|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 265 találat | lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-265 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jakab István 2016. október 6.Nem folytatja a politizálást a „kigolyózott” Jakab IstvánNégy nappal a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) döntése után sem értesítette senki Jakab Istvánt arról, hogy az RMDSZ miért törölte a Maros megyei szenátusi jelöltlista második helyéről – számol be Szucher Ervin a kronika.ro. A Bukarestben élő szakpolitikus még csak nem is gyanítja, miért kapta az övön aluli ütést. Kovács Péter, a szövetség főtitkára szerint a SZÁT-nak sok dolga volt, de hamarosan Jakab is megtudhatja, mit tartalmaz a testület – egyébként megfellebbezhetetlen – döntése. Előre leosztott kártyák? Jakab István a leginkább azt nehezményezi, hogy a pénteki döntés óta senki nem kereste meg, és nem magyarázta meg neki, miért ejtették a listáról. A megrökönyödése annál is nagyobb, mivel ennek semmiféle előjele nem volt. „Idén többször is elbeszélgettem Kelemen Hunorral, előbb februárban, majd márciusban, aztán a helyhatósági választások után, legvégül pedig a nyáron. Soha nem mondta, hogy ne jöjjek haza Brüsszelből, és ne gondolkodjak a parlamenti politizálásban. A szeptember 19-ei megmérettetés előtt viszont már több befolyásos Maros megyei politikus is üzent, hogy nem szívesen látnának a törvényhozásban. De ezek az üzenetek is másod-harmadkézből jutottak el hozzám” – mondta el lapunknak Jakab. Kérdésünkre, hogy kinek állhatott útjában, neveket nem említett, csupán annyit mondott, hogy már augusztusban észlelte, hogy a kártyák előre le vannak osztva Novák Zoltánnak és Kozma Mónikának. Ilyen kontextusban rá és a megyei szervezet elnökére, Brassai Zsomborra a másik két jelölt magas rangú pártfogói valósággal ellenségként tekintettek, fogalmazott Jakab. Brassainak nem sikerült felrúgnia a papírformát, a négyük versenyében az utolsó lett, Jakab azonban sokak meglepetésére egy szavazattal megelőzte a favoritként induló Kozma Mónikát, és Novák után a második helyen végzett. „Nem az a bajom, hogy nem voltam bizonyos körök kegyeltjei között, az a gond, hogy nem így kellett volna eljárniuk. Ha már vállalhatatlan vagyok, ahogy a sajtóban is megjelent, előre is szólhattak volna. Mert a mondvacsinált magyarázatok viccesek” – nehezményezte a szakpolitikus. A történtek ellenére Jakab István nem kívánja megfellebbezni a SZÁT döntését, hiszen már rég kifutott a 48 órás határidőből. „És egyáltalán kinek címezzem a fellebbezésemet? A kocka el van vetve, és nem péntek óta” – jelentette ki. Az elmúlt napokban felhívta az RMDSZ-t, és több személynél is próbált érdeklődni kiiktatása valós okairól; azonban minden illetékes visszakozott, és nem volt hajlandó elárulni semmit. Kelemen Hunort is megpróbálta elérni, de a szövetségi elnöknek nem volt ideje magyarázattal szolgálni. Jakab megítélésében a szeptember 19-ei szavazást követően Kelemen meg akarta mutatni, hogy a mendemondák ellenére a hatalma Maros megyére is kiterjed. Nem szeretne Brüsszelben élni Az állítólagos vállalhatatlanságáról a Környezetvédelmi Alap államtitkári rangú vezetője kifejtette: valóban van befagyasztott állása Brüsszelben az Európai Bizottságnál, amit versenyvizsgával foglalt el négyéves próbaidővel. A posztját tíz évre fagyasztották be, így bármikor visszatérhetne a belga fővárosba, de a következő éveit nem Nyugat-Európában képzelte el. „Talán az a baj, hogy szakpolitikus vagyok és nem megélhetési politikus, aki ha kiesik a parlamentből, nincs hova visszamennie?” – tette fel a költői kérdést. A történtek dacára Jakab István nem fontolgatja kilépését az RMDSZ-ből, de tisztában van azzal, hogy a szövetség vezetése többé nem számít a munkájára. Egyébként az övön alulinak ítélt ütés után maga sem kíván az erdélyi magyar politika részese lenni. Mint mondta, miután a Cioloş-kormány leköszönése után lejár a Környezetvédelmi Alap élén betöltött igazgatói mandátuma, visszaköltözik Kolozsvárra vagy szülővárosába, Marosvásárhelyre. Lapunk érdeklődésére, hogy a SZÁT miért nem közölte Jakab Istvánnal a személyével kapcsolatos döntést, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt mondta, hogy a testület nagyon sok döntést hozott, és még nem volt ideje kiközölni azokat. „Jakab István is hamarosan meg fogja kapni” – szögezte le Kovács. A pénteki határozat kötelező érvényű és megfellebbezhetetlen, tette hozzá. Jakab helyét egyébként mégsem a rangsor harmadik helyezettje, Kozma Mónika kapta, hanem a képviselői lista harmadik helyezettjének, Császár Károlynak ajánlották fel – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. október 6.Kegyeltek és kitagadottakFelállította bábuit az RMDSZ a parlamenti választások sakktábláján. Amint az várható volt, a polgári gyalogok besorozása nem ment zökkenőmentesen, de a szövetség felső vezetése végül minden olyan figurának megtalálta a helyét a jelöltlistán, akit oda szánt. A megméretkezők névsorának véglegesítése során egymásnak feszültek a belső erők, a személyes, helyi és országos érdekek; regionálisan is megmutatkoztak a súlycsoportbeli különbségek, illetve a tagok, szervezetek lojalitását is alaposan próbára tették. Az RMDSZ ez esetben is politikai pártként viselkedett, a vétójoggal rendelkező Szövetségi Állandó Tanács múlt hétvégi döntéseit pedig csak az nem nyelte le, aki eddig más illúziókat kergetett. Hiszen egyértelmű volt: az MPP felnyalábolt fenyőágainak tüskéi valakit úgyis megszúrnak. Az udvarhelyszéki RMDSZ volt olyan erős, hogy elutasítsa a felső vezetés decemberi ajándékát, a marosszéki tulipánnak viszont már nem volt más választása: be kell fogadnia porzói közé Biró Zsoltot, a polgári párt elnökét. A cserebere-akciók, az itt a piros, hol a piros játék során egy olyan szakember is kirostálódott, aki a helyi választmány eredeti rangsorolásán a Maros megyei szenátorjelölt-lista második helyére került. Jakab István gazdag romániai és brüsszeli vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy tudását a parlamentben kamatoztatná, ám a párt felső vezetése nemhogy elvette tőle az amúgy sikert nem garantáló helyet, de se szó, se beszéd, a listáról is törölte a megélhetési politikusnak messze nem nevezhető közgazdászt. Természetesen, mint minden felső vezetésnek, a SZÁT-nak is joga van felülírni a helyi döntéseket, ha a helyzet felülnézetből úgy kívánja. Nem is azzal van a legnagyobb baj, hogy a decentralizáció mellett vehemensen kardoskodó vezetők saját házuk táján esetenként semmibe veszik az alsóbb szintű határozatokat. A politikából kiábránduló Jakab esetében az a visszataszító, ahogyan bántak vele, illetve a megyei szervezettel: előzetes egyeztetés, figyelmeztetés nélkül „kilőtték” a jelöltet – aki utólag sem kapott magyarázatot –, és kész tények elé állították a marosszéki választmányt is (akárcsak a bukarestit, amely továbbra is tiltakozik befutó helyre rangsorolt képviselőjelöltjük lecserélése miatt). A közösségi kommunikációs alapszabályokra fittyet hányó, ridegen kirekesztő eljárás arra világít rá, mi zajlik a Bukarestben jól megedződött magyar pártban az érdekvédelmi külcsín mögött. Lehet, nem mondtunk újat – csupán arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a kiskirályok, kegyeltek és kitagadottak világának térnyerése nagyon rossz dolog. Páva Adorján Krónika (Kolozsvár) 2017. február 11.Dani Péter (1936–2017)„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az ÚR, az igaz bíró ama napon, de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2Tim 4, 7–8) Dani Péter (1936–2017) Barcaújfaluban született 1936. november 15-én. Evangélikus teológiai magiszterjelölt volt Kolozsváron. Neve már egy, az evangélikus teológusokról 1957. május 24-én kelt besúgói jelentésben szerepelt. 1958-ban lelkésszé szentelték és szintén ez év december 15-én, doktoranduszként tartóztatták le, az államrend elleni tevékenység vádjával. Egy későbbi besúgói jelentés szerint szerepe volt a kar egyes tanárai ellen írott beadvány szerkesztésében. Tizenöt év börtönbüntetésre ítélték, amelyből hat évet töltött le, többek között a Brăilai Nagyszigeten. Szabadulása után Nagyszentmiklóson, Székelyzsomboron, majd Aradon (1976–1982 között) szolgált lelkészként. Innen a hatóság toloncoltatta ki, mivel nem akart az akkori hatalomnak behódolni. Ekkor települt ki Németországba. Eschwegenben dolgozott főlelkészként nyugdíjazásáig, 1996-ig. Börtön-, és a későbbi, aradi meghurcoltatásairól szóló élményeit, atrocitásait 2006-ban jelenttette meg Budapesten Ez volt..., így volt Börtönországban címmel. Ugyanebben az évben Paulskircheben Sólyom László akkori magyar köztársasági elnök a Szabadság hőse emlékéremmel tűntette ki. 2017. február 7-én 80 éves korában hazaköltözött mennyei Urához. A vasárnap délelőtt 10 órától tartandó istentiszteletünkön megemlékezünk Dani Péter lelkésztestvérünkről az aradi evangélikus gyülekezetben. Jakab István lelkész Dani Péter: Ez volt..., így volt Börtönországban Egy evangélikus lelkipásztor élete a román diktatúrában /Püski, Budapest, 2006/ Nyugati Jelen (Arad) 2017. március 16.Könyv és gyertyaEste a Kultúrpalota nagytermében folytatódott a március 15-i ünnepi rendezvénysorozat, amelyen átadták az idei Könyv és gyertya díjakat. A díjat olyan személyek kapják, akik „kiemelkedő munkát végeztek a magyar közösségért, szorgalmazták az itthon maradást, és szakmai felkészültségükkel segítették a közösség előremenetelét”. A díjátadón Péter Ferenc, az RMDSZ megyei elnöke kijelentette: ma is küzdeni kell az 1848-as, de az 1989-es célok eléréséért is, és ahogyan bő másfél évszázada, úgy erre ma is csak a bátrak képesek. Ahol összefogás helyett a széthúzás az úr, ott nincs erős közösség, ott nehéz eredményeket elérni. Kívánom, hogy mindennapi küzdelmeink során legyünk ugyanolyan bátrak, mint elődeink, és maradjon meg a hitünk közösségünk erejében. Könyv és gyertya díjban részesült: Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Dénes József szászrégeni nyugalmazott történelemtanár, Horváth Elek prímás – Gernyeszeg, Jakab István lelkész – Mezőcsávás, Karácsony Erdei Etel ügyvéd – Marosvásárhely, dr. Kelemen Atilla volt parlamenti képviselő – Mezőbánd, Komán János tanár – Radnót, László János tanár – Nyárádszereda, Magyari Károly – Marosvásárhely, Szekeres Adél pedagógus – Marosludas, Székely Ella pedagógus – Erdőszentgyörgy, Turbák Zoltán, Backamadaras község volt polgármestere – Ákosfalva, Veress László nyugalmazott gyógyszerész – Segesvár. Jékely Zoltán Az én hazám című versét Ritziu Ilka Krisztina szavalta, fellépett a Tiberius kvartett, valamint Herczku Ágnes és a Banda. MÓZES EDITH Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 3.Az EMGE Szövetség teljes jogú tagja lett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető FórumánakMárcius 30-án Balatonfüreden tartotta újabb ülését a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF), melyen egyhangú szavazással döntés született az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGE Szövetség) tagfelvételi kérelmének elfogadásáról. A KEF 2013 nyarán alakult a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az elszakított területek magyar gazda-érdekvédelmi szervezeteinek, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ), a Földművelésügyi Minisztérium és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács részvételével. Az egyeztető fórum célja a Kárpát-medence gazdaszervezeteinek összefogása, a határokon túl gazdálkodók igényeinek és javaslatainak képviselete és továbbítása a hazai, magyarországi intézmények felé. Az EMGE Szövetség szintén 2013-ban kezdte működését, és a tavalyi év óta szövetségi formában 21 kistérségi és megyei gazdaszervezetet tömörít, Háromszéktől Szatmárig, Erdély és a Partium közel teljes területét lefedve. A tagfelvételi kérelem elfogadásával tehát egy több mint háromesztendős folyamatot zárt sikerrel az EMGE Szövetség, így Kárpátalja, Délvidék, Horvátország, Muravidék és Felvidék gazdaegyesületei mellett újabb szervezet erősíti az erdélyi és partiumi gazdák anyaországi érdekérvényesítését. Az ülésen az EMGE Szövetséget Csomortányi István alelnök és Ványi Attila, az Érmelléki Gazdák Egyesületének elnöke képviselték. A KEF ülését Győrffy Balázs NAK-elnök nyitotta meg, majd Jakab István MAGOSZ-elnök és dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős főosztályvezetője köszöntötték a jelenlévőket. Köszöntőjükben mindketten a magyar gazdák együttműködésének és önszerveződésének fontosságát hangsúlyozták. Györffy Balázs kamarai elnök elmondta, hogy terveik szerint ez év májusától lehetőség nyílik arra, hogy a határon túli magyar gazdák is pártoló tagsággal rendelkezhessenek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), és a tagsággal járó előnyök határokon túl biztosítható részét is élvezhessék. Szintén felszólalt dr. Korinek László professzor, a Magyarok Kenyere karitatív búzagyűjtő program kezdeményezője, mely program a tavalyi esztendőben már teljes egészében a NAK szervezésében folyt le. Mint elmondta, 2016-ban mint-egy 550 tonna búza gyűlt, és az abból készült lisztet árvaházak részére osztották ki. Erdélyben az EMGE Szövetség szervezetei is kivették részüket a gyűjtésből, hiszen az RMGE-Maros szervezete, az Érmelléki Gazdák Egyesülete, az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete, de a szatmári, szilágysági és máramarosi tagszervezetek is bekapcsolódtak a jótékonysági kezdeményezésbe. A KEF zárórészében a kamara szakemberei a 2020 után várható uniós támogatási rendszerről tájékoztatták a jelenlévőket. A brit kilépés és a fokozódó migránsválság miatt valószínűleg csökkenni fog a támogatások mértéke, továbbá a támogatott tevékenységek köre sem marad a jelenlegi – hangozott el. Minden bizonnyal növekedni fog a mezőgazdasági jövedelmek átláthatóságának növelését célzó szabályozás mértéke, a környezetvédelemre és környezeti fenntarthatóságra szánt támogatások aránya (pl. a zöldítési támogatások), illetve a vissza nem térítendő támogatások helyét inkább a kamattámogatott kölcsönök vehetik át. A KEF ülését követő napon a jelenlévők a MAGOSZ országos közgyűlésén is részt vettek. A gödöllői Szent István Egyetemen ülésező közgyűlés döntött az alapszabályzata módosításáról, majd elsöprő többséggel szavazta meg a szervezet alelnökeit és tagozatvezetőit, az elnöki tisztségről ezúttal nem kellett dönteniük. Új elnök az EMGE Szövetség élén Április 1-jén Kolozsváron került sor az EMGE Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésére, melynek összehívására Jakab Ernő elnök lemondása miatt volt szükség. A közgyűlés elfogadta a Tiboldi László alelnök által előterjesztett, a szövetség 2016. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint az Orbán Csaba ügyvezető által bemutatott tevékenységi beszámolót. Szintén döntés született a 2017-es évre fizetendő tagsági díjak értékéről. A tisztújítás rendjén a közgyűlés Csomortányi István Partiumért felelős alelnököt választotta a szövetség elnökévé. Székfoglaló beszédében a szövetség új elnöke az erdélyi termelési és értékesítési szövetkezet megalapítását nevezte meg elsőrendű feladatnak, továbbá a szövetség gazdasági jellegű tevékenységeinek fokozását. Ugyanakkor a budapesti érdekérvényesítés mellett a bukaresti jelenlét fontosságát is hangsúlyozta, hiszen a gazdák számára elérhető források többsége onnan hívható le. Az EMGE Szövetségnek a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórmába történő felvételét a jelenlévők fontos eredményként és az elkezdett munka folytatására történő biztatásként értékelték. Az EMGE Szövetség sajtóirodája; Népújság (Marosvásárhely) 2017. április 6.Magyar állami kitüntetéseket adtak át CsíkszeredábanMárcius 15-e alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át szerdán délután Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán. Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Fülöp József Zoltán Jászai Mari-díjas színművész, a csíkszeredai Csíki Játékszín alapító tagja. Fülöp József Zoltán 1954-ben született Marosvásárhelyen. Középiskolai tanulmányai után ugyanott, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanult tovább színész szakon. 1999-ben követte Parászka Miklós rendezőt Csíkszeredába, a Csíki Játékszín alapító tagja és művésze. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült Jakab István, a maros-mezőségi református egyházmegye esperese, a galambodi református egyházközség lelkipásztora, egyházi író és Szabó Lajos, a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia címzetes kanonok-plébánosa, esperes, szentszéki tanácsos. Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület vezetője, Tamási Áron emlékének ápolása mellett a helyi közösség kulturális életét is meghatározó, értékőrző tevékenysége elismeréseként. Áder János Magyar Ezüst Érdemkeresztet adományozott Biszak Józsefnek, a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete elnökének, az Illyefalvi Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány munkatársának, valamint Tischler Ferencnek, a Máltai Szeretetszolgálat romániai szervezete főtitkárának is. MTI; Erdély.ma 2017. április 12.Marosvásárhelyen a vándorkiállításA protestáns oktatás ötszáz éves története A megyei múzeum várbeli épületében két hétig látható a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás, amely a reformáció 500. évfordulójára ez év végéig 15 helyszínen mutatja be a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák történetét, értékteremtő munkáját, neves oktatóit és hírnevet szerzett diákjait. Megvalósítója a Református Tehetséggondozó Alapítvány az iskolák számára kiírt Rejtőzködő kincseink pályázat révén. A nagyalakú színes molinók képeken és rövid szövegeken át érzékeltetik a reformáció hatását az oktatásra. Azt a folyamatot, ahogy a nemzeti nyelvű prédikáció, nyomda és az iskola a társadalmi megújulás eszközeivé váltak, és „a reformáció a nemzeti kultúrák kibontakozásának a táplálója lett”. A molinók közötti térképeken a 16. század végétől kezdve minden században a közép- és felsőfokú protestáns – református, evangélikus, unitárius – iskolák eloszlását láthatjuk a korabeli Magyarországon. Az április 8-i nyitóünnepség igei köszöntőjét Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör unitárius esperese mondta. „Fel kell mutatnunk a múltunkat, a jelenünket a kibontakozni látszó jövő reményében. Sőt, ennél is többet, mert mi tudjuk azt, hogy protestáns hívőnek lenni nem tiltakozást jelent, hanem azt, hogy valaki, valami mellett kiállunk, tanúskodunk. Aki Isten igazsága mellé áll, önmaga is világosság lesz, és továbbadja az igazi fényt, amit maga is kapott kegyelemből – hangzott el Jakab István igei köszöntőjében. A kősziklára épített ház példázatából kiindulva Kecskés Csaba hangsúlyozta, hogy a felekezeti iskolák is kősziklára épített házak voltak. A hit, a tudomány, az erkölcsi tartás, az anyanyelv nemzeti kultúrkincsünk megőrzésének várai és bástyái, és azoknak kell lenniük a mában és a jövendőben is. Sok mindenért lehetünk hálásak az előttünk járóknak, a reformátoroknak, fejedelmeknek, nagyszerű tanároknak, diákoknak, akik az örökséget, amit a kiállítás bemutat számunkra, megőrizték. Ezt az örökséget kell tovább éltetni, megharcolni érte, ha kell, nap mint nap, hiszen sokan próbálják megfojtani azt, ami újra él. Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor Péter Ferenc megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta, majd Illyés Gyula verséből (A reformáció genfi emlékműve előtt) kiindulva igennel erősítette meg a költői kérdést, hogy szükség volt-e a reformációra. Amint a kiállítás pannói igazolják, az anyanyelvű oktatás alappilléreit, a felekezeti iskolákat adta, a bibliafordításokat és az ösztönzést a katolikus egyház megújulására és egy újabb felekezeti iskolahálózat kialakulására, amelyért ma nehéz küzdelmet vívunk Marosvásárhelyen. Dr. Papp Kornél, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának titkára beszámolt arról, hogy Marosvásárhely a vándorkiállítás nyolcadik helyszíne a Kárpát-medencében. Az 500 esztendő 15 nemzedék munkásságának mozaikszerű bemutatását öleli fel. Teszi ezt 37 molinóval, hét térképpel, régi oktatási segédeszközökkel, fotófallal, felpróbálható tógával, a peregrinációt, a diákok külföldi egyetemre járását bemutató rajzfilmmel, érintőképernyőn megtekinthető adatokkal, játékkal, hogy élményt jelenthessen a látogatók számára. A kiállítás választ ad az 1990-es évek óta gyakran elhangzó kérdésre, hogy miért foglalkozik az egyház a nevelő-oktató munkával. A protestáns, keresztyén értékadó köznevelés fél évezredes hagyománya mögött szilárd nevelési tapasztalatok állnak. A protestáns iskola nem egy reformpedagógia a sok közül. Ötszáz év alatt sikeresen integrálta Comeniusnak a 17. században újszerűnek ható pedagógiai elveit, a 18. századtól bevezette a természettudományos oktatást, majd a tehetséggondozás és a nőnevelés referenciaiskolájává vált a 20. század első felében. Az 1920-as évektől az államosításig, ahogy az újraindulástól napjainkig, a hagyományos és az újonnan fellelt értékek felmutatása és megtartása a magyar protestáns iskola célja, függetlenül attól, hogy mely állam területén végzi szolgálatát. Erkölcsi útmutatást ad egy erkölcsvesztett világban, ezért áll a támadások kereszttüzében – mondta dr. Papp Kornél, majd hozzátette: ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Bizonnyal senki, itt, Marosvásárhelyen sem. Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás. A pannókon olvasható szöveg nagy része a bemutatott iskoláktól származik, Ősz Sándor Előd az erdélyi anyag összeállításában nyújtott segítséget. Gáborjáni Szabó Botond debreceni gyűjteményi igazgató egységes szemléletre fűzte fel a protestáns oktatás fél évezredéről szóló háttéranyagot. A történeti tartalomhoz szervesen kapcsolódó térképek Nagy Károly Zsolt, az MTA tudományos kutatójának munkáját dicsérik, a kiállítás anyagát Czenthe Miklós, az evangélikus levéltár igazgatója lektorálta. A kiállítás a Református Emlékbizottság anyagi támogatásával jött létre. Rajtuk kívül dr. Papp Kornél köszönetet mondott a megyei múzeumnak, amiért helyet adott a kiállításnak. Végül Benedek Zsolt történelemtanár, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója beszélt erdélyi szemmel a kiállításról, amely a reformáció kezdetétől századokra felbontva mutatja be az iskolák megjelenését. Számunkra azért is fontos a tárlat, mert a református iskolákról szólva már tíz jut eszünkbe Erdélyben, és a többi közül csak néhányról van tudomásunk. A tárlatot bejárva tudatosul bennünk az is, hogy nemcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmáron, Nagyenyeden stb. voltak református intézmények, hanem olyan városokban is, mint például Nyíregyháza vagy Mezőtúr, s ez utóbbit korábban alapították, mint például a debrecenit. Érdemes végigolvasni a molinókon levő szövegeket, amelyek a rövid iskolatörténet mellett felsorolják az adott intézményekben végzett híres személyiségeket, és érdekes mozzanatokat emelnek ki a felekezeti iskolák történetéből. Akinek nem volt türelme végigolvasni a pannókon levő szöveget, gazdag, szép színes prospektust kapott ajándékba, amelyben a kiállításon szereplő minden információ megtalálható. A beszédek közötti szünetekben a marosvásárhelyi Református Kollégium kisebb és nagyobb diákjainak műsora hangzott el Enyedi Csaba lelkész vezényletével. Szép, tartalmas kiállítás érkezett az elmúlt hét végén Marosvásárhelyre, és csak sajnálni tudjuk, hogy kettő kivételével az erdélyi református kollégiumok, amelyek a magyarság jelentős személyiségeit nevelték, nem szerepelnek közöttük. BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely) 2017. május 14.Együtt könnyebb: felavatták a mezőpaniti beteggondozói szolgálat irodájátA szolgáltatás a helyi közösségnek, a mezőpaniti önkormányzatnak, a Mezőpaniti Református Egyháznak, illetve a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi szervezetének összefogásából valósult meg. A helyi gyülekezetek eddig is segítettek a betegeken, időseken, most pedig szolgáltatás szintjén is beindult a segítségnyújtás Mezőpanitban. Egy laptopokkal és bútorzattal felszerelt irodával, egy autóval és három munkatárssal indult el, és nemtől, felekezettől, kortól függetlenül látják el az otthoni gondozásra szoruló községbelieket, akik egészségügyi, fizikai vagy lelki megerősítésre szorulnak. Bodó Előd Barna a Vásárhelyi Hírlapnak mesélt a szolgáltatásról és a szombati megnyitóról, amelyen többek között jelen volt Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány országos ügyvezető igazgatója, Kovács Lajos diakóniai tanácsos, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Kovács Tibor mezőpaniti református lelkész, Ábrám Tibor és Ábrám Noémi, a Diakónia marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke, illetve ügyvezető igazgatója. Mezőpanit községnek 6100 lakosa van öt faluban. Nem beszélhetünk egy drasztikusan kiöregedő településről, de mivel nagy, és sokan élnek itt, szükség van az otthoni ellátásra, nemcsak idősek, hanem minden rászoruló igénybe veheti – mondta el a polgármester. Mezőpanit önkormányzata havonta 7000 lejjel támogatja a szolgálatot, így két szakképzett munkatársat alkalmazhattak, továbbá irodahelyiséget biztosít a szolgálatnak, átvállalva a közköltségi kiadásokat is. Emellett a mezőpaniti egyház alkalmazásában egy harmadik szakképzett személy is az otthoni beteggondozás munkatársa, így napi szinten hárman végzik ezt a szolgálatot a községben, a háziorvossal együttműködve. Egyenként negyven személlyel tudnak foglalkozni, összesen 120 listás gondozottat tudnak ellátni, de listán kívül is bárki betérhet a községközpontban lévő irodába például vérnyomást méretni. A listás ellátottak közül van, akinek injekciót kell beadni, van, akinek sebet kell kötözni, gyógyszereket kiíratni, vagy vizet húzni a kútról. A mezőpaniti, mezőbergenyei, csittszentiváni és székelykövesdi gyülekezetek perselyes adakozással gyűjtöttek pénzt az iroda felszerelésére, amelyből bútorzatot, némi felszerelést vásároltak, egy marosvásárhelyi számítógépekkel foglalkozó vállalkozás három laptopot és egy multifunkciónális nyomtatót adományozott. A Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig a szakmai irányítást, a munka oroszlánrészét vállalta magára, ugyanakkor egy személygépkocsit is vásároltak a mezőpaniti otthoni beteggondozói szolgálatnak – tudtuk meg a hétvégi átadó után Bodó Előd Barnától. Hajnal Csilla / Székelyhon.ro 2017. május 22.Cél: a szórványrégió fellendítéseGazdaságfejlesztési program indul a Maros-Mezőségen A marosvásárhelyi Köpeczi–Teleki-házban május 19-én indult el Magyarország kormányának támogatásával a Maros-mezőségi Gazdaságfejlesztési Program. A projektet Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára és Kelemen Hunor szövetségi elnök ismertette. Az avatón részt vett még Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója. Történelmi lépés a Maros-Mezőség életében Egyéves munkafolyamat eredményeként mérföldkőhöz érkezett a Pro Economica Alapítvány, amely útjára indítja a maros-mezőségi fejlesztési programot. Ez történelmi lépés Maros megyében, amelyet a későbbiekben egész Erdélyre kiterjesztenek. – A Pro Economica Alapítvány előtt álló feladat bátorságpróba lesz, de szeretjük a kihívásokat, s a gazdaságfejlesztési program sikeres vállalkozása lesz a magyar kormány és az alapítvány közös együttműködésének – mondta a megnyitó elején Kozma Mónika, az alapítvány ügyvezető igazgatója. – A 2017-es év arannyal jelzett esztendő lesz az erdélyi magyarság történetében. A célunk az, hogy ha pár év múlva visszatekintünk erre az esztendőre, akkor ez a tétel helytálljon, ugyanis 2017-ben indul az a nagyszabású gazdaságfejlesztési program Erdélyben, amelyet a Kárpát-medence más magyarlakta vidékein már elindítottunk, először a Vajdaságban, majd Kárpátalján. Most van annyi tapasztalatunk és erőnk, hogy a legnagyobb terület és a legnagyobb lélekszámú magyar közösség vonatkozásában is meg tudjuk tenni ezt a történelminek mondható lépést. Nem más az ambíciónk, mint hogy a 2017-es és az ezt követő esztendők sorsfordító jelentőséget hordozzanak abban az értelemben, hogy az erdélyi magyarságot sújtó gazdaságpolitikai hátrányok és sérelmek kiegyensúlyozódjanak ezen beavatkozás által. Most először fordul elő az utóbbi évtizedekben, hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely nemcsak elkötelezett a nemzeti ügy mellett, hanem az anyagi erőforrások tekintetében képes arra, hogy végrehajtson egy ilyen nagyszabású gazdaságfejlesztési programot, hiszen ehhez semmi más nem kell, mint akarat. Ennek a kormánynak magától értetődő és természetes, hogy anyagi értelemben is felelősséget kell viselnie a határon túli magyar közösségekért. A magyar gazdaság elmúlt évekbeli és a következő évekre előrevetített teljesítménye lehetővé teszi ezt. Egybeesik az akarat és a képesség. Egy ilyen program sikerességének feltétele, hogy olyan helyi partnerünk legyen, aki felkészült és kellőképpen elkötelezett aziránt, hogy egy ilyen programot véghezvigyen, ami nem kis kihívás Erdély vonatkozásában, hiszen egy Magyarországnál is nagyobb területről, a magyarországinál jóval nagyobb településszámról beszélünk, ahol magyarok élnek. Mindezt tekintetbe véve egy gigantikus vállalkozásról van szó. De minden igényt kielégítő és felkészültségű az a partner, amellyel összefogtunk ennek a programnak a sikerre vitelére. Ez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Kelemen Hunor elnök úrban és munkatársaiban olyan partnerekre leltünk, akik kétséget kizáróan bizonyítják, hogy felkészültek egy ilyen program végrehajtására. Rajtuk fog múlni a program sikere – mondta Magyar Levente államtitkár. A százmilliárd forintot is elérheti a támogatás Tekintettel a példátlan és hosszú távú kezdeményezésre, a program a százmilliárd forintos nagyságrendet is elérheti. Nem egy-egy időszakos beavatkozásról van szó, hanem mostantól kezdve a magyar kormány nemzetpolitikájának stabil pilléréről beszélünk. – Folyamatosan rendelkezésünkre kell álljanak olyan