|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Jakab Antal 2007. április 22.Guttman Mihály nyugalmazott zenetanár-karnagy Petrozsényban született. Nyugdíjazása után is még húsz évet tanított, így majdnem hatvan év tanítás után hagyta el iskolája falait, a kolozsvári ferences rend kolostorának épületét, a zeneművészeti középiskolát. Feleségével, Takács Gabriellával együtt írták a kisiskolásoknak az Ének-zene tankönyveket V–VIII. osztályosok számára. Egy „Isten segíts” kéréssel kezdi a napját, mondta a vele készített interjúban. Büszke lenne arra, ha tudná, hogy egy gyülekezeti énekkar plébánosukkal meglátogat egy elfelejtett, majdnem teljesen elárvult gyülekezetet, hogy énekével segítse az ott- felejtetteket, vallotta. Példaképei a szülei, akik minden időben vállalták magyar, katolikus mivoltukat és két lelkipásztor, Jakab Antal és Godó Mihály, akik a II. világháború után Kolozsváron, a Báthori Apor szemináriumban lelkigondozók voltak és dr. Venczel József egyetemi tanár, aki Márton Áron püspökkel vállalta a hosszú börtönéveket. /Jakab Gábor: Hol vagy? = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 22./2007. április 29.A gyulafehérvári Caritas 2006-ban otthoni gondozói program keretében összesen 11. 707 idős, beteg, fogyatékos embert gondozott otthonában. A családsegítő szolgálatot összesen 1161 személy kereste fel különböző problémákban. A kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthonban és a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonban összesen 151 idős embert gondoznak. A marosvásárhelyi Teréz Anya Nappali Foglalkoztató-központot rendszeresen 117 idős látogatja. Gyermek- és ifjúsági programok révén több mint 1000 gyermeket és fiatalt segítettek. A BACH Információs Iroda révén több mint 550 fogyatékkal élő személy számára kínáltak különböző tevékenységi programokat. Több mint 10 000 személy vett részt tanulmányi tevékenységeiken a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban, illetve a gyergyószentmiklósi Szent Benedek Tanulmányi Házban. A Caritas mezőgazdasági részlegének köszönhetően 200 fiatal gazda és gazdaasszony vehetett részt külföldi mezőgazdasági gyakorlaton. A Caritas-gyógyszertárakban több mint 13 000 receptre váltottak ki gyógyszert. A gyulafehérvári Caritas munkáját összesen 506 alkalmazott, 350 önkéntes és 148 plébániai Caritas-csoport végzi. /A gyulafehérvári Caritas 2006. évi tevékenysége a számok tükrében. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 29./2007. június 22.Elhunyt K. Jakab Antal kolozsvári irodalomtörténész /Marosvásárhely, 1942. júl. 26. – Kolozsvár, 2006. jún. 20./, a Helikon folyóirat irodalmi szerkesztője, tudatta a Magyar Írószövetség. A romániai magyar kritikus és esszéíró 1942-ben Marosvásárhelyen született, pályafutása során az Utunk, a Korunk és a Helikon munkatársa volt. A magyar nyelv és irodalom szakon végzett irodalomtörténész nevéhez fűződik más munkák mellett A névmás éjszakája esszékötet, az Irodalmi Nobel-díj 1901–1990 antológia, egy Dsida Jenő válogatáskötet, valamint több irodalmi szöveggyűjtemény. /Elhunyt K. Jakab Antal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./2007. június 27.Elhunyt K. Jakab Antal, pótolhatatlan űrt hagyott maga után az Erdélyi Naplónál és mindazoknál a kulturális intézményeknél, ahol dolgozott. K. Jakab Antal élő lexikon volt, igényes, következetes, szókimondó, nagy tudású irodalmár, a magyar nyelv és történelem kiváló ismerője. Irodalomtörténész, irodalomkritikus, esszéíró, de a lista távolról sem teljes. K. Jakab Antalról jórészt mégis hallgat a magyar közélet, a magyar szellemiség, amelyet egy életen át szolgált. Az Erdélyi Naplóban közölt irodalomtörténeti visszaemlékezéseit sok kritika érte. /Makkay József: Búcsú K. Jakab Antaltól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 27./2007. július 6.Gyergyókilyénfalván felavatták a Dr. Jakab Antal Könyvtárat. Varga Gabriella, a budapesti Új Katedra és az Óvodai Élet szerkesztője szervezésében gyűjtöttek össze könyveket a falunak. Az első adakozó Czakó Gábor író volt. A gyűjtés sikerén felbuzdulva Varga Gabriella elindította az Egy év – egy könyvtár programot. Csángóföld magyar házainak is könyvet szeretnének juttatni. Kilyénfalva könyvtárának könyveit a háborúban hordták szét. Most újra lesz könyvtára. /Bajna György: Értékteremtők Kilyénfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./ Július 1-jén Gergyókilyénfalván a második világháború alatt szétszórt könyvtár helyett két emberöltő múltán avattak könyvtárat. A több mint 10 000 