hivatkozva megsemmisíttetni, perújrafelvételi kérelmében gyakorlatilag a kollektív bűnösség érvrendszerének felhasználásával a magyarságot, mint „a grófok leszármazottjait” kockázati tényezőnek nevezi a szászrégeni, amúgy színromán bíróság pártatlanságát illetően. A perújrafelvételhez szükséges tizenötezer lejes illetéket egyébként mindannyiunk adólejeiből a Közigazgatási- és Belügyminisztérium fedezi, amely ezek szerint egyetért a prefektus által felhozott szempontokkal, a magyarságot veszélyforrásként fogadja el, de a tőlük is beszedett adót ellenük felhasználja. Oprea Kovászna megyei kollégája, Marius Popică nem látott semmilyen magyarellenes megnyilvánulást az Új Jobboldal szélsőséges szervezet december 1-jei háromszéki felvonulása alkalmából, ahol pedig dokumentáltan elhangzottak a szokásos magyarellenes rigmusok. A szenátusban hallgatólagosan elfogadtak egy olyan törvényt, amelyet éppen Klaus Johannis liberális pártja nyújtott be, s amely gyakorlatilag bűncselekménnyé nyilvánítaná a romántól eltérő nemzeti szimbólumok használatát. Ha ez a törvény életbe lép, azt kívánjuk majd, hogy tényleg reklámzászlónak minősüljön a székely lobogó, mint ahogy a Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség által kiállított ominózus jegyzőkönyvben szerepelt. Mintha az elnökválasztás óta még jobban megerősödött volna a román államapparátus magyarellenes igyekezete. A megválasztott elnök pedig nyilvánosan a nemzetiségi kérdésben semmilyen állást nem foglal azon kívül, hogy váltig hangoztatja, ő „német etnikumú románnak” tartja magát. Amikor az RMDSZ felső vezető testülete, a Szövetségi Állandó Tanács az elnökválasztást követően úgy döntött, hogy kilép a kormánykoalícióból, Kelemen Hunor elnök azt mondta: megértették választóik üzenetét, s felfogták, hogy a kormányzás nem prioritás, az elkövetkezendő időben a közösségépítésre fognak nagyobb hangsúlyt helyezni. Ez a kijelentés a legnagyobb romániai magyar politikai szervezeten belüli, sokak által remélt paradigmaváltást készítheti elő: nem az a fontos, hogy Bukarestből könyöradományokat járjunk ki, pár száz méteres aszfaltcsíkokra kolduljunk össze pénzeket, beszállva egy erkölcstelen politikai cserekereskedelembe. Arra van szükség, hogy az erdélyi magyarságot a bukaresti hatalom magyarellenes érdekeivel nyíltan szembefordulva, belülről erősítsük, elkerülve a „magyar származású románság” felé vezető asszimilációt, megállítva vagy legalább lassítva a történelem beolvasztó kerekét. Mert mi magyar nemzetiségű, magyar tudatú, sok esetben magyar állampolgárságú polgárai akarunk lenni Romániának, megmaradva nagyszámú, kultúráját megélő, önerőből gyarapodó, független közösségként. S ha nem megy ez szép szóval, menni fog erővel. De ahhoz erőre van szükség. Rédai Attila Székelyhon.ro 2014. december 6.Határon túli román közösségekKorunk 2014. december A diaszpóra évszázada? – teszi fel a kérdést Vasile Sebastian Dâncu kolozsvári szociológiaprofesszor, és egyben üdvözli a Korunk szerkesztőségének kezdeményezését, hogy a Szigetek, szórványok, zárványok címmel megjelent lapszámát (2014. 6.) követően interkulturális párbeszédet nyitott a román diaszpóra identitása kapcsán. A szerkesztői koncepció három pillérre épít: elméleti-történeti tanulmányokra, helyszíni tudósításokra, valamint a külhoni román költők, írók és tudósok (egy részének) a bemutatására. A tanulmányok szerzői (Liviu-Petru Zapârtan, Bakk Miklós, Csortán Ferenc, Bodó Barna) tisztázzák a diaszpóra, a határontúliság/külhoniság fogalmát, az állam- vagy nemzetépítés különbözőségét, bemutatják a románság csángóit – "történetesen" a románok és szerbek közötti erőtérben. Az Ausztria és Ausztrália közötti ívben jelenik meg a külhoni román közösségek közelképe. A Ceausescu diktatúrájából elmenekült emigráns írók életérzéséről a magyarul is tudó, Párizsban élő Dan Culcer "tudósít". Nem volt nehéz őt szóra bírnia a Csíkszeredában élő Cseke Gábornak, aki egy kis antológiával lepte meg a Korunk decemberi számának olvasóit (Román költők a nagyvilág minden tájáról: Yossef Abraham, Victor Teleuca, Stefan Bastovoi, Dan Culcer, Maria Popescu-Butucea, Alexandru Dohi, Andrei Fischof, Teodora Galatean, Vasile Romanciuc, Alexandra Lungu, Andrei Mocuta). Népújság (Marosvásárhely) 2014. december 6.Nemzetközi konferencia az 1989-es forradalomról:„25 év múlva: Miről álmodtunk? Mire ébredtünk?” A december 1–3. időszakban nemzetközi konferenciát szerveztek az 1989-es forradalomról a temesvári Megyeháza multifunkcionális termében. A „25 év múlva: Miről álmodtunk? Mire ébredtünk?” című tudományos konferencia előadói között voltak Ana Blandiana, Romulus Rusan írók, Anneli Ute Gabanyi, Stéphane Courtois, Edward Kanterian, Thierry Wolton, Roman Wyborski külföldi szakértők, illetve a temesvári civil társadalom képviselői, köztük Brânduşa Armanca, Traian Orban, Florian Mihalcea, Daniel Vighi. Ana Blandiana költő, akit csütörtökön a Nyugati Egyetem díszdoktorává avatott, a rendezvény névadója volt. – A „25 év múlva: Miről álmodtunk? Mire ébredtünk?” címet néhány hónappal ezelőtt adtuk a temesvári rendezvénynek – nyilatkozta Temesváron Ana Blandiana. – Azóta, úgy tűnik, hogy a fiatalok felébredtek és elmentek szavazni (…) a civil társadalom megpróbálja ellenőrzése alá vonni a politikát és ez jó dolog. Lehet, hogy ez naivitás a részemről, de bízok benne, hogy a becsületes fiatalok is elkezdenek politizálni, és kiszorítják a politikából azokat, akik pénzen vásárolták a mandátumukat, és egyetlen gondjuk, hogy tetézve megtérüljön a befektetésük. Romulus Rusan író szerint 25 esztendővel a forradalom után, az elnökválasztás alkalmával mintha sikerült volna „újraindítani” a forradalmat, és újból bízhatunk az adott szóban, a normális párbeszédben, a törvény és az igazságszolgáltatás erejében. Lucian Vasile Szabo író, lapszerkesztő, egyetemi tanár, a konferencia egyik szervezője a Nyugati Jelennek elmondta: a temesvári konferencia célja, hogy megtudjuk, mi történt 1989-ben és az azóta eltelt 25 év alatt. A konferencián nemzetközi szaktekintélyek vettek részt, akik nemcsak az 1989-es forradalmi év eseményeiről, hanem azok európai kontextusairól, például a Szovjetunióban történt fordulatról tartottak előadásokat. Elhangzottak egészen részletes elemzések a temesvári forradalom eseményeiről is. – A forradalom óta eltelt 25 év során alapvetően két álláspont ütközött Romániában – mondta Lucian Vasile Szabo –, egyesek azt kifogásolják, hogy az ország még mindig nem került be a nyugati civilizált államok közé, mert a dolgok nem változtak meg eléggé, mások éppen ellenkezőleg, attól frusztráltak, hogy a dolgok túlságosan megváltoztak, és ők, a régi kommunisták, szekusok elveszítették az ellenőrzést az események felett, nem urai a helyzetnek többé. Sokan vitatják Tőkés László szerepét az 1989-es forradalom kirobbantásában, mondta a politológus, tőlük csak azt kérdezhetjük: miért nem indult el a forradalom Doina Cornea vagy Mircea Dinescu házától? Miért nem ott gyűltek össze a kolozsváriak vagy a bukarestiek és miért nem ők indították el a forradalmat? –Az emberek Temesváron a református parókia előtt gyülekeztek égő gyertyával a kezükben – mondta Lucian Vasile Szabo –, egy kis egyház kis gyülekezetéről van szó, amely országos szinten jelentéktelennek látszik, mégis innen indult el a forradalom! Persze, utólag kiderült, hogy nem csak Tőkés Lászlóért gyűlt össze a tömeg, de a református parókiától indult el a forradalom és ezt nem lehet letagadni! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 13.Megjelent a Temesvári Forradalom EnciklopédiájaAz Írószövetség székházában december 12-én, pénteken mutatták be az 1989-es Temesvári Forradalom Enciklopédiájának első két kötetét, valamint Lucian-Vasile Szabo Az 1989-es Forradalom a temesvári kórházakban című hiánypótló kötetét. A temesvári Forradalom eseményeit tárgyilagosan, a létező releváns dokumentumok és 25 év kutatási eredményeinek alapján bemutató kötetek a Forradalom Emlékezete Egyesület (Asociaţia Memorialul Revoluţiei) gondozásában jelentek, a Forradalom 25 évfordulója tiszteletére. A Forradalom Enciklopédiájának első kötetét Lucian Ionică szerkesztette és a forradalom eseményeinek kronológiáját, valamint az áldozatokról szóló információkat tartalmaz. Az Enciklopédia második kötetét Gino Rado és Romeo Bălan állították össze és a forradalommal kapcsolatos dokumentumok kerültek bele. A jövőre megjelenő harmadik kötet valóságos enciklopédia lesz, a forradalom szótára, amely segít eligazodni a temesvári forradalom zaklatott hete bonyolult történéseinek dzsungelében. A harmadik kötet zömmel rövid, tömör szócikkeket tartalmaz majd, de lesznek részletes leírások is benne, mint pl. a holttestek elrablásának és elégetésének története. Traian Orban, a Forradalom Emlékezete Egyesület elnöke keserűen állapította meg, hogy a temesvári médiák zöme nem volt kíváncsi Forradalom Enciklopédiájára, a bemutatóra ezúttal is „magunknak mondjuk” alapon került sor. „A mi kötelességünk az, hogy 25 év után bemutassuk a kutatásaink eddigi eredményeit, de ez nem jelenti azt, hogy befejezettnek tekintjük a munkát, még mindig vannak megválaszolatlan kérdések a temesvári forradalommal kapcsolatban.” – mondta Traian Orban. 25 év alatt rengeteg könyv jelent meg a román forradalomról, nagy részük a fantázia szüleménye, megalapozatlan állításokat tartalmaz. A most bemutatott kötetek kizárólag a dokumentumokra és a kutatási eredményekre alapozzák állításaikat, de a perek során elhangzott tanúvallomások sokszor egymásnak ellentmondóak, nehéz belőlük kihámozni az igazságot – mondta Traian Orban, aki maga is megsebesült a temesvári forradalom idején. Izgalmasnak ígérkezik Lucian-Vasile Szabo könyve, amelynek címe Az 1989-es Forradalom a temesvári kórházakban. A forradalom hetében és később is legendák keringtek a kórházakban elkövetett gyilkosságokról, a lőtt sebekkel beutalt betegek egy részének állítólag azt javasolták, hogy inkább meneküljenek el, mert a Securitate emberei kivégzik a forradalmárokat. Hogy mi történt valójában a temesvári kórházakban, ahová sok száz sebesült forradalmárt, de milicistákat és katonákat is beszállítottak a forradalom idején, azt próbálta kideríteni Szabo, aki szerint ezen a területen is vannak még 25 év után is fehér foltok. A Temesvári Forradalom Enciklopédiája egyelőre csak román nyelven jelent meg, de tervezik angol és német nyelvű kiadványok megjelentetését is a temesvári forradalomról. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 16.RMDSZ-feljelentés Vasile Oprea Maros megyei prefektus ellenFeljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) Vasile Liviu Oprea Maros megyei prefektus ellen az RMDSZ – adja hírül a kronika.ro. Kovács Péter főtitkár elmondta, az érdekvédelmi szervezet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálathoz érkezett bejelentés alapján panaszolta be a kormánymegbízottat, mivel az a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte, arra hivatkozva, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi, és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. „Az RMDSZ, mint a romániai magyar közösség érdekvédelmi szövetsége kötelességének tartja, hogy felhívja a hatóságok figyelmét a diszkriminatív megnyilvánulásokra, és felkéri a diszkriminációellenes tanácsot, hogy vizsgálja ki az ügyet, valamint tegye meg a szükséges intézkedéseket” – hangsúlyozta a főtitkár. Kovács Péter szerint a Maros megyei prefektus nyíltan diszkriminál, pejoratív jelzőkkel illeti a magyarságot, és ezzel több pontban is vét – többek között – az emberi jogok európai egyezménye, a diszkrimináció megelőzéséről és visszaszorításáról szóló 2000/137-es kormányhatározat és a Románia alkotmányába foglaltak ellen. Mint arról beszámoltunk, Vasile Liviu Oprea a legfelsőbb bíróságnak címzett beadványában többek között azért kérte a Bánffy-örökösök perének áthelyezését, mert „Maros megyére (meg általában Erdélyre) az jellemző, hogy itt magyar közösség is él, és a magyarok mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza” – írja a kronika.ro Erdély.ma 2014. december 16.Korunk/decemberA diaszpóra évszázada? – teszi fel a kérdést Vasile Sebastian Dâncu kolozsvári szociológiaprofesszor, és egyben üdvözli a Korunk szerkesztőségének kezdeményezését, hogy a Szigetek, szórványok, zárványok címmel megjelent lapszámát (2014. 