|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 185 találat | lapozás: 1-30 ... 91-120 | 121-150 | 151-180 | 181-185 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Eötvös Loránd 2014. január 17.SZÍVÁS AZ ADMINISZTRÁCIÓKis szocio-fantomkép a magyar doktoranduszokról A határon túli magyar diákok nagy része Magyarországra megy doktorálni, és túlnyomó többségük tudományos karriert remél. Magyar doktoranduszok a szomszédos országokban címmel közölt tematikus összeállítást a tavaly őszi számában a Kisebbségkutatás c. folyóirat. Az összeállítás Papp Z. Attila és Csata Zsombor átfogó, Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek című tanulmányával indít. A tudományos cikk részben nemzetközi és magyarországi adatbázisokra, részben pedig egy, a négy határon túli magyar régióból származó doktoranduszok körében végzett on-line kérdőíves kutatásra alapoz. Alább következnek a tanulmány megállapításai, röviden összefoglalva. A szerzők szerint összetett kérdés a magyarországi és határon túli doktoranduszok helyzete: a PhD képzésben résztvevők mobilitása nagy, nagy részük Magyarországon végzi a képzést, és sok esetben magyar állampolgárságuk is van. Így tehát felmerül a kérdés, egyáltalán határon túliak-e vagy sem? A határon túli magyar közösségek szempontjából nem feltétlenül pozitív, hogy a magyar nemzetiségű fiatalok Magyarországon vesznek részt PhD-képzésben: működik a magyar-magyar agyelszívás, nagy a veszélye annak, hogy ezek a fiatalok Magyarországon is maradnak. Az értelmiségi réteg kivándorlása főként a kisebb határon túli közösségeket érinti. Kevesen doktorálnak Míg Romániában és Szlovákiában is lassan nő a doktoranduszok száma, ezzel szemben Magyarországot sokkal inkább a stagnálás jellemzi: a 2002 és 2011 közötti időszakban gyakorlatilag nem változott a PhD-képzésben részt vevők száma. Hiába feleakkora Szlovákia mint Magyarország, itt 2011-ben kétszer annyian doktoráltak, mint Magyarországon. Az 1 millió főre jutó PhD-fokozatok száma tekintetében is rosszul teljesít Magyarország. Míg az EU-átlag 228 doktori fokozat, Magyarországon ez a mutató alig 124 (Románia: 263, Szlovákia: 309). Nagyrészt fiatalok Magyarországon főként fiatalok, a 25-29 éves, illetve a 30-34 éves korosztály vesz részt doktori képzésben: a doktoranduszok 86 százaléka ebből a két korcsoportból kerül ki, ami megfelel a nemzetközi trendeknek. Az egyedüli különbség, hogy a legfiatalabb és az idősebb korosztályok részvétele is relatív magas. Az EU országaiban nagyjából kiegyenlített a különféle területeken, a bölcsészeti, társadalomtudományi, természettudományi és mérnöki területeken doktorálók összesített aránya (16-23 százalék). Az egészségügyi szakterületen 11 százalék tanul. Magyarország nagyjából igazodik ezekhez a trendekhez, egyedül a mérnöki területen van lemaradás. Románia viszont mérnöki és orvosi PhD-k tekintetében teljesít az EU-átlag fölött. A 2012/2013-as tanévben 446 Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és Szerbiából származó doktorandusz-hallgatót tartottak számon a magyarországi intézményrendszerben. Mivel a doktori képzés nyelve a magyar, róluk feltételezni lehet, hogy magyar nemzetiségűek. A határon túli magyarok közül sokan Magyarországon doktoriznak A határon túli magyarok közül nagyon sokan Magyarországon doktorálnak; ezt a pályát legnagyobb arányban a vajdasági (62 százalék) és kárpátaljai (87 százalék) diákok választják. Számukra valószínűleg a magyarországi programok elérhetőbbek, és további érv, hogy az EU-tag Magyarországon nagyobb mobilitást, jobb ösztöndíjat élvezhetnek. A határon túli doktoranduszok elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választják továbbtanulásra, azonban a kisebb, lakhelyükhöz közelebb eső egyetemek is népszerűek. A vajdaságiak elsősorban Szegeden tanulnak, a kárpátaljaiak pedig Debrecenben. Az erdélyi és felvidéki hallgatók leginkább Budapestet választják. A határon túliak körében elsősorban a bölcsészettudományi és természettudományi képzések a népszerűek, ezután következnek a társadalomtudományok, orvostudományok, műszaki- és hittudományok. Nincsen egyértelmű összefüggés a szülőföldi oktatási útvonal és a magyar állampolgárság megszerzése között, tehát a magyar állampolgárság megszerzése nem függ attól, hogy hol tanult a fiatal. Miért doktorálnak? A megkérdezettek legnagyobb hányada (97 százalék) szakmai érdeklődésből, tudományos karrier reményében kezdi el a doktori iskolát. Sokkal kevésbé jellemző az, hogy a PhD-fokozattól valamilyen egzisztenciális előnyt, külföldi ösztöndíjat vagy esetleg állást remélnek. Mások rövid távú előnyöket remélnek a doktori programtól: néhány évnyi biztonságot, megélhetést jelentő juttatásokat. A megkérdezettek körülbelül egyharmada a családi vagy munkahelyi elvárásokat is megemlítette, mint motiváló tényezőt. A doktori iskola kiválasztásában a fő szempont az, hogy a szakmai kínálat egyezzen a fiatal tudományos érdeklődési körével. Számít még az intézmény szakmai teljesítménye, illetve a tanárok ajánlása. Egy kisebb, lehetőség-orientált csoport aszerint választ doktori iskolát, hogy hova a legkönnyebb bekerülni, mit a legkönnyebb elvégezni illetve melyik a legolcsóbb. Mi tetszik, és mi kevésbé? A doktoranduszok leginkább a témavezetők szakmai kompetenciájával elégedettek (84 százalék), viszont sérelmezik a megfelelő tájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy túl sok az adminisztrációs feladatuk. Méltatlankodnak még a képzés nem kielégítő szakmaisága, a finanszírozása miatt, és elégedetlenek amiatt is, hogy órákat kell tartaniuk, valamint hogy csak korlátozott mértékben kutathatnak. A felmérésből az is kiderült, hogy miközben a tanárok szakmai kompetenciáit csak nagyon kevesen kérdőjelezik meg, lényegesen kevesebben tartják alkalmasnak őket arra, hogy hatékonyan segítsék a doktoranduszaik integrációját a tudományos életbe. Transindex.ro, 2014. január 30.Galuska és magyar miseNeve elválaszthatatlanul összenőtt a csángók magyar miséért való küzdelmével. Pedig nemcsak ezért érdemel elismerést, hanem tudományos munkásságáért is. Nyisztor Tinkával nevekről, választott utakról és étkezési hagyományokról is beszélgettünk. – Az újságolvasók, tévénézők számára bizonyára ismerős a neve. De azt tudja esetleg, hogy miért nevezték épp Tinkának? – Az ötvenes években divat volt ez a név, azt hiszem román hatásra, mert például Ioan Creangă szerelmét hívták Tincának. Kutakodtam a nevem után, sokáig nem szerettem, mivel román névnek tartottam. De a papnál például Katalin vagyok: Szent Katalint tartom ősszel, miután Szent Tinka nem létezik. Akárhogy is, hozzám nőtt a név, nincs mit cserélgetni rajta. A vezetéknevemmel pedig az iskolában szembesültem először, addig engem Dani Péter lányaként tartottak számon. Régen előfordult, hogy Dani Katalin néven írtam cikket, de a Dani családnevet csak Pusztinában használom, ezért az idegen volt nekem. Otthon ugyanis mindenkinek két neve van: egy, amit használtunk a faluban – magyar és nincs leírva – és a román hivatalos név. Van olyan szerencsés család, amelyik Bálintból csak Balint lett, vagy Lászlóból Laslău, de olyan is van, aki Elekesből Ciobotaru lett. Mindez a menekültfalu Pusztinában, amelynek létrejötte a madéfalvi veszedelemhez kötődik. Nem vagyok meggyőződve, hogy az emberek románosították volna a neveiket, afelől viszont igen, hogy a román hivatalnok azt írt le, amit tudott vagy akart. Budapesten pedig megelégeltem, hogy „Nistor Tincának” szólítanak, ezért átírtam Nyisztor Tinkára. Szóval én ma hivatalosan Nyisztor Tinka vagyok. És boldog vagyok így. – Ismerve későbbi tanulmányait, feltételezhetnénk, hogy Csíkszeredában járt középiskolába. Pedig nem. – Nem bizony, én Moinești-en érettségiztem, románul végeztem a középiskolát. Egy évig helyettesítő tanárként franciát tanítottam, de aztán nem kaptam helyet, mert minden tanár román volt a faluban, én meg kilógtam a sorból. Ezért aztán Erdélybe mentem, onnan 1989-ben Budapestre. Nem tudtam belenyugodni, mindig tanulni szerettem volna. Erdélyben tizenkét évet töltöttem, darukezelőként kezdtem, a sepsiszentgyörgyi gépgyárban épp arra lehetett szakképesítést szerezni, otthon meg nem volt miből megélni. De aztán elvégeztem még egy csomó tanfolyamot a gyárban, úgyhogy amikor ’89-ben eljöttem, segédprogramozói állást ajánlottak, mert erre is szereztem Bukarestben képesítést. Életemben mindent becsületesen, szorgalmasan végeztem, még a takarítást is diákkoromban. Sepsiszentgyörgyön végig matematikát tanultam, mert közgazdász szerettem volna lenni, ugyanis számítóközpontban dolgoztam, és az passzolt volna nekem. De a saját kultúrám is érdekelt mindig, azért mentem később Magyarországra néprajzot tanulni. Harminchárom évesen kezdtem el az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Sokan mondták, ha tanulni akartam, miért nem mentem orvosira, az legalább pénzt is hozott volna a konyhára, de engem az nem érdekel. Előtte is volt azért közöm a népi kultúrához, hisz Sepsiszentgyörgyön végeztem hagyományápolással kapcsolatos tanfolyamot is. – Nagy tudásszomj hajthatta végül Budapestre. – Igen, ott aztán eléggé „megragadtam”, és addig tanultam, amíg csak jól esett. Külföldi tanulmányokkal, Svájccal és Bukaresttel együtt nagyjából tíz éven át. 2001-ben utaztam haza, mert édesanyám agyvérzést kapott, aztán 2008-ban mentem vissza Budapestre, hogy megvédjem a doktori disszertációmat. – Sőt: summa cum laude minősítéssel. A kiemelkedő teljesítményen túl ön az első doktori címet szerzett csángó? – Vannak olyan csángók, akik románul, tehát nem anyanyelvükön szereztek doktori címet, de rajtam kívül nincs más, aki előttem anyanyelvén doktorált volna. Egyébként volt már olyan, hogy azt mondták: biztos nagyon jó dolog, de injekciózni tudsz-e? Persze nem ez a jellemző. – Rendszerint arról értesülünk, hogy minden követ megmozgat a magyar mise érdekében. Mi a helyzet ma Pusztinában, lesz-e magyar mise? – Meghaladja az én jövendölésemet, hogy lesz-e. Most nincs. A probléma nagyon összetett. Azt érzem – bár nehéz ezt kimondani –, mintha kicsit lemondtak volna a csángókról, és itt a nagy testvérre, a magyarságra gondolok. Rögtön a rendszerváltás után elég naivan kértük a magyar misét, de az a mai napig nem lett meg. Nem vettem számításba, hogy Jászvásáron van egy román nyelvű római katolikus teológia, amelynek román nyelvű hívők kellenek. Amikor létrejött, még nagyon kevés románul beszelő római katolikus élt, ezért a papok szerepe az volt, hogy asszimilálják a hívőket. Soha nem gondoltam volna, hogy a papok csak magukra, a saját keresetükre és a lehetőleg románul beszélő fizető hívekre gondolnak. Már az elején megmondták nekem magas rangú papok, mit akarok én, megfordítani a történelem kerekét?! Kis csoport vagyunk, nekünk nagyon fontos a magyar mise, de a hatalmaknak nem. A Vatikánnak is csak az a fontos, hogy Romániában román hívők legyenek. – Elég nagy csalódás lehetett... – Sok hideg zuhany ért már, a legutóbbi egy magyarországi politikus részéről, aki szerint nem éri meg magyar papokat küldeni Moldvába, mert a moldvai püspökség sokkal több román papot tud küldeni Erdélybe. Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Ha eltűnik, kihal a mostani papok generációja Moldvából, talán enyhül a magyarellenes oktatás Jászvásáron, az új papok esetleg nem lesznek ennnyire magyarellenesek. – Ennyire távoli a változás? – Bizonyos szempontból igen, bár most új helyzet adódott Pusztinában, sokan kértek magyar állampolgárságot, és ezzel Magyarországnak is szembe kell néznie. Néhány dolgot sikerült azért elérnünk az évek folyamán. Nincs ugyan magyar mise, de imádkozhatunk magyarul, ha előre egyeztetünk a pappal. Így már második éve minden pénteken háromtól négyig van imaóránk, ahol mindig részt veszek. Sokáig féltek, ma már nem. És nem óriási lépés ugyan, de van rendelkezés arra is, hogy ha magyarországi vagy magyarul beszélő csoport jön a faluba, és van magyarul beszélő papjuk, misét hallgathatnak magyarul a templomban. Nehéz bármit is elérni, mert a jászvásári püspökséggel nem lehet egy hullámhosszon beszélni, márpedig mi hozzájuk tartozunk. Mi imádkozunk házaknál is, kielégítjük a magyar imára vonatkozó szükségletünket. Ám mindig az jut eszembe, hogy II. János Pál pápa valamikor azt mondta, hogy a katolikus egyház jövője a kis közösségekben van. Jó kérdés, hogy ilyen hozzáállással mit lehet remélni. – A doktori dolgozata a csángó étkezési szokásokról szól. Miért épp a táplálkozáskultúrát választotta témának? A csángó népi kultúra számos más alternatívát is szolgáltathatott volna. – Azt hiszem, a témavezetőm, dr. Kisbán Eszter választott engem. Nekem ugyanis tényleg mindegy lett volna, hogy miben „utazom”. Úgy gondolom, hogy engem a tanáraim meg akartak óvni minden rázós témától, és ez szép lassan kezdett is belémivódni. De nem eléggé, mert mai napig nem hagyom nyugodni a vallási kérdéseket, amit felvállaltam Moldvában. Mások nem is nagyon mertek ebben a témában „labdába rúgni”: oktatással sokan foglalkoznak, de vallással senki. Azt hiszem, a táplálkozáskutatás nagyon semleges terület, nem fűződik az identitáshoz, ami például kényes téma lett volna, és nagyon hiányos a kutatása. – Kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel jelent meg. Mit fed ez az átfogó cím? – A szokásokhoz hasonlóan a táplálkozáskultúrát legkönnyebb az ünnepek által megfogni. De az élet nem csak erről szól, ezért vizsgálom a heti étrendet. Van a kötetben olyan lakodalomleírás, ahol a változás is érezhető, mert arra az alkalomra a városból hoztak szakácsokat, és ez nagyon meg tudta bolygatni a helyi szokásokat. Mert ugye a szokás nagy pozitívuma, hogy nem kell gondolkodni, csak be kell állni a kitaposott sávba. Változtatni nagyon nehéz. – Nagy általánosságban mi jellemzi a csángó ételeket és étkezéseket? – Jellemző volt például a napi kétszeri étkezés: nálunk nem volt reggeli. A másik jellemző a savanyú ízvilág: a levesek 99 százaléka savanyú leves. És jellemző a levesek jelenléte. Svájcban például ma már alig van leves, eltűnt. Az európai kutatásban általában a szegények táplálékaként tartják számon a leveseket, de itt, Kelet-Európában ez nem egészen igaz, hisz gondoljunk csak az ünnepi ebédek alkalmával a húslevesre vagy gombóclevesre. Sütemények, tészták pedig nem nagyon vannak. Korábban ez Erdélyben is így volt. – Mit jelent a galuska egy csángó asztalon? – Nem egészen ugyanazt, mint Erdélyben, mert nálunk az a töltött káposzta „testvére”, egyfajta töltike. Van húsos és böjtös, azaz húsmentes is, de mindkettőben nagyon sok a zöldség. – Pusztinán ma a helyi közösséget szervezi és vendégfogadással foglalkozik. Nem jelentett ez nagy életmódváltást? – Életmódváltásban volt már részem, hisz első-generációs értelmiségiként kellett érvényesülnöm. Ez nagyon szépen hangzik, de nem könnyű járatlan úton haladni. Én nem könyvtárban nőttem fel, a könyvek használatát is meg kellett tanulnom. Nehéz volt elfogadnom, hogy az írás is hasznos, nem csak a kemény fizikai munka. Hogy európai összefüggésben is el tudjam helyezni a csángó étkezést, sokat kellett „mászkálnom”, utazásaim során pedig nemcsak térben, hanem időben is távolságokat tettem meg. Mikor vakációra hazajöttem, egy hétig minden bajom volt, s nem tudtam miért. Aztán rájöttem, nehezen fogadom el az otthoni körülményeket, hogy nem volt fürdőszobánk. Amióta van, nyugodtabban tudok tálban is mosakodni. Mostanában sok minden vagyok egyszerre, nem csak értelmiségi, de minden szerepemet szeretem, és odaadással végzem. Nyisztor Tinka Néprajzkutató, közösségszervező, 1957-ben született a mai Bákó megyéhez tartozó Pusztinában. 