|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 252 találat | lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-252 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Ambrus Attila 2016. augusztus 30.Új Kezdet – 200Hála a begyűjtött szavakért A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség vasárnap mutatta be lapja, az Új Kezdet folyóirat 200. számát. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla püspök hirdetett igét. Ezt követően az érdeklődők fórumbeszélgetésen vehettek részt, amelynek meghívott előadói voltak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. Az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János esperes köszöntötte az Erdélyi Egyházkerület püspökét, Dési Zoltán egyházkerületi főgondnokot, és a hálaadás napján a mindenkori hálaadásra hívta fel a figyelmet, aminek nem szabad csupán egy napra korlátozódnia. Kató Béla püspök igehirdetése elején elmondta, hogy Erdély-szerte szinte minden gyülekezetben újzsenge vasárnapján a hálaadás alkalmát ülik meg a gyülekezetek. – Itt, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban is hálaadó ünnepséget tartanak, és a presbitérium döntése nyomán egy különleges hálaadásra került sor. A hálaadás abból fakad, hogy tizenhét esztendővel ezelőtt a gyülekezet elöljáró lelkipásztora arról döntött, hogy egy folyóiratot indít el, amely a gyülekezet tükrét, életének a villanásait mutatja be. Az ünnepi szám bemutatásával elkezdődik a reformáció jubileumi évének rendezvénysorozata. Jövőre 500. éve annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Kányádi Sándor azt mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. A szavakat is. Miközben a betakarításra gondolunk, és a termésért adunk hálát, ez az ünnepi alkalom is egy termésért ad hálát. Hiszen begyűjtöttük, behordtuk a szavakat is. A reformáció 500. évére készülve fontos számunkra, hogy megfogalmazzuk, mi is történt az 500 év alatt és mi a teendő a következő időszakra. Amikor száz évvel ezelőtt a 400. évfordulót ünnepelték, arra törekedtek, hogy az elmúlt négy évszázad dicsőségét, eredményeit felelevenítsék. Ebben a dicsőségben lehetett élni. Azonban az eltelt száz esztendő sok mindent másként alakított, s ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, azzal, hogy milyen perspektívája, milyen jövendője van magyar református egyházunknak Erdély földjén. Fontos kérdések ezek, melyekre választ kell adni. A reformáció igehirdetői azért voltak olyan nagy hatással a környezetükre, mert a legégetőbb problémákra próbáltak választ adni, hiszen az új kor hajnalán Európa különleges kérdésekkel állt szemben. Reformátoraink nem seperték szőnyeg alá a kérdéseket, hanem őszintén feltárták, és választ kerestek rájuk. Európa ma is óriási kihívásokkal áll szemben, ami magyarságunkat, református egyházunkat is érinti. Ma, amikor egy egyházi tartalmú magyar nyelvű folyóirat 200. számát ünnepeljük, arra gondolunk, hogy mit jelentett 500 évvel ezelőtt népünk számára, hogy anyanyelvén hallgathatta Isten igéjét. Nagy feladatok előtt állunk, amikor nyelvünk sorvadását tapasztaljuk, s Isten igéjét kell segítségül hívnunk, úgy, ahogyan reformátoraink tették. Ez a mi erős sziklavárunk, erre építhetünk... Az egész kultúránk Károli Gáspár Bibliájára és Szenczi Molnár Albert magyar nyelvű zsoltáraira épül. Népünk magyar anyanyelvi, szakrális közössége eköré épült fel. Az egyházi szóhasználat anyanyelvi funkciója nem formális, nem csupán hazafias kötelesség, hanem ennél több, bibliai elvárás. Anyanyelvünk feladása az utolsó várunk feladását jelenti – hangsúlyozta Kató Béla püspök. A folyóirat a jelen krónikája Az igehirdetést követően Kozsik József színművész Wass Albert- és Reményik-verseket szavalt. Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, az Új Kezdet felelős szerkesztője röviden ismertette a folyóirat történetét, amelyet 2000-ben Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor alapított, s amelyet 2000-2009 között Adamovits Sándor szerkesztett. A 200. lapszám egyes példányaiban legalább egy ige, egy vallásos vers, egy prédikáció került az olvasó asztalára. A szerkesztőség hiszi, hogy az Új Kezdet című folyóirat 200. számának megjelenésével a Vártemplom, Marosvásárhely, Erdély és a Kárpát-medence sajtótörténetet írt, hiszen a húszoldalas újság tizenhét éven át vallásos és egyházi tartalmú írásokat közvetített a családokhoz. Gáspár Sándor rádiós szerkesztő a 200. lapszám címoldalaiból összeállított kiállítást mutatta be, ismertette a munkatársakat, a lap szerkezetét. – A lap a jelen krónikája, amely folyamatosan tartalmi és technikai fejlődésen ment át. Ötvös József felelős szerkesztő oklevelet adott át a lap három hűséges munkatársának: dr. Bustya Dezső volt püspökhelyettesnek, Fodor Sándornak és Fülöp Gézának. Az ünnepi istentiszteletet egy fórum, beszélgetés követte, amelyen Gáspár Sándor elmondta, hogy az egyházi életről beszámolni kötelesség, ezért is fontos az Új Kezdet megjelentetése. Jenei Tamás egyházkerületi előadói tanácsos az egyházi sajtó történetét vázolta fel, míg Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője elmondta, hogy az egyházi sajtó a szószék meghosszabbított keze. Éppen ezért a kilencvenes években indították útjára az Üzenetet, amely már túl van a 600. lapszámon. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a Reményik által megfogalmazott két bástya, a templom és iskola mellett a harmadiknak, a sajtónak is épp olyan szerepe van az erdélyi magyarság megmAradásában. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője kidomborította, hogy az egyházi események jelentős teret kapnak a világi sajtóban, nevezetesen lapunkban, úgy igyekszünk tükrözni a vallásos jellegű rendezvényeket, hogy a tudósítások a világi olvasók számára is olvasmányosak legyenek. Bányai László Bukaresti nyugalmazott lelkész felvetette egy egyházi oldal indokoltságát is. Viszont a Népújság az egyházi és vallásos híreket, tudósításokat nem elfektetve, hanem "frissiben", az eseményeket követően a laptestben közli. Az ünnepség nemzeti imánkkal zárult. Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely) 2016. szeptember 19.Díjazták Kisgyörgy ZoltántNívódíjjal jutalmazta Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék főmunkatársát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A díjazást Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban tartották szombat este a szervezet tisztújító közgyűléssel egybekötött szakmai táborának záróakkordjaként. A MÚRE újraválasztotta az elnöki tisztségbe Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát. Sajtóért felelős alelnökké Szűcs Lászlót, az Erdélyi Riport főszerkesztőjét, audiovizuális médiáért felelő alelnökké Gáspár Sándort, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát választották. A Székelyföldi területi megbízott Szucher Ervin, a Krónika munkatársa, partiumi megbízott Sarány Orsolya, az Erdélyi Riport munkatársa, a szórványért felelő igazgatótanácsi tag Forró László, a Bukaresti Rádió szerkesztője. A Becsületbíróság elnöke Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, alelnöke Szekeres Attila, a Háromszék szerkesztője. A sajtónívódíjat Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa kapta. Őt Ambrus Attila laudálta. Kollégánk személyes okokból nem vehetett részt az ünnepi eseményen. Az elektronikus média nívódíjat megosztva a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa kapta: Szép Zoltán, aki az olimpiáról közvetített, és Kádár Zoltán, aki a paralimpiát közvetíti. A román–magyar kapcsolatok ápolásáért járó Pro Amicitia díjat idén Demény Péter kapta. A MÚRE által meghirdetett Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett több mint ezer munka közül többet díjaztak. Sánta István Csaba Sepsiszentgyörgyi szabadúszó fotóriport kategóriában második díjat kapott, Szathmári Pap Károly-emlékpakettet kapott Szekeres Attila, dicséretben részesült Albert Levente, a Háromszék fotósa. A közösen megírt médiamúlt című pályázatra beküldött munkák közül Ferencz Zsolt, a Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa kapott díjat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy 2017. január 10.Fölösleges jajveszékelésAz elmúlt napokban igen nagy volt az ajvékolás a balliberális magyar sajtóberkekben, határon innen és túl, annak kapcsán, hogy ideiglenesen megszűnt frissülni az Erdélyi Riport című portál és két külmunkatárstól megvált a Maszol.ro. A túldimenzionált, hisztérikus, világvége-hangulatot gerjesztő riogatások hátterét Borbély Zsolt Attila írása világította meg portálunkonMeggyengült balliberális hadállások Erdélyben. A józan, kimért és a hőzöngést helyre tevők egyéb reagálások sorából a Rostás Szabolcsét és a Farkas Rékáét érdemes még kiemelni, előbbi a Krónikában jelent megSajtó ideát is van címmel, utóbbi a HáromszékbenPártunk és a sajtócímmel. Mindhárom cikk olvastán olyan halvány érzés támad a kellően szkeptikus emberben, hogy miközben a balliberálisok a saját médiatáborukat ért „szörnyű justizmordot” lihegik túl, aközben a nemzeti oldalon kész tényként fogadják el sokan, sőt egyesek máris ünneplik, hogy a „nemzetellenes álbaloldal” visszaszorulóban van, de legalábbis egy megérdemelt és kívánatos csapás érte. Holott ez koránt sincs így, véleményem szerint. A száraz tények: az Erdélyi Riport akkor is egy nagyon szűk körben olvasott hetilap volt, amikor még megjelent nyomtatásban. Amióta pedig csak online olvashatók az itt publikált írások, azóta szinte csak az RMDSZ belköreiben, de ott is inkább csak az MSZP-SZDSZ-es körökhöz láncolódott vagy Bukarestben szocializálódott értelmiségiek és pártkatonák számára volt „kötelező háziolvasmány” Parászka Boróka és társai publicisztikája. Való igaz, a magyarországi balliberális oldal sűrűn hivatkozott a Riportra mint „mértékadó erdélyi fórumra”. Miközben a portál olvasottsága igen alacsony volt. A Maszolnál pedig egyetlen online-szerkesztő adta be a felmondását, önként, ismeretlen okokból, illetve két külsősnek már nem hosszabbították meg a külmunkatársi szerződését. A szerkesztőség anyagi okokra, az érintettek politikai indokra hivatkoznak, de valószínűleg mindkettő helytálló. Ágoston Hugó és Gál Mária egyszerre volt drága és népszerűtlen, egy idő után nyűggé váltak a kolozsvári szerkesztőség számára. Az egyik Bukarestből osztotta az észt, a másik Budapestről, az erdélyi magyar valóságtól elrugaszkodva. Ágoston ráadásul a régi kommunista pártpropaganda egyik utolsó mohikánjaként pöffeszkedett a „vezető publicista” pózban, úgy, hogy körbevette magát hasonszőrűekkel. Ezek közül egyesek most vele szolidarizálva sértődtek meg és tűntek el a portál impresszumából (Székedi Ferenc, Cseke Gábor), mások viszont az új „vezető publicista”, Ambrus Attila (aki ezer szállal kötődik az RMDSZ-hez) mellett folytatják azt, amit 1989 előtt és után folytatólagosan követtek el: Bogdán Tibor, Bíró Béla, Zsehránszky István. A magyarországi kapcsolat sem szűnik meg, hiszen az ámokfutó, határon innen és túl vállalhatatlan Gál Mária (Parászka Boróka alteregója) helyett a kacskaringós politikai karriert megfutott Bálint-Pataki József és a népszabadságos Papp Sándor Zsigmond fogja a maszopos-szadeszes diskurzust nyomni. A lényeg: sem a Maszol pártfüggősége (RMDSZ), sem a tartalma nem fog változni, erre garancia a főszerkesztő személye, aki továbbra is a hűséges pártkatona Cseke Péter Tamás. Talán kevesebbszer fog megjelenni a portálon az „orbánkormány” szitokszóként, meghálálva a decemberi kampányban az RMDSZ-nek nyújtott támogatást. Érdemes megemlíteni, hogy a fentebb hivatkozott három cikk közül kettőben a szakmai szolidaritás hangja is tetten érhető, mikor is szerzőik az „állásukat vesztett” kollégák iránti együttérzésüket fejezik ki. Hadd oszlassuk el gyorsan az aggodalmakat: csakis némi pluszjövedelemtől esnek el azok, akik nem fognak publikálni innentől a Riport.ron – amely csak ideiglenesen szünetel, mint már jeleztük – és a Maszol.ron. A szóban forgó személyek mind zsíros fizetésekből (pártfunkciókban, állami és önkormányzati állásokban) vagy szép nyugdíjakból tengették eddig is az életüket, nem szorultak rá a két orgánumtól kapott honoráriumokra. Amelyek közpénzekből származtak – ezt már sokan megírták a két médium tulajdonosi háttere kapcsán. Az RMDSZ gondoskodni fog róluk, nem kétség. Attól sem kell félni (vagy annak sem kell örülni?), hogy nem jut publikálási tér számukra, ha továbbra is formálni akarják a közvéleményt (vagy továbbmanipulálni?). Ne legyünk naivak: a magát balliberális oldalnak nevező politikai bűnszövetség propagandájának útját igen magas szintekről, nemzetközi hátszéllel egyengetik, ráadásul Romániában a többségi hatalom közvetlenül is érdekelt a magyar nemzeti önbecsülést tudatosan roncsoló műhelyek fenntartásában. R. B. M. itthon.ma//szerintunk 2017. január 13.Vándorútra indult a BibliaA Reformáció Jubileuma alkalmából Nagykárolyból indult a Károli Biblia vándorútjára 2017 január 10-én, tudhatjuk meg a Nagykároly Belváros Református Egyházközség beszámolójából. A biblia első állomása a Brassói Református Egyházmegyében lévő Alsórákosi Református Egyházközség lesz. A vándorlás során a biblia megérkezik az egyházmegye minden egyházközségébe. Az indulás napján szervezett ünnepségen köszöntőt mondott Szegedi László esperes, Tukacs Jozsef Sándor