|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fejér László 2004. október 28.Évtizedet meghaladó tevékenység áll a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) mögött. Tagságának többsége orvos. A MET legfőbb célja a Kárpát-medecében élő, nem csak a magyar népesség egészségi állapotának javítása. A MET konferencia jellegű továbbképzéseket szervez, egy évtized alatt mintegy százötven esetben egyéni támogatást nyújtott a Magyarország határain kívül élő magyar orvosoknak. A MET megalakulását követő évben, 1994-ben igényt tartottak a Magyarország határain kívüliek évi egynél több továbbképző konferencia tartására. Idén a konferencia résztvevői megkapták a MET tízéves történetét ismertető emlékkönyvet, az elnökség névsorával, fényképeivel, a területi egységek – Bácska-Bánát-Szerémség, Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Magyarország, Muravidék, Nyugati terület – beszámolóival, a létrehozott alapítványok bemutatásával. 1994–2004 között negyedszázadnál több továbbképző konferencia házigazdája volt Székelyudvarhely, Szilágysomlyó, Marosvásárhely, Tusnádfürdő, Csíksomlyó, Kolozsvár, Nagyvárad, Vajdahunyad, egy-egy esztendőben három- négy rendezvénnyel. A MET-nek Erdélyben jelenleg közel 700 tagja van. Tagszervezetként tartják nyilván a Szent Györgyi Albert Társaságot (Szatmárnémetiből), az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztályát (Marosvásárhelyről) és ugyanonnan a Keresztény Orvosok Szövetségét. Dr. Andrásofszky Barna, Szilágynagyfalu szülöttje, az alapítók egyike a társaság elnöke. /Fejér László: A Magyar Egészségügyi Társaság évtizede. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./2004. december 16.A magyarországi népszavazás keserű szájízet hagyott sok-sok szilágyságinak. Zilahon egyetlen magyar igazolványt sem adtak vissza, sőt éppen most igényelte valaki. Az újságíró a piros–fehér–zöld színek mellé gondolatban sem illesztene gyászszalagot, a himnusz pedig a nemzet imája minden magyarnak. /Fejér László: Nem adják a Magyar Igazolványt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./2005. január 11.Az 1883 és 1945 között megjelent Szilágyság jogutódaként másfél évtizeddel ezelőtt, 1990. január 5-én jelent meg először a Szilágyság című hetilap Zilahon, akkoriban Szilágysági Szó névvel. Józsa László, a Szilágyság főszerkesztője /aki egyben riporter, fotós, szerkesztő, korrektor, olvasószerkesztő is/ kifejtette: „Szilágy megye magyarságának 1990-ig nem volt magyar nyelvű lapja. Akkor alakult a Szilágysági Szó szerkesztősége, amelyet Fejér László újságíró a jó íráskészségű emberekből állított össze. Még abban az évben átadta a lap szerkesztését Kui János tanár úrnak, de mind a mai napig a lap alapembere maradt, aki mindig segít, ha valami baj van.” A szerkesztőségi gárda is sokat változott azóta, néhányan külföldre, vagy más városba költöztek (Kovács Miklós, Kerekesné Forró Irénke, Farkas László), néhányan elhunytak. Meghalt Kovács Sándor levéltári kutató, továbbá Wagner Ernő, Sipos László és Kerekes Irénke, a lap első tördelőszerkesztője. /15 éves a Szilágyság hetilap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./2005. február 15.Zilahon a megyei könyvtár idén folytatja a szilágysági személyiségekről tavaly ősszel megjelentetett kis lexikonát. Az első kötet az A–K betűkkel kezdődően több mint 200 író, tanár, művész, illetve kiemelkedő teljesítményt nyújtott személyiség életrajzát, munkásságát mutatta be az Oameni de seama ai Salajului című könyvében Lucia Balas és Bódos Ottilia összeállításában. A kötet adatai 1700-tól kezdődően román, magyar, zsidó, német, örmény nemzetiségű személyeket sorol fel napjainkig, forrás megjelöléssel. Ady Endrének több mint nyolc oldalt szenteltek a lexikon összeállítói; nem maradt ki Budai Ézsaiás (1766–1841) szilágypéri születésű író, filológus, püspök, illetve Cserey Farkas (1773–1842) botanikus, műfordító sem. /Fejér László: Szilágyságiakról érdeklődnek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./2005. február 16.Még áll a ház Zilahon, ahol a diák Ady lakott, homlokzatán két emléktáblával. A ház eladó. Hajdani iskolája már nem viselheti a költő nevét. 