kötetes könyvállomány adakozásból gyűlt össze. A kilyénfalvi születésű néhai dr. Jakab Antal püspök testvérének unokája, Varga Gabriella, a budapesti Új Katedra és az Óvodai Élet szerkesztője, illetve Szilágyi Lőrinc helyi plébános együttműködésének és a jólelkű adakozóknak köszönhetően szentelhette meg szentmiseáldozat bemutatása után Tamás József püspök az egykori egyházi iskolában helyet kapott könyvtárat. Varga Gabriella neve nem ismeretlen a könyvtáralapítók között: a kárpátaljai Tiszaújlakon 2006. augusztus 29-én avattak ügybuzgalma eredményeként létrejött iskolai könyvtárat. Varga Gabriella és magyarországi barátai Gyergyditróban, az Idősek Klubjában is körülnéztek. Az öt esztendeje üresen álló könyvszekrényekbe 2000 könyv kerül rövidesen – ígérte a kilyénfalvi gyökereire büszke szerkesztőnő, aki segítőinek az ünnepi vacsorán egy-egy példányt nyújtott át a 2006-ban megjelent, Önzetlenül című interjú-kötetéből. /B. Gy. : Könyvtárszentelés Kilyénfalván = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), júl. 5. – 27. sz. /2007. július 25.Amikor olyan barátot temetünk, akit mintegy másfél emberöltönyi idő óta ismerünk, olyankor, akárha sajátmagunkat is temetnénk, írta Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője K. Jakab Antal, Helikon-beli szerkesztőtársa halálakor. Szatmárról jött Kolozsvárra, mindenkor eminens bölcsészhallgatónak, hogy aztán 1964-től, huszonkét éves korától, ígéretes literátorként „mívelje” az akkor épp Utunknak nevezett soros irodalmi folyóiratot. Kolozsváron akkor már 150, éve, a Döbrentei Gábor által 1814-ben alapított Erdélyi Múzeum fennállása óta létezett valamiféle irodalmi fórum. Jött hát K. Jakab Antal szolgálatos mindentudónak, az igazmondás, a valós művészi érték örök számon kérőjének. A vitriolos publicisztika helyett – mely fő erőssége lehetett volna – maradt hát annak idején a Levélváltás rovat, úgyis mint esztétikai gyorssegély... Végül aztán maradandónak sikeredett Jakab-féle vállalkozás lett a hét évszázad magyar irodalmának, általa szerkesztett négykötetes monumentális antológiája, valamint a száz esztendő Nobel-díjasainak emléket állító könyv, mely egyszerre lexikon és szöveggyűjtemény. Mindezen vállalásai ellenére sohasem lett valamiféle szobatudás: jó humorú, évődőn pajtás maradt. /Szilágyi István: Búcsú K. Jakab Antaltól. = Helikon (Kolozsvár), júl. 25., 14. sz. /2007. október 17.A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban október 14–15-én őszi püspökkari konferencián vett részt tizennégy latin rítusú, valamint görög katolikus érsek, püspök, segédpüspök és metropolita. Jean-Claude Perisset érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa bejelentette, véget ért a romániai és moldvai megbízatása, a továbbiakban Németországba kapott küldetést. A püspökök megvitatták a felekezeti oktatást érintő kérdéseket, a romániai Caritas terén adódó problémákat, sürgették a tanügyi törvénytervezetek elfogadását. Eldöntötték, hogy a 2008-as római püspöki szinódus közgyűlésén a romániai püspöki kart dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek képviseli. /Tanácskoztak a püspökök. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 17./2007. október 20.Csíkszereda először ad otthont az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) által immár kilencedik alkalommal megszervezett Civil Fórumnak. A Csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban zajló rendezvény munkálatai október 19-én kezdődtek. Idén a központi téma az európai uniós források. A civil társadalomnak nincs városokhoz köthető központja, a civil társadalom nem más, mint emberek hálózata – hangsúlyozta Egri István, az ERMACISZA elnöke. /Orbán Ferenc: Civilek seregszemléje Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./2007. november 17.November 16-17-én tartják a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban az Árpád-házi Szent Erzsébet emlékét idéző és a magyar–német kultúrkapcsolatokat vizsgáló konferenciát. A megnyitón Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem két előadója, Gábor Csilla és Tar Gabriella-Nóra köszöntötte a résztvevőket. A Gyulafehérvári Caritas Szent Erzsébet példája ma is vonzó címmel hirdetett pályázatot művészeti szakközépiskolás diákok számára. A beérkezett munkák javát, a díjazott festményeket, grafikákat és kisplasztikákat állították ki a Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermében. A konferencia keretében emlékeztek meg a fiatalon elhunyt Nemes Kovács Ernő restaurátorról, aki egy kis középkori ereklyetartó szobrot, Árpád-házi Szent Erzsébet szobrát kutatta. A konferencia zárását Papp Kincses Emese Árpád-házi Szent Erzsébet oratóriuma teszi ünnepélyessé. /Takács Éva: Konferencia Árpád-házi Szent Erzsébetről. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./2008. január 15.Árpád-házi Szent Erzsébet – Elisabeth von Thüringen – Magyar-német Kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában címmel rendezett nemzetközi konferenciát az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulójára emlékező jubileumi év lezárásaként a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke, illetve Nyelv és Irodalom Tanszéke, valamint a Gyulafehérvári Caritas Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. A cél: időszerűvé tenni a szentté lett magyar királylány életpéldáját a ma embere számára. Gábor Csilla egyetemi tanár, a BBTE Bölcsészettudományi Karának dékán-helyettese kiemelte, hogy amikor Szent Erzsébet „életét és hatását a legkülönfélébb szempontok szerint megvizsgáljuk, igazából az Isten művét, az Isten szépségét csodáljuk meg”. Márton András, a Caritas egészségügyi programjainak felelőse szerint a teljes életet élő Szent Erzsébet példája ma is követendő indíttatásokat adhat. Bemutatták Prokopp Mária Árpád-házi Szent Erzsébet című könyvét, amely 21 ország 100 festőjének a szentről készült templomi műveit ismerteti a XIII. századtól napjainkig. Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi docens felvázolta a társadalmi védőháló szerepét betöltő kolozsvári Szent Erzsébet ispotály történetét. /Veress Elza-Emőke: Szent Erzsébet korszerűsége. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./2008. február 11.Húsz filmet vetítettek a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban február 9-én, a középiskolás diákok egyperces filmjeiről van szó, amelyeket az elmúlt héten készítettek filmes szakemberek irányításával. A Signis – katolikus újságírók nemzetközi szövetsége harmadik éve szervezi meg Romániában is a diákok filmműhelyét. A tábor, tanfolyam így három nyelven, magyarul, románul és angolul zajlott. A Signis programkoordinátora, Rodica Buzoianu elmondta, céljuk elsősorban a diákok közötti kommunikáció fejlesztése, baráti kapcsolatok létrehozása volt. A diákok közül néhányan máris azon gondolkodnak, hogyan tudnák folytatni a filmezést. /Takács Éva: Első filmes diákok Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 11./2008. március 27.Az Európai Unió kötelezi Romániát, hogy rendezze az otthoni beteggondozás kérdését. Ha sikerül megnyugtató megoldást találni erre a gondra, ezzel a kórházak költségvetési megterhelését is csökkenthetik. A gyulafehérvári Caritas szervezet 1990 elején, dr. Jakab Antal néhai római katolikus megyés püspök rendeletére jött létre. A mai struktúra a főegyházmegye nagy kiterjedésére való tekintettel területi központokat jelent, ahol felmérik a rászorulók szociális jellegű igényeit, és lehetőség szerint segítik őket. A magukra maradt idősek számára öregotthonokat és nappali foglalkoztató-központot hoztak létre. Jelenleg Erdély hét megyéjében – Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna és Maros megyében – van jelen a Gyulafehérvári Caritas szociális programjai révén. A szervezet 2004-ben elnyerte a közhasznú szervezeti státust, 2005-ben pedig a Caritas által nyújtott szolgáltatásokat akkreditálta a Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, jelezte Szász János, a gyulafehérvári központ igazgatója. A református egyház keretében működő Diakónia Keresztyén Alapítvány Erdély-szerte több településen biztosítja az otthoni beteggondozást. /Szucher Ervin: Otthoni gondozás: EU-s kötelezvény. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./2008. május 24.Orbán Viktor volt magyar miniszterelnöknek Pro Urbe kitüntetést adományoz Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester. Az RMDSZ-es városvezető a kitüntetést Orbánnak „a határon túli magyarság jövőjét hosszú távon meghatározó intézkedéseiért, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában megnyilvánult, elévülhetetlen érdemeiért adományozza”. Az oklevelet Ráduly a hétvégén Csíkszeredába látogató Orbánnak a Jakab Antal Tanulmányi Házban sorra kerülő Egyház – Közösségépítés – Autonómia című konferencia alkalmából kívánja átnyújtani. A Magyar Polgári Párt meghívására a hétvégén Orbán felkeresi Sepsiszentgyörgyöt és Székelyudvarhelyt is. Az MPP-nek Csíkszeredában is van polgármesterjelöltje, Papp Előd volt RMDSZ-es alpolgármester személyében. /Versengés Orbán kegyeiért? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./2008. május 26.Május 24-én avatták Búzásbesenyő korszerűsített iskoláját. A Dósa Dániel nevét viselő tanintézmény 1976-os épülete emeletet kapott, vízzel, belső illemhelyekkel látták el, központi fűtést szereltek be. Ünnepi műsorral szerepeltek a román és magyar tagozat diákjai. Simon István polgármester elmondta, hogy korszerűsítik Kerelőszentpál község minden településének iskoláját. Ünnepi szentmisét celebrált a zsúfolásig telt templomban dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. Jakab Antal plébánosra sokan emlékeznek a faluban. Akaratában megedzették, hitében megerősítették az elszenvedett börtönévek. Márton Áron püspök, aki 1938-tól 1980-ig volt Erdély katolikusságának főpásztora, őt jelölte utódjául. Dr. Jakab Antal 1980-tól 1990-ig töltötte be a püspöki tisztséget. A tiltás éveiben is erős maradt, visszatért övéihez, velük munkálkodott a határban, a kaszálókon és az erdei munkákon. Az emlékezés a plébánia és a templom közötti halmon folytatódott, ahol a hősök emlékműve és Horváth-Kovács Szilárd Petődi-feje mellett harmadiknak ott áll Miholcsa József szobrászművész Jakab Antalt mintázó műve, amelyet a marosvásárhelyi Balogh József öntőmester és munkatársai már korábban elkészítettek, most méltó módon felavatták. Jakab Antal emberségből, magyarságból, feltétlen hitből és megalkuvás nélküli szolgálatból mutatott Márton Áron püspökhöz méltó példát. /Bölöni Domokos: Korszerű iskola, nagy példakép. Jakab Antal, a fészekrakó, papnevelő püspök. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./2008. augusztus 14.Jakab Antal gyulafehérvári püspök 1909. március 13-án született Gyergyókilyénfalván. Gyergyóditróban volt káplán, onnan Kolozsvárra került Márton Áron főesperes-plébános mellé, aki, látva tehetségét, 1937-ben Rómába küldte, hogy egyházjogot tanuljon. A római Lateráni Egyetemről jogi doktorátussal hazatérve, az egyházmegye kettéosztottsága idején Jakab Antal a kolozsvári püspöki helytartóságra került, Sándor Imre helytartó mellé titkárnak. 1945-ben Gyulafehérváron ő a teológia vicerektora és az egyházjog professzora. Amikor Márton Áront elhurcolták, Róma akaratából ő lett az egyházmegye első titkos ordináriusa, vagyis püspök-helyettese. Dr. Boga Alajos, Sándor Imre és Gajdátsy Béla letartóztatása után bejelentette, hogy a továbbiakban mint titkos ordinárius fog intézkedni az egyházmegyében, megtiltott minden állami szervezést. Jakab Antalt 1951. augusztus 24-én letartóztatták. Elhurcolása után sokat verték, majd a felsőbányai ólombányában kényszermunkára ítélték, Ambrus József karcfalvi plébánossal és dr. Dávid Lászlóval együtt. Az egyik bányaomlás alkalmával a csodával határos módon menekültek meg. Jakab Antalt innen a Duna-csatornához hurcolták. A kommunisták börtönében összesen 13 évet raboskodott. Szabadulása után papként nem működhetett. Szülőfalujában segített rokonainak a mezei munkában. Később megengedték, hogy Görgényszentimrén, majd Búzásbesenyőn lelkipásztorkodhasson. Az 1960-as évek közepén Jakab Antalt Máron Áron visszavitte Gyulafehérvárra, hogy ott tanárként működjön. 1971. december 23-án VI. Pál pápa utódlási joggal kinevezte Jakab Antalt Márton Áron segédpüspökének. Jakab Antal 1980. április 2-ig (Márton Áron nyugdíjba vonulásáig) volt gyulafehérvári segédpüspök, ettől kezdve 1990. március 14-i visszavonulásáig megyéspüspökként vette vállaira az egyházmegye kormányzásának nehéz terhét. Állandó küzdelemmel járt, hogy az elnyomással szemben megvédje az egyház jogait. Nagy tudással, kitűnő diplomáciai rátermettséggel tett meg mindent, amit csak megtehetett, híveiért. Amikor Bukarest bevezette a teológiára felvételizők létszámának korlátozását (numerus clausus), Jakab Antal ezt nem tartotta be. 1993. május 5-én halt meg súlyos májrákban. (Incze Dénes: Erdély Katolikus Nagyjai. /Tusnádfürdő (ny. Csíkszereda), 2003/ című munkája felhasználásával) /Jakab Antal Centenárium 2009. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./2008. augusztus 14.A budapesti Határtalanul Alapítvány, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, a gyergyókilyénfalvi római katolikus plébánia és Gyergyóújfalu község önkormányzata Kilyénfalva szülötte, dr. Jakab Antal, néhai gyulafehérvári megyéspüspök születése századik évfordulójának méltó megünneplését tervezi 2009. március 13-án. A megemlékezés a századik születési évforduló előestéjén, 2009. március 12-én egy összmagyar, zártkörű sajtókonferenciával kezdődik. Március 13-án, a gyergyókilyénfalvi templomkertben leleplezik Jakab Antal mellszobrát, Dóczi András szobrászművész alkotását, majd megnyitják a Jakab Antal-emlékkiállítást, este pedig bemutatják a Jakab püspök életéről szóló könyvet, a budapesti Kairosz Kiadó kiadványát. Szívesen fogadják mindazok támogatását, akik készülő mellszobor költségeihez szeretnének hozzájárulni. /Közlemény. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./2008. október 13.Rangos tudományos konferenciának adott otthont a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság szervezésében. Az Enelko-SzámOkt 2008 néven megrendezett konferencia egyik témája volt a régió megújuló, potenciális energiaforrásainak azonosítása, felhasználási módszerek, a zöldenergia előállításának közeli és távlati lehetőségei Erdélyben. Magyarország és Erdély rangos egyetemei, a szakminisztériumok, valamint a vállalkozói réteg egybegyűlt képviselői október 10-én közös tanulmányúton vettek részt a Csíkszereda – Gyergyószentmiklós – Gyilkostó – Békási-szoros útvonalon. Október 11-12-én a résztvevők plenáris üléseken hallhattak előadásokat. /Hompoth Lóránd: Tudósok a jövőért. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13.2008. november 5.November 4-én megkezdődtek a Kárpát-medencei térségfejlesztési fórum munkálatai a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban, a térségfejlesztés informatikai támogatásáról értekeztek a résztvevők. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának főigazgatója ismertette a magyar kormány térségfejlesztési elvű nemzetpolitikáját és eszközei egyikeként a www.regions.hu weboldalt. Ennek segítségével elérhetővé válnak olyan eszközök, technikák, amellyel azok a szervezetek, önkormányzatok, vállalkozók, akik nagyobb összegű nemzetközi pénzalapok lehívását pályáznák meg, hozzájuthatnak indító forrásokhoz a Szülőföld Alapból. A Kárpát-medence fejlesztési szakembereinek nem ez az első ilyen jellegű találkozásuk, legutóbb Esztergomban idén májusban ültek össze. /Hompoth Loránd: Térségfejlesztői gyakorlat. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 5./2008. november 6.November 5-én zajlott a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban a Kárpát-medencei térségfejlesztési fórum. „A román nemzetiségűek egyáltalán nem fogják jó szemmel nézni, hogy az ország területén egy magyar többségű régió jöjjön létre, sőt, mindent meg fognak tenni, hogy az ország területén mindenhol román többségű régiók alakuljanak”- jelentette ki Ocskay Gyula, az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője. Jól ismeri a tervezetet, megalapozott munkának tartja, csak egyelőre nem megvalósítható. Kolumbán Gábor, a Sapientia Egyetem adjunktusa a Posztmodern térségfejlesztés címszó alatt újfajta módszertanra hívta fel a figyelmet. Az előadók esettanulmányokat is bemutattak: Márton András, a szervező ügynökség igazgatója Hargita megye, Rodics Gergely menedzser a Pogány-havas kistérség (Erdély) fejlesztéséről tájékoztatta a hallgatóságot. /Horváth István: Forráskihasználás és régiós nacionalizmus. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./2008. december 19.A romániai roma kisebbség történetét tárgyalja a legbővebben az a szinte háromszáz oldalas, elsősorban a történelemtanárok számára segédanyagnak szánt, A romániai nemzeti kisebbségek története című könyv, amelyet december 18-án mutattak be Bukarestben. Az országban élő 19 nemzeti kisebbség eredetét, szokásait, kultúráját és más népcsoportokhoz való viszonyulását tömören taglaló kiadvány körülbelül 20-25 oldalon mutatja be a magyarokat. A könyv összeállításában részt vevő Jakab Antal történelem szakos tanár elmondta, a kötet csak ízelítőt nyújt a magyar kisebbségről. „A romániai magyarság történelmét nyilván nem lehet ilyen kicsiben összefoglalni, de nem is ez volt a cél, hanem hogy segítséget nyújtson a jövő tanévtől opcionális tantárgyként bevezetendő kisebbségek története elnevezésű tantárgy tanításához” – magyarázta. /(O. M.): Kisebbségek története románoknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./2009. január 18.Két rangos kiadvánnyal állt elő az elmúlt esztendő végén Fodor József pápai prelátus, kanonok, szentimrei címzetes apát, a nagyváradi egyházmegye püspöki helynöke. Alapos egyháztörténelmi, s ugyanakkor kortörténeti mű A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című, a Szent László Könyvek sorozat immár harmadik kötete, melynek alcíme: Joghatósági vita egy váradi pap szemével. Ebben több püspökről, apostoli kormányzóról, illetve ordináriusról ír az 1927–1990 közötti időszakból. Bemutatja Mayer Antal és Szabó István apostoli kormányzók, Márton Áron és dr. Scheffler János püspökök és egyben nagyváradi apostoli kormányzók, Napholcz Pál SJ kinevezett püspök, dr. Pop József káptalani helynök, Bélteky Ferenc és dr. Hosszú László vikárius-ordináriusok, valamint dr. Dászkál István ordinárius ad nutum Sanctae Sedis (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) életútját és munkásságát. Dr. Scheffler János szatmári püspökről és nagyváradi apostoli kormányzó nem volt hajlandó együttműködni a békepapsággal. 