6.) követően interkulturális párbeszédet nyitott a román diaszpóra identitása kapcsán. A szerkesztői koncepció három pillérre épít: elméleti-történeti tanulmányokra, helyszíni tudósításokra, valamint a külhoni román költők, írók és tudósok (egy részének) a bemutatására. Szabadság (Kolozsvár) 2014. december 18.Megóvott katolikus gimnáziumVasile Oprea, Maros megye prefektusa megtámadta a közigazgatási bíróságon azt a szeptemberben elfogadott marosvásárhelyi tanácsi határozatot, amelyben jóváhagyták a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot is tartalmazó, a jelenleg zajló tanévre vonatkozó iskolajegyzéket. A kormánymegbízott arra hivatkozik, hogy a testület késve fogadta el a jegyzéket tartalmazó határozatot. A prefektusi intézkedés kapcsán Peti András alpolgármester elmondta: nem tudja, hogy jogi szempontból milyen következményei lehetnek ennek. A törvény ugyanis azt mondja, hogyha egy határozatot a kormánymegbízott megtámad, az automatikusan felfüggesztődik, de ez esetben a gyerekek ott vannak a padokban, tanulnak, az iskola működik. „Csak nálunk lehet ilyet, hogy a tanév közepén megtámadják az iskolai hálózatot. Véleményem szerint a prefektusi rendelkezés semmiféle visszalépést nem jelent a római katolikus iskola szempontjából” – véleményezett az alpolgármester. Bár a városháza honlapján szerepel a 2015–2016-os iskolajegyzékről szóló tervezet, a csütörtöki képviselő-testületi ülésen ez nem került napirendre. Peti András szerint csak azért nem, mert még nem volt hozzáférhető harminc napon át a városháza honlapján, hogy minden érdekelt tanulmányozhassa. Simon Virág Székelyhon.ro 2014. december 19.Az RMDSZ méltányolja a prefektusok leváltásátMéltányolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat – jelentette ki pénteken az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. A politikus elmondta, a két megye prefektusával kapcsolatban kifogásokat fogalmaztak meg, amit Victor Ponta miniszterelnöknek is tolmácsoltak. Méltányolják a kormányfő lépését, aki „elfogadva a szövetség érveit cserélte le a prefektusokat”. A Hargita megyei magyar prefektus leváltása és alprefektussá való kinevezése azzal áll összefüggésben – magyarázta –, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonult. Kovács Péter szerint az RMDSZ számára elfogadható ez a csere. Emlékeztetett, hogy jogilag a prefektusok ugyan nem pártpolitikai érdekeket képviselnek, de bejáratott rendszer, hogy az éppen hivatalban lévő kormány nevezi ki őket, így gyakorlatilag politikai funkciónak számít a kormánymegbízotti funkció. Felidézte, hogy az RMDSZ-nek Marius Popica Kovászna megyei volt prefektussal szemben volt leginkább kifogása. Kovács Péter szerint a legutóbbi kormányülésen prefektussá kinevezett alprefektus csak ideiglenes jelleggel tölti be a funkciót. „Bízunk abban, hogy olyan személy kerül majd erre a posztra, aki ismeri a helyi viszonyokat, a helyi román és magyar közösséget” – mondta a főtitkár. Az MTI kérdésére elmondta: Vasile Oprea leváltott Maros megyei prefektus személyével szemben két kifogásuk volt. Az egyik az, hogy a Bánffy-örökösök egyik erdő visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra. A prefektus arra hivatkozott, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Az RMDSZ számára második, elfogadhatatlan lépése az volt – mondta Kovács Péter –, hogy miután politikai megállapodás született a marosvásárhelyi önkormányzatban a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, akadályt gördített ez elé, megtámadva a közigazgatási bíróságon az önkormányzat döntését. Marius Popica volt Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot (MPP) amiatt, hogy a június 4-ei trianoni megemlékezés résztvevői csak a magyar himnuszt énekelték el, és a román nem hangzott el. A romániai magyar politikai pártok szerint a prefektusnak nem volt jogalapja kiróni a bírságot. Emellett Kovászna megyében hosszú ideje tart a magyar és a székely szimbólumok használatával kapcsolatos vita a kormánymegbízott és a magyar többségű önkormányzatok között. MTI Székelyhon.ro 2014. december 19.Menesztették a székelyföldi prefektusokatA kormány szerdai ülésén a három székelyföldi megye prefektusának leváltásáról döntött, az intézkedést csak tegnap tették közzé. A Kovászna és a Maros megyei kormánymegbízott az intézményből is távozik, Hargita megyében visszaállították az augusztus előtti állapotot a prefektus-alprefektus cserével. Marius Popica április óta töltötte be a Kovászna megyei kormánymegbízotti tisztséget, őt a kormány döntése alapján Sebastian Cucu alprefektus váltja. Popica az utóbbi hetekben több, a magyar közösséget sújtó bírságot rótt ki, emiatt feszültté vált a helyzet Háromszéken. Az ügyben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Victor Pontával egyeztetett hétfőn, még mielőtt a szövetség úgy döntött, hogy megszavazza a negyedik Ponta-kormányt. Akkor Kelemen úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő megígérte, megoldást talál a kovásznai helyzet rendezésére. Vasile Oprea Maros megyei prefektust a szociáldemokraták által támogatott Lucian Goga váltja. Az RMDSZ a héten közölte, hogy feljelentette Opreát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért a Bánffy-örökösök egyik erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra, arra hivatkozva, hogy a magyarok, mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Ugyanakkor Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egy tegnapi sajtótájékoztatón kijelentette: szerinte Oprea leváltása mögött nem az RMDSZ áll, őt a segesvári polgármester leváltása miatt távolították el. Hargita megyében Petres Sándor volt prefektus helyére Jean Adrian Andreit nevezték ki, aki korábban betöltötte már ezt a funkciót. Petrest idén májusban nevezték ki alprefektusnak, majd augusztusban prefektusnak, ekkor helyet cserélt a korábbi kormánymegbízottal, a szociáldemokrata Jean Adrian Andrei-jel, most pedig a kormány a visszacseréről döntött. Jean Adrian Andrei prefektusként több alkalommal is a székely és magyar jelképek, feliratok eltávolítására szólította fel az elöljárókat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 19.Rendhagyó irodalmi ülés LippánTemesvár borzalmai 25 év távlatából Szerdán a lippai Hildegardis Ház üléstermében 17 órakor kezdődött a helybeli Degré Alajos Olvasókör decemberi ülése, ahol Czernák Ferenc programszervező köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette az összejövetel kettős témáját, a 25 évvel ezelőtti temesvári eseményekre, szemtanúként történő visszaemlékezését, illetve a karácsonynak a magyar irodalomban való tükröződését. Megrázó valóság Amint előrebocsátotta, katonatisztként 1982-ben helyezték Temesvárra, ahova Lippáról ingázott. 1989 decemberében egy fegyvernemnek a főnöke, egy katonai laktanya parancsnok-helyetteseként a tiszttársaival együtt, jó fizetésük volt, és ha a kommunizmus jobban vigyázott volna rájuk, hogy ne keveredhessenek a lakossággal, valóságos janicsárokká lettek volna, akik semmit nem tudtak volna a társadalmi életről, hangulatról. Mivel a lakossággal is érintkeztek, tudomásuk volt az egyre növekvő elégedetlenségről, a kiszolgáltatottságról. Jól tudta, hogy a Securitate emberei mindenen rajta tartják a szemüket, mindent lehallgatnak, ezért nagyon vigyáznia kellett, kivel, mit beszél. Érezhető volt a társadalmi feszültség növekedése, hogy készül valami. Elmúlt Ceauşescu utolsó kongresszusa is, amit vezényszóra végig kellett nézniük, hallgatniuk. A helyzet Nagy Imrének a júniusi újratemetésekor vált feszültté, amivel kapcsolatban agresszív megjegyzések is elhangzottak a tisztek között, akiket a szekusok gyakran vitára provokáltak. Azt is tudták, hogyan fojtották vérbe a brassói tiltakozó megmozdulásokat, amelyeknek a vezetőit előbb egyenként tették el láb alól, majd az összetartó magot képező 57 embert csellel Bukarestbe hívták a Ceauşescuval történő tárgyalás ürügyén, majd az ülésteremben mindnyájukat besugarazták, minek következtében rövid idő alatt elhunytak. 