|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 216 találat | lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-216 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Hecser László 2016. szeptember 28.Kisbacon nagy kincsei (2.)Közösen, kalákában A Kisbacon Magyarhermány felé vezető útjának csücskében elhelyezkedő feredő összefogás eredményeként született meg 2013-ban. A kaláka- és közösségépítő táborokat elindító Ars Topia Egyesület önkénteseihez csatlakoztak a kisbaconi fiatalok, támogatást nyújtott a közbirtokosság és a környékbeli vállalatok, több gazda telke tulajdonjogáról mondott le, hogy a beruházás megvalósulhasson, a falu gazdasszonyai pedig a munkálkodók számára biztosították a mindennapi betevőt. Az elvégzett munkával elégedett volt a magyarországi egyesület vezetője, Herczeg Ágnes is, aki az átadási ünnepségen úgy fogalmazott: Benedek Elek szellemisége munkálkodik a táj lakóiban. Igaza lehetett, mert az elmúlt években a kisbaconiak nagyon megszerették feredőjüket, s nemcsak használják, de karbantartásáért is hajlandóak tenni. Tavasz végén kitakarítják a forrás környékét, megújítják a tél erejének magukat megadó részeit, s előkészítik a nyárra. Bővített mondatban, általánosító jelzőkkel könnyen leírható, mivel is jár a feredő fenntartása, de a valóságban jelentős erőfeszítést igényel: volt rá példa, hogy harmincnál több önkéntesnek jelentett többnapos munkát. A közös ügy, a látható – és élvezhető – értékteremtés felélesztette a kalákázást. Hogy viszonozzák az Ars Topia segítségét, a következő esztendőben részt vállaltak a zalánpataki feredő megépítéséből (szomorú, de Málnás volt községvezetése semmit sem tett az elkezdett munka befejezéséért, hogy teljes értékű legyen a csodás környezetben kialakított feredő és mofetta), majd otthon egymásnak és egymásért dolgoztak. Farkas Vilmos tiszteletes arról számolt be, örvendetes, hogy a ház körüli tennivalóktól a mezei munkáig mindenben segítik egymást a fiatalok. Lisztet jár a malom köve Erdővidék egyetlen működésképes vízimalma Kisbaconban, Keresztesék tulajdonában van. Mestergerendáján a legkorábbi felirat 1714-ben arról tanúskodik, hogy a malom kilenc gazda összefogásával épült, második és harmadik felirata újjáépítéséről szól – „Építtetett Isten segedelméből 1835. esztendőben”, illetve „Építették ez házat, az malmot 1889-ben” –, azt pedig az egyik gazdától, Keresztes Domokostól tudjuk (a másik gazda testvére, Lajos), hogy 1952-ben modernizálták, serleges felvonóval és szitával szerelték fel, de szerkezete és működési elve a régi. A malmot 1963-ban kollektivizálták, jog szerinti tulajdonosainak 1992-ben sikerült árverésen visszavásárolniuk. Keresztesék szeretik a molnárkodást, ám manapság egyre kevésbé művelhetik: kenyeret kevesen sütnek, hiszen a boltban olcsón megkapható, nem kell vesződni vele, ráadásul az állatoknak sem őröltetnek, mert a legtöbb gazdálkodónak van már kalapácsmalma. Jobb lenne, ha több lenne, mégsem panaszkodnak. Az erdővidékiek mellett távolabbról, Brassóból, sőt, akad olyan is, aki Bukarestből jár őröltetni, a vámból kapott lisztet az állatokkal etetik fel, megélhetésük biztosított. És ott van még az is, hogy turisztikai látványosságként egyre inkább felkapottak lettek. A kis portára még a brit trónörökös, Károly walesi herceg, majd fia, Harry herceg is eljutott. Lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos 2010-ben Egy igazi siculicum: a kisbaconi vízimalom című írásában örökítette meg e neves látogatást: „(…) Aztán rácsodálkozom arra a csoportképre is, amely Károly herceg malomlátogatását örökíti meg. Az ifjabbik Kálnoky hívta fel az angol királyi család figyelmét erre az ipartörténeti csodára, aki nagy létszámú sleppjével együtt – magas ember lévén – meghajolt a malomház alacsonyabb emberekre szabott és ácsolt gerendázata előtt. Meghajolt az ipartörténeti kuriózum előtt is. Adományozott is eme kulturális csoda további üzemeltetésére azzal a feltétellel, hogy az összeget a malom további működésére fordítsák. Ehhez nem kellett nagy biztatás, a molnár a malomházban külön felhívta a figyelmemet arra, melyik hajtószíjat vásárolták abból az adományból. Mert a vászonalapú vagy műanyag összetételű hajtószíj nem bőr, tehát nem eredeti, és nem szíj, hanem valami bőrpótló műanyag. Mindezt vendéglátóm olyan természetes egyszerűséggel adja elő, nem kerül transzba, feltételezem, hogy ő is, Etelka néni (Keresztes Lajos édesanyja – szerk. megj.) is egyenrangú félként társalgott a magas rangú vendéggel meg az őt kísérő csapattal. Akárcsak egy népmesében, ahol János a királlyal parolázik.” A helyzet azóta sem változott: Keresztesék jó, dolgos molnárok, s jó vendéglátók, akikhez érdemes betérni szemlélődni, régi és új világról történeteket hallgatni – élmény Kisbacon egyik értékének közvetlen közelében lenni. Az új kisbaconi íz Keresztesék nemcsak molnárként vagy botcsinálta idegenvezetői munkájukból élnek, hanem sajtot is készítenek. Állatot régóta tartanak, ám manapság az nem olyan gazdaságos, mint lennie kellene, hát kicsikét továbbléptek. A család legfiatalabb tagja, Bíborka, vagy ahogy a faluban mindenki ismeri, Bibi volt az, aki egy táborból, ahova azért ment, hogy szövőszék felállításában segédkezzen, azzal jött haza: meg kellene próbálniuk a sajtkészítést, mert olyan finomat, mint ott, még nem evett, s úgy tűnik, nem olyan nagy ördöngösség. Hát, kicsit sem volt egyszerű a mesterség kitanulása, több évig kísérletezgettek kisebb-nagyobb sikerrel, amíg nemcsak ehető, de finom is lett a sajt. Állatállományuk csak két fejőstehénből és két borjúból áll, naponta 25–30 liter tejet fejnek, amiből megközelítőleg három kiló sajt készíthető. Nem sok ez, de legalább elfogy: kérik a szomszédok, és kerül belőle Barótra is. Olyan keletje van, ha valaki nem szól időben, nem is biztos, hogy kap belőle. A siker ellenére Keresztesék mégsem gondolnak bővítésre, ipari szintű termelésre. Okfejtésük szerint azért nem, mert a több állat több gonddal is jár; nem lenne elég már a ház tövében legelőnek bérelt terület, talán már nem is tudná a feldolgozást egy személy végezni, s nem utolsósorban a hivatalos ügyintézés is megszaporodna. Az pedig nagyon nem lenne jó, mert másra is kell az idő! Bibi nagymamájával együtt sokat sző. Az, hogy menyire szeretik, mennyire közel áll hozzájuk ez a régi mesterség, szemmel látható. Két évig vállalták, hogy maguk termesztik a kendert (éber őreink és egyéb hivatalosságok többször is ellenőrizték, nem a vadabbik fajta nő-e az orruk előtt), s maguk készítették el a fonalat is. Hogy jól dolgoztak, lemérhetjük a kezük alól kikerülő darabok szépségén, igényességén. Ha a kisbaconiak értéktárukat bővítik, ki ne hagyják, feltétlenül vegyék számba dolgos asszonyaik és lányaik eme újrateremtett foglalatosságát, szép hagyományát is! Díszíti ünnepünk Az elmúlt húsz esztendőben új szokás terjedt el Kisbaconban: az asszonyok és lányok húsvétkor közösen írnak tojást. Ezért a „felelős” a nagybaconi születésű Zsigmond Ibolya, aki a Gyimesekből származó nagynénjétől tanulta el a fogásokat, majd adta tovább az érdeklődőknek. Zsigmond Ibolya 1992-ben jött férjhez, s előbb csak saját kedvtelésére kezdett munkába, de hamar megjelentek az első tanulni vágyók is. Az első esztendőkben csak nála, otthon folyt a tanítás, de aztán Farkas Erzsébet tiszteletes asszony bátorítására 1998-ban megszervezték az első írott-tojás-kiállítást, székhelyüket pedig áttették a régi paplakba, amelynek kályhája köré még többen ülhettek le írókáikkal. A kisbaconi szép tojásoknak hamar híre ment, minek egyenes következményeként húsvét környékén egyre több helyre hívták, avassa be őket is e régi és szép szokás rejtelmeibe. A világháló új lehetőségeket tárt fel az érdeklődő asszony előtt, a könyvek is könnyebben beszerezhetőek lettek, így az öröklött minták, illetve saját gyűjtése mellé már távolabbi vidékek értékeit is megismerhette: ma már háromszáznál több mintából válogathatnak a feltámadás ünnepére készülők. Miként készül a kenyér A Bodvaj Egyesület négy esztendeje találta ki A kenyér útja című, népi mesterségekre épülő, gyermekeknek és fiataloknak szóló programját. Céljuk az volt, hogy megmutassák, milyen eszközöket használtak eleink, s milyen fáradságos munkával jár a kenyér elkészítése. Az egész napos esemény reggel a falu központjában található Mesefalu táblánál kezdődik, ahol Kisbaconról hallhatnak rövid bemutatót, majd végigjárják azokat az állomásokat, amelyeket a falu határában megtermett búza is végigjár, amíg kenyérré válik. A vízimalomban megőrölik, a régi paplak udvarán kenyérsütő asszony mutatja meg, miként kell dagasztani, a tájháznál pedig a kemence behevítését tekintik meg. Amikor a kemence kimelegedett, áthozzák a kenyeres kosarakba szaggatott kenyereket, s bevetik. Amíg a kenyér sül, a mesefalu helyszíneit barangolják be: felkeresik a Benedek Elek-emlékházat, a kultúrházban meseillusztrációs és bábkiállítást tekintenek meg, és elzarándokolnak Elek apó sírjához. Visszatérve a tájházhoz, a kenyérsütő asszony kiszedi a kenyeret a kemencéből, és a gyermekek segítségével megveri. A kenyér útja a paplakon ér véget, ahol a friss kenyeret elfogyasztják. Az elmúlt esztendőkben több száz városi gyermek volt szemtanúja ennek a csodának. Sokat jelent, folytatásra ösztönzi a szervezőket az Iskola másképp programban érkező gyermekeket elkísérő pedagógusok visszajelzése: igencsak tetszett – és ízlett! –, amit láttak és kóstoltak, élmény volt a javából a kis erdővidéki falu felkeresése. A Bodvaj Egyesület abban bízik, a jövőben erre a tevékenységükre is turizmus épülhet, ami hozzájárul fiataljaik itthon maradásához. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. október 10.Régi zene ritmusára (Olasztelek)A Danielek egykori hajlékának ebédlőjében többségben vannak a bársonyos-csipkés ruhákba öltözöttek, különleges, a mindennapokban csak ritkán hallható zene szól, a táncolók mozdulatai kimértek és elegánsak, fiatal arcukon őszinte mosoly ül. Nem, nem időutazáson vettünk részt: Olaszteleken jártunk, ahova a Kájoni Consort régizene-együttes a letűnt korok zenéjét művelőket és kedvelőket hívta meg, hogy együtt zenéljenek, együtt örvendjenek, s melegítsék közönségük lelkét. Péntek délután a baróti művelődési ház kistermében az olaszteleki Cygnini együttes vezetésével reneszánsz táncházban lehetett részt venni: angol és francia táncokat mutattak be, majd azoknak, akik elég tehetséget éreztek magukban, tanítottak is. Szombat délelőtt az időjárás nem tartott a szervezőkkel, ezért a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének udvara helyett egy osztályterembe kényszerültek a játszóház iránt érdeklődök. Azoknak lett igazuk, akik nem hagyták magukat az eső által eltántorítani: a tavalyhoz képest nagyobb létszámú gyermeksereg a kézművesműhelyekben fonott ékszert készíthetett, kifesthették Mátyás király címerét, és megismerkedhettek a kor divatjával is. A régi játékok ismételten beváltak, s élményt szereztek azoknak, akik elég ügyesek voltak ahhoz, hogy az eldobott nemezelt karikái gyorsan botra kerüljenek, labdája célba találjon, s szétverődjön a gondosan felállított dobozpiramis, vagy labdáját botjával könnyen végig tudta vezetni a kijelölt úton. A Daniel-kastélyban összegyűlt vendégeket a Kájoni Consort Egyesület nevében Gyulai-György Éva köszöntötte. Mint hangsúlyozta, ők – ellentétben a nagyszínpadi koncertekkel és fesztiválokkal – kicsit a meghitt házi muzsikálás nyújtotta örömöket próbálják újra eljuttatni az érdeklődőkhöz. Ehhez kiváló környezetet biztosít a Rácz házaspár által gyönyörűen felújított és évek óta rendelkezésükre bocsátott Daniel-kastély. Az esemény főszervezője úgy fogalmazott, a rendezvénnyel céljuk az volt, hogy a megnyugvásra, a természet közelségére vágyók számára – ahogy Berthold Auerbach német író mondta – zenéjükkel lemossák lelkükről a hétköznapok porát. Az este folyamán fellépett a székelyudvarhelyi Riverenza régizene-együttes, a Cygnini ének- és táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Gyűszűvirág régizene-együttes és a házigazda Kájoni Consort. Lőrinczi György marosvásárhelyi lantos előadást tartott arról – és remek játékkal szemléltette azt –, hangszere miért is volt oly sokáig a hangszerek királya. Az est meglepetéseként az együttesek közösen szólaltatták meg a Kájoni-kódexből származó Pajkos táncot, amit a közönség a kiosztott dalszövegnek köszönhetően énekelhetett is, a táncosok pedig játékukkal teljessé tették az élményt. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 19.Fizetésemelés, de miből? (Gondban az önkormányzatok)A január első napjaiban tisztségébe lépett új kormány első intézkedéseinek egyike a helyi közigazgatásban, valamint az intézményekben dolgozók bérének emelésére vonatkozott, január 6-ai ülésén a kabinet sürgősségi rendelet formájában február elsejétől húsz százalékkal növelte a közalkalmazottak bérét, és ugyanakkor döntöttek arról, hogy a következő hónaptól ötven százalékkal nagyobb fizetést kapnak az „előadás-szervező közintézményekben dolgozó művészek és műszaki személyzet”. Háromszéken mindkét intézkedés az önkormányzatok költségvetését terheli, a megyei tanácsnál, a négy magyar város és néhány község vezetőjénél érdeklődtünk arról: mekkora terhet ró rájuk az SZDP-s választási ígéret gyors valóra váltása, lesz-e fedezetük a megemelt fizetésekre. Több mint tízmillió lejes többletkiadás Kovászna Megye Tanácsa és a fenntartásában levő intézmények tavalyi költségvetésében a személyi kiadások összesen 30,6 millió lejt tettek ki. A mostani fizetésemelésekkel ez a tétel ebben az évben 40,97 millió lejre növekszik – közölte érdeklődésünkre Henning László, a megyei tanács alelnöke. Ez nem tartalmazza a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bérköltségeit, ugyanis azt az egészségbiztosító pénztártól kapja.Az alelnök néhány példával is szolgált. A Háromszék Táncegyüttes esetében, ahol ötvenszázalékos a fizetésemelés, a tavalyi 1,3 millióról idén 1,98 millió lejre emelkedik a béralap. A hidvégi idősek otthonánál, ahol a kórházakra érvényes emelést alkalmazzák, 0,94 millióról 1,6 millióra nő. A kiszámolt többletkiadás jelentős összeg, közel 10,4 millió lejt tesz ki. De ez nem fedi teljes mértékben a valóságot, mert közvetett költségek is lesznek. Így például a kórház esetében az egészségbiztosítótól kapott összegnek egyre nagyobb hányadát teszi ki a bérköltség, ez mostanra 87–88 százalékra emelkedett, ezért a megyeházának kell biztosítania bizonyos dologi kiadásokat, beruházási költségeket. Ezért a kórházi béremelés is, közvetve bár, de befolyásolja a megyei költségvetést. Sepsiszentgyörgyön még számolnak Közel egy hete, múlt pénteken kérte Sepsiszentgyörgy polgármestere azon számítások elvégzését, amelyekből kiderülne, hogy a kormány által megemelt bérek összesen mennyivel terhelik meg a város költségvetését, de egyelőre még nincs eredmény. Talán azért, mert túl sok az ismeretlen tényező – véli Antal Árpád, és sorol is néhányat: a különböző intézkedések hiányosságai, ellentmondásai, a szövegek többféle értelmezhetősége miatt azt sem tudni pontosan, hogy a hivatalnokoknak járó húsz- és a színházi alkalmazottaknak járó ötvenszázalékos béremelést a jelenlegi vagy a megemelt minimálbérre érti a kormány, és ez a végeredmény szempontjából egyáltalán nem mindegy. Pedig fontos lenne tudni, mert ettől is függ, hogy milyen, mekkora beruházásokat terveznek az idén. Az elöljáró azt is elmondta: noha a megyeszékhelyen sokkal több béremelést kell kiszámolni, mint egy kisebb településen, erre sincs több emberük, egy személyre hárul az egész feladat. Száztíz barótit érint A baróti polgármesteri hivatal a húszszázalékos fizetésemeléssel járó kiadásokat februárban biztosítani tudja. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt reméli, az új költségvetés már márciusban elkészül, s abban akkora többlet szerepel majd, hogy a fizetésalap biztosítása érdekében nem kell máshonnan elvenniük. Elvileg a kórház, az általános és középiskola is a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmény, de az ott dolgozók fizetését eddig is az egészségügyi pénztárral való szerződésből, illetve az oktatási minisztériumtól kapták, azaz az ő esetükben a törvénymódosítás nem ró pluszfeladatot az önkormányzatra. Az intézkedés a hivatalnál, a bölcsődénél dolgozókat, a város által fizetett beteggondozókat, s még néhány hónapig – míg a város új vállalata, az Er-Aqua Rt. veszi át a feladat ellátását – a vízszolgáltató alkalmazottjait, azaz bő száztíz embert érint. „A törvény egyértelmű, februártól mindenki megkapja a húsz százalékkal magasabb fizetést. Személy szerint abban reménykedem, hogy az új költségvetés mielőbb elkészült, és lesz elég mozgásterünk, hogy ezt a többletet ne máshonnan – legfőképp a beruházásoktól – kelljen elvennünk” – nyilatkozta a városvezető. Orbaiszéken nem lesz gond Nem okoz gondot az orbaiszéki polgármesteri hivataloknak a kormány által megszabott fizetésemelések folyósítása. Sem Kovásznán, sem Zágonban nem tartják tehernek a fizetésemelést, annak ellenére, hogy még semmit nem tudni az állami költségvetés tételeiről.A kovásznai városháza gazdasági igazgatója, Bagoly Zsolt érdeklődésünkre elmondta: a hivatal alkalmazottjainak fizetését saját bevételeikből biztosítják. Szó sem lehet arról, hogy gondok merüljenek fel. A törvény is azt írja elő, hogy a fizetések juttatásának prioritást kell élvezniük, bármilyen beruházás csak a fizetésalap elkülönítése után valósítható meg – szögezte le az igazgató. A tanügyi és egészségügyi alkalmazottak fizetését az állami költségvetésből leosztott pénzekből fizetik. Erről még korai beszélni, hiszen egyelőre semmit nem lehet tudni az idei büdzséről – mondta Bagoly Zsolt. Ha a kormány fizetésemelést rendelt el, ahhoz a szükséges pénzt is nyújtaniuk kell. A tanács által fizetett bérek egy részét állami költségvetésből biztosítják, tehát több pénzt kell kiutalniuk, ez a kormány kötelessége. Költségvetés azonban egyelőre nincs, pedig számos beruházást, javítást tervbe vettek a községben, azonban még nem tudják, milyen pénzekből gazdálkodhatnak – értékelte Kis József zágoni polgármester. Hozzátette: ha a választási ígéreteket betartják, nem lesz baj. Kézdivásárhelyen is nőnek a fizetések Február elsejétől a kézdivásárhelyi városháza alkalmazottjainak a fizetése húsz százalékkal nő – tudtuk meg Bokor Tibor polgármestertől –, ami azt jelenti, hogy a növekedést márciusban érzik majd meg, és kivételt képez a polgármester, alpolgármester és az összes önkormányzati képviselő, akiknek a fizetése nem módosul. A Kézdivásárhelyi Színházat a Vigadó Kulturális Alapítvány működteti, rájuk nem vonatkozik az ötvenszázalékos fizetésemelés, de amúgy sincsenek főállásban színművészek – hangsúlyozta az elöljáró. Arra a kérdésünkre, hogy a városházán a polgármesteré-e a legnagyobb fizetés, Bokor Tibor válasza nemleges volt, Zátyi András jegyző fizetése nagyobb, és véleménye szerint a helyi rendőrség főnöke is többet fog kapni, mint ő. Szekeres Attila, Demeter J. Ildikó, Hecser László, Bokor Gábor, Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 25.Szükség van mindkét iskolára (Barót)Februári soros ülésén Barót tanácsa több napirendi pont keretében foglalkozott az iskolákkal. Többek közt elfogadták a város iskolahálózatának működését a 2017-2018-as tanévben szabályozó határozatot, épületeket adtak kezelésbe, egy új vezetőtanácsi tagot is kineveztek. Az ülésen elhangzott: a gyermeklétszám csökken, de a közösség érdekét az szolgálja, ha a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola is még jó ideig külön-külön működik. A tervezet tárgyalása előtt a két nemrég kinevezett iskolaigazgató néhány mondatban vázolta fő célkitűzéseit. Az általános iskola vezetője, Bán Annamária elmondta, szeretné visszavonzani mindazokat, akik a baróti helyett a bardoci iskolát választják. Claudiu Cristian középiskolai igazgató biztosította a képviselő-testületet: Derzsi Kázmér aligazgatóval mindent elkövetnek, hogy az utóbbi időben történt többszöri igazgatóváltás ne legyen hatással a diákok tanulmányi előmenetelére, majd a Gaál Mózes-iskolával való együttműködés fontosságát emelte ki. Nagy István független tanácstag úgy fogalmazott, tisztelet jár a fiatal tanintézményi vezetőknek, amiért e nem mindig hálás feladatot vállalták, s azt kívánta, az épületek és közszolgáltatások igénybevételét testvéri módon oldják meg. Pál-Szilágyi Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető hosszú távú stratégia kialakítását nevezte a baróti oktatás sikere zálogának, majd kifejtette, mindent el kell követni, hogy az évtizedek óta tervbe vett új iskola elkészüljön, mert jó eredményeket csak jó körülmények közt lehet elérni. Dimény László (EMNP) a városi tanács és iskolák közti jó kommunikáció szükségességét hangoztatta: ha ismerik a felmerülő gondokat, segíteni is jobban tudnak. Lázár-Kiss Barna András polgármester azt javasolta, a megyei tanácsba „igazolt” Gál Károly helyét szintén RMDSZ-es vegye át a Gaál Mózes Általános Iskola vezetőtanácsában, és nevesítette Weithaller Waltert. A városvezető tudatta: a tanfelügyelőségi jóváhagyás megvan, az iskolahálózat úgy marad, mint ebben a tanévben. Nagy István szóvá tette: a Tanulók Klubja miért szerepel a baróti hálózatban, amikor épülete nem a városé, s fenntartója is a megyei tanács? A Tanulók Klubjának jogi hátterét a város jegyzője, Dombi Réka Hilda ismertette mondván, az épület az állam közvagyonlistáján szerepel, ám az intézményt a megye kezeli. Lázár-Kiss Barna András szerint a Tanulók Klubja mindig is a baróti iskolahálózat részét képezte, fenntartása pénzbe nem kerül, nem látja értelmét tehát, hogy most azt keressék, az kié, s jó-e vagy rossz, ha a listájukon szerepel. A határozattervezetet az előterjesztett formában egyöntetűen fogadta el a jelenlevő tizennégy tanácstag. Fennakadás nélkül fogadták el azokat a határozatokat is, amelyekkel a két iskola, valamint a Cimbora Óvoda kezelésébe adták az általuk használt ingatlanokat. Felvetődött viszont, hogy az iskolák meg tudnak-e egyezni egyes épületek használatáról, illetve az, hogy a közös használat esetén miként rendezik a közköltségek számláit. Lázár-Kiss Barna András úgy vélte, nem a polgármesteri hivatal tiszte, hogy közvetítsen az épületek használatáról: az iskolaigazgatók azért vannak, hogy az ilyen kérdéseket is megoldják, az egymás közti számlázásnak is van módozata, úgyhogy azok kifizetését sem végzi többé a hivatal. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 27.Tovább él a farsangtemetés (Bölön)Nyolc óra után még jóformán csak a farsang szervezői jelentek meg Bölön központjában, ám a farsangtemetés elkezdésig sem telt hiábavalóan az idő: a színes szalagokkal teletűzdelt ruhákban pompázó, arcukat maszkkal elfedő tizenegy „cigány” minden áthaladni kívánó autó útját elállta, s szorításukból nem engedték, amíg a bennük ülők egy-két lejjel fel nem „pártolták” őket. A járókelők nevetve nyúltak zsebükbe, s adtak mindegyiküknek jó szívvel akár többször is: tudták, a szervezőknek nem kevés kiadása volt az elmúlt hetekben – lovat béreltek, díszítésükre papírkoszorút készítettek, a „lányoknak” ruhákat varrattak –, s költsége volt az őket kísérő étfalvi fúvószenekarnak, és az esti bálban a talpalávalót húzó együttesnek is. A hét csendőr kilenckor együtt tűnt el a placcról, majd néhány perc múltán már a lovasokat vezetve tértek vissza. Legelöl, kezében a színes papírból felvirágozott vezetőpálcával, Akácsos Zsolt főszervező érkezett, majd a menyasszony és a vőlegény, a székely ember és asszony, a magyar pár, a huszár és szerelme, Rákóczi fejedelem és nagyságos asszonya, valamint az úrfi és az úri dáma következett. Akácsos Zsolt rigmusokba szedetten szólt a több száz fősre duzzadt farsangtemetésre érkezőhöz, méltatta Bölön „szép szokását”, és bemutatta a párokat. A közönség első állomása az unitárius paplak volt, ahol ifj. Kozma Albert lelkész a kapuban várta az ünneplőket, az asszonyok és lányok süteményt és kürtőskalácsot, a férfiak apró pohárban itókát kínáltak. A tiszteletes köszönte a fiataloknak a hagyomány éltetését: modern világunkban, amikor minden csatorna azt harsogja, álljunk be a sorba, ne egyénieskedjünk, úgymond haladjunk a korral, elismeréssel tartozunk és bátorítanunk kell azokat, akik nemet tudnak mondani a kísértésre, s éltetik a ránk testált örökséget. A templomvár alatt, a szemerkélő eső által sártengerré változtatott utcán nem haladt könnyen sem gyalogos, sem a bolondkeréken forgó bábukat, Juliskát és „Bálindot” húzó szekér, sem a lábán gumicsizmát, nyakában csuhékoszorút és fején szalmakalapot viselő musztikás, de mégis nótázva mentek a református lelkészi házhoz, ahol Bartha Attila igével fogadta a vidáman temetőket. A központba visszaérve a Bodor utca felé vették útjukat, majd az Alszeg, a Kicsid utca, a főút, Kisbölön, a polgármesteri hivatal, a Tana utca és a Felszeg következett. A zeneszóra kapuk nyíltak, a beöltözöttek családtagjai, rokonai, barátai minden földi jót kínálva bátorították-köszöntötték a feladatot végzőket, s jutott munka a csendőröknek is, akiknek tisztük volt az is, hogy a bálra adományozók adatait feljegyezzék. Az Erzsébet parkba délután négyre értek vissza, ahol megpecsételődött a bábuk sorsa: velük együtt lesz vége a farsangnak, következhet már a tavasz. A bál, amelyen a zenét a Fortuna együttes szolgáltatta, már kilenckor elkezdődött, a kitartókat pedig a reggel is ott érte. A szervezők, a Kék Virág Néptánccsoport és a bölöni ifjúság azt ígérte, jövő esztendőben sem hagyják magukat, éltetni fogják a néphagyományt. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 11.Marosvásárhely: Szabadságot a székely népnek! (Székely szabadság napja)A kitartóan szemerkélő eső ellenére a Székely vértanúk emlékművénél több ezer székely nyilvánította ki: a román kormánytól nem a lehetetlent követeljük, hanem csak azt, tegyen eleget a közel száz esztendeje tett vállalásának, s közösségünk számára biztosítsa az autonómiát Székelyföldön. A székelység által megfogalmazottak jogosságáról, harcának támogatásáról biztosítottak az eseményen vendégként jelen levő anyaországi, flamand és baszk politikusok. Tőkés László európai parlamenti képviselő elítélően szólt az RMDSZ-ről: nemcsak a szavaiknak, hanem a cselekedeteiknek kellene arról szólniuk, hogy eleget akarnak tenni a programjukban lefektetett vállalásaiknak. A meghirdetett időpontban, pontosan délután négy órakor felcsendült a Fejérváry-induló, majd felvételről bejátszva a marosvásárhelyi vártemplom és a csíksomlyói kegytemplom harangja szólalt meg. Ötvös József vártemplomi református lelkipásztor az 1854-ben a Postaréten kivégzett Habsburg-ellenes felkelők – Gálffy Mihály, Török János, Horváth Károly, Benedek Dániel és Bertalan László – mártíromságáról beszélt, majd úgy fogalmazott: elődeink példáját nem feledve kell tennie a ma nemzedékének is, s akkor szülőföldünk nem vész el. A betegség miatt az eseményről hiányzó Izsák Balázs helyett Szűcs Péter, a Marosszéki Székely Tanács alelnöke szólalt fel. Méltatta azokat, akik a székelységért tenni akarnak, s megszólította a szabadságot kiteljesítő fiatalságot is. Elmarasztalta a román államot, amely nemhogy nem teljesíti az 1918-ban tett ígéretét, de még csak párbeszédre sem hajlandó ez ügyben. Úgy vélte, ha közösségünk egységesen lép fel, képes lesz nemcsak az autonómiát kivívni, de akár hegyeket is megmozgathat erejével. Építjük azt a szabadságot, amely még nincs, de lesz – mondotta Szűcs Péter. Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke arra emlékeztetett, hogy a szabadság nem jár ingyen, tennünk kell érte. Bátran ki kell állnunk igazunkért, követlenünk kell, hogy jogainkat biztosítsák, a közel száz esztendeje tett ígéretek megvalósuljanak, s azért, hogy Székelyföldet ne olvasszák be mondvacsinált okokra hivatkozva az általuk elképzelt gazdasági régiókba. Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott levelét is tolmácsolták a szervezők. Az Országgyűlés volt elnöke úgy vélte, Európa nem mehet el érzéketlenül és válaszok nélkül a székelység követelései mellett. Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő kijelentette: minden őshonos közösségnek – így a székelységnek is – joga van az önrendelkezéshez, s ha azt nem biztosítják számára, küzdhet annak érdekében. Tőkés László köszönetet mondott a székely szabadság napját megszervezőknek, amiért lehetővé tették, hogy minden évben kifejezhessük autonómiaigényünket. Az európai parlamenti képviselő arra bátorított, az árulás, az önfeladás és a hatalombarát opportunizmus árnyékában is folytassuk küzdelmünket, ne engedjük, hogy a székelység elleni fellépések hatásosak legyenek, s Székelyföldet megszüntessék, beolvasszák. „A jelen körülményei között, az unió békerendszerén felépült Európában, az egyesült Európa egyik tagállamában, Romániában nemes egyszerűséggel azt mondhatjuk, hogy másra nincs is szükség, hanem csak arra, hogy az országunkkal unióbeli szövetséges magyar nemzet tagjaiként állhatatosan kiálljunk azért, ami nekünk egy demokratikus jogállamban alanyi jogon kijár” – mondta. Tőkés László az RMDSZ-t arra szólította fel, tegyen eleget a választási programjában foglaltaknak, s igyekezzen a törvényhozásban tenni azért, hogy Marosvásárhelyen a római katolikus iskola és az orvosi egyetem, Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégium ügye békésen és méltányosan rendeződjék. Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség alelnöke támogatásáról biztosította a székelyek harcát: autonómiaigényünket fogalmazzuk meg, s a jövő nemzedék érdekét nézve cselekedjünk megvalósítása érdekében. A flamand politikus sajnálatát fejezte ki, hogy az unió a tagállamok fővárosainak érdekeit követi, de úgy vélte, ezen lehet változtatni. Aitor Esteban baszk politikus arról beszélt, hogy a Spanyolország és Franciaország által megosztott Baszkföldön is kitartó küzdelemmel el lehetett érni: az erősen centralizált Franciaország – amelyet Románia példájának tekint – is biztosította számukra az autonómiát. Miért ne lehetne itt, Romániában is hasonló eredményt elérni? – kérdezte. A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatási alelnöke olvasta fel, az ünneplő közösség Autonómiát! Autonómiát! felkiáltással fogadta el. A többezres, zászlókkal és jelszavakkal felfegyverzett tömeg rendezett sorokba szerveződve a csendőrség és a helyi rendőrség szoros felügyelete mellett – ötméterenként állt egy egyenruhás, a mellékutcákban pedig látványosan sok hivatalos autó állt még – felvonult a főtérre, az egykori városháza, ma prefektúra elé. Ott elénekelték a székely és a magyar himnuszt, majd az SZNT képviselői a prefektus egyik tanácsadójának átadták a kormánynak címzett petíciót. Este a Kultúrpalota dísztermében ünnepélyes keretek között átadták a Székely Nemzeti Tanács kitüntetését, a Gábor Áron-díjat az Európai Szabad Szövetség képviselőinek. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 16.Március idusa: Ma is küzdenünk kell (Erdővidék)A véczeri emlékműnél és a város főterén emlékeztek a barótiak a magyar forradalom kitörésének 169. évfordulóján. A felszólalók méltatták a márciusi fiatalok bátorságát, hősiességét és áldozatvállalását, amelyet a mai ifjak számára követendő példának mondottak. Úgy vélték, ma is van tennivaló bőven közösségi jogainkért, s akkor megvalósulhat régi óhajunk, Székelyföld önrendelkezése. Tornay Endre András 1974-ben felállított alkotásánál találkozott Barót, Felsőrákos, Köpec népe, s mint minden esztendőben, hozzájuk csatlakoztak Olton túli testvéreik, az ürmösiek és apácaiak is. Az eseményt a Csala Kürtje Fúvószenekar és Grád Molnár Deák Ákos szavalata nyitotta meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Toró T. Tibor úgy vélte, bár szabadságharcunkat leverték, szelleme győzedelmeskedett, s azóta is, bárhol éljen a magyar, e napon dicső elődeire emlékezik. A ma nemzedékének is hasonló feladatokat kell megoldania, mint a márciusi ifjaknak: Bécs helyett Bukarest ellen kell szavunkat felemelnük, s küzdenünk Székelyföld önrendelkezésének kivívása érdekében. Ezért nap mint nap hallatnunk kell hangunkat, tennünk kell a helyi és megyei önkormányzatokban és a parlamentben is, ahol olyan törvényeket kell elfogadtatnunk, amelyek ügyünket szolgálják. „Lehetnek különútjaink, de célunk közös kell hogy legyen: Székelyföld számára sajátos jogállást szerezni, kivívni az autonómiát” – mondotta Toró T. Tibor. Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend székkapitányának szavalatát követően Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész mondott áldást. A Zakariás könyvéből vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, a lehetetlen lehetségessé változik, ha hiszünk Istenben, s a holnapba vetett bizakodással teszünk – akár a márciusi ifjak – a kitűzött célokért. A Diákdombnál Csige Sándor Zoltán vezető konzul Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét olvasta fel. Demeter László muzeológus a bátrak tiszteletére szólított fel. Napjainkban is bátor emberekre van szükség, amikor az Erdély zászlójával felvonulókat a csendőrség kiemeli a felvonuló tömegből – utalt a Kolozsváron történtekre. Úgy vélte, ma is küzdenünk kell az 1848-ban a 12. pontban megfogalmazottakért, hiszen közösségünk számára még nem biztosított sem a béke, sem a szabadság, sem az egyenlőség. Demeter az egybegyűlteket arra biztatta, ne csüggedjenek, mert a történelem meg fogja ismételni önmagát: 1849-ben szabadságharcunkat leverték, de két évtizednek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a kiegyezés során megszerezzük mindazt, amiért egykor vérünket adtuk. Lázár-Kiss Barna András polgármester március 15. nemzetünk történelmében játszott szerepét hangsúlyozta, s méltatta azokat, akik ki mertek állni, ki merték mondani, mit kíván a magyar nemzet. Mint mondotta, a fiatalok elszántságára ma is szükség van: itthon maradni, családot alapítani és a jövő érdekében építkezni csak így lehet. Fülöp László ifjúsági plébános úgy fogalmazott: nem az osztrák, nem a román hatalom, hanem a nem szabad szívünk a legnagyobb ellenségünk. Arra kérte az ünneplőket, szabad szívvel szeressenek, bocsássanak meg, s higgyenek abban, Istennek terve van velünk. A koszorúzást követően Erdővidék Múzeumában az elmúlt évek ünneplésein készült fényképekből nyílt kiállítást Demeter László ismertette. Méltatta munkatársa, Hoffmann Edit kezdeményezését, a jelenlevőket pedig arra kérte, ha még van olyan fényképük, amellyel gazdagíthatnák a gyűjteményt, osszák meg velük. A fekete-fehér és színes fotográfiák nem a díszbeszédeket mondókra összpontosítanak, hanem az ünneplő közönségre: a koszorút vivő lányokra, a zászlót lobogtató legénykére, az ágyút közelről szemlélő fiatalra, az éneklő kórusra és az idős asszonyokra. A kiállítás április 14-éig tekinthető meg. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. március 27.Emlékerdő KözépajtánKözépajtai és nagyajtai iskolások ragadtak pénteken ültetőkapát és ásót, hogy Középajta határában, a Kicsifenyősben ötszáz facsemetét ültessenek el, ugyanakkor megtisztították az Ajta pataka martjának egy részét. Az eseményt a Kriza János Általános Iskola, a középajtai közbirtokosság és a helybeli református egyház szervezte. Az ötszáz csemete a reformáció óta eltelt öt évszázadra emlékeztet, a március végi dátum pedig az erdők nemzetközi napjának apropóján hívta fel a figyelmet természeti értékeinkre. Az ötven diák reggel kilenckor az iskolából indult tanárai felügyelete mellett a falutól alig kőhajításnyira levő, szemet gyönyörködtető területhez. Kovács Katalin, a baróti magánerdészet erdőalap-felelőse és Balázsi Imre erdőmérnök előzetesen szólt az erdészeti munka jelentőségéről, az erdőgazdálkodás alapismereteiről és az erdőgondozásról. A segítő kezet nyújtóknak elmagyarázták azt is, mekkora fészket alakítsanak ki a csemeték számára, mennyi vízzel kevert földet tegyenek gyökereikre, és miként tapossák azt meg úgy, hogy levegő ne érje, s hogyan takarják be, hogy a szél ne szárítsa ki az apró fákat. A szakemberek arra kérték a fiatalokat, vigyázzák s tartsák tisztán a természetet, álljanak ki bátran, szólítsák meg a felnőtteket, ha szemetelni látják őket: az erdő több, mint fák összessége, élettér állatnak és növénynek, kiemelkedően fontos az embernek is. Gazdag Katalin úgy nyilatkozott, szívesen karolták fel az egyház emlékerdő létesítésére vonatkozó ötletét. „Szeretnénk, ha fiataljaink úgy nőnének fel, hogy tisztelik a természetet, óvják értékeit. Hasonlóképp támogatjuk azokat a kezdeményezéseket is, melyek történelmünkhöz, hagyományainkhoz és vallásunkhoz kötődnek – jöttünk tehát jó szívvel” – mondotta az általános iskola igazgatója. A közbirtokosság a Kicsifenyős 1,9 hektáros területén saját embereivel további 5500 csemetét – többségben lesz a bükk és a tölgy, de kiegészítőként kőris és juhar is jut – ültet el. A baróti magánerdészet is csatlakozik ahhoz az országos kezdeményezéshez, melynek során 1,2 millió csemetét ültetnek el. Jelentős mennyiségű csemetét helyeznek el Bodosban, Alsórákoson és Ürmösön. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 26.Félvállról vett képviselet (Barót)Barót tanácsa a hónap elején tűzte napirendre a város költségvetésének elfogadását: az év talán legfontosabb ülésén viszont a tizenöt tanácstagból alig kilencen vettek részt. A hiányzók egytől egyig a tavaly tartott helyhatósági választásokon magát „túlnyerő”, tizenkét mandátumot szerző RMDSZ soraiból kerültek ki. Nem egyszeri „botlásról” van szó: néhányan sorozatosan nem vesznek részt a tanács munkájában. A polgármesteri hivatal által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint az új testület megalakulása óta – 2016. július 30. – az ominózus ülésig tizenegy soros és négy rendkívüli ülést tartottak, a legkevesebben éppen az április 3-ai gyűlésen vettek részt. Szabó Péter, Weithaller Walter, Molnár Orsolya, Fehér Zoltán József, Incze István és Lázár Zoltán hiánya akár sokba is kerülhetett volna az RMDSZ-nek. Amennyiben a néppártos Pál Levente és Dimény László, illetve a független Nagy István megmakacsolja magát, megvétózhatták volna a költségvetés elfogadását. Persze ez nem jelentett volna túlságosan nagy gondot, hiszen néhány nap késéssel egy rendkívüli tanácsülésen is megszavazhatták volna a Lázár-Kiss Barna András polgármester által előterjesztett javaslatot, ám mindenképp presztízsveszteség lett volna a szövetség számára. Dimény László úgy fogalmazott, bár politikailag megmagyarázható lett volna, hogy gáncsoskodnak, és nem szavaznak igennel, ám emberileg nem lett volna helyes, hiszen a hivatalnak alárendelt intézményeknek és az ott dolgozóknak is kellemetlenséget okozhattak volna, annak pedig nem látták értelmét. Az október 31-ei és a december 30-án tartott ülésen mindenki jelen volt. Az előbbin többek között partnerségi szerződést kötöttek a Diakóniával, iskolai ösztöndíjakat határoztak meg, de szó esett a miklósvári ravatalozóról és aszfaltozásról is. A december végi ülésen a szociális segélyben részesülőket, a polgármesteri hivatal testületi felépítését érintő kérdések voltak napirenden, s megszavazták az idei adókat és illetékeket is. Ez utóbbi gyűlésnek volt még egy vonzereje: szokás szerint pezsgővel köszöntek el az óévtől... A tizenöt ülésről legtöbbet Molnár Orsolya hiányzott. Az RMDSZ nőszövetsége által javasolt tanácsos mindössze nyolc alkalommal volt jelen, s emellett szakbizottsága munkáiban sem vett részt, emlékezetünk szerint egyetlen ülésen sem szólalt fel. Hasonlóképpen sokat hiányzott Incze István (öt alkalommal), Fehér Zoltán József és Szabó Péter (4–4) is. A képet némileg árnyalja, hogy a polgármesteri hivatal adatai nem feltétlenül tükrözik a teljes valóságot: a jelenléti ívet az ülés elején írják alá, így megtörténhet, hogy gyűlés közben is távozik még egy-egy tanácstag. A kimutatás szerint az RMDSZ frakcióvezetője, Pál-Szilágyi Zoltán csak kétszer nem vett részt a tanács munkájában, ám a valóságban legalább kétszer – legutóbb éppen a költségvetés vitáját követően – megtörtént, hogy ülés közben elment. A testületi munkát legkomolyabban Nagy István független tanácstag, az RMDSZ-es Bíró Béla, Gáspár Jenő és Ráduly László vette, akik mindannyiszor jelen voltak, ahányszor a tanácskozást meghirdették. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 4.A Kálnoky-kastélymúzeum új pompájáról (Miklósvár)A miklósvári Kálnoky-kastély felújításáról, az ott berendezett múzeumról számolt be Erdővidék Múzeumában gróf Kálnoky Tibor, Magyarósi Imola művészettörténész és Lakatos Csilla muzeológus, majd szóba került az ingatlan hasznosítása is. Az Erdélyi Élet Múzeuma nemcsak letűnt korokról szól: az ott befogadásra kerülő rendezvények által zenét, irodalmat, képzőművészetet fog szolgálni, s hozzájárul ahhoz is, hogy a kis tájegység népszerűbbé, ismertebbé váljon a turisták előtt – hangoztatták a meghívottak. Kálnoky Tibor úgy fogalmazott, közel harmincesztendős álma vált valóra azáltal, hogy a háborút követő évtizedekben romossá váló épület visszanyerte régi fényét. „Elhoztam ide feleségem, s mondtam neki, ezt az épületet fel fogjuk újítani. Nézte az épületet, majd nézett engem, de szerencsére nem kérdezte azt, hogy miből és miért, csak rábólintott, hogy rendben. Pedig nem is volt a miénk a kastély. Úgy képzeltük el, vendégházakat hozunk létre, azoknak pedig lesz akkora jövedelme, amiből költhetünk a kastélyra. A vendégházak elkészültek, de egyre több lett az alkalmazott, akiket fizetni kellett, folyton volt, amit javítani, úgy sosem telt rá igazán” – villantotta fel a kezdeteket az ősi kastélyt bő tíz esztendeje Barót városától haszonbérbe vevő gróf. A rengeteg buktató ellenére Kálnoky Tibor és felesége, Anna nem adták fel: anyagi lehetőségeikhez mérten terveket készítettek – ahogy mondotta: papírhegyeket gyártottak –, szakemberekkel vették fel a kapcsolatot, s megpróbálták előkészíteni a terepet a majdani munkához. A lehetőséget a Norvég Alap kiírása jelentette: támogatásként bő egymillió eurót nyertek, amihez maguk részéről tíz százalékkal kellett hozzájárulniuk, azaz végül 1,2 millió eurós költségvetéssel foghattak neki a munkának. Magyarósi Imola a felújítás során figyelembe vett szempontokról szólt. Mint mondotta, elsődleges feladatuknak tekintették, hogy munkájuk hiteles legyen. A Fehér János vargyasi művészettörténész által levéltárak mélyéről kibányászott inventáriumokból a kastélynak és parkjának gazdag leírását ismerték, s próbálták azokat iránytűként használni. Úgy érzi, a feladatot sikerült elvégezni, s a miklósvári Kálnoky-kastély ma Erdély legpéldásabban felújított műemlékei közé tartozik. Parkja, bár elvadult volt, de mivel évszázados fákban nincs hiány, nem volt nehéz dolguk a helyreállítással, s érzékeltetni tudják, milyen lehetett hajdanán; kialakították azt az angolkertet is, amelynek egy rajzát megtalálták. A kastély mellett újra van tó – ha ragaszkodnak az eredeti elképzelésükhöz, s a történelmi tavat állították volna vissza, az engedélyek beszerzése sokkal nehezebb lett volna, ezért csak fele méretben készült el, s nem a patak táplálja, hanem vízátnemeresztő réteggel képezték ki a víztükröt –, a kastély előtt pedig kialakították azt a füves teret, ami a jövőben számos rendezvénynek lehet majd helyszíne, köréje pedig tört kavicsból vontak keretet. A gabonást is felújították, de új szerepköre megmutatni, milyen lehetett valamikor egy szolgálati lakás. A gabonás faláról nem távolították el a felújításkor előbukkant, néhány évtizede odafestett Éljen május 1.! feliratot sem – maradjon annak a korszaknak mementójaként. Magyarósi Imola többször hangsúlyozta a helyi mesterek szakértelmét: a kivitelezést a baróti vállalkozó, Derzsi Sámuel alkalmazottjai végezték, a kovácsolást az Olasztelekről elszármazott ifj. Bene János és a falu hírnevét otthon tovább öregbítő Nagy György, az asztalosmunkáért és a farestaurálásért Jakab Árpád és Pál Miklós felelt, ácsként a kisbaconi Benedek András dolgozott, a kőrestaurátor Nagy Benjámin volt, a falkép-restaurálást és a stukkókat Kiss Lóránt készítette, a tájépítész Fekete Albert volt, az üvegmunka a csíksomlyói Egyed János kezét dicséri, a korabeli kályhák hű másának elkészítése Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművész szakértelméről tesznek tanúbizonyságot. Lakatos Csilla, a múzeum alkalmazottja a kastély berendezéseinek szempontjairól beszélt. Mint mondotta, a Nagypalota egyik részében kapott helyett az Asszony háza Terem, ahol a késő reneszánsz–korai barokk tárgykultúrájával mutatják be az asszonyélet mindennapjait, az Úr háza Teremben a XIX. századi nemes úr életébe tekinthetünk be. A biedermeier szalont a XIX. század első feléhez kapcsolódó tárgyakkal rendezték be, az ónémet szalonban pedig az 1850–1900-as évek közt a háromszéki polgári életmódot rekonstruálták, és egy hálószoba is megtekinthető. A kastély tetőterében három szoba vár berendezésre, pincéjében konyhát szereltek fel, s van egy terem, amely eseményekre lesz kibérelhető. A muzeológus ígérte: a kastély folyamatosan nyitva lesz, rendezvények tucatjait fogja befogadni, s azért fognak dolgozni, hogy a tájegység kulturális központjává váljon. Közelebbről csatlakoznak a Múzeumok éjszakája rendezvényhez, s június közepén kamarakoncertnek is otthont biztosítanak. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 8.Csapatépítés egy hivatalban (Barót)Dombi Réka Hilda, a baróti polgármesteri hivatal jegyzője 2014–2016 között a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakirányú továbbképzésén vett részt. A sepsiillyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Konferencia Központban tartott képzés lezárásaként készített szakdolgozat az önkormányzat önként jelentkező dolgozóival végzett munka eredményeit foglalja össze. Kiderült, a hétköznapok munkájába belefáradt alkalmazottak igényelték a találkozókat, és lépésről lépésre nyíltak meg és váltak mind együttműködőbbé, majd maguk ismerték fel a hetente együtt töltött idő hasznosságát. Pedig az egész úgy indult: elmegyek, hogy segítsek Rékának... – Miért a polgármesteri hivatal munkatársaival végezte ezt a munkát? – kérdeztük Dombi Réka Hildától – A tervezésnél figyelembe vettem a mentálhigiénés projektmunka kritériumait: a lelki egészség megőrzésére vagy fejlesztésére irányuljon, legyen a mindennapi szakmai tevékenységem része, legyen kellően elmélyült, újszerű és kihívást jelentő, ugyanakkor teljesíthető. A tanuláson, tapasztalatszerzésen legyen a hangsúly, és együttműködésben valósuljon meg, a résztvevők valós helyzetére, illetve szükségletére épüljön. Akárhogy tervezgettem, mindig a munkahelyemhez tértem vissza, éreztem, hogy ezen a téren van megoldandó feladatom. Szerettem volna valamit nekik is átadni az Illyefalván tapasztaltakból. – Miként sikerült meggyőzni őket, hogy részt vegyenek a munkában? – Igaz, a munkahelyi hierarchiában néhányuk felett álltam, de azért olyan a viszonyunk, hogy nem utasítanak el valamit csak azért, mert én kérem, kezdeményezem. Sőt, a visszajelzések azt mutatják, néhányan nem is azért tartották fontosnak a részvételt, mert maguk számára reméltek bármiféle hozadékot, hanem nekem akartak segíteni a dolgozatomnál. – Milyen szempontokat vett figyelembe a csoporttevékenység programjának összeállításában? – Kérdőívet készítettem, amit harminc irodai munkatársnak, vezetőnek és beosztottnak adtam oda, közülük tizenöten válaszoltak is rá. Jelezték, a hivatalon belüli emberi kapcsolatokat és az együttműködést lehetne fejleszteni, széthúzást és klikkesedést éreznek, zavarja őket az őszinteség és a szakmaiság hiánya, némileg frusztráltak amiatt, hogy a javadalmazásuk alapján nem érzik, hogy az állam megbecsülné a teljesítményüket. Ezeket figyelembe véve kértem fel Roth Levente bodoki református lelkészt és volt tanáromat, Sánta Edit pszichológust, mindketten mentálhigiénés szakemberek, hogy együtt állítsuk össze a foglalkozások rendjét. Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a feszültségek feldolgozásához, a résztvevők gyakorolhassák a hatékony kommunikációt, személyközi kapcsolataik erősödjenek, empátiás készségük fejlődjön, megtapasztalhassák a közös munka hatékonyságát, s nem utolsósorban: konfliktusmegoldási mintákat kapjanak. – Mennyire sikerült minden úgy, ahogy előzetesen remélték? – Az első, február közepén tartott találkozásunk alkalmával főleg a sérelmek kibeszélése történt, már attól tartottam, az a hír jut ki a csoportból, hogy itt a panaszokat beszéljük meg. Néhányan már az első pillanatban arról beszéltek, mennyire zavarja őket, hogy széthúzás van, hogy jobb, méltányosabb fizetést tartanának elfogadhatónak. Akadt, aki a volt és jelenlegi vezetőséget okolta, és fájlalta, hogy nem tartják fontosnak az együttműködést, volt, akinek szavaiból keserűség áradt, miközben arról beszélt, szereti a munkáját, s csak azért bírja ki, mert fontos számára az ember és a közösség, amelyet szolgál. De olyan is akadt, főleg a frissebb munkatársak köréből, aki szereti a munkáját és a munkaközösséget, amelyben dolgozik. Innen indultunk el. – És meddig sikerült eljutni? – Az egymásra figyelést segítő, egyirányú és kétirányú kommunikációs- és interaktív gyakorlatokkal, egyénileg és közösen levont hivatali munkára és magánéletünkre vonatkozó tanulságokkal sikerült elérnünk, hogy ráérezzenek a csoportos feladatmegoldás ízére, annak hasznára, és lassan problémamegoldó csapattá alakuljanak. Rádöbbentek, a csapatmunkában mennyire fontos a kommunikáció, a tervezés, a vélemények kinyilvánítása és meghallgatása, az egymásra figyelés, a dolgok külső szemmel történő vizsgálata, a nézőpontok figyelembe vétele, képességeink ismerete és a keretek betartása. Kemény munka volt, néha a játékok érzelmi hatást fejtettek ki, többször alakult ki vita és vádaskodás is. Arra is volt példa, hogy valaki azért sírta el magát, mert úgy érzékelte, társai azt jelzik feléje, túlságosan át akarta venni a vezetést, de akadt, akit a kudarc megélése gerjesztett sírásra. Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy a negyedik-ötödik találkozáskor már azt javasolták, ne tartsunk szünetet, mert akkor kiesnek a varázsból. – Ennek a találkozósorozatnak lesz folytatása is? – Meggyőződésem, hogy lesz folytatás. Erre kértek a munkában részt vevők, Roth Levente és Sánta Edit is bátorított, ne hagyjuk abba, hiszen az egy hivatalban dolgozók számára szinte létkérdésnek számítanak az ilyen lehetőségek. A csoportvezetők többször is hangsúlyozták, mennyire jó, mennyire fontos, hogy a szakmai kiégésnek sokszorosan kitett polgármesteri hivatali alkalmazottak igent mondtak a felkínált lehetőségre. Köszönet illeti volt tanáraimat, a konzulensemet, Papp Ágotát, akinek az irányításával végeztem munkámat, Lázár-Kiss Barna András polgármestert is, aki támogatott a projekt munkaidőben történő megvalósításában. Ez azért volt fontos, mert így mindenki érezte, nem csak ők, de a város vezetője is szeretné, ha kedvező irányú változás menne végbe a hivatal életében. Mivel a résztvevőket jóérzés töltötte el az elvégzett munka okán, biztos vagyok abban, néhány éven belül újra sort kerítünk hasonló csapatépítőre. Amúgy hírünk átlépte Erdővidék határát: egy megyei intézmény vezetője már érdeklődött is, tudnánk-e vállalni hasonló munkát. Mi azon leszünk, hogy az is megvalósuljon. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 8.Jókedv Kuvaszóban (Bardoc községi napok)Szombaton és vasárnap Erdőfüle határában, Kuvaszóban került sor Erdővidék idei első tömegrendezvényére. A hangsúly a koncerteken volt, de örvendeni és tapsolni lehetett a székely ruhában fellépő tehetséges gyermekek előadásának is. Szombat délben a Csala kürtje fúvószenekar játéka nyitotta meg az eseményt, majd az olaszteleki Hajnalcsillag, az erdőfülei Dobó, valamint a bardoci Kormás néptánccsoport, valamint a középajtai mazsorettcsoport lépett fel. Az esti órákban előbb a székelyudvarhelyi Syntia zenélt, majd az egyik legsikeresebb erdélyi zenekar, a Bagossy Brothers Company koncertje következett, este pedig a szlovák és svéd tagokból álló ABBA Tribute Band zenéjére lehetett bulizni. Akik még bírták szusszal, a szabadtéri diszkóban Feca zenéjére rophatták. Vasárnap délelőtt minifoci-bajnokságot és motorversenyt rendeztek, a gyermekeket játszóház és kézműves-foglalkozások várták. Délután a baróti művelődési ház Syncron tánccsoportja és Kolumbán Sanyika bardoci gitáros lépett fel. Estére a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, a Black Velvet és a V-TECH koncertjét ütemezték be, majd tűzijáték zárta a községi napokat. Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, az idei községi napok minden bizonnyal sokaknak emlékezetesek maradnak: jó időben, jó hangulatban, a tervezett program minden pontjának örvendve telt az esemény. „Szombaton és vasárnap is telt ház volt; biztosan mondhatom, Erdővidék mindegyik csücskéből volt itt valaki. A visszajelzések szerint a felnőttek örvendtek a zenének és az árusok kínálatának, a gyermekeket pedig lekötötte a kézműves-foglalkozás. Jó volt itt lenni” – mondotta a bardoci elöljáró Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. május 11.Számba veszik Barót értékeitA Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) készíti el Barót Települési Értéktárát. Az elkövetkezendő hónapokban tagjaikkal és a feladat iránt érdeklődőkkel közösen – alapos módszertani felkészítőt követően – fényképek, filmek, rajzok, makettek segítségével tárják fel és dokumentálják mindazt, amit elődeink megvalósítottak és ránk örökítettek. A hét elején jött haza Taliándörögdről és Halimbáról az a kisbaconi Bodvaj Egyesület és a ZIKE tagjaiból álló kis társaság, amely részt vett partnerszervezetük, a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért (KÖSZI) által első alkalommal szervezett Értékek Ünnepén. Az eseményen a székelyföldi és anyaországi fiatalok közösen főztek, játszottak, hagyományaikról szóltak, megtapsolták a táncosokat, helyi kézművesek és alkotók ismerkedtek egymással, helyi viszonyokhoz igazították a kisbaconiak által kitalált mesebarangolást, s közben meg lehetett tekinteni a számba vett értékekről készült filmeket. A barótiak bemutatták az elmúlt esztendőkben végzett munkájukat, házilag főzött lekvárral, kürtőskaláccsal, házi kenyérrel és pálinkával viszonozták a kapott kedvességet, a helyi értékek közül Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes munkásságát ismertették, szóltak az 1755-ben épített, eredeti formájában fennmaradt Kisboldogasszony-kápolnáról, a Dénes István geológus által elért eredményekről és környezetvédő tevékenységéről, az Erdővidék regionális hetilapról és Kovács Béla bőrdíszművesről. „Csak azt vittük, ami indulás előtt a kézügyünkbe került, de így is volt bőven, amit megmutatnunk, amit megőrzendő értékeink közé javasoljunk. Első lépésben csak Barót értékeit vesszük számba, majd azt követően – ha a helyiek részéről megfelelő az érdeklődés – jöhet szóba, hogy a falvakon is nekikezdjünk a munkának” – mondta a ZIKE elnöke, Egyed Emőke. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 8.Örökségünkről, magyarságunkról (Honismereti tábor Baróton)Történész, nyelvész, népi gyógyászati kutató, régész, Kelet-kutató, botanikus, zenész, egyetemista, sőt, diák is tett azért, hogy sikeres legyen a Magyar örökség – IV. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor. A Gaál Mózes Közművelődési Egyesület és az Erdővidék Múzeuma által szervezett négynapos eseményen többek közt olyan ismert szakemberek tartottak előadást, mint Obrusánszky Borbála, Czeglédi Katalin, Sántha Attila, Sófalvi Szabolcs és Darkó Jenő, előadás hangzott el a Volga–Urál vidékének földrajzi neveiről, székelyföldi templomvárak kutatásáról, antik források nyomán az ókori sztyeppék népeiről és az erdővidéki népi gyógynövényismeretről, górcső alá vették a székely kölcsönszavakat, és megismertették Nopcsa Ferenc történetét is, aki albán király akart lenni. Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője úgy nyilatkozott, annak örvend igazán, hogy immár negyedik éve sikerül megszólítaniuk, Barótra hívniuk azokat a kutatókat, akik jól ismerik történelmünket, néprajzunkat, nyelvünket, hagyományainkat, és készek közkinccsé tenni munkásságuk eredményeit. Demeter a tábor – szó szerinti értelemben – kézzel fogható eredményének a táborozóknak ma bemutatásra kerülő Kelet Kapuja című, magát magyar történelmi folyóiratként meghatározó, B5-ös méretben, kétezer példányban napvilágot látott lapot mondta. A negyedévente kiadott tekintélyes terjedelmű lap – az első szám 110 oldalas – szerzői elsősorban anyaországiak és erdélyiek, de mongol és azerbajdzsáni szakemberek is jelezték már, szívesen publikálnának benne. A tábor ideje alatt állandó programként a bibarcfalvi Tordai Iluska, a köpeci Nagy Adél, Lakatos Csilla és Hoffmann Edit bútorfestést, nemezelést és agyagozást oktatott, s készült segítségükkel otthonunkat szebbé tevő dísz, nemezből labda, karkötő és sál, a baróti Nagy Alpár – bár még csak elemista! – rovásírást tanított minden érdeklődőnek. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 10.Reformátorok gyülekezete (Unitárius Ifjúsági Konferencia)A hétvégén Vargyason Légy te is reformátor címmel tartott 41. Unitárius Ifjúsági Konferencia nem csak témájában szólt a reformációról, de ténylegesen is az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) megújulását indította el. Az unitárius ifjúság színe-virága – harminchat településről mintegy kétszázan érkeztek – műhelymunkák során fejtette ki véleményét az egyletről, az oktatási rendszerről, a lelkészségről és az istentiszteletről, javaslatokat fogalmazott meg, hogy azok modernebbé, közérthetőbbé váljanak. Ezentúl más módon szervezik az ODFIE legjelentősebb eseményeit is, azt remélik, sokszínűségük által többekhez eljuthatnak majd. A pénteki tábornyitást Tőkés-Bencze Zsuzsanna gyergyószentmiklósi lelkész ifjúsági istentisztelete jelentette. A tényleges munka szombat délelőtt vette kezdetét, amikor a fiatalok Rácz Norbert kolozsvári, Molnár Imola nagyváradi és Tófalvi Tamás székelyszentmihályi lelkész, illetve Gergely Noémi volt ODFIE-alelnök vezetésével csoportokba szerveződve gondolkodtak, keresték a megoldást a felsorolt területek megreformálására. Fülöp Júlia ODFIE-elnök úgy nyilatkozott, a műhelymunkák célja az volt, hogy az egyletesek maguk mondják el, mit is jelent számukra napjainkban a reformáció: akarják-e, képesek-e megfogalmazni mindazt, amiről úgy gondolják, újdonságot hoz életükbe, előbbre visz, és megoldást jelentene néhány általuk meghaladottnak érzett kérdés megközelítésére. Mózes Andrea főszervező eredményesnek mondta munkájukat, kérdésfelvetéseikre sok használható ötlet érkezett. Az istentiszteletet megújító javaslatok közt szerepelt, hogy a bibliai textust ne a lelkész, hanem valamelyik egyháztag olvassa fel, a prédikáció pedig ne nyúljon el, mindössze tizenöt-harminc perces legyen, s üdvözlendő lenne az is, hogy a csendes imára, az elmélyülésre több időt adnának a lelkészek. A lelkipásztoroktól azt várnák el, lélekgondozói munkát is végezzenek, viselkedjenek hitelesen a hétköznapokban is, és szervezzenek több olyan tevékenységet, amelyek által szélesebb köröket – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – lehet megszólítani. Az iskola vonzóbbá válna számukra, ha a tanárok nemcsak információátadókként dolgoznának, hanem interaktívvá tennék az órákat, s figyelembe vennék a diákok érdeklődését, tantárgyak iránti fogékonyságát, azaz több óra legyen abból, amit szeretnek, amit szívesen tanulnak. Az egylettől azt várnák el, hogy rendezvényeinek időtartama hosszabb legyen. Az ODFIE néhány népszerű programjának megújulásáról is döntöttek. Mai formájában megszűnik a színjátszó-találkozó és a szavaló- és népdalverseny, de helyüket átveszi a tizenegy művészeti ágat összefogó ARTZ. Az összművészeti találkozó keretében szavalók, színjátszók, kreatív írók, slam poetryt művelők, népdalénekesek, néptáncosok, fotósok, grafikusok, festők, zenészek és kézművesek adnak találkát egymásnak – úgy vélik, így sokkal többen megmutathatják tehetségüket, s többeket sarkallhatnak teremtő munkára. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 15.Képeslapok mesélnek a régi BarótrólMeglehetősen visszafogottan ünnepel Barót: hiába volt jó, sétáláshoz, nézelődéshez megfelelő idő, hiába voltak felszerelve a sörcsapok és tettrekészek a lacikonyhákon dolgozók, hiába szólt a központi színpadon a fúvószene, a kora délutáni órákban sem a barótiak, sem az Erdővidék többi településén lakók nem mondtak igent a kínált programra – pedig a városnapok első napjának legérdekesebb pillanataira éppen akkor került sor. Minden bizonnyal sok érdeklődőt vonz az elkövetkezendő napokban a Barót 1890–1920 nevet viselő szabadtéri kiállítás. A református templom kerítésének oldalain elhelyezett felnagyított képekről egyszerre köszön vissza a múlt és a jelen: mintegy mementóként szól azokról a helyekről, intézményekről, melyek eltűntek, lerombolódtak, vagy a felismerhetetlenségig átalakultak, de mutatja azt is, a bő száz esztendővel ezelőtti Barót jókora része megmaradt, mindannak ellenére, hogy közben változtak az emberek, az impériumok és a közízlés. A Hoffmann Edit, Erdővidék Múzeumának munkatársa által tartott megnyitót követően az érdeklődők szívesen vették szemügyre a képeket, s próbálták azonosítani a megörökített épületeket. Utcák, régi és jelenlegi lakók, intézmények neveit sorolták, néha csendes vitába keveredve próbálták bizonygatni, a Főtér, az Alsó vagy Felső Kossuth utca, esetleg a Híd utcának melyik részlete látható egy-egy képeslapon, melyik épületben mi működött, mi változott meg rajtuk. Többen is hiányolták a hetvenes évek végén lerombolt városházát, s nyilatkoztak úgy, valódi értéke lehetne ma a városnak, de sajnálatukat fejezték ki amiatt is, hogy néhányuk jellegzetes kinézetét a modernizmus nevében kedvezőtlenül változtatták meg. Javaslatként hangzott el: jó lenne, ha a képeslapokon látható helyszíneket hasonló szögből és távolságból ismét lefényképeznék, a két képet egymás mellé téve állítanák ki, illetve bár néhány mondatban történelmüket is ismertetnék. Hoffmann Edit úgy nyilatkozott, már nekifogott a munkának, néhány képeslap témáját már rekonstruálta, de még távol az a nap, amikor a Székely Nemzeti Múzeum és a magánemberek tulajdonában fellelhető képek mindegyikét ismét megörökíti s kiállításra alkalmasak lesznek. A központi színpadon a Csalakürtje fúvószenekar koncertjét követően a baróti Tanulók Házának műsora keretében fellépett a Csipike bábcsoport, a balettcsoportok és a Mozaik moderntánccsoport. Este a csíkszeredai Open Stage paródiaegyüttesé, a marosvásárhelyi Nemes Tiboré, a sepsiszentgyörgyi Black Velveté volt a fő fellépési helyszín, az első nap utolsó mozzanataként a baróti Feca zenéjére utcadiszkó volt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 18.Unitárius ifjak NagyajtánHétvégén Nagyajtán ért véget a Magyar Unitárius Egyház által hetedik alkalommal megszervezett konfirmandusok mozgótábora. Az idén konfirmált unitárius fiatalok mintegy negyede tartotta fontosnak, hogy a konfirmációi felkészítés elmélyítését, az ifjúsági egyletekbe való betagolódás elősegítését és a középfokú iskolaválasztás tudatosabbá tételét elősegítő eseményen részt vegyen. A mintegy százhúsz fős csapat – Erdély minden jelentős települése képviseltetve volt, sőt, Budapestről is érkezett tíz fiatal – Kolozsváron gyülekezett. Az első délután és az este barátkozással és kolozsvári nevezetességek felkeresésével telt, másnap Torockóra látogattak, ahol a templomot vették szemügyre, s megkerestek néhány olyan helyszínt is, amely Jókai Mór Egy az Isten című kötetében szerepel. Csehétfalván Lőrinczi Lajos esperes fogadta a fiatalokat, s mutatta meg, miként próbálják megóvni az enyészettől a régi házakat, hogyan lehelnek összefogással életet az öregedő és fogyó faluba. A mozgótábort vezető Czire Szabolcs teológiai tanár úgy fogalmazott, a társaságot megérintették az ott tapasztaltak, és követendő példaként maradt meg emlékezetükben: láthatták, ha az emberek szívében hit és elhatározás van, gyarapodni is lehet. Székelykeresztúron a Petőfi-szobornál megismételték a már több éve bevett szokásukká vált éneklést: a maguk zenészei mellé vendégeket hívtak, s költőóriásunk szobra mellett – amolyan villámcsődület-szerűen – dalolásba kezdtek, amihez a kis székely város lakói is csatlakoztak. Székelyudvarhelyen és a Homoród mentén a jelentősebb templomokat keresték fel, majd végső állomásukra, Nagyajtára érkeztek. Az Erdővidéken töltött három nap alatt ifjúsági istentiszteleteken vettek részt, rengeteg dalt tanultak, táborvezetőik előadásokat tartottak, s ismerkedtek a helyi jellegzetességekkel. Kérdésünkre Széles László friss székelyudvarhelyi konfirmandus úgy fogalmazott, a mozgótábor remek alkalom volt arra, hogy az egy nemzedékhez tartozó, de egymástól távol élő unitárius fiatalok megismerhessék egymást, barátságot kössenek. Neki kiváltképp tetszett, hogy a tábor több jelentős helyszínt is felkeresett, illetve hogy a tevékenységek választhatóak voltak. „Minden bizonnyal mindannyiunknak maradandó élményt jelentett ez a pár közösen töltött nap” – mondotta a lelkésznek készülő fiatalember. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 21.Segédkezek ErdővidékenA Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókszervezete és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által Felsőrákoson szervezett, múlt hét végén zárult önkéntes munkatábor célja a rászorulók közvetlen segítése, a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákáknak a népszerűsítése volt. Az idősek és a közösség érdekében dolgozni kívánó fiatalok fele Kovászna és Hargita megyéből, a többi Barót testvérvárosából, az anyaországi Dabasból, illetve annak testvértelepüléséről, a vajdasági Zentából érkezett. A csapat tagjai a Diakónia Keresztyén Alapítványtól és a lelkészektől kaptak útbaigazítást, kiknek lenne fontos a segítség. A tábor négy napja alatt több tucat felsőrákosinak, nagyajtainak, köpecinek, miklósvárinak és vargyasinak tettek szolgálatot: ha kellett, fát vágtak, kaszáltak, szénát takartak, ablakot pucoltak, felmostak és gyomláltak. A munka mellett természetesen egyébre is jutott idő: belekóstoltak a Barót Napok programjába, tábortűz és Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi lelkész gitárjátéka mellett töltötték az estet, végezetül Farkas Orsolya vargyasi teológiai hallgató által tartott istentiszteleten is részt vettek. „Párját ritkította, ahogy a Kárpát-medence különböző sarkaiból érkező fiatalok dolgoztak. Segítettek a télen tűzkárt szenvedő idős és fiatalabb felsőrákosi családnak, ragyogóra takarították a felsőrákosi unitárius templomot, s önzetlenül tettek mindazok érdekében, akik behívták kapujukon. Azt szeretnénk, hogy évről évre megszervezzük a tábort, s reméljük, nemcsak segítünk, de hátha jó példánk által újra népszerűbb lesz a kalákázás is” – mondotta a Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki munkatársa, Pájer György. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 8.Kisbaconi tisztelgés a honvédek előttVasárnap délelőtt a kisbaconi református templom adott otthont a huszadik alkalommal szervezett erdővidéki honvédtalálkozónak. Az egykor megközelítőleg háromezer besorozottból ma már mindössze tízen élnek, de csupán hármuk egészsége engedte meg, hogy részt vegyenek az eseményen. A művelődési otthon udvarán magyarságunkat és megmaradásunkat hirdető kettős keresztet állítottak. Az ünnepi istentiszteletet tartó Farkas Vilmos helybeli lelkipásztor a Máté evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, van hasonlóság a Jézus korában életüket bélpoklosként tengetők és a világháborút követően hazatért egykori honvédek közt: a leprásoknak jelenlétükre csengőszóval kellett felhívniuk a figyelmet, a magyar hadsereg katonáit a román állam fogadta úgy, mintha tisztátalanok lennének. A harcokat végigvivő, esetleg fogságot is szenvedetteket az új hatalom megpróbálta elkülöníteni, közösségükből kiszakítani, sokakat fogságba vetett, majd hosszú időre megbélyegezték őket. Farkas Vilmos úgy fogalmazott, a bő hetven éve elkezdett elnemzetietlenítő munkát a globalizáció éltetői viszik tovább: azt akarják, ne közösségben éljünk, a család és a barátság szűnjön meg vagy bár váljon nagyon képlékennyé, adjuk fel nemi identitásunkat, s férfi és nő meghatározás helyett válasszunk harmadik, „más” nemet, s azokat, akik Istenben hisznek, tekintsék kisebbségnek, s ha lehet, tegyék nevetség tárgyává. A tiszteletes arra szólította fel az istenházát színültig megtöltőket, ne hagyják magukat apró cellákra bontani, alkossanak továbbra is minél erősebb közösséget, a pártokat pedig arra kérte, egyezzenek meg a nemzeti minimumban, amelyből egyikük sem enged. Ha nem így teszünk – figyelmeztetett a kisbaconi tiszteletes –, követeléseinket mind alább hagyjuk: nagyapáink még abban hittek, lesz itt még szebb magyar jövő, apáink már megelégedtek volna egy kis autonómiával, manapság pedig egyre többen kérdik, mihez kezdünk vele, ha véletlenül megadják azt. A honvédtalálkozót tizenhét esztendeje megálmodó és azóta is rendíthetetlenül szervező Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész köszönetet mondott a kisbaconiaknak, amiért befogadták az eseményt, majd az egykori honvédekre emlékezett. Mint mondotta, az utókor tiszteletét érdemelték ki, akik életüket áldozták és idegen földben nyugszanak, s azok is, akik hazatérve családjukra gondot viseltek és közösséget építettek, s utódaikat is hazaszeretetre nevelték. Krizbai Imre az első honvédtalálkozót is felelevenítette: a magyar hadsereg 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásának hatvanadik elfordulóján még háromszázhetven egykori baka vett részt, sokukat feleségük és gyermekeik is elkísérték, jóformán alig fértek a templomban. Sokat jelentett számukra az a templom is: mielőtt az egyház megvásárolta volna, s istenházává alakította volna, művelődési házként szolgált, s mint olyan, sorozási központként működött – onnan rukkoltak be s ott vettek búcsút édesanyjuktól és édesapjuktól a frontra indulás előtt. Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Krizbai Imre tevékenységét áldásosnak mondta: rengeteget jelentett az egykori frontharcosoknak, hogy közel húsz esztendőn keresztül megadatott a lehetőség számukra, hogy találkozzanak és emlékezzenek. Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője a honvédek mellett a családtagoknak mondott köszönetet: míg fiaik a fronton szolgáltak, addig az itthon maradt édesanyák és édesapák itthon dolgoztak, vállaltak feladatot, esténként pedig azért imádkoztak, hogy gyermekeik sértetlenül térjenek haza. Miklós Árpád egykori MIÉP-es országgyűlési képviselő azokról szólt elismerően, akik az elmúlt évtizedekben az új nemzedékek lelkében elvetették a hazaszeretet magját, a honvédeket pedig arról biztosította, harcukat folytatják. A Székely Társalgó Egyesület elnöke, Tókos Imre a második édesapjának nevezett nagyapjának mondott köszönetet, amiért a többször is elmesélt háborús történetei által jó hazafivá nevelte. A művelődési otthon előtt felavatandó kettős keresztnél elsőként Murányi Levente 56-os szabadságharcos a jelkép évszázadokon keresztülívelő jelentőségéről beszélt: már akkor megjelenik történelmünkben, amikor Vajkból István lett, majd címerünkbe is bekerült, manapság pedig azt is jelzi, olyan magyarok lakják e tájat, ahol az emberek a magyar jövőben bíznak. Murányi Levente arra biztatta az erdővidékieket, a honvédtalálkozók szervezését ne hagyják abba: fontos, hogy hőseinkről az újabb nemzedékek is tudomást szerezzenek – mondotta. A kisbaconi fából készült alkotást Lakatos Elemér közbirtokossági elnök és Kovács Antal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki megbízottja leplezte le. Krizbai Imre lelkipásztor áldásában azokról emlékezett meg, akik fáinkat megőrzik, akik az alkotást elkészítették, akik felállították, s akik gondját fogják viselni, hogy az még sokáig hirdethesse a magyarok jövőbe vetett hitét. Az eseményen díszőrséget vállalt a Történelmi Vitézi Rend, felléptek és bemutatták gitárkísérettel előadott műsorukat a kisbaconi ifjak, énekelt Máthé Bíborka, a kisbaconi kórus, a Gróf Tisza István Dalkör, Lakatos Andrea, verset szavalt Szuróczki Judit és vitéz Barta Imre. Hecser László/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 24.A világ közepén, KisbaconbanAugusztus első hétvégéjén, a huszadik – ez alkalommal Kisbaconban szervezett – erdővidéki honvédtalálkozót követően, amikor a megemlékezők serege nem oszlott még fel, a művelődési otthon előtt kértük Benedek Mártát, a közeljövőben szakítson rá időt, s meséljen nekünk Benedek Elek falujáról. – Mégis, miről kellene mesélnem? – kérdezett vissza a Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolát bő negyven éven át szolgáló Márta néni. – Arról, hogy mit jelent önnek Kisbacon! – Jaj, nekem mindent! – mondotta, s ezzel már bizonyossá vált, szíves-örömest vállalja a feladatot. Márta néni életének hetvenhárom esztendejéből többet is távol élt Kisbacontól, de hiába szakította el a sors vagy az iskola, biztosan tudta, mindez csak ideiglenes – ők egymásnak vannak „teremtve”. Veszedelmes esztendők Nem közismert, de Benedek Márta keresztneve valójában Mária. Ezt olyannyira kevesen tudták, hogy férje, Gábor bácsi is csak nyolc év házasság után tudta meg az „igazságot.” Édesanyja a Márta nevet adta volna az 1944. augusztus másodikán született kislányának, édesapja viszont a Máriához ragaszkodott olyannyira, hogy amikor 8-án átment Nagybaconba, hogy a hivatalban bejelentse, saját akaratát érvényesítette. A kislány világra jöttét nem sokáig ünnepelhette a család, mert édesapja a hivatalban a keresztlevél mellé behívót is kapott, s 13-án már be is rukkolt. Nehéz idők jártak akkor Kisbaconban is. Az oroszok szeptember 5-én jelentek meg, érkezésük pedig akkora riadalmat keltett a falu népében, hogy mindenki menekülőre fogta. Hogyha nagyobb lesz a veszedelem, mint gondolnák, s esetleg a csöppség nem élné túl, hát ne pogányként lehelje ki lelkét, gondolkodott édesanyja, s azzal befutott Tompa Zsigmond tiszteleteshez, aki a kút kávájáról levette a csuprot – akkoriban minden ház udvarán volt kút, s rajta csupor, hogy bárki járókelő, ha megszomjúhozik, azt hűs vízzel elolthassa –, elmondott egy miatyánkot, némi vizet löttyintett fejére, s azzal kereszténnyé tette. Az oroszok mondhatni tisztességesen viselkedtek, mindössze boltjuk iható részét pusztították el teljesen – nemcsak a fellelhető nemesebb italokat, de boralját, kék szeszt, kölnit, sőt, hajolajat(!) is –, mehetett az élet tovább. Mindenki nehezen élt, de Márta – mert nem a papír számított, hanem az anyai kívánság – még nehezebben viselte a megpróbáltatásokat: szüntelen azt kérdezte, másnak miért van édesapja, az övé hova lett? Évekig, egészen 1948. május 5-éig kellett hasztalan vágyakoznia, amíg szibériai fogságából kiszabadult atyja. Szárazajta gondoskodása A négy elemit Kisbaconban Bardocz Dezső és Tompa Ilona kezei alatt végezte, ötödikben át kellett volna járnia tanulni Nagybaconba, ám Szárazajtán élő nagyszülei kezdeményezésére inkább oda ment. Erre a három esztendőre nagy szeretettel emlékszik vissza. Bár szigorúan fogták, s a munkából is rendszeresen ki kellett vennie részét, nagyon szerették, s jól gondoskodtak róla. Tőlük tanult meg szőni – ma is szívesen ül le dolgozni az öreg osztováta mellé –, tehenet fejni, takarni, gyomlálni és kapálni. Olyan szépen kérték, végezze el a feladatokat, hogy nem is gondolt arra, nem teszi, amit ráróttak. Például szentül elhitte nagyapjának, hogy az a fa, amit ők ketten vágnak fel a harcsafűrésszel, nagyobb lánggal és érezhetően jobban fog égni, mint a másé. Ha betértek egy-egy ismerős házába, a jó öreg még rá is játszott egy kicsit, s csendben intette a leánykát, érzi-e, veszi-e észre, hogy az a fa kevesebb meleget ad, mint az otthoni? Ott szerette meg a fúvós zenét is. A zene mindennapjaik része volt: nagyapja, Incze Gábor, aki mintegy negyven évig irányította a rezesbandát, rendszeresen vezette a próbákat, készültek a fellépésekre, a kislányt pedig annyira megragadta a látott, halott csoda, hogy mint mondja, ha meghal is rezesbanda kísérje utolsó útjára. Apropó, halál! Halottak napján bármilyen idő is legyen, Márta néni első útja édes nagyszüleihez, Szárazajtára visz, „mert az onnan kapott szeretetet feledni nem lehet, mint ahogy azt elégszer megköszönni sem”. Fiatalként, dolgozóként Tizennégy esztendősen szeretett volna konfirmálni, de a politika megpróbált közbeszólni: édesapjára, aki akkoriban szövetkezeti elnök volt, az elvtársak rászóltak, nem helyes, hogy egy vezető tisztséget ellátó ember Baróton továbbtanulni kívánó lánya Istenben higgyen, és arról tanúbizonyságot is akarjon tenni. Szülei értették a célzást, ezért hát ismét Tompa Zsigmond tiszteleteshez folyamodtak megoldásért. A lelkész nem kérette sokat magát, az előszobában édesanyja és két tanú jelenlétében feltett három kérdést a kátéból, s azzal megkonfirmáltnak tekintette a leánykát. Az elvtársak bakadólását nem felejtette el édesapja sem, s hiába kérték, sosem állt be párttagnak – mert olyanok közé, akik Istentől tiltanak, nem akart vegyülni. A baróti két tanévet a sepsiszentgyörgyi 2. számú Leányiskolában eltöltött két esztendő követte. A középiskolába nemhogy bejutni, de felvételizni sem volt egyszerű: feltételként szabták, hogy a szünidőben a termelőszövetkezetben száz normát kell ledolgoznia, ha párttitkári jóváhagyást akart szerezni. Egy norma napi nyolc óra munkát tett ki – elsősorban takarást, lennyüvést, kapálást és a krumpli betakarítását jelentette –, de mivel az időjárás nem mindig kedvezett, volt, hogy csak órákat lehetett dolgozni, s úgy bizony többet jelentett, mint száz nap. Az érettségit követően Kiskapuson tanult a vegyészeti technikumban, amit szerződésének megfelelően három év munka követett a Carboxim gyárban. Amint tehette, felmondott, és 1968. szeptember 18-án, jó nyelvtudásának köszönhetően Szárazajtán helyettesítő román szakos tanár lett másfél évre. A Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola új épülete akkor készült el, szaklabort is berendeztek, s hívták, foglalja el a képesítésének megfelelő állást. Három évet dolgozott ebben a beosztásban, majd amikor az megszűnt, Boda János igazgató és Ozsváth Gábor matematika szakos tanár nem engedték el, hanem a könyvtárhoz vezették, kinyitották ajtaját, s jó munkát kívántak. A jókívánság bő négy évtizedig, 2013 októberéig kitartott! Munkájában kifejezetten szerette, hogy a gyermekeket útba igazíthatta, mit és hogyan olvassanak, s büszkeséggel töltötte el, hogy firtatás nélkül megnyíltak előtte, megbíztak benne, s kötődtek hozzá. Úgy érezte, nemcsak két gyermeke van – férjével, Benedek Huszár Gáborral 1970-ben kötött házasságot, s nevelték nagy egyetértésben gyermekeiket, Jánost és Mártát –, hanem sokkal több. Otthon, Kisbaconban Feledhetetlenek a kisbaconi gyermekkori emlékek. Az ötvenes években nehéz időszakok követték egymást. A világháború utáni új rezsim könyörtelen és értelmetlen határozatokat léptetett életbe, amelyek szegénységet és nélkülözést hoztak – a termés javát be kellett szolgáltatni, nem volt pardon akkor sem, ha nem termett elég. Az idő viszont sok mindent megszépít... A mezőre családostól mentek, ahol mindenkinek megvolt a feladata. A gyermekek borvízért a Küpűhöz, azaz a hegyalatti forráshoz mentek, munkájukhoz tartozott a kévék kötése, összehordása és a gereblyézés is. A cséplés több tekintetben is ünnepnek számított. Gabonáját mindenki behordta a csűrbe, s várták, hogy a cséplőgép tulajdonosa, Benedek Péter Dénes betérjen udvarukba. Ilyenkor is jutott feladat a gyermekhadnak: cserépkorsókban borvizet vittek a dolgozóknak, s ők takarították el a szalmatöreket és a polyvát. Csépléskor hagyományosan juhot öltek, húsából tokánylevest készítettek, utána pedig fánkot ettek. Nem lehet feledni a lánykori történeteket sem. Akkoriban sok bált