|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Frunda György 2013. november 20.Politikai korkép: Neptun-gateMarosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában is bemutatják a Borbély Zsolt Attila által szerkesztett, Neptun-gate című kötetet. Marosvásárhelyen szerdán, 16 órai kezdettel a Demokrácia Központnál, (Klastrom/ Mihai Viteazu utca, 40. szám), Székelyudvarhelyen csütörtökön, november 21-én, 17 órától a Gondűző étterem konferenciatermében, Csíkszeredában pedig a Tilos Kávéházban csütörtök este 20 órakor mutatják be a kötetet. „A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szól, miként lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon (...) egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket (...) tanulságos lehet húsz év múlva egymás mellé illeszteni az akkori szövegeket, hivatalos állásfoglalásokat, interjúkat. Politikai korkép ez a kötet” – írja bevezetőjében a szerző Borbély Zsolt Attila. A könyvben 1993. április-november közötti időszakban keletkezett újságcikkekben, közleményekben boncolgatják, találgatják, hogy mi történhetett Neptunfürdőn 1993. július 15–17-én, amikor az RMDSZ akkori három vezető politikusa, Borbély László, Frunda György és Tokay György a román tengerparti Neptun üdülőhelyen tárgyalt és egyeszséget kötött az akkori román hatalommal, de hogy miről, arra azóta sem derült fény. A 177 oldalas kötetben megtalálható a neptunfürdői tárgyalás zárónyilatkozata, Markó Béla állásfoglalása, valamint a három érintett nyilatkozata, és számos RMDSZ-es és nem RMDSZ-es közéleti szereplő álláspontja, nyilatkozata is. Az érdeklődők minden bizonnyal egy összefogó képet kapnak a Neptun-botrányról, melynek hivatalos dokumentumait A Neptun-gate című kötetben olvashatják – áll a könyvbemutatót szervező EMNT közleményében. Székelyhon.ro 2013. november 25.Új úton az RMDSZ? (Ülésezett az SZKT)A viták, nyílt vagy burkolt összecsapások helyszíne volt a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülése. Kelemen Hunor szövetségi elnök első ízben fordult szembe elődjével és mentorával, Markó Bélával, aki az elmúlt hetekben több ízben bírálta amiatt, mert feladni látszik a korábbi kis lépések politikáját, kifogásolta, hogy az RMDSZ is részt vett a nagy menetelésben, és a szórvány cserbenhagyásaként minősítette a székely autonómiatörekvések támogatását. Kelemen egyértelműen fogalmazott: nem lehet mozdulatlanul állva a csodára várni, eddigi eszköztárukat új elemekkel kell kiegészíteni. „Nem mondtunk mást, mint ami a szövetség programjában szerepel, nem mondtunk mást, mint amit közösségünk akar” – fogalmazott. Leszögezte, a jövő évi EP-választásokon az RMDSZ színeiben, a tulipán jele alatt indulnak jelöltjeik. Párbeszédről lehet szó, de a zsarolásnak nem engednek, olyanoknak nincs helyük listájukon, akik korábban a megosztást szolgálták – szögezte le. Az ülés a szövetség kitüntetései, az Ezüstfenyő Díjak kiosztásával kezdődött. Az elismerést azoknak ítélik oda, „akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért”. Háromszékről Kisgyörgy Zoltán geológus, földtani és helytörténeti szakíró, lapunk munkatársa és Zelenák József evangélikus-lutheránus esperes, püspökhelyettes vette át a díjat. Előre lehetett sejteni, hogy az SZKT ülése nem a megszokott semmitmondó bágyadtságban telik el, az elmúlt hetekben egyre élesebbé váltak ugyanis a régi vezetés bíráló hangjai, többen próbáltak ellentétet szítani Székelyföld és szórvány között, de az is kiszivárgott, sűrűsödnek a viták arról, milyen úton kell tovább haladnia az RMDSZ-nek. Így Kelemen Hunor politikai beszámolója sokkal inkább állásfoglalásnak hatott. S bár kiemelte, nem új irányról van szó, az is nyilvánvalóvá vált: új időszámítás következik a szövetség életében. Cselekvés ellenzékben is Kelemen Hunor szövetségi elnök Bethlen Gábor és Kós Károly egy-egy idézetére építette beszámolóját. Négyszáz éves, de ma is pontosan működő közéleti iránytűként jellemezte Bethlen szavait: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Kós Károly felhívását a Kiáltó Szóból kölcsönözte: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való...” Ellenzékbe kényszerült az RMDSZ bő másfél évvel ezelőtt, és ez új kihívásokat, kérdéseket is felvetett, például, hogy változtatnia kell-e addigi politizálásán, „tudjuk-e, akarjuk-e, szabad-e úgy szemlélni a politikát, mint egy várótermet, előszobát, ahol csak üldögélni kell csendben, nem föltétlenül felemelt fejjel, várni kell mozdulatlanul, ha lehet úgy, hogy senkit ne zavarjunk, mert egyszer, előbb vagy utóbb, úgyis beszólítanak”. Nem lenne gond az ellenzékben politizálás egy olyan társadalomban, ahol a többség-kisebbség viszonyát a kölcsönös bizalomra alapuló együttműködési szándék jellemzi, de Romániában azt tapasztaljuk, hogy a megszerzett jogok megőrzése legalább akkora kihívás, mind az esetleges továbblépés – fogalmazott Kelemen Hunor. Számba vette az elmúlt egy esztendőt: alkotmánymódosító javaslataik egy részét sikerült érvényesíteniük, ám végül halasztódott az alaptörvény megváltoztatása, de legalább elmaradt az a közigazgatási reform is, a régiósítás, amely az önkormányzati erők megtizedelésével járt volna. Jelentős előrelépésnek nevezte a decentralizációs törvényt, mellyel „az elmúlt sok-sok esztendő legmélyebb hatalomátadására kerül sor. Az önkormányzatok erősebbek lesznek, nagyobb hatáskörökkel rendelkeznek, és a döntések közelebb kerülnek a helyi közösségekhez”. Szólt a fejlesztési régiók átszervezése okán kezdeményezett aláírásgyűjtésről – tíz nap alatt sikerült kétszázezer támogatást összesíteniük – és a székelyek nagy meneteléséről, mindkettő a közösségi akarat felmutatását szolgálta. Elismételte korábban már megfogalmazott álláspontját: „sem régióátszervezést, sem autonómiát nem valaki ellenében képzelünk el, hanem valakikért. (…) Amit mi kérünk, az csupán annyit jelent, hogy a mi dolgainkról mi magunk akarunk dönteni.” Nem vagy-vagy, hanem is-is Kelemen Hunor a belső bírálatokra válaszolva elmondta: „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Eddigi eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt, és valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell.” Véleménye szerint hamis állítás, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben, illetve a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva. „A kulturális autonómia a területi vagy regionális autonómiával alkot teljes egészet, egyik nem zárja ki a másikat, hanem kiegészíti azt. Arról persze nincsenek illúzióim, hogy ma éppen milyen esélye van egyik vagy másik tervünk megvalósításának. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy mozdulatlanul állunk, és csodára várunk” – fogalmazott Kelemen Hunor. A közeljövő céljai között az EP-választásokat említette, ott kell lenni Brüsszelben, mert bár európai polgári kezdeményezésüket elutasították, a lisszaboni szerződés módosításakor „rést kell ütni a falon”, el kell érni, hogy a kisebbségi jogok védelme az EU alapdokumentumának részévé váljék. Kelemen Hunor nemcsak Markó Bélának, de Tőkés Lászlónak is üzent: „nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Partnerséget ígérünk minden olyan személynek és szervezetnek, aki és amely abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse. Mindazt, ami 2012-ben a parlamenti választásokon történt, nem tudjuk meg nem történtnek tekinteni, nem tudjuk kitörölni a szövetség intézményes memóriájából”. Magyarország irányába is megfogalmazta álláspontját: „Mindig azt mondtuk, hogy a megszerzett jogokkal élni kell. Az állampolgársággal járó szavazati jogról is csak ezt mondhatjuk. Ahogy a könnyített állampolgárság megszerzéséhez is segítséget nyújtottunk anélkül, hogy ezért bárkitől ellenszolgáltatást kértünk vagy vártunk volna el, a regisztrációval kapcsolatosan is így járunk el” – jelentette ki. A többség egyetért A szövetségi elnök felszólalását követő politikai hozzászólások többsége megerősítette Kelemen Hunor álláspontját. Többen kiemelték a decentralizációs törvény jelentőségét (Borbély László, Cseke Attila, Király András), Szabó József, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnöke a megyei önkormányzatoknak átadott diáktáborok egy rendszerbe építését és az erdélyi magyar diáküdültetési program létrehozását javasolta. Ugyanakkor megfogalmazott egy cseppet sem fiatalos, de az RMDSZ szárnyai alatt felnövekvő ifjakra jellemző példázatot is: maratoni távgyalogláshoz hasonlította a szövetség tevékenységét, ahol csoportban kell haladni, nem szabad senkinek nagyobb sebességre kapcsolnia, aki pedig lemarad, azt kizárják. A szórvány–székely kapcsolatokról Winkler Gyula EP-képviselő fogalmazta meg: nagyon jó nagykövetei lehetnek a szórványban élők a székely autonómiaköveteléseknek a románokkal folytatott párbeszéd során. Korodi Attila képviselő és Tamás Sándor is felvetette, hogy az autonómiaharcban szükség van az eszköztár bővítésére. Vass–Frunda összecsapás A Marosvásárhelyen kívüliek számára váratlanul bukkant elő egy nagyon éles vita Vass Levente és Frunda György között. Két felszólaló szájából is elhangzott: „el a kezekkel Vass Leventéről és a kőtörő osztályról!”, majd körvonalazódott a történet is: Marosvásárhelyen a Vass Levente által irányított urológia-kőtörő részleget más részlegbe akarják beolvasztani, ez ellen már augusztusban tiltakoztak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusának és kari tanácsainak tagjai. Többen Frunda Györgyöt sejtik az intézkedés hátterében, hiszen a felesége az urológiarészleg vezetőjeként közvetlenül érintett az ügyben. Ezenkívül a tavalyi választásokról jól ismert tény az is, hogy bár korábban Vass Levente volt az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, a szövetség végül mégis Frundát támogatta, akinek aztán nem sikerült legyőznie román vetélytársát. Most Vass Levente nagyon élesen fogalmazott: véleménye szerint a korábbi történéseknek köszönhető, hogy jövő héten már, valószínű, nem lesz főosztályvezető, azzal vádolta meg Frundát, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja az említett osztályt, így akar bosszút állni rajta, és a megyei RMDSZ-szervezet „passzívan asszisztált” ehhez. „Az egyedüli dolog, amivel meg tudom tartani a méltóságomat, hogy nem félek; sem Frunda Györgytől, sem másoktól” – jelentette ki, szavait pedig vastaps követte. Frunda György hazugnak nevezte Vass Leventét, és perrel fenyegette. Sokat elmond a helyzetről, hogy ő azonban néma csendben hagyta el a pulpitust, senki nem tapsolt. Lezárult a Markó-éra Az „öreg oroszlánok” és „fiatalabb farkasok” közötti nézetkülönbségek visszaköszöntek még néhányszor. Borbély László, aki két évtizede meghatározó politikusa az RMDSZ-nek, például azt hangoztatta, hogy a választott út jó volt, sok mindent sikerült elérniük, nem váróteremben ült az erdélyi magyarság. Markó Béla is visszavonulót fújt. Mint mondotta, nem provokálnak belőle replikát a Kelemen Hunor által hangoztatottak. Kifogást csak a magyarországi választásokkal kapcsolatos véleménye ellen emelt: szerinte jobb lett volna olyan megoldás, amely szerint a határon túli állampolgárok csak bizonyos dolgokba szólhatnak bele. Markó kiemelte, fontosnak és tisztázó jellegűnek is tartja Kelemen Hunor állásfoglalását. Egy húszesztendős korszak lezárult – mondotta. „Kialakítottuk a jogi kereteket, és jön a következő korszak, amikor döntési jogköröket kell magunkhoz vennünk. Az autonóm döntés különböző formái felé kell elindulnunk. Nem fogadhatjuk el, hogy a következő húsz év csak az elmúlt húsz év eredményeinek megvédésről szóljon” – hangsúlyozta Markó Béla. Az SZKT testülete arról is döntött, hogy március elsején rangsorolja európai parlamenti képviselőjelöltjeit, és elfogadták a jelöltállítás szabályzatát. Eszerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete vagy a szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Miért ajánlásával lehet pályázni a képviselő-jelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 25.Személyes konfliktus az SZKT-nSzemélyes konfliktus is "színesítette" az SZKT szombati ülését, amely nyomán Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere javasolta, hogy forduljanak pszichológushoz vagy konfliktusmenedzserhez, mert nem ezért járnak SZKT-ra. A polgármester szerint a személyes konfliktusokat nem szabad az SZKT-ba vinni, meg kell oldani, s ha nem tudják, szakemberhez kell fordulni. Mint mondta, az RMDSZ-nek szüksége van Vass Leventére, és szüksége van Frunda Györgyre is. A konfliktust a Népújság olvasói által már ismert ügy váltotta ki, amely szerint valakik meg akarják szüntetni a Vass Levente által vezetett osztályt. A vitát az SZKT-n Kelemen Kálmán, a kereszténydemokrata frakció elnökének felszólalása váltotta ki, aki úgy fogalmazott, hogy valakik derékba akarják törni Vass Levente karrierjét. El a kezekkel Vass Leventétől, ha minden magyar számít, mondta Kelemen Kálmán. Ezt a kijelentést fokozta Gál Éva, a Progresszív frakció vezetője azzal, hogy kijelentette, "el a kezekkel az urológiai osztályról", mert a vásárhelyi magyarságnak szüksége van erre. Felhívta a figyelmet, hogy Vass Levente olyan fiatal orvos, aki nem ment el, és emlékeztetett, hogy valakik ugyanígy derékba törték Nagy Zsolt politikai karrierjét. Védjük meg egymást, mondta Gál Éva. Frunda György szerint nem kell a politikának a szakmába gyalogolnia, a Vass Levente által vezetett osztály az urológia része, és a magyarság csak nyer azzal, ha lesz még egy magyar részlegvezető. Elismerte, hogy a kórház vezetője a felesége, de, mint kijelentette, a politika ne szóljon bele a szakmába. Vass Levente a konfliktust a tavalyi helyhatósági választások idejére vezette vissza, amikor őt egyszer polgármesterjelöltnek kérte fel az RMDSZ, majd – állítása szerint – Frunda György miatt visszaléptette. Szerinte "szakmailag kell fizetnie" azért, mert elvállalta a jelöltséget. Frunda kijelentette, ha nem kér bocsánatot, bepereli. Az ügyről, újságírói kérdésre, Kelemen Hunor a következőket nyilatkozta: – Sajnálom ezt a konfliktust. Nincs mit keresnie az SZKT-ban egy ilyen vitának. Arra kértem a kollégákat, és nagyon határozottan ragaszkodom ahhoz, hogy se a marosvásárhelyi, se a Maros megyei szervezetet ne vonják ebbe bele. Ez nem az RMDSZ dolga, nem az RMDSZ kezdeményezte, nem az RMDSZ dönti el, hogy kőtörő osztályokra milyen mértékben van szükség. Azt gondolom, hogy RMDSZ- politikusoknak nem kellene ezzel foglalkozniuk. Volt politikusoknak sem. A személyi nézeteltéréseket, konfliktusokat pedig, legyenek olyan kedvesek, próbálják megbeszélni a képviselők tanácsa ülésén túl. (m.e.) Népújság (Marosvásárhely) 2013. november 25.Különutas marad az RMDSZAz RMDSZ-nek önállóan kell indulnia az európai parlamenti választásokon, és nem szabad engednie más magyar szervezetek zsarolásának – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) marosvásárhelyi ülésén. „Nem engedünk a zsarolásnak, és nem ígérünk befutó helyet az európai parlamenti választások jelöltlistáján olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek. Nem tudjuk meg nem történtté tenni mindazt, ami a 2012-es parlamenti választásokon történt” – hangsúlyozta beszédében a szövetségi elnök utalva arra, hogy négy évvel ezelőtt Tőkés László az RMDSZ jelképe alatt vezette az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös választási listáját, a volt püspök védnöksége alatt pedig megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely a 2012-es parlamenti választásokon versenybe szállt az RMDSZ-szel. Az RMDSZ-elnök szerint a szövetségnek annak tudatában kell készülnie a választásra, hogy maga mögött tudhatja a romániai magyar nemzeti közösség 89 százalékának a támogatását. „Ettől a felelősségtől nem szabadulni kell, ezt nem megosztani kell, hanem élni vele” – szögezte le Kelemen Hunor. Hozzátette, partnerséget ígérnek mindenkinek, aki abban érdekelt, hogy ne a megosztást erősítse. EMNP, MPP: kell a párbeszéd Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Kelemen Hunor kijelentését kommentálva a Krónikának elmondta: pártja továbbra is felelősen kíván viselkedni, és tárgyalni akar az RMDSZ-szel arról, hogy hozzanak létre koalíciót az EP-választásokra, a közös lista ugyanis véleménye szerint megfelelőképpen mozgósítaná a romániai magyar közösséget. „Annál is inkább, hogy a hatályos törvények szerint az európai megméretés esetében a pártokhoz hasonlóan a pártkoalícióknak is ötszázalékos küszöböt kell teljesíteniük, tehát semmiféle akadálya nincs az együttműködésnek” – tette hozzá a néppárt elnöke. Toró úgy véli, ha az RMDSZ mégis elutasítja az összefogást, akkor „nem marad más hátra, sok sikert kell kívánni a szövetségnek ahhoz, hogy egyedül indul a megmérettetésen, és a második helyen végez”. A párbeszéd elkezdését szorgalmazza Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki lapunknak tegnap úgy nyilatkozott: az erdélyi magyar szervezetek „együttműködésre vannak ítélve az EP-választásokon.” „Az elmúlt szerdán levélben fordultunk Kelemen Hunor szövetségi elnökhöz, melyben jeleztük, tárgyalni akarunk a kérdésről. Választ nem kaptunk, de továbbra is azt tartjuk a legjobb megoldásnak, hogy a jelöltlistát a 2012-es önkormányzati választásokon elért eredmények szerint közösen állítsuk össze” – fogalmazott Bíró. Egyébként a miniparlament ülésén az RMDSZ több vezetője is fontosnak tartotta megfogalmazni egy esetleges román–magyar vegyes párt létrehozásával kapcsolatos ellenvéleményét. Markó Béla szenátor közölte, Erdélyben nincs szükség az RMDSZ mellett sem vegyes, sem másféle pártra, Kovács Péter főtitkár pedig határozottan elutasította a vegyes pártok létrehozását szorgalmazó, megfogalmazása szerint a „baráti sajtóban” megjelent álláspontokat. Kovács nyilvánvalóan a Maszol.ro portálra gondolt. Ennek egyik publicistája – mint arról pénteki Szempont mellékletünkben beszámoltunk – nemrég arra figyelmeztetett: az RMDSZ szavazótábora elárulva érzi magát a „székely autonómiázó, zászlólobogtató” szövetség láttán, emiatt csak idő kérdése, hogy a szlovák–magyar Most–Hídhoz hasonló román–magyar politikai pártban keressen vigaszt. Rangsorolás márciusban Az SZKT szombati ülésén egyébként kiderült, az RMDSZ március elsején rangsorolja az európai parlamenti képviselőjelöltjeit. A szabályzat szerint csakis az RMDSZ valamely területi szervezete, platformja, társult szervezete, nőszervezete vagy a szövetséges ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) ajánlásával lehet pályázni a képviselő-jelöltségre. A pályázatokat a jelölteknek február 15-ig kell benyújtaniuk. „Akik azzal zsarolnak bennünket, hogy ha nem adjuk fel az identitásunkat, nem kötünk koalíciót, akkor ők elindulnak, és kiütnek bennünket az európai parlamentből, azokat nem tudjuk partnernek tekinteni” – jelentette ki Kelemen Hunor a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. Az RMDSZ elnöke közölte, hogy a közeljövőben sort kerítenek arra a találkozóra, amit az MPP kezdeményezett a szövetséggel. Ezen a „közös tervekről és a romániai magyarság előtt álló kihívásokról” kívánnak tárgyalni. A 2013-as év politikai eseményeit elemezve továbbá megemlítette: az RMDSZ a magyarországi választójoggal kapcsolatban is azt mondja, hogy élni kell a megszerzett joggal. „Ahogy a könnyített állampolgárság megszerzéséhez is segítséget nyújtottunk anélkül, hogy ezért bárkitől ellenszolgáltatást kértünk vagy vártunk volna el, a regisztrációval kapcsolatban is így járunk el” – hangsúlyozta. Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy a szövetség a jelenlegi ellenzéki helyzetében sem változtatta meg a politikája irányát, eszköztárát. Utalt a székelyek nagy menetelésében való részvételt vitató hangokra. „Nem tartom életszerűnek azt a felvetést, mely szerint vagy politizálunk a parlamentben, az önkormányzatokban, vagy menetelünk. Azt mondom, hogy az is-is helyzet sokkal inkább igaz. Eszköztárunkat kiegészítjük olyan eszközökkel, amelyeket ez a szervezet még használt. És valószínű, hogy az élet még teremthet olyan helyzetet, amikor használnia kell” – magyarázta Kelemen Hunor. Az SZKT ülését követő sajtótájékoztatón azonban kitért a válasz elől, amikor azt kérdezték tőle, Markó Bélának válaszolt-e, amikor arról beszélt, hogy a politikai eszközök vagylagossága helyett a parlamenti eszközökkel is és a tömegmegmozdulások eszközével is élni kell. Markó Béla, a szövetség volt elnöke korábban az Élet és Irodalomban olyan politikai esszét jelentetett meg, amelyben a székelyek nagy menetelésén való részvétel miatt fogalmazott meg bírálatot az RMDSZ vezetésével szemben. Markó Béla felszólalásában Kelemen Hunornak csak a magyarországi választásokkal kapcsolatos álláspontját bírálta. A volt elnök kijelentette, az RMDSZ-nek nem kellene foglalkoznia azzal, hogy megkönynyítse az erdélyi magyarok választási részvételét. „Nem hiszem, hogy a közeljövőnek ez lenne a számunkra legfontosabb feladata” – fogalmazott a volt elnök. Az SZKT keretében egyébként 27 erdélyi magyar közéleti személyiség – esperes, püspök, lelkész, orvos, pedagógus és köztisztviselő – vehette át az RMDSZ által létrehozott Ezüstfenyő díjat. Az elismerést azoknak a személyeknek ítéli oda a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a magyarság szülőföldön való megmaradásáért és az RMDSZ programjának megvalósításáért. Pengeváltás Vass és Frunda között Parázs vita alakult ki az SZKT-n Vass Levente és Frunda György között, miután Vass arra hívta fel a figyelmet, hogy a marosvásárhelyi kórház urológia-kőtörő részlegét más részlegbe akarják beolvasztani. Vass Levente egyébként a kőtörő részleg vezetője, míg az urológia részleg vezetőjeként Frunda felesége, Mártha Orsolya is érintett az ügyben. Vass Levente felszólalásában azzal vádolta meg Frundát, hogy rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja a kórház egyik legjobban működő osztályát. Frunda felszólalásában hazugsággal vádolta Vasst, és felkérte, bizonyítsa állításait. A politikus szerint egyébként Vass Levente a helyhatósági választások előtt azt kérte Markótól, hogy Frunda helyén indulhasson a szenátori listán. Amint arról beszámoltunk, a helyhatósági választásokat megelőzően az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Vass Levente nyílt levélben szólította fel a szövetséget, egyezzen meg az EMNP-vel, és közös jelöltként indítsák az elöljárói székért, az ultimátumot azonban az alakulat Maros megyei állandó tanácsa elfogadhatatlan feltételnek nevezte. Ezt követően Vass visszalépett, a tulipán jele alatt pedig Frunda György méretkezett meg. Kelemen Hunor szorít a kormánykoalíciónak A hétvégén az RMDSZ több vezető politikusa is baráti üzeneteket fogalmazott meg a kormány felé: Kelemen Hunor, a szövetség elnöke egyenesen arról beszélt, szorít a koalíciónak, hogy ne bomoljon föl, Borbély László politikai alelnök pedig közölte: a kormány és az RMDSZ között folyamatos párbeszéd zajlik, és partneri viszonyban állnak. „Jelentős, 70 százalékos többséggel rendelkező koalíció van, és nem fog felbomlani. Hiába várják, én szorítok ennek a koalíciónak. Ha már megnyerték a választást, közös a sorsuk, előre kell menniük, ezért mi nem foglalkozunk a koalíción belüli vitákkal és esetleges odaszúrásokkal” – hangoztatta Kelemen pénteken Marosvásárhelyen arra a felvetésre, hogy megkereste-e már valamelyik kormányerő, hogy kormányra lépésre kérje fel. Kelemen rámutatott: az RMDSZ javaslatainak közel felét beépítették a múlt héten elfogadott decentralizációs törvénybe, ami szerinte azt jelenti, hogy szakmai, politikai és hitelességi szempontból a szövetség tényezőnek számít. Hozzátette: a fejlesztési régiók kérdése nem aktuális, de tovább kell tárgyalni róluk. Hozzáfűzte: érvekkel, párbeszéddel, empátiával és őszinteséggel mindenki számára kielégítő megoldást lehet találni. Borbély László politikai alelnök ugyancsak Marosvásárhelyen arról beszélt, hogy a szövetség normális, partneri viszonyt ápol a kormánnyal, és kiemelte: mindig is létezett párbeszéd a felek között. „Ez még akkor is így van, ha nem mindig értettünk egyet a kormány álláspontjával. Úgy vélem, meg kell érteni, hogy mi nem politikai párt vagyunk, hanem kisebbségi szervezet, ezért nem csupán úgy kell ránk tekinteni, mint egy pártra, amelynek a szavazataira vagy szükség van, vagy nincs, hanem egy fontos kisebbség képviselőjére. (…) Tehát nem kell más jelentést tulajdonítani a kormány és az RMDSZ között hirtelen kialakult barátságnak, hanem normális, mondjuk úgy, partneri viszonyról van szó” – hangoztatta Borbély. Kelemenhez hasonlóan ő is úgy vélte, az a tény, hogy az RMDSZ által a decentralizációs törvényhez benyújtott 85 javaslat közül 41-et elfogadtak, a professzionalizmus bizonyítéka, mivel a szövetségnek már júniusban, a kormány tervezete előtt megvolt a maga decentralizációs terve. Gyergyai Csaba, Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 2013. november 26.A Neptun-ügy és következményeiÉrdemes időnként visszatekinteni nemcsak a múltba, de a közelmúltba is, felidézni, elemezni történéseit, számba venni a hibákat, következményeiket, tíz-, húszéves távlatból ugyanis pontosabban látszik, mi és miért vezetett mai helyzetünkhöz. Ezt a célt szolgálja Borbély Zsolt Attila politológus, közíró nemrég megjelent, A Neptun-gate című kötete, amely a sokak által mára már elfeledett, 1993-ban történtek dokumentumait, az ügy kapcsán megjelent újságcikkeket gyűjtötte egy csokorba, „emléket állít egy nagy árulásban”, amely meghatározó, sokak által rossznak ítélt irányba terelte az RMDSZ-t, és sok szempontból megpecsételte az erdélyi magyarság sorsának alakulását. A könyvet múlt héten mutatta be a szerző Háromszék több városában, s hogy még mindig vitatott, indulatokat kavaró a témája, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ miniparlamentjében, az SZKT szombati ülésén is kitértek rá. Idézzük fel a történteket: 1993-ban Románia Európa Tanácsi csatlakozása előtt három RMDSZ-es politikus: Frunda György szenátor, Tokay György, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Borbély László, ugyanezen frakció helyettese meghatalmazás nélkül, titokban részt vesz az amerikai Project of Ethnic Relation (PER) által szervezett találkozón, és megkötik a „különalkut” a román hatalom képviselőivel. Az 1993. július 15–16-án a fekete-tengerparti Neptunban megszervezett találkozón a három politikus nem az erdélyi magyarság autonómiaigényét terjeszti tárgyalópartnerei elé, hanem egy ötpontos, főként oktatási, nyelvhasználati jogok biztosításáról szóló zárónyilatkozatot írnak alá, s ezzel hitelesítik a magyarbarátnak egyáltalán nem nevezhető román hatalom kisebbségpolitikáját. Július 20-án meg is jelenik a New York Timesban David Binder cikke az erdélyi magyarság helyzetének „példaértékű” romániai rendezéséről, és itthon kirobban a botrány. Éles viták kezdődnek az RMDSZ-ben, sokan árulónak nevezik a három politikust, több ízben, több fórumon összecsapnak a felek, hónapokig zajlik a háborúskodás, mely végül a Szövetségi Képviselők Tanácsában csúcsosodott, ahol nagyon hosszú vita után egy rendkívül szoros szavazáson az a döntés születik: nem zárják ki az RMDSZ-ből a három politikust. A Neptun-gate ennek a néhány hónapnak a krónikája. S bár a könyv a bevezetőn kívül nem tartalmaz további kommentárokat, Borbély Zsolt Attila a sepsiszentgyörgyi találkozón összegezte következtetéseit. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegzett Borbély Zsolt Attila. Meglátása szerint ugyanez folytatódott 1996-ban, amikor az RMDSZ kormányra lépett: „az a nyugati közvélemény, amely nem megoldani szereti a problémákat, hanem szőnyeg alá söpörni, örömmel vette, hogy a magyar képviselet immár a hatalom része, többé nincs gond”. „Nekünk nem ezt kellett volna tennünk, hanem az Erdély-kérdés nemzetköziesítésére kellett volna törekednünk, tudatosítanunk kellett volna, hogy a következő megoldandó probléma Európában Erdély helyzete. Erre nagyon sok alkalmunk lett volna, egészen Románia EU-csatlakozásáig ennek kellett volna az erdélyi magyar érdekvédelem legfontosabb célkitűzésének lennie. Ehelyett apró-cseprő engedményekért, lényeget nem érintő intézkedések fejében lemondtunk az aduászról, az önálló külpolitikáról. Meg is kaptuk 1999-ben Bill Clintontól, hogy Romániában modellértékűen megoldották a kisebbségi kérdést” – fogalmazott Borbély Zsolt Attila. A péntek esti sepsiszentgyörgyi találkozón felidézte azt is, hogy a Neptun-ügynek az erdélyi magyarság belső viszonyainak alakulására is hatása volt. Kiéleződtek az RMDSZ-en belüli nézetkülönbségek, egyre kritikusabb lett a belső ellenzék, többek között az 1993-ban létrejött Reform Tömörülés is. A Markó Béla vezette elnökség pedig egyre nehezebben tolerálta a bíráló hangokat, próbálta mindinkább háttérbe szorítani ezeket, a pontot az i-re a 2003-as szatmárnémeti kongresszuson tették fel. Ekkor kellett volna dönteni arról, hogy az erdélyi magyarság közvetlen belső választásokon létrehozza az erdélyi magyar parlamentet – ehelyett azonban részleges tisztújítást szerveztek oly módon, hogy a platformoknak semmilyen szerepet nem juttattak a továbbiakban. „A 2003-as alapszabályzat pártosította az RMDSZ-t, és a közvetett választások megengedésével kinyílt az út a helyi elitek önátmentése előtt. A belső választások célja lett volna, hogy létrejöjjön egy kétségtelen legitimitású testület, amely akár közjogi funkciókat is át tudna vállalni a román hatalomtól, másrészt szervesedhetett volna az erdélyi magyar politikum, harmadsorban így bevonhatta volna saját struktúrájába az RMDSZ az erdélyi magyar szavazótábort” – vélekedik a politológus. Ez a szabályozás vezetett a Reform Tömörülés önfeloszlatásához, ha nem ez történik, „a nem létező RMDSZ-demokrácia fügefalevelévé vált volna”, és ezt követően kezdett szervezkedni a szövetségből kivált autonomisták több csoportja, megalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Székely Nemzeti Tanács, létrejött a Magyar Polgári Szövetség, mely később párttá vált, de Szász Jenő elnök diktatórikus módszerei miatt ez is szűknek bizonyult, így megszületett az Erdélyi Magyar Néppárt. Húsz évvel a Neptun-ügy után a jelenleg több pártra szakadt magyarság keresi az utat az autonómia felé. Legnagyobb erővel, szavazótáborral továbbra is az RMDSZ bír, amely, úgy tűnik, most végre háttérbe tudja szorítani a neptuni elv híveit, és az önrendelkezési harcot következetesen folytató kisebb pártok hatására végre gyakorlati tettekkel is felvállalja ezt a küzdelmet. Húsz elvesztegetett esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, féleredményekkel, félsikerekkel – előttünk pedig a hogyan tovább nagy kérdése. Az ugyanis mára nem titok: autonómiát csak egyetértésben, összefogással lehet elérni. A Neptun-ügy egyik legnagyobb tanulsága lehetne megtalálni a módját annak, miként egyesítsék erejüket a különböző ideológiák képviselői, hogy egymás legyőzése, politikai erejük növelése helyett végre a legfontosabb célra összpontosítva közösen cselekedjenek. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 28.Vass Leventének mennie kellFelmentették tisztségéből Vass Leventét, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó urológia-kőtörő részleg vezetőjét. Vass Levente a Szász János kórházigazgató kézjegyével ellátott, november 25-én kiállított, de két nappal később kézbesített határozatból nem derül ki, hogy mi indokolja Vass felmentését, csupán annyi szerepel benne, hogy a kórházi átszervezésre vonatkozó törvény és az urológia-kőtörő részleg átszervezésére vonatkozó határozat alapján született a döntés. Az urológia-kőtörő részleg más részlegbe való beolvasztása már a nyáron is téma volt, az intézkedés ellen augusztusban tiltakoztak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának és kari tanácsainak magyar tagjai. Szász János kórházigazgató munkatársunk érdeklődésére elmondta, a kőtörő részleg beolvad az urológiai osztályba, mert szerinte „sehol a világon nincs olyan, hogy egy kezelői módszer miatt még egy urológiai osztályt tartsanak fenn”. Szász egyébként cáfolta, hogy Vass menesztésének politikai okai lennének. Elmondta továbbá: Vass Levente az egybeolvasztott részleg urológus főorvosa, az osztály vezetője pedig Mártha Orsolya – Frunda György felesége – marad. Egyébként – mint arról a Krónika is beszámolt – sokan Frunda Györgyöt sejtik az intézkedés hátterében. A téma kapcsán parázs vita alakult ki az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) múlt szombati ülésén is Vass Levente és Frunda között, miután Vass arra hívta fel a figyelmet, hogy a vásárhelyi kórház urológia-kőtörő részlegét más részlegbe akarják beolvasztani. Vass azzal vádolta Frundát, rengeteg energiát fektetett abba, hogy felszámolja a kórház egyik legjobban működő osztályát. Frunda hazugsággal vádolta Vasst, és felkérte, bizonyítsa állításait. A politikus szerint Vass Levente a helyhatósági választások előtt azt kérte az RMDSZ csúcsvezetőségétől, hogy Frunda helyén indulhasson a szenátori listán. Szász Cs. Emese Krónika (Kolozsvár) 2013. december 5.Erőből politizálvaA politika egyik kulcskérdése: miként tudjuk az erőt alkalmazni? Mert a politika nem a kölcsönös bizalom, a hála, a méltányosság terepe. A Balkánon különösképpen nem. Mindazonáltal jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség keretén belül az egyes szereplők az erőt elsősorban kifelé vetnék be, „befelé”, magyar viszonylatban pedig a józan önmérséklet határozná meg a magatartásukat. Ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit a nyers pártérdek mozgatná, aligha javasolták volna a jövő évi európai parlamenti választásokra a pártkoalíciót, hiszen bázisuk nem néz jó szemmel semmiféle közösködést az RMDSZ-szel. Nemzeti szempontból ugyanakkor ez lenne az optimális megoldás: hárompárti magyar összefogás, a politikai egyéniség megőrzésével. Az RMDSZ és elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi SZKT-n e javaslatot határozott hangon utasította el, ami nem vall túl nagy politikai bölcsességre. Az RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ maga mögött tudhatja „az erdélyi magyar közösség 89 százalékának támogatását.” Sajátos matematika ez, ha annak fényében vizsgáljuk, hogy a közel egymillió választásra jogosult erdélyi magyar választópolgár közül 388528-an támogatták az RMDSZ szenátusi listáit. Az EMNP elvitt 58765 szavazatot, bizonyára román pártok is kaptak magyar szavazatokat, nem kevesen pedig távol maradtak az urnáktól. Az RMDSZ tehát az Erdélyben magyar pártokra leadott voksok 86,86 százalékát nyerte el a legutóbbi parlamenti választásokon. Értelemszerűen a szenátusi lista a releváns, s mivel az EMNP a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indított, így ott meg nem méretett. De persze nem ez a fő probléma Kelemen Hunor álláspontjával. Hanem az, hogy ismét hengerelni készül – ami több szempontból is aggályos. Pártszempontból visszaüthet, annak dacára, hogy az RMDSZ jó eséllyel átviszi a zömmel általa dominált médián a saját üzeneteit, amit Kelemen Hunor az SZKT-n is megfogalmazott: Tőkés László pártja „az RMDSZ ellen indult” a 2012-es önkormányzati és parlamenti megmérettetésen – mi mást tehetett volna, a pártnak az a dolga, mondhatni létfunkciója, hogy induljon a választáson, az a kijelentés pedig, miszerint ezt az RMDSZ ellen tette volna, megalomániával vegyes paranoia –, „visszaélt a bizalommal.” Nevetséges ez a vád, hiszen éppenséggel az RMDSZ éltvissza a 2009-es magyar összefogás után az autonomista oldal bizalmával, nem egyeztettek Kelemen Hunor államelnök-jelöltségéről, mindmáig nem íratta alá polgármestereikkel és tanácsosaikkal a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát, és kifarolt az újabb nagygyűlés megszervezésének nagyszabású tervéből. Az RMDSZ rágalma egyszerű, s a választók bonyolult üzenetekre kevéssé érzékeny többsége minden bizonnyal hitelt ad neki. Kockázatos ez a lépés, mert volt már rá példa, hogy az RMDSZ ráfázott az erőpolitikára: 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott a Székelyföldön, mint az RMDSZ. Az is lehetséges, hogy az RMDSZ nem tartja elsődlegesnek az EP-választásokat, hiszen, mint Markó Béla el is mondta, a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ feladta az önálló külpolitika eszközét. Most ugyan kormányon kívül van a szövetség, de valószínűsíthető, hogy miként 2010-ben tette, az első hívásra ott terem a bukaresti hatalom aktuális birtokosai mellett fegyverhordozónak. Kelemen Hunor talán arra játszik: ha a szervezet kiesik az EP-ből, azt megpróbálja az autonomista oldal ellen fordítani, s elrettentő példaként felmutatni a parlamenti választásokon. A szervezet fő fegyvere 2012-ben is a parlamentből való kieséssel való riogatás volt. Frunda György letagadta a napot az égről, amikor minden jogi alap nélkül azt állította: a 6:3-as küszöb nem érvényes kisebbségi szervezetekre. A háromszéki korifeusok azzal riogattak, hogy valamennyi, EMNP-re adott szavazat a román pártoknál landol. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azóta ugyan bocsánatot kért e kijelentésért, sajátos módon azonban nem az EMNP-től, hanem a románoktól. Nemzeti szempontból egyenesen önsorsrontás a külön indulás, hiszen figyelmen kívül hagyja a választók többségében még mindig meglevő egységigényt. Az analógia a 2012-es marosvásárhelyi csúfos bukás. Amikor meglett volna a konszenzuális jelölt Vass Levente személyében – aki egyébként a minap szakmai vonalon érvényesített bosszú áldozata lett –, akit minden erő támogathatott volna, de az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni abba a forgatókönyvbe, amely a legtöbb szavazattal kecsegtetett (független jelölt párttámogatással), Frunda György személyében inkább olyan jelöltet indított, akiről tudni lehetett, hogy sok magyar semmi esetre sem szavaz rá, képtelen lesz maximálni a magyar szavazatokat. Így is lett. De rossz az RMDSZ üzenete az erdélyi magyar közeljövő szempontjából is. Bár Kelemen Hunor kiállt az SZKT-n a Székelyek Nagy Menetelése mellett, valamint a magyarországi választások kapcsán hangsúlyozta, hogy a regisztráció tekintetében a szövetség segíti, ami pozitív és méltánylandó, az összefogás előli elzárkózás nem sok jót ígér a további közös autonómiaelvű cselekvés vonatkozásában. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. december 5.Erőből politizálvaA politika egyik kulcskérdése: miként tudjuk az erőt alkalmazni? Mert a politika nem a kölcsönös bizalom, a hála, a méltányosság terepe. A Balkánon különösképpen nem. Mindazonáltal jó lenne, ha az erdélyi magyar közösség keretén belül az egyes szereplők az erőt elsősorban kifelé vetnék be, „befelé”, magyar viszonylatban pedig a józan önmérséklet határozná meg a magatartásukat. Ha az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőit a nyers pártérdek mozgatná, aligha javasolták volna a jövő évi európai parlamenti választásokra a pártkoalíciót, hiszen bázisuk nem néz jó szemmel semmiféle közösködést az RMDSZ-szel. Nemzeti szempontból ugyanakkor ez lenne az optimális megoldás: hárompárti magyar összefogás, a politikai egyéniség megőrzésével. Az RMDSZ és elnöke, Kelemen Hunor a legutóbbi SZKT-n e javaslatot határozott hangon utasította el, ami nem vall túl nagy politikai bölcsességre. Az RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy az RMDSZ maga mögött tudhatja „az erdélyi magyar közösség 89 százalékának támogatását.” Sajátos matematika ez, ha annak fényében vizsgáljuk, hogy a közel egymillió választásra jogosult erdélyi magyar választópolgár közül 388528-an támogatták az RMDSZ szenátusi listáit. Az EMNP elvitt 58765 szavazatot, bizonyára román pártok is kaptak magyar szavazatokat, nem kevesen pedig távol maradtak az urnáktól. Az RMDSZ tehát az Erdélyben magyar pártokra leadott voksok 86,86 százalékát nyerte el a legutóbbi parlamenti választásokon. Értelemszerűen a szenátusi lista a releváns, s mivel az EMNP a szórványmegyékben csak szenátorjelölteket indított, így ott meg nem méretett. De persze nem ez a fő probléma Kelemen Hunor álláspontjával. Hanem az, hogy ismét hengerelni készül – ami több szempontból is aggályos. Pártszempontból visszaüthet, annak dacára, hogy az RMDSZ jó eséllyel átviszi a zömmel általa dominált médián a saját üzeneteit, amit Kelemen Hunor az SZKT-n is megfogalmazott: Tőkés László pártja „az RMDSZ ellen indult” a 2012-es önkormányzati és parlamenti megmérettetésen – mi mást tehetett volna, a pártnak az a dolga, mondhatni létfunkciója, hogy induljon a választáson, az a kijelentés pedig, miszerint ezt az RMDSZ ellen tette volna, megalomániával vegyes paranoia –, „visszaélt a bizalommal.” Nevetséges ez a vád, hiszen éppenséggel az RMDSZ éltvissza a 2009-es magyar összefogás után az autonomista oldal bizalmával, nem egyeztettek Kelemen Hunor államelnök-jelöltségéről, mindmáig nem íratta alá polgármestereikkel és tanácsosaikkal a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatát, és kifarolt az újabb nagygyűlés megszervezésének nagyszabású tervéből. Az RMDSZ rágalma egyszerű, s a választók bonyolult üzenetekre kevéssé érzékeny többsége minden bizonnyal hitelt ad neki. Kockázatos ez a lépés, mert volt már rá példa, hogy az RMDSZ ráfázott az erőpolitikára: 2007-ben Tőkés László egymaga több szavazatot kapott a Székelyföldön, mint az RMDSZ. Az is lehetséges, hogy az RMDSZ nem tartja elsődlegesnek az EP-választásokat, hiszen, mint Markó Béla el is mondta, a kormányzati szerepvállalással az RMDSZ feladta az önálló külpolitika eszközét. Most ugyan kormányon kívül van a szövetség, de valószínűsíthető, hogy miként 2010-ben tette, az első hívásra ott terem a bukaresti hatalom aktuális birtokosai mellett fegyverhordozónak. Kelemen Hunor talán arra játszik: ha a szervezet kiesik az EP-ből, azt megpróbálja az autonomista oldal ellen fordítani, s elrettentő példaként felmutatni a parlamenti választásokon. A szervezet fő fegyvere 2012-ben is a parlamentből való kieséssel való riogatás volt. Frunda György letagadta a napot az égről, amikor minden jogi alap nélkül azt állította: a 6:3-as küszöb nem érvényes kisebbségi szervezetekre. A háromszéki korifeusok azzal riogattak, hogy valamennyi, EMNP-re adott szavazat a román pártoknál landol. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azóta ugyan bocsánatot kért e kijelentésért, sajátos módon azonban nem az EMNP-től, hanem a románoktól. Nemzeti szempontból egyenesen önsorsrontás a külön indulás, hiszen figyelmen kívül hagyja a választók többségében még mindig meglevő egységigényt. Az analógia a 2012-es marosvásárhelyi csúfos bukás. Amikor meglett volna a konszenzuális jelölt Vass Levente személyében – aki egyébként a minap szakmai vonalon érvényesített bosszú áldozata lett –, akit minden erő támogathatott volna, de az RMDSZ nem volt hajlandó belemenni abba a forgatókönyvbe, amely a legtöbb szavazattal kecsegtetett (független jelölt párttámogatással), Frunda György személyében inkább olyan jelöltet indított, akiről tudni lehetett, hogy sok magyar semmi esetre sem szavaz rá, képtelen lesz maximálni a magyar szavazatokat. Így is lett. De rossz az RMDSZ üzenete az erdélyi magyar közeljövő szempontjából is. Bár Kelemen Hunor kiállt az SZKT-n a Székelyek Nagy Menetelése mellett, valamint a magyarországi választások kapcsán hangsúlyozta, hogy a regisztráció tekintetében a szövetség segíti, ami pozitív és méltánylandó, az összefogás előli elzárkózás nem sok jót ígér a további közös autonómiaelvű cselekvés vonatkozásában. Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. december 7.A párt, az egyház és a pártegyházHetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis. Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval. Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt. Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől. Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik. Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi. Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni! Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek. Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok. De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem. Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek. Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó. Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt. Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet. Legyen hozzánk irgalmas Jézus! Szőke Mária Erdély.ma 2013. december 20.Dr. Vass Levente: az átszervezés fényévekre állt a szakmaiságtólDecember elsejével kezdődően a Maros Megyei Klinikai Kórház menedzserének döntése értelmében az urológiai osztály és az urológia- és kőtörő részleg összevont osztályként működik az Urológiai Klinika keretében. Az intézkedés következménye: dr. Vass Levente urológus főorvost felmentették részlegvezetői állásából, az összevont osztályt pedig dr. Mártha Orsolya egyetemi docens vezeti. A belső átszervezésre vonatkozó, már hónapokkal ezelőtt, dr. Konrád Judith menedzsersége alatt kiszivárogtatott kórházvezetői szándék ellen a MOGYE több magyar professzora nyílt levélben emelte fel szavát. Kelemen Márton, a kórházat ügykezelő megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője novemberben azt mondta, az összevonást szakmai alapon "kell és lehet" meghozni. Meghozták. Dr. Vass Leventét, aki az elmúlt három hét óta nem nyilatkozott e témáról a sajtónak, a történtek hátteréről, az okokról és a személyes szakmai hogyan továbbról kérdeztük. – Ön szerint szakmai érv indokolta a kórházon belüli struktúrák összevonását, vagy politikai háttere volt az intézkedésnek? Politikai leszámolásról vagy átszervezésről szól a történet? – Frunda György politikai ellenfelet lát bennem, ezért egy két éve tartó támadássorozat után elérték, hogy a 2011 óta általam vezetett, 19 éves múlttal rendelkező, jól működő urológia- és kőtörő részleget beolvasszák egy, a felesége által vezetett, gyengébb felszereltségű és gyengébb gazdasági mutatókkal rendelkező osztályba. Mesélhetnék arról, hogyan sétáltatta meg a minisztert az urológia–kőtörő részlegen, de akkor is és most is csak mosolyogni tudok. Nem akarom megkerülni a kérdés élét. Úgy vélem, felesége ambíciói miatt is hibás helyzetértékelésből indult, talán politikai pályáját féltette tőlem minden megalapozott ok nélkül. Kevesebb mint két hónappal az Urológiai Klinika osztályvezetői állásába történt kinevezését követően, 2012 márciusában a megyei tanácstól a sajtónyilvánosság előtt követelték az általam már 5 hónapja vezetett urológia–kőtörő részleg megszüntetését, aminek aláírását több urológus visszautasította, és egyértelmű visszautasító választ kapott az akkori megyei tanács elnök asszonyától is. – A fentiekkel szemben sokan úgy vélekedtek, szakmai és politikai vonalon a történetben érintett "főszereplők" jó kommunikációval feloldhatták volna a konfliktust. Önök tényleg nem próbálták meg párbeszéddel elkerülni a dolgok elmérgesedését? – Abban az időben közéleti értelemben új arcként mindent megtettem, hogy a marosvásárhelyi magyar pártok közös polgármesterjelöltjeként váltsam Dorin Floreát. Az akkori helyzetet ismerve, az RMDSZ tapasztalt politikusai azonban úgy döntöttek, hogy ezt a választást nem egy fiatal és ígéretes csapatnak kell elveszítenie, és nem lehet a marosvásárhelyi összefogást azzal kompromittálni, hogy már az első megméretkezést tőlünk független okok miatt elveszítsük. Azt hallottam, a legfőbb vád ellenem, hogy érdekelt voltam Frunda György szenátori helyében. Nem titkoltam eddig sem, hogy mit gondolok erről, de soha nem éreztem kényszert arra, hogy megcáfoljam a rosszindulatú híresztelést. Talán hiba volt, talán annak a bölcsessége, hogy nem kell mindent azonnal megcáfolni. Soha nem akartam szenátor lenni, hiszen az egészségpolitikai döntések végső helye a képviselőház és nem a szenátus. Ennyire egyértelmű. – Kelemen Márton megyei RMDSZ-frakcióvezető szerint az urológiák összevonása egyszerűen szakmai kérdés. – Ezzel Kelemen Márton azt állítja, hogy a MOGYE professzorai, akik kiálltak mellettem, nem értenek a szakmájukhoz. Sajnos, nem érti vagy félrenézi az egyértelmű tényeket. Ha Kelemen Mártonnak igaza lenne, és nem politikai nyomásra történt volna a részlegem káprázatosan gyors beolvasztása, akkor ma meglenne az összevont osztálynak és ezáltal a kórháznak a működési engedélye is. Az egészségügyi menedzsmenttel és a gyors nyilatkozatokkal csínján kell bánni. Ahhoz, hogy jól urald a terepet, sok tapasztalatra van szükség, ennek megszerzéséhez pedig időre, az ezüstfenyő növekedéséhez hasonlóan. A "nem látok, nem hallok, nem szólok" típusú politizálás nem pusztán erodálja a tekintélyünket, de mindenkit kiszolgáltat a hasonló leszámolásoknak. Ezt már egyre többen érzik és jelzik is nekem. – Emberileg hogyan éli meg, hogy úgymond összecsaptak a hullámok a feje fölött? – Az utóbbi hetekben sok elméletet hallottam erről. Valószínűleg naiv voltam, azt hittem, hogy a teljesítmény megvéd. De akárhonnan is nézem, apróságokon kívül most is mindent ugyanúgy csinálnék. Elhittem, hogy polgármesterjelölt vagyok, mint ahogy Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök – aki a rövid ideig tartó kampányom során a csapatomban dolgozott – is elhitte. Elhittem azt, hogy az RMDSZ mindkét esetben meg tud védeni saját magától. Csak remélni tudom, hogy a helyi és a megyei RMDSZ felismeri, hogy minél inkább megfelel számára az, hogy megbélyegezzen és valamiféle rebellis szerepbe kényszerítse csapatomat, annál inkább megbélyegzi saját magát, mert kiszámított közönyével nemcsak engem lehetetlenít el, de saját politikai tőkéjét is elpazarolja. Nehéz helyzetben vagyok, de mindenkit arra biztatok, hogy a példám adjon bátorságot, késztessen tettre, szabadítson fel belső energiát! – Nohát, Önt azért rebellis típusnak tartják, de valószínűleg éppen ez vitte időről időre előre a szakmában, közéleti tevékenységében, alapítványi megvalósításaiban. – Egy idős professzor, tapasztalt támogatóm bölcsessége, hogy a szókimondó és okos munkatársak hűsége jobban terhelhető. Vele együtt hiszem én is. – Egyébként milyen most a viszonya az RMDSZ-szel? – Nemrég volt egy őszinte és értelmiségiekhez méltó beszélgetésem Kelemen Hunor szövetségi elnökkel. Ha az RMDSZ-en az országos vezetést érti, nem látok okot arra, hogy fenntartásaim legyenek. Ha a helyi és megyei szervezetekről van szó, nagyon is helye volna néhány hasonlóan őszinte és lényegretörő egyeztetésnek Marosvásárhely és a megye érdekében. – Ön mit szeretne elérni a városi és megyei RMDSZ-nél? – Azt, ami a kiszámított közöny, a hárítás ellentéte: felelősségvállalást. Ha egy magyar osztályvezetővel kevesebb lesz, az mindaddig politikai ügy, amíg szakmailag a dolog nem egyértelmű. Az általam vezetett urológiai részleg megszüntetésével kapcsolatban fényévekre voltunk a szakmai egyértelműségtől, és most nagyon enyhén fogalmazok. – Esetleg részletesebben is kifejthetné. – Azt hiszem, válaszoltam. A profi politikust az különbözteti meg a műkedvelőtől, hogy minden erejével képviseli közössége érdekeit, de tudja, mikor kell mosolyogva engedni, és ki tud alakítani konszenzusokat. – Ha nem is részlegvezetőként, de főorvosként az urológiai osztályon marad? – Paradox módon ezt nem én döntöm el. Egy szintén a leszámolási kampány részét képező ügy miatt úgy döntöttem, ott hagyom az egyetemet. Hiányozni fognak a diákjaim, nagyon szeretek tanítani, de ez marad az egyedüli eszközöm, hogy jelezzem, nem tartom becsületesnek, ami velem szemben történik. Ha nincs egyetemi munkám, ahhoz, hogy az osztályon maradjak, a fél normámat meg kell emelni teljes normájú állássá, amit szeretnék ugyan, de nem rajtam áll. Az osztály vezetése nehéz döntés előtt állhat, mert tevékeny szerepe volt abban, hogy ellehetetlenítsék a helyzetemet az egyetemen. Ha a normámat nem emelik teljes normává, akkor a jelenlegi szabályok szerint el kell mennem a kórházi állásomból is. A nem tiszta helyzet persze zavar is amiatt, hogy felelősséget érzek a betegeim iránt. A botrány kitörése után a Frunda házaspár többször is jó urológusnak nevezett, a volt szenátor rádiójában már annyit beszélt rólam, hogy félek, a rádió leszámlázza majd nekem reklámpercekként. Némi kajánsággal gondolok arra, hogy most adminisztratív döntést is kell hozatniuk arról, hogy jó orvos vagyok. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 22.EgységtékozlókAz egységtékozlók a romániai magyar politikai kohézió éltetésére, az érte elvégzendő közösségépítő munka megtervezésére és annak napszámosai megtalálására képtelenek között keresendők. 1989-90 fordulóján tódultak az emberek az RMDSZ-be, és 1990 májusáig majd félmillióra nőtt a számuk. Őket össze kellett volna tartani, és indokolt esetben együtt, egyszerre mozgatni. Erre azonban nem volt koncepció, de a romániai magyar hogyan tovább stratégiája is hiányzott. Ebben sajnos 2013-ban sincs közmegegyezés. De gyorsan elfogytak az ingyen, hon- és nemzetszeretetért dolgozni hajlandó napszámosok. Mára a választási kampányok között fűtött irodáikban malmozó főállású magyarok vették át a helyüket. Az előszeretettel értelmiséginek titulált, tanítói, technikusi, tanári, mérnöki, orvosi, művészi stb. diplomával rendelkezők alig vagy egyáltalán nem vállaltak közéleti munkát és szerepet. Jó, ha odamentek egy-egy közösségi eseményre. Ma már oda sem mennek. Az amúgy szükséges zsigeri agitátorok kikerültek ugyan, de hűbelebalázsok voltak, akik önmaguk ingerléséért tették azt, amit, és másra nem is igen voltak képesek. Egy idő után nem csak az értelmes közösségi munkások kezdtek hiányozni, hanem az általuk koordinálhatók is. Később megjelentek, és szaporodtak a helyi civilszervezetek, akiknek munkája fényében előszeretettel süttetik magukat az általános választások mandátumosai. Az RMDSZ pedig – a hatékonyságfokozás álcája alatt – elindult a pártosodás útján. Párt lett, amit sosem ismer el, mert az alapszabályában az nem szerepel, és egyre több hibát követ el. Hibái között kiemelt helyet foglalt el az értünk haragvók, mindannyiunkért szólók partvonalra sodrása, eltanácsolása. Az egységtékozlás kezdete az első, az 1993. február 20-ai gyergyószentmiklósi SZKT óta lankadatlan. Ott kezdte olyanná szervezni magát az RMDSZ, amilyenné mára lett. Ott artikulálódott először szervezeti egységekké, frakciókká, belső pártokká az erdélyi magyar politikai sokszínűség leképezését és képviseletét magáénak mondó SZKT tagság. Létrejött a 63 tagú (kitől is?) Független Frakció. A kialakult hangulat miatt az alelnökök megválasztásakor a MISZSZ kivonult a teremből, és a döntésképtelenné vált ülés félbeszakadt. Márciusban Nagyváradon már hét frakciója lett az SZKT-nak, mert csak így tudták a Függetlenekből lett Magyar Demokraták (20 tag), a Szórványcsoport (14), és a Partium Csoport (14) uralni a testületet. Volt még Szabadelvű Csoport (16), Erdélyi Magyar Kezdeményezés (10), Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (14) és Bethlen Gábor frakció (10), de maradt vagy 30 független SZKT-tag is, akik a szervezeti hatalomért való marakodást látva csak a fejüket kapkodták. Minden, ami 1993 májusa után történt az erdélyi magyar politika egységtékozlásában, a február 20-a és május 20-a közötti három hónapban, és az annak hangulatát uraló hangadók cselekményeiben gyökerezik. Verestóy Attila, Borbély László, Frunda György, a mostanra visszavonult, de akkor ereje teljében lévő Tokay György és a visszavonulásakor Verestóy által örökös elnöknek nyilvánított Markó Béla máig hatóan szabják meg az RMDSZ cselekményeit. És általa az erdélyi magyarok sorsát. Nagy István (A szerző pécskai tanár) Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. december 29.Az ötszázezredik éveA „hideg béke” évének titulálta a befejeződéséhez közeledő 2013-at Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A minősítés nyilván a hazai magyar politikai préri hangulatát hivatott érzékeltetni, azt az állapotot, amelyben látványos vagy tétre menő egymásnak feszülés nélkül, de a közeledés leghalványabb jelét sem láttató módon élt idén a romániai magyar politikai piac két meghatározó szereplője, az RMDSZ és az EMNT. Én mégis az ötszázezredik évének nevezném a lecsengőben lévő esztendőt, és nemcsak azért, mert az egyszerűsített honosítási eljárás révén megszerezhető magyar állampolgárság intézményét szinte kivételesnek nevezhető egyetértésben támogatja a két említett párt. Sokkal inkább azért, mert a határmódosítás nélküli nemzetújraegyesítés olyan siker, amilyen már régen dagaszthatta a kebleket országhatárokon innen és túl. Szabadulás Természetesen nem véletlen, hogy éppen Böjte Csaba ferences szerzetes és édesanyja, Böjte Julianna mondták el félmilliomodikként az eskü szövegét, és váltak aláírásukkal immár közjogi értelemben is az anyaország tagjává. Szimbolikus helyen – az Országház kupolatermében – és időpontban: december 5-én. Jelképes emberek főszerepben, akiknek jelenléte önbizalomnövelő módon képes igazolni, mekkorát képes fordulni kilenc esztendő alatt a világ. Miután a 2004. december 5-i gyászos emlékű népszavazást követően – Lukács Csaba után szabadon – „végképp beszorultunk a trianoni határok közé, mert nem akadt kétmillió igen egy olyan kérdésben, hogy kék-e az ég, magyar-e a magyar.” Immár 500 ezret meghaladó számú külhoni magyar állampolgár, köztük több mint 200 ezer választókorú polgár várja a 2014-es év nagy erőpróbáját, a magyar parlamenti választást. Azt az izgalmat és meghatottságot borítékoló alkalmat, amikor először élhet szavazati jogával a frissen hivatalosított magyar állampolgár, és ha egyelőre csak érintőlegesen is, de hozzájárulhat egy újabb parlamenti ciklus sorsának alakításához. Hogy él-e vele, jelentős mértékben a hazai magyar pártok, az RMDSZ, az MPP és az EMNP felelőssége, a mobilizálás ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik. Az előjelek jók, úgy tűnik, e tekintetben azonos oldalon áll és tevékenykedik mindenki. Furcsa is lenne az ellenkezője, még az esemény nemzetpolitikai jelentőségén túl is. A jövő év ugyanis a romániai magyarság számára igencsak erőltetett menetnek ígérkezik, s mindenkiben meglehetős értetlenséget keltene, ha bármelyik politikai alakulat a választói jog szelektív alkalmazására buzdítana. Arccal Brüsszelnek A két hazai megméretés közül az első – az európai parlamenti választások – korántsem elhanyagolható. Ami így, december végén valószínűsíthető: a megelőző alkalommal ellentétben 2014-ben nem lesz magyar koalíció, sezáltal elsősorban Tőkés László helyzete kerül fókuszba. Tőkés néppárti színekben való indítását ugyan nem zárja ki Toró T. Tibor, de nem is valószínűsíti, s miután az EMNP előrelátható választói támogatottsága valószínűleg nem jelentene megfelelő erejű hordozórakétát, a volt püspököt egyre többen látják a Fidesz EP-listáján. Az erről zajló beszélgetések tényét Toró is megerősítette, így egyre kétségbevonhatatlanabbul ebbe az irányba tart a folyamat. Miután az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint Tőkést az EP-be való bejutás pillanatától nem tekinthette magáénak a tulipános alakulat, jövőre eleve két brüsszeli-strasbourgi helyben gondolkodnak, amelyek megszerzését reálisnak is tartják. Eddig hárman jelezték indulási szándékukat, az elnök által sem kifogásolt teljesítményt nyújtó eddigi EP-képviselők, Sógor Csaba és Winkler Gyula mellett Vincze Lóránd igyekszik Brüsszelbe. Nyilatkozatok szintjén mindhárman a lista még bejutást ígérő második helyét célozzák meg, ami egyrészt kissé viccesen hangzik, másrészt azt sugallja, hogy valakinek fenntartja a tuti nyerő helyet az RMDSZ. Név még nem nagyon hangzott el, a politikai zuhanyhíradó a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter nevét emlegeti, amit Kelemen sem cáfol – ellentétben a Borbély László és Frunda György esetleges jelöltségével. A választási szorzók alapján, magas magyar és a szokásosan alacsony román választói részvétel esetén a két hely megszerzése nem tartozik az illúziók birodalmába, Tőkés más irányból való „megérkezése” esetén pedig maradna az erdélyi magyarság háromfős brüsszeli képviselete. És ez – figyelembe véve az Európa-parlament létszámának csökkentésével együtt járó Románia-kvóta szűkülését – egyértelmű nyereségként kezelhető. Ellenzéki arculatépítés Mindez azonban nem vinne közelebb a sokak által óhajtott romániai magyar képviseleti egység megteremtéséhez. Úgy tűnik, e tekintetben kizárólag az EMNP izmosodása segíthet, az erőviszonyok 2016-ra való kiegyensúlyozása, aminek esetleges elmaradását Toró T. Tibor is kimagyarázhatatlannak tartaná. Miután úgy tűnik, az USL tagjait összekötő érdekek sokkal erősebbek, mint a pártszövetséget feszítő ellentétek, az RMDSZ-t egyelőre inkább ellenzéki arculatának kiépítése foglalkoztatja. Ezt ugyanis mindeddig elmulasztották megtenni, ezt részben a kormányra kerülés fel-felvillanó lehetőségének bűvölete, de a nemzedékváltás nyomán bekerülő emberállomány hiányosságai is magyarázzák. Ma alig látni RMDSZ-es honatyát vagy szakértőt a bukaresti vitaműsorokban, s nemcsak azért, mert nem hívják őket, de – amint ezt Kelemen Hunor is elismerte – a bevethető állomány korlátozottsága okán is. Márpedig a restitúciók ügyében indított román „ellenforradalom”, vagy a regionalizáció-autonómia kérdéskörében is a leghalványabb ellenvélemény nélkül hömpölyög az esetenként becsületsértő szinten zajló agymosás. Békejobb A letűnő év legfontosabb nemzetpolitikai hozadéka azonban kétségtelenül az, hogy kilencven országból ötszáznegyvenezren kérték a magyar állampolgárságot. „Továbbra is szükségünk van Bécsben születő, de magyarul gondolkodó Széchenyikre, a magyar nyelvet csodálatosan művelő, Nagyszalontáról jövő Arany Jánosokra, és szükségünk van Szabadkáról származó Kosztolányi Dezsőkre is” – fogalmazott a félmilliomodik ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök. Böjte Csaba édesapja versét idézte. A költemény, amelyet szűk körben mondott el Erdélyben az ötvenes években, nem maradt fenn, de mivel egy besúgó is jelen volt az eseményen, a Szekuritáté tudomására jutott. A román hatalom hétéves börtönbüntetéssel „honorálta”, amiből négyet le is töltött. Szabadulása után másfél hónappal belehalt a szamosújvári börtönben szerzett betegségekbe. A vers a reményről szólt, arról, hogy odakint hideg van ugyan, a farkasok üvöltenek, de ki kell tartani, mert egyszer csak eljön az áldott tavasz. Böjte Csaba élete és tettei is a reményről szólnak – immár ötezer árva vagy szegény sorsú gyereknek biztosította az újrakezdés lehetőségét, a jobb élet esélyét. Nemcsak az elkallódástól, hanem az asszimilációtól is megmenti őket, hiszen intézményeiben magyar gyerekek nevelkednek, tanulnak szakmát, rendeződik az életük. Akik viszont csak jövendő szavazatok fényében vagy elkölteni vélt adóforintok mértékében látják és mérik a világot, soha nem fogják megérteni, mit is jelent pontosan ez az új nemzetegyesítés. A ferences szerzetes egyik gondolata azonban talán nekik is mond valamit: a befogadásból mindig élet fakad. A 2010 májusában, az újonnan alakult magyar országgyűlés tagjai többségének kinyújtott kezét eddig több mint félmillió, az anyaország határain kívülre kényszerült nemzettárs fogadta el. Békejobbként. Csinta Samu Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. január 10.Nekiment Frunda Györgynek a kormányfő egyik bizalmasaBírálta Frunda György miniszterelnöki tanácsost Sebastian Ghiță szociáldemokrata képviselő, Victor Ponta bizalmasaként számon tartott üzletember az RMDSZ volt szenátorának az Egyesült Államokról tett kijelentései miatt. Frunda György az amerikai külügyminiszter európai ügyekért felelős beosztottjának romániai látogatása kapcsán nyilatkozott csütörtökön a sajtónak. Victoria Nuland pénteken és szombaton tartózkodik Bukarestben, ahol a romániai jogállamiság helyzetéről tájékozódik. „Mi lenne, ha mi is tájékozódnák az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?” – jelentette ki Frunda. Victor Ponta tanácsosa szerint Nuland romániai látogatása az Egyesült Államok „felsőbbrendűségi érzéséről” árulkodik. A volt szenátor hangsúlyozta, Románia nem gyarmat, ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására. „Természetesen nagyon fontos a párbeszéd az Egyesült Államokkal, de a dialógusnak majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania” – tette hozzá. Frunda: ki az a Ghiță? Sebastian Ghiță szerint Frunda György félrebeszél. „Nem akarom azzal megsérteni, hogy idiótának nevezzem a kijelentéseit, de túl enyhe lenne, ha szerencsétlen megfogalmazásnak minősíteném a szavait. Az Egyesült Államok Románia legfontosabb stratégiai partnerei. Frunda György nem fogta fel, hogy szavait a román kormány elleni propagandára lehet felhasználni” – mondta a képviselő. Frunda György a maszol.ro megkeresésére elmondta, fenntartja a kijelentéseit. Arra a kérésünkre, hogyan kommentálja Sebastian Ghiță bírálatait, a volt szenátor visszakérdezett: „Ki az a Sebastian Ghiță?” Cs. P. T. maszol.ro, 2014. január 13.Amerika aggódik a román jogállamiságértAggasztónak nevezte a román igazságszolgáltatás függetlensége ellen irányuló politikusi támadásokat Bukarestben Victoria Nuland. Az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese szombaton a civil társadalom képviselőivel folytatott megbeszélésen leszögezte: Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és az ország demokratikus fejlődésében. Bár konkrét bírósági ítéleteket nem kívánt kommentálni, Nuland egyértelműen Victor Ponta kormányfő múlt heti kijelentésére utalt. A szociáldemokrata miniszterelnök ugyanis politikai elítéltnek nevezte a korrupció miatt másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. Titus Corlăţean külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén az amerikai illetékes ugyancsak fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Washington mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében. A romániai jogállamiság helyzetét feltérképezni hivatott látogatása befejeztével Victoria Nuland úgy nyilatkozott: bukaresti tárgyalópartnerei arról biztosították, hogy megértették a román kormány és parlament intézkedéseire érkezett nemzetközi reakciókat. A legtöbb kritikát a büntető törvénykönyvnek a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő módosítása kapta, akárcsak a balliberális koalíció amnesztiatervezete. Ennek kapcsán Nuland megjegyezte: nem világos számára, mi Bukarest célja az indítvánnyal. „Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" – szögezte le Nuland, miután találkozott Titus Corlăţean külügyminiszterrel. Rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok. Corlăţean azt hangsúlyozta: örül a helyettes államtitkár látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Victoria Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült „apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait. Elemzők egyébként a balliberális kormány elmúlt időszakban hozott ellentmondásos intézkedéseinek számonkéréseként értelmezik az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára kétnapos bukaresti vizitjét. Nuland látogatását tulajdonképpen már decemberben „előkészítette" az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége, amely élesen bírálta, hogy a kétharmados többséggel bíró szociálliberális koalíció (USL) kiiktatta a honatyákat a közhivatalnokok köréből a büntető törvénykönyv módosítása során. Erre tett rá egy lapáttal Victor Ponta, amikor Năstase-ügyében megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét. Sokatmondó, hogy Nuland Băsescun és civil szervezetek képviselőin kívül csak a külügyminiszterrel találkozott, Ponta ugyanis elutazott az országból, ám arra még helyettese, Liviu Dragnea sem tudott válaszolni a hétvégén, hogy főnöke hivatalos vagy magánlátogatáson tartózkodik. A szociáldemokrata miniszterelnök gesztusa azzal is összefüggésbe hozható, hogy kormánya alapos fejmosást kapott Washingtontól, amikor 2012 nyarán másodszor is megpróbálta felfüggeszteni tisztségéből az államelnököt. Ilyen kontextusban jelentős feltűnést keltett Ponta tanácsadójának, Frunda Györgynek a kijelentése, miszerint az amerikai külügyi illetékes látogatása a „legjobb és leghatalmasabb Sam bácsi felsőbbrendűségi érzéséről" árulkodik. Az RMDSZ volt szenátora a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva fontosnak nevezte a Washingtonnal folytatott párbeszédet, aminek azonban szerinte majdnem egyenlő vagy egyenlő felek között kell lezajlania. Hozzátette: Románia nem gyarmat, „ahová a gyarmatosító ellenőröket küld az emberi jogok és a jogállamiság helyzetének kivizsgálására". „Globalizált világban élünk, ugyanazon stratégiai védelmi rendszert erősítjük, de mi lenne, ha mi is tájékozódnánk az Egyesült Államokban a nemzetközi egyezmények által betiltott halálbüntetésekről vagy a marihuána coloradói legalizálásáról?" – tette fel a kérdést a politikus. Miközben a jobboldali ellenzék szerint az amerikai vizsgálódás újabb „blamázst" jelent a balliberális kormány számára, Ponta másik tanácsadója, Radu Popa úgy vélekedett: szó sincs arról, hogy Washington a bukaresti hatalom „körmére nézne". „Egyetértek Frunda Györggyel: Románia nem gyarmat" – szögezte le a szociáldemokrata képviselő. Krónika (Kolozsvár), 2014. január 20.Igazságügyi csörte Năstase és Băsescu között – Frunda Pontát védiA Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (CSM) tett panaszt a január hatodikán korrupció miatt jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt volt miniszterelnök, Adrian Năstase Traian Băsescu államfő ellen, mivel az szerinte egy, az ítélet kihirdetése előtt tett kijelentésével megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az azóta börtönbüntetését töltő Năstase szerint az államfő január hatodikán délelőtt a B1 hírtelevízióban azt mondta: „Năstase olyan klientúrarendszert hozott létre, amelyet nehéz volt és mai is nehéz felszámolni.” Néhány órával ezt követően őt szabadságvesztésre ítélték. Az exkormányfő szerint mivel az ügy még folyamatban volt, Băsescu megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ezt annak analógiájára állította, hogy Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke csütörtökön azt mondta: Victor Ponta kormányfő megsérthette az igazságszolgáltatás függetlenségét, amikor az ítélethirdetés előtt azt mondta: George Becali, a korrupció miatt elítélt volt PNL-szenátor és a korrupció miatt alapfokon szintén elítélt volt közlekedési miniszter, Relu Fenechiu jó ember. Frunda megvédi Pontát Eközben Frunda György volt RMDSZ-es szenátor, Victor Ponta miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa szembe ment a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) álláspontjával: Frunda szerint a kormányfőnek jogában állt bírálni az igazságszolgáltatást. Úgy vélte, más európai politikusokhoz hasonlóan Pontát is megilleti a jog, hogy kritizálja a bírákat. Frunda György„Victor Pontának jogában áll az igazságügyet bírálni, ugyanúgy, ahogy Orbán Viktor magyar kormányfő is tette, aki két héttel ezelőtt a budapesti igazságszolgáltatást bírálta, mivel az helyt adott a bankok egy csoportja által benyújtott fellebbezésnek egy kormányrendelet ellen, és ezt jogában is állt megtenni. Ugyanúgy, ahogy Hollande francia elnöknek vagy Chirac volt államfőnek, akik nem egyszer véleményt nyilvánítottak a jogerős ítéletek kapcsán. Rendelkeznünk kell annyi méltósággal és gerincességgel, hogy kiköveteljük: bennünket is ugyanazon mércék és szabályok alapján kezeljenek, és a jogállamiság alapelveit Romániában is ugyanúgy alkalmazzák, mint Brüsszelben vagy más európai fővárosokban” – jelentette ki Frunda. Az igazságszolgáltatás túlhatalma? Ennek fényében leszögezte: nem ért egyet a CSM által elfogadott nyilatkozattal, miszerint a kormányfő megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Szerinte az ilyen hozzáállás azt eredményezi, hogy az igazságszolgáltatás egy jogállamban elfogadhatatlan befolyásra tesz szert. Hozzátette: ahogy az igazságügy megnyilvánul a miniszterek vagy honatyák ügyeiben, a másik két hatalmi ágnak, a törvényhozó és a végrehajtó intézménynek is jogában áll véleményt nyilvánítani a jogerős ítéletekről, azzal a megkötéssel, hogy nem befolyásolhatják az ítéletet, és nem sérthetik meg egy becsületes bíró jó hírnevét. A CSM csütörtökön határozott úgy, hogy Victor Ponta megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét, és rontotta annak hitelét, amikor azt mondta: az Adrian Năstase volt miniszterelnök elleni, négyéves szabadságvesztésről szóló ítélet politikai alapon született. Balogh Levente Székelyhon.ro, 2014. január 23.Senki nem cáfolt, de senki nem folytattaA Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa, Dr. Stefano Bottoni, jelenkorkutató Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság kérdéskörben tartott előadást Nagyváradon. Szilágyi Aladár beszélgetések alkalmával tudományos pályájának fordulatairól, kutatói tapasztalatairól is faggatta a román levéltárak búvárlóját. - Azt tudom, hogy vannak magyar kötődései – nem is akármilyenek – az édesanyja révén. De Stefano Bottoni bolognai történészhallgatónak hogyan került az érdeklődési körébe Közép-Kelet-Európa, azon belül Magyarország és Románia, illetve Erdély? - 1977 nyarán születtem Bolognában, vegyes házasságból. Édesanyám magyarországi magyar, ami a történet szempontjából talán nem érdektelen, édesapám pedig olasz volt. Ez egy klasszikus vegyes házasság, a 70-es évek elején gyakran fordultak elő, így lehetett legálisan emigrálni Magyarországról, több ezren használták ki ezt a lehetőséget. Én úgy ismerkedtem meg Magyarországgal, hogy már kicsi gyerekkorom óta minden nyaramat ott töltöttem. Tehát megtanultam a magyar nyelvet édesanyámtól, és volt egy rokoni, baráti köröm. Számomra a magyarországi kapcsolat teljesen élő volt a nyolcvanas évektől kezdve. A szakmai oldala, az egy többlépcsős folyamat. Mindig érdekelt a politika, a közélet, a történelem. Az iskolában kizárólag a humán és társadalomtudományos tárgyak érdekeltek, tizenévesen már elhatároztam: vagy újságíró, vagy történész leszek. Amikor a bolognai egyetemre kerültem, 1996-ban, akkor felerősödött ez az érdeklődés. Jelenkoros voltam, Európa történetével és kicsit közelebbről Kelet-Európa múltjával is kezdtem foglalkozni. A tanáraim is arra terelték a figyelmemet, többen is többször mondták: te jól tudsz egy olyan nyelvet, amelyik nálunk teljesen ismeretlen, jól ismered a térséget, használd ki ezt az előnyödet. A szakdolgozatom 2001-ben végül egy négyszáz oldalas könyv lett, akkor még komolyan vették ezt a feladatot. Majdnem két évet dolgoztam rajta. Összehasonlító kisebbségtörténetet írtam volt a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek 1944 és 1950 közötti fejlődéséről, összevetettem a romániai, a csehszlovákiai, a jugoszláviai meg a szovjet kisebbségpolitikát. - Javaslom, térjünk át váradi előadásának a tematikájára. Valóban ön volt az első és talán az egyetlen külföldi állampolgár, aki a CNSAS irattárába bejutott? - Talán az elsők között, de nem az egyetlen, ez egy városi legenda. 2002 őszén pályáztam először a CNSAS-ba való bejutásra, akkor tettem le a doktori vizsgát. Elhatároztam, hogy nagy erővel nekimegyek a Magyar Autonóm Tartománynak és az erdélyi nemzetiségi politikának. Közlik velem, hogy rendben van a téma, lehet kutatni a magyar kisebbségi kérdést, de külföldi állampolgárok számára egy nagyon magas kutatási díjat állapítottak meg. 2002-ben egy román állampolgárnak egy millió régi lejt kellett fizetnie, külföldi állampolgárnak meg tizenhatot. Nem akarták elhinni, hogy akad egy olyan őrült, aki tizenhatmilliót akar befizetni azért, hogy bekerülhessen egy levéltárba. Nagy nehezen elintéztem, kaptam „chitanţát” és mentem vissza a levéltárba. - Mennyire céltudatosan ment oda, avagy arra gondolt, először körülnéz, aztán kiválaszt valamilyen pászmát, amelyik érdekli? - Igen, ez egy jó kérdés: Nekem volt egy eredeti kutatási témám, a Magyar Autonóm Tartomány. Viszont hamar kiderült számomra, hogy nem ilyen anyagokat adnak, mert az 1950-es években a Magyar Autonóm Tartomány mint olyan nem jelentett állambiztonsági kérdést, csak később lett az. Ami megváltoztatta a kutatásaim keretét, az az, hogy sokszor elsőként megkaptam sok 56-os periratot. S akkor kezdtem rájönni, hogy 1956 után egy olyan kisebbségpolitikai váltás következett be Romániában, ami nélkül nem értjük meg például a Bolyai Egyetemnek a felszámolását 1959-ben, vagy pedig a Magyar Autonóm Tartomány átszervezését 1960-61-ben. Amivel én ott szembesültem, az ledöbbentett. Én addig életemben nem találkoztam állambiztonsági iratokkal, illetve olvastam szaktanulmányokat, tudtam, hogy nagyjából hogyan kell kinéznie, de az iratok mögött emberek százainak a tragikus sorsára bukkantam. - Javasolom, beszélgetésünk további fordulatainak adjuk a „román 56” munkacímet. Miért tartotta ezt – mint fogalmat – kiemelendőnek, hogy a magyar 56 mellett román 56-ról írjon? - „Romániai 56” – talán ez pontosabb lenne, mert ebben benne van minden. Általában erdélyi 56-ról szoktak beszélni, de én ilyenkor mindig megállok, hiszen van egy olyan filológiai kérdés, hogy Temesvár nem Erdély, Várad se, Szatmár se. A másik az, hogy van egy romániai 56, ami nagyrészt független az itteni magyar fiatalság egy részének a megmozdulásaitól. Magyarázom: azt tudjuk, hogy például Bukarestben egészen komoly diákmozgalom kezdett volna kibontakozni november elején, tüntetést is szerveztek, ami azért nem lehetett sikeres, mert a Securitate már október végén lefüleli az egészet. November első napjaiban, amikor több százan találkoznának az egyetem előtt, a népi milícia, az UTM-nek a rohamosztagai, a munkásőrség mindenkit letartóztat, sok diákot brutálisan bántalmaz, és ellehetetleníti a tervezett szolidaritási tüntetést. Ebből születik egy nagyobb politikai per, néhány hallgatót, köztük Paul Gomát is akkor ítélik el. Iași-ban is volt egy kisebb megmozdulás. Azért fontos a romániai 56, mert olyan megtorlásrendszer alakul ki miatta, ami egészen 1964-ig kísérti az országot, és ami csak részben kötődik a magyarországi folyamatokhoz. Hogy egyebet ne említsek, Biszku Bélát és Alexandru Drăghici-et szinte ugyanazon a napon nevezik ki belügyminiszternek 1957. február végén. Akkor, amikor beindul a nagy henger. - Gondolom, minden szempontból nehéz feladat volt a költő Szilágyi Domokos ügyével foglalkoznia. Habozott-e, konzultált-e valakivel, mielőtt a nyilvánosságra hozta a dokumentumokat? Utólag tapasztalhatta, hogy mekkora kavart okozott, és milyen sokféleképpen reagált a közvélemény a publikálás tényére. - Évekig haboztam, és a fél világgal konzultáltam emiatt. Persze, volt egy előző esetem, Sütő András ügye, amiben csak az iratokra hagyatkoztam. Bizonyos értelemben jól tettem, mert – ne értsenek félre – a transzilván legendák világa eléggé félrevitte volna a dolgokat. Én akkor kizárólag a közgyűjteményekben fellelhető, mindenki számára hozzáférhető okmányokat használtam fel, és megírtam azt a tanulmányt, ami elég nagy port kavart 2005-ben. Paradox jelenség a következő: akkor teljesen polarizálódott a közvélemény. Volt, aki elfogadta, igen, mi tudtuk Sütő Andrásról, hogy volt neki egy ilyen „előélete”, és volt egy hangos és befolyásos kisebbség, amelyik nemcsak hogy nem fogadta el, hanem a legnagyobb elutasításban részesített, pont emiatt. Én előtte úgy gondoltam, ez egy szakmai munka, nem közéleti elszámolás, nekem semmi közöm hozzá. Egyszerűen ez az eset rávilágított bizonyos mechanizmusokra. Körülbelül hetven írás született a Sütő-cikk után, hónapokig jelentek meg a különböző sajtóorgánumokban Magyarországon és Erdélyben. Amikor egy évvel később előkerült a Szilágyi Domokos ügye, én már tudtam, többen is azonosították, egymástól függetlenül. Tehát egyértelmű volt ez az összefüggés. Én közzétettem ezt az anyagot – ez nem is volt tanulmány, mert nem volt annyi anyag, összesen 13 jelentésről van szó különböző korszakokból. Ez az volt, amit én három egymástól független megfigyelési dossziékból láttam. Merem állítani: a legnagyobb körültekintéssel jártam el, a szöveget is nem tudom, hányszor ellenőriztük. 2006 szeptemberében jelent meg az a pár oldalas szöveg, amit a költő utolsó élettársa, Nagy Mária, valamint Szilágyi Domokos öccse, Kálmán is jóváhagyott, hosszas konzultációk után. - Én csak azt akartam elérni, hogy foglalkozzanak ezzel, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni a kollaboráció tematikáját, másrészt egy nagy embernek, legyen költő, legyen író, legyen szobrász, bárki, az életrajzkutatásában ezeket a mozzanatokat bele kell építeni, mert nem függetlenek az egyébként nagyszerű életműtől. - Meg kell mondanom, ezután néhány évig azért nem foglalkoztam ilyen ügyekkel, mert az elutasítás, sőt ami még rosszabb: a közöny mutatkozott igen erősnek. Valahogy úgy gondoltam, ha ti erdélyiek nem akartok a közelmúlt kellemetlen oldalával semmit se kezdeni, nem az én dolgom, én elvagyok, kutatnivalóm van bőven. Akkor kezdtem bele a két ország belügyi együttműködésének kutatásába, amiből két hosszabb tanulmány is született. Befejeztem a székely autonómiáról írt könyvemet, ami 2008-ban jelent meg Sztálin a székelyeknél címmel. Azóta is hiába várom hogy irodalomtörténészek és esztéták Sütő vagy Szilágyi Domokos egyes emblematikus szövegeit akár egy hermeneutikai vizsgálat tárgyává tegyék. Nem tette senki. Vagy nem merte, vagy nem akarta. Rendkívül erős az öncezúra, és ezzel sem tudok mit kezdeni, mint empatikus kívülálló. Nyilván, ahogy Sütő András fogalmazta a tanulmányomra reagálva, én csupán „marslakó” vagyok, bár talán kevésbé vagyok az ma, mint tíz, tizenegy évvel ezelőtt. Amikor még tényleg nem ismert senki, és én csak úgy belecsöppentem. Mostanára úgy vélem, valamit letettem az asztalra, bárhogy vélekednek a kutatásaimról, de én nem akarok egy botrányhős lenni ebben a dologban. Én akkor próbáltam rávilágítani valamire, s kimondottan azzal a szándékkal tettem, hogy… folytassátok, értelmezzétek ti is a jelenséget, vagy cáfoljatok meg. Senki nem cáfolt, de senki nem folytatta. - Hadd térjünk vissza néhány kérdés erejéig az 56 utáni történésekre. Vannak-e már viszonylag pontos adatok a kivégzettek, az elítéltek, vagy „csak” bírói ítélet nélkül fogva tartottak számát illetően? Hiszen eltérő információk olvashatóak erről. - Vannak adatok, de meg kell határozni, mit értünk „56” alatt. Ha 56 alatt azt értjük, hogy megvizsgáljuk, egy adott évben hány embert ítéltek el a hadbíróságok politikai ügyekben, akkor pontos, számszerű adatokat mondhatunk. Tudjuk, hogy 1958-ban van a rekord, azt hiszem, 4200, 1959-ben júliusig további háromezer, vannak ilyen statisztikák. Tudjuk, hogy három év alatt több mint tízezer ítélet született országszerte. Azt is tudjuk, hány embert tartóztattak le. Majdnem 30 ezret, 1956 novembere és 1962 között, utána már jóval kevesebbet. Mindig vitatkoznék azokkal, akik „magyar 56”-ot emlegetnek Romániában. Egyrészt voltak perek, amelyeknek egyaránt voltak román és magyar elítéltjei, de voltak olyanok is, mint Marosvásárhelyen az a bizonyos Faliboga-ügy, az tiszta 1956-os per, románokat ítéltek el, a több mint 60 tagú csoportnak csupán két magyar tagja volt, az egyik Frunda Károly, Frunda György édesapja. Erről nem tudunk semmit, még a román közvélemény sem. Az egész romániai, erdélyi 56 még mindig nincs kellően feldogozva, elégedetlen vagyok a saját és az erdélyi, vagy román kollégáim teljesítményével. Itt van a legnagyobb, célzott politikai megtorlás, s még egyszer hangsúlyozom: nem csak magyar vonatkozásban. És vannak fontosabb perek, ügyek, amiket ma már nyugodtan lehet kutatni. Bukarestben, a CNSAS-nál nagyon jól lehet kutatni, még a Pitești-en található katonai levéltárban is. Mit jelent 56? Tudjuk, hogy mi történt, de nagyon sok mozzanat nincs még kiderítve. Az a kérdés is felvetődik, van-e értelme politikai ügyeket szétválasztani nem politikai ügyektől? Rengeteg embert ítélnek el például gazdasági bűncselekményekért. Ez azért van, mert sokszor nem akarnak politikai ügyeket kreálni. 