|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 187 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | 181-187 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szabó Zsolt 2014. december 6.Könyvkiadás a diktatúrában (45 éves a Kriterion)Jó hangulatú kerekasztal-beszélgetés helyszíne volt tegnap az árkosi kastély: a Kriterion Könyvkiadó régi munkatársai gyűltek össze a 45. évfordulóra, és bár hiányzók is voltak, a nap folyamán sikerült feleleveníteni a kezdeteket és azt a két évtizedes küzdelmet, amelynek során a romániai nemzetiségek kiadója a szakmának mérce, az olvasóknak öröm, az ott dolgozóknak második családja lett. A rendezvényt nem pusztán a nosztalgia indokolja: tudományos kutatás tárgyát is képezi a 2007-ben elhunyt Domokos Géza irányítása alatt álló, jelentős kisebbségvédelmi feladatot vállaló intézmény, illetve az egész korszak. A szervező Domokos Géza Egyesület, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szabédi László Emlékház, a Bukaresti Magyar Intézet és az Árkosi Művelődési Központ szakemberei arra keresik a választ, hogy a Kriterion által felkarolt kisebbségi kultúra hogyan, milyen módon erősödött meg és maradt talpon a diktatórikus kommunista rendszerben. A meglévő dokumentumok ugyanis éppen arra a háttérmunkára nem világítanak rá, ami az igény megfogalmazódásától a megvalósulásig – amelynek csak egyik lépcsője az akkor még Criterion nevű új kiadót engedélyező, a Hivatalos Közlönyben 1969. december 8-án megjelent miniszteri rendelet – vezetett, illetve ami egy-egy új könyv kinyomtatásához kellett. Ma már nevetve mesélik, hogy milyen módon sikerült a szerkesztői gárdát, a bukaresti és vidéki csapatokat összetoborozni – kit a kényszermunka után, kit korrektorként, kit könyvelőként vettek fel –, és az is derű forrása, hogy a nyílt és burkolt utasítások, a cenzúra és a szövevényes hatalmi viszonyok között milyen ügyeskedések, olykor véletlenek segítették az új kötetek, új kultúrák megjelenését. Domokos Géza tartotta a hátát mindenért, és együtt nőtt a feladattal – hangzott el a tegnapi találkozón; az is az ő érdeme volt, hogy a kiadó pár év után már 14 nyelven szólalt meg, és többek között a hivatalosan nem is létező romániai ukrán, szlovák, jiddis, lipován, tatár közösségeknek is anyanyelvű olvasnivalót adott. Ez a soknyelvű, sokszínű szerkesztőség olyan hangulatban dolgozott együtt, ami ma is megkapó és reményt keltő; jó néhány ízes történet is megéri, hogy átmentsék a következő generációknak. A Bartha Ágnes irodalomtörténész által vezetett műhelybeszélgetéseken Bálint Lajos, Dávid Gyula, Elena Diatcu, Kacsó Judit, Steva Lepoiev, Molnár Gusztáv, Panait Róza, H. Szabó Gyula, Szabó Zsolt mesélt az általuk megélt örömökről, nehézségekről, a nagy sikerű sorozatokról, a magyarországi és romániai könyvkiadás közötti különbségekről, magukról, a szerzőkről, az olvasókról és azokról az ünnepekről, amikor egy-egy könyvbemutatón mindannyian találkoztak. A demokráciában ez a viszony is megváltozott, de ez majd egy következő kutatás tárgya lehet. Egy tanulság mindenképpen adódik: a legnehezebb körülmények között is lehet értéket teremteni. Példa rá a Kriterion. Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. december 8.Kolozsvári kiadók SepsiszentgyörgyönHárom kolozsvári könyvkiadó – Kriterion, Művelődés és Polis – mutatta be friss termését Sepsiszentgyörgyön a Tortoma Könyvesházban szombat délelőtt. A szerzők közül Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomtörténész ismertette a nyáron megjelent, a korábbiaktól eltérő kötetét. Az egybegyűlteket a házigazda, Demeter László, a Tortoma igazgatója köszöntötte, majd H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője ismertette legfrissebb köteteiket, kiemelve a legújabbat, három tévés „grácia”, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária A mi Magyar Adásunk című könyvét, mely szubjektív visszatekintés a kezdetekre, amikor a Román Televízió magyar adása intézményként működött, szolgálta az erdélyi magyarságot, népszokásokat örökített át. A tévé tevékenységét olyan lelkes művelődésszervezők támogatták, mint néhai Sylvester Lajos – emelte ki az igazgató. A Kriterionnál megjelent legújabb, Nehéz hűség című könyvét mutatta be Borcsa János. A szerző elmondta, eddig a csoda – az irodalom – magyarázatával, értelmezésével foglalkozott, most új oldaláról mutatkozik be. A 2012 óta a Háromszékben, Krónikában és internetes portálokon megjelent jegyzeteit gyűjtötte három ciklusba. Ezekben az új idők arcát igyekszik megmutatni saját szemszögéből. A H. Szabó Gyula által névtelen, de önmagát építő sorozatként jellemzett kötetek legújabbikát a szerkesztő, Mirk László csíkszeredai nyugalmazott magyartanár mutatta be. A 123 vers a családról mindenkihez szól, újdonságát az jelenti, hogy a kolozsvári Báthory István Főgimnázium rajzkörösei illusztrálták. Szabó Zsolt, a Művelődés Kiadó vezetője az immár megjelent száz kötetük közül bemutatta a legfrissebbeket, illetve a régebbiek közül a Háromszékhez kötődőket. Szólt Benedek Elekről, a székely határőrezredekről. Méltatta Pap István Brüsszeli levelek és Gyalui Farkas Emlékeim (1914–1921) című emlékiratait. Ez utóbbi az utolsó fél békeévet, a háborút, a román betörést és megszállást, valamint az egyetemi könyvtár viszontagságait mutatja be. Dávid Gyula, a Polis Könyvkiadó igazgatója Bánffy Miklós újrafelfedezéséről beszélt, bemutatta Bánffy-sorozatukat, kiemelve a legfrissebb terméket, a gróf emlékiratait, valamint karikatúráit. Szólt novelláiról, színdarabjairól, és hangsúlyozta: Bánffy Miklós végre az őt megillető helyre került, Erdélyi történet című trilógiáját számos nyelvre, még kínaira is lefordították. Szekeres Attila Erdély.ma 2015. március 16.Könyv és Gyertya gálaAz RMDSZ március 15-i ünnepi rendezvénysorozatának záróakkordjaként Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében a magyar és a székely himnusszal indult, és Palya Bea valamint Szokolay Balázs előadásával ért véget vasárnap a Könyv és Gyertya gála. A díjat az RMDSZ Maros megyei szervezete alapította, és olyan Maros megyei személyeknek adják, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. Beszédet mondott Markó Béla szenátor, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Lukács Bence Ákos konzul Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről. Szolidaritással minden lehetséges Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke azokat cáfolta, akik azt állítják, hogy ma már nincsenek olyan emberek, mint voltak 150, 160 évvel ezelőtt, hogy az az összefogás, szolidaritás, ami akkor vagy közelebbi múltunkban, 1990. február 10-én, a gyertyás- könyves tüntetésen megtörténhetett, ma már nem lehetséges, mert megváltoztak a társadalmak, megváltoztak az emberek. A volt elnök kijelentette: nem hisz abban, hogy megváltozott volna az a hit, az a bizalom, hiszen "ma is a könyv és gyertya jegyében gyűltünk össze ünnepelni azokat, akik kiérdemelték ezt a kitüntetést". Mint mondta, nem elképzelhetetlen az a szolidaritás. Ha félretesszük a véleménykülönbségeket, össze tudunk fogni. "Hinni kell a változásban, a szolidaritásban, szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, és akkor minden lehetséges" – mondta egyebek között Markó Béla. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy második alkalommal kerül sor a Könyv és Gyertya díj kiosztására, majd felidézte az 1990-es tüntetést, amikor százezer magyar ember vonult végig a városon könyvvel és gyertyával a kezében, amikor hatalmas közösségi erő lüktetett, és amikor jó volt magyarnak lenni Vásárhelyen. Azért alapították a díjat, hogy felhívják a figyelmet azokra az alapvető értékekre, amelyekhez ragaszkodunk, amelyek akkor csak vágyként fogalmazódtak meg, és amelyek nagy része 25 év elteltével megvalósult. A gálán kitüntetésben részesültek: 1. Berekméri D. István sáromberki nyugalmazott történelemtanár. A pedagógusi munkakör mellett belekapcsolódott és elmélyült a tudományos-kutató tevékenységben is. Részt vett abban a munkaközösségben, amely kiadta Sáromberke falumonográfiáját 1994-ben. Több alkalommal tartott előadást helytörténeti konferenciákon, ahol tudományos dolgozatokat terjesztett elő. Megjelent három könyve, 2006-ban a Sáromberke és a Telekiek, 2007-ben II. Rákóczi Ferenc – az ország nélküli fejedelem, majd 2013-ban a Bethlen Gábor – Erdély fejedelme (1613–1629) című. Jelenleg a Sáromberke és a Telekiek című kötet átdolgozásán, bővítésén dolgozik, amelyet Teleki Samu Afrika- utazó halálának 100. évfordulója alkalmával szeretne kiadni 2016-ban. 2. Biró János fafaragó, Nyárádszereda. Gépészmérnökként dolgozott Nagyenyeden, Szász-régenben, Nyárádszeredában, fafaragással is foglalkozik. Számos alkotását lehet megcsodálni szerte a megyében és a határokon túl is, Nyárádszeredától Mórig. Igényesen kifaragott kopjafák, címerek, díszes székely kapuk tanúskodnak Biró János fafaragó mesteri munkájáról. 3. Gál Barna Gyula Segesvár és a környékbeli magyarság meghatározó személyisége. Matematika-fizika főiskolán szerzett oklevelet, majd 1953 és 1991 között mint matematika szakos tanár dolgozott. Pályafutása alatt is legfőbb feladata volt a magyarságért, a közösségért tevékenykedni. Az RMDSZ segesvári szervezetének megalakulásában nagy szerepet játszott, majd 1991 és 2004 között a segesvári RMDSZ elnökeként kitűnően vezette a szervezetet. Ugyanakkor 1992 és 2004 között Maros megyei tanácsosként képviselte a magyarság érdekeit. 4. Görög Miklós építészfőmester 1935. október 10-én született Marosludason. Az RMDSZ marosludasi szervezetének megalakításában nagy szerepet játszott, és egyetlen olyan esemény sem volt a helyi RMDSZ szervezetnél, amelyben ne vett volna részt. A Szociáldemokrata Platform országos alelnökeként is tevékenykedett, és Kerekes Károly parlamenti képviselő irodavezetője volt Marosludas kerületben. 5. Horváth János, Marosszentkirály. Fiatal kora óta foglalkoztatta a hagyományőrzés, a néptánc. Életcélja a néptánc megőrzése és továbbadása a fiatal generációknak. 1991-ben megalakította a Vadrózsa hagyományőrző tánccsoportot Nagy Margit tanárnő közreműködésével, amelynek mára már a negyedik generációját oktatja. Fáradságot nem kímélve végzi ezt a szép munkát, melynek köszönhetően szülőfaluja hírnevét már a határokon túl is ismerik. Jelenleg 16 párral dolgozik, akiknek számos erdélyi magyar vidék táncait tanítja. 6. Mátyás Endre, nyugalmazott matematika szakos tanár, Szováta. 1973 és 1996 között pedagógusként és igazgatóként dolgozott. 1996 és 2000 között Szováta polgármestere volt. 1990 óta tevékenykedik az RMDSZ szovátai szervezeténél, melynek alapító tagja volt. Egész életében lelkesen vállalta a közösségi feladatokat, erejét nem kímélve tevékenykedett Szováta közösségéért. Pedagógusként, aligazgatóként, majd később igazgatóként gyermekek generációit oktatta nem csupán matematikai ismeretekre, hanem arra is, hogy miképpen lehet magyarként megmaradni a szülőföldön. 7. Tóth Dénes, Gyulakuta. Mezőgazdasági technikumot végzett, 1965 és 2012 között a gyulakutai állatorvosi körzetnél dolgozott állat-egészségügyi technikusként. Szakmai munkája mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonított a közösségépítésnek. 1990 óta az RMDSZ-ben töltött be különböző tisztségeket, 18 éven át helyi tanácsosként tevékenykedett, és alelnöke volt a helyi RMDSZ szervezetnek, melynek megalakításához jelentős mértékben hozzájárult. Munkája során igyekezett eleget tenni a szakmai elvárásoknak, és a gyulakutai közösség számára olyan megvalósításokat elérni, melyek példaértékűnek bizonyulnak az új generációnak. 8. Kun László, Marosvécs, történelem szakos tanár. Elhivatottan, lelkesen és kellő részletességgel tanította tanítványait múltunk történelmére, ismertette velük a korszakok változásit, őseink nyomában. 1990 és 2011 között pedagógusi hivatása mellett a Magyarói Általános Iskola igazgatójaként is dolgozott. Munkája során a magyarói oktatás fejlődését, színvonalát tartotta elsődleges célnak, a helyi diákok erkölcsi és szellemi tudásának gyarapítása kiemelkedő fontosságúnak számított. 9. Farkas Elek, Harasztkerék, magánvállalkozó. Több helybélinek biztosít munkát és megélhetési lehetőséget. Aktív szerepet vállal az RMDSZ ákosfalvi községi szervezetében, 1996 és 2000 között helyi tanácsos. Támogatja az RMDSZ-t, a történelmi egyházakat, egyesületeket. Ákosfalva községből több mint száz személynek nyújtott támogatást, hogy ünnepélyes keretek között részt vehessenek a honosítási ceremónián az anyaországban. 10. Darabont József református lelkipásztor. 1973 szeptemberétől szolgál Görgény-szentimre, Mezőbodon, Mezőcsávás református gyülekezetében. Kiemelkedő fontosságúnak tartja a gyerekek és fiatalok foglalkoztatását, lélektől lélekig hirdet igét felnőtteknek, időseknek. 1990-ben megalakította Mezőcsávás községben az RMDSZ szervezetet, idejét, erejét, energiáját nem sajnálva járt házról házra összeírni az RMDSZ-tagokat. Emiatt megfenyegették és bántalmazták 1990-ben. Nem hátrált meg a közösségért való munkában, lelkesen dolgozott a magyarságért. 11. Nagy Béla, Nagysármás. A sármási Vointa Kisipari Szövetkezetnél töltött be különböző tisztségeket, 1993 és 1996 között a községi kórháznál vállalt munkát, 1996 és 1998 között higiéniai asszisztensként dolgozott a Maros megyei egészségügyi rendőrség és megelőző orvoslás intézeténél. Közösségalakító tevékenységekben is részt vett, az RMDSZ helyi szervezetének egyik meghatározó személyisége. A nagysármási RMDSZ szervezet alapító tagja volt. ’90 óta folyamatosan vállalt tanácsosi tisztséget, 2000 és 2004 között helyi elnök volt a nagysármási RMDSZ szervezetnél. 12. Kocsis József, Radnót. A székelykeresztúri tanítóképzőben kezdte, majd Székelyudvarhelyen fejezte be tanulmányait. Somosdon tanított, majd három év katonaság után Harcón volt iskolaigazgató és tanító. 1963-ban került vissza Radnótra, a kertészeti iskolába, majd annak megszűnése után 1964 őszétől az Agronómusok Háza alkalmazottja lett. Megalakulása óta tagja a radnóti RMDSZ-nek. Közösségformáló és mindennapi munkája mellett kopjafát faragott az I. és II. világháború magyar hősei emlékére, melyet a református templom kertjében állítottak fel. 13. Fülöp G. Dénesné Suba Ilona, a Vártemplomi Diakóniai Központ Lazarenum Alapítványának elnöke. Az erdélyi és a marosvásárhelyi magyarságért végzett sokoldalú munkájáért, az elesett, hátrányos helyzetű emberek támogatásáért végzett tevékenysége elismeréseként jelölte az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete. A 25 éve alapított Lazarenum Alapítvány jelenleg 18 gyermeknek szolgál otthonul a Lídia gyermekotthonban. A folyamatosan bővülő Vártemplomi Diakóniai Központot 46 idős személy lakja. A létesítmény az idősek gondozása mellett erdélyi magyar közművelődési célokat is szolgál. 