|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fodor Imre 2003. október 14.Az Evenimentul Zilei napilap hasábjain látott nyomdafestéket a rendőrségre bekísért plakátolók ügyével kapcsolatos első hatósági vélemény. Dan Petru marosvásárhelyi táblabírósági főügyész elmondta, Fodor Imrét, Tőkés Andrást és Andrássy Árpádot az alkotmányos rend megbontásával gyanúsítják, melyért öttől 15 évig terjedő börtönbüntetést róhat ki ellenük a bíróság. "Régóta figyeljük ezeket a személyeket, mert olyan információink vannak, hogy törvényellenes tevékenységet folytatnak. Egyelőre még nem tartóztatjuk le őket, de a vizsgálatot folytatjuk" - jelentette ki a főügyész. Határozottan állt ki a meghurcoltak és a jogállamiság mellett Smaranda Enache, a Pro Europa Liga (PEL) társelnöke. "Románia demokratikus állam, és a demokratikus intézményeinek nem áll jogukban etnikai vagy politikai alapon hátrányos megkülönböztetésben részesíteni az állampolgárokat" - hangsúlyozta. Bármilyen plakát kiragasztásához a helyi polgármesteri hivatal adhat jóváhagyást, aminek fejében az illető magánszemély vagy csoport egy adott pénzösszeget köteles fizetni. A plakátok kiragasztását csakis a polgármesteri hivatal vagy az önkormányzat ellenőrizheti, abba a rendőrségnek vagy az ügyészségnek nincs beleszólása. Smaranda Enache úgy vélte, Fodor Imre etnikai meghurcoltatás áldozata lett. "Az a diszkrimináció, ami az alpolgármestert, illetve a többi személyt érte Európa-ellenes, szélsőséges, szekus, kommunista, a román- magyar viszonyt aláásó cselekedet" - hangsúlyozta Samaranda Enache, aki azt is elmondta, a PEL, akárcsak más civil szervezetek, nemzetközi fórumokhoz fordul az esettel, hiszen politikai terrorizmusról van szó, ami ellen határozottan tiltakozni kell. /PEL: politikai terrorizmus. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./2003. október 14.Okt. 9-én a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének (SZNT KT) tagját, Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármestert zaklatták a hatóságok. Fodor Imre a megyei hatóságok és a televíziós stábok erdőszentgyörgyi gyors megjelenését, a lefolytatott eljárást indokolatlan zaklatásnak, megfélemlítésnek tekinti. Az SZNT KT tiltakozik Fodor Imre zaklatása ellen, bármiféle cselekedet ellen, amely a Székelyföld polgárai demokratikus önszerveződésének megakadályozására irányul. Az okt. 9-én kelt tiltakozást dr. Csapó I. József, az SZNT KT szóvivője és dr. Farkas Csaba az SZNT KT soros ügyvivője írta alá. /Tiltakozás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 14./2003. október 15.Az APADOR-CH emberjogi szervezet nemzeti kisebbségi ügyekért felelős szakértője, Gabriel Andreescu a sajtóhoz eljuttatott észrevételeiben felszólítja a Hátrányos Megkülönböztetés Elleni Országos Tanácsot: hivatalból járjon el azok ellen, akik Fodor Imrét, Marosvásárhely alpolgármesterét és társait zaklatták a Székelyföld autonómiáját propagáló plakátok miatt. Andreescu felhívta a figyelmet arra, hogy az alkotmány és a nemzetközi dokumentumok értelmében bármely népcsoportnak joga van a "belső önrendelkezéshez", ami nem azonos a puszta "önrendelkezéssel", hiszen az első a széles körű kulturális és adminisztratív önrendelkezést, a második a szecessziót jelenti. Andreescu arra is kitér, hogy a romániai magyarság belső önrendelkezésének a megvalósítása az RMDSZ programjában is szerepel, tehát a Székely Nemzeti Tanács létrehozását kezdeményező bizottság pusztán a politikai taktika szempontjából akar mást. Andreescu szerint a modern Romániában első ízben támadnak meg a hatóságok egy olyan kezdeményezést, ami a szabad egyesülés tárgykörbe tartozik. Fodor Imre zaklatását etnikai alapon történő zaklatásnak, hátrányos megkülönböztetésnek minősítette. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács létrehozásához hasonló székelyföldi román kezdeményezéseket nagy tiszteletben tartja Románia elnöke és kormánya. /(Máthé Éva): Gabriel Andreescu megtette észrevételeit... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./2003. október 15.Dan Petru táblabírósági főügyész okt. 14-én cáfolta, hogy a Táblabírósági Ügyészség bűnügyi eljárást indított volna Fodor Imre alpolgármester, valamint a csendőrség és rendőrség által plakátügyben meghurcolt többi személy ellen, azt viszont nem tudta megmondani, hogy a főügyészségen bűnügyi vagy felülvizsgálati dossziét nyitottak-e a székelyföldi kezdeményezés előmozdítóiról. Nem kezdeményeztek semmiféle eljárást, ez ugyanis a főügyészség hatáskörébe tartozik. Dan Petrut arról tájékoztattak, hogy Fodor Imrét azonosították az erdőszentgyörgyi rendőrőrsön, ezért Stefanescu Marius ügyészt a helyszínre küldte, aki jegyzőkönyvet készített a történtekről, anélkül, hogy nyilatkozatot kért volna Fodor Imrétől. Mindezt jelentették a főügyészségnek, és a plakátokból is felküldtek egy példányt. A táblabírósági főügyész cáfolta, hogy bármilyen utasítást adott volna arra vonatkozóan, hogy Fodor Imrét, Tőkés Andrást és Andrássy Árpádot már a tavasz óta megfigyeljék, azt viszont nem tagadta, hogy a székelyföldi kezdeményezéssel kapcsolatosan nagyon sok "értesítést" kapott mind a helyi, mind pedig a főügyészség. /(b. gy.): Cáfol a főügyész. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./2003. október 17.Gazda Árpád interjút készített Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az alkotmánymódosítási népszavazásról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint a népszavazás sikere rögzítené az elért eredményeket. Hozzátette, hogy az alkotmány szerint Románia nemzetállam, ezzel élesen szemben állnak. Szerinte az alkotmánymódosítás fontosabb a magyaroknak, mint a románoknak. Azok a rendelkezések, amelyeket meg kell szavazni, nem jelentenek kompromisszumot a magyarság számára. Az újságíró megjegyezte, az SZKT-ban nem vitatták meg az RMDSZ alkotmánymódosító csomagját. Markó válasza: "Ez igaz, de mindenki ismerte ezt a csomagot." Gazda emlékeztetett: a képviselőházban hét RMDSZ-es képviselő is ellene szavazott annak az alkotmánymódosító javaslatnak, amelyikben a Polgári Szárny képviselői az autonómia alkotmányos garantálását javasolták. Markó