|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Iliescu, Ion 1997. május 23.A Szabadság ismerteti Göncz Árpád köztársasági elnök romániai látogatásának programját. Az elnök máj. 25-én érkezik meg, először Emil Constantinescu elnökkel tárgyal, majd Victor Ciorbea miniszterelnökkel, Ion Iliescu volt elnökkel, máj. 26-án felavatja Snagovban a Nagy Imre emlékoszlopot. Beszédet mond a parlamentben, Kolozsvárra, máj. 27-én Marosvásárhelyre érkezik, onnan indul majd vissza. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./1997. május 27.Szász János szerint "várható volt, hogy Tőkés László megtámadja a kiigazított oktatási törvénytervezetnek a nemzeti kisebbségekre vonatkozó cikkelyeit". Kétségtelen, írta Szász János, hogy az RMDSZ kormánykoalícióba lépésekor kompromisszumot kötött, hangsúlyozza, hogy ezt tették a szövetség koalíciós partnerei is. "Ami Tőkés László szemében megalkuvás, az tárgyszerűen egy történelmi folyamat stációja" állapította meg. Emlékeztetett, hogy állásfoglalását az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kérdéssorozattal zárta, melyek közös nevezője: lehet-e kevesebbet elfogadni a baráti kormánytól, mint amennyit az ellenségtől követeltünk Szász János feltette a kérdést, "Komolyan gondoljam-e, hogy Tőkés László valóban elvárta az immár konszolidált, a nacionalizmust kormánypolitikává dúsító Iliescu-rendszertől a romániai magyar oktatás, a többszintű autonómia rendezését?". A cikk szerzője szerint nem jelenti az RMDSZ-programjáról való lemondást annak részleges valóságba ültetése, mivel a jelenlegi romániai társadalom többségi dimenziója nem érzékeli és nem érti a nemzeti kisebbségek autonómiájának saját érdekét szolgáló szükségességét. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./1997. május 27.Máj. 27-én, látogatásának harmadik napján a magyar államfő Kolozsváron villásreggelin fogadta az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit, majd megtekintette a Szent Mihály katolikus és a Farkas utcai református templomot. A görögkeleti egyház utolsó pillanatban érkezett meghívása következtében a magyar államfő meglátogatta a helyi ortodox katedrálist is. Ezután az időközben Kolozsvárra érkezett Constantinescu államfővel koszorút helyeztek a Biasini-ház falán lévő Petőfi-emléktáblához, valamint a Memorandisták emlékművéhez. A magyar államfőt mindenütt lelkes tömeg fogadta. Göncz Árpád kíséretével Kolozsvárról Marosvásárhelyre érkezett, megkoszorúzta a Székely Vértanúk Emlékművét, és beszédet mondott a város főterén.A zuhogó eső ellenére tízezres tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa a beszédet. Göncz Árpád kifejtette: Magyarország érdeke, hogy Románia az Európai Unió tagja legyen, hiszen akkor biztonságban tudhatja Erdély magyarjait, s nem választja el őket nehezen átjárható határ. Látogatásának célja az együttműködés feltételeinek megteremtése volt. Emil Constantinescu elnök történelminek nevezte ezt a találkozót. Szerinte a közös látogatás a francia-német partnerség mintájára biztosíthatja Románia és Magyarország megbékélését. Marosvásárhelyen mondott beszédében Göncz Árpád utalt arra, hogy a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi kedvező légkörének kialakulásában nagy szerepet játszott az európai integrációban való részvétel vágya, és hangsúlyozta, hogy mindkét ország érdeke, hogy szomszédja az első körben csatlakozzon a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. A magyar államfő elmondta, hogy országa minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Románia beilleszkedjen Európába, de kiemelte, hogy ez főleg Románia polgáraitól függ, akik nem kis áldozatokat kell vállaljanak. Göncz Árpád kijelentette, hogy látogatásának célja az volt, hogy Constantinescu elnökkel végiggondolják a román-magyar együttműködést a csatlakozást illetően, illetve megteremtsék az együttműködés feltételeit. Hozzátette, hogy hite szerint a tavalyi választások után, az RMDSZ részvételével létrejött új román kormány biztosíték a romániai nemzetiségek érdekeinek, jogos igényeinek figyelembe vételét. Kifejezte örömét aziránt, hogy a román kormány szándékában áll az oktatási törvény módosítása, mellyel reméli, hogy a parlament is egyet fog érteni. Göncz Árpád elégedetten nyugtázta, hogy a román kormánynak az önálló magyar nyelvű egyetem létesítése ellen sincs elvi kifogása. A magyar államfő kijelentette, hogy látogatásán meggyőződhetett, hogy a demokráciát igenlő román társadalom, a parlamenti képviselők többsége, Románia minden felelős vezetője elkötelezte magát a román-magyar alapszerződésben foglaltak mellett. Végül a magyar államfő felhívta a Marosvásárhely főterén egybegyűltek figyelmét arra, hogy "ne hagyjuk, hogy bárki, bárhol, bármilyen nagyhangú is, gátat vessen a kétoldalú jó szándéknak, elemi érdekeink érvényesítésének, egymást és Európát gazdagító közös jövendőnknek!". Göncz Árpád Marosvásárhelyen újabb megbeszéléseket és találkozókat tartott meghívójával, Emil Constantinescu román államfő beszédében történelminek minősítette a csúcstalálkozót. Szerinte a közös látogatás a francia-német partnerség mintájára biztosíthatja Románia és Magyarország megbékélését, olyképpen, hogy Európának ebben a részében államaink stabilitási és biztonsági tengelyt képezzenek. Kifejtette, hogy közös elhatározás, hogy mindkét fél szorítsa háttérbe a szélsőségeseket. A Romania Libera kiemelte a román államfő kijelentését, miszerint Göncz Árpád látogatása érdeklődés és fontosság szempontjából átlépi az ország határait. A lap úgy vélte, hogy a funarista típusú nacionalizmust otthonában győzték le, és megemlíti, hogy Kolozsvár