lelkipásztor, Csákányi Antal lelkipásztor és Ambrus Attila egyházmegyei főgondnok. A vándorút végeztével, a biblia a jubileumi év végén visszaérkezik Károli Gáspár szülővárosába - a Nagykároly Belvárosi Református Egyházközségbe. Isten áldása legyen a biblia útján, s annak minden állomásán. Bagosi Andrea A Károli Biblia nyomtatása 1590-ben történt Vizsolyban, ezért vizsolyi bibliának is nevezzük. szatmar.ro 2017. március 16.Március idusa: Szembenézni a kihívásokkal (Kovászna)Több mint ezren vettek részt Kovásznán a március 15. alkalmával rendezett ünnepségsorozaton. A helybeliekkel együtt az orbaiszéki falvakból érkezettek is ünnepeltek a kisrégió fővárosában. A díszmenet az erdészeti hivataltól indult, élén a Kertész Barna karnagy vezette kovásznai ifjúsági fúvószenekarral. A zenészek után ízlésesen díszített fogatok, népviseletbe öltözött lovasok haladtak, nyomukban zászlókat lobogtatva vonultak a város elöljárói, meghívottak, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai, tanárai, helybeliek, vendégeik. Idén újdonságként a polgármesteri hivatal és a Kovászna-patak hídja közötti részen, az út két oldalán magyar zászlókat lobogtatva álltak díszőrséget a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai Gergely-Kovács Katalin vezetésével. Az ünnepi színpadot a megszokott helyen, a Supercoop előtti parkolóban állították fel. Butyka Gyula ceremóniamester szólt elsőként az ünneplőkhöz, ő köszöntötte a teret betöltő tömeget: „Az idei március pislákoló fényei mi vagyunk!” Gyerő József polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte a 169 évvel ezelőtti forradalomra emlékező kovásznaiakat, orbaiszékieket. Irodalmi idézetekkel elevenítette fel a ’48-as forradalom hangulatát, majd a jelenkori állapotokról beszélt. „A cél, az elvek mit sem változtak, viszont a társadalmunkat meghatározó viszonyok, politikai körülmények, kisebbségi létünkből fakadó lehetőségeink másfajta kihívások elé állítanak bennünket” – hangoztatta. „Jólesik látni a betöltött teret, hogy ennyien vagyunk. De ha a mindennapok kenyér utáni hajszájával szembesülünk, akkor eszünkbe jutnak még ennek a napnak az üzenetei?” – tette fel a kérdést szónoklatában Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. Bűneinkre is emlékezni kell, a pártoskodásra, széthúzásra, önzésre, gyűlölködésre, felületes gondolkodásmódra, az Isten nélküli életre, amelyeken változtatnunk kell. Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédét Zsigmond József olvasta fel, majd a kovásznai szónokverseny idei győztese, ifj. Balogh Zoltán állt a mikrofon elé. „A márciusi ifjak megmutatták, hogy nem félnek szembeállni az elnyomással, összefognak, ha kell, vérüket ontják a szabadságért, a szebb, biztonságosabb jövőért. Meddig merünk mi most elmenni? Talán nem kell vérünket adni a szabadságért, de tenni kell, nem elég mástól várni a megoldást, nem elég siránkozni, magunkat sajnálni. Szembe kell nézni a feladatokkal, és azokat fel kell vállalni” – mondotta. A székely szabadságharcokról szólva Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a rendezvény díszvendége kijelentette: olyan nemzeti egység jött létre, mely a szabadságharcban fogta össze a nemzetet. Ennek az egységnek a forrasztólángja a szabadság, amely oly sokak senyvedő szívében gyújtotta újra a lángot. Erdélynek nem búslakodó vagy épp meggondolatlanul, hangosan hencegő, melldöngető, hanem cselekvő, csendben áldozatokat vállaló székely-magyarokra van szüksége – fogalmazta meg az ünnep zárógondolatait Péter Arthúr plébános. A szónoklatok és a magyar himnusz eléneklése után az ünneplők a belvárosi templom kertjébe vonultak, koszorút helyeztek a hősök emlékművéhez. A székely himnusz zárta a rendezvényt. A kovásznai ünnepségen közreműködött a vajnafalvi Hozsánna református kórus Gyerő Katalin vezetésével. Az összevont kovásznai kórusok Szántó Kinga és Antal Ernő vezényletével Kossuth-nótákat énekeltek, Moldovai Dóra népdalcsokorral lépett színpadra. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 15.Az erőpróba főpróbájaSzakaszgyőzelemként könyvelheti el az RMDSZ, hogy a parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát. Ami előrelépésnek tűnik az az, hogy az államelnöki kihirdetés előtt álló jogszabály nemcsak azokra a településekre vonatkozik, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot, hanem azokra is ahol eléri az 5 000 főt. Mintegy 330 közigazgatási egységben kell(ene) alkalmazni. Itt él az erdélyi magyarok 87 százaléka. Az sem mellékes szempont, hogy hosszú évek után ez az első nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezet, amelyet elfogadott a parlament. Ez mintegy azt sugallja, hogy a kormánypártok és az ellenzék sem tekinti a kisebbségi kérdést olyan fontos törésvonalnak, amelynek mentén meg lehet nyerni vagy el lehet veszíteni egy-egy választást, így engednek. Igaz, hogy az RMDSZ-nek le kell futnia a kötelező köröket, tárgyalnia kell – előbb a kormányoldallal, aztán az ellenzékkel is –, de ennek a korábbi gyakorlatnak a visszavezetése célravezető(bb)nek tűnik. Hogy mennyit és meddig enged a kormánykoalíció, az hamarosan kiderül. Hiszen az elfogadott törvénytervezet annak a jogszabálynak a főpróbája, amelyet az RMDSZ húsvét után készül beterjeszteni, s amely a nyelvhasználati küszöb csökkentésétől és alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetésétől az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak kétnyelvűsítéséig sok mindenre kiterjed. Kiderül többek közt az is, hogy egy folyamat vagy fondorlat eredménye volt-e a keddi szavazás kimenetele. Utóbbira az utalhat, hogy Románia ugyan ratifikálta a kisebbségi nyelvek európai chartáját, de van jó néhány olyan terület, ahol annak előírásait nem máig ültették gyakorlatba. A kedden elfogadott jogszabálynak költségvonzata is van. Nem olyan jelentős, hogy azt ne lehetne felvállalni, de lehetőség arra, hogy a chartához hasonlóan alkalmazását el ne odázhassák anyagi okokra hivatkozva. Az meglehet, hogy magyar beteget nem aláznak meg többé, mint tette azt az emberségből megbukott kolozsvári orvos a baróti diáklánnyal, de nehezebb lesz elérni azt, hogy például Brassóban minden kórházban magyarul mondhassuk el, hogy hol és mi fáj. Vannak még szerencsére magyar orvosok Brassóban, és a MOGYE-n is szép számmal tanulnak brassóiak, ám elvándorlásukat nem a frissen elfogadott jogszabály gátolhatja meg. Bár az erdélyi magyarság javuló közhangulata, Nyugat-Európa növekvő gondjai csökkenthetik a migrációs kedvet. Az is biztató előjel, hogy az RMDSZ realistán közelít az erőpróbához, amelyet választóiknak szakítópróbaként is ajánlanak. Elárulták azt is, hogy az RMDSZ-nek