|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 523 találat | lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 511-523 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farcádi Botond 2012. szeptember 19.Egyre távolabb EurópátólIgencsak megorrolhattak Romániára az európai kancelláriákon: a korábban oly sikeresnek tűnő román diplomácia majdhogynem tehetetlenül kénytelen szemlélni, mint érik újabb és újabb pofonok az országot, miként dőlnek dugába dédelgetett tervek, mennyire elutasítóvá vált majd minden nagyhatalom Bukaresttel szemben. Fölöttébb szokatlan ez, hisz a román külpolitika a történelem során valóban sikeresnek bizonyult, de még a közelmúltból is idézhetnénk számtalan olyan példát, amikor eredményesen szédítették az európai döntéshozókat – gondoljunk csak a „sikeresen” megoldott kisebbségi kérdésre vagy akár az uniós csatlakozásra. Alighanem ma is bánják azok a német, francia és más politikusok, akik társulásra érettnek minősítették az országot – ezért sem meglepő, ha a schengeni csatlakozás ügyében most már meglehetősen visszafogottak. A kormányváltás, de főként a Szociál-Liberális Szövetségnek az államfő eltávolítására tett, puccsra emlékeztető, kudarcba fulladt próbálkozása után már-már nyíltan elutasító magatartásba ütköznek a Ponta-kormány képviselői. Az uniós belügyminiszterek Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának időpontjáról szóló tanácskozását például indoklás nélkül halasztották el. Kiszivárgott információk szerint egyre több állam – köztük az oly befolyásos Németország is – ellenzi, hogy a két balkáni ország a határok szabad átjárhatóságát biztosító övezet részévé váljon. Sokatmondó az is, ahogyan az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette Victor Pontát a főügyészek közelgő kinevezése ügyében, mintegy jelezve: véget ért immár az a korszak, amikor különféle mesékkel ámították a nemzetközi intézmények illetékeseit. Csak tetézi a gondot, hogy a belföldi hatóságok úgyszólván teljességgel alkalmatlannak bizonyultak az uniós alapok lehívására, mi több, az eddig beérkezett pénzek elköltésében is szabálytalanságokra derítettek fényt, és mint azt tegnap közölte az illetékes minisztérium, több ágazati program költségvetését emiatt csökkentették. Semmi sem visszafordíthatatlan tehát ebben az országban, még az oly stabilnak hitt európai integráció iránti elkötelezettség sem. S bár közösségi jogaink érvényesítésében az unió mindeddig nem sokat segített, abba belegondolni is rossz, milyen sors várhat ránk, magyarokra egy olyan Romániában, amely az elszigetelődés útját választja. Farcádi Botond 3szek.ro Erdély.ma 2012. október 10.Jogos aggodalmakKorántsem alaptalan a magyar kormány aggodalma, amelynek a Magyar Állandó Értekezlet tegnapi, budapesti ülésén is hangot adott Orbán Viktor miniszterelnök, miszerint nacionalista fordulat történhet Romániában. Mi több, e folyamat voltaképpen már elkezdődött – hogy ne menjünk messzire, idézzük csak fel a kormány helyi megbízottjának nacionalista megnyilvánulásait –, kibontakozásának talán csak az vet ideig-óráig gátat, hogy a bukaresti szociál-liberálisok a hatalomátvétel utáni időszakban inkább a legfőbb politikai ellenfélnek tartott államfő kiiktatásával voltak elfoglalva, kudarcba fulladt próbálkozásuk után pedig átmenetileg jobbnak látták elcsendesedni. Persze, ez nem akadályozza őket abban, hogy ott tegyenek keresztbe, ahol érik, a decemberi voksolás közeledtével pedig minden bizonnyal egyre gyakrabban előkerül majd ama bizonyos magyar kártya. Fontos lenne azonban, hogy e hol kisebb, hol nagyobb lánggal újra és újra fellobbanó román nacionalizmusra egységes, előre rögzített stratégia mentén válaszoljanak a romániai magyar pártok, az erdélyi magyar közösség. Jelenleg ugyanis a nacionalista hangulatkeltés nem csupán a voksokat ily elítélendő eszközökkel hajkurászó román pártok érdekeit szolgálja, hanem – minő politikai paradoxon – a magyar érdekvédelmi szervezetnek is jól jön, mintegy a létjogosultságát igazolja. Lám-lám, ezért kell ott lennünk a kormányban vagy annak közelében – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tesznek majdhogynem naponta az RMDSZ vezetői, legutóbb például Markó Béla idézte fel, mennyivel jobb volt hatalmon lenni, mint ellenzékben. Ám mindez azt is jelenti, hogy pillanatnyi politikai érdekből – csak fel kell mutatni a legújabb magyarellenes megnyilvánulásokat, s már szinte biztos a parlamenti bejutás – meg sem próbáljuk a gyökerénél megragadni a problémát. Persze, a román államnacionalizmust egyik napról a másikra felszámolni nem lehet. De autonómiaigényünk következetes felvállalása helyett kérészéletű, különféle – gyakran személyes vagy pártos – érdekekből köttetett alkuk jelentik ma már a romániai magyar politizálást, s hogy ez hová vezet, azt mindannyian látjuk: még nyelvi jogainknak sem tudunk maradéktalanul érvényt szerezni. Márpedig amíg ez a gyakorlat nem változik, amíg a magyar érdekvédelmi szövetség folytatja ide-oda csapódó, kompromisszumok uralta politikáját, addig a román politikum magatartását is csak e húzd meg, ereszd meg politika jellemzi majd, a néha burkolt, máskor kinyilvánított magyarellenesség ugyanis távlati asszimilációs céljaikat és rövid távú pártpolitikai érdekeiket egyaránt szolgálja. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 12.Kik ülnek a törzsasztalnál? (Vári Attila és Káli Király István Sepsiszentgyörgyön)Egyre nehezebb működtetni, fenntartani egy erdélyi magyar kiadót, s noha a kiadványok minőségében látszik a fejlődés, és az évente Marosvásárhelyen megtartott nemzetközi könyvvásárt is megrohamozzák kiadók, kereskedők – a forgalom mindinkább csökken, kevesebben vásárolnak, olvasnak könyvet. De ha ez így is van – márpedig így van, mint azt tegnap este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban Káli Király István, a Mentor Kiadó vezetője részletesen ecsetelte –, akkor is megéri. S hogy mennyire megéri, az kiderült ugyanakkor, ugyanott: jóllehet, Sebestyén Mihály végül nem jutott el a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó közönségtalálkozójára, Káli Király István és Vári Attila a város – Marosvásárhely – ürügyén „történelmi visszatekintőt megkörnyékező” könyvbemutatója után alighanem mindenki kicsit (vissza)vágyott az egykori székely főváros – ma már inkább Székelyföld határvárosa – Súrlott grádics nevű kisvendéglőjébe, annak törzsasztalához. Már csak azért is, mert becsordul oda a történelem, mert az ott ülőknek véleménye van a körülöttük, a térségben, a világban zajló kisebb és nagyobb eseményekről, azt elmondják, megvitatják, s azért is, mert átélnek, túlélnek mindent az első világháborútól napjainkig. Vári Attila Súrlott grádics című elbeszélésfüzérében hiteles helyszínen, hiteltelen szereplőkkel (hatuk életkora összesen 800 év) hitelessé váló történeteket ír meg – mutatott rá Káli Király István, hangsúlyozva: hiába járta meg a világot Vári Attila, úgyis csak azért tette, hogy végérvényesen marosvásárhelyi legyen. Egyszer boldognak érezte magát, aztán valami megváltozott – és ez egy regény keletkezéstörténete is lehet, Bíbor, avagy Hórusz szeme című kötete születéséről vallott így Káli. S mindezek csak foszlányok abból, ami elhangzott, mert a törzsasztalnál – ezúttal a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasóterem változott azzá másfél óráig – a törzsvendégek mindig ott vannak, sok mindent átélnek, és mindent túlélnek. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 24.Elismerés a közösség és a kultúra őreinek (Magyar Művészetért-díjak)A magyar kultúra érdekében tevékenykedő, az értékmegőrzést, hagyományápolást felvállaló, a magyar közösség megmaradása és erősítése mellett elkötelezett civil szervezetek, oktatási intézmények, színészek és újságírók munkáját jutalmazták tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, ahol Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke tizenkét Ex Libris-, illetve egy színészdíjat adott át. A Magyar Művészetért Díjrendszer közössége ugyanakkor így állított emléket az 1956-os szabadságharcnak, a sepsiszentgyörgyi gálát azokban az órákban szervezték, amikor 56 évvel ezelőtt Budapesten kitört a forradalom a belső elnyomás és a szovjet megszállók ellen. Kis székelyföldi társadalmunk, közösségünk rendelkezik azzal a tartalékkal, azzal az erővel, hogy közös ügyeinkért valóban egységesen álljon ki, s mindaddig, míg ez a tartalék megvan, képesek vagyunk elérni céljainkat, s maguk a díjazottak, kitüntetettek azok, akik leginkább őrzik, ápolják, erősítik ezt tevékenységük által – fogalmazott tegnap este köszöntőjében lapunk főszerkesztője. Farcádi Botond a Háromszék szerkesztőségének járó Ex Libris-díjat Gubcsi Lajostól vette át, aki megjegyezte: az elismerést a lapnak s rajta keresztül egész Sepsiszentgyörgy magyarságának szánják. Gubcsi Lajos laudációjában kiemelte: a Háromszék leginkább azzal vívta ki a rangos elismerést, hogy immár több mint két évtizede minden politikai és hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét, s ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. A bukaresti televízió magyar adásainak szerkesztőségét illető Ex Libris-díjat Kacsó Sándor főszerkesztő vette át, s hasonló elismerésben részesült Csúcs Mária csíkszeredai újságíró, a Duna TV munkatársa. Díjazták a helyi civil szervezetek összefogásán, támogatásán immár hét éve munkálkodó Civilek Háromszékért Szövetséget, a közösségfejlesztésben aktív szerepet vállaló Háromszéki Közösségi Alapítványt, az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása érdekében végzett munkájáért az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki és kézdivásárhelyi szervezetét. Elismerésben részesült továbbá a hagyományápolásban hosszú évek óta jeleskedő csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a brassói magyarság közösségi és kulturális központja, a Reménység Háza, a csíkszeredai Sapientia Egyetem, illetve a Székely Mikó Kollégium. Ex Libris-díjban részesítette a Magyar Művészetért Díjak Kuratóriuma Zorkóczy Zenóbia színművészt, aki műsorai által a magyar kultúra és irodalom mélyebb megismerését tette lehetővé. A gálán egy másik művész, László Károly színészdíjat vehetett át. „A mi Puki bácsink”-at reményt, hitet adó, utat mutató, kultúrát és szépet terjesztő művészként méltatta Matekovics János Zoltán, megjegyezvén: az igazi komédiás tükröt tart elénk. Antal Ágnes és Antal Imre rövid zenés-verses momentumaival hangsúlyozta a tegnap esti gálán: nyelvünk valóban végső menedékünk, s vannak eszközeink, hogy újra felfrissítsük őseink hátrahagyott nyelvi kincseit. Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. november 20.Minden eszközzelAkár az elmúlt hetek, hónapok háromszéki történései alapján is meg lehetne fogalmazni azt a néhány alapelvet, célkitűzést, amellyel minden erdélyi magyar párt és szervezet egyetért, és amelyet afféle nemzeti ügyként lehetne meghatározni. Idézzük csak fel: ott a Mikó visszaállamosítása elleni fellépés, melynek során régóta tapasztalt összefogásnak lehettünk tanúi, következett a székely szimbólumok védelmében az RMDSZ által szervezett tiltakozás, melyhez a másik két magyar párt és az SZNT is csatlakozott, most pedig küszöbön az EMNP által kezdeményezett autonómiatüntetés, mely úgyszintén minden magyar szervezet támogatását bírja. És mindez választások előtti időszakban, amikor általában egymásnak esnek pártok és politikusok. Visszaszolgáltatás, regionális identitásunkat erősítő jelképeink, anyanyelvünk szabad használata, Székelyföld területi autonómiája – íme néhány olyan ügy, amelyet – legalábbis a nyilatkozatok szintjén – mindenki egyformán magáénak vall. De miért is lenne fontos egy ilyen, a stratégiai célkitűzéseket tartalmazó, úgynevezett nemzeti minimum rögzítése? Mindenekelőtt azért, mert ily módon mindenki a maga helyén végezhetné a rá háruló munkát, mint láttuk azt egyébként a Mikó-ügyben. Mennyivel hatékonyabban fogalmazhatnánk meg üzeneteinket, legfőbb követeléseinket, ha ahelyett, hogy két malomban őrölnénk, minden eszközt bevethetnénk: Brüsszelben EP-képviselőink a nemzetközi közvéleményt szólítják meg, a fővárosban pártpolitikusok tárgyalásos úton képviselik érdekeinket – melyeket ugyanakkor tömegek nyilvánítanak ki erőteljesen, radikálisan. Azt már most láthatjuk, hogy a többpártrendszer hozadékai kezdenek megmutatkozni: az alakulatok versengése nyomán előtérbe került például a területi autonómia ügye, tüntetést szerveznek, ugyanakkor a románság felé is próbálnak nyitni – figyelemre méltó e vonatkozásban a bálványosi intézet által útnak indított, a föderalizáció témáját taglaló kétnyelvű – magyar és román – honlap. Persze, az összehangolt fellépéshez ez még nem elég, egységes stratégiára, a szerepek, tennivalók pontos leosztására lenne szükség, erre pedig esély csak a választások után adódik. Már ha politikusaink képesek lesznek túllépni a vesztes-győztes pártpolitikai logika korlátain, és belátják: bizonyos ügyekben minden politikai szereplőre és minden magyarra szükség van. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2012. november 22.Szerkesztőségünkbe látogattak a néppárt képviselőiToró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az alakulat sepsiszéki-erdővidéki szenátorjelöltje, valamint Sánta Imre, a néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltje tegnap délelőtt a Háromszék szerkesztőségébe látogatott. A két politikust Farcádi Botond főszerkesztő, Farkas Árpád szerkesztőbizottsági elnök, Ferencz Csaba gazdasági ügyvezető fogadta. A találkozón többek között az erdélyi és a székelyföldi magyarság pártpolitikán túlmutató sorskérdéseiről, az autonómiatörekvésekről, a szombatra tervezett sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésről esett szó.(H.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. november 29.Bukarest és a székelyekMa még dicsekednek azzal politikusaink, ha valamit sikerül elintézniük, elérniük, kilobbizniuk, kiharcolniuk Bukarestben. Többször hangoztatják is ezt, legyen szó infrastruktúra-fejlesztésről, útjavításról, esetleg ritkábban kisebbségi, nyelvi jogaink bővítéséről: lám, mennyit kellett utazniuk, tárgyalniuk, alkudozniuk, küzdeniük, de végül megígérték, rábólintottak, elfogadták, támogatják. Ma még elismerően szólnak arról, aki tudja, úgymond, merre nyílik az ajtó odafent, a nagy román fővárosban, mely az egyszerű emberekben lassan afféle mitikus szultáni udvar képzetét kelti, bégekkel, basákkal, hatalomra törő intrikusokkal, megvesztegethető köztisztviselőkkel, hol aranypénz és kapcsolatok kellenek az érvényesüléshez, hol tán el is vesztődne minden jóhiszemű magyar ember. Ma még arról próbálnak meggyőzni, így van ez rendjén, menjünk hát, szavazzunk, különben itt maradunk árván, nem lesz, ki értünk közbenjárjon. Nem számít, ha éppen korrupció gyanújába keveredett a jelölt, az sem, ha esetleg föl sem szólalt érdekünkben – azt pedig kifejezetten erényei közé sorolják, ha sokadik mandátumra pályázik, elvégre így már biztosan tudja, merre is nyílnak ama bizonyos ajtók. De vajon eljön-e az idő, amikor az egyszerű igazolásért nem kell majd Bukarestbe telefonálni? Amikor nem a mindenható fővárosi urak döntik majd el, melyik településen éppen mire van szükség, sportcsarnokra-e vagy vízvezetékre? Amikor az építkezni akaró önkormányzatnak nem kell minisztériumi segítségért rimánkodnia egy-egy pályázata elbírálásakor, amikor valamely nagyobb beruházásnál helyben dönthetik el, miként részesíthetik előnyben a térségbeli vállalkozókat az idegenből érkezőkkel szemben, munkahelyeket, gyarapodást biztosítva. Vajon megérjük-e, hogy ne valahonnan fentről osszák vissza töredékét a munkánk után befizetett adónak, ne valamely Dâmboviţa-parti intézményből diktálják, mit és miként oktathatunk iskoláinkban, ne az alkalmanként alamizsnaként elénk vetett kormánypénzekre alapozzuk a fejlesztéseket? Talán eljön majd ez az idő. Ha komolyan dolgozunk, ha nem megalkuszunk, hanem kitartunk, ha sikerül erőnket egyesíteni, ha keresünk és találunk szövetségeseket. De ha Bukarestbe csak azért megyünk, hogy mindig a megfelelő ajtón belépve csendben alkalmazkodjunk e fanarióta szokásrendhez – nos, akkor bizony csak távolodunk célkitűzéseinktől, és még inkább kiszolgáltatjuk magunkat a román államhatalomnak. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2012. december 5.Egy malomban őrölők vitájaCivilizált hangú, derűs hangulatú, de súlyos témákat felvető, nem is annyira vita, mint inkább párhuzamos ötletbörze lett a tegnap esti, a Háromszék napilap által szervezett Klárik László–Toró T. Tibor kampányvita: mint az RMDSZ, illetve az EMNP szenátorjelöltjeinek válaszaiból kiderült, sok mindenben egyetértenek, számos azonos síkon futó elképzelésük esetleg a megvalósítás mikéntjében tér el egymástól – ezt olykor-olykor, az egymást sorrendben váltó felszólalásaikkor maguk is elismerték. Újat, a határozatlan választópolgárokat meggyőző érveket egyik fél sem mutatott fel, az azonban nyilvánvalóvá vált, ha nem is rövid távon, de távlatokban mindkét alakulat (de legalábbis a vitázó partnerek) az erdélyi magyarság ügyéért való összefogásban érdekelt. Választási időszakban a kampányvitáknak akad némi hagyománya Háromszéken, de ha nem is lenne, az ilyesfajta rendezvényekre a szabályok régóta rögzítettek. Ezek ismertetésével nyitotta meg a rendezvényt Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője, a vita moderátora: a két fél kampánystábja sorshúzással döntötte el, melyik szereplő kezdje a felszólalást, mindkettejüknek három perc állt rendelkezésére a kérdésekre válaszolni, majd egy perc a vitapartner által mondottakra reagálni, a következő kérdésnél pedig cserélték a sorrendet. A moderátor kiemelte, a rendezvény nyílt vita jellegű, a közönségnek semmiféle bekapcsolódásra – kérdésfeltevés, véleménynyilvánítás – nem adódik módja, amit egyébként az Orchidea Events rendezvénytermet megtöltők (és sokan hely hiányában be sem juthattak) tiszteletben is tartottak. A bemutatkozást Toró T. Tibor kezdhette, majd a két fél kampánystábja által előre egyeztetett hat kérdésre válaszoltak felváltva. A jelöltek feleleteikkel bizonyították, felkészültek a vitára, többnyire bele is fértek a válaszadásra rendelkezésükre álló három percbe. Partnerük válaszaira reagálásaikat szintén civilizált hangon fogalmazták meg – ami nem jelenti azt, hogy az „odamondás” teljességgel hiányzott volna. Az első rész lejárta után már élesebbé vált a vita, hiszen következtek az ismeretlen kérdések: legelőbb a két jelölt tett fel egymásnak egy-egy kérdést – amelyekre a válaszokkal egyikük sem bizonyult elégedettnek. Aztán a háromszéki-erdélyi írott és elektronikus média képviselői kérdezhettek egy-egy jelöltet, azt szintén a sorshúzás döntötte el, melyik újságíró melyik vitázót faggathatja. Legvégül pedig az olvasóink által lapunkhoz eljuttatott kérdésekből válogatva mindkét szenátorjelöltet kérdeztük. A rendezvény záróakkordja egymás megajándékozása – a teremben összegyűltek, ha néha el is nevették magukat az odáig, másfél óra múltán erre a pillanatra már nagyon vártak. S ha a vita során elhangzottakra nem tér ki e tudósítás (annak szerkesztett változatát ugyanis lapunk holnapi számában közöljük), az ajándékozási ceremóniát mindenképp le kell írnunk. Toró T. Tibor az EMNP programját nyújtotta át Klárik Lászlónak, hogy „szabad idejében olvasgassa”, aztán egy csomag következett: kalap van benne, vezette fel Toró, de hogy mi a különlegessége, azt Klárik is csak a fejfedő teljes ismertetése után látta meg. A fekete kalap piros szalagjának csokrába ugyanis egy fényképet illesztettek a néppártosok, Toró ajánlása meg ekképp hangzott: „hogy ezentúl ne ő legyen a bokréta Tamás Sándor kalapján, hanem Tamás Sándor a Klárik Lászlóén”. Harmadik ajándékkal is előrukkolt Toró T. Tibor: egy „alternatív küszöböt” adott át, arra kérve vetélytársát, együtt lépjék át azt – amit egymás kezét fogva meg is tettek. A maga során Klárik László elmondta, kampánystábja azt ajánlotta, megyetérképet ajándékozzon Torónak, de ő úgy döntött, a saját szemerjai kertjében termelt csípős paprikából általa készített esszenciát ad át: részint, mert sok benne a C-vitamin, részint, mert „egy autonomista politikusnak néha nem árt, ha csípős a nyelve”. Klárik feltételhez kötötte ugyanakkor ajándéka átadását: akkor viheti Toró a kis üvegben pirosló paprikakészítményt, ha meg tudja mondani, hol található Sepsiszentgyörgy és Szemerja határa. A választ azonban, ha volt is, elmosta a két félnek gratulálni odasereglő tömeg moraja. