|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 291 találat | lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-240 | 241-270 | 271-291 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tomcsa Sándor 2013. október 26.Színházaink mennyiségi mutatóiA Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának volt a legtöbb nézője a tavalyi évadban az erdélyi magyar színházak közül. A társulat előadásait összesen 40 ezer néző tekintette meg. Lakosságarányosan a látogatottság szempontjából a csíkszeredai színház áll a legjobban. A művészi teljesítményük alapján Romániában és nemzetközi színtéren egyaránt a legnagyobb elismertségnek örvendő kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színház a rangsorban az ötödik és a hatodik helyet foglalja el. A Transindex hírportál és a Játéktér folyóirat által készített infografika szerint a 2012–2013-as évadban a szatmárnémeti és a marosvásárhelyi teátrumnak volt a legtöbb bemutatója, a partiumi 11 premiert jegyzett, a Maros-parti városban 9 új művet tekinthetett meg a közönség. A legnépesebb művészi személyzettel a kolozsvári színház dolgozik, itt a művészek száma eléri a 62-t. Az erdélyi magyar színházak sajtóirodáitól származó adatok szerint a 2012–2013-as évadban a szatmári társulat előadásait 40 ezer néző tekintette meg. A második leglátogatottabb színház a Csíki Játékszín volt, amelynek előadásait 39 ezren látták. A szatmárnémeti és a csíkszeredai színház lakosságarányosan is a legjobb eredményt érte el. A szatmári színháznak a 35 ezer magyar lakost számláló városban 114 százalékos mutatója volt, a csíkszeredainak ennél is jobb, 130 százalék, hiszen a székelyföldi városban 30 ezer magyar él. Harmadik helyen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata végzett 36 ezer nézővel, a negyedik helyet a nagyváradi Szigligeti Színház foglalja el 30 ezer nézővel. Továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház következik 26 ezer nézővel, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait 19 ezer néző tekintette meg. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkcióit 15 ezren látogatták, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházét pedig 14 ezer 500 néző. A sorrendben következik az Aradi Kamaraszínház (12 500), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (12 ezer), a kézdivásárhelyi Városi Színház (9 500), valamint a független teátrumként működő, a mozgásszínházat népszerűsítő sepsiszentgyörgyi M Stúdió (1 600 néző). Az előadások számát tekintve a 2011–2012-es és a 2012–2013-as évadban egyaránt a szatmári színház színészei léptek legtöbbször színpadra. A partiumi társulat tavaly 212 alkalommal játszott, a marosvásárhelyi színészek 193-szor léptek deszkára, a kolozsvári színháznak pedig 187 előadása volt. A kolozsvári társulat e mennyiségi mutató szerint az első három erdélyi színház között végzett. A meglehetősen nagy látogatottságnak örvendő Csíki Játékszínnek 154 előadása volt tavaly. A bemutatók számát tekintve a legtöbb színházban nőtt vagy stagnált az új előadások száma az előző évadhoz képest. Leglátványosabban a 2007-ben alapított Aradi Kamaraszínház növelte bemutatóinak számát: a tavalyelőtti kettő helyett tavaly már 6 új előadást vitt színre. Kolozsvár nem rontott a statisztikán, és tavaly is 7 bemutatót játszott a társulat, akárcsak az azelőtti évadban. A személyzet tekintetében első helyen a kolozsvári színház áll, amely 62 színészt, rendezőt, dramaturgot és egyéb alkotót foglalkoztat. A második helyen osztozik a székelyudvarhelyi és a temesvári színház, amelyek egyaránt 47–47 művészt foglalkoztatnak. A szatmári és a nagyváradi színháznak 43–43 művésze van. Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 21.A szülőföld szeretetére nevelő túrakalauzAz Erdővidéki Közművelődési Napok keretében öt helyszínen is bemutatták a héten Lőrincz Sándor nyugalmazott biológia tanár Erdővidéki túrautak című könyvét. A Tortoma kiadó kötete hiánypótló, hiszen legalább ötven éve nem jelent meg átfogó túrakalauz a térségről. Lőrincz Sándor jó negyven éve, mint fiatal biológia tanár került Erdővidékre Udvarhelyszékről. „Az én szülőfalum, Kápolnásfalu határos Erdővidékkel, jó szívvel jöttem ide, s ma már mondhatom, hogy valósággal fiává fogadott Erdővidék és végleg meghonosodtam itt” – mondja el a tanár úr, aki az utóbbi időkben a cserkészekkel járja a vidéket és viszi a gyerekeket megismerni szülőföldjüket. „Sokat jártam a gyermekekkel, a táborok, kirándulások során aprólékoson megismertem a vidéket. Pásztoroktól, mezőn dolgozóktól kérdeztem, ennek a pataknak, annak a forrásnak mi a neve, egyik egyet mondott, másik másat, ezeket mind összegyűjtöttem és most harminc túraút formájában feldolgoztam, elláttam térképekkel, fotókkal” – idézi fel a könyv történetét Lőrincz Sándor. Az Erdővidéki túrautak című könyv természeti érdekességeket, újonnan felfedezett legendákat, mondákat, történeteket tartalmaz, nem egyszerű turistakalauz, hanem a szülőföld szeretetére való nevelés egyik fogantyúja – tudjuk meg a szerzőtől, aki mosolyogva arra is felhívja a figyelmet, ne csak kirándulásokhoz használjuk, hanem lehet bátran olvasmányként is a könyvhöz nyúlni. Lőrincz Sándor könyvének bemutatóján csütörtökön Bardócon öt órától, Vargyason héttől lehetett részt venni. Ezen a héten tartják a 21. alkalommal megszervezett Erdővidéki Közművelődési Napokat. A baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, Erdővidék Múzeuma és a Városi Művelődési Ház rendezvénysorozata tizenegy helyszínen zajlik, a programok kicsiknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szólnak. A közművelődési napokkal a Gaál Mózes Emlékévet is lezárják, az író, iskolaalapító pedagógus, lapszerkesztő egykori szülőházának telkén emléktáblát avattak a hét elején, a baróti Erdővidék Múzeumában pedig munkásságát, életét bemutató kiállítás is megtekinthető. Csütörtökön Középajtán adták át az Erdővidék Kultúrájáért Díjat, amelyet idén Kubánda Gizella nyugalmazott pedagógus vehet át. Pénteken a baróti művelődési Házban 18 órától a Dabasi Fotóklub kiállítása nyílik meg, 19 órától Molière: A fösvény című darabját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában lehet megtekinteni. Felsőrákoson 19 órától a kultúrotthonban a bibarcfalvi Búzavirág Ifjúsági Egylet Lúdas Matyit adja elő. Szombaton este hét órától Bibarcfalván a Józsa Ferenc Kultúrotthonban Nagytata mesél. Élet az egykori Ürmösön címmel mutatja be előadását az ürmösi unitárius dalárda, az ürmösi diákok közreműködésével. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület a Baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesülettel közösen szervezi meg Baróton szombaton ugyancsak este hét órától az első Erdővidéki Huszárbált. Gy. Turoczki Emese Székelyhon.ro 2014. január 15.Sikeres évet zárt a Szigligeti SzínházNagyvárad- Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak. Beszélt az általa vezetett intézmény tavalyi megvalósításairól, és arra is kitért, milyen meglepetéseket tartogatnak a jubileumi évad hátralévő részében a nézőknek. – Szép dolog a művészet és a kultúra, de mint minden, pénzfüggő. Gazdasági szempontból milyen évet zárt a Szigligeti Színház? – Minden szempontból úgy érzem- és ezt az adatok is alátámasztják-, hogy gazdasági szempontból szép fejlődés jellemzi a tavalyi esztendőt, ami az általam vezetett intézmény működését illeti. Ami nagyon fontos: 2013-ben emelkedett a nézőszámunk, a 2012-ben regisztrált 61.600-hoz képest 69.150-re nőtt, ami 13 százalékos bővülést jelent. A fizető nézők száma is ugyanilyen arányban emelkedett. A bérletesek száma 2700-ról 3100-ra nőtt, az előadások száma pedig megközelítette a 350-et. Ezek körülbelül kétharmadát Váradon, illetve Bihar megyében, legalább húsz településen játszottuk, hiszen a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozunk. Nem csak olyan helységekbe mentünk el, ahol a magyarok többségben élnek, hanem a szórványt is kiszolgáltuk, amire külön büszkék vagyunk. Természetesen nem tudunk mindenhova eljutni a nagyobb produkciókkal, az ilyen helyekre inkább a báb- és kamara előadásokkal szállunk ki, de azért úgy érzem, teljesítettük a kötelességünket. Az előadások fennmaradó egyharmada külföldön, valamint az ország egyéb városaiban valósult meg. Elmondható, hogy a bevételünk 26 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest, melyből a sajátunk 20,3 százalékot tett ki. Ezt én egy jelentős ugrásnak tartom, az 1.050.751 lej egy nagyon szép eredmény. Pályázati források – Honnan tettek szert forrásokra, a jegy- és bérleteladásokból származó összegeken kívül? – Nagyon hatékony és erőteljes a pályázati mechanizmusunk, nagyon sok helyre pályázunk. Rengeteg olyan projektünk és együttműködési megállapodásunk létezik, melyeket az illetékes szervek szívesen támogatnak. Nem elég egy pályázatot megírni, ennek hátterében nagyon lényegre törő tartalom kell álljon. Mivel mi ezt biztosítani tudjuk, illetve nagyon sokrétű az a tevékenység, amely a színház vonzáskörében, kiegészítő programként fut, ezért a pályázataink is sikeresek. Mindhárom társulatunknak megvan a saját pályázatírója, illetve a terve, melynek alapján pályázik. 2013-ban a Lilliput Társulat 40.000 lejhez, a Nagyvárad Táncegyüttes 60.200 lejhez, míg a Szigligeti Társulat több mint 162.000 lejhez jutott a pályázatoknak köszönhetően. A forrásaink borzasztóan sokrétűek, elkezdve a román kulturális minisztériumról és az RMDSZ Communitas Alapítványától, és folytatva a sort a megyei forrásokkal, vagy a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzeti Kulturális Alappal és a Bethlen Gábor Alappal. Ugyanakkor ezek keretében több szakkollégium is működik. Persze mindig van egy egyeztetés a pályázatírók közt, hiszen nem egészséges, ha nem tudunk egymás dolgairól. Emellett én magam tisztában vagyok minden pályázattal, koordinálom a megvalósításokat, és természetesen az elszámolásokat is. – Milyen szerep jut ebben a különféle együttműködéseknek? – A bevételi forrásaink egy részét az együttműködéseinknek is köszönhetjük, sok olyan partnerintézményünk van Magyarország területén, ahová elhívnak minket és úgymond megvásárolják az előadásainkat. Emellett olyan együttműködéseket is említhetek, amelyek bérlet- vagy előadáscsere révén valósulnak meg. Tavaly együttműködtünk ilyen szempontból a debreceni Csokonai Színházzal, a kecskeméti Katona József Színházzal, a budapesti József Attila Színházzal, a szatmárnémeti Harag György Társulattal, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházzal, valamint koprodukciót hoztunk létre a debreceni Vojtina Bábszínházzal. Utóbbival a Lilliput Társulat valósított meg egy közös előadást, melyben mindkét bábegyüttes művészei fellépnek, illetve a díszlet maga pályázati támogatással készült. Úgy vélem, a felsorolt együttműködéseknek is betudhatóan teljesítettünk olyan szépen tavaly. – A tavalyi év több fesztivál miatt is emlékezetes marad… – Kiemelkedőnek tartom az általunk alapított két fesztivált, nagyon büszke vagyok ezekre. Gondolok itt az erdélyi magyar hivatásos bábegyüttesek találkozójára, vagyis a Fux Fesztiválra és A Holnap után fesztiválra. Az előző években már tanúbizonyságot tettünk arról, hogy kellő erővel és tehetséggel rendelkezünk ahhoz, hogy minőségi fesztiválokat szervezzünk, illetve befogadói legyünk ezeknek. Véleményem szerint elég sikeres volt mindkét fesztiválunk. Várakozásokkal tekintünk az idei A Holnap után fesztivál elé, ugyanis ez jubileumi évadunk keretében fog zajlani, és ennek keretében fogjuk megünnepelni színházunk névadója születésének 200. évfordulóját is, március 8-án. Jubileumi évad És ha már elérkeztünk a jubileumi évadhoz, erről csak annyit szeretnék mondani, hogy kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk rá. Február 22-én Szigligeti farsangi bált is rendezünk, mely nyilvános lesz, ennek részleteire a közeljövőben visszatérünk. Igyekszünk minden hónapban valamivel megemlékezni Szigligeti Edéről, hiszen nagyon nehéz, hogy névadónk bár, de az ifjabb nemzedék kevesebbet tud róla. Az Iskola-program által próbáljuk a fiatalokat kicsit közelebb hozni ennek a kiváló színházi embernek a történetéhez, megismertetni velük az életét és munkásságát. Tudniuk kell azt, kiről nevezték el ezt a színházat. Ezért is a jubileumi évad keretében megalapítottuk a Szigligeti Tanoda Egyesületet, amely önmagában felvállalta egy színitanoda működtetését, melynek a megnyitóján többen is részt vettek, és ami már működik négy osztállyal, 38 diákkal. Aktív munka folyik tizenöt órán keresztül minden hétvégén. Szintén a jubileumi évad keretében készülünk egy stúdiótér kialakítására, illetve felavatására, ami itt a színháztól nem messze, a régi nyomda épületének földszinti részén kerül kialakításra. Ennek a stúdiónak is Szigligeti lesz a névadója, mert a sajátunk lesz, kizárólag a mi színházunk rendelkezésére fog állni, és alkalmas lesz próbákra és előadásokra egyaránt. Ez az ezer négyzetméternyi felület fogja majd azokat a hiányosságokat pótolni, amelyek a próbatereket illetően jelentkeznek, hiszen most is két előadásnak a bemutatója előtt az egyik próba a borsi kultúrházban zajlik, a másik pedig az állami egyetem egyik helyiségében. Nem beszélve arról, hogy a stúdiódarabjainkat a bábszínházban kell játszanunk, sajnos jelenleg ez a helyzet… Nagyon fontos tehát, hogy megvalósuljon ez a Szigligeti-stúdió, igyekszünk, hogy minél hamarabb. A korábban említett, látható fejlődés ugyanis valamilyen formában a fejlesztésekben is meg kell mutatkozzon. Sikerült egy digitális mixert beszereznünk, tizenkét új mikroportot teljes rendszerrel, egy utánfutót, illetve amire nagyon büszke vagyok, egy 3,5 tonnás saját kamiont vásároltunk, hiszen az előadásszámból kitűnik, hogy milyen sokszor kell díszletet szállítanunk, és eddig nagyon sok pénzt kellett költenünk erre. – Hogy működik az Iskola-program? – Ami szintén jól működik, és a nézők, illetve a bérletesek számának a növekedéséhez is nagy mértékben hozzájárult, az a diákokat foglalkoztató Iskola-program, mely már három elemet tartalmaz. Immáron a harmadik előadásra készülnek a diákok, melynek A Magyar Kultúra Napján, január 22-én lesz a bemutatója, természetesen a jubileumi évad keretében, Liliomfi-remix címmel. Az önkéntesi programunk egy olyan szintre jutott, hogy az önkénteseink, a Szöcskék már saját kézikönyvet is terveztek, és ki is adtak, amivel tulajdonképpen intézményesítették magukat, illetve mindenféle tartalommal töltötték meg a programot. Színitanoda A harmadik programunk pedig maga a színitanoda, melynek keretében olyan diákokkal foglalkozunk, akik egy kicsit tartalmasabban és bővebben szeretnének a színháztudománnyal foglalkozni. Ennek kapcsán büszkék vagyunk két együttműködési megállapodásunkra. Az egyik a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem táncművészeti szakával valósul meg. Egy végzős koreográfus osztály hallgatói közt pályázatot hirdettünk, és 2014 júniusában bemutatásra kerül egy táncjáték, amelyet megpályázott és elnyert egy végzős diák. Ehhez mi a Nagyvárad Táncegyüttest és a kellő infrastruktúrát biztosítjuk. Egy következő együttműködés szintén a Művészeti Egyetemmel közösen, valamint az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal valósul meg, országos drámaíró pályázatot hirdetünk három kategóriában. Az egyik a szívemhez legközelebb álló, első drámaírók pályázata, azoké, akiknek nyomtatásban még nem jelentek meg színművei. Ezt a pályázatot a Művészeti Egyetem rendezői szakos végzős hallgatói közt fogjuk meghirdetni, és a nyertes rendezi majd meg a készterméket, mely a Szigligeti-stúdióban kerül bemutatásra. – Mi a helyzet a nyári színházzal? – Tavaly hirdettünk egy olyan programot, hogy Szigligeti nyári esték, amelynek a keretében különböző eladásokkal kedveskedtünk a közönségnek. Ezek könnyebb hangvételű musical és operett slágereket tartalmaztak, magyarországi fellépőkkel. Próbálkoztunk a nyári színházban megtartani ezeket, de a helyi önkormányzat bár rendelkezésünkre bocsátotta a teret, megjegyezte, hogy az ott elvégzendő, és akkor éppen zajló munkálatok miatt nem vállalja a felelősséget azért, hogy gyakorlatilag a közönség szempontjából biztonságos a helyszín. Ezzel áthárították ránk a felelősséget, amit mi nem vállaltunk fel, és ezért a színház termében tartottuk meg ezeket az előadásokat. Feltételezem, hogy a várbeli munkálatok egyszer befejeződnek, és nagyon remélem, hogy egyszer mégis úgy dönt az önkormányzat, hogy kezelésbe adja szakavatott intézményeknek az ottani teret. Akkor lehet oda ugyanis hatékonyan egy elképzelést és egy egész nyári évadot tervezni, ha azzal az ember teljes mértékben rendelkezik vele. Ha mindig újra és újra ki kell bérelni a teret, abból csak problémák származhatnak, ráadásul azt műszaki szempontból is alkalmassá kell tenni az előadásokra, ami egy bizonyos stratégia kidolgozását igényli. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro, 2014. január 25.A Székely Könyvtár eddig megjelent kötetei:1. Székely népballadák 2. Mikes Kelemen: Törökországi levelek 3. Tamási Áron: Ábel a rengetegben 4. Bözödi György: Székely bánja 5. Kányádi Sándor:Válogatott versek 6. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae 7. Benedek Elek: Székely népmesék 8. Tamási Áron: Ábel az országban 9. Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések 10. Farkas Árpád: Válogatott versek 11. Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus 12. Tomcsa Sándor: Válogatott írások 13. Tamási Áron: Ábel Amerikában 14. Balázs Ferenc: A rög alatt 15. Király László: Válogatott versek 16. Székely népdalok 17. Kővári László: Székelyhonról 18. Márton Áron: Válogatott írások és beszédek 19. Szabó Gyula: Válogatott novellák 20. Páll Lajos: Válogatott versek A könyvek egységára 35 lej, megvásárolhatók vagy megrendelhetők a Székelyföld szerkesztőségében, a következő címen: 530170 Csíkszereda, Tudor Vladimirescu u. 5., telefon: 0266 311 026, 0746 195 413. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. március 1.Székely népdalok (Székely Könyvtár)Igen, a népdalok sóhajtásában évszázados örömök, bánatok, szerelmek, vágyak szabadulnak fel a maguk egyszerűségében. Felismerjük a népdal hangját, hiszen bennünk él, ereinkben kering, szívünkben lüktet. Magunkra lelhetünk benne, mert a népdal nem más, mint „a magyar lélek tükre”. Sokan és sokáig énekelték őket, mindenkié voltak, s számtalan avatott kéz alatt csiszolódhattak tökéletes formákká, dallamokká az évszázadok alatt. És ebben rejlik tiszta erejüknek titka. Közösségi művészet, állapítják meg ma a szakértők, de tudjuk azt is, hogy annak idején az emberek önmaguknak, a maguk módján énekeltek, úgy „tanulták” a művészetet, hogy közben fogalmuk sem volt arról, hogy az tényleg művészet. Azóta megváltozott a világ, megváltoztak a körülmények, ma már a múlté az az életforma, amelyben létrejöttek. Ritkán énekelnek, ritkán énekelünk magunknak, pedig hűséges társunkká fogadva otthont teremthetnénk velük a lelkünkben. Ezekkel a gondolatokkal bocsátjuk útjára jelen gyűjteményünket, melybe közel száz, Székelyföldön és Bukovinában lejegyzett népdalt válogattunk. Azzal, hogy csak szövegeket közlünk, nem kérdőjelezzük meg a dallam és a szöveg egységét, hiszen tudjuk, hogy a dallamától elválasztott népdal csonka, de meggyőződésünk, hogy ebben az egységben a szöveg hordozza az eszmei tartalmat. Válogatásunkkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a szövegek szépségére, tartalmi gazdagságára s azokra a költői talentumokra, akik sallangtól mentes egyszerűséggel, hitelességgel emelik népdalainkat a legmagasabb művészi tökéletességre. Gondoljuk, a gyűjtemény egyetlen székely otthonból sem hiányozhat. Mirk Szidónia Kata A Székely Könyvtár eddig megjelent kötetei: 1. Székely népballadák 2. Mikes Kelemen: Törökországi levelek 3. Tamási Áron: Ábel a rengetegben 4. Bözödi György: Székely bánja 5 Kányádi Sándor: Válogatott versek 6. Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae 7. Benedek Elek: Székely népmesék 8. Tamási Áron: Ábel az országban 9. Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések 10. Farkas Árpád: Válogatott versek 11. Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus 12. Tomcsa Sándor: Válogatott írások 13. Tamási Áron: Ábel Amerikában 14. Balázs Ferenc: A rög alatt 15. Király László: Válogatott versek 16. Székely népdalok 17. Kővári László: Székelyhonról 18. Márton Áron: Válogatott írások és beszédek 19. Szabó Gyula: Válogatott novellák 20. Páll Lajos: Válogatott versek. A könyvek egységára 35 lej, megvásárolhatók vagy megrendelhetők a Székelyföld szerkesztőségében a következő címen: 530170 Csíkszereda, Tudor Vladimirescu u. 5., telefon: 0266 311 026, 0746 195 413. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. április 4.Nőileg: bemutatják az erdélyi nők világátMegszületett az erdélyi nők magazinja, Nőileg néven. Az önerőből, elszántságból és szenvedélyből megalkotott lap tartalma olyan űrt tölt be, amelyet a magyarországi női magazinok variációi még nem tudtak érinteni, ugyanis a Nőileget erdélyi nők írják az erdélyi nőknek – így mutatta be a szerkesztőség az első évfolyam első számát csütörtök délután a székelyudvarhelyi Gondűző Szállodában. A nő teremtésének legendájával buzdította eredményes munkára a Nőileg szerkesztőségét Fincziski Andrea, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze, aki átvette lapbemutató moderátori szerepét. Sokkal több érzelem áll a Nőilegben – mondta el Sebestyén Kinga felelős kiadó, hozzátéve, a lap tartalma tükrözi azt, hogy miként látják az újságírók a körülöttük lévő világot. Hatalmas lelkesedéssel dolgozott a szerkesztőség összes tagja, szívüket-lelküket adták a minőségi tartalomba, emellett érzés kapcsolódik minden íráshoz, ugyanis mindegyik rovathoz hasonló felfogású újságírók csatlakoznak – magyarázta lelkesen a felelős kiadó. Áttekinthető, ízléses köntösben, igényes fotókkal gazdagítva találkozhatnak Asztalos Ágnes, Barabás Blanka, Forró Gyöngyvér, Kovács Eszter, Lázár Emese, Lévai Barna, Magyari Tekla, Takáts D. Ágnes, Trella-Vásárhelyi Gyopár, Vetési Júlia és Visky Anna írásaival. A szerkesztőség tagjai egyenlő arányban képviselik Erdély régióit az ezentúl minden hónap első hétfőjén megjelenő hatvanoldalas magazinban, mely jelenleg tízezer példányban jelent meg. Minél több téma bemutatása mellett céljuk volt, hogy közelebb kerüljenek az olvasókhoz, ezt a jövőben találkozókkal is fokoznák, valamint számos nyereménnyel – mondta el Jakab Ildikó értékesítési és marketingfelelős. Az őket is érdeklő témákat ragadták meg, ezt több hónapos kialakítási folyamat előzte meg, hiszen fontos volt számukra az egyéni érdeklődés és a tartalom összehangolása, így a lapban nem találhatók átvett írások – részletezte Zörgő Noémi, a magazin főszerkesztője. A Farkas Boglárkával készített interjút ajánlotta az olvasók figyelmébe, emellett Dávid Botond székelyudvarhelyi fotográfussal, valamint a hónap pasijával, Bányai Kelemen Barna színművésszel készített interjút olvashatnak a lap hasábjain. A művészetek változatos világát mutatták be a lap Kultúrkoktél rovatában, és saját környezetük lelki oldalát érintették az Egyensúly rovatban. Nem csak a nőket érdekelheti a gasztronómia világa, a férfiak figyelmébe többek között a székelyudvarhelyi Pethő Étterem szeretett szakácsa, Manci néni által készített hagyományos húsvéti lakoma bemutatását ajánlotta a főszerkesztő. Több oldalnyi színes ruhakölteménnyel kedveskedik a lap, a TrenDíva rovat külföldi, nyugati trendeket mutat be erdélyi fűszerezéssel, hazai divattervező gardróbjából meríthetnek ihletet az olvasók, de Kolozsvár utcáin sétáló hölgyek összeállításaival is megismerkedhetnek. A mindennapi hősök bemutatására is törekednek: a Közelről rovat érzékeny és egyben nehéz témája a magazinnak, bizonyítva, hogy a nőiesség nemcsak könnyed hangulatú cikkekben összegezhető, hanem társadalmi kérdéseknek teret adva is, érintve a valós problémákat. Hétfőtől az erdélyi nők felfedezhetik a Nőileg többi témáját is – hangzott el a bemutatón, kiegészítve: remélik, hogy az érzelem-teli, lelkes szerkesztőkhöz hasonló felfogású olvasóközönség csatlakozik. Veres Réka. Székelyhon.ro 2014. április 10.Szombaton adják át az EMKE-díjakat KolozsváronGazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Éves közgyűlése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2014-es díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végző személyiségeknek. Az elismerésben részesülők listáját honlapján tette közzé az EMKE. Az erdélyi táncház-mozgalomban nyújtott tevékenységéért és a kalotaszegi magyar népdalkincs megőrzéséért, hű tolmácsolásáért Lengyel László népdalénekesnek adományoz Kacsó András-díjat az egyesület. A munkáskultúra kutatásában elért eredményeiért és szerkesztői tevékenységéért Ilyés Sándor kolozsvári néprajzkutatót részesíti Bányai János-díjban. A szórvány és a belső anyaország szerepét betöltő Székelyföld identitásőrző kulturális kapcsolatának intézményesített megteremtéséért Tamás Sándornak a Kovászna megyei önkormányzat elnökének adományozza a Kun Kocsárd-díjat. Az erdélyi magyar zenei életben kifejtett több évtizedes művészi, ismeretterjesztői és oktatói munkásságáért Benkő Judit Emese a kolozsvári rádió szerkesztője kaphatja a Nagy István-díjat. A közművelődés terjesztésének és a korszerű színházi formanyelv kimunkálásának szolgálatában szerzett érdemeikért, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos nagyváradi színművészeknek adományozza a Bánffy Miklós-díjat a Kiss Stúdió Színház megalakítása huszadik évfordulóján. Sokoldalú, minőségteremtő, a régió színházi kultúráját kiteljesítő alkotó munkájáért Barabás Árpád a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze veheti át a Kovács György-díjat. A korszerű színházi formanyelv kimunkálásában vállalt szerepéért, alakításainak műfaji változatosságáért Varga Csillát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét részesíti az egyesület Poór Lili-díjban. A képzőművészeknek szánt Szolnay Sándor-díjat több évtizedes művészi munkássága elismeréseképpen Nagy Enikőnek, a zománcművészet nemzetközi hírű kolozsvári mesterének, a rekeszzománc első erdélyi művelőjének adományozza az szervezet. Az EMKE a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848-49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért Demeter Lajost, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter könyvtár könyvtárosát jutalmazza Monoki István-díjjal. A hitelességre és pontosságra törekvő történész-levéltárosi szakmai munkásságáért, önzetlen népművelői tevékenységéért, a Bányavidék múltjának megismertetéséért és népszerűsítéséért Balogh Béla nagybányai helytörténész veheti át a Kőváry László-díjat. Az ernyőszervezet a közvéleményt pozitívan alakító, a hagyományokat tisztelő és az újra érzékeny riportjaiért, interjúiért Ferencz Zsoltot, a kolozsvári Szabadság napilap riporterét tünteti ki Spectator-díjjal. A Mikó Imre-díjat Vita László kolozsvári vállalkozó kapja a gazdasági téren nyújtott kimagasló eredményeiért, és a közösséget segítő kitartó munkásságáért. A szombati ünnepségen az EMKE díszoklevelét kapja a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, melyet a muravidéki magyarság szellemi életének fellendítéséért, az összmagyarság vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásért, a hagyományok visszahonosításáért tart erre érdemesnek az erdélyi művelődés ernyőszervezete. Úgyszintén díszoklevéllel ismeri el az egyesület az idén hatvanéves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztőségét a közösség hiteles tájékoztatásáért, a magyar kulturális, művészeti, társadalmi életének és törekvéseinek a szolgálatáért. MTI 2014. április 16.Csak az autonómia elve mentén lehet méltányossá tenni a nemzeti közösségek kulturális támogatásának rendszerétAz erdélyi magyar kulturális rendezvények szervezői, illetve intézmények vezetői azzal szembesültek az elmúlt héten, hogy egyikük pályázata sem nyert támogatást a Román Kulturális Alaptól. Olyan, az elmúlt években sikeresnek bizonyult, tízezreket megmozgató eseményekről és fontos kulturális intézményekről van szó, mint például a Kolozsvári Magyar Napok, a marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, az Alter-Native filmfesztivál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Filmtett folyóirat, a Vásárhelyi Forgatag, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a kolozsvári Szent István-napi Nemzetközi Néptánc-találkozó és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Sajnálatos módon a magyar rendezvényeket és intézményeket a támogatottak köréből kizáró döntések egy hónappal azt követően kerültek kihirdetésre, hogy a kulturális szaktárca élére – amelynek a Román Kulturális Alap alárendelt – Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, egyik államtitkári tisztségébe pedig a szintén RMDSZ-es Hegedüs Csillát nevezték ki. A helyzetet az sem orvosolja, hogy a Kulturális Alap vezetőjét Hegedüs szerint nemsokára leváltják, utódja pedig majd jobban odafigyel a tárcavezetők vélt vagy valós elvárásaira. Az Erdélyi Magyar Néppárt álláspontja szerint a hosszú távú, méltányosságot garantáló megoldás csakis strukturális változtatással és a kulturális autonómia elvének gyakorlatba ültetésével biztosítható. A szaktárca felügyelete mellett létre kell hozni egy Romániai Magyar Kulturális Alapot, amely az erdélyi magyar közösség kulturális programjaira számarányosan elkülönített állami támogatási keretet – szintén pályázati úton – egyetlen illetékes intézményként elosztja. A pályázatokat egy olyan testületnek kell elbírálnia, amelyben az erdélyi magyar kulturális, civil és politikai szervezetek, valamint a történelmi egyházak képviselői kizárólag szakmai szempontok alapján döntenek a támogatások elosztásáról. Hasonló módon kellene kezelni a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa által a nemzeti közösségeknek juttatott állami költségvetési támogatásokat. Nem tartjuk sem megfelelőnek, sem méltányosnak, hogy egy politikai szervezetnek – RMDSZ – vagy az általa létrehozott, ennélfogva erős politikai kötődésű Communitas Alapítványnak legyen kizárólagos joga dönteni a magyar közösségnek járó éves állami támogatás felhasználásáról és szétosztásáról. Az Erdélyi Magyar Néppárt felkéri az RMDSZ illetékeseit, hogy parlamenti és kormányzati szinten tegyék meg a szükséges lépéseket a Romániai Magyar Kulturális Alap létrejötte és működésének biztosítása felé, hiszen ezzel a programjában is szereplő kulturális autonómia megteremtésének szelleme szerint cselekedne. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében Toró T. Tibor elnök, Benedek Erika alelnök. Nyugati Jelen (Arad) 2014. augusztus 2.A kultúra mint eszköz, avagy hogyan lehet Bercsényinek lovasszobrot állítani BukarestbenKultúra mesterfokon, versengés vagy kiegészítés címmel zajlott érdekes beszélgetés Tusványoson a Cseh Tamás-sátorban: ezúttal sem a címet teljesen fedő témában, hiszen az előadást levezető Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója eleve mellőzte a versengést – amúgy okkal, hiszen a bemutat(koz)ott kulturális intézmények az együttműködést választják szívesebben, semmint a versenyt. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kezdte a bemutatkozások sorát, kiemelve: feladata a magyar nyelv által összekötött népet kultúrája révén összetartani. Sokágú és nehéz ez, egyik súlyos gond a szórványban élő magyarság kérdése, e vonatkozásban az a legkevesebb, hogy a gyerekeket benne kell tartani a magyar nyelv által adott kulturális közegben. Másik gond a világsajtó által fakasztott, Magyarországot lejárató politikai hírek ellensúlyozása kultúrával – ilyen körülmények között felértékelődik a kultúra szerepe – hangoztatta az államtitkár. Lövétei Lázár László főszerkesztő a Székelyföld kulturális folyóirat ismertetésekor kiemelte, a Kárpát-medencei magyar folyóirat-kultúra hungarikum, amennyiben tizenöt-húsz lapot szerkesztenek a magyar nyelvterületen ugyanazokkal a szerzőkkel, meg sem próbálva saját arculatot, identitást kialakítani, és ez „oltári nagy baromság”. Ezzel szemben a Székelyföld a nevében meghatározott régió sajátosságait igyekszik olvasói elé tárni, kiemelt helyet biztosítva például a helytörténeti írásoknak. Vitézy Zsófia, a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatója a belgiumi helyzetet vázolva elmondta, ez ideig többnyire más, nagyobb rendezvényekre rácsatlakozva próbálták „eladni” a magyar kultúrát, mostanában kezdik bejáratni a saját, magyar nyelven tartott rendezvényeiket, ezek közönsége a Brüsszelben dolgozó négy-ötezer magyarból, illetve az ott megtelepedett ‘56-os menekültekből, leszármazottaikból tevődik össze. Az intézet igazgatója is említette mint „kényesebb kérdést” az államtitkár által felvetett sajtóproblémát, hozzátéve, olykor elég nehéz bizonyítani: nem minden úgy van, ahogy a hírekben megjelenik. Doncsev Toso a bulgáriai Magyar Kulturális Intézet vezetőjeként teljesen más állapotról számolhatott be, Bulgáriában ugyanis nincs magyar kisebbség, olyan harminc, negyven család gyűl össze húsvétkor, karácsonykor, de a bolgárok kulturális nagyhatalomnak tartják Magyarországot, követendő és követhető példaképnek. Ismét különleges a helyzete a bukaresti Magyar Kulturális Intézetnek, hiszen románoknak kell magyar kultúrát eladniuk Bukarestben – na jó, nemcsak a román fővárosban, hanem országszerte, Erdélyben kiemelten, de el egészen Kisinyovig is –, ismertette az intézet kihívásait Kósa András László. A számos, általa felsorolt példa közül kiemelendő az a kultúrdiplomáciai cselszövés, melynek eredményeként Bukarestben Bercsényinek lovasszobrot állíthatnak. A történet azzal kezdődött, hogy – most már a román történészek által is egyre inkább elfogadott változatként – a bukaresti Berceni lakónegyed a szabadságharc leverését követően ott állomásozó Bercsényi-huszárokról kapta a nevét, és a bukaresti Magyar Kulturális Intézet ennek tudatosítására szándékozott emléktáblát közterületre kihelyezni. Megelőzendő a „miért nem lehet” megközelítést, a bukaresti Francia Kulturális Intézettel, majd a nagykövetséggel is felvették a kapcsolatot, a Bercsényi név ugyanis Franciaországban nagybecsű: nem Bercsényi Miklós kuruc főgenerális, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója, hanem László nevű fia révén, kit a francia huszárság megteremtésének elismeréseként 1758-ban Franciaország marsalljává neveztek ki. Nos, előadván a Bercsényi-emléktábla ügyét, a francia nagykövet azt mondta: nem, mi nagy nemzet vagyunk, nem egy táblát dugunk el valahol, hanem egyenesen lovasszobrot állítunk. Amit nekünk nem, a francia államnak minden bizonnyal sikerül kiviteleznie Bukarestben. Mintegy összegzéseként az elhangzottaknak, Hoppál Péter államtitkár nyomatékosította: a magyarságnak lélekszámát meghaladó kulturális üzenete van a világban, és ezt gazdasági haszonra is lehetne váltani – ehhez pedig rengeteg eszköz áll rendelkezésre, csak tudni kell bánni velük, tette hozzá. Az erdélyi tárgyi és szellemi örökség például a helyi értékfeltárások révén bekerülhet az egyetemes magyar kultúra tárházába, így azt nem tudja kisajátítani a román állam. Váry O. Péter, Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. augusztus 28.A mese meghaltKultúrhökkeneteim. „A mese meghalt” – írta Ady Endre. Legalábbis Erdélyben, Székelyhonban - írom én. Tamási-darabot már csak Udvarhelyen játszanak az új évadban Olvasom az erdélyi származású írógeneráció egyik legismertebb fiatal képviselőjének, Székely Csabának a nyilatkozatában, hogy le kell számolnunk a bennünk élő Erdély-képpel. Mármint nekünk, olvasó magyaroknak, akik ritkán jutunk el oda. A tündérmesék kora lejárt. Tamási Áron szerethető hősei, Szabó Dezső kétségbeesett, a magyarságukat elveszteni nem akaró alakjai, Nyírő csodára szánt hargitai asszonyai nincsenek többé. Erdély és Székelyföld a munkanélküli, nyomorgó emberek hazája ma már, alkoholisták, csak káromkodva képesek megszólalni, tömeges a családon belüli erőszak. A hargitai falvak elnéptelenednek, az erdőket kivágják, ami még maradt, azt betemeti a trágya. De még így is jobb ma értelmiséginek lenni Romániában, mint itt, Magyarországon. Mert itt diktatúra van, ott meg nem. Itt, aki a kormányt kritizálja, a magyarságot, a nemzetet sérti meg – mondja Székely Csaba, és ez nem jól van így. Minden valamirevaló művészet kritikus a politikai rendszer hibáival szemben. És ebben igaza van, nem is lehet másképp, évezredes közhely ez. A román kormány toleránsabb a művészeivel, mint a magyar. Hagyja magát kritizálni, ez meg itt Budapesten nem. Gondolom, ezek után hazaköltözik minden feldúlt erdélyi író vagy művészember, aki valamilyen tévedés folytán az anyaországba jött. Szomorú ez. Mi lesz velünk nélkülük? Az erdélyi hivatalos színjátszás már régen leszámolt a nemzeti érzés problematikájával. Eltaposta, kész. Kelemen László jó kétszáz évvel ezelőtt küzdött a magyar színházi kultúra megteremtéséért, de az igazi eredményeket már akkor is Kolozsváron érték el. Amikor mindennél fontosabb volt a magyar íróknak, művészeknek, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra ne hulljon végképp bele az időbe – az erdélyi színházcsinálók adták ehhez a munkához az erőt, a hitet. Hogy aztán amikor a pesti feltételek is megteremtődtek, az addig Erdélyben játszó színészek egy része tehetségét adja a továbbiakhoz. Tündérmese volt ez, de igaz. Trianon után aztán fordult a helyzet, a magyar lap- és könyvkiadásnak kellett segíteni, hogy az ottani művek méltó módon megjelenhessenek, hogy a pesti színházakban ünnep legyen egy-egy erdélyi szerző bemutatója. A kommunista időkben néma, cinkos összeesküvés volt együtt lenni itthoni és ottani magyarnak. Tizenkilenc évesen kötelességünknek éreztük, hogy eljussunk Kolozsvárra, Harag György valamely rendezésére, és együtt tüntessünk az előadást éltető tömeggel. Aztán utána lakásokon folytassuk a szeánszokat, hitben, nemzeti öntudatban erősítve egymást. Aztán jött a rendszerváltás, és a globalizáció liberális bajnokainak egyik legfontosabb célja lett ezt az érzést, ezt a nemzeti identitást megszüntetni, megölni. És sajnos, ez jobbára sikerült is. Átnéztem a külhoni magyar színházak jövő évi műsortervét. Mindenhol művészi tenni akarás, megfelelni vágyás a hivatalos kritikai elvárásoknak, hisztérikus igyekezet, hogy a magyar kritikusok díját megkaphassák, vagy minél jobban szerepeljenek valamely román alternatív fesztiválon. Egyedül a Tomcsa Sándor Színház visz színre egy új Tamási Áron-adaptációt, a többi műsora még közvetve sem kötődik az erdélyi klasszikusokhoz, azokhoz, akik nyelvben, nemzetben, érzetben megőrizni akartak valamit, ami akkor és ott fontos volt. Ma és itt már nem fontos. A ma is ritka tehetségű erdélyi színészek és rendezők részben nem hisznek saját irodalmi hagyományaikban, részben egzisztenciálisan-művészileg ki vannak szolgáltatva a kolozsvári nagy hatalmú direktornak, aki osztja az észt. És különben is? Mit akarok?! Magyarul játsszák az ismert amerikai bulvárszerző vagy a francia abszurd író darabjait! Magyar nyelven szól a színpad. De magyar lélekkel szól-e? És ha nem, fontos, hogy nem? Lehet, hogy hülyét csinálok magamból ezen eszmék hangoztatásával? Tényleg hazug mesében élek, ahogy Székely Csaba mondja? Hazug, idióta közhelyekben élünk, ha a klasszikus erdélyi írók csoda-gyönyörű munkáit hiányoljuk a színházakból? Lehet. Ugyanebben a hibában él ezek szerint az egyik legnagyobb erdélyi egyetem rektor asszonya is, aki szomorúan mesélte el, hogy nincs már közük az ottani színházhoz. Vagy a szabadkai tanító, aki elvesztette a hitét a színházban. Vagy az a több autóbusznyi közönség, amely másfél napot utazott, hogy láthassa A jézusfaragó ember előadását Pesten? És sorolhatnám tovább. Igen, ezek az emberek korszerűtlenek lettek. Igényeikkel, nemzettudatukkal, elhivatottságukkal. Valakik, valahol nagyon örülnek, hogy sikerült olyan vírust kitenyészteni, amely a nemzeti hovatartozásnak ezt a fajta, s egyébként egészséges érzését kiöli az emberből. És ezért még nem is okolhatjuk azokat, akik már nem tudják, miről beszélek. Székely Csabát sem, ő az új generáció, a legnagyobb jó szándékkal műveli, amit művel, tehetséges, jó író is, nincs ebben hiba. Ez már az új kor szele. Én rosszul vagyok ettől a széltől, de ez magánügy. Törődjünk bele, hogy az erdélyi magyar írók szinte teljes serege már nem csak testben pusztul a sírban. Áprily, Bánffy, Dsida, Karácsony Benő, Hunyadi, Reményik, Benedek Elek, Jékely, Csíki, Tomcsa, Páskándi, Székely János, Kemény, Szilágyi, Jakab, Nyirő, Tamási, Sütő, Wass Albert, Varró Ilona, Makkai és a többiek neve mellé a sírkövön alá lehet húzni erősen a halál idejét. Meghaltak ők, meghalt a mese. S ha már Adyval kezdtem, fejezzem is be vele: „Mi voltunk a földnek bolondja, / Elhasznált, szegény magyarok, / És most jöjjetek, győztesek: / Üdvözlet a győzőnek.” Pozsgai Zsolt, Magyar Hírlap 2014. szeptember 10.Elhunyt Dehel GáborA kolozsvári színész-rendezőt íróként is ismerhettük, Székelyudvarhelyen is sokat rendezett, illetve játszott. Az ismert színész-rendezőt 74 éves korában érte a halál hétfőn. Dehel Gábor 1940. április 29-én született Szatmárnémetiben, 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színész volt, de a nyolcvanas években rendezői szakot is végzett Bukarestben. A kilencvenes években kezdett rendezni a Kolozsvári Magyar Operában, többek között Huszka Jenő Mária főhadnagyát, illetve Kacsóh Pongrác János vitézét vitte színre, ugyanakkor Erkel Ferenc összes operáját színpadra állította. A színészet és a rendezés mellett Dehel író is volt, hiszen több novelláskötete is megjelent, de készített színészportrékat is (például Bisztrai Máriával, Petru Groza színész-lányával is készített egy interjúkötetet, és Márton Melindával is), illetve riportokat, színházi cikkeket és drámákat is írt. Két regénye, a Kulisszatitok (1974) és az Öngól (1980) is megjelent. Munkásságáról, pályafutásáról ebből a Szabadság napilapnak adott, néhány évvel ezelőtt interjújából is sokat meg lehet tudni. Dehel Gábor a kétezres évek elején több évig játszott és rendezett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szanházban is. Színészként a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban a Méltóságos urat, a Don Juanban a címszereplő apját, a Sorin Militaru által rendezett Sirályban pedig az öreg Szorin Pjotr Nyikolajfevicset alakította. Ő rendezte a Viktória (2001), a Mágnás Miska (2002), a Csárdás (2003) operetteket, illetve A szabin nők elrablása (2004) című zenés bohózatot is. KATONA ZOLTÁN Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. – Kolozsvár Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2014. szeptember 11.Történet esernyővel, bőröndökkelBábtagozatot hoz létre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban három színész Nagy Regina rendező vezetésével. Körülbelül két hete kezdték próbálni első darabjukat, a Szász Ilona kortárs drámaíró műve nyomán készülő Cókmók avagy a morgolódó szekrénymanó című bábelőadást, amelyet szeptember 24-én mutatnak be. A produkcióban bunraku-, botos, illetve kesztyűbábokat is használnak, pantomimmal fűszerezve. A felkészülés a Művelődési Ház előterében zajlik, a produkcióban részt vevő színészek – Márton Réka, Vidovenyecz Edina, Szűcs-Olcsváry Gellért –, illetve a közreműködők egyaránt lelkesek: ott jártunkkor, a próba lejártával is hallgatták, dúdolták a Nagy Csongor szerezte zenét, illetve játszatták a nemsokára bemutatásra kerülő bábokat, amelyeket Bandura Emese, a Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozatának jelenlegi vezetője alkotott meg. Mint kiderült, ezek mind rendkívül értékes, egyedi darabok, képzőművészeti alkotások, amelyek elkészítéséhez kiemelten fontos az alapanyagok gondos kiválasztása: általában nem használnak műanyagot. Mint Nagy Regina, a darab rendezője kifejtette, a kezdeményezés részvevői számára izgalmasan újszerű a kísérletezés, és az, hogy mi mindent el lehet mesélni három régi bőrönd segítségével, vagy hányféle felhasználási módja lehet egy darabban egy esernyőnek. A helyi bábtársulat létrehozására a székelyudvarhelyi színház vezetősége két éve kérte fel Nagy Reginát, a szatmári bábtagozat megalapítóját, aki örömmel vállalkozott a feladatra. Mint elmondta, Udvarhelyen könnyebb a dolga, mint tizenegy éve a partiumi városban volt, hiszen a szatmárnémeti színház eleinte nem igazán támogatta a kezdeményezést, és jó három-négy évig harcolni kellett annak elfogadásáért. Az új társulat születésénél bábáskodni jóleső érzés számára – a csapat célja eloszlatni az itthoni közönség azon tévhitét, hogy a bábszínházi tevékenység azonos az óvodai bábozással, és hogy a bábjáték célcsoportja csakis a legfiatalabb korosztály lehet. Mint a rendező elmondta, a bábszínház is egy a színházi műfajok közül – a marosvásárhelyi művészeti egyetemen működik külön bábszínésztagozat –, csak itt a szöveg vagy tánc helyett a tárgyak, illetve a képzőművészet kerülnek a figyelem középpontjába, a színészek azok által közvetítik az üzenetet. Ez a prózai színházi színészeknek olykor igen komoly kihívást jelenthet, hiszen a közönség figyelmét saját magukról a bábokra kell irányítaniuk, esetenként „láthatatlanokká” kell válniuk azok mögött, mert bár paraván nélkül játszva jelen vannak a színpadon, a történet főszereplői az életre keltett tárgyak – magyarázta Nagy Regina. Hozzátette, a bábszínház igen jelentős múltra tekint vissza, és eredetileg kimondottan a felnőtteknek szólt: a japán eredetű kabuki színháztól eredeztethető, a magyar kultúrában vásári bábjátékok formájában honosodott meg, amely a nemesek kigúnyolását célozta. Az utóbbi évtizedekben a hangsúly a gyerekdarabokra tevődött, ennek tulajdonítható, hogy a bábszínház műfaját sokan tévesen az óvodai bábjátszással azonosítják. Bálint Kinga Katalin, Krónika (Kolozsvár) 2014. október 28.Félidejénél tart az országos színházi fesztiválKét alkalommal játssza Az ördög próbája című produkcióját (rendező: Radu Afrim) ma délután és este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bukarestben, a Romániai Színházi Szövetség (UNITER), a kulturális minisztérium, a város polgármesteri hivatala és az ArCub központ szervezésében zajló XXIV. Országos Színházi Fesztiválon. Szintén ma tekinthető meg a kolozsvári Román Színház Amalia respiră adânc című előadása (r.: Tudor Lucanu), majd holnap és holnapután az Aureliu Manea-trilógiát (r.: Tompa Gábor) nézhetik meg a jelenlévők. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban Silviu Purcărete által színre vitt Viktor, avagy a gyermekuralom szombaton és vasárnap volt látható a Bulandra Színház Toma Caragiu termében, míg pénteken, szintén két alkalommal vendégszerepelt Bukarestben a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház (Szebb az élet halál után, írta és rendezte: Mihai Măniuţiu). Szabadság (Kolozsvár) 2014. november 11.Megvannak a dráMÁzat II. verseny nyerteseiEredményt hirdettek a hétvégén a szervezők a dráMÁzat II. drámaíró versenyen, ahol a zsűri 152 pályamű közül választotta ki a nyertes alkotásokat. A nagyváradi Szigligeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által szervezett versenyen három kategóriában hirdettek győztest. A Debüt kategória drámái közül a zsűri döntése alapján Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című műve került ki győztesként. A dráMAíró kategóriában Szmodis Jen Ultimátum című drámája, a románul írt drámáknak kiírt draMAutor kategóriában pedig Laurenţiu Budău Apocalipsa vine de pe Facebook (Az apokalipszis a Facebookról érkezik) című műve bizonyult a legjobbnak. A versenyt idén is nagy érdeklődés övezte, összesen 152 pályaművel neveztek be többségében Magyarországról és Romániából, de érkeztek pályázatok Ukrajnából, Szlovákiából és Nagy-Britanniából is. A szervezők korábbi közlése szerint a Debüt kategóriában legjobbnak ítélt művet a tervek szerint a Szigligeti Színház tűzi műsorra az idei évadban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egyik rendez szakos diákjának rendezésében. A másik két kategóriában a legjobbnak ítélt alkotásokat a pályázatot kiíró színházak a 2015–2016-os vagy az azt követ évadban mutatják be. Krónika (Kolozsvár) 2014. november 18.Tamási „más világa” a TháliábanKét hete a bukaresti Országos Színházi Feszitválon (FNT) lépett fel a Tomcsa Sándor Színház társulata, hétfőn pedig a székelyudvarhelyi teátrum Rendes feltámadás című, Tamási novellája alapján készült előadása nyitotta meg a budapesti Thália Színház egy hónapon át tartó színházi seregszemléjét, a Határon Túli Hétfőket. A Thália Színház november 17. és december 15. között négy, határon túli színtársulatot lát vendégül. A rangos seregszemlére a székelyudvarhelyi színház után a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Újvidéki Színház, végül pedig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is meghívást kapott. A temesváriak a Futótűz című előadással, a marosvásárhelyiek pedig a Figaro című produkcióval lépnek fel a Tháliában. „Örültünk a Thália Színház meghívásának. Ráadásul tévéfelvétel is készül a produkcióról. A színház elillanó művészetében ez a felvétel mégiscsak egyfajta maradandóságot fog jelenteni. Az előadás egyébként az olyan régi magyar filmek hangulatát idézi, mint a Ház a sziklák alatt. Színvilágában is szépia színű az egész történet. A díszletben pedig olyan cándra (deszkavágáskor keletkező, gyenge minőségű famaradék – szerk. megj.), hegyes bútorok, nonfiguratív dolgok vannak, amikről nem lehet tudni, hogy tákolmány vagy micsoda. És az egész nagyon intim” – nyilatkozta a meghívással és a színművel kapcsolatosan a Thália honlapján megjelent interjúban Csurulya Csongor, a darab rendezője, a székelyudvarhelyi társulat művészeti vezetője még a fellépésük előtt. A fogadtatással kapcsolatosan úgy vélekedett: nincsenek aggályai afelől, hogy a budapesti közönség Tamási világának minden apró nüanszát érteni és érezni is fogja, azaz vevő lesz a színpadon megelevenedő „más világra”. A Tomcsa Sándor Színház társulatának egyébként nem ez az első fellépése a budapesti Thália Színházban, korábban még két alkalommal léphettek fel: 2012 májusában Kiss Csaba Csehov-novellákból összeállított darabját, a De mi lett a nővel? című stúdió-előadást (rendező Tóth Árpád) játszották a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének első kiadásán. A szemle második kiadásán, 2013-ban Szálinger Balázs Köztársaság (rendező Telihay Péter m.v.) című nagyszínpadi drámáját mutatták be. Simó Márton Krónika (Kolozsvár) 2015. január 9.Különös szilveszter Udvarhelyen – Anyagi gondok a színháználA hagyományoktól eltérően ezúttal nem a Tomcsa Miklós Színház művészei állították össze a szilveszteri produkciót, hanem az Alla Breve Vegyes Kar, a Koala Jazz Band, az Udvarhely Néptáncműhely, és még számos meghívott művész közreműködésével búcsúztatták az óévet a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban. A Tomcsa Sándor Színház vezetősége már az évad kezdetekor közölte, hogy a szilveszteri előadás a szűkös költségvetés miatt elmarad. A helyi önkormányzat azonban novemberben 70 ezer lejt különített el az óévbúcsúztató produkcióra. Nagy Pál, a teátrum igazgatója lapunknak elmondta: először a színház munkatársait keresték meg az októberben e célra előirányzott összeg felhasználásával kapcsolatban, a társulat legtöbb művésze azonban ekkorra már programot tervezett magának szilveszterre. Így a Korhely Koktél című zenés-táncos előadás létrehozásában – amelyet egyébként a tervek szerint farsangig műsoron tartanak – a színtársulat csak segédkezett: ők hívták meg a vendégművészeket, illetve a kisegítőszemélyzet is részt vett az előkészületekben és az előadás lebonyolításában. Dunkler Róbert, a Tomcsa Sándor Színház művésze munkatársunknak elmondta, már a tavalyi év költségvetésének elfogadásakor tudták, nem lesz elég pénz a szilveszteri előadásra. „A színház számára előirányzott összeg alig elég a társulat bérére. Évek óta nem volt fizetésemelés, kétszer volt 15 százalékos fizetéscsökkentés, ennek ellenében csak egy ízben adtak vissza 10 százalékot a megcsonkított bérekhez. A produkciós költségek jobbára pályázatokból és adományokból kerültek ki, pályázni viszont egyre nehezebb és körülményesebb” – magyarázta a színművész, aki úgy véli, felelőtlenség lett volna a társulat részéről egy összetett évadban ilyen későn hozzáfogni egy új produkció előkészítéséhez – szerinte ennél sokkal többel tartoznak törzsközönségüknek. Jánosi András Krónika (Kolozsvár) 2015. január 31.Szellemi otthonteremtésBeszélgetés a 70 éves Cseke Péter íróval Cseke Péter (1945, Recsenyéd) író, szociográfus, irodalom- és eszmetörténész. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakot 1968-ban; ezt követően falujáró újságíró volt a bukaresti Falvak Dolgozó Népe című hetilapnál; 1990-től a Korunk szerkesztője s egyszersmind egyetemi oktató; több magyar nyelvű szakirány beindítója, 2003-tól doktori témavezető. Pályáját szociográfiai riportokkal kezdte, művelődés- és irodalomtörténeti tanulmányokkal folytatta. Eddig harminc önálló kötete, illetve eszmetörténeti kiadványa látott napvilágot. Pro Literatura (2004), Szabó Zoltán- (2005) és Aranytoll díjas (2010), a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (2014). – A Nagy-Homoród mentén született, de nem Székelykeresztúron végezte a középiskolát, hanem Székelyudvarhelyen, a mostani Tamási Áron Gimnáziumban. A szülei miért döntöttek ekképpen? – A kérdés vélhetően arra utal, hogy unitárius vidéken láttam meg a napvilágot. Keresztúron akkor még valóban működött az Unitárius Gimnázium, de nem sokáig, mert az 1948-as tanügyi reform megszüntette. Ha nem így történik, akkor gyepesi származású népes családomból minden bizonnyal én lettem volna a második, aki tanévkezdő őszidőkben degeszre tömött szalmazsákjával a kénosi tetőn át Keresztúrra szekerezik. Az "égbe emelő" kapaszkodó előttem is ott állt, Felsőboldogfalvánál azonban Udvarhely irányába fordultunk. Nem szekérrel, hanem – az idők változásának jeleként – a recsenyédi közös gazdaság traktor vontatású utánfutójával. A hetvenes évek elejének átmenetileg szabadabb légkörében Ég és föld között lebegő szalmazsáktutajok című írásomban próbáltam rögzíteni azoknak az időknek a hangulatát… – Korábbi beszélgetésünk során említette ’56-ot. A magyar forradalom milyen nyomot hagyott egy tizenegy éves legénykében? – A történelmi távlat rendre helyükre rakja a dolgokat. Az efemer történések is beszédesekké válhatnak, ha meg tudjuk "szólaltatni" azokat. Beszédes szótlanság című "időrobbanásos" esszémben már felvillantottam egy-két epizódot (Időrobbanás. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003. 237–240.); ami még megírásra vár, azt készülő szülőföld-szociográfiámban szeretném kibontani. Hiszen még nem faggattam ki a szülőfalumban kristálydetektoros rádiót építő Bartha István barátomat, az ’56 októberében Budapesten Molotov-koktélokat készítő és dobáló Néma Pali szentpáli osztálytársamat, nem törlesztettem adósságomat Kozma tanító bácsival szemben, aki a negyvenes évek elején Szabó Gyula útját is egyengette Székelykeresztúr és az írói pálya irányába. És hát arra is emlékszem, hogy 1957 elején dühösen dobta vissza rajoni "irodalmi versenyre" készített irományomat. Miért nem azt írtam meg – dördült rám –, ami velünk történt?! Miért kellett a fél falut tömörítő közösből kiállnunk?! Megírtam. Nagy cirkusz támadt belőle a rajonközpontban. Na de, egy életre megjegyeztem: írni csak a velünk történt dolgokról érdemes, és azokról is lehetőleg úgy, hogy az igazságot fényre deríthessük. – Miként emlékszik a Szabó Gyulával való első találkozására? – Az egyik udvarhelyi magyartanárunk, László Béla évfolyamtársa volt Létay Lajosnak, az Utunk 1958 utáni főszerkesztőjének. Akkoriban zajlott az írók egy részének letartóztatása, mások elnémítása, irodalompolitikai vesszőfuttatása. Az '56 utáni "irodalmi frontvonalról" mit sem tudtam, Szabó Gyula ’58-as vesszőfuttatásairól is utólag értesültem, főként azt követően, hogy az udvarhelyi gimnáziumba bekerülve Utunk-olvasó lettem, és 1962. február 10-én ott voltam a művelődési ház irodalmi matinéján. Az Utunk és a Steaua csapatával már előző este megismerkedhettem, mert László Béla felkérésére a vacsora felszolgálásában segédkeztem. Nagy volt az örömöm, csupán azt sajnáltam, hogy Szabó Gyula időközben "hazaszaladt" Almásra. A matinét követően szegődtem melléje, miközben a főtér felé tartottunk. Ma is csodálkozom, hogy volt bátorságom megszólalni. El szerettem volna mondani, hogy Akácos Miska és Gondos Eszti történetében egy kicsit a nagybátyáméra ismertem, és a "menyasszonyszöktetés" sem volt ismeretlen akkoriban mifelénk, a Nagy-Homoród mentén, de közben fölértünk a főtérre, ahonnan az írók a Tompa László lakása felé vették az irányt. – Cseke Péternek sikerült-e kapcsolatba kerülnie a "székely Athén" neves személyiségeivel…? – Tompa Lászlóval személyesen nem találkoztam, a költészetével azonban igen. Tomcsa Sándorhoz egyik diáktársam vitt el, aki az író rokonságához tartozott. Ennek a vasárnap délelőttnek az élményével jelentkeztem az iskola irodalmi faliújságján. Amikor bejutottam a gimnáziumba, nagy hatással volt rám, hogy az önképzőköri fórumon az előttem járó "rövidnadrágos" Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Balázs András költészetéről olvashattam… Egyetemi hallgatóként is állandóan visszajártak, és 1963 őszétől is ők voltak számomra a léptem igazító "péntek esti srácok", ők juttattak szóhoz a Gaál Gáborról elnevezett irodalmi körben. – És az egyetemi városban kik kalauzolták? – Kányádi Sándor és Balogh Edgár, később Borbáth Károly. Szabó Gyulával sem szakadt meg a kapcsolatom. A felvételi előtt verssel és prózával jelentkeztem nála Almáson. Később, akárcsak Kányádi, bőven ellátott szerkesztői tanácsokkal. Szükségem is volt ezekre, hiszen mind Kányádi, mind Szabó Gyula édesapja olvasta a lapot. Nekem akkor ők jelentették az újságírói/szerkesztői igények megtestesítőit. "Kár annak a papír – Kányádi apó intelmét örökre megjegyeztem –, aki nem tudja azt megművelni…" Mindent a szántáshoz, a kaszáláshoz, az erdöléshez viszonyított, Kurta Szabó Mózes pedig a Pireneusokon inneni és túli igazságokhoz… Hogy milyen mélyen megragadtak bennem ezek az intelmek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a múlt évben Torontóban Kányádi apóval indítottam egyik előadásomat. – Milyen volt ez a huszonkét év, amit – kezdetben Bukarestben, majd Kolozsváron – a lapnál töltött? – Még nem tudok érdemben válaszolni a kérdésre, nem kaptam vissza a szekuritátés dossziéim "preparált" szövegeit sem. Az 1968 és 1978 közötti "terepjárásokból" nőttek ki első szociográfiai riportjaim, ezekből pedig a riportköteteim. Következett egy periódus, amikor Bukarestben mondatról mondatra átírták a cikkeimet. (Itt szándékosan nem említek nevet, mert nem akarom egy ’56-ban felelőtlenül hőzöngő, később sokaknak ártó, irigy dilettáns utóéletét meghosszabbítani.) 