szerint nem az autonómia ellen szavaztak, hanem az ellen, hogy benyújtsák ezt a javaslatot. Az RMDSZ elnöke úgy látja, hogy a Székely Nemzeti Tanács egy alternatív politikai szervezet melegágya, megosztja a magyarságot. Az újságíró rámutatott, román emberjogi szervezetek tiltakoztak Fodor Imre és társai meghurcoltatása ellen. Gabriel Andreescu szerint a 90 utáni Romániában első ízben támadták meg a szabad egyesülés jogát. Az RMDSZ, a romániai magyarság érdekvédelmi szervezete viszont hallgatott. Markó erre úgy reagált, hogy közleményt nem adtak ki, de ő okt. 13-án tárgyalt erről az ügyről Ioan Rus belügyminiszterrel, felkérte, hogy a rendőrség ne zaklassa ezeket az embereket.Tőkés László püspök nem tartom tehát elsietettnek a döntést, hogy a népszavazási nemet javasolta Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT). Az egyházfőkkel abban állapodtak meg, hogy okt. 14-én Kolozsváron egyeztetik álláspontjukat. Jakubinyi György érsek, aki a találkozót kezdeményezte, elébe ment nyilatkozatával a döntésnek. Tőkés László megjegyezte, amennyiben érvényes lesz a referendum, a magyarok nemleges szavazata ellenére is elfogadják az alkotmánymódosítást. Megállapította, hogy eredményesebb volt a települési székely tanácsok megválasztása, mint annak idején az RMDSZ hivatalos belső választása. - A püspök ragaszkodik RMDSZ-tagságához, mert az RMDSZ-t még belülről meg lehet reformálni. /Gazda Árpád: Markó Béla igenre buzdít a referendumon. Tőkés László a népszavazási nemet javasolja. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./2003. október 17.Botrányba fulladt a Marosvásárhelyi Tanács okt. 16-i rendkívüli ülése. Ráduly Levente az ellen tiltakozott, hogy választott személyeket magyarságukért miatt üldöznek, bekísérnek, vallatnak, megrágalmaznak és fogva tartanak. A magyar lakosság nyugalmának megőrzése érdekében kérte, hogy a megyei és városi rendőrség adjon magyarázatot vagy kérjen bocsánatot és büntesse meg a vétkeseket a Fodor Imre alpolgármester és Tőkés András valamint Andrássy Árpád megyei tanácsosok ellen idított indokolatlan eljárássorozatért, ami etnikai és politikai diszkriminációt jelent, és sérti az emberi és kisebbségi jogokat. Válaszként Doru Opriscan a Liberális Párt nevében tiltakozott Fodor Imre alpolgármester szeparatistának és törvényellenesnek ítélt cselekedete ellen. A Liberális Párt nyilatkozata szerint az Európai Unió nem teszi lehetővé az etnikai alapú szeparatista törekvéseket, és véleményük szerint a központosítás lebontása csak gazdasági jellegű lehet. Mivel Fodor Imre és társai esküt tettek az ország törvényeinek betartására, Opriscan Fodor Imre alpolgármester, Fekete Attila és Ráduly Levente lemondását kérte. A Nagy-Románia Párt három képviselője, arra hivatkozva, hogy a tanácsülés nem politikai csatározások helye, kivonult a teremből. Ezután két benzintöltő állomás építésével kapcsolatos vita kezdődött, de egyesek távozása miatt nem volt meg a döntéshez a szükséges létszám. /(bodolai): Félbeszakadt a rendkívüli tanácsülés. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./2003. október 21.Petru Dan, a Marosvásárhelyi Táblabíróság főügyésze a Krónikának adott interjúban határozottan cáfolta, hogy bűnvádi eljárást indított volna a "plakátügyben" érintett Fodor Imre és társai ellen. /Szucher Ervin: Nem vizsgálják Fodor Imre ügyét. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./2003. október 23.Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében okt. 22-én a marosszéki kisrégiók képviselői, a települések székely tanácsainak vezetői, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezői megalakították a Marosszéki Székely Nemzeti Tanácsot. Elnökéül Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármestert választották. Izsák Balázs hangsúlyozta: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) célja a székelyföldi autonómia statútumának tervezetét közvitára bocsátani, véglegesíteni, a parlament elé terjeszteni jóváhagyás végett és törvénybe foglalni. "Románia alkotmányának 116-os cikkelye a 3. szakaszban kimondja: autonóm közigazgatási hatóságot sarkalatos törvénnyel lehet létrehozni. E cikkely alapján kérjük az autonómiát" - jelentette ki Izsák Balázs, aki ismertette a Csapó József szenátor által kidolgozott székelyföldi autonómia statútumának tervezetét. Fodor Imre alpolgármester reményét fejezte ki, hogy pár év múlva, mint ahogy Európa számos más nemzeti kisebbsége esetében történt, úgy emlékeznek vissza ezekre a gyűlésekre, mint az autonómiáért folytatott küzdelem kiindulópontjára. "1990-ben meghirdettük igényünket az autonómia három formájára: a személyi, kulturális és területi autonómiára. Belefoglaltuk az RMDSZ programjába, de ezekért nem léptünk. Ha most nem tesszük meg, esélytelenek leszünk. A Székelyföld az egyik gazdaságilag leghatékonyabb régióvá válhat. A Székelyföld történelmében, hagyományaiban az autonómiával élni tudott, a székely megszokta, hogy önmaga sorsáról döntsön. Az autonómia semmiképpen nem veszélyezteti az ország területi integritását. Ha viszont nem tudjuk kiharcolni, olyan demográfiai folyamatok következnek be, amelyek visszafordíthatatlanok" - hangsúlyozta az alpolgármester. A székely székek önigazgatásáról, Székelyföld autonómiájáról szóló határozatot Fodor Imre olvasta fel, amelynek a jelenlevők általi egyhangú elfogadásával gyakorlatilag megalakult a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács. "Tudatában annak, hogy Székelyföld (Terra Siculorum) autonómiája nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását, megértve azt, hogy a területi önkormányzás a közösségek államon belüli önrendelkezésének jogára, a szubszidiaritás, az önigazgatás elvére épül, történelmi sajátosságunkként vallva, hogy a Székelyföldön meghonosult autonómiát annak idején a székely székek szervezettsége és hatásköre testesítette meg, amelyek létezésére már az 1200-as évek írott dokumentumaiban utalás található, tudatában annak, hogy az Európa jogállamaiban alkalmazott megoldások igazolják a régiók területi autonómiájának alkalmazhatóságát és életképességét, azokét a régiókét, amelyeknek számbeli többségben levő polgárai