|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 430 találat | lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 421-430 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Mihai Viteazul (Mihály vajda) 2013. március 16.Szent István, a román birkapásztorHajmeresztő elmélettel állt elő egy román történész. Ionut Tene szerint a székelyek erőszakkal elmagyarosított ortodox románok, a 19. századig Erdély összes települése román volt, a rovásírás és a székelykapu pedig ősi román hagyaték. A februárban megjelent értekezést (eredeti cikk) a Brassó.info hírportál fordította románról magyarra. Azt, hogy nem egy magányos zugújságíróról van szó bizonyítja, hogy Ionut Tene 1995-ben elvégezte a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát, majd 1999-ben ugyanitt doktori (!) fokozatot végzett. (Román nyelvű Wikipedia adatlapja szerint a magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetvezetője is volt, és többek között Dák lélek címmel jelent meg verseskötete.) A románok testvérei Történész végzettsége nem akadályozta meg Tenét a következő sorok papírra vetésében: "A székelyek történelme egyedi. Történelmi identitásuk és jellegzetességeik régi hagyományokon alapszanak. Sajnos az elmúlt 150 évben a székelyeket erőszakkal elmagyarosították az erdélyi és pannoníai nemesek. Nyelvileg magyarokká váltak, bár mai napig használnak szavakat, melyek eltérnek a mai irodalmi magyar nyelvtől. Sok szó a régi székely nyelvből származik, mely a XVI. század folyamán tűnt el, amikor a Reformokkal egy időben a magyar nemesség agresszív viselkedése miatt elmagyarosodtak annak ellenére, hogy egyedi népesség voltak, az erdélyi románok testvérei, a moldovai és vlach fejedelmek szövetségesei a törökök ellen vívott véres harcaikban. A székelyek származásával kapcsolatban a szerző elismeri a turáni vonásokat, de szerinte ez az "egyedi harcos törzs" Pannóniában az avarokkal, a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal keveredett. A sci-fi-re hajazó írás szerint már DNS-vizsgálatok is bizonyítják, hogy a székelyek Y kromoszómája román, szláv és bolgár eredetű. Ortodox hegyi harcosok Ionut Tene szerint a magyarok bejövetelekor a székelyek egyedi, ortodox vallású népcsoport voltak a Tisza és a Bihari-hegyek között. A magyarok felismerték a székelyekben a harcos népet, és előőrsnek, illetve határőrnek használták fel őket. A történész szerint a magyarok kegyetlenül bántak a székelyekkel, Dózsa Györgyöt például elevenen megégették. A szerző utal Ioan I. Russu és Gheorghe Popa-Lisseanu "neves román történészekre", akik szerint a székelyek Erdélybe érkezésükkor alig pár ezren voltak, és elkeveredtek (felszívódtak) az őshonos románok közt. A régészeti leleteket és levéltári anyagokat valószínűleg sohasem látó históriások állítják: a 19. századig minden erdélyi település román volt, csak azokat 150 év alatt elmagyarosították. Erre szerintük a székelykapu és kopjafa a bizonyíték, mivel mindkettő erősen hasonlít a máramarosi románokéra, akik természetesen a dákoktól örökölték a tudást. E logika mentén a székely nyelv gyökerei a dákban lelhetőek fel, a napos, holdas zászló pedig szintén az "őshonos dák népekre jellemző". Együtt a magyarok ellen Ionut Tene azonban ennél is tovább megy. Szerinte az erőszakos elmagyarítás "tragikus bizonyítéka" az ortodox templomok romjai. "Az elmagyarosítás szörnyűségéről beszél a csicsói emlékmű, kétszáz székelyt mészárolt le Bucow tábornok 1716-ban, ugyanaz aki szintén 200 ortodox templomot ágyúztatott porrá Erdélyben. Egyértelmű tehát, hogy a székelyek erőszakkal elmagyarosított népcsoport, mely legközelebb a románokhoz és a Vlach és Moldáv uralkodókhoz áll. Székelykapu, a "dák örökség" A székelyek egy olyan kisebbség Románia közepén, melyre Románia büszke lehet és a román nép közvetlen etnikai nyelvi és hagyományi közvetlen rokona. Arányait megtartva a székelyek egyfajta arománok akik békében és teljes szabadságban élnek együtt a románokkal Románia szívében. A székelyek hosszú történelmében a Moldáv és Vlach uralkodók mindig támogatták és együtt harcoltak a székelyekkel a török és a magyar nemesség ellen vívott szabadságharcukban" - olvasható a történelmi fikcióban. Szent István, a birkapásztor Ionut Tene nincs egyedül hajmeresztő elméleteivel. 2010 júliusában a Libertatea román napilap A román titkosírás története c. köny két szerzőpárosát, Vasile Maiereant és Dan Dulciut idézte, akik a székely rovásírásról azt állították, az valójában nem is székely, hanem egy nagyon ősi dák írásmódból származik. Ezt később a románok vettek át, akik egészen a középkorig használták, és a székelyek csak tőlük másolták. A 90-es évek óta divat a magyar történelmi hősök román "háziasítása". Hunyadi Mátyás (Matei Corvin) és Hunyadi János (Iancu de Hunedoara) mellett Dózsa Györgyöt (Gheorghe Doja), Kinizsi Pált (Paul Chinezu) és Kőrösi Csoma Sándort (Alexandru Ciuma din Chiurus) is mint román tudóst, illetve hadvezért oktatják az iskolákban, és propagálják nemzetközi fórumokon. Mircea Dogaru történésznek azt is sikerült "kiderítenie", hogy Szent István is román származású, mivel pogány Vajk elnevezése a román Voicura utal. A legenda szerint államalapító királyunk egy román birkapásztor volt, aki juhait legeltetve érkezett meg a Balaton környékére. Trendforduló határán? Az intézményesített történelemhamisításnak szerencsére vannak kritikusai is. Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem történész professzora 1997-ben jelentette meg Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művét, amely azóta öt kiadást élt meg. Legújabb kötetében (Románia miért más?) a szerző kijelenti: a mitológián alapuló történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy az súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Boia rámutat: Nagy-Románia létrejötte után egyetlen olyan erdélyi város sem volt, ahol a román lakosság meghaladta volna az összlakosság felét. Szintén vitatja a dákoromán kontinuitás elméletét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem történésze, Lupescu Radu. "A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának (...) Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik" - mutat rá Radu. " alfahir.hu, 2013. március 30.Pantheon TranssilvanicumBármilyen művészet is legyen, szándéka a közlés. A művészi mondanivaló mindig az alkotó szándékát közli. Takács Gábor a Györkös Mányi Albert Emlékházban megtartott grafikai kiállításán azokat a grafikai lapjait állította ki Pantheon Transsilvanicum –címmel, melyek önazonosulásunk vállalását segítik elő. Olyan egyéniségekről készített metszeteket, akiknek egy lap kivételével, valamilyen közük, van a művészethez. Műfajilag fametszet, szén és tusrajz. Magát a kiállítást Németh Júlia ismert műkritikus mutatta be. Egy gondolat sorát idézném: „Ahány arc, annyi olvasat. S olykor talán a konkrét arcvonásoknál is érdekesebbek lehetnek a személyiség belső jegyei, azok a szemérmesen rejtőzködő sajátosságok, amelyek csak hosszas tanulmányozás, mély barátság, alapos ismeretség, vagy dokumentálódás során válnak nyilvánvalókká. Takács Gábor mintha elsősorban ezeknek a rejtőzködő jegyeknek a nyomába szegődni, igyekszik az arcvonások mögé látni , néhány karakteres vonallal az ábrázoltnak a jellemét, egyéniségét, szellemvilágát is felvillantani.” A fentiek rendkívül jól foglalják össze azt a művészi megnyilvánulást, amely Takács Gábort ebben az esetben is irányította arra az útra, melyen nem tagadva meg saját jellemét, megalkotott munkásságával egy olyan területen, amelyen megszólalni igen ingoványos, hiszen a grafikának nemzetközi nyelve lévén, minden szemlélőjének közöl. Ezt a kiállítást a Györkös Mányi Albert Emlékházba megnyitni azt is jelenti, vállalom azt az elkötelezettséget, melyet a névadó munkásságával bizonyított. Az igen szépszámú közönség nemcsak a rendkívül tartalmas méltatásban, hanem a kiállított munkákban, valamint az előadó művészek, Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek játékában is gyönyörködhetett. A szerencsésebbek hozzájuthattak a Pantheon Transsilvanicum, Takács Gábor 25 grafika című megszámozott (100) munkájához, melyben, egyenlő nagyságban gyönyörködhetnek a megörökítettek grafikai megfogalmazásában. Közöttük Misztótfalusi Kis Miklós, Kányádi Sándor, Sütő András, Kacsó Sándor, Balogh Edgár, Csokonai Vitéz Mihály, Kós Károly, Márton Áron, Szederjesi András, Balaskó Nándor, Barcsay Jenő, Cseh Gusztáv, Zsoldos Árpád, Murádin Jenő, Tirnován Vid, Fodor Sándor és Létay Lajos. A nem teljes névfelsorolás is bizonyítja, olyan személyek szerepelnek az igen vonzó és egyéni összeállításban, akik munkásságukkal beírták nevük a város Kolozsvár és Erdély történetébe. Ugyanakkor nagyon sok jelenlévő elgondolkodhat az élet nagy törvényén. Vagyunk, tevékenykedünk mindannyian a magunk helyén, és egy nap mindenki felett beteljesedik az, amit az életben elkerülni nem lehet. Ezt jelzi figyelemre méltó megfogalmazásban a 22. Gyász- fametszet, 320×225 mm1987. Hirdetvén az alkotás örökkévalóságát, amit csak az alkotóművész tud megteremteni. Személy szerint kívánom, hogy az alkotóművész sokáig járja azt az utat, melyet elkezdett, és gyarapítsa nemcsak az erdélyi kultúrát, hanem az egyetemes magyar kultúra létét, mindenütt, ahol munkáit megtekinthetik. Csomafáy Ferenc erdon.ro, 2013. április 30.Egy román civil szervezet provokálni készült SepsiszentgyörgyönEgy román civil szervezet provokálni készült a Szent György napi közönséget, állította sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Antal Árpád polgármester szerint múlt szerdán engedélyt kértek az önkormányzattól, hogy szombaton délután felvonuljanak és megkoszorúzzák a Mihai Viteazul szobrot. A kérést a városnapokra hivatkozva visszautasították, de a civil szervezet pénteken közölte, hogy mégis megérkeznek a városba és engedély nélkül is megtartják az akciójukat, végül a rendőrség hatékony közreműködésének köszönhetően sikerült megakadályozni a provokálást Kovács Zsolt marosvasarhelyiradio.ro Erdély.ma 2013. május 2.Három vendégjáték érkezik májusban MarosvásárhelyreKézdivásárhelyi, nagyváradi és nyíregyházi vendégjátékokat láthatnak májusban a marosvásárhelyi színházkedvelők. Ez alkalomból egész hónapban hétfőnként is nyitva tart a Színház jegypénztára (12.00 és 15.00 óra között). Változatlan a Kultúrpalota jegyirodájának órarendje, és valamennyi vendégjátékra jegy váltható online is, a www.biletmaster.ro honlapon. BUGRISOK – a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletes vendégelőadása Május 7-én, kedden és 8-án, szerdán 19.00 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán lép fel a kézdivásárhelyi Város Színház Carlo Goldoni Bugrisok című komédiájával. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteri szakán színész- és rendezőként diplomázott Balogh Attila által színre vitt produkciót május 7-én az Aranka György diákbéreltesek, május 8-án pedig a Bolyai János diákbérletek tulajdonosai tekinthetik meg. A fennmaradó helyekre jegy váltható. Május 2-án és 3-án a Kultúrpalota jegyirodája – a megszokott órarend szerint – 12.00 és 17.30 között tart nyitva. Ugyanakkor május 6-án, hétfőn is lehet jegyet váltani a kézdivásárhelyi vendégjátékra a színházi jegypénztárban, amely 12.00 és 15.00 óra között tart nyitva. Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro A NAGY ROMULUS – nagyváradi vendégjáték Szélyes Ferenc főszereplésével Szélyes Ferenc, a Tompa Miklós Társulat színészének címszereplésével május 14-én, kedden 19.00 órától tekinthető meg a Nagyteremben Friedrich Dürrenmatt tragikomédiája, A Nagy Romulus. Szabó K. István rendezését a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában, a Tompa Miklós Társulat meghívására láthatják a marosvásárhelyi színházkedvelők. Jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában. NYÍREGYHÁZI VENDÉGJÁTÉK: május 29-én komédia a Nagyteremben Csokonai Vitéz Mihály egyik legsikeresebb vígjátékával lép fel Marosvásárhelyen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Társulata. A Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila által rendezett Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című magyarországi produkció május 29-én, szerdán 19.00 órakor tekinthető meg a Nemzeti Színház nagyszínpadán. A vendégjátékra jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában. Maszol.ro 2013. május 19.Románok tüntettek az autonómiáért KolozsváronSzombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül Szebenből, Medgyesről és Nagyváradról is érkeztek az előre bejelentett megmozdulásra. „Autonómiát Erdélynek!”, „Kolozsvár, Erdély fővárosa”, „Föderális Romániát!” – hirdették a közel félórás tüntetésen felvonultatott transzparensek, ahol felolvastak egy, Románia régiósításával kapcsolatos nyilatkozatot is. A nemrégiben megfogalmazott kiáltvány Erdély önrendelkezése mellett foglal állást, valamint felhívja a figyelmet a tervezett régiósítás legfőbb veszélyére, vagyis a magyar közösség tudatos asszimilációjára a román többséggel szemben. A megjelentek – egyebek mellett – kifejezték határozott igényüket a regionális parlamenttel, az önálló, erdélyi költségvetéssel, a régió történelmi határainak tiszteletben tartásával és az elkobzott anyagi javak visszaszolgáltatásával kapcsolatban is. Az esemény szervezője Fancsali Ernő, székelyudvarhelyi születésű, de jelenleg Kolozsváron nemzetközi kapcsolatokat tanuló egyetemista. Elmondása szerint, május 18-án volt két éve, hogy elkezdte szerkeszteni az Autonomy for Transylvania Facebook-oldalt, melynek mára már közel ötezer követője van. Az évforduló apropóján Fancsali úgy gondolta, ideje a virtuális térből kimozdulva, a mindennapi életben is hangot adni az erdélyiek autonómia-igényének. Ennek megfelelően egy Facebook-esemény mentén szerveződő tüntetők szombaton megjelentek a kolozsvári Széchenyi-téren (ma Mihai Viteazul-tér). A demonstráció főszervezője, a résztvevők alacsony létszáma ellenére is, sikeresnek ítélte a megmozdulást, melynek következő állomására június 15-én kerül sor Nagyszebenben. A tüntetés rendőri biztosítás mellett, rendbontás nélkül ért véget. vajma.info Erdély.ma 2013. május 21.Ismét ellopták a székely zászlót az EMNP-székházrólIsmeretlen tettes ellen készül feljelentést tenni az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács marosvásárhelyi szervezete, miután a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházról valakik eltávolították a székely zászlót. Az idén már másodjára lopják el a székely lobogót, ezúttal viszont az épület homlokzati részét is megrongálták. „A nyomok alapján arra következtettünk, hogy valakik vagy egy létra vagy egy kötél segítségével rántották ki a falból a zászlótartót. Mert a zászlót magát nem tudták volna leszedni” – vélekedett Kirsch Attila. A tavaszi incidens után a demokráciaközpont irodavezetője magasabbra költöztette a zászlótartót, a rudat pedig két facsavarral rögzítette a vaselemhez. Kirsch szerint komoly előkészületre és erőfeszítésre volt szükség ahhoz, hogy a székely jelképet mindenestől eltávolítsák. A néppárt és az EMNT vezetői úgy döntöttek: nem helyezik még feljebb a zászlót, hanem a vakolat helyreállítása után még a jövő héten új tartót csináltatnak és új lobogót tűznek ki az ellopott helyébe. Kérdésünkre, hogy gyanakodnak-e valakire, Kirsch Attila nemmel válaszolt. „Nem gyanakszunk senkire, viszont érdekesnek tartjuk, hogy a városban máshol is lobog a székely zászló, s az nem zavar senkit. A miénket meg másodjára lopják el néhány hónap leforgása alatt” – kommentálta a történteket az irodavezető. Szucher Ervin Maszol.ro 2013. május 23.Zászlótartóstól tépték ki a falból a székely lobogótMarosvásárhelyen ismeretlen tettesek a május 17-18-a közötti éjszaka kitépték, vagy kötéllel kirántották az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházának homlokzatáról a székely zászlót. Szerda délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be az esetről az újságíróknak Kirsch Attila, a Honosítási iroda vezetője, Jakab István, a Néppárt marosvásárhelyi elnöke, Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke és Portik Vilmos, a Néppárt megyei elnöke. Elmondták, a zászlótartót is lefeszítették az ismeretlen tettesek, holott az három méter magasan volt elhelyezve. „Ebből arra következtetünk, hogy nem egy, hanem legalább két személy követhette el a bűncselekményt” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Kirsch Attila, aki azt is elmondta, hogy azt követően, hogy tegnap nyilvánossá tették az esetet és sajtótájékoztatót hirdettek meg az újságírók számára, a harmadik – román nemzetiségű – szomszéd megjelent a zászlótartóval. Azt mondta, az udvarában találta azt, valószínűleg a tettesek dobták be oda. Jakab István arról tájékoztatta a sajtót, hogy a rendőrségénél ismeretlen tettes elleni feljelentést tesznek rongálás, károkozás és tolvajlás vádjával. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a tavalyi választási kampányban a Néppárt több plakátját, hirdetőtábláját is megrongálták, festékkel öntötték le, vagy letépték. A rendőrség egyik esetben sem találta meg a tetteseket, amiből azt a következtetést vonják le, hogy nincs közbiztonság, a rendőrség nem képes ellátni a feladatát. A székely zászlót a Néppárt székházának homlokzatáról márciusban is ellopták ismeretlen tettesek, de akkor nem tettek feljelentést a rendőrségen- Maszol.ro 2013. május 27.Könyvkelengye ballagóknakSepsiszentgyörgy végzős diákjai egy-egy könyvet kapnak útravalóul a Bod Péter Megyei Könyvtártól és az önkormányzattól. Az ajándékozás a Könyvkelengye program keretében történt. A hétvégén a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Líceum egy-egy végzős osztálya vehette át a szimbolikus ajándékot, de a következő hét során minden sepsiszentgyörgyi ballagó kézbe kapja Kádár Gyula Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című könyvét. A Mihai Viteazul Főgimnázium diákjai Matei és Florian Filip Băiuţeii című ifjúsági regényét kapták útravalóul. „Könyvkelengyét mindig jó adni és mindig jó kapni” – hangoztatta Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a végzősök számára szervezett könyvátadó ünnepségen. Sztakics Éva Judit alpolgármester az igazi értékek megbecsülésére hívta fel a fiatalok figyelmét. „Ne felejtsétek az igazi értékeket, a gyökereket, ti mindig Sepsiszentgyörgyhöz tartoztok, az egyetemi éveitek után a város visszavár, reméljük, hogy hazatértek, hogy itt fogtok családot alapítani" – hangsúlyozta. Kádár Gyula a könyvbemutatóval egybekötött rögtönzött történelemóra során röviden ismertette Sepsiszentgyörgy 1332 – a település első írásos említése – előtti történelmét, felhívva a figyelmet arra, hogy fontos tudni, kik vagyunk és honnan származunk. Hasonlóképpen a múltat mutatja be kritika által Salinger Zabhegyezőjéhez hasonlított Băiuţeii kötet, amely a végzősök által ismeretlen kort elevenít fel, a Ceauşescu-érát. A jelenlévők a regényből egy részletet hallgathattak meg Ianculescu Csilla könyvtáros felolvasásában. A Könyvkelengye programot eredetileg újszülöttek számára indította a Bod Péter Megyei Könyvtár partnerségben Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával még 2010-ben, de idén már a második éve, hogy kiterjesztették a kisebb és nagyobb diákokra is. Az elmúlt négy év során 450 család igényelt könyvkelengyét, és több mint 1600 diák kapott könyvútravalót. Rákosi Katalin Székelyföld.ro 2013. május 28.Elutasítja a magyarellenesség vádját a nagyváradi polgármesterMagyar politikusokkal és nem a nagyváradi magyarokkal van baja Ilie Bolojannak Az elmúlt hónapokban több olyan eset történt Nagyváradon, mely sokak szerint az itteni magyar közösség kisebbségi jogait sérthetik. Magyar utcanevek megváltoztatása, parkok átnevezése keltett több alkalommal felháborodást, és ezeket a magyarellenesnek minősített rendelkezéseket a közvélemény egyértelműen Ilie Bolojan polgármester rovására írta. Sokan csodálkoztak is azon, hogy a városgazda miért lett egyszerre úgymond magyarellenes, hiszen előző mandátuma alatt, míg az RMDSZ-szel irányította a várost, a helyzet nem volt ennyire kiéleződve. Sok vélemény látott napvilágot a közelmúltban, egyedül a polgármester véleménye nem volt tisztázva. Megkerestük tehát a városgazdát, s neki szegeztük a kérdést: mi a baja tulajdonképpen a nagyváradi magyarokkal? – Polgármester úr, az elmúlt hónapokban a nagyváradi magyarság körében kialakult egyfajta negatív hangulat, mivel sokan úgy vélik, az ön által hozott intézkedések nem veszik figyelembe a nagyváradi magyarok nemzetiségi jogait, illetve a város egykori magyar múltját szándékosan rombolni akarják. Ön hogyan látja ezt? – Pontosan mire céloz, beszéljünk konkrét esetekről, mivel úgy vélem, nem helyes általánosítani. Célzok itt a Bajor Andor utca átnevezésére, vagy például a pár hete bezárt Moszkva kávézóra, hiszen mindkét eset több keserű kérdést hagyott maga után, s a magyar váradiak közül sokan ezt etnikai alapú intézkedésnek vélték, vélik. – Rendben. Kezdjük a Bajor Andor utcával. Ennek az utcának az átnevezése azért történt, mert maguk az utca lakói kérték. Írásos megkereséssel fordultak a város vezetőségéhez. Igen, jóváhagytuk ennek az utcának az átnevezését, de Váradon mégis van jelenleg olyan utca, amelyik a Bajor Andor nevét viseli. Nem merült fel annak a kérdése sem, hogy kiiktassunk egy magyar utcanevet Nagyváradon. Azon a tanácsülésen, amelyiken ezek az utcanévcserék történtek, senki nem emelt ez ellen kifogást, nem érvelt ez ellen. De nézzük meg, abban az esetben, amikor el kell döntenünk, milyen nevet kapjon egy utca, milyen kritériumokat kell figyelembe vennünk. Mikor jelzőkre utaló neveket adunk, például Csendes utca, amit magyarra és románra is le lehet értelmesen fordítani, fel sem merül annak a kérdése, hogy ez elfogadható vagy sem. Azonban amikor különféle ismert emberekről kell elnevezni, akkor igenis betartjuk azt, hogy minden negyedik újranevezendő utca magyar személyiségről legyen elnevezve. De van még valami, amiről nagyon őszintén kell most beszéljünk! Be kell látnia mindenkinek, hogy egyes magyar nevek kiejtése, helyes leírása nagyon nehéz a nem magyaroknak, ez ellen nem tudunk mit tenni. Volt olyan, hogy telefonos tárgyalás során lebetűzve se tudta leírni a címet a tárgyalópartner. Értsük már meg, ez nem egy magyarellenes dolog, ez a realitás, nyelvi korlát. De hangsúlyozom, a tanácsban mindeddig nem merült fel az, hogy Váradon már meglévő magyar utcaneveket megszüntessenek, kitöröljenek a köztudatból. Nézze ezt a most elém terjesztett utcanévlistát, láthatja, minden negyedik új utcanév magyar személyiség neve. – És a Moszkva kávézó esete? Az egy olyan hely, ahol magyar kulturális eseményeket szerveznek évek óta. – Legyen világos, a törvények betartása minden lokálra érvényes. Akár magyar, akár román törzsközönsége van. Nézze meg, itt van az asztalomon egy határozat, pont ma bírságoltunk meg és zárattunk be ideiglenesen egy Zöldfa utcai lokált, hasonló okokból, mint a Moszkva kávézót, mivel nem tartották be a csendvédelmi rendelkezést. A Zöldfa utcai lokál tulajdonosa román, akkor most ez egy románellenes intézkedés volt – kérdem én –, vagy egy, a város polgárainak az érdekeit szem előtt tartó rendelkezés? Legyen világos, a nagyváradi önkormányzat és a rendőrség között van egy megállapodás, mely szerint ha egy lokál kétszer figyelmeztetésben részesül amiatt, mert megszegte a csendvédelmi intézkedést, harmadik kihágáskor ab ovo be kell azt záratni. Senkit nem ér tehát meglepetésként az ilyen bezáratás. Tehát elmondom még egyszer, a Moszkva Kávézót nem azért zárattuk be egy hónapra, mert az egy magyarok által látogatott lokál, hanem azért, mert többszöri figyelmeztetés ellenére sem voltak hajlandók betartani az előírt szabályokat. Engem tökéletesen nem érdekel, hogy a lokálok mellett lakó és esetenként panaszt tevő polgárok, akiket zavar a nem megengedett lárma, milyen párthoz tartoznak, nagyromániások, liberálisok, RMDSZ-közeliek. – A nagyváradi magyarok mégis aggódnak amiatt, hogy egyre inkább terjed, a polgármester magyarellenes politikát folytat. – Beszéljünk akkor nyíltan, mondjuk ki, mi is generálja valójában ezeket a botrányokat. Arról van szó, hogy az RMDSZ egyfajta lejárató, uszító kampányba kezdett most a román városvezetőség ellen, mivel nem jutottak vezető pozícióba az önkormányzatban. S ehhez legkézenfekvőbb, ha minden problémát etnikai síkra terelnek. Hogy saját sikertelenségüket leplezzék, azt akarják elhitetni az itteni magyar közösséggel, hogy a városvezetőség a polgármesterrel az élen egyszeriből mélységesen magyarellenes lett. Én a megelőző mandátumom alatt jól együtt tudtam működni mind az RMDSZ-szel, mind az itteni magyar közösséggel. És ami nagyon fontos, legyen világos, ami a megelőző mandátum alatt Váradon történt, akár jó, akár rossz dolgok, akár úgymond magyarellenes intézkedések, azokban az RMDSZ kivétel nélkül partner volt. Nem a liberálisok csinálták egyedül, hanem az RMDSZ-szel koalícióban. És az, hogy jelenleg hol tart ez a város – bármilyen szempontból –, akár jó, akár rossz értelemben, az nemcsak az én érdemem vagy hibám, hanem ugyanúgy az RMDSZ-é is, hiszen RMDSZ-es alpolgármesterrel, az itteni magyarok képviselőjével tettünk együtt mindent! Ha magyarellenes dolgok történtek netán, úgy ezeket is az RMDSZ-szel közösen tettük. Ez az igazság. – Ön hogyan viszonyul emberként a magyarokhoz? Vannak magyar barátai, ismeri a magyar kultúrát, a régi Várad történelmét? – Igen, vannak magyar barátaim és egész eddigi politizálásom bizonyítja, hogy nem vagyok magyargyűlölő. Elmondok most önnek egy eddig nem nyilvános esetet, csak hogy képbe legyen az én személyes hozzáállásommal, viszonyulásommal a magyarokhoz. Pár évvel ezelőtt kormányfőtitkárként helyettest kellett válasszak, az egyik jelölt egy Vâlcea megyei román liberális volt, a másik pedig a margittai RMDSZ-es, Cseke Attila. Én pedig Cseke Attilát választottam, és mikor Tăriceanu kormányfő is rákérdezett, hogy de miért, azt feleltem, én bihari emberként bizony jobban megbízok egy margittai magyarban, mint egy vâlceai liberálisban. És ezt jól tudják azok az RMDSZ-esek, akik most magyargyűlölőként akarnak engem beállítani, meg lehet tőlük kérdezni ezt is. Hiszi vagy sem, számomra nem az a fontos, hogy valaki milyen etnikumhoz tartozik, milyen funkciója van, hanem hogy emberileg mennyit ér. És több etnikai uszításra alapuló nagyváradi történetet elítélek, és tudom, hogy az itteni magyarok nem is ismerik a dolgok hátterét. Mint például azt sem, hogy mikor az Ady-líceum bérleti ideje lejárt, a megkérdezésem nélkül elkezdtek uszító hazugságokat terjeszteni arról, hogy a líceumot ki akarjuk onnan költöztetni. Fel is hívtam akkor a tanintézet igazgatónőjét, és elmondtam, hogy szégyellje magát, hogy először hergelik a szülőket, aláírásokat gyűjtenek, de nem egyeztetnek se velem, se a püspökséggel, és azt terjesztik, hogy kellemetlenség érheti a nagyváradi magyar diákokat. De több ilyen etnikai uszításon alapuló eset volt itt az elmúlt években. Pár éve, amikor az RMDSZ titokban, nem tudni milyen összeköttetések kapcsán meghívta Váradra Budapest polgármesterét, Demszky Gábort, engem mint nagyváradi polgármestert nem is értesítettek erről. Pedig elvártam, hiszen sok magyar él itt, és a magyar főváros polgármesterét illő módon akartam én is köszönteni. De nem is szóltak nekem erről az egészről. Ők tudják, miért, később ugyanis több furcsa dolog derült ki erről az állítólag irodalmi jelleggel felruházott látogatással kapcsolatban is. Mint ahogy azt sem tudják a nagyváradi magyarok, hogy a Rhédey-kápolna felújítását sem az RMDSZ-es alpolgármester szorgalmazta, hanem én vettem fel a kapcsolatot budapesti építészekkel, és több furcsaság történt ott, ami azt igazolta, éppen a magyar érdekképviselet nem tartotta szívügyének a romos magyar kápolna tisztességes rendbetételét. De gondolom, azok, akik most abból élnek, hogy én magyarellenes vagyok, ezekről nem beszélnek. – Mi a logika az Olaszi temető átnevezése Mihai Viteazul parkra ? Mihály vajdának a történelmi kódexek szerint semmi köze nincs se a régi Váradhoz, se az Olaszi parkhoz. – A szóban forgó park átnevezésének egyetlen egyszerű magyarázata van. A nagyváradi főtér felújítása után Ferdinánd király szobra kerül oda, az eddig ott helyet kapott Mihály vajda-szobrot a volt Olaszi temető helyén kialakított parkba akarjuk átvinni, ez adta az ötletet, hogy a parkot is így nevezzük el. Ez azonban még nem került napirendre. Még nem dőlt el ezzel kapcsolatban semmi. Más javaslatot sem kaptunk a kérdéses park elnevezésére eddig. – Politikai körökben az is elterjedt, hogy azért lett úgymond „magyarellenes", mert már nincs magyar alpolgármester a városban. Ha Biró Rozália még alpolgármester lenne, akkor is megszülethetnének ezek a döntések? – Biró Rozália jelenléte nem igazán befolyásolna semmit. De elmondom, hogy alakult úgy, hogy miért nem akartunk most az RMDSZ-szel közös városvezetést. A legutóbbi választás előtt, amikor kezdődött a kampány, tárgyalást kezdtünk újfent az RMDSZ-szel, éspedig arról, hogy a következő mandátumra is legyen egy magyar nemzetiségű funkcionárius a város vezetőségében. Mi bele is mentünk ebbe. Azonban a kampány ideje alatt az RMDSZ igen furcsa mód kezdett el kampányolni, olyan kijelentéseket téve, hogy az eddigi városvezetőség és az eddigi polgármester – azaz én –, képtelen a tisztánlátásra, az előrelátásra, tervezésre, mint az elmúlt húsz év alatt a többi. Azaz a nép nyelvén szólva az eddigi polgármesterek simán hülyék voltak. S mentek a nagy kampányszövegek, hogy bezzeg a kisebbségi magyar vezetőknek hatalmas, világmegváltó terveik vannak, tehát rájuk kell szavaznia mindenkinek. A megállapodás ellenére nem velünk kampányoltak, hanem ellenünk. Mi akkor nagyon világosan megmondtuk nekik, hogy ez nem korrekt, s megkérdeztem: évekig benne voltatok a városvezetésben, alpolgármesteretek volt, mit tettetek konkrétan ezért a városáért, az itteni magyarokért? Fel tudtok valamit mutatni? Kiderült, nem. Erre logikus a válasz, hogy vagy pont olyan „hülyék” és a tisztánlátásra képtelenek voltatok, kedves RMDSZ-szes barátaink, mint én és kollégáim, vagy lehet, hogy valóban sokkal okosabbak vagytok, mint mi, voltak nagyra törő, magasztos terveitek, de inkább kormányoztatok velünk, az úgymond hülyékkel, és lapítottatok, elhallgatva a nagy ötleteket, javaslatokat. Miért? Mert nektek ez így ugye jobban megérte, kifizetődőbb volt a saját érdekeiteket nézve! S ami az úgymond magyarellenességre alapozó kampányt illeti, én elfogadom, hogy megszólnak, szidnak, ha valamit vétek, de hogy ezt tegyék csak azért, mert román vagyok, azt nem tűröm! Mint ahogy én sem gyalázok egy magyar politikust sem csak azért, mert az magyar nemzetiségű! Én már akkor megmondtam az RMDSZ-nek, ha nem tudtak