szerveztek, és még a szilvesztert is együtt ülték meg. Tanítóik, Lakatos Elemér és Irénke minden újévre előadást tanítottak be, amit a művelődési otthonban adtak elő, majd mulatozásba fogtak, éjfélkor átmentek a templomba, hogy a jó Istennek hálát adjanak, azt követően hazamentek, hogy megegyék a hajalt kukoricát és a töltött káposztát, majd fiatal és idős egyaránt visszament a bálba. A lányok a szülők mellett ültek, a fiatalemberek illendő módon kérték fel őket táncolni. Vasárnap délutánonként a lányok összeültek, piros szegfűt tettek a mellükre, összefogózva és énekelve mentek az utcán egészen az Úrfenyőig, ahol aztán találkoztak az utánuk eredő legényekkel. Az udvarlási szokás része volt az is, hogy a lányok a mezőn át a Suvadás felé mentek borvízért, megtöltötték a korsókat, a szembejövő legények azt elvették, kiöntötték, majd együtt mentek vissza újból megtölteni. Húsvétkor mindenki elment mindenkihez locsolni, a verseket nem muszájból, hanem tiszteletből mondták, s kicsit büszkék is voltak azok, akik szebbet, találóbbat tudtak, és érződött, készültek az alkalomra. Kisbaconnak nem voltak kirívóan gazdag családjai, ami békességet és összetartást hozott, ennek hatása ma is érződik. Ha valamit kér az ember, a falu szívesen ad, főleg, ha látja az eredményt. Felemelő volt látni, hogy néhány éve, amikor a feredő készült, mennyien akartak valamiképp hozzájárulni a munka sikeréhez. Sokan jöttek messziről, sokan Erdővidékről, hogy a jó szórakozási lehetőséggel kecsegtető feredő elkészüljön, azoknak pedig enni kellett adni. Akadt, aki olajat, zsírt, fuszulykát, paradicsomot, szalonnát, hagymát, paprikát, krumplit adott, volt, aki juhot vágott. Bőségesen kikerült az ennivaló akkor is, ha mesenapot ültek. Legutóbb háromszázhúsz gyermeket kellett megetetni, de egyikük sem maradt étlen. Sokan vállaltak részt a főzésben. Kora reggeltől készült az étel, az asszonyok melegben, gőzben ültek egész nap, de munkájuk nyomban kifizetődött, amikor látták, milyen jó étvággyal fogyasztott a gyermeksereg. Sütni is szerettek a kisbaconiak – nem hiába nevezik még most is kalácssütőknek őket! Jóformán nem volt olyan hét, hogy legalább egyszer-kétszer ne készült volna valami tésztaféle, hogy a betérőket mindig legyen mivel megkínálni. Manapság ez a hagyomány akkor látszik leginkább, ha az egyház szervez valamit: a gazdasszonyok felajánlásának köszönhetően nem ritka, hogy akár harminc-negyvenféle süteményből lehet válogatni! Mindannak ellenére, hogy munkája Baróthoz kötötte, Márta néni fejében soha meg sem fordult, hogy Kisbaconból elköltözzön, pedig az ingázás nem mindig volt könnyű. Nem ment volna el semmi kényelemért ebből a jó, összetartó közösségből. Fiatalasszonyként azért imádkozott, ha gyermekei felnőnek, a világ közepét, Kisbacont el ne hagyják, dolgozzanak, boldoguljanak ott, ahol felnőttek. Jól imádkozott: gyermekei messze tanultak, de szülőföldjüktől nem szakadtak el, otthon kerestek megélhetést. Nemcsak családtagjainak, de a mai fiataloknak is csak azt tudja tanácsolni, ne a pénzt és a tisztséget hajszolják, hanem a lelki megnyugvást keressék. Az ötvenes években még hétszázötvenen lakták a falut – ma háromszázzal kevesebben vannak –, ám mindenki megélt, a település ma is eltartja azt, aki bízik benne. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 28.Mozgásra nevelt, élményt adott (Dimény Olga évtizedei)Dimény Olga, vagy ahogy a baróti Tanulók Klubjának legendás vezetőjét Erdővidék-szerte ismerik, Olgi néni szeptembertől nyugdíjba megy. Nehéz elhinni, hogy az örökké energikus, folytonosan szervező és gyermekeiként szeretett tanítványaival elfoglalt tanárnő visszavonul, s otthonról szemléli majd a világot – nem az a fajta. Valószínűleg nem is lesz úgy: arra készül, amíg még hívják, óraadó tanárként visszajár a bő húsz éven át szolgált intézménybe, hogy jelenlegi csoportjait oktassa. Nem hagyja el az általa alapított és szakmai berkekben az idő folyamán országos népszerűségre szert tevő Barót Kupa elnevezésű nemzetközi tánc- és tornafesztivált sem. Egy szó mint száz: Olgi néni nagyon aktív nyugdíjas lesz. Korán választott hivatást – Egy nagybaconi leánykában a hatvanas évek végén miként érlelődik meg a gondolat, hogy testnevelő tanár legyen? – Én már ötödikesen tudtam, hogy az akarok lenni. Egyed Csaba osztályfőnököm testnevelés szakos volt, s némileg meglepődött, amikor az osztályt végigkérdezve, hogy ki mivé szeretne válni felnőttként, én azt mondtam neki, hogy tornatanár. Osztályfőnököm kiváló pedagógus volt, röplabdát és atlétikát oktatott, és amikor felfedezte a torna iránti hajlamomat, külön is foglalkozott velem. Ma is megvan egy fénykép, amelyen a volt labdarúgópályán a tűzoltógerendán fejállást csinálok. Négy év múlva, amikor a Jóbarát egyik újságírója felkereste a nagybaconi iskolát, és beletekintett Egyed Csaba feljegyzéseibe, kiderült, azon a bizonyos napon füzetébe azt jegyezte fel, hogy Baló Olga (Dimény Olga lánykori neve – szerk. megj.) fizikailag gyengén fejlett, tornatanár szeretne lenni. Az újságíró az érdekesség kedvéért lejött Barótra, ahol én már kilencedikes diák voltam, hogy rákérdezzen, még mindig testnevelőtanár szeretnék-e lenni. Mindannak ellenére, hogy az azelőtti évben ízületi és szívreumám miatt fel voltam mentve a tornaórák alól, azt mondtam, igen, még mindig az akarok lenni. Az igazság az, hogy betegségem már akkor sem akadályozott, hogy a tornafeladatokat elvégezzem: tanárom, Kermeczky Réka hiába kergetett el a pálya egyik részéről, mert a másikon úgy is elvégeztem a gyakorlatokat. Az elkövetkező években komolyan atletizáltam, 800 és 1500 méteren megyei és országos versenyeket nyertem. – Ilyen előzmények és elhatározás után, gondolom, egyszerű volt az egyetemre bejutni. – Rosszul gondolja! Az egyik legnagyobb, szinte áthághatatlan akadályt éppen egészségügyi múltam jelentette. Hiába értem el versenyeken kiváló eredményeket, kórlapom sokáig elkísért. Az egyetemi felvételire való jelentkezés feltétele volt a pályára való alkalmassági orvosi igazolás megléte. Ilyent sem Baróton, sem Sepsiszentgyörgyön nem akartak adni. Végül könyörgésem meghallgatásra talált kardiológusomnál, Zsigmond doktor úrnál, aki azt mondta, rajta ne múljon, megadja. 1973-ban nem sikerült a felvételim, de láttam, van mit keresnem ott. Mégis szinte fel kellett adnom terveimet: egy Sugásfürdőn szervezett síversenyt megnyertem, az azt követő gálafelvonuláson pedig olyan szerencsétlenül lépett elém egy néző, hogy lábam törtem. Ekkor hajlottam volna arra, hogy gyógytornásznak tanuljak, de néhány hét múlva levágtam a gipszemet, és ismét edzeni kezdtem. A barátom, későbbi férjem, Dimény János, aki akkoriban elsőéves egyetemista volt a testnevelő szakon Bukarestben, felvitt a fővárosba és évfolyamtársaival együtt edzve készültem a felvételire. Úgy okoskodtam, látogatás nélkülire iratkozom, mert egyszerűbb lesz. Hozzám hasonló „okosak” akadtak még néhányan, éppen ötvenen voltunk egy helyre, de végül 9,50-nel elsőként jutottam be. Olyan jól sikerült a felvételi, hogy a futáseredményeim miatt az egyetem atlétikaedzője azt szerette volna, hogy iratkozzam át nappali tagozatra, de én elutasítottam a lehetőséget. Attól féltünk, ha mindketten nappalin leszünk, úgy helyeznek ki, hogy Jánossal nem fogunk egymáshoz közel eső katedrát kapni, mi pedig nem akartunk elszakadni egymástól. Bajnokokat neveltek – Tanári pályája miként alakult? – Lévén, hogy nem a nappali szakon tanultam, már az egyetemi évek alatt is tanítottam. Megfordultam Kisbaconban, Székelyszáldoboson és Magyarhermányban. 1979-től 1990-ig Nagybaconban tanítottam, majd a baróti Gaál Mózes Általános Iskola következett 1996-ig, végül a Tanulók Klubjában voltam előbb igazgató, majd a központosítást követően intézményvezető. Nagybaconban férjemmel közösen sikeres női és férfi tornacsapatot alapítottunk, amellyel nyolc évig folyamatosan megyei bajnokok voltunk. A Károlyi-módszert alkalmazva már óvodás korban válogatni kezdtünk a nagyszámú gyermekseregből, akik közül a legtehetségesebb tíz-tizenkettővel foglalkoztunk heti három alkalommal. Ezt a munkát folytattuk Baróton is, ahol csapatunk 1991-ben megnyerte az általános iskolák számára utolsó alkalommal kiírt megyei versenyt, az országoson harmadikként végeztünk, Náfrádi (Szabó) Irénke pedig első helyezést ért el. Ő annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy még az onyesti tornászközpontba is elvitték. Intézményvezetői kihívás – A Tanulók Klubja milyen kihívások elé állította? – A Tanulók Klubja tánc- és tornakatedrájára áthelyezéssel kerültem, de örvendtem, hogy oda mehetek, ahol olyan jó közösség van. Akkoriban fafaragás-, rajz-, karting-, elektronika-, báb-, moderntánc- és néptánccsoport működött, az oktatók mellett két éjjeliőr, karbantartó, titkárnő és korrepetitor volt alkalmazásban, azaz tizenkét főnyi intézményt kellett igazgatnom. Köreink rendkívüli népszerűségnek örvendtek, Erdővidék jóformán minden szögletéből özönlöttek a gyermekek, általában ötszáz fölött, hatszázhoz közelítő gyermeklétszámunk volt. A munkát hátráltatta, hogy 1997-ben elkezdtük székhelyünk felújítását, ami közel tíz évig, 2006-ig tartott. A tíz év hányódás közben – köreinket az iskolák osztálytermeiben és tornatermeiben tartottuk – szakok alakultak át vagy szűntek meg, oktatók mentek el, az intézményt központosították, Sepsiszentgyörgyhöz csatoltak, azaz jogi személyiségünk megszűnt; nehéz volt az újrakezdés. Volt felújított épületünk, minden igényt kielégítő próbatermeink, kilenc vendégfogadásra alkalmas szobánk – ez nagyon fontos, hiszen a meghívott csapatokat el tudtuk szállásolni, de bevételhez is juttatott –, ám a gyermeklétszám visszaesett. Miután mozgósítottuk régi, a községekben élő barátainkat, akik segítettek tevékenységeink népszerűsítésében, s megjelentek az első eredmények, helyreállt a rend, ismét teljes kapacitással tudtunk működni. Újra mindenik köz-ségből jöttek a fiatalok, hogy néptánc, báb, informatika és modern tánc-torna oktatásunkban részesüljenek. Legtöbben Nagybaconból érkeztek. Mint mondották, nem azért hozzák gyermekeiket hozzánk, mert odavaló vagyok és ismernek, hanem főleg azért, mert valaha őket is tanítottam, s tudják, milyen fontos, hogy a gyermekek mozgásigénye megteremtődjön. Nagyon örvendtem, amiért így gondolkodtak: visszaigazolást nyert, a Jánossal közös elképzeléseink helyesek voltak, nemcsak tanítottunk, de élményt is adtunk a gyermekeknek. Nemzetközi esemény Baróton – Gondolta volna 1997-ben, amikor a tánc- és tornafesztivál elindult, hogy szakmai körökben és a barótiak között is olyan népszerű lesz? – Az igazság az, hogy bíztam benne, de várakozásomat jóval felülmúlta a siker. Az egész onnan indult, hogy 1996-ban meghívást kaptunk Vaslauiba egy hasonló rendezvényre, ahol nagyon jó hangulatban versenyeztünk, és Szabó Vass Melinda, Téglás István – ő most Bukarest egyik legismertebb táncművésze – és Kiss Abigél révén kiemelkedő sikereket értünk el. Amikor hazajöttünk, úgy gondoltam, jó lenne, ha a hazai közönség is láthatná, milyen tehetséges gyermekeink vannak, ezért nyomban nekifogtam szervezni. Szerencsénk volt azzal is, hogy részt vettem egy Bukarestben szervezett képzésen, amelyen megismerkedtem a stilizált néptáncokat oktató Florin Gavrilescuval, aki nemcsak a zsűrielnök tisztségét vállalta el, de tanácsaival segített is. Az első Barót Kupára 1997. március 23-án került sor tíz csapat, azaz közel százötven tanuló részvételével. Akkoriban a gyermekek elfértek még a tornateremben letett matracokon, a főzést pedig az óvoda konyhája oldotta meg. Ahogy nőtt a rendezvény, nőttek az igények is, s már nemcsak a baróti szálláshelyek, de még a tág környék panziói sem voltak elegendőek. Arra is volt példa, hogy egy csapatnak Tusnádfürdőn kellett megszállnia. Nem is csoda, mert a néhány környékbeli csapaton kívül – Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kovászna – a többiek messziről jönnek. Rendszeresen visszajárnak Barótra bukaresti csapatok, valamint Petrozsény, Kudzsir, Arad, Găeşti, Vaslui, Amara, Râmnicu Sărat, Bârlad, Slatina és Gyulafehérvár képviselői vagy a határon túlról Kapuvár, Kisinyó vagy éppen Párkány csapata. Legutóbb hétszázan táncoltak kis sportcsarnokunkban, amiben nagy szerepe volt annak, hogy az utóbbi öt évben együttműködünk a Magyar Látványtánc Szövetség elnökével, Boros Tündével, és a Barót Kupa az általuk szervezett Európa Kupa selejtezőjévé vált. Aktív nyugdíjasként – Még néhány nap van hátra nyugdíjazásáig. Visszavonul és távolról figyeli az eseményeket vagy továbbra is tevékenyen részt vállal a sportszervezésben? – A Tanulók Klubjának ügyintézését minden bizonnyal jól fogja végezni utódom, Bálint Péter, katedrámon pedig a jól felkészült, tehetséges Pál Éva veszi át a helyem. Mivel nem szeretnék a nagyon hozzám nőtt diákjaimtól ilyen hirtelen elszakadni, kérvényeztem, aerobik- és mazsorettoktató óraadó tanárként maradhassak még. Ha esetleg nem bólintanak rá, úgy sem maradok ki teljesen a sportéletből, hiszen a Barót Kupa szervezését még, amíg erőm engedi, folytatom. Hasonlóképp kitartóan tovább szervezem a szívügyemnek tekintett nagybaconi Pásztortűz Egyesület által életre hívott Barátság Tánclépésben néptánctalálkozót is. – Több szakmai díjban is részesült az idők folyamán. Mennyire fontosak ezek egy pedagógus életében? – A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége által 2011-ben adományozott Ezüst Gyopár-díj nagyon jólesett, mert mégiscsak a legismertebb szakmai szervezettől érkezett. Hasonlóan fontosnak éreztem a Tanulók Palotája igazgatójától, Kerekes Jenőtől idén kapott életműdíjat is, hiszen a közvetlen kollégák őszinte megbecsülését jelzi. Mégsem ezek, hanem a gyermekek ragaszkodása a legfontosabb visszajelzése annak, hogy munkám során valamit jól végeztem. Rengeteget jelent, hogy a húsz-harminc éve végzett diákjaim nem felejtettek el, az utcán előre köszönnek és mosolyogva, őszintén érdeklődnek, hogy vagyok és segíthetnek-e valamiben. Az ilyen pillanatokért mondom azt, megérte a tanári pályát választani és hivatásként művelni. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 4.Közösségüket ünnepelték (Olasztelek)A hagyományhoz híven idén is szeptember első hétvégéjén tartották az olaszteleki falutalálkozót. A háromnapos ünnepség során volt tudományos és táncos előadás, fényképkiállítás, megemlékeztek a meghurcoltakról, szabadtéri játékokon lehetett részt venni, és aki bírta, estébe nyúlóan nótázhatott. Péntek délelőtt Bene László bevezetésével Olasztelek múltja – a II. világháború tárgyi emlékei címmel tartottak kötetlen beszélgetést a templom előtti gesztenyefa alatt. A szervezők célja az volt, hogy az idősebb nemzedék segítségével a falu múltjának eseményeit felidézzék a fiatalabbak okulására, a történetek megmaradjanak és tovább éljenek. Szombaton Pásztori-Kupán István lelkipásztor, egyetemi tanár A magyar Szent Korona üzenete címmel értekezett a gyülekezeti közösségi házban, majd dalaink és táncaink őrzői, a Hajnalcsillag néptánccsoport, a Cygnini reneszánsz táncegyüttes, a vasárnapi iskola furulyacsoportja és a kibővített Harmónia Női Kórus lépett fel, végül Tókos Csaba Betekintés a fotók birodalmába című kiállítása volt megtekinthető a művelődési házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteleten Pásztori-Kupán István megköszönte azt az áldást, amelyet napról napra érzünk, és az alkalmat, hogy találkozhattunk: hogy együtt lehetünk, abban a szent akarat mutatkozik meg. A lelkipásztor hangsúlyozta a szeretet fontosságát, majd arra kérte a gyülekezet tagjait, feltétel nélkül szeressék felebarátaikat, mert a legnagyobb jót akkor cselekszik. Az önkormányzat nevében Kolumbán Sándor alpolgármester köszöntötte az ünneplő közösséget, s dicsérte a falu népét, amely összefogásból jelentős eseményt hozott létre, és sikerül nemcsak megszólítania, de haza is hoznia az elszármazottakat. Tüzes-Bölöni Ferenc helybeli református lelkipásztor is a falu összetartását emelte ki: akik itt születtek és nőttek fel, bárhol is éljenek a világban, hazavágynak. Jól példázza ezt – mondotta a tiszteletes – az idei kortárstalálkozó: a szülőföld hívó szavát meghallván szinte kivétel nélkül mindenki eljött. Az 1967-ben születettek az egyházközségtől egy-egy szál virágot vettek át, majd átadták a nemzedékről nemzedékre vándoroló emlékalbumot és faragott stafétát a soron következőknek. A templomi műsor keretében fellépett a Harmónia női kórus és a fiatalok kórusa, szavalt Bene Sarolt, Máté Anikó, Rancz Gyöngyvér, Máthé Ágnes, Molnár Katalin és Tüzes-Bölöni Noémi. Tüzes-Bölöni Ferenc sajnálatát fejezte ki, amiért Markó Attila volt parlamenti képviselő és államtitkár nem lehet jelen, de tolmácsolta a Ma reggel őszre ébredtem (Olasztelek hívása) című versét. Alkalmi beszédében id. Balázsi László és Molnár Ferenc Olasztelek megtartó erejéről szólt. A templomtorony előtt Ungvári Barna András Uzonban szolgáló református lelkipásztor az emlékezés fontosságát emelte beszédje középpontjába, az olasztelekieket pedig arra kérte, elődjeik példáját tartsák örökké szem előtt, s ne torpanjanak meg, ha hirtelen nehézség tornyosul előttük. Barta Imre, a Történelmi Vitézi Rend erdővidéki székkapitánya úgy fogalmazott, a földvári fogolytáborban meghurcoltak emlékét a falunak őrizni kötelessége, hiszen annak olaszteleki áldozatai is voltak. Az emléktábla leleplezését követően a gyülekezeti házban Ungvári Barna András áldást mondott, és bemutatta a korabeli feljegyzésekből, levelekből, illetve az elmúlt években írt újságcikkekből összeállított kiállítást. Délután – bár némi eső is volt – megtartották a labdarúgó-mérkőzést, az ácsi Bakancsos Klub tagjai jóvoltából pedig szabadtéri játékokat lehetett használni. A szervezők azt ígérték, ha még rosszabbra fordul az idő, nem hagyják, hogy befolyásolja a programot. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 5.Lelki és kőtemplomot épített (Kibúcsúzott Barót unitárius lelkésze, Kiss Alpár)Harminchárom esztendő baróti szolgálat után vasárnap kibúcsúzott egyházközségéből Kiss Alpár unitárius lelkész. A nyugdíjba vonuló tiszteletesről nem túlzás kijelenteni, hogy tevékenységével beírta nevét a város történelmébe: abban a korszakban, amelyre az egyházüldözés és rombolás volt jellemző, ő templomépítésbe fogott, és sikerre vitte a kihívásokkal teli feladatot. Kedvezményesen, hatvankét évesen vonul vissza a szolgálattól, mert úgy érzi, már fizikailag és szellemileg is megterhelő számára a közel hatszáz lelkes közösség pásztorolása, jobb lenne, ha helyét tettrekész fiatal venné át. Bár visszavonult, nem szakad el sem templomától, sem az egyházközségtől, mint ígéri, bármikor számíthatnak rá. Elődei nyomába lépett – A hetvenes évek derekán egy fiatalember milyen megfontolásból választotta a papi hívatást? – Az egyház gyermekkorom óta életem része, hiszen édesapám és nagyapám is lelkész volt, azaz a család harmadik nemzedéke vagyok, mely ezt a hivatást választja. Apám szolgálati helyén, Fogarason akarva-akaratlanul szem- és fültanúja voltam az egyházi életnek, a hívekkel való kapcsolattartásnak, a gyermekekkel való foglalkozásnak, és ez természetesen hatott rám. A középiskola elvégzését követően – a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban egy évet, Nagyszebenben hármat jártam – hiába próbáltak lebeszélni a lelkészi pályáról, nem engedtem magam eltéríteni, azt mondtam édesapámnak és nagyapámnak: én is pap leszek, sőt, több, különb, mint ti. Ezt a bölcsködő mondatomat azóta is bánom, mert azt a munkát, amelyet ők végeztek a végeken, nehéz még csak „behozni” is, nemhogy „lehagyni”. – Milyen volt akkoriban egy teológus, fiatal lelkész élete? – A teológiára 1974-ben jutottam be, de a kilenc hónap katonaság miatt csak egy év múlva kezdhettem el tanulmányaimat. Szép éveket töltöttem Kolozsváron, ahol menyasszonyommal, Nagyszebenben három évig osztálytársammal, Arankával sokat tanultunk, mellette pedig jó baráti társaságot alakítottunk ki. A végzést követő évek – főleg magánéleti szempontból – nehezebbek voltak, mert feleségemet Besztercére nevezték ki magyar–francia szakos tanárnak, engem pedig Brassóba segédlelkésznek, azaz évekig távkapcsolatban éltünk. Ehhez még hozzáadódott, hogy 1982-ben ösztöndíjat nyertem Amerikába, a Chicagói Egyetem teológiai fakultására, ami további egy évre szakított el minket. Hazatérésemet követően neveztek ki baróti lelkésznek, ekkor lettünk igazán család feleségemmel és az időközben megszületett lányommal. Lelkes kis gyülekezetet vettem át, hamar megtaláltuk a közös szót, és a kezdetektől jó egyetértésben tudtunk együttműködni. Szép időszaka volt ez az életemnek, szívesen gondolok vissza rá. Ösztöndíjasként Amerikában – A nyolcvanas évek elején mennyire ment csodaszámba, hogy egy magyar lelkészt ösztöndíjjal kiengedtek Amerikába? – Azokban az években némileg megengedőbb volt a román hatalom. Talán az ötvenes években történt, hogy egy fiatal ösztöndíjas lelkészünk kint maradt Amerikában, s emiatt évtizedekre elvették tőlünk a Nyugaton tanulás lehetőségét. Szerencsénkre, 1979-ben egyik tanárunkat, egyházunk későbbi püspökét, Szabó Árpádot kiengedték, ő visszatért, és ez lehetőséget adott nekünk, a következő nemzedékeknek, hogy megfelelő ellenőrzést követően mi is külföldön tanuljunk. A nyugati ösztöndíj-felajánlásokat a reformátusok és evangélikusok Németországból, mi pedig az Egyesült Államokból és Angliából kaptuk. Mivel tudott dolog volt, hogy az iskolában tanult francia mellett autodidaktaként én angolt tanultam, névre szóló meghívót kaptam, de azt „úgy” nem lehetett érvényesíteni, a teljes ügyintézést és formaságot végig kellett vinnünk. Versenyvizsgát hirdettek, amelyen az egyetemi tanárok mellett a vallásügyi inspektor (valójában ő volt a szekusunk) is felügyelt, ismernünk kellett Románia kül- és belpolitikáját, Ceauşescu elvtárs beszédeit és a dákó-román kontinuitás elméletét is. Egyvalamit nem kérdezett senki: tudok-e angolul? Mint utólag kiderült, valójában nem is tudtam, hiszen annak, aki a nyelvet könyvből tanulta és gyakorlatban csak az irodalmi konyhanyelvet ismeri, az amerikai akcentus szinte érthetetlen, ezért az első két hónapot nyelvtanulással töltöttem. Nagyon hasznos volt az ott töltött idő! Az emigráns magyaroknak köszönhetően rengeteg helyen megfordultam, számos ismeretséget kötöttem, remek emberi kapcsolatokra tettem szert, melyeknek később még nagy jelentőségük lett. – Amikor hazatért, el kellett „számolnia” a Securitate előtt a kint töltött időszakról? – Természetesen! Akkoriban Erdővidéken Fekete László felelt a lelkészekért, aki arra utasított, írásban számoljak be az Amerikában eltöltött évemről. Mivel az egyház is kért hasonlót, nekem készen volt, csak le kellett románra fordítanom. Meglehetősen mérges volt a kapitány, amikor kézhez kapta az írást, hiszen abban nem az állt, ami őt érdekelte volna, nem volt szó a magyar emigrációról, az egyetemen tanultak pedig hidegen hagyták. – Beérte ennyivel, nem próbálkozott másként? – Bár további lépést nem tett, de azért megfigyelés alatt tartott. Különösen éreztem ezt a fajta „gondoskodást” 1985-ben, amikor erdélyi körútján Baróton felkeresett a Magyar Baráti Kör tagja, Sass Magda, aki később Nobel-díjas írónk, Kertész Imre felesége lett. Bekísértek a rendőrségre, ahol a securitate megyei vezetői faggattak órákon át, hogy mit keres itt ez a fehérnép, miről beszélgettünk, mit tudtam meg az amerikai magyarokról. A történet vége az lett, hogy Magdát felszólították, negyvennyolc órán belül hagyja el az országot, s öt évre ki is utasították, engem pedig még 1989-ig szigorúbb felügyelet alatt tartottak és folyamatosan megfigyeltek. Valószínűleg mindenkiről tudtak, aki a kapumon belépett. Később jutott tudomásomra, hogy ugyanez az ügy miatt hurcolták meg Farkas Árpádot, Sylvester Lajost és Seprődi Kiss Attilát is. A templomépítő – Ilyen körülmények közt miként sikerült elkezdeni a templomépítést? – A nyolcvanas évek közepén nem is mertünk templomépítésben reménykedni: már annak is örvendtünk, hogy 1986-ban megkaptuk a lelkészi ház bővítésére az engedélyt. Házunk kicsi szobájában nem volt más, csak ötven szék, egy úrasztala és egy harmónium, ami egy átlagos hétvégén elégnek is bizonyult, de ünnepnapokon annyian jöttek, hogy nemcsak a veranda, de szó szerint a hálóágyam is tele volt hívőkkel. Annyit sikerült elérnünk, hogy a lelkészi lakás bővítését – a szoba és a veranda közti falat kivettük volna, hátra fele pedig néhány méterrel megtoldottuk volna – engedélyezték. Mielőtt nekifogtunk volna a munkának, beköszöntött 1989 decembere, mi pedig gondoltunk egy merészet, s bejelentettük az egyházközségnek, hogy hisszük, többet is elérhetünk, templomot fogunk építeni. Ebben az időszakban annyi pénzünk volt, mint egy Dacia ára, azaz hetvenezer lejünk, amiből még a tervezett bővítést is nehezen lehetett volna megoldani, hát bizony sokan kételkedtek sikerünkben. Éppen ennek a kétkedésnek az eredménye volt, hogy a tervkészítést úgy sem lesz belőle semmi alapon teljes egészében rám bízták, így felkérhettem a fiatal és tehetséges Kovács Kázmért, hogy az általam Amerikában látott modern stílusban készítse el a terveket. Ekkor értékelődtek fel igazán külföldi kapcsolataim. Írógépen írt, indigóval sokszorosított leveleket küldtem amerikai, angliai, svájci, németországi és magyarországi egyházi személyeknek, gyülekezeteknek, ismerőseimnek és alapítványoknak, s mondhatni, mindenhonnan segítséget kaptunk. A munkának 1990-ben fogtunk neki, a templom alapját önkéntes munkával mi magunk ástuk ki, felszentelését néhai püspökünk, Erdő János végezte 1995. szeptember 10-én. Harangunkra még várnunk kellett, mert azt csak new jersey-i, summiti testvérgyülekezetünk áldozatos segítségével tudtuk a marosvásárhelyi Rácz-műhelyben megöntetni; felszentelésére egy évre rá került sor, a szolgálatot Szabó Árpád végezte. – A templom nem kizárólag egyházi ügyet szolgál, hanem befogadója a kulturális eseményeknek is... – Így van! Templomunkban kétszáz szék van, de ha a szükség úgy hozza, akár ötszázan is elférünk. Néhány éve, amikor Kányádi Sándort Baróton fogadtuk, legalább félezren zsúfolódtak be falaink közé, de megtelik akkor is, amikor az Erdővidéki Közművelődési Napokon vagy Barót Napok alkalmával a szervezők megkeresnek, fogadjuk be őket a jó akusztikával rendelkező termünkbe. Szívesen teszünk eleget ezeknek a kéréseknek, mert ezt a hajlékot azért építettük, hogy Istent, nemzetet és kultúrát egyaránt szolgáljon. – Három éve Barót városa – ahogy az oklevél fogalmaz – „templomépítő és közösségszervező munkájáért, Barót hírnevének öregbítéséért” díszpolgári címmel tüntette ki. Fontos önnek ez az elismerés? – Nem itt születtem, de ez a cím visszajelzés számomra, hogy nemcsak én érzem úgy, a Baróton töltött bő harminc év alatt erdővidékivé váltam, ezért bevallom, igencsak jólesett az elismerés. – Még fiatal, alig hatvankét éves, mégis korhatár előtt kérte, hogy nyugdíjazzák. Miért? – Nehéz döntés volt, de tisztában vagyok azzal, teljesítőképességem már nem a régi, fizikailag és szellemileg sem érzem úgy, hogy napról napra úgy tudnék dolgozni, ahogy azt megszoktam, ezt pedig megérezné az egyházközség is. Új lendületre van szüksége a gyülekezetnek, azt pedig csak egy új, lelkes fiatal tudja megadni. Szó szerint három percre leszek a templomtól, tanáccsal és mindennemű támogatással az új lelkész mellett állok – nem csak én, de az egyházi életben oroszlánrészt vállaló feleségem is, és míg erőnk engedi, szolgálunk. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 6.MEGMARAD AZ ISKOLA (MIKLÓSVÁR)Barót tanácsának tegnapi ülésén szóba került a miklósvári iskola és a Baróti Szabó Dávid Középiskola is: Lázár-Kiss Barna András polgármester előbbinek jövőjéről szólt, utóbbinak az ideiglenes vezetését tette szóvá. A városvezető a tanácsnak arról számolt be, hogy Fülöp László plébánossal eredményes megbeszélést folytatott, minek nyomán a miklósvári iskolaépületet felújítják s a gyermekek számára évekre biztosítják a helyben tanulás lehetőségét. Mint mondotta, a lelkésszel számba vették: az elkövetkezendő években várhatóan hány gyermek fog óvodába, illetve iskolába iratkozni, és arra jutottak, bár egyelőre még alacsony lesz a csoport-, illetve osztálylétszám, utána növekedés következik, s átlagosan húsz gyermekre számíthatnak. Mivel mindketten a tanintézmények megtartásának hívei, abban állapodtak meg, hogy az egyház felújítja az iskola épületét, oda költöztetik az óvodát is, az önkormányzat pedig tovább bérli az egyházi tulajdonban levő ingatlant. „Úgy vélem, jó lesz, ha az óvodások és iskolások egy helyen, a megújuló épületben közösen tanulnak majd. A korszerűsítést már elkezdték, s várhatóan még jelentősebb beruházások következnek, mivel a plébános úr biztosított róla, hogy nemcsak saját erőből dolgoznak, hanem pályázati forrásokat is igénybe vesznek” – mondotta a polgármester. Lázár-Kiss Barna András elismerően szólt a Baróti Szabó Dávid Középiskola vezetését ideiglenesen ellátó Claudiu Cristian igazgatói és Derzsi Kázmér aligazgatói munkájáról, majd úgy nyilatkozott, méltatlan helyzet, hogy Erdővidék legjelentősebb tanintézményének vezetését hivatásszerűen senki sem akarja vállalni. „Az iskola igazgatójának megtalálása hivatalosan nem a polgármesteri hivatal feladata, de személyes álláspontom az, nekünk is tennünk kell valamit, hogy olyan rátermett vezetője legyen a középiskolának, aki legalább négy évben, de akár húszéves távlatban is akar gondolkodni s jövőbe vezető stratégia mentén dolgozni” – mondotta. A polgármesterrel egyetértett Nagy István független tanácstag is: a tanári karral le kell ülni, s közösen kell megtalálni azokat a személyeket, akik az iskola vezetését hosszú távon is vállalják. A volt polgármester nézete szerint a helyzet megoldását sürgeti az is, hogy az iskola teljesítménye az erdővidéki gazdaság fejlődését is befolyásolja. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma 2017. szeptember 12.AZ ÉLETRE KÉSZÍT FEL AZ ISKOLA (CSÖKKENT A BARÓTI DIÁKOK SZÁMA)Az általános iskola nyolc és a középiskola négy esztendeje alatt a tanulók megfelelő szorgalom mellett olyan szellemi batyuval gazdagodhatnak, amelyből életen át táplálkozhatnak – hangzott el a baróti tanévnyitón. A Gaál Mózes Általános Iskolában tavalyhoz viszonyítva harmincnál kevesebben kezdik az évet, a Baróti Szabó Dávid Középiskolában pedig új szak és felnőttképzés is indul. Az előkészítős osztályba lépőket Máté Anikó, a Cimbora Óvoda munkatársa búcsúztatta és Tókos Gabriella tanítónő fogadta. A Gaál Mózes Általános Iskola igazgatója, Bán Annamária biztosította a jelen levő szülőket, hogy a felkészült tanárok képesek lesznek áthidalni a tankönyvhiányt, majd örömét fejezte ki, amiért idéntől az ötödikesek már új követelmények szerint tanulják a román nyelvet és irodalmat. A középiskola megbízott vezetője, Cladiu Cristian a folyamatos, kitartó tanulás hasznára hívta fel a figyelmet, Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András pedig az iskola egész életre történő hatását tette szóvá, s kívánt a diákseregnek céljaik eléréséhez kitartó munkát, Bíró Károly katolikus segédlelkész pedig közös imádkozásra hívta a diákságot. A Gaál Mózes Általános Iskolában 719-en kezdik meg tanulmányaikat, ami tavalyhoz képest harmincnéggyel kevesebb tanulót jelent. A beiskolázási szám még nem tekinthető véglegesnek, hiszen a következő napokban a vissza-, illetve átiratkozás miatt a hiány még csökkenhet – tudtuk meg Bán Annamária igazgatótól. Baróton a két előkészítős osztályban negyvenöten fognak tanulni, első osztályt pedig negyvenhatan kezdenek. Falvakon szinte mindenhol kizárólag összevont osztályok indulnak. Bibarcfalván két osztályban tizenöten, Bodosban egy osztályban tizenheten tanulnak a négy alsós évfolyamon, Miklósváron idén nem iratkozott egyetlen előkészítős sem, ezért a gyermeklétszám nyolcra csökkent, így két osztály helyett csak egy maradt. Köpecen öt előkészítős érkezett, ami lehetővé tette, hogy a két osztály megmaradjon. A tizenöt felsős szintén két osztályban – V–VII., illetve VI–VIII. van összevonva – folytatja tanulmányait, Felsőrákoson tizenhárom előkészítős és elsős, valamint tizennégy harmadikos és negyedikes tanul együtt, a tizenhárom másodikos pedig egy osztályt alkothat. Az általános iskolások a köpeciekhez hasonlóan két osztályba tagolva tanulnak, ők huszonnégyen vannak. A speciális odafigyelést követelő elemiben négyen, az általános iskolások két osztályra osztva tizenheten tanulnak. Román tagozatra egy előkészítős iratkozott, ő egy harmadikossal fog együtt járni. A nagyobbak közül – VI. és VIII. osztályosok – összesen három román anyanyelvű diák tanul. Két iskolaépület egészségügyi engedély nélkül működik: mivel Miklósváron a katolikus egyház jelentős beruházást hajt végre, várhatóan hamar megérkezik a szükséges okirat, Felsőrákoson viszont nincs remény annak megszerzésére, hiszen az elmúlt években hiába fúrtak kutakat, csak a célnak nem megfelelő borvizet találtak, ezért várniuk kell, amíg Barót a faluba is kiterjeszti a vízhálózatot. A Baróti Szabó Dávid Középiskolában 532 diák kezdi a tanévet, köztük 146 új tanuló. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is indult társadalomtudomány, matematika–informatika és környezetvédelmi osztály, ám a turizmus szak helyett idén szállítástechnikai képzés indul. A nem elméleti oktatást, hanem szakiskolát választók könnyűipari, autószerelői és faipari osztályokban folytathatják tanulmányaikat. Újdonságot jelent, hogy februártól két és fél éves képzési idővel könnyűipari osztály indul. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma 2017. szeptember 14.A prefektus közbeszólt (Ünnepelnének a bölöni reformátusok)A bölöni református egyházközség három alkalommal, egy-egy háromnapos rendezvénnyel szerette volna megünnepelni a reformáció ötszáz éves évfordulóját, ám a kormánymegbízotti hivatal közbelépése miatt változtatni kényszerültek, illetve más időpontban kell megszervezniük azokat. A kis bölöni református közösség pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz, amit sikeresen bíráltak el, ám nem sokáig örvendhettek a tizenegyezer lejes támogatásnak: a prefektúra formai hibát talált a kiírásnál, azért annak megsemmisítését kérte. Bartha Attila lelkész sajnálatát fejezte ki, amiért ideiglenesen le kell mondaniuk szándékaikról, de mint mondotta, mindenképp megvalósítják elképzeléseiket. „A három esemény programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok folyamatosan lekössék a fiatalokat, és érdeklődve forduljanak az egyházi tanítások felé. A prefektus úgy gondolta, egy formai hiba többet jelent, mint a mi jó szándékunk és megtámadta azt a tanácsi határozatot, amely lehetővé tette, hogy megfelelő önrész biztosítása mellett jelentős támogatáshoz jussunk, és egész Erdővidék területéről származó gyermekek számára különleges élményt nyújtsunk” – mondotta Bartha Attila. A bölöniek a hétvégére tervezett rendezvényről nem mondanak le teljesen: szombaton 11 órától ifjúsági istentiszteletre és kiscsoportos beszélgetésekre kerül sor, majd Tordai Árpád baróti református lelkész pedig Ki vagyok én? Kicsoda Jézus Krisztus? címmel tart előadást, végül koncert zárja az eseményt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. szeptember 24.ELKÉSZÜLT A BETHLEN-SZOBOR (AZ ÖTSZÁZ ÉVES REFORMÁCIÓT ÜNNEPELTÉK BARÓTON)A baróti reformátusok kettős ünnepet ültek szombaton: bemutatták a nagyközönségnek az utolsó engedélyek beszerzését követően a templom előtt felállítandó Bethlen Gábor-mellszobrot, illetve felavatták az Erdővidéki Református Egyházmegye Esperesi Hivatalát, mindezt a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a templomot színültig megtöltő hívekhez – nemcsak Erdővidékről, de a megye távolabbi szegleteiből, sőt, még azon túlról is érkeztek vendégek – a Jelenések könyvéből választott igére alapozott istentiszteletben szólt. Mint mondotta, a protestantizmus az elmúlt fél évezred alatt számtalan értéket felhalmozott, erős közösséget alkot, de megelégedettnek nem szabad lennie, képesnek kell lennie megújulni. „A református egyháznak arra van szüksége, hogy gyülekezetei forró hittel és lángoló lélekkel, buzgólkodón dolgozzanak, higgyenek Isten megtartó kegyelmében, így az a reform is megszületik, melyre szükség van, hogy az előttünk levő ötszáz évben is megmaradjunk” – mondotta Kató Béla. Berszán István, az erdővidéki egyházmegye esperese a reformáció-emlékév során szervezett eseményeket olyan mozaikköveknek nevezte, melyek értékét csak akkor látjuk, ha egymás mellé tesszük, és teljes képet formálunk belőlük. Az esperes arra kérte a híveket, álljanak az örök értékek mellé, keressék a Jézusban elrejtett üdvösséget, és hallgassák az Úr üzenetét. Tordai Árpád baróti lelkész örömtelinek és kiváltságnak mondotta az eseményt, majd Bethlen Gábort méltatta, aki kiállásával, határozottságával és hitével aranykort hozott Erdélynek. Bíró Béla Dávid egyházmegyei főgondnok a reformációt az élet minden szöglete számára fejlődést hozó történésnek nevezte. Kolumbán Gábor teológiatanár Bethlen Gábor és Erdővidék című előadásában szólt fejedelmünk származásáról, felemelkedéséről és kivételes karrierjéről. Politikai éleslátását bizonyítja, hogy jó kapcsolatot tudott kialakítani a magas Portával, közösségünk érdekeit nézte, amikor maga helyett kétszer is mást ajánlott a fejedelemnek, majd, amikor eljött az idő számára, olyan reformokat léptetett életbe, amelyeket a köznép és a nemesség is már régen várt: könyvtárat hozott létre, külföldi tanárok segítségével emelte az oktatás minőségét, a gyulafehérvári kollégium már-már akadémiai szintre emelkedett, s a lelkészképzés mellett jogászok sorát is adta a nemzetnek. A Bethlen Gábor-szobrot készítő Vargha Mihály köszönetet mondott a barótiaknak, amiért a munkára felkérték. Mint mondotta, nem volt könnyű dolga, mert meglehetősen kevés, hitelesnek mondható ábrázolás maradt fenn Bethlen Gáborról – a korabeli rézmetszetek a bécsi udvar szája íze szerint készültek, melyek meglehetősen groteszken ábrázolták fejedelmünket –, de a korabeli leírások fogódzót adtak a nehézségek leküzdésére. A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, Bethlen Gábor a ma elöljáróinak is üzen és példát mutat: saját érdekeinél fontosabb volt Erdély érdeke, a más vallásúakkal toleránsan nyilvánult meg, és felismerve fontosságát, támogatta a kultúra minden válfaját. Vargha Mihály beszéde végén úgy fogalmazott: Barót megérdemli, hogy főterét Bethlen Gábor szobra díszítse. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke a pragmatikus és céltudatos Bethlent méltatta, majd fontosnak mondotta, hogy ne csak utat és hidakat építsünk, hanem iskolát és templomot is. Lázár-Kiss Barna András polgármester az egybegyűltek köszöntését követően kijelentette, a szobor mihamarabbi felállítását támogatja, és segíteni fog az engedélyek megszerzésében. Az áldást követően az ünneplő sereg átvonult a Kossuth Lajos utca 170. szám alatti új esperesi hivatalhoz. Kató Béla avatóbeszédében örömét fejezte ki, hogy a Bethlen Gábor Alap öt egyházmegye számára külön hivatal létesítését támogatta. Mint mondotta, az erdővidékieknek Baróton egy tömbház földszintjén található kétszobás lakásban eddig is volt székhelyük, de azt már rég kinőtték, az adminisztráció is nagyobb, kellett tehát egy olyan hely, ahol irodát működtethetnek és fontosabb ünnepeinket megülhetik. Az ünnepséget színesítette a Kájoni Consort régizene-együttes és a tizenhárom kórusból egyesített Refo500 vegyes kar fellépése. Hecser László / Háromszék; Erdély.ma 2017. szeptember 30.Háromszék legyen turisztikai célpontTegnap a miklósvári Kálnoky-kastélyban mutatták be Kovászna megye meglátogatásra érdemes értékeit kiemelő turisztikai applikációt, a visitcovasna.com-ot. Ez alkalomból osztották meg tapasztalataikat azok a külföldi bloggerek is, akik a megyei tanács meghívására négy napot töltenek vidékünkön. A szervezők reményüket fejezték ki, a többek közt Olaszországból, Magyarországról, a Moldovai Köztársaságból, az Amerikai Egyesült Államokból, Hollandiából, Kanadából és Dániából érkező hivatásos utazók által egymillióan szereznek tudomást Háromszék szépséges tájairól, gasztronómiájáról és hagyományainkról. Grüman Róbert megyeitanács-alelnök az elmúlt időszakban végzett népszerűsítő munkájukat összegezte: már több alkalommal fogadtak hazai turisztikai bloggereket, Kisinyóban, Budapesten és Manchesterben is próbálták felhívni a figyelmet tájegységünkre, illetve elérték, hogy a BlueAir légitársaság a saját, hatszázezer potenciális utazóhoz eljutó újságában részletes cikket közöljön Háromszékről, most pedig tizenöt, széles körben ismert külföldi bloggert látnak vendégül. Ionuţ Munteanu, az Eventya cég képviselője üdvözölte, hogy a megyei tanács országos elsőként belevágott a turisztikai applikáció elkészítésébe, amely révén a digitális reklámra fogékony közönség széles rétege érhető el, és elismerően nyilatkozott a remek adatbázis – nem csak száraz tényeket közöl épületekről, de javaslatot tesz és útbaigazítást is ad vendéglőkről, szálláshelyekről, szól a hagyományokról is – összeállításáról is. A Grüman Róbert által Háromszék utazó nagykövetének mondott Răzvan Popescu a bloggerek látogatásának előkészítéséről elmondta: száznál több szakemberrel vették fel a kapcsolatot, közülük tizenöten éltek a felkínált lehetőséggel, s jöttek el, ami sikernek tekinthető, hiszen ezek az emberek igencsak megválogatják, hova mennek, miről írnak. Dicsérte a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársait is, akiknek köszönhetően a vendégeknek érdekes programot tudtak ajánlani. A sajtóval találkozást vállaló Danaisa Leola Guyton (Travel Channel), Cristina Guan (happytowander.com), Gyémánt Balázs (balazsutazik.blog.hu), Jókuti András (vilagevo.hu) egységesen fogalmaztak úgy, nemhogy Háromszék, de Románia sem szerepelt közelebbi utazási terveik közt, ám nem bánják, hogy engedtek a csábításnak: különleges helyeket fedezhettek fel, egyszerű, de zamatos és finom ételeket kóstolhattak, olyan mesterembereket és hagyományokat ismerhettek meg, amire eddig nem volt még alkalmuk, ezért olvasóikat arra buzdítják, jöjjenek, fedezzék fel ezeket a rejtett szépségeket. Egy román újságíró felvetésére, hogy a bloggereket mostanihoz hasonló kirándulásra a Bodza vidékére is el kellene vinni, Răzvan Popescu válaszolt. Mint mondotta, nem zárkóznak el ettől, sőt, minden bizonnyal sort is kerítenek rá – hiszen céljuk az, hogy minél teljesebb képet adjanak a megyéről –, de nehezíti helyzetüket, hogy azon a vidéken nehezebb egy ilyen hosszú hétvégéhez programot szervezni. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 19.Nagyajta Budapestre vitte értékeitA Polgárok Háza Kárpát-medencei magyar népművészet rendezvénysorozatának őszi évadában az erdélyi unitárius közösségek kerülnek a figyelem központjába. Az anyaországi meghívásnak az elmúlt hétvégén a nagyajtaiak tettek eleget, bemutatták évszázados és ma is élő értékeiket. Az esemény, amely mintegy háromszáz érdeklődőt vonzott, a Magyarok Háza kulturális programigazgatójának üdvözlőbeszédével vette kezdetét, majd Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész és a község polgármestere, Bihari Edömér szólalt fel. Kriza Ildikó Magyar Örökség-díjas néprajzkutató felmenője, Kriza János életútját, munkásságát és fő művét, a Vadrózsák című népköltési gyűjteményt ismertette. Szóltak az egyházközségben folyó munkáról, a templomvár felújítása érdekében tett erőfeszítésekről, bemutatták Benkő Klára frissen megjelent kötetét, a Járjunk táncot, ripegőt, ropogót, amely az iskolai néptánctanítás segédkönyvének tekinthető és a Bihari Katalin–Bihari Edömér által összeállított Nagyajta értékei című kiadványt is. Az Áfonya citerazenekar népdalokat adott elő, az iskola Vadrózsák néptánccsoportja erdővidéki táncrendet járt, a hangulatot leány- és legénycsúfolóval színesítették, a IV. osztályos Nagy Magor és az egy esztendővel idősebb ifj. Bihari Edömér botos tánccal lépett fel, az éneklő gyermekeket Nagyajta volt református lelkésze, Nagy Károly Kázmér és neje, Nagy Adél hegedűvel, illetve brácsával kísérte. Boda Szabina Tekla népdalt, ifj. Bihari Edömér az Apám lakodalma című tréfás mesét adta elő, és bemutatták a Nagy Adél és Fekete Judit által készített, illetve az ő irányításukkal létrehozott nemezelt darabokat. Nem csak a léleknek, a testnek is kijutott a jóból, mert a vendégfogadást és a kapott kedvességet finom falatokkal viszonozták az erdővidékiek. Előkerült házi kenyér, paprikás és fokhagymás szalonna, juhsajt és orda, borsikaszalámi, székely köményes, tejföles lepény, aki pedig kóstolót vitt volna haza, megtehette, a gyermekek szülei által pakolt dzsemekből, szörpökből és zakuszkából vásárolhatott is. Fekete Levente felejthetetlen emléknek mondotta a csütörtöktől vasárnapig tartó kirándulást: szülőföldjüket képviselhették és megmutathatták, milyen gazdag Erdővidék. „Csodás napokat töltöttünk Budapesten. A Polgárok Háza működtetőinek jóvoltából többek közt meglátogathattuk a Parlament épületét, ahol majd ebédünket is elkölthettük, a Kossuth tér közelében ’56-os kiállítást nézhettünk meg, mindeközben rengeteg jó barátot szereztünk, akik biztosítottak róla, itthon is fel fognak keresni. Öröm volt látni, bár távol élünk, nem vagyunk idegenek egymás számára, és sokakat érdekli a sorsunk” – mondotta a nagyajtaiak lelkésze. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 31.Közösen cselekedni, megmaradniSepsikőröspatakon együtt ünnepelte a reformációt a református, unitárius és evangélikus egyház, s jó testvérként a római katolikusok is részt vettek az eseményen. Az alkalomból a templomkertben kopjafát lepleztek le. Nagy Adél evangélikus lelkész szószéki szolgálatát a Pál apostol a galátákhoz írt leveléből vett igére támaszkodva végezte. Mint mondotta, az elmúlt fél évezred sok jót hozott, társadalmunk fejlődött, technikai vívmányok sora gazdagítja mindennapjainkat, de bármilyen modern korszak is legyen a jelen, nem vagyunk elégedettek, tudjuk, érezzük, valami nagyon hiányzik lelkünknek. Teljes és szabad életet csak akkor élhetünk, ha az évezredek óta változatlant, Isten szavát befogadjuk szívünkbe – mondotta a fiatal tiszteletes. Nagy Zsolt Attila helybeli református lelkész örömét fejezte ki, amiért az egyházak ezekben a napokban egymás felé fordultak, a hívek ünneplőbe öltöztették szívüket, s közösen kulcsolták imára kezüket. A tiszteletes úgy fogalmazott, bár a jövőt nem ismerjük, nem tudjuk, ötszáz esztendő múlva lesz-e Sepsikőröspatakon magyar és református, unitárius, katolikus vagy evangélikus, de közös feladatunk, hogy megpróbáljunk tenni annak érdekében. „Ne hagyjuk hitünk és magyarságunk, kereszteljünk, konfirmáljunk, eskessünk, használjuk ünnepeinken templomainkat – így tegyünk a következő ötszáz év érdekében” – jelentette ki. Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkész Unitárius reformáció címmel tartott rövid előadásában a valláskialakulásról és az unitarizmus legfontosabb hitelemeiről beszélt, valamint adatokat osztott meg a helybeli egyházközség történelméből. A Bodor Sándor katolikus kántor vezette ökumenikus kórus fellépését követően P. Magyarosi Imola színművész Babits Mihály Miatyánk című versét adta elő. A kedvezőtlen időjárás miatt a templom udvarán leleplezendő kopjafa adományozója, Para Zoltán mérnök is a templomban szólalt fel: bár a sepsikőröspataki közösségtől távol került, de szívében közel van hozzájuk – biztosította őket. A kopjafa készítője, Szabó Árpád a faragás során felhasznált motívumokról beszélve kijelentette: vizet, tulipánt, magyar keresztet, kelyhet, könyvet és a gömböt látunk, de ha azt szavakra fordítjuk, magyarságunkról, élni akarásunkról, egyházainkról és templomainkról mesélnek. Az áldást – ezúttal már kint, a szemerkélő esőben – Mátyás István lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője mondta, az egybegyűltek pedig közösen énekelték a székely és magyar himnuszt. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