1945 után a költő kéziratai is eltűntek szeretett iskolájából. Az eladó házat összefogással, gyűjtő akcióval meg kellene venni. /Fejér László: Eladó a ház, ahol Ady lakott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./2005. február 18.Hároméves a Hepehupa /Zilah/, a szilágysági művelődési folyóirat. Ez köszönhető többek között Major István nyomdatulajdonosnak, aki előteremtette az anyagiakat. Az eltelt három év alatt összesen 161 szerző sorakozott fel a Hepehupa számaiban. A munkatársak közül ki kell emelni László László, Fejér László és Hajdu Attila nevét, akik minden számban jelen voltak, de nem elhanyagolható Major Miklós, Lakóné Hegyi Éva és B. Simon György sem. /Kovács Kuruc János: Hároméves a Hepehupa. Felcseperedett a szilágysági művelődési folyóirat. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./2005. február 19.Március 5-én tartja közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Kolozsvárt a Protestáns Teológiai Intézet. A közgyűlés résztvevőinek kézbesítették a főtitkári jelentést az EME 2004. évi tevékenységéről. A jelentés beszámolt az egyesület vándorgyűléseiről, konferenciáiról, a szakosztályok és a kutatóintézet munkájáról, valamint a fiókszervezetek rendezvényeiről. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon munkacsoportja is az EME szervezésében működik. A kutatások eredményeit a szakosztályi kiadványok – Erdélyi Múzeum, Múzeumi Füzetek, Orvostudományi Értesítő – ismertetik; az Erdélyi Tudományos Füzetek elnevezésű sorozatban az egyesület újraalakulása óta az elmúlt másfél évtizedben 250 kötet jelent meg. Az egyesületi 4910 fős taglétszámából 97 az alapító és 2164 a rendes tag, az elmúlt évben az EME 295 új taggal gyarapodott. /(Fejér László): Az EME közgyűlése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./2005. március 15.Az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról emlékeztek meg Zilahon március 13-án, vasárnap. Az ünnepi műsort a Kálvineumban, jelenleg városi művelődési házban tartották meg. Verses–énekes összeállítást mutatott be a Katicabogár Együttes. Színre lépett az Anonymus vegyes kórus, amelyet a városban tanító magyar zene pedagógusok és baráti körük tagjai alakítottak. /(Fejér László): Három nemzedék ünnepelt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./2005. március 22.Nagy Zsolt, a távközlési és informatikai miniszter Zilahra látogatott az elmúlt hétvégen. Először a helyi postaigazgatóságon járt, és jó tapasztalatokat szerzett. A tárcavezető közölte, Szilágy megyében a vezetékes hálózatban a telefonellátottság 16%-os, elmarad az országos átlagtól. A tárca támogatja a fejlesztést, teleházak létesítését. /(Fejér László): A román kormány magyar minisztere Zilahon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./2005. március 24.A megáradt Szamos 16 udvart öntött el a Szamosgalgó községhez tartozó falvakban; ezenkívül összesen 1435 hektár mezőgazdasági területet, a legtöbbet Nagyilondán, Galgón és Ruszban, Náprádon, gabonavetéseket Benedekfalván, Aranymezőn, Lóznán. A víz alá került földek legnagyobb része szántatlan. /(Fejér László): Árvíz okozta károk Szilágyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 24./2005. április 16.Zilahon is beindult az emberi jogok betartását monitorizáló iroda /Pro Europa Liga Emberi Jogok Irodája/, ahova heti két alkalommal panasszal fordulhatnak a jogaikban sértett személyek, illetve eligazítást kapnak az érintettek László László irodavezetőtől. A liga részéről Haller István programvezető tartott sajtótájékoztatót. A Pro Europa Liga független civil szervezetet 1989 decemberének végén hozta létre Marosvásárhelyt értelmiségiek csoportja. Tevékenysége központjában álló célkitűzés a civil társadalom újjáépítése, az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartatása, az erdélyi interkulturális kapcsolatok kiépítése. /Fejér László: Megfigyelik az emberi jogok tiszteletben tartását. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./2005. május 14.Szilágysomlyón és Zilahon Szilágyság-kutatásnak szentelt tudományos ülésszakot tartottak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Zilah és vidéke fiókszervezete, a Báthory István Alapítvány, a Pro Zilah Egyesület, a somlyói EMKE és a Hepehupa művelődési folyóirat szervezésében. A fő előadó dr. Egyed Ákos akadémikus volt, aki az EME-alapító Mikó Imre tevékenységét méltatta. Mikó Imre születésének idén szeptemberben lesz a 200. évfordulója, ezért a 2005-ös esztendőt Mikó-évnek nyilvánították. Horváth József, a sarmasági középiskola történelemtanára Kemény Jánosra, az emlékíró erdélyi fejedelemre emlékezve a Sarmaság 850 éves történetét vázolta. Bejelentette, hogy a közösség mellszobrot szándékozik állítani a fejedelemnek. Varga Réka egyetemi hallgató idős Wesselényi Miklós színházkoncepcióját mutatta be, Oláh Miklós krasznai tanár a 800 éves Kraszna helytörténetét összefoglaló dolgozatát olvasta fel, Kiss Zoltán szilágypaniti tanár a krasznai, magyarkeceli és a szilágysomlyói református egyházközségek vagyonfosztásáról beszélt, Joikits Attila szilágysomlyói helytörténész a város Trianon utáni történelmét foglalta össze, Fejér László a földvári haláltábor szilágysági túlélőinek vallomásait ismertette, dr. Széman Péter orvos pedig a 20. századi Erdély és Szilágyság demográfiai változásait mutatta be. Az ülésszak végén az EME Zilah és vidéke fiókszervezete Petri Mór-díjat adományozott dr. Egyed Ákosnak és Major Miklós szilágynagyfalui néprajzkutatónak, aki több tudományos munka társszerzője, illetve monográfiák írója. /Fejér László: A Szilágyság-kutatás napjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./2005. május 25.Marc Tiberiu Szilágy megyei tanácselnök sajtótájékoztatóján hangoztatta: a gyermekvédelemben látható eredmények vannak az övezetben, ehhez holland és más európai államok hozzájárultak anyagi támogatással. Hasonlóan előrelépés történt a testi fogyatékosok problémáinak megoldása ügyében, ez érzékenyen érintette Európát, nem kevés pénzt áldoztak Romániára. Az utóbbi időszakban viszont egyre nehezebb a szociális problémákat orvosló pénzalapokhoz jutni. Az öregek gondozása új kihívást jelent. A megoldáshoz nem lehet csak a külföldi segítséget várni, önerőből is többet kell tenni. Elmondta Középlakon, Magyarkecelben Szilágykövesden a helyi önkormányzatok tulajdonában léteznek olyan ingatlanok, melyek rehabilitációjának elvégzésével öregek otthonává alakíthatók át. /Fejér László: Öregek felkarolása EU-segítséggel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./2005. május 28.A kisebbségi törvénytervezet vitát indított. Az egyik zilahi román nyelvű napilap már címével kérdezte: Egység a sokféleségben vagy elkülönülés? Az írás szerint a kizárólag kisebbségi nyelvű oktatási intézmények állami költségvetésből való működtetése vitát gerjeszthet. A cikkírónak eszébe sem jut, hogy az állami költségvetés többek között az albán, bolgár, cseh, horvát, görög, magyar, roma, szerb, szlovák, tatár, török, ukrán adófizető pénzeit is magában foglalja. „Egy tanárnő Zilah iskoláinak egyikéből” diszkriminatívnak minősítette a – a lap szerint – iskolák etnikai alapon történő létesítését. /Fejér László: A szeparatizmustól féltenek? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./2005. május 28.Száz esztendővel ezelőtt jelent meg Benedek Elek kétkötetes munkája, A magyar nép múltja és jelene, melynek második része A magyar nép. A bölcsőtől a sírig címmel, a Művelődés folyóirat- és könyvkiadónak köszönhetően, újra napvilágot látott. Benedek Elek műve az első néprajzi monográfia. /Fejér László: Könyvajándék mindenkinek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./2005. június 4.A Nagy-Románia Néppárt vezető testülete egyhangúan amellett szavazott, hogy Corneliu Vadim Tudor térjen vissza a párt elnöki tisztségébe, illetve hogy a jelenlegi elnököket, Corneliu Ciontut és Anghel Stanciut zárják ki a pártból. C. V. Tudor márciusban lépett vissza az elnöki tisztségből, a párt pedig Néppártra változtatta nevét. Tudor azért mondott le, hogy pártja új elnökkel és névvel szalonképesebb legyen mind a belpolitikai piacon, mind pedig Románia esetleges csatlakozáskor. Abban reménykedtek, megtévesztik az Európai Néppártot, amelyik majd felveszi tagjai közé a szélsőségesen nacionalista megnyilvánulásairól hírhedté vált pártot. Ez azonban nem sikerült, Romániában sem lett népszerűbb a párt, ezért Tudor visszakérte a vezetést. /Sz. K.: C. V. Tudor ismét elnök . Visszavedlett NRP-vé a Nagy-Románia Néppárt. = 6/ Sajtóközleményt fogalmazott meg Petru Stan Szilágy megyei szenátor, a Nagy-Románia Néppárt (PPRM) területi elnöke. A közlemény szerint a Szilágy megyei küldöttség fenntartás nélkül támogatja Corneliu Vadim Tudor visszatérését a párt élére. A sajtóközlemény szerint a jelenlegi kormány „szélsőséges, sovén etnikai kisebbség érdekeit szolgálja ki.” A szenátor sérelmezte az elkobzott tulajdon