1956 után kezdődik az a folyamat, amit Ceaușescu majdnem tökéletesre fejleszt: nincsenek politikai ügyek, hanem XY-t elkapják, mint pedofilt, homoszexuálist, üzérkedőt, valutát, aranyat adott el illegálisan stb., és így osztogatják a két, három, négy, öt év börtönbüntetéseket. Vagy könnyű volt korrupció miatt valakit elítélni, hiszen Románia akkor is korrupt ország volt. Egy-egy korrupcióval vádolt állami hivatalnok tíz, tizenöt, húsz évet is kapott az 1950-es évek végén. Drákói módon szigorították a gazdasági bűncselekményekért járó büntetési tételeket, több embert ítélnek halálra, többnyire ki is végzik őket. Nagyon sokan kapnak 20-25 évet, és gyakran nem szabadulnak 1964-ben, az amnesztia kihirdetésekor, mert az nem a köztörvényesekre, csak a politikai foglyokra vonatkozik. - A börtön- és a lágeréletről már sok memoár, interjú jelent meg, de még rengeteg feltáratlan dolog van. Az 58 nyarán kitört szamosújvári börtönlázadást feldolgozta-e valaki? - Komolyan nem. Megjelent előbb románul, majd magyarul is Alexandru Maier könyve, Orvos voltam Szamosújváron címmel. Sokan emlékeznek erre, van egy nagy memoárirodalma, de azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor történt. Egyesek szerint június 14-én, mások szerint július 14-én. Meg kellene nézni az iratokat. Ezzel egy gond van, a börtönparancsnokságok iratai nagyon korlátozottan kutathatóak. A börtön- és lágerparancsnokok valóságos hóhérok voltak, hozzájuk képest a tartományi igazgatóságokon, vagy kulturális téren dolgozó szekusok úriemberek. Ők már ritkán vernek az 1950-es évek végén, inkább csak kihallgatnak, vagy irányítják a hálózatot. Ami a román börtönvilágban ment az 1960-as évek közepéig, az rendkívül brutális volt. Azt szoktam mondani a magyarországi hallgatóságnak, hogy ami itt volt, az Recsk szorozva tízzel vagy hússzal. Ezzel nem akarom relativizálni Recsket, de a magyar börtönvilág nem ismer olyan fogalmakat, mint a folyamatos botozás. A legkegyetlenebbek a pitești-i börtönőrök voltak (Szerk. megj.: kínzással, megalázással próbálták „átnevelni” áldozataikat, fogolytársaikat is arra kényszerítették, hogy részt vegyenek benne). Nem is tudom, hogyan lehetett túlélni, nagyjából épen kijönni onnan. És gondoljunk a máramarosszigeti börtönre, ahol az éheztetés, az éhhalál egyfajta programmá avanzsált. Oda gyűjtötték a múlt rendszer fontos embereit, akiket ki kellett végezni, nem szó szerint, hanem éhenhalatás útján. A román gulág az valóban helytálló kifejezés, mert Európában –Albánia kivételével – azt a brutális terrort, mint amilyet a román kommunisták bevezettek, csak a Szovjetunióban múlták felül. Szilágyi Aladár Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2014. január 26.Rostálnák az emlékezést isNos, ha így haladunk, felsőbb vagy oldalvási parancsra meg kell rostálnunk az emlékeinket is emitt, az összefércelt Romániában. Itt is. El kell felednünk végleg és bukaresti parancsra Ady versét, versgondolatát, hogy „lehajlok a szent humuszig”. Mert ugyebár számunkra nem lehet szent ez a föld, az a föld, ha már nem a miénk. És meg kell ám parancsolnunk az úgynevezett érzetemlékezetnek a rostálást. Mert ha lehajolok bekapcsolni egy gombnyomással a számítógépemet, az izommozgás „emlékezik” a számtalan lehajlásra, milyen mélyre illetve milyen magasságig kell cselekedni... Nekünk a mellékelt ábrák szerint olyan Nyirő Józsefre szabad(na) emlékeznünk, akkor is, ha minden sorát olvastuk, amilyen megfelel a romániai zsidó föderációnak. Nyirő soha életében nem írt le egyetlen sort sem a zsidók ellen. A Gyergyószentmiklóson tervezett megemlékezés ellen mégis fölsorakoztak az ostobák, akik Nyirőről semmit sem tudtak azon kívül, amit Frunda György tejtestvérük világgá üvöltött 2012 májusában, megakadályozván (ő is) a nagy író hamvainak itthoni eltemetését. Kis senki, nyavalyás talmi emberek ma ismét magukhoz hasonló közepesre törpítenék bennünk is Székelyföld és népe szerelmesét, Nyirőt, hulljon! És megint nem a férgese hullna! Földübörögtek hát a törp(öv)ék, vackorkák az édes körtövék között, ám szerencsére a Hargita táján a hatóság ezúttal eltanácsolta a férgesét. Megemlékeztek Tompa László költőről és Nyirő Józsefről. Illesse tisztelet Borboly Csabáékat! Azért érdekes, hogy ezek a törpék egyetlen szóval sem említik sosem a romániai zsidómészárlást, holott az itteni zsidó, Matatias Carp világosan és adatszerűen megírta, hogyan ölték, égették a zsidókat Iași-ban (Jászvásár), Bukarestben, másutt, százezerszám, pedig nem volt az ország német megszállás, parancs alatt, mint Magyarország 1944 márciusától... Miért nem emlékeznek erre is, arra is? Érdekes, nem? Czegő Zoltán Székely Hírmondó Erdély.ma, 2014. január 30.Kertész MelindaESÉLYLATOLGATÁS Mit kell tudni az RMDSZ esélyes EP-jelöltjeiről? Az RMDSZ EP-képviselőjelölti listája még várat magára, azonban az már egyre kevésbé titok, kik pályáznak eséllyel a befutó pozíciókra. Kit szeretnél a lista élére? Február 15-ig fogadja el az RMDSZ jelöltek jelentkezését az Európai Parlamenti választásokra, majd a Szövetségi Állandó Tanács dönt az RMDSZ-lista sorrendjéről. Az Európai Néppárt március eleji dublini kongresszusán a szövetség már szeretné bemutatni a befutó helyen lévő jelöltjeit. „Az RMDSZ a tulipán jele alatt indít jelölteket az európai parlamenti választásokon, mert azt a politikai brandet, amit 25 év alatt felépítettünk, és amelyet az erdélyi magyar emberek sorozatosan megerősítettek, nem fogjuk feladni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben a parlamenti választásokon a magyar szavazatok 89 százalékát kapta, ezt a felelősséget nem lehet megosztani, és nem lehet feladni” - jelentette ki Kelemen Hunor. Így várhatóan csak az RMDSZ keretéből származó jelöltek lesznek a listán, amelyről az EMNP és az MPP jelöltjei a két párt tárgyalási próbálkozásai ellenére is le fognak maradni. Ezelőtt öt évvel még sikerült kiegyezni a közös listáról, amelyen Tőkés László első helyen szerepelt, azonban mára a szövetség hallani sem akar az expüspökről. Bár még egyelőre nem tudni, hogy milyen sorrendben sorakoznak fel az EP-választási listán, a jelöltek kilétéről szóló becslések már több hónapja keringenek a közbeszédben. Winkler Gyula és Sógor Csaba már októberben megerősítette a Transindexnek, hogy indulna újabb EP-mandátumért, az RMDSZ Csík Területi Szervezete már tavaly biztosította mindkettőjüket támogatásáról. Azóta Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkárának a neve is felmerült az EP-jelölt lista kapcsán, közben Eckstein-Kovács Péter is bejelentette indulási szándékát. Az RMDSZ Nőszervezete is támogat köreiből jelölteket, a hírek szerint Hegedüs Csilla pályázhat jó eséllyel. A lista két-három befutó helyet biztosít, de inkább kettőt – hiszen Románia egy helyet veszített az EP-létszám kilátásba helyezett karcsúsítását követően. A jelöltek, akik eséllyel pályáznak a befutó helyekre: Eckstein-Kovács Péter 1956-ban, Kolozsváron született. 1980-ban szerzett diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. 1990-1992-ig az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd ezt követően, 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos. 1996-tól 12 éven át Kolozs megyei szenátor volt. 1994-től az RMDSZ Szabadelvű Kör nevű platformjának alapító tagja és elnöke. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként dolgozott Mugur Isărescu kormányában. A 2008 november végi romániai parlamenti választásokon nem jutott szenátori mandátumhoz. 2009 januárjában Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi államelnöki tanácsadója. 2010-ben indul az RMDSZ elnöki tisztségéért. 2011. szeptember 1-jén lemondott az elnöki tanácsadói posztjáról, mivel az államfő támogatja a verespataki aranybánya engedélyezését; Eckstein-Kovács Péter viszont több éve a bányászati ciántechnológiák betiltásáért emel szót. 2012-ben Kolozsvár RMDSZ-es polgármesterjelöltje volt. Előnyei: – karizmatikus – az RMDSZ keretében továbbra is befolyásos személy – „régi motoros” a politikában – annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem volt előretolt politikusa az RMDSZ-nek, nem kopott ki a köztudatból Hátrányai: – több éve nem volt jelentős tisztsége sem országos, sem önkormányzati szinten – az utóbbi választásokon eleve vesztes pozícióból indult (lásd: parlamenti választások, RMDSZ-elnökválasztás, kolozsvári polgármester-választás) Hegedüs Csilla 1967-ben, Kolozsváron született. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és a Pécsi Tudományegyetem andragógia (a felnőttképzés tudománya) szakán végezte. 1997-ben közgazdász diplomát szerzett a Dimitrie Cantemir Egyetemen. 16 éve foglalkozik az erdélyi magyar műemlékek védelmével, 1997-től a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. 2010-2012 között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tanácsosaként dolgozott. 2011 óta az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese. Előnyei: – a Nőszervezet jelöltjeként jó eséllyel pályázik az RMDSZ-lista első helyeinek egyikére – erős egyéniség – jó szervezőképességgel rendelkezik – inkább örökségvédelmi szakemberként, mint politikusként ismerik Hátrányai: – országos szinten kevésbé számít ismertnek – a sorrendet összeállítók tarthatnak a szavazók nőkkel szembeni előítéleteitől Sógor Csaba 1964-ben Aradon született. 1983 és 1988 között végezte teológiai tanulmányait, 1988-1999 között a csíkcsicsói közösséget szolgálta lelkészként, majd 1999-től két évig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külkapcsolati tanácsadójaként tevékenykedett. Az RMDSZ-nek már 1990-től tagja. 2000 és 2007 között az RMDSZ szenátora. Előnyei: – hétéves EP-képviselői mandátuma volt – noha aradi születésű, sokat hangoztatott székelyföldi gyökerei miatt a székely szavazókat is megszólíthatja – jó kommunikációs készséggel rendelkezik – népszerű projektekkel teszi látványossá az EP-ben való jelenlétét Hátrányai: – néha túlbarokkosítja mondanivalóját – hajlamos a populizmus csapdájába esni Vincze Loránt Marosvásárhelyen született 1977. november 3-án. A Bolyai Farkas Főgimnáziumban érettségizett idegen nyelv szakon. Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen újságírást, a Bukaresti Egyetemen közigazgatás és elektronikus kormányzás mesterszakot végzett. Tizenhat éven át rádiós újságíróként dolgozott a romániai közszolgálati rádió magyar nyelvű szerkesztőségeiben Marosvásárhelyen, Kolozsváron majd Bukarestben, 2004 és 2005 között projektmenedzserként a rádió stratégiai tervezését irányítja. 2005 és 2007 között a Scripta Kiadó marketingigazgatójaként tevékenykedett, majd 2009-ig az Új Magyar Szó napilap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. 2009 óta Brüsszelben dolgozik, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának munkatársa. Ez idő alatt az RMDSZ szövetségi elnökének külpolitikai tanácsosa, majd 2011-től a Szövetség külügyi titkára. 2013 májusa óta az európai kisebbségek és nyelvi közösségek ernyőszervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke. Előnyei: – az RMDSZ külügyi titkáraként betekintést nyert az európai szintű kisebbségügyi politikába – jó külügyi kapcsolatokkal rendelkezik – fiatal, friss arc Hátrányai: – alig ismert politikusa az RMDSZ-nek – nem befele, hanem kifele építkezett, ezért gyengébbek a szervezeten belüli, illetve a szavazópolgárokhoz kötődő kapcsolatai Winkler Gyula 1964-ben született Vajdahunyadon. 1988-ban a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Karának elektronika és távközlés szakán szerzett mérnöki oklevelet. 2001-ben a petrozsényi Tudományegyetem Közgazdasági Karának pénzügy és biztosítás szakán diplomázik. 2004 és 2007 között a kormány kereskedelemért felelős tárca nélküli minisztere volt, majd 2007 augusztusa és decembere között a távközlési és informatikai miniszteri tisztséget töltötte be. A 2007-es EP-választáson az RMDSZ két helyet szerzett meg, a pártlista harmadik helyezettje, Winkler Gyula így nem juthatott volna be. A listavezető Frunda György azonban lemondott a frissen szerzett mandátumáról, mivel alelnöki helyet szerzett az ET Ügyészségi Tanácsában, így Sógor az első helyre került, a második helyet pedig így Winkler tölthette be. Előnyei: - hétéves EP-képviselői mandátum tapasztalatával rendelkezik – felkészült politikus – több komoly funkciót is ellátott már, két ízben is tagja volt a román kormánynak – tehetséges közösségépítő Hátrányai: – az EP-ben kifejtett munkája a választópolgárok zöme számára nem eléggé látványos – nem a szavak embere. Transindex.ro, 2014. február 9.Német lehet belügyminiszter, magyar nem?Bár összeférhetetlensége feloldása kapcsán néhány kérdés még tisztázatlan maradt a román koalícióban Klaus Johannis leendő kormányzati tisztsége körül, Nagyszeben polgármestere várhatóan hamarosan átveheti a belügyminisztérium irányítását. Ezáltal a német politikus lesz az első belügyminiszter Romániában, aki valamelyik nemzeti kisebbség soraiból kerül ki. A jelentős kormányzati tapasztalattal bíró RMDSZ elismeri: a belügyi, külügyi és védelmi tárca olyan „tabu" minisztériumnak számít, amely élére nem fogadtak el magyart a román partnerek. Először töltheti be Romániában a belügyminiszteri tisztséget valamely nemzeti kisebbség képviselője. Crin Antonescu, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pénteken jelentette be, hogy alakulata négy új tárcavezetőt jelöl a Ponta-kabinetbe, közülük pedig a belügyminisztérium élére Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert javasolja az erdélyi légi baleset nyomán lemondott Radu Stroe helyett. A szász politikus egy évvel ezelőtt lépett be a PNL-be, ahol rögtön megkapta az első alelnöki posztot, ezzel egy időben lemondott a Romániai Német Demokrata Fórum elnöki tisztségéről. A kormányba való kooptálásával a liberálisok erősíteni kívánják halványan teljesítő minisztereik miatt meglehetősen meggyengült pozícióikat a Ponta-kabinetben. Johannis belügyminiszteri kinevezése az erdélyi magyarok számára azért is tanulságos, mivel mintegy másfél évtizedes kormányzati részvétele alatt az RMDSZ sohasem kapta meg a nemzetbiztonsági téren kulcsfontosságú tárcák – külügy, belügy, védelem – irányítását. Mindez arra is utalhat, hogy a bukaresti politikai elit ma is sokkal lojálisabbnak, megbízhatóbbnak tekinti a 36 ezer főre apadt erdélyi szász közösség tagjait, mint az 1,2 milliós magyarság képviselőit. Lemondások, leváltások A PNL másik három tárca élén is személycserét hajt végre. Daniel Chiţoiu csütörtök esti lemondása után a pénzügyminiszteri tisztségre Eugen Nicolăescut javasolták, aki emiatt megvált az egészségügyi tárcától. Ez utóbbi megüresedett minisztérium élére a liberálisok Cristian Bușoit jelölték, aki az országos egészségbiztosítási pénztárt vezette. A gazdasági minisztérium élére Teodor Atanasiut javasolták, aki a leváltott Andrei Gerea helyét veszi át. Amikor ennek kapcsán megkerestük Borbély Lászlót, az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett: a román közvélekedés 1989 óta tapasztalt alakulásának vizsgálatához a kérdést nem érdemes a belügyminiszteri tisztségre leszűkíteni. A politikus emlékeztetett, hogy 2009-ben – a román nagykoalíció felbomlása, Emil Boc első kormányának bukása után – az RMDSZ, a PNL és a PSD Johannist javasolta a miniszterelnöki tisztségre, és senki nem háborodott fel amiatt, hogy német nemzetiségű lehet Románia kormányfője. „Nekünk akkor is oroszlánrészünk volt a többségi társadalom mentalitásának megváltoztatásában. Persze ilyen esetben másképp merül fel egy német politikus szerepe, amiben közrejátszik az is, hogy a magyar közösség sokkal nagyobbaz erdélyi szásznál. Sajnos az évek során nem sikerült elérnünk, hogy a belügyi vagy külügyi struktúrákban országos számarányuknak megfelelő létszámban legyenek magyarok. Mindez tőlünk függetlenül a titkosszolgálatoknál már megtörtént: a hírszerzésnél vigyáznak, hogy megfelelő létszámban legyenek magyarok, amikor megfigyelnek minket" – nyilatkozta a Krónikának Borbély, aki mindig tagja volt az RMDSZ küldöttségének, valahányszor kormányra lépésről tárgyalt az alakulat. A politikai alelnöktől megtudtuk, korábban a szövetség felvetette már, hogy hajlandó elvállalni a belügyi vagy a védelmi tárca irányítását is, ezek azonban „tabu" minisztériumoknak bizonyultak a magyar alakulat számára. „Ennél tovább nem jutottunk ebben a kérdésben. Igaz, mi sem mentünk el a falig, mert éreztük a meg nem értést a román partnerek részéről. Nem kérdés, hogy egy magyar nemzetiségű politikus is kiválóan ellátná a belügyminiszteri teendőket, viszont kell még egy kis idő, amíg ezt elfogadja a román társadalom. De sohasem felejtem el Frunda György 1996-ban az RMDSZ államfőjelöltjeként tett, azóta anekdotaszámba menő kijelentését, miszerint akkor lesz Romániának magyar elnöke, amikor az Egyesült Államoknak színesbőrű. Akkor mindkettő egyformán valószínűtlennek tűnt, de lám, a tengerentúl már összejött" – jelentette ki Borbély László, hozzátéve: Frunda személyében lehetett volna magyar igazságügy-minisztere Romániának, az RMDSZ volt szenátora azonban nem vállalta a felkérést. Különben Johannis kinevezése nem ígérkezik simának a koalíción belül, a politikus számára ugyanis pártja kiszemelt egy pénzügyi-gazdasági kérdésekben illetékes kormányfő-helyettesi tisztséget is. Több vezető szociáldemokrata politikus azonban arra figyelmeztetett, hogy belügyminiszterként csak a nemzetbiztonságért felelhetne, ezt a területet azonban Victor Ponta egyik helyetteseként Gabriel Oprea látja el. Nem tetszik a PSD-nek az sem, hogy Johannis nehezen hajlandó megválni a szebeni polgármesteri tisztségtől, meglebegtetve, hogy hat hónapra felfüggesztené elöljárói mandátumát. A PSD politikusaihoz hasonlóan viszont Traian Basescu államfő is emlékeztetett a hét végén, hogy az alkotmány szerint összeférhetetlen a miniszteri tárca az önkormányzati tisztséggel. Rostás Szabolcs Székelyhon.ro, 2014. február 28.Folt a szakadt nadrágonNem tudom, Frunda György, Victor Ponta tanácsadója adott-e valaha olyan tanácsot főnökének, ami javunkat is szolgálta volna. De az, amit két irányba sugalmazott – az RMDSZ-nek és főnökének –, hogy az erre mindig kapható szövetség társuljon a bajban lévő szocdemekhez úgymond a parlamenti többség biztosítása végett, a legszerencsétlenebb, amit valaha javasolt. Már-már megalázó az a szerep, amit szakadáspótló foltként szánnak a néhány tucat magyar képviselőnek, szenátornak. Ám ezúttal még attól sem tartózkodott a román véleményalakító média, hogy megjegyezze: legalább eltávolítja a Szövetséget a radikális követelésekkel előálló magyar pártoktól. És felkínálja azok szomszédságában a miniszterelnök-helyettesi tisztséget, akik azáltal lettek nyerők 2012-ben, hogy megbuktatták a velünk szövetséges Ungureanu-kormányt a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozása előestéjén. És – a hírek szerint – felajánlanak két olyan minisztériumot, ahol nem pénzt hoznak, csak pénzt költenek, és örökös koldulásra kényszerülnek, mint a művelődési és egészségügyi tárca. Ha a gyászvitézek ezt az egyszerű, bárki számára átlátszó átverést nem veszik észre, csak azzal magyarázható, hogy nem akarják meglátni. Ahelyett, hogy ellenzékben maradva, és igenis, zsarolva, ha kell, néhány régóta időszerű követelésünkkel örökös bizonytalanságban tartanák a kormányt – önként nyújtják bilincshez a kezüket. Persze, azt is joggal kérdezzük, hogy az Európai Néppártban üldögélő képviselőink a májusi szavazást megelőző önajánlásukban mit szólnak majd ahhoz, hogy az ellentáborhoz – a baloldali szocdemekhez és a magyargyűlölő úgynevezett konzervatívokhoz – csatlakozott az RMDSZ, miközben a jobboldali liberálisok ott hagyták ezt a korrupt társaságot? De én még az újraválasztandó EU-s képviselőink kapcsán azt is megkérdezném a szövetség önhatalmú vezetőitől, hogy Iuliu helyett nem találtak odavalóbb jelöltet? Mit tett eddig ez az ember értünk? Itt-ott ér engem az a vád, hogy kiállok az RMDSZ-ért. Így igaz, a valamikori, a kilencvenes évek eleji RMDSZ-ért és jóhiszemű tagságáért azzal a javíthatatlan optimizmusommal, hogy sikerül mégis lecserélni a marosvásárhelyi tehetetlen és megalkuvó, bebetonozott vezető csapatot, és teljesen megfiatalodott, anyagi érdekektől mentes vezetőket választani helyettük. Akkor, de csakis akkor lesz egységes erdélyi (romániai) magyar érdekképviselet, egyenes gerinccel vállalva, ha ezt kell, az örökös ellenzékiséget is. Puskás Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. március 6.A valóság az hogy titkos paktumban az RMDSZ "neptunosai" eladták a magyarság érdekeit, ők meggazdagodtak , az EU-ban a legnagyobb nemzeti kisebbség pedig 24 év alatt még egy nyamvadt kulturális autonómiát sem tudott kivívni,nemhogy valódit, bár vezetői már számtalan kormánynak tagjai voltak."Ha valaki nem tudná, vagy nem emlékezne. 1993. június 15–16. fordulópont volt az RMDSZ életében. Az amerikai, valójában "Soros" Project on Ethnic Relations szervezet (PER) a fekete-tengerparti Neptunon Ceausescu volt nyári rezidenciáján titkos, "nem hivatalos" találkozót szervezett a román kormány és az RMDSZ részvételével, Tokay György, Borbély László és Frunda György részvételével A „neptunos” azóta szitokszóvá vált Erdélyben. kommnetekből: Brumm Brumi |11:35:00 2014. március 18.Szélsőségesek szezonjaElőzmény nélküli módon lépett fel a román kormány a Jobbik és a szélsőséges magyarországi párthoz kapcsolódó szervezetek erdélyi jelenléte ellen. Cseke Péter Tamás a lépés jogszerűségének és politikai indítékainak nézett utána. Szinte minden márciusban, a magyar nemzeti ünnep tájékán a rendszerváltás óta feléled a nacionalista retorika, előtérbe kerül a román-magyar viszony Romániában. Így történt ez idén is, csakhogy az előző évektől eltérő kontextusban: a hónap elején kormányra került az RMDSZ, illetve napok vannak hátra a magyarországi, és hetek az európai parlamenti választásokig. E helyzettől eredően vagy sem, a román kormány olyat lépett, mint eddig soha: március 15. előestéjén megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. Ugyanakkor a belügyminisztérium közölte: a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával büntetőjogi eljárást indított olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában. Vona jelenléte volt a gyújtózsinór A bejelentés előzménye a március 10-i Székely Szabadság Napja nevű megemlékezés és – engedély nélküli – felvonulás volt, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett Marosvásárhelyen. Az amúgy mindvégig békés – bár vesszen Trianon skandálásokkal tarkított – demonstráció incidensekkel zárult: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai csendőrökkel dulakodtak, európai uniós zászlót égettek, állítólag kardok is előkerültek. Tény, hogy a román média a „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. A román lapok és hírtelevíziók hangsúlyozták, hogy a rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint a HVIM és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, utóbbiakat téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért. Ugyan Vásárhelyen nem magyarországi csoportok, hanem a HVIM erdélyi tagjai randalíroztak, Vona Gábor marosvásárhelyi jelenléte elegendő volt arra, hogy a román politikusok figyelme a Jobbikra irányuljon. Elsőként Traian Băsescu szólalt meg, aki 11-én este a radikális magyarországi párt romániai tevékenységének betiltását követelte a parlamenttől és a kormánytól. Victor Ponta miniszterelnök erre úgy reagált: az Európai Unióban nem lehet kitiltani egy politikai szervezetet valamely tagállamból, ám bizonyos személyeket igen. A kormányfő bejelentését követte a belügyminisztériumi közlés, miszerint kitiltanak az országból több olyan magyar állampolgárt, akik a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Romániában. Neveket nem közöltek. Azt azonban igen, hogy Vona ellen büntetőjogi eljárás is indul. Az indoklás szerint „alaposan gyanítható, hogy 2013-2014-ben a Jobbikot népszerűsítő több romániai rendezvényen revizionista, szeparatista, az alkotmányos rend elleni nyilatkozatok hangzottak el”. A vádhatóság a Btk. 397. cikkelyére hivatkozik, amely az alkotmányos rend megdöntésre irányuló, a nemzetbiztonságot veszélyeztető erőszakos cselekményekért tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést ír elő. A román politikusok közben Budapestnek is üzentek. Băsescu a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, kilátásba helyezve, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Titus Corlăţean külügyminiszter