2002 óta a Pici ház két pedagógus segítségével oktatást és meleg ételt biztosít 27 utcagyerek számára. A Lazarenum keretében – a diakóniai szolgálat részeként – évente 150 nagy családban nevelkedő mintegy félezer hátrányos helyzetű gyermek rendszeres támogatása és nyári táboroztatása folyik. A társadalom peremére szoruló családoknak otthonteremtő programmal segít, falusi házakban helyezve el őket, fedelet és megélhetést nyújtva számukra. Nem utolsósorban 33 munkahelyet tart fenn. 14. Török Gáspár, országos és nemzetközi elismertségnek örvendő fotóművész, a marosvásárhelyi közélet markáns alakja. Öt kontinensen állították ki munkáit, több mint 63 hazai és 25 nemzetközi díj birtokosa. Művészi rangjának elismeréseként 1988-ban az AFIAP, vagyis a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének művésze címmel, majd 1995- ben az EFIAP, ugyanezen szövetség kiváló művésze címmel tüntették ki. 15. Simon György magyartanárként a szép és szabatos nyelvhasználatra, a nemzeti hovatartozás önérzetes felvállalására tanította diákjait. Iskolai órái hétvégeken és vakációkban gazdag hagyományú erdélyi falvakban, hegyi ösvényeken, a múltat idéző emlékhelyeken folytatódtak. Simon György a Bernády Napok első kiadása óta a diákvetélkedők szervezője, számos Bernády-kiadvány szerkesztője, illetve korrektora. Ő indította útjára 1993-ban az ország összes magyarul tanuló középiskolás diákja számára az IKV-t, az irodalmi kreativitásversenyt, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül. A gálaesten Csíki Hajnal Horváth István A nyelv csak élve tündököl című versét szavalta, fellépett Trózner Kincső (ének), zongorán kísérte Trozner Szabolcs. A laudációkat B. Szabó Zsolt műsorvezető olvasta fel. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 4.Bartók Bélára emlékezett NagyszentmiklósBartók a határokon át is összeköti a magyarokat Nagyszentmiklóson az utóbbi évtizedekben a március idusán megtartott Nemzeti Ünnepet követően, március 25-e is ünnepnappá nemesült, mert az egyetemes kultúra korszakalkotó jelentőségű személyisége, Bartók Béla születésnapját szülővárosában immár a zene egyik ünnepnapjaként tartják számon. A Pro Bartók Társaság és Tamás Sándor fő szervezőnek köszönhetően immár másfél évtizede alkalomról-alkalomra hallhatják a zene kedvelői Bartók és a világ zeneirodalmának gyöngyszemeit. A hagyományt betartva, az idei Bartók-napon koszorút helyeztek el a Jecza Péter szobrászművész által alkotott, és 1993-ban felavatott, Bartók-szobornál a Pro Bartók Társaság, a helyi Polgármesteri Hivatal, a topolyai (Vajdaság) és zsombói (Magyarország) küldöttségek, a Temes megyei és a helyi RMDSZ szervezetek, a Révai Miklós Egyesület, a Máltai Segélyszolgálat helyi fiókszervezetének képviselői és magánszemélyek. A koszorúzás ünnepélyes pillanatait követően, a felújítás alatt álló Nákó-kastély nagytermében Ioan Mihailescu, Dragos és Manuela Iana-Mihailescu zongoraművészek, Doru Roman és Szabó Zsolt (ütőhangszerek) közreműködésével ünnepi hangversenyt adták elő. A hangversenyen helybéli egyházi és világi tisztségviselők mellett nagy számban vettek részt a helybéliek mellett temesvári zenekedvelők is. A rendezvény díszvendége volt dr. Kerek Ferenc szegedi egyetemi tanár, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Pro Bartók Társaság művészeti vezetője. Köszöntőbeszédében Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke igazi eurorégiós rendezvényként értékelte az idei Bartók Napot, ezzel teljesítve az egyesület célkitűzését, mely Bartók zenei örökségének országhatárokat felülírva hivatott népszerűsíteni és megismertetni. „Annak ellenére, hogy az idei nem kerek évforduló, hiszen Bartók Béla 134 évvel ezelőtt született városunkban, mégis különleges emlékezés az idei, mert egyrészt szeptemberben lesz a nagy zeneszerző halálának hetvenedik évfordulója, és ezáltal a zenei világ érdeklődésének homlokterébe került Bartók zenei öröksége, több helyszínen szerveznek hangversenyeket és más rendezvényeket, másrészt mindannyiunk örömére, a Pro Bartók Társaság tizenötödik alkalommal szervezi meg Bartók Béla születésnapján az ünnepi Bartók-Napot. Kis üröm is vegyült örömünkbe amiatt, hogy a Román Rádió Vándorló Zongora akciója keretében három évvel ezelőtt Nagyszentmiklósra eljutott Blüthner koncertzongora áprilisban ismét útra kel, hogy más hazai kisvárosokban szólaljon meg. A fenti ok miatt, nagyon örülünk annak, hogy a két koncertzongora ittléte lehetővé teszi számunkra azt, hogy ezen a hagversenyen Bartóknak viszonylag ritkán játszott szerzeményének hangjait szólaltassuk meg. Abban reménykedünk, hogy a Nákó-kastély felújítására szánt európai pénzből sikerül egy zongorát is vásárolni, mert nagy szükségünk van egy jó hangversenyzongorára – mondta Tamás Sándor, aki az elmúlt másfél évtized gyorsmérlegét megvonva fejtette ki meggyőződését, mely szerint sikerült a legfontosabb célkitűzést, Bartók elmékének és szellemiségének ápolását, életművének népszerűsítését és bemutatását maradéktalanul teljesíteni. „A kezdetektől fogva hangsúlyosan jelen voltak a hangversenyek reperoárjában Bartók alkotásai, a legegyszerűbb daraboktól kezdve, a nápdalfeldolgozásokon keresztül, a maihoz hasonló rendkívül összetett darabokig. Az is része volt az elképzelésünknek, hogy ne csak a nagyszentmiklósiakat, hanem az egész régiót megszólítsuk, és az idén ez sikerült is, a temesvári vendégeink mellett szegedi, makói, kiszombori és vajdasági vendégeket fogadhattunk.” – mondta Tamás Sándor. Dănuţ Groza nagyszentmiklósi polgármester a résztvevőknek ismertette, hogy egy Mórahalommal közösen megnyert, határon átnyúló európai uniós pályázat keretében újítják fel a Nákó-kastélyt: „Az uniós projektnek két összetevője volt. Az első a kastély tulajdonosainak járó összeg kifizetését célozta, mert a Nákó-kastély egyik szárnyát visszaszolgáltatták az örökösöknek. Megegyeztünk velük az árban, megkapták a kért összeget, és a kastély jelenleg teljes egészében a város tulajdonában van. A projekt másik összetevője a kastély külső felújítására vonatkozik. Reméljük, hogy az idei nyár végéig sikerül befejezni a külső felújítást, és a jövőben egy másik európai uniós pályázat keretében szeretnénk a kastélybelsőt is felújítani annak érdekében, hogy a régióba látogató turisták programjába is bekerüljön a kastélylátogatás, Nagyszentmiklós többi nevezetességével együtt” – mondta a polgármester. A Bartók-napi ünnepi hangversenyen elsőként az ifjú Ioan Mihailescu zongoraművész tolmácsolásában hangzottak fel Beethoven 12. zongoraszonátája dallamai, majd az előadóművész Chopin fokozott lírai hangvételű cisz moll Scherzóját adta elő. A lírai zenei vonalvezetés jegyében, a romantikus hangzás folytatásaként rendkívüli élményt, hamisítatlan zenei csemegét biztosított a Mihailescu házaspár előadva Rahmaninov hat négykezes zongoradarabját. A hangverseny kiemelkedő és egyedi – Bartók zsenijét egyértelműen kiemelő – darabját képezte, az 1937-ben szerzett Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című, a zeneiséget a végletekig kiaknázó darab. Az előadók ihletett megfogalmazásában keltek életre a változatosságuk ellenére is összeforrt zenei egységet alkotó hol mélyen gomolygó, hol játékos, sőt humoros fordulatokkal telített dallamok, a váratlan cintányérütések, a zongorák hömpölygő dallamait kiteljesítő xilofon, pergődob, trangulum és sok más ütőhangszer hangjai tartalmas és különleges zenei élményt biztosítva. Makai Zoltán hetiujszo.com Erdély.ma 2015. április 7.Emléktáblát avattak a szalacsi iskolábanHúsvétvasárnap emléktáblát avattak a szalacsi iskola földszintjén a budapesti Molnár Béla emlékére, aki a helyiek Béla bácsijává lett, és a falu díszpolgári címét is megkapta évekkel ezelőtt. Az emléktábla civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült. A Szalacs díszpolgári címével kitüntetett Molnár Béla a valamikori Ikarusz budapesti Művelődési Házának igazgatójaként a sors jóvoltából megismerkedett Szabó Tibor szalacsi származású agrármérnökkel, aki annyit beszélt neki Szalacsról és az itteni vidékről, emberekről, hogy az meggyőzte a nagyvállalat igazgatóját: engedélyezze, hogy a romániai változások után meglátogassa a falut a művelődési ház autóbuszával és egy ottani csapattal. Pár napos szalacsi tartózkodásuk közben bebarangolták a vidéket, beszédbe elegyedtek a híres szalacsi pincesor gazdáival, megismerkedtek a tantestülettel és sok-sok iskolás gyerekkel. A látogatás vége az lett, hogy Molnár Béla elvitte magával a tantestület által kiválasztott, leginkább rászorulónak vélt 40–45 gyereket egy 5–6 napos anyaországi kirándulásra. Sikerült neki varázslatos programokat kitalálni, azokat megvalósítani úgy, hogy gyermekeink semmit nem adtak, csak kaptak. Élményekkel megrakodva A mindenki számára tanulságos kirándulást követően az következett volna, hogy a következő esztendőben mi, szalacsiak fogadjunk egy ottani csapatot, de Béla bácsi – már bátran nevezhetjük így, mert ő lett a szalacsiak „Béla bácsija” – azt mondta: még mindig mi következünk. Így ismét ők vitték, ellátták, nyaraltatták, majd épségben és ajándékokkal meg élményekkel megrakodva hazahozták gyermekeinket. Ki tudja, meddig folytatódott volna ez a folyamat, ha Béla bácsit meg nem támadja a gyilkos kór. Hosszas és fájdalmas műtétek sorozata következett, munkaadója beteg-nyugdíjazta, de ő nem adta fel: könyvtárosi, népművelői munkát folytatott, tanított több iskolában is, tevékenyen vezette a gyermelyi nyugdíjasok körét – és Szalacsra látogatott minden falunapon, míg az egyiken díszpolgára lett. Sajnos a kórt nem tudta végleg legyőzni, 2013-ban örökre itthagyott bennünket. Ezen a húsvéton neki állított emléket az a kétmaroknyi ember, akik Bokor Szilárd kezdeményezésére (aki maga is a kiránduló gyerekek között volt egy alkalommal) felavatták a Béla bácsi tiszteletére igazgatói engedéllyel elhelyezett emléktáblát, mely teljesen civil kezdeményezés alapján, közadakozásból készült egy hozzáértő vésnök keze munkája nyomán. Civil kezdeményezés Az avatón részt vett Béla bácsi nagyobbik lánya, Kata és pedagógus férje, két volt diák, Jagos Helén és Nagy Tibor megkoszorúzta az emléktáblát, Pitó Lajos római katolikus plébános megszentelte, Szabó Zsolt református lelkész pedig megáldotta és méltatta Béla bácsi tevékenységét. Jelen volt a díszpolgári címet adományozó akkori polgármester, Dávid Károly, és Horváth Béla mostani elöljáró, valamint Vida Attila szintén mostani polgármester, az iskola volt igazgatói közül Rácz Barna és Bokor István, illetve a mostani igazgató, Kiss Edit is. A Dunakesziről jött Bokor Tünde (szintén pedagógus) és fia, Balázs Béla bácsi kedvenc dalát adták elő, egy negyedikes kislány, Boróka pedig Petőfi-verset szavalt. Beszédet mondott Szabó Csongor és Bokor István, mindketten Béla bácsi közeli ismerősei, barátai. Molnár Béla hozzátartozói meghatottan köszönték meg e civil kezdeményezésből létrejött megemlékezést. A tábla felirata „A világlátás nagy nevelőiskola, nemesíti a szellemet, tágítja az értelmet és kiírtja az előítéleteket. Molnár Béla (1936–2013) 1990–1992 között a Budapesti Ikarusz Művelődési Központ igazgatójaként, több mint 100 szalacsi iskolás és pedagógus anyaországi utaztatását és ottlétének finanszírozását szervezte erőn felül teljesítve, szívügyének érezve a szalacsiak sorsát. Készíttették az emlékét őrző egykori diákok és pedagógusok.” Bokor István erdon.ro 2015. április 23.Harminc év, harminc pannó a Bogáncs történetébőlHarminc pannón mutatja be a Bogáncs, valamint az abból „kisarjadt” együttesek – Zurboló, Kisbogáncs, Apróbogáncs, Morzsabogáncs, Zurboló Utánpótlás, Szamóca – történetét az a kiállítás, amelyet kedden este, a néptáncegyüttes 30. születésnapi rendezvénysorozata keretében nyitottak meg a Tranzit Házban. A Bogáncs-Zurboló Egyesület elnöke, Bajnóczi Zoltán emlékeztetett: ez az első évfordulós rendezvény, ahol nincs jelen az alapító Tolna Éva, a Brassai-líceum egykori magyartanára, aki 1985-ben létrehozta az iskola folklórkörét, a Bogáncs néptáncegyüttes elődjét. Szabó Zsolt, a Brassais Véndiák Alapítvány elnöke megjegyezte: az egykori Bogáncs-tagok mellett mindenki számára érdekes lehet a tárlat – amelyet egy hétig tekinthetnek meg az érdeklődők –, mivel hitelesen eleveníti fel az elmúlt időszakot. Szabadság (Kolozsvár) 2015. május 28.Közös ismerősök a könyvespolconNegyvenöt éves a Kriterion Könyvkiadó. Az évforduló alkalmából a bukaresti Balassi Intézet és a Román Kulturális Intézet által szervezett bukaresti konferencián nemcsak a Kriterion 45 évét méltatták, de külön foglalkoztak a kiadó egykori igazgatója, Domokos Géza munkásságával és a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáival is. Mi a közös első olvasmányélményeinkben, a fűzés mentén széthullott A Pál utcai fiúkban, a rongyossá olvasott Dumas-regényekben, majd később, a hatodszorra fellapozott, Vica és Gergő történeténél szamárfülezett Egri csillagokban? Vagy még később a Kő hull apadó kútban vagy aPillangó című regényekben? A válasz viszonylag egyszerű: valamennyi a Kriterion gondozásában jelent meg. Talán nem túlzás azt mondani, szüleink könyvespolcának zöme a Kriterion-könyvek különböző sorozataiból áll össze, hiszen 1970-es megalapításától ’89-ig a kiadó minden korosztálynak bőséges olvasmányanyagot kínált elérhető áron. A megaintézmény Egészen elképesztő számsort kapunk, ha leltárba vesszük a Kriterion-adatokat: húsz év alatt 1974 magyar nyelvű könyvet jelentettek meg 22,9 millió példányban. A legfényesebb korszakban, 1972 és 1980 között évente átlagban 110 magyar cím látott napvilágot, míg a ’85 utáni években átlagban „csak” 60–65 címet tudtak kiadni. S bár a magyar olvasók számára úgy tűnhet, hogy a Domokos Géza vezette Kriterion magyar kiadó volt, a 70–80-as években hasonló űrt pótoltak az egyéb kisebbségek nyelvén kiadott könyvek is. Az egykori szerkesztők által csak „kisebbségi megaintézményként” titulált Kriterion lefedte a teljes romániai kisebbségpalettát: a magyaron kívül további kilenc nyelven adtak ki szépirodalmat, művelődés- és kultúrtörténeti munkákat. Németül az első húsz évben 623 cím jelent meg (majdnem 2 millió példányban), ezáltal Németország határain túl a legtöbb német nyelvű könyvet megjelentető kiadóvá nőtte ki magát a Kriterion. Románul (szintén kisebbségi irodalom) 151 könyv jelent meg (több mint egymillió példányban), de helyet kaptak a Romániában élő más, kisebb létszámú kisebbségek is: húsz év alatt 206 szerb nyelvű kötet jelent meg (több mint százezer példányban), ukrán nyelven 154 (66 ezer példányban). A romániai kisebbségek számarányához igazodik a jiddis nyelven kiadott könyvek száma (53 cím 19 ezer példányban), a szlovák nyelvű irodalom (53 cím 27 ezer példányban), 7 török–tatár nyelvű kötet (12 ezer példányban), valamint az orosz–lipován irodalom (3 kötet 4100 példányban). Dicsőséglista Hogy miként fogadták például a hét kötetet a romániai török–tatárok, jól jelzik a bukaresti konferencián résztvevők beszámolói. Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténésznek – aki az egykori szerkesztőkkel interjúkötetet készít – fiatal kutatóként megható volt olvasni, hogyan mentek szekerekkel könyvbemutatóra a dobrudzsai tatárok. Számára ekkor vált nyilvánvalóvá: a Kriterion nemcsak kiadóként volt jelen az egyes kisebbségek életében – kultúraszervező, kisebbségmegtartó intézmény is volt, az egyetlen, amely írott, nyomtatott betűt kínált. Dávid Gyula a kiadó műhelyjellegét emeli ki, Bálint Lajos szavaival élve szerinte: az „egykori ütődöttek gyűjtőhelye volt, akik politikai múltjuk miatt először csak feketén, majd a perújratárgyalás után hivatalosan is a szerkesztőségben sajátíthatták el a szerkesztés csínját-bínját”. Csak néhányukat említve is impozáns névsor: Egyed Péter, Mező Piroska, H. Szabó Gyula, Molnár Gusztáv, Kacsó Judit, Szabó Zsolt, Szilágyi N. Sándor, Szemlér Judit, Botár Emma, Bodor Pál, Diatcu Schmidt Helen, Tóth Samu és sokan mások. A műhelyjelleget hangsúlyozza H.Szabó Gyula, a kiadó jelenlegi igazgatója is: „A magyar értelmiségi réteg ekkor kapott publikálási lehetőséget, s Domokos érdeme, hogy bizalmat szavaztatott a kiadónak.” Ezt erősítette a ma már legendás Forrás-sorozat, amely a fiatal generációnak nemcsak publikációs lehetőséget nyújtott, de a tisztes honorárium árából akár lakást is lehetett Kolozsváron vásárolni. S mint ilyen, a kilencvenes évek változásai után nagy űrt hagyott maga után, még akkor is, ha a kisebbségi irodalmat szórványosan a mai napig is megjelenteti az immár csak kolozsvári szerkesztőséggel rendelkező nagy múltú kiadó. Mint ahogy a bukaresti konferencián azt is tanulságos volt látni, hogy ’89 után nemcsak a Kriterion kisebbségi nyelvű irodalma fogyatkozott meg, de a német nyelvű olvasókkal együtt a német nyelvű szerkesztők is elmentek: a konferencián megjelent egykori szerkesztők között egyetlen német sem volt. A fentebbi számsor szolgáltatta tehát részben a bukaresti konferencia témáját. H. Szabó Gyula értelmezésében a tanácskozás hozadéka többtényezős: egyrészt a Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi történész és a Lőrincz D. József előadása révén lehetőségük volt bepillantaniuk – immár a kutató szemüvegén keresztül – a kiadó és a román kommunista vezetés kapcsolatába. Másrészt Domokos Géza szekusdossziéja – amely immár szabadon kutatható – választ adott azokra a talán bennünk is megszülető kérdésekre is, miként volt lehetséges egy kirakatintézménynek szánt kiadóból olyan, gyakorlatilag a teljes erdélyi magyar értelmiséget átkaroló, informális hálózatot létrehozni, amelynek a segítségével nemcsak a kortárs erdélyi és világirodalmat sikerült kiadni, de a két világháború közötti irodalmat, valamint a Téka sorozatban helyet kapó, középkori írók munkáit is. Bartha Katalin Ágnes a szerkesztőség egykori belső életét vizsgálta a hatalmi korlátozás szempontjából. Titkok nyomában Mint a kutatók beszámolójából és az egykori szerkesztőség tagjaival, H. Szabó Gyulával és Dávid Gyulával folytatott beszélgetésekből kiderül, a kiadó sikerének titka egyrészt Domokos Géza személyében keresendő. S talán nem puszta véletlen, hogy a Szekuritáté Domokos-jellemzése csak részben egyezik a szerkesztőségi tagok véleményével. Míg a Szekuritáté Domokost „okos, ravasz, óvatos, makacs emberként” minősítette, aki „maximálisan kihasználta az intézményi adottságokat”, H. Szabó Gyula Domokos Gézát „egyszerű, tiszta jellemnek” tartja, „aki ízig-vérig politikusalkat volt”. H. Szabó szerint jellemének nyitja, hogy „baloldalisága mellett erős polgári értékrenddel is rendelkezett. Ez a fajta polgári eszmélkedése védte meg mindenféle túlzott balosságtól. Ezt egyeztette nagyon jól össze politikusi vénájával: nagyon figyelt a beszélgetőpartnerre. Hamar ráérzett arra, mi a másik álláspontja, hogyan tudná őt meggyőzni.” A kiadóigazgató úgy tartja, a 37 dossziényi Domokos-anyag fölösleges pénzkidobás volt, „Domokos Géza nem volt összeesküvő alkat, s nem is rohant a barikádra, nem volt olyan típusú ember, kár is lenne tőle utólag elvárni. Inkább nem mondott olyat, hogy veszedelmes legyen, mégis elmondta a véleményét. S ezek az emberek tisztelték ezt a fajta nyíltságot. Ezért rengeteg kritikus megjegyzést eltűrtek tőle. Kritikus volt és diplomatikus. De ha elhatározta, hogy a házi őrizetben lévő Mircea Dinescut meglátogatja, akkor nemcsak Dinescuhoz ment el, de elbeszélgetett a házat őrző szekusokkal is.” Domokos személye mellett a kiadó sikere abban is keresendő, hogy kisebbségi emberek vezették: valamennyi nemzetiségnek voltak kijelölt szerkesztői, s Domokos Géza, aki becsülte a szakszerűséget, nem szólt különösebben bele, hogy az egyes szerkesztőség mit kíván kiadni. Talán a bukaresti megemlékezésen az egyes nemzetek szerkesztői ezért is számoltak be erős Kriterion-tudatról: minden nemzetiségnek megvan a maga Kriterion-képe. A tatárok, szerbek, szlovákok a találkozón elmondták, számukra az írott betű egyenlő volt a Kriterionnal. S nemcsak azért, mert az olvasók kezébe adták az irodalmukat, mert a fiatal tollforgatók is előkerülhettek, hanem az anyanemzettel szemben is volt egyfajta névjegyük, amelyre az anyaországi kiadók odafigyeltek. A magyar részleg titka az volt, hogy kettős szerkesztőséggel működött: Kolozsváron és Bukarestben is volt egy-egy népes szerkesztőség, a többnyelvű bukarestiben és a csak magyar kolozsváriban összesen 43 szerkesztő, grafikus, műszaki szerkesztő dolgozott, valamint 38 fős műszaki személyzet (titkárok, jogtanácsosok, adminisztrátorok, számítógép-kezelők stb.) segítette munkájukat. A bukaresti jelenlét H. Szabó szerint egyszerre volt előny és hátrány. Hátrány volt, mert messze voltak a közönségüktől, de ezt pótolta a kolozsvári szerkesztőség. „Előnye meg épp az volt, hogy mivel kevés magyar élt a városban, lehetővé tette, hogy a magyar ügyet más szemüvegen át szemléljük: egy bukaresti román számára a kisebbségi ügy nem volt elsőrendű dolog, s ezt megtapasztalni nagyon nagy lecke volt. Más kisebbségi az ember Bukarestben, és más Kolozsváron. Senki nem akart magyar szerkesztő lenni a bukarestiek közül. Bukarest miliője ugyanakkor kitárta számukra a világot. A legfontosabb előnye azonban az volt, hogy közel voltak a csúcsvezetőséghez. Ha probléma volt, Domokos Géza a legfelsőbb szinteken tudott vitatkozni, ami teljesen más eredménnyel járt, mint ha Kolozsváron tárgyaltál volna az ottani titkárral. Domokos központi bizottsági póttagként ki is használta a lehetőségeket” – állítja H. Szabó. Kár- és haszonmérleg Hogy mit nyert és mit vesztett a Kriterion a rendszerváltással? Abban Bartha, H. Szabó és Dávid Gyula egyformán egyetért: minden kiadási mutatót felülmúl a cenzúra eltörlése. Hogy megszűnt a harc minden egyes példányért. Hogy nem fordulhat többé elő, ha a könyvterjesztő 123 ezer példányt rendel A Pál utcai fiúkból, az éves költségvetés alapján a Kriterion 50 ezret tudna kiadni, végül csak ötezret hagy jóvá a központi bizottság. Hogy, amint Dávid Gyula fogalmaz, senki nem olvassa össze a nyelvtankönyv szójegyzékét, s nem lát az ábécénél távolabbi összefüggéseket abban, hogy „bolond, bolsevik, Csehország, csehül áll”, s nem büntetik ezért a szerkesztőt újabb tíz év börtönnel. Minden kéziratnak külön története van, eleveníti fel Dávid Gyula, aki még őrzi a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetnyi kéziratának cenzúrázott változatát, amelynek szinte minden szócikkéért bukaresti egyeztetésre kellett mennie: így került a Hitel egykori szerkesztőjének, Albrecht Dezsőnek a neve mellé mindössze csak annyi, hogy lásd Hitel, az evangélikus egyházi irodalom mellé, hogy lásd Lutheránus egyházi irodalom, bízva abban, mire a H, illetve az L betűhöz érnek, enyhül a cenzúra szigora. A nyolcvanas évek cenzurális követelményei szerint már listát kaptak a tiltott szerzőkről, így Kántor Lajos bevezetője miatt Kuncz Aladár sem jelenhetett meg, mígnem ’84 után annyira beszűkítették a Kriterion mozgásterét, hogy néhány esztendő múltán ők lettek volna Románia politikai kiadója. S hogy mit vesztett a kiadó a ’89-es fordulattal? H. Szabó Gyula nem lát tragédiát abban, hogy drasztikusan estek a példányszámok, hiszen a kiadói paletta kiszélesedett, tehát az összesített példányszámok nem maradnak el a Kriterion számaitól. A problémát inkább a közös nevező hiányában látja: a Kriterion nem tudja felvállalni az egykori sorozatok teljes lefedését, így marad űr az erdélyi magyar könyvkiadásban. A másik pótolhatatlan veszteség, hogy bár a Kriteriont továbbra sem tartja csak magyar kiadónak, nem tudja fenntartani a kisebbségi nyelvek irodalmának kiadását is: „Szórványos próbálkozások még vannak – mint az ötvenes években gyűjtött tatárfolklór-kötet –, de a kisebbségeknek az a fajta megközelítése, mint amit a 70-es években a Kriterion felvállalt, a mai kiadói viszonyok között sajnos fenntarthatatlan.” De mi lesz a nyomtatott könyv sorsa? Mi lesz a kortárs irodalommal, ha megszűnik a nyomtatott kiadói hálózat? A Kriterion, Deák Ferenc grafikus emblémáját továbbra is feltüntetve, e-könyvek kiadására is készül, de igazgatója csöndes nosztalgiával nézi az eltűnőben lévő nyomtatott kultúra maradványait, remélve: az olvasókban meglévő egészséges kritikai viszonyulás átmenti az értékeket a szemkímélő e-bookolvasókra is. Demeter Zsuzsa Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. június 27.Falugondnoksági konferencia TorockónA szociális problémákra a gondnokság az egyedüli lehetőség, amit csak jó szívvel lehet csinálni Magyarországon 1989 óta, Erdélyben később alakultak az első falugondnokságok. Az eltelt 25 év alatt megerősödtek, tapasztalatokat szereztek, hálózattá fejlődtek. Abból a felismerésből születtek, hogy tájainkon, főleg vidéken egyre több a magára maradt idős vagy beteg ember, segítségre szorulnak a fogyatékkal élők, nő a csonkacsaládok száma. A falugondnokság tehát egy szükséglet, amit főleg az egyházak és a civil szerveződések vállalnak magukra. Magyarországon 1380 falu és tanyagondnokság, Erdélyben 27 szolgálja a vidéki társadalmat, amelyekből megalakult a Romániai Falugondnokság Szövetsége. A magyarországi Vas és Győr-Sopron megyei szervezet, a Brassais Véndiák Alapítvánnyal falugondnoksági konferenciát szervezett Torockón. Az anyaországi falugondnokságok már kezdetben keresték a partnerséget az erdélyiekkel. 1993-ban Lakner Zoltán miniszteri biztos Torockón a polgármesteri hivatalban tartott tanácskozáson tett kezdeményezést a falugondnokság helyi megalapítására, amelyen megyei román vezetők is részt vettek. Az első falugondnokság a Nyárád mentén, Szentgericén alakult, majd a következő Gyergyóremete külső kerületében, Borzonton. Torockón 1995-ben Falugondnoksági Konferenciát tartottak, 1996-ban újabb konferencia volt a magyarországi Sarkadon. Közben a kezdeményező Kemény Bertalan (Berci bácsi) megkérte Szabó Zsoltot, a Művelődés folyóirat volt főszerkesztőjét, hogy dolgozza ki az erdélyi falugondnokság szabályzatát. Végül 2005-ben Veres Rudolf polgármestersége idején alakult meg Torockón a falugondnokság. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 11.Elkezdődött a nyári egyetem VáradonDemográfia és migráció a fő témája az idei Kárpát-medencei Nyári Egyetemnek, amely három év kihagyás után hétfőn ismét – immáron tizenkettedjére – megnyitotta kapuját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Az öt szervezet – a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete (PKED), a Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Egyesület (PIHE), a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD), a Z Generációért Alapítvány (Z Alap) és a Kárpát-Ifjúsági Egyesület (KIE) – együttműködéseként, valamint további hét partner segítségével életre hívott rendezvényre nagyjából összesen száz egyetemi hallgatót és egykori aktív KMNYE-résztvevőt várnak a Kárpát-medence minden szögletéből. A hétfői megnyitón a jelenlegi főszervező, Kedves Péter és az első KMNYE főszervezője, Simon Levente nosztalgiával emlegették fel a kiemelkedő momentumokat és szakértőket a több mint egy évtized nyári egyetemeiből, melyeken ők maguk is sokat dolgoztak, és életre szóló élményeket szereztek. Szabó Zsolt, a Balassi Intézet igazgatóhelyettese a XII. KMNYE fővédnökeként a lelki-szellemi összefonódást emelte ki, amelynek szerinte a KMNYE jelentős helyszíne kell legyen a jövőben is. „Az ifjúság számára a legnehezebb feladat embernek lenni ebben az embertelen világban” – mutatott rá Csűry István, királyhágómelléki református püspök is, aki a becsületes munkára hívta a fiatalokat. Balogh Brigitta, a PKE tudományos titkára szerint ez a nyári egyetem a személyes és hasznos tudás megszerzésének helyszíne. Ezt mintegy kiegészítve, Stere Stamule, a Konrad Adenauer Alapítvány romániai képviselője jelezte: a kisebbségi jogok szakértőjeként is fontosnak tartja a nyári egyetemet, úgy mint a kárpát-medencei magyar ifjak találkozóhelyét. Az egybegyűlteknek közvetlenül a megnyitó után vetítették le a Határon 1988–89 című filmet, hogy az este a rendezőkkel, Lukács Csabával és Marossy Gézával folytatott beszélgetéssel folytatódjon. A péntekig tartó szakosztályi előadásain túl plenáris előadások is lesznek, így például megvizsgálják a migrációt konzervatív szempontból, de szót ejtenek a XXI. századi keresztényüldözésről, kielemzik az iskoláskorúak demográfiai helyzetét is a Kárpát-medencében, és az erdélyi magyarság választói magatartása is terítékre kerül. A részletes program a www.kmnye.ro honlapon érhető el. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 28.Erdély tájain – XII. Kós Károly Emlék- és TeljesítménytúrákA túrákat illetően a rekordok éve volt az idei a kolozsvári EKE számára Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.), az ismert tervező, grafikus, néprajzkutató, író és politikus Kalotaszeg kitűnő ismerője volt. Csodaszép környezetben búvik meg a sztánai Varjúvár, itt volt a művész alkotóműhelye. Ő tervezte a sepsiszetgyörgyi Székely Múzeumot és kórházat, a kolozsvári református Kakasos templomot, a budapesti állatkert épületeinek a megtervezésében is részt vett. Nagy ember volt, de igazán itt érezte jól magát. Itt volt otthon. Az ő emlékére szervezi meg az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 és a Szentimrei Alapítvány minden év augusztusában, már 12. alkalommal a hagyományossá vált 50, 25 és 10 km-es Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúrákat, ezúttal a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az idei túrát augusztus 15-én tartottuk meg, szervezői László Györgyi az EKE – Kolozsvár 1891 részéről, és Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány képviselője. Az idén először biciklivel is meg lehetett tenni az 50 kilométeres távot, Branea Róbertnek köszönhetően. A terep-kerékpáros maraton megtételéhez feltétlenül terepgumikkal felszerelt kerékpár volt szükséges, pótbelső, javító-készlet, külsőgumi-leszedő kulcs, pumpa, kerékpáros sisak, esőkabát, lámpa, esetleg fejlámpa, hátsó villogó, valamint 1,5 – 2 liter víz és élelem. Ajánlott túracipővel jönni, mert helyenként gyalogolni kell és tolni a kerékpárt. A rajtokban Fehér Zsuzsa (50 km gyalog és kerékpárral), László Györgyi (25 km), Szabó Zsolt (10 km) indították a résztvevőket. Pontbírók: Etédi József, Kuszálik János, Ciobanu costică, Pál Gyöngyi, Pál István, Szőcs János, Kosztin Erika, Csorba Anna, Szabó István, Szima Márton és Szima Csilla voltak; Kún Zoltán seprőbíró volt az 50 km-es, Tóthpál Tamás a 10 km-es útvonalon. Szabadság (Kolozsvár) 2015. augusztus 31.Hegedüs Csilla: „A legfontosabb, hogy itthon érezzük magunkat”Mindenki találhatott kedvére valót a XIV. Barock Kastélynapokon „Művészeket, matematikusokat és mindenkit meghívunk: segítsenek nekünk, hogy ez a kastély kulturális és művészeti központtá váljon, amely tovább viszi Bánffy Miklós szellemiségét. Hiába a helyreállítás, ha nem használjuk ki megfelelően; a legfontosabb tehát, hogy itthon érezzük magunkat!” – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla szombaton Bonchidán, a Transylvania Trust Alapítvány által szervezett XIV. Barock Kastélynapokon. Ezt az otthonosság-érzetet erősítette a kétnapos rendezvénysorozat is, amely remek lehetőséget kínált családok és baráti társaságok számára egyaránt, hogy kellemes környezetben töltsenek el néhány órát az utolsó augusztusi hétvégén. Erdély Versailles-ába érkezők kézműves foglalkozások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, színházi és bábelőadások, gyermekjátékok, szakmai beszélgetések közül választhattak kedvükre valót. S hogy mi mindennel távoztak? Bizonyára megannyi élménnyel és tapasztalattal is… Földre telepedve dúdolni a The Best of Me zenekar slágereit, a Szitakötő táncára pedig hirtelen felpattanni; belefeledkezni a papírsárkány készítésébe; cigánylánnyal barátságot kötni és őt is táncba vinni; a mászófalról félúton visszafordulni, majd újból nekiveselkedni; lepedő alá bújni a tikkasztó nap elől; a fűben néhány percre elszenderedni; nézni, amint egy örökbe fogadott eb kikandikál az asztal alól; Péterfy Borival együtt énekelni, hogy „előző életemben denevér voltam, nappal aludtam, éjjel éltem én…” – általunk megélt vagy ellesett pillanatai ezek a Barock kastélynapoknak, amelyekért érdemes volt kilátogatnunk szombaton Bonchidára. A felsorolás persze még hosszasan folytatható, hiszen a Transylvania Trust Alapítvány rendezvénye idén is megannyi élménnyel, hasznos és tartalmas kikapcsolódási lehetőséggel szolgált valamennyi korosztály számára. Eleve ez a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát, s örüljön annak, amit az alapítvány munkatársai igyekeznek tenni, felújítani és élettel megtölteni a kastélyt – hívta fel a figyelmet a megnyitón Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust igazgatótanácsi tagja. Emil Cărhaț bonchidai polgármester és Vákár István megyei tanácsi alelnök mellett Bánffy Miklós unokája, Elisabeth Salnikoff Bánffy is köszöntötte az egybegyűlteket, magyarul, románul és angolul is: „Isten hozta önöket, nagyon örvendek annak, hogy visszatért az élet a nagypapám kastélyába. Remélem, hogy jól érzik magukat itt, jó szórakozást kívánok!” A Párizsban élő leszármazott, bár korábban több alkalommal járt már Bonchidán, most először vett részt a kastélynapokon, így aztán számára is bőven tartogatott érdekességeket a rendezvény. Mint ahogy nekünk is, akik már visszajáró vendégeknek számítunk, s tudjuk nagyjából, mit hol érdemes keresni, legyen az a régiségvásár, a lovasbemutató vagy akár a lacikonyha; újdonságok, felfedezésre váró elemek azonban mindig vannak, ezúttal például a Miklós-épületben szervezett kiállításokat néztük meg közelebbről. Az emeleti teremben Balázs László Élet–Jelcímű tárlatát Hegedüs Csilla nyitotta meg, aki kifejtette: valamennyi kép egy-egy külön világot tár elénk, egyesek a tűzzománc művészetére emlékeztethetik a látogatót, mások meditációra késztetik, és persze rácsodálkozhatunk általuk a bennünket körülvevő dolgokra. Az újonnan készült és korábbi bőrmetszetek mellett az alkotó három Li Taj-po verssel is kedveskedett a résztvevőknek, akik aztán egy másik kiállítást is szemügyre vehettek, immár az épület pincegalériájában: Orbán István 1969-es munkáit hozta magával, egy letűnt korral együtt pedig képzőművészeti szárnybontogatásaiba, a különböző technikák kikísérletezésébe is betekintést nyújtott. „Ebben a füstös, fura szagú, szokatlan világban, a kolozsvári rakodópályaudvaron meglátta a szépet, a színest” – jegyezte meg Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat korábbi főszerkesztője, Hegedüs Csilla pedig reményét fejezte ki, hogy a kastély egyre inkább olyan hellyé válik, amelyet az erdélyi magyar – és nemcsak – művészek a sajátjuknak éreznek, s ahova szívesen jönnek alkotni. Jövő nyárra kortárs művészeti műhelyt terveznek megnyitni a díszudvarban, és természetesen továbbra is szívesen fogadják a kiállításokat – ezáltal is szeretnének hűek lenni Bánffy Miklós örökségéhez, sokrétű tevékenységéhez. Szabadság (Kolozsvár) 2016. február 1.Ahol szeretet van, erő is vanA tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak. „A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal. Romamisszió és idősgondozás Váradon A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit. A Lámpás Alapítvány A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata. Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük. Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor. Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit. Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat. Kitekintő A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak. A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik. A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent. A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban. Kettős kisebbségben Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.” Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. március 17.Könyv és Gyertya díjátadó gálaműsor a Kultúrpalotában"Fontos kiállni az önrendelkezésért" Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulójának emlékére szervezett ünnepségsorozat része volt kedden este a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott gálaműsor, amelyen átadták a Könyv és Gyertya díjakat. "Ki kell állni a magyar oktatásért, közképviseletért, önrendelkezésért. Ezek nélkül törékennyé és elesetté válik a magyar szabadság" – jelentette ki a rendezvényen Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke. A közönséget a rendezvények főszervezője, B. Szabó Zsolt köszöntötte, majd Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. Az elnök szerint 2016-ban is időszerű feltenni a kérdést, hogy mi a szabadság, mi a magyar szabadság? "A szabadság az, amit a törvények lehetővé tesznek. Minél több dologra kiterjednek a törvények, minél több részletet szabályozunk, annál teljesebb, annál nyitottabb a szabadság. Olyan, mint a zebra az úttesten. Az a szabadság, hogy át szabad kelni az út egyik feléről a másikra. Ilyen a kisebbségi létünk is: újabb és újabb utakat lépünk át, újabb és újabb zebrákat próbálunk magunknak vonalazni az úttesten, lehetővé tenni a szabadság törvénye révén, hogy átjussunk egyik pontról a másikra. Több átkelő kell, ilyen a kisebbségi lét". Brassai Zsombor szerint a magyar szabadságnak ma – ha Erdélyben, Romániában értelmezzük – három fontos alappillére van. "Egyik alappillére az anyanyelvi oktatás, az, hogy van óvodától egyetemig lehetőségünk anyanyelven tanulni. Van anyanyelvű oktatási hálózatunk, amit kemény munkával, politizálással, érdekképviselettel lehetett elérni 26 év alatt, az utca egyik oldaláról a másikra átkelve, újabb és újabb zebrákat festve az úttesten. Nagyon keményen kell küzdeni azért, hogy ez meg is maradjon, hogy erősödjön, hogy fejlődjön. A magyar szabadság másik alappillére a közképviselet. Jelen vagyunk a helyi önkormányzatokban, ott vagyunk a megyei önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, Brüsszelben, az Európai Unió parlamentjében. Azokon a helyeken, ahol a törvények, a határozatok születnek, amelyek mindegyre szélesítik, megőrzik a magyar szabadságot. Amit tegnap megszereztünk, azt lehet, hogy ma, holnap vagy holnapután el fogják venni tőlünk, mint ahogy Tőkés Lászlótól is elvették az érdemrendet, és sokan másoktól elvették a lehetőséget, hogy tovább gyakorolja közképviseleti tisztségét. Van tehát, amit megvédjünk, amiért küzdjünk. A harmadik alappillér: az önrendelkezés. Sokat kell még dolgozni azon, hogy legyen valós önrendelkezés. Vannak, akik radikálisabban, mások mérsékletesebben képzelik el ennek az elérését. Bízom benne, hogy együtt, különböző vérmérséklettel, különböző politikai ideológiákkal fogjuk elérni, hogy legyen valós önrendelkezés. Nem mondhatunk le róla, mert enélkül összedől a magyar szabadság, törékennyé és elesetté válik. Ezek azok az értékek, amelyekért fontos kiállni. A magyar szabadságharcnak ma a jelmondata: kiállni, képviselni, kiharcolni. Nem mondhatunk le sem az önkormányzati, sem az országos vagy a brüsszeli képviseletről, ott kell lennünk, ahol a törvények születnek, másképp a szabadság szűkülni fog" – mondta, arra biztatva a közönséget, hogy a június 5-i választásokon erősítse meg a magyar közösség képviseletét. Soós Zoltán összmagyar polgármesterjelölt hangsúlyozta: ezen az ünnepen is "betöltöttük a várost és a tereket, meg tudtuk mutatni, hogy mennyire sokszínű a marosvásárhelyi, Maros megyei közösség, hogy meg tudunk újulni". Hozzátette: a jó néhány évvel ezelőtt elkezdett közösségépítést tovább kell vinni, ehhez a város vezetését el kell nyerni. "Nem azért szeretnék polgármester lenni, mert magyar vagyok, hanem mert úgy gondolom, hogy jobban tudnám és szeretném csinálni azt a munkát, amit inkább nem, mint elvégeznek ebben a városban" – jelentette ki. A rendezvény színvonalát Buta Árpád énekes és a zenei kíséretet szolgáltató Trozner Szabolcs, Kilyén Ilka színművésznő szavalata, a Napsugár néptáncegyüttes és az Üver zenekar fellépése emelte. A Könyv és Gyertya díjat – Gyarmathy János alkotását – idén 15 személynek adták át, ezzel is elismerve közösségépítő munkásságukat. 2016-ban Könyv és Gyertya díjban részesültek: Bálint Károly nyugalmazott szobrászművész (Ákosfalva), Barabás Katalin nyugalmazott pedagógus (Radnót), Baricz Lajos lelkész- plébános (Marosszentgyörgy), Gyarmathy János szobrász (Nyárádszereda), Jakabházi Béla nyugalmazott magyartanár (Segesvár), Katona Sándor nyugalmazott református lelkész (Marosludas), Kilyén Ilka színművésznő (Marosvásárhely), Kovrig Magdolna nyugalmazott tanár (Erdőszentgyörgy), Lázár Éva nyugalmazott tanítónő (Mezőcsávás), Nagy Géza nyugalmazott mezőgépész (Mezőmadaras), Németh János nyugalmazott pedagógus (Szováta), Sárkány Ernő nyugalmazott tanár (Szászrégen), Szabó Rozália nyugalmazott tanár (Gernyeszeg), Szénégető István Barnabás római katolikus plébános (Marosvásárhely),Vásárhelyi János nyugalmazott pedagógus (Vámosgálfalva). Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely) 2016. március 23.Versünnep-elődöntő Marosvásárhelyen!Az utóbbi esztendők egyik igen jelentős versenyévé nőtte ki magát a Versünnep Fesztivál. A magyarországi Versünnep Alapítvány által szervezett vetélkedőre többek között magyarországi és határon túli magyar színművészek, színművészetis hallgatók, előadóművészek nevezhetnek be, a legjobbak – több elődöntőt követően – az április 10-én esedékes döntőn méretkezhetnek meg egymással a budapesti Nemzeti Színházban. A vers- és prózamondás, valamint énekelt vers, versmegzenésítés kategóriákkal rendelkező versenyt ez évben Tóth Árpád születésének 130. évfordulója, Pilinszky János születésének 95. és halálának 35. évfordulója, Babits Mihály halálának 75. évfordulója valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére szervezi a Versünnep Alapítvány, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon, a nevezéseket színművészek és előadóművé- szek, hivatásos zeneszerzők (komolyzenében felsőfokú végzettséggel, könnyűzenében szakirányú végzettséggel), valamint hivatásos hangszeres és énekes előadóművészek, zenekarok, művészeti egyetemek, szakirányú közép- és felsőoktatási, könnyűzenei képző intézmények hallgatói adhatták be. Az első kategóriában három mű volt nevezhető, amely lehetett vers, próza, publicisztika, egy közülük Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály által írt mű, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával foglalkozó, egy pedig kortárs magyar költő, illetve író verse vagy prózai műve kellett legyen. E kategóriában azok jelentkezését várták, akik magyarországi vagy határon túl élő, hivatalos minősítéssel rendelkező színművészek vagy előadóművészek, avagy színművészeti főiskola vagy egyetem hallgatói, továbbá hivatalosan bejegyzett művészeti intézmény színészhallgatói. A második kategóriában két művel lehetett nevezni, komoly- vagy könnyűzenei stílusban: Tóth Árpád vagy Pilinszky János vagy Babits Mihály alkotásának megzenésített változata, egy az 1956-os forradalom és szabadságharc témájával, vagy egy kortárs magyar költő, író művének megzenésített változata. Ami a díjakat illeti, minden kategóriában több, nagy értékű pénzjutalom, képzőművészeti alkotás és ajándéktárgy kerül odaítélésre. A versenynek marosvásárhelyi vonatkozása is van. Egyrészt két évvel ezelőtt a Versünnep döntőjébe került és igen szép eredményt ért el a marosvásárhelyi Csíki Hajnal színművésznő, másrészt idén vásárhelyi elődöntőre is sor kerül: az eseményt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház látja vendégül, és március 24-én, csütörtökön 17 órától kerül rá sor a Nagyteremben. Az elődöntőn a közönség ingyen lehet jelen, a 0 lej értékű jegyeket a színház jegypénztáraiban lehet kiváltani. A megmérettetés idei erdélyi résztvevői: Albert Nagy Ákos, Bertóti Johanna, Buzogány Márta Gabriella, a Mácsafej zenekar és a Szent Cecília együttes. A zsűri tagjai: Kilyén Ilka, Tompa Klára és Bokor Barna, a Tompa Miklós Társulat művészei. Műsorvezető: B. Szabó Zsolt. Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. június 27.Régi zene szólt a vártemplombanPannóniának, Magyarországnak ragyogó csillaga… Énekek és dallamok Szent László korából címmel Andrejszki Judit és zenész barátai régizene koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők június 26-án, vasárnap 18 órától a Vártemplomban, a IV. alkalommal megszervezett Szent László Napok keretében. Andrejszki Judit a magyar régi zenei élet emblematikus alakja. Barokk énekes, csembalista, számos ismert historikus együttes tagja, a régi zenei élet aktív résztvevője. Különös hangsúlyt fektet a magyar régi zene bemutatására és megismertetésére. Váradon először a nagyközönség előtt Sebestyén Mártával mutatkozott be szintén a Szent László Napok keretében. Mostani fellépése alkalmával a művésznő betekintést nyújtott a Szent László-kultusz zenei irodalmába, a középkortól a 18. századig. Ebben az évszázadokon átívelő zenei utazásban segítségére voltak zenész barátai (Kállay Katalin, Lackó Pető Balázs, Molnár Andrea, Szabó Zsolt) és természetesen a különböző korhű hangszerek (tekerő, fidula, csembaló, viola da gamba, furulya stb.) erdon.ro 2016. július 18.Unitárius fiatalok találkoztak KissolymosbanA magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) az elmúlt hétvégén Kissolymosban szervezte meg a 40. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervezőcsapat tagjaiként 200 fiatal vett részt. Istentiszteletek, áhítatok, előadások, valamint szórakoztató programrészek váltották egymást péntektől vasárnapig. Mint a konferencia lapunkhoz eljuttatott zárónyilatkozatából kiderül, az 1928–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. Az idei rendezvény az 1928-as Unitárius Ifjúsági Konferenciát idézte fel részletekben, mind előadásokban, mind a hangulat szintjén. A rendezvény megnyitóján Szabó László szindi unitárius lelkész tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte egy előadás VisszatekintŐK címmel, melyen az egykori ODFIE vezetői szólaltak meg, visszaidézve a régi konfereciák történeteit. A szombati nap Kádár Magor előadásával kezdődött, amelyben az egyetemi docens arra kereste a választ, hogy mitől kezd el egy közösség működni?. Ezt követően Lukács Csaba a külföldi munkavállalás veszélyeiről beszélt a fiataloknak. Ezzel párhuzamosan Ferenczi Enikő Párkapcsolati iránytű című előadásában mesélt a fiataloknak arról, hogy egy párkapcsolatban hogyan kell udvarolni. Szombat délután Rácz Norbert Kolozsvári unitárius lelkész mutatta be az egyház és az ifjúság kapcsolatának szerepét a Mit vár tőlem az unitárius egyház? című előadásában. A vasárnap délelőtti záróistentiszteletet Bíró Attila árkosi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény jubileuma alkalmából kopjafát avattak, a ceremónia keretében Szabó Zsolt teológiai hallgató tartott alkalmi egyházi beszédet. Krónika (Kolozsvár) 2016. július 29.Kalotaszeg / 2016. nyárHetvenedik születésnapján Szabó Zsolt irodalomtörténészt, a Kolozsvári Művelődés Egyesület alapítóját köszönti a Kalotaszeg nyári lapszámában Buzás Pál, a folyóirat főmunkatársa. Mint megjegyzi, „írói fogékonyságát alighanem a költő, prózaíró Szentimrei Jenő nagyapjától és a néprajzi szakíró Szentimrei Judit édesanyjától örökölte”. Guttman Mihály zenetanár-karnagyra, a Romániai Magyar Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnökére emlékezik születésének 90. évfordulója alkalmából Boldizsár Zeyk Imre, Eplényi Anna pedig Kalotaszeg és környéke tájkarakter-zónáit mutatja be. Sebestyén Kálmán a Sebes-patak völgyébe, Péter Mónika-Mária az Ördögmalom-vízeséshez kalauzolja az olvasót, Sas Péter pedig Ónodi Veress Ferenc fényképész-műterme Kolozsvárt című kötetét (Művelődés, 2014) ismerteti. Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 16.Lélekharang és haranglábszentelés ÉrkörtvélyesenAz érkörtvélyesi református gyülekezet utóbbi 116 esztendejére visszatekintve elmondható: 58 évente szerveznek harangszentelő, hálaadó ünnepséget. Az elmúlt vasárnap lélekharang és harangláb szentelést tartottak. A furcsán hangzó megállapításnak íme a történeti háttere: A református templom “öregharangja”, mely méretét tekintve a “középső” a maga 389 kg súlyával, 1900-ban öntetett Aradon, 58 évvel később, 1958-ban, a háborúban megfogyatkozó harangok pótlására, a hívek Bukarestben öntettek egy 878 kg súlyú “nagyharangot”, és egy 330 kg-os “kisharangot”. 58 évvel később, 2016 nyarán, újabb haranggal gazdagodott az egyházközség, a református nőszövetség adományaként egy 40 kg súlyú lélekharang érkezett a településre Székelyudvarhelyről. A harang felirata a következő: “Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom, a vihart eloszlatom. Öntetett az érkörtvélyesi református nőszövetség adományából a Székelyudvarhelyi Lázár Imre öntödéjében. 2015” A tevékeny, áldozatkész nőszövetségi tagok hetente két alkalommal gyűlnek össze csigatészta készítés céljából, s ennek bevételéből ismét gyülekezetük javát szolgálták. Harangköszöntő vers A harang már az elmúlt esztendőben megérkezett, ám idén készült el a harangláb, melynek munkadíját, szintén a nőszövetség adományozta. A harangláb anyagköltségének előteremtésében újabb nagylelkű adakozók segédkeztek: a település polgármestere és négy református önkormányzati tanácsos egyenként 500 lejt ajánlott fel, még az előző mandátum idején. Augusztus 14-én, a vasárnapi istentiszteletet követően a gyülekezet, a templomból hosszú menetoszlopban, énekelve vonult át a református temetőbe, ahol meghitt családias légkörben, zajlott a harangszentelési ünnepség. Szolgált az egyházközség kórusa, az egyik kórustag 58 év után ismét közkinccsé tette az 1958-ban gyermekként szavalt harangköszöntő verset, melyet azóta sem feledett. Az lelkészi áldás után megkondult a lélekharang, melynek első szolgálata örömmel töltötte el a szíveket. Adja kegyelmes Urunk, hogy további – már kevésbé örömteli – szolgálatai során a gyászoló szívek az Ige mellett vigasztalást nyerjenek. Szabó Zsolt lelkész erdon.ro 2016. augusztus 17.KMN – Megidézték Kuncz Aladár alakjátA méltatlanul elfeledett erdélyi író, Kuncz Aladár unokahúga, Máthé-Szabó Magda kötetben megjelentetett emlékiratait mutatták be kedden délután a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében. „A könyv Kuncz Aladár életének megismerése szempontjából alapvető mű, de egy polgári család mindennapjait is megismerhetjük általa" – összegzett H. Szabó Gyula, a Emlékirat – Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról című kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója. A Kriterion és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének a Bánffy-palota udvara adott otthont, H. Szabó a szerző fiával, Jancsó Miklóssal, és annak feleségével, Rekita Rozáliával, valamint a kötet gondozójával, Székely Melindával beszélgetett. Kezdésként H. Szabó Gyula elmondta: az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, Máthé-Szabó Magda egyetlen olvasóhoz, fiához írta. „Címe sincs a műnek, a címet és alcímet Székely Melindával közösen adtuk" – magyarázta. Szerinte olyannyira magánhasználatra készült a kézirat, hogy akár terápiajellege is lehetett a szerző számára. „Szép, kulturált írás, egy értelmiségi feljegyzései, nincsenek benne stiláris bravúrok, és a Kuncz családról van benne szó" – tette hozzá H. Szabó. Kuncz Aladár népes családban nőtt fel, a család legfontosabb tagja Vilma, Máthé-Szabó Magda édesanyja volt, ő fogta össze a családot, a Majális (Republicii) utca 5 szám alatt laktak Kolozsváron, amelyet ma Györkös Mányi-emlékházként ismerünk. Újabb részletek az íróról Jancsó Miklós elmondta, édesanyjának szívügye volt a Kuncz-hagyaték. Életét három ember határozta meg: Kuncz Aladár, Cs. Szabó László író és természetesen az ő édesapja. Hozzáfűzte: a Kuncz hagyaték egy része a Petőfi múzeumban található, a többi pedig nála. „A Kuncz-hagyaték kicsi, mert Kuncz Aladár nem szerette a tárgyakat, alig mAradt utána néhány holmi" – magyarázta. H. Szabó Gyula szerint viszont meglehetősen gazdag a hagyaték. Székely Melinda elmondta: Máthé-Szabó Magda rengeteg olyan levelet idéz az emlékiratban, amelyeket Kuncz franciául írt neki, ezeket ő maga fordította magyarra. A könyvből Rekita Rozália olvasott fel részleteket, amelyekből H. Szabó Gyula szerint olyan adalékok is kiderülnek, amelyek korábban nem voltak ismertek. Az emlékiratból kiderül például, hogy Kuncz végzetesnek bizonyuló betegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött. Aznap hétfő volt, Kuncz Aladár pedig két nap múlva, szerdán fejezte be a Fekete kolostort. Még megérhette az első pozitív kritikákat, de a közönségsikert már nem. Merni, kísérletezni, akarni! Az Erdélyi Magyar Filmszövetség füzetsorozatának Rendezői Beszélgetések című indítódarabját mutatták be kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bocskai-házban tartott könyvbemutatón a Művelődés Műhelyében megjelent kötet felelős kiadója, Szabó Zsolt beszélgetett a szerzővel, Lakatos Róbert Árpáddal A Rendezői Beszélgetések címmel megjelent interjúkötetben négy országból összegyűjtött filmrendezők keresik a választ arra, hogyan lehet történeteket elmondani dokumentarista környezetben. Lakatos olyan rendezőkkel beszélgetett, akik 2000 után kezdték el munkásságukat, vagyis a kortársaival, hiszen, mint fogalmazott, így hitelesebb, mélyebb beszélgetés alakulhatott ki. Lakatos magyar, szlovák, román és cseh rendezőkkel (sorrendben: Bollók Csaba, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Nemes Gyula, Kerekes Péter, Prikler Mátyás, Zuzana Liová, Iveta Grófová, Cristi Puiu, Jan Gogola, Almási Tamás, Mundruczó Kornél) beszélgetett, az utolsó két interjúalanyt pedig „kakukktojásnak" nevezte, mivel nem dokumentumfilmekkel váltak elismertté. A kötet elsősorban a feltörekvő, amatőr filmrendezőknek vagy egyéb filmes szakmabelieknek szól, hangzott el a könyvbemutatón, hisz olyan dolgokat mutat be, amit nem lehet tanítani, de mindenképp érdemes számba venni. A szerző kiemelte, a könyv üzenete: „Merni kell, kísérletezni, és akarni kell!" Hozzátette, a füzetsorozat következő kötetét még idén szeretnék megjelentetni, ebben újabb rendezőkkel készült beszélgetéseket olvashatnak majd az érdeklődők az „életről, filmről, etikai tartásról". Karácsonyi Tímea, Kiss Előd Gergely Krónika (Kolozsvár) 2016. augusztus 18.Amikor a rendező kérdezLakatos Róbert rendező, egyetemi oktató, zenész, az Erdélyi Magyar Filmszövetség (EMFSz) alapítója újabb műfajban próbálta ki magát: első könyve a Művelődés műhelyében megjelenő EMFSz Füzetek sorozatindítójaként látott napvilágot. A szerkesztői munkálatokban régi barátja, Szabó Zsolt egyetemi oktató segített, akivel közösen mutatták be a kötetet tegnap délben, a Bocskai-ház Óváry-termében. Vicsi Judith Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 28.MAradt az esperes, marasztalják a püspökötRákosi Jenő eddigi esperest választották újra az Érmelléki Református Egyházmegye élére a szombaton tartott közgyűlésen. Az egyházközségek egyhangúan Csűry Istvánt jelölték püspöknek. Szombat délelőtt 10 órakor kezdődött meg (és közel 15 óráig tartott) Bihardiószegen az Érmelléki Református Egyházmegye választói közgyűlése, melyen megújították az egyházmegye vezetői testületét, illetve összesítették az egyházközségek jelölő lapjait az őszi püspökválasztásra vonatkozóan. Az összejövetel elején Szabó Zsolt szalacsi lelkész tartott áhítatot, majd rátértek a választásra. A 37 gyülekezetből 4 nem vehetett részt az ügymenetben, mivel tartozása van. A 33 egyházközséget 55 szavazásra jogosult személy képviselte. Az esperesi tisztségre egyedüli jelölt volt (csakúgy, mint a tisztségek nagy részére), az azt eddig is betöltő Rákosi Jenő székelyhídi lelkész, aki újabb 6 évig vezeti az egyházmegyét. Egyhangúan A főgondnoki tisztségben a margittai dr. Kürti Lászlót (aki egészségi állapota megromlása miatt nem vállalta tovább) a székelyhídi Mészáros János váltotta. A főjegyzői tisztséget továbbra is Bara László diószegi lelkész tölti be. A további, két tucatnál is több tisztség nagy részében mAradtak az azokat eddig is betöltő személyek (listájuk megtekinthető lesz az egyházmegye internetes oldalán). A tisztújítások után a választói közgyűlés jelölő közgyűléssé alakult, amikor összesítették az egyházközségek jelölő lapjait az őszi püspökválasztásra vonatkozóan. Az eredmény: egyhangúan Csűry István jelenlegi püspököt jelölik, a főgondnoki tisztségbe pedig a zilahi Bara Lajost. Rencz Csaba erdon.ro 2016. október 7.195 csapat jelentkezett a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasójátékáraA szervezők várakozását is felülmúlva összesen 195 csapat jelentkezett a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szeptember közepén meghirdetett olvasójátékára, és október 11-én kezdődik a könyvvásár főtámogatásával a Mélykvíz néven meghirdetett kocsmakvíz is. Az Olvasd el és játssz velünk! olvasójátékra 585 gyerek olvassa el a kijelölt könyveket, ami már önmagában is nagy eredmény a szervezők szerint. A játékos vetélkedőre nemcsak Maros megye városi és vidéki településeiről jelentkeztek, hanem szép számban iratkoztak fel Hargita és Kovászna megyei csapatok is. „Jó látni, hogy a két évvel ezelőtt először meghirdetett olvasójáték így kinőtte magát. Célom az volt, hogy a gyerekek olvassák a kortársakat, hiszen az utóbbi évtizedekben hihetetlen fellendült a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Hiszem, hogy a mai gyerekolvasók igényeit kielégítő friss, szórakoztató, de ugyanakkor igényes könyvekkel közelebb hozhatjuk a gyerekek szívéhez az irodalmat, és fellendíthetjük az olvasókedvüket" – hangsúlyozza a kezdeményezés célját Makkai Kinga. Az október végén szervezett elődöntő nyertes csapatai a döntőben a könyves szemlén újra találkoznak. A marosvásárhelyi könyvvásár támogatásával indul október 11-én a marosvásárhelyi kocsmakvíz második évada is. A Mélykvíz néven elindított kocsmai vetélkedő december 13-ig minden kedden este nyolc órától kerül megszervezésre a Sörházban. A B. Szabó Zsolt által összeállított és levezényelt vetélkedőre három-öt fős csapatok jelentkezhetnek a Mélykvíz Facebook-oldalára írt üzenetben. A könyvvásár támogatóként való belépésével a kvízkérdések között megnő a könyvhöz, irodalomhoz köthető feladványok száma is, ezáltal is az olvasást, a könyves kultúrát népszerűsítve a fiatalok körében. Káli Király István, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár főszervezője szerint a vásár és az erdélyi magyar kiadók számára nagyon fontos, hogy a gyerekek mellett a középiskolás és egyetemista fiatalokat is megszólítsák, az olvasást népszerűsítsék körükben, hiszen „nincs olyan kincs, ami a könyvekből ne lenne kibányászható, és nincs derekabb aranyásó, mint egy ifjú ember.” A november 10. és 13. között megrendezett könyvvásáron egy Extra kvízre is sor kerül majd. (közlemény) Transindex.ro 2017. január 19.