visszaszolgáltatását: „a kormány a parlamenten akarja átvinni a tulajdontörvényt, hogy helyreállítsa a magyar grófok latinfundiumait Erdélyben és Moldvában, Munténiában pedig a földbirtokokat”. /(Fejér László): Dicshimnusz Vadimért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./2005. június 27.Megjelent a Szilágysomlyón élő, június 22-én 89. életévét betöltő Fodor László nyugalmazott tanár és népművelő A szilágysomlyói református egyház története című könyve. A szerző az egyik utolsó, még életben levő tagja a régi kántortanító-generációnak. Az egyház- és templomépítés több dokumentuma megtalálható Fodor László munkájában. Közölte a lelkipásztorok névsorát, 1608-tól napjainkig; az iskola tanítóiét úgyszintén, 1608 és 1948 között. /Fejér László: A szilágysomlyói református egyház évszázadai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./2005. július 6.Romániában nincs hosszú távú közoktatási stratégia, melynek kidolgozásához, elfogadásához többpárti egyeztetésre lenne szükség, szögezték le Zilahon azon a tanácskozáson, amelyet az RMDSZ megyei szervezete kezdeményezett. Seres Dénes parlamenti képviselő, a megyei szervezet elnöke szerint az oktatás fontossága követelte meg, hogy a magyar általános iskolák, magyar tagozatos középiskolák igazgatói, aligazgatói részvételével az elmúlt tanév tapasztalatait elemezzék. A tanácskozáson jelen volt Lakatos András, az RMDSZ Oktatási Főosztályának vezetője, Szabó István, a megyei főtanfelügyelő helyettese és Rozs Rita, a nemzetiségi (magyar, szlovák, roma) oktatásért felelős tanfelügyelő. Szilágy megyében a 2378 magyar elemistából 84, a gimnáziumok 2434 tanulóból 125 román tagozaton. A tanácskozáson elhangzott, hogy az igazgatók kinevezéséről a tanfelügyelőségek döntenek, viszont a közösség beleszólására is szükség lenne. Igény van az összes tantárgynak anyanyelven történő oktatására, konkrétan az ország történelme, földrajza tanításában. /Fejér László: Oktatási gondokról a vakációban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./2005. augusztus 29.Augusztus 27-én és 28-án a XI. Tövisháti Napok rendezvényei vonzották Szilágycsehen a művelődési házba a közönséget. A Tövisháti Kulturális Társaság kuratóriuma a József Attila centenárium záróünnepségének és a hagyományőrzés ünnepének szánta a rendezvényt. Fejér László újságíró, a Hepehupa folyóirat szerkesztője számba vette a Tövishát-kutatás eddigi eredményeit, Balázs Imre József adjunktus pedig a József Attiláról kialakult képet árnyalta. Délután a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó csoport előadásán volt teltház. A hagyományőrző csoportok találkozóján közel 150 táncos mutatta be különböző tájegységek táncait, dalait. /Józsa László: XI. Tövisháti Napok. Ünnepségsorozat Szilágycsehben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2005. október 10.Első írásos említése 800. évfordulóján tudományos ülésszakot, néprajzi kiállítást rendeztek és emléktáblát avattak Szilágyperecsenben a hét végi falunapokon. A tudományos ülésszakon a helység múltjáról és jelenéről, oktatási kérdésekről, a 200 éve született Mikó Imréről tartottak előadásokat. A kultúrházban néprajzi kiállítást nyitottak meg, amellyel a helyi gyűjtés beindítását kezdeményezték a szervezők. Szilágyperecsen hagymatermesztőiről híres. Így természetes, hogy a hagyma is szerepel a polgármesteri hivatal főbejáratánál a felavatott emléktáblán. A Sepsi József szobrász tervezte emléktábla bronzplakettjén a kétágú életfa koronája között a harang a település és több felekezetű kereszténységének jelképe; a kévék és a hagyma a főfoglalkozásra utal. /Fejér László: Nyolcszáz éves Szilágyperecsen. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./2005. november 14.A szilágysági faluban, Szilágypanitban már a tetőtéren dolgoznak az oktatási központ építői, azoknak a gyerekeknek a szülei, akik korábban szétszórt épületekben tanultak: az óvodások a volt téesz bikaistállójában, az elemisták egy roskadozó épületben, a gimnazisták pedig az életveszélyesnek nyilvánított udvarházban. „Gergely Istvánné, Tőkés Erzsébet Szilágypanitban tanított a múlt század 60-as éveiben, kapcsolata az oktatással nyugdíjazása után sem szakadt meg. Az ő javaslatára kezdődött el a most készülő református oktatási központ építése. Állami támogatás nélkül, pályázati lehetőségeket kihasználva folyt a munka a faluközpontban” – mondja Szilágyi Zoltán szilágypaniti református lelkész. 