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 10.Győzelem, de hol a dicsőség?Vörösbe borult Románia politikai térképe a tegnapi választások után: a Szociál-Liberális Szövetség elsöprő győzelme nyomán aligha férhet kétség ahhoz, hogy Pontáék alakíthatnak kormányt – bár Traian Băsescu államfőt ismerve bármilyen meglepetésre felkészülhetünk. Nagyban befolyásolta a tegnapi voksolást a havazás, ennek ellenére – bár az előrejelzésektől elmaradt – a részvételi arány meghaladta a négy évvel ezelőttit. Igaz, ezen sem lehet csodálkozni: az ország lakosságának hatalmas többsége a jobboldalt tette felelőssé a gazdasági válság eredménytelen kezeléséért – a baloldali szövetség pedig féléves kormányzása alatt nem tévedhetett annyit, hogy a választók őket is büntessék. Bennünket, magyarokat különösebb örömmel nem tölthet el Antonescuék tarolása. Jól tudjuk, zsigereikben magyarellenes politikusok vezetik e baloldali formációt – elég, ha csak felidézzük, az Ungureanu-kabinet bukását egyebek mellett a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának tervezett létrehozása okozta, ha pedig a szociáldemokrata prefektus szimbólumaink, nyelvi jogaink elleni ténykedéseit nézzük, mindannyiunk számára világos: kordában tartani esetleg lehet az ilyen megnyilvánulásokat, gyökereiben elfojtani azonban aligha. Még akkor sem, ha Victor Ponta urnazárás után pár perccel közölte: az RMDSZ-t is befogadnák a kormányba. Mi meg csak kapkodtuk fejünket: alig fél órával azelőtt a szövetség aktivistái és vezető politikusai még azzal próbálták mozgósítani a magyarokat, hogy veszélyben az ötszázalékos küszöb – s lám, néhány perc múlva a miniszterelnök-jelölt már arról beszél, hogy tárgyalt a szövetség vezetőivel, a héten egyeztetnek a részletekről. Küszöbön tehát a nagy összeborulás, de hogy mi lesz ebből a mi hasznunk, arról egyelőre hallgatnak a szövetség vezetői. Mintha nem akarna tanulni az RMDSZ saját hibáiból, egyes politikusai a vetélytárs EMNP-t okolják a gyengébb eredményért, mások a zord időjárással magyarázzák az alacsony részvételt, pedig jó lenne tudatosítani: ezúttal rezgett a léc, igen sokan fordítottak hátat annak a fajta politikának, amit az RMDSZ űzött, sokan pártoltak át az új magyar alakulathoz, és sokan fordítottak hátat a politikának, közéletnek. Márpedig főként ezeket kellene elemezniük az érdekvédelmi szervezet vezetőinek, mielőtt sietve birtokukba vennének néhány irodát a Victoria-palotában. Mert ha nem, még egy ilyen győzelem, és nem marad több katonánk… Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. december 20.Titkos paktumokA politikában voltak, lesznek tárgyalások, egyezségek. Ez a politika természete – Kelemen Hunor ezekkel a szavakkal rövidre is zárná azt a tegnap nyilvánosságra került hírt, miszerint az RMDSZ még jóval a választások előtt, októberben megállapodást írt alá a Szociál-Liberális Szövetség vezetőivel a közös kormányzásról. Hogy a neptuni szellemiséget idéző paktumról miért nem szóltak a magyar választóknak, arra a szövetségi elnök nem tér ki. Nyilván, arra számítottak, hogy a baloldali kormány nacionalista megnyilvánulásai mozgósító erővel bírnak a magyarok körében. Arról is hallgat Kelemen Hunor, hogy ezek után minden, a kampányban magyarellenesnek beállított intézkedés olcsó színjátéknak tűnik csupán, melynek köszönhetően Antonescuék megszerezték a román nacionalisták voksait, az RMDSZ pedig a kisebbséget elnyomó hatalommal szembenálló, védelmet nyújtó szervezet szerepében pózolhatott. Kelemen Hunor arra sem ad magyarázatot, miért van az, hogy majd minden román alakulattal hamarabb leülnek tárgyalni, és gyorsabban megegyezésre jutnak, mint például a magyar testvérpártokkal. Miként lehetséges az, hogy a ripacs Crin Antonescuval, a kommunista utódpártot vezető, Adrian Năstase korrupcióért elítélt volt miniszterelnök árnyékában felnőtt Victor Pontával megállapodást írnak alá – a romániai rendszerváltozás elindítójával, Tőkés Lászlóval pedig egy asztalhoz sem hajlandóak ülni? Nem is olyan régen, november 8-án, Sepsiszentgyörgyön mintegy kétezren vonultak a kormányhivatal elé székely jelképeink védelmében, a nyelvi jogaink, magyar intézményneveink ellen ágáló, szimbólumainkból gúnyt űző, provokatív intézkedéseivel kitűnő, folyton gáncsoskodó kormánymegbízott leváltását követelve. Vajon tudta az a kétezer tiltakozó, hogy voltaképpen „szövetséges” ellen emeli fel hangját, hisz a sokat – és joggal – szidott Codrin Munteanu annak a szociál-liberális csapatnak a tagja, amellyel az RMDSZ már jóval korábban kiegyezett. Tamás Sándor megyei elnök szívhez szóló szavakkal ecsetelte, Székelyföld azoké, akik dolgoznak érte, akik áldozatot hoznak érte. Pedig nagyon úgy tűnik, egyelőre inkább azoké, akik politikai haszonszerzés céljából az itt élők nemzeti érzelmeit kijátsszák, titkos alkukat kötnek, féligazságokat szajkóznak, akik félrevezetik az embereket. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. január 15.A felelősséghárítás stratégiájaSokan emlékszünk még arra a napra, amikor közel három évvel ezelőtt, 2010. május 6-án, a Nemzetközi Valutaalap látogatása után Traian Băsescu államfő sajtónyilatkozatában bejelentette: 25 százalékkal csökken a közalkalmazottak fizetése, 15 százalékkal vágják vissza a nyugdíjakat, a munkanélküli-segélyt, más szociális járandóságot. A brutális megszorítási csomag felvállalása nyomán Băsescu népszerűsége addig soha nem látott mélypontra zuhant – a Szociál-Liberális Szövetség még 2012 nyarán is erre alapozta az államelnök elmozdítására tett kísérletét. Victor Ponta szemmel láthatóan tanult legfőbb politikai ellenfele esetéből: a miniszterelnök – eddig legalábbis – semmi mást nem bizonyított, mint hogy remekül tudja hárítani a felelősséget. Tapasztalhattuk ezt a helyi adók emelése ügyében: a kormány előbb kötelezővé tette az intézkedést, majd visszakozott, s végül az önkormányzatokra bízta a döntést, azzal a kormányfői megjegyzéssel – ultimátummal, zsarolással? –, hogy ne is számítson központi pénzekre az, aki mégsem terhelné a lakosságot és a vállalkozókat az illetékek növelésével. Valami hasonló történik az alakulgató költségvetéssel is: múlt héten úgynevezett országértékelő beszédében Ponta azt ecsetelgette, milyen súlyos adósság sújt bennünket – ilyen helyzetben igazán ne várjunk semmi jót kormányától. Szavaiból kitetszett: meglehetősen nagy lyuk tátong az államkasszában, a büdzsé összeállítása során tehát alighanem a részletek törlesztése lesz majd a prioritás, s ha a beígért szociális intézkedések és az oly sokak által várt gazdaságösztönző csomag is elmarad, azért ők igazán nem vádolhatók. A napokban ismét Romániába érkezik az IMF küldöttsége. A kormányfő és csapata látványosan készül erre, azt hirdetik, a minimálbér növelésének jóváhagyását kérik majd. Remek kommunikációs fogás: ha rábólintanak, ők aratják le a babérokat, ha nem, akkor úgysem okolhatók, elvégre megpróbálták. Félő azonban, hogy újabb megszorítások következnek – egyre több szó esik máris az átalányadó bevezetéséről, és vélhetően ez csak a kezdet, a miniszterelnök ugyanis beismerte: növelni kell az állam bevételeit –, s még az sem lesz, aki bejelentse, felvállalja azokat... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 5.Száz gyermekkel kevesebb (Mikóújfaluban járt a Háromszék)A konzervatív újságolvasónak is az a fontos, hogy a lap róla szóljon – indította a múlt heti laptalálkozót házigazdaként Nyáguly Vilmos, Mikóújfalu polgármestere, aki szerint községükben azért olvassák szívesen a Háromszéket, mert megtalálják benne mindazt, ami a háromszéki embert manapság foglalkoztatja. Azt követően, hogy lapunk jelen lévő munkatársai – Farcádi Botond, Fekete Réka, Ferencz Csaba, Kádár Gyula, Kisgyörgy Zoltán és Kuti János – bevezető felszólalásukban szót ejtettek a Háromszék küldetéséről, a jelenkor különböző gondjairól-bajairól, történelemről, a művelődési házban összegyűlt kéttucatnyi érdeklődő vetett fel témákat, köztük kiemelten a román nyelv oktatásának kérdését. Mint mindenütt, Mikóújfaluban is aggasztó a népességfogyás, az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a lakosság száma. 2007-ben olyan mélypontra jutott a természetes szaporulat, hogy míg negyvenhat temetést jegyeztek, csupán tizenhat keresztelőt tartottak a faluban. Mostanra változott valamennyit a helyzet, tavaly először annyi születést iktattak, ahány temetést, de a gyermeklétszám még mindig igen alacsony, az óvodában és iskolában százzal kisebb a létszám (jelenleg 194), mint tíz esztendővel ezelőtt. A 2011-es népszámlálás szerint Mikóújfalu lakosainak száma 1831, ebből 1824 állandó, heten Izraelben dolgoznak, de a választói névjegyzékben 1538-an szerepelnek, ami azt bizonyítja a 0–18 év közöttiek (286 fő) aránya a természetes 33 százalék helyett csupán 16 százalék. A kétszázas létszám alatti iskola csak azért őrizheti meg függetlenségét, mert a községben egyedüli tanintézmény. Idegen nyelvként a románt – Tizenegyedikes gyermekeim jövőben érettségiznek, és alig tudnak románul, ami nem csoda, mert az iskolában rosszul tanítják, a hétköznapokban pedig a székelyföldi gyermekek nem találkoznak a román nyelvvel, ezért mindenképpen változtatni kellene az oktatás módszerén – vezette fel a témát Száfta Csilla, akinek véleményét többen osztották. Nyáguly Dávid elmondta, gyermekként ő sem tudott románul, és a szakiskolában sem a tanóráknak köszönhetően tanulta meg a nyelvet, hanem román nemzetiségű évfolyamtársaitól, és unokái révén most is azzal szembesül, hogy a magyar gyermeknek képtelenség úgy tanulnia a románt, mintha anyanyelve lenne. Nagy Sándor iskolaigazgató szerint a jelenlegi módszer nemcsak a diákokat nyomorítja meg, de a pedagógusokat is, akik tudják, hogy egy idegen nyelvet nem lehet anyanyelvként tanítani, ideje volna ezen változtatni. Az igazgató a folytonosan változó törvénykezést is okolja a záróvizsgákon tapasztalt gyenge eredményekért, és szerinte a nagymértékű pedagógusvándorlás is árt a rendszernek, nincs folytonosság, olykor évenként változik egy-egy osztályban az adott tantárgyat tanító pedagógus, de azt sem tartja jónak, hogy aki egyszer címzetességet nyer, az nyugdíjas koráig töltse be ugyanazt a katedrát függetlenül attól, hogyan végzi munkáját. Az iskolavezető kérdésre válaszolva elmondta: nem tartja helyesnek, hogy azoktól az óvónőktől, tanítóktól, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek, most azt követelik, hogy egyetemet végezzenek. Szerinte sokan inkább más munka után néznek, ami érthető, mert ha húsz-huszonöt évig taníthattak azzal a tudással, amit a középfokú tanítóképzőben szereztek, igazságtalanság azt kérni, hogy szerezzenek magasabb szintű diplomát. Ami ráadásul nem garancia arra, hogy ettől eredményesebben fognak oktatni – vélekedett. A Háromszék mikóújfalusi laptalálkozóját némileg uralta az oktatás jelenlegi szétziláltságáról szóló beszélgetés, hisz a jelenlévők gyermekük, unokájuk révén nap mint nap érintettek ezekben a kérdésekben, a komorabb hangulatot oldották azonban a Szász István helyi állatorvosnak, Kisgyörgy Zoltánnak és Kuti Jánosnak köszönhető humoros pillanatok. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. február 11.Határozottságból elégtelenElcsitulni látszik valamelyest az elmúlt napok zászlóháborúja, végkifejletről pedig nehéz beszélni, annál is inkább, mert valóban hisztérikus reakció nyomán kirobbant, mesterségesen szított botrányról volt szó. Néhány következtetést azonban nem ártana levonnunk az elmúlt időszak történéseiből, annál is inkább, mert az ország területi-közigazgatási átszervezése még nagyobb próbatétel elé állítja majd az erdélyi magyar közösséget és annak vezetőit, a zászlóügyet tehát a régiósítási küzdelem afféle főpróbájaként is tekinthetjük. És ha ezt tesszük, bizony azt kell megállapítanunk: néhány említésre méltó kezdeményezést leszámítva elégtelenre vizsgáztunk. Mindenekelőtt politikai elitünk soraiban tapasztalhattunk olyan fokú tanácstalanságot, zavart, amely fölöttébb aggasztó. Az elmúlt időszak magyarellenes hangulatkeltése és a diplomáciai síkra terelt jelképbotrány ugyanis elérte a közösség ingerküszöbét – érdekeink képviseletére vállalkozó politikusaink azonban azt sem tudták, mihez kezdjenek e felfokozott hangulatban. Helyi szinten néhány ötlet szárba szökkent, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Facebook közösségi oldalon intézett felhívást a székelyföldiekhez, Csíkszéken az EMNP kezdeményezte a lobogó kitűzését a házakra, lakásokra – az összehangolt fellépés azonban hiányzott. Egyes, az RMDSZ csúcsvezetéséhez tartozó politikusok pedig oly békülékeny, simulékony hangot ütöttek meg, és oly sértődötten üzentek Budapestnek, amiért az autonómiaküzdelem támogatásáról szóló kijelentések előtt nem kérték ki véleményüket, hogy adott pillanatban olyan érzésünk támadt, élnek még bennük a kormányzati reflexek, ellenzékben is ugyanolyan visszafogottan viselkednek, mintha a bukaresti hatalom részesei lennének. A kudarcok közé kell sorolnunk továbbá, hogy nem sikerült erdélyi dimenziót teremteni az ügynek, jóllehet a gyűlöletkampányt sugárzó kormánypárti tévécsatornákon kívül a román sajtóban eléggé sok kiegyensúlyozott, rokonszenvező írás, elemzés született. Javítani kellene a román nyelvű kommunikáción, mert világossá vált: lennének szövetségeseink, csak meg kell találnunk őket. Végül pedig kreativitásban is fel kellene vennünk a versenyt a korszerű információáramlási eszközöket kihasználva: gondoljunk például a Gândul portál által indított kampányra, melyben igen szellemes módon országunkba invitálják a briteket, válaszként az angol sajtóban indított, bevándorlás-ellenes üzenetekre. Jó lenne, ha olyan Székelyföld-képet népszerűsítenénk minden romániai médiában, hogy egyértelművé váljék azok számára is, akik semmit nem tudnak rólunk: nem zászlóégető, agresszív, idegengyűlölő nép lakja e vidéket, hanem szülőföldjéhez, nemzeti identitásához ragaszkodó – de más kultúrát, népet tisztelő közösség. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma, 2013. február 27.Törésvonalak vagy számításokMindenkinek ott a helye – fejtette ki véleményét a marosvásárhelyi autonómiatüntetésről alig több, mint egy hónappal korábban Antal Árpád polgármester, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke, kiemelve: bárki is szervezzen ilyen megmozdulást, fontos, hogy minél többen részt vegyünk azon. Mindannyiunk számára fontos Székelyföld ügye – jelentette ki az elmúlt napokban több ízben is Tamás Sándor, a szövetség háromszéki területi szervezetének vezetője. De akkor Kelemen Hunornak az RMDSZ elnökeként talán nem Marosvásárhelyen lenne a helye március 10-én? Markó Béla szenátornak, volt szövetségi elnöknek talán nem fontos Székelyföld ügye? – adódnak a kérdések, miután az SZKT hét végi ülésén a szövetség csúcsvezetése leszögezte: nem kívánnak részt venni a megmozduláson. Külső szemlélődő számára úgy tűnhet: törésvonalak keletkeztek a szövetségen belül, a székelyföldiek más irányt követnek, mint amit a nagy öregek – Markó Béla, Borbély László, Verestóy Attila – kijelöltek. Kelemen Hunor megnyilvánulásait is elemezve – a szövetség elnöke, elődjétől eltérően, legalább tárgyalóasztalhoz ült ellenzéke egy részével, az MPP, illetve az SZNT vezetőivel – az a benyomásunk támadhat, korántsem oly egységes a szervezet, mint volt, erősödőben egy olyan szárny, amely most feszegeti határait, és amely szakítana a régi doktrínákkal és beidegződésekkel, de egyelőre még az idősebb nemzedéké a hatalom. Bárcsak valóban így állna a helyzet, és bárcsak mielőbb bekövetkezne eme szemléletváltás! Rögvest könnyebb lenne bár az alapvető célokban megegyezni, és autonómiatüntetés előtt nem a félsz és a keserűség venne erőt rajtunk, hogy vajon leszünk-e elegen, hogy lám, ezt az ügyet is elárulták, hanem legfennebb az lenne a magyar pártok közötti versengés tétje, ki tud több embert mozgósítani. Alaposabb vizsgálat után mégis az látszik valószínűbbnek: törésvonalak helyett csupán számításokról, pragmatikus pártpolitikai megfontolásokról beszélhetünk, amelyek hátterében az áll, hogy Székelyföldön radikálisabb képviseletet vár el a közösség, ráadásul itt az erősebb ellenzék miatt lépéskényszerben is vannak. Kitetszik ez abból a félrevezető érvelésből, amellyel a székelyföldi RMDSZ-vezetők bizonygatják álláspontjukat. Tamás Sándor például azt szajkózza, pártrendezvényről van szó – holott a megmozdulást az SZNT kezdeményezte, amely felhívást intézett a pártokhoz, hogy vállaljanak részt már a szervezésben is. Erre mondott igent az EMNP – és erre mondhatott nemet az RMDSZ, hogy aztán ürügyként hivatkozzék erre, távolmaradását indokolva. Álságosnak tűnik az a módszer is, ahogyan a távolmaradást részvételként próbálják beállítani a székelyföldi vezetők: az ugyan örvendetes, hogy mind a háromszéki RMDSZ-elnök, mind a polgármesterek jó része készül Marosvásárhelyre – de elkötelezettségük akkor lehet igazi, ha mozgósítanak, ha népszerűsítik az eseményt, buszokat indítanak Marosvásárhelyre. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. március 5.Hogy a románság szövetségesünk legyenAz elmúlt időszakban fölöttébb feszültté vált magyar–román államközi kapcsolatok valamelyes normalizálását hozhatja Martonyi János magyar külügyminiszter tegnap kezdődött romániai látogatása. Aligha véletlen a találkozó időzítése, a bukaresti kormányváltás óta ugyanis számos kényes kérdés terheli a két ország tíz évvel ezelőtt kötött stratégiai partneri kapcsolatát, és ezek mindegyike a Romániában élő magyar közösség jogaival kapcsolatos. Ilyen a zászlóháború, mely lám, csak nem akar csitulni, prefektus jöhet, prefektus mehet, a kormány magatartása nem változik: Dumitru Marinescu is perrel fenyegeti azokat az önkormányzatokat, amelyek nem hajlandóak levenni a hivatal homlokzatáról a közösségi jelképet. Folytathatjuk a sort nyelvi jogainkkal, autonómiaigényünk kinyilvánítása pedig továbbra is kiüti a biztosítékot Bukarestben, Titus Corlăţean nem is oly régen kiutasítással fenyegette a bukaresti magyar nagykövetet, miután a diplomata kijelentette: Magyarország támogatja a magyar közösség ilyen irányú törekvéseit. Némi visszafogottságot hozhat hát jó esetben Martonyi látogatása a felbőszült, már-már hisztérikus román hatósági reakciókban – nem véletlenül intette a külügyér román kollégáit: ne teremtsenek olyan légkört az országban, mely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban –, áttörést, gyökeres változást azonban nem várhatunk egy ilyen diplomáciai eseménytől. Ezt a munkát magunknak kell elvégeznünk: a székelyföldi, erdélyi románságot nekünk kell meggyőznünk arról, hogy autonómiatörekvéseink nem ellenük irányulnak, és akkor talán a bukaresti megnyilvánulások is józanabbak lesznek. Az ország küszöbön álló területi-közigazgatási átszervezése – annak minden veszélyével együtt – arra is lehetőséget teremt, hogy egyre több román önkormányzati vezető felemelje szavát a Bukarest-központú, korrupció uralta, agyoncentralizált államigazgatás ellen. Jó lenne, ha kihasználnánk ezt, és rákapcsolódnánk erre az áramlatra – olyan szövetségesekre lelhetünk, akikre nem is számítunk. Mindehhez, persze, elsősorban az kell, hogy nyitottan, de határozottan, egyértelműen fogalmazzuk meg követeléseinket, és ne folyton Bukarestben keressünk alkalmi partnereket, hanem helyben kutassuk fel potenciális szövetségeseinket. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma, 2013. március 11.Romba dőlt a félelem falaNem félünk! – skandálta tegnap több tízezer magyar Marosvásárhelyen. Teli torokból, félsz nélkül, erőt merítve abból a csodából, amit az összetartozás élménye és tudata nyújt. Nem, tegnap este Marosvásárhelyen senki nem félt. Tegnap este Marosvásárhelyen az volt a legnagyobb gond, hogy hol a sor eleje – oly hosszan kígyózott a Postarétről, az emlékezés helyszínéről az előttünk álló kihívásokat, harcot is megtestesítő kormányhivatal elé vonuló tömeg. Vagy a találkozások, hogy mindenkivel legalább két szót, mert ni, sietős léptekkel érkező helyiek, a sepsiszentgyörgyiek, amott az erdővidékiek, de lám, Nagykárolyból is érkeztek, Máramaros-táblát emelnek a magasba, ott vannak az anyaországiak – s ezek után az már csak természetes, hogy például Kolozsvárról eljöttek diákok, fiatalok, szülők gyermekeikkel. No meg a nóták és skandálások összehangolása, merthogy mire hátul felcsendült a Gábor Áron rézágyúja – elöl bizony már ott tartott az Erdély és a Kárpát-medence minden szegletéből verbuválódott kórus, hogy Édes rózsám, a hazáért... Ha volt – márpedig volt, jól érzékelhetően magasodott a marosvásárhelyi magyarság mindennapjaiban és ünnepeiben – fala a félelemnek, nos, akkor az ott, tegnap este porrá lett. És ez már önmagában megérte. Csak arra kell vigyáznunk, hogy főnixmadárként fel ne éledjen hamvaiból! És nekünk tovább kell harcolnunk. Mert rengeteg az előttünk tornyosuló akadály. Ott a magyarellenes román hatalom, mely megkérdezésünk nélkül kíván dönteni sorsunkról, hovatartozásunkról. Ott vannak aztán a hamis prófétáink. Akik óva intenek attól, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunkat, mert jól tudják, tegnap is meglátszott: kiderülhet, nincs szükségünk olyan vezetőkre, akik gőgösen elfordulnak, amikor az összetartozásnak van rendelt ideje. Ott vannak álszent prédikátoraink, akik nem átallnak cimborálni azokkal, akik megtagadtak bennünket, és akik nyíltan dicsérik mindazokat, akik jogainkat lábbal tiporják. De legfőképp a bennünk felhalmozódott csalódással, közönnyel, kiábrándultsággal szemben kell újra és újra síkraszállnunk. Tegnap este Marosvásárhelyen csatát nyertünk. Hiszen bebizonyítottuk: nem félünk. Megmutattuk: vagyunk, tévednek azok, akik nem számolnak velünk. Hiszen bebizonyosodott: sokan vagyunk. És mind többen leszünk. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma, 2013. március 12.Ütni a vasatMegkérdőjelezhetetlen a marosvásárhelyi autonómiatüntetés sikere, pillanatnyi lelkesítő, félelemoldó hatása sem vitatható, s az is nyilvánvaló: a több tízezres megmozdulás egy új kezdetet jelenthet, immár tömeges lendületet vehet a meg-megtorpanó önrendelkezési küzdelem. Még a szervezők is elismerik, ekkora tömegre csak legmerészebb álmaikban számítottak, és tetten érhető volt a jelenlevők örömteli döbbenete, amikor az áttekinthetetlen dimbes-dombos Postarétről végeérhetetlen sorba rendeződve hömpölygött az éneklő, skandáló tömeg a prefektúra felé. Erőt, elszántságot, tenni akarást és főleg nagy-nagy reményt sugárzott a felvonuló több tízezer ember, azt, hogy nincs minden veszve, képesek vagyunk megmozdulni, egységbe rendeződni, kiállni jogainkért. Szüksége volt erre Marosvásárhely magyarságának, de nagyon fontos üzenet a székelyföldi, erdélyi magyaroknak is, mintha repedezne az álmos beletörődés, a jövő nélküli jelenben vegetálás mindent körbeölelő burka. Új esély, új lehetőség villant fel. Március 15-e következik, a magyar szabadság napja, amikor ismét világgá kiálthatjuk akaratunkat. Ezúttal nem egy helyszínre összegyűlve, hanem a már megszokott módon, emlékműveknél, tereken, minden városban, faluban. Emlékezhetünk a múlt hőseire, és jövőt követelhetünk magunknak, a magyar zászló mellett helyet kaphatnak a kék-arany székely lobogók, s újra meg újra felcsendülhet az Autonómiát Székelyföldnek! jelszó. Különböző helyszínekről fonódhat eggyé, erőteljessé, nőhet követeléssé óhajunk. Azt követően pedig újra meg újra meg kell ismételni a marosvásárhelyi nagygyűlést. Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre kell összehívni a székelyeket, magyarokat, s amíg ott lebeg a számunkra veszélyes közigazgatási felosztás réme, amíg nem értik, nem veszik tudomásul jogos igényünket, békésen, de határozottan követelni kell a területi autonómiát Székelyföldnek, Érmelléknek, kulturális önrendelkezést a Közép-Erdélyben, szórványban élő magyaroknak. Megtört a jég, van esély arra, hogy egy következő autonómiatüntetésen még többen vonuljunk utcára, azok is csatlakozzanak, akik nem merték hinni, remélni, hogy még képes megmozdulni a magyarság. S ha legközelebb 35 ezren, majd 40, sőt, 50 ezren tüntetünk, nem hallgathatja el a román sajtó, politikum sem megmozdulásunkat, s Európának, a világnak is megmutathatjuk: létezünk és meg akarunk maradni itt, szülőföldünkön. Kénytelenek lesznek tudomásul venni, s egy idő után elfogadni. De addig ütni kell a vasat. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma, 2013. március 15.Szorosan egymás mellettHa jó szorosan állunk, nem fázunk, a tömeg kifogja a szelet – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi ünnepi megemlékezés egyik résztvevője, s kíváncsian nézett hátra: vannak-e még, vagyunk-e elegen. És voltunk, és ha a fúvósok diktálta ütemre tapsolhattunk a bevonuló huszárcsapatoknak, hagyományőrzőknek, ha felcsendült a dal, amit együtt énekelhettünk, ha hangosan kiálthattuk, hogy autonómiát akarunk – hiába süvített metsző, hideg szél, csak a rengeteg székely és magyar zászló lobogását segítette, elriasztani senkit nem tudott. Talán van annak valamiféle jelképes jelentése is, hogy nemzeti ünnepünkön ily kegyetlen vihar söpört végig Magyarországon, és itthon, Székelyföldön is ily zord időben emlékezhettünk az 1848-as szabadságharc hőseire. Mert sötét felhők járnak mostanság a Kárpát-medencei magyarok feje fölött. Kívülről-belülről ostorozzák az anyaország kormányát, amely polgárait próbálván védeni a válság hatásaitól, egyfajta gazdasági szabadságharcot hirdetett, és szembe merészelt szállni a nemzetközi tőke érdekeivel, Vajdaságban néhány héttel ezelőtt még magyarverésektől volt hangos a sajtó, Kárpátalján, Felvidéken alapvető kisebbségi jogoknak sem sikerül érvényt szerezni, bennünket pedig a nemzeti jelképeink ellen indított háború után a román hatalom tervezett közigazgatási átszervezése fenyeget, melynek során beolvasztanák vagy feldarabolnák a történelmi Székelyföldet. Meghátrálnunk mégsem szabad. Annál is inkább, mert fontos csatákból kerültünk ki győztesen az elmúlt időszakban. Kell-e frappánsabb, határozottabb válasz a székely zászló ellen indított hadjáratra, mint amit közösségünk adott, amikor Székelyföld lakói lobogók ezreit tűzték ki otthonuk falára? Lehet-e annál egyértelműbben megfogalmazni, miként viszonyulunk a bukaresti kormány régiósítási elképzeléseihez, mint tettük azt Marosvásárhelyen, tízezrek kiáltásával nyomatékosítva: autonómiát akarunk! És amíg ily erőteljes a közösség reakciója, amíg ily elemi erővel tör felszínre a magyar összetartozás érzése, amikor Budapest, a magyar nemzet egésze szolidaritásáról biztosít, tombolhat a magyarellenesség vihara Bukarestben, tervezhet bármilyen merényletet közösségünk ellen a román kormány, próbálkozásuk kudarcra ítéltetett. Ha – miként tettük azt tegnap és az elmúlt hetekben is Háromszéken, példát mutatva fanyalgóknak, gőgösöknek, különutasoknak és külön ünneplőknek – szorosan állunk egymás mellett. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma, 2013. március 25.Hangoskönyv, ha olvasni nincs időnk (Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális fővárosa)A hangoskönyv nem pótolhatja a valódi kiadványt, mert az olvasás élményéhez hozzátartozik a könyv szaga is, de arra mindenképpen jó, hogy akik időhiányra hivatkozva nem olvasnak, közelebb kerüljenek egy-egy irodalmi alkotáshoz – derült ki a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban lezajlott péntek esti beszélgetésen, amelyen B. Szabó Zsolt újságíró és Szabó Róbert Csaba író bemutatta az első erdélyi hangoskönyv-antológiát. A kezdeményezés hátterében nemcsak ez áll, hanem hogy gyakori tapasztalat mifelénk: erdélyi magyar írók magyarországi kiadónál megjelentetett köteteit hazai könyvesboltokban nehéz megtalálni – magyarázta B. Szabó Zsolt, miután az érdeklődők meghallgatták Szabó Róbert Csaba egyik novellájának hangoskönyvváltozatát (ezek amúgy a Transindex portálon megtalálhatók és ingyen letölthetők). Hogy milyen nehézségeket okoz például egy hosszú mondatokat kedvelő szerző alkotásának felolvasása, miként kell azt előadni, hogy ne legyen unalmas, de ne legyen modoros sem, milyen érzés a szerző számára visszahallgatni a művét, kap-e új értelmezést az alkotás az olvasás, a zenei aláfestés révén – mindezekről a kérdésekről érdekes beszélgetést hallhattak a kulturális nyílt napok eseménykavalkádja közül a bemutatót választó érdeklődők. S talán az est ahhoz is hozzájárult, hogy kifogások keresése helyett legalább hallgassunk meg egy novellát, ha már olvasni nincs időnk. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2013. április 8.Egy a táborIdőről időre lángra kap a székelyzászló-ügy Romániában, miután a bukaresti politikusok kitombolták magukat – bár a Hargita megyei iskolaigazgatók beidézése jelzi: ennek még nincs vége – a stadionokban, sportcsarnokokban történtek olyan magyarellenes incidensek, amelyek bizony arról árulkodnak: a hangulatkeltés nem maradt hatás nélkül, sikerült újfent a felszínre hozni lappangó nacionalista indulatokat. Az ugyan részben megnyugtató, hogy a hivatásos labdarúgóliga szankcionálta a magyar zászló Kolozsváron történt elégetését – még ha később enyhítette is a Bukaresti Rapidra kirótt büntetést –, a román labdarúgó-szövetség pedig elítélte a holland–román Eb-selejtezőn történt magyarellenes megnyilvánulást. De a hazai viszonyokról igen sokat elárul, hogy ez idáig következmények nélkül maradt az a nyilvánvaló hatósági túlkapás, mely Gyulafehérváron történt egy héttel korábban, amikor az egyik sepsiszentgyörgyi szurkolót azért kísérték ki a csendőrök, mert székely zászlót lobogtatott. Lehet persze örülni annak, hogy lám, mennyire széles körben ismertté vált jelképünk, már a csendőrök is be tudják azonosítani, de marad a kérdés: ugyan biza miért kell rendfenntartó szervek közreműködésével üldözni a kék-arany lobogót? Milyen törvényes alapja lehet a zászló kitiltásának egy sportcsarnokból? Tudjuk: választ hiába várunk e felvetésekre. Talán ezért is oly találó a sepsiszentgyörgyi szurkolók reakciója: a hét végi, Gyulafehérvár elleni hazai mérkőzésen több mint ezer székely zászlót emelt a magasba a Szabó Kati Sportcsarnokot megtöltő közönség a székely himnusz éneklése közben. Civilizált, békés, mégis egyértelmű válasz: ha tiltják, ha üldözik szimbólumainkat, megvédjük azokat. A sepsiszentgyörgyi sportkedvelők megnyilvánulása jelzésértékű az elmúlt hetekben történt incidensek nyomán is. Üzentük ugyanis Gyulafehérvárra, Bukarestbe, Európába: mások vagyunk, a sportban is. Nem zászlókat égetünk, nem idegengyűlölő jelszavakat skandálunk, hanem békésen és határozottan kiállunk jelképeink, identitásunk mellett. Szükség van erre a magatartásra, és szükség lesz rá akkor is, amikor néhány hét vagy hónap múlva az ország új közigazgatási térképét rajzolják majd Bukarestben. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2013. május 8.A székelyföldi erdőkért – Több helyen tiltakoztak a rétyi fűrészüzem létrehozása ellenErdély tizennégy más településéhez hasonlóan tegnap este nyolc órakor a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban is ezer gyertyát gyújtottak meg tiltakozásul az osztrák Holzindustrie Schweighofer által Rétyre tervezett fűrészüzem létrehozása ellen. Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta által kezdeményezett akción a megyeszékhelyen száznál valamivel többen vettek részt, köztük számos fiatal, kisgyermekkel érkező családok. Kolcza István, a Minta megyei elnöke ismertette a tizenöt helyszínen egyszerre zajló megmozdulás részleteit, kiemelve: Háromszék mellett Hargita, Maros, Szatmár megyében is gyertyát gyújtottak. Elmondta azt is, a Maksa községhez tartozó Eresztevény közelebb esik a tervezett gyár helyszínéhez, mint maga Réty, de az ott lakókat senki nem kérdezte meg a beruházásról, ezért ők is csatlakoztak a megmozduláshoz. Az akció legfontosabb üzenete: védjük természeti értékeinket, ne engedjük, hogy kevés ígéretért cserébe megfosszanak természeti erőforrásainktól. Nem mindegy, hol laksz, mit eszel, milyen levegőt szívsz – hangoztatta Tatár Imola, az ifjúsági szervezet sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint a környezetvédelem elhatározás kérdése. Engem érdekel, mi történik a Rétyi Nyírrel, Verespatakkal, a palagáz-kitermeléssel – szögezte le, hangsúlyozva: nem csupán helyi ügyről van szó, a tervezett beruházás következményei sokrétűek, kihatnak a környezetre, életminőségünkre, helyi mezőgazdasági termelőkre, fontos tehát, hogy minél többen hallassák hangjukat. Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke felolvasta az alkalomra megfogalmazott petíciót, melyet a beszédek után a résztvevők aláírhattak. Ebben egyebek mellett kifejtik: az évi 800 ezer köbméternyi farönk feldolgozására képes üzem hatalmas csapás lenne a székelyföldi fafeldolgozó iparra, a helyi kis- és középvállalkozások kénytelenek lesznek bezárni kapuikat, aminek egyenes következménye lesz a munkaerő elvándorlása. Szóvá teszik, hogy a feldolgozott fa négyötödét exportálják, főként az ázsiai piacra, a szállítás során naponta 148 nehéz jármű lépné át az üzem kapuját. Aggodalmuknak adnak hangot az állatvilágért és a projekt egészségügyi hatásaiért is, megjegyezve: amióta Szászsebesen elindították a hasonló fafeldolgozót, a térségben megnőtt a légúti, asztmás és allergiás megbetegedések száma. Székelyföldön sikerült megőrizni a tiszta levegőt és környezetet, ezek az értékek a legfontosabbak – áll a petícióban, melyben felvetik: nemcsak a Rétyi Nyír, de más idegenforgalmi célpontok értéke is csökkenne. „Nincs az az érv, amellyel megmagyarázható lenne, hogy egy ilyen jellegű beruházás miért hoz fejlődést Székelyföldnek, hiszen országos monopolhelyzetre pályázó, kíméletlen nyersanyag-kiaknázó óriáscégről van szó, amelynek nem számítanak a helyi közösségek hagyományai, jövője, törekvései” – áll a dokumentumban. Leszögezik továbbá: nem támogatják a gyár felépítését, és további tiltakozásokat kezdeményeznek. A petíció felolvasása után Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő szólalt fel, szót emelt az erdők kivágása ellen, sérelmezve azt is, hogy a tervezett gyár a kitermelt nyersanyagot nem itt dolgozza fel, nem helyben készül például bútor belőle. Ezt követően – immár sötétben – a résztvevők közösen meggyújtották az ezer gyertyát, melyből kirajzolódott a megmozdulás célja és mottója is: A székelyföldi erdőkért. Tizenkilencen Rétyen Egy híján húsz fiatal állt ki a székelyföldi erdők védelmében a tegnap esti rétyi tüntetésen. A tiltakozók zöme a borosnyói EMI-szervezet tagja, de voltak közöttük megyeszékhelyiek is. Nem gyújtottak ezer gyertyát, de a polgármesteri hivatal előtti aszfaltra gyertyákkal rajzolták ki A székelyföldi erdőkért feliratot, ugyanezt papírlapokra írt betűkkel is megjelenítették. Helybeliek nem vettek részt a rendezvényen, a kíváncsiak az utca túloldaláról figyelték a fejleményeket, többen gúnyos megjegyzéseket is tettek a fiatalok kezdeményezését, a felolvasott kiáltványokat illetően. Látható módon közönnyel, sőt, ellenszenvvel viszonyultak a tüntetés iránt. Réty község helyi tanácsának mindkét EMNP-s képviselője ott volt falustársaik között, de nem állt a tüntetők oldalára. (Bokor) Kézdivásárhelyieknek is fontos a környezet Tegnap este nyolc órakor mintegy hetvenen – zömében az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai – gyűltek össze Kézdivásárhelyen a főtéri Gábor Áron-szobor mögött gyertyákkal tiltakozni az osztrák befektető Rétyre tervezett beruházása ellen. Fél óra alatt az önkéntesek meggyújtott gyertyákból A székelyföldi erdőkért szavakat írták ki. Kádár Károly munkanélküli elmondta: a tiltakozó akcióra nagyon várták, hogy ne csak kampányidőszakban, hanem most is jelenjen meg Olosz Gergely szenátor és Fejér László Ödön képviselő, akit a tulipán színeiben választottak honatyává, akinek Kézdiszék népe bizalmat szavazott. Szerinte az RMDSZ a háttérből támogatja ezt a beruházást, amely a székelyföldi erdőket veszélyezteti. Incze Johanna, az EMI kézdivásárhelyi elnöke megjegyezte, számára is fontos, hogy környezetünkben ne szennyezzék a levegőt, nem óhajt olyan területen élni, ahol nincs fa, ahol nagyméretű fakitermelést szándékoznak a jövőben végezni. (Iochom) Mindennél lényegesebb az erdő Az Erdélyi Magyar Ifjak a baróti református templom előtti téren kis égő mécsesekkel figyelmezettek az osztrák Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett beruházásának környezetvédelmi hatásai ellen. Mint fogalmaztak, a ma nemzedékének nem szabad rövidtávon gondolkodnia, hiszen tetteink gyermekeink és unokáink jövőjét is befolyásolják, a tiszta levegő megőrzését olyan értéknek mondták, mely fontosabb minden vagyonnál. Az EMI-sek és a tiltakozó barótiak közösen gyújtottak gyertyát, s közben az erdő és a környezetvédelem fontosságáról beszélgettek. A fiatalok szüleik munkahelyét féltették: a helyi fűrésztelepek évek óta megélhetést biztosítanak családjuknak, ám azt egy ipari méretekben dolgozó cég könnyűszerrel tönkreteheti, mások azon szörnyülködtek, hogy a megnövekvő teherforgalom tönkreteszi útjainkat, házainkat. Egy idős házaspár több gyertyát hozott otthonról: égjen minél több, látsszék, mily sokan nem értünk egyet az osztrák faipari cég letelepedésével. A Baróton nyaraló dabasi diákok azért vettek részt a figyelemfelhívó megmozduláson, mert hisznek a környezetvédelem fontosságában, illetve mert szolidarizálni kívántak a székelyföldi tiltakozókkal. (hecser) Farcádi BotonD Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 1.Tanulhatunk a diákoktólMert belátták: hiába várják, hogy problémáikat más oldja meg helyettük. Ha abban bíztak volna, hogy majd az igazgató, a polgármester, a tanfelügyelőség, a bukaresti kijárásos politikában oly otthonosan mozgó parlamenti érdekképviselet odahat, hogy a több hónapja elmaradt ingázási pénzeket kifizetik – nos, akkor bizony ma is ugyanott lennének. Megnyirbált családi költségvetés, integetés az út szélén, naponta több órás keserű harc csak azért, hogy éljenek az amúgy alkotmányban is biztosított, a legalapvetőbb emberi jogok egyikével: az oktatáshoz való joggal. Tanulhatunk tőlük, mert e fölismerést tettek követték. Nem törődtek bele, hogy á, úgysem lehet, Bukarestben nem figyelnek rájuk. Nem áltatták magukat azzal, hogy majd apró lépésekkel közelebb kerülnek céljukhoz, és valamikor csak kifizeti tartozásait a minisztérium. Nem a kompromisszumot keresték, hanem céljaikat tartották szem előtt. Nem dőltek be a szép szónak, amikor a japánsztrájk hírére a miniszter hirtelen dicsérni és ígérni kezdett, nem elégedtek meg azzal, hogy Bukarestben elismerték: jogosan tiltakoznak, és nem rettentek meg, amikor az iskolák körül rendőrök kezdtek sürögni-forogni. Hanem szervezkedtek. Az EMI kezdeményezte, de mások is beszálltak – román iskolák tanulói szintén csatlakoztak. Nem külön, pártokra vagy csoportokra oszolva, nem sértődötten boncolgatva, ki is a szervező, hanem akcióegységben, szervezetten, lépésről lépésre kidolgozott ütemterv mentén. Nem kihallgatást kértek valamely főosztályvezetőtől, nem a minisztérium előszobáiban várakoztak, hátha jó kapcsolatok révén sikerül kapni valamit alamizsna gyanánt odadobott pénzből, hanem meghívták a sajtót, a nyilvánossághoz fordulva ismertették gondjaikat. És amikor feltűzték a fehér karszalagot, már az ország minden csücskében tudtak arról, hogy mi zajlik Háromszéken. És lassan csatlakoztak más megyékből is, hisz rájöttek: közös érdek, hogy a bukaresti hatalom visszaéléseinek gátat vessenek. Amikor pedig utcára vonultak, és úgy nyomatékosították jogos követeléseiket, akkor már ugyanvalóst izzadt a miniszter, hirtelen került pénz, az állam elkezdte törleszteni adósságait. Pedig nem is voltak oly sokan. És lám, minden jel arra utal: mégis eredményt értek el. Mi pedig itt állunk, évek, évtizedek óta hirdetett, sokszor meglankadt, túl gyakran elgáncsolt autonómia-harcunkkal, kicsinyes pártpolitikai vitáinkkal, s maholnap betagolnak bennünket egy óriásrégióba. Miért is nem tanulunk, bár néha, a diákoktól? Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 4.