1985-ös, első házkutatásunk után még "átcsúszott" valahogy Hazatérő szavak című – háromkötetnyi kéziratból újjászerkesztett – kis könyvem, de ezt követően sem a Korunkban, sem A Hétben, sem az Igaz Szóban nem publikálhattam. Sőt, a nevemet sem lehetett leírni. A falusiak hetilapjánál pórázra fogtak, de nem rúgtak ki. Ha munkanélkülivé válok, nyomban letartóztathattak volna mint "munka-kerülőt". "Az agrikultúra is kultúra" – jelentette ki a Központi Bizottságnak a magyar sajtóért felelős (Bukarestben ma is élő) teljhatalmú ura. Terheljenek le úgy – adta ki az utasítást a fővárosi Sajtóházban székelő szerkesztőségben –, hogy ne maradjon időm a művelődéstörténet területén bóklászni. Könyv és kenyér című riportkötetem 1991-ben úgy jelent meg a kolozsvári Dacia Könyvkiadónál Kerekes György szerkesztésében, ahogyan azt Létay Lajos 1988-ban és 1989-ben az Utunkban leadta. Még a száműzött magyar helységneveket sem kellett visszaállítani. Irodalmi idézetekkel eleve úgy "kódoltam be" azokat, hogy az olvasó tisztában lehetett azzal, hol járok. Megtehettem, mert a szerkesztőként olyan kiemelkedő kolozsvári személyiségek voltak a mentoraim, mint a nagyvilág mezőgazdaságára kitekintő dr. Nagy Miklós vagy Pap István professzor, a későbbi akadémikus, akik – bárhol is találkoztunk szellemi munkától elbátortalanított gazdamérnökökkel Erdély- szerte – létfilozófiai szinten beszéltek a jobb sorsra érdemes gazdatudományok alapvető kérdéseiről. Más szempontból is érdemes visszatekintenem arra a korszakra. Egyetemi hallgató koromban a kolozsvári stilisztikai iskolát megteremtő Szabó Zoltán professzor műhelyében sajátítottam el a kutatásmódszertant. Már 1968 őszén be szerettem volna iratkozni a doktori képzésre, de az ’56-os magyar forradalom vérbefojtása idején kinevezett főszerkesztőm nem adta beleegyezését ehhez. Mégis hasznát vettem annak a periódusnak. Mindenik esztendő januárjában – abban a hónapban vettem ki rendszerint a törvényesen járó évi szabadságomat – reggeltől estig a Központi Egyetemi Könyvtárban tartózkodtam, ahol nem értek utol a bukaresti üzenetek (a diktátor házaspár születésnapi ünneplését illetően). Végül 1995-ben doktoráltam, amikor egyetemi oktató voltam. De akkor már felszabadult értékszemlélettel írhattam újra disszertációmat. Abból született meg aztán a budapesti Balassi Kiadónál megjelent Horváth István-monográfiám is 2000-ben. – A szekuritáté állandóan figyeltette, a három előcenzúrázás után kiadásra előkészített Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című kötetét 1986-ban bezúzásra ítélték. Miként vészelte át a vészkorszakot? Ki volt a mércéje? – Mindenekelőtt az esszéíró Németh Lászlót említeném. Aztán Kóst, Kuncz Aladárt, Balázs Ferencet, Tamási Áront, Illyés Gyulát, Cs. Szabó Lászlót, a szociográfus Szabó Zoltánt… – Miért éppen őket…? – Mert objektív világlátásra s reális helyzetfelismerésre tanítottak, és mert a közjó érdekében cselekvésre késztettek… – Ha jól emlékszem, az írói indulását meghatározó műfaját eleve a cselekvés költészetének tekintette. Holott a Korunkban, az Utunkban, az Ifjúmunkásban, a Vitorla-ének című antológiában kötetnyi verset tett közzé… – Szociográfiai riportokat tartalmazó Forrás-kötetem, a Víznyugattól vízkeletig hátlapjára ezt írtam volt 1976-ban: "Hogy miért éppen ehhez az »előnytelen« műfajhoz ragaszkodom? Nem érzékelném eléggé a korlátait? A kérdések nem az enyémek; illő tehát, hogy legalább itt megköszönjem őket. És velük együtt a baráti tanácsot: aki így indul, annak egy életen át kell bizonyítania…" Írtam és fordítottam verset, a karcolatot és az elbeszélést is kedvemre valónak éreztem. Kányádi Sándor prózaírásra biztatott, Szabó Gyula a verset ajánlotta. Írtam annyi verset, hogy megtudjam: nem vagyok vérbeli költő. Későre találtam rá a magam műfajára, a szociográfiára, majd az irodalom- és eszmetörténeti tanulmányra. Időközben összeállítottam jó néhány bibliográfiát, szerkesztettem antológiát (a Tizenegyekről), előkészítettem dokumentumkötetet (az Erdélyi Fiatalokról, a Nem lehet vitáról), írtam mikrofilológiai alapozottságú, tényfeltáró tanulmányokat, jelenség-monográfiákat (a népi irodalomszemlélet kérdéseiről, a magyar szociográfia erdélyi műhelyeiről), írói monográfiát, szerkesztettem kismonográfia-sorozatot (Közelképek címen a Kriterionnak); egyikkel sem volt annyi gondom, mint a közel három évtizede készülő Jancsó Béla-leveleskönyvvel: e levelek háttérvilágában ott feszül a két világháború közötti időszak Kárpát-medencei eszmetörténete, drámai kisebbségtörténete, a Trianon utáni társadalom mélyszerkezete; ezzel is az irodalomtörténeti szintézisek előmunkálatainak nélkülözhetetlenségére akartam rámutatni… Minek következtében sokszor bizony az élet és az irodalom "harmadik helyezettjének" érezhettem magamat. Most látom csak, micsoda előnyt jelentett számomra az, hogy fiatal alkotói korszakomban nem kaptam meg a nekem szánt bukaresti irodalmi díjakat; hogy a nyolcvanas évek második felében a szekuritáté "azon melegében" vitte el még be sem fejezett kisebbségtörténeti kézirataimat; hogy a kilencvenes évek derekán sokan nem értették: újságíróból miként lehet valaki egyetemi tanár? Mit is válaszolhattam volna? Az újságíróból/szerkesztőből minden lehet, ha idejekorán felhagy… a hírlapírással. Így szereztem a tudományműveléshez nélkülözhetetlen interdiszciplináris szemléletet. – Öt évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Atosfalván a kakasok, Kolozsváron pedig a megírásra váró kéziratok költik fel… Ez ma is érvényes? – Bizony. A hazatérő szavak útján a szellemi otthonteremtést szeretném előmozdítani ma is. Amikor például Lakitelekre megyek, azok a kakasok azért kukorékolnak, hogy Makfalván újra megnyithassa kapuját a Wesselényi Népfőiskola. Amikor az Egyesült Államokba repültem, azzal a célkitűzéssel indultam, hogy a szétszórtságban élő nyugati magyarok hazajárásáról Korunk-számot szerkesszek, szülőföld-szociográfiámat pedig újabb fejezettel gazdagítsam. – Többször kitüntették. Melyikre a legbüszkébb? – Mikszáth Kálmán jut eszembe: "Még senkit sem dicsértek meg azért, mert szereti az édesanyját." Székely Ferenc Népújság (Marosvásárhely) 2015. február 21.Égbe nyúló kapaszkodó (Beszélgetés a 70 éves Cseke Péter íróval)Cseke Péter (1945, Recsenyéd) író, szociográfus, irodalom- és eszmetörténész. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakot 1968-ban; ezt követően falujáró újságíró volt a bukaresti Falvak Dolgozó Népe hetilapnál; 1990-től a Korunk szerkesztője s egyszersmind egyetemi oktató, több magyar nyelvű szakirány beindítója, 2003-tól doktori témavezető. Pályáját szociográfiai riportokkal kezdte, művelődés- és irodalomtörténeti tanulmányokkal folytatta. Eddig harminc önálló kötete, illetve eszmetörténeti kiadványa látott napvilágot. Pro Literatura- (2004), Szabó Zoltán- (2005) és Aranytoll-díjas (2010), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének kitüntetettje (2014). – A Nagy-Homoród mentén született, de nem Székelykeresztúron végezte a középiskolát, hanem Székelyudvarhelyen a mostani Tamási Áron Gimnáziumban. A szülei miért döntöttek ekképpen? – A kérdés vélhetően arra utal, hogy unitárius vidéken láttam meg a napvilágot. Keresztúron akkor még valóban működött az Unitárius Gimnázium, de nem sokáig, mert az 1948-as tanügyi reform megszüntette. Ha nem így történik, akkor gyepesi származású népes családomból minden bizonnyal én lettem volna a második, aki tanévkezdő őszidőkben degeszre tömött szalmazsákjával a Kénosi-tetőn át Keresztúrra szekerezik. Az „égbe emelő” kapaszkodó előttem is ott állt, Felsőboldogfalvánál azonban Udvarhely irányába fordultunk. Nem szekérrel, hanem – az idők változásának jeleként – a recsenyédi közös gazdaság traktorvontatású utánfutójával. A hatvanas évek elejének átmenetileg szabadabb légkörében. Ég és föld között lebegő szalmazsáktutajok című írásomban próbáltam rögzíteni azoknak az időknek a hangulatát… – Korábbi beszélgetésünk során említette ’56-ot. A magyar forradalom milyen nyomot hagyott egy tizenegy éves legénykében? – A történelmi távlat rendre helyükre rakja a dolgokat. Az efemer történések is beszédesekké válhatnak, ha meg tudjuk „szólaltatni” azokat. Beszédes szótlanság című „időrobbanásos” esszémben már felvillantottam egy-két epizódot (Időrobbanás. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003, 237–240.); ami még megírásra vár, azt készülő szülőföld-szociográfiámban szeretném kibontani. Hiszen még nem faggattam ki a szülőfalumban kristálydetektoros rádiót építő Bartha István barátomat, az ’56 októberében Budapesten Molotov-koktélokat készítő és dobáló Néma Pali szentpáli osztálytársamat, nem törlesztettem adósságomat Kozma tanító bácsival szemben, aki a negyvenes évek elején Szabó Gyula útját is egyengette Székelykeresztúr és az írói pálya irányába. És hát arra is emlékszem, hogy 1957 elején dühösen dobta vissza rajoni „irodalmi versenyre” készített irományomat. Miért nem azt írtam meg – dördült rám –, ami velünk történt?! Miért kellett a fél falut tömörítő közösből kiállnunk?! Megírtam. Nagy cirkusz támadt belőle a rajonközpontban. Na, de egy életre megjegyeztem: írni csak a velünk történt dolgokról érdemes, és azokról is lehetőleg úgy, hogy az igazságot fényre deríthessük. – Miként emlékszik a Szabó Gyulával való első találkozására? – Az egyik udvarhelyi magyartanárunk, László Béla évfolyamtársa volt Létay Lajosnak, az Utunk 1958 utáni főszerkesztőjének. Akkoriban zajlott az írók egy részének letartóztatása, mások elnémítása, irodalompolitikai vesszőfuttatása. Az ’56 utáni „irodalmi frontvonalról” mit sem tudtam, Szabó Gyula ’58-as vesszőfuttatásairól is utólag értesültem, főként azt követően, hogy az udvarhelyi gimnáziumba bekerülve Utunk-olvasó lettem, és 1962. február 10-én a művelődési ház irodalmi matinéja után szegődtem melléje, miközben a főtér felé tartottunk. Ma is csodálkozom, hogy volt bátorságom megszólalni. El szerettem volna mondani, hogy Akácos Miska és Gondos Eszti történetében egy kicsit a nagybátyáméra ismertem, és a „menyasszonyszöktetés” sem volt ismeretlen akkoriban mifelénk, a Nagy-Homoród mentén, de közben fölértünk a főtérre, ahonnan az írók Tompa László lakása felé vették az irányt. – Cseke Péternek sikerült-e kapcsolatba kerülnie a „székely Athén” neves személyiségeivel? – Tompa Lászlóval személyesen nem találkoztam, a költészetével azonban igen. Tomcsa Sándorhoz egyik diáktársam vitt el, aki az író rokonságához tartozott. Ennek a vasárnap délelőttnek az élményével jelentkeztem az iskola irodalmi faliújságján. Amikor bejutottam a gimnáziumba, nagy hatással volt rám, hogy az önképzőköri fórumon az előttem járó „rövidnadrágos” Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Balázs András költészetéről olvashattam… Egyetemi hallgatóként is állandóan visszajártak, és 1963 őszétől is ők voltak számomra a léptemet igazító „péntek esti srácok”, ők juttattak szóhoz a Gaál Gáborról elnevezett irodalmi körben. – És az egyetemi városban kik kalauzolták? – Kányádi Sándor és Balogh Edgár, később Borbáth Károly. Szabó Gyulával sem szakadt meg a kapcsolatom. A felvételi előtt verssel és prózával jelentkeztem nála Almáson. Később, akárcsak Kányádi, bőven ellátott szerkesztői tanácsokkal. Szükségem is volt ezekre, hiszen mind Kányádi, mind Szabó Gyula édesapja olvasta a lapot. Nekem akkor ők jelentették az újságírói/szerkesztői igények megtestesítőit. „Kár annak a papír – Kányádi apó intelmét örökre megjegyeztem –, aki nem tudja azt megművelni…” Mindent a szántáshoz, a kaszáláshoz, az erdöléshez viszonyított, Kurta Szabó Mózes pedig a Pireneusokon inneni és túli igazságokhoz… – Milyen volt ez a huszonkét év, amit – kezdetben Bukarestben, majd Kolozsváron – a lapnál töltött? – Még nem nem kaptam vissza a securitatés dossziéim „preparált” szövegeit sem. Az 1968 és 1978 közötti „terepjárásokból” nőttek ki első szociográfiai riportjaim, ezekből pedig a riportköteteim. Következett egy periódus, amikor Bukarestben mondatról mondatra átírták a cikkeimet. (Itt szándékosan nem említek nevet, mert nem akarom egy ’56-ban felelőtlenül hőzöngő, később sokaknak ártó, irigy dilettáns utóéletét meghosszabbítani.) 1985-ös, első házkutatásunk után még „átcsúszott” valahogy Hazatérő szavak című – háromkötetnyi kéziratból újjászerkesztett – kis könyvem, de ezt követően sem a Korunkban, sem A Hétben, sem az Igaz Szóban nem publikálhattam. Sőt, a nevemet sem lehetett leírni. A falusiak hetilapjánál pórázra fogtak, de nem rúgtak ki. Ha munkanélkülivé válok, nyomban letartóztathattak volna mint „munkakerülőt”. „Az agrikultúra is kultúra” – jelentette ki a Központi Bizottságnak a magyar sajtóért felelős (Bukarestben ma is élő) teljhatalmú ura. Terheljenek le úgy – adta ki az utasítást a fővárosi Sajtóházban székelő szerkesztőségben –, hogy ne maradjon időm a művelődéstörténet területén bóklászni. Könyv és kenyér című riportkötetem 1991-ben úgy jelent meg a kolozsvári Dacia Könyvkiadónál Kerekes György szerkesztésében, ahogyan azt Létay Lajos 1988-ban és 1989-ben az Utunkban leadta. Még a száműzött magyar helységneveket sem kellett visszaállítani. Irodalmi idézetekkel eleve úgy „kódoltam be” azokat, hogy az olvasó tisztában lehetett azzal, hol járok. Megtehettem, mert a szerkesztőként olyan kiemelkedő kolozsvári személyiségek voltak a mentoraim, mint a nagyvilág mezőgazdaságára kitekintő dr. Nagy Miklós vagy Pap István professzor, a későbbi akadémikus, akik – bárhol is találkoztunk szellemi munkától elbátortalanított gazdamérnökökkel Erdély-szerte – létfilozófiai szinten beszéltek a jobb sorsra érdemes gazdatudományok alapvető kérdéseiről. Más szempontból is érdemes visszatekintenem arra a korszakra. Egyetemi hallgató koromban a kolozsvári stilisztikai iskolát megteremtő Szabó Zoltán professzor műhelyében sajátítottam el a kutatásmódszertant. Már 1968 őszén be szerettem volna iratkozni a doktori képzésre, de az ’56-os magyar forradalom vérbe fojtása idején kinevezett főszerkesztőm nem adta beleegyezését ehhez. Mégis hasznát vettem annak a periódusnak. Mindenik esztendő januárjában – abban a hónapban vettem ki rendszerint a törvényesen járó évi szabadságomat – reggeltől estig a Központi Egyetemi Könyvtárban tartózkodtam, ahol nem értek utol a bukaresti üzenetek (a diktátor házaspár születésnapi ünneplését illetően). Végül 1995-ben doktoráltam, amikor egyetemi oktató voltam. De akkor már felszabadult értékszemlélettel írhattam újra disszertációmat. Abból született meg aztán a budapesti Balassi Kiadónál megjelent Horváth István-monográfiám is 2000-ben. – A Securitate állandóan figyeltette, a három előcenzúrázás után kiadásra előkészített Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című kötetét 1986-ban bezúzásra ítélték. Miként vészelte át a vészkorszakot? Ki volt a mércéje? – Mindenekelőtt az esszéíró Németh Lászlót említeném. Aztán Kóst, Kuncz Aladárt, Balázs Ferencet, Tamási Áront, Illyés Gyulát, Cs. Szabó Lászlót, a szociográfus Szabó Zoltánt… – Miért éppen őket? – Mert objektív világlátásra s reális helyzetfelismerésre tanítottak, és mert a közjó érdekében cselekvésre késztettek… – Ha jól emlékszem, az írói indulását meghatározó műfaját eleve a cselekvés költészetének tekintette. Holott a Korunkban, az Utunkban, az Ifjúmunkásban, a Vitorla-ének című antológiában kötetnyi verset tett közzé… – Írtam és fordítottam verset, a karcolatot és az elbeszélést is kedvemre valónak éreztem. Kányádi Sándor prózaírásra biztatott, Szabó Gyula a verset ajánlotta. Írtam annyi verset, hogy megtudjam: nem vagyok vérbeli költő. Későre találtam rá a magam műfajára, a szociográfiára, majd az irodalom- és eszmetörténeti tanulmányra. Időközben összeállítottam jó néhány bibliográfiát, szerkesztettem antológiát (a Tizenegyekről), előkészítettem dokumentumkötetet (az Erdélyi Fiatalokról, a Nem lehet-vitáról), írtam mikrofilológiai alapozottságú, tényfeltáró tanulmányokat, jelenségmonográfiákat (a népi irodalomszemlélet kérdéseiről, a magyar szociográfia erdélyi műhelyeiről), írói monográfiát, szerkesztettem kismonográfia-sorozatot (Közelképek címen a Kriterionnak); egyikkel sem volt annyi gondom, mint a közel három évtizede készülő Jancsó Béla-leveleskönyvvel: e levelek háttérvilágában ott feszül a két világháború közötti időszak Kárpát-medencei eszmetörténete, drámai kisebbségtörténete, a Trianon utáni társadalom mélyszerkezete; ezzel is az irodalomtörténeti szintézisek előmunkálatainak nélkülözhetetlenségére akartam rámutatni… – És mi a helyzet ma a szociográfiával? – Konferenciákon, tanulmányokban és kötetekben többször kifejtettem a Balázs Ferenc, Bözödi György és Tamási Áron műhelyében keletkezett otthonirodalom örök érvényű üzeneteit. Ezek irányadóak lehetnek ma is. Az 1989 utáni erdélyi változások, illetve változatlanságok is jórészt rögzítetlenek. Mint például a diktatúra nyomása alól szabadult