1948. szeptemberében a kommunista kormány megszüntette a nagyváradi püspökséget, Scheffler János püspöki jogait felfüggesztette. A püspököt 1950. május 20-tól két éven át a körösbányai ferences rendházban tartották kényszerlakhelyen. 1952. május 11-én letartóztatták, a hírhedt zsilavai földalatti börtön embertelen körülményei végeztek vele 1952. december elején. 1983. májusában jött az értesítés, hogy a Szentszék szétválasztotta a szatmár-váradi egyházmegyéket, dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt bízta meg a szétválasztás végrehajtásával. A másik új kiadvány A nagyváradi székesegyház története bővített, illusztrált változata. Az első kiadás szintén Fodor József tollából származott. /Fodor György: Két jelentős nagyváradi könyvvel gazdagodtunk. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./2009. március 8.Dr. Jakab Antal /1909-1993/ püspök a kettős kisebbségi sorsba került erdélyi ember minden megaláztatását és küzdelmét átélte. Tanulóévei alatt meg kellett tapasztalnia a román iskolapolitika diszkrimináló megaláztatásait. Fiatal papként átélte a gazdasági válságot, egyházmegyéje és szülőföldje kettészakadását, a második világháborút, az azzal együtt járó nyomorúságot. A kommunista diktatúra idején letartóztatták, tizenhárom évig volt börtönben. Amikor legfelelősségteljesebb beosztásokba került (teológiai tanár, segédpüspök és megyéspüspök), megrokkant egészséggel, de annál nagyobb lelkesedéssel vitte keresztjét. Jakab Antal száz évvel ezelőtt, 1909. március 13-án a Gyergyói-medence kis falujában, Kilyénfalván született. Dr. Jakab Antal 1944-1945-ben főesperesi kinevezést kapott Gyergyószentmiklósra. 1945-ben Márton Áron püspök ismét Kolozsvárra küldte, 1946-ban pedig megbízta a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán az egyháztörténelem tanításával. Dr. Jakab Antal a püspöki helynökök letartóztatása után lett az egyházmegye vezetője 1951-ben. Fellépése révén a gyulafehérvári egyházmegye megmaradt a Róma-hű vonalon. 1951-ben tartóztatták le, tizenhárom évet raboskodott Románia hírhedt börtöneiben. 1967-ben Márton Áron kinevezte őt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola erkölcstan és egyházjog katedrájára. Márton Áron Jakab Antalt jelölte ki segédpüspökének. Jakab Antalt II. János Pál pápa 1980. április 2-án nevezte ki gyulafehérvári megyéspüspökké, amely felelősségteljes főpásztori munkát 1990-ig végezte. /Marton József: Száz éve született dr. Jakab Antal püspök. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./2009. március 8.Március 12–13-án Jakab Antal püspök szülőfalujában, Kilyénfalván szerveznek programsorozatot, amely során többek között vándorkiállítás nyílik Jakab püspök életéről, illetve bemutatják a Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című életrajzi könyvet. Március 21-én a püspök nevét viselő Jakab Antal Tanulmányi Házban tartanak megemlékezést Csíksomlyón. /Megemlékezések Jakab Antal püspök centenáriumán. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./2009. március 16.Jakab Antal megyéspüspökre emlékeztek Gyergyókilyénfalván a március 12-én és 13-án a gyergyóújfalusi önkormányzat, a budapesti Határtalanul Alapítvány és a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány által rendezett emlékkonferencián, amellyel Jakab Antal születésének 100. évfordulóját ünnepelték. „Írni kell a nagy személyiségekről, amelyekre a jövőnek, a történelemnek nagy szüksége van”, fogalmazott Vencser László római katolikus lelkész, volt teológiai tanár, amikor bemutatták Varga Gabriellával írt Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal /Kairosz, Budapest/ című munkájukat. Varga Gabriella hangsúlyozta, a bemutatón maga mellett tudhatja azokat, akiknek köszönhetően a könyv létrejöhetett: Kolumbán Csilla hitoktatót, Jakab Antal életművének kutatóját, Vencser László professzor/kanonokot és Tempfli Imre teológus/történészt. /Barabás Cs. Márti: Száz év, megalkuvás nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./ Március 13-án Gyergyókilyénfalván leleplezték a falu nagy fiának, a száz esztendővel ezelőtt született Jakab Antal püspöknek, Márton Áron püspök utódjának a szobrát a templomkertben, Dóczi András csíkszeredai szobrászművész alkotását. Amikor Márton Áron püspököt bebörtönözték, a Vatikán a gyulafehérvári egyházmegye első titkos ordináriusává, azaz püspök-helyettesévé nevezte ki Jakab Antalt. Számos paptársával együtt 1951-ben őt is letartóztatták, tizenhárom esztendőt raboskodott. 