Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./
2006. december 23.
Demény Péter regénye /Visszaforgatás, Éneklő Borz, Kolozsvár, 2006/ kolozsvári három nemzedéknyi történetet fog át. Cs. Gyimesi Éva a regény olvasásakor felismerni véli Kolozsvárt, az embereket, „még a mítoszaink is azonosak, például a Horthy Miklós fehér lováról szóló legendánk”. Cs. Gyimesi Éva: Szeretetből: elégtelen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 23./
2007. január 12.
A Grundig magnó egy ideig a kolozsvári bölcsészkaron teljesített szolgálatot. A Szekuritate dokumentuma szerint 1976. januárjában Cs. Gyimesi Éva célszemélyt, a kolozsvári Filológiai Karon a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék tanársegédét figyelték, mert jelentették, hogy a szemináriumokon nacionalista-soviniszta hangon beszélt. Ezért lehallgatták előadását, beszerelték a lehallgatót, a Grundig magnetofont. Akkori hallgatói közül egy fiú tanulmányai végeztével megkereste a tanárnőt, és bevallotta, hogy ezekről az órákról faggatták. /Cs. Gyimesi Éva: Az ügynök neve: Grundig. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./
2007. január 13.
Cs. Gyimesi Éva örömmel vette, hogy egy kelet-európai, erdélyi hittudós vetette fel most az emberi létközösség egészét érintő, egyetemes filozófiai és teológiai problémát, mert szerinte ez a Kárpát-medencében nagyon ritka manapság. A posztszocialista országok gondolkodóinak többsége ugyanis még mindig e térség partikuláris, békétlen politika-történeteinek értelmezésével van elfoglalva. Visky S. Béla könyvében /Játék és alap. Teodicea-kísérletek a kortárs teológiában, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2006./ a földi létezés, az egész vergődő emberiség reményének megerősítése érdekében keresi a fényt. Nyomon követte a szenvedésre, a gonoszra, a transzcendens igazságmértékre vonatkozó gondolkodás filozófiai, teológiai, etikai, pszichiátriai hagyományait, valamint a nagy kortársak bölcseleti munkáinak tanulságait. Felmutatta az Istenre és/vagy a létezésre mondott alapvető bizalom (igen!) kelet-európai, erdélyi megtestesítőit: a mártírsorsot vállaló, különböző felekezetekhez tartozó hitvalló keresztények boldogságát. Esettanulmányokban idézte meg, milyen is volt a börtönviselt, halálukig hű kelet-európai hitvalló tanítványoknak az értékteremtő „játéktere”. /Cs. Gyimesi Éva: A béke játéktere. Visky S. Béla könyvéről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./
2007. január 23.
December 18-a nevezetes napként került be Románia történelmébe. Traian Basescu államelnök példátlan cirkusz közepette jelentést olvasott fel. A jelentés összegezte mindazokat a gaztetteket, amelyeket a Román Kommunista Párt vezetői és az őket kiszolgáló Szekuritáte emberei elkövettek – egészen 1989 végéig. Az Evenimentul Zilei című román napilap december 19-i száma mint a kommunista rendszer áldozatait az erdélyi magyarok közül is megemlíti az alábbi személyeket: Tőkés László, Cs. Gyímesi Éva, Szőcs Géza, Molnár Gusztáv, Barabás Ferenc, Barabás-Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Buzás László. A lap által közölt lista nem teljes, mert még voltak magyarok, akiket nem említettek. /Buzás László, Csíkszereda: Voltunk mi is... = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./
2007. január 30.
Románia elnökének az a törekvése, hogy feltárja a kommunizmus bűneit, korszakos jelentőségű és példamutató a magyarság számára is, hangsúlyozta Borbély Zsolt Attila. Az RMDSZ élén és középgárdájában felülreprezentáltak az egykori párttagok. Emellett a múlt rendszerrel nyíltan szembeszállókat Szőcs Gézától Borbély Ernőn keresztül Tőkés Lászlóig módszeresen kiszorították az RMDSZ-ből. Az RMDSZ első kongresszusán már egymásnak feszült a két irányzat. Az egyik oldalon a konfrontációt is vállaló csoport jelent meg, akik mellett az RMDSZ fiatal politikusai, az RMDSZ-en kívül szerveződött, de vele szoros szövetségben működő MISZSZ aktivistái elkötelezték magukat. Ez a politikai vonulat a nemzeti önrendelkezés érvényesítését, a nemzeti önkormányzat megteremtését tartotta legfőbb célnak. A másik oldalon a kompromisszumok megkötésében már némi gyakorlatot szerzett RMDSZ-es nómenklatúra állt. A két szemlélet ütközését jól példázza, amit a később érthetetlen balkanyart leíró Cs. Gyimesi Éva Szőcs Géza elnökké választásának érdekében fogalmazott meg röplapjában és felszólalásában: „Szőcs Géza következetesen ellenzéki életpályája most hidat jelent történelmi közelmúltunk és jövőnk között. Kolozsváron nem véletlenül az ifjúsági szervezetek állottak mellé a leghatározottabban. (…) Soha nem volt párttag, sohasem vállalt politikai kompromisszumokat a mi érdekeink rovására. Biztos, jól jövedelmező állást, családja létbiztonságát áldozza fel, hogy ezután itthon álljon a közös ügy szolgálatába. (…) Személyében – Tőkés László mellett – a legradikálisabb kisebbségpolitikai út testesül meg. Nem köti semmi múltbeli engedmény, nem kompromittálta magát ilyen tekintetben. A politikát profi szinten műveli. Személye fedezet arra, hogy a látszatát is elkerüljük annak, hogy az RMDSZ újkommunista stílusú szervezet. Elnökjelöltem az RMDSZ élén: Szőcs Géza. ” (In: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. Kongresszusa, szerk. Varga Gábor, kiadó: RMDSZ Bihar megyei szervezete, 1990.) Mi lett volna, ha Hajdu Győző beiratkozik az RMDSZ-be? Egy idő múlva elfogadást nyert volna. Ez onnan is sejthető, hogy Makkay Botond (szekus kollaboráns a református egyház kebelében, aki Tőkés László helyére pályázott) első megjelenése a politikában felhördülést váltott ki, később Krassó-Szörény megyei RMDSZ-elnök lett. Szőcs Géza Domokos Géza elnöki jelölése és a jelöltnek a felkérés utáni elfogadó nyilatkozata nyomán bejelentette: nem kíván Domokos Géza ellenében indulni az elnökválasztáson. Végül Domokos Géza lett az elnök és Szőcs Géza a főtitkár. Borbély Zsolt Attila megjegyezte, talán ekkor kellett volna keményebbnek lenni. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei. A kommunizmus kísértete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./
2007. február 1.