1976-ban Moinești-en érettségizett, majd éveken át Erdélyben élt. 1996-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán, de tanult Bukarestben és a svájci Neuchatelben is. 2001 óta újra a szülőfalujában él. 2008-ban védte meg a doktori disszertációját az ELTE-n. Kötetei: Pákozdi Judit, Nyisztor Tinka: Csángó galuska – Moldvai magyar étkezési hagyományok és receptek (2009) és önálló kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel tavaly jelent meg. Dénes Ida Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. február 18.Elhunyt Bíró Gáspár kisebbségi jogi szakértőÉletének 56. évében elhunyt Bíró Gáspár egyetemi tanár, az ENSZ korábbi különmegbízottja - tudatta a Külügyminisztérium február 17-én, hétfőn az MTI-vel. A neves kisebbségi jogi szakértőt a tárca saját halottjának tekinti. A közlemény szerint Bíró Gáspár 1958-ban született a Tenkén (Tinca), 1982-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem jogi karán. Miután 1988-ban Magyarországra települt, a Bibó István Szakkollégium nevelőtanára lett, emellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán kezdett tanítani. 1989 és 1990 között a Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségekkel foglalkozó hivatalában dolgozott, 1990-től 1991-ig pedig a Miniszterelnöki Hivatal kormányfőtanácsosa volt. 1991-ben szakértőként részt vett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának azon eseti csoportjában, amely a kisebbségek jogainak deklarációját dolgozta ki. Az 1990-es évektől szakértőként részt vett az Európa Tanács kisebbségvédelmi bizottságában is. 1992-től 1998-ig ő volt az ENSZ különleges jelentéstevője Szudánban, ahol munkáját széleskörű nemzetközi figyelem kísérte. Emellett aktívan részt vett a magyarországi kisebbségi törvény kidolgozásában, amelyért 1995-ben megkapta a Kisebbségekért kitüntetést a kormánytól. 1998-tól 2004-ig, majd 2008-tól 2012-ig az Európa Tanács a Nemzeti Kisebbségek Keretegyezményének végrehajtását felügyelő tanácsadó bizottság szakértője volt, melynek az első terminusban az elnökhelyettesi posztját is betöltötte. 2004 és 2006 között pedig az ENSZ emberi jogokat védelmező és előmozdító albizottság szakértője volt. 1996 és 2005 között az ELTE Politikatudományi Intézetének docense, 2005-től pedig egyetemi tanára volt. 1997-ben szerzett doktori fokozatot. A Magyar Politikatudományi Társaság elnökségi tagja volt. Az ELTE mellett számos külföldi egyetemen is tartott előadásokat a nemzetközi politikai viszonyokról és a kisebbségvédelemről Srí Lankától Szkopjéig. A Magyar Külügyi Intézet közleményében azt írta: mély megrendüléssel értesültek Bíró Gáspár haláláról. Munkatársaik 1990 óta álltak szoros munka- és baráti kapcsolatban a tudóssal, aki 1990-től a Dunatáj Intézet munkatársa volt, 1992-től 1998-ig pedig annak a Teleki László Alapítványnak volt a kutatója, amelynek keretébe az intézet is tartozott. Korai halála nemcsak a magyar tudományosságnak, hanem az oktatásügynek is fájó, pótolhatatlan veszteség - tették hozzá. Kiegészítés: könyvei Bevezetés a nemzetközi politikai viszonyok tanulmányozásába /Teleki László Alapítvány/ Demokrácia és önrendelkezés a 21. század elején - Rejtjel politológia könyvek 19. /Rejtjel Kiadó, 2003/ maszol/MTI, 2014. június 26.Világégés emberi reakciók tükrébenA fiatalabb történészgenerációk alapélménye az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni – tartja ifj. Bertényi Iván. A történésszel az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából beszélgettünk. – Egy „komoly” történész olvas történelmi tárgyú regényeket? Például Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját, amely révén bepillantást nyerhetünk az első világháború előestéjének magyarországi politikai viszonyaiba is. – Természetesen olvastam, kiváló műnek tartom, majdnem forrásmunkának tekintem. Hiteles, hangulatos regény, nagyon szeretem. – Pedig sokak szerint a történelmi ihletésű fikciós regények táplálják a legtöbb történelmi sémát. Mit tart az első világháborúval kapcsolatos legtipikusabb téveszmének? – Elsősorban azt a típusú gondolkodást, amely kicsi, esetenként személyes dologhoz köt nagy történelmi kataklizmákat: egy személy, politikus, párt tehet az ország széthullásáról, felelős Trianonért. Ezek leegyszerűsítő sémák, amelyek a korabeli politikai élet működési mechanizmusának félreértéséből fakadnak, másrészt annak félremagyarázásából, hogy mi milyen mértékben fontos egy eseménysorozatban. Mert nyilván nagyon fontos, hogy ki volt az első számú vezető Magyarországon, de jóval fontosabb, hogy ki nyerte meg a világháborút. Ezekben a kérdésekben kellene megpróbálni előre lépni, a tisztán látás a történelemtudományban is sokat segíthet. Sajnos részben a múltbeli játszmákat játsszák ma is újra: a mai magyar jobboldal Tisza Istvánt tartja példaképének, a baloldal pedig Károlyi Mihály mögé sorakozik fel, és utálják egymás példaképeit. Ezeknek a dolgoknak ma már semmi értelmük. Már a korabeli viszonyok között is sokkal összetettebb volt ez a kérdés, e viták mában való tovább éltetésének pedig végképp semmi értelmük, és sehová sem vezetnek. – A sekélyes témakezelés „bűnét” a kiváltó okként kezelt szarajevói merényletre is érvényesnek tartja? – A merénylet mint kiváltó ok, illetve ürügy már egy hosszabb ideje húzódó súlyos probléma egyik lecsapódásának tekinthető – de csak az egyiknek. A Monarchia számára megoldásra váró súlyos probléma volt a délszláv kérdés, megoldása azonban nem kellett feltétlenül egy világháborúhoz vezetnie, illetve a Monarchia és a történelmi Magyarország – amely sokkal szilárdabb lábakon állt akkor – széteséséhez, ugyanakkor nem tekinthető véletlennek. Bár a merénylet bizonyíthatóan szerencsés – vagy szerencsétlen – véletlenek összjátéka révén sikerült, nem derült égből jövő villámcsapásként érkezett, s nem lehet azt állítani, hogy ha nincs Gavrilo Princip, akkor nem lesz semmi probléma a szerbekkel. Jó ürügy volt viszont azok számára, akik e probléma erőszakos, háborús megoldását akarták, de a történelem a szarajevói események nélkül is alakulhatott volna így. – Hozott-e a kérdés kutatásában áttörést az elmúlt ötven év? – Miután megszűntek a diktatórikus rendszerek történetírásra is rákényszerített politikai-gondolati sémái, az amúgy ismert tények sokkal szabadabb interpretációja vált lehetségessé, és ennek fontos pozitív hozadékai voltak. A nemzeti történelemben e kérdés valós súlyának megfelelő kezeléséről beszélhetünk, nevén lehetett például nevezni, hogy Trianonban nagyon súlyos nemzeti katasztrófa következett be. A szabadabb témakezelés pedig egy sor fontos részletkutatást is lehetővé tett, amelyek gazdagították az összképet. – Vannak-e ellentétek e téma megítélésében az idősebb történészek és az ön által képviselt fiatalabb történészgeneráció között? – A meglévő különbségeket elsősorban generációs élmények táplálják. Az idősebb kollégák – akik a Trianon-problémáról alkotott véleményüket annak idején politikai okok miatt nem publikálhatták – valószínűleg sokkal nagyobb felszabadító élményként élték meg a rendszerváltozást. Talán ezért aztán sokkal több indulattal telítve hozták napvilágra esetleges, néha nem is sejtett sérelmeiket, stílusuk érzelmekkel átitatott, konfrontatív. Mi, akik az elmúlt huszonöt évben jártunk egyetemre, már azt gondolhattunk és írhattunk, amit akartunk. A mi generációnk alapélménye inkább az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni. Ez nem azt jelenti, hogy szőnyeg alá kell söpörni őket, de olyan kérdésfelvetéssel kell közelíteni hozzájuk, amiből nem újabb konfliktus származik. Meg kell próbálni megérteni a másik felfogását. – Ezt a nézetet itt, Erdélyben kissé nehezebben tudjuk a magunkévá tenni... – Akkor valószínűleg nem leszek túl népszerű a következő személyes élményemmel. Egyetemista koromban Gyulafehérváron a román történelmi szoborparkban járva olyan érzés támadt bennem, hogy ha én román lennék, most nagyon büszke lennék ezekre az emberekre. Korabeli magyar őseim számára nyilván ellenfelek voltak, de ma már meg tudom érteni a románok büszkeségét és örömét. Ez nem azt jelenti, hogy koccintanék december elsején, de a magyar identitásomból kilépve, meg tudom érteni, mit jelenthetett az a momentum a románok számára. Ha egy történész képes kilépni ebből az identitásából, akkor a munkájában is képes lesz ezt ütköztetni egyéb nemzeti narratívákkal, segíthet a másik nézőpontjába való belehelyezkedésben, kevésbé konfrontatív nézőpont, vélemény megfogalmazásában. – Egyetemi tanárként talán meg tudja válaszolni: hogyan hangzanak a mai fiatalok legsűrűbben megfogalmazott kérdései az első világháborúval összefüggésben? – Azt tapasztalom, hogy visszaszorul a nemzet-politikai nézőpont, és bekerül egyfajta hétköznapi életre, a kisember életére koncentráló. Milyen volt egy frontharcos élete a lövészárokban, milyen volt az apát, a férjet, a testvért éveken át nélkülözni, egy asszonynak elvégezni a férfiak dolgát is, milyen következményekkel járt a jegyrendszer bevezetése a háborús országokban, mit kezdtek a csonkán-bénán hazatérő hadifoglyokkal? Ez a bizonyos értelemben apolitikus kérdésfelvetés új irány, hiszen ily módon egy fiatalnak nem egy száz évvel ezelőtti politikai konfliktusmezőbe kell belehelyeznie magát, hanem a lehetséges, könnyebben átélhető emberi reakciók felé fordulhat. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a mai fiatalokat nem érdeklik a nagy nemzeti sorskérdések. – Az elmúlt száz év tanulmányozásában azonosított-e olyan pillanatokat, eseményeket, amelyek a szarajevói merénylethez hasonlóan felvillantották egy újabb világháború veszélyét? – Nem nagyon. Különösen a mi európai világunk nagyon megváltozott, a világpolitika hajtóerői egészen másak, mint száz évvel ezelőtt. Akkoriban az állami, katonai vezetők, a politikusok sokkal inkább meghatározták egész nemzetek, kontinensek jövőjét. Manapság alapvetően a pénz, az üzleti szempontok, a profit diktál, nem nemzeti alapon működnek a nagyvállalatok. Ez bizonyos mértékben garancia is arra, hogy nem fordulhatnak elő olyan, a nemzetállamok érdek-összeütközéseiből származó nagy konfrontációk, mint az első vagy a második világháború. A mai, gazdaságilag is nagyhatalomnak számító országok érdekérvényesítő képessége sokkal több szinten megmutatkozik, mintsem hogy kizárólag a fegyveres összecsapás legyen a megoldás. Nemzeti-etnikai konfliktusok persze előfordulhatnak, de azokból nem lesz világháború. A kilencvenes évekbeli balkáni háborúk elképesztő szörnyűségeket hoztak, s az Európán kívüli világ hordozza még hasonló konfliktusok veszélyét, de ezek nem társulnak olyan világhatalmi érdekekkel, amelyek ezeket a háborúkat nagyobb léptékű háborúvá akarnák átalakítani. Az ukrán konfliktus is ezt látszik bizonyítani. Ám ha világháború nem is lesz, egyéb problémák válhatnak világléptékűvé, mint például a terrorizmus, bár azok hátterében nem államok, hanem különböző szervezetek állnak. De ez már ilyen értelemben nem a 20., hanem a 21. század, amelynek működési szabályait és mechanizmusait még nem is ismerjük. Ifj. Bertényi Iván Történész, Budapesten született 1975. február 9-én. 1993-ban érettségizett az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Miután megnyerte az 1993-as „Ki miben tudós?” televíziós történelmi vetélkedőt, felvételi nélkül került az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Ötször szerzett tudományos ösztöndíjat az egyetemen, kétszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. 1999-ben szerzett történelemtanári diplomát, majd 2002-ben művészettörténet szakon tanári diplomát. Doktori munkájának témája a századforduló magyar nacionalizmusa és Bánffy Dezső báró politikai pályája volt. Egyetemi tanár – 2009 áprilisában, majd 2009 októberében CEEPUS-ösztöndíjjal a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen volt vendégtanár –, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatási területe a 19-20. század magyar politika- és művelődéstörténete, elsősorban a dualizmus kora, ezen belül a magyar nacionalizmus és nemzetiségi politika elmélete és gyakorlata. Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. augusztus 5.Szabad György 90 évesSzabad György Széchenyi-díjas történész, akadémikus, a rendszerváltás meghatározó alakja, az 1990-ben összeült első szabadon választott Országgyűlés elnöke tegnap töltötte 90. évét. Születésnapja alkalmából Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte. Az államfő méltatta az egykori politikus, történész, az 1990 és 1994 közötti Országgyűlés elnökének egyetemi tanári és politikusi tevékenységét. Szabad György Aradon született zsidó vallású polgárcsaládban, szülei Trianon után is fenntartották magyar állampolgárságukat. A család 1932-ben Kolozsvárról Budapestre költözött, Szabad György már itt fejezte be iskolai tanulmányait. 1942-ben érettségizett, továbbtanulási kérelmét zsidó származása miatt elutasították. Másfél évig kertésztanoncként dolgozott, Magyarország német megszállása után kényszermunkára, majd katonai munkaszolgálatra hívták be. Innen sikerült megszöknie. 1945 januárjában a Független Kisgazdapárt tagja lett, 1946 tavaszán kilépett a pártból. Ezután semmilyen párttevékenységet nem folytatott 1989-ig. Az 1956-os forradalom idején a bölcsészkari, illetve a történész forradalmi bizottság tagjává választották, emiatt később zaklatták a hatóságok, de eljárást nem indítottak ellene. 1945-ben kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től Eötvös Loránd Tudományegyetem, ELTE) történelem–levéltár szakán, diplomáját 1950-ben szerezte meg. 1951-ig az Országos Levéltár gyakornoka, 1954-ig aspiráns volt az ELTE bölcsészkarán. 1954-ben az új- és legújabb kori magyar történeti tanszéken adjunktussá, 1956-ban docenssé, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, s innen vonult nyugdíjba 1994-ben. Jelenleg az egyetem professor emeritusa. A történelemtudomány kandidátusa címet 1955-ben, a történettudományok doktora címet 1969-ben szerezte meg. 1982-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-ban pedig rendes tagja. Szakterülete az újkori magyar történelem, pályája kezdetétől a polgári átalakulás problémakörét kutatta. Több művében foglalkozott Kossuthtal mint a nemzeti újjászületés meghatározó alakjával. Számos könyve, tanulmánya jelent meg magyarul és idegen nyelveken. A rendszerváltás hajnalán, 1987-ben részt vett és felszólalt Lakitelken a Magyar Demokrata Fórum (MDF) zászlóbontásának is tekintett értelmiségi tanácskozáson. Alapító tagja, 1989 tavaszán elnökségi tagja lett a párttá alakult fórumnak. Közreműködött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) munkájában és – Antall József és Sólyom László mellett – az MDF delegátusa volt a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon. A többpárti demokráciába történő békés átmenet közjogi kérdéseinek tisztázásában nagy szerepe volt hatalmas történelmi ismeretanyagra támaszkodó higgadt érvelésének. 