|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Marossy Zoltán György 2016. július 12.MÚRE-riporttábor TemesváronNagyvárosi szórvány-bevetésen a magyar újságírócsapat A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az elmúlt hét végén, a kalotaszegi Farnas–Zsobok és a Beszterce-Naszód megyei Óradna–Borberek után nagyvárosi környezetben, Temesváron szervezte meg sorozatban harmadik riporttáborát. Hat erdélyi megyéből és a Vajdaságból érkezett 26 magyar újságíró vetette be magát a nagyvárosi dzsungel sűrűjébe, hogy pillanatfelvételt készítsen a Temesvári magyar szórványközösség életéről. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló riporttábor nyomán egy kötet is születik, amelynek bemutatását kíváncsian várjuk, elsősorban mi, Temesvári magyar újságírók, akik e szórványközösség mindennapjainak és ünnepi alkalmainak régi krónikásai vagyunk. A riporttábor július 8-án, pénteken média-kerekasztallal indult, ahol a vendégek (majdnem) mindent megtudhattak a Temesvári írott és audiovizuális sajtó aktuális helyzetéről. Az újságírókat a továbbiakban Szekernyés János helytörténész, Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, Erdei Ildikó és Jakab Ilona iskolaigazgatók, Marossy Zoltán volt alprefektus és Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke tájékoztatták a Temesvári magyar közösség múltjáról és jelenéről, a magyar oktatás helyzetéről, a civilszervezetek életéről. A sajtósoknak alig két napjuk volt rá, hogy kívülállóként, remélhetőleg újszerű látásmódot tükröző Temesvári szórványriportjaikat elkészítsék. – Miért éppen a nagyvárosi szórvány lett ennek a riporttábornak a központi témája– kérdeztük Rácz Évától, a MÚRE elnökétől. – A riporttáborok hagyománya a 90-es évekre nyúlik vissza, de az utóbbi két évben kezdtük újra ezeknek a megszervezését. Első alkalommal a Kalotaszeg végében található, de a Szilágysághoz tartozó Farnason voltunk, amely egy halódó, pusztuló félben levő közösség, ugyanakkor a szomszédos Zsobok a magára talált magyar közösség példáját mutatta meg. Tavaly Beszterce-Naszód megyében Radna Borbereken és Óradnán jártunk, ahol azzal szembesültünk, hogy ők románul mondják, hogy ők magyarok. Nem beszélik a nyelvet, de a magyarságtudatuk eleven! Azt mondtuk, hogy legyen egy olyan példa is, ahol a nagyvárosi szórvánnyal ismerkedünk. Újdonságot jelent, hogy a nagyvárosban hogyan lehet megtalálni a magyarokat, mindenki azt mondta, hogy valóban ez nagyon nehéz feladat. Nem könnyű két nap alatt megtalálni azokat az embereket, akik azon dolgoznak, hogy ezt a szórványközösséget összetartsák, ezért előre szerveztük a lehetséges interjúalanyokat, meghívtuk őket a riporttáborunkba, hogy megkönnyítsük a kollégáknak a dolgát és még több, gazdagabb anyag szülessen. – Honnan érkeztek a Riporttábor résztvevői? – A távolabbról érkezett sajtósok Hargita, Kovászna és Brassó megyékből jöttek, de erős újságíró csapat van itt Marosvásárhelyről, Kolozsvárról és Nagyváradról, akik összesen 11 szerkesztőséget képviselnek. Itt vannak velünk a riporter iskolások, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakos hallgatói, akik itt gyakorlatoznak, az a feladatuk hogy a tábor történéseit dokumentálják, fotózzák, arról számolnak be, hogy mi hogyan dolgozunk. A Riporter Iskola idén beindított programunk, amelynek Temesvár a harmadik helyszíne Kolozsvár és Marosvásárhely után. A Riporter Iskola folytatódik azzal, hogy októberben Torockón a Kolozsvári BBTE újságíró szakának táborához csatlakozik a MÚRE, majd Nagyenyeden tartunk novemberben egy kiértékelő találkozót. – A nagyvárosi szórványléttel kapcsolatban mi mozgatta meg az újságírók fantáziáját? – Egyesek az egyházi közösségeken keresztül próbálják megfogni a magyarságot. A Vajdaságból érkezett kollégák a soknemzetiségű Bánságot, a szerb közösséggel való kapcsolatot is behozzák a képbe, de van akit a Nőszövetség munkája vagy