|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Harag György 2012. december 1.20 éves késésselKolozsváron elhelyezték azt a háromnyelvű (román, magyar és német) táblát, melyet eredetileg 1992.-ben szerettek volna elhelyezni az Egyetemiek Házának déli oldalán. Jelezvén, hogy Kolozsvár, színház szerető közössége a magyar nyelvterület első állandó Kőszínházának felépítője volt. Az 2012. évi INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztiváljának talán egyik legfontosabb mozzanata, ami történelmet ír, leleplezték a 20 évvel ezelőtt elkészült fekete márvány- táblát. Amint a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor, az eseményt méltató beszédében elmondta: „Azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk múltunk felé fordulva. Húsz évvel ezelőtt szerettük volna ezt az emléktáblát elhelyezni”. Az akkori a város vezetősége nem nézte jó szemmel az anyanyelvűséget, sem a többnyelvűséget, és megakadályozta az eseményt méltató tábla elhelyezését. Most úgy tűnik, a történelem kereke, mely előre halad, visszazökken abba a vágásba, mely a mostani európai gondolkodást tükrözi. A színházban a hagyomány eléggé megfoghatatlan fogalom. A gyakorlatban nem igazán tapasztalhatjuk, nem igazán térhetünk ki azokra a jelentős színházi eseményekre, melyek az előadással elmúlnak. Ha fellapozzuk a Kolozsvári Magyar Színház történetét, azok a kiemelkedő egyéniségek, alkotók maradtak fenn az emlékezésben, amelyek koruknak megfelelve, tudtak alkotni. Nem a múltba, hanem a jövőbe néztek- mondta Tompa Gábor. Kótsi Patkó János, Egressy Gábor, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, valamint Harag György. Olyan elemeket fedeztek fel a kolozsvári színjátszásban, amely a korszerű színházi gondolkodást tükrözte. Legyen az felzárkózás a kortársi európai és világi szokásokhoz. Megköszönte Starmüller Gézának az emléktábla elkészítését, Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaságnak, hogy az elhelyezéshez szükséges dokumentációt a színház rendelkezésére bocsátotta. Az emléktáblát Tompa Gábor dr. Kötő Józseffel, a színház volt irodalmi titkárával, igazgatójával, jelenleg parlamenti képviselővel együtt, leplezte le. Koszorút helyezett el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Erdélyi Közművelődési Egyesület nevében Dáné Tibor Kálmán, valamint a városi és megyei RMDSZ képviselői, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Sípos Gábor, az EME elnöke. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Magdó János főkonzul koszorúzott. Ez év december 17.-én ünnepelhetjük a hivatásos magyar színjátszás 220.-ik éves évfordulóját, itt a Farkas utcában. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2012. december 3.Főhajtás a kolozsvári színjátszás 220. évfordulójánHáromnyelvű tábla az első magyar kőszínház emlékére A kolozsvári magyar színjátszás 220 éves története előtt tiszteleg az utókor az első magyar kőszínház helyén álló épület falára helyezett emléktáblával, amelyet pénteken délben, ünnepélyes keretek között avattak fel a Farkas/Kogălniceanu utca 3–5. szám alatt. Starmüller Géza képzőművész alkotását eredetileg a kétszázadik évforduló alkalmából, 1992 decemberében helyezték volna el az Egyetemiek Háza falára, Gheorghe Funar városvezetése idején azonban erre nem kerülhetett sor. Az emléktáblát Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és Kötő József színháztörténész, az intézmény korábbi vezetője leplezte le. Ünnepi beszédében Tompa a jeles elődök – Kótsi Patkó János, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, Harag György – tevékenységét méltatta, amelynek révén a haladó színházak sorában tudták megőrizni a kolozsvári társulatot, amelyet a legrégebbi hivatásos magyar színtársulatként tartanak számon. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2012. december 15.Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem –Minden nagy teljesítmény mögött ott van egy- két meghatározó tanárszemélyiség… Interjú Lázok Jánossal, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanárával – Tudomásom szerint Ön nem ismerte személyesen Szabó Lajost, mégis kezdeményezője volt annak a rendezvénysorozatnak, mely megörökítette a volt rektor emlékét születésének 100. évfordulóján. Mi motiválta ezt a kezdeményezést? – Azt, hogy mit jelent az ő neve és munkássága, én leginkább két tanárkolléga, Béres András és Kovács Levente révén tudtam meg, akik munkatársai voltak a hatvanas-hetvenes években. Illetve azoktól a volt tanítványoktól, akiknek Szabó Lajos még a tanáruk volt. Bár több mint két évtizeden át karizmatikus vezetője volt a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetnek, valamilyen ok miatt neve a 90-es években egyre kevésbé említődött, akik ismerték és becsülték, sorra nyugdíjba mentek. 2010-ben eljutottunk oda, hogy az egyetemnek egy szenátusi gyűlésén valaki megkérdezte: ki is az a Szabó Lajos, hogy születésének 100. évfordulóját meg kellene ünnepelni? Ekkor gondoltam arra, hogy méltánytalan ez a felejtés: nem ezt érdemli ez az ember, akinek neve szinte eggyé vált az intézettel. Tulajdonképpeni életműve az intézet maga, hogy mást ne mondjak: a Stúdió Színház az ő rektorsága idején jött létre... Mindenképpen úgy gondoltam, hogy Szabó Lajosról születésének 100. évfordulója alkalmából méltó formában meg kell emlékezni, nem az üres formaságok szintjén, hanem az általa létrehozott értékek jegyében. – Ön a szerkesztője Szabó Lajos frissen bemutatott, Hűség című drámakötetének, amely három színművét tartalmazza. Nehéz volt összeállítani ezt a könyvet? – Szabó Lajos drámái gyűjteményes kötetbe foglalva nem jelentek meg. Arra gondoltam, itt lenne az ideje valamilyen módon drámáiból egy válogatást készíteni, hogy a legjobb szövegek, a legnagyobb sikert aratott drámák egymás hatását fölerősítve együtt jelenjenek meg. Maga a könyv szerkesztése körülbelül egy év, a kutatómunkával együtt valamivel több is volt. Egyetemünk könyvtárának az archívumában rábukkantam a kiadatlan drámák kézirataira, a Kolozsváron bemutatott Viharlámpás kivételével. Végül a kolozsvári színház dokumentációs könyvtárában Zakariás Erzsébet könyvtáros segítségével kiderült, hogy ott őrzik a szöveget egyetlen példányban, s én ennek az alapján tisztáztam le a szöveget. – Ön úgy nyilatkozott, hogy tervezi egy második kötet elkészítését is. Mikorra várható az új kötet megjelenése? – Ez nem teljesen tőlem függ. A második kötetbe két történelmi drámája fog bekerülni: a Mentség, amelyet 1955-ben közölt először, de ősbemutatója 1971-ben volt, Harag György rendezésében. A második történelmi dráma Bethlen Miklósról szól (főcíme: A kancellár). Érdekes módon ez a dráma semmiféle publicitást nem kapott, noha megjelent 1975-ben az Igaz Szóban. Ebben a kötetben fognak megjelenni még a legfontosabb színháztörténeti tanulmányai Szabó Lajosnak, valamint egy igen jelentős színháztörténeti felfedezése is. Jelenlegi tervem szerint a befejező része ennek a második kötetnek az életmű válogatott bibliográfiája lesz. – A Stúdió Színház bejáratánál ott található a frissen felavatott Szabó Lajos-emléktábla. Milyen érzés ez önnek? – Ebbe az emlékállításba saját tanáraimnak az emlékét is beleképzeltem és beleértettem. És sorsszerűnek tartom, hogy az emléktábla leleplezése után jelentkezett az a Bolyai iskolai tanárnő, akinek a nagyapja Szabó Lajost tanította, és akit egyik utolsó írásában rajongó szeretettel említ, Máthé Ákos néptanítót, aki őt elindította valamikor a népéért felelősséget vállaló értelmiségi nehéz útján. Nagy tanáregyéniségek láncát sikerült így összekötni az időben, mert minden nagy teljesítmény mögött ott van egy vagy két meghatározó tanárszemélyiség, aki tanítványait úgy indítja el, hogy mandátumot bíz rájuk: a nemzedékről nemzedékre átadódó örökség továbbépítésének a mandátumát. Ez volt szimbolikusan talán a legtöbb, amit én személy szerint az emléktábla- állítástól kaphattam. – Mi az, amit mindenképpen szeretne még megosztani az olvasókkal? – Illesse köszönet a Communitas Alapítványt a támogatásért, és Balogh József öntőmestert felajánlásáért, aki díjtalanul vállalta az emléktábla kiöntését és felerősítését. Legvégül, de leghálásabban említeném a művészt, aki hat fénykép alapján Szabó Lajos profilját bronzba álmodta és kivéste. Szignója olyan kis betűkkel van a tábla jobb alsó sarkába vésve, hogy alig lehet észrevenni, szeretném most kinagyítani: Bocskay Vince. Balázs Lehel Népújság (Marosvásárhely) 2013. január 15.A magyar kultúra napja – Romániai magyar programokRomániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg. A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t. A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel. Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott. A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját. Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül. Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. MTI 2013. január 21.A székely zászló kitűzését kéri a polgármesterektől Tamás SándorTamás Sándor, Kovászna megye elnöke arra kérte a Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely körül elhelyezkedő települések polgármestereit, hogy valamennyi településen tűzzék ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely zászlót. Tamás Sándor - aki egyben az RMDSZ megyei szervezetét is vezeti - elmondta: e gesztussal a polgármesterek szolidaritást vállalhatnak azokkal az elöljárókkal, akik ellen a megye prefektusa pert indított a zászló kitűzése miatt. „Azért kértem ezt a polgármesterektől, mert a Székelyföld iránti elkötelezettség a szívünkben van” - jelentette ki Tamás Sándor. A jogász végzettségű elnök ezúttal is nyomatékosította, hogy a zászló egy nemzeti közösség szimbóluma, és annak kitűzése - megítélése szerint - nem ütközik törvénybe. Mint ismeretes, a kék alapon hosszanti aranysávot, valamint holdat és csillagot ábrázoló székely zászlót a megye több polgármesteri hivatalának a homlokzatára is kitűzték már; ott lobog a sepsiszentgyörgyi városházán és a Kovászna Megyei Tanács épületén is. A Kovászna megyei törvényszék azonban tavaly novemberben elfogadta Codrin Munteanu prefektus keresetét, és törvénytelennek ítélte, hogy Uzon község polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely lobogót. Az igazságszolgáltatási fórum alapfokú döntésével jóváhagyta Munteanu keresetét, és elrendelte, hogy a lobogót el kell távolítani, mivel a törvény szerint csak az ország és az EU zászlóját lehet kitűzni a közhivatalok homlokzatára. Ráduly István, Uzon polgármestere akkor lapunknak úgy nyilatkozott, a törvény csak azt írja elő, hogy ki kell tűzni Románia és az EU zászlóját, más jelképek használatát azonban nem szabályozza, tehát nem is tiltja. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a kereset benyújtása után nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a székely szimbólumok ellen harcot hirdető prefektust. Az RMDSZ-es elöljáró felháborítónak tartotta a kereset szövegét, amelyben a prefektus kisbetűvel írta a Székelyföld nevét, a székely jelképet pedig egy futballklub zászlajához hasonlította. A kormánybiztos úgy fogalmazott: az uzoni községháza homlokzatára kitűzött zászló egy nem létező entitást szimbolizál, és éppen annyira törvénytelen, mintha egy futballklub vagy autógyár zászlóját tennék ki a községházára azért, mert a polgármester vagy a tanácsosok kedvelik azt. November 8-án az RMDSZ zászlós tüntetést szervezett a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, mintegy kétezren vonultak fel székely zászlókkal a székely jelképek védelmében. Ünnep a magyar kultúra szellemében Erdély- és Partium-szerte megemlékeznek a magyar kultúra napjáról holnap, egyes településeken már elkezdődtek a rendezvények, néhol többnapos rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Amint arról már korábban beszámoltunk, Bihar, Szatmár, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna megyében, valamint Bukarestben is ünneplik a napokban a magyar kultúrát. A jeles napról 1989 óta emlékeznek meg január 22-én, kézirata tanúsága szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Közös ünneplés Váradon és Berettyóújfaluban Nagyvárad tizenharmadik alkalommal ünnepli a jeles évfordulót többnapos rendezvénysorozattal a magyarországi Berettyóújfaluval közösen. Ma délután A közösségi művelődés – a nemzet megmaradása címmel tartanak fórumot – a vitaindítót dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész tartja, részt vesznek váradi és magyarországi meghívottak. Délután Meleg Vilmos színművész József Attila-műsorát tekinthetik meg az érdeklődők az Ady Endre Gimnáziumban Kiáltás Istenhez címmel. Holnap, a magyar kultúra napján nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 7. nemzetközi szalonja az Euro Foto Art Galériában, a Szacsvay Imre Általános Iskolában pedig két író-olvasó találkozóra kerül sor: az elemi osztályosok Tóth Ágnes költővel, a nagyobbak pedig Markó Bélával beszélgethetnek. Délután a kolozsvári Koinónia Kiadó mutatja be négy könyvét a Szigligeti Színházban, majd a Nagyvárad Táncegyüttes Fekete Sáfrán című produkciójára kerül sor, amely a Magyar Kultúráért díjak és az idén alapított Jakobovits Miklós-díj átadását követi. Szerdán, január 23-án a Bunyitay Vincze Könyvtár a Szemfüles ifjúsági folyóirat író-olvasó találkozójának ad otthont, majd a berettyóújfalui Bihari Népművészeti Egyesület jubileumi kiállítására kerül sor a Tibor Ernő-galériában. A Partiumi Magyar Művelődési Céh ugyanakkor saját rendezvényt is szervez a magyar kultúra napján: a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban dr. Pomogáts Béla és más jeles előadók tartanak irodalmi estet, majd Demény Balázs zongoraművész szólóestjére kerül sor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében. Dsida és Arany a színpadon A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata holnap 18 órától ismét műsorára tűzi a nagy sikerrel játszott „....nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...” című Dsida Jenő pódiumestet. A produkcióban vendégművészként újra láthatja a közönség Bogdán Zsolt Jászai- és kétszeres UNITER-díjas érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészét, Csutak Réka szintén kolozsvári színművészt, valamint Kovács Éva Poór Lili-díjas színművészt. Nagyszabású eseménysorozattal készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a magyar kultúra napjára, holnap 14 órától látható a budapesti színház- és filmművészeti egyetem negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának előadásában Arany János klasszikusa, a Toldi. Az előadást beszélgetés követi, 18 órától pedig a Peer Gynt című előadást láthatja a nagyérdemű. A Toldit Horváth Csaba rendező-koreográfus osztálya adja elő. Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén, mondta el Horváth Csaba. A rendező-koreográfus 2005-ben Budapesten hozta létre saját társulatát Forte néven. A klasszikus és modern szövegekkel egyaránt foglalkozó társulat, a kortárs tánc és a prózai színház elemeit ötvöző formanyelvvel kísérletezik. Ez a kifejezési mód azóta „fizikai színház” néven vált ismertté. Az egyedülálló világot megteremtő zenét Dresch Mihály, a budapesti dzsesszzenei élet kimagasló szaxofonművésze szerezte. A Csíki Játékszín a jeles nap alkalmából az Isten pénze című kortárs magyar musicalt tűzte műsorára. Az előadás 17 órakor kezdődik, a musicalt 2012 decemberében mutatta be a társulat Charles Dickens születésének 200. évfordulóján, Dickens Karácsonyi ének című kisregénye alapján a musical szövegkönyvét Müller Péter írta. A mű zeneszerzője Tolcsvay László, dalszövegírója Müller Péter Sziámi, rendezője Somogyi Szilárd. Könyvbemutatókkal ünnepli a Kriza János Néprajzi Társaság a magyar kultúra napját. Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene című kötetét Szenik Ilona méltatja, a György V. Imola, Keszeg Vilmos és Tekei Erika szerkesztette Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvét Czégényi Dóra mutatja be. A rendezvényre január 23-án 18 órától kerül sor a társaság székhelyén, Kolozsváron az est házigazdája Jakab Albert Zsolt. Díjaznak a Gyergyói-medencében A Hargita Megyei Tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ a gyergyói-medencei települések önkormányzataival, kulturális intézményeivel és civil szervezeteivel közösen ünnepli a magyar kultúra napját. Az önkormányzatok és a kulturális intézmények képviselőjéből álló kuratórium a javaslatok alapján dönt arról, hogy idén a Gyergyói-medencéből ki kapja meg az öt évvel ezelőtt alapított Gyergyói Magyar Kultúráért díjat. Újdonság, hogy a medence minden iskolájának 2-3 diákja is elismerésben részesül, akik iskolán kívüli tevékenységük révén hathatósan hozzájárultak a kulturális élethez. Mindkét elismerést a holnapi gálaesten adják át a szervezők a gyergyószentmiklósi művelődési központ színháztermében 18 órakor. A Hargita Megyei Tanács kulturális alintézményeivel karöltve január 17–31. között a megye számos településén kiállításokat, könyvbemutatókat, hangversenyeket és tematikus előadásokat szervez. A Hon a hazában elnevezésű rendezvénysorozatba bekapcsolódtak Hargita megye kulturális intézményei. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola kamarazenekarának hangversenyét holnap 18 órától tartják a gyergyóalfalvi művelődési házban. A szerzők jelenlétében mutatják be Ferencz Imre Madárkirakat, Kozma Mária Régiségek Gyergyóból, Kristó Tibor Kárász Karcsi, a csalihal című kötetét január 24-én Gyergyóditróban, Gyergyószentmiklóson január 25-én. Krónika (Kolozsvár), 2013. március 28.Kötelékek – kézfogásokKinek a márciusa? Természetesen a miénk – válaszol(hat)juk a kérdésre mi, magyarok, március 15. jogán. Melyik magyarok? – kérdezhetne vissza valaki, aki figyelemmel követi (nem utolsósorban a médiában), hogy mi történik a határokon innen és túl, hétköz- és ünnepnapokon. Azt gondolom, fölösleges megismételni az írott és elektronikus sajtóban még mindig futó mozzanatokat, székely zászlókkal, bevonulással lóháton, a kovásznai román kislány hajában a piros-sárga-kék szalaggal, hangos magyargyalázással (és ennek hazug, hisztérikus médiavisszhangjával) s a nemzeti ünnepre beérkezett hó- és fagyhullámmal, autópályás kalandokkal. Ez a 2013-as március az argentin–olasz Ferenc pápáé – a világ katolikusaié – és talán a szegények felé fordulásé. Bár ha a ciprusi bankcsődről érkező híreket hallgatjuk, inkább a gazdagok, a milliomosok-milliárdosok gondjára koncentrálhatunk, az orosz és angol befektetőkére (persze a helybeliek mellett). S ha már Ciprus – egyúttal az Európai Unió? Viták, harcok, európaiság vagy nemzeti szabadságharc (a kettő együtt?), lehívott és le nem hívott pénzek, a távoli Schengen… S ha Romániánál maradunk: most éppen hogy áll az államelnök Traian Băsescu ügye? Az általa megálmodott PDL mire jut, immár nyilvánosan is nélküle? Ha mindenre próbálunk figyelni, igazán kapkodhatjuk a fejünket. Szűkítsük a kört, békésebb (?) területekre. A totális felejtésről Az utóbbi idők legváratlanabb és egyik legkedvesebb ajándékát kaptam, nem is oly közeli ismerőstől: Arany János Kapcsos könyvének második hasonmás kiadványából egy jó állapotú antikvár példányt. Az Őszikéket nem innen akarom olvasni, ám maga a tárgy, a fémkapoccsal nyíló-záródó könyv különös hangulatot kelt. Az öreg Arany (volt már hatvanéves!), az Akadémiát odahagyva, a Margitszigeten írogatta verseit a Gyulai Páltól kapott könyvbe. A hasonmás kiadásban jól követhetők a tintás és ceruzás beírások, törlések. Nem csupán költészet-, hanem ember-közelben vagyunk. Ritka érzés ez manapság? A kérdés az, hová visz jó- vagy rosszsorsunk, a bő kínálatból éppen mit választunk. Engem és a kolozsvári magyar színház stúdióját másodszorra is megtöltő közönséget (szintén márciusban) egy Dsida-versdélutánra vezetett, amelyet a szatmáriak programjaként hirdettek ugyan, de ahol Bogdán Zsolt vállalta a költő Dsida Jenő szerepét. Így mondom, így írom, ugyanis olyan rendkívüli teljesítményben, a szó legteljesebb értelme szerint maradandó élményben lehetett részünk, amikor a tökéletesen (nem pódium-művien!) átélt vers és a vers alkotója egyszerre állt előttünk. A műsor összeállítójának (?) tévesztése sem ronthatta el a hatást, a csúcsnak számító Psalmus Hungaricus után is megtalálta Bogdán a visszatérést a költészet és előadóművészet magaslatára, a pályazáró szakasz verseinek interpretálásával. Bogdán Zsoltot sokszor láthattuk kitűnőnek a színpadon (és filmben is) – ez a szerepe számomra talán a legemlékezetesebb marad. Arany János és Dsida – sajnos valószínűleg csak szűk körben – ellentmondani látszik annak, amit napjaink jelentős esztétája, Szilágyi Ákos a debreceni Alföld márciusi számában oly meggyőzően fejt ki: a totális felejtés küszöbön álló, a küszöböt már át is lépett veszélyéről. A Debreceni Irodalmi Napokon, még a múlt év novemberében, tanácskozást tartottak a manapság gyakran előkerülő témában: „Elfeledett írók, irányzatok, stílusok”. Szilágyi Ákos előadása nem ment bele a részletekbe, mármint a nevek és címek felmutatásába – a korjellemző általánosabb tüneteket vette számba. Magának az irodalomnak az elfeledéséről értekezett, önmagunk elfelejtéséről, az identitásvesztésről. Az ugyanis csak részletkérdés, véli Szilágyi, hogy a nemzeti irodalomként kanonizált két évszázadot, politikai vezényszóra, a nemzeti giccs olcsó irodalommásolatával helyettesítik – az irodalmat az irodalom politikai reprezentációjával. A nagyobbik baj az, hogy a kulturális közeg és keret változott meg: „régen a némán olvasott szöveg volt a világot elnyelő és átértelmező közeg és keret, ma a digitalizált, színes és hangos képfolyam a közeg és a képernyő a keret, amelyben a szöveg is megjelenik, legalábbis a számítógépek képernyőjén (a televízióban egyáltalán nincs szöveg, csak látnivaló), ömlesztve, a szövegek közötti mindenféle koherencia nélkül, általában mindenféle előzetes-utólagos ellenőrzés, szerkesztés, szelekció nélkül (bárki bármit »föltehet« a netre), az értelmi és terjedelmi redukció, a képek kommentálása, az azonnali, egyszeri felhasználás jegyében.” Ebben az elektronizált világban „minden adat hozzáférhetővé válik, csak a tudás nem válik hozzáférhetővé ezáltal; még annak a tudása sem, hogy mihez és mi végre kellene hozzáférnie egyik vagy másik adatbázisban ahhoz, hogy megbízható, érvényes tudást szerezzünk valamiről.” És tovább: „Az öröm már nem a tudás öröme, hanem a klikkelésé, az ugrándozásé.” Szilágyi Ákos aligha alaptalanul állítja, hogy a túlnyomó többség „láthatólag elég jól megvan kulturális emlékezet nélkül is, ha pedig még sincs jól meg, nem tudja, miért, és a maga módján védekezik rossz közérzete, magánya, a közös emlékezet elvesztése ellen (szektásodás, törzsieskedés, kábítószer, antidepresszánsok és a függőség ezer más, szublimáltabb módja és formája).” Hallom – még nem tapasztaltam meg –, hogy az irodalomnak, a költészetnek van egy új, abszolút tömegsiker formája: a slam poetry. (Remélem, jól írtam le.) Ez ugyan bizonyára nem kulturális emlékezet, mégis kíváncsi volnék rá, mit mond róla Szilágyi Ákos. (Engem egyelőre Arany János és Dsida Jenő győz meg költői igazáról.) Újra képek közelében – emberközelben Igazolhatnám ugyan magam kritikákkal, könyvekkel, a lakást sajátommá, otthonná tevő képekkel, hogy nem voltam és nem vagyok a modernség ellenzője – de nem teszem. Nem próbálok meggyőzni egy-két újabb nemzedéket a „mi a szép?” általam vallott eklektikus felfogásáról. A közelmúlt erdélyi kiállításain, múzeumok, műgyűjtők tárlat-bemutatkozásán és a gyűjtők otthoni környezetében azon az emberi közelségen kellett elgondolkodnom, amelyet Fülöp Antal Andor vagy a Dési Incze János festményei sugároznak, és amelyet a maga különleges eszközeivel, színeivel (fehéreivel) Nagy Albert tudott megteremteni. De nem csak a festőkre utalok. Hanem az önzetlen gyűjtőkre is, akik számára egy-egy képnek – a kép, a szobor megszerzésének – külön története van, sokféle emberi történet. Tehát nem csupán és nem elsősorban a pénzről van szó. A birtoklásnak egy különleges módjáról. Amit „a gépből” szintén nem lehet megszerezni. A tárgyak, az absztrakt formákban megálmodottak, hasonlóképpen hozzánk nőhetnek, a mienkké idomulhatnak. Jakobovits Márta kerámiáira gondolok – abból az alkalomból, hogy Maria Zintz szövegével-szerkesztésében impozáns album jelent meg Nagyváradon. Érezni Márta kerámiatárgyain, hogy milyen szeretettel formálta őket, hogyan teremtett belőlük, általuk egy saját világot. Nem tudnám megmondani, hol a határ az őszinte kerámiaművészet és az utánzás, a modern formák ügyes kivitelezése között, abban viszont biztos vagyok, hogy Jakobovits Márta az eredeti, a tisztelhető és szerethető művészek közé tartozik. Mint Nagy Albert, Fülöp Antal Andor vagy Dési Incze János. És jó néhány kortársuk, akiknek munkáival a Minerva Galériában újra találkozhattunk. Játéktér Jól választották meg az immár második számához érkezett színházi folyóirat címét az erdélyi szerkesztők. A színház akkor igazán színház, ha nem mindenáron való önmutogatás alkalma (rendezőé, színészé, díszlettervezőé). A Játéktér, a fiatalok és idősebbek szerkesztette és írta kiadvány 2013. tavaszi lapszámával lett külsejében is méltó a címhez, a szolgálni akart modernséghez. Kortól és lehetőségektől függően nem egyfajta színházi emlékeket őrzünk magunkban. Egy bizonyos életkoron túl a kolozsvári (erdélyi) színházkedvelők arra a színháztörténeti játéktérre emlékezhetnek a legerőteljesebben, amelyet Harag György és színészcsapata töltött meg élettel, üzenettel, igazsággal. Sebők Klári emlékezéssorozata a Szabadság oldalain ezt a világot idézi fel, közvetlenséggel, természetes mesélőkedvvel, szeretettel. Kolozsvárnak sosem szabad hűtlennek lennie ehhez a „haragi” mércéhez. Kétkedve kérdezem: vajon hová helyezzük legutóbbi nagyszínpadi bemutatónkat, amelynek a vendég Matthias Langhoff volt a kitalálója? A Don Juan ünnepi vacsorája a négy és fél órás előadással edzett színházlátogatónak is megpróbáltatás – hát még a bemutató főszerepét betegen vállaló Hatházi Andrásnak. Ehhez jött a következő alkalommal a díszletelem ledőléséből következő – szerencsés kimenetelű – baleset. Azt olvasom az egyik színésznővel készített interjúban, hogy ez a rendező gyémántcsiszoló. Lehet. Nekem ebből a színházi bemutatóból a baleset szó marad emlékezetes. Innen és túl a művészeteken Pro domo – többszörösen is, ha már erdélyiek és erdélyiségünket oly fennen hangoztatók vagyunk: azt gondolom, a Korunk márciusi számát (pártoktól függetlenül) visszhangozhatná ezekben a hetekben a média. Utóvégre az erdélyi fejedelemség külön históriánk bizonyára legfontosabb korszaka. Talán akad több külső ember, aki rátalál idehaza is erre az összeállításra. Érdemes volna talán akkora hírre jutnia ennek a történelmi múltidézésnek, mint a Kézdivásárhelyre belovagoló jelenkori személyiségnek. Lapügy, csak másfajta, ami ma a Tribunánál történik. A részletekről ilyen-olyan információk hallhatók. Egyben biztos vagyok: a szerkesztő-képzőművész Ovidiu Petca sokat tett ezért a lapért, a jó híréért – meg kellene becsülni őt! Futball – különböző szinteken 2013. márciusi összefoglalóból nem maradhat ki a magyar–román barátság egy kolozsvári és két budapesti epizódja. Mindhárom a focipályákról, azok közeléből. A fellegvári lelátón, a CFR–Rapid meccsen egy Rapid-szurkoló magyar zászlót égetett. (Ha már nem volt magyar játékos a pályán, valahogy be kellett hozni ide a magyar ügyet.) Egyszerűbb képlet a FIFA-büntetés miatt üres Puskás-stadionban lejátszott magyar–román. A gyepen most a magyar csapat volt a jobb, ám kicsúszott kezéből (lábából) az utolsó pillanatban a győzelem. Lett 2 : 2. A stadionon kívül a notórius hőzöngők (huligánok) győzelemre játszottak, legalább mocskos szavakkal. Pár napra rá jött egy békés 0 : 0 a CFR és a Fradi között. Két magyar csapat? S ha már különböző szinteket említettem: Messi, Messi és újra Messi. A rádióban, egy argentínai tudósításban azt hallottam, hogy az argentinok úgy örültek a pápaválasztás eredményének, mint egy Messi-gólnak. (Április 1. közeledtén egy ilyen hír bizonyára nem hat szentségtörésnek.) KÁNTOR LAJOS Szabadság (Kolozsvár), 2013. április 16.Dsida-est, Bányavakság és Köztársaság BudapestenKilenc előadást – öt nagyszínpadi produkciót, három stúdióelőadást és egy előadóestet – láthat a közönség május 15. és 19. között a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a budapesti Thália Színházban. Lantos Anikó fesztiváligazgató az eseményt beharangozó tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: a tavalyi szemléletből kiindulva ismét a színházak ajánlása alapján állították össze a programot. A szemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei nyitják meg Molière A fösvény című művével (rendező: Bocsárdi László). A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Yorick Stúdióval közösen létrehozott Bányavakság című előadását mutatja be (rendező: Sebestyén Aba), míg a kézdivásárhelyi Városi Színház Goldoni: Bugrisok című művét játssza, Balogh Attila rendezésében. A Komáromi Jókai Színháztól A hentessegéd címmel Ladislav Ballek művének színpadi változatát láthatja a közönség (r.: Rastislav Ballek), a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház pedig Szálinger Balázs Köztársaság című darabjával vesz részt a fesztiválon, a művet Telihay Péter állította színpadra. A stúdióelőadások között a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Carole Fréchette Simon hét napja című darabja Vukosavljev Iván rendezésében látható, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata pedig Tasnádi István Tapasztalt asszony című művét játssza. A Yorick Stúdió Kocsis István A tér (monodráma Bolyai János hitéről, gyötrelméről és szerelmeiről) című művét mutatja be Török Viola rendezésében. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként a Dsida Jenő-estet – „nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak” címmel, rendező: Szugyiczky István – láthatja a közönség. Szabadság (Kolozsvár). 2013. május 15.Ma indul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália SzínházbanMa indul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a budapesti Thália Színházban: az ötnapos rendezvényen kilenc előadást láthat a fővárosi közönség. A vasárnapig tartó szemlén öt nagyszínpadi produkció, három stúdióelőadás és egy előadóest látható. A Thália Színház három játszóhelyén zajló rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy a magyarországi közönség néhány nap alatt egy helyszínen ismerje meg a határon túli magyar előadásokat, emellett szakmai találkozóra is alkalmat ad. A szemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei nyitják meg ma este Moliere A fösvény című művével a nagyszínpadon, az Arizona Stúdióban pedig a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában Carole Fréchette Simon hét napja című darabja látható. Csütörtökön szakmai napot tartanak, majd a nagyszínpadon a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Yorick Stúdióval közös előadását, Székely Csaba Bányavakság című darabját tűzik műsorra. A szemlén a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Szálinger Balázs Köztársaság című darabjával, a Komáromi Jókai Színház A hentessegéd címmel Ladislav Ballek művének színpadi változatával, a kézdivásárhelyi Városi Színház pedig Goldoni Bugrisok című művével vesz részt. A stúdióelőadások között a Yorick Stúdió Kocsis István A tér című művét, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata Tasnádi István Tapasztalt asszony című darabját játssza, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös produkciójaként pedig Dsida Jenő-est is látható a szemlén. A Thália Színház, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) stratégiai partnersége okán a közmédia műsoraiban kiemelten foglalkozik a szemlével. MTI 2013. május 16.19 erdélyi előadás KisvárdánÖsszesen harminc nagyszínpadi és gyermekelőadást – köztük 19 erdélyi színházi produkciót és a sepsiszentgyörgyi színészzenekar fellépését – tekinthet meg a közönség a június 21. és 28. között megrendezendő Magyar Színházak 25. Kisvárdai Fesztiválján. A színházi programban olyan előadásokkal lehetett nevezni, amelyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak 2013 február végéig mutattak be, illetve eddig az időpontig még repertoáron tartanak. A produkciókat az előválogató keretében Sebestyén Rita író-színházi esztéta, Hizsnyan Géza színikritikus és Nagypál Gábor író, műfordító értékelte, mely alapján végül Nánay István kritikus állította össze a versenykategóriás, illetve a versenyen kívüli előadások listáját - tették közzé a szervezők a www.kisvarda.szinhaz.hu oldalon. A harminc előadásból tizenkettő a versenyprogramban, tizenöt a versenyprogramon kívül kapott helyet, míg három előadást kifejezetten a gyerekek kedvéért tartanak meg. A produkciókat a tervek szerint a Várszínpadon és a II. Rákóczi Ferenc Szakközép– és Szakiskolában kialakítandó Rákóczi–stúdióban adják majd elő a társulatok. A honlapon olvasható információk szerint az előadások helyszíne és időpontja, valamint a kísérőprogramok listája egyeztetés alatt áll. A meghívott társulatok közül a kolozsvári Állami Magyar Színház a Caragiale nyomán szabadesésben: Leonida Gem Session című előadását adja elő. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciójában Székely Csaba Bányavakság, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Spiró György Az imposztor, míg a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című darabját mutatja be. A versenyelőadások sorában rajtuk kívül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Békeidő, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a Két lengyel darab, az Újvidéki Színház Henrik Ibsen Rosmersholm, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az eredeti Hamlet, a Komáromi Jókai Színház A hentessegéd, a Kassai Thália Színház Peter Weiss Marat/Sade és a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház William Shakespeare A vihar című drámájával áll színpadra Kisvárdán. A versenyen kívüli előadások sorában a Komáromi Jókai Színház Caligula helytartója, az Újvidéki Színház Opera ultima, a Szabadkai Népszínház Virrasztók, Csíki Játékszín Isten pénze, a temesvári Csiky Gergely Színház Parasztopera és a nagyváradi Szigligeti Színház A sevillai borbély című előadását biztosan láthatja majd a közönség. Rajtuk kívül színpadra lép a kolozsvári Állami Magyar Színház a Romok igaz menedék, a szintén kolozsvári Váróterem Projekt a hajléktalanokról szóló cím nélküli előadásával és a GroundFloor Group Dívák című előadásával. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a One girl show-val, míg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Gogol Egy őrült naplójával készül a kisvárdai fesztiválra, amelyen a nézők a sepsiszentgyörgyi Tesztoszteron Zenei Alakulat koncertje, a Szabadkai Népszínház Vers-zene című előadása mellett a szintén sepsiszentgyörgyi M Stúdió Szentivánéji álom és az Aradi Kamaraszínház Megöltem az anyámat című darabját tekinthetik meg. A gyerekeket a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata a Kezeslábas és a Csipkerózsika című babaszínházi produkciókkal szórakoztatja majd, míg a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának bábtagozata Jan Romanovszky Majolenka hercegkisasszony című darabját mutatja be Kisvárdán. Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 24.Erdélyi társulatok a kisvárdai fesztiválonElkezdődött a hét végén és szombatig tart a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesziválja, amely öt ország 23 társulatát látja vendégül, köztük több erdélyi társulatot. A rangos seregszemlét a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója nyitotta meg pénteken, a közönség Spiró György művét, Az imposztort láthatta a háromszékiek előadásában. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciójaként Székely Csaba Bányavakság című darabját mutatták be, a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata pedig John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című előadásával érkezett a szemlére. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata a Liam Clancy, Mary Reich, Yolande Snaith, Shahrokh Yadegari, Tompa Gábor: Romok igaz menedék című táncszínházi előadásával szerepel a versenyprogramban. A marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem a Két lengyel darab című előadással állt színpadra Kisvárdán. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az Arany-légy, a Csíki Játékszín az Isten pénze, a temesvári Csiky Gergely Színház a Parasztopera, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig A sevillai borbély című produkcióját mutatja be. Az Aradi Kamaraszínház Üvöltés a zsenikért első ciklus: Oroszok, a kolozsvári Váróterem Projekt a hajléktalanokról szóló cím nélküli előadással és a GroundFloor Group Dívák című előadásával lép fel. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Gogol Egy őrült naplójával érkezik a kisvárdai fesztiválra. A rendezvény ideje alatt fotó- és dokumentumkiállítás tekinthető meg az idén jubiláló fesztivál múltjáról, de szakmai programokon, valamint gasztronómiai bemutatón és borkóstolón is részt vehetnek a látogatók. A fesztiválra olyan előadásokkal lehetett nevezni, amelyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak 2013 február végéig mutattak be vagy addig repertoáron tartottak. A produkciókat az előválogatón Sebestyén Rita író, színházi esztéta, Hizsnyan Géza színikritikus és Nagypál Gábor író, műfordító értékelte, majd végül Nánay István kritikus állította össze a versenyprogramot és a versenyen kívüli előadások listáját. Krónika (Kolozsvár) 2013. június 27.Kötelékek – kézfogásokKönyvek esőben, kánikulában A könyv nem különösebben hőérzékeny tárgy. Na persze, nem a könyvégetésekre és nem is a könyv befagyasztására gondolok. Mert ugye mindkettőre volt nem csupán a távoli múltban, hanem a mai idősebbek életében példa. Most szelídebb akadályokat kellett leküzdeniük a könyveknek, illetve szerzőiknek meg a könyvárusoknak. Ha ugyanis június, akkor könyvhét, azt is mondhatnám, minden mennyiségben. Egymásra szerveződött programokkal, könyvbemutatókkal. Ami az erdélyi magyar kiadványainkat és íróinkat-költőinket érintette, abból párhuzamosan Budapesten és Kolozsvárt lehetett (kellett volna) választani, követni az eseményeket, megfelelni a hívásoknak. Aztán a kolozsvári magyar könyvnapok immár harmadik, 2013-as szervezését követve, ezúttal nem az esős időjárást, hanem a hamisítatlan nyári kánikulát fogva ki, Erdély fővárosában erdélyi könyvnapok megrendezéséről döntöttek illetékesek, és erre meghívták a Romániai Magyar Könyves Céhet is, pontosabban általa a vállalkozó kedvű magyar kiadókat, hogy a Főtérre kirakodva, Mátyás király elé járulva, várják a vásárlóikat. Könyvbemutató – grafikai kiállítással Az újraszervezett kolozsvári magyar könyvnapok – nem utolsósorban az IDEA jóvoltából (amely a Mátyás-szülőház, azaz a Sapientia előtt állandósítja könyvstandját) – idén eredeti megnyitóval indultak. Kolozsvár egyik legtehetségesebb, kiemelkedő életművet ránk hagyott grafikusáról, Cseh Gusztávról írt példaadóan körültekintő, hatalmas anyagot feldolgozó, művelődéstörténetileg is számottevő monográfiát Csapody Miklós, a reprodukciókat és a terjedelmes szöveget pedig reprezentatív albumba foglalta az Exit Kiadó, illetve az IDEA könyvműhelye. Minthogy pedig Cseh Gusztáv (az ifjabbik, mert édesapjáról, a betűrajzolást tanító főiskolai tanárról sem szabad elfeledkezni) a kolozsvári könyvgrafikáért ugyancsak sokat tett, össze lehetett kapcsolni a könyvnapok nyitó ünnepségét a Cseh Gusztáv című kötet bemutatásával és a Cseh Gusztáv grafikáiból válogató (Hajdúszoboszlóról kölcsönbe érkezett) tárlat megnyitásával, a Quadro Galériában. Szerényebb keretek között a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén is érvényesült ez a rendezői elv: a nemrég Szegeden elhunyt nagy könyvgrafikusunkra, Deák Ferencre emlékeztek barátai, tisztelői a kolozsvári magyar könyvnapok keretében – a tárlókon általa tervezett, illusztrált kiadványokkal, a pannókon néhány szép rajzával, többek közt a Dsida-versekhez készült sorozattal. (Augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon folytatódhat ugyanitt a kezdeményezés, a két barát, Deák és Cseh Gusztáv munkáinak együttes jelenlétében, a kolozsvári grafikai iskola értékeinek megvitatásával.) Erdély – Budapest Mindkét helyszínen, mármint Kolozsvárt és a Vörösmarty téren egyaránt figyelmet érdemlő könyvről szólhatunk – már a címénél fogva is: A magyar kártya. Ezzel a kártyával ugyanis többféleképpen lehet játszani, és nem csak kártyaasztal mellett. A Nagyváradról indult költő, ma ismert kiadói ember, Kőrössi P. József mélyreható beszélgetéseket folytatott a költő és politikus Markó Bélával; olyan beszélgetéssorozatot, amelyben Markó kiteregeti kártyáit, és sikeresen belenéz, belelát azok kisded játékaiba is, akik a „magyar kártyát” saját politikai céljaikra ügyesen – a romániai magyarságra nézve korántsem pozitív értelemben – használják fel. Hogyan lesz a jó költőből jó politikus s a politikusból ismét költő? Hogyan politizálnak itt és ott? Kőrössi P. nem kerülgeti a forró kását, Markó Béla pedig higgadtan, körültekintően válaszol. Nem átlagos interjúkötetet vesz kezébe az, aki felfigyel erre A magyar kártyára… Román kártya? Könyvnapok közti rövid szünetben számomra eddig ismeretlen, ám egyből ismerőssé és rokonszenvessé váló könyvesboltban jártam, a Deák Ferenc utca közepe táján: a Librarium nevű Book Cornerben. Otthonos körülmények között hallgattuk, magyarok és románok – románul –, hogy mit mondanak a kritikusok Demény Péter románul megírt könyvéről. (A Ghidul ipocriţilor kiadója a bukaresti Cartea Românească.) Minden megszólaló egyértelműen dicsérte a könyvet, ám az csak Balázs Imre Józsefnek jutott eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért románul kellett megírnia Deménynek ezeket a szellemes kisesszéket (jegyzeteket? szatírákat?) – merthogy nem fordításról van szó. BIJ magyarázata Caragialéhoz és a román nyelvben létező nemekhez jutott el. Talán az élményanyag is közrejátszott, vélem én, a „képmutatók” ilyen bemutatásában. A lényeg, hogy ezen a könyvbemutatón jól éreztük magunkat, Demény Péter pedig, gondolom, új híveket szerzett írásművészetének. A román olvasók körében is. (Eszembe jut Ion Ianoşi, azaz Jánosi János – Látó Anna Bukarestben élő fia – közelmúltban megjelent, több szempontból figyelemre méltó, színvonalas önéletrajzi kötete: Internaţionala mea. Cronica unei vieţi. Abban pedig, sok egyéb közt Domokos Gézával, a Kriterion-igazgatóval történt, egy életre szóló konfliktusa. Nos, meggyőződésem, hogy a most román kötet szerzőjeként bemutatkozott Demény Péter egyikünkkel sem fog úgy járni, mint Ianoşi – Domokossal.) Más kártyák Vállalva a flaszterből áradó hőséget, déli órában kimentem szétnézni az erdélyinek nevezett (román) könyvnapokra. Ilyenkor a standokon az ember arra figyelhet fel, ami a könyvesboltokban, a nagy kínálatban elkerülte a figyelmet. (A mi magyar sátrunk érthetően nem kínált eddig nem látott újdonságokat.) Két könyvnél kötöttem ki – más-más okból. Augustin Buzurára azért voltam kíváncsi (pláne hogy politizáló publicisztikáját gyűjtötte kötetbe, a 2005 és 2008 közti évekből), mert ’89 előtt úgy éreztem, egy (ellenzéki) táborba tartozunk – aztán Marin Sorescuval és Eugen Simionnal