1989 júniusában ő terjesztette elő az EKA politikai szándéknyilatkozatát, az MDF részéről egyik aláírója volt a háromoldalú politikai tárgyalásokon a sarkalatos közjogi kérdésekben megszületett, az alkotmányos fordulatot megalapozó 1989. szeptember 18-i megállapodásnak. Az 1947 utáni első szabad többpárti parlamenti választásokon 1990-ben az MDF győzött, Szabad György a párt budapesti listájáról került be a parlamentbe. 1990. május 2-án Szabad Györgyöt választották meg az Országgyűlés első alelnökévé. Házelnökké augusztus 3-án választották meg, a tisztséget a ciklus végéig töltötte be. Fejből mondott, választékosan fogalmazott beszédeivel reprezentálta a polgári demokrácia útjára lépett ország törvényhozását. Az 1994-es választásokon ismét az MDF parlamenti képviselője lett, két év múlva azonban belső viták miatt többedmagával kilépett a pártból és annak frakciójából, s az újonnan alakult Magyar Demokrata Néppárthoz (MDNP) csatlakozott. Az 1998-as parlamenti választásokon az MDNP nem jutott be a parlamentbe, így ő sem szerzett parlamenti mandátumot. Szabad György 2001-ig volt az MDNP tagja, ezt követően visszavonult az aktív politizálástól. Szabad Györgyöt 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki. A szakszerű magyar történetírás megújításában való tevőleges részvételéért, a magyarországi újkorkutatás legjobb hagyományait követő munkásságáért, életműve elismeréseként 2006-ban vehette át a Széchenyi-díjat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 25.Fesztivál – Tehetséggondozás a felsőoktatásbanA romániai és a magyarországi felsőoktatásban zajló tehetséggondozás helyzetéről és főleg annak akadályairól tartottak kerekasztal-beszélgetést szombat délelőtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületének egyik termében az 5. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretében. Az esemény moderátora Aáry Tamás Lajos, a magyar Oktatási Jogok Hivatalának oktatási ombudsmana volt. Beszélgetőtársai között volt Weiszburg Tamás, a magyarországi Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) professzora, Kádár Magor, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója, Tonk Márton docens, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja, Rés Konrád Gergely, a KMDSZ elnöke, de az érdekes és elhúzódó beszélgetésbe szinte azonnal bekapcsolódott a hallgatóság is, amely doktoranduszként, magiszteris hallgatóként vagy oktatóként szintén érintett volt a témakörben. Tonk Márton dékán köszöntőjében kifejtette: a Sapientia EMTE a KMN hagyományos partnere, amely a jövőben is helyet kíván adni ezeknek a rendezvényeknek. Aáry Tamás ajándékot nyújtott át Tonk Mártonnak: egy 1848-ban Kolozsvárott nyomtatott könyvet, amely Szabó János kolozsmonostori apát egyházi beszédeit tartalmazza. NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár) 2014. október 4.Kész tervvel építeni házat, autonómiát – Beszélgetés Potápi Árpáddal„Mindenütt meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a gyermekeink itt helyben, Erdélyben, Magyarországon képzeljék el, építsék a jövőjüket. Mert hiába beszélünk mi nemzetpolitikáról, ha közben kiürül a Kárpát-medence” – beszélgetés Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. Feltételezem, államtitkári kinevezéséhez nagyban hozzájárult, hogy országgyűlési képviselőként sokat foglalkozott a külhoni magyarság ügyeivel, ugyanakkor négy éven keresztül vezette a nemzeti összetartozás bizottságát. Milyen mértékben határozta meg érdeklődési körét, pályáját bukovinai székely származása? – Családom valóban bukovinai székely, és mindjárt hadd hívjam fel a figyelmet a székely szóra. Hiszen a székelyföldi székelyek is, de mi aztán különösen érzékenyek vagyunk arra, hogy ne csángózzanak le bennünket. Mindemellett persze nem bántva a csángókat, akiket rendkívül tisztelek és becsülök, de ez számunkra hagyományos kérdés. Nagyszüleimet az egész népcsoporttal együtt 1941-ben telepítették át Magyarországra, ahonnan 1944–45-ben, a határok változásával átmenekültek az anyaország mai területére. Potápi Árpád János 1967. március 28-án született a Tolna megyei Bonyhádon. 1985-ben érettségizett a helyi Petőfi Sándor Gimnáziumban, 1991-ben általános iskolai tanári oklevelet szerzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar nyelv és irodalom–történelem szakán, 1994-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán diplomázott. 1993-ig tanárként dolgozott, ekkor bekapcsolódott a politikai életbe. 1998 óta országgyűlési képviselő, első mandátumát egyéniben szerezte meg lakóhelyén, tagja volt az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok, valamint emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságainak; 2010-től a parlament nemzetiösszetartozás-bizottságát vezette. Idén júniustól a Miniszterelnökség államtitkára, hatásköre a nemzetpolitikára terjed ki Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter irányítása alatt. 2002-től Bonyhád város polgármesteri tisztségét is betöltötte, amelyről idén júliusban államtitkári kinevezése miatt lemondott. Itt először Bácskába kerültek, majd a Dunántúlon, Bonyhád központtal jöttek létre a székely települések. Egyébként az idei év lényeges évfordulónak számít a mi szempontunkból, mert az erőszakos sorozást megtagadó székelyek elleni megtorlásként éppen 250 évvel ezelőtt történt a madéfalvi vérengzés, és kezdődött el ennek a kicsiny népcsoportnak a története, amelynek én is a tagja vagyok. Megjegyezném azt is, hogy a Székelyföld után a mi vidékünkön él egy tömbben a legtöbb, mintegy húszezer székely a világon. Mindez mondhatni predesztinált engem erre a munkára, ebbe nőttem bele, ezeket a dolgokat hallottam otthon, nem is lehetett más a neveltetésem, az sem véletlen, hogy magyar–történelem szakos tanár lettem. Országgyűlési képviselői, továbbá tizenkét éves bonyhádi polgármesteri tevékenységemmel párhuzamosan tizenhárom éven keresztül, 1998 és 2011 között vezettem az 1989-ben létrejött Bukovinai Székelyek Országos Szövetségét. A szervezet nemcsak a Magyarországon élő bukovinai székelységet fogja össze, hanem az Al-Duna mellé, a Vajdaságba, valamint a Dél-Erdélybe, Déva környékére települt közösségeket is, akik szintén hozzánk kapcsolódnak. Többek között ennek a történelmi háttérnek köszönhetően lettem 2010-ben a nemzeti összetartozás bizottságának az elnöke. De nemcsak ez volt meghatározó számomra, hanem például a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hangulata, az ott megfogalmazott célok, vagy éppen Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének politikai szerepvállalása is, amely gondolatiságban is efelé vitt. A Tusványos véleményem szerint az egyik legfontosabb szabadegyetem a nemzetpolitikában, amely nemcsak a kérdéseikkel előrukkoló, észrevételeiket megfogalmazó táborlakóknak hasznos, hanem számunkra is, akik a mai politikát irányíthatjuk Magyarországon. – Nemzetpolitikai téren az Orbán Viktor vezette előző két kormány nevéhez olyan megvalósítások fűződnek, mint például a kedvezménytörvény, a könnyített honosítás, az alaptörvény módosítása vagy a szavazati jog megadása. Melyek lesznek a következő ciklus kihívásai? – Ezek a jogszabályok, intézkedések mind szimbolikus, ugyanakkor kézzelfogható dolgok. De nem árt megjegyezni azt sem, hogy a mostani egy olyan történelmi pillanat, amely lehetőséget teremt arra is, hogy esetleg a következő huszonöt esztendő céljait is megfogalmazzuk. Nehéz lenne megmondani, hogy melyek lehetnek ezek, mert sokszor egy héttel előre is nehéz gondolkodni, de ha az ember ki tudja szakítani magát egy kicsit a mindennapokból, akkor ezeket is le lehet szögezni. Ilyen lehet például, hogy meg kell őrizni a békét, a biztonságot a Kárpát-medencében, Közép-Európában. Ezt a térséget először délről fenyegette háborús konfliktus, most pedig keletről. Ami nem esik olyan távol tőlünk, hiszen ha Amerikából vagy Ázsiából szemléljük az ukrajnai konfliktust, akkor csak gombostűnyi különbség van a földrajzi térségek között. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a következő nemzedék is úgy nőjön fel, hogy térségünket nem érte el háborús konfliktus, sőt arról tudjunk beszélni, hogy ezek egész Európában megszűnjenek. Nagyon sokat beszéltünk, beszélünk az autonómiáról az elmúlt 25 évben. Milyen jó lenne, ha negyed évszázad múlva már a több éve létező autonómiák működését tudnánk kritizálni! Hogy miért nem működnek jól a Kárpát-medencei magyar autonómiák a Székelyföldön, Partiumban, Felvidéken, Kárpátalján és Délvidéken. Hatalmas előrelépés lenne ahhoz képest, hogy most arról beszélünk, miként kellene megvalósítani. Sokan kérdezik, hogy lesz-e e téren előrelépés. Szerintem lesz, hiszen huszonöt évvel ezelőtt erről beszélni sem lehetett, most pedig a közbeszéd tárgyává, részévé tettük mindenhol, ahol magyarok és más nemzetek élnek együtt. Igaz, hogy a román pártok közül a kommunistáktól kezdve a nemzeti radikálisokig mindenki ellenzi az önrendelkezést, de előrelépés, hogy erről már a bukaresti parlamentben, a kormányban napi szinten lehet beszélni. Megtörténhet, hogy bekövetkezik egy olyan lélektani pillanat, amikor az inga átlendül, és a többségiek belátják, hogy az autonómia semmiféle veszéllyel nem fenyegeti Romániát, sőt előnyt jelent az egész ország számára. Elvégre az ország fennmaradása, jövője szempontjából nagyon fontos, hogy valamennyi lakosa hazájaként tekintsen rá, és büszke legyen arra, hogy önmagát megvalósítva, magyarként, egy magyar autonómiában román állampolgárként is élhet. – Lát-e lehetőséget arra, hogy a következő négy évben Budapest odahasson, hogy valós párbeszéd induljon be a román hatóságokkal, a bukaresti kormánnyal az autonómiatörekvésekről? Ma ugyanis ez a párbeszéd igen egyoldalú: a közösség és politikai-társadalmi szervezetei által megfogalmazott igényre rendszerint az a válasz, hogy nem lehet. – Látok erre lehetőséget. Már csak azért is, mert nem tudjuk, mi lesz az a történelmi pillanat, ami lehetőséget teremt számunkra az autonómia megvalósítására. Valahogy úgy kell készen állnunk minden tervvel, mint amikor házat építünk: van ugyan valamennyi pénzünk, de a befejezésre nem futja, viszont nem tudhatjuk, mikor adódik olyan lehetőség – akár pályázat formájában –, hogy pár hónapon belül elkészülhet a ház. A politika ugyanilyen: nem tudjuk, mikor adódik kézzelfogható lehetőség valósággá alakítani a tervet, de készen kell állni rá. A magyar pártoknak, szervezeteknek pedig egyöntetűen ugyanazt, a magyarságot kell képviselőniük, emellett maguk mögé kell állítaniuk a többségi nemzetet is, és akkor már csak a román politika van hátra. Ne feledjük, a politikai szerencse forgandó, bármikor előállhat olyan helyzet, amikor belátják, hogy az ő érdekük is az autonómia biztosítása. – Most, hogy még inkább rálátása van a nemzetpolitika alakítására, Ön szerint milyen további intézkedések szükségesek e téren közvetlenül a következő négy évet felölelő kormányzati ciklusban? – Úgy gondolom, hogy jól megteremtettük a nemzetpolitika törvényi alapjait, így ezek már a gyakorlatban is kifejtik hatásukat. Szerintem egyre inkább olyan dolgok irányába kell elfordulni, amelyek látszólag kevésbé jelentősek, viszont ugyanannyira fontosak. Egyértelműen a kis szervezetek, az emberek, másrészt pedig a gazdaságpolitika irányába kell mozdulni. Erősíteni kell az erdélyi, Kárpát-medencei magyar gazdasági vállalkozások, cégek között szőtt hálót, olyan pályázási és egyéb jellegű feltételeket teremteni, amelynek köszönhetően pénzügyi lehetőséget is teremteni tudunk a támogatásban. Bár ragyogó nemzetpolitikai megvalósításaink voltak az elmúlt időszakban, be kell látnunk, hogy fiatalok tízezrei vándoroltak el a Kárpát-medence valamennyi vidékéről a jobb boldogulás reményében, és nekünk ezt a folyamatot meg kell állítanunk, sőt a visszályára kell fordítanunk. Mindenütt meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy a gyermekeink itt helyben, Erdélyben, Magyarországon képzeljék el, építsék a jövőjüket. Ezt kell minden eszközzel támogatnunk. Mert hiába beszélünk mi nemzetpolitikáról, ha közben kiürül a Kárpát-medence. Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2014. október 27.18. Élőnyelvi KonferenciaA Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép- európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, az intézet mellett működő Arany A. László Polgári Társulás és a dunaszerdahelyi székhelyű Gramma Nyelvi Iroda 2014. szeptember 18–20. között Nyitrán szervezte meg a 18. Élőnyelvi Konferenciát. Hosszú volt az út Marosvásárhelytől a szlovákiai Nyitráig, azonban mindent feledtetett az a környezet, kedvesség, figyelmesség, mellyel a szervezők vártak bennünket. A konferencia 107 résztvevője 15 országból érkezett Nyitrára, a három nap alatt négy szekcióban 76 előadás hangzott el. Az előadásokkal párhuzamosan sor került A bevonódás, együttműködés a társadalmi felelősség avagy a sztenderd kritikai újraértelmezésének empirikus lehetőségei elnevezésű két napos módszertani műhelyre. Az Élőnyelvi Konferenciák a magyar társadalomnyelvészet s egyben a Kárpát-medencei magyar nyelvészek együttműködésének legfontosabb fórumai. A 2014-es konferencia központi témája a sztenderd nyelvváltozat volt. A konferencia a következő fő kérdések köré szerveződött: Mennyiben változott meg maga a sztenderd? Hogyan módosult a státusa, belső rendszere? Milyen kép rajzolódik ki a sztenderd és a többi nyelvváltozat közötti viszonyról? A szakmai napokat egy-egy plenáris előadás nyitotta meg, így lehetőségünk volt meghallgatni Susan Galt (University of Chicago), aki a Magyar nyelv Európában: szempontok és ideológiák, közelkép távolról c. előadásban a magyar nyelv helyzetét – mint hivatalos nyelv és mint kisebbségi nyelv – többnyelvűségi keretben vizsgálta Európa és más európai nyelvek szempontjából. Lanstyák István (pozsonyi Comenius Egyetem, BTK) A nyelvi standardizáció és a gonosz problémák c. előadásában néhány olyan nyelvi problémát vizsgált meg, amelyre a megoldást a standardizációban szokták látni, s megpróbálta bizonyítani, hogy ezeknek a "gonosz" problémáknak a kategóriájába tartoznak, ebből következően pedig a standardizációtól nem várható, hogy megoldást hoz ezekre, sőt, inkább az várható, hogy újabb problémák keletkeznek. Ilyenek pl. a kisebbségi nyelveknek az "emelkedett funkciókban" való használatával kapcsolatos problémák, továbbá ilyen a nyelvcsere visszafordítása, sőt, ilyen talán még a nyelvi hiánnyal kapcsolatos problémák egy része is. Tolcsvai Nagy Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem, BTK; Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, KETK) Folyamatos sztenderdizáció: jelen idejű magyar alakulástörténet c. előadásában a magyar sztenderd nyelvváltozat ezredforduló utáni helyzetét mutatta be több szempont szerint. Megállapításai szerint a magyar sztenderd történetileg változott az elmúlt kétszáz évben, funkciói először szaporodtak, majd korlátozódnak, presztízse növekedett, a 20. század végén csökkent. A jelen folyamatokban a közösségi önalkotás, az egyéni és csoportidentitás, a kreativitás (a dinamikus fogalomalkotás, közös jelentésképzés és a szerkezeti kreativitás), valamint az inter-kulturális hatások a különbözés egységének nyelvi és kulturális tényezőit erősítik. A plenáris előadásokat követően négy kisebb szekcióban vitattuk meg, ki-ki a szakterületéhez legközelebb álló kutatókkal, legújabb kutatási eredményeinket. A konferencia keretében bemtatták Borbély