és ezek közössége a nemzeti önazonosság megőrzéséért védelemre szorul, a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, a Székelyföldi Autonómia Statútumának törvény általi jóváhagyására. Meggyőződésünk, hogy Székelyföld autonómiája, az autonóm területen a magyar nemzeti közösség önazonossága védelmére szolgáló többlethatáskörök elismerése, ezen hatáskörök és jogosítványok autonóm régióra, ennek hatóságaira való átruházása a polgárok közötti teljes és tényleges egyenlőséget szavatolja" - áll a határozatban. Megválasztották a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács 11 tagú vezetőségét. Elnök Fodor Imre, alelnök Csíki Sándor (Felső- Nyárád mente), titkár Márton Zoltán (Szováta), elnökségi tagok Bod Aladár, Andrássy Árpád, Kali István (Marosvásárhely), Harai Tibor (Marosvásárhely környéke), Mihály József (Felső-Maros mente), Dávid György (Alsó- Nyárád mente), Molnár József (Felső- Küküllő mente) és Sagyebó István (Alsó-Küküllő mente). Izsák Balázst az okt. 26-án Sepsiszentgyörgyön megalakuló Székely Nemzeti Tanács állandó bizottságába javasolták. /Antalfi Imola: Megalakult a Marosszéki Székely Nemzeti Tanács. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./2003. október 24.Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester és társai esetének kivizsgálását kéri az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól Szilágyi Zsolt képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének elnöke. Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármestert október 9-én azért kísérték be az erdőszentgyörgyi rendőrőrsre, mivel a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésére hívó plakátokat találtak a személyautójában. Ugyancsak azon a napon a marosvásárhelyi rendőrök bekísérték az őrsre Andrássy Árpád marosludasi RMDSZ-elnököt és Márton Lajost, a Magyar Polgári Szövetség aktivistáját, mivel a Székely Nemzeti Tanács alakuló ülésére hívó plakátokat ragasztottak a város utcáján. Ugyancsak az említett plakátok és szórólapok terjesztése miatt kísérték be Tőkés András marosvásárhelyi tanácsost október 10-én Szovátán, és igazoltatták le Madaras Szilárdot Gyergyószentmiklóson. Fodor Imre és társai esetével kapcsolatban Dan Petru, a marosvásárhelyi táblabíróság főügyésze kijelentette: az említetteket az alkotmányos rend megbontásával gyanúsítják, ezért öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. A rendőrség által meghurcolt személyek mellett több emberjogi aktivista is kiállt, köztük Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság elnöke is. Ez utóbbi az esetekről írt jelentésében leszögezi: az ügyészség eljárása etnikai alapú diszkriminációnak számít, hiszen a Székely Nemzeti Tanács által vallott autonómia-törekvés törvényes, amit a szólásszabadsághoz és gyülekezéshez való jog szavatol. Kijelentésének bizonyítására Andreescu a Hargita és Kovászna megyében tevékenykedő román szervezeteket említi, amelyek a magyar kisebbség ellen irányuló akciókat szerveznek, azonban még soha nem lépett fel ellenük a rendőrség. /P. M.: Továbbra is kérik az esetek kivizsgálását. Etnikai alapú diszkrimináció történt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2003. október 25.Okt. 22-én székházavatót tartott az EMKE Maros megyei szervezete. A marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával jutottak hozzá két helyiséghez, amelyet rendbe tettek és berendeztek. Dr. Ábrám Zoltán orvos, az EMKE Maros megyei elnöke kitért arra, hogy évekig a közművelődési palota egy kis, eldugott helyiségében tűrték meg őket. Fodor Imre alpolgármester hangsúlyozta, hogy az EMKE újjáalakulása óta mindig példát mutatott a Gyöngykoszorú néptánc-, népdal-, népzene-találkozók, a népművészeti kiállítások, népfőiskolai tevékenységek megszervezésével. Szabó György Pál volt EMKE-elnök pedig fontosnak tartotta megjegyezni, hogy amióta az új vezetőség dolgozik, sokrétűbb, dinamikusabb lett a szervezet tevékenysége. /(mezey): Új székházban az EMKE. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 25./ Szabó György Pál tanár kijelentette: az EMKÉ-nek nem szabad lemondania arról, hogy a város gyönyörű Kultúrpalotában kapjon rangjához méltó székhelyet, hisz Bernády György egykori polgármester ugyanarra a célra építette a palotát, mint ami az EMKE célkitűzése: a magyar közművelődés éltetésere, felvirágoztatására. A székházavató ünnepségen Demeter András, a Sapientia Egyetem diákja Székely János verset szavalt, Wilhelem András, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákja gordonkázott. /Falásnyi székház, de az övék. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./2003. október 27.Mintegy 180 küldött és 250-300 érdeklődő vett részt okt. 27-én, vasárnap a Székely Nemzeti Tanács megalakulásán Sepsiszentgyörgyön. Bár eredetileg nyolc széki Székely Tanácsból kellett volna megalakulnia a Nemzeti Tanácsnak, az egyik szék, a Csík széki tanács megalakulását egyelőre elhalasztották. A már megalakult székek: Sepsi, Orbai, Kézdi, Bardócz-Miklósvár, Maros, Udvarhely, Gyergyó Szék. A küldöttek megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, elfogadták a házszabályt, nyolc szakbizottságot létesítettek, amelybe minden székből delegáltak küldöttet. Elnöknek Csapó József volt RMDSZ-es szenátort választották meg. A Székely Nemzeti Tanács több dokumentumot fogadott el. Kiáltványt arról, hogyan képzelik el az autonómiát, amelyet elküldenek a román és magyar parlamentnek és kormánynak, továbbá eljuttatnak az Európai Unió országainak is kérve, hogy támogassák az elképzelést. Elfogadtak továbbá egy-egy határozatot a Székelyföld területi autonómiájáról, a Székely Nemzeti Tanács képviseletéről az EMNT-ben, és megfogalmaztak egy kérést, amelyet Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöknek nyújtanak majd át, és amely arról szól, hogy a Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi magyarság nevében igényli a kettős állampolgárságot. /Megalakult a Székely Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Sorsfordító nap ez a mai - fogalmazott Tulit Attila -, az önvédelmi harc egy formája, elorzott jogaink visszaszerzéséért önként vállalt feladat. A