ÖsszetartozunkNe féljünk kimondani: gyásznap számunkra június 4-e, hisz hazát raboltak, országot daraboltak győztesek és csatlósaik. Ne köntörfalazzunk: diktátum volt a trianoni, nem békeszerződés. Ne fordítsunk hátat a múltnak, ne ítéljük avíttnak, nosztalgikusnak vagy éppen szélsőségesnek a megemlékezést, a múltidézést. De ne is temetkezzünk a múltba. Ne essünk búskomorságba, ha felidézzük, miként bántak el nemzettel, országgal. Ne magyarázzuk kudarcainkat mindig Trianonnal – nem veszett minden oda. Inkább arról adjunk számot: tanultunk-e bármit is e nemzeti tragédiából? Merítettünk-e elég elszántságot ahhoz, hogy a nagyhatalmak akarata, a magába roskadt Európa közönye vagy félelme ellenére is egy legyen a magyar nemzet? A magyar országgyűlés három évvel ezelőtt a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, törvényben is kinyilvánítva a több államban élő magyarság együvé tartozását. Hogy miért volt erre szükség, azt talán csak most kezdjük igazán megérteni. Amikor Magyarországon háttérbe szorultak azok, akik huszonhárommillió románnal ijesztgették anyaországi nemzettársainkat. Amikor Debrecentől Hódmezővásárhelyen át Budáig számos polgármesteri hivatalra tűzték ki a székely zászlót azzal egy időben, hogy a román államhatalom valóságos háborút indított jelképeink ellen. Mert így erősebbek vagyunk. Vagy amikor Brüsszelben felvidéki, magyarországi és erdélyi EP-képviselők együttesen lépnek fel a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarok ügyében. Mert így nagyobb nyilvánosságot kap a jogsérelem ügye, s talán mégsem seperi le asztaláról az Európai Parlament. És ugyanígy közös akcióterv kezd kibontakozni valahányszor a kárpátaljai vagy a vajdasági magyarokat érintő ügy kerül terítékre – a nemzeti összetartozás törvénybe foglalt eszméje egyre többször és egyre érezhetőbben ölt konkrét megnyilvánulási formát. Trianonra emlékezvén talán ez adhat hitet, erőt. Szükség lesz erre, hisz éppen tegnap jelentették be a román kormányzószövetség vezetői: legfőbb prioritás számukra az alkotmánymódosítás és a régióátszervezés. Mely során Székelyföldet beolvasztanák egy olyan óriásrégióba, ahol a magyarság aránya alig harminc százalék körüli. De ha a nemzeti összetartozás eszméje valósággá válik, ha Budapest szorosan mellettünk áll, és ha itt, Erdélyben is sikerül végre egy irányba terelni erőinket – nos, akkor talán mégsem reménytelen helyzetünk. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 5.Nem engedjük Székelyföld beolvasztását – Trianoni megemlékezés SepsiszentgyörgyönNem hagyjuk, hogy Székelyföldet betagolják, beolvasszák, az egyetlen elfogadható változat az autonóm Székelyföld közigazgatási régió – hangoztatta több szónok tegnap este Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban szervezett trianoni megemlékezésen a kormány területi-adminisztratív átszervezési tervére utalva. Az esemény három-négyszáz résztvevőjét a régi országzászló helyén óriási székely lobogó fogadta, mely a továbbiakban is ott marad. Az Erdélyi Magyar Néppárt nevében Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi szervezet elnöke szólalt fel, a nemzeti összetartozást, Trianon sebeinek gyógyítását a könnyített honosítási eljárással is illusztrálva, hiszen – mint mondta – Háromszéken 25 ezren kérték már a magyar állampolgárságot. Emlékezni akarunk és emlékeztetni arra, amit ígértek nekünk: az önrendelkezésre. Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke arról is beszélt, hogy jelenleg a bennünket fenyegető legnagyobb veszély a közöny, a hitetlenség, a lemondás, márpedig ajándékba nem adnak sem jólétet, sem demokráciát, sem autonómiát, azért meg kell küzdeni. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Kós Károly Kiáltó szavát idézte, mely az autonómiát már akkor nemzeti célként nevesíti. Mint mondta, néhány ott megfogalmazott gondolatot a történelem felülírt, hisz ma már egyértelmű: Magyarország nem mondott le az elszakított országrészeken élő magyarokról. Budapesten az Országházán a magyar mellett a székely zászló is lobog, mintegy bizonyságként arra, hogy Magyarország komolyan veszi alkotmányos kötelezettségvállalását, felelősséggel viseltetik irántunk. Ő is kitért a kormány régiósítási terveinek veszélyeire: Székelyföldet olyan közigazgatási egységbe akarják betagolni, ahol a magyarság aránya 30 százalék alá csökken. Ez nem fog megtörténni, ezt nem fogjuk megengedni – hangoztatta Izsák Balázzsal együtt a tömeg. Egyetlen közigazgatási átalakítást tudunk elképzelni, mely eredményeként Székelyföld autonóm, önálló közigazgatási régió lesz, akkor lehetünk lojális polgárai Romániának. Az Erőss Réka és Szabó Réka Fruzsina énekei által ünnepélyesebbé tett rendezvény végén Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese mondott imát. A megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. június 11.Amikor jön az árDöbbenettel vegyes csodálattal követjük a magyarországi árvízhelyzetről szóló híreket, riportokat a médiában: a hatalmasra nőtt Duna látványa félelmetes, belegondolni sem merünk, mekkora károkat okozhat a megáradt folyó – de ezúttal a televízió képernyőjén valami más is átsüt. És nem csak a rendkívüli szervezettség megdöbbentő számunkra, akik hozzászoktunk már a romániai vezetők és hatóságok nemtörődömségéhez, akik csak keserűen mosolygunk az illetékesek magyarázkodásán, valahányszor váratlanul, „felkészületlenül” éri őket a téli havazás, tavaszi hóolvadás, nyári aszály. Nem csak azon kapjuk föl a fejünket, hogy mennyire pontosan lépnek működésbe a különféle védelmi mechanizmusok, hogy egyszerre ragad mindenki lapátot, buzdítás nélkül jelentkeznek munkára az önkéntesek, fegyelmezetten, rendbontások nélkül zajlanak a kitelepítések ott, ahol ezt is megköveteli a helyzet, hogy nem kocsmában decizgetők siránkoznak és szidják vezetőiket a kamerák előtt, hanem gátakon dolgozó, homokzsákot töltő helyieket látni minden érintett településen. Ami viszont leginkább szembetűnő, az a szolidaritás, az összefogás oly gyakorlati és mégis felemelő élménye. Az, ahogy e napokban mindenki egy nyelvet beszél, mindenki a maga helyén és a maga lehetőségei szerint igyekszik kivenni részét a munkából. Mintha még a politikai csatározások is leálltak volna Magyarországon, az ellenzék felhagyott a kormány bírálatával, a miniszterelnök maga irányítja az árvízvédelmet, a civil szervezetek közösen lépnek fel, százezrek adományoznak kisebb-nagyobb összeget a károk enyhítésére. És igen, mondjuk ki: jóleső érzés látni, tudni, hogy eme kritikus pillanatokban ott vannak az erdélyiek, székelyföldiek, kárpátaljaiak is, mert bizakodásra ad okot, hogy legalább vészhelyzetben képesek vagyunk összezárni sorainkat, és valós nemzeti összefogás bontakozik ki. Csakhogy rögvest kijózanodunk, ha hazai dolgainkat vesszük számba. Hogy a bukaresti hatalom egyre eltökéltebb a Székelyföld beolvasztásával járó régiósítás ügyében, az alkotmánymódosítás után akár a parlament megkerülésével, kormányzati felelősségvállalással is készek elfogadtatni az erről szóló törvényt. A közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes pedig attól sem riad vissza, hogy nyilvánvalóan kettős mércét alkalmazva, arrogánsan jelentse ki: Dobrudzsát el tudja képzelni önálló régiónak, de Székelyföldről hallani sem akar. Közeleg hát mifelénk is az ár, de vajon mi képesek leszünk-e szervezetten, egyként kiállni érdekeinkért, Székelyföld védelmében? Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 15.A nemzeti gondolat lapja (Vendégünk volt)Beszélgetés Papp Endrével, a Hitel felelős szerkesztőjével A Mikes Kelemen Líceumban és a Huhuu Alkotóházban találkozhattak az érdeklődők a magyarországi Hitel folyóirat szerkesztőivel, Papp Endrével, Falusi Mártonnal, Nagy Gáborral, akik a Magyarország Kulturális Központja által kezdeményezett turné során érkeztek Sepsiszentgyörgyre. Papp Endre felelős szerkesztőt kérdeztük a 25 éves folyóirat eddigi történetéről, küldetéséről. – Melyek a Hitel történetének legjelentősebb mozzanatai? – Idén 25 éves a Hitel, 1988-tól létezik, kezdetben kéthetente jelent meg, és a Kádár-korszak humánértelmiségi ellenzékét fogta össze. Története a 80-as évek elejére nyúlik vissza, Illyés Gyula és Csoóri Sándor akkor vetette fel, hogy szükség lenne olyan független fórumra, amit nem a párt irányít, és amely tiltott témákkal is foglalkozna, mint a magyar történelem egyes fejezetei, Trianon, a második világháború, az 1956-os forradalom, a Magyarország határain kívül élő magyarság problémája. Sokáig nem is adtak engedélyt a folyóiratra, végül 1988 novemberében jelent meg az első szám, az akkor már halott Illyés Gyula születésnapjára időzítve. Csoóri Sándor volt a szerkesztőbizottság elnöke, a lap köré csoportosultak az alakuló Magyar Demokrata Fórum képviselői, a népi-nemzeti mozgalomhoz tartozó alkotók, a kor humán értelmisége. 1992-től havilapként jelenik meg a Hitel, célkitűzése nem változott: erkölcsi-szellemi megújulást akarunk elérni a globalizálódó világban az irodalom, a kultúra eszközeivel. 2005–2006-ig tartott a nagy elődök korszaka, amelyet olyan alkotók neve fémjelzett többek között, mint Lázár Ervin, Sütő András, majd történt egy generációváltás, de a folyóirat fő célkitűzése ugyanaz: a nemzeti gondolat lapja szeretne lenni a 21. századi környezetben, arra keressük a választ, hogy a globalizálódó világban mit jelent a nemzeti eszme korszerű képviselete. – Irodalmi, művészeti és társadalmi lapként határozza meg magát a Hitel. Megférnek ezek egymás mellett? – Irodalom és társadalom kiegészíti egymást, ezt Csoóri Sándor megfogalmazta: két különböző szempont egymás mellett tágabb rálátást biztosít a világra. – Milyen kihívásokkal szembesül 2013-ban a Hitel? – Erősíteni szeretnénk a közéleti gondolatot, a társadalmi kérdések iránti fogékonyságot, ezért minden februárban tematikus számot adunk ki – a 2004. december 5-i népszavazás után jelent meg az első –, volt már ilyen a rendszerváltozás évfordulójáról, a magyar nyelv állapotáról stb. Könyvkiadásba kezdtünk, találkozókat tartunk, erősíteni szeretnénk azt a szellemi központot, amely a nemzeti gondolat köré szerveződik. A lap a kezdettől fogva egyetemes magyarságban gondolkodott, kiemelten foglalkozik a határon túli magyarok ügyével. – Változott a Hitel eredeti küldetése? – Nem sokat. 