Cs. Gyimesi Éva megtudta, hogy ősztől nem lesz ötödik osztály abban a közeli iskolában, ahova ő járt nyolcadikig. Nem érti, miért kell Kolozsváron a Horea úti 14-es iskola magyar tagozatát, amelyik fél évszázada még önálló, és nagyon színvonalas volt, s ma is jó tanárai vannak, felszámolni? Szerinte ezt a szülőkkel kellene megvitatni. Talán itt is a magyar-magyar párbeszéden múlik a jövő. /Cs. Gyimesi Éva: Házi feladat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./
2006. június 21.
Az egyetem ideiglenes működési engedélyének megszerzéséhez az oktatói állások 70 százalékát kinevezett egyetemi oktatókkal kell lefedni. Az oktatók 20 százalékának kell docensi vagy egyetemi tanári munkakörben dolgoznia, és főállású vagy társult státuszban lennie. A külföldi egyetemi oktatók alkalmazását nem tiltja a törvény. Akkreditálás megszerzéséhez az intézmény minden karán, kollégiumán vagy szakán, az oktatói állások legkevesebb 50 százalékát kell főállású, törvényesen kinevezett oktatókkal lefedni, akik 20 százalékát kell magasabb munkakörben foglalkoztatni. Mindezt Cs. Gyimesi Éva (Akkreditáció Romániában. In: Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2006.) című kiadványból idézte. Kolozsváron a BBTE-n a hallgatók (5500-an vannak) ötven szakon tanulhatnak magyarul, de az egységes fejlesztési szempontok érvényesítése nagy nehézségekbe ütközik a szakok, tanszékek helyzetének sokfélesége, sok esetben az oktatók számának igen alacsony volta és a kellő minősítési fokozatok (professzor, docens) hiánya miatt. Hátrányban vannak például a közgazdasági vagy a jogi tanulmányokért felelős oktatók, sok más tanszékrészlegen is kicsi a létszám. Ezekhez az információkhoz magyarul miét csak Budapesten lehet hozzájutni? „Vagy, ha itthon is tudtuk ezt, mi volt eddig az oka az információk visszatartásának?” – kérdezte a cikkíró. /Cs. Gyimesi Éva: Minőségi kritériumok. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./
2006. június 23.
Kása Zoltán nem talált mentséget arra, hogy miért írta Cs. Gyimesi Éva cikkét az Élet és Irodalomban (Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről, 2006/22.). „Megtehetem, mert csak úgy vagyok jelen, mint az egyszeri játékos a kispadon” – írta Cs. Gyimesi. Azonban a kispadon ülő játékos nem szurkol az ellenfélnek, nem szidja csapattársait. Már az első mondat hamis: „Az Egyetem, írom nagybetűvel, minthogy nálunk, Erdélyben, ez mitikus és részben tabusított fogalmat jelöl...”. Sem nem mitikus, sem nem tabu, szögezte le Kása Zoltán professzor. Tizenhat éve nyíltan beszélnek róla. Cs. Gyimesi Éva pedig ellenszervez! „Mi, magyarok, itt és most – mint annyiszor a történelemben – egymással szembe megyünk.” Ki akadályozta meg Cs. Gyimesi Évát, hogy ne szembe menjen a magyarokkal? – kérdezte Kása. Elmondhatta volna véleményét a Bolyai-estéken, amelyeket a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) szervezett. A szakmaiság és az akkreditáció terén nem állnak olyan rosszul, mint azt a cikk sugalmazza. Cs. Gyimesi Éva szerint: „Ez az öngettósítás ma időszerűtlen. Bezárkózunk vagy felzárkózunk?” Ez bizony demagóg szöveg! „Bolyai János sem magyarul osztotta meg Gauss-szal, amit felfedezett.” Eltekintve attól az „apróságtól”, hogy Bolyai János soha semmilyen felfedezést nem osztott meg Gauss-szal semmilyen nyelven (azért ma már nem illik összekeverni apát a fiával!). „A BKB szakmailag inkompetens ágensek gyülekezete, nincs mögöttük professzionális tudásgyakorlat...”. Honnan veszi Cs. Gyimesi Éva a bátorságot, hogy más szakmabelieket értékeljen? Csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a BKB szóvivője fiatalsága ellenére tavaly nemzetközi díjat nyert egy találmányával, jegyzete meg Kása Zoltán. „Csináljuk meg a karokat, vagyis az önállóan kezelhető pénzalapokból léptessük elő magunkat professzorrá ott is, ahol még csupán adjunktusok lehetünk...” Újabb félrevezetése a gyanútlan magyarországi olvasónak, aki azt képzelheti, hogy itt nálunk saját magunkat léptetjük elő professzorokká, csak pénz kell hozzá, és nem létezik országos értékelő bizottság – írta a professzor. /Kása Zoltán: Ellendrukker a kispadon? = Élet és Irodalom (Budapest), 2006. jún. 23., 25. sz./
2006. június 26.