széki elnökök beszámoltak a települési tanácsok megalakulásáról. Gazda József az orbaiszéki helyzetet mutatta be: 17 településből 8-ban alakult meg a tanács, Kézdiszéken - Sántha Imre bejelentése szerint - 31 településből 8-ban, Sepsiszéken 31 településből 23-ban - közölte Balla Barna. Miklósvár-Bardocszék 18 településből 16-ban megalakult a tanács, jelezteKrizbay Imre, aki elmondta, ők vállalták fel a szórványban, Alsórákoson, Ürmösön és Apácán is a szervezést. Gyergyószéken - Áros Zsolt közlése szerint - 11 helységben alakult települési tanács, Udvarhelyszéken - jelentette Dancs Lajos széki elnök - három városban és 21 községben alakították meg a tanácsokat. Marosszék 113 településén igen jól indult a szervezés - mondta Fodor Imre -, de a rendőrségi zaklatások miatt megtorpant, mégis öt városban és 18 településen megalakultak a tanácsok, s a munka folytatódik. Csíkszék - jelentette az ülésnek Sántha Pál Vilmos, a kezdeményező testület tagja - lemaradt a szervezésben, csak három településen és a megyeszékhelyen alakult meg az NT, ő is vállalta, hogy a munkát folytatják.Ezt követően egyhangú döntéssel megválasztották a Székely Nemzeti Tanács elnökének dr. Csapó Józsefet, a székelyföldi autonómiaprogram kidolgozóját. Létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Az SZNT állandó bizottsága, melynek tagjai egyben a testület alelnökei: Borsos Géza, Ferencz Csaba, Gazda József, Izsák Balázs, Kónya Ádám, Szász Jenő, Tulit Attila, György Attila, Bán István. Az SZNT jegyzőivé választották András Imrét, Andrási Árpádot és Farkas Csabát. A testület nyolc szakbizottságának elnökeit és tagjait az elkövetkezőkben választják meg, illetve jelölik ki. Üdvözölte az SZNT-t Szilágyi Zsolt képviselő, aki az erdélyi magyarság eredményes politizálásának akadályát a félelemben és közönyben látja. Szász Jenő, a Polgári Szövetsége elnöke a magyar jövő megteremtésének szükségességéről beszélt, Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő Platform vezetője a székelység önmagára ébredésének rendkívüli pillanatát köszöntötte, Katona Ádám, az EMK elnöke vállalta, hogy egy év alatt megszervezi Udvarhelyszék 500 településén a tanácsokat. Hatalmas taps fogadta Orbán Viktor levelét.Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök Brüsszelből köszöntötte az SZNT-t, ahol a református egyház nevében átadták az alkotmányozó konventnek híveik ama követelését, miszerint az új Európa alkotmánya foglalja magába Európa keresztény gyökereit, s rögzítse a számbeli őshonos kisebbségek autonómiához való jogát. Üdvözölte a SZNT-t Ágoston András, a VMDP elnöke, Zabolai Csekme Éva, Fejes Rudolf Anzelm prépost, dr. Eva Maria Barki ügyvéd./(Simó): A Székelyföldet megilleti a területi autonómia (Megalakult a Székely Nemzeti Tanács) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 27./2003. november 1.A Nagy-Románia Párt (NRP) bűnvádi feljelentést tett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tagjai ellen és "nemzet elleni támadás" miatt kéri Szilágyi Zsolt RMDSZ-képviselő kizárását a parlamentből, közölte okt. 31-én Corneliu Vadim Tudor pártelnök. Az NRP elnöke sajtótájékoztatón kijelentette, hogy pártja kéri a rendőrség vezetését, hozza nyilvánosságra a Marosvásárhely alpolgármestere ellen indult vizsgálat eredményét. CV Tudor úgy fogalmazott, hogy Fodor Imre néhány héttel korábban "Románia területi szétszakítására buzdító" plakátokat terjesztett. /Bűnvádi feljelentés az SZNT tagjai ellen. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./2003. november 6.Nov. 5-én Marosvásárhelyen tájékozódott az Országos Diszkriminációellenes Tanács két tagú bizottsága az autonómiát hirdető plakátok terjesztőinek és kiragasztóinak meghurcoltatása ügyében. A vizsgálat eredményét mintegy két hét múlva ismertetik - közölte Asztalos Csaba, a bizottság tagja. Saját hatáskörben járt el, ugyanakkor Szilágyi Zsolt parlamenti képviselő írásos panaszára is reagált az Országos Diszkriminációellenes Tanács, amikor vizsgálóbizottságot küldött Marosvásárhelyre az autonómiát hirdető plakátok ügyének kivizsgálására. A Székely Nemzeti Tanács tagjait október 9-én és 10-én, Erdőszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Szovátán kísérték be a rendőrségre és faggatták több órán keresztül azt követően, hogy az SZNT alakuló ülésére hívó plakátokat találtak náluk. Meghurcoltatásuk a romániai emberjogi szervezetek szerint etnikai alapú diszkrimináció. Asztalos Csaba elmondta, az eredeti tervek szerint Erdőszentgyörgyön és Szovátán is szerettek volna tájékozódni. Végül azonban beérték Vasile Cotoara megyei rendőrparancsnok és Petru Dan táblabírósági főügyész válaszaival.A bizottság felkérte a hatóságokat, fogalmazzák meg álláspontjukat. A Krónika információi szerint Cotoara és Dan mindvégig cáfolták a diszkriminációra és a hatósági túlkapásra vonatkozó vádakat. A főügyész szerint sem Fodor Imre, sem a többi plakátoló személy ellen nem folyt és ezentúl sem indul bűnügyi vizsgálat. Korábban az Evenimentul Zileinek még arról nyilatkozott, hogy Marosvásárhely alpolgármesterét az alkotmányos rend felforgatásával gyanúsítják. /Szucher Ervin: Meghallgatások plakátügyben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./2003. december 9.Nem esnek a diszkriminációellenes törvény hatálya alá székelyföldi autonómiát hirdető plakátok szállítása és kiragasztása körüli incidensek. Ezt az Országos Diszkriminációellenes Tanács állapította meg azt követően, hogy a testület kéttagú bizottsága Maros megyében tájékozódott Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester és társai ügyében. A testületnek a Marosvásárhelyi Táblabíróság főügyésze kijelentette, Fodor Imre védelmére küldte a helyszínre az alpolgármestert kihallgató ügyészt. A testület leszögezte, a belügyminisztériumnak és a főügyésznek is továbbították az ügy dossziéját. Asztalos Csaba, a tanács tagja a Krónika kérésére elmondta, személy szerint egy olyan szövegváltozatot tartott volna a legjobbnak, amelyikben a tanács arról nyilatkozik, hogy nem illetékes az ügy elbírálásában. Okt. 9-én több órán át faggatta a rendőrség és az ügyészség Fodor Imrét, Marosvásárhely alpolgármesterét és Tőkés Andrást, a Maros megyei polgári mozgalom vezetőjét azért, mert a Székelyföld autonómiáját hirdető plakátokat találtak náluk. Andrássy Árpádot és Márton Lajost plakátolás közben szólították meg a rendőrök, és kísérték be az őrsre. Kihallgatásuk után Dan Petru táblabírósági főügyész az Evenimentul zilei napilapnak azt nyilatkozta, hogy az alkotmányos rend felforgatásával gyanúsítják őket. Meghurcoltatásukat az emberjogi szervezetek etnikai alapú diszkriminációnak és a véleményszabadság súlyos megsértésének minősítették. /Gazda Árpád: Fodor Imrét "védte" a vallató. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./ A testület döntése értelmében nem diszkrimináció, hanem rendőrségi visszaélés történt Maros megyében, az ügyet tehát átadták a belügyminisztériumnak és az ügyészségnek. Szilágyi Zsolt képviselő az említett határozattal elégedetlen, jogászszakértőkkel kívánják megvizsgálni, s a rendelkezésükre álló 15 nap alatt fellebbeznek, mert úgy érzik, a ODT célja épp az volt, hogy a diszkrimináció vádjából kimosdassák a Maros megyei rendőrséget és ügyészséget, s ez sikerült is. /(s): Nem diszkriminált, hanem visszaélt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 10./2003. december 15.Dec. 14-én tartották Kolozsváron, a Magyar Színházban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülését, amelyen a négyszáz megválasztott küldöttből 373-an vettek részt. Tiszteletbeli elnökké és egyéves mandátumra elnökké választották Tőkés László királyhágómelléki református püspököt, megszavazták a 8 alelnökből, a 8 jegyzőből, valamint az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács elnökéből (dr. Csapó I. József) álló Állandó Bizottságot. Az alakuló ülésen a magyarországi ellenzéki pártok, a FIDESZ és az MDF képviseltette magát, illetve több civil szervezet, közöttük a Magyarok Világszövetségének a hivatalos küldötte is jelen volt. A küldöttek megfogadták: legjobb tudásuk szerint szolgálják az autonómia ügyét. Szilágyi Zsolt, a Kezdeményező Testület ügyvivő elnöke beszámolójában az EMNT megalakulásához vezető út különböző állomásait ismertette, amely a Szatmárnémeti Fórummal vette kezdetét, majd folytatódott Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, és végül Sepsiszentgyörgyön, ahol megalakult a Székely Nemzeti Tanács. A Székely Nemzeti Tanács 156 küldöttel érkezett, emellett valamennyi kistérségi fórum küldöttsége is eljött Kolozsvárra. Szilágyi Zsolt bejelentette az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulását. Tőkés László kifejtette, hogy Kolozsvár tíz év alatt, 1992 és 2002 között több magyar veszített, mint amennyit Mohácsnál veszítettünk. Sabin Ghermanra utalva kijelentette, hogy torkig vagyunk azzal a régi Romániával, amely trianoni vállalásaiból semmit nem teljesített. Tőkés szerint az RMDSZ vezetői hibás utat választottak, amivel az egész romániai magyar közösség létét veszélybe sodorták. A romániai magyarság helyzete annak ellenére rosszabbodik, hogy az RMDSZ együttműködik a román kormánnyal. Tőkés László bírálta az RMDSZ médiamonopóliumra való törekvését is, amelynek intő példája, hogy az új erdélyi magyar tv-adó a szócsöve legyen. Szerinte a régi Magyar Népi Szövetség és a mai RMDSZ közötti hasonlóság kísérteties. A románok rájöttek, hogy a magyar törekvéseket, az erdélyi magyarság jogos igényeit magyarokkal lehet a legkönnyebben leszereltetni. A püspök úgy fogalmazott, a határmódosítás egyetlen alternatívája az autonómia. Ennek megvalósításához arra is szükség van, hogy az egykoron RMDSZ-keretben elképzelt román-magyar kerekasztalt hozzanak létre, ahol párbeszédet folytassanak az autonómiaigényről. Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője, a Kezdeményező Testület tagja felkérte Tőkés Lászlót, hogy átmeneti időszakra, egy évre vállalja el az EMNT elnöki tisztségét. Dr. Csapó I. József, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ezt követően az EMNT házszabály-tervezetét ismertette. A megszavazott tervezet szerint 9 szakbizottság fog felállni, ezek összetételére az Állandó Bizottság az EMNT következő küldöttgyűléséig terjeszt majd elő javaslatokat, amikor a házszabállyal kapcsolatos módosításokat is megvitatják majd. Az Állandó Bizottságba a következő tagok kerültek be: Szász Jenő, Sánta Imre, Borsos Géza, Fodor Imre, Árus Zsolt, Izsák Balázs, György Attila, Tulit Attila, Boros Zoltán, Pécsi Ferenc, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Borbély Zsolt Attila, Mátis Jenő, Szabó László és Hantz Péter. Az EMNT-nek nyolc alelnöke és nyolc jegyzője van, a SZNT elnöke és az EMNT elnöke pedig szintén szavazati joggal vehet részt az Állandó Bizottság ülésein. A legrövidebb időn belül véglegesítik az autonómiatervezetet. Dr. Csapó I. József rámutatott: Aranyosszék, az egyetlen már elveszített székely szék intő példa kell hogy legyen, hogy nincs várakozásra való idő, cselekedni kell. A küldöttek határozatot és kiáltványt fogadtak el az erdélyi magyarság önkormányzásáról. Ebben leszögezték, hogy az Erdélyben őshonos magyar nemzeti közösség ragaszkodik évszázados autonómia hagyományaihoz, amely nem sérti Románia területi integritását és nemzeti szuverenitását: "kinyilvánítjuk igényünket a magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája, a magyarok által többségben lakott települések sajátos jogállása, a többségben magyarok által lakott régiók autonómiája, valamint ezen autonómiaformák törvénybe foglalása és statutumai törvény általi jóváhagyása iránt. Kijelentjük ugyanakkor, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiáját a demokratikus jogállamokban használatos eszközökkel, az Európa Tanács és az Európai Unió dokumentumaiban feltüntetett módon és elvek alapján, a parlamenti demokráciában érvényesülő eljárások révén kívánjuk elnyerni." Felkérték Románia parlamentjét, kormányát, az összes politikai erőt, a civil szféra képviselőit, a történelmi egyházakat, hogy a jogállam eszközeivel támogassák a romániai magyarság jogos igényének megvalósítását. Szintén felhívást intéztek a magyar országgyűléshez, a magyar kormányhoz és a magyar közélet összes szereplőjéhez, hogy a romániai magyarság szülőföldjén való megmaradása érdekében segítse az EMNT autonómiatörekvéseit. Dr. Újvári Ferenc leszögezte: az EMNT tulajdonképpen az RMDSZ egyik arculata. Pécsi Ferenc Szatmár megyei képviselő az EMNT fontosságát gyakorlati tényezővel magyarázta. Iliescu amerikai látogatása kapcsán Tom Lantos Bushhoz intézett kérését, miszerint kövesse figyelemmel a romániai restitúciót, illetve a kisebbségi jogok többi vetületét, azért nem sikerült a megbeszélések napirendjére tűzni, mivel az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint Romániában a kisebbségek helyzete példásan alakul, ezt RMDSZ-források is megerősítették az amerikai külügyminiszter számára. Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében szólt arról, hogy a magyar gazdaság mélyrepülésben van. Az EU-csúcson nem sikerült egyezségre jutni többek között arról sem, hogy az alkotmányba bekerülhessen a keresztény múltra, az Istenre való utalás. Kövér aggasztónak tartotta azokat a vélekedéseket is, miszerint 2050-re Magyarország lélekszáma 7,5 millióra csökken. Elképzelhető, mondotta, hogy milyen elszívó erőt jelent majd az évek során az anyaország a határon túli magyarság számára. Kövér László szerint, aki a magyarság nevében azt állítja, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége autonómiára, az a totalitárius rendszerek, a fasizmus és a kommunizmus nyelvén beszél. Az MDF nevében Bedő Ápád alelnök pártja támogatásáról biztosította az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. Király Zoltán, az MVSZ alelnöke szintén üdvözölte a résztvevőket, és az elnökségnek átadta az európai alkotmány módosítására tett javaslatok többnyelvű iratcsomóját. Moldován Árpád Zsolt, a HHRF amerikai emberjogi alapítvány elnökének, Hámos Lászlónak az üzenetét olvasta fel. Az amerikai magyar emberjogi aktivista szerint fontos a világpolitikát meghatározó tényezőkre figyelni, és úgy tálalni külföldön a magyarság jogos igényét, mint amilyen sikerrel tálalják az azt elutasító országok ennek ellenkezőjét. A Bocskai Szövetség részéről szintén teljeskörű támogatásról biztosították az EMNT törekvéseit. Szőcs Géza felszólalásában arra intette a nemzeti tanács vezetőit, hogy óvakodjanak azon külső erők összeugratási szándékaitól. /Makkay József: A határmódosítás alternatívája az autonómia. Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ Tőkés László sajtóértekezletén hangoztatta: a tanács az RMDSZ legjobb erőit szeretné bevonni ebbe a munkába. /Megalakult az EMNT. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./2003. december 22.Legalább két magyar jelölt indul jövőre a marosvásárhelyi polgármesteri székért, ugyanis Kelemen Atilla RMDSZ-es jelölt mellett a Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség is saját jelöltet indít. Kelemen úgy véli, a 2000-es választásokon RMSZDP néven induló "zugpárt" vezetője, Kiss Kálmán Dorin Florea polgármester elkötelezettje. Kiss Kálmán pártja nevét átkeresztelte, Romániai Magyar Szabaddemokrata Pártból (RMSZDP) a nyáron Romániai Magyar Szabaddemokrata Szövetség (RMSZSZ) lett. "Nem hiszem, hogy Kelemen Atilla a megfelelő jelölt a polgármesteri tisztségre - magyarázta Kiss Kálmán -, ezért döntöttünk saját jelölt állítása mellett." A polgármester-jelölt nevét azonban - mint mondta - mindössze "az utolsó száz méteren" hozzák nyilvánosságra. Kelemen Atilla képviselőt nem érte meglepetésként a hír. "Miután Kiss Kálmánék legutóbb, a 2000-es önkormányzati választásokon is jelöltet állítottak, aki elvitte a Fodor Imre polgármesterségéhez szükséges szavazatok egy részét, és miután a polgármester a városi kertészetnél alkalmazta Kiss Kálmánt, tehát a mindennapi fizetése függ Dorin Florea polgármestertől, nem is képzeltem másképp" - jelentette ki a Krónikának Kelemen. Az RMSZDP a kilencvenes évek elején alakult, és eddig csak a választások idején hallatott magáról: az RMDSZ szavazóinak elhódítását fogalmazta meg célként saját jelöltek állításával. Eddigi legkomolyabb eredménye az volt, hogy a 2000-es helyhatósági választásokon a szerzett nem egészen 800 szavazattal hozzájárult ahhoz, hogy a városnak ne legyen ismét magyar polgármestere. /Lázár Lehel: Magyar ellenfél Kelemennek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 22./2004. január 5.Az elmúlt évek hagyományát követve az EMKE Maros megyei szervezete január elsején megemlékezést tartott Petőfi Sándor marosvásárhelyi szobránál. Dr. Ábrám Zoltán EMKE-elnök Petőfi szellemiségére emlékeztető szavait követően Nagy László unitárius lelkész az egyház közösségmegtartó erejét hangsúlyozta. Ünnepi beszédet tartott Fodor Imre polgármester-helyettes is. A megemlékezés koszorúzással és a himnuszok eléneklésével ért véget. /Emlékezés Petőfire. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./2004. január 20.A 2000-ben tartott helyhatósági választásokon az RMDSZ-nek Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen kellett szervezett magyar csoportokkal megküzdenie. Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt épp annyi szavazatot vitt el a szövetségtől, amennyivel Fodor Imre polgármester lehetett volna. Gyergyószentmiklóson az RMDSZ ellenzéke a Nemzeti Liberális Pártba bekérezkedve szerezte meg a városi tanácsosi helyek harmadrészét. Az Udvarhelyért Polgári Egyesület (UPE) a székelyudvarhelyi városi tanácsban nyolc, a Hargita Megyei Tanácsban négy mandátumot szerzett, képviselőit azonban 2001 őszén kizárták e testületekből, amikor kiderült, a bíróság formai hibát követett el az egyesület bejegyzésekor. /2000-es magyar–magyar választási csaták. = Krónika (Kolozsvár), jan. 20./2004. január 27.