tisztességesen játszani, betartva a megállapodást, nem is fognak bejutni a városvezetésbe, amennyiben az USL megkapja a kétharmados többséget az önkormányzatban. Van egy régi román közmondás, lehet, ismeri, így szól: „Minthogy egy hülyével győzni, inkább egy okossal veszíteni!” Egy dolog a politika, legyen szó akár egy kisebbségi nemzet politizálásáról, amit egy párt vezetőinek jelleme határoz meg, és más dolog az emberi tartás és jóérzés. Politikában sem szabad az emberi jóérzést semmibe venni. Így alakult, hogy ezt követően az RMDSZ, noha ők szegték meg a megállapodást, még ők érezték sértve magukat, s nehogy kiderüljön, mennyire tisztességtelenül politizáltak a kampány alatt, elkezdték terjeszteni, hogy a nagyváradi polgármester egy magyarfaló vadállat. Én mint polgármester, azon vagyok, hogy tiszteljek minden nagyváradi polgárt. A magyarok legyenek büszkék arra, hogy magyarok, mint ahogy én is büszke vagyok arra, hogy román vagyok. Sose szégyelltem bevallani, bármit hordtak össze rólam, igenis egy Rév mellőli kis faluból származom, és szeretem a szülőfalumat. – Mit üzen azoknak a nagyváradi magyaroknak, akik sérelemnek vélik az ön egyes intézkedéseit, hiszen ön nekik is a polgármesterük? – Ha valós gondokért, megoldatlan bajokért neheztelnek rám, azon leszek, hogy amire képes vagyok, megtegyem. De amit húsz év alatt sem tettek itt meg, azt én négy alatt meg kellene egy-kettőre oldjam? Iparkodom. Szeretném a tetteimmel igenis igazolni, hogy jót akarok ennek a városnak. Két évvel ezelőtt egy biharpüspöki fórumon az egyik öreg magyar azt mondta nekem, hogy mai napig olyan utcában lakik, ahol nincs aszfaltút. Száz éve lakik a családunk itt, mondta nekem az öreg, mutassa meg, mit tettek maguk ezért a városért, azonkívül, hogy adókat rónak ki ránk? Tudja, akkor elgondolkodtam, mert mit lehet mondani ott, ahol ma sincs aszfaltút, csatorna? Tisztában is voltam azzal, hogy ezek az emberek nem fognak rám szavazni. Vannak tehát valós, objektív gondok, amiket a szememre vethetnek. És vannak azok, az úgymond etnikai síkra terelt elégedetlenségek, melyek itt a magyarokat érintik. Kijelentem, én igenis tisztelem azt, amit a magyarok ebben a városban az idők során tettek. Kérdezheti, miben nyilvánul meg ez a tisztelet? Például abban, hogy azon vagyok, hogy bármi áron megmentsük a régi magyar világban épített műemlék épületeket. Nézzen csak szét, kérem, itt, az irodámban, ahol most beszélgetünk. A képeket, melyek a falon lógnak, szándékosan úgy válogattam össze, hogy Várad nagy építői legyenek rajta. Látja, az ott Rimler Károly polgármester, akinek nagy tisztelője vagyok, ő nagyon sokat tett ezért a városért. Mellette pedig ott van Aurel Lazăr arcképe is. Mint ahogy a másik falon magyar királyokat ábrázoló festményt is talál és román történelmi szereplőket. Ezek a képek így együtt adják Várad jelenét. Magyarokkal és románokkal, mert ez a valóság, még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik. Senki nem vitathatja el Várad magyar múltját. Én sem fogom, és nem is akarom. A nagyváradi magyaroknak meg azt üzenem, legyenek nyugodtak, hiába állítják egyes politikusok, hogy megváltozott a magyarsághoz való viszonyom, ez nem igaz. Elismerem a múltjukat és tisztelem őket. Persze legyen az is világos, hogy igenis lesznek, lehetnek még politikai vitáim olyan politikusokkal, akik magyarok. De a magyar emberek tisztelete és a magyar politikusokkal való esetleges politikai érdekellentétek esetünkben két külön dolgot jelentenek. És üzenem a nagyváradi magyaroknak, hogy akár hiszik, akár nem, azt szeretném, ha itthon éreznék magukat ebben a városban, hiszen itthon vannak benne. Szőke Mária Reggeli Újság Erdely.ma 2013. május 30.„Szent László vagy senki!”Semleges, senkit sem bántó megoldást talált a nagyváradi Olaszi park elnevezése körül kialakult vita rendezésére az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be szerdai váradi sajtótájékoztatóján Csomortányi István, a párt Bihar megyei elnöke. Mint korábban beszámoltunk, Ilie Bolojan polgármester Mihai Viteazul névre akarja keresztelni az egykori temetőből lett zöldövezetet, hogy utána oda költöztethesse a havasalföldi fejedelem Szent László téren álló szobrát, amelynek helyére Ferdinánd királynak állítana emlékművet. „Számunkra teljesen elfogadhatatlan, hogy Mihai Viteazul szobra oda kerüljön. Az egy megszentelt, régi temetkezési hely. Lovas szobornak ott nincs mit keresnie” – szögezte le Csomortányi, aki több városvédő egyesülettel, civil szervezettel, valamint egyházi méltósággal egyetemben szeretné, ha a park megőrizné közismert történelmi nevét. Alternatív megoldásként azt javasolja, hogy a vajda emlékművét inkább a Velence és Szőllős közötti részen most kialakítandó zöldövezetben helyezzék el, amit majd akár a vajdáról el is keresztelhetnek. „Úgy gondoljuk, hogy ezzel a káposztát is megtartjuk, s a kecskét is jóllakatjuk” – véli a fiatal politikus. Azzal viszont ő is egyetért, hogy a havasalföldi fejedelem emlékművét máshová vigyék, viszont ha a városalapító Szent László király szobra nem lehet a főtéren, akkor szerinte másé se legyen. „Építsenek oda inkább szökőkutat vagy hagyják üresen” – mondta. Hozzátette: javaslatukat írásban is eljuttatják a városházára, hogy azt akár már a mai tanácsülésen figyelembe vehessék. Ilie Bolojan városrendezési tervének amúgy nem ez az egyetlen olyan pontja, ami a város lakosaiból nemtetszést váltott ki. A néppárt eddig már több mint ezer aláírást gyűjtött össze a Kert (Avram Iancu) utca és a Vámház (Sucevei) utca részleges lebontása elleni tiltakozásaként, és úgy gondolják, a nyár folyamán elérik a tízezret is. Csomortányi bízik abban, hogy ez a szám elegendő lesz ahhoz, hogy a városi tanács ne adjon zöld utat a műemlék jellegű épületek lerombolására, s megőrzik a történelmi belváros arculatát. „A forgalmat a központból kivezetni kellene, nem bevezetni. A villamos-hálózat bővítésére valóban szükség van, de azt inkább az Aradi úton vezessék ki” – magyarázta. Ami a nagyváradi beltelekadókat illeti kiderült, hogy az önkormányzat visszautasította az EMNP azon beadványát amelyben a tanácsi határozat visszavonását sürgeti, ezért Kristófi Kristóf, a párt városi vezetője bejelentette, a közigazgatási bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. A vonatkozó dokumentumokat jövő héten iktatják, szerintük ugyanis törvénytelen, hogy önkényesen beépíthető területté nyilvánítottak mezőgazdasági telkeket. Vásárhelyi-Nyemec Réka Krónika (Kolozsvár) | 2013. június 7.Szigligeti, a horthystaFigyelem, rendhagyó történelemlecke következik: a legújabb információk szerint Szent László király fasiszta volt, Szigligeti Ede pedig horthysta. A szenzációs felfedezés nagyváradi nagy-romániás politikusoktól származik, akik a jelek szerint egyszerre két hobbit is magas szinten űznek: az amatőr történészkedést és a rendkívül hatásos tudatmódosító szerek élvezetét. A párt – amely mind olimpiai aranyéremre, mind Nobel-díjra a legnagyobb eséllyel pályázhatna uszításban és gyűlölködésben, ha ezekben a nemes sportágakban osztanának ilyeneket – a városközpont szoborügyei miatt érezte fontosnak, hogy veretes álláspontját megossza a nyilvánossággal. Fölmerült ugyanis, hogy a magyarokat amúgy szintén nem különösebben szívelő, liberális párti polgármester egy egykori magyar temető helyére költöztetné a főtéren álló Mihály vajdaszobrot, hogy a helyére Ferdinánd román király szobrát állítsa fel. A nagyrománok azonban ellenzik ezt, mint ahogy azt is, hogy a téren ismét a városalapító Szent László király szobra álljon. Ferdinándot viszont szívesen látnák – Szigligeti Ede szobra helyett. A történelemtudomány nagy-romániás mozartjai azzal érvelnek Szent László ellen, hogy nem kellenek fasiszta, illetve magyar alkotások, Szigligetivel meg az a baj, hogy szobra a Horthy-időben, vagyis Észak-Erdély 1940-es felszabadulása után került a helyére. Ami technikailag igaz is – csakhogy röpke két évtizedes szünet után, ugyanis már a trianoni diktátum előtt is ott állt, akkor azonban az újonnan berendezkedő román hatalom elvitette onnan. Bizonyára ők is úgy gondolták, hogy horthysta, ami akár igaz is lehetett, már ha elfogadjuk azt, hogy hosszú évtizedek óta elhunyt színdarabírók haláluk után kormányzóvá választott ellentengernagyok rajongóivá válhatnak. Meg kell hagyni, a kortárs szélsőségesség – a választók által amúgy minimális támogatásra méltatott – váradi főpapjaiba nem kevés kreativitás szorult, ha Szigligeti és Horthy kapcsolata mellett képesek összefüggéseket fölfedezni egy 1095-ben elhunyt, szentté avatott magyar uralkodó és Mussolini fekete ingesei között is. Talán jobban is járnának, ha kreativitásukat inkább stand-up humoristaként kamatoztatnák, ilyen poénokkal simán beférnének bármelyik dumaszínházba. És végre sikerélményekhez is jutnának, mert legalább nem ingyen röhögtetnék magukat, mint most. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2013. június 7.Buldózeres városrendezés NagyváradonTiltakozó aláírásgyűjtéssel szeretnék felhívni a nagyváradi magyarok a város vezetői és a világ figyelmét arra, hogy komoly veszélyben forog a történelmi Nagyvárad évszázados arculata. De hogyan jutott idáig a Pece-parti Párizs, hogyan vált romhalmazzá a történelmi belváros? A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései. Szent László fényei és a román milicisták Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak. belváros? Máladozó kisértettanyává vált a római katolikus püspökség egykori tulajdona. A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései. Szent László fényei és a román milicisták Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak. Munkások és por a Fekete Sas Palotában De több más, már-már misztikus történet is fennmaradt ezekről a napokról, mint például a Szent László gyertyáiról szóló történet. A csatárláncban álló, kezükben gyertyát tartó váradi magyarokat körbevették a milicisták. Szemtanúk elmondása szerint erős szél volt azokban a napokban Nagyváradon, azonban furcsa módon egyetlen, a templomért világító gyertya sem aludt ki, míg az embereket vigyázó rendőrök képtelenek voltak cigarettára gyújtani, annyira erősen fújt a szél. Valójában mai napig tisztázatlan, miért is állt el a hatalom a templom lerombolásától, a történteket követően azonban tizenegy tüntetőt letartóztattak, többen néhány évet le is húztak a börtönben, egyikük meg is halt a szamosújvári fegyházban. Szoborcsere: László ment, Mihai jött A templom melletti Szent László tér az elmúlt években egyre lepukkantabbá vált, jelenleg az önkormányzat által sikertörténetként előadott és eladott felújítási munkálatok folynak ott. A tér közepén egy esztétikailag is igencsak kifogásolható lovasszobor áll: Mihály vajda, azaz Mihai Viteazul szobra. A második világháború előtt egy Szent László-szobor állt ott, azt azonban nem sokáig tűrték a román elvtársak, a nagyváradi római katolikus püspökség székhelye előtt kapott helyet. A váradi főtér felújítása az elmúlt év alatt is több vitát váltott ki. Az Ilie Bolojan polgármester által vezetett önkormányzat egy korszerűnek állított sima kőplaccot tervez főtérként Váradra, az uniós támogatással kivitelezendő felújítási projekt körül azonban sok a homályos kérdés. Náci kincsek helyett kommunista szemét A főtér közvetlen közelében fekvő híres Fekete Sas Palotát is éppen felújítják, jelenleg építőtelep benyomását kelti. Onnan csak egy ugrás a Kossuth (ma Independenței) utcában lévő romos zsinagóga. A Kossuth utca műemlék épületeinek egy részét a hetvenes-nyolcvanas években lebontották, megsemmisítették az utca teljes szakaszát. A lerombolt bérházak helyén suta zöldövezetecskét létesítettek egy meglehetősen nagy, Mihai Eminescut ábrázoló szoborral. A régi váradi legendákban a romos zsinagóga is szerepel, állítólag alatt titokzatos alagútrendszer húzódik, ezek katakombáiban a második világháború ideje alatt a Váradról elhurcolt zsidók kincseit őrizte a Gestapo. Más történetek szerint itt húzódik az az alagútrendszer, amely összeköti a Szent László-templom altemplomát a váradi várral. Ezeket a legendákat azonban még senki sem igazolta, sem a váradi polgármesteri hivatal illetékesei, sem pedig a Körösvidéki Múzeum régészei. Amikor azonban 2012 nyarán a Körösök Vízügyi Igazgatósága hozzákezdett a belváros szégyenfoltjának számító, lerobbant partszakasz rendbetételéhez, hihetetlen mennyiségű szemetet találtak a lerombolt műemlék épületek helyett tátongó gödrökben. A kommunista érában ugyanis nagy mennyiségű szemetet hordtak a lebontott műemlék épületek helyén maradt gödrök feltöltésére. A Kossuth utcai partszakasz rehabilitálása hamar abbamaradt, sok hercehurca után csak a közelmúltban folytatták a munkálatokat, miután kiderült: csak akkor kivitelezhető Bolojan polgármester nagy álma – az ide tervezett föld alatti parkoló –, ha rendbe hozzák a Körös-partnak ezt a részét. A kocka el van… lopva! A nagyváradi korzó ma bizonyára Európa legroskatagabb sétálóutcája. A még a magyar világban épített csodálatos műemlék épületek zömét védőháló borítja, az önkormányzat bejelentése szerint idén aztán nekiveselkednek, és rendbe hozzák a gyalázatos állapotban lévő váradi Főutcát. Talán egyben ez Európa egyetlen ki nem világított nagyvárosi korzója, tavaly óta ugyanis egyetlen utcalámpa sem oszlatja a sötétséget. Hogy miért? Ennek is megvan a maga balkáni sztorija, ami még az előző polgármesterhez, az időközben EP-képviselővé avanzsált Petru Filip személyéhez kötődik. Az olténiai származású, a váradi polgári értékekre erősen „immúnis” Filip ugyanis igencsak elvetette a kockát a nagyváradi főutcán. Meglehetősen rossz minőségű kőkockákat, pontosabban azoknak is csak a felét: a váradi sétálóutcát ugyanis félbevágott kínai kockakövekkel burkolták. A kőszállítmány árának másik fele szőrén-szálán eltűnt, a nyilvánosságra kerülő panamát azonban egyelőre valamennyi elkövető megúszta büntetés nélkül. A volt polgármester elment Brüsszelbe, a félkockákból összerótt, „félkorzó” meg itt maradt. Azaz alig két esztendő múlva a burkolat elkezdett szétcsúszni, s ez nemcsak sarokmarasztaló, bokaficamító hézagokkal járt, hanem egy-kettőre szétverte azokat a „talajmenti” utcalámpákat is, amelyeket 2006-ban a tervezők a kínai kockakövek közzé raktak le. Míg működött a furcsa talajmenti utcalámpasor, sokak szerint a váradi korzó egy elfuserált reptéri kifutóra emlékeztetett, ma már semmire sem emlékeztet, éjszakánként csak a boltok firmamentumainak sejtelmes fényecskéi világítják meg. Romturizmusunk végén megszemlélhetjük az egykori pénzügyi palota döbbenetesen lepusztult épületét, ahol régebben évtizedeken át a járóbeteg-gondozó rendelői működtek. A római katolikus püspökség tulajdonában lévő műemlék épületnek a restitúciós törvények értelmében vissza kellett volna kerülnie eredeti tulajdonosához, azonban a Bihar Megyei Tanács megfellebbezte a döntést, a pereskedés évek óta zajlik, miközben a védőhálóval borított belvárosi épület málladozó kísértettanyává züllött. A polgármester erőgépei Az elmúlt években a váradiak közelről nézhették, hogyan jut ebek harmincadjára a város történelmi értékeinek jó része. Az 1989-es változásokat követően az RMDSZ semmit sem tett az egykori magyar múltat igazoló műemlék épületek megóvása érdekében. A politikai kavarásokkal, pénzügyi panamákkal tarkított tudatos múltrombolásnak azonban nincs vége. Bolojanék néhány hete bejelentették: néhány méternyi kerékpárút megépítése érdekében elbontanak több műemlék jellegű épületet a Kert (ma Avram Iancu) utcában. Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére ugyanis a váradiak tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek. Elhatározásuk szerint az akciót addig folytatják, míg a váradi önkormányzat fel nem fogja: az európai normákat is felrúgják, ha megpróbálják tönkretenni, felszámolni Nagyvárad egykori történelmi arculatát. Szőke Mária Magdolna Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. június 10.Kővel, betonnal…Vannak, akik el akarják homályosítani Várad történelmét, dicső múltját. Mihály vajda lovas szobra a Szent László téren előreszegezi a fejét, farkát felkunkorítja, a lovas feláll a nyeregben, tekintetét előreszegezi és ugrásra készül. Talán az első célpont az Olaszi temető helyén lévő park lenne, ahol őseink nyugodtak, a csend szigete, a csend parkja. Kár lenne, ha nem oda való lópaták zaja felverné ezt a szent nyugalmat. Mihály vajdának erdélyi vesszőfutása mindössze egy évig tartott, nem hiszem, hogy jelenléte a városban változtatna a történelem tényein, hogy ezt a várost a mai divatos szóval élve „kisebbségi építészek” építették, akik nagyot, monumentálist alkottak. Elég, ha csak a Rimanóczyakra gondolunk. Lapozgatva Péter I. Zoltánnak a napokban bemutatott, A két Rimanóczy című könyvét, 42 épületegyüttest számoltam össze, amit apa és fia épített. Nagyon nagy szám, ez a sok épület egy utcát is kitenne. Jogosan vetődik fel a gondolat, hogy egy utcát is el lehetne nevezni róluk, valamint egy köztéri szobrot is felállíthatnának az emlékükre. Szép a Bihar Megyei RMDSZ-től, hogy létrehozta a Rimanóczy-díjat és egy, Deák Árpád szobrászművész munkáját dicsérő féldomborművet helyezett el volt házuk falán. Magasra tették a mércét, magasra a domborművet, aminek leleplezése sem ment könnyen. Aki ártó vagy más szándékkal akar felé közeledni, az is magasra kell tegye a mércét… A Rimanóczyak, apa és fia művészei voltak a mesterségüknek, valamennyi stílusirányzatban otthonosan mozogtak. Abban az időben a társadalom az építészetbe, a művészetbe fektette szellemi és anyagi erejét. A két Rimanóczy teljes mértékben kielégítette ezeket az igényeket. A Mihály vajda lovas szobra közelében lévő városháza épülete a könnyedségén, a légiességén túl monumentális alkotás, egy örökéletű, bevehetetlen vár benyomását is kelti. Könnyűlovassággal nem lehet bevenni. Ifjú Rimanóczy Kálmán egyik legsikerültebb alkotása. A Rimanóczyak kővel, betonnal írták bele nevüket Várad történelmébe. (A betont 1904-től alkalmazták.) V. Szilágyi István Reggeli Újság (Nagyvárad) 2013. június 24.Székely Csaba drámája nyerte a Weöres Sándor drámapályázat fődíjátSzékely Csaba drámaíró Vitéz Mihály című drámája nyerte el a Weöres Sándor országos drámapályázat fődíját - jelentette be Szőcs Géza szombaton este a költő születésének századik évfordulója alkalmából tartott díszelőadás után. Székely Csaba a fődíj elnyeréséről szóló oklevelet átvéve, megköszönte azt, majd - félig tréfásan, félig komolyan - annyit mondott: még nem is tudják, hogy a színház milyen méhkasba nyúl a darabbal, de majd bebizonyosodik, ha bemutatják. Alexa Károly irodalomtörténész, zsűritag az MTI érdeklődésére elmondta: a darab arról a Vitéz Mihályról szól, aki a XVI. század legvégén elfoglalta Erdélyt és egyesítette Havasalfölddel és Moldvával. Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója elmondta: a drámapályázatra összesen 174 érvényes pályamű érkezett, ezek közül egyet visszavontak. Így az előzsűri a maradékból választotta ki azt a nyolcat, amelyről végül a zsűrinek döntenie kellett. Hozzáfűzte: a színdarabot a 2014-2015-ös évadban tűzi műsorára a szombathelyi Weöres Sándor Színház. MTI Nyugati Jelen (Arad) 2013. június 25.Iskolaalapítás román ellenszélbenDúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról. A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna. Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele. Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását. Rombolás vagy iskolaalapítás Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt. Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett. Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán. Nem adják fel a küzdelmet A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens. Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen. Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor. Időszerű intézményalapítás „Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek. „Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit. A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2013. június 25.Tiltakozik katolikus egyház a nagyváradi Olaszi temető átnevezése ellenKözgyűlésén Nagyvárad Helyi Tanácsa az RMDSZ-frakció ellen-szavazata mellett elfogadta, hogy a várad-olaszi parkot Mihai Viteazulra kereszteljék át. A püspökség közleményt bocsátott ki az ügyben. Kedden kibocsátott közleményében Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök a következőket írja. „Nagyvárad városi tanácsának az egykori olaszi temető, jelenlegi olaszi park átnevezésére vonatkozó határozatával kapcsolatosan a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség elégedetlenségét és tiltakozását fejezi ki és olyan döntésnek tartja, amely súlyosan sérti a kollektív emlékezetet, hisz egy, a város történelmétől és hagyományától idegen elnevezést alkalmaz egy történelmi közterület megnevezésére. Tiltakozásunkat fejezzük ki nem csak az átnevezéssel, hanem az önkormányzat gyakorlatával kapcsolatosan is: a városi önkormányzat a civil csoportosulások, a szóban forgó területen tulajdonjoggal bíró történelmi egyházak megkérdezése nélkül, önkényesen döntött ebben az ügyben, amely nyilvánvalóan szélesebb körű konzultációt igényelt volna. Illő lett volna A szóban forgó terület soha nem képezte teljes egészében a római katolikus egyház tulajdonát. Amikor azonban a kommunista rendszer idején a temetőt felszámolták, az itt nyugvó katolikus hívek és neves személyiségek földi maradványait más nyughelyekre szállították át. Majd egy területcsere révén a kialakított park egy része a római katolikus egyház tulajdonába került. Ezen a területen jelenleg az egyházmegyei Caritas létesítménye működik, illetve egy fennmaradó rész az önkormányzat kérésére parkrendezési célból a város használatára lett bocsátva. Erre való tekintettel illőnek és szükségesnek tartottuk volna egyházunk megkérdezését az átnevezés ügyében, viszont ilyen irányú megkeresés nem történt, és az állítás, miszerint a városvezetés megkérdezte volna a telektulajdonosokat, nem felel meg a valóságnak. A társadalmi, kulturális és morális válság egyik oka az egyén identitásának krízise, a történeti folytonosság erőszakos megtörése. Ezért a római katolikus egyház továbbra is kéri és sürgeti városunk vezetőségét, hogy vegye figyelembe a helyi közösség szándékát és a fent jelzett határozattal kapcsolatban kifejezett nemtetszését. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben városunk kollektív emlékezetét, beleértve a város arculatát meghatározó történelmi közterületneveket, hiszen ezek is gazdagítják Nagyvárad egész közösségét." erdon.ro Erdély.ma, 2013. július 9.Könnyű tételek, mégis buktak (Érettségi eredmények)Az országos átlagnál rosszabbak, a tavalyinál némileg jobbak a fellebbezések előtti érettségi eredmények, a vizsgákon megjelent háromszékiek 42,74 százalékának sikerült a záróvizsgája, nyolcszázhatvannyolcan elhasaltak a megmérettetésen. A tanév eleji létszámhoz (1989) képest hatszáznéggyel (30,36 százalék) kevesebb XII. és XIII. osztályos iratkozott be az idei érettségire, háromszázötvenketten pótvizsgára, hárman ismétlőre buktak, hatvankét tanulót nem zártak le, száznyolcvanheten nem jelentkeztek, de azok sem jelentek meg mind, akik benyújtották iratcsomóikat, ellenben közel háromszáz korábbi végzős is érettségizett, utóbbiak harmada sem érte el a hatos átmenő átlagot. A legjobban az elméleti osztályok tanulói teljesítettek (63,76 százalékos átjutással), a sport-, pedagógiai, felekezeti és művészeti osztályok végzőseinek 33,69 százaléka érettségizett sikeresen, leggyengébb eredményt a szakközépiskolai végzősök értek el (15,13 százalékos átjutással). A magyar tannyelvű osztályok tanulói tizenhét százalékponttal teljesítettek gyengébben a román tagozatosoknál, a magyar diákok alig 37 százaléka vette sikerrel az akadályt, ami elsősorban a gyenge románnyelv-tudásnak köszönhető – derült ki a megyei összesítőből. Tantárgyak szerint az összesített eredmények: román nyelv és irodalom 50,61 százalékos átjutás, magyar nyelv és irodalomból 86,10, kötelező tantárgyból 69,53, a választott tárgyból 77,85 százalék. Az iskolák eredménylistáján a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimnázium szerepel az első helyen 94,35 százalékos átjutással, az utolsó a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola, ahol a vizsgázók 11,50 százalékának sikerült az érettségije. Az elméleti iskolák közül Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Elméleti Líceum (58,76 százalék), a Bod Péter Tanítóképző (38,46), a Református Kollégium (20,97), Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégium (27,69%) eredménye a leggyengébb, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum 83,35 százalékot ért el, a Székely Mikó Kollégium 85,06 százalékot. A Plugor Sándor Művészeti Líceumban az érettségizők 60, Baróton közel 80 százaléka megbukott, a kovásznai középiskolában vizsgázók 54,26 százaléka érte el a hatos átlagot. A háromszéki eredményekről Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő elmondta, a tavalyhoz képest valamivel jobb az átjutási arány, néhány kivétellel (a Mihai Viteazul Főgimnáziumot emelte ki) nem azt tükrözi, hogy a diákok idén jobban felkészültek, hanem más okai voltak a nagyobb arányú sikeres érettséginek: egyes tantárgyakból különböző tételeket kaptak a vizsgázók, attól függően, hogy milyen szakon végeztek, ami elsősorban matematikából volt nagy előny a nem reál osztályosok számára, a végzősök 30 százaléka különböző okokból nem érettségizett, a gyengébb tanulók közül sokan nem is próbálkoztak. A tegnap megóvott dolgozatokat újrajavítják, a végleges eredményeket pénteken hirdetik ki. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. július 9.Kultúrára nincs sok igény, de a cím jól jönne?Fölöttébb lehangoló eredmények születtek a Romániai Értékelési és Stratégiai Intézet (IRES) május 30-i felmérésén, amely a kolozsváriak kultúrához való viszonyulását vizsgálta: a megkérdezettek több mint fele egyetlen színházi vagy operaelőadást sem látott az elmúlt 12 hónapban, emellett a képzőművészeti kiállítások megtekintése terén sem állunk túl jól. Legtöbben a román színházat nevezték meg Kolozsvár kulturális szimbólumaként – bár a fentiek értelmében nem nagyon látogatták az intézményt –, míg a lista második helyén a főtéri Mátyás-szobor végzett. Noha majdnem mindenki támogatja a kezdeményezést, hogy a város 2021-re elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet, úgy tűnik, napi szinten az embereket kevésbé érdekli a kultúra. A telefonos megkérdezéssel, 1098 személy bevonásával – magyarok és románok egyaránt, az etnikai megoszlás arányában – végzett felmérés eredményeit Vasile Dâncu szociológus, az IRES igazgatója ismertette tegnap a sajtó munkatársaival. – A vizsgálat egyik legmeglepőbb következtetése az internethasználathoz kapcsolódik. A megkérdezettek 17 százaléka napi 1–3 órát tölt a világhálón, 27 százalékuk pedig ennél is többet. Európai viszonylatban különösen jól állunk ebben a tekintetben, ugyanakkor az is érdekes, hogy a nyugdíjasok körében egyre népszerűbb ez a terület – magyarázta a Kolozsvár–Európa Kulturális Fővárosa Egyesület felkérésére készült IRES-felmérésről Vasile Dâncu. Utalt arra is, hogy ezzel szemben elgondolkodtató a könyvtárlátogatási szokásainkkal kapcsolatos eredmény: a megkérdezettek 74 százaléka egyáltalán nem keresett fel ilyen profilú intézményt az elmúlt tizenkét hónapban. A Kolozsvárt leginkább jelképező kulturális szimbólumok listáján sorrendben a következő intézmények szerepelnek: román színház (21 százalék), Mátyás-szobor (8 százalék), Szent Mihály-templom (5 százalék), Avram Iancu-szobor (4 százalék), román opera, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem épülete, Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (3 százalék), Botanikus Kert, Fellegvár, Anyafarkas-szobor, ortodox katedrális, Kolozsvár Aréna stadion (2 százalék), Mihai Viteazul-szobor, múzeumok, Kolozsvári Napok, óváros, Bocskai/Avram Iancu tér, egyetemi központ, Művészeti Múzeum, Kolozsvári Magyar Opera, Mátyás-ház, Főtér, Diákművelődési Ház (1 százalék). A kulturális intézmények látogatottsága terén tapasztalható jelentős érdektelenség főként a következő adatokban konkretizálódik: a megkérdezettek 61 százaléka egyetlen színházi előadást sem látott az elmúlt egy évben; 64 százalékuk semmilyen kiállításon nem vett részt; 75 százalékuk egyetlen opera- vagy operettelőadást sem nézett meg; 57 százalékuk semmilyen múzeumot vagy emlékhelyet nem keresett fel; 62 százalékuk egy filmet sem látott moziban. Az elmúlt 12 hónapban a vizsgálatba bevont személyek 14 százaléka volt legalább egyszer a Kolozsvári Magyar Operában, 11 százalékuk pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színházban (egy évvel korábban 23, valamint 20 százalékuk nézett meg legalább egy előadást; egyáltalán nem kereste fel ezen intézményeket a megkérdezettek 63, valamint 69 százaléka). Kíváncsiak voltak arra is, hogy milyen helyszíneket részesítenének előnyben a kulturális rendezvények megszervezésére. A válaszadók 28 százaléka a kulturális intézményeket nevezte meg, és ugyanennyien választották a parkokat, valamivel kevesebben pedig a központi tereket. A vizsgálatban részt vevők 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hallott már a Kolozsvár–Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektről, közülük majdnem mindenki jónak vagy nagyon jónak találta a kezdeményezést. A válaszadók 53 százaléka szerint valószínűleg sikerül elnyerni a címet, 35 százalékuk pedig teljesen biztos ennek megvalósulásában. Arra a kérdésre, hogy megérdemli-e a város a jeles kitüntetést, a megkérdezettek 91 százaléka válaszolt igennel. Legtöbben meg vannak elégedve azokkal a tényezőkkel, amelyek Kolozsvárt jellemzik jelen pillanatban (közlekedési és kulturális infrastruktúra, turisták elszállásolásának lehetősége, kulturális tevékenységek sokszínűsége, anyagi hozzájárulások, esztétikai kinézet). Vasile Dâncu utalt arra, hogy a mostani vizsgálat elsősorban a terep felmérésének érdekében volt fontos, valahonnan ugyanis el kellett indulniuk annak érdekében, hogy a következő időszakban komolyabb, mélyrehatóbb kutatásokat tudjanak végezni a témában. Szabadság (Kolozsvár) 2013. július 10.