|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 131558 találat | lapozás: 1-30 ... 131191-131220 | 131221-131250 | 131251-131280 ... 131551-131558 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: 2017. december 11.A Romániai Írószövetség aradi tagozata kiosztotta díjaitPrózadíj Juhász Bélának A Romániai Írószövetség (USR) aradi tagozatának év végi díjkiosztó gáláját, akárcsak tavaly, idén is a Jelen Házban tartották meg szombaton délután. A szép számban összegyűlt írószövetségi tagok, írók, költők, kritikusok először a gálát megnyitó Vasile Dan költő, a Romániai Írószövetség (USR) aradi tagozatának elnöke javaslatára egyperces főhajtással a nemrég (november végén) elhunyt írótársra, Gheorghe Mocuțára emlékeztek. A költő-kritikus tevékenységét a láthatóan elérzékenyült Vasile Dan méltatta, majd néhány szóban felvázolta a tagozat tevékenységének idei főbb mozzanatait. Sikernek könyvelte el, hogy idén az Írószövetséghez benyújtott hat dossziéból ötöt elfogadtak, s így öt új taggal bővült az aradi tagozat. Az új tagoknak – köztük Juhász Béla – Vasile Dan gratulált és ünnepélyes keretek között átadta a tagsági könyvecskét. A 2016-os évi tevékenységükért díjazottakat a háromtagú zsűri nevében – Ioan Mateuţ, Traian Ştef, Lucia Cuciureanu – Ioan Mateuţ elnök köszöntötte, nem mielőtt megköszönte volna a támogatást az Aradi Polgármesteri Hivatalnak és a Municípiumi Kulturális Központnak, amelyek segítettek a díjak anyagi hátterének a biztosításában. Költészeti díjat kapott: Gheorghe Mocuţa (posztumusz, Salutări din piața Reconcilierii, Mirador, 2016) és fia, Andrei Mocuța (Voi folosi întunericul drept călăuză, Cartea Românească, 2016).Prózadíjjal jutalmazták Juhász Bélát Száraz köd című kötetéért (Irodalmi Jelen Könyvek, 2016). Elismerésben részesült irodalomtörténetben Ion Mierluțiu (Revistele de cultură apărute în Arad în perioada interbelică, Mirador, 2016) és Mihai Vieru (Ion Stratan, Editura Muzeului Literaturii Române, 2016). Debütdíjat kapott Mircea Pascariu (Trax, Editura Casa de Pariuri Literare, 2016), valamint különdíjban részesült Sorin Despot a Bungalou 6 című antológiakötet szerkesztésért. A gála zárásakét Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese ötödik alkalommal adta át a lap főszerkesztő/tulajdonosa, Böszörményi Zoltán által alapított Irodalmi Jelen-díjat. Idén a díj nem egy személyt illetett, hanem az ARCA irodalmi folyóiratot, melyet az írószövetség aradi tagozata ad ki, és amelyet az ARIEL (a folyóiratok és könyvterjesztők egyesülete) a 2016. év legjobb folyóiratának választott. Valamennyi díjazottnak gratulálunk, a tagozat minden írójának, költőjének eredményekben gazdag új esztendőt és nagyon sok olvasót kívánunk! Irodalmi Jelen Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 11.Elhallgatott történelemA Fekete-Körös-völgyi magyarirtásokról, őszintén Kevesen tudják, hogy az első és a második világháború végén, a román félkatonai és katonai alakulatok Belényes környékén, a Fekete-Körös völgyében található magyarlakta falvak népén töltötték ki bosszújukat és tucatszámra mészárolták le az ártatlan, fegyvertelen magyar embereket. A Köröstárkány, Kisnyégerfalva, Magyarremete és Gyanta népét ért súlyos atrocitásokat a tárkányi születésű Gábor Ferenc eleveníti fel hiánypótló könyveiben, amelyeknek bemutatójára december 8-án került sor az Új Ezredév Református Központban. A szerzőt Vetési Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi szervezetének képviselője mutatta be a hallgatóságnak, hangsúlyozva, hogy a Fekete-Körös menti magyarellenes atrocitások mély, nehezen gyógyuló sebeket ejtettek a helyi magyarság lelkében, és ezek a könyvek segítik feldolgozni a történelemkönyvek által elhallgatott eseményeket. A köröstárkányi születésű Gábor Ferenc maga mutatta be a magyar és a román történészek által egyaránt elhallgatott tragikus eseményeket hitelesen, a falubeliek tanúvallomásai alapján összeállított hiánypótló könyveit. Hogyan születtek meg ezek a könyvek? Gábor Ferenc a nagyapjától tudott az 1919 húsvétján (még a trianoni döntés előtt) történt köröstárkányi vérengzésekről, amelynek 91 ártatlan magyar ember esett áldozatául. Egy köztéri emlékmű állítását kezdeményezte Köröstárkányban az 1990-es évek végén, amely az első olyan erdélyi emlékmű, amely románok által elkövetett atrocitások áldozatainak állít emléket. Ahogy gyűltek az akkori áldozatok nevei, mindegyik név mellé egy-egy történet is kerekedett, ezekből a tanúvallomásokból, történetekből állt össze az első kötet „Életem viharának emlékére” címmel. Közben az emlékműállítás engedélyeztetése „Gábor úr, maga tudja, kiknek állít emléket ezzel az emlékművel?” – kérdezte a főtanácsos úr. „Én tudom – válaszolta Gábor Ferenc –, és tudja meg, hogy én nem vállalok közösséget azokkal a magyarokkal, akik gyilkoltak valahol, valamikor, de ha Ön azokkal a román gyilkosokkal közösséget vállal, akik köröstárkányban gyilkoltak ártatlan magyar embereket, akkor ne írja alá ezt az engedélyt.” A főtanácsos végül aláírta, és meglett a magyarellenes atrocitások áldozatainak első köztéri emlékműve! „Kétszáznégy árva gyermek maradt a 91 kivégzett magyar ember után – mondta Gábor Ferenc –, a vérengzést elkövető románok teljesen kirabolták a falut, elvitték a jószágokat, a munkaeszközöket, még az ablakokat is kiszedték a házakból. Egy hét után az életben maradottak visszajöttek Köröstárkányra megsiratni és eltemetni a halottaikat. Ami ezután történt, az a mai napig viszonyítási alap, példa és fogózkodó a számunkra: akik életben maradtak és elveszítették mindenüket, azok nem menekültek el külföldre, hanem saját erőből újrateremtették a magyar életet Köröstárkányban! Minden nagypénteken a falu központjában épült emlékműnél megemlékezünk a tárkányi mártírokról és a hősökről, de ugyanakkor megemlékezünk azokról az emberekről is, akik élve maradtak, és újra tudták teremteni a magyar életet az 1920 után következett román világban.” A köröstárkányi atrocitásokat leíró könyv megjelenése után kiderült, hogy 1919-ben a szomszédos Kisnyégerfalván is öltek meg magyar embereket, ebből született meg a „Mert magyar vagy” című könyv. De a sorozatnak folytatódnia kellett, mert a második világháború után, 1944 szeptember 23-án az ősi magyar településen, Magyarremetén volt magyarirtás, másnap pedig Gyanta faluban, ezeknek az eseményeknek állít emléket az „Isten se akarja..” és az „Írmagja se maradjon” című kötet. „Sokan kérdezték, hogy nem féltem-e, amikor megjelentettem ezeket a könyveket. Sajnos, bennünket arra tanítottak, hogy féljünk, de ha mindenki félne közülünk, akkor végünk van, menthetetlenül eltűnünk, beolvadunk” – mondta Gábor Ferenc, aki azt fájlalja, hogy sem a magyar, sem a román történészek nem reagáltak ezekre a kötetekre, továbbra is hallgatnak a Fekete-Körös völgyében történt magyarellenes atrocitásokról. A jól sikerült, gondolatébresztő könyvbemutató után a szerző dedikálta köteteit temesvári olvasóinak. Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 11.Kolozsváron komoly irodalmi lehetőségek vannakBeszélgetés Szilágyi Márton irodalomtörténésszel Szilágyi Márton az ELTE egyetemi tanára, tanszékvezető, az MTA doktora, ismert irodalomtörténész, októbertől a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának vendégtanára. Legújabb kötete a Kalligram Kiadónál jelent meg, Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából „Mi vagyok én?” Arany János költészete címmel. A szerző szívesen mesélt a Szabadságnak munkájáról, az újragondolt Arany-képről, a régi szövegek újszerű megközelítéseiről, életművek arcainak megváltozásáról. A beszélgetésből az is kiderül, hogy milyen kincseket rejt Kolozsvár egyetemi könyvtára, és mindez hogyan változtatja meg az Aranyról eddig kialakult képünket. Szilágyi Márton az újraindult Arany János kritikai kiadás résztvevője, amely formabontó jellegével a magyar nyelvterületen megjelent kritikai kiadások megújítója lehet. – Miben különbözik a kötetben bemutatott Arany-kép az eddig ismert Arany-ábrázolásoktól? – Több különbség is van, az egyik, hogy részben más szövegekről beszél, mint amiről az Arany-kötetek beszélni szoktak. Például az epikus műveknek a bemutatását egy olyan szöveggel kezdi, amelyet sokáig nem tartottak Arany életművébe tartozónak, ez A dévaványai juhbehajtás című fiatalkori szövege. A másik, ami szokatlan, hogy én viszonylag nagy terjedelemben foglalkoztam Aranynak a közköltészethez való viszonyával, illetve az alkalmi verseivel. Külön figyelmet szenteltem azoknak a töredékeknek, amelyek például az 1850-es évek elején keletkeztek. Ezek nem kész művek, így nem igazán foglalkoznak velük az Arany-monográfiák. Igyekeztem olyan szempontokat találni az életműhöz, amelyek újszerűek, és kölcsönöznek a kötetnek egyfajta egyediséget. – A kötetben olyan szövegek elemzése is megtalálható, mint például a Toldi, amelyet már számos alkalommal elemeztek. Melyek voltak azok a szempontok, amelyek kapcsán teljesen új irányból közelítette meg Arany művét? – A Toldi valóban hosszú idő óta kötelező iskolai olvasmány. Meggyőződésem szerint ez a szöveg rendelkezik egy transzcendens horizonttal, és voltaképpen az isteni gondviselésnek a működését írja le. A bűnbeesés, a megbánás és a megbocsájtás ösvényein halad át a főhős. Ez a próbatételes út eljut odáig, hogy teljesül az a vágya, ami a mű elején megfogalmazódik, a gondviselés segítsége többször is nyilvánvalóan megmutatkozik a sorsában. Például amikor az üldözői közül az Isten haragja agyonüt egy hajdút. Itt nem egyszerűen egy szóképről van szó, mert Arany az Isten szót következetesen nagybetűvel írja ebben az esetben, tehát a jelzés teljesen egyértelmű, maga az Isten avatkozik be Toldi sorsába. Ha ebből az irányból gondoljuk végig a Toldit, akkor nagyon sok minden más fénybe kerül. – A bevezetőben számos bizonytalanság és kétely merül fel önben, hogy valóban újszerű lehet-e ez a kötet, közben pedig végig jelen van a remény is. Bár csak nemrég jelent meg a könyv, az eddigi visszajelzések alapján beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? – Talán igen. Olyan részekből áll össze, amelyekből néhány korábban már megjelent és kezdenek beépülni a szakirodalomba. Az említett kétely azt jelenti, hogy az ember soha ne legyen magabiztos, ha valamit elkezd, mert nem biztos, hogy be tudja fejezni. De végül is sikerült, és a könyv megjelenhetett a költő születésének 200. évfordulója apropóján meghirdetett emlékévben. Az Arany-szakirodalom egyrészt hatalmas, másrészt Aranynak is központi szerepe van a magyar irodalmi műveltségben és közgondolkodásban, tehát ilyen esetben jó, ha az ember szerény, és nem akar túlságosan nagyot fogni. – Az Aranyén túl milyen életműveknek az arca változott meg látványosan az utóbbi években? – Én alapvetően a 18–19. századi magyar irodalommal foglalkozom, tehát a példáimat is ebből az időszakból hoznám. Ami szerintem a leglátványosabban megváltozott az utóbbi években az Jókai. Az ő esetében az utóbbi időszakban olyan konferenciák, tanulmánykötetek, és különálló tanulmányok jelentek meg, amelyek szinte teljesen átrajzolták a nagy mesemondóról, az öntudatlan és naiv elbeszélőről kialakult képet. Ezek még nem álltak össze nagy értelmezésekké, bár van néhány kísérlet rá. Hasonló impulzust kapott például a Petőfi-kutatás is. Kerényi Ferenc Petőfi könyve rendkívül jelentős mű, és teljesen átrajzolja a Petőfiről eddig gondoltakat, és össze is foglalja azokat az eredményeket, amelyek az utóbbi évtizedekben születtek. Nekem megadatott a lehetőség, hogy 2014-ben szerkeszthettem egy Petőfiről szóló tanulmánykötetet, ez hosszú idő óta az első tanulmánykötet volt, és ebben is nagyon sok izgalmas értekezés látott napvilágot. Voltaképpen egy olyan szerző van, akiről kellene hogy legyen valami újdonság, ez pedig Vörösmarty. Itt szintén nagyon izgalmas kérdések vetődhetnek fel, de ez a folyamat épp csak elindult. – Ön az Arany János kritikai kiadás résztvevője, amelyben sajtó alá rendez egy kötetet. Mit vár az újraindult kritikai kiadástól? – Azt mondhatná az ember, hogy minek egy új kritikai kiadás, amikor már létezik egy. Ennek ellenére úgy vélem, azért fontos egy új kritikai kiadás, mert még mindig nincs rend az Arany János-életműben. Az 1950-es években elinduló kritikai kiadás első hat kötete, amely Arany költői műveit tartalmazza, és amelyet Voinovich Géza rendezett sajtó alá, még tisztességes jegyzetekkel sincs ellátva, ugyanis Voinovich már idős volt, éppen ezért talán sietnie kellett a munkával. Ha valaki szeretne segítséget kapni egy Arany elbeszélő költeménynek vagy egy lírai versnek a megértéséhez, akkor ezt a kritikai kiadástól nem kapja meg. Azóta előbukkantak új szövegek, például az előbb emlegetett A dévaványai juhbehajtás nem szerepel a kritikai kiadásban. Még idén is jelent meg kiadatlan Arany-szöveg az egyik irodalmi szakfolyóiratban, amely egy fiatalkori prédikációja. Bizonytalan az életműnek a kronológiája is. Ezek mind olyan tényezők, amelyek indokolják azt, hogy készüljön egy új kritikai kiadás, amelyik végre rendet tesz az időrend, a szövegek pontossága, a jegyzetek és egyáltalán a szakirodalmi beágyazottság szempontjából az Arany-kutatásban. Olyan egész kötetnyi terjedelmű szövegek vannak, amelyek kritikai kiadásban eddig még nem jelentek meg, mint például Arany János dalgyűjteményének a kiadása. Élete végén lejegyezte azokat a dallamokat, amelyekre fiatal korából emlékezett. Ezt Kodály Zoltán adta ki, amely nagyon jó kiadvány, csak azóta nagyon sok mindent tudunk a dallamokról is, meg a szövegekről is, amiről ő még nem tudhatott. Az egyik sajtó alá rendező, Csörsz Rumen István olyan módon szeretné ezt megvalósítani, hogy ne csupán a kritikai kiadásban jelenjenek meg ezek a szövegek és dallamok, hanem hogy legyen egy hangzó kritikai kiadás is. Följátssza a zenekarával – mert ő aktív zenész is – ezeket a dallamokat, hogy az is tudja követni, aki esetleg nem tud kottát olvasni. A kritikai kiadásnak ez is egy új lehetősége, ami valóban új értelmet ad ennek a régi műfajnak. Ez egyszerre folytatója és megújítója lehet azoknak a kritikai kiadásoknak, amelyek eddig megjelentek magyar nyelven. – Hogy érzi magát vendégtanárként Kolozsváron? Milyen érzés, hogy itt mutatják be először az Arany Jánosról írt kötetét? – Ez számomra nagyon kedves gesztus, mert Arany János ide is tartozik, és nagyon hálás vagyok, hogy az egyetem erre módot adott, hogy a bemutató itt megtörténhet. Azért is különösen fontos Kolozsvár ebből a szempontból, mert éppen mióta itt vagyok vendégtanárként, a kolozsvári egyetemi könyvtár kézirattárában találtam egy olyan Arany-kéziratot, ami régóta itt van ugyan, de a kutatás eddig nem igazán fedezte fel, és ami szerintem teljesen átrajzolja az Arany Jánosról szóló képet. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület tulajdonában volt, egy bekötött kötet, amelybe Arany János az 1856-ban megjelent kisebb költeményei teljes anyagát bemásolta, illetve bemásoltatta. Tehát részben autográf Arany-kéziratokkal van tele, és számos olyan Arany-vers található benne, amelynek korábban nem ismertük a kéziratát. Másfelől pedig Arany másoltatta a tanítványaival a verseket, de azokat is utólag átnézte, és saját kezűleg javította. Ez a kötet azért izgalmas, mert voltaképpen ez az előképe a Kapcsos könyvnek, ahol ugyanúgy egy könyvbe másolta be Arany a verseit, és ez alapján például a kritikai kiadást teljesen más oldalról lehet megközelíteni, hiszen rendelkezünk Arany-kéziratokkal. Ez itt lapult az egyetemi könyvtárban, hogyha nem jövök ki vendégtanárnak, akkor valószínűleg nem is fedezem fel. – Miért tartja fontosnak Erdélyt és Kolozsvárt szakmailag? – Itt valami hihetetlen bőségben állnak rendelkezésre olyan kéziratok és régi kiadványok, amelyek a magyar irodalomtörténet számára alapvetőek lehetnek. Az utóbbi időben egyre jobbak a feltételek arra, hogy ezekhez hozzáférhessünk. Attól függően, hogy az ember melyik korszakával foglalkozik az irodalomnak, akár régi magyar irodalommal, akár a 19. század második felével vagy a közbülső századokkal, mindenféleképpen talál olyan kéziratos és akár kiadott, egykori sajtótermékekben megjelent szövegeket, amelyek nélkül nem lehet a folyóiratokat vagy éppen a kéziratokat igazán megérteni. Ezenkívül vannak itt olyan erdélyi kollégák, irodalomtörténészek, akik egyrészt rendkívül fontos munkát végeznek, másrészt pedig a velük való szakmai kapcsolat és konzultáció tágítja az ember ismereteit. Szerintem itt rendkívül komoly lehetőségek vannak. Föl kell fedezni ezeket a lehetőségeket és a későbbiekben kiaknázni. Kénesi Kinga / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.Kató Béla: Akkor lehetünk erősek, ha összefogunkBefejeződtek Kolozsváron a reformáció jubileumi rendezvényei Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök a Krisztusban való egységet, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke pedig a keresztyén emberek és a közösségek közötti közeledés fontosságát hangsúlyozta szombat este a kolozsvári belvárosi evangélikus templomban megtartott ünnepi rendezvényen, amellyel befejeződtek Kolozsváron a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos események. A több mint két órán át tartó ünnepségen a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Járosi Andor-díjjal tüntette ki Kató Béla püspököt és Gerhard Ulrich németországi evangélikus püspököt, a világi személyeknek járó Reményik Sándor-díjat a barcaújfalusi alpolgármester és egyházi gondnok, Pál Gyula kapta. Magyar Levente miniszterhelyettes, magyar parlamenti államtitkár a nemzet megmaradásáról, míg Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke a reformáció 500. évfordulóját megünneplő események eredményéről beszélt. A legnagyobb csoda, hogy 500 év után is együtt vagyunk – Sokfélék vagyunk, de összeköt minket Krisztus, ez pedig szétszakíthatatlan kötelék számunkra. Ezen a kontinensen azoké a jövő, akik a hit, remény és szeretet jegyében élnek. Hitünk közügy, amelynek központjában a kereszt áll. Kemény, megpróbáló időket élünk, manipulált korszakban, amikor a biztos alternatíva a kereszt útja lehet. Éljük meg tehát hitünket hitelesen és bátran, erről szóltak a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos rendezvények is – köszöntötte az egybegyűlteket Adorjáni Dezső Zsoltán evangélikus-lutheránus püspök. – Az elmúlt ötszáz év tapasztalata az, hogy mi, keresztyének sokszor bántottuk meg egymást. Sok erős falat építettünk egymás közé, ám ezek a falak Jézus Krisztusban omlanak le, és az ő szeretetében tűnnek el az emberek közti különbségek. Aki Jézus Krisztust követi, annak úgy kell cselekednie, ahogy Jézus tette. Akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. Kisebbségi sorsban, kisebbségi egyházként ezt meg kell tanulnunk. Ugyanakkor meg kell őriznünk saját hitünket – hirdette Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke. Szemerei János, a magyarországi Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke kifejtette: a legnagyobb csoda az, hogy 500 év után is együtt vagyunk. A történelmi magyar egyházak közötti keresztyén kapcsolatok ápolásáért, a nemzeti kisebbség helyes vezetéséért a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Járosi Andor-díjat adományozott Kató Béla református püspöknek. – Minden elismerés megerősítést jelent. Az evangélikus egyháztól elfogadhatom ezt a kitüntetést, mert biztos nem fogják visszavonni – ezekkel a szavakkal vette át a díjat Kató Béla, akit Fehér Attila evangélikus egyházi főtanácsos laudált. – Ez a díj bátorítás, hogy tovább harcoljak a hitért – mondta a másik Járosi Andor-díjazott, Gerhard Ulrich, az Észak-Németországi Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, majd az egyházi ökuménia fontosságáról és a jövőbeli egységről értekezett. A német püspököt Koszta István, a Brassói Evangélikus Egyházmegye lelkésze laudálta. Pál Gyulát, a barcaújfalusi egyházközség presbiterét és gondnokát Reményik Sándor-díjjal tüntették ki, laudált Zelenák József esperes. A mérnök-vállalkozó díjazott arról biztosította a jelenlevőket, hogy a továbbiakban is szívvel-lélekkel egyháza mellett lesz. Ezt követően Adorjáni Dezső Zoltán és a németországi evangélikus egyház jelenlevő képviselői partnerségi egyezményt írtak alá. Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közösség nem adja fel – A ránk szabott feladatokat el kell végeznünk még akkor is, ha a körülményeink nem mindig kedvezőek. Mi keresztyén alapokon állunk. Sokkal több az, ami a keresztyéneket összeköti, semmint, ami szétválasztja. A keresztyénség ma is nemzetmegtartó erő. Nekünk ma nem fegyverrel, hanem békével kell védekeznünk. A hit harcát mindenkinek meg kell harcolnia. Megmaradtunk, megtartottunk keresztyénnek, magyarnak, folytathatjuk tehát küzdelmeinket – osztotta meg gondolatait a magyar kormány nevében Magyar Levente miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár. – A reformáció évének végéhez közeledve fel kell mérnünk: mivel maradtunk? Mit hozott számunkra ez az év? Ezelőtt több száz évvel Erdély jól vizsgázott. A tordai országgyűlés határozata példamutató volt. Elődeink bölcs döntése olyan örökség, amely megtart minket a régi és az új problémák közepette is. Az örökség jó gazdái maradtunk, ez pedig közösségünket lelkiekben erősebbé tetté. Szükségünk is van erre, hiszen az ezelőtt közel száz évvel hangoztatott ígéretek nem teljesültek. Megtanulhattuk: a jogot nem elég kivívni, hanem harcolnunk kell ezekért, és élni kell ezekkel. Közel száz éve tudjuk: a szülőföldünkön való megmaradásunkért meg kell küzdenünk. Szükségünk van még polgári öntudatra, kritikai szemléletre. Az erdélyi magyar közösség hosszú életének titka, hogy soha nem adta fel anyanyelvét, kultúráját, vallását – mondta az est utolsó szónoka, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Az ünnepi eseményen közreműködött Horváth Zoltán orgonaművész, a Mátka énekegyüttes, a Borica néptáncegyüttes, a Fonte de Gioia barokkzene együttes (Amalia Goje – csembaló, Dénes Anna Júlia, Dénes Csongor – hegedű, Gebe-Fügi Renáta – ének, Csata István – viola da gamba). A reformáció jubileumi évének zárórendezvénye pénteken délután kezdődött a Borica néptáncegyüttes és a Mátka énekegyüttes főtéri fellépésével. Ugyanaznap a Járosi Andor Kulturális Műhely kerekasztal-beszélgetésén A reformáció 500 éves jubileumának aktualitásai és jövője Európában címmel tartottak kerekasztal-megbeszélést. Szombaton 12 almafát ültettek el az Evangélikus Püspökség udvarán, és Reformáció és szabadság címmel német nyelvű pódiumbeszélgetés zajlott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Német Tanulmányok Intézetében. December 10-én, vasárnap ünnepi istentisztelet volt a lutheránus templomban. A programsorozatot adventi vásár és sokadalom zárta az Evangélikus Püspökség udvarán. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.„Bearanyozta a napot az Aranyfeszt”A címbeli idézet egy diák értékelése a szombaton Kolozsváron lezajlott Aranyfeszt országos diákvetélkedő döntőjéről, és nagyszerűen kifejezi az első alkalommal megrendezett program sikerét és népszerűségét. Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezte a vetélkedőt az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya 7–8. osztályos diákoknak, és a több szakaszból álló verseny utolsó fordulójára, a résztvevő csapatok munkájának kiértékelésére került sor a hétvégén a Tranzit házban: délelőtt csoportos tevékenységet tartottak rajz- és irodalomoktatással, közös verseléssel, délután csapatokra osztva balladai jeleneteket kellett rögtönözniük, majd az Erdély kilenc megyéjéből érkezett 18 csapat bemutatkozó videóját vetítették le, ezt követte a nyertesek ismertetése, majd koncert zárta a jól sikerült rendezvényt. Még októberben hirdette meg középiskolás diákoknak szánt vetélkedőjét az RMDSZ kulturális és társadalomszervezési főosztálya, és Arany János születésének 200. évfordulójára gondolták ki a feladatokat is, az újszerűségre és főleg a kreativitásra helyezve a hangsúlyt: például karikatúrát kellett rajzolniuk a nagy költő egy általuk kedvelt művéről vagy szereplőjéről, továbbá antológiát kellett készíteni kedvenc Arany János-művekből, szerelmesverset írni Arany-stílusban, és Arany nevében kellett levelet írniuk. Ezeket pontozva döntött a zsűri arról, hogy mindegyik megyéből melyik városi és vidéki iskola juthatott tovább, tehát vehetett részt a Kolozsváron megszervezett utolsó fordulón, amely szintén bővelkedett változatos és ugyanakkor szórakoztató tevékenységekben. Több mint 70 csapat jelentkezett a versenyre, és végül kilenc megyéből 18 csapat, több mint 80 diák és kísérő tanáruk jöhetett el Kolozsvárra a december 8–10-e közötti programokra.Szombaton a Tranzit házban workshopokkal kezdődött a csoportos foglalkozás: Márton Evelin írónő az írás folyamatában történő karakterépítésről mesélt, Balázs Imre József költő, író szintén az íráshoz kapcsolódóan „árult el” tippeket és trükköket, László Noémi költő a versek „megfoghatóságáról” mesélt, Kulcsár Árpád költő a sajtó- és irodalmi nyelv közötti kapcsolatról magyarázott, Könczey Elemér grafikus pedig népszerű bemutatót tartott karikatúrarajzolásból. Ezt követően a diákok megismerkedhettek Lupescu Katával, akivel László Noémi beszélgetett arról, hogy milyen 15 évesen írónak lenni, hogyan viszonyul ehhez a családja és környezete, miként éli meg saját történeteit, milyen a viszonya szereplőivel.Kiss Judit Ágnes magyarországi költőnő a délutáni foglalkozást vezette le nagyszerűen és ötletesen, mindenkit megnevettetve: a diákokat kilenc csapatra osztotta, és három balladából kellett röviden előadniuk, de mai, hétköznapi helyzetekbe képzelve. A walesi bárdokból, Szőke Panniból és az Ágnes asszonyból játszottak el jeleneteket a diákok rendkívül ötletesen, bátran, sok humorral, mindenki figyelemmel és élvezettel követte a másik előadását.Ezt követően került sor a résztvevő csapatok által elkészített bemutatkozó videók levetítésére, amelyek mindegyike úgyszintén tele volt ötletességgel, szójátékkal, humorral. Ezekben meséltek a diákok magukról, településükről, iskolájukról, az irodalomhoz való kötődésükről, Arany Jánosról, hobbijukról, elképzeléseikről. A részvételi okleveleket mindegyik résztvevőnek Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke adta át. A szervezők megkértek mindenkit, hogy röviden mondja el véleményét a vetélkedőről. A diákok rövid értékelése jól jellemezte az ilyen jellegű rendezvények lényegét és értelmét: tetszett mindenkinek a kreativitás, az egymással ismerkedés lehetősége, kiemelték a csapatmunka fontosságát, a feladatok érdekessége lekötötte őket. Érdemes idézni tőlük: „bearanyozta a mai napunkat az Aranyfeszt”, „végre egy olyan verseny, ahol magunkat adhattuk”, „minden perce aranyat ért”, „jó volt másképp, játékosan tanulni”. Hegedüs Csilla úgy fogalmazott, az egyik legsikeresebb diákvetélkedőt szervezték meg a munkatársai, Újvári Dorottya és Molnár Bea. Az elmúlt hetek munkáját a szakmai zsűri részéről Kiss Judit Ágnes és Márton Evelin értékelte. A beküldött munkákkal összegyűjtött pontokkal, és a szombati közös tevékenységet is értékelve az első helyezett a csíkszépvízi Nyírő József Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Tamás Tünde magyartanár, csapattagok: Erőss Nóra, Erőss Izabella, Deák Dorottya, Lakatos Krisztina, Balázs Bence). A nyertesek díja egy brüsszeli tanulmányút, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlott fel. A második díjazott a Küküllődombói Ádámosi Általános Iskola csapata (irányítótanár Fülöp Erika Anna, csapattagok: Tóth Gabriella, Miklós Renáta, Barabás Norbert, Bényi Erik Csongor), és hasonló pontszámmal a harmadik pedig a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskola csapata lett (irányítótanár Majláth Gabriella, csapattagok: Fazakas Csongor, Forró-Bathó Eszter-Anna, Henter Szende, Szabó Júlia Emese, Szász Szonia), ők az Idea könyvtér könyvcsomagját kapták. Hegedüs Csillát a vetélkedő ötletéről, a sikeresség kulcsáról, valamint a folytatásról is kérdeztük. Szerinte a felnőttek sokszor nem mérik fel eléggé azt, hogy mennyire ötletesek és kreativak tudnak lenni a gyerekek, és ahhoz, hogy szeressék az irodalmat, tudjanak érdeklődni adott téma iránt, az is kell, hogy ne feltétlenül az iskolai tanterv szerint tanuljanak, ami merev, sokszor fantáziátlan. Meg kell engedni, hogy kedvük szerint értelmezzék az erdélyi magyar irodalmat. Nagyon élvezték a gyerekek, hogy teljesen formabontó volt a verseny, nem kellett magolni, de sokat kellett keresni az interneten, utánaolvasni. Fontosnak tartotta azt is, hogy egyformán kezelték a nagyvárosból és kisebb településről jelentkezőket, ezt érezték a diákok is, hogy kíváncsiak rájuk. Jövőre is folytatják majd a versenyt, hasonló módon a városi és vidéki iskolák megszólításával, a kreativitásra helyezve a hangsúlyt – a témát egyelőre nem árulják el, de lehet arra lesznek kíváncsiak, hogyan értelmezik a diákok a történelmünket. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.Újabb tüntetések országszerte – „Ébresztő Románia, ébresztő Kolozsvár!”Az ellenzéki pártok vezetői is csatlakoztak Bukarestben december 10-én a hetek óta zajló kormányellenes tüntetéssorozathoz, amelyet az igazságszolgáltatatás függetlenségének védelmében hirdettek meg korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Facebook-csoportok. Kolozsváron ismét több ezren vonultak fel, a Főtérről a Monostor negyed irányába haladva, majd visszatérve a belvárosba, a Szociáldemokrata Párt (PSD) székháza előtt kormányellenes jelszavakat skandáltak. A több mint 7 km-es útvonalon hatalmas csörömpöléssel haladtak végig a tiltakozók. „A mi hallgatásunkban van az ő erejük, hozzuk hát hangosan tudomásukra elégedetlenségünket”’ – hangoztatták a toborzók. Az ellenzéki összefogást a demonstrációkat szervező civil szervezetek vezetőivel közös sajtóértekezleten Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Cioloș volt miniszterelnök jelentette be, majd mindannyian kivonultak a kormánypalota előtti térre, ahol vasárnap este is több ezer tüntető gyűlt össze. A pártpolitikusok korábban azt mondták: azért nem mutatkoznak a tüntetéseken, hogy ne vádolják őket populizmussal, a demonstráció kisajátításának szándékával. A februári több százezres korrupcióellenes megmozdulások idején maguk a tüntetők is jelezték, hogy szemükben nemcsak a hatalmon lévő PSD-ALDE szociálliberális koalíció, hanem a teljes politikustársadalom eljátszotta hitelét. Az ellenzéki összefogás meghirdetett célja az igazságszolgáltatás átszervezésének megakadályozása. A kormánypalota előtt összesereglett tüntetők elsősorban Liviu Dragnea PSD-elnöknek és Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnöknek, a parlament házelnökeinek lemondását követelték, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a két bíróság elé állított politikus önös érdekből akarja korlátozni az igazságszolgáltatás mozgásterét. A PSD-ALDE koalíció arra hivatkozva kezdte meg a parlamentben az igazságszolgáltatási kerettörvények módosítását, hogy a jelenlegi szabályok ügyészállammá alakították Romániát, ahol az ártatlanságság vélelme már nem érvényesül. Szerintük Romániában egy „sötét háttérhatalom” – titkosszolgálatokba és vádhatóságokba beépült – képviselői próbálják zsarolással, megfélemlítéssel félreállítani az ország demokratikus választásokon felhatalmazott vezetőit. A kormánykoalíció szerint az ellene szervezett demonstrációkkal a „párhuzamos állam” próbálja megakadályozni, hogy az „ügyészi visszaéléseket” lehető tevő törvényeket módosítsák. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.Meglepetés könyv és -könyvbemutató a 80 éves Murádin JenőnekNem mindennapi rendezvény helyszíne volt szombat délután a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva terme: a nemrég 80. életévét betöltő Murádin Jenő számára családja, barátai szerveztek meglepetés könyvbemutatót. Az Exit kiadó gondozásában megjelent könyv szintén meglepetés volt: a neves művészettörténész régi barátja, kollégája – Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese – a közös „estéli” beszélgetéseket rögzítette benne, amelyekhez illusztrációként a család „cinkosságával” korabeli fényképeket használt fel. Szücs György: Esti beszélgetések Murádin Jenővel, Exit Kiadó, Budapest, 2017. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.Az igénytelenség nosztalgiája, avagy a kommunista jólét terjedő mítoszai (I.)A kommunizmus után nosztalgiázók tábora újabb és újabb hülyeségekkel lep meg. Sokszor hittem már azt, hogy ennél nincs lennebb, de újra és újra meggyőznek, hogy az emberi hülyeség határtalan – és hogy mindig van lennebb. Mottó: A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk. (Winston Churchill) Huszonnyolc évvel a rendszerváltás után sajnos azt kell látnunk, nemhogy a kihalással csökkent volna ez a tábor, hanem az idő teltével egyre növekszik: ma már nem csak a rendszerváltás vesztesei, akik a kommunizmus idején szocializálódtak, gyarapítják a nosztalgiázók táborát, hanem olyanok is, akik még meg sem voltak születve 1989-ben, de azért meg vannak győződve róla, hogy jobb volt az élet akkor, és vallják, hogy Ceauşescu nagy államférfi volt. Egy 2014-es felmérés eredményei szerint a legtöbben már őt tartják az eddigi legnagyobb román államférfinak (a lakosság negyede szerint lásd itt, vagy más felmérést ami szerint még népszerűbb, itt). Ettől a nosztalgiától már csak egy lépés az EU- vagy Amerika-ellenesség, vagy akár az Oroszország iránti rajongás, illetve Putyin és rendszere iránti csodálat, s általában a polgári demokrácia iránti ellenszenv. Ősszel jelent meg egy felmérés, miszerint már csak a románok kevesebb, mint a fele tartja már jónak az EU tagságot (részletek itt). Mindezt annak ellenére, hogy többségben vannak azok, akik elismerik, hogy eddig azért hasznára vált az országnak a tagság (bővebb részletek itt). Nem mintha nem lennének problémák az EU-val és nem férnének rá bizonyos reformok. De ezek a hangok már rég nem az építő kritikáról szólnak (ahhoz eleve nem elég tájékozott és képzett ez a réteg). Kelet-Európában ez az euroszkepticizmus szorosan összefügg a kommunista múlt utáni nosztalgiázással, erre 2015 óta csak egy újabb motivációs ráadást hozott a migrációs krízis és migráns kvóta. Ezt erősíti fel a Kremlből induló populista propaganda is, amire nem voltunk felkészülve (erről itt egy részletesebb interjú a maszol-on.) Ha már nem lehet visszahozni az egyszerű, biztonságos kommunista paradicsomot, legalább gyűlölnek mindent, ami a jelenlegi rendszert meghatározza és az ezzel ellenkező rendszereket próbálják rózsaszínben látni. Egy ideig csak nosztalgiáztak az egyszerű, fekete-fehér, de ezáltal biztonságosan kiismerhető világ után, de most már mindenféle összeesküvés-elméletekre is vevő ez a tábor az egyre bonyolultabb globalizált világban. Ma az interneten bárki megkaphatja a leghajmeresztőbb, de ugyanakkor végtelenül leegyszerűsítő és általánosító magyarázatokat vagy akár egész világképet, amelyek többnyire gyűlöletre vagy/és összeesküvés-elméletekre alapoznak. Mondjuk erre ad is nekik elég muníciót az orosz propaganda – magyar kamuoldalakkal sajnos tele van az internet, s egyre népszerűbbek. (Többek közt ezért is nagyon veszélyes az a játék, amit a magyar kormány űz mostanában a brüsszeli riogatással, mert erre játszik rá, bár szerintem kis esélye van arra, hogy hosszú távon győztesen jöjjön ki ebből. A kádári idők nosztalgiázóit, s egyúttal az amúgy is xenofób és nemzetközi helyzetet, kitekintést illetően tájékozatlan tömegek érzelmeit felkorbácsolva ez hosszú távon visszaüthet és nem csak a Fidesz, hanem az egész demokratikus rendszer ellen fordulhat. Hosszú távon az egyre radikálisabb megoldásokat felvállaló, egyre autoriterebb vezető iránti igényeket alapozhatják meg, ami ha fokozódik, olyan szélsőséges elvárásokat generál, amelyeket maga a Fidesz sem fog felvállalni, mert számára is világosak lesznek a katasztrofális következmények. Valamennyire analóg példa erre a nálunk a 90-es évek elején kormányzó Nemzeti Megmentési Front (FSN) vagy a Román Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) stílusa: szélsőségesen nacionalista propagandájukból, az általuk generált hangulatból elsősorban Vadim meg Funar pártjai profitáltak.) Amikor erdélyi magyarokat hallok nosztalgiázni, hogy bezzeg a kommunizmus idején milyen jó volt nekünk, akkor még tanácstalanabb vagyok: hogyan is reagáljak anélkül, hogy megsértsem őket, hiszen gyengeelméjűeknek vagy legalábbis borzasztóan igényteleneknek tartom az illetőket. A jólétet, a szabadságot, a jogokat hamar megszokjuk, sokszor annyira természetesnek tartjuk, hogy észre sem vesszük életünkben a pozitív változásokat, s az is az emberi hajlam része, hogy a múltat megszépítjük, csak a jó emlékekre gondolunk vissza szívesen. Odáig rendben is van a nosztalgiázás, amikor a fiatalsága iránt nosztalgiázik valaki. Akármilyen rendszerben is volt valaki fiatal, akkor is lesz számos emlék, amire szívesen fog visszagondolni. Ez nem rendszerfüggő. Sok mindent hozott a modernizáció, aminek hátulütői is vannak, sok változásra nem voltunk/vagyunk felkészülve. Na, de magát az elnyomó rendszert, a nyomort, a szabadság hiányát visszasírni? Nekem legalábbis nem jut eszembe semmi olyan akkori pozitívum, ami kifejezetten magának a kommunista rendszernek volt köszönhető, s nem lehetett volna anélkül is esetleg fenntartani egy demokráciában. Mert mit is hallunk sokszor a múlt rendszer iránt nosztalgiázók szájából? Mindenkinek volt munkahelye (a kommunista nagyipar, az akkori gyárak iránti nosztalgia is benne van ebben ilyenkor), illetve lakása és biztonság meg csudajó román-magyar együttélés volt stb. Vegyük csak sorba ezeket. Mert ha azt sorolnánk, hogy mi NEM volt, vagy mik voltak, amiknek inkább nem kellett volna lenniük, mert akkor, ha a teljesség igényével tennénk, külön könyveket tölthetnénk meg. (Folytatjuk) Herédi Zsolt / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 11.RorátéOlyan plébánosunk volt korábban, ahol akkortájt éltem, hogy erősen ragaszkodott a roráték hangulatához. A hangulat fokozásához. Emlékszem a sötét és hűvös templomra, amely a hajnali órán pillanatok alatt megtelt ájtatos hívekkel. Előbb csak a gyertyák fénye világította meg halványan a szentélyt, majd elhangzott egy rövid áhítat, s miközben kigyúltak a fények, kezdetét vette a hajnali mise. Semmi máshoz nem hasonlíthatók az ilyen meghitt pillanatok. Gyermekkoromban is hasonlóan éreztem, amikor képesek voltunk még a disznóvágás örömeit is félbeszakítani a rorátés ministrálás kedvéért, hiszen olyankor szüleink által igazoltan hiányoztunk az iskolából, úgyhogy bőven kivehettük részünket a sertés feldolgozásából, ha a hátramozdításon kívül egyáltalán ránk mertek bízni napközben valamit. A roráté kihagyhatatlan volt még akkor is, ha hivatalos fenyegetés érkezett az „ideológiai elhajlásért”, ha valamelyik buzgó-mócsing tanár észlelte, mert a pap bácsinknak sokkal erősebb volt karácsony előtt a hatása, s máskor is. Abban az egyházközségben, ahol felnőtti éveimből azt a nagyjából évtizednyi időt eltöltöttem, s amely most felidéződik bennem, az akkor frissen odahelyezett plébános érdeme volt a rorátés hangulat újrahonosítása. Azt is mondhatnánk, hogy ráncfelvarrást alkalmazott. Újragondolt valamit. Remake-remek volt a gondolata. Olyan vidékről érkezett, ahol gyermekként – valamikor a múlt század hetvenes éveinek elején – őt is hasonló élmények érték. Az adventi várakozás ideje alatt mindvégig rövid agapé, közös reggelizés követte a szentmisét. A családok sorban, felváltva készítettek szendvicseket, édes és sós süteményeket, kiflit, pogácsát. Nyilvánvaló, hogy ez az ötlet könnyebbé változtatta a hajnali indulást, mert a résztvevők már a hittanteremben reggeliztek, s tízórait, uzsonnát is onnan vételeztek. Teljesen megújult lélekkel lehetett kilépni onnan a hétköznap reggeli forgatagába. Egy ritkán használt télikabátomat vettem elő valamelyik reggel, azzal a megfontolással, hogy jó lesz, majd abban megyek rorátéra a sűrű havazásban. És lőn. Kotorásztam egy kicsit a zsebeiben, hogy vajon van-e zsebkendő bennük, vagy tegyek másikat magamhoz. Az egyik zsebben találtam egy megkövesedett szaloncukrot és egy szalvétába csomagolt perecet. Legalább tíz éve annak, hogy útravalóként magamhoz vettem egy roráté után. Vajon mostanság vihetünk-e útravalót magunkkal? Lesz-e testi és lelki hozadéka a várakozásnak? Megszületik-e, velünk marad-e a megváltó gondolat? Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda) 2017. december 11.A hírszerzés mint mély állami aktor – Bakk Miklós politológus a mély és párhuzamos állam fogalmárólA mély állam fogalma abból eredhet, hogy alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között – állapította meg a Krónikának nyilatkozva Bakk Miklós politológus, lapunk korábbi főszerkesztője. Mint kifejtette, bár a PSD elsősorban saját hatalma kiterjesztése érdekében használja a párhuzamos állam fogalmát, vannak olyan intézmények – például a hírszerzés – amely mély állami struktúrának minősülhet. – Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre gyakrabban halljuk a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaitól – akikhez egy ideje az RMDSZ is csatlakozott –, miszerint Romániában eluralkodott a mély állam, illetve a párhuzamos állam. Olyannyira beleálltak ebbe a kommunikációs csapásirányba, hogy már tüntetést is hirdettek ellene. De mi is valójában ez a mély állam? És a párhuzamos állam? – A párhuzamos állam fogalma inkább publicisztikai fogalom –, amiről tudományosabb módon értekezni szoktak, az a „deep state” fogalma, amelyet magyarul mély államként szoktak fordítani, bár az eredeti angol kifejezés is meg-megjelenik magyar szövegekben. A román párhuzamos állam, a „stat paralel” – úgy vélem – a mély állam sajátos fordítása. A szó szerinti fordításnak ugyanis nincs jó hangzása románul, de ami a lényeg: a párhuzamos állam kifejezés hangoztatása sokkal inkább megfelel kigondolói érdekeinek. A PSD politikusai ugyanis nem vádolhatják az államszerkezet bizonyos „mély” részeit, hiszen ők mindenütt ott vannak – ennek előzményei még a rendszerváltásig, az Iliescu-rezsim hatalmáig vezethetők vissza –, viszont szükségük van arra, hogy kifogásolhassanak olyan állami intézményeket, amelyeknek működése az elevenükbe vág. Itt a titkosszolgálatokról és a DNA-ról, a korrupcióellenes ügyészségről van szó. Az előbbi az államfő felügyelete alatt van, az utóbbi viszont az Európai Unió befolyására született, és elszabadult hajóágyúként kezdett működni, a befogására – domesztikálására – történő kísérletek pedig a lehető legrosszabbat ígérik. A DNA titkosszolgálati behálózottsága ugyanis tény, holott inkább az igazságszolgáltatás rendszerébe történő jobb integrálása lenne a megoldás. Összegezve: vannak olyan intézményei az államhatalomnak, amelyet a PSD alulról és belülről, az általa meghonosított és kiépített bürokratikus kultúrán keresztül nem ellenőriz, és amelyek folyamatosan delegitimálni tudják e pártot a politikai küzdelemben, ezért egy megfelelő fogalom örve alatt indítottak támadást ezen helyzet ellen. A párhuzamos állam kifejezéssel azt próbálják sugallni, hogy az államnak vannak olyan „részei”, amelyek nincsenek a demokratikusan megválasztott kormány kontrollja alatt, azzal „párhuzamosan”, okkultan működnek, és ennek véget kell vetni. – Van-e olyan ország, ahol már bizonyíthatóan kimutatták a létezését, és ahol egyértelműen felülírta a választott intézmények, a parlament és a kormányzat akaratát? – Nos, a deep state-nek van némi irodalma is, bár ez sem rigorózusan tudományos. Elsősorban Törökországgal kapcsolatosan használták, mondhatni a török állami működés volt a „prototípus” a fogalom kialakításában. Azt jelentette, hogy vannak bizonyos állami szervek, „szektorok”, mint például a titkosszolgálatok, a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a kormányzati bürokrácia egy része, amelyek sikeresen kivonták magukat a törvényi kontroll alól, és önálló politikai aktorokként kezdtek viselkedni. Viszont eléggé általános az, hogy ahol komplex bürokráciák vannak, azoknak a működése átláthatatlan, és ez teret nyit konspiracionista értelmezéseknek is. Az Egyesült Államokban 2010 után több szerző is írt az amerikai deep state működéséről, és ebbe két állami intézményi ágat szoktak említeni: a titkosszolgálatokat és a katonai-gazdasági lobbikomplexumot. Persze, átfogó bírálatok is jelentek meg arról, hogy mindez mítosz. A Wikipédián ez a kérdés mostanság „állam az államban” (state within a state) címszó alatt jelenik meg, a példák, esettanulmányok többsége viszont diktatúrákra, illetve autoriter rendszerekre vonatkozik, amelyek esetében nagyon könnyű tételezni a mély állam működését. – Mennyire nevezhető szükségszerűnek bármilyen mély állam megjelenése? – Nehéz azt állítani, hogy szükségszerű a mély állam megjelenése. Azonban az amerikai példa jól rávilágít arra, hogy a mély állam percepciójának vagy mítoszának a megjelenése szinte törvényszerű a fejlett demokráciákban is. Ugyanis alapvető ellentmondás van a szervezett, professzionális és konszolidált államhatalom és a demokrácia működése között. Az előbbi a folytonosságot, a problémák szakmai intézkedésekké való átalakítását, a törvényhozás szakmai irányítását képviseli, az utóbbi a változó, az intézmények formatív működését kevésbé ismerő „népakaratot” képviseli. A kettő ütközéséből születik az a gyanakvás, amely a mély állam percepcióját kialakítja. A kérdés viszont, hogy létezik-e tényleges és rejtett, autonóm működése az államhatalomnak, mindenképpen valós. – Románia kapcsán elmondható, hogy létezhet ilyen mély állam? – Ezt megragadni nehéz, hiszen bizonyos esetekben lehetséges, hogy egyes intézményi aktorok nem nyilvános kormánypolitikát valósítanak meg (például szerintem az ügyészség, a DIICOT vagy a SRI magyarellenes politikája ilyen). Máskor viszont az is lehetséges, hogy az alkotmányosan biztosított szabadságfokával egy-egy intézményi szereplő visszaél, és saját intézményi kultúráját önálló politikaként viszi tovább. Nemrégiben egy konferencián Gabriel Andreescu kifejtette, hogy a SRI nacionalizmusa tulajdonképpen egy olyan intézményi kultúra, amelynek gyökerei a Ceauşescu-korszakba vezetnek vissza. De bárhogyan vegyük is, a SRI mindenképp mély állami aktornak tűnik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 11.„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceirőlLövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Krónikának. – Mostanában megszaporodtak a díjaid: nemrég ítélték oda neked a 2018-as Balassi Bálint-emlékkardot, amit februárban adnak át, illetve te kaptad a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának az év legjobb könyve díját Alkalmi című kötetedért. Hogyan értékeled az elismeréseket? – Minden díjnak örülök, hiszen minden elismerés a szakma részéről érkező visszajelzésként értékelhető, hogy ti. figyelnek az emberre, nem sikkadnak el a mai betűdömpingben a dolgaink. Egyszóval: hogy van értelme az írásnak. Már csak az olvasókat kellene mozgósítani, hogy megvásárolják az Alkalmi itt-ott még föllelhető példányait. Hogy a Balassi-emlékkard odaítélése esetében mennyire volt fontos az Alkalmi viszonylagos frissessége (alig egy éve jelent meg ez a kis kötet), azt nem tudom, de jövő év február 14-én (Bálint-napkor) meg fogom kérdezni a döntnököket! Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy miért kellett ilyen korán bejelenteni a díjazott nevét, hiszen mire kézbe vehetem a szablyát, a török már Bécs alatt lesz! No de a viccet félretéve: valószínűnek tartom, hogy Lackó fiam fog örülni a leginkább, hogy végre lesz egy rendes kardunk, mert fakard rengeteg hányódik a kertünkben, s Lackó a teljes fegyverarzenált (fakardokat, pajzsot, pisztolyt, íjat, puskát, lándzsát) hajlamos szétszórni a fűben, így segítve kaszálgató apja munkáját. Hátha az igazi kardot majd jobban megbecsüli. – Maradva az emlékkardnál: a Balassi nevével fémjelzett elismerést odaítélő grémium közölte, a te költészetedet tartja a 16. századi költő műveihez méltónak. Kritikusaid, méltatóid sokszor kiemelik, hogy a költészeted szorosan összefonódik a magyar lírai hagyományokkal. Te magad hogyan látod „belülről” ezt a kérdést? Mindig is a hagyományos felé fordult, ebbe az irányba tartott és tart továbbra is a költészeted? – Talán érdemes itt megemlíteni, hogy Balassi tényleg az egyik nagy kedvencem. Évekkel ezelőtt például a csíkszeredai Corvina Könyvesház vezetője – felháborítónak találván a kies tájainkon is tomboló Valentin-napi őrületet – felkért, hogy tartanék egy előadást Balassiról, Bálint napkor, tehát február 14-én. Írtam is egy esszét Balassiról (ez az előadás éppen a Krónikában jelent meg!), s most, íme én kapom a végvári szablyát! Úgy tervezem, hogy ezt az esszét felolvasom majd a Gellért szállóban, remélem, nem kergetnek el, szablyástul. Bár akkor már lesz mivel védeni magam... Ami meg az általad említett kritikusokat illeti: örülnék, ha igazuk lenne, mert számomra tényleg fontos a költészeti hagyomány (legyen az magyar, vagy éppen latin), hiszen az organikus továbbépítkezést tartom a legszimpatikusabb útnak. Persze, az ellenkezőjére is van példa a magyar lírában: Kazinczy például addig erőltette a nyugat-európai verselést, hogy ma már egészen természetesnek tűnik, hogy jambikus verseket írnak a költőink. Nyilván, ehhez az is kellett, hogy a magyar nyelv mindenre (de tényleg mindenre!) alkalmas. – Köztudott, hogy kedvenc klasszikusod Arany, úgy is fogalmaztál valahol, hogy a világ legnagyobb formaművésze volt. Esszésorozatod is jelent meg a két évszázada született költőóriásról, napvilágot látott a Széljegyzetek Arany Jánoshoz című köteted is. Honnan származtatod az Arany-életmű iránti erős vonzódásodat, megfogalmaznád, hogy miért éppen őt választottad kedvencedül? – Kedvencet általában nem választani szokott az ember: vagy azzá lesz valaki, vagy nem. Arany János meg... hát igen! A minap láttam egy orosz „dokumentumfilmet” a TVR 3 csatornán, amatőr színészek adták elő Csehov A 6-os számú kórterem című remekművét. Mit mondjak, torokszorító volt. Mindezt csak azért említem meg, mert Arany nálam szorosan összefügg Csehovval. Arany-ügyben ugyanis én is teljesen átlagos olvasó voltam, egészen addig, amíg el nem olvastam alaposan, nagyon lassan Arany Kertben című versét. Akkor mondtam azt, hogy ha Csehov „kórterme” a világirodalom legkegyetlenebb prózája, akkor Arany Kertbenje a világirodalom legykegyetlenebb verse. Iszonyú dolgok vannak benne, kiráz a hideg, ha csak rágondolok is. Képzeljük el, hogy Vörösmartynál az emberfaj még csak „sárkányfog-vetemény”, Aranynál már „hernyó”! Nem tudom, hogy süllyedhet-e az ember ennél mélyebbre. Nos én ebbe az illúziótlan Aranyba szerettem bele, mondván, hogy aki olyan verset tud írni, mint a Kertben, azt érdemes alaposabban is megismerni. Azóta is vallom, hogy Arany nemcsak a „mondani tudása”, hanem a mondanivalója miatt is az egyik legnagyobb költőnk. – Az idei év Arany-emlékév, ezért széltében-hosszában rengeteg minden hangzott el jelentőségéről, költészetéről, számos kezdeményezés igyekszik közel vinni életművét a fiatal korosztályhoz, kiemelve, hogy valójában kortárs költőről van szó, hiszen a 21. század gyermekeihez is szól. Miként látod, mennyire klasszikus és mennyire kortárs Arany? – Talán annyit tennék hozzá, illúziótlanul, az imént már elmondottakhoz, hogy hamarosan vége lesz a bicentenáriumnak, s minden marad nagyjából úgy, ahogy az ünnepségsorozat előtt is volt, hiszen a fesztív jellegű ünnepségek épp a lényegről feledkeznek meg. Arról tudniillik, hogy olvasni kellene Aranyt, nem csak beszélni róla. Nemrég a Magyar Írószövetség karavánjának tagjaként hat székelyföldi középiskolában próbáltuk népszerűsíteni Aranyt, nem tudom, mekkora sikerrel. Volt zene, volt szavalat, én is okoskodtam egy sort, de hogy mi ment át, azt nem tudnám megmondani. Természetesen nem kell feladni, hanem igenis meg kell próbálni „megismertetni” Aranyt a fiatalokkal. Módszer van bőven, számomra az egyik legszimpatikusabb a Margócsy István-féle út. „Ha például gimnazistáknak szeretném »eladni« Aranyt – mondja Margócsy –, akkor valószínűleg a humorát emelném ki. Nemcsak a műveiben rejlő humort, hanem azt is, ami az irodalmon kívüli megnyilatkozásaiban érhető tetten. Például hogy szerkesztőként versekben figyelmeztette a szerző barátait, ha határidőig nem adták le a kézirataikat. Ebből a diákok is megérthetik, hogy Arany számára a versben való kommunikáció a világ legtermészetesebb dolga.” Arany „aktualitására” pedig legyen elég egyetlen példa: olvassa el mindenki (vagy olvassa újra) Arany Gondolatok a béke-congressus felől című, 1850-es versét... – Költő és műfordító vagy, ugyanakkor a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. A lap nagy sikernek örvend az olvasók körében. Mi a fő szerkesztési elved, illetve mi lehet a titka annak, hogy manapság népszerű lehessen egy kulturális havilap? – Nincs „nagy titok”: egyszerűen igyekszünk komolyan venni saját magunkat is, meg az olvasókat is. S amennyire erőnk engedi, igyekszünk nem kánonkövetők, hanem kánonalakítók lenni. Annak ugyanis semmi értelmét nem látom, hogy tizenöt egyforma lap jelenjék meg a Kárpát-medencében magyar nyelven, ugyanazzal a szerzőgárdával, ugyanazzal az olvasóréteggel. S ami nagyon fontos: mozogni kell, meg kell mutatnunk magunkat, mert marketing ide vagy oda: a legjobb módszer még mindig az író-olvasó találkozó. Lehet szerkeszteni lapot elefántcsonttoronyban is, de akkor előbb-utóbb végzetesen elszakadunk az olvasóktól. – Magyar–román szakon végeztél a kolozsvári bölcsészkaron, román szépirodalmat fordítasz magyarra, többek közt Mircea Cărtărescu, a Florian fivérek, Alexandru Vakulovski regényét, kortárs költők verseit is magyarítottad. Hogyan választod ki az írásokat, amiket átültetsz magyarra, és milyen kapcsolatban állsz a kortárs román szerzőkkel? – A lefordítandó művek mindig megtalálják az embert, recept erre sincs, hogy miként történik mindez, de tényleg nem kell izgulni: fordítanivaló mindig kerül, hiszen a kortárs román irodalom (is) nagyon jó periódusát éli. Én meg szeretem tudni, hogy mi történik körülöttem. Lehet, hogy istenkáromlásként fog hatni, de őszintén mondom, hogy néha egy mezőségi „román” regény jobban érdekel (mert többet elmond rólunk, magyarokról és románokról), mint egy péterváradi „magyar” történet. Nem áll szándékomban újra fölfedezni a transzilvanizmust, egyszerűen ez van, és kész. – Korábban azt nyilatkoztad a Krónikának, hogy szkeptikusak az írók a román és magyar kultúra közeledését illetően. Ez azt követően történt, hogy a Székelyföldnek a magyarok és románok kapcsolatát körüljáró, augusztusi lapszámát Bukarestben mutattátok be román írók jelenlétében egy kerekasztal-beszélgetésen. 1918. december elsejének centenáriuma közeledtével egyáltalán nem mondható felhőtlennek a román–magyar viszony. Hogyan látod, a két irodalom közti átjárhatóság megteremtése valamiképpen elősegíthetné a közeledést? – Ha nem hinnék abban, hogy érdemes forszírozni ezt a kérdést, akkor eleve nem zaklattam volna magyar és román kollégáimat az augusztusi Székelyföldben megjelent ankéttal. Illúzióim természetesen nincsenek, pláne most, az 1918-as évforduló előestéjén. De csak azért, mert valakiknek nagyon jól jöhet, hogy hirtelen ennyire elszaporodtak a provokátorok, nekünk még nem kell beállni a köpködők közé. Kitombolják majd magukat, nagyon büszkék lesznek (csak tudnám, hogy mire!), aztán marad minden a régiben. És ez még a jobbik eset! Lövétei Lázár László 1972-ben született Lövétén. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte a Tamási Áron Líceumban. Tanári diplomáját 1998-ban szerezte a kolozsvári BBTE magyar–román szakán. 1998 óta a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztője, 2010 óta főszerkesztője. Csíkszentdomokoson él. Fontosabb verseskötetei: A névadás öröme (1997); Távolságtartás (2000); Két szék között (2005); Zöld (2011); Alkalmi (2017). Fordításkötetei: Mircea Cărtărescu: Lulu (regény, 2004); Filip Florian – Matei Florian: Kölyök utca (regény, 2014); Alexandru Vakulovski: Hányinger utca (regény, 2015). Fontosabb díjai: a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díja, 1997; Déry-díj, 2005; Radnóti-díj, 2008; József Attila-díj, 2009; az Erdélyi Magyar Írók Ligája nagydíja, 2011. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 11.Fodor Sándor, a hiteles író – tanulmánykötet jelent meg a Csipike szerzőjérőlFodor Sándornak a tudatos jóhiszeműsége, segítőkészsége, hiteles írói és emberi mivolta elevenedett meg az öt éve elhunyt íróról, műfordítóról szóló tanulmánykötet kolozsvári bemutatóján. Fodor Sándor emberi arca, segítőkészsége, „elegáns úriember” mivolta bontakozott ki azon a kolozsvári beszélgetésen, melyen a Csipike írójáról tartott emlékkonferenciára írt tanulmányokat tartalmazó kötetet mutatták be. Az Erdélyi Magyar írók Ligája (E-MIL) – melynek Fodor volt az első elnöke – márciusban egész napos konferenciát szervezett az író halálának ötödik évfordulója alkalmából, melyen felidézték alakját, munkásságát az előadók. A tanulmányokat összegző Békében, háborúban, bontakozó kommunizmusban című, az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar írók Ligája közös kiadásában megjelent kötetben irodalomtörténészek, kortársak, tanítványok vallanak az íróról, a szerkesztőről, az emberről. A Bulgakov kávéházban tartott csütörtök esti kötetbemutatón Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnök köszöntője után Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár és Bodó Márta újságíró, szerkesztő válaszolt Serestély Zalán kérdéseire, és idézte meg Fodor Sándor szellemét. Elsőként az általa betöltött mentorszerepre hívták fel a figyelmet, Egyed Péter szerint ugyanis azon kevesek közé tartozott generációjából, aki „lelkiismereti kérdést csinált abból, hogy a fiatal íróknak segítsen, támogassa őket”, ezért sokan mentek hozzá tanácsért. Nemcsak megbecsült, ünnepelt személyiség is volt, főleg a Napsugár olvasói számára. Szakmai szempontból, talán szász ősei miatt is rendkívül precíz volt, ha kritikát írt, halhatatlanul kivesézte az ismerethiányt, pontatlanságot, emlékezett Egyed Péter, aki szerint az emberi kommunikációban is az egyenességre törekedett, így az akkori szocialista világban „felszabadító élmény volt” vele beszélgetni. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 11.Album a kolozsvári magyar színház külföldi turnéiról A Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt 25 évének legfontosabb nemzetközi turnéit dokumentálja a hétvégén bemutatott, Színházzal a világ körül című album.Tompa Gábor, a kulturális intézmény igazgatója a színház emeleti előcsarnokában tartott eseményen elmondta, azért is történelmi pillanat a könyvbemutató estje, mert 25 évvel ezelőtt szervezték meg először a teátrum első nagyszabású turnéját. Akkor Shakespeare hazájába, Angliába utazott el a társulat, és mintegy 40 napig tartott a kaland. A kopasz énekesnő című Ionesco-darabbal rögtön elnyerték az év legjobb külföldi előadása címet, sőt a londoni kritikusok toplistáján hónapokig tartották az első helyet – részletezte a színházigazgató. Mint kifejtette, fontos volt a társulat számára, hogy bekerüljenek a nemzetközi színházi élet „vérkeringésébe”. „Olyan színházat akartunk csinálni, amely az egyetemes színházi nyelvet beszéli” – magyarázta. Hozzátette, a rendszerváltás után nagy feladat volt a társulat folyamatos fiatalítása. Az albumban szerepel az összes olyan ország, ahol a kolozsvári társulat vendégszerepelt. Magyarországon kívül felléptek még a Moldovai Köztársaságban, Szerbiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, sőt a tengeren túl, Kolumbiában két alkalommal is, és Dél-Koreába is eljutottak. Tompa Gábor megjegyezte, hogy a Julius Caesar című előadásukkal ismét készülnek Bogotába, Kolumbia fővárosába vendégszerepelni. Mint kifejtette, az albumban látható fényképek nem hivatásos fényképészek munkái, a pillanatfelvételeket a társulat tagjai készítették műkedvelő alapon. A kötetet Demeter Kata és Biró Réka szerkesztette. „A maga hibáival együtt az album egy olyan kiadvány, amely hozzásegíti a színháztörténetet, hogy egy helyen lássa a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi életét” – összegzett Tompa Gábor. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. december 11.Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárságMátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt, konferenciát tart majd, kiállítást, illetve a fiataloknak történelmi versenyeket szerveznek. Potápi Árpád János az emlékévvel összefüggésben kiemelte a magyar identitás szorosabbra fűzését, és azt mondta: Mátyás király erős kezű, jelentős uralkodóként vonult be a történelembe. Megerősítette Magyarországot, felismerte, hogy csak így lehet megállítani az oszmán birodalom terjeszkedését. Nemcsak a történetírás, hanem mondáink és népmeséink is őrzik alakját. Elmondta: január 12-14-én Szegeden emlékező szentmisét tartanak, január 20. és 24. között jótékonysági reneszánsz bál, ételkóstoló és forgatag lesz Mátyás királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából a fővárosban. Márciusban Székesfehérváron koronázási misét tartanak, áprilisban Mátyás király halálának évfordulóján megemlékezés lesz Bécsben és Budapesten. Júniusban Bécsben kiállítás nyílik majd a város elfoglalásának évfordulóján. Kolozsvári Magyar Napok Az emlékév a Kolozsvári Magyar Napok egyik központi programeleme is lesz majd a tervek szerint. A programok lebonyolítója a Magyarság Háza lesz, az ötletadó az Emberi Méltóság Tanácsa és Gaal Gergely volt – ismertette. Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a tanácsadó testület elnöke arról beszélt: Mátyás király felismerte, hogy a közép-európai népeket összefogva, az oszmán birodalom terjeszkedését megállítva meg kell védeni a keresztény civilizációt. Reményét fejezte ki, hogy sikerül olyan programsorozatot megvalósítani, amellyel meg tudják mozgatni a Kárpát-medence magyarságát. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának, az emlékév ötletadójának elnöke kiemelte: Mátyás királlyal egy olyan uralkodót tudnak felmutatni, aki erős birodalmat épített Európa közepén, szigorú törvényekkel. Volt koncepciója és az országot is képes volt gyarapítani – hangsúlyozta, hozzátéve: életműve számos lehetőséget kínál a történészeknek és a fiataloknak egyaránt. Kitért arra is, hogy Erdély Romániához csatolásának 100. évfordulója lesz 2018-ban, és várhatóan több, a magyarság számára kellemetlen eseményre is fel kell készülni. Erre is egyfajta válasz lehet az emlékév – jelezte. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke reményét fejezte ki, hogy az előző két emlékévhez hasonlóan sikeres lesz ez a programsorozat is. Hozzátette: február 23-24-én Mátyás születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést. Szeptemberben Vajdahunyadon többnapos rendezvénysorozattal tisztelegnek Mátyás király emléke előtt. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója közölte: igyekeznek minél több együttműködő partnert bevonni az emlékév programjaiba. MTI; erdon.ro 2017. december 11.Válságos időkben írt tanulmányt mutattak beTőkés László Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című könyvét mutatták be csütörtök délután a Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt című rendezvényen, majd Luther Márton-emléktáblát avattak fel a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán. A rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem énekkarának műsorával kezdődött el, a fiatalok Tóth Árpád Csillagoknak teremtője című énekét adták elő, Szopos Zoltán harmadéves egyetemi hallgató vezényletével. A könyvbemutató végén az Eperjesi Graduálból adott elő a kórus két karácsonyi éneket Antal Zsuzsa harmadéves zene szakos hallgató vezetésével, végül pedig, az emléktábla avatás végén Claude Goudimel 137. Zsoltára hangzott el. Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző méltatta az először a nyolcvanas években napvilágot látott nyomtatványt. A könyv abban az időszakban jelent meg, amikor a vallás és a magyar történelem egyaránt tiltott téma volt. Tőkés László karizmatikus jelleme kellemetlenné vált egyházi és világi körökben, bűnnek számított éreztetni az igazságot és a református egyház vezetése is beállt abba a sorba „ahol Istennek már kevés hely maradt”. A presbiteri főjegyző arra is kitért: ma is gondok vannak Európában a keresztény látásmóddal, a liberalizmus, ultraliberalizmus erőszakos, diktatórikus jellegénél fogva egyre inkább a kommunizmushoz válik hasonlóvá. Az emlékezés Pálfi József rektor, teológiaprofesszor megnyitóbeszédében az emlékezés pótolhatatlan mivoltát hangsúlyozta ki – a felejtés felbecsűlhtetelen károkat okoz, mondta el, s egyaránt érint egyént, családot, egyházi közösséget, népet. A 2017-es év Szent László, Arany János, végül pedig a reformáció üzenetét közvetíti, bár utóbbi rendkívüli gazdagságának csak egy részét sikerült kiemelni. Váradnak méltán van joga emlékezni Kálvinra, mint forrásra, melyből meríthetünk, s mint útra, melyen haladhatunk – hiszen ez a város egyike azon központoknak, ahol a reformáció hamar megtalálta a helyét. Megemlítette Czeglédi György nagyváradi reformátort és elmondta, hogy a kálvini tanok 1557-től megtalálták itt helyüket, majd 1784-ben újra lehetett szervezni a református egyházat, építeni a korábbi alapokra. Dr. Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész méltatta a könyvet, mely 1985 sötétségében született, akkor, amikor Tőkés Lászlót üldözték, s munkanélküliként egy olyan státusba került, ahonnan „agyonüthették”. Ebben az időszakban jelent meg Sütő András Csillag a máglyán, s Egy lócsiszár virágvasárnapja című írása, az értelmiségiek áthallások során mondták ki azt, amit másképp nem lehetett. Zajlott a falurombolás, csalánkompótot árultak az üzletekben, nem volt só, gyufa, gyertya – ekkor írta Tőkés László dolgozatát, édesapja segítségével, a legkiválóbb művekből kiindulva. Egy olyan periódusban, amikor a hatalom nem viselte el, hogy Kálvinra emlékezzenek, Tőkés László publikálta is írását. A tanulmány nem kevesebb, mint 28 pont során lépi át a tiltások határát, mégsem követte megtorlás, „angyalok légiói őrizték meg”. Pedig Kálvint olvasni nem volt ajánlott, hiszen saját bűntetteire emlékeztette a rendszert – azt a rendszert, mely el akarta feledtetni, hogy az embernek lelke van és Isten színe előtt kell megjelennie. A könyv tömören, „miniatűr módon” érzékelteti, mi a fontos Erdélyben és a magyarság megtartásában, Kálvin tanítása elegendő ahhoz, hogy megmaradjunk a „keskeny úton”. A jövendő Bereczki András nyugalmazott lelkipásztor, a kiadvány szerkesztője a „jövőre való emlékezés” szerepéről szólt, méltatva a tömör, egységes, átfogó munkát, s egyúttal felvetve a kérdést: vajon mi lesz az elkövetkezendő ötszáz évben? Vajon lenne-e magyarság, ha nem lett volna Kálvin, s vajon lehet-e magyarság az elkövetkezendőkben, ha nem lesz magyar kálvinizmus. Kihangsúlyozta a kálvinizmus nemzetmegtartó szerepét, kitért a felekezeti oktatás fontosságára és a tömeges bevándorlás által okozott gondokra is – mint mondta, felmerül, hogy miként lesz ebből jövendő, azonban Isten gondolatai mások, mint a mi gondolataink, s Isten a történelem ura – török hódoltság is volt, szocializmus is volt, de mindebből kiút is adódott. Válságos idők… Dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő elmondta: Tőkés László könyve lényegre törő, megfellebbezhetetlen, tömör állításai szentenciákként hatnak, egyúttal a kötet a múltból a jelennek szóló üzenet, mely felhívja a figyelmet a kisebbségi lét missziójára. Végül maga a szerző szólt az írásról, melyet traktátusnak nevezett – mivel könyvnek rövid, tanulmánynak viszont hosszú. Szükségét érezte, hogy ezzel adózzon a reformáció 500 éves évfordulójának, s hálaáldozatként teszi le az olvasó asztalára. Érdekes körülmények között, válságos időben született, abban az időszakban, amikor kiátkozták az egyházból, elvették palástját, kiközösítették. Kétségbeesett helyzetében nekiállt dolgozni, több dolgozatot írt, az egyik a kálvinizmus és a románság XVI, XVII századi kapcsolatát elemezte,válaszként egy dolgozatra, melyben a román egyházaknak a helyzeetéről a horthysta üldöztetés idején írt a szerző, „bicskanyitogató” módon. A jelen tanulmányt édesapja indíttatására írta, aki nyugati kapcsolatai révén kapott megrendelést rá. Németül is megjelent, s nagy meglepetésére a budapesti Teológiai Szemle is lehozta. Mint hozzátette, mindig is nagyon szeretett volna tudós teológus, vagy egyháztörténész lenni, de az élet nem engedte meg… Kihangsúlyozta: a reformáció mindig erőt adott a szembeszálláshoz a hatalommal, az erőszakkal, minden korban meg kell harcolni ezt a harcot. Végül szólt az erdélyi reformációnak arról a sajátosságáról, hogy hozzájárul a erdélyi népek öntudatosodásához. Kiemelte a tordai vallásbéke szerepét is abban, hogy a különböző hitvallások békésen léteznek egymás mellett. Ez a fajta egyházi együttélés szolgálhatja leginkább nemzetünk javát, „így kell nekünk egymást erősítve és kiegészítve élnünk”… A tanulmányt minden jelenlévő kézhez kapta, s mint megtudtuk, az elkövetkezendőkben különböző eseményeken, illetve Tőkés László EP-képviselői irodájában lehet majd hozzájutni. Táblaavatás A könyvbemutatót követően a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész Luther Mártonról készült alkotását avatták fel. Vitéz Ferenc avatóbeszéde során kiemelte a reformáció alaptanítását, melynek köszönhetően megújult az egyház, s egyúttal arra is kitért: Kálvin szerint a művészet is a Szentlélek ajándéka. Kuruc Imre is szólt az egybegyűltekhez – taglalta a dombormű szimbolisztikáját, s szólt a korábbi alkotásairól is. Mint elhangzott, ez a hatodik műve itt, s az elkövetkezendőkben a tordai vallásbéke 450.