|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Iliescu, Ion 1998. február 3.Febr. 2-án éjjel ismét tárgyalóasztalhoz ültek a koalíciós válságban szemben álló Parasztpárt és Demokrata Párt vezetői. A koalíciós egyeztetésre kitűzött jan. 31-i és febr. 1-jei találkozókra Petre Roman pártja nem küldte el képviselőit. Constantinescu államelnök hivatala febr. 3-án közleményben vonta meg a megbeszéléseknek mérlegét. Constantinescu szerint most, miután minden jelentős párt rendelkezik mind a kormányzás, mind az ellenzéki szerep tapasztalataival, eljött az érettebb politikai kapcsolatok ideje. Az ellenzéki pártok olyan feltételekhez kötötték a kormányzat iránti magatartásuk megváltoztatását, amely azt gyakorlatilag programjának feladására kényszerítené. Az SZDRP tízpontos listáján például olyan követelések szerepelnek, mint az, hogy az elnök ne írja alá a parlament által a kormány felelősségvállalásával elfogadott privatizálási törvényt, és a kormány semmiféle olyan rendeletet, törvényt ne hozzon, amely - az SZDRP szerint - "sértené Románia nemzetállami jellegét" és ne engedje "a szuverenitás átadását a helyi közigazgatási szerveknek", ami Iliescu pártjának aggodalmai szerint lehetővé tehetné "etnikai alapú autonómiák létrejöttét". Az RNEP nyíltan az RMDSZ kizárását sürgette a kormányból. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./1998. március 3.Ion Iliescu volt elnök felszólította a bányászokat, hogy közösen taszítsák le a hatalomból a "semmirekellőket", tudósított a Cronica Romana. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 3./1998. március 17.Ion Diaconescu, a román kormányban vezető szerepet betöltő Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke sajtóértekezletén elutasította a Demokrata Párt követeléseit, hogy váltsák le Victor Ciorbea kormányfőt. A DP a költségvetés támogatásának feltételeként Ciorbea távozását jelölte meg. Azzal kapcsolatban, hogy a Ion Iliescu volt államfő vezette SZDRP előrehozott választásokat sürget, Diaconescu kifejtette: nem tartaná ugyan szerencsésnek ezt a megoldást, de pártja ezt sem utasítja el, ha elkerülhetetlenné válik. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./1998. március 21.A Szabadság Tőkés Lászlóval, az RMDSZ tiszteletbeli elnökével készített interjút. Tőkés László az SZKT csíkszeredai ülésén nem tudta elfogadtatni javaslatát, hogy az RMDSZ további kormányzati szerepvállalását a 22-es sürgősségi kormányrendelet elfogadásához kössék. "Továbbra is vallom, hogy igen kevésért egyeztünk bele a kormányzati részvételbe, és mondtunk le olyan követelésekről, amelyek programunk részét képezik." - állapította meg. A "a Neptun nevével fémjelzett csoport" " még Iliescuékkal is hajlandó lett volna koalícióra lépni. "Erre vonatkozólag négy-öt kijelentés is elhangzott például a szövetségi elnök vagy Frunda György részéről. Sajnos, jelenleg is ezeknek a politikai irányvonala érvényesül az RMDSZ belső köreiben". Tőkés László azzal sem ért egyet, hogy "Markó Béla felelősséget akar vállalni a román kormány eddigi szerepléséért" . /Székely Kriszta: Távlati céljainkat áldozzuk fel a pillanatnyi haszonért. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./1998. március 24.Marosvásárhelyen ügyészségi vizsgálat indult egy férfi ellen, aki márc. 20-án - a polgárőrök szemeláttára és egyetértésével - lemázolta a polgármesteri hivatal nemrég kitett kétnyelvű névtábláján a magyar nyelvű szöveget. A vád ellene az állami jelvények megsértése, ami pénzbírsággal, de akár egyéves börtönbüntetéssel is jár - ő maga azonban helyi hírességként rögtön úgy nyilatkozott a marosvásárhelyi rádióban, hogy nem vonható felelősségre, mert a lefestett felirat "törvénytelen". Az esetleges pénzbírság kifizetését már sokan felajánlották. -A Ion Iliescu volt államfő vezette legnagyobb ellenzéki párt keddi sajtóértekezletén Ioan Mircea Pascu, a párt alelnöke a kormányzat éles bírálata keretében külön támadta a Parasztpárt és az RMDSZ szerinte egyre szorosabb együttműködését és az RMDSZ "radikalizálódását". Az utóbbit azzal "magyarázta", hogy az RMDSZ úgymond kihasználja a Parasztpárt szorongatott helyzetét, továbbá "Magyarország minden listán fenn van, miközben Románia mindenből kimaradt". (Ennek tulajdonítja Pascu március 15. széleskörű megünneplését, ami...sért bizonyos érzékenységeket"), s végül az RMDSZ siet kihasználni a lehetőségeket, mert "előfordulhat, hogy többé nem jut be a kormányzásba". Pascu szerint a kisebbségi jogokat is tartalmazó helyi közigazgatási szabályozás szenátusi leszavazása nem veszélyezteti Románia euroatlanti integrációját, mivel miközben a magyar Országgyűlés "tiltja" ugyan a kisebbségek parlamenti képviseletét, "Magyarország köszöni szépen, jól van" és közben mindenféle "szuperjogokat" követel a környező országokban a magyar kisebbségeknek. /MTI/1998. március 25.Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Szilágyi Aladár főgondnok a vallásügyi államtitkársághoz és a parlamenthez fordult azzal kapcsolatban, hogy a temesvári pénzügyi igazgatóság 1 millió lej összegű büntetést rótt ki a városi református egyházközségre, mert az magyar nyelven vezeti könyvelését. Az egyházkerület panaszát az igazgatóság elutasította, jelezve, hogy döntése ellen a bíróságnál lehet fellebbezéssel élni. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményében hangsúlyozta: a pénzügyi hatóságok eljárása sérti az alkotmányt, a nyelvhasználati jogokat és megkülönböztető jellegű. "Hasonló esetre - szögezi le közleményében - sem a Ceausescu-rezsim, sem az Iliescu-rendszer idején nem találunk példát". Az érvényben lévő 1948 évi vallásügyi törvényrendelet 26. cikkelye értelmében a kultuszok "belső gyűléseiken és működésük rendjén híveik anyanyelvét használhatják". A Temes megyei pénzügyi hatóságok szerint azonban a temesvári református egyházkerület könyvelése, illetve a szóban forgó vallásügyi törvényrendelet ellentétes az 1991. évi számviteli törvénnyel, amely szerint a könyvelés román nyelven történik. A kormányhoz és a parlamenthez fordulva a két református egyházi vezető rámutatott, hogy a temesvári pénzügyi hatóság eljárása a pénzbírság összegét jóval meghaladó kárt okozott a szabad nyelvhasználat és az egyház törvényes szabadsága tekintetében, és ennek jóvátételét sürgették. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./1998. március 26.Mintegy félszáz, a román ellenzékhez, elsõsorban a Ion Iliescu volt államfõ vezette SZDRP-hez közel álló nacionalista és ultranacionalista értelmiségi "Demokrata Fórum" létrehozására buzdító felhívást tett közzé a márc. 26-i román sajtóban. Az aláírók között van maga Ion Iliescu, Sergiu Nicolaescu filmrendezõ, Razvan Theodorescu akadémikus, Fanus Neagu drámaíró, Petre Salcudeanu író, volt mûvelõdési miniszter és számos más ismert akadémikus, író, egyetemi tanár, akik "a Demokrata Fórum létrehozására alakított bizottságként" határozzák meg magukat. A terjedelmes szöveg általánosságban támadja a jelenlegi kormányzati erõket és politikájukat, amelyeket egyebek között azzal vádol, hogy meg akarja változtatni Románia "demokratikus útját", és egyelõre még demokratikus úton "'tekintélyelvû gondolkodást és gyakorlatot" vezet be, a gazdaságpolitikában "figyelmen kívül hagyja a szociális szempontokat". Ugyancsak aggódnak a szerzõk "az erdélyi románellenes offenzíva" miatt, és attól tartanak, hogy Románia "gazdasági, erkölcsi és kulturális lényegének hanyatlása miatt elvesztheti nemzeti szuverenitásának elemeit". Ezért a szerzõk a román értelmiség egészét szólítják fel, hogy csatlakozzon kezdeményezéséhez, amelynek célja Románia túlélésének biztosítása. /MTI/1998. április 1.Emil Constantinescu elnök márc. 31-én Ion Iliescuval, az ellenzék legnagyobb pártját alkotó SZDRP elnökével folytatott megbeszélést. Ez volt az első alkalom arra, hogy az előző és a jelenlegi elnök négyszemközt találkozott egymással. A tárgyalás után rögtön nyilvános vita folyt kettejük között arról, hogy mi is hangzott el valójában. Iliescu a megbeszélés után kijelentette: az államfő "nagyjából" osztja az ő értékelését, miszerint előrehozott választásokra lesz szükség, ha nem is idén, de jövő tavasszal. Az elnök sajtóirodája cáfolatot adott ki, hangsúlyozva, hogy ilyesmit az államfő nem mondott. Az elnökség helytállónak nevezte viszont Iliescu ama közlését, hogy Constantinescu elnök egyetértett egy új választási törvény meghozatalával és hogy az SZDRP ezzel kapcsolatos tervezetét (amely a parlamenti bejutási küszöböt a jelenlegi 3 százalékról 5 százalékra emeli) pozitívan értékelik a többségi koalícióban. Iliescu vitatta Victor Ciorbea búcsúbeszédének azt a megállapítását is, hogy kormánya megteremtette az etnikumközi és felekezetközi megbékélés modelljét, Iliescu szerint ugyanis "a magyar szeparatistáknak tett engedményekkel a Ciorbea-kormány az etnikumközi feszültség új forrásait hozta létre". Constantinescu nem találkozott a szélsőséges Nagy-Románia Párt elnökével, Corneliu Vadim Tudorral, aki terjedelmes nyilatkozatban utasította el a Cotroceni-palotába szóló meghívást, kifejtve, hogy "a katasztrófának, amely az országot sújtja, fő oka maga Emil Constantinescu", akit rögtön lemondásra is szólított fel. - C. V. Tudor erdélyi körútjának (Funarral együtt tartott marosvásárhelyi gyűlésének) "helyszíni tapasztalataira" hivatkozva azt írja, hogy "a horthysta jellegű RMDSZ részvétele a kormányzásban veszélyes következményekkel jár az egységes román nemzetállamra és a többségi lakosságra nézve". Az NRP közleménye "megmagyarázhatatlan kollektív hallucináció eredményének" nevezte az 1996 novemberi választási eredményeket, amelyek nyomán az új vezetés hatalomra került, és azt többek között azzal vádolja, hogy "gúnyt űz mindabból, ami szent a románság szemében". /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./1998. április 15.Április 15-én bizalmat szavaztak a Radu Vasile kormánynak. Előzőleg - ápr. 15-én - a képviselőház és szenátus szakbizottságai külön-külön meghallgatták és támogatásukról biztosították a Vasile-kormány összes miniszterét, köztük a kormányba ismét visszatért hat demokrata párti politikust, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez tartozó két kormánytagot is. Bárányi Ferencnek, az RMDSZ által jelölt egészségügyminiszternek kinevezését 20:1 arányban támogatták a két ház egészségügyi bizottságának tagjai - ellene szavazott a Nagy-Románia Párt egyik tagja. Tokay György kisebbségvédelmi miniszter 14:2 arányú támogatást kapott a két ház emberjogi bizottságainak összevont ülésén, két szélsőséges nacionalista politikus szavazott ellene, és ők próbálták kétségbe vonni a kormány kisebbségi politikáját is. Ezután ápr. 15-én a parlamentben Radu Vasile miniszterelnök 45 perces programbeszéde után megkezdődött a kormány beiktatási vitája. Radu Vasile kijelölt miniszterelnök beszédében kifejtette, hogy nem Victor Ciorbea volt a fő akadály a reform gyorsításának útjában, hanem a koalíciós partnerek arra vonatkozó gyakorlatának hiánya, hogy komunikáljanak egymással, és felülkerekedjenek egymással szemben táplált előítéleteiken. Az új kormánynak minél hamarabb ki kell jutnia a zsákutcából, amelybe a koalíció került a több hónapos válság nyomán. Nehéz pillanatban veszi át a kormány irányítását, hangsúlyozta. Elismerte, hogy az 1996-ban vállalt programot sok tekintetben nem sikerült teljesíteni. Radu Vasile leszögezte, hogy nem akar előrehozott választásokat, síkra szállt a változás folyamatossága, a demokratikus értékek megőrzése mellett. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a parlament szerepének biztosítása érdekében lehetőleg tartózkodni fog a sürgősségi kormányrendeletek a módszerétől és kiemelte a jószomszédsági kapcsolatok fontosságát és ezeken belül a Magyarországgal és Lengyelországgal való stratégiai partnerség elmélyítését. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16., 17./ A bizalmi vitájában a koalíciós pártok szónokai - köztük az RMDSZ részéről Markó Béla szenátor, szövetségi elnök és Vida Gyula támogatásukról biztosították a kormány hároméves programját és az 1998 évi konkrét, felelősökhöz és határidőkhöz kötött rövid távú intézkedési tervet. Markó Béla RMDSZ-elnök a reformot nevezte a kormányprogram kulcsszavának, de megjegyezte, hogy a szónak sokféle értelmet tulajdonítanak. 1998. április 15-én szerdán, a Parlament együttes ülésén Radu Vasile megbízott kormányfő bemutatta kormányának tagjait, valamint az új kormányprogramot, a kormány rövid távú, 1998-ra szóló prioritásait, illetve középtávra, 2000-ig szóló gazdaságfejlesztési tervét. A kormányprogram vitája során az RMDSZ parlamenti csoportja nevében Markó Béla szövetségi elnök, szenátor, illetve Vida Gyula képviselő szólalt fel. Markó Béla kifejtette, hogy az új kormányprogram az országot foglalkoztató aktuális és égető kérdésekre próbál választ adni, és a reform útját világítja meg. A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott arra, hogy az RMDSZ számára a reform a román társadalom erkölcsi, társadalmi, politikai és gazdasági felemelését, az ország európai és euroatlanti integrációját, a többség és kisebbség együttműködését, a jogegyenlőséget, korlátozások nélküli anyanyelvű oktatást, mások nyelvének és kultúrájának tiszteletét, országos, regionális és helyi érdekeknek megfelelő országos, regionális és helyi döntések meghozatalát jelenti. Markó Béla felhívta a figyelmet az utóbbi időszakban tapasztalható választási demagógiára és egyes sovén, kisebbség-, értelmiség- és nyugatellenes megnyilatkozásokra, amelyek veszélyeztetik a reformot. E veszély elkerüléséhez, a válságból való kilábaláshoz arra van szükség, hogy az új kormány határozottan ültesse gyakorlatba programját. Az RMDSZ aktívan támogatja a bemutatott kormányt és a Parlament elé terjesztett programot - mondotta befejezésül Markó Béla. Vida Gyula az RMDSZ parlamenti frakcióinak nevében mondott beszédében a reformintézkedések, kiemelten a privatizáció szükségessége mellett érvelt, és a kormányprogram határozott keresztülvitelének támogatását ígérte az RMDSZ részéről. - Mind Markó, mind Vida Gyula, a képviselőház költségvetési és reformbizottságának elnöke közölte, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz a kabinetnek. Vida hiányolta, hogy 1996-ban nem készült "leltár" - ez kimutatta volna, hogy az előző években a nagy állami monopóliumok, köztük a kőolajtársaság milliárd dolláros nagyságrendű hiányt könyveltek el, összesítve 5 milliárd dolláros veszteséget hagytak az 1996 végén hivatalba lépett kormányzatra. Az ellenzék szónokai katasztrofálisnak nevezték az ország helyzetét, ezért véleményük szerint kizárólag az 1996-ban győztes koalíció a felelős. Így kivétel nélkül azt hangoztatták, hogy - bár értékelik Radu Vasile személyét és készségét a párbeszédre, valamint személyes szándékait -, pusztán a miniszterelnökváltás nem eredményez változást, annál kevésbé, mivel a program lényegében azonos és a kormány tagjainak legnagyobb része is. Az ellenzék szerint csak új választások hozhatnak megoldástá Valamennyien hevesen tiltakoztak az RMDSZ-nek a korményban való részvétele ellen. Az ellenzék soraiban kivételt jelentett Teodor Melescanu volt külügyminiszter vezette Szövetség Romániáért, amely számos fenntartást fogalmazott meg, de közölte, hogy "nemzeti érdekből" ennek ellenére esélyt kíván biztosítani a kabinetnek és ezért támogatja a szavazásnál. Végül a parlament két házának együttes ülése titkos szavazással 317 vokssal 124 ellenében bizalmat szavazott Radu Vasile új román miniszterelnök koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kisebbségvédelmi tárca mellett - ezúttal először - az egészségügyi tárcát vezeti. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17., /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 15., 1246. sz./ A kormányra szavaztak a koaliciót alkotó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Demokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Román Szociáldemokrata Párt és a Románia Alternatíva Pártja, illetve a koalíción kívüli erők közül a nemzeti érdekre hivatkozva, fenntartásainak hangoztatása mellett a Teodor Melescanu vezette Szövetség Romániáért párthoz tartozó független képviselők (az SZR az ellenzéki SZDRP-ből vált ki és parlamenti tagjai nem iratkozhatnak be más pártba). A kormány ellen voksolt a Ion Iliescu vezette SZDRP, Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártja, Valeriu Tabara Román Nemzeti Egységpártja és több független státusú ellenzéki politikus. /MTI/1998. április 23.Metz A. Márton a kommunista időszak módszereinek újraéledését látta a Demokrata Párt fellépésében, a pártnak a restitutio in integrum elleni küzdelmében. Először zavart és bizonyságot keltettek /lásd Adrian Severin kémhistóriáját!/, nyilvánosan ellentmondtak Ciorbea kormányfőnek /privatizálandó vállalatok listája/, végül kivonultak a kormányból /de a koalícióból nem!/, stb. Jött az új kormány, amely ugyanolyan, mint a régi. Traian Basescu harmadszor kaparintotta meg a közlekedési tárcát és alig pár nappal az új kormány beiktatása után, ápr. 16-án bejelentette: az államosított házak bérlői "az igazságszolgáltatás áldozatai". Basescu az 1994-es, Iliescu idején hozott, 1994-es törvényre hivatkozott: a bérlők a bérelt házakban maradhatnak 1999-ig. Ez világos beszéd, figyelmeztetés a parasztpárti miniszterelnök számára: bánjék csínján az ingatlanok visszaadásával. A cél nem lehet más, mint olyan helyzet teremtése, hogy a koalíció életképtelen legyen. / Metz A. Márton: Meg sem száradt a tinta. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./1998. május 4.Máj. 3-án elfogták a két hete szökésben levő Gheorghe Trutulescu ezredest, aki kulcsfigurája a cigarettacsempészésnek. Gheorghe Florica nyugalmazott tábornok telefonon jelentkezett Athénból, amikor megtudta, hogy körözik. Közölte, hogy visszatér Bukarestbe, tagadta, hogy köze lenne a cigaretta csempészéséhez. Florica tábornok 1993-ban, amikor a pénzügyőrség parancsnoka volt, korrupcióval vádolta meg az Iliescu-rendszer számos vezetőjét. Vádjait egy parlamenti bizottság kivizsgálta, de az akkori parlamenti többség úgy találta, hogy a tábornok alaptalanul vádaskodott. Emiatt azután leváltották posztjáról. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./ Máj. 4-én, Görögországból való visszatérésekor az Otopeni repülőtéri cigarettacsempészési ügyben való bűnrészesség gyanújával letartóztatták Gheorghe Florica nyugalmazott tábornokot, a román pénzügyőrség volt parancsnokát. Az ügyben összesen hét ember vettek őrizetbe. Több intézkedés történt, leváltották a védelmi minisztérium és a kormányőrség titkosszolgálatának /SPP/ vezetőjét. Sok kérdés merül fel az üggyel kapcsolatban, olvasható Vajnovszky Kázmér heti összefoglalójában. A hét eseményei között említette, hogy máj. 4-én bemutatták az új, százezer lejes bankjegyet. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 5./1998. május 7.Máj. 5-én a parlament két házának együttes ülésén a vita után sem született döntés az ellenzéki SZDRP arra vonatkozó javaslatáról, hogy alakuljon parlamenti vizsgálóbizottság az úgynevezett cigarettaügy kivizsgálására. Több képviselő távozása miatt ugyanis estére határozatképtelenné vált. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt szónokai ellenezték azt, hogy a parlament külön, párhuzamos vizsgálatot folytasson, ezt a véleményt osztotta az RMDSZ is, míg a Demokrata Párt /a kormánykoalíció tagja/ egy olyan bizottság felállítását tartotta megoldásnak, amely az állami hatóságok eljárásának lezárulása után vizsgálja majd annak szabályosságát. Az ellenzéki pártok pedig a jelenlegi kormányzat felelősségét igyekeztek bizonyítani, Ion Iliescu volt államfő egyenesen "a közvélemény megtévesztésével" vádolta utódát. /Opogeni-gate. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./1998. május 7.A Társadalmi Párbeszéd Csoport Bukarestben a Bolyai Egyetemről rendezett vitát, melyet Sorin Antohi egyetemi tanár, szellemtörténész vezetett. Serban Agachi a Babes-Bolyai Tudományegyetem kancellárja elmondta, hogy "Kolozsváron nem verekszünk" és hangsúlyozta, hogy a vita kulturáltan, akadémiai szinten folyik az érdekeltek között. Kijelentette, hogy a román akadémiai közösség nem vitatja az önálló magyar egyetem céljának jogosságát, de feltette a kérdést, "miként valósítható az meg anélkül, hogy lerombolnák a BBTE Európa-szerte érdeklődést kiváltó multikulturális struktúráját". Horváth Andor, a magyar tanári közösség álláspontjának szóvivője hangsúlyozta, hogy 1959-ből kell kiindulni, majd, hogy politikai döntésre van szükség, mert a tét nem egy egyetem belső szervezése, hanem a romániai magyar értelmiség, s vele a romániai magyarság jövője. Kijelentette, hogy "ez ellen irányult az 1959. évi döntés". Neményi József Nándor volt Kolozs megyei RMDSZ képviselő, jelenleg pedig a Versenytanács államtitkári rangú tagja, felidézte a drámai napokat, amikor 19 éves diákként átélte a "Korea-stílusú kampány"-t, melyet a magyar egyetem ellen indítottak. Elmondta, hogy Gheorghiu Dej főtitkári döntését végrehajtandó ott ült az egyesítő gyűlés elnökségében Nicolae Ceausescu a későbbi pártvezető, valamint Ion Iliescu, akkor mint ifjúsági vezető, "az egyesítés lelkes aktivistája". Claude Karnouh Kolozsváron tanító francia etnológus arra bíztatta a hallgatóságot, hogy tárgyilagosan értékelje a magyarok kiindulópontját. "Hogy ki mettől van itt?- tette fel a kérdést. "A magyarok mindenesetre itt vannak ezer éve. Nem túl sok, de nem is kevés" - mondta a professzor. A tanügyminisztérium egyik államtitkára, valamint egy illetékes osztályvezető kijelentették, hogy védik a BBTE egységét, multikulturalitását, és felhívták a figyelmet a különválás óriási költségeire. Magyari Vincze Enikő, a BBTE magyar előadója kifejtette, attól tart, hogy a különválás egyeseknek etnikai viszály szítására szolgáltatna ürügyet és szerinte a megfelelő önállóságú magyar tagozat a legjobb megoldás. A lap emlékeztet, hogy Serban Agachi terve a fakultások magyar, román és német oktatóit külön csoportosítja, de az egyetem szenátusában így is megmaradnak az eddigi arányok, a románok 80%-ot képviselve. Úgy véli, hogy jóindulat esetén minden kéréshez hozzájárulhatnak, de mi történik, ha nem az európai szellemiségű Andrei Marga lesz a rektor, ha egyszer majd nem a jelenlegi szellem érvényesül? /Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./1998. május 8.Ion Iliescu volt államelnök, a Társadalmi Demokrácia Pártja elnöke azt állította, hogy a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt titkosszolgálatot működtet. Ion Diaconescu, a KDNP elnöke úgy reagált erre, hogy "Iliescu hazudik". /Röviden itthonról. = Bihari Napló (Nagyvárad), máj. 8./1998. május 9.Újabb letartóztatások történtek a cigarettacsempészési ügyben. Õrizetbe vették Valentin Vasilescut, az Otopeni repülőtér igazgatóhelyettesét. Õ volt az ügyeletes ápr. 16-án, amikor megérkezett a repülőtérre az Air Sofia csempészett cigarettákat szállító gépe és - azóta a lapokban közzétett jegyzőkönyv tanúsága szerint ő irányította a gépet a katonai támaszpontra. Vasilescu elismerte, hogy ezért 2500 dollárt kapott Ioan Suciu repülőtéri parancsnoktól. A kormányőrség szerepét betöltő Õrző és Védő Szolgálat /SPP/ terjedelmes, 150 oldalas jelentést hozott nyilvánosságra. A jelentés szerint az SSP-ből csak a letartóztatott Trutulescu ezredes vett részt az akcióba, de csak egyénileg, az SPP más tagjai nem keveredtek ebbe bele. - Máj. 7-én ünnepelték az SPP fennállásának 8. évfordulóját. Az 1600 fős szolgálat terroristaellenes akciót mutatott be az egyik támaszpontján. A szenátusban - ugyancsak máj. 7-én - valamelyest lefaragtak az SPP jogköréből: ezentúl nem kap jogot önálló telefonlehallgatásra, ezt a Román Hírszerző Szolgálattal /SRI/ kell egyeztetnie. Leváltották az SPP vezetőjét, Nicu Anghel igazgatót, a szolgálat létszámát 15 százalékkal kell csökkenteni. - Dorin Marian, Emil Constantinescu elnök nemzetbiztonsági tanácsadója máj. 7-i nyilatkozatában követelte, hogy a Ion Iliescu pártjához tartozó Radu Timofte szenátor terjesszen elő bizonyítékokat azzal a vádjával kapcsolatban., hogy Marian is részese volt a csempészésnek. /Cigarettaügy: újabb letartóztatások. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./1998. május 14.Milosevics szerb elnök meghívására Belgrádba látogatott Ion Iliescu volt elnök és máj. 11-én megbeszélést tartott Miloseviccsel. Iliescu hangsúlyozta, hogy helyesli a szerbeknek a koszovói válságban tanúsított magatartását. Kifejtette, hogy Koszovó Szerbia belügye, abban nem illetékes a nemzetközi döntőbíróság. Anda Filip külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy a román külügyminisztériumi álláspont változatlan: a békés megoldást szorgalmazzák, a Koszovóban többségben élő albánok jogainak tiszteletben tartásával, ugyanakkor figyelembe véve Jugoszlávia területi egységét. /Iliescu-Milosevics összhang. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./1998. május 14.Iliescu hazatérőben megállt Temesváron, ahol pártja helyi szervezetének székháza előtt mintegy 50-100 főnyi híve megéljenezte a volt államelnököt. Iliescu sajtóértekezletén elmondta, hogy a jelenlegi hatalom nem tartotta meg ígéreteit, az emberek elégedetlenek, éheznek. /MTI/1998. május 20.Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ volt igazgatója máj. 20-án sajtóértekezleten kommentálta azt a jegyzőkönyvet, amelyet az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap közölt Ellie Nassar arab cigaretta- és fegyvercsempész testvérével 1992 végén folytatott beszélgetéséről. A beszélgetés Brassó-Pojánán zajlott le. Magureanu azért volt hajlandó találkozni a bebörtönzött csempész testvérével, mert azt közölték vele, hogy az illető az állambiztonságra nézve fontos információkról szeretné tájékoztatni a csempészetről. A volt titkosszolgálati főnök az Evenimentul Zileiből tudta meg, hogy a beszélgetést lehallgatták. Magureanu megerősítette, hogy a beszélgetést követően az ő közbelépésére bocsátották szabadon a szóban forgó csempészt, miután az 3 millió dollárt fizetett, és ezzel - Magureanu szerint - megtérítette a román államnak okozott kárt. Magureanu mindarról, ami tudomására jutott, tájékoztatta az illetékeseket, beleértve az ország akkori elnökét, Ion Iliescut is. /Mindenki tudta? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./1998. május 25.Valeriu Stoica igazságügy-miniszter közölte, tanulmányozza a C. V. Tudor ellen rágalmazás címén benyújtott hét feljelentés dossziéit, és máj. 25-én dönti el, átiratban kérni fogja-e a szenátor mentelmi jogának felfüggesztését, ami ahhoz szükséges, hogy bíróság elé állíthassák. Sorin Moisescu főügyész előzőleg hivatalosan kérte erre a minisztert. A jelenlegi szabályok szerint nem sok esély van C. V. Tudor mentelmi jogának felfüggesztésére, mivel ehhez kétharmados többségre van szükség a szenátusban, ahol az ellenzék mindig Tudor segítségére sietett. Az előző szenátus - mandátumának végén - Ion Iliescu akkori államfő ellen intézett támadásaival kapcsolatban megvonta a Nagy-Románia Párt elnökének mentelmi jogát, azóta azonban C. V. Tudort ismét megválasztották és újra immunitást élvez, bár számos eljárás folyik ellene. Máj. 22-én Tudor egyenesen Constantinescu államfőt és közvetlen környezetét, köztük fiát vádolta nem kevesebbel, mint hogy az elnök újraválasztásának céljából illegális módszerekkel eddig "úgy tűnik", egymilliárd dollárt gyűjtöttek össze - s úgymond ennek része volt az Otopeni repülőtéri cigarettacsempészési ügy. Több máj. 23-i lap részletesen idézett a terjedelmes nyilatkozatból. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 25./1998. május 26.Máj. 26-án a román rádióban az Emil Constantinescu államfővel Kanadában tartózkodó Andrei Plesu külügyminiszter és a sajtóban több pártpolitikus is kommentálta a magyarországi választási eredményeket. Plesu megjegyezte, hogy azok másként alakultak, mint arra a világ és ő maga is számított. A magyar kormány élén és várhatólag a külügyminiszteri poszton is változás lesz, de, emlékeztetett Plesu, amikor januárban Constantinescu elnökkel együtt Budapesten járt, az ellenzéki vezetőkkel való találkozókon garanciákat kaptak, hogy bármi történjék is, a külpolitika változatlan marad. "Meg vagyok győződve arról, hogy még ha lesznek is hangsúlybeli eltolódások, itt-ott eltérések a megfogalmazásokban, a dolgok lényegét illetően nem lesz rossz irányú változás, mivel Magyarországgal együtt valamennyien olyan verseny részesei vagyunk, amely nem tesz lehetővé semmiféle kisiklást. Ismerik, hogy van ez: az ellenzékben tele vagyunk eredetiséggel, de aztán felette gyors az alkalmazkodás". - Az ellenzék legnagyobb pártja, a Ion Iliescu exállamfő vezette SZDRP részéről Ovidiu Sincai képviselő változásra számít; mint kifejtette: "A Fidesz felhagyott a liberális irányzattal és konzervatív vonalat követett, populista és nacionalista hangsúlyokkal. Ha szövetséget kötnek Torgyán kisgazdáival, akkor a határon túli magyar kisebbséggel való kapcsolat új dimenziókat ölthet és feszültségek alakulhatnak ki Magyarország és szomszédai között". - Corneliu Vadim Tudor, a szélsőséges nacionalista Nagy-Románia Párt elnöke szerint előre lehetett látni, hogy Magyarországon "a szélsőjobb kerül hatalomra", mert " Magyarországon 1919-től mindmáig legalábbis a szociálpolitikai válságok idején a revansista és soviniszta erők diadalmaskodtak". Egy revansista és irredenta Magyarország azonban, folytatta C.V.Tudor a Cotidianulban közölt okfejtésében, nem Romániának fog problémákat okozni, hanem eltávolítja Magyarországtól a nemzetközi, főleg az amerikai és német támogatást és ezért - jóslata szerint - egy éven belül új választások lesznek Magyarországon. A