Láng Gusztáv nemcsak hetvenedik születésnapját, hanem írói munkáságának ötvenedik évfordulóját ünnepelhette az elmúlt héten. Ünnepi rendezvényként Láng Gusztáv Az értelem félhomálya. Egy József Attila-tanulmány ösztönzői címmel tartott előadást június 23-án. Cs. Gyimesi Éva, a Babes–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának professzora A mérték bennünk van címet viselő előadásával elevenítette fel emlékeit a hajdan őt is tanító Láng Gusztávról. A József Attila-díjas irodalomkritikust felköszöntötte még Balázs Imre József, az Erdélyi Terasz Egyesület elnöke, illetve az Erdélyi Magyar Írók Ligáját képviselő Orbán János Dénes költő. /(kb): Láng Gusztáv 70 éves. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./
2006. június 27.
Cs. Gyimesi Éva úgy látja, hogy újra nagyra nyílt az olló a médiában forgalmazott valóságkép és a civilnek tekinthető magyarság tagoltságának és rétegzettségének megfelelő valóságképek között. Hol vannak a civil magyarok? Ahhoz, hogy ilyen (civil) személyekkel találkozzon, ki kell lépnie az elitnek nevezett mai magyar értelmiségből. Az egyesületek, testületek, alapítványok stb. „felülről” szervezettek. Anyaországi pénzekből élvén, szükségszerűen alakultak pártcsatolmánnyá. Cs. Gyimesi Éva szerint az igazi civilek túlnyomó többsége nem tagja az egyesületeknek, hanem elszegényedett proletár, kiöregedett falusi ember, kisiparos, cégvezető, munkanélküli lumpen. Ők a létszám-magyarok, akikre képviselők hivatkoznak. Aztán vannak többé-kevésbé gazdag polgárok is, sikeres vállalkozók, akiknek gazdagodása jó alap lenne arra, hogy az erdélyi magyar társadalom saját eltartsa önmagát. Ám ők, maga a társadalom, annak egyedi arcai az írott és elektronikus sajtóban úgyszólván soha nincsenek jelen. /Cs. Gyimesi Éva: Háttérben a civil. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./
2006. július 4.
Nem Cs. Gyimesi Évát, hanem az irodalomtörténész Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről című cikkét június 2-án megjelentető Élet és Irodalom hetilap kiadóját, az Irodalom Kft.-t pereli a Bolyai Kezdeményező Bizottság – pontosította a sajtóper kapcsán elterjedt hírt Hantz Péter, a BKB szóvivője. Az egyetemi lobbiszervezet konkrétan azt kifogásolja, hogy a szóban forgó cikkben a szerző „ágenseknek”, azaz ügynököknek minősítette a BBTE magyar karaiért, illetve a Bolyai Egyetemért akciózó testület tagjait. /Nem Cs. Gyimesi Évát, hanem az Élet és Irodalom kiadóját szándékszik perelni a BKB. = Transindex, júl. 3./
2006. július 5.
Cs. Gyimesi Éva megkérdőjelezte, hogy az egyház visszaigényli a kommunista időszakban államosított ingatlanait. Kifogásolta, hogy az RMDSZ nem közvetít: ebben az ügyben. /Cs. Gyimesi Éva: A köz élete. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./
2006. július 11.
Cs. Gyimesi Éva emlékeztetett, a Babes–Bolyain 5500 magyar hallgatót tartanak számon. Egy 1993-as adathoz képest (800 fő volt a magyarul tanulók száma) a létszám közel meghétszereződött, s ha az egykori Bolyain évente tanulók számával (1200–1500) összevetjük, akkor ez a mai létszám annak több mint háromszorosa. A napokban megjelent felvételi tájékoztató szerint a 103 szakosodási lehetőségen belül 58 magyar nyelvű tanulmányi ágazat van meghirdetve, de nem közlik, milyen mértékben biztosított a magyar tanszékrészlegeken a diszciplínák megfelelő szakemberekkel történő lefedése. A jelenleg magyarul tanuló diákok létszáma, ha a Babes–Bolyain kívül a Partiumi Keresztény Egyetemet, a Sapientiát, a teológiai karokat, a színész- és orvosképzést és a bukaresti hungarológia szakot stb. is egybevesszük, huszonháromezer, tehát nagy tömegű értelmiségi utánpótlás létezik. Azonban a nyilvánosságban ez a magyar diákság nem látszik eléggé. Ehhez képest a két világháború közötti fiatal egyetemista értelmiség sokkal artikuláltabban jelenítette meg érdekeit (Venczel József és mások). A problémákra rákérdező diákot (Száfta Szendét) a Szabadságban rögtön valamely beszervezés, manipuláció, rosszindulatú politikai szándék eszközének tekintik. A diákok esélyegyenlőségének feltétele a jó könyvtárak, laboratóriumok, egyetemi jegyzetek, internet-hozzáférés kellő mennyiségének biztosítása (lenne), különösen ma, a tömegoktatás korszakában. A mai romániai egyetemekre – és ezen belül a magyar tagozatokra is – az eltömegesedés jellemző. A nagy csoportlétszám, a megfelelő infrastruktúra és az