1989. december elején látszott, hogy a Securitate készül valamire, új sisakokat, több kutyát kaptak, de olyasmit is hallott, hogy újfajta, könnyebb löveggel ellátott töltényeket is kaptak. Azokkal tömegre is lehetett lőni, mert nem mentek át több emberen, mint a háborús golyók, amelyek akár 6-8 emberen is képesek keresztülhatolni. Néhányszor elment a belvárosi református templom előtt, ahol a hívek Tőkés László védelmére keltek. Ehhez a lakosság eleinte vegyes érzelmekkel viszonyult. December 16-án, szombaton szolgálatban volt, ami este letelt, de nem mehetett haza, mert telefonáltak, hogy maradjon. Utána riadót fújtak: baj volt a városban. A katonaságot a zuhogó esőben teljes készenlétben tartották. Nagy sokára megérkezett a parancs, hogy a városban rendet kell teremteni, de nem fegyverrel, hanem minden katona kapott egy-egy olyan botot, aminek a végén fémből készült csavaros rész volt, hogy azokat 4-5 méter hosszúra összecsavarva, az ágyúcsövek tisztítására használhassák. A hozzávetőleg egyméteres, fémvégű botokkal felfegyverzett katonák a városban a civilek között teremtették a rendet, miközben ő a kaszárnyában maradt, megduplázta az őrséget. A katonák reggel érkeztek vissza a rendcsinálásból, a szintén bottal felfegyverzett parancsnok vezetésével, aki nem is fogadta az ő jelentését, hanem felment az irodájába, ahonnan csak akkor jött le, ha nagyon fontos volt, de a fentről kapott további parancsok végrehajtását megpróbálta elodázni. Állítólag már 16-ára virradóra is hagytak halottakat maguk után, akiket az aluljárókban gyűjtöttek össze, majd elszállították őket. Mivel esett az eső, vérnyomok nem maradtak, a lakosság nem szerzett tudomást róluk. Reggel, amikor a szolgálati lakására ment, a Grivicai úton az állomásig minden kirakat be volt törve, az üzleteket nem csak a randallirozók, hanem az üzletvezetők is kifosztották. Vasárnap a lányával volt a városban, amikor 15.45 órakor megszólaltak a fegyverek, tehát hazugság volt, miszerint Bukarestben a 17 órakor megtartott plenáris ülésen adták ki a tűzparancsot. Azt Milea tábornok adta ki, sőt Czernák Ferenc azt a táviratot is látta, amiben Milea parancsot adott ki a háborús töltények kiadására azzal a megtoldással, hogy lehetőleg lábra lőjenek. Az viszont balgaság, hiszen a golyó bármivel érintkezik, megpattan, tehát bármit eltalálhat. Még most is vita témáját képezi, hogy Vasile Milea hadügyminiszter öngyilkos lett-e vagy lelőtték. Czernák szerint öngyilkos lett, mert amikor a bukaresti tüntetésekről visszaért a minisztériumba, telefonhoz hívták, méghozzá Moszkvából, ahonnan állítólag alaposan letolták, felelősségre vonással fenyegették meg, ezért kétségbeesésében, a szolgálati pisztolyával főbe lőtte magát. Temesváron 15.45 órakor kezdtek tüzelni, látta, amint egy tank is kigyulladt. Hazaküldte a lányát, és bement a katonai egységhez. Mivel azt mondták, mérgező gázokat is bevetnek, ellenőrizze a katonák számára készült hatástalanító fiolákat. Jól tudta, hogy a két nappal azelőtt behívott katonák teljesen ártatlanok, a fegyverüket sem tudták megtölteni, ezért a legtöbb sebesülés, haláleset a balesetek miatt következett be. Az egység katonáit a városba vitték, ahol másnap reggelig ész nélkül lőttek mindenre, ami mozgott. Amikor visszajöttek a kaszárnyába, a tisztek egy része büszkén mesélte, hol, hogyan tisztították meg a várost, egymásnak dicsekedtek, ki hány embert lőtt le. Akkor nagyon megutálta őket. Utána még gyújtogattak itt-ott, de amint később kiderült, nem csak a civilek, hanem a belügyisek is tették, hogy okot találjanak a beavatkozásra. Később derült ki, hogy a katonák nyomában jártak a szekusok, akik képesek voltak a sebesülteket lelőni, sőt a kórházba is bementek utánuk, végezni velük. Czernák számára december 18-i kaszárnyába történt reggeli visszatérés volt a legborzalmasabb, amikor a tisztek dicsekedtek, ki hány embert lőtt le. Czernák Ferenc elbeszélésébe Tornáczky Dénes is bekapcsolódott, elmondva, amikor egyik barátjával a legnagyobb zűrzavar közepette Temesvárra látogattak, minden kirakat be volt verve. Vasárnap 11 órakor viszont katonai zenekarral gyűjtötték össze a népet, amely békésen a városháza elé vonult, követelte az eltűnt embereket. Aznap kiszabadították a bebörtönzötteket. Hétfőn a gyárakban a párt tiltakozó felvonulásra gyűjtötte az embereket, hogy ítéljék el a forradalmat. Czernák folytatta az emlékezést, visszatérve december 18. reggeléhez. Sok emberrel beszélt, ezért tudta: a legénység kiképzetlen volt. Elterjesztették a terroristák hírét, akik jól beszélnek románul, ezért a katonák mindenkire lőttek, akit nem ismertek, sok bűncselekményről is hallott. Állítólag Temesváron, de Bukarestben is sokkal többen haltak meg, mint ahányat hivatalosan elismertek. December 19-én parancsot kaptak, hogy vonuljanak ki a magyar határra, mert onnan várható támadás. Utána visszavonták a parancsot. A magyar ügynököket nagyon keresték, de egyet sem találtak. Lesújtó volt, hogy képesek lettek volna háborúba sodorni az országot, hogy megvédjék Ceauşescu hatalmát. Ha hatalmon maradt volna, a szekusok befolyására a katonák lettek volna a bűnbakok a vérengzésekért, mivel azok nem értették helyesen a parancsot – zárta le visszaemlékezését Czernák, aki Tóth Emil kérdésére, miszerint, hivatásos katonaként, nem volt-e lelkiismeret-furdalása a temesvári események miatt, bevallotta: mardosta a lelkiismeret, szégyellte a mundért, amit le is vetett, amilyen gyorsan csak tehette, nyugdíjba vonult. Karácsonyváró Az irodalmi ülés további részében, Czernák a karácsony kialakulásának a történetét ismertette, majd a körtagok, Tóth Emil, Wonerth Lóránt, Barabás József, Boda Ferenc, Nagy Mária, Simó Luca, Détári Katalin és Igna Ilona, József Attila, Ady Endre, Szabolcska Mihály költeményeiből, Beke György prózájából olvastak fel. A találkozó végén Czernák Ferenc elszavalta Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét. Az irodalmi ülés szeretetvendégséggel, kellemes együttlétben, bensőséges karácsonyváró hangulatban zárult, nagy kár, amiért a legfiatalabb korosztály nem képviseltette magát rajta. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2014. december 20.Huszonöt év: lángra lobbant a temesvári szikraÖt nappal az 1989. évi temesvári megmozdulásokat kirobbantó események után Nicolae Ceauşescu visszatért Iránból. Temesváron a városközpontot a felkelők ellenőrizték, akik kezdték megszervezni magukat, megalakították a Román Demokratikus Frontot, a várost pedig szabad területnek nyilvánították. Bukarest nem mozdul… Nicolae Ceauşescu hazatérte után este televíziós beszédében a történteket Románia megcsonkítására, a szocializmus szétzúzására irányuló nemzetellenes, provokatív akciónak minősítette, amely mögött idegen hatalmak állnak. A nap folyamán egyébként tüntetések voltak Aradon, Kolozsvárott, Nagyváradon, Brassóban, Nagyszebenben, Besztercén, Konstancában és Buzăuban. A külföldi hírügynökségek értesülnek arról, hogy Tőkés László életben van, Temesvárról Menyőre szállították. https://www.youtube.com/watch?v=YMKw7YHPaGo Másnap, december 21-én reggel a bukaresti vezetőség – Pârcălăbescu, a Hazafias Gárda parancsnoka javaslatára – több ezer, botokkal felfegyverzett zsil-völgyi bányászt küldött vonatokon Temesvárra, azzal az indokkal, hogy a magyarok és a huligánok feldúlták Temesvárt, és meg kell fékezni őket. A Temesvárra érkező bányászok saját szemükkel győződtek meg az igazságról, és a felkelők mellé álltak, egy részük pedig el sem indult otthonról. Ugyancsak december 21-én délelőttre, a hatalmában még mindig biztos Nicolae Ceauşescu népgyűlést hívott össze Bukarestbe, és a megjelent kb. 100 000 fős tömeg előtt elítélte a temesvári „vandálok” és „huligánok” cselekedeteit. A tömeg a beszéd első részében a szokásos kommunista jelszavakat skandálta, és úgy tűnt, a temesvári forradalmárok egymagukra maradnak. Amennyiben ugyanis a bukaresti tömegek nem álltak volna át a temesvári forradalmárok oldalára, akkor Ceauşescunak minden bizonnyal sikerült volna vérbe fojtania a forradalmat. A diverzió A forgatókönyv azonban nem a diktátor terve szerint alakult. Még máig sem tudni, minek a hatására bolydult meg az addig fegyelmezetten viselkedő tömeg. Szemtanúk szerint petárdarobbanás hallatszott, a hangszórók hirtelen zúgni kezdtek, a tömeg megrémült, a sorok megbomlottak. Nem tudni pontosan azt sem, ki követte el a diverziót, de a téren összegyűlt százezer ember hirtelen harciassá vált. A rendbontás nyomán az élő tévé-közvetítés mintegy három percig szünetelt. Az ugyancsak megrémült Ceauşescu és felesége képtelen volt visszaszerezni az irányítást a tömeg felett, hiába „hallózott”, hiába szólította fel a tömeget, hogy „mindenki maradjon a helyén”, és fölöslegesen ígért havi, akkor pénzben mintegy 4 dollárnak megfelelő 100 lejes fizetést a munkásoknak. A szétszéledő tömeg egy része ellepte a környező utcákat, és antikommunista és Ceauşescu-ellenes jelszavakat kezdett kiabálni. A tüntetők végül ellepték a Piața Kogălniceanu, Piaţa Unirii, Piaţa Rosetti, és a Piaţa Romană közötti utcákat és tereket. Ceauşescu, a felesége, az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagjai a pártszékházban maradtak, és hozzáláttak a megtorlás megszervezéséhez. Véres megtorlás Egyre többen csatlakoztak a fegyvertelen tüntetőkhöz, akik farkasszemet néztek a katonasággal, a terrorelhárító egység (USLA) pajzsos tagjaival. Megjelentek a Securitate emberei is, a hatalom a helyszínre tankokat, csapatszállító járműveket vezényelt, a tűzoltók vízágyúval lőtték a tömeget. Több tüntetőt halálos lövés ért, számos embert letartóztattak. Egy csapatszállító jármű az Intercontinental szálloda körzetében belehajtott a tömegbe. A tüntetőknek mindeközben sikerült barikádot építeniük a Dunărea étterem előtt – ez csaknem éjfélig kitartott, ekkor azonban egy harckocsi elsodorta. A heves tüzelés éjfél után alábbhagyott, a tömeg szétoszlott, de a tüntetők utáni hajtóvadászat hajnali 3-ig folytatódott. Hajnalban a tűzoltókocsik vízsugárral lemosták a véres utcákat. Megmozdultak a munkások Ceauşescu másnapra azt hitte, sikerült elejét venniük a bukaresti megmozdulásoknak, jóllehet testvére, Ilie Ceauşescu, a védelmi miniszter egyik helyettese figyelmeztette, hogy hatalmas tömegek közelednek a városközpont felé. Ceauşescu ekkor azt felelte, hogy a pekingi Tienanmen téren 1989-ben egy millió tüntető gyűlt össze, és azokat is elintézték a hatóságok. Reggel nyolc órára a párt Központi Bizottságának székházában tehát összehívták a párt politikai végrehajtó bizottságának az ülését. Még aznap, december 22-én, a korareggeli órákban a peremkerületekben lévő iparvállalatokból és lakónegyedekből hatalmas tömegek indultak Bukarest központja felé, áttörték a rendfenntartó erők kordonjait (több katona átállt a felkelők oldalára), és a pártszékház körüli utcákban gyülekeztek, majd megtöltötték a központi teret is. Fél tíz körül a kormány védelmi minisztere, Vasile Milea a hivatalos változatnak megfelelően öngyilkosságot követett el. A magyarázat szerint a tárcavezető árulást követett el és a felelősségre vonástól félve vetett véget életének. Nem hivatalos változat szerint maga Ceauşescu lőtte – lövette? – le, de erre sem derült mindmáig fény. Ezt követően rendkívüli állapotot hirdettek az egész országban, megtiltották, de a rendeletnek a karhatalom már nem szerzett érvényt. A „jóbarát” Ceauşescu Victor Atanasie Stănculescut – aki a diktátor családjának barátja volt – akarta honvédelmi miniszterré kinevezni, a ravaszságáról is nevezetes tábornok, azonban a szerepet nem vállalta el: ezt természetesen nem mondhatta meg Ceauşescunak, ezért egészséges lábát begipszeltette. Ceauşescu eszén azonban nem járt túl: a diktátor követelte, hogy jelenjen meg a pártszékházban, majd – szóbelileg – rábízta a Honvédelmi Minisztérium vezetését. Victor Atanasie Stănculescu átvette az operatív irányítást, és az elkövetkező 2-3 órában színleg teljesítette a diktátor parancsait, de a háttérben olyan utasításokat adott, amelyek a spontán népi megmozdulást támogatták, majd a délelőtt folyamán, bizalmi emberein keresztül öt olyan parancsot adott ki, amelyek keresztülhúzták Ceauşescu terveit. Így például leállította a csapaterősítéseket, megtiltotta a lőfegyverek használatát (beleértve a figyelmeztető lövéseket is), és utasította a katonai egységek parancsnokait, hogy kezdjenek tárgyalásokat a tüntetőkkel. Egyben megszerezte a Securitate vezetője, Iulian Vlad tábornok, valamint a pártszékház védelmét ellátó V. igazgatóság parancsnokának