Megszokta, hogy bizonyos körökben leárulózzák, írta Cs. Gyimesi Éva. Hogyan válhatott ennyire súlytalanná a legitimitás fogalma a politikai képviseletben? – tette fel a kérdést. A centralizált szervezetből minden másság kiszorult, civil szervezetnek tekintik azt a politikai oldalt, amelyik következetesen nemzetinek nevezi magát. Nem reflektálnak a kritikai értelmiségiek jóhiszemű megnyilatkozásaira. A pártszerű érdekképviselet megszünteti a hatékony párbeszéd lehetőségét, még kisebbségi küldetésben is. Cs. Gyimesi Éva reménykedett, hogy érdekli a politikusokat, ha leírja véleményét, melyet az Erdélyi Riport hetilap közölt (2006. okt. 12.) Azonban mindez illúzió volt. /Cs. Gyimesi Éva: Mentés másként. A fájl neve ezentúl: illúzió. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1.; Cs. Gyimesi Éva írása pontosabban: Alulnézet – Colloquium Transsylvanicum. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), 2006. okt. 5./
2007. február 8.
Ne bízzon abban, hogy a román értelmiség egy része is transzszilván kulturális öntudattal él, mondják Cs. Gyimesi Évának, azonban addig, amíg az ellenkezője bebizonyosodik, ő ezen az állásponton van. A kulturális polifóniát erősíti, hogy Európa Kulturális Fővárosává lett Nagyszeben. A szászok néphimnusza szerint „Erdélyország, türelemnek, / vallásoknak hona vagy. / Légy bástyája szabadságnak, / hűségnek és kitartásnak / mind az idők végéig. ” Cs. Gyimesi Évának ez pozitív üzenet, derűs ellenpélda a „porló szikla” képzavarának mélabús hangulatára. Fölemelőbbnek és himnuszhoz méltóbbnak tartja a régebbi éneket, a „Hej, én édes jó Istenem, / Oltalmazóm, segedelmem” kezdetűt, amelyik nem fullad önsajnálatba, hanem ugyancsak áldással végződik („Jézus, áldd meg Erdély földjét... ”), akárcsak a szászoké. Kié Erdély? címmel a Koinónia Kiadó megjelentetett egy érdekes kis (képes)könyvet, amelyben Kovács András Ferenc, Selyem Zsuzsa, Láng Zsolt, Salat Levente és Visky András egy-egy humoros írása német fordításban is megjelent, a közös szülőföldön való osztozkodáson a román olvasók is tudnának nevetni. Kié Erdély? Visky András írásában a válasz, a Bibliából vett idézettel „Az Úré a föld és annak teljessége”. /Cs. Gyimesi Éva: Áldott Erdély. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./
2007. március 23.
Orbán Viktor után most már Gyurcsány sem mindig tudja a magyar társadalmat úgy megszólítani, hogy ne fiktív skatulyaként használja a nemzet fogalmát, amelyben eltűnik a mai magyarok személyes gondjaival átszőtt, bonyolult és prózai jelen, írta Cs. Gyimesi Éva. „Úgy tűnik, a bal és a jobb vezérei ma inkább ügyekben és nem emberekben gondolkodnak. ” Cs. Gyimesi Éva szerint Dávid Ibolya beszéde „az RMDSZ aradi kongresszusán egyenként volt képes mindnyájunkat megszólítani. ” Szerinte jó volt hallani az m2 egymás utáni két műsorában, ahogyan Kuncze Gábor, majd Herényi Károly beszélget „a békés többség” egyszerű tagjaival. /Cs. Gyimesi Éva: A békés többség. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
2007. április 19.
„Nagy a nyugtalanság a Magyar Református Egyházban. Tőkés visszaél egyházi hatalmával” – írta a Reformatorisch Dagblad tudósítója a holland reformátusok lapjának március 16-i számában. Cs. Gyimesi Éva szerint Visky S. Béla, a kolozsvári Református Hitoktatói Kar tanára, a teológiai tudományok doktora egyedül, már-már Don Quijote-i küzdelmet folytat az egyházon belüli nyilvánosság szabadságáért. Cs. Gyimesi Éva hangsúlyozta, hogy a legteljesebb átvilágítást a romániai magyar politikai elit elszabotálta, ezért példaadónak látja, hogy Visky S. Béla most az átvilágításra biztat. Cs. Gyimesi Éva szerint jelenleg „Tőkés László maga képviseli a hallgatás, sőt elhallgattatás falát, méltatlanul egykori önmaga és egyháza legjobb hagyományaihoz, hiszen lényegében – egykori hősiessége ide vagy oda – ma ő sem vizsgázik különbül demokráciából, mint előző rendszerbeli feljebbvalója, Papp László. ” Tőkés László püspök elhitetné mindenkivel, hogy „független jelölt”, „pártok felett áll”, holott úgy „focizik”, ahogyan csapatkapitánya, Orbán Viktor odaátról diktálja – írta Cs. Gyimesi Éva, hozzátéve: „Ha a Vezér Budapesten kordont bont, rögvest maga is – kicsiben, váradi méretekben – ugyanezt teszi, és közös csapatuk ifjú középcsatára, doktor Hantz, Kolozsváron rúgja az egyetemi kapufákat. Az EMNT logóján ott az Árpád-sávos zászló, meg a turulmadár. Méltók-e az egykori hőshöz és mai palástjához úgy is, mint európai parlamenti képviselő (ön)jelölthöz a nemzeti kirekesztés szimbólumai?” /Cs. Gyimesi Éva: Elkorhadt a talapzat. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), ápr. 19./; Előzmény: A magyar egyetemért kiálló Hantz Pétert elbocsátották.
2007. április 20.
