|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Hegedûs Csilla 2017. március 28.Örökségünk Őrei: a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte a kolozsvári vetélkedőtHétfő este a Kolozsvári Magyar Operában zárult az Örökségünk Őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedője. A zsűri, figyelembe véve a csapatok több hónapos tevékenységét, illetve a döntőre összeállított szkeccseket, eredményt hirdetett: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megosztva kapta az első díjat. A kolozsvári vetélkedőbe 13 csapat nevezett be szeptember végén, közülük hat iskola hat csapata jutott a döntőbe. Rajtuk kívül még húsz csapat őrködik műemlékek felett Erdélyben a program keretében. A szakmai zsűri tagjai Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke voltak. Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke üdvözölte, hogy a versenyző fiatalok nem a romos épületeket látják csupán a műemlékekben. „Ha merünk nagyot álmodni, és egész életünket feltenni rá, ha megértjük azt, hogy mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar, akkor hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− fogalmazott. Winkler Gyula EP-képviselő, az Örökségünk Őrei lelkes támogatója szerint a program megérdemelné, hogy európai szinten bevált jó gyakorlatként népszerűsítsék, amit ő már kétszer meg is tett Brüsszelben, az Európai Régiók Tanácsában, majd Strasbourgban a FUEN elnökség előtt. „Meggyőződésem, hogy tájékozott, céltudatos európai fiatal és tájékozott, céltudatos erdélyi fiatal ugyanazt jelenti”- fogalmazott, majd javasolta, hogy a csapatok ezután több nyelven készítsék el a műemlék-ismertetőket. „Az, ami fontos nekünk, azt senki más nem fogja helyettünk megvédeni. Mi vagyunk ma felnőttek, akik ezzel tudunk foglalkozni, és holnap, akik ma az Örökségünk Őreiben vesznek részt” – figyelmeztetett Hegedüs Csilla, majd megköszönte a diákokat támogató tanárok, szülők munkáját. A színpadon dübörgött a történelem Ezután következtek a produkciók, többnyire dramatizált időutazások, amelyek során az örökbefogadott műemlékek vagy lakóik történetével ismertették meg a közönséget a diákok. Konkrét adatokat is megtudtunk, például azt, hogy a Marianum épületében működő leánynevelő intézet diákjai nemhogy csecsebecséket, de még rövid ujjú ruhát sem viselhettek, vagy hogy a Purjesz-Óváry Házban szovjet katonák rejtélyes parancsra lemészárolták a vacsoravendégeket, de azért előzetes készülés nélkül nem mindig volt követhető a tartalom, sokkal inkább a kreatív és bájos színpadi megoldások vonták el a figyelmünket. A Státus paloták őrei, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata remekül válogatott zenékkel érzékeltette az időutazást. A Báthory István Elméleti Líceum csapata a Mauksch-Hintz-házat, azaz a patikamúzeumot fogadta örökbe. Előadásukban élő hegedűjáték is volt, de a legjobban mégis a kis Johann Martinon és tanulótársán mosolyogtunk, akik a gyógyszerésztudomány, illetve a matematika elsajátítása közben egymásba szerettek. A Purjesz-Óváry ház örökbefogadói, a Református Kollégium csapatának tagjai bátran, minden „playback” nélkül dalra fakadtak és Szilvássy Karolájuk is legalább annyira megkerülhetetlen jelenség volt, mint amilyen az eredeti grófnő lehetett az Óváry-szalon híres vacsoráin. A Sétateret örökbe fogadó Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megmutatta, hogy milyen erős, amikor egy csomó fehérkesztyűs gyerek jelel élőzenére, a Marianumot (ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának épülete) örökbe fogadó Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatának előadása pedig a dokumentum és fikció keverésével lepett meg: kosztümös előadásukba egy visszaemlékező hangját szőtték bele. Utolsóként lépett fel a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a tavalyi első díjasak, akik most a Tűzoltótornyot fogadták örökbe. Így a dramaturgiailag és színészileg legkiforrottabb előadás zárta a döntőt, az egykori Takácsok tornya történetét a jól ismert magyar népmesei keretbe helyezték, voltak benne „meg nem erősített krónikákból” merített poénok is, illetve Bogdán Farkas tavalyi, New York-szállós sikerre emlékeztető intermezzója. Ez volt az egyetlen előadás, amelybe beleszőtték az aktuálpolitikát: bár a Tűzoltótorony épp felújítás előtt áll, Kolozsvár polgármesterét irgalmatlanul kifigurázták. Megemlítették a kétnyelvű táblák ügyét, a vésővel megtámadott műemlékeket vagy azt, hogy senki sem tudja, hogy mi történik a felállványozott New York szállóval. Megosztott első díjat adott a zsűri A zsűri tanácskozásának idejét helytörténeti kvízzel töltötték ki a szervezők, a közönség pedig – bár nem sikerült bevonni – türelmesen várt. Valóban éles vita folyhatott a háttérben, ugyanis az est házigazdája, Szilágyi Szabolcs legjobb rádiós tudását latba vetve tartotta szóval a közönséget, míg megérkezett a színpadra Hegedüs Csilla, aki a zsűri értékelését tolmácsolta. „A legjobban azt az embert tisztelem, aki túllépi a saját határait, és ti ezt ma este is és az elmúlt hat hónapban is megcsináltátok”, mondta Hegedüs Csilla a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából érkezett első díjas csapatnak, akik a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt nyertek (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika). Ugyancsak első díjat nyert a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea), ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhatnak. „Meglepetés-házzal, slammel, takarítással – hozzák mindazt, amit számomra az Örökségünk Őrei jelent” – dicsérte meg a csapatot Hegedüs Csilla. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek. Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak. A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek. Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza. A döntős csapatok mindegyike részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában. Zs. E. maszol.ro 2017. március 28.Kivizsgáltatnák a kolozsvári színházi incidenstNem szabad tolerálni a kolozsvári incidenshez hasonló színházi magatartást – véli Kovács Levente rendező, aki szerint ki kell vizsgálni az ügyet. Az egyetemi professzor a Krónikának elmondta, a válasz nélkül hagyott rendezői önkényesség egyre gyakoribb, ehhez a színészek meghunyászkodása, félelme is hozzájárul. Hegedüs Csilla, az RMDSZ nőszervezetének alelnöke szerint az esetet nem szabad magánügyként, az intézmény belügyeként kezelni. Semmiképp nem szabad tolerálni a Kolozsvári Állami Magyar Színház pénteki bemutatójának szünetében történtekhez hasonló incidenst, ami elfogadhatatlan és etikátlan – jelentette ki lapunknak Kovács Levente rendező, egyetemi professzor. A rendező- és színészpedagógus – aki éveken keresztül vezette a színészképzést is biztosító Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatát – úgy véli, a sétatéri teátrum vezetőségének annak ellenére ki kellene vizsgálnia a Krónika által nyilvánosságra hozott ügyet, hogy a sértett fél nem tett panaszt, szerinte a kolozsvári színházat erre hírneve és történelme egyaránt kötelezi. Mint arról beszámoltunk, verbálisan és fizikailag is bántalmazta a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik színésznőjét Andriy Zholdak Németországban élő ukrán rendező, aki Henrik Ibsen Rosmersholm című darabját állította színpadra a kincses városban. A péntek esti bemutató szünetében történt agresszióról az áldozat egyik kollégája értesítette a rendőrséget, amely a Krónikának megerősítette az incidens tényét. Tompa Gábor, a teátrum igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, az incidens „nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni", és mivel az áldozat nem tett panaszt, nem vizsgálják ki az ügyet. Azt is hozzátette, hogy hasonló incidensek a legjobb színházakban is előfordulnak. Tompa tegnap a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek" minősítette a történteket, míg Bodolai Balázs, a darabban szereplő színművész a hírportálnak elmondta: nem érti, a sajtó miért foglalkozik az üggyel, hiszen „nem sérült meg senki". „Én, ha még szerződésben lenne a rendező, felbontanám a szerződést azon az áron is, hogy az előadás nem születik meg" – szögezte le lapunknak a kolozsvári incidens kapcsán Kovács Levente. Rámutatott, a legendás színházakban – a kolozsváriban különösen – még az 1800-as évektől nagy tradíciója volt az erős etikai bizottságnak, amely különböző módon büntette a hasonló ügyeket. Emlékeztetett, hogy Herepei János színháztörténeti munkája a kolozsvári magyar színház 1813-ban keletkezett etikai kódexét is tartalmazza, melyben szerepel, hogy a késéstől a testi bántalmazásig milyen büntetés jár színésznek, rendezőnek, igazgatónak. Kovács Levente kifejtette, amennyiben nem 8 napon túl gyógyuló sérülésről van szó, nem kell beavatni a hatóságokat, de nem szabad szó nélkül hagyni az esetet, és színházon belül fel kell állítani egy etikai bizottságot, mely kivizsgálja az ügyet és állást foglal. Vannak színházak, ahol működik szakszervezet, amelyhez hasonló esetekben fordulni lehet, máshol a művészeti tanács, etikai bizottság hozhat elmarasztaló értékelést, megrovást, de társulati tag esetén szankcióra, fizetéslevonásra is javaslatot tehet. A lehetséges eljárási módokat ecsetelve a színházi szakember hozzátette, színházon belül a belső rendszabály és a munkavédelmi törvények alapján lehet adminisztratív vagy morális jellegű döntést hozni ilyen ügyekben, és a színházban utóbbiaknak is van valamilyen fajta súlya és tartalma. Lereagálatlan rendezői önkény „Én rendező vagyok és most tulajdonképpen magam ellen is beszélek, de a rendezői önkénynek az utóbbi időben az anyagi követelésektől az életszerű dolgokig nagyon sok nyoma van. Nem tartanak be semmilyen fajta munkahelyi előírást. Régebben volt olyan, hogy egy rendező nem tudta, másnap mit csinál, ma meg reggel bejelenti, hogy tíz óra hosszat fognak próbálni, mert neki ennyi időre van szüksége. Ezek olyan túlkapások, amiket a színházon belül belső rendszabályokkal, íratlan vagy írott törvényekkel szabályozni kell. Ezen a téren azt tapasztalom, hogy nagyon elszabadult az önkényeskedések sora. És ennek valahol gátat kell szabni, és a kolozsvári színházat rangja, történelmi múltja különösen predesztinálná arra, hogy ne hagyjon szó nélkü legy ilyen esetet" – fogalmazott Kovács Levente. Kérdésünkre elmondta, az esetet akkor is ki kellene vizsgálni, ha a sértett fél nem tett panaszt, hiszen az incidensnek tanúi voltak, és a kollégák is tehetnek feljelentést. Rámutatott, a sértett fél néha félelmében nem mer panaszt tenni. „Különösen, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal színészről van szó, aki lehet, hogy feljelentést tesz és a vezetőség úgy viszonyul, hogy mellőzni fogják, ráfogják, hogy összeférhetetlen. Gyakran így szokták kivédeni az ilyesmit, azt hangoztatva: nem kell az ügyet felfújni. Nagy a színész kiszolgáltatottsága, minden művész bizonyos fajta stresszben éli az életét, fél, hogyha játszik és valami történik, elveszti a bizalmat" – mutatott rá Kovács Levente, hozzátéve, erre volt is példa nemcsak Erdélyben, Kolozsváron is. Kovács Levente szerint a színész meghunyászkodása, félelme, bezárkózása is hozzátartozik ezekhez a helyzetekhez. „Én többet nem hívnám meg a rendezőt, legyen bármekkora név. Jó név, de ilyen még van 150 a világon, akiket meg lehet hívni" – jelentette ki a neves színházi szakember. Segítséget ajánl a nőszervezet „Az áldozat elhallgat – vagy éppenséggel elhallgattatják. Nem tesz feljelentést, és az ügy lezárul. A szemtanúk szintén nem akarnak, vagy nem mernek beszélni az ügyről. Millió ilyen eset van, és pontosan a hallgatás a garanciája annak, hogy ez újra elő fog fordulni" – reagált a Krónika által feltárt színházi incidenst ismertető cikkünkre a Facebook közösségi portálon Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, nőszervezetének alelnöke. Kifejtette, arra biztatják az érintett művésznőt, hogy amennyiben bántalmazták, álljon ki, tegyen feljelentést, a nőszervezet minden támogatást, segítséget biztosít számára. „A munkaközösséget, kollégákat pedig arra kérjük, hogy NE legyenek partnerek ennek az esetnek a szőnyeg alá seprésében" – szólt a felhívás. „Azt kell megértenünk, hogy ez nem magánügy, nem lehet valakinek vagy egy intézménynek a belső ügye. Abban a pillanatban, amikor egy nőt bántalmaznak, legyen szó ráncigálásról, irdatlan ráordibálásról vagy bármilyen fajta bántalmazásról, az mindannyiunknak az ügye" – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Hegedüs Csilla. Kifejtette, az említett segítségnyújtás – akárcsak a többi esetben – abból állna, hogy amennyiben hozzájuk fordul, az érintetettet kapcsolatba hozzák azokkal a civil szervezetekkel, melyek segíteni tudnak, legyen szó jogi tanácsadásról, pszichológusról vagy orvosi segítségről. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ nőszervezete március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával elindította a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalmat (NEEEM) és kampányt, melyben közéleti szereplők nők és férfiak hívják fel a figyelmet a problémára. Elmondta, a kampány elindítása óta számos áldozat is megkereste őket, de sok pozitív és negatív kritikát, visszajelzést is kaptak, amelyek azt bizonyítják, súlyos társadalmi problémáról van szól. A politikus hangsúlyozta, legfőbb céljuk tudatosítani az erdélyi magyar közösségben: mindannyiunk felelőssége segíteni a bántalmazottaknak. Hegedüs Csilla elmondta, a kampány mellett iskolákban tartanak felvilágosító órákat, Csép Andrea parlamenti képviselő pedig olyan törvénymódosító javaslaton dolgozik, mely felgyorsítaná a bántalmazottaknak való segítségnyújtást. Felháborodott virtuális közönség Értesüléseink szerint a hasonló incidensek nem rendkívüliek az erdélyi színházakban. A verbális vagy fizikai bántalmazás különböző fokozatai ráadásul sokszor a legjobb, legtöbbet díjazott előadások kapcsán jelentkeznek, talán épp emiatt is jellemző az ilyen esetek elhallgatása, elhallgattatása. Ezt erősítik meg a Krónika cikke nyomán a Facebook közösségi oldalon megjelent hozzászólások is, melyekből kitűnik: színházi körökben nem számít rendkívülinek a pénteki eset. „Fizikai és lelki egészség. Fizikai és lelki bántalmazás. Nekem csak az utóbbiban volt részem a színházi közegben, verbális és pszichés bántalmazásban. Sokszor. Nyújtsa fel a kezét, akinek nem volt része ilyenben. Nyújtsa fel a kezét, aki tenni szeretne ez ellen" – írta a színházi világnapra közzétett üzenetében Zsigmond Andrea, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem teatrológia szakának oktatója, kritikus, rámutatva: a színházi közeg sokszor veszélyezteti az ember épségét. Mások a rendezők autoriter magatartását kifogásolták, úgy vélve, hogy az úgynevezett rendezői színháznak már nincs létjogosultsága. „A rendező nem egy művészi piramis csúcsán álló megfellebbezhetetlenség, csupán egy instruktor, aki jól vagy rosszul instruál egy személyzetet – aki jobb esetben Thália papja és papnője, rosszabb esetben egy rakás majom, akinek nincs jobb dolga. Őszintén: örülök ennek a botránynak. Mélységesen örülök, mert átvilágít egy rothadó struktúrát" – olvasható az egyik facebookos hozzászólásban. „Én dolgoztam abban a színházban. Mindenki fél, kivéve azokat, akik nem félnek, hanem rettegnek. Rosszul voltam minden reggel, amikor be kellett menni" – írta a kolozsvári színház egyik volt alkalmazottja. Mások szerint az incidenst abban a sajátos közegében kell értelmezni: „Valójában sokat lehetne mesélni a színházi megaláztatások kifinomult módszereiről. De ezek nem így festenek... és ezért nem kellene ebből civil ügyet csinálni. Hogy mi az agresszió ebben a sajátos környezetben, az bizalom kérdése. A fizikai kontaktus (érintés, rázás, átölelés stb.) és a szabadszájúság (is), ebben a milliőben mást jelent(-het)." Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) 2017. március 30.Örökségünk őrei: divatossá vált a műemlékvédelemA Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket. Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást. A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott. „Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot. A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői. A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket. A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai. A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel. A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár) 2017. április 3.Hivatalos: jogutóda az EME gr. Mikó Imre tudóstársaságánakTovábbi fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont április 1-jén, szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz. Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztályok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek. Sok fiatal csatlakozott tavaly Köszöntőt mondott Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak. Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár. Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében. Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben. Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot? A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját. Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását. Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 3.Az RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény folyamatos megsértéséről tájékoztatta az egyezmény szakértőitMTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét. Amint a szövetség hírlevelében közölte: a keretegyezmény négytagú szakértői bizottsága hétfőn találkozott az RMDSZ ügyvezető elnökével és a szövetség szakpolitikusaival, akik fenntartották és kiegészítették a szövetség tavaly benyújtott árnyékjelentésének a megállapításait. Az árnyékjelentés a román kormány két és fél év késéssel tavaly márciusban benyújtott jelentésére reflektál. Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit – idézte a hírlevél Porcsalmi Bálintot, a szövetség ügyvezető elnökét, aki azt is kijelentette: a román kormány jelentése „sok pontatlanságot és ferdítést tartalmaz, és hamis képet sugall” a kisebbségi jogok betartásáról. Az ügyvezető elnök felidézte: a román kormány jelentése úgy készült el, hogy a dokumentumot véglegesítő külügyminisztérium nem konzultált a magyarság képviselőivel, és a kormány struktúrájában működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az észrevételeit sem vette figyelembe. Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a küldöttséget, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő. A szakpolitikus a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működését ellehetetlenítő hatósági intézkedésekről is tájékoztatott. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségének a várományosa arról tájékoztatta a szakértőket, hogy a helyi közigazgatásban is súlyos problémák észlelhetőek: az intézményekről magyar feliratokat távolítanak el, hiányoznak a kétnyelvű utca- és helységnévtáblák, formanyomtatványok, a közérdekű információkhoz magyarul nem lehet hozzáférni, és az ügyintézést sem lehet magyarul végezni. Elmondta: bár két bírósági döntés kötelezi Kolozsvár polgármesteri hivatalát a kétnyelvű várostábla kihelyezésére, a polgármester továbbra is elzárkózik ettől. Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy „Románia ellenkampányának köszönhetően” a csíksomlyói búcsút nem vették fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Elmondta: bár törvény írja elő a magyar vonatkozású műemlékek többnyelvű feliratozását, az ilyen jellegű műemlékek csupán egy százalékán áll magyar felirat. Azt is felrótta, hogy lelassult, majd teljesen leállt a kommunista rezsim által jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása. Benkő Erika Kovászna megyei parlamenti képviselő arról tájékoztatta a szakértőket, hogy Romániában országszerte bátorítják és támogatják a regionális identitás megerősödését, Székelyföldön viszont megtagadják az identitás kinyilvánítását a magyar közösségtől. Míg Románia más régióiban, Moldvában és Dobrudzsában használhatják a regionális szimbólumokat, a székely zászló használata ellen valóságos hadjárat folyik. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ törvényhozási törekvéseiről is tájékoztatta a bizottságot. Megemlítette a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító törvénytervezetet, valamint azt a hamarosan benyújtandó törvénymódosítást is, amely a helyi közigazgatásban húszról tíz százalékra csökkentené azt a küszöböt, amely fölött biztosítani kell a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait. A jelentésről A román kormány 2016 márciusában, mintegy két és fél év késéssel nyújtott be az Európa Tanácshoz jelentést arról, hogy miképpen teljesítette a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor, 1996-ban tett vállalásait. A 270 oldalas román kormányjelentés a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel, és a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be. A jelentéshez az RMDSZ és több erdélyi magyar jogvédő szervezet is árnyékjelentést csatolt. Székelyhon.ro 2017. április 4.ET-szakértőket tájékoztatott az RMDSZ Kolozsváron a magyarság panaszairólAz RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor vállalt romániai kötelezettségek folyamatos megsértéséről tájékoztatta Kolozsváron az Európa Tanács (ET) szakértői küldöttségét. Amint a szövetség hírlevelében közölte: a keretegyezmény négytagú szakértői bizottsága hétfőn találkozott az RMDSZ ügyvezető elnökével és a szövetség szakpolitikusaival, akik fenntartották és kiegészítették a szövetség tavaly benyújtott árnyékjelentésének a megállapításait. Az árnyékjelentés a román kormány két és fél év késéssel tavaly márciusban benyújtott jelentésére reflektál. „Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit” – idézte a hírlevél Porcsalmi Bálintot, a szövetség ügyvezető elnökét, aki azt is kijelentette: a román kormány jelentése „sok pontatlanságot és ferdítést tartalmaz, és hamis képet sugall” a kisebbségi jogok betartásáról. Az ügyvezető elnök felidézte: a román kormány jelentése úgy készült el, hogy a dokumentumot véglegesítő külügyminisztérium nem konzultált a magyarság képviselőivel, és a kormány struktúrájában működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának észrevételeit sem vette figyelembe. Civil jogvédők is felvilágosították az ET-szakértőket Kolozsváron Évtizede „kipipált" jogok megsértéséről tájékoztatták erdélyi magyar civil jogvédők az Európa Tanács (ET) szakértőit, akik a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor tett romániai vállalások tiszteletben tartásáról tájékozódtak Kolozsváron. Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök arról tájékoztatta a küldöttséget, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) annak ellenére sem kapott döntéshozási jogköröket a magyar tagozat, hogy 2012. január elsejétől törvény írja ezt elő. A szakpolitikus a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium működését ellehetetlenítő hatósági intézkedésekről is tájékoztatott. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségének a várományosa arról tájékoztatta a szakértőket, hogy a helyi közigazgatásban is súlyos problémák észlelhetőek: az intézményekről magyar feliratokat távolítanak el, hiányoznak a kétnyelvű utca- és helységnévtáblák, formanyomtatványok, a közérdekű információkhoz magyarul nem lehet hozzáférni, és az ügyintézést sem lehet magyarul végezni. Elmondta: bár két bírósági döntés kötelezi Kolozsvár polgármesteri hivatalát a kétnyelvű várostábla kihelyezésére, a polgármester továbbra is elzárkózik ettől. Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy „Románia ellenkampányának köszönhetően” a csíksomlyói búcsút nem vették fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára. Elmondta: bár törvény írja elő a magyar vonatkozású műemlékek többnyelvű feliratozását, az ilyen jellegű műemlékek csupán egy százalékán áll magyar felirat. Azt is felrótta, hogy lelassult, majd teljesen leállt a kommunista rezsim által jogtalanul elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása. Benkő Erika Kovászna megyei parlamenti képviselő arról tájékoztatta a szakértőket, hogy Romániában országszerte bátorítják és támogatják a regionális identitás megerősödését, Székelyföldön viszont megtagadják az identitás kinyilvánítását a magyar közösségtől. Míg Románia más régióiban, Moldvában és Dobrudzsában használhatják a regionális szimbólumokat, a székely zászló használata ellen valóságos hadjárat folyik. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök az RMDSZ törvényhozási törekvéseiről is tájékoztatta a bizottságot. Megemlítette a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító törvénytervezetet, valamint azt a hamarosan benyújtandó törvénymódosítást is, amely a helyi közigazgatásban húszról tíz százalékra csökkentené azt a küszöböt, amely fölött biztosítani kell a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait. A román kormány 2016 márciusában, mintegy két és fél év késéssel nyújtott be az Európa Tanácshoz jelentést arról, hogy miképpen teljesítette a kisebbségvédelmi keretegyezmény ratifikálásakor, 1996-ban tett vállalásait. A 270 oldalas román kormányjelentés a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel, és a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be. A jelentéshez az RMDSZ és több erdélyi magyar jogvédő szervezet is árnyékjelentést csatolt. MTI; Krónika (Kolozsvár) 2017. április 13.Örökségünk őrei: továbbfejlesztik a vetélkedőtVéget ért az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő idei tanévre meghirdetett kiadása. „Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A diákok 5 év alatt olyan mozgalommá tették a kezdeményezést, amelyet ma már európai sikersztoriként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla, a program kezdeményezője, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Hozzátette, a mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, mert eddig 7 megyében több mint 1400 diák vett részt a programban. „»Sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyi jókedvvel, fantáziával, lelkesedéssel védeni épített örökségünket« – mondta az egyik kolozsvári tanár. Emiatt úgy döntöttünk Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel, a verseny társszervezőjével, hogy jövőtől ismét lépünk egyet előre, továbbfejlesztjük a vetélkedőt. Fontosnak tartjuk, hogy Erdélyben és a Kárpát-medencében is megismerjék azt az értékes munkát, amelyet a diákok az épített örökségvédelem területén végeznek” – részletezte a kulturális szakember. A 2016–2017-es tanévre meghirdetett versenyben 26 csapat, azaz több mint 400 diák vett részt. Kiválasztottak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az volt a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik az épületet. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vettek részt, hanem bevonták a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat. Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő győztesei a Hunyad megyei Nagyboldogasszony ferences templom és kolostor felett őrködő csapat, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium főépületét népszerűsítő X. A osztály, valamint a kolozsvári Református Kollégium csapata, azaz a Purjesz–Óváry-ház őre. Ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából brüsszeli tanulmányúton vesznek részt. A programban részt vevő 9 döntős csapat elmehet az Örökségünk őrei nyári táborába, valamint Electric Castle-, Double Rise- és Vibe fesztiválbelépőt és számos más díjat is nyertek a versenyzők. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár) 2017. május 3.Elsősorban vidéki iskolásoknak szóló Arany-vetélkedőt szervez az RMDSZAz RMDSZ Kulturális és Társadalomszervezési Főosztálya Arany János születésének kétszázadik évfordulója alkalmával szeptembertől több hónapon át tartó Aranyfesztet szervez iskolásoknak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége partnerségével. Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hetedikes-nyolcadikos diákoknak szervezik meg a programot, külön hangsúlyt fektetve a vidéki iskolákra. „A nagyvárosi iskolák minden más nagy versenyben szerepelnek, mi pedig úgy gondoljuk, hogy itt is vannak tehetséges gyerekek” – fogalmazott Hegedüs. A programhoz csatlakozik Demény Péter, Balázs Imre József, László Noémi, Kulcsár Árpád költő, Márton Evelin író – illetve egy meglepetés-szereplő is. A versenyre öt fős csapatok jelentkezését várják. Molnár Bea szervező elmondta, a fesztivál három nagy egységből áll. Elsősorban egy országosan meghirdetett kvízből, amelyben 48 óra alatt mutathatják meg a csapatok, mit tudnak Aranyról. Ez szeptemberben, iskolakezdés után kezdődik. A csapatoktól bemutatkozó videókat is kérnek, amely nem pontszámgyűjtéshez kell majd, hanem az ismerkedést segíti elő. Ezt követően hat nagy feladatot kapnak: Arany egy napját kell elképzeljék, azt, hogy hol kocsmázna, írná a verseit és így tovább. Ugyanakkor írniuk kell szerelmes verset egy közéleti szereplőnek, harmadik feladatkén pedig levelet kell írniuk Arany költő barátjának - egy meglepetés-személynek, akik szintén csatlakozik a programhoz. A továbbjutó csapatok októbertől novemberig kell elkészítsék a feladványokat – mondta el a vetélkedő másik szervezője, Újvári Dorottya. Például el kell játsszák Arany egy versét, amely a közösségi médiára is felkerül. A videó pontozása lájkversenyt jelent tulajdonképpen – hangzott el. Novemberben egy másik feladatot is be kell küldeni: Arany egyik karakteréről kell karikatúrát készíteniük a csapatoknak, tetszőleges módszerrel. A döntő december 8-9. között zajlik majd Kolozsváron, 10-én pedig Aranygála lesz, ahol a továbbjutók találkozhatnak a zsűrivel. A felkért költők workshopokat, kreativitás-gyakorlatokat is tartanak a csapatoknak. Az elkészült videókat is bemutatják az eseményen, ahol látható lesz majd egy kiállítás is. „Az Aranyfeszttel visszahozzuk a köztudatba, hogy ki is Arany János, miért tartjuk őt fontosnak. A több megyéből érkező csapatok megtanulják azt, hogy lehet kritizálni az irodalmat, újra lehet gondolni a saját meglátásunk alapján, és azt is, hogy mennyire fontos, hogy nekünk saját erdélyi magyar értékeink legyenek" – fogalmazott Hegedüs Csilla. Kustán Magyari Attila / maszol.ro 2017. május 4.21. századivá varázsolná az RMDSZ Arany JánostOrszágos diákfesztivállal emlékezünk a 200 éve született költőnkre Mit tudunk Arany Jánosról? Miért aktuális Arany költészete a ma embere és főleg a ma fiatalja számára? Hogyan élne ma Arany János? Ezekre a kérdésekre kaphatjuk meg a választ idén ősszel az RMDSZ Aranyfeszt elnevezésű, hetedik és nyolcadik osztályosoknak szóló országos diákfesztiválján. A tervek szerint a rendezvényen minden erdélyi megyét egy-egy városi és vidéki iskola képvisel majd, de Bukarestből is várják a versenyre jelentkezőket ötfős csapatokba szerveződve egy irányítótanár kíséretében. A verseny 2017 szeptemberében startol, és a december 8-a és 10-e közötti kolozsvári Arany-gálával ér véget. A diákok munkáit négy ismert erdélyi magyar költő – László Noémi, Márton Evelin, Balázs Imre József és Demény Péter – bírálja el, de meglepetésvendégként jelen lesz a megmérettetés magyarországi patrónusa is. A diákoknak többek közt szerelmes levelet kell írniuk, karikatúrát és kisfilmet kell készíteniük. A kétszáz éve született Arany János költő életét és munkásságát akarja újszerűen bemutatni az az RMDSZ-projekt, amelynek beharangozó sajtótájékoztatóját tegnap szervezték Kolozsváron. – Célunk, hogy a gyerekek saját fantáziájuk, eszközeik segítségével fedezzék fel, számunkra mit jelent, mit üzen Arany János a 21. században. Olyan kontextusba helyezzük Arany munkásságát, amely 200 év távlatából is igazi kortárssá teszi őt. A diákok úgy kerülhetnek közelebb a költő életművéhez, ha azt kreatívan, szabadon átértelmezhetik, személyre szabják az általuk készített fényképek, karikatúrák, videók és rövid írások által – magyarázta Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kulturális Főosztályának ügyvezető alelnöke. – Az Aranyfeszt három nagy egységből áll. Az első egységben a részt vevő csapatoknak egy általános kvízt kell kitölteniük, ami azt méri fel, hogy mit tudnak Aranyról. De nemcsak a tárgyi tudásra vagyunk kíváncsiak, hanem a gyerekek kreativitását is megdolgoztatjuk. A második egység során minden csapatnak pár perces bemutatkozó videót kell készítenie, amit ugyan nem pontozunk, de a feltöltés után bárki megtekintheti. Utána a csapatoknak azt kell kitalálniuk, hogyan telne ma Arany János egy napja, azaz hol írná a verseit, hol inná meg a kávéját. A csapatoknak szerelmes verset is kell írniuk egy ismert közéleti szereplőnek, majd a magyarországi sztárvendég-költőnek – közölte Molnár Beáta, a Társadalomszervezésért Felelős Főosztály munkatársa. – A feladatok között olyan is szerepel, hogy Arany egyik versét kell eljátszaniuk a gyerekeknek pár perces filmben. Ezt a filmet is feltöltjük a verseny honlapjára, és a legtöbb like-ot elérő alkotás lesz a győztes. A novemberi feladatok egyike a karikatúra-készítés lesz Arany valamelyik szereplőjéről, amit rajz vagy számítógépes grafika által valósíthatnak meg. Minden csoportnak meg kell szerkesztenie a kedvenc Arany-antológiáját illusztrációkkal ellátva, amit ki kell nyomtatniuk és beköttetniük. A decemberi gálán a csapatok találkoznak a zsűrivel, műhelytevékenységet szervezünk a diákoknak, kiállítjuk a beküldött Arany-antológiákat, és levetítjük a kisfilmeket – tette hozzá Újvári Dorottya, a Kulturális Főosztály munkatársa. A szervezők remélik, hogy a verseny megihleti a vidéki iskolákat is, sőt, ragaszkodnak ahhoz, hogy minden megyét egy-egy vidéki iskola is képviseljen. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 13.Nem óvatoskodnak a felszólalók az RMDSZ zilahi kongresszusánA román politikusok udvaroltak, a magyarországiak a románoknak üzengettek, az RMDSZ vezetői nem finomkodnak. Izgalmasabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak időpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek. masabb volt az RMDSZ zilahi kongresszusa, mint arra sokan számíthattak. A romániai és magyarországi meghívottak idpnként meglepő dolgokat mondtak, az RMDSZ-es felszólalások pedig néha kibeszélő show-ra hasonlítottak. Végre meglett a női kvóta, biztossá vált a szórvány képviselete, sokan beszéltek a Minority SafePackről, és még a melegjogok is szóba kerültek. Stratégiai dokumentumot, új Alapszabályzatot és Programot fogadott el a kongresszus A stratégiai dokumentum az RMDSZ prioritásait, teendőit tartalmazza, konkrét intézkedéseket javasol: a nyelvi jogok bővítését, a kisebbségi törvény parlamentbe való benyújtását, az intézményes párbeszéd megerősítését a pedagógusokkal, orvosokkal, gazdákkal, vállalkozókkal, a Mikó Imre szolgálat megerősítését. Az RMDSZ ugyanakkor vállalja, hogy 250 ezer aláírást gyűjt Erdélyben a Minority Safepack kezdeményezés támogatására, állandósítja a külföldi lobbit, pályázatot indít román tankönyvek megírására és a fiatal gazdák, vállalkozók támogatására, átfogó képzési programot indít önkormányzati képviselőinek. A Kongresszus négy határozatot fogadott el: a Minority SafePack, a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány, agrárpolitika és a marosvásárhelyi iskola kapcsán. „Az RMDSZ számára a legfontosabb a katolikus iskolába tanuló diákok érdekeinek védelme, azaz, hogy a jelenlegi tanévet zavartalanul be tudják fejezni, illetve a következő iskolai évben se maradjanak ki az oktatási rendszerből. Az iskola további működését biztosító döntések meghozatalának több hónapos halogatásának a célja az, hogy mind az érdekvédelem, mind a szülői közösség elfáradjon és feladja. Mindenkinek tudnia kell: a magyar közösség jogos igényét, a marosvásárhelyiek akaratát nem vehetik semmibe, nem adjuk fel. Nem hátrálunk meg!” – idézett a dokumentumból Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor. Az erdélyi gazdákat és vidéket célzó dokumentumot Tánczos Barna szenátor mutatta be, aki szerint egyes tagállamok mezőgazdasága és vidéki térségei különböző fejlettségi szinten vannak, és ennek megfelelően, különböző beavatkozásokat, eszközöket kell alkalmazni annak érdekében, hogy a vidéki közösségek ne legyenek hátrányos helyzetben a városi közösségekhez viszonyítva. Elengedhetetlen a pályáztatási rendszer az egyszerűsítése uniós és országos szinten is. Az arányosság és a szolidaritás elvét úgy kell összehangolni, hogy a 2021 utáni periódusban a nagygazdák elsősorban pénzügyi eszközöket érjenek el, míg a kisgazdaságok esetében a jövdelempótlás és - kiegészítés legyen meghatározó, mert fontos a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítése – áll a dokumentumban, amelyet Tánczos Barna, az RMDSZ Hargita megyei szenátora mutatott be. A Szövetség Nőszervezete NEEEM! (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) címmel kampányt indított, amelynek célja a megelőzés, az erőszakot elkövetők szigorúbb büntetése és a bántalmazott nő azonnali védelme. „Az állam által kínált megoldások nem elegendőek, nem nyújtanak sem azonnali, sem hosszú távú biztonságot, ezért az RMDSZ törvénymódosítást nyújt be a parlamentben, amely előírja a bántalmazó azonnali távoltartását, illetve szigorítja az erőszak büntetését” – szólalt fel a Nőszervezet kampányának részeként összeállított intézkedéscsomagot bemutató Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a törvénymódosítás egyik kidolgozója. Az Európai Unióban 60 millió ember él kisebbségben, ebből az erdélyi magyarok alkotják a legnagyobb őshonos közösséget. Az EU területén ugyanazoknak az emberi jogoknak és ugyanazoknak a kisebbségi jogoknak kell érvényesülniük, ezt pedig csak egy közös EU-s szabályozás szavatolhatja. Különböző nyelvi, nemzeti, etnikai közösségek békés együttélése, az identitásukhoz szükséges jogi normák kialakítása közös európai felelősség. Az RMDSZ és alapító partnerei 2011 eleje óta hosszú utat tettek meg a kezdeményezés előkészítésében. A Minority SafePack-ben megfogalmazott javaslatok védik a nyelv- és szimbólumhasználati jogokat, támogatják a nemzeti kultúrát és hagyományokat, egyenlő bánásmódot biztosítanak a többségi társadalommal szemben. A Minority SafePack elfogadása érdekében egy év alatt egymillió aláírásnak kell összegyűlnie legalább hét EU-s tagállamból – áll a dokumentumban, amelyet Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mutatott be. A 13. Zilahi Kongresszus elfogadta az RMDSZ új Alapszabályzatát, amely megerősíti a nők képviseletét az RMDSZ testületeiben, rögzíti, hogy a szórvány-magyarság parlamenti képviselője biztos befutó helyen legyen, és azt, hogy kötelezően a Szövetség minden megyei/területi szervezeténél válasszanak ügyvezető elnököt. A Szövetség programját célzó módosítások leginkább az esélyegyenlőségi, szociálpolitikai, ifjúsági, külügyi és a gazdasági problémák megoldására terjednek ki. Az ifjúságot a szülőföldön való letelepedésre ösztönzik, emellett a nők esélyeinek munkapiaci növelését, a férfiak és nők közötti bérszakadék csökkenését, és a nők elleni erőszak megelőzését is sürgetik. Külpolitikájukban szorgalmazzák, hogy a nemzeti jogszabályok mellett az európai intézmények is védjék az őshonos nemzeti kisebbségek által teremtett értékeket és ezt a sokszínűséget. Van női kvótája az RMDSZ-nek 463 szavazattal egyhangúan elfogadták az alapszabályzat módosítását, amely többek között a női kvóta bevezetését is tartalmazza. Az egyik módosítás szerint a Nőszervezet képviselői az RMDSZ helyi, megyei és országos testületeiben kötelező módon képviseletet kell nyerjenek. Tehát a megyei, területi választmányokban, a kongresszusi testületben, az SZKT-ban, Megyei vagy Területi Képviselők Tanácsában, helyi választmányokban a Nőszervezet és fiatalok kötelező módon képviseltetve kell legyenek. A helyi küldöttek tanácsának legkevesebb minden harmadik választmányi tagja nő kell legyen. A városi és községi közgyűlések összetételére ugyanez a szabály lesz érvényes. Nagy Zsoltnak üzent Horváth Anna Horváth Anna ügyvezető alelnök Nagy Zsoltnak írott leveléből idézett: "Elindultunk az úton. Túl vagyunk két országos választáson, sok helyen megújult a csapat. Ma a szervezet apraja-nagyja, az önkormányzatoktól a parlamentig veled együtt vallja, hogy újra kell építeni a bizalmat. Újra kell építeni a közösségi részét a szervezetünknek – vagy, ahogy te fogalmaztál - a Szövetséget az RMDSZ-ben: az emberek gondjainak és vágyainak meghallgatásával sok, elkötelezett, türelmes és alázatos munkával. Hegedüs Csilla: még ma is félünk a másságtól Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke markáns véleményt fogalmazott meg az alkotmánymódosítási javaslat szavazása kapcsán, amely során az RMDSZ képviselőházi frakciójának zöme megszavazta azt. "Még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett kis konzervatív házunk tája kibillen a (sosem létező) egyensúlyból. Ki kell nyitnunk az ablakot, be kell engednünk a friss levegőt. A női kvótának a szervezet alapszabályzatába való bevezetéséről is beszélt: "A mai Kongresszuson elindultunk a jó úton: ezentúl több nő lesz aktív része a döntéshozatalnak, több szakember segíti majd a munkánkat. Társadalmi vitát szervezünk, a kritikus hangokat meghallgatjuk. Mindezzel, mi, együtt, építjük a közösségünket. Építjük a jövőnket!" - mondta. Lőrincz Csilla: Nem kívánunk egyebet, mint egészséges egyensúlyt Az RMDSZ Nőszervezete elmúlt két évének eredményeiről, a női kvótáról, illetve a terveikről beszélt Lőrincz Csilla a szervezet alelnöke. "Van egy álmunk. Egy olyan világról, amelyet egyensúly jellemez. Amelyben szükségünk van egymásra, egymás folyamatos támogatására, minden alkotó elem hozzájárulására. Így kerek, egészséges egész. Ebben az egészben a nő is ott ül az asztalnál, ahol a döntések születnek" - mondta Lőrincz, majd felidézte a Nőszervezet elmúlt két éves munkáját, így a közösségi élet fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikről, a hangsúlyosan nőket érintő betegségek megelőzéséért szervezett kampányról, a parlamenti választások eredményeiről, az önkormányzati képviselő nők képzéséről, majd a legaktuálisabb projektjükről: a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom nevű kampányunkról. "Idén elérkezettnek láttuk az időt, hogy a nőket érintő legsúlyosabb kérdést felvállaljuk, a legégetőbb feladattal és a hosszútávú megoldásokkal is foglalkozzunk. Törvénymódosításra van szükség. A mentalitásváltás érdekében pedig civil szervezeti támogatással, szakértelemmel iskolai tájékoztatókat szervezünk. Köszönet azoknak, akik eddig megértették a helyzet súlyosságát, és aktívan bekapcsolódtak a kampányba! Minden harmadik nőt ér erőszak élete során" - hangsúlyozta a politikus. A női kvótáról elmondta, az egészséges egyensúlyra törekednek, és arra kérte a küldötteket, hogy támogassák azt. Transindex.ro 2017. május 18.RMDSZ, a liberális trendiségA kommunista rendszerben a pártkongresszusoknak nem volt tétjük. Azokat kötelező gyakorlatként megrendezték, funkciójuk a demokratikus látszat fenntartása és az erőfitogtatás volt. A rendszerváltás után üdítő változásnak számított, hogy a pártkongresszusoknak tétjük lett: tényleges