évfordulója alkalmából egy újabb alkotása gazdagítja majd e belső teret. Végül Tőkés László és Pálfi József leplezték le az emlékjelet, mely a Kálvin Jánost ábrázoló dombormű mellett kapott helyet. Neumann Andrea / erdon.ro 2017. december 11.Bemutatkozott az Északi Színház új főigazgatójaHétfőn, december 11-én az Északi Színház büféjében tartott sajtótájékoztatón mutatták be a kulturális intézmény új főigazgatóját, Nagy Orbánt, aki nemrég versenyvizsgán nyerte el a tisztség betöltésének jogát, öt éves mandátum erejéig. Az eseményen részt vett Kereskényi Gábor polgármester, Bessenyei Gedő István és Ovidiu Caița művészeti igazgatók és Stier Péter adminisztratív igazgató, az intézmény eddigi megbízott főigazgatója is. Kereskényi Gábor kiemelte: örül annak, hogy három év után újra szakmabeli, hozzáértő menedzser került az Északi Színház élére. Kiemelte, Nagy Orbán a művészi munka mellett tapasztalatot szerzett a közintézmények vezetésében is, így alkalmas főigazgatója lehet a színháznak. A polgármester megfogalmazta elvárásait is: olyan színházat szeretne Szatmárnémetiben, amely minőségi előadásokat játszik és növelni tudja a nézőszámát is. „Ovidiu Caițatól, a román társulat nemrég kinevezett művészeti igazgatójától is minőségi színházat várok, Bessenyei Gedő Istvántól pedig igazgatósága négy éve alatt már megszoktuk a magas színvonalat” – mondta Kereskényi Gábor. Nagy Orbán röviden összefoglalta pályáját: Marosvásárhelyen szerzett színészi képesítést, 21 éve a Harag György Társulat tagja, emellett öt éven keresztül volt aligazgatója a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központnak. A terveit röviden ismertetve elmondta: szeretné, ha vezetése alatt az Északi Színház egyre jobb hírnevet szerezne a megye és akár az országhatárokon túl is. Ehhez a minőségi munka mellett fontos az előadások megfelelő népszerűsítése is, aminek nagyobb hangsúlyt adna a továbbiakban. A tervek között szerepel a román társulaton belüli bábtagozat megalapítása is. Elmondta: örül, hogy egy fiatal, lendületes csapatban, hozzáértő igazgatótársakkal dolgozhat. Stier Péter adminisztratív igazgató kifejtette: a Szatmárnémeti Északi Színház jelen pillanatban az országban a legtöbb bérletes nézővel rendelkező intézmény. Az éves nézőszám 70 ezer fő körüli, egy év alatt pedig több mint 380 előadást játszanak. szatmar.ro 2017. december 11.Felix Terra – nagyváradi kiállítás BukarestbenA Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Román Történeti Nemzeti Múzeum Felix Terra – Történelem és Egyházművészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel kiállítást szervez a Román Történeti Nemzeti Múzeum Nagytermében, amelynek megnyitóját 2017. december 14-én, csütörtökön 17 órakor tartják. A több mint százötven darabból álló kiállítás része a Román Történeti Nemzeti Múzeum Együtt, mindannyian elnevezésű programjának, mellyel az országban élő nemzeti kisebbségek gazdag és változatos történeti és kulturális örökségének bemutatását tűzték ki célul. A kiállítás partnerei: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár, illetve a Körösvidéki Múzeum, akiknek jóvoltából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyházművészeti gyűjteményét sikerült olyan darabokkal kiegészíteni, amelyek több száz éve más intézmények leltárát gazdagítják. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. december 11.Pártatlan bírónő, fondorlatos ügyészÚjabb tárgyalás a Beke-ügyben Pénteken zajlott a bukaresti Legfelsőbb Semmítőszéken az ún. Beke-ügy legújabb tárgyalása. A táblabírósági per folytatásában (a felek mind fellebbeztek) tovább zajlik a tanúk újbóli kihallgatása. Beke István a Facebook-oldalán tette közzé, hogy mi történt december 8-án, a 9 és 12 óra között zajló tárgyalás legújabb felvonásán. A tárgyalás túlnyomó részét a tanúk kihallgatása képezte, ennek két harmadát a védelem által visszahívotté, kinek csak a bíróság részéről majdnem ötven kérdésre kellett válaszolnia, majd az ügyészére és védelem által feltettekre – írja Beke István. Az előző tárgyaláson a bíróság nem hagyta jóvá a Szőcs Zoltán által kért Radu Cătălina és Turóczy Árpád fordítók kihallgatását. B. Sz.-t ellentmondásos nyilatkozatai miatt kérték visszahívni, akárcsak a védett tanút (Joseph Sandor néven fut). Beke szerint a bírónő teljes pártatlansággal és szakmaisággal vezette a tárgyalást, kérdései a lényegre irányultak. Ennek tudható be, hogy bár a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyosztályt (DIICOT) képviselő ügyész ismételten próbált ködösíteni, a bírónő a tanú újabb nyilatkozatából egyértelműen kiderítette, hogy Szőcs Zoltán nem adott ki parancsot, Beke pedig nem vállalt be semmiféle robbanószerkezet-készítést, nem létezett semmiféle aprólékos merénylettervezet, és nem beszéltek áldozatokról. B. Sz. továbbra is fenntartotta az állítólagos szervezkedés találkozási időpontjaként 2015. október 10-ét, a telefonján levő, aznap készített képekre hivatkozva, jóllehet a bizonyítékok ellene szólnak. Az is érdekes, hogy azt állította, hogy a találkozón nem voltak telefonok, jóllehet a hangfelvételen egyedül az hallatszik kitűnően, hogy a mobilok többször is csengenek. A védelem ügyvédjének ez irányú kérdésére már lehetségesnek tartotta. A résztvevők azonosítására vonatkozóan most már csak 3–4-ben volt biztos (hangilag), holott az első kihallgatáson ő volt az azonosító a fordítóval. A kihallgatása végén azt is közölte, 2016-ban és még a napokban is fenyegetéseket kapott, célponttá vált. „Én és a családom két éve vagyunk célpontok. Nagyon jól tudjuk, mit jelent fenyegetve lenni ártatlanul, a feleségem két gyerekkel magára hagyva, kapott nagyon sokat, durvábbnál durvábbakat, de hittünk és hiszünk az igazságban, hogy a Jóisten vigyáz ránk, a hazugság pedig akkor is üldöz, ha nem derül ki!” – írja Beke István. A második tanút (H. I.-t) az ügyészség kérette vissza, az ő kihallgatása sokkal rövidebb volt. Kitartott eddig adott nyilatkozatai mellett, elmondta, nem beszéltek robbanószerkezet készítéséről, hogy Szőcs Zoltán nem adott semmiféle parancsot Bekének. A következő tárgyalás időpontja 2018. február 9-e, amikor elvileg talán az is kiderül, hogy mi lesz a védett tanúval, azaz Sándor Józseffel. Bartos Lóránt / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 11.Csúcsra törnek a centenáriumkorRomán emlékmű a Lakócán? A jövő évi centenárium alkalmából a románok egységét jelképező emlékművet emeltetne több Kovászna és Hargita megyei román szervezet is Kovászna megye legmagasabb pontján, a Lakócán. Mint azt Ioan Lăcătuşu, a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ igazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta: az alkotás A nemzeti lét és a románság egységének emlékműve címet viselné, és felállításának ötlete a tavaly elhunyt Gheorghe Vrabie képzőművésztől származik, aki a Moldovai Köztársaság és Chişinău címerét is tervezte. – Ennek az érzelmi jelentősége abban áll, hogy ez a csúcs köti össze Moldvát Erdéllyel és Havasalfölddel. A művész lánya, a Kisinyovban élő Georgeta Vrabie rendelkezésünkre bocsátotta apja indoklását azzal a kéréssel, ismertessük az illetékes intézményekkel, hogy ezt a projektet is foglalják bele az 1918. december 1-jei nagy egyesülés centenáriuma alkalmából előkészített programba – mondta Lăcătușu. Szerinte a Lakócán helyet kapó emlékmű, a Bucsecs-hegység Caraiman-csúcsán lévő kereszthez hasonlóan, akár turisztikai látványossággá is válhat. Az igazgató hozzátette, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumához tartozó mindegyik szervezet felkarolta és támogatja a projektet. Mivel több háromszéki önkormányzatnak van adminisztratív területe Lakócán, utánanéztünk, melyik háromszéki település polgármesteri hivatalát érintheti az akció. – Kommandó községnek a településtől legmesszebb 9 kilométerig, a Ménes-bércig van területe, míg a Lakóca jóval messzebb esik. Így minket önkormányzatilag nem érint, ha ők a Lakócán szeretnének valamit – mondta Kocsis Béla kommandói polgármester. Kovászna városnak is van területe a Lakócán, azonban egyelőre nem kaptak értesítést semmilyen építkezési tervről – tájékoztatott Rákosi Áron. A kovásznai városháza urbanisztikai osztályának vezetője hozzátette, hogy a Lakócán Vráncsa megyének is van területe. A másik érintett Zabola község lenne. Fejér Levente polgármester elmondta: a Lakócán található meteorológiai állomás alatti terület Zabolához tartozik, azonban ők sem kaptak még semmiféle értesítést vagy kérést a szóban forgó emlékmű felállításáról. – Ha az emlékművet netán önkormányzati területre tervezik, akkor hangsúlyozom: mi nem akarunk oda semmit építeni. És ha esetleg bérbe akarnák venni tőlünk, vagy meg akarnák vásárolni a területet, hogy majd arra építsenek, előre leszögezem: mi nem adunk el és bérbe sem adunk területet – tájékoztatott az elöljáró. A terület „erkölcsi tulajdonosai”, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) vezetői szintén nem örvendnek a kezdeményezésnek. – Egyáltalán nem tűnik szerencsés ötletnek. Messze van, nehezen megközelíthető (a medvékről most ne is beszéljünk), tehát turisztikai szempontból nincs semmi jelentősége. Egy ilyen emlékmű egyetlen célt szolgálhat: hogy újabb feszültséget keltsen az itt élő lakosság körében – fogalmazta meg Kovács Lehel egyetemi adjunktus, az EKE országos elnöke. Nagy Sz. Attila, Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 11.Vencel-napHárom oldalról is hegyektől védett a falu. Itt semmi sem lehet omlatag, hiszen a tetőkről nézvést egyetlen kemény ökölnek tűnik, mely véd embert, állatot. Tán még az eget is védi, s elhajtja a gyanús fellegeket. Professzor úr, holnap leszek először tanár, és éppen itt. Tudom fejből azt a szemináriumi dolgozatomat, ötödévről… – Nem elég megélni a létet, föl-, meg- bemutatni is kell azt… Írásbeli fölmutatást kérek önöktől a világról… Nem kötelező megírni… Tegyük fel, hogy van ún. másvilág. Ha van, ahhoz nekünk itt semmi közünk. Ha átköltözünk, és ha nem, mind független itteni létünktől. Nekünk itt kell megteremtenünk a más és más, igazi világot. A többi néma csöndesség, a madarak és az utánunk jövők gondja. Próbatanításaim voltak az egyetemen, ötödéven. Itt, Gyepesen megint más, mint Revesen, minden gyermek más és más. Nézem az osztályomat, V. B. Húsz gyermek, mókusok, riadtak. Ők elsősök a tagozaton, én is „elsős”. – Tanár elvtársnak tisztelettel jelentem, osztályunk… – Ő a hetes. Máris felelős. Aranyos kislány. Húsz ismeretlen és más-más világocska. Hoppá! Ezen a fiúcskán az első padban felnőttre való ing van! És szeptember elején a bakancsa is…, igen, az sem gyermekcipő. Istenem, istenem. Vajon milyen világocskában él? Szünetekben köztük vagyok. Hallgatózom? Inkább figyelek. A kicsik dörgölőznek, simulnak, mint a kis macskák. A líceumisták nem szaladgálnak, ők beszélgetnek. Professzor nagyuram, mennyi mindent kifelejtettünk a filozófiánkból! A dolgozatomból is. Ki a megmondhatója, mi kellett volna eleddig, és mi nem kellett volna! Mert hát „más világ” ám ez, és mást is akarunk. Hallom az egyik kislányt, hallhatóan súgja: nézd meg, a Venci lábán kétféle zokni. Magamhoz intem. – Ezt nehogy úgy mondjátok, hogy ő meghallja. Jó? – És látom egy pillanatig, hogy fél a kis copfos. Megijedt? Én mosolyogva mondottam neki. Családlátogatásra mentem szombat délután a szótlan, szelíd, egy évvel a többinél idősebb Venciékhez. Rendes kerítés a kékre festett régi, jókora ház körül, az udvar kissé gyepes, a ház és a csűr között nagy farakás, három is. Tüzelő télire. Kijön az ember, a gyerek apja. Harmincötnél nincs több, de ötvennek látszik. Törődött, borotválatlan az arca. Kezet nyújt, kérdi, mi járatban a tanító úr, odabenn leültet a nagy konyhában. Rideg minden, de ételillat van. Az ablakokban nincsenek virágok. A kályha is és minden mutatja, nincs asszony a háznál. Nem tudtam. – Elment. Meghalt. Vérmérgezést kapott. Csupa csont, erő, háromszáz kilós a bánat rajta. Ő neveli már két esztendeje egyedül a gyermeket. – Én az erdőkön dolgozom. Van úgy, hogy viszem, merthogy ott hálok, s akkor Vencike is, ugyebár. Az anyja nevezte így, Isten nyugosztalja, Vencikének. Hazafelé mintha belenéznék a szívemben megképzelt világukba. Az utcán köszöngetek erre, arra. Még nem tudom, mit s hogy. Semmit nem tudok, professzor úr, Isten nyugosztalja önt is. Más-más a világ, és most annyira távol vagyok a közepétől… Nézem a háziasszonyom naptárát, két nap múlva szeptember 28., Vencel napja. Átszaladok az egykori malomba, államosított malomban lakom. Pénzt veszek magamhoz, megyek az üzletbe. Ezt-azt, illőt és kellőt vásárolok. Másnap mondom Ildikónak, a hetesnek, hogy holnap Vencelnek névnapja van. – Készítettem csomagocskát, készítsetek ti is. Az utolsó óra után felköszöntjük Vencit, átadjuk… A tornatanító is örömmel mondta, övé az utolsó óra, és úgy lesz minden. Az V. B tanulói másnap mintha ünneplőben, egy szálig. A hetes jelentett csengő hangon. Mintha a Mikulásnak jelentene. A tornaóra tíz perccel rövidebb lett. Az alatt az osztályban rendezkedtek a kislányok, kisfiúk. A katedra mögött találtunk egy jókora fonott kosarat és két műanyag szatyrot, amikor Lajos kollégával bementünk. Ő hátul leült egy székre. A gyerekek mozdulatlanul állva. Frissen fésülködve a fiúk is. – Kedves gyerekek, mókusok és verebek. Ma Vencel napja van. Isten éltesse a mi Vencikénket névnapján! – Egyszerre kiáltotta az osztály: Isten éltessen Venci! A katedra mögül a kislányok elkapták a kosarat, a szatyrokat, elébe tették, megpuszilták. Világos nappal volt, de igen-igen hasonlatos a karácsonyi angyaljáráshoz. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 11.Brüsszelbe látogatott az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek SzövetségeAz európai színvonalú kiállításon az EMGESZ két alelnöke, Tiboldi László és Hupka Félix is részt vett. A tagszervezetek részéről az Aranyosszéki Gazdák Egyesületét Fancsali Ernő, az Agro-Kézdiszék Megőzgazdászok Egyesületét Taierling Johann, a Szentegyházi Gazdák Egyesületét Sándor Lajos, az Érmelléki Gazdák Egyesületét pedig Laskovics István képviselte. Az Agribex a szántóföldi gazdálkodás, a szarvasmarha-tenyésztés, a kertészet és a zöldövezet-gondozás nemzetközileg is elismert kiállítása. A brüsszeli esemény a belgiumi mezőgazdasági és zöldipari szakma legnagyobb seregszemléjének nevezhető. A nívós rendezvényen idén nagy hangsúlyt fektettek a nagykultúrás növénytermesztés gépparkjának bemutatására, továbbá a különböző állattenyésztési tartástechnológiák, berendezések, eszközök ismertetésére. Az állattenyésztési ágazaton belül kiemelkedő szerepet kapott a fehér-kék belgaként ismert intenzív húshasznú marha bemutatása, amely fajta egyedeinek bírálására és díjazására is sor került. Az EMGESZ alelnöke, Tiboldi László, a következőt nyilatkozta a brüsszeli kiállításról: „Annak ellenére, hogy az EMGESZ az erdélyi kisgazdákat képviseli és segíti, kiemelten fontosnak tartjuk a nemzetközi mezőgazdasági trendek ismeretét és követését is.” A szövetség alelnöke kihangsúlyozta: „Habár Erdélyben teljesen más viszonyok alakultak ki az agráriumon belül, és a fenntartható gazdálkodásban hiszünk, nyitott szemmel kell járnunk az új technológiák világában is, hogy elsajátíthassuk azt az erdélyi mezőgazdaságban is használható, beépíthető tudást, amelyet a jövőben a fenntartható mezőgazdaság megkövetel.” EMNT; itthon.ma/erdelyorszag 2017. december 11.Gyártanak-e irodalmi tehetséget Kolozsváron?Tehetséggondozásról, irodalmi körökről, az irodalmi életbe való bekerülés nehézségeiről beszélgettek Kolozsváron. A Láthatatlan Kollégium kerekasztal-beszélgetést szervezett Tehetséggyártás Kolozsváron címmel december hetedikén a tranzit.ro-ban. A meghívottak Adorjáni Panna, André Ferenc, Balázs Imre József és Vass Csaba voltak. A beszélgetést Juhász-Boylan Kincső és Györfi Tünde Edina moderálták. A beszélgetés a meghívottak bemutatkozásával indult, akiknek azt is el kellett mondaniuk, hogy mi módon kapcsolódnak ők a tehetséggondozáshoz illetve azt, hogy mit gondolnak erről a fogalomról, egyáltalán mit értünk alatta. Mennyiben releváns ma ennek a kategóriának a használata. André Ferenc, költő, slammer és a Bretter-körök házigazdája szerint a tehetség, ha nem is így nevezzük, mindenképp megnyilvánul valahogyan az emberben. Érezzük, hogy ő valamit másképp tud. Ha az irodalomról beszélünk, akkor érződik a szövegeken, hogy van valami többlet, ami zsigerből jön. Persze az, hogy valaki tehetséges még nem jelenti azt, hogy ne kéne talán még többet dolgoznia a sikerért. Adorjáni Panna nem feltétlenül ért egyet a tehetség kategóriával, ő inkább drive-nak nevezné azt a pluszt, ami esetleg kiemelkedővé tesz egy embert. Minden embernek máshoz van drive-ja, amit vagy kiaknáz, vagy nem. Balázs Imre József, egyetemi tanár, költő, Korunk-szerkesztő szerint a tehetség akkor válik problémás fogalommá, ha a zseni szinonimájaként használjuk. Ilyenkor kirekesztővé tud válni. Vass Csaba szerint fontos kiemelni, hogy a tehetség nem csak bizonyos fajta diskurzusokra jellemző, hanem igenis van olyan, hogy valaki póker-tehetség vagy akár fodrász-tehetség. Marin Diana Transindex.ro 2017. december 11.Kitűnő szólisták a csütörtöki operagálánEgy hangverseny sikere a műsorválasztással kezdődik. A legutóbbi, szokásos – lassan hagyományt teremtő – operahangverseny műsorát nagyon tudatosan állították össze a filharmónia műsorában. Három szólista is felépett, akik felválta, duettet is énekelve követték egymást a színpadon. Az est karmestere ezúttal Jankó Zsolt volt, a meghívott szólisták: Kele Brigitta (szoprán), Pataki Adorján (tenor), mindketten a Kolozsvári Magyar Opera tagjai, valamint Emanuel Popescu (bariton), jelenleg a Kolozsvári Román Nemzeti Opera meghívott szólistája. A várai filharmónia néhány éve rendszeresen rendez operagálát, s erre az alkalomra mindig megtelik az Enescu–Bartók koncertterem. Így történt ez az elmúlt hét csütörtökén is, amikor újfent az operairodalom nagyszerű alkotásaiból csendült fel egy-egy dalbetét, ária. Az olasz és a francia operamuzsika jelentős képviselőinek művei közé Lehár és Kodály egy-egy alkotása is tökéletesen beilleszkedett. Megemlítendő, hogy a közismert áriák, duettek, tercettek mellett számunkra kevésbé ismertek is helyet kaptak a mostani műsorban. Tehát a siker lehetősége adott volt, de ehhez meg kellett találni az ehhez megfelelő előadókat. Az esten Jankó Zsolt vezényelt, a filharmónia állandó dirigense, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere. Feltételezésünk szerint ő állította össze a műsort is – az operairodalomban nagyon otthon van. A három említett vendégszólista a hazai élvonalhoz tartozik, de világjárók is, mindezt jeleztük lapunk hasábjain, amikor tudósítottunk a koncert előtt tartott sajtótájékoztatóról. Mivel is kezdődhetett volna az operagála, mint Georges Bizet közkedvelt és ismert operájának, a Carmennek a nyitányával, majd két dalbetét is elhangzott a zeneműből. A három szólista felválta, de duettet is énekelve követte egymást a színpadon. A szünetig áriák hangzottak el Giuseppe Verdi Don Carlos című operájából, Francesco Cilea olasz zeneszerző egyik művéből, majd Puccini Toscájából csendült fel ária. Az első részt Leoncavallo Bajazzók című operájának egyik áriája zárta. A csitári hegyek alatt Szünet után ugyanúgy, mint a műsor első részében, a három szólista egymást váltva, szólóban, duettben, tercettben énekelve szórakoztatta a közönséget. Öröm volt hallgatni Rossini A sevillai borbély című operájából egy áriát, Emanuel Popescu előadásában. Majd Kele Brigitta Verdi A trubadúrjából énekelt egy betétet, Pataki Adorján Amilcare Ponchielli – a Garibaldi-himnusz zeneszerzője – Giocondájából adott elő egy áriát. Kellemes meglepetés volt sokunk számára, hogy Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének egyik ismert duettje is elhangzott, majd talán még kellemesebb, hogy Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékából csendült fel az egyik legszebb dal: A csitári hegyek alatt… – óriási sikert aratva. Ezután a zenekar Verdi Traviatájának nyitányát játszotta el. Zárásként ugyancsak egy Verdi-operából, A trubadúrból hallgathattunk meg tercettet. A közönség egy része felállva ünnepelte az előadóművészeket, a szimfonikus zenekart, a kitűnő karmestert. Egy ráadással lett vége a csodálatosra sikerült operagálának. Dérer Ferenc / erdon.ro 2017. december 12.Szellem a kastélyban – A Duna Könyvtár-ajándékáról számol be a Határok nélkül és a TérképDuna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szokatlan adománnyal kedveskedik a partiumi Ottomány településnek: a kommunizmus korának válogatott könyveit viszi el Érmellékre. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének őszi, érmelléki rendezvényén az ottományi vendéglátók különös kéréssel fordultak a közmédia jelenlévő képviselőihez. A falu büszkeségében, a Lovass kúriában egy, a kommunizmus időszakával foglalkozó kutatószoba berendezéséhez kértek segítséget. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. örömmel tett eleget a kérésnek, mivel szívén viseli a térségben élő magyarság sorsát, kulturális értékekben való gyarapodását. Ennek nyomán a közmédia már számos filmben tárta a nyilvánosság elé a vidék problémáit, Pekár István 2005-ben készült húszrészes alkotása az egész világnak bemutatta Érmellék tájait, értékeit, gondjait. „A kommunizmus időszakával foglalkozó kutatószoba ötletét jónak tartjuk – írta adományozó levelében Dobos Menyhért, a Duna Zrt. vezérigazgatója. – Önök számos konferenciát szerveznek, s a fiatalabb résztvevők, s a község polgárai így jobban megismerhetik a feledésre ítélt kor valódi arcát. Kollégáink sikeres gyűjtése nyomán a település, s az iskola könyvtárát is gyarapítani tudjuk, s a diákok év végi könyvjutalmához is hozzátehetünk.” A 900 kötetes könyvtárhoz számos intézmény járult hozzá, a kötetek javarészét a Duna dolgozói, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a Scolar Kiadói Kft. bocsátották rendelkezésre. A Határok nélkül december 13-án, a Térkép december 16-án számol be a nem mindennapi kezdeményezésről. Zsoldos Barnabás és Egyedi Bernadette mikrofonja előtt megszólal Horváth Béla polgármester, s Dr. Csermák Zoltán, a közmédia kiemelt szerkesztője, az ajándék átadója is. A közmédiának nagy hagyományai vannak a külhoni könyvgyűjtésben, a kezdeményezések közül kiemelkedik a „Könyvet könyvért Kárpátaljára”, „A könyv, mely célhoz vezet” (roma gyermekkönyv-gyűjtés), valamint a székelyudvarhelyi árvíz sújtotta könyvtárak megsegítésére végzett akció. Az elmúlt negyedszázad alatt a közmédia mintegy 900 ezer (!) könyvvel gazdagította a külhoni könyvtárakat. Erdély.ma 2017. december 12.Marosvásárhelyről Budapestre csak átszállássalMegszűnt az egyetlen közvetlen vonatjárat, amely Marosvásárhelyről Budapestre tartott. A vonat-összeköttetés ezután kizárólag úgy lehetséges, ha az utasok Kolozsvárra mennek, és ott szállnak át a budapesti járatra. A Magyar Állami Vasutak (MÁV) kommunikációs igazgatósága érdeklődésünkre közölte, azért döntöttek a Marosvásárhely–Budapest közvetlen járat megszüntetéséről, mert a román személyszállító vasúti társaság, a CFR Călători, a rendszeres nemzetközi konferencia keretében tájékoztatta a MÁV-START képviselőjét, hogy mozdonygondokkal küzd. Ennek következtében a Budapest–Marosvásárhely közötti kocsikra saját hálózatán csak olyan dízel-vontatójárművet tudna biztosítani, amely nem alkalmas a személykocsik megfelelő energiaellátására. Ennek figyelembe vételével a román vasút a közvetlen kocsik továbbítását lemondja, a decemberi menetrendváltozástól megszűnik a közvetlen eljutási lehetőség Budapest–Marosvásárhely között – válaszolta a Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága. A Marosvásárhelyen is áthaladó Déda–Székelykocsárd közötti vasútvonalon nincs elektromos felsővezeték, emiatt dízelmozdonyok vontatják a szerelvényeket. Ez többek közt azzal is jár, hogy ezeken az állomásokon a szokásosnál többet időznek a vonatok, hiszen minden alkalommal mozdonyt kell cserélni. A Marosvásárhely–Budapest közötti közvetlen járat érdekében néhány évvel ezelőtt Kerekes Károly parlamenti képviselő szólalt fel. Néhányan a parlamenti képviselők közül megkeresésünkre korábban elmondták, az újabb megszüntetés kapcsán javaslatot tesznek le a szállításügyi minisztériumban, a Marosvásárhelyt is érintő vasútvonal használhatóvá tételéről, illetve fejlesztéséről. Csép Andrea RMDSZ-es parlamenti képviselő tájékoztatott, hogy a szllításügyi miniszterhez fordult kérdéseivel. Arra kért választ, hogy mikor szándékoznak korszerűsíteni a Déda–Székelykocsárd közötti vasúti szakaszt, a peronokat, illetve mikorra tervezik a vagonok akadálymentesítését is elvégezni. A Román Vasúttársaság elnökével is fogok találkozni, neki is felteszem ezeket a kérdéseket – mondta érdeklődésünkre a képviselő, aki a minisztertől egyelőre nem kapott választ. Antal Erika / Székelyhon.ro 2017. december 12.Amire szinte egyáltalán nem fordítanak figyelmet a pedagógusképzés alattHabár egyre több tanintézetben kell hátrányos helyzetű roma gyerekekkel, vegyes összetételű osztályokkal foglalkozniuk a pedagógusoknak, ennek ellenére a tanárképzés ideje alatt alig készítik fel őket az ilyen osztályokra. Térségünkben a pedagógusok továbbképzésekre járnak, illetve utánaolvasnak a lehetséges módszereknek. Nyilván nehézséget okoz a pedagógusoknak, amikor vegyes összetételű osztályokkal, illetve hátrányos helyzetű roma gyerekekkel kell foglalkozni – fogalmazott kérdésünkre Lőrincz Zoltán, a csíkszentsimoni Endes József Általános Iskola igazgatója. Elmondta, a tanintézet csíkszentsimoni egységénél nincsenek ilyen problémák, de a csatószegi alegységnél annál inkább. – Ezeknek a gyerekeknek a többsége kihagyja az óvodai oktatást, még annak ellenére is, hogy az utóbbi időben elindították az óvodába járást ösztökélő kormányprogramot, ötvenlejes támogatásként ismert motivációs programot. Ha pedig egy gyerek kihagyja az óvodát, az nagyon meglátszik, amikor beül az iskolapadba – vázolta az intézményvezető, hozzátéve, hogy a szóban forgó iskolásoknak a szociális viselkedésükkel, közösségbe való beilleszkedésükkel is gondok vannak, így ilyen téren is nevelni kell őket. „A tanárképzés alatt, az egyetemeken nem készítik fel erre az oktatókat. A mi pedagógusaink viszont részt vesznek olyan programokon, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásáról, felzárkóztatásáról szólnak” – jegyezte meg Lőrincz Zoltán. Hasonló a helyzet a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolában is. András Ignácz igazgató szerint az ott tanító pedagógusok már hozzászoktak, hogy hátrányos helyzetű, akár roma gyerekeket kell tanítsanak, így megvan arra a „stratégiájuk”. Mivel a tanári képzések alatt nem tanítják, hogyan kell bánni ezekkel a tanulókkal, ezért igyekszünk megfelelő módszertani ismereteket biztosítani oktatóinknak. Például az év elején 19 munkatársunk vett részt egy magyarországi továbbképzésen, amelynek témája a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozás volt – számolt be az igazgató. „Utánaolvasunk, meg képzésekre járunk, amelyeken a hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozást tanítják. Javasolnám, hogy a pedagógusképzés alatt is fektessenek erre hangsúlyt, hiszen falun rengeteg ilyen helyzet van” – mondta érdeklődésünkre Bíró Piroska, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola tanítója. Például abban az osztályban, ahol tanít, a kisiskolások fele roma – fűzte hozzá. Kérdésünkre, hogy milyen nehézségekbe ütközik a tanítás során, kifejtette, hogy mivel ezek a gyerekek nem jártak rendszeresen óvodába, alapból nehezebb velük foglalkozni, továbbá az elfogadott társadalmi normákra is nevelni kell őket. A tanító úgy látja, megoldás az lehetne, ha a roma gyerekekkel külön is lehetne foglalkozni, akár délutáni oktatás keretében. Pöllnitz Ilonától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) illetékesétől is érdeklődtünk a témával kapcsolatosan. A szakember közölte, térségünkben rendszeresen szerveznek továbbképzéséket a pedagógusok számára, illetve egy Erasmus programban is részt vesznek, amely a hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra készíti fel a tanárokat. Ezekre nagy igény van az oktatók részéről. – Ezek a képzések általában a személyiségfejlesztésről, a gyerekek megismeréséről, a másság elfogadásáról, a felzárkóztatás módozatairól szólnak – magyarázta Pöllnitz. Ő is megerősítette, a tanárképzéseken e módszereket alig tanítják, sok pedagógust hallott panaszkodni. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro 2017. december 12.Útikönyv Udvarhelyszék természeti látványosságairólUdvarhelyszékről szóló, képekben gazdag honismereti és természetjárási könyvet mutattak be szerkesztői hétfőn este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A telt házas bemutatón az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) udvarhelyszéki osztálya, illetve a Mark House Kiadó közös gondozásában idén megjelent Barangolások Udvarhelyszéken – Orbán Balázs nyomában című turisztikai, földrajzi, néprajzi ismeretterjesztő kiadványt ismerhette meg a székelyudvarhelyi közönség. A könyvet a szerkesztők, Kovács-Kendi Lehel, Dezső László és Dezső Mátyás, illetve Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Bíró Barna Botond mutatta be. A régió többi térségéről az előző években már jelent meg hasonló kiadvány, így hiánypótlónak tekintették az Udvarhelyszékről szóló kötetet. Dezső Mátyás szerint az, hogy Udvarhelyszék maradt utolsónak, előny is, hiszen az előző kiadványok összeállítása során szerzett tapasztalatokat is felhasználták, valamint technikai szempontból is fejlődtek az utóbbi években. A könyv az előző kiadásokhoz hasonlóan a tájegység természeti szépségeit, épített örökségét, hagyományait mutatja be, viszont terjedelmében jóval bővebb, ugyanis miközben az előzők 112 oldalasak, az új kötet 168 oldalas, ráadásul a 450 fotó mellett magában foglal egy térképet is Udvarhelyszékről. A kiadványhoz a szöveget Kovács-Kendi Lehel írta. Az EKE udvarhelyszéki osztályának elnöke az eseményen azt is elmondta, hogy a könyv bemutatja Udvarhelyszék összes, azaz mind a 126 települését, rövid leírásokkal, viszont „a kiadvány igazi hangulatát a képek adják”. Az anyaggyűjtés, a barangolások során számos videofelvétel is készült, amelyekből egy nyolcperces rövidfilmet a bemutatón is levetítettek. Ezt a könyv egyik fotós-szerkesztője, Dezső Mátyás készítette. A felvételen a képi barangolás zenei aláfestését a Szentegyházi Gyermekfilharmónia előadása adja. A filmet bárki megnézheti a kiadványban lévő QR-kód segítségével, vagy a YouTube videomegosztón, a könyv címére keresve. Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro 2017. december 12.A szobrász, akinek itthon is van otthonaPolgár Botond neve a gyergyóiak számára összefonódik a Szent István-szoborral, ám a jelenleg családjával Budapesten élő alkotó számos díjat érdemelt ki munkái által. Viszonylag korán, 15 évesen került el itthonról, ám mai napig berendezett lakás és műterem várja haza. Másodszor költözött a magyar fővárosba, de most se hiszi igazán, hogy tényleg elhagyta Gyergyót, és letelepedett Budapesten. – Mikor hagyta el Gyergyószentmiklóst, miért? Gondolom, egy kisvárosban viszonylag kevés a lehetőség egy szobrász számára. – A kisváros és a kevés lehetőség, a karrierépítés mint szempont, kézenfekvő lehetne, de ennél sokkal árnyaltabb a dolog. Tulajdonképpen már azt sem tudom pontosan megmondani, mikor hagytam el Gyergyószentmikóst, mivel a 8 év általános iskolát követően Csíkszeredába mentem a művészetibe, és már ekkor kezdetét vette egyfajta leválás, csak hétvégén voltam Gyergyóban. Érettségi után Budapestre mentem egyetemre, de ugye, amíg a diákévek tartanak, azt még nem szokták elköltözésnek tekinteni. A gyakorlatban azonban mégiscsak életvitelszerűen Budapesten tartózkodtam, itt alakultak ki a barátságaim, találtam meg az ösvényeimet, és hoztam létre azt a referenciát, amire az ember a tevékenységét fel tudja építeni. A feleségemet is az egyetemen ismertem meg, és mivel ő marosvásárhelyi, ez megkönnyíthette a döntést, hogy diploma után hazaköltöztünk Gyergyóba. Akkor kicsit telítődtem Budapesttel, honvágyam volt, és élt bennem egy romantikus elképzelés a hazatérésről. De akkor már 28 éves voltam, és 15 éves koromtól egyre kevesebbet voltam a szülővárosomban, úgyhogy éreztem, ez inkább egy próbálkozás, mint határozott és végleges döntés. Aztán a doktori képzés miatt megint ingázni kezdtem Gyergyó és Budapest között, és a munkáim is azt erősítették, hogy vissza kell költözni. Ezért nem is tudom már, melyik költözést kell most számítani… – A város nevét hallva, mi jut eszébe leghamarabb? – A szüleim, a rokonaim, az őseim. Utána egy bonyolult kép tájakból, házakból és kerítésekből, kapukból és kilincsekből, ajtókból és ablakokból, szekrényekből és fiókokból, illatokból és hangokból. – Van-e kedvenc helye szülővárosában vagy környékén, ahová, ha csak teheti, ellátogat, vagy olyan hely, amely inspirálja, feltölti? – Azt hiszem, nincs, mert összeolvad az egész azzá a képpé, amit említettem. Amikor Parajdot elhagyom, és kígyózni kezd előttem az út, valami furcsa izgalom vesz rajtam erőt, elkezdek sietni (ha valaki mellettem ül, mindig szóvá teszi). Sosem állok meg a Bucsin-tetőn, nem volna türelmem hozzá. Mielőtt elérem a belső forrást, van egy szakasz, ahol a ritkásabb fenyők között jobbra nézve először lehet megpillantani a medencét. Itt kezdődik a kép. Mindig más, ragyogó nyári napsütésben, esőben, ködben, zúzmarás őszi reggelen vagy havas, latyakos úton, mégis mindig ugyanazt érzem abban a pillanatban. És ez folytatódik a falvakon végig, átdöccenve a sorompón, megállva a kapu előtt. Nincs kitüntetett helyszín, mindegyik egyformán fontos, a gyermekkorom udvara, a templom, a temető, a Békény hídjai, a piac, a Csíky-kert, a Szent Anna kápolna, mind része a nagy képnek és a folyamatnak, ami addig tart, amíg ismét háttal vagyok a medencének, elhagyom a Basát, és kígyózni kezdek kifelé. – A gyergyószentmiklósi Szent István-szobor milyen helyet foglal el az alkotásai sorában? – Sajátos helyet. Ez az egyetlen szobor, amit itt faragtam, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi. A többi szobor mindegyikét, ami itthon keletkezett, valahonnan hoztam, és utána el is vittem. Bár tavaly került a helyére, évtizednyi távolságban látom, már az avatás napján is egy régi emléknek tűnt. Valószerűtlenül sokáig tartott. Nincs másik szobrom, ami ennyi energiát és ilyen hosszú időt vitt volna el, és valószínűleg nem is lesz. (a művészt 2006-ban bízták meg a Szent István-szobor faragásával szülővárosában, ezen megszakításokkal évekig dolgozott, tíz évvel később avatták fel – szerk. megj.) Az Andrássy-emlékmű is kevesebb, mint 4 év alatt valósult meg, még így is korszakká válik egy életműben, közben magam is változom, a gyerekek nőnek, az életünk telik. Úgy érzem, ha eldönthetném, egy szobrom mennyi idő alatt jöjjön létre, egy évnél nem terveznék hosszabbat. Az egy olyan ciklus, ami már jóval túl van a pillanatnyi hangulatok, hullámzó időszakok befolyásán, de még nem nő rá az emberre, nem válik korláttá vagy teherré. De az élet nem sokat törődik az idealista elképzeléseinkkel. (Polgár Botond 2013 és 2016. között a Kossuth téri Andrássy-emlékmű rekonstrukcióján dolgozott Engler Andrással és Meszlényi Jánossal együtt, ennek kapcsán 2014-ben a Magyar Művészetért Díjban részesült Engler Andrással közösen.) – Számos díjat érdemeltek ki alkotásai, melyik az a munkája, amely a leginkább a szívéhez nőtt? – A 2011-ben faragott Lilith című szobrom volt az utolsó olyan befejezett darab, ami belső késztetésre, ihletetten született, határidő és egyéb külső kényszerítő körülmények nélkül. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni, de nyilván máshol tartok már, nem lehet ugyanott folytatni a sort. – Most éppen mivel dolgozik? – Az elmúlt egy év kicsit lappangó átmeneti időszak volt, sok mindennel próbálkoztam, de semmi nem nőtt túl a makettek, tervek stádiumán. Korszakváltás és belső útkeresés van, új helyszínre költöztünk, megszületett a második fiam, a nagyobbik iskolás lett, a jelek szerint decembertől tanítani fogok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, egy éven belül disszertációt kell írnom. Nincs látványos nagy munka terítéken, helyette végtelen számú apró feladat a családban és a környezetben. – Mit vitt magával, mit menekített Budapestre Gyergyóból? – A szerszámaimon kívül a személyes tárgyaink egy részét. De még mindig rengeteg holmi van otthon, így ott üzemképes a háztartás, bármelyik pillanatban ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk. Kísérteties, amikor fél év után belépek a műterembe, és a pohár ott van az asztalon, ahová tettem, talpát körberajzolta a por. Olyan, mintha egy párhuzamos életem lenne, amit félbehagytam egy pillanatra vagy egy fél évre. Ilyenkor csak állok és merengek, hogy a gyergyói énem álmodja-e azt, hogy Budapesten él, vagy fordítva... – Önnek is szólt a Gyergyói Világvándorra a meghívó... – Amikor megláttam az esemény oldalát, nosztalgiagörcsöt kaptam rögtön. Nehéz átszervezni az életemet, iskolaidőszak van sok teendővel... Tamás Gyopár Kiegészítés: Polgár Botond Szent István-szobrát 2016. május 29-én avatták fel Gyergyószentmiklóson. liget.ro 2017. december 12.Meleg étel, segélycsomag, szabad fogas a rászorulóknakMárciusig négyszáz adag meleg vacsorát biztosít az unitárius egyház segélyszervezete a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló lakóinak, az önkéntesek pedig már a múlt héten megkezdték a tartós élelmiszerek gyűjtését rászoruló családok számára. Amint beállnak a nagy hidegek, a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókja szabad fogast állít a megyeközponti unitárius templom elé, ahová bárki kiakaszthat téli ruhaneműt, illetve, ha szüksége van rá, elvihet onnan ruhadarabokat. A Máltai Szeretetszolgálat által működtetett hajléktalanszállóban örömmel fogadták az eddig két alkalommal kiszállított meleg vacsorát, márciusig minden szerdán ez történik. Az önkéntesek alkalmanként harminc-harmincöt adagot visznek az éjjeli menedékhelyre, ha akadnának még támogatók, hetente akár többször is biztosíthatnák a meleg vacsorát – tudtuk meg Bartha Alpár kökösi unitárius lelkésztől, a vacsoraprogram egyik kezdeményezőjétől. A Gondviselés baróti önkéntesei múlt héten tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket és édességet gyűjtöttek a helyi üzletekben vásárló lakosságtól, e hét végén Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen folytatják az akciót a Profi és a Bertis üzletekben. Gazdag Ildikó, a szervezet háromszéki vezetője lapunknak elmondta, saját adatbázisuk alapján keresik fel a rászorulókat a karácsonyi csomagokkal, de a lakosságtól is szívesen fogadnak címeket, neveket, hogy minél több nehéz sorsú emberhez eljuthasson a segítség. A téli ruhanemű gyűjtését is megkezdték, a hívektől már érkeztek csomagok, a továbbiakban a lakossági felajánlásokat is fogadják a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség hivatali irodájában, és majd akkor is, amikor a templom elé kihelyezik a szabad fogast. A tavalyi sikeres kabátakció tapasztalata alapján a szervezők bíznak abban, hogy mire az igazi nagy hidegek beköszöntenek, lesz, amit kiakasztani, és a szabadba kihelyezett ruhaneműből csak a valóban rászorulók visznek magukkal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 12.Támogasd, írd alá!Marosvásárhelyen az RMDSZ II-es körzete bővített választmányi gyűlést tartott az egyetemi könyvtárban. Jelen volt dr. Vass Levente képviselő, az RMDSZ szervezetének elnöke és Kali István ügyvezető elnök is. Vass Levente megköszönte a segítségünket, és további támogatásunkat kérte. Hangsúlyozta, hogy a mi feladatunk, hogy érthetők legyünk és hogy reális képet fessünk helyzetünkről. Ne feledjük: a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés erős eszköz a kezünkben. Célja, hogy törvényi szintre emelje az Európában élő őshonos kisebbségek védelmét. Ehhez egymillió uniós állampolgár támogató aláírására van szükséges, legkevesebb 250 ezerre Erdélyből. Ezzel jelezzük Brüsszelnek azt, hogy az 50 milliót számláló őshonos kisebbségek sorsa nem lehet másodlagos. Európai védelem, törvényes garancia illet meg bennünket! Éppen ezért az aláírásokat továbbra is gyűjteni kell! Az aláírásgyűjtők mostanig szép számot regisztráltak, de megjegyezték, hogy a honfitársaink passzívan viszonyulnak, azzal utasítják el a gyűjtőket, hogy „én nem politizálok, hagyjanak békén, úgysem ér semmit az egész...” stb. Ilyen és ehhez hasonló felfogású magyarokkal jómagam is találkoztam az aláírásgyűjtés során. Szerencsére az ilyenek kevesebben vannak. Nagy részük megérti, hogy több jogot, nagyobb biztonságot akarunk kivívni közösségünknek, és azt, hogy magyarként méltósággal élhessünk Romániában, ahol szabadon használhatjuk anyanyelvünket és nemzeti szimbólumainkat. A továbbiakban Magyari Károly, az RMDSZ II-es körzetének elnöke folyó ügyekről tájékoztatott, na meg arról, hogy az idén is megajándékozzuk a rászorulókat és a gyerekeket, ünnepi műsorral egybekötve. Végezetül, az aláírásokat továbbra is gyűjtjük, ehhez kérjük a szíves hozzájárulásukat! Varró Domokos / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