1999-ben alapot ástak, 2000 tavaszán az alapkövet tették le. Az elmúlt ősszel tanévnyitóra került sor a befejezetlen iskolában. Legalul van a konyha és a kazánház, a földszinten két tantermes óvoda, tornaterem, ugyanitt kapott helyet az orvosi rendelő és a patika. Az emeleten négy tanteremben már tanulnak a gimnazisták. Ugyanitt rendezték be az infolabort, szertárat, könyvtárat, tanári és az igazgatói szobákat. Jelenleg a befejező munkálatoknál tartanak. A tetőtérben még négy tanterem készül, három vendégszoba, fürdőszobák és raktárhelyiség. Pályáztak, és támogatást kaptak az Illyés, Apáczai, Pro Professionae és – amíg működött – a Mocsáry Közalapítványtól. Anyagi támogatást nyújtott a Határon Túli Magyarok Hivatala és az egyházkerület, összesen 40-45 millió forintnyi értékben. A szilágypanitiak kezük munkájával járultak hozzá az építéshez. A felszerelésbe az a hollandiai testvériskola segített be, mellyel a kapcsolatot Tőkés Erzsébet alapozta meg. A jelenlegi tanévben két csoportban 41 óvodás jelenti a tartalékot, az általános iskolai tanulók száma 93. Szilágypanit közigazgatásilag Haraklány községhez tartozik, a község hat falujából itt tanul a legtöbb gyermek. /Fejér László: Pályázattal, de kezük munkájával is. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 14./2005. december 13.Zsibó város első írásos említésének 800. évfordulójára emlékeztek a Wesselényi Társaság és a helyi RMDSZ szervezésében. A hét végi ünnepség nyitányaként megkoszorúzták az elmúlt évben állított Wesselényi-szobrot. A Zsibó múltjához kötődő konferencián a Wesselényi-kastélyban tudományos előadásokat tartottak. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke a helység történetét foglalta össze. Czégényi Dóra egyetemi adjunktus – zsibói származású néprajzkutató – a hagyományok átmentését hangsúlyozta előadásában. Molnár János teológiai professzor, úgyszintén Zsibó szülötte, beszélt Wesselényi Balítéletek című művének időszerűségéről. Zsibó 800 évének írott történelmét, emlékezetes eseményeit László László zilahi történész idézte fel. Az ünnepségen bemutatták a Zsibó képekben, 1205-2005 című, Boda Zoltán Dániel, Csatlós Sándor és Sárközi Pál szerkesztésében a régi és a jelenlegi Zsibót bemutató, nagy számú archív fotót is tartalmazó albumot. /Fejér László: Zsibói évforduló. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./2006. január 6.A Szilágyság első lapját Szilágy címmel Borbély Sámuel, a volt zilahi tanítóképző tanára alapította Zilahon, 1877-ben, de pártfogók hiányában 1879 végén be kellett szüntetnie a lapot. 1882 novemberében Arday Balogh Samu ügyvéd indított egy lapot Szilágy és Vidéke címmel, amelynek csupán 23 száma jelent meg. Ezeket a kezdeményezéseket az 1883-ban indult Szilágy hetilap nem tekintette jogelődjének. Az 1945-ben felszámolt és az 1990-ben újraindított Szilágyság című lap január 5-én ünnepli születésnapját. Negyvenöt év után, 1990. január 5-én szinte a semmiből jelent meg először a megyében magyar újság. Akkoriban a megye egyetlen magyar újságírója, Fejér László szerkesztette és jelentette meg. Később Kui János tanár vette át a szerkesztést, de 1995 után egészségügyi okokból lemondott. Mindig akadt valaki, aki továbbvigye a lapot. – A Szilágyság lassan 12, majd 16 oldalas lett. A szerkesztők még ebben az évben szeretnék megduplázni a felületet: kétszer akkora méretben 16 oldalon jelenjen meg. /Józsa László: Születésnapot ünnepel a Szilágyság. A forradalom után indult újra a lap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 6./2006. február 6.Zilahon tartották meg a helyi Hepehupa folyóirat négyéves születésnapját. Szükség volt egy ilyen lapra a Szilágyságban, mondotta Fejér László szerkesztő az író–olvasó találkozón, melyen a kolozsvári Művelődés és a Kriterion Könyvkiadó is részt vett. Mintegy másfélezer oldalnyi tanulmány jelent meg a Hepehupa eddigi 16 számában, ezek mindegyike kapcsolódik a Szilágysághoz vagy témája, vagy a szerző szilágysági kötődése révén. A negyedévenként megjelenő folyóirat most bemutatott kiadványa az elmúlt év utolsó száma, amelyben a 800 éves múltjukat ünneplő települések szerepelnek. A közelmúltban nagyon sok szilágysági település ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját. Ez elsősorban a Nagyváradi