utcáin, valamint a állami hivatalokban lobogtak a román és magyar zászlók. A marosvásárhelyi látogatásról beszámolva, a lap azt írta, hogy hét évvel a tragikus marosvásárhelyi események után a két államfő jelenlétében románok és magyarok kezet nyújtottak egymásnak. A lap megemlítette, hogy a két államfő találkozott a helyi hatóságok képviselőivel, köztük Fodor Imre polgármesterrel is, valamint Markó Bélával az RMDSZ elnökével és Frunda György szenátorral, később pedig Göncz Árpád rövid megbeszélést folytatott Sütő Andrással, a marosvásárhelyi események egyik áldozatával. A lap A magyar vállalkozók hajlandók befektetni tőkét Romániába alcímmel tájékoztat, hogy a két államfő Marosvásárhelyre való érkezése előtt a helyi Kultúrpalotában román és magyar üzletemberek találkoztak. Az Evenimentul Zilei címként kiemeli a magyar államfő kolozsvári beszédéből, "Úgy érzem magamat, mint a román nép testvére". A lap beszámolójának kezdetén azonban Alexandru Farcas Kolozs megyei prefektus és a polgármester közötti nézeteltérést ismerteti kimerítően. Az Adevarul "Elszórt füttyök - tapssal fedve" címmel számol be a magyar államfő kolozsvári és marosvásárhelyi látogatásáról. A lap közli Adrian Suciu tudósítását is, mely szerint a marosvásárhelyi polgármester, Fodor Imre leszedette a román zászlót a polgármesteri hivatal épületéről. A megyei tanács elnöke Ioan Toganel állítólag megmagyarázta a polgármesternek, hogy a 69-es törvény értelmében kötelező a zászlók jelenléte a közhivatalok épületein. Dorin Suciu szerint noha azzal is lehetne érvelni, hogy az eset csak vihar volt egy pohár vízben, nem szabad elfeledni, hogy 1990 márciusa óta a város román lakossága érzékeny az ilyen dolgokra". Az eseménnyel a Cronica Romana is kis terjedelmű cikkben foglalkozik. A Ziua kiemeli Göncz Árpádnak az ortodox katedrálisba való ellátogatását is. A lap úgy tudja, hogy Constantinescu elnök egy telefonbeszélgetésen kérte Funart, hogy a látogatás incidensek nélkül zajlódjon le. Az Azi egyik cikke "Ellenezünk bármiféle szélsőségességet" címmel számol be az eseményről, melynek a lap szinte egyoldalas anyagot szentel. A tegnapi Jurnalul National kiemeli, hogy több mint ezer kolozsvári fütyülte ki a magyar államfőt, azt kiabálva, hogy "Le a Ciorbea-kormánnyal". A lap egy másik cikke szerint a magyar államfő tiszteli Ion Iliescut, a román-magyar alapszerződés aláírásában játszott meghatározó szerepéért. Göncz Árpád elnök romániai látogatása különleges jelentőségű, nyilatkozott Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Romániai Magyar Szónak, tájékoztatva a magyar államfővel való találkozón felvetett kérdésekről. Elmondta, hogy Göncz Árpáddal a két ország kapcsolatairól, a Romániában végbement politikai változásokról, az RMDSZ kormánybeli jelenlétének jellegéről és jellemzőiről beszéltek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 27./ A Romania Libera megemlíti, hogy Göncz Árpád a demokrácia elveit tiszteletben tartva, ideiglenes bukaresti szállásán fogadta Ion Iliescu RTDP-s szenátort, volt román államfőt. A megbeszélés során a román-magyar együttműködés kérdéseit tárgyalták meg. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), máj. 27., 97. sz./1997. május 29.A bukaresti 22 című, a Társadalmi Dialógus Csoport hetilapja 18. számában Andrei Marga történészprofesszor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora esszét szentelt az erdélyi szászok deportálásának. A román történetírásnak ez még fehér foltja. Margának az adta az alkalmat, hogy Münster egyetemének kutatói Georg Weber professzor irányításával 2300 oldalas, háromkötetes monográfiában dolgozta fel a még élő szemtanúk emlékeit /Címe magyarul: Az erdélyi szászok deportálása a Szovjetunióba, 1944-1949. Böhlau Kiadó, Köln, Weimar, Bécs/. A német kisebbségek deportálását a szovjet megszállók szervezték meg 1944 karácsonyától kezdődően Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és a balti államokban. A kutatások szerint mintegy 870 ezer németet hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunóba, akiknek a fele meghalt, nem térhetett haza. - Most kerültek napvilágra a romániai deportálások eddig ismeretlen kulisszatitkai is. 1944. szept. 12-én Románia egyezményt írt alá a kiugrásról és a fegyverszünetről, ez előírta a hitlerista szervezetek feloszlatását és a német állampolgárságú személyek deportálását. Román állampolgárságú németekről tehát nem volt szó, ennek ellenére a Sanatescu kormány 1944 októberében elkezdte az erdélyi szászok elhurcolását, a szovjet parancsnokság rendelkezésére bocsátotta őket, szám szerint 80 ezer személyt, köztük asszonyokat és kiskorúakat is. A Radulescu-kormány viszont - amerikai nyomásra - 1945. jan. 13-án tiltakozott állampolgárai deportálása ellen. A tiltakozásnak nem volt foganatja, de e momentumot megörökítik a német kutatók. Románia Állami Levéltárából rejtélyes módon eltűntek a szászok deportálásával kapcsolatos kormányhatározatok. Georg Weber professzor 1994-ben személyesen folyamodott az akkori államelnökhöz, Iliescuhoz, a másolatok beszerzéséért, valamint az 1944. decemberi és 1945. januári kormányüléseknek a deportálással kapcsolatos jegyzőkönyveiért, de udvarias elutasításban volt része. A monográfia szerzői felteszik a kérdést: "Mi késztethette Románia felelős tényezői arra, hogy a közvélemény előtt titokban tartsák a vonatkozó információkat? Ez az államra vet rossz fényt, mert széles teret nyújt nem éppen kedvező találgatásokra." /Lapszemle rovat. = A Hét (Bukarest), máj. 29./1997. június 11.Ion Iliescu volt elnök nyilatkozott a Dimineata lapnak és a rádiónak, kifejtve, hogy Erdélyben "szeparatista