eszközök, amelyek által a magyar közösségek anyagi értelemben meg tudnak erősödni. Első lépésként egymilliárd forint áll rendelkezésünkre arra, hogy a Mezőségen megvalósítsunk egy mintaprogramot, ami arra hivatott, hogy az ott élő magyar gazdálkodókat, vállalkozókat 4,5 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatással segítse, amihez 25 százalékos önrészt kell biztosítani. A pályázó gazdáknak bemérjük a földterületeit, elvégezzük a kataszteri bejegyzéseket, ami eddig adott esetben gátjai voltak a gazdálkodásnak – fogalmazott Magyar Levente. Amennyiben sikeres lesz ez a program, s a következő hónapokban mind a budapesti kormánynak, mind az erdélyi magyar közösségeknek bizonyítani tudják, hogy ez transzparens és az emberek valódi érdekeit szolgáló program, akkor lehetőség lesz arra, hogy kilépjenek ebből a dimenzióból mind területi, mind finanszírozási értelemben, és elindíthatnak egy nagyszabású fejlesztési programot, aminek célja, hogy az erdélyi magyarok, bárhol is éljenek, bármennyire is kisebbségben legyenek adott településen, érezhetően megerősödjenek. Olyan egzisztenciális felemelkedést remélnek a programtól, ami korábban nem volt tapasztalható. Sok mindent kell ellensúlyozni, hiszen hátrányokkal néznek szembe azok a magyarok, akik vállalkozóként akarták a közösséget előre vinni. – A Mezőség Maros megyei részére esett a választás, az itt élő néhány tízezer ember a célközösség. Ebben a régióban nagy szükség van a gyors beavatkozásra és a gazdasági segítségre. A sok hitegetés után most tényleg itt lesz a segítség. Ilyen kezdeményezésre nem volt példa. A gazdasági és politikai hányattatások után, amin az erdélyi magyarság az elmúlt száz évben keresztülment, végre egy kézzelfogható lehetőség, ami minden egyes erdélyi ember számára elérhető lesz, nem csak azon a jogon, hogy pályázhat, hanem azon a jogon, hogy munkahelyeket fogunk teremteni, befektetések érkeznek. Ha a vállalkozók erősödnek, ennek kihatása lesz a közösség minden tagjára. A Vajdaságban és Kárpátalján remekül sikerült, nem arról van szó, hogy néhány vállalkozót támogatunk, hanem minden Erdélyben élő magyar emberhez szeretnénk eljutni, minden Erdélyben élő magyar ember élhet a lehetőséggel. Jó hír, hogy hatalmas léptékű fejlesztések lesznek, és hatalmas támogatások fognak érkezni Romániába, amiből olyan régiók is részesülnek, ahol románok laknak többségben – biztosította a hallgatóságot az államtitkár. A jólétért ne kelljen elvándorolni Kelemen Hunor szövetségi elnök rámutatott, hogy amikor a Vajdaságban elindították a programot – amely azóta nagyon sikeresnek bizonyult, a támogatások összege eléri az ötvenmilliárd forintot –, Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, szándéka, hogy ezt kiterjesszék más régiókra, ahol magyar közösségek élnek. Ez megtörtént, a közös cél az, hogy az erdélyi emberek jobban éljenek, hogy a jövőt a szülőföldön alapozzák meg, hogy ne kelljen elvándorolni azért, hogy az anyagi jólét feltételeit megteremtsék. Magyar Levente államtitkár személyében egy olyan partnerre találtak, aki elkötelezett az országhatárokon kívül élő magyar közösségek gazdasági jóléte iránt. – Nemcsak tudja, mit kell tenni, hanem a gyakorlati lépéseket is megteszi. Létrehoztuk a Pro Economica Alapítványt, ez fogja lebonyolítani a pályázatokat nyílt pályázati rendszerben. Azoknak a kisvállalkozóknak, kisgazdaságoknak, magánszemélyeknek nyílik meg a lehetőség, akiknek megvan az önrészük. A programnak a román gazdaságra is jótékony hatása lesz, ezért bízunk benne, hogy a legnagyobb nyitottsággal fogadják. S amennyiben a főpróba sikerül, s a gazdaságfejlesztési program meghozza az eredményeit, továbblépünk a Székelyföld, Közép-Erdély, Dél-Erdély és a Partium felé… Vannak identitásunkból fakadó gondjaink, amelyek mellett lennie kell egy olyan tervezésnek is, amely a jóléti társadalom megteremtéséhez tartozik. A ma induló gazdaságfejlesztési program, amelyet Magyarország kormánya támogat, ilyen – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Június 15-től lehet pályázni Péter Ferenc megyei tanácselnök elmondta, öröm, hogy Maros megyében, a Mezőségen, egy olyan szórványrégióban indul a projekt, amelyet szándékukban állt fejleszteni. Köszönet illeti a magyar kormányt, hogy támogatja ezt a régiót. – Nem könnyű a feladat, amelyre vállalkozunk, de úgy érzem, hogy megbirkózunk vele. A sikerhez szükség van mindenki munkájára. A segítség megvan a magyar kormány és az RMDSZ vezetősége részéről, a többi pedig rajtunk múlik – fogalmazott a tanácselnök. A Pro Economica Alapítvány igazgatótanácsa: Balázs Attila közgazdász, Csóti Emese projektmenedzser, Jakab István lelkipásztor, Kecskés Csaba lelkipásztor, Novák Levente jogász. Ügyvezető igazgató: Kozma Mónika. A Pro Economica honlapján már megjelentek a pályázati feltételek, június 15-étől egy hónapon át lehet benyújtani a pályázatokat. Érdeklődni az alapítvány Forradalom utca 1. szám alatti irodájában vagy a honlapon lehet. MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely) 2017. június 16.Szórványreformációi napA reformáció 500. évfordulója alkalmából szórványreformációi napot szerveznek Nagysármáson. A rendezvény 10 órakor istentisztelettel kezdődik, igét hirdet Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, 12 órától szeretetvendégséget tartanak, majd 13 órától Benke János lelkipásztor előadása következik Újratervezés címmel. 14 órától a nagysármási fúvószenekart hallhatja a gyülekezet. Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 14.Összeöntötték a magyarországi és a határon túlról származó búzát NemeshanybanA Magyarok kenyere programban már több mint 500 tonna búza gyűlt össze az ország valamennyi megyéjéből és a határon túlról – jelentette be Korinek László, a program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. Sok helyen még folyik az aratás, ezért az idei felajánlás mennyisége még nem végleges – tette hozzá. A liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehézsorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajom községben – közölte. Korinek László elmondta, a kezdeményezés elindításának köszönheti, hogy egyre többen ápolják a magyar nyelvet, hiszen „míg a Magyarok kenyerét eszik, a magyar nyelvet használják". Hangsúlyozta: a Magyarok kenyere programért a felvidéki és a Kárpátalján élő magyarság tette a legtöbbet, a kárpátaljai gazdák 83 tonna búzát ajánlottak fel. Az ünnepi kenyérhez szükséges só a székelyföldi Parajdról, a kovász a Baranya-háromszögből, Karancsról, a víz Kárpátaljáról érkezik. Az ünnepi kenyeret Esztergomban szenteli majd meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke. A Magyarok kenyere program a nemzetben élő lelki erőt és összetartozást szimbolizálja – fogalmazott az ünnepségen a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Kis Miklós Zsolt szerint a 2011-ben útjára indított program küldetése a keresztény nemzettudat erősítése. A búza az élet és az újjászületés jelképe, ezért a program a Kárpát-medence megmaradását is szimbolizálja – hangsúlyozta. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke arról beszélt, hogy szombaton a kárpátaljai búza ünnepén vett részt, ahol azt tapasztalta, hogy a gazdák teljes szívvel elkötelezettek a program iránt. Kiss József Attila Nemeshany független polgármestere azt mondta, hogy Nemeshanynak mindig is nagy szerepe volt a búza őrlésében, ma is két ép és több romos malomépület van a településen. A Csizmadia malmot, amelyben az ünnepi búzát őrlik, 1907-ben Háry Mihály molnár építtette. A malom 1952-ig üzemelt, akkor államosították és magtárként használták. Az épületet 1972-ben az egykori tulajdonos családja visszavásárolta, 2001-ben felújították, 2003 óta működik malommúzeumként – idézte fel. MTI; Erdély.ma 2017. augusztus 25.Nyári beszélgetés Kocsik József mezőgazdásszal„Mindent szívből tettem. A magyarságomért!” – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors. – Éppen ezért érdekel. S ha engem érdekel, akkor valószínűleg érdekli az olvasókat is. – A háború után láttam azt a két katonát is – gyerekek voltak –, akik felrobbantották a Várhidat. És nem tudtak elmenekülni… Láttam kint, a tanyán, nem messze a várostól, ahogy kivégezték onnan azt a két embert; a gyerekek megmaradtak… Kuláklistára tettek bennünket, aztán el akartak vinni a Bărăganba. Attól megmentett Rangheț Jóska, az, akiről elnevezték a szerszámgépgyárat. Ő fazekasvarsándi volt, felesége, Éva temesvári. A húga szemben lakott velünk. Josif Ranghețnek volt egy velem egyidős fia. Elsőben ugyanabba az osztályba jártunk. Ezek illegalisták voltak. Elvitték őket. A gyereket is. A háború alatt anyámék bújtatták Évát. – Milyen nemzetiségű volt Rangheț? – Magyar. Éva is, meg ő is magyar iskolába jártak. Anyámék nem is tudták, hogy illegalisták. Csak azt, hogy magyarok, és Évát el kell rejteni. – Hogy szabadultatok meg a Bărăgantól? – Sógora, aki szomszédunk volt, felhívta telefonon Rangheț miniszter elvtársat. Lejött Aradra, a Mosóczy-telepi piactéren felállt egy ládára, magyarul szólt az emberekhez… És intézkedett. Megszabadultunk. „Egy padban ültem Csép Sanyival” – Hányban születtél? – Harminchétben. Betöltöttem a nyolcvanat. – Hol láttad meg a napvilágot? – Itt, Aradon, a Mosóczy-telepen. A Katolikus Gimnáziumban kezdtem az első osztályt. Utána különböző épületekbe fogadtak be minket, háború volt. Negyedik osztályban már a Vegyes Líceumba jártunk. Egy darabig Návrádi Ágoston, az igazgató is tanított. Aztán egy új törvény nyomán kihelyeztek a Mosóczy-telepi iskolába. Nyolcadikban újra bejöttünk. Czédly Károly volt az osztályfőnökünk. Szerettem iskolába járni, mert ott nem kellett dolgozni. Tíz osztály után érettségiztünk, 1954-ben… Egy padban ültem Csép Sanyival, aki később neves újságíró lett. – Kire emlékszel középiskolai tanáraid közül? – Legkellemesebb emlékeim Ficzay Dénessel kapcsolatosak. – Ezt sokan állítják… Mi következett az érettségi után? – Mivel kuláklistán voltunk, szó sem lehetett egyetemről. De hát én fociztam jó ideje. Betettek az AMTE első csapatába. „Hatéves koromtól volt pónilovam” – Mióta rúgtad? – Először kilencéves koromban jelentkeztem az ITA mezítlábas törpecsapatába. – Mitől volt mezítlábas az a csapat? – Akkoriban minden törpecsapatban mezítlábasan játszottak a gyerekek. A háború után nem volt pénz, és a gyerekcsapatokban senkit sem engedtek cipőben pályára lépni, nehogy letapossa azt, akinek nincs csuka a lábán. – Eszembe jut, hogy nemrég, amikor még működött a sportüzletem, egy ismerősöm elhozta tízéves focista fiát, hogy vásároljon neki egy pár jó futballcipőt. A 70 eurós Nike-cipők közül egyet sem választott ki magának a gyerek, mert elmúlt évi modellek voltak… Lehet, hogy azok a mezítlábas gyerekek jobban tudtak gólt rúgni, mint a maiak?! – Az ITA-ban azt mondták, jöjjek vissza két év után. Felvettek viszont az AMTE törpecsapatába. Rá három napra balszélsőt játszottam. Tizenhét évesen bekerültem a nagycsapatba. ’54-ben, amikor érettségiztem, megnyertük a bajnokságot. – Mi történt veled az érettségi után? – Felfigyelt rám a kolozsvári egyetem. Felvettek az agronómiára. Az egyetem csapatába viszont nem kerültem be. Így aztán elkerültem Iași-ba. Onnan elküldtek Konstancára, a Dinamóhoz. – Végül elvégezted az agronómiát? – Hogyne, megkaptam a diplomát. És Konstancán kijártam egy elektromechanikai technikumot is. Hazajöttem Aradra. És elkezdtem dolgozni a Vagongyár szerszámműhelyében. – Mezőgazdasággal nem foglalkoztál? – A tanyán nőttem fel. Hatéves koromtól volt pónilovam. Gyakran az istállóban aludtam a béresekkel. Mindenem volt a tanya. – Szüleid ott laktak? – Szüleim egy percet sem töltöttek a tanyán. – Ők mivel foglalkoztak? – Édesapám nagyon intelligens ember volt. Rengeteg könyve sorakozott a polcokon. Kereskedelmi felsőiskolába járt, és mezőgazdasági akadémiát végzett Budapesten… Dédnagyapám szerezte a vagyont, pécskai parasztemberként. Tizenegy fia volt. Lócsiszárként is tevékenykedett; a Monarchiának hozta a lovakat abban az időben. Tizenegy fia közül mindössze három jött haza az első világháborúból. Így a föld egyben maradt. – Jól érezted magad a szerszámműhelyben? – Voltak nézeteltéréseim a főnökömmel… Aztán átkerültem a hegesztő-laboratóriumba. Közben elvégeztem az edzőiskolát. Nem jött be. Aztán kijártam a bírói iskolát. Az nagyon bevált. Tizenhárom évet bíráskodtam a megyében. A hegesztéstől mentem nyugdíjba. „Több ezer tagunk van. Nem csak magyar, román gazdák is” – Nem értem, mi a köze a hegesztésnek a mezőgazdasághoz! Hogy kerültél a Romániai Magyar Gazdák udvarába? – A forradalom után hívtak az RMDSZ-hez. Azelőtt, amikor politikáról hallottam, elszaladtam. Akkor odamentem. Mindent elvállaltam. Én voltam az első ügyvezető titkár, a „kultúros” Kocsik József csicskása lettem; mindenhova küldött, tettem-vettem. Amikor március végén Cziszter Kálmán lett az elnök, megkért, hogy menjek el Kolozsvárra mint mezőgazdász. Ott feladatként kitűzték, hogy alapítsam meg Aradon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. Találtam két nagyszerű társat Fazekas István, a barackai borgazdaság vezérigazgatója és a kisiratosi Almási Béla doktor személyében. Egy év után megválasztottak elnöknek. – Gondolom, nem bántad meg, hogy elvállaltad. – A mezőgazdaságban rengeteg csodálatos dolgot láttam: például azt, hogy egy hektáron több mint egy vagon búza terem, kukoricából több mint másfél vagon… Láttam egy gazdaságban 150 hektáros mákültetvényt, amit drónokkal tartanak megfigyelés alatt. Bármelyik magyarországi mezőgazdasági kutatóintézetbe nyílt utam van. – Említenél valami különlegeset, amit elértél az Egyesület élén? – Az országban nincs még egy olyan egyesület, mint a mienk. Több ezer tagunk van. Nemcsak magyar, hanem román gazdák is… Egyszer, amikor kiöntött a Körös, 2500 hektárra hoztunk kukorica-vetőmagot ingyen Magyarországról. S ezt még többször megismételtük. „Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt!” – Hiszel Istenben? – Nem hiszek. Meg vagyok győződve létezéséről… A Katolikus Gimnáziumban, első osztályban, a Zárdában egy délután Grúber tisztelendő „bácsi” bejött az osztályba, és megkérdezte: „Hány Isten van, kisfiam?” Rávágtam: „Egy Isten, tisztelendő bácsi.” Olyan hatalmas frászt kaptam, hogy ma sem hallok jól az egyik fülemre. Állítólag azt kellett volna mondanom, hogy: „Csak egy Isten van.” Én azóta nem léptem be a templomba. – Végül is, milyen a viszonyod Istennel? – Egyáltalán nem hittem benne. Addig, míg nem találkoztam vele… – Vannak ellenségeid? – Inkább irigyeim. Pedig nincs semmim. Engem a környék összes polgármestere a tenyerén tart. Nem tudják, hogy hova tegyenek. – Félnek a szádtól? Attól, hogy szókimondó vagy? – Én sohasem bántok senkit. De ha helyzetbe kerülök, akár tíz év után is, megkapja. – Egészséges vagy? – 75 éves koromban olyan beteg lettem, hogy alig kaptam levegőt, két lépést sem tudtam szaladni. Elmentem az orvoshoz. Azt mondta, ha három héten belül nem operáltatom meg magam, nagy baj lesz. Egy nap kisétálok a kertbe. Egy tizedmásodperc alatt valami különösen titokzatos