egyetemi jegyzetek hiánya miatt kinek-kinek személyesen kell megtalálnia a módját, hogy a minőséget ne sodorja el teljesen a mennyiség uralma. A bukaresti román sajtóban, különösen a 22 címűben, hónapok óta a felsőoktatás eltömegesedése és a minőségbiztosítás (akkreditáció) az egyik legfőbb téma. A romániai akkreditációról a magyar oktatói testület körében sem igen folyik párbeszéd. A kolozsvári egyetem magyar oktatóinak egyik utolsó fórumán Cs. Gyimesi Éva két megfontolandó szempontra hívta föl a figyelmet. Az egyik szerint a viták helyett vegyék a közös célt vegyék figyelembe: a hallgatók szakmailag hatékony képzését. A másik: vonják be azokat az egyetemi tanárokat is, akik az egykori Bolyai diákjai, majd tanárai voltak, és van néhány évtizednyi tapasztalatuk a tanszékszervezésben. Ezekről javaslatairól azt írta az Erdélyi Naplóban egy váradi újságíró, hogy Cs. Gyimesi Éva „ezúttal két értelmetlen mondatra ragadtatta magát”. A budapesti Felsőoktatási Kutatóintézet munkacsoportja, élén Kozma Tamással, a tavalyi kézikönyv után (Kisebbségi oktatás Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, 2005.), amely a romániai magyar felsőoktatás intézményei közül csupán a Partiumi Keresztény Egyetem képzési struktúráját tárgyalta alaposan, belehelyezve a romániai kisebbségi oktatás szerkezetébe (Szűcs István tanulmánya), idén kiadtak egy másik könyvet: Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában, Kozma Tamás és Rébay Magdolna szerkesztésében (Új Mandátum Könyvkiadó, 2006.). Megállapítható, hogy Romániában tekintélyelvű, bezárkózó, a diákok véleményszabadságát kizáró oktatási struktúra dominál. /Cs. Gyimesi Éva: Mértékbiztosító. Az egyetemi akkreditációról. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), júl. 11./
2006. július 11.
A demokrácia: tömeguralom. Ahol a társadalomban a saját fejükkel és szívmértékükkel gondolkodó emberek – azaz polgárok – száma túl kevés, ott a mennyiség uralkodik. A tömeg időnként megőrül, mert őrjíthető. Jól megvan kisebbségben a saját véleményével, csak vegyék figyelembe ellenvéleményét, véleménye mássága számon tartassék, írta a Népszabadságban Cs. Gyimesi Éva. A történelemben rendszeresen előfordult, hogy az alulmaradt kevesek igazsága végül elismertetett. Számára a kisebbségi helyzet is csupán számarány kérdése. A cikkíró lelkesen kiállt Dávid Ibolya mellett, „akit ma nőként mindkét oldalon támadhatnak a társadalom demokratánál demokratább szószólói: a férfiak. Az ilyen nőket, mint ő, a középkorban megégették.” Dávid Ibolya higgadt honanya, mégis „aljasul” megbélyegezik. /Cs. Gyimesi Éva: A bélyeg terhe. = Népszabadság, júl. 11./ A szerző irodalomtörténész, Kolozsvár
2006. július 12.
„Ahol csend van, ott nem mozdul semmi” – foglalta össze a kolozsvári Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) idei akciótervének lényegét Bodó Barna egyetemi docens, a bizottság elnöke a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki szervezetének rendezésében megtartott sepsiszentgyörgyi lakossági fórumon. Bodó eredménynek könyvelte el Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kézjegyének szereplését a BKB márciusi nyilatkozata végén. Hantz Lám Péter egyetemi adjunktus, a bizottság alelnöke elmondta, hogy a területi autonómia, a magyar nyelvű egyetem, valamint a kulturális autonómia elérése érdekében októberben tüntetéssorozatot szerveznek Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, „esetleg Székelyudvarhelyen”. Hantz szerint azért van szükség a tömegmegmozdulásokra, mert Brüsszelnek érdeke, hogy csend honoljon Romániában, Erdélyben. Egy hónappal később kisebbségügyi felsőoktatási konferenciát szervez a BKB több európai nemzeti kisebbség képviselőinek részvételével, és folytatja a nemzetközi figyelemfelkeltő akcióit vezető tudósoknak és a Babes-Bolyai Tudományegyetem egykori diplomásainak címzett levelek révén. Kártérítést követelve készül perbe hívni a BKB az Élet és Irodalom magyarországi hetilapot, mert azzal vádolta őket a lapban Cs. Gyimesi Éva, hogy a bizottság korifeusai „szakmailag inkompetens ágensek” lennének. A sepsiszéki MPSZ Wass Albert-díjjal jutalmazta Bodó Barnát, Hantz Lám Pétert, valamint a BKB másik alelnökét, Kovács Lehelt a Bolyai egyetem visszaállítása érdekében végzett tevékenységükért. /Domokos Péter: Tüntetésekre készül a BKB. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./
2006. július 12.