tendenciák mutatkoznak, amelyek valós veszélyt jelentenek a román állam egységére nézve". Szerinte az RMDSZ az alkotmányt megértve "magyarosítja" a közigazgatást.Iliescu egyetértően idézte a kolozsvári Adevarul de Cluj jún. 7-i számában megjelent, 120 román "kolozsvári értelmiségi"-nek a memorandumát, amelyet Emil Constantinescu államelnöknek címeztek. Ebben a 120-ak aggodalmukat fejezik ki, hogy "fokozatosan elvész a románok meghatározó többségi helye és szerepe Erdélyben, és perspektivikusan csorbul a román állam egységes és oszthatatlan jellege". /Magyar Nemzet, jún. 11., Új Magyarország, jún. 11./1997. június 12.Iliescu pártjának immár hagyományossá válnak parlamenti magyarellenes kirohanásai, ehhez csatlakoznak az egységpárti képviselők is. A bizalmatlansági indítvány vitájában külön pont foglalkozott a kormány nemzeti kisebbségek jogegyenlőségére vonatkozó intézkedéseinek "nemzetáruló" mivoltával, amit a kormányfő visszautasított. A vitában a Román Nemzeti Egységpárt egyik képviselője lemondásra szólította fel a kormányfőt, mert Marosvásárhelyen a városházáról levették a román lobogót. Ez a zászlóügy jellemző a nacionalista erőkre. A valóság az, hogy Göncz Árpád érkezése előtt kicserélték a román zászlót újra, mert azt kopottnak találták. A zászlót tehát nem távolították el. A gyűlölködésben az Adevarul jár az élen, a lap biztosra veszi egy esetleges NATO-ból való kimaradás esetén a magyar miniszterek eltávolítását, az RMDSZ eltüntetését a politikai hatalomból. "Persze, mindez fordítva igaz, írta a történtekről beszámoló Szász János. /Szász János: Hová tűnt a zászló? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./1997. június 25.Az Iliescu vezette volt kormánypártból kivált csoport pártot alapított Szövetség Romániáért néven, a szociálliberális politikai tömörülés vezetője Teodor Melescanu. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./1997. június 26.A volt kormánypárt, Iliescu pártja országos kongresszusán megváltak Melescanutól és több hívétől. A sajtó beszámolt arról, hogy Iliescu és Corneliu Vadim Tudor egymás kezét fogva emelték fel jobbjukat a győzelemre, ez a nacionálkommunizmus és a sovénnacionalizmus szövetkezése, állapította meg Szász János. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./ Iliescu elhatárolta magát C. V. Tudortól, kijelentette, hogy az országos konferencián Tudor felkapta a kezét, akkor készült a több lap által közölt felvétel, írta az Adevarul. /Távirati stílusban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./1997. június 30.A tavaly novemberi elnökválasztás előtt egy hónappal valamiféle romániai ifjúsági keresztyén mozgalom képviselői tiszteletület tették Kolozsváron, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki hivatalában és arra kérték a püspök hiányában ott levő Bustya Dezső főjegyzőt, hogy adja áldását az általuk kiadott Imakalendáriumra, amely egyhónapos ima- és böjtnapokat szorgalmaz a választások előtt, Románia akkori vezetőiért, Iliescu államelnökért és Vacaroiu miniszterelnökért. A nevek a szöveg mélyén rejtőztek a nevek, a figyelmetlen olvasásban valószínűleg észre sem vették, magyarázta Miklós László, így jóváhagyták az egészet, majd körlevél kíséretében eljuttatták az egyházmegyékhez, onnan az esperességekhez, majd a parókiákra. Nem mindegyik egyházmegye küldte tovább az Imakalendáriumot. Lőrincrévére azonban eljutott, ahonnan Lukács Péter november óta küldi az egyházkerület vezetőit és a Romániai Magyar Szót szidalmazó leveleit a szerkesztőségbe. A napilap nem közölte a leveleket, a kolozsvári Szabadság sem, a Partiumi Közlöny, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lapja azonban igen, Tőkés László püspök állásfoglalásával együtt. A /Romániai Magyar Szó munkatársa, Miklós Péter megírta, hogy elbeszélgettek Csiha Kálmán kolozsvári püspökkel, úgy ítélték meg, hogy nem adják közre a levelet. Megállapították, hogy "politikai strabizmus volt körlevél kíséretében és a román demokrácia alakulása szempontjából valóban sorsdöntő időszakban az ország levitézlő vezetőit imába foglalni, de mindezt a református egyház belső ügyének tartottuk és tartjuk mai s, és nem igazán országos magyar gondnak." /Miklós László: Egy episztola margójára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./1997. július 8.Ion Iliescu volt államfő, a Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke tárgyalásokat kezd a két szélsőséges nacionalista erővel. az RNEP-vel és a Nagy-Románia Párttal való parlamenti szövetség létrehozása érdekében. /Új Magyarország, júl. 8./1997. július 9.A román ellenzéki politikusok élesen támadták a kormányt, a szélsőséges pártvezetők pedig Magyarországot. Iliescu volt államfő pártja, az ellenzék főerejét képező párt nyilatkozatban szögezte le, hogy a román közvélemény szomorúsággal fogadta a madridi döntést. Ezért az igazságtalan döntésért a kormánykoalíció is felelős, mert túlzott várakozást keltett. - Gheoghe Funar szerint nagy a kockázata, hogy megismétlődik az 1940-es év szomorú története, egy Románia fölötti "új diktátummal". Szerinte "Erdélyben meglesz az ürügy ahhoz, hogy Magyarország a NATO segítségét kérje a térség nyugalmának és békéjének biztosításához." - nyilatkozta Funar a Rompresnek. /A román ellenzék rákapcsol. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./1997. július 24.A Stirea megírta, hogy Iliescu szükségtelennek nevezte a konzulátus létesítését, mivel szerinte egy ilyen intézmény az olyan országok között szükséges, amelyek esetében vízum szükséges a határ átlépéséhez. Szerinte a román-magyar alapszerződés, melyet aláírt nem tartalmazott a konzulátus létesítésére vonatkozó utalást, másrészt "az RMDSZ nincs miért beleavatkozzon ebben a kérdésbe". Adrian Severin az RTDP vezetőjének kijelentésével kapcsolatosan kijelentette, hogy gyakran a politikusok a nép bölcsességszintje alatt helyezkednek el. Szerinte olyan jelenleg igazolt olyan pártok jelenléte az ellenzékben, mint az RTDP. A lap idézi Kovács László kijelentését, miszerint ha szükségesnek látszik, akkor közben fog járni a román kormánynál egy magyar konzulátusnak Marosvásárhelyen való létesítése érdekében is. A kolozsvári konzulátus Kolozs, Szilágy, Fehér, Arad, Bihar és Szatmár megyékre bír tevékenységi hatáskörrel. Az Adevarul de Cluj is ismerteti beszámolójában Iliescu kijelentését. Az RTDP elnöke gyanúsnak minősítette azt az állhatatosságot, amellyel a konzulátus Kolozsváron való megnyitását követelték. A lap ismerteti az RNEP megyei irodája nyilatkozatát, mely kém-fészeknek, valamint a románellenes akciók székhelyének minősíti a kolozsvári magyar főkonzulátust. A Ziua tájékoztat, hogy Funar kérte Constantinescu államfőt, lépjen közbe a magyar zászlónak a konzulátus faláról való eltávolítása érdekében. /RMDSZ Sajtófigyelő (Kolozsvár), júl. 24., 139. sz./1997. július 28.A Jurnalul National bukaresti lapnak adott nyilatkozatában nemzeti hősnek, nem pedig zászlótolvajnak tartja magát Roman Neag, aki ellopta a magyar lobogót Kolozsváron, a főkonzulátus épületéről. Végül a három tettes /polgármesteri hivatal alkalmazottai/ beismerte, hogy főnökeik utasítására követték el tettüket. /Népszava, júl. 29./ Az Ion Iliescu által vezetett Társadalmi Demokrácia Pártja júl. 28-i nyilatkozatában ellenezte a zászlótolvajok felelősségre vonását. - Alexandru Farcas, Kolozs megye prefektusa levélben fordult a kormányhoz a kétnyelvű helységnévtáblák ügyében, kifejtve, hogy a magyarok középkori és Horthy-korabeli településnevek használatát követelik. A prefektus Tibori Szabó Zoltán kérdésére megerősítette, hogy nem ért egyet a régi magyar nevek kiírásával, szerinte a román városneveket lehet csak magyarra fordítani. A prefektus szerint semmiképpen sem lehet például Tordaszentlászló nevet használni. /Népszabadság, júl. 29./1997. szeptember 7.Szept. 7-én este ötnapos hivatalos látogatásra Kínába utazott Emil Constantinescu elnök, útjára elkísérte a kormány több tagja, köztük Adrian Severin külügyminiszter. Elutazása előtt a román elnök elmondta, hogy a két ország közötti árucsere volumene az utóbbi három évben drasztikus módon csökkent. Az 1989-es fordulat óta Ion Iliescu volt elnök két látogatást tett Kínában, 1994-ben Li Peng miniszterelnök, 1996-ban pedig Csing Cö-min államfő látogatott el Romániába. /Népújság (Marosvásárhely), szept. 9./1997. szeptember 16.Szept. 16-án "csúcstalálkozó" volt a szocialisták székházában. Pár nappal korábban Ion Iliescu, a Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke fenntartását hangoztatta az ilyen szövetséggel kapcsolatban, ennek ellenére pártját Adrian Nastase képviselte, a Szocialista Munkapártot Ilie Verdet, a Nagy-Románia Párt delegációját pedig Corneliu Vadim Tudor. A megbeszélésen pártszövetség létrehozásáról volt szó. - Olyan szövetség körvonalazódik, amely egyenesen a romániai magyarság megsemmisítését hirdeti meg. A jogállamnak nevezett Romániában meddig képesek elbagatellizálni a magyarellenes uszításokat. Az Antena 1 lett a módszeres magyarellenes kampány telephelye. Uszító kijelentésekben nincs hiány: a magyarokat, az RMDSZ-t egy-két nap alatt el kell intézni /C. V. Tudor/, lakhelyükről el kell űzni /Funar/.1997. szeptember 18.Gheorghe Funar polgármester az Avram Iancu ünnepségek ürügyén ultranacionalista "csúcstalálkozót" szervezett, s azon az egybegyűltek üdvrivalgása közepette egy kétmilliós közösség kiűzését követelte. Ami szept. 12-én és 13-án Kolozsváron, majd szept. 14-én Cebén, Avram Incu szülőhelyén történt, amit a televízió is bemutatott, az hadüzenet a demokráciának, állapította meg Gyarmath János. C. V.Tudor, egy parlamenti párt /Nagy-Románia Párt/ elnöke kijelentette, hogy megkezdi a lakosság "felfegyverzését", mert a jelenlegi hatalom képtelen megérteni a "hungarizmusban" és "horthyzmusban" rejlő veszélyt. Emil Constantinescu államelnök csak annyit tett, hogy elismerte, fokozódnak az ultranacionalista megnyilvánulások, de akárcsak elődje, Ion Iliescu, ő is úgy látja, hogy a szélsőséges erők mindkét oldalon működnek, a kisebbség és a többség soraiban is. Ezzel az elnök lehetetlenné tette az eredményes fellépést. /Gyarmath János: Hol a tűréshatár? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./1997. szeptember 29.Ion Iliescu volt államfő, a legnagyobb ellenzéki párt jelenlegi vezetője az 1990-es és 1991-es bányászjárások igazi szervezője - jelentette ki Miron Cozma volt zsil-völgyi bányászvezér perének szept. 29-i tárgyalásán. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./1997. október 22.Okt. 20-23-a között Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő részt vett Strasbourgban az Európa Parlament liberális frakciójának /ELDR/ ülésén. Az RMDSZ képviselője okt. 22-én szólalt fel a frakció közép-kelet-európai tevékenységének szentelt ülésen. A romániai nemzeti kisebbségek kérdéskörére épített beszédében Ráduly Róbert ismertette a romániai magyarság helyzetét, vázolta azokat a diszkriminatív intézkedéseket, amelyek a magyarságot még a Ceausescu-féle törvényekhez képest is hátrányosabb helyzetbe sodorták az Iliescu-rendszer éveiben, majd szólt az RMDSZ-nek a novemberi választások nyomán létrejött új koalíciós kormányban való részvételéről, a kisebbségi kérdések megoldására irányuló törekvésekről, az azt akadályozó szélsőséges-nacionalista megnyilvánulásokról, amelyektől még a koalíciós partner KDNPP egyes politikusai sem határolódtak el, sőt maguk is egy követ fújnak a nacionalista bajkeverőkkel. Ebben az összefüggésben megemlítette, hogy az utóbbi két hónapban ismét fölerősödtek a nacionalista, kisebbség-, főleg magyarellenes megnyilvánulások a sajtóban, a politikai életben. A frakció tagjainak kérdéseire válaszolva Ráduly Róbert szólt a romániai törvények eurokompatibilitásáról, a görög-keleti egyház hegemonikus törekvéseiről, a koalíciós kormány által a nemzetközi intézményekkel közösen kidolgozott reformprogram alkalmazásáról, valamint Kolozsvár polgármesterének szüntelen provokatív viselkedéséről, uszító, etnikai feszültségeket keltő ténykedéseiről. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), okt. 24., 1140. sz./1997. október 29.Okt. 29-én Bukarestben fél éves szünet után ismét összeültek a Vallásügyi Államtitkárságon a romániai egyházak vezetői, hogy szakértőik bevonásával véglegesítsék a kilencvenes évek elejétől kész, de újabb módosításokkal kiegészült kultusztörvény-tervezetet. Ez a tervezet - politikai akarat híján - még nem jutott a parlament elé. A tanácskozás után az RMDSZ székházában a történelmi magyar egyházak sajtóértekezletet tartottak. Az új, demokratikus kormányzatnak a történelmi magyar egyházakhoz való viszonya nem sokban különbözik Iliescu idejétől, minden maradt a régiben, így lehet összefoglalni Tőkés László püspöknek, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének az értékelését. Az államtitkárság a kommunista idők "szellemét" konzerválja. Tőkés László szólt a diszkriminációról is: amíg az ortodox és görög katolikus egyházat milliárdokkal dotálják, addig például a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legnagyobb összegű állami céltámogatása 10 millió lej volt. Tőkés László sajnálatát fejezte ki, hogy akitől a legtöbbet vártak, a Kisebbségügyi Hivatal, Tokay György miniszter még egyszer sem kereste meg őket. Az egyházak vezetői nov. 11-én ülnek össze újra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 31./1997. november 4.A Román Nemzeti Egységpárt bukaresti vezetősége nov. 4-én kizárta tagjai sorából Gheorghe Funart, a párt volt elnökét. A Valeriu Tabara elnök vezetésével ülésező elnökség azt rótta fel Funarnak, hogy nem tett eleget a párt korábbi felszólításának, hogy szüntesse be az általa különböző személyek /prefektus, az RMDSZ vezetői, lapszerkesztők/ ellen indított pereket, amelyekkel csillagászati összegű kártérítést követelt. Funar számára korábban főtitkári posztot ajánlott fel Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, valamint Ion Iliescu pártjának Kolozs megyei szervezete. - Funar kijelentette: nem fogadja el a pártból való kizárását. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./1997. november 7.Ion Iliescu, a Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke változatlanul ellenséges a magyar szervezettel szemben, az RMDSZ-t veszélyesnek tartja. A Brassói Lapoknak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy ő már 1990-ben figyelmeztetett a magyar szeparatista akciók veszélyére. Iliescu szeparatizmust látott az önálló magyar iskolák megteremtésében. Szerinte az 1990 márciusi események is az RMDSZ-politika következményei. Iliescu az RMDSZ aknamunkájáról beszélt. /Béres Katalin: "Az RMDSZ veszélyes politikát folytat". Beszélgetési kísérlet Ion Iliescu szenátorral, a Társadalmi Demokrácia Pártja elnökével. = Brassói Lapok, nov. 7./1997. november 7.Újból kezdenek nyilatkozni az akkori résztvevők az 1989 decemberi eseményekről. Ion Caramitru művelődési miniszter elmondta: az 1990. március 19-e napokban telefonhívásokat kapott Marosvásárhelyről: kérték, hogy intézkedjenek, mert a helyzet súlyossá válhat. Caramitru naponta ment Iliescu elnökhöz, kérve, menjen Marosvásárhelyre, "de később megértettem, hogy nem kellett elmennie, nehogy meghiúsítsa az előre kidolgozott forgatókönyvet." /Barabás István: Múlandó dicsőség. = Brassói Lapok, nov. 7./1997. november 12.A román nacionalista ellenzék négy fő ereje nov. 12-én a képviselőházban közös "egyszerű" bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Hargita és Kovászna megyékben élő románok helyzetével kapcsolatban. A Valeriu Tabara vezette Román Nemzeti Egységpárt, a Ion Iliescu volt államfő elnökletével működő Szociális Demokrácia Pártja, a Corneliu Vadim Tudor-féle Nagy-Románia Párt és a Melescanu volt külügyminiszter által létrehozott Szövetség Romániáért 74 tagja által aláírt szöveg nem kevesebbel vádolja a kormánykoalícióban részt vevő RMDSZ-t, mint hogy "etnikai tisztogatást" hajt végre a két megyében a helyi románsággal szemben. A székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok jó előre statisztikai adatokkal bizonyították, hogy valójában a románok részaránya a helyi vezető posztokon jóval nagyobb, mint amennyi számarányuk alapján illetné meg őket. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./1997. december 4.Dec. 4-én Victor Ciorbea miniszterelnök a két ház együttes ülésén bemutatta átalakított kormányának új tagjait. A kormányzati munka átszervezésére, a reformfolyamat felgyorsítására tett kormányintézkedések és célkitűzések ismertetése után a parlamenti pártok képviselői fejtették ki álláspontjukat a kormány egyéves munkájáról, valamint az előterjesztett kormányátalakításról. A többórás vita után a plénum titkos szavazással, 277 mellette és 124 ellene leadott szavazattal elfogadta a kormány összetételének és struktúrájának módosításáról szóló határozatot. A két ház együttes ülésén kibontakozott vitában elsősorban Ion Iliescu szenátor, a volt államfő bírálta a kormánypolitikát, felelőssé téve az ország minden gondjáért. Ciorbea miniszterelnök éles és egyrészt a már elért eredményeket, másrészt az előző kormányzat politikájának súlyos gazdasági következményeit bizonyító adatokkal alátámasztott válaszban utasította vissza ezt a beállítást, Dejeu belügyminiszter külön felszólalásban mutatott rá: éppen az a politikus lép fel vádlóként, aki - mint fogalmazott - csődbe vitte az országot. Victor Ciorbea bevezető beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya a román társadalom globális reformjára törekszik. Ennek keretében többek között kifejtette: "Megkezdtük a kisebbségek helyzetének megreformálását, hogy Románia minden állampolgára otthon érezhesse magát az országban". Iliescu szenátor a maga részéről viszont azt fejtegette, hogy a kabinet "megtűri az etnikai autonómiára irányuló törekvéseket, alku tárgyává teszi a román nyelvet a koalícióban" és "nemzeti érdekeket károsít általános politikája". A szélsőséges nacionalista politikusok közül Corneliu Vadim Tudor kijelentette, hogy a Demokratikus Konvenció "Szerződés Romániával" című programját valójában úgy kellene nevezni, hogy "Szerződés Magyarországgal", az Egységpárt nevében felszólaló Vasile Dobrescu pedig "a gazdaság elnemzetietlenítésével és az RMDSZ igényeinek elfogadásával" vádolta a kabinetet. - Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a makrostabilitási és szerkezetátalakítási folyamatok egyeztetésének szükségességére, az árliberálizálást követően a piacok liberalizálásának, a helyi pénzügyi autonómia következetes megvalósításának, a magánosítás gyorsításának, a beruházást támogató környezet megteremtésének fontosságára hívta fel a figyelmet. E célok érdekében, mondotta, a szövetség támogatja az átalakítást. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./1997. december 9.A szenátus dec. 9-i ülésén folytatták az oktatási törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet szakaszonkénti vitáját. Megszavazták az anyanyelvű szakoktatásra vonatkozó rendelkezést: mindössze egy szavazattal sikerült "megmenteni" a kormányrendelet eredeti szövegét. Ezzel szemben megszavazták a tanügyi bizottság javasolta módosítást a történelem és földrajz román nyelvű oktatására vonatkozóan, majd a plénum az egyetemi és főiskolai oktatásra, valamint az anyanyelvű karok létesítésére vonatkozó cikkely eredeti változatát titkos szavazással - meglehetős szavazattöbbséggel - elvetette. Lévén, hogy koalíciós partnereink minden koalíciós egyezséget felrúgtak, a rendkívüli helyzetben az RMDSZ szenátorai kivonultak a szenátus munkálatairól, és Markó Béla szövetségi elnök a frakció rögtönzött sajtóértekezletén bejelentette, hogy konzultációra visszahívja a kormány üléséről az RMDSZ minisztereit, akiknek a kormányban való tevékenységét az RMDSZ meghatározatlan időre felfüggeszti. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), dec. 9., 1171. sz./ A román szenátusban dec. 9-én folytatódott az oktatási törvény vitája, amelynek során kitűnt, hogy az RMDSZ koalíciós partnerei írásos kötelezettségvállalásaikat sem tartják tiszteletben. A szenátorok délelőtt nagy többséggel - a szavazási arány 68 volt 33 ellenében, 3 tartózkodás mellett - megszavazták, hogy Románia minden iskolájában románul adják elő a románok történelme és a Románia földrajza tantárgyakat: tehát azokban is, ahol valamely kisebbség anyanyelvén folyik az oktatás. Az ezt megelőző vitában Frunda György és Markó Béla szenátor egyaránt rámutatott, hogy helyeslik a román nyelv minél alaposabb elsajátítását, megfelelő metodológia és tanárok révén, de ellenzik azt, hogy más tantárgyakat, amelyeknél a célt az adott tananyag minél jobb elsajátítása kell hogy képezze, egyfajta nyelvtanulási segédeszközként oktassanak románul. Nem csak Frunda György, de például Petru Caraman parasztpárti képviselő, egyetemi tanár is rámutatott arra, hogy ha a kisebbségieket más tárgyak nem anyanyelvű tanulására kötelezik, másodrendű állampolgárként kezelik őket. A vitában azonban láthatólag azok adták meg a hangot - köztük sokan a kormánypártok soraiból - akik különböző, az ellenzék esetében nem egyszer szélsőségesen nacionalista érvekkel a történelem és földrajz államnyelven történő oktatása mellett kardoskodtak. Az ellenzék soraiban Iliescu pártjának egyik képviselője egyenesen azt javasolta, hogy a kisebbségi iskolákban az anyanyelven kívül minden tárgyat románul oktassanak, ezt azonban leszavazták. Ion Diaconescu a Parasztpárt, Petre Roman a Szociáldemokrata Unió, Mircea Ionescu Quintus a Nemzeti Liberális Párt részéről Markó Bélával együtt közös jegyzőkönyvet írt alá, amelyben vállalták, hogy a nemzeti kisebbségi oktatást érintő többi pontban - amelyek gyakorlati fontossága szintén igen nagy a romániai magyar közösség számára - a kormányrendeletben megfogalmazott, a kisebbségek számára kedvező változatot támogatják. Az ülést vezető Radu Vasile szenátor - az RMDSZ-vezetők ügyrendi ellenvetését félresöpörve -helyt adott az újabb szavazásnak, újból szavazott a testület egy olyan pontról, amelyet korábban már elfogadott. A titkos szavazás során az RMDSZ koalíciós szövetségeseihez tartozó számos szenátor is az egyeztetett szöveg ellen voksolt. A szenátus így 69 szavazattal 42 ellenében, 2 tartózkodás mellett a kisebbségek hátrányára változtatta meg azt a cikket, amelynek értelmében a román nyelvet külön, a kisebbségiek számára írt tankönyvek alapján oktatják az elemi osztályokban és a "gimnáziumban" - az 5-8 osztályokban. A voksolás révén kiiktatták a "gimnáziumi" osztályokra való utalást, vagyis már tízéves kortól