Regestrumnak köszönhető, amely rögzítette a helyi összeírásokat, a peres ügyeket. A Hepehupa legfrissebb számában Zsibó történetét részletezte László László tanár, és Zsibó társadalmi rétegződését elemezte Egyed Ákos akadémikus. H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója is méltatta a lapot. A Hepehupa köszöntése után a Kriterion, illetve a Művelődés kiadványait mutatták be a szerkesztők, de előtte újabb szilágysági kismonográfia került az asztalra. Major Miklós szilágynagyfalui tanár és Torkos Imre a Berettyó vidékét térképezte fel, Tiszatelkétől Márkaszékig. /Józsa László: Hepehupás ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./2006. március 4.A színháztörténész Enyedi Sándor legújabb munkája /Az ember tragédiája bemutatói. Az első hatvan év, Budapest, 2005/ a magyar irodalom egyik rangos alkotásának, Az ember tragédiájának több évtizedes színpadi útját követi nyomon. Ezt előzte meg Enyedi Az ember tragédiája bemutatói. Bibliográfia /2002/ című összegzése. Az 1860-ban írott művet a színész-rendező Paulay Ede alkalmazta először színpadra 1883-ban. Ecsedi Kovács Gyulának köszönhetően alig öt hónappal a budapesti ősbemutató után, 1884. február 27-én láthatta a kolozsvári Nemzeti Színház közönsége is a darabot. Nem akármilyen szereposztásban. Éva: Jászai Mari, Ádám: Ecsedi Kovács Gyula, Lucifer: Szentgyörgyi István. A XX. század elején Janovics Jenő, a második világháború után Kolozsváron Rappaport Ottó, Nagyváradon Szabó József, Marosvásárhelyen Harag György rendezésében – sorolta a legjelentősebbeket Kozma Dezső. Az ember tragédiájának színpadi változataiból az első ötven évet a színházelméleti író, Németh Antal vette számba, az ezt követő három és fél évtized (1933–1968) magyar és külföldi bemutatóiról 1990-ben jelent meg újabb kiadvány. (Szerzője Koltai Tamás) 1999-ben a Madách-dokumentumok szenvedélyes gyűjtője, Fejér László adta közre a Tragédia előadásairól készült összeállítását. Az Erdélyből elszármazó színháztörténész, Enyedi Sándor ilyen előzmények után, ezeknek a munkáknak az eredményeit is felhasználva jelentette meg könyvét az Andor Csaba szerkesztette rangos, a Madách Irodalmi Társaság égisze alatt Budapesten napvilágot látó Madách Könyvtár sorozatban. Enyedi Sándor színháztörténeti közleményei, könyvei /köztük Az erdélyi színjátszás kezdetei 1792-1821 (1972) és Déryné erdélyi színpadokon (1975)/ a Kriterion Könyvkiadónál láttak napvilágot. Későbbi, jórészt Budapesten megjelentetett írásaiban az erdélyi, a vidéki magyar színjátszás múltját térképezte fel. Mindenekelőtt a magyar színjátszásért oly sokat tevő id. Wesselényi Miklós színházi levelezésének közlésével, Aranka György erdélyi társaságainak, majd a kolozsvári Állami Színház kevésbé ismert korszakának bemutatásával, újabban színházművészeti kislexikonával. /Kozma Dezső: Madách – a színpadon. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./2006. április 7.Magyar és román költők találkozójára, kiállítás-megnyitóra, illetve szavalóversenyre került sor az elmúlt hét végén Zilahon. Tíz évvel ezelőtt Fejér László újságíró kezdeményezte a szilágysági magyar és román költők találkozóját. Azóta szélesedett a kapcsolat és magyarországi költők is bekapcsolódtak. Hatodik éve pedig a Költészet Tavasza címmel szavalóversenyt is rendeznek. A Költészet Tavasza Kurcsics László győri grafikus kiállításának megnyitójával kezdődött. Fejér László ismertette Szabó Vilmos festő életművéből válogatott albumot, illetve az erre az alkalomra megjelentetett antológiát, amely öt magyar és öt szilágysági román költő verseit tartalmazza. A kétnyelvű kötet fordítása Simone Györfi munkája. Ezt követte a tíz költő bemutatkozása. Április 1-jén tartották a szavalóversenyt. Az első díjat Szegedi Zita kapta, akit meghívtak a magyar nyelvterület egyik legrangosabb szavalóversenyére, a Győrben ősszel sorra kerülő Radnóti Miklós szavalóversenyre. A kulturális hétvége április 2-án, vasárnap a Kálvineumban fejeződött be a Terbete néptánccsoport előadásával. /Józsa László: Költészet Tavasza Zilahon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./2006. május 16.A hét végén tartotta az EME Zilah és vidéke fiókszervezete immár szokásos évi ülésszakát. Szilágyság kutatása volt a központi téma. Ezúttal az iskola és a pedagógusok jelentették az előadások súlypontját. Bocskai István halálának