1964-es szabadulása után egyházjogi és erkölcsteológiai tanári katedráját csak 1968-tól nyerhette vissza. Jakab Antal 1980 és 1990 között megyéspüspökként vezette a gyulafehérvári egyházmegyét. Az ő ideje alatt épült fel – a romániai diktatúra vallás- és magyarellenességét figyelembe véve mondhatni csodaszámba menő módon – néhány új katolikus templom Gyimesbükkön, Tusnádfürdőn, Maroskeresztúron, Sepsiszentgyörgyön, Kézdialmáson, Kézdivásárhelyen és másutt. /Székedi Ferenc: Négy tételben az egységről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./2009. április 9.Születésének századik évfordulója alkalmával a Kolozsváron is szolgáló Jakab Antal püspökre emlékeztek, Marton József pápai káplán, egyetemi professzor tartott előadást a püspök életútjáról. Jakab Antal 1929-ben kerül a gyulafehérvári szemináriumba, 1934-ben Majláth Gusztáv Károly megyéspüspök pappá szentelte. Jakab Antal Rómában egyházjogon végzett. 1951-től titkos ordináriusként, azaz egyházmegyei kormányzóként tevékenykedett, majd letartóztatták, s tizenhárom évet raboskodott. 1964-ben történt szabadulása után egy évig nem juthatott lelkészi munkához, s csak 1967-től térhetett vissza a teológiára tanárnak. A román állam nem engedte meg, hogy Gyulafehérváron szenteljék püspökké, ezért VI. Pál pápa a római Szent Péter Bazilikában szentelte. A megemlékezési rendezvényen Laczkó Vass Róbert színművész ez alkalomra írt beszédét olvasta fel. Jakab Antal 1980–1990 között vezette püspökként a gyulafehérvári egyházmegyét, majd nyugalomba vonulása után, 1993-ban hunyt el. /N. -H. D. : Jakab Antal püspökre emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./2009. május 5.„Az erdélyi magyar kisebbségnek napjainkban az a küldetése, hogy megmaradjon, ezt azonban aligha tartom elképzelhetőnek, ha minden családban mindössze egy gyermek születik” – mondta Bíró Ernő hatgyermekes kolozsvári családapa, a csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Házban tartott előadásában. Ha valaki tényleg „magyarkodni” akar, kezdje azt a családban. Legyen példaértékű családja. /Ferencz Zsolt: Nagycsaládok, többgyermekes apák. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./2009. május 21.A kolozsvári Verbum Kiadó gondozásában megjelent köteteket mutattak be május 19-én a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán. Berszán István, az Irodalomtudományi Tanszék tanára jelezte: a három könyv közül kettő doktori disszertáció továbbfejlesztése, a harmadik pedig az Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából a Gyulafehérvári Caritas, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszéke és a Német Nyelv és Irodalom Tanszék által a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban 2007 novemberében megrendezett kétnapos konferencia előadásainak anyagát tartalmazza. Az est folyamán elsőként Angi István zeneakadémiai professzor ismertette Bodó Márta teológus és filológus Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe című kötetét. Farmati Anna, a Vasárnap című hetilap főszerkesztőjének Más régi ének. A XVII. századi népénekköltészet szövegtípusai és motívumrendszere című kötetét egykori tanítványa, Korondi Ágnes ismertette. A 2007-es emlékünnepség kapcsán kiadott, Gábor Csilla, Knecht Tamás és Tar Gabriella-Nóra által szerkesztett Árpád-házi Szent Erzsébet. Magyar–német kultúrkapcsolatok Kelet-Közép-Európában című tanulmánykötetet Luffy Katalin mutatta be. /F. Zs. : Hármas könyvbemutató a Bölcsészkaron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./2009. június 24.A többnyelvű lét és a kisebbségi oktatáspolitika égető kérdései képezték a témáját múlt hét végén a csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Házban megtartott tanácskozásnak. A konferenciát a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet és a Sapientia EMTE helyi humán tanszéke szervezte, a két intézmény az együttműködés immár második évi mérlegét vonhatta meg ez alkalommal. Az előadók a beregszászi, budapesti, bukaresti, brassói, csíkszeredai, kolozsvári, marosvásárhelyi, szegedi és veszprémi egyetemek