Anna Kétnyelvűség című kötetét, valamint a Vanèo Ildikó és Kozmács István szerkesztésében megjelent A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején c. kötetet. A program Bajmóc várkastélyának meglátogatását is magába foglalta, mely különleges élmény volt – azt hiszem – minden résztvevőnek, ugyanis a kastélyt a XI. században kezdték el építeni, minden tulajdonosa bővítette, új stílust alakított ki a kastély egyes részeiben, így a látogatónak lehetősége nyílik szinte a teljes stílustörténetet végigkövetni, miközben bejárja a kastély szobáit, s a végén csodás parkban, utána hirtelen a kastély alatti cseppkőbarlangban találja magát. A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány és az OTP Bank támogatta. Both Csaba Attila Forrás: a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tájékoztatója Népújság (Marosvásárhely) 2014. október 27.Művészettörténeti konferencia VásárhelyenMűvészettörténeti konferenciát tartottak hétvégén a marosvásárhelyi Kultúrpalota tükörtermében – a Fundálok, pallérok, építészek Erdélyben című rendezvényt a Maros Megyei Múzeum szervezte. A konferencia az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkásságát, életpályáját tárgyalta a kora újkor évszázadaitól az első világháborúig. „Évekkel ezelőtt, amikor művészettörténészekként a Maros Megyei Múzeumhoz kerültünk, megfogalmazódott bennünk, hogy kiemelt fontosságú az intézményt és ezáltal a várost az egyetemes és a magyar tudományosság valós helyszínévé tenni – például színvonalas tudományos rendezvények révén. A hétvégi ülésszak is ennek a törekvésnek a gyümölcse, akárcsak az öt évvel korábbi B. Nagy Margit emlékkonferencia” – fejtette ki Orbán János, a múzeum tudományos kutatója, a konferencia ötletgazdája. A kétnapos rendezvénysorozat építészpályákról szólt, hiszen a kolozsvári művészettörténeti tanszéken, ahol a hazai előadók zöme tanult, nagy hangsúlyt fektettek a képzésben az építészettörténetre – az erdélyi művészettörténet-írásnak erős pontja ez” – magyarázta a témaválasztást a konferencia szervezője, hozzátéve, ezért érezték úgy, hogy az utóbbi évek kutatási eredményeit egy konferencia, majd egy tanulmánykötet formájában is a szakma és a nagyközönség elé kell tárniuk. Bár ez nem volt kitétel, feltehetően a helyszín miatt is sok volt volt a Marosvásárhelyt érintő előadás. Keserü Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének professzora arról a Toroczkai Wigand Edéről beszélt, aki a város számos épületét tervezte – mára azonban szinte mindeniket a felismerhetetlenségig átalakították. „Ha felbukkan egy, a népi építészet jegyeit hordozó épület ebből az időszakból, azt szinte azonnal Kós Károlynak tulajdonítjuk” – utalt a professzor a kor építészeti munkáinak közös nyelvezetére. Az előadás során azokat a stíluseszközöket emelte ki, amelyek a nyugati és helyi népi építészet hatásait ötvöző Toroczkai munkásságát egyénivé tették. Anthony Gall, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészmérnöki karának docense Kós Károlyról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a Kóst foglalkoztató korabeli városvezetők részéről megfogalmazódó közösségi intézményteremtési törekvések egységes városépítési tervek részei voltak – ez a munka az építészekkel való folytonos egyeztetések jegyében zajlott. A Marosvásárhelyen Sepsiszentgyörgyhöz képest kevesebbet alkotó Kós Károly felé van a városnak még egy, a konferencián is elhangzott tartozása: a Marosvásárhelyen fellelhető levéltári forrásanyagok ismételt feldogozása. A rendezvény védnöke Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott egyetemi professzora valamint Sisa József, az MTA doktora, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója volt, aki levélben üdvözölte az egybegyűlteket. Vass Gyopár | Krónika (Kolozsvár) 2014. október 29.A világ legjobbjai között van a BBTE matematika képzéseA Babeş-Bolyai Tudományegyetem matematika képzése a világ 100 legjobbja között van, pontosan a 81. legjobb, derül ki a usnews.com rangsorolásából, amelyet a Thomson Reuters készített. A usnews.com összességében és képzések szerint is rangsorolta az egyetemeket, a BBTE-n kívül más romániai felsőoktatási intézmény nem került fel egyetlen listára sem. A világon a legjobb matematika képzés a California Egyetemen – Berkeley van, utána a Stanford Egyetem, a Princeton Egyetem, a California Egyetem – Los Angeles, az Oxford Egyetem, a Harvard Egyetem, a King Abdulaziz Egyetem, a Pierre and Marie Curie Egyetem - Párizs, a Hong Kong Egyetem és a Cambridge Egyetem következik. A rangsorolásnál több szempontot is figyelembe vettek, többek között az egyetem képzésének globális és regionális elismertségét, különböző típusú idézettséget, illetve a nemzetközi együttműködéseit. A BBTE-t ez utóbbiban sorolták a legjobb helyre, a 30. világszinten. Magyarországról az Eötvös Loránd Tudományegyetem szerepel, összességében a 448. helyre sorolták. A BBTE Matematika és Informatika Karát már tavaly novemberben is beválasztották a világ legjobbjai közé. Az informatikai képzéssel közös rangsorban a BBTE a 101-150. közötti kategóriába esett. A brit Quacquarelli Symonds februári, 2013/2014-es tematikus rangsorolásába csak a Temesvári Nyugati Egyetem modern nyelvtudományi képzése került be a világ legjobbjai közé, 151-200. közötti helyre tették. Igaz, a QS csak öt képzési területet nézett meg, míg a usnews.com 21 különböző területet listázott. A BBTE Matematika és Informatika Karán az egyetem hallgatóinak a 5,61 százaléka tanul, többségében informatikát. (hírszerk.) Tranisndex.ro 2014. december 6.Csíkiak a Prima Primissima díjazottjai közöttTizenkettedik alkalommal vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a budapesti Művészetek Palotájában megtartott pénteki gálaesten. Két díjazott Székelyföldön született. A magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László Csíkkarcfalván született fizikus, a hálózatelmélet kidolgozója nyerte el a nagydíjat, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában pedig Sárosi Bálint népzenekutató, aki Csíkrákoson látta meg a napvilágot. A magyar irodalom kategóriában Turczi István költőnek, írónak, a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Sárosi Bálint népzenekutatónak, a magyar zeneművészet kategóriában pedig Sztevanovity Dusán dalszövegírónak, zenésznek ítélték oda a díjat. A képzőművészet kategóriában Konok Tamás festő- és szobrászművész, a magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Fővárosi Állat- és Növénykert, a magyar sport kategóriában Polgár Judit sakkozó lett Prima Primissima díjas. A magyar építészet kategóriában Pálfy Sándor építész, a magyar tudomány kategóriában Barabási Albert László fizikus, a magyar sajtó kategóriában az On the Spot (Cseke Eszter és S. Takács András dokumentumfilm sorozata), a magyar színház- és filmművészet kategóriában pedig Csomós Mari színművész kapta az elismerést. A közönségdíjat a Jászság Népi Együttes kapta. Gundel Takács Gábor és Novodomszky Éva, a gála házigazdái emlékeztettek, a közönség által kiválasztott közönségdíjas továbbra is az alapító Demjén Sándor felajánlásából részesül jutalomban. Demján Sándortól az elmúlt évtől Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vette át a kuratórium elnökségét, magas láza miatt azonban idén nem tudott személyesen részt venni a díjátadón. Helyette Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: „ünnepről” jött, és „egy nagy ünnepre” érkezett. Beszámolója szerint az 1989 februárjában megalakult Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója ugyanis Barcelonában a 25 évvel ezelőtti eseményekre emlékező rendezvényen képviselhette Magyarországot, és idézhette meg a magyar nemzet akkori vezetőinek lépéseit, akik 25 évvel ezelőtt „bátor, előremutató, életet jelentő” döntéseket hoztak – közölte. Kozma Imre atya a díjátadóra utalva hangsúlyozta: „a mai este nagy lehetőség, hiszen csillagok gyűlnek, és fényt árasztanak nekünk mindannyiunk örömére”, így sikerülhet legyőzni a pesszimizmus, a gyűlölködés, az igazságtalanság jelentette sötétséget. Barabási Albert László fizikus, mérnök 1967-ben Csíkkarcfalván született, egyetemi tanulmányait 1986–1989 között a Bukaresti Egyetem fizika és mérnöki szakán kezdte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1991-ben fizikából végzett mesterképzést, fraktálelméletből diplomázott. Tudományos fokozatot 1994-ben a Bostoni Egyetemen szerzett. Ezután az IBM alkalmazta, itt került közelebbi kapcsolatba a később szakterületévé vált hálózatelmélettel. A csíki származású világhírű tudós az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem professzora volt 2007-ig. Jelenleg Bostonban dolgozik a Northeastern Egyetemen és a Harvardon. 2007 óta a Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpontjának (Center for Complex Network Research) vezetője. 2003 óta az Amerikai Fizikai Társaság, 2004 óta a Magyar Tudományos Akadémia, 2007 óta pedig az Academia Europaea tagja. Behálózva című könyvét 13 nyelvre fordították le, és több országban felkerült a bestseller listára. Az 1925-ben Csíkrákoson született Sárosi Bálint Széchenyi-díjas népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora sokoldalúan művelt tudós, ugyanakkor a gyakorlatban is otthonos: valamennyi népi hangszer ismerője, tudója, előadója. Az első volt, aki Magyarországon tudományos elmélyedéssel tanulmányozta a teljes magyar írástalan hagyományos zenét, beleértve az úgynevezett cigányzenét és a cigányzenészek szerepét is, és foglalta össze több kötetben az elért tudományos eredményeket. Emellett az Innsbrucki, illetve a Göttingeni Egyetem vendégprofesszora is volt. Több kitüntetést kapott, többek között a Munka Érdemrend Aranyfokozatát, a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét és Elnöki Aranyérmet. A Prima-díjasok 5 millió forint, a Prima Primissimák 15 millió forint jutalomban részesülnek, a közönségdíj értéke szintén 15 millió forint. Székelyhon.ro 2015. január 11.Elhunyt Hankiss Elemér irodalomtörténész, szociológusRövid, súlyos betegség után, 86 éves korában szombat délután elhunyt Hankiss Elemér szociológus, irodalomtörténész, a Magyar Televízió korábbi elnöke – tudta meg a családtól az MTI. Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, édesapja, Hankiss János irodalomtörténész volt. Hankiss Elemér egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-francia szakán végezte 1950-ben. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették. Az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított az ELTE-n, a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen, vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen. Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia. Írásai több tudományterületen is új utakat nyitottak. Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) és a Diagnózisok 2. (1986), valamint a Kelet-európai alternatívák (1989) című köteteiben a magyar társadalom helyzetével, jövőjével foglalkozott. Majd Új diagnózisok című tanulmánykötetében a rendszerváltozás tanulságait elemezte. A Nincsből a Van felé című 2012-es munkája az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozik. Hankiss Elemér egyik kezdeményezője és szellemi atyja volt a Találjuk ki Magyarországot, illetve a Találjuk ki Közép-Európát projekteknek, és egyik alapító tagja a Szeretem Magyarországot Klubnak. Munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az év könyve-jutalom díjat kapta, 1994-ben az objektív tájékoztatás érdekében kifejtett példamutató tevékenységük elismeréseként Gombár Csabával, a Magyar Rádió korábbi elnökével együtt átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett és Széchenyi-díjat kapott. 2007-ben a Prima Primissima Díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el. 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben. Temetéséről családja később intézkedik. MTI Székelyhon.ro 2015. január 29.Filmtudomány mesteri a SapientiánKözzétette a 2015/2016-os tanévre érvényes beiskolázási terveket, szakokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatón kiemelték: idén ősztől filmtudomány mesteri szak indul, amelynek célja a karon zajló alapképzés folytatása, illetve a továbblépésre való lehetőség biztosítása. A 2014 decemberében akkreditált képzés az első ilyen szakirányú mesterképzés a romániai magyar felsőoktatási kínálatban. – A Sapientia EMTE és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem együttműködésével létrehozott mesteri képzés a kortárs mozgóképkultúra legaktuálisabb kérdéseire helyezi a hangsúlyt, és figyelembe véve a kelet-európai filmszakma realitását, elsősorban kisjátékfilmes, dokumentumfilmes vagy a fikciót a dokumentarizmussal ötvöző projektek megvalósítását tűzi ki célul, olyan filmek elkészítését, amelyek bemutathatók a televízióban, vagy esélyesen nevezhetők nemzetközi fesztiválokra – áll az eseményt kísérő sajtóközleményben. Szabadság (Kolozsvár) 2015. február 16.A diákok itthon maradásáértA versenyképes képzés mellett elsődleges fontosságú, hogy itthon tartsuk érettségizettjeinket Erdélyben, anyanyelvükön folytassák felsőfokú tanulmányaikat – vélekedett Tőkés László európai parlamenti képviselő azon a nagyváradi tanácskozáson, amelyen az erdélyi–partiumi felsőoktatási együttműködésekről tárgyaltak a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának küldöttsége részvételével. A házigazda Partiumi Keresztény Egyetem a minisztérium képviselőin kívül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a debreceni és miskolci egyetem, az egri és nyíregyházi főiskolák képviselőit hívta a tanácskozásra – tájékoztatott Tőkés László sajtóirodája. Palkovics László, a magyar kormány felsőoktatásért felelős államtitkára rövid helyzetértékelést adott a Magyarországon zajló egyetemi reformról és ennek erdélyi vonatkozásairól. Dávid László, a Sapientia EMTE és János Szabolcs, a PKE rektorai egyetértve állapították meg: egységes rendszerként kell kezelni a magyar nyelvű felsőfokú oktatást az egész Kárpát-medencében, vagyis a Magyarországon formálódó egységes felsőoktatási teret úgy kell kialakítani, hogy annak szerves részéve váljanak a határon túli intézmények és képzések, beleértve a mesteri és tudományos fokozatok megszerzésének lehetőségét is. Palkovics László államtitkár megerősítette az oktatási kormányzat ama szándékát, hogy a hallgatókért folytatott, kvótarendszeren alapuló küzdelmet, a határokon túlra is kiterjedő toborzást megszüntesse, a magyarországi diákok Erdélyben való tanulását ösztönözze, hogy a „magyar–magyar peregrináció” ne maradjon egyoldalú, illetve hogy minden olyan intézkedést megtegyen, ami a még létező határokat lebontsa a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás szegmensei és szintjei között. Tőkés László méltatta az Emberi Erőforrások Minisztériumával kialakult együttműködést, a magyar kormányzat segítőkészségét és az erdélyi egyetemi reform érdekében kifejtett erőfeszítést. Arra hívta fel a figyelmet: aggasztó mértékű az elvándorlás a fiatalok és diplomások körében, és minket Erdélyben az sem vigasztal, hogy itteni magyar közösségünk fogyásával és gyengülésével adott esetben az anyaországi nemzetrész gyarapodik, erősödik. Egyetemeink fejlődése, erősödése a szülőföldünkön való megmaradás és boldogulás egyik legfontosabb biztosítéka – szögezte le. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. április 1.7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia DévánDicső múlt, beárnyékolt jelen Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának. A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát. A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe. A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta. A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó. Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett. Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt. Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára. A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette. Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból. Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad) 2015. április 30.Botár István: „a szakma talált meg engem”Ha a helyzet úgy hozza, beáll a munkások mellé, és ő maga is ás, de van, amikor spaklit, ecsetet, vésőt vesz a kezébe. És amikor az egyszerű halandó azt hiszi, hogy „csak” sétál és nézelődik, ő tulajdonképpen terepfelmérésen van. A csíkszeredai Botár István a Csíki Székely Múzeum régésze. Ő mesél a különböző szakmákat bemutató rovatunkban a régészetről. Bár szerette a történelmet, sosem álmodta magát Indiana Jones szerepébe, aztán mégis régész lett miután tizenöt évvel ezelőtt sikeresen megpályázta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem által a régész szakon meghirdetett ösztöndíjat. „Igazából a szakma talált meg engem, nem én a szakmát. Szerencsés véletlen volt, már első év végén rájöttem, hogy ez egy nagyon izgalmas dolog, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a tanulásba" – meséli Botár István. Mint szavaiból kiderül, egy régész mindennapjai korántsem annyira kalandosak, mint azt talán elképzeljük, bár néha meglehetősen izgalmasak, olykor akár komikusak is. „Izgalmas, amikor az ember terepen, akár terepbejáráson van. A friss szántásban megyünk a traktor után, és próbálunk leletet találni. Így azonosítjuk a lelőhelyeket. Sokszor komikus a helyzet. Van, amikor a nénik elmondják, hogy édes lelkem, itt soha semmi nem volt, harminc éve kapáljuk ezt a földet, de nagy a sikerélmény, amikor meg tudom nekik mutatni, hogy egy bronzkori leletet találtunk a földjén. Aztán egy másik heuréka-élmény, amikor egy ásatás során egy adott korból az első leletet megtaláljuk. Például én és a kollégáim tártuk fel Csíkban az első Árpád-kori templomokat. Ez mindig nagy élmény, izgalom” – meséli lelkesen a Csíki Székely Múzeum fiatal régésze. Munkájának vannak kevésbé látványos, de izgalmas részei is. „Az ember a saját nyers adataival kezd könyvtárazni, utánaolvasni, és akkor jön rá az összefüggésekre. Kevésbé látványos és érdekes az ásatások leszervezése, amikor győzködni kell a telektulajdonost, a polgármestert, a pap bácsit, a traktoristát, hogy a munkálatok elindulhassanak. Mivel helyi szinten nagyon kevés ember van, akit régésztechnikusként használhatunk, mindig nehézkes az első két-három nap, amíg a segítőtársakat betanítjuk, megértik, hogy nem feltétlenül köbmétereket kell kiásni, hanem rétegenkénti finom munkára van szükség” – fűzi hozzá. Személy szerint sosem zárkózott el a szakmával járó fizikai munkától, maga is szívesen beáll lapátolni. Aztán ott van még a leletek megtisztítása, a cserépmosás, ragasztás, majd később a dokumentálás, az irodai munka, végül a lelőhelyről, a leletről, kutatásról összegző tanulmány publikálása. „Fontosnak tartom, hogy ezeket az értékeket, ismereteket minél hamarabb visszaadhassuk a helyi közösségnek. Ha mondjuk megjelenik szakkönyvekben, tanulmánykötetekben egy cikk, az a csíkszentmártoni bácsi vagy a csíkszentsimoni kislány életet nem befolyásolja, viszont ha egy helyi lapban, újságban, tévében az információ eljut hozzájuk, vagy nyílt órán beszélünk róla a gyerekeknek, akkor ez az ismeret visszacsordogál a közösségbe. Jó érzés, amikor a traktoristát a terepen meggyőzőm, hogy a friss szántásban van valami, amikor a pap bácsi megérti, hogy nem púp vagyunk a hátán, mert a templomában kutatunk, hanem a falu történelméhez, életéhez hozunk olyan ismereteket, amikről nincs tudomásuk. Egy marék, önmagában értéktelen koszos cserép, vagy egy árok, lakóház, amit feltárunk, az adott falunak a történetét évszázadokkal vetíti vissza. A helyi identitás szempontjából ezek fontos kicsi puzzle-darabok. Székelyföld ilyen szempontból nagyon szerencsés, mert sok még a kutatnivaló, gyakran van sikerélmény. Ezek az apró tudományos részeredmények azon túl, hogy helytörténetileg érdekesek, a Kárpát-medence történetére nézve is nagyon fontosak” – hangsúlyozza a régész. E szakmának sajnos árnyoldalai is vannak, nem mindenhol örülnek az ásatásoknak, a kutatásoknak. „Vannak olyan falvak, lelőhelyek, amikor azt érzem, hogy ha nem is ellenségesek, minimum közömbösek. Van pap, aki örül, jön, beáll mellénk lapátolni, érdeklődik, de olyan is akad, aki alig várja, hogy elhagyjuk a helyszínt.” De nem szolgálja őket sem a törtvény, sem az intézményi háttér. Ha például egy építkezés lelőhelyet érint, a feltárás költségeit a befektetőnek, a tulajdonosnak kell állnia. A régész pedig ez esetben „pluszköltség”. „A törvény, a hatóság és a tulajdonos között pingpongoznak velünk, ez hálátlan szerep, nem nagyon szeretem. Mi vagyunk ilyenkor a fekete bárány” – jegyzi meg. „Izgalmas, érdekes munka, tele kihívásokkal, javasolni tudom olyan embereknek, akik szeretnek tanulni, érdekli őket a kulturális örökségünk. Mivel Romániában kedvezőtlen a törvényi háttér, a fizetés, igazából nem javasolnám senkinek. Kicsit visszás dolog, de azt látom, hogy fiatal kollégák tömegei végeznek az egyetemen és mennek Németországba dolgozni. Imádom a munkámat, de a pedagógus és az orvos is szereti munkáját, és közben tele van keserűséggel, kételyei vannak, nem tud, nem mer tervezni” – mondja. Botár István munkája jelenleg több síkon zajlik, ásatási jelentést, tanulmányt ír, doktori címének a megvédésére és közben újabb megbízatásokra készül. Mert szereti munkáját. D. Balázs Ildikó Székelyhon.ro 2015. május 4.Arany János-életműdíjat kapott a MTA-tól Benkő SamuLovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn az MTA 186. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, az Arany János-életműdíjat és az Akadémiai Újságírói Díjat. A jelentős tudományos munkásságú külhoni magyar tudósok elismerésére szolgáló 2015-ös évi Arany János-életműdíjat Benkő Samunak, az MTA külső tagjának adományozták. A Széchenyi-díjas kutató, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének nyugalmazott főkutatója, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt elnöke a díjat a magyar, főként erdélyi származású humán értelmiség szerepének és teljesítményének feltárásáért, valamint azért a több évtizeden át végzett, kiemelkedő kutatómunkáért kapta, amelynek során elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát, értékelte életútját, levelezését, vallomásait, marosvásárhelyi kéziratait. „Munkásságával, szakmai presztízsével jelentősen hozzájárult az erdélyi magyar tudomány fejlesztéséhez. Életműve az erdélyi és egyetemes magyar tudományosság maradandó értéke" - hangsúlyozta a méltatás. A világhírű magyar diszkrét matematikai iskola egyik megteremtője és nemzetközileg is elismert személyisége, T. Sós Vera Széchenyi-díjas akadémikus vehette át az Akadémiai Aranyérmet. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza kiemelkedő tudományos, közéleti, tudománypolitikai és tudományszervezői munkássága elismeréseként. Tizenhárom tudós vehette át kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseként az MTA Elnöksége által adományozott Akadémiai Díjat. Akadémiai Díjban részesült Csabai István, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) komplex rendszerek fizikája tanszék egyetemi tanára „a tudományos adatbázisok fejlesztésében és elemzésében végzett multidiszciplináris kutatásaiért", Jakab Éva, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kar római jogi tanszék tanszékvezető egyetemi tanára a Szerzők, kiadók, kalózok című monográfiájáért. Kőszeghy Péter, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon főszerkesztőjeként és jelentős részének szerzőjeként végzett kiemelkedő tevékenységéért vehette át az Akadémiai Díjat. Miklósi Ádámot, az MTA doktorát, az ELTE Természettudományi Kar etológia tanszék tanszékvezető egyetemi tanárát az állati és emberi viselkedéskutatás nemzetközi szintű műveléséért, az összehasonlító etológiai kutatásokban játszott úttörő szerepéért ismerték el. Nemes Attila, az MTA doktora, az SZTE Általános Orvostudományi Karának egyetemi docense a „noninvazív kardiovaszkuláris képalkotó módszerekkel, kiemelten az echokardiográfia legújabb ágaival kapcsolatos széles körű kutatásaiért, a háromdimenziós echokardiográfia magyarországi bevezetéséért, a magyarországi kardiovaszkuláris képalkotó diagnosztika fejlesztésében elért eredményeiért vehette át az Akadémiai Díjat. Papp Gyula, az MTA doktora, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának egyetemi tanára a határeloszlás-tételek, a sztochasztikus folyamatok és a matematikai statisztika területén elért, nemzetközileg elismert kutatásaiért, Patonay Tamás, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar szerves kémiai tanszék tanszékvezető egyetemi tanára pedig a szerves kémiai kutatásban elért kimagasló eredményeiért, az oktatásban és a fiatal kutatók nevelésében kifejtett közel negyvenéves eredményes teljesítményéért, valamint a tudományos közéletben nyújtott munkájáért részesült az elismerésben. Tuboly Tamás, az állatorvos-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára, dékánhelyettese „kiemelkedő eredményességű és töretlen lendülettel végzett állatorvosi virológiai és immunológiai kutatásaiért, az új vírusokkal és új típusú, növényalapú vakcinákkal kapcsolatos felismeréseiért és elméleti eredményeiért" részesült Akadémiai Díjban. Winkler Gábort, az MTA doktorát, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusát az építészettörténet, az urbanisztika, a műemlékvédelem és az építészeti tervezés területén kifejtett sikeres és eredményes szakmai, oktatói és kutatói tevékenységéért, a 19. század építészetének kutatása területén végzett iskolateremtő munkásságáért, nemzetközileg is elismert életművéért tüntette ki az MTA Elnöksége. Zsoldos Attilát, az MTA levelező tagját, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kutatóprofesszorát a középkori Magyarország történetének feltárásában végzett több évtizedes, nemzetközi mércével is kiemelkedő jelentőségű, iskolateremtő munkásságáért, példaadó szakmai és kutatói kiválóságáért, valamint a Magyarország világi archontológiája 1000-1301 című alapművének elkészítéséért tüntették ki. Megosztott Akadémiai Díjban részesült kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Geofizikai és Térinformatikai Intézetének három kutatója: Dobróka Mihály, a műszaki tudomány doktora, egyetemi tanár, Gyulai Ákos, az MTA doktora, professor emeritus és Ormos Tamás, az MTA doktora, egyetemi magántanár „az inverziós módszerek fejlesztése, sikeres gyakorlati alkalmazása, a több évtizedes fejlesztőmunka hazai és külföldi bemutatása területén elért közös eredményeiért" vehette át a kitüntetést. Az informatikai képzés és kutatás támogatása terén szerzett érdemei elismeréseként az MTA Vezetői Kollégiuma által adományozott Wahrmann Mór-érmet Bojár Gábor, a Graphisoft SE elnöke vehette át. Az MTA Elnöksége Akadémiai Újságírói Díjban részesítette Molnár Csabát, a Magyar Nemzet újságíróját kiemelkedő tudományos ismeretterjesztési tevékenységéért. MTI maszol.ro 2015. május 9.A tehetséggondozás felnőttkora – 18. PTDK a Partiumi Keresztény EgyetemenPartiumi Keresztény Egyetem immár 18. alkalommal szervezi meg a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát (PTDK). A PTDK a felsőoktatási tehetséggondozás egyik kiemelkedő terepe, mely lehetőséget teremt arra, hogy a legkiválóbb és legbátrabb diákok kutatói munkájuk alapján írt dolgozataikat védjék meg egy öttagú szakmai zsűri és hallgatótársaik előtt. Az idei rendezvényre a tíz szakosztályba összesen 154 hallgató jelentkezett, akik közül 135-en mutathatják be dolgozataikat csütörtökön, május 7.-én a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A hallgatók döntő többsége a PKE diákja, ám a résztvevők között jelentős számban vannak más felsőoktatási intézményekből is, úgy, mint Szatmárnémetiből, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem – Pszichológia és Neveléstudományok Karáról, Budapestről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, az Edutus Főiskoláról, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, A Tan Kapuja Buddhista Főiskoláról, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karáról, Egerből, az Eszterházy Károly Főiskoláról, a Miskolci Egyetemről, a Nyíregyházi Főiskoláról, Győrből, a Nyugat-magyarországi Egyetemről, Veszprémből, a Pannon Egyetemről és a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karáról. A PTDK a diákok számára elsősorban a kutatói kíváncsiság és a szakmai megmérettetés lehetőségét teremti meg, de kiváló alkalom arra is, hogy a felsőoktatás különböző intézményeiben tanuló és dolgozó hallgatók és tanárok egymással találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek és további együttműködési terveket szőjenek. A rendezvény 9 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd 10-16 óra között a szakosztályi előadásokra kerül sor, 17 órától pedig eredményhirdetéssel, a konferencia értékelésével és állófogadással zárul. A szakosztályi ülések előadásain az érdeklődők a helyszínen történő regisztrációt követően díjtalanul vehetnek részt. A rendezvényről további részletek a ptdk.partium.ro oldalon találhatóak. A rendezvény főszervezője, dr. Szász Erzsébet, egyetemi docens. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. június 1.Nemzeti Összetartozás Napja a Jelen HázbanAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Aradi Szervezete 2015. június 2-án, kedden 18 órakor a Jelen Ház nagytermében a Nemzeti Összetartozás Napja keretében A Rongyos Gárda harcai. Trianon élő revíziója címmel tényfeltáró megemlékező előadást tart a Lajtabánsági Köztársaságról, a soproni népszavazás előzményeiről és következményeiről. Meghívott előadó: Balogh Gábor budapesti történész, publicista, a Hagyaték című tévéműsor szerkesztője. Az est házigazdája: dr. Borbély Zsolt Attila. Társszervező az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk. Aradi EMNT Balogh Gábor történész, szerkesztő, publicista 1982. október 26-án született. Középiskoláit a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte, majd 2007-ben az Eötvös Loránd TE Bölcsészeti kara Történelem szakán szerez diplomát. 