Érettségi egykor és maUgyanazt az útvonalat jártam be, ugyanazon a napon és időpontban hétfőn, mint 15 évvel ezelőtt. Akkor is forró nyári délelőtt volt, akkor is izgatott voltam, és vártam a megkönnyebbülést, akárcsak hétfőn. Érettségi eredményhirdetés volt, én érettségiztem. A szomszéd román lánnyal indultunk el megnézni, hogyan sikerültek a vizsgáink, ő a Mihai Vitezul Főgimnáziumban, jómagam a Mikes Kelemen Líceumban érettségiztem. Tegnap újságíró kollégáimmal vártuk az eredményt ugyanezekben az iskolákban. Emlékszem, 15 évvel ezelőtt is először a Mikesbe mentünk. Az otthonról megtett úton a barátnőmmel arról beszélgettünk, hogy a román írásbeli tétele, Rebreanu Ion című regénye, miben azonos vagy inkább hasonló Móricz Sárarany című könyvével. Bár a tételt nem ilyen szempontból vetették fel a tanárok, mi saját véleményünket is megfogalmaztuk, belevittük az írásba, és olvasmányaink tapasztalatával bővítettük ki a dolgozatot. A hétfői eredményhirdetéskor látott ijedt arcokról az jutott eszembe, hogy mi nem féltünk. Nem féltünk attól, hogy megbukunk az érettségin, inkább versenyszellem volt bennünk, hogy ki teljesít jobban. 1998-ban még nem névsorszerint listázták a vizsgázókat, hanem vonalat húztak. A vonal alatt egyértelmű volt a bukás, felette az elért jegyek sorrendjében álltak a nevek. Először a lista első nevét láttam meg, az iskola legjobb tanulója színtízessel vizsgázott, aztán a vonal alá néztem: két név volt alatta, mindkettőjüket románból vágták el 4-es osztályzattal. A saját nevem középmezőnyben jelent meg, átfutottam a jegyeket, és azt éreztem: megérdemlem őket. A következő gondolatom a nyár volt, végre szabad vagyok, jöhet a tenger, napsütés, buli. Az iskola udvarát elárasztották az évfolyamtársak, mindenki örült, néhányan kissé elégedetlenkedtek, óvásokat fogalmaztak meg a 8-as jegyek miatt, mivel úgy gondolták, többet is érdemelnének. Az érettségi átlagok majdnem mindegyike 7-es osztályzat fölött volt, a román szóbeli szigorú szorongatását ellensúlyozta az írásbeli tétel, a választott tárgyból pedig mindenki jelesre vizsgázott. Ugyanez volt a Mihai Viteazul-iskolában is: örömkönnyek, ölelkezések, kiabálások, tervek a jövőt illetően. 2013. július 8-án viszont nem izgatottan várták az eredményt a diákok, hanem félve. Nem a jegyeket saccolták, hanem az esélyt: átmegyünk-e egyáltalán az érettségin. Néhány diákot kérdezve, hogy melyek a jövőbeli terveik, csak egy válaszuk volt: menjünk át az érettségin, aztán meglátjuk. Idén a román vizsgán az érettségizők közel fele megbukott, magyar nyelvből a diákok 16 százalékát vágták el, a választott tárgyból pedig 23 százalék bukott el. A román nyelv és irodalom oktatása évek óta vita tárgya a magyar anyanyelvű diákok számára, viszont a tragikus érettségi eredményeket nem magyarázza. Nem magyarázza meg azt, hogy a választott tárgyból miként bukik meg valaki, hiszen ő maga választotta mint kedvenc tárgyát. Az érettségi eredményei évek óta katasztrofálisak, van olyan szaklíceum, ahol mindenki megbukott, de elméleti líceum is, amelyben a diákok mindössze 27,69 százalékának sikerült a vizsgája. A dolog érdekessége, hogy ezekben az iskolákban is voltak színtízes tanulók, akiket év végén kitüntettek, aztán az érettségin jól megbuktak kettes-hármas jegyekkel. Véleményem szerint, már az is katasztrófa lenne, ha mindenki átmegy az érettségin, de a legkisebb jegyekkel. Mert bármilyen nehéz is egy-egy tárgy, ötösre azért nem kell különösebb megerőltetés, és noha a végeredmény 6-os kell legyen, a többi tárgyból elért pont ellensúlyozhatja azt. Az este végignéztem a háromszéki diákok listáját, és azt tapasztaltam, hogy akik buktak mondjuk románból, azok nagy része 1 és 3 közötti jegyet kapott, de a többi tantárgyból is épp hogy átcsúsztak. Arról, hogy mindez kinek a hibája és szégyene, megindult a vita: a diák, a szülő vagy a tanár felelős az évek óta tartó rossz eredmények miatt? Legtöbben a rendszert okolják, ami megfoghatatlan, követhetetlen és bonyolult, de egyvalami biztos: a regények regények maradnak, melyeket el kell olvasni a diáknak az érettségire, a tanár következetes kell legyen, és ki kell szűrnie a négy év alatt azt, aki ötösökkel döcög, és nem áll készen az első komoly megmérettetésre, a szülő dolga pedig észrevenni, hogy érettségi előtt a gyereke egyébbel van elfoglalva, mint a tanulás. Ez a hármas pedig sikerrel léphet fel egy bonyolult, évről évre változó tantervvel szemben, és bebizonyíthatja: az érettségi nem nehéz, viszont komolyan kell venni, mint az élet első mérföldkövét. Írásom végére beismerem: én nem tanultam az érettségire, mert egyébbel voltam elfoglalva. Egyetemi felvételire készültem különórákkal, mivel akkor még nem számítottak a középiskolai tanulmányi eredmények, sem az érettségi átlag. Az számított, hogy mennyire vagy felkészülve abból a tárgyból, amilyen szakon tovább szeretnél tanulni. Mi 15 évvel ezelőtt nem tanultunk az érettségire, hanem készültünk az azt megelőző négy év során. Aki pedig balszerencséjére nem készült fel, az megismételte az évet, hogy aztán ismét nekifusson a vizsgáknak. Mert ez az érettség egyik jele. Bús Ildikó Székelyhon.ro 2013. július 11.Tüntetés a régiósítási terv ellenErdély-szerte több mint száz helyszínen szervez tüntetést a román kormány régiósítási terve ellen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A nagyszabású megmozdulás partiumi vonzatairól tájékoztatták a sajtót az EMNP nagyváradi székhelyén a párt vezetői. Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke tudatta: július 20-án este nyolc órától kezdődnek Erdély-szerte a megmozdulások. A tüntetés megszervezésének motivációiról szólva Zatykó kifejtette, hogy az erdélyi magyarság türelme szétforgácsolódott az elmúlt másfél évben. A legfőbb veszélyt a kormány régiósítási terve jelenti az erdélyi magyarság számára. „Afrikában érezzük magunkat, mert a kormány az emberek megkérdezése nélkül akar dönteni. Mi magyarok csak vesztesei lehetünk a felülről diktált döntéseknek. Erdély nem gyarmat! Erdély helye a 21. század Európájában, nem pedig a huszadik század Afrikájában van” – fogalmazott Zatykó. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel az akcióval kívánnak tiltakozni az ellen, hogy Erdély altalajkincseit aprópénzért eladják, ugyanakkor követelik azt, hogy Románia legyen föderális állam, Székelyföld legyen külön közigazgatási régió, a Partium pedig kétnyelvű, sajátos státuszú régió. „Törvényes módon akarjuk céljainkat elérni, a tüntetés ennek első lépése” – fogalmazott Zatykó. Csomortányi István, a párt megyei vezetője elmondta: Partiumban mintegy ötven helyszínen szervezik meg a tüntetést, ezek közül tíz helyszín Szatmár, öt Szilágy, a többi pedig Biharban megyében lesz, de a helyszínek száma még bővülhet. Hozzátette, hogy arra kérik az embereket, hogy legalább húsz percig vegyen részt az eseményen. Elhangzott: nem az a fontos, hogy egy-egy helyszínen hányan lesznek, hanem az a lényeges, hogy lehetőleg minél több helyszínen legyen megmozdulás. Helyi problémák Kristófi Kristóf a párt váradi elnöke kijelentette, hogy Nagyváradon is este nyolc órától kezdődik a megmozdulás az Olaszi-parkban. Mint mondta, a váradi tüntetés követi az országos megmozdulás célkitűzéseit, azonban emellett vannak helyi elégedetlenségek is, amelyeknek ennek a tüntetésnek a keretében kívánnak hangot adni. Például fel kívánják emelni a szavukat az ellen, hogy az Olaszi parkot Mihály Vajda parkká nevezte át az önkormányzat, valamint a város épített öröksége elleni helyi politika ellen is. Zatykó Gyula ehhez hozzátette: megszólítják a református és a római katolikus egyház vezetőit is, hogy vegyenek részt és szólaljanak fel az eseményen, de ha ez valamilyen okból kifolyólag nem lehetséges, akkor a vasárnapi misén, illetve istentiszteleten kérjék az embereket arra, hogy vegyenek részt a tüntetésen. Arra a kérdésünkre, hogy az RMDSZ-t megkeresték-e annak érdekében, hogy közösen szervezzék meg a tiltakozást, Zatykó Gyula nemmel válaszolt, de mint mondta, bárkit szívesen látnak a megmozdulásokon. Tájékoztatás vagy ferdítés? A sajtótájékoztató végén Zatykó Gyula aljasságnak nevezte a maszol.ro portálon megjelent, és egyes helyi lapok által is átvett híresztelést, melyben a sajtótermék azt sugallja, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bankszámlájára befolyt, a magyarországi árvízkárosultakat megsegítő adományokat a szervezet nem rendeltetésszerűen használja fel. Zatykó Gyula elmondta, hogy a bankszámlán, illetve a az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodáiban összegyűjtött pénzt az adományozók listájával együtt a jövő héten adják át Dunabogdány polgármesterének. Azért kerül oda a pénz, mert az árvíz idején az EMNP kilencven önkéntese végzett ott árvízvédelmi tevékenységet. Pap István erdon.ro 2013. augusztus 5.Ellopott erdők nyomábanTörténelmi családhoz fűződő múltját letagadva végezhetett középiskolát, majd egyetemet. A székely közbirtokosság történetének megírója és a közbirtokossági javak visszaszerzésének vezéralakja, Garda Dezső szerint képtelenek vagyunk tanulni múltunk hibáiból. – Mennyire határozza meg pályája alakulását, ha valaki történelmi családból származik? Ösztönösen jobban vonzódik a történelem iránt? – A hatvanas évekbeli gyerekkoromban ez az örökség súlyos koloncnak számított, apám legszívesebben titkolta volna, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe. Dédnagyapám, Garda József az 1848-as forradalom szabadságharcosa volt, majd külföldről való hazatérte után a nagyenyedi kollégiumban tanított. Az 1899-es nyugdíjazásakor ő volt a kollégium utolsó teológiai tanára, ekkor szűnt meg ugyanis a tanintézet egyetemi rangja. Nagyapámat, Garda Kálmánt az erdélyi hangyaszövetkezeti mozgalom egyik vezéregyéniségeként tartották számon. A családi múltat leginkább apám szenvedte meg 1948 után: politikai okokból, koholt vádak alapján többször is börtönre ítélték, 1961-ben pedig gyanús körülmények között halt meg. – Megbélyegzett család sarjaként hogyan lett történész? – Úgy is fogalmazhatnék: sok szerencsével. Édesanyám Kolozsváron szült meg, ott állították ki a születési bizonyítványom, így sikerült „letagadnom” a nagyenyedi múltamat. Egy kevésbé ismert kolozsvári középiskolába írattak, hogy ne szúrjak szemet senkinek, majd bejutottam a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelemszakára, amelyet 1973-ban végeztem el. – Milyen volt a Ceauşescu-korszak kezdetén történelmet tanulni Kolozsváron? Egyáltalán: lehetett-e elfogulatlanul beszélni a román, illetve a magyar történelemről? – Kedvenc tanárom és szellemi mentorom, Imre István jeles történészünk kivételével alig tudok olyan embert említeni, akire fel tudtam nézni egyetemi éveim során. A tanárok többsége belesimult a tájba, lojálisak voltak a rendszerhez. Diákként legtöbben Imre Istvánnál találtunk „menedéket”, ő vezetett rá a történészi munka igazi kihívásaira. Sem a román, sem a magyar történetírással szemben nem volt elfogult. Amikor egyetem után megkerestem, hogy foglalkozzam-e magyar őstörténettel, turkológiával, óva intett tőle, nehogy elcsússzak ezen a pászmán. Külföldön akkor már megjelentek történelmi legendák a 30-40 ezer éves székely népről, meg arról, hogy Hannibál is székely volt, így nekem is felcsigázta a fantáziámat. Imre István négyszemközt azt mondta: ez a fajta magyar őstörténet és a dákó-római kontinuitáselmélet között az a hasonlóság, hogy mindkettő mese. – A székely közbirtokosság erdélyi szakértőjeként tartják számon. Hogyan lelt erre az útra? – A történetíráshoz szóló első fogódzót Imre Istvántól kaptam, aki a Változó valóság című tanulmánykötet összeállításakor beajánlott a Kriterion Könyvkiadóhoz. Ezt követően folyamatosan jelentek meg hazai lapokban a székely történelemmel kapcsolatos írásaim. Miközben Gyergyóremetén, majd Gyergyószentmiklóson tanítottam történelmet, levéltárakban kutattam a székely múltat. Helyi ismertségemnek köszönhetően az akkori városvezetőség engem kért fel Gyergyószentmiklós történetének megírására. És ez lett a vesztem. – Ezt hogyan értsük? – Fiatal történészként nem voltam tisztában azzal, hogy egy ilyen munkának milyen politikai feltételeknek kell megfelelnie. Kutattam az elérhető levéltári forrásokat, hónapokon át dolgoztam keményen, közben innen is, onnan is érkeztek a furcsábbnál furcsább kérések. Az egyik pártvezető azt követelte, hogy külön fejezetet szenteljek Mihai Viteazul gyergyói látogatásának, és írjam meg, mekkora lelkesedéssel fogadták a székelyek a román vajdát. Amikor értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ezt honnan veszi, rám mordult, hogy e nélkül nem fog a könyv megjelenni. Nem adtam be a derekam, a könyvet mégis kinyomtatták. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert a Szekuritáté már a nyomdából elkobozta a teljes tételt. – Bezúzták? – Annál is szörnyűbb dolog történt: elégették. Ezt a szekusdossziémból tudom: az a Rab István adott parancsot a könyv elhamvasztására, akit éberségéért Gyergyószentmiklósról Kovászna megye első titkárává avanzsáltak. De más is történt akkor, amiről szintén a rendszerváltás után szerezhettem tudomást. Imre Istvánt, mint egykori tanáromat a Szekuritáté arra akarta rákényszeríteni, hogy írjon elítélő jelentést a könyvről, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellenem. A dossziém tanúsága szerint ezt Imre István a fenyegetőzések ellenére megtagadta. – Hogyan vészelte át ezt az időszakot? – Több száz oldalas szekusdossziém szerint minden lépésemet követték, de nem távolítottak el a tanügyből. Talán elmagyarázta valaki nekik, hogy mégsem államellenes tevékenység, ha saját történelméről ír a történész. Tény, hogy több könyvem nem jelenhetett meg: a Kriterionnál két kötetem állt várólistán 1989 decemberéig. Az akkori híres cenzor, Koppándi Sándor egyenesen Elena Ceauşescunak írt levelet az egyik kéziratom ügyében, nehogy megjelenhessen a székelyek cenzúrázatlan története. Öröm az ürömben, hogy mindeközben a román történészek körében is többen kezdtek érdeklődni a székelyek történetéről. Demény Lajosnak köszönhetem, hogy 1984–85-ben a Román Akadémián román történészek előtt több részből álló előadássorozatot tarthattam a székelység történetéről. A román és magyar pártfőtitkár, Ceauşescu és Grósz Károly találkozása alkalmával a Scânteia írt részletes beszámolót az akadémián tartott előadásaimról, a cikk szerint az erdélyi magyar történészek szabadon tanulmányozhatják saját történelmüket. Kapóra jöttem. – A székely közbirtokosságról akkoriban még aligha eshetett szó... – Ennek a története már átnyúlik a rendszerváltás utáni évekre. Egy svédországi magyar keresett meg, akinek édesapja a gyergyószentmiklósi közbirtokosság menedékházát bérelte. Arra kért, írjam meg a székely közbirtokosság történetét, mert nem jutnak adatokhoz. Kötélnek álltam, a teljes mű azonban csak tíz év múlva, 2002-ben készült el. A munka óriási levéltári kutatást igényelt, Csíkszeredától Kolozsváron át Budapestig minden fellelhető forrást megkerestem. A közbirtokosságért vállaltam 1996-ban a parlamenti képviselőséget is. – Pedig akkor még szó sem volt a közbirtokossági javak visszaszolgáltatásáról. A dokumentáció birtokában erre nagyobb esélyt látott? – Amikor az RMDSZ színeiben bejutottam a parlamentbe, román körökben is felfedeztek közbirtokossági szakértőként. Beválasztottak a Román Erdőbirtokosok Szövetségének vezetőségébe, elkezdtük a tájékozódást. Tudtam, hogy az erdélyi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonforma létezett Moldvában és Olténiában is. Azzal is tisztában voltam, hogy az akció csak akkor lehet sikeres, ha nem csak a magyarok kérik vissza jussukat, hanem a román közbirtokosok is. Vasile Lupu parasztpárti képviselővel közösen mozgósítottuk a Vrancea megyei közbirtokosokat, velük együtt más moldvai, olténiai és erdélyi közbirtokosok is tüntettek Bukarestben, sőt, a parlamentben is rendeztünk egyféle közmeghallgatást. A román politikumnak lépnie kellett, annak ellenére, hogy a Demokrata Konvenció egyetlen pártja sem akarta igazán rendezni ezt a kényes ügyet. – Mitől volt ez kényesebb téma, mint másféle tulajdon visszaszolgáltatás? – A parlament folyosóin elkezdődött a suttogó propaganda, hogy a székelyeket akarjuk helyzetbe hozni. A román politikát nem az érdekelte, hogy több százezer hektár moldvai közbirtokossági erdő kerül vissza a románok tulajdonába, hanem az zavarta őket, hogy a székelység túlságosan megerősödik gazdaságilag. Hosszú és gyötrelmes időszak volt, saját törvénykezdeményezésemet a parlamentben lesöpörték az asztalról. Kompromisszumos megoldásként Vasile Lupu a 2000/1-es földtörvénybe rejtette el a közbirtokossági erdők visszaadását, ez ment át a törvényhozáson. – Mondhatnánk: minden jó, ha a vége jó. Az elmúlt tíz évben sikerült visszaszerezni a teljes közbirtokossági vagyont? – Ez sem ment könnyen. A hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt egyik első lépése a visszaszolgáltatás leállítása volt. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség nyomán született meg a 120-as sürgősségi kormányrendelet, amely a törvény alkalmazását szabályozta. Ez kimozdította ügyünket a holtpontról, mára visszaszereztük a teljes közbirtokossági vagyont, az új rendelet alkalmazási módszertanát viszont úgy alkották meg, hogy idegen elemek dönthessenek az igazi tulajdonosok feje fölött. Ebben az RMDSZ is érdekelt volt, hiszen soraiban foglalt helyet a székelyföldi famaffia jelentős része. Érdekes módon azonban az első években a magyar polgármesterek, és egyéb tisztségviselők hátráltatták legvehemensebben a törvény alkalmazását, olyan emberek, akik közvetlen hasznot húztak az illegális fakitermelésből. Nagyon nehezen lehetett visszaszolgáltatni a magán- és a közbirtokossági erdőket. Parlamenti mandátumaim erre a harcra mentek rá. – RMDSZ-képviselőként harcolt az RMDSZ-es famaffia ellen? – Egyértelművé vált, hogy ez a harc nem lehet hosszú távú, ki is utáltak a szervezetből, kényszerpályára kerültem, politikai pályafutásom véget ért. Az első székelyföldi közbirtokosságokat magam alapítottam még a törvény megjelenése előtt. Akkoriban mögöttünk álltak a teljes faluközösségek, míg ezek vezetőit ellenem nem fordították. A közbirtokossági vezetők a legtöbb helyen nem akarták megérteni, hogy a közbirtokosság közösségi tulajdon, ami iránt közösségi felelősséggel tartozunk. Ennek a folyamatnak lett az áldozata a gyergyóalfalui alpolgármester is. Székelyföld szomorú helyzetben van: erdeinek kiirtásával saját jövőjét lopja el. – Önt hallgatva, az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát. – Egyik új könyvem a két világháború közötti Gyergyói-medence közéletéről szól. Megdöbbentő felismerés, hogy mekkora a hasonlóság a korabeli magyar párt és az RMDSZ között. A politikum akkor sem, most sem ismeri fel az egyszerű emberek boldogulásának fontosságát. Nem tudunk, vagy nem akarunk hibáinkból tanulni. Garda Dezső Szociográfus, történész, politikus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. 1948-ban született, 1973-ban szerzett történész diplomát a kolozsvári egyetemen, a rendszerváltásig Gyergyóremetén és Gyergyószentmiklóson tanított történelmet. 1996-2008 között az RMDSZ Hargita megyei képviselője volt a román parlamentben, a közbirtokossági törvény megalkotója, a közbirtokossági erdők visszaszerzésének kezdeményezője. 2002-ben jelent meg A székely közbirtokosság című, két kötetes történelmi munkája. A rendszerváltás óta mintegy húsz, a székely történelemmel kapcsolatos könyvet, tanulmányt publikált. Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. szeptember 3.Csak negyedének sikerült (Pótérettségi)A tegnap kihirdetett előzetes eredmények szerint rosszul teljesítettek a legnagyobb háromszéki elméleti középiskolák diákjai is a pótérettségin, sehol nem nagyobb az átjutási arány 50 százaléknál. A megyei összesítés alapján csak a diákok negyedének sikerült a vizsgája, ami 4 százalékponttal jobb az országos átlagnál. Három tanulót kizártak, 131-en nem jelentek meg, több százan nem is próbálkoztak az idei pótérettségin. A 723 vizsgázóból csupán 184 (25,45 százalék) érte el az átmenő hatos általánost, a legnagyobb átjutási arányt, alig 50 százalékot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban jegyezték, a legkisebbet (7 százalék) a megyeközponti Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában. Két másik nagy elméleti iskola, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Mihai Viteazul Főgimnázium a két véglet között, nagyjából középen végzett 28,95, illetve 26,67 százalékkal. Baróton a pótérettségizők 34,72, Kovásznán 20,51 százaléka vizsgázott sikeresen. Leggyengébben ezúttal is a szakközépiskolák teljesítettek, 10–20 százalék között. Fellebbezni tegnap délután lehetett, csütörtökön hirdetnek végleges eredményt. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. október 3.3.ELTÁVOLTÍTOTTÁK A GYALÁZKODÓ SZÖVEG EGY RÉSZÉT A KOLOZSVÁRI BABA NOVAC SZOBORRÓL Az imént kaptuk a hírt: ismeretlen tettesek eltávolították a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborról. Megtudtuk: a feliratból az unguri szót törölték. Mint ismeretes, a szélsőségesen nacionalista kolozsvári ex-polgármester, Gheorghe Funar kezdeményezésére elhelyezett felirat a következő volt: Baba Novac - căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601. Magyarul: "Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.” Szabadság (Kolozsvár) 2013. október 8.Megrongálták a magyarokat sértő szobrot KolozsváronNyomozást rendelt el a Kolozs Megyei Rendőrség, hogy kiderítse, ki távolította el egy kolozsvári szobor magyarokat sértő feliratának egy részét – közölte hétfőn a citynews hírportál. A portál közlése szerint a kolozsvári Szabók bástyája előtt álló Baba Novac-szobor feliratából a "magyarok" szót tüntették el ismeretlenek az elmúlt héten. A "Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én" felirat a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején, 1996-ban került az 1975-ben állított szobor talapzatára. Baba Novacot az erdélyi országgyűlés ítélte árulásért halálra. A hadvezért máglyán égették meg Kolozsvár főterén, majd holttestét a Szabók bástyája előtt karóba húzták. Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének az alelnöke elmondta, 2011-ben az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól kérték, hogy a testület állapítsa meg a felirat diszkriminatív voltát. A tanács azonban nem találta megbélyegző jellegűnek a feliratot. Szász Péter elmondta, az EMNT elítéli a rongálást. Hozzátette azonban, hogy Gheorghe Funar polgármester is engedély nélkül feliratozta a szobrot. "A rendőrség már a felirat törvénytelen elhelyezésekor elkezdhette volna a nyomozást a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt" – tette hozzá az EMNT alelnöke. A szerb származású katona Vitéz Mihálynak, a moldvai és erdélyi trónt is rövid időre birtokló havasalföldi vajdának volt a bizalmi embere. Vitéz Mihályt a román történelemtankönyvek a román fejedelemségek, Havasalföld, Moldva és Erdély első egyesítőjeként mutatják be. mti/citynews.ro Manna.ro 2013. október 15.Bereznay AndrásOLVASÓI LEVÉL Erdélyi kiadású magyar történelmi atlasz – ünnep, vagy gyász? A történész-térképész több szempontból bírálja a Cartographia kiadónál megjelent, középiskolákban terjesztett magyar nyelvű történelmi atlaszt. (Rövidített változat) Idén szeptemberben az RMDSZ részéről erdélyi kiadású, magyar nyelvű történelmi atlasz kiosztására került sor az iskolákban. Bár – a Pozsony közeli Somorján megjelent – Erdély történetét bemutató atlasz 2011 óta már létezik: t.i. a sajátom, a mostani az első eset, hogy Erdélyben magyar történelmi atlaszt adtak ki. Annál inkább jelent meg ott román kiadvány a húszas és a harmincas években. Magyar részről volt tehát behoznivaló. Ez azonban az Erdély múltjával kapcsolatos eltérő álláspontok ismeretében nem pusztán a kiadás nyelvére értendő, hanem úgy is, hogy ideje volt, hogy román történelmi atlaszoknak – különösen a Ceasuescu-diktatúra korában megjelenteknek – a román nemzetfejlődés sajátosságaiból eredő, valaha csak naív, de azóta a vizsgálatok próbáját ki nem álló, mára merőben atavisztikusan ható kitalációi mintegy a helyükre kerüljenek. Végtére is Romániát demokratikus országnak szokás tekinteni, ahol nem jöhet többé szóba az állam képviselőinek nézeteivel esetleg nem egyező történetfölfogások megfogalmazásának eltiltása. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak korábban kérdőjelezte meg a diktatúra által azután fölkarolt, hatalmilag erőltetett áligazságokat nem egy román történész, de annak bukása óta is jelentkeztek román oldalról mérvadó kritikus hangok a múlt tényeit politikai célok szolgálatában átlépő mítoszok mintegy hivatalos intézményesítésével szemben. E kérdésekben nem „a” magyar történetírásnak van vitája „a” románnal, hanem a tárgyszerű tényföltárás áll szemben a tudományon kívüli mítoszokkal. Az utóbbiak propagálása iránt helyzetükből adódóan is közömbös magyar történészek mindenesetre – eddig – a történetírás oldalán szoktak állni. Még a most kiadásra került atlasz mennyiségileg döntő – nem ebbe a kiadványba készült – részét is szerzői, minden hibája mellett, azért tudományos igénnyel állították össze. Az erdélyi magyar nyelvű atlasz többsége a Kartográfiai Vállalat először 1959-ben megjelent atlaszának a további kiadások során módosított, gazdagított, helyenként javított, néhol tovább rontott, összességében a Magyarországon forgalomban lévőktől alig különböző újabb változata. Új elemek ebbe lényegileg csak Románia mai területének története vonatkozásában kerültek. Az atlasz tehát nem önálló munka, a magyarországi kiadványhoz képest újnak számító térképei sem azok. Mivel a Cartographia (a Kartográfiai Vállalat utóda) Középiskolai történelmi atlasza, amelyre a kolozsvári Cartographia kiadványa leginkább emlékeztet, Erdélyben hozzáférhető, erdélyi kiadására nem volt szükség. Ha az RMDSZ magyar nyevű történelmi atlaszt kívánt az iskolákba juttatni, azt is terjeszthette volna. Az új atlasz megjelentetését csak Erdély történetét a magyar diákok számára közelebb hozó, azt tárgyilagosan bemutató bővítés indokolhatta. Ehelyett az atlasz megfelelő „új” részében Románia egész mai területére nézve a magyar diákok román atlaszokból ismert, tényszerűtlen román elfogultságoknak ezúttal magyar kiadótól közreadott, magyar nyelvű, sőt az RMDSZ által is hitelesített, ugyanakkor kollektív önbecsülésüket minden bizonnyal csak aláásni képes, a román nacionalizmus gondolatvilágától, és csak attól átitatott, a diákokra bizonyára elnemzetlenítően ható, de több ponton másként is problematikus, az adott összefüggésekben igen különös indoktrinációt kaptak. Anyja tejében főzik a gödölyét. Az atlaszban probléma probléma hátán jelenik meg. (Lásd az írás teljes változatát.) Olykor a magyarországi kiadványból kölcsönzött részletek sem kielégítőek, a magyar, illetve a román történelem egyes részletei tekintetében sem. Ez sajnos jól harmonizál az atlasz egészével. A kép időnként megdöbbentő. Amikor a magyar kiadványokból származó térképeket az 1971-ben megjelent, a diktatúra nemzeti mítosz gyártásának kartográfiai tobzódását képviselő Atlas istoricból származókkal kombinálta a kiadó, talán úgy gondolta, „jut is, marad is”. Így azonban nem lehet a történelmet térképezni. Lehetetlen dolog a tényeket árunak tekintve akármitől is vezettetve a múltból szeleteket mintegy „adni”, így való és valótlan között egyensúlyozni, úgy hogy azért mindenki úgymond jól járjon. Ez végtelenül komolytalan, hacsak a Cartographiának nincs szabadalma a fából vaskarikára. Mi késztethetett ilyesminek az átvételére? Vajon a román állam olyan föltételhez kötötte az atlasz romániai iskolákban terjeszthetőségét, hogy annak a tények eltűrt bemutatása mellett azért effélét is kellett tartalmaznia? Vagy a Cartographia ment szolgaian elébe a múltból örökölt óvatosságból egy csak elképzelt elvárásnak? Egy törzshelyét tekintve magyarországi cég? Vagy egész másról lenne szó, arról, hogy a tervezőknek annyira nincs fogalmuk a történelemről, hogy nem is tudtak volna arról, hogy ha föladatuk az atlasznak román vonatkozású témákkal bővítése, arra általában forrásként sem az Atlas istoric sem más létező román atlasz nem alkalmas, ha ugyanis nem kívánnak kiadványukban fikciót szerepeltetni? De ha így hozzá nem értésükben nem is azonosították talán a román forrás használhatatlanságát, ne látták volna azt sem, hogy az tartalmilag mennyire összeegyeztethetetlen atlaszuk nagyobb részével? Közömbösek lettek volna mind a történeti hűség, mind a következetesség szakmai elvárása tekintetében, de még cinikusan felelőtlenek is afelől hogy mit juttatnak a diákok kezébe? Nem tudom eldönteni, szerencsére ez nem is az én dolgom. Annyi biztos, hogy e kérdések joggal merülnek föl bárkiben, aki az atlaszt kézbe veszi és legalább konyít az érintett dolgokhoz. A lektorok és az RMDSZ illetékesei nem tartoztak ezek közé? Bárhogyan is volt, a kiadvány botrányos. A mitizált korai román egység klasszikus témáját közvetíti például a magyar diák fejébe az a térkép, amelynek igen sokat eláruló címe „Erdély, Havasalföld és Moldva Mihai Viteazul fejedelemsége alatt (1600)”. Figyelmen kívül hagyva annak a már sok helyen elmondott valótlanságát, hogy Mihály valaha is Erdély de akár Moldva fejedelme lett volna, a magyar diákokokat a cím megfogalmazása e vonatkozásban akkor is be kívánja csapni, ha a jelmagyarázatban a Mihály „fejedelemsége” kifejezést a „vezetése” szóvá tompítják. Teljes meghamisítását jelenti a történeti tényeknek az a – román térképeken szokásos megjelenítés, hogy mintha akkor, amikor Erdély Mihály kezén volt, egyben a Részek is mind ellenőrzése alatt lettek volna, holott nagyobb részük nem volt. Ugyanilyen szellemű az 1848–49-es eseményeknek a mai Romániára eső részével foglalkozó átvétele. Azonnal szembeszökő és elárulja a románból történt átvételt, hogy nagytáj-névként, megjelenik a térképen a „Körös-vidék”, továbbá a „Máramaros” fölirat. Magyar térképen ez értelmezhetetlen. Máramaros megyeként ugyan létezett, de egyedüli kiemelését a többi közül semmi nem indokolná, „Körös-vidék” nevű politikai nagytáj pedig magyarul nincs, 1848–49-ben különösen nem volt. Világos, hogy 1919 utáni román fogalmaknak a magyarba – visszavetítőlegesen is – áterőltetéséről van szó, vagyis a magyar diákok fejébe hagyományaiktól idegen fogalmak plántálása, térszerkezet látásuknak ha magyarul is, de fogalmilag a románná alakításával asszimilálásuk előmozdítása a cél. A kép más vonatkozásban még sokkal megdöbbentőbb. A kor eseményei úgy kerülnek bemutatásra, mintha mindaz ami 1848–49-ben Erdélyben és körülötte történt lényegileg, vagy főként román ügy lett volna. A hadvezérek közül egyetlen egy szerepel: a havasalföldi Magheru, azaz magyar, orosz, vagy osztrák katona neve egy sem. Igaz, hogy a szomszédos, a magyarországi atlaszból eredő, a magyar szabadságharcot bemutató térképekről – ahol viszont az unió szintén elsikkad – több derül ki, de ez csak enyhíti, nem oldja föl az itt tapasztalható nehézséget. Se Bem, se Gábor Áron. Annál inkább szerepel Avram Iancu, nem ugyan a fő térképen, hanem a mócföldi szembenállást – mintha az lett volna 1848–49-ra nézve a meghatározó – külön térképre kiemelve. Ami a szemléletet illeti, ez