romániai magyar társadalom atomizálódása (a hagyományos közösségek, illetve a családok felbomlása); a kivándorlási hullám felerősödése: városaink magyar népességének csökkenése, vidékek elnéptelenedése, falvaink elöregedése; reprivatizálás, intézményteremtés; a külföldi munkavállalások előnyei/hátrányai (székely mesteremberek Magyarországon, csángó magyarok Spanyolországban); visszatelepedés, a kis- és középvállalkozások megerősödése; a társadalmi önszerveződés régi/új formáinak tapasztalatai. Az ezredforduló táján „felgyorsult idő” nem nagyon hagyott alkalmat a szűkebb és tágabb világunkban bekövetkezett jelenségek mélyszerkezetét is érzékeltető tényfeltárásra, az értelmezési lehetőségek felvillantására. A diktatúra alatt felgyűlt indulatok – amelyek jobbára a napilapok hasábjain és újabban az internetes naplók műfajában törtek felszínre – elfedték a reális önismeret és a megbízható jövőkép kialakításának távlatát. Másrészt: a szociográfia művelése köztudomásúan idő- és pénzigényes vállalkozás. Meggyőződésem azonban, hogy előbb-utóbb valamennyiünknek szembesülnünk kell a szociografikus művekkel is felmutatható igazságokkal. – Öt évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Atosfalván a kakasok, Kolozsváron pedig a megírásra váró kéziratok költik fel… Ez ma is érvényes? – Bizony. A hazatérő szavak útján a szellemi otthonteremtést szeretném előmozdítani ma is. Amikor például Lakitelekre megyek, azok a kakasok azért kukorékolnak, hogy Makfalván újra megnyithassa kapuját a Wesselényi Népfőiskola. Amikor az Egyesült Államokba repültem, azzal a célkitűzéssel indultam, hogy a szétszórtságban élő nyugati magyarok hazajárásáról Korunk-számot szerkesszek, szülőföld-szociográfiámat pedig újabb fejezettel gazdagítsam. – Többször kitüntették. Melyikre a legbüszkébb? – Mikszáth Kálmán jut eszembe: „Még senkit sem dicsértek meg azért, mert szereti az édesanyját.” SZÉKELY FERENC Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 7.Emlékek otthona: tegnapi színházMottó: Ez az élet nem is olyan rossz, csak már nagyon rossz a híre. (Tomcsa Sándor: Műtét) Nagy Pál Emlékek otthona: tegnapi színház* című kötete az 1960-as évek végétől 2010-ig írt színházi tárgyú cikkek válogatott gyűjteménye – olvassuk a kiadó tájékoztatójában. – A kötet első része a szocialista kultúrpolitika rossz emlékű körülményei között megfogant színházi (műsorpolitikai, rendezői, színészi) csúcsteljesítmények, illetőleg színházéleti "fordulópontok" szemléje. A második rész kifejezetten a marosvásárhelyi színházra koncentrál, a legemlékezetesebb színházi produkciókra reflektáló, napi- és hetilapok keretei közé beférő beszámolók, értékelések, kritikák. A harmadik rész a különböző sajtótermékekben nyomdafestéket látott interjúkat öleli fel. Az Előszóban így emlékezik a szerző: "Hogyan kezdődött a színikritika ingoványos- bozótos, ugyanakkor vonzó területén való kalandozásom? Azokban a messze tovatűnt időkben, amikor a Székely Színház fénykorát élte Marosvásárhelyen, nemigen hiányoztam a sűrűn sorra kerülő premierekről, sőt egy-egy próbára is bemerészkedtem a Kultúrpalotába, ahol Tompa Miklós szakszerű irányításával készült az előadás. Így találkozhattam a színpadi művészet születésének változatos csodáival – és műhelytitkaival is. Akkoriban valódi élmények bő forrása volt számunkra a jeles művészekben bővelkedő vásárhelyi magyar színház. Ami vele és körülötte történt, mindennapi beszédtémaként keringett a legszélesebb társadalmi körökben, a vendéglői asztalok mellett éppúgy, mint a szerkesztőségekben. Ebben a légkörben jómagam is ösztönzést éreztem, hogy véleményt formáljak a látottakról-hallottakról, s ezt a sajtónyilvánosság elé tárjam. A vállalkozás kockázataival kezdetben nemigen törődtem. Az ide vonatkozó családi aggodalmakat sem vettem komolyan. Történt ugyanis egy alkalommal – még a kezdetek idején –, hogy édesanyám, miután épp egy ilyen cikkecskét olvashatott a helyi napilapban, megjegyezte: – Jaj, édes fiam, hagyd abba az ilyesmivel való foglalkozást, mert tönkretesznek a színészek! Mit mondjak? A színésznők, akiket cikkeimben később is gyakran emlegettem, nem okoztak nekem soha különösebb bajokat. Legfennebb megüzenték olykor, ha nem csak dicsérő jelzőkkel szóltam valamelyik alakításukról, szerintük hova is menjek... Mindez azonban vele járt a mesterséggel. Észrevehetően Vásárhely-centrikus ez a könyvecske; az itteni magyar színházat ismertem leginkább, ennek a nézőterén érezhettem magamat valóban otthon. Persze, ellátogattam másfelé is egy-egy bemutatóra, megnéztem a vendégjátékokat is – amennyire a körülmények megengedték. Meg kell azonban vallanom: emlékezetemben igazi színházként mindmáig a vásárhelyi él legelevenebben..." A Szó és látvány című első rész mintegy három évtizedes (1965 és 1996 közötti) korszakot fog át: rövid jegyzetek, színházpolitikai, repertóriumi reflexiók sorjáznak. Nagy Pál Marosvásárhely szerelmese, érthető, hogy a város színháza is a szíve csücske. Ezt mondja róla: "Semmiképpen sem túlzás: Marosvásárhely, ez a sok tekintetben híres-nevezetes erdélyi város az egyetemes magyar színházi kultúra jelentős centruma. Volt itt annak idején, nem is olyan régen, egy rangos Székely Színház – míg ennek a nevét és szellemiségét el nem tüntette a fokozatosan és fondorlatosan felerősödő nacionalista türelmetlenség, a másság tagadásában fogant manipuláció. A Bernády György által építtetett Kultúrpalota színpadán, ezek között a "lekaparhatatlan" emlékeket őrző falak között Kemény Jánosék, Tompa Miklósék vezetésével indult el útjára s hódított magának lelkes közönséget mindjárt a második világháború után az a felejthetetlen művészgárda, amelynek kiemelkedő egyéniségei – Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Delly Ferenc, Andrási Márton, hogy csak néhány nevet említsek az élvonalból – ma már színháztörténetünk legszebb lapjain foglalnak helyet. És a nagy nemzedék nyomában – voltaképp velük együtt – lépett színre aztán a kiemelkedően tehetséges Lohinszky Loránd, Csorba András, Tanai Bella, Erdős Irma, Tarr László, Szamossy Kornélia és társaik csapata, akiket új és újabb nemzedékek követtek a Köteles Sámuel utcai, Szentgyörgyi Istvánról elnevezett főiskola kifutópályájáról. Mindez már történelem. Továbbépíthető hagyomány. Gazdag örökség, amit joggal nevezhetünk a magunkénak." (Hallgatni: önámítás, 1990) A Vásárhelyi színpad című második részben (1962 és 1998 között keletkezett) különböző színházi bemutatókat méltató kritikák, elemzések kaptak helyet, többek között Tolsztoj, Csehov, Bertolt Brecht, Madách Imre, Csiky Gergely, Molnár Ferenc, Örkény István, Tamási Áron, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Sütő András, Méhes György, Kocsis István műveinek előadásairól. Utóbbi kapcsán ezt olvassuk: "Leginkább azzal mérhető az alakítás értéke, hogy e sokrétűen dúsított vallomás közvetítése rendjén mit és mennyit tudunk meg magunkról, illetve: milyen intenzitással jut kifejezésre – a színész színpadi verziójában – Kocsis szenvedélyes etikai eszménykereső nyugtalansága. A Bolyai János estéje voltaképpen egyetlen kérdés köré épített, változataiban szerteágazó és folytonosan egymást metsző, néhány csomóponton összekuszálódó, majd ismét szétbomló válaszhálózat felfeszítése: mi ezen a földön az értékes élet kritériuma? Azaz: hogyan valósíthatja meg önmagát az ember maradéktalanul – anélkül hogy engedményeket tenne egyik vagy másik irányban? Azaz: lehetséges-e a tiszta eszmény szolgálata? Kocsis Bolyai Jánosa hol az apjához, hol a Gausshoz, hol az Asszonyhoz való viszony tükrében néz szembe újból meg újból önmagával, életútja fordulataival, s egyéniségének lényegét nem annyira a megtalálásban, mint inkább a keresésében véljük teljesnek, jelkép értékűnek. Kereső-töprengő, vívódó-lobogó humántelítettsége révén válik kortársunkká, szellemi partnerünkké. Pontosabban: ilyenné válását teheti érzékelhetővé estéről estére az előadó, aki megformálására vállalkozott." (Kocsis István: Bolyai János estéje, 1971) A vásárhelyi színjátszás nagyasszonyát ekképp méltatja: "Amikor Kőszegi Margitnak tapsolt a marosvásárhelyi közönség, úgy érzem, egyben a nagybetűvel írandó színháznak tapsolt – nosztalgiákon, emlékkeresésen túli beleéléssel. Ama színművészeti hivatástudat előtt hajtott fejet, amelyet nálunk – többek között – Kőszegi Margit testesít meg, kortársak és utódok számára követendő példaként. A ’szavak megszólaltatóját’ köszöntötte Sütő András hozzá intézett meleg hangú soraiban, művészetét ’mécsesszolgálatnak’ nevezve. Aligha volna lehetséges ennél pontosabban megfogalmazni: mit jelent Kőszegi Margit – s mit jelent a színház – az értelem és az érzelem kincseit kereső, az igaz és szép emberi eszmények iránt lelkesedő mai ember életében. (Kőszegi Margit előadóestje, 1975) A Beszélgetések zárja a válogatást, ebben szólal meg Csorba András ("Csakis a realista örökségre építhetünk", 1970), Tompa Miklós ("A színházat választottam", 1975 és 1995), Szabó Lajos ("A jövő sokoldalú színészt kíván", 1976), Sinka Károly ("A vígjáték az én igazi világom", 1980), Kovács Ferenc ("Kortárs dráma nélkül elképzelhetetlen a kortárs színjátszás, 1980), Székely János ("A dráma: valamely felismert igazság metaforája", 1982). Tompa Miklós ars poeticája ma is megszívlelhető: "Én azt vallom, hogy a művészet – szolgálat. Színésznek, rendezőnek, tanárnak, igazgatónak, kritikusnak egyaránt fel kell tennie a kérdést: kit szolgálok mindennapi munkámmal?... Nem tudom soha elfogadni a dekadens, idegbajos irodalmat, a túlzottan patologikus, egyedi, nem általánosítható esetek színpadi ábrázolását, sem az olyan irodalmi, művészeti törekvéseket, amelyek a pesszimizmus, a kétségbeesés, a reménytelenség hirdetői voltak..." Szabó Lajos szavait is illik újra és újra átgondolnia, akinek szívügye a színház: "A színészoktatás világviszonylatban olyan művész kialakítására törekszik, aki művésze a szónak, tökéletes beszédtechnikával, képzett hanggal és fejlett testkultúrával rendelkezik. Ebben a tekintetben világviszonylatban egységes a színészképzés célja. De – úgy véljük – a legárnyaltabb formanyelv is csak a tiszta eszmei mondanivaló hordozásával válhat tökéletessé. S mi elsősorban ennek a ’sajátosságnak’ az érvényesítését tekintjük feladatunknak." Szűkszavú Székely János-interjú zárja a kis könyvet. Ebben is találunk érvényes megjegyezni valót: "Sok sikeres drámai művet ismerek, amelyekben a szerzői világkép csak közvetve érvényesül: csak a cselekményben működő (azt mozgató-kormányzó) törvények hordozzák. Én arra törekszem, hogy drámába foglalt történeteimnek ezen fölül még külön értelme, metaforikus jelentése is legyen. A dráma: valamely felismert igazság metaforája. A drámaíró legfontosabb képessége eszerint az, hogy már magában a valóságban (a történelemben) meg tudja látni a metaforikus érvényű, jelentéses drámai helyzeteket. Akinek ez a képesség nem adatott meg, az legfeljebb dialogizált esszéket, sztorikat írhat, nem pedig drámát. A valóság kínálta drámai szituáció tapasztalatom szerint annyira megkönnyíti az író munkáját, hogy szinte semmi egyébbel nem kell törődnie. Egyszerűen hagynia kell, hogy a helyzet beszéljen magáért (kibeszélje magát), s ebből automatikusan kialakulnak például a jellemek is." A 93. évét taposó Jánosházy György költő, műfordító, szerkesztő nemrégi sajnálatos távoztával a folyóirat- és könyvszerkesztő, irodalomtörténész, kritikus, a "csak 91 éves" Nagy Pál az erdélyi irodalmárok doyenjenje. Munkájának termését jobbára begyűjtötte, az utóbbi két évtizedben folyamatosan jelentek meg az általa szerkesztett- gondozott és a saját könyvei. A színházas kötet kéziratával bizony előszobázni is kényszerült. A Kriterion érdeme, hogy felkarolta, és végre az olvasó asztalára helyezte ezt a dokumentumértékű válogatást. *Kriterion könyvkiadó – Kolozsvár, 2014. Szerkesztette Jakabffy Tamás, a borítót Matei László tervezte Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 15.Szüksége van a székelységnek is a hőseireHatalmas tömeg gyűlt össze vasárnap este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtt: égő fáklyákkal, székely és magyar zászlót lobogtatva vonult ki több ezer ember a Márton Áron térre, ahol a magyar szabadságharc emléke előtt tisztelegtek. A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által megszervezett március 15-ei rendezvénysorozat ünnepi műsorának indításaként a több ezer felvonulót lovas huszárok vezették át a művelődési háztól a Márton Áron térig. A megemlékező tömeget az Udvarhelyszéki Fúvószenekar fogadta a Patkóban, a felvonulást vezető lovasok a tér köré, a cserkészek pedig a Vasszékely szobra köré sorakoztak fel. Csakhamar több ezres, fáklyát és lobogót szorongató tömeg töltötte be a teret, hasonlóan elődjeinkhez. A magyar himnuszt énekelték el elsőként az egybegyűltek az Alla Breve és a Balázs Ferenc vegyeskarok, a Székely Dalegylet és az Udvarhelyszéki Fúvószenekar kíséretével. A koszorúzást követően a történelmi egyházak képviseletében Gede Ildikó református lelkész, Mátyás Károly katolikus főesperes és Kedei Mózes unitárius lelkész imáját, áldását hallhatták az egybegyűltek. Az ünnepségen Bunta Levente polgármester nem lehetett jelen, ugyanis hivatalos meghívásnak tett eleget a budai várban. Az ünnepségen Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója méltatta a szabadságharcot, hangsúlyozva a közösség és közteherviselés fontosságát. „Mennyivel derűlátóbbak lehetnénk, ha idővel felnőne egy újabb márciusi ifjakból álló generáció, ha egy-egy székely fiatal példaképének választaná a szabadságharc ismeretlen hőseit” – hangzott el az intézményvezető beszédében. Ezt követően Románia miniszterelnöke, Victor Ponta üzenetét tolmácsolta Kulcsár-Székely Attila színész, majd Tóth Sándor Pieta című versét szavalta Mezei Gabriella, a Tomcsa Sándor Színház színésznője. Ezt követően Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének ünnepi üzenetét adta át Farkas Balázs, csíkszeredai magyar konzul. A továbbiakban a részvevők udvarhelyszéki táncokat láthattak az Udvarhely Néptáncműhely előadásában, majd a Role Zenekar '48 című ünnepi koncertjét tekinthették meg. Veres Réka | Székelyhon.ro 2015. április 14.Nem becsülik meg a színészeket UdvarhelyenSzámos fesztiválra és vendégszereplésre készül, új bemutatóját azonban a „társulat összetételének bizonytalansága” miatt kénytelen elhalasztani a Tomcsa Sándor Színház. Több színész távozik Udvarhelyről az alacsony fizetés és a megbecsülés hiánya miatt. Számos hazai fesztiválon és rendezvényen vesz részt az évad végéig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Szerdán a temesvári Román Drámafesztiválon, május 25-én pedig a bukaresti Román Komédia-fesztiválon mutatja be a székelyudvarhelyi társulat a Mihai Măniuţiu rendezte, Szebb az élet halál után című előadást. Nagy Pál, az intézmény igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a meghívások alátámasztják döntésük jogosultságát, hogy a drágább Măniuţiu féle előadásra szánták a pénzt, ugyanis ezzel bemutatkozhatnak a szakma román képviselői előtt is. „Olyan színházat szeretnénk, amely nemcsak kulturális szolgáltatóként működik, hanem a város kulturális