|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak ![]() | kinyomtatom ![]() | könyvjelzõzöm ![]() |
Névmutató: Roman, Petre 1996. november 2.Valószínűnek látszik, hogy a 328 képviselői és 143 szenátori helyért folyó a választási küzdelemben az ellenzék vezető ereje, a Demokratikus Konvenció /DK/ végez az első helyen. A 15 ellenzéki pártból álló DK magja a monarchista beállítottságú Kereszténydemokara Nemzeti Parasztpárt. A szellemi vezér, Corneliu Coposu tavalyi halála óta Emil Constantinescu elnök egyre nehezebben tudja összetartani a DK-t, amely időközben megvált a liberális pártoktól és kizárta az RMDSZ-t. A DK első számú koalíciós partnere a Petre Roman vezette Szociáldemokrata Unió, bár a parasztpártiak nem tudták megbocsátani Petre Romannak, a "pulóveres forradalmárnak", hogy miniszterelnöksége alatt a Bukarestbe bevonult bányászok feldúlták a parasztpárti székházat. - 1992-höz képest sokkal nagyobb az érdeklődés az elnöki poszt megszerzése iránt, az akkori hat helyett most 16-an gyűjtötték össze az induláshoz szükséges 100 ezer aláírást. A jelöltek között egy nő is akad, Nutu Angelina, s a profi politikusok mellett indult többek között Constantin Mudava bioenergetikus, George Munteanu, a Nyugdíjasok Pártjának elnöke, valamint Constantin Niculescu, az Autósok Nemzeti Pártjának elnöke. Három százaléknál többre azonban mindössze hatan esélyesek. Ion Iliescu /66 éves/, ígéretet tett a gazdaság korszerűsítésére és 2000-ig 1,5 millió új munkahely létesítésére. Emil Constantinescu /57 éves/ a DK elnöke, geológus, bukaresti egyetemi tanár. Az ellenzék széthúzását az ő hiúságának számlájára írják. Petre Roman /50 éves/, a Demokrata Párt és a Szociáldemokrata Párt választási koalíciójának, a Szociáldemokrata Uniónak az elnöke, 1989 decemberétől 1992 szeptemberéig ő volt a miniszterelnök. Frunda György /56 éves/ az RMDSZ jelöltje. Gheorghe Funar /46 éves/ a Román Nemzeti Egységpárt elnöke, Kolozsvár "magyarfaló" polgármestere negatív kampányt folytatott, útszéli módon támadta az RMDSZ-t és Erdély elvesztésével riogatta választóit. Corneliu Vadim Tudor /53 éves/ a Nagy-Románia Párt elnöke szintén negatív kampányt folytatott. /Irházi János /Arad/: Romániai választások. = Heti Világgazdaság, nov. 2./1996. november 7.Nov. 7-én Emil Constantinescu és Petre Roman aláírta a Demokrata Konvenció és a Szociáldemokrata Unió közötti együttműködési egyezményt. A közös kormányzati program szerint az a cél, hogy véglegesen eltávolítsák az ország politikai, gazdasági, társadalmi életéből "az Iliescu-rezsimet és következményeit", hiteles, demokratikus állami struktúrát hozzanak létre. Az elkövetkező hat hónapra a közös célok: a helyi közigazgatás decentralizálása, a pénzügyi reform megkezdése, a juttatások növelése a gyermekeknek, a nyugdíjak növelése, új munkahelyek teremtése, az állami költségvetés egyensúlyának helyreállítása, a privatizálás fellendítése és a szociális támogatási rendszer létrehozása. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9-10./1996. november 7.A mostani választási kampányban nem volt jellemző a magyarellenesség, szögezte le Ara-Kovács Attila. A két ellenzéki párt, Petre Roman vezette szociáldemokrata tömörülés és a Demokratikus Konvenció egymást lejárató kampányba kezdett. Az eddigi kormánypárt, a Társadalmi Demokrácia Pártja sikerrel lekenyerezte szélsőséges támogatóit. Mindenki megkapta a mag részét: az ortodox egyház a többi egyháztól korábban elrabolt vagyon egyre nagyobb hányadát kebelezte be, a "hadsereget a honi fegyvergyártás újjáélesztésébe ölt haszontalan milliárdokkal kábították, illetve az obsitba küldött rakoncátlan főtiszteket bízták meg a fantomüzletek levezénylésével." A volt Securitate emberei az erdélyi bankokban és a külkereskedelemben helyezkedtek el. Mit fog tenni a győztes Konvenció? Érdekszövetségét az ortodox egyházzal megkötötte. - Azt sem lehet kizárni, hogy az ellenzéki győzelem ellenére az eddigi vezetés marad nyeregben. - Az ellenzék választási küzdelmében a Nyugat nem maradt semleges. Washington többször megüzente: Románia megítélésében csak egy, a posztkommunista megrögzöttségekkel szakító politika hozhat változást. /Ara-Kovács Attila: Választások Romániában. = Magyar Narancs, nov. 7./1996. november 9.Kolozs megyében 453 872-en járultak az urnához, a részvétel 80,57 %-os volt. Az elnökjelöltek közöl Emil Constantinescu az első /27,91 %/, a következők: Petre Roman /19,47 %/, Gheorghe Funar /16,4 %/, Frunda György /15,36 %/, Iliescu 14,91 %. A képviselőjelölteknél: Demokratikus Konvenció /DK/ 29,41 %, Román Nemzeti Egységpárt /RNEP/ 21,88 %, RMDSZ 16,71 %, a szenátorjelölteknél: DK 29,19 %, RNEP 23,53 %, RMDSZ 17,03 %. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9./1996. november 12.Nyilvánosságra hozták az új parlament végleges összetételét. A győztes Demokratikus Konvenció /DK/ és partnere, a Szociáldemokrata Unió /SZU/ mindkét házban többséggel rendelkezik. A szenátus 143 helyéből 76-ot /53,2 %/ szereztek meg, a további sorrend: a volt kormányzópárt /Társadalmi Demokrácia Pártja/ 41 mandátum /28,7 %/, RMDSZ 11 mandátum /7,7 %, Nagy Románia Pártja 8 mandátum /56,5 %/, Román Nemzeti Egységpárt /RNEP/ 7 mandátum /4,9 %/. A képviselőház 343 mandátumából a DK az SZU-val 175-öt /51 %/ nyert el, a további sorrend: a volt kormányzópárt 91 mandátum /26,5 %/, RMDSZ 25 mandátum /7,3 %/, Nagy Románia Párt 19 mandátum /5,5 %/, RNEP 18 mandátum /5,2 %/, kisebbségi szervezetek 15 mandátum /4,4 %/. A koalíció fölénye a képviselőházban azért gyengébb, mert a testület kiegészült a 15 nem magyar nemzeti kisebbség képviselőivel, akik a törvény értelmében a választáson elért eredményüktől függetlenül helyet kapnak. - A DK legnagyobb pártja a jobboldali Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt /27 szenátori, 82 képviselői mandátum/, elnöke az idős Ion Diaconescu, a tavaly elhunyt Corneliu Coposu harcos- és börtöntársa, a másik a Nemzeti Liberális Párt /16 szenátusi, 25 képviselői hely/. A Petre Roman vezette Szociáldemokrata Unió /23 szenátusi, 53 képviselői mandátum/ korszerű, nyugat-európai stílusú szociáldemokrata pártnak mutatja magát. - Az új kormánykoalíció tagjai ugyanolyan nacionalista ideológiájúak, mint az Iliescu-féle eddigi kormánypárt, csakhogy Iliescu pártja meglevő pozíciókat védelmezett, a DK pártja viszont változást akarnak, ehhez nagyobb bázisra van szükségük. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 12., Magyar Hírlap. nov. 12., Kepecs Ferenc: Új pártpaletta Romániában. = Népszava, nov. 12./1996. november 27.A szenátus nov. 27-i ülésén a szenátus elnökévé választották Petre Romant /87 szavazattal, ellene 52-en voksoltak/, a Társadalmi Demokrácia Pártja jelöltje, Teodor Melescanu ellenében. Az RMDSZ Kozsokár Gábort jelölte a szenátus állandó bürója titkári tisztségébe. A szenátus elfogadta a 143 szenátori mandátumot igazoló bizottság jelentését, Ion Iliescut is szenátorrá választották /Szabadság (Kolozsvár), nov. 28., RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), nov. 27., 916. sz./ A képviselőház elnökévé választotta Ion Diaconescut, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnökét. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./1996. december 3.Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke támadást intézett a többségi koalíció ellen. Bírálta, hogy az RMDSZ tagja a koalíciónak, továbbá azt, hogy az új koalíció tagja a zsidó származású Petre Roman vezette Szociáldemokrata Unió. Vadim Tudor vállalkozott arra, hogy átveszi a "magyar veszély elleni nemzeti ellenállás vezetőjének szerepét". - A magyar történelmi egyházak beadvánnyal fordultak az új román államfőhöz panaszaik orvoslásáért. A magyar egyházfők találkozót kérnek Emil Constantinescu elnöktől, tudósított Bukarestből Bogdán Tibor. /Magyar Hírlap, dec. 3./1997. január 30.Románia 1996-ban 8 000 milliárd lejt /2,2 milliárd márka/ fordított a gazdaságtalan állami vállalatok finanszírozására. Ez az állami bevételek egynegyedének felel meg. A gazdaságtalan mamutvállalatokat be kell zárni, nyilatkozta Petre Roman az Adevarulnak. /Milliárdos támogatás veszteséges cégeknek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./1997. március 5.Spanyolország támogatja Romániát, hogy az első hullámban csatlakozzon a NATO-hoz, jelentette ki Petre Roman szenátusi elnök, miután visszaérkezett spanyolországi látogatásáról. Petre Roman mindegyik vezetővel tárgyalt, fogadta a király, Juan Carlos is, aki a demokrácia megnyilvánulásának nevezte Mihály volt uralkodó látogatását. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 6./1997. március 26.Elkészült a vádirat Miron Cosma Zsil-völgyi bányászvezér ellen, aki az 1990-es és 1991-es többezer bányásszal valósággal megszállta és terrorizálta Bukarestet, az ellenzéki pártokat, erőszakkal véget vetett Petre Roman kormányfő országlásának. A bűnvádi eljárás ötéves késése nem a nyomozókon múlott. Számos bakigazgatót is őrizetbe vettek, a rendőrség nyomoz több volt államférfi, köztük Adrian Nastase, Viorel Hrebenciuc volt kormányfőtitkár és mások korrupciós ügyei után. /Magyar Nemzet, márc. 29./1997. április 2.Petre Roman, a felsőház elnöke ápr. 2-án fogadta az Izraelbe kivándorolt romániai zsidók szövetségének Bukarestbe látogató küldöttségét és kijelentette előttük, hogy Romániának rendezni kellene az Izraelbe távozott zsidók vagyoni helyzetét, a jóvátétel elkerülhetetlen. Az országból mintegy 400 ezer zsidó emigrált Izraelbe. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./1997. április 4.Petre Roman, a szenátus elnöke ápr. 4-én Kolozsváron járt és előadást tartott a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Románia útja a NATO felé címmel. A hallgatók kérdéseire válaszolva leszögezte: a Babes-Bolyai Tudományegyetem szétválasztása a jelen körülmények között nem járna haszonnal. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./ Az elszakadás /szeparáció/ káros minden állampolgárra, nyilatkozta Kolozsváron Petre Roman. Nyilatkozata arra utalt, hogy nem ért egyet a második lépcsővel, a Bolyai Tudományegyetem újraindításával. Ez a nyilatkozat nem magánügy, hiszen ő szenátus elnöke, pártja a kormánykoalíció második politikai ereje. Számolni kell azzal, hogy a vezetése alatt álló Demokrata Párt szembeszáll a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal, a Bolyai Egyetem rendezését illetően. Petre Roman volt az, emlékeztet cikkében Szász János, aki 1990. dec. 1-jén Gyulafehérváron vezényelte a Vatra Romaneasca magyarellenes, sovén üvöltőkórusát. Az egykori miniszterelnök több ízben számba vette elkövetett hibáit, azonban a kisebbségi vonatkozásúakat sohasem említette.- Az önálló magyar egyetem ügyének rendezése nem ajándék az RMDSZ-nek, nem kompromisszumos lépés, hanem Románia nemzeti érdekeit szolgáló döntés. /Szász János: Együtt és/vagy külön. - Petre Roman és a Bolyai ügy. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./1997. április 8.Petre Roman Kolozsváron járt és nyilatkozott a magyar egyetem ügyében. Szerinte a rendezés nem lehet kizárólag politikai, hanem egyben a Babes-Bolyai Tudományegyetem akadémiai döntésének függvénye, hozzáfűzte. "az elszakadás /szeparáció/ káros minden állampolgárra, románokra és magyarokra nézvést." Petre Roman tehát nem ért egyet a második lépcsővel, a Bolyai Egyetem újraindításával. Petre Roman a szenátus elnöke, pártja a koalíció második ereje. Számolni kell tehát azzal, hogy a Demokrata Párt szembeszáll a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárttal a Bolyai-ügy rendezése kérdésében. Emlékezetes, hogy 1990. dec. 1-jén Gyulafehérváron ő vezényelte a Vatra Romaneasca sovén, magyarellenes szavalókórusát. Petre Roman több ízben számba vette kormányzata idején elkövetett hibáit, de a kisebbségi vonatkozásúakra sohasem tért ki. A magyar egyetem a "hamis, bolsevik gyökérzetű egység felszámolását jelenti, amelynek meghirdetett célja a homogenizálás, valójában a beolvasztás, az asszimiláció volt." - hangsúlyozta Szász János. A Bolyai Egyetemet politikai döntés szüntette meg, visszaállításának kisebbségpolitikai jellege van. A tét a Bolyai visszaállítása, ez nem ajándék, hanem a hosszú távú fejlődésre kiható döntés, a romániai magyarság számára maga a jövő. /Szász János: Együtt és/vagy külön. - Petre Roman és a Bolyai-ügy. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./1997. április 8.Ápr. 8-án Emil Constantinescu államelnök kezdeményezésére tanácskozás zajlott le a Cotroceni Palotában, amelyen részt vettek a koalíciós pártok vezetői, a kormányfő és a kormány tagjai, a szenátus és a képviselőház elnökei, a két ház szakbizottságainak elnökei vagy alelnökei. A tanácskozáson az RMDSZ-t Markó Béla szövetségi elnök távollétében Takács Csaba ügyvezető elnök, továbbá Verestóy Attila és Varga Attila frakcióvezetők, Kozsokár Gábor és Kónya-Hamar Sándor, a szenátus, illetve a képviselőház Állandó Bürójának titkárai, Hajdú Gábor, Vida Gyula és Asztalos Ferenc szenátusi, illetve képviselőházi szakbizottsági elnökök, illetve alelnökök képviselték. Hasonlóképpen jelen volt a tanácskozáson az RMDSZ két minisztere, Tokay György és Birtalan Ákos, valamint dr. Molnár Géza, az egészségügyi