arról beszélt: a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonítható, hogy „egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt”. Budapest és a Jobbik csak később reagál A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy politikusait kitiltották Romániából, mivel e lépésre semmilyen okot nem adtak. Pál Gábor sajtófőnök elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen tagjaik nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé. Hangsúlyozta: a Vona Gábor pártelnök által Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel. A magyar kormány úgy reagált: megvizsgálják, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatott a Külügyminisztérium sajtófőnöke. Kaleta Gábor elmondta, a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vona Gábor kitiltása bejelentése előtt nyílt levet írt a román miniszterelnöknek és az államfőnek. Ebben kifejti: a politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy „alacsony színvonalú magyarellenes politikai játékot játszanak”. Felidézte: kitiltása indoklásául a Székely Szabadság Napján tanúsított szélsőséges viselkedését hozták fel. Levelében emlékeztet: ő annyit tett, hogy csendben és békésen felvonult Marosvásárhelyen. Felveti: mi lesz a rendezvényen résztvevő több ezer emberrel, a belga, katalán és baszk vezetőkkel, akik gyújtó hangú beszédeket is mondtak? „Szélsőségesség-importra nincs szükség” Az Erdélyi Riport által kérdezett két RMDSZ-es jogász-politikus, Eckstein-Kovács Péter és Frunda György egyaránt úgy véli: nem lehet egy pártot vagy párttagokat kitiltani az országból, viszont egyes személyeket igen, vagyis a kormány jogszerűen járt el az – egyelőre névtelen – magyar állampolgárokkal szemben. „A szabad helyváltoztatás joga EU-s alapjog, meg kell indokolni, ha egy vagy több személyt nemkívánatosnak nyilvánítanak, meghatározott időre, egy adott országban. Erre van precedens, EU-konform lépés. Ha van rá okuk, akkor nyugodtan megléphetik a román hatóságok” – magyarázta Eckstein. A kitiltást a belügyminisztérium kezdeményezi, az államfő javaslata alapján, a döntést a bukaresti táblabíróság hozza meg. Azt viszont nehezményezi az államfő egykori tanácsosa, hogy a román hatóságok szemet hunynak a román szélsőséges szervezek, például a Noua Dreapta tevékenysége fölött. „A román hatóságok feladata a hazai szélsőségesek kezelése. Ám szélsőségesség-importra nincs szükség. Itt gondolok a Magyar Gárdára – melyet a magyar hatóságok törvényen kívül helyeztek, a HVIM-re és a Jobbikra, még akkor is, ha parlamenti párt” – mondta Eckstein. Nyolc erdélyi szervezet, elenyésző támogatottság A Jobbik Magyarországért Mozgalom négy éve van jelen többé-kevésbé szervezett formában Romániában. Egyik volt EP-képviselőjük, Szegedi Csanád már a 2010-es választások után irodát nyitott Marosvásárhelyen, a könnyített honosítás bevezetése után pedig aktív tagtoborzásba kezdtek nemzetpolitikai kabinetjük vezetője, Szávay István vezényletével. Jelenleg nyolc erdélyi megyében vannak – nem bejegyzett – tagszervezeteik, ahogy ők fogalmaznak, szimpatizáns-csoportjaik. Támogatottságuk Erdélyben elenyésző Kiss Tamás szerint. Ez azonban nem tudatosul bennük – mondja a szociológus. „Ahányszor Vona Gábor vagy Szávay István eljön Erdélybe, olyanokat lát maga körül, akik támogatják a Jobbikot, ezért azt gondolják, a közvélemény-kutatások meg vannak hamisítva” – magyarázta Kiss. Szerinte ilyen szempontból párhuzamba lehet állítani a Jobbikot az Erdélyi Magyar Néppárttal. „Annak idején az EMNP politikusai őszintén nem hitték, hogy valósak közvélemény-kutatásaink eredményei. A kolozsvári értelmiségi körökben például sokkal mélyebb politikai megosztottságot láttak annál, amit a felmérések mutattak. Ez eltorzította a percepciójukat” – mondja a szociológus. „A Noua Dreapta is félelmetes” Frunda György szerint a kormány lépésének háttere, hogy a román politikusok úgy érzik, egyes magyarországi kollégáik túl hangosak Erdélyben. „Ezt nekik le kellett reagálni, a választók ezt elvárják tőlük. Közrejátszik ebben a magyarországi választás és az EP-választás közeledése is” – mondta a volt szenátor, Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója. A jogász-politikus mindazonáltal nem érti, miért kellene Vona Gábort bűnvádi felelősségre vonni. „Nem vagyok Jobbik-szimpatizáns, de március 10-én Vona Gábor, azon kívül, hogy részt vett a tüntetésen, nem követett el semmi törvényelleneset” – magyarázta. Felvetésünkre elmondta: a revizionista eszmék terjesztése nem bűncselekmény. „Ha én most kiírom nagy betűkkel, hogy föderális Európát akarok, akkor Románia szuverenitása ellen cselekszem. Ezért elítélnek?” – kérdezi Frunda, aki szerint a „Vesszen Trianon!” és az „Erdélyt vissza!” jelszavak skandálása miatt sem lehet valakit Romániában elítélni. „Amíg nem cselekszem semmit, csupán nyilatkozom, akkor nem követek el bűncselekményt” – fogalmazott. Szerinte ilyen alapon Moldova Köztársaságból ki lehetne tiltani a román államfőt, mert nem egyszer mondta, hogy egyesíteni szeretné a két országot. Frunda egyetért Eckstein-Kováccsal abban, hogy a Noua Dreapta sem jobb vagy rosszabb a Magyar Gárdánál. „Az Új Jobboldalt kétszer láttam Marosvásárhelyen, félelmetes a magatartásuk. Azt üvöltik, hogy magyarok, takarodjatok az országból” – mondta az Erdélyi Riportnak. Frunda kérdésünkre elmondta, a miniszterelnök konzultált vele ezekről a kérdésekről. „Ám nem szeretnék erről beszélni, nem lenne korrekt, tanácsadóként ezeket a beszélgetéseket bizalmasan kell kezelnem. De azt elmondhatom, Victor Ponta nem sovén, nem magyarellenes. Elég nyitott, európai felfogású” – fogalmazott a volt szenátor. Ez rosszul jön az RMDSZ-nek Kiss Tamás szociológus szerint a magyarellenes retorika felerősödéséhez nem csak a magyarországi szélsőségesek romániai jelenléte járult hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzékben töltött utóbbi két évben az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt számára a „cserejátékos” szerepét töltötte be, és a politikai szereplők egy részét zavarta, hogy az RMDSZ mindvégig alternatív lehetőség volt egy kormánytöbbség létrehozására. „A Konzervatív Pártra, a Nemzeti Liberális Pártra és az utóbbi időben a Traian Băsescuhoz köthető alakulatokra volt jellemző ez a retorika” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. A kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársa felhívta a figyelmet Victor Ponta nyilatkozatára, amelyben kormányra invitálta az RMDSZ-t. „Többek között azzal indokolta az RMDSZ kormányra hívását, hogy a magyar közösségnek, illetve magának az RMDSZ-nek a radikalizálódását megelőzze. Ez jól beillik a szakirodalomban kontrollkooptációnak nevezett modellbe. Beemeled a kormányra a domináns kisebbséget azért, hogy kontrolláld ezeket a folyamatokat” – fogalmazott a szociológus. Kérdésünkre, hogy az utóbbi napok eseményei miként hatnak a frissen kormányra lépett RMDSZ-re, a szociológus úgy látja: „a szövetségnek ezek a helyzetek mindig rosszul jönnek”. Az RMDSZ-nek sohasem kedvez, amikor az ellenfeleit román politikai szereplők magyar szélsőségesség miatt támadják. „Az RMDSZ-nek továbbra is az a feladata, hogy az erdélyi magyar társadalomnak minél teljesebb vertikumát lefedje. A Jobbik támogatottsága elenyésző az erdélyi magyar közösségen belül, de ez nem azt jelenti, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai lelkesen támogatnának olyan intézkedéseket, hogy valakiket magyar szélsőségesség miatt felelősségre vonnak. Ha az RMDSZ-nek ebben állást kell foglalni, abból csak rosszul jöhet ki. Márpedig állást kell foglalnia, de csak rossz és még rosszabb variáns mellett tud dönteni” – jelentette ki. Az Új Jobboldal célja Nagy-Románia Míg a Jobbik Nagy-Magyarország, a 2000-ben létrehozott az Új Jobboldal (Noua Dreapta) Nagy-Románia visszaállításának híve. A román szélsőjobboldali szervezet a két világháború között működő Vasgárda szellemi örökösének tekinti magát. Militáns soviniszta és erősen vallásos román ortodox nézeteket vall. Ellenzik a homoszexualitást, az abortuszt, a globalizációt, az Európai Uniót, a NATO-t, a vallási csoportokat az ortodox egyházon kívül, a romániai magyar kisebbség autonómiáját, továbbá az amerikai kultúrát, a manele zenét és a Valentin-napot. A Noua Dreaptă kultuszt épített ki a Vasgárda valamikori vezetője, Corneliu Zelea Codreanu köré, akit „Căpitanul” (a Kapitány) néven emlegetnek. 2006 tavaszán a rendőrség több tucat Noua Dreaptă tagot letartóztatott, akik erőszakkal próbálták megakadályozni a bukaresti GayFest parádét. Legutóbb március 15-re Kolozsvárra Avram Iancu emlékmenetet hirdetettek, amelyet a magyar ünnepi megemlékezéssekkel egy időben tartottak. Többek közt abbéli büszkeségükre hívták fel a figyelmet, hogy románok, román földön élnek, s rendszeresen visszatértek arra, hogy Kovászna és Hargita megyék szintén román területnek számítanak. Azt is skandálták: ők mind Avram Iancu-k. Kelemen: a Jobbik árthat Az RMDSZ a magyar állampolgárok kitiltására vonatkozó bejelentésre lapzártánkig nem reagált, a Jobbik itteni működésének tiltására vonatkozó államfői felvetésre azonban igen. Kelemen Hunor a maszol.ro-nak a párt betiltását járhatatlan, Vona Gábor kitiltását járható útnak nevezte. Szerinte elsősorban a társadalomban kellene tudatosítani, hogy elfogadhatatlanok a 21. században a Jobbikéhoz hasonló politikai üzenetek. Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek nincs intézményes kapcsolata egyetlen szélsőjobboldali párttal sem. „A Jobbik erdélyi tevékenysége kárt okozhat az erdélyi magyarságnak. Mindenféle szélsőséges politikai tevékenység csak kárt okoz a mindennapi életben, a jövőtervezésben, az etnikumközi kapcsolatok tekintetében. A Jobbik az erdélyi léthez soha nem tett hozzá, nincs mit hozzátennie” – szögezte le a szövetségi elnök. Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2014. április 9.Végtelennek tetsző párbeszéd egyik pillanata – Ismerik-e a románok Erdélyt?A román politikusok mai napig igen keveset tudnak a Székelyföld autonómiaigényéről, az önkormányzatiság lényegéről – derült ki a közszolgálati televízió hétfő esti, e témáról szervezett vitájából. Az ellenben kitetszett, Stelian Tănase igazgatása alatt nagymértékben megváltozott az intézmény, mi több, látványosan módosult viszonyulása az ország fontos és megoldatlan kérdéseihez. Az az elv, miszerint ami kényelmetlen, arról jobb, ha nem beszélünk, eltűnni látszik. Először fordult ugyanis elő az eltelt közel negyedszázad alatt, hogy ebben a Liviu Mihaiu és Bereczki Tímea vezette műsorban a magyar meghívottak – Frunda György, Izsák Balázs és Táncos Barna – nyugodt és megengedő körülmények között mondhatták el a jelen lévő román politikusoknak – Marius Obrejának, Florin Iordachénak és Vasile Blagának – s nem utolsósorban e televíziót nézőknek, hogy a területi autonómia sem Románia egységét, sem határait, de még meglévő törvényeit sem kívánja fölülírni, célja mindösszesen annyi, hogy e régiót hagyományainak, nyelvének, kultúrájának megfelelően önkormányozzák. Ebben a rendtartó székely falvaknak évszázados hagyományaik vannak, s e népcsoport, a székelység törekvéseit nevetséges az elszakadástól való rettegéssel meggátolni. A területi autonómiára vágyó régió ráadásul az ország közepén fekszik, s zsebkendője négy sarkában senki sem akarja, tudja elhordani innen. Egy kis történelmi kalandozásra is sor kerülhetett, melyből kiderült, legengedékenyebb románjaink is keveset ismernek saját, kerekké gömbölyödő országuk történelméből s főként annak féltett régiójáról, Erdélyről. A műsor érdekessége és egyedisége abban állt, hogy ez alkalommal a vita magyar résztvevői érvelhettek többet, hogy őszinték és nyíltak lehettek, s még arra a betegesen visszatérő kérdésre is, miszerint elfogadják-e Trianont, kimondatik az, amit erdélyi magyarok nagy része gondol: a trianoni szerződés nemzetközi okmány, nem áll módunkban semmisnek tekinteni, azt ellenben pillanatig sem tagadjuk, hogy az máig tartóan fáj, hisz megfosztotta a történelmi Magyarországot területének kétharmadától és lakóinak felétől. A feladat ma már az lenne, hogy e sebre gyógyírt találjunk, a lelkekben élő Trianont orvosoljuk. Az őszinteség bizonyos tekintetben lefegyverezte a vita román résztvevőit, de abban nem akadályozta meg őket, hogy előszedjék a kincstári érveket, miszerint Románia minden közigazgatási egységét, megyéjét vagy leendő régióját egyforma elvek szerint kívánják kormányozni, hogy eszük ágában sincs az etnikai törésvonalak mentén alakítani ki régiókat vagy alrégiókat, s érvek híján újra és újra elismételték: olyan kisebbségbarát nemzetiségi politikája egyetlen országnak sincs, mint Romániának, meg hogy – mit ad ég – elképzelni sem tudják, hogy létezhet olyan magyar gyermek, aki nem tanulhat anyanyelvén, ha akar. Természetesen, a román állam nagylelkűségének bizonyítékaként emlegették, hogy tizennyolc kisebbségnek biztosít helyet a képviselőházban, vagy hogy a vallásszabadság teljes körű és akadálymentes az országban. Néhány ellenérv, például a csángók helyzete pillanatra felvillant ugyan, de a téma szerteágazó volta miatt más irányt vett a vita, s az sem került szóba, hogy basáskodó rektorok, mint amilyen például a marosvásárhelyi orvosi egyetemé, fittyet hányhatnak a létező oktatási törvényre. Hasznos és fontos kérdések százait megnyitó beszélgetés volt ez a másfél órás vita. És végre a magyar résztvevők sem köntörfalaztak: elmondták, milyen úton kellene haladnia a román kisebbségpolitikának, hogy a ma már csak 1,2 milliós, szórványban vagy tömbben élő erdélyi magyarság megmaradhasson annak, aminek született, hogy nemzeti jellegzetességeit, kultúráját, nyelvét és vallását megőrizve ne csak megéljen, de meg is maradjon, mi több, jól is érezze magát szűkebb pátriájában. Sajnos, azt is pontosan jelezte a beszélgetés, hogy román politikusi körökben mily megcsontosodott és félre is értelmezett az egységes, oszthatatlan nemzetállam eszméje, s bár az ezzel járó merev nemzetszemlélet és -politika az elmúlt évek során némileg oldódott, de ma még képtelenek elfogadni a személyi autonómián túlmutató kulturális és területi önkormányzatiságot. De legyünk optimisták, idővel és türelemmel ennél keményebben megépített falakat is képes volt lebontani a történelem. Simó Erzsébet Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. április 16.kérdezett: Kertész MelindaBEHÚZZA A KÉZIFÉKET Borbély: sok mindent elértem abból, amit egy magyar politikus Romániában elérhet Saját bőrén tapasztalta meg, milyen 25 évig politizálni ebben a balkáni hangulatban. Miért nem vállal már vezető politikai tisztségeket, és miért most jelentette ezt be? 1990 óta politizál az RMDSZ élvonalában, most mégis úgy döntött, átadná a pozícióját a fiatalabb korosztálynak. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke hétvégén jelentette be, hogy nem vállal már vezető politikai tisztségeket. Noha nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, azt már eldöntötte, hogy a szövetség 2015-ben esedékes tisztújító kongresszusán nem pályázik újabb alelnöki tisztségre, és újabb képviselői mandátumra sem jelölteti magát a 2016-os parlamenti választásokon. Bejelentése kapcsán pályafutásáról, döntésének körülményeiről beszélgettünk a politikussal. Mennyire egy személyes döntés, illetve mennyire egy általános, RMDSZ-en belüli generációváltási trend része az, hogy ön úgy döntött, hogy visszavonul? – Ez egy személyes döntés. Nem arról van szó, hogy visszavonulok a politikából. Én 1990 óta, amikor "fejest ugrottam" a politikába, ott vagyok az első vonalban. Ha körülnézek a romániai politikai palettán, beleértve a román pártokat is, nem látok olyan személyeket, akik hozzám hasonlóan 25 éve politizálnának. Úgy érzem, hogy ez a negyed évszázad szép volt, jó volt, ha visszatekintek, számos sikerélményem van. Amit egy magyar politikus Romániában el tud érni, abból én sok mindent elértem, ilyen szempontból nincs frusztráltságom, sem egyéb ilyen jellegű érzésem. De eljön egy idő, amikor azt mondja az ember, hogy ezt lehet másképp is csinálni, egy kicsit behúzom a kéziféket. Ezt én már régebb eldöntöttem, az RMDSZ szűkebb berkeiben erről a döntésemről már sokan tudtak, nem számít újdonságnak. Azt hiszem, hogy egy ilyen döntést idejében be kell jelenteni, nem pedig az utolsó száz méteren, hogy ne tűnjön úgy, mintha más okok miatt vonulnék vissza. Maros megyében is történt egy váltást, most egy új csapat vezeti a Maros megyei RMDSZ-t, ők is kell tudjanak a terveimről, hiszen fel kell készíteni azokat a személyeket, akik 2016-ban indulnak a parlamenti választásokon. Nem vonulok vissza a politikából, 2016-ig képviselő, külügyi bizottsági elnök leszek, szó sincs arról, hogy rövid távon látványos változások legyenek. Miért éppen most jelentette be nyilvánosan a visszavonulási szándékát? – Nem tartottam külön sajtótájékoztatót erről, rákérdeztek egy adásban, és én úgy gondolom, hogy ha rákérdeznek, akkor nem lehet kétértelmű válaszokat adni. Én nem szeretem "meglebegtetni" a terveimet, ha rákérdeznek, hogy 2015-től vállalok-e újabb politikai alelnöki funkciót, akkor világosan megmondom, hogy nem vállalok. Nem szeretem az olyan válaszokat, hogy „gondolkodom rajta”. Ön szerint ki az a személy, aki a politikai alelnöki tisztséget átveheti? – Nem tudom. Vannak az RMDSZ-ben szép számmal ügyes politikusok, nem fogok én spekulációkba belemenni, hiszen addig még van egy év. Egészséges dolognak tartom, hogy legyen idő felkészülniük azoknak a személyeknek, akik alkalmasak erre, és akik ebben a tisztségben gondolkodnak. Ezenkívül számomra az is fontos, hogy én felelek a kormányzati tevékenységért, amit nyilvánvalóan a jövő évi RMDSZ-kongresszusig vállalok, de be kell járatni azokat a személyeket, akik a frakció nevében ezt a feladatot majd ellátják. Ezt is tudatosan kell csinálni, nem egyik napról a másikra. Ön szerint mikor volt a legerősebb a szövetség, és most hol tart az RMDSZ? – Szerintem nem lehet ezt így megítélni. Az RMDSZ 25 év alatt mindig is erős volt. Most ezt nem azért mondom, mert nem akarok erre a kérdésre nyíltan válaszolni. Volt egy periódus 1996-ig, amely talán a legnehezebb volt, mert nem voltak a kezünkben olyan döntési lehetőségek, amelyek révén akár a kormányból, akár a parlamentből befolyásolhattuk volna a történéseket, de még az önkormányzatok sem bírtak akkora autonómiával, mint manapság. Nehéz időszak volt, de sikerült fennmaradni, és sikerült erős maradni a Fekete Márciusi eseményeket követően is, de még azt követően is, hogy 1994-ben a kormányzó párt fel akarta számolni az RMDSZ-t. A második periódus akkor kezdődött az RMDSZ fennállásában, amikor a román pártok egy része egyetértett azzal, hogy kormányon legyünk, ez egy áttörésnek számít. A harmadik időszakban gyakorlatilag megerősödtünk olyan szempontból, hogy kormányzati szinten is erősek lettünk, mind a parlamentben, mind a kormányban van tapasztalatunk, és a felmerülő kérdéseket már egészen másképp tudjuk kezelni, mint kezdetben. Én a saját bőrömön tapasztaltam meg bizonyos dolgokat, hiszen nekem megvolt a lehetőségem, hogy előbb a parlamentből, majd államtitkárként, majd ismét a parlamentből, majd miniszterként több minisztériumban gyűjtsek tapasztalatot. Úgy érzem, hogy az RMDSZ a képviselői, miniszterei, államtitkárai révén, vagy azok által, akik Bukarestben vagy az önkormányzatokban dolgoztak, bebizonyította, hogy erős. Most egy újabb kihívással nézünk szembe: az európai parlamenti választások. 