|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Semjén Zsolt 2010. október 21.Erdélyből a T. Házba?Kiiktathatják Magyarország alkotmányából azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti – erről Gulyás Gergely fideszes képviselő, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának alelnöke nyilatkozott több magyarországi televíziós csatornának. A magyar alkotmány ilyen irányú módosítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy a magyarországi parlamenti választásokon azok a határon túli magyarok is részt vehessenek, akik 2011 januárjától magyar állampolgárságért folyamodnak. Magyarország a szavazati jog tekintetében is a román modellt követhetné, Románia határon túl élő állampolgárai ugyanis mindig is rendelkeztek a román politikába való beleszólás jogával. A Krónika által megkérdezett erdélyi magyar politikusok üdvözlik a fideszes kezdeményezést. „A jelenlegi alkotmány a választói jogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti, mi ezt az állapotot nem kívánjuk megtartani” – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, az új alkotmányt előkészítő eseti parlamenti bizottság egyik alelnöke. Gulyás a parlamenti bizottságnak az alapjogi munkacsoportját vezeti, melynek a választójoggal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznia kell. Hozzátette: javaslatukkal nem döntik el a kérdést, csupán a választójogi törvény módosításának vitájához utalják azt. Mint megjegyezte, elvileg ott is ki lehetne zárni a határon túliakat a választásra jogosultak köréből, de reményei szerint a Fidesz később kialakítandó hivatalos álláspontja is ezzel ellentétes lesz. Gulyás a Duna Tévének adott interjúban kijelentette: „Amikor a törvényhozó – egyébként nagyon helyesen – kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarország határain belül élő, egyébként nem a magyar nemzethez tartozó nemzeti kisebbségeknek, akkor nincs okunk megtagadni ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják, és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból”. A politikus azzal egészítette ki véleményét, hogy minden további részlet egyeztetés tárgya. Nem biztos, hogy az elképzelése ugyanolyan általános választójogot jelent, mint amit ma ismerünk. „Ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is” – mondta. A politikus az Indexnek nyilatkozva elmondta, a Fideszben még nem tisztázott, milyen formában valósulna meg a szavazati jog megadása. Elképzelhetőnek tartott azonban olyan megoldást, hogy a határon túliak hat-nyolc külön mandátum sorsáról döntenének. „A választójogi törvény kidolgozás alatt áll, ezért még csak sejtjük, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. Ha ez így marad, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek. Ezért talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza” – mondta Gulyás. Különben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes a Krónikának júniusi romániai látogatása idején adott interjúban elmondta: szerinte az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak. Megoszlanak a vélemények Magyarországon A Magyar Szocialista Párt egyelőre nem reagált az alkotmány-előkészítő bizottság alelnökének felvetésére, a Jobbik viszont pártolja a tervet. Szávay István, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője azonban nem hat-nyolc, hanem 26 mandátum sorsát helyezné a következő 200 fős parlamentből a határon túliak kezébe. „Mi a horvát modellen alapuló, vagy egy ahhoz hasonló választási szisztémát tekintenénk alapnak, amely szerint az elcsatolt területeken vagy az emigrációban élő, de magyar állampolgársággal rendelkezők külön választási körzetet alkothatnának és a pártok országos listáira szavazhatnának” – nyilatkozta az InfoRádiónak a jobbikos politikus. A javaslat ellen egyelőre csak a Lehet Más a Politika (LMP) foglalt állást. „Elvből ellenzem, hogy rendszerszerűen a választójog olyanoknak is járjon, akik egyébként az állam által közösséggé szervezett embereknek a sorsában nem osztoznak” – szögezte le a Duna Televíziónak Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Hozzátette: az állam az egy területen élő személyeket rendezi politikai közösségbe, a választójog azt a lehetőséget adja meg e közösség tagjainak, hogy a közös ügyek intézésébe beleszóljanak. „Egy országgyűlési képviselő-választáson az szavazzon, aki egyébként a megalakuló törvényhozás jótéteményeit vagy negatívumait viselni fogja. Egy választáson abba szólunk bele a választójogon keresztül, hogy egy országban hogyan alakuljon a rendészeti politika, az adórendszer, a társadalombiztosítás milyen legyen. Ebbe azok szóljanak bele, akiknek a bőrére megy ki az egész” – érvelt az ellenzéki politikus. A román modell A román választójogi törvény nem tesz állandó lakhely szerinti különbséget a román állampolgárok között. Így hát a romániai parlamenti és államelnöki választásokon a határon túli románok is leadhatják szavazataikat. Ezek zömét a Spanyolországban, Olaszországban és más nyugat-európai államokban letelepedett román vendégmunkások teszik ki, akiknek a száma meghaladja a kétmilliót. Százezres nagyságrendűre becsülik ugyanakkor azoknak a számát is, akik Moldávia állampolgáraiként a lakóhelyükön maradva szerezték meg a román állampolgárságot. Az elmúlt évtized közepéig a román állam csak az ország külképviseletein biztosított lehetőséget a külföldön élő románoknak a szavazásra, így a külföldi szavazatok száma is meglehetősen csekély volt; alig befolyásolta a választás kimenetelét. A külföldi szavazatokat a fővárosban leadott szavazatokkal összesítették. Ez is hozzájárult ahhoz például, hogy a Magyarországon nagy számban szavazó erdélyi magyarok 2000-ben a parlamentbe juttatták Pataki Júlia RMDSZ-es képviselőt. Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésekor a törvényhozó külföldi választókerületeket is meghatározott. Az ország határain túl élő románok 4 képviselői és 2 szenátori mandátum sorsáról dönthettek. A számukra kialakított 221 szavazóközpontban mintegy 24 ezer román állampolgár voksolt. A választás érdekessége volt, hogy az ázsiai-afrikai választókerületben az RMDSZ jelöltje, Kötő József színházkritikus szerzett képviselői mandátumot, 34 szavazattal. A választójog kérdése nem képezte vita tárgyát Romániában 2009 decemberéig, amikor Traian Băsescu a határon túliak támogatásával szerzett újabb ötéves államelnöki mandátumot. Ha csak a Romániában leadott szavazatok számítottak volna a választáson, Mircea Geoană ülhetett volna az elnöki székbe. A 294 külföldi szavazóközpontban leadott 147 ezer szavazatból 115 ezret kapott Băsescu, aki a végső összesítés szerint mintegy 78 ezer szavazattal előzte meg Geoanát. Băsescu a Moldovai Köztársaságban aratta legfényesebb győzelmét: az itt leadott 12 ezer szavazat 95 százaléka az ő neve mellé került. Horvát és bolgár választások a Bánságban Románia egyébként a más államok által szervezett romániai választásokban is segítséget nyújtott. A horvát állampolgárságot is szerzett bánsági horvátok immár több mint egy évtizede szülőföldjükön maradva vesznek részt a horvátországi választásokon. Amint a Krónika többször is megírta, 2000 óta a Krassó-Szörény megyei horvát falvakban is létesítenek szavazóközpontokat a horvátországi választásokon, melyek biztonságát a román hatóságok biztosítják. 2005-ben Bulgária bukaresti nagykövete is azzal folyamodott a román hatóságokhoz, hogy a bolgár állampolgárságot is szerzett bánsági bolgárok számára Temesváron is létesítsenek szavazóközpontot. A román állam hozzájárulásával a vingai és óbesenyői bolgár közösség tagjai a Bánsági Bolgár Szövetség temesvári székházában szavazhattak. Bizakodó erdélyi magyar politikusok Mindenképp üdvözlendő, hogy napirendre tűzték a témát – reagált lapunknak a határon túliak szavazati jogára vonatkozó kérdésre Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke. Hozzáfűzte, érdemben csak akkor tud reagálni a javaslatra, ha az Országgyűlés törvényben rögzíti a határon túliak választójogát. Márton Árpád Kovászna megyei RMDSZ-es képviselő megkeresésünkre úgy nyilatkozott, jónak tartja, hogy elhárul az alkotmányos akadály az elől, hogy az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárokra is kiterjesszék a választójogot. Márton ugyanakkor hozzáfűzte, az alkotmánymódosítást követően a választójogot szabályozó törvényt is módosítani kell. „Személyes véleményem szerint elegáns lenne, ha a végső döntés előtt a határon túli magyarokat is megkérdeznék erről – erre a célra rendelkezésre állnak az intézményes fórumok, a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma vagy a Magyar Állandó Értekezlet. Volt már rá példa, hogy a minket is érintő kérdésekről megkérdezésünk nélkül döntöttek Magyarországon” – fogalmazta meg elvárásait a képviselő. Mint arról már beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök Schmitt Pál államfő marosvásárhelyi látogatásakor felvetette: az erdélyi magyaroknak teljes joggal részt kellene venniük a magyarországi választásokon. Szerinte az állampolgárságnak a választójogot és a választhatóság jogát is jelentenie kell. Gazda Árpád, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár) 2010. október 22.Lejárt a nyolc szűk esztendő – Szőcs Géza számára az egész magyar kultúra fontosSzőcs Géza kolozsvári költő, az Orbán-kormány kultúráért felelős államtitkáraként vett részt Csíkszeredában a hatodik Filmdok fesztivál díjkiosztó ünnepségén. A díszvendéggel székelyföldi látogatása alkalmából a napi politikáról, erdélyi kapcsolatairól, a magyar össznemzeti kultúra jövőjéről és kilátásairól beszélgettünk. A filmdok fesztivált eddig csak távolról követtem, soha nem volt alkalmam személyesen is jelen lenni az eseményen. Ettől függetlenül felfigyeltem rá és sajnálattal vettem tudomásul, hogy egy adott pillanatban úgy tűnt, magyar állami támogatás híján a rendezvény kimúlik. Az új kormány hivatalba lépésével örömmel tapasztaltam, hogy van remény és lehetőség a filmdok feltámasztására. Megtettük a megfelelő lépéseket, és azért is jöttem örömmel az eredményhirdetésre: kicsit úgy érzem, a fesztivál a mi gyermekünk is, vagyis az új kulturális minisztérium államtitkárságáé. Mennyire érte meglepetésként, amikor felkérték a miniszteri ranggal bíró, kultúráért felelős államtitkári poszt betöltésére? Többször elmondtam már: meglepetés volt és mégsem. Eredetileg egy elméleti koncepció kidolgozása lett volna a feladatom. Pontosabban az, hogy miként lehetne helyrehozni azt a tudatrombolást, amelyet az elmúlt évek, évtizedek okoztak a magyar lelkületben. Miután ezt a felkérést elfogadtam és igyekeztem eleget tenni a kihívásnak, beleástam magam a kulturális intézményrendszer valóságába. Bevallom, elrettentő kép tárult elém. Amikor felkértek a szakterület irányítására, fenyegető hangokat hallottam magamban: ebbe csak belebukni lehet, ne vállald el. Közben annyi bizalmat éreztem és annyira megtisztelő volt a felkérés, hogy csak igent mondhattam. Pedig jó ideje eldöntöttem már, hogy nem fogok visszatérni a politikába: sem a parlamentbe, sem a végrehajtó hatalomba. Valószínűleg sok támadás éri kolozsvári származása miatt, ugyanakkor az erdélyiek minden bizonnyal több odafigyelésre számíthatnak az anyaország részéről. Örömmel hallok az erdélyiek bizalmáról, de el kell mondanom, hogy sok fanyalgást, sőt egyenesen rosszindulatú nyilatkozatokat is láttam ebből az irányból kinevezésem óta. Ennek dacára csak azt ígérhetem, amit az én helyzetemben bárki más ígérne: a határon túli magyarság a legjobbra és maximális támogatásunkra számíthat. Egységesen fogjuk kezelni a magyar kultúrát: a továbbiakban elképzelhetetlen a diszkrimináció és a hátrányos helyzet tudatos kialakítása vagy fenntartása. Nem egy tízmilliós, hanem egy tizenvalahány milliós közösség kultúrájáról, értékeiről, feladatairól, intézményi működéséről lesz szó. Ezt könnyű kijelenteni, de megvalósítani a legjobb szándék ellenére is nehéz. Megnevezne néhány akadályt? Most hívott fel valaki a frankfurti könyvvásárról: kiderült, a magyarországi könyvterjesztők cinizmusa folytán, a határon túli kiadók nem jutottak felülethez. Kérdem én: milyen más lehetősége van az erdélyi, a felvidéki vagy a délvidéki magyar kiadónak bemutatkozni a nemzetközi porondon? Nemrég néhány kiadó értesítést kapott: ha vannak Frankfurtban kiállítandó kötetei, néhány napon belül elküldhetik. Ezt tekintsük naiv és komolytalan ügykezelésnek. A Magyarország határain kívüli magyar kiadók átgondolt és előkészített bemutatása megoldatlan, bár én személyesen minden magyar műhely helyzetbe hozását támogatom, ez a saját felelősségem is. Azzal a kínálattal kellene megjelennünk, amit a közel tizenötmilliós lehetőségünk határoz meg. Más ügyek vonhatták el a figyelmünket, nem foglalkoztunk kellőképpen a vásárral, mert azt hittük, minden megy a maga jól bejáratott útján. Tévedtünk. Beszéljünk a magyarországi sajtótámogatásról is: az elmúlt években a hazai ellenzéki, vagy ellenzékibb média teljesen kikerült az RMDSZ pénzosztásából. Lesz-e változás? Helyzetem eleve nehéz, mert elfogultnak és ellenzékinek számítok, pontosabban RMDSZ-ellenesnek állítanak be. Időnként feltételezett vendettáimról röppennek fel teóriák, és sorolhatnám. Éppen ezért óvatosan közelítem meg a kérdést. Véleményem már sok évvel ezelőtt megfogalmaztam egy tanulmányban, amely a Magyar Kisebbség című folyóiratban jelent meg, Az RMDSZ faszarizmusa címmel. Már akkor jeleztem, hatalmas koncepcionális gondok vannak a kisebbségi területekre eljuttatott pénzek elszámolásával kapcsolatban. Konkrétan: ki és milyen elvek alapján osztja el a magyar adófizetők pénzét? Miután a világon semmi nem homogén, az erdélyi magyar közösség preferenciái sem írhatóak le homogén képletekben. Tömbmagyarságtól és szórványtól függetlenül nem lehet minden elvárásnak eleget tenni. Kétségtelen viszont, hogy valamiféle monopóliumot kiépíteni és megőrizni még eredményessége esetén is reménytelen dolog. Akinek jól megy, az a pénzcsapnál tolong, aki meg nem fér oda, az rosszul jár: így még az a hatásfok sem érhető el, amit a rendszer működtetői feltételeznek. Végtelenül differenciáltan, nagy odafigyeléssel és felelősségtudattal kell megtalálni a valóban támogatandó kulturális célokat. Ezeket a szándékokat nem írhatja felül a napi politika, nem válhatnak annak játékszerévé. És a sajtó? Nyilván a sajtó is a kultúra része, de egy napilap önmagában nem kulturális termék, csak hordozója annak. Ebben a dologban nem én vagyok a kompetens, hanem a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által irányított struktúra, amit jelenleg Répás Zsuzsa államtitkár vezet. Az általános vélemény az, hogy véget kell vetni mindenféle hegemóniának. Nyilvánvalóan van átjárás és konzultáció a tárcák között, ez nem is lehet másként. Megkockáztatom azt az állítást, hogy az erdélyi magyar sajtóra jobb napok várnak a nyolc szűk esztendő lejártával. Bár az ország anyagi-pénzügyi helyzete olyan amilyen, biztos, hogy a meglévő forrásokból az erdélyi magyar média teljes palettájának részesülnie kell. Sokszínűbb lett az erdélyi magyar politika: kivel és milyen szinten tartja a kapcsolatot? Örök életemben pártellenes voltam. Az átkosban is inkább elszenvedtem a párton kívüliség hátrányait, de nem léptem be. Annak idején az RMDSZ-nek is azért lettem tagja, mert vezetővé választottak, és ezzel automatikusan együtt járt a tagság. De – ideértve a Fideszt is – soha semmilyen más pártnak nem voltam tagja. Meggyőződésem, hogy a világ egyetlen országa, ahol a pártok a maguk valós és kívánatos fontossága szerint vannak jelen a társadalom életében, az Svájc. Rendkívül károsnak tartom, hogy barátságokat, sőt családi viszonyokat mérgez meg a pártpreferencia. Igyekszem emberi kapcsolataimat függetleníteni attól, hogy ki milyen színekben nyilvánul meg a közéletben. Az RMDSZ-szel például nincsenek intézményes kapcsolataim, de jó kapcsolatban állok néhány vezető képviselőjükkel, ugyanakkor vannak barátaim az MPP-ben és Tőkés Lászlóval az élen az EMNT-ben is. Ennek továbbra is így kell maradnia, mert a politikai zászlók cserélődnek, de a barátságok megmaradnak. Kultúráért felelős államtitkárként globálisan tekint Erdélyre, vagy vannak kedvencei, például színház, vagy bármi más? Alig van olyan terület, ami – ha szóba kerülne – ne lenne rendkívüli fontosságú. Kiemelt helyet érdemel a műemlékvédelem, a színház, az irodalom, a zene, a film, a sajtó. Szinte komolytalannak tűnik, hogy minden nagyon fontos, de valóban az: ez az értékvilág, amelyen belül az erdélyi magyar meg tudja élni, és kifejezésre tudja juttatni hovatartozását. Jakab Lőrinc, Erdély.ma 2010. október 28.November 5-én hat év után ülésezik a MÁÉRTA magyar kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök november 5-ére összehívta Budapestre a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), amelyen minden bizonnyal szóba kerül majd a kettős állampolgárság ügye és a külhoni magyarok szavazati joga is. A Magyar Állandó Értekezlet 1998 novemberében az előző Fidesz-kormány idejében kormányhatározattal létrejött tanácsadói és végrehajtás-technikai, politikai testület. Ezzel a döntéssel a Horn -kormány alatt 1996-ban először megtartott magyar-magyar csúcsértekezlet intézményesült. Tagjai a magyarországi parlamenti pártok és olyan kárpát-medencei magyar szervezetek képviselői, amelyek az adott országokban parlamenti vagy regionális – közlegitimitást élvező – képviselettel rendelkeznek. A MÁÉRT-nak a kormányhatározat szerint léteznek szakmai bizottságai is. A 2002-ben megtörtént kormányváltás után megváltozott a MÁÉRT jellege. Ettől kezdve nem a kormánynak a nemzetpolitikai elképzeléseit alakító testületeként működik, hanem a kormány elképzeléseit hivatott közvetíteni az érintettek felé. A jogosult résztvevők köre is megváltozott mivel a részvételi jogosultság nem a képviseleti legitimitástól függ, hanem a pártpolitikától. A szakmai bizottságok egy ideig még esetlegesen működtek. A MÁÉRT utolsó ülésére 2004. november 11-én került sor. Az ülésen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök konfliktusba került a határon túli magyar vezetőkkel a kettős állampolgárság ügyében kiírt népszavazás miatt, s ezután az értekezletet többé nem hívták össze. A 2004. december 5-i népszavazás után, Kasza József szabadkai politikus kezdeményezésére, 2005. január 7-én a MÁÉRT határon túli tagjainak részvételével – és a magyarországi parlamenti pártok mellőzésével – megalakult Szabadkán a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma (HTMSZF) azaz a „kis-MÁÉRT”. Ez az egyértelműen politikai okból alakult találkozási és vitafórum részint a MÁÉRT csődje miatt megfeneklett eszmecsere folyamatosságát volt hivatott szolgálni. Összehívására az okot mindenkor „a határon túli magyarság és a nemzet közös ügye” teremti meg. A HTMSZF soron következő ülését június 12-én tartotta Bécsben, ahol a MÁÉRT kárpát-medencei határon túli tagjai felvették a fórum teljes jogú tagjai sorába a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, az Észak-amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét, a Latin-amerikai Magyarok Országos Szervezeteinek Szövetségét. E tagfelvétellel a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma a világ magyarságának legátfogóbb keretévé vált. A kis-MÁÉRT legutóbbi, és talán utolsó ülésére Pécsett került sor a trianoni békediktátum 90. évfordulójára emlékezve. Az Orbán-kormány közel hat évnyi mellőzés után hívta össze újra a MÁÉRT-et. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar polgármesterek VIII. világtalálkozójának második napján, Gödöllőn már bejelentette, hogy július 19-e előtt összehívják a Magyar Állandó Értekezletet, erre mégsem került sor. Semjén Zsolt július elején levélben fordult a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) eddigi résztvevőihez azzal a kérdéssel, szükségesnek tartanak-e változtatásokat a szervezetnél, és ha igen, milyen jellegűeket. A legszélesebb nemzeti együttműködési rendszerében az a helyes, ha az összehívás előtt megkérdezik a MÁÉRT-ben valaha résztvevő szervezeteket, hogy ők hogyan látják, milyen szervezeti változtatásokat szükséges végrehajtani - mondta akkor Semjén. A MÁÉRT-nek megvan a világos statútuma, magyar pártok, politikai szervezetek vesznek részt benne, ez a magyar szervezetek fóruma. Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadni a MÁÉRT statútumát, amely szerint a szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik önmagukat magyarként definiálják - szögezte le Semjén Zsolt, a KDNP elnöke arra a felvetésre még június végén, a szlovákiai parlamenti választások után, hogy meghívják-e a MÁÉRT ülésére a Bugár Béla által alapított Most-Híd pártot. A Most-Híd elnöke erre úgy válaszolt: a párt a választóknak akar bizonyítani, nem a magyar politikának. „Egy párt nem attól válik ilyenné vagy olyanná, hogy mit bizonygat, hanem attól, hogy mit cselekszik. Mi a választóinknak akarunk bizonyítani, nem Semjén Zsoltnak, és nem Magyarországnak” – szögezte le Bugár. Megjegyezte, a Híd nem vazallusa egyetlen magyarországi és szlovákiai pártnak sem. „A labda Magyarországon pattog. Mi nem fogunk bizonygatni semmit, nekik kell dönteniük arról, hogy akarnak-e tisztességes partneri kapcsolatot a Híddal vagy nem“ - mondta a pártelnök. Információink szerint Szlovákiából csak a Magyar Koalíció Pártja kapott meghívást a Magyar Állandó Értekezlet november 5-i ülésére. Felvidék.ma 2010. november 1.Az egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme nélkülAz egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme nélkül – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Zágonban. A politikus részt vett a hétvégén Csutak Vilmos, a Református Mikó Kollégium, illetve a Székely Nemzeti Múzeum hajdani igazgatója szobrának leleplezési ünnepségén. A Kovászna megyei tanács vasárnapi közleménye szerint a Magyarországról érkezett alkotás átadásán Semjén Zsolt az egykori igazgató munkásságát méltatva elmondta: az ünnepek értelme, hogy levonjuk a történelem tanulságait, hitet és erőt merítsünk elődeink példájából. Hozzátette: a történelem a helyi közösségek történelméből áll, így az egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme, híres szülöttei és helyi kultúrája nélkül. Semjén szerint az is fontos, hogy mindenki teljesíthesse a Szent István által hátrahagyott küldetést, a maga szülőföldjén gondoskodjon népéről és annak kultúrájáról. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke beszédében kifejtette, hogy Csutak Vilmos lámpás ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. "Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, így például Benedek Elekkel vagy Kós Károllyal" – mondta a megyei önkormányzat elnöke. Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 1.Zágon ünnepelt (Csutak Vilmos-szobrot avattak)Zágonnak van, mivel büszkélkednie, minden évben megemlékezhet egy-egy nagy elődről, szoborral tiszteleghet előttük - mondotta beszédében Kis József polgármester Csutak Vilmos igazgató-tanár, történész mellszobrának szombati avatóünnepségén. Az alkotás a Mikes-Szent-kereszty-kúria szobor- és kopjaparkját gazdagítja, a megemlékezésen a helybeliek mellett jelen volt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, Pálosi Ferenc tiszteletbeli konzul, parlamenti képviselők, szenátorok, önkormányzati vezetők, egyházfők. A szobrot Zágon polgármestere és Szén József, Kisköre korábbi elöljárója leplezte le. A mellszobor Kisköre testvértelepülés ajándékaként került Zágonba. Szén József beszédében kiemelte: Csutak Vilmos szobrával követendő pél-dát állítottak egy olyan faluban, amely őrzi a múlt értékeit. Bíró Béla, a Székely Mikó Kollégium jelenlegi igazgatója nagy elődje életútját elevenítette fel, hangsúlyozta kitartását, szülőföldje és a magyar oktatás melletti következetes kiállását. Incze Sándor esperes elmondta: a Székely Mikó Alapítvány már gondolt egy Csutak Vilmos-szobor állítására, de a zágoni polgármester megelőzte őket. Jövő évben azonban a megyeszékhelyen egész alakos szoborral tisztelegnek a nagy iskolaigazgató emléke előtt. Semjén Zsolt nem csak az eseményt méltatta, de kiemelte: a magyarországi rendszerváltás azonnali következményei érezhetőek, több, a határokon kívüli magyarságot érintő törvényt fogadott el az Országgyűlés. Jövő évben a szentgyörgyi Csutak-szobor állításánál magyar állampolgárokként, magyar útlevéllel a zsebükben ünnepelhetnek a háromszékiek - vázolta a jövő képét. A magyar miniszterelnök-helyettes jelenlétét az Orbán-kormány üzeneteként értelmezte Tamás Sándor tanácselnök: nyolc év hideg szünet után az új magyar kormány fontosnak tartja, hogy hangsúlyosan odafigyeljen Erdélyre, Székelyföldre - mondta. Bokor Gábor, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. november 2.MÁÉRT: Kik a meghívottak? – SEMJÉN: PÉNTEKEN ÖSSZEÜL A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLETÖsszehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT); a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása szerepel. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a MÁÉRT programját a határon túli szervezetektől beérkezett vélemények alapján állították össze. Kiemelte: alapvető követelése volt a határon túli magyar szervezeteknek, hogy miután a Gyurcsány-kormány évekig nem hívta össze a MÁÉRT-et, az új kormány ezt tegye meg, s a nemzetpolitikai kérdéseket vitassák meg. Nekünk is egy identitásbeli kérdés, hogy próbáljuk meg jóvá tenni, amit az előző kormány elrontott - mondta, hozzátéve: ez egy egységes nemzet, a magyar nemzetpolitikai koncepciót nem lehet kialakítani a külhoni magyarok nélkül. Közölte: a Híd-Most nem kapott meghívást a MÁÉRT-ra, mert - a meghívott határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban - a tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. Ez fundamentális kérdés a magyar megmaradás érdekében - emelte ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzáfűzte: a Híd-Mosttal - amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát - ugyanakkor korrekt és partneri viszonyra törekednek. „A korrekt partneri kapcsolat az egy dolog, és a MÁÉRT-ra való meghívás az egy másik dolog” - fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Semjén Zsolt hozzátette: ha ezen túlléptek volna, és magyar pártok helyett vegyes pártok is meghívást kaptak volna, akkor „ennek nem lenne vége”. Példaként említette, hogy a szerbiai Demokrata Pártban három magyar is mandátumot szerzett. Minden olyan nem magyar identitású párt is joggal kérhetné ezentúl meghívását, ahol létrehoztak magyar tagozatot, vagy magyar emberek, vagy magyar nevű emberek szerepelnek a politikusaik között. Ez a magyar jelleg feladását jelentené, ami az asszimilációt segítené elő - fogalmazott. Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz. Kérdésre válaszolva ismét megerősítette: személyes és pártja véleménye, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaphassanak, az az Országgyűlés bölcsessége, hogy milyen megoldást választ. Hozzá a horvát példa áll a legközelebb, ahol a külhoniak pártlistán adhatják le voksaikat. A konzultációk során egyértelművé vált, a határon túli magyarság ragaszkodik a szavazati jogához. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kiemelte: a MÁÉRT legfontosabb mondanivalója az újjáalakulás. Újrakezdjük a munkát, újra rendszeres fórumot szeretnénk biztosítani a magyar szervezetek számára - fogalmazott, hozzátéve: ez egy olyan fórumot jelent, ahol közösen megbeszélhetik a valamennyiüket érintő ügyeket. Jelezte: újraindítják a MÁÉRT melletti bizottsági rendszert. Napirenden lesz a státusztörvény módosítása is, amit azért kell megtenni, mert mostani formájában azok, akik magyar állampolgárságot szereznek, nem tartozhatnának hatálya alá. Azt is szeretnék, ha az oktatási-nevelési támogatás újra vonatkozna az óvodásokra is. Felidézte, hogy a MÁÉRT 1999 február 20-án alakult meg intézményes formában, előzménye az 1996-ban kétszer ülésező magyar-magyar csúcs, amit azonban az akkori Horn-kormány nem folytatott. Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a MÁÉRT-et utoljára 2004. novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, amikor azonban a határon túli magyar szervezetek nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”. A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európa parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és Magyar Egyesületek Szövetsége, Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Meghívást kapott a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, három képviselőt hívnak meg az USA-ból, a Kanadai Magyar Kultúrközpont, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége és Ausztráliából az Új Dél-Walesi Magyar Szövetség. Semjén Zsolt kérdésre válaszolva beszélt még arról, hogy szeretné, ha a MÁÉRT az uniós magyar elnökség alatt is tartana majd ülést. Kitért arra is, hogy reményei szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát még idén összehívja Kövér László házelnök. (MTI) A magyar-magyar értekezletek krónikája Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a magyar kormány - hatéves szünet után - november 5-re összehívja a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). Az első találkozót 1996-ban tartották, majd az első MÁÉRT 1999-ben ült össze. Eddigi összesen 8 MÁÉRT tanácskozást, majd 2005-től a határon túli magyar szervezetek részvételével több „kis-MÁÉRT”-et tartottak. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az eddigi magyar-magyar találkozókról: 1996. július 4-5., Budapest: „Magyarország és a határon túli magyarság” címmel rendeztek tanácskozást, amelyen a kormány, a parlamenti pártok, a szomszédos országok magyar pártjai, szervezetei, illetve a Határon Túli Magyarok Hivatalának képviselői vettek részt. Közös nyilatkozatban nyilvánították ki, hogy a határon túli magyarok identitása megőrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlődésének, valamint szülőföldjén való megmaradásának alapvető kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása. A konferencia vendégeit fogadta Horn Gyula miniszterelnök. 1996. szeptember 4., Pápa: A tanácskozáson részt vettek a romániai, a vajdasági, a horvátországi, a szlovákiai és a kárpátaljai magyar szervezetek képviselői, valamint a Magyarok Világszövetsége és valamennyi parlamenti párt küldöttei, azonban a kormány nem képviseltette magát. A találkozó közös közlemény kiadásával zárult. Az ülést követően a találkozót kezdeményező határon túli magyar szervezetek vezetői bejelentették: bizottságot hoznak létre, amely elemzést készít az addig elkészített alapszerződések hatásáról. 1999. február 20., Budapest: A „Magyarország és a határon túli magyarság, 1999” címmel rendezett tanácskozáson - amely a záróokmány szerint az első Magyar Állandó Értekezlet volt - részt vett valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező, határon túli romániai, vajdasági, horvátországi, szlovákiai és kárpátaljai magyar szervezet, a Magyarok Világszövetsége, mint a nyugati magyarság képviselője, illetve a magyar parlamenti pártok küldöttei. A konferencián beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. Az elfogadott záródokumentum Magyar Állandó Értekezlet néven politikai konzultatív testületet hozott létre, amelynek feladata Magyarország és a határon túli magyarok folyamatos kapcsolattartásának biztosítása. Az értekezlet - a magyar miniszterelnök meghívására - évente legalább egyszer ülésezik. A dokumentum kimondta, hogy a Magyar Köztársaság politikai eszközökkel járul hozzá a határon túli magyarok szülőföldjükön való megmaradásához és polgárosodásához, kezdeményező politikát folytatva a kisebbségben élő magyarok egyéni és közösségi jogainak biztosítása érdekében. 1999. november 11-12., Budapest: A második Magyar Állandó Értekezleten a hazai parlamenti pártok, valamint a szomszédos országok azon magyar szervezetei képviseltették magukat, amelyek parlamenti vagy tartományi mandátummal rendelkeztek. Tanácskozási joggal jelen volt a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának elnöke is. A tanácskozás zárónyilatkozatban kérte fel a magyar kormányt arra, hogy a szomszédos országok közös integrációs törekvésével összhangban vizsgálja meg a határon túli magyarok magyarországi jogállását szabályozó törvény megalkotásának lehetőségét. 2000. december 13-14., Budapest: A harmadik MÁÉRT-ülésen a magyar Országgyűlés pártjainak, a határon túli magyar szervezeteknek, valamint a Magyarok Világszövetsége Nyugati régiójának képviselői voltak jelen. Felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. A fórum a Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénytervezettel (kedvezménytörvény) összefüggésben megfogalmazta javaslatait a „magyarigazolvány” kiadásáról. 2001. október 25-26., Budapest: A negyedik MÁÉRT-ülésen részt vettek a magyar kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetőleg tartományi képviselettel rendelkező határon túli magyar politikai szervezetek és a nyugati magyarság képviselői, s megvitatták a szomszédos államokban élő magyarokról szóló kedvezménytörvény végrehajtásának kérdéseit. Úgy határoztak, hogy magyarigazolványt az a magát magyarnak valló személy kaphat, aki tud magyarul, aki valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartott tagja, akit valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartanak számon vagy az állampolgársága szerinti állam magyarként tart nyilván. Az értekezleten beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter. 2002. július 17., Budapest: A Magyar Állandó Értekezlet ötödik ülésén kiemelt témaként szerepeltek az új kormánynak a határon túli magyarságot érintő elképzelései, a határon túli pártok, szervezetek álláspontjai, illetve a kedvezménytörvény végrehajtásának tapasztalatai. A zárónyilatkozatban a résztvevők megállapították, hogy tovább erősödött Magyarország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatrendszere. Támogatták a kormányt a kedvezménytörvény céljainak megvalósításában, elfogadták a jogszabály módosításának szükségességét, s üdvözölték a kabinet azon szándékát, hogy a határon túli magyar szervezetek számára tényleges részvételt biztosít az őket közvetlenül érintő kérdések eldöntésében. Az értekezleten beszédet mondott Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter is. 2002. november 17., Budapest: A MÁÉRT hatodik ülésén létrejött megállapodás szerint az Országgyűlés módosítani fogja a határon túli magyarok kedvezményeiről szóló törvényt. Az ülés résztvevői elfogadták azt a kormány által előterjesztett változtatási javaslatot, amely lényegében kiemelné a státustörvényből a munkavállalásra vonatkozó szabályozást, ugyanakkor kiterjesztené az oktatás-nevelési támogatást. Az értekezleten felszólalt Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter is. 2003. május 24., Budapest: A hetedik ülés a kedvezménytörvény módosítását is tartalmazó zárónyilatkozat elfogadásával zárult. A dokumentumot három párt, illetve szervezet képviselője, Németh Zsolt (Fidesz), Kovács Miklós (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) és Ágoston András (Vajdasági Magyar Demokrata Párt) nem írta alá. 2004. november 12., Budapest: A MÁÉRT nyolcadik ülése a határon túli magyaroknak járó kettős állampolgárságról hivatalos zárónyilatkozat elfogadása nélkül zárult. A határon túli magyar szervezetek, valamint a Fidesz és az MDF a kettős állampolgárság támogatásáról fogadtak el nyilatkozatot, melyet az MSZP és az SZDSZ nem írt alá. Az MSZP azt javasolta, hogy az Országgyűlés még a kettős állampolgárságról szóló december 5-i népszavazás előtt fogadjon el törvényt a külhoni magyar útlevélről. Ez az okmány akadálytalan bejutást biztosítana a határon túli magyaroknak Magyarországra. A Fidesz azt indítványozta, hogy még a népszavazás előtt az „európai útlevélről” közösen megalkotandó törvénnyel határozzák meg, mit tartalmazzon a kettős állampolgárság. Az SZDSZ szorgalmazta, hogy alakuljon a MÁÉRT-en belül integrációs bizottság, az öt európai parlamenti párt egy-egy képviselőjének bevonásával, míg az MDF azt sürgette, hogy a magyar Országgyűlés keretén belül jöjjön létre a határon túli magyarokkal foglakozó bizottság, s javasolta a magyar állampolgárság kedvezményes honosítással való megszerzésének lehetővé tételét, illetve a külhoni állampolgárságról szóló törvény megalkotását. Vajdaságma.info 2010. november 2.Csutak Vilmosnak állítottak szobrot ZágonbanAz egyetemes magyar kultúra sem lenne teljes Zágon történelme nélkül – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes Zágonban. A politikus részt vett a hétvégén Csutak Vilmos, a Református Mikó Kollégium, illetve a Székely Nemzeti Múzeum hajdani igazgatója szobrának leleplezési ünnepségén. A Kovászna Megyei Tanács október 31-i, vasárnapi közleménye szerint a Magyarországról érkezett alkotás átadásán Semjén Zsolt az egykori igazgató munkásságát méltatva elmondta: az ünnepek értelme, hogy levonjuk a történelem tanulságait, hitet és erőt merítsünk elődeink példájából. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke beszédében kifejtette, hogy Csutak Vilmos lámpás ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 4.Toró T. Tibor: jövő év derekára megszülethet az új autonomista pártA közelmúltban a romániai magyar sajtó felröppentette a hírt: új párt bejegyzésére készülődik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Lapunk újraindulásával fontosnak tartottuk már az első lapszámban körüljárni a témát, hiszen az EMNT kezdeményezése több szempontból is fontos: a szavazóit durva gazdasági megszorításokkal kiábrándító RMDSZ, illetve a semmitevés béklyójában vergődő Magyar Polgári Párt mellett egyre nagyobb azoknak a romániai magyar szavazóknak a tábora, akiket a meglévő két pártnál egy sokkal hitelesebb politikai erő tudna visszacsalogatni a szavazófülkékbe. Az is fontos szempont lehet az új párt bejegyzése körüli döntésben, hogy az Orbán-kormány számára Tőkés László személye széles körű megbecsülésnek örvend. A témát egy interjú erejéig Toró T. Tiborral, az EMNT ügyvezető elnökével jártuk körül. Magától adódik a beszélgetést indító kérdés: — Milyen elvárásaik vannak az új magyar kormánytól? — Nagy elvárásokkal tekintettünk a magyarországi változások elé. Amint az elmúlt években Tőkés László többször is megfogalmazta: a rendszerváltozás kiteljesedése mellett valódi rendszerváltásra van szükség a magyar nemzetpolitikában is. Elvárásunk az volt, hogy mind a szimbolikus gesztusok, mind a mindennapi életet érintő konkrét cselekvések terén változás történjen. Az új kormány, és a kétharmados országgyűlési többség eddigi tevékenységében nem is csalatkoztunk. Jó érzés volt látni, hogy az Országgyűlés megalakulása után szinte azonnal napirendre kerültek a határokon átívelő nemzetegyesítésre vonatkozó törvénytervezetek. A trianoni békediktátum 90. évfordulójára időzített, a nemzeti összetartozásról szóló tanúságtétel törvénye volt az első ilyen. A második már túlmutatott a szimbolikus gesztuson, hiszen a magyar állampolgársági törvény módosítása nyomán, gyorsított eljárással adható meg a magyar állampolgárság a határon túli magyarok számára. A két jogszabály elfogadása új nemzetpolitika kezdetét jelenti. Nyilván azt szeretnénk, ha a határokon átívelő nemzetegyesítési program minden szinten megmutatkozna. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) készen áll arra, hogy minden jó kezdeményezésnek partnere legyen, illetve olyan kérdésekben, ahol közvetlenül érintettek vagyunk, akár kezdeményezők is lehessünk. — Milyen nemzetpolitikai témában kezdeményezne az EMNT? — A magyarországi politika régi adóssága az alkotmányozási folyamat kiteljesítése , hiszen az az alaptörvény, amely alapján az utóbbi húsz évben Magyarország működött, 1989-ben kapta jelenlegi formáját, az akkori demokratikus ellenzék erői és a meggyengült állampárt közötti kompromisszum alapján. Ez az alkotmány a rendszerváltozás elindítására elégségesnek, kiteljesítésére és befejezésére azonban kevésnek, a nemzetegyesítésre pedig alkalmatlannak bizonyult. A nemzetpolitikai rendszerváltáshoz biztos, hogy új, az egész nemzethez szóló alkotmány kell! Ennek megalkotása közös feladat, amiből mi is ki szeretnénk venni a részünket. Fontosnak tartanánk, ha az új alkotmánytervezet preambulumába a Szent István-i örökségre és a keresztény értékek fontosságára való utalás mellé az egységes magyar nemzetre vonatkozó passzus is bekerülne. A jelenlegi alkotmánynak az a mondata, amely Magyarország felelősségét érinti a határon túli magyar nemzetrészek iránt, konkrétabb megfogalmazást kell kapjon. A magyar nemzetegyesítési program megfelelő alkotmányos garanciákat igényel, amelzekre később újabb törvényeket, jogszabályokat lehet építeni. — A magyar kormány nemzeti párbeszédet hirdetett meg Magyarországon: a magyar nemzetpolitika szerves részeként ennek a párbeszédnek szerte a Kárpát-medencében működnie kell ahhoz, hogy nemzetpolitikailag fontos kérdésekben előre tudjunk lépni. Milyen esélyt lát arra, hogy Erdélyben a különböző politikai csoportosulások között valóban jövőbe mutató párbeszéd jöjjön létre? — Elsődlegesen az a magyarországi folyamat a fontos, amely megteremti a nemzetpolitikai műhelyeket, és az ehhez kapcsolódó intézményeket. Nagy jelentősége van a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által koordinált nemzetpolitikai államtitkárságnak, és igen fontos az a tárcaközi koordinációs bizottság, amely összehangolja a nemzetpolitikai szempontból jelentőséggel bíró kormánystruktúrák erre vonatkozó döntéseit. Az újjászülető MÁÉRT-ban szintén a nemzetpolitikában gondolkodó magyarországi és határon túli politikusokat kell közös asztalhoz ültetni. A párbeszéd erdélyi részét természetesen nekünk, idehaza kell megoldanunk. Az erdélyi magyar politika sokszínű. A Magyar Polgári Párt megjelenésével bipolárissá váló erdélyi magyar politika lassan-lassan multipolárissá bonyolódik, amelynek igazi oka az, hogy ez a két pártpolitikai szereplő közül egyik sem képes az autonómia-program hiteles és eredményes képviseletére. Ezen a helyzeten az sem segített, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak folyamatosan párbeszédre és az autonómia érdekében történő közös cselekvésre ösztökélte őket. Erre alakult 2009-ben az EP-választási együttműködés fontos melléktermékeként az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, amely azonban kevés igazi eredményt hozott: a párbeszéd is csonkára sikeredett – az MPP képviselőit nem sikerült érdemben bevonni a tárgyalásokba, a közös cselekvés pedig főleg az RMDSZ ellenérdekeltségén akadt el. Ennek ellenére úgy érezzük, van még tartalék ebben a testületben, ha sikerül a virtuális kerekasztalhoz odaültetni azokat is, akiknek széke eddig üres maradt. Konkrétan a Magyar Polgári Pártról (MPP) és a Székely Nemzeti Tanácsról (SZNT) van szó. A két szervezetet érdemes külön tárgyalni. Az SZNT, amely önmagát székelyföldi közképviseletként határozza meg – bár szerintem ettől még távol áll – elvi okokból tartotta magát távol a tárgyalásoktól, de a maga konok-kitartó módján a Székelyföld területi autonómiájának kérdését sikeresen tartja a közbeszéd napirendjén. Bár pártpolitikai célokat nem fogalmaz meg – egyféle székelyföldi autonómia-lelkiismeretként próbál viselkedni a közéletben – szerintem ott a helye, ahol az autonómia-program érvényesítésének módozatairól próbáljuk az annyira szükséges konszenzust kialakítani. A másik hiányzó szereplő, a Magyar Polgári Párt az RMDSZ pártpolitikai alternatívájaként határozta meg önmagát. Az EMNT az elején úgy vélte, hogy saját civil-politikai eszközeivel katalizálni tudja a politikai szereplőket abban, hogy határozottan vállalják föl az autonómia ügyét. Be kell látnunk, hogy ez ritkán sikerült. Az RMDSZ az autonómiát inkább csak retorikai szinten vállalja föl, amikor azonban konkrét politikai cselekvésre van szükség, megtorpan: a bukaresti politikai szerepvállalás – a kormányzati ellenérdek – felülírja az autonómia ügyét. A Magyar Polgári Párt – hogy finoman fogalmazzak –, a jóra való restség bűnébe esve, tétlenségével tesz az autonómia ellen. Csak a Székelyföldön több száz önkormányzati képviselője és tucatnál több polgármestere van, de pártként képtelen ezeknek az amúgy elkötelezett és rátermett embereknek szakmai segítséget és politikai hátországot biztosítani, hogy sikeresen képviseljék saját településük és az autonómia ügyét. Be kell látnunk, hogy civil-politikai szervezetként eszközeink igen korlátozottak: az autonómia ügye iránt elkötelezett és azért hatékonyan cselekedni hajlandó pártpolitikai szereplő nélkül nincs áttörés. Ez a felismerés vezetett oda, hogy kimondjuk: ha a létező pártok ezt a szerepet nem tudják, vagy nem akarják felvállalni, akkor létre kell hozni egy igazi autonomista pártot. – Legalább tizenöt éve az erdélyi magyar polgári oldal igen sok kritikát fogalmaz meg az RMDSZ-szel szemben. Az MPP-nek nem sikerült hatékony alternatívát nyújtania. Vajon sikeresebb lesz-e téren az EMNT párttá alakulása? — Az EMNT nem pártosodik, nem is szeretném, hogy párttá váljon. Az EMNT legfeljebb a maga mozgalmi eszközeivel segíthet azoknak, aki elszánták magukat a pártalapításra, közben pedig megmarad annak, aminek született: széles merítésű, pártok feletti civil-politikai mozgalomnak, amely eddig kivívott súlyával és tekintélyével az integrált – területi és kulturális — autonómia koncepcióját emberközelbe hozza. Ez a tekintély jelentős részben elnökének, Tőkés Lászlónak köszönhető, aki immár harmadik éve az Európai Parlament pulpitusáról képviseli az autonómiatörekvéseket, és néhány hónapja az EP alelnökeként még nagyobb súllyal tudja megjeleníteni követeléseinket. Az EMNT feladata, hogy az autonómia-ügyben meghatározza azt a zsinórmértéket, amelynek segítségével az ettől eltérők lepleződnek. Verbálisan az erdélyi magyar politika nagy része autonomista, de általában megrekednek ezen a szinten, és amikor konkrétan dönteni kell, megtorpannak vagy sumákolni kezdenek. Az RMDSZ ezt hosszú évek óta művészi szinten műveli, az MPP pedig most tanulgatja. Sajnos, a választás szabadságának biztosítása – bár fontos a demokrácia-deficit kiküszöbölése szempontjából – nem elegendő egy valós alternatíva kiépítéséhez, ehhez ennél több kell. Egy autonomista pártnak a dolga, hogy elkötelezett és rátermett embereket hozzon döntéshozói helyzetbe, és aztán segítse őket munkájuk végzésében. A Mozgalomnak pedig továbbra is az a dolga, hogy az autonómia ügyét közelebb vigye az emberekhez és megértesse velük, hogy mindennapi életüket fogja pozitívan befolyásolni, ha sikerül megvalósítani. Ha elegendően sok embert sikerül erről meggyőzni, az autonómia ki fogja vájni a maga medrét. Egy olyan megduzzadt folyammá válik, amelynek az egységes nemzetállam bűvkörébe zárt többségi politika nem tudja útját állni. — Az elmúlt húsz évben sokat beszéltünk az autonómiáról, de semmi nem valósult meg belőle. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a romániai magyarság két évtizede nyomtalanul telt el. Hogyan foglalná össze e sikertelenség okait? – A sikertelenség fő oka az, hogy politikai elitünk fősodra igazából soha nem hitt az autonómia-programban, vagy ha az elején igen, ez hamar elmúlt. A bukaresti politikát lassan kitanuló, annak sajátosságaihoz jól igazodó magyar politikusok érdeke az évek folyamán folyamatosan átalakult. Rájöttek, ha az autonómia-programot sikerre vinnék, a bukaresti érdekkijárás veszít fontosságából, mert az igazán fontos döntések a hatáskörök és a források „hazatelepítése” következtében már otthon, Erdélyben születnének, az autonómia által megteremtett közigazgatási struktúrákban. Ezért az autonómiaprogramot ügyes retorikai fogással úgy odázzák el, hogy megteremtésének esélyét mindig a bizonytalan távolba tolják ki. Az RMDSZ vezetői számára mindig van valami, ami miatt a nagy stratégiai célok nem időszerűek, ennek hátterében azonban az rejtőzik, hogy valójában nem is akarják az autonómiát, hiszen annak sikere a kijárásos politika végét jelentené. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács történelmi érdeme, hogy létrejöttével és kiállásával nem engedte azt, hogy ez az elbukarestiesedett (egyes román elemzők szerint teljesen „elmitikásodott”) magyar politikai gárda eltüntesse az autonómia-programot a történelem süllyesztőjében. Ezért az autonómia-ellenes politikusok továbbra is kénytelenek autonomista retorikába csomagolni a semmittevést vagy az elodázást, esetenként a nemzetárulás határait súroló lépéseket. Ez azonban egyre nehezebb, egyre hiteltelenebb a tartalom nélküli autonomista frázis. Az RMDSZ-nek mindeddig sikerült az egyre magasabbnak látszó parlamenti küszöböt átlépni, de tartok tőle, hogy a hitel-készlet a végét járja: jelenleg olyan kormánykoalíció tagjaként járatja le magát, amely minden eddiginél brutálisabban nyúl bele az emberek zsebébe, ellehetetlenítve mindennapi életüket. Ezért is szükség van a hitelét vesztett képviselet leváltására és a politika rehabilitálására. — Az új magyar kormány bevallott szándéka, hogy a kárpát-medencei magyar autonómia-formák megvalósítását segítse. Elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenlegi politikai alakulatok ezt a törekvést Erdélyben érdemben képviselni tudják? —Nem hiszem, hogy az RMDSZ képes lenne egy új, radikális nemzetpolitikai megújulásra. A belső hatalmi játszmákban jelenleg egymással szembenálló csoportok nem abban különböznek egymástól, hogy valamelyikük a Bukarest-centrikus politikát fel akarná váltani Erdély-centrikus, az autonómiát célzó politikával, vagy ha akad ilyen, az teljesen esélytelen.. A Szövetség tisztújító kongresszusa előtt néhány hónappal nem látom annak jelét, hogy Markó Béla bármelyik lehetséges kihívója elutasítaná a bukaresti kijárásos politikát, tehát nem számítok érdemi változásra. A MPP-ben pedig éppen a semmittevés az akadálya annak, hogy az RMDSZ reális alternatívája legyen. Az MPP-s önkormányzatok nem azért nem dolgoznak autonómia-ügyben, mert nem lennének rátermett embereik, hanem mert semmiféle segítséget nem kapnak a központi pártvezetéstől. Mindezek után megalapozottan állítható: ma nem úri passzió az autonomista párt létrehozása, hanem erkölcsi és politikai kötelessége azoknak, akik hisznek az autonómiában. Meggyőződésem, hogy Erdélyben ezek alkotják a többséget, még akkor is, ha ideig-óráig megtéveszti őket a hamis retorika. – Mikorra jegyeznék be az új pártot? — Ha azt akarjuk, hogy már a következő választásokon tényezővé válhasson, jövő év első felében létre kell hozni. Én azt szeretném, ha a pártalapításról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács testületeiben konszenzusközeli álláspont alakulna ki. Az EMNT november végén tartja esedékes évi küldöttgyűlését. Itt világos döntést kell szülessen: a küldöttek egyetértenek-e egy igazi autonomista párt létrehozásával, és a mozgalom támogatja-e a kezdeményező személyeket ezen törekvésükben? Ha a döntés megszületik, egy fél év alatt össze lehet hozni az új pártot. Én hiszem azt, hogy erre létezik igény és értelemszerűen megfelelő támogatottság. Fontos kimondani, és a kétkedőket megnyugtatni: nem egy harmadik pártra van szükség, hanem az első valódi AUTONOMISTA pártra. Másként fogalmazva: végre egy igazi Tőkés Pártra. Nem Tőkés László személyes pártjára – bár nem tagadom, azt szeretném, ha a párt és Tőkés László, az EMNT elnöke és a Kárpát-medencei magyar nemzetegyesítés szimbolikus alakja között olyan szoros viszony alakulna, hogy kölcsönösen segíthessék egymást a nemzetpolitikai szolgálatban – hanem egy olyan pártra, amely hűséggel, alázattal és konok következetességgel képviseli az erdélyi politikában azt az értékrendet, amelyet Tőkés László neve fémjelzett az elmúlt húsz évben. Azt a programot, amelyet Tőkés László jelenített meg egyházi vezetőként, politikusként, közéleti emberként, az egyik legismertebb magyarként szerte a nagyvilágban. — Ismerve a politikai realitásokat, és azt, hogy ön a párbeszéd híve, meg kell kérdeznem: az új párt a meglévő erdélyi magyar pártok valamelyikének koalíciós partnere lesz-e a választásokon? — Az új párt megjelenésével nem veszíti értelmét az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Az EMEF-nek igazából ezt követően lesz tétje. Ma azért nem tud eredményt felmutatni, mert az RMDSZ lebecsüli tárgyalópartnerét. Az RMDSZ a parlamenti és a kormányképviselet monopóliumával rendelkezik, és úgy gondolja, hogy mindez elegendő eszköz ahhoz, hogy ne kelljen érdemben egyeztessen döntéseiben, a párbeszédet pedig csak tessék-lássék, propaganda-célzattal folytatja, nem azért, mert számolni akar partnere álláspontjával.. Amennyiben az EMEF keretében az EMNT, és párt-szövetségese potenciálisan rendelkezik az RMDSZ-éhez hasonló eszközökkel, a tárgyalások új tétet kapak. Innentől kezdve nem tartom kizártnak, hogy a politikai racionalitás talaján maradva, új impulzust kap az együttműködés és ez magyar választási koalíció vagy akár választási párt formáját öltse. Tehát az autonomista párt újabb tétet és újabb esélyt adhat a párbeszédnek, az együttműködésnek és az összefogásnak Az viszont előre borítékolható, hogy olyan programban nem leszünk partnerek, amelynek középpontjában nem a mi integrált autonómia-koncepciónk van. Kisréti Zsombor, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2010. november 4.Az asszimiláció ellenszere a magyar állampolgárság – Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az újraéledő nemzetpolitikáról– Ön a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a magyar kormányban. Hogyan jellemezné az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikáját? – Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt húsz év nem váltotta be a magyar nemzet reményeit. Reményt adott ugyan Antall Józsefnek az a mondata, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke, az elmúlt időszak azonban messze nem teljesítette e mondat lényegét. Legnagyobb fájdalmunk 2004. december 5-e volt, amikor az MSZP-SZDSZ kormány, személy szerint Gyurcsány Ferenc – kicsinyes pártpolitikai megfontolásokból – nemzete elleni kampányával lelki Trianont idézett elő. Az idei országgyűlési választások után, a kétharmados felhatalmazás birtokában természetesnek tartottuk, hogy az új kormány megalakulása előtt az Országgyűlés elé kerüljön az állampolgársági törvény: tudtuk, egy percet sem szabad várakozni. Számos oka van annak, hogy ezt miért tettük. Először is ez a dolgok természetes folyamata. December ötödike fájdalmát leginkább azzal tudtuk enyhíteni, hogy az Országgyűlés első teendői közé soroltuk az állampolgárság megadását. Tisztában voltunk azzal, hogyha a törvénytervezetet azonnal benyújtjuk, a szocialisták között is lesz jóérzésű ember, aki megszavazza. Tudtuk: ha a szocialista pártban Gyurcsány Ferenc ismét szerephez jut, meg fogja akadályozni a szocialista képviselőket abban, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Megtörténhetett volna, hogy egyedül Szili Katalin szavazza meg az MSZP-ből a törvényt. Nem volt tehát közömbös számunkra, hogy az Országgyűlés 98 százalékban, vagy 85 százalékban szavazza meg a magyar állampolgárság törvényét a határon túli magyarok számára. Kegyelmi pillanatnak tartom, hogy a Magyarország határai körül levő hét országból hat támogatja állampolgársági törvényünket. Ezt nem volt szabad elodázni. Ebben a kérdésben Szlovákia nem vehető komolyan: a Fico-Slota féle szocialista-fasiszta koalíció részéről – bármilyen állampolgársági törvényt is szavazunk meg – ugyanilyen magyarellenes hisztéria következik. Fő irányelvünk: emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha többé nem rendeljük alá egyetlen ország belpolitikai hullámverésének sem. – Az elmúlt nyolc esztendő rombolása mély nyomokat hagyott a nemzetben. Ön szerint ezek a sebek gyógyíthatóak-e? Sikerül új fejezetet nyitni a magyar nemzetpolitikában? – Az állampolgársági törvény, úgy gondolom, önmagában új fejezetet nyit: nem csak az elmúlt nyolc évet, nem csak az utóbbi húsz esztendőt, és nem csak az 1944 óta tartó időszakot írja felül, hanem történelmi értelemben nyitja meg az utat a nemzet közjogi újraegyesítése előtt. Fontos látni, hogy egyfelől a magyar nemzet kultúrnemzet, ami a nyelv, a kultúra és a történelmi sorsközösség alapján áll, másfelől a magyar nemzet Szent István óta politikai nemzet volt, amelyet a közjog tartott egyben. Gondoljunk a Szent Korona jelentőségére. A magyar nemzet közjogi egysége meghaladta a magyar nemzet etnikai határait. Ebből következik, hogy ezer éves államiságunk történelmében a magyar nemzet nem csak kultúrnemzet volt, hanem közjogi nemzet is: a közjogi nemzetegyesítés nagyon erős impulzust jelent a magyar identitás megőrzésében. Láthatóan fölgyorsult a határon túli magyar nemzetrészek asszimilációja: ezt pusztán támogatási formákkal már nem lehet megakadályozni. A Szülőföld Alapon keresztül történő támogatások fontosak, de önmagukban nem elégségesek: erős impulzust kellett adni a magyarság számára, olyan impulzust, amely képes megállítani, megfordítani az asszimilációt. Az állampolgársági törvénnyel a magyar nemzetrészeket közjogi értelemben is a nemzethez kötjük. – Kishitűek szerint európai uniós keretek között az elcsatolt nemzetrészek számára biztosított magyar állampolgárság nem hoz újat. Ezt ön hogyan kommentálja? – Ez tételesen nem így van. Nyilvánvaló, hogy az állampolgárság alapvetően nem egzisztenciális, hanem identitásbeli megfontolásból kell a határon túli magyarságnak. Az erdélyiek és a felvidékiek a román és a szlovák állampolgárságuk mellett ugyan uniós állampolgárok is, ez mégsem pótolja a magyar identitásnak megfelelő magyar állampolgárságot. A vajdasági és a kárpátaljai magyarságnak egzisztenciális szempontból is fontos a magyar útlevél, hiszen ez biztosítja a szabad közlekedésüket. Én azt tartom természetesnek, hogy a magyarság többségének nem egzisztenciális okokból, hanem az identitás megőrzéséhez kell a magyar állampolgárság. Hadd mondjam el, hogy erdélyi gyökereim vannak. Bátyám a hetvenes években disszidált Svédországba. A rendszerváltás után besétált a stockholmi magyar nagykövetségre, és bemutatta régi útlevelét — időközben megkapta a svéd állampolgárságot —, és postafordultával visszakapta magyar útlevelét is. Édesanyám erdélyi rokonsága, aki szülőfaluját nem hagyta el, nem lehetett magyar állampolgár. Ezt mélyen igazságtalannak éreztem. Nyilvánvaló, hogy ezt a diszkriminációt fel kellett oldani. Ennek a feloldása az, hogy mindenki megkapja a magyar állampolgárságot, akinek ősei a magyar királyság területéről származtak, és aki valamilyen szinten beszél magyarul. – Erdélyi és