minisztérium államtitkára. - A tanácskozáson a koalíciós együttműködés időszerű kérdéseiről, a kormányzati és parlamenti munkában való részvétel hatékonyságának javításáról, az álláspontok egyeztetésének és a nézetkülönbségek tisztázásának és kiküszöbölésének szükségességéről folyt eszmecsere. Constantinescu bírálta, hogy egyes miniszterek és koalíciós képviselők egyéni nyilatkozataikban eltérnek a koalíció programjától. Hangsúlyozta, hogy javítani kell a kapcsolatot a kormány és a törvényhozás között. A részvevők megerősítették a parlamenti többség pártjainak politikai akaratát az együttműködés javítására, a kormányzati és törvényhozási munka hatékonyságának növelésére, a társadalmi és gazdasági reform megvalósítása érdekében. Az RMDSZ álláspontját a felmerült kérdésekben Takács Csaba, Birtalan Ákos és Vida Gyula fejtették ki. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 9., 1004. sz., Szabadság, ápr. 10./ A tanácskozás előtt nyilvános vita robbant ki a kormány ellenőrző hivatala és a Petre Roman által vezetett Demokrata Párt között, miután a hivatal szerint Petre Roman, Traian Basescu közlekedési miniszter és mások jogtalanul használnak protokollvillákat. A Demokrata Párt kiadott nyilatkozat szerint ezzel a párt kiszorítására törekszenek. Radu Vasile, a Nemzeti Kereszténydemokrata Parasztpárt főtitkára visszautasította Petre Roman álláspontját. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./1997. április 21.Emil Constantinescu államelnök kezdeményezésére és jelenlétében ápr. 21-én újabb találkozóra került sor a Cotroceni Palotában Victor Ciorbea kormányfővel és a kormánykoalíciós pártok vezetőivel. A találkozón jelen voltak Ion Diaconescu, a KDNPP elnöke, Petre Roman, a DP elnöke, Mircea Ionescu-Quintus, a Nemzeti Liberális Párt elnöke és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A több órás megbeszélésen a kormánykoalíciós pártok vezetői gazdasági-pénzügyi szakemberekkel ? köztük a Román Nemzeti Bank kormányzójával és az Állami Vagyonalap elnökével ? együtt, a pénzügyminiszter és az ipari és kereskedelmi miniszter jelenlétében a gazdasági reformmal kapcsolatos kérdéseket vitatták meg, különös tekintettel az eladósodott nagyvállalatok helyzetére. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 25., 1016. sz./1997. április 24.Ápr. 24-én hazautazott az Országgyűlés honvédelmi bizottságának küldöttsége, amely Mécs Imre /SZDSZ/, a bizottság elnöke vezetésével ápr. 21-én érkezett Bukarestbe, és megbeszélést folytatott a román politikai élet számos vezetőjével. A magyar delegáció ápr. 23-án Snagovban felkereste azt a villát, ahol az 1956-os forradalom leverése után Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét és családját őrizték. Snagovban májusban Göncz Árpád elnök és Emil Constantinescu elnök együtt fog emlékoszlopot állítani. Ugyancsak ápr. 23-án Petre Roman, a szenátus elnöke fogadta a küldöttséget. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./1997. április 28.Petre Roman házelnök vezetésével szenátusi küldöttség április 28-30. között hivatalos látogatást tesz Budapesten, eleget téve az Országgyűlés meghívásának. A delegációt, amelynek tagjai Teodor Melescanu SZDRP- és Verestóy Attila RMDSZ-szenátor, fogadja Göncz Árpád köztársasági elnök, Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, Horn Gyula miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter. A küldöttség találkozik az ELTE Jogi karának vezetőivel, majd Petre Roman előadást tart "A NATO bővítése az új európai demokráciák felé" címmel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 29., 1017. sz./1997. április 29.Ápr. 28-án Petre Roman házelnök vezetésével szenátusi küldöttség érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra, ápr. 29-én találkoztak Kovács László külügyminiszterrel, Göncz Árpád köztársasági elnökkel és az MSZP vezetőivel. Petre Roman előadást tartott az ELTE jogi karán. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./ Kovács László a megbeszélés után kijelentette: Petre Romannal egyetértettek abban, hogy áttörés következett be a magyar-román kapcsolatokban. Amennyiben csak az egyik országot hívják meg a NATO tagjai közé, az nem fog kedvezőtlen hatást gyakorolni a kapcsolatokra. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./1997. április 30.Horn Gyula miniszterelnök fogadta Petre Romant. Magyarország és Románia kapcsolatai ígéretes módon alakulnak, állapította meg egybehangzóan Horn Gyula miniszterelnök és Petre Roman, a szenátus elnöke a magyar kormányfő dolgozószobájában tartott megbeszélésen. Végre valóban van esély, hogy valóra váljanak a két ország vezetői közötti megállapodások, így azt alapszerződésben foglaltak, a magyar kisebbséggel szembeni kötelezettségvállalások, a konzulátusok megnyitása, a Bolyai Egyetem ügye. Petre Roman javasolta, hogy Bihar megyében létesítsenek közös szabadkereskedelmi övezetet. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./ Göncz Árpád köztársasági elnök felajánlotta Petre Romannak: Magyarország átadja tapasztalatait Romániának a gazdasági átalakulással kapcsolatban, hogy segítsen a hibák elkerülésében. A Babes-Bolyai Tudományegyetemmel kapcsolatban Petre Roman kifejtette: nem lenne szerencsés részekre osztani az intézményt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./ Román-magyar vegyes kamara létrehozásában állapodott meg Magyarországon Petre Roman és Tolnay Lajos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 1./1997. május 7.Máj. 7-én a bukaresti Magyar Kulturális Központ adott otthont a MÚRE bukaresti tagozata által szervezett rendezvénynek, amelynek keretében a romániai magyar írott és elektronikus sajtó képviselői, fővárosi és vidéki magyar lapok és folyóiratok főszerkesztői, vezető munkatársai találkoztak több minisztérium vezető tisztségviselőjével, szakértőjével, illetve médiafelelősével. A találkozót megtisztelte jelenlétével többek között Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Béres András oktatásügyi államtitkár, Niculescu Antal, a Kormány Főtitkárságának szakértője, Bartunek István, a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal sajtó- és közönségkapcsolatokért, illetve protokoll-ügyekért felelős igazgatóságának igazgatója, Csorvássi Andor, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium igazgatója, Dana Camelia Hadareanu, a Területrendezési Minisztérium sajtóreferense, Anca Stramteanu, a Vízügyi, Erdőgazdálkodási és Környezetvédelmi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokkal megbízott szakértője. Ugyancsak részt vett a rendezvényen Márton Árpád Kovászna megyei és dr. Kakassy Sándor Maros megyei képviselő. Az RMDSZ képviseletében jelen volt K. Bodor András, a SZEH sajtóirodájának vezetője. A találkozón, amelyet Györfi György, a MÚRE bukaresti tagozatának elnöke egyben a Turisztikai Minisztérium tanácsosa és szóvivője nyitott meg, Ágoston Hugó, a MÚRE elnöke rövid laudáció után átadta a MÚRE "Pro Amicitia" díját Andrei Corneának, a "22" című folyóirat főmunkatársának a román-magyar barátság és közeledés érdekében kifejtett kiváló publicisztikai munkásságáért. - A meghívottak köszöntése és bemutatkozása után a hazai magyar média, a központi és vidéki magyar nyelvű sajtó és a központi adminisztráció kormány, minisztériumok, központi állami intézmények közötti jobb kommunikáció, hatékonyabb információáramlás lehetőségeit vitatták meg, majd Béres András, Birtalan Ákos, Niculescu Antal, Csorvássi Andor válaszolt a romániai magyar sajtó képviselőinek kérdéseire. Ezek között központi téma volt a tanügyi törvény módosításának jelenlegi helyzete, A Babes-Bolyai Egyetem ügye, de szó esett a külföldön élő magyar nemzetiségű román állampolgárok vízumkötelezettségéről, a gépkocsival külföldre utazókat sújtó benzinilletékről is. Birtalan Ákos egy korábbi, Sepsiszentgyörgyön tett kijelentését megerősítve elmondotta, hogy amennyiben a nyári parlamenti szünetig a tanügyi törvényt nem módosítja a törvényhozás az RMDSZ javaslatai szellemében, illetve a koalíciós kormányprogramban is szereplő tételes célkitűzés szerint, lemond miniszteri tisztségéről. Hozzátette, hogy ezt az elhatározását idejében, a parlamenti ülésszak befejezése előtt két hónappal hozta nyilvánosságra. Béres András tanügyi államtitkár hasonlattal élve úgy fogalmazott a tanügyi törvény módosítása és a Bolyai Egyetem ügyében, hogy sakkparti kezdődött. A nyitás ? az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával ? megtörtént, most a második lépést kell megtenniük a sakkozóknak. Felmerült, hogy az effajta találkozókat rendszeresíteni kellene, esetleg havi gyakorisággal. A MÚRE-találkozót övetően a romániai magyar sajtó képviselői Szőcs Ferenc nagykövet úr meghívására a bukaresti Magyar Nagykövetségen találkoztak a nagykövetség munkatársaival. Ez