a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodásába belefoglalták azt is, hogy megtörténik az Európa Tanács által elfogadott egyezményekben vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeknek megfelelő jogharmonizáció. Ugyanis rengeteg visszás helyzet van most Romániában ezen a téren, a húsvét után megvitatásra ajánlott tervezet pedig ezeknek a helyzeteknek a feloldására kínál megoldást. Az RMDSZ együttműködési megállapodása azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a kormánypártokkal megegyezni a tervezet elfogadásáról. Noha Kelemen Hunor megvallotta: rég leszokott arról, hogy optimista legyen, ám abban bízik, hogy párbeszéddel megoldhatóak a vitás kérdések is. Az utóbbi időben a kormánykoalíció is mintha erre az álláspontra helyezkedett volna. Sőt, mintha Európában is úgy vélnék, az Unió jövője szempontjából fontos a kisebbségi kérdés rendezése. Ambrus Attila / maszol.ro 2017. április 21.Ambrus Attila: A mindent elsöprő kisebbségElsöprő többséggel fogadta el a Parlament azt a jogszabályt, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – írtam egy héttel ezelőtti jegyzetemben. Amely a visszafogottság jegyében született. Nem véletlenül és nem oktalanul. Megtámadták ugyanis az Alkotmánybíróságnál az ellenzéki pártok a jogszabályt. A Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt a taláros testülethez fordult, a 124 képviselő által aláírt kereslet szerint ugyanis az elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabály nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalom tagjai számára. Nincs ebben semmi meglepő. Ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti, kormánypártok és ellenzék közt nincs semmi különbség. Még politikai diskurzus szintjén sincs. Azaz ott van: attól függ, hogy ki kérdezi a honatyát vagy honanyát. Ha magyar újságíró faggatja véleményéről, rendkívül nyitott, megértő és megengedő, elismeri, hogy jogos a kérés és ő mindenképpen megszavazza. Ha a hírtelevízióknak nyilatkozik, azzal indítja nyilatkozatát, hogy ő elutasította a javaslatot, mert az szegregációhoz, pluszjogokhoz és a többség iránti diszkriminációhoz vezetne. Mondom ezt azoknak, akik az utóbbi időben azzal vádolják az RMDSZ-t, hogy lepaktált a komcsikkal, elárulta a demokratikus ellenzéket, s eltávolítaná a székelyeket szeretett fogadott atyuskájuktól, Traian Băsescutól. Apropó Băsescu. Az ellenfelei által éppen a tatár származásával meggyanúsított politikai kalandor volt az, aki azzal érvelt a jogszabály ellen, hogy a törvénymódosítás értelmében a konstancai kórházakban a tatár és török, a bukaresti kórházakban pedig a roma nyelvet ismerő személyeket kell majd alkalmazni. Mit mondjak? Valóban borzalom lenne. Nem is beszélve arról, amiről Traian Băsescu mélyen hallgat, csak a szeme sarkából kacsint választóinak: „Értitek, ugye, hogy itt nem Konstancáról és nem Bukarestról, nem a tatárokról, törökökről, nem is a romákról van szó, hanem azokról a fránya magyarokról, akik Brassóban és Aradon, Temesváron és Nagybányán, sőt az úgynevezett Székelyföldön is jogszerint magyarul akarják elmondani az orvosoknak, hol fáj!” Hiába próbálom meg elhessegetni az összeesküvés elméletet, nem sikerül. Egyre több bizonyítékot szolgáltat a hazai politikai élet arra a feltevésre, hogy a kormány- és az ellenzéki pártok közt nincs lényegi megítélésbeli különbség, ami a kisebbségi jogok biztosítását illeti. Ha az egyik oldal elfogadja, a másik oldal elutasítja és viceversa. Az erőpróba főpróbája volt ez a törvény. A főpróba második felvonásához jutottunk. Az Alkotmánybíróságban többen vannak a kormánykoalíció által jelölt bírók, mint ellenzékiek. Az elmúlt hetekben a kormánykoalíció döntéseit rendre alkotmányosnak találta a taláros testület. Elképesztően meredek az a felvetés is, hogy a törvény nem biztosítja a társadalmi egyenlőséget, mivel tatár beteg tatárul, a roma románi nyelven mondhatja el, milyen egészségügyi panasszal jelentkezett az orvosnál. A jogszabály ugyanis nem azt írja elő, hogy török betegnek romániul kellene beszélnie orvosával, sőt, még azt sem hogy minden orvosnak ismernie kellene Konstancán a tatár nyelvet. Nem csoda, ha az ellenzék vezetője Raluca Turcan nem akart válaszolni a maszol.ro kérdéseire. Az sem, hogy van olyan képviselő, aki azt állítja, meghamisították az aláírását, mások azt, hogy átverték, azt sem tudták, mit írnak alá. A kisebbségellenesség ilyen foka szégyelleni való. Főként, ha zsigeri. maszol.ro 2017. május 12.Ambrus Attila: Félúton, útközbenMár a döntés meghozatalának idején sokan vitatták, hogy van-e tétje egyáltalán a két tisztújító kongresszus között, a mandátum félidejében megtartott RMDSZ-kongresszusnak. Ma már elmondhatjuk, hogy a kongresszusnak nem tétje, hanem eredménye kell legyen ahhoz, hogy mérföldkővé váljon a romániai magyarság felgyorsult időben – sokszor pusztainak tűnő – vándorlásán, amelyet a folytonos útkeresés és időnkénti újratervezés jellemez. A személyi kérdések – sokszor látszólagos – felvetése sem ment meg egy nagygyűlést az érdektelenségtől. S ezen az sem segít, ha a nyilvánosság, a sajtó kizárásával próbálják a szervezők növelni a titokzatosságot, a feszültséget, azt a látszatot kelteni, hogy fontos és heves véleményütköztetés nyomán vágnak utat a politika bozótosában a felelős, ám bátor politikusok. Az RMDSZ nem folyamodott ilyen trükkökhöz, hetek óta ismert a zilahi kongresszus jelmondata, helyhez és a mai időkhöz igazítva Wesselényi Miklós mondata: Nem hátrálunk meg! Ez az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint szerint nemcsak az érdekvédelmi szervezet munkájáról szól, hanem és főként az erdélyi magyar közösségről. Arról a közösségről, amelynek szüksége van a határozott vállalásra, a hitre, hogy a milliósnál is nagyobb közösség újra megtalálhatja az utat, amelyről nem hátrál meg, s hogy ezúttal is – mint a történelemben már többször – képes lesz veszteségeit feldolgozni, azokat zárójelbe tenni és megmaradni. Ismertek azok az alapszabályzat-módosítások is, amelyeket a küldöttek figyelmébe ajánlanak, s amelyek noha látszólag nem olyan jelentősek, valójában döntő módon befolyásolják az erdélyi magyarok mindennapjait. Ezek a módosítások nem változtatnak a két évvel ezelőtt meghirdetett újratervezés irányán, ám határozottabban jelölik ki a haladás nyomvonalát, a következő két év cselekvési prioritásait. Alkalom adódott az új típusú és szemléletű stratégiai program megismerésére is, amelynek egyszerre van pártprogram és kongresszusi határozat jellege is. Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek egyetlen szövetségese van: az erdélyi magyar közösség, mindenki más politikai partner, akivel az együttműködés célja az erdélyi magyarság szolgálatának biztosítása. A stratégia program-tervezet túllép az általánosságokon, részletezi, hogy mit is ért az RMDSZ a társadalmi párbeszéd alatt, és azt hogyan akarja felépíteni az elkövetkező két évben. A dokumentumba foglalt szakpolitikai irányok: az oktatásra, az anyanyelv-használatra, illetve a fiatal vállalkozók támogatására vonatkozik. Az oktatás minőségén áll vagy bukik az erdélyi magyarság jövője, ám a minőség demográfiai kérdés is, ezért szükséges próbálkozás azokkal a fiatal vállalkozókra is figyelni, akik még hisznek a szülőföldön boldogulás lehetőségében. Az alapszabályzat-módosítás természetszerűen következett a női szervezet és a szórványlobbi következetes munkájából. Fontos, hogy felvetődött a szórvány képviseletnek és a tömb–szórvány együttműködésnek az erősítése. Akárcsak a női képviselet megerősítése, az országos és megyei testületekben a 15 százalékos női kvóta bevezetése. Azt a javaslat támogatói is elismerik, hogy még mindig alulképviseltek a nők a politikai döntéshozatalban, ám mindenképpen biztató lépés lenne az egyenjogúság felé az ilyen értelmű alapszabályzat-módosítás. (A teljes egyenjogúság akkor következik be, amikor a nők egy 50 százalékos kvóta ellen tiltakoznának, mondván: nincs szükség mesterséges küszöbre.) A holnapi zilahi kongresszus nem tartogat meglepetéseket. Leltárkészítés lesz menet közben és az újratervezés apró korrekciójára kerülhet sor. Amit mindig meg kell tenni, ha a politikai partnerek folyton azon dolgoznak, hogy felszedjék az út közepét. Két év múlva részletesen kell majd kielemezni, hogy sikeres volt-e az újratervezés, helyes-e az irány, együtt halad-e az RMDSZ szövetségesével, sokan maradtak-e közülünk, akik Wesselényihez hasonlóan nem hátráltunk meg. maszol.ro 2017. június 21.Makkai Sándorról nyílik kiállítás BrassóbanMakkai Sándor (1890–1951) erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét bemutató tárlat nyílik Brassóban, a Reménység Házában csütörtökön 19 órától. A reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett, Tudománnyal és fegyverrel című kiállítást a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókintézete, a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és a Reménység Háza szervezi. A rendezvény házigazdája: Ménessy Miklós református lelkész és Házy Bakó Eszter, a közművelődési egyesület elnöke, kurátor Makkai Lilla református lelkész, köszöntőt mond Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és Szebeni Zsuzsa, a kulturális központ igazgatója – közölte a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete. A reformáció 500. évfordulója alkalmából immár Brassóban is bemutatkozó tárlaton olyan ritkaságok is láthatók, mint Makkai Sándor Szilvássy Karolának írt levelei, doktori értekezése, családi képek, valamint grafikái és versei, amelyek kevésbé ismert darabjai az életműnek. Emellett olyan sarkalatos pontokat is felelevenítenek, mint az egyik legnagyobb vitát gerjesztő, Magyar fa sorsa – A vádlott Ady költészete című munkája, valamint a kisebbséggel kapcsolatos felelősségre rávilágító írásai, amelyek szintén nagy vihart kavartak. „Hangulatos és tartalmas tárlatot akartunk létrehozni” – hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve, teológiai professzori tevékenységének eddig ismeretlen vetületeire is rávilágítanak. A kiállítás a 125 éve született Makkai Sándor életének – az irodalmi élet jól ismert alakjának – filozófiai és vallástörténeti vonatkozásait is igyekszik bemutatni, körbejárni. Szebeni Zsuzsa kitért arra is, hogy a Makkai-tárlat az Erdélyi Helikont bemutató kiállítások újabb darabja. Ebben a sorozatban mutatták be korábban a Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és Szilvássy Karoláról szóló anyagot is. Kiemelte, a kutatások összefüggenek egymással, és ezáltal egy érdekes területet sikerül egyre jobban feltérképezni. Mint mondta, ide tartozik Kemény János is, akinek a közeljövőben szintén bemutatják az életpályáját. Makkai Sándor 1926-ban lett az erdélyi református egyházkerület püspöke, és e tisztében sokat tett az erdélyi magyarságért, tanügyi, kulturális és irodalmi szintjének megtartásáért, felemeléséért, valamint a román szenátus tagjaként a magyarok politikai jogaiért. A küzdelmekbe belefáradva elhagyta Erdélyt, 1936-tól Debrecenben volt egyetemi tanár. Irodalmi munkássága során történelmi és társadalmi kérdésekkel foglalkozó regényei, irodalomtörténeti, egyházi témájú, filozófiai és pedagógiai szakcikkei jelentek meg. Elnöke volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak. Krónika (Kolozsvár) 2017. augusztus 1.Kóborban találkoztak a reformátusok (Élet a szórványban /1./)Amikor a háromszéki ember Olthévíznél letér a Brassót Segesvárral összekötő főútról, és a Hortobágy-völgybe vezető dombok között kanyarog, egy kicsit otthon, egy kicsit pedig idegenben érzi magát. Otthonosságot az Olt kölcsönöz, de a parlagon maradt földek, az alsókománai, királyhalmi, szásztyúkosi idegen szó és az elhanyagolt falukép mégsem válik a sajátjává. Csak akkor érezni, hogy azért még Székelyföld déli peremén járunk, amikor a kóbori utcán az első idős ember reánk köszön: Békesség Istentől! A szomszéd megye legkisebb önálló református egyházközségébe a Brassói Református Egyházmegye által szervezett szórványtalálkozó alkalmából látogattunk el július 14-én, ahová a Nagy-Küküllő és az Olt mente, Bákó környéke és a déli Regát, valamint Fogarasföld, Szeben vidéke több mint harminc településéről érkeztek hívek. Reggel még üresek voltak Kóbor utcái, csak a rendőrök jelenléte jelezte, hogy itt valami készül. A lelkészi hivatal udvarán ellenben nagy volt a sürgés-forgás, közel háromszáz ember fogadására készültek. Miután a régió eddigi legnagyobb szórványtalálkozójának résztvevői összesereglettek, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke imával indította útjára a menetet a református vártemplom felé. Az egykori lutheránus Kőhalomszék egyetlen református falujának temploma pontos keletkezéséről nincsenek adatok, mivel az 1802-es tűzvész alkalmával leégett az istenháza, és a dokumentumok odavesztek. Feljegyzések szerint az 1600-as évek közepén egy korábbi papi széket újíttattak fel, ami azt bizonyítja, hogy a templom jóval korábban épült – erről tudósít Kósa Jolán tanító, a húsz évvel ezelőtt megírt és a szórványtalálkozó alkalmából kiadott kóbori monográfiában. Akinek ajkán elnémul az anyanyelv, szívéből kihull a hit „Örvendeztess meg bennünket annyi napon át, ahányon át megpróbáltál. Annyi éven át, ahányban rossz sorsunk volt” – a 90. zsoltár 15. verséből vett idézetre építette igehirdetését Erdély református