A holland reformátusok lapja – Reformatorisch Dagblad – március 16-án egyik hírfejében a következőt jelezte: „Nagy a nyugtalanság a Magyar Református Egyházban. Tőkés visszaél egyházi hatalmával. ” A tudósítás pedig így kezdődik: „A Romániai Református Egyházban nagy nyugtalanság keletkezett Tőkés László és Pap Géza magyar református püspökök fellépése miatt. Püspöki hatalmukat politikai cél elérésére használják, mondják a bírálók. ” – írta Cs. Gyimesi Éva, hozzátéve, hogy egyetlen erdélyi egyházi személy, egyetemi teológiatanár folytat február vége óta magányos küzdelmet. Visky S. Béla több mint egy évtizede a Babes–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán ad elő hittudományi tárgyakat. Mostanában több cikket, tanulmányt, esszét írt: Nehéz ma reformátusnak lenni (Szabadság, 2007. február 28.); Templomaink nyugalmáért (Krónika, március 2-4.); Nyílt levél Tőkés Istvánnak; Március idusán. Szentenciák két hangra (Szabadság, március 17.); Adalékok egy kortárs magyar drámához (Erdélyi Riport, március 22.); Tőkés morálisan alkalmatlan (Élet és Irodalom, március 23.); Nyílt levél Horváth Andorhoz. (Erdélyi Riport, április 5.). A reagálás: Tőkés István: Viták hevében. Balogh Béla: Egyházi EP-jelölés. Szabadság, 2007. március 6; Horváth Andor: Hang és értelem, Új Magyar Szó, március 21; Kincses Előd: Tőkés alkalmatlan?; Élet és Irodalom, március 30. „Ma egyházam egyetlen esélye a nyilvánossá. ” – írta Visky az Erdélyi Riportban. Cs. Gyimesi kitágította e kijelentés érvényét: a demokrácia egyetlen esélye a kárpát-medencei magyarság minden közösségében a nyilvánosság, „a legteljesebb átvilágítás”. Ez utóbbit a romániai magyar politikai elit is elszabotálta. Cs. Gyimesi Éva megjegyezte, hogy a reformátusok az egész világon zsinat-presbiteriánus egyházban élnek. Csupán a magyarokra érvényes az egyszemélyes, „visszaélésekre csábító püspöki uralom”. Cs. Gyimesi Éva mindkét református püspököt ismeri előző korszakukból. Pap Géza akkor hitelesen szólt híveihez. Az Ellenpontok című, 1982-es szamizdat kapcsán találkozott először Tőkés Lászlóval, nyíltan szolidarizált a tetteivel. „Ám amikor lelkészi hivatásával ellentétes módokon – a reménytelenség sugallatával, destruktív politikai víziókkal, agresszív kirohanásokkal és az uszítás eszközeivel – kezdett a szószékre lépni, előttem elvesztette addigi tekintélyét. ”Cs. Gyimesi Éva lehetetlennek tartja, hogy félnie kell valakinek az egyházban azért, mert a Királyhágómelléki Egyházkerület püspökét méltatlannak tartja EU parlamenti képviseletre. /Cs. Gyimesi Éva: Bodri és a hatalom. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./
2007. május 2.
Egyre többet hallat magáról „nemzetpolitikai” témákban Törzsök Erika, az SZDSZ kisebbségpolitikusa, aki 1997-ben a Magyar Hírlapban készítette elő azt a balliberális offenzívát, mellyel az SZDSZ erdélyi képviselői, jelesül Magyari Nándor László és Cs. Gyimesi Éva nekitámadtak az önálló magyar egyetem koncepciójának, „szakmai” érveket felhozva a nemzetpolitikai törekvés ellen. A Babes–Bolyai Egyetem említett két tanára volt a fő exponense annak a médiaoffenzívának is, melyet a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása után indított Bányai Péter, Fey László és néhány figura az erdélyi magyarság autonómiaigényét megfogalmazó dokumentum ellen. Törzsök demagóg szövegeket enged meg magának az utóbbi időben. Azok után, hogy kiderült tavaly ősszel (Gyurcsányék maguk által is elismerten törvényszegés útján kerültek hatalomra), továbbá azok után, hogy október 23-án a békésen tiltakozó polgárok százait brutálisan megverették, a letartóztatottakat a rendőrségen megalázták, megkínozták, közvetlen közelről lőttek szembe embereket, a kormány pedig kitüntette az alkotmányos demokrácia megtipróit. Törzsök Erika szerint „a magyar kisebbségpolitikában és az azt közvetítő közszolgálati médiában olyan panaszkultúra alakult ki, amely alkalmat ad valós társadalmi jelenségek elfedésére, a felelősség elhárítására és ellenségkép gyártására, valamint önmagunk felmentésére vagy nem cselekvésre, ugyanakkor radikalizálódásra”; „szinte egyedülálló panaszkultúrának és a politikai romantika szárba szökkenésének vagyunk szenvedő alanyai határon innen és határon túl, az esetek jelentős részében megfosztva a korrekt, tárgyszerű, széles körű tájékozódás és egy reális jövőkép kialakításának lehetőségétől”; „amikor az összefüggések felmutatása helyett egyre provinciálisabb belterjességbe, leegyszerűsített érzelgősség-sémákba kényszerít minket, a fogyasztót”. Mi a probléma a „panaszkultúrával”? Más szóval azzal, hogy a megalázottak, jogaikban megsértettek, nemzeti mivoltukban megtaposottak szólni mernek? Hogy a média nem hallgatja el, hogy verik a magyarokat a Felvidéken, Szerbiában s még Székelyföldön is? Hogy nem hallgatjuk el azt a felháborító tényt, hogy ha szerb öl meg magyart, akkor az enyhébb elbírálás alá esik, mint ha egy magyar ver meg egy szerbet? Hogy a sajtó foglalkozik a Székelyföld tudatos romanizálásával, a hagymakupolás honbitorlással? Miféle liberális politikus az, aki panaszkultúraként címkézi az emberi jogok sárba tiprásának felemlegetését? – kérdezte Borbély Zsolt Attila. Törzsök Erika szerint „azok számára idegen a magyar kormány új, kétpillérű nemzetpolitikája, akik etnobizniszben gondolkodnak, és nem képesek szakmapolitikaként közelíteni egy-egy kérdéshez”. Szigorúan szakmai kérdés volt a MÁÉRT megszüntetése, a státusztörvény kiherélése, az HTMH felszámolása, a Teleki László Alapítvány megszüntetése, a határon túli magyarok támogatására felállított alapítványi rendszer szétverése, jegyezte meg Borbély Zsolt Attila. Szemforgató sugalmazás, hogy az új rendszer megszünteti az „etnobizniszként” emlegetett korrupciót. Majd pont azok fogják a korrupciót megszüntetni, akik regnálásuk óta rendszeresen keverednek korrupciós botrányokba? /Borbély Zsolt Attila: Panaszkultúra? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 2./
2007. május 4.