kérdések dőltek el a küldöttek szavazatai nyomán. Mindez az RMDSZ vonatkozásában 2003-ig tartott, ez volt az utolsó kongresszus, amikor a helyszínen érdemi döntések születtek, annak dacára, hogy Markó Bélának nem volt kihívója. Ezen a gyűlésen írták át pártelvűre az alapszabályzatot, váltották ki a belső választást részleges tisztújítással, tették ad acta a nemzeti kataszter intézményét és szüntették meg Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkcióját. Azóta az RMDSZ lényegében tét nélküli kongresszusokat tart, ami nem róható fel a szervezetnek. Legfeljebb annyiban, hogy ha valóban az lenne, mint amit hirdet magáról – vagyis az erdélyi magyarság pluralizmusát lefedő sokszínű szervezet –, akkor lennének reális nézetkülönbségek és reális viták. Az igazság az, hogy a tét nélküli, előre megírt forgatókönyv szerint zajló, PR-célokat szolgáló kongresszusszervezés nem RMDSZ-specifikus, hanem sokkal inkább része a modern demokráciáknak. Hatalom az oligarchia kezében A pártelvű versenydemokrácia pártoligarchiák versenyét jelenti. Egy párton belül pedig az oligarchia jellemzően kézben tartja a hatalmat. Különbség legfeljebb abban van, hogy a párttagság zöme azonosul vagy nem a pártvezetés irányvonalával. Az RMDSZ esetében vélelmezhető az azonosulás, hiszen akik helytelenítették a jelenlegi politikát, azok távoztak a szövetségből: vagy visszavonultak a közélettől, vagy egy másik pártban folytatták munkájukat. A minap lezajlott RMDSZ-kongresszus a párthoz közel álló internetes portál állításával szemben nem hozott semmi izgalmat. Bejött a papírforma, a küldöttek megszavazták, amit kellett, kiálltak a Minority SafePack mellett, módosították az alapszabályzatot. Beiktatták az egyharmados női kvótát és intézményesítették a székelyföldi szavazóbázisra alapozódó szórványképviseletet. Elfogadtak egy közhelyeket tartalmazó stratégiai csomagot, amelyben természetesen a területi autonómia nem szerepel. A rendezvényre meghívtak minden magyarországi parlamenti pártot, leszámítva a Jobbikot. Úgy látszik, az RMDSZ nem halad a korral, nem jutott még el a vezetéshez annak a híre, hogy a Jobbik már a ballib oldal szerint sem szélsőséges párt, hanem a jogállam bajnoka (a magát balra sorolók mellett e párt is támogatta a lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát, s tette ezt a jogállamra hivatkozva), a demokrácia nagy reménysége a liberális megmondóemberek jelentős része számára. A kongresszuson nem meglepő módon jelen volt és beszédet mondott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki megszólalásában a testvérharc megszüntetésének fontosságát emelte ki. Végső soron nézőpont kérdése ez is. A „polgári” párt teljes behódolása és önmagából való kifordulása a metamorfózist levezénylő elnök szemszögéből akár így is kinézhet. Az RMDSZ kisebbségei Ami némi színt vitt a kongresszusba, az korunk egyik ideológiai rákfenéjének, a genderideológiának a beszüremkedése volt. Amikor több mint negyed évszázada a Független Magyar Kezdeményezés küldöttje a Bálványosi Szabadegyetemen azt találta mondani, hogy a nemzeti kisebbségek problémája és a homoszexuálisok ügye végtére is hasonló módon kezelendő, hiszen mind a kettő egy társadalmi kisebbség, akkor azt hittem, rosszul hallok. Majd levontam a következtetést: rossz helyen vagyok. Szerencsére eltelt pár év, és a Fidesz vezetőinek szeméről lehullt a liberális hályog. 27 év után azt kell megélnem, hogy az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint igen hasonló gondolatmenetet terjesztett elő a szervezet kongresszusán. Hallgassuk csak! „Milyen alapon várhatom el a többség türelmét velem kapcsolatban, ha másfajta helyzetekben, amikor én magam is a többséghez tartozom egy adott kérdés megítélésében, nem vagyok türelmes a másik kisebbséggel?”. Vagyis az erdélyi magyarság legnagyobb támogatottsággal bíró pártjának második embere egy kalap alá veszi az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét egy biológiai devianciával. El lehet merengeni emberbaráti módon – a tolerancia, az empátia elvi alapján – azon, hogy nem kellene hátrányban részesíteni a saját nem iránti vonzódással megvert embereket. Jómagam sem helyeselném a homoszexualitás kriminalizálását. Viszont a homoszexuálisok házassága nyilvánvalóan utat nyit az egynemű párok előtt arra, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, amit gyermekvédelmi okokból értelmes, egészséges ember aligha helyeselhet. Az RMDSZ törvényhozói elismerést érdemelnek, mert többségük megszavazta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely arról szól, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. E módosításnak erénye éppen az, amit felró annak Porcsalmi, vagyis hogy megakadályozza majd a legfőbb jogi normába való beépülése esetén a homoszexuálisok házasságkötésének későbbi törvénybe iktatását. Nem sok jót ígér Hegedüs Csilla hasonló szellemű felszólalása sem. „Azért, mert még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett konzervatív házunk tája kibillen az egyensúlyból. Miközben minden fórumon azt mondjuk, hogy bennünket, kisebbségieket – a »másokat« – nem becsül a többség, nem tartja tiszteletben a jogainkat, mi magunk is ugyanazt tesszük.” A rövid ideig kultuszminiszterként és miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus, aki jelenleg az RMDSZ nőszervezetének alelnöke és a kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a párt honlapja szerint olyan programok kidolgozásáért és működtetéséért felelős, amelyek az erdélyi magyarság identitástudatának növelését, kultúrájának fejlődését célozzák. És ő az, aki a konzervatív értékeket ostorozza, és arra bíztat, hogy nyissuk ki az ablakot, engedjük be a friss levegőt. Az ilyen ablaknyitás a mai viharos időben könnyen oda vezet, hogy kiviszi a porral együtt évszázados értékeinket is. Hegedüs ráadásul a vasárnapi kívánságkosarat állítja szembe a színházi világgal, mint kortárs üdítő pozitívummal. A színházi világot, amelyben Csíkszeredától Kolozsváron át Temesvárig egyre inkább elharapózik a kozmopolitizmus, rosszabb esetben a nemzetgyalázás. A női kvóta erőltetett Nem feltétlenül illeszkedik ebbe a logikai sorba, de távol sem áll tőle a női kvóta intézményesítése, amelynél abszurdabb ötlet kevés képzelhető el. Onnan kezdve, hogy alkotmányos szinten garantálják a női jogegyenlőséget és a társadalom sem néz görbe szemmel a női politikusokra (sőt), szabad az út a nők előtt a politikai pálya irányába is. A női kvóta nem demokratikus, hanem erőltetett és versenyellenes. Keleten tehát a helyzet változatlan. Az RMDSZ maradt, ami volt: egy alibiszervezet, amely nemzetstratégiai perspektívát nem mutat, erőt kifelé nem képvisel (csak befelé, az erdélyi társadalom irányába), érdeket védeni, ha akar, sem nagyon tud, elvhűség tekintetében pedig már számtalanszor megbukott. Mindez most színesedett egy kis gyökértelen liberális „trendiséggel”. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. május 19.FUEN - Navracsics: A kultúra tesz minket azzá, akik vagyunkNagy érdeklődésnek örvendett a FUEN 17. kongresszusának tegnap délutáni panelbeszélgetése Az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz témában, amelynek meghívottja Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa volt. A beszélgetés moderátora, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke úgy vélekedett: nekünk, Európa őshonos nemzeti kisebbségeinek nagyon sokrétű hozzájárulásunk volt az évszázadok során az európai kulturális hagyatékhoz, nagymértékben meghatároztuk az európai kultúrát. Táncaink, folklórunk, épített örökségünk mind hozzáadott valamit Európához – ezért is járhatott Europa Nostra kitüntetés Kallós Zoltánnak is. Ugyanakkor a kulturális örökség nem csak a dicső múlt lenyomata, hanem egy jobb élet, a régiók fejlődésének lehetősége is a turizmus vagy befektetők vonzása által. A kultúra összeköt minket, európaiakat, egymással. A kulturális örökség megőrzéséhez ugyanakkor megfelelő források kellenek. Egyenlő mértékben kell őrizni a kisebbség és a többség kulturális örökségét, amit sajnos Románia még nem ismert fel: nálunk például a kulturális minisztérium által az épületek állagmegőrzésére szánt összegnek alig 1 százaléka jut a magyar vonatkozású műemlékekre, holott azok a műemléképületek 20 százalékát teszik ki. Arra is emlékeztett: a román állam blokkolta a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való felvételét, a kisebbségi törvényt pedig 10 éve még mindig csak ígérgetik. „Meg kell érteni, hogy nem akarunk semmit elvenni a románoktól”, tette hozzá. Elmondta: szükség van egy erős Európára, egy olyan Európára, amely megvédi a romániai magyarokat. Szükség van egy olyan európai törvényre, amely segít megvédeni jogainkat, múltunkat, s ezzel jövőnket. 2018 a kulturális örökség éve Navracsics Tibor, aki első uniós biztosként vett részt a FUEN kongresszusán, arra emlékeztetett, hogy a kulturális örökség a kulturális sokszínűség része, amit az Európai Unió alapvető jogok chartája is véd. A kulturális örökség közös kincs, amit nem szabad múzeumokba zárni, hiszen ez mutatja azoknak az embereknek a történetét, akik itt éltek, élnek. A kulturális örökségnek ilyenformán az együttéléshez, kölcsönös tisztelethez van köze, és ezekre alapozva kell felépíteni a közös jövőt. „A kultúra tesz minket azzá, akik vagyunk” – magyarázta. A kulturális örökség összehozza a közösségeket, tette hozzá. Hogy ezt az Európai Unió is elismeri, annak az a bizonyítéka, hogy 2018-at a kulturális örökség évének nyilvánítja. Ezzel az egyik cél az, hogy a programok során a kulturális örökség aktív részeseivé tegyék a fiatalokat, másfelől pedig, hogy rávilágítsanak a kulturális örökség gazdasági, társadalmi értékeire, vonzataira, vagyis a múlt tisztelete mellett az örökség jövőjéről is beszéljenek, hiszen a kulturális örökség megőrzése, például a turizmus révén, közvetve mintegy 7 millió munkavállalónak biztosít munkahelyet. Navracsics a fiatalok nyelvtanulását szorgalmazza Navracsics kitért arra is, hogy az új nyelvek tanulása segíti a kölcsönös megértést, nem utolsó sorban új horizontokat nyit egymás között, így biztosként szorgalmazza a fiatalok nyelvtanulását. A civil szektorban igen fontos, hogy a közszolgák többnyelvűek legyenek, másrészt a többnyelvűség elősegíti az elhelyezkedést a munkaerőpiacon. Mint kifejtette, az ideális az lenne, ha minden EU-polgár az anyanyelve mellett még két nyelvet beszélne, ehhez pedig az Európai Uniónak kell megteremtenie a lehetőséget, hogy polgárai már igen fiatal kortól kezdve nyelveket tanulhassanak. Emlékeztetett: az Európai Unióban 60 helyi nyelv létezik, ezeket 40 millióan beszélik – ez is elég ok a nyelvi sokszínűség bátorítására, mondta. A biztos értékelte a FUEN tevékenységét, végezetül néhány olyan európai programot sorolt fel, amely a nyelvtanulást, más nyelvek megismerését is célozza (Európai Nyelvek Napja, Erasmus Plusz program), kifejtve, hogy a nyelvi sokszínűségben látja Európa jövőjének sikerét. Lucian Nastasă Kovács, a Művészeti Múzeum igazgatója úgy vélte, Románia különleges helyzetben van a kulturális sokszínűséget illetően, hiszen legnagyobb értelmiségi személyiségei a nyugat hatására teljesedtek ki, másfelől a román kultúra rendkívül sokat köszönhet az itt élő őshonos kisebbségeknek. Ennek szemléltetésére múzeumi látogatásra invitálta a jelenlévőket, majd rávilágított a zsidó kisebbség – az egyetlen olyan kisebbség Közép- és Kelet Európában, amelynek nem voltak nemzeti, területi követelései – művészetben, kultúrában vállalt fontos szerepére, ami az együttélés kiváló példájaként is említhető. Sajnos az utóbbi időben ismét teret hódít a nacionalizmus – mondta. Úgy vélte: a továbbiakban két lehetőség közül választhatunk, az egyik út a nacionalizmus, amely mindig háborúkhoz vezetett, a másik pedig a multikulturalizmus alapelveinek az elfogadása. Susann Schenk, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) főtitkára felszólalásában azt emelte ki, hogy a FUEN fő feladata a kulturális és nyelvi örökség megőrzése. Mint elmondta, ennek érdekében több hálózatot építettek ki, és több projektet (például Odüsszea, kisebbségek múzeumának hálózata stb.) támogattak, egyik közeljövőbeli tervük pedig a kisebbségek házának felavatása a német-dán határ közelében lévő Flensburgban. Emellett a médiák együttműködésének támogatása, vagy a különféle, kisebbségiek számára kigondolt nemzetközi sportesemények szervezése mind abból a megfontolásból indult, hogy a különböző nyelveket beszélő embereket közelebb hozza egymáshoz. Végezetül Adriana Cupcea, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója egy egészen különleges kisebbségről, a muszlimokról beszélt, akikkel kapcsolatosan számos sztereotípia él, és sokan egyből a terrorizmussal azonosítják őket. Prezentációjának „főszereplője” a Dobrudzsában élő török és tatár őshonos muszlim kisebbség volt, amelynek románokkal való együttélése, egymás kultúrájának megismerése számos pozítivumot mutat – elég csak a legismertebbekre, a gasztronómiai hatásokra vagy a Murfatlar borokra gondolni. Összegzésképpen Hegedüs Csilla moderátor találóan jegyezte meg a panelbeszélgetés témája kapcsán: Európa nem létezhet azon kultúra nélkül, amit mi, őshonos kisebbségek hoztunk létre. Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár) 2017. május 30.Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásáhozMindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját. Még egy bíztató ölelés „Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő. Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.” Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője. A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg. A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése. Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául. Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el. Székely Kriszta „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé” Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is. „A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat. Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá. Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott. Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával. A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget. Dézsi Ildikó Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt. Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján. A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak. Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély. Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek. Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára. A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát. A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”. A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek. A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta. Kerekes Edit Brassais ballagás a szimbólumok jegyében A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta. Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul. Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.” A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el. A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.” Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak. A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe. A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.” A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12. Póka János András A jövő rajtatok keresztül lép be a világba A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.” Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.” A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra. A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára. A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével. Balázs Bence A zene nyelvén értők is elbúcsúztak „Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!” A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.” Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”. A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 16.Középpont: erdélyi lutheránus ifjak találkoznak VálaszútonHarmadszor szervezik meg a Középpont Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozót, Válaszd az életet! mottóval ezúttal Válaszúton, július 18. és 22. között – írja az evangelikus.net. Július 18., kedd: 16 óra Nyitó istentisztelet, 21 óra Táncház: Harmadik Zenekar. Július 19., szerda: 9 óra Áhítat Szeverényi János lelkésszel, 10 óra Balázs Bécsi Attila tanár előadása, A kard és kasza – Wass Albert nyomában, 14 óra válaszúti Kallós Múzeum látogatása (csoportonként), alternatív programok: néptáncoktatás, népdaltanulás, kézművesség, sporttevékenységek, akadályverseny, 19 óra Áhítat Szeverényi János lelkésszel, 21 óra Koncert: Bagossy Brothers Company. Július 20., csütörtök: 9 óra Áhítat (Szeverényi János), 10 óra Marosán Csaba színművész Luther asztalánál című előadása, 14 óra Alternatív programok: néptáncoktatás, népdaltanulás, kézművesség, sporttevékenységek, 16 óra Zarándoklat a bonchidai kastélyhoz, kastélybemutató előadás (Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust alapítvány elnöke), 19 óra Áhítat a bonchidai református templomban (Szeverényi János), 21 óra Magyarpalatkai Banda. Július 21., péntek: 9 óra Kirándulás Szamosújvárra, 10 óra Áhítat az örmény katolikus katedrálisban (Szeverényi János), 11 óra Városnézés Balázs Bécsi Attila vezetésével, 14 óra Kirándulás Kolozsvárra, 17 óra Záró istentisztelet a kolozsvári evangélikus templomban, 21 óra Táncház: Harmadik Zenekar. Szombaton, reggeli és úti áldás után hazautazás. Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 20.Hungarikum lett Torockó épített örökségeMárcius 21-től kiemelkedő nemzeti érték, mától hungarikum Torockó épített öröksége. Ezentúl hivatalosan is közös értéke a magyarságnak, amely népszerűsítését Magyarország Kormánya is vállalja – hangsúlyozta kedden, a Hungarikum Bizottság kecskeméti ülését követően Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. „Mára már azt látni és érezni, hogy a szórványban, a Fehér megyei Torockón megfordult a trend, amely 20 évvel ezelőtt még súlyosan fenyegette a települést. A fiatalok családot alapítanak itt, munkahelyek vannak. Új utak, csodálatos felújított épületek várják az ide látogatókat, Torockó ma nemcsak hogy él, de virágzik is, és minden bizonnyal Erdély egyik legszebb települése” – fogalmazott a Torockó épített örökségét hungarikummá felterjesztő kulturális szakember. Emlékeztetett: Torockó 1999 óta Europa Nostra-díjas település, és a Kelemen Hunor által vezetett Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, a helyi önkormányzat és a Transylvania Trust Alapítvány közös erőfeszítéseinek eredményeként 2012 óta szerepel az UNESCO világörökségi jegyzék várományosi listáján. „A mai díj újabb óriási lépés, amely számos lehetőség előtt nyitja meg az utat. Torockó még több látogatót vonz majd, amelynek köszönhetően újabb munkahelyek jönnek létre, a többi hungarikummal együtt szerte a világban bemutatják értékeit” – tette hozzá Hegedüs Csilla. Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság törekvései között szerepel a magyar közösség identitástudatának erősítése az épített, tárgyi és szellemi örökség megfelelő hasznosítása által, de a turisták térségbe való bevonzása is. „Azt tapasztaljuk, munkánknak van értelme és van eredménye. Érdemes értékeinkre vigyáznunk, érdemes műemlékeinket felújítanunk, hiszen 2017-ben kiemelkedő nemzeti értékké vált Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, a nagybányai művésztelep és festőiskola, Torockó épített öröksége pedig mától Hungarikum is. Törekvéseinkkel azt akarjuk üzenni a fiatalabb generációnak, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon jövőt tervezni” – összegzett Hegedüs Csilla. Erdély.ma 2017. június 28.Sikeres üzleti tervek és barátságok születtek a kalotaszentkirályi Örökségünk Őrei táborbanKalotaszentkirály adott otthont idén is az Örökségünk Őrei tábor második kiadásának június 23–26 között. Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének kulturális főosztálya által szervezett táborban több mint 70 diák gazdagodott újabb élményekkel és szakmai tudással – fogalmaznak a szövetség sajtóközleményében. A diákok olyan üzleti terveket dolgoztak ki, amelyek hasznosítják a település és Kalotaszeg épített és kulturális örökségét. Összesen hét iskola képviseltette magát a háromnapos táborban: a dévai Téglás Gábor Líceum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a brassói Áprily Lajos Elméleti Líceum, a kolozsvári Református Kollégium, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai együtt fedezték fel a falut és találtak ki projekteket annak fejlesztésére. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a táborba érkező fiatalok megtanuljanak együtt dolgozni, közösen tervezni – mondta Újvári Dorottya, a kultúráért felelős főosztály munkatársa. Az szerették volna elérni, hogy a diákok otthonosabban mozogjanak ebben a környezetben, és erre legjobb megoldásnak bizonyult a diákok vegyes csapatokba való elhelyezése. A főosztály munkatársa szerint ez volt a legmegfelelőbb módszer arra, hogy a szakmai tudás elsajátítása mellett új barátságok is szülessenek a táborban. A diákok munkáját szakemberek segítették: Makkai Bence, Hegedüs Csilla, Winkler Gyula, Benedek István, Krippán Kinga, Kádár Magor, Márton Kata és Tamás Ágnes, akiknek köszönhetően fantáziadús és jól kidolgozott projektek születtek. Vasárnap a kalotaszentkirályi kultúrotthonban Póka András György polgármester jelenlétében egy befektetői konzorciumnak mutatták be a diákok a táborban elkészített projekteket. Izgalmas üzleti tervek készültek, amelyek a kalotaszentkirályi értékeket hasznosítják, munkahelyeket teremtenek és fejlesztik a helyi közösséget. A polgármester és a szakemberekből álló befektetői konzorcium mind a nyolc elkészült projektet értékelte, sőt néhányat közülük gyakorlatba is akar ültetni. „A kulturális örökség elemeinek fontos szerepük van a helyi gazdaság fejlesztésében, a lokális és globális érdekek pedig ötvözhetők a szülőföldön való gyarapodás érdekében” – hangsúlyozta Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, aki egy szakmai előadás keretében osztotta meg nézeteit a táborozókkal. „Panziók, bicikli utak, programok és fesztiválok: ezek voltak a főbb projekt ötletek, de szerepelt az elképzelések között a Bánffy-örökség és az Ady Endre-kultusz hasznosítása is. A diákok felismerték a kulturális örökség és a hagyományaink turizmus- és településfejlesztő hatását, a projekteken keresztül megmutatták Kalotaszentkirály és Kalotaszeg óriási potenciálját” –összegzett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 29.Hungarikum Napok: kulturális és szórakoztató programkavalkád SzebenbenA gasztronómiára és a kultúrára is nagy hangsúlyt fektetnek a csütörtökön kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozaton, amelyre Erdélyből és Magyarországról is várják az érdeklődőket. Nemcsak a városban és a környéken élő magyarságot kívánja megszólítani a nyolcadik alkalommal sorra kerülő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozat, hanem egész Erdélyből és Magyarországról is várnak vendégeket a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó kulturális és szórakoztató eseményre – mondta el a Krónikának Serfőző Levente, a főszervező Híd Egyesület elnöke. Mint kifejtette, a magyar értékeket felvonultató és népszerűsítő esemény fokozatosan, organikusan épült fel: míg nyolc évvel ezelőtt még csupán három üstben főztek a szebeni falumúzeum korondi háza mellett, az évek során egyre több programot szerveztek, igyekeztek megszólítani a gyerekes családokat, így ma már sokan érdeklődnek a Hungarikum Napok iránt. A főszervező hozzátette, Nagyszebenben a hivatalos adatok szerint 2100 magyar él, a korábbi években pedig a Hungarikum Napokon ötezren vettek részt, így remélik, idén még többen érkeznek. „Bár nem döntünk rekordokra számok tekintetében, úgy vélem, szép eredmény, hogy a szebeni magyarság számának több mint duplája szokott ellátogatni a rendezvényre, hiszen sokan jönnek Székelyföldről, Magyarországról is. Reméljük, az időjárás is kedvezni fog, hiszen a programok jó része szabadtéri, számos rendezvénynek az Astra falumúzeum ad otthont. A környékbeli vegyes házasságban élőket is igyekszünk megszólítani, arra ösztönözni, hogy jöjjenek, hiszen így a más nemzetiségű házastársak és a gyerekek is megismerhetik a magyar értékeket” – részletezte Serfőző Levente. Kiemelte, idén a rendezvény keretében konferenciát szerveznek, amelynek egyik partnere a magyarországi földművelésügyi minisztérium. A Hungarikum és Transylvanicum – értékek, márkák, ízek című konferencián előadást tart Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, valamint Alin Chipăilă, a Szeben Megyei Turisztikai Egyesület elnöke. „Az idei nagyszabású gulyásfőzőverseny zsűrielnöke Csányi Sándor, Magyarország »gulyáskirálya«, aki tavaly is vendégünk volt. A rendezvénnyel 2019-re is készülünk, amikor Nagyszeben viseli az Európai Gasztronómiai Régió címet, és ennek keretében a magyar gasztronómiai értékek bemutatására is sor kerül. A Hungarikum Napokkal természetesen nemcsak a közösség összefogására és szórakoztatására összpontosítunk, hanem kulturális értékeink bemutatására is” – fejtette ki a főszervező. A rendezvénysorozat gazdag kulturális kínálattal is várja a közönséget, a vízaknai református templom udvarán nyitják meg a Hátrahagyottak emlékezete című, az aradi vértanúk után maradt özvegyek sorsával foglalkozó szabadtéri tárlatot, amelynek kurátora Szebeni Zsuzsanna. Bemutatják az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület: Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában – Tanulmányok az EMKE 130 évéről című kötetet, a rendezvényen előadást tart Bartha Katalin Ágnes kutató, levéltáros, a kolozsvári Szabédi Emlékház vezetője. Színházi előadás és filmvetítés is várja a közönséget, a budapesti Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című produkcióját, valamint Bereményi Géza 1988-as Eldorádó című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Kézművesvásár, lovasíjász-bemutató, néptáncelőadás és gyermekeknek szóló rendezvények is várják a közönséget a Hungarikum Napokon, amelynek részletes programja a Szeben.ro oldalon érhető el. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2017. július 14.Kiemelt helyen Háromszék értékeiEgyebek mellett Kőrösi Csoma Sándor életműve és a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszer is bekerült az Erdélyi Értéktárba, további öt erdélyi magyar értékkel együtt pedig a Nemzeti Értéktárba is javasolják – ismertette közleményében az RMDSZ. Az Erdélyi Magyar Értéktár bizottságának tegnapi gyűlésén 37 értéket javasoltak az értéktárba, a bizottság a tanácskozást követően a csíksomlyói búcsút, valamint további hat erdélyi magyar érték felvételét javasolta a Nemzeti Értéktárba, amelyek következő lépésként hungarikummá válhatnak. A javaslatok megvitatása nyomán a felterjesztettek közül tizenkettő – köztük több háromszéki is – az Erdélyi Értéktár részévé vált: a csíksomlyói búcsú, Kőrösi Csoma Sándor életműve, a kürtőskalács, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszerek, a madéfalvi Siculicidium-emlékmű, a kilyéni unitárius templom és falképei, Bikfalva épített öröksége, a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület a Szent Anna-tóval, a Sebes-Körös völgye és a Révi-szoros, a parajdi Sószoros és sóbánya, valamint a szatmári Református Gimnázium falfestményei. Ezek közül többet kiemelt nemzeti értékké terjeszt majd fel a testület, például a Csomád-Bálványos természetvédelmi területet a Szent Anna-tóval és a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszereket. Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke hangsúlyozta, arra törekednek, hogy védnökei legyenek az erdélyi értékeknek, megőrizzék és felújítsák azokat, hiszen nemcsak az erdélyi magyarok, de az egész nemzet számára reprezentatívak. Hozzáfűzte: reméli, hogy az egész Kárpát-medencei magyarság közös értéke, a csíksomlyói búcsú hungarikummá válhat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 18.Csontvázak a főtéren: múltunk megértésében segítenek a régészekA TIFF-házat zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők a Csontvázak és kincsek a Szent Mihály-templom körül című beszélgetésen, ami mindenképpen jelzésértékű arra nézve, hogy a kolozsváriak számára fontosak azok a régészeti leletek, amelyek idén előkerültek a főtéri ásatások során. Csók Zsolt és Bajusz Mátyás régészek számoltak be az eredményekről csütörtökön a Kolozsvári Magyar Napokon, a találkozót Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke moderálta. Csók Zsolt, az Erdélyi Történeti Múzeum régésze először bemutatta azokat az előzményeket, amelyek ahhoz vezettek, hogy a főtér nyugati oldalán, a Szent Mihály-templom körül munkatársaival elkezdték az ásatásokat, korábban erről egy interjúban számolt be a Maszolnak. Kolozsvár polgármesteri hivatala gyalogos övezetet akart kialakítani a főtér nyugati oldalán, viszont régészek bevonása nélkül kezdte el a munkálatokat. Ez nyíltan szembement azzal, amit a műemlékes bizottság 2015. április 4-én megkövetelt, hívta fel a figyelmet Csók. Február végén egy újságíró hozta a régészek tudomására azt, hogy mi történik a főtéren, akik a hír hallatára kirohantak, és „ordítozva” próbálták leállítani a munkálatokat. A régészek mellett a katolikus egyház, pontosabban Kovács Sándor főesperes végig partner volt az ügyben, anyagilag is támogatta a régészek munkáját. Hegedüs Csilla elmondta: reméli, hogy az önkormányzatban most már megértették, hogy így kell dolgozni. Csók Zsolt beszámolt arról is, hogy bár javarészt a kolozsváriak örömmel fogadták a kutatást, sok olyan véleménnyel is találkozott, hogy biztosan azon dolgoznak, hogy bebizonyítsák a dákóromán kontinuitáselméletet, és volt, aki legszívesebben elkergette volna őket a templom a környékéről. A régész szerint a szakma célja nem más, mint az, hogy minél tisztább képet nyújtson a múltunkról. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy mi mindent találtak a Szent Mihály-templom körül. Ezeket az információkat Csók Zsolt többek közt azzal egészítette ki, hogy egy új kutatás tétje az, hogy az összesen 261 sír alapján megvizsgálják a különböző évszázadokban élt személyeket – például azt, hogy a különböző korszakokban mennyit éltek az emberek, miben haltak meg stb. A legrégebbi sír, amire rátaláltak, a 15. századból származik. Mivel sok kerámiatöredéket találtak, rájöttek arra is, hogy a templom előtti rész vásártérként szolgált a 12–13. században. Bajusz Mátyás a római kori leletekről beszélt. Elmondta, az akkori Napoca alaprajza sakktábla alapú volt, amit két főút szelt át. „Most Napoca központjában vagyunk” – jegyezte meg a TIFF-házban. Bár nagyon kevés római kori leletre bukkantak, három és fél méter mélyen találtak egy kerámiaégető kemencét, ami a régész elmondása szerint precedens nélküli, ilyen masszív hatodik századi leletet korábban nem találtak. De emellett előkerült egy elhasznált küszöbkő is. Csók Zsolt új kutatásából is szemlézett, amelyet a Jósika-palota – más néven Lábasház – körül végeztek. Elmondta, a műemléktulajdonos a költségektől függetlenül buzdította munkára a régészeket, mivel látta az ügy fontosságát. Árpád-kori és 18. századi leletanyagokat is találtak. Csók szerint a leletek szenzációsak: a 18. századból zománcolt kerámiákat – ezeket valószínűleg a társadalmi felsőközép használt –, kályhacsempét, egy asztali lámpa alját és egy állat formájú tintatartót is találtak, ez utóbbit a 16. századra is lehet datálni. Egy 6 méter mély kútra is bukkantak, amelyet a 18–19. századi források sokat emlegetnek. Bejelentette: az Erdélyi Történeti Múzeumban tavasszal kiállítást szerveznek ezekből a leletekből. Kovács Sándor főesperes is jelen volt a beszélgetésen, aki történelmi eseménynek nevezte a Szent Mihály-templom körüli ásatásokat. Hegedüs Csilla megjegyezte: ma máshol tartanánk, ha minden műemléktulajdonos a főespereshez hasonló hozzáállást tanúsítana ebben a kérdésben. Jövőre publikációban foglalják össze mindazt, amit a Szent Mihály-templom körüli régészeti kutatás jelent, árulta el Csók Zsolt. Tasi Annabella / maszol.ro 2017. augusztus 21.Méltóságteljesen viszonyulni a családi múlthoz, örökséghezKolozsváron is bemutatták Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című dokumentumfilmet 1949-ben a román állam gyakorlatilag egy tollvonással megfosztott egy egész társadalmi réteget mindenétől, majd megkísérelték még emlékét is eltörölni. Hogyan gondolnak ma az utódok nagyapáikra, dédapáikra? Csak az ezüst teáskészlet maradt meg esetleg a főúri múlt örökségeként, vagy más, örökérvényű útravaló is? – elsősorban erre a kérdésre keresi a választ Szederkényi Olga Az erdélyi arisztokrácia diszkrét bája című, egyelőre két részből álló, sorozatosnak tervezett dokumentumfilmjében. A 8. Kolozsvári Magyar Napok keretében a főtéri Bánffy-palotában szervezett dokumentumfilm-bemutatón Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke beszélgetett Szederkényi Olgával a film készítésének körülményeiről, tapasztalatairól. Az első epizód Bánffy Miklósról és leszármazottairól, a második pedig Bethlen Istvánról és utódairól szól. A beszélgetés nagyobbrészt az első rész szereplőire összpontosult, nem utolsósorban azért, mert Bánffy Miklósnak ma két unokája és három dédunokája van, de él egyetlen leánya, Katalin is, aki maga is kiemelt alakja a dokumentumfilmnek. Neki az otthona volt az „erdélyi Versailles”, a visszavonuló német hadsereg által felgyújtott, majd rosszindulatú kezek által minden ingóságában szétzúzott, kifosztott bonchidai kastély. – A film nagy érdeme, hogy emberközelbe hozza az arisztokratákat, akik valamikor erdélyi magyar sorsunkért felelősek voltak, történelmünket irányították – állapította meg Hegedüs Csilla, aki a koncesszióba vett kastélyegyüttes felújításán jelenleg is dolgozó Transylvania Trust Alapítvány elnöke. Mint mondta, 17 éve ismerkedett meg a kastély örökösével, Bánffy Katalinnal Budapesten; a varázslatos személyiségű idős hölgy ma is hihetetlen derűvel, humorérzékkel képes viszonyulni a világhoz és történéseihez. Apja kívánsága szerint1944-ben hagyta el édesanyjával Bonchidát, hogy Budapesten vészeljék át a háborút; 1946-ban házasodott meg Ted Jelennel, akit aztán az amerikai hadsereg tisztjeként a marokkói Tangerbe helyeztek ki, így Bánffy Katalin új földrészen kezdett új életet, nevelt fel három gyermeket. Bevallása szerint soha nem akar visszatérni többé Bonchidára, mert nem szeretné mostani állapotában látni a kastélyt. – Hálás volt a sorsnak, hogy ott nőhetett fel; sokat mesélt arról, hogy mennyire szeretett a Szamosban úszni, a különféle egzotikus növényekkel benépesített kastélyparkról. Mint mondta, a főlépcsőház falain az ősök portréi már kamaszkorában azt a nyomasztó gondolatot ébresztették benne, hogy meg fog-e tudni felelni az elvárásnak, amelyet az elődök megvalósításai is alakítottak – mondta el Szederkényi Olga. A rendező a film kapcsán több interjút készített az idős korában is életszerető és nagyon tevékeny Bánffy Katalinnal. Amikor el kellett hagyniuk Bonchidát, apja megtiltotta, hogy bármit elvigyenek; mint mondta, „a kastély vagy úgy marad meg számukra és az utókornak, ahogy volt, vagy úgy pusztul el”. Mindamellett, Katalin öntörvényű fiatal lány volt akkoriban, és két apró porcellán nippet mégis zsebébe süllyesztett, ennyi maradt meg neki otthona berendezéséből – részletezte Szederkényi Olga. Mindemellett, valamilyen módon, a többezer kötetes Bánffy-könyvtárból valaki kimenekítette az Erdély-trilógia első kiadását, ezt most Bánffy Miklós Párizsban élő unokája őrzi. Szederkényi Olgát az Erdély-trilógia „varázsolta el”: elmondása szerint 2012-ben fél évig Kolozsváron élt, és Erdély jellegzetességeivel, múltjával foglalkozó könyveket keresve vette kézbe Bánffy Miklós nagy művét, amely azonnal „beszippantotta”. Elolvasta Bánffy Katalinnak az Ének az életből című memoárkötetét is, melynek nyomán egyértelműen úgy érezte, meg kell ismernie ezt a hölgyet, ezt a családot, többet meg kell tudnia róluk. Bánffy Katalin nem tanította meg gyermekeit, Elisabeth-et, Nicolette-et és Davidot magyarul. A filmben az idős hölgy elmondja: a soknyelvű marokkói közegben nem akarta terhelni gyermekeit még egy nyelvvel, nem gondolta, hogy a kommunizmus valaha véget ér és visszatérnek még Magyarországra. Csak sejteni lehet, hogy a döntés és a kimondott szavak mögött sokkal több rejlik... Mindamellett, gyermekei a tangeri villában Bánffy Miklósnak a budapesti lakásból elvitt rajzai, grafikái, könyvei között nőttek fel, és Katalin rengeteget mesélt nekik életéről, apjának megvalósításairól. A nagyanya, Váradi Aranka maga is ott élt több mint egy évtizedig az unokák mellett Marokkóban. Amikor visszatérhettek Magyarországra, Bánffy Miklós unokái örömmel tették ezt, meghatottan járták be a helyeket, amelyekhez családjuk története kötődött, büszkék voltak rá. A nagyapai tehetségek egyébként az unokákban is megmutatkoztak, hiszen Elisabeth belsőépítész lett, Nicolette festő és üvegművész, David író és diplomata volt – magyarázta a rendező. A dokumentumfilm forgatásakor Nicolette a rendezővel többek között az Operaházat is meglátogatta. A főigazgatói szobának bútorzata ma is ugyanaz, mint Bánffy Miklós főintendánssága idején volt; Nicolette rendkívül meghatódott, amikor néhány percre beülhetett nagyapja egykori igazgatói karosszékébe – mondta el Szederkényi Olga. Szerényen, gőg nélkül, de méltóságteljesen, a lényeget szem előtt tartva viszonyulnak családi múltjukhoz, annak szellemi örökségéhez, a dédunokák is legalább évente egyszer ellátogatnak Erdélybe, és szeretnek ott lenni – tette hozzá. Bár magyarul nem tanította meg gyermekeit Bánffy Katalin, azért fordította le angolra az Erdély-trilógiát, hogy ők is elolvashassák. A sors különös fordulata ez, hiszen, ha tudtak volna magyarul, nem látott volna neki a 12 esztendeig tartó hatalmas munkának, amelynek folytán ezeket köteteket már világszerte olvashatják, s azóta tucatnyi más nyelvre is lefordították – fejtette ki a filmrendező. Mindkét Bánffy-unoka tanul egyébként magyarul, Nicolette alapfokon már társalogni is tud – jegyezte meg Hegedüs Csilla, aki a Bánffy-kastélyban szervezett különféle kulturális programok kapcsán is tartja velük a kapcsolatot. Említést tett arról, hogy Károly walesi herceg is olvasta a trilógiát, sőt, végig akarta járni a benne olvasott helyszíneket is. – Szorgalmasan kell dolgozni, bízni abban, hogy Isten észrevesz és megsegít minket, a tudást és hagyományt tovább kell adni, a kritikát szerényen viselni, a sorsszerűségben bízni – talán így összegezhető Bánffy Katalin életszemlélete, állapította meg Szederkényi Olga. A Bethlenekről szóló epizód az előzővel ellentétben nem a múltból, hanem a jelenből indul, Bethlen István dédunokájával, a Rómában élő Stefanoval beszélgetve kezdődik. A rövid bejátszásból kiderül, Stefano Rómában született, édesapjától pedig többször hallotta: Bethlen vagy, ezért több kötelességed van, mint jogod... Mindkét dokumentumfilm-rész teljesen mást mond a nézőnek, és a filmet mindenekelőtt látni kell ahhoz, hogy üzenetét meg lehessen érteni – hangsúlyozta a rendező. Megtudtuk, Az erdélyi arisztokrácia diszkrét báját már két tévécsatorna vetítette, és különböző fesztiválokra is meghívták, ezért valószínűleg csak jövőre lesz majd a világhálón elérhető. A rendezővel való beszélgetést követően a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként a 25 perces dokumentumfilmet le is vetítették egy másik helyszínen, a Sapientia EMTE dísztermében. Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár) 2017. augusztus 28.Bővítenék a lovagkirály kultuszát bemutató Szent László-utatÚj helyszínekkel bővítenék a Szent László-örökségút hálózatát a projekt lebonyolítói, akik ehhez a helyi közösségek javaslatait is várják. A jelenlegi 44 helyszínen kívül újabb 15 települést szeretnének bevonni a Szent László-örökségút projektbe, egy újabb pályázat keretében – jelentette be Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke egy, a témában a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott beszélgetésen. „Egy olyan személyiséget kerestünk, aki össze tud minket fogni, és akinek a neve hallatán mindenkinek mi, Kárpát-medencei magyarok jutunk eszébe” – mondta az illetékes az Iskola Alapítvány által indított, az RMDSZ szakmai és a magyar kormány anyagi támogatásával zajló projektről. A járjuk végig a Szent László-örökségutat című projektbemutatón Kádár Magor és Benedek István a települések márkázási lehetőségeiről, az útvonal turisztikai jellemzőiről, míg Újvári Dorottya az értékekről beszélt. Hegedüs Csilla szerint október 13-án indítják a körutat, megnyitója várhatóan Nagyváradon lesz. A januárban indult kezdeményezés célja, hogy Szent László történeti és kulturális hagyatékának felhasználásával kialakuljon a Kárpát-medencei magyarságot összekötő örökségútvonal. Ez eddig 44 olyan észak-magyarországi és erdélyi helyszínt foglal magában, ahol a lovagkirályról szóló legendát megjelenítő falkép, mondavilág vagy településnév van. Újvári Dorottya művészettörténész, a kultúráért felelős főosztály munkatársa emlékeztetett, hogy a Szent László-kultusz az Anjou királyok korában kezdődött, akiknek szükségük volt valamire, amivel legitimizálhatják hatalmukat. Mint mondta, elsőként azokat a településeket vonták be a projektbe, ahol a Szent László-legendákat ábrázoló falképek vannak, de olyan helységeket is találtak – mint például a Kolozs megyei Ördöngösfűzes –, ahol most derült ki, hogy a falfestmény az atributumok alapján a lovagkirályt ábrázolja. Az ismert székelyföldi falképek mellett azok az ábrázolások érdekesek, melyekről keveset tudni, például a nagyon korainak számító boroskrakkói, mely ráadásul olyan templomban található, melyet már nem használnak. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár) 2017. október 3.Indul az Örökségünk őrei – székelyföldi- és szórvány döntővel bővül a programHatodik alkalommal startol az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom az RMDSZ kulturális főosztályának szervezésében. A minden év októberében induló program idén két döntővel is bővül, így a vetélkedők végén három győztes csapat vehet részt a brüsszeli jutalomkiránduláson Winkler Gyula európai parlamenti képviselő jóvoltából. A szervezők 15 fős 9–12. osztályos csapatok jelentkezését várják. „A programban részt vevő fiatalok lelkesedése miatt az idén úgy gondoltuk, hogy tovább kell azt bővítenünk. Így a hagyományos kolozsvári döntő mellett, ahol a kolozsvári magyar iskolák szoktak megmérkőzni, létrehoztunk egy szórvány döntőt, ahol a szórványban levő összes magyar iskola és tagozat összeméri tudását, és egy székelyföldi döntőt is, hiszen legnagyobb örömünkre Marosvásárhelyen is be akarják indítani az Örökségünk őrei programot” – idézi az RMDSZ keddi tájékoztatója Hegedüs Csillát, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnökét. Mint írják, a szervezők szívesen látnák a programban a Hargita és Kovászna megyei iskolákat is. Amennyiben a mozgalom Székelyföldön is beindul, külön döntőt szerveznek majd ott is, így a székelyföldi nyertes csapat is brüsszeli jutalomkirándulásban részesülhet. Emellett az RMDSZ kulturális főosztálya minden évben megszervezi az Örökségünk Őrei erdélyi hálózatának táborát, amelyben az iskolai döntőt megnyert csapatok vehetnek részt – emlékeztet a közlemény. A vetélkedőn részt vevő diákok feladata, hogy az általuk választott műemléket fél éven keresztül tanulmányozzák, majd másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. Hegedüs Csilla úgy véli, a legfontosabb, hogy a fiatalok saját eszközeikkel fedezzék fel, és mutassák be az örökbefogadott épületek értékeit egy színházi előadás, flashmob, főzőverseny, film vagy akár egy fantáziadús Facebook-oldal keretében. Így megismerhetik és megszerethetik ezeket az épületeket, és kiváló őrzőivé válhatnak az elkövetkező ötven, akár száz évben is – áll az RMDSZ tájékoztatójában. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a kezdetek óta a mozgalom támogatója, a nyertes csapatoknak brüsszeli jutalomkirándulást ajánl fel, amellyel arra szeretnék felhívni a diákok figyelmét, hogy az erdélyi magyar és az európai identitás kiegészíti egymást. „Büszke vagyok az Örökségünk őrei mozgalomra, izgalmas programnak tartom, örömmel veszek részt benne" – fogalmazott. Elmondta: idén kezdeményezték, hogy a mozgalom bekerüljön az európai jó gyakorlatok közé, annál is inkább, hogy 2018-ban a Kulturális Örökség Évét ünneplik Európában. „Azt szeretnénk, hogy a többi kárpát-medencei magyar régió is vegye át ezt a sikeres műemlékvédelmi programot. Újabb évad következik, ez új lendületet, új energiákat jelent, bizonyára idén is lesznek olyan csapatok és helyszínek, amelyek most kapcsolódnak be a mozgalomba. Nemcsak sok sikert kívánok a résztvevőknek, hanem sok felejthetetlen élményt is, hiszen ez olyan program, amely a diákokat megmozgatja, barátságok szövődnek, tanulni lehet, tapasztalatokat szerezni” – összegzett Winkler Gyula. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke ugyanakkor rámutatott: megújult erővel és lelkesen vágnak bele az idei kiadás szervezésébe is, „hiszen évről-évre egyre több fiatal érdeklődését sikerül felkelteni”. „A programot 5 évvel ezelőtt indította el az RMDSZ, és azóta a Szövetség egyik sikertörténetévé vált, az Európai Unióban is mint példaértékű projektet emlegetik. Eddig 1500 fiatal fogadott örökbe műemlékeket Erdély-szerte, így mutatták meg szűkebb-tágabb környezetüknek azt, amit itt Erdélyben az elmúlt 1000 évben teremtettünk, és azt, ahogyan vigyáztunk erre az örökségre az elmúlt 100 évben is. Ami a miénk, annak a megőrzése a mi feladatunk, és erre kiváló lehetőség az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom” – összegzett Hegedüs Csilla. maszol.ro 2017. október 7.„S ők élni fognak, élni mindörökkön”A szabadságharc nem magyar mártírjairól is beszéltek Aradon A Báthory-líceum dísztermében kezdődött az RMDSZ Kolozsvári Szervezete által szervezett október 6-i megemlékezés, majd az ünnepi műsor után a Házsongárdi temetőben Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál folytatódott. Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója (képünkön) elmondta: a civil szervezet 17 éve gondozza a temető műemléksírjait, így Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopát is, amelyet a közelmúltban felújítottak, így a szétmálló kő és olvashatatlan felirat helyett most szépen felújított emlékmű előtt tiszteleghetünk. Megtudtuk: a Házsongárdi-temetőben közel ötven, 1848-as hős sírja található. „Ezeréves ittlétünk egyik legvéresebb eseményére emlékezünk, amikor az emberek életüket adták a szabadságért, az igazságért. Ma is ugyanolyan harcokat kell vívnunk, mint azok, akik előtt most tisztelgünk” – hangzott el. „Ne hátráljunk meg, hanem ahogy a történelem során eddig is tettük, fogjunk össze és folytassuk a harcot most, amikor a parlamentben leseperték párbeszédkészségünket, amikor nincs jogunk anyanyelvünk használatára a közigazgatásban, és felerősödtek a magyarellenes támadások” – mondta beszédében Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Enyedi Tamás Kolozs megyei RMDSZ-es tanácsos a forradalmakban, háborúkban elhunyt hősök emlékének éltetéséről értekezett, majd Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere szólalt fel. „Október hatodika túlmutat a gyász miatt érzett fájdalmon. Ma sokkal fontosabb arra gondolni, hogy elődeinkhez hasonlatosan fel kell vennünk a harcot. Mi most olyan szabadságot élvezünk, amelyről az aradi tizenhárom még csak nem is álmodhatott. A több nemzetiségű aradi mártírok számára a közös cél az önrendelkezés volt. Nekünk most új jövőképet kell alkotnunk, ezért fontos, hogy a siker és ne a kudarc lebegjen a szemünk előtt” – magyarázta az alpolgármester. A honvéd alezredes emlékművének megkoszorúzása után az erdélyi történelmi magyar egyházak képviselőinek áldását hallgathattuk meg, majd a Himnusz eléneklésével zárult a rendezvény. A Házsongárdi temetőben megszervezett emlékező rendezvényen közreműködött Marosán Csaba színművész, a Református Kollégium énekkara (vezényelt Székely Árpád igazgató), szavalt Oláh Loránd, az O. Goga Általános Iskola diákja. Ezt követően a Farkas utcai református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. A szabadságharc nem magyar mártírjairól is beszéltek Aradon A szabadságharc nem magyar mártírjairól és a mai nemzedéknek szóló üzenetéről is beszéltek a szónokok pénteken Aradon, a vértanú tábornokok emlékére állított Szabadság szobornál rendezett megemlékezésen. A magyar kormány képviseletében felszólaló Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára, a magyar és nem magyar mártírok áldozatvállalása előtt tisztelgett. Ünnepi beszédében elmondta: a leszármazottak és Magyarország prágai nagykövetsége kezdeményezésére hamarosan emléktáblával jelölik meg a csehországi Dobrány városkában Ormai Norbert honvédezredes, az első aradi vértanú szülőházát. Október hatodikán a nem magyar származású szabadságharcosokra, a horvát, szerb, német és osztrák származású aradi vértanúkra, a szlovák honvédekre, a bécsi légióra, a lengyel önkéntesekre, a ruszin katonákra és a román származású honvédekre is kegyelettel emlékezik a nemzet vértanúi előtt tisztelgő magyarság – tette hozzá. A Szabadság-szobornál mondott beszédében Íjgyártó köszönetet mondott Arad vezetőinek, és polgárainak, amiért óvják a szabadságért folytatott küzdelemben testvérekké vált magyar és nem magyar mártírok emlékhelyét. Rámutatott: továbbra is jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre van szükség ahhoz, hogy a térségben élő népek boldogulhassanak szűkebb hazájukban. „Így érhetjük el, hogy országainkat és népeinket csak jelképes határok válasszák el, szabadon használhassuk nyelveinket, megőrizhessük iskoláinkat, intézményeinket, élhessünk jogainkkal, hogy a jó és nemes ügyeknek ne csak mártírjai, hanem boldog birtokosai is lehessünk” – zárta beszédét. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát, a romániai magyar közösségnek pedig ma a parlamenti demokrácia eszközeivel kell lehetővé tennie, hogy a következő nemzedékek is magyarként élhessenek szülőföldjükön. A politikus szerint az ezer éve Erdélyben és száz éve Romániában élő magyar közösség úgy tud méltó lenni az aradi vértanúk áldozatához, ha a mai kor eszközeivel megvívja nemzedéke szabadságharcát, s hogy mindig legyen egy következő nemzedék, amely a Szabadsá szobornál emlékezni fog az aradi vértanúkra. „Száz éve ennek az országnak vagyunk a polgárai, magyar közösségként itt teremtünk értéket, itt éljük életünket – örömmel, bánattal, szenvedéssel és alkotással –, és itt akarunk maradni a szülőföldünkön, megőrizve nemzeti identitásunkat” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szervezet tucatnyi szimpatizánsa egy húszméteres román zászlót feszített ki a téren, de nem hangoskodott. A szervezet korábban Arad belvárosában rendezett bejelentett megemlékezést a magyar honvédség állítólagos negyvenezer román áldozatáról. Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 14.Megnyílt a Szent László-örökség út, egyelőre negyvennégy helyszínnelKiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán nyitottak meg. Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító RMDSZ elnöke elmondta, a kezdeményezés Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul. A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy - a lovagkirály elsőszülött lányán, Szent Piroska bizánci császárné örökségén keresztül - akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket - mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke kifejtette, az örökségút megnyitása csak az első lépés, a következő évekre több tematikus rendezvényt terveznek, a program segítségével pedig akár műemlékeket és Szent László-freskókat is helyre lehetne állítani. Azt a legendát kellene éltetni, amely évszázadokon keresztül kulturális, nemzeti és vallási örökségünknek része lett és amitől a 21. században nem szabad eltekinteni - mondta Kelemen Hunor. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa hangsúlyozta, Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat, vallási, tájegységi és hitközösségeit, illetve kultúráját. Az emlékév során saját magunknak is megfogalmazhatjuk a feladatainkat Európában és azon belül Magyarországon – jelentette ki Navracsics Tibor. Hozzátette: az ezeréves magyar államnak - miként Szent László idejében, úgy mai is – az a dolga, hogy a közép-európai térség békéjét, harmóniáját és prosperitását biztosítsa a gyengék védelmével és az erősek felelősségének érvényesítésével. Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele. Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a programot ismertetve kifejtette, azok a települések kerülhettek be az örökségútba, ahol például épített vagy természeti örökség található, hozzájuk a Szent Lászlóról szóló mondavilág valamely eleme köthető, valamilyen formában a lovagkirály nevét viselik, illetve követelmény volt, hogy éljenek ott magyar emberek is. A kezdeményezés keretében interaktív honlap, mobilapplikáció és útvonaltervező készült, hogy a múlt értékeinek megismerése mellett az erdélyi magyar emberek is megmutathassák értékeiket, legyen szó akár pálinkafőzésről vagy lekvárkészítésről - mondta Hegedüs Csilla, hozzátéve, a tervek szerint az örökségutat a jövőben a teljes Kárpát-medencére kiterjesztenék. Az ünnepség után egy alkalmi kiállítást nyitott meg Navracsics Tibor és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, ezen a szervezők lehetőséget biztosítottak az örökségút honlapjának kipróbálására. MTI; Krónika (Kolozsvár) 2017. november 1.Kevesebb csapat jelentkezett az Örökségünk Őrei vetélkedőreSorshúzással választottak örökbe fogadható műemléket Öt csapat, azaz öt tanintézet vesz részt idén az RMDSZ kulturális főosztálya által meghirdetett Örökségünk Őrei Kolozs megyei vetélkedőn, amelynek első programpontja, azaz a műemlékek kijelölése tegnap zajlott a Bánffy-palota udvarán. A csapatok végül maguk döntötték el, hogy a közel nyolcvan kolozsvári műemlék közül melyiket fogadják örökbe. A Kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai a Báthory-Apor szemináriumot, az Apáczai-líceum csapata a Széki-palotát, a Báthory-líceum diákjai a Jósika-palotát, a Brassai-líceum tanulói a volt pénzverde épületét, míg a Donát negyedi Ghibu-líceum diákjai a Horea úti Zsinagógát veszik majd örökbe jelképesen. Sem a tavalyi, sem a tavalyelőtti nyertes tanintézmény nem indult ezen a vetélkedőn. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főosztályának ügyvezető alelnöke biztosította a résztvevőket, hogy a testület és a média most is minden támogatást megad a tanulóknak. – Tavaly a Státus-palotákat fogadtuk örökbe, és idén is hasonló műemlékre pályáztunk. Tanulmányoztuk több műemlék épület történetét, így esett a választásunk a Széki-palotára – mondta el Kerekes Ákos, az Apáczai-líceum tizedikes diákja, akitől azt is megtudtuk, hogy a 14 tagú csapat már ma, világításkor elkezdené a munkát, és rendbe tenné Széki Miklós házsongárdi sírját. – Az elmúlt időszakban sok érdekes régészeti lelet került elő a Jósika-palotából, csapatunk ezért választotta ezt a műemléket – közölte Kovács Dávid, a Báthory-líceum tizedikes diákja, a 13 tagú csapat tagja. – Szeretjük a kihívásokat, ezért esett a választásunk a volt pénzverde épületére – tudtuk meg Farkas Boglárka tizenegyedikes diáktól, a Brassai-líceum 15 személyt számláló csapatának egyik tagjától. – Mi a Báthory-Apor szeminárium épületében tanulunk, lenyűgözött minket az épület múltja, sok híres ember tanult ott – támasztotta alá választásukat a Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolája integrált osztályának tanulója, Horváth Pál, aki szintén egy 13 tagú csapat tagja. A Ghibu-líceum diákjai más programjuk miatt nem jelenhettek meg az eseményen, de tolmácsolták azon szándékukat, hogy a Horea úti Zsinagóga épületét kívánják örökbe fogadni, mivel érdekesnek tartják a történetét, és a város magyar és román közössége egyaránt magáénak érzi ezt a műemléket. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 6.Korunk, 2017. novemberAz erdélyi magyarság az elmúlt századok értékteremtő munkája során számtalan kiemelkedő alkotással gazdagította szűkebb és tágabb környezetét. A hungarikumok európai regesztrumában ott a helyük a sajátos erdélyi magyar értékalakzatoknak is. A tizenegy civil szervezet összefogásával Kolozsváron létrejött Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság vállalkozott az értékek beazonosítására, valamint ezek felterjesztésére. Az értékkategóriák átfogják az épített környezet, a kulturális örökség, az agrár- és élelmiszer-gazdaság, az egészséges életmód, az ipari és műszaki megoldások, a sport, a természeti környezet, a turizmus és vendéglátás területeit. Az Erdélyi értéktár című lapszám ennek a regisztrációs munkának a folyamatát (annak nehézségeit) igyekszik bemutatni. A történelmi távlatot az Ezer éve Erdélyben, száz éve Romániában (Hegedüs Csilla – Újvári Dorottya), illetve a Szent László király útja (Kádár Magor) jelzi, az örökségvédelem és közösségépítés témáját Furu Árpád tárgyalja, ezek Kárpát-medencei összefüggéseiről Muhi Sándor értekezik. Péntek János nyelvészprofesszor megörökíti a néprajzoktatás és -kutatás harmadik újrakezdését. Irodalomtörténeti vonatkozásban ugyancsak „értékgyarapító” a Korunk értéktára, hiszen itt jelzi először Kántor Lajos az új „Kántor-Láng” (1918-2018) elkészültét, Cseke Gábor pedig az 1967-es Vitorla-ének „újratöltött” kiadását. Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 21.Újabb erdélyi értékHivatalosan is erdélyi magyar érték lett a vallásszabadság törvénye, miután a Magyar Unitárius Egyház az 1568-as tordai országgyűlésen megszavazott vallásszabadság törvényének felvételét kérte az Erdélyi Magyar Értéktárba. A döntésről a bizottság elnöke, Hegedüs Csilla tájékoztatott, aki szerint a felterjesztés kibővítése után benyújtják azt a Hungarikum Bizottsághoz is. Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke emlékeztetett: az 1568-as országgyűlés Európában elsőként a tordai katolikus templomban hirdette ki a vallásszabadságot. „Ez a momentum a Kárpát-medencei magyarság közös értéke, ezért reméljük azt, hogy a következőkben a Nemzeti Értéktár után Hungarikummá is válhat” – fogalmazott. Háromszék; Erdély.ma 2017. november 21.A szórvány sokat tehet a nemes cél érdekébenA szórvány is támogatja az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést és az aláírásgyűjtő kampány idején hozzájárul a maga részével a Minority SafePack sikeréhez – fogalmazott Winkler Gyula Déván a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsának ülésén. A tisztújító gyűlésen részt vett Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a Nőszervezet alelnöke. „A Nőszervezet négyéves tevékenysége beérett. Az RMDSZ kongresszusa megszavazta a nők hangsúlyosabb jelenlétét szabályozó kvótát, és ennek alapján most már a Hunyad megyei küldöttek 15 százalékát a Nőszervezet nevesíti. Fontos ez a momentum, mert ezáltal a nőknek lehetőségük van megmutatni, hogy nem ördögtől való, ha a nők is beleszólnak a közéletbe, a politikai döntésekbe. Ez azt is jelenti ugyanakkor, hogy újabb, tettre kész embereket vonunk be a Szövetség életébe, közelebb kerülve ezáltal a közösségünkhöz” – emelte ki a Hunyad Megyei Képviselők Tanácsának ülésén Hegedüs Csilla. Mint mondta, 2018 a centenárium és a magyarországi parlamenti választások miatt is fontos év az erdélyi magyarok számára. „A centenárium alkalmából programcsomagot dolgozunk ki, amely az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában szlogen köré szerveződik, célja, hogy felmutassa azokat az értékeket, amelyeket a magyar közösség hozott létre. De nagyon fontos az is, hogy reális, őszinte párbeszédet kezdeményezzünk a többséggel, hogy megismerjék jobban közösségünket, céljainkat, hiszen csak együtt, partnerségben tudjuk elérni, amit szeretnénk: itthon érezni magunkat szülőföldünkön” – hangsúlyozta, arra kérve a résztvevőket, hogy jöjjenek ötletekkel, hogyan lehet a román–magyar párbeszédet a leghatékonyabban elindítani, hiszen itt, a szórványban a mindennapokban ez megtörténik. Hegedüs Csilla ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a magyarországi választási rendszer más, mint a romániai, a magyar állampolgároknak előzetesen regisztrálniuk kell, ebben pedig az RMDSZ munkatársai segítséget nyújtanak. „2017 a közösségi rendezvények éve volt Hunyad megyében, ezt sikeres kezdeményezésként könyvelhetjük el, ugyanis amellett, hogy megtartottuk a hagyományossá vált rendezvényeinket, sikerült olyan kulturális ajánlatot összeállítani, amely nemcsak a Magyar Napok idején, hanem egész évben megmozgatta a magyar közösséget” – értékelte Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki elmondta, az év hátralevő részében a szervezet legfontosabb kihívása az európai kisebbségjogi kezdeményezést támogató aláírások összegyűjtése. „Hunyad megyében 4000 aláírás összegyűjtését tűztük ki célul, ez is része lesz annak a 250 ezer aláírásnak, amelyet a Szövetség vállalt fel, és annak az egymillió aláírásnak, amelyet az Európai Unióban azért fognak összegyűjteni a nemzeti kisebbségek, hogy ötvenmillió ember igényét nyomatékosítsák, hogy az őshonos kisebbségek jogos elvárásait nem lehet többé a szőnyeg alá seperni. Az elmúlt időszak ismét bebizonyította, hogy a nemzeti közösségek kérdése még mindig kényelmetlen az Európai Unióban. Az is egyértelmű, hogy nyugaton továbbra is igyekeznek összemosni az őshonos kisebbségek és a migránsok kérdéskörét. Különbséget kell tenni nemcsak a menekültek és a gazdasági migránsok között, hanem meg kell értetni a nyugat-európai társadalmakkal, hogy az őshonos nemzeti közösségek joggal várhatják el, hogy az EU szintjén ismerjék el: minden nyelv egyenjogú Európában és minden kultúra egyformán értékes, hogy egy olyan közösség, mint a romániai magyar nemzeti közösség, amely 1000 éve értéket alkot szülőföldjén, európai elismertségben kell hogy részesüljön” – hangsúlyozta Winkler Gyula, hozzátéve, a megmérettetés időszaka van, hiszen a tömbben élő magyarság után most a szórványnak is hozzá kell tennie a maga részét a negyedmillió aláíráshoz, hogy az RMDSZ vállalása határidőre meglegyen.A Hunyad Megyei Képviselők Tanácsa a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában ülésezett szombaton délelőtt, napirendjén Winkler Gyula megyei elnök politikai tájékoztatója, az európai kisebbségi kezdeményezést támogató aláírások összegyűjtése, a regisztrációs kampány és tisztújítás szerepelt. A megyei szervezet tisztségviselői közül négyen folytatják eddigi tevékenységüket, Széll Lőrinc az MKT elnökeként, Burján Gergely az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének politikai alelnökeként, a dévai kisrégió alelnöke továbbra is Borsai Zoltán, a Zsil-völgyi alelnök Antal Amália. A csapat új tagjai: Samoilă Karin, a vajdahunyadi kisrégió alelnöke és Stoica Alex ifjúsági alelnök. Ezt követően a Hunyad megyei küldöttgyűlés ülésezett, amelynek napirendjén az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezete működési alapszabályzatának módosítása volt, ezzel a küldöttek bevezették az RMDSZ kongresszusán elfogadott módosításokat, ezek között a legfontosabb újítás, hogy az MKT és a küldöttgyűlés tagjainak 15 százalékát a Nőszervezet nevesíti. Délután Kocsis Attila elnök vezetésével ülésezett a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia, amely a megyében működő magyar civilszervezetek, történelmi egyházak, pedagógusok és az RMDSZ egyeztető fóruma. Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája; Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 27.Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMDSZ NőszervezeteAz RMDSZ Nőszervezete szombaton, Marosvásárhelyen tartotta tisztújító küldöttgyűlését. További két évre újra Biró Rozália elnöknek szavaztak bizalmat, Hegedüs Csilla lett a szervezet ügyvezető elnöke. Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei Nőszervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd azt hangsúlyozta, a nap legfontosabb üzenete számukra az, hogy a szervezet tagjaival ismét együtt lehetnek, és együtt tervezhetnek tovább. „Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy november 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Nem hiába választottuk ezt a napot rendezvényünk időpontjának, a továbbiakban is részt kívánunk venni az agresszió elleni harcban” – nyomatékosította. Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke videoüzenetben üdvözölte a küldöttgyűlés tagjait. Köszönetét fejezte ki az RMDSZ Nőszervezetének, hogy az egyik legaktívabb szervezetként van jelen Európában. ,,Arra biztatlak, hogy folytassátok a nők elleni erőszakért a kampányt! Az Európai Néppártnak és az RMDSZ-nek szilárd talajon kell állnia, hogy megbirkózhasson a jövőbeli kihívásokkal. Sok sikert kívánok ehhez!”– hangzott el. Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke üdvözölte a Nőszervezet küldöttgyűlésének tagjait. „A 2017-es év az RMDSZ Maros megyei szervezete számára a megújulásról szólt, a tisztújításokról és az új célok, tervek megfogalmazásáról. Ez igaz a Maros megyei Nőszervezetre is, ahol szintén megújulás van folyamatban. Bízom benne, hogy amint az új csapatok összeállnak, jól együtt tudunk dolgozni. Bizalommal tekintek a Nőszervezetre és a közös munkára is, hiszen eddigi tevékenységem során mindig jól együtt tudtam működni a hölgyekkel. Tegnap a Maros megyei Területi Küldöttek Tanácsának tisztújítóján is három hölgyet választottunk a TKT élére, azt hiszem, ez is bizonyítja, hogy az RMDSZ Maros megyei szervezete értékeli a nők munkáját” – mondta a megyei szervezet elnöke. A köszöntőbeszédek sorában Dorina Grunfeld a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és Maria Precup a Szociáldemokrata Párt (PSD) nőszervezetének képviseletében szólalt fel. Biró Rozália elnöki beszámolójában a Nőszervezet közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet, majd rövid történeti áttekintést követően úgy fogalmazott, a szervezet negyedik éve a felnőtté válás éve, amikor olyan nagy horderejű témával tudtak foglalkozni, mint a nők elleni erőszak. „Olyan kampányt tudtunk együtt kialakítani, amely mozgalommá nőtte ki magát. Annak a gyermeknek vagy családtagnak, aki erőszakot szenvedett el, segítségre van szüksége. Ki más lehetne ilyen helyzetben megértőbb, mint mi, nők?” – fogalmazott az RMDSZ Nőszervezetének elnöke. ,,Elértük, hogy partnerként tekintsenek ránk. Letettünk dolgokat az asztalra, sikerült megvalósítanunk azt, amit kitűztünk alakulásunkkor. A szavunknak súlya van. Bízom benne, hogy a szervezet életében ez a váltás pozitív lesz. Maradjatok bátrak, lépjetek ki a komfortzónából, mert csak ez visz előre, és ez ad értéket” – tanácsolta a négy évet értékelő videoüzenetében Csóti Emese leköszönő ügyvezető elnök. Együttműködnek a történelmi magyar egyházak nőszövetségeivel A küldöttgyűlést megelőzően az RMDSZ Nőszervezetének vezetősége együttműködési megállapodást írt alá a romániai történelmi magyar egyházak nőszövetségeinek képviselőivel, amelyben a felek rögzítik, hogy az elkövetkező időben minél több helyi szintű, önkormányzati, egyházi, civil együttműködés létrejöttét szorgalmazzák. Mindezt a romániai magyar közösség megmaradását, szellemi, lelki és kulturális gyarapodását, gazdasági önállóságát szolgáló tevékenységek, a magyar családok megerősödését, a család szerepének és társadalmi elismertségének növelését, a nők elleni és a családon belüli erőszak felszámolását szolgáló programok, valamint a fiatalok gyermekvállalási szándékát és felelősségét erősítő kezdeményezések által kívánják elérni. A küldöttgyűlés után a résztvevők a Színház téren gyertyagyújtással emlékeztek meg az erőszakot elszenvedett áldozatokról. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 27.Kelemen Hunor: kerüljenek a törvényhozásba a gyulafehérvári ígéretek!A 2018-as év nem kíméli meg a romániai magyarokat a nacionalista, magyarellenes kirohanásoktól – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szövetség nőszervezetének szombati küldöttgyűlésén. A marosvásárhelyi rendezvényen elhangzott felszólalásában a politikus elmondta: a centenáriumról sosem a sértés és a bántás szándékával beszélt, de nem félt feltenni azokat a fontos kérdéseket, miszerint mi változott száz év után, mi javult és romlott a magyar közösség szempontjából. Kelemen szerint a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzete, a különböző kétnyelvű feliratokra vonatkozó bírósági döntések azt mutatják, ma vissza lehet lépni a történelemben, „nemcsak előre, hanem rossz irányba is lehet haladni”. „Nekünk világosan és érthetően kell elmondani: a centenárium évétől elvárjuk, hogy a többség felajánlja és elfogadja, amit kérünk, részt vegyen egy olyan párbeszédben, amelynek végén egy újfajta többség-kisebbségi keretet is kialakíthatunk. A gyulafehérvári ígéretek betartását akarjuk, azt, hogy ezek mai jogi nyelvezetre lefordítva kerüljenek a törvényhozásba” – idézte a szövetség hírlevele az RMDSZ vezetőjét. A politikus úgy folytatta: 2018 el fog múlni, és nem szabad „sündisznóállásban” végigvárni, hogy elteljen, a magyaroknak fel kell mutatniuk, hogy értékteremtő közösséget alkotnak, továbbra is értékteremtő közösségként akarnak élni Romániában. Szerinte egy erős, magabiztos többségnek nem szabad félnie kisebbségeitől, sosem szabad azt gondolnia, hogy a kisebbségi törekvések ellene irányulnak, szegényebbé akarják őt tenni. „Mi elmondjuk, hogy mitől félünk, de a románoknak is el kell mondaniuk, hogy mitől tartanak, miért gondolnak ránk megbízhatatlan közösségként, nemzetbiztonsági kockázatként” – jelentette ki Kelemen. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezésre kitérve az RMDSZ elnöke azt állította: a szövetség közel áll az általa kitűzött 250 ezer aláírás összegyűjtéséhez. „Mi csak azt akarjuk, ami kijár nekünk: az EU rendezze az őshonos kisebbségek védelmét, de ehhez az is kell, hogy most egymillió aláírást összegyűjtsünk Európából. Képzeljük el: ha az 50 millió, bármely őshonos kisebbséghez tartozó polgár összeállna egy országgá, az EU egyik legnagyobb tagállamát alkotná. Ezeknek a polgároknak is biztonságban kell érezniük magukat, az EU jövője, stabilitása, prosperitása tőlünk, kisebbségektől is függ” – összegzett Kelemen Hunor. Az RMDSZ nőszervezetének küldöttgyűlése további két évre újra Biró Rozália elnöknek szavazott bizalmat, Hegedüs Csilla lett a szervezet ügyvezető elnöke. A rendezvényt megelőzően az RMDSZ nőszervezetének vezetősége együttműködési megállapodást írt alá a romániai történelmi magyar egyházak nőszövetségeinek képviselőivel, amelyben a felek rögzítik, hogy az elkövetkező időszakban minél több helyi szintű, önkormányzati, egyházi, civil együttműködés létrejöttét szorgalmazzák. Mindezt a romániai magyar közösség megmaradását, szellemi, lelki és kulturális gyarapodását, gazdasági önállóságát szolgáló tevékenységek, a magyar családok megerősödését, a család szerepének és társadalmi elismertségének növelését, a nők elleni és családon belüli erőszak felszámolását szolgáló programok, valamint a fiatalok gyermekvállalási szándékát és felelősségét erősítő kezdeményezések által kívánják elérni. A marosvásárhelyi tisztújító küldöttgyűlés döntött a tizenegy tagú elnökség tagjairól: Biró Rozália elnök és Hegedüs Csilla ügyvezető elnök mellett Lőrincz Helga Közép-Erdélyért felelős alelnök, Major Melinda Partiumért felelős alelnök, Tudor Veronka Kárpátokon kívüli területekért felelős alelnök, Horváth Anna önkormányzatokért felelős alelnök, Bálint Margit európai ügyekért felelős alelnök, Kovács Irénke pedagógusokért felelős alelnök, Csép Éva Andrea szociális és családügyekért felelős alelnök, Bogya Anna ifjúságért felelős alelnök lett. Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||