és kutatóintézetek munkatársai voltak. Szó volt a nyelvi egyenjogúsítás sok vonatkozásáról, a román nyelv oktatásáról a magyar iskolákban, de kilátás nyílt az európai horizontra is. Horváth István szociológus, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója a dominancia és nyelvváltás körében folyó hazai vizsgálatokról számolt be, a magyar kisebbség körében a kb. tíz százalékot összesítő csoportok helyzetét taglalva, melyek tagjai a másnyelvi asszimiláció közelébe kerültek, illetve beolvadóban vannak. Sokan közülük magyarnak vallják még magukat, de már a második nyelv dominanciája jellemző rájuk. Tódor Erika adjunktus az anyanyelvi dominancia, a kiegyensúlyozott kétnyelvűség és másodnyelvi dominancia három alapesetének megfelelően a románt a kisebbségi iskolákban három modell szerint tartaná célszerűnek oktatni. Sorbán Angela kutató rámutatott: mennyire fonák, hogy a munkaerőpiacon a több nyelvet ismerő, diplomás kisebbségiek alulreprezentáltak, holott azt valljuk: a több nyelv ismeretének előnyhöz kellene juttatnia őket. Balázs Lajos docens, ismert néprajzos a csíkszeredai tanszéken már két éve kidolgozott románnyelv-oktatási reform dilemmáit taglalta. A reformtanterv immár két éve készen áll, de a román politikum nem hajlandó foglalkozni vele. A negyven dolgozat megvitatása után a kolozsvári intézet bemutatta kétnyelvű formanyomtatványait, melyeket a helyi-megyei közigazgatásban, így Hargita megyében is kezdtek alkalmazni, s az államtitkár a minisztériumoknak is figyelmébe ajánlja. /B. Kovács András: A gyarapodó többnyelvűség védelmében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 24./2009. augusztus 8.Oláh Dénest augusztustól kinevezték a Maros-Küküllői Egyházkerület főesperesévé, a marosvásárhelyi Belvárosi Keresztelő Szent János-templom plébánosává. Új őrhelyére a kolozsvári szentpéteri plébániáról érkezett. Plébánosi tevékenysége mellett a Babes-Bolyai Egyetemen három évig tanította az ószövetségi szentírást, később könyveket adott ki vagy rendezett sajtó alá, rövid ideig főszerkesztője, éveken át rendszeresen közlő munkatársa a Vasárnap című katolikus hetilapnak, a Kolozsvári Rádió 250 adásában hirdette az igét. Szereti a képzőművészetet, a Korunk Galériában szívesen nyitott meg kiállításokat. Hívei nehezen engedték el Kolozsvárról. Oláh Dénes /sz. Korond, 1957/ Gyulafehérváron érettségizet, s ott végezte el a teológiát is. 1983-ban dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá, a kolozsvári Szent Mihály-templomban lett segédlelkész. 1987-ben Alsócsernátonba és a környező hat szórványgyülekezetbe került, ahol a Haszmann testvérek által működtetett múzeum és ami körülötte történt, valóságos oázist jelentett számára. 1990-ben, a bányászjárások idején nevezték ki a Zsil völgyébe, meg kellett küzdenie a templomért, hogy ne essen az útépítés áldozatául, ami sikerült is. 1996-ban került Kolozsvárra. Első könyve Erdélyi karácsony címmel 48 pásztorjátékot tartalmaz. Ezt követően a Vasárnapi örömhír című rovatban megjelent cikkeit gyűjtötte össze kötetekben, Csorgóskút valamint Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon című kötetekben. Sajtó alá rendezte Fábián Dénes öregekről szóló írásait és Erdélyi István temesvári piarista szerzetes hagyatékát. Oláh Dénes bevallotta, majd megszakadt a szíve, amikor megtudta Marosvásárhelyre történt kinevezését. Azonban engedelmességet fogadott, ezért elfogadta a kinevezést. Marosvásárhelyen az eddigi ezer hívő helyett kilencezret kapott, két segédlelkésszel és egy kórházi lelkésszel dolgozik, s a kerületben 30 plébániára kell figyelnie. /Bodolai Gyöngyi: „Marosvásárhely szembejött velem” – Interjú Oláh Dénes főesperes-plébánossal. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./2009. szeptember 16.Szeptember 20-án Gyergyókilyénfalván az esti szentmise után a helyi Dr. Jakab Antal Könyvtárban bemutatják Varga Gabriella A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye kommunikációja a rendszerváltozás előtti évtizedben – dr. Jakab Antal megyéspüspöki ideje alatt; Tisztelgés a főegyházmegyei millennium, a Jakab Antal-centenárium és a Magyar Nyelv Éve előtt /Budapest, 2009/ című szakdolgozat-könyvét. Házigazda: Fejér Lajos plébános. Vendég: Varga Gabriella újságíró, Jakab püspök unokahúga. Közreműködik: Barabás Gyöngyvér tanár és Fodor Annamária tanító, a Barázda című, Gyergyóújfalun megjelenő újság rovatszerkesztője. /Könyvbemutató Kilyénfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 16./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||