Ziua hasábjain Valeriu Tabara, a nacionalista Román Nemzeti Egységpárt elnöke aggodalmát hangoztatta a magyarországi jobboldal eredményével kapcsolatban, és azt fejtegette, hogy az RMDSZ, amelynek kapcsolatai a Fidesszel "jól ismertek", "agresszívabb lesz abban az értelemben, hogy sokasodnak majd a romániai magyar közösség követelései". "Attól tartok, hogy elég kemény zsarolásra lehet számítani, amelynek a kormány vezető pártja enged majd. A nyomás és a zsarolás Romániából és Magyarországról egyaránt nőni fog. Ha az európai és az amerikai vezetők nem értik meg, hogy ez egy agresszív politikára irányul, nem lesz nyugalom". Az alapszerződések újratárgyalására vonatkozó magyarországi nyilatkozatok azonban Tabara szerint csak választási jellegűek voltak, másrészt azt is megjegyezte, hogy a magyarországi eredmények alakulásában szerinte közrejátszott az RNEP-ből kizárt Gheorghe Funar ötlete Petőfi Sándor emléktáblájával kapcsolatban (hogy ti. olyan emléktáblát kívánt elhelyezni Kolozsváron, amely szerint Petőfi "szerb költő, akinek nevét magyarosították"). Ugyancsak a Ziua közli Takács Csabának, az RMDSZ ügyvezető elnökének nyilatkozatát is, amelyben a romániai magyar politikus mintegy válaszolva Tabarának kifejtette: noha a magyarországi választások olyan pártot emeltek a hatalomba, amely érzékenyebb a romániai magyar közösség problémáira, ez nem fogja rontani a két szomszéd állam közötti viszonyt. A Fidesz a két ország által aláírt nemzetközi szerződések szellemében fog politizálni, és az RMDSZ "nem élezi retorikáját" annak függvényében, hogy milyen magyar kormányok követik egymást. /MTI/1998. május 26.Törökországi látogatása során Radu Vasile román miniszterelnök a Rompres máj. 25-i közlése szerint kifejtette: kérdőjeleket támaszt, hogy a kisgazdapárt várhatólag bekerül a magyar kormányba, mivel, mint mondotta, amikor előzőleg kormányon volt Torgyán pártja, problémák voltak a két ország kapcsolatában. - Remélem ugyanakkor, hogy az ellenzékben eltöltött idő megérlelte a Független Kisgazda Pártot, és a magyarországi politikai erők megértik, hogy konfliktusok a kétoldalú kapcsolatokban sem Románia, sem Magyarország számára nem kívánatosak - mondotta a kormányfő. - A Ion Iliescu volt államfő vezette Szociális Demokrácia Pártja máj. 25-én a polémiától óvakodó nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, hogy a magyar választások eredményét a választótestületi akarat kifejezésének tekinti és hogy egy szilárd többség kialakulása olyan kormányt teremt, amely továbbra is sikerrel folytatja a gazdasági reformot. A közös érdekek és a kétoldalú szerződés, valamint Magyarország nemzetközi kötelezettségei megfelelő keretet teremtenek az új magyar kormány számára annak megszilárdítására és közös építésére, amit elkezdtünk - hangzott az SZDRP nyilatkozata. Végül a párt a nyilatkozatban az RMDSZ-szel kapcsolatos fenntartásait hangoztatja oly módon, hogy annak a "reménynek" ad hangot, miszerint a magyarországi változások nem fognak oda vezetni, hogy "radikálisabbá válik az RMDSZ vezetőinek állásfoglalása és magatartása". A Román Nemzeti Egységpárt elnöke, Valeriu Tabara korábbi állásfoglalásánál sokkal élesebb, az évekkel ezelőtti polémiák hangnemét felelevenítő nyilatkozatot tett közzé. Ebben azt fejtegette, hogy "a jobboldali és a szélsőjobboldali erők hatalomra jutásával Magyarország valóságos puskaporos hordót jelent majd Európa és a Balkán számára". Ezek az erők - hangoztatja - kétségbe vonják a határokat ebben a térségben és feltámasztják a Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát. Az RNEP szerint az egész román politikai osztálynak szóló figyelmeztetést jelent ez a magyarországi választási győzelem, mivel - a nyilatkozat megfogalmazása szerint - "Orbán Viktor minden magyar miniszterelnöke kíván lenni". Az RNEP azzal riogatja a román közvéleményt, hogy "fel kell készülni a legrosszabbra Magyarország részéről". /MTI/1998. május 27.A román külügyminisztérium rövid közleményt adott ki a magyarországi választásokról. Tudomásul véve annak eredményeit, a román külügyminisztérium üdvözölte a győzteseket, és kifejezte meggyőződését, hogy a Románia és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok ugyanabban az irányban fejlődnek majd, mint amelyben eddig is oly sok sikert értek el. - Ion Iliescu volt államfő, az SZDRP elnöke szerint a jövendő magyar kormány összetételétől függetlenül a közös érdeknek kell érvényesülnie. Az, hogy fenntartsák a jó viszonyt. Iliescu abbeli reményének adot hangot, hogy az új magyar kormányban is így fogják majd fel a dolgokat. Valeriu Tabara, az RNEP elnöke szerint arra van szükség, hogy a magyar kormány szüntesse be a "romániai és a környező országokbeli szélsőséges kisebbségi szervezeteknek" nyújtott segítséget. Pártja egyetértene az alapszerződés újratárgyalásával, de ellenkező értelemben, mint ahogy Budapesten gondolják. A román-magyar kapcsolatok romlani fognak, ha Budapest minden határozatához az RMDSZ-szel is konzultálni fog. Ezt megengedhetetlennek nevezte az egységpárti elnök. /MTI/1998. május 27.A legnagyobb román ellenzéki párt, a Ion Iliescu volt államfő vezette SZDRP, amely korábban még polémiát kerülő nyilatkozatot tett közzé a magyarországi választások eredményéről, új állásfoglalást publikált. Ebben azt a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak tulajdonított, a román sajtóban a bécsi Der Standardra hivatkozva publikált nyilatkozatot bírálja, mely szerint "Romániának új törvényt kellene kidolgoznia a magyar nyelvű oktatásról", és meg kellene próbálni a Magyarország és a szomszédos államok közötti szerződések módosítását. A volt kormánypárt szerint Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozatai "súlyos feszültséget teremthetnek a Románia és Magyarország közötti kapcsolatokban". Az SZDRP - emlékeztetve előző bizakodó állásfoglalására, amelyben éppen az alapszerződésre hivatkozott - máj. 27-i közleményében