Demény Péter nem érzi feltétlenül szükségesnek az önálló magyar egyetemet. Korábbi írásában (Vágy a beszélgetésre. Szabadság, jan. 31.) kifejtette, hogy a (bölcsész) diákok többsége nem elég tájékozott és felkészült, hogy egyetemista legyen. A Sapientia nem tudott magas színvonalú oktatást biztosítania. Demény szerint az erdélyi magyar közösség szellemi autonómiája, kezdeményezőkészsége rendkívül alacsony. Ebben a szellemiségben az „egyetem” maga a legfőbb tabu. Az Élet és Irodalomban Cs. Gyimesi Éva szóvá tette ezt a jelenséget (Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről, 2006/22.), mire Kása Zoltán azt válaszolta: „Sem nem mitikus, sem nem tabu. Attól még nem mitikus, hogy fontosnak tartjuk. Tizenhat éve nyíltan beszélünk róla, vitatkozunk, szervezzük, ki hogyan tudja. Cs. Gyimesi Éva pedig ellenszervez! (...) Ki akadályozta meg Cs. Gyimesi Évát, hogy ne szembe menjen a magyarokkal?” (Ellendrukker a kispadon? ÉS, 2006/25.) Demény szerint ez azt jelenti, aki kétségbe vonja az önálló magyar egyetem szükségességét, az nem magyar. Azt még Demény is elítélte, hogy Cs. Gyimesi a Soliloquium...-ban kijelentette: „A BKB szakmailag inkompetens ágensek gyülekezete...”. /Demény Péter: A szükségtelen kiegyensúlyozottság. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./
2006. július 13.
Nem tudom, hogyan reagáltak volna az MSZP választói, ha még a kampány előtt vagy közben megmondják nekik, mi vár a magyar társadalomra, ha ennyire megkésetten és ekkora – minden polgár életére kiható – megszorításokkal kell majd rendbehozni a hatalmas adósságokkal terhelt államháztartást, írta Cs. Gyimesi Éva. Ehelyett a kampány utolsó heteiben felpörgött a baloldal ígéretdömpingje is, az addig minden szavát már-már túlzóan megfontoló Gyurcsány Ferenc kormányfő átváltott követhetetlen sebességű pesti dialektusra, ahogyan egykor a pártfőtitkár tette. Cs. Gyimesi Éva hozzátette, nem nyugtatja meg az a hatalmas különbség, amivel a jobboldali kampány üres ígéretmennyisége meghaladja az előbbieket. A kormányfő blogja most naponta olvasható, a hibáit is beismeri. „De vajon hány ezer oldal lesz még szükséges ahhoz, hogy a politikai és a közerkölcs közötti űrt kiiktassa, és újratermelje szavainak elveszett hitelét?” /Cs. Gyimesi Éva: Hézag van. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./
2006. július 21.
Kolozsváron, a Kerekdombon levő Jézus Szíve templomban Jakab Gábor plébános közel négy évtizede szolgál ebben a kis gyülekezetben, számon tartja a szórványként besorolt egyházközség összes tagját, háromszáznegyven embert. A kerekdombi katolikusok vállalták az ifjúsági ház régen elkezdett építésének folytatását. Június 24-én az egyházközség megrendezte az Első Kerekdombi Katolikus Találkozót. Az ünnepség ajándéka a kerekdombiak életéről szóló DVD-n megörökített film volt, amelynek felvételeit Treznay Jenő készítette, a bemutató szöveg és a zenei válogatás pedig Dankó János műve. /Cs. Gyimesi Éva: Emberavató. Csak az égbolt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./
2006. július 21.
Vajon a boldogulási nehézségeken kívül még mi idézhette elő a romániai magyarok lélekszámának csökkenését? A véleményformáló értelmiség egy része 1989 után, az érzelmi-erkölcsi megerősödésünkhöz kívánatos értéktudatosítás helyett azonnal a sérelmi politizálás és az ebből adódó sorozatos konfrontálódás eszközeihez nyúlt. Olykor még a templomokban sem az engesztelődés igéi szólaltak meg, hanem a panasz, a lázongás. A média nagy része önsorsrontó szövegekkel bombázott. Még azok a fiatalok is pakolni kezdtek, akik egyébként rövid időn belül itthon is megtalálták volna a helyüket. Az igazi hit azonban bámulatosan képes ellensúlyozni a számbeli fogyatkozást. A kolozsvári Kerekdomb katolikus gyülekezete, amelynek létszáma 1968 óta 1200-ról 340-re csökkent, élénk vallási és közéletet él. Egyre vidámabbak a hívek, szombatonként is gyakran együtt vannak. Ez példa arra, hogyan lehet hittel feltartóztatni a jövőbe vetett reménység csökkenését. „Szállj dalom, szállj, gyönge kis madár! / Kolozsváron túl, a Hargitáig szállj!” – énekelték a fiatalok, és Cs. Gyimesi Éva tovább küldi a kerekdombiak megerősítő üzenetét: „Bátorítsd a csüggedőt, vigasztald a szenvedőt, / Jézus soha el nem hagyja őt...” /Cs. Gyimesi Éva: A Hargitáig szállj. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2006. július 25.
Július 22-én minden településen hosszasabban zengett a déli harangszó: 550 évvel ezelőtt, Nándorfehérváron (ma: Belgrád) Isten megsegítette Hunyadi János és Kapisztrán Szent János) vezetésével küzdő keresztény hadat, legyőzték a török túlerőt. Hunyadi román származású. Nagy nyereség lenne, ha Hunyadit is úgy ünnepelnénk, mint a kelet-európai és balkáni keresztény népek török fölötti győzelmeinek egyik közös (román-magyar) szimbólumát, „ezen a bezárkózó, önsorsrontó szűklelkűségen végre felülemelkedve megbékélnénk a közös múlttal” – írta Cs. Gyimesi Éva. /Cs. Gyimesi Éva: Vivos voco. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./
2006. július 29.