Ötven civil szervezet állt ki a megszüntetett kolozsvári magyar osztály mellettA Kincses Kolozsvár Egyesület kezdeményezésére 50 kolozsvári magyar civil szervezet közös állásfoglalást fogalmazott meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében - olvasható az egyesület közleményében. A Kolozs megyei tanfelügyelőségen január 19-én iktatták a Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelőnek, illetve Török-Gyurkó Zoltán főtanfelügyelő-helyettesnek címzett levelet, melyet elküldtek az oktatási minisztériumba Király András György kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárnak is. Mint arról már korábban beszámoltunk, a líceum ötödik osztályát az iskolakezdés után szüntették meg, miután a szóbeli ígérgetések ellenére nem hagyták jóvá a csoport beindítását. Az ügyről bővebben itt olvashat. Az állásfoglalás aláírói határozottan kiállnak a kolozsvári magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás mellett, amely „a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve”. Felhívják a figyelmet, hogy az anyanyelvi oktatás mind Románia alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Ennek megfelelően kérik az oktatási minisztériumot és a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsák a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást. Az állásfoglalás teljes szövege:. Állásfoglalás az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának védelmében Mi, a kolozsvári magyar civil-szakmai egyesületek és alapítványok aggodalommal tekintünk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum művészeti tagozatának ellehetetlenítésére. A magyar nyelvű képzőművészeti szakoktatás közép-erdélyi bástyája került végveszélybe, mely a legmagasabb színvonalon biztosítja a gyermekek alkotó és önkifejező képességeinek fejlesztését, valamint művészeti-kulturális műveltségének megalapozását immár tizenhat éve. Az Apáczaiban tanuló rajzszakosok tehetségét számos kiállítás és kiadvány tanúsítja. A diákok nemcsak kolozsvári, hanem országos és nemzetközi téren is bizonyították a képzés tehetségpallérozó tevékenységének eredményességét. Az anyanyelvi oktatás mind Románia Alkotmánya, mind a nemzetközi szerződések értelmében alapvető jog, amelyet az oktatási törvény a képzőművészeti oktatás terén is szavatol. Nemzeti közösségünk érdekében, a törvény által biztosított jogaink alapján, felkérjük az Oktatási Minisztériumot és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a jövőben is biztosítsa gyermekeink számára a magyar nyelven történő képzőművészeti oktatást. Tekintettel arra, hogy a helyzet megnyugtató rendezése a magyar közösség mellett az Oktatási Minisztériumnak, a tanfelügyelőségnek, valamint mindazoknak érdeke, akik a gyermekekben a kulturális és művészeti élet jövőjét látják, kérjük, vegyék figyelembe az oktatók, szülők, illetve a civil-szakmai szervezetek által felsorakoztatott érveket, és a közeljövőben esedékes beiskolázási időszakban találjanak megoldást a magyar nyelvű kolozsvári alapfokú képzőművészeti oktatás biztosítására. Kolozsvár, 2017. január 17. Kezdeményező: Kincses Kolozsvár Egyesület nevében Gergely Balázs elnök Aláírók: Agnus Média Alapítvány nevében Szenkovics Dezső elnök Amaryllis Társaság nevében László Bakk Anikó tiszteletbeli elnök Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége nevében Péntek János elnök Apáczai Csere János Baráti Társaság nevében Tamás István elnök Argo Audiovizuális Egyesület nevében Szántai János István elnök Armenia Örménymagyar Baráti Társaság nevében Bálint Júlia elnök Bálint Tibor Baráti Társaság nevében Bálintné Kovács Júlia tag Barabás Miklós Céh nevében Kolozsi Tibor elnök Bolyai Társaság nevében Gábor Csilla elnök Donát Alapítvány nevében Zsigmond Ilka elnök Életfa Családsegítő Egyesület nevében Deme Ilona Julianna elnök Encyclopaedia Egyesület nevében Nagy Péter elnök Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány nevében Kovács András igazgató Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület nevében Molnár Attila elnök Erdélyi Magyar Filmszövetség nevében Lakatos Róbert Árpád elnök Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében Széman Péter elnök Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Sipos Gábor elnök Filmtett Egyesület nevében Zágoni Bálint alelnök Házsongárd Alapítvány nevében Gergely Erzsébet igazgató Helikon Kulturális Egyesület nevében Karácsonyi Zsolt elnök Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nevében Pillich Katalin elnök Homo Ludens Alapítvány nevében Vincze László elnök Igen, tessék! – Da, poftiți! Egyesület nevében Talpas Botond elnök Innovatív Oktatásért Egyesület nevében Mikó Zsuzsanna elnök Jakabffy Elemér Alapítvány nevében Székely István elnök Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében Gaal György elnök Kolozs Megyei Magyar Diáktanács nevében Bács Tímea elnök Kolozsvár Társaság nevében Kántor Lajos elnök Kolozsvári Magyar Diákszövetség nevében Lőrincz István Zoltán elnök Kolozsvári Művelődés Egyesület nevében Szabó Zsolt elnök Korzo Egyesület nevében Imecs-Magdó Eszter elnök Kriza János Néprajzi Társaság nevében Jakab Albert Zsolt elnök Magyar Ifjúsági Tanács nevében Fancsali Barna elnök Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nevében Péntek János elnök Origo Egyesület nevében Márkos Tünde elnök Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nevében Fülöp Júlia elnök PONT Csoport nevében Farkas András társalapító Pósta Béla Egyesület nevében Bajusz István igazgató Robert Schuman Egyesület nevében Szenkovics Dezső elnök Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókszervezetének nevében Guttmann Szabolcs István elnök Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete nevében Nagy Szilárd elnök Romániai Magyar Közgazdász Társaság nevében Ciotlaus Pál elnök Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete nevében Tárkányi Erika Tímea elnök Sapientia Hallgatói Önkormányzat Kolozsvár nevében Andacs Zsolt Levente elnök Sétatér Kulturális Egyesület nevében Király Zoltán elnök Studcoop Diákszövetkezeti Egyesület nevében Hunyadi Attila Gábor elnök Szarkaláb Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök SzINT Kulturális Egyesület nevében Pillich Balázs elnök Tranzit Alapítvány nevében Könczei Csilla elnök Vigyázó Egyesület nevében Sándor Eszter elnök maszol.ro 2017. február 3.Szilágysági barangolásokA maga nemében páratlan gazdagságú néprajzi tárlat színhelye néhány napja az Apáczai Galéria, amely évek óta teret biztosít a hasonló, honismereti jellegű megnyilvánulásoknak. Önmagáért beszél, ahogyan fáradságot nem ismerve a kétnapos rendezvényt magától értetődő önzetlenséggel felkarolta az ügyben érdekelt, a szilágyság szellemi-néprajzi javait kutató, azt megőrizni és az elkövetkezendő nemzedékek számára átörökíteni akaró több közismert személyiség. A fentiekben megfogalmazódó gondolatok jegyében üdvözölte Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója a szilágysági vendégeket és a kolozsvári közönséget, kifejtve azon véleményét, miszerint a líceum életében jelentős szerepet töltenek be az ilyen, immár többéves hagyományra visszatekintő honismereti rendezvények, amelyek erősítik diákjainkban a szülőföld iránti szeretetet és ragaszkodást. Nem is beszélve arról, hogy az évenként megismétlődő hasonló jellegű, ihletadó rendezvények mentén, a programban részt vevő diákok kezenyomán érzékletesen kifejező, ugyanakkor tárgyszerűen hiteles képzőművészeti alkotások születnek, amelyeket nemcsak az Apáczai Galériában, hanem Kolozsvár és Erdély más kiállító-helyiségeiben is megtekinthetnek alkalomadtán az érdeklődők. A péntek délután sorra került megnyitó már kezdeti „hangleütésében”sokat sejtetett ezen kétnapos néprajzi esemény jellegének szándékából, miszerint nemcsak elméleti vonalon, hanem érzékletesen hiteles népművészeti produkciók (néptánc, ének, citerazene) révén is igyekezett mintegy „illusztrálni”a színvonalas, ugyanakkor a nem szakemberek számára is követhetően érdekes, vetítőképes előadásokat. Mindennek megvalósítása érdekében különösen sokat tett Szabó Attila, a zilahi múzeum muzeológusa, aki az általa meghívott „Zilahi Csuprosok” gyermek citerazenekar, valamint Süle Ádám népdalénekes egyetemi hallgató közreműködését igénybe véve, jelentős részt vállalt a tárlatrendezésben és annak megnyitásában, illetve az aznapi és másnapi ismeretterjesztő konferencián közreműködő előadók névsorának kialakításában. A tárlat és a rendezvény egészének kiemelésre méltó komponense a Posta Rozália népművész-oktatónak a szilágysági, és azon belül hangsúlyosan a szilágynagyfalusi varrottasokat és szőtteseket felvonultató rendkívül gazdag gyűjteménye, illetve annak általa történt közvetlen hangnemű, szakszerű bemutatása. Amint megtudtuk tőle, a középkorban a jobbágyoknak nem volt szabad ugyanazt a mintázatot, illetve textíliát használni, mint a főuraknak. Idők múltán viszont ezen tilalom lassanként lazult, és „menetközben” saját maga számára is „kamatoztatta” a falu népe az udvarházakból ellesett tudásanyagot. Tanulságos volt, amint a megnyitóünnepség alkalmával Rozália néni a tárlaton látható anyagon – az 1800-as évekből eredeztethető daraboktól kezdve, az 1970-es évekkel bezáróan – lépésről-lépésre haladva bemutatta a különböző időszakok szövés- és varrásmódjainak alakulását, illetve ízlésmódbeli változását. Megismerhettük, hogy a szövés-varrás alakulásában milyen fontos szerepet játszott a „kelengye”, mint a lányok férjhezmenetelének elengedhetetlen „tartozéka ”, amelyet ökrös szekérrel, a falu szemeláttára vittek a legényesházhoz. A kelengye tulajdonképpen a hétköznapi és ünnepnapi életvitelhez szükséges „kellékeket” tartalmazta, mint pl. a komakendők, komatálak, asztalterítők, falvédők, vőfélykendők, különféle ruhaneműk stb. Ugyancsak a péntek délutáni megnyitó alkalmával Kovács-Kurucz János történelemtanár előadásában ismerkedhettünk meg Petri Mórral (1863–1945), Ady Endre zilahi magyartanárának a hat kötetben 1901–1904 között megjelentetett Szilágy vármegye című monográfia szerzőjének életútjával, aki ezen főművével mintegy irányt szabott, hivatkozási alapot biztosítva az utána következő, ilyen irányban elkötelezett történészek számára. Tulajdonképpen maga az előadó, Kovács-Kurucz János is részben Petri Mór nyomdokain haladva állított össze és készített el kiadásra négy kötetet a Szilágysági magyarok című képes krónika sorozatából, amelynek első darabja, a Szilágysági magyarok című, a Kriterion gondozásában 1991-ben megjelent monográfia, amelynek szerzői között találjuk többek mellett Wolf Rudolfot (az Apáczai-líceum néhai igazgatóját), Egyed Ákost, Sipos Gábort, Szabó Zsoltot, Vicsai Jánost, Gáspár Attilát, Kovács-Kurucz Jánost. Dáné Tibor, a Művelődés főszerkesztője ismertette a folyóirat Tövishát című, a Szilágyság ezen karakterisztikus arculatú tájegységét bemutató mellékletét. Néhány, a melléklet tartalmára utaló cím: Népi építkezés a Tövisháton (Sipos Gábor), Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek (Biczó Gábor), A hagyományőrző szilágysági néptáncmozgalom (Szőke Anna),Hagyományőrzés Szamosardón (Kis Tóth Ilona). Csepei Mária magyarszakos tanár, a szombati értekezlet nyitányaként a kárásztelki ragadványnevekről értekezve elmondta, hogy ezek alkalmazását az amúgy református környezetű katolikus településen fellelhető kisszámú családnév (Szabó, Kovács, György, Lőrincz, Nagy) tette elsősorban szükségessé. Amint kifejtette a ragadványnevek egy része viselőjének testi tulajdonságára utal: hosszú, kövér, mázsás, szőke. De utalhat az adott személy foglalkozására: asztalos, tejes. Tudásszintjét is jelezheti: „busma” (buta). Becenevek: Palcsi, Kingácska, Katácska. Oláh Mihály lelkész vetítőképes előadásában a szilágysági középkori templomok közül mutatott be néhányat, szakszerűen élményszerű előadásban. Elmondása szerint az egyik legrégebbi a XIII. század közepe táján épült románkori freskótöredéket őrző, ugyankkor koragótikus jegyeket is (pl. a nyolcszögletű torony) hordozó somlyóújlaki templom. Különös érdekessége a falba épített oldalkarzata. A továbbiakban szó esett a gótika előhírnökének tekinthető krasznai templomról, a kusalyi kifinomult, eredetileg ferences kolostortemplomról, amelynek nyugati fekvésű, szamárhát-íves portáléja Enzt Géza művészettörténész szerint kassai mintaképre utal. Megismerkedhettünk a késő gótika egyik példájával, a méreteiben is impozáns szilágynagyfalusi templommal, valamint a kolozsvári Farkas utcai templom „kistestvérével”, az 1480-as évek után épült magyarkeceli késő gótikus, fatornyos templommal. A XIX.