Cs. Gyimesi Éva indulatosan kirohant Wass Albert ellen. Idézte az írótól: „Szeresd a te népedet, nemzetedet, jobban, mint önmagadat, s rajta kívül más isteneid ne legyenek. Ha pedig elfelejti a ti fületek a nemzet törvényeit, miket huszonkét éven át vérrel és kínnal tanult, s ott kezditek el újra, hol annak idején abbamaradt: bizony mondom, pusztulás lészen akkor és döghalál…”, hozzátéve: ilyen immorális és ízléstelen, esztétikailag jószerével minősíthetetlen szövegek regények gyanánt elborítják a Kárpát-medence magyar könyvstandjait. Cs. Gyimesi Éva szerint ezek a gyűlöletbeszéd forrásai, regényeinek túlnyomó része méltatlan akár a komolyabb értelmezésre is. Ágoston Vilmos mintegy háromszáz oldalnyi elemzést szentel életművének, ebben leleplezi: Wass Albert Ion Lancranjan xenofób és silány stílusának magyar megfelelője. /Cs. Gyimesi Éva: Wass-fogak között. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
2007. május 10.
Cs. Gyimesi Éva elment a Házsongárdi temetőbe, hogy meglocsolja Dsida Jenő sírját, egy hajléktalan pedig zsákszámra hordta el a szemetet a sír mellől. Cs. Gyimesi Éva a sír előtt ünnepélyesen álldogáló iskolás csoportra figyelt fel, egyikük szavalta „az odaát most legdivatosabb Dsida-verset, a Psalmus Hungaricust”, „gyűlölködő hangnemben”. Ennek nem örült, megállapította: „Wass Albert hívei megtalálhatták Dsidával is a közös nevezőt. ” Megtudta, hogy a fiatalok Pécsről jöttek, megkérdezte vezetőjüktől: „És, mondja, önöknek ez a látogatás csupán alkalom a gyűlölködésre?” /Cs. Gyimesi Éva: Gondolatok a Dsida-sírboltnál. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./
2007. május 23.
Bartha József református lelkész Cs. Gyimesi Évának írt nyílt levelében leszögezte, a Kárpát-medence magyarsága boldogan olvassa Wass Albert írásait. Amit Cs. Gyimesi Éva áljeremiásinak nevez, az egy volt helikoni író-költő nemzetét féltő parancsa. Milyen jogon minősíti immorálisnak és ízléstelennek azon „szövegeket”, amit az egyszerű nép a Szentírás után leginkább olvas? Miért áljeremiási az a „szöveg”, amelyből kitetszik a nép iránti aggodalom és a figyelmeztetés, hogy a nemzet ne kövesse el többé azon múltbeli hibákat, ami megosztotta a nemzetet, „megajándékozván” Kun Béla vörös paradicsomával? Vitapartnere azzal vádolta Wass Albertet, hogy írásainak köszönhetően ma az erdélyi magyart az anyaországban „szőrös talpú” oláhnak nevezik. Ilyen butaságról még nem halott a levélíró. Cs. Gyimesi Éva nem hallott a koncepciós perekről és a sok ezernyi ártatlanul meghurcolt áldozatról? Nyilas párttagsági könyv? Valaki ne írjon le badarságokat, mielőtt nem járt utána a tényeknek. Dokumentumok szólnak arról, hogy Wass Albertet a nyilasok halálra keresték, üldözték. /Bartha József református lelkész, Holtmaros: Válasz Cs. Gyímesi Évának, aki „Wass-fogak között” őrlődik. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./
2007. május 30.
Sike Lajos, a lap munkatársa sietett Cs. Gyimesi Éva védelmére, aki indulatosan kirohant a jelenleg legnépszerűbb és legolvasottabb magyar író, Wass Albert ellen. Cs. Gyimesi Évának ellentmondott Bartha József holtmarosi református lelkész. Az újságíró, Sike Lajos szerint a lelkész hangja durván ledorongoló. Sike Lajos a papokat is hibáztatta, akik a híveket bal és jobboldalinak sorolták, majd felszólított az előítéletek feladására. /Sike Lajos: Kiesett múlt. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./ Előzmény: Cs. Gyimesi Éva: Wass-fogak között. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4. Bartha József református lelkész, Holtmaros: Válasz Cs. Gyimesi Évának, aki „Wass-fogak között” őrlődik. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./
2007. május 31.
Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke ismételten kiállt Wass Albert mellett. Cs. Gyimesi Éva irodalomtörténész megalapozatlan állításoktól hemzsegő írásában rágalmakat állított Wass Albert erkölcsi magatartásával és írásművészetével kapcsolatban (Ld. Új Magyar Szó, május 7.). „Mint a cikkben érintett személy, a Kráter Műhely Egyesület elnöke: büntetőjogi felelősségem tudatában szemenszedett hazugságnak, bizonyíthatatlan állításnak tartom a Szemenyei-Kiss által már korábban A Hét portálján is hazugul idézett állításukat: ‘Ha elfogadjuk Andrei Plesu tételét, miszerint a bűnösöknek, még a gyilkosoknak is létezik őrangyaluk, nem zárható ki egy égi csoda az ügy kimenetelében... Akár a nemrégiben feltárt tények (?) ellenére sem, miszerint a pomázi kiadó, Turcsány Péter birtokába jutott az író nyilaskeresztes párttagsági könyve. ’”„Szemenyei-Kiss és nyomában Cs. Gyimesi egyaránt a budapesti Kráter Könyvesház Wass Albert Termének tulajdonát képező 1943-44 évi fényképes Vadászjegyéről hallhatott csupán, amelynek másolata ma is becses része gyűjteményünknek, s ezen kívül tény az, hogy valódi Wass-dokumentumok gyűjtőjeként több száz hiteles anyag áll a Kráter Műhely Egyesület rendelkezésére. Közöttük olyan visszaemlékezések sora (!), amelyek teljes mértékben kizártnak tekintik Wass Albert fasiszta, nyilas, hungarista vagy egyéb szélsőjobboldali múltját. ” /Turcsány Péter tiltakozása Wass Albert újbóli és aljas meghurcolása ellen. = A Hét. ro, máj. 31./; Emlékeztető: Cs. Gyimesi Éva: Wass-fogak között. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4., újraközölte: Népszabadság, 2007. május 21. Turcsány Péter írásához hozzászólt Parászka Boróka főszerkesztő: „Nagy dilemmában vagyok, hogy a véleménnyílvánítás jogán szabad-e közölni hasonló hangvételű írásokat. Most hagyjuk nyitva a kérdést. Abban azonban biztos vagyok, hogy, aki volt annyira ízléstelen 1943-1944-as idényre vadászengedélyt kiváltani, annak az ártatlanságát semmiféle filológia be nem bizonyítja. ” /A Hét. ro, máj. 31./
2007. június 2.
Nem tudom elképzelni, hogy ugyanaz a kéz írta a verseket és a jelentéseket – reagált Bogdán László író a kolozsvári Tranzit Házban, a Video-Pontes Stúdió vetítésén. Az utolsó maszek címet viselő, Szilágyi Domokosról készült portré- és dokumentumfilm forgatókönyvíró-rendező párosa, Marius Tabacu és Maksay Ágnes munkája kiegyensúlyozott: jól dokumentált, bemutat részleteket az életműből, megszólaltat családtagokat, pályatársakat. Tibád Levente is úgy nyilatkozott: még most is vannak kételyei a történettel kapcsolatosan, nem egyszer arra gondol, hogy ezek a jelentések akár hamisítványok is lehetnek. Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanár véleménye szerint hiba lenne a rendelkezésünkre álló dokumentáció alapján valamilyen következtetést levonni, az értelmezés szerinte még hátravan, előbb ismerni kellene minden információt. /Köllő Katalin: Az utolsó maszek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./
2007. június 11.
Május 10-én a Deportáltak templomában gyülekeztek a Kolozsvári Zsidó Hitközség tagjai, hogy megemlékezzenek a holokausztról. A hitközség elnöke, prof. Kallós Miklós köszöntötte az egybegyűlteket. A román himnusz következett, majd Izrael államért mondtak imát. A Halmos Katalin által vezetett Talmud Tora kórus tolmácsolásában elhangzott a Hatikva. Nussbaum Vasile elmondta: Ellie Viesel, Kertész Imre és ő maga egykorúak, egyazon évben születtek, ugyanabban az életkorban élték át a soát, mégis, hármuk érzelmi közelítése, viszonyulása merőben különböző. Még most is vannak, akik azt állítják, hogy Romániában nem volt holokauszt, csupán Észak-Erdélyben. /Ercsey-Ravasz Ferenc: A soára emlékeztek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./ Cs. Gyimesi Éva kifogásolta, hogy az emléknapon nem látta a magyar egyházak képviselőit. A római katolikusok büszkén idézik Márton Áront, aki a deportálások idején határozottan kiállt az áldozatok mellett a Szent Mihály-templomban mondott beszédében. Ez „elég, hogy elaltassuk vele a lelkiismeretünket? Vagy a kiáltó tények ellenére még mindig azt a tévhitet terjesztjük, hogy mi vagyunk itt, a Kárpát-medencében a balsors által leginkább sanyargatott, egyébként ártatlan és tiszta népcsoport?” – kérdezte. A bécsi döntés utáni Észak-Erdélyből 127 377 zsidót deportáltak a haláltáborokba, és 1946 májusáig mindössze 19 764-en tértek vissza. Cs. Gyimesi Éva szégyenkezik, hogy Wass Albert olvasottsága megelőzi a Bibliáét. A cikkíró azt állította, hogy Wass Albert tagadta a holokauszt tényét. /Cs. Gyimesi Éva: Holokauszt Emléknap. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./
2007. június 13.
Kérdés, miért csak most került terítékre a Bolyai Egyetem visszaállítása? Az RMDSZ-nek meg kellett várnia, hogy felüsse fejét egy polgári szövetségnek nevezett új politikai csíra, amely zászlajára tűzte ezeket a jelszavakat? Meg kellett várnia az Erdélyi és a Székely Nemzeti Tanács létrejöttét? Megjelentek a Magyari Nándorok, a Cs. Gyímesi Évák meg Fey Lászlók, akik a liberális eszméktől áthatva ellenzői a Bolyai Egyetemmel kapcsolatos kezdeményezésnek. Az egyház berkeiben megtalálták azokat, akik Tőkés László ellene szólnak. Kétségtelen, hogy Tőkés püspöknek is vannak hibái, de nála nincs szó a mindenhol tapasztalható korrupcióról. Létrehozta a Sulyok István Főiskolát. Szigora az egyházon belül pedig a helyzet miatt szükséges. Méltó lehet arra, hogy az erdélyi magyarságot képviselje az európai parlamentben. Nemzetközileg elismert karizmatikus egyéniség, határozott fellépésű, kizárólag az erdélyi magyarság ügye iránt elkötelezett. Szavazzunk Tőkés László püspök úrra, javasolta Kis Kornél Iván. /Kis Kornél Iván Nagybánya: Tőkésre szavazzunk! = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 13./
2007. június 29.
Kolozsváron a Tranzit Alapítvány beszélgetéssorozatot kezdeményezett a pártállami diktatúráról. A renoválás alatt álló régi zsinagóga volt a helyszín. A holokausztra való emlékezés Erdélyben ugyanúgy a késleltetett szembenézés tárgyai közé tartozik, mint a közös román–magyar múlt a kölcsönösen okozott sérülésekkel. A múlt feldolgozását nem lehet megtakarítani. Az áldozatokat, a hősöket, a kollaboránsokat, a gyilkosokat, a besúgókat nem szabad sietve elkaparni, mert addig, úgymond, nem lesz béke. Cs. Gyimesi Éva olvasatában „a múltról szóló beszéd eddigi bevett formái nálunk túlnyomóan a kultikus beszéd műfajába tartoztak. Minden beszédaktus, ami a múlttal foglalkozott, inkább a hagyományápolás kíméletes kategóriáját gazdagította, mint az őszinte önismeretét. ” /Cs. Gyimesi Éva: Emlékfelelősség. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./
2007. július 20.