négyszázadik évfordulója alkalmával dr. Egyed Ákos a fejedelemválasztásról értekezett. Kultúránk, történelmünk európai jelentőségét dr. Domhányi András tudományos kutató körvonalazta, majd következtek a helyi előadók. Lakóné Hegyi Éva tanulmányában vázolta a Szilágy megyei peregrinusok – külföldön tanult diákok – életét. A nagy tanár elődökre emlékezett Kovács Kuruc János, a méltatlanul elfeledett Borbély Sámuelre pedig Fejér László, a Hepehupa szerkesztője. Jojkits Attila és B. Simon György a szilágysomlyói illetve a szilágynagyfalui oktatás történetét vázolta. Végül Szabó István helyettes főtanfelügyelő a megye magyar oktatásának helyzetéről szolgáltatott adatokat. A magyar nyolcadikosok 82%-a tovább tanulhat a jelenlegi oktatási keretben. Záróbeszédében az EME elnöke, dr. Egyed Ákos igen színvonalasnak értékelte az ülésszakot. Szerinte példás a Szilágyság kutatása, kevés vidék dicsekedhet ennyi figyelemmel régiójának múltja és jelene iránt. Az ülésszak végén a zilahi fiókszervezet elnöke, dr. Bajusz István adjunktus köszöntötte dr. Egyed Ákost, aki nemrégen vette át a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől, Vizi E. Szilvesztertől az Arany János életműdíjat. A szilágysági fiókszervezet nevében átadták a Petri Mór-díjat azoknak, akik a legtöbbet tettek a Szilágyság történelmi és szellemi múltjának feltárásáért és közkinccsé tételéért. Lakóné Hegyi Éva nyugalmazott muzeológus és dr. Bajusz István adjunktus vehette át a Szilágyság-monográfia írójáról, Petri Mórról elnevezett díjat és az ezzel járó plakettet. /Józsa László: Fókuszban a Szilágyság kutatása. Tudományos ülésszak a zilahi EME fiókszervezeténél. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./2008. október 4.Tizenhat évvel ezelőtt – mint köszöntőjében dr. Széman Péter, a Báthory István Alapítvány (BIA) elnöke Szilágysomlyón elmondta – a Báthory Napok időpontjául a város szülötte, az erdélyi fejedelem és lengyel király Báthory István születésnapját (1533. szept. 27-e) tekintették irányadónak. Az idei rendezvényen ünnepelhették, hogy a névadó fejedelem 475 évvel ezelőtt született. Az ez évi Báthory Napok orvostovábbképzővel kezdődtek, melyre tizenötödik alkalommal került sor, s amelyet tizenöt éve a BIA a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) közösen szervez. Dr. Széman Péter BIA elnök, MET alelnök, mint házigazda köszöntötte a hallgatóságot, majd dr. Süveges Ildikó professzor, a MET elnöke kifejtette, nagy öröm számára, hogy a 15 éves MET-tel együtt immár a XV. továbbképző jubileumát is együtt ünnepelhetik. Az előadások a hallgatóság megismerkedhetett a szemészeti szakág újításaival. Dr. Széman Péter elismerő oklevelet adott át néhány orvos kollegájának, akik tizenöt éven át segítették a továbbképző megszervezésében. Az orvostovábbképzővel párhuzamosan Zilahon dokumentációs kiállítás nyílt A szilágysomlyói vár és Báthory István – 475 év Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésétől címmel. Megtartották a hatodik néptánctalálkozót, amelyre ezúttal is több környékbeli településről érkeztek csoportok. Pedagógus-továbbképzőt is rendeztek. Megnyitották Hajdu Attila képzőművészeti tárlatát a szilágysomlyói EMKE Magyar Házban. Tízedszer adták át a szervezők a Szilágysági Magyarok díszokleveleket szilágysági vagy onnan elszármazott személyeknek. Az idei díjazottak: B. Simon György költő és publicista (post mortem), valamint Birtalan József karnagy, zeneszerző, prof. dr. docens Csillag István atomfizikus, Kása Zoltán matematikus, Nagy-Tóth Ferenc biológus és Szoboszlai Attila kémiatanár, Kémer község polgármestere. Ugyancsak ekkor került sor Az év leghűségesebb olvasója-díjak átadására. A Hepehupa /Zilah/ című szilágysági irodalmi-kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be. Az est fénypontja a Sebő együttes műsora volt, Sebő Ferenc vezetésével. Másnap, szeptember 28-án, vasárnap a testvérvárosok küldöttei fogadáson vettek részt a szilágysomlyói polgármesteri hivatalban, majd a római katolikus plébániatemplomban ökumenikus istentiszteleten. Ezt követően megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. A Báthory Napok programsorozatát a Nyírbátori Ifjúsági Koncert Fúvószenekar műsora zárta, ők tizenötödik alkalommal jártak Szilágysomlyón. A koncert közben fellépett a szilágysomlyói Báthory István Általános Iskola Sárkányfog táncegyüttese. /Széman Emese Rózsa: Szilágysomlyó Néptánctalálkozóval ötvözött orvos- és pedagógus-továbbképző. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./2008. december 31.Szilágysomlyón a XVI. Báthory Napok /szeptember 26–28./ alkalmából köszöntőjében Széman Péter, a Báthory István Alapítvány elnöke elmondhatta, hogy a tizenhat év alatt az alapítvány végig tevékenyen működött. Az idei Báthory Napok az egynaposra bővült orvos továbbképzővel kezdődtek. Zilahon dokumentációs kiállítás nyílt A szilágysomlyói vár és Báthory István – 475 év Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésétől címmel. Az egyik rendezvényre, a hatodik néptánctalálkozóra több környékbeli településről érkeztek csoportok. Az EMKE Magyar Házban megnyílt Hajdu Attila képzőművészeti tárlata. Tízedszer adták át a szervezők a Szilágysági Magyarok díszokleveleket szilágysági vagy onnan elszármazott személyeknek. Az idei díjazottak: B. Simon György költő és publicista (post mortem), valamint Birtalan József karnagy, zeneszerző, Csillag István atomfizikus, Kása Zoltán matematikus, Nagy-Tóth Ferenc biológus, Szoboszlai Attila kémiatanár, Kémer község polgármestere. A zilahi Hepehupa című szilágysági irodalmi-kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be. Az est fénypontja a Sebő-együttes műsora volt, szilágysomlyói műsorukon főként megzenésített versekkel léptek fel. Vasárnap reggel, az utolós napon a testvérvárosok küldöttei és a meghívott vendégek fogadáson vettek részt a szilágysomlyói Polgármesteri Hivatalban, majd a római katolikus plébániatemplomban tartott ökumenikus istentisztelet szentelte meg a rendezvénysorozat utolsó napját. Ezt követően megkoszorúzták Báthory István mellszobrát. A Báthory Napok programsorozatát a Nyírbátori Ifjúsági Koncert Fúvószenekar műsora zárta, akik szintén kerek évfordulót ünnepeltek, tizenötödik alkalommal voltak Szilágysomlyón. Az orvostovábbképzőt Báthory István Alapítvány tizenöt éve a Magyar Egészségügyi Társasággal (MET) közösen szervezi. Az előadásokon a hallgatóság megismerkedhetett a szemészeti szakág újításaival. A pedagógus-továbbképzőt Egészséges életmód: népegészségügy – iskola-egészségügy, egészségügyi szervezés címmel tartották meg. /Széman Emese Rózsa: A XVI. Báthory Napok 2008. szeptember 26–28. = Művelődés (Kolozsvár), december/2009. október 3.Tizenhetedik alkalommal adott otthont Szilágysomlyó városa szeptember 25–27-én a Báthory Napoknak. Az idei rendezvénysorozatra több mint kétszáz résztvevő érkezett Kanadától Németországon keresztül Kárpátaljáig, hogy együtt emlékezzenek Báthory Istvánra és ünnepeljék a szilágysomlyói „magyarok napját”. Az ez évi program a XVI. Orvos- és Pedagógus-továbbképzővel kezdődött. A szervező intézmények, a Báthory István Alapítvány (BIA), a Magyar Egészségügyi Társaság (MET), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya, valamint az EME szilágysomlyói csoportja „A gyógyítás és a nevelés etikája” címmel hirdették meg az idei tudományos konferenciát. Dr. Széman Péter, a BIA elnöke üdvözölte a megjelenteket. Az egyik előadó, dr. Matekovits György temesvári orvosprofesszor, a kisebbségi létből adódó problémákat tekintette át a gyógyítás és nyelvi kommunikáció szempontjából. Megtartották a VII. néptánctalálkozót, amelyet a BIA Játékkuckó csoportja a Báthory István Magyar Tannyelvű Iskolával együtt szervezett. A találkozót a szilágysomlyói Szederinda citeraegyüttes nyitotta meg. Az EMKE Magyar Házban az immár hagyományosnak tekinthető tárlaton idén az Exposia Alkotócsoport Természet(l)esen című kiállítása nyílt meg. A Hepehupa szilágysági kulturális folyóiratot Fejér László főszerkesztő mutatta be, majd átadták a Szilágysági Magyarok díszokleveleket. Az idei díjazottak: Bálint István történész, tudományos kutató, Hary Béla karmester, zeneszerző, Szilágyi Ferenc nótafa, Sziszik László református lelkipásztor. Ez évben egy post mortem díjat, dr. Orsós Zoltán pedagógus, közművelőnek ítéltek oda. Kobzos Kiss Tamás és Deák Endre zenetörténetinek is mondható előadásán koboz, lant és ének segítségével megszólaltatott dalaikat a két nagy magyar reneszánsz művész, Balassi Bálint és Bakfark Bálint műveiből állították össze. /Széman E. Rózsa: Együtt a nevelés, a tanítás és a szórakozás jegyében. XVII. Báthory Napok Szilágysomlyón. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||