–XXI. századi szilágysági néprajzi kutatások eredményeicímmel, Czégényi Dóra egyetemi adjunktus előadásában közelképbe kerültek mindazon néprajzkutatói törekvések, amelyek meghatározták a Szilágyság néprajzi értelemben vett arculatának megrajzolását, feltérképezését. Elmondása szerint mindezt olyan, a Szilágyság iránt elkötelezett személyiségek tartották feladatuknak, akik alapképzettségüket illetően nem tekinthetők néprajzkutatóknak. Úttörőnek bizonyult többek között Kőváry László (1819–1907) Föld-és országtani vázlatok Szilágyságról című műve. Jelentős szerepet játszott Szilágyság megismerése terén Kincs Gyula (1859–1915) polihisztor, a koedukáció egyik előfutára, aki szerint Szilágyság Magyarország kapuja, határ Erdély és az Alföld között. Az előbbiekben már említett Petri Mór a „mezsgye” kifejezést használja Szilágyság földrajzi helyzetére vonatkozólag, fontosnak tartva többek között a szilágysági ünnepkörök, halottkultusz, népgyógyászat, babonák tanulmányozását. A Szilágyság elkötelezett kutatói voltak még többek között Biró Lajos (1856–1931) világhírű zoológus és Boér Miklós (1859–1915), a Magyar Nyelvőr című szaklap elindítója (1872), a Szilágyság népeiről című kétkötetes mű szerzője. A XX. századi szerzők és műveik közül említésre került Beke György Szilágysági hepehupája (1976), a könyv címét illetően immár emblematikussá vált kötete, továbbá dr.Kós Károly, Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő Szilágysági magyar népművészet, valamint Almási István Szilágysági magyar népzene című kiadványok. Mivel Gáspár Attila zenetanár és népzenekutató személyes okoból adódóan nem lehetett jelen a szombati értekezleten, az őt helyettesítő Szabó Attila által „tolmácsolt” szöveg alapján megtudhattuk: a szilágysági népi énekek, népdalok első lejegyzőit, felhasználóit a reformáció évszázadában kell keresnünk. Említésre méltónak találta, hogy olyan jeles költők, mint Balassi Bálint, Ilosvai Selymes Péter vagy a későbbiekben Arany János –, akinek ősei Szilágynagyfaluból költöztek Nagyszalontára –, költeményeiket, verseiket gyakran népdalokra szerezték. Nem is beszélve arról, hogy Arany János maga is fontosnak tartotta az általa ismert népdalok, énekek, gyermekdalok, diákdalok lejegyzését. Tudni kell viszont azt is, hogy a szilágysági magyar népdalok (talán) első tudatos lejegyzője a szilágyperecsenyi származású Boér Miklós (1857–1905) volt. A szilágysági népviselettel és néptánccal Lelik Berta néptáncoktató, illetve az általa irányított krasznai Bokréta táncosainak közreműködésével ismerkedhettünk. Az előadó nagyfokú szakértelemmel szólt a tövisháti, illetve a berettyómenti és a krasznamenti viselet sajátosságairól, miközben a közönség „életközelből” figyelhette meg a táncospárok öltözékén, illetve a kiállításon szereplő ruhadarabokon az elmondottakat. Ugyanezen életszerűség jellemezte a különféle szilágysági néptánc változatok ismertetéséhez fűződő előadást is, amely során közelképbe került többek között a tövisháti „kétlépéses csárdás”, a Kraszna- és Berettyó-menti „kettős csárdás”, „gyors csárdás” és „ugrálós”. László László történelemtanár a szilágysági személyiségekről tartott előadásában szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a teljesség igénye nélkül teszi mindezt, hiszen rendkívülien gazdag ilyen tekintetben a „választék”. A többi előadó által is említettek mellett többek között szükségesnek vélte kiemelni a „zsibói bölény” idős Wesselényi Miklós és az „ árvizi hajós” ifjú Wesselényi Miklós személyét vagy a Szilágysámsonon született Szikszai Lajos honvédhadnagyot, aki az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idején hősiesen harcolt, majd jelentős szerepet játszott a vasúthálózat szilágysági „meghonosításában”, jelentősen hozzájárulva a Wesselény-szobor Zilah főterén történő felállítása ügyéhez. Szabó Zsolt, a Művelődés című folyóirat nyugalmazott főszerkesztőjétől megtudhattuk, hogy a Szilágyságot jószerint immár szülőföldjének tekinti, jóllehet csak az idők folyamán került ezen tájegységgel egyre szorosabb kapcsolatba. Érzelemteljes és személyes emlékekben bővelkedő előadásának (és a kétnapos honismereti rendezvénynek is akár!) a mottója lehetne azon gondolat, miszerint létezik egy örök Szilágy és egy felfedezésre váró Szilágy...! A konferencia záróakkordjaként hangzott el Szabó Attila Szilágysági fazakasság című vetítőképes előadása, amely során –, mint ezen népművészeti ágazat iránt különösen elkötelezett gyűjtő és kutató – kiemelten beszélt a désházi népi kerámiának, mint olyanak a Szilágyságban (és nemcsak) betöltött kivételes szerepéről. A tárlat anyagában is megtekinthető a komaszilkék, tányérok, csuprok, vizes korsók forma-, motívum- és színvilágának elemzése során, kitért a népi fazekasság olyan helyszíneinek bemutatására is, mint Zilah, Kraszna, Szilágysomlyó, Tasnád. A rendezvény egyik fő mozgatójaként Szabó Attila szükségesnek vélte megosztani azon gondolatát, miszerint elégtételt jelent számára, hogy hozzájárulhatott a tárlat létrehozásához, valamint előadóként az értekezlet tartalmasabbá tételéhez. Ugyanakkor kifejezte abbéli reményét, hogy a rendezvény és azon belül a kiállított népművészeti anyag inspiráló ereje megtermékenyítőleg hat az Apáczai-líceum diákjai alkotófantáziájára, amelynek eredményeként olyan minőségi gyermekalkotások születnek, amelyeket alkalomadtán Zilahon és a Szilágyság más településein is érdemes lesz majd bemutatni. (A Szilágysági barangolások című, január 27-e és 28-a között lezajlott honismereti rendezvény alkalmával megnyitott tárlat megtekinthető február 20-ig, munkanapokon 14-20 és szombaton 9-20 óra között. SZÉKELY GÉZA Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 5.Tanári és művészi munkájában egyaránt örömét lelteOrbán István gyűjteményes kiállítása a Minerva-házban Sok jó művész, író, pedagógus van, olyanok azonban, akiket mindhárom kategóriában számon tartanak, jóval kevesebben vannak. Orbán István „az ő táborukat gyarapítja”, jegyezte meg Németh Júlia műkritikus a 2016 áprilisában elhunyt képzőművész-tanár gyűjteményes kiállításának szerda délutáni megnyitóján Kolozsváron. A Minerva Művelődési Egyesület és a Művelődés Galéria szervezésében létrejött eseményen ugyanakkor bemutatták a Művelődés Egyesület által megjelentetett, A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegző albumot. A kiállítást méltató műkritikus szerint Orbán István grafikái összetéveszthetetlenek, „a fehér és a fekete ellentétét békévé oldja a szürkék megannyi variációja, az éles vonalbeszédet pedig a folthatásos fogalmazás variálja”. Németh Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy a tavaly elhunyt művész az évek során a Barabás Miklós Céh tevékenységében is részt vállalt, minden csoportos kiállításon szerepelt munkáival, ugyanakkor egyéni kiállítással is jelentkezett, de tanárként bemutatta báthorys diákjainak a rajzait is. Művészek ritkán jó tanárok, a jó tanár nemcsak tanít, tudást ad át, hanem nevel is, kezdte beszédét Timár Ágnes, a Báthory István Líceum igazgatója, aki Orbán István tanári munkásságát méltatta a megnyitón. – Ahhoz, hogy jó nevelők legyünk, nyitott szemmel kell járnunk a földön, figyelnünk, meglátnunk és megértenünk az emberi természetet és az emberi lelket – jegyezte meg az igazgatónő. Úgy vélte, nehéz a tanári és a művészi hivatást összegyeztetni, de Orbán István ebben is kivételt jelentett, egész tanári pályafutása alatt soha nem érezték „a művész türelmetlenségét, aki a nebulók tanítására, nevelésére pazarolja tehetségét és idejét”. Az igazi nevelők figyelmével és szeretetével fordult diákjai felé, és betegségében sem hagyta cserben őket, fűzte hozzá. – Ugyanakkor, mint a Báthory-líceum tanára, felelősségének érezte, hogy feltámassza a nagy múltú iskola, a piarista gimnázium rajziskolájának hagyományát, nemcsak felkutatva és megőrizve annak tárgyi örökségét, de bekapcsolva intézményünket az iskolai képzőművészet egyetemes vérkeringésébe. Orbán Istvánnak köszönhető a Klubgaléria újraindítása is, több mint húsz kiállítást szervezett négy év alatt, közben pedig évente megszerkesztette a Báthory-naptárat, megszervezte a Báthory-napok hagyományossá vált kiállítását, és számtalan versenyre benevezte diákjait. Örömét lelte munkájában, büszke volt iskolájára, diákjaira – sorolta a képzőművész-tanár érdemeit Timár Ágnes igazgató. A szépművészet hármas útján című, Orbán István munkásságát összegező monografikus albumról Szabó Zsolt, a kötetet megjelentető Művelődés Egyesület munkatársa beszélt, megemlítve, hogy a kiadványban igyekeztek mindenben a művész által leírt, elmondott vagy inkább csak szuggerált szándékát követni, ebben a munkában pedig óriási részt vállalt Orbánné Balaskó Erzsébet, aki a legapróbb részletket is igyekezett kideríteni, tisztázni az utalásokat. A kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Minerva-ház emeleti termeiben (Napoca/Jókai utca 16 szám), munkanapokon, 11 és 16 óra között. Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 12.A kassai bohém társaság a kassai Szinházi UjságbanKolozsvár és Kassa ezer szállal kapcsolódik egymáshoz: a kassai színház létrehozása kolozsvári művészeknek köszönhető, több neves színész, operaénekes Kassán kezdte, majd Kolozsváron folytatta pályáját, a kassai közélet jeles személyiségei közül sokan a kolozsvári egyetemen tanultak. Például az a Kemenczky Kálmán, aki Kolozsváron lett a jogtudományok doktora, visszatérése után Kassán többek között a Szinházi Ujság főszerkesztője, tulajdonosa volt. Nemcsak a kassai színházi élet mutatkozik meg az 1911–23 között megjelent Szinházi Ujság hasábjain a maga gazdagságában, a hetilap a fiatal művészgeneráció első irodalmi és grafikai próbálkozásainak terepe is egyben. Ebből hoztak el tucatnyi bemutató táblát a kassaiak Kolozsvárra. Az Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva házban megnyílt kiállítás hétfőtől két hétig a központi egyetemi könyvtár előcsarnokába költözik. A rendezvény kolozsvári értelmi szerzője, Szabó Zsolt a megnyitón elmondta: az EMKE-vel együttműködve szeptemberig szeretnék több erdélyi városba elvinni ezt az értékes anyagot. Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 13.Ünnepi Könyvhét a Minerva-házbanTöbb rendezvény helyszíne volt tegnap a Minerva-ház. A délelőtti, A kassai bohém társaság a (Kassai) Szinházi Ujság hasábjain című, a pincegalériában megnyitott kiállítás után (képünkön a megnyitó egyik pillanata) a száz éve született Gáll Ernőre, a Korunk egykori főszerkesztőjére emlékeztek az emeleti Cs. Gyimesi Éva teremben. Előadást tartott Kántor Lajos (Gáll Ernő szerepe a Korunk második folyamának megújulásában) és Tibori Szabó Zoltán (Önazonosság és méltóság – egy régi levélváltás mai tanulságai). Ezt követően a Minerva Művelődési Egyesület legújabb kiadványait mutatta be az egyesület elnöke. Szintén az emlékezés jegyében zajlott a délután 3 órakor kezdődő programpont, ezúttal Áprily Lajos halálának 50. évfordulója volt fókuszban, elő- adást tartottak: Balázs Imre József, Berényi Károly, Liktor Katalin, Hantzné Lám Irén. A kassai bohém társaság a kassai Szinházi Ujságban Erősen szlovákos magyarsággal mutatta be a kassai Szinházi Ujság bohém társaságáról készült kiállítást Eleonóra Blaskova, a Kassai Állami Tudományos Könyvtár munkatársa, akinek a magyar nem anyanyelve, s mint kiderült, hallás után tanulta meg. A szlovák iskolában mögötte ülő, szlovákul nem tudó magyar fiútól, később a környezetéből való „hallgatózást” aztán olyan tökélyre fejlesztette, hogy az 1911–23 között megjelent Szinhazi Ujsagot nemcsak holmi idegen nyelvű történelmi kuriózumként forgathatta, hanem értően kutathatta, tegnap pedig Kolozsváron többnyire szabadon beszélve ismertette az erről készült színes anyagot. Kolozsvár és Kassa ezer szállal kapcsolódik egymáshoz: a kassai színház létrehozása kolozsvári művészeknek köszönhető, sok neves magyar színész, operaénekes Kassán és Kolozsváron is tevékenykedett, a kassai közélet jeles személyiségei közül sokan a kolozsvári egyetemen tanultak. Például az a Kemenczky Kálmán, aki Kolozsváron lett a jogtudományok doktora, visszatérése után Kassán többek között a Szinházi Ujság főszerkesztője, tulajdonosa volt, és akinek a fia is eljött most Kolozsvárra, magával hozva azt a bőröndöt, amellyel apja egykoron a kolozsvári egyetem és Kassa között utazgatott. Ezúttal sem volt üres ez a bőrönd: a megilletődött utód, Kemenczky Kálmán a sátoraljaújhelyi Kazinczy társaság kiadványait hozta benne. Kiadványokban sem szűkölködött ez a kiállításmegnyitó, Eleonóra Blaskova is hozott néhány tudományos kötetet, az egyik például egy bizonyos féle Ki kicsoda, amely az 1848–1939 közötti kassai lakosok névsorát és adatait tartalmazza. Palencárné Csáji Ildikó a Kassai Polgári Klub vezetője is elhozta szervezetük néhány kiadványát. Ez a klub a kassai magyar kulturális örökség ápolását tűzte ki céljául, népfőiskolaként is működik, de nekik köszönhetően áll például ma Márai-szobor a városban az íróról elnevezett téren, és Esterházy János emlékét mellszobor őrzi. Nemcsak a kassai színházi élet mutatkozik meg az 1911–23 között megjelent Szinhazi Ujság hasábjain a maga gazdagságában, a hetilap a fiatal művészgeneráció első irodalmi és grafikai próbálkozásainak terepe is egyben. Ebből hoztak el tucatnyi bemutató táblát a kassaiak Kolozsvárra. Az Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban megnyílt kiállítás hétfőtől két hétig a központi egyetemi könyvtár előcsarnokába költözik. A rendezvény kolozsvári értelmi szerzője, Szabó Zsolt a megnyitón elmondta: az EMKE-vel együttműködve szeptemberig szeretnék több erdélyi városba elvinni ezt az értékes anyagot. Kerekes Edit Gáll Ernőre emlékezve Két előadással emlékeztek a száz éve született Gáll Ernőre, a Korunk egykori főszerkesztőjére a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Minerva-házban. Gáll Ernő az 1926-ban alapított kolozsvári társadalomtudományi folyóirat élére az 1957-es újraindulásakor került, az úgynevezett második folyamtól, és 1984-ig volt a kiadvány főszerkesztője. Visszaemlékezésében Kántor Lajos irodalomtörténész, aki 1990 és 2008 között állt a folyóirat élén, kiemelte: a centenárium alkalmával ebben az évben több fázisban is emlékeznek Gáll Ernőre, a tegnapi rendezvényt követi majd egy budapesti megemlékezés, illetve egy ősszel sorra kerülő esemény is. Gáll Ernő szerepe a Korunk második folyamának megújulásában című előadásában Kántor Lajos elmondta: 1957-es újraindulásakor, az akkori politikai helyzeteknek is köszönhetően, tulajdonképpen még nem lehet érdemben beszélni a lap megújulásáról, modernista eszmei fejlődésről, ennek jelét igazából csak az 1960-as év első, januári számában lehet tapasztalni. Ebben Gáll Ernő írja a bevezető tanulmányt, Kántor szerint ekkor lehet felfigyelni erre a törekvésre. – Gáll Ernő jelentős lépéseket tesz a világra való nyitás érdekében, ez a saját életében és a Korunk szerkesztésében is megnyilvánul. Később aztán, az 1964-es március–áprilisi számban megjelent, Prométheusz az idők sodrában című írásából kiderül, hogy lényeges változás történik Gáll Ernő gondolkodásában – magyarázta az irodalomtörténész. Hozzáfűzte: 1967-ben elindulnak az egyéni rovatok a folyóiratban, többek között A dialógus jegyében címmel a Gáll Ernőé is, és később az is megtapasztalható, hogy az akkori főszerkesztő nyitni akar a fiatalok felé. Kántor ugyanakkor fontosnak tartotta megemlíteni azt az 1980-as január–februári dupla lapszámot is, amely, egy kerekasztal-beszélgetésen elhangzottak alapján, a nemzedékek közötti problémákra fókuszált, és amelynek bevezetőjét ugyancsak Gáll Ernő írta. Tibori Szabó Zoltán újságíró Önazonosság és méltóság – egy régi levélváltás mai tanulságai című előadásában úgy vélte, Gáll Ernő nem csupán az erdélyi és a magyarországi baloldali értelmiség kiemelkedő alakja volt, hanem egyben az anyanemzeteiktől elszakadt népcsoportok helyzetének, az ún. nemzetiségi létnek az egyik tudatos kutatója és bátor gondolkodója is. Köllő Katalin A két legújabb Minerva-könyvről A Minerva Művelődési Egyesület gondozásában megjelent két legújabb kötetet mutatta be tegnap a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke. Mindkét könyv igényes, szép kivitelezésű, a kolozsvári Idea Könyvműhely munkáját dicséri. Kulcsár Gabriella zenetanárnak, kritikusnak a Szabadságban 2000 és 2015 között megjelent, válogatott zenekritikáit tartalmazza a Kolozsvári zenés panoráma című kötet, amelynek bemutatóját nemrég, április 21-én tartották szintén a Minerva-házban. A szerző témakörök szerint válogatta ki a különböző hangversenyekről megírt impressziói alapján a cikkeket, amelyek a kötetben megjelentek: a válogatás Kolozsvár zenei életét tükrözi a szimfonikus zenétől a kamarazenéig, de olvashatunk régizenéről, egyházi, film-, tánc- és jazz zenéről egyaránt. A második bemutatott kötet a kolozsvári Igazság és Făclia napilapok sajtófotó archívumát dolgozza fel, és a nyelvi kötődésből adódóan ez a könyv magyar és román nyelven jelent meg – ismertette Tibori Szabó Zoltán. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a digitalizált fotóarchívum elérhető a Minerva Művelődési Egyesület honlapján, amely nemrég Deák Ferenc – jelenleg Amerikában élő, kolozsvári fotóművész – fényképeivel is kiegészült. Az archívum 35-36 ezer negatívot tartalmaz digitalizálva, amely mind hozzáférhető, kommentálható, tehát a közölt fényképekhez hozzá lehet szólni, adatokkal ki is lehet egészíteni – hívta fel a figyelmet erre a lehetőségre az egyesület elnöke. A kötet másik különlegessége, hogy a digitalizálásban is részt vevő olyan fiatal kutatókat és diákokat kértek fel arra, hogy írják meg észrevételeiket, véleményüket a látott fényképekről, akik a kilencvenes évek után születtek, szemléletmódjuk, meglátásuk pedig már eltér attól a világtól, amelyet az archívum megörökített. A könyvben továbbá korabeli dokumentumokat is közölnek, a szövegek pedig a szerzők szerint jelennek meg magyarul vagy románul, utána pedig a fordítás a másik nyelvre. A könyv végén angol nyelven is olvasható összefoglaló. Az illusztráláshoz kiválasztottak egy dobozt, és annak tartalmát közölték a könyvben a hibákkal együtt – magyarázta az egyesület elnöke. Valóságos és szellemi találkozások Áprily Lajossal Halálának 50. évfordulója jelentette az alkalmat és témát az Áprily Lajosról szóló megemlékezésre, beszélgetésre, amelyre szintén a Minerva-házban került sor tegnap. H. Szabó Gyula író, a Kriterion igazgatója a rendezvény felvezetésében rávilágított arra az elképzelésre, hogy az elhangzó előadások, beszélgetések révén a nagy költő emberi arcát szeretnék megismertetni a hallgatósággal. Ami sikerült is, hiszen Áprily Lajost közeli jó barátai, tanárkollégái, levelezőtársai emlékezéseiből ismerhettük meg: tehát nemcsak a költőt, hanem elsősorban a tanárt, a kollégát, közeli jó barátot. Berényi Károly és Liktor Katalin elsősorban Weress Margit magyar–német szakos tanár visszaemlékezésein, levelezésein keresztül mesélt Áprilyról, hiszen Weress Margit és Jékely Lajos éveken keresztül kollégák voltak a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, barátságuk pedig mondhatni egy életre szólt. A korabeli kéziratok fontos kordokumentumok is egyben, amelyek segítenek megérteni és megismerni egy időszak közösségi, kulturális életét is. Hantz Lám Irén találkozásairól mesélt Áprily Lajossal, amelyek „valóságosak voltak” az édesapja, Lám Béla révén, továbbá „szellemi találkozások” a levelezések útján. Egy meglepetésvendéget is hozott az előadásra: Csonkané Rácz Katalint, akinek az édesanyja diáklányként ismerte személyesen Áprilyt, a tanárt, már Magyarországon. Balázs Imre József szerkesztő, költő, irodalomtörténész az Áprily Lajosról szóló tanulmányát ismertette. Ú. I. / Szabadság (Kolozsvár) 2017. július 10.Kitüntetésözön székelyföldieknek (A Magyar Művészetért Díjak)A Magyar Művészetért Díj gáláját – alapításának 30. évében – idén két helyszínen: július elsején Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, szombaton pedig Kézdivásárhelyen a Vigadó színháztermében tartották meg. Árpád fejedelem-díjban Pászka Lehel sepsiszentgyörgyi lovas íjász, Gubcsi Lajos Ex Libris díjban pedig tizenkét háromszéki és csíkszeredai személyiség, illetve intézmény részesült. A harminc év alatt – Budapestet leszámítva – a legtöbb, 9–9 Ex Libris díjat csíkszeredaiak és kézdivásárhelyiek kaptak. A díjátadó gálán elsőként Dobra Imola, a Vigadó munkatársa tolmácsolta Bokor Tibor polgármester üzenetét és gratulációját, majd Gubcsi Lajos, az 1987-ben megalapított, A Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke üdvözölte a gála résztvevőit, külön köszönetet mondva Beke Ernőnek, a Gyűjtemények Háza tulajdonosának, aki az elmúlt fél évben oroszlánrészt vállalt a rendezvény megszervezésében. Elmondta, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt A Magyar Művészetért Díjból a művészetek valamennyi ágában tizenöt másik díj nőtt ki, köztük a pontosan tíz évvel ezelőtt alapított Árpád fejedelem- és az Ex Libris díj. 1300 díjat adtak eddig át a Kárpát-medence azon kiemelkedő személyiségeinek és közösségeinek, templomainak, városainak, egyesületeinek, iskoláinak, várainak, akik/amelyek nemcsak megbecsülik, képviselik, ápolják és védik a magyar örökséget, hanem alkotó vagy egyéb szorgalmas munkájukkal mindennap újjá is teremtik azt a jövő számára. Ezt követően Szabó Enikő, a Csíki Játékszín színművésze magyar költők műveiből összeállított, Versek és dalok című egyéni műsorából adott elő részleteket Varga Nándor gitár- és Szabó Zsolt zongorakíséretében, majd Bagoly Anabella Illyés Gyula Haza a magasban című versét, Kalányos Roland pedig egy zeneszámot adott elő (mindketten a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói). Gubcsi Lajos elsőként a herendi porcelánból készült Árpád fejedelem-díjat adta át Pászka Lehelnek, a kivételes tehetségű sepsiszentgyörgyi lovas íjásznak. Két mondat a laudációból: „A világrekord 2015-ben született – Pászka Lehel az Óriáspince-tetőn egy 400 méteres pályán kantár és nyereg nélkül vágtázó lóról 37.73 másodperc alatt 15 célzott lövést adott le, s mindannyiszor célba talált. A székelyek világrekordere lett, Guinness-rekordot állítva fel.” Ezt követően a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor-iskola Diákszínpadának művészi csoportja lépett színpadra, akik Babits Mihály Jónás könyve című művét adták elő, majd az Ex Libris díjak átadása következett. Elsőként Ex Libris díjban részesült a világ egyik legelismertebb élő magyar tudósa, a székelyföldi származású, Bostonban és Budapesten élő fizikus, hálózatkutató, Barabási Albert László. Egy mondat a laudációból: „Többek között Barabási érdeme, hogy a 90-es évek végén rájöttek: a hálózatok többsége nem véletlenszerű, nagyon bonyolult matematikai összefüggések fedezhetők fel bennük – s közben egy út a csíki Karcfalváról a világ közepébe.” A jelenleg Bostonban tartózkodó tudós díját Csíkszeredában élő édesanyja vette át. A következő Ex Libris díjat a csíkszeredai Beder Tibor nyugalmazott földrajztanár, volt főtanfelügyelő, közíró, kutató, tíz könyv szerzője, a Lármafa-talákozók szervezője vette át. Ugyancsak Gubcsi Lajos Ex Libris díjban részesült a Gyűjtemények Háza és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad is. A díjat Molnár Jánosnak, a Diákszínpad jelenlegi vezetőjének nyújtották át. Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója is átvette a Gubcsi Lajos Ex Libris díjat. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetségnek a magyar nyelv ápolásában vállalt szerepéért odaítélt Ex Libris díjat Péter Sándor magyartanár, a pedagógusszövetség sepsiszentgyörgyi elnöke vette át. A következő díjazott Sántha Attila kézdivásárhelyi író, költő, lapszerkesztő volt. Két mondat a laudációból: „Az Előretolt Helyőrség volt, ha nem is az egyetlen, ám a legnagyobb hatású csoport a prérin, amely az utóbbi évtizedekben komolyan elgondolkodott az irodalom mibenlétéről, papírra vetette elképzeléseit, és annak szellemében is próbált cselekedni. Mi mondtuk ki azt, hogy egyetlen urat ismerünk el magunk felett: az olvasót.” Ugyancsak Ex Libris díjban részesült Szabó Enikő csíkszeredai színművésznő, és díjazták Szima Csaba helytörténészt, a céhes város szülöttjét, Felső-Háromszék és egész Erdély elkötelezett lokálpatriótáját. Idén egy szakácsot, a város szülöttjét, a budapesti Bábel vendéglő vezető séfjét, Veres Istvánt is kitüntették, aki erre az alkalomra hazautazott, hogy személyesen vegye át a díjat. Utolsóként Vetró Bodoni András szobrászművész, a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület Hagyományőrző Társaságának keretében működő 15. Székely Határőr Gyalogezred I. zászlóalja 1. századának parancsnoka vette át a díjat. Végezetül az ünnepséget és a díjazottakat Beder Imre református lelkész áldotta meg. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 5.Újonc túrázóknak is menni fog a Kós Károly túraA kolozsvári EKE által szervezett túrák legcsaládbarátabbja közeleg: augusztus 12-én lesznek a Kós Károly emléktúrák, gyalogosan vagy biciklin. Branea Róbert főszervező szerint a 10 kilométeres túra nem több egy jó sétánál. Ugyanakkor a kisebb gyerekeknek sem „unalmas”, hiszen az útvonal változatos, Sztána központjában, de az Almási várnál is akad látnivaló. Nem lehet jelentkezni a helyszínen, vagyis aki mondjuk az időjárástól teszi függővé a túrán való részvételét, annak is meg kell elégednie egy kétnapos előrejelzéssel, ugyanis benevezni legkésőbb augusztus 10-én estig lehet. A kedvezményes jelentkezési határidő ezzel szemben már hétfőn, augusztus 7-én lejár. Gyerekek által is könnyen teljesíthető, ezért családoknak is bátran ajánlják a 10 km-es túrát, de a 25 km-es is bevállalható a nagyobb gyerekekkel. E két távon a túrák Sztánáról indulnak, így vonatozásra is számíthatunk – kell-e ennél több a gyermekeknek egy igazi kalandhoz? – Erdőn is vezet az út, nyílt terep is akad, s bár nem olyan vadregényes, mint a Jókai-túra, ezzel szemben szép, kellemes, szelíddombos kalotaszegi tájakkal ismerkedhetünk meg, főleg a tájegység alszegi vidékével. Többek között Sztána központjában megnézik a templomot, az iskolát a közösségi terekkel, aztán átsétálnak Kispetribe, meglátogatják az Almási vár maradványait is, Zsobokot az újonnan felavatott Jonathan-sétánnyal – részletezi Branea Róbert. A túra kevésbé tapasztalt kirándulókat sem kellene eltántorítson a részvételtől, azokat sem, akik számára ismeretlen ez a terep, ugyanis a szervezők részletes térképekkel és túraleírásokkal vértezik fel a jelentkezőket, ugyanakkor jó esély van arra, hogy induláskor a kisebb csapatok közösen folytassák útjukat, népesebb társasággá bővülve, akik közt esetleg a vidéket jobban ismerők is akadnak. A kirándulás minden élményén túl a célban – a sztánai Szentimrei villánál – Szabó Zsolt hagyományosan finom túróspuliszkájából falatozhatnak majd a résztvevők. Az idén összesen hét útvonalon indulnak a túrázók augusztus 12-én, szombaton reggel: három kerékpáros (25, 40, illetve 60 km-es) és négy gyalogos útvonalon (10, 25, illetve 55 km-en, a 25 km-es túra két változatban zajlik). A 14 évesnél fiatalabbak számára a részvétel ingyenes (és felnőtt kísérete kötelező), és a kedvezményes jelentkezési időszakban, azaz hétfő estig az EKE-tagok további kedvezményben részesülnek, a tanulók, egyetemisták, nyugdíjasok pedig félárat fizetnek (túraváltozattól függően 10–15 lejt). Már csak két napig lehet kedvezményesen (túrától függően 25-30 lej teljes áron) benevezni, azután mindenki számára egységesen 50 lejre nő a nevezési díj. A leghosszabb gyalogos és kerékpáros túrák részvevői energiacsomagot kapnak, mindenkinek jár térkép , kitűzőt, folyadékpótlás pedig az ellenőrző pontoknál lehetséges. A túrákat autóval végigkíséri egy orvos és egy egészségügyi asszisztens. A szervezők fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a túrákra benevezni csak előzetesen lehet (a rajtnál nem) a túrák honlapján (itt további túrainformációkat is találhatnak), a Szabadság napilap titkárságán (Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 16., hétköznap 9–16 óra között) vagy a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület irodájában (Kolozsvár, Magyar/1989 December 21 utca 116., hétköznap 9–16 óra között). A túrákkal kapcsolatos egyéb információt a [email protected] (kerékpáros), illetve [email protected] (gyalogos) e-mail címen lehet igényelni. A bizonytalanok is benevezhetnek, így biztosan nem maradnak le a túráról, ám ha valami közbejön, akkor a jelentkezés augusztus 10-ig átruházható. A túrákkal kapcsolatosan egész sor hasznos tudnivalót közöltek a szervezők, ezeket részletesen közöltük a Szabadság július 28-i, pénteki számában, az Erdély című mellékletben, amelyet honlapunkon (szabadsag.ro) is megtalálhatnak. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) 2017. szeptember 6.Megnyílt a Csigadomb – csoportos tárlat a Minerva-házbanDorombbal, citeramuzsikával, köcsögdudával és tánccal nyitották meg hétfő délután a Minerva-ház két kiállítótermében a Csigadomb című tárlatot, amelynek anyaga a sztánai Szentimrei-házban tartott alkotótábor résztvevőinek munkáiból áll. A kiállításmegnyitó egyben a zilahi Muza Fest művészeti fesztivál nyitóeseménye is volt, a Zilahon zajló fesztivál kolozsvári megnyitójának célja, hogy a Szilágyságot szélesebb körben is bemutassa. A Csigadomb című kiállítás megnyitóján Szabó Zsolt, a Szentimrei Alapítvány elnöke elmondta, Sztánának nagy hagyománya van a képzőművészek körében, Kós Károly is dolgozott ott, de a képzőművészeti főiskola alkotóházaként is működött valamikor a villa, emellett pedig számos kolozsvári értelmiségi vonult Sztánára alkotni. Idén 13 – erdélyi és magyarországi – művész vett részt a tíznapos alkotótáborban, az ez idő alatt készült festmények, filmek, szobrok láthatók a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében és a pincegalériában. – Ez a második alkalom, hogy bemutatkoznak a sztánai tábor résztvevői. Hasonló érdeklődésű képzőművészek, akik összegyűlnek egy kis beszélgetésre, munkára, tapasztalatcserére, mi pedig nagy örömmel fogadjuk be őket a Szentimrei villába – mondta a megnyitón az alapítvány elnöke. Szabó Attila muzeológus, a sztánai alkotótábor házigazdája számára is sokat jelentettek az esténkénti barátias hangulatú beszélgetések, emellett kiemelte: Sztána szerinte is rendkívül izgalmas helyszín az alkotók számára. – Nagyon érdekes hely, a falu, a környezet is nagyon szép, de a Szentimrei-ház és környéke misztikus hely, nagyon pozitív energiák töltik fel a több ideig ott tartózkodókat – jegyezte meg Szabó Attila, aki a szervezés mellett alkotóként is részt vett a táborban. Dabóczy Géza kurátor, a tábor résztvevője is kiemelte a jó hangulatot. – Ha a tavalyit a szeretet-tartás táborának neveztem, az idei méltán kiérdemli a nevetés-tábor címet. Jó emberek egy helyen hamar megtalálják a derű térképén túli koordinátákat – jellemezte az együttlétet a kurátor, majd egyenként elemezte a kiállító művészek stílusát, illetve azok alkotásait. A Csigadomb című kiállítás szeptember 15-ig látogatható, hétfőtől péntekig 10 és 15 óra között a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám). Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