együtt Iliescu táborába állt. (Mindegyikük magas funkcióhoz jutott, ilyen-olyan elnökséghez, kulturálisan, Akadémián vagy minisztérium élén. – Mellesleg: Eugen Simion 80 címmel vastag kötetet láttam az egyik standon.) Az Absenţii, a Feţele tăcerii regényíróját nem felejtettem el, és ma sem bánom, hogy Birtokon belül? című, Budapesten 1989-ben megjelent interjú-kötetembe őt is bevettem (Sütő, Kányádi, Szabó T. Attila, Balogh Edgár, Harag György, Horváth Imre, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Egyed Péter és Tompa Gábor mellé). Ma vajon bevenném? A Canonul periferei-be beleolvasva, nem tudnám eldönteni. Súlyos szavakat mond a kortárs román politikai életről – de melyik oldalról közelítve? (Tulajdonképpen szomorú, hogy egyre az „oldalakra” gondolunk…) Lucian Boiával biztos szívesen készítenék beszélgetést (ha még ilyes műfajra adnám a fejem). Amit tőle eddig olvastam, azt erősíti meg a De ce este România altfel? második, bővített kiadásában. A Humanitas, a kiadó ugyan nem „kolozsvári termék” (Produsul Clujului – volt olvasható a legtöbb stand fölött), ám bárki – nyilván a jobbak közül – örömmel vállalhatná Kolozsváron az új Boia-kötetet. Az ő történészi-kritikai hangja üde színfolt a kiadványok rengetegében. (Milyen is az a „más”, „másként” Románia? Ha valamin, ezen nekünk igazán érdemes volna elgondolkodnunk.) Performanszköltemények Az ember azt gondolná, hogyha a Korunk Akadémia (évadzáró találkozásként) a Bulgakovba költözik, ráadásul olyan meghívottal, mint Szkárosi Endre, akinek „akciográfiája”, 1971 és 2012 közötti performansz-naptára oly gazdag – a söröző fiatalok egy része átül majd az előadáshoz választott térbe, azon nagyszámúak mellé-közé, akik egyenesen Szkárosit meghallgatni jöttek. A június végi kánikulában nem így történt. A hiányzók sajnálhatják, hogy lemaradtak az élményről. Mert itt élőben tudhatták volna meg, mi a térköltészet és transzpoézis (a totális költészeti koncertszínház), a hangköltészetzene, vagy hogy miként lehet például Kassák költői örökségét néhány ismert – esetleg többeknek nem ismert – szóval, főképpen pedig a hangok játékával transzponálni a Teleki térre, a Piazza Cavourra, a Place de la Concord-ra vagy a Trafalgar Square-re. Persze, akik a száz éve született Weöres Sándor zeneiségéhez szoktak, vagy a szintén centenáriumhoz érkezett Jékely Zoltán líráját érzik a magukénak – meglepődhetnek, hogy így is lehet, „egy másik ember” így keveri az effektusokat. Szkárosi Endre járja a világot (és a magyar pódiumokat) – és nem annyi ember hallgatja, mint legutóbb a Bulgakovban. Talán egy következő alkalommal a valóban fiatalok egymásnak küldik a hírt elektronikusan: itt van Szkárosi Endre, nem szabad kihagyni… (Írom én, akihez még mindig közel áll Jékely és Weöres.) Kántor Lajos Szabadság (Kolozsvár) 2013. június 30.Újvidéki győztes, erdélyi díjözön a színházi fesztiválonSorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”. Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek. Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel. Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem. Kisvárdai dicsőséglista Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára) Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása) Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház) Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért) Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása Csinta Samu székelyhon.ro 2013. augusztus 12.Néptánc-varázs a Partiumi Magyar NapokonSzatmárnémetiben, a 12. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat hétvégi nagy programdömpingje előtt már élvezhetik az érdeklődők a tavaly is kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nagyvárad Néptáncegyüttes műsorát. A nagy hírű néptáncegyüttes idén a Tánckörkép Erdélyből című produkciójával fogja elkápráztatni a szatmári nagyközönséget. A 11. életévét betöltött Nagyvárad Táncegyüttes a Nagyváradi Szigligeti Színház egyik alkotóközegeként kötelességének érzi a színpadon a magyar néphagyományokat olyan formában megjelentetni, hogy a XXI. század művészeti törekvései fellelhetőek legyenek alkotásaikban, és érvényes üzenettel bírjanak a ma emberének úgy, hogy folyamatosan emlékeztesse hovatartozására, valamint arra, hogy hagyományainak ismerete elengedhetetlen tényezője identitása megőrzésében. A különböző erdélyi táncokat bemutató tematikus estet 2013. augusztus 22-én este fél tízkor láthatja a 12. PMN közönsége a Tűzoltótorony mellett felállított szabadtéri színpadon. A táncszínházi műsort a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Ludas Matyi Szatmárban című családi szórakozást ígérő produkciója előzi meg, amely szintén tartalmaz néptánc- és népdalbetéteket. Ezek a népművészeti elemek a szatmári tájegységre jellemzőek, tehát ismerősek idehaza. Idén sem maradhat el a Kossuth-kertben felállított néptánc-színpad. 2013. augusztus 24-én 15 és 18 óra között a Szatmárnémeti MADISZ szervezésében különböző néptánc előadásokra lehet számítani. Ugyanaznap este 7-től a közönség is bekapcsolódhat a műsorba, hiszen a tavalyihoz hasonlóan most is rendeznek szabadtéri táncházat, amelyben a nagyváradi Csillagocska zenekar húzza majd szaporán a talpalávalót. Az se aggódjon, aki nem ismeri a lépéseket, mert táncház-vezető is lesz Benedek Árpád személyében. Ő fogja megmondani, melyik lábat melyik után kell rakni. Maszol.ro 2013. augusztus 16.Táncba fordul SzatmárnémetiRekordszámú résztvevőt várnak a szervezők a Partiumi Magyar Napok (PMN) idei, tizenkettedik kiadására, Szatmárnémetiben. Stier Péter főszervező a Krónikának elmondta, a tavalyi 35 ezer érdeklődő után arra számítanak, hogy ebben az évben legalább 40 ezren lesznek kíváncsiak az augusztus 19–25. között tartandó rendezvénysorozatra. A régió legnagyobb magyar rendezvényének számító PMN kinőtte magát az elmúlt 12 évben – míg az első mindössze kétnapos volt, most 4 színpadon és összesen 10 helyszínen szerveznek különféle programokat. Az idei kiadásban a korábbi évekhez képest nagyobb hangsúlyt kapnak a színházi-, illetve a néptánc előadások – fellép az Aradi Kamaraszínház, a Beregszászi Színház, a szatmárnémeti Harag György Társulat előadja Ludas Matyi Szatmárban című produkcióját, valamint színpadra lép a Nagyvárad Táncegyüttes. A legnagyobb tömegre a 23-án tartandó Tankcsapda, illetve a 25-re tervezett Demjén Ferenc koncerten számítanak – mindkettőt az új központban levő nagyszínpadon léptetik fel. A Kossuth-kertbeli színpadokon 24-én Péterfy Bori és Kovács Kati lép majd fel, a Minestrone együttes pedig zöldségeken játszva szórakoztatja majd a közönséget.Nem hiányoznak idén sem a néptáncelőadások, a táncházak, és a karaoke-estek, valamint a tavalyi sikerre való tekintettel ismét tartanak stand up comedy-t a nagysátorban. A főszervező elmondta: körülbelül 200 000 lej a jövő héten rajtoló PMN költségvetése, és bár a városi és a megyei tanácstól a megszokott 35–40 százalékos hozzájárulás helyett mindössze a büdzsé negyedét kapták, örömmel nyugtázták, hogy a helyi vállalkozók felkarolták a rendezvényt, így a támogatásukkal tovább sikerült gazdagítaniuk a programkínálatot. Idén 17 civil szervezet segítette a két főszervező, az Identitás Alapítvány, illetve a szatmárnémeti RMDSZ munkáját. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 22.Színitanodát indít a színházNagyvárad- Csütörtök délben az intézmény székhelyén évadbeharangozó sajtótájékoztatót tartott a Szigligeti Színház vezetősége. Czvikker Katalin főigazgató beszélt a tervekről és az újdonságokról is. Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján célként határozta meg, hogy egyre jobb, egyre tartalmasabb előadásokat nyújtsanak a közönségnek. Büszkén jelentette be, hogy az elmúlt évadban a korábbihoz képest jelentős, 58 százalékos nézőszám emelkedést könyvelhettek el, vagyis 45 ezerről több mint 78 ezerre nőtt a látogatók száma. Bővült a terem kihasználtsága is, 73,69 százalékról 82,33 százalékra. Ugyanakkor jobban sikerült gazdálkodniuk anélkül, hogy ez szerinte a minőség rovásához vezetett volna: míg korábban 15,78 lejt, a tavalyi évadban csak 11,40 lejt költöttek egy nézőre. Emellett 60 százalékkal nőtt az eljátszott előadások száma, azaz 185-ről 316-ra ugrott, a tájolásnak is köszönhetően. Szintén sikernek nevezhető, hogy a támogatottakkal együtt a bérletek száma megközelítette a 2800-at. Folytatódott az együttműködés a debreceni Csokonai Színházzal és a szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulatával. Kiemelt partnerei a színháznak a magyar tagozattal rendelkező középiskolák, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Kolozsvári Magyar Opera, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Romániai Magyar Üzleti Egyesület, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a budapesti József Attila Színház. A tervek közt szerepel a kapcsolatfelvétel a kecskeméti Katona József Színházzal és talán a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színházzal, biztosra vehető viszont a kooperáció a Novák Péter vezette Kultúrpart Egyesülettel. Fesztiválok Egyeztetések zajlanak a PKE-vel egy szociológiai felmérés készítésének felvállalása érdekében, mely arra nézve nyújtana információkat, hogy miként illeszkedik a színház a kulturális környezetbe, hogyan lehetne pozitív értelemben változtatni a kommunikáción és az arculati elemeken. Minimum kettő, de ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, három fesztiválra lehet számítani: az I. Erdélyi Hivatásos Magyar Bábszínházak Fesztiváljára (Fux Fest), A Holnap után Fesztiválra, és talán egy táncművészeti fesztiválra. Nem maradnak el azok a programok sem, melyek úgymond a színház köré bástyaként emelkednek. Az egyik a már jó ismert iskolaprogram, a másik az önszerveződési mozgalom. A klubot is alapító önkéntesek, a Szöcskék kérték a programjaik intézményesítését, melyre a színház vezetése igent mondott. Ennek megfelelően Otthon a színházban elnevezéssel pályázati kiírást hirdetnek, melynek eredménye egy kézikönyv lesz, mely többek közt ismertetőt tartalmaz majd arról is, hogy miként kell viselkedni egy teátrumban. A harmadik program id. Kovács Levente ötlete alapján egy felkészítő jellegű színitanoda azok számára, akik érdeklődnek a színművészeti ágak iránt, vagy műveltebbek szeretnének lenni. A Szigligeti Tanoda (SziTa) vezetői Hajdu Géza és id. Kovács Levente lesznek, a két éves, hétvégenként zajló képzésnek pedig az Ady Endre Középiskola is helyszínt biztosít majd. Lesznek az egyesület által támogatott helyek, a többi hallgatónak a költségvetéshez való hozzájárulás havi 50 lejbe fog kerülni. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2013. augusztus 23.Jubileumi évadot hirdetett a Szigligeti SzínházA nagyváradi Szigligeti Színház idén ünnepli névadója születésének 200. évfordulóját, így az új, 2013-2014-es színházi évadot ezen jubileum jegyében szervezik meg – mondták el a társulat vezetői sajtótájékoztatójukon. Czvikker Katalin főigazgató kiemelte, az elmúlt évad nézőszám szempontjából messze felülmúlta az azt megelőzőt: több mint 78 ezer néző tekintette meg a színház három társulatának előadásait, amely több mint 50 százalékos emelkedést jelent. Ehhez hozzájárul még az is, hogy az elmúlt évadban 316 előadásra került sor, amely szintén jelentős növekedést jelent. Az eladott bérletek száma az elmúlt évadban megközelítette a 2800-at, ezt a számot természetesen szeretnék az új évadban túlszárnyalni, illetve az említett nézőszám tekintetében is további emelkedést vár a főigazgató. Mint mondta, ennek érdekeben a Partiumi Keresztény Egyetemmel együttműködve egy átfogó szociológiai felmérés elkészítését tervezik, amely alapján pontos képet kaphat a színház vezetése a közönség és színház kapcsolatáról. A főigazgató kitért még a színház önkéntesi rendszerének „intézményesítésére” és a Szigligeti Tanoda (SZITA) elindítására is. Papírsárkány és Szigligeti az új évadban Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója kezdte meg az évadterv ismertetését. Az első bemutató, amelynek próbái a napokban kezdődtek, Turgenyev Egy hónap falun című darabja alapján készült produkció lesz Papírsárkány címmel. A Harsányi Zsolt rendezte előadás bemutatójára előreláthatóan október 11-én kerül sor. Szilveszteri bemutatóként Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi népszerű vígjátékával, a Kaviár és lencsével készül a társulat Lendvai Zoltán rendező vezetésével. Szigligeti Ede születésének 200. évfordulója lévén, az évad második felében a Szigligeti című előadást tűzi műsorra a színház, ezt a Selmeczi György-Béres Attila szerzőpáros jegyzi, előbbi rendezi is. Kamara-előadásként Beckett Godot-ra várva című darabját maga a művészeti igazgató állítja színpadra, emellett a Nagyvárad Táncegyüttessel koprodukcióban készül a Cirkusz című táncszínházi előadás, Nagy Dániel műve alapján, Juronics Tamás rendezésében. Úgynevezett pódium-előadások is szerepelnek az évad kínálatában, mégpedig (szintén évforduló kapcsán) Weöres Sándor verseit dolgozzák fel a Szigligeti Társulat és a Lilliput Társulat művészei két, párban bemutatott produkcióban, Regélő, illetve Hazatérés címmel. Ahogy az elmúlt évadokban is, vendégelőadások is várják a bérletet váltókat: a szatmárnémeti színház Harag György Társulata John Millington Synge darabját, A nyugati világ bajnokát hozza el Nagyváradra, illetve ifjúsági bérlet keretében mutatja be a Boldogságia című produkciót, amely Mikó Csaba műve alapján készült. A Csokonai Színházzal is folytatódik az együttműködés: Hrabal Gyöngéd barbárok című szatíráját mutatják be a debreceniek Nagyváradon, a tervek szerint az évad második felében. Természetesen folytatódik a színház iskolaprogramja is: a diákok az évforduló kapcsán Szigligeti művét, a Liliomfit dolgozzák fel. Továbbra is műsoron marad A fiú (amely már több fesztiválmeghívást is kapott), a My Fair Lady, A Nagy Romulus, illetve a Tűzoltó. Hamarosan Fux Feszt Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója elmondta, az első bemutatóra már augusztus 22-én sor került, Szatmárnémetiben. A Tánckörkép Erdélyből című folklórműsort László Csaba, az együttes koreográfusa rendezte. Novemberben mutatják be A villa és a Vigyázó látomás című produkciókat, melyeket együtt játszanak majd. Az előbbi rendező-koreográfusa szintén László Csaba, míg az utóbbit Orza Călin jegyzi. Emellett a Cirkusz című produkció is szerepel még a táncegyüttes repertoárján, hiszen ez a Szigligeti Társulattal közös