|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15125 találat | lapozás: 1-30 ... 15031-15060 | 15061-15090 | 15091-15120 | 15121-15125 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dan, Vasile 2017. december 13.Zene és varázslatos mesevilágFilharmonikusaink péntek esti hangversenye varázslatos mesevilágba kalauzolta a közönséget. Şerban Marcu mitológiai tárgyú szimfonikus költeménye Aktaión és Artemisz legendájából inspirálódott, Alexander von Zemlinsky zenekari fantáziája pedig A kis hableány című Andersen-meséből merítette mondanivalóját. Csajkovszkij Variációk egy rokokó témára című alkotását ugyan nem mese ihlette, de Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész pazar előadásában, a variációkban a zene varázslatos, mesés világa lüktetett. Şerban Marcu (sz. 1977) Acteon (Aktaión) című szimfonikus költeménye eredetileg egy 14 tagú kamarazene együttesre íródott, nagyzenekari feldolgozása nagyobb kifejezőerővel bír. Alapjául a vadász Aktaión tragikus története szolgál, aki a legenda szerint megleste a meztelenül fürdőző Artemiszt, az istennő pedig haragjában, szarvassá változtatta. Az üldöző vadászból üldözötté vált Aktaiónt végül a saját vadászkutyái marcangolták szét, mert nem ismerték fel gazdájukat. A drámai szimfonikus költeményben a férfias, energikus téma Aktaiónt, a gyöngéd lírai Artemiszt képviseli. A vonósok az erdő mélyének titokzatosságát, a fafúvók a lírai, a rezek és ütősök a mű drámai vonalát erősítik. A szimfonikus költemény középső részének szuggesztív zenei képeiben egyre növekvő zaklatottság, feszültség uralkodik, szinte érezni a veszélyt, amint a vadászkutyák a szarvassá változtatott Aktaiónt üldözik, majd szétszaggatják. A finálé elcsendesülő hangjai a haldokló könnyes búcsúját idézik. A szatmári születésű, Kanadában élő Andrei Feher világhírességektől tanult, jól felkészült, muzikális karmester. Mozdulataiban nincs semmi túlzás, semmi felesleges. Az est teljes műsorát magabiztosan, precízen, a hangulatok és színek gazdag palettájával vezényelte. Habár a hangverseny minden egyes műsorszáma szerzett élménypillanatokat, mégis az est fénypontjának Aurélien Pascal fiatal francia csellóművész fantasztikus interpretációját tartom. Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) Variációk egy rokokó témára című gordonkára és zenekarra komponált művében, ahány variáció, annyi szenvedéllyel elmesélt, érzelemdús történet, amelyek mindegyikében ott szunnyad a balettszerűség. Aurélien Pascal meleg tónusú, muzikális előadásában a virtuozitás és a poézis, a magabiztosság és az érzékenység, a szenvedély és az énekszerűség, valamint a „mesélőkedv” harmóniája lenyűgöző volt. Ragyogó előadását a közönség és a zenekar is nagy ovációval fogadta. A ráadásként játszott Rosztropovics-, illetve Duport Etűdcsak újabb bizonyítéka volt annak, hogy a 22 éves csellóművész nem ismer lehetetlent a virtuozitásban, a dinamikai árnyalatok finomságában, sem az érzelmi sokszínűségben. Alexander von Zemlinsky (1871–1942) A kis hableány című három részes zenekari fantáziája ritkán hallható zenei csemege. Zemlinsky ismerte ugyan a 20. századi törekvéseket, de megmaradt romantikusnak. Zenéjében az egyedi jegyek mellett, Wagner, R. Strauss, Mahler hatások érezhetők. Az első zenekari „tabló” a tenger mélyének sejtelmes világát idézi, azt a „hullámokon túli világot”, amelyben a kis vízi tündér él. Vihar kerekedik, egy hajó veszélybe kerül, és a hullámok lesodorják a herceget. A kis sellő megmenti a herceget, akibe beleszeret. Szerelméért minden áldozatra kész. A második zenekari képben, remélve, hogy szerelme viszonzásra lel, a varázsló „banya” segítségét kéri, változtassa őt érző földi lénnyé. A herceg nem tudja, hogy a vízi tündér mentette ki a tengerből, és egy hasonló szőke hajú, kék szemű hercegnőt vesz feleségül. A harmadik részben beteljesül a varázsló banya jóslata, mivel a herceg más leányba szeretett, a hableány szíve összetörik, megsemmisül. Ezen az estén a kis hableány törékeny alakját, szenvedélyeit, vágyait, bánatát Ana Török meleg tónusú, bensőséges, érzékeny hegedűszólói idézték. Andrei Feher keze alatt a zenekarnak sikerült a fantázia érzelmi hullámzásait, romantikus szárnyalását, ezernyi hangszínét megcsillogtatnia. A mű fináléja magasba emelt, jeléül annak, hogy a mesebeli hableány szelleme tovább él a gyermekek és a gyermekszívű felnőttek jótetteiben. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 13.Kivédenék a központosítást – az RMDSZ és az ellenzéki alakulatok is bírálják a büdzsétervezetetMinden irányból bírálat zúdul a 2018-as állami költségvetésre, ami jelen pillanatban a parlament jóváhagyására vár. Az ellenzék szerint egyenesen az alkotmányba ütközik a kormány derűlátása. Módosító indítványok özönével próbálná jobbá tenni az ellenzék a 2018-as állami költségvetés tervezetét, amely keddtől a képviselőház költségvetési és pénzügyi bizottságában kerül napirendre, és a várakozások szerint december 21-én lesz róla végszavazás. Mint Erdei-Dolóczki István, az alsóház pénzügyi bizottságának tagja hétfőn a Krónika megkeresésére elmondta, az RMDSZ elégedetlen a költségvetés-tervezettel, több módosító indítvány benyújtását is fontolgatják annak parlamenti vitája során. A jól gazdálkodók járnak pórul Elsősorban azt kifogásolják, hogy a kormány pénz nélkül hagyja az önkormányzatokat, hiszen ha a jövőben a 16 százalékról 10 százalékra csökkentett személyi jövedelemadó 43 százalékát hagyják helyben, ez akkor is 30-33 százalékos jövedelemkiesést jelent a településeknek. Elsősorban a nagyobb önkormányzatok, a virágzó községek érzik meg ezt a veszteséget, hiszen ez ott lesz jelentős, ahol több vállalkozás is működik, sok alkalmazottat foglalkoztatnak. „Támogatjuk az adócsökkentést, de elvárjuk, hogy ha a kormány más szakállára csökkenti az adókat, jelöljön meg kiegészítő bevételi forrásokat” – fogalmazta meg a szatmári politikus. Rámutatott, a 6 százalékos adócsökkentésből csak 28 százalék érinti a központi költségvetést, a nagyobb veszteség az önkormányzatoknál csapódik le, a kompenzációs sémák pedig a szegény megyéket és településeket hozzák kedvezőbb helyzetbe. Továbbá azt is nehezményezik, hogy azok az önkormányzatok, amelyeknek az elmúlt év decemberében volt pénztartalékuk, csak ennek a felét kaphatják meg kiegészítésként. „Próbáljuk kialkudni, hogy ezt a megszorítást vegyék ki a tervezetből” – mondta a képviselő, ám szkeptikus, mert tapasztalataik szerint ritkán enged a pénzügyminisztérium. Kompromisszumos megoldásként azt a változatot is elfogadnák, hogy azokat a megtakarított összegeket ne vegyék figyelembe, melyeknek megvolt a pontos rendeltetése, tehát ha a például pályázati önrészre tették félre a pénzt, amit a következő év február-márciusában kellett kifizetni. Erdei-Dolóczki szerint a kormány az önkormányzati pénzek központosítására törekszik. Inkább az Országos Helyi Fejlesztési Programokra (PNDL) fektetné a hangsúlyt, például iskolaépítésre, útjavításra indítanának külön programokat. A képviselő elmondta, a költségvetés-tervezetet elküldték minden RMDSZ-es megyei tanácselnöknek és polgármesternek, és várják a módosító javaslataikat, ezeket összesítik, összefésülik, és a parlamenti vita során benyújtják. Beruházásokról kell lemondani Kolozsváron Kolozsvár költségvetéséből például 28 millió euró esik ki a jövedelemadó csökkentése miatt – kongatta meg a vészharangot hétfői sajtótájékoztatóján Emil Boc, a kincses város polgármestere, aki szerint amennyiben minden a bejelentettek szerint megy tovább, kénytelenek egyes, már tervezett beruházásokról lemondani, hiszen ez a város 2018-as befektetésre szánt költségvetésének a harmadát jelenti. „Ahogyan a 2018-as évi állami költségvetésnek a parlament elé eljuttatott tervezete kinéz, Kolozsvárt 28 millió eurótól fosztja meg. Ez a jövedelemadóból Kolozsvárnak visszajáró összegek csökkenését jelenti, ezért abbéli reményünket fejezzük ki, hogy ezt ebben a formában nem fogadják el” – hangsúlyozta ugyanakkor Kolozsvár nemzeti liberális párti (PNL) polgármestere. Közölte egyúttal, hogy pártszínezettől függetlenül megkeresett minden Kolozs megyei honatyát, és arra kérte őket, hogy utasítsák el a parlamentben ezt a javaslatot, és támogassák, hogy a jövedelemadóból ne 43 százalék, hanem 60 százalék járjon vissza az önkormányzatoknak. Alkotmányellenes derűlátás? Nem csak ennyi a kifogása a legnagyobb ellenzéki pártnak a szociálliberális kormány költségvetésével szemben. Florin Cîțu, a PNL alelnöke hétfőn egy Facebook-bejegyzésben elemezte ki a 2018-as évi állami költségvetést, megjegyezve, a bevételeket túlértékelték, ami alkotmányellenes. Legalább 8,6 milliárd lejjel túlértékelték a költségvetés bevételeit. A kiadások szerkezete aláaknázza a gazdasági növekedést – nőnek a nem produktív kiadások, miközben lefaragnak a befektetésekkel járó kiadásokból. Ha nem vágnának le a beruházásokra szánt összegekből, túl optimista lenne a költségvetés hiánya. A 2018-as költségvetés szerintem alkotmányellenes. A hiánnyal kapcsolatos európai bizottsági ajánlások figyelmen kívül hagyása miatt kötelezettségszegési eljárás indul majd Románia ellen a 2018-as esztendő első felében” – ezek az ellenzéki szenátor elemzésének a következtetései. USR: a beruházásokat kockáztatják A beruházásokra szánt összegekből, illetve adóemelésekkel tudja csak tartani a deficitcélt a Tudose-kabinet a büdzsé tervezete alapján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerint is. Claudiu Năsui, az alakulat parlamenti képviselője hétfőn úgy vélekedett, a számok tükrében úgy látják, hogy a 2018-as büdzsé tulajdonképpen a 2017-es költségvetés „meghosszabbítása”. „Félelmeink és várakozásaink azonosak: ha ezzel a költségvetéssel megyünk tovább, azt fogjuk tapasztalni, hogy egy adott ponton lefaragnak a beruházásokra előirányzott összegekből, és talán adó- és illetékemelések is lesznek, ami végzetes hatással lenne Románia gazdaságára” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Hangsúlyozta, a Tudose-kabinet túlértékelte a bevételeket és alulértékelte a kiadásokat. „Az áfa fejezeténél szembeszökő a bevételek túlértékelése. Az előrejelzés szerint 16 százalékkal több folyik be, amiből 4,9 milliárd az áfamegosztásnak köszönhetően. Ez a dolog teljesen hihetetlen, hiszen az áfamegosztástól, még annak a legszigorúbb, legkeményebb formájában is csak 2 milliárd lejes hozzájárulást vártak az államkasszába” – hívta fel a figyelmet Năsui. Meglátása szerint ugyanakkor az is megterheli a büdzsét, hogy a szociális kiadások még az ideinél is nagyobbak lesznek, a kormány nem kezeli kellő súllyal azok költségvetésre gyakorolt hatását. „270 módosító indítványt nyújtottunk be a törvénytervezet szövegével és a mellékletekkel kapcsolatban. Azt szeretnénk, ha kevesebb pénz menne a PNDL-re, arra a programra, amit Dragnea golyóstollának neveznek, és több pénz menne konkrét infrastrukturális, egészségügyi és tanügyi beruházásokra. Javasoljuk, hogy csökkentsék a PNDL-re előirányzott pénzeket, mivel azokat részrehajlóan osztja szét a kormány” – szögezte le az USR politikusa. Kis előrelépés, de van még tennivaló Eközben úgy tűnik, hogy eredményesen tárgyalt a Romániai Megyei Jogú Városok Szövetsége a kormánnyal, és az önkormányzatokra nem vonatkoznak 2018-ban azok a megszorítások, melyeket a költségvetés-tervezetben a központi és dekoncentrált intézmények esetében léptetnek életbe. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere megkeresésünkre elmondta, megjelent már az a sürgősségi kormányrendelet, amely leszögezi, hogy az önkormányzatokra nem vonatkozik a megszorítás, hogy csak két megüresedett állás után lehet új embert alkalmazni, vagy hogy nem vásárolhatnak autót, bútorzatot. „Maradjon helyben a pénz!” A székelyföldi politikus ugyanakkor javaslatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan is, hogy a személyi jövedelemadó csökkentése miatti kiesést pótolják. Szerinte nem az idei szintre kellene kipótolni bevételeiket, hanem azt meg kellene növelni 10 százalékkal. Érvei szerint minden évben nőtt a személyi jövedelemadóból a bevételük, másrészt nőnek a kiadásaik, és egyre több feladatot kell ellátniuk. „A pozitív jövőkép az, ha tudunk egyről kettőre lépni, nem elégedhetünk meg azzal, ha egy szinten maradunk, mindig egy kicsivel többet kell letenni az asztalra” – fogalmazta meg a polgármester, aki az RMDSZ azon javaslatát támogatja, hogy a személyi jövedelemadó 100 százalékban maradjon helyben. A szövetség már benyújtott egy erre vonatkozó tervezetet, azt nem fogadták el, de Antal szeretné, ha újra próbálkoznának. „Még akkor is ez a változat a kedvezőbb, ha kevesebb pénzzel is jár. Az elv a fontos, maradjon a pénz a helyben, ne Bukarest ossza vissza. Ez átláthatóbbá tenné a költségvetést, és a befektetéseket is” – szögezte le Antal Árpád. Bálint Eszter, Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 13.A román királySajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök. A kilencvenes évek legelején, talán 1990 novemberében néhány napos svájci körúton voltam egy román ellenzéki küldöttséggel. Egy ottani alapítvány hívott meg minket, több svájci politikussal találkoztunk, és kisebb-nagyobb fórumokon is részt vettünk, ma is emlékszem egy népes közönség előtt lezajlott genfi vitaestre. Persze a résztvevők zömmel ottani románok és magyarok voltak, de a vita franciául folyt. Radu Câmpeanu szenátor, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Marcian Bleahu szenátor, az egyik környezetvédő párt elnöke és Gabriel Țepelea képviselő, a Román Nemzeti Parasztpárt alelnöke volt még rajtam kívül a küldöttségben. Szenátor voltam én is, más tisztségem nem volt, és valószínűleg azért esett rám a választás, mert beszéltem franciául. Abban az időben még rendkívül gyenge volt az ellenzék a román parlamentben, ennek érzékeltetésére elég, ha felidézem, hogy a kormányzó Nemzeti Megmentési Front után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt a második legnagyobb politikai szervezet a maga alig több mint hét százalékával. A parasztpártiak például csak a képviselőházba jutottak be, a liberálisok pedig ott voltak ugyan a szenátusban, de kevesebben, mint mi, és volt még néhány környezetvédő, illetve egyetlen független szenátor is, az alkotmányt kidolgozó bizottság egyik tagja, Antonie Iorgovan. Nagy szükség volt hát arra, hogy az ellenzék szolidaritását külföldön is minél gyakrabban bizonyítsuk, másrészt a Román Nemzeti Parasztpárt és akkor még a Nemzeti Liberális Párt is próbálta lemosni magáról a két világháború közti nacionalista múlt nyomait, és keresték az együttműködést az RMDSZ-szel. Marosvásárhely márciusa után Nyugat-Európában is sokat számított a magyarokkal való jó viszony, kellett a szalonképességhez. Természetesen nekünk is szükségünk volt rájuk, hiszen akkorra már kiderült, hogy Ion Iliescuékkal nem tudunk zöldágra vergődni, miközben például Corneliu Coposut, a Parasztpárt elnökét én intelligens és karizmatikus, pártjának egykori nézeteit revideálni hajlandó, a román-magyar megegyezést nemzeti érdeknek tekintő politikusként ismertem meg. Minden vitánk dacára máig szimpátiával gondolok vissza rá, akárcsak Gabriel Țepeleára vagy a a párt későbbi elnökére, a szintén börtönviselt Ion Diaconescura. Vitáztunk Svájcban is, nyilvánosan is, többek közt azon az említett genfi fórumon, de azt hiszem, az összbenyomás rólunk mégis az lehetett, hogy közösen keressük a kiutat Románia számára. Látogatásunk második vagy harmadik napján vendéglátónk, a meghívó alapítvány titkára valamilyen ürüggyel egyenként félrehívott minket, és megkérdezte, hogy hajlandók lennénk-e megállni Versoix-ban, találkozni Mihály királlyal. Nem nagy kitérő, tulajdonképpen útba esik. Ez a megálló természetesen nem szerepelt a hivatalos programban, hiszen Hohenzollern Mihály abban az időben még persona non gratának minősült Romániában. 