püspöke, hangsúlyozva: az élethez az öröm és a bánat is hozzátartozik, és mindkettőben velünk van Isten. Kató Béla párhuzamot vont Mózes története és a szórványlét között, azt mondta, a negyvenéves vándorlás alatt Mózes körül kihalt egy egész nemzedék, és amikor számba vette a veszteséget, szíve tele volt fájdalommal. „Kóbor története is ehhez hasonló. Ötszáz évet úgy jártatok itt, hogy sok-sok ember élt ebben a gyülekezetben, közösségben, és most, amikor alig hetvenen vagytok, ott van a szívetekben, szívünkben a fájdalom. De miként a bánat, az öröm is életünk része, és Isten ad nekünk annyi örömet, hogy el tudjuk viselni a bánatot” – mondotta. Szegedi László kőhalmi lelkész, a Brassói Református Egyházmegye esperese is szólt a hívekhez: „Addig leszünk igazából nagy és erős közösség, amíg egymásra tudunk figyelni, és addig fogunk megmaradni, amíg fáj nekünk az is, ha valahol egy falu végén egy Székelyföldről származó öregasszony még a macskájával is románul kényszerül beszélni.” Brulyát említette, ahol két, Nagybaconból elszármazott, nyolcvan fölötti asszony él a román nyelvtengerben. „Aki nem éli meg a közösséget, aki nem tudja, hogy mit jelent együtt énekelni, imádkozni, megerősödni a hitben, elénekelni népdalainkat és zsoltárainkat, elmondani gyermekeinknek és unokáinknak a meséinket, legendáinkat, történeteinket, annak a szívéből és az emlékezetéből, a lelkéből kihull a drága anyanyelv, és akinek az ajkán elnémul az anyanyelv, annak a szívéből ki fog hullni a hit.” Az istentiszteletet követően a gyülekezet a református temetőben emlékezett meg az 1906-ban huszonhárom éves korában elhunyt kóbori Csomor Jánosról, az erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) alapító elnökéről. Elkóboroltak, de visszatértek Kóborban nincs magyar iskola, az egyetlen összevont román elemi osztályt Kósa Jolán tanítja, aki szülőfalujában csak az I–IV. osztályt végezhette anyanyelvén, majd a fogarasi gimnázium után, 1978-ban diplomázott a nagyenyedi tanítóképzőben. Ott húsz évig tanított magyarul, majd a kisegítő iskolában nyolc évig románul, nyolc évvel ezelőtt pedig visszatért Kóborba. „Álmodozva gondolok vissza a régi időkre. Hát szép gyermekkor volt, sok ember, sok barát és minden, ami hozzáillett egy ilyen kis faluhoz, amilyen a miénk volt. Szép házak, szép udvarok, szorgalmas nép.” Kósa Jolán gyermekkorában hétszáz-nyolcszáz református élt a faluban, jelenleg a 180 lelkes Kóbor református gyülekezete alig 76 főnyi, közülük egy-két hatvanas, hetvenes házaspár, a többség nyolcvan év fölötti özvegy, főként nők. Állatokat tartanak, sok a munka, társasági élet nincs – mondja a tanító. Húsz évvel ezelőtt 1-es fokozati vizsgájára írta meg Kóbor monográfiáját, amelyet a szórványtalálkozóra adtak ki a Brassói Református Egyházmegye támogatásával Ambrus Attila gondozásában. Kósa Jolán ebből az alkalomból állított össze egy gyűjteményre valót régi dokumentumokból, tárgyi emlékekből, viseletből, amelyeket a lelkészi hivatalban állítottak ki. „Össze kell gyűjteni a tárgyi emlékeket, hisz kis falvaink, mint a miénk is, már utóéletüket élik, már alig van tárgyi emlék, és lassan-lassan kipusztulnak az öregek, fiatal pedig nincsen.” Kósa Jolán szerint nehéz az élet Kóboron, „de az ember lelkileg otthon érzi magát”. Egyre több az üres porta, és egyre több idegen költözik a faluba, amely egykor a térség magyar bástyája volt, a jómódú királyföldi szászok is ide küldték gyermekeiket magyar nyelvet tanulni. Szász József tizenhét éve gondnoka a kóbori református egyháznak. Fiatal korában ő is elment a családjával Fogarasra, hogy gyermekei magyar iskolába járhassanak. Abban az időben tömegesen hagyták el a kóboriak szülőfalujukat. Szász József így emlékszik vissza: „Ennek a falunak az volt a nagy átka, hogy ’56-ban szétverték a tankok az utakat, soha többé senki nem javított majdnem semmit. ’56-ban, a magyarországi forradalomkor itt vonultak keresztül a falun, sokszor egy tank négyszer is keresztülment, csakhogy út ne maradjon. Aztán tömegesen mentek el a családok. Először elment az apa kőműves- vagy ácsmunkára, aztán kapott egy garzont, és vitte a családját. Akkor ürült ki a falu, elmentek a mesteremberek és a fiatalok, csak az idősebbek maradtak.” Amikor Szász József 1998-ban visszatért a faluba, nemsokára alpolgármesternek választották a szásztyúkosi önkormányzatban, és kezdeményezésére újraindították a magyar elemit. „Az volt a törvény, ha hat gyermek van, lehet indítani. Fele cigány volt, de nem számított, magyarok voltak, és elindult az osztály. Azok a gyermekek megnőttek, ötödiktől elmentek, utánpótlás nincs, így négy év után, 2008-ban megszűnt a magyar osztály.” A dologból meg lehetett élni Ötven-hatvan évvel ezelőtt sokan elmentek Kóborból, vitték gyermekeiket magyar iskolába, de a megélhetési lehetőségek is beszűkültek az egykor virágzó faluban. Akik maradtak, jelenleg nyolcvan év fölöttiek, nem bánták meg, hogy nem kóboroltak el, de azt sem állítják, hogy könnyű lett volna az élet Kóborban. Ottjártunkkor idős özvegyasszonyok meséltek kérésünkre életükről. Czika Elza, született Szabó: Itt születtem, itt maradtam a férjemmel együtt. A dologból meg lehetött élni, építöttünk, és a gyermekek iskolába jártak. Amikor fölbomlott a magyar iskola, románul tanultak. Két gyermekem van, a nagyobbik New Yorkban él. Messze repült el a garas, mint a szegény embernek, akinek csak egy garasa vót, és az is elgurult vót. Tavaly láttam utoljára, a férjem májusban maghalt, s akkor itthon vót a fiam. A kicsi fiam Sepsiszentgyörgyre van nősülve. Elég nehéz vót az élet, de fiatal korunkban könnyen vittük a munkát. Kapáltunk, szénáztunk, marhákot tartottunk, gazdaság vót. A kollektívből hetvenöt bánt kaptunk egy munkanapra. A falu összetartott építéskor, temetéskor, esküvőkor, mindig hozott mindenki, amije vót. Segítött ingyön. Most egy vedret nem visznek be a kapuból, hogy ne fizessük meg. De akkor napokot segítöttek. Nagy vót a gyülekezet, nyolcvan fiatal vót, anyámék elmesélték, ha nem igyekeztek, ünnepnapkor a templomban közön kellett állni, olyan sokan vótak. A kehely is az Úr asztalán olyan nagy, hogy sok helyen ilyen nincsen. Jártam New Yorkban a fiamnál, de ott a kehely még a fele sincs, mint a miénk. Amikor jöttek a légátusok s a papok, azt mondták, le lehet olvasni a kehelyről, hogy mennyi gyülekezet vót itt. De most azt sincs, amit mondjunk a papunkról, mert egyik jön, másik megy, olyan keveset ülnek itt. Dull Elza, született Kósa: Itt éltük le az életünköt a férjemmel, amit dolgoztunk, abból meg tudtunk élni. A férjem traktorista vót, kapott fizetést, én a kollektívben dolgoztam. Van két gyermököm, egy fiam s egy