támogatását is Mivel a belügyminiszter, Tudor Postelnicu, helyettesével együtt folyamatosan a pártszékházban tartózkodott (és a tüntetések megkezdése után már nem is tudott onnan eltávozni), a belügyminisztérium erőinek gyakorlati irányítását is Iulian Vlad valamint a helyi rendőrparancsnokok vették át, akik a helyzet ismeretében úgy döntöttek, nem alkalmaznak erőszakot. A diktátorhoz hű Nicolae Eftimescu tábornok, a vezérkar főnökének első helyettese megpróbálta a közeli Köztársaság Palotától átcsoportosítani a páncélozott csapatszállító járműveket és harckocsikat a pártszékház bejáratához, hogy kimenekítsék onnan a legfelső vezetést, azonban a pártszékházban lévő katonai híradó alegység a parancsot nem továbbította, mert nem Stănculescutól jött. A puccsba torkollt forradalom Stănculescu tanácsára Nicolae Ceauşescu végül is úgy döntött, hogy helikopteren hagyja el a pártszékházat, és a hadsereg három titkos irányító bunkerének egyikébe utazik. Ekkor kíséretével együtt lifttel felment a pártszékház utolsó emeletére, onnan a tetőre, és 12:09-kor helikopterrel elhagyta az épületet. Elutazás előtt Elena Ceauşescu a „jó barátot”, Stănculescut kérte meg, viselje gondját a Ceauşescu-gyermekeknek… A diktátor távozását követően a Palota téren ünnepi hangulat lett úrrá. A tüntetők betörték a pártszékház ablakait, az épületet védő fegyveresek, nem használták fegyvereiket, hanem civil ruhában elvegyültek a tömegben. A kinyitott bejárati ajtón egyre többen nyomultak be, és elkezdték kidobálni az ablakokon Ceauşescu írásait, portréit, a propagandaanyagokat, amelyeket a téren összegyűlt tömeg meggyújtott. Stănculescu azt is parancsba adta, csakis a Honvédelmi Minisztérium által kiadott parancsokat kell teljesíteni. Délután fél három körül a felkelők birtokába jutott televízió épületében megjelent Ion Iliescu, több tábornok – közöttük Nicolae Militaru, Mihai Chitac – kíséretében. Élő adásban, drámai hangon erősítették meg a régi rendszer bukásáról szóló híreket, és kérték a hadsereg és a lakosság támogatását. Közölték, hogy a Securitate megszűnt, és a belügyminisztérium egységei a honvédelmi minisztérium alárendeltségébe kerültek. Később Iliescu megjelent a pártszékház erkélyén is, ahonnan beszédet intézett a tömeghez. A temesvári és a bukaresti forradalom ettől a pillanattól kezdve vált puccsá. BT maszol 2014. december 22.HírsalátaUTOLSÓT RÚGOTT A PREFEKTUS. A közigazgatási bíróságon támadta meg Vasile Oprea, Maros megye időközben menesztett prefektusa a marosvásárhelyi tanács határozatát, amelyben elfogadták a Római Katolikus Teológiai Gimnázium nevét is tartalmazó, 2015/2016-os tanévre vonatkozó iskolajegyzéket. A prefektusi intézkedés kapcsán Peti András alpolgármester elmondta: nem tudja, hogy jogi szempontból milyen következményei lehetnek az eljárásnak. „A törvény azt mondja, ha egy határozatot a kormánymegbízott megtámad, azt automatikusan fel kell függeszteni, de ez esetben a gyerekek ott vannak a padokban, tanulnak, az iskola pedig működik” – mutatott rá a marosvásárhelyi alpolgármester, aki szerint „csak Romániában fordulhat elő, hogy a tanév közepén megtámadnak egy ilyen határozatot”. (Krónika) HULL A SERTÉS. Románia lakossága karácsonykor megközelítőleg egymillió sertést fogyaszt el, ami az évi fogyasztás 14 százalékát jelenti – ismertette Ioan Ladoşi, a Disznóhústermelők Országos Egyesületének elnöke. Szerinte a farmokon egy év alatt körülbelül 3,5 millió disznót vágnak le, ebből mintegy 400 ezret karácsonykor. Emellett évente 1,6 millió sertést importálnak, 200 ezer a karácsonyi ünnepek időszakában érkezik. Becsléseik szerint ugyanakkor az emberek évente körülbelül kétmillió disznót vágnak le saját udvaraikban, főleg karácsony környékén. Romániában azonban mégis kicsinek nevezhető az évi disznóhúsfogyasztás, ami fejenként 20 kilogrammot tesz ki, míg az európai átlag ennek kétszerese – tette hozzá Ladoşi. (Mediafax) KELENDŐBBEK A KÜLFÖLDI AUTÓK. Az év első tizenegy hónapjának adatai szerint zsugorodott a járműgyártás – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete. Január és november között 363 905 járművet gyártottak az országban, ami 3,5 százalékos csökkenés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az első tíz hónap után még 4 százalékos csökkenést jegyeztek. A járműgyártás mintegy 86 százalékát a francia Renault tulajdonában lévő Dacia adja, amelynek üzemében 314 719 gépkocsit gyártottak, 49 178 autót (13,5 százalék) a Ford állított elő, öt teherautót a brassói Roman gyár. Az értékesített új autók száma azonban csaknem 24 százalékkal nőtt a tavalyi első tizenegy hónaphoz képest, idén 76 525 járművet adtak el. Az eladások növekedése továbbra is a jogi személyek vásárlásainak köszönhető. Csökkent a használt és az új gépkocsik közötti arány is, tavaly még négy használt autóra jutott egy új gépkocsi, most háromra egy. Az autóeladások csaknem másfél éve folyamatosan nőnek, az ágazat reméli, hogy idén sikerül meghaladni a százezer eladott gépkocsit. A gazdasági válság előtt, 2007-ben évente 360 ezer autót értékesítettek. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. január 5.Politikamentes törvénykezéstSzükség van az egyensúlyra Az év utolsó hetében, eddig még nem tisztázott okok miatt, leváltották Vasile Liviu Oprea prefektust, akinek a helyét Lucian Goga vette át. Annak ellenére, hogy az RMDSZ kilépett a kormányból, a változás egyelőre nem érintette Nagy Zsigmond alprefektust, aki az RMDSZ javaslatára foglalhatta el hivatalát. A helyettes kormánybiztost eddigi munkájáról és az új évi kilátásokról kérdeztük. – Bár hivatalosan még nem tudni, mi az oka a Maros megyei prefektuscserének, valószínűleg abban az is közrejátszott, hogy Vasile Liviu Opreát feljelentette az RMDSZ az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért az arra hivatkozva, hogy a magyarok – mint a grófok leszármazottjai – veszélyforrást jelentenek, a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte Szászrégenből. Miként tud "politikamentesen" dolgozni ilyen körülmények között a magyar alprefektus? – Az államigazgatás ezen a szinten valóban politikamentes kellene legyen. Sajnos, Maros megyében vannak olyan érzékeny témák, amelyekre oda kell figyelni. Ilyen az említett visszaszolgáltatási per is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nyomást, befolyást kell gyakorolni a jogszolgáltató hatóságokra, hanem hagyni kell, hogy a szabályos előírásoknak megfelelő döntést hozzák meg. Beiktatásomkor hangsúlyoztam, hogy jelenlétem a megyei közigazgatásban a normalitást jelenti, a két – román és a magyar – közösség közötti kapcsolatot erősítheti. Már az elején beszélgettem a volt prefektussal, és egyetértettünk abban, hogy a jó együttműködés érdekében azokban a kérdésekben, amelyek kiemelten érintik a magyarságot, konzultálunk. Minderre azért van szükség, hogy a törvényességet betartva olyan jogi, közigazgatási döntéseket hozzanak akár a megyei vagy a helyi közigazgatás szintjén, amelyek nem adhatnak okot etnikai konfliktusra. Így nem kellene politikai kérdés legyen a volt grófi erdők és ingatlanok visszaszolgáltatása, mégis egyesek azzá tették. A mi közösségünk így jogosan érzi azt, hogy visszaszorítják, megfosztják attól, ami neki jár, még akkor is, ha csupán néhány tulajdonosról van szó. Ha elismerjük, hogy Románia jogállam, akkor a politikusok is körültekintőbben kellene nyilatkozzanak mindezekről. – Azt mondta az előbb, hogy beiktatásakor konzultált a prefektussal bizonyos, a magyarságot érintő kérdésben. Melyik volt ez az ügy? – A székely zászló kifüggesztése a helyi közigazgatási egységek épületeire. Megpróbáltam elfogadtatni a prefektussal, hogy ez nem a román állam vagy a románok elleni gesztus, csupán az önazonosság egyik jele. Végül az ügy országos szintűvé fejlődött, és volt ahol sikerült kompromisszumos megoldást találni megyénkben is. – Még egy konkrétum: szintén a volt prefektus óvta meg a marosvásárhelyi katolikus gimnázium első osztályainak 2014 szeptemberi elindítására vonatkozó marosvásárhelyi tanácsi határozatot, ami szintén a magyar oktatás előnyére vált volna. Miért nem sikerült ez ügyben jobb belátásra bírni a prefektust? – Sajnos, ebben a kérdésben a döntést megelőzően nem konzultált velem a prefektus. Természetesen jogában áll elutasítani bármely határozatot, de jó lett volna, ha kikéri a véleményemet. Tudomásom szerint azzal indokolta a szeptemberi kezdésre vonatkozó helyi tanácsi határozat megóvását, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal későn nyújtotta be javaslatát az iskolahálózatról. Lehet, hogy ezzel indokolt döntést hozott a prefektúra, bármennyire is úgy tűnik, hogy "ellenünk" szólt. – Talán amiatt, hogy nem sikerül megfelelően érvényesíteni érdekeinket, vannak, akik feltehetnék a kérdést: mi tesz a magyar alprefektus? – Nos, azok számára, akik ezt a kérdést intéznék hozzám, elmondom, hogy az alprefektusi foglalatosság nem látványos. Nem állok előtérben, mint a politikus, de jelenlétem rendkívül hasznos elsősorban a helyi közigazgatási egységek – kiemelten a magyarok által lakott települések – működésének gördülékenyebbé tételében. Az volt a "szerencsém", hogy egy helyi közigazgatási egység jegyzőjeként kerültem ide, és tapasztalhattam, milyen működési zavarok vannak a különböző dekoncentrált intézmények, a prefektúra és a polgármesteri hivatalok közötti kapcsolatban. Ezeken segítettem olyan konkrét javaslatokkal, amelyeket a prefektúra elfogadott. Ezek közül megemlíteném a megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetői és a polgármesteri hivatalok képviselői közötti találkozót, ahol konkrétan megbeszélhették, hogy a különböző támogatásokra milyen iratokat kell benyújtani. Ez egy fontos lépés volt, hiszen sok esetben a téves vagy hiányos kommunikáció miatt nem igényeltek támogatást a gazdák. Ugyanakkor azt is meg kellett érteni az emberekkel, hogy ezek az összegek nem szociális segélyek, hanem bizonyos feltételekhez kötött gazdaságfejlesztő beruházások, amelyeket ésszerűen, a törvénynek megfelelően kell elkölteni. Ehhez hasonló kezdeményezés volt a földosztási folyamatot befejező 165/2013-as törvény alkalmazásáról szóló szakmai tanácskozás megszervezése. Ezen a polgármesteri hivatalok, valamint azok az alkalmazottak, akik a földfelméréssel, földmérleg készítésével foglalkoznak, találkozhattak a megyei Kataszteri és Terület-nyilvántartó Hivatal vezetőivel. A megbeszélésen több gyakorlati kérdést sikerült tisztázni, ami felgyorsította a folyamatot. Talán ennek is köszönhetően megyénkben 75 közigazgatási egységnek már a fővárosban is láttamozott dokumentációja van, folytathatják a birtoklevelek kibocsátását, amit az említett törvény felfüggesztett. Tavaly december 12-én szakmai felkészítőt szerveztem a polgármesteri hivatalok jegyzőinek. Az előadók egyetemi tanárok voltak, akik az új polgári törvénykönyv alkalmazásáról, a helyi közigazgatási egység magán- és köztulajdon-viszonyáról tartottak előadást. Egy másik alkalommal a polgármesteri hivatalok jegyzői találkozhattak a közjegyzői kamara vezetőségével. Ezen a tanácskozáson a földforgalomra vonatkozó, nagyon gyakorlatias eljárásról kaptak felvilágosítást, mert, mint ismeretes, bevezették az elővásárlási jogot, ami vitát, nézeteltérést okozott egyes településeken. Nemcsak a szakmabelieket világosítottam fel a törvényekről, hanem a helyi televízió- és rádiótársaságok meghívására a nézők, hallgatók által feltett jogi kérdésekben is eligazítást nyújtottam. Ezenkívül a Bernády Házban szervezett anyanyelv- használati konferencián e témakörben tartottam jogi, közigazgatási vonatkozású tájékoztatót. Egy alkalommal pedig az RMDSZ Maros megyei szervezete által Vármezőben szervezett helyi önkormányzati tanácskozáson az új tanácsosokat is felvilágosítottam a prefektúra helyi közigazgatásban betöltött szerepéről. – Gyakran hallani arról, hogy a prefektúra különböző bizottságok működését is összehangolja. Mik a szerepük ezeknek a grémiumoknak? – Valójában a prefektúra egyik szerepe az, hogy összehangolja a kormány alárendeltségébe tartozó ún. dekoncentrált intézmények tevékenységét, nemcsak egymás, hanem a különböző társadalmi rétegek képviselői között. Egy ilyen bizottság az idősek társadalmi dialógus csoportja, amely, bár úgy tűnik, hogy fölösleges, a találkozók során az időskorúak igen hasznos gyakorlati javaslatokat fogalmaznak meg, elsősorban az őket érintő kérdésekben. A legutóbbi tanácskozáson megígértem, hogy a csoport idei első találkozójára meghívom a megye parlamenti képviselőit is, mivel nem egy konkrét törvénymódosító javaslat is elhangzott már, amelyeket érdemes volna fontolóra venni. A társadalmi dialógus csoport munkálatain is részt veszek, amelyeken a szakszervezetek vezetőivel, képviselőivel sok vitatott témát tisztázunk azért, hogy megelőzzük a konfliktushelyzeteket, amelyek tiltakozáshoz, sztrájkhoz vezethetnek. Fontos a megyei közrendészeti bizottság (ATOP) munkája is. Ezen arra keressük a választ, hogy miként lehet a helyi közigazgatási egységek, az egyház, a közrendészet, a rendőrség együttműködésével javítani a települések közbiztonságát. A megbeszéléseket követően olyan intézkedések születtek, mint