magáért beszél. Kár, hogy az RMDSZ illetékesei – úgy látszik – nem hallották meg a szavát. Ha az eddigiekkkel a térkép nem borított volna föl minden elképzelhető egyensúlyt, megteszi azzal, ahogyan – már nem is az 1971-es atlaszból, de a múltba vetített román területi igények térképrevitelével még annak bizarr irracionalitásán is helyenként túlmenő 1984-es másik Pascu nevével fémjelzett atlaszból véve át azt a valóságot semmibevevő megközelítést, amellyel Moldva színével szerepeltet keresztcsíkozást a hozzá semmilyen tekintetben nem tartozó Besszarábia és Bukovina területén, és hasonlóan alkalmazza Havasalföld színét Dobrudzsára, amihez pedig a román fejdelemségnek semmi köze sem volt. Ami látható, térképi irredenta. Az atlasz utolsó, az Atlas istoricból származó átvétele A román hadsereg részvétele a II. világháború végén zajló hadműveletekben című térkép. Itt elsősorban a téma maga az, ami – a román szempontnak egy magyar atlaszban kevéssé indokolt szerepeltetése miatt – meglepő. Bármennyire is román állampolgárok azok a magyarok akiknek használatára az atlasz készült, amiről szó van, a korban nem az ő ügyük volt, illetve nem fölmenőiké. Kissé ízléstelen itt ezért a lihegés a román hadi dicsőség mintegy lobogtatására. Ettől eltekintve föltűnő, hogy a front 1944–45-es, Duna-medencei mozgása bemutatásakor nem a korabeli országhatárok között ábrázolja a katonai fejleményeket a térkép, hanem az 1954 utáni határok között, amint az Atlas istoric megfelelő térképe. Ez ellentmondásos, oda nem illő, és alighanem az az igyekezet magyarázta, hogy elkerülhesse a térkép az akkori – Észak-Erdélyt is magában foglaló – Magyarország megjelenítését. Világos tehát, hogy az alkalmat, hogy a román történelmi atlaszkészítés torzításait végre a múlt tényeinek bemutatásával ellensúlyozzák, a kiadvány arra fecsérelte, hogy a Romániában részben már korábban, de főként a kommunista diktatúra idején térképre vitt képtelenségekkel vezesse félre saját történelmük tekintetében a magyar fiatalokat és így tegyen jó szolgálatot román nacionalista törekvéseknek. Hogy az RMDSZ-t erre mi késztette, arról csak találgatni lehet. Akárhogyan is, a tárgyalt atlasznak a megjelentetése abban a formában, ahogyan történt, annyira szembeszökően nem szolgál magyar érdeket, hogy szinte földolgozhatatlan, hogy azt éppen az erdélyi magyarság legfőbb érdekvédelmi szervezete terjeszti (méghozzá tankönyvként). Mindent összevéve az atlasz a „kedvezményezett” diákok magyar történelmi tudatának leginkább összezavarására, ezzel meggyöngítésére, elnemzetietlenítésére alkalmas. Ez azonban nem minden. Az egész munkát körüllengi a Román Szó Szentségének egy – itt – disszonáns tisztelete, a többségi nemzet nyelve iránti, nyugaton ismeretlen – a román források nyakába sem varrható – szervilitás. Ez részint a helynevek visszaadásából vezethető le. A tárgyalt atlasz rendkívül következetlen – és teljességgel elfogadhatatlan – helységnév megjelenítés gyakorlata az, hogy a középkori Havasalföld és Moldva területén – különösen amikor a terület a román ellenőrzés egy formája alatt van – minden csak románul kerül kiírásra, tekintet nélkül arra, hogy a kérdéses településnek van-e magyar neve. Hasonló elvet más területekre nézve azonban nem érvényesít. Vagyis olyan furcsaságokkal találkozunk, hogy míg az atlasznak nincs nehézsége azzal, hogy Bécset, Krakkót, Párizst magyarul írja ki, a Bukarest szó a térképeken nem szerepel, mintha tűrhetetlen volna, hogy a romániai magyar diák mást, mint Bucurestit lásson. A kép ezáltal nem egyszer bizarr. A történelmi térképészetben ismert minden logika helyébe – bár nem mindig – a román név exkluzivizálása, ezzel fetisizálása lép. Teljes a zavarosság, az átgondolatlanság, a káosz. Mindezek után nézőpont kérdése, hogy meglepően-e, vagy sem, de elég különös, hogy Erdélyben a Romániához tartozás korában is magyarul jelennek meg a helységnevek. Fölfoghatatlan, miért nem lehetett ugyanezt az elvet a Kárpátokon túli helységek nevére is érvényesíteni ugyanazon a térképen? Igencsak furcsán fest Nagyrománia térképén Kolozsvárt olvasni egyfelől, Bucurestit másfelől. Mintha a készítő itt is kompromisszumra törekedett volna – „jut is, marad is” erőlködésre – megint olyasmiben, amiben annak helye nincs. Egészen egyszerűen félre kellett volna tennie minden nemzeti szempontot, a magyart ugyanúgy mint a románt, mivel az ilyesmi nem odatartozó, ahelyett, ahogyan – úgy látszik – eljártak, hogy megpróbálták valamiképpen összeötvözve érvényesíteni a kettőt. Vegyes áldás a magyar és román uralkodók listája is az atlasz végén. Hasznos önmagában véve – az ilyesmi mindig az – de problematikus azáltal, hogy a román uralkodók nevét – amint Vitéz Mihályét (és másokét) a térképen – egytől egyik románul közli. Ez a Romániában ma már – több személyes tapasztalatom győzött meg róla – sokszor magyarok által is magától értetődőnek tekintett gyakorlat valójában igen furcsa és szokatlan. A magyar nyelvben – másokban is – bevett szokás más országok akármilyen nyelvű uralkodói nevének lefordítása. Senkinek sem jutna eszébe például, bizonyára erdélyi magyarok körében sem „Elizabeth the Second”-ot emlegetni, amikor az angol királynőről, Második Erzsébetről van szó. Ugyanígy, az orosz cár esetében is Nagy Pétert mondunk, nem Pjotr Velikijt. Mitől lenne más a moldvai Jó Sándor, vagy Nagy István neve? Az atlasz készítői úgy viselkednek, mintha e nevek valamilyen szó-mágia tárgyaiként csak román alakjukban lennének egyedül hitelesek, valamilyen szentségtörést, netán magyar nacionalizmust jelentene őket lefordítani. Úgy valahogy, ahogy a katolikus egyház sokáig egyedül a latint tekintette a szentmisére megfelelő nyelvnek, vagy ahogyan a Koránt az iszlám világában a hívők csak arabul tartják autentikusnak. Az ilyesminek uralkodók neve használatában, kizárólag mint az asszimiláció eszközének lehet helye. Egy nyelv sem erőltetheti a magáénak akár csak egy elemét is egy másikon beszélőkre, semmilyen racionalizálással, vagy jogcímen anélkül, hogy elnyomó legyen. Amint természetes, hogy románul például egy francia uralkodót Ludovic al XIV-lea-ként említsenek, kifogásolhatatlan az is, hogy magyarok román uralkodók nevét magyarul használják. Így a magyar nyelvű atlasz gyakorlata, amint térképi vonatkozásban nem kevés eleme, a románosítás eszközének tekinthető. Ésszerűnek tartanám a kiadványnak az iskolákból való mielőbbi bevonását és helyesen informáló, átgondolt, értékeket képviselő újjal helyettesítését. Magyari Tivadar REPLY Magyari Tivadar, az RMDSZ főtitkárhelyettese Bereznay András észrevételei kapcsán A szövetség oktatási ügyekért felelős szakembere a történész-térképész kritikáira válaszol, amelyeket a magyar nyelvű, iskolákban terjesztett történelmi atlaszról fogalmazott meg. Az RMDSZ főtitkársága tankönyv és taneszköz programjának keretében jelentős pénzösszegre pályázott, hogy a korábbi évekhez hasonlóan taneszközöket tudjon vásárolni és ezeket magyar oktatást működtető iskolák rendelkezésére bocsájtsa. Ezt a pályázatot sikerült elnyernie. Az idéni újdonság volt egy történelmi atlasz vásárlása és kiosztása, 3500 példányban, modern, tetszetős kivitelezésben. A Magyarországon szaktekintélynek számító Cartographia Tankönyvkiadó atlaszát vettük meg és juttattuk el az iskoláknak. A kiadó ajánlata azért is volt fontos – azon kívül, hogy megfelelt a közbeszerzési kívánalmaknak –, mert vállalta, hogy erdélyi magyar középiskolai szakoktatókkal konzultálva, ezt az iskolai segédeszközt átalakítja, úgy, hogy az közelítsen a romániai tantervhez, de úgy is, hogy az Erdély-képet és magyarságképet megfelelően tükrözze, miközben ezek a román tantervben csak nagyon szórványosan, leegyszerűsítve és torzítva jelennek meg. A hivatalos román tanterv teljes mellőzése irreális tervezet lett volna, és egy köztes, diplomatikus megoldás hiányában az iskolák nem is vállalták, hogy használni tudják az atlaszokat. A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak. Ezt az atlaszt bírálja több szempontból Bereznay András, a távoli Londonban élő kartográfus és történész. Bírálatát megmutattuk a helybeli történészeknek és a magyarországi kiadónak is, lehetséges okulás végett. A bíráló kifogásai a szakértőink olvasatában három csoportba sorolhatók. Az első csoportba tartozna néhány olyan tárgyi tévedés, ami a londoni bíráló szerint ebben, és a kiadó által megjelentetett egyes más atlaszokban is, található. Ezek a tárgyi tévedések, ha ténylegesek, kijavítandók; szakértők dolga ezt elönteni – köszönet az észrevételekért. A második csoportba sorolhatók a londoni bíráló olyan jellegű megállapításai, amikben a térképkészítők által választott megoldásokat vitatja, egy másik, szerinte jobb megoldás szemszögéből. Ezeknek a problémáknak a megoldása a történészi, történeti térképészeti szakmán belüli folyamatos eszmecserére tartozik, és ezekért a szempontokért is köszönet illeti a londoni bírálót. Ha ezek az eszmecserék előbbre viszik a szakmai kérdéseket, és még pontosabb atlaszok születnek, az mindenkinek jó lesz, az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezetének is, amikor esetleg vásárlóként újra betér a Cartographia Tankönyvkiadóhoz újabb történelmi atlaszokért, újabb magyar iskoláknak. És a harmadik csoportba tartoznak azok a bírálatok (ebből van a legtöbb, és a londoni kritikus ezeken a pontokon a szakmai próza kereteiből rendhagyó módon kitérve, röpiratszerű, szenvedélyes hangnemre vált, ami indulatossá, viszont olvasmányosabbá, ízesebbé teszi a szövegét), amelyek azt kifogásolják, hogy az atlasz túlságosan tükrözi a román történelemszemléletet, amely lényegesen torzító. Tisztában vagyunk a hivatalos román történelemszemlélet és az ennek megfelelő, kötelező iskolai tantervek – enyhén szólva – furcsaságaival, és vastag véleményünk van róla. Ezt az atlaszt viszont a történész szakértőknek úgy kellett megszerkeszteni, hogy – amint nekünk is elmondták – a magyar közösség történelme a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték, kikerüljön, ugyanakkor mindenki tudta, hogy a mai román oktatási rendszer realitásai között nem vihetnek be az iskolákba egy olyan atlaszt, ami teljesen kihagyja a román tantervek szempontjait. A tanárok nem tudták volna zavartalanul használni, felesleges provokációknak nem akartuk kitenni őket. Transindex.ro 2013. november 2.Mesés és dákománKétségtelen, hogy gyönyörűen felújították Erdély egyik régi fővárosának történelmi központját. Több mint 47,5 millió lejt, azaz 10,56 millió eurót költöttek Gyulafehérváron a várfalak, a bástyák, a terek és épületek rehabilitációjára. Úgy tudni, hogy ezt az összeget a város és a megye költségvetéséből, állami forrásokból és az Európai Unió kohéziós alapjaiból fedezték. Az is elképzelhető, hogy a keret nem volt elég, innen-onnan még szereztek hozzá, mert arról olvasni a sajtóban, hogy bizony kevés volt a pénz, s még hátra vannak bizonyos kiegészítések, és az elvégzett munkálatok is hagynak kívánnivalót maguk után. A jelen írásnak nem az a célja, hogy mérleget vonjon, hogy minősítse a munkálatok végeredményét, hiszen ahhoz komolyabb rálátás szükséges, hetekig, hónapokig kellene tanulmányozni a különböző helyszíneket, szakembereknél, helyi vezetőknél, vállalkozóknál és polgároknál kellene érdeklődni, és jó lenne áttanulmányozni a vonatkozó dokumentációt is. Ez alkalommal mindössze az „eszmetörténeti” hatások érintettek meg. Ezek mellett viszont nem mehetünk el érdektelenül Hiába volt annyira jelentős politikai szerepe Nagy-Románia létrejöttében a városnak – egy népgyűlés keretében itt mondták ki 1918. december 1-én Erdély egyesülését Romániával –, 1945 után amolyan mostohagyermek volt a bukaresti vezetés szemében. Az ország-gyarapítást követő években ugyan a régi román állam birtokba vette és betöltötte azt a teret, amelyet ilyen esetekben ildomos elfoglalni: rohammunkával felépült a számunkra örökkön helyidegen építészeti elemeket idéző katedrális, a Koronázási Templom, amely az erdélyi ortodoxia központja is egyben. Itt tartották 1922. október 15-én I. Ferdinánd és Mária királyné koronázási ünnepségét. A totalitárius rendszer évtizedeiben azonban a város nem kapott kiemelt jelleget, a rendszerváltozást követően is csupán a nemzeti kártya decemberi elővételekor fordult erre az ország figyelme. Több kihasználatlan – korábban katonai és önkormányzati, megyei célokat szolgáló – épület volt a várban, amelyek bonyolult tulajdonviszonyai akadályozták az érdemi karbantartást és a felújítást, mígnem 2008 körül megfogalmazódott a szándék – hiszen itt található a Közép-Erdélyi Fejlesztési Régió központja is –, hogy egy másik, régebbi főváros, a közeli Nagyszeben példáján felbuzdulva meg kellene ejteni azokat a nagyjavításokat, amelyek jelentékenyen megnövelik a helyiek büszkeségét és látnivalókkal csábítják a turistákat. A székesegyházban találhatók - többek között - Hunyadi János, ifjabb Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné és János Zsigmond szarkofágjai - a templom kriptájában tizenegy erdélyi katolikus püspök földi maradványai nyugszanak. A felújítás során több alkalommal is jártunk ezen a helyen. Többnyire a magyar vonatkozásokat kerestük, hiszen Erdély egykori fővárosában nem lehetnek jelentéktelenek ezek a nyomok. Ezer esztendőről van szó, amely alatt Erdély, hol a magyar királyság kötelékében, hol független entitásként, hol török gyámság, hol bécsi, hol budai jogar alatt élt és működött. És valamelyest magyarul lélegzett. Ez év nyarán került sor a vár újabb birtokbavételére a helyi lakosság és az idelátogatók részéről. Illő módon ilyen és ehhez hasonló írások köszöntötték az eseményt: „Alba Iulia, a város, mely maga a történelem. A történelmi városközpont az utóbbi időkben – a lakosság nagy örömére – ismét »múzsája« a hivatásos és a műkedvelő fotósoknak; nyugodt szívvel örvendezhet minden lakója, hiszen manapság itt található Románia legszebb vára. Mert a fotográfiáknak különleges szerep jut a történelemben, hiszen az általuk sugalltak ezer és ezer újabb történetet szülnek, amelyek soha nem múlnak el. Most egy olyan válogatást állítottunk össze – írja Alexandra Mates az Unirea című lap internetes portálján –, amely minden bizonnyal magára vonzza a szépre »szomjazó« tekinteteket. Apoulon – Apulum – Bălgrad – Alba Iulia, város, egy főváros, a dákó-románság és a román nemzet kétezer éves jelképe. Mihály vajda dicsőséges bevonulásának és a Román Fejedelemségek 1600. évi első egyesülésének, Hóra, Kloska és Krisán, az 1784-85-ös Lázadás vezetőinek Golgotája, a Nagy Egyesülés jelkép-városa 1918-ból és I. Ferdinánd koronázási helyszíne 1922-ból.” Egy város, amely majd ezer esztendeig Transilvania fővárosa volt! A város, mely maga a történelem!! A románok igazi Mekkája!!! Melynek nem lehet »riválisa« sehol a nagyvilágban… Ez a vár/os, amellyel minden itt lakó minden mesterkélt szerénység nélkül nyugodtan büszkélkedhet! Az elődeink által ránk hagyott kulturális és történelmi örökség páratlan értéket képvisel, mely arra késztet mindnyájunkat, hogy magunk is gyarapítsuk a javakat, s adjunk át utódainknak, … az utánuk következőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy ez az értékközvetítés az utóbbi években meg is történt. Egy álom, egy ötletsor, s a józan vezetés, a magán és a közszféra együttműködése olyan tervet szült, amely nálunk, Alba Iulia Várában a hazai turizmus »gyöngyszemét« hozta létre. Mindezt