előadás. A Lilliput Társulat a Fux Feszt bábfesztivál keretében, szeptember 11-én, Szigligeti Edécske címmel mutatja be Urbán Gyula szerzeményét. A debreceni Vojtina Bábszínházzal közösen készül majd a Cókmók című bábelőadás Bartal Kiss Rita rendezésében, majd a Genézis című nonverbális előadás bemutatója következik jövő februárban. A produkció Az ember tragédiája alapján készül, rendezője Cristian Pepino. A kisiskolás bérlet keretében kerül sor a Janikovszky Éva műve alapján készült Kire ütött ez a gyerek? című vendégelőadásra, amelyet a sepsiszentgyörgyi színház bábtagozata mutat be Nagyváradon. A részletes évadkínálat hamarosan megtalálható a színház honlapján is, ahol a bérletárakról is részletes információt kaphatnak az érdeklődők. Az előadásokról rövid leírás szintén a honlapon, illetve a bérlethirdető füzetben található. Az új évadról részletes tájékoztatást kaphatnak, azok is, akik ellátogatnak a Szigligeti Színház Fő utcai standjához. Bérletet váltani a színház pénztárában lehet augusztus 23-ától naponta 12-16 óra között (hétfő és hétvége kivételével). Maszol.ro 2013. augusztus 26.Fizetőssé tennék jövőre a Partiumi Magyar NapokatAz augusztus 19-én kezdődött és vasárnap véget ért szatmárnémeti eseménysorozaton tíz helyszínen és négy színpadon több mint hetven különböző programra várták az érdeklődőket. Stier Péter főszervező rámutatott: igyekeztek mindenki igényeit kielégíteni, de főként a szatmári magyarok ízlését szerették volna finomítani, alakítani. "Idén nagyobb hangsúlyt fektettünk a kulturális rendezvényekre, főleg a színház kapott nagy szerepet. Emellett a nagy érdeklődésre számot tartó idősebb táncdalfesztiválos fellépők mellett újabb műfajokat is szerettünk volna felvonultatni, ezért hívtuk meg például Péterfy Bori énekesnőt" – magyarázta Stier. A szabadtéri nagyszínpadnak valóban nagy sikere volt: nagyon sokan kíváncsiak voltak a szatmárnémeti Harag György Társulat, a beregszászi Ilyés Gyula Nemzeti Színház, az Aradi Kamaraszínház előadásaira, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes fellépésére is. A pénteki Tankcsapda koncerten ellenben a nézőszám elmaradt a várttól, a tavalyi 10 ezres Edda fellépéshez képes eléggé kevesen voltak, holott a népszerű debreceni banda első ízben játszott Szatmárnémetiben. Az egész napos programoknak otthont adó Kossuth-kert viszont egész hétvégén zsúfolásig tele volt: a résztvevőket kézműves vásárra, népi játszótérre, főzőversenyekre és koncertekre várták a szervezők. A közönséget Kovács Kati koncertje is lenyűgözte, de Péterfy Borinak és az őt követő kolozsvári De la Funk együttesnek is sikerült belopnia magát a szatmáriak szívébe. Stier Péter hozzátette: a Partiumi Magyar Napok legnagyobb problémája a rengeteg koldus, akik zaklatják a fesztiválozókat, ezért azt tervezik, hogy jövő évtől belépőt kérnek az eddig ingyenes programokra. Hozzátette: szimbolikus összegre gondoltak, amelyet a résztvevők levásárolhatnak a helyszínen. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár) 2013. augusztus 29.Színházunk múltjából a jövőnekUdvarhelyszéki illetőségem feladása és háromszékivé válásom több mint négy évtizede óta semlegesként veszem tudomásul, hogy egykori szentgyörgyi és környékbeli munkatársaim közül a gépzaj nélküli tízóraizás csendjében ekképpen kezdték a mókára mindig kész, soros viccmondók: úgy kezdődött, hogy az öreg csíki székely felment Pestre... Olvasómra bízom a folytatást, magam megelégszem a bocsánatos plagizálással, amit egy régebbi anyaországi hetilapból idézek Köröspataki Kiss Sándor utólagos engedelmével. Tisztelt újságíróm akkor a Székelyek Pesten figyelemfelkeltő, nagybetűs címmel tájékoztatott a sepsiszentgyörgyiek vendégjátékáról: „A magyar művelődés távol-keleti határőrének, a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színháznak őszi látogatása nélkül a hagyományos Budapesti Művészeti Hetek egyik legvonzóbb színét veszítené el. Szerencsére erről szó sincs, a Tapolcától Budapestig hat várost érintő diadalmenet immár ugyancsak hagyomány, melynek minden bizonnyal jövőre is örülhetünk majd. Csak éppen jegyet lesz évről évre nehezebb szerezni, ahogy újabb színházbarátok ezrei kapnak kedvet a velük való találkozásra. És a tűzoltóság türelme sem végtelen – jutott eszembe a Paulai Ede utcai Gyermekszínház nézőterén, ahol igen sokan a fal mellett állva nézték végig Sütő András Káin és Ábeljét, a vendégjáték legnagyobb eseményét. Korábban már híre érkezett, hogy Kolozsváron Harag György rendezése csattanós válasszal szolgált azoknak, akik ezt a sistergő, forró indulatú drámát a könyvespolcra utalták.... Zsoldos Árpád Ábelének alázata kényszeredett behódolás a zsarnoknak, borba fojtott bánat és fogak közt szétmorzsolt átkozódás kíséretében... Visky Árpád (Káin) nagy mértéktartással, játékintelligenciával válik tragikus hőssé. Bár elejétől végig tudatosan szembeszáll az égi hatalommal, végül csapdába esik. A gyilkossággal jóvátehetetlenül elvei ellen cselekszik...” Mielőtt K. S. 1979. október végi jegyzetét kebelmelegítő jóérzéssel olvasom, hazai-itthoni Tükröt tartok magam elé. Illetve régi lapom Fórum című melléklete 1978. júliusi számának mind az öt, színházról, színészeink alakításairól írt oldalát átfésülöm, a kollokvium tanulságairól szóló jegyzetet is beleértve. Hogy jobban megérthessem városom színházának és későbbi anyaországi turnéinak (lásd a kisvárdai sikereket) kedvező, bátorító visszhangjait. Czegő Zoltán oldalas interjúban írja: „Harminc évvel ezelőtti közönség megnövekedett igénye hívta életre, és a társulat azóta is betartotta a pallérozás, a szórakoztatás igényeit. Anyanyelvi műveltséget szolgált harminc év óta mindenütt az országban, ahova eljutott...” Az egyik megszólaltatott alany kívánsága az volt, hogy olyan legyen a színház, mint az élet. Vajon az immár Tamási Áron nevét viselő, azóta is hírnévöregbítő színházunktól ma is ezt óhajtanák az akkor megszólaltatott tizenéves diáklányok? Kötöm e jegyzetet mindenkori színész barátaim sikeres szerepléseihez, emlékeihez, akik rangot és tekintélyt szereztek az erdélyi, az egyetemes magyar színjátszásnak! És kötöm intézményünk vezető szerepét városunk megpezsdült kulturális művelődési életéhez, a célhoz és akaráshoz, hogy a Székelyföld kulturális fővárosa lehetünk. A megvalósítható álomhoz, hogy a közeljövőben mi lehessünk Európa kulturális fővárosa, a második erdélyi város Nagyszeben után. Hisz sohasem volt ily gazdag művelődési életünk bőségkosara, melyből kedvünkre válogathatunk! Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. szeptember 5.Ünneplő évad kezdődik SzatmáronMegalapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013/2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az évadot azonban nemcsak a kerek évforduló teszi különlegessé, hanem a napokban elkezdett költözés is. Mivel a színház épületén átfogó felújítási munkálatokba kezdtek, a társulat egy "szocreál" épületben, a szakszervezetek művelődési házában játszik majd a következő két évben. „Tudjuk, hogy a közönségünk nem szereti azt az épületet, de azt reméljük, hogy érzik a felelősséget a színházunk iránt, és továbbra is eljönnek az előadásainkra, hiszen a közönség éltet egy társulatot" – fejtette ki a szerdai évadnyitó sajtótájékoztatón Bessenyei István, a társulat művészeti igazgatója. Hozzátette: a költözés ugyan plusz terheket ró rájuk, de izgalmas lehetőség ugyanakkor, hisz az új helyzet még több munkára sarkallja őket: újabb és újabb élményekkel kell bombázniuk a közönséget ahhoz, hogy a nézőszámot megtartsák. Az évadterv kapcsán az igazgató elmondta: nagyon sokszínű a kínálat, sok darabot visznek színre, továbbá számos csere- illetve vendégelőadást láthat majd a szatmári közönség. Az évfordulót egyébkén 2013. október 4. és 6. között ünnepi műsorral köszöntik, amelyen a közönség megtekintheti az évad első produkciójának díszelőadását, amely Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációja Babarczy László rendezésében. A Rokonok mellett bérletben láthatják a nézők a Tasnádi testvérek által jegyzett Finitot. A Tasnádi István tollából származó színmű rendezője Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. Azok számára, akik idén is a társulattal töltenék az év utolsó napjait, az Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István szerzőhármas által írt Fekete Péter című zenés darabot kínálja a szatmári színház Bessenyei István, a társulat igazgatója rendezésében. Emellett a korábbi években megszokottakkal ellentétben több stúdióelőadást is láthat majd a közönség, amelyekből stúdióbérletet is hirdet a társulat. Mivel a több mint 120 éves színházépület felújítási munkálatai miatt ebben az évadban több helyszínen is lesznek előadások, fontos szerephez jutnak a stúdióprodukciók. Egy részük a nagyszínpadi előadásokhoz hasonlóan a szakszervezetek művelődési házában kerül bemutatásra, színpadi nézőtérrel. A megszokottól eltérően több produkciót készít ebben az évadban a társulat az Ács Alajos Stúdióban is. Az évad műsorkínálatában szerepel még a Kányádi Szilárd és Bessenyei Gedő István szerzőpáros által jegyzett Bűneink árán című produkció, amelyet Kányádi Szilárd rendez majd, és amely felolvasó-színházi keretek között kerül színre. A már említett, háromnapos 60 éves évforduló ünnepi műsorában szerepel még a budapesti Nemzeti Színház legfrissebb produkciója is, amely Tamási Áron Vitéz lélek című művének alapján készült előadás Vidnyánszky Attila színiigazgató rendezésében. Babos Krisztina Krónika (Kolozsvár) 2013. szeptember 27.Jubilál a Nemzetiségi Színházi KollokviumTizenhárom romániai kisebbségi kőszínház és három alternatív társulat vesz részt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szeptember 27. és október 6. között immár 10. alkalommal megszervezendő Nemzetiségi Színházi Kollokviumon. Erdély egyik legnagyobb múlttal rendelkező színházi fesztiválját először 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön szervezték meg, a gyergyószentmiklósi színház 2001-től ad otthont a kétévente sorra kerülő eseménynek. A hagyománytól eltérően az idei előadások nem versenyprogramban szerepelnek, a szervezők ezúttal inkább a fesztivál találkozó-jellegére fektetik a hangsúlyt. A Kollokvium célja, hogy párbeszédek tere legyen, szemléje azoknak a törekvéseknek, amelyekkel – színházi alkotóműhelyként – Románia kisebbségi teátrumai keresik útjukat közönségük, közösségeik felé. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei fesztiválra is magyar, német és jiddis nyelven játszó színházak kaptak meghívást, összesen 7 nagytermi, 5 stúdiótermi és 3 nagyszínpadi stúdióelőadás szerepel a programban. A programot pénteken 19 órától a szentgyörgyi társulat Bánk bán című előadása nyitja. Valamennyi intézmény az általa reprezentatívnak tartott előadást jelölte a Kollokviumra, a találkozón a házigazda intézmény mellett jelen lesz a bukaresti Állami Zsidó Színház, az Aradi Kamaraszínház, Csíki Játékszín, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a szebeni Radu Stanca Színház Német Tagozata, a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Temesvári Állami Német Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A kőszínházak mellett idén a szentgyörgyi M Studio, a kolozsvári Váróterem Projekt és az Erdélyi Vándorszínház is vendége a Kollokviumnak. Utóbbi társulat a fesztivál keretében a Gyergyói-medence falvaiban is bemutatkozik. A seregszemle egyik különlegessége, hogy Székely Csaba Bánya-trilógiájának két darabja egy napon szerepel a programban. A többszörösen díjazott Bányavirág legelső díját 2011-ben a Kollokviumon kapta, idén ismét megtekinthetik az érdeklődők a Bányavakság mellett. A délutáni szakmai programok keretében többek között bemutatásra kerül Zsigmond Andrea Mi kritika még? című kötete és az idén ősszel egyéves Játéktér színházi periodika és portál. A Kollokvium koncerteket is kínál, a fellépők között van a sepsiszentgyörgyi sZempöl, Luiza Zan & Jimmy Cserkész Bukarestből, a kolozsvári FUNKorporation, valamint újra hallható lesz Cári Tibor A színház zenéje című zenei projektje. A sepsiszentgyörgyi Malterego Zenei Alakulat filmvetítésekkel (Microcosmos, Wind migration, Home) összekötött koncerttel lépnek fel, de először érkezik Gyergyószentmiklósra Simon Márton magyarországi költő, aki a Polaroidok című kötetét olvassa fel a Gourmand Light zenéje kíséretében. Az előadásokra a jegyek ára egységesen 10 lejbe kerülnek, a 7 nagytermi előadásra szóló Kollokvium-bérlet ára 60 lej. A fesztivál kísérőrendezvényei ingyenesen látogathatók. Varga László Krónika (Kolozsvár) 2013. szeptember 28.Szatmári ünnep rokonokkal és vitéz lélekkelAlapításának 60. évfordulóját ünnepli a 2013–2014-es évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az ünnepi rendezvényekre október 4. és 6. között kerül sor, több mint 20 esztendő után ismét fellép a városban a budapesti Nemzeti Színház társulata is. Noha az erdélyi magyar nyelvű színjátszás kezdeteit joggal Kolozsvárhoz és Kótsy-Patkó Jánoshoz kötik, Szatmárnémeti is jelentős hagyományokkal rendelkezik e téren. 1790-ben már vándorkomédiások szórakoztatták Szatmár nagyérdemű közönségét. Igaz, egy csűrben léptek fel, de fél évszázad sem telt el, és kőszínházat építtetett a város elöljárósága. Nem volt ez akármilyen fegyvertény, hiszen Kolozsváron és Pesten kívül nem igazán létezett színházépület magyar nyelvterületen. Igazgatói között megtaláljuk Szigligeti Edét, sőt rövid és félresikerült vándorszínészi pályafutása alatt még Arany János is játszott benne. Szatmáron kezdte pályafutását a Nemzeti későbbi üdvöskéje, Petőfi Sándor jegyese, Prielle Kornélia, és Szigligetinek köszönhetően a teátrum repertoárjában egyre több magyar alkotás kapott helyet. 121 évvel ezelőtt készült el a színháznak jelenleg is otthont adó, a maga idején igencsak korszerűnek számító épület. 