|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Semjén Zsolt 2011. május 31.Egységes és élõ Kárpát-medencei magyar oktatást!A Kárpát-medencei magyar nyelvû oktatás fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt hétfõn Budapesten, az �?budai Egyetemen. A magyar miniszterelnök-helyettes bejelentette: már kilencvenezer állampolgársági kérelem érkezett. A kormányfõ kereszténydemokrata helyettese a Kárpát-medencei felsõoktatás magyar képviselõinek részvételével tartott EU-Ped 2011 pedagógusnapi ünnepségen azt mondta: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték; senki nem adhatja az egyetemes emberiségnek azt az értékgazdagságot, amit a magyar nyelv, a magyar kultúra és történelem. Semjén Zsolt hangsúlyozta: nekünk, magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni kötelességünk a saját magyarságunk megõrzése, ezért fontos, hogy a Kárpát-medencei magyar oktatás ne elszigetelt, atomisztikus darabokból álljon, hanem egységes és élõ legyen. Kitért arra is, hogy a történelem viharai szétszaggathatták a nemzetet, de ettõl még nyelvileg, kulturálisan, szellemileg egy valóság vagyunk. A miniszterelnök-helyet-tes az egyszerûsített honosításról szóló jogszabály megalkotását felidézve bejelentette: jelenleg a 90 ezredik állampolgársági kérelemnél tartanak. Mint mondta, a Szent István-i örökség lényege az országépítés, de ez nem fog úgy menni, ha csak a parlament meg a kormány építi az országot. Csak akkor mûködik, ha minden nemzetrész, minden kisebb- nagyobb közösség kis Szent Istvánként építkezik - tette hozzá Semjén Zsolt. Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia fõtitkára köszöntõjében arról szólt: azon munkálkodnak, hogy a Felvidéken és Kárpátalján is legyen egy-egy akadémiai bizottságuk. Ha nincsenek tanárok, nincsen jól képzett ifjúság - hangsúlyozta. Rudas Imre, az egyetem rektora kiemelte: tiszteletadás ez a nap, tiszteletadás a Kárpát-medencei magyar nyelvû felsõoktatásnak és a magyar nyelvû oktatásban részt vevõknek. Népújság (Marosvásárhely) 2011. június 1.Román-magyar diplomáciai csörteMiközben tegnap délután az EU fõvárosában állófogadást adtak az erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselõk a székelyföldi képviselet mai megnyitója alkalmából, diplomáciai szintre jutott a tömbmagyar régió brüsszeli lobbiképviseletének létrehozása körül a román politikum és a sajtó által generált hisztériakampány: bekérették tegnap a román külügyminisztériumba Füzes Oszkár magyar nagykövetet, hogy magyarázatot kérjenek az ügyben. Bukarest legfõbb kifogása az, hogy az iroda a Magyar Régiók Házában kap helyet. A hecckampány ellenére a székely iroda megnyitása elõtt egy nappal megtartott állófogadás sikeresen lezajlott. A Hargita és a Kovászna megyei tanács által finanszírozott, Maros megye képviseletét is ellátó iroda megnyitása alkalmából tegnap délután a három erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselõ, Tõkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula tartott fogadást az EP-ben, ám a román fél mindezt úgy próbálja beállítani, mintha egy nem létezõ régió képviseletének megnyitásáról lenne szó, ami szerintük illegális, és támadás az ország egysége ellen. A tegnap késõ délutáni fogadáson a megyei tanácsok küldöttségei élén Borboly Csaba Hargita és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is ott volt, és Tánczos Barna mezõgazdasági államtitkárt is a belga fõvárosba várták. A fogadáson beszédek hangzottak el az EP-képviselõk és a tanácselnökök részérõl, majd a Hargita táncegyüttes elõadását tekinthették meg. Az Európai Unió tagjaként Románia és Magyarország is büszke lehet a Székelyföldre - hangoztatta a rendezvényen Tõkés László, az Európai Parlament alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy a képviseleti iroda létesítése politikai vihart kavart Romániában és az EP-ben, de úgy vélte, a mesterséges, nacionalista hisztériakeltésnek kimondottan pártpolitikai okai vannak. Bár a román sajtó tegnap délután arról cikkezett, hogy a magyar EP-képviselõk távol kívántak maradni az eseménytõl, Sógor Csabától, a három erdélyi magyar EP-honatya egyikétõl tegnap este, a fogadást követõen megtudtuk: a rendezvényen többek között Gál Kinga, Tabajdi Csaba, Glattfelder Béla és Bauer Edit is jelen volt, sõt finn és észt európai parlamenti képviselõk is ott voltak a fogadáson, amelyen összesen mintegy 80-100 vendég vett részt. Most már minden azon múlik, hogy az iroda mûködtetõi hogyan végzik a dolgukat, hiszen az jórészt háttérmunkáról és egyeztetésekrõl szól - ecsetelte lapunknak Sógor. Román külügy: ki a Magyar Régiók Házából A román külügy közleménye szerint a bekéretett Füzes Oszkárral folytatott megbeszélésen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a képviselet Brüsszelben a Magyar Régiók Házában nyitja meg kapuit, és további információt kértek a magyar hatóságoktól. Egyúttal kijelentették, a stratégiai partnerség szellemében azt várják, hogy a képviselet megnyitóján egyetlen magyar hivatalosság se legyen jelen. Teodor Baconshi román külügyminiszter tegnap kijelentette: Románia azt akarja, hogy a képviselet ne a Magyar Régiók Házában kapjon helyet, és hogy az elnevezése is feleljen meg a közigazgatási helyzetnek. �?gy vélte, arról van szó, hogy egy népelnevezést jogellenes módon próbálnak egy régió megnevezéseként használni. Polner Gergely, a brüsszeli magyar állandó képviselet szóvivõje mindezek kapcsán leszögezte: a magyar uniós elnökség nem képviselteti magát hivatalosan az eseményen, mivel nem általa szervezett rendezvényrõl van szó. Az Európai Néppárt (EPP) - ezen pártcsaládba tartozik az RMDSZ is - nevében Joseph Daul frakcióvezetõ jelezte: az EPP-nek nincs köze az iroda megnyitásához. A mai hivatalos megnyitóra viszont várják Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs magyar miniszterelnök-helyettest. Sógor Csaba a román külügyminiszter aggodalmai kapcsán a Krónikának kijelentette: a romániai központi fejlesztési régió egy ideig a bajor képviselet ingyenes irodahasználati felajánlását élvezve tarthatta fenn képviseletét Brüsszelben. Biztos vagyok benne, hogy ha Tulcea és Konstanca megye Dobrudzsa néven kívánna képviseletet nyitni, a Magyar Régiók Háza azt is szívesen befogadná - mutatott rá a képviselõ. Hozzátette: az ország föderalizálásától tartó román képviselõk panaszaikkal csak nevetségesekké teszik magukat például a német képviselõk elõtt, akik szövetségi államból érkeztek. A székely iroda gazdasági és turisztikai lobbit próbál végezni, hiszen érdekeltté kell tenni Európát abban, hogy szeressenek, ne folyton síró kisebbség legyünk, hanem olyan, amellyel Európa együttmûködhet - ecsetelte. Magyar érvek, román támadás Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ korábbi elnöke mindezek kapcsán tegnap a Radio France Internationale-nak (RFI) elmondta: a székelyföldi képviselet nem eredményez majd csodákat, de valószínûleg segít ráirányítani a figyelmet a vidék gazdasági potenciáljára. A politikus egyúttal bírálta a magyarellenes diskurzus visszatérését. Markó Béla kijelentette, az RMDSZ-es EP-képviselõk csupán közremûködtek az iroda megnyitásában. Nem értek egyet azzal, hogy megpróbálják átpolitizálni az iroda megnyitását. Szerintem szükséges az ország általános gazdasági érdekeinek népszerûsítése, hogy befektetõket vonzzunk a Székelyföldre, és hogy megismertessük a régió gazdasági és idegenforgalmi potenciálját. Ha ebben segíthet egy ilyen iroda, akkor miért ne jöjjön létre? Mi a probléma? - tette fela kérdést Markó. A politikus reményét fejezte ki, hogy a képviselet segít felhívni a figyelmet a régió gazdasági lehetõségeire, mivel ott jelenleg jelentõs problémák tapasztalhatók - akárcsak Erdély egésszében. A Brüsszelben tartózkodó Borboly Csaba szerint a képviselet mai megnyitása azért fontos, mert a három székely megye így könynyebben hozzáfér majd a regionális társulások számára kiírt pályázatokhoz, és megismertetheti magát Európában. Fontosnak nevezte, hogy így nem csupán Bukaresten vagy a fejlesztési régió központján, Gyulafehérváron keresztül, hanem közvetlenül Brüsszelben is hozzáférnek majd a fejlesztési forrásokhoz. A diplomáciai botrány kapcsán kifejtette: azt várja a román külügytõl, hogy az ország schengeni csatlakozásáért és az Egyesült Államok által fenntartott vízumkötelezettség megszûnéséért küzdjön, mivel a magyar adófizetõk pénzébõl is mûködik, így elvárhatják, hogy támogassa õket. Tamás Sándor kovásznai tanácselnök még korábban elmondta, hogy a megnyitóval egy idõben címerkiállítás is nyílik, a képviseletre pedig kitûzik a román és a székely zászlót is. Az ellenzék egyébként tegnap is folytatta a hadjáratot az iroda ellen: a PSD felkérte a román EP-képviselõket, hogy írják alá azt a levelet, amelyet egy nappal korábban címeztek Jerzy Buzekhez, az EP lengyel elnökéhez, és amelyben azt kérik: az uniós törvényhozás ne ismerje el a székely képviselet törvényességét. Balogh Levente Krónika (Kolozsvár) 2011. június 2.Megnyílt a Székelyföldi Képviseleti Iroda BrüsszelbenJúnius elsején nyitotta meg a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba és Tamás Sándor és Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi �?nkormányzati Tanács elnöke a Székelyföldi Képviseleti Irodát Brüsszelben, a Magyar Régiók Házában. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a magyar kormány részérõl Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja mûködtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetõségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elõsegítve a térség fejlõdését. Az iroda mûködése egyelõre idõszakos lesz, mivel Románia nem tartozik a Schengen-övezethez, és ez alapján a román állampolgárok egy fél évben legtöbb kilencven napot tölthetnek ott munkajogi kötelékek nélkül. Így a két legforgalmasabb idõszakban fog mûködni a képviselet: április elejétõl június végéig, valamint szeptember közepétõl december közepéig. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese köszöntõjében elmondta: A székelyföldiek képviselete Brüsszelben a legtermészetesebb dolog a 21. században. Szerinte a székely értékek egyetemes emberi és magyar értékek, amelyeket helyes megmutatni a nagyvilágnak. A miniszterelnök-helyettes beszédében hangsúlyozta: ami a székelyeknek a javára válik, az Romániának is hasznos. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: �?gy gondoljuk, hogy a kelet-közép-európai országok, különösen a vidéki térségek problémáinak megoldására nincs ma receptje az uniónak, s ennek az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielõbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint A néma gyermeknek az anyja se érti a szavát. Hiába vannak csodálatos erdõink, ritka vadállat aink, friss és egészséges vizû forrásaink, ha senki nem tud róla. Székelyföld sokat tud nyújtani, csak elõször meg kell ismertetni a nagyvilággal. A megnyitót Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, a Székelyföldi Képviseleti Iroda ötletgazdája moderálta. A képviselet hivatalos megnyitóján Szekeres Attila heraldikus székelyföldi címergyûjteményét állította ki az iroda helyiségében, majd a meghívottak hagyományos székely termékeket kóstolhattak. Az eseményen jelen volt Sógor Csaba, európai parlamenti képviselõ, Székelyföld képviseletében pedig a tanácselnökök mellett Demeter János és Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnökei, Sófalvi László, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Birtalan József, Hargita megyei megyemenedzser és Becze István, Hargita megyei tanácsos. Erdély.ma 2011. június 2.Szeklerland BrüsszelbenBukarest tiltakozása ellenére megnyílt a székely lobbiiroda az EU fõvárosában A román államvezetés és a román politikusok berzenkedése ellenére megnyílt Székelyföld képviseleti irodája tegnap Brüsszelben. A magyar kormány nem vette figyelembe Bukarestnek azt a kérését, hogy ne képviseltesse magát az eseményen: az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is beszédet mondott. Semjén: nem valaki ellen Az iroda nem valaki ellen irányul, nem sérti senkinek az érdekeit, hanem javára válik mindenkinek, így Romániának is azáltal, hogy uniós forrásokat próbál a Székelyföldre vinni - üzente Bukarestnek megnyitón mondott beszédében Semjén Zsolt. A magyarországi politikus szerint a székelyföldiek képviselete Brüsszelben a legtermészetesebb dolog a 21. században. �?jságíróknak külön nyilatkozva Semjén Zsolt azt is kifejtette: a magyar kormánynak nem kell kommentálnia, hogy az iroda megnyitásával kapcsolatban a román belpolitikában bizonyos politikai erõk hisztériát keltenek. Szerinte a képviselet létrehozása teljes összhangban van az unió betûjével. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: az irodának azért kell dolgoznia, hogy a vidéki szegénység, a leszakadás felszámolását szolgáló európai összefogás mielõbb megszülessen, s a kelet-közép-európai vidék, a falusias térségek felzárkóztatását szolgáló program induljon. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az iroda célját úgy fogalmazta meg: Székelyföld sokat tud nyújtani, csak elõször meg kell ismertetni a nagyvilággal. Bãsescu: Székelyföld nem létezik A román kormányt és a politikusokat az zavarja, hogy az iroda szerintük olyan területi-közigazgatási egység képviseletét látja el, amely valójában nem létezik. Ezt nyíltan meg is fogalmazta tegnap Traian Bãsescu államfõ, aki szerint a képviselet megnyitása a románok és a román alkotmány semmibevételével egyenértékû. Teodor Baconschi román külügyminiszter kedden este egy televíziós adásban úgy fogalmazott: egy adott térség népies elnevezésével (Székelyföld) nem lehet visszaélni úgy, hogy egy régió márkaneveként használják. Romániai régiónak lehet nevezni például önmagában Hargita vagy Kovászna megyét - mondta a miniszter, aki szerint a Székelyföld képviseletében nyíló iroda a kétoldalú kapcsolatok szintjén kelt zavart Bukarestben, hiszen annak a Magyar Régiók Háza ad otthont. Ezért kérették be kedden a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét. Kevésbé voltak diplomatikusak tegnap Bukarestben a román politikusok. Puiu Haºotti liberális frakcióvezetõ úgy fogalmazott: a képviselet megnyitása a románellenes Tõkés Lászlónak, az EP alelnökének tulajdonítható. Sajnálom, hogy nem létezik olyan törvény, amelynek alapján megvonhatnánk Tõkéstõl a román állampolgárságot - közölte. Az iroda kezdeményezõi: Tamás Sándor és Borboly Csaba, illetve Semjén Zsolt kormányfõ-helyettes a megnyitón Markó Béla miniszterelnök-helyettes arra hívta fel a kezdeményezést támadók figyelmét, hogy Székelyföld brüsszeli képviseletét nem szimbolikus, hanem pragmatikus gesztusként kell értékelni. A politikus ironikusan válaszolt Puiu Haºottinak, aki következetesen Székelyország (�?ara Secuilor - szerk. megj.) brüsszeli képviseletérõl beszélt. Székelyország nem létezik, csak egy kis Székelyföldünk van, kérem, tegyünk különbséget - mondta a Maros megyei politikus, majd megkérdezte szenátor kollégáitól, hogy tett-e valamelyikük valamit a régió gazdasági fellendítése érdekében. Mi a célja az irodának? Az irodát azzal a céllal hozta létre és fogja mûködtetni Hargita és Kovászna megye tanácsa, hogy Székelyföld sajátos érdekeit, gazdasági és turisztikai lehetõségeit segítsen megjeleníteni az Európai Unió döntéshozó fórumain, ezáltal elõsegítve a térség fejlõdését. Az iroda mûködése egyelõre idõszakos: április elejétõl június végéig, valamint szeptember közepétõl december közepéig tart majd nyitva. �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 3.A kettõs állampolgárság gyakorlata evidencia az Európai UnióbanNapi nyolcszáz állampolgársági kérelem érkezik, és eddig mintegy kilencvenezer igénylést regisztráltak. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten a Civil Akadémia szervezésében rendezett konferencián kiemelte: a kettõs állampolgárság gyakorlata evidencia az Európai Unióban. Az egyszerûsített honosításról hozott jogszabály teljes mértékben megfelel az unió törvényeinek és étoszának - mondta. Az elsõ pillanattól kezdve világossá tették, hogy mindenkinek annyi állampolgársága lehessen, ahány valós identitása van. Ha a magyar kormány nem tekinti a magyar államra veszélyesnek, hogy egy szlovák, vagy román nemzetiségû felvegye a szlovák, vagy román állampolgárságot, akkor elvárjuk, hogy ugyanígy ne tekintsék annak Szlovákiában, vagy Romániában, ha erdélyi vagy felvidéki magyarok felveszik a magyar állampolgárságot, hangsúlyozta. Nincs kettõs mérce, amit másoknak szabad, nekünk is szabad - jelentette ki a kormánypárti politikus, aki ismét megerõsítette: Magyarország senkinek nem szolgáltat adatot ki az állampolgárságról. Semjén Zsolt elõadásában szólt arról is, hogy a határon túli magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú az etnikai magyar pártok megmaradása és támogatása. Mi az etnikai alapú magyar pártokat tudjuk támogatni, a vegyes pártok óhatatlanul csúszást jelentenek az asszimiláció felé - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Ha a magyarság ezt feladná, és ideológiai alapon integrálódna, elveszítené a tényleges érdekérvényesítés lehetõségét - mutatott rá. Beszélt arról, hogy az asszimiláció és az elvándorlás nagyon felgyorsult, a demográfiai mutatók nem csak az anyaországban, hanem a határon túli magyarság esetében is nagyon rosszak. �?riási erõfeszítésre van szükség, hogy a Felvidéken a magyarság félmilliós számát tartani tudjuk - jegyezte meg. Kitért arra is, hogy a brüsszeli székelyföldi iroda megnyitása az unió gyakorlatában nem számít újdonságnak. Szerinte a körülötte kialakult viharnak román belpolitikai okai vannak. Az ottani szocialisták és liberálisok megpróbálják kierõszakolni az idõ elõtti választások kiírását, s ennek érdekében, a jelenlegi koalíciót szétfeszítendõ igyekeznek magyarellenes hangulatot szítani. Ez nem az irodáról, vagy a magyar-román viszonyról szól - emelte ki. Szavait taps fogadta, amikor hozzátette: Magyarország világossá tette, soha többet nem rendeli alá nemzeti érdekeit más ország belpolitikai hullámverésének. Megjegyezte: botrány, hogy egy uniós országban, Szlovákiában hatályban lehetnek - még ha nem is alkalmazzák - olyan szabályok, mint a Bene¹-dekrétumok. Ismét megerõsítette, Magyarország kész a párbeszédre, de emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket nem rendeljük alá a szlovák belpolitikai hullámverésnek sem. Semjén Zsolt azt mondta, hogy az autonómia-törekvéseink mind olyanok, amelyek léteznek az unióban, semmi olyat nem kérünk, amire nincs példa. A szórvány számára kulturális, a tömbmagyarság számára területi autonómiát kérünk, mert ez a garanciája a magyar megmaradásnak - mondta. Mint célt ezt nem lehet feladni, ha ezt tesszük, akkor a saját megmaradásunk az egyik legfontosabb biztosítékáról mondunk le - emelte ki. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a trianoni béke Magyarország 20. századi, és sok tekintetben a 21. század elsõ évtizedeinek sorsát is meghatározta. Ugyanakkor a gazdasági következményekrõl kevés szó esik, pedig a kényszerû gazdasági hatásokat a magyar nemzet a mai napig érzi - emelte ki az államtitkár, hozzátéve: a vasúti rendszer megcsonkítása jelenleg is megvan. Kiemelte: reméli, a magyar kormány nem adja fel a vasúti teherforgalomban való részvétel iránti igényét. Ma az ezer gonddal küzdõ vasútnak a sorsa ismét nemzeti ügy - hangoztatta, határszakaszonként két-három vasútvonal helyreállítása az elkövetkezõ évek nagy feladata. MTI 2011. június 4.Június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetébõlMa elsõ alkalommal ünneplik a nemzeti összetartozás napját A nemzeti összetartozás napját ünneplik ma szerte a Kárpát-medencében. Tavaly május 31-én a magyar Országgyûlés a trianoni békeszerzõdés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. 1920. június 4-én írták alá ugyanis az I. világháború gyõztes hatalmai Magyarország képviselõivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a háborút lezáró magyar békeszerzõdést. Sólyom László köztársasági elnök június 3-án írta alá a nemzeti összetartozás napját kinyilvánító törvényt, amely másnap lépett hatályba. Nagy Anna magyar kormányszóvivõ tegnapi nyilatkozata szerint a békeszerzõdés és határvonalak ellenére igenis létezik összetartozás a magyarok között. Magyarország kolozsvári fõkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában közölte: június 4-ét nem lehet kitörölni a nemzet emlékezetébõl. Hasonlóan vélekedett Egyed Ákos történész, az EME volt elnöke is, aki szerint minden nemzet életében nagyon fontos a szolidaritás érzésének az erõsítése. Nagy Anna felidézte: egy évvel ezelõtt döntött úgy a magyar Országgyûlés, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítja a trianoni békeszerzõdés aláírásának napját, s a parlament döntése egy hosszú, csaknem egy évszázados folyamatot zárt le. Ugyanis több mint kilencven éve írták alá a szerzõdést, és az azóta eltelt idõszak alatt voltak olyan évek, évtizedek, amikor nagyon sokan nem is tudtak errõl az évfordulóról, hiszen az volt a hatalom célja, hogy ezt elfelejtesse az emberekkel. Ám még azokban az években is - folytatta -, amikor ugyan tudtak Trianonról, az emberek akkor sem tudták pontosan, hogyan viszonyuljanak hozzá. A magyar kormányszóvivõ szerint fontos, hogy megerõsítsék azt a fajta összetartozást, amely békeszerzõdések és határok ellenére igenis létezik a magyarok között. Ennek - mint mondta - számos jele van, például a különbözõ katasztrófák idején, amikor bebizonyosodik, mennyire mûködik az emberek között az összefogás, az összetartozás. Ami közös bennünk, amitõl valóban összetartozunk, az sokkal több, mint a földrajzi határok, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, az értékeink és a történelmünk az, ami igazán erõs összekötõ kapocs - fogalmazott, hozzátéve: az összetartozást erõsíti az az ismeretanyag is, amelyet a gyermekek kapnak az iskolákban azért, hogy õk már ne úgy nõjenek fel, mint ahogy például az én nemzedékem is felnõtt, hogy agyonhallgatták és eldugták Trianont. Az iskolai megemlékezések elõkészítésének megkönnyítésére 131 oldalas pedagógiai háttéranyag készült a nemzeti összetartozás napjáról. A szombati rendezvényekrõl szólva a kormányszóvivõ kifejtette: a megemlékezésre több helyen is lesz lehetõség majd az országban, így például �?pusztaszeren és Sárospatakon. A fõvárosban szombat reggel felvonják a nemzeti lobogót az Országház elõtt, a Kossuth Lajos téren, a budai Várban pedig délelõtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatásért felelõs államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelõs helyettes államtitkár köszönti a Szentháromság térrõl határon túli tanulmányi kirándulásra induló diákcsoportokat. A tanulók többek között Beregszászra, Kassára, Révkomáromba, Dunaszerdahelyre, Pozsonyba, Vereckére, Ungvárra és Fülekre utaznak. A Parlamentben ismét ingyenes nyílt nap lesz. Nagy Anna tájékoztatása szerint a nemzeti összetartozás napján mintegy négyszázan vehetik át a magyar állampolgárságot igazoló dokumentumaikat országszerte, így például Hódmezõvásárhelyen, Egerben, Hajdúnánáson, Baktalórántházán, Békéscsabán és Budapesten, valamint külföldön is, többek között Ausztráliában. Több erdélyi és partiumi városban is megünneplik szombaton a nemzeti összetartozás napját, a legtöbb helyen a magyar politikai és civil szervezetek közösen emlékeznek a trianoni békeszerzõdés aláírásának évfordulójára. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári fõkonzulja a Szabadságnak adott nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy a nemzeti összetartozás napja, az állampolgársági törvénnyel együtt régi elmaradást pótol, és a magyar nemzet kulturális összetartozását hivatott kifejezni. Ma Magyarországon és a határon túli magyarság lakta területeken méltó megemlékezéseket tartanak, a fõkonzul Detrehemtelepen, magyar honvédek tiszteletére állított kopjafa-avatáson vesz részt, és ünnepeli a nemzeti összetartozás napját. A magyar diplomata szerint június 4-ét nem lehet kitörülni a nemzet emlékezetébõl, állandó figyelmeztetõ jelként kell érzékelni. Ugyanakkor hangsúlyozta: nem gyászkultusz a nemzeti összetartozás napja, hanem elõre mutat, önbizalmat és tartást sugall, valamint a közös célokban való gondolkodásra serkent. Szilágyi Mátyás ennek szellemében kívánt méltó ünneplést minden magyarnak. Lapunk kérdésére, hogy miképpen vélekedik a nemzeti összetartozás napjáról, Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) volt elnöke kifejtette: a szolidaritás fontos minden nemzet életében, mert a történelmi pillanatokban nagy szükség van rá. A történész vallomása szerint a legnagyobb és legfontosabb emberi közösség pedig továbbra is a nemzet. Szabadság (Kolozsvár) 2011. június 7.Székelyföldi címerek Európa fõvárosábanCímerkiállítással nyílt meg tulajdonképpen Székelyföld brüsszeli képviseleti irodája. Miután az Európai Parlamentben képviselõink figyelemfelkeltõ fogadást adtak, másnap, június 1-jén a Magyar Régiók Háza dísztermében zajlott a hivatalos megnyitó. Az üdvözlõbeszédek után a közönség, élén Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettessel átvonult az egyelõre még bútorozatlan irodahelyiségbe, melynek falait Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a Háromszék munkatársa által tervezett székelyföldi közigazgatási címerek díszítették. Megnyitóbeszédében a heraldikus kiemelte: a Székelyföld területén levõ közigazgatási egységek mai címerei az erdélyi címertani hagyományokon alapulva egyszerûségükkel tûnnek ki a többi romániai címer közül. Míg amazok túlzsúfoltak, általában négy-öt mezõre osztottak, addig a mieink osztatlan, esetleg két mezõbõl álló pajzsba szerkesztettek, s kevés címerképet tartalmaznak. Egyszerûek, mint a székely ember - fûzte hozzá. Szekeres Attila kiemelt néhányat a jelképek közül, mint a régi címeren alapuló Kovászna megyei, sepsiszentgyörgyi, berecki, s a híressé vált illyefalvi, melynek leírásában elõször jelent meg a Székelyföld kifejezés Románia Hivatalos Közlönyében, továbbá a nemesi vagy fõnemesi címer felhasználásával készült zabolai, árkosi, sepsibodoki, torjai, uzoni, gidófalvi vagy a névcímerként szolgáló mezõmadarasi (Maros megye), farkaslaki (Hargita megye) címer, illetve a XIII. századi értékes mûemlék templomra utaló címerképekkel díszített gelencei jelkép. Bartók Emese Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 7.A rossz döntésA 91 évvel ezelõtti trianoni döntésrõl sokszor elhangzott, hogy igazságtalan, rossz volt. �?s valóban. Mert a nagyhatalmaknak nem ilyen békét kellett volna ráerõszakolniuk a kisebbekre. Sokkal jobb lett volna, ha Magyarországból nem hagynak meg semmit, hanem szõröstül-bõröstül odaadják az utódállamoknak. Azok meg becsületesen felosztották volna maguk között. Akkor minden szomszéd mondhatná, hogy nem csak Székelyföld, hanem Magyarország sem létezik. Aztán az elsõ világháború után nem lett volna, aki visszaköveteljen alig ezer esztendõs országrészeket. A kisantant országai egymásnak lettek volna szomszédai, így valóban megvalósult volna a jószomszédi viszony a Magyarországgal szembeni jószomszédi iszonnyal szemben. �?jabb esély lett volna Magyarország feloszlatására a második világháború után, sajnos, csak Csehszlovákiának ajándékoztak néhány falut Pozsonnyal szemben a Dunán innenrõl. Pedig milyen jól meg lehetett volna kavarni a népességet a Duna-medencében. Ha Magyarországot megszüntetik, és a magyaroknak nem tetszett volna valamelyik új hazában, akkor nagyszerû lakosságcseréket lehetett volna végrehajtani. Mondjuk a romániai magyarokat áttelepítették volna Csehszlovákiába, lehetõleg a cseh részekre. �?k viszont kitelepítették volna a magyarokat a Duna-deltába vagy Koszovóba. Az õslakosok helyett meg Székelyföldre még több regátit kellett volna költöztetni. Ezek az országok aztán nem tiltakoznának, mint most Szlovákia vagy Ukrajna a kettõs állampolgárság ellen. Miért is tiltakoznának az ellen, ha egy szlovák állampolgárságú magyar ukrán állampolgár akarna lenni, vagy fordítva? A második világégés után is alig volt egy rövid ideig csend, amikor Kádár elvtárs a szomszéd elvtársakkal jól egyezett, és odahaza is olyan jó politikát folytatott, hogy az õ magyarjai lehetõleg meg ne tudják, rajtuk kívül más magyar is él a Kárpát-medencében. Sajnos, ezek a régi szép idõk lejártak. Aztán jött még egy jó, de rövid idõszak, amikor Gyurcsányék megszavaztatták azt, hogy ne legyünk magyar állampolgárok. De ha egyszer rossz döntés születik, az elõbb-utóbb megbosszulja magát. Most nem elég, hogy van Magyarország, az erdélyi magyarok elkezdték, hogy létezik Székelyföld is. �?s hiába tiltották meg azt, hogy Magyarország képviseltesse magát a székelyföldi képviselet brüsszeli megnyitóján, oda mégis elment Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. Ráadásul itt most mindenféle autonómiát is emlegetünk. �?s ezért olyan nagy harc folyik nálunk a magyarok között is, hogy - ha összejön -, háromféle lesz belõle. Csak azt kell eldöntenünk, ki melyikhez akar tartozni. Ráadásul Magyarország még szavazati jogot is akar adni nekünk. Még csak ez hiányzik, amikor most már olyan nagy a felhozatal nemcsak román, hanem magyar pártokból is, hogy azt sem tudjuk, kire szavazzunk. Kuti János Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 14.Az RMDSZ frakcióval tárgyalt a KDNP képviselõcsoportja SzékelyudvarhelyenA romániai magyar politikai helyzettel összefüggõ aktuális kérdéseket tekintette át többek között a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselõcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése székelyudvarhelyi találkozóján. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a megbeszélés után elmondta: a találkozón az euróval kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek. Korábban a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetésével találkozott és folytatott megbeszélést aktuális kérdésekrõl Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt. A KDNP elnöke látogatást tett a székelyudvarhelyi demokráciaközpontnál is, ahol az állampolgársági ügyeket intézik. Ezt megelõzõen, csütörtökön, a székelyföldi magyar politikai helyzetrõl tárgyalt a kereszténydemokrata párt vezetõje és Harrach Péter frakcióvezetõ az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetõivel. A kisebbik magyar kormánypárt frakciója zarándoklat keretében részt vett a csíksomlyói búcsún. Krónika (Kolozsvár) 2011. június 15.445. csíksomlyói templombúcsúMária által, Jézushoz, nemzetünkért Ha lehet, az idei csíksomlyói Mária búcsúra az eddigieknél is többen készülõdtek, mivel a Kárpát-medencei magyarságot átölelõ, azt mozgósító két feltámadási jelvény vonulását megduplázták, beiktattak két közbeesõ ágat is. Pünkösdszombat hajnalán, amikor az arad-belvárosi katolikus egyházközség zarándokcsoportja a helyszínre érkezett, a kegytemplomhoz vezetõ fõutcán nagy transzparensek hirdették az idei búcsú mottóját: Mária által, Jézushoz! Az árusokat, a kürtõskalácssütõket, a mindenféle lacikonyha személyzetét már talpon találtuk. Az elsõ kereszt-alják már pénteken este megérkeztek, éjszaka virrasztást tartottak a kegytemplomban, szombaton 5.30 órától a templom elõtti udvarban felállított sátrak alatt 15 helyen gyóntattak, majd a Szent János kápolna elõtt áldoztattak. A kegytemplomban zajló szentmisék alatt a Szûzanyának az oltár mögötti szobrához csak egyórás sorállással lehetett eljutni. A felkoszorúzott feszületek után, helységnévvel vonuló kereszt-aljákat a templom elõtti és melletti téren helyezték el, a fõpapság vezetésével induló hivatalos kordon vonulásáig. Amikor is végeláthatatlan, tömött sorokban, énekelve, egyházi lobogók, nemzeti zászlók alatt vonultak a Hármashalom-oltárhoz. Az oltárnál hangosbeszélõn köszöntötték a Kárpát-medence vidékeirõl, sõt Finnországból, Németországból és Ausztráliából is érkezõ zarándokokat, a Budapestrõl indult két különvonat utasait, köztük Harrach Péter és Semjén Zsolt politikusokat. Köszöntötték a kordonnal érkezõ egyházi méltóságokat, nm. és ft. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspököt, a szentmise egyetlen meghívott szónokát, nm. és ft. dr. Jakubinyi Györgyöt, az Erdélyi Egyházmegye érsekét, nm. és ft. Tamás József püspököt, dr. Orbán Szabolcsot, az Erdélyi Ferences Rend fõnökét, valamint a többi egyházi és világi méltóságokat. Kihangosítva, folyamatos könyörgések hangzottak el a Szûzanyához nemzetünk, a székelység elvándorolt gyermekeinek a hazavezérléséért, az itthoni megtartásáért. Köszöntõk Az erdélyi ferencesek nevében dr. Orbán Szabolcs rendfõnök köszöntötte a helyszínre érkezett zarándokokat. Mindnyájuknak a belsõ akadályok leküzdéséhez szükséges, elegendõ lelki erõt kívánt, hogy Mária tisztelete által mindnyájan eljuthassanak Jézushoz. Nm. és ft. Tamás József püspök megköszönte nm. és ft. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspöknek, amiért elvállalta a szónoki szolgálatot. Azt kell kérnünk édesanyánktól a somlyói Szûzanyától, hogy a gyermekeit az összefogásra, a megbocsátásra, a magyar nemzet egységének a helyreállítására ösztönözze. �?travaló Nm. és ft. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök leplezetlen meghatottságának adott hangot e szent helyen, ahova Szent István városának, a testvérváros Székesfehérvárnak hozta el a köszöntését. Arra helyre, ahol Máriát már a XV. században tisztelték, átimádkozták e hely minden talpalatnyi földjét. Idejöttünk, hogy összefogódzva imádkozzunk, együtt álljunk az �?r elé, közösen kérjük Mária oltalmát, közbenjáró imáját. A Szentlélek vezetett ide bennünket, erõt adott, hogy vállalni tudjuk az út fáradalmait, ezért van, mit megköszönnünk, de bõven van miért könyörögnünk is. Szívünkben sokakat kellett idehoznunk, hogy megéljük a szeretet és a hit közösségét a magyarság legnagyobb kegyhelyén, Máriánál. Hogy anyai szeretetét érezve tekintsünk Jézusra ebbõl a világból, amelybõl bûneink következtében sok fájdalmat is kell tapasztalnunk, sok szenvedéssel is kell találkoznunk. Fájdalommal látjuk, hogyan vesznek el õsi, öröknek, megingathatatlannak gondolt értékeink, hogyan kérdõjelezõdnek meg erkölcsi normáink, hogy relativizálódnak alapvetõ emberi értékeink, hogyan bomlanak fel közösségeink, hogy kerül veszélybe a férfi és a nõ felbonthatatlan közössége, a házasság. Amelyben teherré válik a gyermek, Isten áldása. A pillanat csábítása olykor elfelejteti az élet igaz, örök értékeit, amelyek miatt hiába próbál magának újabb jogokat kiharcolni, lelki szegénysége, nyomora megmarad, ami újabb tragédiákba taszítja. E világból fel kell emelnünk tekintetünket Istenhez, Máriával együtt Jézusra kell tekintenünk. �?seink Istennél keresték, találták meg a megtartó erõt, a megújulás lendületét, a kitartás erejét. Szent István Máriának ajánlotta fel népét és országát, amit az õ erõs hite tartott meg ezer évig. Mi ma a magyar keresztény feladata? Nekünk feladatunk, küldetésünk van, amihez erõt, bátorságot, kitartást kell találnunk, itt. Nem fogadhatjuk el a hangzatos, de hamis elveket, a féligazságokat, a hazugságok világát. Tudnunk kell: mi annak az egyháznak vagyunk a tagjai, amelyiknek évente rengeteg vértanúja van, nekünk méltóknak kell lennünk e nemzet nagy, példamutató egyéniségeihez, mint Márton Áron püspök, Mindszenthy József bíboros, Prohászka Ottokár, Magyarország apostola, boldog Bogdánffy Szilárd vértanú, valamint a boldogok sorába kerülõk. Testvéri szeretet kell tanulnunk, hogy felelõsséget vállalhassunk egymásért, a nemzetért, az egyházért, a hitért, a családért. Nem vagyunk mi senkinek ellenségei, de magunknak is akarjuk, ami másnak jár. Nem kívánunk mi beleszólni más népek életébe, de mi is tudjuk, mit akarunk, nem szorulunk rá, hogy mások kioktassanak, ránk kényszerítsék a gondolataikat, az akaratukat. Így mertük megalkotni az új alkotmányunkat, amelyet mertünk a Himnusz és Isten nevével kezdeni. Ki mertük mondani a házasság Istentõl vett törvényét, az élet védelmét. Nem szabad félnünk, tiszta a szándékunk, nemes, jó az akarat, vágyaink egyeznek az evangélium tanításával, az Istentõl kapott kinyilatkoztatással, az erkölcsi élet törvényeivel. �?römmel, Istentõl kapott áldásként kell fogadnunk a gyermeket, védeni kell az életet a fogantatástól a természetes halálig. Adja az úr, hogy növekedjen a gyermekvállaló, szeretetben felnevelõ családok száma. �?riznünk kel a gyökereinket, a nemzeti identitásunkat, amelyekre joggal lehet büszke minden magyar. Mi, akik annyi mindennel ajándékoztuk meg a világot, annyi vért ontottunk más népek védelmében, annyi értékünket áldoztuk fel más népek értékeiért, hogy azokat most, turistákként csodálhassuk. Ezért fontos, mit, hogyan tanítunk a gyermekeinknek, mit hogyan ültetünk a szívükbe, milyen szellemi, lelki kincset visznek magukkal az életbe. Fel kell ismernünk: felelõsek vagyunk a sorsunkért, a jelenért és a jövõért egyaránt. Nincs ideje a siránkozásnak, a sajnálkozásnak, a tehetetlenségnek. Lehetõségek nyíltak elõttünk, amelyekkel élnünk kötelesség. Közülünk nem gondolhat senki csak magára, hanem áldozat árán is meg kell mutatnunk, mire vagyunk képesek a nemzetért, az ország felemelkedéséért, a keresztény értékek õrzéséért, egyházunkért. Meg kell ismernünk az áldozatvállalásban rejlõ erõt, az örömöt. A ma lehetõsége, az összefogás ereje képes lehet új irányba állítani sorsunkat. Ha csak önmagunkra gondolunk, az pusztulásba sodorhat mindnyájunkat. Mindezért kell a gyermeket, az életet megbecsülni, a hivatásnak élni, eggyé lennünk, hogy közösségünket, nemzetünket Isten áldása kísérhesse. Adja meg Isten nekünk a megújuláshoz szükséges hitet és erõt, örömet mindnyájunknak, hogy Mária oltalma alatt Isten áldása legyen mindnyájunkon, egész nemzetünkön, jelenünkön és jövõnkön, ámen - fejezte be szentbeszédét nm. és ft. Spányi Antal püspök. Akinek a mondanivalójával szinte egy idõben szakadt a búcsúsokra az isteni áldás, a kiadós esõ. A hatalmas tömeg azonban meg sem mozdult, beidegzõdött mozdulatokkal kerültek elõ az esõkabátok, az esernyõk. Közben élvezték a fennkölt beszédhez párosuló isteni áldást, amely mindnyájukat végigmosva, megtisztítva bûnös hajlamoktól és örökségtõl, együtt zengték el a hegyet-völgyet betöltõ nemzeti imánkat, testben, lélekben felkészülve az oly áhított megújulásra. Mindezt a tévéképernyõk elõtt nem lehet érzékelni, ehhez pénzt, fáradságot nem kímélve, a nemzet legnagyobb gyóntatószékéhez, a megújulás ígéretével kell a somlyói Szûzanyához zarándokolni. Mária által, Jézushoz, nemzetünk feltámadásáért. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2011. június 15.Vizi a Bethlen-kollégium élénMegtartotta alakuló ülését a Bethlen Gábor Alap nyílt pályázatainak döntéshozatalában szerepet betöltõ kilenctagú kollégium; a döntéseket elõkészítõ testület elnöki tisztét Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felkérésére Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke vállalta - közölte tegnap a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-vel. A tájékoztatásban nem szerepel, kiket nevezett ki a Bethlen Gábor Alapot vezetõ háromfõs bizottság a kollégium tagjaivá. Közlésükben csak ez áll: a testület tagjai a magyar közigazgatás határon túli magyar ügyekkel foglalkozó vezetõ tisztségviselõi, valamint neves külsõ szakértõk lettek. Mint korábban beszámoltunk róla, a jogelõd Szülõföld Alaptól eltérõen a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázatok elbírálásában nem kapnak szerepet a határon túli szervezetek képviselõi; mi több, a döntéseket elõkészítõ kilencfõs kollégium tagjai csak magyar állampolgárok lehetnek. Ezt korábban Ulicsák Szilárd, a határon túliak támogatását felügyelõ miniszteri biztos az �?MSZ-nek azzal magyarázta: nagyon bonyodalmas lett volna ha ebben a testületben a határon túli magyar szervezetek valamennyi támogatási területre delegálták volna képviselõjüket, mint ahogy az a Szülõföld Alap esetében történt. Hangsúlyozta azonban, hogy a kollégium tagjainak kinevezésekor fontos kritérium lesz az, hogy az adott támogatási területeken gyakorlattal és szakértelemmel rendelkezzenek. Mint ismert, a pályázatok elbírálásában amúgy sem a kollégiumé lesz a végsõ szó. A Bethlen Gábor Alapról szóló törvény elõírásai szerint a testület döntés-elõkészítõ javaslata az alapkezelõt vezetõ bizottság jóváhagyásával válik érvényessé. Ez utóbbi testület tagjai: Semjén Zsolt, Gál András Levente, a közigazgatási tárca államtitkára és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár. Cs. P. T. �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 16.Semjén: a Ceausescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálniSemjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás. A nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió Ma reggel címû mûsorában elfogadhatatlannak nevezte a magyarság számára az elképzeléseket. A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni - szögezte le. Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani idõszakban, de hasonló ötletek már többször elõfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire átpozícionálási kérdés és mennyire gondolják komolyan. A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak - fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erõszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségû nagy megyének létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékû idõket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceausescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni - tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra hogy ebbõl ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység - jegyezte meg. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld realitását - mondta Semjén Zsolt. A román kormány fõ erejét alkotó PD-L a keddi koalíciós tárgyalásokon ismertette elképzeléseit az RMDSZ-szel a közigazgatás átfogó reformját elõíró törvénytervezetérõl. A PD-L a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót megyékké alakítaná át. Ezt az RMDSZ elsõsorban azért ellenzi, mert az újonnan létrehozott közigazgatási egységekben jelentõs mértékben csökkenne a magyar lakosság számaránya. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a keddi koalíciós tárgyalásokat követõen is jelezte: ha a PD-L nem áll el attól a szándékától, hogy nyolcra csökkenti a megyék számát, akkor felbomolhat a kormánykoalíció. A PD-L elképzelése szerint a romániai magyarság csaknem 90 százaléka két külön megyébe tartozna. Az egyikben a jelentõs magyar lakossággal rendelkezõ jelenlegi három megye, Hargita, Kovászna és Maros egy közigazgatási egységet alkotna a mostani Szeben, Brassó és Fehér megyékkel, így az újonnan létrehozandó óriásmegyében a magyarság aránya a 30 százalékot sem érné el (legalábbis a 2002-es népszámlálási adatok szerint). A másik megyébe tartozna a jelenlegi Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy, Máramaros, Bihar és Szatmár megye. Ebben a régióban a magyarság számaránya a 20 százalékot sem éri el. MTI 2011. június 17.Védhatalmi fuvallatA magyar kormány is véleményt nyilvánított a romániai régióátszabás kérdésében. A kimondóember, Semjén Zsolt határozott nyilatkozata azonnali válaszra sarkallta a román külügyminisztériumot. A nemzetpolitikáért felelõs magyar miniszterelnök-helyettes révén egyértelmûsített budapesti álláspont román minõsítése - szokatlan és nem helyénvaló, tekintve, hogy Románia területi átrendezése kizárólag belpolitikai ügy stb. - olyan régi reflexek tovább élésérõl árulkodik, amelyek fokozatos eltûnésérõl szívesen fantáziáltunk az elmúlt években. A jelek szerint az a tény, hogy a kisebbségek helyzetének kérdése nem akad fenn az amúgy is légiesített határokon, továbbra is lenyelhetetlen gombóc. Hogy a mûfaj diplomáciai megítélésében mi az elegendõ, illetve mi kevés, arról a felek érintettség szerint eltérõen éreznek és nyilatkoznak. A kényes témák belügyi kérdéssé nyilvánítása még mindig megszokott fordulat a diplomáciai gyakorlatban, még akkor is, ha az uniós oda-vissza egységbe amúgy bõven beilleszthetõ lenne. Ebbõl a perspektívából tekintve persze hogy szokatlan, ha egy ország nem csak a kulisszák mögötti egyezkedések terén igyekszik odahatni, hanem a direkt kommunikáció eszközét is beveti céljai elérése érdekében. A magyar kormány elsõ éve pontozott már néhány olyan új módszert, amelynek bevezetése kiverte a biztosítékot a nem kedvezõen érintett félben, legyen az a pénzvilág vagy a politika résztvevõje. Magyarország a korábbinál jóval szókimondóbban és egyértelmûbben foglal állást az autonómia kérdésében is, és ahogy Füzes Oszkár bukaresti nagykövet a Háromszéknek adott korábbi interjújában kijelentette, készen áll a védõhatalmi szerep betöltésére retorika és tettek szintjén egyaránt. Ennek apró példája volt Semjén Zsolt kijelentése is, némi didaktikus feltéttel: tessék hozzászokni ahhoz, hogy a kisebbségek kérdése már régen nem egyetlen ország belügye. Olyan minõségi konfliktuskezelés-váltás ez, amihez a román politikum számára rendszerint megfellebezhetetlen érvként szolgáló uniós retorika is muníciót szolgáltat: nem lehet közigazgatási egységet úgy átszervezni, hogy annak következtében megváltozzanak a terület etnikai arányai. Vitorlázási alaptézis: a legenyhébb hátszél is hátszél. A romániai közélet magyar döntésközeli résztvevõinek arra kell nagyon vigyázniuk, hogy a vitorlák megfelelõ szögbe állításával igyekezzenek a legnagyobb hatékonysággal hasznosítani ezt az egyelõre mindannyiunk számára szokatlan fuvallatot. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 17.Elfogadhatatlan az etnikai arányok tudatos megváltoztatása (Semjén Zsolt a régiósításról)Semjén Zsolt szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás; a nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes a Magyar Televízió tegnap reggeli mûsorában az elképzeléseket a magyarság számára elfogadhatatlannak nevezte. A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni - szögezte le. Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani idõszakban, de hasonló ötletek már többször elõfordultak. Nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire átpozicionálási kérdés és mennyire gondolják komolyan. A magyarság számára élet-halál kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak - fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt, hogy az etnikai arányokat erõszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén szerint egy román többségû nagy megye létrehozása az etnikai arányok tudatos megváltoztatására irányulna. Ez azokat a rossz emlékû idõket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauºescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni - tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes kijelentette: nagyon határozottan le kell szögezni, hogy ez elfogadhatatlan a magyarság számára, és minden eszközzel (...) kötelezettek vagyunk arra, hogy ebbõl ne legyen semmi, mert ez a magyarság önfeladását jelentené. Szavai szerint olyan román tömb jönne létre, amelyen belül a magyarság feloldódna. Székelyföld történelmileg, kulturálisan kialakult egység - jegyezte meg. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld realitását - mondta Semjén Zsolt. A külügy szerint belügy Szokatlannak és nem helyénvalónak minõsítette a román külügyminisztérium Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettesnek a romániai területi-közigazgatási reformról tett tegnapi kijelentését. A tárca közleménye szerint az ország területi-közigazgatási újrafelosztása kizárólag román belpolitikai kérdés. Ezt a bukaresti magyar nagykövettel is közölték, akit bekérettek a minisztériumba. Füzes Oszkár távozása után elmondta: természetes Magyarország érdeklõdése Románia területi átszervezése iránt, mivel ez a romániai magyar közösség számára is fontos kérdés - hangsúlyozta azonban, hogy ez személyes véleménye. Semmit nem fûzhetek hozzá, és nem kommentálhatom a román külügyminisztérium nyilatkozatát. Felteszünk egy kérdést: mi lesz, melyek a román kormány és parlament szándékai? Választ kaptunk, hogy egy demokratikus folyamatról van szó a román parlamentben - fogalmazott. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 17.Semjén Zsolt magatartása szokatlan és nem helyénvalóFüzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét csütörtökön behívatta a román külügyminisztérium, és a román fél kifejtette: nem ért egyet a magyar hatóságok június 15-én elhangzott, régióátszervezésrõl szóló nyilatkozataival. A román fél szokatlannak és nem helyénvalónak tartja a magyar fél eljárását, hiszen Románia területi átrendezése kizárólag belpolitikai ügy, és az errõl szóló közvita nemrég indult - áll a román Külügyminisztérium közleményében. A Románia területi átszervezésérõl szóló tervezet az etnikai arányok tudatos és elfogadhatatlan megváltoztatását jelentené - közölte Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, akit az MTI idézett. A székely és az erdélyi magyar megmaradás nagyon súlyos veszélyeztetését jelentené az új beosztás, s azt semmilyen formában nem tudják elfogadni - szögezte le Semjén. Ugyanakkor hozzátette: ez az egyik legsúlyosabb és legfontosabb kérdés a mostani idõszakban, de hasonló ötletek már többször elõfordultak, így nehéz megmondani, hogy a nagyon viharos román belpolitikai életben ez mennyire átpozícionálási kérdés és mennyire gondolják komolyan. A magyarság számára élethalál-kérdés, hogy a történelmileg kialakult Székelyföld, a magyarlakta megyék egyben maradjanak - fogalmazott Semjén Zsolt, aki emlékeztetett arra is: Románia nemzetközi kötelezettséget vállalt arra, hogy az etnikai arányokat erõszakosan nem lehet megváltoztatni. Semjén Zsolt szerint egy ilyen román többségû nagy megyének létrehozása azokat a rossz emlékû idõket idézi, amikor megszüntették a Maros autonóm területet, s a Ceauºescu-féle magyarellenes lépésekre lehet asszociálni. A mi álláspontunk, hogy vagy ne legyen átalakítás, vagy ha lesz, akkor vegyék figyelembe a Székelyföld realitását - mondta Semjén Zsolt. Szerinte, ha a Demokrata Liberális Párt (PDL) megye-összevonási elképzelését gyakorlatba ültetik, olyan román tömb jönne létre, amin belül a magyarság feloldódna. A külügyi tárca közleményének kiadása elõtt az RFI - Teodor Baconschi külügyminisztert idézve - arról tájékoztatott, hogy Magyarország bukaresti nagykövetét be fogja hívatni a román külügyminisztérium Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kijelentései miatt. (Mediafax) Nyugati Jelen (Arad) 2011. június 17.Magyarország javasolni fogja Romániának, hogy a Házsongárdi temetõ kerüljön fel az UNESCO-listáraA magyar kormány javaslatot kíván tenni arra, hogy a kolozsvári Házsongárdi temetõ Románia UNESCO-listájára kerüljön - válaszolta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes válaszolta egy hozzá intézett írásbeli kérdésre. A budapesti parlament honlapján közzétett dokumentum szerint a jobbikos Szávay István felvetésére kiemelte: mivel a Házsongárdi temetõben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedõ történelmi és kulturális jelentõségûek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temetõ Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki, hogy minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket meg õrizze, nem teszi lehetõvé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetõséget az egyezmény - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes. A kormányfõ kereszténydemokrata helyettese kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint az Egyezményben részes Államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttmûködésének feladata. A Házsongárdi temetõ védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez mûholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdõdött. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság június 1-jén tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temetõ kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetõben történõ eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll. A magyarság itt nyugvó nagyjainak emlékét õrzõ kövek állapotáról Gergelyné Tõkés Erzsébettõl, az alapítvány igazgatójától rendszeresen tájékoztatást kap a magyar fél, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Fõkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a Külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is. MTI Krónika (Kolozsvár) 2011. június 20.�?komenikus áhítat a HázsongárdértAz Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselõi jövõ szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa. kolozsvári Házsongárdi temetõ UNESCO-listára való felvételét fogja javasolni Romániának a magyar kormány - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes. Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselõi jövõ szombaton ökumenikus áhítatra és a sírkert bejárására invitálják mindazokat, akiket érdekel a magyarság nagyjainak nyugvóhelyet biztosító sírkert sorsa. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes a jobbikos Szávay István írásbeli kérdésére válaszolva kifejtette: mivel a Házsongárdi temetõben található sírhelyek és egyéb kegyeleti helyek kiemelkedõ történelmi és kulturális jelentõségûek, a magyar kormány a román fél számára javaslatot kíván tenni, hogy a Házsongárdi temetõ Románia UNESCO-listájára kerüljön. Mivel azonban az UNESCO által biztosított védelmi rendszer abból indul ki minden állam érdeke, hogy a területén található kulturális értékeket megõrizze, nem teszi lehetõvé azt, hogy egy másik állam ebbe a folyamatba beavatkozzon. Ennek értelmében a nemzeti kisebbséghez tartozó kulturális érdekek védelmében beavatkozásra nem biztosít lehetõséget az egyezmény - áll az Országgyûlés honlapján közzétett dokumentumban. A miniszterelnök-helyettes kifejtette: Magyarország kérését az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának 1972. november 16-án elfogadott egyezményére alapozza, amely szerint az egyezményben részes államok elismerik, hogy az ilyen örökség az egész világ örökségét jelenti, melynek megóvása az egész nemzetközi közösség együttmûködésének feladata. Állandó a kapcsolat A Házsongárdi temetõ védetté nyilvánításához külön-külön valamennyi sírhelyet védetté kell nyilvánítani, melyhez mûholdas felmérés szükséges. Ennek megtervezése és megvalósítása már megkezdõdött. Semjén Zsolt felidézte, hogy a román-magyar kisebbségi vegyes bizottság június elsején tartott ülésén a magyar fél ajánlásként fogalmazta meg a Házsongárdi temetõ kiemelt fontosságú ügyként való kezelését. Hozzátette: a kormány figyelemmel kíséri a Házsongárdi temetõben történõ eseményeket, a síremlékek gondozását elvállaló Házsongárd Alapítvánnyal állandó kapcsolatban áll, és folyamatos az információcsere a Házsongárd Alapítvány, a Magyar Köztársaság Kolozsvári Fõkonzulátusa, a Magyar Köztársaság Bukaresti Nagykövetsége, a külügyminisztérium és a nemzetpolitikai államtitkárság között is. Áhítatra és sétára hívnak Eközben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a történelmi egyházak kolozsvári képviselõi felhívást tettek közzé, melyben ökumenikus áhítatra és a temetõ bejárására invitálják a sírkert sorsa iránt érdeklõdõket. Emlékeztetnek, a Házsongárd több száz jelentõs erdélyi személyiség nyugvóhelye, tudósok, politikusok, mûvészek, egyházfõk síremlékei alkotják együtt az erdélyi nemzeti panteont. �?gy tûnik, mára ez a kegyeleti hely már önmagát nem tudja megvédeni. Kihalófélben a hely szelleméhez igazodó kulturált viselkedés és kölcsönös tisztelet. Az évek óta tartó pusztításnak, rongálásnak mindeddig egyetlen városi hatóság sem volt képes véget vetni - olvasható a felhívásban, melynek szerzõi július 2-án, szombaton 18 órára a Házsongárdi temetõ bejáratához invitálják a kolozsváriakat. Mint kifejtik, ezzel szeretnék jelezni, hogy nem hagyják veszni a sírkertet, hozzátéve, a szombati akciót hasonlók követik majd, míg végre rendezõdik ez az évek óta húzódó állapot. Célunk, hogy az ökumenikus áhítat és a temetõ együttes bejárása által is jelezzük: nem hagyjuk tovább veszni a Házsongárdot! - áll a dokumentumban, melyet az EMNT részérõl Gergely Balázs és Csigi Levente, több kolozsvári református, római katolikus, unitárius és evangélikus lelkész, illetve az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vezetõi írtak alá. Mint ismeretes, a Házsongárdi temetõben egyre gyakoribbak a sírgyalázások, pünkösdkor az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal. Bár a mûemlékvédõk többször is felhívták a figyelmet a már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok nem hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozásáért, valamint a vétkesek felelõsségre vonásáért. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében. Krónika (Kolozsvár) 2011. június 20.Utcára vonuló székelyek?Nem zárja ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy a három székelyföldi megye lakossága utcai demonstrációkkal nyomatékosítja ellenkezését a Demokrata Liberális Párt által tervezett megyeösszevonással kapcsolatban. A politikus hozzátette: a szövetség szándéka, hogy parlamenti, demokratikus módszerekkel akadályozza meg a magyarság szempontjából hátrányos területi-adminisztratív átszervezést. Ha tárgyalásokkal nem tudjuk érvényesíteni akaratunkat, akkor - a helyszínrõl kapott információim szerint - azt sem tartom kizártnak, hogy az emberek utcára vonulnak - fogalmazott Kelemen. Az RMDSZ szövetségi elnöke hozzátette: 1968-ban is megtették, amikor Ceauºescu kénytelen-kelletlen engedett a székelyek kérésének, és így jött létre Hargita és Kovászna megye. Leszögezte: a békés tiltakozás eszköze része a demokratikus játékszabályoknak. A szövetség terveivel kapcsolatban Kelemen Hunor elmondta, mivel nincs egyetértés a kérdésben, a szupermegyésítés ügyét minél hamarabb le akarják venni a politikai napirendrõl és fél éven, egy éven belül térnének vissza rá. A nagyobbik kormánypárt nyolc egységre tagolná Romániát, a Székelyföldet is magába foglaló Centrum megyében - Brassó, Szeben és Fehér megyéknek köszönhetõen - a magyar lakosság aránya 30 százalék alá csökkenne. Modellértékû megbékélés? A magyar jelleg tervezett felhígítása kisebb diplomáciai összeszólalkozást okozott Románia és Magyarország között is, bár hétvégi nyilatkozatával Teodor Baconschi román külügyminiszter megpróbálta enyhíteni a feszültséget. Románia és Magyarország között nincs diplomáciai háború, a két ország stratégiai partnere egymásnak, a román-magyar megbékélés számos európai ország számára modellértékûvé vált - fogalmazott a román külügyminiszter. Hozzátette: meglepte a túlhaladottnak hitt nacionalista érzelmek túlfûtöttsége. A külügyminiszter szerint a romániai magyarság által élvezett széles körû jogok szavatolják, hogy élõ maradjon ennek a közösségnek a kulturális és nyelvi önazonosságtudata. Megfogalmazása szerint a különbözõ etnikumok közötti összhang csodálatra méltó válóság, amit senkinek sincs joga megbontani provokatív megnyilatkozásokkal. Szegény Székelyföld A külügyminiszter megállapította: a másiktól való félelem és a közösségi bezártság szegénységet okoz. Baconschi szerint a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna Románia legzártabb és legszegényebb megyéi közé tartozik, ezért az európai és regionális nyitás, amelyet javasolnak, a jólét növekedéséhez vezet majd el mind Kovászna, mind Vaslui megyében. Mint ismeretes, a román külügyminisztérium múlt csütörtökön szokatlannak és nem helyénvalónak minõsítette Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes álláspontját, amely szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás. Ponta visszacsinálná Ha, Isten õrizz, Traian Bãsescu államfõ megszünteti a megyéket, amikor mi hatalomra kerülünk, visszacsináljuk õket. Nincs más lehetõség - szögezte le Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök. Az ellenzéki politikus elmondta, hogy reményeik szerint július 17-én meg tudják tartani az összes megyében az általuk tervezett népszavazást az ország területi-adminisztratív átalakításáról, hogy mindenki számára világos legyen, mit akar a lakosság. Borboly: nem etnikai, fejlesztéspolitikai kérdés Az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók újraszervezésére vonatkozó tervét fejlesztéspolitikai, nem pedig etnikai szempontból kell vizsgálni - jelentette ki a hétvégén Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: Bukarestbõl senki nem kérdezte meg a helyieket, mik a gondjaik, elvárásaik. Ennek orvoslására felmérést végeznek a megye román ajkú lakói körében: hogyan vélekednek, mik a percepcióik, elõítéleteik, félelmeik a Székelyfölddel kapcsolatban. Ennek kapcsán nyilvános vitát rendeznek július hónap folyamán, amelyre meghívják a térség román civil szervezeteit, egyházi képviselõit, valamint azokat a politikusokat, akik az elmúlt hetekben az ellen foglaltak állást, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régiót alkosson. M. Á. Zs. �?j Magyar Szó (Bukarest) 2011. június 21.Régiósításról Cotroceni-benSok szempontból döntõ tárgyalások zajlanak ma délben a Cotroceni-palotában: az államfõ meghívására az ellenzéki és a koalíciós pártok az alkotmánymódosításról és a régiósításról egyeztetnek. Idõközben folytatódott a régiósítási háború: Borboly Csaba levélben fordult Johannes Hahn európai biztoshoz, a romániai hírtelevíziók pedig Dan Manolãchescu, a Demokrata Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke kijelentéseit rágták, amelyben a politikus kijelentette, nem hiszi, hogy az RMDSZ Koszovót szeretne Székelyföldön. A koalíció a tét A demokrata-liberálisok és az RMDSZ képviselõi egyaránt cáfolták, hogy a koalíció tegnapi ülésén szó esett volna a régiósításról. Sorin Frunzãverde, a nagyobbik kormánypárt elsõ alelnöke szerint a mai Cotroceni-palotai egyeztetések után beszélnek majd a közigazgatási átszervezésrõl a koalícióban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnapi nyilatkozatában azt ecsetelte: az ország közigazgatási átszervezése nyolc mamutmegyébe hatalmas költségekkel járna, és a következménye az lenne, hogy Románia nem tudná tartani az államháztartási hiánycélt. Szerinte az átszervezést a fejlesztési régiók átrajzolásával kellene kezdeni. Hangsúlyozta: az RMDSZ nyugodtan, alaposan, részletesen szeretné megközelíteni a kérdést, szerinte ilyen horderejû reformot nem lehet egyik napról a másikra, hatástanulmányok nélkül megvalósítani. Leszögezte: a mamutmegyés változatot az RMDSZ nem fogadja el. A koalícióról van szó, és meggyõzõdésem, hogy mindenki stabilitást akar, senkinek nem érdeke, hogy politikai instabilitás alakuljon ki. Mi nem akarjuk ezt, és nem rajtunk áll majd - fûzte hozzá. Levélben a biztoshoz Közben Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke levélben fordult az EU regionális fejlesztési biztosához, tizenegy kérdést fogalmazva meg. Kezdeményezését azzal indokolta, hogy a régiósítást kezdeményezõk az uniós alapok hatékonyabb lehívására hivatkoznak. Johannes Hahntól ezért többek között azt kérdi, mekkora területû és lakosságú fejlesztési régiók szolgálnák leginkább a térség felzárkóztatását, igaz-e, hogy az EU ajánlásai szerint hasonló népességû és gazdasági fejlettségû régiókat kell kialakítani, az uniós alapok felhasználása szerint hatékonyabbak-e a mesterségesen létrehozott régiók, mint azok, amelyek szoros történelmi, gazdasági, kulturális kapcsolatban álló egységeket foglalnak magukban. Azt is megkérdi, hogy az eddigi tapasztalat szerint miként alakulnak a régión belüli fejlettségi különbségek, ha egy fejletlenebb és fejlettebb térséget ugyanabba a közigazgatási egységbe vonnak össze. Koszovó helyett A régiósítás témájában nyilatkozott tegnap Dan Manolãchescu, a Demokrata Liberális Párt (DLP) Kovászna megyei szervezetének elnöke is. Kelemen Hunornak az utcai tüntetésekkel kapcsolatos nyilatkozatára utalva úgy vélte, az RMDSZ elnöke az ellenzék és egyes televíziók nacionalista retorikájának csapdájába esett. Szerinte az RMDSZ és Kelemen Hunor egy nyugodt és fejlõdõ térségért harcol. Ha nem ez a céljuk, akkor gyakorlatilag egy eljövendõ Koszovót akarnak, és akkor mondják meg az elejétõl, hogy mindannyian tudjuk, mi a dolgunk: vagy mind fegyvert fogunk, vagy elmegyünk az ország vagy a világ más, nyugodtabb tájaira - fejtette ki. Miután nyilatkozatát felkapták a hírtelevíziók, Manolãchescu közölte: arra akarta felhívni a figyelmet, hogy bizonyos politikai témákat Bukarestbõl passzolnak át Kovászna megyébe. Hangsúlyozta: nem szeretné, ha a megyében és a városban a politika az utcára költözne. Ugyancsak tegnap Mircea Geoanã szociáldemokrata szenátusi elnök javaslatára a felsõház vezetése úgy döntött, bizottságot hoznak létre a régiósítás ügyében. Mit akar a külügyminiszter? A magyarországi hivatalosságoknak visszafogottságot, józanságot, jó regionális érzéket és jó szomszédságot kell kinyilvánítaniuk, hogy ne rontsuk el, amit építettünk - nyilatkozta tegnap Teodor Baconschi külügyminiszter. Utalva arra, hogy Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes kijelentései után - miszerint a területi átszervezésrõl szóló tervezet az etnikai arányok tudatos és elfogadhatatlan megváltoztatását jelentené - a bukaresti magyar nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba, elmondta: a gesztus jelent egyfajta feszültséget. Hangsúlyozta: nem akar érzelmi reakciókat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. június 22.Semjén: szeptemberben elindul a nemzeti regiszter- Szeptemberben elindul a nemzeti regiszter - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes szerdán a Parlamentben. A kereszténydemokrata politikus a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után újságírók elõtt elmondta, hogy a regisztert a közigazgatási és igazságügyi tárca fogja koordinálni. Mint kifejtette, 2500 magyar szervezet nevét ismerik, rajtuk keresztül szeretnék elérni a különbözõ üzenetekkel a világ magyarságát. Az emigrációban élõk nemcsak magyarul, hanem angolul is megkapják majd az üzeneteket, a késõbbiekben pedig spanyolul is eljuttatják azokat a dél-amerikaiakra való tekintettel - mondta. Hozzátette: ennek a jelentõsége az, hogy a magyar nemzet történelmi okokból világnemzet lett, amely nemcsak Magyarországon és a Kárpát-medencében él, hanem a világban szétszórtan, és mi nem mondunk le egyetlen magyarról sem azokról sem, akik az emigrációban harmadik-negyedik generációként már nem tudnak úgy magyarul, mint az anyaországiak. Az egyes minisztériumok még a nyár folyamán elkészítik azokat az üzeneteket, amelyeket saját területükrõl a magyarság felé szeretnének eljuttatni - mondta. Közölte azt is, felkérte a tárcákat, hogy belátható idõn belül gyûjtsék össze azokat a jogszabályokat, amelyek a határon túl élõ, de már magyar állampolgárságúakra vonatkozhatnak. Ezeket szeretnék áttekinteni, hogy az egyes kedvezményekbõl, támogatási formákból õk is részesülhessenek. Semjén Zsolt az ülés után szolidaritását és együttérzését fejezte ki a gyulafehérvári magyarokat ért atrocitás miatt. �?gy fogalmazott: a katolikus rektort brutálisan bántalmazták magyarsága és egyházhoz tartozása miatt. Leszögezte: Magyarország és személyesen õ is, mélységesen elkötelezett a román-magyar együttmûködés mellett, mindkét országnak nemzeti érdeke a legszorosabb együttmûködés. Az elmúlt idõszakban nagy lépéseket tettek a bizalmi alapon való együttmûködésre, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák, s példaként említette a házsongárdi temetõ magyar sírjainak meggyalázását, illetve ezt a nyilvánvalóan etnikai, esetleg vallási hátterû akciót Gyulafehérváron. Az együttmûködés érdekeit azt szolgálja, ha a román hatóságok hathatós lépéseket tesznek az ilyen esetek megakadályozására és a felelõsök megbüntetésére, a temetõ sírjainak védelmére - mondta. Kitért arra is, hogy Magyarország elkötelezett Románia schengeni csatlakozása mellett, s az, hogy ez ilyen elõre haladott állapotban van, Magyarországnak meghatározó szerepe van. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, az ülésen tájékoztatót tartott Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a hamarosan a Bethlen Gábor alap keretében mûködõ nyilvántartási rendszerrõl. Ebben minden olyan támogatás, ami határon túlra kerül megtalálható lesz - mondta, hozzátéve: arra hívták fel az egyes tárcákat, hogy a náluk mûködõ különbözõ támogatásokat tüntessék fel ebben a rendszerben. Mint kiemelte: pontosan szeretnék látni, mely területeken vannak párhuzamosságok, illetve hol van még szükség esetleg plusz támogatásokra. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a különbözõ tárcákkal folyamatos a kapcsolattartás a határon túli ügyekben, s szinte minden minisztérium hatáskörében megjelennek ilyen feladatkörök. A tanácskozáson szó volt az EU-elnökség eredményeirõl is, és elhangzott, hogy különösen a kulturális sokszínûség témájában értek el eredményeket. A nemzeti kisebbségek védelme hangsúlyosabban szerepel az alapjogi kartában és a jogi elvek között is - tette hozzá. Semjén Zsolt kérdésre válaszolva a határon túli magyarok szavazati jogáról ismét leszögezte: lesz szavazati joguk, ez következik az alaptörvénybõl is. A KDNP és számos meghatározó Fidesz-KDNP politikus álláspontja az, hogy a legegyszerûbb és legjobb, ha az uniós választásokhoz hasonlóan egy pártlista van és erre lehet a világon mindenhonnan voksolni. A magyarországi pártok listáin szerepelhetnének emblematikus határon túli magyar képviselõk, s a választás lebonyolítása így lenne legegyszerûbb - mondta. MTI 2011. június 28.Állampolgárság: százezer kérésBeérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerûsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor tegnap Budapesten, a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezõt, a délvidéki Balog Virág Lászlót és családját. A nemzetpolitikáért felelõs magyar miniszterelnök-helyettes kiemelte: a kérelmek 65 százalékát már feldolgozták, az állampolgársági eskütételek folyamatosak. Állampolgársági esküt eddig mintegy 10 ezren tettek. Semjén Zsolt elmondta: az eskütételek a legújabb informatikai fejlesztéseknek köszönhetõen felgyorsulhatnak a jövõben. Balog Virág László háláját fejezte ki a kormánynak, amiért lehetõvé tette, hogy magyar állampolgárokká válhassanak. Felidézte, hogy korábban már voltak magyar állampolgárok, 1941-45-ig: õt 1942-ben, amikor Csúrogon megszületett, magyarnak anyakönyvezték; tíz évvel ezelõtt kérte régi állampolgárságának honosítását, de a rendõrök csak mosolyra húzták szájukat, nem tettek semmit ennek érdekében. Most beadtuk, és nemcsak azért tartozunk nagy köszönettel, hogy állampolgárok leszünk, hanem azért külön is, hogy mi lettünk a százezredikek - tette hozzá Balog Virág László. Krónika (Kolozsvár) 2011. június 28.