Cs. Gyimesi Éva áttanulmányozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem időszaki közleményének, a Buletin Informativ című kiadványnak mintegy két évfolyamát, hogy megnézze, milyen a belső tájékoztatás az egyetem ügyeiről. Andrei Marga mint rektor, majd akadémiai tanácsi elnök személyes vonatkozású híreket és levelezést közölt bennük, a személyi kultuszra hajló mértékben. Erre egy példa: Magyari-Vincze Enikő professzor asszony sikeresen futó szakmai projektumait egyetlen nap lesöpörteték az Európai Tanulmányok Intézete képzési, kutatási tervei közül, hogy az a jelszóvá silányodott multikulturális „tanulmányokkal” cseréljék ki. Ezt bizonyítja Kása Zoltán írás a Szabadságban: „2005 őszén a magyar tagozat akkori vezetői (Salat Levente, Nagy László, Szamosközi István) végigjárták a karokat, elbeszélgettek a magyar oktatókkal, és elkészítettek egy írásos összefoglalót, amelyet szándékuk szerint a közlönyben megjelentettek volna. Az anyag óvatos bírálata volt a jelenlegi multikulturálisnak mondott struktúrának. Már első mondatában szerepel, hogy a karokon a magyar kollégák körében frusztráltság uralkodik, de nem volt benne semmi kivetnivaló (hacsak az nem, hogy nem volt elég szókimondó, hanem inkább óvatos). Ennek ellenére nem jelent meg, és az egyetem román vezetősége ráuszította a dokumentum készítőire a dékánokat, akik megpróbáltak mindent cáfolni. ”Cs. Gyimesi Éva ismét elítélte a magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottságot. Nevüket nem írta ki, hanem elismeréssel idézte Borbély Tamás cikkét: „szappanoperává silányulhat az eddig többnyire kudarc jellemezte romániai magyar felsőoktatás ügye, ha civilek, politikusok, szakmai csoportocskák, frakciók továbbra is egyeztetés nélkül, külön-külön tűzik zászlajukra ezt a témát. ” Cs. Gyimesi Éva szerint az egyetem ügye csak oktatók és az egyetem hallgatók ügye. Az egyetem csak a szellemi igényeket kielégítve felelhet meg feladatának. „És ezeket nem lehet – a kis létszámra hivatkozva – lecsavart lángon, félaggyal, félszájjal, félszeretettel kielégíteni. ” /Cs. Gyimesi Éva: Ismét az Egyetem körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./
2007. július 31.
Tavaly jelent meg Péter I. Zoltán Egy szerelem története című könyve Ady és Léda levelezésének feldolgozása alapján. A könyv a költő zűrös szexuális életét teszi ki a bulvárkíváncsiságnak. Cs. Gyimesi Éva ismételten elítélte a magyar szoboravatásokat, táblák és kopjafák leleplezését, szerinte így az emlékállítók magukat megörökítik, majd a konjunktúra múltán ugyanők eltapossák az előbb még hős, de ma lábtörlővé lefokozott személyiséget. „Nekünk bűnbakok és áldozatok, hősök és besúgók kellenek, hogy avassunk meg leleplezzünk. ” – írta. Cs. Gyimesi Éva most már havonta kérte Csendes Lászlót, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ igazgatóját, hogy a már átvett, „furcsa mód kirakattá manipulált dossziém mellé kibocsássák az egész anyagot, az összes hiányzó részletet, minden cetlit. Tudom, mi és kik hiányzanak a szekus irataimból. ” Öntudatosan hozzátette, hogy nincs forradalmár igazolványa, magyar igazolványa és tisztasági igazolványa. Cs. Gyimesi Éva nem szeretné, „ha a bottonik jóvoltából személyi jogokat sértve, már csupán bulvártémává süllyesztve lehetne olvasni azt, ami életem egyik leghosszabb cselekményszála volt. ” /Cs. Gyimesi Éva: Személyiségi jog. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./ Stefano Bottoni történész
2007. augusztus 13.
Az erdélyi magyar egyetemről szóló, jórészt szakmán kívüli diskurzusokban a diák kérdéseinek állandó elhárítása tapasztalható. Az egyetem olyan testület, amelynek hivatalból tagjai nem csupán az oktatók, hanem minden egyes egyetemi polgár, aki a tanítást mint szolgáltatást igénybe veszi. Tizenhét esztendő alatt mindenki szóhoz jutott már nálunk egyetemügyben, legfőképpen a „politikai akaratok” színeiben, palástban és reverendában, a régi „rendi” tekintélyelvűség retorikai fegyverzetében. Lettek is diplomagyárak. Cs. Gyimesi Éva szerint a diktatúrában, mintha élőbb lett volna a tanár-diák párbeszéd, legalábbis a bölcsészkaron, főképpen a három nyelvű Echinox folyóiratban. A magyar nyelv és irodalom tanszék végzősei a hetvenes évek végétől a „rendszerváltásig” az államvizsgára érett egyetemi polgárok az egész magyar szak színe előtt szellemesen, szórakoztatóan „kiénekelték” minden egyes tanárukat. Volt még nyíltság, őszinteség. A cikkíró szerint a diákkörökben ma inkább félelem uralkodik. Erre vall a mintegy huszonötezer magyar egyetemista némasága. /Cs. Gyimesi Éva: Egyetemi fogalomdeficit. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./
2007. augusztus 13.