1892 január 14-én avatták fel, a díszelőadáson Kömley Gyula társulata lépett fel, s ők vették birtokba a színházat. Az új épület deszkáin az elkövetkező években a kor legnagyobbjai is megfordultak, mint Beregi Oszkár és Márkus Emília, de a Nemzeti Színház művészei többször is felléptek a szatmári színpadon, 1913-ban pedig Jászai Mari a Stuart Máriát játszotta itt. Az első világháborúban is folyamatosan működött a színház, a tragédia a második világégésben következett be: az épületet bombatalálat érte, a színház működésképtelenné vált. Az újraindulás az erdélyi magyar színjátszás egyik legérdekesebb fejezete: az 1953-ban végzett színésznövendékek – Harag György vezetésével – testületileg Nagybányára mentek színházat alapítani. Mivel az ottani körülmények igencsak mostohának bizonyultak, 1956-ban átköltöztek Szatmárra. Egy évre rá hivatalosan is megalakult a Szatmárnémeti Állami Magyar Színház, 1968-ban pedig létrejött a színház román tagozata is. A magyar és a román társulatok külön ünneplik az intézmény alapításának évfordulóját: a román tagozat az 1968-as dátumot, míg a magyar az 1953-as (még nagybányai) színházalapítást veszi alapul. Az idei, 60. évforduló megünneplésére október 4. és 6. között kerül sor. Az ünnepség nyitóeseményeként a Harag György Társulat a Rokonok című előadást október 4-én az Északi Színház Nagytermében mutatja be. Móricz Zsigmond örök-klasszikusát Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas rendező viszi színre a szatmári társulat színészeinek közreműködésével. A kerek évforduló alkalmából több mint két évtized után ismét Szatmáron lép fel a budapesti Nemzeti Színház. A Vitéz lélek című Tamási Áron-darabból készült, Vidnyánszky Attila által rendezett előadást október 5-én láthatja a nagyérdemű, az előadásban fellép többek között Reviczky Gábor, Mécs Károly, Trill Zsolt, Martinovics Dorina és Varga József. A rendezőasszisztensi feladatokat Herpai Rita látja el, az előadás dramaturgja Szász Zsolt, díszlettervező Olekszandr Bilozub, jelmeztervező Balla Ildikó, zeneszerző Könczei Árpád. A Vitéz lélek című színdarab a „komoly játék” műfaji megjelölést viseli magán, a színdarab alapvetően különbözik Tamási novellájától. Nemcsak azért, mert a főhőst átkeresztelte a szerző, hanem mert a színműben, amely már a második világháború idején született, az eredeti szamaras történet jelképisége már egészen más üzenetet hordoz. Míg a novellában az első világháborút megjárt frontharcos, Demeter Gábor alapélménye az, hogy lehetetlen visszatérnie oda, ahonnan elindult, Balla Péter története a visszatérés és az újrakezdés drámája. Annak az elbeszélése ez, hogy – Pilinszky szavaival élve – miként fogadja vissza „az ősi rend” a háború után hazatérőt. A maga korában Tamási ezzel a „programmal”, mely kardcsörtetés helyett arra buzdít, hogy „műveljük meg kertjeinket”, korántsem aratott osztatlan sikert. Alapállása akkor naivnak tűnt a kortársak szemében, de a történelem nagyon hamar bebizonyította, hogy a 20. század igazi katasztrófája a „kis világok” pusztulása, a hagyományos közösségek felszámolása lett, elég, ha csak a Ceausescu-féle falurombolásra gondolunk – olvasható a darabról a nemzeti színház hivatalos internetes oldalán. Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2013. október 9.Két és félezer látogatója volt az idei Nemzetiségi Színházi KollokviumnakMoşu Norbert László vehette át vasárnap a 10. Nemzetiségi Színházi Kollokvium zárógáláján a Bocsárdi Angi Gabriella Emlékdíjat. A kollokviumot szervező gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház fiatal színésze a Nyikolaj Koljada Murlin Murlo című művéből Barabás Árpád által színre vitt előadásban Mihail szerepét alakította. A díjat az „ősfigurások” alapították és minden évben a gyergyói társulat egyik kiemelkedő színésze kapja meg. A tíznapos színházi fesztivál idén is lehetőséget teremtett arra, hogy a romániai kisebbségi színházi élet sokszínűsége megmutatkozhasson – a meghívottak közül egyedül a Kolozsvári Állami Magyar Színház nem vett részt a találkozón. A kollokviumnak a kísérőrendezvényekkel együtt mintegy 2500 látogatója volt. A délelőtti szakmai beszélgetések kitértek a résztvevő társulatok munkakörülményeire, hétköznapi problémáira, sikeres előadásaira, darabválasztására, az egyes alkotók pályájára. Két Bánk bán-előadás is szerepelt a fesztivál műsorán: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bocsárdi László rendezésében a mindenkori hatalom természetrajzát mutatta meg a rövidített, nagyon pontosan értelmezett szövegű előadásban, míg a kolozsvári Váróterem Projekt független társulat egy osztályteremben játszotta el az egyórásra sűrített kötelező olvasmányt. Más klasszikusok is szerepeltek a programban: például Móricz Zsigmond Rokonok vagy Sólem Aléchem Vándorcsillagok című műve. Mindkettőből színpadi mű született a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, illetve a bukaresti Állami Zsidó Színház előadásában. Shakespeare Titus Andronicusa a Temesvári Állami Német Színház előadásában egyszerre idézte a kávéházi kabarék és a katonai diktatúrák hangulatát: naturalista elemek keveredtek könnyed színészi játékkal. Gavriil Pinte Petre Ispirescu-adaptációja, a nagyszebeni Radu Stanca Színház Német Tagozatának előadása az erdélyi multikulturalizmust mutatta meg: német nyelven mutattak be egy román népmesén alapuló művet többségében magyar közönségnek, a színpadon pedig román, magyar, szász, luxemburgi és osztrák színészek játszottak. Az előadás érdeme persze nem csupán ennyi: nagyon szépen megkomponált mozgás- és látványvilág, sok bábos elem, árnyszínház és a mesében is megjelenő archetípusok mai eszközökkel történő megjelenítése tette emlékezetes előadássá a szebeniek produkcióját. Nagy közönségsikernek örvendett Székely Csaba két darabja, a Bányavirág és a Bányavakság – mindkettő a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház koprodukciója és mindkettőt Sebestyén Aba jegyzi rendezőként. A sziporkázó színészi alakítások, az autentikus humor, a piedesztálra állított értékek esetlegessége, profanizálása és mindenekelőtt a nagyon jól ismert, hiteles figurák és mai falusi életképek miatt a kollokvium kiemelkedő előadásai voltak. Kisvárosi életképeket és figurákat állít középpontjába az a két kortárs orosz színdarab, amit Barabás Árpád rendezésében láthatott a gyergyószentmiklósi fesztiválközönség. A Murlin Murlo a Figura Stúdió Színház társulatának előadásában volt megtekinthető, A fekete tej című produkciót pedig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház mutatta be. A lepusztult környezet, a kiégett és hitevesztett emberek, a hétköznapokból is nagyon ismerős helyzetek közös pontjai a két előadásnak. A fesztivál utolsó előadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hajdu Szabolcs rendezte, improvizációra épülő produkciója volt vasárnap este. Krónika (Kolozsvár) 2013. október 9.Szatmár: az erdélyi színjátszás mítoszaKötő József kolozsvári színháztörténész volt a moderátora annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyet vasárnap, az Ács Alajos Játékszínben rendeztek, s amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. A szatmárnémeti magyar színtársulat megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi hétvége egyik érdekes eseménye volt az a kerekasztal-megbeszélés, amelyen a magyar színtársulat alapító tagjai, volt kollégák és a társulat mai tagjai vettek részt. Az Ács Alajos Játékszínben vasárnap délután tartott beszélgetésen a szatmárnémeti színház múltjáról és a szatmári színházkultúráról esett szó, belülről nézve. A beszélgetést moderáló Kötő József kolozsvári színháztörténész kihangsúlyozta, hogy lassan egy mítosz részei lesznek a Harag György Társulat alapító tagjai, közülük sokan már nem élnek. A szatmárnémeti színház maga is az erdélyi magyar színjátszás mítoszaként van jelen a köztudatban, hiszen megalakulásával indult el az erdélyi szellemi megújulás. A Harag György Társulat alapító tagjai voltak az elsők, akik magas szintű irodalmi és teatrológiai képzésben részesültek, így úttörő szerepet játszottak a színházi élet megújításában, abban, hogy a színház valóban a szellemi élet jó értelemben vett befolyásolója legyen. A szatmárnémeti színház a szellemi körforgás része lett, ahol egy alapvetően másoktól különböző szellemi műhely alakult ki. Harag György, a társulat rendezője azt vallotta, hogy a művészet mindig harcot jelent a korszerűség eléréséért. S amint az a beszélgetésen is elhangzott: a feltételek megvannak, hogy a szatmárnémeti színház továbbra is meghatározó szerepet játsszon az erdélyi magyar színjátszás formálásában. Múlt, jelen, jövő A kerekasztal-beszélgetésen terítékre kerültek az elmúlt hatvan év fontosabb eseményei. A másfél órás beszélgetés nagyobb részét az alapítás és a kezdés fényes korának körüljárása töltötte ki, hiszen ma is ebből kell erőt meríteni. Megszólalt: Elekes Emma, Soós Angéla (mint alapító tag), a későbbi korokból Boér Ferenc, András Gyula, Czintos József és Bessenyei István, az elmúlt huszonöt év gondjait Szabó Ágnes, Kulcsár Edit és Kereskényi Sándor foglalta össze. Bessenyei István a múlt és jelen kapcsolatait, Bessenyei Gedő István pedig a jövőbeli távlatokat vázolta fel. A beszélgetés legfőbb következtetése az volt, hogy a társulati különválás elkerülhetetlen, mert a jövő legfőbb záloga az önálló színházi struktúra kialakítása. Ennek keretében majd tisztább körvonalú lesz a közösségi színházi eszmény, és csak ennek a keretében működtethető az a műfaji sokszínűség, amelynek révén a Harag György Társulat megtarthatja elkötelezett és lelkes közönségét, valamint újra szert tehet a szakma legteljesebb elismerésére. Elhangzott a katarzis-központú színháznak a szükségessége is, valamint az, hogy egy valamirevaló színháznak — még ha vidéki is — szüksége van egy igazi menedzserre, egy-két saját rendezőre, akik megszabhatják a színház művészeti profilját. Elek György Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) 2013. október 12.Lezárult a nemzetiségi színházi kollokvium tizedik kiadásaVasárnap zárult a nemzetiségi színházi kollokvium jubileumi, tizedik kiadása. A tíznapos színházi eseménysorozatra, melynek 2001-től a Figura Stúdió Színház a házigazdája, hagyományosan magyar, német és jiddis nyelven játszó társulatok kapnak meghívást. A kollokvium Erdély egyik legnagyobb múlttal rendelkező multikulturális rendezvénye, az idei kiadás az esemény találkozójellegét hangsúlyozta, szakítva a rendezvény hagyományos versenyjellegével. A nemzetiségi színházi kollokvium céljává így az vált, hogy átfogó képet adjon a romániai kisebbségi színjátszás helyzetéről. A tíznapos fesztivál összesen húsz előadást foglalt magába. Ezekből hét nagytermi, öt stúdiótermi, három nagytermi stúdióelőadás szerepelt a műsorban a következő színházaktól: Állami Zsidó Színház (Bukarest), Aradi Kamaraszínház, Csíki Játékszín (Csíkszereda), Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár), Figura Stúdió Színház (Gyergyószentmiklós), M Studio (Sepsiszentgyörgy), a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Yorick Stúdió, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, nagyszebeni Radu Stanca Színház – Német Tagozat, Szigligeti Színház (Nagyvárad), Tamási Áron Színház (Sepsiszentgyörgy), Temesvári Állami Német Színház, Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely). Emellett három alkalommal mutatkozott be a Gyergyói- medencében (Gyergyóalfaluban, Gyergyószárhegyen, majd Gyergyószentmiklóson) az Erdélyi Vándorszínház társulata, amely először kapott meghívást a kollokviumra, és először játszhattak ezen a vidéken összesen mintegy 400 érdeklődő előtt. Mintegy száz diák ismerkedhetett meg a kolozsvári Váróterem projekt társulatával, amely a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum tantermében két alkalommal mutatta be a Bánk bán? Jelen! című előadást. A fesztivál színházi előadásainak, valamint a kísérőrendezvényeinek együttesen mintegy 2500 látogatója volt. A rendezvény főtámogatói voltak: Románia Kormánya – Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI), Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), Román Kulturális Minisztérium, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány. Népújság (Marosvásárhely) 2013. október 17.Bábszínházi vetélkedőt rendeztek SzatmárnémetibenAz idei színházi évadban ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata, amelynek tiszteletére 2013. október 25. és 27. között programsorozatot szerveznek. Az ünnepség előkészítéseképpen BábSzóTér címmel vetélkedőt szerveztek óvodás és kisiskolás csoportok számára. „Első alkalommal rendeztünk bábos vetélkedőt, amellyel a bábozás népszerűsítése a célunk a Szatmár megyei óvodás és kisiskolás gyermekek és nevelőik körében” – részletezte Bandura Emese, a bábtagozat megbízott vezetője. - A vetélkedő valamennyi résztvevője értékes könyvjutalomban részesült a Communitas Alapítvány és az RMDSZ jóvoltából, illetve apró meglepetéseket és a 10 éves ünnepség vendégelőadásaira szóló meghívókat vihetett haza. Az első alkalommal megrendezett BábSzóTér vetélkedőn a következő díjakat osztotta ki a háromtagú zsűri (Tamás Ágnes művészeti titkár, Doloczky Márta pedagógus és Bandura Tibor bbászínész): Legszebb díszlet Kölcsey Ferenc Napköziotthon és Óvoda, Szatmárnémeti Felkészítő: Makranczi Erika, Orosz Júlia Bábelőadás címe: Az aranyeke, népmese Bábfajta: fakanál Szereplők: Bozsó Bíborka, Dénes Máté, Krüzselyi Bálint, Riedl Kovács Csenge Legszebb előadásmód Dr. Vasile Lucaciu Iskola, Szatmárnémeti Felkészítő: Zab Tímea Bábelőadás címe: Hurrá, megjött a kiselefánt étvágya! Bábfajta: csuhébáb Szereplők: Ács Patrick, Kozsán Tiffany, Angyal Viktória, Pavlitska-Engi Daiana Legjobb ötlet (rendezés) Református Gimnázium, előkészítő osztály, Szatmárnémeti Felkészítő: Pándi Beáta Bábelőadás címe: Jékely Zoltán: A három pillangó Bábfajta: fakanál, pantomim Szereplők: Gödri Ágnes, Máthé Rebeka, Valkai Andrea, Kis Bálint Kreatív látvány 1-es számú Óvoda, Nagykároly Felkészítő: Márkus Katalin Bábelőadás címe: A három kismalac és a farkas Bábfajta: fakanál Szereplők: Bohonyi Maya, Dávid Fruzsina, Márkus Csongor, Krizbai Kincső, Soimos Hanna, Szécsi Anasztázia Legjobb bábelőadás Hám János Óvoda, Szatmárnémeti Felkészítő: Hársfalvi Veronika Bábelőadás címe: A kéményseprő és a pékinas Bábfajta: fakanál Szereplők: Cala Zselyke, Erdei Jázmin A legjobb bábos csapat Református Kinizsi Óvoda Szatmárnémeti Felkészítő: Csáki Hajnalka Bábelőadás címe: Nagyapó retke Bábfajta: kézbáb Szereplők: Szegedy Mátyás, Gábor Abigél, Galambos Dóra, Király Fruzsina, Képes Boglárka, Csató Barbara Maszol.ro 2013. október 26.Színházaink mennyiségi mutatóiA Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának volt a legtöbb nézője a tavalyi évadban az erdélyi magyar színházak közül. A társulat előadásait összesen 40 ezer néző tekintette meg. Lakosságarányosan a látogatottság szempontjából a csíkszeredai színház áll a legjobban. A művészi teljesítményük alapján Romániában és nemzetközi színtéren egyaránt a legnagyobb elismertségnek örvendő kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színház a rangsorban az ötödik és a hatodik helyet foglalja el. A Transindex hírportál és a Játéktér folyóirat által készített infografika szerint a 2012–2013-as évadban a szatmárnémeti és a marosvásárhelyi teátrumnak volt a legtöbb bemutatója, a partiumi 11 premiert jegyzett, a Maros-parti városban 9 új művet tekinthetett meg a közönség. A legnépesebb művészi személyzettel a kolozsvári színház dolgozik, itt a művészek száma eléri a 62-t. Az erdélyi magyar színházak sajtóirodáitól származó adatok szerint a 2012–2013-as évadban a szatmári társulat előadásait 40 ezer néző tekintette meg. A második leglátogatottabb színház a Csíki Játékszín volt, amelynek előadásait 39 ezren látták. A szatmárnémeti és a csíkszeredai színház lakosságarányosan is a legjobb eredményt érte el. A szatmári színháznak a 35 ezer magyar lakost számláló városban 114 százalékos mutatója volt, a csíkszeredainak ennél is jobb, 130 százalék, hiszen a székelyföldi városban 30 ezer magyar él. Harmadik helyen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata végzett 36 ezer nézővel, a negyedik helyet a nagyváradi Szigligeti Színház foglalja el 30 ezer nézővel. Továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház következik 26 ezer nézővel, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait 19 ezer néző tekintette meg. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkcióit 15 ezren látogatták, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházét pedig 14 ezer 500 néző. A sorrendben következik az Aradi Kamaraszínház (12 500), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (12 ezer), a kézdivásárhelyi Városi Színház (9 500), valamint a független teátrumként működő, a mozgásszínházat népszerűsítő sepsiszentgyörgyi M Stúdió (1 600 néző). Az előadások számát tekintve a 2011–2012-es és a 2012–2013-as évadban egyaránt a szatmári színház színészei léptek legtöbbször színpadra. A partiumi társulat tavaly 212 alkalommal játszott, a marosvásárhelyi színészek 193-szor léptek deszkára, a kolozsvári színháznak pedig 187 előadása volt. A kolozsvári társulat e mennyiségi mutató szerint az első három erdélyi színház között végzett. A meglehetősen nagy látogatottságnak örvendő Csíki Játékszínnek 154 előadása volt tavaly. A bemutatók számát tekintve a legtöbb színházban nőtt vagy stagnált az új előadások száma az előző évadhoz képest. Leglátványosabban a 2007-ben alapított Aradi Kamaraszínház növelte bemutatóinak számát: a tavalyelőtti kettő helyett tavaly már 6 új előadást vitt színre. Kolozsvár nem rontott a statisztikán, és tavaly is 7 bemutatót játszott a társulat, akárcsak az azelőtti évadban. A személyzet tekintetében első helyen a kolozsvári színház áll, amely 62 színészt, rendezőt, dramaturgot és egyéb alkotót foglalkoztat. A második helyen osztozik a székelyudvarhelyi és a temesvári színház, amelyek egyaránt 47–47 művészt foglalkoztatnak. A szatmári és a nagyváradi színháznak 43–43 művésze van. Szabadság (Kolozsvár) 2014. január 7.A színjátszás szellemi honvédelem – In memoriam Senkálszky EndreA sors eleve színi pályára szánta Senkálszky Endrét: abban a házban látta meg a napvilágot 1914. október 2-án, amelyben az első hivatásos erdélyi együttes indította 221 éves útjára az anyanyelvi színjátszást Kolozsváron, és megáldotta a drámai hős adottságaival, jellemábrázoló készséggel, zengő orgánummal, tragikai erővel. Pályája 1937-ben indult, történelmi viharok közepette: kisebbségi sorsban, önellátásra ítélve, majd államhatalmak változásának örömét és tragédiáját kellett megélnie. De jó iskola volt. Ártó Mihályként (Nyírő: Jézusfaragó ember), Török Ágostonként (Zilahy: Hazajáró lélek), Ádámként (Madách: Az ember tragédiája), Kreónként (Szophoklész: Antigoné) megtanulta a küldetés aranyszabályát: a színjátszás szellemi honvédelem. A nagy világégés után Bánk bán szerepében meditál sorskérdésekről, majd 1948-ban III. Richárdot formálja meg, pályája egyik legfontosabb állomásaként, szembeszállva a kor megkövetelte dogmatikus olvasatokkal. A szerep kulcsát Petőfi útmutatásaiból kiindulva lelte meg: „anakonda nézés, mely oda édesgeti a madarat a kígyó torkába". A dogmatizmus korszakában szerepeinek lélektani hitelességű felépítésével sikerült elkerülnie a sematizmus csapdáit, s erre oktatta tanítványait is a Színművészeti Főiskolán. Az erdélyi színjátszás megkerülhetetlen személyiségeként 1964-ben, fél évtizedre, kinevezik a kolozsvári színház igazgatójának. A színház ebben az időszakban a modernizációs kísérletek színterévé vált (Brecht-, Dürrenmatt-, Miller-, Tenessee Williams darabok bemutatásával), a kolozsvári együttes sajátos arculatot munkált ki. Korszakában színháztörténeti jelentőségű Az ember tragédiájának új és eredeti olvasatban bemutatott rendezése. Személyes nagy sikere Maximus alakítása Teleki–Illyés Kegyencében, amely hatalom és erkölcs, az elszabadult hatalomvágy kérdéskörét taglalta a totalitarizmus időszakában. Párhuzamosan az erdélyi magyar színjátszás megújulásával, a látványszínház térhódításával, stílusteremtő rendezők, Harag György, Tompa Gábor kísérletező partnerévé válik, s antologikus értékű előadásokban nyújt maradandót (Farel – Sütő: Csillag a máglyán; Kosztiljov – Gorkij: Éjjeli menedékhely; Hamlet atyjának szelleme, Színészkirály – Shakespeare: Hamlet; Öregapó – Kao Hszing-Csien: Buszmegálló; Nagypapa – Ionesco: Jacques avagy a behódolás; Priamus – Shakespeare: Troilus és Cressida). Pályája jelképévé válhat Firsz alakítása életének 88. évében Csehov Cseresznyéskertjében Vlad Mugur rendezésében. A rendezői olvasat szerint a mű „végjáték", az értékek pusztításáról szól a haszonelvűség jegyében. Alakítása tiltakozás volt az ellen, hogy ránk csak a villanyoltás várna. Lehet, hogy fatális tévedésben élünk, de mindig volt és lesz újrakezdés – üzente és üzeni Firsz. Díjak, kitüntetések: A Román Népköztársaság Érdemes művésze díj, Kemény János díj (EMKE), Életműdíj - Kisvárda, Szentgyörgyi István díj, Bánffy Miklós vándordíj, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat), a budapesti Játékszíni Társaság Életműdíja, UNITER-életműdíj, a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kulturális Érdemrendje, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díj, a Színházi Kritikusok Céhe életműdíja, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának díja. A 100. életévében elhunyt Senkálszky Endre, Európa legidősebb aktív színésze, szeretett színháza gazdag adattárának gyűjtője, amely dokumentáció nélkül a Kolozsvári Állami Magyar Színház utóbbi 75 éves történetének megírása szinte lehetetlen lenne. Mindezt a szó és a lélek fáklyájaként nyújtja át nekünk, stafétaként, hogy méltóképpen és méltósággal adhassuk át az utánunk jövőknek. Szomorú szívvel búcsúzik a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata. Az elhunytat a színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkedünk. A Kolozsvári Állami Magyar Színház megemlékezése Krónika (Kolozsvár), 2014. január 15.Sikeres évet zárt a Szigligeti SzínházNagyvárad- Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója adott exkluzív interjút az Erdély Online-nak. Beszélt az általa vezetett intézmény tavalyi megvalósításairól, és arra is kitért, milyen meglepetéseket tartogatnak a jubileumi évad hátralévő részében a nézőknek. – Szép dolog a művészet és a kultúra, de mint minden, pénzfüggő. Gazdasági szempontból milyen évet zárt a Szigligeti Színház? – Minden szempontból úgy érzem- és ezt az adatok is alátámasztják-, hogy gazdasági szempontból szép fejlődés jellemzi a tavalyi esztendőt, ami az általam vezetett intézmény működését illeti. Ami nagyon fontos: 2013-ben emelkedett a nézőszámunk, a 2012-ben regisztrált 61.600-hoz képest 69.150-re nőtt, ami 13 százalékos bővülést jelent. A fizető nézők száma is ugyanilyen arányban emelkedett. A bérletesek száma 2700-ról 3100-ra nőtt, az előadások száma pedig megközelítette a 350-et. Ezek körülbelül kétharmadát Váradon, illetve Bihar megyében, legalább húsz településen játszottuk, hiszen a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozunk. Nem csak olyan helységekbe mentünk el, ahol a magyarok többségben élnek, hanem a szórványt is kiszolgáltuk, amire külön büszkék vagyunk. Természetesen nem tudunk mindenhova eljutni a nagyobb produkciókkal, az ilyen helyekre inkább a báb- és kamara előadásokkal szállunk ki, de azért úgy érzem, teljesítettük a kötelességünket. Az előadások fennmaradó egyharmada külföldön, valamint az ország egyéb városaiban valósult meg. Elmondható, hogy a bevételünk 26 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adathoz képest, melyből a sajátunk 20,3 százalékot tett ki. Ezt én egy jelentős ugrásnak tartom, az 1.050.751 lej egy nagyon szép eredmény. Pályázati források – Honnan tettek szert forrásokra, a jegy- és bérleteladásokból származó összegeken kívül? – Nagyon hatékony és erőteljes a pályázati mechanizmusunk, nagyon sok helyre pályázunk. Rengeteg olyan projektünk és együttműködési megállapodásunk létezik, melyeket az illetékes szervek szívesen támogatnak. Nem elég egy pályázatot megírni, ennek hátterében nagyon lényegre törő tartalom kell álljon. Mivel mi ezt biztosítani tudjuk, illetve nagyon sokrétű az a tevékenység, amely a színház vonzáskörében, kiegészítő programként fut, ezért a pályázataink is sikeresek. Mindhárom társulatunknak megvan a saját pályázatírója, illetve a terve, melynek alapján pályázik. 2013-ban a Lilliput Társulat 40.000 lejhez, a Nagyvárad Táncegyüttes 60.200 lejhez, míg a Szigligeti Társulat több mint 162.000 lejhez jutott a pályázatoknak köszönhetően. A forrásaink borzasztóan sokrétűek, elkezdve a román kulturális minisztériumról és az RMDSZ Communitas Alapítványától, és folytatva a sort a megyei forrásokkal, vagy a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzeti Kulturális Alappal és a Bethlen Gábor Alappal. Ugyanakkor ezek keretében több szakkollégium is működik. Persze mindig van egy egyeztetés a pályázatírók közt, hiszen nem egészséges, ha nem tudunk egymás dolgairól. Emellett én magam tisztában vagyok minden pályázattal, koordinálom a megvalósításokat, és természetesen az elszámolásokat is. – Milyen szerep jut ebben a különféle együttműködéseknek? – A bevételi forrásaink egy részét az együttműködéseinknek is köszönhetjük, sok olyan partnerintézményünk van Magyarország területén, ahová elhívnak minket és úgymond megvásárolják az előadásainkat. Emellett olyan együttműködéseket is említhetek, amelyek bérlet- vagy előadáscsere révén valósulnak meg. Tavaly együttműködtünk ilyen szempontból a debreceni Csokonai Színházzal, a kecskeméti Katona József Színházzal, a budapesti József Attila Színházzal, a szatmárnémeti Harag György Társulattal, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházzal, valamint koprodukciót hoztunk létre a debreceni Vojtina Bábszínházzal. Utóbbival a Lilliput Társulat valósított meg egy közös előadást, melyben mindkét bábegyüttes művészei fellépnek, illetve a díszlet maga pályázati támogatással készült. Úgy vélem, a felsorolt együttműködéseknek is betudhatóan teljesítettünk olyan szépen tavaly. – A tavalyi év több fesztivál miatt is emlékezetes marad… – Kiemelkedőnek tartom az általunk alapított két fesztivált, nagyon büszke vagyok ezekre. Gondolok itt az erdélyi magyar hivatásos bábegyüttesek találkozójára, vagyis a Fux Fesztiválra és A Holnap után fesztiválra. Az előző években már tanúbizonyságot tettünk arról, hogy kellő erővel és tehetséggel rendelkezünk ahhoz, hogy minőségi fesztiválokat szervezzünk, illetve befogadói legyünk ezeknek. Véleményem szerint elég sikeres volt mindkét fesztiválunk. Várakozásokkal tekintünk az idei A Holnap után fesztivál elé, ugyanis ez jubileumi évadunk keretében fog zajlani, és ennek keretében fogjuk megünnepelni színházunk névadója születésének 200. évfordulóját is, március 8-án. Jubileumi évad És ha már elérkeztünk a jubileumi évadhoz, erről csak annyit szeretnék mondani, hogy kifejezetten nagy hangsúlyt fektetünk rá. Február 22-én Szigligeti farsangi bált is rendezünk, mely nyilvános lesz, ennek részleteire a közeljövőben visszatérünk. Igyekszünk minden hónapban valamivel megemlékezni Szigligeti Edéről, hiszen nagyon nehéz, hogy névadónk bár, de az ifjabb nemzedék kevesebbet tud róla. Az Iskola-program által próbáljuk a fiatalokat kicsit közelebb hozni ennek a kiváló színházi embernek a történetéhez, megismertetni velük az életét és munkásságát. Tudniuk kell azt, kiről nevezték el ezt a színházat. Ezért is a jubileumi évad keretében megalapítottuk a Szigligeti Tanoda Egyesületet, amely önmagában felvállalta egy színitanoda működtetését, melynek a megnyitóján többen is részt vettek, és ami már működik négy osztállyal, 38 diákkal. Aktív munka folyik tizenöt órán keresztül minden hétvégén. Szintén a jubileumi évad keretében készülünk egy stúdiótér kialakítására, illetve felavatására, ami itt a színháztól nem messze, a régi nyomda épületének földszinti részén kerül kialakításra. Ennek a stúdiónak is Szigligeti lesz a névadója, mert a sajátunk lesz, kizárólag a mi színházunk rendelkezésére fog állni, és alkalmas lesz próbákra és előadásokra egyaránt. Ez az ezer négyzetméternyi felület fogja majd azokat a hiányosságokat pótolni, amelyek a próbatereket illetően jelentkeznek, hiszen most is két előadásnak a bemutatója előtt az egyik próba a borsi kultúrházban zajlik, a másik pedig az állami egyetem egyik helyiségében. Nem beszélve arról, hogy a stúdiódarabjainkat a bábszínházban kell játszanunk, sajnos jelenleg ez a helyzet… Nagyon fontos tehát, hogy megvalósuljon ez a Szigligeti-stúdió, igyekszünk, hogy minél hamarabb. A korábban említett, látható fejlődés ugyanis valamilyen formában a fejlesztésekben is meg kell mutatkozzon. Sikerült egy digitális mixert beszereznünk, tizenkét új mikroportot teljes rendszerrel, egy utánfutót, illetve amire nagyon büszke vagyok, egy 3,5 tonnás saját kamiont vásároltunk, hiszen az előadásszámból kitűnik, hogy milyen sokszor kell díszletet szállítanunk, és eddig nagyon sok pénzt kellett költenünk erre. – Hogy működik az Iskola-program? – Ami szintén jól működik, és a nézők, illetve a bérletesek számának a növekedéséhez is nagy mértékben hozzájárult, az a diákokat foglalkoztató Iskola-program, mely már három elemet tartalmaz. Immáron a harmadik előadásra készülnek a diákok, melynek A Magyar Kultúra Napján, január 22-én lesz a bemutatója, természetesen a jubileumi évad keretében, Liliomfi-remix címmel. Az