Cs. Gyimesi Éva szerint a huszadik század folyamán a vallások, etikai rendszerek mintha mind csődöt mondtak volna. A legsötétebb diktatúra korszakában jobban el tudott igazodni az emberek közt. Szilágyi Júlia lénye fényt jelentett neki, világított a zsarnokság idején, nem tett engedményt. Szilágyi Júlia Versenymű égő zongorára (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002.) című kötete is mutatta azt a tág szellemi-erkölcsi láthatárt, amelynek révén folytonosan felülemelkedett a kelet-európai, romániai, erdélyi társadalom és benne az értelmiség nyomasztóan szűk „léthatárán”. A felvilágosodást megelőző zsidó–keresztény spirituális tradíciót (Ábrahámot, Jóbot, Pascalt stb.) is meg tudta szólaltatni. Jelenleg az értelmiség nagy része pénz- és pártcsatolmánnyá züllött, írta Cs. Gyimesi Éva. /Cs. Gyimesi Éva: Szívhatár. Köszöntő Szilágyi Júlia születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
2006. augusztus 4.
Kása Zoltán professzor reagált az egyetemmel kapcsolatos cikkekre. Cs. Gyimesi Éva Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről (Élet és Irodalom, 2006/22.) bírálta az önálló magyar egyetemért küzdőket, azt állítva, így akarják magunkat előléptetni professzorrá ott, ahol még csupán adjunktusok lehetnek, „hiszen a tanszékvezetéshez rögtönözni kell a tudományos és tanári titulust.” Cs. Gyimesi Éva nagyon jól tudja, hogy ez nem lehetséges. Romániában a gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi, docensi és professzori állásokat csak versenyvizsgával lehet elfoglalni. Az egyetemi szenátus javaslatát még jóvá kell hagynia a minisztérium mellett működő országos szakbizottságnak. Sokszor előfordul, hogy nem adják meg a beleegyezésüket. Ugyancsak Cs. Gyimesi Éva írta Szilágyi N. Sándor Mi-Egy-Más című könyve méltatása kapcsán (Élet és Irodalom, 2006/27.), hogy „ezt a könyvét is Erdélyben szinte teljes hallgatás övezi”. Valójában az egyetem bölcsészkarán volt a könyv bemutatója. Ezt a találkozót a Szabadság beharangozta, majd 2003. december 19-i számában részletesen beszámolt a bemutatóról, és méltatta a könyvet. A Transindex internetes újság szintén december 19-én részletes méltatást közölt, továbbá A Székelyföld c. folyóirat 2005. februári száma is foglalkozott a könyvvel. Ezek a cikkek a magyarországi olvasókat tájékoztatja arról, hogy az erdélyiek bezárkóznak, haragba vannak a románokkal, és általában elég elmaradottak. Ez fokozhatja bizonyos körökben a határon túli magyarok iránt kialakult ellenszenvet. „Ha ezt a véleményt Törzsök Erika fogalmazza meg a Szabadság hasábjain (jún. 23.), akkor sejtjük, miért teszi. De Cs. Gyímesi Évának miért érdeke ez?” Demény Péter A szükségtelen kiegyensúlyozottság c. cikkében (Szabadság, júl. 12.) hivatkozott egy régebbi írására, hogy „nem érzem még feltétlenül szükségesnek az önálló magyar egyetemet”, majd néhány gondolatot fogalmaz meg, talán épp ennek igazolására. Egyik: „A (bölcsész) diákok többsége nem elég tájékozott és felkészült, hogy egyetemista legyen – nem értem tehát, miért kellene növelni a hallgatók számát.” Miért növelné az önálló magyar egyetem a hallgatók számát? Esetleg elvonná máshonnan. Nem panaszkodni, inkább tenni kell valamit. Méghozzá egyetemi szinten. Kása professzor a matematika és informatika szakokon társaival már évek óta foglalkoznak azzal, hogy a jó képességű hallgatókat „felhozzák” a megfelelő szintre, Demény szerint: „A román államtól és a balkáni bürokráciától független Sapientia immár évek óta létezik, mégsem sikerül egyenletesen magas színvonalú oktatást biztosítania.” Milyen fogalmai lehetnek az egyetemi oktatásról annak, aki ilyesmit leír? Hogy lehet olyasmit elképzelni, hogy egy öt éve létező egyetem „egyenletesen magas színvonalú oktatást” biztosíthat? A Sapientián eddig végzettek sokkal nagyobb arányban államvizsgáztak sikeresen (állami egyetemeken!), mint ahogy azt az akkreditációs törvény kéri. /Kása Zoltán: Kánikulai gondolatok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./
2006. szeptember 5.