1990 áprilisában megpróbált ugyan Zürichben repülőre szállni, hogy Bukarestbe utazzék, de ezt a román hatóságok valamilyen ürüggyel megakadályozták. Gondolom, akkor még beutazási vízumra lett volna szükség. Nem sokkal svájci látogatásunk után pedig, 1990. december 25-én ismét megpróbálkozott a romániai úttal, el is jutott kíséretével együtt Otopeni-re, sőt, gépkocsival elindultak Curtea de Argeș felé, de végül a csendőrség feltartóztatta őket, visszavitték a repülőtérre, és gyakorlatilag kitoloncolták őket. Csak jóval később, 1992 húsvétján látogathatott haza Romániába az a férfiú, aki személy szerint is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot 1944. augusztus 23-án, amikor elrendelte Ion Antonescu marsall letartóztatását és a hadsereg átállását. Huszonhárom éves fiatalember volt akkor, nyilván a körülötte levő román politikusok készítették elő a román nemzet huszadik századi történelmében sorsdöntőnek számító lépést, de azért a legnagyobb kockázatot ő vállalta. Sokat köszönhet Románia a Hohenzollern családnak már a tizenkilencedik század második felétől, amikor I. Hohenzollern Károlyt meghívták uralkodónak, és attól kezdődően a román állam sokkal szorosabban illeszkedett Európába, királyainak az európai monarchiákkal való szerteágazó kapcsolatait – a rokoni szálakat – kellőképpen kihasználva. Aztán 1947 végén a köztársaság kikiáltásával a még mindig csak huszonhat éves Mihályt megfosztották trónjától, és az országból is kiebrudalták. Nekem, aki az ötvenes években voltam kisgyerek, a királyság már csak költészet volt, Arany János verséből, A walesi bárdokból, esetleg Petőfi Sándortól tudtam, hogy mit is érdemelnek a zsarnokok: „Akasszátok fel a királyokat”. Előttem van most is, az egyik gyereklap szép színes oldalain láttam gúnyképet a Hohenzollernekről: molyrágta palástban, ütött-kopott vulkánfíber bőrönddel (tudja-e még valaki, mi is az a vulkánfíber) érkezik a király Romániába, és kincsekben dúskálva, megrakott vonattal távozik ugyancsak ő, hiszen a karikatúra a történelmi idővel mérve amúgy sem túl hosszú életű dinasztiát egyetlenegy alakban jelenítette meg. Máig könyv nélkül tudom Horváth Imre minden bizonnyal nemcsak a hivatalos elvárásokat, hanem a korhangulatot is tükröző négysorosát (Neked tiszteleg): „Királyság volt s most Népköztársaság van. / Mit jelent ez? Figyeld az éneket: / a réginél még te álltál vigyázzban, / az új himnusz már neked tiszteleg.” Mindent összevetve, az iskolában sulykolt kommunista ideológia mellé szüleink, nagyszüleink Kossuth-pártiságát, Habsburg-ellenségét is figyelembe véve, nem fűzött engem semmiféle kései nosztalgia a monarchiákhoz és ehhez a fiatalemberhez sem, akinek arcvonásait az akkor már értéktelen vasdarabokon, a forgalomból kivont százlejes érméken (román szóval „szutásokon”, ahogy a Székelyföldön mondták a régi pénzzel játszó gyermekek) láthattam eleget. Éppen ellenkezőleg: gyűlöltem mindenfajta privilégiumot, dühös republikánus voltam én is Petőfivel együtt, és mi tagadás, ma is az vagyok. Meggyőződésem szerint egyenlőnek kellene születnünk, de ma már azt is jól tudom, hogy nem születünk egyenlőnek. Privilégium lehet a hely, az idő és persze a vagyon, amelybe beleszületünk, és ezeket a különbségeket teljesen megszüntetni nem lehet, viszont kutyakötelességünk enyhíteni rajtuk, és ahol mód van rá, egyenlő esélyeket kínálni mindenkinek. Nemcsak én, hanem a romániai közvélemény túlnyomó része is monarchia-ellenes volt még a kilencvenes években. Az alig összeomlott kommunista rendszer ideológiája egalitárius volt ugyan, de a hatalomgyakorlást minden szempontból a személyi kultuszra építette. Mi sem állt távolabb tőlünk, mint egy újabb személyi kultuszt támogatni, hívják bár alkotmányos monarchiának. A hajdanában még monarchista történelmi pártok is így voltak ezzel, ahogy én láttam. Elenyésző volt ezeken a pártokon belül is a monarchista áramlat, egy-két olyan közismert személyiséget leszámítva, mint például a neves színész Ion Caramitru. Nem is értettem Ion Iliescut, miért ijedt meg, hogy Mihály haza akart látogatni. (Mert nyilvánvalóan az államelnök döntése volt, hogy nem engedték be a királyt.) Amikor aztán mégis beutazhatott, ki is derült, hogy semmiféle társadalmi megrázkódtatást nem okozott ez a látogatás. Nos, nem győzöm ismételni, nem vagyok monarchista, ráadásul a Hohenzollern-dinasztia sok jót a magyaroknak nem hozott az elmúlt másfél évszázadban. Ennek ellenére szívesen találkoztam Mihály királlyal. Némi lobbi-lehetőséget is láttam ebben, de főként kíváncsi voltam arra az emberre, akinek arcképére az egykor „szutásokról” emlékeztem. Habozás nélkül igennel válaszoltam az óvatos tapogatózásra, és így válaszolt Gabriel Țepelea és Marcian Bleahu is. Viszont Radu Câmpeanu nem vállalta a találkozót. Szapora szavakkal magyarázgatta, hogy éppen akkorra fontos interjút beszélt meg fontos újságírókkal, miközben mindannyian tudtuk, miről van szó: félt. Attól félt, hogy amennyiben otthon kitudódik, politikai esélyeit csökkenti egy ilyen találkozó. Igen, az emigrációból hazatért Radu Câmpeanut egy egészen rövid ideig karakán disszidensnek gondoltam, aztán közelebbről megismerve, rá kellett jönnöm, meglehetősen kisszerű opportunista. 1990 tavaszán, amikor ő a liberális párt színeiben, Ion Rațiu meg a parasztpárt színeiben volt elnökjelölt, az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek tömegesen Câmpeanura szavaztak, holott az RMDSZ-nek az volt az álláspontja, hogy Rațiu és közte nem teszünk különbséget, és arra biztatjuk a választókat, döntsék el, kire szavaznak, csak ne Ion Iliescura. Viszont az akkor nagy befolyással bíró Király Károly egyik marosvásárhelyi híve, Jakabffy Attila egy rádiónyilatkozatban Câmpeanu támogatására szólította fel a magyarokat. Ezzel önmagában nem is lett volna baj, annál is inkább, mert Ion Iliescu elsöprő fölénnyel nyert, és ezen a mi szavazataink, sajnos, sehogy sem tudtak volna változtatni, de a Nemzeti Parasztpártnál teljesen fölöslegesen szereztünk egy fekete pontot. Radu Câmpeanu pedig nemhogy méltányolta volna ezt a támogatást, hanem 1992 nyarán kiléptette pártját az ellenzéki koalícióból, a Demokratikus Konvencióból, azzal az indokkal, hogy az RMDSZ jelenléte a koalícióban rontja a választási esélyeiket. Külön indultak az 1992-es őszi választásokon, és mi tagadás, nagy elégtételem volt, hogy Radu Câmpeanu számítása nem vált be, ugyanis be sem jutottak a törvényhozásba. 1992 és 1996 között így csak a Demokratikus Konvencióban maradt szakadár liberálisok voltak ott néhányan a parlamentben. Megálltunk tehát Versoix-ban. Szép, de meglepően kicsi tóparti villában lakott a királyi család. Mint a mesében: király, királyné és három királykisasszony fogadott minket (ezek szerint a másik kettő éppen máshol volt), Margit, Ilona és Zsófia, vagyis Margareta, Elena és Sofia. Margit, a trónörökös fáradt, de még fel-felsugárzó szépség, Zsófia kissé molett, vonzó teremtés, Ilonára nem emlékszem, csak tudom, hogy ott volt, ha össze nem tévesztem Irénnel (Irina) vagy Máriával (Maria). Mihály viszont... hát ő hatvankilenc évesen, megráncosodva is szakasztott olyan volt, mint azokon a gyermekkori pénzérméken a fiatal király. Nem torzult semmit a tartása sem, az arca sem, csak meggyűrődött nyilván. Előbb figyelmeztettek minket, hogy a kötelező megszólítás: „Maiestate”, vagyis „Felség”, ez Țepeleának meg Bleahunak nem is okozott nehézséget, én viszont csak jónapottal és enyhe meghajlással köszöntem, de ez végül nem keltett megütközést, hiszen egy magyar politikus jelenléte önmagában is fontos gesztus volt a királyi család számára. Rokonszenvvel fogadtak, a társalgás hol románul, hol franciául zajlott, ugyanis a királyon kívül a többiek nem beszéltek románul. Anna királyné egyszer vagy kétszer franciásan Michel-nek szólította a férjét, de egyébként nagyon visszafogott volt. Mihály a sok évtizedes száműzetés után is meglepően jól tudott románul, de kásás beszédét elég nehezen lehetett érteni. Nem lepett meg, olvastam róla, hogy műteni kellett annak idején, farkastorokkal született ez az egyébként jó kiállású férfi, az automobilok és repülőgépek szerelmese. Beszélgettünk hát, időnként szinte kívülről láttam magamat, hogy mibe is csöppentem. Akasszátok fel a királyokat? Hol van az már! Mint egy sci-fiben, különös időhurokba kerültem, mintha a gyermekkorom előtti években lennék. És mégsem. Mert közben a körülöttünk levő világ tele volt új kérdésekkel, amelyekre választ kellett adni. Mihályt is felkészíthették persze, nem mulasztotta el a magyarokról kérdezni, és mintha nem csak udvariasságból kérdezett volna. Próbáltam precízen felvázolni az otthoni helyzetet, de laza voltam közben, nem volt túlságosan nagy tétje a találkozásnak, kíváncsian figyeltem a királyi családot, mintha a Louvres-ban jártunk volna, egy színes, furcsa, élő múzeumban, a megelevenedett történelemben. Ami nonverbális üzenetként leginkább megmaradt bennem: a nyugalom. A király nyugodt, szinte derűs arca. Egy ilyen beszélgetés, akárcsak a későbbi két-három alkalom, amikor még szót válthattunk, nem volt alkalmas arra, hogy felmérjem politikai képességeit vagy tájékozottságát. De egyvalami hiányzott az arcáról, ami viszont a politikusokra annyira jellemző, ezt ma már rögtön észreveszem: a hatalomféltés feszültsége. A vérbeli politikusok szemében mindig ott van az ugrásra kész vad nem lankadó figyelme, a szörnyű éberség, hogy bármelyik pillanatban meg kell harcolni a hatalomért, taktikázni kell, hátulról bekeríteni vagy édesgetni, csapdába csalni, aztán felmorzsolni az ellenfelet. Saját hatalom-megszerzési és hatalom-megtartási technikáinak rabszolgája a politikus, és ez az örökös szenvedés van az arcán. Sem Mihálynál, sem valamivel később Habsburg Ottónál nem láttam ezt a szenvedést. Az osztrák és magyar trónörököshöz emberileg is közelebb éreztem magam, néhányszor találkoztunk csupán, de nem felejthetem hosszú beszélgetésünket Bukarestben, a kormánypalotában, miniszterelnök-helyettesi dolgozószobámban. Németesen raccsolva, ám kifogástalanul beszélt magyarul az a bölcs öregember, aki Mihállyal ellentétben határozott politikai véleményt mondott, de ő politikus is volt, EP-képviselő. Viszont neki is nyugalom volt a tekintetében, és amíg tárgyaltunk, teljesen elfelejtettem Habsburg-ellenességemet. Ma már tudom, mi ennek a nyugalomnak a magyarázata: az öröklött címért nem kell megharcolni. Mondom, gyűlölnöm kellene mindenféle privilégiumot, plebejusnak neveltek, ilyen vagyok, de a politikában megtanultam, hogy valamit valamiért. És mostanában sokszor elgondolkozom azon, hogy az igazi demokrácia analógiája vajon nem a csonka kúp vagy csonka gúla-e sokkal inkább, mint egy kihegyesedő mértani idom? Más szóval: a körülöttünk levő, fel sem épült és máris széteső demokráciák láttán óhatatlanul el kell töprengenem, talán ezeknek a rendszereknek az egyik nyavalyája éppen az, hogy a csúcsot nem hagyhatjuk üresen. Például úgy, hogy a legfőbb állami méltóságot, az elnöki tisztséget nemcsak időben korlátozzuk – két mandátumra általában –, hanem igazi hatalmat sem kellene a kezébe adnunk, kivéve a válsághelyzeteket. Ez közhely, ezt mindenki tudja, ilyen a parlamenti köztársaság, de tessék megnézni: vajon nem az-e az oka mai politikai meghasonlottságunknak, a hatalmi ágak közti egyensúly már-már végzetes felborulásának, hogy egy tíz éven át regnáló államfő, Traian Băsescu a joghézagokat kihasználva, az alkotmányt rosszhiszeműen értelmezve olyan hatalommal ruházta fel a választott parlamenten kívüli intézményeket, hogy ezek ma már valószínűleg magát az államelnököt is fogságukban tartják, bárki is legyen az. A csúcson nemhogy túlhatalomnak, de hatalomnak sem kellene lennie, a csonka kúp vagy gúla teteje egy nyugalmas tisztás, egy apró fennsík, semmi más. Mint ahogy a miniszterelnöki mandátumokat is korlátozni kellene, hiszen az a tisztség is könnyen „kicsúcsosodhat”, könnyen válhat túlhatalmi eszközzé, ezt is tudjuk. Így aztán, szégyenkezve bár, és alapjában véve meggyőződéses republikánusként továbbra is, de újabban fel-felötlik bennem, hogy egy született király, aki komoly hatáskörök nélkül, csakis azért került oda, hogy más ne lehessen azon a helyen, vajon tényleg olyan nagy kompromisszum lett volna-e éppen a felépítendő demokrácia érdekében. Nyilván ez ma már tárgytalan. Meghalt a király, és nem mondhatjuk, hogy éljen a király, mert ahogy látom, a Hohenzollern családban is dúl már a harc a hatalomért vagy talán a bőven visszakapott vagyonért, ki tudja. Az én időutazásom is véget ért, nincs már a „rosszpénzen”, a „szutáson” látott „jó arc”, eltűnt az a fiatalember, akinek gyerekként úgy állítottak össze iskolai osztályt, úgy válogattak különböző társadalmi rétegekből és régiókból osztálytársakat, hogy még egy magyar fiú is volt közöttük. Nem lett ő ettől magyarbarát, nincsen mit köszöngetnünk neki, de mégis sajnálom ráncos arcát, amelyet nem a hatalmi harc dúlt fel, csak a megállíthatatlan idő. A demokrácia dolgát pedig nekünk kellene elrendeznünk minél hamarább, egy olyan országban, ahol a kilencvenes években másodjára is kiűzték a királyt, aztán visszafogadták, kárpótolták palotákkal, kastélyokkal, sok tízezer hektár erdővel, most meg hisztérikus lelkiismeretfurdalással gyászolják. Talán azért, mert csak azt lehet gyászolni igazán, akinek nem volt semmiféle hatalma fölöttünk, és éppen ezért nem kellett megkönnyebbülnünk titokban, hogy itt hagyott minket. Éppen ellenkezőleg, sajnáljuk ezt a kilencvenhat éves öregembert, aki végül is Lear királyként távozik az övéi közül, miután ezelőtt hat évvel, 2011. október 25-én, kilencvenéves születésnapján, a szavakat nehézkesen formálva is jobb beszédet mondott a román parlamentben, mint bármelyik eddigi elnök, Iliescu, Constantinescu, Băsescu vagy Iohannis. Pedig sem olyan felkészült, sem olyan rafinált politikus nem volt, mint a többiek. Csakhogy az elnökök arcáról letörülhetetlen a szavazatgyűjtés mimikája, mondataikból kiirthatatlanok a kortesbeszéd utálatos fordulatai, és miközben az országot emlegetik, a pártjukra gondolnak, és választóikat számolgatják magukban. Milyen jó lenne egy hatalom nélküli elnök, egy mandátuma végeztén vulkánfíber bőrönddel távozó, koronázatlan király, aki csak sétálgat azon a képzeletbeli tisztáson, hiszen semmi dolga, kizárólag azért van ott, hogy más a helyét ne bitorolhassa. Markó Béla / Transindex.ro 2017. december 14.A múltat eltörölni nem lehet (Gazda József könyvbemutatója)A világnak ebben a felében az 1970-es, 80-as években bűnös volt, aki menteni akarta a múlt emlékeit, akkoriban kockázatos volt egyenes gerincű embernek lenni, az igazat kimondani – Gazda József ilyen körülmények között – vagy épp ezek ellenére – mégis vállalkozott az élő emlékezet átmentésére az utókor számára. Akkoriban a vasfüggöny mögül a nyugati világba nagy nehezen kiszabadult hazánkfia sokfélét hazahozott magával (már ha hazajött), Gazda József azonban különleges tárgyat: egy riportermagnót vásárolt Bécsben. Mert terve volt: rádöbbent ugyanis, hogy sokan, akik a múltat magukban hordják, élnek még, köztünk járnak-kelnek, és talán el is mesélik mindazt, ami velük történt. Így kezdte el az 1970-es évek legelején a sorsemlékek gyűjtését, az idők során bejárta a világot, mindenhol magyarokat keresve – és vallatva. Az ötven esztendő alatt összegyűjtött vallomásokból született legújabb könyve, a kedd délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban bemutatott, A Golgota útján című kötet, mely 430 meghurcolt embertársunk jaját tartalmazza, akik az átlagosnál jobban megszenvedték a második világháborút – ismertette a könyv tartalmát Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató, a szerző beszélgetőtársa, aki faggatta Gazda Józsefet anyaggyűjtésének módszeréről, interjúalanyai viszonyulásáról, végül arra kérdezett rá, van-e remény arra, hogy ne kelljen újabb Golgota útját járnunk. Gazda József szerint „egy bűnöző banda irányítja a világot, akiknek akasztófán lenne a helyük, ők azok, akik világkormányban gondolkoznak, szinte kísértetiesen látom, hogy mind erősödik a hatalomnak a hatalma, ezért szánakozó félelemmel nézem unokáimat, hogy mi vár ezekre a gyerekekre”. De hozzátette, mindig él a remény, hiszen az emberek alapvetően jók. Próbáljuk erkölcsiségünket megőrizni, a jót magunkban erősíteni, és hinni abban, hogy érdemes jónak lenni – összegzett Gazda József. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 14.Istenháza, ahol mindenki otthonra talál (Tízéves a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-plébánia)A 2017-es esztendő jubileumi év a Krisztus király-egyházközség életében: tíz éve Dávid György plébánosi kinevezésével indult el, és azóta egyre mélyül a hitélet a megyeszékhely legfiatalabb római katolikus templomában és plébániáján, a Gyár utcában, ahová jelenleg mintegy 3500 személy tartozik. 2009-től az egyházközség visszatérő vendége Sávai János atya, szegedi nyugalmazott teológusprofesszor, aki idén is lelkinapot tartott pedagógusoknak, szónokolt a templombúcsún, és azt megelőzően háromnapos lelkigyakorlattal segített felkészülni az ünnepre. A kezdetek Sepsiszentgyörgy ötödik plébániatemplomának terveit Lestyán Andrea készítette el 1990-ben Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, plébános megrendelésére, a templomot miután őt elhelyezték innen, Szabó Lajos kanonok-plébános idejében, 1990–2006 között építették. 1997-ben tartották az első búcsús szentmisét a templom alagsorában, a felszentelést 2006-ban Jakubinyi György érsek végezte. Az orgonát 2009-ben adták át. A templom oltárképe, a keresztúti és egész alakos, szenteket ábrázoló fametszetek Hervai Katalin képzőművész-tanár alkotásai. Ambrus István tisztelendő után három éve Benedek Róbert Károly végzi a segédlelkészi szolgálatot. Jelenleg tíz lelkiségi csoport működik a plébánián. Közösségépítés Dávid György plébános így emlékezik a kezdetekre: – 2007. augusztus elsejével kaptam kinevezésemet a Krisztus király-plébániára, ahol szeptember 3-án indítottuk az új egyházközség programjait. A Szent József-plébánia körzetének egy részéből alakult az új közösség. Nem volt gondoktól mentes az első időszak, de a feladat az volt, hogy Krisztussal együtt lévő közösség formálódjék a templom körül. Erre törekedtünk az elmúlt tíz esztendőben. A plébánia életterét is úgy alakítottuk, hogy a legkisebbektől a fiatalokon át az idősekig, a játszani vágyók, az imában elmélyülni akarók, a kultúrakedvelők – mindenki otthonra találhasson. Akik meghívást éreztek egy feladatra, azok megélhették tenni vágyásukat. Így lett mindannyiunké a templom, az udvar, és így lettünk mi a templomé, a plébánia tagjaivá, krisztusi közösséggé. Az egyháztanács 12 személyből áll. Több mint 30 pedagógus vett részt idén is az evangelizációs héten, több világi Krisztus-hívő ajánlotta fel szolgálatát csoportvezetőként vagy önkéntesként a konyhán. Az imacsoportokat világi testvéreink vezetik. A hittanos foglalkozásokban pedagógusok és fiatalok segítenek. A templom és környékének tisztán tartásába hetente többen belekapcsolódnak. A plébánia életéről szóló híreket rendszeresen közlik, gyerekkórust vezetnek. A plébánia a közösségé kell hogy legyen, ahol az emberek Istenért tehetnek, építhetik az Ő országát. A Jézussal levés mély, egész lényünket átható élmény kell hogy legyen. Ezért ebben az esztendőben ünnepelni akartunk, amikor újra Krisztussal lehettünk, hallgathattuk tanítását, részesedhettünk ajándékaiban. Újraélhettük az együttlét örömét, behatóbban megismerhettük egymást, elmélyülhettünk az imában, rácsodálkozhattunk a zenekultúra szépségeire, belekapcsolódhattunk gyermekeink énekébe, játékába – egyszóval istengyermeki létünket élhettük meg. A gyermekek segítenek – Két egyesület is működik a plébánián. A Kis Apostolok Katolikus Ifjak Egyesülete a gyerek- és ifjúsági programok, a Vox Caelestis Orgona Egyesület a kulturális programok szervezését bonyolítja. A 2008-as esztendőben alapítottuk mindkettőt Balogh Klára jogtanácsos segítségével. Azóta sok programunk zajlott. Az ifjúsági egyesület pályázataival játszóteret építettünk az udvaron, evangelizációs hetet tartunk évente, most már 600 gyerek részvételével ifjúsági táborokat szervezünk. A gyerekek foglalkoztatása a plébánián óvódás kortól indul. Sok szülő hozza gyerekét a játszótérre, és ha már ide jönnek, templomba is járnak, a foglalkozásokba is belekapcsolódnak. Vasárnaponként sokan jönnek a legkisebbekkel, akik a szentmise alatt a sekrestye melletti teremben játszanak szüleik felügyeletével, a szentmise pedig képernyőn követhető. Így szerettük volna megelőzni, hogy a kisgyerekes családok elmaradjanak a szentmiséről, és így akarjuk elérni, hogy a gyerekek is megszeressék a templomot és környékét. Változatos zenei élet – A Vox Caelestis Orgona Egyesület Lőfi Gellért tanár úr segítségével jött létre. Célunk volt egy koncertorgona építése. Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa segítségével sikerült is megvásárolnunk Svájcból egy három manuális orgonát, amely lehetőséget adott komoly orgonakoncertek megszervezésére. A Laudate kamarakórus is itt talált otthonra, az egyesület pályázataival támogatjuk a kórus munkáját és más helyeken, valamint külföldön való föllépéseit is. Lőfi Gellért karnagy, kántor, a Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanára avat be a részletekbe: – Dávid György plébánost művészetpártolóként tartják számon, aki kifejezetten ragaszkodik a zenéhez, hiszen édesapja is, a testvére is kántor. Ő úgy nőtt fel, hogy Gyuri bácsival sokszor mentek Felső-Háromszékről különböző településekre orgonát elbontani. Amikor meghívott kántori szolgálatra, úgy gondoltam, hogy egy fiatal, lendületes plébánián sok szép dolgot meg lehet valósítani. Svájcból sikerült egy orgonát elhozni több ember segítségével. Elkezdődtek a koncertek az orgonáért, ahol rengeteg kórustárs, zenészbarátom, ismerősök segítségével a Vegyen ön is egy sípot akcióban alapot gyűjtöttünk az orgona vásárlásához. Fontos volt az is, hogy nem a kántornak és a plébánosnak veszik, hanem a közösség magának. A kántor csak eszköz, aki rajta játszik. A Laudate kamarakórust Rózsa Imrétől vettem át, már tíz éve vezetem. Szeptember 22-én ünnepeltük a kórus fennállásának 20. évfordulóját. A kórus is kivette részét, hogy itt a zenei élet megszülessék, elinduljon, és a hívek lelki megújulását próbáljuk elősegíteni. Örömteljes, békés alkalmakat kínálunk, a koncertjeink mindig ingyenesek, és arra törekszünk, hogy ezt megtartsuk. Sok művet előadtunk, a misétől a vokál-szimfonikus és acapella művekig, a 15. századtól a 21. századig. Háromgenerációs kántori szolgálat Id. Dávid György 64 éve végzi a kántori szolgálatot, amelyet Emil fiának és unokájának is átadott. – 1932. december 21-én Bordoson születtem, Gyulakuta mellett. Odahaza elvitték a kántorunkat katonának, s ott meghalt. Én gyermekként sokat énekeltem. 1956-ban tettem le a kántorvizsgát. A diplomát Márton Áron püspök úr írta alá. Akkor mondta: „Fiaim, készüljetek, mert az egyházmegyében két kántor van. Nektek az a szerepetek, hogy oda kell állni az egyház mellé, s végezni a dolgokat.” Kántorkodtam Kézdiszentkereszten, Segesváron, Kézdivásárhelyen. Onnan mentem nyugdíjba. Aztán nyugdíjasként Sepsibükszádon, Medgyesen, majd itt, Sepsiszentgyörgyön szolgáltam a zenei liturgiát. A fiamat már gyermekkorában megtanítottam: akkora volt, hogy a lába alig érte fel a harmóniumot, de az ölembe ült, és úgy magyaráztam. Letette a kántorvizsgát, harminc évig volt kántor Kézdiszentléleken, két éve kántorkodik Sepsiszentgyörgyön. Gondnokság, lelkiségek Bajcsi Tibor a változatos gondnoki szolgálatról és a lelkiségekről vall: – Amikor kezdetben megalakult az egyháztanács, történt egy számomra jelentős dolog: a plébános kijelentette, hogy imádkozó plébániai közösséget szeretne. Ez nekem is szívügyem. A gondnoknak az egyháztanáccsal közösen feladata az egyházközség anyagi problémáinak rendezése, intézése is. Hozzá tartozik a hívek nyilvántartása, a tagok meglátogatása, a szegények megsegítése, a különböző csoportok átfogása lelki vagy bármilyen más téren. Itt egy kicsit sajátos volt a dolog, hisz teljesen új plébánia volt. Még nem volt minden befejezve. Mondhatnám, most sincs, hiszen állandóan új álmai vannak a plébánosnak, mindig jön valami új ötlettel. Most is építkezésben vagyunk... Egyik megpróbáltatási korszak az evangelizációs hét, amikor alapokat kell előteremteni, utánajárni, gondoskodni, hogy minden zavartalan legyen... Pár éve kitágult a lelki élet, és hogy a szertartások ne nyúljanak el, a plébános úgy látta jónak, hogy akolitusokat is kinevezzenek. A plébániánkon hárman vagyunk a Pénzes testvérekkel: Szabolccsal és Loránddal együtt. Az akolitusi szolgálat a liturgia előkészítésétől kezdve a liturgiában való aktív részvételt jelenti. Áldoztatási engedélyünk is van, mert sokszor szükség van a segítségre. Aztán ezzel párhuzamosan ott vannak a lelkiségek: heti rendszerességgel találkozunk, nagyböjtben minden pénteken éjszakai virrasztás este tíz órától, szombat reggel hét óráig. Meg szoktuk szervezni az imában és böjtben eltöltött szilvesztert. Kis Apostolok, honlap A Horváth házaspár, Enikő és Szilveszter is aktívan bekapcsolódik a plébánia életébe. Enikő a Kis Apostolok kórus vezetője, Szilveszter fotókat készít és a katolikussepsi.ro honlap elkészítője, szerkesztője és frissítője. – A honlap elkészítésének gondolata érdekesen indult, mert Hajdú János főesperes úrnak és a plébánosnak jött az ötlete a 2009-es millenniumi évben, hogy a város katolikus plébániáinak készítenének egy weboldalt. Elvállaltam ingyenesen. Így született meg a katolikussepsi.ro és a krisztuskiraly.ro, ahol mind az öt plébániának és a főesperesi hivatalnak is honlapja van. Az előbbi összefoglalja a katolikus plébániákat. Amikor az összeállítást készítettük Enikővel a tízéves évfordulóra, átnéztük az eddigi nyolc év fotótermését a számítógépen, nosztalgiáztunk, néztük, hogy milyen kicsik voltak a gyermekek... Közben meg-megálltunk, s olyan jólesett végigcsemegézni. Ezt most mások is megtehetik – mondja Horváth Szilveszter. – A Kis Apostolok kórus abból a meggondolásból született, hogy minden hónapban egyszer van gyerekmise, amikor ők énekelnek, olvasnak fel, a szolgálatot is ők végzik. Adventi időben elindítottuk hetente egyszer a gyerekrorátét, hogy ők is megtapasztalják az adventi várakozás örömét. Úgy öt éve kezdtem foglalkozni velük, segítek az elsőáldozók felkészítésénél is. Tavaly meghívtak a Gyöngyvirág utcai református templomba adventi áhítatra, ott szolgáltunk – részletezi Horváth Enikő. A Krisztus király-templomban és plébánián minden korosztály megtalálja azt a tevékenységet, amelybe bekapcsolódhat, mindennap zajlanak programok. Csütörtökönként 17 órától a lelkiségek tartanak szentségimádást, az ünnepi készülődés jegyében holnap az esti szentmise után kezdődik a Szállást keres a szent család kilenced, vasárnap délután a családokat és a lelkiségi csoportokat várják adventi délutánra... Józsa Zsuzsanna / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 14.A polgármesterek aggódnak a jövő évi költségvetés miattAntal Péter pécskai polgármester, a PNL Választottak Ligájának Arad megyei elnöke szót emel a PSD–ALDE-kormány adópolitikája ellen. Politikai színezettől függetlenül, Arad megye minden lakosa meg fogja sínyleni jövőre a PSD–ALDE-kormány határozatát, miszerint az új adótörvénykönyv révén minden város és község több tízezer euró értékű pénztől fog elesni – vélekedik Antal Péter, a PNL Arad Megyei Választottak Ligájának az elnöke. Pécska város polgármestere szerint, tárgyalásokat folytatott számos polgármester kollégájával, akik más pártok színeiben nyerték el tisztségüket, de mindannyian aggódnak a településük 2018-as költségvetése miatt. Az úgynevezett PSD–ALDE-„pénzügyi forradalom” számos PSD-s polgármestertől is kemény kritikát kapott, köztük Gabriela Vrânceanu Firea, Bukarest főpolgármesterétől vagy Mihai Chirica, Jászvásár polgármesterétől, mert a rendelet megnyirbálja a városok költségvetéseinek számottevő részét, amit korszerűsítésre, fejlesztésre lehetett volna fordítani. Antal Péter rámutat: a határozat azt bizonyítja, hogy a PSD–ALDE vezetői elszakadtak a realitásoktól, a hatalomért vívott harcukban nem veszik figyelembe azoknak az érdekeit, akiket képviselnek, a helyi adminisztrációk véleményét. A helyzet kezelésének egyetlen megoldása lenne, a polgármesteri hivatalokat megillető személyi jövedelemadó jelenlegi 41,75%-ának 58,60%-ra való emelése, ami kompenzálhatná a jelenlegi adózási törvény elvonásait – zárja nyilatkozatát Antal Péter. A PSD választási ígéreteiben ugyanis a jelzett illetéknek a 100%-a a helyi költségvetéseket erősítené, mivel helyben termelődött – nyilatkozta a polgármester. Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 14.Kulisszák mögül a reflektorfénybePro Kultúra díj Kertész Évának A temesvári Megyeháza új tanácstermében folyó év december 12-én immár XVI. alkalommal adták át a Pro Kultúra Timisiensis-díjakat. A megye kulturális életét kiemelkedő teljesítményükkel gazdagító személyiségeknek járó díjat idén tíz művészember, színházi alkotó, tudományos kutató vehette át, köztük van Kertész Éva, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház ügyelője. Balázs Attila, a temesvári magyar társulat direktora nem fukarkodott a dícsérő szavakkal, amikor Kertész Éva laudatio-ját felolvasta. „Az ügyelő a rendező és a díszlettervező legfontosabb csapattársa, aki az alkotók és a műszaki személyzet munkáját összehangolja, ugyanakkor az „ütköző” szerepét is vállalnia kell, sürgős döntéseket hoz és megoldásokat talál válsághelyzetekben. A jó ügyelő, mint Kertész Éva, mérnök, pszichológus és karmester egy személyben. Vagyis egy tökéletes művész.” A megtisztelő díj átvétele a kulisszák mögül néhány pillanatra reflektorfénybe állította Kertész Évát, aki az utóbbi húsz évben a temesvári magyar színtársulat sok kiemelkedő sikeréhez hozzájárult, de mindig a háttérben maradt. „A színházi ügyelő olyan, mint a zenekarnak a karmester – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kertész Éva. – Ahogy a zenekarban mindenki a saját kottáját ismeri, gyakorolja és tudja játszani, de kell egy ember, aki ezt összefogja, ezt csinálja az ügyelő a színházi előadások esetében a színpad körül mozgó emberekkel, akik a különböző műszaki és művészi eszköztárakat képviselik – kellék, fény, hang, jelmez, smink, díszítők, ültetők és a színészek természetesen, mindenki, aki a színpad körül mozog. – Ön ezt a feladatot mérnöki precizitással látja el, hiszen mérnökember. – Valóban gépészmérnök vagyok, és sokat segít a munkámban pontosság: szeretem, ha a dolgok előre meg vannak tervezve, be vannak pontosan gyakorolva, be vannak állítva. Az ügyelő a bemutatóig kívülről tudja a szöveget, én legalábbis mindig tudom, hogy hol tartunk és arra a pillanatra milyen díszlet, kellék, jelmez, mozgás várható. Ha mindenki óramű pontossággal tudja a dolgát, akkor az én dolgom a legkönnyebb, ha viszont a dolgok nem működnek olajozottan, akkor közbe kell lépni. – Volt olyan előadás, amikor valami nem működött a terv szerint? – Általában a vizes előadások a legnehezebbek, amiben sok a rizikófaktor, résen kell lenni, és valahogy meg kell oldani a váratlan helyzetet. A tűzzel is gond lehet, A dzsungel könyvében például voltak égő fáklyák a színpadon és kötéllel volt megoldva a díszítés, egyszer meg is gyúlt a kötél előadás közben! A Fejek Ferdinándban című előadásban a csapóhíd beakadt, nem akart leereszkedni, pedig a színésznő az ének végén éppen ezen a hídon keresztül kellett volna kisétáljon. Ilyenkor sürgősen meg kell oldani a váratlan helyzetet! – Melyik előadására emlékszik vissza a legszívesebben? – Máig emlékezetes a számomra az első előadás, amit eleitől a végig ügyeltem, ez volt a Duna-parti randevú. A régi előadások közül emlékezetes maradt a Fejek Ferdinándnak, amit nagyon szerettem és szívesen gondolok rá vissza ár. Vannak előadások, amelyekből mondatok, replikák szállóigévé váltak a családban vagy a műszaki személyzet körében, beleivódtak az életünkbe. Ilyen szállóige lett a családban az alábbi mondat, az egyik gyerekelőadásból: „Siess gyorsan, édes gazdám!” – Gratulálok a szép díjhoz és további sikeres munkát kívánok! *** Szintén kedden adták át a Pro Cultura díj ifjúsági változatát azoknak a fiatal alkotóknak, akik kiemelkedő művészeti teljesítményükkel már bizonyítottak, közöttük van Molnár Bence, a Csiky Gergely Színház társulatának színművésze. Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 14.Összefogásból születő ajándékok időseknekAz egymásra figyelés jegyében keresik fel a napokban az egyedül élő dévai időseket a Petőfi-program ösztöndíjasai. Surányi Bettina és Virág Ádám a Szent Ferenc Alapítvány, a Dél-Nyugat-Erdélyi Unitárius egyházközség, valamint a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségével együtt készítenek karácsonyi csomagot, mellyel bekopognak a magányos idős emberekhez. – Az elmúlt hétvégén hét idős unitárius gyülekezeti tagot kerestünk fel. Mindannyian egyedül élnek, és nagy öröm volt számukra, hogy meglátogattuk őket. Igyekeztünk tartalmas csomagot összeállítani. Nagyfalusi Éva, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa cukrot és lisztet ajánlott fel a csomagokba és a családjában nevelkedő gyermekekkel linzert sütöttek. A Téglás iskola ötödik B osztályának diákjai Kun-Gazda Kinga osztályfőnökkel mézeskalácsot sütöttek, melyeket Fülöp Júlia unitárius ifjúsági lelkész díszített ki. Jómagam szalvétatechnikával díszített tálcát készítettem. Így állt össze a hét csomag, melyet Surányi Bettina, Petőfi-programos társammal, valamint Kosztandi Annamária nevelővel és két alapítványi gyermekkel vittünk el az idős emberekhez – meséli Virág Ádám, miközben Bettinával együtt gyúrják a következő adag mézeskalácsot. – Ebből a Szent Ferenc Alaptívány, az unitárius egyházközség, valamint az iskola munkatársait szeretnénk megajándékozni. De a héten folytatjuk az idős emberek felkeresését is. Hétvégén a római katolikus közösség hat magányos tagjához készülünk elmenni, szintén az alapítványi gyermekek kíséretében. Szándékunkban van felkeresni református időseket is. A most hétvégén kiosztásra kerülő csomagokba az említett összetevők mellé teát, csokoládét és szaloncukrot vásároltunk Bettinával és Nagyfalusi Éva jóvoltából gyümölcs is kerül a finomságok közé. Minden csomag mellé üdvözlőkártyát is adunk. Ezt szintén az ötödikes diákok készítették nagy szeretettel – mutatja a képeslapokat Virág Ádám. Miközben beszélgetünk, össze is áll a mézeskalács-tészta. Péntekig kisülnek a pogácsák és a cukormázas dísz is rákerül, hogy újabb idős emberek, munkatársak arcára, szívébe hozzanak mosolyt, karácsonyi hangulatot. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 15.A karók nem nőnek az égigAggodalom és reménykedés Ki irányítja a világot? Mit tehetünk a gonoszság ellenében? Milyen jövő vár az emberiségre és ezen belül a magyarságra? Ilyen és hasonlóan súlyos kérdések merültek fel kedden este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban megtartott író–olvasó találkozón, melyen Gazda József A Golgota útján címet viselő könyvét mutatták be. Ezzel a kötettel egy újabb jegyzőkönyv értékű, 500 oldalas dokumentum került ki Gazda József szellemi műhelyéből, melyet történészek, politikusok, szociológusok és egyszerű olvasók egyaránt tanulságosan forgathatnak. Azt a magyar holokausztot kiáltja ugyanis világgá, mely a II. világháborút követően nyakunkba szakadt a kommunista diktatúra alatt, és közel félmillió ártatlan nemzettársunk életébe került. Témáját tekintve a magyar Gulág szörnyűségeit tárja tehát elénk, annak poklait megjárt 430 áldozat megrendítő vallomásán keresztül. Alanyai olyan megcsonkított sorsú emberek, akiknek hangosan még jajgatni sem volt szabad, és szenvedéseik emlékét magukba zárva kellett hordaniuk hosszú évtizedeken keresztül. De még így is szerencsésebbek voltak több százezer sorstársuknál, akiknek nem adatott meg egy Gazda József formátumú tollforgató emberrel való találkozás, és így az átélt iszonyat kibeszélésének a lehetősége sem. A vörös terrorban ugyanis, amelyben kénytelenek voltak élni, nagy bátorság kellett erről tudakozódni, illetve nyilatkozni. Éppen ezért legtöbben a sírba vitték titkukat – tudhattuk meg a beszélgetőtárs, Kiss Jenő nyugalmazott könyvtáros bevezetőjéből. A feltárás pedig létkérdés, mint ahogy a feltártak tudatosítása is. És nemcsak a magyarság, hanem az emberiség számára, mert ha nem vagyunk éberek, akkor a gonosz újból feltör a rejtekhelyéről, és megpróbálja uralma alá hajtani a világot. Ennek jelei napjainkban egyre erőteljesebben észlelhetők, ezért vigyázzatok, emberek, vigyázz, emberiség, mert veszélyben vannak javaink, szellemi és erkölcsi értékeink, nemzeti kincseink! Minden, amit az emberiség a léte alatt megalkotott, hiszen a gonosz nem alkuszik, mindent magának akar, vagy mindent maga alá teperni. Az erkölcstelenségre alapozva és építve, valamint még a tudományt is igájába hajtva, az emberi kultúra, az emberi civilizáció elpusztítására tör – hangsúlyozta a szerző. Nem próféta, hogy belelásson a jövőbe, azonban a mai helyzet ismeretében és azt elemezve, olykor szánakozó aggodalommal tekint a mai fiatalokra, beleértve a saját unokáit is. Attól fél ugyanis, hogy újabb Gulág vár rájuk. Másrészt viszont a több ezer év tapasztalatából merítő népi bölcselet is azt tartja, hogy a karók nem nőnek az égig, vagyis a rossz nem válhat örök teljhatalmú urává a világnak. Az viszont bizonyos, hogy az erkölcstelenségre, lélektelenségre, hitetlenségre és pénzéhségre épült rendszer össze fog omlani. A kérdés csak az, hogy ez mikor és miként fog bekövetkezni. És higgyünk benne, hogy nem temeti majd maga alá az emberiséget. Ahhoz viszont, hogy ezt elkerüljük, szükség van a bennünk lakó hit és jóság érvényesítésére – tette hozzá. Szerinte a reménynek valós alapjai vannak. XII. Pius pápa (1876–1958) jövendölései például, aki a kommunizmus 1989-es összeomlását is évnyi pontossággal megjósolta. Ő ugyanis azt állította, hogy belátható időn belül a vörös pestist követő rettenetes korszaknak is vége szakad, és az emberiség helyes útra tér. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 16.Mihez kezdtek a románok az ölükbe hullott műemléki örökséggel? (A nagy egyesülés centenáriuma)Alexandru Diaconescu történészprofesszor az épített és egyéb örökség állapotáról „Ki aggódja magát halálra a centenárium miatt?” – kérdezi prof. dr. Alexandru Diaconescu, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem Karának oktatója. Saját maga adja meg a választ, mert nincsenek sokan: „a vén kutya a hosszú útba döglik bele, az ostoba a másokért aggódva, az értelmiségiek pedig általában bonyolult erkölcsi vívódásokba. Csak a politikusok nem halnak bele soha a szégyenbe, sem az istenfélésbe!” – ez volt a kolozsvári NCN tévéadó november végi, Célkeresztben (În vizor) című műsorának tanulsága. Már csak egy év van a centenárium megünnepléséig, és minden bizonnyal hamarosan láthatunk majd katonai parádékat, hazafiaskodó beszédekkel megtűzdelt, ünnepélyes ceremóniákat, népi együtteseket és „művészeti brigádokat” és főleg sok-sok tűzijátékot. De azt tudnunk kell, hogy az esemény az elmúlt száz év felülvizsgálatára is késztet: mi, románok miként irányítottuk Erdélyt ezen idő alatt. Virágzó arany-, szén- és vaskitermelést, nagy acélipari központokat (Vajdahunyad, Resicabánya és Pusztakalán) vettünk át, megörököltünk egy európai szintű vasúti struktúrát és versenyképes gördülőanyag-ipart (aradi Astra, szatmárnémeti Unio, kolozsvári Atelierele), sőt, még egy aradi gépkocsigyárat is, a nyolc évszázados történelmi városok soráról, Erdély gazdag és változatos mezőgazdaságáról nem is beszélve. Nem rám tartozik gazdaságpolitikánk értékelése. Engem a kulturális örökség, a történelmi műemlékek, a régészeti lelőhelyek és nem utolsósorban a múzeumok érdekelnek, amelyek közvetlenül tükrözik a múltunkat, és meghatározzák az itt, nálunk, Erdélyben kifejlődött civilizációt. Komolyan fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi lett az 1859-ben alapított Erdélyi Múzeumból? Hol vannak a Mikó Imre gróf által ránk bízott tárgyak? Hova tűnt Erdély Nemzeti Történelmi Múzeuma? És a Bánságé meg a Partiumé? A bukaresti vagy a iaşi-i nemzeti múzeumról ne is beszéljek. Hihetetlen, de már egyik sem rendelkezik állandó kiállítással, egyik sem látja már el a rábízott kulturális feladatot! Mi lett a nagy régészeti lelőhelyekkel, mint a római Sarmisegethuza, ahol a dévai Régészeti Társaság már 1881-ben elkezdte az ásatásokat? És a dák Sarmisegethuzával? Milyen állapotban vannak Erdély kastélyai? Jules Verne Kolcvára és ugyanannak a Kendeffy családnak a malomvízi kastélya, valamint az őraljaboldogfalvi – mindhárom a Hátszegben található. A Szamos-völgyben mi lett a csinos kapjoni Haller-palotából, a szentbenedeki Kornis-kastélyból vagy a bonchidai, nemeszsuki, válaszúti nemesi rezidenciákból, a gyalui kastélyból? Mind egészben voltak 1918-ban, egészben voltak 1945-ben is. Mit számít, hogy magyarok! „Mindaz, ami a portámon van, az enyém, és gondoskodnom kell róla, fel kell nevelnem, táplálnom kell” – tartja a népi bölcsesség. Miként bántunk ezzel az örökséggel? E mérleg során nagyon sok kultúrával és örökséggel kapcsolatos kérdést kell megvizsgálnunk. Van még egy évünk, össze tudunk még tákolni valamit, vagy „szőnyeg alá söpörjük a szemetet”? Valószínűleg majd besöpörjük, de nem lehet elrejteni! Bűzleni fog! A mi kötelességünk, a román és különösen az erdélyi értelmiségiek kötelessége megvitatni ezeket a kérdéseket. Amúgy a romániai művelődésügyi minisztériumot éveken keresztül Kelemen Hunor úr, Hegedüs Csilla asszony és az RMDSZ más képviselői irányították. Ők saját nemzetük és saját lelkiismeretük előtt tartoznak felelősséggel. De az erdélyi megyék műemlékeiért felelős többieknek mi a mondanivalójuk? Valószínűleg beszédekkel és tűzijátékokkal bombáznak majd bennünket. Az első kérdés az erdélyi kastélyok öröksége Két példát említek (kényelmességből), a szentbenedeki Kornis-kastélyt és a kapjoni Haller-palotát, bár a Kolozs megyei helyzet Maros, Fehér és Hunyad megyére is jellemző. Mint a viccbeli, akit bezárnak húsz évre egyedül két golyóval, és a végén meglepetésre egyik sincs meg, mi is azt válaszoljuk: „Nem tudom, az egyik elveszett, a másik elromolhatott.” A személytelen megfogalmazásból az következik, hogy a válaszoló egyáltalán nem érintett az eltűnésükben. Az internet több mint egy évtizede vádló cikkekkel, iszonyatos beszámolókkal és e műemlékek megmentésére vonatkozó kétségbeesett felhívásokkal van tele. Nemcsak a magyar értelmiségiek háborodtak fel, de a románok is – még sok Kárpátokon túli is – hevesen és megalapozottan tiltakoztak a szóban forgó kastélyok romosodása ellen. A szentbenedeki Kornis-kastélyt, amelyet „unikornisos kastélyként” is ismernek, 1573 és 1593 között építették reneszánsz stílusban, és 1600 környékén került a Kornis család tulajdonába. Kornis Zsigmond a család legismertebb tagja, akiből Erdély gubernátora lett. Az 1680–1720 közötti időszakban barokk stílusú felújítást hajtott végre, amivel az épületegyüttes megnövekedett és elegánsabb lett. Kornis Zsigmond nagy támogatója volt a művészeteknek, az épület központi részének felső emeletén lévő szalon adott helyet az első erdélyi komolyzenei koncerteknek. Szintén az ő nevéhez kötődik az erdélyi román egyház egyesülése Rómával, amit a buzgó katolikus Kornis Zsigmond minden erejével támogatott a kálvinista magyarok többségével szemben, akik a maguk oldalára igyekeztek állítani a románokat. A görögkatolikus egyház az, amely aztán újra felfedezte a románok római eredetét, és tanult emberein, az úgynevezett Erdélyi Iskolán keresztül döntő módon hozzájárult a román nemzet emancipációjához. A reformátusokkal folyó versengés közepette került sor a füzesmikolai könnyező ikon csodájára, és Kornis gróf közvetlen szerepet vállalt az eseményekben. Mivel nem tarthatta meg az eredetit, kőmásolatok készítését rendelte el, amelyeket magyarázó szöveggel együtt a kapu főhomlokzatára helyeztetett. Az egyik domborművet sajnos a közelmúltban ellopták, a másikat a jobb megőrzés érdekében a dési múzeumba szállították. A bejáratnál elhelyezett, a Kornis családot jelképező híres unikornisok sem úszták meg a tolvajok mohó dühét. A család másik jelentős tagja Kornis Károly volt, akinek a XX. század elején nem kevesebb, mint 9000 kötetes könyvtára volt, köztük nagyon ritka kiadásokkal, valamint egy természetrajzi gyűjteménye, de mind szétszóródott a kommunizmus hatalomra jutása után. Utóda, Kornis Zsigmond neoklasszicista stílusú iskolát épített a falunak, amelyet hivatalosan is a helyi közösségnek adományozott. A forradalom után mégis visszaszolgáltatták, és most lepusztul, a helyi hatóságok magára hagyták, hogy restaurálása helyett néhány éve egy újabb épületet húzzanak fel. A „kagylós kastélyként” is ismert kapjoni Haller-kastély az erdélyi barokk stílus, majd a rokokó gyöngyszeme volt. A palotát Haller János építette, valószínűleg egy korábbi épületre, aki az 1734–1755-ös időszakban Erdély gubernátora volt. Kezdetben a kastély barokk stílusú volt, de 1771 előtt rokokó díszítésekkel egészítették ki, amelyek a kolozsvári Mária-oszlopot is készítő osztrák szobrász, Anton Schuchbauer munkái. A belső díszítéseket a kolozsvári Veress Mátyás készítette a XVIII. század végén. Egy tűzvészt követően, 1920 után a többszintes barokk tetőzetet egyszerűbbre cserélték. A kastély állapota 1948 után fokozatosan leromlott. Az 1956-os építészeti felmérés még számos, mára eltűnt részletet tartalmaz. Ez rendkívül hasznos lehet egy jövőbeni restaurálás alkalmával. A Haller-palota most igen romos állapotban van. A Kornis-kastéllyal együtt történt 2010-es felvétele a történelmi műemlékek listájára formális, valós következmények nélküli aktus volt. A leszármazottak nem rendelkeznek a restauráláshoz vagy tatarozáshoz szükséges pénzügyi forrásokkal. A költségek jóval meghaladják egy új épület költségeit, csak a szaktanulmányok egy vagyonba kerülnek, megvalósításuk még inkább. Másrészt a megyei tanács, még ha vissza is vásárolná a romokat (talán a Tulajdonalapon keresztül), nem rendelkezik egy hatékony restaurálás szükséges eszközeivel. Csak egy, a hajdani Történelmi Műemlékek Igazgatóságához hasonló, jelentős szakértőket összefogni és európai pénzeket lehívni képes országos szerv tudná megmenteni az ilyen épületeket. A jelenlegi középkori, megyés rendszerben, amelynek forrásai még a helyi újgazdagokat is alig-alig tudják kielégíteni, nem lehet igazán hatékony programokat lefolytatni. Ziar de Cluj; eurocom.wordpress.com; Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 16.Az utolsó ajándékÉvek hosszú során át ajándékkal örvendeztette meg az elsőéves hallgatókat a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tanszéke. Tudtuk, hogy nagyon érdekes lesz, nagyon különleges lesz, és ott KELL lenni. A felsőbb évesek sem árulták el, hogy mi készül. Volt, aki ajánlotta: öltözzetek ünneplőbe. De komolyan. Ezt valamiképpen mindenki megszívlelte, de csak módjával, egy kicsit. Nehogy a többiek kinevessék, ha nem úgy adódik, ahogy vártuk. Aztán már a kapuban várt bennünket a kiírás, hogy nem a szokásos terembe várnak minket, hanem egy sokkal nagyobba. Ennek, mint később kiderült, komoly oka volt. Mi pedig egy kicsit lelombozódtunk, amikor láttuk, hogy a felsőbb évesek közül is sokan ott vannak. Ennek halkan hangot is adtunk várakozás közben. Egyikük válaszolt: hidd el, a ti ajándékotok, csakis tiértetek jön el. Ekkor derült ki, hogy az ajándék valaki. Már nyílt is az ajtó, s mintegy a várakozás fokozásaképpen mikrofonos és kamerás emberek tódultak be rajta. No, nem annyi, mint manapság szokásos, de minden valamirevaló magyar nyelvű média képviseltette magát. Aztán a tanszékvezető félteste jelent meg, látszott, hogy valakit erősen támogat. Végül belépett. Alig hittünk a szemünknek, kutattuk a hasonlóságot az agyunkban rögzült kép és őközötte, de a felsősök felugrálása és üdvrivalgása bizonyossá tette: ő KÓS KÁROLY. Már kicsi volt és töpörödött, de még elég fürgén mozgott, s nagy buzgósággal hessegette maga elől a mikrofonos sleppet. – Megmondtam, hogy ne engedjétek ide őket. Tudhatjátok, hogy én nem szeretem ezeket a tárgyakat. Én azért jöttem, hogy a fiataloknak beszéljek, ha még mindig engem akarnak meghallgatni. Vén vagyok én már, mit mondhatnék nektek? Én már semmi újat nem tudok, mindent leírtam, amit mondani akartam vagy tudtam. Csak miattatok jöttem, hogy lássalak. Lássam, hogy még ennyi fiatal ITT van, hogy nem hagyjátok elveszni a szót, a magyarokét. S ezt meg akarom köszönni nektek. A magyar nyelvet művelni nagy feladat, mert a nyelv nélkül semmi sincs. Aztán mégis elmondta – a mikrofonokat sűrűn elkanalazva, elpofozva maga elől – azt, amit szerinte már annyiszor elmondott, de ránk minden szava és gondolata újszerűen hatott, és igazabbnak tűnt, mintha másoktól hallottuk volna. Úgy éreztem, hogy még senkit sem hallgattam ennyire szívesen. Még órákig hallgattuk volna, de... elment. Nem búcsúzkodott, mert nem szeret, s mert „én mindig veletek leszek”. Kérdezni nem lehetett, utánamenni sem, kikísérni sem. Később megtudtuk, hogy nehezen vállalkozott az útra, erősen fárasztja az ilyesmi. Ezért kaptak helyet a felsőbb évfolyamokra járók is a teremben, mert minden bizonnyal ez volt Kós Károly utolsó vendégeskedése az egyetemen, nem lehet megtagadni tőlük a részvételt. Bizony valóban így volt, ilyen ajándékkal többé nem tudták meglepni az elsőéveseket. Kós Károly (1883. december 16.–1977. augusztus 25.) Bálint Mária / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 16.Ihletadó évfordulók, ihletett műalkotások az EMME vásárhelyi tárlatánA számok bűvöletében alkottak a művészpedagógusok? Úgy is lehet mondani, hiszen Viszonylatok című kiállításuk a bűvös 3 (hármas) jegyében a záruló esztendő jelentős évfordulóihoz kapcsolódik: a reformáció 500., Arany János és Kodály Zoltán születésének 200., illetve 135. jubileumához. De pontosabb, találóbb, ha úgy fogalmazunk, hogy a három évforduló fémjelezte értékek azok, amik az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjait az utóbbi hónapokban alkotásra ösztönözték, festésre, rajzolásra, mintázásra, vizuális művek létrehozására ihlették. Ezek a képzőművészeti munkákba átlényegített lelki, hitbeli, szellemi fogódzók, színekbe, formákba, vonalakba öltöztetett metaforák és jelképek teremtenek ünnepi hangulatot, sugallnak lélekderítő harmóniát a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol az EMME legaktívabb csoportja, a Székely Géza irányította kolozsvári alakulat mutatkozik be újra. Kolozsvárit mondunk, de a most kiállító 55 művész között vásárhelyi, brassói, sepsiszentgyörgyi, szászrégeni, máramarosszigeti, zsoboki, felvinci, zilahi, szegedi, debreceni, kocséri, soproni, budapesti, miskolci, szabadkai, sőt még montreali alkotók is vannak, akik nem csak egyénileg vállalják időről időre a megmérettetést, a kincses városban élő társaikhoz csatlakozva, alkotó közösségként is meg akarják szólítani a művészetkedvelőket. Együttes üzenetük egyértelműen a humánum hangját hallatja, külön-külön mindenik igyekszik hű maradni saját művészi hitvallásához, egyéni elképzeléseihez, irányulásához. Nyilvánvaló, hogy ebből sokféle, műfajilag, stilisztikai szempontból is tarka, eklektikus anyag tárul a nézők elé, ez azonban nem valószínű, hogy bárkit is zavarna, a munkák elrendezése jól igazodik a művészi erőterekhez. A „kevesebb több lett volna” elv talán kissé jobban érvényesülhetett volna, de a lelkes kolozsvári rendező csapat, amely személyes jelenlétével is rangosította a december 6-i megnyitót, senkit, semmit nem akart kihagyni, és végül is jól tette. Ennek köszönhető, hogy minden nemzedék képviselteti magát a kiállításon, a nyolcvanon felüliek épp úgy, mint a húsz év körüliek. A rendezvény pedig meggyőzően tanúsítja, hogy a reformáció eszmevilága, az Arany János-i és kodályi szellemiség ma is termékenyítően képes hatni, életkortól, érdeklődési köröktől függetlenül. Természetes, hogy a közvetlen hangú, mégis emelkedetten ünnepi megnyitó is igazodott a kiállítás hármas jellegéhez, s – a szépszámú közönség örömére – hatásos összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, amelyen Arany János halhatatlan költészetét Székely Géza tolmácsolásában A walesi bárdok elevenítette fel, a reformáció zsoltáros dallamait és a népi értékekből fogant kodályi muzsikát, énekszót pedig Madaras Ildikó és Ávéd Éva előadása közvetítette tartós élményként a jelenlevőknek. A különféle művek – olajfestmények, akvarellek, pasztellek, akrilképek, ceruzarajzok, linómetszetek, litográfiák, rézkarcok, szitanyomatok, kollográfiák, vegyes technikájú alkotások, digitális grafikák, nyomatok, fémszobor, kerámiák, terrakották, gipszmunkák, rakuművek, textíliák – bő választékából minden nézőnek juthat kedvenc. A nyitómozzanat olyan különlegességgel is szolgált, hogy miközben Kodály Zoltán Esti dalának mélyen átélt ének-zongora változatát hallgathattuk a két meghívott ihletett előadásában, szemünk ugyanannak a zeneműnek a vizuális variánsát, Starmüller Katalin Esti dal című vegyes technikájú alkotását is végigpásztázhatta. Ilyenszerű csemegék felfedezéséért is érdemes hosszasabban időzni a Bernády Galériában. Nagy Miklós Kund / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 16.Igaz mesék örököseNagymamainterjúk Bódizs Edit tollából Somlyóújlak múlt századbeli mindennapjaiba pillanthat be, asztaltáncoltatásról, esztendősbálról, „kőccsönkapálásról” és még sok egyéb érdekességről szerezhet tudomást Bódizs Edit Interjú a nagymamámmal című könyvének olvasója. A kis táskában, nagyobb kabátzsebben is elférő olvasmány – amint azt alcíme is jelzi – szilágysági történet, színekkel, hangulatokkal, ízekkel, életigenléssel teli időutazás az 1911-ben született Nagy Zsuzsanna szemszögéből, aki úgy tartotta, neki volt a legszebb „fiatal ílete”. A mű 2015-ben a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó gondozásában jelent meg. A későbbiekben Stracula Attila román nyelvű fordításában a Sălajul Pur şi simplu internetes újság is közölte, pár hete pedig a Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat hozza le sorozatban. Folyamatban van a román nyelvű kötet megjelentetése is – tudtuk meg a szerzőtől, akit elsőként a kötet születésének előzményeiről, a „nagymamás” beszélgetések forgatókönyvéről kérdeztünk. – Mindkét nagymamámat nagyon szerettem, a kalotaszegit és a somlyóújlakit is, de utóbbival valahogy közelebbi volt a kapcsolatunk. Nagyrészt ő nevelt, édesanyám ugyanis esti tagozaton oktató tanárnőként sokat volt távol otthonról. Sokszor kértem arra, hogy meséljen nekem a gyermek- és fiatalkoráról, és ő mindig szívesen idézte fel a régmúlt idők dolgait. Én ezeket a meséket örököltem tőle. A könyvben olvasható interjúkat 1998–99-ben készítettem, volt, amikor jegyzeteltem, máskor kazettán rögzítettem az emlékeket. Több mint másfél évtized múlva kerültek elő ezek a feljegyzések, felvételek. A Kolozsvári Rádió „lecsapott rájuk”, a rádió blogján Szilágyi Szabolcs húsz héten át jelentette meg az egyes részleteket. Rádiós munkatársként péntekenként úgy láttam neki a kéziratok szerkesztésének, mintha műsort készítenék. Végiggondoltam, hogy milyen oldalon viszem a beszélgetést, néha utólag szúrtam be kérdéseket. Az ízes tájnyelvet viszont minden esetben megőriztem. – Hogyan fogadták az interjúkat az olvasók? – Nagyon kedvezően. A somlyóújlakiak is követték az interneten a történetet, idősebb emberek csak azért regisztráltak a közösségi oldalon, hogy olvashassák, mások a gyermekeik, unokáik révén jutottak hozzá. Számos visszajelzést kaptam, biztattak, hogy folytassam, mert várják. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nagymamám emlékei mellett a falu is részese kell legyen a történetnek. Ugyanakkor a személyes múlt és a település életének felidézése közben arra is gondot fordítottam, hogy a városi embereknek is mondjon valamit a könyv, számukra is humoros, élvezhető legyen. – Milyen témaköröket érintesz benne? – A két világháború alatti és közötti időszakot, a kommunizmus világát, hétköznapokat és ünnepeket. Egyebek mellett azt is elmesélem, hogyan ment férjhez egy újlaki asszony 1929-ben, és hogyan kapálták meg egymás földjét kalákában az emberek. De az is kiderül, mekkora traumát jelentett nagymamámnak az, hogy nagyapám elnök lett a kollektívben. Az eseményeket időrendi sorrendben követem. Mindemellett a somlyóújlaki 700 éves dupla falú templomról is szó esik a könyvben. A műemlék templomot egyébként a kötet végén Zsigmond Attila személyes hangvételű írása is közel hozza az olvasókhoz. – Az időutazást korabeli fényképek is segítik. – Számos családi és falubeli fotográfia birtokába jutottam, amelyek hajdani arcokat, viseleteket, életérzéseket villantanak fel. Az utolsó fotó pedig a jelenbe repít vissza, a 2015. március 15-ei ünnep egyik pillanatát örökíti meg a felújított somlyóújlaki templom előtt. – Hol vásárolható meg az Interjú a nagymamámmal? – Bár sokat eladtunk belőle, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó könyvesboltjában még kapható. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 16.Palástos tiltakozás: utcára vonulnak a bírák és ügyészek a Btk.-módosítások ellenTovábbi vádhatóságok tiltakoznak az ellen, hogy szerintük a román parlament a vádlottak érdekeit szem előtt tartva készül módosítani a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárást, ellehetetlenítve a bűnösök felelősségre vonását. A bukaresti törvényszéki ügyészség tagjai szerint a Btk.-módosítás lehetetlenné fogja tenni, hogy felhasználják a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket olyan esetekben, amikor súlyos bűncselekményekkel – gyilkossággal, nemi erőszakkal, halált okozó testi bántalmazással, kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésével – kapcsolatban folytatnak nyomozást. Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott pénteki közleményben a fővárosi ügyészek több esetet is felsorolnak annak igazolására, mennyire hasznos a térfigyelő kamerák rögzítette felvétel a tettes gyors kézre kerítésében. Az egyik, általuk említett eset 2012-ben történt, amikor egy férfi több száz késszúrással ölte meg a saját húgát. A brutális cselekedetet egy térfigyelő kamera rögzítette. 2010 és 2014 között egy pedofil nyolc, 5 és 10 év közötti gyermeket erőszakolt meg. Beazonosítására és a per alatt bizonyítékként a térfigyelő kamerák felvételeit használta fel az ügyészség, enélkül nem sikerült volna rábizonyítaniuk a bűncselekményeket. 2014-ben a rendőrséghez fordult valaki amiatt, hogy apja elment hazulról, és többé nem jelentkezett. A Bukarest belvárosi térfigyelő kamerák felvételeit megtekintve kiderült, hogy a férfit megölték. A tettest a felvételek alapján sikerült megtalálni. Az ügyészek azzal a módosítással sem értenek egyet, miszerint a gyanúsított informatikai eszközein talált adatok csak abban az ügyben használhatók fel bizonyítékként, amelynek kapcsán a vizsgálatot elkezdték. Sokszor ugyanis még súlyosabb bűncselekményekre derül fény az informatikai adatok átvizsgálásakor, mint amiben eredetileg a nyomozás elindult – érvelnek az ügyészek. Nem nyerték el a tervezett módosítások a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének tetszését sem, a testület szerint a Btk. módosításával megbénul a legfelsőbb bíróság azon képessége, hogy megvédje a jogrendet. A CSM ügyészi részlege pénteki közleményében csatlakozott a jelentős ügyészi testületek – legfőbb ügyészség, Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT), Romániai Ügyészek Egyesülete – álláspontjához a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás módosításával kapcsolatban. A közvádlók egyrészt az ellen tiltakoznak, hogy a jogszabályt az átláthatóság mellőzésével, sürgősségi eljárással akarják elfogadni, másrészt amiatt, hogy a módosítások meg fogják bénítani a legfelsőbb bíróságot azon alkotmányos küldetése teljesítésében, hogy védelmezze a jogrendet, az állampolgárok szabadságát és jogait. Az ügyészek érthetetlennek tartják a sietséget, amellyel a módosításokat el akarják fogadtatni azok kezdeményezői, hiszen azok az európai direktívák, amelyekre hivatkoznak, 2018. április elsejét szabják meg határidőként. A CSM ezért arra kéri a parlamentet, hogy halassza el a szóban forgó törvénytervezetről szóló vitát és szavazást, és előbb kérje ki a bírói és ügyészi közgyűlések véleményét. Cristi Danileț kolozsvári bíró, a CSM volt tagja egyébként pénteken bejelentette: hétfőn délben a Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros és Szilágy megyei bírák és ügyészek palástban fognak kivonulni a bíróságok és törvényszékek épületei elé, így tiltakozva az igazságügyi jogszabályok, valamint a Btk. és a büntetőeljárás tervezett módosításai ellen. Krónika (Kolozsvár) 2017. december 16.Csak a pontosság kedvéért I. MihályrólPillanatra se szeretném, hogy valaki polémiára gondoljon, amikor néhány megjegyzést fűzök Fodor János Mihály királlyal kapcsolatos, a Krónikában megjelent interjújához. És az azt megfejelő kopfhoz. (Magyarok a „királyi többesben”, interjú, Krónika, december 8–10., 4. oldal). Nem áll szándékomban a királyság intézményét dicsérni, ugyanis köztudott, hogy egy király lehet demokratikus érzelmű, mint ahogy lehet akár diktatórikus alkat. A megjegyzéseim inkább Mihály király egyéniségét, politikai megfontoltságát kívánják megvilágítani, melynek igenis vannak magyar vonatkozásai. Ugyan egyik román királyról se mondhatjuk el, hogy „magyarbarátok” lettek volna, de az ellenkezőjét sem állíthatjuk feltétlen. Mihály király esetében azonban mindenképpen árnyaltabban kell fogalmaznunk. Mivel a történésznek, netán az egykori politikusnak is kötelessége ragaszkodni a tényekhez, és megismertetni azokat, három dologra szeretnék utalni, amelyek kicsit pontosítják az elhunyt királyról alkotott képet. Az egyik, ami hosszú bukaresti „számkivetettségemnek” folyománya, amikor az egykori román politikai élet nem egy érdekes személyiségét ismerhettem meg. A velük és másokkal is folytatott beszélgetések több mint elgondoltatóak voltak, főleg egy olyan korban, amikor ők a kommunista rendszer ellenségeinek számítottak. Ilyen beszélgetések során tudtam meg, hogy Mihály király gyerekkorában olyan különleges osztályba járt, melyben társai az ország társadalmi és nemzeti sokszínűségét voltak hivatottak képviselni. Közöttük volt egy magyar és egy szász diák is. Magam ismertem az egyik volt román osztálytársat, aki amúgy történészkolléga volt. Sok-sok évvel ezelőtt a boldogult Engel Károllyal folytatott beszélgetés alkalmából szóba került a „magyar osztálytárs” is, akinek a nevére ma már sajnos nem emlékszem. Hogy mennyire számított egy ilyen összetételű osztályba járnia a majdani Mihály királynak, nem tudom. De, hogy valamit ez is számított személyisége kialakulásában, az ő majdani viszonyulásában a magyarsághoz, az nem vitatható. Egy másik tény, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, és ami újonnan bizonyította Mihály király politikai érzékét, az az 1989. június 16-i budapesti nyilatkozat, amely hitet tett a román–magyar együttműködés mellett, és kiállt az erdélyi magyarság akkor oly semmibe vett jogai mellett, beleértve az azóta is annyira kívánt kolozsvári állami magyar egyetemet. A Dinu Zamfirescu és Molnár Gusztáv által megfogalmazott nyilatkozatot számos jelentős román és magyar személyiség aláírta. És amikor a svájci Versoixban bemutatták a szöveget Mihály királynak, ő egyértelműen egyetértett a szöveggel. A nyilatkozat korabeli jelentőségén túl figyelemre méltó máig tartó aktualitása, hiszen az aláírás évfordulóján még mindig voltak/vannak, akik a román aláírókat hazaárulással vádolják! Mihály király háború utáni rendkívül mozgalmas uralkodását, beleértve politikai mozgásterét, beárnyékolta a szovjet megszállás és az annak árnyékában mind nagyobb befolyásra szert tevő kommunista térfoglalás. Mindezek ellenére Mihály király érdeme két olyan fajsúlyos dokumentum aláírása, amelyek akkor rendkívül nagy jelentőségűek voltak, virtuálisan még később is. Az egyik – ha mégoly rövid ideig is – a romániai magyarságnak mozgás- és politikai teret biztosító ún. nemzetiségi statútum (az 1945/86-os számú törvény) volt, melyet rendkívül tudatosan hallgattak el a kommunista korszak idején. Az új típusú román–magyar kapcsolatokat volt hivatott bizonyítani az 1945. június 22-ei, 407-es számú törvény, amelynek alapján újra létrejöhetett Kolozsváron az önálló magyar egyetem, a későbbi Bolyai Egyetem. Mindkét törvényt Mihály király látta el kézjegyével. Felidézve a későbbi „királyi sztrájkot”, amikor a király – megtagadva a törvények ellenjegyzését – visszautasítva a kommunista ihletésű rendszer támogatását, nekünk, magyaroknak nem kis elismeréssel kell visszagondolnunk Mihály király rövid uralkodására. Vekov Károly A szerző történész, nyugalmazott egyetemi docens, volt parlamenti képviselő Krónika (Kolozsvár) 2017. december 17.Curtea De Argeșen eltemették románia volt uralkodóját, I. Mihály királytKatonai tiszteletadással eltemették szombaton a Curtea de Argeș-i új ortodox székesegyházban Románia 96 éves korában elhunyt volt uralkodóját, I. Mihály királyt. A svájci rezidenciáján múlt héten meghalt volt királyt felesége, Bourbon Anna címzetes királyné és pármai hercegnő hamvai mellé temették a Bukaresttől 150 kilométernyire északnyugatra található kisvárosban, több középkori havasalföldi fejedelem székhelyén. A király koporsójának elhelyezését a kriptában 21 tüzérségi díszlövéssel adták a gyászszertartásra összesereglett, a kolostor körül összegyűlt több ezer ember tudtára. A román uralkodókat eddig a Curtea de Argeșen épült 16. századi kolostorban temették el, itt azonban nem volt már hely, ezért 2009-ben egy új királyi székesegyházat kezdtek el építeni a településen, amely mostanra készült el. Az épületben 24 kriptát alakítottak ki: 12-őt a királyi család, másik 12-őt pedig az argeși ortodox püspökség számára. I. Mihály király koporsóját a felújított királyi vonattal szállították Curtea de Argeșbe a román fővárosból, ahol az állami méltóságok és az európai uralkodóházak vezető képviselői jelenlétében több tízezer ember vett részt búcsúztatásán. A gyászszertartást Daniel román ortodox pátriárka celebrálta a patriarchátus székesegyházában, ahova katonai jármű által vontatott ágyútalpon szállították a román hadsereg utolsó címzetes marsalljának koporsóját. I. Mihály király temetésén többek között XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné, Henrik luxemburgi nagyherceg, a spanyol trónról három éve fia javára lemondott I. János Károly király és felesége, Zsófia, Károly walesi herceg, brit trónörökös, II. Szimeon, Bulgária utolsó cárja és volt miniszterelnöke, Anna-Mária volt görög királyné vett részt, jelen volt a szerb, belga, orosz, albán, osztrák és több más uralkodóház számos magas rangú képviselője. A magyar kormányt Habsburg György utazó nagykövet képviselte. A trónról hetven éve elűzött volt király temetésén Klaus Iohannis köztársasági elnök és a román állam valamennyi magas rangú tisztségviselője részt vett. Az országa iránt száműzetésében is elkötelezett, Románia európai és euroatlanti integrációja mellett következetesen kiálló Mihály király – történelmi szerepének, méltóságteljes és mégis szerény viselkedésének köszönhetően – hatalmas népszerűségnek örvendett Romániában. Mihály király gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-ai fordulatban, amikor a már hadszíntérré változott Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át. Baranyi László / MTI; Erdély.ma 2017. december 18.Elárvuló kövekGuruló szórványkavicsok (Folytatás december 11-i lapszámunkból) Sírig tartó szerelem A falu múltjáról érdeklődöm. Vendéglátóimmal a kollektivizálásnál előbbre nem jutunk. (Róza néni csoportvezető volt abban az időben.) Nem ismerik a múltat, felajánlják, hogy menjük át a szomszédba Bucur Teodorhoz, aki tudomásuk szerint hozzáfogott a falumonográfia szerkesztéséhez. Csak néhány házzal odébb lakik Ticu bácsi. Amint odaérünk, látjuk, hogy a kapu melletti kerítésen különös rajz és egy elkerített, feliratozott pad van. Egy-egy táblán, a kerítéshez rögzítve naivan ábrázolt férfi és női portré. A padon a két név: „Julcsika – Theo”, mögötte a kerítésre szegezett fémlapon román vers, amely szabad fordításban így hangzik: „nélküled üres, milyen boldogok voltunk, amikor együtt ültünk a padon”. Belépünk az udvarra, ahol a csűr gerendáira szegezett fémlapokon több, Julcsukához románul írt verset olvashatunk. A nyári konyha tornáca és a kis ház falai is mind Julcsukának állítanak emléket. Ticu bácsit a ház zsúfolt konyhájában találjuk. Asztalhoz ülünk, amelyen egy fényképtartóban családi fotók vannak. A monográfiáról érdeklődünk. Elmondja, egy szászrégeni mérnökkel fogott hozzá, de gyengélkedik, ezért nem folytatja. A másik ok, amiért abbamaradt a kutatás az, hogy a régmúltat ismerők meghaltak. Csak annyit tudott meg, hogy valamikor a település egy közeli dombtetőn állt, aztán a későbbiekben költözött jelenlegi helyére. Felfedi szomorúságának okát. 2000-ben veszítette el magyar feleségét, „Julcsukát”, akivel a „világ legjobb házasságában élt”. Az asszony paralízis miatt 20 évig ágyban feküdt, úgy gondozta haláláig. Azóta házának minden sarkában a szeretett asszonynak állított emléket. Több száz verset írt, amelyeknek nagy részét Julcsukához címezte – mondja Ticu bácsi, majd hozzáteszi, ahogy erejéből telik, a monográfiát is megírja, de fontosabbnak tartotta felesége emlékének ápolását. Ha nem is tudtunk meg sokat a falu múltjáról, azzal a gondolattal távozunk, hogy két ember közötti ragaszkodásnak, a szeretetnek ilyen kézzelfogható jeleit ritkán látni. Ráadásul a férj román, a feleség magyar volt. Távozásunkkor szembeötlik a csűrkapura szegzett román versek között két magyarul írt sor, amelyen ez áll: „Julcsuka/ Gyere viszsza, téged várlak, mint egy angyalt az égből/ Maragy vellem mind halálig, mert ha nem jösz, megyek én/ Ticu –” Épületváltás A falu egykori múltjának néma tanúja a komlódi Teleki-kastély, legalábbis ami megmaradt belőle. Az épület tetőzetének nagy része beomlott. A két szint közötti mennyezet is eltűnt. A tetőgerendák a pincében hevernek. Az ablakokon, ajtókon rács van ugyan, és a kapun tiltó tábla áll, azonban erre már semmi szükség. A kiürített helyiségekben csak a törmelék maradt és a több méteres gaz. A falak téglái közül jókora fák nőttek ki. A vakolat nélküli homlokzaton címeres, feliratos kövek, a főbejárat kőszeglete halványan utal egykori pompájára. A kőfelirat latin és magyar nyelven tudatja az utókorral, hogy a kastélyt 1756-ban építette hadadi Wesselényi István (1708–1757) és neje, vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775), akiknek a nevével és családi címerével találkoztunk a templomban is. Megtudom, hogy a barokk épület homlokzatán levő rózsát tartó szirén a Wesselényi család, a nyílvesszővel átszúrt hattyút ábrázoló pedig a Dániel család címere, Anton Schushbauer kolozsvári kőfaragó mester művei. A család utódai kihaltak, így került a Telekiek birtokába az épület, amelyet 1951-ben államosítottak. Miután a helybéliek évekig kultúrotthonként használták, az 1989-es rendszerváltást követően a néhai tulajdonosok leszármazottai nem igényelték vissza az épületet, így ez átkerült a Beszterce-Naszód Megyei Tanács birtokába. A leromlott állagú épületet először 2015 tavaszán árverésen próbálta értékesíteni a megyei önkormányzat. Akkor a 14 szobás, mintegy 400 négyzetméter felületű, kétszintes ingatlant a hozzá tartozó 0,78 hektáros telekkel együtt egy szakbizottság 494 ezer lejre becsülte fel. A jelentkezőknek előlegben 15 ezer lej garanciát kellett befizetniük. A licit sikertelen volt. Érdeklődésemre a Beszterce-Naszód Megyei Tanács illetékes szakosztályától tájékoztattak, hogy mivel nem találtak vásárlót 2016-ban, úgy döntött a megyei tanács, hogy hosszú távra bérbe adja az épületet. Nemrég jelentkezett egy érdeklődő sem, ezért újra napirendre tűzik az értékesítését. Ehhez szükség lesz egy olyan kormányrendeletre is, amely az épületet a megyei tanács magántulajdonából köztulajdonba helyezi át. A megyei tanácsnak a műemlékvédő törvény által megszabott feltételek alapján ki kell dolgoznia a bérbeadási eljárást. A dokumentációnak tartalmaznia kell egy megvalósíthatósági tanulmányt arról, hogy a bérlő milyen célra használja majd az épületet, ugyanakkor – többek között – azt is kérik, hogy jelölje meg a renováláshoz szükséges forrásokat. A feladatfüzetet láttamoznia kell a művelődési minisztérium műemlékvédő osztályának is, csak ezután hirdethetik meg a versenytárgyalást. A kastéllyal foglalkozó ügyosztály munkatársa szerint a megyei önkormányzat decemberi ülésének napirendjére tűznék a licit szervezését előirányzó határozattervezetet. Így is, bármennyire igyekeznek értékesíteni az „erdélyi történelem referenciaértékkel bíró ingatlanját”, törvényesen több mint három hónap múlva adhatják bérbe a kastélyt a hozzá tartozó területtel együtt. A település határában levő magaslaton a kastély udvarán egy nemrég épített ortodox templom áll, amely a múlt és a jövő néma párbeszédeként farkasszemet néz a szomszédos dombtetőn levő református templommal. Romokban álló református iskola Folytatjuk mezőségi utunkat Oroszfája felé. A távolból látszik a falu református temploma. Mintha a komlódi hasonmása lenne. Ugyanúgy dombtetőn áll, a két épület formája, mérete messziről egyformának tűnik. Az okiratokban 1297-ben Oruzfaya, majd 1504-ben Oroszfayya néven említett település középkori katolikus lakói Komlódhoz tartoztak. Az 1600-as években saját templomuk volt. Erre utal félköríves szentélye is. A hívek a későbbiekben áttértek a református vallásra. A 19. század elejétől Erked fíliája volt. Ma a Mezőörményesi Református Missziós Egyházközséghez tartozik, Mezőörményes, Mezőseptér és Komlód mellett. E négy gyülekezet csupán az 1970-es évek óta alkot egy adminisztratív közösséget, hiszen régen jóval nagyobb magyar közösségek éltek ezeken a településeken – tudjuk meg az egyházi krónikákból. Az egyházközség lélekszáma 2010-ben 55 volt, jelenleg 26-an vannak. A templomdombra gyalog kapaszkodunk fel. Ott vár bennünket Katona János, aki négy éve gondnok, több mint 10 éve presbiter. A templom múltját a kémény repedt falába erősített márványtábla idézi fel. Nehezen kivehető az írás: Ezerötszázban már a templom fennállott Melyet akkor ali basa megis szállott Könyörületlen szív tűzzel elégette. Ártatlan köveit hamvába temette. Romlott kőfalait egy lévita rakta, Ujra és mostanig minden abbahagyta. Tekintetes Néb Istvánt rendelte Most a gondviselés, ki híven szentelte Szerzett javainak egy részét e házra, Testamentum szerint ment ezerötszázra. Tekintetes Simon Péter urra nézett E pénz, melyet ipja jó czélra intézett. Nem kivánja vissza, ott hagyja jó szivvel, Tudja, hogy e tér még több interessivel. 