önkéntesi programunk egy olyan szintre jutott, hogy az önkénteseink, a Szöcskék már saját kézikönyvet is terveztek, és ki is adtak, amivel tulajdonképpen intézményesítették magukat, illetve mindenféle tartalommal töltötték meg a programot. Színitanoda A harmadik programunk pedig maga a színitanoda, melynek keretében olyan diákokkal foglalkozunk, akik egy kicsit tartalmasabban és bővebben szeretnének a színháztudománnyal foglalkozni. Ennek kapcsán büszkék vagyunk két együttműködési megállapodásunkra. Az egyik a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem táncművészeti szakával valósul meg. Egy végzős koreográfus osztály hallgatói közt pályázatot hirdettünk, és 2014 júniusában bemutatásra kerül egy táncjáték, amelyet megpályázott és elnyert egy végzős diák. Ehhez mi a Nagyvárad Táncegyüttest és a kellő infrastruktúrát biztosítjuk. Egy következő együttműködés szintén a Művészeti Egyetemmel közösen, valamint az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal valósul meg, országos drámaíró pályázatot hirdetünk három kategóriában. Az egyik a szívemhez legközelebb álló, első drámaírók pályázata, azoké, akiknek nyomtatásban még nem jelentek meg színművei. Ezt a pályázatot a Művészeti Egyetem rendezői szakos végzős hallgatói közt fogjuk meghirdetni, és a nyertes rendezi majd meg a készterméket, mely a Szigligeti-stúdióban kerül bemutatásra. – Mi a helyzet a nyári színházzal? – Tavaly hirdettünk egy olyan programot, hogy Szigligeti nyári esték, amelynek a keretében különböző eladásokkal kedveskedtünk a közönségnek. Ezek könnyebb hangvételű musical és operett slágereket tartalmaztak, magyarországi fellépőkkel. Próbálkoztunk a nyári színházban megtartani ezeket, de a helyi önkormányzat bár rendelkezésünkre bocsátotta a teret, megjegyezte, hogy az ott elvégzendő, és akkor éppen zajló munkálatok miatt nem vállalja a felelősséget azért, hogy gyakorlatilag a közönség szempontjából biztonságos a helyszín. Ezzel áthárították ránk a felelősséget, amit mi nem vállaltunk fel, és ezért a színház termében tartottuk meg ezeket az előadásokat. Feltételezem, hogy a várbeli munkálatok egyszer befejeződnek, és nagyon remélem, hogy egyszer mégis úgy dönt az önkormányzat, hogy kezelésbe adja szakavatott intézményeknek az ottani teret. Akkor lehet oda ugyanis hatékonyan egy elképzelést és egy egész nyári évadot tervezni, ha azzal az ember teljes mértékben rendelkezik vele. Ha mindig újra és újra ki kell bérelni a teret, abból csak problémák származhatnak, ráadásul azt műszaki szempontból is alkalmassá kell tenni az előadásokra, ami egy bizonyos stratégia kidolgozását igényli. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro, 2014. január 17.Önálló magyar és román színháza lesz SzatmárnémetinekHivatalosan is elkezdődött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar és román tagozatának önálló intézményesítését célzó jogi procedúra. A dokumentum, amelyben a két tagozat különálló jogi intézményként való bejegyzését kérik a színház dolgozói, már a fenntartó, vagyis Szatmárnémeti város polgármesterének asztalán van. A kérvényt az alkalmazottak elsöprő többsége ellátta kézjegyével, többek között Sorin Oros vezérigazgató, Bessenyei István művészeti igazgató, továbbá a két tagozaton dolgozók több mint 70 százaléka. Amennyiben az intézmény fenntartója is rábólint a kezdeményezésre, több mint 20 éves álom válhat valóra. A szétválásnak egyébként számos precedensértékű esete is van, a legközelebbi időben és térben is a nagyváradi Szigligeti Színház és a Mária Királyné Színház önállósulása volt. A Szatmárnémeti Északi Színház intézménye 45 éve két tagozattal működik. A Harag György Társulat és a színház román tagozata közös adminisztratív és gazdasági felsővezetéssel, de külön művészeti vezetéssel működik. A két társulat eltérő művészi koncepcióit, szakmai filozófiáit és műsorpolitikáját egy közös menedzsment igyekszik összefogni és koordinálni, ami egyre nehezebb feladatnak bizonyul a két tagozat eltérő struktúrája, hagyományai, közönsége és műsorpolitikája tükrében. Az elmúlt 45 év eleinte biztos védőhálót és erős infrastruktúrát biztosított ahhoz, hogy mindkét társulat fejlődni tudjon – hangsúlyozzák a kezdeményezés szakmai indoklásában az intézmény vezetői. Annak idején tehát logikus lépésnek tűnhetett a Szatmári Állami Magyar Színház intézményi bázisára alapozni az új, román társulatot, mint ahogy korábban, Nagybányán Harag György is a már létező, román társulattal működő Nagybányai Állami Színház keretében hozta létre a Harag György Társulatot. Idővel azonban a megerősödött társulatok is kinövik a bölcsőt, és megérnek az önállósulásra. A rendszerváltozás után, ahogy a két társulat egyre inkább kifejlődött és megerősödött, egyre hangsúlyosabbá vált a két tagozat külön intézményesítésének gondolata is. Ma, 2014-ben a fenti gondolat egyre sürgetőbb igényként jelentkezik, amit az is jelez, hogy két, egymást követő megbízott vezérigazgató menedzseri tervében is szerepelt: Stier Péter és Sorin Oros pályázata, egymástól függetlenül világított rá arra az egyszerű tényre, hogy a két társulat további fejlődése számára csak a különválás és a felelős, hosszú távú tervezés jelenthet megoldást. Utóbbi megvalósítása csak különálló, profi menedzsment segítségével lehetséges. A két menedzseri tervet egyébiránt a fenntartó és a pályázatot lebonyolító intézmény, azaz a polgármesteri hivatal szakértői bizottságai a legmagasabb pontszámokkal minősítették a leadott pályázatok közül. Ma Romániában az Északi Színház az utolsó önkormányzati fenntartású színház, amely még mindig két tagozattal működik. Az idő azonban itt is bebizonyította, hogy ami kezdetben áldás, az egy fejlettségi szinten túl hátráltató tényezővé válik. Jelen pillanatban az Északi Színház Harag György Társulata már különálló intézménnyé vált magyar színházakkal áll versenyben a kulturális piacon, a román társulatnak pedig szintén saját, erős intézményi háttérrel és menedzsmenttel rendelkező román színházakkal kell felvennie a versenyt. A román és kisebbségi színtársulatokat ma már minden hazai helyi és megyei önkormányzat különálló intézményként működteti, vagy – ahol erre lehetőség volt – már eredetileg is külön intézményként hozták őket létre. A különálló intézményi keretek között történő működtetés nemcsak rövid- és középtávon, de hosszabb távon is egyaránt előnyös a társulatok, a nézők és a fenntartó számára is, amennyiben felelős és előrelátó menedzseri tervezést implikál, megkönnyíti az egyeztetést, egyenrangú partnerekként kezeli a társulatokat és a fenntartó számára is átláthatóbbá teszi azok gazdálkodását, illetve menedzsment- és marketingstratégiáit. A kezdeményezők érvelésükben hangsúlyozzák, hogy egy ilyen jelentőségű lépés nemcsak a magyar, de a román közösség számára is mérföldkő lehet, hiszen ezáltal nem pusztán a Harag György Társulat nyerné vissza egykori önállóságát, de egyszersmind – a város történelmében először – önálló román színház is létrejönne Szatmárnémetiben. Szimbolikus értékén és történelmi jelentőségén túl azonban az önállósításnak mindenekelőtt gyakorlati, szakmai hozadéka volna. Ebben a tekintetben ezt a törekvést semmiképp sem lehet pusztán etnikai indíttatásúként kezelni, hiszen komoly szakmai érvek szólnak mellette, amelyek mindkét tagozat jövőjét érintik. maszol/szatmar.ro, 2014. január 18.Új művészeti igazgató vezeti a Harag György TársulatotEgészségügyi okok miatt nem vállalja a jövőben a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatását Bessenyei István színész. Bessenyei 2012. július 1-től vette át a társulat igazgatását az akkor Marosvásárhelyre szerződött Keresztes Attilától. „Mindig is nagyon szerettem és most is szeretek ezzel a társulattal dolgozni, éppen ezért a jövőben sokkal inkább a színészi munkára, és ha lehetőségem adódik rá, a rendezésre koncentrálnék. Úgy érzem, már nem az én koromnak és egészségi állapotomnak való a színházigazgatás, az egyre szövevényesebbé váló adminisztráció és ügyintézés. A jövőben meghagyom a fiatalabbaknak ezeket a feladatokat, de természetesen bármikor kész vagyok tanácsaimmal, tapasztalataimmal segíteni az engem követő generációt. Azt hiszem, még hasznos évek állnak előttem színészként, alkotóként, és talán a tanácsaimra is szükség lehet. Most tehát kifújom magam, kihagyok egy, esetleg egy-két próbafolyamatot is talán, de addig is segítek, ahol tudok. Nem félek különösebben a jövőtől, mert elfogultság nélkül mondhatom, szerintem a legjobb kezekbe kerül a társulat” – fogalmazott a leköszönő művészeti igazgató. Bessenyei Istvántól a társulat irányítását fia, Bessenyei Gedő István veszi át, aki korábban PR-vezetőként, művészeti tanácsosként és dramaturgként tevékenykedett a szatmárnémeti színházban, és aki jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktorandusza. „Fontosnak tartom az elődeim által elkezdett színházpolitika erényeinek megőrzését, és nem kívánok szakítani a társulat legfontosabb hagyományaival sem. Személy szerint és igazgatóként is előnyben részesítem a művészszínházi törekvéseket, a színházról, mint művészetről, nem pedig mint szórakoztatóiparról való gondolkodást, ugyanakkor a közönséggel is megfelelő párbeszédet szeretnék kialakítani, megtalálni a jó egyensúlyt a nézők igényeinek kielégítése és az ízlésformálás feladata, kötelessége között. A mérleget úgy lehet egyensúlyban tartani, hogy miközben a társulat művészeivel, illetve a meghívott, szakmailag elismert alkotókkal korszerű, élő színházi műhelyt építünk, nem feledkezünk meg a hagyományos, közönségbarát programokról sem. Utóbbiak tekintetében van néhány fontos, rögzült momentum egy évadban, mint például a szilveszter, vagy az évadzáró gála, amiket nem lehet és nem is kell megkerülni” – véli a frissen kinevezett művészeti igazgató, aki továbbra is számít az édesapja által visszahívott örökös tagok munkájára, ugyanakkor folytatni kívánja a társulat fiatalítását is. „Ahogy azt a társulatnak is elmondtam, számos fontos vívmányt meg szeretnék őrizni az elődeim eredményeiből. Sokszor nagyon káros tud lenni, ha egy-egy új vezető mindent kidob az ablakon, amit nem ő talált ki, ilyenkor könnyen megtörténhet, hogy a fürdővízzel kiöntik a gyermeket is. Nekem szerencsém volt két, egymást követő elődöm munkáját figyelemmel követni az elmúlt évadok során, és azt hiszem, látni vélem azokat az eredményeket, amikre építeni lehet a jövőben, mint ahogy persze azokat a hibákat is, amiket el szeretnék kerülni. Fiatal koromnál fogva főként az elődeim munkájából indulhatok ki, és mindkettejüktől sokat tanulhattam. Keresztes Attilától egyfajta művészszínházi felfogást, és azt a hitet, hogy színházba nem csupán szórakozni, de gondolkodni, vagy avíttabb kifejezéssel élve „művelődni” is jár az ember. Édesapámtól pedig a nyitás politikáját, ha úgy tetszik: a közönséggel való aktívabb párbeszéd igényét, a kollégákra való fokozottabb odafigyelést, a fiatalítás fontosságát és az örökös tagok megbecsülését. Mindezeket az eredményeket megtartva és továbbgondolva fogom a magam vezetői elképzeléseit megvalósítani” – fogalmazott az új társulatigazgató, hozzátéve, hogy az elsődleges feladatnak természetesen a már futó évad zavartalan lebonyolítását tekinti. Bessenyei Gedő István, mint mondta, kötelességének tartja továbbá az önálló szatmári magyar színház megalakulásának elősegítését, és minden tudásával és erejével elő kívánja mozdítani az Északi Színház két társulatának önállósulását, különálló jogi személyként működő intézményekké alakulását. „Régi álom válna valóra az önálló Harag György Színház létrehozása által, és én valóban abban bízom, hogy most végre elérkezett az idő, hogy erről ne csak beszélni és álmodozni tudjunk, hanem konkrét lépéseket is tegyünk érte. Keveset beszélünk erről, de ki kell mondanunk, hogy már eddig is túl sok értékes intézményvezető és színházi alkotó ment el innen azért, mert rádöbbent, hogy ebben a helyzetben a hosszú távú fejlődés meglehetősen behatárolttá vált, kvázi plafonálódott a társulat: ez a struktúra ennél többet már nem tud nyújtani. Én szatmári lévén, nem mentem el, és nem is szándékozom egyhamar, inkább itthon szeretnék tenni azért, hogy a dolgok jó irányba mozduljanak el. Ha eddig nem tettem, ezután sem fogom egykönnyen feladni azt a meggyőződésemet, hogy itt, Szatmáron igenis lehet értékes színházi műhelyt teremteni, hosszú távon is. Tény, de talán nem is baj, hogy ma már jónéhány illúzióval szegényebb vagyok, mint pályakezdésem idején. Nehéz pillanatoknak voltam tanúja az elmúlt néhány évadban, amikből ugyanakkor tanultam is. Ez végülis jó, mert ennek köszönhetően mostmár nem egy lánglelkű nagykamasz veszi át a társulat vezetését a személyemben. A realitásokból indulok ki, de biztos vagyok benne, hogy az áldatlan állapotokat és körülményeket is meg lehet és kell haladni. Azt hiszem, ha az illúzióimból veszítettem is, az elszántságom szerencsére nem kopott. Ha valamit elhatározok, azt végig szoktam vinni, és ez esetben szerencsére nem is egyedül kell ezt megtennem: a társulat egyöntetűen támogatja ezt a kezdeményezést, ahogy igazgatótársam, Stier Péter is, akinek komoly és elszánt aknamunkája van abban, hogy ma erről egyáltalán szó lehet, méghozzá reális esélyek mellett. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy ma már a politikai közélet szereplői közül is többen felismerték a célkitűzés fontosságát, és vannak, akik feladatuknak tekintik, hogy előmozdítsák ezt az ügyet. Azt hiszem, egy város életében kevés ilyen lehetőség adatik, és ezt minden közéleti szereplőnek és minden felelős értelmiséginek fel kell ismernie. Egyszerű példával élve mondjuk az útburkolás vagy a közszállítás is fontos dolog, egy város életében adott esetben nélkülözhetetlen lehet. De egy színház, sőt, mindjárt két színház megalapítása valóban történelmi tett, amire méltán emlékezhet meg a színház- és helytörténet. Meggyőződésem, hogy ezzel a lépéssel mindenki csak nyerhet, hiszen az önrendelkezés és a felelős, hosszú távú tervezés előmozdítja a fejlődést. Erre a legjobb példa a nagyváradi színház esete, ahol mindkét új intézmény megerősödött az önállósulást követően” – érvelt a kezdeményezés mellett az új igazgató. Bessenyei Gedő István január 16-i hatállyal vette át a társulat igazgatását. Leköszönő elődje a művészeti tanács tagjaként és a társulatot támogató Proscenium Alapítvány elnökeként segíti tovább a Harag György Társulat munkáját. maszol.ro, (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||