2009–2010: Mindszenty Alapítvány levéltárosa, majd 2009–2012: a Nagy Magyarország történelmi magazin főmunkatársa és szerkesztője, aztán 2012-től a „Hagyaték” TV műsor szerkesztője. Nyugati Jelen (Arad) 2015. június 12.OTDK: diáklétszám-növekedés és nézetkülönbségekÖt év alatt megháromszorozódott azoknak a romániai egyetemeken tanuló diákoknak a száma, akik tudományos dolgozataikkal eljutnak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) – jelentette ki Kolozsváron Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) alelnöke, a Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) program szakmai vezetője. Weiszburg Tamás szerint ez annak a megállapodásnak a következménye, amelyet éppen öt évvel ezelőtt írtak alá Kolozsváron a romániai felsőoktatásban tanuló magyar diákok tehetséggondozásának segítésére. Az azóta eltelt időszak eredményeit egy kétnapos fórum keretében vették számba Kolozsváron. A tanácskozáson az együttműködés továbbfejlesztésének a lehetőségeiről is tárgyaltak, és próbálták összehangolni az álláspontokat a szerződés 2016 tavaszán esedékes megújításához. Amint a fórum végén tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a vita a nézetkülönbségeket is felszínre hozta. Az OTDT magyarországi vezetői azt szerették volna, ha Erdélyben is országos tanácsot hoznak létre a különböző egyetemek szakemberei, amiként ez Felvidéken már megtörtént. „Megértettük, hogy ez most nem fog tudni megalakulni, sok szereplő ugyanis úgy ítéli meg, hogy ez nem fontos, vagy nem aktuális” – magyarázta Weisburg Tamás. A Magyarország határain túlra is kiterjesztett tudományos verseny rendszerében megmutatkozó egyenlőtlenségeket Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora sérelmezte. A rektor méltánytalannak tartotta, hogy egy magyarországi egyetem hallgatója az egyetem házi versenyéről egyenesen az országos szakaszra juthat, míg a Sapientia hallgatóinak a házi verseny után egy erdélyi versenyen is meg kell mérettetniük magukat ahhoz, hogy a magyarországi OTDK-ra jussanak. A magyarországi tehetséggondozási rendszer erdélyi leágazásának egyébként az a sajátossága, hogy itt a magyar diákszervezetek a szervezők. Ezáltal vonhatók be ugyanis a román tannyelvű egyetemek magyar hallgatói is a mozgalomba. Mezey Barna, az OTDT alelnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a Magyarországon hatvan éve meghonosodott tehetséggondozó rendszernek fontos szerep jut a 21. században is, amikor az tapasztalható, hogy a világ egyetemein egyre fiatalabb oktatók jutnak professzori címhez. Hozzátette, a Tudományos Diákköri Konferenciák kiválogatják azokat a diákokat, akik majd doktori képzésre jelentkezhetnek. MTI Krónika (Kolozsvár) 2015. június 22.Olasztelektől a New York-i egyetemig (Beszélgetés dr. Balázsi Gábor kutatófizikussal)Mesemondó versenyen kezdte, matematikával folytatta, majd a fizika bűvöletében jutott el az érettségiig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahonnan a kolozsvári egyetemen keresztül egyenesen vezetett az út a kutatás felé. Az Olaszteleken nevelkedett Balázsi Gábor jelenleg New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Múlt heti itthonléte egyik állomásaként Sepsiszentgyörgyön tartott előadást A rákbetegségek a szintetikus biológia tükrében címmel, mely alkalomból a neves kutatót a siker felé vezető útról és kutatómunkájáról kérdeztük. Dr. Balázsi Gábor: – Olaszteleken születtem 1974-ben, ott nőttem fel, ott jártam az elemi iskolát, majd ötödikben Barótra kerültem, ingáztam Barót hegyén keresztül. Nyolcadik után a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem a kilencedik osztályt román nyelven, mert szüleim úgy vélték, ez előnyömre válik. Amikor a rendszer megbukott, rögtön átiratkoztam magyar osztályba. Már ismertem az ottani diákokat, mert jártam velük matematikafelkészítőkre, pótórákra. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem felsőfokú tanulmányaimat fizika szakon, a mesteri oklevelet is ott szereztem meg. Lépésről lépésre Eddig tart a rendkívülit nem rejtő történet, ami ezután következik, már nem szokványos. Szinte láncreakcióként indul el a fiatal fizikus kutatópályája, amint egyik kutatóműhelyben megismerik képességeit, segítik és egyengetik útját a következő állomásig. Folyton tanul, keresi a választ különböző tudományos kérdésekre, mígnem a fizikai jelenségek területe mellett a bonyolult biológiai rendszerek működésébe is belekóstol, a gének, a fehérjék, a sejtek világa szinte megfertőzi. Mindez lépésről lépésre történik budapesti, szegedi állomások után az Amerikai Egyesült Államokban. – A kutatás már Kolozsváron kezdett érdekelni, és amikor meglátogattam Hantz Péter barátomat Budapesten, aki Kolozsvárról ment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre tanulni, bemutatott néhány tanárnak, ők kutatókkal ismertettek meg, és rövid időre a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetbe kerültem. Ott kézről kézre adtak, megismertem az ottani kutatókat. Akkoriban a véletlenszerű ingadozásokkal, a zajjal foglalkoztam, amit általában zavaró tényezőként könyvelnek el, engem az érdekelt, hogy lehet-e valami jóra használni. Szegeden volt egy kutatócsoport, ők éppen ezzel foglalkoztak, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség révén részképzésre mentem Szegedre, ahol bekerültem csoportjukba. Mindenféle fizikailag mérhető jelenség ingadozásával foglalkoztam. Például az elektronikában mérik, hogy a félvezetőkben miként ingadozik egy középérték körül az áramerősség vagy a feszültség. Azt kerestem, hogyan lehetne ezt jó célra felhasználni. Az ingadozás általában gátolja az információátvitelt, de előfordulhat olyan is, amikor segíti. Például, ha egy receptornak van egy adott küszöbszintje, nem biztos, hogy az adott jel eléri azt, de ha ehhez a jelhez zajt adunk, az megemeli a jel érzékelhetőségét, és valószínűleg átlépi az említett küszöböt. Úgy hívják, sztohasztikus rezonancia, egy olyan jelenség, amelynél a legjobb az információátvitel ilyen esetben. Ennek új fajtáját találtuk ki dr. Kiss László professzor szegedi laboratóriumában, amikor nem az amplitúdóhoz adunk zajt, hanem a fázishoz. – Milyen áttörés jelentette a következő lépést, amelynek első állomása Missouri állam volt az Amerikai Egyesült Államokban? – Amikor az említett észrevétel megtörtént, írtunk egy dolgozatot, amely megjelent egy konferencia könyvében. Elmentem erre a konferenciára, és ott rengeteg kutatóval találkoztam, akik ezzel foglalkoztak, köztük olyanokkal is, akik tanulmányozzák a különböző ingadozásokat a biológiai rendszerben. Például az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége állandóan ingadozik, és ez befolyásolja azt, hogy lesz-e akciós ponteciál, vagyis az idegsejt adott pillanatban közvetít-e információt vagy nem. Ezen a szegedi konferencián ismertem meg a phD-vezetőmet. Amikor megtudtam, hogy a véletlenszerű fluktuációkkal foglalkozik elektronikában és biológiában, úgy éreztem, vele szeretnék dolgozni, megpróbálnám a doktori vizsgát. Addig nem nagyon volt neki doktori hallgatója, de dr. Kiss László professzor, akinél Szegeden dolgoztam, addig biztatta, amíg elvállalt. Tehát Frank Mosshoz kerültem a Missouri állambeli egyetemre 1997-ben, ahol két év alatt újabb mesteri oklevelet szereztem. Rendszerek vonzáskörében A térbeli információterjedés útján indultam el, azt kutattam, hogy egy adott idegsejthálózatban, illetve az agykéregben miként segíthetik elő a véletlenszerű ingadozások az információáramlást. Egy hullámterjedést modelleztem fizikai módszerekkel, és ez volt az elméleti oldala a kutatásnak. Később kapcsolatba kerültem egy másik kutatóval, aki orvosként epilepsziás betegeket gyógyított. Kivette az epilepsziás sejteket, és azokból sejttenyészetet létesített, abban vizsgálta a kalcium ingadozását. Amikor kapcsolatba kerültem a témával, az a feladat merült fel, hogy megértsük, hogyan kommunikálnak az epilepsziás sejtek. Ez azért fontos, mert amikor epilepsziás roham van, akkor kalciumhullámok terjednek az epilepszia helyétől az agy más részeibe, ennek a folyamatnak a megismerése tehát segíthet a gyógyításban. Itt közvetlen kapcsolatba kerültem a biológiával, és olyan a természetem, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor próbálom alaposan megérteni. Az foglalkoztatott, hogy melyek azok a kémiai tényezők, amelyek lehetővé teszik ezeket a kalciumingadozásokat. Chicago, Boston, New York A doktori cím megszerzése után Chicago következett, ahol Balázsi Gábor két magyar kutató, Oltvai Zoltán és a csíkkarcfalvi származású Barabási Albert László hálózatkutató munkájába nyert betekintést, a követező állomás Jim Collins laboratóriuma Bostonban, itt a szintetikus biológia területén folytatódott az erdővidéki fizikus munkássága. Az első tanári állást Houstonban kapta, ahol saját csoportot alapított a rákkutató intézetben... – Akkor kerültem kapcsolatba a rákkal mint megoldatlan kérdéssel, rengeteget tanultam róla, egy idő után én is belefogtam a rákkutatásba. Nemrég kaptam állást New Yorkban a Stony Brook Tudományegyetemen, itt egy interdiszciplináris központban dolgozom, azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet a fizika módszereit alkalmazni a biológiában. Család, munka és szülőföld Egy elkötelezett kutató családjának nem egyszerű az élete, legtöbbször nincs szombat és vasárnap, több az odafigyelés, hogy a férjnek, az apának mindene meglegyen a munkához. Balázsi Gábornak ez megadatik, amerikai származású magyar felesége és négyéves kislánya partner ebben. – Fontossági sorrendet kell felállítani, és akkor az ember szem előtt tartja, hol van az otthona, hol van a családja. Néha a munka kerül az első helyre, ez elkerülhetetlen, de amikor nem, akkor az ember tudja, hogy a család a legfontosabb. A feleségem Amerikában született, de sokszor járt már Erdélyben, az ő segítségére is szükség volt. – Kiket tart tanítóinak? Milyen szellemi, érzelmi batyuval indult itthonról? – Rengeteget kaptam, kezdve a tanító nénimmel, aki mindent megtett, hogy a gyermekeket fejlessze. Rendkívül sokat köszönhetek a baróti, valamint a mikós tanároknak is, akiktől nagyon sokat kaptam. Meg szeretném említeni a doktori és posztdoktori témavezetőimet is. Itthonról semmilyen hátránnyal nem indultam, tudtam, hol a helyem. Amerikában sok a külföldről érkezett kutató, ez egy nemzetközi porond, ahol mindenkit a saját értékén mérnek. A munkám mellett elég hamar kerestem a magyarok társaságát, mert úgy éreztem, nem bírom anélkül. Nem úgy mentem el Erdővidékről, hogy ott maradjak, ezt így hozta a sors, de a visszatérés lehetőségét nem zárhatom ki. Magyarország sokat tesz azért, hogy visszavonzza a külföldön dolgozó magyar kutatókat, nem tudom, e tekintetben Romániában mi a helyzet, de ha az itteni fiatalok a segítségemet kérik, tudásom szerint válaszolok. Hiszem, hogy Olasztelekről vagy bárhonnan el lehet indulni és elérni sikereket, ha az ember tudja, mit akar, kitartóan tesz érte, és nem felejti el, hová tartozik. Dr. Balázsi Gábor nem felejtette el az olaszteleki szülői házat, s bár 1997 óta él Amerikában, anyanyelve egy cseppet sem csorbult, de még erdővidéki hanglejtése sem. Ízig-vérig székely ember, aki tudásának köszönhetően messzire jutott, de soha nem annyira távolra, hogy hazatéréskor meg ne teljen tüdeje tiszta levegővel. Rákkutatás a szintetikus biológia tükrében A fehérjeszabályozás lehetőségeit és a sejtek közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta múlt keddi előadásában dr. Balázsi Gábor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A rákkutatás a szintetikus biológia tükrében címmel bemutatott vetített képes ismertetőjének kicsengése: ha az emberi szervezetbe mesterséges biológiai rendszereket lehetne bevinni, kijavítható lenne egy sor veleszületett rendellenesség, gyógyítható lenne sokféle betegség. Az előadás első részében az olaszteleki származású, jelenleg New Yorkban tanító és kutató fizikus ismertette a gének, a fehérjék szerepét az emberi szervezetben és az egymást befolyásoló kölcsönhatásukat, ami meghatározó az egyénre vonatkozóan. A gének, mint a minden sejtben jelen lévő DNS-szakaszok, kódolják a fehérjéket, ezért ellenőrzésük által szabályozható lenne adott fehérjék mennyisége és sorrendje a fehérjeláncban, ennek a folyamatnak a befolyásolása az egyik fontos területe a Balázsi Gábor által is kutatott szintetikus biológiának. A fizikus ismertette az eddig elért eredményeket és a további kérdéseket ebben a témában, beszélt a biológiai rendszerek tervezési és építési szakaszairól, a szintetikus génkapcsolóról, a génoszcillátorról, a fényérzékeny baktériumtelepről, a negatív visszakapcsolással történő precíz génszabályozásról. Végül leszögezte: mindennek az a köze a súlyos betegségekhez, hogy lehetőség nyílhat mindeddig gyógyíthatatlan betegségek, mint például a rák kezelésére, amelyek okai a génhibák vagy a sejtek közötti egyensúly megbomlása. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. július 8.A magyarság összefogó erő lehet Közép-EurópábanA magyarság összefogó erő lehet a megújuló és megerősödő Közép-Európában, de csak ha egzisztenciálisan erős, öntudatos és magabiztos, és ennek alapja a kultúra és a képzés – mondta Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Budapesten. A 20. jubileumi ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem és ELTE Határon Túli Felsőoktatási Intézmények Fóruma megnyitóján Magyar Levente kiemelte: a 20. század az egységes magyar gazdasági rendszert is szétrombolta, és hogy ezt minél inkább helyreállítsák, a KKM a nemzetpolitikán keresztül igyekszik erősíteni a magyarok közötti gazdasági kapcsolatokat, a határ menti kapcsolatokat, együttműködést. Mindezt a szomszédos országokkal a legnagyobb békében és egyetértésben teszi – tette hozzá. Azt hangoztatta: Magyarország és a magyar nép csak akkor lehet sikeres, ha a szomszédjaival együtt, és nem azok ellenében ér el eredményeket. Ez a politika látványos eredményeket ért el az utóbbi időben – mondta, példaként említve a magyar–szerb kapcsolatok látványos javulását. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke azt mondta, a nyári egyetem az együttműködésről szól, a magyar anyanyelven gondolkodók hálózatát építik. Ha sikerrel járnak, akkor tettek valamit Trianon feldolgozásáért és meghaladásáért, elkezdték visszaszerezni azt, amit elvett Trianon – fogalmazott. Kifejtette: sok olyan gondolat született a szabadegyetemeken az elmúlt években, amely a politika napirendjére került és valósággá vált. Most is ráfér a gondolkodás a politikára – fűzte hozzá. A most megnyitott nyári egyetemet, amelyet – mint mondta – a talán legtekintélyesebb magyar egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezett, egyfajta nemzetegyesítésnek nevezte. Nemcsak tudományos konferenciáról van szó, hanem Trianon szellemi feldolgozásában, politikai meghaladásában segít minden hasonló rendezvény – vélekedett. Németh Zsolt a nyári egyetem résztvevőiről azt mondta: a Kárpát-medence sikeres gondolkodói lehetnek. Arra biztatta őket, hogy igyekezzenek kapcsolatokat, hálózatot építeni a rendezvényen, és így Trianon 100. évfordulója lélekben megerősödve találja majd a Kárpát-medencei magyarságot. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság akkor lehet nyertes a 21. században, ha összpontosítani tudja a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a szerte a nagyvilágban élő magyar közösség szellemi, lelki és anyagi energiáit, erőforrásait. Kiemelte: a 20. századot mi magyarok a Kárpát-medencében elveszítettük. Hozzátette: kérdés, hogy a 21. században az európai közösségi térben nyertesek leszünk vagy ismét veszteseknek bizonyulunk. Kiemelte: az erőgyűjtés egyik alapkövetelménye a felelős nemzetpolitika, és egyik leghatékonyabb eszköze az oktatás. Rámutatott, a felelős nemzetpolitika jegyében valósították meg a nemzet határokon átívelő, európai módon történő közjogi egyesítését. A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztése a külhonban élő magyarokra annak a legitim magyar nemzeti erőgyűjtésnek a része, amely nemcsak egy elvont gondolat vagy egy politikusi ékesszólás, hanem a fiatalok holnapi és holnaputáni életminőségét is befolyásoló tényező Magyarországon és külhonban egyaránt – hangoztatta Kövér László. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arról beszélt: a nemzet, a nyelv és a tudomány egymással szoros összefüggésben áll, és az első kettőnek az állapota, valamint a tudomány minősége sokkal erősebben összetartozik, mint elsőre gondolnák. Kifejtette: ha a magyar nyelv kikopik a tudományos, művészi használatból, akkor visszaszorul a mindennapok tekintetében is, ez pedig a nemzet visszaszorulásával, életerejének, befolyásának drámai csökkenésével jár. Ugyanakkor ez fordítva is igaz, ha a magyar nyelv erősödik, akkor a magyar nemzet öntudata, egésze és az állam intézményes struktúrája is erősebbé válik – mondta. Krónika (Kolozsvár) 2015. július 13.Új szakokat indít a BBTE, online jelentkezés a PKE-nÚj képzésekre lehet idén iratkozni a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, míg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) szakjaira ettől az évtől már online is lehet jelentkezni. A BBTE-n kedden kezdődik a beiratkozási időszak, amely július 31-éig tart: a diákok német tannyelvű turizmusföldrajz és üzleti adminisztráció szakra is jelentkezhetnek, angol nyelven pedig közbiztonság és közéleti vezetőképzés indul. A magyar tagozaton négy új magiszteri képzést indítanak: a leendő hallgatók például filmművészeti, valamint informatikadidaktika szakra jelentkezhetnek. A kincses városi felsőoktatási intézmény a magyar tagozat alapképzésén 1093, a magiszteri szakokon pedig 550 tandíjmentes helyet hirdetett meg, ugyanakkor mintegy kétszer ennyi tandíjas helyet is biztosítanak. A felvételizők összesen 509 szak közül választhatnak, ezek közül csak hat esetében emelkedik a tandíj az októberben kezdődő új tanévtől. A választott képzéstől függően beiratkozáskor 80–250 lejt kell fizetniük a diákoknak, míg az éves tandíj ára 2500–5000 lej közötti. Tavaly az informatika, a gazdasági informatika és a kinetoterápia szakra iratkoztak be a legtöbben, de népszerű volt a pszichológia és a kommunikációs képzés is. Eközben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem jelentősen megkönnyítette a hétfőn elkezdődött beiratkozási folyamatot, hiszen a diákok online, a felsőoktatási intézmény honlapján is jelentkezhetnek a választott szakra mind alapképzésen, mind magiszteri szinten. A felvételizőknek ki kell tölteniük egy űrlapot, amelyben megnevezik a kívánt képzést, és csatolniuk kell az iratkozáskor kért dokumentumokat, például az érettségi oklevelet és a születési anyakönyvi kivonatot. János Szabolcs rektor lapunknak elmondta: ezzel főként a más településen élő diákokat segítik, akiknek így nem kell Nagyváradig utazniuk. Az alapképzésre jelentkezők július 22-éig iratkozhatnak be, míg magiszteri szinten 24-én zárul a felvételi időszak. A tandíjat egyik képzésen sem emelik. János Szabolcs azt is elmondta: idén nem indítanak új szakokat alapképzésen, inkább a meglévőket szeretnék megerősíteni. „A következő időszakban a mesterképzésre fektetjük a hangsúlyt: az új tanévtől idegenforgalmi gazdálkodást és turizmusképzést indítunk” – osztotta meg János Szabolcs. Hozzátette: idén nem indítanak kortárs politikai filozófiák magiszteri szakot, ugyanis a filozófia és művészet a nyilvános térben elnevezésű képzés iránt nagyobb az érdeklődés. A hallgatók ugyanakkor többnyelvűség és multikulturalitás, európai szociálpolitikák, vállalkozások fejlesztésének menedzsmentje, vallástudományok, zeneművészet az audiovizuális kultúrában, valamint vizuális kommunikáció képzésre felvételizhetnek magiszteri szinten. A rektor emlékeztetett: a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) kötött megállapodásuk értelmében azok, akik a PKE-n mesteriznek, lehetőségük lesz az ELTE-n elvégezni a doktori képzést. A PKE alapképzésen 585 helyet hirdet meg, ebből 247 tandíjmentes, míg magiszteri képzésen 212 helyre lehet jelentkezni, ezek közül 95 ingyenes. Alapképzésen filozófia, angol, német, valamint magyar nyelv és irodalom, szociális munka, szociológia, menedzsment, kereskedelmi, turisztikai egységek gazdaságtana, pénzügyek, zenepedagógia, képzőművészet, óvodai és elemi oktatás pedagógiája, valamint teológia szakot indítanak, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának kihelyezett tagozatán ugyanakkor agrármérnöki képzést bonyolítanak le. János Szabolcs arra is kitért: bizakodó, hiszen idén nőtt a sikeresen érettségizők aránya. A Nagyváradi Állami Egyetemre ugyancsak hétfőtől lehet beiratkozni: itt ugyan többségében román nyelven zajlik az oktatás, de az óvodai és elemi oktatás pedagógiája képzés magyar nyelvű. Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka Székelyhon.ro 2015. szeptember 16.Sapientia: kolozsvári tanévkezdés újdonságokkalÜnnepélyes keretek között, az első éves hallgatók fogadalomtételével kezdődött el kedden az új tanév a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karán – idén alap- és mesterképzésre összesen 133 diák iratkozott be. Dávid László, az egyetem rektora a megnyitón kifejtette: irigyli a hallgatókat részint az előttük álló „roppant nagy” kihívások miatt, másrészt azért a korszerű technológiáért, amely a mai diákok rendelkezésére áll. Az intézményvezető azzal bátorította az elsőéveseket, hogy ha sikeresek lesznek, az egyetem legalább annyira büszke lesz teljesítményükre, mint ők maguk. Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ugyanakkor kifejtette: ma már nem az egyetem vállalkozószelleme miatt, hanem a felsőoktatási intézmény kiszámíthatósága és megbízhatósága miatt választják a Sapientiát a diákok – így méltóképpen ünnepelhetik az egyetem fennállásának 15. évét. A diákokat ugyanakkor Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul is köszöntötte, aki kifejtette, ha az ismeretszerzés iránti szenvedélyt szellemi fegyelemmel párosul, akkor az értéket teremt. Ezért – szögezte le – mind a szenvedélyre, mind az értelem ellenőrző szerepére szükség van. A hivatalos ünnepséget követően Tonk Márton a sajtónak elmondta: sikeres évkezdésről számolhat be, mert két új mesterképző szakot is beindított az egyetem. Az egyik a filmtudomány mesterképző, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel (ELTE) közösen szervez a Sapientia, a másik pedig a Debreceni Tudományegyetem kihelyezett szakjaként az üzleti jog mesterképző. Az angol nyelvű jogászképzésen ugyanakkor első ízben vesznek részt román anyanyelvű diákok. A tanév másik nagy újdonsága az iszlám modul. „A környező világ valósága jól mutatja, hogy ez olyan kérdéskör, amellyel érdemes és kell – akár azt is mondhatjuk, hogy nekünk, európaiaknak a jól felfogott érdekében – foglalkozni” – fogalmazott a dékán. Hozzáfűzte: a nyilvános előadásokon a kolozsvári nagyközönség olyan kiváló előadókat hallgathat majd, mint Rostoványi Zsolt és Maróth Miklós iszlámszakértők. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2015. szeptember 21.A Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitójaA Partiumi Keresztény Egyetem 2015–16-os tanévének hivatalos, ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartották meg a nagyváradi református püspökség székházában, amely egyelőre még az egyetem székhelyéül is szolgál, amíg el nem készül a szomszédos telken már épülő új felsőoktatási központ. A díszteremben jobbára első éves hallgatók, hozzátartozók, egyetemi oktatók és alkalmazottak foglaltak helyet, akiket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntött. Pálfi József református lelkipásztor, az egyetemi szenátus elnöke igei megnyitó beszédében Pál apostolt idézve járta körbe a jó keresztényi magatartás és életvitel hármas egységét: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Igemagyarázatát János Szabolcs rektor ünnepi tanévnyitó beszéde követte, amelyben elhangzott: a PKE három karának különböző szakjaira 404-en nyertek felvételt az új tanévben, az alap- és mesterképzést együttvéve. A megnehezedett középiskolai diplomaszerzés és a felsőoktatásban tapasztalható verseny fényében ez örvendetes beiratkozási aránynak számít, ami az egyetem presztízsének növekedését illusztrálja. A rektor vázolta az intézmény struktúráját, kitért a teljében lévő egyetemi reformra, a fejlesztésekre és építkezésekre, valamint a testvérintézetekkel folytatott kollaborációra is, külön említve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemet, amely egyebek mellett a doktori képzésben is együttműködik ezentúl a PKE-vel. Tőkés László EP-képviselő, az egyetem Alapító Tanácsának elnöke köszöntőbeszédét azzal kezdte, hogy a nagyváradi-partiumi magyar felsőoktatás egyidős a rendszerváltozáskor szerzett szabadságunkkal. Röviden szólt az erdélyi s azon belül a váradi felsőoktatási kezdeményezésekről, sikerekről és kudarcokról, felidézve a főhatalom által gördített akadályokat, a máig tartó kálváriát – pl. az önálló állami magyar egyetem elszabotálását –, ugyanakkor méltatta azokat a küzdőket és támogatókat, külön is említve közöttük az egyházakat, akiknek köszönhető minden eddig megvalósítás. A bibliai tízparancsolat első és ötödik tanítását kiemelve intett az ősök, elődök és élenjárók tiszteletére, folyamatos önképzésre és állhatatos tudásszerzésre biztatta az ifjúságot, a helytállás, a szülőföld- és honszeretet kívánalmát hangsúlyozva. A globális és kontinentális politikai folyamatok alakulása láttán európai képviselőnk felhívta a figyelmet: kisebbségi helyzetben túlélési és boldogulási stratégiákat kell kidolgozni, ennek egyik műhelye a Partiumi Keresztény Egyetem is. „Értékrendszerünk válsága idején foggal-körömmel kell őriznünk értékeinket, a morális válságot erkölcsi és hitbéli alapjaink megerősítésével vészelhetjük át, boldogulásunk feltétele pedig a minőségre való törekedés az élet minden területén” – fogalmazta meg tanévkezdő üzenetében Tőkés László. A továbbiakban Mezey Barna, az ELTE rektora, Komlósi István, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, Nagy Éva, a román tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárának kabinetvezetője és Csulák Péter kolozsvári konzul adták át jókívánságait a jelenlévőknek. Külön köszöntötték Jávor András debreceni általános rektorhelyettest, Pető Árpád ausztráliai vállalatvezetőt, a PKE régi támogatóját, Nemes Csaba tanácsost, az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét, a nagyváradi református és római katolikus püspökség, valamint az unitárius egyház képviselőjét, az egyetem oktatóit és adminisztratív személyzetét. A tanévnyitó az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadalomtételével, az egyházak reprezentánsainak áldáskérésével és a himnusz eléneklésével ért véget. Ének- és orgonaszolgálatot a Brugós Anikó vezette egyetemi énekkar, illetve Lászlóffy Zsolt zeneművész végzett. Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája Reggeli Újság (Nagyvárad) 2015. október 22.Új kiadásban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeumban található Apor-kódexÚj kiadásban jelent meg a legkorábbi magyar nyelvű zsoltárfordításokat tartalmazó Apor-kódex. A DVD-melléklettel ellátott kiadványt kedden mutatták be az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) Budapesten. A kötet a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, az OSZK és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének közös gondozásában készült, a kiadványon dolgozó nyelvészek munkáját Korompay Klára, az ELTE nyugalmazott egyetemi docense vezette. Madas Edit, az OSZK munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy a Székely Nemzeti Múzeumban található Apor-kódex két másik könyvemlékkel – a Müncheni-kódexszel és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéhez tartozó Bécsi-kódexszel – együttesen őrzi a legkorábbi magyar nyelvű bibliafordítás, az úgynevezett Huszita biblia szövegeit. A három kódex szövege ugyan nagyjából egy időben született a 15. század folyamán, de különböző helyszíneken másolták őket. A Müncheni-kódex a négy evangéliumot, a Bécsi-kódex a Kisprófétákat, míg a mostanáig új kiadással nem rendelkező Apor-kódex a zsoltárokat tartalmazza. A három könyv 2009-ben „találkozott” először az OSZK „Látjátok feleim” – Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a XVI. század elejéig című kiállításán, ekkor restaurálták is a rendkívül rossz állapotban lévő Apor-kódexet – idézte fel Madas Edit. A Régi magyar kódexek című sorozat 33. köteteként megjelenő új kiadványban a nyelvemlék másolata és betűhű átirata mellett jegyzeteket és egy több mint százoldalas, kilenc szakértő által írt bevezető tanulmányt is olvashatnak az érdeklődők. Az 570 oldalas kiadvány elérhető lesz kereskedelmi forgalomban is, az OSZK könyvesboltjában már kapható. A kiadványhoz DVD-melléklet is tartozik, amelyen megtalálható a teljes Apor-kódex digitalizált változata, valamint a bevezető tanulmány is. A DVD-lemez tartalma nemsokára elérhető lesz a nyelvemlekek.oszk.hu oldalon is – tette hozzá Madas Edit, aki elárulta azt is, hogy a Régi magyar kódexek sorozat következő kiadványaiként a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) gyűjteményéhez tartozó Lányi- és Góry-kódexeket szeretnék megjelentetni. Krónika (Kolozsvár) 2015. október 27.Több mint ezer határon túli magyar hallgató kap ösztöndíjat a 2015/2016-os tanévreTöbb mint ezer határon túli magyar hallgató kap ösztöndíjat a 2015/2016-os tanévre - közölte a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkársága kedden az MTI-vel. Mint írták, a tárca és a Balassi Intézet közös pályázatán 25 pályázati kiírásra jelentkezhettek a határon túli magyar hallgatók. Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének döntésével az ösztöndíjat elnyerők teljes állami ösztöndíjas képzéseken, részképzéseken, doktori-, illetve felsőoktatási felzárkóztató képzéseken folytatott tanulmányaikhoz kapnak támogatást. A nyertesek közül 535-en nappali tagozatos alap-, osztatlan és mesterképzésen vesznek részt, míg részképzéses ösztöndíjat 385 hallgató vehet át. Az állami ösztöndíjjal támogatott magyarországi PhD/DLA képzésre 30 doktorandusz jogosult, illetve felsőoktatási előkészítő képzési támogatásában 106 hallgató vehet részt. A külhoni hallgatók legnagyobb része műszaki és informatikai, valamint bölcsésztudományi és társadalomtudományi képzéseken vesz részt, a legnépszerűbb felsőoktatási intézmények pedig: a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem. A közleményben kitértek arra, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a határon túl élő magyarok támogatására, és kiemelten kezeli azon programterveket, amelyek a külhoni magyar hallgatók sikerességét segítik. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere folytatta azt a 2000-ben végrehajtott ösztöndíjazási reform szerinti támogatási politikát, amely segítségével a határon túli felsőoktatásban tanulók számára is elérhetővé válnak a felsőoktatási ösztöndíjprogramok. Ennek eredménye az a pályázat, amelynek keretében a felsőoktatási államtitkárság idén összesen mintegy 250 millió forint összeget fordított több mint ezer külhoni fiatalt támogatására. A pályázat benyújtására romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai, horvátországi és más, diaszpóra területen élő magyar hallgatók és doktoranduszok voltak jogosultak. A magyarországi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató külhoni magyar hallgatók pályázatainak értékelése, a határon túli magyar szervezetekkel közösen, augusztus-szeptember hónapokban zajlott le - közölte az államtitkárság. maszol.ro 2015. november 23.Vig Emese: Haza a magasban – Egyed Ákosnovember 26., csütörtök 22 óra A Vig Emese rendezte portréfilm Egyed Ákos erdélyi magyar történészről szól. 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az újraalakult Erdélyi Múzeum – Egyesület elnöke (2002 – 2010 között). Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön végezte, majd 1948-tól a Babes-Bolyai Tudományegyetem hallgatója lett. 1951 és 1953 között ugyanitt gyakornok, ezt követően a kolozsvári Történeti Intézet kutatója lett. 1990 és 1994 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1995 és 1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen meghívott előadóként tartott előadásokat. Kutatásai az 1848-as forradalomra és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetére irányulnak. Gazdaságtörténettel és a székely társadalom gazdasági és társadalmi kérdéseivel foglalkozott. Első írását a kolozsvári Igazság közölte 1953-ban. Számos szaktanulmánya és tájékoztató cikke jelent meg különböző folyóiratokban és napilapokban. Népújság (Marosvásárhely) 2015. december 4.Biztató jövőkép Csángóföldön, keresztszülői támogatássalGyermekkoruk óta magyarországi „keresztszülők” támogatásával tanult általános és középiskolában s jutott egyetemre több csángó magyar fiatal. Botezatu Izabella és Kovács Krisztián hálás a segítségéért, és visszatér Moldvába, amint megszerzi diplomáját. Támogatni akarják az otthoni gyerekeket, és hasznosítani a megszerzett tudást. – Nemhogy diplomám, talán még érettségim sem lenne, ha nem kaptam volna segítséget a keresztanyámtól, Kiss Melittától – jelentette ki Kovács Krisztián, a keresztszülői program talán legsikeresebb pártfogoltja. A fiatalember a tanulmányait moldvai szülőfalujában, Pusztinában kezdte, majd Csíkszeredában járt középiskolába. A népi furulyaművész végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen idén szerzett diplomát. Most mesterképzésre jár, de már félállásban tanít. – A keresztszülői program elindulása előtt ismertem a keresztanyámat, aki már Pusztinában segített engem, de támogatta a későbbi tanulmányaimat is. Nagyon sokat köszönhetek neki, hálával tartozom azért, hogy bízott bennem – mondta el Kovács Krisztián, aki haza szeretne térni Moldvába, amint végez a tanulmányaival. – Segíteni akarok az otthoniaknak, azt a tudást, amit az évek alatt megszereztem, tovább akarom adni – mondta erről lapunknak a fiatalember. A klézse-budai származású Botezatu Izabella az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanul anglisztika szakon. – Nekem több keresztszülőm is van, egy házaspár tíz éve támogat, egy másik pár pedig három éve állt mellém. Sajnos utóbbiak közül már csak a keresztanyám él – mutatott rá Izabella. A fiatal nő jelezte: az első keresztszüleinek azt köszöni, hogy ennyi ideig támogatták és mellette voltak. Mindig biztatták azzal, hogy amit csinál, az nagyon jó, és érdeklődtek a családja felől is. – A második keresztszüleim befogadtak, szinte a gyermekük lettem – fűzte hozza a moldvai lány. Izabella megjegyezte, hogy ha befejezi tanulmányait, akkor hazatér, és segíti a moldvai gyermekeket. Már most is sok ilyen programban vesz részt. Mint azt korábban megírtuk, Böjte Csaba ferences szerzetes biztatására 2005-ben hirdették meg Magyarország-szerte a „Legyen ön is keresztapa, keresztanya!” mozgalmat. A programban jelképesen vállalni lehetett – és azóta is lehet – egy-egy csángó gyermek keresztszülőségét. Mindazok a természetes és jogi személyek, akik annak céljával egyetértenek, anyagilag támogathatják csángó magyar gyermekek oktatását, tanítási költségeiket. Ezt többféleképpen tehetik meg: évi hatvanezer forinttal fizethetik egy nevesített falusi csángó gyermek oktatását, de adhatnak ugyanekkora támogatást úgy is, hogy nem szeretnének kapcsolatot fenntartani keresztgyermekükkel. A keresztszülők hozzájárulhatnak évi 150 ezer forinttal egy fiatal kollégiumi lakhatásához, aki középiskolai tanulmányait Csíkszeredában vagy Gyimesfelsőlokon folytatja. Eddig tíz év alatt csaknem 400 millió forintot fizettek be a keresztszülők. A Moldvai Magyar Oktatási Alapítvány újabb keresztszülők jelentkezését várja. Borsodi Attila magyaridok.hu Erdély.ma 2016. január 16.A Csárdáskirálynő radikalizmusa (Nánay Istvánnal a színházi bemerevedés veszélyéről)Örök szerelemmel viszonyul az erdélyi színjátszáshoz, amelyet 1973 óta figyel közelről. Nánay István budapesti színikritikussal színházi váltásokról, a színészképzés nehézségeiről és felvillanó erdélyi reménysugarakról beszélgettünk. – Egyre nagyobb előzetes tudásanyagot, empátiát, érzékenységet vár el nézőitől a kortárs színház. Érdemesülhet egyáltalán ilyen körülmények között jeles minősítésre egy-egy előadás? – A műalkotás többek között attól az, hogy elképesztően sokrétegű. Bár rengeteg emberhez eljuthat, de meggyőződésem, hogy a maga teljességében szinte senkihez sem. Természetesen van, aki több rétegét képes felfogni, mint mások, ugyanakkor a befogadásban sokat nyom a latban a pillanatnyi érzékenység, a rendelkezőkészség is. Ezért nem hiszem, hogy egy műalkotás élvezetéhez feltétlenül hatalmas előzetes tudásanyaggal kell rendelkeznie a nézőnek. Elég hozzá a kellő nyitottság és érzékenység. Probléma akkor adódhat, ha egy színházi előadás nem teljesíti mindazon kritériumokat, amelyektől a produkció kiérdemli a műalkotás minősítést. És ez sűrűn előfordul, hiszen egy előadás annyi befolyásoló körülménynek kiszolgáltatott, hogy sokszor a legjobb, legátgondoltabb szándék is csak bizonyos, esetenként elenyésző százalékban képes megvalósulni. Csak olyan előadás születik, amely nem minden pillanatában és nem mindenki számára egyformán jó. – A közönség ugyanakkor roppant megosztott módon viszonyul a mai színjátszáshoz. Feloldható a hagyományos, illetve kortárs színjátszás megítélésének kettőssége? – Koronként változik a színház feladata, a kifejezési eszközök sokasága, ugyanakkor maga a műfaj a többi művészeti ághoz képest jóval lassabban követi a változásokat. A színháznál pedig csak a közönség változik nehezebben. Változást elsősorban az arra való igény felbukkanása idézhet elő – jelentkezzen az egy alkotóműhelyben vagy akár a közönségben. Utóbbira példa egy város elöregedő közönségrétege mellett felnövő fiatalok igényének felismerése és kielégítése. Ilyenkor az egyik legfontosabb kérdés: radikálisan vagy folyamatosan menjen-e végbe a változás? Sepsiszentgyörgyön a Bocsárdi László-féle váltás – részben a Tompa Gáboré is Kolozsváron – nagyon radikális volt. Ilyenkor óhatatlanul lemorzsolódik a közönségnek az a része, amely nincs felkészülve a hirtelen és gyökeres váltásra. Ne feledjük, a közönség elsősorban a színészekért megy színházba, s ha más arcokat lát, a nézők egy része máris elveszett az új törekvések számára. – A lassú, folyamatos váltás közben viszont elveszhet a lényeg... – Igen, a folyamatos váltás legnagyobb veszélye, hogy nem következik be. Valós változást ugyanis csak radikális módon lehet végrehajtani, ám ha egy színház ügyesen végzi a dolgát, a régiből bizonyos dolgokat megtart vagy visszahoz. Ennek jó példája a kaposvári színház, ott például megtartották az operett műfaját, de úgy, hogy ha az előadások stílusában voltak is változások, az ellenük való berzenkedést legyőzte például az, hogy a Csárdáskirálynő valamennyi slágere felcsendült. Az ilyen előadások bárhol a műsorpolitika fontos elemeivé válhatnak. A zenés műfaj ugyanis kikerülhetetlen és nélkülözhetetlen, miután olyan rétegeket képes megszólítani, amelyek a bonyolultabb gondolatok befogadására nem, vagy csak korlátozottan hajlandók. Szakmailag jól megrendezett zenés darabokba azonban sok mindent be lehet csempészni. Ezt a műfajt sehol nem szabadna kihagyni – Kolozsváron sem, ahol arra szoktak hivatkozni, hogy a zenés műfaj ápolása az operatársulat dolga. Pedig a két műfaj, a zenei és színházi között alig van átjárás. – A színházban fokozottan érzékelhető a produkciók hatás-kölcsönhatás viszonya. Ön hogyan kezeli a színházi produkciók egymásra hatása, az „utánérzések” kérdéskörét? – Sok évvel korábban Tompa Gáborral beszélgettem arról, hogy a rendezéseiben egyre inkább ugyanazokat a játékelemeket, gesztus- és kellékhasználatot látom, hogy előadásról előadásra ugyanabból a „szótárból” dolgozik. Azt válaszolta, Tiziano-képein is ugyanazokat a stílusjegyeket láthatjuk, azok alapján ismerünk fel egy Tiziano-alkotást. Egy rendező stílusjegyei is hasonlóképpen érzékelhetők, akarva-akaratlan visszaköszönnek. Akkor bizonyos fokig elfogadtam ezt az álláspontot. Azért csak bizonyos fokig, mert míg Tiziano témaválasztásai viszonylag koherensek, addig a színházi témaválasztások szerteágazóak. Ami az egyik Godot-előadásban jó, nem biztos, hogy egy másikban is ugyanúgy működik. Részben tehát elfogadható, ha egy rendező kialakítja a maga eszköztárát. Furcsább és nehezebb kérdés viszont az, ha más rendezők stílusjegyeit ismerjük fel egy-egy előadásban. Mint tudjuk, létezik az adatátvételben bizonyos százalékos határ, amelyen túl már plagizálásról beszélünk. Ha ez konkrét dolgokban érhető tetten, akkor az mindenekelőtt etikai szempontból problematikus. Van, amikor egy előadás közege látvány szempontjából hasonló, de az előadás akkor is más, mivel a színészek mindig mások. Az meg kizárt, hogy két rendező teljesen egyformán gondolkodjon. – Egyre csökken a színikritika szerepe. A szakma egyik legelismertebb képviselőjeként miben látja e folyamat okát? – Egyik tanulmányában Szabó István színházszociológus úgy fogalmazott, hogy a magyar színházkritikusok hobbikritikusok, mivel a színikritikából nem lehet megélni. Nincs hozzá fórum, az internetes oldalak inkább az azonnali, erőteljes figyelemfelkeltő reflexiókra, a blog műfajára koncentrálnak. Az elemző jellegű színházkritika kiveszőben, mint ahogy a magyar színházkritika történetében meghatározó impresszionista színházkritika is. Tovább rontja a helyzetet, hogy a színház és a színházkritika hagyományosan rossz viszonyban van egymással. Még éles helyzetben is, amikor a színház léte kérdőjeleződik meg, a kritika ellenségnek minősül. Az erdélyi színházkritika pedig alig létezik. Mivel az előadásokról rendszeresen csak a helyi sajtó tud írni, a belterjesség veszélye fenyeget, mert ez az optika mindent csak a helyi társulathoz tud mérni. Korlátozott a lehetősége annak, hogy ugyanaz az ember párhuzamosan naprakész legyen a kolozsvári, a szentgyörgyi, a marosvásárhelyi és a temesvári színházi történésekkel is. Nem beszélve a román színházakról, amelyek pedig erőteljes referenciapontokat jelenthetnének. Ma nincs, aki megfizesse ezt a különleges tudást, energia- és időbefektetést. És nem úgy tűnik, hogy a színházak a közeljövőben felismernék, mekkora szükségük lenne a visszajelző partnerre. – A színészképzés milyen mértékben segíti, illetve befolyásolja a mai színházi folyamatokat? – A színészmesterség különleges dolog, s ennek megfelelően a képzés is eltér minden más szakmai oktatástól. Akit felvesznek valamelyik színészképző fakultásra, abban bizonyos készségeket vélnek felfedezni. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy azok a készségek kibonthatók, illetve az alapképzés ideje alatt bonthatók ki. Akad, akinek újabb öt évre lenne szüksége ahhoz, hogy emberileg, fizikailag és lelkileg is megérjen bizonyos feladatok megoldására. A színészet ugyanakkor azért is nehéz és kegyetlen pálya, mert ha valakinek a képességei és a szerep kínálta lehetőségek nem a megfelelő időben találkoznak, akkor azok elmennek egymás mellett, s lehet, hogy soha többé nem találkoznak. Másfelől bizonyos dolgok taníthatók, mások meg nem. Néha megfogalmazódik például, hogy nem képezik a színészeket a különleges térben alkalmazandó beszédtechnikára. Ezt azonban sehol a világon nem tanítják. Azt igen, hogy a színész miként bánjon a testével, s azon belül a hangjával. Azt is, hogy milyen technikával lehet a legjobb helyzetbe hozni a hangképző apparátust – akár fejen állva is. Extrémebb helyzetekben azonban a színésznek segítségre van szüksége, s kézenfekvő lenne, hogy ilyenkor elsősorban a rendezőre számítson. Ám a rendezők többsége viszonylag kevés gondot fordít azokra a gyakorlati dolgokra, amelyekkel hasonló helyzetekben a színészek segítségére siethetnének. Azt is mondhatnám, hogy a rendezők kevés figyelmet fordítanak a színészvezetésre. – Sok éve szoros és sokrétű viszonyt ápol az erdélyi színjátszással. Most éppen milyen állapotban van ez a „szerelem”? – Inkább személyes szerelmeket tápláltam-táplálok az erdélyi színházzal. Volt Harag-szerelem, Tompa-szerelem, Bocsárdit, Kövesdi Istvánt, Barabás Olgát tanítottam, őket is szerettem, munkáikat fontosnak tartom. És voltak színházszerelmek is, például a kilencvenes évekbeli Parászka-színház Szatmárnémetiben. Alapvetően azonban mindig kritikusan viszonyultam a „szerelmekhez”. 1973 óta járok folyamatosan Erdélybe – ma már nagyon ritkán –, ahol egy sehol máshol nem tapasztalt világgal találkoztam. Annak idején egyszerre várták, hogy jöjjön valaki, aki érdek- és elfogultságmentes kritikát fogalmaz meg, ugyanakkor rettegték is. Az ön- és nyelvvédelemre berendezkedett színháznak is kellett a keményebb szó, amely ugyanakkor rémisztő volt. Lohinszky Loránd például egyenesen sátánnak nevezett engem. A kritikus szemléletet változatlanul igyekszem érvényesíteni, ugyanakkor azt is látom, hogy néhány erdélyi társulat roppant nehéz helyzetben van. Fennáll a bemerevedés veszélye, alig van átjárás az intézmények között, szűk a rendezői kar, és ettől a teljesítmények belterjessé, egysíkúvá válnak. A két erős művészszínház, a kolozsvári és a szentgyörgyi mellett időnként fel-feljön egyik-másik színház – hol a temesvári, hol a vásárhelyi, legutóbb a nagyváradi –, ígéretes műhelymunka nyomai látszanak. Bízzunk benne, hogy ezek a reménysugarak nem hunynak ki. Nánay István Színikritikus, egyetemi tanár, újságíró, Budapesten született 1938. február 23-án. 1956 és 1961 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnök Karán tanult, majd mérnök-technológusként dolgozott. 1966–1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakos hallgatója volt, 1973-tól a Magyar Színházművészeti Szövetség tagja. 1976–2003-ig a Színház című folyóirat munkatársa, 1990–2003 között főszerkesztő-helyettese volt. 1986–1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, 1987–1989 között a Világszínház felelős szerkesztője. 1991–1993-ig a Miskolci Egyetem tanára, 1992 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. 1993–2000 között a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola tanáraként tevékenykedett. 1995 óta az ELTE-n tanít, 1991-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színiakadémia oktatója. Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (2004), Aranytoll (2011). A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának fő válogatója és tanácsadója volt. Csinta Samu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