1806-ban fundamentumából Épült a jóltévök hív vigyázásából, Kik magok is híven segedelmeztenek Tudván a fő pénzen semmitse vesztenek Vegyed késő nemzet e példát tükörül Ha valaha ez ház romlásába merül Az az isteni kéz mely ezt segítette, Őrizetét tartja fenn mellette. Nemes Kovács Ferencz és József hívek alatt, Emelkedett nagyra e dicső foglalat. Építetett Pergő Sándor egyházfiságába, Kindl Mihály kolozsvári pallér vigyázása alatt AHLER József és Újfalusi János kőművesek által. Anno 1806. Alatta pedig ez is olvasható: 1895-be megreperáltatta az oroszfái refegyház… Szrégeni Sipos Péter által. A karzat alatt egy régi, fából készült perselyt fedezünk fel tartójával együtt. Régi (középkori) felirat látható rajta, kopottsága miatt azonban nem lehet kiolvasni. Ebben a környezetben az oroszfáji magyarok jelenéről, jövőjéről faggatom a kurátort, aki elárulja, felesége ortodox román. De emiatt sohasem volt baj a családban, nagyon jól egyeznek. – Édesapám felesége is román volt, ebben a környezetben nőttem fel, ez volt a természetes. Mindenki tartja magát az ő vallásához, segítünk egymáson. Kölcsönösen eljárunk mindkét templomba. Feleségem nem igazán érti a nyelvünket, de azért csak marad valamivel. Az istentisztelet után, amikor hazamegyünk a templomból, megmagyarázom neki az ige lényegét – mondja Katona János, majd kérdésemre válaszolva kifejti, az egyházi alkalmakon kívül nem nagyon járnak össze a magyarok. Nincs idő rá, a közösség pedig idős, és nem igazán teremtenek erre alkalmat. A 26 fizető egyháztag közül sokan nem is laknak a faluban. A fiatalok mind elmentek. Nagyobbik fia Kolozsváron jár egyetemre. Visszajönne gazdálkodni, de csak akkor, ha a helyzet úgy hozza, hogy modernebb eszközökkel lehetne megdolgozni a földet. De ez csupán távoli elképzelés. Kicsi fia hatodik osztályos, Nyulason jár román osztályba, mert Oroszfáján megszűnt az iskola. Magyar oktatás nincs a környéken, legközelebb talán Szászrégenben van, de a távolság miatt nem szívesen engednék kollégiumba. Pedig volt felekezeti oktatás Oroszfáján. Ma a felekezeti iskola egykori impozáns épülete romokban áll. – Abban az iskolában végeztem a négy elemi osztályt. 1976 volt az utolsó év, amikor 12 tanulóval összevont, I–IV. osztályos magyar csoport indult. Aztán kezdtek családostul elköltözni a faluból a magyarok, és megszűnt az oktatás. Utoljára 13 évvel ezelőtt tartottak naponta két magyar nyelvű órát, amelyre még románok is jártak. Igaz, ezért valami pénzbeli támogatás is járt. A rendszer olyan volt, hogy nem nagyon akarták megtartani a magyar oktatást, és átvitték a diákokat a román iskolába. A mi osztályunk tagjai is nyolcadik után szászrégeni, besztercei középiskolákban folytatták tanulmányaikat román nyelven – mondja a kurátor. Szép Eduárd lelkipásztor hozzáfűzi: az egyház visszaigényelte az épületet, de még nem sikerült tisztázni a tulajdonjogot. Legutóbb 2013-ban fordultak az országos ingatlanügynökséghez a folyamat megsürgetéséért, ennek ellenére még nem született döntés a visszaszolgáltatásról. Az épület használhatatlanná vált, az egykori iskola udvarán ma szarvasmarhák legelnek. Katona János is gazdálkodik, fogadásunkra is traktorával érkezett. Búcsúzás előtt arról kérdezem, hogy milyen jövőt jósol a közösségnek? – Próbáljuk tartani a lépést a világgal, ahogy lehet, de ha szegény a falu, a közösség, akkor igencsak lemaradunk. Nem nagyon van reménység arra, hogy itt nagyobb maroknyi magyar összegyűljön – mondja, miközben átveszi a faluban lakó magyaroknak szánt 2018-as református falinaptárakat. Legalább ez emlékeztesse őket arra, hogy lelkileg hova tartoznak – mondja, majd elköszönünk. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 18.Rendszerszintű problémákRomániából érkezett lakosságarányosan a legtöbb petíció az Európai Parlamenthez Egy év alatt közel száz petíció érkezett Romániából az Európai Parlamentbe, lakosságarányosan ebből az országból jött a legtöbb bejelentett panasz vagy kérés. Sógor Csaba szerint a rendkívül sok petíció arra mutat rá, hogy rendszerszintű problémák vannak Romániában, ezért bizonyos területeken az Európai Bizottságnak kiemelt figyelmet kell fordítania az országra. Az európai polgárok egyik alapvető joga, hogy bármikor – akár a saját nevükben, akár másokkal együtt – petíciót nyújthatnak be az Európai Parlamenthez, az Európai Unió tevékenységi körébe tartozó kérdésben. A petíció kifejezhet egyéni kérést, panaszt vagy az EU-s jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos megfigyelést, de felkérést is tartalmazhat arra vonatkozóan, hogy az EP milyen álláspontot foglaljon el egy bizonyos kérdésben. A petíciók által az EP figyelmét rá lehet irányítani olyan ügyekre, amelyek során egy helyi hatóság vagy más intézmény az európai polgárok jogait megsértve jár el. Az EP plénuma csütörtökön vitázott a Petíciós Bizottság 2016-os év során folytatott tanácskozásait értékelő jelentésről. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a vitában úgy fogalmazott: „nem tölt el örömmel, hogy az elmúlt két évben kiemelkedően sok petíció érkezett a bizottsághoz Romániából, lakosságarányosan csak Görögország közelíti meg”. Az erdélyi képviselő szerint ez azt jelenti, hogy a román állampolgárok tudatában vannak az uniós állampolgársághoz kapcsolódó jogaiknak, ugyanakkor a rendkívül sok petíció arra is rámutat, hogy rendszerszintű problémák vannak az országban. „Nem hiszem azt, hogy csak Magyarországon és Lengyelországon kell számonkérni a jogállamiságot és az alapvető jogok biztosítását, hanem az összes tagállamra vonatkozó mechanizmusra van szükség” – érvelt a EP-képviselő. Véleménye szerint a petíciók számán is látszik, hogy mindegyik tagállamban vannak olyan esetek, amelyek vitákra adhatnak okot, és amelyek kezelését a tagállami hatóságok nem tudják megoldani. Sógor Csaba szerint az azonban bizonyos, hogy amennyiben mégis egyes országok kiválasztását részesítik előnyben, akkor ezek sorában Romániának szerepelnie kell. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 18.Horváth Anna: nincs több tiltásomA Legfelső Bíróság visszautasította a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által Kolozs Megyei Ítélőtábla december 7-i ítélete ellen benyújtott fellebbezést, helyben hagyva azt a döntést, miszerint megszüntetik a Horváth Anna ellen még 2016 októberében bevezetett hatósági felügyeletet. Az érintett tájékoztatása szerint az ítélet eredményeként „tizennégy hónap után megszűnt a bírósági felügyeletem, elhagyhatom az országot, nincs egyetlen személyre vonatkozó tiltásom, s nem kell tovább aláírásra jelentkezzek a rendőrségen. Heuréka!” – írta SMS üzenetében Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármestere, aki idén márciusban kényszerült lemondani, mivel a korrupciós per folyamodványaként a bíróság a hatósági felügyelet keretében eltiltotta tisztsége gyakorlásától. Horváth Anna elutasítja a befolyással való üzérkedésre és pénzmosásra vonatkozó vádakat. Mint ismeretes, tavaly októberben a DNA házkutatást tartott a volt alpolgármesternél, majd több személy kihallgatását követően kérte és elérte a hatósági felügyelet bevezetését, majd vádat emelt Horváth Anna ellen. Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 18.Magyarokat és székelyeket is bevonna a „sötét erők” elleni harcba a SRI volt ezredese„Büszkeség. Szuveranitás. Igazság” jelszóval indította útjára Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese vasárnapi sajtóértekezletén a Románia 3.0 elnevezésű kezdeményezést, amelynek keretében magyarokra és székelyekre is számít. A volt hírszerző tiszt szerint Romániát ma a román néptől idegen „sötét erők” irányítják. „A sajtó ezt párhuzamos államnak nevezi, én úgy hívom, hogy Szekuritáte 2.0 – ezt az alakot vette fel 1989 után a volt Szekuritáte. Ma egy harc kezdődik Románia és a Szekuritáte 2.0 között, és a végén csak egyik fél marad majd talpon. Ha a Szekuritáte 2.0 győz, akkor nagyon szomorú jövő vár erre az országra. Ha veszít, akkor a népnek esélye van, hogy visszanyerje büszkeségét, szuverenitását és az igazságba vetett hitét” – hangoztatta Daniel Dragomir. Közölte, a kezdeményezést egyelőre saját forrásból finanszírozza, de később számít a támogatók segítségére. „Ez a platform nyitott minden román, valamint magyar és székely testvéreink, illetve más etnikumúak számára” – hangoztatta a kezdeményező. Dragomir azt mondja: a sajtónak köszönhetően elmondhatta azokat a történeteket, amelyeken akkor ment keresztül, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) aktív tisztje volt. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a kezdeményezés szerint népszavazással kell dönteni az államformáról, meg kell erősíteni a parlament ellenőrzését a titkosszolgálatok fölött, vissza kell vonni az igazságszolgáltatásban, az ellenőrző szerveknél és a sajtóban tevékenykedő titkosszolgálati ügynököket, be kell tiltani a titkosszolgálatok által „álca alatt” végzett gazdasági tevékenységet. Továbbá szerinte korlátozni kell, hogy a titkosszolgálatok az ország saját állampolgárait megfigyelés alatt tartsák, drasztikusan csökkenteni kell a titkosszolgálatok költségvetését, amelyet szigorúan a nemzetbiztonságot valóban fenyegető terrorizmus, kémkedés és szervezett bűnözés elhárítására kell fordítani. Daniel Dragomir amerikai mintára létrehozna egy, a parlament ellenőrzése mellett működő egységes felügyeleti/lehallgatási rendszert, amely tiszteletben tartja az állampolgári jogokat, csökkenti a titkosszolgálatok számát. Előirányozná – ugyancsak amerikai modell alapján – az ügyészeket közvetlen választását, létrehozná a vizsgálóbíró intézményét, támogatná Románia csatlakozását a visegrádi csoporthoz, hogy csökkentsék a brüsszeli hatalmat a tagállamok fölött, elutasít minden bevándorlási kvótát, és sürgeti, hogy rögzítsék az alkotmányban, miszerint a házasság egy nő és egy férfi szabad elhatározásából jön létre. Krónika (Kolozsvár) 2017. december 18.A kortárs kultúra mint közös nyelv – Magyar Örökség díj erdélyi művészeknekA gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekest és Márton Árpád csíkszeredai festőművészt is Magyar Örökség díjjal tüntették ki a hét végén Budapesten. Magyar Örökség díjjal ismerték el a gyergyói származású Molnár Levente világhírű operaénekes és a csíkszeredai Márton Árpád festőművész munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a hét végén. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért bírálóbizottság döntése értelmében azokat díjazták, akiknek nevéhez köthetőek korunk, valamint a második világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményei. Bekapcsolni Erdélyt a világ komolyzenei vérkeringésébe Molnár Levente művészetét, munkásságát Bocskor Lóránt színművész, a Virtuózok rendezvényigazgatója méltatta a díjátadón. „Művész és ember– ez a kettősség válik jelentőssé Molnár Levente életművében, aki fiatal kora ellenére olyan teljesítményeket tudhat maga mögött, amelyek bárkinek egy egész életre elegendőek lennének. Mint mindig mondja, szeretne olyan világban élni, ahol a kortárs kultúra az a nyelv, amit minden ember beszél. Hiteles, meggyőző erővel tudja képviselni ezt az egész világban, munkássága bizonyíték arra, hogy az igaz tehetség utat törhet magának" – méltatta Bocskor Lóránt a gyergyóremetei származású Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekest, baritont, aki rengeteg felkérést kap a világ első kategóriás operaházaiból. A méltatásban elhangzott, az énekes folyamatosan azon munkálkodik, hogy Erdélyt rácsatlakoztassa a világ komolyzenei vérkeringésére. Molnár Levente Gyergyóremetén született 1983-ban, érettségi után, 18 évesen debütált az aradi Nemzeti Színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a Cardiffi Énekversenyen került sor, ahol döntősként Carlo Rizzi vezényletével mutatkozott be. Egy évvel később már a londoni Covent Gardenben énekelt. Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, Tokióban és Madridban is fellépett, dolgozott például Juan Diego Florez-szel és Rost Andreával, valamint Marco Armiliato, Ascher Fisch, Zubin Mehta és Kent Nagano világhírű karmesterekkel. „Ha újrakezdhetném, akkor is tanár lennék” Márton Árpád csíkszeredai festőművész munkásságát Banner Zoltán művészettörténész, költő méltatta a díjátadón. Úgy érzem, erre az elismerésre nem is vagyok érdemes, én csak végeztem a dolgomat. A tanári munkában, a nevelésben is nagy elégtételem van. Ha még egyszer újrakezdhetném, csak a tanári állást vállalnám. Sokat segített nekem az, hogy ifjúság között élhettem, vagy hogy gyerekek között voltam” – nyilatkozott a művész a héten a Liget.ro-nak az elismerésről. Márton Árpád középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végezte (1958), a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát (1964). Kompozíciókat, tájképeket, portrékat és portrékompozíciókat fest, melyeken drámai megjelenítő erővel fejezi ki a székelység ragaszkodását a szülőföldhöz. Kiállításokon többször bemutatott festményei: Vihar; Kenyérszelő; Földanya; Parasztbánat; Kenyér; Madárijesztők; Asszony; Mindennapi kenyerünk; Ikarusz; Napraforgó; Féltés. Olajban és olajtemperában készült festményein, valamint akvarelljein a dekoratívan kezelt és fölfokozott színek kifejező erejére épít, s a téma rajzos, kemény, szűkszavú megjelenítésére törekszik. A csíki művészközösség összetartó, markáns egyénisége. Számos egyéni kiállítást szervezett Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson. Részt vett külföldi csoportkiállításokon: New York (1974), Barcelona (1976), Krakkó (1977), Nürnberg (1980), Washington (1988). Magyar Örökség elismerésben részesült még Bakó Annamária irodalomközvetítő és könyves szolgálata; Kovács Szilvia és az általa életre hívott „A legszebb konyhakertek" mozgalom, Bogdán József vajdasági magyar papköltő szolgáló élete; Hubay Jenő zeneszerző iskolateremtő hegedűművészete; Gyóni Géza költészete és patriotizmusa. Krónika (Kolozsvár) 2017. december 18.Most nem félnek?Fura – hogy egyéb jelzőt ne használjunk – dolog ez a politika, vele együtt pedig a politikai újságírás! Amikor az Orbán-kormány néhány évvel ezelőtt nekilátott az alkotmány és az igazságügyi törvények módosításának, a magyarországi balliberális ellenzék és bizonyos brüsszeli körök azonnal diktatúrát kiáltottak, azzal vádolva a Fideszt, hogy teljhatalomra tör, és maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást is. Bizonyára többen is emlékeznek, hogy Romániában is sokan aggodalmuknak adtak hangot a „fékek és ellensúlyok kiiktatása” miatt, és bizony az aggódók táborában szép számmal akadtak magyar politikusok, véleményformálók is. Aztán az egykori indulatok elcsitultak, igazságügyi kérdésekben ma már az Európai Bizottság nem Magyarországon, hanem Lengyelországon kér számon bizonyos intézkedéseket. Mitől aktuális mindez napjainkban? Hát éppen a román balliberális kormánykoalíció által az igazságügyi törvényeken, a büntető törvénykönyvön és a büntetőeljáráson végrehajtott módosításokat ért bírálatok ismeretében. Érdekes módon számos magyar politikus és publicista, aki anno az Orbán-kormánytól féltette a demokráciát és a jogállamiságot, most nem lát kivetnivalót a Liviu Dragnea és Călin Popescu-Tăriceanu vezette, a parlamentben pedig az RMDSZ támogatta kormánykoalíciónak az igazságszolgáltatás menetét befolyásoló intézkedésein. Úgy vélik, nincs igazuk a jobbközép román ellenzéki politikusoknak és a tüntetőknek, amikor azt harsogják, hogy a PSD–ALDE–RMDSZ alkotta parlamenti többség fékezni kívánja a korrupcióellenes harcot, gyengítve a vádhatóságok hatáskörét. Most, amikor a Btk. küszöbönálló módosításával a koalíció nyilvánvalóan korlátozni igyekszik az ügyészségek tevékenységét, a bírák és közvádlók pedig – a romániai rendszerváltás óta rendhagyó módon – utcára vonulva készülnek tiltakozni ezellen, sokan arra hivatkozva üdvözlik ezeket a lépéseket, hogy meg kell akadályozni egy ún. ügyészállam kiépülését. Nem tudom, érthető-e. Annak idején az Orbán-kormány sokak szemében például azért jelentett veszélyt a demokráciára, mert úgymond korlátozza az igazságszolgáltatást, ugyanezek a demokraták azonban most fikarcnyit sem tartanak attól, hogy a bukaresti hatalom a „mélyen párhuzamos állam” elleni hadjárat során esetleg aláássa a jogállamiságot. Mondanánk, bár most legyen igazuk, ha már akkor nem volt, viszont nem értjük, most miért nem félnek, ha korábban annyira. Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár) 2017. december 18.Váradi kincseket bemutató kiállítás nyílt BukarestbenA Szent László Emlékév lezárásaként a váradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeumban. Az elődjeinktől örökölt értékek ápolása, ismertetése és továbbadása, de ugyanakkor az értékteremtés is fő motívumai között szerepeltek a bukaresti Románia Nemzeti Történeti Múzeumában tartott, Felix Terra – a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történelme és egyházművészete című kiállítás megnyitója alkalmával elhangzott beszédeknek, 2017. december 14-én. A Szent László Emlékév lezárásaként ugyanis, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egyedülálló lehetőséget kapott alapító szent királya és a magyar katolicizmus évezredes történelmi és egyházművészeti hagyatékának bemutatására. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeum meghívására és a két intézmény közös szervezésében három hónapon át tartó kiállítás jött létre a Szent László alapította egyházmegye történelmi és művészeti kincseiből, Románia fővárosának e magas rangú kulturális intézményében. Ernest Oberländer-Târnoveanu múzeumigazgató szerint, ritkán talált ennyire nagy közreműködő készségre partnereknél, amikor közös kiállítások szándékával felkereste őket, mint a Nagyváradi Püspökség elöljárója, és munkatársai esetében. A csütörtökön megnyílt kiállítás, a múzeum egy nagyobb és már néhány éve zajló projektjének a részét képezi – Oberländer elmondása szerint – amely által „az ország felé szándékoznak fordulni” a „Mindenki együtt!” mottó jegyében, lehetőséget nyújtva ezáltal egyházaknak, és kisebbségi csoportoknak is, hogy az országos szintű kultúrintézményben a nagyközönség elé tárhassák látogatás céljából értékeiket. Többen a felszólalók közül az intézmények közötti összefogás és közreműködés szükségességét és természetes voltát, normalitását emelték ki egy olyan 21. századi Európában, ahol egyre jobban tombol az értékrombolás, és ahol ezt csak közös értékeink ismertetésével lehet megfékezni, határok és korlátok nélkül, előítéletek és ellenségeskedések kerülésével. A kiállított tárgyak – Szent László öröksége – olyan értékeket képeznek, amelyek az embernek az Istennel való találkozásából születtek: minden kor embere, függetlenül attól, hogy ki uralta egy adott időben azt a bizonyos földet, amikor rátalált Istenre és kapcsolatba lépett vele, értékeket alkotott, maradandóakat, amelyeket nekünk kötelességünk megőrizni, ismertetni, továbbadni és mindebből megtanulni, hogy mi magunk is hivatottak vagyunk értékeket teremteni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Böcskei László nagyváradi római katolikus megyés püspök. Egy elszemélytelenedő félben levő, egyre arctalanabb társadalomban meg kell mutatni azt, hogy nekünk van arculatunk, nem is akármilyen, hanem egy nagyon értékes, egy olyan, ami kötelez – folytatta az egyházi elöljáró. Elismerés A rendezvényen szót kapott továbbá Miguel Maury Buendia bukaresti apostoli nuncius, Lucian Romaşcanu a kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter, Sergiu Nistor államelnöki tanácsos, Varlaam Ploieșteanul segédpüspök, Daniel pátriárka képviselője, Victor Opaschi államtitkár, Földesi Ferenc a Széchényi Nemzeti Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, valamint Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója. Mindenki egyöntetűen elismerését fejezte ki a múzeum, illetve az egyházmegye vezetői iránt, a rendkívüli együttműködésért, és pozitív bírálatban részesítették a kezdeményezést. Amikor nincs béke, az értékeket nem mutatják meg, nem teszik ki, hanem elrejtik, féltik, fejtette ki gondolatait Opaschi államtitkár. A tény, hogy egy római katolikus egyházmegye Bukarestben állíthatja ki értékeit azt bizonyítja, hogy békés állapotok uralkodnak, a román állam biztosítja a vallási és nemzetiségi kisebbségek számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy kibontakozhassanak, és megfelelő körülmények között éljék meg identitásukat. A társszervező intézmények vezetői – Földesi Ferenc valamint Aurel Chiriac – a kultúra érdekében való, minden határt átívelő közreműködés fontosságát emelték ki. Számos vendég Számos egyházi személy fogadta el a kiállítás megnyitó ünnepségére való meghívást. Jelen voltak a rendezvényen Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek és segédpüspöke Cornel Damian, Mihai Frățilă bukaresti görög katolikus püspök, Roos Marton temesvári római katolikus püspök, Virgil Bercea, nagyváradi görög katolikus püspök. Parlamenti képviselők és más közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel a szervezőket, közöttük nagyváradiak is. A kiállítás kurátora a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye kulturális referense, Lakatos Attila muzeológus, őt segítette munkájában és a bukaresti múzeumban dolgozó munkatársakkal való közreműködésében Lakatos Balla Tünde. A több mint 1000 négyzetméteres tárlaton közel 150 jelentős kiállítási tárgy van bemutatva, köztük számos olyan, amelyet az ország területén még sosem állítottak ki, mint Luxemburgi Zsigmond nagyváradi sírjának ékszerei, a Váradon keletkezett és a Szent László legendahagyomány számára felbecsülhetetlen értékű Dubnici Krónika, vagy az egyházmegye talán legértékesebb művészeti hagyatéka, a flamand késő reneszánsz egyik remekműveként számon tartott belényesi Szűz Mária-kegykép. A saját gyűjteményből származó, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és nagyváradi Körösvidéki Múzeum által kölcsönzött műkincsekből összeállított tárlat nem csak a Nagyváradi Egyházmegye történetének legjelentősebb múzeumi eseménye, hanem az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb hatású és minden szempontból Szent László nagyságához méltó megnyilvánulása Románia egyik országos jelentőségű kulturális intézetében. A kiállítás 2018. április 1-ig lesz látogatható. erdon.ro 2017. december 18.Erdély őrzi legépebben a reneszánsz tánckultúrátOlyan történt a Szacsvay Akadémia történelmi moduljának zárórendezvényén, ami a sorozat több éves múltjában még nem fordult elő: a meghívott előadó táncra kelt. Felföldi László professzor, néprajzkutató ugyanis a zenéről és a táncról tartott prezentációt. Az Ady Endre Középiskola dísztermében péntek este megjelent érdeklődőket Nagy Mihály Zoltán történész-levéltáros köszöntötte. Bevezetőjében Felföldi László néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem oktatója arra hívta fel a figyelmet: a tánc elsősorban mozgást jelent, függetlenül attól, hogy forgatjuk a párunkat, lassúzunk vagy keringünk vele, és része egy nagyobb egységnek, hiszen nincsen tánc zene nélkül, és sokszor szöveg nélkül se. Hozzátartozik az alkalomhoz illő viselet, a táncoló testnek dolgozik az agya, mozog az izomzata. A táncosokat tudás, lendület és akarat jellemzi, és az egész egy társadalmi, kulturális környezetbe van beágyazva, hiszen mindannyiunk viszonyulunk valahogy a tánchoz. Egy táncnak nincs ősbemutatója, igazából kritikai irodalma se, tiszavirág életű és valójában egy társadalmi demonstrációt szolgál, mégis kimondhatatlan szépségű, ahogy a kalotaszegi Mérán járják a legényest. A tánc az emberi kifejezésrendszer eleme, ott van a sportban, a játékban, a vallási szertartások gesztuskészletében, a harcművészetekben. Kommunikáció, hiszen valakinek szánjuk a táncmozdulatainkat, aki érti és értelmezi ezeket. Metafora, a hatása alá kerülünk. A társastánc szórakozás, mert a szabadidőnket töltjük ezzel, és az ünnep, a rítus meghatározója ahogyan táncolunk. A néptánc viszont nem szórakozás, hanem sokkal több ennél, maga az élet, a kettő elválaszthatatlan egymástól. Falusi környezetben az emberek tánc közben választanak párt maguknak, barátságok szövődnek közben, a jó zene finomítja az ízlést, és minden vidéknek megvan a saját maga esztétikája- magyarázta a meghívott. Jellemzők A táncművészet a 18-19. századi európai művészetelméleti gondolkodás terméke. Műfajait és formáit tekintve létezik művészi tánc (klasszikus balett, modern tánc és kortárs tánc) és használati tánc (néptánc, társastánc, színpadi néptánc). A 20. század második felében kijelölt antropológiai meghatározás szerint a tánc, mint strukturált, jelentéssel bíró, kulturálisan meghatározott, mozgásos kifejezési forma az emberi mozgásrendszerek egyike, a társadalmi kommunikáció eszköze. Sok mindenben hasonlít a beszélt nyelvhez, de mégsem azonos vele, illetve más mozgásrendszerekkel is van közös tulajdonsága. Azok a közös jellemzők, amelyek ma Európát egységes táncrégióvá teszik: a gazdag, nem-életkor-foglalkozás-társadalmi hovatartozás stb. szerint strukturált, átfogó történelmi táncdivatok által kialakított tánckészlet (körtánc, páros tánc, szóló stb.); a lábmozdulatok uralkodó volta, más régiók „kéz táncaival”, „váll-csípő táncaival” és „ülő-táncaival” szemben; a zene, szöveg és a tánc szoros kapcsolata, a közös metro-ritmikai és tempóbeli keret; a kifejezési formák (dráma, sport, játék, tánc) csökkent szinkretizmusa, erős függetlenedési tendenciák; a rituális és szakrális funkció háttérbe szorulása, a tánc szekularizációjának és autonóm művészi formává válásának előrehaladott állapota. A kontinensen belül Dél-Kelet Európára jellemző a lánc- és körtáncok műfajának uralkodó volta, a kollektív, csoportos táncolásmód, a korlátozott egyéni, improvizációs lehetőség, Kelet-Európára a szóló férfi és páros táncok uralkodó volta, az egyéni előadásmód, szabad rögtönzés, a férfi és női mozgásanyag elkülönülése a páros táncokban, Nyugat-Európára a kollektív, térformációs páros táncok uralkodó volta (kadrillok, kontratáncok és a 19. századi divattáncok), illetve a csoportos, szabályozott táncolási mód, korlátozott mértékű egyéni improvizáció, és a nemek mozgásbeli elkülönülése minimális, míg az észak-európai szubarktikus területeken a pantomimikus, rituális szokás-komplexumok dominálnak, amelyek táncot is tartalmaznak, például az egykori lapp sámánszertatások, a zürjén táncos rítusok. Történelmi perspektívából nézve az európai hagyományos táncokról elmondható, hogy a középkorban a lánc- és körtáncok terjedtek el, a reneszánsz idején a forgó, forgatós szerelmi táncoknak volt a divatja, a barokk korban szabályozott, csoportos, tárformációs páros táncok voltak, majd következtek a 19. századi páros táncok, mint modern divattáncok. Nemzeti táncok Európa népei a 18-19. században táncaikban is igyekeztek megtalálni a csak rájuk jellemző, másoktól elütő vonásokat, mint nemzeti identitásuk jelvényeit: csárdás, walzer, polka, redovajka. Források híján az akkor „ősinek vélt” régies táncformákból hozták létre nemzeti táncaikat, történeti mítoszokkal vették körül azokat, s visszavetítették az illető nép történetének őskorába. Érdekes módon a reneszánsz tánckultúra megtermékenyítő hatása Erdélyben maradt fenn legépebb, s egyben sajátosan asszimilált formában. A paraszti tánckultúra lehetőségének keretén belül a legmagasabb fokra jutott el anélkül, hogy a leglényegesebb- az individuális műfajokra jellemző- jegyeit elveszítette volna- idézte Martin Györgyöt Felföldi László. Keleti örökség A magyar tánchagyomány keleti örökségnek mondható elemei az ugró-topogó-dobogó táncolásmód, a nyolcados lüktetésű tempo-guisto táncdallamok és a műfaji differenciálatlanság 20. századig való fennmaradása; a dramatikus-epikus tánc- és zenei formák egykori együttes megléte a magyar hagyományokban; a sámánszertartás emlékei gyermekfolklórban és a szokáshagyományban; a halottas táncok 20. századig fennmaradt gyakorlata. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro 2017. december 18.167 éves látomásJósok, jövendőmondók az emberi világban mindig is voltak. Amit azonban Arany János végzett 33 éves korában – krisztusi kor –, 1850-ben, az már több a víziónál, a látnoki jelzésnél. Elképedve, valóságos ijedelemben olvasom most újra Gondolatok a béke-congressus felől (1850.) című elégiáját. Gondolati líra? Itt a líra csak segít, hogy a gondolat elárassza a lelket. A rá jellemző verstani gondosság a magyar nemzettől az emberi faj önpusztító gyűlölködésének magasságáig – inkább síri mélységéig – világítja a sorscsapásoknak nevezett fajpusztítást. Nem csodálkozom, ha az olvasónak is mindenről Európa halálos ítélete jut eszébe. Arany a Gondolatok című versében nem az egek kapuit nyitogatja, hogy igazat látna az Úr és a sok elhalt nemzedék odafentről. Ő a földre világít – a mára, 167 esztendővel ezelőtt, és a mai igazat látja akkor! A vele született szelídség, a jóság az alapvetés e versben is. „Az embernem, mint egy család,/ Szeretettől övezve,/ Testvériségben, mint talán/ Kain előtt élhetett; – Az írás, hol jegyezni kezd,/ Jegyez csak gyűlöletet.” Így. Élt és terjeszkedett a madárhad, míg közéjük nem rontott a vadállat. A bibliai, a testvérgyilkos Káintól el eddig. Íme, tovább: „Hogy a vér a vért ne ontaná/ Hiú bálványi végett,/ Bosszulni sértett áljogot,/ Vagy nemzet-büszkeséget.” (…) Az áljogok és nemzetbüszkeségek zsúfolódásának idejét éljük MA. Megnevezve mai napunk 167 évvel ezelőtt, hajszálpontosan. De nem csak mi süppedünk bokáig, derékig sírmocsárba. Arany János látja Nagyszalontáról a mai hétfőt! „Hogy fajra fajt ne költene/ Az ápolt népgyűlölség/ S nemzet ne kísérné tapssal/ Más nemzet sírbadöltét.” Alászálla a poklokra egy szent emberünk, hogy onnét kiáltson át a jelenbe – és nemcsak a maga nemzetéért! Valahol itt kezdődik az emberi tisztaság, mely fölemeli a poklokból, hogy szólna az emberiséghez, a hazug hírnév zászlóvivőire mutatván, el a mai napunkig. „Hogy ne siratná az anya/ Élő fiát halottul.” Olvasd egy sorát, tisztelt Olvasó, torokszorulás nélkül! Messzire látott a Nagyalföldről, el Írországig s onnan Csíkországig. „Hogy az utódok sírjait/ ne számlálná meg a vén,/ Hazája vagy idegen föld/ Vidékeit nevezvén” – Százezreink mennek Nyugatra élni, halni. És halni némelyik hazajön, mint pl. Cs. Szabó László. Másoknak, s a többségnek ez nem adatik meg. Pokolba emelő versbéli képek, hiszen a mindenségig lobog és senyved a gyász, a halál nem tűnődik a házszámokon… „Midőn az Ész, a Bölcsesség/ Megbántva, megalázva,/ Mint a hajdan prófétái,/ Vonul remeteházba.” Jelen könyvem 1867-ben, Ráth Mór kiadásában jelent meg. Nem rághatom meg, nem tömhetem számba, hogy tán elállítaná a fulladást, a könnyet. Arany János, ki egymaga megszerettetné a vers igazát az emberiséggel, most szemben ül velem, ma szól a máról: „Nem lophat-é megint egy új Prométeusz égi lángot, kinek fénylő szövétneke fölgyújtsa e világot…?” Helyben vagyunk, és minden szava a máról s az itthonról szól. Irdatlan mennyiségű pénzt szánnak és szórnak Európa fölgyújtására. Engedem, mondja tovább Ő, aranyszavú Aranyunk! „Midőn a munka és vagyon/ Egymástól messzi esnek,/ És a tökélyre vitt csalást/ Mondhatni rendszeresnek.” Nevezhetjük-e géniusznak, zseninek, vátesznek költőnket? Mindeniknél több. És már remegő ajkakkal olvasod, és már azt mondod a két ház között megnyíló eleven égre föl, hogy nincs, nem lehet már tovább. És mégis lehet! Olvasd föl jajongva a mai Európának! „Nem lehet-é ismét egy új/ Népáradás e földön?/ Nézzétek a történetet!/ S mondjátok, képzelődöm.” Arany János, a költő megidézte, meglátta az új népáradást a mában. (Itt nála a történet történelmet jelent – C. Z.) És a szerény családiasság eltűnik, mintha sose állt volna az elégikus vers elején. „Akkor elétör egy vad nép/ Szilaj vére s erénye/ És elborít, mint a tenger”(…) Pillanatig sem enged e vers más áradásra, vad népre gondolnom, mint amit megkapott Európa. Arany János meglátta a jelent, amelytől hidegrázásunk van most, itt és ma. Két esztendővel a szabadságharc vérbe fojtása után nem a maga imádott nemzetét, hanem az emberi fajt könnyezi és készteti sírni. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 19.Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban. Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett. A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet. Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték. Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula. Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet. A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 19.Mezőség (1.)Barangoló – Maros megyei turisztikai ajánló Érdekes tájegységre vezetjük el az elkövetkezendőkben olvasóinkat. A Mezőség Maros megyei falvait járjuk be, talán egy kis kötelező kitérővel a megyehatáron túl. Az erdélyi Mezőségnek sajátos tájjellege, hangulata, különleges paraszti kultúrája van. A régió megnevezése a 19. században ismeretlen volt. Térképen először 1863-ban tűnt fel. Földrajzilag keleten Nisztrája községtől kezdve, délen az Aranyos Marosba torkollásáig, Tordáig, az Aranyos vonaláig lehetne behatárolni. Nyugaton Tordától a Kis-Szamos bal oldalán Désig, az Almás-hegysor keleti ágai mentén követhetjük a határt. Északon Dés, Gáncs, Borgóprund közt tört vonalban az Ilosvai-hegység déli lejtőjéig húzódik. Keleten Borgóprundtól Nisztrájáig, majd a Kelemen-havasok lábáig érnek határai. Területe 5247 km2. Kistérségi betagolását néprajzi szempontok szerint Kós Károly végezte el 1957-ben, és a következő tájegységeket határozta meg: a Lápos mente, a Nagy-Szamos mente, a Borsa völgye, Szék, a Sajó mente, a Felső-Maros mente, a (Székely) Mezőség. A tájra jellemzők az erdőktől megfosztott dombok, az omlásos, csuszamlásos, vízmosásos oldalak. A folyóvizek hiányát némiképpen pótolják a 15–16. században már létező halastavak, amelyek közül a földművelésre használatos területek növekedése miatt a 19. és a 20. század során többet felszámoltak. Az erdőirtás a 16–18. században kezdődött, hogy a területeket legeltetésre és a földművelésre használják. A kopáran maradt dombok talaját az esőzések lemosták, s a völgyekbe sodródott föld feltöltötte a tavak medrét, ezért helyenként találkozunk mocsaras területekkel is. A Mezőség másik természeti kincse a só volt, sajnos bányái a 19. század elején kimerültek. Talán ezt a hiányt pótolja a gazdag földgáztartalék, először 1909-ben bukkantak gázra Kissármáson. Annak ellenére, hogy itt találhatók Románia leggazdagabb földgáztartalékai, a vidék infrastruktúrája elmaradott, számos elszigetelt faluja van. A történelem is mostohán bánt az itt lakókkal. A Nagy-Szamostól délre eső területet a 12. századtól dokumentáltan magyar lakosság vette birtokba. Keleten, Beszterce irányából a szászok szivárogtak be, majd a 14. században néhány településen román lakosság telepedett le. A régió magyar lakosságát több történelmi esemény hátrányosan érintette, ilyen volt a tatárjárás, az 1437-es bábolnai felkelés, Mihály vitéz, majd Basta generális pusztítása, a török, tatár seregek 1657–1661 közötti büntetőhadjárata, a kuruc harcok. A 17. század első felében éhínség, járványok is végigsöpörtek a vidéken. Mindez az etnikai arányok megváltoztatásához vezetett, csökkent a magyar ajkú lakosság, kitelepednek a szászok, megnövekedik a románok és a cigányság létszáma. Az együttélés eredményeként sajátos nyelvjárás alakul ki, ugyanakkor igen jól konzerválódik a folklór is. A népszokásokat, hagyományokat olyan neves néprajzkutatók tanulmányozták és rögzítették, mint Szabó Sámuel, Faragó József, Jagamas János, Horváth István, Kallós Zoltán, Demény Piroska stb. Népzenéjét, táncait Kodály Zoltán és Bartók, Járdányi Pál, Jagamas János, Faragó József jegyezte le, a kortárs gyűjtők közül megemlíthetjük Kallós Zoltánt, Pávai Istvánt, Könczei Csillát, Halmos Bélát és Sebő Ferencet. Faragó József monografikus leírásban örökítette meg Pusztakamarás táncszokásait. Kallós Zoltán a magyar táncot, a négyest, a széki lassút, a szászkát emelte ki a vidék jellegzetes táncai közül, Könczei Ádám és Könczei Csongor pedig a Mezőségről kiinduló táncházmozgalom jellemzésére, értelmezésére tett kísérletet. Kezdjük hát mezőségi barangolásunkat a vidék híres szülöttének írásával: „Dombok hajlott gerincein, ha állunk reggelenként, s figyeljük zsibbadt lélekkel a csendet, mely, mint egy anyagtalan, langyos, meghitt palást terül fölénk és dombjaink vállára, úgy érezzük, hogy az élet szép és egyszerű…” (Wass Albert: Udvarház a dombon) Ajánló: Először a Marosvásárhely szomszédságában levő Székely Mezőség falvait járjuk be, némelyikbe a peremtelepüléseket is érintő helyi autóbuszjáratokkal is eljuthatunk, de közelségük miatt ajánlott akár egy-egy hétvégi kerékpáros körtúrát is betervezni, vagy a Maros völgyét és a Mezőséget elválasztó dombokon át akár gyalog is felkereshetők e közeli falvak. Mezőpanit – Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd Mezőpanit Ősidők óta lakott település, ugyanis szántáskor vagy épületi alapozáskor pattintott kőszerszámok, kőbalták, bronzvésők, lándzsahegyek, nyílhegyek és égetett fekete kerámiaedények kerültek elő a földből. 1976-ban, Panitban, az új iskola alapásásakor késő vaskorszaki sír került elő csont- és edénymaradványokkal, amelyek szakemberek megállapítása szerint a hallstatti kultúrához tartoznak. 1980-ban Csittszentivánon hasonló leletekre bukkantak. A népvándorlás korában is lakott település volt. 1954-ben kútásás közben 1163-beli, IV. István korabeli rézpénz került elő. A falunak már 1332-ben volt temploma, ekkor Pambus néven említik. 1431-ben Panijth néven szerepel. Kizárólag székely lakosságú falu volt, lakói Háromszékről telepedtek ide. A községhez tartozó falvak nevét az 1332–1333-as tizedjegyzékben Keowesdh (Székelykövesd), Hudzow (Harcó), Siván Sanctus Johannes (Csittszentiván) néven, 1442-ben Boergenye (Bergenye) néven említették. Mezőpanit a középkorban katolikus falu volt, de a reformáció után a 16. században református faluvá alakult át. A falutól keletre emelkedő Lyuktető Kápolnának nevezett pontján egykor kápolna állott, 1750-ben még megvolt. Református temploma a 15. században épült gótikus stílusban, később többször bővítették, de szentélye és kapubejárata eredeti. 1792-ben a nyugati részét meghosszabbítják és kőtornyot építenek hozzá. Addig 1633-ban már dokumentumokban említett fatorony állt mellette. Ortodox templomát az 1800-as években emelték, a harangláb festményei 1883–84-ből valók, egyéb kegytárgyakkal együtt. A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc 1707-ben, útban Marosvásárhely felé – ahol a fejedelmi székbe iktatták – a Radnót, Mezőbánd, Mezőpanit, Marosszentkirály útvonalat járta be, és kíséretével Mezőpanit határában pihent meg. Ennek a látogatásnak a tiszteletére 2017. október 14-én a község szobrot emelt a fejedelemnek. Alkotója a szolnoki Pogány Gábor Benő szobrászművész. A szobor a községközpontban található. Ajánló: Nemcsak a települést érdemes felkeresni, hanem kirándulást is tehetünk a falut övezi dombokon levő erdőben. Itt hantoltak el a második világháború frontvonalát védő két német katonát. (A faluban elesett egyik magyar honvédet a református temető sarkába temették el és állítottak síremléket.) A mintegy 200 hektárnyi erdő érdekessége, hogy az államosítás után telepítették be a ’60-as, ’70-es években csertölggyel (Quercus cerris), nyárfával (Populus alba) és bükkfával (Fagus silvatica). Kb. 50–60 ha fenyőerdőt is telepítettek 1964–1973 között, azonban a fenyves elpusztult, ami megmaradt, az ma nagyon érdekes képet mutat. Ebben az időben telepítettek a homoktövist is (Hippophae rhadmnoides) kb. 20 ha területen azért, hogy megakadályozzák az eróziót. A domboldalt Borsfűnek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy a borsfát egy „paniti harczos” Törökországból hozta, ültette oda. Ha a gyümölcsét nem is, de „fáját pipaszárnak felhasználják Panitnak híres dohányt füstölő lakói” (Orbán Balázs: Székelyföld leírása). A borsfa bokrok ma már nem léteznek, de a homoktövis szépen fejlődik és szaporodik. Mezőpanitról Konrád Béla írt átfogó monográfiát, a kötet 1996-ban jelent meg. Mezőbergenye A Marosvásárhelytől mindössze 12 kilométerre levő Mezőbergenye először az 1334–1335-ös évek pápai tizedjegyzékében Borgene, ill. Bergune alakban jelenik meg mint önálló egyházközség saját templommal és lelkésszel. 1567-ban reformátusok lakják, 1559-ben már református zsinatot tartottak a székelyek fővárosában, Székelyvásárhelyen. A falu jelenlegi temploma 1783–1788 között a régi helyére épül az előző köveinek felhasználásával. A toronyajtó 1792-ben, a szószékkorona 1822-ben, az újabb szószék 1827-ben készült el. A templom kisharangját az első világháború idején rekvirálták, de gondviselésszerűen visszakerült az egyházközség tulajdonába. Felirata: „Cristus Rex venit in pace Deus homo factus est 1530”. 1833-ban Segesváron újraöntötték az akkori nagyobbik harangot. A toronyórát 1835-ben készítették. Az orgonát 1847-ben Szabó János marosvásárhelyi orgonaépítő mester készítette. Mezőcsávás – Bazéd, Galambod, Mezőfele, Mezőkölpény, Mezőménes, Mezőszabad, Szabéd Mezőcsávás Az egykori Tormás nevű középkori falu helyén keletkezett, amelyet 1661-ben Ali basa serege elpusztított. A lakossága helyére románokat telepítettek be. Református temploma az Ali pasa által lerombolt régi erődített templom felhasználásával épült 1792 és 1798 között. Haranglába a templom előtti dombon 1570-ben készült fából, középkori alapokra, a székely fafaragás remeke. A haranglábat legutóbb 1992-ben fedték be új zsindellyel. A templomdomb nyugati oldalán salétromos gyógyforrás fakad. Galambod A település neve írásban az 1332. és az 1334. évi pápai dézsmák regestrumában Galamb, illetve Galambud alakban fordult elő. Már akkor önálló egyházközségként jegyezték, Benedek nevű papjával. A Szurdok-dombon állott hajdani templomát, amely 1612-ben már a reformátusok tulajdonában volt, a faluval együtt a tatárok elpusztították. A mai templom a 13. században épült, a 14. században átalakították, majd 1822-1830 között átépítették. Felújítást 1888-ban, 1974-ben, 1994-ben és 2002-ben végeztek. A harangláb építéséről nem őriz adatot az egyházmegyei vagy az egyházközségi levéltár. A benne lévő két harang közül a kicsi fatengelyén az 1690-es évszám áll. A kisharang – a hagyomány szerint – a tatárok által elpusztított Szurdok-tetőn lévő faluból került ide. Rajta az 1481-es évszám olvasható. A nagyharangot 1870-ben Bécsújhelyen öntötték. (Folytatjuk) Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 19.Kiegészítették a vezető testületetMAKOSZ-kongresszus December 15–17-én a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartották meg a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének XXIV. kongresszusát. A rendezvényre 12 megyéből 83 küldött és mintegy 50 megfigyelő érkezett. A tanácskozás megnyitóján jelen volt Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, László Attila szenátor, Csoma Botond parlamenti képviselő, Olteán Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke, Kovács Zoltán Zsolt, a Nemzeti Oktatási Minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának államtitkári tanácsosa, Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kari kancellárja és Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke, akik mindannyian köszöntötték a résztvevőket, és további támogatásukról biztosították a MAKOSZ-t. Az elnökség és a tagszervezetek beszámolói után a küldöttek módosították az alapszabályzatot, majd megválasztották az elnökség új tagjait: Józsa Kriszta kommunikációs, Bencze Erik Tamás belügyi referenseket, elnökségi tagok lettek: Domokos Ferenc, Horváth-Kovács Mátyás, Pánczél Orsolya, Szegedi Zsolt, cenzoroknak pedig Boga Balázst, Bokor Zalánt és Kovács Árpádot fogadta el a kongresszus – tájékoztatott Józsa Kriszta kommunikációs referens. Vajda György / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 19.Sikeres karácsonyváró összejövetel LippánSzerdán tartotta évzáró ülését a lippai Degré Alajos Olvasókör, amelynek a tagjai a Hildegardis-ház nagytermében gyűltek össze, ahol Czernák Ferenc körvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, majd főhajtást kezdeményezett az elhunyt I. Mihály király tiszteletére. Ezt követően Simó Lúcia Luca-napi szokásokból, hagyományokból mutatott be igen érdekes összeállítást. Az Olvasókörben kifejtett eddigi odaadó munkáját Czernák Ferenc köszönte meg egy emléklap kíséretében. A továbbiakban Czernák Ferenc tartott előadást a karácsony történetéről, jelentőségéről. Mondandóját Dsida Jenő, Pósa Lajos, Weöres Sándor, Juhász Gyula, Ady Endre, Kosztolányi Dezső és József Attila költeményeinek a megszólaltatásával színesítette. Ezt követően Krajcsik Mária elbeszéléséből idézett részleteket Détári Katalin, Igna Ilona, Gulácsi András, Gurmai András és Veres Ildikó. Közösen elénekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi éneket, az évzáró ülés szeretetvendégséggel, baráti hangulatban, hosszan tartó beszélgetéssel zárult. A sikeres évzáró ülésért köszönet jár Woonert Lorándnak, aki ezúttal is kiváló házigazdának bizonyult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. december 19.Többszörös jubileumot ünnepeltekValódi örömvasárnap Ágyán Amint azt a Hitélet rovatunkban is meghirdettük, az ágyai református gyülekezetben a település fennállásának 840. évfordulója, a reformáció 500. évfordulóján, a református templom építésének 280. évfordulója alkalmából, illetve a külső- és belső felújítás befejezése okán, december 17-én, vasárnap 16 órától hálaadó istentiszteletet tartottak. Az alkalom ünnepélyességét nagyban emelte, bensőségessé tette az ágyai egyesített református-baptista kórusnak a szolgálata Erdős Bálint polgármester vezényletével, amihez zenei aláfestéssel szolgált villanyorgonán a fia, Erdős Attila. Ezt követően Módi Kinga tiszteletes asszony vezetésével a gyermekkórus szolgált. Igehirdetés, köszöntők Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke Jakab levele 3. fejezetének 13., 17., illetve 18. verséből kiindulva az igaz Istenhitből származó békesség, illetve szeretet fontosságát ecsetelte Ágya fennállásának a 840. évfordulójával, a templom építésének a 280. évfordulójával, illetve a példás összefogás jóvoltából megvalósulhatott külső és belső felújítás kapcsán. Mert Isten áldása csakis azokon a közösségeken teljesülhet ki, amelyeknek a tagjai Istennel és egymással békességben, szeretetben élnek. A továbbiakban nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor köszönte meg az igei szolgálatát ft. Csűry István püspöknek, egyben köszöntötte a püspök urat elkísérő kedves feleségét is. Köszöntötte a nagyváradi Continuo régizene együttes tagjait, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot és feleségét, Brittich Erzsébet és Ódry Mária képzőművészeket, a megyéből érkezett lelkésztestvéreket és kedves feleségeiket, a gyülekezetek főgondnokait, gondnokait és presbitereit, valamint a gyülekezetek küldötteit. Köszöntötte ft. Gróza János kisjenői katolikus plébánost, aki kissé haza is érkezett, hiszen a templomban tartja a szentmiséit az ágyai katolikusok számára. Köszöntötte Faragó Péter parlamenti képviselőt, az RMDSZ Arad megyei elnökét, akinek megköszönte a gyülekezetnek nyújtott segítséget. Köszöntötte Horváth Leventét, a Szabadság-szobor Egyesület ügyvezető elnökét és feleségét. Köszöntötte Erdős Bálintot, Szintye község polgármesterét és feleségét. Egyben köszönetet mondott a településért tanúsított munkájáért, de megköszönte a vegyes kórus vezetésében vállalt munkáját is. Köszöntötte Kis Anikó iskolaigazgatót, a pedagógustestvéreket, minden résztvevőt. Megköszönte az Egyházügyi Államtitkárságnak és az Arad Megyei Tanácsnak a templom felújításához nyújtott támogatást, ugyanakkor az Egyházkerület vezetőségének és Király Andrásnak, a Szabadság-szobor Egyesület elnökének az ágyai pályázathoz csatolt jó ajánlást. Köszönet a brassói Espresso és a kisjenői Magnita cégeknek a támogatásért. Köszönetet mondott a kivitelező cég vezetőjének, Csapó Ferencnek és munkatársainak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet az esti szeretetvendégségre felajánlott adományokért Székely Attilának és feleségének Évának, valamint az adományozóknak. Köszönet a kórustagoknak, valamint a gyermekeknek a szolgálatért, a gyülekezet tagjainak a sokszor erejük felett vállalt segítségért. Köszönet Erdős Sándor főgondnoknak és Hadi László gondnoknak a lelkiismeretes munkáért. Köszönet a tiszteletes asszonynak és a presbitérium minden tagjának a segítségért, illetve amiért munkatársakként tudnak szolgálni Isten dicsőségére. A továbbiakban Faragó Péter parlamenti képviselő, RMDSZ-megyei elnök adott hangot ünnepváró, az ágyai gyülekezet reményteljes jövőjével kapcsolatos gondolatainak. Horváth Levente, a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségi tagja, Venter Miklós egyházmegyei főgondnok, Erdős Bálint polgármester, Erdős Sándor ágyai főgondnok adtak hangot ünnepi gondolataiknak. Miután Ágya szülötte, Tiba Attila egyetemi tanársegéd, doktorandus hallgató nagy átéléssel szavalta el Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című költeményét, a nagyváradi Continuo zenekar adott élvezetes reneszánszzene-koncertet, amiért nt. Módi József esperes mondott köszönetet. Ezt követően virágcsokorral kedveskedett a püspöknének, a jelen volt lelkészfeleségeknek és lelkésznőknek, míg a férfi elöljáróknak az ágyai templomot ábrázoló egy-egy linómetszettel kedveskedett. Miután Hadi Sarolta elszavalta nt. Dénes Józsefnek az alkalomra írt, Megújult a templom című költeményét, a jelen lévő 11 lelkipásztor egy-egy igei köszöntőt intézett az egybegyűltekhez. Igei köszöntő helyett Erdős Bálint polgármester könnyekig meghatódva mondott köszönetet nt. Módi Józsefnek és felségének, Kinka asszonynak ágyai szolgálatuknak a 15 évéért, amikor sikerült lerombolniuk a felekezetek közé mások által húzott falat. Felekezeti hovatartozástól függetlenül, az ágyai reformátusokat, katolikusokat és baptistákat sikerült egyesíteniük a krisztusi szeretetben és lelki békességben. A 90. zsoltár közös megszólaltatásával zárult ünnepi istentisztelettel kapcsolatban említésre méltó: sok más templommal ellentétben, az ágyaiban télen is nagykabát nélkül lehet részt venni az istentiszteleten. Nt. Módi József esperes vezetésével a presbitérium megépítette a fatüzelésű, befúvó rendszerrel működő, igen egyszerű és hatékony fűtőrendszert. Kiállításmegnyitó, szeretetvendégség Az istentisztelet után a teljesen megújult kultúrotthonban gyülekeztek, ahol nt. Módi József esperes a 84. zsoltár 2., 3., 4. és 5. verseiből ihletődve köszöntötte az egybegyűlteket, kérte fel Ódry Mária képzőművészt Brittich Erzsébet linómetszeteinek a méltatására. Az Arad megyei református templomokról készült 25 linómetszetének kiállítását, amiben a művész lelkének egy-egy darabkája rejlik. A megye espereseként azért érzi közel magához a templomokat, mert mindhez egy-egy gyülekezet társul, emberi arcok mosolyognak felénk. Nekik sokszor volt részük megpróbáltatásokban, de nagyon sok örömben is, mert mindben jelen van Isten is. Éppen ezért, a mai napról hazatérve, mindannyian vigyük magunkkal a hajlékainkba Istent is, aki a legdrágábbat, egyszülött fiát áldozta fel értünk – mondta Módi József. Ódry Mária képzőművész értékelőjén előrebocsátotta: amit ma a templomban látott és hallott, annyira megható volt, hogy keresgélni fogja a megfelelő szavakat. Advent III. vasárnapja külön öröm számára, a Jó Isten a tenyerén hordozza, amiért a maihoz hasonló örömben részesülhet. Brittich Erzsébetet nem kellett bemutatnia, hiszen a linómetszetei mellett számos fafaragvány, szobor, nagyon sok költemény és keresztrejtvény is fűződik a nevéhez. Mindig ott van, ahol segíteni kell. A linómetszetei folytonos tanúságtételt jelentenek Isten hajlékai mellett, ahol a hívek egybegyűlnek. A 25 fekete-fehér linómetszetben közös a torony, ami messzire látszik, tehát igazodási irányt formál útjainkhoz. A kőből, téglából, fából és cserépből összeálló épület két imára összetett tenyeret formál, ami az égbe továbbítja földi imáinkat, hálánkat, amiért Isten fiaiként élünk. Ezt követően Brittich Erszébet bevezette hallgatóságát a linómetszet-készítés titkaiba, az alkalmazott technikák szépségeibe. A kiállításmegnyitó után a részt vevő híveket szeretetvendégségen a meghívottakat vacsorán látták vendégül. Az ágyai ünnepségsorozat szervezőinek, támogatóinak, a vendéglátásban segítőknek köszönet jár, amiért valódi örömvasárnapot szervezve, áldozatvállalásukkal, munkájukkal öregbítették az ágyai vendéglátás hírnevét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