Ha a budapesti mozik vállalják a Wass Albert életéről szóló dokumentum-játékfilm bemutatását, úgy még az idén műsorra kerülhet Koltay Gábor legújabb alkotása. Az ismert rendező a napokban fejezte be a mű erdélyi képsorainak forgatását. A filmesek a mezőségi Cegétől és Vasasszentgotthárdtól a Bánffy-vadászházig számos helyszínt bebarangoltak. A hasonló stílusban készült Trianon és Horthy című filmek szerzője, Koltay Gábor elmondta, hogy tervei szerint októberre elkészül a két és fél órás alkotás. Koltai először játékfilmben gondolkozott, de támogatás hiányában kénytelen volt lemondani eredeti tervéről. „Hiába telt el tizenhét év a rendszerváltás óta, a játékfilm elkészítéséhez szükséges két-háromszáz millió forintból egyetlen fillért sem kaptam. Tudomásul véve az illetékesek hozzáállását, kénytelen voltam átértékelni az elképzelést és a hagyományos játékfilm helyett a játék- és a dokumentumfilm közötti átmenetet választottam” – mesélte. A film főhőse egy fiatal színész, aki szeretné megismerni Wass Albertet és a körülötte folyó vitát. Irodalmárokat, történészeket keres fel, ellátogat Erdélybe, találkozik és elbeszélget az egyszerű román parasztemberekkel. A dokumentumfilmben a főszereplő beszélget Raffay Ernő történésszel, Pomogáts Béla, Medvigy Endre, Takaró Mihály, Márkus Béla és Nagy Pál irodalomtörténészekkel, Bartha József holtmarosi református lelkésszel, Kincses Előd marosvásárhelyi jogásszal, valamint Vekov Károly kolozsvári történésszel, az egyetlen emberrel, aki a Szekuritáté irattárában áttanulmányozta a Wass Albert koncepciós peréről készült iratcsomót. Koltay sajnálatára az ellenkező vélemények képviselői csak közvetett módon szólalnak meg a filmben. „Azok közül, akik a mai napig is a legcifrább jelzőkkel illetik Wass Albertet, sajnos egyik sem vállalta, hogy megjelenjen a filmben. Az ő véleményüket máshol megjelent tanulmányaikból, újságcikkeikből fogom idézni” – sajnálkozott a rendező. Nem árulta el, kik fogják képviselni az „ellentábort”, az információk szerint a filmben mások mellett Tamás Gáspár Miklós és Cs. Gyimesi Éva a témát érintő régebbi nyilatkozatai is megjelennek. Koltay legutóbbi alkotásainak – a trianoni békeszerződésről, illetve Horthy Miklós kormányzóról szóló filmjeinek – jelentős közönségsikere volt, mégis kevés mozi tűzte műsorára az alkotásokat. „Budapesten a Horthyt csak az Uránia mutatta be, a Trianont is alig merték levetíteni. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is akad mozi, ahol, ha nem egyéb, a közönség nyomására fogják műsorra tűzni. Erdélyben meg ott vannak a templomok, a parókiák, és különben is, az itteni emberek megtalálják a módját annak, hogy megszerezzék a filmet – bizakodik a történelemből ihletődött alkotásaival sokak szemében szálkát jelentő rendező. – Számomra már az is jelzésértékű, hogy amikor felhívást tettem közzé a hiányzó forintmilliók begyűjtésére, rengetegen jelentkeztek. A névtelen adakozók 10 ezer forinttól egészen a milliós összegig nagyon sok pénzt felajánlottak. ”Koltay szomorúnak tartja az anyaországi hatalom merev, elutasító hozzáállását Wass Albert személyéhez. /Szucher Ervin: Kamerával Wass Albert nyomán. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./
2007. augusztus 21.
Mintha a szimbolikus „státusegyetem” fontosabb lenne, mint a kellő figyelem azok iránt, akikért létezik az intézmény. A romániai magyarok viszonylag szűköcske értelmiségi rétege, amikor az RMDSZ a programpontjait fogalmazni kezdte, az egyetem szót főként olyan politikai stratégiai összefüggésben forgalmazta, amelyben ez a tudományos és oktatási intézményfogalom elvesztette eredeti jelentését, az „universitas” szóban rejtezőt, és az erdélyi magyarság autonómiájának folyamatosan üresedő jelképévé vált. Szakmai-funkcionális értelemben nagyon felhígult ennek a szónak az eredeti értelme, írta Cs. Gyimesi Éva. A magyar költségvetési támogatással viszonylag korán megalakult a Partiumi Keresztény Egyetemnek, majd a Sapientiának (EMTE) a diplomák állami elismertetésének nehézségeivel kell folyton szembenézniük. A Babes-Bolyain nyolcezer hallgató tanulhat magyarul (az idéntől hatvan szakon), és csupán ez utóbbi létszám is az egykori Bolyain évente tanuló hallgatóknak több, mint a négyszerese. Ennek örülni kellene, azonban a nyilvánosságban még mindig az egyetem jelképértékét részesítik előnyben a valóságos feladatokkal szemben. Foglalkozni kellene a kolozsvári diáknyomorral, a tanár–diák viszony romlásának okaival, a tanári felületességből és olykor korrupcióból is adódó igazságtalanságokkal. Kevés az érdeklődés az iránt, hogy mennyire hatékony a területileg kiterjedt magyar „egyetemi” oktatás. „Mekkora lehet itthon a munkapiacuk azoknak, akik például a Székelyföldön nem tanulhattak meg románul, s az egyetemen azt is elfelejtik, ami esetleg grammatikai ismeretként még megmaradt?” – minősítette a Sapientia Egyetemet a cikkíró. /Cs. Gyimesi Éva: „Státusegyetem” = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./
2007. augusztus 22.