nagyköveteként is” – mondta el Csurulya Csongor művészeti vezető. Mint kiderült, a társulat több mint harminc előadást játszik az évad végéig, emellett a három legjelentősebb román fesztiválon is szerepelni fog. Csurulya szerint vannak nagyobb, nemzetközi fesztiválok is az országban, de ahhoz szerinte még fejlődnie kell a társulatnak, ennek ellenére úgy látja, az utóbbi időben sokat haladtak. Az új székelyudvarhelyi bábszínházi projekt sem maradt ki a fesztiválokból: G. Szász Ilona Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című produkcióját május végén a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon, októberben pedig a nagyváradi Fux Festen, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján mutatja be a társulat. Csurulya szerint biztató kezdés ez az alig egyéves bábszínházprojekttől, amelyet mindenképpen szeretnének folytatni. A fesztiválok mellett számos egyéb vendégszereplése is lesz a társulatnak: április 25-én Gyergyószentmiklóson A dzsungel könyve című musicalt, április 27-én pedig a sepsiszentgyörgyi a Szent György Napokon Gogol Háztűznéző című komédiáját mutatják be. Május 4-én Brassóban viszik színpadra a Háztűznézőt, majd május 9-én Kézdivásárhelyen, május 13-án pedig Csíkszeredában mutatják be Az őrült naplója című monodrámát. Kézdivásárhelyen május 21-én adják elő a Rendes feltámadást, majd június végén a mikházai Csűrszínházi Napokon is vendégszerepelnek a Tamási Áron művei alapján készült produkcióval. Az évadot a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján zárják június végén a Háztűznézővel. Elmarad ugyanakkor a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Röviden című produkció bemutatója, amelyet Barabás Árpád rendezett, mivel Csurulya szerint „a társulat összetétele jelenleg bizonytalan”, ugyanis néhány művész elhagyná a színházat. Nagy Pál szerint a folytonos személyi változások miatt lehetetlen hosszú távra tervezni. Bár szeretnék megteremteni a feltételeket a művészek számára, korlátozottak a lehetőségeik, ezért várják a találkozót a városvezetéssel, amitől azt remélik, hogy tisztázza a helyzetet. „Nemcsak a pénz, hanem a megbecsülés hiánya is érinti a színészeket” – tette hozzá a színházigazgató. Csurulya elismerte, hogy az udvarhelyi színház színészei nagyon sokat dolgoznak kevés pénzért. „Nehezebb és több munkája van a kisebb létszámú társulatnak, tavaly mintegy százhatvan előadáson dolgoztak, idén ennél több lesz”– magyarázta Csurulya. A színházigazgató és művészeti vezető egyelőre nem mondta el, hogy ki hagyná el a társulatot. Elárulták viszont, hogy a kolozsvári és vásárhelyi végzős színinövendékek előadásait is követik, keresik a megfelelő utánpótlást. Veres Réka Krónika (Kolozsvár) 2015. április 24.Különleges nyitókoncert a Szent György NapokonKezdetét veszi Erdély egyik legnépszerűbb városnapi rendezvénysorozata, a Szent György Napok – a város már díszbe öltözve, színes sárkányos zászlókkal készen áll a kultúrheti programokra. A hagyományos nyitókoncerten a világhírű bukaresti Madrigál kórus lép fel a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban pénteken. A 19.30 órakor kezdődő önálló műsorban a bukaresti kórus helyi diákkórusokkal koncertezik, a bevezetőben pedig a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum 200 fős Campanella gyermekkara énekel Lőfi Gellért vezetésével. Népszerűsítik a kórusmozgalmat A sepsiszentgyörgyi Ungureanu Anna vezette bukaresti kórus kettős küldetéssel érkezik a városnapokra: a zenei csemege mellett a Cantus Mundi országos programot is népszerűsítik, amelynek célja minél több gyereket bevonni a kórusmozgalomba. Az állami támogatást élvező program civil kezdeményezésből intézménnyé alakult: kórusok megalakulását szorgalmazza, a meglevőket pedig fellépési lehetőségekkel, kottákkal, képzéssel segíti. A kultúrheti programok keretében öt színházi előadást és nyolc zenei produkciót tekinthetnek meg az érdeklődők. Szombaton a magyarországi Havasi Balázs zongorista mutatja be a Munkácsy Mihály műveiből ihletődött Ecset és zongora című tizenkét zeneművét, ezt követően a Saint George Jazz Night koncertsorozatra kerül sor. Vasárnap a gyergyószentmiklósi Figura mutatkozik be Mi lett a nővel című „férfimesével”, a városi művelődési házban pedig három román filmet vetítenek. Hétfőn a temesvári Csiky Gergely Színház Gardénia című előadását és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Háztűznéző című darabját láthatják a nézők. Kedden Opra Mónika énekes a brassói szimfonikusok kíséretében sanzonokat ad elő, szintén kedden a helyi Mácsafej zenekar koncertezik. Kulturális hét és koncertek Szerdán az unitárius templomban Rákász Gergely, Magyarország legfiatalabb koncertorgonistája lép fel, majd Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai-díjas színésznő koncertezik a színház nagytermében. A kulturális hét utolsó napján, csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera Valahol Európában című musicaljét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Aki elzárja az éjszakát című előadását mutatja be. A május elsején kezdődő szabadtéri rendezvényen 13 együttes, köztük négy helyi lép fel: a Százlábú és Százlábacskák néptáncegyüttes, a Mercedes Band, a 3Sud Est, a The Sweet Life Society, Péter Szabó Szilvia, a Selfish Murphy, Tóth Gabi, a Uriah Heep, Anna and the Barbies, a Heveder, a Budapest Bár, Ştefan Bănică Jr., majd Zorán fellépésével zárul a városnapi koncertsorozat. A 3 Sud Est zenekarnak Vancouverből kellett volna Romániába utaznia, ám nem sikerült jegyet váltaniuk egy repülőgépjáratra sem, amellyel a május 1-jén 19.30-tól kezdődő sepsiszentgyörgyi eseményre érhettek volna. Így a késő esti Péter Szabó Szilvia és zenekara koncertje 19.30-tól lesz látható-hallható, míg a popzenét játszó román együttes 23.30-kor lép színpadra. A városnapok programfüzetét szerdától lehet megvásárolni. Ára öt lej, és valamennyi rendezvény helyszínén, a Városimázs Irodában, a H-Press terjesztőinél, valamint a mozgóárusoknál is hozzá lehet jutni. A füzet helyszíntérképet és tombolajegyet is tartalmaz. A 2015-ös Szent György Napok során a nyeremények értéke ötezer euró. A főtámogató az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a Sun Travel utazási iroda, erről az egység tulajdonosa és igazgatója, Joós Stefan beszélt. Mint magyarázta, három díjat ajánlanak fel idén: két fő részére egy hároméjszakás üdülést a Duna Deltában található szállodában, két fő részére autóbuszos városlátogatással egybekötött kirándulást Prágába három napra, míg a fődíj egy görögországi nyaralás Zakhyntos szigetén – szintén két fő részére. A Szent György Napok idején a Süsü téren sorra kerülő, gyerekeknek szóló eseménysorozat alapelve, hogy semmi sincs ingyen, így tehát a térre való belépésért papírt kell hajtogatni, amely mintáját ugyancsak a Szent György Napok idejére készített műsorfüzet középlapján lehet megtalálni. Konferencia a városfejlesztésről A városfejlesztésről tart konferenciát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Szent György Napok keretében. Buja Gergely pályázatíró csütörtökön elmondta, az Európai Bizottság Európa a polgárokért programja keretében pályáztak és 25 ezer eurót nyertek a testvérvárosi kapcsolatok elmélyítésére és kiterjesztésére. A városnapokon május elsején tartanak konferenciát, amelyre három országból, Magyarországról, Szlovákiából és Szlovéniából érkeznek a testvérvárosok képviselői, akik a már megvalósított városfejlesztési programjaik révén mutatják be, hogyan lehet bevonni a közösséget, mit tehet a város a polgáraiért, a polgárok a városért. Három fő témája lesz a konferenciának: a városi közterek közösségformáló ereje, a város és identitás, valamint az élhető kultúra. Sepsiszentgyörgynek és a hozzá tartozó falvaknak mintegy húsz testvértelepülése van, ezek közül tíz vesz részt a projektben. Antal Árpád polgármester hangsúlyozta, ezeknek a kapcsolatoknak a lényege, hogy minél több művelődési intézmény, sportklub, civil szervezet között alakuljon ki együttműködés. Szent György Napok Marosszentgyörgyön is Idén is színes programkínálattal készült Marosszentgyörgy az immár 21. alkalommal megszervezett Szent György Napokra. Az egyhetes rendezvénysorozat a hétvégére is számos érdekes, szórakoztató rendezvénnyel várja nem csak a marosszentgyörgyieket. Pénteken délelőtt plakettet helyeznek el a község két legöregebb, több mint hétszáz éves tölgyfájánál, nem sokkal ezután pedig felavatják az európai uniós alapokból épült bölcsődét. Délután fél négytől a néptáncegyüttesek felvonulása következik, majd a kézművesvásár, a keresztény sátor és a játszóhelyek megnyitója után a 21. községnapok tiszteletére 21 léggömböt engednek fel. Este fél kilenctől ByTheWay-koncert lesz, utána a Proconsul és Dj Tibi lép színpadra. Szombat délután öt órától várja a közönséget a Tavaszi Kórusfesztivál, este nyolctól a Kormorán koncertezik. Ezt követően Alex Velea szórakoztatja a közönséget, majd fél tizenegykor tűzijátékra kerül sor. A napot szabadtéri buli zárja, a zenét Koszika és a Hot Shot Bands együttes szolgáltatja. Vasárnap 4 órától a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület honfoglaláskori harci bemutatót szervez. Este nyolctól a Piramis-rajongók láthatják kedvenceiket a színpadon, majd Paula Seling kápráztatja el hangjával a közönséget. A községnapok lampioneregetéssel zárul (V. Gy.). Bíró Blanka, Bencze Melinda Krónika (Kolozsvár) 2015. május 27.Megkezdődött a Lurkó Fesztivál CsíkszeredábanHárom magyarországi és öt erdélyi társulat tizenegy produkciója lesz látható hat nap alatt Csíkszeredában. A Csíki Játékszín és a Kortina Egyesület által szervezett 3. Lurkó Fesztivál szerdán a brassói Arlechino Gyermekszínház A csodálatos furulya című román nyelvű előadásával vette kezdetét, majd a budapesti Kerekasztal Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című színházi játéka következett. Az óvodásokat, kisiskolásokat, kamaszokat változatos kínálattal várja a fesztivál, a családoknak szombaton szabadtéri előadást és vasárnapi színházlátogatást, a tipegőknek első színházi élményt ajánlanak a szervezők. A továbbiakban Budapestről a Bárka Színház és a Budapest Bábszínház, Szatmárnémetiből a Brighella Bábszínház, Nagyváradról a Lilliput Társulat, Kolozsvárról a Puck Bábszínház, Székelyudvarhelyről a Tomcsa Sándor Színház lép fel a fesztiválon, a házigazda Csíki Játékszín pedig a Három arany hajszál című mesejátékát játssza. Gimesi Dóra dramaturg meseadaptációról és mesedramaturgiáról tart előadást, a Kerekasztal Társulás szakemberei pedig színészeknek és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak színházi nevelés témában tartanak szakmai tréninget. Krónika (Kolozsvár) 2015. június 8.Díjnyertes drámák egy kötetbenA nagyváradi Szigligeti Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az UArt Press kiadó gondozásában jelent meg a Drámázat II. 2015 című kiadvány, mely a két színház közös drámaírói pályázatának legjobb munkáit gyűjti egybe. A drámázatot a székelyudvarhelyi színház indította 2011-ben, és a következő, 2014-es kiíráshoz már kapcsolódott a nagyváradi színház és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara is. A drámaíró kategória mellett megszületett a dramautor kategória, melyre román nyelvű, eddig be nem mutatott drámákkal lehetett pályázni, valamint a debüt kategória, amelyre pályakezdő drámaírók küldhették el mindaddig be nem mutatott munkáikat. Ez utóbbi kategória létrehozását és gondozását a nagyváradi Szigligeti Színház vállalta. A Drámázat II. kiírásra százötvenkét pályamű érkezett be, a debüt kategóriába 82 írás, a másik két kategóriába pedig egyenként harmincöt dráma futott be. Debüt kategóriában Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című műve nyert, a drámaíró kategóriában Szmodis Jenő Ultimátum című drámáját ítélték a legjobbnak, a dramautor kategóriában Laurentiu Budau Az apokalipszis a facebookról jön című műve lett az első. A most kiadott és péntek délután a nagyváradi színházban bemutatott kötet tartalmazza a felsoroltak mellett Szabó Róbert Csaba Hentesek rémdrámáját és Almássy Bettina Családi Al-Bumm című drámáját is. Szeptemberben bemutató A nagyváradi könyvbemutatón Novák Eszter a nagyváradi Szigligeti Színház új művészeti vezetője elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja azt, hogy román nyelvű mű is bekerült a kötetbe, és kiemelte azt is, hogy a váradi származású Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset című művét a Szigligeti Színház műsorra tűzi a következő évadban Sandar Tagirovsky rendezésében, Györfi Csaba koreográfiájában, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjainak előadásában. A bemutató valószínűleg szeptember harmadik hetében lesz. Demeter Kata, a székelyudvarhelyi színház dramaturgja a maga során hangsúlyozta, hogy minden kategóriának külön zsűrije volt, és minden egyes művet több zsűritag is elolvasott. A debüt kategória nyertese, a színészi képesítéssel is rendelkező Szíjártó Tímea-Aletta a pályadíj-nyertes munka keletkezéséről árult el részleteket a kötetbemutatón, majd bevallotta, Az esetben felvonultatott szereplők olyan karakterek, akiket szívesen eljátszott volna. Az ötszáz példányban megjelentetett kötet megvásárolható Nagyváradon a színház jegypénztáránál, illetve eljuttatnak belőle könyvtárakhoz és színházakhoz is. Pap István erdon.ro 2015. június 10.Harag György kolozsvári rendezéseiElmaradt bevezető a színház büféjében látható kiállításhoz Harag György idén, június 4-én lett volna 90 éves. Margittán született 1925-ben. 19 éves korában, 1944-ben, családjával együtt deportálták. Szilágysomlyóra, Auschwitzba, Mauthausenbe, majd Ébensee-be kerültek, itt látta utoljára a szüleit és két fiútestvérét. Ő csodával határos módon megmenekült a haláltól, és 1945-ben hazatért.1 Miután felépült, jelentkezett a kolozsvári Zene- és Színművészeti Akadémiára, színészhallgatónak. Két év múltán a rendezői szakra is felvételt nyert, így 1950-ben diplomás színész, majd 1952-ben rendező lett. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban 1953-ban rendezte első darabját, a C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát című színművet, Jánosházy György fordításában. Ez a kezdete annak az együttműködésnek, amely a kolozsvári színház és Harag György közt kisebb nagyobb megszakításokkal a rendező haláláig tart majd. Harag György összesen 29 darabot rendezett Kolozsváron, de akár harmincra is kerekíthetnénk, hiszen ő fejezte be Szigligeti Ede Fenn az ernyő, nincsen kas című darabjának a színrevitelét is, 1981-ben, Horváth Béla elkezdett munkáját, ennek váratlan halála miatt, bár ez nem jelenik meg az előadás dokumentumaiban. Ezenkívül további két darabot állított színre közös rendezésben, egyiket Taub Jánossal, a másikat Márton Jánossal. A Kolozsváron rendezett darabok közül 13-at 1975 előtt, meghívott rendezőként, 16-ot pedig azután vitt színre, hogy 1975-ben a színházunkhoz szerződött. Ezek időrendi sorrendben a következők: C. Constantin–A. Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát (1953), Al. Kornejcsuk: Ukrajna mezőin (1953), Marcel Pagnol: Topaze tanár úr (1958), Konsztantin Szimonov: Egy szerelem története (1959), Molière: Tartuffe (1963), Földes Mária: Baleset az Új utcában (1963), Pavel Kohout: Ilyen nagy szerelem (Taub Jánossal közösen) (1963), Pagogyin: A Kreml toronyórája (1963), Paul Everac: Láthatatlan staféta (1964), Camil Petrescu: Erős lelkek (1965), Deák Tamás: Demetrius (1965), Victor Hugo: Királyasszony lovagja (1968), Páskándi Géza: Tornyot választok (1973), Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja (1975), Asztalos István: A fekete macska (Márton Jánossal közösen) (1975), Sütő András: Csillag a máglyán (1976), Eugene Gladstone O’Neill: Vágy a szilfák alatt (1977), Csiki László: Öreg ház (1978), Sütő András: Káin és Ábel (1978), Mihnea Gheorghiu: Pathetica 77 (1978), Gorkij: Éjjeli menedékhely (1979), Bajor Andor: Egy szürke délután (1980), Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1980), Huszár Sándor: A mennybemenetel elmarad (1981), Sütő András: Szúzai menyegző (1981), Labiche–Michel: Olasz szalmakalap (1982), Lőrinczi László: A szerető (1982), Tomcsa Sándor: Műtét (1983), Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (1984). Salat-Zakariás Erzsébet, a kiállítás kurátora Szabadság (Kolozsvár) 2015. június 16.Sok a néző, kevés a színész SzékelyudvarhelyenA nehézségek ellenére is jól teljesített az idei évadban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, az új előadásoknak köszönhetően nőtt a nézők száma, és számos rangos hazai fesztiválon is bemutatkozott a társulat. A 2014/2015-ös évad eredményeiről, valamint a társulat összetételének változásáról Nagy Pál színházigazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető számolt be hétfőn. Mint elhangzott, 1050 felnőtt-, 955 diák-, valamint 3024 gyerekbérletet adtak el az idei évadban, így vélhetőleg több mint húszezer néző tekintette meg az előadásokat. A nézők száma azonban többre is tehető, hiszen számos alkalommal adták elő telt házzal a társulat tagjai a Plazma3 felolvasó kocsmaszínházi produkciót is, valamint több ezren nézték meg az előadásokat különböző fesztiválokon. Idén 172 előadást szervezett a színház – leltározta Csurulya Csongor művészeti vezető, aki szerint a szám kiváló eredmény, hiszen a jelen évadban nem szervezték meg a dráMA kortárs színházi találkozót. Csurulya elmondta, a bemutatott előadások meghozták a várt eredményt, így a Mihai Măniuţiu rendező Szebb az élet halál után című metafizikai komédiája is, amely számos hazai színházi fesztiválra is meghívást kapott, méltán felkeltette a szakma figyelmét. A művészeti vezető szerint kiemelkedő eredmény a társulat számára, hogy sikerült átlépni a „szűkebb pátria" határain. „Nem kis feladat magyarul játszani román közönség előtt" – árulta el a szereplésekről Csurulya. Mint kifejtette, a fesztiválszereplésekkel lehet igazán haladni, hiszen minél több helyen nézik az előadásokat, annál nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. Csurulya szerint az idei évadban továbbra is teljesítették azt a célt, hogy a színház Székelyudvarhely kulturális nagykövete legyen, most pedig azon gondolkoznak, hogy színházi eszközökkel hogyan gazdagítsák a város kulturális életét. Az intézménytől egyébként távozik Nagy Csongor Zsolt sepsiszentgyörgyi származású színész és Nagy Regina rendező, jövő év felétől pedig Jakab Orsolya és Antal Csaba vesznek ki „reszpirót" – jelentette be Nagy Pál. Noha Jakab Orsolya és Antal Csaba külföldi színházi munkájuk után visszatérnének a társulathoz, távollétük időszakára új embereket kell keresnie a színháznak. Ezen kívül három színésznő szülési szabadságon van, ezért a vezetőség arra törekszik, hogy új tagokkal pótolja a hiányzókat. Az idei évadban ma este találkozhat utoljára az udvarhelyi közönség a színház társulatával: Gogol Háztűznéző című komédiáját tekintheti meg Zakariás Zalán rendezésében, amely meghívást kapott a Magyar Színházak 27. Kisvárdai Fesztiváljára. Veres Réka Krónika (Kolozsvár) 2015. június 20.Az évad legjobb előadásai a Magyar Színházak Kisvárdai FesztiváljánAz évad legjobbnak tartott határon túli előadásait hívták meg a válogatók a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára, amely pénteken kísérőprogrammal indult az észak-szabolcsi városban és június 27-ig tart. Nyakó Béla, a szervező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának igazgatója csütörtökön elmondta: a véglegesített program szerint 19 társulat 25 előadást mutat be, s a rendezőknek az a szándékuk, hogy a zsűri és a közönség a határon túli magyar színjátszás teljes keresztmetszetéről ízelítőt kapjon a fesztiválon. Pénteken a nagyváradi Liliput Társulat két bábelőadásával kezdődött a kísérőprogram, majd az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Alma és fája című kiállítását nyitották meg. A tárlat Kós Károly (1883-1977) erdélyi építész, író, szerkesztő és lánya, Koós Zsófia (1916-1990) színművész életét mutatja be. Este a Benkó Dixieland Band koncertjére várták a zenekedvelőket. Szombat délelőtt az Aranykapu Népművészeti Egyesület mesterség-bemutatóját rendezik meg, majd a szatmárnémeti színház bábtagozatának előadása szórakoztatja a legkisebb nézőket. A versenyprogram a Tomcsa Sándor Színház előadásával indul, a székely-udvarhelyiek Gogol Háztűznéző című darabjában lépnek színpadra. A fesztivál hivatalos megnyitója után a Temesvári Csiky Gergely Színház Mouawad Futótűz című művét játssza. A kilencnapos előadás-sorozaton a Szatmárnémeti Északi Színház Caragiale Az elveszett levél, az Újvidéki Színház Stein-Kálmán- Jenbach Csárdáskirálynő, a csallóközi Hetény Csavar Színház társulata Csokonai Dorottya, az Újvidéki Színház Visniec III. Richard betiltva, míg a Szabadkai Népszínház Shakespeare Macbeth című darabját mutatja be. A Kassai Thália Színház Kerékgyártó Rükverc, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Drámai Színház Zelei Zoltán Újratemetve, a Nagyváradi Szigligeti Színház Slobodzianek A mi osztályunk, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Crane Karamazovok (fotó), a csíkszeredai Csiki Játékszín Kosztolányi Édes Anna, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig Harrower Kés a tyúkban című darabját viszi el Kisvárdára. A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház az Antosa, a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Hattyúdal, a révkomáromi Jókai Színház Székely Csaba Bányavirág, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Beaumarchais Figaro című darabjával versenyez a kisvárdai fesztiválon. A június 27-ei zárónapon a sepsiszentgyörgyi Jel Színház Tolnai Wilhelm-dalok című darabja a búcsúelőadás. Az anyaországi színházak közül a budapesti Manna Kulturális Egyesület társulata ÖrkénySzkalla lányok, míg az Óperenciás Bábszínház a Csalafintaságok a csalitosban című művet mutatja be. A kísérőprogramban még június 23- án Puskás Peti és barátai, valamint 27-én, az ünnepélyes díjkiosztót követően Udvaros Dorottya színművész lemezbemutató koncertje szerepel. Népújság (Marosvásárhely) 2015. június 21.Terekbe és udvarokba rejtett múltAnnyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán. Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki. A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét. A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból. Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek. A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba. A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította. Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti. Veres Réka Székelyhon.ro 2015. június 24.Tizenharmadszorra szervezik meg a mikházi csűrszínházatPénteken kezdődnek és vasárnapig tartanak a tizenharmadik alkalommal szervezendő Csűrszínházi Napok. A közkedvelt mikházi rendezvénysorozat az idén valamelyest visszatért eredeti népi jellegéhez. A közönség gazdag és színes színházi, illetve más, szintén kulturális rendezvény közül válogathat. A Csűrszínházi Napok pénteken délután 6 órakor rajtol a mikházi általános iskolában, ahol évek óta valamilyen képzőművészeti vagy fotókiállítást rendeznek be. Az idén két orvos, Salat Csaba és Kisgyörgy Árpád képzőművészeti gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. Az első színházi előadás sem várat sokat magára: fél 8-tól az Uniter-díjas Bogdán Zsolt – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház együttműködésének keretében – Függök ezen a zord élet-párkányon címmel Ady esten lép fel a művelődési házban. A Csűrszínház esti vendége fél 10-től a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely Csurulya Csongor rendezésében Tamási Áron Rendes feltámadás című színdarabját mutatja be. Szombaton délben 12 órakor Lokodi Imre szerkesztő szervezésében a Mentor Könyvkiadó és a Székelyföld kulturális havilap közreműködésével Fa-kanál címmel irodalmi gasztroműsor lesz. A klasszikus könyvbemutatók mellett vidám gasztroirodalmi felolvasásra is sor kerül. A szervező beharangozója szerint az üstök mellett Spielmann Mihály, Pál Antal Sándor, Székely Szabó Zoltán és más, könyveiket is kínáló írók állnak. „Rajtuk kívül minden más írástudót szívesen látunk, hadd mutassa be szakácstudományát, főzzön saját ízlése és tudása szerint” – fejtette ki szerkesztőségünknek Lokodi. A legjobb szakácsokat a szervezők népies motívumokkal ellátott fakanállal jutalmazzák. A kóstolót a Csűrszínház udvarán tartják. A művelődési ház délutáni vendége László Zsuzsa színművész, aki nemrég az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közreműködésével bemutatott Cigányhold című egyéni műsorát viszi Mikházára. Az előadás este 7-kor kezdődik. Rögtön utána, körülbelül fél 9-től a szomszédos Csűrszínház színpada a néptánctól és az énektől lesz hangos. A Maros Művészegyüttes a Szívem virág, míg e világ című, mezőségi táncokból és dalokból összeállított műsorát mutatja be, melyet Varga János koreográfus állított színpadra. Este 10-től a szászcsávási cigányzenekar húzza a táncházhoz szükséges talpalávalót. Mint minden évben a vasárnap délelőtt ezúttal is a gyermekeké. Pontban 11 órától a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M Diákszíntársulat Mátyás király tréfás történeteivel várja a közönséget. Fél 1-től tréfákkal, népi adomákkal, mesével szórakoztatják majd a publikumot a Széllyes Sándornak – a Maros Művészegyüttes tréfamesterének – emléket állító népi előadó-művészeti vetélkedő döntőjén, amelyet a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervez. Amint Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi fesztivál ötletgazdája és főszervezője portálunknak elmondta, az idei rendezvénysorozat műsorát a helyi és kistérségbeli közönség óhaja szerint igyekeztek alakítani. A nyárádmentiek igénye az volt, hogy a szervezők tegyék ismét „népiesssé” a fesztivált. A mikházi évad a Csűrszínházi Napok lejárta utána is folytatódik. Már hétfőtől egyhetes színművészeti diáktábor kezdődik, előadásra pedig legközelebb július 24-én és 25-én kerül sor, amikor a marosvásárhelyi Spectrum Színház Moliere Nők iskolája című darabját mutatja be. Szucher Ervin Székelyhon.ro 2015. június 29.13. Csűrszínházi NapokFiatal tehetségeket támogattak Az előző évekhez viszonyítva sokkal kevesebb érdeklődő látogatott ki Mikházára a 13. Csűrszínházi Napokra. Ennek ellenére a szervezők az idén is gazdag programot állítottak össze. A rendezvény június 26-án délután színvonalas képzőművészeti kiállítással nyílt meg. Marosvásárhelyi képzőművészek alkotásaiból rendeztek tárlatot, olyan művekből, amelyek dr. Salat Csaba és néhai apósa, dr. Kisgyörgy Árpád családja birtokában vannak. Dr. Salat Csaba elmondta, gyökerei a Nyárádmentéhez, Mikházához kötik, ezért erkölcsi kötelességének érezte azt, hogy a családi gyűjteményt megossza a Csűrszínházba látogatókkal. A tárlaton négy marosvásárhelyi képzőművész- nemzedék, 21 alkotó 30 munkája látható. A munkák mellé az alkotók életrajzát is mellékelték, így a látogatók igazi marosvásárhelyi kultúrtörténeti időutazást tehettek. A következő rendezvényen …Függök ezen a zord élet-párkányon… címmel Ady Endre verseiből összeállított műsorát mutatta be Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze. A versek révén a nézők végigkövethették a nagy költő életútját az Érmelléktől Párizsig. Tamási Áron világát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészei varázsolták Mikházára a Rendes feltámadás című előadással, amelynek igen érdekes adaptációját láthattuk, mivel a Csűrszínház mögötti területet is belefoglalták az előadásba. Szombaton különleges környezetbe és "tálalással" mutatta be köteteit az Új Mentor Könyvek kiadó. Igazgatója, Király Káli István nemcsak könyvekkel, hanem gulyással is várta az olvasókat. Székely Szabó Zoltán Színházasság című könyvét mutatta be, amelyben a bécsi színházi életéről ír, de a kötetbe kerültek színházi viccek, színházi "hanták, aranypökések" is. A kötetet a Juventus kiadó adta ki. Sebestyén Mihály korábban megjelent – Marosvásárhely történelmét bemutató – köteteiről beszélt. Délután két jó előadást tűztek műsorra. László Zsuzsa Cigányhold egyéni műsorában a romák jelenlegi helyzetét vázolta fel művészi érzékenységgel. A Csűrszínház hazajáró vendégeiként a Maros Művészegyüttes Szívem virág, míg a világ című, mezőségi táncokból, dalokból összeállított előadását mutatta be, majd nem más, mint a híres szászcsávási cigányzenekar húzta kivilágos kivirradtig a talpalávalót. Vasárnap a gyerekeké volt a színpad. A marosvásárhelyi Artecotur Egyesület Artsy M diákszínjátszó csoportja a Mátyás király történetei című előadással lépett fel. A diákok hangulatot teremtettek a Széllyes Sándor népi előadó- művészeti vetélkedőre, amelyet az idén is a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervezett. A megnyitón Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója kifejtette, hogy fontos ez a rendezvény mind az intézménynek, mind a Maros együttes táncosainak. A népi humor is része kulturális örökségünknek, ezért kell ápolnunk. Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínház Egyesület elnöke elsősorban Széllyes Sándorról beszélt. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a népi előadó-művészeti vetélkedőt nagybátyja emlékének szentelték. Az idén 11 versenyző nevezett be Nyárádszeredából, Maros-ludasról, Szovátáról, Nyárád-remetéről, Marosvásárhelyről és Erdőszentgyörgyről. A szervezők feltételei szerint a benevezőknek ötperces humoros történetet kellett előadniuk, amelyet Török Viola, Szélyes Ferenc, Barabási Attila, Csíki Szabolcs és Fodor Flóra bírált el. A zsűri a versenyzőket jó tanáccsal, útravalóval is ellátta. A kétórás verseny után a következő végeredmény alakult ki: 7–15 éves korcsoportúak: 1. Nagy Emil, Szováta, 2. Ács Szilárd, Nyárádremete, 3. Gábor Klára és Isa Kinga Szidónia, Erdő-szentgyörgy. A felnőttek közül az első Gyepessy László Makfalváról és Tófalvi József Szovátáról. A nyertesek a Danubius Health and Spa Resortnak köszönhetően egy hétvégét tölthetnek a Danubius Szállodában, a Népújság félévi előfizetést ajánlott fel, a Maros Művészegyüttes az előadásokon való szereplést, illetve ingyenes belépést ajánlott fel, a kibédi Siltexim posztóval ajándékozta meg a versenyzőket. (vajda) Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