lányom, ők a négy osztályt itt kijárták, el kellött menni Fogarasra. Ott járták a többit magyarul. A fiam megnősült, Balázsfalván él, onnat vett leányt, a lányom Fogarason él, egy kóborihoz ment férjhöz. Czika Ida, született Dull: Nekem elég nehéz vót, a férjem meghalt fiatalon, 38 évesen, felborult a traktorral és meghalt, s én itt maradtam két gyermekkel. De a jóisten segített, felneveltem a gyermekeket, igaz, a szülők segítségével, s osztán 1967-ben elmentem Fogarasra. Ott húsz évig vótam, jártam a gyárba. Amikor nyugdíjba möntem, hazajöttem. Van egy kicsi kert, s úgy. Az egyik gyermekem Fogarason van, a nagyobbik meghalt 42 éves korában. Elég nehéz vót az életem, de a jóisten velem vót. Szabó Mária, született Marosi: Amíg a férjem élt, addig elég jó sorsom vót. Együtt laktam apósommal, anyósommal, segítségem vót mindig. Most nincsen mellettem senki magyar jóformán, mind románok között lakom, azok pedig velünk nem sokat beszélgetnek. Czika Margit, született Egyed: Huszonkét éves koromban édösanyám meghalt, s itt maradtam legénytestvéremmel és édesapámmal. Majd édesapám is korán halt. Férjhez mentem, lett két gyermekem, és a férjem negyvenéves korában meghalt. Ahol lakom, abban az utcában csak két család van magyar, a többi román. Hogy történjen valami a közösségért Igazuk van a kóboriaknak: gyakran váltják itt egymást a lelkészek, a fiataloknak egyfajta ugródeszka kőhalmi segédlelkész korukban. Bedő Judit Boróka csupán másfél évig szolgált kéthetente a kóbori gyülekezetben, most Svájcba készül egyéves tanulmányútra. Gyermekkorában édesapja ebben a faluban szolgált, akkor is hétvégi lelkészként, ezért lelkileg kötődik Kóborhoz. „Önmagában olyan értéket hordoz a szórvány, olyan emberek vannak ezekben a közösségekben, amit már nagyon ritkán találni máshol. Nagyon erős itt a közösségi tudat, és az, hogy egymásért felelősséget vállalnak. Áldott ez a szolgálat, mert örvendenek neki, és nagy igényük van arra, hogy istentiszteletek legyenek, és a közösségért történjen valami.” (folytatjuk) Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 21.Tartalmas ünnep Szent István király tiszteletéreSzent István királyra emlékezhetett a Brassó megyei magyar közösség augusztus 19-én és 20-án. Az első magyar király tiszteletére idén több újdonsággal szolgáltak a szervezők: kétnapos programot terveztek az eddigi egy helyett, első alkalommal került sor ökumenikus kenyéráldásra, továbbá a hagyományos program kiegészült egy modern előadással, illetve idén szerveztek először Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án. Ünnepi szentmisén emlékeztek augusztus 19-én a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban. A misét Birton Róbert-Attila segédlelkész és Farkas Ervin, a Jézus Szent Szíve plébánia segédlelkésze tartották, akik az egyetemesen elismert szent király által vallott értékeket emelték ki. A megemlékezés az idén újdonságnak számító ökumenikus kenyéráldással folytatódott a főgimnázium udvarán található Széchenyi István emléktáblánál, ahol Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, illetve Ambrus Izabella, a Brassó megyei magyarok parlamenti képviselője mondott köszöntőt. „Augusztus 20. a hálaadás, az öröm ünnepe, mivel az új kenyér megszentelése is ekkor történik. Jó alkalom arra, hogy hitünket megerősítsük: azt a hitet, amelyre alapozhatunk a közösség- és jövőépítésben. Ma hálát adhatunk a kenyérért, a mindennapi betevőért, hiszen ez biztonságot ad emberi létünkhöz.” – mondta el Ambrus Izabella. Az ökuménia jegyében Bálint László és Ménessy Miklós református lelkészek, Szász Ferenc unitárius lelkész, Birton Róbert és Farkas Ervin katolikus segédlelkészek áldották meg az új kenyeret, amelyből a résztvevők kostolót kaptak. A Három szín című verset szavalta el Pál Imre bácsi, aki kitartóan elviszi minden magyar nemzeti ünnepre saját készítésű magyar zászlóját. Folytatásként az RMDSZ, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassói Turista Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend Négyfalusi osztályának képviselői helyeztek el koszorúkat tiszteletük jeléül Széchenyi István emléktáblánál. Végül a magyar és székely himnusz eléneklésében közreműködött a Brassói Magyar Dalárda. Az augusztus 19-ei program zárásaként Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Arany János születésének 200. évfordulójára készített műsorát az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében. Különleges előadásán úgy vezette végig a közönséget Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel, így volt nevetés, közös szavalás és interaktív közönségkérdések is. Végül a kolozsvári színművész ajánlásával levetítették a Szent László legenda című rövidfilmet, amely szabadon megtekinthető a Youtube online videókezelő oldalon, a Kolozsvári Magyar Napok csatornán. Augusztus 20-án, az első Szent István-napi ünnepségen Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök köszönötte a több mint 150 személyes közönséget. Öt kiemelkedő személyiség, Szent István király, Szent László király, Arany János költő, Áprily Lajos, Brassóban született költő és Lendvay Éva, tavaly elhunyt brassói magyar költő kapcsán kiemelte, hogy ahogyan ők, mi is mind alakítjuk jelenünket, értéket teremtve a saját jelenünkben és környezetünkben. Továbbá kifejtette: „köztünk, Brassó megyei magyarok közt is vannak értékteremtő munkát vállaló személyek, akikre oda kell tudnunk figyelni. Mindennek a lényege az odafigyelés. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az ünnepség a helyiekről szól a helyi magyar közösségnek, együtt figyelünk oda egymásra, értékeinkre, értékteremtő személyiségeinkre. A figyelem gondoskodás, törődés, közvetett módon pedig a közösségünk fennmaradását is jelentheti.” A közösségépítő munkáért való hála jeléül tizenegy díjat vehettek át Brassó megyei szervezetek képviselői. Olyan személyek ők, akik szinte függő módjára vállalnak felelősséget a magyar kultúráért, oktatásért, a magyar gyerekekért, a hagyományokért, a műemlékekért, a magyar nyelvért, a magyar médiáért. A Brassó megyei magyar közössért díjat Kovács Attila átadta a 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapatnak – a díjat átvette Szőcs József, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek – a díjat átvette Házy Eszter, az Áprily Lajos Főgimnáziumnak – a díjat átvette Antal Annamária iskolaigazgató és Petki Pál, volt igazgató, a Barcasági Csángó Alapítványnak – a díjat átvette Gócza István, a Brassai Magyar Adásnak – a díjat átvette Bálint Ferenc, a Brassói Erdélyi Kárpát Egyesületnek – a díjat átvette Kovács Lehel és Szász Ágnes, a Brassói Lapok Alapítványnak – a díjat átvette