dolog történik velem. Ma sem tudom, mi. Attól a pillanattól kezdve úgy kapok levegőt, mint régen. Utána legalább tíz négyzetmétert felástam a kertben. Attól kezdve kilométereket tudok futni. – Mit gondolsz, mi történhetett veled akkor? – Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt. „Életem legszebb időszakát élem” – Értek nagy veszteségek életed során? – Egyik legnagyobb veszteségem a fiam tragikus halála volt. A másik az, hogy elvesztettem azt a nőt, akit a legjobban szerettem. Halála előtt arra kért, vigyek be hozzá a kórházba három szál vörös rózsát. – Nyolcvanévesen megfordulsz még néha egy-egy csinos nő után? – A szép mindig tetszett. Azt hiszem, mai napig több barátnőm van, mint barátom. – Félsz az öregségtől? – Nem. Mert nincs öregkor… A betegségtől félek, de tudom, hogy nem leszek beteg. Naponta négyszer meditálok. És légzési gyakorlatokat végzek. – Boldog vagy most? – Igen, úgy érzem, hogy most vagyok a legboldogabb. Bár a munkám sosem volt megfelelően elismerve, olyat csináltam, ami egyáltalán nem volt ebben az országban. Semmit sem teszek tudatosan, de mostanában minden sikerül nekem. Életem legszebb időszakát élem. A jelenem nagyszerű. Büszke vagyok a múltamra… És elmondhatom, hogy az életemben még sohasem fordult elő, hogy leüljek valakivel egy asztalhoz – mint most veled –, és elmondjam intim dolgaimat. – Semmiféle elismerést nem kaptál tevékenységedért? – Nem éppen. Amikor Brüsszel felfigyelt ránk, kaptam az Aradi Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Ipari Kamarától egy oklevelet, amelyben elismerik az Agromalim Vásár megszervezéséért végzett munkámat, meg a román mezőgazdaság fejlesztéséért kifejtett tevékenységemet. Legértékesebbnek tartom az Ezüstfenyő-díjat, amit Markó Bélától kaptam 2005-ben. Megemlíteném, hogy Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárává választottak. És még van néhány… „Nem ijedek meg semmitől” – Szeretsz utazni? – Szeretek. – Merre jártál? – Az országon kívül voltam Párizsban, Bécsben, Berlinben, Krakkóban, Magyarország mindegyik tanyáját ismerem, az egész Szovjetuniót bejártam… És nemrégen Brüsszelbe is meghívtak. – Hivatalos úton jártál Brüsszelben? – Igen. Az Egyesületnek van 4-5 ezer román tagja. Amikor meghívtak, azt kérdezték, hogy lehet az, hogy egy magyar egyesületnek ennyi román tagja van? – Sok olyan embert ismersz, akit fontosnak tartasz? – Fontosnak tartok sok nagyszerű embert, akik a kutatóintézetben dolgoznak Szegeden, akikben annyi emberség van, hogy az ritkaság. Következnek akadémikusok, politikusok, köztük Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke, aki 20 éve segíti önzetlenül egyesületünk munkáját. – Milyen politikai beállítottságú vagy? – Rossz politika nincs, csak rosszul lehet csinálni. – Hibáztál sokat az életben? – Igen, hibáztam. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem csináltam meg. Magamért nem tettem semmit. Mindent megkaptam az élettől. Most rendkívül biztos vagyok magamban. Nem ijedek meg semmitől. „Láttam a miniszterelnök házát” – Hallottam, hogy idén Felcsúton is jártál. – Láttam a miniszterelnök házát. Öt méterre van a stadiontól. Az a stadion egy műemlék. – Makovecz Imre tervezte… Orbán Viktorral nem találkoztál ott? – Többször találkoztam már vele. Remekül tud társalogni. Egyből letegezett. De most ott nem láttam… A Puskás Akadémia hoteljében szálltunk meg. Három napot töltöttünk ott. Minden komfortot biztosítottak. Amikor megérkeztünk, rögtön mindegyikünk mellett megjelent egy ember. Kettőnkkel ketten jártak. Minden lépésünket irányították. – Milyen rendezvényen vettél részt? – Háromnapos szimpóziumon voltunk, nyolc ország képviselői. Nagy Zsolttal, ifjú falugazdánkkal szerepeltünk az Egyeztető Fórum mezőgazdasági témájú gyűlésén. – Tetszett Felcsút? – Nagyon szép a terület. Takaros parasztházak. Az Orbáné is az. – Hogy érezted magad ott? – Azt láttam, hogy azok az emberek szeretnek engem. „Brüsszelben naponta háromszor esett az eső” – Kimaradt-e valami fontos kis csevegésünkből? – A 2016 decemberi, brüsszeli látogatásom az Európai Parlamentben. És főleg az, hogy én ott szót kaptam. Egész Romániát képviseltem. – Milyen nyelven szólaltál fel? – Magyarul. Ott mindenki azon a nyelven hallgat meg, amelyiken akar. – Miről beszéltél? – Elmondtam, hogy Aradról érkeztem, kisebbségi csoporthoz tartozom, magyar vagyok, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesület tagja… – Tetszett a város? – Brüsszelben naponta háromszor esett az eső… – Élvezted a látogatást? – Nagyon emberségesen bántak velem. Én itthon nem szoktam az ilyesmihez. Már vártak, pedig nem is ismertek. Csak a reggelire felszolgált kagylókat és egyéb tengeri herkentyűket nem tudtam megkedvelni. *** – Hozzátennél még valamit? – Amikor megszerkeszted ezt az interjút, kérlek, arra ügyelj, hogy véletlenül se legyek benne istenítve. Add vissza azt, amit én tényleg végeztem ez alatt a 27 év alatt. Mindent szívből tettem. A magyarságomért! Annyi mindent lehetne csinálni, ha az ember EMBER lenne… – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors. Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. szeptember 11.AGROMALIM XXVIII. AradonA XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere Amint azt előre meghirdettük, szombaton az Expo Arad kiállítási központ B pavilonjának az emeleti termében szervezték meg a XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozót, aminek a megnyitóján 10.30 órakor Fekete Károly, az AMMGE megbízott képviselője üdvözölte az egybegyűlt nagyszámú gazdálkodót és a magas rangú vendégeket. Hasznos jövőtervezést a gazdatársadalomnak Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt kérte szólásra. Az elnök-képviselő, üdvözlőszavait követően, kiemelte a mezőgazdaság fontosságát az Arad megyei magyarság életében, továbbá az RMDSZ és az AMMGE közötti harmonikus együttműködést. Nemcsak megyei, de országos szinten is hasonló a kapcsolat, hiszen az RMGE elnöke jelenleg az RMDSZ parlamenti képviselőjeként hatékonyan dolgozik az erdélyi magyar gazdatársadalomért. Szükség is van e munkára, ugyanis az RMDSZ történetében a jelenlegi a legnehezebb mandátum, ami rengeteg intrikát, kihívást feltételez. Zárszavában hasznos jövőtervezést kívánt a gazdatársadalomnak. Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyeközpont RMDSZ-elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd a termőföldet és a szülőföldet megbecsülő magyar gazdáknak a nemzet megmaradásához való pozitív hozzáállását méltatta. Éppen ezért, a magyar tisztségviselőknek meg kell becsülniük a földművelőket, akik a mindennapi kenyérről gondoskodnak. Zárszavában hasznos együtt-gondolkodást kívánt minden résztvevőnek. Gheorghe Seculici, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar és Agrárkamara elnöke üdvözlő szavait követően a XXVIII. alkalommal megszervezett AGROMALIM kiállítás és vásár elemi részeként, a XVIII Magyar–magyar Gazdatalálkozó fontosságát ecsetelte. Ez egybeesik az ország EU-csatlakozásának a X. évfordulójával, ami mérföldkő az ország életében is, hiszen jelenleg gabona- és szemes kukoricaexport tekintetében országunk Franciaország után, a II. helyet foglalja el az Európai Unióban. E sikerhez nagyban hozzájárulnak a Románia Magyar Gazdák Egyesületének a tagjai is. Éppen ezért, örömének adott hangot, amiért részt vehet a fórumon, ahol üdvözölheti régi barátját, Winkler Gyula EP-képviselőt is, akivel a Román Parlamentben nagyon jó kapcsolatokat épített ki. Mivel barátja nagy tapasztalatokkal rendelkezik, örvend, amiért az EP-ben képviseli az országot. Miután teljes támogatásáról biztosította a magyar gazdákat, sikeres tanácskozást kívánt a résztvevőknek. Fekete Károly programvezető a gazdafórum két Mária-ünnep közötti időszakát méltatta, majd Kocsy Bélát, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara külkapcsolati igazgatóját kérte a mikrofonhoz. Üdvözlőszavait követően tolmácsolta Györffy Balázs, NAK-elnök, továbbá Jakab Istvánnak, az Országgyűlés alelnökének, MAGOSZ-elnöknek az üdvözletét. Mindketten szerettek volna jelen lenni, de fontos elfoglaltságuk miatt csak üzenetben fejezik ki a határon túli magyar gazdálkodókkal való folyamatos kapcsolattartás, a tapasztalatok cseréjének a fontosságát. Üdvözletét abban a meggyőződésben zárta, hogy a fórum tovább erősíti a magyar–magyar kapcsolatokat, a tapasztalatcserét, a gazdaérdekeknek minden fórumon való képviseletét. Dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár asszonynak a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz intézett üdvözletét. Abban a gazdálkodók rendszeres konzultációjának, az együtt gondolkodásnak, a tapasztalatcserének a fontosságát ecsetelte. Törekedni kell a határon átnyúló kapcsolatoknak az érdemi kiépítésére, a megoldások közös megkeresésére. A Kárpát-medencében a gazdálkodók és a civilszervezetek együttműködésében kiemelt szerepe van az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének, amelynek vezetősége olyan munkát végez, ami nemcsak a tagság érdekeinek a képviseletét, hanem a vidék fellendítését is szolgálja. Az általa képviselt Minisztérium a külhoni gazdáknak biztosítja a pártoló tagság státust, ami sok jogosultsággal jár. Beszédét abban a meggyőződésben zárta, hogy a jelenlegi gazdafórum is hozzájárul a nemzet fejlődéséhez, gyarapodásához. Szakmai előadások A továbbiakban a szakmai előadások levezetését Horváth Imre AMMGE-alelnök vette át, aki Winkler Gyula EP-képviselőt kérte a mikrofonhoz Újdonságok Brüsszelből című előadásának a megtartásához. Bevezetőben köszönetet mondott a meghívásért, majd köszöntötte a legfiatalabb, Hunyad megyei gazdaszervezetet, aminek a létrehozásában nagy szerepe volt Kocsik József AMMGE-elnöknek. Először a közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése, majd a közös agrárpolitika finanszírozása, illetve a hogyan legyünk sikeresek témaköröket járta körbe. A közös agrárpolitika modernizációja és egyszerűsítése céljából a konzultációk beindultak, év végére várhatók az eredmények, amelyek azt vetítik előre, hogyan mutat majd pénzügyi, szakmai szempontból a közös agrárpolitika 2020 után. A második témakörben körbejárta, miért van szükség a közös agrárpolitika korszerűsítésére. Elsősorban azért, mert körülöttünk minden, nem csak a klíma, hanem a gazdasági, finanszírozási körülmények is folyamatosan változnak. Ezekhez olyan eszközöket kell létrehozni, amelyek megoldásokkal szolgálnak a jelzett változásokra. Hihetetlen gyorsasággal változnak a technológiák, ezért erre a mezőgazdaságnak is fel kell készülnie. Olyan feltételek között, hogy az EU-ban folyamatosan öregedik a gazdatársadalom, illetve az uniós támogatásoknak a megszerzése túl sok bürokráciával jár. A változásokat három elv vezérli: változtatni a gazdák jövedelemszintjét, illetve életszínvonalát; a környezetvédelem fokozása; alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. A szakmai előadásokat Sebestyén Csaba RMGE-elnök, parlamenti képviselő folytatta, aki pozitív bejelentést tett: az országos szervezet két megyei tagszervezettel bővül, ugyanis Szilágy, illetve Máramaros megyében is alakulóban van a gazdaszervezet. A bővülés egyben meghozza a gyümölcsét a gazdatársadalomban sokszor emlegetett összefogásnak, az együtt gondolkodásnak. Az RMGE ugyanis csak akkor lehet partner a román gazdaszervezetekkel, illetve a román kormánnyal, ha minél nagyobb támogatottságot tud maga mögött. A politikum és a gazdatársadalom összefogásának az eredményét a legutóbbi parlamenti választások bizonyították, amikor is az RMDSZ szövetségre lépett a Magyar Polgári Párttal és a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével. Ennek eredményeként az RMDSZ több képviselőt küldhetett a törvényhozásba, ezért hatékonyabban támogathatja a magyar önkormányzatokat. Az összefogás sikerét maga is élvezheti, hiszen Hargita megyében az 5. helyről indulva, bár nem hitt a sikerben, mégis megválasztották. A mezőgazdasági szakbizottságban így sokkal hatékonyabban dolgozhat a romániai magyar gazdák érdekében. Abban reménykedik, hogy a 2018-as centenáriumra való román felkészülés annyira leköti a közfigyelmet, hogy a törvényhozáson át lehet vinni néhány, a magyarság, illetve a mezőgazdaság számára is fontos törvénytervezetet. Egyik ilyen lenne a tűzifa exportjának a leállítása. Ami igen fontos lenne a fával tüzelő igen sok család számára, de a szupermarketek árukészlet 51%-nak hazai termelőktől történő beszerzésének a tisztázása is fontos lenne. Sajnos, a kormány inkább a nagygazdaságok fejlesztésében, támogatásában gondolkozik, ráadásul az agrárkamarák választott vezetőségeit is mellőzték, az intézményeket odacsapták a mezőgazdasági igazgatóságokhoz. E rendszeren és felfogáson változtatni kellene. A falugazdász hálózat további bővítése sokat enyhíthet a gazdálkodók gondjain, de a családi gazdaságokat támogató törvény megalkotása is fontos lenne. Az elnök abban a reményében zárta mondanivalóját, hogy a következő Magyar–magyar Gazdatalálkozón nagyobb sikerekről számolhat majd be. A továbbiakban Kranowszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a vezetője Gazdasági kapcsolatépítés a régióban címmel tartott értekezést. Amint elmondta, az MNK összesen hét közép-európai országban 25 hasonló irodát működtet. Közülük 7 Romániában, Aradon, Nagyváradon, Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön működik. Céljuk, hogy a magyar vállalkozóknak megtalálják a megfelelő partnereket, de közreműködnek a piackutatásban, a partnerkeresésben, melynek során a romániai vállalkozóknak magyarországi partnereket keresnek. Minden iroda megpróbál maximálisan együttműködni a gazdaszervezetekkel különféle terményértékesítések közvetítésében. Erre a helyszínen is lehetőség van, hiszen a kolléganője, de maga is szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére. A további szakmai előadásokon Miklós Ervin az Agrovir Kft. részéről Az informatika szerepe a mezőgazdaságban, Bánszky József a Struktúra Bau Typ Szerkezetépítő Kft. részéről Terményszárítás szárító nélkül címmel, Sarusi-Kiss József az Alterrnconsult Kft. és Altern Kft. részéről Korszerű mezőgazdasági épületek és azok megújuló energiás fűtése címmel tartott, magyarázattal alátámasztott előadást. Kiállítólesen, pörköltfőzés A konferencia után szétnéztünk a kiállítók között. A csarnokban felállított aradi magyar standon Berki Erzsébet helyi vonatkozású szuveníreket, a kiállítást hirdető feliratos blúzokat árusított, elfogadható érdeklődés mellett. A nagyzerindi mézeskalácsos, Szénási Zsuzsanna a hagyományos mézeskalács-figurákkal várta az érdeklődőket. Az aradi Tulipán Kft. asztalán magyarországi palackozott fehér-, illetve vörösborok vártak vásárlóra. Csipkár Imre és felesége, Julianna mindenfajta csomagolásban, csípős és édes fűszerpaprika-őrleményekkel várta az érdeklődőket. Az idei kiállítás és vásár családi programként is szolgált, ugyanis sokan kisgyermekekkel érkeztek, akik nagy érdeklődést tanúsítottak a szabadban felállított állatkiállításon látható mindenfajta háziállat és -szárnyas iránt. Miközben a felnőttek, főként a gazdálkodók a legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, berendezéseket szemlélték, addig a gyermekek pónin lovagolhattak, vagy póniló húzta kordélyon kocsikázhattak. Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének a szakácsai ezúttal is a vásártér szélén kaptak elkülönített helyet, ahol az arad-gáji csapat, Kovács Tibor Levente, Kovács Andrea és Molnár Árpád, Horváth Imre adománya nyomán olyan mangalicapörköltet főztek, aminek az alapanyaga egy nappal korábban még az ólban röfögött. A zimándközi Szabó Sándor három üstben 60 kiló húsból főzött: kettőben sertéspörköltet, a harmadikban krumplit Göcző Ilonka, Szabó Ilonka és Lévai József segítségével. A majláthfalvi csapatban Réti Edit, Berár Edmond főzött pörköltet Molnár András főszakács irányításával, 20 kiló birkahúsból és 10 kiló krumpliból. Miután a pörköltek megfőttek, a magyar gazdák jó hangulatban, közösen elfogyasztották, sörrel, borral öblítették, sőt nótára is zendítettek. A XVIII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere tovább erősítette a hagyomány folytatásának a szükségességét. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 6.Ünnepi műsor a gyásznap előestéjén„A nemzet felelős minden magyarért” A hagyománynak megfelelően október 5-én este az Aradi Állami Színházban az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és az Aradi Kamaraszínház szervezte ünnepi műsorral emlékeztek október 6-ra. Ezúttal kissé rendhagyó módon, hisz a repertoárban csupa Erkel Ferenc-zenemű szerepelt. Az ugyancsak Erkel nevéhez fűződő Himnusz elhangzása után Bognár Levente aradi alpolgármester beszédét azzal indította, hogy a 13 aradi vértanú emlékének ápolása szent kötelességünk, mint ahogy nem kérdőjelezhető meg a szabadsághoz való jogunk sem. „Magyarként akarunk élni szülővárosunkban és szülőföldünkön”, hangsúlyozta, majd köszöntötte az est vendégeit, köztük Kiss László ezredest, bukaresti magyar véderő-attasét és Jakab Istvánt, a magyar Országgyűlés alelnökét, akit szólásra kért fel. Jakab István mindenekelőtt az általa képviselt intézmény, valamint a magyar egyházak üdvözletét tolmácsolta (a reformáció jubileuma alkalmából rendezett ökumenikus találkozóra október 5-én került sor Budapesten), majd így folytatta: Vannak nemzetek a világon, amelyek nem pusztán fenséges, győzelmes és dicső ünnepekkel rendelkeznek, hanem a nemzetüket sújtó gyásznapokkal is. (...) 1849. október 6-án tizennégy vértanú írta be nevét a nemzet történelmébe (az aradi 13-an kívül Pesten végezték ki az első felelős magyar kormány miniszterelnökét), s máig szolgáló példát mutattak, hitet adtak a magyarságnak. „Ma a Kárpát-medencében, együtt a magyarság, egy nemzetet alkot. Nemzetet, amely felelős minden magyarért” – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke. Az Aradi Állami Filharmónia – Dorin Frandeş vezényletével – nagyon szép, Erkel Ferenc alkotásaiból (István Király, Bánk bán, Hunyadi László) összeállított műsorral készült, amelyben fellépett áriákkal két kiváló énekes is: a Bécsből hazatért (aradi) Kászoni Annamária szoprán és a Budapestről érkezett, marosvásárhelyi származású Szerekován János tenor. Mindketten feledhetetlen perceket szereztek a nagyszínházat megtöltő közönségnek. Mint talán mindig és mindenhol: a Bánk bán műsorzáró Hazám, hazám...ot, a magyar operairodalom alighanem legismertebb és legnépszerűbb nagyáriáját meg kellett ismételnie a művésznek. Utóbb az újságírónak bevallotta: ezt elénekelni egyszer sem könnyű – de másodszor is örömmel tette, amikor a lelkes közönség szűnni nem akaró vastapsát hallotta. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 7.A megemlékezés, megerősítés a küldetésreLélekemelő gyászszertartás a vértanúkért Ma az arad-belvárosi római katolikus templomban 11 órakor kezdődött a vértanúk emlékére felajánlott szentmise, amelyen a templomot megtöltő hívek előtt a bal oldalon elhelyezett székeken foglaltak helyet a kerékpárral érkezett Kecskeméti Református Gimnázium diákjai és tanárai. Jobb oldalon ültek a hazai és anyaországi elöljárók: Kelemen Hunor RMDSZ-szövetségi elnök, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi RMDSZ-elnök, alpolgármester, Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Kiss László Ferenc ezredes, véderő attasé, Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Az ünnepélyes bevonulást követően a nagyszámú hívet köszöntötte msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost, aki előrebocsátotta: a 13 hős tábornok örökös példa számunkra a helytállásban, az Istenhez, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségben. Azért kell eljönnünk évről-évre emlékezni rájuk, mert nem egy nyugati író vallotta: a magyarság többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármely nemzet. Emlékezzünk hát rájuk, imádkozzunk értük és magunkért, kérjük Isten irgalmát, bocsánatát bűneinkért. A minorita kórus énekei közepette, az evangéliumból a jelen lévő 20 pap és egyházi méltóság közül nt. Sipos András Mosóczy-telepi református lelkipásztor, nt. Gyurkócza Aranka börtönlelkész, majd ft. és ns. Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános olvasott fel. Szentbeszédében msgr. Fodor József nagyváradi általános helynök, nagyprépost kifejtette, ha a 13 vértanúra emlékezünk, nem kerülhetjük meg két település nevét: Világos és Arad. Történelmünk állandó fenyegetettség közepette telt el, tele sorsfordulókkal. Ilyen sorsforduló volt 1848. március 15. is, amikor az utána következő napok és hónapok eseményei, győzelmei oda vezettek, hogy az osztrák uralom alól felszabadult az ország, csakhogy jött a segítségül hívott orosz a 200 ezer fős ármádiájával, aminek az elfáradt, megfogyatkozott magyar sereg nem tudott ellenállni, ezért 1849. augusztus 13-án Görgey Artúr fővezér és serege Világosnál letette a fegyvert. Ez egy újabb fontos dátum nemzetünk történelmének a tragédiáiban 1241. a tatárjárás, 1526. a mohácsi vész, 1662. Váradnak a török általi elfoglalása, 1918–20. a trianoni békediktátum, az 1956-os szabadságharc, amit újra vérbe fojtottak. Számos író és világi ember vallotta: a magyar a hősök nemzete, amelyet soha nem lehetett véglegesen legyőzni. A szabadságvágyáról soha nem mondott le, a nemzet feltámasztásáért hozott véráldozatok mindig megteremték a gyümölcsüket. Imádkozzunk hát Jézus Krisztushoz, hogy népünknek mindig legyenek olyan áldozatkész fiai és leányai, akikre felnézhetünk, akik nemzetünket szerencsésen átvezetik a történelem viharain. A könyörgést Matekovits Mihály, Kiss Anna, Matekovits Mária és Fekete Károly olvasták fel. A szertartás végén a minorita testvérek nevében p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet msgr. Fodor József nagyprépostnak a szentbeszédért, ugyanakkor felekezeti hovatartozástól függetlenül, köszönetet mondott a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus, valamint a baptista paptestvéreknek, a külföldi és belföldi vendégeknek, mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a gyászszertartást. A megemlékezés egyben megerősítés is, hogy nekünk, mai embereknek, híveknek is küldetésünk van, mint a vértanúknak, akik a legdrágábbat, az életüket is feláldozták nemzetünknek az oltárán. A lélekemelő gyászszertartás nemzeti imánknak a közös megszólaltatásával zárult. Balta János / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 7.Főhajtás a Megbékélési parkban„Feladatunk óvni szabadságunkat” Nem mosta el az eső a Megbékélési parkban pénteken délben kezdődött megemlékezéseket. Még a szélsőségesek hatalmas, kifeszített trikolór zászlaja sem zavarta meg a helybélieket, hogy magyarországi meghívottjaikkal együtt, békésen, tisztelettudóan hajtsanak fejet az aradi tizenhárom emléke előtt. A 13 órai rendezvényt, a román, magyar himnusz, majd az Örömóda lejátszása után Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke nyitotta meg, majd felkonferálta a felszólaló hivatalosságokat. (A rendezvény megkezdésére a parkba értek a Noua Dreapta szélsőséges szervezet nacionalistái is, akik a román emlékmű előtt egy húsz méteres zászlót feszítettek ki. A belügyisek által szigorúan felügyelt térre gyalog érkezett a mintegy 15 fős csoport, melynek tagjai a városközponton keresztül vonultak át, a Hegyalja tértől egészen a Megbékélési parkig, zászlókkal a kezükben.) Elsőként Gheorghe Falcă aradi polgármester állt mikrofonhoz, köszöntve a magyar vendégeket és Arad testvérvárosainak képviselőit, ugyanakkor „az összes barátot” akikkel együtt lehettek „ezen a szép eseményen”. „Ezen a napon Arad város tiszteletét fejezi ki azok iránt, akik a szabadságért harcoltak. Ezért a mi gesztusunk elismerés és egyben nagy felelősség is” – mondta, elismerően beszélve azokról, akik évről évre megemlékeznek a mártírokról. „Nekünk is feladatunk óvni a mi szabadságunkat és erre a 13 tábornok kell példát szolgáltasson számunkra nap mint nap! (…) Meg kell mutassuk gyermekeinknek, hogyan kell tisztelnünk hőseinket!”. A román zászlót lobogtató szélsőségeseknek a polgármester azt üzente: „Mi a barátaik vagyunk”, majd hozzáfűzte: mindenkit becsülnek, aki a szabadságért harcol. Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szerint „Minden nemzedéknek meg kell vívnia a maga szabadságharcát.” Mint elmondta, itt az idő, hogy a magyarok feltegyék maguknak a kérdést: mit jelent számukra a szabadság, mit jelent ma szabadnak lenni, és mi az, ami ezt veszélybe sodorhatja? „Egy nép, egy nemzet akkor szabad ma is, ha szabadon dönthet arról, hogy milyen utat követ, hogy mit választ az előtte álló lehetőségek közül. És mindezt úgy teszi, hogy nem sérti, és nem korlátozza más népek és más nemzetek hasonló módon elképzelt szabadságát, hisz a szabadság felelősség is egyben. És igaz ez egy nemzetrészre is, egy olyan nemzeti közösségre, amely saját akaratán kívül számbeli kisebbségbe szorult, de nyelvét, kultúráját, identitását meg kívánja őrizni.” (…) „Bennünket úgy neveltek, hogy az ígéretet be kell tartani. Bennünket arra tanítottak, hogy akkor ígérj, ha be tudod tartani, és ha ígértél, akkor viszont tartsd be ígéretedet. Ez a hitelesség, ez a szavahihetőség kulcsa. És mi erre várunk száz esztendeje” – mondta a szövetségi elnök, utalva arra többek között, hogy a parlamentben a román többség érdembeli vita és tárgyalás nélkül utasított el olyan törvénymódosítást, amely szerinte tisztázhatná a kisebbségek anyanyelvhasználati jogait. A szövetség vezére párbeszédre, az ígéretek betartására, továbbá az állam és a nemzeti kisebbség közötti viszony rendezésére kérte a román többséget. „…nem azt kérjük, hogy adják nekünk, ami nem a miénk. Nem azt kérjük, hogy mondjanak le valamiről, ami az identitásuk része. Nem akarjuk őket megfosztani szabadságuktól. Viszont azt kérjük, hogy maradhassunk közösségként szülőföldünkön magyar emberek.” Köszönet Aradnak, hogy ápolják a hősök emlékét Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára hangsúlyozta, nemzetiségtől függetlenül minden háborús elesett előtt kötelességünk fejet hajtani, hiszen áldozatvállalásuk, kiállásuk nekünk is tartást ad, tettekre sarkall. Köszönetet mondott Arad vezetőinek és polgárainak, hogy óvják, tisztelik és ápolják az emlékhelyként számon tartott Megbékélési parkot. „Ahhoz, hogy boldogulhassunk itt szűkebb és tágabb hazánkban, továbbra is szükség van jó szándékra, kölcsönös tiszteletre és megértésre is. Így érhetjük el, hogy országainkat és népeinket csak jelképes határok válasszák el. Hogy szabadon használhassuk nyelveinket, megőrizzük iskoláinkat, intézményeinket, élhessünk jogainkkal. Hogy a jó és nemes ügyeinknek ne csak mártírjai, hanem boldog birtokosai is lehessünk”. Nem akarnak több gyűlölködést Horgea Florentina Arad megyei prefektus rövid beszédében a tolerancia, a szabadság és az európai szellem színterének minősítette a Megbékélési parkot. Faragó Péter képviselő, az RMDSZ Arad megyei elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy megemlékezéseinket, más európai országokkal ellentétben, nálunk még most is a gyűlölködések és nacionalista hozzáállások jellemzik. Itt az ideje, hogy ennek véget vessünk, mondta. „Már nem számolják, melyik nemzet ölt többet a másik katonái közül, ki milyen vélt vagy valós vérengzéseket hajtott végre (…) Mindegyik nép a saját igazságának, szabadságának a nevében küldte a harctérre fiait, legtöbbször a biztos halálba.” Arra kereste a választ, hogy vajon mikor fog legalább száz egyszerű román polgár a magyarok mellé állni és a németek és franciák példájára fejet hajtani az ilyen megemlékezéseken. „Vajon gyásznapunkon mikor tűnik el a térről az irántunk érzett és kimutatott gyűlölet?” – nyomatékosítva, hogy nem a város és a megye vezetőire célzott, hanem azokra az átlagos, hétköznapi románokra, akik hamis hazafiasságtól tüzelve zavarják gyásznapjainkat. A beszédek után, az előző évekhez hasonlóan, a házigazdák, a helyi és megyei helyhatósági vezetők, civilszervezetek, egyházi képviselők, a román parlamenti és a magyarországi országgyűlés képviselői, a határon túli meghívottak és egyéb szervezetek vezetői koszorúkat helyeztek el a Szabadság-szobornál. A hivatalosságok között köszöntötték még Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetét, Jakab Istvánt, a Magyar Országgyűlés alelnökét, Kiss László ezredest, Magyarország bukaresti nagykövetségének véderő attaséját, illetve Kreszta Trajánt, a román kisebbség magyarországi önkormányzatának elnökét is. Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 12.A legnagyobb protestáns hálaünnepReformáció 500 A református világtalálkozó óta nem volt akkora vallási rendezvény Marosvásárhelyen, mint amire október 14-én számíthatunk a Görgényi, a Küküllői, a Marosi és Maros-Mezőségi Református Egyházmegye szervezésében. A rendezvény 14 órakor a Vártemplomban áhítattal kezdődik, ugyanitt, a templom előtt református személyiségek szobrait avatják fel. Az ünneplők 14.30 órakor a vár udvaráról a sportcsarnokhoz vonulnak, ahol 16 órakor megkezdődik az ünnepi istentisztelet. Igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, ágendát mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az eseményt megelőzően Jakab Istvánnal, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperesével, a rendezvény ötletgazdájával beszélgettünk. 