|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Lászlófy Pál István 2007. július 25.Temesváron és Kolozsváron ezen a héten zajlanak az utolsó tanfolyamok, de a tizenötödik Bolyai Nyári Akadémiát szervezők és résztvevők egyaránt máris sikeresnek tartják. Lászlófy Pál, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségénél (RMPSZ) elnöke elmondta: összesen 835 hallgatója volt az idei továbbképzőnek, 752 hazai és 83 külföldi pedagógus vett részt a tanfolyamokon. A külföldiek közül 46-an Felvidékről, 37-en pedig a Vajdaságból érkeztek. A vízumkényszer miatt Kárpátaljáról idén sem tudott senki jönni a Bolyai Nyári Akadémiára. A 120 előadó tanár 45 százaléka volt hazai, a többiek Magyarországról érkeztek. Lászlófy Pál külön kiemelte a néptánc- és énektanulást célzó tanfolyam sikerét. Az utolsó pillanatban érkezett meg a magyar Oktatási Minisztérium Határon Túli Magyarok Titkárságától az a 194 ezer lej érétkű támogatás, amely biztosította a továbbképző megszervezését. Abból a 20 400 lejből, amelyet a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától kaptak, 85 személy szállásköltségeit tudták fedezni. /Takács Éva: Bolyai Nyári Akadémia. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 25./2007. október 3.Tiltakozik a tanügyi törvénytervezet ellen az RMPSZ. Nem biztosít megfelelő feltételeket a kisebbségek általános iskolai és gimnáziumi oktatása számára az új tanügyi törvénytervezet – jelentette be Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Az új törvényt az EU-s jogharmonizáció tette szükségessé, ennek ellenére az RMPSZ szerint diszkriminatív a kisebbségekkel szemben, és ellentétes az EU-szabványokkal, mivel nem tesz különbséget a román és magyar anyanyelvű tanulók között az oktatás és az ismeretek felmérése tekintetében. Az RMPSZ elnöke felháborítónak tartja a törvénytervezet azon megfogalmazását, amely kötelezővé teszi, hogy azokban az iskolákban, ahol az oktatás valamely kisebbség anyanyelvén folyik, az igazgatói állás betöltéséhez románul és az iskola oktatási nyelvén is nyelvvizsgát kell letenniük a pályázóknak. „Ez elfogadhatatlan olyan körülmények között, hogy nem biztosítják a feltételeket a román nyelv elsajátításához” – fogalmazott Lászlófy. A minisztériummal folytatandó egyeztetések során olyan tanterv és tankönyv kidolgozását kérik majd, amely a nem román anyanyelvűek számára is biztosítja a román nyelv elsajátítását. Az RMPSZ további javaslata, hogy ne vonják meg azokat a feltételeket, melyeket a 84-es törvény biztosított. „Az 1995-es törvény szerint azokban az oktatási intézményekben, ahol a kisebbségek nyelvén is zajlik oktatás, biztosítani kell a nemzetiségek arányos részvételét az intézmény vezetőségében. Az új tervezetben nem szerepel az a rendelkezés sem, amely szerint a történelemoktatásnak reflektálnia kell a kisebbségek történelmére és hagyományaira. Korábban biztosított volt, hogy a nemzetiségek történelmét és hagyományait tantárgyként oktassák, s hogy mindenki azon a nyelven vizsgázhat, ahogyan az adott tantárgyat tanulta” – ismertette a készülő tanügyi törvény főbb hiányosságait Lászlófy Pál. /Székely Zita: Marad a diszkrimináció. = Krónika (Kolozsvár), okt. 3./2007. október 6.Főiskolai tanévnyitóval egybekötött könyvbemutatóra került sor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Demény Piroska aligazgató beszédében megjegyezte: az idei évnyitón még jelen vannak az utolsó középiskolai tanítóképzőt végzett generációk és a főiskolások két évfolyama is. Bemutatták a Szabó K. Attila által szerkesztett, Dr. Mészáros István akadémikus által lektorált, csaknem ezer oldalas Az erdélyi tanító és óvóképzés történetéből /Mentor Kiadó, Marosvásárhely/ című munkát. A könyv társszerzői most először találkoztak Nagyenyeden. Megemlékeztek az időközben elhunyt három szerzőről: a csíkszeredai Dr. Kardalus Jánosról, a székelyudvarhelyi Molnár Józsefről és a temesvári Tácsi Lászlóról. Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének a főtitkára, az „úttörő munka” íróinak oklevelet és apró ajándékot adott át Lászlófy Pál elnök nevében. Szabó K. Attila nyugalmazott tanár ismertette a több mint tíz éves közös munka történetét. A kötetből kiderül, hogy Erdély 23 városában 45 tanítóképző működött az idők során. /Bakó Botond: Nagyenyed. Egyetemi tanévnyitóval egybekötött könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./2007. december 19.Elfogadhatatlannak tartja jelenlegi formájában a bemutatott tanügyi törvénytervezetet Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Bejelentette, január 25-éig benyújtják tiltakozásukat az Oktatási Minisztériumhoz, mivel az új jogszabálytervezetbe nem került be, hogy a kisebbségben élő magyarok számára a román nyelvet idegen nyelvként, sajátos tantervvel és tankönyvekkel tanítsák az iskolában. A törvénytervezet ellen már októberben is szót emelt a szervezet, mivel véleményük szerint az diszkriminatív a nem román anyanyelvű tanulókkal szemben. /RMPSZ: rossz a törvénytervezet. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./2007. december 19.Évértékelőt tartott december 18-án Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Burus Siklódi Botond főtitkár, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója. A fiatal pedagógusokra való hangsúlyosabb odafigyelés, arányuk növelése a szövetség vezetésében – ez is célja az RMPSZ-nek. A Bolyai Nyári Akadémia szakmai programjának megújítása mellett voksol az RMPSZ vezetősége. Az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza is kínál olyan informatikai továbbképzést, amely kreditpontokat biztosít. A tehetséggondozás egyik pillére a szövetség által évente odaítélt Mákvirág-díj, a szovátai Teleki kert pedig erdei iskolák szervezésére ad lehetőséget. Szintén a szövetség biztosít évente 100–200 diáknak nyaralást Zánkán és a Velencei-tónál. A következő év elején európai uniós pályázatok írására hirdettek tanfolyamot kétszer 25 órás képzés keretében, a tankönyvszerzőknek pedig kolozsvári és budapesti képzést kínál a szövetség. Burus Siklódi Botond