Ambrus Attila, a Brassói Magyar Dalárdának – a díjat átvette Varga Pál és Imre Zsuzsa, a Felfalusi Kovács Antal Alapítványnak – a díjat átvette Dobolyi István, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak – a díjat átvette Szente László, a Reiff István-Búzavirág Alapítványnak – a díjat átvette Reiff Zsuzsa. A díjátadó után kezdődött a kulturális műsor, amely keretein belül helyi fellépők, fiatal tehetségek ünnepi előadását tekinthette meg a közönség. Bodor Anita, 12-es tanuló különleges átéléssel szavalta el Sík Sándor Szent István-himnusz című versét, majd Boldi Tihamér és Ferencz Nagy Zoltán, 10-es tanulók olvasták fel Szent István király Imre herceghez írt intelmeit. Páll Beatrice egyetemista önállóan készült az ünnepre az általa választott éneksorral, a nézők egy fiatal tehetséget láthattak a színpadon. Az egyedi mozgásukról és hangzásukról ismert Tatrangi Boricások táncelőadásával folytatódott a műsor, majd egyperces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt boricás fiatalra, Váncsa Zsoltra. Végül, az ünnepi program méltó zárásaként a nagy múltra visszatekintő Búzavirág Néptáncegyüttes mutatta be zenés és táncos műsorát. Dicséret illet minden közreműködőt, akinek köszönhetően tartalmas, színvonalas megemlékezésen és ünnepségen vehetett részt a helyi magyar közösség. Az esemény főtámogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. brasso.rmdsz.ro 2017. szeptember 19.Titkosszolgák a sajtóban? A MÚRE szerint nehéz a beépített ügynökök leleplezéseVezető, a jelenlegi kormánnyal szemben kritikus, az államfőhöz viszont közel álló újságírókat vádolt meg Daniel Dragomir volt SRI-ezredes azzal, hogy a titkosszolgálatok emberei. A romániai magyar sajtóban nincs igazán napirenden a téma. Közismert ellenzéki román újságírókat és publicistákat vádolt meg azzal Daniel Dragomir, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt ezredese, hogy együttműködtek a titkosszolgálattal, és a SRI stratégiáját ültették gyakorlatba tevékenységük során. A volt hírszerző tiszt, aki az elmúlt hetekben több ízben is az eseményeket háttérből irányító szervezetként állította be a SRI-t, vasárnap este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva azt állította: a 2012-es év „forrongó” esztendő volt, akkor személyesen látta, hogy három újságíró – Dan Turturică, Dan Tapalagă és Sorina Matei – is járt a hírszerzés akkori helyettes vezetője, Florian Coldea tábornok irodájába. A volt SRI-tiszt rámutatott: a rendszerhez közel álló újságírók feladata a közvélemény manipulálása volt. Dragomir olyan sajtóorgánumokat nevezett meg, amelyek kritikusak a jelenlegi, szociálliberális kormánnyal szemben, viszont minden esetben teljes mellszélességgel kiállnak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről államfővé választott Klaus Johannis mellett. „A Hotnews portálnak, a România Liberă napilapnak és a Digi 24 hírtévének a fejlécében azt is föl kellene tüntetnie, hogy „a Coldea Kft. által védett célpont”. Ezeket az intézményeket nem csupán felhasználták a manipulációhoz, de védelmet is élveztek. Ezeket a médiafolyosókat le kell zárni, mivel bűzlenek az elmúlt évek mocskától. A föld tele van a mocsokkal és visszaélésekkel” – fogalmazott. Dragomir egyben azt állította, hogy a rendszerrel szemben álló intézményeket – például a jelenlegi kormány házi csatornájának számító Antena 3-at – megpróbálták tönkretenni, bezárni. A volt SRI-s vezető megnevezett egy olyan újságírót is – Valentin Zaschievici-et, a Jurnalului Naţional volt főszerkesztő-helyettesét –, aki állítása szerint a SRI tisztje volt. Dragomir korábban azt állította, hogy a SRI irányította az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) oly módon, hogy a vádiratokat valójában a SRI-nél írták meg. Ezt a SRI múlt héten cáfolta, azt az állítást azonban nem, hogy fedett ügynökei lennének a sajtóban. Mint fogalmaztak, hasonlóan az összes többi titkosszolgálathoz, nekik is vannak fedett embereik „minden, a nemzetbiztonság szempontjából fontos területen, a törvény szigorú tiszteletben tartásával”. MÚRE: nincs napirenden a téma A romániai magyar sajtóban nincs igazán napirenden az a téma, hogy dolgozhatnak-e bármely szolgálat fedett ügynökei a sajtóorgánumoknál. Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke a Krónikának elmondta, korábban ugyan volt erre vonatkozó kezdeményezés, azonban azóta nem foglalkoztak a témával. „Amikor először lettem az igazgatótanács tagja, akkor volt egy kezdeményezés – ha jól emlékszem, kérésre –, és átvilágították az IT összes tagját. Engem is, aki ’89-ben 16 éves voltam, illetve emlékeim szerint az akkori főszerkesztőket is kortól függetlenül. Azóta nem tudok hasonlóról” – mondta a MÚRE elnöke. Ambrus Attila, a MÚRE becsületbíróságának elnöke, a Brassói Lapok főszerkesztője a Krónika kérdésére elmondta: a szervezetnek nincs az esetleges fedett ügynökök kiszűrésére vonatkozó gyakorlata, sőt azt is hiányosságként említette, hogy még az 1989 előtt esetleg besúgóként tevékenykedő újságírók kiszűrésére szolgáló átvilágítás sem történt meg. Rámutatott: nincs olyan gyakorlat vagy előírás, mi a teendő abban az esetben, ha egy újságíróról kiderül, hogy aktív ügynök. „Ha valakiről ez bizonyíthatóan kiderül, a sajtónak egyetlen eszköze marad: a nyilvánosság” – szögezte le. Az 1989 előtti besúgók kapcsán megjegyezte: az átvilágítás még ma sem lenne kései, azt azonban nem újságíróknak kellene elvégezniük, hanem történészeknek, akiknek a módszereket kellene bemutatniuk, azt, hogy hogyan szerveztek be, félemlítettek meg embereket a szolgálatok. „A református egyházban lezajlott korrekt átvilágítás lehetne a minta. Annak során kiderült, hogy a véltnél jóval kevesebben voltak besúgók, és ez meggyőződésem szerint az újságírókra is igaz” – mondta Ambrus. A jelenleg „kettős ügynökként” tevékenykedő újságírók leleplezése azonban jóval keményebb dió. Nem látom, hogyan lehetne bizonyítható módon felfedni, kik azok, akik kettős ügynökként tevékenykednek” – jelentette ki. „Ha valaki erre vállalkozna, csak abban az esetben érdemes belevágni, ha biztos diagnózist lehet leírni a romániai magyar újságíró-társadalomról. Az erre vonatkozó információkat ugyanis csakis a titkosszolgálatoktól lehet megszerezni, márpedig semmi garancia nincs arra, hogy nem éppen a rendszer számára kellemetlen újságírókat mártanák be, míg a saját embereiket védenék. Mi a garancia arra, hogy a leginkább sáros újságírók ügyeire fényt lehet deríteni?” – tette fel a kérdést Ambrus. Kijelentette: jó lenne megtalálni a megfelelő módszereket, ő azonban nem bízik benne, hogy ez sikerülhet. Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