2-3000 résztvevőre számítanak – Reményeink szerint az Erdélyi Egyházkerület legnagyobb rendezvénye lesz. Kató Béla püspök úr úgy fogalmazott, hogy a kolozsvári volt a „legfényesebb”, a legünnepélyesebb, de a marosvásárhelyi lesz a legnagyobb, hiszen 2-3000 résztvevőre számítunk. A program ismert, a hívek a Vártemplomban és a várudvaron gyülekeznek, áhítattal kezdünk, majd felavatunk két szobrot, Kálvin János és Károli Gáspár szobrát, Péterfi László és Deák Árpád alkotásait. Innen vonulunk a sportcsarnokba – fogalmazott az esperes. Az útvonalon – Bernády tér, Kossuth Lajos utca, Arany János utca, Corvin Mátyás tér – forgalomkorlátozás lesz, ahol lehet, a járdán, ahol nem, az úttesten fognak vonulni. Sátrat állítanak, kivetítőn követhető lesz az istentisztelet A jegyeket egyházközségenként kiosztották, igyekeztek úgy megtenni, hogy mindenkinek egyenlően jusson. Nehéz feladat volt, hiszen csak a Maros-Mezőségi Egyházmegye 26 ezer tagot számlál. Ha ugyanennyien vannak a másik három egyházmegyében is, akkor százezer hívőről beszélünk. Többen jelezték részvételi szándékukat, mint amennyi jegy van, de bárki részt vehet, hiszen a Liget felől egy nagy sátrat állítanak fel, ahol óriáskivetítőn követhető lesz az istentiszteletet. A sportcsarnok befogadóképessége korlátozott, kétezren férnek be, de aki nem mehet be, az eseménynek éppúgy részese lesz. Be kell tartani az előírásokat, hiszen a Katasztrófavédelmi Felügyelőség nagyon szigorúan intézkedik. Marosvásárhely tíz református templomában egyszerre szólalnak meg a harangok Az esperes hangsúlyozta, hogy ez egyházi hálaünnep, s a felvonulás az istentisztelet része. – Sem egyéni, sem közösségi tiltakozásnak nincs helye. Egyházi, nőszövetségi, kóruszászló loboghat, de semmilyen más zászlót nem szeretnénk, hiszen senkit sem kívánunk provokálni. Ez békés, hálaadó istentisztelet, méltósággal vonulunk egyik helyszínről a másikra. Azt szeretnénk, ha Marosvásárhely mind a tíz református templomában egyszerre szólalnának meg a harangok. A rendezvényen részt vesz a többi protestáns felekezet, az evangélikus és az unitárius is. Együtt ünnepelünk, a testvéregyházakat szeretettel várjuk – tájékoztatott Jakab István. Az úrvacsoraosztás után Rákász Gergely orgonakoncertjét hallgathatja meg a gyülekezet, majd a FIKE-band szolgálata következik. Az eseményen részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztériumának minisztere, jelen lesznek megyei és városi elöljárók. A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal jelentős összeggel támogatja a rendezvényt. A szeretetvendégségen az egyházmegyékben működő nőszövetségek házi süteménnyel kedveskednek. Kiállítások A szombati nagy rendezvényt megelőzően két vallásos témájú kiállításra is sor kerül, csütörtökön fél 3-tól a Vártemplomban a Soli deo gloria című, amely reformációtörténeti kiállítás, pénteken 18 órakor pedig Reformáció 500 címmel nyílik szintén vallási témájú alkotásokból álló képzőművészeti tárlat a Kultúrpalota földszinti Art Nouveau galériájában. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 16.Reformáció 500 Örökségünk a magyar nyelvA reformátusság összetartozásának hatalmas erejét tapasztaltuk meg szombaton Marosvásárhelyen, amikor négy, a Marosi, a Maros-Mezőségi, a Görgényi és a Küküllői Református Egyházmegye, valamint az evangélikus és unitárius egyház képviselői a reformáció 500. évfordulójára szervezett hálaünnepsége zajlott. A Vártemplomtól a sportcsarnokig vonuló püspökök, esperesek, lelkészek, hívek, meghívottak végeláthatatlan, több ezer embert számláló, tömött sora igazolja: sokan vagyunk! A hitbéli összetartozás erejének megtapasztalása felemelő, biztató és reményt ad a megmaradásra a következő évszázadokra is. Kálvin és Károli A rendezvény az általunk is ismertetett gazdag forgatókönyv szerint zajlott. A hívek a Vártemplomban és a várban gyülekeztek, hogy felavassák két református személyiség: Károli Gáspár és Kálvin János szobrát. A Vártemplomban Henter György lelkipásztor ismertette, hogy a Kálvin-szobrot Péterffy László, marosvásárhelyi származású, Visegrádon élő szobrászművész ajándékba készítette el, míg Károli Gáspár magyar bibliafordító mellszobra ugyancsak marosvásárhelyi, Nagyváradon élő szobrászművész, Deák Árpád alkotása. A szobrok felállításával a templom előtti, melletti teret is felújították, ami nem volt zökkenőmentes, hiszen egy hétig feljelentés miatt le kellett állni a munkálatokkal. Hogy végül időben elkészültek, a kivitelezők munkájának és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhető. A lelkész külön megköszönte dr. Dorin Florea polgármester támogatását és jelenlétét az eseményen. A Vártemplomban Balog Zoltán, a emberi erőforrások minisztere Kálvin Jánosról, a francia származású svájci reformátorról szólva azt mondta, hogy Erdély-szerte talán több szó esik róla, jobban ismerik, mint Genfben. Mi, kálvinisták szobrot állítunk neki, hiszen tanai a mai napig megtartottak bennünket. Ő az, akiről sokan azt gondolják, hogy magyar volt. Károli Gáspárnak az egyetemes magyar kultúrához való hozzájárulásáról: ha ő nincs, akkor lehet, hogy ma nem beszélünk magyarul. Szobruk ott áll a Vártemplom előtt. Őrizzük ezeket, és azt a hitet, amit a nyugatiak elfelejtettek! Vigyázzunk arra, hogy templomaink ne váljanak múzeumokká, hiszen ezek azért épültek, hogy itt Isten igéjét olvassák, hallgassák – fogalmazott a miniszter. E gondolatsorhoz kapcsolódtak dr. Grezsa Zoltán, a nemzetpolitikai államtitkárság kormánybiztosának szavai is, aki hangsúlyozta, a kereszténység összeköt, nem pedig elválaszt bennünket, magyarokat és a szomszédos népeket. A gyülekezet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldását követően vett részt a szobrok leleplezésén. Ezután indult el a menet a sportcsarnok felé. Isten nemzetsége vagyunk! A református világtalálkozó óta nem volt ilyen népes és ünnepélyes menetelés Marosvásárhelyen. Sem rendbontás, sem oda nem illő zászlólengetés, sem hangoskodás nem zavarta meg a vonulást. A nagysármási fúvószenekar, énekvezérek jó- voltából református énekek csendültek fel. Csak az tudja igazán, milyen érzés volt, aki átélte ezt a momentumot. A sportcsarnokban díszes színpad, a Ligetben óriássátor és kivetítő várta a több ezer résztvevőt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese szerint a százezer református lelket számláló négy egyházmegyéből sokkal többen eljöttek volna, ha nem lett volna korlátozott a keret. Az egyházmegyékből jelen voltak Lőrincz János, a Marosi, Szász Attila, a Görgényi és Bíró István, a Küküllői Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba unitárius esperes. Jelen volt továbbá dr. Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai konzulátusának ügyvivő konzulja, dr. Csige Sándor vezető konzul, továbbá a megye magyar ajkú politikai elöljárói is. Beszédében Balog Zoltán miniszter hangsúlyozta, bízik benne, hogy Marosvásárhelyen többször fog előfordulni, hogy magyarok ilyen szépen, békében vonulhatnak és betölthetik a teret. Luther Márton szavait idézte: ha mindenki embertársáért élne, tele lenne a világ istentisztelettel! Marosvásárhely utcáin, a sportcsarnokban istentisztelet volt, hiszen szeretetben voltak együtt az emberek. Számba kell venni, hogy 500 év alatt milyen hatalmas értéket teremtettünk a Kárpát-medencében, s milyen hatalmas örökséget, magyar nyelvet, magyarul megszólaló igét hagytak ránk imádságos elődeink. A magyar emberek iránti gondoskodás jegyében a miniszter bejelentette, hogy január elsejétől a világ bármely sarkában megszülető magyar kisgyermek babakötvényt kap a magyar államtól. Az igét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette, aki buzdított: hit által erősítsük egymást a Kárpát-medencében, hiszen Isten nemzetsége vagyunk. Az úrvacsorai ágendát Kató Béla püspök mondta, aki mindenekelőtt a hálaadásra szólította fel a gyülekezetet. Úrvacsora, köszöntések és koncertek A szép rendben folyó úrvacsoraosztást követően nemzeti imánk hangzott el, majd szeretetvendégségre hívták a gyülekezetet. Az ünnepség második részében köszöntőbeszédek hangzottak el. Szabó Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője mondta el ünnepi beszédét, majd Péter Ferenc megyei tanácselnök foglalta össze az erdélyi reformáció fontosabb mozzanatait. Thomas Muggli-Stokholm svájci lelkipásztor pedig gyülekezete üdvözletét adta át, és felvázolta a svájci reformátusság jelenlegi helyzetét. Mint mondta, azért jönnek Erdélybe, többnyire Mezőbergenyébe, hogy itt töltekezzenek az erős és összetartó gyülekezetekben. Ezt követően Rákász Gergely rendkívüli orgonakoncertjére, majd estébe nyúlóan a FIKE-band ifjúsági zenekar koncertjére került sor. Mezey Sarolta / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 21.A reformáció jegyében ítélték oda az idei Orbán Balázs-díjakat a székelyföldi megyékA reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat. Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban péntek este tartott díjátadóról. Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, ezért mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, és a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyén munkájával hozzá kell járuljon a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc. Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk a fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát. Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor. MTI; Erdély.ma 2017. október 23.Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Kató Bélát (Székelyföldi elismerés)A reformáció jegyében Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének, Jakab Istvánnak, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesének és Tőkés Zsoltnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatójának ítélték oda idén a székelyföldi megyék legrangosabb kitüntetését, az Orbán Balázs-díjat. Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzata közös közleményben számolt be szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban pénteken este tartott díjátadóról. Amint a házigazda, Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke az ünnepségen elmondta: mivel 2017 a reformáció emlékéve, mindhárom megye olyan személynek adományozta az Orbán Balázs-díjat, akik életük és munkásságuk során a reformáció szellemében cselekedtek, a keresztény és magyar értékek átadására törekedtek. „A közösségért végzett munka szoros kapcsolatban áll a reformáció eszméivel. A nagy reformátorok a hit megélésének és Isten dicsőítésének eszközeként tekintettek a munkára, és azt vallották, hogy az egyénnek munkájával hozzá kell járulnia a közösség boldogulásához, felvirágoztatásához. Meggyőződésem, hogy napjainkban is erre a szemléletre van szükségünk” – fogalmazott Péter Ferenc. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt tartotta a kor nagy kihívásának, hogy vonzóvá tegyék Székelyföldet a fiatalok számára. „Sok minden nem rajtunk múlik, de bűn és vétek elmulasztani megtenni minden tőlünk telhetőt, hogy itthon tartsuk fiataljainkat. Székelyföldnek akkor lehet jövője, ha több figyelmet fordítunk fiataljainkra, ezért szeretnénk a következő évet a fiatalság évének nyilvánítani Hargita megyében” – idézte a közlemény Borboly Csabát. Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy Székelyföld olyan sajátos entitás, amelyet éltető köldökzsinór köt a magyar nemzet egészéhez. „Egy hajóban ül Székelyföld minden lakója, aki pedig ezért a régióért tesz, az minden egyes lakójáért tesz” – fogalmazott Tamás Sándor. Az ünnepi köszöntők után került sor a 2017-es Orbán Balázs-díjak átadására. Elsőként Kovászna megye jelentette be, hogy az idei díjazottja főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány és a LAM Alapítvány létrehozója, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke, olyan igaz hitű lelkipásztor, aki nemcsak gyülekezetéért, egyházáért munkálkodik, hanem nagy formátumú közéleti személyiség, közösségi ember, aki a maga során valóságos reformációt hozott Háromszékre, az Erdélyi Református Egyházkerületbe. „Hitelessége, becsületessége, kitartása, cselekvőereje, alázata és mélyből jövő, igaz hite semmit sem kopott az évtizedek folyamán, így válhatott az erdélyi magyarság egyik legkiválóbb lelki és szellemi vezetőjévé, magasra téve a mércét a közösségi és egyházi vezetők körében. Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják az utat, hirdetik az igét. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főtiszteletű püspöke ilyen elöljáró ember, aki saját életével példázza, hogy az igaz hitből fakadó cselekedet bőven kap áldást” – fogalmazott laudációjában dr. Szmolka István ortopéd főorvos, aki barátként laudálta az Orbán Balázs-díj Kovászna megyei díjazottját. A díjátadó ünnepséget a Codex Régizene-együttes koncertje zárta. A csíkszeredai együttes a Mint a szép híves patakra című előadását mutatta be, amely a genfi zsoltárok Szenci Molnár Albert-féle fordításain alapul. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 28.A reformáció 500. évfordulója AradonAz arad-belvárosi református gyülekezetben október 31-én, kedden, a belvárosi evangélikus-lutheránus hívekkel közösen emlékeznek meg a reformáció 500. évfordulójáról. A program szerint a belvárosi református templomban 10 órakor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Jakab István evangélikus lelkipásztor. Kulcsár-Székely Attila színművész: A remények hajója – ünnepi előadás – emléktábla-avatás. 12.30 órától a Jelen Ház nagytermében kiállítás-megnyitó: Brittich Erzsébet linómetszetei az Arad megyei református templomokról. 15 órakor az evangélikus templomban kezdődik istentisztelet, igét hirdet Módi József református esperes – kamarazene – úrvacsoraosztás. Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 14.Látogatás a végvidéken: AldobolyMás, különlegesebb Aldoboly hangulata, mint a megye felsőbb részén elterülő falvaké. Tiszta történelem históriájának minden szelete, tele kontrasztokkal. Túl voltunk, túl szakadtunk a hozzánk közel húzódó határon – idézik fel az idősek. Dél-Erdély darabkája lettünk, de legalább együtt az utolsó megyésítés előtt Brassó megyéhez leszakasztott Vámoshíd vidékével, amely szintén Aldoboly területéhez tartozott. Több erdőnk, több szántó- és kaszálóterületünk volt, hatalmas érvágást jelentett elcsatolása. Aldoboly, a vegyes lakosságú falu most Illyefalvához tartozik közigazgatásilag. A székelyföldi falvak életét éli, amely csak árnyalataiban különbözik a szomszédos településekétől. Picinyke múlt Tanulságképpen tolakodott elénk látogatásunk idején egy picinyke múlt. Csak picinyke, de sokatmondó, mert mesélője, Stanciu János ma is él. De mi lesz azzal a rengeteg Aldobolyhoz kötődő kultúrtörténeti érdekességgel, amit sürgősen össze kellene szedni, meg kellene írni akár egy rövid históriás, de a mát sem elkerülő – mondjuk – falufüzetbe. Sok érdekesség, jeles személyek kapcsolódnak a Hollaki családhoz, több kevésbé ismert negyvennyolcas személyiség nyugszik az aldobolyi temetőben, itt élt a Coșbuc-fordító, tehetséges tollforgató és jogász, Szánthó Vitus, előnévként használja a település nevét a jeles zeneszerző, Aldobolyi Nagy György. Utóbbi Szenes Ivánnal együtt szerezte az Ennyiből ennyi című filmdráma zenéjét, amely lapunk rendszerváltás előtti szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi születésű néhai Csiki László novellájára épül, és idézi a hazai rendszerváltás kezdeti időszakának hangulatát, amely azóta is, jelenleg is kísérti az aldobolyiakat, főleg azokat, akik huszonhét esztendő után is várják vissza föld- vagy erdőjussukat. Mert ami nem kerül nyomdafesték alá, annak maradék nélkül pusztulnia kell, az belevész a feledés mocsarába. „Közvetlenül a romániai forradalom után játszódik a forgatókönyv alapjait adó Csiki László-novella. Egy kicsiny magyarlakta faluról (a Csiki László által jól ismert Aldobolyról – Kgy. Z. megj.) készít látleletet úgyszólván a változás pillanataiban – olvashatjuk a filmdráma recenziójában. – Valami van a levegőben, senki nem tud semmi bizonyosat a faluban, munkálnak a régi beidegződések, de az új lehetőségek sejtelmes ígérete is ott lebeg. Senki sem elég tájékozott, csak annyi világos, hogy itt változások lesznek, hogy megindul a küzdelem az újraosztásért. Ebben a kis faluban a várakozók közt, úgy tűnik, hárman kapnak esélyt. Klára, aki mint az elhanyagolt kastély bárói örököse jelenik meg a színen, az egykori termelőszövetkezet ambiciózus, lendületes, erőt mutató mérnöke és egy helyi vállalkozó, az egykori mozis, aki a változó idők újsütetű terméke. Hármójuk egyszerre tipikus és mégis sajátos küzdelme rajzolódik itt ki. Az asszony magányos, a történet során kiderül róla, hogy valahol Románia túlsó szegletében már férjnél volt, sőt, gyereke is van, akit váratlanul az ajtaja elé tettek. Ezenkívül semmi köze az egykori földbirtokos bárói családhoz. A mérnök helyi potentát, ő a legesélyesebb, de ugyanakkor gyengéjévé válik a »bárónő« mint a falu egyetlen elfogadható nője...” Jakab István illyefalvi tanácstagot keresve volt alkalmunk megismerni Stanciu Jánost. Lánya, Jakabné Stanciu Irénke mutatta be a 86. életévébe lépő édesapját, aki éppen neki segített az őszi munkálatokban. – Apám tehenet és három disznót gondoz, és mindenben segítségemre van – mondta a lánya. – A munka nem akadálya az erőnlétnek – így János bátyánk, aki tökéletesen beszéli a magyar nyelvet. – Megpróbáltatásokból volt elegem az életben, munka is volt mindig, a családot fenn kellett tartani. Apám román volt, ortodox és Tohánban dolgozott 1940-ben. Egy nap hazajött, s mert közel volt a román–magyar határ, átszökött Illyefalvára a magyar rokonokhoz. Itt, Dobolyban már uralkodtak a vasgárdisták, akik ezt megtudták, s minket elkísértek a határig és könyörtelenül áttettek. Menjetek, mondták, ha a magyarokhoz kívánkoztatok. Ide ne merjetek visszajönni. Közben lakásunkba máshonnan jövő regátiakat tettek be. Nem is mertünk volna visszamenni. Rokonoknál voltunk. A magyaroknak sem kellettünk. „Miért jöttetek ide, ’sze ti románok vagytok, menjetek haza. Majd mi itt munkára küldünk.” Senkinek sem kellettünk. Csak 1944 végén, amikor ismét változott a helyzet, csak akkor tudtunk visszajönni Dobolyba. Akkor azok, akik a házunkban voltak, mielőtt megérkeztünk volna, elmenekültek. Ez volt a mi keserves kálváriánk. Vissza a jelenbe A múlt kontrasztos megidézése után János bátyánk vejével, Jakab Istvánnal visszafordultunk a mába. – A községi tanács tagjaként kérem, mondja el, hogy még milyen közösségi megvalósításokra volna szükség Aldobolyban, vázoljuk fel a közeljövőt. – Örömmel mondom, hogy tegnap átvettük a teljesen felújított egykori aldobolyi faluházat, no meg azt a megyei rangú útszakaszt is, amely falunkon halad át Szászhermány irányába. Maradt még tennivaló. Lázárfalva Aldoboly szélső része. Sor kerül, mert kértük, a bekötőutca kavicsozására, ugyanis sártenger az a falurész. Tervben még a dobolyi Gödör utca rendbetétele. Mindkettőre jó lenne aszfaltburkolat a jövőben, mert a többi mellékutcában már mindenütt aszfaltoztak. Dobolynak van ivóvize, természetes, hogy a szennyvízhálózatra is sor kerül. Az illyefalvi önkormányzat már meg is vásárolt Lázárfalva mellett egy területet, ahová meg lehetne építeni az ülepítőt. Még ősszel megkezdik a helyi villanyhálózat fokozatos kicserélését, megszűnnek a viharok idején előforduló áramkiesések, s jövőre az új villanyórákat is kiteszik a kapuk elé. A községvezetés tud róla, hogy rendetlen állapotba került a falu déli kijáratánál levő hősök temetője, ahol román és orosz katonák nyugszanak. Községi tulajdonban a lassan romladozó műemlék Hollaki-kúria, arra is anyagiakat kellene szerezni, menteni. – Szép és teljesen korszerű lett az aldobolyi volt községháza – mondta Fodor Imre illyefalvi polgármester. – Az Országos Vidékfejlesztési Alap támogatásából épült a Pro Sanit tervei alapján. Felszerelték központi fűtéssel, belső bútorzata és a felszerelések is megérkeztek. Most, decemberben megtartjuk avató-szentelőjét is egy faluünnep részeként. Megkezdik a villanyhálózat cseréjét, amely szerepel a villanyszolgáltató vállalat tervében, a hősök temetője szakszerű rendezésének költségeire a Leader-programban szeretnénk pénzalapra pályázni. Évek óta harcot folytat a dobolyi erdő-közbirtokosság a jussaiért. Bár tulajdonjogát illetően utolsó látogatásunk óta különösebb változások nem történtek, a helyzet jelenlegi állásáról Csergő Máriától érdeklődtünk, aki elmondta, hogy perben állnak az illyefalvi önkormányzattal egy 113 hektárnyi, közbirtokossági tulajdonú legelő miatt, amely időközben a község tulajdonába került. A törvényszék szakember általi kivizsgálást kért, de a kivizsgálóra egy esztendeje várnak. Szakember nincs, a törvényszék pedig mindig azt feleli, hogy a visszaszolgáltatás nem járt le, mert határidejét minden év elején meghosszabbítják, a földosztók pedig a per végleges döntésére várnak. – Nálunk nemcsak a közbirtokosságnak vannak gondjai, hanem több egyénnek is – tájékoztatott Muscalu Ágota. – Nekünk birtokunk volt Vámoshídon. Érdekes módon Brassó megye visszaadta, adott birtoklevelet és telekkönyvet is. Itthoni területeinket még a 18-as törvénnyel kértük, visszamérték, használjuk is, de az illyefalvi hivatal azóta sem állította ki a birtoklevelet. Búcsú után Kedves emlékezetű Deák József néhai aldobolyi református lelkipásztor többször nyilatkozta, hogy a bécsi döntés után Dél-Erdélyhez szakadt Aldobolyban soha nem került sor vehemensebb román–magyar ellentétekre, és ezért ő maga is sokat munkálkodott. „A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve (…) – jegyzi a lelkész. Olteanuról az a hír járja, hogy »nagy magyargyűlölő«. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székely-magyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel” – írta Benkő Levente lapunk oldalain 2013. október 19-én. Ez ma is így van, hangoztatták a faluban, s elmondták, ennek egyik magyarázata az, hogy számos vegyes házasságú család él a településen, amely ápolja a békességet. Búcsú volt a görögkeleti templomban – hírként jelezte számunkra több helybeli. A felújított községháza nagytermében tartották a búcsús Szent Demeter-napi ebédet. Az egyházközségnek új lelkésze van, Iosif Stoia, aki szintén a felekezeti békesség híve. Gondnokuk Iosif Rujoiu. Szaloniki Szent Demeter vértanú az ortodox keresztény egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára vértanúhalált halt Szaloniki városában, amelynek védőszentje lett. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal-pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. Az aldobolyi görögkeleti templomot 1895-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idején építették, és a következő évben, a magyar millennium idején szentelték fel. Bekopogtattunk az aldobolyi református parókiára is Vinczi Botondhoz, aki közel háromszáz helybeli lelkipásztora és a környéki szórványok lelkésze: Vámoshídon nyolc, Farkasvágón tizenegy és Prázsmáron húsz magyar református hívét látogatja. A helybeli református templom turisztikai látnivaló. Előbb egy régebbi, gótikus ízlésű épület állt itt, amely a bővítések, alakítások, majd újjáépítés áldozata lett, 1732-ben ugyanis tűzvész, 1802-ben földrengés pusztította. A mai épületegyüttes a második világháború rombolásainak kijavítása nyomán nyerte el formáját. A templombelső több érdekességet rejteget. Márványutánzatú, mellvédes karzatát 1804-ben készítette Cseh Izmael asztalosmester. A padelőkék ornamentikája Nagy Béla sepsikőröspataki népművész munkája (1973). Tavaly kijavították az épület tetőzetét, kicserélték a lécezetet és a cserepeket – mondotta a lelkész –, idén javításokat végeztek a prázsmári imaháznál és a helybeli gyülekezeti háznál. Kapcsolatokat ápolnak svájci testvérgyülekezetükkel, akik tavaly tavasszal látogattak el Aldobolyba, és anyagilag is besegítettek a templomi javításokba. Gondnokuk Bende Sándor, nőszövetségi elnökük Daniela Ardelean. A templomot övező cinteremben emlékműveket láthatunk: egy millecentenáriumi obeliszket és egy kopját, amely a kuruc és a negyvennyolcas szabadságharcra, a romániai rendszerváltás esztendejére és a két világháború áldozataira és borzalmaira emlékeztet (Akácsos Pál Botond munkája, 1996). Itt áll a vidék egyetlen Trianon-emlékműve (2002). Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 20.Báloztak a huszárokA Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület négy, Baróton tartott huszárbál után az ötödik helyszínéül Sepsiszentgyörgyöt választotta. Az elképzelés szerint a seregszemlét ezentúl minden évben a megye más-más kistérségében szervezik: ezáltal fenntartják az esemény iránti érdeklődést, és szélesebb körben teszik ismertté tevékenységüket. A huszármúltunkat éltetők egyik legjelentősebb ünnepélyéről Jakab István Kevend hagyományőrző huszárkapitány számolt be a Háromszéknek. Szombat délután a díszbe öltözött huszárok a megyei könyvtár előtt gyülekeztek, majd az Erzsébet parkba vonultak, hogy kegyeletüket leróják az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban elesett elődeik előtt. A koszorúzást követően a bál helyszínére, a Park vendéglőhöz siettek. Az előétel fogyasztása közben Ürmösi-Incze Mária és Ürmösi-Incze Hunor előadásában katonadalok és huszár verbunkok csendültek fel. Vitéz Kádár László hagyományőrző huszár alezredes megnyitóbeszédét követően az eseményszervező egyesület éves tevékenységét mutatták be, szóltak az idén is megszervezett Bálványosi Huszárakadémiáról, hogy részt vállaltak a Székely Vágta lebonyolításában, a huszárokkal és honvédekkel képviselték Háromszéket a Nemzeti Vágtán, nagyszabású, mintegy százötven lovast és gyalogost megmozgató, ágyút és komoly pirotechnikai eszközöket igénylő lovas-történelmi előadást mutattak be Szemerjai csata címmel, de elhangzott az is, miként készültek a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség küllemi és alaki minősítő vizsgájára. Az anyaországi szövetséget elnöke, Székely Tibor hagyományőrző-ezredes képviselte a bálon, aki a szövetség alapításának huszonötödik évfordulójára felújított érdemkeresztet adta át a Székely Virtus egyesületnek. A huszáravatásra éjjel kettőkor került sor, ez alkalomból huszárhadnaggyá avatták a sepsikőröspataki Költő Norbertet és határőr-hadnaggyá a lemhényi Lukács Botondot. „Bálunk jól sikerült, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki, sepsiszéki és erdővidéki huszárcsapata, illetve a hozzá tartozó 85. honvéd zászlóalj, és a 15. határőr zászlóalj mellett itt voltak a somogyi, a soproni, a veresegyházi és a mogyoródi huszárok, a csíkszéki Gál Sándor Huszárezred, a szegedi honvédek, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület tagjai, a szovátai 15. Mátyáshuszárok, a 6. Württemberg Huszárezred, a székelyudvarhelyi Hagyományőrző Székely Huszárezred tagjai is, akikkel jó hangulatban sokáig tudtunk mulatni. Célt értünk, nemcsak mert bajtársainkkal találkoztunk, hanem azért is, mert egyfajta kulturális missziót is teljesíteni tudtunk: a civilként résztvevők körében ismertebbé tettük tevékenységünket és népszerűsíthettük életformánkat” – nyilatkozta a szervezőegyesület elnöke, Jakab István Kevend. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 25.Összefogás, nem összefogdosás!Az a harc lesz a végső, csak összefogni hát, nemzetközivé váálik holnapra a világ – énekeltették 60–70 évvel ezelőtt a hatalomra jutott kommunisták, de nem jött össze az összefogás, viszont összefogdosták, akiket ellenségnek tekintettek, és… megnézhetjük a népirtásokról szóló döbbenetes statisztikákat. A világ kettészakadt, egyik fele nagyobb selejt lett, mint a másik. A selejtet a cukrász habbal, a kőműves habarccsal, az orvos földdel tünteti el – így a tréfás mondás, de tény: úgy „beorvosoltak” ők a világnak, mint addig senki. Ugyanaz a pénzhatalmi elit karmesterkedett akkor is, amely ma, csak nem voltak még neoliberálisok. Az Egyesült Államokat rég gyarmatosították és őrző-védőjükké, a világ csendőrévé tették, most Európán a sor. Nagy fejlődést mondhatnak magukénak, különösképpen a pénzgazdálkodás terén. A dollárt magánosították, s olyan mechanizmusokat fejlesztettek tökélyre, hogy gyakran évek telnek el, mire észrevesszük, mire megy ki a játék. A föld vagyonának a felét néhány száz család megkaparintotta, s irányítani akarják a világot. Ne szóljuk meg a hétköznapi embert, ha nem érti, valami-e vagy megy valahova, amit lát. Fölöttébb agyafúrt piramisról van szó, milliók nem értik. Sokan realitásnak tekintik a viszonyokat, amelyekbe beleszülettünk, s a megszabott keretek között próbálnak érvényesülni. Pedig nem természetes szükségszerűségből van így, ahogy van. Sőt. Azért jó tudni, mikor kell utcára menni vagy őrtüzet gyújtani, ha szól Rákóczi vagy Petőfi. A tömeggel játszani lehet, de a legvégén soha – a diktátorok is megtanulják, többségük későn. A mechanizmus, a módszerük egyik, viszonylag új, divatos fajtája: az offshore cégbejegyzés. Angol kifejezés, parttól távol fekvőt jelent. Vállalkozás, amely valamely országban „bejegyzésre kerül”, de nem folytat gazdasági tevékenységet. A megszabott átalányadó rendkívül kedvező. Négy kontinens 31 országában legalább 40 ilyen helyszín létezik, köztük apró szigetek, amelyek csak erről híresek. Gyakran alapítványokat működtetnek, szemkiszúrásból, úgy tűnik, mintha a javunkat akarnák, nem vesszük észre, hogy a javainkat forgatják és lóvá tesznek. Olykor még egyes kormányok sem tudják, mitől döglik a légy, vagy ha igen, úgy vélik, jobb élni a lehetőséggel, míg hatalmon vannak, hisz a pénznek anyaállati tulajdonsága is van, fialtatni lehet. Saját zsebre, hisz a szenteknek is maguk felé hajlik a keze. Így olyanokra, mint utak, nyugdíjak, az oktatás fejlesztése vagy az egészségügy emberibbé tétele, nem jut elég, várólistákat vagy elsietett gyógyításokat szülve. (Mivel a helyzet ijesztő és komoly, de nem reménytelen, hadd meséljek el egy régi esetet: Kézdivásárhelyen a kórházban egy beteg farba kapott injekciót. Hirtelen levetette a pizsamáját, és megkérdezte a nővért, lát-e valamit a hátán, aki ijedten mondta, nem lát semmi különöset. Ott nem is láthat, a sebhelyeim mind elöl vannak, nem vagyok gyáva, megfutamodós, hogy a hátamon ejtsenek sebet, ez egy lövés helye – mutatott az oldalán egy forradást –, engem a ló megrúgott, bicskával megszúrtak, a kutya megharapott, de olyan fájdalmat még nem éreztem, mint amit maga okozott azzal a tűvel. Ha siet, álljon meg az ajtóban, szóljon, fordítsuk ki a fenekünket, és dobálja bele a tűket... Persze, ez nem jellemző, nem is tudom, miként történhetett éppen ott, szeretett kisvárosomban.) A migrációról mint módszerről, mint veszélyes fegyverről csak annyit – Jakab Istvánnak dr. Drábik Jánossal folytatott beszélgetéséből is kiderült –: az olvasztótégely gondolata nem friss ötlet. 