Irodalom és hagyományőrzés címmel több napos irodalmi tábor nyílt szeptember 4-én Szatmárnémetiben, a Liter Art Egyesület, a tanfelügyelőség és több civil szervezet rendezésében. Többek között Láng Gusztáv, Cs. Gyimesi Éva, Kereskényi Sándor, Kónya László, Csirák Csaba, Stier Gyula, Thoroczkay Sándor tart előadást a jobbára magyar szakos tanárokból álló táborozóknak. Gál Gyöngyi magyar szakos tanfelügyelő, főszervező elmondta: a találkozó elsődleges célja, választ keresni azokra a kihívásokra, amelyek a globalizációval az erdélyi magyarok számára is jelentkeznek. Ez a válasz az anyanyelvi oktatás, ezen belül a magyar nyelv és irodalom tanítási színvonalának emelése, a hagyományőrzés és a közösségi szellem erősítése. Végh Balázs Béla, a Babes-Bolyai Tudományegyetem szatmári kihelyezett karának igazgatója Fényi István /1919-1994/ nagykárolyi költő, munkásságán át bizonyította, hogy a regionális értékek is szerves részei az európai értékrendnek. Szilágyi Éva magyar irodalom tanár, a szatmári Református Gimnázium igazgatója az írástudók, a tanárok felelősségét hangsúlyozta a globalizáció negatív hatásainak kivédésében. „Tanáraink feladata, jobban mint eddig, az identitástudat erősítése.” – hangsúlyozta. /Sike Lajos: EU és az irodalmi félelmek. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./
2006. szeptember 7.
Cs. Gyimesi Éva szerint az RMDSZ „kezdettől fogva az összes potenciális hazai régiót megillető általános decentralizáció helyett csupán a székelyek javára követel területi önkormányzatot. Nagy hiba. Ez a jog nem csupán egy nemzeti kisebbség joga.” A Bánság, a Partium, Havasalföld, Moldva, Dobrudzsa stb. ugyanilyen jogon lehetne külön régió. „Csak magunkra vethetünk, ha mindezidáig – kevés kivétellel – még a román értelmiségi elit sem érti, miről is van szó.” Erről kellene értekezni a román lapokban. /Cs. Gyimesi Éva: Önkorlát.= Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2006. szeptember 15.
Cs. Gyimesi Éva a katolikus egyházat bírálta: Kolozsváron a visszakapott egyházi ingatlanból kilakoltatják az idősödő, öreg, aggastyán korú embereket. Nem figyelmeztetik őket, kényszerlakhelyre kerülnek. A „lelkekben járnak bulldózerek isten- és emberhitet rombolva” – állapította meg a cikkíró. /Cs. Gyimesi Éva: Boltos utca. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./
2006. szeptember 20.
Gyurcsány Ferenc kormányfő kimondta, hogy hazudott, többes szám első személyben ismerte be, és közvetlen politikustársai nem tiltakoznak az ellen, hogy a nevükben is beszélt. Cs. Gyimesi Éva szerint a „politikai-társadalmi reakció azonban megdöbbentőbb, mint a szocialisták által beismert hazugság mértéke.” Szerinte a jobboldal politikai szereplői mintha azt tekintenék tűrhetetlenül „példátlannak”, „morálisan megsemmisítőnek”, hogy valaki fokozatosan, avagy hirtelen eljutott oda, hogy kimondja: Elég volt! Az igazat kell végre kimondani. Cs. Gyimesi Éva eszmefuttatása szerint egyre gyűlt a hazugságpohár, a hazugság, sok „civil” családban is. Cs. Gyimesi Éva megértette a miniszterelnököt: Most „Gyurcsánynak betelt a keserű pohár. Nem beszélt illemtudóan, és hiba, hogy más aktorok hazugságaira is kitért, visszamenőleg. De álszentség, ha valaki magáról azt állítja: neki nincs ilyen pohara. Inkább illemtudóan hazudjunk tovább?” /Cs. Gyimesi Éva: Elvették a játékát? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 20., Népszabadság, szept. 21./
2006. október 5.
Cs. Gyimesi Éva egy budapesti kisebbségkutató intézmény munkatársa, Jakab Attila kérdéseire adott válaszait a nyilvánosság elé tárta, hogy kialakuljon a társadalmi párbeszéd. A romániai magyar politikai képviselet vonatkozásában megoldatlan a legitimitás kérdése, mert nincsenek belső választások. Amíg ezek „le nem zajlanak, nehezen oldhatók fel a belső feszültségek és az ellenszervezetekkel fennálló folytonos konfliktusok.” Az RMDSZ betagolódott az államhatalmi struktúrákba és a települések önkormányzatába, a közigazgatásba. Az RMDSZ hivatásossá vált politikusi rétegének legjava megállja a helyét, példa rá Frunda György és Kónya-Hamar Sándor az EP-ben. Közülük azonban Cs. Gyimesi Éva a megélhetési politikusokat nehezen tűri, különösen azokat, akik szekusmúlt vagy korrupciós ügyek gyanújába keverednek. Kialakult egy olyan réteg, az ún. „civil szervezetek” országos és helyi vezetői, bizonyos újságok szerkesztői, publicistái, megyei igazgatóságok dolgozói, politikailag elkötelezett egyetemi oktatók és mások, akik egzisztenciálisan függnek az RMDSZ vezetőitől. A függetlenségre vágyó értelmiségiek egy része szenved ettől. Cs. Gyimesi Évának több gondot okoz a mai öncenzúra, mint hivatalos hajdani. Szerinte vannak olyan intézmények, amelyek túlnyomóan múltorientált, szimbolikus tevékenysége nem a mai romániai magyar civil társadalom reális értékorientációját jeleníti meg, nem szólítják meg a fiatalabb nemzedékeket. Életellenesnek látja az erdélyi magyarság oly módon való megosztottságát, mintha a szemben álló felek közti korlátok nem lennének átjárhatók. Létezik-e romániai magyar civil társadalom? Erre a kérdésre Cs. Gyimesi Éva megjegyezte, hogy ízléstelenül átpolitizált „a (férfi szabású) romániai magyar civil társadalom”. Az értelmiségtől nem várható el, hogy „áldozati nemzedék” legyen. Nem baj, ha elhagyják Erdélyt, gazdagodik velük az egyetemes emberiség. /Cs. Gyimesi Éva: Alulnézet – Colloquium Transsylvanicum. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2006. okt. 5./
2006. október 6.