Élesen bírálta az RMDSZ-t és elnökét, Markó Bélát január 5-én, vasárnap Nyárádszeredában Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség országos elnöke, kifejtve, autonómia nélkül újabb tíz év múlva a székelység csángósorsra juthat. Szász Jenő emlékeztetett: amennyiben Markó Béla és társai betartják az 1993-as brassói kongresszuson vállaltakat, akkor most nem kellene székely és erdélyi nemzeti tanácsokat alakítani. Markó Béla január első napjaiban írt esszéjére utalva kijelentette: akinek tíz év után jut eszébe nemzetstratégiában gondolkodni, jobb, ha visszavonul. Szász Jenő polgármester felemlegette az 1997-es forró napokat, amikor a csereháti apácákkal szemben tanúsított ellenállás miatt a hatalom börtönnel fenyegette. „Markó Béla előbb azzal keresett meg, hogy polgármester maradhatok, ha lemondok a csereháti épületről. Néhány nap múlva azzal biztatott, elintézi, hogy felfüggesztett börtönbüntetésben részesítsenek. Én megfordítottam a kérdést, mondván, hogy lemondok, csak ne veszítsük el Cserehátot. Ez így már nem volt érdekes az RMDSZ és szövetségesei számára” – idézte fel a történteket. Kijelentette, bármikor ki mer állni egy nyílt vitára Markó Bélával. „Ha az elnök úr elfogadná a kihívást, megkérdezném, hogy mivel tud dicsekedni. Merthogy a földtörvényt nem Kelemen-törvénynek, hanem Lupu-törvénynek és a Gross-jelentést nem Frunda-jelentésnek hívják. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása valahol a három százaléknál tart. És akkor mivel dicsekedhet a Markó-szárny? Esetleg azzal, hogy nem akadályozta meg az említett törvények megszavazását. Most meg hálát vár minden kis részeredményért” – rótta fel Szász Jenő. Az MPSZ elnökének szavait Fodor Imre, a Marosszéki Nemzeti Tanács elnöke is alátámasztotta, elmondva, hogy egyetlen európai állam sem fogadta örömmel a kisebbségek autonómiatörekvéseit, az utóbbi évtizedek során mégis 16 regionális autonóm terület alakult. – A nyárádszeredai találkozón jelen lévők előtt mondott le RMDSZ-tagságáról Csíki Sándor pedagógus, a helyi polgári kör vezetője. Kilépve az RMDSZ-ből Csíki lett az MPSZ első Maros megyei önkormányzati képviselője. /Szucher Ervin: Szász Jenő visszavonulásra inti Markó Bélát. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./2004. április 8.Kiss Kálmán, a Romániai Magyar Szabadelvű Szövetség (RMSZSZ) országos elnöke bejelentette, hogy indulni készül a marosvásárhelyi polgármester-választáson. Négy évvel ezelőtt éppen az RMSZSZ által megszerzett hatszáz szavazat miatt Fodor Imre elveszítette a polgármesterséget. Az RMSZSZ tanácsosi listát is készül állítani, de ennek összetételét Kiss Kálmán nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, mivel még nem végleges. Közben ez az alakulat is végzi az újrajegyeztetéshez szükséges 25 ezer aláírás gyűjtését. „Eddig több mint húszezren írták alá az íveinket.” – állította Kiss Kálmán. Marosvásárhelyen Kelemen Atilla (RMDSZ) és Donáth Adél (MPSZ) után Kiss Kálmán a harmadik magyar nemzetiségű polgármesterjelölt, aki szándékát nyilvánosságra hozza. /Szucher Ervin: A szabadelvűek nem lépnek vissza. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./2004. április 9.A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) marosvásárhelyi szervezete továbbra is kitart amellett, hogy az RMDSZ-szel közösen kell szervezni előválasztást a magyarság által leginkább támogatott polgármesterjelölt indítására. A két szervezet közötti közvetítést Fodor Imre alpolgármesterre bízták. Az MPSZ-t a megye 30 községében szándékozzák megalakítani – jelentették ki a szervezet képviselői. Tőkés András, az MPSZ marosvásárhelyi elnöke reméli, hogy végül csak sikerül az MPSZ és az RMDSZ vezetésének tárgyalóasztalhoz ülnie a közös marosvásárhelyi előválasztások megszervezése érdekében. A marosvásárhelyi RMDSZ 1-es körzete kéréssel fordult a városi választmányhoz, hogy kezdeményezzen egyeztető tárgyalásokat az MPSZ-szel. Maros megyében több mint 4000 támogató aláírást gyűjtött az MPSZ, ennek felét Marosvásárhelyről. Az MPSZ több községben megalakította a helyi szervezeteit, néhányban teljes jelöltlistákat állítottak össze, például Nagyernyén, Gernyeszegen, Dózsa György községben, Backamadarason és Nyárádszeredán. A sajtótájékoztatón utaltak még az RMDSZ és a Communitas Alapítvány által elosztott pénzbeli támogatásokra, ami Tőkés András szerint "gyakorlatilag a politikai klientúra finanszírozását jelentette". /(antalfi): Szerveződnek az MPSZ községi szervezetei. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./2004. április 22.A Marosszéki Székely Tanács az autonóm területeket magukba foglaló európai országok segítségét kéri ahhoz, hogy a Székelyföld autonóm régióként csatlakozzon az Európai Unióhoz – nyilatkozta Fodor Imre, a Tanács elnöke. „A székelység ismeri hagyományait, történelmét, ezért fejezi ki autonómiaigényét. Európa több országában életképes autonómiák működnek, amelyek célja a nemzeti identitás, a történelem, a kultúra védelme, és amelyeknek önkormányzati hatalmuk is van” – mondta. A Marosszéki Székely Tanács kérését eljuttatja Dél-Tirolnak, Katalóniának, Ausztriának, Galíciának, és az írországi, skót és finnországi autonóm régióknak is. /Székely autonómia. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./2004. június 8.Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármester a 85.892 leadott érvényes szavazatból 48.556-ot szerzett meg. Kelemen Atillára 34.625-ön szavaztak, 509-cel kevesebben, mint a városi RMDSZ-tanácsosi listára. A marosvásárhelyi polgármesteri székért indított versenyben másodszorra szenvedett vereséget az RMDSZ. 2000-ben alig néhány szavazaton múlott Fodor Imre megválasztása. /(antalfi): Marosvásárhelyi polgármester-választás. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2004. augusztus 25.Marosszéken egyenként keresik fel a községeket a Székely Nemzeti Tanács képviselői. Pozitívan fogadták az autonómia gondolatát az eddig felkeresett polgármesterek – értékelte az elmúlt napok munkáját Fodor Imre. A Székely Nemzeti Tanács marosszéki elnöke szerint nem csupán az RMDSZ színeiben tisztséget szerzett polgármesterek, hanem a román nemzetiségű elöljárók is úgy vélték: amint az bizonyos régiókkal történt Nyugat-Európa országaiban, a Székelyföld önállósága is mielőbbi gazdasági fellendüléshez vezethet. Fodor Imre és kollégája, Izsák Balázs közel húsz település vezetőjének adta át azt a népszavazásra való felhívást, melyet a helyi önkormányzatok javaslatára a polgármestereknek kellene kiírni. /Szucher Ervin: Faluról falura járnak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./2004. augusztus 31.Felhívással fordult a Marosszéki Székely Tanács vezetősége a