azt hangoztatta, hogy "sajnos a szomszéd ország új politikai vezetői nem csupán az alapszerződés tartalmát vonják kétségbe, hanem a kétoldalú kapcsolatok egész rendszerét. Egyidejűleg azt is megengedik maguknak, hogy leckéket adjanak a kisebbségi jogok tekintetében". Az SZDRP közleményében felszólította Radu Vasile miniszterelnököt, hogy kérjen magyarázatot a magyar hatóságoktól Orbán Viktor nyilatkozataival kapcsolatban, és határozottan utasítsa vissza az RMDSZ politikai vezetőinek túlzó követeléseit. - A Rompres ismertette Gheorghe Funar kolozsvári polgármester és pártelnök állásfoglalását is, amely szerint Orbán Viktor nyilatkozatai az állam és a nemzet határairól "felelőtlenek" és a magyarországi jobboldal győzelme után a feszültség növekedése várható a szomszéd országokkal, mivel ismét a közvélemény figyelmének középpontjába állítják a trianoni békeszerződés és a "bécsi diktátum" következményeit. Funar szerint a budapesti kormány és a bukaresti kormányban lévő RMDSZ "románellenes offenzívája fokozódni fog", ezért minden román parlamenti erő összefogására lenne szükség. /MTI/ Annak ellenére, hogy a PRO TV magántelevíziónak nyilatkozva Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke már cáfolta a Der Standard hasábjain Orbán Viktor nyilatkozataként tálalt kijelentéseket arról, hogy törvényt kell kidolgozni Romániában a magyar nyelvű oktatásról és módosítani kell az alapszerződéseket Magyarország szomszédaival, a román nacionalista politikusok és sajtó által széles körben felkapott kijelentések a román kormány legmagasabb szintjein is reagálásokat váltottak ki. Radu Vasile miniszterelnök a Mediafax közlése szerint - előrebocsátva ugyan azt, hogy "amennyiben az AFP által ismertetett nyilatkozatra valóban sor került" - kijelentette, hogy az "semmi esetre sem tekinthető pozitív jelzésnek a kétoldalú kapcsolatokban". Egy új törvény kidolgozása a magyar nyelvű oktatásra vonatkozólag "kívül esne bármiféle európai standardon és ellentétes lenne magának a magyar kisebbségnek az érdekével is" - vélekedett a miniszterelnök. Radu Vasile kifejezte reményét, hogy fordítási hibáról volt szó, s hozzáfűzte, hogy további magyarázatokat fog kérni a bukaresti magyar nagykövettől a dolgok tisztázása végett. (/Szőcs Ferenc nagykövethez szerda estig nem érkezett ilyen megkeresés - a tud./. Az Emil Constantinescu elnök kíséretében Kanadában tartózkodó Andrei Plesu külügyminiszter abbeli meggyőződésének adott hangot a Mediafax tudósítása szerint, hogy Orbán Viktor nyilatkozatát a magyar partnerek nem fogják politikai vita eszközévé tenni és a magyar fél ésszerű párbeszédre lesz kész. A külügyminiszter megjegyezte, a jelenlegi kormány maga is úgy véli, hogy az oktatási törvénynek nem szabad a magyar kisebbség ellen irányulnia: "jó törvénynek kell lennie, amely megfelelő jogokat biztosít bármely román állampolgárnak" - mondta a román diplomácia vezetője. /MTI/1998. június 2.A Sergiu Cunescu vezette Román Szociáldemokrata Párt kinyilvánította azt a szándékát, hogy továbblépjen a megkötött parlamenti együttműködési megállapodásnál és egyesüljön a Teodor Melescanu vezette, Ion Iliescu pártjából kivált formációval, a Szövetség Romániával nevű párttal. A Román Szociáldemokrata Párt egyben a kormánypárti Demokrata Párt szövetségese is. /Szakadárok gyűjtőpártja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./1998. június 8.Jún. 9-én ökumenikus tiltakozó nagygyűlést tartottak Nagyváradon, hogy sürgessék a jogtalanul elkobzott egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását. Tőkés László püspök elmondta: az 1989 utáni kormányok több-kevesebb cinkosságot vállaltak a letűnt rendszerrel. Az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásának jogi kereteit Csapó József szenátor ismertette, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök emlékeztetett: az 1990-ben elfogadott kultusztörvény még mindig nem került a parlament elé, majd arról tájékoztatott, hogy a városban hat, Aradon 26 perük van folyamatban. Kónya Hamar Sándor kolozsvári RMDSZ-képviselő a Bolyai Egyetem újraindítására vonatkozó javaslatát ismertette. A résztvevők elfogadták azt a Tőkés László által felolvasott állásfoglalást, amelyben az ökumenikus nagygyűlés résztvevői tiltakoztak mindenfajta kisebbségi és vallási diszkrimináció, a kisebbségi és egyházi jogok bárminemű korlátozása, a magán- és a közösségi tulajdon megsértése ellen. A dokumentum többek között azt tartalmazza, hogy az Iliescu-rezsim jogfosztó politikáját követően a jelenlegi demokratikusnak nevezett kormányzat is késlekedik teljesíteni a romániai magyar nemzeti közösség és egyházai megalapozott, törvényes és demokratikus követeléseit. /Nem elég elhatárolódni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./1998. június 13.Ioan Mircea Pascu, a Ion Iliescu volt államfő vezette Társadalmi Demokrácia Pártjának szóvivője kijelentette, hogy pártja "a budapesti hatalomváltás után elhatározta, hogy különleges figyelemmel követi az RMDSZ minden akcióját". Pascu szerint - amint a Dimineata írja - "a budapesti kormánynak köze lehet a Koszovó tartományi helyzet romlásához és ilyesfajta akciókat Románia ellen is végrehajthatnak az RMDSZ révén". Az RMDSZ követelései az utóbbi időben "mindinkább radikálizálódtak", állította Pascu. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./1998. június 18.Ion Iliescu volt államfő, a legnagyobb ellenzéki párt, a Társadalmi Demokrácia Pártjának elnöke politikai nyilatkozatában azzal vádolta a Ciorbea-kormányt, hogy szánt szándékkal döntötte gazdasági válságba az országot. A TDP a különböző szélsőbaloldali pártokkal kezdett tárgyalást az erők összefogására: a Szocialista Munkáspártból kivált Szocialista Párt küldöttségével kezdett tárgyalást, majd a parlamentből ugyancsak kiszorult Agrárpárt küldöttségével. - Ugyanakkor a kormányon lévő Demokrata Párt és Szociáldemokrata Párt, valamint az ellenzéki TDP, az onnan kivált Szövetség Romániáért, valamint több szakszervezet vezetőinek részvételével jún. 16-án megalakult a "Szociáldemokrácia 2000" nevű "vita- és kezdeményezési csoport", amely a román értelmiség szellemi-politikai műhelyeként ismert Társadalmi Párbeszéd Csoport egyfajta szociáldemokrata megfelelője kíván lenni kezdeményezői szerint. A kormányon lévő Demokrata Párt és az ellenzéki TDP közötti megállapodás politikai vihart keltett. A Demokrata Párt több tisztázó nyilatkozatban cáfolta, hogy politikai szövetséget készül kötni az ellenzéki párttal, de a sajtóban tartja magát a feltételezés, hogy esetleg a bukaresti főpolgármesteri címért esedékes őszi választásra kialakul a két párt között valamilyen együttműködés. /Szociáldemokrácia 2000. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./1998. június 19.Jún. 19-én Nagyváradon tartotta ülését az Ion Iliescu volt elnök vezette legnagyobb ellenzéki párt, a Társadalmi Demokrácia Pártja. Erdélyi Kiáltványt fogadtak el, amelyben azzal vádolták az RMDSZ-t, hogy akcióinak igazi célja az etnikai alapú autonómia, majd a magyar kisebbség által lakott területek elszakítása. A kiáltvány szerint a magyarság követeléseit szélsőséges helyi vezetők szítják. Iliescu pártja külön akcióprogramot dolgozott ki a "kisebbségek megfékezésére" - olvasható a kiáltványban. Ezzel egyidőben az Országos Román Polgári Fórum, az egyetemi oktatókból álló szervezet közleményében kemény kirohanást intézett az önálló magyar egyetemi oktatás ellen. A közlemény szerint eddig 45 romániai egyetem tanári közössége lépett fel az önálló magyar egyetem létrehozása ellen, az autonóm felsőfokú egyházi oktatás ellen. /Program a kisebbségek megfékezésére. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./1998. június 22.Élesen bírálta a román igazságszolgáltatás működését Emil Constantinescu államfő a Legfelsőbb Bíróság új elnökének, Sorin Moisescunak, az eddigi legfőbb államügyésznek és a testület új tagjainak eskütétele alkalmából mondott beszédében. A korrupció és a nagy pénzügyi csalások elleni küzdelem gyakorlatilag siralmas véget ér a bíróságokon, mondotta az államfő. Sorin Moisescu sajtóértekezletén közzétette azoknak a listáját, akik ellen különböző feljelentések nyomán ügyészségi vizsgálat indult. Rágalmazás címén indítottak vizsgálatot többek között Ion Iliescu volt államfő, George Pruteanu parasztpárti képviselő, C. V. Tudor /Nagy Románia Párt elnöke - 11 különböző ügyben/, a nemzetgazdaság aláaknázása a vád egy további ügyben, amelyben Ion Iliescu volt elnök, Adrian Nastase, Petre Roman demokrata párti elnök és Radu Berceanu ipari miniszter az érintett. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./1998. június 23.Gabriel Andreescu, az ismert román emberi jogi harcos nyílt levélben fordult az RMDSZ "belső parlamentjének", a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjaihoz. Ebben a testület e hét végi kolozsvári ülése előtt amellett érvelt, hogy a szövetség maradjon a kormánykoalícióban, és óva intette az RMDSZ-t attól, hogy a jugoszláv politikai életben való részvételt elutasító koszovói albánok példáját kövesse. Andreescu utalt arra, hogy tavaly a tanügyi törvénnyel kapcsolatos szenátusi botrány után már írt a testület tagjainak egy hasonló levelet és akkor a magyar közösség választottjai a koalícióban maradás mellett döntöttek, azóta pedig szerinte nem történt olyasmi, ami miatt ezúttal másként kellene döntenie az SZKT-nak. Az RMDSZ kormányzati részvétele, fejtette ki, lehetővé tette, hogy képviselői első ízben szólhassanak bele olyan ügyekbe, amelyek az ország vezetését és a közösséget illetik. A múlt nyáron sikerült elfogadtatniuk a kormánnyal két rendeletet, amelyek - Andreescu szerint - a kisebbségek jogait teljesen kielégítő szintre emelték. Nem érték el viszont a szabályozó lépések parlamenti ratifikálását, tehát az eddigi nyereségek rögzítését. Az RMDSZ presztízse nőtt a kormányválság idején tanúsított kifogástalan magatartásának eredményeként, írta Andreescu. Veszteségnek tekinthető ugyan az alkotmánybíróság döntése, amely szerint a helyhatósági sürgősségi kormányrendelet alkotmányellenes (ebben találhatók a rendszabályok a kétnyelvű táblákról, a kisebbségi anyanyelvhasználatról a helyi a közigazgatásban), de ez nem a koalíciós partnereknek tulajdonítható, a testületbe annak idején Ion Iliescu volt államfő a maga bizalmi embereit nevezte ki. Az a helyzet, amelyben az RMDSZ van, a lehetőségek maximuma. A koalícióból való kiválás nem jelent mást, mint azok elvesztését, írja Andreescu, aki azt kérdezi, hogy ha a magyar kisebbség visszautasítja a közintézmények használatát, akkor miért hozott létre egy szervezetet, amely részt vesz a választásokon? Az elemző szerint sokan beszélnek mégis arról, hogy a Szövetségi Képviselők Tanácsában létezne egy olyan jelentős frakció, amely a koalícióból való kiváltást óhajtja. Andreescu szerint meglehet ugyan, hogy a koalíció egy szép napon szétesik, de miért hullana a ilyen felelősség az RMDSZ vállára? "Egészen biztos, hogy a volt partnerek ezt azzal bosszulják meg, hogy lelkesen együttműködnek a jelenlegi ellenzékkel kisebbségi téren a standardek leszorításáért olyan szintre, amelyre még csak gondolni is félek". Andreescu elemzése szerint nem sokat jelentene, ha ez ellen nemzetközi tiltakozás alakulna ki. "Tiltakozni fognak majd világszerte? Na és? Hogyan harcolhatnak majd a román pártok konszenzusa ellen? Marginalizálni fogják Romániát? Hát a romániai magyarokat vajon nem? Hogyan lehet majd jobb érvet szolgáltatni az etnikai pártok fennállása ellen, mint a politikai logika felrúgásával?" - kérdi Andreescu, aki szerint ugyanakkor természetes, hogy abban a pillanatban, amikor a parlament olyan törvényeket fogad el, amelyek ellentétesek az 1996-ban leszögezettekkel, szükséges lesz más, a kereteken kívüli eszközökhöz nyúlni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 24./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||