Folyik a leleplezés, a családtagok szégyenkeznek a besúgó miatt. Ennek a porhintésnek a haszonélvezői azok, akik most a szekusdossziék keltette botrányok zűrzavara mögött csendben rejtőzködnek, az egykori hatalom részesei. Az egykori állampárt tisztségviselői, akik hivatalból kollaboráltak önként és dalolva. „Sokan lettek nyolcvankilenc után hivatásos magyarokká: egykori kommunista párttitkárok, hű párttagok, pártlapok munkatársai, a Ceausescu újraválasztása mellett érvelők” – írta Cs. Gyimesi Éva. Ma nemzeti színekben élveznek az egykoriakhoz hasonló kiváltságokat, halálukig, családjukra kiterjedően kapnak anyaországi apanázst, kitüntetéseket, magas erkölcsi megbecsülést. „Hogyan lehet ma is zavartalanul nemzeti mártírrá avatni a politikai osztály tagjait, a KB póttagját is beleértve?” /Cs. Gyimesi Éva: A „doszáriáda”: porhintés. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./ Cs. Gyimesi Éva a most elhunyt Sütő Andrásra célzott.
2006. október 12.
Micsoda szégyen, írta Cs. Gyimesi Éva, hogy Budapest a botrányok okán kerül naponta a világsajtó címoldalaira. Szerinte a magyar nép mai urainak méltatlan felelőtlensége miatt – „az utca szégyenének” érezheti magát. Egyetlen gesztust sem tesz senki a megbékélés irányában. Cs. Gyimesi Éva véleménye: „Ilyen volt minden nagy gyászunk előzménye: a mindenkori magyar honurak énközpontú, messianisztikus megszállottsága.” /Cs. Gyimesi Éva: Milyen ország? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2006. október 17.
Kolozsváron, Kerekdombon a templomban Mária-ünnep volt október 8-án, a „magyarok Nagyasszonya” ünnepe. Cs. Gyimesi Éva hozzátette, nem zavartalan az ünnep, „hiszen a pannon belharcosokat korántsem jellemzi az Élet, a Gyermek, az Asszony tisztelete”. – Család- és nevelésfüggő, hogy kikből lesznek kudarcorientált és hazug politikusok, írta. /Cs. Gyimesi Éva: Emberavató. Noémi. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./
2006. október 20.
A tüzeket az asszony őrizték, amióta az emberiség létezik. „Ez a tűz nem Zeusz, a hímnemű jang, nem a vulkán és nem a máglya, nem a nagy forradalmak tüze, hanem a béke parazsa, amiből a mindennapi élethez szükséges energiát merítjük” – írta Cs. Gyimesi Éva. „Mi, magyarok mintha nem ismernők a tűzmértéket. Ha lenne tűzkultúránk, akkor tudnánk: a mécses élők között a meghittség fénykörét jelképezi”. „Álszent és ízléstelen az a politikai stratégia, amelyik a kegyelet érzületére apellálva a nyilvánosságban „tüzes” érzelmi zsarolással él: mécsessel, fáklyával, lassú gyászzenével. Ez a hamis „gyászmunka”: (kultúr) „polyva”, amit olthatatlan tűzzel kellene megégetni.” /Cs. Gyimesi Éva: Tűzkultúra. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./ Emlékeztető: Előzőleg több városban az állami magyar egyetemet követelő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) sátránál mécsest, gyertyát gyújtottak.
2006. október 23.
Cs. Gyimesi Éva fokozatosan tudta meg, hogy a magyaron kívül német, román, zsidó felmenők génjei is alakítják őt. Édesapja a cserkészélet szájhagyományát hagyta rá, a családban irredenta dalokkal nosztalgiáztak, és bár szidták a rendszert, „Sztálin halálakor mindenki megrendültnek látszott.” Veszélyes magyarnak lenni, szűrte le Cs. Gyimesi Éva a tapasztalatot. 1956-ban az iskolában röpcédulákat kezdet gyártani nemzeti színű szegéllyel. Nagybátyja, aki a legnagyobb magyar volt a családban, lekent neki egy pofont. „Azóta sincsen más magyar-igazolványom, mint az a pof.” /Cs. Gyimesi Éva: Magyarigazolvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 23./
2006. november 8.
Cs. Gyimesi Éva elismeréssel írt Böjte Csaba atyáról, gyermekmentéséről. Emellett kifejtette, hogy nem tetszik neki a kolozsvári Donát úton épült új templom, mert „tipikusan magyar.” „Ingerel, mert hegyes és tömpe. Büszkén döfködi az eget négy vaskos tornyával, tizenhat fiatornyával. A boltozata ehhez képest aránylag alacsony, szűkkeblű. Agresszív és dölyfös: amilyennek bennünket mások látnak.” /Cs. Gyimesi Éva: Egymásból a jót... = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 8./
2006. november 23.