40 év diktatúra után a társadalom történelmi tudata sérült, az embereket rá kell ébreszteni az összetartozás-tudatra, múltjukra, a közösségteremtés alapjaira, amit Széchenyi fogalmazott meg: hinni és hihetni egymásnak – ezt jelenti a Hitel. Ez a cél, csak most más világban élünk, más eszközökhöz kell nyúlni, így legfeljebb a látásmód változott. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. június 26.Összehangolt erőkkelAlig akad olyan magyarlakta városa Erdélynek, amelyről az elmúlt hetek-hónapok során ne röppentek volna fel a magyarok elleni jogsértésekkel kapcsolatos hírek. Nagyváradon például köztér- és utcanév-változtatással kívánják nyomatékosítani, kik az urak a városban, Marosvásárhelyen az orvosi egyetemen máig nem oldódott meg a magyar nyelvű oktatás helyzete, mi több, újabban középiskolákba is begyűrűzött a román nacionalizmus, előbb a kétnyelvű oklevelek ütötték ki a biztosítékot a hivatásos nemzetvédőknél, majd a tanévzáró ünnepségen dulakodásba torkollt a magyar szülők kétnyelvűséget hirdető akciója. De még üdülőtelepről is érkeznek olyan sajtójelentések, miszerint eltűnt gyermek keresésére sem engedélyezték a magyar nyelvű felhívást. Nem jobb a helyzet térségünkben sem: a nagy feljelentő elődje nyomába lépő új prefektus pert indított Barót polgármesteri hivatala ellen a városháza-felirat miatt, mindeközben pedig a brassói táblabíróság érvénytelenítette Kovászna Megye Tanácsának megyezászlóról szóló határozatát. Mintha valakik készakarva gondoskodnának arról, hogy mindenütt – a strandtól, parktól kezdődően az oktatási és állami intézményeken át az igazságszolgáltatás palotájáig – azt érezzük: másodrangú állampolgárai vagyunk ennek az országnak. Nehezen hihető ezért, hogy véletlen egybeesésekről lenne szó, sokkal inkább úgy tűnik, összehangolt, központilag irányított stratégia mentén hoznak újabb és újabb, nemzeti önérzetünket sértő intézkedéseket. Megeshet, reakciókészségünket tesztelik így, a forró nyár küszöbén, hadd lássák, mire számíthatnak, ha ősszel nyélbe ütik a közigazgatási átszervezést, s olyan régióba olvasztják be Székelyföldet, amelyben a magyarság aránya 30 százalék körülire csökken, megeshet, autonómiatörekvéseink erősödésének kívánják elejét venni, megfélemlítésünket célozzák ezek az akciók – bármiként legyen is, bármilyen sötét szándék álljon e magyarellenes megnyilvánulások mögött, ha válaszunk nem kellőképpen határozott és ugyanannyira összehangolt, sikerrel nem járhatunk. Mintha kezdenének ugyan ráébredni erre a magyar politikai pártok és szervezetek is, az együttműködési szándék kinyilvánításánál azonban többre volna szükség: legalább a régiósítás ügyében egységes akciótervet kellene kidolgozni, és együtt cselekedni, mégpedig mielőbb. Az idő ugyanis nem nekünk dolgozik. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma 2013. július 10.BuktunkA tavalyi hatalmas arányú bukás után idén szinte már fel sem hördültünk. Sőt, akadnak, akik haladásként, eredményként tálalják, hogy 2013-ban az érettségi vizsgára jelentkezők több mint fele sikeresen vette az akadályt. Kicsit mintha önmagunk előtt is szégyellnénk elismerni: a kudarc mindannyiunké. Foghatjuk, persze, csak a diákokra, akik nem tanulnak. Vagy csak a tanárokra, akik alacsony fizetésért tessék-lássék dolgoznak. Okolhatjuk az oktatási rendszert, a tananyagot, mely megnyomorít mindenkit, politikai érdekképviseletünket, melynek máig nem sikerült elérnie, hogy teljes esélyegyenlőséggel induljon vizsgázni a magyar és a román diák. Mutogathatunk a kormányra, amely képtelen valós reformot kezdeményezni, hibáztathatjuk a szülőket, hogy nem törődnek gyermekeik nevelésével-oktatásával – bárkiben és bármiben kereshetünk és találhatunk bűnbakot, de előbb-utóbb mégiscsak fel kell tennünk a kérdést: a diákok bukása voltaképpen nem saját tehetetlenségünk tükre is egyben? Mert nem tudunk példát mutatni. Mert folyton megalkuszunk ahelyett, hogy csökönyösen ragaszkodnánk igazunkhoz, miszerint a tudás és a munka igenis, érték. Még akkor is, ha azt látjuk, ez most éppen nem így van, azt tapasztaljuk, pénzzel, ügyeskedéssel könnyebb érvényesülni, ha jól tudjuk, lassan lenézik azt, aki tisztességes munkából akar megélni. És túl könnyen feladjuk. Igen gyakran hunyunk szemet korrupció vagy csalás fölött, keserűen legyintve, ilyen az egész ország. Képtelenek vagyunk erőteljesen és egységesen fellépni, ha diszkrimináció ér, ha jogaink csorbulnak, minduntalan a kompromisszumot keressük, amikor a radikális követelésnek lenne az ideje, képtelenek vagyunk erőt és egységet felmutatni, amikor közösségünk egészét veszély fenyegeti. Mert nem igyekszünk Erdélyben, Székelyföldön élő magyarokként különbek lenni, mint ők, akik irányítják az országot, szó nélkül tűrjük, hogy kizsákmányoljanak, adólejeinkből saját és barátaik zsebét tömjék. Mi több, át is vesszük e magatartásformát, hogy immár saját vezetőink sem különböznek a bukarestiektől. Mert beletörődtünk, hogy a korrupció, a csalás átszövi életünket. Hagytuk, hogy gúnyt űzzenek a munkából, a tudásból – abból az értékből, melyet pedig nem vehetne el tőlünk semmilyen idegen hatalom. Buktunk. De talán még nem késő újrakezdeni... Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. július 11.Legyünk mi bölcsebbekMert úgy tűnik, vezetőink nem nőttek fel a feladathoz. Mintha nem érzékelnék a veszélyt, hogy néhány év múlva a szórvány sorsára juthat Székelyföld is, ha a román hatalom megvalósítja régióátszervezési terveit. S ha ma még egyik vágyunk az, hogy regionális hivatalos nyelvként ismerjék el a magyart, néhány évtized múlva talán már azért izgulhatunk, meglesz-e húszszázalékos arányunk, hogy bár szülővárosunk nevét magyarul is kiírják… Mindeközben képviseletünkre vállalkozó politikusaink csak pártérdekeikkel foglalatoskodnak. Nyugtatgatnak, hogy messzi még a veszély, fanyalogva nyilatkozgatnak, cinikusan üzengetnek egymásnak a sajtóban. Az RMDSZ elnöke nemrég kertipartiszerű összejövetelen látta megfelelőnek nyilvánosságra hozni, hogy szeptemberre szerveznek nagyszabású tüntetést. Csak remélhetjük: a helyszín és a bejelentés módja nem annak a fokmérője, hogy mennyire komolyan viszonyulnak az ügyhöz. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, vélhetően kiszorítva érezvén magukat a szervezésből, senkivel nem egyeztetve, július 20-ra hirdettek megmozdulásokat Erdély-szerte. Csak ennyi kellett, nem is késett a replika. Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nekiesett az EMNP-nek, azzal vádolva őket, hogy vízipisztollyal indulnak háborúba. Mi több, ezúttal a márciusi marosvásárhelyi autonómiatüntetésen az RMDSZ központi vezetésével nyíltan szembeszegülő háromszéki RMDSZ-elnök is sietett Kovács nyomdokaiba lépni, maga is különutassággal vádolva a Néppártot. S ha mindez nem lett volna elég, megszólaltak az MPP képviselői is, akiknek meg az fáj, hogy központi szinten nem egyeztettek velük. És – a Hargita megyeiek közleménye szerint – az is, hogy nyár van, a melegben pedig, ugyebár, nehéz tiltakozni. Így állunk hát most, miközben a hatalom rendületlenül folytatja elképzelései gyakorlatba ültetését. Holnap Székelyföldre látogat Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, Bálványoson szerveznek közvitát a közigazgatási átszervezésről. Országjáró körútján újabb helyszínt pipálhat majd ki, s amikor előáll majd a kormány terveivel, senki sem vádolhatja azzal, hogy nem kezdeményezett széles körű társadalmi egyeztetést. Ráadásul fű alatt szervezik át az államigazgatást is a tervezett új berendezkedésnek megfelelően, most éppen az adóhivatalok összevonása folyik a leendő régiók mentén. Történik pediglen mindez nyáron, amikor egyes vezetőink szerint úgysem fenyeget semmilyen azonnali veszély, mások meg a hőség miatt nem tartják időszerűnek felemelni szavukat. Hát ezért kellene nekünk bölcsebbnek lennünk. Hagyjuk a vádaskodást politikusainkra, míg végre eldöntik majd, kinek milyen messzi lő a vízipuskája – mi pedig fogjunk össze, mutassuk meg, hogy bírjuk a meleget, felelősségteljesen viszonyulunk jövőnkhöz, és legyünk ott minden tüntetésen, bármelyik magyar szervezet kezdeményezze azt. Júliusban is, szeptemberben is, valahányszor szükség van rá. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. július 17.Újabb megmozdulások az egységes Székelyföldért SepsiszentgyörgyönGyarapodott valamelyest az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta által kezdeményezett tüntetés résztvevőinek száma, tegnap délután mintegy hatvan-hetvenen gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtti téren. A tiltakozás során Wass Albert-verseket olvastak fel, és felcsendült az Autonómiát skandálás is. A szombati tüntetés előtti figyelemfelkeltő akció egészen péntekig folytatódik, naponta 5 és 7 óra között várják a csatlakozni kívánókat. Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi elnöke tegnap újabb akciókat jelentett be: a némiképpen a régen hadba hívást jelző véres kard körbehordozásának szokását modern eszközökkel idézve, mozgósítás céljából a megyeszékhelyen autós felvonulást terveznek csütörtökön és szombaton. Csütörtökön a hét óráig tartó figyelemfelkeltő tüntetés után indul az autós menet a kormányhivatal előtti térről, a tülkölés mellett székely és magyar magyar zászlók lobogtatásával próbálják felhívni a figyelmet a szombati tiltakozásra, illetve a kormány régióátszervezési törekvéseinek veszélyeire. Szombaton ugyancsak a prefektúra előtt gyülekeznek a gépkocsik, ezúttal este hat órakor, a tervek szerint mindkét akció során végigvonulnak majd a város minden részén, a menethez bárki csatlakozhat. Ugyancsak tegnap jelentették be a Minta képviselői, hogy a szombati, este nyolc órára időzített tüntetés előtt fél órával, azaz fél nyolckor a sepsiszentgyörgyi Dózsa-szobor előtt kis műsorral emlékeznek Dózsa Györgyre, innen gyalogosan vonulnak majd a prefektúra elé, végül pedig az Erzsébet parkba a honvéd-emlékműhöz, ahol felolvassák a petíciót, illetve beszédek hangzanak el. Farcádi Botond Háromszék Erdély.ma (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