bukaresti útján első kézből kapott információt arról, hogy a román hivatalosságok hogyan viszonyulnak az új állampolgársági törvényhez. Milyen benyomásokkal tért haza? – Az erdélyi és a bukaresti útnak két alapvető értelme van: az állampolgársági törvény szempontjából kulcsfontosságú, hogy 1918 óta először nem állt össze ellenünk a Kisantant. Az új törvény elfogadtatását nagymértékben segíti az, hogy a magyar állampolgársági törvény a román állampolgársági törvény vitáját követi. Ha Románia havi tízezer útlevelet adhat ki, elsősorban a Moldáv Köztársaság területén élő románoknak, akkor nekünk sem mondhatja senki, hogy nem biztosíthatunk magyar állampolgárságot akár az erdélyi, akár a kárpátaljai magyarságnak. Az Unió sem szólhat bele, hiszen Moldova, akárcsak Kárpátalja az Unió határain kívül fekszik. Ha Románia megteheti, akkor megtehetjük mi is. A román állampolgársági törvény lehetővé teszi például a Besszarábiában élő románoknak is a román állampolgárság megadását. Nehéz elképzelni, hogy egy besszarábiai románnak papírjai lennének arról, hogy ősei román állampolgárok voltak: az ortodoxiában hol van anyakönyvvezetés, hol nincs, tehát okiratilag felettébb nehéz ezt bizonyítani. A román állampolgársági törvényben van egy tudatos homályosság: úgy fogalmaz, hogy vélelmezhető, valószínűsítő a kérelmező őseinek román származása. Ez számunkra lehetővé teszi, hogy csángómagyar testvéreinkre is kiterjesszük a magyar állampolgárságot, hiszen a csángóknak csak töredéke tudná bizonyítani, hogy őse a Magyar Királyság területéről vándorolt ki. Ha Románia megteheti, hogy valószínűsítés és vélelmezés alapján állampolgárságot ad, ugyanazt mi is megtehetjük. Számunkra fontos ebben a kérdésben a Romániával való jóviszony: Románia támogatja a magyar állampolgárság megadását. Băsescu elnök úrnak, akinek szívügye, hogy a moldáviai románoknak román állampolgársága legyen, a hasonló elvekre épülő magyar állampolgárság megadását is támogatnia kellett. Ez nekünk politikailag fontos üzenet. – Új tisztségében számos erdélyi magyar politikussal tárgyalt. A Fideszhez hagyományosan közelebb álló polgári politikusok közül nem mindenki örül annak, ha az új magyar kormány úgymond egyforma közelséggel kezeli a két erdélyi politikai oldalt. Köztudott, hogy az előző kormányzatnak egyedül az RMDSZ volt a kegyeltje. Lesznek-e új partnereik Erdélyben? – Az erdélyi magyarság tekintetében mi nem szeretnénk beleszólni a szervezetek életébe. Ugyanakkor néhány szempontot érdemes megfontolni. Az első, ami számunkra Erdélyben és a Felvidéken egyaránt kulcsfontosságú: a Fidesz csak etnikai alapú magyar pártokat támogat. A vegyes pártok csúszást jelentenek az asszimiláció irányába. Nem az a megoldás, hogy román pártban legyen magyar tagozat: kisebbségi létben etnikai magyar politikára van szükség. Világosan kell látni, hogy az erdélyi magyar politika sokszínű. Az erdélyi magyar politikának, elsősorban az RMDSZ-nek ugyanakkor el kell gondolkodnia a folyamatos szavazatvesztés okai felől. Ennek nem pusztán az elvándorlás a magyarázata: egyfajta kiábrándulás tapasztalható a magyar képviseletből. Viszont azt is látni kell, hogyha a magyar politika kiesik a román nagypolitikából, a bukaresti parlamentből, akkor a magyar értelmiség ideológiai alapon román pártokba integrálódhat, ami a magyar etnikai politikai képviselet végét jelentené. A sokszínűség megőrzésével, a kritika jogosságának elismerésével a megoldás mégiscsak a magyar egység megtartása: ez lehet a garanciája annak, hogy a magyar etnikai politika megmaradjon a román parlamentben. Természetesen nem akarom megkerülni a kérdését: ezt a problémát alapvetően több dimenzióban kell kezelni. Nem csak politikai mezőny van: létezik az egyházak, a civil szerveződések világa is. A támogatások zöme alapvetően ezekhez a kisközösségekhez kell eljusson. Ők őrzik a magyar identitás lángját. A nagypolitika tekintetében azt tudom megerősíteni, hogy nem a magyar állam feladata igazságot teremteni az erdélyi magyar szervezetek között. Feladatunk az, hogy minél inkább az értékek mentén történő együttműködést munkáljuk. Nem titkolom, hogy személy szerint Tőkés Lászlót tekintem iránytűnek, aki az Európai Néppárt színeiben az Európai Parlament alelnöke, Erdély legmagasabb rangú politikusa. Az anyaország és az erdélyi magyar nemzetrészek között a helyes viszony szerintem az, ha a magyar kormány — az egyetemes magyar nemzetpolitika képviselőjeként — nemzetpolitikai kérdésekben nem dönt az erdélyi magyarság meghallgatása nélkül. Ugyanakkor a magyar kormány nem mondhat le arról, hogy üzenetet intézzen bármely nemzetrészhez. Ezek azok az alapelvek, amelyek keretében az erdélyi magyarság és a magyar kormány viszonyának működnie kell. – Az előző magyar kormányzat határon túliak irányába fenntartott támogatáspolitikája közismert volt. Erre leginkább a néhai kommunista diktátor, Rákosi Mátyás híres mondása a jellemző: aki nincs velünk, az ellenünk van. Hogyan tervezi a Fidesz-kormány a Kárpát-medencei új támogatáspolitikát? – Úgy fogalmaznék, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van, és mindenki ide tartozik, aki a magyar identitás megőrzését tekinti céljának. Korábban valóban úgy volt, hogy az MSZP-kormány politikai szimpátia alapján osztogatta a támogatási pénzeket. Sok visszaélésre derül fény: nem véletlen, hogy zsákszámra próbálták eltüntetni ezek bizonyító iratait. Vélelmezhető, hogy ezen a területen is súlyos visszaélések történtek: ezek kivizsgálása folyamatban van. Az előző kormány átláthatatlan, bonyolult intézményeket hozott létre a támogatások leosztására: a magyar élet jelentős részére nem figyelt, ugyanakkor politikai indíttatású területekre párhuzamos intézményeken keresztül hihetetlen mennyiségű pénzeket juttatott. Ezt a rendszert akarjuk gyökeresen megváltoztatni egy tárcaközi bizottság létrehozásával, amelynek feladata lesz pontos térképet készíteni szakterületenként a határon túli magyarság szükségleteiről. Ezzel megszüntethetők a párhuzamosságok, ugyanakkor, ahol eddig hiány volt, azt pótolni tudjuk. Az új támogatáspolitika fő ismérve az átláthatóság lesz. – Mennyiben fog változni a támogatások nagyságrendje? – Mindenképpen növelni szeretnénk a jelenlegi támogatások mértékét. Az első Fidesz-kormány idején alakult ki az az új támogatáspolitika, amelynek az egyházi támogatás is szerves része volt: ennek tíz százaléka kötelezően a határon túli magyarságot illette meg. Az általunk akkor elképzelt és kidolgozott rendszert a szocialista kormány fokozatosan elsorvasztotta, leépítette. A szocialista kormányzat ránk hagyott gazdasági öröksége jelentősen leszűkítette lehetőségeinket. Ahogy az ország gazdasági helyzete javulni fog, a határon túli magyarság támogatására szánt pénzösszegek is folyamatosan nőni fognak. Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2010. november 5.Újból összeül a Máért – Hat év után ismét együtt tanácskoznak a Kárpát-medencei magyar politikusokIsmét egy asztalhoz ülnek a magyarországi parlamenti pártok, a kormány és a határon túli magyarok legitim képviselői a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ma kezdődő 9. ülésén. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden jelentette be, hogy a magyar kormány hat év szünet után, november 5-re újból összehívja a Máértet. A tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státustörvény módosítása szerepel. Az első hasonló jellegű találkozót 1996-ban tartották, majd az első Máért 1999-ben ült össze. Záródokumentuma szerint a Magyar Köztársaság politikai eszközökkel járul hozzá a határon túli magyarok szülőföldjükön való megmaradásához. A második Máért felkérte a magyar kormányt arra, hogy vizsgálja meg a határon túliak magyarországi jogállását szabályozó törvény megalkotásának lehetőségét. A harmadik fórum megfogalmazta javaslatait a magyarigazolvány kiadásáról, míg a negyedik Máért-ülésen a kedvezménytörvény végrehajtását vitatták meg. A szocialista–szabaddemokrata koalíció 2002-es hatalomra jutása után két Máértet is tartottak: előbb megállapították, tovább erősödött Magyarország és a határon túliak kapcsolata, novemberben viszont már a kedvezménytörvény módosításáról állapodtak meg, s a 2003 májusában tartott hetedik ülés zárónyilatkozata a változtatásokat is tartalmazta. Ezt a Fidesz, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt nem írta alá. Semjén emlékeztetett arra, hogy a Máértet utoljára 2004 novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, de amikor a határon túliak nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, „dühében többet nem hívta össze”. 2 perces interjú: Berényi József elnök, Magyar Koalíció Pártja – Milyen elvárásokkal érkezik a Magyar Koalíció Pártja a Magyar Állandó Értekezlet hétvégi ülésére? – Mivel a Máért már hat éve nem ülésezett, túl nagy elvárásaink nem lehetnek. Örülünk, hogy a konzultációnak ez a formája folytatódik. Természetesen kíváncsiak vagyunk a magyar kormány gazdaságpolitikai elképzeléseire, különösen annak határon átívelő részére, mert ha Észak-Magyarországnak jó, az Dél-Szlovákiának sem rossz, s ugyanez igaz fordítva is. Ami az oktatási és nevelési támogatás rendszerét illeti, az elmúlt időszak tapasztalataira hagyatkozva van elképzelésünk arról, hogyan lehetne ezt a támogatást hatékonyabbá tenni a felvidéki intézmények számára. – Kik fogják képviselni az MKP-t az ülésen? – A meghívás két személyre szólt, alapszabályunk értelmében rajtam kívül Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának elnöke vesz részt a tárgyaláson. – A közelmúltban több fórumon is felmerült a Most-Híd részvétele a Magyar Állandó Értekezleten. Legutóbb a Lehet Más a Politika javasolta meghívásukat. Az önök pártja esetlegesen megfogalmaz ezzel kapcsolatban valamilyen ajánlást a szervezőknek? – Semmilyen ajánlást nem teszünk. A Híd vegyes pártként határozza meg önmagát, a Máért pedig – már csak a nevéből is adódóan is – a magyar pártok egyeztető fóruma. Ilyen szempontból tehát érthető, hogy nem szerepelnek a meghívottak listáján. (PKL) · 2 perces interjú: Toró T. Tibor ügyvezető elnök, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – Mi a jelentősége a Máért összehívásának? – Ennek részben szimbolikus, részben gyakorlati jelentősége van. Az első szerint ez határozott jelzés arról, hogy az új magyar kormány által hangoztatott nemzetpolitikai rendszerváltás nem csak pusztába kiáltott szó. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szerint a legfontosabb nemzeti integrációs intézmény ugyanis a Máért. Az értekezlet keretei között születhet meg az a nemzetstratégia, amelynek a hívószava a határokon átívelő nemzetegyesítés. A gyakorlati haszna pedig abban áll, hogy itt fog kialakulni a nemzetstratégia végrehajtásának munkamegosztása. – Mihez vezetett a Máért éveken át tartó szüneteltetése? – A Máért helyén keletkezett űrt próbálta ugyan kitölteni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, de ezt csak részben tudta elérni. Jól jelzi, hogy mivel a nyolc évig regnáló baloldali kormányok nem dolgoztak ki nemzetstratégiát, így nem volt Máért sem, hisz nem volt mit a gyakorlatba ültetni. Most azonban ez fordítva lesz, így a Máért igazi műhelymunkát végezhet majd. – Mit vár a mostani értekezlettől? – A státustörvény és az állampolgársági törvény összehangolását, harmonizálását. – Mit takar ez? – Fontos lenne a státustörvény módosítása, hogy ne záródjanak ki a magyarországi kedvezmények sorából azok, akik életvitelszerűen nem élnek az anyaországban, de felveszik a magyar állampolgárságot. (KL) Magyar Hírlap 2010. november 5.Semjén: Példátlan nemzeti egység valódult megElítélték a szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott pénteken kézjegyével. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan nemzeti egység valósult meg a Máérten az anyaország pártjai és a határon túli magyarság, illetve a nyugati emigráció szervezetei között. Semjén Zsolt a zárónyilatkozatot ismertető péntek esti sajtóértekezleten kiemelte: a tagok elítélték a szlovák államnyelvtörvényt diszkriminatív, félelemkeltő szellemisége miatt. Megállapították, hogy a törvény a tervezett módosítások ellenére továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a szlovák kormány figyelembe veszi majd a Velencei Bizottság ajánlásait a jogszabály módosításakor. Az aláírók ugyancsak reményüknek adtak hangot, hogy Romániában hamarosan elfogadják az új oktatási törvényt, amely több ponton javítja a magyar oktatás helyzetét, s továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Fontosnak tartják továbbá Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának kialakítását - ismertette a nyilatkozatot a miniszterelnök-helyettes. A résztvevők üdvözölték a közvetlen demokratikus választás útján alakult új Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot, a kulturális autonómia ezen szervének létrejötte álláspontjuk szerint előremutató és biztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. Remélik, hogy a vajdasági magyarokra nézve hátrányos észak-bácskai és észak-bánáti közigazgatási körzethatárok mielőbb módosítják. Aggodalmukat fejezték ki ugyanakkor a kárpátaljai magyar oktatás, különösen a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete miatt. A felek támogatják a muravidéki magyar közösség érdekeit szolgáló általános szlovéniai nemzetiségi törvény elfogadását, s üdvözlik a magyar kormány elkötelezettségét a szórványkérdés, illetve a diaszpórában élők megszólítása mellett. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati magyarság megmaradása érdekében cselekvési terv kidolgozására van szükség, s a (a magyarok kapcsolattartását segítő) nemzeti regiszter létrehozása a nemzet minden tagjának érdeke. A Máért résztvevői üdvözölték a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket. Rögzítették, hogy üdvözlik a budapesti kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, s egyetértenek abban, hogy a két törvény valóban a nemzeti összetartozás erősítését szolgálja. A jelenlévők állást foglaltak az autonómia különböző formái, mint stratégiai célkitűzés mellett, s megállapodtak abban is: a könnyített honosítás bevezetésével összhangban a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt is módosítani kell, s az oktatási-nevelési támogatást kiterjeszteni az óvodásokra is. Felhívják a figyelmet a 2011-12-ben esedékes népszámlálások fontosságára, s az 1956-os forradalom 55. évfordulójának a világ magyarságának bevonásával történő megünneplésére. Semjén Zsolt elmondta, hogy a jövőben négy szakbizottság kezdi meg munkáját: a külügyi és jogi szakbizottság, amelynek feladata a hazai jogszabályok mellett a környező országok magyarságot érintő törvényeinek véleményezése lesz. Emellett rendszeresen ülésezik majd az oktatási és kulturális, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati, valamint a szórványbizottság. MTI 2010. november 5.Több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradásátKulcsfontosságú a határon túli magyarság megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítása – mondta Semjén Zsolt a IX. Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) pénteken a Parlamentben. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a hatéves szünet után összeülő Máérten kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Semjén a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség, amely képes ezt hatékonyan szolgálni – hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A szokott támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek – fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus. Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával és kéri a magyar állampolgárságot. Kijelentette, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen másik nemzetnél sem, amit más nemzetnek szabad, azt nekünk is szabad. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Az igénylés feltételeit ismertetve leszögezte: Magyarország az állampolgárságról más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a határon túli asszimilációt bizonyos konkurens érdekek mesterségesen támogatják és erősítik. Szomorú szívvel, de tiszta szemmel és ésszel ki kell mondani azt, hogy nem minden magyar, ami magyar nyelven van – fogalmazott. Semjén ismét megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még az idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd–Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében. Beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyarregiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. Meg fogunk harcolni minden magyarért – fogalmazott Semjén Zsolt. A nyugati magyarság tekintetében lehetséges megoldásként említette az angol szekciókat, így azokat sem zárnák ki a „magyar világból”, akik harmadik, negyedik generációként már nem bírják olyan szinten a nyelvet. Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet – értékelése szerint – igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként – tette hozzá. A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység, először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. Ígéretes, reményteli időszak előtt állunk Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében, az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott, és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása – közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik. Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul – hangsúlyozta az államtitkár. A politikus a közelgő magyar uniós elnökségre utalva azt mondta, hogy az elkövetkező években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamata. Az államtitkár szerint egy rendkívül ígéretes, reményteli időszak áll a magyarság előtt. Az összetartozás-tudatunknak különösen fontos lendületet adhat az állampolgársági törvény sikeres megvalósítása a Kárpát-medencében és a világ legkülönbözőbb pontjain, így a szórványterületeken is. Fontosnak nevezte, hogy a kormány úgy döntött, a Máért munkájában részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében a tanácskozáson részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót. A Máérten 19 külhoni magyar szervezet mellett jelen vannak a parlamenti pártok képviselői is. WA (MTI) MNO 2010. november 5.Máért – Semjén: meg kell állítani a határon túli magyarok asszimilációjátKulcsfontosságú a határon túli magyarság megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítása – mondta Semjén Zsolt a IX. Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) pénteken a budapesti , ahol beszámolt a résztvevőknek az összmagyar-regiszter létrehozására irányuló tervéről is. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a hatéves szünet után összeülő Máért-en kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Semjén Zsolt a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség van, amely képes ezt érdemben és hatékonyan szolgálni – hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A szokott hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek – fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus. Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén Zsolt közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával és kéri a magyar állampolgárságot. Kijelentette, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen másik nemzetnél sem, amit más nemzetnek szabad, azt nekünk is szabad. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Az igénylés feltételeit ismertetve leszögezte: Magyarország az állampolgárságról más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a határon túli asszimilációt bizonyos konkurens érdekek mesterségesen támogatják és erősítik. Szomorú szívvel, de tiszta szemmel és ésszel ki kell mondani azt, hogy nem minden magyar, ami magyar nyelven van – fogalmazott. Semjén Zsolt ismét megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még az idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd-Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében. Beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar-regiszter létrehozására irányul és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. „Meg fogunk harcolni minden magyarért” – fogalmazott Semjén Zsolt. A nyugati magyarság tekintetében lehetséges megoldásként említette az angol szekciókat, így azokat sem zárnák ki a „magyar világból”, akik harmadik, negyedik generációként már nem bírják olyan szinten a nyelvet. Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet – értékelése szerint – igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként – tette hozzá. A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása – közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik. „Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul” – hangsúlyozta az államtitkár. A politikus a közelgő magyar uniós elnökségre utalva azt mondta, hogy az elkövetkező években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamata. Az államtitkár szerint egy rendkívül ígéretes, reményteli időszak áll a magyarság előtt. Az összetartozás-tudatunknak különösen fontos lendületet adhat az állampolgársági törvény sikeres megvalósítása a Kárpát-medencében és a világ legkülönbözőbb pontjain, így a szórványterületeken is. Fontosnak nevezte hogy a kormány úgy döntött, a Máért munkájában részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében a tanácskozáson részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót. A Máérten 19 külhoni magyar szervezet mellett jelen vannak a magyarországi parlamenti pártok képviselői is. (MTI) Krónika (Kolozsvár) 2010. november 5.MÁÉRT – Semjén Zsolt: meg fogunk harcolni minden magyarértEgy összmagyar regiszter létrahozásáról beszélt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT), amelyet 2004 óta először ülésezett pénteken. A kormányzati politikus szerint a magyar nemzet fennmaradását több minden is veszélyezteti: a demográfiai problémák, valamint a határon túli magyaroknál az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció. Semjén szerint utóbbiban jelentős szerepet játszott a 2004 december 5-i kettős népszavazás, ami “a határon túli közösségekben lelki trianont okozott, a magyarországaiknál pedig meghasonlottságot.” A miniszterelnök-helyettes szerint a problémák megoldásához elkötelezett nemzeti politikára és erős államra van szükség. A kettős állampolgárságról szóló törvény kapcsán Semjén elmondta: egyedül Szlovákiával volt konfliktusa Magyarországnak, de “a magyar kormány soha nem rendeli alá a nemzeti érdekeket egy más ország belpolitikájának”. A politikus hozzátette: nem az egész szlováksággal, hanem csak egyes szlovákiai politikai erőkkel volt nézeteltérése Magyarországnak. Semjén emellett köszönetét fejezte ki azoknak az országoknak, amelyek megértették, hogy a kettős állampolgárság nem ellenül szól. A miniszterelnök-helyettes hozzátette: a MÁÉRT mellett, amely inkább a napi ügyekben biztosíthat a bizottságokon keresztül folyamatos kommunikációt, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) is fontos szerepet szán a kormány. Ez a szervezet stratégiai kérdésekben hozhatna döntéseket a magyarsággal kapcsolatban. Semjén Zsolt ismertette azt a kormányzati tervet is, amely egy összmagyar regiszter felállítására vonatkozna. A tervek szerint az interneten keresztül összegyűjtenék a világ magyarságát. A miniszterelnök-helyettes szerint ez óriási nyomásgyakorlási lehetőséget rejt magában, hiszen egy-egy ügy mellett az egész magyarságot meg , lehet mozdítani. “Meg fogunk harcolni minden magyarért” – zárta beszédét Semjén Zsolt. Erdon.ro 2010. november 5.Tőkés: Ez az a pillanat, amikor a magyarság összefoghatAz erdélyi magyar politikus, az Európai Parlament alelnöke úgy látja: bár számos mulasztást kell leküzdeni a múltból, hosszabb távon meghozhatják gyümölcsüket a különféle Kárpát-medencei magyar összefogások, a nemzeti önkormányzati rendszerek kiépítése. Enyhe keserűséget érzek – így kezdte Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, erdélyi magyar politikus a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívása kapcsán a Duna Televíziónak adott interjúját a csatorna péntek reggeli műsorában. A Hattól nyolcig stúdiójában nyilatkozó politikus szerint hat évvel ezelőtt – ennyi ideje nem hívták össze a Magyar Állandó Értekezletet a korábbi kormányok – a MÁÉRT létrehozóinak nemzetpolitikai tervezgetései éppúgy megakadtak, mint a magyar nemzeti felemelkedés folyamata. A mostani tanácskozás azonban – más szerveződésekkel és összefogásokkal kiegészülve – történelmi esély lehet, egy új kezdet nyitánya – mondta a politikus. Fájdalmas, hogy húsz évvel a rendszerváltozás kezdete után még mindig az újrakezdés stádiumában vagyunk. Az emiatt érzett keserűséget viszont felülmúlja az öröm, hogy végre van egy olyan magyar kormány, amely felülemelkedik a pártpolitikai szűkkeblűségen és nemzetben gondolkodik, hátrahagyva a kommunizmus visszahúzó tehertételét, igyekezve bevonni a nemzeti együttműködés rendszerébe a határon túli magyar közösségeket – nyilatkozta a MÁÉRT mai megnyitását megelőzően Tőkés László. Magyarországon most nagyobb az összetartás “Ugyanakkor igaz, amit Schmitt Pál köztársasági elnök úr mondott: jelenleg erőteljesebb az összefogás a csonka-Magyarországon, mint a határon túli magyar részeken. Gondoljunk itt elsősorban Felvidékre, ahol már egy elszlovákosodott, renegát típusú párt is létrejött, vagy gondoljunk az erdélyi ellentétekre, a pártpolitikai vetekedésekre. Ilyen szempontból a viszonylagos szerbiai javulás örömmel töltött el a napokban, különösképpen Vajdaságban, ahol úgy éreztem, hogy a régiók Európájának egyik markáns magyar jelenlét által jellemezett régiójában otthon érezhetem magam” – fejtett ki gondolatait a MÁÉRT-en belüli magyar-magyar párbeszéd újraindulásának apropóján az EP alelnöke. Történelmi pillanat – idő az összefogásra Milyen esélyét látja, hogy ebben a helyzetben a kárpát-medencei magyar közösségek is összefogjanak és legyen egy közös nemzetpolitikai stratégia – hangzott a Duna Televízió kérdése. “Történelmi felelősségről és történelmi pillanatról beszélhetünk véleményem szerint. Egyenesen vétek, sőt, több mint bűn, hiba volna jelen pillanatban nem észrevenni, hogy '89-et követően most alakult ki egy olyan kellő pillanat és körülmény, amikor a magyarság összefoghat” – reagált Tőkés László. A politikus szerint felül kellene emelkedni a pártpolitikai önzésen, és ki kellene szabadulni az utódállamok többségi politikájának a fogságából, illetve a megelőző nyolc év klientúrapolitikájának a kötelékeiből – és valóban nemzetben kellene gondolkodni; egy nemzetpolitikai rendszerváltozásra nyílik lehetőség – érvelt az EP-képviselő. Vissza kell térnünk a kezdetekhez – mondta Tőkés, hozzátéve: a MÁÉRT azzal a szándékkal alakult meg, hogy közös nemzetpolitikában és nemzetstratégiában gondolkozzunk, és az egész nemzet gondját vállaljuk. Erre nézve a mostani tanácskozás napirendje nagyon fontos, beszédes a MÁÉRT programja, akár csak a miniszterek személye, illetve Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes házigazdai szerepköre – hangsúlyozta a nyilatkozó. Külön kiemelte Orbán Viktor miniszterelnök – akit a nemzet miniszterelnökének nevezett – előadásának jelentőségét és fontosságát. Egyesülhet a többféle kezdeményezés ereje Tőkés László megjegyezte: érdemes a mai MÁÉRT -tanácskozást és annak jelenetőségét úgy értelmezni, hogy a képet kiegészítjük a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával, amely az Országgyűlésben működött „még a legínségesebb időkben is" Szili Katalin és a Fidesz együttműködésének köszönhetően; de érdemes gondolni az Orbán Viktor védnökségével működő Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsra, aminek éppen ő, azaz Tőkés László az elnöke – mondta a politikus. Mindezek jelentősége abban áll, hogy nem csak Budapest központtal, hanem a határon túli összefogás jegyében is egy nemzeti önkormányzati rendszer kiépítésén fáradoznak. Ez pedig – mondta Tőkés László – kiegészülve az anyaországi védnökséggel és nemzetpolitika újulással meghozhatja gyümölcsét. Nem azonnali hatállyal, de hosszabb távon – hiszen nagyon nagy lemaradást, nagyon sok mulasztást kell leküzdeni – nyilatkozta a Duna Televízióban Tőkés László. Duna Televízió, Erdély.ma 2010. november 6.MÁÉRT – Semjén: Példátlan magyar nemzeti egység valósult megValamennyi meghívott határon túli magyar szervezet, így a Kárpát-medencei, a nyugat-európai és a tengerentúli magyarokat képviselő egyesületek és a magyar parlamenti pártok is aláírták pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) záródokumentumát. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint példátlan magyar nemzeti egység valósult meg a dokumentum egyhangú elfogadásával. A MÁÉRT tagjai üdvözölték a magyar kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, és örömmel fogadták, hogy 6 év után ismét összehívták az értekezletet. Az aláírt dokumentum egyebek mellett állást foglal a határon túli magyarok különböző szintű autonómiájának biztosítása, mint stratégiai célkitűzés mellett. Az aláírók meggyőződése szerint a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetősége új esélyt jelent a magyarság számára. A dokumentum üdvözli az új, immár nacionalizmustól mentes szlovák kormány felállását, ám elítélik a szlovákiai nyelvtörvényt. Reményüket fejezik, ki hogy Romániában mihamarabb elfogadják az új oktatási törvényt, és szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. A résztvevők üdvözölték a vajdasági magyar kulturális autonómia biztosítását, ám aggodalmukat fejezték ki az ukrajnai magyar oktatás helyzetével kapcsolatban. A dokumentum aláírói üdvözölték a kormány a diaszpórában élő magyarok támogatása iránti elkötelezettségét, felhívták a figyelmet az 1956-os forradalom és szabadságharc jövő évi méltó megünneplésére és a 2011-12-ben esedékes népszámlálások fontosságára. A MÁÉRT szlovákiai, ukrajnai, romániai, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, nyugat-európai, kanadai, egyesült-államokbeli, latin-amerikai, valamint ausztráliai résztvevői egyetértettek abban, hogy a 6 év szünet után ismét összehívott tanácskozás szakbizottságokban folytassa munkáját. A döntés nyomán ismét feláll a külügyi és jogi szakbizottság, az oktatási és kulturális szakbizottság, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottság, valamint a szórvány szakbizottság. erdon.ro 2010. november 6.Hat év szünet után ismét Máért Kulcsfontosságú az asszimiláció megállítása (MTI) – Kulcsfontosságú a határon túli magyarság megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítása – mondta Semjén Zsolt a IX. Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) pénteken a Parlamentben, ahol beszámolt a résztvevőknek az összmagyar- regiszter létrehozására irányuló tervéről is. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a hatéves szünet után összeülő MÁÉRT-en kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Semjén Zsolt a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség, amely képes ezt érdemben és hatékonyan szolgálni – hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A szokott hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek – fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus. Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén Zsolt közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával és kéri a magyar állampolgárságot. Semjén Zsolt ismét megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát- medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még az idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte ugyanakkor, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd-Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében. Beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar-regiszter létrehozására irányul és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. "Meg fogunk harcolni minden magyarért" – fogalmazott Semjén Zsolt. Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet – értékelése szerint – igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként – tette hozzá. A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása – közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik. Tárgyilagos, realista nemzetpolitikát! Orbán Viktor szerint tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelyben egy percre sem szabad elfelejteni, hogy az "egységes magyar nemzet létezik". Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezleten azt mondta: a Máért léte azt mutatja, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok könyveit együtt írjuk. A Máért nélküli korszaknak vége van – jelentette ki beszédében a kormányfő, aki szerint az ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát. Úgy látja, a Máért léte azt mutatja, "megvan bennünk a szándék", hogy a magyarok könyveit együtt írjuk. "Ha külön- külön kezdjük írni, akkor az útjaink elválnak, és a mi gyermekeink és unokáink már nem egy nagy nemzet könyveit írják" – hívta fel a figyelmet. Orbán Viktor kiemelte, szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el; ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő. Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelynek kiindulópontja, hogy egy percre sem szabad elfelejteni: az "egységes magyar nemzet létezik" – mondta, hozzátéve, ez a garancia arra, hogy soha többet ne lehessen a nemzetpolitikában olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sokmillió magyar ember életét. Hozzátette: ezeknek a hibáknak az elkerülésére soha vissza nem térő lehetőségünk és esélyünk van. Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és nemzetstratégiai érdekeket a külpolitikai reláció érdekei alá rendeljék. Pont fordítva, az összes külpolitikai relációt annak fényében kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Ugyanakkor az is világos, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszere radikálisan változóban van. A korábban nagyon gyakran ideológiamotivált kapcsolatrendszerek át fogják adni helyüket az ideológiamenteseknek. Nekünk szerinte semmi okunk nincs arra, hogy továbbra is ideológiai szempontokon alapuló kapcsolatrendszert építsünk ki olyan országokkal, akikkel egyébként mindenki pragmatika alapján építi kapcsolatrendszerét. Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 6.Írjuk együtt a nemzet nagykönyvét (Magyar Állandó Értekezlet)Az egységes magyar nemzet létezik A Máért nélküli korszaknak vége van — jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint az ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát. Úgy látja, a Máért léte azt mutatja, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok könyveit együtt írjuk. Ha külön-külön kezdjük írni, akkor útjaink elválnak, és a mi gyermekeink és unokáink már nem egy nagy nemzet könyveit írják — hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök elmondta: a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazást úgy értelmezte, az akkor hatalmat gyakorlók arra akarták rávenni az embereket, hogy külön-külön írjuk a magyar nemzet nagykönyvét. Orbán Viktor szavai szerint ez egy beteges politika. Az idei országgyűlési választás azonban válasz volt 2004. december 5-re, szakítottak ezzel a beteges gondolkodásmóddal — hangsúlyozta. Emlékeztetett, hogy a 2004-es népszavazáson az igenek többségben voltak a nemekhez képest, és ez erkölcsi kötelességet jelent azon kormány számára, amely először kap lehetőséget ennek kijavítására, hogy meg is tegye. Felidézte, a parlamentben nagyarányú támogatást kapott a kettős állampolgárságról szóló javaslat. Orbán Viktor kiemelte, szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el; ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő. Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelynek kiindulópontja, hogy egy percre sem szabad elfelejteni: az egységes magyar nemzet létezik — mondta, hozzátéve, ez a garancia arra, hogy soha többet ne lehessen a nemzetpolitikában olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sok millió magyar ember életét. Hozzátette: ezeknek a hibáknak az elkerülésére soha vissza nem térő lehetőségünk és esélyünk van. Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és nemzetstratégiai érdekeket a külpolitika érdekei alá rendeljék. Pont fordítva, a külpolitikát annak fényében kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Az előttünk álló jövőben az együttműködés leginkább kézenfekvő terepe a gazdaság lesz. A magyarországi politika és nemzetpolitika után — folytatta — a mi küldetésünk egy közép-európai politika megteremtése: a gazdaságban, az infrastruktúrában, a fejlesztéspolitikában, s talán a katonai együttműködés lehetősége sem zárható ki, természetesen a NATO és az unió keretein belül — fejtette ki. Orbán Viktor a modell értékű változtatások között említette a Máért összehívását és a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtását is. Utóbbival kapcsolatban elmondta: eddig csak a döntés született meg, a végrehajtás még nem kezdődött el. Megállítani az asszimilációt A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Semjén Zsolt a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. Ehhez erős államra van szükség, amely képes ezt érdemben és hatékonyan szolgálni — hangsúlyozta. A határon túli magyarság szempontjából pedig kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását. A megszokott hagyományos támogatási formák szükségesek, de nem elégségesek — fűzte hozzá a kereszténydemokrata politikus. Mint mondta, erős impulzusra van szükség az asszimiláció megállítására, s ez az impulzus az állampolgárság megadása, amely lehetővé teszi a kulturális-nyelvi-történelmi sorsközösség mellett a nemzet közjogi egyesítését is. Hangsúlyozta, az az elvi álláspontjuk, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehet, ahány valós identitása van. Semjén Zsolt közölte: ahogy Magyarországot nem sérti, ha egy pilisi szlovák felveszi a szlovák vagy egy gyulai román a román állampolgárságot, úgy elvárjuk, hogy a környező országok se érezzék ellenük irányuló lépésnek vagy nemzeti érdekeik sérelmének, ha az ottani magyarság él emberi jogával, és kéri a magyar állampolgárságot. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Hozzátette: azt is látni kell, hogy a határon túli asszimilációt bizonyos konkurens érdekek mesterségesen támogatják és erősítik. Szomorú szívvel, de tiszta szemmel és ésszel ki kell mondani azt, hogy nem minden magyar, ami magyar nyelven van — fogalmazott. Semjén Zsolt megerősítette, a Máért mellett szükség van a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára is, amely a remények szerint még idén összeülhet. A Máért szakbizottsági rendszere is visszaáll, s rendszeresen ülést tart a jövőben. Leszögezte, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló Híd—Most párttal korrekt, partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében. eszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar-regiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. Meg fogunk harcolni minden magyarért — fogalmazott Semjén Zsolt. Megkezdődött az egység újraalkotása A külügyi tárca államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként — tette hozzá. A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státustörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségeken belül. Németh Zsolt azt mondta, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túli magyarok akaratával. 