az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatójaként ismertette azt a beruházást, amelynek során egy 60 és egy 160 személyes konferenciateremmel, hat vendégszobával és két apartmannal bővül a pedagógusok háza, az épület régi részét pedig felújítják. Az épület átadását szeptemberre várják. /Takács Éva: A fiatal pályatársakra figyelnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 19./2007. december 22.A magyar állami költségvetésből finanszírozott Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) alapító erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői kinevezték az egyetemet működtető alapítvány új kuratóriumát. Az alapítványt a következő négy évben is Kató Béla kuratóriumi elnök vezeti. A döntéshozó testületben helyet kap Csenteri András Levente, a Magyar Telekom romániai leányvállalatának vezérigazgatója, Diósi László, az OTP Bank romániai vezérigazgatója, Kállay Péter közgazdász, dr. Kun Imre Zoltán professzor. A kuratórium munkájában részt vesz még Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke, Molnos Lajos író, Szilágyi Éva Gabriella oktató, Szilágyi Pál professzor, Toró Tibor akadémikus, Várady Zoltán, a MOL Csoport képviselője, valamint Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának főigazgató-helyettese. Az új kuratórium várhatóan 2008 januárjában tartja alakuló ülését. /Kinevezték a Sapientia Alapítvány új kuratóriumát. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./2008. január 4.Az oktatási tárca honlapján javaslatokra vár az oktatási törvénycsomag. Asztalos Ferenc képviselő szerint mindent elkövetnek a magyar gyerekek oktatásában előnytelennek minősülő paragrafusok megváltoztatásáért. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke, bejelentette, a szervezet január 25-ig nyújtja be tiltakozását az oktatási minisztériumhoz, mivel az új jogszabálytervezetbe nem került be az, hogy a magyar kisebbségi tanulóknak a román nyelvet idegen nyelvként, sajátos tantervvel és tankönyvekkel kellene tanítani az iskolában. Az RMPSZ megyei szervezetei január 15-ig gyűjtik össze a törvény módosítására beérkező javaslatokat. Abban az esetben, ha az RMPSZ javaslatait nem fogadják el, nemzetközi fórumokhoz fordulnak. Asztalos Ferenc képviselő elmondta, hiába próbáltak egyeztetni többször is az oktatási miniszterrel, nem volt hajlandó többet vállalni, mint amit a jelenlegi oktatási törvény tartalmaz. Vagyis: I–IV. osztályban sajátos tanterv és sajátos tankönyv szerint oktatják a román nyelvet, az V–VIII. osztályban a román tanulóknak szóló tantervvel azonos követelményeket támasztanak, de lehet más tankönyv szerint tanítani, míg a középiskolában a tanterv is, a program és a tankönyv is azonos a román tanulókéval. Lászlófy a tanügyi centralizmust bírálja, kijelentve, hogy a régi tanfelügyelőségek átkeresztelése megyei tanügyi igazgatóságokká nem lesz eredményes. /Lokodi Imre, Pásztor Krisztina: Tiltakozna az RMPSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./2008. január 16.A román nyelv nem anyanyelvként történő tanítását kéri a kisebbségi oktatásban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint a diákszervezetek és a pedagógusok. Lászlófy Pál, a RMPSZ elnöke szerint az új tanügyi törvény sok részét csak formailag módosították, tartalmilag nem. Balázs Lajos, a Sapientia Egyetem tanára elmondta, tanszéke kidolgozott egy alternatív tantervet is, a román nyelv mint nem anyanyelv oktatására az V–VIII. és IX–XII. osztályok számára. A Hargita Megyei Egyeztető Tanács ülésén elfogadták azt a dokumentumot, amely tartalmazza a tanügyi törvényre vonatkozó észrevételeket. A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium igazgatónője, Szabó Zsuzsa elmondása szerint a református gimnáziumok tavaly decemberi találkozóján kidolgoztak egy javaslatcsomagot, amelynek legfontosabb eleme, hogy a tanügyi törvény garantálja az egyházi iskolák állami finanszírozását, mert a mostani jogszabály csak a tanárok fizetését biztosítja. A Kovászna Megyei Diákönkormányzat és az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete is megfogalmazta az új közoktatási törvényre vonatkozó javaslatait. A tanügyi törvényhez kapcsolódó, a felekezeti oktatást érintő javaslataikról egyeztettek január 15-én Kolozsváron a magyar történelmi egyházak képviselői. /Garanciaigény az anyanyelvű oktatásra. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./ Az RMPSZ tiltakozásul a magyarlakta területeken aláírásokat gyűjt a szülőktől február 10-éig. „Ha az aláírásgyűjtésnek sem lesz hatása, más eszközökhöz folyamodunk, európai szervekhez fordulunk segítségért” – mondta Lászlófy. /Babos Krisztina, Székely Zita: Legyen idegen nyelv a román! = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./2008. február 1.Hargita megye minden sarkából érkeztek oktatási intézményvezetők, polgármesterek, a tanfelügyelőség munkatársai, valamint a tanügyi tárca képviselői a tanügyi fórumra Csíkszeredába, a Segítő Mária Gimnázium dísztermében zajlott tanácskozásra. – Nem a szakma, hanem a politikum tehet arról, hogy nem hatékony a hazai oktatási rendszer – mondta Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége Hargita megyei bizalmija. Görbe Péter szaktanfelügyelő a decentralizációt sürgette. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke beszámolt arról, hogy a szakmai szervezet 16 pontban foglalta össze észrevételeit a törvény kapcsán. Pásztor Gabriella államtitkár hangsúlyozta, hogy a végső szó a parlamenté lesz. /Sarány István: A teljes oktatási rendszer reformját kérték. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 1./2008. március 10.A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett Civil és közéleti iskola rendezvénysorozat utolsó állomásához érkezett a hét végén. A program 2007 októberében indult, keretében 12 erdélyi városban 12 konferenciát tartottak. A rendezvény célja az volt, hogy az erdélyi magyar középiskolás diákok, valamint az első és másodéves egyetemi hallgatók érdeklődését felkeltsék a civil szféra és közéleti kérdések iránt. A csíkszeredai rendezvényt a Sapientia Egyetem épületében tartották március 10-11-én. Potozky László, a csíkszeredai Polgár-Társ Alapítávány elnöke után Kolumbán Gábor egyetemi tanár tartott előadást, illetve Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke beszélt a készülő tanügyi törvényről. Előadást tartott még Zsigmond Csilla egyetemi előadó Székelyföld – számokban címmel. Sándor Krisztina MIT-elnök kiemelte, hogy mind a 12 konferenciára sikerült a leghozzáértőbb személyeket felkérni az előadások megtartására. Az elhangzott előadások hanganyagai a www.civilsuli.ro honlapról letölthetők. /Szabó Katalin Noémi: Véget ért a Civilsuli. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./2008. április 11.A Magyar Polgári Párt (MPP) oktatási programjának kidolgozásához kért szakmai segítséget a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől (RMPSZ) Szász Jenő elnök. „Nem politizálunk, de az oktatás érdekében minden demokratikus szervezettel készek vagyunk együttműködni“ – jelentette ki Lászlófy Pál, az RMDSZ társult szervezeteként működő RMPSZ elnöke. /MPP–RMPSZ-együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./2008. április 15.Országos küldöttgyűlését tartotta április 12-én Szovátán a Teleki Oktatási Központban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Lászlófy Pál elnöki beszámolójában kitért az oktatási miniszternél tett látogatására, melynek során a 2007. december 17-én vitára bocsátott törvénycsomag módosító javaslatait és az azokat támogató aláírásokat adta át. A miniszterrel márciusban történt megbeszélésén a román nyelv oktatásának kérdéséről volt szó. A miniszter technikai kifogásokat hozott fel a sajátos román tanterv ellen. Válaszában Lászlófy Pál kifejtette, hogy ha biztosított az anyanyelvű oktatás minden szinten, akkor a magyar nyelv és irodalom érettséginek egyenértékűnek kellene lennie a román nyelven tanuló diákok román nyelv és irodalom érettségijével. Mivel Romániában nincs megoldva sem a tanárképzés, sem a pedagógusok továbbképzése, az RMPSZ elnöke humánerőforrás-centrum létrehozását kérte a minisztertől. A miniszter azt javasolta, mindkét felvetett kérdésben konzultáljanak Markó Béla RMDSZ-elnökkel. Lászlófy beszámolójában kitért arra, hogy a magyar Oktatási Minisztérium továbbra is biztosítja a működéshez szükséges összeg nagy részét. /Takács Éva: Beszámoló a küldöttgyűlésről. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 15./2008. május 20.Csíkszeredában a Márton Áron Gimnázium kápolnáját, az impozáns épületet és a benne tanuló diákokat ismét vigyázzák a magyar szentek, ugyanis a kápolna/díszterem ablakaira visszakerült központi figuraként, kisdeddel a karján a Szűzanya, a szent koronát neki felajánló Szent István alakja, valamint fia, Szent Imre herceg, az ifjúság védőszentje. Az alkotás avatóünnepsége június 4-én lesz. E hármas kompozíció visszaállítása régóta dédelgetett álma a csíkszeredai gimnázium korábbi igazgatójának, Lászlófy Pálnak. Nagy Ödön és Vorzsák Gyula képzőművészek nem csupán rekonstruálták a második világháború után leszedett ablakokat, amelyeknek alig tíz százalékát törmelékek formájában őrizte a Szent Kereszt-Plébánia padlása, hanem úgy állították azokat vissza, hogy közben alkotói szabadságuk is érvényesülhetett. /Antal Ildikó: Visszakapta ékét a gimnázium kápolnája. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 20./2008. július 11.A szervezőknek talán idén volt a legnehezebb dolguk a Bolyai Nyári Akadémia előkészítésével. Négy tanfolyam már lezajlott, a magyar Oktatási Minisztérium támogatása azonban az óvónők és tanítók tanfolyamának lezárulása után érkezett meg. A főhét megnyitóját 14-én tartják. Az utolsó utáni pillanatban is, de megérkezett a Bolyai Nyári Akadémia lebonyolítására szánt 15,4 millió forintnak megfelelő euró a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége bankszámlájára. A szövetség a román minisztériumtól is kapott három tanfolyamára támogatást. Lászlófy Pál elnök elmondta, az év fele már eltelt, a szövetség működésének biztosítására még nem kaptak pénzt az anyaországból. A Bolyai Nyári Akadémia keretében idén 30 tanfolyamot tartanak, ami tulajdonképpen 32 szekciót jelent. Várnak hallgatókat az anyaországból, Felvidékről és Vajdaságból is. /Takács Éva: Bolyai Nyári Akadémia. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./2008. szeptember 12.A kolozsvári Magyar Színházban szeptember 11-én Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára és Zilahi László, a nemzetpolitikai főosztályvezető helyettese emléktáblákat adott át a Nemzeti Jelentőségű Intézmények kategóriájába sorolt erdélyi intézetek képviselőinek. A Nemzeti Jelentőségű Intézmény emléktábláját a következő intézmények vették át (zárójelben a kitüntetést átvevő képviselőjük): Sapientia EMTE (Dávid László), Iskola Alapítvány (Nagy László), Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület /EMKE/ (Dáné Tibor Kálmán), Erdélyi Múzeum-Egyesület (Egyed Ákos), Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (Veres Valér), Szövetség a szórványért (Lakatos András), Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (Lászlóffy Pál), marosvásárhelyi Teleki Téka (Lázok Klára), valamint az Eurotrans Alapítvány keretében tíz erdélyi magyar színházi intézmény, köztük a kolozsvári Állami Magyar Színház (Tompa Gábor) és a kolozsvári Állami Magyar Opera (Simon Gábor). /Ö. I. B. : Nemzeti jelentőségű intézményeket tüntettek ki. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 12./2008. október 21.Október 18-án a szovátai Teleki Oktatási Központban ülést tartott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöksége. Lászlófy Pál elnök elmondta, hogy a megyei elnökökkel a beiskolázás helyzetét valamint a tanévkezdés során felmerült problémákat vették számba. Kevés a diák, kevés a magyar nyelv és irodalom szakos tanár, különösen a szórványvidékeken. A Bolyai Nyári Akadémia idei 27 tanfolyamán 680 pedagógus vett részt. Az elnökség gyökeres változtatásokra készül. A tervek szerint kevesebb részvevővel tematikus képzéseket szerveznek, a szaktárgyi felkészítőket két-három évente tartják meg. /(b.): Változtatásokra készül a pedagógusszövetség. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./2008. december 13.A csíkszeredai Kriterion Alapítvány a 2008-as évi Kriterion Koszorút december 12-én Toró Tibor elméleti fizikus, neutrinó-asztrofizikus és -kozmológus, fizikatörténeti, tudományfilozófiai és elméleti fizikai szakíró, Bolyai-kutató és nyugalmazott tanszékvezető-egyetemi tanárnak adta át. Az Énlakán született tudós munkásságát Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke méltatta. Toró Tibor számos országos és nemzetközi tudományos fórum, illetve társaság tagja. Jelentős munkásságát tükrözi az a több mint 150 tudományos munka, amely hazai és külföldi szakfolyóiratokban, kötetek formájában megjelent. Úttörő szerepe volt a temesvári Bolyai-kultusz újjáélesztésében, valamint a temesvári Bolyai-emlékmű 1993-as megvalósításában, az ő segítségével történt Vetró Artúr szobrászművész Bolyai Jánosról készült mellszobrának felállítása a temesvári tudományegyetemen. Toró Tibort a nemzeti elkötelezettség jellemzi. Az akadémikus kitüntetését Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet levélben üdvözölte. /Antal Ildikó: Kriterion Koszorú Toró Tibor akadémikusnak. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 13./2009. január 6.A pedagógusok számára kötelező, kreditpontokkal kapcsolatos, merev törvénykezésen enyhítettek tavaly, nyugtázta a tavalyi eredményeket Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján. Az új rendelet értelmében nemcsak a szakmai továbbképzéseken való részvételt lehet kreditpontokká átváltani, hanem az ötévente kötelező, mintegy 90 kreditpontot ezentúl tankönyvpublikálással, valamint kutatói munkával is meg lehet szerezni. A rendeletnek köszönhetően a Bolyai Nyári Akadémia is felértékelődhet. A tanügyben is elindult decentralizációs folyamat részeként a szakmai konferenciák és rendezvények akkreditációját ezentúl egy háromtagú megyei bizottság végzi. /Horváth István: Enyhítést is hozott 2008 a tanároknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./2009. február 12.Erdélyiek és magyarországiak nyílt levelet intéztek az erdélyi magyar politikusokhoz. Napjainkban Erdélyben a magyarság újabb térvesztése zajlik, olvasható a levélben. „A demokratikus erdélyi magyar nemzeti összefogás viszont erőt és hitet adhat az erdélyi magyarságnak, növelheti szavazóerejét”, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) választási szövetségének az európai parlamenti választásokon semminemű jogi vagy politikai akadálya nincs. Az aláírók kérik az RMDSZ-t és az MPP-t, lépjenek koalícióra, hozzák létre választási szövetséget, és ezáltal teremtsék meg a romániai magyarság részéről megnyilvánuló legszélesebb politikai támogatás jogi keretét. Kezdeményező aláírók: Böjte Csaba atya, Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Gergely István, nyugalmazott csíksomlyói plébános, Boros Károly, felcsíki főesperes, Hegy Sándor, református lelkipásztor, Csoóri Sándor, író, Szűrös Mátyás, volt köztársasági elnök, Vízi E. Szilveszter, akadémikus, Lászlófy Pál, az RMPSZ elnöke, Haáz Sándor, zenetanár, Komoróczy György, nyelvművelő, közíró, Vetró András, szobrászművész, Erős Zsolt, Magyarország vezető expedíciós hegymászója. /Nyílt levél az erdélyi magyar politikusoknak – közölte: Szabadság (Kolozsvár), febr. 12., Népújság (Marosvásárhely), febr. 12., Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12., részletesen ismertette, idézett belőle: Krónika (Kolozsvár), febr. 12., egy mondatban említette a lista létezését: Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./2009. március 23.Közel kétszáz Bihar megyei pedagógus jelent március 21-én Nagyváradon a közoktatási konferencián, melyet a református püspöki palotában tartottak. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett találkozón a pedagógusok munkájának számtalan fontos és aktuális jelenségét, gondját villantották fel. Ez a rendezvény egy konferenciasorozat része, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak a magyar tanároknak szakmai eszmecserére. A PKE részéről Tolnay István tanügyi előadó-tanácsos ismertette az egyetem akkreditálásának történetét, majd Ákos Zoltán főtanfelügyelő-helyettes és Lászlófy Pál, az RMPSZ országos elnöke mondott üdvözlőbeszédet. A reál szakos tanárok felháborítónak nevezték, hogy gyakorta idejük nagy részét azzal kell tölteniük, hogy a román példatárakat fordítják le a magyar gyermekeknek egy-egy tantárgyverseny, sőt még az érettségi előtt is, mert a minisztérium nem hajlandó magyar nyelven is megjelentetni a tananyagot. /Szőke Mária, Péterfy Orsolya: A jó pedagógus mindig pedagógus. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 23./2009. május 12.Utcára vonulnak a magyar pedagógusok, ha a minisztérium nem módosítja azon rendelkezését, miszerint román vezetőt nevezett ki a Hargita megyei tanfelügyelőség élére. „A Ceausescu-korszak legsötétebb éveit idézi a Boc-kormány intézkedése” – jelentette ki Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke Ecaterina Andronescu oktatási miniszter intézkedésére vonatkozóan, hogy leváltotta Bondor István Hargita megyei főtanfelügyelőt és helyére Anda Elena Ianosit nevezte ki, aki nem tud magyarul. Lászlófy levélben tiltakozott a rendelkezés ellen. Az intézkedést Borboly Csaba megyei tanácselnök is elítélte, az RMDSZ és az Magyar Polgári Párt is tiltakozik a döntés ellen. A Hargita megyei tanfelügyelőség élén a megye megalakulásától, 1968-tól kezdve mindig magyar vezető állt, csupán 1984–1989 közötti öt év alatt volt román főtanfelügyelő az intézmény élén. A Magyar Polgári Párt (MPP) a Thamó Csaba Hargita megyei tanácsos jegyezte tiltakozásában a miniszteri rendelet visszavonását követelte, és magyar főtanfelügyelő kinevezését kérte. „Az RMDSZ számára teljességgel elfogadhatatlan a tanügyi rendszerben zajló politikai tisztogatás, a szövetség minden eszközzel azon lesz, hogy megakadályozza a magyar tanfelügyelők leváltását” – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök május 9-én Marosvásárhelyen, a magyar tanfelügyelők tanácskozásán. Az RMDSZ határozottan fel fog lépni az etnikai arányosság betartása érdekében minden olyan intézmény esetében, amelynek közvetlen hatása van a helyi közösségek életére. Bondor István főtanfelügyelőnek, Bartolf Hedvig és Constantin Costea főtanfelügyelő-helyetteseknek felbontották a szerződését, Anda Elena Ianosit nevezték ki főtanfelügyelőnek, a két helyettesi tisztséget pedig Kálmán Ungvári Zsófia – aki 2000–2004 között főtanfelügyelő volt –, illetve Elena Mandru sajtószóvivő tölti be. /Jánossy Alíz: Tiltakoznak Hargita megye új, román főtanfelügyelője ellen. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./2009. május 19.Nagy arányban buktak meg a Hargita megyei hetedik–nyolcadikos diákok a félévi románvizsgán, csaknem negyven százalékuk nem kapta meg az átmenőjegyet. Ennek okaira a szakemberek már sokszor felhívták a figyelmet. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint nem kellene tovább kínozni a magyar gyerekeket, és végre meg kellene változtatni a románoktatás módszerét. /Benedek Sándor: „Kínozzák” a magyar tanulókat. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 19./2009. augusztus 19.A Mircea Miclea vezette elnöki szakbizottság tanügyi törvénytervezetét támogatja inkább az RMDSZ a három tervezet közül, melyek közvitája megkezdődött a parlamentben. Ecaterina Andronescu oktatási miniszter tervezete nem változtat azon, hogy Románia történelmét és földrajzát a továbbiakban is románul oktatják. Lászlófy Pál a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke szerint teljességgel elhibázott a jogszabály, amely nem csak megalapozatlan, szakmailag hibás javaslatcsomag, hanem az 1995-ös jogszabályhoz való indokolatlan visszatérés. Lászlófy sérelmezte, hogy az RMPSZ a legnagyobb szakmai szervezetek egyike, mégsem kereste meg a minisztérium egyszer sem egyeztetés céljából. „A tárcához tavasszal eljuttatott javaslatokra a minisztérium még csak nem is válaszolt, ilyen körülmények között nincs túl sok értelme a vitában való részvételnek” – mondta az RMPSZ elnöke. /Oktatás: Miclea tervezete többet ígér a kisebbségeknek. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./2009. szeptember 8.A Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) megrökönyödéssel vette tudomásul a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőjének közelmúltban tett nyilatkozatát – olvasható a pedagógusok érdekképviseletének Lászlóffy Pál elnök által jegyzett közleményében, mellyel az RMPSZ a hátrányos megkülönböztetés vádjával pénzbírsággal sújtott tanfelügyelőség sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott álláspontjára reagált. „A főtanfelügyelő úr arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács megbírságolta a tanfelügyelőséget és ezt a tanfelügyelőség elfogadhatatlannak tartja. (…) Az ODT valóban hozott egy döntést 2009 májusában, amely a Magyar Pedagógus Szövetség levele alapján született, viszont az ügy legfontosabb és a magyar közösség számára létfontosságú üzenete nem a bírság ténye, hanem azok az okok, amelyek arra kényszerítették az RMPSZ-t, hogy felkérje az ODT-t, vizsgálja ki, milyen is a Maros megyei beiskolázási tervezet és hátrányosan érinti-e a magyar anyanyelvű gyerekeket” – áll a közleményben, mely a továbbiakban az ODT döntésének érvényessége mellett érvel. „Rengeteg olyan település van, ahol a magyar gyerekek a nyolcadik osztály elvégzése után nem járhatnak magyar tannyelvű osztályokba, mivel ilyenek ezekben a régiókban nem léteznek. Az RMPSZ úgy véli, hogy az ODT által meghozott döntés demokratikus, és egyértelműen kimondja, hogy az oktatási rendszerben létezik diszkrimináció, és ez a magyar nyelvű gyerekek ellen irányul. ” /Nagy Székely Ildikó: „Nem értjük, miért…” RMPSZ-reakció a főtanfelügyelő vádjaira. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./2009. október 2.Október 1-jén Temesváron magas rangú vendégek és több száz meghívott részvételével, ünnepélyes keretek között felavatták a Bartók Béla Elméleti Líceum felújított és kibővített épületét. Virginás Tar Judit iskolaigazgató és Halász Ferenc, a Bartók Béla Alapítvány elnöke ismertették a 80 esztendős iskolaépület három évig tartó felújítási folyamatának történetét. A beruházás nem valósulhatott volna meg a Római Katolikus Egyház hozzájárulása nélkül, akik a visszaszolgáltatott egyházi iskolaépületet 30 évre előnyös feltételek mellett bérbe adták a temesvári Polgármesteri Hivatalnak. Ez volt a feltétele beruházás megvalósulásának, amelynek során a pincétől a padlásig teljesen felújították a régi iskolaépületet, illetve beépítették a tetőteret és megépült a második, új lépcsőház. A bővítésnek köszönhetően minden osztály délelőtt járhat iskolába, ebédlővel, felújított és olvasóteremmel kiegészített könyvtárral, második tornateremmel, öltözővel bővült az épüket. Virginás Tar Judit hangsúlyozta: „szórványosodó közösségünk számára az iskola védőbástya szerepét kell biztosítsa”. Lászlófy Pál RMPSZ elnök a Bartók Líceum Tálentum programjára utalva kiemelte: ahol a tálentumokat megbecsülik, ott a nemzet nem veszhet el! /Pataki Zoltán: Több évtizedes álom valósult meg. Felavatták a Bartók felújított épületét. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 2./2009. október 13.A 2009/2010-es tanévtől kezdődően módosult az érettségi vizsga módszertana és ütemterve. Azzal a szakemberek egyetértenek, hogy nem szabad a szabályokat menet közben megváltoztatni, a kormány által kieszközölt törvénymódosításnak csak a következő tanévtől kellene életbe lépnie. Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint felelőtlen a kormány viszonyulása a tanügyhöz. Az érettségire vonatkozó módosítások szerint az érettségi vizsgákat nem egy tömbben, nyáron szerveznék meg, hanem már februárban elkezdődne a végzősök tudásának felmérése. /Bíró Blanka, Bálint Eszter: Érettségi: bonyolult egyszerűsítés. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./2009. október 20.Az Ezüstgyopár-díj Arany Fokozatával tüntette ki dr. Szabó Béla főkonzult október 19-én Csíkszeredában Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Az Ezüstgyopár-díjat rendszerint a kiemelkedő pedagógusi életpálya elismeréseként adományozza az RMPSZ, a kitüntetés Arany Fokozatát viszont a magyar oktatást támogató személyek, intézmények kaphatják. A pedagógusszövetség ezzel az elismeréssel köszönte meg, hogy a csíkszeredai magyar főkonzul eredményesen támogatta a romániai magyar oktatás ügyét. /Kitüntették Csíkban a magyar főkonzult. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 20./2010. január 5.Segítséget kér az RMPSZA Romániai Magyar Pedagógus Szövetség azt kéri a tanügyi tárcától, hogy ismerje el a szövetség által szervezett tanfolyamokat, továbbképzőket. A pedagógusszövetség elnöke szerint az RMDSZ-re sem lehet számítani. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) ismételten kérni fogja az oktatásügyi minisztériumtól, hogy végre ismerje el az általa szervezett tanfolyamokat és továbbképzőket. Az RMPSZ továbbképző programjaiban évente több mint hétszáz magyar pedagógus vesz részt, ezért azonban nem részesülnek egyetlen úgynevezett kreditpontban sem. Míg Lászlófy Pál, a szervezet elnöke úgy véli, a fokozati vizsgáknál felhasználható és előnyt jelentő pontokkal való „jutalmazás” ösztönözné a tanügyi kádereket, Márton Zoltán, a szovátai Teleki Oktatási Központ (TOK) igazgatója ennek a hátrányaira hívja fel a figyelmet. „Régi vágyunk, hogy az általunk szervezett továbbképzőkön részt vevő magyar pedagógusok részesülhessenek az oktatási minisztérium által elismert kreditpontokban” – vázolta a szövetség egyik idei tervét a szervezet elnöke, Lászlófy Pál. Amint az RMPSZ vezetője lapunknak elmondta, a magyar tanügyi kádereket tömörítő szakmai szervezet több esetben is kérte a nevelésügyi tárcától, hogy a tanfolyamaira beiratkozók kapják meg a dossziévizsgához sokszor elengedhetetlennek bizonyuló pontokat, a tárca vezetői azonban hajthatatlannak bizonyultak. Lászlófy szerint ez annál fájdalmasabb, mivel éppen az RMDSZ révén pozíciót nyert vezető beosztású személy az, aki nem támogatja a pedagógus szervezet kezdeményezését. „Az még hagyján, hogy az utóbbi években az RMDSZ elfelejti oktatási kérdésekben kikérni a véleményünket, de olyanoknak osztogatja a minisztériumi tisztségeket, akik nem tudják megkülönböztetni a szakmai szervezetet a szakszervezettől” – panaszolta Lászlófy Pál, utalva arra, hogy az általa kifogásolt személy legutóbb azt tanácsolta az RMPSZ-nek, hogy amennyiben hallatni szeretné a hangját, alakuljon át szakszervezetté. Kérdésünkre, hogy melyik minisztériumi alkalmazottról van szó, a pedagógusszövetség elnöke nem akart nevet említeni. A TOK-továbbképzők sorsát azonban Ecaterina Andronescu pecsételte meg, aki miniszteri székének elfoglalása után egyik első intézkedéseként törölte elődje, Cătălin Adomniţei rendeletét. A liberális oktatási tárcavezető ugyanis az RMPSZ-nek is engedélyezte volna az érdempontok elismerési lehetőségét, azonban mire a szaktárca kidolgozta volna a rendelet metodológiáját, 2008 decemberében kormányváltásra került sor. A hátrányos intézkedés, melynek hátterében a pedagógusszövetség szerint komoly anyagi érdekek húzódnak meg, évente mintegy hétszáz–hétszázötven, a Bolyai Nyári Akadémián részt vevő magyar pedagógust érint. A minisztériumi gáncsoskodásnak előnye is van, véli az RMPSZ szovátai oktatási központját irányító Márton Zoltán. A Teleki Ház igazgatója szerint a jelenlegi rendszer teljesen kiszűri a pontvadászokat. „Így legalább azok vesznek részt a nyári akadémián, akik valóban képezni szeretnék magukat, és nem csupán nyaralni és pontokat gyűjteni jönnének Szovátára” – indokolta meg álláspontját a Teleki Oktatási Központ igazgatója. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. február 24.Összefogást sürgetnek a pedagógusokHevesen bírálja az oktatásban tervezett fejkvótarendszert a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) a Krónikához tegnap eljuttatott állásfoglalása. A szervezet elnöke, Lászlófy Pál-István a dokumentumban úgy fogalmaz, a kormány által javasolt intézkedéseket nem lehet úgy kivitelezni, hogy azáltal ne kelljen iskolákat bezárni, továbbá arra hívja fel a figyelmet, hogy a „költségek csökkentésére hozott kormányhatározat egy olyan folyamatot indított el, amelyik teljesen szétveri az amúgy is összekuszált romániai és ezen belül az anyanyelvi oktatást”. Kijelentésének alátámasztására Lászlófy idézi a szövetség egy tömbmagyar, illetve egy szórványmegyében működő szervezetének szakértői által megfogalmazott problémákat. „Az iskola-összevonás nem érintheti az óvodai csoportokat és az elemi osztályokat. A gyermekek túl kicsik az ingázáshoz” – szögezik le a tömbmagyar vidék szakemberei. Mint hangsúlyozzák, az iskola-összevonás többnyire a hátrányos helyzetű településeket érinti, ahol további nehézséget jelent a szülők anyagi helyzete is, hisz sok olyan család él vidéken, akik számára gondot jelent a gyerekek számára a ruházat, a tízórai, illetve az ingázás ellenértékének előteremtése. Ez pedig – hívják fel a figyelmet – az analfabéták számának növekedéséhez vezethet. Ugyanakkor az iskola-összevonások tervezésekor elsődleges szempont egy olyan átfogó felmérés elkészítése, amely feltérképezi az ingázás lehetőségeit. A pedagógusok a dokumentumban a Ceauşescu-diktatúra faluromboló politikájával magyarázzák azt, hogy az évtizedek során több tömbmagyar falu is elnéptelenedett, s ennek megakadályozására a rendszerváltás utáni kormányok egyikre sem tett megfelelő lépéseket. „Romániának most kötelessége úgymond kárpótlásként is biztosítani az óvodai és az elemi oktatást, akár egy gyermeknek is ezeken a településeken” – szögezik le az oktatók, akik a gond orvoslására javasolják a hátrányos helyzetű települések jegyzékbe vételét, s az ott működő iskolák speciális, nem fejkvótarendszer szerinti finanszírozását. A rendszer hátulütőjét látják a dokumentum kidolgozására felkért szakértők abban is, hogy a