a találkozó mint a magyar nagykövet rámutatott immár hagyományossá válik, hiszen hasonló találkozóra már a tavaly is sor került, és ezt évente legalább egyszer szeretnék rendszeresíteni. A mostani találkozóra a román-magyar kapcsolatokban kialakult igen kedvező légkörben került sor mondotta a magyar nagykövet, és utalt a két ország vezetői között létrejött egyre gyakoribb találkozókra elnöki, miniszterelnöki, külügyminiszteri szinten, valamint számos más tárca vezetőinek szintjén, akárcsak parlamenti szinten, illetve pártküldöttségek kölcsönös találkozóira, legutóbb Petre Roman szenátusi házelnök budapesti látogatására, valamint Göncz Árpád májusban esedékes romániai látogatására, továbbá a két ország között létrejött különböző egyezményekre. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), máj. 7., 1021. sz./1997. május 26.Romániai látogatásának második napján, máj. 26-án, a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád felavatta az emlékoszlopot, amelyet a Bukarest közelében levő Snagovban állították Magyarország 1956-os miniszterelnökének, Nagy Imrének és társainak emlékére, akiket a forradalom leverése után itt tartottak fogva. Az emlékoszlopot Szilágyi András tervei szerint Budapesten faragták. Erre az alkalomra Snagovba érkezett az akkor fogva tartottak túlélőinek egy csoportja, valamint az 1956-os romániai volt politikai foglyok képviselői. Sokukat azért börtönözték be, mert kiálltak a forradalom mellett. Ezután Göncz Árpád fogadást adott, melyen a román politikai, gazdasági, kulturális élte, az egyházak és a romániai magyarság számos vezetője jelent meg. A magyar államfő a parlamentbe hajtatott, ahol Petre Roman szenátusi és Ion Diaconescu képviselőházi elnökkel tartott megbeszélést, majd ismét találkozott meghívójával, Emil Constantinescu elnökkel, akivel az éppen Romániában tartózkodó Leni Fischer asszony és Daniel Tarschys - az ET Parlamenti Közgyűlésének elnöke, illetve az ET főtitkára - jelenlétében folytatott újabb megbeszélést. Délben a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete Szőcs Ferenc nagykövet adott fogadást a magas rangú vendég tiszteletére, amelyen részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezető elnök, a szövetség parlamenti képviseletének több tagja, az RMDSZ kormányzati tisztségviselői között Tokay György kisebbségi, és Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter. Délután Göncz Árpád beszédet mondott a parlament két házának együttes ülésén. A magyar államfő a két ország kapcsolatában bekövetkezett alapvető fontosságú változásokról szólva rámutatott arra, hogy ezeket a változásokat nemcsak a két ország, hanem Európa és a világ közvéleménye is elismeréssel és megnyugvással fogadta, a magyar-román jószomszédi kapcsolatokat régiónk stabilitásának fontos tényezőjeként tartják számon. Göncz Árpád méltatta a romániai demokrácia és jogállam intézményeit, azt, hogy a parlamentben képviseleti jogot kaptak a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük ? számarányának megfelelően a magyar kisebbség is, és kiemelkedő jelentőségűnek nevezte azt a tényt, hogy az RMDSZ szerepet kapott és vállalt a román kormányban. Ez, mondotta "felelősséget és elkötelezettséget jelent egész Románia boldogulása, demokratikus fejlődése és gazdasági virágzása, euroatlanti csatlakozása mellett, és összeurópai szinten is modellértékű lehet az etnikai kérdések megoldásában". Elégedetten szólt arról, hogy a román kormány a nemzetiségek érdekeinek megfelelő módosításokat fogadott el az oktatási törvényre, valamint a helyi közigazgatási törvényre vonatkozólag, és reményét fejezte ki, hogy a parlament is hasonló értelmű döntést hoz. Az európai integrációról, az egységes Európa megteremtéséről szólva kijelentette, Magyarországnak életbevágó érdekei fűződnek ahhoz, hogy Romániát mielőbb hívják meg a NATO-val folytatott csatlakozási tárgyalásokra. - Este a magyar államfő és kísérete Kolozsvárra utazott, ahol részt vett Kodály Zoltán Székely fonójának díszelőadásán az Állami Magyar Színházban. Az előadáson a megye és a város hivatalosságai és közéleti személyiségei között jelen voltak Alexandru Farcas prefektus, Buchwald Péter alprefektus, az RMDSZ több szenátora és képviselője, a szövetség megyei és városi szervezetének vezetői, megyei és városi tanácsosok, a kormányzó és más demokratikus pártok helyi szervezeteinek képviselői, az erdélyi és kolozsvári szellemi élet kiválóságai. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./1997. június 2.A lapok tájékoztatnak, hogy tegnap a parlament két házának együttes ülése előtt Victor Ciorbea miniszterelnök a kormány felelősségvállalása kapcsán felolvasta a kormány tevékenységéről szóló jelentést és kérte és bizalmi szavazatot kért a kormány globális reformprogramjáért. Az Evenimentul Zilei tájékoztat, hogy a miniszterelnök másfél órás beszédét követően az RTDP is felolvasta bizalmatlansági indítványának szövegét, mely szerint a kormány nem teljesítette rövid távú gazdasági-szociális programját, melyért a beiktatáskor megkapta a parlament bizalmi szavazatát, és ezért a Ciorbea-kormány lemondását követeli. Az RTDP parlamenti frakciója úgy döntött, mivel a bizalmatlansági indítványa nem a Ciorbea által ismertetett programra vonatkozik, péntekre a legnagyobb ellenzéki párt újabb indítványt dolgoz ki, mely a kormány globális reformprogramja ellen irányul. Az Adevarul szerint mind az ellenzék, mind a koalíciós pártok honatyái közömbösen fogadták Ciorbea beszédét. A lap szerint Ciorbea kijelentette, hogy jelenleg nem tervezi a kormány átalakítását. Az Evenimentul Zilei ugyanakkor tájékoztat, hogy a kormánykoalíció vezetői tegnap találkoztak a bizalmatlansági indítványokkal kapcsolatos álláspont kidolgozása végett. Petre Roman, a DP elnöke kijelentette, hogy a bizalmatlansági indítvány tartalma révén az ellenzék indokolatlan támadásról tett tanúságot, akkor, amikor az RDK-SZDU-RMDSZ koalíció alig hat hónapja vette át a hatalmat. Ugyancsak Roman kijelentette, hogy nem tevődik fel a kormányátalakítás kérdése. A Curierul National ismerteti a miniszterelnök kijelentését, miszerint azt követően, hogy Constantinescu elkészítette a új hatalom 200 napi mérlegét, az államfő kérheti azon miniszterek lemondását, akik nem teljesítették a programba foglaltakat, de ez nem vonatkozik az SZDU vagy az RMDSZ minisztereire. A Romania Libera is kiemeli, hogy egy esetleges kormányátalakítás csak a KDNPP és az NLP minisztereit fogja érinteni. /Romániai Sajtófigyelő (Bukarest), jún. 3., 103. sz./1997. június 13.Jún. 12-én kétnapos látogatásra Románia érkezett Daniusz Rosati lengyel külügyminiszter, akit fogadnak Románia vezetői. Adrian Severin külügyminiszter jún. 16-án hivatalos látogatásra Izraelbe utazik, ugyanezen a napon Gázában találkozik Jasszer Arafattal is. Jún. 9-én megkezdődött Petre Roman amerikai látogatása, aki eleget tett az USA szenátusa elnöke meghívásának. A román szenátus elnöke Románia NATO-felvétele mellett érvelt. Jún. 16-án lesz Bukarestben a júliusra tervezett román-ukrán-moldáviai "hármascsúcs" előkészítésének megbeszélése. /Külügyminisztériumi tájékoztató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./1997. július 4.Júl. 4-én újabb békéltető megbeszélésre hívta meg a kormánykoalíció pártjainak vezetőit Emil Constantinescu államelnök, mert a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt és a Demokrata Párt között viszály alakult ki. Diaconescu, a KNPP elnökének az előrehozott választásokról szóló nyilatkozatát Petre Roman, a DP elnöke komoly politikai ügynek minősítette. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./1997. július 7.A szenátus júl. 7-én 65 szavazattal 50 ellenében, 3 tartózkodással ratifikálta a román-ukrán alapszerződést. Ugyanezen az ülésen elutasították azt a javaslatot /57 szenátor 50 ellenében, 10 tartózkodással/, hogy vizsgálóbizottságot alakítsanak a Székelyudvarhelyen épült csereháti épület ügyében. Egy hete megszavazták ugyan a bizottság létrehozását, de mint kiderült, félrevezető információk alapján, ezért többen visszavonták aláírásukat a határozattervezetről. Petre Roman javasolta, hogy ezzel a kérdéssel az emberjogi bizottság foglalkozzon. /Nem lesz Har-Kov bizottság! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 9./ A kezdeményezők részéről elhangzott egy olyan javaslat, hogy szűkítsék le a vizsgálatokat a csereháti ügyre, és esetleg utalják át azt vagy az emberjogi, vagy a visszaélésekkel és panaszokkal foglalkozó állandó bizottság hatáskörébe. Verestóy Attila Hargita megyei szenátor ez esetben is alkalmatlannak nevezte a bizottság felállítását, tekintettel arra, hogy kormányszinten körvonalazódóban van a megoldás. Markó Béla szenátor rámutatott arra, hogy a parlamenti kivizsgáló bizottságok hivatása az, hogy országos, általános érdekű jelenségekkel foglalkozzanak, nem pedig egyedi esetekkel. Hangsúlyozta, hogy a pontatlan, tendenciózus információkat hordozó sajtókampány valahol a régi időkre emlékeztet, amikor központi rendelésre folytak hasonló akciók. - A csereháti ügy csak úgy és akkor kerülhet ismét napirendre, ha az említett állandó bizottságok valamelyike saját hatáskörében kifejezetten kéri a kivizsgálást, és magára vállalja adott határidőre a jelentés elkészítését.Júl. 8-án további felszólalások hangzottak el az ügyben, de ezek a szenátus előző napi döntésén nem változtattak. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 8., 1066. sz./1997. július 9.A választásokat megnyerő Román Demokrata Konvenció eltérő ideológiájú pártokat foglal magába. A viszály a Konvenció és a Petre Roman vezette Demokrata Párt között van. A napokban a kormány ellenőrző testülete jelentést tett közzé, amely többek között Petre Romant, a szenátus elnökét és több demokrata párti minisztert azzal vádolt, hogy szabálytalanul jutott protokollvillák és lakások birtokába. - A konfliktusok bomlasztják koalíció egységét. /Új Magyarország, júl. 9./1997. július 11.Júl. 11-én a vámtarifáról szóló törvény megszavazásával véget ért a szenátus rendkívüli ülésszaka. Közvetlenül az ülésszak munkálatainak berekesztése előtt két kérést nyújtottak be újabb rendkívüli ülésszak összehívására. Egy 51 szenátorból álló csoport a földtörvény, egy másik, 59 szenátorból álló csoport pedig a tanügyi törvényt módosító sürgősségi kormányrendelet megvitatását igényelte. Az elnöklő Petre Roman házelnök bejelentette az új rendkívüli ülésszak összehívását. Ennek napirendjét hétfőn véglegesítik. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 11., 1069. sz./1997. július 15.Székelyföldön 1990 óta megrendezik Bálványoson a Nyári Szabadegyetemet. Hagyományossá vált, hogy jeles politikai személyiségeket meghívnak a rendezvényre. Idén - júl. 21-25 között - a találkozó színhelye nem Bálványos üdülőtelep, hanem a közeli Tusnádfürdő. Az idei Nyári Szabadegyetem címe: A poszkommunizmus nyomorúsága. Az előadók között lesz Adrian Severin külügyminiszter, Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter, Markó Béla RMDSZ-elnök, Petre Roman, a szenátus elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az utolsó nap témája: Román és magyar nemzetpolitika, az egyik előadó Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke. /Új Magyarország, júl. 15./1997. július 17.A posztkommunizmus nyomorúsága címmel tartják meg júl. 21-26-a között a VIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet - ezúttal a hagyományoktól némileg eltérő módon Tusnádfürdőn -, a Pro Europa Liga, az RMDSZ Nemzeti Liberális Platformja, a Reform Tömörülés, valamint a FIDESZ-Polgári Párt közös szervezésében. Az ötnapos nyári szabadegyetemen a következő témakörökben hangzanak el előadások: júl. 21-én, hétfőn - A NATO-bővítés körei Madrid után (meghívott előadók: Adrian Severin külügyminiszter, Kelemen Attila és Kónya Hamar Sándor, Valentin Stan, Dudu Ionescu Romániából, Gergely András Magyarországról; moderátor: Pröhle Gergely Magyarországról); júl. 22-én, kedden - A polgárosodás esélyei Romániában és Magyarországon (előadók: Birtalan Ákos turisztikai miniszter, Luminiþa Petrescu, Andrei Cornea, Renate Weber, Salat Levente Romániából, Stumpf István, Tellér Gyula Magyarországról, moderátor: Mátis Jenő); szerdán, júl. 23-án - Az oktatási reform - a kisebbségi oktatás (Tonk Sándor, Florin Diaconescu oktatásügyi államtitkár, Andrei Marga, Horváth Andor, Sorin Antohi Romániából, Pokorny Zoltán Magyarországról; moderátor: Szokoly Elek, Románia); csütörtökön, július 24-én: A posztkommunizmus nyomorúsága és a kilábalás módozatai - politikai fórum (előadók: Ion Diaconescu, Markó Béla, Petre Roman, Varujan Vosganian, Horia Rusu Romániából, Orbán Viktor Magyarországról; moderátor: Smaranda Enache, Románia); pénteken, július 25-én: Román és magyar nemzetpolitika (előadók: Gabriel Andreescu, H.R. Patapievici, Patrubány Miklós, Tőkés László Romániából, Tőkéczki László Magyarországról, moderátor: Toró T. Tibor, Románia). /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 17., 1073. sz./1997. szeptember 1.Petre Romant választotta ismét elnökévé a Demokrata Párt aug. 30-31-én ülésező kongresszusa. /Népszabadság, szept. 1./ (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||