A Kárpát-medencében a kisebbségi magyarság szervezetei az MKP-tól a VMSZ-ig, az UMDSZ-től az RMDSZ-ig komprádor politikát folytatnak, a hatalom akaratát közvetítik a „saját” közösség felé. A legszomorúbb jelenség, amikor magukat magyarnak valló értelmiségiek etno-mazochista, öngyűlölő álláspontra helyezkednek, megbénítani próbálják az önvédő reflexeket, írta Borbély Zsolt Attila, Tibori Szabó Zoltánt hozva példának, aki fontosnak tartotta, hogy a Népszabadságban a Magyar Gárdáról írva, a romániai „gárdákat” ismertetve, odavágott egyet az Erdélyi Magyar Ifjaknak is. „A román Új Jobboldal programja és ideológiája alig különbözik a hasonszőrű erdélyi magyar szervezetekétől: erdélyi internetes fórumokon részletes összehasonlítás is megjelent már a Noua Dreapta és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnevezésű egyesületről. Eszerint a két szervezet között kevés az említésre méltó különbség, annál több a közös vonás: „a haderő imádása és utánzása”, a „gárdaszerű, paramilitáris csapatok jelenléte”, az EMI táboraiban a katonaruhás Székely–Magyar Nemzetőrség, a Noua Dreapta rendezvényein pedig a Noua Garda (Új Gárda) feketeinges csapatai vonulnak fel. ” Tibori ezúttal nem becsmérelt, mint tíz évvel ezelőtt (amikor is azt állította a Magyarok Világszövetségéről, hogy ott csak a svihákság világméretű), hanem hazugságból csinált hírt (mint amikor a román bulvársajtó közölt egy gyalázatos szöveget Tőkés László magánéletéről s ez apropót jelentett Tiborinak egy Népszabadság-tudósításra) s nem is rágalmazott nyíltan, mint tette fél évtizeddel ezelőtt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal, amikor nekik tulajdonította Szili Katalin aradi kifütyülését (a HVIM által indított pert elvesztette). Ezúttal egy jelentéktelen blogból csinált „erdélyi internetes fórumokat”. Az idézett blogger, Parászka Boróka egyébként az RMDSZ alkalmazottja, honlapja szerint a háromszéki magyarok világtalálkozója diszkrimináció. Mintha nem lenne meg minden közösségnek a joga találkozószervezéshez. Az EMI párhuzamba állítása a Noua Dreaptával sántít, több ponton is (az EMI-re nem jellemző a „haderő imádása és utánzása”, nincs kidolgozott ideológiája, a Székely-Magyar Nemzetőrség nem vonult fel a táborban). Ami Tibori Szabó Zoltánt és az általa idézett RMDSZ-es aktivistát, Parászka Borókát, a Wass Albertet gyalázó Cs. Gyímesi Évát, a Bolyai Egyetem ellen támadó Magyari Nándor Lászlót illeti, a cikkíró György Attila több éve született írását idézte: „egy napon megjelentek: ők, akik mindenhol ugyanazok. A hitetlenek, a cinikusak, az erkölcsi hazátlanok és erkölcsi gatyátlanok”. /Borbély Zsolt Attila: Etno-mazochisták. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 22./
2007. augusztus 30.
Cs. Gyimesi Éva előző jegyzeteiben is azt állította: „erdélyi körökben az egyetem fogalma politikafüggően alakult olyanná, hogy az eredetileg benne foglalt tágabb testületből mintegy kizárja a közvetlen tudáskeresők, a diákok társadalmát, a tanári kart pedig – tisztelet a kivételeknek – politikailag színezett szimbolikus térfoglalásra készteti. Ezen a jelképes téren a nemzeti autonómiát oktatási szinten szavatoló, legfontosabbként kanonizált intézményt – az egyetemet – értem”. Erdélyben mindenki egyből egyetemi tanárnak nevezteti magát. Cs. Gyimesi Éva szerint „a tanszemélyzet gyors szaporodásában az igazi elkötelezettség és az ezt mérni hivatott versenyvizsga feltételrendszerének érvényesülése helyett jobbára a státusszimbólum megcélzásának ambíciója és a döntési helyzetben, hatalmon levők preferenciái döntenek. ” Azt azért nem vitatja, „hogy a magyar jelölt bizonyos esetekben etnikai hátrányt szenved”. Ha „lenne önálló magyar egyetemünk, akkor sem tanácsos mellőzni a román kollégákkal történő közvetlen kommunikációt”. A cikkíró szerint az új magyar egyetemi struktúrák „vészesen hasonlítani kezdtek az egykori, diktatúra korabeli intézmény kontraszelektív személyzeti politikájának eredményeire. ” /Cs. Gyimesi Éva: Egyetemi státus. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2007. szeptember 14.
A romániai magyar politikai osztály legfőbb „méltóságai” úgy kerültek ki az elmúlt hetekben megejtett egyeztetésből, hogy mindkettőjüknek sikerült megőrizniük a számukra fontos „legfőbb minimum”-ot: férfiúi önérzetüket, írta Cs. Gyimesi Éva. Tőkés Lászlót így jellemezte: „neki mindig ráér kiengesztelődni, megbocsátani”, „palástjához nem illően szűkkeblű”. „De ez nem az ő hibája”- mondja Cs. Gyimesi Éva Petőfi soraival – „ő magyarnak születék”. „Szűk kontextusú” kultúrában, amelyben az idő ugyan halad, de „a cső marad” – idézte KAF-ot. A cikkíró rosszul értelmezett lovagiasságnak tartja Markó Béla részéről, hogy nem tette szóvá az ún. „ellenzék szervezetei” egyik-másikának jogilag rendezetlen/bejegyzetlen, tehát illegitim mivoltát. Cs. Gyimesi Éva szerint Tőkés László püspök aláírásgyűjtő akcióját az egyházkerület lelkészeinek küldött „titkos” körlevéllel, erkölcsi zsarolással nyerte meg. /Cs. Gyimesi Éva: Lelki béka. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./; KAF: Kovács András Ferenc költő.
2007. október 3.
Az egyetemen a tanár értékközvetítő munkája egyfajta misszió, ami valójában bevégezhetetlen, írta Cs. Gyimesi Éva. Örömmel látta Kolozsváron a Bölcsészkar homlokzatán „ízléses dizájnban” a háromnyelvű feliratot, először magyarul is, hogy „Isten hozott a Babes-Bolyai Tudományegyetemre!”, és a Bölcsészkar előcsarnokában a többnyelvű programon Gábor Csilla professzor nevét, aki dékán-helyettes, a magyar tagozat vezetője: ő tartott ma tanévnyitó előadást az összes elsőévesnek román nyelven. Első ízben történt, hogy a román kollégák és diákok „rendkívüli tisztelettel hallgatták végig és tapsolták meg” színvonalas előadását. A magyar szakosok ezután tartották külön megnyitójukat. Az irodalomtudományi tanszék új vezetője, Berszán István docens tartotta meg évnyitó előadását. /Cs. Gyimesi Éva: Gaudeamus – nem hiába. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 3./