a Máltai Segélyszolgálat munkája érdekel. Természetesen az is történelmi pillanat, hogy hosszú évtizedek után magyar alpolgármestere van Temesvárnak és két líceumban is van magyar nyelvű oktatás, ezek mind olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekre szeretnénk választ kapni. – Mi lesz ennek a Riporttábornak a hozadéka? – A tábor nyomán kötetet szeretnénk megjelentetni a Communitas Alapítvány támogatásával, ami arról szólna, hogy mit mutat az a pillanatfelvétel, amit itt Temesváron el tudtunk készíteni. Egy ilyen riportkötet nem leíró, hanem ezt a pillanatot megragadó tud lenni, amelyben benne van a történelem és egy lehetséges jövőkép, majd kiderül, hogy milyen. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2016. szeptember 13.Tanévnyitó a Gerhardinum növendékei számáraNegyedszázados fennállásához érkezett az iskola Az eddigi hagyománytól eltérően a Gerhardinum Római Katolikus Líceum tantestülete, valamint a növendékek az iskolai év első napján nem a líceum épületébe, hanem a Temesvári székesegyházba igyekeztek. Ott került sor ugyanis az ünnepélyes tanévnyitóra, valamint az ez alkalomból bemutatott szentmisére. A templom tágas hajóját megtöltő gyermekeket és az őket kísérő szülőket, valamint a tanárokat, tanítókat elsőként Jakab Ilona igazgató üdvözölte. A tanévnyitón jelen volt Marossy Zoltán, a Temes megyei tanács osztályvezetője és Kiss Ferenc tanfelügyelő. – Jubileumi tanévnyitó az idei, a Gerhardinum Katolikus Líceum fennállásának 25. évnyitója. Idén 21 osztályban 380 tanuló és óvodás gyermek, valamint 42 tanár, tanító és nevelő kezdi meg az iskolai évet. Kívánom mindannyiuknak, hogy jövő júniusban ugyanitt elégedetten, tudásban gyarapodva és szép élményekkel gazdagodva induljunk szünidőre – mondotta az igazgató. Ezt követően bemutatta az egyes osztályok tanítóit és osztályfőnökeit. A magyar tannyelvű előkészítő, valamint az első osztály tanító nénije Gergely Krisztina és Lőrincz Gyöngyi, a középiskolások osztályfőnökei Balla Tamás, Kapitány Melinda, Nüszl Erzsébet és Bakos Veronika tanárok. Jakab Ilona igazgató ugyanakkor szeretettel üdvözölte Mihalca Márta tanárnőt, aki az idei tanévtől az aligazgatói tisztséget tölti be. A székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisén a liturgiát celebráló Msgr. Dirschl Johann általános helynök homíliájában hangsúlyozta: ezen a vidéken, az ősi csanádi egyházmegyében elsőként Szent Gellért püspök alapított iskolát, így hálára ad okot, hogy közel ezer év múltán az ő nevét viselő tanintézet, a Gerhardinum immár negyedszázados fennállásához érkezett. Magyar nyelvű szentbeszédében ft. Kocsik Zoltán spirituális arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a növendékek a tanulás által fedezik fel a természete és az őket körülvevő világot. A természet szépségei azonban továbbvezetik gondolataikat ahhoz, aki mindezt teremtette, vagyis a Jóistenhez. A lelkipásztor ugyanakkor a tanévnyitó alkalmából három nevelőről is megemlékezett: a Szűzanyáról, Jézus édesanyjáról, Szent Gellértről, akit Szent István kért fel fia, Imre herceg tanítására, valamint Kalazanci Szent József kegyesrendi szerzetesről, aki a szegény sorsú gyermekek számára Rómaban megalapította az első ingyenes iskolákat. A tanévnyitó ünnepélyes perceit követően a Gerhardinum Katolikus Líceumban is csakúgy, mint minden tanintézetben, megkezdődött a közös munka, amely remélhetőleg megannyi pozitív élményt jelent majd tanárnak és növendéknek egyaránt. Sipos Enikő Nyugati Jelen (Arad) 2017. január 9.Újévi beszélgetés Halász Ferenccel, a Temes megyeiRMDSZ elnökével2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a szórványkollégiumot!” A 2016-os választási esztendő jelentős sikereket, ugyanakkor kellemetlen meglepetéseket is hozott az RMDSZ Temes megyei szervezete számára. Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelő, a szervezet elnöke a politikai események jegyében eltelt tavalyi év eredményeiről és a 2017-es év kihívásairól nyilatkozott a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőjének. – A 2016-os esztendő a politika éve volt, tekintettel arra, hogy az év két legfontosabb eseménye a helyhatósági, illetve a parlamenti választások voltak. A júniusi helyhatósági választásokon, ahol továbbra is szembe kellett nézni az 5%-os küszöbbel, felemás eredmény született. Sajnos nem sikerült visszakerülni a megyei tanácsba, de 18 településen továbbra is megőriztük jelenlétünket az önkormányzatokban. Polgármestereink száma eggyel csökkent – Óteleken, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt is állított jelöltet, elveszítettük a magyar polgármesterünket – , ugyanakkor hét településen sikerült alpolgármesteri tisztséget szerezni, ennyi még nem volt soha Temes megyében! Olyan településeken sikerült ezt elérni, ahol komoly létszámú magyar közösség él, így alpolgármestereink valóban sok emberen tudnak segíteni. – Mekkora jelentőséggel bír, hogy Temesvárnak, a rendszerváltás után először, magyar alpolgármestere van? – Az önkormányzati választások legfontosabb eredménye, hogy 83 év után Temesvárnak ismét magyar alpolgármestere van. Ennek megvannak már az első, kevésbé látható eredményei, egyik-másik magyar intézmény már érzi ennek a jótékony hatását és remélem, hogy 2017–2020 között Farkas Imre markánssá tudja tenni jelenlétünket a temesvári önkormányzatban. – A decemberi hónap nem a politikai sikerekről szólt a helyi RMDSZ szervezet szemszögéből. – A parlamenti választások kapcsán örülhettünk annak, hogy az RMDSZ országos szinten jól teljesített, erős parlamenti frakciót sikerült kialakítani. Temes megyei vonatkozásban ez a választás nem számít sikernek, hisz négy év után elveszítettük a parlamenti mandátumot. Ez azért is bosszantó, mert a parlamenti képviselőnk végig járta a vidéket, beindított egy egész sor programot és az RMDSZ szerintem jobban is kommunikálta az elért eredményeket, mint az előző években. A végeredmény, úgy tűnik, fordítottan arányos a befektetett munkával! A 8300 szavazat messze nem volt elegendő a képviselői hely megőrzéséhez, itt nem 100-200, hanem több ezer szavazat hiányzott ahhoz, hogy Temesváron megőrizhessük a parlamenti képviseletet. Ha kielemezzük az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy Temesvár jól teljesített a parlamenti választáson is, hisz az önkormányzati választásokhoz képest itt csak 300 szavazattal volt kevesebb decemberben, a vidék viszont alulteljesített, emiatt több mint 2000 szavazattal értünk el kevesebbet, mint a júniusi önkormányzati választásokon. Sajnos pont azok a települések teljesítettek rosszabbul, ahol polgármestereink, illetve alpolgármestereink vannak, persze tisztelet a kivételnek, és itt Nagybodófalvára és Szapáryfalvára gondolok. Az RMDSZ politikai súlyát a bánsági palettán az elkövetkező négy évben a választási eredmények szabják meg és komoly kiesés lesz, akár pénzügyi, akár egyéb szempontokat nézünk, hogy a Bánságnak nincs magyar hangja Bukarestben. Ehhez hozzátenném, hogy a választások előtt néhány nappal elvesztettük az alprefektusi helyet is, amit nemrég szereztünk vissza. Ez a dolog elég furcsán alakult: egy televíziós műsornak a következtében, amelyiknek a nézettsége Temesváron rendkívül alacsony, az odahívott alprefektus megjegyzéseit, amelyek szerintem semmi kivetnivalót nem tartalmaztak, bukaresti kormánykörökbe eljuttatták és nem egészen 24 óra alatt leváltották a tisztségéből Marossy Zoltánt. Az elmúlt 27 év román közigazgatásának ez volt a legoperatívabb mozzanata, ami sajnos éppen rajtunk csattant, ennek következtében nemcsak a parlamenti képviselőt veszítettük el, hanem az alprefektusi funkciót is! – A választási eredményeken túlmenően, melyek a 2016-os év kiemelkedő eredményei? – Vannak olyan, az egész magyar közösséget érintő eredmények, amelynek az