Székelyföld településein a rendőrség, csendőrség, katonaság nem a nemzeti közösség soraiból kerül ki, gyermekeik anyanyelvi oktatása csökkentett létszámú osztályokban történik, ami hozzájárul ahhoz, hogy a székelyföldi megyék egy osztályra jutó átlag-tanulólétszáma alacsonyabb a többi megyékhez képest. Ezért ebben az esetben is speciális alapból történő finanszírozást javasolnak. Ugyanakkor az iskolák kihasználtságának feltérképezését is javasolják, mivel szerintük ez is sok esetben segíthet a tervezett leépítések, iskolaegyesítések megvalósításában. Mindezt pedig véleményük szerint nem szabadna véghezvinni a helyi közösségek megkérdezése nélkül. Szórványproblémák Fontos lenne a tömb-szórvány viszony differenciálása akár olyan értelemben is, hogy a lehetséges diákok által sűrűn és gyéren lakott területekről beszélünk – így nem csak magyar ügy –, hiszen a szórványban vagy elszigetelt településeken nem alternatíva sem az osztályösszevonás, és gyakran az utaztatás sem” – szögezik le az általuk kidolgozott dokumentumban a pedagógusszövetség szórványszakértői, akik azonban a továbbiakban olyan javaslatokat fogalmaznak meg a tervezet javítására, amelyek nem csak a szórványban orvosolnák a gondokat. Hiszen egyebek mellett kérik az egy főre számított finanszírozási alapösszeg növelését, ugyanis szerintük a kormányjavaslat jelenlegi formájában nincs esély a kerettantervek által biztosított egyéb oktatási formák működtetésére, mint az emelt óraszámú tantárgyak, a művészeti és sportkörök, a választható tantárgyak megtartásának finanszírozására. A továbbiakban azt kérik, hogy a kormány hozzon létre egy külön alapot a kisebbségi oktatással járó költségek fedezésének kiegészítésére, a több tantárgy ugyanis több költséggel is jár. Összefogásra van szükség „Azt hiszem, a bemutatott anyagok igazolják azt, hogy oktatási rendszerünk igen komoly gondokkal küzd, és a megoldások nem uniformizálhatók, hanem sokszor igen sajátosak és egyediek, hisz gyermekeinkről van szó. Ha valamikor, most úgy érzem, szükségszerűvé vált az összefogás, racionális érvelés mentén mind a politikummal, mind a civil szférával, hogy elkerüljük a végzetes kimenetelt” – zárja sorait Lászlófy Pál-István, aki az általa vezetett szervezet nevében egy olyan találkozó összehívását sürgeti, amelyen az RMDSZ, az RMPSZ, illetve a tanfelügyelőségek képviselői egyaránt részt vesznek. Emellett az iskolák működtetésében segítséget nyújtó jogi és könyvelési tanácsadó iroda felállítását és működtetését kérik, valamint egy olyan szakmai fórum keretének biztosítását egy webfelületen, amelyeken meg lehet osztani a problémamegoldó lehetőségeket. Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár) 2010. március 23.Vitatott oktatási reformA magyar pedagógusok, oktatásügyi szakértők körében megoszlanak a vélemények arról, hogy elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremt-e a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint korábban. A sokak szerint jót és rosszat egyaránt tartalmazó jogszabályjavaslatot a tanügyi tárca csütörtökön bocsátotta nyilvános vitára, a módosító javaslatokat két hétig fogadják, majd április közepén összesítik. A módosító javaslatok benyújtására szabott rövid határidőt Daniel Funeriu tárcavezető azzal indokolta, hogy a tervezet nem teljesen új, csupán módosított változata a korábban széles körben megismert, az Andronescu–Miclea-féle változatokból ötvözött jogszabálynak. „Ez egy jó kerettörvény” – szögezte le a Krónika kérdésére Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Mint mondta, nagyra értékeli, hogy a tervezet szerint a magyar gyerekek elsőtől a tizenkettedik osztályig külön, sajátos tanterv és program alapján tanulhatják ezután a román nyelv és irodalom tantárgyat, és a vizsgáztatás is ennek megfelelően zajlana, ugyanakkor a magyar diákok minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. Lászlóffy azonban azt is elmondta, hogy tart a parlamenti vitától, amely szerinte tönkreteheti az amúgy összességében jónak ítélt törvénytervezetet. „Szkeptikus vagyok, mivel ez a rendszer nincsen kellőképpen kikísérletezve” – fogalmazott lapunknak Bencze Mihály, a brassói Áprily Lajos Gimnázium matematikatanára is. A pedagógus szerint össze kellene állítani egy olyan szakbizottságot, amely a tanterv, a tankönyvírás és a tanügyi törvény kérdéseiben konzultál, és kísérleti jelleggel kipróbálja az újításokat, melyeket így később problémamentesen lehetne gyakorlatba ültetni. „Fontos a változtatás, a folyamatos újítás, de csak megfelelő körültekintéssel” – tette hozzá a pedagógus. Derűlátó a szülők szövetsége Mindenképpen előrelépés az új tanügyi törvénytervezet a korábbiakhoz képest – nyilatkozta a Krónikának Vilcsek Károly, az Országos Szülői Szövetség igazgatótanácsának kisebbségi ügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke. Vilcsek szerint a tervezet kisebbségi oktatást érintő legfontosabb változtatása, hogy a jövőben valamennyi, teljes egészében magyar tannyelvű iskolában az igazgatónak kötelező tudnia magyarul, míg a vegyes tannyelvű iskolákban legalább egy igazgatóhelyettesnek kell ismernie a magyar nyelvet. „A következő lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az iskolák adminisztratív tanácsában a szülők harmincszázalékos arányban vehetnek részt” – mondta a Krónikának Vilcsek, aki annak a módosításnak is örül, hogy ezentúl nem a tanfelügyelőség nevezi ki a tanárokat, hanem az iskola, azaz közvetlenül az igazgató alkalmazza őket. Hozzátette, a szülői szövetség legutóbbi ülésén a kisebbségi oktatás számára két fontos javaslatot is sikerült elfogadtatni, amely vélhetően bekerül majd a törvénytervezetbe. Az első javaslat szerint a heti maximálisan megengedett 30 órában benne lesz a kisebbségek nyelvén tanuló diákok anyanyelvórája is. A szövetség ugyanakkor azt is kéri, hogy a közoktatási intézményekben működő különleges osztályok ugyanúgy igényelhessenek ingyenétkeztetést és tanszertámogatást, mint a kisegítő iskolák. Vitatott átrendezés A Maros megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó szerint több vitatható paragrafusa van a tanügyi törvénytervezetnek. „Nem tudom eldönteni, hogy ha a tervezett formában fogadná el a parlament, akkor jobb vagy rosszabb lesz a tanügy helyzete – fejtegette a Krónika kérdésére a pedagógus. – Mi Maros megyében a napokban mindenképpen megszervezzük a tanfelügyelők és tanintézeti vezetők fórumát, összegyűjtjük az ott felmerülő javaslatokat, és eljuttatjuk azokat a szaktárcához.” Illés Ildikó szerint az egyik legfontosabb változás, hogy a 9. osztály még az általános iskolai képzés része lesz. „Jól meg kell gondolni azt, hogy ez a megoldás alkalmazható-e Romániában. Persze a községekben, falun élő tanulóknak ez előnyös, mert ők esetleg nem akarnak továbbtanulni, és akkor jó az, ha még egy évet pluszban okosodhatnak. Viszont Erdélyben tradíciója van a nyolcosztályos rendszernek, és nem kellene ettől eltérni” – jegyezte meg. Ugyanezt a törvénycikkelyt tartja a tervezet legnagyobb problémájának Ioan Lung, a nagyszalontai Arany János Gimnázium igazgatója is. Az iskolai elöljáró elmondta, a Bihar megyei városban nem biztos, hogy helyet tudnának szorítani még egy évfolyamnak az általános iskolában. Funeriu: fölösleges az aggodalom A tiltakozások beszüntetését kérte a tanügyi szakszervezetektől tegnap Daniel Funeriu tárcavezető. Mint mondta, a pedagógusok fölöslegesen aggódnak, a kormánynak ugyanis megvan a szükséges kerete a tanügyi alkalmazottak fizetéseire. „Tudok arról, hogy a szakszervezetek arra mozgósítanak, hogy a tanárok ne írjanak be jegyeket a naplóba. Arra kérem a tanárokat, ne csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – fogalmazott Funeriu. A miniszter külön kiemelte a buzăui tanárok esetét, akik amiatt tiltakoznak, hogy bizonyos pótlékokat nem fizettek ki nekik. Mint mondta, a kormány mihamarabb törleszteni fogja a törvényes járandóságokat. Mint arról beszámoltunk, a tanárok egy része tegnaptól azzal tiltakozik az alacsony bérek ellen, hogy nem írja be a jegyeket az osztálynaplóba. „Nagyon kényes probléma ez, hiszen nemcsak a helyhiányról van szó, hanem arról is, hogy a hároméves középiskolában már másoknak kell lenniük a tanárokkal szembeni elvárásoknak is, mint eddig, így fokozottan figyelnünk kell, kit veszünk fel a jövőben” – magyarázta. Meglátása szerint az is gond, hogy a jelenlegi állás szerint nincs elég tanár az iskolában ahhoz, hogy a gimnáziumi órarend változásával együtt járó tanóraszám-növekedést problémamentesen lefedjék, ám általában elég nagy a fluktuáció a tanári karon belül, így elképzelhető, hogy az új munkaerőt már új szempontoknak megfelelően alkalmazzák, ha erre kerül a sor. Ez azonban az igazgató reményei szerint nem fog megtörténni: hamarosan ugyanis módosító javaslattal áll majd elő, melyben azt kéri, maradjanak a kilencedik osztályok a középiskolai ciklusban. Eközben Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremthet a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint amit az eddigi gyakorlat megengedett. Újabb RMDSZ-es javaslat Bokor Tibor felső-háromszéki szenátor jelentős fejleménynek nevezte, hogy a tanintézmények jogi személyiségére vonatkozó RMDSZ-es javaslat is bekerült abba a törvénytervezetbe, amelyet a kormány legutóbbi ülésén bemutattak. A jelenlegi törvényben egy tanintézmény abban az esetben kaphatja meg a jogi státust, ha 200 feletti gyereklétszámmal rendelkezik, a tervezetben a demokrata-liberális párt ezt 300-ra emelte. Sikerült bevinni azonban az RMDSZ javaslatát, miszerint egy adott közigazgatási területen mindenképpen létezhet egy jogi személyiséggel rendelkező iskola, függetlenül a diáklétszámtól. Egy községben mindenképpen lesz önálló tanintézmény, akkor sem kell a szomszéd község iskolájához csatolni, ha például csak 176 gyerek tanul ott, magyarázta az RMDSZ tanügyi szakértője. A szórvány szempontjából fontos kitétel, hogy városokban a kisebbségi iskolák ugyancsak a gyereklétszámtól függetlenül rendelkezhessenek önálló jogi személyiséggel. Bokor eredménynek tartja, hogy a tervezetbe bekerült, ha a gyereknek lakóhelyén nincs lehetősége anyanyelvén tanulni, az állam fizeti az ingázás költségeit, vagy ha 50 kilométernél távolabbi iskolában tanul, a bentlakást és az étkezést fedezi. A tanügyi szakember szerint szükséges a változtatás, de sokan csak a reformok bevezetését hangoztatják, ám alkalmazkodni nem akarnak hozzájuk.„Azzal, hogy kötelezővé teszik a 9. osztályt is, megkönynyítik a tanulók helyzetét. A gyerekek 16 évesen, megkomolyodva dönthetnek arról, szakiskolát vagy elméleti pályát választanak” – hangsúlyozta. Nem baj a politikai szerepvállalás? Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője pozitívan nyilatkozott az új tanügyi törvényről. „Jónak találom az új tanügyi törvénytervezetet, és ha ellátják a szükséges metodológiákkal is, akkor új alapokra lehetne helyezni a román tanügyi rendszert” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ferencz Salamon Alpár, hozzáfűzve, „a román társadalom nincs felnőve a tervezethez”. Mint mondta, a decentralizáció sok szempontból jót hoz az iskolák életébe, jónak tartja például, hogy a tervezetben oly módon szabályozzák a humánerőforrás alkalmazását, hogy az iskolaigazgatók dönthetnek arról, kit alkalmaznak és kit nem. Hasonlóan elismerően szólt arról is, hogy a tananyagot csökkenteni akarják, mint mondta, az eddigi tananyag hatvan százaléka képezi majd törzsanyagot, amit a diákoknak el kell sajátítaniuk, ez pedig lazább munkaritmust tesz lehetővé tanárnak és diáknak egyaránt. „Ettől függetlenül vannak módosító javaslataink” – mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: az osztályok mellé rendelt tanítók létszámával kapcsolatosan javasolni fogják, hogy vegyék be a keretbe a step by step alternatív módszert is, amely két tanítót ír elő egy osztályhoz. De a főtanfelügyelő újragondolná azt is, amely tiltja az iskolaigazgatóknak a politikai elkötelezettséget. Végh Balázs, Nagy Orsolya, Máthé Éva, Kiss Előd-Gergely, Jánossy Alíz, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||