megye azon polgármestereihez, akik olyan községeket és kisvárosokat vezetnek, amelyek korábban Maros székhez tartoztak. Maros megyében 31 ilyen település van, ezeknek a vezető nem minden esetben magyar nemzetiségűek. Ezt Fodor Imre, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, a Marosszéki Székely Tanács elnöke jelentette be a marosvásárhelyi újságíróknak. Az elnök és a jelen levő Izsák Balázs, az SZNT alelnöke elmondta: áprilisban döntötte el az SZNT vezetősége, hogy népszavazást kezdeményeznek az idén a Székelyföld mint autonóm területi- közigazgatási egység szerves törvény általi létrehozásáról. Hargita és Kovászna megyében a megyei tanácsok vezetőségét kérték fel arra, hogy szervezzék meg a megyék területén a népszavazást. Maros megyének viszont csak egy része tartozott a hagyományos Székelyföldhöz. „Maros megyét annakidején hat közigazgatási entitás részeiből fércelték össze", mondotta Fodor Imre. A Marosszéki Székely Tanács vezetősége végigjárta mind a 31 polgármesteri hivatalt, és elmondták: a román nemzetiségű polgármesterek igen pozitívan viszonyultak a kezdeményezéshez, szerintük az autonómia mindenkinek hasznos lenne. /(Máthé Éva): Referendumot – Maros megyében is! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./2004. szeptember 1.Fodor Imre, a Marosszéki Székely Tanács elnöke felhívást intézett a volt Maros szék településeihez, arra kérte a polgármestereket: szervezzenek népszavazást azzal kapcsolatban, hogy a város, község, melyet vezetnek, egyetért-e a Székelyföld, mint önálló, autonóm közigazgatási egység létrehozásával, és kíván-e a település a Székelyföldhöz tartozni. Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke kijelentette: „A Székely Nemzeti Tanács, és ezen belül a Marosszéki Székely Tanács kezdeményezése szerintem alkotmányellenes. A polgármesterek nem szervezhetnek népszavazást. Egyrészt ezért nem támogatom a kezdeményezést. Másrész politikusként, megyei önkormányzati elnökként az RMDSZ politikáját képviselem, és semmi esetre sem a Székely Nemzeti Tanácsét." /(Máthé Éva): A Maros Megyei Tanács elnöke szerint alkotmányellenes a Marosszéki Székely Tanács kezdeményezése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./2004. szeptember 4.Szept. 3-án Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke fogadta Fodor Imrét, a Marosszéki Székely Tanács (MSZT) elnökét. Mint ismeretes: az MSZT körlevelet intézett azon Maros megyei települések polgármestereihez, amelyek az egykori Maros székhez tartoztak, arra kérve őket, hogy szervezzenek népszavazást a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban. Lokodi Edittől erkölcsi támogatást vártak az akcióhoz. Később a megyei tanácselnök alkotmányellenesnek nevezte a kezdeményezést. Fodor Imre a találkozás után kijelentette: „Lokodi Edit szerint szükség van Székelyföld autonómiájára, de olyan formában, hogy ne csak az egykori marosszéki területek, hanem Kovászna és Hargita megye mellett a teljes Maros megye beletartozzon majd ebbe a régióba, és azt is elmondta: egy ilyen régió létrehozásának a lehetőségéről hamarosan tárgyal a három megye vezetősége. Az alkotmányellenességről az a véleménye, hogy annak egyes cikkelyei különbözőképpen magyarázhatók. Én úgy gondolom, hogy közeledtek álláspontjaink.” Lokodi Edit elmondta: „Nem vagyok autonómiaellenes, de véleményem szerint az a mód, ahogy azt a Székely Nemzeti Tanács elképzelte, kivitelezhetetlen.”/(Máthé Éva): Egyeztetés autonómia-ügyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./2004. december 17.Népszavazással, tehát közakarattal utasította el a magyarországi nemzetrész a külhoniakat, írta Fodor Imre. Lesznek olyanok, akik Bukarestben, Kijevben, Belgrádban, Pozsonyban, de Strasbourgban a határon túli magyarok törekvéseket olyan „érvekkel” kísérlik majd akadályozni, hogy a panasz nem hiteles, a népszavazás azt bizonyította, hogy nem kell olyan igényeket kielégíteni, mely mögé még az igénylő sem sorakozik fel egységesen. Az autonómiatörekvés is nehezebben lesz eredményes. A külhoni magyarság úgy érzékeli, hogy cserbenhagyták. Vajdaságban a kettős állampolgárság elvetése bátorítja a kilengéseket, és nem oldja meg a szabad utazás lehetőségét a vajdasági és a kárpátaljai magyarok számára. A kettős állampolgárság nemzetstratégiai kérdés. A Tőkés László által összehívott Kezdeményező Testület, majd az annak nyomán létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács munkájának hatására is, a Kötő József vezetésével kidolgozott Párbeszéd az autonómiáért című választási program most külön fejezetben tárgyalja az autonómiát. (A szerző mérnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke.) /Fodor Imre: Kettős állampolgárság és autonómia. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./2004. december 28.Dec. 27-én ülésezett Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állandó bizottsága, amelynek végeztével Tőkés László elnök, valamint Szilágyi Zsolt és Fodor Imre alelnökök tájékoztatták a sajtót. "Remény van az EMNT és az RMDSZ közötti együttműködésre" – jelezték. "Az RMDSZ most zászlajára tűzte az autonómia kérdését, de félő, nehogy megint »megfeledkezzék« róla" – mondták. Az EMNT párbeszédet szeretne kezdeményezni minden olyan RMDSZ-platformmal, hazai és magyarországi párttal, amelytől támogatást remél az autonómia ügyének előrehaladásában. /Ö. I. B.: Összehívják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./2005. február 23.Sajtótájékoztatót tartott Marosvásárhelyen Kincses Előd ügyvéd, aki korábban az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke volt. A megyei szervezet vezetői korábban azt állították: volt elnökként ő és a volt marosvásárhelyi polgármester, Fodor Imre tehet arról, hogy hamarosan ismét székház nélkül marad a Maros megyei RMDSZ. Kincses szerint ő azért nem lehet felelős a történtekért, mert 1999-ben a marosvásárhelyi tanács segítéségével éppenséggel ő szerezte a házat az RMDSZ-nek. A törvény viszont, aminek értelmében az államosított ingatlanokat csak a pártok tarthatják meg, 2001-ből származik. /(Máthé Éva): Kincses Előd pontosít. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||