25 év után óriási dolognak számít, hogy nemcsak hogy fennmaradtunk, hanem 90%-át élvezzük a magyarság bizalmának Erdélyben, Romániában annak ellenére is, hogy pártok alakultak ellenünk. Mire a legbüszkébb azok közül az eredmények közül, amelyeket elért? – Nehéz lenne azt mondani, hogy erre vagy arra vagyok a legbüszkébb. Azt hiszem, hogy arra vagyok a legbüszkébb, hogy sikerült helytállni. Az én tevékenységemen keresztül is sikerült bebizonyítani, hogy vannak olyan RMDSZ-es magyar politikusok, akik akár nagyon nehéz helyzetben is helyt tudnak állni, és nehéz minisztériumokat is képesek vezetni. Ezt még akkor is éreztük, amikor ellenzékben voltunk. A bukaresti román pártok is elismerték, hogy az RMDSZ-es politikusok nemcsak hogy hely tudnak állni, hanem bebizonyították, hogy van elképzelésük, és az egész országért tudtak felelni, mert tulajdonképpen erről szólt a tevékenységünk akkor, amikor nehéz minisztériumokat vezettünk. Volt olyan dolog, amit utólag megbánt, vagy rossz döntésként élt meg? – Nem hiszem, hogy valamit bánnék, bár lehet, hogy a mostani fejemmel, tapasztalatommal bizonyos dolgokban másképp döntenék. Úgy érzem, hogy az a legfontosabb, hogy az ember élete során, a válaszutakhoz érve jól döntsön. Úgy érzem, hogy voltak olyan helyzetek, amikor ösztönből döntöttem, és nagyon sokszor kellett dönteni. Sokan nem értik meg, hogy amikor egy pozícióba kerül valaki, kell tudnia dönteni. Nem csinálnék semmit másképp, mert úgy, ahogy az életnek megvannak az állomásai, amelyeket mindenkinek meg kell tapasztalnia a saját bőrén, úgy mi, RMDSZ-es politikusok is megtapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy mit jelent kormányozni, mit jelent ellenzékben lenni, és ebben a balkáni hangulatban politizálni 25 évig. Mit mondanak a további politikai szerepvállalásról a Maros megyei politikusok? Markó Béla szenátor februárban közölte, semmilyen politikai szerepet nem fog vállalni, amint lejár jelenlegi szenátori mandátuma. Kerekes Károly Maros megyei parlamenti képviselő még nem döntötte el, indul-e a 2016-os általános választásokon. Frunda György volt szenátor is az mondta az ErdélyFm-nek, még nem döntötte el, indul-e a 2016-os választásokon. Úgy nyilatkozott, generációváltásra szükség van, és folytonosságra is szükség van. Kelemen Atilla Maros megyei parlamenti képviselő arról egyelőre nem nyilatkozik, hogy jelölteti-e magát a 2016-os parlamenti választásokon. A mostani parlamentben az RMDSZ részéről Markó Béla, Borbély László, Kerekes Károly és Kelemen Atilla képviseli Maros megyét. Kelemen Atilla 1996-tól tagja a parlamentnek, a többiek 1990-ben nyerték el első parlamenti mandátumukat. Frunda György 2008-ig képviselte a szenátusban a Maros megyei magyarságot. Transindex.ro 2014. április 17.Erdélyi államférfi magyarországi pártlistánMár a magyarországi parlamenti választások előtt tudni lehetett, hogy Tőkés László nagy eséllyel a Fidesz–KDNP listáján indul a májusi európai parlamenti választásokon. Ma már azt is tudni, hogy az ismét kétharmados többséget szerző pártszövetség az előkelő harmadik helyet ajánlotta fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének. Sikerreceptek Tény és való, hogy nemzetpolitikai szempontból ez volt az egyik legjobb variáns. A 2009-es forgatókönyv, amely szerint egy politikai alku keretében Tőkés László RMDSZ-listán indulhatott volna, kútba esett az RMDSZ kemény ellenállása miatt. Pedig a székelyek nagy menetelése idején tanúsított RMDSZ-es autonómiapártiság jó elvi alapot adhatott volna az együttműködésnek. Más kérdés, hogy e fellángolás konjunkturális volt, s az RMDSZ az első adódó alkalommal – felejtve az autonómiakérdést – kormányra lépett az autonómia ügyében igen keményen és elutasítóan nyilatkozó Victor Ponta pártjával. Kevés a valószínűsége annak, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt annyira megerősödött volna a 2012-es választások óta, hogy elérje az 5 százalékos küszöböt. Arra viszont a hipotetikus eredmény nagy eséllyel elég lenne, hogy az RMDSZ-t elüsse a bejutástól. Ha az RMDSZ a neptuni tárgyalások jegyében politizáló embereit indította volna listáján (például Frunda Györgyöt), akik több ízben is bebizonyították, hogy kül- és belpolitikai fronton többet ártanak a magyar ügynek, mint amennyit használnak, az RMDSZ kibuktatása kifejezetten cél lett volna. Winkler Gyulától sok jót nem várhatunk, de kaliber híján sok rosszat sem, Sógor Csabának több korrekt kiállása is volt. S ha befut a listáról a harmadik jelölt Vincze Loránt is, akkor is van esélye a Fidesz-listán biztosan bejutó Tőkés László és az RMDSZ-listán bejutók nemzetelvű együttműködésének. Másik lényeges szempont – amit a nemzeti oldalon sem vesznek mindig tekintetbe – a nemkívánatos közösségi kudarcélmény. Jómagam több ízben is leszögeztem: nem biztos, hogy használ annyit a bukaresti képviselet, mint amennyit árt az RMDSZ-politikusok tájba simulása, tudati idomulása. Ez esetben könnyen lehet, hogy még a kudarcélmény sem nagy ár ahhoz, hogy vége legyen annak a visszataszító játéknak, amelynek keretében apró-cseprő engedmények, s persze hatalmi pozíciók fejében az RMDSZ hitelesíti a magyarellenes román hatalmat. Az EP esetében biztosan nagyobb lenne a kár, mint a haszon. Elvben szóba jöhetett volna még Tőkés László függetlenként való indulása, ami ismét csak elég lehetett volna arra, hogy kiüsse az RMDSZ-t, de kevés lett volna az esélye annak, hogy a nemzeti oldal szétesése után, az MPP-nek az RMDSZ-hez való lecsatlakozását követően meg lehessen ismételni a 2007-es sikert. Erőkihasználás A nemzeti erőoptimizálással, a számunkra adott lehetőségek lehető legjobb kihasználásának elvével ütközne, ha Tőkés László visszavonulna. Kevés olyan politikusunk van, mint ő, aki számtalan esetben bizonyította nemzeti elkötelezettségét, elhivatottságát, következetességét, elvi szilárdságát, megvásárolhatatlanságát és bátorságát. Ha hozzávesszük ismertségét és nemzetközi presztízsét is, leszögezhetjük: nemzeti érdek, hogy folytassa munkáját az Európai Parlamentben. Az egyetlen érv e lépés ellen a trianoni szétszakítottság belső elfogadásából fakadhatna. A másik – mellette – a Szabó Dezső-i ihletettségű, minden magyarnak minden magyar iránti felelősségéből kiinduló „egy közös magyar ügy” szemlélete, amelyet a trianoni tudatbilincset levető, organikus nemzetben gondolkodók vallanak. Erdélyben az MPP és az EMNP – értelemszerűen az EMNT-, illetve az SZNT –, az anyaországban pedig a Fidesz és a Jobbik. Ez utóbbi csonkítatlan nemzeti gondolkodás nemhogy problémát látna abban, hogy a Fidesz határon kívüli jelölteket indít listáján, hanem kifejezetten kívánatosnak tartja. Szimbolikus síkon ezzel is meg lehet jeleníteni a Kárpát-medencei magyarság egységét, ugyanakkor e lépés hozzásegít a lehető legjobb nemzeti erőkihasználáshoz. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 15.„Ezt a munkát nekem találták ki”Neki találták ki ezt a munkát – vallja Kolozsvár alpolgármestere, a csíkszeredai születésű Horváth Anna. A kétgyermekes édesanyát, a közéleti szerepet vállaló nőt kérdeztük munkájáról, életéről. – Csíkszeredában születtem 1973. július 17-én. Az útravaló, amelyet szüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól kaptam, meghatározó szerepet játszott az életemben. Egyetemi tanulmányaimat a bukaresti Közgazdasági Akadémián végeztem. Miért döntöttem a főváros mellett? Elsősorban, mert eltökélt szándékom volt, hogy itthon, Erdélyben való érvényesülésem érdekében anyanyelvi szintre fejlesztem román nyelvtudásomat. Az ezredfordulón a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán szereztem második képesítésemet. Jelenleg Kolozsváron élek: egy kilenc évig tartó visszaszolgáltatási per eredményeként az ezredfordulón visszatérhettünk a családi házba, ahol édesapám született, nagyszüleim, dédszüleim éltek. Szeretem ezt a várost, mely felnőtté válásom, családalapításom színtere, gyermekeim – tizenhárom éves Márton és tízéves Krisztina – otthona, melyért úgy kell dolgoznom, hogy minden itt élő magyar ember számára felcserélhetetlenné váljék. „Politikai pályafutásomat” 1996-ban kezdtem, egyetemistaként, Frunda György kampánycsapatában. Első munkahelyemen, az 1997-ben megalakult Kisebbségvédelmi Kormányhivatalban megtapasztaltam az erdélyi magyar érdekképviselet hogyanjait és mikéntjét – a „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” Bethlen Gábor-i kijelentés íratlan szabályait. Politikai „mélyvízbe dobásom” 2007 januárjában történt, amikor az RMDSZ javaslatára kineveztek a Fejlesztési, Lakásügyi és Középítkezési Minisztérium államtitkárának. Ezt a lehetőséget, utólag is, hatalmas esélyként élem meg, hiszen nemcsak a szakmai teljesítmény és bizonyítás számára adott teret, hanem olyan ismeretek, tapasztalatok felhalmozására, amelyeket igen gyakran hasznosíthattam a későbbiekben. Jelenleg Kolozsvár alpolgármestereként és az RMDSZ Nőszervezetének önkormányzatokért felelős alelnökeként dolgozom. E munkában minden eddiginél nagyobb örömöm lelem, hiszen nap mint nap megerősít a kolozsvári magyar közösség erejébe és bölcsességébe, az egymásra figyelés szükségességébe, a közösségi összefogás és a csapatmunka sikerességébe vetett hitemben. Alpolgármesterként feladatorientált csapatmunkára, következetes, átlátható közéleti magatartásra vállalkoztam, a közképviselet szolgálati és közösségépítő jellegének, az elszámoltathatóságnak, a választókkal, a történelmi egyházainkkal, ifjúsági és civil szervezeteinkkel való folyamatos együttműködésnek a jegyében. – Az RMDSZ képviselőházi frakciójában nincs nő, a szenátusi frakcióban pedig Bíró Rozália személyében egyetlen hölgy dolgozik. Ezzel szemben a háttérmunkát végzők között már több a nő. Mi az oka Ön szerint annak, hogy a szövetségen belül ilyen kevés nő jut vezető tisztséghez? – A közéleti szerepvállalás, a politikai karrier, mint hosszú távú projekt egy nő számára nagy kihívás, hiszen állandó készenlétet, elérhetőséget kíván, mely óhatatlanul a magánélet, a családi kapcsolatok rovására megy. Az úgynevezett szervezeti háttérmunkát végző RMDSZ-es nők igen nagy hányada fiatal pályakezdő, akik kezdetben családi kötöttségek nélkül, lelkes tenniakarással kapcsolódnak be, segítik az „első vonalbélieket”. Később, amikor már megfelelő tapasztalati tőkét, elismerést sikerült felhalmozniuk, sokan lemorzsolódtak, mert a szervezet képtelen volt megtartani őket, odafigyelni rájuk, netán erőforrást biztosítani személyes fejlődésük, szakmai, családi és szervezeti hátterük megerősítésére. A Nőszervezet elsősorban ezeket a hiányosságokat igyekszik pótolni. A nők arányos részvétele a közéletben döntő módon befolyásolja bármely közösség jövőjének alakítását, hiszen sajátos szempontjaink, tapasztalataink érvényesítése az egész társadalom hasznát szolgálják. – A női tisztségviselők számát tekintve férfialapú társadalomban élünk. Munkája során érte-e hátrány amiatt, hogy nőként alpolgármesteri tisztséget tölt be, netalán tudott-e előnyt kovácsolni ebből? Egyenlő félként tudják-e kezelni a férfiak a vezető tisztséget betöltő nőket? – A közéleti és politikai szerepre vállalkozó nők ismertségük, elismertségük, szakmaiságuk révén tekintélyt szerezhetnek nemcsak maguk, hanem a hozzájuk hasonló törekvésű nőtársaik számára is. Másképpen szólva: ha egy vezető férfi elront valamit, akkor ez ennyi, amennyiben viszont egy „reflektorfényben” dolgozó nő ront el valamit, az sok más nő esélyeit ronthatja. Talán ez az a plusz teher, felelősség, amelyet a legnehezebb vinni. Női mivoltomból fakadó előítéletekkel – pozitívakkal és negatívakkal – találkoztam időnként. Ezek általában nem meghatározók, nem nőnek koloncként a nyakunkra, hanem rövid idő alatt rájuk lehet cáfolni vagy erősíteni a személyes cselekvésekkel. – Munkájának a politikai vagy a közigazgatási részét kedveli jobban? – Soha nem határoztam meg magam politikusként, talán a létező negatív előítéletek miatt. Ugyanakkor tudatában vagyok, hogy közigazgatási munkát vezető tisztségben ellátni csakis politikai támogatottsággal lehet. A közösségért közigazgatási képviseleti munkát csakis a közösségtől kapott, szavazatokban kifejezett megbízás, felhatalmazás mentén lehet végezni. – Ön szerint is a női a gyengébbik nem? – Ha játszani próbálok a szavakkal, azt mondom: lehet, hogy a nőknél gyengébb a „nem”, de erősebb az „igen”. A nők elkötelezettségével, kitartásával, munkabíró képességével szemben kevés férfi szállhat eséllyel versenybe. Ennek a felismerésnek kell minél nagyobb mértékben teret engedni, érvényt szerezni. – Feltételezem, nem könnyű családanyaként egy nagyváros alpolgármestereként tevékenykedni. Hogyan tudja munkáját a családi élettel összeegyeztetni? – Nem az alpolgármesteri munka, hanem ennek az összeegyeztetésnek, egyensúlykeresésnek a hogyanjai jelentették számomra első perctől a legnagyobb kihívást. Nagyon nehéz megélni a családomnak azt, hogy gyakorlatilag nem rendelkezünk jól behatárolható saját idővel, hogy hatalmas az átjárás a magánélet, a családi programok és a közéleti szereplés, a munka között. Csak remélni tudom, hogy gyerekeim megőrzik abbéli hitüket, hogy – az időnkénti látszat ellenére is – ők azok, akik számomra mindennél fontosabbak és előbbvalók, akik a mindennapok értelmét adják. – Kolozsvárról Csíkszereda milyennek látszik? Mennyire élőek a csíkszeredai kapcsolatai? – Példaértékű számomra az a pozitív átalakulás, melyen szülővárosom átesett az elmúlt nyolc évben. Az új városvezetés erőt, lendületet hozott, versenyképességet és szakmaiságot az uniós támogatásokért folyó versenyben, melyek értékes forrást jelentettek a város arcának megújulásához, annak gazdasági megerősödéséhez. Én sokszor megtapasztaltam Kolozsváron, hogy sok pénzből is lehet igénytelen, rossz minőségű munkát végezni, mi több elfogadni, átvenni. Csíkszeredai kapcsolataim nagyon is élőek, családomon, barátokon keresztül számtalan történésnek, eseménynek részese vagyok. Ugyanakkor a csíkszeredai önkormányzatban dolgozó kollégáimmal, barátaimmal nagyon sok esetben igyekszünk egymás segítségére lenni információval, jó megoldások, tapasztalatok megosztásával. – Mi teszi Horváth Annát boldoggá? Milyen értékek fontosak számára? – Az emberek, a környezetem elismerése, ha segíthetek, ha sikerül ellátnom a feladataimat, elérnem a kitűzött célokat, nagyon elégedetté, boldoggá tesz. A legnagyobb érték számomra a jól elvégzett munka, az elkötelezettség, az őszinte odaadás. – Ha válthatna, ugyanezt az utat járná? – Igen, úgy érzem, ebben a szerepben minden eddiginél jobban önmagamra találtam. Vagy inkább: ezt a munkát igazán nekem találták ki. – Vannak dédelgetett álmai, vágyai akár szakmai téren, akár a magánéletben? – Szakmai téren szeretném megtapasztalni a kolozsvári magyar érdekképviselet súlyának a visszaállítását a helyi és a megyei tanácsban. Magánéletemben arra vágyom, hogy megőrizhessem gyerekeim belső derűjét, harmóniáját, megtaníthassam őket elfogadni, túlvészelni az élet nehézségeit, értékelni annak mindennapi ajándékait. D. Balázs Ildikó. Székelyhon.ro 2014. május 22.Szavazni vagy nem szavazni?A hét végén Európai Parlamenti választást tartanak az unió területén. Erdélyben egyetlen magyar politikai erő indul e megmérettetésen, az RMDSZ, az egyre csökkenő bizalommal felruházott egykori egységes mamutszervezet, amelynek vezető- és középkáderei között alig maradtak az autonómia mellett több-kevesebb következetességgel kiálló politikusok. Az önmagából kifordult Magyar Polgári Párt az RMDSZ-t támogatja a versenyben, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a választók lelkiismeretére bízza, hogy részt vesznek-e a szavazáson. Soha! Soha? Mivel az egytől egyig centralista-etatista, magyarellenességben alig különböző román pártok közül egyetlen nem akad, amely méltó lenne az erdélyi magyarság voksaira, nemzeti közösségünk tagjainak ismét annyi választási lehetősége maradt, mint 2008 előtt. Eldönthetik: részt vesznek-e a választáson és hitelesítik azt a pártot, amely mintegy húsz év késlekedés után – a brassói kongresszus 1993-ban kétéves határidőt szabott meg az RMDSZ absztrakt autonómiakövetelését, valamint program illetve alapszabályzatbeli néhány vonatkozó mondatát a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordító úgynevezett autonómia-statútumok elkészítésére – egy éve „blablázik” az autonómiatervezetről. Amint azt a világhálón terjedő találó kisfilm dokumentáltan összefoglalta: egy év alatt tíz ígéret hangzott el ebben a témában, nulla megvalósítás mellett. Az ésszerű, valamennyi nemzetpolitikai szempontot figyelembe vevő döntés nem könnyű, még akkor sem, ha zsigerből reagálva annak tűnne. Azokra szavazni, akik 1996 óta hitelesítik a román hatalmat, akik egyik történelmi esélyt hagyták ki a másik után, akik román versenypártot csináltak a magyar nemzeti önkormányzatból. Akik leszámoltak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállást képviselő hiteles politikusainkkal Király Károllyal kezdve, Tőkés Lászlóval bezárólag. Akik lassan két évtizede naftalinba tették az autonómiaprogramot, s csak akkor veszik elő, ha úgy érzik, hogy megköveteli a pillanatnyi választási konjunktúra és a szavazóbázis? Soha! – mondanánk, és joggal mondhatnánk. A semjéni racionalitás A másik oldalon ott van az a racionális gondolatmenet, amelyet többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazott meg, és amelynek lényege, hogy ha az RMDSZ kiesik az Európai Parlamentből, oda nem kerül be helyette másik erdélyi magyar párt. Az Európai Parlamentben nem sok minden dől el, egyelőre a kisebbségi kérdés – tetszik ez nekünk vagy sem, de nemzetközi porondon államalkotói szerepre jogosító társnemzeti mivoltunk dacára így jelennek meg a sorsproblémáink – tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek dacára ez is olyan fórum, amelyet a román nemzetstratégiai érdekeknek alájátszó eddigi politikával való szakítással, tudatos külpolitikával kihasználhatnánk a külső nyomásgyakorlásban. Kérdés: hajlandó és képes lesz-e valaha erre a szerepre az RMDSZ? De akár hajlandó lesz, akár nem, egyik oldalról elképzelhetjük az eltüntetésünkre törekvő román homogén nemzetállam híveinek euforikus örömét az RMDSZ kibukása esetén. Valamint azt is, hogy az erdélyi magyar közösség nagy része kollektív sikertelenségként élné meg azt, s elmaradna az idegen érdekeket képviselő álképviselet bukása okán elméletileg elképzelhető kollektív katarzis. Magyarán: jó okunk van feltételezni, hogy többen lesznek azok, akik a kibukást magyar kudarcnak fogják majd fel, mint azok, akik az RMDSZ komprádor, álmagyar politikájának kudarcaként kezelik az esetleges eseményt. Az is tény, hogy az Európai Parlamentből való kibukás megrendítené az RMDSZ-ben jelenlegi regnáló neptuni vétetésű vezetését, s magát a szervezetet is. A parlamenti választásokon pedig nem az 5 százalékos küszöb az irányadó, hanem a 6:3-as, tehát attól sem kell félni, hogy ha egyszer 5 százalék alatt teljesít a közösség, a továbbiakban semmilyen sorsdöntő testületbe be nem kerülünk. Szépen hangzik a magyar miniszerelnök-helyettes normatív, előíró kijelentése, miszerint „Az RMDSZ-nek az a feladata, hogy a mindenkori szituációban próbálja érvényre juttatni a magyar nemzeti érdekeket”, arra a kérdésre viszont, hogy ezt tette-e a szövetség az elmúlt évtizedekben, egyértelműen nemleges a válasz. Igaza van Semjénnek abban, elvi síkon elképzelhető, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösséget képviselő politikai erő ne a párttáborok alapján orientálódjon, amikor kormányra lépésről dönt. A probléma a motivációban van. Az RMDSZ-elit nem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát képviseli a kormányban a román etnokratikus akarattal szemben, hanem a nyíltan magyarellenes román politikát hitelesíti a külföld és a választók szemében. Jelöltek és dilemmák Másik dilemmatikus kérdéskör a jelöltek problémája. Winkler Gyula eddig nem sok vizet zavart, de nem is ártott különösebben. Hasonló, sőt, talán fokozotabb várakozásaink lehetnek Vincze Lóránttal kapcsolatban. Sógor Csaba alapvetően jól teljesített, vele továbbra is elképzelhető az autonómiaelvű együttműködés. Ha Frunda György lenne az RMDSZ-lista élén, aki külügyi kérdésekben már több ízben is leszerepelt Neptuntól Strasbourgig, az autonómiatörekvéseknek ott tett keresztbe, ahol tudott, egyértelmű lenne, hogy a nemzeti önrendelkezés híveinek távol kell maradniuk a választástól. Így viszont a következtetés az, hogy nincs következtetés. Mindenkinek magának kell eldöntenie: hajlandó-e szavazatával támogatni egy hiteltelen szervezetet azért, mert bejutó helyre jelölt egy autonomista politikust, vagy sem. És azt is, hogy mi nyom többet a latban: sikertelenségélménye lehet a közösségnek az RMDSZ kibukása vagy az, hogy egy ilyen bukás hozzájárulhat az erdélyi magyar közélet megtisztulásához. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. május 23.Orbán Szatmáron: a magyar emberek menjenek el szavazniA Magyarországon és Romániában egyaránt május 25-én, vasárnap rendezendő európai parlamenti választáson való részvételre buzdította a magyarokat csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Szatmárnémetiben. A két politikus a Római Katolikus Püspökségen folytatott zártkörű megbeszélést követően nyilatkozott a sajtónak. Orbán Viktor elmondta, a találkozó legnyilvánvalóbb oka a vasárnapi megmérettetés, e téren ugyanis a Fidesz–KDNP és az RMDSZ egyaránt abban érdekelt, hogy Európa jövőjét az európai néppárti politika határozhassa meg a következő öt évben. „Az RMDSZ és a Fidesz–KDNP egymást kölcsönösen támogatják, hiszen túl azon, hogy magyarok vagyunk, ugyanahhoz az európai politikai családhoz is tartozunk. Kiélezett küzdelem körvonalazódik az Európai Néppárt és az európai szocialisták között, éppen ezért a Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős néppárti frakció legyen a következő öt évben is. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – szögezte le a Fidesz elnöke. A kormányfő hozzátette: ezt a választást „mi, európai néppártiak meg akarjuk nyerni”. Kató szavazásra szólít A vasárnapi EP-választáson való részvételre buzdít Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az egyházi vezető közleményében rámutat: bár az uniós csatlakozás „távolról sem hozta meg a remélt változásokat”, a kiábrándultság ellenére is szükséges részt venni az európai parlamenti választáson. „Ha hiszünk abban, hogy 0,1 százalék esélye van a változásnak, akkor ezt épp mi adhatjuk hozzá. Gyorsan változó világunkban ha valahol nem vagyunk jelen, hamar leírnak és elfelejtenek bennünket” – fogalmazott Kató Béla. Kelemen Hunor közölte, az európai parlamenti választások fontosságáról nem lehet eleget beszélni, hiszen az elkövetkező időszakban változások következnek az Európai Unióban. A kormányfőhelyettes szerint nem mindegy, hogy ezeket a változásokat kik generálják. „Másrészt azt szeretnénk, ha mi is jelen lehetnénk akkor, amikor változnak a dolgok. Az európai parlamenti választásokon élni kell a szavazati joggal azért is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezése is váljon uniós hatáskörré” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Egyébként a zártkörű megbeszélésen a felek az RMDSZ és a Magyar kormány közti együttműködés folytatásáról, a román–magyar kormányközi kapcsolatok erősítéséről is tárgyaltak. A szövetség tájékoztatása szerint Orbán és Kelemen közös érdeknek nevezte, hogy stabil és erős kapcsolat legyen Magyarország és Románia között. A megbeszélésen jelen volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Hidvéghi Balázs külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Nagy János, a miniszterelnök kabinetigazgatója is. Az RMDSZ részéről többek közt Biró Rozália Bihar megyei szenátor, Pataki Csaba szenátor, a szövetség Szatmár megyei szervezetének elnöke vett részt a tárgyaláson. Orbán látogatása azzal is összefügghet, hogy az EP-választásokkal egy időben, vasárnap időközi parlamenti választást is szerveznek a szatmárnémeti 2-es körzetben, ahol Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke is képviselői mandátumra pályázik. Bakk Miklós: Orbán Viktor segített a szövetségnek Bakk Miklós politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és az RMDSZ közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: az erdélyi magyarok magyarországi opciója ismeretében egyértelmű, hogy a mostani kampányhajrában nagy segítséget jelent Kelemen Hunornak az Orbán Viktorral való találkozás. Úgy véli, ez segíti az RMDSZ-t a szavazók mozgósításában, de beleillik Kelemen Hunor elnöki programjába is, hiszen az RMDSZ elnöke megválasztásakor a Fidesszel való viszony rendezését ígérte. Bakk Miklós szerint a megosztott erdélyi politikai mezőben – amelyben korábban a Fidesz, és főleg Orbán Viktor az RMDSZ-szel szembeni radikálisabb irányzatot támogatta – a mostani szatmárnémeti találkozó az RMDSZ egyértelmű támogatásának tűnhet. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az Orbán–Kelemen találkozót egy tágabb európai és néppárti összefüggésben kell értelmezni. „Úgy hiszem, Orbán Viktor most azt tartja elsődlegesnek, hogy az Európai Parlamentben egy minél erősebb néppárti frakció jöjjön létre, és a frakción belül a Fidesznek minél nagyobb befolyása legyen. Márpedig az RMDSZ-képviselők alapvetően ezt a befolyást növelhetik” – állapította meg a politológus. Kettős mércével méri az RMDSZ a korteskedést Olyan kampánytámogatást fogad el most az RMDSZ a magyar kormányfőtől és a Fidesztől, amely miatt nemrég még elmarasztalta az anyaországi pártot. A Romániában korábban rendezett parlamenti, helyhatósági és EP-választások alkalmával a szövetség élesen bírálta a Fidesz vezetőit amiatt, hogy az EMNP és az MPP jelöltjeinek kampányoltak. A 2012-es önkormányzati megmérettetésen kialakult hármas magyar verseny idején Frunda György akkori szenátor Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta Kövér László házelnököt és Németh Zsolt államtitkárt. Frunda azzal indokolt, hogy a fideszes politikusok a polgáriakat és a néppártot támogatták, miközben szerinte a magyar alaptörvény kimondja, hogy a kormánynak a határon túli magyarság választott képviselőit kell támogatnia. Az RMDSZ miniparlamentjének tekintett SZKT 2012 májusi ülésén többen is felvetették egy határon túli párt magyarországi bejegyzését, válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa részt vett az erdélyi választási kampányban. Amikor a 2007-es EP-választáskor Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz teljes mellszélességgel kiállt a függetlenként induló Tőkés László mellett, Markó Béla akkori RMDSZ-elnök sérelmezte, hogy a magyarországi alakulat „megszegte a be nem avatkozás elvét, és magyar belpolitikai jelentőséget adott az erdélyi választásoknak”. Krónika (Kolozsvár) 2014. május 27.Winkler Gyula és Sógor Csaba újrázottA leadott voksok 99,99 százalékának összesítése alapján az RMDSZ a szavazatok 6,30 százalékát gyűjtötte be a vasárnapi európai parlamenti választásokon, így biztosra vehető, hogy két képviselőt küldhet Brüsszelbe. A mandátumok elosztása azonban az ötszázalékos küszöböt át nem lépő pártok és független jelöltek szavazatainak újraosztása nyomán válik véglegessé. Egy ideig úgy tűnt, hogy az RMDSZ három képviselőt is delegálhat Brüsszelbe, ahol a Fidesz–KDNP-listáról bejutott Tőkés Lászlóval összesen négyen képviselhették volna az erdélyi magyarságot. A közel százszázalékos feldolgozottság alapján azonban a szövetségnek be kell érnie két mandátummal. Az RMDSZ jelöltlistáján Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők foglalják el az első két helyet, harmadik Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke. A hétfő kora estig beérkezett adatok alapján az RMDSZ országos szinten 350 659 szavazatot kapott, 81 080 vokssal kevesebbet, mint az öt évvel korábban megszervezett EP-választáson. A megyei választási irodák által közölt végleges adatok azt mutatják, az RMDSZ öt megyében szerezte meg a voksok többségét. Hargita megyében a szövetség jelöltlistája a szavazatok 87 százalékát kapta meg, Kovászna megyében pedig az urnához járuló választópolgárok 76 százaléka voksolt a tulipánra. A szövetség emellett Maros (40 százalékkal), Szatmár (35,5) és Szilágy megyében (27) is győzni tudott. Az RMDSZ 21,5, illetve 16,4 százalékkal a második helyen végzett Bihar és Kolozs megyében. Brassó megyében a végeredmény alapján az RMDSZ a negyedik legjobb teljesítményt tudta felmutatni, miután a voksok 6,8 százalékát kapta meg. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök urnazárás után jónak ítélte az RMDSZ választási szereplését; úgy vélte, az megfelelt a várakozásoknak. Szerinte az erdélyi magyar szavazók ezúton is megerősítették, hogy az RMDSZ mind az önkormányzatokban, mind a parlamentben, mind pedig az Európai Parlamentben hiteles képviselője az erdélyi magyarságnak. Külön köszönetet mondott az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek, valamint „magyarországi barátainknak”, mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a megmérettetés előtt néhány nappal szavazásra buzdították a romániai magyarokat. Kelemen úgy értékelte, hasznosnak bizonyult a Magyar Polgári Párttal korábban kötött megállapodás, hozzátéve: a további együttműködés garantált a polgári alakulattal. Winkler Gyula szerint ezen a megmérettetésen is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ bírja az erdélyi magyar, a székely emberek bizalmát, szavazataik pedig visszaigazolták az alakulatnak az elmúlt 25 évben végzett munkáját. Sógor Csaba ugyancsak megköszönte a magyar közösség támogatását, a „felelős szavazatokat”. Borboly: jobb lett volna összefogni Az RMDSZ elsöprő győzelmet aratott Hargita megyében, a 2009-es eurovoksoláshoz viszonyítva azonban a szövetség kevesebb szavazatot kapott: míg vasárnap 80 708-an pecsételtek az RMDSZ-re, öt évvel ezelőtt 97 164 választópolgár támogatta a szövetség jelöltlistáját. A székelyföldi megyében gyengébb volt a részvételi arány is, mint 2009-ben: vasárnap a szavazásra jogosultak 35,6 százaléka élt állampolgári kötelezettségével, öt évvel ezelőtt ez az arány 40 százalékos volt. A megyei választási iroda által közölt adatok szerint Hargita megyében a PSD–UNPR–PC választási szövetség 3553, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) pedig 1385 voksot kapott. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke hétfőn arra mutatott rá, hogy az RMDSZ szavazatainak több mint felét a székelyföldi megyékből kapta. Ezzel együtt gondnak nevezte, hogy nem tudtak az etnikai arányt meghaladó eredményt elérni, és azt is, hogy összefogásra irányuló javaslatait a szövetségen belül nem támogatták. Szerinte a „jajveszékelés” nem lehet kampányeszköz, a szavazást pedig nem lehet „alamizsnaként kérni”. „A politikus ne könyörögjön, hanem sugározzon erőt, ne a félelemre, hanem a jó hangulatra, bizalomra, párbeszédre alapozzunk. Nem a választók a hibásak, ha nem mennek el szavazni, hanem a politikus, akinek nincs hitele” – jelentette ki az RMDSZ-es politikus, aki új irányt sürgetett a politikai diskurzusban, amelyben szerinte a választók mindennapi gondjai, ügyei is helyet kell kapjanak. Kérdésünkre, hogy mivel magyarázható Hargita megyében a 2009-es EP-választásokhoz viszonyítva a mostani alacsonyabb részvétel, és az RMDSZ-re leadott kevesebb szavazat, Borboly azt mondta, ezúttal hiányoztak az Erdélyi Magyar Néppárt szavazói, akik akkor Tőkés Lászlót támogatták. Az előző EP-választásokhoz képest jóval kisebb volt a részvételi arány Kovászna megyében is: 2009-ben a háromszéki választópolgárok 36,9 százaléka szavazott, míg vasárnap csupán 29 százalékot mértek. Az RMDSZ-listát Háromszéken 39 700 választó támogatta, míg a korábbi EP-választáson a szövetség 13 615 szavazattal kapott többet. Második helyen itt is a szociáldemokraták végeztek 4075 vokssal, a demokrata-liberálisok pedig 1616 szavazatot kaptak. Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, bár jóval nagyobb részvételi arányra számítottak Háromszéken, az eredmény a magyarok számarányának megfelelően alakult. A sepsiszentgyörgyi polgármester rámutatott: bár az erdélyi magyarság ilyen szempontból felülteljesített, 2007-ben az RMDSZ és Tőkés László közötti verseny, majd 2009-ben az összefogás listája eredményesebben mozgósított. Dicséret és bírálat Maros megyében Az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ Maros megyében is: vasárnap 57 082 választó támogatta a szövetség listáját, míg 2009-ben a szervezet 75 516 szavazatot kapott. A május 25-én mért részvételi arány 30 százalékos volt, míg 2009-ben a szavazatra jogosultak valamivel több, mint 32 százaléka járult urnákhoz – közölte a megyei választási iroda. Maros megyében egyébként a PSD–UNPR–PC szövetség végzett az RMDSZ mögött 20,7 százalékkal, a liberálisok a voksok 11 százalékát kapták meg. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke úgy értékelte, a megyében sikerült az érdekvédelem minden egyes láncszemét összekapcsolni, és ezáltal megerősíteni a magyarság társadalmi is politikai tekintélyét. Az RMDSZ-es Vass Levente azonban a szövetségi listára leadott szavazatok drasztikus csökkenésére mutatott rá hétfői Facebook-bejegyzésében. A leendő államtitkár szerint az 55 ezer potenciális marosvásárhelyi szavazó kétharmadának távolmaradása többféleképpen is magyarázható: a szövetség helyi szervezetének a vezetői tapasztalatlanok, kirekesztették a belső ellenzéket, és elmaradt a valós megújulás a szervezeten belül. Győzni tudott a szövetség Szatmár megyében is: a tulipános jelöltlista 35 754 szavazatot, míg a PSD–UNPR–PC 28 642 voksot kapott (a szavazatok 28 százalékát). Itt a részvételi arány 33 százalékos volt. Pataki Csaba szatmári RMDSZ-es szenátor a Krónikának elmondta, elégedett a vasárnapi eredménnyel. „A népesség fogyását is figyelembe véve elmondható, a szervezet lényegében 2 százalékkal több szavazatot kapott, mint amekkora a magyarság aránya a megyében, ennek függvényében bátran kijelenthetjük, hogy hasonló eredményt értünk el, mint 2009-ben” – kommentálta a végeredményt a szatmári politikus. A Winkler Gyula vezette lista kapta a legtöbb szavazatot Szilágy megyében is, ahol 66 242 szavazóból 18 173-an támogatták az RMDSZ listáját. Második helyre itt is a PSD–UNPR–PC futott be a szavazatok 26 százalékával. A Szilágy megyei választási iroda által közölt adatok szerint a részvételi arány meghaladta a 33 százalékot. Mozgósítás az utolsó száz méteren Az RMDSZ-nek a választás napján „apait-anyait” bele kellett adnia ahhoz, hogy az erdélyi magyarlakta megyékben a részvétel elérje az országos átlagot. Amikor a szövetség vezetői azt tapasztalták, hogy a magyar választópolgárok szavazókedve elmarad a románokétól, a helyi és megyei szervezetek által terepre küldött aktivisták felmérés készítése ürügyén házról házra járva buzdították a magyarokat arra, hogy járuljanak urnák elé. Hasonlóan agresszív kampány zajlott az interneten is. Kora délután az RMDSZ hírlevélben, valamint a közösségi oldalakon figyelmeztetett, hogy aggasztó a magyarok távolmaradása az urnáktól. Az alakulat híveinek szavazókedvét követő Barna Gergő szociológus adott pillanatban megkongatta a vészharangot, miszerint a magyar lakosság részvétele 10 százalékkal alacsonyabbra becsülhető az országos átlagnál. A szakértő szerint ez az eredmény azért tekinthető aggasztónak, mert a magyar részvétel abszolút értékben is alatta maradt az országos részvételnek, de a különbség ennél is jelentősebb, ha figyelembe vesszük, hogy a 2007-ben és 2009-ben rendezett EP-választáson a magyar lakosság jelentősen mobilizáltabb volt a románokhoz képest. Barna Gergő értékelése szerint a legnagyobb gond a nap első felében a Székelyföldön mutatkozott, ekkor Hargita, Maros és Kovászna megyében egyaránt sokkal alacsonyabb részvételt mértek, mint a korábbi megmérettetéseken. Két órával az urnazárás előtt ugyancsak olyan vészjelzést küldött szét az RMDSZ, miszerint a székelyföldi megyék idén rosszul teljesítenek, a régióban gyenge a választási részvétel, leginkább Kovászna és Maros megyében tapasztalható visszaesés e téren. „Még vissza tudjuk fordítani a lemaradást! Az utolsó néhány órán nagyon sok minden múlhat! Számítunk Rád! Kérünk, tegyél meg te is mindent az erdélyi magyarság európai képviseletéért! Néhány szavazaton múlhat a választások sikere!” – hangzott a szövetség szavazásra buzdító felhívása. Vasárnap egyébként Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke több Facebook-bejegyzésben is élesen bírta az RMDSZ honlapján napközben közzétett mozgósító anyagokat, melyek szerint a választásokon való részvétel tekintetében a székelyföldi megyék rosszul teljesítenek. A csíkszéki RMDSZ-elnök szerint „az ilyen irományok azok hangját erősítik fel, akik azt mondják az RMDSZ-ben, hogy a főtitkárság, úgy ahogy van fölösleges pénzkidobás.” A Hargita és Kovászna megyében mért alacsony részvételi arányra vonatkozó másik hír kapcsán Borboly megjegyezte: „Aki az alábbit írta, az RMDSZ honlapjára, annak kár a továbbiakban a magyarságnak szánt, állami költségvetési forrásból fedezni a fizetését.” Egy újabb bejegyzésben Borboly úgy fogalmazott, ha minden megyei RMDSZ-szervezet „úgy muzsikált volna”, mint a Hargita megyei területi szervezetek, az RMDSZ három mandátumot is szerezhetett volna. RMDSZ-es EP-szereplés: beszédes számok Romániában először 2007. november 25-én rendeztek európai parlamenti választást, az akkor eurohonatyává választott képviselők még csak kétéves „csonka” mandátumot szereztek. Az RMDSZ Frunda György vezette listájára 282 929-en szavaztak, ami a leadott voksok 5,52 százalékát jelentette, és két mandátumra volt elegendő. Frunda a megmérettetés után lemondott brüsszeli mandátumáról, így a listán őt követő Sógor Csaba és Winkler Gyula kezdhette meg európai parlamenti pályafutását. A hét évvel ezelőtt függetlenként indult Tőkés László 176 533 szavazatot gyűjtött be (a voksok 3,44 százalékát), ezzel egyedüli romániai párton kívüliként bejutott az EP-be. A 2007-es megmérettetésen 29,46 százalékos volt a részvétel. Két évvel később, 2009. június 7-én rendezték az első, „teljes értékű” EP-választást, ekkor szereztek Romániában először teljes, ötéves mandátumot az eurohonatyák, számszerint 33-an. A 2007-es euromegmérettetéshez képest öt évvel ezelőtt létrejött a választási megállapodás a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között, ennek megfelelően a Tőkés László vezette tulipános lista 431 739 voksot kapott, ami a leadott szavazatok 8,92 százalékát jelentette. Második és harmadik helyen Sógor és Winkler újrázott. Az együttműködéssel nem sikerült maximalizálni az erdélyi magyar szavazatokat, hiszen közel 28 ezerrel kevesebb magyar voksolt 2009-ben az összefogás listájára, mint két évvel korábban Tőkésre és az RMDSZ-re együttvéve. Akkor országos szinten a szavazásra jogosultak 27,67 százaléka (5 035 297 szavazó) járult urnák elé. Krónika (Kolozsvár) 2014. június 19.Az autonómia: cél és eszközA román politikum hangadói sokféleképpen nyilatkoztak az elmúlt negyed évszázadban az autonómiáról. Nevezték középkori megoldásnak – miközben csak Európában több mint féltucat autonómiaváltozat működik közmegelégedésre –, a román egységes nemzetállam felbontására irányuló kísérletnek, az elszakadás felé tett első lépésként. Egyvalami volt közös ezekben a nyilatkozatokban: az elutasítás. Ebben egységes az úgynevezett jobb- és baloldal, ebben egyet gondol Traian Băsescu és Victor Ponta. Utóbbi nemrégiben választ adott a Székely Nemzeti Tanácsnak a Székely Szabadság Napján megfogalmazott memorandumára, s láss csodát, kategorikus, elutasító választ. Miközben ugyebár az RMDSZ miniszterelnök-helyettest is adva a kormánynak, a legmagasabb szinten legitimálja ezt a hatalmi garnitúrát. Kérdések... Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke azóta nyílt levélben vonta kérdőre az RMDSZ elnökét, hat pontban, hat kérdésben sűrűsítve mondanivalóját. A politikában igen gyakori, már-már megszokott hímezést-hámozást elkerülve a lényegre kérdezett rá: egyeztette-e Ponta az elutasító levél tartalmát az RMDSZ-szel? Természetesen arra is, hogy mit kíván tenni az RMDSZ a kollektív jogokra és a területi autonómiára vonatkozó, és Románia által elfogadott 1201-es ajánlás életbe léptetésével kapcsolatban, annak érdekében, hogy Székelyföld egységes fejlesztési régióvá váljon az európai fórumok idevágó ajánlásainak megfelelően – az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról. A kérdések között az is szerepelt, hogy az RMDSZ rá tudja-e venni koalíciós partnerét a székely jelképek üldözése befejezésére, hogy a kormány maradéktalanul tegyen eleget az Európa Tanács Rasszizmus- és Intoleranciaelleni Bizottsága (ECRI) jelentésben megfogalmazott kéréseknek/felszólításoknak, amelyek kitérnek a székely zászló ügyben tanúsított kettős mércére. Végül pedig Izsák Balázs rákérdezett a lényegre egy székely autonómiát támogató, a kanadai kormány mobilizálását célzó akcióra adott kedvező kanadai válasz ürügyén: elég erős-e az RMDSZ arra, hogy előmozdítsa a területi autonómia ügyét, vagy igényt tart a nemzetközi közösség, a világ demokratikus államai támogatására? Kelemen Hunor reakciója – egy egyenes választ leszámítva, amelyben elmondja, hogy a kormányfőnek nincs előzetes egyeztetési kötelezettsége ilyen esetekben, s így nem meglepő módon ezúttal sem egyeztetett partnerével – sajátosan keveri a valótlanságokat a mellébeszéléssel. Szerinte megoldott „az anyanyelv használata a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, vagy az egészségügyben, az oktatási törvény, (…), az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása”. Érdekes, a köznapi polgár mást tapasztal, hall és olvas. Az anyanyelvhasználat korlátozottságáról köteteket lehetne írni. Kellene is, ez lenne többek között az RMDSZ feladata ahelyett, hogy kormányról legitimáljon egy olyan hatalmat, amelynek uralma alatt magánterületről viszik el Wass Albert szobrát, zaklatják az RMDSZ-szel szemben álló magyar párt támogatóit, üldözik a székely zászlót, hogy csak a legfrissebb és legbotrányosabb eseményeket említsem. Az oktatási törvénynek az RMDSZ programja és az erdélyi magyarság létérdekei szerint tartalmaznia kellett volna az állami magyar egyetem működésére vonatkozó passzusokat, nem szólva a kulturális autonómiáról. ...valódi válasz nélkül S hogy megoldott kérdés az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatása? Tényleg? Akkor miről szól a Mikó-ügy és az a végeláthatatlan lista, amely a még vissza nem szolgáltatott magyar közösségi javakat tartalmazza a Batthyaneumtól a temesvári Magyar Házig? Olyan ráolvasásszerű kommunikációs technika ez Kelemen részéről, mint amikor Gyurcsány Ferenc azt állította, dübörög a magyar gazdaság, vagy mint amikor Frunda György a kétezres évek elején nem átallotta kijelenteni a Népújság hasábjain, hogy szerinte a kulturális autonómia biztosítva van az erdélyi magyarság számára. Csak a pontosság kedvéért: a kulturális autonómia azt jelenti, hogy a közösség visszakapja a központi költségvetésből az általa befizetett adó kultúrára szánt hányadát, amit saját kebeléből választott testület döntéseinek megfelelően a maga belátása szerint költ el, megszervezve oktatási intézményrendszerének teljes vertikumát. Továbbá azt is, hogy döntően maga határoz a felnövekvő nemzedékek alapvető szocializációját, világnézetét, identitás-kapaszkodóit meghatározó tananyagról. Megtudhattuk Kelemen Hunor válaszából azt is, hogy az RMDSZ nemzetközi síkon mi mindent tett az autonómiáért – érdemes lenne megkérdezni, hogy akkor mit keresett Frunda György a román nagykövet társaságában a Székely Nemzeti Tanácsnak az Európa Tanács elnökénél történt meghallgatásán, s miért cáfolta az SZNT képviselői által eladott jogsérelmeket –, valamint azt is, hogy az autonómia megteremtésének útja a „többségi társadalom bevonásával folytatott össztársadalmi párbeszéd”. Nyilván ezért történhetett meg, hogy a parlamenti jegyzőkönyvek szerint az RMDSZ sztárszenátorainak szájából éveken át nem hangzott el hivatalos ülésen az autonómia szó, s alighanem ez magyarázza azt is, hogy távol maradtak az autonómiáról szóló szavazástól. Másik út A Székely Nemzeti Tanács ehhez képest következetesen arra törekszik, hogy intézményesen felmutassa az autonómiára vonatkozó közakaratot, és azt nemzetközi fronton népszerűsítse. Ezt célozta a területi autonómiáról szóló mozgóurnás népszavazás, ezt célozta a Székely Önkormányzati Nagygyűlés – amely megszervezési módjának és az RMDSZ-szel való célorientált együttműködésnek a kérdésében e jeles testület tanúsíthatott, volna nagyobb rugalmasságot – és ezt szolgálta az a felhívás is, miszerint a székely önkormányzatok fogadjanak el olyan határozatot, amelyben kinyilvánítják arra irányuló akaratukat, hogy a Székelyföld nevű, autonóm közigazgatási egységbe akar tartozni. Eddig ilyen tartalmú határozatot tíz település önkormányzata fogadott el, sorrendben Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, legutóbb pedig Székelykeresztúr. Mindebből világossá válik a lényeg. A magyar érdekekben és értékekben, magyar jövőben, nem pedig egyéni klikkérdekekben gondolkodók számára az autonómia egyszerre cél és eszköz. Cél, amit el kell érni, hogy eszközként szolgálhassa a megmaradást. Az RMDSZ számára viszont az autonómia hivatkozási alap, programpont, ami eszköz arra, hogy e párttá silányodott szövetség négyévente választói támogatást szerezzen. Ez az alapvető nagy különbség az SZNT, az EMNT és az EMNP, valamint az RMDSZ között. Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||