2010 a külhoni magyarság számára érezhető megkönnyebbülést hozott, és megkezdődött a nemzeti egység újraalkotása — közölte, hozzátéve: bízik abban, hogy ez nemcsak az anyaország és a határon túli magyarság között, hanem a határon túli magyar közösségeken belül is folyik. Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul — hangsúlyozta az államtitkár. A közelgő magyar uniós elnökségre utalva azt mondta, hogy az elkövetkező években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is, s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamata. Az államtitkár szerint rendkívül ígéretes, reményteli időszak áll a magyarság előtt. Az összetartozás-tudatunknak különösen fontos lendületet adhat az állampolgársági törvény sikeres megvalósítása a Kárpát-medencében és a világ legkülönbözőbb pontjain, így a szórványterületeken is. Fontosnak nevezte hogy a kormány úgy döntött, a Máért munkájában részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében a tanácskozáson részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót. Állampolgárságról, autonómiáról... Semjén Zsolt kijelentette: példátlan magyar nemzeti egység valósult meg az anyaország pártjai és a határon túli magyarság, illetve a nyugati emigráció szervezetei között. Az összes tag által aláírt zárónyilatkozatot ismertetve kiemelte: elítélték a szlovák államnyelvtörvényt diszkriminatív, félelemkeltő szellemisége miatt. Megállapították, hogy a törvény a tervezett módosítások ellenére továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a szlovák kormány figyelembe veszi majd a Velencei Bizottság ajánlásait a jogszabály módosításakor. Az aláírók reményüknek adtak hangot, hogy Romániában hamarosan elfogadják az új oktatási törvényt, amely több ponton javítja a magyar oktatás helyzetét, s továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Fontosnak tartják továbbá Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának kialakítását. Üdvözölték a közvetlen demokratikus választás útján alakult új Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot, a kulturális autonómia ezen szervének létrejötte álláspontjuk szerint előremutató és biztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. Remélik, hogy a vajdasági magyarokra nézve hátrányos észak-bácskai és észak-bánáti közigazgatási körzethatárokat mielőbb módosítják. Aggodalmukat fejezték ki ugyanakkor a kárpátaljai magyar oktatás, különösen a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete miatt. A felek támogatják a muravidéki magyar közösség érdekeit szolgáló általános szlovéniai nemzetiségi törvény elfogadását, s üdvözlik a magyar kormány elkötelezettségét a szórványkérdés, illetve a diaszpórában élők megszólítása mellett. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati magyarság megmaradása érdekében cselekvési terv kidolgozására van szükség, s kijelentik, a magyarok kapcsolattartását segítő nemzeti regiszter létrehozása a nemzet minden tagjának érdeke. A Máért résztvevői üdvözölték a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket. Rögzítették, hogy üdvözlik a budapesti kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, s egyetértenek abban, hogy a két törvény valóban a nemzeti összetartozás erősítését szolgálja. A jelenlévők állást foglaltak az autonómia különböző formái, mint stratégiai célkitűzés mellett, s megállapodtak abban is: a könnyített honosítás bevezetésével összhangban a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt is módosítani kell, s az oktatási-nevelési támogatást kiterjeszteni az óvodásokra is. A résztvevők kiemelték, hogy a tanácskozás a nemzeti érdekek képviseletére alakult legitim magyar szervezetek párbeszédének intézményesített fóruma, amely a közös gondolkodást és a magyar nemzetet érintő döntések közös meghozatalát szolgálja. A kormányfő helyettese úgy összegezett: a Máért kilencedik ülése össznemzeti szempontból rendkívüli jelentőségű és rendkívül sikeres volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. november 6.Véget ért a beteg korszakÚjra egységben a magyarság, hiába kergették szét hat éve a Máértot Nemzetpolitikai mércével mérve történelmi jelentőségű tanácskozás színhelye volt tegnap a Parlament: hat esztendeig tartó szünet után ismét egy asztalnál tanácskoztak a külhoni magyar szervezetek, a magyar parlamenti pártok, valamint a budapesti kormány képviselői. A Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) 2004 novemberében utoljára Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök hívta össze, majd azzal, hogy többet nem egyeztetett a külhoni magyarokkal, hozzájárult a legfontosabb nemzetpolitikai fórum tetszhalottá nyilvánításához. Ezért is jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az értekezleten, hogy „soha többet nem szabad olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sok millió magyar ember életét”. Adósságot törlesztettünk Jön az összmagyar regiszter, Budapest megharcol minden magyarért - hangzott el a IX. Máérton. Ellítélték a félelemkeltőnek nevezett szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott pénteken a kézjegyével. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan nemzeti egység valósult meg a Máérton. Semjén a zárónyilatkozatot ismertetve kiemelte: a Máért résztvevői üdvözlik a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket, és állást foglaltak a különböző autonómiaformák mellett. Hat esztendeig tartó szünet után ismét egy asztalnál tanácskoztak a Parlamentben a külhoni magyar szervezetek, a magyar parlamenti pártok és a budapesti kormány képviselői. Ezt a fórumot 2004 novemberében utoljára Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök hívta össze. A IX. Máért megnyitóján Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kulcsfontosságúnak nevezte a határon túliak megmaradása szempontjából az asszimiláció megállítását. A politikus szerint több tényező fenyegeti a nemzet fennmaradását. Az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túliak esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Semjén a folyamat megállítása érdekében az anyaország részéről elkötelezett nemzeti politikát tart szükségesnek, hogy a nemzet ügyének szolgálata evidencia legyen. A miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Magyarország az emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekét soha többet nem rendeli alá más országok belpolitikájának, ugyanakkor a szlovákság felé ki volt és ki van nyújtva a kezünk. Az állampolgárság-igénylés feltételeiről elmondta: Magyarország más államnak információt nem fog kiadni arról, ki magyar állampolgár és ki nem. Ismertette, hogy a Máért kapcsán a magyar identitást mint alapot nem lehet feladni, a magát vegyes pártként definiáló szlovákiai Most-Híd párttal partneri viszonyra törekednek, de nem a Máért keretében. Semjén beszámolt arról a tervéről is, amely az összmagyar regiszter létrehozására irányul, és a kapcsolattartás fontos eszköze lehet. Ennek a jövő évtől kialakítandó regiszternek szerinte hatalmas nyomásgyakorló szerepe is lehet, például olyan helyzetben, mint a szlovák nyelvtörvény. „Meg fogunk harcolni minden magyarért” – fogalmazott Semjén Zsolt. Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. „Ma sem fogalmazhatunk másként” – jegyezte meg, majd kitért arra: a státustörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. Úgy vélte, 2003 májusában a kedvezménytörvény módosításával a magyar kormány megosztotta a Máért-szervezeteket, 2004 novemberében az utolsó Máért-ülésen pedig teljesen szembefordult a határon túliak akaratával. „Nem hangozhat el többé olyan kijelentés Magyarországon, amely a határon túli magyarság kirekesztésére irányul” – hangsúlyozta. Németh azt mondta, hogy a következő években reményeik szerint megkezdődhet a húsz év alatt kidolgozott autonómiarendszer, az oktatási-kulturális stratégia megvalósítása az óvodától az egyetemig, beleértve a szakképzést is s a határtérségek fejlesztésének látványos folyamatát. Fontosnak nevezte, hogy a kormány úgy döntött, a Máértban részt vesznek az ellenzéki pártok is, s köszöntötte az EP képviseletében részt vevőket, köztük Tőkés Lászlót. 2 perces interjú: Duray Miklós a Máért egyik alapítója, az MKP volt alelnöke Miként tekint a Máért egyik alapító atyjaként a 9. értekezletre annak tükrében, hogy hat esztendő tanácskozásai eddig rendre kimaradtak? – Igaz, hogy sorrendben ez a 9. találkozó, de 2001 ősze óta az a néhány Máért, amelyet megtartottak, már értelmetlen volt. Azok már az értekezlet leépülését vetítették előre. A mostani tanácskozás új starthelyzetet jelent, de egyelőre nem körvonalazódott, hogy ez a helyzet milyen további lehetőségeket, illetve célegyenest rejt magában. A kis Máértokkal az elmúlt években megpróbálták valamilyen formában pótolni a „nagyot”. – A kis Máértok is kényszerhelyzetet jelentettek, hogy ne szűnjön meg a határon túli szervezetek közötti egyeztetés. A Máért ugyanis a magyar kormány részvétele nélkül teljesen eszköztelen, de a kis Máértnak volt olyan hozadéka, amelynek az eredménye meglátszik a mostani újjáalakulás alkalmával. Jelesül, hogy helyet kaptak az asztalnál a dél-amerikai, ausztráliai és kanadai magyarok. Ez azért fontos, mert a Máért keretében kialakítandó nemzetpolitikai tervezeteknek nemcsak a Kárpát-medencei magyarokra kell vonatkozniuk, hanem a világ magyarságára. Más a KMKF, amelyben a parlamenti vagy regionális képviselettel rendelkező magyar pártoknak kell egyeztetniük azért, hogy a nemzetpolitika azon kérdéseinek, amelyek a magyar Országgyűlés elé kerülnek, legyen politikai előkészítésük a parlamenti tárgyalásokhoz. 2 perces interjú: Markó Béla a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – Miként értékeli az RMDSZ azt, hogy hat év szünet után ismét összehívta a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet? Ebben a történetben végül is nem az a rendkívüli dolog, hogy újra összehívták a Máértot, hanem az volt a gond, hogy szüneteltették több éven át. Ugyanakkor én nem gondolom azt, hogy a Máérton születhetnek nagy hirtelen óriási döntések. Azok, illetve a bizonyos problémákra adott megoldások más módon jönnek létre. Viszont a Máért fontos találkozási forma. Ezt részben helyettesítette a Szili Katalin által korábban létrehozott Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, de nem teljes egészében. Mindenesetre a Máért újbóli összehívását jó újrakezdésnek vagy folytatásnak tartom. Mindegy, miként fogalmazunk. Szükség van rá. Amint itt, a folyosón tapasztaltam, az ülés zárónyilatkozata megfogalmazásából az RMDSZ is jócskán kivette a részét. Ön épp most mondta tollba pártja álláspontját Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak. Min módosítottak? – Nem rontottunk, csak javítottunk a nyilatkozaton. Melyik részein? Dúsítottunk rajta. Néhány konkrétumot még Romániával kapcsolatban is beírtunk. Nekünk fontos, hogy a nyilatkozat kitérjen a román oktatási törvényre is. Kristály Lehel, Magyar Hírlap 2010. november 8.Csak azok vitatják, akiknek „ez a nemzet se inge, se gatyája”? Magyarország soros uniós elnöksége egy lehetőség arra, hogy a határon túli magyarság ügyei hangsúlyosan megjelenjenek. A szavazati jog kérdése a nemzeti egység megőrzése érdekében maradt ki a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) zárónyilatkozatából. Az összmagyar regisztert pedig jelentős nemzetközi erőforrásnak szánja a kormányzat. A Magyar Állandó Értekezlet után a tanácskozás tanulságairól és a nemzetpolitikában várható lépésekről is nyilatkozott Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Duna Televízió Heti hírmondó című műsorának vasárnap este. Magyarország lesz az unió soros elnöke, tehát az EU ügyei itt fognak „intéződni”. Ez pedig egy lehetőséget ad arra, hogy úgy koordináljuk a dolgokat, hogy a határon túli magyarság, illetve általában a kisebbség szempontjai hangsúlyosan megjelenjenek – így reagált Semjén Zsolt a Duna Televízió kérdésére, miszerint milyen lehetőségnek tartják Magyarország uniós elnökségét a határon túli magyar szervezetek. A miniszterelnök-helyettes Szerbiát hozta példaként, mint ahol megvalósult a kulturális autonómia egy formája. Nyilvánvaló, hogy ezt a magyar kormány nagyra értékeli és támogatja Szerbiát abbéli törekvésében, hogy mihamarabb az Európai Unió tagjává válhasson. „Ez a jó szerb–magyar viszony üdvös kihatással van a vajdasági magyarságra; az irántuk tett szerb gesztusok pedig üdvös kihatással vannak a magyar–szerb kapcsolatokra” – mondta Semjén. Miért nem döntöttek a szavazati jogról? A Máért zárónyilatkozatában szó van az egyszerűsített honosítási eljárásról, az oktatási törekvésekről és az autonómiáról, Magyarország soros uniós elnökségéről. S bár volt egy szavazás a témáról, mégsem került bele a záródokumentumba a határon túli magyaroknak adandó választójog. Miért nem? – hangzott a Heti hírmondó kérdése. A mostani Máért zárónyilatkozata valóban egy történelmi dokumentum volt, megvalósult a nemzeti egység; részint a magyarországi politika, részint a határon túli és az emigráció politikájának tekintetében – reagált a miniszterelnök-helyettes. Olyan szervezetek, amelyek pengeváltásban vannak egymással, azok is aláírták a magyarság legfontosabb kérdéseivel foglalkozó zárónyilatkozatot. Azt megerősítette Semjén: a nyugati emigráció részéről valóban felvetették, hogy a határon túli magyarság szavazati jogát vegye bele záródokumentumába a Máért. Ő ezt a kérdést véleménynyilvánító szavazásra bocsátotta, és kiderült: minden határon túli magyar szervezet ragaszkodik ahhoz, hogy szavazati jogot kapjanak a magyar állampolgársággal. Ám ez a pont nem volt része a záródokumentum eredeti tervezetének. „Ha ezt beerőltetem egy többségi szavazással, tehát hogy ez kerüljön be a záródokumentumba, akkor nincs meg a teljes egység, mert egy bizonyos magyarországi politikai párt ezt kritikusan szemlélte. Nyilván a szocialista pártnak komoly problémát okozott volna ennek ilyen formában való elfogadása, szerintem a delegáltaknak nem is nagyon lett volna mandátuma, hogy ebben a kérdésben ilyen értelmű állásfoglalást tegyenek – ismertette a hátteret a kormányzati politikus, hozzátéve: a nemzeti egységet a záródokumentum kapcsán mindennél előbbre valónak tartotta, hiszen a magyarságot érintő minden fontos kérdés belekerült a nyilatkozatba. Jelentős erőforrásnak szánják az összmagyar regisztert Miért fontos az összmagyar regiszter létrehozása, amelynek tervét szintén bejelentette a Magyar Állandó Értekezlet ülésén? – hangzott a Heti hírmondó kérdése. „Ez a szívem csücske” – reagált Semjén Zsolt. A regiszter létrehozását azért tartja fontosnak, mert a magyar nemzet világnemzet lett, abból kifolyólag, hogy az emigráció szétszórtan él a világban. A nyugati magyarság, az emigráció megtartása pediglen speciális kapcsolatokat igényel – a negyedik, ötödik generációtól már nem reális elvárni, hogy úgy beszéljenek magyarul, mint az itthoniak. „Ezért az egyik javaslatom, hogy az emigráns szervezetekben, mondjuk az Egyesült Államokban, legyen a magyar mellett egy angol nyelvű szekció is, ahol a negyedik, ötödik generációs magyarokat kell megtartani a magyarságban – még ha az angol nyelviségben is” – magyarázta Semjén, hozzátéve: a lengyelek ugyanezt a stratégiát követik. A tervezett regisztert pedig arra használnák, hogy személyesen elérjenek minden magyart, bárhol él a világban – üzeneteket küldve nekik a magyar társadalomról, vagy nemzeti ünnepeken ünnepi üzenetet például ismert költemények formájában. „Ez a fajta kapcsolattartás az ő identitásukat megerősíti. Gazdasági beruházás esetén meg lehet nézni, hogy az adott térségben hol vannak magyarok, akiknek a befolyása, kapcsolatrendszere segítség lehet ilyen szempontból is. De az sem elhanyagolható, hogy ha van egy magyar ügy – mondjuk a szlovák nyelvtörvény, ami sérelmes a szlovákiai magyarság, tehát az egyetemes magyarság számára –, akkor mozgósíthatjuk a világ magyarságát a magyar ügy mellett. Óriási erő van ebben – érvelt a miniszterelnök-helyettes. Csak azt zavarja, akinek se inge, se gatyája a magyarság A Heti hírmondó felvetésére, hogy számít-e arra, ez az elképzelés vitákat fog kiváltani, Semjén Zsolt úgy reagált: ez azoknál válthat ki vitát, „akiknek ez a nemzet se inge, se gatyája”. „Akinek magyar szíve van, az csak helyesnek tarthatja, hogy a világban élő magyarokat megtartsuk a magyarságban, a magyarsággal szimpatizáló embereket magunkhoz tudjuk kötni, az identitásukat megerősítsük; és mi rossz van abban, ha Magyarország a világban szétszóratásban élő magyaroknak magyar üzeneteket küld? Ennél pozitívabb dolog a földön nincsen. Nem beszélve arról, hogy ha más országok ezt megtehetik, akkor megtehetjük mi is. Erre mondtam azt, hogy minden magyarért meg fogunk küzdeni” – hangzott el Semjén Heti hírmondónak adott nyilatkozatában. (DunaTV) MNO 2010. november 8.MÁÉRT a magyar máért Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség a magyar miniszterelnök szerint. Orbán Viktor a hatéves szünet után pénteken Budapesten összeült Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) azt hangsúlyozta: ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak tekintse magát. Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és a nemzetstratégiai érdekeket alárendeljék a külpolitika érdekeinek. Éppen fordítva, az összes külpolitikai kapcsolatot aszerint kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: több tényező fenyegeti a magyar nemzet fennmaradását; az anyaországban és a határon túl a demográfiai problémák, a határon túli magyarság esetében az elvándorlás és az egyre erősödő asszimiláció jelenti a legnagyobb gondot. Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára szerint a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül. A MÁÉRT zárónyilatkozatát minden résztvevő ellátta kézjegyével. A dokumentum elítélti a szlovák nyelvtörvényt. Az aláírók azon reményüknek adnak hangot, hogy Romániában hamarosan elfogadják az új oktatási törvényt, amely több ponton javítja a magyar oktatás helyzetét, s továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a kárpátaljai magyar oktatás, különösen a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete miatt. A tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke örömét fejezte ki, hogy a nemzetpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus alakult ki, és nincs vita közöttük, nincs vita a határon túli magyar szervezetek, a magyar kormány és a pártok között. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke bejelentette: november végén Brüsszelben tartják a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács kihelyezett ülését. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta, ha a Kárpát-medence egységes kulturális, gazdasági tér, akkor politikailag is érdemes egységesen kezelni. ÚMSZ-összeállítás, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 10.A nemzet én vagyok...Magyar az, aki helyesli azt a politikát, amelyet a kormányzat folytat, vagyis aki rám szavaz. A várva várt MÁÉRT kelet-közép európai aspektusban egyik legmeghökkentőbb mozzanata az volt, hogy a szlovákiai Híd-Most pártot a szervezők (azaz a magyar kormány képviselői) nem hívták meg az értekezletre. Az érv, miszerint a Híd-Most meghívása esetén olyan nacionalista szlovák, szerb, román, ukrán pártok is igényt támaszthattak volna a meghívásra, akiknek van egy-két magyar szavazójuk is, nem áll meg a lábán. Ezek meghívását ugyanis a mindenkori szervezők azzal utasíthatnák el, hogy ezeknek a pártoknak a politikája éppen azt zárja ki, amire a MÁÉRT törekszik, azaz a határon túli magyarokra jellemző többes identitások szabad képviseletét. A Híd-Most politikája azonban éppen a kölcsönösen vállalt többes identitás példaszerű megnyilvánulása, ennek keretében ugyanis nem csak a magyarok vállalják a szlovákokhoz és a Szlovákiához való kötődést, hanem a párt szlovák képviselői is a szlovákiai magyarsághoz, implicite az egykori és a mai Magyarországhoz való kötődést. Következésként, ha valakinek, hát nekik föltétlenül jelen kellett volna lenniük a tanácskozáson. Annál is inkább, mert a magyar kormány miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt felvezetőjében hangsúlyosan Isten áldásában részesítette azokat a magyarországi kisebbségieket, akik kettős identitásukat vállalva anyaországaik állampolgárságát is felveszik. Sőt a nyugati diaszpóra vonatkozásában – nézetem szerint nagyon helyesen – még a magyar nyelv nem ismeretét sem tekintette a magyarsághoz való tartozás akadályának. A nemzeti érzelmek fenntartásának, illetve bizonyos nemzeti kultúrákhoz való kötődésnek a nyelvismeret hiánya valóban nem akadálya. Én például egy kukkot sem tudok kínaiul, de ez nem akadályozott meg abban, hogy a Lao Ce vagy Konfucius tanait illetve Csü Juan vagy Li Taj Po költeményeit, s ezáltal a kínai kultúra jelentős részét gyerekkorom óta a sajátomnak is tekinthessem. (Igaz, emiatt még nem fogok kínai állampolgárságért folyamodni.) Az azonban mindenképpen meglepő, hogy az állampolgárság odaítélésénél már nem elegendő a felmenők egykori magyar állampolgársága, a magyar kultúrához és államhoz való ragaszkodás, hanem a magyar nyelv ismerete is megkívántatik. Igaz, hogy nem sok értelme lehet a magyar állampolgárságnak, ha valaki a magyar nyelvet nem ismeri vagy nem szeretné elsajátítani, de ezt okosabb volna a kérelmezőkre bízni. Jogos az ellenvetés, hogy ezzel olyan románok, szlovákok, szerbek is magyar állampolgársághoz juthatnának, akiknek felmenői egykor a magyar királyság feldarabolásában meghatározó szerepet játszottak. Úgy vélem azonban, az a kár, amelyet ezek az újdonsült állampolgárok Magyarországnak okozhatnak, jóval kisebb, mint az a haszon, amit a határon túli magyar kisebbség és a többségi államok népessége közti közeledés vonatkozásában hajthatnak. Ahogyan Rudolf Chmel szlovák miniszterelnök-helyettes is többet használhat a szlovákiai magyarságnak, mint az értekezleten meghívottként jelen lévő Magyar Koalíció Pártjának teljes tagsága. Ha a nyelvismeret a nyugati magyarok esetében nem kritérium, a környező államok magyarjai, illetve nem-magyarjai esetében miért válhat kizáró kritériummá? A magyarsághoz való tartozásnak vagy kötődésnek egyetlen kritériuma lehet, az egyén szándéknyilatkozata. Ha valaki magyar identitásúnak (vagy annak is) vallja magát, azt a magyar állam el kell hogy ismerje magyarnak (vagy magyarnak is). Sajnos, Semjén miniszterelnök-helyettes úr a fogalmi zavart még fokozta is, azt állítván, hogy nem minden magyar, ami magyarul van. Ami egyben azt is jelenti, nem mindenki magyar, aki annak mondja magát. Ez pedig azt jelenti, hogy az önmagukat magyarnak mondó nem-magyarokat meg kell különböztetni az önmagukat magyarnak mondó magyaroktól. Hogy melyek a megkülönböztetés kritériumai, arra nem kaptunk közvetlen választ. A Híd-Most-nak a MÁÉRT-ról való kizárása azonban nyújt némi eligazítást a kérdésben. Magyar az, aki helyesli azt a politikát, amelyet a kormányzat folytat, nem magyar az, aki helyteleníti. Magyarán: magyar az, aki rám szavaz. Punktum. Ez pedig, enyhén szólva, kockázatos elgondolás... Bíró Béla, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 11.Összmagyar regiszterNem mondhatnám, hogy a magyarság nemzeti ügye „se ingem, se gatyám”, ahogy Semjén Zsolt politikus úr méltóztatott fogalmazni a MÁÉRT legutóbbi ülését követő sajtótájékoztatón azokkal kapcsolatban, akik vitatnák nagyszerű felvetését. A Fidesz és a kereszténydemokraták végre foglalkoznak a kisebbségi magyarokkal, még ha azoknak ingük-gatyájuk is rámegy. Meg vagyok győződve, hogy maga a szándék jó, tisztességes, építő és előre mutató. Arról van szó, hogy a világ minden magyarja belekerülne egy nyilvántartásba, gondolom, önkéntes alapon, s ha, netán, megint születne egy, a szlovák nyelvtörvényhez hasonló világraszóló magyarságsérelem, akkor szerteszét a földgolyón bevetnék magukat és befolyásukat Ausztráliától Amerikáig. Mennyivel eredményesebben képviselődhetne a magyar érdek! S fölsejlik a vízió mögött a világ fejlettebb részén pozíciót szerzett magyarok (politikusok, tudósok, milliárdosok) érdekérvényesítő képessége, amennyiben büszkék a megőrzött identitásukra. Épp a napokban szerepelt a tévékben az erdélyi származású Leonardo Farkas-Klein, aki Dél-Amerikában csilliárdos, popsztárokkal vetekedik a népszerűsége, segített a mélyben rekedt bányászok családjain, s egy-két magyarnótát el tud még énekelni. Büszkék vagyunk rá, hiába. Amivel bajom van, annak egy részét már megfogalmaztam a választójoggal kapcsolatban. Mert a tömbben és a szórványban élő kisebbségiek inkább abban lennének érdekeltek, hogy annak az országnak, régiónak lendüljön a sorsa, ahol élniük adatott, s mondjuk, ne szóljanak bele a magyarországi nyugdíj vagy családi pótlék kérdésébe, ha ezekről népszavazásra kerülne sor. A csalánirtás célszerszámainak megválogatásáról van szó, mert aki szavaz, viseli a választása következményeit. Szép magyar nyelvünk egy sokaság összeszámolására használja a lélek és a fő szavakat többek között, a regiszterre is lehetne találni (képezni, összerakni) valami találó kifejezést, ha már ingnél és gatyánál vagyunk. Ami igazán elgondolkodtató, az a szomszédos országokban élő magyarság szereplése a nyilvántartásban. Érdekérvényesítő képességük a saját sorsuk javításához sem igazán elegendő, ellenben veszélyeket rejt a kérkedés az identitással. Vajon ők szívesen szerepelnének-e egy listán, amely a magyarokat gyűjti egybe? Fölrémlik a második világháborút követő jóvátételek, lakosságcserék, ki- és betelepítések gyakorlata. Akkor az utolsó népszámlálás adatait vették figyelembe a nemzetiség meghatározásánál. Nem mintha tartanánk ilyesmitől, de az ördög nem alszik. Krebsz János, Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 12.Magyarország politikai súlyát veti latba a HázsongárdértFüzes Oszkár a temető hatékony védelmét kéri a hatóságoktól Damoklész kardjaként függ a Házsongárd síremlékei fölött a szó legszorosabb értelmében vett megsemmisülés veszélye. Az évszázados emlékeket fenyegető pusztítási gyakorlat napról napra hangsúlyosabban körvonalazódó valósággá vált, nem beszélve a sírokon történő szemétégetésről, a restaurált sírkövek bekormozásáról, a parcella kerítések felszámolásáról. A Kolozsvárra, és ez alkalommal a Házsongárdba is ellátogató Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet megdöbbenéssel vette tegnap tudomásul, hogy a napokban ismét összezúztak egy XVIII. századi sírkövet, amelynek már csak a Házsongárd Alapítvány igazgatója, Gergelyné Tőkés Erzsébet által összegyűjtött maradványait szemlélhette meg. A nagykövet a temető pusztulásának mielőbbi megfékezésére, erkölcsi kötelességük betartására szólította fel a helyi hatóságokat, és biztosított arról, hogy Magyarország teljes politikai súlyával támogatja az erdélyi pantheon megóvását. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a napokban zajló politológus konferencia alkalmából érkezett Kolozsvárra. Ezúttal is betartván immár hagyománnyá vált szokását, Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, valamint Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kíséretében sétát tett a Házsongárdban, hogy a kegyelet virágait elhelyezze Dsida Jenő sírboltjánál. Újabb rombolás a Házsongárdban – Az ilyen mérvű értékrombolás már egyértelműen bűncselekménynek minősül – jelentette ki a magas rangú diplomata, miközben megtekintette az 1700-as, 1800-as évszámokat jelző sírkődarabokat. Gergelyné Tőkés Erzsébet elmondta: a véletlen folyamányaként szemtanúja lehetett az emlékek összedarabolásának, amelyeknek maradványai két szekérderéknyi mennyiséget tettek ki. – A főkonzul úr folyamatosan nyomon követi a Házsongárdi temető emlékeivel kapcsolatos fejleményeket. Erdély halottainak pantheonjában észlelt, romboló szándékú megnyilvánulásokról Románia legfelsőbb politikai vezetőit is tájékoztattuk. Meglehetősen gyakran teszünk ez ügyben diplomáciai lépéseket – tájékoztatta a Szabadságot a nagykövet. Szilágyi Mátyás kíséretében, Gergelyné Tőkés Erzsébet kalauzolásával Füzes Oszkár megtekintett olyan sírokat is, amelyeket jelenleg szemétégető helyként használnak, illetve egy olyan parcellát, amelynek kerítését eltávolították, majd a felháborodott örökösnek levélben jelezték: a sírkert nem volt a szabályoknak megfelelően elhatárolva. Kiemelkedő példája a rombolásnak Barkó Ferenc családi sírhelye is, amelynek finom faragású, barokk stílű angyalszobrait elpusztították, központi feliratos darabját eltüntették, a sírépítményt gyakorlatilag teljesen megcsonkították. – Végtelenül szomorú, de kétségkívül tényszerű megállapításunk, hogy a helyzet folyamatosan romlik. A román hatóságoknak erkölcsi és kegyeleti kötelessége volna az igazgatása alatt álló temető etnikai, avagy politikai megfontolásoktól mentes védelme. A sírok és síremlékek zaklatása mögött vélt, vagy valós anyagi érdekek, akár bosszúállástól vezérelt bűnözői körök állhatnak, a temető védelmének biztosítása pedig azonnali közreműködést igényel a helyi hatóságok részéről. Tisztelettel és nyomatékkal kérem a helyi közigazgatás képviselőit, hogy hatékonyan akadályozzák meg a további sírrombolást – hangsúlyozta a nagykövet. Füzes Oszkár a Szabadság kérdésére elmondta: Sorin Apostu polgármestert szóban és írásban is tájékoztatta a Házsongárdi síremlékek veszélyeztetett helyzetéről. – Magyarország teljes politikai súlyával mögötte áll a Házsongárdi temető megóvását célzó törekvéseknek – jelentette ki a nagykövet. Amint arról már korábban beszámoltunk, Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese júniusban tett kolozsvári látogatásán kijelentette: a temetőnek az európai kulturális örökség (UNESCO) részévé kell válnia. – Az eljárás igen bonyolult, az UNESCO-listára való felvételre az adott ország politikai vezetésének kell indítványoznia az adott emlékeket – válaszolt újságírói kérdésre Füzes Oszkár. Titkosították a helyrajzi számokat – A fent említett sírkövek összetöretését a temető igazgatóságának állítása szerint az örökösök rendelték el. Viszont, a temető egésze B kategóriás műemléknek minősül, így ilyen fajsúlyos síremlékeket a családnak sem lenne szabad megsemmisítenie – hangsúlyozta Gergelyné Tőkés Erzsébet. – A védelemre felterjesztett sírok jegyzéke a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság asztalán fekszik, ugyanis nem tudtunk minden megjelölt emléket a megfelelő helyrajzi számmal ellátni a dokumentációban. Nincs minden parcella feltérképezve, illetve rengeteg sírhely, sírkő gazdátlan, nem egyet a földből kellett kiásnunk – tájékoztatta lapunkat a Házsongárd Alapítvány igazgatója. Újabb problémának minősül, hogy a temető igazgatósága nemrég titkosította a sírok adatait, így a helyrajzi számokat csak az elhunytak közvetlen rokonainak kérésére adják ki. – Nagymértékű előrelépésnek minősül ellenben, hogy a kulturális szaktárcavezetői támogatás helyi képviseletünk részéről tanúsított segélynyújtással társul. László Attila alpolgármester felvállalta a temető értékei műholdas helyzet-meghatározása kivitelezésének lebonyolítását. Kötő József, az RMDSZ parlamenti képviselője kérelmet nyújt be arra vonatkozóan, hogy a helyrajzi számok legyenek nyilvánosak, illetve készüljön egy másolat a temető-igazgatóság regiszteréről, hogy az esetleges módosításokat majd rögzíteni lehessen. Az elöljárók egyetértettek abban is, hogy a Házsongárd Alapítvány munkája módszeres akadályozásának ügyében is mielőbb cselekedni kell – tájékoztatott Gergelyné Tőkés Erzsébet. Minisztériumi kérés az önkormányzathoz Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tegnap Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel is megbeszélést folytatott, amelyben kiemelt fontossággal bírt a Házsongárdi temetőben közel 300 sírhely műemlékké nyilvánítása. – A Házsongárd Alapítvány már összeállított egy listát a műemlékké nyilvánítandó sírokról. Ezt először a területi, majd az országos műemlékvédő-bizottság hagyja jóvá. A polgármestert arra kértem, a temetőt adminisztráló intézménnyel együtt fékezzék meg a rongálásokat, és megfelelőképpen őrizzék a sírkertet. Remélhetőleg ennek jóváhagyása idén lezárul – mondta Kelemen Hunor. A miniszter és a városvezető megegyeztek abban, hogy a 300-as listát tovább lehet bővíteni román érdekeltségű sírokkal. A szaktárca elsősorban nem anyagi segítséget, hanem szaktanácsadást biztosít. Kelemen értesülései szerint a Házsongárd Alapítvány már rendelkezik azzal az engedéllyel, amely lehetővé teszi, hogy elvégeztesse a műemléksírok javítását és kutatásá ZAY ÉVA, NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár) 2010. november 20.Magyar állami kitüntetéssel értékelték Berszán Lajos atya munkájátGyimesfelsőlokon az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum szombaton tartotta a Szent Erzsébet napi ünnepséget. Kiemelkedő nap volt az iskola életében, hiszen a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki az iskolaalapító Berszán Lajos atyát a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium megalapításáért, a magyar nyelvű oktatás, a magyarságtudat fejlesztéséért. A kitüntetést Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete adta át. Laudációt tartott Balog László történész. Berszán Lajos atya a szónak szellemi és fizikai értelmében is igazi „iskolaépítő". A „Pap Bácsi", ahogyan Gyimesfelsőlokon hívják, akart és tudott élni a romániai diktatúra összeomlása után megnyílt lehetőségekkel. 1994-ben egy gyönyörű, archaikus tájon, a Gyimes völgyében létrehozta az Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumot. Hátrányos helyzetű vidék sokszorosan hátrányos helyzetű gyermekei jutottak így helyben tanulási lehetőséghez – egy átlagos, falusi épületben. Mire az első évfolyam elért az érettségi vizsgákig, már igazi, gimnáziumnak készült épületre volt szükség. Berszán atya nem ismert lehetetlent: az inkább cseppenő, mint csurranó támogatásokból mindig annyit épített, amennyit éppen lehetett. A rendkívül fáradtságos, elhúzódó építkezés eredményeként ma ott áll a szép bentlakásos iskola, amelyben nem csak a gyimesi csángók és a székelyek, de egy ideje a moldvai csángók gyermekei is megkapják a továbblépés esélyét. Berszán Lajos atya nem csak iskolát, hanem szellemi és fizikai otthont teremt sok nehéz sorsú tehetséges fiatal számára. A Szent Erzsébet napi ünnepség alkalomból Lisztes László egy több mint félszáz alkotásból álló színes fényképanyagot ajándékozott az iskolának. Noha, beutazta a fél világot és le is fényképezte, de a gyímesi táj és élet ragadta meg igazán. Az alábbi beszélgetésből az is kiderül mikét került kapcsolatba Berszán atyával és az egyetlen gyimesi magyar középiskolával. Összmagyar regiszter jövő évtől a világ magyarságáról Jövő év elején elkezdődhet az összmagyar regiszter kialakítása, a kezdeményezéssel a világ minden pontján élő magyarok identitását szeretnék megerősíteni – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A regiszteren keresztül Magyarországról szóló, elsősorban magyar nyelvű üzeneteket, irodalmi műveket juttatnának el azokhoz, akik megadják email-címüket. Első lépésként a magyar szervezetekhez fordulnak majd, akiktől azt kérik, ismertessék meg tagjaikkal a magyar regiszter lehetőségét. A csatlakozók üzeneteit, javaslatait is szívesen fogadják majd, oda-vissza működne a regiszter. Olyan államokban van hasonlóra példa, amelynek tagjai közül sokan élnek szétszórtan a világban. Az emigráció magyarságát a magyar nyelvű üzeneteken kívül pedig az adott ország nyelvén is érdemes megkeresni, hiszen az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában a harmadik, negyedik, ötödik nemzedék nem beszéli olyan szinten a nyelvet, hogy az irodalmi műveket nehézség nélkül megértsék. Számukra angol nyelven is eljuttatnák az üzeneteket Semjén Zsolt elmondta: nyitottak arra is, hogy ha valakiben csak pislákol a magyar identitás, vagy csak szimpatizál a magyar üggyel, akkor ők is megkaphassák az üzenetet. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a regiszter gondolata abból a természetes igényből következett, hogy megerősítsék magyarságukban azokat a szétszórtságban élő magyarokat is, akiknek nincs lehetőségük az anyaországgal a közvetlen kapcsolattartásra. Kitért arra is, hogy ha a magyar nemzet valamely részét sérelem éri, mint a szlovák nyelvtörvénynél történt, akkor a regiszter segítségével a világ magyarságát tudják tájékoztatni, és segítséget tudnak kérni. Akinek nagyobb befolyása van írjon cikket a Washington Postba, akinek kisebb befolyása van, az pedig a helyi falu értesítőjébe – mondott egy példát. Így lehetőség nyílik arra, hogy a magyar ügy mellett mozgósítsák az egyetemes magyarságot – emelte ki Semjén Zsolt. Az internetalapú regiszter működéséről kifejtette: az minimális költséggel megoldható lesz, s felhívta a figyelmet arra, hogy az állampolgárságról szóló honlapot is egyetlen fillér nélkül fejlesztették. Megjegyezte: az érdeklődés már most óriási a regiszter iránt, nagyon sok társadalmi felajánlás érkezett például művészektől, akik vállalták, hogy az üzenetek elkészítésében segítenek, illetve nyelvtanároktól, akik a fordításban ajánlották fel a segítségüket. Arról, hogy civil szervezetek kezdeményezték, minden év februárjának utolsó napja legyen a Szórványmagyarság Napja, azt mondta, hogy minden ilyen típusú javaslat szimpatikus, örül neki, mert a magyar élet pezsgését jelzi. Meg kell fontolni és elemezni kell, mi az, amit meg lehet valósítani. Rögzítette ugyanakkor, hogy az államnak nem az a feladata, hogy a magyar szervezeteket kontrollálja, hanem inkább generálja az ilyen eseményeket. Legyen minél több tanácskozás, minél szorosabb kapcsolat a határon túli magyarsággal – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. Kossuth Rádió/MTI, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2010. november 21.Máért – Semjén: egységesen a nemzetrészek mögött áll a magyarságBudapest, 2014. november 20., csütörtök (MTI) – A magyarság egy és oszthatatlan, a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjai tanúságot tettek arról, ha bármelyik nemzetrészt sérelem éri, az egyetemes magyarság mögötte áll – mondta Semjén Zsolt a Máért XIII. plenáris ülése után csütörtök este a Parlamentben. A tanácskozás résztvevői egyhangúlag fogadták el a zárónyilatkozatot. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes újságírók előtt kiemelte: rendkívüli békességben, a kompromisszumkészség és a konstruktivitás jegyében zajlott a plenáris ülésen az egyes kérdések megvitatása. A zárónyilatkozatból kiemelte: a résztvevők rögzítették, hogy az áprilisi választás után megalakult parlament össznemzeti Országgyűlés, amely az egész magyar nemzetet képviseli és döntéseivel az egész magyarság jövőjét szolgálja. A jövőben is arra törekednek, hogy az alaptörvény által deklarált összetartozás és felelősségviselés szellemében folytassák a megkezdett munkát. Rögzítették: a következő év a szakképzés éve lesz a Kárpát-medencében. A miniszterelnök-helyettes jelezte: a kormány félmilliárd forinttal járul hozzá a szakképzés támogatásához, hogy még több fiatal tanulhasson szakmát. Egyre hangsúlyosabbak és fontosabbak a gazdasági szempontok, a gazdaság fejlesztése, a magyarság megtartása pedig anyagi kérdés is a szellemi és spirituális szempontok mellett – tette hozzá. Semjén Zsolt elmondta: Kárpátalja esetében – mivel az ott élők létéről és életéről van szó – a magyar pártok külön tanácskozásokat tartanak, azzal, hogy minden anyagi, politikai és emberi támogatást megadnak az ott élő magyarságnak. A zárónyilatkozatban szerepel az is: elfogadhatatlannak tartják, hogy a parlamenti választókerületek kialakításánál a választási törvény előírásai ellenére nem vették figyelembe a kárpátaljai magyarság történelmileg kialakult elhelyezkedését. Reményüket fejezik ki, hogy megtörténnek a szükséges gyakorlati lépések a nyelvtörvény végrehajtására érdekében, és a tervezett adminisztratív reform folyamán figyelembe veszik a lakosság nemzetiségi összetételét is. Az MTI-hez eljuttatott ötoldalas dokumentumban az áll: támogatják az erdélyi magyarság azon törekvéseit, hogy nemzeti és közösségi szimbólumait, a magyar és a székely zászlót szabadon, minden kötöttség nélkül használhassa. Tiltakoznak a román hatóságok ezzel ellentétes, jogkorlátozó tettei ellen, akárcsak azon fellépéseivel szemben, amelyek a megengedő jogszabályi környezet ellenére akadályozzák a magyar nyelv használatát a közigazgatásban. Támogatásukról biztosítják a magyarság azon törekvéseit, hogy településeit, köztereit és intézményeit magyar nevükön illesse. Támogatják az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, szorgalmazzák az ezzel kapcsolatos konstruktív párbeszéd megvalósulását, a román fél cselekvő részvételével. A résztvevők aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Tiltakozásukat fejezik ki az egyetem román vezetésének intoleráns és agresszív magatartásával szemben, ugyanakkor támogatásukról biztosítják az önálló magyar tagozat létrehozása mellett kiálló oktatókat és hallgatókat. Tiltakozásuknak adnak hangot minden olyan kezdeményezéssel szemben, amely a jogerősen visszaszolgáltatott erdélyi egyházi és közösségi ingatlanok visszaállamosítására törekszik, ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy a romániai restitúciós folyamat mielőbb lezárul, birtokba helyezve és kárpótolva a korábbi tulajdonosokat. A Máért tagjai reményüket fejezik ki, hogy a szlovák parlament úgy módosítja az állampolgársági szabályozást, hogy az ne fossza meg állampolgárait identitásuk kifejezésének attól a lehetőségétől, hogy felvegyék a nemzetiségük szerinti állampolgárságot is. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek. Támogatásukról biztosítják Szerbiát uniós törekvéseiben, és remélik, hogy a tárgyalási folyamatokon megoldást találnak a vajdasági magyarság számára fontos nyitott kérdésekre. Történelmi eseménynek és a magyar-szerb megbékélési folyamat újabb, jelentős eredményének tekintik, hogy – hetven év után – október 30-án megszületett az a kormányrendelet, amely hatályon kívül helyezi Csúrog, Zsablya és Mozsor lakosságának kollektív bűnösségét. Bíznak abban, hogy az elfogadott kormányrendelet a rehabilitációs eljárások felgyorsulását eredményezi. A felek fontos eredménynek tartják, hogy az európai parlamenti választások eredményeként külhoni magyarok Brüsszelben képviselik a nemzetrészeket, a nem uniós országok magyar közösségeit, így a vajdasági és a kárpátaljai képviselők is közvetlenül szólalhatnak fel a magyarság ügyéért. Továbbra is elsőszámú célnak tekintik az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítését, támogatását. Az a tény, hogy a magyar állampolgárság felvétele iránti igény folyamatosan magas, a nemzet összetartozását és a világ magyarságának erejébe vetett hitet erősíti – olvasható. A résztvevők kérik olyan lépések megtételét, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is. Támogatják a horvátországi magyar közösség azon törekvését, hogy a felgyorsult asszimilációt lelassítsák, illetve visszafordítsák. Muravidéknél továbbra is szorgalmazzák az általános nemzetiségi törvény mihamarabbi elfogadását. A diaszpórával kapcsolatban üdvözlik azokat a programokat, amelyekben az előző nap a Magyar Diaszpóra Tanács tagjai megállapodtak, így a Kőrösi Csoma Sándor Program, a Julianus és a Mikes program folytatását, valamint a másod- és harmadgenerációs magyar fiatalok identitásának megőrzésére indított programokat. – MTI – Erdon.ro 2010. november 25.Felavatták Márton Áron szobrát BudapestenFelavatták Márton Áron egykori erdélyi katolikus püspök szobrát csütörtökön Budapest XII. kerületében, a nevét viselő téren. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi köszöntőjében azt mondta, hogy a püspök az emberi jogok melletti, a végsőkig való kiállás és az egyház iránti hűség szimbóluma, a „magyarság őrállója”. Úgy fogalmazott: amikor a két ellentétes jelű, de egygyökerű diktatúra semmibe vette az emberi jogokat, akkor Márton Áron kiállt az üldözöttek mellett; ezt tette 1944-ben, és ezért volt erkölcsi alapja arra, hogy kiálljon az üldözöttek mellett 1945 után. Hozzátette: az egyház- és nemzetüldöző rendszer mára a „történelem szemétdombján” van, míg az az által üldözöttek ott vannak a magyar nemzet „panteonjában”, vagy az egyház boldogjai és szentjei között. Kitért arra, hogy Márton Áron boldoggá avatása folyamatban van. Semjén kiemelte: Márton Áron életművének tanulsága, hogy a kereszténység és a nemzet nem egymással szemben álló, hanem egymást erősítő valóság. Ha Szent István nem a kereszténységet választja, akkor ugyanúgy eltűnünk a történelemből, mint a hunok, az avarok, a besenyők. Márton Áron ott, a keleti végeken is tudta, hogy akkor van magyar megmaradás, ha hűségesek vagyunk a Szent István-i örökséghez – hangoztatta a miniszterelnök-helyettes. Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere hangsúlyozta: fontos, hogy a hegyvidéki közterületek olyan személyiségek nevét viseljék, akik kiálltak a kirekesztés és a diktatúrák ellen, önfeláldozásukkal és kitartásukkal pedig például szolgálhatnak mindnyájunk számára. Ilyen volt Apor Vilmos, Kálló esperes, Nagy Jenő, Tartsay Vilmos és Mindszenty József is – mondta a fideszes politikus. A csíkszentdomokosi születésű Márton Áront (1896–1980) 1938-ban szentelték püspökké, azt megelőzően a kolozsvári Szent Mihály-plébániát is vezette. A II. világháború idején a templom szószékéről állást foglalt a zsidók deportálása ellen. A kommunista rendszer éveiben a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen küzdött. Emiatt meghurcolták és börtönbe zárták, 1957 és 1967 között házi őrizetben volt egykori püspöki székhelyén, Gyulafehérváron. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetési szertartását Lékai László bíboros, a magyar katolikus egyház akkori feje vezette. A csütörtökön felavatott szobor alkotója Kontur András kerületi szobrászművész, aki 2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. MTI Erdély.ma 2010. november 26.Bethlen Gábor Alap létrehozását kezdeményezi Szülőföld Alap helyett a kormányBethlen Gábor Alap létrehozását kezdeményezi a kormány; a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes által jegyzett indítvány szerint az új alap a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működne, egységesítve a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert. Semjén Zsolt indítványában a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való anyagi és szellemi gyarapodását, az anyaországgal bővülő és erősödő kapcsolattartást elősegítő programok megvalósítására, pénzügyi forrás képzésére és felhasználási céljaira tesz javaslatot. Az új alap elnevezésekor azért esett a választás Bethlen Gáborra, mivel nevét és a hozzáfűződő erdélyi rendi, gazdasági és társadalomszervezési aranykort minden magyar ismeri - olvasható az indítványban. A törvény alapján lehetőség nyílna a Bethlen Gábor Alap javára önkéntes befizetésekre, és adományokra, állampolgárságtól és lakóhelytől, illetve telephelytől függetlenül bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és természetes személy számára. A büdzsében meghatározott forrásokat is biztosítanának az alap javára, mindenkori működőképességének megőrzése érdekében a törvény egy minimális költségvetési támogatás kötelezettségét írja elő, azaz minden költségvetési évben legalább egy milliárd forintra ki kell egészíteni az alap pénzeszközeit. A tervezet felidézi, hogy az Országgyűlés a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való anyagi és szellemi gyarapodását, az anyaországgal bővülő és erősödő kapcsolattartást elősegítő programok megvalósítása érdekében Szülőföld Alap elnevezéssel elkülönített állami pénzalapot hozott létre. Az alappal megvalósítani kívánt cél nem változott: a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való egyéni és közösségi boldogulása, anyagi és szellemi gyarapodása, nyelvének és kultúrájának megőrzése és továbbfejlesztése, az anyaországgal való és egymás közötti sokoldalú kapcsolatának fenntartása és erősítése érdekében támogatások nyújtása - rögzíti a javaslat. Megállapítja, hogy a jelenlegi rendszer nem alkalmas arra, hogy ez a cél hatékonyan és maradéktalanul megvalósuljon. Az elmúlt években már csak ötletszerűen elnevezett célelőirányzatok nem mutatják egyértelműen, hogy az ezekkel gazdálkodó költségvetési szervek korábban mire is költötték az adott forrást, mostanra a támogatási rendszer átláthatatlanná, sok esetben párhuzamossá vált. Amennyiben a nemzetpolitikában egy adott költségvetési évben váratlan fordulatok következnek be (ez gyakran megtörténik a környező országok tekintetében), a célelőirányzat nem képes hatékonyan lekövetni a módosult célokat, ehhez túlzottan bürokratikus és hiányzik belőle a terepismeret. Az előirányzatok felhasználása és elszámoltatása nem egy folyamatos, monitoring-rendszerben, helyszíni záró ellenőrzéssel történik, hanem pusztán a minisztérium rendszerében működő egyik pénzügyi osztály általi számlamásolatok bekérésével, így az elmúlt években igen halvány nemzetpolitikai célok valódi megvalósulása sem kimutatható. Ezen okok miatt szüntetné meg a kormány a Szülőföld Alapot, és hozná létre a feladatok teljes nemzetpolitikai palettával való kibővítése révén az új, egységes Bethlen Gábor Alapot. A 2011. évi költségvetési törvénytervezetben a határon túli magyarokat illető, közigazgatási tárcánál lévő célelőirányzatokat az alapba emelnék be. Az új alapból a támogatások nyilvános pályázat vagy egyedi kérelem benyújtása keretében lennének elnyerhetők. A javaslat kitér a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény módosítására, amelynek értelmében, a szomszédos államokban lakóhellyel rendelkezők a magyar állampolgárság megszerzésétől függetlenül továbbra is igénybe vehetik, illetve részesülhetnek a meghatározott kedvezményekben és támogatásokban. A törvény, ha az Országgyűlés elfogadja, 2011. január 1-jén lép hatályba. Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. november 27.Bethlen Gábor Alap létrehozását kezdeményezi a magyar kormány(MTI) – Bethlen Gábor Alap létrehozását kezdeményezi a kormány; a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes által jegyzett indítvány szerint az új alap a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működne, egységesítve a határon túli magyarságnak szánt támogatási rendszert. Semjén Zsolt indítványában a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való anyagi és szellemi gyarapodását, az anyaországgal bővülő és erősödő kapcsolattartást elősegítő programok megvalósítására, pénzügyi forrás képzésére és felhasználási céljaira tesz javaslatot. Az új alap elnevezésekor azért esett a választás Bethlen Gáborra, mivel nevét és a hozzáfűződő erdélyi rendi, gazdasági és társadalomszervezési aranykort minden magyar ismeri – olvasható az indítványban. A törvény alapján lehetőség nyílna a Bethlen Gábor Alap javára önkéntes befizetésekre, és adományokra, állampolgárságtól és lakóhelytől, illetve telephelytől függetlenül bármely jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és természetes személy számára. A büdzsében meghatározott forrásokat is biztosítanának az alap javára, mindenkori működőképességének megőrzése érdekében a törvény egy minimális költségvetési támogatás kötelezettségét írja elő, azaz minden költségvetési évben legalább egymilliárd forintra ki kell egészíteni az alap pénzeszközeit. A tervezet felidézi, hogy az Országgyűlés a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való anyagi és szellemi gyarapodását, az anyaországgal bővülő és erősödő kapcsolattartást elősegítő programok megvalósítása érdekében Szülőföld Alap elnevezéssel elkülönített állami pénzalapot hozott létre. Az alappal megvalósítani kívánt cél nem változott: a határon túli magyarságnak a szülőföldjén való egyéni és közösségi boldogulása, anyagi és szellemi gyarapodása, nyelvének és kultúrájának megőrzése és továbbfejlesztése, az anyaországgal való és egymás közötti sokoldalú kapcsolatának fenntartása és erősítése érdekében támogatások nyújtása – rögzíti a javaslat. Megállapítja, hogy a jelenlegi rendszer nem alkalmas arra, hogy ez a cél hatékonyan és maradéktalanul megvalósuljon. Az előirányzatok felhasználása és elszámoltatása nem egy folyamatos, monitoring-rendszerben, helyszíni záró ellenőrzéssel történik, hanem pusztán a minisztérium rendszerében működő egyik pénzügyi osztály általi számlamásolatok bekérésével, így az elmúlt években igen halvány nemzetpolitikai célok valódi megvalósulása sem kimutatható. Ezen okok miatt szüntetné meg a kormány a Szülőföld Alapot, és hozná létre a feladatok teljes nemzetpolitikai palettával való kibővítése révén az új, egységes Bethlen Gábor Alapot. A 2011. évi költségvetési törvénytervezetben a határon túli magyarokat illető, közigazgatási tárcánál lévő célelőirányzatokat az alapba emelnék be. Az alap irányítását ellátó bizottság tevékenységét a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) elvi iránymutatásainak figyelembevételével végzi. A nemzetpolitikáért felelős miniszter szükség szerint, de legalább évente egyszer, április 30-ig tájékoztatja a kormányt, amely május 31-ig beszámol az Országgyűlésnek az alap előző évi tevékenységéről és működéséről, valamint e törvény alkalmazásának tapasztalatairól. A beszámolót az alap honlapján nyilvánosságra kell hozni. A törvény, ha az Országgyűlés elfogadja, 2011. január 1-jén lép hatályba. Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 29.Csak az udvari sajtó kapott pénzt a Szülőföld AlaptólEgy forintnyi támogatást sem kaptak a Szülőföld Alap 1,315 milliárdos büdzséjéből azok a romániai magyar médiumok, amelyek nem a Fidesz holdudvarához tartoznak. Nem támogatják az egyetlen országos magyar napilapot, az Új Magyar Szót sem. A romániai magyar médiumok támogatására szánt 7,7 millió forintból egyetlen forintot sem kapott az egyetlen országos napilap, az Új Magyar Szó (ÚMSZ) – tűnik ki a Szülőföld Alap múlt héten közzétett eredményhirdetéséből. Ennek tanúsága szerint magyar költségvetési támogatásban csak azok a sajtóorgánumok részesültek, amelyeket jellemzően a Fideszhez közelinek tartanak. Másfél millió forint jutott a Krónika napilapnak, a Kolozsváron szerkesztett erdélyi újság után a legtöbb pénzt, 1,2 milliót a Székelyföld című kulturális folyóiratnak adták honlapfejlesztésre, az idén még csak négy lapszámot megért Erdélyi Napló hetilap 1,1, a Háromszék sepsiszentgyörgyi napilap pedig egymilliót kapott. Támogatásban részesültek olyan intézmények honlapjai is, amelyek tevékenysége nem kötődik közvetlenül a média világához: ilyen a székelyudvarhelyi MÜTF Egyesület, a kolozsvári Kincses Kolozsvár Egyesület vagy a szintén kolozsvári Zöld Erdély Egyesület és Gondviselés Segélyszervezet. Az ÚMSZ mellett sem a transindex.ro hírportál, sem az Erdélyi Riport hetilap működtetésére nem jutott pénz – egyelőre nem tudni, miért. Legalább őszintébbek, mert a másik tábor sajtójának semmit sem adnak, míg az előző kurzusban az ellenszenvesek is kaptak valami keveset – jegyezte meg kérdésünkre némi malíciával az ÚMSZ egyik szerkesztője. A lapnak Ulicsák Szilárd, a kormány határon túli támogatásokért felelős miniszteri biztosa azzal magyarázta a jobboldali sajtóorgánumokat előnyben részesítő döntéseket, hogy a beérkező pályázatok nagy mennyisége miatt „kezelhetetlenség” állt elő a Szülőföld Alapnál. Amikor az ÚMSZ döntéseken érezhető elfogultságot firtatta, a miniszteri biztos úgy válaszolt: ő nem lát bele annyira a határon túli ügyekbe, hogy érdemben mérlegelni tudjon. „Nem hiszem, hogy most jelentős aránytalanság történt volna, de a döntéseket a regionális egyeztető fórumok által jelölt kuratóriumi tagok hozzák, tehát elvileg a határon túli támogatottak is döntenek a kérdésben” - tette hozzá a miniszteri biztos, aki szerint az idén megszerezhető támogatások olyan alacsonyak, hogy azokból átfogó médiastratégiát kialakítani úgysem lehet, ezek egy-két havi túlélést tesznek lehetővé. Vele ellentétben Székely István, a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának erdélyi tagja szerint azonban a kurátorok csak javaslatot tesznek a támogatottakról. „A Szülőföld Alap elnöke nyújtja be az előterjesztést, és azon nekünk már nem áll módunkban módosítani" - hangsúlyozta a kuratóriumi tag az ÚMSZ-nek adott nyilatkozatában, a manna.ro cikkéhez fűzött hozzászólásában pedig leszögezte, vannak olyan pályázók, akik az elmúlt hat évben mindig eredményesen pályáztak, és most nem voltak sikeresek; és vannak olyanok, akik az elmúlt évek sikertelensége után most támogatásban részesültek. Székely az ÚMSZ-nek elmondta azt is, ma már egyre több intézmény jelentkezik támogatásért, az elv pedig az, hogy minél többnek kell jutnia a pályázati alapból, így az elérhető összegek felaprózódnak. „Van, akinek jut a pályázati alapból, és van akinek nem. Amit egy pályázónak odaadunk, azt egy másik pályázótól el kell vennünk” – szögezte le a tisztségviselő, aki szerint egyébként szakmai kritériumok általában a művelődési, könyvkiadási pályázatoknál érvényesülnek. Ahol viszont egyértelmű elfogultság tapasztalható, az a média-kollégium - tette hozzá. Dorosz Dávid, az LMP képviselője az Országgyűlés hétfői ülésén azonnali kérdést tett fel az ügyben, ám érdemi választ nem kapott a Semjén Zsolt helyett válaszoló Rétvári Bence társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkártól. Ami biztos, hogy a fent említett „kezelhetetlenség” miatt a Szülőföld Alap jelenlegi formájában nem működőképes. Idén az első félévben három hónapon késett a határon túli magyaroknak szánt létfontosságú támogatások elbírálása, és a második félévre szólókat is csak a múlt héten tették közzé. megszűnik, vagy jelentős mértékben átalakul. Ennek kapcsán Ulicsák a manna.ro-nak azt mondta, a tervek szerint jövőre külön járnak el a kis pályázókkal, és külön kezelik azokat a nagy intézményeket, amelyeknek a működtetése jelentős pénzügyi keretet igényel. Várhatóan megszűnik, de legalábbis jelentős mértékben átalakul a Szülőföld Alap – jelentette ki a miniszteri biztos, hozzátéve, a jelenlegi törvénykezési hullámban nehéz megmondani, hogy mikor születhet meg az erre vonatkozó jogszabály. NOL.hu (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||