az élénkülő idegenforgalom, a sok-sok ezer látogató bizonyítja, akik a felújítás kezdete óta keresték fel városunkat. Az idelátogatók száma soha nem volt annyira jelentős, mint napjainkban. Élénk azért is, mert a Várban levő terek és a többi helyszínek – az utóbbi két évben legalábbis – fontos országos és nemzetközi filmfesztiválok, szabadtéri koncertek és színházi előadások helyszínévé váltak. A változások evidensek és mindenképp folytatódniuk kell. Elég a szóból…, hadd »beszéljenek« a hivatásos fotóművészek által készített képek, amelyek bizonnyal meggyőzik önöket, hogy a »szép-teremtő művészek« miféle csodákat értek tetten, Cetate Alba Carolinában. A frissen készült felvételek azt mutatják, hogy a város, amely még »egy menyasszonynál is felkészültebb«, az új ruhájában, és izgatottan várja itthoni és külföldi vendégeit.” Költői magasságokban röpködő szöveg. Hihetetlenül kéklő messzeségekig hatol. Dákomán. Egyenesen dákopata. És alig-alig kap egy-két gesztust a magyar ezerszáz esztendő ebben a könyörtelen kultúrateremtésben. Gyulafehérvár lakossága manapság mintegy 60 ezer fő, amelyből 1800 a magyar. Ebben benne van a teológia, az érseki székesegyház személyzete és a hívek, a városi plébánia, a református gyülekezet, a szórvány unitáriusok meg a néhány magyar ajkú evangélikus és ateista is. 1910-ben, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó népszámlálása 11616 lelket talált Fehérvárott. Ebből 5226 (44,98%) volt magyar, 5170 (44,50%) román, 792 (6,81%) német, s cigány 287 (2,47%). Százhárom év telt el az óta. A történelminek mondott Székelyföld lakosságának 71%-a jelenleg magyar ajkú. Simó Márton Székelyhon.ro 2013. november 9.Megjelent A titokzatos kovásznai asszonyAzt gyanították róla valamikor: szovjet kém, kit a francia fővárosba küldtek, hogy betegápoló nővérként államférfiak, magas rangú katonatisztek, üzletemberek titkaiba férkőzzék. Párizsban – kezdetben – gyanakodva fogadták. Titokban figyelték őt a franciák. De attól is tartania kellett, hogy a sötét lelkű Securitate teszi el láb alól, mint ahogyan azt szökésének idején meg is próbálta a trieszti menekülttáborban. Elvira nem rejtegette, hogy katonai kiképzést kapott a korabeli Szovjetunióban. Megtanult ejtőernyővel célba ugrani, repülőgépet, terepjáró autót, motorbiciklit vezetni, fegyverrel bánni, úszni és víz alá rejtőzni visszatartott lélegzettel, sebet fertőtleníteni, törött végtagot rögzíteni. Életet menteni. Önként választotta a háborús nővéri pályát. De ilyen előzmények után ki/mi kényszeríthette őt, hogy nyugatra meneküljön, ráadásul alig hároméves kisfiát is magával cipelve az életveszélyes kalandba!? És végül ki ez a titokzatos nő (francia irataiban Elvire Gozin), akit Marylin Monroe hasonmásaként emlegetnek? Aki énekesként kapásból lett első helyezett egy tehetségkutató fesztiválon Monte-Carlóban, és világhírű személyiségek őt választották betegápoló nővérként, testük-lelkük gyógyító mesterévé? Megrendelhető a Háromszék szerkesztősége címén: Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám, telefon: 0267 351 504, e-mail: [email protected], megvásárolható a H–Press elárusítóhelyein Gyila Sándor: A titokzatos kovásznai asszony. Gócz Elvíra mesél /Háromszék Kiadó, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. november 24.Ősz végi össztáncBármennyire is siratták az elmúlt hónapokban az udvarhelyi tánckultúrát, a Táncműhely megbízott vezetője, Elekes Gyula és Antal József koreográfus maximálisan kihasználta a lehetőségeket, és olyan táncos kavalkádot hozott létre három napon át, amely megmozgatta a várost és a környéket. Legalábbis azt a réteget, amely nem szeret tánc nélkül élni. Sokszor, sok helyen elhangzott, és manapság is emlegetik, hogy a népi tánckultúra nélkül nincs önazonosság, és alaktalan, jellegtelen etnikai masszaként tengődésre kényszerülünk, de oly módon és olyan mértékben, hogy degradálódásunkat még csak észre sem vesszük. Köztudott, hogy nagyjából lejárt a huszonnegyedik óra az élő néphagyományok terén, a népzene- és néprajzkutatók mindent felgyűjtöttek, s ami kint maradt, az jórészt elveszett. Ahogyan másutt, nálunk is az a feladat, hogy a kulturális központokból vigyük vissza a forrásvidékek felé a megtartott értékeket. Ilyen irányú kísérletezés manapság is zajlik Udvarhelyszéken. A fesztivál azonban elsősorban azért volt érdekes, mert a felnőtteknek szánt három előadás közül kettő – a János vitéz, a Fekete piros –, a gyermekprogramok – két ilyen produkció volt az Össztánc Ősszel keretében, a Tündér Erzsébet és az A medve nem játék –, illetve a Művelődési Ház előcsarnokában, a Heveder együttessel tartott „össznépi” táncház is a néphagyományokhoz s azok más formában történő éltetéséhez és továbbviteléhez kapcsolódott. „Jánospiros” A János vitézt 2011 ősze óta nagy sikerrel játssza a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A rendező, Baka Gábor úgy fogalmazta át és vitte színpadra Petőfi művét, hogy az abban rejlő tartalmakat némiképp korszerűsítette. A dallamkincs és a tánc ötvözi, finom utalásokkal jelzi a Kárpát-medencében fellelhető magyar tájegységek népi kultúráját, például: egyszerre dunántúli és gyimesi, csallóközi és hétfalusi jellegű Kukorica Jancsi mozgása és hanghordozása. A huszárok, a gonosz mostoha, Iluska viszont csíki tájszólással beszélnek, illetve a cselekmény kibontakozása során érvényesül az a rendezői akarat, amely egy EU-csatlakozás utáni korba, a nagy útra kelések idejébe helyezi, ágyazza be a történetet. A Fekete piros színtereit – a Maros Művészegyüttes előadásában, Juhász Zsolt rendezésében – csak némi „vájtfülűség” birtokában vagyunk képesek teljesen felismerni: az egykori Széchenyi teret (ahol ma Mihály vajda szobra áll) a kimenős széki cselédlányok és a Kolozsvárott dolgozó legények hajdanán alkalmi táncolásra is használták. Egy korábbi időszakban – a Monarchia idején, de még a két világháború között s a kicsi magyar világban – zenész is került ilyen alkalmakkor, mígnem aztán betiltatott a széki lassú, a forgatós, a csárdás és a többi táncforma. A mai postapalota mögött, a Sétatér bejáratánál lévő placcon immár zene nélkül, belső sugallatra, a gének révén átöröklődött tudás segítségével fordultak-perdültek a párok a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben. Ez az állapot ihlette Kányádi Sándort a híres Fekete-piros című vers megírására, amelyet azóta annyira magukénak éreznek a székiek, hogy a községi parkban, a hősök sírja mellett, a 2011-es Bertalan-nap óta ott áll az a gravírozott tábla, melyen rövid idézettel emlékeznek a versre s arra az esszenciára, amely annyi mindent magába sűrít a régi és a közelebbi múltból. De mintha ma is zene nélkül kellene táncolnunk, észleljük a színpadi jelzésekből az előadás közben, s arra a belső hangra, arra a titkos érzékre illik és kell figyelnünk, amely tudja még az ütemet és a pentatóniát. Megvan az irány az újjáépítésre Nagy volt az érdeklődés a táncház iránt is, bár kezdetben nehezen álltak be a párok. A medve nem játék című kétszeri interaktív koncert – az Égvilág zenekarral – némiképp kielégítette az igényeket. A Művelődési Ház igazgatója szerint egyik-másik nagyszínpadi előadást jó lett volna megismételni, mert nem fértek be az érdeklődők, és legnagyobb sajnálatukra vidéki érdeklődőket, még csoportokat is kénytelenek voltak lebeszélni az Udvarhelyre való utazásról, mert már pótszékekkel sem tudtak eleget tenni a nézői igényeknek. Tanulság ez a jövőre nézve, azt jelzi, hogy igénylik a nézők az ilyen hagyományos motívumokat feldolgozó előadásokat, és a kísérleti, a mozgásszínházat is inkább a hagyományokba ágyazódottan szeretnénk viszontlátni. Ebből kell kiindulniuk az Udvarhely Táncműhely újraépítőinek, hiszen a csíki és a vásárhelyi példák kiválóak, szabadon másolhatók Udvarhelyszéken is. Simó Márton Székelyhon.ro 2013. december 1.Csendőrök és vármegyések csaptak összeÖsszecsapásba keveredtek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) háromszéki aktivistái a csendőrséggel december elsején Sepsiszentgyörgyön. Két fiatalt a hatóságok bekísértek, miközben az Új Jobboldal zavartalanul provokálva vonult ki a megyeszékhelyről. Az incidensre a hivatalos ünnepség vége felé került sor, amikor a szélsőséges román szervezet tagjainak gépkocsija és az őket szállító Szatmár megyei busz mellett várakozó vármegyések nem tettek eleget a hatósági felkérésnek, hogy vonuljanak arrébb. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) mintegy nyolcvan tagja 2009 és 2011 után immár harmadik alkalommal vett részt a hivatalos sepsiszentgyörgyi ünnepségen, a csendőrök pedig a járműveikhez érkezésük előtt próbálták a HVIM tagokat arrébb tessékelni. Az egyenruhások többszöri felszólítás után elkezdték az Erzsébet park irányába tolni a vármegyés fiatalokat, valamint azt a pár személyt, akik szintén a román szervezet jelenléte ellen jöttek tiltakozni. Az indulatok pár másodperc alatt felcsaptak, amely nyomán dulakodásra került sor, és két fiatalt – pár perces eltéréssel – a csendőrök kiemeltek a kavarodásból és elszállítottak, szemmel láthatóan erőszakot alkalmazva. A karhatalmi erők és a tiltakozók végül a park bejáratáig jutottak, itt újabb lökdösődés kezdődött, sértő, fenyegető szavak hangzottak el. Időközben az Új Jobboldal felvonulói is a járművekhez érkeztek, és újból elkezdték skandálni a délelőtt már elhangzott rigmusokat, provokálva többek között a média képviselőit is, majd lassan elindultak rendőrségi és csendőrségi felvezetéssel. A karhatalmi erők egyébként csak csitítani próbálták őket, tettlegességre nem került sor. Tóth Bálint, a HVIM képviselője az incidens kapcsán elmondta, csak annyit szerettek volna, ha engedik, hogy a Székely Mikó Kollégium előtti útszakaszon maradhatnak – ott parkoltak az Új Jobboldal tagjait szállító gépkocsik, valamint az autóbusz. Az aktivista szerint a csendőrök kettős mércét alkalmaztak, amikor erőszakkal – kihasználva azt is, hogy rohamruházatban vannak –, rúgásokkal, ütésekkel eltávolították őket, de a román szervezet tagjaihoz nem nyúltak. A fiatal szerint közülük senki nem ütött meg egy csendőrt sem. Tóth Barna elismételte korábban a magyar tiltakozók által már elmondottakat, hogy nem a nemzeti ünnep hivatalos rendezvénye, hanem az Új Jobboldal jelenléte ellen tiltakoztak – mintegy negyvenen. A HVIM-képviselő hozzátette: a csendőri fellépésnek jogi következményei is lesznek, már felvették a kapcsolatot több ügyvéddel. A hatóság Papp Ferenc kolozsvári tagjukat, illetve Farkas Bálint erdővidéki aktivistájukat állította elő. A délelőtt sem volt csendes Noha úgy tűnt, incidensre nem kerül sor, a román szélsőségesek jelenléte az ünnepség előtt már borzolta a kedélyeket. Az Új Jobboldal mintegy nyolcvan tagja az előző két alkalomhoz – amikor ugyancsak Sepsiszentgyörgyön ünnepeltek – hasonlóan most is végigvonultak transzparenseikkel, zászlóikkal az ortodox katedrálistól a Mihai Viteazul térig, némileg lemaradva a hivatalos menettől. A legszembetűnőbb ez alkalommal is az egységes, oszthatatlan nemzetállamot hirdető transzparens volt. A skandált rigmusok is ismerősen hangzottak: Hargita, Kovászna román föld (ezt egyébként egy zászlóra felírva, az ünneplő tömeg láthatta a hivatalos események alatt is), A román nyelv az egyetlen úr, Székelyföld román föld, nemzeti egységet, és hasonlók. A magyar tiltakozók – zömükben a vármegyések – először az Erzsébet park menti járdáról üzentek – egyrészt, hogy Vesszen Trianon, Székelyföld nem Románia, idegenek, menjetek haza, másrészt, hogy a felvonulók tanuljanak meg magyarul, illetve a második helyszínen már obszcén gesztusokkal is megnyilvánultak. Utóbbiak már a Szent György szobor előtti zöldövezetről „indultak” az Új Jobboldal felvonulói irányába, akik nem fukarkodtak a válasszal. Az idősebb magyar „ellentüntetők” részéről többször elhangzott, hogy szégyelljék magukat az Új Jobboldal tagjai, amiért Sepsiszentgyörgyre jönnek provokálni, sértegetni a helyieket. A hivatalos ünnepség egyébként csendesen zajlott le, és öt kisebb repülőgép légi bemutatójával, feliratos konfetti szétszórásával ért véget. Némileg visszás volt ugyanakkor, hogy míg a vezérszónok románokat és magyarokat egyaránt köszöntött, Codrin Munteanu volt háromszéki prefektus a dákó-román elmélet köré építette egész beszédét. A kormányhivatal egyébként incidensmentesnek (a csendőrök és vármegyések közötti összecsapás a park másik végén történt) ítélte meg az ünnepséget, illetve 15 ezerre becsülte a megye szintjén három helyszínen zajló eseményeken résztvevők számát. Utóbbi adat azért érdekes, mert noha idén meglepően sokan tartották érdemesnek Sepsiszentgyörgyön, hogy részt vegyenek, ugyanez a szám szerepelt a Székelyek Nagy Menetelése hivatalos közleményében is. A magyar elöljárók, amint azt jelezték, nem vettek részt a megmozduláson. Nagy D. István Székelyhon.ro 2013. december 2.A hétvége híreiÜnnep tüntetésekkel Kifütyülték Gyulafehérváron a december elsejei román nemzeti ünnepre érkezett kormányképviselőket a verespataki beruházást ellenző tüntetők. A mintegy kétezer fős ünneplő tömegben több százan fütyülni és hurrogni kezdtek, amikor a kormány és a politikai pártok megkoszorúzták Mihai Viteazul szobrát. Gyulafehérváron az ünnepség már szombaton megkezdődött, és már az elejétől sem volt mentes a demonstrációktól: mintegy 300 fiatal a Moldovai Köztársasággal való egyesülést követelte Besszarábia Románia és Besszarábia román föld táblákkal. Gyulafehérváron jelen volt egy monarchiapárti csoport is, amely az ünnepségen a királyi család portréival vonult fel, és időnként azt skandálta: A monarchia menti meg Romániát. Egyébként Románia-szerte megünnepelték vasárnap az ország nemzeti ünnepét. Bukarestben nagyszabású katonai parádét tartottak, amely a legdíszesebb volt az 1989-es rendszerváltozás óta. Érdektelenség Koszovóban A koszovói helyhatósági választások november 3-i első fordulójához hasonlóan a második körben is alacsony a részvétel. Nenad Rikalo, a választási bizottság tagja a Beta szerb hírügynökségnek azt mondta, hogy a délelőtt folyamán Koszovó szerbek lakta településein járultak a legkevesebben az urnákhoz. A koszovói választások jelentősek Szerbia és Koszovó európai uniós integrációja szempontjából is. Belgrád és Pristina között az Európai Unió közvetítésével áprilisban született megállapodás arról, hogy Koszovóban megalakítják a helyi szerb települések közösségét, amely a továbbiakban a koszovói szerbek képviseleti szerveként működik majd. Belgrád 2008 óta nem hajlandó elismerni egykori déli tartománya függetlenségét, de amennyiben békésen folynak le a mostani választások, az Európa Tanács decemberi ülésén pozitív döntés születhet arról, hogy Brüsszel megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával. Békét sürget Ferenc pápa Lszerelést és békét sürgetett a világban Ferenc pápa advent első vasárnapján a római Szent Péter téren mondott beszédében. A kardokból ekevas, a lándzsákból kasza legyen! – idézte a Bibliát Ferenc pápa a déli Úrangyala imádság (Angelus) előtt mondott beszédében. „Milyen szép nap lesz az, amikor a fegyvereket szétszerelik, és munkaeszközzé változtatják őket. Bízzunk a béke lehetőségében!” – hangoztatta a zsúfolásig megtelt Szent Péter téren. Az egyházfő az AIDS világnapján a betegekért és az őket „csendes elkötelezettséggel” segítő orvosokért, önkéntesekért imádkozott. Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