ugyanazt a román-tudást követelik meg a kisebbségi gyerekektől, mint a románoktól. A puccsszerűen elfogadtatott változtatás az RMDSZ szerint nem csak a házszabályt, hanem a koalíciós megállapodást is megsértette: ezt követően hívta össze rendkívüli sajtóértekezletét az RMDSZ elnöke. A szenátus vitájának délutáni folytatása előtt a szenátusban megjelentek a kormányülésről kihívott RMDSZ-miniszterek, Birtalan Ákos és Tokay György, hogy tanácskozzanak a frakcióval az új helyzetről. A Parasztpárt is rendkívüli tanácskozásra hívta össze frakcióját. Délután szavazásra kerülhet sor a kisebbségi szakiskolai és az egyetemi lehetőségekről is. Az RMDSZ déli rögtönzött sajtóértekezletén Verestóy Attila frakcióvezető rámutatott, hogy a titkos szavazás fenntartása mellett a négypárti megállapodás e pontjai is veszélybe kerülhetnek, ezért a szavazási mód megváltoztatására lenne szükség. Megjegyezte, hogy ha a szenátus a házszabályt sértve elfogadott egy olyan szabályozást, amely ellentétes a koalíciós megállapodással, ezt az ex lex állapotot jogos úgy helyreállítani, hogy még egyszer szavaznak róla, ezúttal is függetlenül a házszabálytól. A szenátusi vita különben, mint ismeretes, nem az utolsó állomás a törvényhozási folyamatban: a sürgősségi kormányrendeletet ezt követően a képviselőháznak is meg kell vitatnia, eltérés esetén egyeztetésre kerül sor. Az RMDSZ szenátorai dec. 9-én délután kivonultak a román szenátus üléséről, miután a testület - újból rácáfolva a koalíciós pártok megállapodására - olyan szöveget fogadott el, amely kizárja a kisebbségek számára anyanyelvű egyetemi fakultások és felsőoktatási intézmények létesítését. A sürgősségi kormányrendelet szóban forgó 123. cikke leszögezte, hogy az egyetemi oktatásban kérésre anyanyelvű csoportokat, osztályokat, kollégiumokat, fakultásokat és intézményeket lehet szervezni - a szenátus Pruteanu parasztpárti politikus vezette oktatási bizottsága azonban az utóbbi lehetőségeket kiiktatta a szövegből. A titkos szavazás során a plénum 68:53 arányban a Pruteanu-változatot fogadta el. Előzőleg hajszálnyi többséggel a testület 60:58 arányban, két tartózkodás mellett a kormányrendelet szövege mellett voksolt, amely engedélyezi az anyanyelvű szakoktatást. Verestóy Attila frakcióvezető az RMDSZ-szenátorok gesztusát azzal indokolta, hogy e szavazás után nincs értelme további részvételüknek a törvényhozói fórumon. A szenátor súlyos hibának minősítette a döntést, figyelmeztetett annak lehetséges káros belpolitikai következményeire és nemzetközi kihatására is. Az RMDSZ-frakció távozása után Petre Roman, a Demokrata Párt elnöke vette át az ülés vezetését és javasolta, hogy bár részleteiben már voksolt a testület, egészében ne szavazza meg a vitatott 123. cikket, tekintettel arra, hogy az már létező kisebbségi felsőoktatási intézmények működését is veszélyeztetheti. Élénk vita után, amelyben a korlátozás hívei azzal érveltek, hogy a törvény nem visszamenőleges érvényű, tehát ez az érv nem helytálló, Petre Roman javaslatát is elvetették, 65:46 arányban. A román szenátus oktatási vitájának kimenetele nyomán az RMDSZ felfüggesztette minisztereinek politikai részvételét a koalíciós kormányban. A két miniszter, Birtalan Ákos, az idegenforgalmi és Tokay György, a kisebbségvédelmi tárca felelőse a döntés értelmében felfüggeszti politikai működését a kormányban mindaddig, amíg a Szövetségi Képviselők Tanácsa, amely dec. 13-14-én ülésezik Kolozsváron, döntést nem hoz a továbbiakról. /MTI/1997. december 16.Az RMDSZ hét végi döntését követően, amelynek értelmében bent marad a koalícióban, de a nacionalista kampány leállítását várja, az ellenzék és a szélsőséges sajtó csak fokozta támadásait a szövetség ellen, a koalíciós partnerek pedig továbbra sem változtattak felemás magatartásukon - állapítható meg a dec. 15-i és dec. 16-i politikai események, nyilatkozatok, sajtóvisszhangok alapján. A szenátusban, mint az MTI jelentette, dec. 16-án a koalícióhoz tartozó számos szenátor a titkos szavazás leple alatt lényegében ugyanolyan többséget biztosított az ellenzékkel összefogva a tanügyi rendeletet a kisebbségekre hátrányosan módosító szövegnek, mint egy hete, bár már senki sem hivatkozhatott arra, hogy nem ismeri a koalíciós pártok vezetőinek megállapodását - kivéve Pruteanu szenátort, aki továbbra is azt hajtogatta, mit sem tud nézeteitől eltérő parasztpárti vagy koalíciós álláspontról. Pruteanu "huncutságnak" nevezte azt az RMDSZ-nek tulajdonított törekvést, hogy őt eltávolítsák a szenátus oktatási bizottságának éléről, míg Markó Béla jelezte: az RMDSZ ilyen értelmű hivatalos követelést nem terjesztett elő, de a Parasztpárt és az egész koalíció számára károsnak tartja, hogy ilyen nézeteket képviselő politikus állít a koalíció vezető pártja a bizottság élére. Pruteanu szenátor mellett zajosan kiállt minden nacionalista, ellenzéki párt, Iliescu volt államfő "teljesen elfogadhatatlannak" nevezte a Remus Opris kormányfőtitkár székelyudvarhelyi fellépésével kapcsolatos vizsgálat gondolatát is s nacionalista, elkülönítő, szeparatista fellépéssel vádolta az RMDSZ-t. Ugyanakkor a Parasztpárt vezetői, ha nem is vitatják, hogy Pruteanu eltért programjuktól, elutasítják az RMDSZ által vele és Remus Opris kormányfőtitkárral szemben a székelyudvarhelyi fellépése nyomán hangoztatott bírálatokat, azokat "lélektani hibának" minősítették. Tepelea parasztpárti első alelnök kifejtette: Pruteanut a szenátorok választották négy évre bizottsági elnökké, csak ők válthatják le. A nacionalizmustól való elhatárolódásra vonatkozó RMDSZ-felhívásra Ion Diaconescu és Gabriel Tepelea, a Parasztpárt elnöke és alelnöke