Érdemes-e bármely vélt igazságért kockáztatni a családtagok biztonságát, a belső békéjét? – tűnődött Cs. Gyimesi Éva. „E kérdésekre mostanában nemmel válaszolok: a rendszerbe simulva talán könnyebb lett volna átvészelnünk a legnehezebb éveket.” Akik így tettek, párttagként, funkciót vállalva, nyugodtan közszerepelhetnek tovább a politikai osztály megbecsült tagjaiként. Márai Sándor véleménye beigazolódik: „A kommunistától még nehéz igazán megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.” A Szekuritáté működésének, a rendőrállami struktúra haszonélvezőinek „múltjára fényt deríteni legalább olyan fontos, mint az úgynevezett informátorokéra.” /Cs. Gyimesi Éva: Tisztasági igazolvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2006. december 12.
Kevés olyan programpont volt az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének igénylistáján, amelyben minden politikai szereplő egyetértett. Még az autonómia és a kettős állampolgárság sem tartozik ezek közé. A kettős állampolgárságot csak akkor karolta fel az RMDSZ, amikor a Magyar Polgári Szövetség a Népi Akció pártjának színeiben a 2004-es választáson ezzel kampányolt. Az önálló Bolyai Egyetem viszont olyan követelés volt, melyről egyetlen politikus sem mondott le. Történt egy SZDSZ-es sugallatú kemény támadás a Bolyai Egyetem ellen, amelyet az erdélyi SZDSZ, a Szabadelvű Kör balszárnya indított 1997-ben, de a Szabadelvű Kör vezetősége kénytelen volt hivatalosan elhatárolódni a bajkeverőktől. Akkor Törzsök Erika a Magyar Hírlapban adta meg az alaphangot, majd Cs. Gyimesi Éva és Magyari Nándor László vezérletével megindult a konszenzustörő sajtóoffenzíva, akárcsak fél évtizeddel korábban ugyanezen személyek vezetésével az autonómia elleni koncentrált médiatámadás, írta Borbély Zsolt Attila. Ezúttal azonban az egész erdélyi magyar értelmiséget megmozgató, százas nagyságrendű cikket és közleményt produkáló társadalmi vita bontakozott ki, melynek eredményeképpen éppenséggel a Babes–Bolyai Egyetemen tanító s a Bolyai Egyetem önállósodását ellenző említett oktatók magukra maradtak. Az események akkor vettek újabb lendületet, amikor a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) aktivizálta magát és hat Nobel-díjas tudós, valamint félszáznál több elismert egyetemi oktató és tudományos kutató aláírásával nyílt levelet intéztek a Bolyai Egyetem ügyében az illetékes román és európai fórumokhoz. Kovács Lehet és Hantz Péter kirúgása végre egyfajta nemzeti egységet teremtett. Úgyszólván minden hivatalos magyar közszereplő kiállt mellettük kül- és belföldön egyaránt. A balliberális sajtó erdélyi orgánumaiban sajnos akadt néhány disszonáns megszólalás is. A Transindex hasábjain, jellemző módon a „Fütyi” rovatban jelent meg az Új Magyar Szót szerkesztő Salamon Márton László eszmefuttatása. Salamon úgy véli, hogy „a szélsőségesség fogalmának meghatározása nehéz feladat, hiszen a határvonalak elmosódottak, és egyedi elbírálás alá esik, hogy adott helyzetben szalonképes-e egy bizonyos megnyilvánulás. Jelen esetben is a jogszerűséget helyreállítani igyekvő Hantz Péterről derül ki, hogy szélsőséges: „Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság kezdeményező kedvű alelnöke (…) szembeszállt a karhatalmat képviselő egyetemi portásokkal, biztonsági emberekkel, hogy látványosan kinyilvánítson egy politikai véleményt, politikai üzenetet a román közvélemény felé. Amelynek a lényege a következő: »Mi, erdélyi magyarok, igényt és jogot formálunk arra, hogy intézményeinken magyar nyelvű feliratok legyenek. Ha ezt az igényünket a román állam nem veszi tekintetbe, akkor készek vagyunk akár erőszakkal érvényt szerezni neki.« Nos, anarchista-e Hantz Péter? Kétségtelenül az, hiszen a meglévő rendet kérdőjelezi meg azzal, hogy tetteivel a törvényes hatóságok fölé helyezi magát. Békeaktivista-e? Nos, az már nem. Sokkal inkább a háború aktivistája, minthogy tette nemcsak a törvény betűjét sérti, hanem a többségi románok érzékenységét és ezáltal hozzájárulhat az oly nehezen eltemetett csatabárd kiásásához.” Ez a fajta újságírás emlékeztet a Ceausescu korabeli magyartalan pártsajtóra, mely rendelésre elhatárolódott az „irredenta, revizionista, szélsőséges” magyar pártvezetéstől, amikor az engedélyezte Erdély történetének megjelenését. Salamon nem említette, hogy a szélsőséges anarchista mindössze egy érvényben levő, de elszabotált határozatot kívánt a gyakorlatba ültetni. Mindig akadtak olyan újságírók, akik az áldozatot pocskondiázták. /Borbély Zsolt Attila: Bolyai-ügy: cseppben a tenger. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 12./