alapjait 2016-ban fektettük le, itt megemlíteném a Szórványkollégiumot és a Magyar Bölcsődét, illetve említeném azt a segítséget, amit a temesvári önkormányzaton keresztül a Temesvári Magyar Napok szervezésének biztosítottunk. Habár csak az utolsó száz méteren kapcsolódtunk be ebbe a munkába, alpolgármesterünknek része volt abban, hogy Temesvár Európa Kulturális Fővárosa lesz 2021-ben. Megújult a szabadfalui Petőfi emlékmű, de sorolhatnám a klasszikus rendezvényeket, amelyeket az utóbbi években rendszeresen megtartottunk. – Melyek a 2017-es év kihívásai a Temes Megyei RMDSZ számára? – A 2017-es és 2018-as esztendők, nagyon remélem, hogy az építkezés évei lesznek. 2017-ben az önkormányzati munkára fogjuk fektetni a hangsúlyt, ez az az eszköz, ami a kezünkben van, hogy a magyar közösségen segítsünk az elkövetkezőkben. Ami a szervezetépítést illeti, a parlamenti választások alkalmával végigjártuk a településeket és látjuk, hogy hol vannak problémák, hol kellene változtatni a helyi embereken. Ez lesz 2017 első felének a legfontosabb tevékenysége. A megyei RMDSZ-szervezet elnökségének mandátuma 2018 elejéig szól, legkésőbb 2018 februárjában kell megtartani a tisztújítást és majd az új csapat készíti elő a következő választásokat. Az év végén és 2018 elején tisztújítási hullám lesz a Temes megyei RMDSZ-szervezetekben. Közben folytatjuk azokat a tevékenységeket, amelyek az egész magyar közösséget érintik, együttműködve a történelmi egyházakkal és a civilszervezetekkel. Remélem, hogy 2017-ben felavatjuk a Magyar Bölcsődét és a Szórványkollégiumot, ez rendkívüli előrelépés lesz a magyar közösség életében. A 2017-es esztendő első 2-3 hónapjának fontos feladata, hogy a 2021-es Kulturális Főváros programját menedzselő, most felálló grémiumba elhelyezzük a magyar közösség képviselőit, mert ha ebből kimaradunk, akkor nem tudunk ebből a programból majd rendesen profitálni. Az önkormányzaton keresztül sokkal fontosabb szerepet akarunk vállalni a Temesvári Magyar Napok támogatásában, megszervezésében. – Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának lesz-e kézzel fogható következménye helyi szinten is? – Országos szinten az RMDSZ parlamenti támogatásról szóló szerződést írt alá a kormánypártokkal. Remélem, hogy ennek következtében az RMDSZ megőrzi a Tanügyminisztériumban az államtitkári státust, lesz a Művelődésügyi Minisztériumban egy államtitkárunk, illetve a Kisebbségi Igazgatóságon is megőrizzük az államtitkári státust. Úgy érzem, hogy ez az a három tisztség, amely a nemzeti identitásunk megőrzését a legjobban tudja szolgálni. Remélem, kormányzati jelenlétünk helyi szinten is meghozza a gyümölcsét az elkövetkező években, de ez egy hosszabb folyamat. 2017 elején már csak két Temes megyei decentralizált intézményben vagyunk jelen: a Nyugdíjhivatalban és a Tanfelügyelőségen. – 2016-ban gazdát cserélt a bánsági magyarság egykori „kulturális fellegvára”, a Magyar Ház épülete. Milyen következményei lehetnek a tulajdonosváltásnak az RMDSZ helyi szervezete szempontjából? – Jelentős eredmény, hogy 2016-ban sikerült pert nyerni a Magyar Ház kapcsán, amely valójában még nem a Magyar Házról szól, hanem arról, hogy kinek van joga visszaigényelni az ingatlant. A perek kapcsán látványos dolgokra 2017-ben sem lehet számítani. A 2016-os év új többségi tulajdonost hozott a Magyar Házat bitorló cég élére, a Cristescu testvérek személyében. Hogy ők hogyan viszonyulnak az épületben egy emeletet jogosan elfoglaló Heti Új Szóhoz és az RMDSZ jelenlétéhez, az elkövetkező hetek, hónapok kérdése. Lehet, hogy komoly változások lesznek és nem biztos, hogy a mostani állapotot tolerálni fogják az új tulajdonosok. Az RMDSZ jelenléte a Magyar Házban inkább jelképes értékű, hiszen mi továbbra is azt valljuk, hogy ez az ingatlan a magyar közösséget illeti meg. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. január 25.Unitárius találkozó Temesváron„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá” A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai. Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében: „Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni” A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”. A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót. Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben. „Édesapám emléke kötelez” A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát. „A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.) Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. június 15.Magyar könyvekkel gyarapodott a Gerhardinum Líceum könyvtára„Vigyük a könyveket olyan helyre, ahol jó szolgálatot tesznek” Június 14-én, szerdán érkezett meg Temesvárra a Kolozsvári Rádió és a kolozsvári Szabadság napilap által összegyűjtött könyvek egy mikrobusznyi szállítmánya. A könyvgyűjtést a kommandói iskola az év elején leégett könyvtára számára indították el a kolozsváriak idén februárban, de azóta jutott könyv Zsobokra, Magyarlapádra, Nagyenyedre és a bánsági szórványba, a Gerhardinum Római Katolikus Líceumnak is. „Februárban arra kértük a kolozsváriakat, hogy hozzanak könyveket kisiskolásoknak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Rácz Éva, a Kolozsvári Rádió munkatársa, aki Kovács Péter rádiós kollégájával hozta el Temesvárra a könyvszállítmányt –, hoztak könyveket kicsiknek és nagyoknak egyaránt, voltak olyanok, akik egész könyvtárukat ideadták, azzal, hogy vigyük olyan helyre, ahol olvasnak az emberek, ahol jó szolgálatot tesznek a könyvek. Nemcsak Kommandóra jutott könyv, hanem Magyarlapádra a Szórványkollégiumnak és az Általános iskolának, Zsobokra a Gyerekotthonnak, Nagyenyedre a Bethlen Gábor Kollégiumnak, ahol a régi, rongyosra olvasott könyveket is helyettesítik ezekkel a könyvekkel. Közben a bánsági szórvány, Temesvár is eszünkbe jutott, ahol tavaly a MÚRE riporttáborát tartottuk. Akkoriban felhívott egy hallgató, hogy fel akarja ajánlani a könyvtárát bárhová, ahol szükség van könyvre. Mivel éppen Temesváron jártunk, felajánlottuk a szórványmagyarság gyerekei számára a könyveket, és Marossy Zoltán a Geml József Társaság nevében köszönettel elfogadta az adományt. Most újból megkérdeztük a temesváriakat, és megtudtuk, hogy a Gerhardinum Római Katolikus Líceum könyvtárának jelentős része román nyelvű könyv. Annyi könyvet hoztunk most el, amennyit a mikrobusz elbírt, és abban egyeztünk meg az iskola vezetőségével, hogy küldenek ők egy mikrobuszt Kolozsvárra a könyvadomány másik feléért. Vannak könyvek kicsiknek és nagyoknak, hazai irodalom a 90-es évekből, régi Kriterion-könyvek és Magyarországról a rendszerváltás előtt becsempészett könyvek, a Világirodalom Remekei sorozat kötetei. Jakab Ilona iskolaigazgató megköszönte az adományt, és Isten áldását kérte az adakozókra, ami nagyon megható volt”. Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2017. július 27.Szent László király újból legyőzte a kun vezértA Gerhardinum Római Katolikus Líceum udvara a legjobb „fakultatívos” gyerekek zajától volt hangos a múlt héten, akik a Tanulj meg írni-olvasni magyarul játékosan című jutalomtáborban fejleszthették magyar nyelvtudásukat. A július 21-én megtartott táborzáró ünnepségen a gyerekek színdarab formájában bemutatták Szent László király életét és a legismertebb Szent László-legendát, a magyar lányt elrabló kun vitéz legyőzését. A Temes megyei fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyermekek második alkalommal megszervezett magyar nyelvtáborának záróünnepségén részt vett Marossy Zoltán, a Temes Megyei Tanács osztályvezetője, Jakab Ilona, a házigazda oktatási intézmény igazgatója, valamint Kocsik Zoltán spirituális, a gyerekekkel foglalkozó szaktanárok és oktatók. A megye elszórványosodott magyarlakta településeiről – Buziásfürdő, Csák, Csene, Facsád, Gyertyámos, Máriafölde, Pusztakeresztúr, Újvár, Varjas – érkezett V–VIII. osztályos gyerekek óriási lelkesedéssel mutatták be felfrissített és szépen gyarapított magyar nyelvtudásukról tanúskodó műsorukat. A csapatokba szerveződött gyerkőcök – Oroszlánok, Gerhard és Tamás Állatkertje – beszámoltak a játékos tevékenységek eredményeiről, magyar népdalokat énekeltek, nyelvtanuló játékokat játszottak, verseket és nyelvtörő mondókákat adtak elő, végül a Szent László-év alkalmából színdarab formájában bemutatták a lovagkirály életét és legendáit, köztük a magyar leányt elrabló kun vezér legyőzését. Az előadásra általuk készített, Szent László- korabeli jelmezeket öltöttek a gyerekek, nem hiányoztak a csatajelenetekhez szükséges kardok, pajzsok, sisakok és egyéb harci eszközök. Az ünnepség végén a nyelvtanuló tábor valamennyi résztvevője oklevelet és ajándékot kapott a szervezőktől. „A tábor öt napja alatt nagyon sokrétű tevékenység zajlott a Gerhardinum Líceumban – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kocsik Zoltán spirituális –, délelőttönként inkább elméleti nyelvtanulás zajlott három szakoktatóval, akik a magyar nyelvtant játékos formában gyakorolták a gyerekekkel, igyekeztek a nyelvi kompetenciákat fejleszteni. A délutánok kreatívabb műhelymunkával teltek, volt kézművesműhely, táncműhely, játékműhely, sportműhely, játékos nyelvtanulás és nyelvhasználat. Reggel és délben egy kis lelki impulzust is adtunk a gyermekeknek. Az idei tábornak a témája Szent László király volt, próbáltuk a nagy király alakját, tetteit, legendáit közelebb hozni a gyermekekhez. A legtöbb gyermeknek hiányosak a magyar történelmi ismereteik, de nyitottak voltak a Szent László életével kapcsolatos ismeretekre, a legendáit szépen megjegyezték. El is játszottunk három Szent László-legendát: Szent László harca a kun vitézzel, Szent László füve és Szent László vizet fakaszt. A zárórendezvényen kis színdarab formájában el tudtuk játszani Szent László életét”. Kocsik Zoltán tisztelendő úr azt is elmondta: a fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyermekek többsége otthon többé-kevésbé beszéli a nyelvet, a passzív nyelvtudásuk megvan, de idegenek előtt nem mernek megszólalni magyarul. Sokan az 1–4. osztályt magyarul végezték el, de utána román iskolába kerültek és sem románul, sem magyarul nem tudnak rendesen, a románt még nem tanulták meg, a magyart már kezdik felejteni. Ilyen helyzetekben érdemes identitáserősítő tevékenységeket végezni a gyermekekkel. „Érdekes, hogy akik nem beszélnek magyarul vagy törik a magyart, azok is azt mondják, hogy magyarok is vagyunk. Sok vegyes családból való gyermek vett részt a táborban, akik azt mondják, hogy két identitással rendelkeznek, van egy anyanyelvük meg apanyelvük, de egyik sem tagadta meg a magyarságát!” – mondta Kocsik Zoltán spirituális. A Temes megyei fakultatív magyar nyelvoktatás kezdeményezője Marossy Zoltán volt alprefektus, aki szerint a nyelvtábor célja megmutatni a gyermekeknek, hogy van magyar közösségi élet is Temes megyében. „Ez a második Gerhardinum-nyelvtáborunk, Tanulj meg írni, olvasni magyarul játékosan címmel, ahol olyan V–VIII. osztályos gyermekek vesznek részt, akik fakultatív oktatásban tanulják a magyar nyelvet. Azok a gyerekek vannak itt a táborban, oktatóik javaslatára, akik a legjobban beszélik a nyelvünket. Itt egy hétig magyarul kell beszélni, a két nagy egyház, a római katolikus és a református egyház lelkészei, a Gerhardium Líceum magyar oktatói foglalkoznak velük és a belvárosi református ificsapata is mellénk állt. A csapat nagyon jól összekovácsolódott, oktatókkal és önkéntesekkel együtt 15-en vagyunk. Az anyagi támogatást a Generația Tânără România Egyesület közvetítette a számunkra, tavaly amerikai szponzorunk is volt, reméljük jövőre is lesz!” – nyilatkozta lapunknak Marossy Zoltán. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||