azzal felelnek, hogy az RMDSZ-nek is "észre kell vennie saját szemében a gerendát" és Radu Vasile, a párt főtitkára azokat a lapokat idézte, amelyek szerint az RMDSZ fellépése "zsarolás". (Az RMDSZ vezetői hiába ismételik újra és újra: nem új követelésekkel léptek fel, hanem az eddigi megállapodások betartását várják el partnereiktől). A Demokrata Párt részéről Radu Berceanu alelnök azt fejtegette, hogy az RMDSZ "túloz egy kicsit", "többet kér, mint amit valóban el akar érni, hogy legalább azt megszerezze" és a luxemburgi döntésre való tekintettel is nyomást gyakorolt - és ez váltotta ki szerinte a Pruteanu-típusú reagálást. A Parasztpárt Pruteanu révén kettős játékot folytat - jegyezte meg ugyanakkor Berceanu, aki óvott a nemzeti probléma tekintetében bármiféle túlzástól. Konklúziója az, hogy sem az RMDSz nem jár el helyesen, amikor - szerinte - csak a magyar lakosság gondjainak megoldása céljából lépett be a kormányba, sem a Parasztpárt, amely elfogadott valamit és nem tartotta be a szavát. Mircea Ionescu Quintus, a Nemzeti Liberális Párt elnöke kijelentette, hogy az ő formációja teljesítette az RMDSZ-nek tett ígéretét, amely liberális elveinek is megfelel, de nem helyesli az RMDSZ fellépését Pruteanuval és Remus Oprissal szemben. Ezt szerinte "radikális szárnyának" befolyására tette az RMDSZ. Az NLP arra fogja szólítani az RMDSZ vezetőit, hagyjanak fel ezzel a magatartással - fejtette ki a koalíciós politikus. A médiában továbbra is folytatódik a magyarellenes hangulatkeltés, amellyel az RMDSZ illetékesei egymaguk kénytelenek szembeszállni. Az egyik magántelevízióban keddre virradóra például négyórás szópárbajt vívott Pruteanu szenátorral és az annak pártjára kelő műsorvezetővel Verestóy Attila, a szenátusi RMDSZ-frakció vezetője. A székelyudvarhelyi konfliktusban, mint az MTI jelentette, hétfőn a Helsinki bizottság és a Pro Europa Liga ismert emberjogi harcosai, Gabriel Andreescu, Renate Weber, Smaranda Enache próbáltak közvetíteni és egyezséget létrehozni. A befolyásos Adevarul, amelynek a tudósítóját nem engedték be a bizonyos részeredményeket hozó tanácskozásra, a nemzetközileg ismert román személyiségeket "a külföld kerítőinek" nevezte keddi elsőoldalas címében. /MTI/1997. december 19.A Szociális Demokrácia Romániai Pártja, amelynek elnöke Ion Iliescu volt államfő, dec. 19-én nyilatkozatban jelentette be, hogy a vezetője 1989 decemberi szerepével kapcsolatban bejelentett katonai ügyészségi vizsgálat elleni tiltakozásként nem vesz részt a parlamentben dec. 22-én sorra kerülő ünnepi megemlékezésen, hanem külön rendezvényeket szervez már szombattól, dec. 20-tól. Ion Voinea, a Legfőbb Ügyészség katonai részlegének vezetője, aki az 1989 decemberi Ceausescu-pernek is ügyésze volt, dec. 18-án sajtóértekezleten közölte, hogy az 1989 decemberi eseményekkel, konkrétan a televízió körüli lövöldözéssel kapcsolatban Iliescura is kiterjed az ügyészség nyomozása, mert egy tanúvallomás szerint ő adott parancsot a civilek felfegyverzésére még azelőtt, hogy elkezdődött volna a lövöldözés. A tanúvallomást tévő katonatiszt dec. 18-án a televízió nyilvánossága előtt visszavonta erre vonatkozó 1990 évi írásos jelentését, Sorin Moisescu, a román főügyész viszont dec. 19-én kijelentette, hogy támogatja a katonai részleg vezetőjének fellépését. - Maga Ion Iliescu dec. 18-án több tévéállomásban is nyilatkozott, visszautasítva az ellene hangoztatott vádakat. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./ Az SZDRP nyilatkozatában bejelenti, hogy a párt "tájékoztató leveleket" küld az Interparlamentáris Unió, az Európa Tanács elnökeinek, az Európai Unió és a NATO tagállamai nagyköveteinek, amelyben felkéri őket, tájékoztassák a kormányokat a romániai események legújabb "veszélyes fordulatáról", a volt államfő és az ellenzéki pártok zaklatásáról, ami a nyilatkozat szerint Románia egyik legfőbb integrációs aduját, a belső stabilitást kezdi veszélyeztetni. /MTI/1998. január 5.Gyengécskének" minősítette a jan. 3-i államelnöki nyilatkozatot Ion Iliescu volt államfő, az ellenzék vezető erejének tekintett Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke. Üdvözölte ugyan, hogy utóda elhatárolta magát I. Mihály nyilatkozatától, ugyanakkor azt állította, hogy Emil Constantinescu államelnök nem ismeri az alkotmányt, s azért is bírálta Constantinescut, mert egy karácsonyi jótékonysági koncerten I. Mihállyal együtt mutatkozott egy nyilvános rendezvényen. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./1998. január 9.Lakásában holtan találták Vlad Mariant, aki tanúja volt 1991 nyarán Miron Cozma bányászvezér és Ion Iliescu államfő között lezajlott bukaresti beszélgetésnek. A boncolóorvos szívrohamot állapított meg, de a holttesten ütésnyomokat fedezett fel. Mariannak jan. 6-án kellett volna megjelennie a Cozma elleni per tárgyalásán. Marian évek óta sikertelenül próbált pereskedni, de mindig elhalasztották a tárgyalást. 1997-ben több alkalommal ismeretlen személyek bántalmazták és megpróbálták rábeszélni arra, hogy vonja vissza keresetét. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./1998. január 20.Az ellenzék legnagyobb pártja, a Ion Iliescu volt államfő vezette SZDRP sajtóértekezletén Adrian Nastase alelnök bejelentette, hogy pártja nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a rendkívüli ülésszakon a kormány ellen. Adrian Nastase szerint nem Ciorbea miniszterelnök leváltására van szükség, amit a Demokrata Párt sürget, hanem az egész kormányéra. Az SZDRP a számára megfelelő pillanatban kíván bizalmatlansági indítványt benyújtani. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||