Állampolgárság: már százezren vagyunk.A százezredik kérelmezõ Semjén Zsolt az ünnepi pillanatkor elmondta: az eskütételek a legújabb informatikai fejlesztéseknek köszönhetõen felgyorsulhatnak a jövõben. Beérkezett a százezredik magyar állampolgársági kérelem az egyszerûsített honosítás keretében - jelentette be Semjén Zsolt, amikor hétfõn a Parlamentben köszöntötte a százezredik kérelmezõt, a délvidéki Balogh Virág Lászlót és családját. A nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes újságírók elõtt kiemelte: a kérelmek 65 százalékát már feldolgozták, az állampolgársági eskütételek folyamatosak. Állampolgársági esküt eddig mintegy 10 ezren tettek. Hamarabb Semjén Zsolt elmondta: az eskütételek a legújabb informatikai fejlesztéseknek köszönhetõen felgyorsulhatnak a jövõben. Most beadtuk, és nem csak azért tartozunk nagy köszönettel, hogy állampolgárok leszünk, hanem azért külön is, hogy mi lettünk a százezredikek - tette hozzá Balog Virág László, aki feleségével, tanár fiával és annak házastársával érkezett Budapestre. Az állampolgárságot két unokája számára is kérvényezték. Mint az MTI-hez eljuttatott életrajzában olvasható, Balog Virág László családja Zentára menekült, miután az oroszok felszabadították Délvidéket, Csúrogot, valamint a többi magyarlakta falut elözönlötték a partizánok. �?desapja halála után, két és fél éves korában nevelõszülõkhöz került, nevelõapja 1941-ben elsõnek tûzte ki a magyar zászlót Zentán. Alapiskoláit magyar nyelven végezte, csak a kereskedelmi középiskolában tanult szerbül. Mint kereskedõ dolgozott nyugdíjazásáig, ma nyugdíjasként él feleségével. Akkor gyerekként is magyarok voltak, ezért szeretne újra magyar állampolgár lenni - indokolta. erdon.ro 2011. július 4.Boldoggá avatták Scheffler Jánost, Szatmár vértanú püspökétMintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmármémeti székesegyház előtti téren vasárnap. A Szatmári Egyházmegye 1942-ben felszentelt megyéspüspökének életét szociális érzékenysége, az elnyomottak és az üldözöttek védelme kísérte végig. Szembeszegült a katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel, ezért előbb kényszerlakhelyre vitték, majd letartóztatták. Jilava börtönében halt meg 1952. december 6-án. Schönberger Jenő római katolikus szatmári megyéspüspök köszöntője után Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa olvasta fel a boldoggá avató határozatot, majd leleplezték Scheffler János arcképét. A vértanú püspök életének ismertetetése után Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be szentmisét. A katolikusság fontos eseményén számos vallási vezető, többek között Francisco-Javier Lozano apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Ioan Robu bukaresti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Lucian Muresan fogaras-gyulafehérvári görög katolikus nagyérsek, valamint Románia és Magyarország római és görög katolikus egyházmegyéinek mintegy kétszáz papja és több mint harminc, püspöki rangot elért főméltósága vett részt. A világi vezetők közül többek között Semjén Zsolt és Markó Béla miniszterelnök-helyettesek, Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke, valamint Habsburg György, Habsburg Kristina és Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg tette tiszteletét az eseményen. A Szatmárnémeti régi főterét zsúfolásig megtöltő hívek előtt megtartott prédikációjában Erdő Péter rámutatott, hogy Scheffler János tanúságtétele messze túlmutat egyetlen egyházmegye határain, üzenete mindenkihez, püspökökhöz, papokhoz, hívő emberekhez, de még a nem hívő világhoz is szól. "Ez pedig azért van így, mert bensőségesen összeforrt Krisztussal, aki az egész emberiség Megváltója" – hangoztatta. Életét felidézve elmondta: 1910. július 6- án szentelték pappá, kánonjogból és teológiából szerzett doktorátust, volt káplán, plébános, teológia- és hittanár, gimnáziumi igazgató. Számos kánonjogi tanulmányt tett közzé, de nem tért ki az állam és az egyház viszonyának komoly és aktuális jogi kérdései elől sem. Kiemelte: a szatmárnémeti székesegyházban felszentelt püspök megszervezte az egyházmegyei hivatásgondozást, magyarra fordította Spirago felnőtt katekizmusának harmadik kötetét és más fontos műveket. "De nem csak a betű és a szó embere volt – hangsúlyozta Erdő Péter –, hanem végigkísérte életét a szegények, az elnyomottak és az üldözöttek iránti szeretet." A háború idején közbenjárt a magyar hatóságoknál nagybányai román püspöktestvére szabadon bocsátása végett, megpróbálta segíteni a gyűjtőtáborba hurcolt zsidókat, s személyesen járt közben sváb származású hívei deportálásának megakadályozása érdekében. Igazi apostolutódként nyitott volt a szíve mindenki felé, közben pedig mély, szinte misztikus lelki életet élt. "Szíve készteti, hogy állandóan mondjon az Atyának valamit. Atyám, végtelenül szeretlek, egész emberi életemet feláldozom dicsőségedre. Fogadd el egészen elégő áldozatomat: földi életemet" – idézte Erdő Péter Scheffler János sorait az általa írt lelkigyakorlatos könyvéből, amelyet a püspök 1950-ben, száműzetése alatt írt meg. Népújság (Marosvásárhely) 2011. július 16.A megújuló nemzetpolitikáról szól az idei TusványosA megújuló magyar nemzetpolitikáról szól a jövő heti Tusványos – nyilatkozta Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek. Tusnádfürdőn július 19-től 23-ig tart a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem, röviden Tusványos, amelynek zárónapjára Orbán Viktor kormányfőt is várják. „A magyar-magyar párbeszédre és a megújuló magyar nemzetpolitikára helyezi a hangsúlyt az idei nyári szabadegyetem, és arra a Magyarország és Románia közötti történelmi sorsközösségre, amelynek Románia küszöbön álló schengeni határrendészeti csatlakozása kapcsán kiemelt feladata lesz a következő években a határtérség fejlesztése, a fontos fizikai összeköttetések, utak, vasutak, kerékpárutak megépítése a két ország között" – mondta Németh Zsolt. A külügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy a röviden Tusványosnak nevezett nyári egyetem a magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd „legnagyobb közéleti fórumává nőtte ki magát". A bőséges kulturális programok és koncertek miatt pedig méltán nevezik „az erdélyi Woodstocknak" is Tusványost. A határon túli és a magyarországi magyar szervezetek közötti párbeszéd kapcsán az államtitkár megjegyezte, hogy a szabadegyetemen nagy számban vesznek részt határon túli magyar vezetők, és tárgyalnak majd a kettős állampolgárság, valamint a Kárpát-medencei magyar „tudástér" kérdéséről is. A témák között ugyanakkor szerepel a kulturális örökségek védelme, a szórványmagyarság helyzete, az idei országos népszámlálások magyar vonatkozásai, a romakérdés és a szinte hagyományosnak számító autonómia – tette hozzá Németh Zsolt, hangsúlyozva, hogy az idei tematika miatt a szabadegyetem szervezői az idén nem kezdeményezték Traian Basescu román államfő meghívását. Elmondta még, hogy a magyar kormány több minisztere és államtitkára is részt vesz és felszólal a tusnádfürdői előadásokon és kerekasztal beszélgetéseken, köztük például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is, akik remélhetőleg román partnereikkel is találkoznak majd. A két ország és Közép-Európa jövőjét érintő kérdések között Németh Zsolt megemlítette az energetikai, valamint a határ menti gazdasági együttműködést, a térségbeli orosz befolyást és a Duna-stratégiát. MTI/Erdély.ma 2011. július 19.Tusványos: Traian Băsescut nem hívták, de jöhetA korábbi évekkel ellentétben idén nem hívták meg Traian Băsescut a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői, ennek ellenére mégsem kizárt, hogy a román államfő részt vesz a XXII. Tusványos zárónapján. Németh Zsolt külügyi államtitkár az MTI-nek a hétvégén úgy nyilatkozott, a szabadegyetem szervezői idén a rendezvény tematikája miatt nem kezdeményezték Băsescu meghívását. Sándor Krisztina, a főszervező Magyar Ifjúsági Tanács elnöke a Krónikának megerősítette, nem küldtek meghívót a Cotroceni-palotába, viszont az államelnöki hivatal már érdeklődött a program iránt. A megújuló magyar nemzetpolitikáról szól a kedden kezdődő Tusványos – nyilatkozta Németh Zsolt külügyi államtitkár (portrénkon) az MTI-nek. A székelyföldi Tusnádfürdőn Összenő, ami összetartozik mottóval július 19-étől 24-éig tart a XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos –, amelynek zárónapjára Orbán Viktor kormányfőt is várják. Németh Zsolt közölte, az idei nyári szabadegyetem a magyar–magyar párbeszédre és a megújuló magyar nemzetpolitikára helyezi a hangsúlyt. A külügyi államtitkár hozzátette: a rendezvény hangsúlyosan foglalkozik azzal a Magyarország és Románia közötti történelmi sorsközösséggel, amelynek Románia küszöbön álló schengeni határrendészeti csatlakozása kapcsán kiemelt feladata lesz a következő években a határtérség fejlesztése, a fontos fizikai összeköttetések, utak, vasutak, kerékpárutak megépítése a két ország között. A fideszes politikus – aki a Tusványos egyik főszervezője, a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány elnöke is – szerint a nyári egyetem a magyar–magyar és a magyar–román párbeszéd „legnagyobb közéleti fórumává nőtte ki magát”, ugyanakkor a bőséges kulturális programok és koncertek miatt pedig méltán nevezik „az erdélyi Woodstocknak” is Tusványost. A határon túli és a magyarországi magyar szervezetek közötti párbeszéd kapcsán az államtitkár megjegyezte, hogy a szabadegyetemen nagy számban vesznek részt határon túli magyar vezetők, és tárgyalnak majd a kettős állampolgárság, valamint a Kárpát-medencei magyar „tudástér” kérdéséről is. A témák között ugyanakkor szerepel a kulturális örökségek védelme, a szórványmagyarság helyzete, az idei országos népszámlálások magyar vonatkozásai, a romakérdés és a szinte hagyományosnak számító autonómia – számolt be az MTI-nek Németh Zsolt, hangsúlyozva, hogy az idei tematika miatt a szabadegyetem szervezői nem kezdeményezték Traian Băsescu meghívását. Mindezt megerősítette tegnap a Krónikának Sándor Krisztina, a másik főszervező-alakulat, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke is, aki szerint idén valóban nem küldtek meghívót a román államfőnek. Ennek ellenére a MIT elnöke szerint nem kizárt, hogy Băsescu mégis részt vesz a szombati zárónapi előadáson, erre utal többek között, hogy a bukaresti államelnöki hivatal munkatársai a napokban már érdeklődtek a tusványosi programról Tusnádfürdő polgármesterénél. Különben a szabadegyetemen a magyar kormány több minisztere és államtitkára is részt vesz, és felszólal az előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken, köztük például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár is, akik remélhetőleg román partnereikkel is találkoznak majd. A két ország és Közép-Európa jövőjét érintő kérdések között Németh Zsolt államtitkár megemlítette az energetikai, valamint a határ menti gazdasági együttműködést, a térségbeli orosz befolyást és a Duna-stratégiát. Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár) 2011. július 20.Tusványos – Semjén: A magyarokra kell bízni, hogy akarnak-e élni szavazati jogukkalA nemzetek léte egyetemes érték az emberiség számára – mondta szerdán Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes előadása vezette be a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) hivatalos megnyitóját. Megállapította: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen egyetemes érték, az egész emberiség válna szegényebbé, ha a nemzetek eltűnnének a történelemből. Felhívta a figyelmet ugyanakkor a „két szélsőségre". Az egyik szerinte a kozmopolitizmus, amely elavult, provinciális fogalomnak tekinti a nemzetet. Az előadó szerint „értékrombolást" végeznek, akik ezt vallják, hiszen – mint fogalmazott – a nemzettől kapjuk nyelvünket, kultúránkat, gondolkodásunkat. A miniszterelnök-helyettes a másik szélsőségnek a sovinizmust tekinti, amely egy adott nemzet vélt érdekéből fakadóan tagadja más nemzeteknek az élethez való jogát. Egyszerre kell elutasítani e két szélsőséget – hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt, aki ugyanakkor nagyon is fontosnak nevezte, hogy egy adott nemzet felelős kormánya segítsen megőrizni a nemzeti létet, kultúrát, örökséget. A magyar nemzetet háromlábú székhez hasonlította, melynek egyik lábát a magyarországi, a másikat a Kárpát-medencei, a harmadikat pedig a nyugati világban szétszóródott magyarság alkotja. Ha e szék egyetlen lába is kiesik, az egész szék felborul – hangsúlyozta, leszögezve, hogy a magyar kormánynak egyformán kell felelősséget viselnie a magyar nemzet mindhárom része iránt. Utalt arra, hogy a szomszédos országokban továbbra is fenyegeti a magyarságot az asszimiláció veszélye. Semjén szerint emiatt van szükség a kettős állampolgárság megadására, ezáltal ugyanis – mondta – a magyar nemzet közjogi értelemben is egyben tartható. Örömmel állapította meg, hogy már több mint 120 ezer állampolgársági igény érkezett, mintegy húszezer ember tette már le az állampolgársági esküt. Semjén Zsolt szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól. A miniszterelnök-helyettes fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a magyar kormány határozottan kiáll a szomszédos országokban élő magyarok identitásának megőrzéséért. Emberi jogainkon nyugvó nemzeti érdekeinket soha nem rendeljük alá más államok belpolitikai hullámveréseinek – szögezte le. Semjén állást foglalt amellett, hogy a jelentős számú magyar közösséggel rendelkező államokban etnikai alapú szervezeteknek kell működniük, a „vegyes párt" létrehozása az asszimilációs folyamatot erősíti, az az „önfeladás előszobája". Úgy vélekedett, hogy Romániában nagyon fontos a különböző magyar szervezetek összefogása, nem szabad pusztán pártpolitikai érdeküktől vezérelve veszélyeztetni a magyarság parlamenti képviseletét. Semjén Zsolt határozottan állást foglalt az autonómia mellett, amelyet – mint fogalmazott – a román sajtó egyfajta fantasztikus, irreális követelésnek állít be. A magyarok soha nem kértek olyat, amelyre Európában már ne lenne példa – hangoztatta. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kitért a tábor mottójára, miszerint „Összenő, ami összetartozik". Szerinte erről szól a nemzeti összetartozás politikája, a kedvezményes honosítás is. Elismerte: tíz évvel ezelőtt még nem támogatta a kettős állampolgárságot, mert az akkor az elvándorlást erősítette volna a határon túli magyarok körében, ma viszont ugyanez a szülőföldön maradás szándékát erősíti. Hangsúlyozta a közép-európai összetartozás fontosságát is. A románok és a magyarok is összetartoznak – mondta, hangsúlyozva azt is, hogy a székelyföldi régió létrehozása nem gyengítené, hanem inkább erősítené a romániai szuverenitást. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke emlékeztetett arra, hogy néhány nappal ezelőtt a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. Azt is leszögezte, hogy ez az esemény egyáltalán nem befolyásolja a mostani tábort, hiszen Tusványos – mint fogalmazott – Kelet-Közép-Európa legstabilabb intézménye, a „bálványosi folyamat" erős sodrásával folyik tovább a maga medrében. Erdély.ma 2011. július 21.Semjén: Van precedens autonómiáraA szomszédos országokban továbbra is fenyegeti a magyarokat a beolvasztás Összenő, ami összetartozik – ez a mottója a tegnap délelőtt hivatalosan is megnyitott 22. Tusványosnak, azaz a Tusnádfürdőn rendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek és Diáktábornak. A román államfő idei programjába nem fér bele a rendezvény. Állást foglalt az erdélyi magyarok önrendelkezése mellett tusványosi nyitóbeszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. Úgy fogalmazott, hogy a magyarok soha nem kértek olyat, amelyre Európában már ne lenne példa. Semjén azt is fontosnak nevezte, hogy egy adott nemzet felelős kormánya segítsen megőrizni a nemzeti létet, kultúrát, örökséget. A kereszténydemokrata politikus szerint a szomszédos országokban továbbra is fenyegeti az asszimiláció veszélye a magyarságot, ezért szükséges a kettős állampolgárság megadása, így ugyanis a magyar nemzet közjogi értelemben is egyben tartható. Azt is hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány határozottan kiáll a szomszédos országokban élő magyarok identitásának megőrzéséért. Hozzáfűzte, hogy a jelentős számú magyar közösséggel rendelkező országokban etnikai alapú szervezeteknek kell működniük, a vegyes pártok, mint a szlovákiai Híd-Most létrehozása az asszimilációs folyamatot erősíti. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette a rendezvény mottójának üzenetét. Mint mondta, erről szól a nemzeti összetartozás politikája, a kedvezményes honosítás is. Arról is beszélt, hogy tíz éve még nem támogatta a kettős állampolgárságot, mert az akkor az elvándorlást erősítette volna a határon túli magyarok körében, ma viszont úgy véli, ugyanez a szülőföldön maradás szándékát erősíti. „A románok és a magyarok összetartoznak” – mondta a politikus, majd azt erősítgette, hogy a székelyföldi régió létrehozása nem gyengítené, hanem inkább erősítené a romániai szuverenitást. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy néhány nappal ezelőtt a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az EMNT által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését. Lapunknak nyilatkozva Toró elmondta, az elutasítás nem befolyásolja az idei tábort, hiszen Tusványos és az EMNP stabil intézmények, sorsukat nem befolyásolja a bírósági döntés, és azt egyébként is megfellebbezik. A Tusványos egyik legmeghatározóbb szervezőjeként is ismert Toró Traian Basescu román államfő esetleges látogatásáról lapunknak elmondta, a köztársasági elnöki hivataltól nagyon határozott jelzéseket kaptak arról, hogy a szabadegyetem az idén nem fér bele az elnök programjába. Kristály Lehel. Magyar Hírlap 2011. július 21.Tusványos: összmagyar összefogást sürgetett Semjén ZsoltHa az RMDSZ és a többi erdélyi magyar politikai alakulat nem tud a saját pártpolitikai szempontjaiból engedni, nem lesz meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százaléka a romániai magyarságnak. Ezért összmagyar összefogás kell – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes szerdán a 22. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor – az úgynevezett Tusványos – megnyitó előadásán Tusnádfürdőn. Az egyházi áldással kezdődött hivatalos megnyitón a politikus a magyar kormány nemzetpolitikai célkitűzéseit ecsetelve leszögezte: a kabinet alapfilozófiája, hogy minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen, ezért az emberiség szegényebb lenne, ha a nemzetek eltűnnének. Semjén kijelentette: mindkét olyan szélsőséget - a nemzetek helyett az egyént előtérbe helyező kozmopolitizmust és a más nemzetek léthez való jogát tagadó sovinizmust is – elfogadhatatlannak tartja, amely kétségbe vonja a nemzetek létjogosultságát. „Egy felelős kormánynak az a feladata, hogy nemzeti létet megőrizze” – szögezte le Semjén, aki szerint a nemzettől kapjuk nyelvünket és kultúránkat. Meg kell őrizni az egyetemes magyarságot A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a kormánynak az egész magyar nemzettel szemben kötelezettsége van, mivel az egyetemes magyarságot egyben kell megőrizni. „Az egy éve hivatalba lépett kormány ennek tudatában van, ezért hoztuk meg a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, és ezért szerepel az új alaptörvény preambulumában, hogy a kormány felelősséget visel a határon túli magyarokért” – fejtette ki. Semjén megállapította: felgyorsult a határon túli nemzetrészek asszimilációja, ezért az eddigi támogatási formák már nem elégségesek. „Ezért volt szükség egy olyan erős impulzusra, mint a magyar állampolgárság megadása” – indokolta a könnyített honosítás bevezetését a politikus. Mint kifejtette, Trianon után különösen fontos, hogy az elszakított magyarok közjogi értelemben is a nemzet részei lehessenek. Ennek kapcsán leszögezte: ahogy a magyar kormány nem érzi veszélyesnek az államra nézve, ha a magyarországi románok vagy szlovákok felveszik anyországuk állampolgárságát, ugyanígy a szomszédos országoktól is elvárja, hogy ne akadályozzák az ott élő magyarokat, ha élni akarnak ezzel a lehetőséggel. Azt is elmondta, hogy az idén beindul honosítási folyamat során már 120 ezer honosítási kérelmet iktattak, már mintegy húszezren tették le az állampolgársági esküt, és közel 9tvenezren kértek névváltoztatást. A könnyített honosítás kapcsán Szlovákiával fennálló vita kapcsán leszögezte: emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha többé nem rendeljük alá más országok belpolitikai hullámverésének. Semjén Zsolt azt is kijelentette, hogy a szavazati jog és az állampolgárság egymástól elválaszthatatlan, a szavazati jog nem függhet az adófizetéstől. A Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, volt RMDSZ-elnök által megfogalmazott kifogásokkal szemben, miszerint a könnyített honosításhoz nem szabadna szavazati jogot is adni, mivel ez azt eredményezheti, hogy az erdélyi magyarok azt hiszik: azzal, hogy a magyarországi választásokon leszavaztak, letudták állampolgári kötelezettségeiket, így a romániai voksoláson már nem vesznek részt, Semjén úgy vélte, nem a politikusoknak kell megmondaniuk, hogy szavazhassanak-e az erdélyi magyarok vagy sem. „Megadjuk a szavazati jogot, aztán ők majd eldöntik, hogy akarnak-e élni vele” – mutatott rá. Markó kifogását értelmezhetetlennek nevezte, hiszen – mint rámutatott – abból, hogy valaki részt vett egy választáson, nem következik, hogy egy másikon nem fog. Azon – zömmel a jelenlegi magyarországi ellenzék részéről elhangzó – kifogás kapcsán, miszerint a határon túliak többsége a Fideszre szavazna, Semjén kifejtette: senki sem akadályozza meg az MSZP-t, hogy olyan gesztusokat tegyen a határon túliak felé, amelyek arra ösztönzik őket, hogy rá szavazzanak. „Nem kellett volna 2004-ben nemzetárulást elkövetni” – utalt a december 5-i állampolgársági szavazás kapcsán arra, hogy a szocialista párt a magyar állampolgárság megadása ellen kampányolt. Semjén azt is elmondta, a romániai magyar politikai alakulatoknak össze kell fogniuk, ha ugyanis nem lesz meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalék a választásokon, akkor a politizáló magyar értelmiség ideológiai alapon beolvad a román pártokba. Smaranda Enache: fontos az erdélyi identitás A megnyitón Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke is felszólalt, aki az erdélyi identitás, a transzszilvanizmus jelentőségét hangsúlyozta. Mint kifejtette, a nemzeti identitás és az összetartozás tudata mellett az emberi jogok eszméjét is át kell menteni a 21. századba, a fasizmusét, a kommunizmusét és a sovinizmusét azonban nem szabad. „Fontos, hogy közösen építsük Közép-Európát” – mutatott rá. Leszögezte, az erdélyiek számára egyaránt fontos, hogy Bukarest és Budapest milyen politikát folytat, ezért mindkét ország politikusainak figyelniük kell Erdély nemzeti, kulturális és nyelvi sokszínűségére. A kettős állampolgárság kapcsán ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy az a magyar fiatalok elvándorlását vonja majd maga után. Mindemellett az erdélyi autonómia mellett tette tette le a garast, mondván: a spanyol minta alapján létre kell hozni a régiókat, amelyben az erdélyi régiónak kolozsvár a fővárosa, és önálló regionális törvényhozással rendelkezik. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll a határon túli magyarok autonómiája mellett, mivel – mint mondta – Románia csak akkor lehet sikeres ország, ha a romániai magyarság boldogulni tud Erdélyben. „Elkötelezettek vagyunk a román-magyar együttműködésben, és úgy véljük, botrányos, amit egyes uniós tagállamok a román schengeni csatlakozás ügyében tesznek, az, hogy belpolitikai okok miatt új és új feltételeket támasztanak Romániával szemben” – szögezte le, hozzátéve: Románia schengeni csatlakozása mindezek ellenére sínen van. A magyar kormány feladatai kapcsán zárásként leszögezte: „megcselekedtük a nemzet egyesítését, megharcolunk minden magyarért.” Németh Zsolt: ne engedjünk a 22-ből Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a 22. Tusványos és 1989 december 22-e között vont párhuzamot, kifejtve, hogy a romániaiak számára ugyanaz december 22-e, mint a számunkra 1848 március 15-e. Emlékeztetett: 1989 decembere a totális szolidaritás pillanatairól és a szabadságon alapuló demokráciába vetett reményről szólt. „A nemzeti többség és a nemzeti kisebbség szabadsága feltételezi egymást” – szögezte le ennek kapcsán. „Ne engedjünk a 22-ből” – vonta le az általa elmondottak tanulságait. A kettős állampolgárság kapcsán úgy vélte: az nem az elvándorlást, hanem a szülőföldön való megmaradást erősíti, és ő is a székely autonómia fontosságát hangsúlyozta, mondván: az Románia szuverenitását is erősítené. Toró T. Tibor: halad előre az EMNP bejegyzése Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke Tusványos jelentőségéről beszélt, kifejtve: az minden alkalommal a számvetés és a további teendők megvitatásának fóruma. Annak kapcsán, hogy múlt héten a bukaresti törvényszék alapfokon elutasította az EMNT által kezdeményezett Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, kijelentette: „nem szomorkodunk, a bejegyzési folyamat, akárcsak a tusványosi folyamat, halad előre a maga útján. Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár) 2011. július 21.Magyar állampolgárság, szavazati jog: nemzetösszetartó elemekElkezdődött a 22. Tusványosi Nyári Egyetem és Diáktábor Az egység és összefogás, a nemzeti értékek megőrzése jegyében, Összenő, ami összetartozik címszó alatt nyílt meg tegnap a július 19. és 24. között, Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A meghívottak előadásait Balázs-Hegedüs József tusnádfürdői plébános és Bardócz Csaba, a Keskeny út ökumenikus fesztiválmissziós csoport tábori lelkészének áldása előzte meg. A megnyitón jelen volt Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes, aki egyebek mellett a magyar állampolgárság politikafilozófiai hátterét vázolta. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke aggályának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány intézkedése a romániai magyar kisebbség kivándorlásához vezethet. Mindezt azonban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára cáfolta. Délután az állampolgárság gyakorlati kérdéseire is válaszoltak az illetékesek. Minden nemzet egyedi, megismételhetetlen érték, következetes és világos nemzetpolitika pedig előzetesen tisztázott filozófiai fogalmakra alapozva folytatható – fogalmazott megnyitó beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes. A politikus tévesnek minősítette a nemzet fogalmának kozmopolita, illetve sovinizmusra alapozó megközelítéseit: előbbi szerint ugyanis a valódi értelmiséginek csak ember mivolta fontos, a nemzet pedig elavult történelmi fogalom. A másik szélsőség értelmében egy adott nemzet vélt életjoga alapján tagadja egy másik nemzeti létéhez való jogát – magyarázta a kormányfő-helyettes, kiemelve: egy felelős kormány feladata az egyetemes emberi értéket is képviselő nemzeti lét, kultúra és örökség megőrzése. Kettős állampolgárság a megmaradás szolgálatában A magyar nemzet sajátos valósága egy háromlábú székhez hasonlítható, amely az anyaországi, az elszakított országrészeken, illetve a nyugati emigrációban élő magyarságból tevődik össze, egyensúlyát pedig értelemszerűen ezek egysége biztosítja – emelte ki Semjén Zsolt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy lépésről lépésre érvényt szereznek a magyar kormány nemzetpolitikai programjának, legyen szó a nemzeti összefogás törvényéről, a nemzeti értékegyesítés és megőrzés szellemében megfogalmazott és elfogadott új alkotmányról, vagy pedig az egyszerűsített honosítási eljárással megszerezhető magyar állampolgárságról. A politikus hangsúlyozta: a határon túli magyarság asszimilációja felgyorsult, a folyamat megfékezésére már nem elegendőek a hagyományos támogatási formák, a magyar állampolgárság megszerzésének lehetősége viszont olyan erős impulzus, amely a megmaradás és a nemzeti egység megvalósulásának szolgálatába állítható. Az államalapítástól kezdődően a magyarság nemcsak kultúr-, hanem közjogi értelemben vett nemzet volt, ennek érvényesítését szolgálja az állampolgárság kiterjesztése a külhonban élő magyarokra – hangsúlyozta Semjén. – Nem érzem a magyar államiságra veszélyesnek, ha például a gyulai román honfitársak, vagy Pilisben élő, szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok felveszik nemzetük állampolgárságát, ilyenképpen elvárjuk, hogy senki ne érezze a külhoni magyarok esetében az adott országgal szembeni lépésnek, amennyiben magyar állampolgárságot is igényelnek – részletezte. Immár 120 ezer igénylést fogadtak, 50 ezer névváltoztatási kérelemmel, és mintegy húszezren tették le mindeddig az állampolgársági esküt, illetve beindult az útlevelek kiadása is – tájékoztatott. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország állampolgársági információkat egyetlen államnak sem ad ki, és az általános emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeit soha többé nem rendeli alá más országok belpolitikai hullámverésének. Mint elmondta, az ősz folyamán létrehozzák az úgynevezett nemzeti regisztert, amely lehetővé teszi, hogy egy rövid, magyar, angol és spanyol nyelven megfogalmazott üzenettel világszerte minden magyart megszólíthassanak. Szavazati jog: a döntés elsősorban az érintetteké Semjén Zsolt kiemelte: a magyar állampolgárság elválaszthatatlan a szavazati jogtól, amely viszont egyáltalán nincs kapcsolatban az adófizetéssel, és azzal az országgal, amely az adott lakos gazdasági tevékenységének adóját élvezi. Reflektált Markó Béla volt RMDSZ-elnöknek, miniszterelnök-helyettesnek a marosfői EU-táborban tett nyilatkozatára is, amelyben potenciális veszélynek minősíti a magyar szavazati jog kiterjesztését. Semjén szerint értelmezhetetlen az érv, miszerint a romániai magyarság a magyar választójog birtokában nem vesz majd részt a romániai választásokon. Úgy vélte, a kérdés kapcsán nem a politikusoknak, hanem a polgároknak kell dönteniük, a magyarországi és erdélyi politikai erőknek pedig mindkét államban való választási részvételre kell biztatniuk őket. Az autonómiaformáknak uniós előzményei vannak Semjén Zsolt kulcsfontosságúnak minősítette a romániai magyarság parlamenti képviseletének megőrzését: mint kifejtette, egy vegyes párt esetében a magyarság már nem meghatározó, hanem járulékos jegynek minősül, a parlamenti küszöb elvesztése pedig a magyar politizáló értelmiség román pártokba való integrálódását eredményezi. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti alapú politikai képviselet megőrzése érdekében az egyes érdekképviseleti alakulatoknak, a pártpolitikai szempontokon túlmenően, az összefogást kell szorgalmazniuk, illetve a szabadegyetem és diáktábor elsődleges üzenetének is az egységnek kell lennie. A miniszterelnök-helyettes a tömb- és a szórványmagyarság különböző típusú autonómiáinak teljesülését a magyar megmaradás egyik lehetőségének minősítette: – Elkötelezettek vagyunk az autonómia mellett, nem fogadható el, hogy a magyar kisebbségek másodrendű állampolgárok legyenek az Európai Unióban. A magyarság kizárólag olyan feltételek teljesülését kérte, amelyre már uniós előzmények léteznek, ugyanazon emberi jogok illetnek meg tiroliakat, katalánokat, tehát minket is – hangsúlyozta. A magyar–román történelmi sorsközösség értelmében Románia sikeressége és a romániai magyarság boldogulása kölcsönösen feltételezi egymást. A soros magyar uniós elnökség tárgyalásai eredményesek voltak, így az újabb és újabb feltételszabások ellenére sínen van Románia és Bulgária csatlakozása a Schengen-övezethez – tette hozzá. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke egyetértett Semjén Zsolttal a nemzeti értékek, a nemzeti lét megőrzése szükségességének tekintetében. Úgy vélte, az egyes nemzeteknek közösen kell fejlődniük, Közép-Európát építeniük. Elismerte a kettős állampolgárság teljes mértékű létjogosultságát, meggyőződéses transzszilvanistaként azonban aggodalmát fejezte ki az egyszerűsített honosításnak az erdélyi magyarságot érintő következményeit illetően. Szerinte a magyar állampolgárság könnyített megszerzése a fiatalok tömeges elvándorlását eredményezi majd, valószínűleg erre számítanak nagyfokú elégedettséggel a nacionalista román politikai körök, ezzel magyarázható diszkrét és ellentmondásmentes megnyilvánulásuk a kérdésben. Kiemelte a régiók tiszteletben tartásának szükségességét, példaként említve a spanyol modellt, hangsúlyosan körvonalazott tartományokkal és regionális törvényhozással. A demokrácia és a szabadság számmisztikája Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára 1989. december 22-ét idézte fel: mint kiemelte, az úgynevezett romániai politikai számmisztikában ez a dátum a forradalmi szellemiséghez való ragaszkodást, az egyének, közösségek szabadságának megszerzését és megóvását, ezáltal pedig a térség problémáinak megoldását jelentette. A demokráciába, a többség és kisebbség kölcsönös szabadságába vetett remény hozta össze huszonkettedik alkalommal a tábor alapítóit és résztvevőit – emelte ki a politikus, aki emlékeztetett arra is, hogy 1989. december 22-én így született meg a nyári egyetem gondolata is. Smaranda Enache aggályaira válaszként kifejtette: a magyar állampolgárság biztosítása a jelenlegi viszonyok között nem az elvándorlást, hanem a szülőföldön maradást erősíti. Az elvándorlási hullám adott esetben olyan politikai fordulat folytán indulhat el, amely miatt a romániai magyarok elviselhetetlennek érzik már az itt maradást, és nem a magyar állampolgárság megszerzése következtében. Úgy vélte, hogy demokrata politikusoknak fel kell tudni oldaniuk az állami szuverénitás elve és a kisebbségi jogok közti ellentmondásokat, az összetartozásnak tehát a demokrata elveket vallók, a közép-európai államok, illetve az állam és kisebbségek szintjén is érvényesülnie kell. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke kiemelte: a bálványosi folyamat a maga útján halad előre, kiértékelések és új jövőbeli tervek, projektek megfogalmazása tekintetében. Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere Sándor Krisztina főszervezővel és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnökével egyetemben üdvözölte a tábor vendégeit, tartalmas és élményteljes időtöltést kívánva a nagy múltú nyáriegyetemen, amely ez alkalommal a megújuló magyar nemzetpolitikára, a Kárpát-medencei magyarság összefogására helyezi a hangsúlyt. Répás: az államigazgatás eddigi legnagyobb sikere Délután a magyar állampolgárság odaítélési eljárásáról, illetve ennek gyakorlati és érzelmi vonatkozásairól értekezett Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Wetzel Tamás miniszteri biztos, Nagyhajú Béla, a Bevándorlási Hivatal honosítási igazgatója, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Szász Péter, a kolozsvári Demokrácia Központ igazgatója, illetve Tiboldi László, a csíkszeredai Demokrácia Központ irodavezetője. Répás Zsuzsanna elmondta: az új magyar kormány „régi adósságot törlesztett” azzal, hogy lényegesen leegyszerűsítette a magyar állampolgárság odaítélését. – A 2004. december 5-i népszavazás szégyenét kellett lemosni. Ez mély sebet ütött, amelyet be kell gyógyítani – fogalmazott. Elmondta: a kérdéskör két koordináta rendszer köré szerveződik. Az első a kisebbség–többség, a másik pedig a kisebbség és a Magyarország közötti viszony. A második vonatkozásban döntő elem a magyar állampolgárság biztosítása. – Az intézkedés a magyar államigazgatás eddigi legnagyobb sikere – fogalmazott. Nagyhajú Béla elsősorban statisztikai adatokat közölt: valamennyi kérelem 40 százalékát a csíkszeredai, 20 százalékát pedig a kolozsvári magyar főkonzulátuson nyújtották be. – Negyvennégyszeresére nőtt a kérelmek száma az elmúlt két év átlagához képest. Ugyanakkor csak kétszeresére növekedett a kérvényekkel foglalkozó hivatalnokok száma. Közölte: a kérelmezők 50 százaléka a 21–45 év közötti korosztályhoz tartozik. – A lehető legegyszerűbb eljárást foganatosítottuk. Az elején sokan borúlátók voltak, de aztán belátták, hogy az új magyar közigazgatás bevezetése megvalósítható – fogalmazott Wetzel Tamás. A Szabadság arra volt kíváncsi, néhány esetben miért tart 5 hónapnál többet is a magyar állampolgárság megszerzése. A miniszteri biztos elmondta: a 3 hónapos határidő az elbírálási szakaszra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy az időszakot attól számolják, amikor az iratcsomó a budapesti hivatalba érkezik. – Biztonsági, nemzetbiztonsági és terrorelhárítási ellenőrzés is következik, ez több hétig is eltarthat. Előfordul, hogy ellentmondó adatok jelennek meg vagy további nyomozás szükséges. Ettől számolható az ügyintézési határidő. Az időszakot megszakítja, amikor hiánypótlásra van szükség, vagy valamely más hatóságot kell megkeresni bizonyos információk kiegészítésére. Mindig azt mondtam, hogy 4–5 hónapos kifutási időre lehet számítani. Ugyanakkor azt kérdeztük, mennyi időt vesz igénybe az úgynevezett biztonsági ellenőrzés, illetve, miben áll ez az eljárás. – Ebben az esetben nincsenek határidők. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a rendőr-főkapitányságnak el kell végeznie a dolgát – mondta. Arról is érdeklődtünk, mi az eljárás akkor, ha a magyar állampolgárságot megszerzett erdélyi magyar román nemzetiségű hölgyet vesz el feleségül, és gyermekük születik. – Ebben az esetben a külképviseleten a gyermeket csak be kell jelenteni, s elindul az anyakönyvezési eljárás. A gyermek magyar állampolgárnak születik, s az illetékes hatóság kiállítja a megfelelő anyakönyvi iratokat – fogalmazott a miniszteri biztos. KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár) 2011. július 21.Kirekesztő Tusványos?A szabadegyetem eredeti céljaitól való eltávolodással vádolják a tábor szervezőit A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői elhárítják ugyan azt a vádat, hogy az évek során a Tusványos néven ismert rendezvény kirekesztővé vált, ám a tábor első „politikai” napján csak a Fidesz meghívottjai és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői vettek részt a különböző témákban szervezett kerekasztal-beszélgetéseken. „Tusványos ragaszkodik a hagyományokhoz, de nem kényszeríthetjük hogy elmondja a véleményét az, aki nem akarja elmondani” – jelentette ki tegnap, a Tusnádfürdőn zajló 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem első „politikai” napján Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnökét – aki már az első szabadegyetemek szervezésében is részt vett – arra reagáltattuk, hogy bírálói szerint a rendezvényre mára már a kirekesztés a jellemző. Törzsök Erika magyarországi szociológus, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt szabaddemokrata vezetője a Népszabadság tegnapi számában úgy fogalmazott: kezdetekben a román–magyar történelmi megbékélés részeként határozták meg a szabadegyetemet, az évek múlásával azonban a tábor célja is, szervezői is sokat változtak. Tusványos mára „az önmagába zárkózó Fidesz-vezetés üzenetfüzetévé vált” – jelentette ki a lapnak a kisebbségkutató. Toró kérdésünkre elhárította a kirekesztés vádját. Ellenvetésként elmondta, meghívták az RMDSZ elnökét is a szabadegyetemre. „Ha Kelemen Hunor nem jön el pénteken, akkor a székét üresen hagyjuk” – magyarázta. Tábor bennfenteseknek A szervezők egyházi áldással indították útra az egész héten zajló rendezvénysorozatot, amelyen egyelőre – Toró állításának ellentmondva – úgy tűnik, hogy csak a Fidesz meghívottjai és az EMNT vesznek részt: magyar-román és magyar-magyar szempontból is „zártkörű” az idei program. Sándor Krisztina szervező az ÚMSZ-nek elmondta, „egyelőre semmi előrelépés” a román államfő esetleges látogatása kapcsán, még mindig nem tudni, hogy Traian Băsescu tiszteletét teszi-e a táborban. Idén távol maradnak a demokrata liberális politikusok is. Toró T. Tibor ennek kapcsán lapunknak úgy fogalmazott: „nem kell pánikba esni”, a távolmaradás azzal magyarázható, hogy már érződik a választási kampány előszele, és ezért nem tettek eleget a román párt politikusai a meghívásnak. Arra a felvetésre, hogy a jónak mondott Fidesz– PDL kapcsolat alapján nem járt volna-e az ideinél határozottabb figyelem a nemzetpolitikai szempontból stratégiainak tartott rendezvénynek, Toró T. Tibor azt válaszolta: a két párt viszonya most is jó, európai szinten több kérdésben is együttműködnek a felek, de „vannak olyan helyzetek, amikor nem a ráció dönt, ezért nem jöttek el a román politikusok”. Az állampolgárság tétje Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnapi beszédében emlékeztetett, hogy a könnyített magyar állampolgárság bevezetésére azért volt szükség, mert a térségben felgyorsult a magyarság asszimilációja, és az eddiginél hatékonyabb támogatáspolitikára van szükség. A kettős állampolgárság igénylésének folyamatával külön kerekasztal-beszélgetés foglalkozott. Ezen többek között részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki elmondta: előrejelzések szerint kétszázezer igénylést nyújtanak be az idén a kedvezményezettek. Ezt a nagyságrendet a helyettes államtitkár a magyar államigazgatás „sikertörténetének” nevezte, és úgy fogalmazott, ennél többet nem is lehetne elérni. Nagyhajú Béla, a bevándorlási hivatal vezérigazgatója hozzátette, eddig az összes állampolgári kérelem negyven százalékát Csíkszeredában, húsz százalékát pedig Kolozsváron nyújtották be, erdélyiek a legaktívabbak a honosítás terén. A vezérigazgató mindenkinek javasolta, hogy vegyék fel a magyar állampolgárságot, „függetlenül attól, hogy milyen vér csörgedez” a kérelmező ereiben. A magyarországi közhivatalnok többek között azért nevezte fontosnak a státusz megszerzését, mert így biztosan „lehet majd szavazni”. A szavazati jog biztosítása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette: „mi megadjuk a jogot, és aztán majd az emberek eldöntik, hogy élnek-e vele”. Németh Zsolt külügyi államtitkár hangsúlyozta, ez az intézmény nem az elvándorlást ösztönzi, hanem a helybenmaradást segíti. Ennek ellentmondott a bevándorlási hivatal vezérigazgatójának nyilatkozata, aki a magyarországi munkavállalás szempontjából fontosnak nevezte, hogy a honosítást kérők fele 21-45 év közötti, tehát aktív munkavállaló. Konszenzust remélnek Tusványos első „politikai” napját érezhetően beárnyékolta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését elutasította a bíróság. A tegnapra tervezett szakmai beszélgetések és felszólalások központi témája ugyanis az új alakulat RMDSZ-szel való együttműködése és a magyar–magyar összefogás fontossága volt. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes még a nyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a parlamenti bejutást kockáztatják az erdélyi politikai szervezetek, ha nem tudnak egyezségre jutni. A meghívott szociológusok és politológusok a Jakabffy Elemér Alapítvány sátrában cseréltek eszmét arról, milyen jövője lehet az RMDSZ és a bejegyzésre váró EMNP együttműködésének. Székely István Gergő, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa úgy fogalmazott: a Fidesz politikája „meredeken változott”, a magyarországi kormánypárt elvárja, hogy a határon túli magyar politikai pártok elkötelezzék magukat, és az azt is jelentheti, hogy a vele szövetségben lévők a nagyobbik magyar kormánypárt érdekei szerint döntsenek a román belpolitikában is. A szakmai kerekasztal központi kérdése volt, hogyan biztosíthatók az EMNP és az RMDSZ között a kiegyezés feltételei, továbbá, hogy létrehozható-e egy olyan erdélyi magyar választási párt a következő romániai választások előtt, amely biztosítani tudná a parlamenti bejutást a magyar jelöltek számára. Új Magyar Szó (Bukarest) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||