1912-ből való könyv bizonyítja, jól kidolgozott program, hogy a fehér bőrű lakosságot Európában színes bőrűekkel keverjék, ha a szükség úgy hozza. Könnyebb kordában tartani gyenge identitással rendelkező tömeget, mint erős nemzettudattal rendelkezőt. Németországban több mint ötmillió törököt lehetett integrálni, de asszimilálni nem. Ha a németek összefognának az oroszokkal, a pénzhatalmi elit nem tudná Európát is gyarmatosítani. Európának tiltakoznia kellene, ne bombázzák szét azokat az országokat, ahonnan ide menekülnek az életlehetőségüktől megfosztott emberek. Különben elég furcsa, hogy egy-két dollárból élők tömegei jól öltözötten, mobiltelefonnal felszerelkezve kelnek útra. Valamiről árulkodik. Kadhafi uralkodása idején a líbiaiaknak 16-féle juttatás járt alanyi jogon, melyik ország számolhat be ekkora odafigyelésről? Azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó a kőolajat dollárért adni, csak aranyrudakért. A népe most menekül. Jakab megjegyezte, sokan a zsidókat hibáztatják, pedig a keveredésnek ők is oda lennének dobva. Drábik hangsúlyozta, a zsidók a keveredést mindennél veszélyesebbnek tartják. A beszélgetés végébe egy kis poén is belefért: IQ tekintetében a zsidókat és a japánokat talán csak a magyar előzi meg, ezért történhetett meg Amerikában, hogy azt hitték, Teller Ede és a többi tudós nem is földlakó, hanem égiek, más bolygóról jöttek. Végül egyetértettek, ilyen magas IQ-val össze kéne fogni, mielőtt nemzetközivé válna holnapra a világ. Összefogással győzhetők le az összefogdosás nagymesterei. Szurkos András / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 6.500 éves a reformáció„Egymás terhét hordozzátok!” Amikor 1934-ben világgá kiáltotta fájdalmát a szétszórt mezőségi települések sorvadó, a többségbe beolvadó szórványmagyarságáról, Földes Károly mezőújlaki lévita tanító nem tudta, hogy mennyire érzékeny, nyolcvan év távlatából is egyre időszerűbb és fájdalmasabb témával „lármázza fel” az erdélyi köztudatot. Manapság ugyanis már nemcsak a mezőségi, peremvidéki települések elszórványosodásának vagyunk tanúi, a folyamat egész tájegységeket, életerősnek hitt faluközösségeket, korábban népes nagyvárosi gyülekezeteket is egyre nagyobb mértékben érint. Földes Károly 16 oldalas írásában, amelyet Nagyenyeden adtak ki Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból címen, egy összeomlott mezőségi gyülekezetben végzett tizenhárom évnyi emberpróbáló küzdelméről számolt be. A Kolozsváron tanítói, Budapesten magyar- és történelemtanári oklevelet szerzett fiatalemberben a szibériai fogságban töltött hét nehéz év alatt érik meg az elhatározás, hogy Erdélyben legyen lévita tanító, akinek életcélja „pusztulásra ítélt lelkek megmentése”, „összedőlt templomok felépítése”, „elnémult harangok megszólaltatása”. A megdöbbentő valóság, az elhagyott, nyomorúságos paplak, az úttalan utak, amelyeken a fogságban megfagyott lábával nyolc szórványgyülekezetét kellett megközelítenie, és a fájó közöny sem tudta eltántorítani céljától. Az előadásaiból, valamint füzetének újrakiadásából származó pénzből Újlakon, Septéren és Nagycégen templomot építtetett, az újlaki templomba bútort faragott, a konfirmáló fiatalokat otthonában gyűjtötte össze, hogy nemcsak a kátéra, írni, olvasni magyarul, történelemre, irodalomra is tanítsa őket. Elkeseredésében megfogalmazott írása nemcsak panasz, a tennivalók felsorolása is: a szórványgondozás az egész közösség terhe kellene legyen, és lelkes, önfeláldozó emberekkel meg kellene alakítani a szórvány missziót. Jajkiáltásával és tanácsaival teológushallgatókat nyert meg, akik lelkesen kapcsolódtak be a szórványgyülekezeti munkába. Őrhelyét a nélkülözések ellenére sem jószántából adta fel, Dél-Erdélyhez sorolt falvaiból a hatalom csendőrei kergették el. Bár a mozgalom hamar kifulladt, hatása tovább munkált azokban a teológusokban, akik a szórványmisszióban szerzett tapasztalatok birtokában élethivatásuknak tekintették a szórványközösségek szolgálatát. Hit és nemzetiségi öntudat Lázas gyűjtőmunka indult a Mezőségen, és az adatokat felhasználva a szórványmunkára kész Nagy Ödön (1914–1995) átfogó tanulmányt írt a szórványkérdésről, ami a Hitel 1938-as különlenyomatában jelent meg. A szórványosodás foka és mértéke szerint a 81 közösség közül 21-et talált életképesnek, a többit a beolvadás útját járó és a teljes beolvadás állapotába került csoportként írta le. Nem a lélekszám, hanem a hit és a nemzetiségi öntudat képes megtartani egy közösséget, de „nem lehet nemzetiségi öntudata olyan népnek, amely nem alkot szervezett közösséget, és nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a nemzeti műveltség fenntartásához szükségesek” – összegzett tanulmányában. A marosszéki gazdatiszt és bécsi származású nevelőnő házasságából született Nagy Ödön a mezőpaniti gyermekkor után a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult. Érettségi után gyalog járta be Erdélyt, majd magyar irodalom, latin és szociográfia szakon kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulásának hatására mélyült el érdeklődése a népélet iránt, aminek eredményét későbbi néprajzi tanulmányai tükrözték. Vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) összejövetelein erősödött meg, ennek hatására iratkozott át a református teológiára. Szórványtitkárként irányította a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, szervezte a teológushallgatók szórványmisszióját, s közben rendszeresen közölte írásait. Fiatal lelkészként, bár látta a szórványmozgalom lanyhulását, népes parókiák helyett a mezőségi szórványgyülekezetek vonzották. A lelkészi szolgálat mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, néprajzi múzeumot rendezett be, korszerű gazdasági ismereteket terjesztett, és mély hittel, lelkesedéssel szolgálta a mezőségi magyarságot, próbálta késleltetni a beolvadást. Szórványlelkészi munkáját a kissármási gyülekezetben kezdte, majd Nagyölyvesen, Mezőújlakon, Mezőkölbölkúton, Mezőméhesen, Hariban, Istvánházán, Mezőfelében, később Szolokmán és Havadon hirdette az igét. Nyugdíjba vonulása után árván maradt egykori kissármási gyülekezetében és a Felső-Tóvidék falvaiban vállalt szórványmissziót nyugalmazott paptársaival – Várbeli Istvánnal és Nagy Gyula, valamint Török Ernő nyugalmazott esperesekkel. „Újra kellett mindent éleszteni” Nagy Ödön mellett a Földes Károly szervezésében zajló nyári mezőségi missziók olyan legendás lelkészeket formáltak, mint Szegedi László magyarigeni, Bányai Ferenc kérői, Dávid Ödön plojesti lelkipásztor. Köztük volt Hermán János (1919-1999) nagysármási református lelkész is, aki édesapja halála után anyai nagyapjánál, a Tusonban szolgáló lévita papnál és tanítónál nevelkedett. Nagyenyeden érettségizett kitűnő eredménnyel, 1938-tól a Kolozsvári Protestáns Teológián és a Bolyai Tudományegyetemen tanult. A szórványmisszió diákkorában őt is megérintette, és Nagysármás lelkészeként a Mezőség kellős közepén hirdette élete végéig az igét, próbálta „az őrködés hitét, a másság értelmét fenntartani”. „Jaj, jaj, nagy dolog volt ez az egész mezőségi munka – sóhajtott fel egy interjúban. – Mert valahogy ez olyan volt, mint mikor egy vadonban ott valahol elhagyva újra kellett mindent éleszteni…” Sárban, térdig érő hóban is gyalogolt akár negyedszáz kilométert is, ha hívták gazdátlan gyülekezetekbe: Báldra, Nagycégre, Mezőszentmihályra, Mezőszentmiklósra, Ürmösre, Mezőszentmártonba, Királyfalvára, Keszübe, Oláhfenesre, Szentpéterre, Mezőzáhra, Pusztakamarásra. Járta a „háztól házig, lélektől lélekig vezető” gyalogutakat, hogy eskessen, temessen, kereszteljen. Az ő idejében megrongálódott templomokat, egyházi épületeket javítottak, írni tanította az írástudatlanokat, magyar szóra az anyanyelvüket elfelejtő gyermekeket és felnőtteket. Megszűnt óvodai, iskolai tagozatokat szervezett újra, nyomorgó hívei számára segélyakciókat szervezett – olvasható a három papi önéletrajzot magába foglaló Palástban (Mentor Kiadó, 2001) című kötetben. A diktatúra legkeményebb éveiben is kimondta a nagy bajt, hosszan, szinte órákon át tudta mesélni a Mezőség történetét, a török-tatár dúlásokat, Basta és Mihály vajda kegyetlenségeit, a kuruc-labanc mozgalmak következményeit, amelyek a mezőségi magyarság apadásához vezettek. A szórványosodás jegyzőkönyve Megszállottan járta, kutatta a Mezőséget, segített a rászorulókon, gyűjtötte az adatokat Kövesdi Kiss Ferenc (1913–2004) néptanító, magyartanár, író, költő, akit kilencvenes éveiben a Kárpát-medence legidősebb aktív presbitereként ismertünk. A 11 gyermekes mezőkövesdi családból származó fiú kiváló szellemi képességei miatt került a nagyenyedi kollégiumba. Hosszú pályája során az 1940-es években indult el a Mezőségre, amelynek minden gondját-baját szívében és gondolataiban hordozta. Óriási feladatot vállalt azzal, hogy a mezőségi falvak magyar közösségeinek szórványosodása, nyelvünk kifakulása, múltunk fokozatos elvesztése láttán 147 mezőségi település adatait jegyezte fel. Ezeken a településeken legalább háromszor megfordult, s így gyűlt össze a 700 oldalas, saját kezűleg bekötött monográfia több száz fényképpel és rendkívül gazdag adattárral, ami hosszú évekig kiadásra várt, a nyárádmenti kórusmozgalmat feltérképező dokumentumanyaggal együtt. A sorvadás, szórványosodás, a beolvadás jegyzőkönyvét készítette el, amelynek 117 oldalas kivonata Még szólnak a harangok címmel jelent meg mezőségi barangolásainak hűséges társa, dr. Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész támogatásával. A teljes kötet kiadását eredeti formában, amelyhez szívósan ragaszkodott, a Kráter Műhely Egyesület gondozásában már nem érhette meg, pedig ez volt élete nagy vágya. A Riadóra szól a harang – A mezőségi településeink helyzetképe (1891–1991) annak az embernek a keserűségét tükrözi, aki a Mezőséggel szinte eggyé válva, fél évszázadon át követte e tájegység magyar lakosságának fogyását az Erdély központi részét jelentő területen, ahol Kiss Ferenc véleménye szerint népünk szíve dobog. A mű végső kicsengése, hogy az üresen maradó templomtorony, harangláb felkiáltójelek a fokozatosan apadó, majd bezáró iskolák ellenére; nem sóhajtások idejét éljük. Ha valamit akarunk, csak lépni kellene, amíg még nem késő, és jól megjegyezni, hogy „akié a gyermek, azé a jövendő”. A fuldoklónak pedig a nagyobb, az erősebb kell kezet nyújtson, ahogy a göci templom esetében történt, amely néhai Szabó István kertjében nyomasztó gazdagságként várta a feltámadást. Ami csodák csodájára az isteni gondviselés és Kiss Ferenc lelkes erőfeszítései révén megvalósult. A mezőpanitiak nyújtottak segítő kezet, a somosdiak és néhai Lapohos András ördöngösfüzesi nyugalmazott tanár járult hozzá, hogy megmentsék a pusztulástól, azt példázva, hogy mekkorára nőhet meg bennünk az erő, ha minden nagyobb gyülekezet felkarol egy szórványt. A 25 éves Diaszpóra Alapítvány 1991. november 14-én a mezőújlaki templomban jött létre Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javaslatára Földes Károly emlékének ápolására és a mai szórványszolgák munkájának segítésére a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő egyetlen országos kitekintésű erdélyi szórványgondozó intézmény, amely az idén ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Vezetői református lelkészek: Vetési László elnök, szórványmissziói szakelőadó és a nyugalomba vonult Jenei Tamás alelnök, belmiszsziói előadó. Az elmúlt negyedszázad alatt az erdélyi reformátusság szinte minden töredékgyülekezetében megfordultak, felmérték a gondokat a Mezőségen, a Bánságban, a Regátban, Erdély nagyobb városainak lakótelepein, lelkes teológusok segítségével. Száznál több szakmai tanácskozáson, munkamegbeszélésen vettek részt, rendszeres kapcsolatot ápolnak minden olyan szervezettel, intézménnyel, hazai és magyarországi vezető szervvel, amelyek a hazai szórványok ügyét valamiben előbbre vihetik. Szolgálatuk egyik legfontosabb területe a lelkészek és világi szórványmunkások munkájának az elismerésére alapított, Czelder Mártonról és Földes Károlyról elvezett szórványdíj, amit évente adnak át. A szórványmunka szinte minden területére terveket, stratégiákat készítettek. 2000-ben, a magyar nyelvterületen elsőként készült egy erdélyi szórványstratégia. Kidolgozták a körlelkészségek, hazai tömb-szórvány testvérkapcsolatok kialakításának és működtetésének, a felszámolódott gyülekezetek értékeinek hasznosítási, megőrzési tervét. A munkát csak hittel lehet végezni Bár hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt évek alatt mi történt és mi nem történt még szórványügyben, az országos kitekintésen túl, visszatérve megyénkbe, Jakab István lelkipásztort, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük az elért eredményekről. Mint elmondta, a szórványgyülekezetek építészeti örökségének a mentését szolgálta, hogy egyházmegyei adakozásból sikerült felújítani 2014 őszén a báldi református templomot, amit egy raktárból alakítottak át, néhány héttel később szentelték fel a megújult mezőpagocsai haranglábat, és egyházmegyei közmunkával újították fel a mezőszengyeli templomot. Mindhárom felszentelésén ft. Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke hirdette az igét. – Négy éven át Galambodon, az idén Várhegyen tartottuk a gyermekbibliahetet, a kis- és szórványgyülekezetekben élő gyermekek nyári táborát. A reformáció 500. évfordulójára májusban szórványreformációs napot szerveztünk Nagysármáson, ahova valamennyi mezőségi gyülekezetünkből jöttek hívek, utaztatásukat igyekeztünk kisbusszal megoldani, s a találkozás mindnyájunkra az élmény erejével hatott. Nagyon lehet szeretni a Mezőséget, az ott élő meleglelkű emberekért, akik hitükkel, kitartásukkal igazi kincset jelentenek. Az utóbbi években a magyar kormány is jelentős támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a szórványgyülekezetek lelkipásztorai a javadalmazásukat felvehessék, ami az egyházkerületi missziós program keretében történik, és ami- ért köszönettel tartozunk. Legtöbb gyülekezetnek van szórványautója, útiköltség címen támogatást kap a Communitas Alapítványtól. Ennek ellenére ezt a munkát csak hittel lehet végezni. „Ha nem ezt tenném, nem is én lennék” – Úgy érzem, az Úristen bízott meg ezzel engem – vallja Lakó Jenő marosszentgyörgyi származású mezőzáhi református lelkész, aki a legnagyobb mezőségi szórványban látja el a missziós szolgálatot. A mezőzáhi anyaegyházhoz tartozó Szengyelen, Sályiban, valamint Tóháton és Cekeden, ahol az utolsó hívek is kiköltöztek a temetőbe. Beszolgáló lelkészként teljesít szolgálatot Uzdiszentpéteren és a hozzá tartozó Tusonban, Ölyvesen, Pagocsán és Pagocsavölgyben, ez utóbbi két településen négy-négy reformátust tart még számon. Bevallása szerint nemcsak igét hirdet, betegeket látogat, segít híveinek, ha bajban vannak, szervez, tanít, teszi, amit kell és lehet. Bár volt lehetősége tovább menni, megszerette a mezőségi embereket, akiknek jó szíve, ragaszkodása nap mint nap megérinti. Munkájában felesége, presbitere és gondnoka is támogatja, és jól érzik magukat a mezőzáhi paplakban, amelyet reményeik szerint sikerül befejezni. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