a térfigyelő kamerák felszerelése különböző helységekbe, vagy akár a helyi rendőrség létrehozása, szerződéskötés őrző-védő cégekkel. Mindezek nyomán az érintett településeken látványosan csökkent a betörések száma, a lopás a termőföldekről. Még megemlíthetném a prefektúra kollégiumának havi ülését, a vészhelyzeti bizottság időnkénti tanácskozását – mindkét fórum tulajdonképpen a közigazgatási rendszer jobb működését segíti elő. – Az RMDSZ nincs kormányon, és ez azt is jelenti, hogy az ön kinevezésére vonatkozó politikai alku megszűnt, bármikor távozhat. – Egyelőre nincs tudomásom arról, hogy leváltanának. A politikai állástól függetlenül jó, ha a megyének magyar alprefektusa van. Egyrészt, mert a 38,1% magyart megilleti ez a beosztás, másrészt pedig szükség van egyensúlyozó tényezőre, olyan szakember munkájára, aki együtt tud dolgozni a helyi közigazgatási egységekkel, hogy a törvényeket betartva a legmegfelelőbb határozatokat hozzák. Mindez erősíti Románia jogállamiságát. Ami a jövőt illeti, még nem volt alkalmam érdemben tárgyalni Lucian Goga új prefektussal, természetesen konzultálok majd vele is. Azon vagyok, hogy 2015-ben is jól végezzem közösségünk érdekében azt a munkát, amellyel megbíztak. Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 6.A provincializmus kritikája KolozsváronBár az utolsó pillanatban változott a szereposztás, mégis megtartják Az öreg hölgy látogatása című Friedrich Dürrenmatt-darab bemutatóját Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szerda este. Az öreg hölgy látogatása című Friedrich Dürrenmatt-darabot mutatja be idén először a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A szerdai előadást annak ellenére sem halasztják el, hogy utolsó pillanatban objektív okokból megváltoztatták a szereposztást – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Tompa Gábor színházigazgató, a produkció rendezője. A férfi főszerepet Boér Ferenc helyett Orbán Attila játssza, az eredetileg általa játszott tanár szerepét pedig Viola Gábor veszi át. Hozzáfűzte, emiatt nem tekintik teljes értékű bemutatónak az előadást, csak amolyan „work in progress” jellegű előadásnak. Emiatt közönség türelmét kérik, akik viszont így betekintést nyerhetnek a próbafolyamatokba. A rendező, Tompa Gábor kifejtette: Az öreg hölgy látogatása társadalmi szatíra, amelyet maga a szerző tragikomédiának nevezett, tulajdonképpen a provincializmust, a kisstílű korrupciót parodizálja. Az előadásnak egyelőre egy nyers formáját láthatja a közönség. A színházigazgató ugyanakkor elmondta: az év végére elapadó költségvetési források miatt a jelmezeket „second hand” ruhaüzletekből szerezték be, de ez végül jól sült el. Carmencita Brojboju jelmeztervező elmondta: órákat töltött a sarki turkálóban, amíg megtalálta a megfelelő öltözékeket a szereplőknek, ez olyan jól sikerült, hogy csak egy-két esetben kellett apróbb átalakításokat eszközölni a ruhadarabokon. Hozzáfűzte: a másodkézből származó öltözéknek köszönhetően még hitelesebbek lesznek a könnyen korrumpálható kisvárosi szereplők, szerinte ugyanis Güllen városkájának közössége egyfajta „second hand-társadalom”. A darab koreográfiáját Bodor Johanna jegyzi, aki kolozsvári születésű, 1985-ben települt ki Magyarországra. Az előadásnak ugyanakkor saját zenéje is van, amelyet Vasile Şirli zeneszerző komponált. Şirli szerint „zajok és zenei gondolatok elegye az előadás zenéje”. Visky András dramaturg ugyanakkor elmondta: a darab szövegéből elég sokat kivágtak, elsősorban a moralizáló részeket, ugyanis inkább egzisztencialista megközelítését választották Dürrenmatt alkotásának. Hozzáfűzte, a darab ma is aktuális, hiszen a szereplők nem anyagilag, hanem lelkileg szegények: hiányzik belőlük a szolidaritás, amely korunk társadalmát is jellemzi. A Dürrenmatt-darab szerdán este hét órától a nagy színpadon kerül bemutatásra. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2015. január 9.Aggasztó helyzet a romániai kórházakban – Egyre kevesebb az orvosKritikus helyzetre hívja fel a figyelmet a Romániai Orvosok Kollégiuma, a szervezet honlapján közzétett információk szerint továbbra sem sikerül megfékezni az orvosok külföldre vándorlását. A számok magukért beszélnek, az adatokat mintegy vészriadóként hozta nyilvánosságra a kollégium, melynek vezetői szerint 2006 óta ütik a forró vasat, de a román kormány szinte semmit nem tett azért, hogy az exódust megállítsa. Tavaly országos viszonylatban nem kevesebb, mint 2450 orvos nyújtotta be a külföldön való praktizáláshoz szükséges iratait, a legtöbben (424) a háziorvosi praxisban tevékenykednek. Számuk tekintetében őket követik a szülész-nőgyógyászok (127), az általános sebészek (85), az intenzív-terápiások (60), a pszichiáterek (55), a belgyógyászok (55), a gyermekorvosok (52), a röntgenorvosok (48), a sürgősségi orvosok (45), az ortopédek (43), a kardiológusok (42) és plasztikai sebészek (32). A legnagyobb problémák a kórházakban vannak, ahol a szükséges 26 000 orvos helyett, mára 13 521 látja el a feladatokat. Gondot okoz a fiatal szakképzett személyzet hiánya is, ami a korosztályokat illeti, 2961 kórházi orvos már betöltötte a 60. életévét, 2610-en 50 és 60 év közöttiek, 3642-en a 40-50-es korcsoportba tartoznak, 3901-en 30-40 évesek, míg 30 év alatti szakemberből csupán 407 praktizál kórházban. A kollégium nyilvántartása szerint évente mintegy 3000 orvos lép be a rendszerbe, ezzel egy időben pedig körülbelül 3500 hagyja el azt (nyugdíjba vonult, kivándorolt, elhunyt). Dr. Vasile Astărăstoae, a kollégium elnöke azt nyilatkozta: az orvosok azt is kifogásolják, hogy köztisztviselőknek tekintik őket, ami egyetlen európai rendszerre sem jellemző. Dr. Titus Ududec, az Arad Megyei Orvosok Kollégiumának elnöke a Nyugati Jelen érdeklődésére elmondta, 2014-ben Arad megyében összesen 27 orvos nyújtott be kérvényt külföldi munkavállalás céljából, az elmúlt években átlagosan mintegy 35-en. Tavaly a legtöbben a háziorvosi pályájukat hagyták itt, utánuk következnek a pszichiáterek, dietetikusok, gasztroenterológusok, belgyógyászok és szívsebészek. Mindeközben teljes kórházi osztályokat modernizálnak, uniós felszerelésekkel látnak el, hatalmas beruházásokat bonyolít a megye az egészségügyi egységek korszerűsítésére. Az osztályok megújulnak, éppen csak szakemberük nincs, ezért a betegek egy részét kénytelenek Temesvárra vagy a közelebbi magyarországi településekbe irányítani. A megyei kollégium nyilvántartásában jelenleg 840 aktív orvos szerepel. Sólya R. Emília nyugatijelen.com Erdély.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
